A jogszabály mai napon ( 2020.10.31. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

NAV Központi Irányítása Vám Főosztály főosztályvezetője 7013/2020. felhívása

a koronavírussal szembeni védekezéshez felhasználható áruk behozatali vám- és hozzáadottértékadó-mentességéről * 

A koronavírussal szembeni védekezéshez felhasználható termékeket bizonyos feltételekkel vám- és áfamentesen lehet behozni az Európai Unióba. Erről az Európai Bizottság (EB) 2020. április 3-án kiadott, 2020/491 számú határozata *  rendelkezik, amelyet a 2020. július 23-án kiadott, 2020/1101 számú határozat módosított. * 

I. Mi a vámmentesség feltétele?

A módosított határozat alapján 2020. január 30. és 2020. október 31. között vám- és áfamentes a koronavírussal szembeni védekezéshez felhasználható termékek behozatala a katasztrófa áldozatainak javára. Ennek feltétele viszont, hogy a behozott árukat a következő célokra használják fel.

A behozni kívánt termékeket:

1. a katasztrófa áldozatai között ingyenesen szétosztják, vagy

2. a katasztrófa áldozatainak ingyenesen rendelkezésére bocsátják, a tulajdonjog átruházása nélkül.

A katasztrófa áldozatai alatt - a határozat értelmében - a COVID-19-járványnak vagy a járvány veszélyének kitett, illetve a járvány leküzdésében részt vevő személyeket kell érteni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mint magyar vámhatóság ezekről a felhasználási célokról nyilatkozatot kérhet.

II. Mit lehet behozni vámmentesen?

A határozat a vámmentesen behozható áruk jellegét konkrétan nem határozza meg, a szóba jöhető árucikkeket nem sorolja fel. Kimondja azonban, hogy nem adható mentesség a katasztrófa sújtotta területek újjáépítésére szánt anyagokra és berendezésekre.

Az EB honlapján elérhető ugyanakkor egy tájékoztató lista, ami a COVID-19-járvány elleni védekezéshez a leggyakrabban importált és vámmentesen vámkezelt termékeket tartalmazza: https://ec.europa.eu/taxation_customs/sites/taxation/files/03-04-2020-import-duties-vat-exemptions-on-importation-covid-19-list-of-goods.pdf

A lista magyar fordítása megtalálható a felhívás 1. mellékletében.

A NAV vámeljárásaiban sorvezetőként ezt a listát alkalmazza, azonban adható vám- és áfamentesség a listán nem szereplő árucikkekre is, ha azok a felhasználási feltételeknek megfelelnek, és ezt az importőr igazolni tudja.

A NAV nyilatkozatot vagy egyéb, a felhasználási célt alátámasztó dokumentumot (például ellenszolgáltatás nélküli átadás-átvételről szóló dokumentum) kérhet arról, hogy a vámmentesen behozni kívánt termékeket hová szállítják és mely személyeknek osztják szét, illetve bocsátják rendelkezésére ingyenesen.

III. Ki kaphat vámmentességet?

A vámmentesség megszerzéséhez az importőrnek úgynevezett vámmentes vámeljárást kell kezdeményeznie. Egyes esetekben ehhez vámmentes vámeljárásra jogosító engedélyre is szükség van.

Vámmentességet kaphatnak a következő importáló szervezetek

1. Állami szervezetek, önkormányzatok, közintézmények, és egyéb közjogi szervek, katasztrófaelhárító szervezetek.

- Ekkor a mentesség igénybevételéhez nincs szükség a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága (KAVIG) által kiadott, vámmentes vámeljárásra jogosító engedélyre.

- A NAV kérheti, hogy a mentességet kérő szervezetek a vámeljárásban nyilatkozzanak az áruk felhasználási céljáról. Ezt később tudniuk kell hitelt érdemlően alátámasztani, a felhasznált termékekkel elszámolni.

2. A NAV által jóváhagyott egyéb jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek.

- Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) véleményének kérését követően a KAVIG vámmentes vámeljárásra jogosító engedélyt ad ki, e nélkül az engedély nélkül ezek a szervezetek nem kezdeményezhetnek vámmentes vámeljárást.

- A NAV ebben az esetben is kérheti, hogy a mentességet kérő szervezetek a vámeljárásban nyilatkozzanak az áruk felhasználási céljáról. Ezt később tudniuk kell hitelt érdemlően alátámasztani, a felhasznált termékekkel elszámolni.

- A KAVIG az engedélyben előírhat további kötelezettségeket.

