A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

5/2019. (III. 13.) IM rendelet

a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 30. § (4) bekezdés a)-c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 109. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) E rendeletet kell alkalmazni

a) a jogszabályok kihirdetésére, a közjogi szervezetszabályozó eszközök és egyes más jogi aktusok, valamint a jogszabályok tervezetéhez tartozó indokolások közzétételére (a továbbiakban együtt: megjelentetés),

b) az Alaptörvény egységes szerkezetű szövegének megjelölésére, a jogszabályok kihirdetés során történő megjelölésére, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint egyes más jogi aktusok közzététel során történő megjelölésére.

(2) E rendelet jogszabályra vonatkozó rendelkezéseit - a jogszabály kihirdetése során történő megjelölésének szabályai kivételével - az Alaptörvény és annak módosítása tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

2. A Magyar Közlöny kiadása és terjesztése * 

2. § (1) *  A Magyar Közlönyt az igazságügyért felelős miniszter által kijelölt felelős szerkesztő vagy a helyettesítésére jogosult személy (a továbbiakban együtt: felelős szerkesztő) szerkeszti, adja ki, valamint készíti el és terjeszti annak oldalhű másolatát.

(2) *  A Magyar Közlöny kiadásában, szerkesztésében, valamint a papíralapú, illetve digitális oldalhű másolatának elkészítésében és terjesztésében a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság a felelős szerkesztő rendelkezései szerint közreműködik, ennek keretében üzemelteti a lapszerkesztés alapjául szolgáló informatikai rendszert (a továbbiakban: informatikai rendszer).

(3) A Magyar Közlöny a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban: Jat.) szabályozott módon, a www.magyarkozlony.hu honlapon kerül kiadásra.

(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti feladatok ellátása érdekében a felelős szerkesztő meghatározza a Magyar Közlöny kiadási folyamatának szervezeti, személyi és tárgyi feltételeit, a rendelkezésre állás szükséges mértékét, felügyeli ennek teljesítését.

(5) *  A Magyar Közlöny oldalhű másolata digitális formában, illetve papíralapon is terjeszthető.

(6) *  A Magyar Közlöny felelős szerkesztője a Magyar Közlöny oldalhű másolatát digitális formában megküldi a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés elnökének, az Alkotmánybíróság elnökének, a Kúria elnökének, az Országos Széchényi Könyvtárnak és az Országgyűlési Könyvtárnak.

(7) *  A Magyar Közlöny felelős szerkesztője a Magyar Közlöny oldalhű másolatát az Országos Széchényi Könyvtárnak és az Országgyűlési Könyvtárnak papíralapon is megküldi.

3. § (1) A felelős szerkesztő

a) ellenőrzi az aláírt jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket kihirdetésük, illetve közzétételük előtt a Jat.-ban, illetve a jogszabályszerkesztésről szóló rendeletben előírt szerkesztési követelmények érvényesülése tekintetében,

b) gondoskodik a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök megjelöléséről, és ennek alapján időrendben vezeti a kihirdetésre került jogszabályok, illetve a közzétett közjogi szervezetszabályozó eszközök nyilvántartását.

(2) A felelős szerkesztő - a jogszabályok tervezetéhez tartozó indokolások kivételével - nyilvántartást vezet a Magyar Közlönyben történő megjelentetés alapjául szolgáló eredeti, aláírással ellátott iratokról, gondoskodik megőrzésükről, majd azoknak az irattár részére feldolgozásra kész átadásáról.

(3) A (2) bekezdés szerint nyilvántartott iratok nem selejtezhetők.

4. § (1) A Hivatalos Értesítő és az Indokolások Tára a Magyar Közlöny mellékletei, amelyek külön sorozatként, önálló sorszámozással jelennek meg.

(2) A Magyar Közlöny és a mellékletei a felelős szerkesztő által meghatározott rendszerességgel jelennek meg. A Magyar Közlöny és a mellékletei ugyanazon a napon - azonos dátummal - eltérő sorszámozással, több alkalommal is megjelenhetnek.

5. § A Magyar Közlönyben a jogszabályok kihirdetésre, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, az egyes más jogi aktusok és a jogszabályok tervezetéhez tartozó indokolások közzétételre kerülnek.

