Hatály: 2024.VII.1. - 2024.VII.7. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet

a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról

A Kormány a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 123. § (1) bekezdésében és (2) bekezdés 1–4., 6–23., 25–29. és 31–48. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 79. §, a 341. § és a 339. § (4) bekezdése tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § 11., 15. és 39. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 305. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

a 307. § tekintetében az oktatási nyilvántartásról szóló 2018. évi LXXXIX. törvény 8. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

1. § E rendelet alkalmazásában iskolai előképzettség: a szakképzés megkezdéséhez szükséges iskolai végzettség.

II. FEJEZET

A SZAKKÉPZÉS INGYENESSÉGE

1. Az Szkt. 3. § (1) bekezdéséhez

1/A. § *  A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 3. § (1) bekezdése szerinti ingyenes részvétel megilleti

a) a magyar állampolgárt,

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyt,

c) *  a Magyarország területén élő hontalant, menekültet, oltalmazottat, menedékest, befogadottat, huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személyt,

d) a nemzetközi megállapodás alapján a magyar állampolgárokkal azonos elbírálás alá eső külföldit,

e) azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyekben a magyar állampolgár a viszonosság elve alapján igénybe veheti az adott állam felsőoktatási szolgáltatásait,

f) a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény (a továbbiakban: kedvezménytörvény) hatálya alá tartozó, de magyar állampolgársággal vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt,

g) *  a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvényben meghatározott – magát magyar nemzetiségűnek valló – harmadik országbeli állampolgárt, feltéve, hogy nem áll a kedvezménytörvény hatálya alatt, és magyar állampolgársággal sem rendelkezik,

h) a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt,

i) az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt.

2. § (1) Az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult, ingyenesen biztosítja * 

a) a szakmai oktatáshoz, illetve a szakmai képzéshez közvetlenül kapcsolódó foglalkozást,

b) a képzési és kimeneti követelményekhez, illetve a programkövetelményhez kapcsolódó tananyag megismerését és feldolgozását,

c) a mindennapos testnevelést,

d) az osztályozó vizsgát, a különbözeti vizsgát, valamint az ezekhez kapcsolódó javító- és pótlóvizsgát (a továbbiakban együtt: tanulmányok alatti vizsga) és

e) *  – az e rendeletben meghatározott kivétellel – ugyanazon évfolyam megismétlését.

(1a) *  A javító- és pótlóvizsga ingyenessége a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnése után letett első javító- és pótlóvizsgára is irányadó.

(2) Az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott nem állami szakképző intézmény a tanköteles tanuló számára az (1) bekezdésben meghatározottakon túl ingyenesen biztosítja * 

a) *  a szakképző intézmény nyitva tartása és a jogszerű benntartózkodás ideje alatti, valamint az étkezés ideje alatti felügyeletet,

b) jogszabályban meghatározottak szerint az egészségfejlesztést és a kötelező rendszeres egészségügyi felügyeletet,

c) a szakképző intézmény által a szakmai oktatással összefüggésben szervezett, a szakképző intézményen kívüli egyéb foglalkozáson, tanulmányi kiránduláson vagy egyéb szakmai programon való részvételt,

d) *  a szakmai oktatáshoz közvetlenül nem kapcsolódó foglalkozást, valamint a felzárkóztató és fejlesztő pedagógiai ellátást,

e) *  a szakképző intézményben folyó szakmai oktatás, illetve a szakmai képzés során a tanuló és a képzésben részt vevő személy által felhasznált szakmai anyagokat, az ahhoz szükséges munkaruhát és védőfelszerelést (a továbbiakban együtt: tanulói felszerelés) és

f) *  a közismereti oktatás elsajátítására irányuló vagy a tartós gyógykezelés miatt létesített vendégtanulói jogviszonyban való részvételt.

(3) * 

3. § * 

2. Az Szkt. 3. § (2) bekezdéséhez

4. § (1) *  A térítési díjat és a tandíjat az igazgató, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a kancellár a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony létrejötte előtt állapítja meg, és hozza a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy tudomására.

(2) Az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott nem állami szakképző intézmény térítési díj ellenében biztosítja * 

a) *  a 2. §-ban meg nem határozott egyéb foglalkozásokat,

b) *  a felnőttképzési jogviszonyban a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az érintett foglalkozásokon való ismételt részvételt és

c) az érettségi bizonyítvány megszerzése vagy a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnése után az érettségi vizsga, továbbá az adott vizsgatárgyból a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony fennállása alatt az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti sikertelen érettségi vizsga második vagy további javító- és pótló vizsgáját.

(2a) * 

(3) Az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott nem állami szakképző intézmény tandíj ellenében biztosítja * 

a) a szakképző intézményben a szakmai oktatáshoz nem kapcsolódó képzést, valamint az ezzel összefüggő más szolgáltatást,

b) a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam harmadik és további alkalommal történő megismétlését.

5. § (1) *  A szakképző intézmény és a duális képzőhely nem szedhet térítési díjat és tandíjat a szakirányú oktatás szakképzési munkaszerződés keretében folyó része után.

(1a) *  A szakirányú oktatással összefüggésben történő ellenszolgáltatás tilalmának megszegéséről tudomást szerző személy a tudomásra jutástól számított tizenöt napon belül a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamarát tájékoztatja. A jogsértés megállapítása esetén a duális képzőhelyet a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara legfeljebb az Szkt. 103. § (1) bekezdésében meghatározott időre tilthatja el a szakirányú oktatásban való részvételtől.

(2) A tilalmat megszegő duális képzőhely köteles a tanulótól, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjétől, illetve a képzésben részt vevő személytől elfogadott pénzbeli, anyagi, természetbeni hozzájárulást vagy költségtérítést a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara eltiltó határozatának véglegessé válásától számított tíz napon belül visszafizetni a tanulónak, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének, illetve a képzésben részt vevő személynek.

(3) *  A tilalmat megszegő duális képzőhely nevét az eltiltó határozat véglegessé válásától számított tíz napon belül a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon nyilvánosságra hozza.

6. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény ingyenesen biztosítja a tanuló részére

a) a szakmai oktatáshoz kapcsolódóan egy darab hordozható személyi számítógép használatát és – a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója által meghatározott rendben – a tanulmányokhoz szükséges tananyagot,

b) a rendvédelmi szakképző intézmény tanulói szállásán való elhelyezést,

c) napi háromszori étkezés igénybevételét,

d) – ismételt vizsga és a kötelező újraoktatás kivételével – a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kategóriában érvényes gépjárművezetői engedély megszerzését.

(2) A rendvédelmi szakképző intézmény utólag megtéríti

a) a rendvédelmi szakképző intézmény tanulói szállásán elhelyezést igénybe nem vevő bejáró tanulónak az állandó lakóhelye és a rendvédelmi szakképző intézmény székhelye, illetve telephelye között,

b) a rendvédelmi szakképző intézmény tanulói szállásán elhelyezést igénybe vevő tanuló havi egyszeri haza- és visszautazásához kapcsolódóan,

c) a szakmai oktatásnak a rendvédelmi szakképző intézmény székhelyén vagy telephelyén kívül történő végrehajtása esetén vagy a rendvédelmi szakképző intézményen kívüli, a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója által meghatározott feladatok ellátásához a tanuló részére az egyszeri oda- és visszautazáshoz kapcsolódóan

tömegközlekedési eszköz vagy saját gépjármű használata során felmerült költséget. A vasúti személyszállításban a megtérítés a második kocsiosztályra, saját gépjármű használata esetén a gépjárműre jogszabályban megállapított fogyasztási norma alapján számított költségre vehető igénybe.

(3) A képzésben részt vevő személy az (1) bekezdésben meghatározott juttatásokra jogosult.

(4) *  A szakmai oktatáshoz szükséges alapfelszerelést alegységkészletben a rendvédelmi szakképző intézményben kell kialakítani és kezelni. Az alegységkészlet mennyiségi kialakítását a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója határozza meg a tanulók és a képzésben részt vevő személyek létszáma figyelembevételével. A rendvédelmi szakképző intézmény területén elhelyezkedő, tanulók, illetve képzésben részt vevő személyek által használt helyiségek, valamint az alegységkészlet rendben tartásához szükséges anyagok, eszközök és berendezések biztosításáról, felhasználásuk rendjéről és ezek teljesítéséről a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója gondoskodik. A szakmai oktatáshoz szükséges alapfelszereléssel történő ellátás rendjét, a hiányzó vagy sérült alapfelszerelés esetén a megtérítéssel kapcsolatos eljárási szabályokat a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója határozza meg.

(5) A napi háromszori ingyenes étkezés biztosításáról a szakképző intézmény igazgatója gondoskodik. Ha a szakmai oktatás helyszínén a természetben nyújtott térítésmentes étkezés nem biztosítható vagy a tanuló azt egészében vagy egyes étkezési alkalmanként indokoltan nem tudja igénybe venni vagy azt a gyakorló szolgálat vagy más rendezvény indokolja, a tanuló részére az igénybe nem vett napi vagy részétkezés megváltásaként az élelmezési norma teljes vagy részértékét a rendvédelmi szakképző intézmény utólag megtéríti. A tanulót távolléte esetén a térítésmentes étkezés, illetve annak megváltása nem illeti meg, kivéve, ha az egészségi állapota, képzési vagy azzal összefüggő egyéb feladat miatt a rendvédelmi szakképző intézményben, a gyakorló szolgálaton vagy a rendvédelmi szakképző intézmény tanulói szállásán tölti.

(6) *  A rendvédelmi szakképző intézmény tanulója a hivatásos szolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó szabályok szerint jogosult a rendvédelmi szervnél biztosított egészségügyi és pszichológiai alapellátás igénybevételére.

6/A. § *  (1) A honvédelemért felelős miniszter által – az állam nevében alapított, honvédelmi szervezetnek nem minősülő – fenntartott többcélú szakképző intézmény tanulói számára ingyenesen biztosítja a napi háromszori étkezést.

(2) Az (1) bekezdés szerinti étkezések biztosításáról a szakképző intézmény igazgatója gondoskodik. A tanulót távollétére a térítésmentes étkezés nem illeti meg, kivéve, ha az egészségi állapota, oktatási vagy azzal összefüggő egyéb feladat miatt a szakképző intézményben, a gyakorlóhelyen vagy a szakképző intézmény tanulói szállásán tölti a távollétét.

III. FEJEZET

A KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OKTATÁS

3. Az Szkt. 4. § (3) bekezdéséhez

7. § (1) A részben vagy egészben nem magyar nyelven folyó szakképzés (a továbbiakban: két tanítási nyelvű oktatás) az anyanyelvi tudás fejlesztése és a magyar kultúra megismerése mellett a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy magas szintű idegennyelv-tudását és az idegennyelv-tanulás képességének fejlesztését szolgálja annak érdekében, hogy a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek legyenek képesek arra, hogy felsőfokú tanulmányaikat a magyar nyelv mellett a célnyelven is folytathassák, továbbá tanulmányaik befejezését követően a hivatásukat a célnyelven is magas szintű nyelvtudással művelhessék.

(2) Tanulói jogviszonyban folyó szakképzés keretében a két tanítási nyelvű oktatás célja továbbá, hogy a szakképző intézmény utolsó évfolyamán a tanulók legalább nyolcvan százaléka az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott Közös Európai Referenciakeret (a továbbiakban: KER) szerinti B2 szintet elérje.

8. § (1) Két tanítási nyelvű oktatást

a) tanulói jogviszonyban – a fenntartó engedélyével – a technikum,

b) felnőttképzési jogviszonyban – a képzési kereslet függvényében – a szakképző intézmény

szervezhet.

(2) *  Tanulói jogviszonyban folyó szakképzés keretében két tanítási nyelvű oktatás a technikumban akkor szervezhető, ha három egymást követő tanév átlagában a két tanítási nyelvű oktatásban részt vevő, érettségi bizonyítványt szerzett tanulók hetvenöt százaléka rendelkezik a célnyelvből vagy induló két tanítási nyelvű oktatás esetén a tervezett célnyelvnek megfelelő idegen nyelvből KER szerinti B2 szintű nyelvtudást igazoló érettségi vizsgaeredménnyel vagy államilag elismert nyelvvizsgával. Az e bekezdésben meghatározott feltétel teljesülését célnyelvenként, az adott célnyelvet az olyan tanulók összesített eredménye alapján kell vizsgálni, akik azonos évfolyamon vesznek részt. Az e bekezdésben meghatározott feltétel teljesülését a fenntartónak kell évente vizsgálnia. Ha a technikum az e bekezdésben meghatározott feltételnek nem felel meg, új két tanítási nyelvű oktatásra a következő tanévben nem hirdethet felvételt.

9. § (1) Tanulói jogviszonyban folyó szakképzés keretében a két tanítási nyelvű oktatás az e §-ban foglaltak szerint szervezett, a kilencedik évfolyamtól kezdődő oktatás, amely a célnyelvből a KER szerinti B1 nyelvtudási szintről indul.

(2) *  A technikum a két tanítási nyelvű oktatás során a célnyelv mellett mindegyik évfolyamon a matematika, a digitális kultúra, a történelem, a komplex természettudományi tantárgy, a célnyelvi civilizáció, továbbá – a magyar nyelv és irodalom kivételével – bármely tantárgy közül legalább kettő tantárgyat célnyelven tanít. Ha a technikum a történelem tantárgyat célnyelven tanítja, a történelem tantárgyra vonatkozó tantárgyi kerettantervben foglalt, a magyarság történelmével kapcsolatos tantárgyi tartalmakat magyar nyelven is köteles tanítani.

(3) A két tanítási nyelvű oktatás során a technikum vállalja a célnyelvi műveltség, a kulturális tudatosság intenzív fejlesztését annak érdekében, hogy a tanulók megismerkedjenek a célnyelv országaival, értsék azok kultúráját, és empátiával viszonyuljanak hozzá. Ennek keretében a technikum biztosítja, hogy a célnyelvű országok civilizációjának oktatása önálló tantárgy keretében kerüljön megszervezésre, és a tanulók elsajátítsák a célnyelvi országok földrajzával, gazdaságával, társadalmi viszonyaival, irodalmával, történelmével és kultúrájával kapcsolatos főbb ismereteket.

(4) A technikum legalább két évig célnyelven biztosítja azoknak a tantárgyaknak a tanítását, amelyekből célnyelven érettségi vizsgát lehet tenni. Célnyelven kell továbbá megszervezni az oktatást a szakirányú oktatás azon eleméből, amelyből a képzési és kimeneti követelmények alapján célnyelven szervezik meg a szakmai vizsgát.

(5) A technikumnak biztosítania kell, hogy a tanulók a célnyelvből emelt szinten és a célnyelven tanított tantárgyakból az érettségi vizsga követelményeire közép- és emelt szinten is felkészülhessenek.

10. § A két tanítási nyelvű oktatást szervező szakképző intézmény köteles legalább egy olyan oktatót foglalkoztatni, akinek a célnyelv az anyanyelve.

MÁSODIK RÉSZ

A SZAKKÉPZÉS FOGALMA ÉS RENDSZERE

IV. FEJEZET

A SZAKMAJEGYZÉK, A KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK ÉS A SZAKMAI PROGRAM * 

4. Az Szkt. 10. §-ához

11. § A szakmajegyzéket az 1. melléklet tartalmazza.

5. Az Szkt. 11. §-ához

12. § A képzési és kimeneti követelményekben kell meghatározni

a) *  a szakma szakmajegyzék szerinti azonosító számát, megnevezését és a hozzárendelt FEOR-számot,

b) a szakma jellegétől függően az iskolai előképzettséget, annak előírását, hogy a szakképzés megkezdéséhez szükséges-e egészségügyi alkalmassági követelmény vagy pályaalkalmassági követelmény teljesítése,

c) a szakma keretében ellátható legjellemzőbb foglalkozás, tevékenység, valamint a munkaterület leírását,

d) az Európai Képesítési Keretrendszer és a Magyar Képesítési Keretrendszer szintjeinek megfelelő, a gazdaságnak az adott szakemberrel szemben támasztott elvárásait, a szakma gyakorlása közben végzendő feladatok megoldásával kapcsolatban támasztott szakmai tartalmak szintjének, tartalmának és minőségének tanulási eredményalapú leírását,

e) *  annak a szakképzési alapfeladatnak a megjelölését, amelyben a szakmai oktatás megvalósítható, továbbá a szakmai oktatás kötelező foglalkozásai összesített számát és az egybefüggő szakmai gyakorlat időtartamát,

f) a szakmai oktatás megszervezéséhez szükséges tárgyi feltételeket,

g) a szakmai vizsgára bocsátás feltételeit,

h) a szakmai vizsga személyi és tárgyi feltételeit, a szakmai vizsga vizsgatevékenységeinek részletes leírását és időtartamát, az ahhoz rendelt tevékenységeket, azok tartalmára, értékelésére, súlyarányára vonatkozó adatokat, valamint a szakmai vizsgán használható segédeszközökre és egyéb dokumentumokra vonatkozó részletes szabályokat,

i) a vizsgatevékenységek alóli felmentés eseteit, módját és feltételeit,

j) a vizsgatevékenységek megszervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra vonatkozó feltételeket és

k) *  a vizsgatevékenységek és a szakmai vizsga értékelésének szempontjait, továbbá az ágazati alapvizsga eredményének a szakmai vizsga eredményébe történő beszámíthatóságának mértékét.

12/A. § *  A képzési és kimeneti követelményeket a szakképzésért felelős miniszter az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján dolgozza ki.

6. Az Szkt. 12. §-ához

13. § * 

14. § (1) A szakmai programot a szakképző intézmény, illetve az általa szervezett részszakmára történő felkészítés tekintetében a felnőttképző dolgozza ki, és a szakképző intézmény, illetve a felnőttképző honlapján teszi közzé.

(2) *  A szakképző intézmény szakmai programja meghatározza

1. a szakképző intézmény nevelési programját, ennek keretén belül

a) a szakmai oktatás pedagógiai alapelveit, értékeit, céljait, feladatait, eszközeit, eljárásait,

b) a személyiség- és közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatokat,

c) az oktatók feladatait, az osztályfőnöki munka tartalmát, az osztályfőnök feladatait,

d) a kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rendjét,

e) a tanulóknak a szakképző intézményi döntési folyamataiban való részvételi joga gyakorlásának rendjét,

f) a tanuló, a kiskorú tanuló törvényes képviselője, a képzésben részt vevő személy, az oktató, a szakképző intézmény és a szakképző intézmény partnerei együttműködésével kapcsolatos feladatokat és egymással való kapcsolattartásuk formáit,

g) a tanulmányok alatti vizsga szabályait,

h) a felvétel és az átvétel helyi szabályait, ehhez kapcsolódóan a szóbeli felvételi vizsga követelményeit,

2. a szakképző intézmény közismereti oktatásra és ágazati alapoktatásra vonatkozó oktatási programját, ennek keretén belül

a) a kötelező és a nem kötelező foglalkozások megtanítandó és elsajátítandó tananyagát, az ehhez szükséges kötelező, kötelezően választandó vagy szabadon választható foglalkozások megnevezését, számát, valamint megszervezésének és választásának elveit,

b) a közismereti kerettantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósításának részletes szabályait,

c) *  az érettségi vizsgával összefüggésben az egyes érettségi vizsgatárgyakból a középszintű érettségi vizsga témaköreit, az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítéshez – a közismereti kerettanterv és az érettségi vizsga általános és részletes követelményei alapján – az emelt szintű oktatásban alkalmazott fejlesztési feladatokat és követelményeket, továbbá annak meghatározását, hogy milyen követelmények teljesítése mellett melyik választható érettségi vizsgatárgyból tehető érettségi vizsga, ehhez kapcsolódóan pedig azon választható érettségi vizsgatárgyak megnevezését, amelyekből a közép- vagy emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítést a szakképző intézmény kötelezően vállalja, valamint azt, hogy ha a tanuló valamely tantárgyból sikeres előrehozott érettségi vizsgát tett, a szakképző intézmény magasabb évfolyamán vagy évfolyamismétlés esetén e tantárgy tanulásával kapcsolatban hogyan kell eljárni,

d) *  a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy teljesítményének írásban, szóban vagy gyakorlatban történő ellenőrzési és értékelési módját, diagnosztikus, szummatív, fejlesztő formáit,

e) a nemzetiséghez nem tartozó tanulók részére a településen élő nemzetiség kultúrájának megismerését szolgáló tananyagot,

f) az egészségnevelési és környezeti nevelési elveket, programokat, tevékenységeket és ehhez kapcsolódóan a mindennapos testnevelés megvalósításának módját és az elsősegélynyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos tervet,

g) a tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedéseket,

h) a tanuló jutalmazásával összefüggő szabályokat,

i) az oktatói testület által szükségesnek tartott további elveket,

3. a szakirányú oktatásra vonatkozó képzési programot, ennek keretén belül

a) szakmánként a megtanítandó és elsajátítandó tananyagelemeket és

b) *  a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy teljesítménye ellenőrzésének és értékelésének, illetve minősítésének módját,

c) *  a szakmai vizsgához kapcsolódóan szervezett egybefüggő felkészítés rendjét,

4 *  az egészségfejlesztési programot a 102. § (4) bekezdése alapján, valamint

5. *  az elérhető pályaorientációs szolgáltatások leírását.

(3) * 

(4) *  A szakképző intézmény szakmai programjában meg kell határozni a tanuló magasabb évfolyamba lépésének feltételeit. A rendvédelmi szakképző intézmény, illetve a honvédségi szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata a tanulmányi kötelezettség nem teljesítése miatt az évfolyamismétlést kizárhatja.

(5) A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló és a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy tekintetében a szakképző intézmény szakmai programja * 

a) a fogyatékosság típusához és fokához igazodó fejlesztő programot is tartalmazza és

b) az egyes évfolyamok követelményeinek teljesítéséhez egy tanítási évnél hosszabb időt is megjelölhet.

(6) A szakképző intézmény szakmai programja tartalmazza a szakképző intézményben alkalmazott sajátos pedagógiai módszereket, ideértve a projektoktatást is. A projektoktatás során a témaegységek feldolgozása, a feladat megoldása a tanulók érdeklődésére, a tanulók és az oktatók közös tevékenységére, együttműködésére épül a probléma megoldása és az összefüggések feltárása útján.

(7) A szakképző intézmény valamennyi évfolyamát átfogó szakmai programot használ.

15. § *  A felnőttképző az általa szervezett részszakmára történő felkészítésre vonatkozó szakmai programjára a 14. § (2) bekezdés 3. pontját és (5) bekezdés a) pontját kell alkalmazni.

V. FEJEZET

A SZAKMAI KÉPZÉS KÉPZÉSI PROGRAMJA * 

7. Az Szkt. 13. §-ához

16–19. § * 

20. § (1) *  A szakmai képzés képzési programját a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 12. §-a szerint kell elkészíteni.

(2) A szakmai képzés képzési programját a szakképző intézmény, illetve a felnőttképző a programkövetelményhez igazodóan dolgozza ki, és honlapján közzéteszi.

VI. FEJEZET

AZ AKKREDITÁLT SZAKKÉPZÉSI VIZSGAKÖZPONT * 

8. Az Szkt. 14. §-ához

21. § *  A szakképzési vizsgaközpont szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenységét a szakképzési államigazgatási szerv az Szkt., valamint e kormányrendelet alapján engedélyezi.

22. § (1) *  Szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenység folytatására irányuló engedély (a továbbiakban: engedély) annak adható ki, aki

a) – az olyan személy kivételével, amelyet az állam alapított vagy az olyan együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó alapított, akinek e tevékenysége pénzügyi fedezetének meghatározó része az államháztartás terhére nyújtott támogatásból származik – rendelkezik

aa) legalább két lezárt üzleti évvel, és az engedély kiadását megelőző mindkét üzleti évben elért legalább tízmillió forint adózás előtti eredménnyel, vagy két lezárt üzleti év hiányában az engedély megszerzését követő legalább két üzleti évre vonatkozó, az e bekezdés szerinti adózás előtti eredmény elérését alátámasztó üzleti tervvel,

ab) az engedély teljes időtartamára az adózás előtti eredménye kettő százalékának, de legalább az engedély kiadása iránti kérelemben megjelölt képzési területenként másfél millió forint vagyoni biztosítékkal a vizsgáztatási tevékenység bármely okból történő ellehetetlenüléséből fakadó károk megtérítésére;

b) rendelkezik teljes munkaidőben határozatlan időre létrejött munkaviszonyban foglalkoztatott, oktatásszervezésben, -irányításban vagy mérés-értékelésben legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett munkavállalóval (a továbbiakban: szakmai vezető);

c) – a kérelmezett képzési területbe tartozó valamennyi szakma, illetve szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerezhető szakképesítés tekintetében az adott szakmai vizsga, illetve képesítő vizsga legalább egy vizsgahelyszínén – rendelkezik a szakmára, illetve a szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerezhető szakképesítésre meghatározott szakmai, tárgyi és személyi feltételekkel, és azokat folyamatosan biztosítani képes;

d) rendelkezik a kérelmében szereplő szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenység megvalósításához szükséges,

da) az Szkt.-ben,

db) e kormányrendeletben,

dc) a programkövetelményekben,

dd) a képzési és kimeneteli követelményekben

meghatározott feltételekkel, továbbá megfelel a 7. melléklet szempontrendszerének;

e) igazolja a szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenység során igénybe veendő helyiséggel való rendelkezési jogát tulajdonjog esetén a közhiteles ingatlan-nyilvántartás adatai alapján, nem saját tulajdonú ingatlan esetén az ingatlant biztosító partnerekkel kötött megfelelő megállapodással;

f) a szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenység során igénybe veendő eszközökkel való rendelkezési joga tekintetében

fa) saját eszköz esetén a tulajdonjogának fennállásáról nyilatkozik, illetve

fb) nem saját tulajdonú eszköz esetén a rendelkezési jogát az eszközt biztosító partnerekkel kötött megfelelő megállapodással igazolja;

g) rendelkezik a 7. mellékletben foglaltak alapján intézményspecifikusan tételesen és részletesen kidolgozott Intézményi Vizsgáztatásirányítási és Működtetési Kézikönyvvel (a továbbiakban: Intézményi Vizsgáztatási Kézikönyv);

h) létesítő okirata szerinti szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenységet végezhet; és

i) Intézményi Vizsgáztatási Kézikönyvében részletesen bemutatja az Szkt. 14. § (4) bekezdése szerinti vizsga megszervezésének módját és feltételeinek biztosítását, amennyiben ilyen tevékenység végzését tervezi.

(1a) *  Az (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában meghatározó rész alatt a vizsgáztatásból származó nettó árbevétel ötvenegy százalékát kell érteni. Ilyennek kell tekinteni a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. mellékletében meghatározott felsőoktatási intézményt is.

(1b) *  A 7. melléklet alapján elkészítendő Intézményi Vizsgáztatási Kézikönyv kidolgozásának tartalmára vonatkozó ajánlásokat a szakképzésért felelős miniszter által kiadott útmutató tartalmazza. Az útmutatót a szakképzésért felelős miniszter által vezetett minisztérium a honlapján közzéteszi.

(1c) *  Az útmutatóban foglaltaktól való eltérés esetén a szakképzési államigazgatási szerv az Intézményi Vizsgáztatási Kézikönyv helyességét, megfelelőségét és teljeskörűségét részleteiben vizsgálja.

(2) * 

22/A. § *  (1) A 22. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti vagyoni biztosíték formája lehet

a) egy vagy több biztosítóval kötött biztosítási szerződés,

b) *  az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által hitelintézetnél lekötött és az (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott célra elkülönített és zárolt pénzösszeg.

(2) A vagyoni biztosítékformák egyenként vagy együttesen is alkalmazhatóak. A biztosítékformák együttes alkalmazása esetén a vagyoni biztosíték szolgáltatására kötött szerződésben – vagyoni biztosítékformák szerint – rendelkezni kell a fizetési kötelezettség feltételeiről és a helytállás mértékéről.

(3) A vagyoni biztosíték szolgáltatására kötött szerződésnek tartalmaznia kell azt a kikötést, hogy a vagyoni biztosíték felhasználásához vagy megszüntetéséhez a szakképzési államigazgatási szerv jóváhagyása szükséges, és a vagyoni biztosíték terhére teljesített kifizetés teljesítési időpontját a biztosító vagy hitelintézet – a kifizetést követő tizenöt napon belül – írásban közli a szakképzési államigazgatási szervvel.

(4) * 

23. § *  (1) Az akkreditált szakképzési vizsgaközpontnak folyamatosan meg kell felelnie – az adott szakmai vizsga, illetve képesítő vizsga szervezésének és az adott szakmai vizsgának, illetve képesítő vizsgának az időtartama alatt – a vizsgáztatott szakmára, illetve szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerezhető szakképesítésre vonatkozó, a 22. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételeknek és szempontrendszernek.

(2) A képesítő vizsga lebonyolításához szükséges adatok (ideértve a vizsgatörzslapot is) és a képesítő vizsga alapján kiadott képesítő bizonyítványok adatainak nyilvántartására az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a szakképzési államigazgatási szervnek az erre a célra kialakított elektronikus felületét (a továbbiakban: elektronikus vizsgarendszer) használja.

23/A. § *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont az általa szervezett szakmai vizsga és képesítő vizsga megnevezését, időpontját, helyszínét és a fizetendő vizsgadíjak összegét – a szakmai vizsga és a képesítő vizsga meghirdetésével egyidejűleg – honlapján és a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon közzéteszi.

24. § *  A szakképzési centrum vagy a felsőoktatási intézmény részeként működő akkreditált szakképzési vizsgaközpont a szakképzési centrum vagy a felsőoktatási intézmény jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeként működik. Az így működő akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője az általa ellátott szakmai feladat tekintetében nem utasítható.

24/A. § *  A Kormány országos központi akkreditált vizsgaközpontként az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki. Az országos központi akkreditált vizsgaközpontra a 21. §-ban és a 22. § (1) bekezdés a)–c), e), f) és h) pontjában meghatározottakat nem kell alkalmazni, a szakmai vizsga, illetve a képesítő vizsga szervezésére a kijelölés alapján jogosult.

VII. FEJEZET

AZ OKLEVÉL ÉS A BIZONYÍTVÁNY

9. Az Szkt. 15. § (1) bekezdéséhez

25. § (1) A szakképző intézmény által használt nyomtatvány

1. a bizonyítvány,

2. az érettségi bizonyítvány és az érettségi tanúsítvány,

3. a törzslap,

4. a félévi értesítő,

5. a napló,

6. a tanulmányok alatti vizsga jegyzőkönyve,

7. a közösségi szolgálati lap,

8. *  a tanulói jogviszony igazoló lapja,

9. *  az Szkt. 19. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti előkészítő évfolyam, a műhelyiskola elvégzéséhez és az ágazati alapvizsgához kapcsolódóan kiállított igazolás.

(2) Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által használt nyomtatvány * 

1. az oklevél, a szakmai bizonyítvány és a képesítő bizonyítvány,

2. a vizsgatörzslap,

3. a szakmai vizsga jegyzőkönyve.

(3) A nyomtatvány

a) nyomdai úton előállított, lapjaiban sorszámozott, szétválaszthatatlanul összefűzött papíralapú nyomtatvány,

b) nyomdai úton előállított papíralapú nyomtatvány,

c) elektronikus irat,

d) elektronikus úton előállított és hitelesített papíralapú nyomtatvány

lehet.

(4) *  Az (1) bekezdés 3–5. és 7–9. pontja szerinti nyomtatványt a szakképző intézmény a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerben a (3) bekezdés d) pontja szerinti nyomtatványként állítja elő.

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti nyomtatvány – a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával – a regisztrációs és tanulmányi alaprendszer alkalmazásával elektronikus aláírás alkalmazásával elektronikus iratként is elkészíthető és elektronikusan tárolható.

(6) *  A nem elektronikus iratként előállított nyomtatványt körbélyegzővel kell hitelesíteni. Csak olyan körbélyegző használható, amely külső ívén a szakképző intézmény megnevezését és székhelye településének nevét, közepén állami szakképző intézmény esetén Magyarország címerét tartalmazza.

26. § (1) *  A tanuló által elvégzett évfolyamokról a törzslap alapján év végi bizonyítványt kell kiállítani. A bizonyítvány és a bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló nyomtatvány közokirat.

(2) A bizonyítványban fel kell tüntetni a szakképző intézmény nevét, OM azonosítóját és címét.

(3) A bizonyítvány tartalmazza

a) a sorszámát,

b) a bizonyítványpótlap sorozatszámát,

c) *  a tanuló nevét, oktatási azonosító számát, születési helyét és idejét, anyja születéskori nevét,

d) *  a tanuló törzslapjának számát,

e) a tanévet és az elvégzett évfolyam sorszámát,

f) *  a tanuló által mulasztott foglalkozások számát, ezen belül külön megadva az igazolatlan mulasztások számát,

g) *  a tanuló által tanult tantárgyak megnevezését és minősítését,

h) a szükséges záradékot,

i) az oktatói testület határozatát,

j) a kiállítás helyét és idejét,

k) az igazgató és az osztályfőnök aláírását.

(4) A nemzetiségi bizonyítvány a (3) bekezdésben felsorolt adatokat magyar és nemzetiségi nyelven is tartalmazza.

(5) *  Az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványról – a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének kérelmére – a törzslap alapján bizonyítványmásodlat állítható ki. A bizonyítványmásodlatért a 6. mellékletben meghatározott térítési díjat kell fizetni.

(6) *  Törzslap, póttörzslap hiányában a szakképző intézményben meglévő nyilvántartások alapján kérelemre pótbizonyítvány állítható ki. A pótbizonyítvány azt tanúsítja, hogy a tanuló melyik évfolyamot mikor végezte el. Ha a kiállítás alapjául szolgáló valamennyi nyilvántartás megsemmisült, a pótbizonyítványban csak azt kell feltüntetni, hogy az abban megjelölt személy a szakképző intézmény tanulója volt. Ilyen tartamú pótbizonyítvány akkor állítható ki, ha a volt tanuló írásban nyilatkozik arról, hogy a megjelölt tanévben a szakképző intézmény melyik évfolyamán tanult, és nyilatkozatához csatolja volt oktatójának vagy két évfolyamtársának igazolását. Az oktató nyilatkozata akkor fogadható el, ha a jelzett időszakban a szakképző intézményben tanított. A volt évfolyamtársaknak be kell mutatniuk bizonyítványukat.

(7) *  Az (1)–(6) bekezdést felnőttképzési jogviszonyban szervezett szakmai oktatás tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) tanuló alatt a képzésben részt vevő személyt, évfolyam alatt a tananyagegységek lezárásaként a szakmai programban előzetesen meghatározott időszakot, osztályfőnök alatt a szakmai oktatás, illetve a szakmai képzés lebonyolításáért felelős oktatót, évfolyamtárs alatt ugyanazon szakmai oktatást, illetve szakmai képzést a tanulóval egy időben elvégző, más, képzésben részt vevő személyt kell érteni,

b) a bizonyítványt a tananyagegységek lezárásaként előzetesen meghatározott időszakonként kell kiállítani,

c) a bizonyítványban nem kell feltüntetni a (3) bekezdés b), e) és f) pontja szerinti adatot.

27. § Az érettségi bizonyítvány, az érettségi tanúsítvány és az érettségi vizsgát tanúsító törzslap, törzslapkivonat tartalmát és kiállításának módját az érettségi vizsgáról szóló kormányrendelet állapítja meg.

28. § (1) A törzslap

a) *  a tanulókról külön-külön kiállított egyéni törzslapokból és

b) az egyéni törzslapok összefűzését szolgáló borítóból (törzslap külív)

áll. A szakképző intézmény a tanulókról – a tanévkezdést követő harminc napon belül – egyéni törzslapot állít ki. * 

(2) Ha a szakképző intézményben a szakmai oktatás nemzetiségi vagy idegen nyelven folyik, a törzslapot magyar nyelven és a szakmai oktatás nyelvén is vezetni kell. Ha a két szöveg között eltérés van, és nem állapítható meg, hogy melyik a helyes szöveg, a magyar nyelvi bejegyzést kell hitelesként elfogadni.

(3) Az egyéni törzslap tartalmazza

a) a törzslap sorszámát,

b) *  a tanuló nevét, állampolgárságát, nem magyar állampolgár esetén a tartózkodás jogcímét, a jogszerű tartózkodást megalapozó okirat számát, születési helyét és idejét, anyja születéskori nevét, oktatási azonosító számát, társadalombiztosítási azonosító számát és adóazonosító jelét,

c) *  a tanuló naplóban szereplő sorszámát,

d) *  a tanévet és a tanuló által elvégzett évfolyamot,

e) *  a tanuló által tanult tantárgyak megnevezését és minősítését,

f) a közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatos adatokat,

g) az összes mulasztott foglalkozás számát, külön-külön megadva az igazolt és igazolatlan mulasztásokat,

h) az oktatói testület határozatát,

i) a tanulmányok alatti vizsgára vonatkozó adatokat, és

j) *  a tanulót érintő gyermekvédelmi intézkedéssel, hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet megállapításával kapcsolatos és tanulói jogviszonyából következő döntéseket, határozatokat, záradékokat.

(4) *  A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló és a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy tekintetében a törzslapon fel kell tüntetni a szakértői véleményt kiállító szakértői bizottság nevét, címét, a szakértői vélemény számát és kiállításának keltét, a felülvizsgálat időpontját.

(5) *  Az egyéni törzslapokat a tanulói jogviszony megszűnését követően a törzslap külívének teljes lezárása után szétválaszthatatlanul össze kell fűzni, és ilyen módon kell tárolni.

(6) *  A törzslap külívén fel kell tüntetni a kiállító szakképző intézmény nevét, címét és OM azonosítóját, a megnyitás és lezárás helyét és idejét, az alkalmazandó képzési és kimeneti követelmények megjelölésére való utalást, valamint az osztályfőnök és az igazgató aláírását.

(7) A törzslap külíve tartalmazza

a) az osztály megjelölését,

b) az osztály egyéni törzslapjainak a naplóval és bizonyítvánnyal való összeolvasásának tényét igazoló összesítés évenkénti hitelesítését,

c) a hitelesítést végző osztályfőnök és az összeolvasó oktatók, valamint az igazgató aláírását,

d) *  a törzslap külívének lezárásakor hatályos osztálynévsort (a tanuló sorszáma, neve, törzslapszáma feltüntetésével).

(8) A megsemmisült vagy elveszett törzslap helyett – a rendelkezésre álló iratok, adatok alapján – póttörzslapot kell kiállítani.

(9) *  Az (1)–(8) bekezdést felnőttképzési jogviszonyban szervezett szakmai oktatás, illetve szakmai képzés tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) tanuló alatt a képzésben részt vevő személyt, tanulói jogviszony alatt a felnőttképzési jogviszonyt, tanévkezdés alatt a felnőttképzési jogviszony keletkezését, évfolyam alatt a tananyagegységek lezárásaként előzetesen meghatározott időszakot, osztály alatt az adott szakmai oktatás, valamint a szakmai képzés egyedi azonosítására alkalmas megjelölését, osztálynévsor alatt az adott szakmai oktatást, valamint a szakmai képzést egyidejűleg elvégző képzésben részt vevő személyeket, osztályfőnök alatt a szakmai oktatás, valamint a szakmai képzés lebonyolításáért felelős oktatót kell érteni,

b) az egyéni törzslapon nem kell feltüntetni a (3) bekezdés c), d), f), g) és j) pontja szerinti adatot.

29. § (1) A félévi értesítő a tanuló évközi és félév végi tanulmányi eredményéről szóló tájékoztatásra, valamint a szakképző intézmény és a kiskorú tanuló törvényes képviselője kölcsönös tájékoztatására szolgál.

(2) A félévi értesítőben fel kell tüntetni a szakképző intézmény nevét, OM azonosítóját és címét, az osztály megjelölését.

(3) A félévi értesítő tartalmazza

a) a tanuló születési családi és utónevét, osztályának megjelölését,

b) a tanuló által tanult tantárgyak felsorolását és minősítését, valamint

c) az igazolt és igazolatlan mulasztások számát.

(4) A tanuló félévi osztályzatairól a szakképző intézmény elektronikus napló alkalmazása esetén is köteles a félévi értesítő útján tájékoztatást adni.

30. § (1) *  Az oktató a kötelező foglalkozásokról – az Szkt. 53. § (4) bekezdése szerinti zárt rendszerű elektronikus távoktatásként megszervezett foglalkozások kivételével – naplót vezet.

(2) A naplóban fel kell tüntetni a szakképző intézmény nevét, OM azonosítóját és címét, az osztály megjelölését, a napló megnyitásának és lezárásának időpontját és a lezárt napló tekintetében az igazgató elektronikus aláírását.

(3) A naplót a szakmai oktatás nyelvén kell vezetni.

(4) A napló

a) haladási és mulasztási, valamint

b) értékelő

naplórészt tartalmaz.

(5) A haladási és mulasztási naplórész

a) a tanítási napok sorszámát és időpontját,

b) a tantárgy nevét, a foglalkozás tanévi és napon belüli sorszámát,

c) a kötelező foglalkozás anyagát,

d) *  igazolt és igazolatlan foglalkozások szerinti csoportosításban a tanulók mulasztásának kimutatását, valamint

e) a mulasztások heti, féléves és éves összesítését

tartalmazza heti és napi bontásban.

(6) Az értékelő naplórész

a) *  a tanuló nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, oktatási azonosító számát, a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének születési családi és utónevét nevét és elérhetőségét,

b) *  a tanuló naplóbeli sorszámát, törzslapszámát,

c) a tanult tantárgyakat és azok értékelését havi bontásban, valamint a félévi és év végi szöveges értékelését, osztályzatait, valamint

d) a közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatos adatokat

tartalmazza.

(7) *  Az (1)–(6) bekezdést felnőttképzési jogviszonyban szervezett szakmai oktatás, illetve szakmai képzés tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) a haladási és mulasztási naplórészben a mulasztásokat – azok igazolt és igazolatlan jellegére tekintet nélkül – kell feltüntetni,

b) az értékelő naplórészben a tantárgyak helyett a tananyagegységeket kell feltüntetni és a mulasztási naplórész nem tartalmazza a közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatos adatokat.

31. § (1) A tanulmányok alatti vizsgáról tanulónként, illetve képzésben részt vevő személyenként és vizsgánként jegyzőkönyvet kell kiállítani.

(2) A jegyzőkönyvön fel kell tüntetni a vizsgát lebonyolító szakképző intézmény nevét, OM azonosítóját és címét.

(3) A jegyzőkönyv

a) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy természetes személyazonosító adatait és annak a szakképző intézménynek a megnevezését, amellyel tanulói jogviszonyban, illetve felnőttképzési jogviszonyban áll,

b) a vizsgatárgy megnevezése mellett

ba) az írásbeli vizsga időpontját, értékelését,

bb) a szóbeli vizsga időpontját, a feltett kérdéseket, a vizsga értékelését és a kérdező oktató aláírását,

bc) a végleges osztályzatot,

c) a jegyzőkönyv kiállításának helyét és idejét, valamint

d) a vizsgabizottság elnökének és tagjainak, valamint a jegyzőnek a nevét és aláírását

tartalmazza.

31/A. § *  A 25. § (1) bekezdés 9. pontja szerinti igazolásra a 26. §-t kell alkalmazni, azzal, hogy

a) bizonyítvány alatt az igazolást kell érteni,

b) az igazolást év közben is ki lehet állítani,

c) az igazolás tartalmazza

ca) az Szkt. 19. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti előkészítő évfolyam, illetve a műhelyiskola követelményeinek teljesítésére,

cb) – műhelyiskola esetén – a szakmai vizsgára bocsáthatóságra vonatkozó utalást,

d) az igazolásban nem kell a 26. § (3) bekezdés b), e), f) és g) pontja szerinti adatot feltüntetni.

32. § (1) Az osztályfőnök vezeti a naplót, a törzslapot és kiállítja a bizonyítványt.

(2) *  A törzslap adatainak a bizonyítvánnyal való egyeztetéséért az osztályfőnök és az igazgató által kijelölt két összeolvasó-oktató felelős. A törzslapra és a bizonyítványba a tanulókkal kapcsolatos határozatokat, valamint a továbbtanulásra vonatkozó bejegyzéseket a megfelelő záradékkal kell feltüntetni. A szakképző intézmény a tanulmányi eredmények bejegyzéséhez, a kiemelkedő tanulmányi eredmények elismeréséhez, a felvételi vizsga eredményeinek bejegyzéséhez, valamely vizsga eredményének befejezéséhez vagy egyéb, a záradékok között nem szereplő, a tanulóval kapcsolatos közlés dokumentálásához a záradékokat megfelelően alkalmazhatja, továbbá megfelelő záradékot alakíthat ki.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdést felnőttképzési jogviszonyban szervezett szakmai oktatás, illetve szakmai képzés tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy osztályfőnök alatt a szakmai oktatás, illetve szakmai képzés lebonyolításáért felelős oktatót, tanuló alatt képzésben részt vevő személyt kell érteni.

33. § (1) A szakma megszerzéséről oklevelet kell kiállítani, ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakmai oktatást a technikumban teljesítette.

(2) *  Az oklevélben a megszerzett szakma megjelölése mellett fel kell tüntetni az „okleveles” megjelölést, ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a felsőoktatási intézmény és a technikum által közösen kidolgozott szakmai oktatásban vett részt. A felsőoktatási intézmény – az oklevél mellékletét képező – igazolást ad ki arról, hogy a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakmai oktatásában részt vett.

(3) A szakma megszerzéséről szakmai bizonyítványt kell kiállítani, ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakmai oktatást a szakképző iskolában teljesítette.

34. § (1) Az oklevél és a szakmai bizonyítvány, valamint az azok kiállításának alapjául szolgáló nyomtatvány közokirat.

(2) Az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány tartalmazza

1. az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány sorozatjelét, sorszámát,

2. az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló vizsgatörzslap számát,

3. – a vizsgatörzslappal azonosan – a vizsgázó természetes személyazonosító adatát és oktatási azonosító számát,

4. *  a kiállító akkreditált szakképzési vizsgaközpont nevét, címét és – ha az akkreditált szakképzési vizsgaközpont szakképző intézmény – OM azonosítóját,

5. a szakmai vizsga nyelvét,

6. a szakmai vizsga eredményét,

7. *  a megszerzett szakma azonosító számának, megnevezésének és szakmairányának megjelölésével tájékoztatást arról, hogy az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány melyik szakma megszerzését igazolja,

8. a megszerzett szakma Európai Képesítési Keretrendszer, Magyar Képesítési Keretrendszer és Digitális Kompetencia Keretrendszer szerinti szintjének meghatározására vonatkozó megjelölését,

9. az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány kiállításának helyét és idejét, valamint

10. *  az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetőjének aláírását.

(3) Csak olyan oklevél, illetve szakmai bizonyítvány használható, amely az aláíráshoz kapcsolódóan Magyarország címerét előre nyomott képként tartalmazza.

(4) *  Az oklevelet, illetve a szakmai bizonyítványt a szakmai vizsga jegyzője a törzslap alapján – a törzslapon szereplő adatokkal egyezően – tölti ki, és azt az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője írja alá.

35. § (1) *  Az oklevél, a szakmai bizonyítvány, illetve a képesítő bizonyítvány kiadásával egyidejűleg vagy azt követően a vizsgázó kérésére az akkreditált szakképzési vizsgaközpont magyar nyelven vagy a szakmai vizsga vagy a képesítő vizsga nyelvén kiállított Europass oklevél-kiegészítőt, Europass szakmaibizonyítvány-kiegészítőt, illetve Europass képesítőbizonyítvány-kiegészítőt (a továbbiakban együtt: Europass-kiegészítő) ad ki. Az Europass-kiegészítő tartalmát a 3. melléklet tartalmazza.

(2) *  Az Europass-kiegészítőt az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője írja alá.

(3) *  A magyar és az angol nyelvű Europass-kiegészítő ingyenesen és elektronikus formában, a vizsgázó külön kérésére papíralapú iratként kerül kiadásra. A magyar és az angol nyelvtől eltérő más nyelvű Europass-kiegészítő elektronikus formában, a vizsgázó külön kérésére papíralapú iratként kerül kiadásra, a kiadásáért a kérelmező a 6. mellékletben meghatározott térítési díjat fizet az akkreditált szakképzési vizsgaközpont részére.

36. § (1) *  A szakképzésben csak a szakképzésért felelős miniszter által kidolgozott formátumú oklevél- és bizonyítványnyomtatvány (a továbbiakban együtt: okmány) alkalmazható. Az okmány előállításához, forgalmazásához a szakképzésért felelős miniszter engedélye szükséges. Az okmány előállításának költségét annak kiállítója viseli.

(2) *  A sorozatjellel és sorszámmal ellátott, nyomdai úton előállított papíralapú okmány a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet alapján a „B” okmányvédelmi kategória szerint gyártott és forgalmazott nyomtatvány, amely szoros elszámolási kötelezettség alá esik. A szakképzésért felelős miniszter a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyetértésével jelöli ki azt a nyomdát, amellyel a kiállító az okmányt elkészíttetheti.

(2a) *  Az elektronikus iratként előállított okmány a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet alapján a „B” okmányvédelmi kategóriába és a „Fokozott” okmányinformatikai védelmi kategóriába sorolt elektronikus biztonsági okmány. Az elektronikus iratként előállított okmány kiállítására szolgáló elektronikus felülethez csak az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője vagy az általa megbízott személy rendelkezhet hozzáférési jogosultsággal.

(3) *  A kitöltetlen okmányokat zárt helyen úgy kell elhelyezni, hogy ahhoz csak az igazgató, illetve az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője vagy az általa megbízott személy férhessen hozzá.

(4) *  A szakképző intézmény, illetve az akkreditált szakképzési vizsgaközpont

a) az üres okmányokról,

b) a kiállított és kiadott oklevelekről és bizonyítványokról, valamint

c) az elrontott és megsemmisített oklevelekről és bizonyítványokról

nyilvántartást vezet. A szakképző intézmény, illetve akkreditált szakképzési vizsgaközpont az üres okmányokat a nyilvántartásból kivezeti, és a szakképzési államigazgatási szerv részére átadhatja. * 

(5) A kiadott oklevélről és bizonyítványról a szakképzési államigazgatási szerv központi nyilvántartást vezet.

(6) *  A szakképző intézmény, illetve az akkreditált szakképzési vizsgaközpont az elrontott oklevelet, illetve bizonyítványt megsemmisíti. A kitöltetlen, elveszett okmány érvénytelenítéséről és az érvénytelenített okmány személyes adatot nem tartalmazó azonosító adatainak közzétételéről a szakképzésért felelős miniszter gondoskodik.

37. § (1) A hibás bejegyzést – az oklevél és a szakmai bizonyítvány kivételével – a nyomtatványon áthúzással kell érvényteleníteni olyan módon, hogy az olvasható maradjon, és a hibás bejegyzést helyesbíteni kell. A javítást aláírással és keltezéssel kell hitelesíteni. Az elektronikus okirat hibás bejegyzését az azt tároló rendszerben kell helyesbíteni.

(2) Ha az oklevél, illetve szakmai bizonyítvány kiadását követően derül ki, hogy hibás adat került az oklevélbe, illetve a szakmai bizonyítványba bevezetésre, az oklevelet, illetve a szakmai bizonyítványt ki kell cserélni, a hibás oklevelet, illetve szakmai bizonyítványt meg kell semmisíteni, és erről az új oklevél, illetve szakmai bizonyítvány kiadását követő harminc napon belül írásban értesíteni kell a szakképzési államigazgatási szervet. A kiadott új oklevél, illetve szakmai bizonyítvány adatai – a hibás adat kivételével – megegyeznek az eredeti oklevél, illetve szakmai bizonyítvány adataival. A csere az érintett számára díjmentes.

(3) Névváltozás esetén az érintett kérelmére, a névváltozást engedélyező okirat alapján, a megváltozott nevet a vizsgatörzslapra be kell jegyezni, és az eredeti oklevélről, illetve szakmai bizonyítványról oklevélmásodlatot, illetve szakmai bizonyítványmásodlatot kell kiadni. Az eredeti oklevelet, illetve szakmai bizonyítványt meg kell semmisíteni vagy – ha az érintett kéri – az „ÉRVÉNYTELEN” felirattal vagy iratlyukasztóval történő kilyukasztással érvényteleníteni kell, és vissza kell adni az érintettnek.

38. § (1) Az oklevélmásodlat, illetve a szakmai bizonyítványmásodlat az eredeti oklevél, illetve szakmai bizonyítvány pótlására szolgáló, a vizsgatörzslap tartalmával megegyező, a kiállításának időpontjában hitelesített közokirat.

(2) Az oklevélmásodlatnak, illetve a szakmai bizonyítványmásodlatnak – a névváltozás kivételével – szöveghűen tartalmaznia kell az eredeti oklevélen, illetve szakmai bizonyítványon található minden adatot és bejegyzést. Az oklevélmásodlaton, illetve a szakmai bizonyítványmásodlaton záradék formájában fel kell tüntetni az oklevélmásodlat, illetve a szakmai bizonyítványmásodlat kiadásának az okát, továbbá az azt kiállító nevét, címét, a kiadás napját, valamint el kell látni iktatószámmal és a kiállító vezetőjének aláírásával.

(3) Oklevélmásodlat, illetve szakmai bizonyítványmásodlat kiadása esetén a vizsgatörzslapon fel kell tüntetni a kiadott oklevélmásodlat, illetve szakmai bizonyítványmásodlat iktatószámát, a kiadás napját, továbbá azt, ha az eredeti oklevelet, illetve szakmai bizonyítványt megsemmisítették vagy érvénytelenné nyilvánították.

(4) Az oklevélről, illetve a szakmai bizonyítványról másodlatot sorszámozott oklevél-, illetve szakmai bizonyítványnyomtatványon nem lehet kiadni.

39. § *  Ha a bizonyítvány, az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány eredeti kiállítója jogutód nélkül megszűnt vagy egyébként nem lelhető fel, a javított bizonyítványt, oklevelet, illetve szakmai bizonyítványt és Europass-kiegészítőt, valamint a bizonyítványmásodlatot, a pótbizonyítványt, az oklevélmásodlatot, illetve a szakmai bizonyítványmásodlatot és az Europasskiegészítő-másodlatot a szakképzési államigazgatási szerv állítja ki. A javított bizonyítvány, oklevél, illetve szakmai bizonyítvány kiállításáért, a bizonyítványmásodlatért, a pótbizonyítványért, az oklevélmásodlatért, illetve a szakmai bizonyítványmásodlatért és az Europasskiegészítő-másodlatért a 6. mellékletben meghatározott térítési díjat kell fizetni.

39/A. § *  A szakképző intézmény és az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által alkalmazható záradékokat a 2. melléklet tartalmazza.

10. Az Szkt. 15. § (2) bekezdéséhez

40. § (1) *  A képesítő bizonyítványra a 34–39. §-t, a 270. §-t és a 271. §-t kell alkalmazni azzal, hogy szakmai vizsgán a képesítő vizsgát, oklevélen, illetve szakmai bizonyítványon a képesítő bizonyítványt, oklevélmásodlaton, illetve szakmai bizonyítványmásodlaton a képesítő bizonyítványmásodlatot, vizsgabizottságon a képesítő vizsga vizsgáztatásért felelős tagjait kell érteni.

(2) *  A képesítő bizonyítványban fel kell tüntetni a szakmai képzést szervező szakképző intézmény, illetve felnőttképző nevét és az Fktv. szerinti tanúsítvány sorszámának feltüntetésével utalni kell arra, hogy az általa kiállított tanúsítvány alapján került sor a képesítő vizsga letételére.

41. § *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont az általa őrzött vizsgatörzslapokat ötven év után átadja az illetékes levéltárnak, és törli az átadott törzslapok általa nyilvántartott adatait.

HARMADIK RÉSZ

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY

VIII. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY

11. Az Szkt. 17. §-ához

42. § (1) *  A szakképzési centrum és az annak részeként működő szakképző intézmény között nem keletkezhet magánjogi kötelem, és egymással szemben bármilyen igény, szankció sem bírói, sem más úton nem érvényesíthető. A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény a szakképzési centrumon kívüli harmadik jogalanyok irányában az Szkt.-ban és e rendeletben meghatározott korlátozásokkal szerezhet jogokat, és vállalhat kötelezettségeket.

(2) A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény kötelezettségeiért a szakképzési centrum áll helyt. A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény az általa vállalt kötelezettségek tekintetében csak a szakképzési centrummal együtt perelhető. A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény által indított perbe a szakképzési centrum beavatkozhat.

12. Az Szkt. 18. §-ához

43. § A szakképző intézmény többcélú szakképző intézményként akkor működhet, ha

a) a szakképző intézmény alapfeladata, illetve a költségvetési szervként működő szakképző intézmény alaptevékenysége elsődlegesen szakképzési alapfeladat ellátása,

b) a szakképzésben érintett tanulók és képzésben részt vevő személyek létszáma meghaladja a többcélú szakképző intézményben a köznevelési alapfeladatnak megfelelő nevelés-oktatásban részt vevő gyermekek és tanulók létszámát,

c) a szakképzési alapfeladat mellett egy vagy több köznevelési alapfeladat ellátását hatékonyan tudja teljesíteni és

d) a működéséhez szükséges pénzeszköz rendelkezésre áll.

44. § (1) A 43. §-ban meghatározott feltétel teljesülését a fenntartónak kell évente a többcélú szakképző intézményben tanulók, illetve képzésben részt vevő személyek hivatalos októberi statisztikai létszáma alapján vizsgálnia. Ha a szakképző intézmény a 43. §-nak három egymást követő tanév tekintetében nem felel meg, a következő tanév csak a többcélú szakképző intézmény átalakítását követően kezdhető meg.

(2) Ha a szakképző intézmény finanszírozása során a kincstár észleli, hogy a szakképző intézmény a 43. §-nak három egymást követő tanév tekintetében nem felel meg, e tényről tájékoztatja a szakképzési államigazgatási szervet. A szakképzési államigazgatási szerv a tájékoztatás évében és a tájékoztatást megelőző és követő két év tekintetében ellenőrzi a 43. §-nak való megfelelést. Ha a működés 43. §-ban meghatározott feltételei a szakképző intézmény tekintetében nem állnak fenn, a szakképzési államigazgatási szerv kötelezi a szakképző intézmény alapítóját a szakképző intézmény átalakítására vagy megszüntetésére.

IX. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY TEVÉKENYSÉGE

13. Az Szkt. 19. § (1) bekezdéséhez

45. § (1) A szakképzés a szakmajegyzékben

a) * 

b) az élelmiszeripar ágazatba és a mezőgazdaság és erdészet ágazatba sorolt szakmák tekintetében az Szkt. 27. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott miniszter,

c) a környezetvédelem és vízügy ágazatba sorolt szakmák tekintetében

ca) *  a környezetvédelmi technikus szakma esetében a környezetvédelemért felelős miniszter,

cb) * 

d) *  a szociális ágazatba sorolt szakmák tekintetében a kisgyermekgondozó, -nevelő szakma esetében a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter

engedélyével folyhat.

(2) A szakmajegyzékben

a) a rendészet és közszolgálat ágazatba sorolt szakmák közül a rendőr tiszthelyettes szakmára történő felkészítés kizárólag rendvédelmi szakképző intézményben,

b) a honvédelem ágazatba sorolt szakmák közül a honvéd altiszt szakmára történő felkészítés kizárólag honvédségi szakképző intézményben,

folyhat. A szakmajegyzékben a honvédelem ágazatba sorolt más szakma szakmai oktatása a honvédelemért felelős miniszter, a rendészet és közszolgálat ágazatba sorolt más szakma szakmai oktatása a rendészetért felelős miniszter engedélyével kezdhető meg.

(3) A szakmajegyzékben az (1) bekezdés a)–d) pontjában és a (2) bekezdésben meghatározott ágazatban a szakképzés szakmai és módszertani fejlesztéséért a Kormány adott ágazatért felelős tagja felel.

14. Az Szkt. 19. § (2) bekezdéséhez

46. § *  A tanulót, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét, illetve a képzésben részt vevő személyt a szakképző intézmény tájékoztatja azokról a tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről, amelyekre a következő tanévben a szakképzésben való részvételhez szükség lesz, valamint a szakképző intézménytől kölcsönözhető tankönyvekről, taneszközökről és más felszerelésekről, továbbá arról is, hogy a szakképző intézmény milyen segítséget tud nyújtani az ezzel összefüggő kiadások csökkentéséhez. A tájékoztatást a tanuló esetében a megelőző tanítási év végén, a képzésben részt vevő személy esetében a felnőttképzési szerződés megkötésekor kell közölni.

46/A. § *  A szakképző intézmény a szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel részt vevő tanuló kérésére a szakmai vizsga előtt – a szakmai vizsgára való felkészülés céljából – egy alkalommal legalább öt munkanap egybefüggő felkészítést szervez.

15. Az Szkt. 19. § (3) bekezdéséhez

47. § (1) A szakképző intézmény minőségirányítási rendszere

a) minőségpolitikából,

b) azonos szempontok alapján megvalósuló átfogó önértékelésből és

c) az ezekre épülő beavatkozó, fejlesztő tevékenységekből

áll.

