A jogszabály mai napon ( 2024.10.12. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2020. évi CXLIII. törvény

a Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról * 

A magyar köznevelési intézményrendszer megerősítése és környezetének szélesítése, valamint a nevelési-oktatási tevékenységet folytató pedagógusok és a nevelésben-oktatásban részt vevők támogatása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Közép-európai Oktatási Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Közép-európai Oktatási Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására.

(2) Az Alapítvány létesítése során az állam képviseletében a külgazdasági ügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

2. § (1) * 

(2) *  Az International Baccalaureate Organization (Nemzetközi Érettségi Szervezet) mint nemzetközi szervezet által a Middle Years Programme (Közép Évek Programja) és Diploma Programme (Diploma Program) nyújtására, valamint IB Diploma (Nemzetközi Érettségi bizonyítvány) kiadására feljogosított, arra akkreditált, kollégiummal rendelkező középfokú nevelési-oktatási intézmény (a továbbiakban: Intézmény) olyan magyarországi nevelési-oktatási intézménynek, nemzetközi iskolának minősül, amelynek alapítására, működésére és ellenőrzésére a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) rendelkezéseit csak akkor kell alkalmazni, ha arról e törvény kifejezetten rendelkezik.

(3) Az Intézmény jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amelynek székhelye Magyarország területén van.

(4) Az Intézmény tekintetében a tulajdonosi, fenntartói jogot az Alapítvány gyakorolja.

(5) Az Intézmény irányító testülete az Igazgatótanács, amelyet az Igazgatótanács elnöke képvisel.

(6) Az Intézmény alapítására, az Intézményben folyó nevelő és oktató munkára, valamint annak ellenőrzésére, a gyermekekkel, tanulókkal összefüggő ügyekre és döntésekre az akkreditáló nemzetközi szervezet előírásait kell alkalmazni. Az Intézmény ezen előírásokkal összhangban álló hatáskörét, munkamódszerét, évfolyamrendszerét az Intézmény alapító okirata határozza meg.

(7) Az Intézmény tandíjat szed, amelynek mértékét a fenntartó állapítja meg. Szociális és egyéb méltányolható okból a tanulók részére tandíjmentesség vagy a tandíj mértékének csökkentése állapítható meg. Az Intézmény ösztöndíjprogramokat működtethet. A tandíjat euróban vagy amerikai dollárban állapítják meg, kivéve azon magyar állampolgárok és a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező külföldiek vonatkozásában, akik a tandíjat magyar forintban is fizethetik.

(8) *  Az Intézmény Magyarországon akkor működhet, ha a (2) bekezdésben meghatározott akkreditációjú középfokú nevelési-oktatási intézmény és kollégium elismerésére jogosult nemzetközi szervezet az Intézményt nevelési-oktatási intézménynek, az általa kiadott bizonyítványt pedig az ilyen nevelési-oktatási intézménynek megfelelő bizonyítványnak jogszerűen elismeri és az elismerést az Intézmény hitelt érdemlően bizonyítja, feltéve, hogy az Intézmény működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal.

(9) *  Az Intézményt a köznevelésért felelős miniszter – az Intézmény fenntartójának kérelme alapján – nyilvántartásba veszi és engedélyezi a működését. Az Intézmény nyilvántartásba vételére és működésének engedélyezésére a köznevelési törvénynek a nemzetközi köznevelési intézményekre vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni.

(10) *  Az Intézményt akkreditáló nemzetközi szervezetnél történő akkreditáció érdekében az Intézmény számára a köznevelésért felelős miniszter a köznevelésre vonatkozó jogszabályok szerint gondoskodik az ideiglenes működési engedély kiadásáról.

(11) *  Az Intézmény fenntartójával a köznevelésért felelős miniszter köthet köznevelési szerződést.

(12) Az Intézmény köteles bejelentkezni a köznevelés információs rendszerébe és adatot szolgáltatni számára.

(13) Magyarországon élő magyar állampolgár a tankötelezettségét az Intézményben engedély nélkül teljesítheti.

(14) Az Intézmény a tanulói után jogosult a mindenkori köznevelési célú normatív állami támogatásokra.

(15) A köznevelési törvény 92. §-ában foglaltakat az Intézményre is alkalmazni kell.

(16) * 

(17) * 

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

3. § (1) A Budapest belterület 11186/6 helyrajzi számú, természetben a Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 116. szám alatti állami tulajdonban álló ingatlan (továbbiakban: Ingatlan) 18.2787 ha nagyságú a) alrészlete e törvény erejénél fogva – mint közfeladat ellátásához szükséges terület – ingyenesen az Alapítvány vagyonkezelésébe kerül.

