A tanulmány, amely a szerző „A szerződésmódosítás kérdésköre a magyar polgári jogban” címmel, a kiadó gondozásában 2019 őszén megjelent monográfiájának 3.2. alfejezete alapján készült, a szerződés bíróság általi módosításának kérdéskörét járja körül. Kiindulópontját a hatályos Ptk. vonatkozó szakasza (Ptk. 6:192. §) képezi, a szerző ennek alapján vizsgálja a jogintézmény alkalmazhatóságának feltételeit, különös figyelmet szentelve a jogviszony tartóssága kérdésének és a körülményekben a szerződés megkötését követően bekövetkezett változásoknak, azok rendes üzleti kockázaton kívüli jellegének. A vizsgált téma feldolgozása során a Ptk. normaszövege mellett szintén fontos szerephez jut a jogintézményhez kapcsolódóan kialakult bírói ítélkezési gyakorlat, ismertetésre kerülnek továbbá a korábbi és a kortárs magánjogtudomány releváns megállapításai.
Címkék: szerződési jog, szerződésmódosítás, bírói szerződésmódosítás, körülmények utólagos megváltozása, clausula rebus sic stantibus, tartós jogviszony
[1] A hatályos Ptk. a bírósági szerződésmódosítás szabályozásához jogtechnikai szempontból kétféle módon közelít: átemeli egyrészről a jogintézmény alkalmazásának a korábbi kódexben rögzített feltételeit, másrészről pedig azokat - ahogyan erre a Ptk. miniszteri indokolása is rámutat -, a bírói gyakorlatban kialakult szigorítási tendenciát követve, ugyanakkor a nemzetközi és az európai magánjogi trendekkel is összhangban, továbbiakkal egészíti ki.
[2] A Ptk. 6:192. § (1) bekezdése szerint abban az esetben, ha a felek közötti tartós jogviszonyban a szerződés megkötését követően előállott körülmény következtében a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét sértené, és a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható, bármelyik fél a szerződés bírósági módosítását kérheti, feltéve, hogy a körülmények megváltozását nem ő idézte elő, és a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe.
[3] Jól látható, hogy a Ptk. hivatkozott bekezdése normaszövegének megállapításakor a jogalkotó nemcsak az 1959-es Ptk. 241. §-át vette figyelembe, hanem a szerződés bírói módosításának alapjául szolgáló konjunktív jellegű feltételek körébe más, a régi magyar magánjogban gyökerező elemeket is beemelt. Ezt bizonyítja egyrészt, hogy a feltételek körében helyet kapott a körülménybeli változás szerződéskötés időpontjában való előre nem láthatósága, másrészről pedig a szerződő fél (üzleti) kockázatának figyelembevétele is. [Ez utóbbi kifejezés mint „szokásos szerződési kockázat” már az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslatban (a továbbiakban Mtj.) is megjelent.] *
[4] A jogalkotó a Ptk. 6:192. § (1) bekezdésének megalkotásakor azonban nemcsak a korábbi magánjogi szabályozási minták tanulmányozására fordított figyelmet, hanem tekintettel volt az „élő jogra”, a bíróságoknak a jogintézmény kapcsán kialakult ítélkezési gyakorlatára is. Ennek eredményeként, a bírói gyakorlatot jogszabályi szintre emelve további, a bírósági szerződésmódosítás alkalmazását lehetővé tevő elemként kerül rögzítésre a normaszövegben az is, hogy a körülménybeli változást a sérelmet elszenvedő fél nem maga idézte elő.
[5] A Ptk. 6:192. § (1) bekezdésében meghatározott, a bírósági szerződésmódosítás alapjául szolgáló feltételek összefoglalva tehát a következők:
a) a szerződő felek közötti tartós jogviszony fennállása;
b) a szerződésmódosításra okot adó körülmény bekövetkezése, amely
- a szerződéskötést követően áll elő,
- a szerződéskötés időpontjában előre nem látható,
- nem vezethető vissza a szerződésmódosítást kérő fél magatartására („nem ő idézte elő”), és
- nem tartozik a fél rendes üzleti kockázata körébe;
c) a szerződés változatlan formában történő fennállása esetén a szerződő fél lényeges jogi érdekének sérelme.
[6] Noha a bíróság általi szerződésmódosítás magyar magánjogi fejlődéstörténetét áttekintve úgy tűnhet, hogy az Mtj. gazdasági lehetetlenülésre vonatkozó 1150. §-ától az 1959-es Ptk. 241. §-án keresztül egyenes út vezet a hatályos Ptk. vonatkozó rendelkezéséhez, az említett jogintézmények nem azonosíthatók és nem cserélhetők fel egymással, nem tekinthetők egymás szinonimáinak. Kiindulópontjuk annyiban azonos, hogy a gazdasági lehetetlenülés és a bíróság általi szerződésmódosítás egyaránt a körülményekben bekövetkező változások szerződésekre kifejtett (jellemzően hátrányos) hatásaira kíván reagálni. A kapcsolódó jogkövetkezmények azonban világossá teszik a két jogintézmény közötti eltérést.
[7] Gazdasági (érdekbeli) lehetetlenülésről akkor beszélünk, ha a kötelezett számára a szerződés teljesítése a körülmények jelentős megváltozása folytán el nem várható módon elnehezült. * A bírói gyakorlat alapján érdekbeli lehetetlenülés következik be, ha a szerződéskötést követően olyan változás állt be, amely miatt a szolgáltatást csak előre nem látott, rendkívüli nehézségek, vagy olyan aránytalan áldozat, megterhelés árán lehet teljesíteni, ami a kötelezettől nem várható el. (BH1986. 469., BDT2006. 1366., BH2007. 370.)
[8] A lehetetlenülést a hatályos Ptk. a szerződésszegés egyéb esetei között tárgyalja, az a teljesítés lehetetlenné válásának egyik esete (a fizikai és jogi lehetetlenülés mellett). Lényeges azonban, hogy az érdekbeli (gazdasági) lehetetlenülés csak abban az esetben minősülhet szerződésszegésnek [és vonja ennek megfelelően a Ptk. 6:179. § (1) bekezdése alapján maga után jogkövetkezményként a szerződés megszűnését], ha az a szerződésszegő fél hibájából következett be, vagyis a körülmények megváltozásáért felelősséggel tartozik. *
[9] Bírói szerződésmódosítás esetén a jogalkotói gondolkodás iránya ezzel ellentétes: a körülmények okozta változásokat - a clausula rebus sic stantibus elve alapján - a bíróság jogalakító hatalmassága útján orvosolni, és ezáltal a szerződéses jogviszonyt fenntartani és nem megszüntetni akarja.
[10] A két jogintézmény közötti kapcsolatot a szerződések fennmaradásához és teljesítéséhez fűződő gazdasági érdek teremti meg, ami indokolja, hogy a körülmények lényeges megváltozása esetén - feltéve, hogy a jogszabály által meghatározott feltételek fennállnak - a felek elsősorban a szerződés bírói módosításának útját vegyék igénybe. * A vizsgált jogintézmények közötti megkülönböztetést, azok egymást kizáró jellegét hangsúlyozza a bírói gyakorlat is. (BDT2000. 277.)
[11] Mielőtt áttérnénk az egyes feltételek részletes vizsgálatára, röviden érdemes kitérnünk arra, hogy a clausula rebus sic stantibus körébe tartozó feltételeket a Ptk. nemcsak itt, a bíróság általi szerződésmódosítás körében, hanem más kötelmi jogintézmény esetén is alkalmazza.
[12] A Ptk. 6:73. § (3) bekezdése az előszerződés (pactum de contrahendo) kapcsán rögzíti, hogy „a szerződés megkötését bármelyik fél megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy a) az előszerződés megkötését követően előállott körülmény következtében az előszerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét sértené, b) a körülmények megváltozásának lehetősége az előszerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható, c) a körülmények megváltozását nem ő idézte elő és d) a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe”.
[13] A clausula rebus szerinti feltételek fennállása esetén a fél megtagadhatja az előszerződés teljesítését, vagyis a szerződés megkötését. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a körülmények megváltozásának az előszerződésre gyakorolt hatását már az Mtj. is elismerte. A korábban már hivatkozott, a gazdasági lehetetlenülésre vonatkozó 1150. § utolsó mondata tartalmazta a fél oldalán rögzített, az előszerződéstől való elállás jogát arra az esetre, „ha a viszonyok előre nem látható időközi változása következtében a szerződésnek kifejezetten megjelölt vagy a körülményekből kivilágló célja meghiúsult vagy a félnek a szerződésbe vetett bizalma megokoltan megrendült”.)
[14] A hatályos Ptk. 6:73. § és 6:192. §-ai szerinti eseteiben a clausula rebus sic stantibus elv alkalmazása ugyanarra az okra vezethető vissza: a jogviszonyok változatlansága nem garantálható, mindig felmerülhetnek olyan tényezők, előállhatnak olyan körülmények, amelyek szükségessé teszik az eredeti szerződéses jogviszony „felülvizsgálatát”. Olyan „jövőbe mutató” szerződéses viszony esetén, amikor a felek a szerződés jövőbeni megkötésére vállalnak kötelezettséget (előszerződés), a körülménybeli változás viszonylag könnyen orvosolható: a feleknek eleve lehetőségük van arra, hogy szerződésüket módosított tartalommal kössék meg. Másrészt, a szerződő fél - a fentebb felsorolt feltételek egyidejű fennállása esetén - megtagadhatja a szerződés megkötését. Ekkor - vagyis a szerződés megkötésének jogszerű megtagadásakor - a szerződés megkötésére egyáltalán nem kerül sor. [A Ptk. 6:73. § (1) bekezdése alapján az előszerződés bíróság általi módosítása kizárt, mivel abban az esetben, ha a fél a szerződés létrehozatala érdekében bírósághoz fordul, a bíróság a szerződést csak az előszerződésben foglalt feltételek szerint hozhatja létre.]
