A jogszabály mai napon ( 2024.10.07. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2020. évi CLVIII. törvény

a Pannon Egyetemért Alapítványról, a Pannon Egyetemért Alapítvány és a Pannon Egyetem részére történő vagyonjuttatásról * 

A műszaki képzési terület, ezen keresztül az innovációt támogatni kész magyar felsőoktatási intézményrendszer és környezete, ezzel a Közép-Dunántúli Régió megerősítése, a képzést folytató oktatók, kutatók, tanárok, a képzésben részt vevők támogatása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Pannon Egyetemért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Pannon Egyetemért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására. * 

(2) Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében az innovációért és technológiáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) *  Az Alapítvány alapító okiratában az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerülhet kijelölésre.

(4) * 

2. § * 

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

3. § (1) *  A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdésében, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a preambulumban meghatározott célok megvalósítása érdekében, az alapító okirat szerint a Pannon Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott – fenntartói jogát – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérve – alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) * 

(3) * 

3. Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

4. § (1) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási feladatok ellátását szolgáló, az 1. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(2) *  Az e törvény szerinti vagyonjuttatás során a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.

(3) Az 1. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság köti meg az Egyetemmel.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a közfeladat ellátására rendelkezésre álló, a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak e törvény erejénél fogva az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(5) A (4) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(6) Az 1. mellékletben meghatározott ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(7) *  A költségvetési szervi formában működő Egyetem és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság között fennálló vagyonkezelési szerződés megszűnik.

(8) *  Az 1. melléklet szerinti ingatlanok vonatkozásában a tulajdonjog megszerzéséig az Egyetemet a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátása érdekében – az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyezhető – ingyenes használati jog illeti meg.

5. § (1) * 

(2) *  Az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant – a 4. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

(3) * 

6. § *  (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján – a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok megvalósítása érdekében – az Egyetemi Centrum Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a Nereus Park Hotel Idegenforgalmi Korlátolt Felelősségű Társaság – az állam tulajdonában álló – üzletrészeit (a továbbiakban: üzletrészek) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kell adni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki 2021. szeptember 1. napjától az (1) bekezdésben meghatározott társaságok felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

(3) Ha az Egyetem a tulajdonába adott üzletrészeket elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Egyetem a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok megvalósítására köteles fordítani.

(4) Az Egyetem jogutód nélküli megszűnése esetén az (1) bekezdés szerinti vagyonelemek tulajdonjoga az államra száll vissza.

4. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) *  A 3–6. § és az 1. melléklet 2021. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3) A 9. § és a 10. § 2022. január 1-jén lép hatályba.

8. § A 3. § (2) bekezdése, az 5. § (1) bekezdése, valamint a 6. § (8) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

9–10. § * 

11. § *  Az 1. § (3) bekezdése, a 3. § (1) bekezdése, a 4. § (1), (4) és (6) bekezdése, az 5. § (2) bekezdése, a 6. § (1), (3) és (4) bekezdése, valamint az 1. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

1. melléklet a 2020. évi CLVIII. törvényhez

Az Egyetem részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D

1.

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI
SZÁM
MAGYAR
ÁLLAM
TULAJDONI
HÁNYADA

MEGNEVEZÉS
2. BALATONALMÁDI 0113/12 1/1 kivett vízi sporttelep
3. BALATONALMÁDI 1593/1 1/1 kivett üdülő
4. BALATONALMÁDI 1594 1/1 kivett töltés
5. BALATONALMÁDI 1595 1/1 kivett hajóállomás
6. BALATONALMÁDI 2721/20 1/1 kivett vízi sporttelep
7. BALATONALMÁDI 2741 1/1 kivett üdülőépület, udvar
8. VESZPRÉM 5044 1/1 kivett egyetem
9. VESZPRÉM 5118 1/1 kivett beépítetlen terület
10. VESZPRÉM 5120 1/1 kivett beépítetlen terület
11. VESZPRÉM 5121 1/1 kivett étterem
11a. *  VESZPRÉM 5122 1/1 kivett kollégium
12. VESZPRÉM 5600 1/1 kivett kollégium udvar és gazdasági épület
13. VESZPRÉM 5605/1 1/1 kivett kollégium
14. VESZPRÉM 5640 1/1 kivett udvar, egyéb épület
15. VESZPRÉM 5641 1/1 kivett udvar, egyéb épület
16. VESZPRÉM 5642 1/1 kivett egyetem
17. VESZPRÉM 5725/2/A/36 1/1 lakás
18. VESZPRÉM 6104/24 1/1 kivett kutatóintézet
19. VESZPRÉM 6104/25 1/1 kivett telephely
19a. *  VESZPRÉM 6104/26 1/1 kivett, beépítetlen terület
19b. *  VESZPRÉM 6104/26/A 1/1 földhasználati jog alapján létesült épület, diákszálló
20. * 
21. ZALAEGERSZEG 4815/3 1/1 kivett víztároló
22. ZALAEGERSZEG 4815/4 1/1 kivett beépítetlen terület
23. ZALAEGERSZEG 4815/5 1/1 kivett főiskola
24. ZALAEGERSZEG 4815/5/A 1/1 kivett irodaház
25. ZALAEGERSZEG 4815/5/B 1/1 egyéb épület, kollégium
26. ZALAEGERSZEG 4844/28 1/1 kivett beépítetlen terület