(2) Az Alapítvány jogutód nélküli megszűnése vagy megszüntetése esetén az Alapítvány vagyona az államra száll.

(3) * 

(4) *  Az Alapítvány, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény 1. mellékletében meghatározott közfeladatainak ellátása érdekében az Alapítvány részére a miniszter által vezetett minisztérium fejezetéhez tartozó fejezeti kezelési előirányzatai terhére adomány juttatható, kötelezettség teljesíthető.

(5) Az Alapítvány vagyonkezelői joga tekintetében vagyonkezelési szerződés megkötése nem szükséges.

(6) Az Ingatlan tekintetében e törvény hatálybalépésének napjától a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket.

(7) Az ingatlanügyi hatóság az Alapítvány (1) bekezdés szerinti vagyonkezelői jogát az Alapítvány kérelmére e törvény alapján jegyzi be az ingatlan-nyilvántartásba. Az ingatlanügyi hatóság eljárása díjmentes, arra a Ptk. 5:167. §-át nem kell alkalmazni.

(8) A vagyonkezelő az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 27. § (7) bekezdése szerinti visszapótlási kötelezettség teljesítése alól e törvény erejénél fogva mentesül.

(9) Az Ingatlan tekintetében változtatási tilalom nem alkalmazható.

3/A. § *  (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdése és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény 12. §-ára figyelemmel – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátása érdekében – a Budapest II. kerület belterület 11186/6 helyrajzi számú, természetben a Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 116. szám alatti állami tulajdonban álló ingatlan 18.2787 ha nagyságú a) alrészletének megfelelő, telekalakítás során kialakításra kerülő ingatlant (a továbbiakban: Ingatlan1) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az Ingatlan1 tulajdonjogát az Alapítvány a fennálló terhekkel együtt szerzi meg. Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátszállás alapján az Alapítvány az Ingatlan1-et terhelő kötelezettségeket teljeskörűen átvállalja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatással egyidejűleg az Ingatlan1-ben elhelyezett, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak is – ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – az Alapítvány tulajdonába kerülnek.

(4) Az Ingatlan1 vonatkozásában az ingatlanügyi hatóság az Alapítvány kérelme alapján jegyzi be az Alapítvány tulajdonjogát, valamint jegyzi fel a jogosult javára szóló (7) bekezdés szerinti elidegenítési és terhelési tilalmat, és ezzel egyidejűleg törli az Alapítvány 3. § (1) bekezdése szerinti vagyonkezelői jogát. Az ingatlanügyi hatóság eljárása díjmentes.

(5) A tulajdonosi joggyakorló és az Alapítvány a vagyonkezelői jog megszűnéséből fakadóan az Ingatlan1 tekintetében egymással szemben követelést semmilyen jogcímen nem támaszthatnak.

(6) Az Alapítvány a tulajdonába adott Ingatlan1-et az Alapítvány alapító okiratában meghatározott célokra, tevékenységre használhatja fel.

(7) Az Alapítvány a tulajdonába adott Ingatlan1 tulajdonjogát – a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság kivételével – másra nem ruházhatja át. Az alapítót az Alapítvány tulajdonába adott Ingatlan1 tekintetében – annak tulajdonjoga alapítóra való esetleges visszaszállásának biztosítására – elidegenítési és terhelési tilalom illeti meg. Az átruházásra vonatkozó tilalom nem áll fenn, ha az Alapítvány az Ingatlan1-et a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságra ruházza át.

(8) Az Alapítvány 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén az Ingatlan1 tulajdonjoga e törvény erejénél fogva az Alapítványra száll vissza.

3/B. § *  (1) Az Ingatlan1 tulajdonátruházása során az állam nevében tulajdonosi joggyakorlóként a miniszter jár el.

(2) A tulajdonátruházás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas okiratot az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti elő.

3/C. § *  A Budapest II. kerület belterület 11186/6 helyrajzi számú, természetben a Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 116. szám alatti állami tulajdonban álló ingatlan 22.3227 ha nagyságú b) alrészletének (a továbbiakban: Ingatlan2) megfelelő, telekalakítás során kialakításra kerülő ingatlan a Nemzeti Földalapba kerül.

3. Záró rendelkezések

4. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § *  A 2. § (2)–(15) bekezdése, a 3. § (2), (4), (5) és (7)–(9) bekezdése, valamint a 3/A. § az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.