- A vámmentes vámeljárást lefolytató NAV-szerv is írhat elő további kötelezettséget, például a vám- és áfamentesen behozott termékek felhasználását igazoló elszámolás benyújtására határidőt szabhat.

A NAV mindezeken túl kérheti a vámmentesen vámkezelt termékek készletnyilvántartásba vételét igazoló dokumentumot az 1) vagy 2) pont szerinti szervezetektől, gazdálkodóktól.

IV. Milyen eljáráskódot kell alkalmazni?

A vámmentes vámeljárás kezdeményezésekor, ha a

- felhasználási cél,

- a termék és

- az igénylő

az I-III. pontban foglaltaknak egyaránt megfelel, a vám-árunyilatkozat 37. rovatában a 4000 C26 kódot kell alkalmazni.

V. Kérhető utólagos vámmentesség?

Mivel a határozat visszamenőlegesen, 2020. január 30-ától teszi lehetővé a vám- és áfamentesség igénybevételét, ezért lehetőség van a megfizetett vám visszafizetésére az azóta végzett vámeljárások után.

A vámmentesség utólagos igénybevételekor egyidejűleg kell kérelmezni az eredeti vám-árunyilatkozat eljáráskódjának (4000) módosítását és a vám visszafizetését.

Vámmentesség csak akkor kérelmezhető utólagosan, ha a közteher-fizetési kötelezettséggel járó szabad forgalomba bocsátás vámeljárás

a) alanya III. pont 1)-2) alpontjában részletezett importőr volt

b) 2020. január 29. után történt,

c) és fennálltak a vámmentes vámeljárás feltételei: teljesültek a vámmentességi rendelet *  és a határozat szerinti felhasználási célokra, termékkörökre és az igénybe vevő személyére vonatkozó feltételek.

A jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek esetén sem kizárt a vámmentesség utólagos igénybevétele, ha a módosítási és vámvisszafizetési kérelem benyújtásakor rendelkeznek a KAVIG vámmentes vámeljárásra jogosító engedélyével.

A módosításra és vámvisszafizetésre vonatkozó egyidejű kérelmet annál a NAV-szervnél kell benyújtani, ahol a vámeljárást végezték.

- A vám-árunyilatkozat eljáráskódjának módosítását az uniós vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 11/2016. (IV. 29.) NGM rendelet 3. melléklete szerinti nyomtatványon kell kezdeményezni.

- A vámvisszafizetési kérelmet az alábbi linken letölthető „Vám visszafizetésére/elengedésére vonatkozó kérelem” formanyomtatványon kell benyújtani:

https://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/egyeb/Vamigazgatasi_ugyekke20180130.html

A kérelem összeállításakor a következőkre kell figyelni:

- a vám-árunyilatkozat módosításakor az eljáráskód módosítását kell kezdeményezni, a 4000 C26 eljáráskódra;

- a módosítási kérelemhez minden olyan dokumentumot csatolni kell, ami alátámasztja, hogy a vámmentesség utólagos igénybe vétele a vámmentességi rendelet és a határozat szerinti céloknak megfelel (például készletnyilvántartásba vételt igazoló dokumentum, ellenszolgáltatás nélküli átadás-átvételt igazoló dokumentum, a célok teljesülésére utaló nyilatkozat, továbbá nyilatkozat arról, hogy a termékeket hová szállítják és mely személyeknek osztják szét, illetve bocsátják rendelkezésére ingyenesen stb.)

- a közteher-fizetéssel járó szabad forgalomba bocsátás vámeljáráshoz kapcsolódó okmányok másolatait (fuvarlevél, számla, fuvarszámla stb.) akkor kell csatolni, ha azokat korábban még nem nyújtották be a NAV-hoz

- a vám visszafizetéséhez csak a kérelem formanyomtatványt kell benyújtani, ahhoz további dokumentumot nem kell csatolni.

VI. További információ, segítség

A vámmentesség feltételeiről és a jogosult importőrök köréről további részleteket a határozatban talál.

A kérelem benyújtása előtt javasoljuk, vegye fel a kapcsolatot az érintett NAV-szervvel.

Az Európai Bizottság által összeállított Gyakran ismételt kérdések (GYIK) az alábbi linken érhetők el:

https://ec.europa.eu/taxation_customs/covid-19-taxud-response/covid-19-waiving-vat-and-customs-duties-vital-medical-equipment_en

(az oldal alján a „For more information: Q&A on the Commission Decision” rész)

A GYIK magyar fordítása megtalálható a felhívás 2. mellékletében.

VII. Záró rendelkezések

Jelen felhívás a kiadmányozás napjától érvényes.