[15] Más a helyzet olyankor, amikor a körülményekben beálló lényeges változás egy már létező szerződés esetén teszi szükségessé a szerződéses jogviszony „átértékelését”. Ekkor a megváltozott helyzet rendezésének, a felek közötti gazdasági egyensúly helyreállításának megfelelő eszköze lehet a szerződésmódosítás. Szükséges látni, hogy bár a körülmények megváltozása esetén a jogalkotó kifejezetten a szerződés bíróság általi módosításának esetkörét szabályozza, a szerződő feleknek ilyenkor is fennáll a lehetőségük arra - és a szerződési szabadság elvét szem előtt tartva ilyenkor is ez élvez elsőbbséget -, hogy akarategységben, szerződésmódosításra irányuló megállapodás formájában rendezzék jogviszonyukat, és azt a körülmények beállta folytán szükségessé vált mértékben átformálják. A bíróság szerződésmódosító hatásköre tehát még a körülmények változása esetén is mindössze kivételes lehetőség, amely arra hivatott, hogy amennyiben a szerződő felek konszenzusos alapon nem tudták rendezni a köztük fennálló jogviszonyt, úgy a szerződés egyensúlyát - a szerződő felek érdekeinek figyelembevételével - a bíróság állítsa helyre. A jogalkotó a szerződésmódosítás lehetőségét tehát csupán a felek szerződésmódosításra irányuló akarategysége hiányának esetére adja a bíróság kezébe, és rögzíti egyúttal, hogy a bíróság csak a fél kérelmére járhat el. A Ptk. az említett garanciális rendelkezésének rögzítése által biztosítja, hogy a szerződő fél - a szerződésmódosítást is magában foglaló - szerződési szabadsága a bíróság beavatkozása által ne, vagy legalábbis a lehető legkisebb mértékben sérüljön.
[16] A bíróság általi szerződésmódosításnak a szerződésnek a felek akaratából történő módosításához viszonyított másodlagosságát hangsúlyozza a 6/2013. Polgári jogegységi határozat is, amely szerint abban az esetben, ha a szerződő felek a szerződéskötést követően a közöttük fennálló tartós hitelezési viszonyban beállt változások hatására felborult szerződéses gazdasági-kockázati egyensúlyt, a kialakult súlyos aránytalanságokat közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé. Az ilyen beavatkozás letéteményesei a bíróságok vagy - társadalmi szintű problémák esetén - a jogalkotó lehetnek. (Az viszont már más kérdés, hogy a Kúria a 6/2013. Polgári jogegységi határozat által vizsgált tartós hitelezési jogviszonyok esetén úgy foglalt állást, hogy ha a szükséges beavatkozás bírósági úton nem végezhető el, a felmerült társadalmi problémák kezelésének célszerű és legitim eszköze a jogalkotói aktus lehet, minthogy a jogalkotó az ilyen jogviszonyok „korrekciója során” a felek érdekeinek figyelembevétele mellett az össztársadalmi érdekekre is tekintettel tud lenni.)
[17] A hatályos Ptk. a szerződés bíróság általi módosításának lehetőségét - elődjéhez hasonlóan - nem általánosságban, valamennyi szerződéses kötelem esetén ismeri el, hanem csak azon szerződéses jogviszonyokban teszi lehetővé, amelyek tartósnak minősülnek. A Ptk. ugyanakkor nem tartalmaz olyan értelmező rendelkezést, amely meghatározná, mikor lehet, illetőleg mikor kell egy adott jogviszonyt tartósnak tekinteni.
[18] Minthogy a Ptk. bírósági szerződésmódosításra vonatkozó 6:192. §-a kisebb kiegészítésekkel az 1959-es Ptk. vonatkozó rendelkezését veszi át, a jogviszony tartósságának vizsgálatakor logikusan a régi kódexhez nyúlunk vissza. A jogviszony tartósságáról azonban az 1959-es Ptk. sem rendelkezett külön, arra csupán a jogszabály miniszteri indokolása utalt meglehetősen szűkszavúan, mindössze annyit rögzítve, hogy a szerződés bíróság általi módosítására olyan szerződések esetén van lehetőség, amelyek teljesítése huzamos vagy ismétlődő szolgáltatásokkal történik.
[19] Az indokolás által használt „huzamos” jelző kapcsán megjegyzést érdemel, hogy a kifejezés gyökerei a magyar magánjogban az 1959-es Ptk. megszületését megelőző időszakra, egészen az 1900-as évek elejéig nyúlnak vissza. A korabeli szerzők körében ismert volt a tartós és múló kötelmek közötti megkülönböztetés, amely azon alapult, hogy az adott kötelem huzamosabb, állandó állapotot teremt, vagy a jog egyszeri gyakorlással kimeríthető. * A tartós jogviszonyok kérdéskörére az I. világháború történései irányították rá ismét a magánjogtudósok figyelmét. A háborús események ugyanis a magánjogi viszonyokra is hatással voltak, és a szerződéses jogviszonyok többségében - a szerződéskötés időpontjában előre nem látható - változást idéztek elő. E változások kapcsán a háború lezárultát követően több magánjogászunk is foglalkozott a clausula rebus sic stantibus elv alkalmazhatóságával, és ezzel szoros összefüggésben az ún. huzamos szerződések kérdéskörével.
[20] Almási Antal egy 1920-ban megjelent írásában * a clausula rebus elv alkalmazhatóságát egy tartási (mégpedig nőtartási) szerződés apropóján vizsgálta, és azt - bár az ekkoriban jogszabályi szinten még nem nyert rögzítést - a magyar magánjogban alkalmazható általános jogelvként ismerte el. Álláspontja szerint a gazdasági viszonyok tömeges és feltűnő változása kihat a hosszabb lejáratú időszaki szolgáltatások tartalmára is. A körülményekben bekövetkező ilyen lényeges (és előre nem látható) változás pedig alapját képezheti a fennálló szerződéses jogviszony bíróság általi módosításának, végső esetben pedig a „[s]zerződésen alapuló időszaki szolgáltatás bírói változtatásával terhelt és azzal meg nem elégedő fél a jövőre való kihatással az ügylettől vétlenül elállhat.”. * Lényeges, hogy hivatkozott tanulmányában Almási pusztán érintőlegesen foglalkozik a jogviszony tartósságának kérdésével, figyelme elsődlegesen a körülménybeli változás jogviszonyra kifejtett hatására és az ehhez kapcsolódóan alkalmazható jogkövetkezményre irányul.
[21] Beck Salamon - Almási hivatkozott írására reagálva, annak egyes megállapításait vitatva - szintén foglalkozott a tartós jogviszonyok, szóhasználatában a huzamos szerződések (hosszú tartamú szerződéses szolgáltatások) kérdéskörével. * Idézett munkájában Beck a korabeli magyar magánjogi dogmatika fogyatékosságának rótta fel, hogy az nem tett különbséget az egyszeri aktussal lebonyolódó szerződések (pl. adásvétel) és azon kontraktusok kategóriája között, amelyek a szerződő felek között hosszabb időre szóló kapcsolatot létesítenek (pl. bérlet), noha ez utóbbiak (huzamos időre szóló szerződések) számos olyan sajátossággal * rendelkeznek, amelyek a gyakorlatban ezen szerződéses viszonyok eltérő kezelését teszik szükségessé. * Beck szerint „[…] amiatt, mert a véges emberi elme a szerződés hosszú tartama alatt előálló eshetőségekre, változásokra évekkel előre megfelelően gondoskodni nem tud, valójában mindig érezzük, hogy az egyéni felelősségre alapított szigorú kötelezettségi elv sértetlen fenntartása igaztalanul nehezedik a félre, aki […] a rendszerintiség tudatában vállalta el a kötelezettséget és egyszerre szembekerült a kivételessel, amelyet előre nem is láthatott. […] Ennek következménye az, hogy a huzamos tartamú szerződéseknél egyrészt sokkal gyakrabban jelentkezik a clausula rebus sic stantibus fölvetése, de egyúttal sokkal indokoltabb is a clausulának a szerződések ezen neménél való legalább részleges elismerése. Merészség nélkül állítható, hogy a clausula tudományos tárgyalása sokkalta eredményesebb lett volna, ha a huzamos szerződések kategóriáját az elmélet már régen kialakította volna.” *
[22] Ahogyan az a fenti idézetek alapján jól érzékelhető, Almási és Beck egyaránt arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy a huzamos időre szóló szerződések ezen jellemzőjükre tekintettel több szempontból is eltérő kezelést igényelnek azokhoz a szerződésekhez képest, amelyek a felek között pusztán rövid lejáratú kapcsolatot teremtenek, egy-egy aktussal le is bonyolódnak, teljesedésbe is mennek. Mindkét idézett jogtudós gondolatmenetének fő vezérfonalát alapvetően a magánjogi (szerződéses) viszonyok a háború következtében való megváltozása adja. * Beck írásából ugyanakkor az is kiderül, hogy gondolkodásmódjukra a korabeli német magánjogtudomány is komoly befolyásoló tényezőként hatott.
[23] A német magánjogban az egyszeri szolgáltatásra irányuló és a huzamos szerződéses viszonyok megkülönböztetésének igénye a 19. század második felétől egyre gyakrabban merült fel. A jogviszony polgári jogban betöltött jelentőségét Savigny ismerte fel először, azt egy élő (szerves) konstrukciónak („lebendige Construction”) nevezve. * Savigny később a jogviszonyok osztályozásánál már kifejezetten megkülönböztette az átmeneti jellegű („vorübergehende”) és a tartós („dauernde”) szolgáltatásra irányuló jogviszonyokat. * A szerződéses szolgáltatások ilyen alapon történő megkülönböztetését utóbb pedig más szerzők is átvették. *
[24] A tartós (kötelmi) jogviszony (Dauerschuldverhältnis) kifejezést ebben - a mai német magánjogtudományban is használatos - formájában elsőként Otto von Gierke használta egy 1914-es tanulmányában. * Gierke a tartós jogviszony lényegét az átmeneti jellegű kötelmi jogviszonnyal (vorübergehende Schuldverhältnis) szembeállítva, a teljesítési kötelezettség fennállásának idejét, illetőleg a teljesítés szerződéses jogviszonyra kifejtett hatását vizsgálva, abból kiindulva próbálta megragadni. Meglátása szerint a tartós jogviszonyokban a kötelezett a szerződés teljesítésére nem egy konkrét időpontban köteles, hanem a teljesítésre a szerződés megkötésekor meghatározott teljesítési időszak alatt bármikor jogszerűen sor kerülhet, míg az az átmeneti jellegű (egyszeri teljesítésre irányuló) szerződések esetén a teljesítés főszabályként kötelemszüntető hatással jár. *
[25] A Gierke által megalkotott tartós jogviszony kifejezés utóbb más szerzők, így például Krückmann, Nikisch és más korabeli jogtudósok munkáiban is feltűnt, * és a német magánjogtudomány bevett, bár gyakran kritikával illetett terminusává vált, * míg végül - vélhetően osztrák közvetítéssel - beszivárgott és gyökeret vert a magyar magánjogi gondolkodásban is, amint ezt Almási és Beck hivatkozott írásai is bizonyítják.