6. § (1) A Magyar Közlöny címlapja tartalmazza

a) Magyarország címerét,

b) a „Magyar Közlöny” feliratot,

c) évente kezdődően arab számos sorszámozással a példány számát,

d) a „Magyarország hivatalos lapja” minősítést,

e) a megjelenés dátumát az év, a hónap, a nap, valamint a hét napja megjelölésével,

f) a tartalomjegyzéket és

g) a felelős szerkesztő elektronikus aláírását és a hozzá kapcsolódó időbélyegzőt.

(2) A Hivatalos Értesítő címlapja tartalmazza

a) Magyarország címerét,

b) a „Hivatalos Értesítő” feliratot,

c) évente kezdődően arab számos sorszámozással a példány számát,

d) az „a Magyar Közlöny melléklete” feliratot,

e) a megjelenés dátumát az év, a hónap, a nap, valamint a hét napja megjelölésével,

f) a tartalomjegyzéket címrend szerinti bontásban és

g) a felelős szerkesztő elektronikus aláírását és a hozzá kapcsolódó időbélyegzőt.

(3) Az Indokolások Tára egyes lapszámai első oldalának fejléce tartalmazza

a) Magyarország címerét,

b) az „Indokolások Tára” feliratot,

c) évente kezdődően arab számos sorszámozással a példány számát,

d) az „a Magyar Közlöny melléklete” feliratot,

e) a megjelenés dátumát az év, a hónap, a nap, valamint a hét napja megjelölésével és

f) a felelős szerkesztő elektronikus aláírását és a hozzá kapcsolódó időbélyegzőt.

(4) A Magyar Közlöny belső szerkezetét az 1. melléklet szerinti címrend tartalmazza.

7. § (1) A Magyar Közlönyben történő megjelentetést - a Kormány döntéseinek kivételével - az arra jogosult által a felelős szerkesztőhöz benyújtott kérelemmel kell kezdeményezni (a továbbiakban: kérelem).

(2) *  A kérelem papíralapon vagy minősített elektronikus aláírással ellátva nyújtható be. A kérelemhez mellékelni kell a folyamatos oldalszámozással ellátott, megjelentetni kért jogszabályt, közjogi szervezetszabályozó eszközt, egyes más jogi aktust, jogszabály tervezetéhez tartozó indokolást (a továbbiakban együtt: dokumentum), valamint az (5) és (6) bekezdés szerinti nyilatkozatokat. A kérelemben meg kell jelölni a kérelmező nevét és elérhetőségét a postacíme, a telefonszáma és az elektronikus levélcíme feltüntetésével.

(3) *  A kérelem mellékleteként benyújtásra kerülő valamennyi dokumentum betűhű másolatát a feltoltes.magyarkozlony.hu feltöltő felületről elérhető informatikai rendszer útján is továbbítani kell a felelős szerkesztő részére. A megjelentetés folyamata a (2) bekezdés szerinti eredeti példány és az informatikai rendszeren keresztül továbbított dokumentumok hiánytalan beérkezését követően kezdődik.

(4) A feltöltő felületen meg kell jelölni

a) a kérelmező nevét és elérhetőségét a postacíme, a telefonszáma és az elektronikus levélcíme feltüntetésével,

b) azt, hogy a kérelmező a Magyar Közlönyben, a Hivatalos Értesítőben vagy az Indokolások Tárában történő megjelentetést kezdeményez,

c) a megjelentetés alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezést,

d) közlemény vagy hirdetmény közzététele esetén, ha a közzététel jogszabály szerint nem kötelező, ezt a körülményt,

e) a megjelentetés tervezett határidejét.

(5) A Kormány tagja rendeletének kihirdetése esetén a kérelemhez csatolni kell az igazságügyért felelős miniszter 45 napnál nem régebbi keltezésű nyilatkozatának másolatát arról, hogy a kihirdetni kért rendelettel a Jat. 16. § (2) bekezdés b) pontja szerinti jogkörében alkotmányossági és európai uniós jogi szempontból egyetért.

(6) Ha a Kormány tagjának felhatalmazásban adott jogalkotási jogosultsága nem önálló, az egyetértést a kérelem benyújtását megelőzően kell beszerezni. Az egyetértésre történő utalást és az egyetértési jog jogosultjának aláírását az aláírt, kihirdetni kért rendeletre kell rávezetni. Kivételes esetben az egyetértés megadható úgy is, hogy az egyetértési jog jogosultja nem az aláírt, kihirdetni kért rendeletre, hanem a rendelet tartalmával mindenben egyező, betűhű másolatára vezeti rá az egyetértését.