(2) A szakképző intézmény minőségirányítási rendszere

a) összhangban van a szakképző intézmény méretével és képzéseinek összetettségével,

b) tükrözi azt, hogy a vezetési-irányítási, szakmai-képzési folyamatainak középpontjában a szakképzés minőségének növelése áll,

c) a szakképzés feltételeinek folyamatos fejlesztésére irányul, ennek keretében – a szakképzés minőségének javítása érdekében – különösen a személyi feltételek folyamatos fejlesztésével elősegíti az oktatók továbbképzését és önképzését,

d) önértékelésre épül,

e) hozzájárul ahhoz, hogy a szakképző intézmény szakképzésialapfeladat-ellátási tevékenységével kapcsolatos változtatások, a szolgáltatások minőségének javítása megalapozott adatokon és visszajelzéseken alapuljon,

f) a szakképzésialapfeladat-ellátás külső és belső partnereinek a bevonására épül.

(3) A szakképző intézmény minőségirányítási rendszerét és annak módosítását az igazgató készíti el, és azt – az oktatói testület és a képzési tanács véleményének kikérését követően – a fenntartó hagyja jóvá.

(4) A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató meghatározza a szakképzési centrum és a szakképző intézmény minőségirányítási feladatait.

48. § (1) A szakképző intézmény a minőségpolitika keretében

a) megalkotja a szakképző intézmény küldetését, jövőképét és azokhoz kapcsolódó stratégiát alakít ki a szakképzésialapfeladat-ellátás minőségének biztosítása és javítása érdekében,

b) szabályozza a szakképző intézmény minőségirányítási rendszerének szervezeti kereteit, működtetésének feltételeit,

c) a szakképzésialapfeladat-ellátás minőségének biztosítása és fejlesztése érdekében minőségcélokat határoz meg,

d) a szakképzésért felelős miniszter által kiadott módszertani javaslat alapján elkészíti az oktatók értékelési rendszerét.

(2) Az oktatók értékelését – a minőségpolitikában meghatározottak szerint – az igazgató végzi. Az oktatók értékelési rendszere keretében az igazgató a további intézményvezetők és – döntése alapján – külső szakértő bevonásával legalább háromévente * 

a) értékeli az oktató munkáját, erősségeket és fejlesztendő területeket határoz meg, jóváhagyja az oktató által az értékelés megállapításaihoz kapcsolódóan készített cselekvési tervet,

b) vizsgálja az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszer alapján kidolgozott elvárásrendszer teljesülését, ennek keretében az oktató

ba) szakmai felkészültségét,

bb) a szakképzés-releváns korszerű módszertan alkalmazását,

bc) pedagógiai tervezését,

bd) pedagógiai értékelését,

be) együttműködését más oktatókkal, a szülőkkel és a gyakorlati oktatási partnerekkel,

bf) személyiségfejlesztő, csoportvezetői, tanulás támogató tevékenységét,

bg) innovációs tevékenységét és szakmai elkötelezettségét.

49. § A szakképző intézmény a minőségpolitikában meghatározottak szerint – rendszeres mérés és adatgyűjtés mellett – legalább kétévenként átfogó önértékelést végez. Ennek keretében

a) a szakképzésért felelős miniszter által kiadott önértékelési kézikönyv értékelési területei és elvárásai alapján erősségeket és fejlesztendő területeket határoz meg,

b) – a szakképző intézmény és a fenntartó számára a fejlesztő beavatkozások lehetőségének biztosítása céljából – éves rendszerességgel gyűjti és elemzi az önértékelési kézikönyvben meghatározott indikátorokat, méri a szakképzésialapfeladat-ellátás külső és belső partnereinek igényét és elégedettségét,

c) az önértékelési kézikönyvben meghatározott folyamatmodell alapján

ca) szabályozza és működteti a szakképző intézményi folyamatokat a vezetési-irányítási, szakmai-képzési, támogató és erőforrás folyamat-területeken,

cb) indikátorokkal rendszeresen méri a szakképző intézményi folyamatok működésének eredményességét és értékelésük alapján fejleszti azokat.

50. § A szakképző intézmény az önértékelés és a külső értékelés alapján beavatkozó, fejlesztő tevékenységet végez, biztosítva ezzel a szakképzésialapfeladat-ellátásának folyamatos fejlesztését. Ennek keretében a szakképző intézmény cselekvési tervet készít, amelyet az oktatói testület fogad el, és a fenntartó hagy jóvá. A cselekvési tervet össze kell hangolni a szakképző intézmény éves munkatervével, annak végrehajtását és eredményességét pedig a következő önértékelés során értékelni kell.

16. Az Szkt. 19. § (4) bekezdéséhez

51. § (1) *  Az előkészítő évfolyam szakmai tartalmát az annak megszervezésére jogosult szakképző intézmény a szakmai programjában határozza meg. A szakma megszerzéséhez szükséges kompetenciák tekintetében történő orientációs fejlesztésre irányuló előkészítő évfolyamra vonatkozó szakmai programot az állam által fenntartott szakképző iskola tekintetében a fenntartó, az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott nem állami szakképző iskola esetében a szakképzésért felelős miniszter az együttműködési megállapodásban hagyja jóvá.

(2) *  Nyelvi előkészítő évfolyam kizárólag az állam által fenntartott olyan technikumban szervezhető, illetve az együttműködési megállapodás nyelvi előkészítő évfolyam megszervezését kizárólag olyan technikumban teheti lehetővé, amelyikben három egymást követő tanév átlagában az érettségi bizonyítványt szerzett tanulók hatvan százaléka rendelkezik a nyelvi előkészítő oktatás idegen nyelvéből vagy induló nyelvi előkészítés esetén a nyelvi előkészítő oktatás tervezett idegen nyelvének megfelelő idegen nyelvből KER szerinti B2 szintű nyelvtudást igazoló érettségi vizsgaeredménnyel vagy államilag elismert nyelvvizsgával. Az e bekezdésben foglalt feltételek teljesülését idegen nyelvenként, az adott idegen nyelvet egy évfolyamon tanulók összesített eredménye alapján a fenntartónak évente vizsgálnia kell. Ha a technikum az e bekezdésben foglaltaknak nem felel meg, új nyelvi előkészítő évfolyamra a követő évben kezdődő tanévre nem hirdethet felvételt.

(3) A szakma megszerzéséhez szükséges kompetenciák tekintetében történő orientációs fejlesztésre irányuló előkészítő évfolyam keretében a tanuló mentorálását, alapkészségeinek és kulcskompetenciáinak fejlesztését, pályaorientációjának, életpálya tervezésének elősegítését célzó tevékenység végezhető rugalmas tanulásszervezési és személyre szabott oktatási formában.

(4) *  A dobbantó programban az vehet részt, aki a megelőző tanév utolsó napjáig a tizenötödik életévét betöltötte, és alapfokú végzettséggel nem rendelkezik. A dobbantó programba való bekapcsolódásra a tanév során bármikor lehetőség van.

52. § *  Ha a tanuló előkészítő évfolyamon vesz részt, tanulmányait a szakképző intézményben külön felvételi eljárás nélkül folytathatja azzal, hogy az általa választott ágazatról az előkészítő év során az igazgató által meghatározott időszakon belül kell nyilatkoznia.

16/A. *  Az Szkt. 20. § (1) bekezdéséhez és 21. § (1) bekezdéséhez

52/A. § *  (1) *  A kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatásba bekapcsolódhat

a) technikum esetén az, aki érettségi végzettséggel rendelkezik,

b) szakképző iskola esetén

ba) az, aki a közismereti kerettantervnek a középiskola kilencedik és tizedik évfolyamára vonatkozóan előírt követelményeit teljesítette vagy középfokú végzettséggel rendelkezik,

bb) kizárólag felnőttképzési jogviszonyban az, aki alapfokú végzettséggel rendelkezik.

(2) *  A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatásába bekapcsolódhat a középiskola befejező évfolyamának elvégzését követően, ha vállalja, hogy legkésőbb az első félév utolsó tanítási napjáig érettségi végzettséget szerez. Az első félév utolsó tanítási napjával megszűnik a tanuló tanulói jogviszonya, illetve a képzésben részt vevő személy felnőttképzési jogviszonya, ha az érettségi végzettség megszerzésére e bekezdésben meghatározott határidőig a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy érettségi végzettséget nem szerez.

16/B. *  Az Szkt. 20. § (2) bekezdéséhez

52/B. § *  A kizárólag érettségi vizsgára történő felkészítésbe az kapcsolódhat be, aki

a) szakképzésben szerzett – ide nem értve az 52/A. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerint szerzett – szakmával vagy

b) iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban szerzett, államilag elismert szakképesítéssel

rendelkezik.

17. Az Szkt. 21. § (2) bekezdéséhez

53. § (1) A műhelyiskola a tanulónak, illetve a képzésben részt vevő személynek a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz vagy a munkába állásához szükséges ismeretek megszerzésére szolgáló képzési forma. A műhelyiskola folyamatos mentori támogatással hozzájárul a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy személyes és társas kompetenciáinak fejlesztéséhez és önálló életkezdéséhez szükséges alapismeretek átadásához.

(2) A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a műhelyiskolában tanulmányokat akkor folytathat, ha

a) *  alapfokú végzettséggel nem rendelkezik és a szakképző iskola dobbantó programját – a szakképző iskola által kiadott igazolás alapján megállapíthatóan – elvégezte vagy

b) *  kizárólag alapfokú végzettséggel rendelkezik és a 16. életévét betöltötte.

(3) A műhelyiskolában kizárólag részszakma megszerzésére irányuló felkészítés folyik, amelyet tanműhelyben vagy munkahelyi körülmények között a nappali rendszerben, egy–ötfős csoportokban kell megszervezni úgy, hogy a részszakma megszerzésének időtartama – a tanév, illetve a tanítási év rendjére tekintet nélkül – legalább hat, legfeljebb huszonnégy hónap közé essen.

(4) A tanuló, illetve a képzésben részt vevő kiskorú személy műhelyiskolában való részvétele az Szkt. 71. § (2) bekezdésében meghatározott esetben nem utasítható el.

(5) *  A műhelyiskolában a tanuló a szakképző iskolai tanulót az ágazati alapoktatásban megillető ösztöndíjra jogosult.

(6) *  A részszakma megszerzését követően a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy – a részszakmát magában foglaló szakmára vonatkozó – tanulmányait a szakképző intézményben külön felvételi eljárás nélkül a szakirányú oktatásban folytathatja.

IX/A. FEJEZET * 

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY GAZDÁLKODÁSA * 

17/A. *  Az Szkt. 21/B. §-ához

53/A. § *  A főigazgató, a kancellár, az igazgató és e személyek hozzátartozója nem lehet a részesedéssel érintett ágazati képzőközpont, illetve tudásközpont vezető tisztségviselője, könyvvizsgálója és felügyelő bizottsági tagja.

53/B. § *  (1) A szakképzési centrum által az állami szakképző intézmény szakképzési alapfeladatainak ellátását szolgáló ingatlan bérbeadásához szükség van az érintett szakképző intézmény vezetőjének előzetes véleményére.

(2) A szakképzési centrum együttműködik a települési önkormányzattal a helyi közösségi és kulturális élet feltételeinek biztosítása érdekében oly módon, hogy a vagyonkezelésében lévő, a települési önkormányzati tulajdonában álló ingatlan használatát tanítási időn kívül és a szakképző intézmény szakmai programjában, továbbá jogszabályban meghatározott feladatok végrehajtásának biztosítása mellett külön megállapodás alapján ingyenesen biztosítja a tulajdonos települési önkormányzat számára. A megállapodás megkötéséhez szükség van az érintett szakképző intézmény vezetőjének előzetes véleményére.

X. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY ALAPÍTÁSA

18. Az Szkt. 22. § (1) bekezdéséhez

54. § *  Az alapító dönt a szakképző intézmény nevéről, alapításáról, átalakításáról, megszüntetéséről és fenntartói irányítási hatáskörének átadásáról.

55. § (1) A szakképző intézmény alapítójának

a) magyarországi székhellyel vagy

b) Magyarországon történő nyilvántartásba vétellel és legalább egy magyarországi telephellyel

kell rendelkeznie. A szakképző intézmény alapítója csak átlátható szervezet lehet.

(2) Szakképző intézmény legalább egy ágazatban, ágazatonként legalább két szakma szakmai oktatására alapítható. A honvédségi szakképző intézmény és a rendvédelmi szakképző intézmény egy szakma szakmai oktatására is alapítható.

(3) Szakképző intézmény akkor alapítható, ha a feladatai ellátásához szükséges feltételek legalább ötéves időtávlatban biztosítottak.

19. Az Szkt. 22. § (2) bekezdéséhez

56. § (1) A szakképző intézmény akkor rendelkezik a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel, ha

a) önálló névvel,

b) állandó saját székhellyel,

c) állandó saját alkalmazotti létszámmal,

d) a szakképzésialapfeladat-ellátáshoz szükséges és arra alkalmas helyiségekkel és eszközökkel,

e) jogszabályban meghatározott belső szabályzatokkal és

f) a működéséhez szükséges pénzeszközökkel

rendelkezik.

(2) A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételnek a szakképzési centrum tekintetében kell fennállnia.

57. § (1) A szakképző intézmény az alapító okiratában meghatározott

a) hivatalos nevet,

b) a hivatalos névből képzett rövid nevet és rövidített nevet,

c) az a) és b) pont szerinti nevet nemzetiségi vagy idegen nyelven

használhat.

(2) *  A szakképző intézmény hivatalos neve a szakképző intézmény azonosítására és más jogi személytől való megkülönböztetésére alkalmas, jogszabály szerinti olyan megnevezésből álló egyedi elnevezésből és az ellátott alapfeladatot tükröző megjelölésből álló név, amely kifejezi azt a tevékenységet, amelyre az adott szakképző intézményt létrehozták. Az ellátott alapfeladatot a hivatalos névben több szakképzési alapfeladat ellátása, illetve többcélú szakképző intézmény esetén a legjellemzőbb szakképzési alapfeladatra, illetve köznevelési alapfeladatra utalással lehet megjelölni.

(3) Egyedi elnevezésként

a) kiemelkedő tevékenysége alapján ismert személy neve,

b) tárgynév,

c) földrajzi név,

d) feladatellátási hely szerinti település neve,

e) fenntartó neve,

f) kifejezés vagy mozaikszó

adható, ha az nem megtévesztő vagy a használatát jogszabály nem tiltja. Az egyedi elnevezés a szakképző intézmény hivatalos nevében az ellátott alapfeladatot tükröző megnevezés előtt áll.

(4) A szakképző intézmény hivatalos nevében megkülönböztető elnevezésként feltüntethető a nemzetgazdaságnak az az ága, amelynek keretében a szakképzés folyik.

(5) A rövid név a szakképző intézmény hivatalos nevéből képzett olyan kifejezés, amely tartalmazza az egyedi elnevezést vagy annak egy rövidebb változatát és azt a jogszabály szerinti megnevezést, amely leginkább meghatározza a szakképző intézmény alapfeladatát.

(6) A rövidített név a hivatalos névből képzett, legfeljebb harminckét karakter hosszúságú megnevezés, amelyet a diákigazolványon és a pedagógusigazolványon lehet használni.

(7) Ha a szakképző intézményben folyó szakmai oktatás – részben vagy egészben – nemzetiségi vagy idegen nyelven folyik, a szakképző intézmény nevét két nyelven, magyarul és a nemzetiségi nyelven vagy magyarul és az idegen nyelven is meg kell határozni.

(8) A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény hivatalos neve és rövid neve a szakképzési centrum nevéből képzett mozaikszóhoz birtokos személyjel nélkül kapcsolódik.

(9) A szakképző intézmény nevét valamennyi feladatellátási helyen fel kell tüntetni a címtáblán, a szakképző intézmény által használt nyomtatványokon és bélyegzőkön. A címtáblát jól látható helyen kell elhelyezni.

(10) Ha a szakképző intézmény nevének nem része, a szakképző intézmény címtábláján és bélyegzőjén fel kell tüntetni a feladatellátási hely településének a nevét. A nemzetiségi szakmai oktatást ellátó szakképző intézmény feladatellátási helyének a neve a nemzetiség nyelvén is feltüntethető, ha a településnek van ilyen neve.

(11) A szakképző intézmény a hivatalos nevét és a rövid nevét, ideértve a velük kapcsolatos nemzetiségi vagy idegen nevet is, kizárólag a székhelycímmel együtt használhatja.

58. § (1) A szakképző intézmény állandó saját székhellyel akkor rendelkezik, ha a szakképzésialapfeladat-ellátáshoz szükséges és arra alkalmas helyiségek feletti rendelkezési jog legalább öt tanévre biztosított.

(2) Állandó saját alkalmazotti létszámmal akkor rendelkezik a szakképző intézmény, ha az alkalmazotti létszám legalább negyven százaléka általános teljes napi munkaidőre létrejött határozatlan idejű munkaviszonyban vagy egyházi szolgálati jogviszonyban áll, amelyből legalább hetvenöt százaléka az Szkt. 40. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti munkakörben van foglalkoztatva.

(3) A szakképző intézmény szakképzésialapfeladat-ellátáshoz szükséges és arra alkalmas eszközöket az alapító a szakképző intézmény rendelkezésére bocsátja, önálló költségvetéssel rendelkező szakképző intézmény a szakmai alapfeladata ellátásáról az alapító által biztosított pénzeszköz és egyéb bevételei alapján gondoskodik. A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény szakképzési alapfeladat ellátásához szükséges és arra alkalmas eszközöket a szakképzési centrum bocsátja a részeként működő szakképző intézmény rendelkezésére.

59. § Újonnan induló szakmai oktatás esetében a működéshez szükséges feltételeket felmenő rendszerben, fokozatosan elégséges megteremteni. A működési engedély kiadása iránti kérelemhez – jogszabályban meghatározottak mellett – csatolni kell a szakmai oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtésének ütemtervét.

20. Az Szkt. 22. § (3) bekezdéséhez

60. § A nyilvántartásba vételi kérelemhez csatolni kell * 

a) a szakképző intézmény alapító okiratát,

b) – ha a szakképző intézmény a szakképzési alapfeladatot nem jogszabály felhatalmazása alapján látja el – a szakképzési alapfeladat ellátására jogosító okiratot,

c) a szakképző intézmény törvényes képviseletére jogosult személy nevét és képviseletének jogosultságát igazoló dokumentumot, valamint

d) a szakképző intézmény állandó székhelyének meglétét igazoló okiratot.

60/A. § *  A nem állami szakképző intézmény esetében a 60. § szerinti eljárás ügyintézési határideje harminc nap.

61. § (1) A szakképző intézmény alapító okirata tartalmazza

a) a szakképző intézmény

aa) *  hivatalos nevét magyar nyelven,

ab) székhelyét, telephelyét,

b) a szakképzésialapfeladat-ellátással összefüggésben

ba) szakképzési alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezését,

bb) *  költségvetési szervként működő szakképző intézmény esetében alaptevékenységének és további tevékenységi köreinek kormányzati funkció szerinti megjelölését,

bc) * 

bd) az önálló költségvetéssel rendelkező szakképző intézmény esetében a gazdálkodással összefüggő jogosítványokat, valamint

c) az alapító és a fenntartó nevét és székhelyét.

(2) Az alapító okirat – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza a szakképző intézmény

a) hivatalos nevének és rövid nevének nemzetiségi vagy idegen nyelvű megfelelőjét,

b) jogelődjének megnevezését és székhelyét, valamint

c) megszűnésének időpontját vagy pontos feltételét, ha a szakképző intézmény határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig jön létre.

(3) A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a szakképzési centrum alapító okirata – az (1) és (2) bekezdéstől eltérően –

a) szakképző intézményenként tartalmazza a szakképző intézmény

aa) *  hivatalos nevét,

ab) címét,

ac) szakképzési alapfeladatának és annak fennállása esetén köznevelési alapfeladatának jogszabály szerinti megjelölését,

b) összevontan tartalmazza

ba) *  a szakképző intézmény alaptevékenységének és további tevékenységi köreinek jogszabály szerinti megnevezését és kormányzati funkció szerinti megjelölését,

bb) a szakképző intézmény vezetőjének megbízási rendjét.

(4) *  A többcélú szakképző intézmény alapító okiratában a szakképzési alapfeladat mellett fel kell tüntetni az általa ellátott köznevelési alapfeladat jogszabály szerinti megjelölését is.

62. § (1) A működési engedély kiadása iránti kérelemhez csatolni kell

a) a nem állami szakképző intézmény szakmai programját, és

b) – a szakképzési államigazgatási szerv által meghatározott tartalommal és formában –

ba) azokat az okiratokat, amelyekből megállapítható, hogy a működés megkezdéséhez, a nem állami szakképző intézmény feladatai ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak, és

bb) *  a nem állami szakképző intézmény működéséhez szükséges pénzeszközökkel való rendelkezés alátámasztására alkalmas okiratokat.

(2) Ha a nem állami szakképző intézmény székhelye, telephelye másik szakképző intézmény vagy köznevelési intézmény által is használt ingatlanban található, a működési engedély kiadására irányuló eljárásban vizsgálni kell azt is, hogy az ingatlanban biztosítható-e valamennyi szakképző intézmény, illetve köznevelési intézmény zavartalan működése, a vállalt tanulólétszám fogadása, az oktatói testület működése.

(3) *  A működési engedély kiadására a nem állami szakképző intézmény székhelye szerinti szakképzési államigazgatási szerv illetékes. A működési engedélynek tartalmaznia kell a szakképzési alapfeladat típusa szerint besorolva azoknak a szakmáknak a szakmajegyzék szerinti meghatározását, amelyekhez kapcsolódóan a nem állami szakképző intézmény szakmai oktatást szervezhet. A kiadott működési engedélyt a nem állami szakképző intézmény nyilvántartásba vételére jogosult szervvel is közölni kell.

(4) * 

(5) *  Az alapító a nem állami szakképző intézmény működési engedélyének módosítását kezdeményezi, ha az Szkt. 23. §-a szerinti döntést hoz, vagy az (1) bekezdés b) pontjában, illetve a (2) bekezdésben meghatározott körülmények változása esetén. A módosítás iránti kérelmet a döntést követő tizenöt napon belül, illetve legkésőbb a változást megelőző hatvanadik napig kell benyújtani.

63. § *  (1) A szakképzési centrum és a költségvetési szervként működő szakképző intézmény a törzskönyvi nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásával kéri OM azonosítójának megállapítását. A szakképzési centrumnak és a költségvetési szervként működő szakképző intézménynek a szakképzési államigazgatási szerv által vezetett nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges adatait a kincstár továbbítja a szakképzési államigazgatási szervnek. A szakképzési államigazgatási szerv a szakképzési centrum, illetve a költségvetési szervként működő szakképző intézmény nyilvántartásba vételét és OM azonosítójának megállapítását követően a szakképzési centrum és a költségvetési szervként működő szakképző intézmény OM azonosítóját a kincstár útján közli.

(2) A nem költségvetési szervként működő szakképző intézmény OM azonosítóját a szakképzési államigazgatási szerv a nem költségvetési szervként működő szakképző intézmény nyilvántartásba vétele keretében állapítja meg.

21. Az Szkt. 22. § (4) bekezdéséhez

64. § (1) A szakképzés megszervezésére való képesség akkor áll fenn, ha az érintett * 

a) személyes joga szerinti bejegyzése, nyilvántartásba vétele megtörtént,

b) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, valamint vezető állású személyével szemben kizáró ok nem áll fenn,

c) gazdasági és pénzügyi helyzete, valamint műszaki és szakmai alkalmassága alapján a szakképzés biztonságosan megszervezhető, és

d) az Szkt. 109. § (3) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás megkötése esetén átlátható szervezetnek minősül és megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerint.

(2) *  A többcélú szakképző intézmény esetén a szakképzés megszervezésére való képesség akkor áll fenn, ha a többcélú szakképző intézmény megfelel a 43. §-ban és az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételeket a fenntartó és a szakképző intézmény tekintetében kell vizsgálni. Szakképző intézmény alapítása esetén az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételek a szakképző intézmény tekintetében a fenntartó kötelezettségvállalása alapján kell vizsgálni.

65. § (1) A gazdasági és pénzügyi alkalmasság akkor áll fenn, ha

a) a szakképző intézmény alapításához és működéséhez szükséges, legalább húszmillió forint induló tőkét pénzbeli hozzájárulással a fenntartó a szakképző intézmény rendelkezésére bocsátja és

b) megbízható adózónak minősül.

(2) A műszaki és szakmai alkalmasság a szakképzés biztonságos megszervezéséhez szükséges tárgyi feltételek megléte vagy biztosítására vállalt kötelezettség esetén áll fenn, ha azokat a tulajdonában tartozó eszközökkel saját maga vagy erre vonatkozó, legalább öt tanévre kötött szerződés útján biztosítja.

(3) A vezető állású személy tekintetében kizáró ok, ha

a) korábban vezető állású személy volt olyan szakképző intézményben vagy fenntartónál, amelynek tevékenységtől eltiltását vagy adószámának törlését hatóság végleges határozata vagy bíróság jogerős ítélete öt évnél nem régebben elrendelte, vagy

b) *  olyan tisztséget tölt be, amely korlátozhatja a fenntartói irányítási hatáskör gyakorlásában vagy a szakképzésialapfeladat-ellátási tevékenység ellátásában.

XI. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY ÁTALAKÍTÁSA, MEGSZÜNTETÉSE ÉS FENNTARTÓI IRÁNYÍTÁSI HATÁSKÖRÉNEK ÁTADÁSA * 

22. Az Szkt. 23. §-ához

66. § (1) A szakképző intézmény részére új feladat az annak ellátásához szükséges feltételek biztosításával állapítható meg.

(2) A tanítási évben

a) szakképző intézmény nem indítható és nem szüntethető meg,

b) – a szakképzési alapfeladat ellátását szolgáló ingatlan rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válása vagy birtokba vételére vonatkozó más körülmény felmerülése kivételével – szakképző intézmény nem szervezhető át,

c) *  – jogszabály eltérő rendelkezése, a fenntartó személyében történő jogutódlás vagy a fenntartó más okból történő átalakítása vagy megszűnése kivételével – a szakképző intézmény tekintetében a fenntartói irányítási hatáskör másnak nem adható át.

(3) A szakképzési államigazgatási szerv – a fenntartó kérésére – engedélyezheti a szakképző intézmény székhelyének, illetve telephelyének tanítási évben más, előre nem látható okból történő megváltoztatását.

(4) Többcélú szakképző intézmény esetén az e §-ban foglaltakat csak az érintett intézményegység vonatkozásában kell alkalmazni.

67. § (1) *  Az alapító az intézkedés tervezett végrehajtása éve február hónapjának utolsó munkanapjáig kezdeményezheti egy másik szakképző intézmény alapítójánál a szakképző intézmény tekintetében a fenntartói irányítási hatáskör következő tanévtől történő átadását.

(2) *  A szakképző intézmény megszüntetéséről és fenntartói irányítási hatáskörének átadásáról az oktatói testület, a diákönkormányzat és a képzési tanács, a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő szakképző intézmény tekintetében pedig – az oktatói testület, a diákönkormányzat és a képzési tanács mellett – az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az érintett országos nemzetiségi önkormányzat véleményét ki kell kérni. A vélemény kialakításához az alapító minden olyan információt hozzáférhetővé tesz a véleményezési joggal rendelkezők részére, amely számára a döntés meghozatalához rendelkezésére áll. A vélemény kialakításához – az információk hozzáférhetővé tételének napjától számítva – legalább tizenöt napot kell biztosítani a véleményezési joggal rendelkezők részére.

(3) Az alapító jogutód nélküli megszűnése esetén gondoskodni kell az általa alapított szakképző intézmény más alapító általi átvételéről, ennek hiányában a szakképző intézmény megszüntetéséről és a megszűnt szakképző intézménnyel tanulói jogviszonyban álló tanulók felvételére, illetve felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személyekkel felnőttképzési jogviszony létrehozására köteles másik szakképző intézmény 76. § szerinti kijelöléséről. Az alapító jogutód nélküli megszűnéséről az annak elhatározását követő nyolc napon belül az alapító, a megszűnés tényéről az alapító megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárást lefolytató bíróság vagy hatóság az ilyen döntés jogerőre emelkedésétől, illetve véglegessé válásától számított nyolc napon belül tájékoztatja a szakképzési államigazgatási szervet.

68. § (1) A szakképző intézményt az alapító jogutóddal vagy jogutód nélkül szüntetheti meg. A szakképző intézmény általános jogutódlással történő megszüntetése átalakítással történhet.

(2) A szakképző intézmény jogutódlással történő megszüntetése a vele szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá.

(3) A szakképző intézmény jogutód nélküli megszüntetése esetén a szakképző intézmény megszüntetése időpontjában fennálló magánjogi jogait és kötelezettségeit az alapító vagy az általa kijelölt szerv gyakorolja és teljesíti. A jogutód nélkül megszüntetett szakképző intézmény nem magánjogi jogai és kötelezettségei a jövőre nézve megszűnnek.

(4) A jogutódlással megszűnő szakképző intézmény iratállományát a jogutód szakképző intézménynek, a jogutód nélkül megszűnő szakképző intézmény esetén az alapító, az alapító jogutód nélküli megszűnése esetén a szakképzési államigazgatási szerv számára kell átadni.

69. § A szakképző intézmény megszüntetéséről megszüntető okiratban kell rendelkezni. A megszüntető okirat tartalmazza

a) a megszűnő szakképző intézmény nevét és székhelyét,

b) a fenntartó megnevezését és székhelyét,

c) a megszűnés módját,

d) a megszüntetés okát,

e) a megszűnő szakképző intézmény szakképzési alapfeladata jövőbeni ellátásának módját,

f) azt a naptári napot, ameddig vagy azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan és azt kört, illetve mértéket, amelyre kiterjedően a szakképző intézmény utoljára kötelezettséget vállalhat, valamint

g) állami szakképző intézmény esetén az állami szakképző intézmény előirányzatainak és pénzeszközeinek átadásával kapcsolatos rendelkezéseket.

70. § *  A szakképző intézmény átalakításáról módosító okiratban kell rendelkezni. A 69. §-t az általános jogutódlással történő megszűnés esetén a módosító okiratra is alkalmazni kell azzal, hogy megszűnés alatt az átalakítást kell érteni.

71. § (1) Összeolvadásnál az összeolvadó szakképző intézmények megszűnnek, jogutódjuk az átalakítással létrejövő új szakképző intézmény. Beolvadásnál a beolvadó szakképző intézmény megszűnik, jogutódja az egyesítésben részt vevő másik szakképző intézmény.

(2) Különválás esetén a különváló szakképző intézmény megszűnik vagy a különváló szervezeti egységek az átalakítás során már működő szakképző intézményekbe, mint jogutódokba olvadnak be, jogutódjai az átalakítással létrejövő szakképző intézmények. Kiválás esetén a kiválással érintett szakképző intézmény fennmarad, és a kiváló szervezeti egységéből önálló szakképző intézmény jön létre vagy már működő szakképző intézménybe mint jogutódba olvad be.

72. § * 

XII. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK NYILVÁNTARTÁSA

23. Az Szkt. 24. § (1) bekezdéséhez

73. § A szakképző intézmények nyilvántartása – az Szkt.-ben meghatározott adatok mellett – tartalmazza

a) a szakképző intézmény

aa) alapító okiratának, módosító okiratának és megszüntető okiratának keltét,

ab) nevét, alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezését és valamennyi feladatellátási helyét,

ac) *  az önálló költségvetéssel rendelkező szakképző intézmény esetében adószámát és pénzforgalmi számlaszámát,

b) a nyilvántartásba vétel, létesítés napját,

c) a jogutódlással, átalakulással, fenntartóváltozással, a szakképző intézmény átalakításával kapcsolatos alapítói, fenntartói határozatok számát és a döntést tartalmazó határozatokat,

d) a megszűnésről szóló alapítói határozatot, a megszüntető okiratot, a megszűnés idejét és módját, valamint a megszűnt szakképző intézmény iratainak őrzési helyét.

74. § (1) *  A nyilvántartásba vételről szóló végleges határozat alapján a nem állami szakképző intézmény kezdeményezi az újonnan létrejövő nem állami szakképző intézmény adószámának kiadását és pénzforgalmi számlát nyit.

(2) Az adószámot és a pénzforgalmi számlaszámot annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül be kell jelenteni a szakképzési államigazgatási szervnek.

24. Az Szkt. 24. § (3) bekezdéséhez

75. § (1) Az Szkt. 24. § (3) bekezdés e) pontja szerinti súlyos jogszabálysértésnek minősül, ha

a) a szakképző intézmény köztartozása meghaladja a szakképző intézmény éves költségvetésének felét és azt a fenntartó harminc napon belül nem fizeti ki vagy részletfizetés kérése esetén nem fizetés miatt a fennálló tartozás egy összegben esedékessé válik,

b) a szakképző intézménynek hat hónapot meghaladó lejárt tartozása van és a fenntartó nem tett intézkedéseket ennek rendezése érdekében,

c) a szakképző intézmény a hatósági ellenőrzés keretében megállapított jogszabálysértést az első felszólítást, majd ugyanazon jogszabálysértés miatt kiszabott bírság kiszabását követően sem szünteti meg a határozatban megállapított határidőn belül,

d) a fenntartó – a szakképző intézmény fenntartásával összefüggő – a törvénysértést az annak megszüntetésére történő felhívásban megállapított határidőig nem szünteti meg,

e) a szakképző intézményben folyó nevelő és oktató munka a közbiztonságot, a közrendet, a közegészségügyet, a közerkölcsöt sérti vagy mások jogai, szabadságjogai ellen irányul,

f) a szakképző intézmény a feladatainak ellátásához szükséges feltételekkel nem rendelkezik.

(2) Az Szkt. 24. § (3) bekezdés e) pontja szerinti szakmai jogszabálysértésnek minősül, ha a szakképző intézmény működése – a szakképző intézmény által ellátott feladatoktól függően – a közismereti kerettanterv, a képzési és kimeneti követelmények, más nevelés-oktatási program, az érettségi vizsgáról szóló kormányrendelet, a nemzetiség iskolai oktatásának irányelvét és a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelvét sérti.

76. § A szakképző intézmények nyilvántartásából való törléssel egyidejűleg a szakképzési államigazgatási szerv kijelöli azt a szakképző intézményt, amely a megszűnt szakképző intézménnyel tanulói jogviszonyban álló tanulók felvételét, illetve felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személyekkel a felnőttképzési jogviszonyba a megszűnt szakképző intézmény helyére történő belépést nem tagadhatja meg. A szakképző intézményt úgy kell kijelölni, hogy a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy számára a kijelölt szakképző intézményben a szakképzésben való részvétel ne jelentsen aránytalan terhet. A szakképzési államigazgatási szerv a szakképző intézmények nyilvántartásából való törlésről szóló végleges határozatot – törvényben meghatározott feladataik ellátása érdekében – megküldi a szakképzésért felelős miniszternek, a kijelölt szakképző intézménynek és fenntartójának, a megszűnt szakképző intézmény fenntartójának és annak a települési önkormányzatnak, amelyiknek a közigazgatási területén a szakképző intézmény székhelye található.

XIII. FEJEZET

AZ ÁLLAMI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY FENNTARTÁSA * 

25. Az Szkt. 26. § (1) bekezdéséhez

77. § (1) *  Vármegyénként legfeljebb három, a fővárosban legfeljebb öt, költségvetési szervként működő szakképzési centrum alapítható azzal, hogy a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézményekben tanulók, illetve képzésben részt vevő személyek hivatalos októberi statisztikai létszámának három egymást követő tanév átlagában számított összesített mértéke el kell, hogy érje a kétezer főt.

(2) *  A szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrum felett az Áht. 9. §-ában meghatározott irányítási hatásköröket egyedi ügyben vagy az ügyek meghatározott csoportja vonatkozásában a szakképzésért felelős miniszter vagy – az Áht. 9. § a), c) és f) pontjában meghatározott irányítási hatáskörök kivételével – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, mint középirányító szerv útján gyakorolja.

(3) A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal * 

a) a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrum irányításával összefüggésben

aa) ellátja a szakképzési centrum, illetve az állami szakképző intézmény alapításával, megszüntetésével és átalakításával kapcsolatos döntés-előkészítési feladatokat,

ab) * 

ac) a szakképzésért felelős miniszter részére előkészíti a szakképzési centrum alapító okiratát, módosító okiratát és megszüntető okiratát,

ad) jóváhagyja a szakképzési centrum szervezeti és működési szabályzatát,

ae) a szakképzési centrum javaslata alapján átfogó beruházási tervet készít, valamint összegezi a szakképzési centrum fejlesztési terveit, majd gondoskodik ezeknek a szakképzésért felelős miniszter részére történő továbbításáról,

af) értékeli a szakképzési centrum szakmai feladatai végrehajtásához szükséges feltételek meglétét, valamint szervezi és irányítja azok megteremtését,

ag) négyévenként legalább egy alkalommal ellenőrzi a szakképzési centrum működésének törvényességét és hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét,

b) a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrum költségvetési tervezéssel, gazdálkodással és ellenőrzéssel kapcsolatos feladataival összefüggésben

ba) koordinálja a szakképzési centrum költségvetési tervezéssel összefüggő feladatait, és a tervezett bevételeket és kiadásokat összesítve megküldi a szakképzésért felelős miniszternek,

bb) figyelemmel kíséri a szakképzési centrum költségvetésének végrehajtását, illetve az ellátandó feladatok teljesülését,

bc) *  ellátja a szakképzési centrum előirányzat- és vagyongazdálkodásával, valamint költségvetési beszámolójával kapcsolatosan az irányító szerv hatáskörébe sorolt feladatokat,

bd) *  négyévenként legalább egy alkalommal ellenőrzi a szakképzési centrum gazdálkodását,

c) egyéb feladatai keretében

ca) javaslatot tesz a szakképzésért felelős miniszternek az erőforrásoknak az általa alapított szakképzési centrumok közötti átcsoportosítására, illetve egyéb intézkedésre,

cb) folyamatos nyilvántartást vezet a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrumok gazdálkodásáról, így különösen az előirányzatokkal és létszámmal való gazdálkodásról, valamint összegyűjti és ellenőrzi a kötelező, a rendszeres és az eseti jellegű adatszolgáltatásokat, szükség szerint összesítve továbbítja azokat a szakképzésért felelős miniszternek,

cc) ellátja a jogszabályban számára meghatározott, illetve a szakképzésért felelős miniszter által meghatározott egyéb feladatokat.

26. Az Szkt. 123. § (1) bekezdés 2. pontjához

78. § *  (1) A Kormány szakképzési intézményfenntartó központként

a) *  a 94. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott fenntartói irányítási hatáskör, a szakképző intézmény gazdálkodásának ellenőrzése, továbbá az Szkt. 26. § (5) bekezdése szerinti egyetértési jogkör tekintetében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt,

b) – az általa alapított szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény vonatkozásában –

ba) a 94. § (1) bekezdés d), e) és g) pontjában, – a szakképző intézmény gazdálkodásának ellenőrzése kivételével – a 94. § (1) bekezdés f) pontjában, valamint a 94. § (2) bekezdésében meghatározott fenntartói irányítási hatáskör tekintetében a főigazgatót,

bb) a 94. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a szakképző intézmény gazdálkodásának ellenőrzése tekintetében a 94. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott fenntartói irányítási hatáskör tekintetében a kancellárt

jelöli ki.

(2) E feladatkörében a szakképzési intézményfenntartó központ a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény felett gyakorolja a fenntartó jogszabályban meghatározott fenntartói irányítási hatásköreit és teljesíti a fenntartó jogszabályban meghatározott kötelezettségeit.

27. Az Szkt. 26. § (3) bekezdéséhez

79. § *  Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) szerinti kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének a kancellárt kell tekinteni.

28. Az Szkt. 26. § (4) bekezdéséhez

80. § (1) Főigazgatói megbízást az kaphat, aki a szakképző intézmény vezetőjére jogszabályban meghatározott feltételeken túl

a) *  legalább hároméves vezetői gyakorlattal,

b) legalább hároméves köznevelési intézményfenntartói vagy szakképző intézményfenntartói tapasztalattal vagy

c) köznevelési igazgatási, szakképzési igazgatási vagy közigazgatási tapasztalattal

rendelkezik.

(2) *  A főigazgató megbízására és megbízásának visszavonására a szakképzésért felelős miniszter jogosult. A főigazgató felett a munkáltatói jogkört – a főigazgatói megbízás és annak visszavonása kivételével – a szakképzési intézményfenntartó központ vezetője gyakorolja.

(3) *  A főigazgató-helyettes megbízásának feltételeire a főigazgatóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a főigazgató-helyettes megbízására és megbízásának visszavonására és felette a munkáltatói jogkör gyakorlására a főigazgató jogosult.

81. § (1) A főigazgató

1. *  felel a szakmai munka megtervezéséért, végrehajtásának ellenőrzésért és értékeléséért,

2. irányítja az igazgató tevékenységét,

3. összehangolja a szakképzési centrum olyan vezetői állású munkavállalóinak munkáját, akik fölött munkáltatói jogkört gyakorol,

4. * 

5. – a kancellár egyetértésével – jóváhagyja a szakképző intézmény szakmai programját, szervezeti és működési szabályzatát és házirendjét,

6. megteremti a nevelői-oktatói munkához szükséges egészséges és biztonságos feltételeket, megszervezi a tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatát, felel továbbá a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért,

7. kapcsolatot tart és együttműködik a jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásához szükséges személyekkel, szervekkel és testületekkel.

(1a) *  A főigazgató

1. gyakorolja a munkáltatói jogkört

a) *  – ha főigazgató-helyettesi munkakör létrehozását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal középirányító szervként engedélyezte – a főigazgató-helyettes,

b) *  az igazgató, valamint

c) az Szkt. 40. § (1) bekezdés e) pontja szerinti munkakörben a szakképzési centrum szervezeti és működési szabályzata alapján a főigazgató feladatainak segítésére foglalkoztatott alkalmazottak

tekintetében,

2. gyakorolja a munkaviszony, illetve a megbízási jogviszony létrehozásával és megszüntetésével kapcsolatos jogokat

a) – az igazgató egyetértésével – az igazgatóhelyettes és

b) az Szkt. 40. § (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak

tekintetében azzal, hogy a munkabér, illetve a megbízási díj megállapítására a kancellár egyetértésével jogosult.

(2) A főigazgató az igazgató kezdeményezésére szakmai ellenőrzést indíthat a szakképző intézményben végzett nevelői-oktatói munka színvonalának külső szakértővel történő értékelése céljából.

(3) *  A főigazgatót a főigazgató-helyettes helyettesíti. Engedélyezett főigazgató-helyettesi munkakör hiányában a főigazgatót a kancellár helyettesíti.

29. Az Szkt. 26. § (5) bekezdéséhez

82. § (1) Kancellári megbízást az kaphat, aki

a) felsőfokú végzettséggel és

b) *  legalább hároméves vezetői gyakorlattal

rendelkezik.

(2) *  A kancellár megbízására és a megbízás visszavonására a szakképzésért felelős miniszter jogosult. A kancellár felett a munkáltatói jogkört – a kancellári megbízás és annak visszavonása kivételével – a szakképzési intézményfenntartó központ vezetője gyakorolja.

83. § A kancellár

1. felel a szakképzési centrum gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, a szakképzési centrum vagyongazdálkodásáért, ideértve a műszaki, létesítményhasznosítási, üzemeltetési, logisztikai, szolgáltatási, beszerzési és közbeszerzési ügyeket is, irányítja e területen a működést,

2. dönt a szakképzési centrum és annak részeként működő szakképző intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés vagy más szabályzat nem utal más személy, szerv vagy testület hatáskörébe,

3. kialakítja a szakképzési centrum belső szervezeti struktúráját,

4. – az igazgató hatáskörébe utalt belső szabályzatok kivételével – felel a szakképzési centrum és annak részeként működő szakképző intézmény belső szabályzatainak elkészítéséért,

5. felel a gazdálkodási, valamint az 1. pontban meghatározott területek tekintetében a szükséges intézkedések és javaslatok előkészítéséért, ennek keretében egyetértési jogot gyakorol a főigazgatónak a szakképzési centrum gazdálkodását, szervezetét és működését érintő gazdasági következménnyel járó döntései és intézkedései tekintetében, az egyetértés e döntések érvényességének, illetve hatálybalépésének feltétele,

6. a szakképzési centrum rendelkezésére álló források felhasználásával gondoskodik annak feltételeiről, hogy a szakképzési centrum gazdálkodása a szakképzési alapfeladatok ellátását biztosítsa,

7. gyakorolja a szakképzési centrumot megillető tulajdonosi jogokat az olyan gazdasági társaságokban, gazdálkodó szervezetekben, amelyekben a szakképzési centrum részesedéssel rendelkezik,

8. *  munkáltatói jogkört gyakorol – az e rendeletben meghatározott eltéréssel – az Szkt. 40. § (1) bekezdés e) pontja szerinti munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak felett,

9. *  gondoskodik a gazdasági vezetői feladatok ellátásáról, valamint a jogszabályoknak megfelelő pénzügyi-szakmai kompetencia biztosításáról,

10. feladatai ellátása során a főigazgató tekintetében fennálló együttműködési, tájékoztatási kötelezettségének köteles eleget tenni.

84. § A főigazgató – a munkáltatói jogkörgyakorlással összefüggő döntés vagy intézkedés kivételével – a kancellár döntésével vagy intézkedésével szemben, illetve intézkedésének elmulasztása esetén – a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül – a fenntartóhoz intézett kifogással élhet.

85. § *  A kancellár akadályoztatása, érintettsége, illetve a kancellári tisztség betöltetlensége esetén a kancellár helyett a szakképzési centrum szervezeti és működési szabályzatában kijelölt vezető jogosult eljárni.

30. * 

86. § * 

31. * 

87. § * 

32. Az Szkt. 27. §-ához  * 

88. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény működésére – az e rendeletben meghatározott további eltérések mellett – a következő, az Szkt.-ben foglaltaktól eltérő szabályokat kell alkalmazni:

a) a rendvédelmi szakképző intézmény csak technikumként alapítható,

b) rendvédelmi szakképző intézmény többcélú szakképző intézményként nem működhet,

c) a rendvédelmi szakképző intézményben két tanítási nyelvű oktatás, előkészítő évfolyam és műhelyiskola nem szervezhető,

d) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy egyéni tanulmányi rendben nem részesíthető és szakképzési munkaszerződést nem köthet,

e) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy fegyelmi és kártérítési felelősségére a rendvédelmi szakképző intézmény által kiadott fegyelmi és kártérítési szabályzatot kell alkalmazni.

(2) A rendvédelmi szervet irányító miniszter által az állam nevében alapított szakképző intézmény tekintetében a fenntartó 94. §-ban meghatározott fenntartói irányítási hatásköreit – az e rendeletben meghatározott kivétellel – a rendvédelmi szervet irányító miniszter gyakorolja. Ennek keretében a rendvédelmi szervet irányító miniszter dönt a rendvédelmi szakképző intézmény

a) létesítéséről,

b) nevéről,

c) *  átalakításáról és megszüntetéséről,

d) az évente felvehető tanulók, illetve képzésben részt vevők létszámáról, és

e) az igazgató kinevezéséről és felmentéséről, illetve megbízásáról és megbízásának visszavonásáról.

89. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény felett – az Áht. 9. § a) és c)–d) pontjában meghatározott irányítási hatáskörök kivételével – a rendvédelmi szerv országos parancsnoka mint középirányító szerv gyakorolja az irányító szervi hatásköröket. E feladatkörében a rendvédelmi szerv országos parancsnoka gyakorolja a 77. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott hatásköröket.

(2) A rendvédelmi szerv országos parancsnoka

a) meghatározza a térítési díj és a tandíj megállapításának szabályait, valamint az adható kedvezmények feltételeit,

b) – a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatójának javaslatára – jóváhagyja az adott tanévben

ba) szervezhető szakmai oktatások és szakmai képzések körét,

bb) indítható osztályok számát,

bc) alkalmazandó tantárgyfelosztást,

c) jóváhagyja a rendvédelmi szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatát és házirendjét,

d) értékeli a rendvédelmi szakképző intézmény szakmai programjában meghatározott feladatok végrehajtását és az oktatói munka eredményességét.

90. § (1) A honvédségi szakképző intézmény működésére a következő, az Szkt.-ben foglaltaktól eltérő szabályokat kell alkalmazni:

a) a honvédségi szakképző intézmény a szakmajegyzékben meghatározottól eltérő számú évfolyammal működhet,

b) a honvédségi szakképző intézmény többcélú szakképző intézményként is működhet,

c) a honvédségi szakképző intézmény szakmai programjában sajátos honvédelmi szempontok érvényesíthetők, a honvédségi szakképző intézményben katonai szabályok és tevékenységek írhatók elő,

d) a honvédek jogállásáról szóló törvény, a honvédségi szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata és házirendje az oktatók és a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek számára a Magyar Honvédségben érvényesülő viselkedési és megjelenési szabályokat, jogokat, kötelességeket, kiképzési tevékenységet írhat elő, ezek megsértése miatt fegyelmi eljárás kezdeményezhető, továbbá a jogellenesen okozott kár megtérítésére sajátos szabályok határozhatók meg,

e) az alkalmazott foglalkoztatásra irányuló más jogviszonyban is alkalmazható,

f) az igazgató pályázat mellőzésével is megbízható.

(2) A honvédelemért felelős miniszter által az állam nevében alapított szakképző intézmény tekintetében a fenntartó 94. §-ban meghatározott fenntartói irányítási hatásköreit a honvédelemért felelős miniszter gyakorolja. Ennek keretében a honvédelemért felelős miniszter dönt a honvédségi szakképző intézmény

a) létesítéséről,

b) nevéről,

c) *  átalakításáról és megszüntetéséről,

d) az évente felvehető tanulók, illetve képzésben részt vevők létszámáról, és

e) az igazgató megbízásáról és felmentéséről.

33. * 

91. § *  Az agrárszakképző intézmény az Szkt. 27. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott miniszter által az állam nevében alapított szakképzési centrum részeként működik. Az agrárszakképző intézmény tekintetében a fenntartói irányítási hatáskörök gyakorlására a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény fenntartására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy szakképzésért felelős miniszter és szakképzési intézményfenntartó központ alatt az Szkt. 27. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott minisztert kell érteni.

91/A. § *  A köznevelésért felelős miniszter a szakképzésért felelős miniszter által az állam nevében alapított állami szakképző intézmény fenntartója lehet, amely tekintetében a 94. § (1) bekezdés b), d), f) és g) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott fenntartói irányítási hatásköröket a tankerületi központ útján látja el.

XIV. FEJEZET * 

34. * 

92–93. § * 

XV. FEJEZET

A FENNTARTÓI IRÁNYÍTÁS

35. Az Szkt. 29. §-ához

94. § (1) A fenntartó

a) meghatározza a szakképző intézmény költségvetését,

b) meghatározza a térítési díj és a tandíj szabályait, valamint az adható kedvezmények feltételeit,

c) – az igazgató, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató javaslatára – feladatellátási helyenként jóváhagyja az adott tanévben

ca) szervezhető szakmai oktatások és szakmai képzések körét,

cb) felvehető maximális tanulólétszámot,

cc) indítható osztályok számát,

cd) alkalmazandó tantárgyfelosztást,

d) jóváhagyja a szakképző intézmény szakmai programját, szervezeti és működési szabályzatát és házirendjét,

e) *  megbízza az igazgatót és gyakorolja felette a munkáltatói jogkört,

f) négyévenként legalább egy alkalommal ellenőrzi a szakképző intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét, a szakképző intézmény gyermekvédelmi tevékenységét és a tanulóbalesetek megelőzése érdekében tett intézkedéseket,

g) értékeli a szakképző intézmény szakmai programjában meghatározott feladatok végrehajtását és az oktatói munka eredményességét.

(2) A fenntartó tanévenként legfeljebb egy alkalommal kötelezheti az igazgatót arra, hogy a szakképző intézmény tevékenységéről átfogó módon beszámoljon.

(3) A fenntartó a honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza a szakképző intézmény munkájával összefüggő értékelését.

XVI. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY BELSŐ SZABÁLYOZÓ ESZKÖZEI

36. Az Szkt. 32. § (1) bekezdéséhez

95. § (1) A szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni

1. a működés rendjét,

2. az oktatói munka belső ellenőrzésének rendjét,

3. * 

4. ha a szakképző intézmény intézményegységgel rendelkezik, az intézményegységgel való kapcsolattartás rendjét,

5. a szervezeten belüli kapcsolattartás rendjét, formáját, a vezetők közötti feladatmegosztást, a kiadmányozás és a képviselet szabályait,

6. *  az igazgató vagy az igazgatóhelyettes akadályoztatása, érintettsége, illetve az igazgatói és az igazgatóhelyettesi tisztség betöltetlensége esetén a helyettesítés rendjét,

7. a vezetők és a képzési tanács közötti kapcsolattartás formáját, rendjét,

8. az oktatói testület feladatkörébe tartozó ügyek átruházására, továbbá a feladatok ellátásával megbízott beszámolására vonatkozó rendelkezéseket,

9. a külső kapcsolatok rendszerét, formáját és módját, ideértve a pedagógiai szakszolgálatokkal, a pedagógiai szakmai szolgálatokkal, a család- és gyermekjóléti szolgálattal, valamint az egészségügyi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval való kapcsolattartást,

10. az ünnepélyek, megemlékezések rendjét, a hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatokat,

11. a szakmai munkaközösségek együttműködését, kapcsolattartásának rendjét, részvételét az oktatók munkájának segítésében,

12. a rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendjét,

13. * 

14. bármely rendkívüli esemény esetén szükséges teendőket,

15. azokat az ügyeket, amelyekben a képzési tanácsot a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata döntési vagy véleményezési joggal ruházza fel,

16. * 

17. az elektronikus úton előállított papíralapú nyomtatványok hitelesítésének rendjét,

18. az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt dokumentumok kezelési rendjét,

19. az intézményvezető feladat- és hatásköréből átruházott feladat- és hatásköröket, munkakörileírás-mintákat,

20. mindazokat a kérdéseket, amelyek meghatározását jogszabály előírja, továbbá a szakképző intézmény működésével összefüggő minden olyan kérdést, amelyet jogszabály rendelkezése alapján készített szabályzatban nem kell vagy nem lehet szabályozni.

(2) A szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata az (1) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza

1. az egyéb foglalkozások célját, szervezeti formáit, időkereteit,

2. a diákönkormányzat, a diákképviselők, valamint a szakképző intézményi vezetők közötti kapcsolattartás formáját és rendjét, a diákönkormányzat működéséhez szükséges feltételeket,

3. a szakképző intézményi sportkör, valamint a szakképző intézmény vezetése közötti kapcsolattartás formáit és rendjét,

4. szakképző intézmény esetén a duális képzőhellyel való kapcsolattartás formáit és rendjét,

5. a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek egészségét veszélyeztető helyzetek kezelésére irányuló eljárásrendet,

6. * 

7. *  a munkáltatói jogkörgyakorlás rendjét.

(3) A szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározhatók a szakképző intézmény biztonságos működését biztosító olyan szabályok, amelyek megtartása kötelező a szakképző intézmény területén tartózkodóknak és a szakképző intézménnyel kapcsolatban nem álló más személyeknek.

(4) A szakképzési centrum szervezeti és működési szabályzata tartalmazza a működés közös szabályait és – szakképző intézményenként külön-külön – a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmények működését meghatározó előírásokat.

37. Az Szkt. 32. § (2) bekezdéséhez

96. § A házirendben kell szabályozni

1. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó előírásokat,

2. – az állami fenntartású szakképző intézmény kivételével – a térítési díj és a tandíj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezéseket, továbbá a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabályait,

3. a szociális ösztöndíj, a szociális támogatás megállapításának és felosztásának elveit, a nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatás elvét, az elosztás rendjét,

4. a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek véleménynyilvánításának és rendszeres tájékoztatásának rendjét és formáit,

5. a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személy jutalmazásának elveit és formáit,

6. a fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazásának elveit,

7. elektronikus napló használata esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője hozzáférésének módját,

8. a foglalkozások közötti szünetek, valamint a főétkezésre biztosított hosszabb szünet időtartamát, a csengetési rendet,

9. a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek munkarendjét,

10. a foglalkozások rendjét,

11. a tantárgyválasztással, annak módosításával kapcsolatos eljárási kérdéseket,

12. a szakképző intézmény helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és a szakképző intézményhez tartozó területek használatának rendjét,

13. a szakképző intézmény által szervezett, a szakképző intézmény szakmai programjának végrehajtásához kapcsolódó, szakképző intézményen kívüli rendezvényeken elvárt magatartást.

38. Az Szkt. 32. § (4) bekezdéséhez

97. § A szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata tekintetében az egyetértés kialakítására vagy annak megtagadására a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata, illetve annak módosítása tervezetének kézhezvételétől számított harminc napot kell biztosítani.

39. Az Szkt. 32. § (5) bekezdéséhez

98. § (1) *  Az iratkezelés rendjét a szakképző intézmény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvény rendelkezései és a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló kormányrendelet előírásai figyelembevételével az e rendeletben foglaltakra is tekintettel szabályozza. Az iratkezelési szabályzatban rendelkezni kell az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt iratok kezelési rendjéről.

(2) A szakképző intézménybe érkezett és a szakképző intézményben keletkezett iratokat iktatni kell. A személyesen benyújtott iratok átvételét igazolni kell.

(3) Ha a szakképző intézményben a szakmai oktatás nemzetiségi nyelven folyik, a tanuló szakképző intézményi oktatásával kapcsolatosan keletkezett iratokat külön iktatókönyvben, két nyelven – a nemzetiség által használt és magyar nyelven – kell iktatni és tárgymutatózni.

(4) Felbontás nélkül kell a címzetthez továbbítani a névre szóló iratokat, a diákönkormányzat, a képzési tanács, a munkahelyi szakszervezet részére érkezett leveleket, továbbá azokat az iratokat, amelyek felbontásának jogát az igazgató fenntartotta magának.

(5) Ha az ügy jellege megengedi, az iratban foglaltak távbeszélőn, elektronikus levélben vagy a jelen lévő érdekelt személyes tájékoztatásával is elintézhetők. Távbeszélőn vagy személyes tájékoztatás keretében történő ügyintézés esetén az iratra rá kell vezetni a tájékoztatás lényegét, az elintézés határidejét és az ügyintéző aláírását.

99. § (1) A szakképző intézmény által kiadmányozott iratnak tartalmaznia kell

a) a szakképző intézmény nevét és székhelyét,

b) az iktatószámot,

c) az ügyintéző megnevezését,

d) az ügyintézés helyét és idejét,

e) az irat aláírójának nevét, beosztását és

f) – a nem elektronikus irat esetében – a szakképző intézmény körbélyegzőjének lenyomatát.

(2) Jogszabály rendelkezése hiányában is jegyzőkönyvet kell készíteni, ha az oktatói testület, szakmai munkaközösség a szakképző intézmény működésére, a tanulókra, illetve a képzésben részt vevő személyekre vagy a szakmai oktatásra vonatkozó kérdésben dönt, véleményez vagy javaslatot tesz, továbbá akkor is, ha a jegyzőkönyv készítését rendkívüli esemény indokolja, és elkészítését az igazgató elrendelte. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az elkészítés helyét és idejét, a jelenlévők felsorolását, az ügy megjelölését, az ügyre vonatkozó lényeges megállapításokat, így különösen az elhangzott nyilatkozatokat, a meghozott döntéseket, továbbá a jegyzőkönyv készítőjének az aláírását. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyv készítője, továbbá az eljárás során végig jelen lévő alkalmazott írja alá.

100. § (1) Az elintézett iratokat irattárba kell helyezni. Az irattári őrzés idejét a 4. mellékletként kiadott irattári terv határozza meg. Az irattári őrzés idejét az irat végleges irattárba helyezésének évétől kell számítani.

(2) Az iratok selejtezését az igazgató rendeli el és ellenőrzi. A tervezett iratselejtezést annak tervezett időpontját legalább harminc nappal megelőzően be kell jelenteni a levéltárnak.

XVII. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY FELADATAI

40. Az Szkt. 33. § (1) bekezdéséhez

101. § A tanuló iskola-egészségügyi ellátására az iskola-egészségügyi ellátásról szóló miniszteri rendeletet alkalmazni kell.

102. § (1) A teljes körű egészségfejlesztés olyan folyamat, amelynek eredményeképpen az oktatók a szakképző intézményben végzett tevékenységet és a tanuló, kiskorú tanuló törvényes képviselője részvételét a szakképző intézmény életében úgy befolyásolják, hogy az a tanuló egészségi állapotának kedvező irányú változását idézze elő.

(2) A szakképző intézmény mindennapos működésében kiemelt figyelmet kell fordítani a tanuló egészséghez, biztonsághoz való joga alapján a teljes körű egészségfejlesztéssel összefüggő feladatokra, amelyek különösen

a) az egészséges táplálkozás,

b) a mindennapos testnevelés, testmozgás,

c) a testi és lelki egészség fejlesztése, a viselkedési függőségek, a szenvedélybetegségekhez vezető szerek fogyasztásának megelőzése,

d) a bántalmazás és iskolai erőszak megelőzése,

e) a baleset-megelőzés és elsősegélynyújtás,

f) a személyi higiéné

területére terjednek ki.