E felhívás érvényességének kezdetétől a koronavírussal szembeni védekezéshez felhasználható áruk behozatali vám- és hozzáadottértékadó-mentességéről szóló 7005/2020. felhívást nem kell alkalmazni.

1. melléklet

COVID-19 - TÁJÉKOZTATÓ JEGYZÉK - ÁFAMENTESEN BEHOZHATÓ TERMÉKEK

(2020.06.20)

A Bizottság C(2020) 2146 határozata szerint a COVID-19 által érintett vagy veszélyeztetett, illetve a COVID-19 kitörése elleni küzdelemben részt vevő személyek rendelkezésére bocsátandó áruk behozatali vám és hozzáadottérték-adótól mentesen hozhatók be.

A fentiekre tekintettel a Bizottság a következő tájékoztató jegyzéket dolgozta ki, amely a COVID-19 egészségügyi felszerelések VVSz-jegyzékén, valamint a tagállamok által benyújtott behozatalivám-/HÉA-mentesség iránti kérelmekben leginkább említett termékeken alapul.

A tájékoztató jegyzék iránymutatásul szolgál a tagállamok számára, de nem teljes, és mérlegelési jogkört biztosít a tagállamok számára, hogy saját nemzeti szükségleteiknek megfelelően járjanak el.

Árumegnevezés/
Terméknév
Áruk/Termékek leírása KN-kód (MFN)
Vámtétel
 * 
1 Orvostechnikai eszközök Légzőkészülék intenzív és szubintenzív osztályok számára ex 9019 20 00 Mentes
Orvosi lélegeztetőgépek (mesterséges lélegeztetőkészülék) ex 9019 20 00 Mentes
Más oxigénterápiás készülék, beleértve az oxigénsátrat is ex 9019 20 00 Mentes
Testen kívüli membrán-oxigenátor (ECMO) ex 9019 20 00 Mentes
2 Monitorok Többparaméteres monitor, beleértve annak hordozható változatát is ex 8528 52 91 14%, (autonóm vámtétel: mentes)
ex 8528 52 99 14%, (autonóm vámtétel: mentes)
ex 8528 59 00 14%
3 Szivattyúk - Perisztaltikus tápszivattyú ex 9018 90 50 Mentes
- Infúziós pumpa gyógyszerekhez ex 9018 90 84 Mentes
Elszívó pumpa ex 8413 81 00 Mentes
Aspirációs szonda ex 9018 90 50 Mentes
4 Csövek Endotracheális cső; ex 9018 90 60 Mentes
ex 9019 20 00 Mentes
Steril cső ex 3917 21 10
ex 3917 39 00
6,5%
5 Sisakok CPAP/NIV sisak; ex 9019 20 00 Mentes
6 NIV teljes arcmaszkok NIV teljes arc- és csak orrot és szájat fedő
(oronasal) maszk
ex 9019 20 00 Mentes
7 Szívórendszerek/gépek Szívórendszerek ex 9019 20 00 Mentes
Elektromos szívógép ex 9019 20 00 Mentes
ex 8543 70 90 3,7%
8 Párásítók Párásító ex 8415 2,2%-tól - 2,7%-ig
ex 8509 80 00 2,2%
ex 8479 89 97 1,7%
9 Laringoszkópok Laringoszkóp ex 9018 90 20 Mentes
10 Orvosi fogyóeszközök - Intubációs készlet
- Laparoszkópos olló
ex 9018 90 Mentes
Fecskendő, tűvel vagy anélkül ex 9018 31 Mentes
Cső alakú fémtű és sebészeti tű ex 9018 32 Mentes
Tű, katéter, kanül ex 9018 39 Mentes
Perifériás vénabiztosító (branül) készlet ex 9018 90 84 Mentes
11 Megfigyelőállomások Betegfigyelő eszközök - Központi megfigyelőállomás
intenzív osztályok számára
ex 9018 90 Mentes
Elektrodiagnosztikai készülékek Betegfigyelő eszköz
Elektrodiagnosztikai készülék
ex 9018 19 10
ex 9018 19 90
Mentes
Mentes
12 Hordozható ultrahang szkenner Hordozható ultrahangszkenner ex 9018 12 00 Mentes
13 Elektrokardiográfok Elektrokardiográf ex 9018 11 00 Mentes
14 Számítógépes tomográfiai rendszerek/szkennerek Számítógépes tomográfiai rendszer ex 9022 12,
ex 9022 14 00
Mentes
Mentes
15 Maszkok - Cserélhető szűrő vagy mechanikus rész nélküli textil arcmaszk, beleértve a sebészeti maszkot és a nem szőtt textíliából készült eldobható arcmaszkot is.
ex 6307 90 10