[26] A tartós jogviszony kifejezés tudományos kidolgozottsága ellenére - vagy éppen ennek köszönhetően - a német magánjogban mégsem nyert normatív szintű rögzítést, a BGB ilyen irányú, a kifejezés értelmezésére vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz. Mindazonáltal a kifejezés napjainkban még mindig használatos, * bár megjegyzendő, hogy azt - legalábbis a szerződéses jogviszonyok vonatkozásában, az eredetihez képest szűkebb értelmezésben - egyre inkább felváltani látszik a „hosszú távú szerződés” (Langfristrige Vertrag, Langzeitvertrag) kifejezés. *
[27] A magyar polgári jogban az 1959-es Ptk. elfogadását megelőző időszakban a jogviszony tartósságának, huzamos jellegének kérdése mindössze a jogtudomány szintjén jelent meg, és bár voltak ez irányú törekvések, az Mtj.-ben szereplő, a bíróság általi szerződésmódosítás egyfajta elődjogintézményeként is felfogható gazdasági lehetetlenülés alkalmazhatósága esetére meghatározott feltételek körében (1150. §) végül nem kapott helyet. (Az Mtj. a jogintézmény alkalmazását „általános gazdasági viszonyok” esetén tette lehetővé.)
[28] Az 1959-es Ptk. a jogviszony tartósságát ezzel szemben már beemelte a bíróság általi szerződésmódosítás normatív feltételei közé, még ha - ahogyan ez korábban már rögzítést nyert - a kifejezés tartalmára vonatkozóan iránymutatást nem adott, így jogalkotói értelmezés hiányában a bíróságokra várt a feladat, hogy kijelöljék a tartós jogviszony kifejezés határait, megadják annak főbb tartalmi elemeit. A jogviszonyok tartósságának megítélése kapcsán az eltelt évtizedek alatt viszonylag gazdag bírói gyakorlat alakult ki, amely nyomán hol halványabban, hol erőteljesebben körvonalazható, mi alapján is állapítható meg egy adott jogviszony tartós jellege.
[29] A GKT 3/1978. számú állásfoglalással módosított GKT 82/1973. számú állásfoglalás a jogviszony tartósságát a gazdálkodó szervezetek közötti jogviszonyok vonatkozásában értelmezte. Az állásfoglalás szerint tartós jogviszonynak tekinthető például a bérlet, valamint a fizetési módra vonatkozó, határozott időre szóló megállapodás, a visszatérő (folytatólagos) jellegű szállítási szerződés. Az állásfoglalás értelmében tartósnak minősültek továbbá a szállítási vagy vállalkozási szerződések olyan esetben is, ha a teljesítés ugyan egyetlen aktussal végbement, azonban a felek magatartását egymás iránt hosszabb időre megszabta. Az állásfoglalást - és az azt követően megszületett bírói ítéleteket (BH1984. 231., BH1995. 659.) is - figyelembe véve rögzíthető, hogy a jogviszony tartóssága nem a teljesítés módja (annak egyszeri, huzamos vagy ismétlődő jellege) alapján ítélhető meg, hanem arra tekintettel, hogy a felek által egymással szemben tanúsítandó szerződéses magatartást hosszabb időre határozza-e meg vagy sem.
[30] A fenti állásfoglalásban megfogalmazottak ellenére mégis számos olyan bírósági döntéssel találkozunk, ahol a bírói szerződésmódosítás lehetősége elismerésének vagy elutasításának alapját a szerződéses szolgáltatás teljesítésének módja képezte. Elismerést nyert például a találmány hasznosítására vonatkozó, illetve a találmányi díj fizetésének módjára és mértékére vonatkozó szerződés tartós jellege is, utóbbi arra tekintettel, hogy az ilyen megállapodás időszakos szolgáltatásra irányul. (BH1984. 489., BH1985. 100. II, BH1995. 659.) Szintén tartós jogviszonyként kezeli a bírói gyakorlat a védjegyhasználati szerződést (BH1993. 442.). Nem tartotta azonban lehetségesnek az eljáró bíróság a szerződésen alapuló haszonélvezeti jog bírósági módosítását, mivel álláspontjuk szerint az említett szerződés egyszeri szolgáltatásra irányul (haszonélvezeti jog alapítása), amely a haszonélvezet létrejöttével már teljesedésbe is megy (BH1987. 162.).
[31] A 2000-es évek folyamán a Legfelsőbb Bíróság abban a kérdésben, hogy mikor tekinthető állandó jellegűnek az ingatlanközvetítésre megkötött ügynöki megbízási szerződés, úgy foglalt állást, hogy „[a]z állandóság fogalmának szempontjából […] a tartósság, a nagyobb számú ügylet közvetítésére irányuló, vagy a hosszabb ideig tartó jogviszony csak megközelítő meghatározások. Az állandóságnak nem csupán a megkötendő ügyletek számszerűségében vagy az ügynöki szerződés időtartamában, hanem a jogügylet jellegében kell megnyilvánulnia. Ilyen jellegre utal különösen, ha határozatlan időre - egyben meghatározatlan számú ingatlan közvetítésére -, illetve viszonylag hosszabb határozott idejű, de ugyanakkor meghatározatlan számú jogügylet folyamatos közvetítésére vonatkozó ügynöki szerződést kötnek a felek.” (2/2005. Polgári jogegységi határozat, Indokolás, III. pont) *
[32] Amint látható, a jogviszony tartóssága kapcsán kialakult bírói gyakorlat meglehetősen sokszínű, ugyanakkor normatív szinten a kérdés az 1959-es Ptk. hatályban létének több mint ötven esztendeje alatt mégsem került rendezésre. Egy adott jogviszony tartós jellegének megállapításában a hatályos Ptk. sem foglal állást, vagyis értelmező szabály hiányában továbbra is csak a bírói gyakorlatra, illetőleg a kommentárirodalomra, a tudományos munkákban megfogalmazott megállapításokra támaszkodhatunk.
[33] Az 1959-es Ptk. hatálybalépését követően a magyar magánjogtudományban kifejezetten a jogviszony tartósságának kérdését érintő tudományos munka hosszú időn át nem született. A különböző szerzők egy-egy adott jogviszony tartós voltára utalnak ugyan, azonban mindössze mellékesen, és e jellemzőt evidenciaként kezelve.
[34] Novotni Zoltán például a gazdasági társaságokról szóló első magyar jogszabállyal foglalkozó írásában a szerződések módosítása kapcsán azt rögzítette, hogy „[a] társasági szerződések mindig tartós jogviszonyt hoznak létre, ennélfogva szinte törvényszerű az az igény, hogy a felek - egyező akarattal - bármikor képesek legyenek módosításokat végezni a már megkötött jogi kapcsolat tekintetében.” * {Társasági szerződések esetén ugyanakkor ez a jellemző kevésbé fontos, legalábbis a szerződés bíróság általi módosíthatósága szempontjából, minthogy „[a] jogviszony természete […] kizárja azt, hogy a bíróság éljen a Ptk. által biztosított szerződésmódosító jogkörével, mert ezzel a társult tagok konstitutív bírói határozattal jóváhagyott autonómiáját sértené.” * }
[35] A jogviszony tartósságának kérdéskörét átfogó jelleggel vizsgálta vonatkozó tanulmányában Török Tamás, és kísérletet tett egyúttal a kifejezés fogalmi-tartalmi kereteinek kijelölésére. Álláspontja szerint egy jogviszony akkor tartós, ha abban legalább az egyik jogalanyt huzamos időn át folyamatos (huzamos) vagy időszakonként visszatérő (ismétlődő) kötelezettség terheli. * Az említett ismérvek egyidejű fennállása szükséges és egyben elégséges ahhoz, hogy egy adott jogviszony tartósnak minősüljön. Török tehát a tartós jelleg megállapításához elegendőnek tartja, ha a huzamos vagy ismétlődő - akár tevőleges, akár nemleges magatartásban megnyilvánuló - kötelezettség csak az egyik szerződő fél oldalán áll fenn. Ebben az értelemben tartós jogviszonynak lehetne tekinteni az olyan adásvételi szerződést is, ahol a szerződő felek a vételár részletekben történő megfizetésében állapodnak meg. Az irányadó bírói gyakorlat (BH1997. 242.) szerint azonban az ilyen megállapodás a felek között nem hoz létre tartós jogviszonyt, mert annak feltétele lenne, hogy mindkét fél tartós vagy időszakonként visszatérő szolgáltatásra legyen kötelezett.
[36] Török az előbbi logikai séma mentén továbbhaladva az „egyszerű tartós jogviszony” mellett „kétszeresen (többszörösen) tartós jogviszonyként” definiálta azokat a szerződéses jogviszonyokat, ahol a kötelezettség fenti értelemben vett tartós jellege mindkét fél oldalán megállapítható. * (Példaként említi a határozatlan idejű lakásbérleti szerződést, ahol a bérbeadó tartós tűrési, tartózkodási kötelezettségével a bérlőnek a bérleti díj rendszeres - időszakonként visszatérő - megfizetésében megnyilvánuló kötelezettsége áll szemben.)