(3) A szakképző intézményben folyó teljes körű egészségfejlesztés figyelembe veszi a tanulók biológiai, társadalmi, életkori sajátosságait, beilleszthető a szakképző intézményben megvalósuló átfogó prevenciós programokba.

(4) A szakképző intézmény teljes körű egészségfejlesztéssel kapcsolatos feladatait koordinált, nyomon követhető és mérhető, értékelhető módon kell megtervezni a szakképző intézmény szakmai programjának részét képező egészségfejlesztési program keretében. Az egészségfejlesztési programot az oktatói testület az iskola-egészségügyi szolgálat közreműködésével készíti el.

(5) A szakképző intézmény az oktatón és az iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen kívül csak olyan szakembert vagy szervezet programját megvalósító személyt vonhat be kötelező foglalkozás, egyéb foglalkozás vagy egyéb egészségfejlesztési és prevenciós tevékenység megszervezésébe, aki vagy amely rendelkezik az egészségügyért felelős miniszter által kijelölt intézmény szakmai ajánlásával.

(6) Az igazgató az egészségfejlesztési és prevenciós programok kiválasztásánál beszerzi

a) az iskolapszichológus,

b) az iskola-egészségügyi szolgálat, továbbá

c) *  ha működik, a helyi vagy vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

véleményét.

(7) A szakképző intézményben megvalósuló teljes körű egészségfejlesztés módszertani útmutatóját az egészségfejlesztésért felelős országos intézet dolgozza ki.

103. § (1) A szakképző intézmény közreműködik a tanulók veszélyeztetettségének megelőzésében és megszüntetésében, ennek során együttműködik a család- és gyermekjóléti szolgálattal, a gyermekjogi képviselővel, valamint a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot ellátó más személyekkel, intézményekkel és hatóságokkal.

(2) Ha a szakképző intézmény a tanulót veszélyeztető okokat pedagógiai eszközökkel nem tudja megszüntetni, vagy a tanulóközösség védelme érdekében indokolt, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 17. § (2) bekezdése szerinti intézkedést kezdeményez.

(3) A szakképző intézményben, valamint a szakképző intézményen kívül a tanulók részére szervezett rendezvényeken a népegészségügyi termékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó termék, továbbá alkohol- és dohánytermék nem árusítható. A szakképző intézményben, valamint a szakképző intézményen kívül a tanulók részére szervezett rendezvényeken alkohol- és dohánytermék nem fogyasztható.

104. § (1) A szakképző intézményben biztosított közétkeztetés élelmiszer-alapanyagainak beszerzését az étkeztetés megszervezője lehetőség szerint összehangolja a helyi élelmiszeralapanyag-termeléssel és -előállítással.

(2) A szakképző intézményben élelmiszerárusító üzlet vagy áruautomata működtetésére irányuló szerződés megkötéséhez és módosításához az igazgató, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató beszerzi az iskola-egészségügyi szolgálat szakértői véleményét. Az iskola-egészségügyi szolgálat abban a kérdésben foglal állást, hogy az árukínálat megfelel-e az egészséges táplálkozásra vonatkozó ajánlásoknak, továbbá, hogy tartalmaz-e olyan terméket, amely alkalmas lehet a tanuló figyelmének, magatartásának olyan mértékű befolyásolására, hogy azzal megzavarja a szakképző intézmény rendjét vagy rontja a szakmai oktatás hatékonyságát. Nem köthető, illetve nem módosítható élelmiszerárusító üzlet vagy áruautomata működtetésére irányuló szerződés, ha az iskola-egészségügyi szolgálat szakértői véleménye szerint az árukínálat nem felel meg az e bekezdésben meghatározott ajánlásoknak.

(3) A szakképző intézményben működő élelmiszer-árusító üzlet nyitvatartási rendjének és az áruautomata működtetési időszakának a (2) bekezdés szerinti szerződésben történő meghatározásához az igazgató, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató beszerzi a képzési tanács és a diákönkormányzat véleményét.

105. § (1) A szakképző intézményben folyó lelki egészségfejlesztés célja, hogy elősegítse a kiegyensúlyozott pszichés fejlődést, támogassa a tanuló esetében a környezethez történő alkalmazkodást, felkészítsen és megoldási stratégiákat kínáljon a környezetből érkező ártalmas hatásokkal szemben, így csökkentve a káros következményeket, továbbá pozitív hatást gyakoroljon a személyiséget érő változásokra.

(2) A szakképző intézmény kiemelt figyelmet fordít a magatartási függőség és a szenvedélybetegség kialakulásához vezető szerek fogyasztásának, valamint a szakképző intézményben megjelenő bántalmazás és agresszió megelőzésére, továbbá a gyógyult szenvedélybeteg és bántalmazott tanulók beilleszkedésének elősegítésére, ennek során indokolt esetben együttműködik az iskola-egészségügyi szolgálattal.

(3) Ha az oktató a tanuló bántalmazását vagy deviáns viselkedésformákat észlel, az adott osztály vagy csoport oktatóinak bevonásával esetmegbeszélést kezdeményez, majd az oktatókkal közösen feltárja azokat a lehetséges okokat, amelyek a viselkedés sajátos formájához vezethettek. A konfliktusban érintett tanulók az iskolapszichológus kiemelt segítségében részesülnek.

(4) Ha az érintett tanuló vagy a tanulók csoportja vonatkozásában a viselkedési problémák ismétlődő jellegűek, az igazgató értesíti az iskolapszichológust, és egyúttal meghatározza azt az időpontot, amikor a tanuló köteles a pszichológus tanácsadásán részt venni.

106. § (1) Az iskolapszichológus ellátja az e §-ban meghatározott feladatokat, amelyek elsődleges célja a tanuló személyiségfejlesztése, lelki egészségvédelme, továbbá a szakmai oktatás hatékonyságának segítése.

(2) Az iskolapszichológus közvetlen segítséget nyújt az oktatónak a szakmai oktatáshoz.

(3) Az iskolapszichológus a tanulókkal közvetlenül, egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében közreműködik a tanulók beilleszkedését, társas kapcsolatait javító és teljesítményét növelő intézkedésekben, kezeli a tanulóknak a szakképző intézménnyel összefüggő személyközi kapcsolati kommunikációs és esetlegesen fellépő teljesítményszorongásos tüneteit, továbbá

a) – különösen a kilencedik évfolyamos tanulók számára – megszervezi azokat a pszichológiai jellegű szűrővizsgálatokat, amelyek a képességvizsgálatok, szociometriai vizsgálatok, tanulási szokások, tanulási motiváció vizsgálatának körébe tartoznak vagy a beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézségek megelőzése érdekében szükségesek,

b) megszervezi a mentálhigiénés preventív feladatokat a szakképző intézményben az egyén, a tanulócsoport és a szakképző intézmény szintjén,

c) megszervezi a szakképző intézményben az egészségfejlesztéssel, a szexuális nevelés segítésével, a személyközi konfliktusok és az erőszakjelenségek megoldásával kapcsolatos pszichológiai témájú feladatokat,

d) megszervezi a krízistanácsadást a következő váratlan súlyos élethelyzetekben, különösen kortárshaláleset, súlyos kudarcélmény, váratlan családi krízishelyzet, továbbá terápiás vagy más kezelés szükségessége esetén továbbirányít a pedagógiai szakszolgálathoz vagy más szakellátást biztosító intézményhez, valamint

e) a kiemelten tehetséges tanuló tehetséggondozásában az oktatókkal és a pedagógiai szakszolgálat szakemberével közösen kidolgozza az együttműködés és az ellátás kereteit.

(4) Az iskolapszichológus a (3) bekezdés b), c) és e) pontjában meghatározott feladatok megszervezése során szűréseket, vizsgálatokat, tréningeket, egyéni és csoportos tanácsadást szervezhet a tanuló, az oktató, továbbá a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének megkeresésével, valamint az érintett tanuló személyiségének fejlesztésével összhangban a kiskorú tanuló törvényes képviselője számára is.

(5) Az iskolapszichológus a szakképző intézmény szakmai programja szerint szervezett kötelező foglalkozás alatt is végezheti a tanuló részére az egyéni tanácsadást abból a célból, hogy a tanuló személyiségfejlődését elősegítse.

(6) Az iskolapszichológus

a) segíti a pszichológiai ismereteknek a szakképző intézményen belüli elsajátítását,

b) kapcsolatot tart a környezetében működő iskolapszichológussal,

c) együttműködik a kijelölt pedagógiai szakszolgálatban dolgozó iskolapszichológussal a szakképző intézményben a pszichológiai tevékenységgel érintett tanulók pedagógiai szakszolgálati vagy egyéb egészségügyi szakellátásra történő utalása vonatkozásában,

d) együttműködik a pedagógiai szakszolgálattal az érintett tanuló pedagógiai szakszolgálati ellátás keretében történő gondozásában.

107. § (1) *  A technikumban a tanulmányok elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve

a) a képzésben részt vevő személynek,

b) annak a sajátos nevelési igényű tanulónak, akit a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) szerinti szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített és

c) a fogvatartottnak.

(1a) *  Ha a tanuló a tanulmányok elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdetéig nem tett eleget az (1) bekezdésben meghatározott feltételnek, érettségi vizsgáit nem kezdheti meg, az adott vizsgaidőszakra vonatkozó összes érettségi jelentkezését az igazgató törli.

(2) A szakképző intézmény feladata és az igazgató felelőssége a tanuló választása alapján a közösségi szolgálat megszervezése és annak teljesítésére időkeret biztosítása. Az osztályfőnök vagy az ezzel a feladattal megbízott oktató a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet.

(3) A közösségi szolgálat keretei között

a) az egészségügyi,

b) a szociális és karitatív,

c) az oktatási,

d) a kulturális és közösségi,

e) a környezet- és természetvédelmi,

f) a katasztrófavédelmi,

g) a rendvédelmi szerveknél bűn- és balesetmegelőzési

területen folytatható tevékenység.

(4) A közösségi szolgálat a szakképző intézményben meghatározott munkaköri feladatok ellátására nem irányulhat.

(5) A tanulót fogadó szervezetnek a (3) bekezdés a) és g) pontjában meghatározott tevékenységi területen minden esetben, a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben szükség szerint mentort kell biztosítania. A közösségi szolgálatot koordináló oktató az ötven órán belül – szükség szerint a mentorral közösen – legfeljebb ötórás felkészítő, majd legfeljebb ötórás záró foglalkozást tart.

(6) A közösségi szolgálat teljesítése keretében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati időt kell érteni azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.

(7) A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott.

(8) A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként

a) a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének egyetértő nyilatkozatát,

b) a naplóban és a törzslapon a kijelölt oktatónak dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését,

c) a szakképző intézmény a közösségi szolgálat teljesítéséről a tanulói jogviszony tanév közbeni megszűnésekor igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig a szakképző intézménynél marad,

d) a szakképző intézmény a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iratkezelési szabályzatában rögzíti,

e) a szakképző intézményen kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor a szakképző intézmény és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a végzett tevékenységeket, a mentor nevét és feladatkörét.

41. Az Szkt. 33. § (2) bekezdéséhez

108. § A hitoktatásban közreműködő személy végzettségi és képesítési követelményeire a 134. § (4) bekezdését kell alkalmazni.

XVIII. FEJEZET

A TANÉV ÉS A TANÍTÁSI ÉV RENDJE

42. Az Szkt. 34. § (2) bekezdéséhez

109. § (1) A munkaterv határozza meg a tanév helyi rendjét. Ennek elkészítéséhez az igazgató kikéri a fenntartó, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató, a képzési tanács, a tanulókat érintő programokat illetően a diákönkormányzat, továbbá, ha a szakirányú oktatás nem a szakképző intézményben folyik, a duális képzőhely véleményét is.

(2) A tanév helyi rendjében kell meghatározni különösen

a) a tanítás nélküli munkanapok időpontját, felhasználását,

b) a szünetek időtartamát,

c) a szakképző intézményben az aradi vértanúk (október 6.), a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatai (február 25.), a holokauszt áldozatai (április 16.), a Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.), a március 15-i és az október 23-i nemzeti ünnepek, valamint a szakképző intézmény hagyományai ápolása érdekében meghonosított egyéb emléknapok, megemlékezések időpontját,

d) a szakképző intézményhez kapcsolódó sajátos ünnepek megünneplésének időpontját,

e) az előre tervezhető oktatói testületi értekezletek, szülői értekezletek, fogadóórák időpontját,

f) a szakképző intézmény bemutatkozását szolgáló nyílt nap tervezett időpontját,

g) a tanulók fizikai állapotát felmérő vizsgálat időpontját,

h) minden egyéb, az oktatói testület által szükségesnek ítélt kérdést,

i) a szakképző intézményi kórus időpontjait.

(3) A tanítás nélküli munkanapok időpontjáról a szakképző intézmény a vele tanulói jogviszonyban álló tanulók elhelyezését biztosító kollégiumot és a duális képzőhelyet is tájékoztatja.

(4) *  A szakképző intézmény és a vele tanulói jogviszonyban álló tanulók elhelyezését biztosító kollégium kölcsönösen tájékoztatja egymást a tanév elfogadott helyi rendjéről. Ha a szakképző intézményben rendkívüli tanítási napot tartanak, ennek időpontjáról az érdekelt kollégiumot, a duális képzőhelyet lehetőség szerint legalább hét nappal korábban kell tájékoztatni.

(5) A szakképző intézményben a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet határozza meg a tanítás nélküli munkanapok számát. A tanítás nélküli munkanapok számát az igazgató a fenntartó egyetértésével megnövelheti abban az esetben, ha a szakképző intézmény az ehhez szükséges időt megteremti.

(6) A tanítás nélküli munkanapon – a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének erre vonatkozó igénye esetén – a szakképző intézmény ellátja a kiskorú tanuló felügyeletét.

(7) A szakképző intézmény az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozat alapján a kilencedik–tizenkettedik évfolyamok valamelyikén szervezik meg a határon túli kirándulásokat. A határon túli kirándulásokat a központi költségvetés támogatja. A költségvetési támogatás elbírálásakor előnyt élveznek a külhoni iskolával dokumentált cserekapcsolatban álló hazai szakképző intézmények.

43. Az Szkt. 34. § (3) bekezdéséhez

110. § A fenntartó, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató egyetértésével az igazgató – az elmaradt heti pihenőnapok igénybevételének biztosítása nélkül is – elrendelheti a hat tanítási napból álló tanítási hét megszervezését, valamint a tanuló heti kötelező foglalkozásainak számát meghaladó tanítás megszervezését, ha a rendkívüli tanítási szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását másként nem lehet megoldani.

111. § Ha rendkívüli időjárás, járvány, természeti csapás vagy más elháríthatatlan ok miatt a szakképző intézmény működtetése nem lehetséges,

a) a szakképző intézményre kiterjedő veszélyhelyzet esetében az igazgató,

b) a településre kiterjedő veszélyhelyzet esetében a jegyző, a fenntartó egyidejű értesítése mellett,

c) *  a vármegyére, fővárosra kiterjedő veszélyhelyzet esetében a szakképzési államigazgatási szerv

rendkívüli szünetet rendel el.

XIX. FEJEZET

A FOGLALKOZÁSOK

44. Az Szkt. 35. § (2) bekezdéséhez

112. § (1) A foglalkozásokat a szakképző intézmény szakmai programja alapján kell megszervezni.

(2) A foglalkozásokat a szakképző intézmény tantermeiben, illetve egyéb, a foglalkozás megtartására alkalmas helyen kell megszervezni. A szakképző intézményen kívül akkor szervezhető foglalkozás, ha a tanulók felügyelete a külső helyszínen, továbbá az oda- és visszajutás közben biztosított. A szakképző intézményen kívül szervezett foglalkozásról a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét előzetesen tájékoztatni kell. Ha a külső helyszínre történő eljutás akadályozza a kötelező foglalkozás megtartását, gondoskodni kell annak pótlásáról.

(3) Ha a szakképző intézmény tantermeiben a műszaki, működési feltételek tartós hiánya miatt a hőmérséklet legalább két egymást követő tanítási napon nem éri el a húsz Celsius-fokot, az igazgató a fenntartó, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató és a kancellár egyidejű értesítése mellett rendkívüli szünetet rendel el, és a rendkívüli szünet elrendeléséről tájékoztatja a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét. A rendkívüli szünet időtartama alatt a fenntartó saját fenntartásában működő másik intézményben köteles gondoskodni * 

a) a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének kérésére a tanuló felügyeletéről és étkeztetése megszervezéséről,

b) a tanulmányok alatti vizsga és az adott tanévben nem pótolható egybefüggő szakmai gyakorlat megtartásáról.

113. § (1) Az első foglalkozást reggel nyolc óra előtt – a képzési tanács és a diákönkormányzat véleményének kikérésével – legfeljebb negyvenöt perccel korábban meg lehet kezdeni.

(2) *  A foglalkozás ideje negyvenöt perc. A szakképző intézmény ennél rövidebb vagy hosszabb foglalkozást is szervezhet, azzal, hogy a foglalkozás ideje harmincöt percnél nem lehet rövidebb és százharmincöt percnél nem lehet hosszabb. Az ilyen foglalkozásokat a kötelező foglalkozások számításánál negyvenöt perces órákra átszámítva kell figyelembe venni.

(3) A foglalkozások között szünetet kell tartani. A szünetek, ideértve a többi szünet időtartamánál hosszabb, főétkezésre biztosított szünet rendjét a házirend határozza meg.

114. § A szakképző intézmény a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott, egymáshoz kapcsolódó tartalmi egységeket az arra meghatározott időkeret figyelembevételével egybefüggően is megszervezheti.

45. Az Szkt. 35. § (4) bekezdéséhez

115. § A tehetség kibontakoztatására és felzárkóztatásra legalább heti egy foglalkozást kell biztosítani.

116. § (1) A szakképző intézmény a tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányának ellensúlyozása céljából képességkibontakoztató felkészítést vagy integrációs felkészítést szervez, amelynek keretei között a tanuló egyéni képességének, tehetségének kibontakoztatása, fejlődésének elősegítése, a tanuló tanulási, továbbtanulási esélyének kiegyenlítése folyik.

(2) A képességkibontakoztató felkészítés keretében – a tanuló egyedi helyzetéhez igazodva – a szakképző intézmény biztosítja

a) a személyiségfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatokat,

b) a tanulási kudarcnak kitett tanulók fejlesztését segítő programot,

c) a szociális hátrányok enyhítését segítő pedagógiai tevékenységet.

(3) A képességkibontakoztató felkészítés keretében az oktató feladata az egyéni fejlesztési terv készítése és az ennek alapján történő kompetenciafejlesztés, az önálló tanulást segítő fejlesztés, az együttműködésen alapuló módszertani elemek alkalmazása foglalkozásokon, az értékelés, értékelő esetmegbeszéléseken történő részvétel, mentori, tutori tevékenységek ellátása, a kiskorú tanuló törvényes képviselőjével történő rendszeres kapcsolattartás.

117. § (1) A képességkibontakoztató felkészítésben az a tanuló vesz részt, aki hátrányos helyzetűnek minősül. Az igazgató a képességkibontakoztató felkészítésbe felveheti azt a tanulót is, aki nem hátrányos helyzetű, feltéve, hogy a tanuló rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. A képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók szakmai oktatása a többi tanulóval együtt, azonos osztályban, csoportban folyik.

(2) Integrációs felkészítésben vesznek részt azok a képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók, akik egy osztályba, osztálybontás esetén egy csoportba járnak azokkal a tanulókkal, akik nem vesznek részt a képességkibontakoztató felkészítésben.

(3) A képességkibontakoztató felkészítés és az integrációs felkészítés megszervezése nem járhat együtt a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók elkülönítésével.

(4) *  E § alkalmazása során a hátrányos helyzetű tanulók számának megállapításánál a hátrányos helyzetű sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személyt csak akkor kell figyelembe venni, ha szakmai oktatása a többi tanulóval együtt, azonos osztályban, csoportban történik.

118. § (1) A képességkibontakoztató felkészítésben részt vevő tanuló haladását, fejlődését, továbbá az ezeket hátráltató okokat az osztályfőnök és az egyéni fejlesztésben részt vevő oktatók legalább háromhavonta értékelik. Az értékelésre meg kell hívni a tanulót, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét, indokolt esetben a család- és gyermekjóléti szolgálat, a gyámhatóság és a nevelési tanácsadó képviselőjét.

(2) A képességkibontakoztató felkészítést a szakképző intézmény a jogszabályban erre kijelölt szervezettel kötött együttműködési megállapodás alapján, az ilyen szervezet szakmai támogatásával szervezi meg. A szervezet

a) minőségirányítási követelményeknek megfelelő szakmai támogató rendszert épít ki és működtet a minőségi pedagógiai szolgáltatáshoz történő hozzáférés érdekében, és

b) a szakképző intézményi fejlesztési terv megvalósításában történő előrehaladás folyamatos nyomon követése mellett szakmai-módszertani fejlesztő munkát végez.

(3) A képességkibontakoztató felkészítést valamennyi évfolyamon, osztályban meg kell szervezni, ha az adott osztályban van hátrányos helyzetű tanuló. Ha valamelyik osztályban nincs hátrányos helyzetű tanuló, az osztályban a képességkibontakoztató felkészítést nem lehet megszervezni.

46. Az Szkt. 35. § (5) bekezdéséhez

119. § (1) A mindennapos testnevelést azokon a napokon, amikor közismereti oktatás folyik, testnevelésóra megtartásával kell biztosítani.

(2) *  A testnevelésóra – legfeljebb az (1) bekezdésben meghatározott mértékig –

a) sportkörben való sportolással vagy

b) sportszervezet keretében versenyszerűen sporttevékenységet folytató tanuló esetében – a sportszervezet által az adott félévben kiállított igazolás alapján – a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel

váltható ki.

(3) *  Ha a tanuló a testnevelésórát sportkörben történő sportolással váltja ki, tekintet nélkül arra, hogy a sportkör feladatait a szakképző intézmény vagy a szakképző intézménnyel kötött megállapodás alapján diáksport-egyesület látja-e el, a szakképző intézmény a tanulótól a sportköri foglalkozáson való részvétel tekintetében sportköri tagdíjat nem szedhet.

120. § (1) A szakképző intézmény a kötelező foglalkozások keretében gondoskodik a könnyített testnevelés és a gyógytestnevelés megszervezéséről.

(2) A tanulót, ha egészségi állapota indokolja, az iskolaorvosi, szakorvosi szűrővizsgálat alapján könnyített testnevelés- vagy gyógytestnevelés-órára kell beosztani. Az orvosi szűrővizsgálatot – kivéve, ha a vizsgálat oka később következik be – május tizenötödikéig kell elvégezni. Az orvos által vizsgált tanulókról a szakképző intézménynek nyilvántartást kell vezetnie, amelyben fel kell tüntetni a felvételi állapotot és az ellenőrző vizsgálatok eredményét.

(3) A könnyített testnevelésórát az iskolaorvosi, szakorvosi vélemény alapján a testnevelésóra vagy a szakképző intézmény által megszervezett külön foglalkozás keretében úgy kell biztosítani, hogy a mindennapos testnevelés ezekben az esetekben is megvalósuljon.

(4) A gyógytestnevelés-órákat a pedagógiai szakszolgálat feladatainak ellátására kijelölt nevelési-oktatási intézményben kell megszervezni legkevesebb heti három, de legfeljebb heti öt foglalkozás keretében. Ha a tanuló szakorvosi javaslat alapján a testnevelésórán is részt vehet, akkor számára is biztosítani kell a mindennapos testnevelésen való részvételt. Ebben az esetben a gyógytestnevelés- és a testnevelésórákon való részvételnek együttesen kell elérnie a heti öt órát, ezek arányára az iskolaorvos, a szakorvos tesz javaslatot.

(5) Fel kell menteni a tanulót a testnevelésórán való részvétel alól, ha mozgásszervi, belgyógyászati vagy egyéb, szakorvos által megállapított egészségkárosodása nem teszi lehetővé a gyógytestnevelés-órán való részvételét sem.

(6) Ha a tanuló

a) csak gyógytestnevelésórán vesz részt, értékelését a gyógytestnevelő,

b) gyógytestnevelés és testnevelésórán is részt vesz, értékelését a testnevelő és a gyógytestnevelő együtt

végzi.

121. § A tanulók fizikai állapotára és edzettségére vonatkozó méréseket a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet [a továbbiakban: 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet] 81. §-a és 4. melléklete szerint kell végezni.

47. Az Szkt. 35. § (6) bekezdéséhez

122. § (1) A sportkör feladatait – az iskolával kötött megállapodás alapján – a szakképző intézményben működő diáksport egyesület vagy a sportról szóló törvény szerinti sportszervezet is elláthatja.

(2) A sportköri foglalkozások megszervezéséhez – sportágak és tevékenységi formák szerint létrehozott csoportonként – hetente legalább kétszer negyvenöt percet kell biztosítani.

XX. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY ALKALMAZOTTAI

48. Az Szkt. 40. §-ához

123. § A rendvédelmi szakképző intézmény alkalmazottjaként hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban álló és a rendvédelmi szakképző intézménybe vezényelt, illetve kirendelt személy is foglalkoztatható.

123/A. § *  A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézményben az Szkt. 40. § (1) bekezdés e) pontja szerinti munkakör kizárólag a szakképzési centrum központi szervezeti egységében hozható létre.

48/A. *  Az Szkt. 43. §-ához

123/B. § *  A szakképző intézmény – a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény estében a szakképzési centrum és a szakképző intézmény – munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottja a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerinti utazási utalványra és az az alapján igénybe vehető utazási kedvezményre jogosult.

XXI. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY VEZETŐI

49. Az Szkt. 44. §-ához

124. § (1) Az igazgató

1. képviseli a szakképző intézményt,

2. *  – a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében az e rendeletben meghatározott kivétellel – munkáltatói jogkört gyakorol a szakképző intézmény alkalmazottai felett,

3. dönt a szakképző intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés vagy más szabályzat nem utal más személy vagy testület hatáskörébe, ennek keretében kiadmányozási jogot gyakorol a szakképző intézmény által a tanulói jogviszonnyal, a képzési jogviszonnyal, a törvényes képviselőkkel való kapcsolattartással összefüggésben a feladatkörében hozott döntések tekintetében.

(2) Az igazgató az (1) bekezdés szerinti feladatai ellátása során

1. felel a belső szabályzatok elkészítéséért,

2. felel a szakképző intézményen belüli oktatói munkáért,

3. a tanév és a tanítási év jogszabályban meghatározott rendjének keretein belül elkészíti a szakképző intézmény éves munkatervét és a tantárgyfelosztást,

4. szervezi és ellenőrzi a szakképző intézmény szakképzési alapfeladatainak végrehajtását, biztosítja a szakmai követelmények érvényesülését, kezdeményezi a munkavégzés személyi és tárgyi feltételei biztosításához szükséges – a feladat- és hatáskörén kívül eső – intézkedések megtételét,

5. felel a szakképző intézmény szakképzési alapfeladatai ellátását szolgáló vagyon rendeltetésszerű használatáért, a karbantartó, állagmegóvó, felújítási feladatok feltárásáért, azok végrehajtásának ellenőrzéséért,

6. elkészíti a szakképző intézmény alkalmazottainak munkaköri leírását,

7. vezeti az oktatói testületet,

8. felel az oktatói testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért,

9. betartja és betartatja az oktatók etikai normáit,

10. gondoskodik az oktatók továbbképzésének megszervezéséről, a továbbképzési program és beiskolázási terv elkészítéséről, valamint a teljesítés nyilvántartásáról,

11. dönt a tanuló felvételéről és átvételéről, a felnőttképzési jogviszony létrehozásáról, a szakmai munkaközösség, ennek hiányában az oktatói testület véleményének kikérésével a tanulók osztályba vagy csoportba sorolásáról, a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszüntetéséről,

12. dönt a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy foglalkozáson való részvétel alóli felmentéséről, egyes tantárgyak és azok tudásmérése alóli mentesítéséről, az előzetesen megszerzett tudás, illetve gyakorlat beszámításáról,

13. dönt az egyéni tanulmányi rendről,

14. *  lefolytatja a tanuló igazolatlan mulasztásával kapcsolatos eljárást,

15. megszervezi a tehetség kibontakoztatására, a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy felzárkóztatására, beilleszkedési és tanulási nehézségei javítására, magatartási rendellenességei kezelésére szolgáló fejlesztő pedagógiai ellátásokat,

16. gondoskodik a tanulók szakképző intézményen belüli felügyeletéről,

17. biztosítja a nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeit,

18. gondoskodik a tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséről,

19. felel a tanulóbaleset megelőzéséért,

20. koordinálja a szakképző intézményen belüli gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezését és ellátását, a gyermekvédelmi jelzőrendszernek a szakképző intézményhez kapcsolódó feladatait,

21. javaslatot tesz a szakképzésért felelős miniszter által alapított díj, kitüntetés tanulói kedvezményezettjeinek körére,

22. javaslatot tesz a hátrányos helyzet, tartós betegség vagy egyéb méltányolható körülmény fennállása esetén a tanuló ingyenes képzési idejének meghosszabbítására,

23. felel a tanulmányi kirándulások megszervezéséért,

24. gondoskodik a szakképző intézményben a szakirányú oktatás személyi és tárgyi feltételeinek meglétéről,

25. gondoskodik a térítési díj és a tandíj beszedéséről,

26. vezeti a jogszabályban előírt tanügyi nyilvántartásokat, és felel a szakképző intézmény adatbiztonságáért, továbbá a szakképzés információs rendszerébe történő bejelentkezésért és adattovábbításért,

27. gondoskodik a nemzeti és iskolai ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezéséről,

28. együttműködik a képzési tanáccsal, a diákönkormányzattal és jogszabályban meghatározott más szervekkel, személyekkel és testületekkel.

(3) Az igazgató a diákönkormányzat, az oktatói testület, a képzési tanács javaslatára tizenöt napon belül érdemi választ köteles adni.

(4) Az igazgató szakmai ellenőrzést indíthat a szakképző intézményben végzett oktatói munka színvonalának külső szakértővel történő értékelése céljából.

(5) Az igazgató munkáját az oktatói testület és a képzési tanács a vezetői megbízásának második és negyedik évében személyazonosításra alkalmatlan kérdőíves felmérés alapján értékeli.

125. § (1) A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény igazgatója az igazgató számára jogszabályban meghatározott feladatok közül – a főigazgató irányítása mellett – ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály nem utal a főigazgató vagy a kancellár feladat- és hatáskörébe.

(2) Az igazgató felel

1. a szakképző intézmény szakmai munkájáért,

2. a szakképző intézmény oktatói testületének vezetéséért,

3. a szakképző intézmény oktatói testületének jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért.

(3) Az igazgató

1. véleményezi a főigazgató hatáskörébe tartozó – a szakképző intézményt és a szakképző intézményben foglalkoztatottakat érintő – döntést,

2. félévente, illetve a főigazgató vagy a kancellár által elrendelt esetekben tájékoztatást nyújt, illetve adatot szolgáltat a szakképző intézmény tevékenységéről, valamint a szakképzési centrum költségvetésének és beszámolójának elkészítéséhez,

3. a szakképzési centrum gazdasági vezetőjének pénzügyi ellenjegyzése mellett kötelezettségvállalásra és a teljesítés igazolására jogosult a szakképzési centrum költségvetésének a szakképző intézményre jutó kerete felett.

(4) A szakképzési centrum költségvetését az igazgató véleményének kikérésével kell elkészíteni.

(5) A nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő szakképző intézmény költségvetésének elkészítése és módosítása esetén az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az érintett országos nemzetiségi önkormányzat véleményét ki kell kérni.

126. § *  Az intézményvezető munkaideje felhasználását és beosztását, a kötelező foglalkozások megtartásán kívül maga, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény igazgatója esetében a főigazgató egyetértésével jogosult meghatározni. Az intézményvezető számára az e rendeletben meghatározott feladatai mellett a fenntartó, szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató hetente legalább kettő, de legfeljebb nyolc foglalkozás megtartását rendelheti el.

50. Az Szkt. 46. § (1) bekezdéséhez

127. § (1) Igazgatói megbízást az kaphat, aki * 

a) a szakképző intézményben oktatói munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel és technikum esetében mesterképzésben, szakképző iskola esetében legalább alapképzésben szerzett szakképzettséggel rendelkezik,

b) *  intézményvezetői szakképzettséggel rendelkezik, legalább egy év vezetői gyakorlatot szerzett vagy legalább százhúsz órás tanügyigazgatási és pedagógiai ismereteket nyújtó képzésben vett részt, és

c) oktatói munkakörben vagy legalább heti tíz foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett.

(2) Óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat megállapításakor az egy időben több szakképző intézménnyel, köznevelési intézménnyel vagy felsőoktatási intézménnyel fennálló óraadói megbízási jogviszony keretében ellátott foglalkozások számát egybe kell számítani.

(3) *  Többcélú szakképző intézményben igazgatói megbízást az kaphat, aki bármelyik, a többcélú szakképző intézmény által ellátott feladatra létesíthető intézményvezetői megbízásához szükséges feltételekkel rendelkezik. Ha a feltételek bármelyike mesterfokozatot ír elő, az igazgatói megbízáshoz erre van szükség.

127/A. § *  Igazgatóhelyettesi megbízást az kaphat, aki a szakképző intézmény tekintetében az oktatóra vonatkozóan a 134. §-ban előírt feltételeknek megfelel.

51. Az Szkt. 46. § (3) bekezdéséhez

128. § (1) A pályázati eljárást a fenntartó, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a szakképzési centrum bonyolítja le.

(2) A pályázati eljárásban biztosítani kell, hogy a pályázat iránt érdeklődők a pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatást megkapják, és a szakképző intézményt megismerhessék.

(3) A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó szakmai önéletrajzát, a vezetési programját, továbbá a pályázati felhívásban megfogalmazott feltételeknek történő megfelelés hitelt érdemlő igazolását, valamint a pályázó nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléséhez, továbbításához.

(4) A pályázatot a fenntartó a pályázat benyújtására nyitva álló határidő leteltétől számított hatvan napon belül bírálja el.

(5) Eredménytelen pályázat esetén a szakképző intézmény vezetésére pályázat kiírása nélkül legfeljebb egy évre adható megbízás.

129. § Az igazgatói megbízásra benyújtott pályázat részét képező vezetési programot a szakképző intézmény honlapján nyilvánosságra kell hozni.

52. Az Szkt. 46. § (4) bekezdéséhez

130. § A munkáltatói jogkört * 

a) *  az igazgató felett a fenntartó, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a főigazgató,

b) az igazgatóhelyettes felett – a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében az igazgatóhelyettesi megbízás és annak visszavonása kivételével – az igazgató

gyakorolja.

131. § *  Ha az igazgató megbízása határozott időre szól, és a határozott idő alapján a megbízás utolsó napja nem a július elsejétől augusztus tizenötödikéig terjedő időszakra esik, a megbízás lejártának időpontját – a szervezési feladatok ellátására az Szkt. 46. § (3) bekezdése alapján adott megbízás kivételével – akkor is erre az időszakra kell meghatározni, ha a határozott idő utolsó napjához képest legfeljebb hat hónappal korábban vagy később járna le.

132. § *  A rendvédelmi szakképző intézmény igazgatóját – nyilvános pályázat útján vagy pályázat mellőzésével – a rendvédelmi szerv országos parancsnokának javaslatára a rendvédelmi szervet irányító miniszter nevezi ki és menti fel. A rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója felett a munkáltatói jogkört – a kinevezés és felmentés kivételével – a rendvédelmi szerv országos parancsnoka gyakorolja.

133. § A nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő szakképző intézmény igazgatójának megbízása és megbízásának visszavonása esetén az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az érintett országos nemzetiségi önkormányzat véleményét ki kell kérni.

XXII. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY OKTATÓI

53. Az Szkt. 47. §-ához

134. § (1) A közismereti oktatásban oktatott tantárgy oktatójának

a) *  technikumban egyetemi szintű vagy – az általános iskolai tanár kivételével – mesterfokozatú,

b) szakképző iskolában legalább főiskolai szintű,

a közismereti tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettséggel kell rendelkeznie.

(2) Az ágazati alapoktatásban és – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a szakirányú oktatásban oktatott tantárgy oktatójának

a) technikumban szakmai tanárképzésben szerzett mesterfokozattal vagy felsőfokú végzettséggel és az ágazatnak megfelelő szakképzettséggel,

b) *  szakképző iskolában az ágazatnak megfelelő felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és az ágazatnak megfelelő szakképzettséggel vagy szakképesítéssel

kell rendelkeznie.

(3) *  A gyakorlati ismereteket oktató személynek legalább érettségi végzettséggel és az ágazatnak megfelelő szakképzettséggel vagy szakképesítéssel kell rendelkeznie.

(4) Ha az egyházi jogi személy, illetve a vallási egyesület által alapított, illetve fenntartott szakképző intézmény szakmai programjában a hittan mint tantárgy szerepel, a hitoktatónak, hittantanárnak egyházi felsőoktatási intézményben vagy vallási egyesület által fenntartott felsőoktatási intézményben szerzett hitoktatói, hittantanári vagy a hitélettel kapcsolatos felsőfokú képesítéssel vagy pedagógus szakképzettséggel és az egyházi jogi személy által kibocsátott hitoktatói képesítéssel, továbbá az egyházi jogi személy, illetve a vallási egyesület belső szabálya alapján illetékes egyházi jogi személy, illetve vallási egyesület általi megbízással kell rendelkeznie.

(5) A testnevelés tantárgy tekintetében egyetemi szintű tanári végzettségnek és szakképzettségnek kell elfogadni a Magyar Testnevelési Főiskola által a Testnevelési Főiskolának egyetemi jellegű főiskolává átszervezéséről szóló 1975. évi 16. törvényerejű rendelet hatálybalépése előtt kiadott testnevelő-tanári szakképzettséget is.

(6) Idegen nyelv, nemzetiségi nyelv oktatására alkalmazható az is, aki főiskolai szintű nyelvtanári vagy idegen nyelv- és irodalom szakos tanári felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik. Az anyanyelvi oktató a küldő állam vagy államközi megállapodásban meghatározott közvetítő szervezet olyan igazolása alapján vehet rész az idegen nyelv, nemzetiségi nyelv oktatásában, amely a középfokú iskolában való oktatásra jogosító felsőfokú oklevéllel való rendelkezésének tényét igazolja.

(6a) *  A honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatójának az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott végzettséggel és szakképzettséggel vagy szakmai tanárképzésben szerzett mesterfokozattal kell rendelkeznie, továbbá legalább százhúsz órás továbbképzés keretében el kell sajátítania a honvédelmi alapismeretek vagy a katonai alapismeretek oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

(6b) *  A honvédelmi nevelő-oktató feladat ellátására

a) mesterfokozattal és katonai szakképzettséggel, illetve egyetemi szintű végzettséggel és katonai szakképzettséggel,

b) alapfokozattal és katonai szakképzettséggel, illetve főiskolai szintű végzettséggel és katonai szakképzettséggel vagy

c) érettségi végzettséggel és honvéd altiszt vagy azzal egyenértékű képesítéssel

rendelkező személy is alkalmazható.

(7) *  A szakképző intézményben az (1) bekezdésben meghatározott oktatón kívüli további, nevelő-oktató munkát végzők végzettségi és szakképzettségi követelményeire a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról szóló 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 2. mellékletében kell alkalmazni.

135. § (1) Az oktató – a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – a tanítási évre vetített munkaidőkerete nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő) az igazgató által meghatározott feladatok ellátásával köteles tölteni, amelybe bele kell számítani * 

a) *  a kötött munkaidő hetven százalékában, osztályfőnök esetében hatvanöt százalékában a foglalkozások és

b) *  a kötelező foglalkozásnak nem minősülő, a szakmai oktatással összefüggésben elrendelhető egyéb feladatok

időtartamát. A munkaidő fennmaradó részében az oktató munkaideje beosztását vagy felhasználását önmaga határozza meg.

(2) *  Az igazgató a kötött munkaidőben ellátandó feladatok elosztásánál biztosítja az arányos és egyenletes feladatelosztást az oktatók között. Az oktató havi tizenhat foglalkozásnál több eseti helyettesítésre nem kötelezhető. A be nem töltött munkakörbe tartozó feladatot és a tartósan távollévő oktató helyettesítését az oktató külön megállapodással láthatja el. Külön megállapodás köthető a szakmai képzésben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időkeretet meghaladó foglalkozások ellátására is.

(2a) *  Az (1) bekezdés a) pontja szerinti rész munkaidő-nyilvántartásának a foglalkozás regisztrációs és tanulmányi alaprendszerben való rögzítése minősül. Az (1) bekezdés b) pontja szerinti rész munkaidő-nyilvántartásaként a rendelkezésreállási és munkavégzési kötelezettség teljesítésének oktató általi igazolását kell tekinteni.

(3) A szakképzési centrum a fejlesztő pedagógiai ellátást, az egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkozást, az iskolapszichológusi feladatot, illetve a könyvtárostanári tevékenységet szakképzési centrumonként szolgáltatásvásárlás útján is megszervezheti.

(4) * 

54. Az Szkt. 48. §-ához

136. § A rendvédelmi szakképző intézmény oktatója az oktatót az Szkt. 48. §-a alapján megillető jogokat a rendvédelmi szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata és a szakmai program szerint gyakorolhatja.

55. Az Szkt. 49. § (2) bekezdéséhez

137. § Az oktató kötelessége, hogy

a) szakmai oktató munkája során gondoskodjon a tanuló személyiségének fejlődéséről, tehetségének kibontakoztatásáról, ennek érdekében tegyen meg minden tőle elvárhatót, figyelembe véve a tanuló egyéni képességeit, adottságait, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét,

b) a különleges bánásmódot igénylő tanulóval egyénileg foglalkozzon, szükség szerint együttműködjön a fejlesztő pedagógussal, gyógypedagógussal, konduktorral vagy más szakemberrel, a hátrányos helyzetű tanuló felzárkózását elősegítse,

c) segítse a tehetségek felismerését, kiteljesedését, nyilvántartsa a tehetséges tanulókat,

d) előmozdítsa a tanuló erkölcsi fejlődését, a közösségi együttműködés magatartási szabályainak elsajátítását, és törekedjen azok betartatására,

e) egymás szeretetére és tiszteletére, a családi élet értékeinek megismerésére és megbecsülésére, együttműködésre, környezettudatosságra, egészséges életmódra, hazaszeretetre nevelje a tanulókat,

f) érdemjegyekkel vagy szövegesen, sokoldalúan, a követelményekhez igazodóan értékelje a tanulók munkáját,

g) a tanulók pályaorientációját, aktív szakmai életútra történő felkészítését folyamatosan irányítsa.

138. § Az oktató kötelessége, hogy

a) a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét rendszeresen tájékoztassa a tanuló szakképző intézményben nyújtott teljesítményéről, az ezzel kapcsolatban észlelt problémákról, a szakképző intézmény döntéseiről, a tanuló tanulmányait érintő lehetőségekről,

b) a tanuló testi-lelki egészségének fejlesztése és megóvása érdekében tegyen meg minden lehetséges erőfeszítést: felvilágosítással, a munka- és balesetvédelmi előírások betartásával és betartatásával, a veszélyhelyzetek feltárásával és elhárításával, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője – és szükség esetén más szakemberek – bevonásával.

139. § Az oktató kötelessége, hogy az ismereteket tárgyilagosan, sokoldalúan és változatos módszerekkel közvetítse, oktatómunkáját éves és foglalkozás szinten, tanulócsoporthoz igazítva, szakszerűen megtervezve végezze, irányítsa a tanulók tevékenységét.

140. § Az oktató kötelessége, hogy a tanulók, a kiskorú tanulók törvényes képviselői, valamint a szakképző intézmény alkalmazottainak emberi méltóságát és jogait maradéktalanul tiszteletben tartsa, javaslataikra, kérdéseikre érdemi választ adjon.

141. § Az oktató kötelessége, hogy

a) részt vegyen a számára előírt továbbképzéseken, folyamatosan képezze magát,

b) a szakképző intézmény szakmai programjában és szervezeti és működési szabályzatában előírt valamennyi feladatát maradéktalanul teljesítse,

c) pontosan és aktívan részt vegyen az oktatói testület értekezletein, a fogadóórákon, a szakképző intézmény ünnepségein és rendezvényein,

d) megőrizze a hivatali titkot,

e) hivatásához méltó magatartást tanúsítson,

f) a tanuló érdekében együttműködjön a szakképző intézmény más alkalmazottaival és más intézményekkel.

56. Az Szkt. 50. § (1) bekezdéséhez

142. § (1) A továbbképzés azoknak az ismereteknek és készségeknek a megújítására, bővítésére, fejlesztésére szolgál, amelyekre szükség van a szakmai oktatás keretében a foglalkozások megtartásához, a szakképző intézmény tevékenységének megszervezéséhez, a vizsgarendszer működtetéséhez, a mérési, értékelési feladatok, a szakképző intézmény irányítási, vezetési feladatainak ellátásához.

(2) *  Az oktatónak és a szakképző intézmény Szkt. 40. § (1) bekezdés d) pontja szerinti munkakörben foglalkoztatott alkalmazottjának olyan továbbképzésben kell részt vennie, amely hozzájárul a szakképzettségéhez kapcsolódó ismeretek és jártasság megújításához, illetve kiegészítéséhez. Az intézményvezető továbbképzésére az oktató továbbképzésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy olyan továbbképzésben kell részt vennie, amely hozzájárul az intézményvezetői ismeretek és jártasságok megújításához, illetve kiegészítéséhez.

(3) Mentesül a továbbképzési kötelezettség alól az oktató, ha a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár eléréséhez öt évnél rövidebb idő van hátra.

(3a) *  A továbbképzési kötelezettségét teljesítettnek kell tekinteni annak az oktatónak, aki a felsőoktatás keretében felsőoktatási szakképzésben felsőfokú szakképzettséget vagy szakirányú továbbképzésben szakirányú szakképzettséget szerzett.

(4) *  A továbbképzést a szakképzésért felelős miniszter – az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján – szervezi. A szakképzésért felelős miniszter a továbbképzés megszervezése keretében biztosítja az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő képzések igénybevételét. Az elérhető képzések listáját a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon folyamatosan naprakészen kell közzétenni.

(5) A továbbképzés teljesítését a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerben kell nyilvántartani.

(6) * 

143. § A rendvédelmi szakképző intézmény oktatója minden tanévben valamely rendvédelmi szervnél vagy oktatási intézménynél szakmai gyakorlaton vesz részt a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója által meghatározottak szerint.

57. Az Szkt. 50. § (2) bekezdéséhez

144. § *  Az oktató értékelésének elkészítéséhez személyazonosításra alkalmatlan kérdőíves felmérést kell végezni a tanulók bevonásával. A felmérésben való részvétel önkéntes.

58. Az Szkt. 51. §-ához

145. § A szakképzési centrumban azokban az ügyekben, amelyek

a) csak egy szakképző intézményt érintenek, a szakképző intézményben,

b) több szakképző intézményt érintenek, valamennyi érintett szakképző intézményben

foglalkoztatott oktatókból és az intézményvezetőkből álló oktatói testület jár el.

146. § (1) Az oktatói testület – a szakképző intézmény szakmai programjának, a szakképző intézmény által szervezett szakmai képzés képzési programjának, a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatának és a házirend elfogadása és módosítása kivételével – a feladatkörébe tartozó ügyek előkészítésére vagy eldöntésére tagjaiból – meghatározott időre vagy esetileg – bizottságot hozhat létre, valamint egyes jogköreinek gyakorlását átruházhatja a szakmai munkaközösségre. Az átruházott jogkör gyakorlója az oktatói testületet tájékoztatni köteles – az oktatói testület által meghatározott időközönként és módon – azokról az ügyekről, amelyekben az oktatói testület megbízásából eljár. Szakképzési centrum esetében az annak részeként működő, kizárólag egyetlen szakképző intézményt érintő ügyekben az adott szakképző intézmény oktatói testülete, míg a szakképzési centrum részeként működő valamennyi szakképző intézményt érintő ügyekben a szakképző intézmények oktatói testülete együttesen jár el.

(2) Oktatói testületi értekezletet kell összehívni

a) az igazgató,

b) az oktatói testület tagjai egyharmadának vagy

c) a képzési tanács

kezdeményezésére.

(3) Az oktatói testület meghatározza működésének és döntéshozatalának rendjét.

(4) Az oktatói testület véleményét

a) a szakképző intézményi felvételi követelmények meghatározásához,

b) a tantárgyfelosztás elfogadása előtt,

c) az egyes oktatók külön megbízásának elosztása során,

d) az igazgatóhelyettesek megbízása, megbízásának visszavonása előtt,

e) jogszabályban meghatározott egyéb ügyben

ki kell kérni.

59. Az Szkt. 52. §-ához

147. § (1) A szakmai munkaközösség dönt

a) működési rendjéről és munkaprogramjáról,

b) szakterületén az oktatói testület által átruházott kérdésekről,

c) a szakképző intézményi tanulmányi versenyek programjáról.

(2) A szakmai munkaközösség – szakterületét érintően – véleményezi az oktatói munka eredményességét, javaslatot tesz annak továbbfejlesztésére.

(3) A szakmai munkaközösség véleményét – szakterületét érintően –

a) *  a szakképző intézmény szakmai programja, a szakképző intézmény által szervezett szakmai képzés képzési programja elfogadásához,

b) a szakmai oktatást segítő eszközök, a taneszközök, tankönyvek, segédkönyvek és tanulmányi segédletek kiválasztásához,

c) a felvételi követelmények meghatározásához,

d) a tanulmányok alatti vizsga részeinek és feladatainak meghatározásához

be kell szerezni.

(4) A szakmai munkaközösség feladatainak ellátására az oktatók kezdeményezésére szakképző intézmények közötti munkaközösség is létrehozható. A szakképző intézmények közötti munkaközösség jogkörét, működésének rendjét, vezetőjének kiválasztását az érdekeltek közötti megállapodás határozza meg.

(5) A szakmai munkaközösség – a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – gondoskodik az oktató munkájának szakmai segítéséről. A szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata a szakmai munkaközösség részére további feladatokat is megállapíthat.

(6) A szakképző intézményben az azonos feladatok ellátására legalább öt oktató részvételével egy szakmai munkaközösség hozható létre.

(7) A szakmai munkaközösséget munkaközösség-vezető irányítja, akit a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével az igazgató bíz meg legfeljebb öt évre.

NEGYEDIK RÉSZ

A TANULÓ ÉS A KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLY

XXIII. FEJEZET

A TANULÓI JOGVISZONY KELETKEZÉSE, SZÜNETELÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

60. Az Szkt. 54. §-ához

148. § (1) Az általános iskolai tanulónak a szakképző intézménybe általános vagy rendkívüli felvételi eljárás keretében történő felvételére a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 26–44. §-át kell alkalmazni a (2) bekezdésben és a 149–153. §-ban meghatározott eltérésekkel.

(2) A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 26–44. §-ában gimnázium és középfokú iskola alatt szakképző intézményt kell érteni.

149. § (1) A szakképző intézmény a felvételi tájékoztatóban közzéteszi az általa oktatott szakmák körét és azok ágazatát.

A jelentkező – az előkészítő évfolyamra történő jelentkezés kivételével – a felvételi kérelemben az általa választott szakma ágazatára jelentkezik.

(2) Az igazgató a felvételi kérelmekről a jelentkező általános iskolai tanulmányait igazoló bizonyítványában, illetve félévi értesítőjében szereplő értékelése, minősítése alapján dönt.

(3) *  Ha a szakképző intézményben a felvételi eljárás évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma adott ágazatban több, mint háromszorosan meghaladja a felvehető tanulók számát, a szakképző intézmény központi írásbeli vizsgát, illetve szóbeli vizsgát tarthat. A központi írásbeli vizsgán a köznevelésért felelős miniszter által kiadott egységes feladatlapokat kell használni. Központi írásbeli vizsga, illetve szóbeli vizsga esetén az igazgató a központi írásbeli vizsga eredménye, illetve a szóbeli vizsga és a (2) bekezdés szerinti értékelés, minősítés alapján dönt.

150. § (1) A rendvédelmi szakképző intézménnyel tanulói jogviszony létesítésének feltételeit és a felvételi eljárás részletes szabályait a rendvédelmi szerv országos parancsnoka határozza meg, és azt a rendvédelmi szerv és a rendvédelmi szakképző intézmény honlapján teszi közzé.

(2) A felvételi eljárás során a rendvédelmi szerv állományában álló jelentkezők tekintetében előnyben kell részesíteni azt, akivel a rendvédelmi szervnél eltöltött szolgálati ideje és előmenetele, szakmai tapasztalata, teljesítményértékelése, valamint állományilletékes parancsnokának támogatása alapján a felnőttképzési jogviszony létesítése indokolt.

(3) A rendvédelmi szakképző intézmény és a tanuló között a tanulói jogviszony közigazgatási szerződéssel jön létre.

A közigazgatási szerződésben a tanuló kötelezettségeként meg kell határozni, hogy a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy

a) a szakképzés elméleti és gyakorlati ismereteit elsajátítja, a képzési és kimeneti követelményekben foglaltaknak eleget tesz, tanulmányait folyamatosan, a szakmajegyzékben meghatározott időtartamon belül elvégzi, és szakképzettséget szerez,

b) a rendvédelmi szakképző intézmény sajátosságainak megfelelően a választott hivatásához méltó magatartást tanúsít,

c) a szakképzettség megszerzését megelőzően a számára előírt gépjárművezetői engedélyt megszerzi,

d) tanulmányai eredményes befejezésétől a szakmai oktatás időtartamának megfelelő időtartamig a rendvédelmi szervnél folyamatosan hivatásos szolgálatot teljesít.

151. § A honvédségi szakképző intézmény a honvéd altiszt szakmára tanulói jogviszonyt azzal létesíthet és tarthat fenn, aki magyar állampolgár, cselekvőképes, a szolgálatra alkalmas, és vállalja, hogy a katonai szakképzés idejére honvéd altiszt-jelölti szolgálati jogviszonyt létesítés tart fenn. A felvételi döntésre pályaalkalmassági vizsgálat után kerül sor.

152. § *  Az ágazati alapvizsgát tett tanuló átvétele az ágazati alapoktatás tekintetében nem köthető különbözeti vizsgához, ha az átvételre az adott ágazathoz kapcsolódóan tett ágazati alapvizsga letételét követő egy éven belül kerül sor.

153. § (1) A szakképző intézménybe csak olyan tanulót lehet felvenni vagy átvenni, aki az általa választott szakmára vonatkozóan a képzési és kimeneti követelményekben előírt egészségügyi alkalmassági, továbbá a pályaalkalmassági követelményeknek megfelel, és ez alapján előreláthatóan nincs akadálya a szakmai vizsgára bocsátásnak.

(2) A tanuló részszakma megszerzésére nem iskolázható be, kivéve, ha

a) az Szkt. vagy e rendelet alapján a felkészítés kizárólag részszakma megszerzésére irányul, vagy

b) a tanuló sajátos nevelési igényének jellege kizárólag a részszakma megszerzését teszi lehetővé.

(3) A nemzetiséghez tartozó tanulót azonos feltételek esetében – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 28. § (2b) bekezdését is figyelembe véve – előnyben kell részesíteni, továbbá a nemzetiségi szakmai oktatást is folytató szakképző intézménybe vagy osztályba fel kell venni vagy átvenni.

61. Az Szkt. 55. §-ához

154. § A tanuló kérelmére engedélyezni kell a tanulói jogviszony legfeljebb két tanév időtartamra történő szünetelését, ha a tanuló méltányolható okból nem tud eleget tenni a tanulói jogviszonnyal összefüggő kötelezettségeinek. A tanulói jogviszony szünetelése alatt az Szkt.-ben és az e rendeletben meghatározott juttatások nem illetik meg a tanulót.

62. Az Szkt. 56. §-ához

155. § A tanköteles tanuló kivételével megszűnik a tanulói jogviszonya annak, aki egy tanítási éven belül igazolatlanul harminc foglalkozásnál többet mulaszt, feltéve, hogy a szakképző intézmény a tanulót, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét legalább két alkalommal írásban figyelmeztette az igazolatlan mulasztás következményeire.

156. § A tanköteles tanuló tanulói jogviszonya nem szüntethető meg, ha a többcélú szakképző intézmény más intézményegységében a tanuló tanulmányainak folytatására lehetőség van.

XXIV. FEJEZET

A TANULÓI JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI

63. Az Szkt. 57. §-ához

157. § A tanulónak joga van arra, hogy

a) – a szakképző intézmény szakmai programjának keretei között – válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások, továbbá oktatók közül,

b) kérje a foglalkozásokon való részvétel alóli felmentését, illetve korábbi tanulmányai beszámítását,

c) igénybe vegye a szakképző intézményben rendelkezésre álló eszközöket, a szakképző intézmény létesítményeit és a szakképző intézményi könyvtári szolgáltatást,

d) lelki, testi és értelmi fejlődését elősegítő védelemben részesüljön a szakképző intézmény által biztosított számítógépeken való internet-hozzáférés során,

e) vallási, világnézeti vagy más meggyőződését, nemzetiségi önazonosságát tiszteletben tartsák, és azt kifejezésre juttassa, feltéve, hogy e jogának gyakorlása nem ütközik jogszabályba, nem sérti másoknak ezt a jogát, és nem korlátozza a társai tanuláshoz való jogának gyakorlását,

f) kollégiumi ellátásban részesüljön,

g) kérelmére – jogszabályban meghatározott eljárás szerint – független vizsgabizottság előtt adjon számot tudásáról,

h) jogszabályban meghatározottak szerint vendégtanulói jogviszonyt létesítsen,

i) kérje az átvételét másik szakképző intézménybe vagy köznevelési intézménybe,

j) képességeit, érdeklődését és adottságait figyelembe véve továbbtanuljon.

158. § (1) A tanulónak joga van arra, hogy

a) a szakképző intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák, tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki,

b) állapotának, személyes adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban – különleges gondozásban, rehabilitációs célú ellátásban – részesüljön, és életkorától függetlenül a pedagógiai szakszolgálat intézményéhez forduljon segítségért.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a tanulónak joga van arra, hogy

a) a szakképző intézményben, családja anyagi helyzetétől függően – jogszabályban meghatározott esetekben – kérelmére térítésmentes vagy kedvezményes étkezésben, tanszerellátásban részesüljön, továbbá, hogy részben vagy egészben mentesüljön a tanulókat terhelő költségek megfizetése alól, vagy engedélyt kapjon a fizetési kötelezettség teljesítésének halasztására vagy a részletekben való fizetésre,

b) rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön,

c) kérelmére, indokolt esetben szociális ösztöndíjban, szociális támogatásban részesüljön.

159. § (1) A tanulónak joga van arra, hogy

a) részére a tájékoztatás nyújtása és az ismeretek közlése tárgyilagosan és többoldalú módon történjék,

b) hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztassák a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról,

c) az oktatási jogok biztosához forduljon,

d) jogai megsértése esetén – jogszabályban meghatározottak szerint – eljárást indítson, továbbá igénybe vegye a nyilvánosságot.

(2) A tanulónak joga van arra, hogy az állami szakképző intézményben fakultatív hitoktatásban részesüljön.

160. § A tanulónak joga van arra, hogy

a) az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az oktatójának munkájáról, a szakképző intézmény működéséről, továbbá tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, valamint e körben javaslatot tegyen, továbbá kérdést intézzen az intézményvezetőhöz, oktatóhoz, a képzési tanácshoz, a diákönkormányzathoz, és arra legkésőbb a megkereséstől számított tizenöt napon belül – a képzési tanácstól a tizenötödik napot követő első ülésen – érdemi választ kapjon,

b) iskolai művelődési, művészeti, ismeretterjesztő, sport- és más körök létrehozását kezdeményezze, annak tagja legyen vagy más módon részt vegyen annak munkájában,

c) személyesen vagy képviselői útján – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában,

d) választó és választható legyen a diákképviseletbe,

e) a diákönkormányzathoz fordulhasson érdekképviseletért, továbbá kérje az őt ért sérelem orvoslását.

64. Az Szkt. 58. § (1) bekezdéséhez

161. § (1) Ha a tanuló a kötelező foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha

a) a tanuló – kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének írásbeli kérelmére – a házirendben meghatározottak szerint engedélyt kapott a távolmaradásra,

b) a tanuló beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja,

c) a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni,

d) a tanuló ideiglenes vendégtanulói jogviszonyának időtartamát a fogadó intézmény által kiállított igazolással igazolja,

e) a tanuló a technikum utolsó két évfolyamán – tanítási évenként legfeljebb két alkalommal – továbbtanulási célú rendezvényen vesz részt, feltéve, ha a részvételt a szervező által kiállított igazolással igazolja.

(2) Ha a tanuló távolmaradását nem igazolja, a mulasztás igazolatlan.

162. § Ha a tanuló a foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, a késést igazolnia kell a házirendben foglalt szabályok szerint. A késések idejét össze kell adni. Ha ez az idő eléri a foglalkozás időtartamát, a késés egy igazolt vagy igazolatlan foglalkozásnak minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a foglalkozásról.