(7) Az informatikai rendszeren keresztül továbbított dokumentumokat a megjelentetés tervezett időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal, nagy terjedelmű dokumentumok esetében legalább 4 munkanappal hamarabb kell megküldeni.

(8) A megjelentetés tervezett időpontját megelőző munkanapon vagy a megjelentetés tervezett időpontjával megegyező napon megküldött dokumentum megjelentetésére csak kivételesen sürgős esetben - a technikai lehetőségeket figyelembe véve - a felelős szerkesztő döntése alapján kerülhet sor.

8. § (1) A kérelmet és az ahhoz csatolt dokumentumot a kézhezvételt követően - a Jat. és a jogszabályszerkesztésről szóló rendelet szerinti formai követelményeknek, valamint a magyar nyelv szabályainak való megfelelés szempontjából - a felelős szerkesztő a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatkörében ellenőrzi.

(2) Ha a dokumentum megfelel az (1) bekezdés szerinti követelményeknek, azt a felelős szerkesztő a Magyar Közlönyben megjelenteti. Ha a felelős szerkesztő azt állapítja meg, hogy a kérelem, illetve a dokumentum nem felel meg az (1) bekezdés szerinti követelményeknek, a jogszabályba ütközés megjelölése mellett a kérelmezőt az informatikai rendszer útján - vagy sürgős esetben telefonon - változtatásra hívja fel. A kérelmező a felhívásra az informatikai rendszer alkalmazásával köteles válaszolni.

(3) A változtatásra történő felhívásban a felelős szerkesztő - igazodva a kérelmező által kért megjelentetési időponthoz - tájékoztatást ad a módosításra nyitva álló határidőről. A határidő eredménytelen eltelte esetén a felelős szerkesztő - a hirdetmények kivételével - a dokumentumot a kérelemben foglaltaknak megfelelően jelenteti meg.

(4) *  A kérelmező a kérelmét a tervezett megjelentetés napjáig, az arra jogosult által papíralapon aláírt vagy minősített elektronikus aláírásával ellátott kérelemmel vonhatja vissza, a visszavonás tényének az informatikai rendszer útján történő egyidejű jelzésével.

9. § (1) A jogszabály tervezetéhez tartozó indokolások közzétételére a 7. és 8. §-t a (2) és (3) bekezdés szerinti eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni.

(2) A kérelem kizárólag minősített elektronikus aláírással ellátva, az informatikai rendszeren keresztül nyújtható be.

(3) A kérelemhez a megjelentetni kért dokumentum - folyamatos oldalszámozással és minősített elektronikus aláírással ellátott - egy eredeti példányát kell az informatikai rendszeren keresztül mellékelni.

3. Az Alaptörvény egységes szerkezetű szövegének megjelölése a közzététel során

10. § Az Alaptörvény egységes szerkezetű szövegének megjelölése annak közzététele során - az alábbi sorrendben - magában foglalja

a) a címet csillag jelöléssel, amely lábjegyzettel utal arra, hogy az egységes szerkezet a megjelölt napon hatályos szöveget tartalmazza, valamint

b) sortöréssel elválasztva, zárójelben az Alaptörvény kihirdetésének

ba) évét arab számmal,

bb) hónapját betűvel kiírva és

bc) napját arab számmal.

4. A jogszabály megjelölése a jogszabály kihirdetése során

11. § (1) Törvény megjelölése annak kihirdetése során - az alábbi sorrendben -

a) a törvény kihirdetésének évét arab számmal,

b) az „évi” kifejezést,

c) a törvény sorszámát római számmal,

d) a „törvény” kifejezést és

e) a törvény címét

foglalja magában.

(2) Önkormányzati rendelet megjelölése annak kihirdetése során - az alábbi sorrendben -

a) a rendelet megalkotójának teljes megjelölését,

b) a rendelet sorszámát arab számmal,

c) a „/” jelet,

d) a rendelet kihirdetésének évét arab számmal,

e) zárójelben a rendelet kihirdetésének hónapját római számmal és napját arab számmal,

f) az „önkormányzati rendelete” kifejezést és

g) a rendelet címét

foglalja magában.