12%
Ez magában foglalja az N95 részecskeszűrősként ismert maszkot is.
- FFP maszkok

ex 6307 90 98

6,3%
Papír sebészeti maszk ex 4818 90 10 Mentes
ex 4818 90 90 Mentes
Gázálarc mechanikus részekkel vagy cserélhető szűrőkkel a biológiai anyagok elleni védelemre. Ide tartozik a szemvédőt vagy arcvédőt tartalmazó maszk is.
ex 9020 00 00

1,7%
16 Kesztyűk Műanyag kesztyű ex 3926 20 00 6,5%
Sebészi gumikesztyű 4015 11 00 2%
Más gumikesztyű ex 4015 19 00 2,7%
Műanyaggal vagy gumival impregnált vagy beborított kötött vagy hurkolt kesztyű ex 6116 10 8,9%
Textilkesztyű, nem kötött vagy hurkolt ex 6216 00 7,6%
17 Arcpajzsok - Eldobható és többször használatos arcpajzsok
- Műanyag arcpajzs (a szemkörnyéknél nagyobb felületet fedő)
ex 3926 90 97 6,5%
18 Szemüvegek/
védőszemüvegek
Védőszemüveg/Munkavédelmi szemüveg ex 9004 90 10
ex 9004 90 90
2,9%
2,9%
19 Kezeslábasok Védőruházat ex 3926 20 00 6,5%
- Vízhatlan köpenyek - különböző típusúak - különböző méretekben Ruházati cikk és ruházati tartozék (beleértve a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt is), bármilyen célra, vulkanizált lágygumiból ex 4015 90 00 5%
Ruházati cikk és tartozék ex 4818 50 00 Mentes
Az 5903, 5906 vagy az 5907 vtsz. alá tartozó kötött vagy hurkolt anyagból készült ruha ex 6113 00 10
ex 6113 00 90
8%
12%
Más ruha kötött vagy hurkolt 6114 12%
- Sebészeti/orvosi használatra szánt védőruházat nemezből vagy nem szőtt textíliából, impregnálva, bevonva, Sebészeti/orvosi védőruházat nemezből vagy nem szőtt textíliából, impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve is (az 56.02 vagy az 56.03 vtsz. alá tartozó szövet).Ide tartoznak a sodorva-hurkolt anyagú ruhadarabok is. ex 6210 10 12%
beborítva vagy rétegelve is (az 56.02 vagy az 56.03 Más textil védőruházat gumizott szövetből vagy impregnált, ex 6210 20 12%
vtsz. alá tartozó szövet). bevont, beborított vagy rétegelt szövetből ex 6210 30 12%
(az 59.03; 59.06 vagy 59.07 vtsz alá ex 6210 40 12%
tartozó szövet) 59.06. vagy 59.07.). ex 6210 50 12%
- Más védőruházat A viselőjét a lehetséges fertőző anyagoktól védő más védőruházat (pl. köntös, együttes, kötény, overál) nem kötött, nem hurkolt ex 6211 32
ex 6211 33
ex 6211 39
ex 6211 42
ex 6211 43
ex 6211 49