163. § (1) A szakképző intézmény köteles a tanköteles tanuló törvényes képviselőjét és a tanköteles tanuló kollégiumi elhelyezése esetén – ha a kollégium nem a szakképző intézménnyel közös igazgatású intézmény – a kollégiumot is értesíteni a tanköteles tanuló első alkalommal történő igazolatlan mulasztásakor, továbbá abban az esetben is, ha a nem tanköteles kiskorú tanuló igazolatlan mulasztása a tíz foglalkozást eléri. Az értesítésben fel kell hívni a tanköteles tanuló törvényes képviselőjének figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha a szakképző intézmény értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, a szakképző intézmény a család- és gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve keresi meg a tanköteles tanuló törvényes képviselőjét.

(2) *  Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási félévben eléri a tíz foglalkozást, az igazgató – a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló kormányrendeletben foglaltakkal összhangban – értesíti a tanuló tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot, a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő tanuló esetén a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot és – a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő tanuló kivételével – a család- és gyermekjóléti szolgálatot. Az értesítést követően a család- és gyermekjóléti szolgálat a szakképző intézmény és – szükség esetén – a kollégium bevonásával haladéktalanul intézkedési tervet készít, amelyben a mulasztás okának feltárására figyelemmel meghatározza a tanulót veszélyeztető és az igazolatlan mulasztást kiváltó helyzet megszüntetésével, a tanulói tankötelezettség teljesítésével kapcsolatos, továbbá a tanuló érdekeit szolgáló feladatokat.

(3) *  Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy félévben eléri a harminc foglalkozást, az igazgató a mulasztásról tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot – a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő tanköteles tanuló kivételével –, valamint ismételten tájékoztatja a család- és gyermekjóléti szolgálatot, amely közreműködik a tanköteles tanuló törvényes képviselője értesítésében, továbbá gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő tanköteles tanuló esetén a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot.

(4) *  A (2) és (3) bekezdés szerinti esetben a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 91/F–91/J. §-át a nevelési-oktatási intézményre vonatkozó szabályait a szakképző intézményre is alkalmazni kell.

164. § Ha a tanulónak – az ideiglenes vendégtanulói jogviszony időtartamának kivételével – egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kétszázötven foglalkozást vagy egy adott tantárgyból a foglalkozások harminc százalékát meghaladja, és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem minősíthető, kivéve, ha az oktatói testület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen. Az oktatói testület az osztályozó vizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz foglalkozást, és a szakképző intézmény eleget tett a 163. §-ban meghatározott értesítési kötelezettségének.

165. § A tanuló kötelessége, hogy

a) életkorához és fejlettségéhez, továbbá szakképző intézményi és kollégiumi elfoglaltságához igazodva, oktató felügyelete, szükség esetén irányítása mellett – a házirendben meghatározottak szerint – közreműködjön saját környezetének és az általa alkalmazott eszközöknek a rendben tartásában, a foglalkozások és a rendezvények előkészítésében, lezárásában,

b) megtartsa a szakképző intézmény helyiségei és a szakképző intézményhez tartozó területek használati rendjét, a szakirányú oktatás rendjét, a szakképző intézmény szabályzatainak előírásait,

c) *  megtartsa a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában és házirendjében foglaltakat,

d) *  a szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel való részvétel esetén betartsa a duális képzőhelyen a munkavállalóra vonatkozó előírásokat és kötelezettségeket.

166. § A tanuló kötelessége, hogy megőrizze, továbbá az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja a szakképző intézmény létesítményeit, felszereléseit.

167. § A tanuló kötelessége, hogy a szakképző intézmény oktatói és más alkalmazottai, továbbá a tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa, tiszteletet tanúsítson irántuk, segítse rászoruló tanulótársait.

168. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény tanulója – a 161–167. §-ban foglaltak mellett – köteles

a) *  a képzési időn belül tanulmányi és vizsgakötelezettségeinek eleget tenni, és szakképzettséget szerezni,

b) a tanulói jogviszonyra, a hivatásos szolgálati jogviszonyra és a rendvédelmi szervre vonatkozó jogszabályokat és belső normákat megismerni, az abban foglaltakat a rá vonatkozó mértékben betartani, a rendvédelmi szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában, házirendjében, a tanulói szállás rendjében meghatározottakat, valamint az igazgató intézkedéseit, utasításait maradéktalanul betartani,

c) a gyakorló szolgálatban részt venni, és a szakmai felügyeletével megbízott rendvédelmi mentor utasítására a tanulmányi előmenetelének megfelelő szolgálati feladatok végrehajtásában közreműködni.

(2) A tanuló részére biztosított alapfelszerelés elszámolásköteles, hiány esetén a tanulót megtérítési kötelezettség terheli.

(3) A tanulói jogviszony és a szakképzettség megszerzését követő, a szakmai oktatás időtartamával azonos időtartamon belül a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetése esetén – kivéve, ha ehhez a szakmai oktatás során vagy a hivatásos szolgálati jogviszony fennállásának a képzési idővel megegyező időtartamán belül kialakult egészségügyi ok vezetett – a tanuló köteles az e rendeletben meghatározott, számára nyújtott természetbeni és pénzbeli juttatások, költségtérítések, támogatások összegét, illetve azok időarányos részét a tanulóval kötött közigazgatási szerződésben foglaltak szerint megtéríteni.

65. Az Szkt. 58. § (2) bekezdéséhez

169. § A tanulót a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott mértékű díjazás illeti meg, ha a szakképző intézmény a tulajdonába került dolog értékesítésével, hasznosításával bevételre tesz szert. A megfelelő díjazásban a tanuló – kiskorú tanuló esetén törvényes képviselője egyetértésével – és a szakképző intézmény állapodik meg, ha alkalomszerűen, egyedileg elkészített dolog értékesítéséből, hasznosításából származik a bevétel. Rendszeresen elkészített dolog esetén a megfelelő díjazást a teljes képzési folyamatban részt vevők által végzett tevékenységre megállapítható eredmény (nyereség) terhére kell megállapítani. Ennek szabályait a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni oly módon, hogy az figyelembe vegye a tanuló teljesítményét.

XXV. FEJEZET

A TANULÓ JUTTATÁSAI

66. Az Szkt. 59. § (1) bekezdéséhez

170. § *  Az Szkt. 59. § (1) bekezdése szerinti ösztöndíj, egyszeri pályakezdési juttatás és támogatás alapja a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségének egyhavi összege.

171. § (1) Az Szkt. 59. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti ösztöndíj havonkénti összege * 

a) *  a technikumban folyó ágazati alapoktatásban az ösztöndíj alapjának nyolc százaléka, a szakképző iskolában folyó ágazati alapoktatásban az ösztöndíj alapjának tizenhat százaléka,

b) a szakképző intézményben folyó szakirányú oktatásban az ösztöndíj alapjának

ba) *  nyolc százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 2,00–2,99 között van,

bb) *  huszonöt százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 3,00–3,99 között van,

bc) *  negyvenkettő százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 4,00–4,49 között van,

bd) *  ötvenkilenc százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 4,49 fölött van.

(1a) *  Az ösztöndíj havonkénti összege az ösztöndíj alapjának tizenhat százaléka, ha a tanuló nem rendelkezik a szakképzés keretében fennálló tanulói jogviszonyából a megelőző tanévre vonatkozóan figyelembe vehető év végi minősítéssel.

(2) *  Az előkészítő évfolyamon járó ösztöndíj havonkénti összege

a) az Szkt. 19. § (4) bekezdés a) pontja és b) pont ba) alpontja szerinti előkészítő évfolyam esetében az ösztöndíj alapjának nyolc százaléka,

b) az Szkt. 19. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti előkészítő évfolyam esetében az ösztöndíj alapjának tizenhat százaléka.

(3) *  A tanuló az ösztöndíjra – a szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel részt vevő tanuló kivételével – az első szakma megszerzéséhez kapcsolódóan az olyan szakmai oktatásban jogosult, amelyben ingyenesen vesz részt. Az ösztöndíjra való jogosultság annak a tanítási évnek a tanév szakképzésben alkalmazandó rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott utolsó tanítási napjáig áll fenn, amelyben a tanuló a szakirányú oktatást közvetlenül követő első szakmai vizsgáját megkezdi. A megismételt évfolyamon nem részesülhet ösztöndíjban a tanuló, ha évfolyamismétlésre kötelezték. Az adott tanév hátralévő részében nem részesülhet ösztöndíjban a tanuló, ha az igazolatlan mulasztása eléri a hat foglalkozást vagy a tanuló szakképzési munkaszerződése a duális képzőhely általi azonnali hatályú felmondás alapján szűnik meg, kivéve, ha bíróság a munkaviszonyt a tanuló kérelmére helyreállítja. E bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni az előkészítő évfolyam és a műhelyiskola tanulójára is.

172. § Az Szkt. 59. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti egyszeri pályakezdési juttatás egyszeri összege az egyszeri pályakezdési juttatás alapjának * 

a) *  százharminchárom százaléka, ha a szakmai vizsga eredménye 2,00–2,99 között van,

b) *  száznyolcvannégy százaléka, ha a szakmai vizsga eredménye 3,00–3,99 között van,

c) *  kettőszáznegyvenhárom százaléka, ha a szakmai vizsga eredménye 4,00–4,49 között van,

d) *  háromszázkettő százaléka, ha a szakmai vizsga eredménye 4,49 fölött van.

173. § *  (1) *  Az Szkt. 59. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatásra az olyan tanuló pályázhat, aki

a) a szakmai oktatásban ingyenesen vesz részt,

b) a pályázat benyújtásakor vagy az azt megelőző öt évben hátrányos helyzetűnek minősül, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, és

c) a pályázat benyújtását megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 3,50 fölött van.

(2) A támogatás havonkénti mértéke, ha a tanuló a szakképzés keretében fennálló tanulói jogviszonyából a megelőző tanévre vonatkozóan figyelembe vehető év végi minősítéssel

a) rendelkezik, a támogatás alapjának

aa) *  tizenhat százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 3,50–3,99 között van,

ab) *  huszonöt százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 4,00–4,49 között van,

ac) *  harmincnégy százaléka, ha a megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 4,49 fölött van,

b) nem rendelkezik, a 171. § (1a) és (2) bekezdése szerinti mértékének a támogatás alapjára vetítve megállapított összege.

(2a) *  Ha a tanuló az Apáczai ösztöndíjprogram keretében támogatásban részesül, a technikum kilencedik és tizedik évfolyamán a (2) bekezdés szerinti támogatáson felül további támogatásra jogosult, melynek havonkénti mértéke a támogatás alapjának nyolc százaléka.

(3) A pályázati kiírást a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon teszi közzé. A támogatásról a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal dönt.

(4) A támogatást a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal támogatói okirattal biztosítja.

(5) A támogatásra a tanuló az adott szakmára vonatkozóan a szakmai oktatásnak a szakmajegyzékben meghatározott időtartamáig a (2) bekezdésben meghatározott mértékben jogosult, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelel.

174. § (1) *  Az ösztöndíj, az egyszeri pályakezdési juttatás és a támogatás tanuló részére történő folyósításáról a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprésze terhére a tanuló által a szakképző intézménnyel közölt és a szakképzés információs rendszerében rögzített fizetési számlára történő átutalásra szóló fizetési megbízással gondoskodik.

(2) *  Az ösztöndíjra és a támogatásra való jogosultságot a tárgyhónap tizenötödik napján a regisztrációs és tanulmányi alaprendszer alapján kell megállapítani és azt minden hónap huszonnyolcadik napjáig kell átutalni azzal, hogy a félév első két hónapjára járó ösztöndíj, illetve támogatás a második hónapban egy összegben kerül átutalásra, a július és augusztus hónapra járó ösztöndíj, illetve támogatás a június hónapban járó ösztöndíjjal, illetve támogatással egy időben kerül átutalásra. Az egyszeri pályakezdési juttatást a szakma megszerzését követően az adott szakmai vizsgaidőszak utolsó napjától számított hatvan napon belül kell átutalni.

175. § *  A tanuló az Európai Unió és a Magyarországgal szomszédos nem európai uniós állam hivatalos nyelvének valamelyikéből, valamint kínai, arab és orosz nyelvből megszerzett államilag elismert nyelvvizsga díjához hozzájárulásra jogosult. Az e jogcímen tanulónként és nyelvvizsgánként kifizethető hozzájárulás mértéke nem haladhatja meg a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltsége egyhavi összegének harmincnégy százalékát. Az e bekezdés szerinti hozzájárulás nem illeti meg a tanulót, ha jogszabály alapján a nyelvvizsga díjának megfizetéséhez egyébként támogatás igénybevételére jogosult. A hozzájárulás rendelkezésre bocsátásáról – a tanuló igazolt kérelme alapján – az igazgató gondoskodik.

176. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény tanulója az Szkt. 59. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ösztöndíj mellett rendvédelmi ösztöndíjra jogosult az e §-ban meghatározottak szerint.

(2) A rendvédelmi ösztöndíj

a) rendvédelmi alapösztöndíjból,

b) rendvédelmi alapösztöndíj-kiegészítésből és

c) tanulmányi pótlékból

áll.

(3) A rendvédelmi ösztöndíj összegét az egyes rendvédelmi ösztöndíjelemekre megállapított szorzószámok és a rendvédelmi illetményalap szorzataként kell kiszámolni. Tört időszak esetén a rendvédelmi alapösztöndíj, a rendvédelmi alapösztöndíj-kiegészítés és a tanulmányi pótlék összegét időarányosan, az adott hónap naptári napjainak figyelembevételével kell meghatározni.

(4) *  A rendvédelmi ösztöndíjra a tanuló – a tanulói jogviszony szünetelésének időtartama és a hivatásos szolgálati jogviszonya párhuzamos fennállásának időtartama kivételével – a tanulói jogviszony fennállása alatt jogosult.

(5) A rendvédelmi ösztöndíjat a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) munkabér kifizetésére vonatkozó szabályai szerint kell kifizetni.

177. § (1) A rendvédelmi alapösztöndíj havonkénti összege a rendvédelmi illetményalap kétszáz százaléka.

(2) A rendvédelmi alapösztöndíj-kiegészítés a tanuló által – külön megbízás alapján – a rendvédelmi szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott feladat ellátásáért a feladatellátás időtartamára jár. Osztályonként legfeljebb egy osztálytitkár és legfeljebb három egyéb feladat ellátására vonatkozó megbízatás adható. A rendvédelmi alapösztöndíj-kiegészítés mértéke a rendvédelmi illetményalap

a) harminc százaléka osztálytitkári feladatok ellátásáért,

b) tíz százaléka az a) pontba nem tartozó egyéb feladatok ellátásáért.

(3) A tanulmányi pótlék havonkénti összege a rendvédelmi illetményalap

a) ötven százaléka, ha a megelőző félév végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 3,51–4,00 között van,

b) hatvan százaléka, ha a megelőző félév végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 4,01–4,50 között van,

c) hetven százaléka, ha a megelőző félév végi minősítésében kapott osztályzatok átlaga 4,50 fölött van.

(4) A tanulmányi pótlék összegét félévenként kell megállapítani, azt első alkalommal a második félév első napjától kell folyósítani.

177/A. § *  (1) A nappali rendszerű szakmai oktatásban kilencedik–tizenkettedik évfolyamon részt vevő, magyar állampolgársággal rendelkező tanuló Béri Balogh Ádám honvéd kadét ösztöndíjra (a továbbiakban: honvéd kadét ösztöndíj) jogosult, ha a honvéd kadét ösztöndíj kifizetésének félévében

a) részt vesz

aa) a Honvéd Kadét Programhoz (a továbbiakban: HKP) csatlakozott technikumban, annak kilencedik vagy tizedik évfolyamán a honvédelmi nevelést támogató, évi legalább harminchat órában megtartott, iskolai, rendszeres, nem tanórai foglalkozáson, illetve honvédelmi alapismeretek választható közismereti tantárgy tanulásában vagy

ab) a HKP-hoz csatlakozott technikumban, annak tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamán honvédelmi alapismeretek választható közismereti tantárgy tanulásában

[az aa) és az ab) alpont a továbbiakban együtt: HKP I. szintje],

b) részt vesz a honvéd kadét szakképzésben (a továbbiakban: HKP II. szintje) vagy

c) honvédségi szakképző intézmény (a továbbiakban: HKP III. szintje) tanulója

[az a)–c) pont szerinti személyek a továbbiakban együtt: honvéd kadét].

(2) A honvéd kadét ösztöndíj összegét félévente kell megállapítani, a félévet közvetlenül megelőző félévi, illetve év végi minősítés két tizedesjegyre kerekített számtani átlagaként meghatározott tanulmányi átlageredmény (a továbbiakban: tanulmányi átlageredmény) alapján. Ha a honvéd kadétnak javítóvizsgát, osztályozó vizsgát vagy pótlóvizsgát kell tennie, a tanulmányi átlageredményt a javítóvizsga, az osztályozó vizsga vagy a pótlóvizsga letételét követően, annak eredménye figyelembevételével a félév első napjáig visszamenőlegesen kell megállapítani.

(3) * 

(4) *  A honvéd kadét ösztöndíj havonkénti összege

a) a HKP I. szintjén a kilencedik évfolyam második félévétől kezdődően és a további félévekben

aa) tizenhatezer-kettőszáznegyven forint, ha a tanulmányi átlageredmény 3,50–3,99 között van,

ab) harmincezer-egyszázhatvan forint, ha a tanulmányi átlageredmény 4,00–4,49 között van,

ac) negyvenhatezer-négyszáz forint, ha a tanulmányi átlageredmény 4,49 fölött van,

b) a HKP II. szintjén a kilencedik évfolyam második félévétől kezdődően és a további félévekben

ba) tizennyolcezer-ötszázhatvan forint, ha a tanulmányi átlageredmény 3,50–3,99 között van,

bb) harmincnégyezer-nyolcszáz forint, ha a tanulmányi átlageredmény 4,00–4,49 között van,

bc) ötvenháromezer-háromszázhatvan forint, ha a tanulmányi átlageredmény 4,49 fölött van,

c) a HKP III. szintjén a kilencedik évfolyam első félévében tizenegyezer-hatszáz forint, a kilencedik évfolyam második félévétől kezdődően és a további félévekben

ca) tizenegyezer-hatszáz forint, ha a tanulmányi átlageredmény 3,50 alatt van,

cb) huszonháromezer-kétszáz forint, ha a tanulmányi átlageredmény 3,50–3,99 között van,

cc) negyvennégyezer-nyolcvan forint, ha a tanulmányi átlageredmény 4,00–4,49 között van,

cd) hatvanhétezer-kettőszáznyolcvan forint, ha a tanulmányi átlageredmény 4,49 fölött van.

(5) A honvéd kadét ösztöndíj a honvéd kadétot kizárólag a tanítási év időszakában, tíz hónapra illeti meg. Teljes havi honvéd kadét ösztöndíjat kell fizetni abban a hónapban, amelyben a honvéd kadét a HKP-hoz csatlakozott szakképző intézménnyel fennálló tanulói jogviszonnyal rendelkezik, és legalább egy napig jogosult a honvéd kadét ösztöndíjra. A honvéd kadét július és augusztus hónapban honvéd kadét ösztöndíjra nem jogosult.

(6) A honvéd kadét ösztöndíjat legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap ötödik napjáig kell a honvéd kadét fizetési számlájára átutalni. A tanév első félévében a szeptember és október hónapokra járó ösztöndíjat egy összegben, legkésőbb november ötödikéig kell kifizetni. Ha a honvéd kadét tanulói jogviszonya a HKP-hoz csatlakozott szakképző intézményhez október 1-jét követően keletkezik, a honvéd kadét ösztöndíj első alkalommal történő kifizetésének legkésőbb a HKP-hoz csatlakozott szakképző intézmény adatszolgáltatását követő második hónap tizedik napjáig, a beiratkozás napját alapul véve, a tanulói jogviszony HKP-hoz csatlakozott szakképző intézménnyel való létrejöttéig visszamenőlegesen, egyösszegben kell megtörténnie.

(7) *  A honvéd kadét ösztöndíj tervezését, elszámolását és kifizetését, valamint a honvéd kadét ösztöndíj kifizetéséhez szükséges adatoknak a honvédelemért felelős miniszter által biztosított informatikai rendszerbe történő rögzítését a Honvéd Vezérkar főnöke által kijelölt honvédségi szervezet látja el a HKP-hoz csatlakozott szakképző intézmény adatszolgáltatása alapján.

177/B. § *  (1) *  Az elhunyt hivatásos, szerződéses, a jogszabály szerinti honvédelmi szolgálati juttatásban részesülő vagy nyugállományú katona árvája (a továbbiakban: pályázó) árvák ösztöndíjára pályázhat, ha

a) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében megállapított árvaellátásra jogosult,

b) magyarországi székhellyel rendelkező szakképző intézmény vagy külföldön működő magyar szakképző intézmény által szervezett nappali rendszerű szakmai oktatásban vesz részt, és

c) – a tanulmányait első félévben megkezdő pályázó kivételével – a pályázat benyújtását megelőző félévben legalább 3,00 tanulmányi átlageredményt ért el.

(2) *  A pályázat az árvaellátásra való jogosultság megállapításától kezdve folyamatosan benyújtható a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) részére.

(3) A pályázónak a pályázathoz csatolnia kell

a) a pályázó lakóhelye szerint területileg illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv árvaellátásra való jogosultság megállapításáról hozott határozatának másolatát, és

b) – kiskorú pályázó esetén – a pályázó törvényes képviselőjének a pályázatban való részvételre és az adatok hitelességére vonatkozó nyilatkozatát.

(4) A pályázat elbírálási határideje a pályázat beérkezését követő naptól számított 30 nap.

(5) *  Az árvák ösztöndíjának havonkénti összege hatvankilencezer-hatszáz forint.

(6) *  Az árvák ösztöndíjának folyósítása a félév teljes időszakában – a tanulmányi szüneteket is ideértve – egy összegben és havonta történik a kedvezményezett fizetési számlájára, ha

a) – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – az előző félév tanulmányi teljesítményét igazoló okmány másolatát és

b) a tanulói jogviszony igazolása céljából tizenhatodik életév betöltését követő tanévtől az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet szerint a közreműködő intézmény által a tárgyidőszakra kiadott, érvényesítő matricával ellátott diákigazolvány másolatát vagy a közreműködő intézmény által kiadott, a diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolás másolatát

az a) pont tekintetében a félév megkezdését követő harminc napon belül, a b) pont tekintetében minden év október 31-éig az MHP részére megküldi. Az MHP a kedvezményezettet minden év augusztus 15-éig tájékoztatja az igazolásbenyújtási kötelezettségéről. Ha az a) és b) pont szerinti igazolás megküldésére október 31-ét követően kerül sor, az árvák ösztöndíjának folyósítására az elbírálást követő hónap első napjától kerülhet sor.

(7) A külföldön nappali rendszerű szakmai oktatásban részt vevő pályázó tekintetében a (2) és (6) bekezdést a külföldi oktatási rendszer sajátosságaira figyelemmel kell alkalmazni.

177/C. § *  A honvéd kadét ösztöndíjra és az árvák ösztöndíjára való jogosultságot nem zárja ki, ha a tanuló egyidejűleg más ösztöndíjban is részesül.

67. Az Szkt. 59. § (3) bekezdéséhez

178. § A diákigazolványra, annak igénylésére és kiállítására az oktatási igazolványokról szóló kormányrendeletet kell alkalmazni.

179. § A rendvédelmi szakképző intézmény tanulóját – a diákigazolvány mellett – az adott rendvédelmi szerv megnevezésére és a tanulói jogviszonyra utaló jelzéssel ellátott igazolvánnyal kell ellátni.

XXVI. FEJEZET

A TANULÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS MINŐSÍTÉSE

68. Az Szkt. 60. § (1) bekezdéséhez

180. § (1) A szakképző intézmény szakmai programja a tanítási év közben történő értékelés során lehetővé teheti a tanuló kompetenciaalapú értékelését is, amelyhez kapcsolódóan az értékelésnél az Szkt. 60. § (3) bekezdése alapján alkalmazható érdemjegyeknek való megfelelés szabályait meghatározza.

(2) A tanuló félévi és év végi osztályzatait

a) évközi teljesítménye és érdemjegyei vagy

b) a tanulmányok alatti vizsgán nyújtott teljesítménye

alapján kell megállapítani.

(2a) *  A tanuló értékelése és minősítése keretében a tanuló magatartása és szorgalma nem osztályozható.

(3) Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha

a) felmentették a foglalkozáson való részvétele alól,

b) engedélyezték, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget,

c) az e rendeletben meghatározott időnél többet mulasztott, és az oktatói testület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet,

d) a tanuló a félévi, év végi osztályzatának megállapítása érdekében független vizsgabizottság előtt tesz vizsgát.

(4) Egy osztályozó vizsga – a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott kivétellel – egy adott tantárgy és egy adott évfolyam követelményeinek teljesítésére vonatkozik. Osztályozó vizsgát a szakképző intézmény a tanítási év során bármikor szervezhet. A tanítási év lezárását szolgáló osztályozó vizsgát az adott tanítási évben kell megszervezni.

(5) Különbözeti vizsgát a tanuló abban a szakképző intézményben tehet, amelyben a tanulmányait folytatni kívánja. A különbözeti vizsgákra tanévenként legalább két vizsgaidőszakot kell kijelölni.

(6) A vizsgázó pótlóvizsgát tehet az igazgató által meghatározott vizsganapon, ha a vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné. A vizsgázónak fel nem róható ok minden olyan, a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására. Az igazgató engedélyezheti, hogy a vizsgázó a pótló vizsgát az adott vizsganapon tegye le, ha ennek a feltételei megteremthetők. A vizsgázó kérésére a vizsga megszakításáig a vizsgakérdésekre adott válaszait értékelni kell.

(7) Javítóvizsgát tehet a vizsgázó, ha

a) a tanév végén – legfeljebb három tantárgyból – elégtelen osztályzatot kapott,

b) az osztályozó vizsgáról, illetve a különbözeti vizsgáról számára felróható okból elkésik, távol marad vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik.

(8) Javítóvizsga letételére az augusztus tizenötödikétől augusztus hónap utolsó napjáig terjedő időszakban az igazgató által meghatározott időpontban van lehetőség.

(9) Az évközi érdemjegyeket és az év végi osztályzatokat szóbeli vagy írásbeli szöveges értékelés kíséri. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az értékelésről és a minősítésről a tanulót és kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét tájékoztatni kell. A szakképző intézmény az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét félévkor értesítő, év végén bizonyítvány útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet a szakképző intézmény szakmai programjában meghatározott esetben.

181. § *  Az Szkt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott esetben, ha a tanuló teljesítményének, előmenetelének értékelésekor vagy minősítésekor a tanuló szakmai felkészültsége elmarad a szakirányú oktatás 223/A. § (2) bekezdése szerint közösen elfogadott képzési programja alapján elvárható mértéktől és ez a duális képzőhely felelősségére vezethető vissza, a szakképző intézmény az erről való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül köteles tájékoztatni a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamarát. A duális képzőhelyet a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara legfeljebb az Szkt. 103. § (1) bekezdésében meghatározott időre tilthatja el a szakirányú oktatásban való részvételtől, ha a duális képzőhely ellenőrzése keretében megállapítja, hogy a szakképzési munkaszerződésből folyó kötelezettségeit nem az Szkt. vagy e rendelet alapján teljesíti.

181/A. § *  A szakképző intézmény tizedik évfolyamán a tanuló szövegértési és matematikai eszköztudás fejlődését az Nkt. szerint kell mérni és értékelni.

182. § (1) *  A tanulmányok alatti vizsga vizsgaidőszakát legkésőbb a tanulmányok alatti vizsgát megelőző három hónappal korábban kell kijelölni. A tanulmányok alatti vizsga időpontjáról a vizsgázót a vizsgára történő jelentkezéskor írásban tájékoztatni kell.

(2) Tanulmányok alatti vizsgát – az e rendeletben meghatározottak szerint – független vizsgabizottság előtt vagy abban a szakképző intézményben lehet tenni, amellyel a tanuló tanulói jogviszonyban áll. A szabályosan megtartott tanulmányok alatti vizsga nem ismételhető.

(3) A szakképző intézményben tartott tanulmányok alatti vizsga esetén az igazgató, a független vizsgabizottság előtti vizsga esetén a szakképzési államigazgatási szerv a vizsgázó – kiskorú vizsgázó esetén a törvényes képviselő – írásbeli kérelmére engedélyezheti, hogy a vizsgázó az (1) bekezdés szerint előre meghatározott időponttól eltérő időben tegyen vizsgát.

(4) Tanulmányok alatti vizsgát legalább háromtagú vizsgabizottság előtt kell tenni. Ha a szakképző intézmény oktatóinak szakképzettsége alapján erre lehetőség van, a vizsgabizottságba legalább két olyan oktatót kell jelölni, aki jogosult az adott tantárgy tanítására.

(5) A tanulmányok alatti vizsga követelményeit és az értékelés szabályait a szakképző intézmény szakmai programjában kell meghatározni. A tanulmányok alatti vizsga – ha azt a szakképző intézményben szervezik – vizsgabizottságának elnökét és tagjait az igazgató, a független vizsgabizottság elnökét és tagjait a szakképzési államigazgatási szerv bízza meg.

(6) Az olyan tantárgyból, amely követelményeinek teljesítésével a szakképző intézmény szakmai programja alapján valamely vizsgatárgyból a tanuló érettségi vizsga letételére való jogosultságot szerezhet, a tanulmányok alatti vizsgán minden évfolyamon kötelező követelmény a minimum hatvanperces, az adott vizsgatárgy legfontosabb tanulmányi követelményeit magában foglaló írásbeli vizsgatevékenység és szóbeli vizsgatevékenység sikeres teljesítése.

183. § (1) A tanulmányok alatti vizsga vizsgabizottságának elnöke felel a vizsga szakszerű és jogszerű megtartásáért, ennek keretében

a) meggyőződik arról, a vizsgázó jogosult-e a vizsga megkezdésére és teljesítette-e a vizsga letételéhez előírt feltételeket, továbbá szükség esetén kezdeményezi a szabálytalanul vizsgázni szándékozók kizárását,

b) vezeti a szóbeli vizsgát és a vizsgabizottság értekezleteit,

c) átvizsgálja a vizsgával kapcsolatos iratokat, a szabályzatban foglaltak szerint aláírja a vizsga iratait,

d) a vizsgabizottság értekezletein véleményeltérés esetén szavazást rendel el.

(2) A vizsgabizottsági elnök feladatainak ellátásába a vizsgabizottság tagjait bevonhatja. A kérdező oktató csak az lehet, aki a vizsga tárgya szerinti tantárgyat taníthatja.

(3) A vizsgabizottság munkáját és magát a vizsgát az igazgató készíti elő. Az igazgató felel a vizsga jogszerű előkészítéséért és zavartalan lebonyolítása feltételeinek megteremtéséért. Az igazgató e feladata ellátása során

a) dönt minden olyan, a vizsga előkészítésével és lebonyolításával összefüggő ügyben, amelyet a helyben meghatározott szabályok nem utalnak más jogkörébe,

b) írásban kiadja az előírt megbízásokat, szükség esetén gondoskodik a helyettesítésről,

c) ellenőrzi a vizsgáztatás rendjének megtartását,

d) minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a vizsgát szabályosan, pontosan meg lehessen kezdeni és be lehessen fejezni.

(4) A vizsga reggel nyolc óra előtt nem kezdhető el, és legfeljebb tizenhét óráig tarthat.

184. § (1) Az írásbeli vizsgára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a gyakorlati vizsgára, ha a vizsgatevékenység megoldását valamilyen rögzített módon, a vizsga befejezését követően a vizsgáztató oktató által értékelhetően – így különösen rajz, műszaki rajz, festmény, számítástechnikai program formájában – kell elkészíteni.

(2) Az írásbeli vizsgán a vizsgateremben az ülésrendet a vizsga kezdetekor a vizsgáztató úgy köteles kialakítani, hogy a vizsgázók egymást ne zavarhassák és ne segíthessék.

(3) A vizsga kezdetekor a vizsgabizottság elnöke a vizsgáztató jelenlétében megállapítja a jelenlévők személyazonosságát, ismerteti az írásbeli vizsga szabályait, majd kihirdeti az írásbeli tételeket. A vizsgázóknak a feladat elkészítéséhez segítség nem adható.

(4) Az írásbeli vizsgán kizárólag a szakképző intézmény bélyegzőjével ellátott lapon, feladatlapokon, tétellapokon (a továbbiakban együtt: feladatlap) lehet dolgozni. A rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát tintával kell elkészíteni. A feladatlap előírhatja számológép, számítógép használatát, amelyet a vizsgaszervező intézménynek kell biztosítania.

(5) Az íróeszközökről a vizsgázók, a vizsgához szükséges segédeszközökről a szakképző intézmény gondoskodik, azokat a vizsgázók egymás között nem cserélhetik.

185. § (1) A vizsgázó az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése előtt mindegyik átvett feladatlapon feltünteti a nevét, a vizsganap dátumát, a tantárgy megnevezését. Vázlatot, jegyzetet csak ezeken a lapokon lehet készíteni.

(2) A vizsgázó számára az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló idő tantárgyanként minimum hatvan perc.

(3) Ha az írásbeli vizsgát bármilyen rendkívüli esemény megzavarja, az emiatt kiesett idővel a vizsgázó számára rendelkezésre álló időt meg kell növelni.

186. § (1) Egy vizsganapon egy vizsgázó vonatkozásában legfeljebb három írásbeli vizsgát lehet megtartani. A vizsgák között a vizsgázó kérésére legalább tíz, legfeljebb harminc perc pihenőidőt kell biztosítani. A pótló vizsga – szükség esetén újabb pihenőidő beiktatásával – harmadik vizsgaként is megszervezhető.

(2) Ha a vizsgáztató az írásbeli vizsgán szabálytalanságot észlel, elveszi a vizsgázó feladatlapját, ráírja, hogy milyen szabálytalanságot észlelt, továbbá az elvétel pontos idejét, aláírja és visszaadja a vizsgázónak, aki folytathatja az írásbeli vizsgát. A vizsgáztató a szabálytalanság tényét és a megtett intézkedést írásban jelenti az igazgatónak, aki az írásbeli vizsga befejezését követően haladéktalanul kivizsgálja a szabálytalanság elkövetésével kapcsolatos bejelentést. Az igazgató a megállapításait részletes jegyzőkönyvbe foglalja, amelynek tartalmaznia kell a vizsgázó és a vizsgáztató nyilatkozatát, az esemény leírását, továbbá minden olyan tényt, adatot, információt, amely lehetővé teszi a szabálytalanság elkövetésének kivizsgálását. A jegyzőkönyvet a vizsgáztató, az igazgatója és a vizsgázó írja alá. A vizsgázó különvéleményét a jegyzőkönyvre rávezetheti.

(3) Az igazgató az írásbeli vizsga folyamán készített jegyzőkönyveket és a feladatlapokat – az üres és a piszkozatokat tartalmazó feladatlapokkal együtt – a kidolgozási idő lejártával átveszi a vizsgáztatótól. A jegyzőkönyveket aláírásával – az időpont feltüntetésével – lezárja, és a vizsgairatokhoz mellékeli.

(4) Az írásbeli vizsga feladatlapjait a vizsgáztató kijavítja, a hibákat, tévedéseket a vizsgázó által használt tintától jól megkülönböztethető színű tintával megjelöli, röviden értékeli a vizsgakérdésekre adott megoldásokat.

(5) Ha a vizsgáztató a feladatlapok javítása során arra a feltételezésre jut, hogy a vizsgázó meg nem engedett segédeszközt használt, segítséget vett igénybe, megállapítását rávezeti a feladatlapra, és értesíti az igazgatót.

(6) Ha a vizsgázó a vizsga során szabálytalanságot követett el, az igazgatóból és két – a vizsgabizottság munkájában részt nem vevő – oktatóból álló háromtagú bizottság a cselekmény súlyosságát mérlegeli, és

a) a vizsgakérdésre adott megoldást részben vagy egészben érvénytelennek nyilvánítja, és az érvénytelen rész figyelmen kívül hagyásával értékeli a vizsgán nyújtott teljesítményt,

b) az adott tantárgyból – ha az nem javítóvizsga – a vizsgázót javítóvizsgára utasítja, vagy

c) ha a vizsga javítóvizsgaként került megszervezésre, a vizsgát eredménytelennek nyilvánítja, vagy az a) pont szerint értékeli a vizsgázó teljesítményét.

(7) A szabálytalansággal összefüggésben hozott döntést és annak indokait határozatba kell foglalni.

187. § (1) Egy vizsgázónak egy napra legfeljebb három tantárgyból szervezhető szóbeli vizsga. A vizsgateremben egyidejűleg legfeljebb hat vizsgázó tartózkodhat.

(2) A vizsgázónak legalább tíz perccel korábban meg kell jelennie a vizsga helyszínén, mint amely időpontban az a vizsgacsoport megkezdi a vizsgát, amelybe beosztották.

(3) A szóbeli vizsgán a vizsgázó tantárgyanként húz tételt vagy kifejtendő feladatot, és – ha szükséges – kiválasztja a tétel kifejtéséhez szükséges segédeszközt. Az egyes tantárgyak szóbeli vizsgáihoz szükséges segédeszközökről a vizsgáztató gondoskodik.

(4) Minden vizsgázónak tantárgyanként legalább harminc perc felkészülési időt kell biztosítani a szóbeli feleletet megelőzően. A felkészülési idő alatt a vizsgázó jegyzetet készíthet, de gondolatait szabad előadásban kell elmondania. Egy-egy tantárgyból egy vizsgázó esetében a feleltetés időtartama tizenöt percnél nem lehet több.

(5) A vizsgázók a vizsgateremben egymással nem beszélgethetnek, egymást nem segíthetik. A tételben szereplő kérdések megoldásának sorrendjét a vizsgázó határozza meg.

(6) A vizsgázó segítség nélkül, önállóan felel, de ha önálló feleletét önhibájából nem tudja folytatni, vagy a vizsgatétel kifejtése során súlyos tárgyi, logikai hibát vét, a vizsgabizottságtól segítséget kaphat.

(7) A vizsgabizottság a tétellel kapcsolatosan a vizsgázónak kérdéseket tehet fel, ha meggyőződött arról, hogy a vizsgázó a tétel kifejtését befejezte, a tétel kifejtése során önálló feleletét önhibájából nem tudta folytatni, vagy a vizsgatétel kifejtése során súlyos tárgyi, logikai hibát vétett. A vizsgázó a tétel kifejtése során akkor szakítható félbe, ha súlyos tárgyi, logikai hibát vétett, vagy a rendelkezésre álló idő eltelt.

(8) Ha a vizsgázó a húzott tétel anyagában teljes tájékozatlanságot árul el, azaz feleletének értékelése nem éri el az elégséges szintet, az elnök egy alkalommal póttételt húzat vele. Ez esetben a szóbeli minősítést a póttételre adott felelet alapján kell kialakítani úgy, hogy az elért pontszámot meg kell felezni, és egész pontra fel kell kerekíteni, majd az osztályzatot ennek alapján kell kiszámítani.

188. § (1) Ha a vizsgázó a feleletet befejezte, a következő tantárgyból történő tételhúzás előtt legalább tizenöt perc pihenőidőt kell számára biztosítani, amely alatt a vizsgahelyiséget elhagyhatja.

(2) Amikor a vizsgázó befejezte a tétel kifejtését, a vizsgabizottság elnöke rávezeti a javasolt értékelést a vizsgajegyzőkönyvre.

(3) Ha a szóbeli vizsgán a vizsgázó szabálytalanságot követ el, vagy a vizsga rendjét zavarja, a vizsgabizottság elnöke figyelmezteti a vizsgázót, hogy a szóbeli vizsgát befejezheti ugyan, de ha szabálytalanság elkövetését, a vizsga rendjének megzavarását a vizsgabizottság megállapítja, az elért eredményt megsemmisítheti. A figyelmeztetést a vizsga jegyzőkönyvében fel kell tüntetni.

(4) A szóbeli vizsgán és a gyakorlati vizsgán elkövetett szabálytalanság esetében az igazgató az írásbeli vizsga erre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza.

189. § (1) A gyakorlati vizsgatevékenység szabályait akkor kell alkalmazni, ha a tantárgynak a szakképző intézmény szakmai programjában meghatározott követelményei eltérő rendelkezést nem állapítanak meg.

(2) A gyakorlati vizsgatevékenység tartalmát az igazgató hagyja jóvá.

(3) A gyakorlati vizsgatevékenységet akkor lehet megkezdeni, ha a vizsgabizottság elnöke meggyőződött a vizsgatevékenység elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek meglétéről.

(4) A gyakorlati vizsgatevékenység megkezdése előtt a vizsgázókat tájékoztatni kell a gyakorlati vizsgatevékenység rendjéről és a vizsgával kapcsolatos egyéb tudnivalókról, továbbá a gyakorlati vizsgatevékenység helyére és a munkavégzésre vonatkozó munkavédelmi, tűzvédelmi, egészségvédelmi előírásokról.

(5) A gyakorlati vizsgatevékenység végrehajtásához a vizsgázónak az adott tantárgynál helyben meghatározott idő áll a rendelkezésére. Ebbe az időbe a gyakorlati vizsgatevékenység ismertetésének ideje nem számít bele. A gyakorlati vizsgatevékenység végrehajtásához rendelkezésre álló idő feladatok szerinti megosztására vonatkozóan a gyakorlati vizsgatevékenység leírása tartalmazhat rendelkezéseket. Nem számítható be a gyakorlati vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időbe a vizsgázónak fel nem róható okból kieső idő.

(6) A gyakorlati vizsgatevékenységet egy érdemjeggyel kell értékelni. Az értékelésben fel kell tüntetni a vizsgázó természetes személyazonosító adatait, a tanszak megnevezését, a vizsgamunka tárgyát, a végzett munka értékelését és a javasolt osztályzatot. Az értékelést a gyakorlati oktatást végző oktató írja alá.

(7) A vizsgázó gyakorlati vizsgatevékenységre kapott érdemjegyét a vizsgamunkára, a vizsga helyszínén készített önálló gyakorlati alkotásra vagy a vizsga helyszínén bemutatott gyakorlatra kapott osztályzatok alapján kell meghatározni.

190. § (1) A független vizsgabizottság előtt letehető tanulmányok alatti vizsgát a szakképzési államigazgatási szerv szervezi.

(2) *  A tanuló – kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője – a félév vagy a tanítási év utolsó napját megelőző harmincadik napig, a 164. §-ban meghatározott esetben az engedély megadását követő öt napon belül jelentheti be, ha osztályzatának megállapítása céljából független vizsgabizottság előtt kíván számot adni tudásáról. A bejelentésben meg kell jelölni, hogy milyen tantárgyból kíván vizsgát tenni. Az igazgató a bejelentést nyolc napon belül továbbítja a szakképzési államigazgatási szerv számára. A vizsgát az első félév, illetve a tanítási év utolsó hetében kell megszervezni.

(3) A tanuló – kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője – a bizonyítvány átvételét követő tizenöt napon belül kérheti, hogy ha bármely tantárgyból javítóvizsgára utasították, akkor azt független vizsgabizottság előtt tehesse le. A szakképző intézmény a kérelmet nyolc napon belül továbbítja a szakképzési államigazgatási szervnek.

(4) A vizsgabizottságnak nem lehet tagja az az oktató, akinek a vizsgázó hozzátartozója, továbbá aki abban a szakképző intézményben tanít, amellyel a vizsgázó tanulói jogviszonyban áll.

191. § (1) A tanuló félévi osztályzatáról a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét a félévi értesítőben kell tájékoztatni.

(2) Ha a tantárgy oktatása félévkor fejeződik be, a tanuló osztályzatát az év végi bizonyítványban is fel kell tüntetni.

(3) Ha a tanuló egy vagy több tantárgy több évfolyamra megállapított követelményeit egy tanévben teljesíti, osztályzatait minden érintett évfolyamra meg kell állapítani. Ha a tanuló több évfolyam valamennyi követelményét teljesíti, az osztályzatokat valamennyi elvégzett évfolyam bizonyítványába be kell jegyezni. Ha a tanuló nem teljesíti az évfolyam valamennyi követelményét, az egyes tantárgyak osztályzatát a törzslapján valamennyi elvégzett évfolyamon fel kell tüntetni, és a vizsga évében, ezt követően az adott évben kiállításra kerülő év végi bizonyítványba be kell írni.

(4) Ha a tanuló független vizsgabizottság előtt vagy vendégtanulóként ad számot tudásáról, a vizsgáztató intézmény a tanuló osztályzatáról a törzslapon történő bejegyzés céljából három napon belül írásban értesíti azt a szakképző intézményt, amelyikkel a tanuló tanulói jogviszonyban áll. A tanuló magasabb évfolyamba lépéséről – figyelembe véve a független vizsgabizottság által adott vagy a vendégtanulóként szerzett osztályzatot – az a szakképző intézmény dönt, amellyel a tanuló tanulói jogviszonyban áll.

(5) * 

192. § (1) Ha a tanuló nem teljesítette az évfolyamra előírt tanulmányi követelményeket, tanulmányait az évfolyam megismétlésével folytathatja.

(2) Ha a tanuló a következő tanév kezdetéig azért nem tett eleget a tanulmányi követelményeknek, mert az előírt vizsga letételére az oktatói testülettől halasztást kapott, az engedélyezett határidő lejártáig tanulmányait felsőbb évfolyamon folytathatja.

193. § A tanuló bizonyítványának kiadását a szakképző intézmény nem tagadhatja meg.

69. Az Szkt. 60. § (3) bekezdéséhez

194. § Ha az év végi osztályzat a tanuló hátrányára lényegesen eltér a tanítási év közben adott érdemjegyek átlagától, az oktatói testület felhívja az érintett oktatót, hogy adjon tájékoztatást ennek okáról, és indokolt esetben változtassa meg döntését. Ha az oktató nem változtatja meg döntését, és az oktatói testület ennek indokaival nem ért egyet, az osztályzatot az évközi érdemjegyek alapján a tanuló javára módosítja.

XXVII. FEJEZET

AZ EGYÉNI TANULMÁNYI REND

70. Az Szkt. 61. §-ához

195. § (1) *  Egyéni tanulmányi rendet az igazgató engedélyezhet. Ha az Nkt. szerinti szakértői bizottság szakértői véleményében egyéni tanulmányi rendet javasol, az igazgató az egyéni tanulmányi rendet – a gyámhatóság és család- és gyermekjóléti szolgálat véleményének kikérése nélkül – köteles engedélyezni.

(2) Az egyéni tanulmányi rend iránti kérelemben meg kell jelölni az egyéni tanulmányi rend keretében biztosítani kért kedvezmények körét, a tanulmányi kötelezettség teljesítésének tervezett módját és időpontját, az egyéni tanulmányi rend indokoltságát. A kérelemhez csatolni kell az egyéni tanulmányi rend indokoltságát alátámasztó bizonyítékokat.

(3) A tanköteles tanuló esetében az engedélyhez a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóság és család- és gyermekjóléti szolgálat véleményét ki kell kérni. A gyámhatóság és a család- és gyermekjóléti szolgálat az igazgató megkeresésétől számított tizenöt napon belül köteles megküldeni a véleményét.

(4) * 

(5) Az egyéni tanulmányi rend keretében a tanuló a következő kedvezményekben részesíthető:

a) *  részleges vagy teljes felmentés a szakmai oktatásban való részvétel alól,

b) osztályozó vizsga letételének a tanéven belül egyéni időpontban történő engedélyezése,

c) a tanulmányi követelményeknek a szakképző intézmény szakmai programjában előírtaktól eltérő idejű vagy tartalmú teljesítése.

(6) Ha a tanuló a tanulmányi kötelezettségének egyéni tanulmányi rendben tesz eleget, egyénileg készül fel. A kiskorú tanuló egyéni tanulmányi rendben történő felkészüléséről a kiskorú tanuló törvényes képviselője gondoskodik.

(7) Az egyéni tanulmányi rendre adott engedély visszavonható, ha a tanulmányi kötelezettségek egyéni tanulmányi rendre vonatkozóan kiadott engedélyben meghatározottak szerinti teljesítése akadályokba ütközik.

XXVIII. FEJEZET

A TANULÓ FEGYELMI FELELŐSSÉGE

71. Az Szkt. 65. §-ához

196. § (1) *  Nem indítható fegyelmi eljárás, ha a kötelességszegés elkövetése óta három hónap már eltelt. Ha a kötelességszegés miatt büntető- vagy szabálysértési eljárás indult, és az nem az eljárás megindításának alapjául szolgáló indítvány elutasításával vagy felmentéssel végződött, a határidőt a jogerős határozat közlésétől kell számítani.

(2) A duális képzőhelyen elkövetett kötelességszegésért a fegyelmi eljárást a szakképző intézményben kell lefolytatni.

197. § (1) A tanulónak a fegyelmi eljárásban joga van, hogy

a) hatékonyan védekezhessen, a fegyelmi eljárás során az általa meghatalmazott képviselő útján járjon el,

b) jogairól és kötelességeiről a fegyelmi eljárás során felvilágosítást kapjon,

c) a fegyelmi eljárás során keletkezett iratokat megismerje,

d) szóban vagy írásban nyilatkozatot tegyen, bizonyítékot terjesszen elő, indítványt és észrevételt tegyen,

e) az egyeztető eljárás lefolytatását kezdeményezze,

f) jogorvoslattal éljen.

(2) Kiskorú tanuló esetén a fegyelmi eljárásba a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét minden esetben be kell vonni. A fegyelmi eljárásban a kiskorú tanulót a kiskorú tanuló törvényes képviselője, a kiskorú tanulót és a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét meghatalmazott képviselőjük is képviselheti.

198. § (1) A fegyelmi eljárásban csak az eljárás tárgyává tett kötelességszegés bírálható el. A kötelességszegés bizonyítására a fegyelmi jogkör gyakorlója köteles.

(2) A fegyelmi eljárást – a megindításától számított harminc napon belül – legfeljebb két tárgyaláson be kell fejezni. Az eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a sértett, a diákönkormányzat képviselője, továbbá a duális képzőhelyen elkövetett fegyelmi vétség esetén a duális képzőhely képviselője az üggyel kapcsolatban tájékozódhasson, véleményt nyilváníthasson, és bizonyítási indítvánnyal élhessen.

199. § (1) A fegyelmi eljárás megindításáról az oktatói testület dönt egyszerű szavazattöbbséggel, ez a hatáskör nem átruházható. A fegyelmi eljárás megindításáról szóló döntésben meg kell jelölni az eljárás tárgyává tett kötelességszegést. A fegyelmi eljárás során a tanuló fegyelmi felelőssége kizárólag a fegyelmi eljárás tárgyává tett kötelességszegés miatt állapítható meg. Ha a tanuló a fegyelmi eljárás megindítását követően újabb fegyelmi eljárást megalapozó kötelességszegést követ el, vagy a korábbi fegyelmi eljárást megalapozó kötelességszegése a fegyelmi eljárás megindítását követően jut az oktatói testület tudomására, az oktatói testület dönthet úgy, hogy ezeket egy fegyelmi eljárásban kell elbírálni.

(2) Az oktatói testület a fegyelmi eljárás lefolytatására saját tagjai közül legalább háromtagú bizottságot választ (a továbbiakban: fegyelmi bizottság). A fegyelmi bizottság az elnökét saját tagjai közül választja meg. Az elnök jogosult az eljárás során mindazon intézkedések megtételére, döntések meghozatalára, amelyet jogszabály nem utal a fegyelmi bizottság vagy a tantestület hatáskörébe.

(3) A fegyelmi ügy elintézésében és a határozat meghozatalában nem vehet részt

a) az eljárás alá vont tanuló közeli hozzátartozója,

b) az eljárás tárgyává tett kötelességszegés sértettje,

c) akit a fegyelmi eljárás során tanúként vagy szakértőként meghallgattak, illetve meghallgatása szükséges, vagy

d) akitől egyébként az ügy elfogulatlan elbírálása nem várható el.

(4) A másodfokú fegyelmi határozat meghozatalában nem vehet részt az sem, aki az elsőfokú fegyelmi határozat meghozatalában részt vett.

(5) Akivel szemben kizárási ok áll fenn, köteles azt bejelenteni. A kizárási okot a tanuló és kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője is bejelentheti. Az oktatói testület tagja ellen bejelentett kizárási ok esetén az igazgató, egyéb esetekben a másodfokú fegyelmi jogkör gyakorlójának munkáltatója megállapítja a kizárási ok fennállását.

200. § (1) A fegyelmi eljárás megindításáról a fegyelmi bizottság elnöke értesíti a tanulót, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét, és ha van, a sértettet is. Az értesítésben meg kell jelölni, hogy a tanulót mely kötelességszegéssel gyanúsítják.

(2) * 

(3) *  A fegyelmi eljárás megindításáról szóló tájékoztatásban fel kell hívni a tanuló, ha a tanuló kiskorú, a törvényes képviselője, és ha van, a sértett figyelmét az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségére. Az egyeztető eljárás célja a kötelességszegéshez elvezető események feldolgozása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegéssel gyanúsított és a sérelmet elszenvedő személy közötti megállapodás létrehozása a sérelem orvoslása érdekében. A tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője, a meghatalmazott képviselő, és ha van, a sértett az értesítés kézhezvételétől számított öt tanítási napon belül írásban jelentheti be, hogy az egyeztető eljárás lefolytatásához hozzájárul-e.

(4) *  Ha a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője, a meghatalmazott képviselő és a sértett az egyeztető eljárás lefolytatásához írásban egyaránt hozzájárult, a fegyelmi eljárást a sérelem orvoslásához szükséges időre, de legfeljebb három hónapra fel kell függeszteni. Ha az egyeztető eljárásban a sérelem orvoslására vonatkozó megállapodás született vagy ennek hiánya esetén a felfüggesztés ideje alatt a sérelmet elszenvedő személy, kiskorú sérelmet elszenvedő személy esetén a törvényes képviselője nem kérte a fegyelmi eljárás folytatását, a fegyelmi eljárás megszűnik.

(5) A tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője vagy a meghatalmazott képviselő kérelmére az egyeztető eljárás lefolytatása kötelező, kivéve, ha

a) a sértett az egyeztető eljárás lefolytatásához nem járult hozzá,

b) a tanuló fegyelmi büntetés hatálya alatt áll,

c) a tanuló a kötelességszegést a korábban kiszabott fegyelmi büntetés végrehajtásának felfüggesztése alatt követte el, vagy

d) a tanuló ellen a kötelességszegés elkövetését megelőző egy éven belül indult fegyelmi eljárást egyeztető eljárás eredményeképpen született megállapodás alapján szüntették meg.

(6) *  Az egyeztető eljárás lefolytatásához szükséges feltételek biztosítása (így különösen megfelelő terem rendelkezésre bocsátása, egyeztető felkérése, értesítő levél kiküldése) a fegyelmi bizottság elnökének a feladata. Az egyeztető eljárást olyan nagykorú személy vezetheti, akit a sérelmet elszenvedő személy és a tanuló egyaránt elfogad.

(7) Ha az egyeztető eljárás nem vezet eredményre, a fegyelmi eljárást le kell folytatni, és fegyelmi tárgyalást kell tartani.

201. § (1) A fegyelmi bizottság köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez a rendelkezésre álló adatok nem elegendők, a tényállás tisztázása céljából tanúkat hallgathat meg, iratokat szerezhet be, szakértőt vehet igénybe, szemlét tarthat.

(2) A fegyelmi eljárás során törekedni kell minden olyan körülmény feltárására, amely a kötelességszegés elbírálásánál, a fegyelmi büntetés meghozatalánál a tanuló ellen vagy mellett szól.

(3) Ha a fegyelmi eljárás során a kiskorú tanuló veszélyeztetettsége felmerül, az igazgató azt a kiskorú tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint területileg illetékes család- és gyermekjóléti szolgálatnak, indokolt esetben a gyámhatóságnak is jelzi.

202. § (1) A fegyelmi tárgyalásról a tanulót, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét és a meghatalmazott képviselőt értesíteni kell. Az értesítésben fel kell tüntetni a fegyelmi tárgyalás időpontját és helyét, azzal a tájékoztatással, hogy a tárgyalást akkor is meg lehet tartani, ha a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője ismételt szabályszerű meghívás ellenére nem jelenik meg. Az értesítésnek tartalmaznia kell az iratbetekintési jog gyakorlására és a bizonyítási indítvány lehetőségére vonatkozó tájékoztatást. Az értesítést oly módon kell kiküldeni, hogy azt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője és a meghatalmazott képviselő külön-külön a tárgyalás előtt legalább nyolc nappal megkapja. A fegyelmi tárgyalás akkor is megtartható, ha a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője, illetve a meghatalmazott képviselő előzetesen bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni.

(2) A fegyelmi tárgyalás helyéről és időpontjáról a diákönkormányzatot, a duális képzőhelyen elkövetett fegyelmi vétség esetén a duális képzőhelyet tájékoztatni kell, a tanuló terhére rótt kötelességszegés megjelölésével. A tájékoztatóban fel kell tüntetni, hogy az érintett a tárgyaláson jelen lehet, véleményt nyilváníthat, és bizonyítási indítvánnyal élhet, a tárgyalást azonban távolmaradása ellenére is meg kell tartani. A tájékoztatást oly módon kell kiküldeni, hogy azt a címzett a tárgyalás előtt legalább nyolc nappal megkapja.

(3) A fegyelmi tárgyalásról és a bizonyítási eljárásról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyben fel kell tüntetni a tárgyalás helyét és idejét, a tárgyaláson hivatalos minőségben részt vevők nevét, eljárási minőségét, az elhangzott nyilatkozatok főbb megállapításait. Szó szerint kell rögzíteni az elhangzottakat, ha a tárgyalás vezetője szerint ez indokolt, valamint ha azt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője vagy a meghatalmazott képviselő kéri. A jegyzőkönyvet a fegyelmi bizottság elnöke írja alá és a jegyzőkönyvvezető hitelesíti.

203. § (1) A fegyelmi tárgyalást a fegyelmi bizottság elnöke vezeti. A tárgyalás megkezdésekor a fegyelmi bizottság elnöke számba veszi a megjelenteket, és megvizsgálja, hogy a tárgyalást meg lehet-e tartani. Ha a tárgyalás megtartásának akadálya van, a fegyelmi bizottság a tárgyalást elhalasztja.

(2) Ha a fegyelmi bizottság elnöke megállapítja, hogy a tárgyalás megtartásának nincs akadálya, a tanú, illetve a szakértő elhagyja a tárgyalótermet.

(3) A bizonyítási eljárás a tanuló meghallgatásával kezdődik. A kötelességszegéssel gyanúsított tanulót figyelmeztetni kell jogaira, ezt követően ismertetni kell a terhére rótt kötelességszegést, valamint a rendelkezésre álló bizonyítékokat. A tanuló a nyilatkozattételt megtagadhatja. A fegyelmi bizottság elnöke a tanuló korábbi nyilatkozatait felolvashatja, a fegyelmi bizottság tagjai a tanulóhoz kérdéseket intézhetnek.

(4) A kiskorú tanuló meghallgatását követően a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét kell meghallgatni.

(5) A tanú meghallgatása alatt a még ki nem hallgatott tanúk nem lehetnek jelen. Ha a tanú kiskorú, meghallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet. A kötelességszegéssel gyanúsított tanuló, a kiskorú kötelességszegéssel gyanúsított tanuló törvényes képviselője és a meghatalmazott képviselő a tanúhoz és a szakértőhöz kérdést intézhet.

(6) A fegyelmi bizottság elnöke a tanú védelme érdekében a tárgyalóteremből eltávolíttatja azt, akinek jelenléte a tanút a kihallgatása során zavarná. A fegyelmi bizottság elnöke a tanú vallomásának lényegét később ismerteti. Ha a tanú vagy a kiskorú tanú törvényes képviselője kérelmezi, a fegyelmi bizottság elnöke engedélyezheti a tanú adatainak zártan kezelését. A zártan kezelt személyes adatot csak a fegyelmi bizottság és másodfokú eljárás esetén a másodfokú jogkör gyakorlója kezelheti. A fegyelmi bizottság elnöke engedélyezheti, hogy a tanú a szóbeli meghallgatása helyett írásban tegyen vallomást.

(7) A fegyelmi jogkör gyakorlója biztosítja, hogy a zártan kezelt személyes adat az eljárás egyéb adataiból se váljon megismerhetővé. A zártan kezelt irat zárt adatkezeléssel nem érintett részének megismerését az általános szabályok szerint kell biztosítani, így különösen az iratról készült olyan kivonattal, amely a zártan kezelt személyes adatokat nem tartalmazza.

(8) A fegyelmi bizottság elnöke meghallgatja a diákönkormányzat jelen lévő képviselőjének a véleményét, aki a fegyelmi büntetésre is javaslatot tehet.

