Hatály: közlönyállapot (2018.XII.21.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

Megnyitom a Jogtárban

 

1768/2018. (XII. 21.) Korm. határozat

a gyermekek otthongondozási díjának, valamint az ápolási díj összegének a 2020-2022. években megvalósuló emeléséről

A Kormány - a gyermeküket és más hozzátartozójukat otthonukban ápolók áldozatos munkájának elismeréséül, a magyar gazdaság teljesítőképessége növekedésének figyelembevételével - döntött a 2019. január 1-jétől gyermekek otthongondozási díja megnevezéssel bevezetésre kerülő új ellátás, valamint az ápolási díj 2020. és 2022. közötti, három ütemben megvalósítandó emeléséről.

A Kormány

1. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a pénzügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy a gyermekek otthongondozási díja összegének évenkénti emelésére akként kerüljön sor, hogy az ellátás bruttó összege megegyezzen

a) 2020. évben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a teljes munkaidő teljesítése esetén 2020. évre megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegének a 77%-ával,

b) 2021. évben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a teljes munkaidő teljesítése esetén 2021. évre megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegének a 88%-ával,

c) 2022. évtől kezdődően a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a teljes munkaidő teljesítése esetén a 2022. évre megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegével;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

pénzügyminiszter

igazságügyi miniszter

Határidő: első alkalommal a 2020. évi központi költségvetés tervezésével egyidejűleg

2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a pénzügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy 2020. és 2022. között három ütemben valósuljon meg az ápolási díj összegének évenkénti 5%-os emelése;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

pénzügyminiszter

igazságügyi miniszter

Határidő: első alkalommal a 2020. évi központi költségvetés tervezésével egyidejűleg

3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a gyermekek otthongondozási díja és az ápolási díj összegének 1. és 2. pontban meghatározott mérték szerinti emeléséhez szükséges forrás biztosításáról.

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: a 2020. évi, a 2021. évi és a 2022. évi központi költségvetés tervezése során


  Vissza az oldal tetejére