[37] Nochta Tibor a vonatkozó - korábban már részletesen ismertetett - bírói gyakorlatot összegezve rögzíti, hogy egy jogviszony abban az esetben tekinthető tartósnak, ha egy adott szerződés a felek jogait és kötelezettségeit, magatartását hosszabb időtartamra határozza meg. *
[38] Vékás Lajos szerint a felek közötti jogviszony tartós voltát szintén a huzamos időn át teljesítendő szolgáltatások alapozzák meg. *
[39] További lényeges - a Ptk.-hoz készült egyik kommentárban olvasható alapvető - megállapítás, hogy a tartós jogviszony megítélése szempontjából nem a szerződés típusa a meghatározó. * Ennek ellenére a több évtizedes bírósági ítélkezési gyakorlatot áttekintve ténylegesen mégis egy másik tendencia látszik kirajzolódni: a jogviszony tartósságára vonatkozóan megfogalmazható megállapítások többnyire mégis a különböző szerződéstípusokhoz kötődnek. Ennek oka a jogviszony tartós jellegének a jogalkotó általi meg nem határozottsága, melynek folytán a vizsgált kifejezés tartalmát az évek során a bíróságok töltötték meg tartalommal, esetről esetre állást foglalva egy-egy adott jogviszony tartós vagy éppen nem tartós voltáról. Az ítélkezési gyakorlat alapján a következő megállapítások fogalmazhatók meg:
[40] a) Tulajdonátruházásra irányuló szerződések esetén, ahol a szerződéses kötelezettség teljesítése jellemzően egyetlen aktussal történik, a szerződő felek között nem jön létre tartós jogviszony még abban az esetben sem, ha a felek a szerződéses ellenérték részletekben történő megfizetésében állapodnak meg. (Vö.: BH1997. 242.) Azokban az esetekben viszont, ahol a szerződő felek az adásvételi szerződésben kereskedelmi hitel nyújtásáról is megállapodnak, már megállapítható a felek között így létrejött jogviszony tartós jellege. (Legfelsőbb Bíróság Pfv.VII. 21.242/1999/3., BH2002. 263., BH2003. 413.) A „tisztán” tulajdonátruházási jellegű - és ezáltal tartósnak nem minősülő - szerződéses jogviszony tehát egy másik szerződéstípussal való „keveredés”, a merev szerződési típushatárok feloldása, elmosása révén válik tartós jogviszonnyá, vagyis a szerződést az abban megjelenő új, a fenti példa szerinti esetben hitelezési elem minősíti át tartós jellegűvé.
[41] b) A használati kötelmek körébe tartozó szerződéseket a gyakorlat tartós jellegűnek tekinti, és ezen jellemzőre tekintettel a bíróság szerződésmódosító jogköre általánosságban elismerést nyer az említett szerződések vonatkozásában. A használati kötelmek alaptípusának tekinthető bérlet egyébként a Török által használt, korábban már hivatkozott csoportosítás alapján a kétszeresen tartós jogviszonyok körébe sorolható. A bíróság azonban - az egyéb törvényi feltételek fennállása mellett - olyan esetben sem zárta ki a szerződés bírósági úton való módosításának lehetőségét (és ezzel implicite elismerte a szerződés tartós jellegét), amikor a bérlő a huzamos időre kötött bérleti szerződés esetén a bérleti díjat egy összegben előre fizette meg. (BH1995. 514.) Érdekes ugyanakkor, hogy a bíróság a bérleti szerződést mint tartós jogviszony fennállását olyan esetben is a szerződés megkötésétől számította, amikor a bérbeadói pozícióban jogutódlás állt be (BH2009. 47.).
[42] Számtalan bírósági ítélet ismert, amely a bírósági szerződésmódosítás feltételeinek vizsgálatakor a jogviszony tartósságának, e jellemző vizsgálatának az adott ügyben gyakorlatilag nem is szentelt különösebb figyelmet, így például - a szerződés használati jellegéből fakadóan - evidenciaként kezelte, hogy a lakásbérleti szerződés és a haszonbérleti szerződés tartós jogviszonynak minősül, és erre tekintettel annak bíróság általi módosításának lehetősége is adott. Hasonlóképpen, az említett szerződéstípusokkal foglalkozó tanulmányok, monografikus munkák is magyarázat nélkül, az adott szerződés alapvető jellemzőjeként említik annak tartós jellegét. *
[43] A bírói gyakorlat szintén használati kötelmi jellegére tekintettel ismerte el tartós jogviszonyként a lízinget (BH1991. 357.). Az ún. működési (operatív) lízing kapcsán a vonatkozó ítélet a szerződés céljából kiindulva úgy foglalt állást, hogy mivel az említett szerződés célja rendszerint nem a tulajdonszerzés, hanem a tartós használat, a szerződés jellegét tekintve leginkább a tartós, határozott időre kötött haszonbérleti szerződéssel rokonítható. (BDT2006. 1487.)
[44] c) A bíróságok ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve tartós jelleggel bírnak a tartási szolgáltatásra irányuló szerződéses jogviszonyok is, így a tartási és életjáradéki szerződés is (BDT2011. 2579.), amelyeknek ezen jellemzőjére tekintettel nyer elismerést, hogy a szerződő fél szerződésszegése nélkül is bekövetkezhetnek olyan változások, amelyekre figyelemmel a szerződés változatlan fenntartása bármelyik fél jogos érdekeit sérti, és szükségszerűen indokolja a szerződés módosítását vagy esetleg megszüntetését. (BDT2011. 2579.) Az említett szerződéses viszonyok tartósságára a Ptk. rendelkezései külön is ráirányítják a figyelmet azzal, hogy a szerződésmódosításra vonatkozó általános szabályok mellett külön rendelkezés vonatkozik a tartási szerződés módosítására és annak sajátos esetére, a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé való átalakítására. [Ptk. 6:495. § (2) bekezdés] Az említett módosítás szabályainak ismertetésére - annak sajátos jellegére és a tanulmány terjedelmi korlátaira tekintettel - ehelyütt nem kerül sor. *
[45] A bírói ítélkezési gyakorlat a körülmények szerződéskötést követő lényeges megváltozása esetén az említett szerződésekkel rokon öröklési szerződés - végintézkedési jellegét nem érintő - bíróság általi módosításának lehetőségét is elismeri abban az esetben, ha a szerződés természetéből fakadóan a tartási vagy az életjáradéki szerződési elemekben következik be változás. (BDT2007. 1521.) Ennek oka - amint ez a bírói gyakorlatban is rögzítést nyer (BH2013. 16.) -, hogy az öröklési szerződés kettős jogi jelleggel bír: formáját tekintve végrendelet, azonban tartalma szerint tartási vagy életjáradéki szerződés, annak egy különleges típusa. * Ennek megfelelően egyes jellemzők tekintetében az öröklési jog (végintézkedésekre vonatkozó rendelkezések) dominanciája érvényesül, míg a jogintézmény - szerződés voltánál fogva - magán viseli a kötelmi (szerződési) jog sajátosságait is, arra - az adott öröklési szerződés tartalma függvényében - a tartási és az életjáradéki szerződésekre vonatkozó szabályok alkalmazandók. [Vö.: Ptk. 6:191. § (3) bekezdés]
[46] Török fentebb hivatkozott munkájában * kiemeli az említett (tartási elemet tartalmazó) szerződések „szerencse” jellegét, azt olyan tényezőként fogva fel, amely magában hordozza ezen jogviszonyok bizonytalanságát, mind azok időtartamát, mind pedig a felek által teljesítendő szerződéses szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyát tekintve. Török e szerződések körébe tartozónak tekinti továbbá az atipikus jellegű, azonban a tartási és életjáradéki szerződéssel közeli rokonságban álló (BH2002. 399., BH1997. 592.) gondozási és ápolási szerződést, ahol a szerződő felek közötti - alapvetően tartósra tervezett - jogviszony tényleges időtartamát, a szolgáltatás nyújtásának (gondozás, ápolás) időbeli terjedelmét szintén a „szerencsefaktor” határozza meg (BH1998. 273.), erre tekintettel a clausula rebus szabály és a bíróság szerződésmódosítási joga alkalmazható. (BH1977. 489., BH1978. 335.)
[47] d) A felek között tartós jogviszonyt keletkeztetnek az olyan szerződések is, amelyek alapján a kötelezett (közszolgáltató) víz-, gáz-, villamosenergia-, távhőszolgáltatás (Kúria Pfv.IV.20.370/2012/6.) vagy más „közüzemi” szolgáltatás nyújtására köteles. * A Török-féle terminológia szerint ezek a jogviszonyok szintén kétszeresen tartósak, tekintettel arra, hogy mindkét jogosult kötelezettsége tartós, a szolgáltató az adott szolgáltatást jellemzően hosszabb időn keresztül köteles nyújtani, amelyért a fogyasztó ugyanezen időszak alatt időszakonként visszatérően, rendszeresen köteles díjat fizetni.
[48] e) A gondossági kötelmek alaptípusának tekintett megbízás esetén a gyakorlatban szintén jól ismert probléma az eseti és a tartós jellegű szerződés közötti különbségtétel. Megbízási szerződések esetén a gyakorlat nem a tartós, hanem a folyamatos kifejezést használja, amely jelleg megállapítása a szerződés felmondása szempontjából bír különös jelentőséggel. (BDT1999. 16., BDT2006. 1326.)
[49] Az ítélkezési gyakorlatot áttekintve rögzíthető, hogy a bíróságok általában olyan esetben minősítenek tartósnak egy adott megbízási szerződést, ha annak tárgya valamilyen tevékenység vagy feladat huzamos ideig történő ellátása. Ilyen lehet például az őrző-védő tevékenység (BDT2006. 1325.), a folyamatos sportedzői, valamint disztribútori megbízások (Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.186/2003/2.), de megállapítást nyert annak a szerződésnek a tartós jellege is, amelyben a megbízott feladata pénzügyi és számviteli szaktanácsadás, valamint az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos ügymenet ellenőrzése volt. (Kúria Pfv.V.20.590/2015/9.) A bíróság tartósnak tekintette továbbá a bíróság és más hatóság előtti képviseletre, valamint az ezekkel az eljárásokkal kapcsolatos szerződések, beadványok és egyéb okiratok elkészítésére létesített ügyvédi megbízási szerződést is. (Kúria Pfv.V.20.738/2014/7.)
[50] Ahogyan arra Molnár Ambrus rámutat, a megbízási szerződés tartós (folyamatos) jellegének megállapításakor a bíróság több szempontot is figyelembe vesz, tekintettel van a szerződés időbeli hatályára, a szolgáltatás tárgyára, az elvállalt tevékenység konkrét típusára és annak természetére is. Ennek megfelelően a jogviszonyt azokban az esetekben tekinti folyamatosnak a bírói gyakorlat, amikor a megbízott feladatait határozatlan ideig vagy egy előre meghatározott hosszabb időtartamon keresztül köteles ellátni (EBH1999. 102.), de olyankor is, ha a szerződés ugyan nem hosszabb időre szól, azonban a megbízott „több, előre nem meghatározható mennyiségű, rendszeresen vagy rendszertelenül szükségessé váló, előre meghatározott típusú tevékenység” ellátására köteles. * Molnár végső megállapítása - amely esetünkben nemcsak a megbízási jellegű, hanem valamennyi jogviszony tartósságának megállapítása során irányadó lehet - az, hogy „a jogviszony időtartama és a szolgáltatás tárgya bár alapvető, de nem döntő és kizárólagos támpontként szolgál a folyamatosság megállapításához, amelyhez nem mellőzhető e két szempontnak az eset további körülményeivel való egybevetése és együttes értékelése.”.