204. § (1) A fegyelmi bizottság felmentő határozatot hoz, ha megállapítja, hogy

a) a tanuló nem követett el kötelességszegést,

b) a kötelességszegés ténye nem bizonyítható,

c) a kötelességszegést nem a tanuló követte el,

d) nem bizonyítható, hogy a kötelességszegést a tanuló követte el vagy

e) a körülményekre tekintettel a legenyhébb fegyelmi büntetés kiszabása is indokolatlan.

(2) A fegyelmi bizottság a fegyelmi eljárást megszüntető határozatot hoz, ha

a) *  a kötelességszegés elkövetése és a fegyelmi eljárás megindítása között három hónapnál hosszabb idő telt el, vagy

b) *  a kötelességszegést valamely nevelési-oktatási intézmény már elbírálta.

c) * 

205. § (1) A fegyelmi határozat rendelkező része tartalmazza

a) a határozatot hozó szerv megjelölését, a határozat számát és tárgyát,

b) a tanuló természetes személyazonosító adatait,

c) a fegyelmi felelősség megállapításáról szóló döntést,

ca) fegyelmi felelősségét megállapító határozat esetén a fegyelmi büntetést, a büntetés időtartamát, a felfüggesztését,

cb) felmentő határozat esetén a felmentésről szóló döntést,

d) a fellebbezési jogról való tájékoztatást.

(2) A fegyelmi határozat indokolása tartalmazza az eljárás tárgyává tett kötelességszegés rövid leírását, a megállapított tényállást, a tényállás megállapításának alapjául szolgáló bizonyítékok ismertetését, a rendelkező részben foglalt döntés indokát, elutasított bizonyítási indítvány esetén az elutasítás okát, az azonnali végrehajtás elrendelése esetén annak indokát, az alkalmazott jogszabályok megjelölését.

(3) A fegyelmi határozat záró része tartalmazza a határozat meghozatalának helyét és idejét, a fegyelmi bizottság tagjainak aláírását és az eljárási minőségük megjelölését.

206. § (1) A fegyelmi határozatot a fegyelmi tárgyaláson szóban ki kell hirdetni, a kihirdetéskor ismertetni kell a határozat rendelkező részét és rövid indokolását. Ha az ügy bonyolultsága vagy más fontos ok szükségessé teszi, a határozat szóbeli kihirdetését a fegyelmi bizottság legfeljebb nyolc nappal elhalaszthatja.

(2) A fegyelmi határozatot a kihirdetést követő hét napon belül írásban meg kell küldeni az ügyben érintett feleknek, kiskorú fél esetén a törvényes képviselőjének és a meghatalmazott képviselőnek.

207. § (1) Az oktatói testület megrovás fegyelmi büntetést fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül is kiszabhat, ha a tényállás megítélése egyszerű, és a kötelességszegést a tanuló elismeri.

(2) Megrovás fegyelmi büntetés esetén a határozatot nem kell írásban megküldeni, ha a fegyelmi büntetést a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője és a meghatalmazott képviselő is tudomásul vette, a határozat megküldését nem kéri, és a fellebbezési jogáról lemondott.

208. § *  A meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása fegyelmi büntetés a diákigazolványra való jogosultságra, továbbá a szociális kedvezményekre és juttatásokra nem terjed ki.

209. § Az áthelyezés másik osztályba, csoportba vagy szakképző intézménybe, köznevelési intézménybe fegyelmi büntetés akkor alkalmazható, ha az igazgató a tanuló átvételéről a másik szakképző intézmény vagy köznevelési intézmény igazgatójával megállapodott.

210. § (1) A kizárás a szakképző intézményből fegyelmi büntetés csak rendkívüli vagy ismétlődő fegyelmi vétség esetén alkalmazható.

(2) Ha a kizárás a szakképző intézményből fegyelmi büntetést megállapító határozat a szakképző intézmény utolsó évfolyamának sikeres elvégzése után válik végrehajthatóvá, a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára, illetve szakmai vizsgára. A tanuló a megkezdett vizsgát nem fejezheti be addig az időpontig, ameddig a kizárás fegyelmi büntetés hatálya alatt áll.

(3) A kizárás a szakképző intézményből fegyelmi büntetés esetén a tanköteles tanuló törvényes képviselője köteles új szakképző intézményt vagy köznevelési intézményt keresni a tanköteles tanulónak. A fegyelmi büntetést hozó szakképző intézmény segítséget nyújt a tanköteles tanuló törvényes képviselőjének az új szakképző intézmény vagy köznevelési intézmény megtalálásában. A kizárás a szakképző intézményből fegyelmi büntetés tanköteles tanuló esetében nem hajtható végre az új tanulói jogviszony létesítéséig. Ha a szakképző intézmény a fegyelmi büntetés megállapításáról szóló határozat véglegessé válásától számított nyolc napon belül a tanköteles tanulót fogadó szakképző intézménytől vagy köznevelési intézménytől nem kap értesítést arról, hogy a tanköteles tanuló más szakképző intézményben vagy köznevelési intézményben történő elhelyezése a tanköteles tanuló törvényes képviselőjének kezdeményezésére megtörtént, a fegyelmi büntetést hozó szakképző intézmény három napon belül köteles megkeresni a szakképzési államigazgatási szervet, amely öt napon belül másik szakképző intézményt vagy köznevelési intézményt jelöl ki a tanuló számára. A szakképző intézményt vagy köznevelési intézményt úgy kell kijelölni, hogy a tanköteles tanuló számára a kijelölt szakképző intézményben vagy köznevelési intézményben a nevelés-oktatás igénybevétele ne jelentsen aránytalan terhet. Szakképzési centrum tanköteles tanulója esetében a szakképzési centrum részeként működő másik szakképző intézmény is kijelölhető. A szakképzési államigazgatási szerv kijelölő határozata azonnal végrehajtható.

(4) Ha a kizárás a szakképző intézményből fegyelmi büntetést a bíróság a tanköteles tanuló javára megváltoztatja, a tanköteles tanuló osztályzatait meg kell állapítani, ha ez nem lehetséges, lehetővé kell tenni, hogy a tanköteles tanuló – választása szerint a szakképző intézményben vagy független vizsgabizottság előtt – osztályozó vizsgát tegyen.

211. § A fegyelmi büntetés megállapításánál a tanuló életkorát, értelmi fejlettségét, az elkövetett cselekmény súlyát, a tanuló mellett és ellen szóló körülményeket figyelembe kell venni.

212. § (1) A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben csak olyan új tényre lehet hivatkozni, amelyről az elsőfokú eljárásban a fellebbezőnek nem volt tudomása vagy arra önhibáján kívül eső ok miatt nem hivatkozott. A fellebbezést a határozat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell az elsőfokú fegyelmi jogkör gyakorlójához benyújtani.

(2) *  A fegyelmi büntetést megállapító határozat ellen benyújtott fellebbezést az elsőfokú fegyelmi jogkör gyakorlója a beérkezésétől számított nyolc napon belül köteles továbbítani a másodfokú fegyelmi jogkör gyakorlójához. A felterjesztéssel együtt az ügy valamennyi iratát továbbítani kell, az elsőfokú fegyelmi jogkör gyakorlójának az ügyre vonatkozó véleményével ellátva.

(3) A másodfokú fegyelmi jogkör gyakorlója a fellebbezés elsőfokú fegyelmi jogkör gyakorlójához történő beérkezésétől számított negyvenöt napon belül hoz döntést.

213. § A tanuló – a megrovás kivételével – a fegyelmi határozatban foglaltak szerint a fegyelmi büntetés hatálya alatt áll. A fegyelmi büntetés időtartama nem lehet hosszabb

a) meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése vagy megvonása fegyelmi büntetés esetén hat hónapnál,

b) áthelyezés másik osztályba, csoportba vagy szakképző intézménybe, köznevelési intézménybe és kizárás a szakképző intézményből fegyelmi büntetések esetén tizenkét hónapnál.

214. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója a büntetés végrehajtását a tanuló különös méltánylást érdemlő körülményeire és az elkövetett cselekmény súlyára tekintettel legfeljebb hat hónap időtartamra felfüggesztheti.

(2) *  Ha a tanulóval szemben a felfüggesztés ideje alatt elkövetett kötelességszegés miatt – a megrovás kivételével – fegyelmi büntetést szabnak ki, az újabb fegyelmi eljárásban kiszabott fegyelmi büntetés és a felfüggesztett fegyelmi büntetés közül a súlyosabbat kell végrehajtani. A végrehajtás elrendeléséről az újabb fegyelmi eljárásban eljáró fegyelmi bizottság dönt. A fegyelmi büntetés végrehajtásának felfüggesztése alatt elkövetett kötelességszegés miatt kiszabott fegyelmi büntetés végrehajtása felfüggesztésének nincs helye.

XXIX. FEJEZET

A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE

72. Az Szkt. 67. §-ához

215. § (1) A szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meg kell határozni az intézményvezető, az oktató és más alkalmazottak feladatait a tanulóbalesetek megelőzésében és a tanulóbaleset esetén (intézményi védő, óvó előírások).

(2) A szakképző intézményben a nyitvatartási időben biztosítani kell a tanulók felügyeletét, védelmét, figyelemmel a baleset-megelőzés szempontjaira.

(3) A szakképző intézményben

a) olyan környezetet kell teremteni, amely alkalmas a balesetbiztonsággal kapcsolatos szokások, magatartási formák kialakítására,

b) a foglalkozások során a szakképző intézmény sajátosságaira figyelemmel ki kell alakítani a tanulókban a biztonságos intézményi környezet megteremtésének készségét, át kell adni a balesetmegelőzési ismereteket a főbb közúti közlekedési balesetek, a mérgezés, fulladás veszélyei, az égés, az áramütés, valamint az esés témakörében,

c) fejleszteni kell a tanuló biztonságra törekvő viselkedését.

(4) A szakképző intézmény kivizsgálja és nyilvántartja a tanulóbaleseteket és teljesíti az előírt bejelentési kötelezettséget. A szakképző intézménynek lehetővé kell tenni a képzési tanács és a diákönkormányzat képviselője részvételét a tanulóbaleset kivizsgálásában.

(5) A nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó tanulóbalesetet haladéktalanul ki kell vizsgálni. Ennek során fel kell tárni a kiváltó és a közreható személyi, tárgyi és szervezési okokat. Az ilyen tanulóbalesetről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv egy példányát a kivizsgálás befejezésekor meg kell küldeni a fenntartónak, egy példányát át kell adni a tanulónak, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének, egy példányát pedig a szakképző intézményben kell megőrizni. Ha a tanuló állapota vagy a tanulóbaleset jellege miatt a vizsgálatot észszerű időn belül nem lehet befejezni, azt a jegyzőkönyvben meg kell indokolni.

(6) A nem állami szakképző intézmény fenntartója a jegyzőkönyvet nyolc napon belül megküldi a szakképzési államigazgatási szervnek. A szakképzési államigazgatási szerv a jegyzőkönyvet a naptári félévet követő hónap utolsó napjáig megküldi a szakképzésért felelős miniszter részére.

(7) Ha a tanulóbaleset súlyosnak minősül, azt a szakképző intézmény a rendelkezésre álló adatok közlésével – telefonon, e-mailen, telefaxon vagy személyesen – azonnal bejelenti a fenntartónak. Súlyos az a tanulóbaleset, amely

a) a tanuló halálát,

b) valamely érzékszerv vagy érzékelőképesség elvesztését vagy jelentős mértékű károsodását,

c) a tanuló orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülését, egészségkárosodását,

d) a tanuló súlyos csonkulását (hüvelykujj vagy kéz, láb két vagy több ujja nagyobb részének elvesztése, továbbá ennél súlyosabb esetek),

e) a beszélőképesség elvesztését vagy feltűnő eltorzulását, a tanuló bénulását vagy agyi károsodását

okozza. A súlyos baleset kivizsgálásába legalább középfokú munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező személyt kell bevonni.

(8) * 

(9) Minden tanulóbalesetet követően meg kell tenni a szükséges intézkedést a hasonló esetek megelőzésére.

XXX. FEJEZET

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT

73. Az Szkt. 69. §-ához

216. § (1) A diákönkormányzat az oktatói testület véleményének kikérésével dönt

a) saját működéséről,

b) a diákönkormányzat működéséhez biztosított anyagi eszközök felhasználásáról,

c) hatáskörei gyakorlásáról,

d) egy tanítás nélküli munkanap programjáról,

e) a diákönkormányzat tájékoztatási rendszerének létrehozásáról és működtetéséről, valamint

f) ha a szakképző intézményben működik, a szakképző intézményen belül működő tájékoztatási rendszer szerkesztősége vezetőjének, felelős szerkesztőjének, munkatársainak megbízásáról.

(2) A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzatát és annak módosítását a diákönkormányzat fogadja el és az oktatói testület hagyja jóvá. A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzatának és annak módosításának jóváhagyása csak akkor tagadható meg, ha az jogszabálysértő vagy ellentétes a szakképző intézmény szakmai programjával, szervezeti és működési szabályzatával vagy házirendjével. A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzatának és annak módosításának jóváhagyásáról az oktatói testület a jóváhagyásra történő felterjesztést követő harminc napon belül nyilatkozik. A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzatát és annak módosítását jóváhagyottnak kell tekinteni, ha az oktatói testület e határidőn belül nem nyilatkozik.

(3) A diákönkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a szakképző intézmény működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben.

(4) A diákönkormányzat véleményét

a) a tanulók közösségét érintő kérdések meghozatalánál,

b) a tanuló helyzetét elemző, értékelő beszámolók elkészítéséhez, elfogadásához,

c) a pályázati kiírások, versenyek meghirdetéséhez, megszervezéséhez,

d) a szakképző intézményi sportkör működési rendjének megállapításához,

e) az egyéb foglalkozás formáinak meghatározásához,

f) a könyvtár, a sportlétesítmények működési rendjének kialakításához,

g) a házirend elfogadásához és

h) a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott egyéb ügyben

ki kell kérni.

(5) Azokban az ügyekben, amelyekben a diákönkormányzat véleményének kikérése kötelező, a diákönkormányzat képviselőjét a tárgyalásra meg kell hívni, és az előterjesztést, valamint a meghívót – ha jogszabály másképp nem rendelkezik – a tárgyalás határnapját legalább tizenöt nappal megelőzően meg kell küldeni a diákönkormányzat részére.

(6) A diákönkormányzat feladatainak ellátásához térítésmentesen használhatja a szakképző intézmény helyiségeit, berendezéseit, ha ezzel nem akadályozza a szakképző intézmény működését.

(7) A diákközgyűlés összehívását a diákönkormányzat vezetője kezdeményezi, a tanév helyi rendjében meghatározottak szerint. A diákközgyűlés napirendi pontjait a közgyűlés megrendezése előtt tizenöt nappal nyilvánosságra kell hozni.

(8) *  A diákönkormányzat jogosult más diákönkormányzattal szövetséget létesíteni, továbbá ilyenhez csatlakozni. A szövetség a szakképző intézményben a diákönkormányzat jogait nem gyakorolhatja.

XXXI. FEJEZET

A KISKORÚ TANULÓ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐJÉNEK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI

74. Az Szkt. 70. §-ához

217. § A kiskorú tanuló törvényes képviselőjének joga van arra, hogy

a) a gyermeke vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanuló neveléséhez igénybe vegye a pedagógiai szakszolgálat intézményét,

b) az igazgató vagy az oktató hozzájárulásával részt vegyen a foglalkozásokon.

218. § A kiskorú tanuló törvényes képviselőjének joga van arra, hogy

a) megismerje a szakképző intézmény szakmai programját, házirendjét, tájékoztatást kapjon az abban foglaltakról,

b) gyermeke vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanuló fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon.

219. § A kiskorú tanuló törvényes képviselőjének joga van arra, hogy

a) kezdeményezze képzési tanács létrehozását, és annak munkájában, továbbá a szülői képviselők megválasztásában mint választó és mint megválasztható személy részt vegyen,

b) írásbeli javaslatát az intézményvezető, az oktatói testület, a képzési tanács, illetve az oktató megvizsgálja, és arra a megkereséstől számított tizenöt napon belül, a képzési tanács esetében legkésőbb az írásbeli javaslat benyújtását követő első ülésén érdemi választ kapjon,

c) személyesen vagy képviselője útján – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában és

d) az oktatási jogok biztosához forduljon.

220. § (1) A kiskorú tanuló törvényes képviselőjének kötelessége, hogy gyermekével vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanulóval megjelenjen a nevelési tanácsadáson, továbbá biztosítsa gyermekének az iskolapszichológusi vizsgálaton és a fejlesztő pedagógiai ellátáson való részvételét, ha a gyermekével vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanulóval foglalkozó oktatók kezdeményezésére az oktatói testület erre javaslatot tesz.

(2) Ha a kiskorú tanuló törvényes képviselője az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a szakképzési államigazgatási szerv kötelezi a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét e kötelezettségének betartására.

ÖTÖDIK RÉSZ

A SZAKMAI OKTATÁS ÉS A VIZSGÁK RENDSZERE

XXXII. FEJEZET

A KÖZISMERETI OKTATÁS

75. Az Szkt. 73. §-ához

221. § *  A közismereti oktatást a tanulói jogviszony keretében a tanuló számára a technikum kilencedik–tizenharmadik évfolyamán és a szakképző iskola kilencedik–tizenegyedik évfolyamán a közismereti kerettanterv alapján kell megszervezni. A kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatásban közismereti oktatás felnőttképzési jogviszony keretében nem szervezhető.

XXXIII. FEJEZET

AZ ÁGAZATI ALAPOKTATÁS

76. Az Szkt. 74. §-ához

222. § *  Az ágazati alapoktatást

a) tanulói jogviszonyban

aa) a technikum kilencedik és tizedik évfolyamán és a szakképző iskola kilencedik évfolyamán,

ab) a kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatásban a szakmai oktatás első félévében

b) felnőttképzési jogviszonyban a szakmai programban meghatározott ütemezésben

kell megszervezni.

222/A. § *  Mentesül az ágazati alapoktatásban való részvétel alól az a tanuló, illetve képzésben részt vevő személy, aki részszakmát szerzett, ha az adott részszakmát magában foglaló szakma szakmai oktatásában vesz részt.

223. § A tanuló a sikeres ágazati alapvizsgát követően a szakképző intézményben külön felvételi eljárás nélkül folytathatja tanulmányait azzal, hogy az általa választott szakmáról az ágazati alapoktatás során az igazgató által meghatározott időszakon belül kell nyilatkoznia.

XXXIV. FEJEZET

A SZAKIRÁNYÚ OKTATÁS

77. Az Szkt. 75. §-ához * 

223/A. § *  (1) A szakirányú oktatást a 14. § (2) bekezdés 3. pontja szerinti képzési program alapján kell megszervezni.

(2) A szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel a duális képzőhelynél való részvétel esetén a 14. § (2) bekezdés 3. pontja szerinti képzési programot a szakképző intézmény a duális képzőhellyel közösen alakítja ki úgy, hogy az tartalmazza a tananyagelemek oktatásának a szakképző intézmény és a duális képzőhely közötti megosztását, valamint – az Szkt. 60. § (1) bekezdése szerint – a szakképző intézmény és a duális képzőhely általi közös értékelés és minősítés szempontjait.

77/A. Az Szkt. 76. §-ához * 

223/B. § *  (1) Ha a tanuló a tanév első hónapjának utolsó napján nem rendelkezik szakképzési munkaszerződéssel, vélelmezni kell, hogy a tanuló duális képzőhelyen való részvétele a szakirányú oktatásban nem biztosítható. Ennek tényét a szakképző intézmény kérésére a gazdasági kamara – belső szabályozó eszközében meghatározott módon – igazolja, kivéve, ha a szakirányú oktatásra a tanév során az Szkt. 83. § (2) bekezdés b) pontja alapján megkötött szakképzési munkaszerződés keretében kerül sor, és erről a szakképző intézmény legkésőbb a tanév első hónapjának utolsó napjáig írásban nyilatkozik a gazdasági kamara felé. Az igazolást az egészségügy, a honvédelem, a rendészet és közszolgálat, valamint a sport ágazatba tartozó szakmák tekintetében a Kormány adott ágazatért felelős tagja adja ki.

(2) A szakirányú oktatás külföldön történő teljesítésének időtartama nem haladhatja meg a szakirányú oktatás időtartamának felét.

224. § *  A szakirányú oktatást folytató szervezet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakirányú oktatásával összefüggésben a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerben rögzíti

a) a szakmai tevékenységeket, annak helyszínét, ha az eltér a duális képzőhely nyilvántartásba vett székhelyétől vagy telephelyétől, a szakmai tevékenységre fordított időt,

b) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy értékelését és

c) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy részvételét és mulasztását a szakirányú oktatás során.

225. § * 

226. § *  (1) A tanuló mulasztását annál a szakirányú oktatást folytató szervezetnél igazolja, amelynél a szakirányú oktatását teljesíti. A szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel való részvétel esetén a mulasztást a keresőképtelenségről jogszabályban meghatározottak szerint kiállított igazolással kell a duális képzőhely felé igazolni és a szakképző intézménynek – a 252/B. § a)–c) pontja szerinti esetben – a duális képzőhely által a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerben a 224. § c) pontja szerint rögzített adatok alapján figyelembe vennie.

(2) Ha a tanuló tanítási éven kívüli egybefüggő gyakorlatról való igazolt és igazolatlan mulasztása meghaladja a tanítási éven kívüli egybefüggő gyakorlat foglalkozásainak húsz százalékát, a tanuló az évfolyam követelményeit nem teljesítette, és magasabb évfolyamba nem léphet.

227. § * 

228. § A tanuló a megismételt évfolyamon akkor is köteles teljesíteni az egybefüggő gyakorlatot, ha azt korábban már teljesítette.

228/A. § *  A szakképző intézményben szervezett szakirányú oktatásban a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a tanítási évben teljesítendő képzésen és a tanítási éven kívüli egybefüggő gyakorlaton kívül – az egybefüggő gyakorlat mulasztásának pótlása kivételével – a szakirányú oktatásban való részvételre nem kötelezhető.

78. Az Szkt. 77. §-ához

229. § A rendvédelmi szakképző intézmény tanulójának, illetve képzésben részt vevő személyének szakirányú oktatása

a) a tanítási évben a rendvédelmi szakképző intézményben teljesítendő oktatásból és a rendvédelmi szervnél teljesítendő gyakorló szolgálatból, valamint

b) a tanítási éven kívüli egybefüggő gyakorlatból

áll. A gyakorló szolgálatra és annak megszervezésére e Fejezet rendelkezései közül a 230–234. §-t kell alkalmazni. A rendvédelmi szakképző intézmény tanulója, illetve képzésben részt vevő személye szakképzési munkaszerződést nem köthet.

230. § A rendvédelmi szakképző intézmény tanulója, illetve képzésben részt vevő személye gyakorló szolgálatát a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint, a szakmai program alapján, lehetőség szerint a tervezett első szolgálati beosztás helye szerinti rendvédelmi szervnél vagy a rendvédelmi szerv által kijelölt szolgálati helyen kell teljesíteni. Azoknak a rendvédelmi szerveknek a körét, ahol gyakorló szolgálat szervezhető, a rendvédelmi szerv országos parancsnoka jelöli ki.

231. § (1) A rendvédelmi mentor közreműködik a gyakorló szolgálat teljesítésében, ennek keretében közvetlenül irányítja a tanulót, illetve képzésben részt vevő személyt. A rendvédelmi mentor egyidejűleg legfeljebb két tanuló, illetve képzésben részt vevő személy mentorolását végezheti.

(2) Rendvédelmi mentor az lehet, aki

a) a kijelölt rendvédelmi szervnél hivatásos jogviszonyban áll és

b) a rendvédelmi szerv országos parancsnoka által meghatározottak szerint pedagógiai-módszertani tréningen vett részt.

(3) A rendvédelmi mentort a rendvédelmi szerv országos parancsnoka bízza meg. A rendvédelmi mentor e feladatát a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 71. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megbízás keretében a Hszt. 71. § (5) bekezdésében meghatározott díjazást megállapító szerződés alapján a napi szolgálati teendőinek ellátása mellett végzi.

232. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény tanulója, illetve a képzésben részt vevő személy köteles gyakorló szolgálaton részt venni, a rendvédelmi mentor utasításainak eleget tenni és a szakmai programnak megfelelő szolgálati feladatok végrehajtásában az adott munkarend szerint közreműködni.

(2) A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy önálló intézkedésre, lőfegyver és egyéb kényszerítő eszköz használatára nem jogosult.

(3) A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a gyakorló szolgálat során a rendvédelmi szervek objektumaiba – az elhelyezésére kijelölt helyiségeken túl – a további szolgálati helyiségekbe és körletekbe, az előállító helyiségbe, a fogdába, ügyeleti helyiségbe rendvédelmi mentora, illetve oktatói kíséretében és felügyelete alatt beléphet, és engedéllyel ott tartózkodhat.

(4) A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy köteles a részére kiadott foglalkozási naplót pontosan vezetni és azt rendvédelmi mentorának ellenőrzésre átadni.

(5) A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy köteles a gyakorló szolgálatról történő mulasztását igazolni, az arról szóló igazolást rendvédelmi mentorának, valamint rendvédelmi szakképző intézményi osztályfőnökének bemutatni.

233. § (1) A gyakorló szolgálatot a rendvédelmi szerv országos parancsnoka által jóváhagyott terv alapján kell lebonyolítani. A gyakorló szolgálat tervét a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója legkésőbb hatvan nappal a gyakorló szolgálat megkezdése előtt terjeszti fel a rendvédelmi szerv országos parancsnokának.

(2) A gyakorló szolgálat terve tartalmazza

a) a gyakorló szolgálat célját, megszervezésének, végrehajtásának jogszabályi és pedagógiai alapjait,

b) a rendvédelmi szakképző intézmény és a gyakorló szolgálat végrehajtásában részt vevő rendvédelmi szervek közötti konkrét feladat- és munkamegosztást, felelősséget, a gyakorló szolgálat szervezésének ütemezett feladatait,

c) a rendvédelmi szakképző intézmény és a rendvédelmi szerv közötti kapcsolattartás módját, a kapcsolattartók megnevezését, a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek foglalkoztatásának és szakmai fejlődésének figyelemmel kísérésével megbízott felelős személyek jogait és kötelességeit, valamint a rendvédelmi mentorok feladatait, felelősségét, jogait, kötelességeit,

d) a gyakorló szolgálatra kijelölt szolgálati helyeket, az anyagi-technikai feltételek biztosításának módját,

e) a gyakorló szolgálaton részt vevő tanulók, illetve képzésben részt vevő személyek feladatait, jogait és kötelességeit, tevékenységük és személyük értékelésének elveit, módszereit,

f) a gyakorló szolgálat ideje alatt a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek ellátásával kapcsolatos szabályokat,

g) a gyakorló szolgálat ellenőrzésének elveit,

h) a gyakorló szolgálat tervének felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat.

(3) A gyakorló szolgálat megkezdése előtt legalább harminc nappal a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója – a gyakorló szolgálat végrehajtásában részt vevő rendvédelmi szervvel történt előzetes egyeztetés után – írásban rendelkezik a tanulónak, illetve a képzésben részt vevő személynek szolgálati helyre történő beosztásáról.

234. § (1) A rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója felelős

1. a gyakorló szolgálat tervének elkészítéséért,

2. a gyakorló szolgálat tervezéséért, szervezéséért, koordinálásáért és ellenőrzéséért, ezt a tevékenységet közvetlenül végző rendvédelmi szakképző intézményi koordinátor kijelöléséért, felkészítéséért,

3. a rendvédelmi mentorok folyamatos felkészítéséért, továbbképzéséért,

4. az érintett rendvédelmi szerv vezetőjének a gyakorló szolgálatról való tájékoztatásáért, a megbízási szerződések megkötéséért,

5. a gyakorló szolgálathoz szükséges oktatásigazgatási és tanulmányi dokumentumok biztosításáért,

6. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy részére a gyakorló szolgálat idejére – az e rendelet szerinti – rendvédelmi ösztöndíj folyósításáért, az egyszeri oda- és visszautazás költségeinek megtérítéséért, az élelmezési költségek kifizetéséért,

7. a tanulónak, illetve a képzésben részt vevő személynek a gyakorló szolgálatra történő felkészítéséért, a szükséges okmányokkal való ellátásáért, a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy gyakorló szolgálatra történő útba indításáért,

8. a gyakorló szolgálatról a rendvédelmi szakképző intézménybe visszaérkező tanuló, illetve képzésben részt vevő személy fogadásáért, meghallgatásáért, tevékenységének értékeléséért, a szakmai oktatás dokumentálásáért.

(2) A gyakorló szolgálat végrehajtásában érintett rendvédelmi szerv vezetője felelős

1. a gyakorló szolgálat végrehajtásának személyi és tárgyi, valamint működési feltételeinek kialakításáért,

2. a gyakorló szolgálat idejére a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy számára megfelelő szállás biztosításáért, az esetlegesen felmerülő szállásköltség viseléséért,

3. a gyakorló szolgálat rendvédelmi szervnél történő koordinálásáért, a rendvédelmi mentorok kijelöléséért,

4. a rendvédelmi mentoroknak a rendvédelmi szakképző intézmény által szervezett felkészítésen és továbbképzésen való részvételének biztosításáért,

5. a gyakorló szolgálati helyek kijelöléséért és ezek adatainak a rendvédelmi szakképző intézmény részére határidőben történő megküldéséért,

6. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakszerű, jogszerű és a képzettségi szintjének megfelelő foglalkoztatásáért, a képzési és kimeneti követelményekben a gyakorló szolgálat idejére meghatározott gyakorlati ismeretelemek elsajátíttatásáért,

7. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy részére a gyakorló szolgálat során erre vonatkozó igénye esetén – a helyi lehetőség függvényében – térítés ellenében étkezési lehetőség biztosításáért, valamint védőitallal történő térítésmentes ellátásáért,

8. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy rendvédelmi szervnél történő fegyelemsértése bekövetkezésekor, jogellenes cselekmény, károkozás esetén, továbbá a tanuló által elszenvedett balesetről a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatójának értesítéséért, a kivizsgálásban való részvételért, annak dokumentálásáért,

9. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy gyakorló szolgálat ideje alatt bekövetkezett balesete esetén a baleseti jegyzőkönyv felvételéért és egy példányának a rendvédelmi szakképző intézmény igazgatója részére nyolc napon belüli megküldéséért,

10. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy képzési és kimeneti követelményekben meghatározott fizikai állóképességének fejlesztéséért, önvédelmi, lőkiképzési ismeretei szinten tartásáért, a gépjárművezetői biztonsági tréningen, valamint önképzés keretében idegen nyelvi és számítástechnikai tanfolyamon való részvétel, illetve a folyamatos konzultációs lehetőségek biztosításáért.

79. * 

235–236. § * 

80. Az Szkt. 80. §-ához

237. § A szakirányú oktatást tanteremben, tanműhelyben vagy munkahelyi körülmények között kell megszervezni.

238. § (1) A tanműhely lehet

a) iskolai tanműhely vagy

b) duális képzőhely által működtetett tanműhely.

(2) A tanműhely olyan gyakorlati képzőhely, amely a szakma jellegétől függően különösen műhely, tangazdaság, tanbolt, tankórterem, tankert, tanudvar, tankonyha, laboratórium, taniroda, demonstrációs terem, gyakorló- és szaktanterem formájában működik.

(3) Az iskolai tanműhely működésének személyi feltételeiről a fenntartó, a duális képzőhely által működtetett tanműhely személyi feltételeiről a duális képzőhely gondoskodik.

(4) A duális képzőhely által működtetett tanműhely működésének személyi feltételei keretében

a) a tanműhelyvezetőről, aki ezt a tevékenységet más munkaköre mellett is elláthatja,

b) a gyakorlati oktatóról, továbbá

c) a termelő-szolgáltató tevékenység előkészítéséhez szükséges műszaki, fizikai dolgozóról

a duális képzőhely gondoskodik.

(5) A (4) bekezdés c) pontja szerinti feladat a duális képzőhely technológiai, munkaszervezési rendjében is elvégezhető.

239. § (1) Munkahelyi körülmények között szakirányú oktatás akkor folytatható, ha

a) a munkahely felszereltsége,

b) a munkahelyen folytatott szakmai tevékenység tartalma és jellege, valamint

c) az oktatási időtartamát kitöltő munka

lehetővé teszi a szakmai vizsgára való felkészülést. * 

(2) A munkahelynek meg kell felelnie a tűz-, baleset-, munka- és környezetvédelmi előírásoknak.

(3) Ha a gazdálkodó szervezet több tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakirányú oktatását szervezi meg munkahelyi körülmények között, köteles felelős személyt megbízni a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakirányú oktatásának figyelemmel kísérésére, aki ezt a tevékenységet munkája mellett is elláthatja.

81. Az Szkt. 81. §-ához

240. § A szakképzési centrum kivételével az ágazati képzőközpont tagjai bevételének legfeljebb húsz százaléka származhat a központi költségvetés terhére közvetlenül nyújtott támogatásból.

82. Az Szkt. 82. §-ához

241. § * 

242. § (1) A duális képzőhelyen oktató az lehet, aki

a) cselekvőképes,

b) nem áll a szakirányú oktatási tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,

c) a duális képzőhely által vállalt szakmának megfelelő, államilag elismert, legalább középfokú szakirányú szakképzettséggel és legalább ötéves, az érintett szakképzettségnek megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezik és

d) kamarai gyakorlati oktatói vizsgával rendelkezik.

(2) Mentesül a kamarai gyakorlati oktatóivizsga-letétel alól az, aki

a) *  szakirányú mestervizsgával rendelkezik,

b) a duális képzőhely által vállalt szakmának megfelelő

ba) szakirányú felsőfokú szakképzettséggel és legalább kétéves szakirányú szakmai gyakorlattal,

bb) felsőfokú végzettséggel, szakirányú középfokú szakképzettséggel és legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal vagy

bc) – az egészségügyi ágazat tekintetében – egészségügyi gyakorlatvezető szakképesítéssel rendelkezik, vagy

c) a hatvanadik életévét betöltötte.

(3) A duális képzőhely oktatójának a duális képzőhely által vállalt szakmának megfelelő felsőfokú végzettségnek kell elfogadni a – képzésről rendelkező jogszabály szerint – felsőfokú végzettséget tanúsító műszaki oktatói, technikus tanári, szakoktatói oklevelet, bizonyítványt. A felsőfokú végzettséget nem tanúsító, tanfolyami képzésben szerzett műszaki oktatói vagy szakoktatói bizonyítványt az alkalmazáskor a képzés szakirányának megfelelő középfokú szakképzettségnek kell elfogadni.

(4) A duális képzőhelyen oktatóként elsősorban a szakoktatói képesítéssel rendelkező személyt kell alkalmazni.

243. § Minőségi követelményként olyan feltétel határozható meg, amely legalább a szakirányú oktatás szakképző intézményben történő megszervezése esetén fennáll.

244. § (1) A duális képzőhelyek nyilvántartása az Szkt.-ben meghatározottak mellett tartalmazza * 

a) a duális képzőhely megnevezését, szakirányú oktatási célt szolgáló székhelyének vagy telephelyének címét, adószámát, statisztikai számjelét, cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát, valamint azt, hogy képzőközpontként működik-e,

b) azon szakmák megnevezését és azonosító számát, amelyekre a duális képzőhely a felkészítést nyújtja,

c) a nyilvántartásba vétel időpontját,

d) a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes területi gazdasági kamara nevét és székhelyének címét,

e) a duális képzőhely által szakirányú oktatásra egy időben fogadható tanulók, illetve képzésben részt vevő személyek maximális létszámát szakmánkénti csoportosításban,

f) *  a duális képzőhelyek nyilvántartásában szereplő adatokban történt változással érintett adatokat, a változás időpontját és hatályát.

(2) *  A duális képzőhelyek nyilvántartása nyilvános, azt a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara a saját honlapján közzéteszi. A közzétett adatokat a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara döntését követő nyolc napon belül frissíteni kell.

245. § (1) *  A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamarához kell benyújtani. A duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a szakmai szervezet vagy szakmai kamara véleményének kikérésével bírálja el, ha a szakma nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem.

(2) *  A duális képzőhelyek nyilvántartásába az vehető fel, aki rendelkezik a szakirányú oktatás folytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

(3) *  A duális képzőhelyek nyilvántartásában szereplő adatokban bekövetkezett változást a duális képzőhely köteles a változás bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamarának bejelenteni.

(4) *  A duális képzőhely megszűnése esetén a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara a duális képzőhelyet törli a duális képzőhelyek nyilvántartásából.

83. Az Szkt. 83. §-ához

246. § (1) A duális képzőhely a szakképzési munkaszerződés megkötését megelőzően a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek számára – az Mt. 10. § (1), (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezések megtartásával – kiválasztási eljárást folytathat le.

(2) Szakképzési munkaszerződés azzal a tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető, aki a szakmára előírt egészségügyi feltételeknek és pályaalkalmassági követelményeknek megfelel.

247. § (1) *  A duális képzőhely tizenkettőnél több tanulóval és képzésben részt vevő személlyel a szakképzési munkaszerződés megkötésének évét megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma legfeljebb harminc százalékáig köthet szakképzési munkaszerződést. Az ágazati képzőközpont és a tudásközpont tekintetében a megköthető szakképzési munkaszerződések számát az ágazati képzőközpont és a tudásközpont tagja által külön-külön és az ágazati képzőközpont, illetve a tudásközpont által megköthető szakképzési munkaszerződések számának összeszámításával kell meghatározni.

(1a) *  Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni

a) a kis- és a középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti partnervállalkozás és kapcsolódó vállalkozás figyelmen kívül hagyásával kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozásra,

b) az Szkt. 83. § (2) bekezdés b) pontja alapján megkötött szakképzési munkaszerződéssel rendelkező tanulóra, illetve képzésben részt vevő személyre,

c) *  a szakirányú oktatásban az Szkt. 90/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint való részvételre.

(2) *  A szakképzési munkaszerződéssel rendelkező tanulókat, illetve a képzésben részt vevő személyeket az átlagos állományi létszámba nem lehet beleszámítani. Ha valamely költségvetési támogatás feltétele meglévő munkahely megtartása vagy új munkahely létrehozása, a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat rendelkezhet úgy, hogy e feltétel teljesítésébe a szakképzési munkaszerződéssel rendelkező tanulót, illetve képzésben részt vevő személyt az átlagos állományi létszámba be kell számítani, ha a szakképzési munkaszerződés alapján történő foglalkoztatás a heti tizenöt órát eléri vagy meghaladja.

248. § * 

249. § Nem kell a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy és a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy törvényes képviselőjének beleegyezése

a) a munkabér e rendelet szerinti mértékben történő megállapításához,

b) a munkavégzés helyének kizárólag a település, a fővárosban a kerület területén belüli megváltoztatásához, és

c) az e rendeletben meghatározott esetekben.

250. § (1) A szakképzési munkaszerződésben meg kell határozni

1. *  a duális képzőhely nevét, székhelyét, elérhetőségét, adószámát, statisztikai számjelét, cégjegyzékszámát vagy egyéni vállalkozó, egyéb szervezet nyilvántartási számát, valamint képviselőjének családi és utónevét,

2. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy természetes személyazonosító adatait, lakcímét, oktatási azonosító számát, elérhetőségét,

3. annak a szakképző intézménynek a nevét, székhelyét, elérhetőségét, OM azonosítóját, képviselőjének nevét, amellyel a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy tanulói jogviszonyban, illetve felnőttképzési jogviszonyban áll,

4. a szakirányú oktatás körébe tartozó munkafeladatokat,

5. a szakirányú oktatás időtartamát és helyét,

6. a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személyt e rendelet alapján megillető munkabér összegét.

(2) A szakképzési munkaszerződés tartalmazza a duális képzőhely arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy számára – egészségvédelmi és munkavédelmi szempontból biztonságos munkahelyen – szakirányú oktatásról gondoskodik.

(3) A szakképzési munkaszerződés tartalmazza a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy

a) a duális képzőhely képzési rendjét megtartja, a képzésre vonatkozó utasításait végrehajtja,

b) a szakmai ismereteket a képességeinek megfelelően elsajátítja,

c) a biztonsági, egészségügyi és munkavédelmi előírásokat megtartja,

d) nem tanúsít olyan magatartást, amellyel a duális képzőhelynek jogos gazdasági vagy egyéb érdekeit veszélyeztetné.

(4) A duális képzőhely a szakképzési munkaszerződés aláírásával egyidejűleg – az Mt. 46. és 47. §-ában foglaltak mellett – írásban tájékoztatja a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt

a) a munkabér és az egyéb juttatás kifizetésének időpontjáról, az azt terhelő fizetési kötelezettségek levonásáról,

b) a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy számára nyújtható egyéb juttatások és kedvezmények megjelölését, azok mértékét és nyújtásának feltételeit,

c) a szakirányú oktatásáért felelős személy családi és utónevéről és elérhetőségéről,

d) *  a duális képzőhely által igénybe vett vagy várhatóan igénybevételre kerülő közreműködő megnevezését, székhelyén vagy telephelyén lévő szakirányú oktatási helyszínét vagy helyszíneit, képviselőjének családi és utónevét, a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy közreműködőhöz történő kirendelésének időtartamát.

251. § *  A regisztrációs és tanulmányi alaprendszer üzemeltetője havonta anonim módon adatot szolgáltat a gazdasági kamarának a megkötött szakképzési munkaszerződésekről duális képzőhelyenkénti, szakmánkénti és létszám bontásban.

84. Az Szkt. 84. §-ához * 

252. § *  A napi szakirányú oktatási időt arányosan csökkenteni kell, ha a szakirányú oktatás rendszeresen olyan helyszínen történik, ahol a duális képzőhellyel munkaviszonyban álló munkavállalókat olyan munkarendben foglalkoztatják, amely nyolcórásnál rövidebb munkaidő-beosztást ír elő.

252/A. § * 

252/B. § *  A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy mentesül a duális képzőhelyen történő rendelkezésreállási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól

a) *  a közismereti és az olyan oktatási napokon, amikor a szakirányú oktatáshoz kapcsolódó tananyagelemet a szakirányú oktatás 223/A. § (2) bekezdése szerint közösen elfogadott képzési programja szerint a szakképző intézmény végzi, vagy a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a tanulmányi versenyre a szakképző intézmény által szervezett felkészítésben, illetve versenyen vesz részt,

b) a szakképző intézmény által szervezett olyan rendezvény napján, amelyen minden tanuló, illetve képzésben részt vevő személy részvétele kötelező,

c) *  a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy vizsgája napján és a vizsgát közvetlenül megelőző három munkanapon,

d) minden olyan esetben, amikor a munkajogi szabályok szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól,

e) *  érettségi vizsgatárgyanként – az érettségi vizsga napját is beszámítva – négy munkanapra.

85. Az Szkt. 85. § (1)–(3) bekezdéséhez

253. § (1) *  A szakképzési munkaszerződés alapján kifizetett munkabér havi mértékének összege – a tanuló és a duális képzőhely megállapodása alapján – a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltsége egyhavi összege, de legfeljebb annak százhatvannyolc százaléka, amelynek megállapításánál figyelembe kell venni a tanuló szakmai felkészültségét és tanulmányi eredményeit.

(2) *  A tanuló számára az Szkt. 85. § (2) bekezdése szerinti egyéb juttatást a tanuló által választott szakmához szükséges szakképzettséggel betöltött munkakörben foglalkoztatottak részére biztosított juttatással azonos mértékben, de legfeljebb évente a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltsége egyhavi összegének százhatvannyolc százalékáig kell biztosítani. Az egyéb juttatásra a tanuló az általa ledolgozott napokra tekintettel arányosan jogosult.

(3) A tanulónak, illetve a képzésben részt vevő személynek az Szkt. 85. §-ában meghatározott juttatásait a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy igazolatlan mulasztásával arányosan csökkenteni kell.

(4) *  A képzésben részt vevő személy szakképzési munkaszerződése esetén az (1) és a (2) bekezdésben foglaltakat – a felek eltérő megállapodása hiányában – a szakképzési munkaszerződés alapján létrejövő munkaviszony időtartamával arányosan kell alkalmazni.

85/A. *  Az Szkt. 90. §-ához

253/A. § *  A szakképzési előszerződéssel rendelkező tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt azonos eredmény esetén előnyben kell részesíteni a szakképző intézmény által meghirdetett szakmai oktatásra való jelentkezésnél.

86. Az Szkt. 90/A. §-ához  * 

254. § *  Az Szkt. 90/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti foglalkoztatóra az Szkt. 82. §-át, 109/A. §-át, valamint a 181. §-t, a 196. § (2) bekezdését, a 223/B. §-t, a 242. § (1) bekezdés d) pontját, a 244. §-t, a 245. §-t, a 328. §-t, a 330. §-t, a 332/D. §-t nem kell alkalmazni.

XXXV. FEJEZET

A VIZSGÁK RENDSZERE

87. Az Szkt. 91. §-ához

254/A. § *  A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy ágazati alapvizsgára az ágazati alapoktatásban való részvétele alapján bocsátható.

255. § *  (1) Az ágazati alapvizsga lebonyolítására a tanulmányok alatti vizsga szabályait kell alkalmazni az e §-ban meghatározott eltérésekkel.

(2) Az ágazati alapvizsgát a szakképző intézményben kell az Szkt. 91. § (3) bekezdése szerinti vizsgabizottság előtt letenni.

(3) Az ágazati alapvizsga vizsgafeladatait és azok javítási-értékelési útmutatóját a képzési és kimeneti követelményekhez igazítottan a szakképző intézmény határozza meg.

(4) Az ágazati alapvizsgához kapcsolódó javító- és pótlóvizsga letételére az ágazati alapvizsgát követő hatvan napon belül kell lehetőséget biztosítani.

256. § (1) *  A tanuló magasabb évfolyamba nem léphet, a tanuló és a képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel nem vehet részt, ha sikertelen ágazati alapvizsgát tett.

(2) * 

(3) *  Nem kell ágazati alapvizsgát tennie, és az ágazati alapvizsga eredményét sikeresnek kell tekinteni annak a tanulónak, illetve képzésben részt vevő személynek, aki

a) részszakmát szerzett, ha az adott részszakmát magában foglaló szakma szakmai oktatásában vesz részt, vagy

b) korábbi tanulmányai, előzetesen megszerzett tudása, illetve gyakorlata beszámításával vesz részt a szakmai oktatásban, ha a beszámított előzetes tudása magában foglalja az ágazati alapvizsga követelményeit.

257. § Az ágazati alapvizsga vizsgabizottságának a szakképző intézmény feladatellátási helye szerint területileg illetékes gazdasági kamara által delegált elnökét megillető díjazás összege a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltsége egyhavi összegének * 

a) *  hatvanhét százaléka, ha a vizsgázók száma huszonöt fő alatt,

b) *  száz százaléka, ha a vizsgázók száma huszonöt és harmincöt fő között,

c) *  százharminchárom százaléka, ha a vizsgázók száma harmincöt fő fölött

van. A vizsgabizottság elnöke az e §-ban meghatározott díjazáson felül további költségtérítésre nem jogosult.

88. *  Az Szkt. 92. §-ához

257/A. § *  Az érettségi vizsga megszervezésére és lebonyolítására – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: érettségi vizsgaszabályzat) kell alkalmazni.

258. § *  (1) Előrehozott érettségi vizsga – a szakmai vizsga kivételével –

a) az Nkt.-ban meghatározott bármely kötelező érettségi vizsgatárgyból – az idegen nyelv érettségi vizsgatárgy kivételével – legkorábban a tizenkettedik évfolyam május–júniusi vizsgaidőszakában,

b) bármely más érettségi vizsgatárgyból és idegen nyelv érettségi vizsgatárgyból legkorábban a tizenegyedik évfolyam október–novemberi vizsgaidőszakában

tehető a tanulói jogviszony fennállása alatt, a szakképző intézmény szakmai programjában a tanuló számára az adott vizsgatárgyra vonatkozóan meghatározott követelmények teljesítését követően.

(2) Az előrehozott érettségi vizsga a közösségi szolgálat teljesítésére tekintet nélkül megkezdhető.

(3) Ha a tanuló valamely tantárgyból előrehozott érettségi vizsgát tett, azzal az adott tantárgy tanulmányi követelményeit teljesítette. A továbbhaladás során e tekintetben a szakmai programban foglaltak szerint kell eljárni, azzal, hogy az idegen nyelvből letett előrehozott érettségi vizsga a szakmai nyelvi foglalkozáson való további részvétel alól nem mentesít.

259. § *  A két tanítási nyelvű technikumban az érettségi vizsgaszabályzatnak a két tanítási nyelvű érettségi vizsgára vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a két tanítási nyelvű érettségi úgy is teljesíthető, hogy a vizsgázó a célnyelven tanult közismereti vizsgatárgyak közül egyből – annak valamennyi tételéből – célnyelven tesz sikeres érettségi vizsgát, és emellett az érettségi bizonyítvány kiállításához szükséges, a technikum szakmai programjában számára előírt szakmai vizsgát célnyelven teszi le.

89. Az Szkt. 93. § (1) bekezdéséhez

260. § (1) A szakmai vizsga a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott

a) számítógép alkalmazását igénylő központi vizsgatevékenységből (a továbbiakban: interaktív vizsgatevékenység) és

b) projektfeladat megvalósításából

áll.

(2) *  Az interaktív vizsgatevékenység feladatainak, javítási-értékelési útmutatójának és egyéb dokumentumainak elkészítéséről a szakképzésért felelős miniszter a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal útján a szakmai vizsga nyelvén gondoskodik. A feladat és az útmutató visszavonásig használható fel. A feladat és az útmutató alapján a számítógép által véletlenszerűen generált vizsgafeladatsort kell az interaktív vizsgán megoldani.

(3) *  A projektfeladat az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által – a képzési és kimeneti követelményekre tekintettel – a vizsgázó gyakorlati felkészültségének átfogóbb felmérése céljából meghatározott vizsgatevékenység, amelyet a szakmai vizsgára vagy a szakmai vizsgán kell elkészíteni és szóban az adott szakma folytatásához szükséges ismeretek ellenőrzésére is kiterjedően megvédeni. Projektfeladatként – a képzési és kimeneti követelményeknek megfelelően – gyakorlati vizsgamunka, vizsgaremek, vizsgamű vagy egyéb vizsgaprodukció megvalósítása vagy záródolgozat vagy portfólió elkészítése határozható meg.

261. § *  A szakmai vizsga magyarul vagy részben vagy egészben idegen nyelven is megszervezhető. Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont biztosítja, hogy az általa megszervezett valamennyi szakmai vizsga tekintetében legyen lehetőség magyar nyelven szakmai vizsgát tenni. A nem magyar nyelven letett szakmai vizsga az államilag elismert nyelvvizsgával nem egyenértékű, azt nem helyettesíti.

90. Az Szkt. 93. § (2) bekezdés a) pontjához

262. § (1) *  Szakmai vizsgát február–március, május–június és október–november hónapban lehet tartani (a továbbiakban: vizsgaidőszak). A részszakma megszerzésére irányuló szakmai vizsgát az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által meghatározott időpontban lehet tenni.

(2) *  Az interaktív vizsgatevékenység országos központi vizsganapjait a szakképzésért felelős miniszter a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon közzétett közleményében – a Kormány adott ágazatért felelős tagjának egyetértésével – határozza meg a szakmai vizsga tanévét megelőző tanév májusának utolsó munkanapjáig. A projektfeladat vizsgaidőpontját az akkreditált szakképzési vizsgaközpont határozza meg.

(3) A szakképzésért felelős miniszter nemzetközi szerződés, egyezmény, megállapodás, annak hiányában viszonosság alapján engedélyezheti, hogy a külföldi vizsgázó a vizsgaidőszaktól eltérő időben tegyen szakmai vizsgát.

263. § (1) *  A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy az általa tanult szakma szakmai vizsgájára a jelentkezési lapot az akkreditált szakképzési vizsgaközponthoz nyújtja be az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által meghatározott formában. A jelentkezési laphoz csatolni kell a szakmai vizsgával kapcsolatos kérelmeket és az ilyen kérelem alapjául szolgáló okiratok másolatát.

(2) A jelentkezési lap benyújtásának határideje

a) a február–márciusi vizsgaidőszak esetén a vizsgaidőszakot megelőző év december hónapjának első napja,

b) a május–júniusi vizsgaidőszak esetén a vizsgaidőszak éve február hónapjának tizenötödik napja,

c) az október–novemberi vizsgaidőszak esetén a vizsgaidőszak éve augusztus hónapjának utolsó munkanapja.

(3) A jelentkező a szakmai vizsga megkezdéséig igazolja, hogy a szakmai vizsgára bocsátáshoz szükséges, a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott feltételekkel rendelkezik. Ha a jelentkező a szakmai vizsga megkezdéséig nem teljesíti vagy nem igazolja, hogy megfelel a szakmai vizsgára bocsátás képzési és kimeneti követelményekben meghatározott feltételeinek, a jelentkezését törölni kell.

264. § (1) A szakmai vizsga vizsgatevékenységei alól – a jogszabályban vagy a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kivétellel – felmentés nem adható.

(2) *  Mentesül a szakmai vizsga vagy a vizsgatevékenység letétele alól az a vizsgázó, aki országos szakmai tanulmányi versenyen, WorldSkills vagy EuroSkills versenyen a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott követelményt teljesítette és a versenyfelhívásban meghatározott helyezést, teljesítményt, szintet elérte. Az e bekezdésben meghatározott felmentés esetén a szakmai vizsga vagy a vizsgatevékenység eredménye – a versenyfelhívásban meghatározott százalékos eredménnyel – jelesnek minősül.

91. Az Szkt. 93. § (2) bekezdés b) pontjához

265. § *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a vizsgacsoportokat szakmánként vagy képzési területenként alakítja ki. A vizsgacsoport létszáma nem haladhatja meg az Szkt.-ben előírt maximális osztálylétszámot.

266. § (1) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a vizsgaidőszakra történő jelentkezési határidőt követő tizenöt napon belül a szakmai vizsgát vizsgacsoportonként elektronikus vizsgarendszeren keresztül jelenti be.

(2) A vizsgabejelentés vizsgacsoportonként tartalmazza

a) a szakma szakmajegyzék szerinti azonosító számát és megnevezését,

b) a vizsgázók számát, ezen belül a javító- és a pótlóvizsgázók számát,

c) a vizsgatevékenységek helyszínét és időpontját,

d) a szakmai vizsga nyelvét.

(3) *  Az elektronikus vizsgarendszer működtetéséről a szakképzési államigazgatási szerv gondoskodik és ahhoz egyedi hozzáférési jogosultságot biztosít az akkreditált szakképzési vizsgaközpont és – a vizsgabizottság ellenőrzési feladatokat ellátó tagja delegálásával összefüggésben – a gazdasági kamara részére.

267. § (1) *  A szakmai vizsgán lebonyolításra kerülő vizsgatevékenységek helyszínéről és időpontjáról és a szakmai vizsgával kapcsolatos további tudnivalókról az akkreditált szakképzési szakképzési vizsgaközpont – a szakmai vizsga megkezdése előtt legalább hét nappal – tájékoztatja a vizsgafelügyelőt, a vizsgabizottság tagjait, a vizsgázókat és a szakmai vizsga lebonyolításában közreműködő személyeket.

(2) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a tájékoztatással egyidejűleg megküldi a vizsgafelügyelőnek és a vizsgabizottság tagjainak a projektfeladat leírását és a szakmai vizsga lebonyolításának tervezett rendjét (a továbbiakban: lebonyolítási rend).

(3) A lebonyolítási rendben meg kell határozni

a) a vizsgaprogramot, amely tartalmazza a projektfeladat adott vizsgacsoport általi végrehajtásának várható időtartamát,

b) a vizsgacsoportra vonatkozóan azokat az adott szakmai vizsgára vonatkozó szabályokat, amelyek meghatározzák a mérési, ellenőrzési és értékelési felelősséget,

c) a technikai feltételek folyamatos biztosításáért felelős személy részvételére vonatkozó szabályokat, valamint

d) a szakmai vizsga lebonyolítása során a helyi sajátosságokat figyelembe véve kialakított minden olyan további rendelkezést, amely a vizsgázó, a vizsgabizottság és az akkreditált vizsgaközpont számára egyértelművé teszi a szakmai vizsga lebonyolításának körülményeit.

268. § Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont * 

1. *  megbízza a vizsgafelügyelőt és a vizsgabizottság tagjait, kijelöli a szakmai vizsga jegyzőjét, az interaktív vizsgatevékenység felügyelőjét és a technikai feltételek folyamatos biztosításáért felelős személyt,

2. elkészíti a lebonyolítási rendet,

3. gondoskodik a szakmai vizsga helyszínének előkészítéséről, személyi és tárgyi feltételeinek a szakmai vizsga során történő folyamatos biztosításáról,

4. a vizsgabizottság jogellenes működése vagy annak előre látható bekövetkezése esetén felhívja a vizsgabizottság figyelmét a jogszerű működés feltételeinek biztosítására, megtartására,

5. előkészíti a szakmai vizsga eredményének kihirdetését és

6. gondoskodik a szakmai vizsga iratainak szabályszerű kiállításáról és továbbításáról.

92. Az Szkt. 93. § (2) bekezdés c) pontjához

269. § (1) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a vizsgázóról az elektronikus vizsgarendszerben az oktatási nyilvántartásról szóló 2018. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Onytv.) 1/A. melléklet IV. rész 2. pontjában meghatározott adatokat tartalmazó vizsgatörzslapot állít ki.

(2) A vizsgatörzslap külíve tartalmazza

a) a szakmai vizsga

aa) azonosító számát,

ab) helyszínét,

ac) időpontját és

ad) nyelvét,

b) az akkreditált szakképzési vizsgaközpont * 

ba) nyilvántartási számát,

bb) megnevezését,

bc) címét és

bd) *  – ha az akkreditált szakképzési vizsgaközpont szakképző intézmény – OM azonosítóját,

c) a szakmai vizsgán megszerezhető szakma szakmajegyzék szerinti azonosító számát és megnevezését,

d) a vizsgázók számát, valamint a kezdő és a befejező törzslapszámot,

e) a vizsgafelügyelőnek és a vizsgabizottság tagjainak, a szakmai vizsga jegyzőjének és az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetőjének * 

ea) családi és utónevét és

eb) a szakmai vizsga lebonyolításában betöltött szerepét, továbbá

f) tájékoztatást arról, hogy

fa) a vizsgatörzslap az elektronikus vizsgarendszerből került kinyomtatásra,

fb) *  a vizsgatörzslap a vizsgázónak az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által rögzített adatait és eredményeit tartalmazza, valamint

fc) a vizsgatörzslap adatai a kinyomtatott és hitelesített példány elküldését követően nem módosíthatók.

(3) A vizsgatörzslap belíve tartalmazza

a) a vizsgatörzslap számát,

b) *  a vizsgázó

ba) természetes személyazonosító adatait,

bb) oktatási azonosító számát,

bc) nemét,

bd) a szakmai oktatása jogviszonyának típusát,

c) *  az akkreditált szakképzési vizsgaközpont megnevezését, címét és – ha az akkreditált szakképzési vizsgaközpont szakképző intézmény – OM azonosítóját,

d) a szakma

da) szakmajegyzék szerinti azonosító számát és megnevezését,

db) Európai Képesítési Keretrendszer, Magyar Képesítési Keretrendszer és Digitális Kompetencia Keretrendszer szerinti szintjének meghatározására vonatkozó megjelölését,

e) a vizsgatevékenységek megnevezését, jellegét, értékelési súlyarányát és az elért eredményt százalékkal és érdemjeggyel kifejezve,

f) a vizsgázó szakmai vizsgán elért eredményét százalékkal és osztályzattal kifejezve,

g) *  az akkreditált szakképzési vizsgaközpont határozatát és a záradékokat, valamint

h) *  a kiállított oklevél, illetve szakmai bizonyítvány sorozatjelét és sorszámát,

i) *  a szakmai vizsga alapját képező képzési és kimeneti követelmények alkalmazásának kezdő dátumát.

(4) A vizsgatörzslapra az adatokat eredeti okiratok alapján kell bejegyezni.

270. § (1) A szakmai vizsga megkezdése előtt a szakmai vizsga jegyzője az elektronikus vizsgarendszerben előkészíti a vizsgatörzslapot.

(2) A vizsgaeredmények kialakítását követően a vizsgatörzslapon az egyes vizsgatevékenységek eredményeit külön-külön kell rögzíteni. A vizsgatörzslapra rá kell vezetni továbbá a vizsgázóra vonatkozó határozatokat és záradékot.

(3) *  A szakmai vizsgát követően a vizsgatörzslapot kettő példányban ki kell nyomtatni, amelyeket a külív első oldalán a szakmai vizsga jegyzője és az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője aláírásával hitelesít. Az aláírások alatt a nevet és a szakmai vizsga lebonyolításában betöltött szerepet olvashatóan fel kell tüntetni. Aláírás-bélyegző használata nem megengedett.

(4) *  A vizsgatörzslap külívét és belíveit szakmánként és szakmai vizsgánként szalaggal átfűzve, körcímkével ellátva le kell zárni és az akkreditált szakképzési vizsgaközpont körbélyegzőjével a külív hátlapján hitelesíteni kell oly módon, hogy a bélyegzőlenyomat érintse a vizsgatörzslapot és a körcímkét is.