(3) Az (1) és (2) bekezdés kivételével a jogszabály megjelölése annak kihirdetése során - a következő sorrendben -

a) a jogszabály megalkotójának teljes megjelölését,

b) a jogszabály sorszámát arab számmal,

c) a „/” jelet,

d) a jogszabály kihirdetésének évét arab számmal,

e) zárójelben a jogszabály kihirdetésének hónapját római számmal és napját arab számmal,

f) a jogszabály megalkotója megjelölésének a rövidítését,

g) a „rendelete” kifejezést és

h) a jogszabály címét

foglalja magában.

12. § A jogszabályok sorszámát a jogszabály megalkotója és a jogszabály típusa szerint évenként egytől kezdődően, a kihirdetés ideje szerint folyamatosan, növekvő sorrendben kell meghatározni, függetlenül a kihirdetés módjától.

13. § (1) *  A jogszabály megalkotójának teljes megjelölése

a) a Kormány esetén „A Kormány” szöveg,

b) a Magyar Nemzeti Bank elnöke esetén „A Magyar Nemzeti Bank elnökének” szöveg,

c) a miniszterelnök esetén „A miniszterelnök” szöveg,

d) *  miniszter esetén nagybetűs névelőt követően a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben meghatározott megnevezése,

e) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke esetén „A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének” szöveg,

f) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke esetén „A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének” szöveg,

g) a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke esetén „A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnökének” szöveg,

h) *  az Országos Atomenergia Hivatal elnöke esetén az „Az Országos Atomenergia Hivatal elnökének” szöveg,

i) *  a helyi önkormányzat képviselő-testülete esetén a helyi önkormányzat megnevezése és azt követően a „képviselő-testületének” szöveg vagy - közgyűlés esetén - a „közgyűlésének” szöveg.

(2) A jogszabály megalkotója megjelölésének a rövidítése

a) a Kormány esetén „Korm.”,

b) a Magyar Nemzeti Bank elnöke esetén „MNB”,

c) a miniszterelnök esetén „ME”,

d) miniszter esetén a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben meghatározott rövid megjelölés,

e) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke esetén „MEKH”,

f) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke esetén „NMHH”,

g) *  a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke esetén „SZTFH”,

h) *  az Országos Atomenergia Hivatal elnöke esetén „OAH”.

14. § A Kormány tagjának az arra jogosult egyetértésével kiadott rendelete megjelölésére a miniszterelnök, illetve a miniszter rendelete megjelölésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

5. A közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint egyes más jogi aktusok megjelölése a közzététel során

15. § (1) A normatív határozat megjelölése annak közzététele során - az alábbi sorrendben -

a) a normatív határozatot hozó szerv teljes megjelölését,

b) a normatív határozat sorszámát arab számmal,

c) a „/” jelet,

d) a normatív határozat közzétételének évét arab számmal,

e) zárójelben a normatív határozat közzétételének hónapját római számmal és napját arab számmal,

f) a normatív határozatot hozó szerv megjelölésének a rövidítését,

g) a „határozata” kifejezést és

h) a normatív határozat címét

foglalja magában.

(2) Nem foglalja magában a normatív határozatot hozó szerv megjelölésének a rövidítését a helyi önkormányzat képviselő-testülete normatív határozatának és a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete normatív határozatának a közzététel során történő megjelölése.

16. § (1) A normatív utasítás megjelölése annak közzététele során - az alábbi sorrendben -

a) a normatív utasítást kiadó személy teljes megjelölését,

b) a normatív utasítás sorszámát arab számmal,

c) a „/” jelet,

d) a normatív utasítás közzétételének évét arab számmal,

e) zárójelben a normatív utasítás közzétételének hónapját római számmal és napját arab számmal,

f) a normatív utasítást kiadó szerv megjelölésének a rövidítését,

g) az „utasítása” kifejezést és

h) a normatív utasítás címét

foglalja magában.

(2) Nem foglalja magában a normatív utasítást kiadó személy megjelölésének a rövidítését

a) *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetője,

b) *  a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke és a jegyző,

c) a minisztérium hivatali szervezetének vezetője kivételével a Jat. 23. § (5) bekezdésében meghatározott személy

normatív utasításának a közzététel során történő megjelölése.

17. § (1) A minősített adatot nem tartalmazó közjogi szervezetszabályozó eszközök sorszámát - a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kibocsátó és a közjogi szervezetszabályozó eszköz típusa szerint évenként egytől kezdődően, a közzététel ideje szerint folyamatosan, növekvő sorrendben kell meghatározni, függetlenül a közzététel módjától.