[51] Hasonlóképpen vélekedett Bíró György is, aki a szerződés időtartamát mint jellemzőt önmagában szintén nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az adott megbízási jogviszonyt tartóssá (folyamatossá) tegye. Álláspontja szerint azonban mindazok a megbízások, amelyek az alanyok hosszabb távú szerződéses kapcsolatában több feladatkörre vonatkoznak (pl. tanácsadás, kezelés, kontroll stb.), vagyis a kötelezett részéről folyamatos, gondos és szakszerű ügyellátást, rendelkezésre állást igényelnek, tartós (folyamatos) megbízási jogviszonyt keletkeztetnek, függetlenül attól, hogy azok a felek között határozott vagy határozatlan időre köttetnek. *
[52] A megbízási szerződés tartósságának megítélésével kapcsolatosan a fentebb ismertetett álláspontok mellett további érdekes adalékul szolgálhat a korábban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság (a továbbiakban: Választottbíróság) egy 2004-ben hozott ítélete (a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság 15/2004. sz. ítélete, Indokolás II. 7. pont), amelyben az eljáró testület a jogviszony tartósságának kérdésével a vagyonkezelési szerződés kapcsán foglalkozott. Az ítélet indokolásának II. 7. pontjában a Választottbíróság rögzítette, hogy a vagyonkezelési szerződés a felek között tartós - keretszerződésnek minősülő -, sajátos tartalmú, folyamatos megbízási jogviszonyt hoz létre, amelyből a feleket aktuálisan megillető jogok, illetőleg aktuálisan terhelő kötelezettségek a szerződés és a portfólió-elszámolások együttes értelmezésével határozhatók meg. (A hatályos Ptk.-ban már önálló szerződéstípusként megjelenő bizalmi vagyonkezelési szerződés esetén ma már szintén nyilvánvaló az említett szerződéssel létrejött jogviszony tartós jellege.)
[53] f) A különböző pénzügyi tárgyú szerződések esetén szintén jól érzékelhető, hogy a bíróságok általánosságban elismerik az idesorolható jogviszonyok tartós jellegét. A bírói gyakorlat szerint tartós jogviszony például a lakossági folyószámla-szerződés (EBH2001. 438.), valamint a fogyasztói kölcsönszerződés is. Ez utóbbi tartós jellegét a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény miniszteri indokolása is megerősíti, rögzítve, hogy a fogyasztói kölcsönszerződés a felek között huzamos ideig tartó, folyamatosnak és egységesnek tekinthető szerződéses jogviszonyt hoz létre. Ezzel kapcsolatosan Gárdos István megjegyzi, hogy a jogviszony tartós volta, huzamos ideig való fennállása nem azonos annak folyamatos, illetve egységes jellegével. Utóbbi jellemzővel bíró jogviszonyokat (idesorolva tehát a fogyasztói kölcsönszerződést is) mint szűkebb kategóriát helyezi el a huzamos ideig fennálló tartós jogviszonyok körén belül. *
[54] g) Érdekes kérdésként merül fel a Ptk.-n kívüli különböző szerződések tartós jellegének vizsgálata, illetve megállapítása. Ahogyan arra korábban már utaltam, számos olyan bírói ítélet ismert, amely a találmány, illetve a védjegy hasznosítására irányuló szerződés tartósságát megállapítva ismerte el az adott jogviszony bíróság általi módosítását. Tekintettel arra, hogy a szellemi alkotások joga (szerzői jog és iparjogvédelem) területén megjelenő szerződések többségének közös jellemzője a használati kötelmi elem (használat, hasznosítás) megjelenése, a tartós jelleg ezen jogviszonyok többségére megállapítható. Faludi Gábor például a licenciaszerződést eleve tartós jogviszonyként kezeli, minthogy az engedélyest rendszerint tartós, visszatérő jellegű fizetési kötelezettség terheli. * Faludi megállapításához, amely a licenciaszerződés tartós jellegét a szolgáltatás rendszerességére alapozza, érdekes adalékként szolgál az a felsőbírósági ítélet, amely a találmány hasznosítására irányuló szerződést abban az esetben is tartósnak minősítette (és ezáltal lehetővé tette annak bíróság általi módosítását), amikor a felek a szerződés ingyenességében állapodtak meg, a feltalálók nem kértek licenciadíjat a találmány hasznosításáért. (Legfelsőbb Bíróság Pf.IV.21.168/1996/2.) Érdemes megjegyezni, hogy a szabadalmasok bírósághoz intézett kereseti kérelme éppen az ingyenes szerződés visszterhessé alakítására irányult.
[55] A szellemi alkotások joga szerződéseinek tartós jogviszonnyá minősítésére vonatkozó általános megállapítása alól nyilvánvalóan kivételt képeznek azok a szerződések, ahol a cél nem az adott szellemi alkotás használatának időleges (jellemzően hosszabb időre szóló) átengedése, hanem kifejezetten az alkotáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok átruházása. Az ilyen kontraktusok esetén a domináns elem tehát nem a használat, hanem a (jog)átruházás, amely a jelen felsorolás a) pontjában említett tulajdonátruházó szerződésekhez hasonlóan jellemzően egyetlen aktussal megy teljesedésbe.
[56] h) Papp Tekla az atipikus szerződések kapcsán vizsgálta a jogviszonyok tartós jellegét. Álláspontja szerint az idesorolható szerződéstípusok közös jellemzője, hogy azok általában hosszabb távú piaci kapcsolatokat szabályoznak, tartós jogviszonyra irányulnak. * Az operatív lízing kapcsán - a vonatkozó bírói gyakorlatra hivatkozva - annak alapvető jellemzőjeként említi a jogviszony tartósságát, * míg egy másik, a koncesszióval foglalkozó tanulmányában szintén a szerződés huzamos jellegét hangsúlyozza. Megállapítását nem egyszerűen a szerződés tipikusan hosszabb időre szóló időtartamával indokolja, hanem a tartós jelleget a szerződés tárgyából és funkciójából vezeti le, rögzítve egyúttal azt is, hogy a koncessziós szerződés alanyainak gazdasági és jogi érdekeit is a tartós kontraktuális kapcsolat szolgálja. *
[57] i) Az a)-h) pontban tett - a jogviszony tartósságával kapcsolatos - megállapítások mindegyike valamilyen kötelmi viszonyra vonatkozott. A tartósság azonban olyan jogviszonyok esetén is kérdéses lehet, amelyek ténylegesen valamely abszolút (dologi) joghoz kapcsolódnak. A korlátolt dologi jogok körében több olyan joggal is találkozunk, amelyek alapján a jogosult egy bizonyos (ingó vagy ingatlan) dolgot időlegesen vagy tartósan használhat. Idesorolható a haszonélvezet, használat, földhasználat, de a különböző szolgalmi jogok (pl. átjárási szolgalom) is bírnak használati jelleggel. Az ilyen dologi jogviszonyok tipikusan tartós jellegűek, * ezt a jellemzőt adott esetben a jog megnevezése (pl. tartós földhasználati jog) is alátámasztja.
[58] A Ptk. alapján a fenti jogok alapítására kötelmi jogi alapon, szerződés útján is van lehetőség. (Vö.: Ptk. 5:146. §, 5:161. §) A korlátolt dologi jogot alapító ilyen kötelmi szerződés alapján teljesítendő kötelezettség az adott jog alapítása, amely a szerződés megkötésével - és ingatlan esetén a jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével - végbe is megy. A szerződéssel létesített dologi jogi jogviszony azonban már tartós jellegű, ahol adott esetben felmerülhet a bíróság általi szerződésmódosítás lehetősége. A kérdés megítélésében a vonatkozó bírói gyakorlat ugyanakkor nem egységes. Ismert olyan bírósági ítélet, amely rögzítette, hogy a szerződéssel kikötött szolgalmi jog a felek között tartós jogviszonyt hoz létre (BH1980. 379.). Egy másik esetben azonban a bíróság úgy foglalt állást, hogy nincs lehetőség a haszonélvezeti jogot alapító szerződés módosítására, mivel a szerződés egyszeri szolgáltatásra irányul, a haszonélvezet létrejöttével a teljesítés megtörténik (BH1987. 162.). Egy további döntésben az eljáró bíróság elfogadta ugyan a használati jogi jogviszony tartós jellegét, hangsúlyozta azonban, hogy a használati jog bírósági módosítására a bírói gyakorlat szerint nem kerülhet sor, mivel a használat abszolút szerkezetű dologi jog, amelynek tartalmát és időtartamát a bíróság nem változtathatja meg, a szerződés bírósági módosítására utóbb nem kerülhet sor. (BH2007. 420.) Hasonlóképpen foglaltak állást az eljáró bíróságok a társasházi alapító okirat mint szerződés bírósági módosíthatósága kapcsán. A kapcsolódó ítéletekben a legfelsőbb bírói testület kimondta, hogy a társasház alapító okirata tulajdonviszonyokat rendező statusaktus, amelynek tulajdonostársak közötti tulajdoni arányokat mint tulajdonjogi tényt rögzítő rendelkezéseinek körében a Ptk. bíróság általi szerződésmódosításra vonatkozó szakaszának alkalmazása nem merülhet fel. (Legfelsőbb Bíróság Pfv.X.21.270/2007/4., Kúria Pfv.VII.20.105/2012/13.)