(4a) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont által elkészíttetett körbélyegző külső ívén az akkreditált szakképzési vizsgaközpont megnevezését, valamint székhelye településének nevét, a belső ívén az „akkreditált szakképzési vizsgaközpont” szöveget, közepén Magyarország címerét tartalmazza.

(5) *  A vizsgatörzslappal egyező tartalmú vizsgatörzslap-kivonatot kérésre, sikertelen szakmai vizsga esetén kérés nélkül ki kell adni a vizsgázónak a szakmai vizsga lezárását követő harminc napon belül. A vizsgatörzslap-kivonat az elektronikus vizsgarendszerből nyomtatható, amelyet az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője vagy aláírásra jogosult alkalmazottja ír alá.

(6) A 292. § (3) bekezdése szerinti esetben a vizsgatörzslap-kivonatot a pótlóvizsgát megelőzően ki kell adni a vizsgázónak.

271. § (1) *  A vizsgatörzslap egy kinyomtatott példányát az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a szakmai vizsga befejezését követő húsz napon belül küldi meg a szakképzési államigazgatási szervnek. Az elektronikus vizsgatörzslapot a kinyomtatott példány megküldését és az abban szereplő adatokkal történő összevetést követően le kell zárni.

(2) *  A vizsgatörzslap egy kinyomtatott példányát az akkreditált szakképzési vizsgaközpont irattárában, másik példányát a szakképzési államigazgatási szerv irattárában kell elhelyezni. A vizsgatörzslap nem selejtezhető, folyamatos sorszámozással kell ellátni, és a tárgyév végén bekötve kell irattárazni.

(3) *  A vizsgajegyzőkönyvet az akkreditált szakképzési vizsgaközpont irattárában öt évig kell őrizni.

(4) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a szakmai vizsgával kapcsolatos levelek, iratok és egyéb küldemények iratkezelésére, irattárba helyezésére, selejtezésére, levéltári átadására a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló kormányrendeletet alkalmazza.

93. Az Szkt. 93. § (3) bekezdéséhez

272. § (1) *  A vizsgabizottság három tagból áll, akik végzik a vizsgázó tudásának felmérését, valamint minősítik a vizsgázó teljesítményét.

(1a) *  A vizsgabizottság ellenőrzési feladatokat ellátó tagja felel a szakmai vizsga szabályszerűségéért, emellett elláthatja az (1) bekezdés szerinti feladatokat is.

(2) *  A vizsgafelügyelői feladatokat a vizsgabizottság (1a) bekezdése szerinti tagja látja el.

(2a) *  A vizsgabizottság valamely tagja a vizsgázó személyazonosságát valamennyi vizsgatevékenység megkezdésekor ellenőrzi.

(3) *  A vizsgabizottság ellenőrzési feladatokat ellátó tagját a szakmai vizsga helyszíne szerint illetékes gazdasági kamara delegálja. A jogszabálynak megfelelő delegálás hiányában a vizsgabizottság ellenőrzési feladatokat ellátó tagját az akkreditált szakképzési vizsgaközpont bízza meg. A delegált tag megbízását az akkreditált szakképzési vizsgaközpont indokolással megtagadhatja, és helyette határidő tűzésével más személy delegálását kezdeményezheti.

(4) *  A vizsgafelügyelő, illetve a vizsgabizottság tagja nem lehet az, aki a vizsgázó szakmai vizsgára történő felkészítésében részt vett, vagy a vizsgázó hozzátartozója. A vizsgafelügyelő és a vizsgabizottság tagja csak olyan személy lehet, aki a vizsgán megszerezhető szakma oktatásához jogszabályban előírt feltételekkel rendelkezik. A vizsgabizottság egyik tagja csak olyan személy lehet, aki megbízása időpontjában a vizsgán megszerezhető szakma képzési területe tekintetében rendszeres oktatási tevékenységet folytat.

(5) Ha a szakmai vizsga nyelve nem magyar, vagy a képzési és kimeneti követelmények a vizsgára bocsátás feltételeként középfokú nyelvvizsgát írnak elő, és a szakmai vizsga idegen nyelvi követelményeket is tartalmaz, legalább a vizsgafelügyelőnek a szakmai vizsga nyelvét anyanyelven kell beszélnie, vagy abból a KER szerinti C1 szintű államilag elismert nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal kell rendelkeznie. A vizsgán – a 297. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel – tolmács nem vehető igénybe.

(6) *  A vizsgafelügyelőnek és a vizsgabizottság tagjának megbízása az adott szakmai vizsgára szól. A vizsgabizottságban betöltött tisztség az arra vonatkozó megbízás elfogadásával jön létre.

273. § (1) *  A vizsgabizottság tagjai együttesen és az általuk külön-külön ellátott feladatok tekintetében önállóan is felelősek a szakmai vizsga szabályos és zavartalan lefolytatásáért. A vizsgafelügyelő felfüggeszti a szakmai vizsga lebonyolítását, az érintett vizsgatevékenység végrehajtását, ha a szakmai vizsga lebonyolításának jogszerű feltételei nem biztosítottak, és erről haladéktalanul értesíti az akkreditált szakképzési vizsgaközpontot. A felfüggesztés tényét és indokát a vizsgajegyzőkönyvben rögzíteni kell. Ha a jogszerű állapot nem állítható helyre oly módon, hogy a szakmai vizsga folytatására még az adott napon sor kerülhessen, az akkreditált szakképzési vizsgaközpont intézkedik a szakmai vizsga folytatásának menetéről.

(2) A vizsgafelügyelő

a) a szakmai vizsga megkezdése előtt

aa) ellenőrzi a szakmai vizsga előkészítését, a szükséges szakmai, tárgyi és személyi feltételeket, az egészséges és biztonságos vizsgakörülmények meglétét,

ab) *  a vizsgabizottság tagjainak bevonásával ellenőrzi a szakmai vizsga jogszabályban előírt dokumentumainak meglétét, azok formai és tartalmi megfelelőségét,

b) vezeti a szakmai vizsgát és jóváhagyja a vizsgajegyzőkönyvet,

c) ellenjegyzi az értékelési folyamat eredményét bemutató dokumentációt,

d) tájékoztatja a vizsgázókat az egyes vizsgatevékenységek előtt az őket érintő döntésekről, tudnivalókról,

e) gondoskodik a szakmai vizsga iratainak szabályszerű kiállításáról és hitelesítéséről, felügyeli a szakmai vizsga jegyzőjének munkáját.

(3) *  A vizsgabizottság tagjai

a) a lebonyolítási rend szerint részt vesznek a vizsgáztatásban,

b) ellenőrzik a projektfeladat megvalósításának lépéseit, és rögzítik azok eredményeit,

c) a b) pont szerinti adatok és információk alapján elvégzik az értékelést, valamint

d) az értékelési folyamat eredményét bemutató és a javasolt érdemjegyet tartalmazó dokumentációt a vizsgafelügyelő általi ellenjegyzést követően továbbítják az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetőjének.

(4) * 

(5) A vizsgázó minősítéséről az akkreditált vizsgaközpont dönt.

274. § A szakmai vizsga jegyzője a szakmai vizsga előkészítésével, lefolytatásával és lezárásával kapcsolatos írásbeli, dokumentálási feladatokat látja el. E feladatkörében

1. vezeti a vizsgajegyzőkönyvet,

2. összesíti a szakmai vizsga részeredményeit,

3. kitölti és vezeti a vizsgatörzslapot,

4. kitölti az oklevelet, illetve a szakmai bizonyítványt,

5. elvégzi a szakmai vizsgával kapcsolatos egyéb adminisztratív teendőket,

6. felelős a vizsgatörzslap és az oklevél, illetve a szakmai bizonyítvány adatainak összeolvasásáért, egyezéséért,

7. gondoskodik a szakmai vizsga lezárását követően a szakmai vizsga dokumentumainak a vizsgabizottság által történő hitelesítéséről, valamint

8. gondoskodik a szakmai vizsga lezárását követően az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről.

275. § *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpontot, a vizsgafelügyelőt, a vizsgabizottság tagjait és a szakmai vizsga jegyzőjét a vizsgaeredmények tekintetében azok kihirdetéséig titoktartási kötelezettség terheli.

94. Az Szkt. 93. § (4) bekezdéséhez

276. § (1) A szakmai vizsgát a lebonyolítási rend alapján kell lebonyolítani.

(2) Az egyes vizsgatevékenységek a lebonyolítási rendben meghatározott személyek jelenlétében kezdhetők meg és folytathatók le.

(3) Az egyes vizsgatevékenységeket az egyes vizsgatevékenységekhez előírt általános és speciális feltételek teljesülését az adott vizsgacsoport tekintetében biztosító helyszínen lehet lefolytatni.

(4) *  A vizsgatevékenységek lebonyolításának helyszínét, személyi és tárgyi feltételeit, azok biztosításának módját, a feltételek megfelelőségének tényét írásban kell rögzíteni, amelyet a vizsgafelügyelő és a vizsgabizottság tagjai aláírásukkal hitelesítenek. Ezt a dokumentumot csatolni kell a szakmai vizsga jegyzőkönyvéhez és a szakmai vizsgát követő öt évig meg kell őrizni.

277. § (1) A szakmai vizsgát az első vizsgatevékenység napját követő harminc napon belül be kell fejezni, kivéve, ha a képzési és kimeneti követelmények másként rendelkeznek.

(2) Ugyanazon vizsganapra – ha azt a képzési és kimeneti követelmények nem zárják ki – több vizsgatevékenység szervezhető. A vizsgázó egy vizsganapra eső vizsgatevékenységeinek összes ideje nem haladhatja meg a nyolc órát. A nyolcórás időkeret számításakor a vizsgatevékenység végrehajtására meghatározott maximális időt kell figyelembe venni.

(3) Az egyes vizsgatevékenységek lebonyolítási rendjét úgy kell meghatározni, hogy a vizsgázó az interaktív vizsgatevékenységet nyolc és tizennyolc óra között, a projektfeladatot hét és tizenkilenc óra között végezhesse el.

(4) A vizsgázó számára a szakmai vizsga időtartama a (2) és (3) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve legfeljebb három – az (5) bekezdés szerinti meghosszabbítás esetén legfeljebb négy – nap lehet.

(5) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a szakmai vizsga időtartamát, ha a vizsgaszervezés helyi sajátosságai vagy rendkívüli esemény ezt indokolja, egy nappal meghosszabbíthatja. A meghosszabbítás tényét és annak indokát a vizsgajegyzőkönyvben rögzíteni kell.

278. § (1) Az interaktív vizsgatevékenység során biztosítani kell a vizsgázó azonosítását, a szakma megjelölését és a szakmai vizsga napjának feltüntetését. Az interaktív vizsgatevékenység befejezésekor biztosítani kell a befejezés időpontjának rögzítését. Ha az interaktív vizsgatevékenység alatt a vizsgázónak el kell hagynia a vizsgatermet, biztosítani kell a vizsgázó távozásának és visszaérkezésének idejének rögzítését is. A vizsgázó távozása és visszaérkezése között eltelt idő beszámít az interaktív vizsgatevékenység megoldására rendelkezésre álló időtartamba.

(2) Az interaktív vizsgatevékenység eredményét utólag nem módosítható formában kell tárolni.

279. § (1) *  Az interaktív vizsgatevékenység ideje alatt a vizsgateremben állandó felügyeletről kell gondoskodni. Nem lehet a vizsgateremben felügyelő az, aki a szakmai oktatásra jogszabályban előírt szakképzettséggel rendelkezik. A technikai feltételek folyamatos biztosításáért felelős személy a szakmai vizsga biztonságos lebonyolításának érdekében az akkreditált szakképzési vizsgaközpont írásos engedélyével az interaktív vizsgatevékenység során jelen lehet.

(2) A felügyelő a vizsgázók részére tájékoztatást ad az interaktív vizsgatevékenység szabályairól, az alkalmazható segédeszközökről, továbbá az elkövetett szabálytalanságok következményeiről, elkészíti a vizsgázók ülésrendjét tartalmazó jegyzőkönyvet, és gondoskodik a szakmai vizsga rendjének betartásáról.

(3) Az interaktív vizsgatevékenység megoldására rendelkezésre álló időtartamba nem számítható be a vizsgázónak fel nem róható okból kieső idő.

280. § (1) A vizsgázó az interaktív vizsgatevékenység megoldásához, elkészítéséhez tanácsot, segítséget nem kérhet és nem kaphat.

(2) *  Ha a felügyelő az interaktív vizsgatevékenység közben szabálytalanságot észlel, jelzi azt a vizsgafelügyelőnek, aki felfüggeszti a vizsgázó vizsgatevékenységét, írásban rögzíti ennek tényét, továbbá a felfüggesztés pontos idejét, a szabálytalanság jellegét, és aláírja azt, majd ezt követően engedélyezi a vizsgázónak a vizsgatevékenység folytatását.

(3) *  A vizsgafelügyelő az interaktív vizsgatevékenység befejezését követően haladéktalanul jelzi a szabálytalanságot az akkreditált szakképzési vizsgaközpontnak, aki kivizsgálja és dönt a vizsgázó esetén a szakmai vizsga további folytathatóságáról. A szabálytalansággal kapcsolatban külön jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek tartalmaznia kell minden olyan adatot és eseményt, amely lehetővé teszi a szabálytalanság tényének és körülményének megállapítását, az érintett vizsgázó és felügyelő nyilatkozatát, továbbá azt, hogy a vizsgázót tájékoztatták a szabálytalanság elbírálásával kapcsolatos eljárásról és a bebizonyított szabálytalanság következményeiről. A jegyzőkönyvet a felügyelő, a vizsgázó és a vizsgafelügyelő írja alá. A vizsgázó észrevételét – kérelmére – a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A szabálytalansággal összefüggésben felvett jegyzőkönyvet csatolni kell a vizsgajegyzőkönyvhöz.

281. § (1) A projektfeladat megvédésének megkezdése előtt a vizsgázót tájékoztatni kell az adott vizsgatevékenység lebonyolításának rendjéről és a projektfeladat elkészítésével és megvédésével kapcsolatos egyéb tudnivalókról, továbbá a vizsgatevékenység helyére és a munkavégzésre vonatkozó munkavédelmi, tűzvédelmi, egészségvédelmi előírásokról. A vizsgatevékenység megkezdése után további útmutatás csak baleset és jelentős károkozás megelőzése céljából adható.

(2) *  A projektfeladatot a vizsgázó az akkreditált szakképzési szakképzési vizsgaközpont által a projektfeladathoz kapcsolódóan meghatározott segédanyagok használata mellett végzi.

(3) *  A projektfeladat elkészítése, illetve megvédése az ahhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek – ideértve a munkavédelmi, tűzvédelmi és egészségvédelmi feltételeket – megléte esetén kezdhető meg, és folytatható. A feltételek meglétét a vizsgatevékenység végrehajtását megelőzően a vizsgafelügyelő ellenőrzi, és engedélyezi a vizsgatevékenység megkezdését.

(4) *  A vizsgatevékenység zavartalan lebonyolítása és a baleseti kockázat minimalizálása érdekében az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vizsgacsoportonként legalább egy, a vizsgáztatott szakma szakirányú oktatása folytatásához szükséges szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező személyt biztosít, aki a szakmai vizsgához szükséges technikai feltételek folyamatos biztosításáért felel, közreműködik az esetlegesen felmerült technikai problémák elhárításában, továbbá gondoskodik a balesetmentes munkavégzésről.

282. § (1) A projektfeladat végrehajtásához a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott időtartam áll a vizsgázó rendelkezésére.

(2) Nem számítható be a vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartamba a vizsgázónak fel nem róható okból kieső idő.

(3) Ha a projektfeladat végrehajtása során balesetveszély, egészségi ártalom, technológiai vagy más rendkívüli ok merül fel, azt a vizsgafelügyelő haladéktalanul jelzi az akkreditált vizsgaközpontnak, amely a szakmai vizsga során elkészítendő projektfeladatot megváltoztathatja. A változtatásról szóló döntést az ok megadásával és indoklással rögzíteni kell a vizsgajegyzőkönyvben.

(4) *  Ha a vizsgázó a szakmai vizsgán elkészítendő projektfeladatot befejezte, azt közli a vizsgabizottsággal, aki ennek időpontját feljegyzi, az elkészült projektfeladatot átveszi.

283. § (1) A projektfeladatot pontszámok százalékban és érdemjegyben történő kifejezésével kell értékelni. Az értékelőlapon fel kell tüntetni a vizsgázó természetes személyazonosító adatait, a szakma megnevezését, a projektfeladat tárgyát, a végzett munka értékelését és a javasolt érdemjegyet. Az értékelést a vizsgabizottság értékelési feladatokat ellátó tagja írja alá.

(2) *  Az elkészült projektfeladatról – a személyiségi jogok sérelme nélkül – annak azonosítására alkalmas dokumentációt, így különösen fényképet, videófelvételt vagy részletes leírást kell készíteni, és azt a vizsgadokumentációhoz kell csatolni. A projektfeladat eredményével az akkreditált szakképzési vizsgaközpont rendelkezik.

284. § (1) A szakmai vizsgáról vizsgajegyzőkönyv készül, amely időrendben tartalmazza a szakmai vizsga összes eseményét.

(2) A vizsgajegyzőkönyv tartalmazza

a) a 269. § (2) bekezdés e) pontja szerinti személyek családi és utónevét, valamint a vizsgával összefüggő szerepkörét a 272. § (1) bekezdése szerint,

b) annak a vizsgázónak a családi és utónevét, aki

ba) szabálytalanság miatt a szakmai vizsga folytatásától eltiltásra került,

bb) a szakmai vizsgán igazolható okból nem jelent meg, vagy azt nem tudta befejezni, megjelölve azt a vizsgatevékenységet, amelyből pótlóvizsgát kell tennie,

bc) a szakmai vizsgán igazolható ok nélkül nem jelent meg, vagy azt megszakította,

bd) valamely vizsgatevékenység eredményét országos szakmai tanulmányi versenyen, WorldSkills vagy EuroSkills versenyen elért eredménye alapján kapta,

be) a szakmai vizsga valamely vizsgatevékenysége alól mentesítésre került, valamint a felmentés okát és az alapul szolgáló dokumentumokat,

c) a vizsgafelügyelő szakmai vizsgával kapcsolatos tapasztalatainak értékelését.

(3) A szakmai vizsga utolsó vizsgatevékenységét követően a vizsgajegyzőkönyvet le kell zárni, és csatolni kell hozzá a vizsgaösszesítő ívet, továbbá a felmentési kérelemhez benyújtott okiratok másolatát. A vizsgajegyzőkönyv mellékletét képezi továbbá a lebonyolítási rend és a vizsgatevékenységek lebonyolításának helyszínét, személyi és tárgyi feltételeit, azok biztosításának módját, a feltételek megfelelőségének tényét írásban rögzítő dokumentum.

(4) *  A szakmai vizsga jegyzőkönyvét és valamennyi mellékletét a szakmai vizsga jegyzője, a vizsgafelügyelő és a vizsgabizottság tagjai írják alá.

285. § (1) A szakmai vizsga lezárását követően a vizsgafelügyelő és a vizsgabizottság további tagja – kivéve, ha delegálás hiányában a vizsgafelügyelőt az akkreditált szakképzési vizsgaközpont bízta meg – külön-külön elkészítik * 

a) a szakmai vizsga előkészítésével, lebonyolításával,

b) a vizsgáztatás feltételeivel,

c) a képzési és kimeneti követelményekben leírtak teljesülésével, valamint

d) a jogszabályi rendelkezések betartásával

kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat tartalmazó elektronikus jelentésüket, amelyet a szakmai vizsga befejezését követő egy héten belül rögzítenek az elektronikus vizsgarendszerben.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, e kötelezettség teljesítéséig nem bízható meg újabb vizsgafelügyelői, további vizsgabizottsági tagi teendők ellátásával.

286. § *  Ha a vizsgabizottság tagja azt észleli, hogy a gazdasági kamara által delegált vizsgafelügyelő tevékenysége nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, haladéktalanul jelzi ezt az akkreditált szakképzési vizsgaközpont felé. Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a tudomására jutott jogellenes magatartásról tájékoztatja a vizsgafelügyelőt delegáló gazdasági kamarát, aki azt kivizsgálja, majd a vizsgálat eredményéről tájékoztatja az akkreditált szakképzési vizsgaközpontot. Ha a kivizsgálás eredményeképpen megállapítható a vizsgafelügyelő jogellenes magatartása, őt a gazdasági kamara a szakmai vizsga évét követő második év utolsó napjáig nem delegálhatja vizsgafelügyelői feladatok ellátására.

287. § (1) *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont döntése, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen a vizsgázó jogszabálysértésre hivatkozva – a közléstől, ennek hiányában a tudomásra jutástól számított öt napon belül – törvényességi kérelmet nyújthat be. A benyújtásra meghatározott határidő elmulasztása jogvesztő, igazolásnak helye nincs.

(2) A törvényességi kérelmet a szakképzési államigazgatási szervnek kell címezni, de az akkreditált vizsgaközponthoz kell benyújtani. Az akkreditált vizsgaközpont a törvényességi kérelmet a törvényességi kérelemmel kapcsolatos véleményével és a törvényességi kérelemmel érintett szakmai vizsgára megbízott vizsgafelügyelő állásfoglalásával együtt öt napon belül továbbítja a szakképzési államigazgatási szervnek.

(3) A törvényességi kérelmet a szakképzési államigazgatási szerv a beérkezést követő naptól számított öt napon belül bírálja el.

95. Az Szkt. 93. § (5) bekezdéséhez

288. § *  Az olyan tanuló, illetve képzésben részt vevő személy szakmai vizsgájának díja, aki a szakmai oktatásban ingyenesen vesz részt, legfeljebb a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltsége egyhavi összege huszonöt százalékának, részszakma megszerzésére irányuló szakmai vizsga esetén tizenhat százalékának és az adott szakma ágazatához kapcsolódóan a 332/A. § (2) bekezdésében, illetve az adott szakképesítéshez kapcsolódóan a 4/A. mellékletben foglalt táblázatban meghatározott – évfolyami szorzó nélkül figyelembe vett – súlyszorzó szorzata.

289. § (1) *  A szakmai vizsga díját az olyan vizsgázó esetében, aki a szakmai oktatásban ingyenesen vesz részt, az akkreditált szakképzési vizsgaközpont számára az a szakképző intézmény téríti meg utólagosan, amely a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakmai oktatását megszervezte.

(2) *  A szakmai vizsga díjának utólagos megtérítésére az akkreditált szakképzési vizsgaközpont az olyan vizsgázó után jogosult, aki a szakmai vizsgát ténylegesen megkezdte. Az utólagos megtérítést a szakképző intézmény a vizsgaidőszakot követő negyvenöt napon belül teljesíti.

96. Az Szkt. 93. § (6) bekezdéséhez

290. § (1) A vizsgázó teljesítményét vizsgatevékenységenként, a pontszámok százalékban és érdemjegyben történő kifejezésével kell értékelni. A teljesítmény százalékban történő kifejezésekor a számítást csak az egész szám megállapításáig lehet elvégezni, tizedesjegy nem állapítható meg.

(1a) *  Az értékelésnél az ágazati alapvizsga eredményét a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint, de legalább tíz százalékos mértékben kell beszámítani. Ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy az ágazati alapvizsga alól a 256. § (3) bekezdése alapján mentesült, a szakmai vizsga eredményét – az ágazati alapvizsga eredményének figyelmen kívül hagyásával – a szakmai vizsga vizsgatevékenységeinek egymáshoz viszonyított súlyozásának megfelelően kell megállapítani.

(2) Az elérhető pontszámok százalékos teljesítésének érdemjegyben történő kifejezése a következő:

a) hetvenkilenc százalék fölött jeles (5),

b) hatvan és hetvenkilenc százalék között jó (4),

c) ötven és ötvenkilenc százalék között közepes (3),

d) negyven és negyvenkilenc százalék között elégséges (2),

e) negyven százalék alatt elégtelen (1).

(3) A vizsgázó vizsgatevékenységen elért eredményeit a teljes vizsgacsoport esetében az elektronikus vizsgarendszerben kitöltött vagy onnan letöltött egyetlen vizsgaösszesítő íven kell vezetni.

(4) A szakmai vizsga minősítését az egyes vizsgatevékenységeknek a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott értékelési súlyaránynak megfelelően kell kiszámítani. A minősítés megállapítása során a kerekítés általános szabályai szerint kell eljárni.

(5) Sikertelen a szakmai vizsga, ha bármelyik vizsgatevékenység eredménye elégtelen.

(6) *  A szakmai vizsga eredményét az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a szakmai vizsga utolsó napját követő 5 munkanapon belül hirdeti ki, és sikeres vizsga esetén átadja a bizonyítványt.

291. § (1) Javítóvizsgát kell tennie annak a vizsgázónak, aki

a) sikertelen szakmai vizsgát tett,

b) a szakmai vizsgán igazolható ok nélkül nem jelent meg, vagy azt megszakította, vagy

c) szabálytalanság miatt a szakmai vizsga folytatásától eltiltásra került.

(2) Ha a képzési és kimeneti követelmények másként nem rendelkeznek, sikertelen szakmai vizsga esetén csak az elégtelenre értékelt vizsgatevékenységet kell megismételni. Az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben a szakmai vizsgát teljes egészében meg kell ismételni.

(3) A javítóvizsga a képzési és kimeneti követelmények megváltozásáig, de legalább a szakmai vizsgát követő egy évig a képzés megkezdésekor hatályos képzési és kimeneti követelmények szerint tehető le vagy ismételhető meg.

292. § (1) Ha a vizsgázó a szakmai vizsgát neki fel nem róható okból meg sem kezdte, vagy megkezdte, de befejezni nem tudta, azokból a vizsgatevékenységekből, amelyekből még nem vizsgázott, pótlóvizsgát tehet.

(2) A pótlóvizsga a képzési és kimeneti követelmények megváltozásáig, de legalább a szakmai vizsgát követő egy évig a képzés megkezdésekor hatályos képzési és kimeneti követelmények szerint tehető le.

(3) A vizsgázó a pótlóvizsgát még ugyanabban a vizsgaidőszakban is leteheti, ha a szakmai vizsga letételét gátló akadályok elhárultak és lebonyolításának feltételei adottak.

96/A. *  Az Szkt. 93/A. §-ához

292/A. § *  (1) A 261. §, a 265. §, a 267. § (1) bekezdése, a 269. §, a 270. § (1)–(5) bekezdése, a 271. §, a 272. § (2a) bekezdése, a 273. § (5) bekezdése, a 274. §, a 282. § (2) bekezdése, a 287. § (1) és (3) bekezdése, valamint a 290. § (1) és (6) bekezdése a képesítő vizsgára is megfelelően alkalmazandó.

(2) A 263. § (1) bekezdése a képesítő vizsgára is megfelelően alkalmazandó, azzal, hogy a képesítő vizsgára a jelentkezési lapot a képesítő vizsga napját megelőző 15. napig kell benyújtani.

(3) A 268. § 1. és 3–6. pontja, a 272. § (6) bekezdése és a 287. § (2) bekezdése a képesítő vizsgára is megfelelően alkalmazandó, azzal, hogy képesítő vizsga esetén nincs vizsgafelügyelő.

(4) A 272. § (5) bekezdése a képesítő vizsgára is megfelelően alkalmazandó, azzal, hogy vizsgafelügyelő alatt a vizsgabizottság tagja értendő.

(5) A 277. § (2) bekezdése a képesítő vizsgára is megfelelően alkalmazandó, azzal, hogy a képzési és kimeneteli követelmények alatt a programkövetelmények értendőek.

292/B. § *  (1) A képesítő vizsgát a programkövetelményekben meghatározottak szerint kell megszervezni.

(2) A képesítő vizsga vizsgatevékenységei alól más jogszabályban vagy a programkövetelményekben meghatározottak szerint felmentés adható.

292/C. § *  (1) Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a képesítő vizsga kezdőnapját megelőző 8. napig a képesítő vizsgát vizsgacsoportonként a képesítő vizsgára jelentkezés céljára kialakított elektronikus felületen jelenti be.

(2) A vizsgabejelentés vizsgacsoportonként tartalmazza

a) a programkövetelmény azonosító számát és a megszerezhető szakképesítés megnevezését,

b) a vizsgázók számát,

c) a vizsgatevékenységek helyszínét és időpontját, valamint

d) a képesítő vizsga nyelvét.

292/D. § *  (1) A vizsgabizottság legalább két tagból áll, akik végzik a vizsgázó tudásának felmérését, valamint minősítik a vizsgázó teljesítményét.

(2) A vizsgabizottság tagjai együttesen és az általuk külön-külön ellátott feladatok tekintetében önállóan is felelősek a képesítő vizsga szabályos és zavartalan lefolytatásáért.

292/E. § *  Az akkreditált szakképzési vizsgaközpontot, a vizsgabizottságot, valamint a képesítő vizsga jegyzőjét a vizsgaeredmények tekintetében azok kihirdetéséig titoktartási kötelezettség terheli.

292/F. § *  (1) A vizsgatevékenységek lebonyolításának helyszínét, személyi és tárgyi feltételeit, azok biztosításának módját, a feltételek megfelelőségének tényét írásban kell rögzíteni, amelyet a vizsgabizottság tagjai aláírásukkal hitelesítenek. Ezt a dokumentumot csatolni kell a képesítő vizsga jegyzőkönyvéhez, és a képesítő vizsgát követő öt évig meg kell őrizni.

(2) Adott vizsgatevékenység az ahhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek – ideértve a munkavédelmi, tűzvédelmi és egészségvédelmi feltételeket – megléte esetén kezdhető meg és folytatható.

(3) A vizsgatevékenység végrehajtásához a programkövetelményekben meghatározott időtartam áll a vizsgázó rendelkezésére.

292/G. § *  (1) A képesítő vizsgáról vizsgajegyzőkönyv készül, amely időrendben tartalmazza a képesítő vizsga összes eseményét.

(2) A vizsgajegyzőkönyv tartalmazza

a) a vizsgabizottság tagjainak, a képesítő vizsga jegyzőjének és az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetőjének családi és utónevét, valamint a képesítő vizsga lebonyolításában betöltött szerepkörét,

b) annak a vizsgázónak a családi és utónevét, aki

ba) szabálytalanság miatt a képesítő vizsga folytatásától eltiltásra került,

bb) a képesítő vizsgán igazolható okból nem jelent meg, vagy azt nem tudta befejezni, megjelölve az elmaradt vizsgatevékenységet,

bc) a képesítő vizsgán igazolható ok nélkül nem jelent meg, vagy azt megszakította,

bd) a képesítő vizsga valamely vizsgatevékenysége alól mentesítésre került, valamint a felmentés okát és az alapul szolgáló dokumentumokat.

(3) A képesítő vizsga utolsó vizsgatevékenységét követően a vizsgajegyzőkönyvet le kell zárni, és csatolni kell hozzá a vizsgaösszesítő ívet, továbbá a felmentési kérelemhez benyújtott okiratok másolatát. A vizsgajegyzőkönyv mellékletét képezi továbbá a vizsgatevékenységek lebonyolításának helyszínét, személyi és tárgyi feltételeit, azok biztosításának módját, a feltételek megfelelőségének tényét írásban rögzítő dokumentum.

(4) A képesítő vizsga jegyzőkönyvét és valamennyi mellékletét a képesítő vizsga jegyzője és a vizsgabizottság tagjai írják alá.

292/H. § *  Adott programkövetelmény szerinti képesítő vizsga a programkövetelmény megváltozását követő legfeljebb egy évig tehető le.

XXXVI. FEJEZET

A BEILLESZKEDÉSI, TANULÁSI, MAGATARTÁSI NEHÉZSÉGGEL KÜZDŐ TANULÓ ÉS A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ VAGY FOGYATÉKKAL ÉLŐ SZEMÉLY FELKÉSZÍTÉSE ÉS SZAKMAI VIZSGÁJA * 

97. Az Szkt. 4. § (4) bekezdéséhez, 35. § (4) bekezdéséhez, 60. § (2) bekezdéséhez és 94. §-ához

293. § (1) A szakképző intézmény az Nkt. szerinti szakértői bizottság szakértői véleményére tekintettel a beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló számára

a) – a beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenesség csökkentéséhez szükséges mértékben – fejlesztő pedagógiai ellátást biztosít,

b) biztosítja az egyéni adottságához, fejlettségéhez igazodó egyéni előrehaladású nevelést és oktatást, valamint tanulmányok alatti vizsga letételét, továbbá

c) segítséget nyújt ahhoz, hogy kötelezettségeit teljesíteni tudja.

(2) A szakképző intézmény az Nkt. szerinti szakértői bizottság szakértői véleményére tekintettel a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy részére * 

a) – a sajátos nevelési igényéből, illetve fogyatékosságából eredő hátránya csökkentéséhez szükséges mértékben – egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkozást biztosít,

b) biztosítja az egyéni adottságához, fejlettségéhez igazodó egyéni előrehaladású nevelést és oktatást, valamint tanulmányok alatti vizsga letételét, továbbá

c) segítséget nyújt ahhoz, hogy kötelezettségeit teljesíteni tudja.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kedvezményekről az igazgató dönt. Az igazgató az Nkt. szerinti szakértői bizottság szakértői véleményétől nem térhet el.

294. § (1) A 293. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdés a) pontja szerinti foglalkozást – ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakmai oktatása a többi tanulóval, illetve képzésben részt vevő személlyel együtt történik – a kötelező foglalkozásokon, egyébként a kötelező foglalkozásokon felül egyéni fejlesztési terv alapján kell biztosítani. Az egyéni fejlesztési tervet

a) a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetében az Nkt. szerinti fejlesztő pedagógus,

b) *  a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy esetében az Nkt. szerinti együttnevelést segítő pedagógus

közreműködésével kell elkészíteni, és évente legalább egy alkalommal a fejlesztés eredményét rögzíteni. Az egyéni fejlesztési terv tartalmáról és a fejlesztés eredményéről a kiskorú tanuló törvényes képviselőjét tájékoztatni kell.

(2) A szakképző intézményben nem foglalkoztatott szakember biztosításáról

a) a beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló esetén a szakvéleményt kiállító pedagógiai szakszolgálati intézmény,

b) *  a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy esetén az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat

keretében kell gondoskodni.

295. § (1) *  A 293. § (3) bekezdése szerinti engedélyben meg kell határozni, hogy melyik tárgyból, melyik évfolyam utolsó tanítási napjáig kell a tanulmányi követelményeket teljesíteni. Ha az engedély – a szakmai program 14. § (5) bekezdése szerinti eltérést engedő rendelkezésével összhangban – az évfolyam követelményének teljesítéséhez egy tanítási évnél hosszabb időt határoz meg, a félévi osztályzatot a megnövelt tanítási idő felénél, az év végi osztályzatot pedig a tanítási idő végén kell megállapítani.

(2) Az engedélyben – a szakmai vizsga kivételével – a szakmai tartalmak tanulása alóli felmentés is adható. Az ilyen mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható, és nem vezethet a szakma megszerzéséhez szükséges követelmények alóli általános felmentéshez.

296. § (1) A tanulmányok alatti vizsga tekintetében – ha azt a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, a sajátos nevelési igény, illetve a fogyatékosság jellege indokolja – a beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló, a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy számára * 

a) az írásbeli vizsgával összefüggésben

aa) meg kell növelni az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel,

ab) lehetővé kell tenni segédeszköz használatát vagy segédszemély igénybevételét, illetve

ac) engedélyezni kell, hogy az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen,

b) a szóbeli vizsgával összefüggésben

ba) meg kell növelni a harminc perc gondolkodási időt legfeljebb tíz perccel, illetve

bb) engedélyezni kell, hogy a szóbeli vizsgát írásban tegye le.

(2) Ha a vizsgázónak a 293. § (3) bekezdése szerinti engedélyben lehetővé tették, hogy az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen, és a vizsga írásbeli vizsgatevékenységből és szóbeli vizsgatevékenységből áll, két vizsgatételt kell húznia, és az engedélynek megfelelő tételeket kell kifejtenie. A felkészüléshez és a tétel kifejtéséhez rendelkezésre álló időt tételenként kell számítani. A vizsgázó kérésére a második tétel kihúzása előtt legfeljebb tíz perc pihenőidőt kell adni, amely alatt a vizsgázó a vizsgahelyiséget elhagyhatja.

(3) Ha a vizsgázó a szóbeli vizsgát írásban teszi le, a vizsgatétel kihúzása után külön helyiségben, vizsgáztató felügyelete mellett készíti el dolgozatát. A dolgozat elkészítésére harminc percet kell biztosítani. A dolgozatot a vizsgázó vagy a vizsgázó kérésére a vizsgáztató felolvassa.

297. § (1) *  A szakmai vizsga tekintetében a beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló és a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy részére az akkreditált szakképzési vizsgaközpont az Nkt. szerinti szakértői bizottság szakértői véleményére tekintettel az e §-ban meghatározott kedvezményeket biztosítja.

(2) *  Az interaktív vizsgatevékenységen beilleszkedési, tanulási, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló és a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személy számára lehetővé kell tenni a tanulmányok során alkalmazott segédeszköz használatát vagy segédszemély igénybevételét. Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont a halláskárosodott vizsgázó kérelmére a vizsgatevékenység szóban történő részének idejére – ha az indokolt – jelnyelvi tolmácsot biztosít.

(3) Ha azt a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, a sajátos nevelési igény, illetve a fogyatékosság jellege indokolja, a vizsgázó igazolt kérelme alapján az akkreditált szakképzési vizsgaközpont engedélyezheti * 

a) a vizsgázó mentesítését a vizsgatevékenység idegen nyelvi része vagy annak egy típusa, szintje alól, ha a vizsgázót a szakmai oktatás során is mentesítették az idegen nyelv értékelése és minősítése alól,

b) az interaktív vizsgatevékenység szóban történő vizsgatevékenységgel vagy a vizsgatevékenység szóban történő részének interaktív vizsgatevékenységgel történő felváltását,

c) az adott vizsgatevékenység az arra meghatározott időnél hosszabb idő alatt történő teljesítését azzal, hogy a projektfeladat esetén a hosszabbítás nem haladhatja meg a projektfeladatra előírt időtartam harminc százalékát, kivéve, ha a képzési és kimeneti követelmények másként rendelkeznek.

(4) *  Az interaktív vizsgatevékenység (3) bekezdés b) pontja szerint történő szóbeli vizsgatevékenységgel való felváltása esetén a vizsgatevékenység feladatait az akkreditált szakképzési vizsgaközpont határozza meg a képzési és kimeneti követelményekben az interaktív vizsgatevékenységre vonatkozóan, a 12. § h) és k) pontja alapján meghatározott kereteken belül.

HATODIK RÉSZ

A SZAKKÉPZÉS IRÁNYÍTÁSA, EGYÜTTMŰKÖDÉSI RENDSZERE ÉS ELLENŐRZÉSE

XXXVII. FEJEZET

A SZAKKÉPZÉSÉRT FELELŐS MINISZTER FELADATA

98. Az Szkt. 96. §-ához

298. § (1) *  A szakképzésért felelős miniszter

a) a szakképzés szakmai és módszertani fejlesztése keretében

aa) *  meghatározza a képzési és kimeneti követelmények elkészítésének és módosításának egységes alapelveit,

ab) a szakképzéssel összefüggő regionális és országos kutatásokat végez, valamint elemzési és értékelési feladatokat lát el,

ac) működteti és fejleszti a Magyar Képesítési Keretrendszer szakképzéshez kapcsolódó területeit a hazai és nemzetközi képesítések összehangolásával, az Európai Képesítési Keretrendszer követelményeinek megfelelően és az oktatási területekkel együttműködve,

ad) ellátja a szakmastruktúra folyamatos fejlesztését a szakmajegyzékben meghatározott szakmák vonatkozásában,

ae) részt vesz az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszer alapján a felsőoktatásba átvihető kreditrendszer egységes alapelveinek kidolgozásában és gondozásában,

b) a szakképzési tankönyvekkel, a digitális tananyagokkal és az egyéb tanulmányi segédletekkel összefüggésben

ba) koordinálja és ellátja a szakképzési tankönyvek, a digitális tananyagok és az egyéb tanulmányi segédletek tartalomelemei kidolgozásával kapcsolatos feladatokat,

bb) gondoskodik a szakképzési tankönyvek, a digitális tananyagok és az egyéb tanulmányi segédletek kiadásáról és forgalmazásáról,

bc) ellátja a kiadvány-előkészítő feladatokat és működteti a nyomdát,

bd) végzi a szakképzés szakfolyóiratainak és egyéb kiadványainak a kiadását,

be) működteti a szakképzési és munkaügyi könyvtárat,

c) az oktatók továbbképzésével összefüggésben kidolgozza a továbbképzés struktúráját, továbbá gondoskodik a továbbképzések és más szakmai fórumok lebonyolításáról,

d) a szakképzés együttműködési rendszerével összefüggésben fejleszti az Európai Unió tagállamainak szakképzésben részt vevő intézményeivel történő együttműködését, részt vesz hazai és nemzetközi szakképzési kutatásokban, közreműködik nemzetközi fejlesztési projektek lebonyolításában,

e) *  végzi a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy korábbi tanulmányainak, megszerzett ismereteinek és előzetes gyakorlatának beszámítását segítő tevékenységet.

(2) * 

(3) *  A szakképzésért felelős miniszter az Szkt.

a) 96. § (1) bekezdés e) pont eb) alpontjában és azzal összefüggésben * 

aa) az (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában meghatározott feladatot az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

ab) az (1) bekezdés b) pont bb)–be) alpontjában meghatározott feladatot a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal,

b) *  96. § (1) bekezdés e) pont ec) alpontjában meghatározott feladatot a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal,

c) 96. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott feladatot az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

d) *  96. § (1) bekezdés h) pontjában – az f) pont kivételével – és azzal összefüggésben az (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában és d) pontjában meghatározott feladatot az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

e) 96. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feladatot a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal,

f) *  96. § (1) bekezdés h) pontjával összefüggésben az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatot a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

útján végzi. E feladatok ellátásában a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság a szakképzésért felelős miniszter megbízása alapján és utasításai szerint kizárólagos joggal vesz részt, azzal, hogy az f) pontban meghatározott feladat végrehajtását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal együttműködésben is végezheti. * 

XXXVIII. FEJEZET

A SZAKKÉPZÉSI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERV FELADATA

99. Az Szkt. 97. § b) és f) pontjához

299. § A szakképzési államigazgatási szerv üzemelteti a regisztrációs és tanulmányi alaprendszert, az elektronikus vizsgarendszert és a szakképzésért felelős miniszter által alapított szakképzési centrum által használt más egységes informatikai rendszereket, gondoskodik továbbá azok fejlesztéséről.

100. Az Szkt. 97. § c) pontjához

300. § (1) A szakképzési államigazgatási szerv a vizsgatörzslapokat tartalmazó központi nyilvántartás adatait elzártan, ötven évig más által nem hozzáférhető módon őrzi.

(2) A szakképzési államigazgatási szerv az általa őrzött vizsgatörzslapokat ötven év után átadja az illetékes levéltárnak, és az átadott vizsgatörzslapok központi nyilvántartási adatait törli.

(3) * 

101. *  Az Szkt. 97. § d) pontjához

301. § *  A szakképzésben könyv – ideértve a szótárt, a szöveggyűjteményt, az atlaszt, a kislexikont, a munkatankönyvet, a munkafüzetet, a feladatgyűjteményt –, valamint a zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszerben elérhető digitális tananyag, kiegészítő ismeretanyag és egyéb tanulmányi segédlet (a továbbiakban együtt: szerzői mű) tankönyvként akkor használható, ha * 

a) az szerepel

aa) a közismereti oktatáshoz kapcsolódóan az Nkt. 93/C. §-a szerinti tankönyvjegyzéken,

ab) a szakmai oktatáshoz és a szakmai képzéshez kapcsolódóan a szakképzési tankönyvjegyzéken, vagy

b) *  annak használatára – a szakképzési tankönyvvé nyilvánítási eljárás lefolytatásáig vagy kísérleti jelleggel, illetve szakmai képzéshez kapcsolódóan – a szakképzésért felelős miniszter engedélyt ad.

302. § *  (1) A szakképzési tankönyvvé nyilvánítás, annak – a szakképzési tankönyv (2) bekezdés szerinti javítása kivételével történő – módosítása vagy meghosszabbítása iránti kérelem tartalmazza, illetve ahhoz csatolni kell

a) a kérelmező adatait,

b) a szerzői mű adatait és jellemzőit, valamint – a digitális tananyag és a kiegészítő ismeretanyag kivételével – műpéldányát három példányban és elektronikus mintapéldányát,

c) a felhasználási jog jogosultjának adatát,

d) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a szerzői mű szakképzési tankönyvvé nyilvánításának időbeli hatálya alatt folyamatosan

da) vállalja a szakképzési tankönyv 5. mellékletben meghatározott árkorlátnak megfelelő, a szakképzési tankönyvjegyzéken történő nyilvántartás időbeli hatálya alatt változatlan áron történő értékesítését a szakképzés keretében,

db) rendelkezni fog a szakképzési tankönyv teljes körű felhasználási jogaival, átvett szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény esetén, ideértve az ahhoz kapcsolódó felhasználási jogot is,

e) a fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylatot.

(2) Az eljárás időtartama és a szakképzési tankönyvjegyzéken történő nyilvántartás időbeli hatálya alatt a szerzői mű sem tartalmában, sem kivitelében nem változtatható meg. Nem jelenti a szerzői mű tartalmi megváltoztatását

a) a szerzői műben szereplő helyesírási és nyomdahibáknak,

b) a megváltozott tényeknek és adatoknak, valamint

c) az eljárás során a szakértő által feltárt hibáknak

a szerzői műben történő javítása, feltéve, hogy az a) és b) pont szerinti javítás miatt – a zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszerben elérhető digitális tananyag, kiegészítő ismeretanyag és egyéb tanulmányi segédlet kivételével – nem változik meg a lapok számozása, és a javításról készült jegyzéket a kérelmező – saját költségén – megküldi a szakképzési államigazgatási szervnek.

(3) A szerzői mű szakképzési tankönyvvé nyilvánítására, annak módosítására és meghosszabbítására irányuló eljárásban a szakképzésért felelős miniszter a szakképzési államigazgatási szervet szakértőként vonja be. A szakképzési államigazgatási szerv a szakértői szakvéleményt – az általa foglalkoztatott vagy megbízási jogviszony keretében bevont és az adott ágazatban kiemelkedő elméleti felkészültségű vagy az adott ágazatban legalább tízéves szakmai gyakorlattal és pedagógiai vagy oktatói tapasztalattal rendelkező személyek véleménye alapján – módszertani, szakmai és technológiai szempontokra figyelemmel készíti el. Szakmai gyakorlatként olyan munkakört lehet figyelembe venni, amely betöltésének feltétele az adott ágazathoz kapcsolódó szakképzettség vagy szakképesítés. Ha a szerzői mű a nemzetiségi szakmai oktatás, illetve szakmai képzés céljaira készült, szakmai szakértőként az Országos Nemzetiségi Tanácsot kell felkérni. A szakképzési államigazgatási szerv a szakértői szakvélemény elkészítéséért a 4/B. melléklet szerinti szakértői díjra jogosult.

303. § *  (1) A szerzői mű szakképzési tankönyvvé nyilvánításának és meghosszabbításának időbeli hatálya annak a tanévnek az utolsó napjáig tart, amelyik a határozat véglegessé válását követő ötödik naptári évben fejeződik be. A szakképzési tankönyvvé nyilvánítás módosítása a szerzői mű szakképzési tankönyvvé nyilvánításának és meghosszabbításának időbeli hatályát nem érinti.

(2) A szakképzési tankönyvvé nyilvánítást a szakképzésért felelős miniszter megszünteti, ha

a) a kérelmező azt kéri,

b) a szakképzési tankönyvvé nyilvánítás időbeli hatálya lejár,

c) olyan tény merül fel, amely alapján a szakképzési tankönyvvé nyilvánítás iránti kérelmet korábban el kellett volna utasítani,

d) a szakképzési tankönyvet a kérelmező a szakképzési tankönyvjegyzéken történő nyilvántartásának időbeli hatálya alatt a 302. § (2) bekezdésétől eltérő más módon megváltoztatja,

e) a kérelmező felhasználási joga a szakképzési tankönyvre vonatkozóan megszűnik, vagy

f) a kérelmező a szakképzési tankönyvvé nyilvánítást követően nem tesz eleget a szakképzési tankönyvvé nyilvánítás valamely feltételének.

(3) A szakképzési tankönyvjegyzéket a szakképzési államigazgatási szerv vezeti, és azt a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon közzéteszi.

303/A. § *  A szakképzési tankönyv árának meg kell felelnie az 5. mellékletben meghatározott árkorlátnak. E rendelkezést a fenntartási időszak alatt nem kell alkalmazni a részben vagy egészben az államháztartás terhére nyújtott költségvetési támogatásból vagy európai uniós forrásból megvalósuló szakképzési tankönyvre, ha a támogatás feltételeként a támogató a szakképzési tankönyv ingyenes terjesztését kötelezően előírta.

101/A. *  Az Szkt. 97. § g) pontjához

303/B. § *  A szakképzési államigazgatási szerv a nemzeti referencia- és koordináló központ keretében működteti az Europass-kiegészítő országos rendszerét.

102. Az Szkt. 97. § j) pontjához

304. § A szakképzési államigazgatási szerv

1. *  ellátja a 340. §-ban meghatározott előirányzatok tekintetében a kezelő szerv jogszabályban meghatározott feladatait,

2. közreműködik a hazai, illetve az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztések, programok végrehajtásában, illetve jogszabályban meghatározott esetben és módon támogatásában,

3. vizsgálja a feladatkörével kapcsolatos és az azzal összefüggő jogi szabályozás hatályosulásának gyakorlati tapasztalatait, ez alapján javaslatot tesz a szakképzésért felelős miniszternek jogszabályok előkészítésére,

4. * 

103. Az Szkt. 123. § (1) bekezdés 1. pontjához

305. § (1) A Kormány szakképzési államigazgatási szervként – a (2) és (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt jelöli ki.

(2) A Kormány szakképzési államigazgatási szervként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt jelöli ki * 

a) a nem állami szakképző intézmény működésének engedélyezése,

b) a tanulmányok alatti vizsga megszervezése és

c) a szakképző intézmény hatósági ellenőrzése

tekintetében.

(3) *  Az Áht. 9. § a)–d) pontjában meghatározott irányítási hatáskörök kivételével a fővárosi és vármegyei kormányhivatal felett a (2) bekezdésben meghatározott feladatok tekintetében a szakképzésért felelős miniszter gyakorolja az irányító szervi hatásköröket.

(4) *  A Kormány szakképzési államigazgatási szervként a szakképző intézmény minőségirányítási rendszerének külső értékelése tekintetében az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki.

(5) *  A Kormány szakképzési államigazgatási szervként az akkreditált szakképzési vizsgaközpont működésének engedélyezése, nyilvántartása, ellenőrzése, jogkövetkezmények alkalmazása, valamint az akkreditált szakképzési vizsgaközpont tevékenységének engedélyezéséhez és ellenőrzéséhez kapcsolódó szakértői rendszer működtetése tekintetében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Akkreditált Szakképzési Vizsgaközpont Engedélyezési és Ellenőrzési Igazgatóságát jelöli ki.

306. § *  (1) A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a szakképzésért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

(2) A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal feladata a szakképzés és a felnőttképzés irányításában való közreműködés a jogszabályban meghatározottak szerint, ennek keretében az oktatási rendszer ezen ágazatai működésének ellenőrzése, az azokkal kapcsolatos államigazgatási és szolgáltatói feladatok ellátása. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal illetékessége az ország egész területére kiterjed.

(3) A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt elnök vezeti, akinek tevékenységét elnökhelyettesek segítik. Az államigazgatással és a felnőttképzéssel, a szakképzéssel, valamint a fejlesztési források felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátására és hatáskörök gyakorlására külön elnökhelyettest kell kinevezni.

(4) Az elnököt és az elnökhelyetteseket a szakképzésért felelős miniszter nevezi ki és menti fel. Az elnök felett a munkáltatói jogkört a szakképzésért felelős miniszter, az elnökhelyettesek felett a munkáltatói jogkört – a kinevezés és felmentés kivételével – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke gyakorolja.

(5) *  A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 305. § (5) bekezdése szerinti szervezeti egysége hatósági jogkörében önálló, jogi személlyel rendelkező szervezeti egység, mely a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal költségvetésében elkülönített költségvetéssel rendelkezik.

(6) *  Az (5) bekezdés szerinti szervezeti egységet igazgató vezeti, akit a szakképzésért felelős miniszter nevezi ki, a munkáltatói jogkört – a kinevezés és felmentés kivételével – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke gyakorolja, és az elnökhelyettest megillető juttatásra jogosult, e tevékenysége során nem utasítható.

307. § (1) *  A Kormány a szakképzés információs rendszere tekintetében az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szervként a szakképzési államigazgatási szervet jelöli ki.

(2) A Kormány

a) a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszere és

b) a pályakövetési rendszer

tekintetében az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szervként a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt jelöli ki.

XXXIX. FEJEZET

A SZAKKÉPZÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI RENDSZERE

104. Az Szkt. 98. §-ához

308. § (1) A Szakképzési Innovációs Tanács

1. a Kormány által delegált összesen kilenc képviselőből,

2. a szakképző intézmények, a felsőoktatási intézmények és ezek fenntartói összesen nyolc képviselőjéből,

3. a Magyar Rektori Konferencia egy képviselőjéből,

4. az országos gazdasági kamarák, illetve szakmai szervezetek összesen hét képviselőjéből,

5. a szakképzés területén működő szakszervezetek és érdekképviseleti szervezetek összesen négy képviselőjéből,

6. *  a nagyvállalkozások összesen hat képviselőjéből,

7. az együttműködési megállapodással rendelkező bevett egyházak összesen négy képviselőjéből,

8. a Magyar Tudományos Akadémia egy képviselőjéből,

9. a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek egy képviselőjéből,

10. az oktatók egy képviselőjéből,

11. a nemzetiségek összesen egy képviselőjéből

áll.

(2) *  A Szakképzési Innovációs Tanács elnökét – a tagok közül – és tagjait a szakképzésért felelős miniszter kéri fel. Az elnök és a tagok névsorát a szakképzésért felelős miniszter a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon teszi közzé.

(3) A Szakképzési Innovációs Tanács tagjainak megbízatása hároméves időtartamra szól.

309. § (1) A Szakképzési Innovációs Tanács tagjainak megbízatása megszűnik a tag

a) lemondásával a lemondásban meghatározott napon,

b) megbízatásának lejártának napján vagy

c) halála napján.

(2) A tag megbízatásának megszűnése esetén az új tagot a megbízatás megszűnését követő hatvan napon belül kell kijelölni és felkérni.

310. § (1) A Szakképzési Innovációs Tanács ügyrendjét egyszerű szótöbbséggel maga határozza meg. Az ügyrend hatálybalépéséhez a szakképzésért felelős miniszter jóváhagyása szükséges.

(2) A Szakképzési Innovációs Tanács működéséhez szükséges feltételek biztosításáról a szakképzésért felelős miniszter gondoskodik.

105. Az Szkt. 99. §-ához

311. § *  Az ágazati készségtanács az 1. mellékletben meghatározott ágazatokban működik az egészségügy, a rendészet és közszolgálat, a sport és a szociális ágazat kivételével.

312. § (1) *  Az ágazati készségtanács taglétszáma – ideértve az elnököt – legalább nyolc, legfeljebb huszonöt fő, amelyből

a) egy főt a szakképzésért felelős miniszter és összesen legfeljebb három főt a Kormány adott ágazatért felelős tagja,

b) – honvédelem ágazatban működő készségtanács esetén – egy főt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat,

c) egy főt a választása szerinti ágazatban a felsőoktatásért felelős miniszter,

d) összesen egy főt az adott szakmai ágazatban működő szakmai kamarák,

e) összesen egy főt az adott szakmai ágazatban működő munkavállalói érdekképviseletek,

f) további tagjait az adott ágazat gazdasági szereplőinek

javaslatára a szakképzésért felelős miniszter kér fel. A megbízás időtartama két év.

(2) *  Az ágazati készségtanács elnökét – honvédelem ágazatban működő készségtanács kivételével – a szakképzésért felelős miniszter kéri fel, megbízatása két évre szól, amely egy alkalommal meghosszabbítható.

(3) *  A honvédelem ágazatban működő készségtanács elnökét a honvédelemért felelős miniszter kéri fel, megbízatása két évre szól, amely egy alkalommal meghosszabbítható.

313. § (1) *  Az elnök, illetve a tag megbízatása megszűnik, ha egy naptári évben az ágazati készségtanács üléseinek kétötödén nem vesz részt. A megbízatás megszűnésének időpontja a tárgyév december harmincegyedike.

(2) Az elnök, illetve a tag megbízatása – az (1) bekezdésben meghatározott eseten túl – megszűnik az elnök, illetve a tag

a) a megbízatása lejártával a megbízatásának lejárta napján,

b) lemondással a lemondása napján vagy a lemondásban megjelölt más napon,

c) visszahívásával a visszahívása napján vagy a visszahívásban megjelölt más napon, illetve

d) halálával a halála napján.

(3) Az elnök, illetve a tag megbízatásának az (1) bekezdés és a (2) bekezdés b)–d) pontja szerinti megszűnése esetén a megbízatás időtartamából hátralévő időszakra az új elnök, illetve az új tag ügyrend szerinti jelölését és megválasztását tizenöt napon belül kell lebonyolítani.

(4) Az elnök, illetve a tag megbízatásának a (2) bekezdés a) pontja szerinti megszűnése esetén a tagok delegálását az ágazati készségtanácsi tagságra vonatkozó megbízatás lejártát megelőző hatvan napon belül kell lebonyolítani.

314. § Az ágazati készségtanácsot az elnök képviseli. Az elnök a tagot felhatalmazhatja az ágazati készségtanács tartós vagy eseti képviseletére.

315. § Az ágazati készségtanács elnökét és tagjait tiszteletdíj nem illeti meg. Az elnök és a tagok utazási költségtérítésre jogosultak a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendeletben meghatározott mértékben és feltételekkel.

316. § (1) *  Az ágazati készségtanács ügyrendjét egyszerű szótöbbséggel maga határozza meg.

(1a) *  Az ágazati készségtanács ügyrendjének hatálybalépéséhez – a honvédelem ágazatban működő készségtanács kivételével – a szakképzésért felelős miniszter jóváhagyása szükséges.

(1b) *  A honvédelem ágazatban működő készségtanács ügyrendjének hatálybalépéséhez a honvédelemért felelős miniszter jóváhagyása szükséges.

(2) Az ágazati készségtanács titkársági feladatait, ennek keretében az ágazati készségtanács működésének koordinálását és a működés feltételeinek biztosítását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara látja el.

317. § (1) Az ágazati készségtanács évente legalább öt alkalommal ülésezik.

(2) Az ágazati készségtanács ülését az elnök hívja össze és vezeti le. Az ágazati készségtanács ülése akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. Ha az ágazati készségtanács nem határozatképes, az ülés fél óra elteltével az eredeti napirendi pontokkal, az eredeti helyszínen ismételten összehívható. A határozatképtelenség miatt ismételten összehívott ülés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

(3) Az ágazati készségtanács javaslatait egyszerű szótöbbséggel fogadja el. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

(4) Az ágazati készségtanács ügyrendjének módosítását a tagok legalább egyharmadának kezdeményezésére a testület a következő ülésén napirendre tűzi. A módosításra az ügyrend elfogadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(5) Az ágazati készségtanács üléseiről írásos emlékeztető készül, amely tartalmazza az ülés megtartásának helyét, idejét, a megjelentek családi és utónevét, a határozatképességre vonatkozó megállapítást, a tárgyalt napirendet, az ülésen elhangzott hozzászólások lényegi tartalmát, valamint az ágazati készségtanács javaslatát annak megjelölésével, hogy azt a megjelent tagok milyen arányban szavazták meg.

318. § *  Az ágazati készségtanács a tárgyévre vonatkozó munkájáról a tárgyévet követő év február tizenötödikéig éves beszámolót készít, amelyet az elnök megküld a szakképzésért felelős miniszternek és az országos gazdasági kamarának, honvédelem ágazatban működő készségtanács esetén a honvédelemért felelős miniszternek.

319. § Az ágazati készségtanács működése során időszakonként áttekinti

a) az ágazatába tartozó szakmák rendszerét,

b) a szakmai követelmény és tananyagtartalom gazdasági elvárásokkal való összhangját,

c) az ágazata vonatkozásában a szakképzés rendszerébe történő belépés követelményeit,

d) az egyes szakmák szakmai tartalmának más szakmákba történő beszámíthatóságának lehetőségét,

e) az adott ágazatban dolgozó középfokú szakképzettséggel rendelkező szakemberektől elvárt szakmai és személyes készségek és kompetenciák halmazát,

f) az adott ágazatban a szakirányú oktatás erősítésének, továbbá a szakképző intézmények és a gazdálkodó szervezetek közötti együttműködés szorosabbá tételének lehetőségeit,

g) az ágazata vonatkozásában a szakképző intézményben végzettek szakmai és személyes készségeinek és kompetenciáinak kimeneti követelményeit, és

h) a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát előrejelző rendszer adatainak értékelését.