(2) A Kormány Magyar Közlönyben megjelenő normatív határozatának sorszáma minden évben ezeregytől kezdődik.

(3) Az Alkotmánybíróság Magyar Közlönyben megjelenő normatív határozatának sorszáma minden évben ezeregytől kezdődik.

18. § (1) A közjogi szervezetszabályozó eszköz kibocsátójának teljes megjelölése

a) az Országgyűlés esetén „Az Országgyűlés”,

b) a Kormány kivételével a testületi központi államigazgatási szerv esetén nagybetűs névelőt követően a szerv feladat- és hatásköréről rendelkező jogszabályban meghatározott megnevezése,

c) az Alkotmánybíróság esetén „Az Alkotmánybíróság teljes ülése”,

d) a Költségvetési Tanács esetén „A Költségvetési Tanács”,

e) nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete esetén a nemzetiségi önkormányzat megnevezését követően a „képviselő-testületének” szöveg, nemzetiségi önkormányzat közgyűlése esetén a nemzetiségi önkormányzat megnevezését követően a „közgyűlésének” szöveg,

f) a köztársasági elnök esetén „A köztársasági elnök”,

g) a miniszter kivételével a központi államigazgatási szerv vezetője esetén nagybetűs névelőt követően a szerv feladat- és hatásköréről rendelkező jogszabályban meghatározott megnevezése a birtokos raggal és birtokos személyjellel,

h) az Országos Bírósági Hivatal elnöke esetén „Az Országos Bírósági Hivatal elnöke”,

i) a legfőbb ügyész esetén „A legfőbb ügyész”,

j) az alapvető jogok biztosa esetén „Az alapvető jogok biztosa”,

k) az Állami Számvevőszék elnöke esetén „Az Állami Számvevőszék elnöke”,

l) *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetője esetén nagybetűs névelőt követően a fővárosi és vármegyei kormányhivatal megnevezését követően a „vezetője” szöveg,

m) polgármester esetén a helyi önkormányzat megnevezését követően a „polgármestere” szöveg,

n) főpolgármester esetén a helyi önkormányzat megnevezését követően a „főpolgármestere” szöveg,

o) *  vármegyei közgyűlés elnöke esetén a helyi önkormányzat megnevezését követően a „közgyűlésének elnöke” szöveg,

p) jegyző esetén a helyi önkormányzat megnevezését követően a „jegyzője” szöveg,

q) a Jat. 23. § (5) bekezdése esetén a Jat. 23. § (5) bekezdés a)-f) pontjában meghatározott szervre e rendeletben meghatározott teljes megjelölését követően a hivatali szerv vezetője tisztségének megnevezése a birtokos raggal és birtokos személyjellel.

(2) A közjogi szervezetszabályozó eszköz kibocsátója megjelölésének rövidítése

a) az Országgyűlés esetén „OGY”,

b) a Kormány kivételével a testületi központi államigazgatási szerv esetén a szerv feladat- és hatásköréről rendelkező jogszabályban meghatározott, ennek hiányában a szerv által a kibocsátáskor meghatározott rövid megjelölés,

c) az Alkotmánybíróság esetén „AB Tü.”,

d) a Költségvetési Tanács esetén „KT”,

e) a köztársasági elnök esetén „KE”,

f) a miniszter kivételével a központi államigazgatási szerv vezetője esetén a szerv feladat- és hatásköréről rendelkező jogszabályban meghatározott, ennek hiányában a szerv által a kibocsátáskor meghatározott rövid megjelölés,

g) az Országos Bírósági Hivatal elnöke esetén „OBH”,

h) a legfőbb ügyész esetén „LÜ”,

i) az alapvető jogok biztosa esetén „AJB”,

j) az Állami Számvevőszék elnöke esetén „ÁSZ”,

k) minisztérium hivatali szervezetének vezetője esetén a minisztériumot vezető miniszternek a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben meghatározott rövid megjelölését követően „KÁT”.

(3) A közjogi szervezetszabályozó eszköz (1) és (2) bekezdésben nem meghatározott kibocsátójának teljes megjelölésére és rövidítésére a jogszabály megalkotójának teljes megjelölésére és rövidítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

19. § A nem normatív határozatok és utasítások megjelölésére az ezen alcímben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell. A normatív és a nem normatív határozatok, valamint a normatív és a nem normatív utasítások évente közös sorszám alatt, egységes, folyamatos számozással jelennek meg.