[59] A dologi jogviszonyok tehát jellegüket tekintve nem vitathatóan tartós jellegű jogviszonyok, és pusztán ezen jellemzőjüket figyelembe véve elméletben akár módosíthatók is lehetnének. Rögzítést érdemel ugyanakkor, hogy a dologi jogi jogviszonyok módosíthatósága nem a jogviszony tartós vagy nem tartós voltán mint sajátos jellemzőn fordul. A módosítás, módosíthatóság kérdése a kötelmi jogi alapú (szerződéssel létrejött) dologi jogviszonyok esetén jelenik meg élesen, a kötelmi jog és a dologi jog szabályainak, vagyis a szerződő feleket megillető szerződési szabadságnak és a dologi jogok zártkörűsége és tartalmi kötöttsége elvének kollíziója miatt. Az effajta jogviszonyoknál ugyanis a dologi jog kógens (eltérést nem engedő) és a kötelmi jog diszpozitív rendelkezései feszülnek egymásnak, minthogy előbbiek - az egyes jogintézmények (dologi jogok) tartalmának kógens jellegű megállapítása által - kizárják azt, hogy abban a felek a Ptk.-tól való eltérést eredményező változást eszközöljenek. Erre tekintettel a szerződéssel létesített dologi jogok - jogszabály által meghatározott - tartalmára vonatkozó módosítás alapvetően nem lehetséges, minthogy a tartalommeghatározás szabadsága (diszpozitivitás) csak a kötelmi jogban érvényesül, Leszkoven László szemléletes megfogalmazása szerint „a szerződési jog hatóereje […] a kógens szabályok mezsgyéjén megállni kénytelen.” *
[60] Mindazonáltal a feleknek van (legalábbis kell hogy legyen) lehetősége a dologi jog alapjául szolgáló szerződésük olyan módosítására, amely a dologi jog fenti, kógens jelleggel meghatározott tartalmát nem érinti (pl. határozott időre szóló haszonélvezet, átjárási szolgalom stb. időtartamának módosítása). Noha ilyen esetben a jogviszony módosítása sajátos, mivel a kötelmi jogi (szerződéses) jogviszony módosítása a dologi jogviszonyra (pl. annak fennállására) is kihat(hat), visszahat(hat), körvonalazhatók ugyanakkor olyan esetkörök, ahol a módosítás az adott dologi jog alapvető jellemzőit nem érintené, így az nem állna ellentétben a dologi jogi alapelvekkel, a kógens dologi jogi tartalommal. *
[61] A felek között fennálló szerződéses jogviszony módosítása alapvetően a felek belátásán, döntésén alapul. Bizonyos értelemben ez a bírósági szerződésmódosítás esetére is igaz, hiszen a bíróság csak a fél kifejezett kérelme alapján járhat el. Másrészt azonban a fél szándéka nem tisztán saját belátásán alapul, hanem azt egy adott (külső) körülménybeli változás motiválja, mely körülmény egy olyan helyzetet teremt, amely másképpen nem, csak a szerződésen alapuló kötelmi viszony módosításával orvosolható, csak ennek segítségével billenthető helyre az eltolódott szerződéses egyensúly.
[62] A módosításra okot adó körülmény azonban több szempontból is vizsgálatot érdemel. Lényeges egyrészt a körülmény beálltának időbeli dimenziója, vagyis az, hogy a körülmény - ahogyan azt a Ptk. 6:192. § (1) bekezdésének szövege is rögzíti - a szerződés megkötéséhez képest utóbb következzen be. Másrészről, a szerződésmódosításra okot adó körülmény vonatkozásában a Ptk. további három, egymással szoros összefüggésben álló negatív feltételt is meghatároz. Ezek közül az első az, hogy az adott körülmény megváltozása - a szerződéskötés időpontjában - ne legyen előrelátható. Másrészről, a körülmény bekövetkezésében a szerződés bírósági módosítását kérő fél nem hathat közre, és végül, annak a fél rendes üzleti kockázatának körén kívül kell esnie. A szerződés módosítására okot adó körülmény említett, a továbbiakban közelebbi vizsgálat tárgyát képező jellemzői gyakorlatilag a bíróság általi szerződésmódosítás korlátaiként * vagy azt kizáró esetekként * foghatók fel.
[63] Az előreláthatóság kifejezés a leggyakrabban - különösen a hatályos Ptk. hatályba lépése óta - a szerződéssel és szerződésen kívül okozott károk megtérítésével kapcsolatosan jelenik meg, az a Ptk. felelősségi szabályanyagának egyik kulcsfogalmaként fogható fel. * A Ptk. az előreláthatóságot az okozati összefüggés kapcsán tárgyalja, és kimondja, hogy nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. (Ptk. 6:521. §)
[64] Adott körülmények előrelátásának (előreláthatóságának) azonban nemcsak a - szerződésszegéssel és a szerződésen kívül okozott károkért való - felelősség esetén van jelentősége, hanem számos más - alapvetően egymáshoz hasonló tőről fakadó - kötelmi jogi intézmény (pl. előszerződés, bírósági szerződésmódosítás, megrendelői elállás) esetében is fontos tényező, amely jellemzően ez utóbbi jogintézmények alkalmazhatóságának előfeltételeként nyer rögzítést. Nyilvánvaló, hogy az említett jogintézmények esetén az előreláthatóság más tartalmat hordoz és más jogkövetkezménnyel jár, mint amelyet a Ptk. előbb hivatkozott szakasza meghatároz. Amíg ugyanis a felelősségi tényállások esetén az előreláthatóság - az okozati lánc „mesterséges” megszakítása által - a károkozó felelősségre vonását zárja ki, addig előszerződésnél a szerződéskötési kötelezettség alóli mentesülést alapozza meg, míg a bírósági szerződésmódosításnál a jogintézmény alkalmazhatóságát zárja ki. * Az előreláthatóság kifejezés használatának azonban valamennyi esetben van egy közös jellemzője: a vizsgált kifejezés mindegyik említett esetben az érintett jogalany (pl. károkozó, szerződő fél) „jövőbe látásának” lehetőségére, illetve annak határaira utal, ezt értékeli a különböző - szerződéses vagy szerződésen kívüli - kötelmi jogi viszonyokban.
[65] Bár az előreláthatóság expressis verbis csak a jelenleg hatályos Ptk. elfogadása óta van jelen normatív szinten (és a kártérítési jogra vonatkoztatva) a magyar magánjogban, tartalmát tekintve azonban mégsem tekinthető teljes egészében új keletűnek, hiszen az Mtj. korábban már ismertetett, gazdasági lehetetlenülésre vonatkozó 1150. §-a tartalmazta azt a fordulatot, hogy a változással a szerződő felek a szerződéskötéskor „okszerűen előre nem vethettek számot”, vagyis - mai nyelvre „lefordítva” - a változást nem láthatták előre.
[66] Az 1959-es Ptk. nyomán kialakult bírói gyakorlat szintén egységesen foglalt állást abban, hogy a szerződő fél bíróság általi szerződésmódosításra irányuló kérelmét nem fogadta el azokban az esetekben, amikor megállapítható volt, hogy a fél a körülmények megváltozására a szerződéskötéskor számíthatott. (BH2005. 347.)
[67] Lényeges, hogy a bírói gyakorlat a körülmény, ok előreláthatóságához, illetve előre nem láthatóságához hozzákapcsolja az általában elvárhatóság mércéjét is, és akkor tekint egy adott tényezőt - a szerződéskötés időpontjában - előre nem láthatónak, ha azt a fél az általában elvárható gondosság tanúsítása mellett sem láthatta előre. Abban az esetben, ha az adott tényező az általában elvárhatóság mércéje mellett a szerződő fél számára előre látható lett volna, a fél bírósági szerződésmódosításra irányuló igénye nem érvényesülhet, minthogy ezen igényét - figyelemmel az 1959-es Ptk. 4. § (4) bekezdésére, illetve a hatályos Ptk. 1:4. § (2) bekezdésére - saját felróható magatartására nem alapozhatja.
[68] Ahogyan arra fentebb, a bíróság általi szerződésmódosítás kérdéskörét bevezető gondolatok között már utaltunk, a Ptk. a körülménybeli változás kapcsán a korábbi kódexben rögzített feltételt (utólagosság) kiegészítve azt is rögzíti, hogy a változás nem lehet visszavezethető a szerződés bíróság általi módosítását kérelmező fél magatartására, vagyis egyszerűbben fogalmazva: a körülménybeli változást nem a fél idézte elő.
[69] Az említett fordulat normaszövegbe iktatásával a jogalkotó gyakorlatilag az 1959-es Ptk. kapcsán a bírói gyakorlatban kikristályosodott elvet emelte normatív szintre, hiszen már az 1980-as évek végén született olyan ítélet, amely kifejezetten kizárta a szerződés bíróság általi módosítását olyan esetben, amikor a változást a módosítást kérő fél saját felróható magatartásával idézte elő. (BH1988. 80.) Amíg azonban a hivatkozott bírósági ítélet a fél magatartásánál kifejezetten megkívánja annak felróható jellegét, addig a hatályos Ptk. normaszövege szerint a körülménybeli változás fél általi előidézésénél nem vizsgálandó a fél magatartásának felróhatósága. Megállapítható tehát, hogy a körülmény fél általi előidézése a bíróság általi szerződésmódosítás kérelmezésének lehetőségét objektíve kizárja, ilyen esetben nincs lehetőség a magatartás kimentésére.
[70] A körülmények megváltozásának kockázata már az Mtj.-ben is rögzítést nyert. A már több alkalommal is hivatkozott 1150. § szerint a fennálló szerződés gazdasági lehetetlenülése - több más feltétel egyidejű fennállása mellett - csak abban az esetben állapítható meg, ha a körülményekben olyan mélyreható változás következik be, amely a szokásos szerződési kockázatot tetemesen meghaladja.
[71] Az 1959-es Ptk. bírói szerződésmódosításra vonatkozó 241. §-a a jogintézmény alkalmazhatóságához nem kívánta meg annak vizsgálatát, hogy a módosításra okot adó körülmény bekövetkezésére kiterjed-e a felek szokásos szerződési kockázata. A bírói gyakorlatban azonban már az 1980-as évektől kezdve világosan és egyértelműen megfogalmazást nyert az a tétel, hogy a szerződéssel járó kockázatokat a felek maguk kötelesek viselni, és csak a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső kockázati tényezők azok, amelyek a Ptk.-ban rögzített feltételek fennállása mellett megalapozhatják a szerződés bíróság általi módosítását.
[72] A hatályos Ptk. egyik újítása a bírósági szerződésmódosítás szabályozása körében, hogy az 1959-es Ptk. által meghatározott feltételrendszert kiegészíti a szerződéses jogviszonyban változást eredményező körülmény bekövetkezése kockázatának vizsgálatával, ezzel normatív szintre emelve a bírói gyakorlatban kialakult, fentebb említett tételt. A Ptk. 6:192. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a fél csak abban az esetben kérheti a szerződés bíróság általi módosítását, ha a körülményváltozás a rendes üzleti kockázatán kívül esik.