320. § (1) A gazdasági kamara az ágazati készségtanács működésének koordinálásával összefüggő feladata keretében különösen

a) gondoskodik az ágazati készségtanács tagjának delegálásáról,

b) honlapján nyilvánosságra hozza az ágazati készségtanács éves beszámolóját,

c) több ágazati készségtanács több ágazatot érintő javaslata vagy véleménye esetén elősegíti az egységes javaslat kialakítását, és

d) elvégzi a tagok utazási költségtérítésének elszámolásával kapcsolatos pénzügyi és adminisztrációs feladatokat.

(2) A gazdasági kamara az egyes ágazati készségtanácsok szakmai munkájának, a gazdasági szereplők széles köre szakmai véleménye közvetítésének, kölcsönös megismerésének elősegítése céljából az érintett ágazatok gazdasági szereplői részére hozzáférhető szakmai fórumot működtet.

106. Az Szkt. 100. § (1) bekezdés g) pontjához

321. § (1) Az országos szakmai tanulmányi verseny versenyszabályzata és versenyfelhívása tartalmazza

1. az országos szakmai tanulmányi verseny megnevezését,

2. az országos szakmai tanulmányi verseny pedagógiai célját,

3. az országos szakmai tanulmányi verseny kategóriáit, az évfolyamok vagy korcsoportok születési dátum szerinti megjelölését,

4. az országos szakmai tanulmányi verseny jellegét, részeit, így elsősorban azt, hogy írásbeli, szóbeli, gyakorlati vagy pályázati rendszerű-e,

5. az országos szakmai tanulmányi verseny fordulóit, amely lehet

a) szakképző intézményi forduló,

b) *  vármegyei és – ha szerveznek – területi válogató, illetve

c) országos döntő,

6. *  a vármegyei, és – ha szerveznek – területi válogatókról történő továbbjutás feltételeit, a továbbjutott versenyzők értesítésének módját, határidejét,

7. az országos döntőben részt vevő versenyzők maximális létszámát,

8. a nevezés módját, a nevezési lapot,

9. *  a versenyző vagy a szakképző intézmény által fizetendő díjakat, különösen a nevezési díjat, a vármegyei és – ha szerveznek – a területi fordulón való részvétel díját, a részvételi díjat (szállás, ellátás) a döntő fordulóra, valamint ezek mértékét, továbbá annak megjelölését, hogy a fizetés tanulónként vagy csapatonként, iskolánként értendő-e, valamint a díjak fizetésének módját,

10. az országos szakmai tanulmányi verseny témáját, ismeretanyagát, a felkészüléshez felhasználható irodalmat,

11. a fordulók feladatainak rövid ismertetését,

12. az országos szakmai tanulmányi verseny díjait,

13. a versenyrendező családi és utónevét, címét és elérhetőségét,

14. *  a szakmai vizsga vagy a vizsgatevékenység alól a 264. § (2) bekezdése szerinti mentesülés részletes szabályait.

(2) Az országos szakmai tanulmányi verseny lebonyolítását érintő rendkívüli események bekövetkezéséről jegyzőkönyvet kell készíteni.

(3) A versenyszabályzatot és a versenyfelhívást évente szeptember 15-éig kell megküldeni a szakképzésért felelős miniszter részére. A szakképzésért felelős miniszter a versenyfelhívást a Hivatalos Értesítőben évente november 15-éig közzéteszi.

322. § A gazdasági kamara ellátja a WorldSkills és az EuroSkills versenyekre történő előkészítéssel, felkészítéssel és a versenyeken való részvétellel kapcsolatos feladatokat, továbbá megszervezi és koordinálja a WorldSkills és az EuroSkills előválogató versenyét. A WorldSkills és az EuroSkills versenyekkel kapcsolatos további feladatokról a szakképzésért felelős miniszter és a gazdasági kamara megállapodást köt.

107. Az Szkt. 101. §-ához

323. § (1) A képzési tanács figyelemmel kíséri a tanulói jogok érvényesülését, a nevelő és oktató munka eredményességét. A képzési tanács a tanulók csoportját érintő bármely kérdésben tájékoztatást kérhet a szakképző intézmény vezetőjétől, az e körbe tartozó ügyek tárgyalásakor képviselője tanácskozási joggal részt vehet az oktatói testület értekezletein.

(2) A képzési tanács véleményt nyilváníthat a szakképző intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a képzési tanács véleményét a szakképző intézmény szakmai programjának, szervezeti és működési szabályzatának és házirendjének elfogadása és módosítása előtt.

324. § (1) A képzési tanácsot létre kell hozni, ha a kiskorú tanulók törvényes képviselői, a tanulók vagy az oktatói testület közül legalább kettőnek a képviselői kezdeményezik.

(2) Az igazgató a kezdeményezéstől számított harminc napon belül a képzési tanács munkájában részt vevő érdekeltek által delegált, azonos számú képviselőből álló bizottságot hoz létre a képzési tanács megalakításának előkészítéséhez.

325. § (1) A képzési tanácsba

a) a szülők képviselőit a szakképző intézmény tanulóinak törvényes képviselői,

b) a tanulók képviselőit a szakképző intézmény diákönkormányzatának tagjai, diákönkormányzat hiányában a szakképző intézménybe járó tanulók,

c) az oktatói testület képviselőit az oktatói testület tagjai,

választják. A képzési tanácsba a tanulók törvényes képviselői, a tanulók és az oktatói testület azonos számú képviselőt választhatnak.

(2) A képzési tanácsba delegálhat

a) egy képviselőt a fenntartó, és

b) összesen egy képviselőt a szakképző intézmény székhelye szerinti

ba) települési önkormányzat és más gazdálkodó szervezetek,

bb) nemzetiségi önkormányzatok,

bc) egyházi jogi személyek,

bd) területileg illetékes gazdasági kamarák és

be) civil szervezetek.

(3) Ha a szakképző intézmény nemzetiségi szakmai oktatási feladatot is ellát, de nem nemzetiségi önkormányzat tartja fenn, a képzési tanácsba egy tagot delegál az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában a szakképző intézmény székhelye szerinti településen működő nemzetiségi civil szervezetek.

(4) A képzési tanácsot a tagok által maguk közül választott elnök képviseli.

326. § (1) A képzési tanács

a) saját működési rendjéről, munkatervének elfogadásáról,

b) tisztségviselőinek megválasztásáról

szótöbbséggel dönt.

(2) A képzési tanács dönt azokban az ügyekben, amelyekben a szakképző intézmény szervezeti és működési szabályzata – az Szkt. és e rendelet keretei között – a döntési jogot a képzési tanácsra átruházza.

(3) A képzési tanács feladata ellátásához térítésmentesen használhatja a szakképző intézmény helyiségeit, berendezéseit, ha ezzel nem akadályozza a szakképző intézmény működését.

327. § A fenntartó – önálló költségvetéssel rendelkező szakképző intézmény esetében a szakképző intézmény költségvetésében – gondoskodik a képzési tanács működési feltételeiről.

XL. FEJEZET

ELLENŐRZÉS

108. Az Szkt. 103. § (1) bekezdéséhez

328. § *  A hatósági ellenőrzést a szakképzési államigazgatási szerv hivatalból vagy a szakképzésért felelős miniszter kezdeményezésére végzi. Ha a szakképzési államigazgatási szerv a hatósági ellenőrzés során azt észleli, hogy az akkreditált szakképzési vizsgaközpontként is működő szakképző intézmény a szakmai vizsga megszervezésére, lebonyolítására vonatkozó rendelkezéseknek nem felel meg, arról tájékoztatja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal akkreditált szakképzési vizsgaközpont szakmai és képesítő vizsgáztatási tevékenysége engedélyezésére és ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervezeti egységét. A duális képzőhely szakképzésialapfeladat-ellátásának hatósági ellenőrzését a duális képzőhely nyilvántartásba vételére területileg illetékes gazdasági kamara hivatalból, illetve a szakképző intézmény vagy a szakképzésért felelős miniszter kezdeményezésére végzi.

329. § A hatósági ellenőrzés keretében ellenőrizni kell különösen

1. a tevékenység folytatására,

2. a törvényes és szakszerű működésre,

3. az egyenlő bánásmód követelményére,

4. a szakképző intézmény szakmai programjának kialakítására és végrehajtására,

5. az osztály-, csoportlétszámra, a tanulói balesetvédelemre, a tanulói óraterhelésre,

6. a tanulmányok alatti vizsga és az állami vizsga megszervezésére, lebonyolítására,

7. az intézményvezetők, illetve az oktatók alkalmazásának feltételeire,

8. a kötelező tanügyi nyilvántartások vezetésére és valódiságára,

9. a minimális (kötelező) eszközök és felszerelések meglétére,

10. *  a szakképzésben való ingyenes részvétel, a szakképzési tankönyvek és a tanulói felszerelések biztosítására,

11. a fegyelmi eljárás megszervezésére, lefolytatására és a döntéshozatalra,

12. a fenntartó jogszabályban meghatározott feladata ellátására

vonatkozó rendelkezések megtartását.

330. § A duális képzőhely hatósági ellenőrzésében részt vesz azon szakképző intézmények közül legalább egynek a képviselője, amellyel a szakirányú oktatásban részt vevő tanuló tanulói jogviszonyban, illetve képzésben részt vevő személy felnőttképzési jogviszonyban áll.

331. § (1) A gyakorló szolgálatot a rendvédelmi szerv országos parancsnoka, rendvédelmi szakképző intézmények igazgatója, a gyakorló szolgálat végrehajtásában érintett rendvédelmi szerv vezetője és az általuk megbízott személyek – a rendvédelmi szerv országos parancsnoka által kidolgozott egységes szempontrendszer szerint – ellenőrzik. Az ellenőrzés kiterjed a képzési és kimeneti követelményekben és a gyakorló szolgálat tervében meghatározott feladatok megvalósulásának, a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy és a rendvédelmi mentor tevékenységének szakszerűségének, jogszerűségének és eredményességének ellenőrzésére.

(2) A rendvédelmi szakképző intézmény és a rendvédelmi szerv a gyakorló szolgálatot követően közösen értékelik a tapasztalatokat, és megállapításaikról összefoglaló jelentést készítenek a rendvédelmi szerv országos parancsnokának.

109. Az Szkt. 103. § (2) bekezdéséhez

332. § (1) A minőségirányítási rendszer külső értékelését a szakképző intézmény úgy köteles megszervezni, hogy arra – a minőségirányítási rendszerének megfelelően – négyévenként legalább egyszer sor kerüljön.

(2) A szakképző intézmény külső értékelését a szakképzési államigazgatási szerv szakképzési minőségirányítási szakértők bevonásával a szakképzésért felelős miniszter által kiadott, nyilvános külső értékelési kézikönyv alapján végzi.

(3) A szakképző intézmény külső értékelése a szakképző intézményre és a szakképző intézmény vezetőjének munkájára terjed ki. Ennek keretében kell értékelni

a) a szakképzésialapfeladat-ellátást,

b) az előző külső értékelés eredményét és az ahhoz kapcsolódó fejlesztési intézkedések megvalósulását,

c) – előzetes dokumentumelemzés és helyszíni látogatás során – az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszer alapján kidolgozott elvárásrendszer teljesülését, ennek keretében

ca) a folyamatok szabályozását és működését,

cb) a szakképző intézmény önértékelési tevékenységét,

cc) a fejlesztési tervek kidolgozását, megvalósítását és azok eredményességét,

d) a szakképző intézmény által alkalmazott indikátorokat, az eredmények alakulását,

e) – szükség esetén foglalkozáslátogatással – az oktatók intézményi értékelési rendszere működésének hatékonyságát, a beavatkozó intézkedések megvalósítását,

f) – általános pedagógiai és vezetéselméleti szempontok szerint – az igazgató munkáját, valamint

g) a szakképző intézmény saját céljai megvalósulását.

(4) A külső értékelés módszere különösen a dokumentumvizsgálat, a foglalkozáslátogatás, a megfigyelés és az interjú. A külső értékelés módszertanát, az annak során használt eszközöket, valamint az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszer alapján kidolgozott egységes eljárást a szakképzésért felelős miniszter által kiadott külső értékelési kézikönyv tartalmazza.

(5) A külső értékelésről a szakképzési államigazgatási szerv indokolt összegző jelentést ad a szakképző intézménynek. A külső értékelésről adott összegző jelentést a fenntartóval is közölni kell. Az összegző jelentés a fenntartó számára javaslatot tehet vezetői intézkedésre és a cselekvési tervvel összefüggően a költségvetés módosítására. Az összegző jelentést a szakképző intézmény honlapján közzé kell tenni.

(6) A külső értékelés alapján a szakképző intézmény cselekvési tervet készít, amelyet a szakképzési államigazgatási szerv véleménye alapján a fenntartó hagy jóvá.

HETEDIK RÉSZ

A SZAKKÉPZÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

XLI. FEJEZET

A SZAKKÉPZÉS TÁMOGATÁSA * 

109/A. *  Az Szkt. 109/A. §-ához  * 

332/A. § *  (1) *  A szakirányú oktatásnak a szociális hozzájárulásról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) 17/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti arányosított önköltségének adott évfolyamra meghatározott összege a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségének a szakmánként alkalmazandó súlyszorzó szorzataként számított mértéke. A szakmánként alkalmazandó súlyszorzót a (2) bekezdés szerinti szakmaszorzó és a (3) bekezdés szerinti évfolyami szorzó szorzataként kell meghatározni.

(2) A szakmaszorzó

1. a bányászat és kohászat ágazatba tartozó szakmák esetében 2,42,

2. az egészségügyi technika ágazatba tartozó szakmák esetében 2,85,

3. az egészségügy ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

4. az elektronika és elektrotechnika ágazatba tartozó szakmák esetében

a) 2,85, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 5,

b) 2,42, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 4,

5. az élelmiszeripar ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

6. az építőipar ágazatba tartozó szakmák esetében 2,42,

7. az épületgépészet ágazatba tartozó szakmák esetében 2,42,

8. a fa- és bútoripar ágazatba tartozó szakmák esetében 2,42,

9. a gazdálkodás és menedzsment ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

10. a gépészet ágazatba tartozó szakmák esetében

a) 2,85, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 5,

b) 2,42, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 4,

11. *  a honvédelem ágazatba tartozó szakmák esetében 2,85,

12. az informatika és távközlés ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

13. a kereskedelem ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

14. a környezetvédelem és vízügy ágazatba tartozó szakmák esetében

a) 2,85, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 5,

b) 2,42, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 4,

15. a közlekedés és szállítmányozás ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

16. a kreatív ágazatba tartozó szakmák esetében 2,42,

17. a mezőgazdaság és erdészet ágazatba tartozó szakmák esetében

a) 2,85, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 5,

b) 2,42, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 4,

17a. *  az oktatás ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

18. a rendészet és közszolgálat ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

19. a specializált gép- és járműgyártás ágazatba tartozó szakmák esetében 2,85,

20. a sport ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

21. a szépészet ágazatba tartozó szakmák esetében 2,42,

22. a szociális ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

23. a turizmus-vendéglátás ágazatba tartozó szakmák esetében 2,20,

24. a vegyipar ágazatba tartozó szakmák esetében

a) 2,85, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 5,

b) 2,42, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 4.

(3) Tanulói jogviszonyban az évfolyami szorzó, ha a szakirányú oktatás időtartama * 

a) legfeljebb 1 év, 1,00,

b) legfeljebb 2 év

ba) az első évfolyamon 1,20,

bb) a második évfolyamon 0,80,

c) legfeljebb 3 év

ca) az első évfolyamon 1,20,

cb) a második évfolyamon 1,00,

cc) *  a harmadik évfolyamon 0,80,

d) *  legfeljebb 4 év

da) az első évfolyamon 1,20,

db) a második évfolyamon 1,00,

dc) a harmadik évfolyamon 1,00,

dd) a negyedik évfolyamon 0,80.

(3a) *  Felnőttképzési jogviszonyban az évfolyami szorzó – a szakirányú oktatás időtartamától függetlenül – 1,00 a szakirányú oktatás teljes időtartamára.

(4) *  Az (1)–(3a) bekezdéstől eltérően a Szocho tv. 17/A. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti esetben figyelembe vehető súlyszorzó mértéke 1,50.

332/B. § *  A 2020. január 1-jét megelőzően érvényes Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítések kifutó rendszerben alkalmazandó súlyszorzóját a 4/A. melléklet szerint kell figyelembe venni.

332/C. § * 

109/B. * 

332/D. § * 

110. * 

333. § * 

111. * 

334. § * 

XLII. FEJEZET * 

112. Az Szkt. 110. §-ához  * 

335. § A foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprésze * 

1. a szakképzésialapfeladat-ellátás keretében

a) – a rendvédelmi ösztöndíj kivételével – a szakképző intézmény tanulója számára járó ösztöndíj, egyszeri pályakezdési juttatás és támogatás kifizetésére,

b) a tanulói alapkészségek teljes körű mérésére,

c) a szakképző intézményben tanulók korai iskolaelhagyásának csökkentését, a lemorzsolódott tanulók képzésbe történő visszavezetését, valamint a tehetséggondozást célzó programok megvalósítására,

d) *  műhelyiskolában a mentori támogatás folyamatos biztosítására,

2. a szakképzés működtetése keretében

a) *  az állami szakképző intézmény és a szakképzési államigazgatási szerv központi támogatással nem fedezett működési költségére,

b) *  az állami szakképző intézmény, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság beruházási és felújítási célú támogatására,

c) *  a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság szakképzéssel összefüggő feladata ellátására,

d) a gazdasági kamarának a gazdasági kamarákról szóló törvényben és az Szkt.-ben meghatározott feladata, továbbá a szakképzésért felelős miniszterrel kötött megállapodásban foglalt szakképzési feladatok ellátására,

e) a képzőközpontok duális képzési tevékenységével összefüggő működési költségeire és fejlesztésére,

f) a szakképzés információs rendszerének fejlesztésére és működtetésére,

g) *  módszertani fejlesztéssel összefüggő támogató tevékenység finanszírozására,

3. a szakképzés népszerűsítése és fejlesztése keretében

a) a szakképzéshez kapcsolódó információk terjesztésével és a szakképzés népszerűsítéséhez kapcsolatos tevékenységre,

b) a szakképzés korszerűsítéséhez szükséges tananyag- és taneszközfejlesztésre és központi programok kidolgozására,

c) országos szakmai tanulmányi versenyek és Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi szakmai versenyek szervezésére, továbbá nemzetközi szakmai tanulmányi versenyen történő magyar részvételhez kapcsolódó költségekre, valamint ehhez kapcsolódóan a WorldSkills, az EuroSkills vagy egyéb nemzetközi versenyen érmet vagy kiemelt elismerést szerző magyar versenyzők díjazására,

d) az oktatók továbbképzésére,

e) a Kormány döntésén alapuló szakképzéssel összefüggő központi program megvalósítására,

f) szakképzési célú uniós finanszírozású program elő- és társfinanszírozására,

4. * 

5. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (4) bekezdésében meghatározott díjak, kiadások és költségek finanszírozására

használható fel.

336. § (1) *  A foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprészéből – erre irányuló támogatási kérelem alapján – támogatás nyújtható * 

a) szakirányú oktatási célt szolgáló tanműhely létesítéséhez, ha az képzőközpontként való működésre irányuló szándékhoz kapcsolódik, illetve

b) képzőközpont szakirányú oktatási célt szolgáló meglévő tanműhelyében folytatott szakirányú oktatás tárgyi feltételeinek fejlesztéséhez.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti támogatás (a továbbiakban: tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatás) iránti támogatási kérelmet a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon közzétett adattartalomnak megfelelően kell benyújtani. A szakképzésért felelős miniszter a támogatási kérelem benyújtását követő hatvan napon belül dönt a támogatás odaítéléséről.

(3) *  A tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatás mértékét az alapján kell meghatározni, hogy

a) a beruházás milyen mértékben járul hozzá a szakirányú oktatásban alkalmazott technológia modernizálásához, innovatív eszközök alkalmazásához,

b) *  a képzőközpont a szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatott tanulók, illetve képzésben részt vevők létszámának növelésére vonatkozóan mekkora létszámot vállalt, amelyet legalább három egymást követő tanév átlagában fenntart,

c) a beruházással érintett tanműhely társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett településen van-e,

d) *  a beruházás elősegíti-e a képzőközpont vállalati kapcsolatainak, magyarországi jelenlétének erősítését vagy kiterjesztését

azzal, hogy a támogatás mértéke szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatott tanulónként, illetve képzésben részt vevő személyenként a tízezer eurónak megfelelő forintösszeget, kedvezményezettenként a két és félmillió eurónak megfelelő forintösszeget nem haladhatja meg. * 

(4) A tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatás azonos elszámolható költségek esetén nem halmozható más támogatással.

(5) *  A tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatáshoz kapcsolódó tevékenység – kivéve a beruházáshoz kapcsolódó kiviteli terv elkészítése – megkezdésének napja nem lehet korábbi a támogatási döntés meghozatalának napjánál.

(6) *  A fenntartási időszak alatt a tárgyi eszköz termelési célra történő használatából származó bevételt a kedvezményezett köteles az általa folytatott szakirányú oktatás céljaira fordítani a támogató által meghatározott módon.

337. § * 

338. § (1) A foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprészéből nem nyújtható költségvetési támogatás annak, * 

a) aki az ugyanazon támogatótól korábban kapott költségvetési támogatásra vonatkozó beszámolási kötelezettségének nem tett eleget,

b) akinek a támogatási kérelem benyújtásakor

ba) *  a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprész javára elszámolandó lejárt esedékességű és nem teljesített kötelezettsége áll fenn, vagy

bb) esedékessé vált és meg nem fizetett adótartozása – ide nem értve az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat –, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása van.

(2) *  A foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprésze terhére a 335. § 1. pont b) és c) alpontja, 2. pont b)–d) és f) alpontja, valamint 2. és 3. pontja alapján nyújtott költségvetési támogatás kedvezményezettjének a költségvetési támogatás felhasználásával összefüggésben felmerülő működtetési költségei finanszírozására a költségvetési támogatás legfeljebb öt százaléka használható fel.

339. § (1) *  A foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprésze terhére nyújtott költségvetési támogatásra az Ávr. VI. Fejezetét az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A támogatási kérelem az Ávr. 69. § (1) bekezdésében és 75. § (2) bekezdésében foglaltakat tartalmazza. A támogatási szerződés megkötéséhez, illetve a támogatói okirat kiadásához a támogatási kérelemhez csatolt nyilatkozatokat, dokumentumokat csak akkor kell újra benyújtani, ha az a támogatási kérelem benyújtása óta megváltozott.

(3) Ha a költségvetési támogatás minden feltételét jogszabály vagy a Kormány egyedi határozata meghatározza, az Ávr. 69. § (1) bekezdése és 75. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatokat a támogatási szerződés szövegébe, illetve a támogatói okirathoz kapcsolódóan kell megtenni, az Ávr. 69. § (1) bekezdése és 75. § (2) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó dokumentumokat pedig a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban meghatározott határidőben kell benyújtani. Ennek hiányában a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat hatálya nem áll be. A hibák, hiányosságok pótlására az Ávr. 70. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Hibátlan és hiánytalan teljesítés esetén a támogató ennek tényét megállapítja és a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat hatálybalépésének napját közli a kedvezményezettel. Az Ávr. 101/A. §-át és 7. mellékletét az e bekezdés szerinti költségvetési támogatásra nem kell alkalmazni.

(4) A részbeszámolási, beszámolási kötelezettség teljesítéséig a támogató felfüggesztheti a költségvetési támogatás folyósítását, ha a kedvezményezett az azonos támogatási jogviszonyból származó részbeszámolási kötelezettségének, illetve ugyanattól a támogatótól korábban kapott költségvetési támogatásra vonatkozó beszámolási kötelezettségének az új támogatási jogviszonyban számára biztosított költségvetési támogatás folyósításának napjáig nem vagy nem megfelelő módon tett eleget. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.

(5) *  A kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítása céljából a támogató előzetes tájékoztatása esetén vonhat be közreműködőt. A támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban a közreműködő igénybevétele a támogató előzetes jóváhagyásához köthető. Közreműködőként olyan személy vehető igénybe, akivel az Áht. alapján támogatási szerződés is köthető lenne. A kedvezményezett a közreműködőért a Ptk. szerint felel. Ha a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat lehetővé tette, a részbeszámolóban, beszámolóban a kedvezményezett által igénybe vett közreműködő nevére és címére szóló számviteli bizonylatok is elszámolhatók.

(6) Ha a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat azt kifejezetten előírja, a kedvezményezett a beszámolási kötelezettségét a beszámoló Ávr. 93. § (1) bekezdése szerinti tartalmára vonatkozó olyan nyilatkozatával is teljesítheti, amely tartalmazza, hogy a költségvetési támogatást a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban meghatározott támogatási célnak megfelelően, jogszerűen és a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban meghatározottak szerint használta fel. Ebben az esetben a nyilatkozathoz a kedvezményezett csatolja az Ávr. 93. § (3) bekezdése szerinti összesítőt.

(7) A költségek felmerülését igazoló, eredeti számviteli bizonylatokat – abban az esetben is, ha a beszámolóhoz nem kell mellékelni – a kedvezményezett köteles záradékkal ellátni, amelyben jeleznie kell, hogy a számviteli bizonylaton szereplő összegből mekkora összeget számolt el a támogatásból.

113. Az Szkt. 110/A. §-ához  * 

340. § (1) *  A foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprészének felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kezelő szervként végzi, ennek keretében ellátja az Áht. 6/B. § (3) bekezdésében a kezelő szervnek meghatározott feladatokat.

(2) A kezelő szervi feladatok ellátásának előirányzati fedezetét a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal költségvetésében kell megtervezni és elszámolni.

(3) *  A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a kezelő szervi feladatok ellátására lebonyolító szervet vehet igénybe. A lebonyolító szerv ezzel összefüggő feladatainak ellátására a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos elkülönített állami pénzalap képzési alaprésze költségvetési kiadási előirányzatának legfeljebb a fejezetet irányító szerv által meghatározott része használható fel.

(4) A lebonyolító szervvel a kezelő szerv megállapodást köt. A lebonyolító szerv a kezelő szerv által adott és a megállapodásba foglalt megbízás alapján a kezelő szerv nevében és képviseletében eljárva – a kezelő szerv vagy jogszabály alapján erre feljogosított más személy vagy testület által meghozott támogatási döntés alapján – jogosult támogatási szerződést kötni, illetve támogatói okiratot kiadni.

341. § *  A nem állami szakképző intézmény tekintetében a jogszabály alapján igénybe vehető működési támogatás, átlagbér alapú támogatás és ezek összesített egyenlegének rendezése keretében járó támogatás, gyermek- és tanulóétkeztetéshez nyújtott támogatás és a tankönyvtámogatás igénylésére, folyósítására, elszámolására és ellenőrzésére a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet] III/A. Fejezetét kell alkalmazni, azzal, hogy köznevelési alapfeladat alatt a szakképzési alapfeladatot, köznevelési intézmény alatt a szakképző intézményt, pedagógus alatt az oktatót és a pedagógus munkakörben foglalkoztatott alkalmazottat, oktatásért felelős miniszter alatt a szakképzésért felelős minisztert, Oktatási Hivatal alatt a szakképzési államigazgatási szervet, a köznevelés információs rendszere alatt a szakképzés információs rendszerét kell érteni.

XLIII. FEJEZET

A SZAKKÉPZÉS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

114. Az Szkt. 111. §-ához

342. § (1) A szakképzés információs rendszerében

a) *  a regisztrációs és tanulmányi alaprendszer részeként kell nyilvántartani

aa) a szakképzési intézménytörzsnek a 343. § (1) és (2) bekezdése szerint kezelt adatait,

ab) a tanulók és a képzésben részt vevő személyek nyilvántartásának az Onytv. 1/A. melléklet II. részében meghatározott adatait,

ac) a korai iskolaelhagyás megelőzését támogató rendszer adatait,

ad) az alkalmazotti nyilvántartásnak az Onytv. 1/A. melléklet III. részében meghatározott adatait,

ae) a szakképző intézmény fenntartásával kapcsolatos pénzügyi és gazdálkodási adatokat,

af) a szakképző intézményt és fenntartóját érintő ellenőrzések eredményét,

ag) *  a szakképzési tankönyvjegyzékkel és a tankönyvrendeléssel kapcsolatos adatokat,

ah) az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (a továbbiakban: OSAP) keretében a szakképző intézménytől begyűjtött adatokat és

ai) az adatszolgáltatásra kötelezettekkel történő kommunikációra szolgáló felületet,

b) * 

c) *  az elektronikus vizsgarendszer részeként kell nyilvántartani

ca) a szakmai vizsga lebonyolításához szükséges adatokat, a szakmai vizsga alapján kiadott oklevelek, illetve szakmai bizonyítványok adatait és a törzslapkivonatok adatait, valamint

cb) a képesítő vizsga lebonyolításához szükséges adatokat és a képesítő vizsga alapján kiadott képesítő bizonyítványok adatait,

d) *  a köznevelés információs rendszere részeként kell nyilvántartani az érettségi vizsga lebonyolításához szükséges adatokat, valamint az érettségi vizsga alapján kiadott érettségi bizonyítványok és a törzslapkivonatok adatait.

(1a) *  A szakképzés információs rendszeréből elektronikus adatkapcsolaton keresztül kell

a) a köznevelés információs rendszere számára átadni

aa) a szakképző intézményi felvételi eljárás lebonyolításához szükséges adatokat,

ab) az Szkt. 40. § (1) bekezdés d) pontja szerinti munkakörben foglalkoztatott alkalmazott minősítéséhez szükséges adatokat,

ac) a tanköteles gyermekek nyilvántartása működéséhez és az ezzel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges adatokat,

ad) az országos középiskolai tanulmányi versennyel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges adatokat,

ae) az Nkt. 80. §-a szerinti országos mérések-értékelések lebonyolításához szükséges adatokat,

b) az oktatási igazolványok intézményi adminisztrációs rendszere számára a diákigazolvány és a pedagógusigazolvány igényléséhez szükséges adatokat, valamint

c) az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szervnek átadni az oktatási azonosító szám kiadásával összefüggésben

ca) a tanulónak az Onytv. 1/A. melléklet II. rész 1. pont a), d), e), g) és i) alpontja és

cb) az alkalmazottnak az Onytv. 1/A. melléklet III. rész 1. pont a)–l) alpontja

alapján kezelt adatait.

(2) *  Az Onytv.-ben meghatározottak szerint elektronikus adatkapcsolaton keresztül kell átadni a többcélú köznevelési intézmény tekintetében a szakképzés információs rendszere, a többcélú szakképző intézmény tekintetében pedig a köznevelés információs rendszere számára az érintett oktatási nyilvántartás vezetéséhez szükséges adatokat.

(3) *  A szakképző intézmény által ellátott felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódóan az Fktv.-ben előírt adatszolgáltatási kötelezettséget a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe a regisztrációs és tanulmányi alaprendszer felnőttképzési moduljából elektronikus adatkapcsolaton keresztül történő adatátadással kell teljesíteni.

(4) *  A szakképzés információs rendszerében tárolt valamennyi adat statisztikai célra vagy tudományos kutatás céljára feldolgozható, és arra személyazonosításra alkalmatlan módon átadható. Az adatkérés módját és költségét a szakképzési államigazgatási szerv határozza meg. A statisztikai céllal készült adatok a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon megjeleníthetők.

343. § (1) A szakképzési intézménytörzs tartalmazza

a) a szakképző intézmény

aa) hivatalos nevét,

ab) székhelyét és a szakképzési alapfeladatot ellátó telephelyeit,

ac) adószámát, költségvetési szervként működő szakképző intézmény esetében törzskönyvi azonosító számát, KSH statisztikai számjelét,

ad) telefonszámát, e-mail címét, faxszámát és honlapjának címét (a továbbiakban együtt: elérhetőség),

ae) alapító okiratának keltét, illetve nem állami szakképző intézmény esetében a működést megalapozó végleges működési engedélyt, a nyilvántartásba vételről szóló dokumentumot, a működéshez szükséges határozat számát, keltét és az engedélyező hatóság nevét,

b) a szakképző intézmény alapítójának és fenntartójának típusát, a) pont aa)–ad) alpontjában meghatározott adatait és – az Onytv. 1/A. melléklet I. rész 1. pont a) alpontja alapján – a törvényes képviseletére jogosult személy családi és utónevét, beosztását és elérhetőségét,

c) a feladatellátási helyen célját szolgáló épület működtetője a) pont aa)–ad) alpontjában meghatározott adatait,

d) – az Onytv. 1/A. melléklet I. rész 1. pont b) alpontja alapján – a főigazgató, a kancellár és az igazgató családi és utónevét és elérhetőségét,

e) feladatellátási helyenként – az oktatás munkarendje szerinti bontásban – az elérhető szakmák megnevezését és azonosítóját,

f) a felvehető legmagasabb tanulólétszámot.

(2) A szakképzési intézménytörzsben a szakképző intézmény hat számjegyből álló OM azonosítóval szerepel. Szakképzési centrum esetében a szakképzési centrum rendelkezik OM azonosítóval, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézményt a szakképzési centrum OM azonosítójához „/” jellel kapcsolódó pozitív egész arab számokból képzett alszám azonosítja.

(3) A működő szakképzési centrum, illetve a szakképző intézmény

a) OM azonosítója,

b) hivatalos neve,

c) székhelye és a szakképzési alapfeladatot ellátó telephelyei,

d) törvényes képviseletére jogosult személy neve és elérhetősége,

e) fenntartójának a b)–d) pontban meghatározott adatai

a szakképzési tájékoztatási és információs központ keretében működtetett honlapon bárki számára naprakészen és térítésmentesen hozzáférhető. * 

(4) A szakképzési intézménytörzsben a (2) bekezdés szerinti OM azonosítóval szerepel a szünetelő, a megszűnt szakképző intézmény, a szünetelő, a megszűnt feladatellátási hely, továbbá a szünetelés időtartama, a megszűnés időpontja, valamint a változással kapcsolatban a hatálybalépés időpontja és a változás jogcíme.

344. § (1) A szakképző intézmény a szakképzés információs rendszerében közzéteszi

1. a felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót,

2. a beiratkozásra meghatározott időt, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok számát,

3. a térítési díj és a tandíj mértékét, az igénybe vehető kedvezményeket, ideértve azok jogosultsági és igénylési feltételeit is,

4. a szakképző intézménnyel kapcsolatos – nyilvános megállapításokat tartalmazó – vizsgálatok, ellenőrzések felsorolását, idejét,

5. a szakképző intézmény nyitvatartásának rendjét, éves munkaterv alapján a tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjait,

6. a szakképző intézmény szakmai programját, szervezeti és működési szabályzatát és házirendjét,

7. a betöltött munkakörök alapján az oktatók végzettségét és szakképzettségét,

8. az osztályok számát és az egyes osztályokban a tanulók létszámát,

9. a tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatokat,

10. az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a tanulmányok alatti vizsga tervezett idejét,

11. – évenként feltüntetve – az érettségi vizsga átlageredményeit,

12. az egyéb foglalkozás igénybevételének lehetőségét.

(2) A szakképző intézmény a honlapján – szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetén a szakképzési centrum honlapján – közzéteszi a 343. § (1) bekezdés a) pont aa), ae) alpontjában és az (1) bekezdésben meghatározott adatokat.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatokat az október elsejei állapotnak megfelelően kell közzétenni és azokat szükség szerint, de legalább tanévenként egyszer, az OSAP-jelentés megküldését követő tizenöt napon belül felül kell vizsgálni.

345. § *  A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet

a) 14–18. §-át kell alkalmazni az oktatási azonosító szám kiadására és a változásbejelentésre,

b) 19. §-át és 20. §-át kell alkalmazni a pénzügyi és gazdasági adatok nyilvántartására,

c) 25. §-át és 26. §-át kell alkalmazni az egyes adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésére

azzal, hogy köznevelési intézmény és a nevelési-oktatási intézmény alatt a szakképző intézményt, Oktatási Hivatal alatt – az oktatási azonosító szám kiadása kivételével – a szakképzési államigazgatási szervet, KIR alatt a szakképzés információs rendszerét, miniszter alatt a szakképzésért felelős minisztert, tanuló alatt a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt, pedagógus alatt az oktatót és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottat kell érteni.

346. § A szakképzés információs rendszerében tárolt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni, és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletes szabályait az Stt. 28. §-a szerinti megállapodásban kell rögzíteni.

115. Az Szkt. 112. §-ához

347. § (1) *  Az életpálya-tanácsadás és a pályaorientáció feladatainak ellátásában részt vesz az alapfokú iskolai oktatást nyújtó köznevelési intézmény, a szakképző intézmény, a gazdasági kamara, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság, valamint a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek.

(2) Az életpálya-tanácsadás és a pályaorientáció feladatainak ellátásában részt vevő személyek tevékenységét a szakképzési államigazgatási szerv koordinálja.

348. § A pályaorientációs szolgáltatás keretében biztosítani kell a szakképzést célzó tájékoztatás nyújtását, személyre szabott műhelylátogatást, egyes szakmák kipróbálását, előadások tartását, közös rendezvények megszervezését, szakképzési tanácsadó hálózat működtetését, szakemberek részvételét kötelező foglalkozásokon, szakkörök és tematikus nyári táborok megszervezését, a tanulói igények felmérését kérdőíves formában, interaktív feladatok, filmek és játékok kidolgozását, valamint tanulmányi versenyek szervezését. A pályaorientációs szolgáltatás keretében a megváltozott munkaképességű személyek igényeihez és képességeikhez igazodó szolgáltatásokat kell nyújtani.

349. § *  A szakképzési államigazgatási szerv országos és vármegyei szintű programnaptárt vezet és tesz ingyenesen elérhetővé a pályaorientációs szolgáltatások keretében nyújtott szolgáltatásokról, azok időpontjáról, megszervezésének helyéről és tartalmáról.

350. § A szakképzési államigazgatási szerv gondoskodik arról, hogy az életpálya-tanácsadás és a pályaorientáció az Európai Unió irányelveihez igazodóan kerüljön megszervezésre.

116. Az Szkt. 113. §-ához

351. § (1) A korai iskolaelhagyás megelőzését támogató rendszert a szakképzési államigazgatási szerv a regisztrációs és tanulmányi alaprendszer részeként működteti.

(2) A korai iskolaelhagyás megelőzését támogató rendszer szakképző intézményenként, telephelyenként és évfolyamonként tartalmazza a korai iskolaelhagyással veszélyeztetett olyan tanulók létszám szerint összesített adatát, akik számára támogatás indokolt az alábbi okokból: * 

a) tudásuknak a tanév végi vagy félévi minősítésekor az egy tizedesjegyig számított tanulmányi átlageredmény 2,5 alatt van vagy egy félév alatt vagy a megelőző tanévhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat,

b) félévkor vagy a tanítási év végén tudásuk értékelésekor és minősítésekor egy vagy több tantárgyból elégtelen (1) osztályzatot kaptak,

c) évfolyamismétlésre kötelezettek,

d) az adott tanév első félévének első napjától február tizedikéig és az adott tanév második félévének első napjától június harmincadikáig terjedő időszakban ötven foglalkozást és egyéb foglalkozást elérő igazolatlan mulasztással rendelkeznek,

e) a menedékjogról szóló szerint menekültek, oltalmazottak, menedékesek,

f) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint veszélyeztetettnek minősülnek, ideiglenes hatállyal elhelyezettek vagy nevelésbe vettek, vagy

g) az alábbi feltételek közül legalább kettő fennáll:

ga) a d) pontban meghatározott időszakra vonatkoztatva a száz foglalkozást és egyéb foglalkozást elérő igazolt mulasztással rendelkeznek,

gb) kiemelt figyelmet igénylő tanulók a kiemelten tehetséges tanulók kivételével,

gc) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek,

gd) a szakképzésbe tizenhatodik életévük betöltését követően léptek be.

(3) *  A korai iskolaelhagyás megelőzését támogató rendszerbe a szakképző intézmény a korai iskolaelhagyással veszélyeztetett tanulók létszámát a (2) bekezdésben meghatározott adatok szerint összesítve, valamint az alkalmazott intézkedéseket feladatellátási helyenként összesített formában, évfolyamonkénti és tantárgyankénti bontásban az adott tanév első félévére vonatkozóan február tizedikéig és az adott tanév második félévére vonatkozóan június harmincadikáig feltölti a korai iskolaelhagyás megelőzését támogató rendszerbe. A (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben a tantárgyat is meg kell adni.

(4) *  A szakképzési államigazgatási szerv a szakképző intézmény és a fenntartó számára március hónap utolsó napjáig, a második félév tekintetében augusztus tizedikéig értékeli a szakképző intézmény szintjén történő beavatkozások előrehaladását, és arról április hónap utolsó napjáig, illetve a második félév tekintetében augusztus hónap utolsó napjáig tájékoztatja a szakképző intézményt és a fenntartót.

(5) *  A korai iskolaelhagyás megelőzését támogató rendszer segítségével azonosított figyelmeztető jelek alapján a szakképző intézmény olyan intézkedéseket alkalmaz, amelyek keretében korszerű, tanulóközpontú szakmai oktatási eszközökkel, a szakképző intézményi sikerességet támogató együttműködésekkel segíti a tanuló előrehaladását, kiemelt figyelemmel a képességek, készségek kibontakoztatására, az esélyteremtést szolgáló tevékenységekre.

(6) *  A szakképzési államigazgatási szerv október utolsó napjáig tájékoztatást ad a szakképzésért felelős miniszternek a megelőző tanév járási szintű adatainak megoszlásáról.

(7) A szakképzésért felelős miniszter a szakképzési államigazgatási szerv tájékoztatása alapján január harmincegyedikéig összefoglaló jelentést készít a Kormány számára a megelőző év összesített adatairól és intézkedéseiről.

NYOLCADIK RÉSZ

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

117. Az Szkt. 119. § (3) bekezdéséhez

352. § (1) A Magyarországon működő külföldi szakképző intézményekről vezetett nyilvántartás – a más nyilvántartásban közhiteles adatként szereplő adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(2) A külföldi szakképző intézményekről vezetett nyilvántartás tartalmazza – az Szkt.-ben meghatározott adatok mellett – tartalmazza

a) a szakképző intézmény

aa) hivatalos nevét,

ab) székhelyét és telephelyét,

ac) alapító okiratának számát,

ad) nyilvántartásba-vételi számát,

b) a fenntartó

ba) nevét,

bb) Magyarországon bejegyzett címét.

(3) A Magyarországon működő külföldi szakképző intézmény köteles bejelentkezni a szakképzés információs rendszerébe és abba jogszabályban meghatározottak szerint adatot szolgáltatni.

KILENCEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XLIV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

118. Hatályba léptető rendelkezések

353. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2020. február 15-én lép hatályba.

(2) A XLI. Fejezet 2021. január 1-jén lép hatályba.

119. Átmeneti rendelkezések

354. § (1) A 2020. május 31-ét megelőzően létesített tanulói jogviszony keretében szervezett szakmai vizsgára e rendeletet 2020. szeptember 1-jétől kell alkalmazni. Az ezt megelőzően szervezett szakmai vizsgát – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak és a szakképzési feladatot ellátó hatóság kijelölése és a szakképzési hatósági feladatok ellátása szabályainak e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerint kell lebonyolítani azzal, hogy a szakmai vizsga idegen nyelven a 272. § (5) bekezdése szerint szervezhető meg.

(2) Az a vizsgázó, aki a komplex szakmai vizsgáját az e rendelet hatálybalépését megelőző egy éven túl kezdte meg, a 2019. december 31-én hatályos szakmai és vizsgakövetelmény szerint tehet javító- és pótlóvizsgát, ha arra legkésőbb e rendelet hatálybalépésétől számított harminc napon belül jelentkezik.

(3) Az Szkt. 125. § (5) bekezdése szerinti szakmai vizsga esetén

a) a 260. § (1) bekezdés a) pontja szerinti interaktív vizsgatevékenységnek minősül a szakképzésért felelős miniszter által a Kormány adott ágazatért felelős tagjának egyetértésével, a tanulóra irányadó szakmai és vizsgakövetelmény szerinti tartalommal kiadott központi írásbeli vagy központi gyakorlati vizsgatétel alapján lebonyolított vizsgatevékenység,

b) *  a tanulóra irányadó szakmai és vizsgakövetelmény szerinti tartalommal készített gyakorlati feladatsor és központi szóbelivizsga-tételsor alapján lebonyolított szóbeli és a gyakorlati vizsgatevékenység együttesen minősül a 260. § (1) bekezdés b) pontja szerinti projektfeladatnak,

c) *  ha a tanulóra irányadó szakmai és vizsgakövetelmény a 290. § szerinti minősítésnél szigorúbb követelményt határoz meg, a 290. § helyett azt kell alkalmazni.

(3a) *  Az Szkt. 125. § (5) és (9) bekezdése szerinti szakmai vizsga esetén a 289. § nem alkalmazható.

(4) Ha az Szkt. 125. § (5) bekezdése szerinti szakmai vizsga az Szkt. 125. § (1) bekezdés a) pontja szerinti képzés keretében olyan mellék-szakképesítés megszerzésére irányul, amely érettségi végzettséghez kötött vagy a szakmai vizsga teljesítésére az ágazati érettségi vizsgatárgy beszámításával kerül sor, a komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak a mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsga dokumentálására, értékelésére és a bizonyítvány kiállítására vonatkozó, e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályait is alkalmazni kell.

(5) *  Az Szkt. 125. § (9) bekezdése szerinti esetben a szakmai bizonyítványt a nyomtatványnak a vizsgaszervező vezetője számára kijelölt aláíráshelyen az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője helyett a szakmai vizsgát lefolytató szakképző intézmény igazgatója, a nyomtatványnak a vizsgabizottság elnöke számára kijelölt aláíráshelyen a vizsgabizottság értékelési feladatokat ellátó tagja írja alá.

355. § Az a tanuló, aki hátrányos vagy halmozottan hátrányos vagy rászorultsági helyzete alapján

a) 2020. szeptember 1-jét megelőzően az Arany János Tehetséggondozó Programban vagy az Arany János Kollégiumi Programban szakgimnáziumi képzésben létesített tanulói jogviszonyt,

b) az e rendelet hatálybalépésekor az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Programban vesz részt vagy

c) az a) és b) pont szerinti programok bármelyikére a 2020/2021. tanévre felvételt nyert,

a teljes képzési időszak befejezéséig az Arany János Tehetséggondozó Programra, az Arany János Kollégiumi Programra, és az Arany János Kollégiumi- Szakközépiskolai Programra vonatkozó, 2020. augusztus 31-én hatályos szabályok szerint részesül a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet és a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/2013. (VIII. 9.) EMMI rendelet szerint biztosított pedagógiai támogatásokban.

355/A. § *  A többcélú köznevelési intézmény szakképzésialapfeladat-ellátása keretében szakmai oktatásban részt vevő tanulója számára a 2020/2021. tanévben nyújtott ösztöndíjat a szakmai oktatás 1. mellékletben meghatározott időtartamáig, de legkésőbb a tanulói jogviszony megszűnéséig az Szkt. 59. § (1) bekezdése és a 170–173. § szerint kell biztosítani.

355/B. § * 

356. § (1) A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal – azok megszűnéséig – ellátja a 2019. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések alapján az állami szakképzési és felnőttképzési szerv felelősségi körébe utalt feladatokat.

(2) *  A 39. §-tól eltérően a 2010. január 29-ét megelőzően kiadott és elveszett, ellopott, megrongálódott vagy megsemmisült bizonyítványról a bizonyítványmásodlatot és Europasskiegészítő-másodlatot – kérelemre – a vizsgaszervező, ha az jogutód nélkül megszűnt, a vizsgaszervező székhelye szerint illetékes főjegyző állítja ki a vizsgatörzslap alapján. Vizsgatörzslap hiányában a bizonyítvány megszerzését és tartalmát igazoló más okirat alapján a vizsgaszervező, illetve a főjegyző pótbizonyítványt, illetve – kérelemre – ahhoz kapcsolódóan Europass-kiegészítőt állít ki. A pótbizonyítványban, illetve az Europass-kiegészítőben azokat az adatokat lehet feltüntetni, amelyek a kiállítás alapjául szolgáló okiratból megállapíthatók. A bizonyítványmásodlatért, a pótbizonyítványért és az Europass-kiegészítőért a 6. mellékletben meghatározott térítési díjat kell fizetni.

357. § * 

358. § *  (1) E rendelet hatálybalépését megelőzően a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter egyedi döntésével nyújtható képzési, továbbá tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatások részletes szabályairól szóló 3/2015. (II. 13.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) alapján benyújtott, de elbírálásra nem került kérelmek, valamint az NGM rendelet 13. § (3) bekezdése alapján a kérelem benyújthatóságára vonatkozóan megerősítő állásfoglalással rendelkező szándéknyilatkozat esetében az NGM rendeletet kell alkalmazni, kivéve, ha a kérelmező e rendelet hatálybalépésétől számított harminc napon belül e rendelet szerinti új támogatás iránti kérelmet nyújt be.

(2) A 247. § (1) bekezdésétől eltérően az a duális képzőhely, aki az e rendelet hatálybalépésekor képzési, tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásra vonatkozó támogatási jogviszonyából fennálló és a 247. § (1) bekezdésében meghaladó mértékű létszám fenntartására kötelezett, a fenntartási időszakban a fenntartási kötelezettség részeként a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban meghatározott számú tanulóval és képzésben részt vevő személlyel köthet szakképzési munkaszerződést, illetve az Szkt. 125. § (3) bekezdése szerinti esetben tanulószerződést.

359. § * 

360. § (1)–(3) * 

(4) *  A 61. §-nak a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló 319/2020. (VII. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: MódR1.) történő módosítása nem érinti a MódR1. hatálybalépésekor már kiadott alapító okiratok érvényességét, azonban az alapító okiratot az annak a MódR1. hatálybalépését követő módosításánál e rendeletnek megfelelően módosítani kell.

360/A. § * 

361. § (1) Ha a szakképző intézmény az e rendeletben meghatározott végzettségű és szakképzettségű oktatóval nem tudja a szakmai oktatást megszervezni, legfeljebb öt év határozott időtartamig alkalmazhatja azt is, aki a nyelvvizsga letétele kivételével a munkakör betöltéséhez az e rendeletben meghatározott végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette, a mindennapos testnevelés oktatására pedig azt is, aki testnevelő-edzői szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és sportoktatói vagy sportedzői szakképesítéssel rendelkezik.

(2) A 134. § (2) bekezdésétől eltérően a szakirányú oktatásban oktatóként az e rendelet hatálybalépését követően továbbra is foglalkoztatható az, aki államilag elismert, legalább középfokú szakirányú szakképzettséggel és legalább ötéves, az érintett szakképzettségnek megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezik, ha 2020. június 30-án az Nkt. 2019. december 31-én hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottjaként foglalkoztatva van. E rendelet hatálybalépését követően az e bekezdésben meghatározott végzettségű személlyel a szakképző intézményben szakirányú oktatásra új jogviszony nem létesíthető.

361/A. § * 

361/B. § * 

361/C. § * 

361/D. § *  (1) A szakmai programnak a szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó kormányrendelet-módosításokról szóló 292/2023. (VII. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: MódR4.) megállapított 14. § (2) bekezdés 5. pontjának való megfeleltetését 2024. augusztus 31-éig kell elvégezni.

(2) A MódR4.-gyel megállapított 247. § (2) bekezdését a MódR4. hatálybalépésekor már megkötött támogatási szerződésre, illetve kiadott támogatói okiratra is kell alkalmazni.

361/E. § *  (1) E rendeletnek a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló 391/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: MódR5.) módosított 177/A. § (4) bekezdését, valamint 177/B. § (5) bekezdését 2023. február 1-jétől kell alkalmazni.

(2) A MódR5. által módosított 177/A. § (4) bekezdése, valamint 177/B. § (5) bekezdése alapján a 2023. február 1. és a MódR5. hatálybalépése közötti időszakra járó honvéd kadét és a honvédelmi árvák ösztöndíját egy összegben, legkésőbb a MódR5. hatálybalépését követő 60. napig kell a tanuló részére kifizetni.

(3) Ha a honvéd kadét ösztöndíjban, illetve a honvédelmi árvák ösztöndíjában részesülő tanulói jogviszonya a MódR5. hatálybalépése előtt szűnt meg, akkor részére – a MódR5. által módosított 177/A. § (4) bekezdése, valamint 177/B. § (5) bekezdése alapján megállapított – ösztöndíj időarányos részét egy összegben, legkésőbb a MódR5. hatálybalépését követő 60. napig kell kifizetni.

120. A rendelet hivatalos rövid megjelölése

362. § E rendeletnek más jogszabályban alkalmazandó rövid megjelölése: Szkr.