19/A. § *  Ha az Alkotmánybíróság jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés megsemmisítéséről szóló határozata az Alkotmánybíróság Határozatai hivatalos lapban történő közzétételét követően kerül közzétételre a Magyar Közlönyben, ezt a körülményt a Magyar Közlönyben történő közzététel során fel kell tüntetni.

6. A jogszabály tervezetéhez tartozó indokolások közzététele

20. § (1) A jogszabály tervezetéhez tartozó indokolást az e §-ban meghatározottak szerint, a 21. §-ban meghatározott kivétellel kell közzétenni.

(2) Az Indokolások Tárában

a) az Alaptörvény, annak módosítása, valamint törvény esetében az egyes házszabályi rendelkezésekben meghatározott módon nyilvánossá tett, végső előterjesztői indokolást,

b) a kormányrendelet, a miniszteri rendelet, a miniszterelnöki rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete esetében a megalkotásukat megelőzően rendelkezésre álló, végső előterjesztői indokolást

kell közzétenni.

(3) Az önkormányzati rendelet tervezetéhez tartozó, a megalkotását megelőzően rendelkezésre álló, végső előterjesztői indokolást a Nemzeti Jogszabálytárban kell közzétenni.

(4) A közzétételre a (2) és (3) bekezdés szerinti jogszabályok kihirdetését követően kerülhet sor.

(5) Az e rendelet szerint közzétett indokolás a közzétételét követően nem módosítható.

21. § (1) A központi költségvetésről szóló törvény, annak módosítása és a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény tervezetéhez tartozó indokolást nem kell közzétenni.

(2) A kormányrendelet, a miniszteri rendelet, a miniszterelnöki rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete, valamint az önkormányzati rendelet tervezetéhez tartozó indokolást - a jogszabály előkészítőjének az indokolásban kifejtett, erre vonatkozó álláspontja alapján - nem kell közzétenni, ha a jogszabály

a) jelentős társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása, környezeti és egészségi következménye, adminisztratív terheket befolyásoló hatása nem kimutatható, illetve

b) technikai vagy végrehajtási jellegű.

(3) A különleges jogrendben alkotható jogszabály tervezetéhez tartozó indokolást nem kell közzétenni.

7. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet 2019. március 15-én lép hatályba.

23. § (1) E rendelet rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépését követően kihirdetett jogszabályok és közzétett közjogi szervezetszabályozó eszközök tekintetében kell alkalmazni.

(2) A 6. alcímet

a) a 2019. március 15-én és az azt követően Országgyűléshez benyújtott Alaptörvény, annak módosítása, valamint törvény,

b) a 2019. március 15-én és az azt követően Kormány ügyrendje szerinti egyeztetésre bocsátott kormányrendelet, miniszteri rendelet és miniszterelnöki rendelet,

c) a 2019. június 15-én és az azt követően kihirdetett, nem az a) és b) pont szerinti jogszabály

tervezetéhez tartozó indokolások tekintetében kell alkalmazni.

24. § * 

1. melléklet az 5/2019. (III. 13.) IM rendelethez

A Magyar Közlöny címrendje

1. A Magyar Közlöny fősorozatának címrendje a következő:

1.1. az Alaptörvény és annak módosításai, valamint az Alaptörvény egységes szerkezetű szövege,

1.2. törvények,

1.3. kormányrendeletek,

1.4. a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei,

1.5. a Kormány tagjainak rendeletei,

1.6. *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetőjének a helyi önkormányzat nevében megalkotott rendeletei,

1.7. az Alkotmánybíróság döntései,

1.8. a Kúria határozatai,

1.9. Határozatok Tára,

1.10. a Nemzeti Választási Bizottság határozatai.

2. A Magyar Közlöny külön sorozataként megjelenő Hivatalos Értesítő címrendje a következő:

2.1. utasítások,

2.2. nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos közlemények,

2.3. közlemények,

2.4. alapító okiratok,

2.5. hirdetmények.

3. A Magyar Közlöny külön sorozataként megjelenő Indokolások Tára címrendje a következő:

3.1. az Alaptörvényhez és annak módosításaihoz tartozó indokolások,

3.2. törvényekhez tartozó indokolások,

3.3. kormányrendeletekhez tartozó indokolások,

3.4. a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeleteihez, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeleteihez tartozó indokolások,

3.5. a Kormány tagjainak rendeleteihez tartozó indokolások.