[73] A Ptk. normaszövege ugyanakkor - a bírósági szerződésmódosítás feltételrendszerében meghatározott többi elemhez hasonlóan - e helyütt sem ad konkrét meghatározást arra nézve, hogy egy adott körülmény megváltozása mikor tartozik a szerződő fél rendes üzleti kockázata körébe, és mikor esik azon kívül. Hasonlóképpen a Ptk. miniszteri indokolása sem ad különösebb iránymutatást, a szabályozás indokaként pusztán annyit rögzít, hogy a különböző magánjogi jogalanyok saját magatartásuk következményeit maguk kötelesek viselni, és különösen igaz ez a szokásos üzleti kockázat viselése körében. A kérdéses kifejezés tartalmának meghatározásakor tehát ismételten a bíróságoknak a korábbi kódex mellett kialakult ítélkezési gyakorlatát hívjuk segítségül, és teszünk kísérletet a kifejezés tartalmi határainak megvonására.
[74] Annak megítélésekor, hogy egy adott körülménybeli változás a szerződő fél rendes üzleti kockázata körébe esik-e, elsősorban a felek között fennálló szerződés tartalma és az abban kifejezett kockázattelepítés, valamint a fél által végzett tevékenység és az abban vállalt szolgáltatás természete az irányadó. * A bírói gyakorlat következetesen úgy ítéli meg, hogy a fél saját gazdasági tevékenységének, üzleti tervei, elképzelései megvalósulásának kockázatát és a szerződéskötés előkészítésének a szokásos üzleti kockázat körébe tartozó költségeit maga viseli. (BH1996. 586., BH2013. 275.) A valamely üzletben, beruházásban való részesedés reményében végzett tevékenység szintén az üzleti kockázat körébe eső olyan magatartás, amely jogkövetkezmény szempontjából vizsgálva önmagában az üzlet meghiúsulása miatt nem ad alapot kárigény érvényesítésére, a fél az őt - a saját kockázatvállalással összefüggésben - ért kárt általában maga viseli. (EBH2003. 936.) Amint látható, a fentebb hivatkozott ítéletekben az eljáró bíróságok nemcsak a fél kockázatával, kockázatvállalásával foglalkoztak, hanem az ilyen vállalással összefüggésben őt ért károk megtérítésének kérdésével is. Az üzleti kockázat körébe tartozó tényezők meghatározásával a bírói gyakorlatban ugyanis nemcsak a bíróság általi szerződésmódosításnál találkozunk, az kulcsfontosságú az utaló magatartással, illetőleg az annak eredményeként beállt kár megtérítésével összefüggésben is.
[75] Az irányadó bírói gyakorlat szerint a szerződés bírósági módosítását illetően nem vehető figyelembe az olyan körülményváltozás sem, amellyel a feleknek az adott helyzetben észszerű kockázatvállalás mellett számolniuk kellett (BH1985. 470., Kúria Pfv.V.21.574/2015/4.), vagy amelyre a fél a szerződéskötés időpontjában számított, azt előre látta és annak tudatában kötött szerződést, vagyis a később bekövetkező hátrány kockázatát már a szerződés megkötésének időpontjában magára vállalta. (BH2005. 347.)
[76] A bíróságok az inflációt, illetve a keresleti és kínálati viszonyok megváltozását általában szintén a felek üzleti kockázatába tartozó körülményként ítélik meg, amelyek ennek megfelelően nem szolgálhatnak a szerződés bíróság általi módosításának alapjául. (BH1988. 80., BH1993. 670., BH1996. 145., Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.315/2010/4.)
[77] Annak ellenére, hogy a bírósági szerződésmódosítás alkalmazhatóságával foglalkozó ítéletek többsége az inflációt olyan tényezőként tekinti, amely a vizsgált jogintézmény alkalmazását nem teszi lehetővé, ismert olyan ítélet is, amely a gazdasági viszonyok alakulásából eredő, nagymértékű inflációs hatásra, valamint az anyagárak és a munkabérek jelentős emelkedésére tekintettel látta jogilag megalapozottnak a szerződés bíróság általi módosítását, azzal, hogy az említett tényezők ilyen mértékű változása a szerződéskötés időpontjában nem volt előrelátható. (BH1995. 659.)
[78] Egy másik eseti döntés szerint abban az esetben, ha a gazdasági környezetváltozás olyan mértékű, hogy az a piac összeomlásához vezet, úgy az alapvetően a fél rendes szerződéses kockázata körébe eső körülmény mégis úgy értékelendő, mint amelynek lényeges megváltozásával a felek a szerződés megkötésekor nem számíthatnak, és arra az észszerű kockázatvállalás körében nem is számíthattak. (BDT2000. 277.) Az eljáró bíróság ennek ellenére a bíróság szerződésmódosító jogát nem ismerte el, és úgy foglalt állást, hogy az ilyen körülményváltozás következményeit a feleknek közösen kell viselniük.
[79] Ahogyan az a fentebb hivatkozott bírói ítéletekből jól érzékelhető, az alapvetően a rendes üzleti kockázat körébe eső kockázati tényezők esetén is adódhatnak olyan helyzetek, amikor az adott tényező „felerősödik”, és a szokásos (rendes) üzleti kockázati kör határait szétfeszítve kivételesen a bíróság általi szerződésmódosítást megalapozó körülménnyé válik. Ennek oka az adott körülmény (pl. infláció, kereslet-kínálati viszonyok, munkabérek) abnormális, kirívó megváltozása, mely változás leglényegesebb jellemzője, hogy azzal (mármint ilyen mértékű „kilengéssel”, például árfolyam-ingadozással, vásárlóerő-gyengüléssel stb.) a szerződő felek nem számolhattak. A bírói gyakorlat tehát ezekben a „rendkívüli esetekben” összekapcsolja a szerződéses jogviszony módosulását előidéző körülményváltozás két jellemzőjét, vagyis annak a fél rendes üzleti kockázati körén belül eső voltát és annak előreláthatatlanságát.
[80] A szerződéses kockázatokkal kapcsolatos bírósági ítélkezési gyakorlat kapcsán lényegesnek tartjuk Nochta Tibor összefoglaló megállapítását, amely szerint nem vezethet el a szerződéses kötelezettség alóli mentesüléshez az, ha valamelyik fél saját teljesítőképességét, a szerződési és piaci normál kockázatokat rosszul mérte fel. * Nochta hivatkozott munkájában a szerződéskötést egyenesen a kockavetéshez hasonlítja, ahol nem tudni, mi lesz az eredmény. * A fenti hasonlattal nem értek teljes mértékben egyet, mivel egy adott szerződés sikeressége - a kockavetéssel ellentétben - nem pusztán a vak szerencsén múlik. Igaz ugyanakkor, hogy minden szerződéskötés kockázattal jár, amelynek mértéke egyes esetekben mindössze csekély, míg más esetekben lényegesen nagyobb. A szerződés megkötését megelőzően a leendő szerződéses partnereknek ugyanakkor maguknak kell felmérniük ezeket a kockázatokat, és mindezek alapján eldönteni, hogy létrehozzák-e a szerződést vagy sem, hiszen „[a] szerződés a jövőnek készül és elvárt, hogy az előkészítés során a lehetséges kockázatokat is lehetőségeikhez mérten feltérképezzék.” * Felmerül azonban a kérdés: vajon a szerződő feleknek tényleg minden szerződéses kockázatot fel kell és fel kell tudniuk mérni? A feltett kérdésre adandó válasz nemleges. A felek a kockázatok felmérésére Nochta szerint is pusztán, „lehetőségeikhez mérten” kötelesek. Létezik ugyanis egy rendkívül nehezen és csakis eseti jelleggel meghúzható határ, amelyen túl a szerződő felek a szerződés megkötésével járó kockázat felismerésére már képtelenek, ennek következtében az említett határon kívül eső kockázatok viselésére már nem kötelesek. A Ptk. szóhasználatában ez a fentebb már említett (és a bírói gyakorlat alapján is vizsgált) rendes üzleti kockázat.
[81] A szerződési kockázat kérdésével az Alkotmánybíróság is foglalkozott. A testület a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában elsődlegesen ugyan a jogszabály általi szerződésmódosítás problémakörét járta körül, azonban ennek során több alkalommal is érintette a bírósági szerződésmódosítás kérdését is, arra tekintettel, hogy a szerződéskötést követően bekövetkező körülménybeli változás kockázatának vizsgálata mindkét említett jogintézmény alkalmazhatósága szempontjából lényeges. Az Alkotmánybíróság szerint a szerződő felek számára bizonyos mértékig minden olyan szerződés kockázatot jelent, amely a szerződéskötést követően nem megy azonnal teljesedésbe. E megállapítás burkoltan arra utal, hogy a felek szerződéses kockázata nyilvánvalóan azokban az esetekben nagyobb, amikor a felek között a jogviszony hosszabb időre jön létre. Megállapítását az Alkotmánybíróság azzal indokolta, hogy a szerződéskötést követően „olyan változások állhatnak be, amelyek eredményeként a szerződés gazdasági egyensúlya teljesen felborulhat, de legalábbis jelentős aránytalanságok következhetnek be. Ha ezeket a szerződő felek megállapodásukkal, szerződésmódosításukkal nem tudják rendezni, ezek kiküszöbölése ugyancsak a szerződésekbe történő beavatkozást teheti szükségessé” [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, Indokolás, III. 3. pont], amely akár bíróság, akár jogszabály általi szerződésmódosítás formájában megvalósulhat.
[82] A bíróságoknak a szokásos üzleti kockázat meghatározása kapcsán kialakult - viszonylag egységesnek tekinthető - gyakorlatát a gazdasági válság jelentős mértékben „átszínezte”, ha úgy tetszik, a bírói jogalkalmazásban egy egészen új, számos kérdést felvető korszakot nyitott. A válság következtében a devizaalapú kölcsönszerződések tömegében állt be - hátrányos - változás, amelynek eredményeként sokan fordultak a bírósághoz a szerződés módosítása érdekében. (A változások említett hatása különösen érzékenyen érintette a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződéseket.) Az, amit a közgazdászok utóbb gazdasági-pénzügyi válságként definiáltak, folyamatosan „ette be magát” a magánjogba, majd a szerződésmódosítási igények felmerülésével a bíróságok ítélkezési gyakorlatába. A bíróság általi szerződésmódosítás jogintézményének alkalmazásakor vizsgálandó, jogszabály által meghatározott előfeltételekkel kapcsolatosan újra és újra kérdésként merült fel, hogy a gazdasági válság egyáltalán szerződéses kockázatnak tekinthető-e, és ha igen, úgy mennyiben.