121. Az Európai Unió jogának való megfelelés

363. § (1) *  Ez a rendelet

a) a fiatal személyek munkahelyi védelméről szóló, 1994. június 22-i 94/33/EK tanácsi irányelvnek,

b) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK tanácsi irányelv 11. cikk (1) bekezdés b) pontjának és 21. cikkének,

c) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének,

d) *  a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való beutazásának és tartózkodásának feltételeiről és a 2009/50/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. október 20-i (EU) 2021/1883 európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikk (1) bekezdés c) pontjának,

e) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 27. cikk (1) bekezdésének,

f) a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13-i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikk (1) bekezdés c) pontjának,

g) a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikk (1) és (2) bekezdésének,

h) a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2014. február 26-i 2014/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 23. cikk (1) bekezdés g) pontjának,

i) a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv 22. cikke,

j) a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló, 2018. december 11-i 2018/2001/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 18. cikk (3), (4) és (6) bekezdésének

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(3) A 338. § a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet I. és II. Fejezetének és III. Fejezet 31. cikkének hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez

Szakmajegyzék

A B C D E F G H I J
1 *  Ágazat Szakma azonosító száma Szakma Szakmai oktatás időtartama tanulói jogviszonyban Digi-
tális Kom-
peten-
cia
2 *  Magyar Képesítési
Keretrend-
szer szint
Képzési terület Ágazati besoro-
lás
Szakma-
sorszám
megnevezése szakmairánya az Szkt. 20. § (1) bekezdés a) pontja és 21. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szakmai oktatásban az Szkt. 20. § (1) bekezdés b) pontja és 21. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szakmai oktatásban Keret-
rend-
szer szint
3 5 0724 01 01 Bányaipari technikus 5 év 2 év 6
4 4 0724 01 02 Bányaművelő 3 év 2 év 5
5 4 0724 01 03 Fémelőállító 3 év 2 év 5
6 Bányászat 4 0724 01 04 Fluidumkitermelő 3 év 2 év 5
7 és kohászat 5 0724 01 05 Fluidumkitermelő technikus 5 év 2 év 6
8 5 0715 01 06 Kohász- és öntésztechnikus Kohász
Öntész
5 év 2 év 6
9 4 0715 01 07 Öntvénykészítő Könnyűfém
Vas és acél
3 év 2 év 5
10 Egészség- 5 0911 02 01 Fogtechnikus 3 év 7
11 ügyi technika 4 0914 02 02 Optikaitermék-
készítő
3 év 2 év 5
12 5 0914 02 03 Optikus 2 év 6
13 *  5 0913 03 01 Általános ápoló 6 év 3 év 5
14 *  Egészség-
ügy
5 0913 03 02
Egészségügyi asszisztens
Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus
Endoszkópos asszisztens
Fogászati asszisztens Gyógyszertári asszisztens Kardiológiai és angiológiai asszisztens
Klinikai neurofiziológiai
asszisztens
Perioperatív asszisztens
Radiográfiai asszisztens
5 év 2 év 5
15 5 0914 03 03
Egészségügyi laboráns
Klinikai laboratóriumi asszisztens
Szövettani asszisztens
5 év 2 év 5
16. * 
16a * 
17 5 0914 03 05
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
Hematológiai és transzfuziológiai szakasszisztens
Kémiai laboratóriumi szakasszisztens
Mikrobiológiai szakasszisztens
6 év 3 év 6
18 *  5 0915 03 06 Ortopédiai műszerész 2 év 5
19 *  5 0910 03 07
Perioperatív szakasszisztens
Aneszteziológiai szakasszisztens Műtéti szakasszisztens 6 év 3 év 5
20 *  5 0914 03 08
Radiográfiai szakasszisztens
CT/MR szakasszisztens
Nukleáris medicina szakasszisztens Intervenciós szakasszisztens Sugárterápiás szakasszisztens
6 év 3 év 6
21 *  5 0923 03 09
Rehabilitációs terapeuta
Fizioterápiás asszisztens Gyógymasszőr 5 év 2 év 5
22 * 
22a *  5 0913 03 11 Mentőápoló 5 év 2 év 5
22b *  4 0913 03 12 Alapápolási munkatárs 3 év 2 év 4
22c *  Egészség-
ügy
5 0913 03 13 Csecsemő-
és gyermekápoló
5 év 2 év 5
23 5 0714 04 01
Automatikai technikus
Autóipar
Energetika és petrolkémia Épület-
automatizálás Gyártástechnika
5 év 2 év 7
24 Elektro-
nika és
4 0713 04 02 Elektronikai műszerész 3 év 2 év 5
25 elektro-
technika
5 0714 04 03 Elektronikai technikus 5 év 2 év 7
26 5 0713 04 04 Erősáramú elektrotechnikus 5 év 2 év 7
27 5 0714 04 05 Ipari informatikai technikus 5 év 2 év 7
28 5 0714 04 06 Közlekedés-
automatikai technikus
5 év 2 év 7
29 4 0713 04 07
Villanyszerelő
Épület-
villamosság
Villamos hálózat
Villamos készülék és berendezés
3 év 2 év 5
30 5 0721 05 01 Bor- és pezsgőgyártó technikus 5 év 2 év 6
31 4 0721 05 02 Édességkészítő 3 év 2 év 4
32 5 0721 05 03 Élelmiszer-
ellenőrzési technikus
5 év 2 év 6
33 5 0721 05 04 Élelmiszeripari gépésztechnikus 5 év 2 év 6
34 4 0721 05 05 Élelmiszeripari gépkezelő 3 év 2 év 4
35 Élelmi-
szeripar
5 0721 05 06 Erjedés- és üdítőital-ipari
technikus
5 év 2 év 6
36 4 0721 05 07 Erjedés- és üdítőital-ipari termékkészítő 3 év 2 év 4
37 4 0721 05 08 Hentes és húskészítmény-
készítő
3 év 2 év 4
38 5 0721 05 09 Húsipari technikus 5 év 2 év 6
39 4 0721 05 10 Kistermelői élelmiszer-
előállító
3 év 2 év 4
40 4 0721 05 11 Pék 3 év 2 év 4
41 4 0721 05 12 Pék-cukrász 3 év 2 év 4
42 5 0721 05 13 Sütő- és cukrászipari technikus 5 év 2 év 6
43 4 0721 05 14 Szőlész-borász 3 év 2 év 4
44 5 0721 05 15 Tartósítóipari technikus 5 év 2 év 6
45 4 0721 05 16 Tartósítóipari-
termék-készítő
3 év 2 év 4
46 5 0721 05 17 Tejipari technikus 5 év 2 év 6
47 4 0721 05 18 Tejtermékkészítő 3 év 2 év 4
48 *  4 0732 06 01 Ács 3 év 2 év 4
49 4 0732 06 02 Bádogos 3 év 2 év 4
50 4 0732 06 03 Burkoló 3 év 2 év 4
51 4 0732 06 04 Épületszobrász és műköves 3 év 2 év 4
52 4 0732 06 05 Festő, mázoló, tapétázó 3 év 2 év 4
53 Építőipar 5 0732 06 06 Hídépítő és
-fenntartó technikus
5 év 2 év 5
54 4 0732 06 07 Kőfaragó 3 év 2 év 4
55 4 0732 06 08 Kőműves 3 év 2 év 4
56 5 0732 06 09 Magasépítő technikus 5 év 2 év 5
57 5 0732 06 10 Mélyépítő technikus 5 év 2 év 5
58 4 0732 06 11 Szárazépítő 3 év 2 év 4
59 4 0732 06 12 Szerkezetépítő és -szerelő 3 év 2 év 4
60 4 0732 06 13 Szigetelő 3 év 2 év 4
61 4 0732 06 14 Tetőfedő 3 év 2 év 4
62 4 0732 06 15 Útépítő és útfenntartó 3 év 2 év 4
63 5 0732 06 16 Útépítő, vasútépítő és
-fenntartó technikus
5 év 2 év 5
64 5 0732 07 01 Épületgépész technikus 5 év 2 év 6
65 Épület-
gépészet
4 0732 07 02 Hűtő- és szellőzésrendszer-
szerelő
3 év 2 év 5
66 4 0732 07 03 Központifűtés- és gázhálózat-
rendszer-szerelő
3 év 2 év 5
67 4 0732 07 04 Víz- és csatornarendszer-
szerelő
3 év 2 év 5
68 Fa- és 4 0722 08 01 Asztalos 3 év 2 év 4
69 bútoripar 5 0722 08 02 Faipari technikus 5 év 2 év 5
70 4 0723 08 03
Kárpitos
3 év 2 év 4
71 Gazdál-
kodás és menedzs-
ment
5 0411 09 01 Pénzügyi-
számviteli ügyintéző
5 év 2 év 6
72 5 0411 09 02 Vállalkozási ügyviteli ügyintéző 5 év 2 év 6
73 4 0715 10 01 CNC-programozó 4 év 3 év 6
74 4 0715 10 02 Építő-, szállító- és munkagép-
szerelő
3 év 2 év 4
75 4 0732 10 03 Épület- és szerkezetlakatos 3 év 2 év 4
76 Gépészet 4 0715 10 04 Finommechanikai műszerész 3 év 2 év 5
77 5 0715 10 05 Gépész technikus CAD-CAM
Ipar Vegyipar
5 év 2 év 6
78 5 0715 10 06 Gépgyártás-
technológiai technikus
5 év 2 év 6
79 4 0715 10 07 Gépi és CNC forgácsoló 3 év 2 év 5
80 4 0715 10 08 Hegesztő 3 év 2 év 4
81 4 0715 10 09 Ipari gépész Ipar
Vegyipar
3 év 2 év 5
82 5 0716 10 10 Légijármű-
műszerész technikus
5 év 2 év 6
83 5 0716 10 11 Légijármű-szerelő technikus 5 év 2 év 6
84 4 0715 10 12 Szerszám- és készülékgyártó 3 év 2 év 5
85 5 0716 10 13 Vasútijármű-
szerelő technikus
5 év 2 év 6
86 5 1031 11 01 Fegyvergyártó szaktechnikus 6 év 3 év 6
87 5 1031 11 02 Fegyverműszerész technikus 5 év 2 év 6
88 5 1031 11 03 Fegyveroptikai szaktechnikus 6 év 3 év 6
89 Honvé-
delem
5 1031 11 04
Honvéd altiszt
Állami légijármű műszerész Állami légijármű szerelő
Híradó
Katonai informatikai rendszer-
üzemeltető
Katonai pénzügyi
Légi vezetés
Műszerész, fegyver-
műszerész
Műszerész, páncéltörő-
rakéta műszerész
Parancsnok, ABV védelmi
Parancsnok, Légvédelmi rakéta és tüzér
Repülésbiztosító
Speciális felderítő, Elektronikai hadviselés
Speciális felderítő,
Rádió-
elektronikai felderítő Szerelő, Műszakigép-
szerelő
Szerelő, Páncélos- és gépjárműszerelő
2 év 6
90 5 1031 11 05 Honvéd kadét Gépjármű mechatronikai technikus (szerviz)
Elektronikai technikus Honvédelmi igazgatási ügyintéző Infokommuni-
kációs hálózatépítő és
-üzemeltető technikus Informatikai rendszer- és alkalmazás-
üzemeltető Környezet-
védelmi technikus (környezet-
védelem)
Logisztikai technikus
5 év 2 év 7
91 5 0612 12 01 Infokommunikációs hálózatépítő
és -üzemeltető technikus
5 év 2 év 8
92 Informati-
ka és távközlés
5 0612 12 02 Informatikai rendszer- és alkalmazás-
üzemeltető technikus
5 év 2 év 8
93 5 0613 12 03 Szoftverfejlesztő és -tesztelő 5 év 2 év 8
94 5 0714 12 04 Távközlési technikus 5 év 2 év 8
95 5 0417 13 01 Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus Általános gyártás
Gépjármű-
gyártás
Kereskedelmi logisztika
5 év 2 év 6
96 Keres-
kedelem
4 0416 13 02 Kereskedelmi értékesítő 3 év 2 év 5
97 5 0416 13 03 Kereskedő és webáruházi technikus 5 év 2 év 6
98 Környezet-
védelem és vízügy
4 0712 14 01 Hulladék-
feldolgozó munkatárs
3 év 2 év 4
99 5 0712 14 02
Környezetvédelmi technikus
Hulladék-
hasznosító,
-feldolgozó
Igazgatás
Környezet-
védelem
Természet-
védelem
5 év 2 év 6
100 4 1021 14 03 Vízügyi munkatárs 3 év 2 év 4
101 5 1021 14 04
Vízügyi technikus
Területi vízgazdálkodó Települési vízgazdálkodó Vízgépészet 5 év 2 év 6
102 *  Közleke-
dés és
5 1041 15 01 Hajózási technikus 5 év 2 év 5
103 *  szállít- 4 1041 15 02 Képesített hajós 3 év 2 év 4
104 *  mányozás 4 0722 15 03 Kishajóépítő és
-karbantartó
3 év 2 év 4
105 *  közlekedés 5 0716 15 04 Kocsivizsgáló technikus 5 év 2 év 5
106 *  alágazat 5 1041 15 08 Vasútforgalmi szolgálattevő technikus 5 év 2 év 5
107 *  Közleke-dés és szállít-
mányozás
5 1041 15 05 Közlekedés-
üzemvitel-ellátó technikus
Hajózási
Közúti
Vasúti
Légi
5 év 2 év 6
108 *  – szállít-
mányozás alágazat
5 1041 15 06 Logisztikai technikus Logisztika és szállítmányozás
Vasúti árufuvarozás
5 év 2 év 6
109 *  5 1041 15 07 Postai üzleti ügyintéző 5 év 2 év 5
110 *  Kreatív – kreatív-
ipar alágazat
4 0723 16 01 Bőrtermékkészítő Bőrdíszműves Cipőkészítő Kesztyűkészítő Ortopédiai
cipész
3 év 2 év 4
111 *  5 0212 16 02 Divat-, jelmez- és díszlettervező Divattervező
Jelmez- és díszlettervező
5 év 2 év 5
112 *  4 0723 16 03 Divatszabó Férfiszabó
Női szabó
3 év 2 év 4
113 *  4 0214 16 04 Kerámia- és porcelánkészítő Gipszmodell-
készítő
Kerámia- és porcelántárgy-
készítő
Porcelánfestő
3 év 2 év 4
114 *  5 0723 16 05 Könnyűipari technikus Bőrfeldolgozó-
ipar
Cipőkészítő
Ortopédiai cipész
Ruhaipar
Textilipar
5 év 2 év 5
115 *  4 0723 16 06 Textilgyártó Fonó
Kötő
Nemszőtt-
termék gyártó
Szövő
3 év 2 év 4
116 *  Kreatív – 5 0212 16 07 Dekoratőr 5 év 2 év 5
117 *  kreatív vizuális alágazat 5 0213 16 08 Fotográfus Kreatív fotográfus
Művészeti fotográfus
5 év 2 év 6
118 *  5 0213 16 09 Grafikus 5 év 2 év 5
119 *  5 0211 16 10 Mozgókép- és animációkészítő 5 év 2 év 5
120 *  5 0211 16 11 Nyomdaipari technikus Nyomdaipari előkészítő
Nyomdaipari gépmester
Nyomtatvány-
feldolgozó
5 év 2 év 5
121 *  4 0211 16 12 Nyomdász Nyomdaipari előkészítő
Nyomdaipari gépmester
Nyomtatvány-
feldolgozó
3 év 2 év 4
122 *  Kreatív – 5 0211 16 13 Hangtechnikus 5 év 2 év 5
123 *  kreatív színház- és hang-
technika alágazat
5 0413 16 14 Színház- és rendezvénytechnikus Porondtechnikus
Színpadi hangtechnikus
Színpadi világítás-
technikus
Színpadi vizuáltechnikus
Színpad-
technikus
5 év 2 év 5
124 4 0821 17 01 Erdőművelő-
fakitermelő
3 év 2 év 4
125 5 0821 17 02 Erdésztechnikus Vadgazdálkodás
Erdőgazdál-
kodás
5 év 2 év 5
126 5 0810 17 03 Földmérő, földügyi és
térinformatikai technikus
5 év 2 év 5
127 Mező-
gazdaság és erdészet
4 0811 17 04
Gazda
Állattenyésztő
Lovász
Növény-
termesztő
3 év 2 év 4
128 4 0812 17 05 Kertész 3 év 2 év 4
129 5 0812 17 06 Kertésztechnikus Dísznövény-
termesztő, virágkötő Gyógynövény-
termesztő Gyümölcs-
termesztő
Parképítő és
-fenntartó
Zöldség-
termesztő
5 év 2 év 5
130 4 0810 17 07 Mezőgazdasági gépész 3 év 2 év 4
131 5 0810 17 08 Mezőgazdasági gépésztechnikus 5 év 2 év 5
132 5 0811 17 09 Mezőgazdasági technikus Állattenyésztő
Növény-
termesztő
5 év 2 év 5
132a *  Oktatás 5 0188 25 01 Oktatási szakasszisztens 5 év 2 év 5
132b *  Oktatás 5 0188 25 02 Óvodai nevelő 5 év 2 év 5
133 Rendészet és közszol-
gálat
5 0413 18 01 Közszolgálati technikus Közigazgatási ügyintéző
Rendészeti technikus
5 év 2 év 6
134 4 1032 18 02 Rendészeti őr 3 év 2 év 4
135 5 1032 18 03
Rendőr tiszthelyettes
Bűnügyi
Határrendészeti
Közlekedési
Közrendvédelmi
2 év 6
136 5 0716 19 01 Alternatív járműhajtási technikus 6 év 3 év 7
137 4 0716 19 02 Autógyártó 3 év 2 év 4
138 4 0715 19 03 Fémszerkezet-
felület-bevonó
3 év 2 év 4
139 Speciali-
zált gép-
és jármű-
gyártás
5 0716 19 04
Gépjármű-
mechatronikai technikus
Gyártás
Motorkerékpár-
és versenymotor-
szerelés
Szerviz
5 év 2 év 6
140 4 0716 19 05
Gépjármű mechatronikus
Gyártás
Motorkerékpár karbantartás
Szerviz
3 év 2 év 5
141 4 0715 19 06 Gyártósori gépbeállító 3 év 2 év 4
141a *  4 0716 19 14 Hibrid és elektromos gépjármű-
mechatronikus
4 év 3 év 4
142 5 0715 19 07 Ipari szerviztechnikus 5 év 2 év 7
143 4 0716 19 08 Járműfényező 3 év 2 év 4
144 5 0714 19 09 Járműipari karbantartó technikus 6 év 3 év 7
145 4 0716 19 10 Járműkarosszéria-
előkészítő, felületbevonó
3 év 2 év 6
146 4 0716 19 11 Karosszéria-
lakatos
3 év 2 év 4
146a. *  4 0716 19 14 Lakókocsi- és lakóautógyártó, szerelő 3 év 2 év 4
147 5 0714 19 12 Mechatronikai technikus 5 év 2 év 6
148 4 0714 19 13 Mechatronikus karbantartó 3 év 2 év 5
149 Sport 5 1014 20 01 Fitness-wellness instruktor 5 év 2 év 4
150 5 1014 20 02 Sportedző (a sportág
megjelölésével) – sportszervező
5 év 2 év 4
151 Szépészet 5 1012 21 01 Fodrász 5 év 2 év 6
152 5 1012 21 02 Kéz- és lábápoló technikus Kézápoló és köröm-
kozmetikus
Speciális lábápoló
5 év 2 év 5
153 5 1012 21 03 Kozmetikus technikus 5 év 2 év 5
154 4 0922 22 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő 3 év 2 év 3
155 5 0922 22 02 Kisgyermek-
gondozó, -nevelő
5 év 2 év 5
156 Szociális 4 0923 22 03 Szociális ápoló és gondozó 3 év 2 év 3
157 5 0923 22 04 Szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens 5 év 2 év 5
158 5 0923 22 05 Szociális és mentálhigiénés szakgondozó 3 év 5
159 5 0923 22 06 Szociális és rehabilitációs
szakgondozó
5 év 2 év 5
160 4 1013 23 01 Cukrász 3 év 2 év 5
161 5 1013 23 02 Cukrász szaktechnikus 5 év 2 év 6
162 4 1013 23 03 Panziós-fogadós 3 év 2 év 6
163 Turizmus-
vendég-
látás
4 1013 23 04 Pincér – vendégtéri szakember 3 év 2 év 5
164 4 1013 23 05 Szakács 3 év 2 év 5
165 5 1013 23 06 Szakács szaktechnikus 5 év 2 év 6
166 5 1015 23 07 Turisztikai technikus Idegenvezető
Turisztikai szervező
5 év 2 év 6
167 5 1013 23 08 Vendégtéri szaktechnikus 5 év 2 év 6
168 4 0722 24 01 Abroncsgyártó 3 év 2 év 5
169 5 0722 24 02 Gumiipari technikus 5 év 2 év 6
170 4 0711 24 03 Gyógyszer-
készítmény-gyártó
3 év 2 év 5
171 4 0722 24 04 Műanyag-
feldolgozó
3 év 2 év 4
172 Vegyipar 5 0722 24 05 Műanyag-
feldolgozó technikus
5 év 2 év 5
173 4 0722 24 06 Papírgyártó és
-feldolgozó, csomagolószer-
gyártó
Csomagolószer-
gyártó
Papírgyártó és
-feldolgozó
3 év 2 év 5
174 5 0722 24 07 Papírgyártó és
-feldolgozó, csomagolószer-
gyártó technikus
Csomagolószer-
gyártó
Papírgyártó és
-feldolgozó
5 év 2 év 6
175 5 0711 24 08 Vegyész technikus Általános laboráns
Termelési folyamatirányító
5 év 2 év 6
176 4 0711 24 09 Vegyipari rendszerkezelő 3 év 2 év 5

2. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez * 

Záradékok

I. A szakmai oktatáshoz kapcsolódóan alkalmazható záradékok

A B
1 Záradék szövege Érintett nyomtatványok
2 Felvéve (VAGY) Átvéve (VAGY) A (VAGY) Az {határozat száma} számú határozattal áthelyezve a (VAGY) az {szakképző intézmény neve}-ba. Napló (a továbbiakban: N.), Törzslap (a továbbiakban: Tl.), Bizonyítvány (a továbbiakban: B.)
3 A (VAGY) Az {bizonyítvány száma} számú fordítással hitelesített bizonyítvány alapján tanulmányait a (VAGY) az {évfolyam száma betűvel kiírva} évfolyamon folytatja. Tl.
4 Felvette a (VAGY) az {szakképző intézmény neve}. Tl., N.
5 Tanulmányait évfolyamismétléssel kezdheti meg vagy osztályozó vizsga letételével folytathatja. Tl., N.
6 {tantárgy megnevezése} tantárgyból tanulmányait egyéni előrehaladás szerint végzi. N., Tl., B.
7 Mentesítve a (VAGY) az {tantárgy megnevezése} tantárgyból az értékelés és a minősítés alól. N., Tl., B.
8 A (VAGY) Az {tantárgy megnevezése} tantárgy {évfolyam száma} évfolyamainak követelményeit egy tanévben teljesítette a következők szerint: {követelmények teljesítésének módja} N., Tl., B.
9 egyes tantárgyak látogatása alól a (VAGY) az {tanév megjelölése} tanévben felmentve {felmentés oka} miatt. (KIEGÉSZÜLHET:) Osztályozó vizsgát köteles tenni. N., Tl., B.
10 Tanulmányait egyéni tanulmányi rendben folytatja. N., Tl.
11 Mentesítve a (VAGY) az {a mentesítéssel érintett tantárgy neve} tantárgy tanulása alól. A mentesítés oka: {a mentesítés oka} N., Tl., B.
12 Tanulmányi idejének megrövidítése miatt a (VAGY) az {évfolyam megjelölése} évfolyam tantárgyaiból osztályozó vizsgát köteles tenni. N., Tl.
13 A (VAGY) Az {évfolyam megjelölése} évfolyamra megállapított tantervi követelményeket a tanulmányi idő megrövidítésével teljesítette. N., Tl., B.
14 A (VAGY) Az {tantárgy megnevezése} tantárgy látogatása alól felmentve
{felmentés kezdő időpontja}-tól {felmentés záró időpontja}-ig. (KIEGÉSZÜLHET:) Osztályozó vizsgát köteles tenni.
N.
15 Mulasztása miatt nem osztályozható, az oktatói testület határozata értelmében osztályozó vizsgát tehet. N., Tl.
16 Az oktatói testület határozata: a (VAGY) az {évfolyam megjelölése} évfolyamba léphet. N., Tl., B.
17 A tanuló a (VAGY) az {évfolyam megjelölése} évfolyam követelményeit egy tanítási évnél hosszabb ideig, {teljesítés időtartama} hónap alatt teljesítette. N., Tl.
18 A (VAGY) Az {tantárgy megnevezése} tantárgyból javítóvizsgát tehet. A javítóvizsgán {tantárgy megnevezése} tantárgyból {kapott osztályzat betűvel és számmal kiírva} osztályzatot kapott, a (VAGY) az {évfolyam megjelölése} évfolyamba léphet. N., Tl., B.
19 A (VAGY) Az {évfolyam megjelölése} évfolyam követelményeit nem teljesítette. Évfolyamot ismételni köteles. N., Tl., B.
20 A javítóvizsgán a (VAGY) az {tantárgy megnevezése} tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott. Évfolyamot ismételni köteles. Tl., B.
21 A (VAGY) Az {tantárgy megnevezése} tantárgyból {osztályozó vizsga időpontja} napján osztályozó vizsgát tett. N., Tl.
22 Osztályozó vizsgát tett. Tl., B.
23 A (VAGY) Az {tantárgy megnevezése} tantárgy alól {felmentés oka} okból felmentve. Tl., B.
24 Az osztályozó vizsga (VAGY) A beszámoltató vizsga (VAGY) A különbözeti vizsga (VAGY) A javítóvizsga letételére {dátum} napjáig halasztást kapott. Tl., B.
25 Az osztályozó vizsgát (VAGY) A javítóvizsgát engedéllyel a (VAGY)
az {szakképző intézmény megnevezése} független vizsgabizottság előtt tette le.
Tl., B.
26 Tanulmányait {megszakítás oka} okból megszakította, a tanulói jogviszonya
(VAGY) a felnőttképzési jogviszonya {dátuma} napjáig szünetel.
Tl.
27 A tanuló tanulói jogviszonya kimaradással (VAGY) {tantárgy megnevezése} tantárgyból igazolatlan mulasztás miatt (VAGY) egészségügyi alkalmasság miatt (VAGY) térítési díj, tandíj fizetési hátralék miatt (VAGY) {szakképző intézmény megnevezése} való átvétel miatt megszűnt, a létszámból törölve. Tl., B., N.
28 {fegyelmező intézkedés megnevezése} fegyelmező intézkedésben részesült. N.
29 {fegyelmi büntetés megnevezése} fegyelmi büntetésben részesült. (KIEGÉSZÜLHET:) A fegyelmi büntetés végrehajtása {dátum} napjáig felfüggesztve. Tl.
30 (TANKÖTELES TANULÓ IGAZOLATLAN MULASZTÁSA ESETÉN:) A tanuló {tantárgy megnevezése} tantárgy igazolatlan mulasztása miatt a tanuló törvényes képviselőjét felszólítottam. (VAGY) A tanuló ismételt {tantárgy megnevezése} tantárgy igazolatlan mulasztása miatt a tanuló törvényes képviselője ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztem. Tl., N.
A felszólításra vonatkozó záradékot nem kell bejegyezni a B. és Tl. dokumentumokra.
31 A (VAGY) Az {helyesbítéssel érintett szövegrész} szót (VAGY) osztályzatot {helyesbített szövegrész} helyesbítettem. Tl., B.
32 A bizonyítvány {lap sorszáma} lapját téves bejegyzés miatt érvénytelenítettem. B.
33 Ezt a póttörzslapot a (VAGY) az {elvesztés vagy megsemmisülés oka} következtében elvesztett (VAGY) megsemmisült eredeti helyett a (VAGY) az {kiállítás alapja} adatai alapján állítottam ki. Pót. Tl.
34 Ezt a bizonyítványmásodlatot az elveszett (VAGY) megsemmisült eredeti bizonyítvány helyett a (VAGY) az {kiállítás alapja} adatai alapján állítottam ki. Pót. Tl.
35 A bizonyítványt {kérelmező neve} kérelmére a (VAGY) az {bizonyítvány száma} számú bizonyítvány alapján, téves bejegyzés miatt állítottam ki. Tl., B.
36 Pótbizonyítvány. Igazolom, hogy {tanuló vagy képzésben részt vevő személy neve} a (VAGY) az {szakképző intézmény neve} {évfolyam megjelölés} évfolyamát a (VAGY) az {tanév megjelölése} tanévben eredményesen elvégezte. Pót. B.
37 Érettségi vizsgát tehet. Tl., B.
38 A szakirányú oktatásról mulasztását {felmentés kezdő időpontja}-tól {felmentés záró időpontja}-ig pótolhatja. Tl., B., N.
39 Ezt a naplót {dátum} tanítási nappal lezártam. N.
40 Ezt az osztályozó naplót a (VAGY) az {tanuló vagy képzésben részt vevő személy osztályozó naplóbeli megjelölése betűvel és számmal kiírva} osztályozott tanulóval (VAGY) képzésben részt vevő személlyel lezártam. N.
41 Igazolom, hogy a tanuló a (VAGY) az {tanév megjelölése} tanévben {közösségi szolgálat időtartama} óra közösségi szolgálatot teljesített. B.
42 A tanuló teljesítette a rendes érettségi vizsga megkezdéséhez szükséges közösségi szolgálatot. Tl.

II. A szakmai vizsgához kapcsolódóan alkalmazható záradékok

A B
1 Záradék szövege Érintett nyomtatványok
2 *  A (VAGY) Az {szakmai megnevezése} szakma megszerzésére irányuló szakmai vizsgán elkövetett szabálytalanság miatt a (VAGY) az {akkreditált szakképzési vizsgaközpont neve} a vizsgától eltiltotta. Javítóvizsgát tehet. Vizsgatörzslap (a továbbiakban: VTl.)
3 A (VAGY) Az {szakma megnevezése} szakma megszerzésére irányuló szakmai vizsgán igazolható okból nem jelent meg vagy azt nem tudta befejezni. Pótlóvizsgát tehet. VTl.
4 A (VAGY) Az {szakma megnevezése} szakma megszerzésére irányuló szakmai vizsgán igazolható ok nélkül nem jelent meg vagy azt megszakította. Javítóvizsgát tehet. VTl.
5 A (VAGY) Az {szakma megnevezése} szakma megszerzésére irányuló szakmai vizsgán a (VAGY) az {vizsgatevékenység megnevezése} vizsgatevékenység esetében elégtelen teljesítményt nyújtott. Javítóvizsgát tehet. VTl.
6 A szakmai vizsgán a vizsgakövetelményeknek megfelelt, a (VAGY) az {szakma megnevezése} szakma megszerzését igazoló oklevelet kapott. VTl.
7 A vizsgán a vizsgakövetelményeknek megfelelt, a (VAGY) az {szakma megnevezése} szakma megszerzését igazoló szakmai bizonyítványt kapott. VTl.
8 Ezt az oklevélmásodlatot az elveszett (VAGY) megsemmisült eredeti helyett {az eredetileg kiadott oklevél száma} adatai alapján állítottam ki. Oklevél (a továbbiakban: O.)
9 Ezt a szakmai bizonyítványmásodlatot az elveszett (VAGY) megsemmisült eredeti helyett {az eredetileg kiadott szakmai bizonyítvány száma} adatai alapján állítottam ki. Szakmai bizonyítvány
(a továbbiakban: SzB)
10 Az oklevelet{kérelmező neve} kérelmére a (VAGY) az {oklevél száma} számú oklevél alapján, téves bejegyzés miatt állítottam ki. O.
11 A szakmai bizonyítványt {kérelmező neve} kérelmére a (VAGY) az {szakmai bizonyítvány száma} számú szakmai bizonyítvány alapján, téves bejegyzés miatt állítottam ki. SzB.

3. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez * 

Az Europass oklevél-kiegészítő, az Europass szakmaibizonyítvány-kiegészítő és az Europass képesítőbizonyítvány-kiegészítő adattartalma

I. *  A szakma megszerzéséről kiállított oklevélhez, illetve a szakmai bizonyítványhoz kapcsolódóan

1. A SZAKMA MEGNEVEZÉSE

1.1. magyar nyelven

1.2. idegen nyelven

2. A KÉSZSÉGEK ÉS KOMPETENCIÁK LEÍRÁSA

3. BETÖLTHETŐ FOGLALKOZÁSOK KÖRE

4. AZ OKLEVÉL / A SZAKMAI BIZONYÍTVÁNY ALAPADATAI

4.1. Az oklevelet / a szakmai bizonyítványt kiállító szerv neve és státusza

4.2. Az oklevél / a szakmai bizonyítvány elismeréséért felelős nemzeti hatóság neve és státusza

4.3. Az oklevél / a szakmai bizonyítvány által tanúsított szakképzettség / szakképesítés szintje (nemzeti és nemzetközi)

4.3.1. ISCED-F 2013 kód

4.3.2. Európai Képesítési Keretrendszer szerint

4.3.3. Magyar Képesítési Keretrendszer szerint

4.3.4. Digitális Kompetencia Keretrendszer szerint

4.4. Osztályzási skála

4.5. A szakmai vizsgán elért eredmény osztályzata és százaléka

4.6. Az oklevél / a szakmai bizonyítvány

4.6.1. sorozatjele

4.6.2. sorszáma

4.6.3. kiállításának helye és időpontja

4.7. Továbblépés az oktatás/képzés következő szintjére

4.8. Nemzetközi megállapodások

4.9. Jogalap

5. AZ OKLEVÉL / A SZAKMAI BIZONYÍTVÁNY MEGSZERZÉSÉNEK HIVATALOSAN ELISMERT MÓDJAI

5.1. A szakmai oktatás

5.1.1. leírása

5.1.2. megoszlása a teljes program százalékában

5.1.3. időtartama (foglalkozások/hetek/hónapok/évek)

5.2. Oktatás teljes időtartama (foglalkozás/év)

5.3. Belépési követelmények

5.4. További információk

Kiállítás helye, dátuma

Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője

P. H.

II. *  A szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerzett képesítő bizonyítványhoz kapcsolódóan

6. A SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE

6.1. magyar nyelven

6.2. idegen nyelven

7. A KÉSZSÉGEK ÉS KOMPETENCIÁK LEÍRÁSA

8. BETÖLTHETŐ FOGLALKOZÁSOK KÖRE

9. A KÉPESÍTŐ BIZONYÍTVÁNY ALAPADATAI

9.1. A képesítő bizonyítványt kiállító szerv neve és státusza

9.2. A képesítő bizonyítvány elismeréséért felelős nemzeti hatóság neve és státusza

9.3. A képesítő bizonyítvány által tanúsított szakképesítés szintje (nemzeti és nemzetközi)

9.3.1. ISCED-F 2013 kód

9.3.2. Európai Képesítési Keretrendszer szerint

9.3.3. Magyar Képesítési Keretrendszer szerint

9.3.4. Digitális Kompetencia Keretrendszer szerint

9.4. Osztályzási skála

9.5. A képesítő vizsgán elért eredmény osztályzata és százaléka

9.6. A képesítő bizonyítvány

9.6.1. sorozatjele

9.6.2. sorszáma

9.6.3. kiállításának helye és időpontja

9.7. Továbblépés az oktatás/képzés következő szintjére

9.8. Nemzetközi megállapodások

9.9. Jogalap

10. A KÉPESÍTŐ BIZONYÍTVÁNY MEGSZERZÉSÉNEK HIVATALOSAN ELISMERT MÓDJAI

10.1. A szakmai képzés

10.1.1. leírása

10.1.2. megoszlása a teljes program százalékában

10.1.3. időtartama (foglalkozások/hetek/hónapok/évek)

10.2. Képzés teljes időtartama (foglalkozás/év)

10.3. Belépési követelmények

10.4. További információk

Kiállítás helye, dátuma

Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont vezetője

P. H.

4. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez

Irattári terv

A B C
1 Irattári tételszám Ügykör megnevezése Őrzési idő (év)
2 A) Vezetési, igazgatási és személyzeti ügyek
3 A.1. Intézménylétesítés, -átalakítás, -fejlesztés nem selejtezhető
4 A.2. Iktatókönyvek, iratselejtezési jegyzőkönyvek nem selejtezhető
5 A.3. Személyzeti ügy, bér- és munkaügy 50
6 A.4. Munkavédelem, tűzvédelem, balesetvédelem 10
7 A.5. Fenntartói irányítás 10
8 A.6. Ellenőrzés 20
9 A.7. Szerződések, bírósági, hatósági ügyek 10
10 A.8. Belső szabályzatok 10
11 A.9. Polgári védelem 10
12 A.10. Munkatervek, jelentések, statisztikák 5
13 A.11. Panaszügyek 5
14 B) Nevelési-oktatási ügyek
15 B.12. Nevelési-oktatási kísérletek, újítások 10
16 B.13. Törzslapok, póttörzslapok nem selejtezhető
17 B.14. Felvétel, átvétel 20
18 B.15. Tanulói fegyelmi és kártérítési ügyek 5
19 B.16. Naplók 5
20 B.17. Diákönkormányzat szervezése, működése 5
21 B.18. Pedagógiai szakszolgálati dokumentumok 5
22 B.19. Képzési tanács szervezése, működése 5
23 B.20. Szaktanácsadói, szakértői vélemények, javaslatok és ajánlások 5
24 B.21. Szakirányú oktatás szervezése 5
25 B.22. Vizsgajegyzőkönyvek 5
26 B.23. Tantárgyfelosztás 5
27 B.24. Gyermek- és ifjúságvédelem 3
28 B.25. Dolgozatok, témazárók, vizsgadolgozatok 1
29 B.26. Érettségi vizsga, szakmai vizsga 1
30 B.27. Közösségi szolgálat teljesítéséről szóló dokumentum 5
31 C) Gazdasági ügyek
32 C.28. Ingatlan-nyilvántartás, -kezelés, -fenntartás, határidő nélküli épülettervrajzok, helyszínrajzok, használatbavételi engedélyek
50
33 C.29. Leltár, állóeszköz-nyilvántartás, vagyonnyilvántartás, selejtezés 10
34 C.30. Éves költségvetés, költségvetési beszámolók, könyvelési bizonylatok
5
35 C.31. A tanműhely üzemeltetése 5
36 C.32. A tanulók, illetve a képzésben részt vevő személyek ellátása, juttatásai, térítési díjak
5
37 C.33. Támogatási ügyek 5

4/A. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez * 

A 2020. január 1-jét megelőzően érvényes Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítések kifutó rendszerben alkalmazandó súlyszorzója

A B C
1 Szakképesítés Súlyszorzó
2 azonosító száma megnevezése
3 3454301 Abroncsgyártó 1,86
4 3458201 Ács 2,18
5 5562101 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 1,30
6 5534402 Államháztartási mérlegképes könyvelő 1,46
7 5434404 Államháztartási ügyintéző 1,46
8 3162101 Állatgondozó 1,28
9 3462103 Állattartó szakmunkás 1,90
10 5462101 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus 1,87
11 5552503 Alternatív gépjárműhajtási technikus 1,17
12 5572301 Ápoló 1,63
13 3162102 Aranykalászos gazda 1,36
14 5521101 Aranyműves 1,40
15 5521202 Artista I. (a szakmairány megnevezésével) 1,20
16 5421201 Artista II. (a szakmairány megnevezésével) 1,47
17 3454302 Asztalos 1,86
18 2154301 Asztalosipari szerelő 1,19
19 3552201 Audio- és vizuáltechnikai műszerész 1,09
20 5472502 Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus 1,72
21 3584101 Autóbuszvezető 4,06
22 5452501 Autóelektronikai műszerész 1,75
23 3452101 Autógyártó 1,99
24 3552301 Automatikai berendezés karbantartó 1,17
25 5452301 Automatikai technikus 1,56
26 5452502 Autószerelő 1,88
27 5552501 Autótechnikus 1,26
28 5452503 Avionikus 1,77
29 3121201 Bábkészítő 1,19
30 3458202 Bádogos 1,72
31 3454402 Bányaművelő 1,66
32 5454401 Bányaművelő technikus 1,60
33 3581301 Belovagló 1,13
34 5552305 Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus 1,26
35 3172301 Betegkísérő 1,23
36 3258201 Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó 1,38
37 3152101 Bevontelektródás kézi ívhegesztő 1,48
38 3562102 Biogazdálkodó 1,13
39 3154101 Bolti hentes 1,25
40 5554101 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus 1,61
41 3154102 Borász 1,38
42 3454201 Bőrdíszműves 1,66
43 5454201 Bőrfeldolgozó-ipari technikus 1,61
44 3154201 Bőrtárgy készítő 1,19
45 5521102 Bronzműves és szoboröntő 1,40
46 3458213 Burkoló 1,66
47 5448101 CAD–CAM informatikus 1,45
48 3154202 Cipőfelsőrész-készítő 1,19
49 3454202 Cipőkészítő 1,60
50 3552101 CNC gépkezelő 1,58
51 5554102 Cukor- és édesipari szaktechnikus 1,81
52 3481101 Cukrász 1,86
53 2181401 Családellátó 1,27
54 3481401 Családi gazdálkodó 1,99
55 5572302 Csecsemő- és gyermekápoló 1,63
56 3154113 Csokoládétermék-gyártó 1,19
57 2154101 Csontozó munkás 1,21
58 3158201 Csőhálózatszerelő 1,38
59 5421101 Dekoratőr 1,60
60 3576201 Demencia gondozó 1,12
61 3581103 Diétás szakács 1,58
62 5521103 Díszítő festő 1,30
63 5521104 Díszlettervező 1,13
64 3421101 Díszműkovács 1,60
65 3462201 Dísznövénykertész 1,90
66 5421102 Divat- és stílustervező 1,50
67 5552401 Drog- és toxikológiai technikus 1,40
68 3454101 Édesipari termékgyártó 2,04
69 3272001 Egészségfejlesztési segítő 1,14
70 5534403 Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő 1,51
71 5521203 Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével) 1,20
72 5421202 Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével) 1,60
73 3434101 Eladó 1,60
74 3452201 Elektromechanikai műszerész 1,72
75 3452202 Elektromos gép- és készülékszerelő 1,72
76 3152201 Elektronikai gyártósori műszerész 1,45
77 3452203 Elektronikai műszerész 1,72
78 5452302 Elektronikai technikus 1,74
79 5552301 Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus 1,26
80 5552302 Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus 1,26
81 3134105 Élelmiszer-, vegyiáru eladó 1,19
82 5454101 Élelmiszeripari analitikus technikus 2,20
83 5452101 Élelmiszeripari gépésztechnikus 2,03
84 5454102 Élelmiszeripari technikus 1,83
85 3452111 Építő-, szállító- és munkagép-szerelő 1,47
86 3458203 Épület- és szerkezetlakatos 2,26
87 5458201 Épületgépész technikus 1,45
88 3458216 Épületszobrász és műköves 2,10
89 5452102 Erdészeti gépésztechnikus 2,02
90 3462301 Erdészeti szakmunkás 2,04
91 5462302 Erdésztechnikus 1,90
92 2162301 Erdőművelő 1,11
93 5472603 Ergoterapeuta 1,69
94 5554103 Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus 1,67
95 3454107 Erjedés- és üdítőitalipari termékgyártó 1,66
96 5452201 Erősáramú elektrotechnikus 1,74
97 5521107 Ezüstműves 1,21
98 2154302 Faipari gépkezelő 1,19
99 5454301 Faipari technikus 1,77
100 3162202 Faiskolai kertész 1,31
101 3162301 Fakitermelő 1,32
102 3154115 Falusi vendéglátó 1,24
103 3154301 Famegmunkáló 1,20
104 5486301 Fegyverműszerész 1,86
105 3454203 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító 1,86
106 3454204 Férfiszabó 1,86
107 3172501 Fertőtlenítő-sterilező 1,11
108 5421103 Festő 1,72
109 3458204 Festő, mázoló, tapétázó 1,72
110 3452102 Finommechanikai műszerész 1,86
111 5481301 Fitness-wellness instruktor 1,39
112 5472503 Fizioterápiás asszisztens 1,38
113 5454402 Fluidumkitermelő technikus 1,77
114 5481501 Fodrász 1,59
115 3481106 Fogadós 1,34
116 5472002 Fogászati asszisztens 1,58
117 5576201 Foglalkozás-szervező 1,30
118 5572401 Fogtechnikus 1,36
119 5472401 Fogtechnikus gyakornok 1,73
120 3152103 Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő 1,48
121 3454303 Formacikk-gyártó 1,86
122 5481001 Fotográfus és fotótermék-kereskedő 1,55
123 5458101 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus 1,58
124 3152104 Fröccsöntő 1,42
125 3558201 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő 1,40
126 3462101 Gazda 2,39
127 5448102 Gazdasági informatikus 1,74
128 3152105 Gázhegesztő 1,24
129 5454403 Gázipari technikus 1,67
130 5452103 Gépgyártástechnológiai technikus 2,36
131 3452103 Gépi forgácsoló 2,35
132 3452502 Gépjármű mechatronikus 1,99
133 3484101 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus 1,99
134 3452501 Gépjárműépítő, szerelő 1,99
135 5552303 Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus 1,26
136 5576202 Gerontológiai gondozó 1,08
137 3181103 Gondnok 1,10
138 5421104 Grafikus 1,60
139 5454302 Gumiipari technikus 2,05
140 5421203 Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével) 1,60
141 5472302 Gyakorló ápoló 2,04
142 5472303 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 2,02
143 5421501 Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) 1,66
144 5472504 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens 1,90
145 5472301 Gyakorló mentőápoló 1,88
146 5472505 Gyakorló szövettani asszisztens 2,03
147 3452105 Gyártósori gépbeállító 1,86
148 3176101 Gyermek- és ifjúsági felügyelő 1,23
149 5476101 Gyermekotthoni asszisztens 1,65
150 3562201 Gyógy- és fűszernövénytermesztő 1,44
151 5472604 Gyógymasszőr 1,87
152 5414001 Gyógypedagógiai segítő munkatárs 1,54
153 5552405 Gyógyszeripari szaktechnikus 1,34
154 3452401 Gyógyszerkészítmény-gyártó 2,10
155 5472003 Gyógyszertári asszisztens 1,83
156 3484103 Hajós szakmunkás 1,83
157 5484101 Hajózási technikus 1,36
158 3462401 Halász, haltenyésztő 1,66
159 5421301 Hangmester 1,77
160 5521501 Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével) 1,15
161 5521301 Hangtárvezető 1,45
162 3176102 Házi időszakos gyermekgondozó 1,32
163 5552306 Háztartási gépszervíz szaktechnikus 0,74
164 3452106 Hegesztő 2,35
165 5458202 Hídépítő és -fenntartó technikus 1,60
166 5486302 Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével) 2,01
167 5586301 Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével) 1,46
168 5486303 Honvédelmi igazgatási ügyintéző 1,69
169 5585001 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus 1,11
170 2185101 Hulladékgyűjtő és -szállító 0,94
171 2185102 Hulladékválogató és -feldolgozó 0,94
172 5554104 Hús- és baromfiipari szaktechnikus 1,44
173 3454103 Húsipari termékgyártó 1,86
174 3154105 Húskészítmény gyártó 1,14
175 3458205 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő 2,18
176 3558203 Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő 1,40
177 3154116 Hűtőipari munkás 1,12
178 5481201 Idegenvezető 1,50
179 5434701 Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző 1,64
180 5448103 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető 1,45
181 5548102 Információrendszer-szervező 1,17
182 5448106 Informatikai rendszerüzemeltető 1,74
183 3185305 Intézménytakarító 1,03
184 3452104 Ipari gépész 2,35
185 3454304 Ipari gumitermék előállító 1,86
186 5434603 Irodai titkár 1,80
187 5448201 IT mentor 1,45
188 3452503 Járműfényező 1,99
189 3452107 Járműipari fémalkatrész-gyártó 1,86
190 5552307 Járműipari karbantartó technikus 1,16
191 3452504 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó 1,99
192 3452505 Járműkarosszéria készítő, szerelő 1,99
193 5521204 Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével) 1,14
194 5421204 Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével) 1,50
195 5484110 Jegyvizsgáló 1,91
196 5521105 Jelmeztervező 1,21
197 3254302 Kádár, bognár 1,42
198 5472506 Kardiológiai és angiológiai asszisztens 1,38
199 3452506 Karosszérialakatos 1,99
200 3454205 Kárpitos 1,60
201 3154117 Keksz- és ostyagyártó 1,19
202 3421102 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével) 1,82
203 5421105 Kerámiaműves 1,86
204 3152501 Kerékpárszerelő 1,23
205 5434102 Kereskedelmi képviselő 1,83
206 5434101 Kereskedő 1,38
207 3462202 Kertész 1,90
208 5562201 Kertészeti szaktechnikus 1,39
209 2162201 Kerti munkás 0,92
210 3154205 Kesztyűs 1,24
211 2154303 Kézi könyvkötő 1,19
212 5421306 Kiadványszerkesztő technikus 1,35
213 3534501 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. 1,09
214 5534501 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. 1,09
215 5476102 Kisgyermekgondozó, -nevelő 1,65
216 3454305 Kishajóépítő, -karbantartó 1,59
217 3154118 Kistermelői élelmiszerelőállító 1,23
218 3454108 Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó 1,83
219 5521205 Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével) 1,11
220 5421205 Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével) 1,48
221 5572511 Klinikai fogászati higiénikus 1,16
222 5572518 Klinikai laboratóriumi szakasszisztens 1,40
223 5472507 Klinikai neurofiziológiai asszisztens 1,36
224 5452509 Kocsivizsgáló 1,75
225 5452104 Kohászati technikus 1,69
226 3154119 Konzervgyártó 1,19
227 2181101 Konyhai kisegítő 1,10
228 5521303 Korrektor 1,13
229 2121501 Kosárfonó 1,19
230 5481502 Kozmetikus 1,73
231 3458217 Kőfaragó 2,10
232 3458207 Kőfaragó, műköves és épületszobrász (OKJ 2017) 1,72
233 3458214 Kőműves 1,95
234 3454306 Könyvkötő – nyomtatványfeldolgozó 1,72
235 5485001 Környezetvédelmi technikus 1,43
236 5585002 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus 0,92
237 5452303 Közlekedésautomatikai műszerész 1,75
238 5434502 Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével) 1,80
239 3458209 Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő 2,18
240 5484102 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 1,53
241 5434501 Közszolgálati ügyintéző 1,69
242 2154201 Lakástextil-készítő 1,19
243 5472508 Látszerész és optikai áru kereskedő 1,55
244 5484103 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó 1,53
245 5558201 Létesítményi energetikus 1,13
246 2162101 Lóápoló és gondozó 1,32
247 5484111 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző 1,58
248 3462102 Lovász 1,90
249 5458203 Magasépítő technikus 1,49
250 5554105 Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus 1,44
251 5452304 Mechatronikai technikus 1,75
252 3452301 Mechatronikus-karbantartó 1,60
253 5458204 Mélyépítő technikus 1,49
254 5576203 Mentálhigiénés asszisztens 1,30
255 5572317 Mentésirányító 2,15
256 5572311 Mentőápoló 1,28
257 2121502 Mézeskalács-készítő 1,24
258 3452108 Mezőgazdasági gépész 1,99
259 5452105 Mezőgazdasági gépésztechnikus 2,17
260 3552102 Mezőgazdasági gépjavító 1,55
261 2162102 Mezőgazdasági munkás 1,07
262 5462102 Mezőgazdasági technikus 1,68
263 5521304 Mobilalkalmazás fejlesztő 1,09
264 3454104 Molnár 1,90
265 2162302 Motorfűrész-kezelő 1,27
266 3452507 Motorkerékpár-szerelő 1,69
267 5421303 Mozgókép- és animációkészítő 1,67
268 5521305 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1,09
269 3452109 Műanyagfeldolgozó 1,89
270 5452106 Műanyagfeldolgozó technikus 1,90
271 3152108 Műanyaghegesztő 1,42
272 3554301 Műbútorasztalos 1,30
273 5558202 Műemlékfenntartó technikus 1,23
274 3558204 Műemléki díszítőszobrász 1,08
275 3558205 Műemléki helyreállító 1,08
276 5448105 Műszaki informatikus 1,36
277 5552403 Műszeres analitikus 1,34
278 5421110 Művészeti és médiafotográfus 1,43
279 3421501 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) 1,86
280 5521206 Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) 1,33
281 5421206 Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével) 1,74
282 5434502 Nonprofit menedzser 1,15
283 3454206 Női szabó 1,86
284 5562102 Növényvédelmi szaktechnikus 1,51
285 5585003 Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus 1,11
286 5421307 Nyomdaipari technikus 1,50
287 3472501 Optikai üvegcsiszoló 1,72
288 5472602 Ortopédiai műszerész 1,86
289 5552304 Orvosi elektronikai technikus 1,25
290 5421106 Ötvös 1,86
291 5421207 Pantomimes 1,28
292 3154311 Papírgyártó 1,15
293 5552404 Papíripari technikus 1,46
294 5458102 Parképítő és fenntartó technikus 1,81
295 2162202 Parkgondozó 1,07
296 3552103 Patkolókovács 1,40
297 5414002 Pedagógiai és családsegítő munkatárs 1,43
298 3454105 Pék 2,04
299 3454111 Pék-cukrász 2,04
300 5434301 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) 1,78
301 5434401 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 1,53
302 5472004 Perioperatív asszisztens 1,40
303 3481103 Pincér 1,48
304 5484109 Postai üzleti ügyintéző 1,58
305 5576204 Pszichiátriai gondozó 1,08
306 5472509 Radiográfiai asszisztens 1,38
307 3134104 Raktáros 1,07
308 5476201 Rehabilitációs nevelő, segítő 1,65
309 3558206 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló 1,19
310 3486101 Rendészeti őr 1,73
311 5486101 Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) 2,17
312 5452510 Repülőgép szerelő 1,49
313 5454202 Ruhaipari technikus 1,50
314 3158204 Sírkő és műkőkészítő 1,28
315 3581101 Sommelier 1,44
316 3554101 Speciális állatfeldolgozó 1,33
317 5481302 Sportedző (a sportág megjelölésével) 1,50
318 5572602 Sportmasszőr 1,17
319 5554106 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus 1,55
320 2154102 Sütőipari és gyorspékségi munkás 1,28
321 3481104 Szakács 1,86
322 3134602 Számítógépes adatrögzítő 1,10
323 3148101 Számítógépes műszaki rajzoló 1,10
324 3452302 Számítógép-szerelő, karbantartó 1,71
325 3458210 Szárazépítő 1,60
326 5576205 Szenvedélybeteg gondozó 1,08
327 3452110 Szerszámkészítő 2,35
328 5521201 Színész 1,10
329 5452107 Színháztechnikus, szcenikus 2,19
330 5452108 Színpad- és porondtechnikus 1,43
331 5552102 Színpadi fénytervező 1,09
332 5552103 Színpadi magasépítő 0,61
333 2158201 Szobafestő 1,28
334 5421107 Szobrász 1,86
335 5476202 Szociális asszisztens 1,65
336 3476201 Szociális gondozó és ápoló 2,03
337 5476203 Szociális szakgondozó 1,65
338 5576206 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző 1,21
339 5421305 Szoftverfejlesztő 2,03
340 5521207 Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével) 1,23
341 5421208 Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével) 1,61
342 3454106 Szőlész-borász 1,86
343 5572521 Szövettani szakasszisztens 1,36
344 5521208 Táncos I. (a szakmairány megjelölésével) 1,23
345 5421209 Táncos II. (a szakmairány megjelölésével) 1,53
346 3454109 Tartósítóipari szakmunkás 1,79
347 5554107 Tartósítóipari szaktechnikus 1,61
348 5452305 Távközlési technikus 1,50
349 3584102 Tehergépkocsi-vezető 3,60
350 3454110 Tejipari szakmunkás 1,79
351 5554108 Tejipari szaktechnikus 1,44
352 5585004 Települési környezetvédelmi szaktechnikus 1,11
353 5548101 Térinformatikus 1,44
354 5558103 Térképész szaktechnikus 1,26
355 5585005 Természetvédelmi szaktechnikus 1,07
356 3458215 Tetőfedő 1,66
357 5454203 Textilipari technikus 1,65
358 5421108 Textilműves 1,72
359 2154202 Textiltermék-összeállító 1,19
360 3285303 Tisztítástechnológiai szakmunkás 0,99
361 5481203 Turisztikai szervező, értékesítő 1,45
362 3458211 Útépítő 1,90
363 5458205 Útépítő és -fenntartó technikus 1,60
364 5421109 Üvegműves 1,86
365 5434001 Üzleti szolgáltatási munkatárs 1,98
366 5586302 Vadászpuska műves 1,40
367 5462501 Vadgazdálkodási technikus 1,83
368 2154103 Vágóhídi munkás 1,21
369 5434402 Vállalkozási és bérügyintéző 1,53
370 5534407 Vállalkozási mérlegképes könyvelő 1,40
371 5434403 Vám-, jövedéki- és termékdíjügyintéző 1,53
372 5458206 Vasútépítő és -fenntartó technikus 1,60
373 5484105 Vasútforgalmi szolgálattevő 1,95
374 5484106 Vasúti árufuvarozási ügyintéző 1,35
375 5452511 Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő 1,75
376 5452512 Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője 1,75
377 5452513 Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője 1,75
378 5552504 Vasútijármű-technikus és diagnosztikus 1,32
379 5452403 Vegyész technikus 1,43
380 3452402 Vegyipari rendszerkezelő 1,47
381 5552406 Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus 1,17
382 5481101 Vendéglátásszervező 1,87
383 3481104 Vendéglátó eladó 1,43
384 3581102 Vendéglátó-üzletvezető 1,50
385 5521108 Vésnök 1,08
386 5558104 Vidékfejlesztési szaktechnikus 1,21
387 3452204 Villanyszerelő 2,18
388 3121501 Virágbolti eladó 1,10
389 3521502 Virágdekoratőr 1,28
390 3121502 Virágkötő 1,18
391 3421504 Virágkötő és virágkereskedő 1,83
392 3458212 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő 2,18
393 5585301 Vízépítő szaktechnikus 1,32
394 5485302 Vízgazdálkodó technikus 1,60
395 3558208 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő 1,40
396 5485303 Vízgépészeti technikus 1,60
397 3552501 Vízi sportmotor-szerelő 1,24
398 5485304 Víziközmű technikus 1,60
399 5585302 Vízminőség-védelmi szaktechnikus 1,18
400 3485302 Vízügyi szakmunkás 1,64
401 5521302 Webfejlesztő 1,09
402 3154112 Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó 1,24
403 3562202 Zöldség- és gyümölcstermesztő 1,25

4/B. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez * 

A tankönyvvé nyilvánítással összefüggésben alkalmazható szakértői díjak

A B C D E F G
1 Szakképzési tankönyv típusa Új eljárás Hosszabbítás Módosítás
2 módszertani szakmai technológiai
3 Könyv (ideértve a szótárt, a szöveggyűjteményt, az atlaszt, a kislexikont, a munkatankönyvet, a munkafüzetet és a feladatgyűjteményt) 5 000 Ft
A/5 nyomdai ívenként
6 000 Ft
A/5 nyomdai ívenként
20 000 Ft címenként 3 000 Ft
A/5 nyomdai ívenként
10 000 Ft címenként
4 Digitális tananyag és kiegészítő ismeretanyag online 26 000 Ft tan-
anyagonként
40 000 Ft tan-
anyagonként
20 000 Ft tan-
anyagonként
20 000 Ft tan-
anyagonként
5 Egyéb tanulmányi segédlet nem online 5 250 Ft
10 MB-
onként
9 000 Ft
10 MB-
onként
4 500 Ft
10 MB-
onként
4 500 Ft
10 MB-
onként
6 egyéb hangzó és videóanyag 235 Ft percenként 400 Ft percenként 170 Ft percenként 200 Ft percenként 670 Ft percenként

5. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez

A szakképzési tankönyv legmagasabb iskolai terjesztési ára (bruttó forint)

I. Alapár

A B C D E F
1 *  A szakképzési tankönyv típusa A szakképzési tankönyv nyomása, A szakképzési tankönyv A szakképzési tankönyv legmagasabb iskolai terjesztési alapára az előző évi rendelésszám alapján
2 *  gyártása terjedelme
A/5 ívben, illetve tanítási óraegysége
1–500 példány, illetve felhasználó között 501–1000 példány, illetve felhasználó között 1001–2000 példány, illetve felhasználó felett
3 *  Egyszínnyomás 1–10 ív 3 500 2 500 1 600
4 *  10,1–20 ív 5 500 3 800 2 100
5 *  20,1–30 ív 7 000 4 800 3 500
6 *  30,1–50 ív 8 300 6 300 3 900
7 *  50,1–80 ív 12 900 7 900 5 000
8 *  80,1 ív felett 13 900 9 400 6 000
9 *  Kartonált, Kétszínnyomás 1–10 ív 3 800 2 500 1 600
10 *  irkafűzött 10,1–20 ív 6 100 3 800 2 100
11 *  és ragasztott könyv (ideértve a szótárt, a szöveggyűjteményt, az atlaszt, a kislexikont, a munkatankönyvet, a munkafüzetet és a feladatgyűjteményt) 20,1–30 ív 8 400 4 800 3 500
12 *  30,1–50 ív 10 700 6 300 3 900
13 *  50,1–80 ív 12 900 7 900 5 000
14 *  80,1 ív felett 14 900 9 400 6 000
15 *  Többszínnyomás 1–10 ív 7 300 4 500 3 100
16 *  10,1–20 ív 10 800 6 600 3 400
17 *  20,1–30 ív 13 900 8 500 4 600
18 *  30,1–50 ív 17 900 10 900 5 900
19 *  50,1–80 ív 21 900 12 900 7 300
20 *  80,1 ív felett 25 000 15 900 8 800
21 *  Digitális tananyag, kiegészítő ismeretanyag és egyéb tanulmányi segédlet 1–10 óra 1800 1700 1600
22 *  11–50 óra 5400 4500 4200
23 *  51–150 óra 8000 7000 6400
24 *  151 óra felett 9000 8500 8000

II. Felár

A B
1 Kategória A szakképzési tankönyv legmagasabb iskolai terjesztési felára
2 Táblakötés 600
3 Speciális kötés (spirál, gyűrű) 1 200
4 Melléklet (nyomtatott vagy digitális) 1 000

6. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez * 

A szakképzésben alkalmazható okmányokkal összefüggésben fizetendő térítési díjak mértéke

A B C
1 Szolgáltatás megnevezése Térítési díj alapja Térítési díj mértéke
2 Javított bizonyítvány, illetve oklevél kiállítása a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségének
egyhavi összege
5%
3 Bizonyítványmásodlat kiállítása 10%
4 Pótbizonyítvány kiállítása 10%
5 Oklevélmásodlat, illetve szakmai bizonyítványmásodlat kiállítása 10%
6 A magyar és az angol nyelvtől eltérő más nyelvű
Europass-kiegészítő kiállítása
15%
7 Europasskiegészítő-másodlat kiállítása 20%

7. melléklet a 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelethez * 

Szempontrendszer az Intézményi Vizsgáztatásirányítási és Működtetési Kézikönyv tartalmára vonatkozóan

1. Az akkreditált szakképzési vizsgaközpont:

1.1. dokumentált minőségirányítási rendszert működtet, amely képes alátámasztani és bizonyítani az előírt követelmények következetes teljesülését a következők mentén:

1.1.1. megfogalmazza minőségpolitikáját, és kijelöli stratégiai céljait,

1.1.2. a vizsgaközpont vezetősége elkötelezett az irányítási rendszer folyamatos fejlesztése mellett,

1.1.3. gondoskodik a folyamatai, szolgáltatásai minőségét érintő visszajelzések, elégedettségi mutatók gyűjtéséről és azok fejlesztéshez szükséges felhasználásáról,

1.1.4. biztosítja, hogy a vizsgázóról kizárólag olyan információt hoz nyilvánosságra, amire a jogszabály felhatalmazást ad,

1.1.5. a jelentkezőket megfelelő és elégséges információval látja el a vizsgákkal, a vizsgázás folyamatával kapcsolatban,

1.1.6. megfelelő belső szabályzat kialakításával, az előírások betartásával és betartatásával biztosítja a bizalmas információkezelést,

1.1.7. belső auditot működtet, mely megfelelő információt biztosít a szükséges beavatkozások döntéseihez, fejlesztések tervezéséhez,

1.1.8. a tevékenységével, folyamataival kapcsolatban feltárt nemmegfelelőségek okát kivizsgálja, és szükség szerint helyesbítő, megelőző intézkedést vezet be;

1.2. dokumentált eljárásrenddel rendelkezik a szakmai vagy képesítő vizsga pártatlanságának biztosítására, melynek érdekében:

1.2.1. nem engedi meg, hogy kereskedelmi, pénzügyi vagy más tényezők nyomást gyakoroljanak rá a pártatlansági elvek feladása céljából,

1.2.2. kockázatértékeléssel felméri mindazokat a potenciális veszélyeket, melyek a pártatlan vizsgáztatásra hatással lehetnek,

1.2.3. a teljes vizsgáztatási folyamatban (beleértve a jelentkezési, mérési, értékelési és döntési folyamatokat) kezeli az érdekellentétek eseteit, kiküszöböli vagy csökkenti azokat, és minden esetben biztosítja a vizsgáztatás objektivitását, minden folyamatát és eljárását függetleníti a képzéstől;

1.3. dokumentáltan biztosítja a tevékenysége elvégzéséhez a megfelelő személyzetet, melynek érdekében:

1.3.1. meghatározza a vizsgáztatási folyamatban részt vevő személyzetre vonatkozó – amennyiben adott személyre jogszabály nem rendelkezik – megfelelő alkalmassági követelményeket,

1.3.2. rendelkezik elegendő létszámú és a konkrét feladataiknak és felelősségi köreiknek megfelelő kompetenciával rendelkező személyzettel,

1.3.3. szervezetén belül alkalmaz olyan személyt, aki egyéb feladataitól függetlenül a vizsgaközpont minőségirányítási rendszerét működteti,

1.3.4. rendelkezik olyan szabályzattal, mely részletesen meghatározza és dokumentálja szervezetében a felelősségi köröket és hatásköröket,

1.3.5. gondoskodik a személyzetének a feladatra való felkészítéséről,

1.3.6. irányítja a vizsgáztatási folyamatban részt vevő teljes személyzet munkáját, és felelősséget vállal a munka eredményéért,

1.3.7. kötelességeket és felelősségi köröket leíró, aktuális dokumentált utasításokkal látja el a személyzetét,

1.3.8. eljárásrenddel rendelkezik, és dokumentálja a vizsgáztatási folyamatban a vizsgaközponttal együttműködő és alkalmas vizsgabizottsági tagok és vizsgáztatásban közreműködő szakértők kiválasztását (az alkalmasság megítélése szempontjából szükséges, releváns információk begyűjtését és nyilvántartását a végzettség, szakképzettség, továbbképzések, szakmai tapasztalat, szakmai hovatartozás, ismert érdekellentétek tekintetében),

1.3.9. dokumentálja az általa előzetesen jóváhagyott együttműködésre felkérhető szakértőket,

1.3.10. figyelemmel kíséri, ellenőrzi a vizsgáztatásban részt vevők munkáját, teljesítményét, valamint az általuk hozott javaslatok megbízhatóságát;

1.4. dokumentáltan biztosítja a tevékenysége elvégzéséhez jogszabályban, képzési és kimeneti követelményben, programkövetelményben előírt és megfelelő tárgyi feltételeket, melynek érdekében:

1.4.1. a tervezett vizsgáztatási létszámához mérten elegendő számú és megfelelő vizsgahelyszínnel működik együtt,

1.4.2. nem saját tulajdonú vizsgahelyszín esetén megfelelő megállapodásokat köt a vizsgahelyszíneket biztosító partnerekkel a vizsgahelyszín és szükséges eszközök biztosítására,

1.4.3. dokumentálja az általa előzetesen jóváhagyott együttműködésre felkérhető vizsgahelyszíneket, vizsgahelyszínt biztosító partnereket,

1.4.4. folyamatosan figyelemmel kíséri, ellenőrzi a vizsgahelyszínek megfelelőségét, teljesítményét,

1.4.5. felelősséget vállal, hogy az általa szervezett szakmai vagy képesítő vizsgák vizsgahelyszínei minden tekintetben megfelelnek, és teljesítik az előírásokat, amelyek a vizsga jogszerű lebonyolításához szükségesek;

1.5. rendelkezik a szakmai, illetve képesítő vizsgafolyamatot leíró részletes szabályzattal, mely megfelelő és elegendő információt biztosít arra vonatkozóan, hogy milyen módon, és milyen, a tevékenységére kötelező, illetve vállalt belső szabályok mentén szervezi meg a szakmai, illetve képesítő vizsgáit (ideértve a vizsgára történő jelentkezést is) úgy, hogy azok az előírásoknak mindenben megfeleljenek;

1.6. dokumentált eljárással rendelkezik az akkreditált szakképzési vizsgaközpont döntése, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen benyújtott törvényességi kérelem és más panasz:

1.6.1. átvételére, kivizsgálására és a vizsgaközpont döntéshozatalára,

1.6.2. biztosítja, hogy minden törvényességi kérelemmel, panasszal konstruktív, pártatlan módon és kellő időben foglalkozzanak és azt, hogy a törvényességi kérelem, panasz benyújtása, kivizsgálása és a vonatkozó vizsgaközponti döntés ne eredményezzen diszkriminatív lépést a kérelmet benyújtó, illetve panaszos féllel szemben.