[83] A feltett kérdés megválaszolására tett számos kísérlettel lehet találkozni a bíróságok ítélkezési gyakorlatában. Az is jól látható azonban, hogy - a bírói esetjogban tett megállapítások, kiforrott elvek mentén - a jogtudomány hazai és külföldi képviselői egyaránt foglalkoztak a témával, és szükségesnek tartották a problémakör feldolgozását. *
[84] Nochta szerint a „[g]azdasági krízishelyzetek a szerződések felek által emelt támasztékait kezdik ki és a szerződésről áthelyeződik a hangsúly a törvényre. Egy gazdasági válság a szerződés feltételeinek oldódását eredményezi, nagyobb igény mutatkozik a külső beavatkozásra.” * Egy másik, szintén a témával foglalkozó tanulmányában Nochta a szerződő feleknek, a bíróságoknak, valamint a jogalkotónak a kibillent szerződéses egyensúly visszaállítása érdekében betöltött szerepét vizsgálja. * Gondolatmenetének itt is központi elemét képezi a gazdasági válság, annak szerződési kockázatként, avagy azon túlmutató elemként való kezelésének kérdése. Nochta szerint „az átlagost lényegesen meghaladó többletkockázatok okozta helyzetek megoldására” elégtelenek a szerződés kínálta lehetőségek, ezért a szerződésbe „[…] jogalkotási vagy bírói eszközökkel szükséges beavatkozni, mert a kötelembetöltés mértéke szerint a rendes szerződési kockázatot messze meghaladó áldozatra méltányosan nem lehet kötelezni senkit, akkor sem, ha a szolgáltatás egyébként sem fizikailag, sem jogilag nem lehetetlenült.” * Nochta megállapítása egybecseng Szladits gazdasági lehetetlenülés kapcsán tett megállapításával, miszerint „[v]alójában a gazdasági katasztrófák enyhítése ú.n. adósvédelmi intézkedésekkel, a törvényhozás dolga.” *
[85] Abban az esetben, ha magunkévá tesszük azt a bírósági álláspontot, miszerint az árfolyamváltozás, infláció kockázata a szerződő felek terhére esik (vö.: BH1988. 80., BH1993. 670., BH1996. 145.), az mint a rendes üzleti kockázat körébe eső körülmény kizárja majd a szerződés bíróság általi módosításának lehetőségét. Ezzel ellentétben akkor, ha a gazdasági válság hatására bekövetkezett körülményváltozásokat úgy tekintjük, mint amelyekre a felek szerződéskötésük időpontjában minden gondosságuk ellenére sem számíthattak, logikusan már megalapozott lenne a szerződésnek valamely külső entitás beavatkozása általi módosítása. A gazdasági válság szerződéses kockázatkénti kezelése, illetve a fél rendes üzleti kockázatán kívül való elhelyezése azonban láthatóan komplex kérdéskör, a válság előbbi vagy utóbbi megítélése még nem ad ilyen egyszerű és egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy egy globális szintű válság vajon alapul szolgálhat-e a bíróság általi szerződésmódosítás jogintézményének alkalmazására. A vizsgálódások során ugyanis újabb és újabb kérdések merülnek fel: egyrészt, egy ilyen mértékű változás orvoslására vajon megfelelő eszköz-e a szerződés bíróság általi módosítása, vagy - ahogyan Nochta sugallja - ilyen esetekben a körülménybeli változás folytán beállott hátrányos következmények elhárítása már a jogalkotás feladata lenne.
[86] A bírósági ítélkezési gyakorlat tartja magát ahhoz a tételhez, hogy a gazdasági élet egészét vagy egy-egy szerződéstípusba tartozó szerződések minden alanyát érintő változások esetén a bíróságok az egyes szerződéseket a Ptk. bírósági szerződésmódosításra vonatkozó szakasza alapján nem módosíthatják. (BH1992. 123.) Az Alkotmánybíróság szerint a szerződések tömegét érintő változások esetén a bíróság általi szerződésmódosítás szintén nem a megfelelő módszer, hanem a körülmények megváltozása folytán bekövetkezett joghátrányok orvoslásának, kiigazításának össztársadalmi szinten, az állam jogszabály útján történő beavatkozásával kell megtörténnie. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, Indokolás, III. 3. pont]
[87] Papp Tekla a gazdasági-üzleti kockázat szerepét több tanulmányában, különböző aspektusokból, illetőleg a gazdasági (üzleti) kockázat elhárításának lehetséges jogi indokai szempontjából is vizsgálta. * Összefoglaló megállapítása szerint a hazai bíróságok „[…] a gazdasági-pénzügyi krízishelyzeteket szerződési kockázatként kezelik, és a pacta sunt servanda elve mellett teszik le a voksukat a clausula rebus sic stantibus tágított értelmű alkalmazása helyett.” *
[88] A bírói gyakorlat, valamint a különböző jogtudományi álláspontok áttekintését követően a körülménybeli változások kockázata, így különösen a gazdasági válság mint kockázati tényező megítélésével kapcsolatosan a következő megállapításokat tehetjük:
[89] a) A körülménybeli változás a bírósági szerződésmódosítás alkalmazásának alapvető feltétele, amely azonban önmagában nem, csak a jogszabályban meghatározott többi feltétel (tartós jogviszony fennállása és lényeges jogi érdek sérelme) egyidejű fennállása esetén ad alapot a jogintézmény alkalmazására. Érezzük ugyan, hogy a szerződés körülményeiben bekövetkező komoly változás (pl. gazdasági-pénzügyi válság) az, amely „megbillenti” a felek szerződéses kapcsolatának egyensúlyát, ennek létét azonban nem értékelhetjük túl, a piaci viszonyok, az ármozgások, valamint a gazdasági környezet esetleges kedvezőtlen változása, a várakozástól eltérő alakulása önmagában még akkor sem adhat alapot a bíróság általi jogalkalmazásra, ha az említett változások mindkét szerződő fél helyzetére hátrányosan hatottak. (BDT2007. 1707., BDT2017. 3716. I.)
[90] b) A gazdasági változások hatásának megítélésekor a bíróságok ítélkezési gyakorlatában alapvetően kétféle irány mutatkozik meg. A „kisebb jellegű változások” jellemzően a szerződő felek rendes szerződési (üzleti) kockázata körébe sorolhatók, amelyekkel a feleknek szerződéskötésük időpontjában számolniuk kell. A nagyobb volumenű, előre még a szerződéskötés körében tanúsított legnagyobb fokú gondosság mellett sem látható gazdasági változások (válság) azonban nem feltétlenül alapozzák meg a szerződés bíróság általi módosításának lehetőségét. Azzal, hogy adott esetben a bíróság a gazdasági válságot mint körülményt kiemeli a fél rendes (szokásos) szerződési kockázata köréből, „kívülre tolja”, még nem jelenti automatikusan, hogy elismerést nyer a szerződés bírói módosítása. Ezt támasztja alá a fentebb már hivatkozott, BH1992. 123. számon közzétett ítélet is. Sokkal inkább jellemző, hogy a gazdasági válság olyan kockázati tényezőként nyer értékelést, amely még a bírói szerződésmódosítás hatókörén is túlmutat, és az egyensúlyukban a válság hatására sérült szerződéses viszonyok jogszabály általi módosítását alapozza meg.
[91] A Ptk. 6:192. § (1) bekezdése a bíróság általi szerződésmódosításhoz megkívánja, hogy a körülménybeli változás ellenére a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése a módosítást kérelmező fél lényeges jogi érdekének sérelmével járjon.
[92] A jogos érdek fogalma alatt a jogszabályon alapuló, jogszabály által (vagyis a tárgyi jog által) védett érdek értendő. * Csehi Zoltán a lényeges jogi érdeksérelem kifejezés használatát nem tartja megfelelőnek, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint itt valójában nem érdeksérelemről, hanem gazdaságossági értékvesztésről van szó. *
[93] A körülmény bekövetkezésének eredményeként előálló sérelemnek azonban nem csupán jogosnak, hanem lényegesnek is kell lennie, vagyis egy csekélyebb mértékű érdeksérelem önmagában nem indokolhatja a szerződés módosítását. Bíró György szerint a változás okozta sérelem akkor tekinthető lényegesnek, ha annak ismeretében a fél az utóbb számára sérelmessé vált szerződést meg sem kötötte volna. * Harmathy Attila szerint a lényeges, jogos érdek meghatározásánál a felek érdekeinek mérlegelése, helyzetüknek összevetése áll a középpontban. * Harmathy nyomán szintén a szerződő felek érdekeinek összemérését hangsúlyozza Menyhárd Attila, aki a lényeges jogi érdeket egyébként nyitott fogalomként határozza meg. *
[94] A fenti tudományos álláspontokkal összecseng a bírói gyakorlat is, amely szerint a kivételes bírósági beavatkozás kiváltásához szükséges érdeksérelem akkor éri el a lényeges mértéket, ha az olyan súlyú, amelynek alapján megállapítható, hogy a felek a megváltozott körülmények között a szerződésüket az eredeti tartalommal nem kötötték volna meg. (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.009/2011/5., BDT2012. 2769.) Nem tartotta ugyanakkor lehetségesnek a bíróság az érdeksérelem megállapítását akkor, amikor a fél a szerződését úgy kötötte meg, hogy a körülmények megváltozására számított, azt előre látta, és a később bekövetkező hátrány kockázatát tudatosan vállalta magára a szerződés megkötésének időpontjában. (BH2005. 347.)
[95] A bíróságnak a szerződő felek érdekeinek együttes és kölcsönös mérlegelése alapján kell abban a kérdésben állást foglalnia, hogy a bekövetkezett lényeges érdeksérelem a szerződés bíróság általi módosításával egyáltalán orvosolható-e úgy, hogy az ne sújtsa egyoldalúan a másik felet (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.239/2003.) a körülmények változása által kiváltott sérelmet meghaladó mértékű hátránnyal, és ezzel egyidejűleg ne járjon a szerződéses egyenértékűség, egyensúly elvének sérelmével.
(Megjelent: Polgári Jog, 2020/3-4. sz.)