12%
20 Cipővédők/kalucsnik Cipőhuzat/kalucsni ex 3926 90 97 6,5%
ex 4818 90 10 Mentes
ex 6307 90 98 6,3%
21 Fejfedők Ellenzős sapka ex 6505 00 30, 2,7%
Kalap és más fejfedő, hajháló bármilyen anyagból ex 6505 00 90 2,7%
Más fejfedő, bélelve vagy díszítve is ex 6506 2,7%
22 Hőmérők Folyadékkal töltött hőmérő közvetlen
leolvasáshoz
ex 9025 11 20 Mentes
Magában foglalja a szabványos „higanyos” klinikai hőmérőt ex 9025 11 80 2,8%
Homlokra helyezhető, vagy homlokon alkalmazható digitális vagy infravörös hőmérő ex 9025 19 00 Mentes
23 Kézmosó szappanok Szappan és szerves felületaktív termék ex 3401 11 00 Mentes
és készítmény testápolási célra ex 3401 19 00 Mentes
Szappan és szerves felületaktív termék és készítmény ex 3401 20 10 Mentes
Szappan más formában ex 3401 20 90 Mentes
Szerves felületaktív anyag (a szappan kivételével) - kationos ex 3402 12 Mentes
Bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív termékek és készítmények folyadék vagy krém formájában és a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve, szappantartalommal is ex 3401 30 00 4%
24 Falra szerelhető kézfertőtlenítő adagolók Falra szerelhető kézfertőtlenítő adagoló ex 8479 89 97 1,7%
25 Víz-alkohol oldat literes
kiszerelésben
2207 10: nem denaturált, legalább 80 térfogatszázalék etil-alkohol tartalommal ex 2207 10 00 19,2 EUR/hl
2207 20: denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal ex 2207 20 00 10,2 EUR/hl
2208 90: nem denaturált, 80 térfogatszázaléknál kevesebb etil-alkohol ex 2208 90 91 1 EUR/% vol/hl
+ 6,4 EUR/hl
ex 2208 90 99 1 EUR/% vol/hl
26 3% hidrogén-peroxid literes kiszerelésben Hidrogén-peroxid, karbamiddal szilárdítva is ex 2847 00 00 5,5%
Hidrogén-peroxid Hidrogén-peroxid ömlesztve
felülettisztító fertőtlenítőszer Kézfertőtlenítő ex 3808 94 6%
formájában kiszerelve Egyéb fertőtlenítő készítmény
27 Vészhelyzeti vizsgálókocsik Rokkantkocsi mozgáskorlátozottak számára
(kerekesszék)
ex 8713 90 00 Mentes
A betegek kórházakon, klinikákon belüli mozgatására szolgáló hordágy és tólóágy ex 9402 90 00 Mentes
28 RNS-kivonók RNS-kivonó 9027 80 Mentes
29 COVID-19 Diagnosztikai vizsgálathoz használt vizsgálati készletek/eszközök és készülékek - Koronavírus-betegség vizsgáló készlet;
- Immunreakciókon alapuló diagnosztikai
reagens
ex 3002 13 00
ex 3002 14 00
ex 3002 15 00
ex 3002 90 90

Mentes
Polimeráz láncreakciós (PCR) nukleinsav teszten alapuló diagnosztikai reagensek. ex 3822 00 00 Mentes
A klinikai laboratóriumokban in vitro diagnosztikára használt műszer ex 9027 80 80 Mentes
Mintavevő készlet ex 9018 90 Mentes
ex 9027 80 Mentes
30 Kenettamponok Vatta, géz, kötszer, pamutpálca és hasonló áru ex 3005 90 10 Mentes
ex 3005 90 99 Mentes
31 Tábori kórházak Kórházi ágy ex 9402 90 00 Mentes
felállításához szükséges felszerelések Sátor ex 6306 22 00,
ex 6306 29 00
12%
Műanyag sátor ex 3926 90 97 12%
32 Gyógyszerek - Hidrogén-peroxid, gyógyszernek kiszerelve
Paracetamol
- Hidroxiklorokin
- Lopinavir/Ritonavir
- Remdesivir
- Tocilizumab (nem kevert, kevert, vagy
kimért adagokban)
ex 3003 90 00
ex 3004 90 00
ex 3002 13 00
ex 3002 14 00
ex 3002 15 00

Mentes
33 Egészségügyi, sebészeti vagy laboratóriumi sterilizálók Egészségügyi, sebészeti vagy laboratóriumi sterilizáló ex 8419 20 00 Mentes
34 Propán-1-ol (propil-alkohol) és propán-2-ol
(izopropil-alkohol)
Propán-1-ol (propil-alkohol) és propán-2-ol
(izopropil-alkohol)
ex 2905 12 00 5,5%
35 Éterek, éter-alkoholok,
éter-fenolok,
éter-alkohol-fenolok,
alkohol-peroxidok,
éter-peroxidok,
keton-peroxidok
Éter, éter-alkohol, éter-fenol, éter-alkohol-fenol, alkohol-, éter-peroxid, keton-peroxid ex 2909 Mentes/5,5%
36 Hangyasav Hangyasav (és sói) ex 2915 11 00
ex 2915 12 00
5,5%
37 Szalicilsav Szalicilsav és sói ex 2918 21 00 6,5%
38 Sebészeti beavatkozások során egyszer használatos drapériák az 56.03 vtsz alá tartozó szövetekből Sebészeti beavatkozások során egyszer
használatos drapéria az 56.03 vtsz alá tartozó szövetből
6307 90 92 6,3%
39 Nem szőtt textíliák, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is Nem szőtt textília, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is ex 5603 11 10 4,3%
Elsősorban nem szőtt textíliából készült párnák, de tovább megmunkálva Elsősorban nem szőtt textíliából készült párnák, de tovább megmunkálva, más formára alakítva, pl. szegett párnák, vagy több réteg közé illesztett párna, kész nem szőtt párnák kórházi ágyakba ex 6307 90 98 6,3%
40 Sebészeti, orvosi vagy higiéniai célú termékek, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben Papírlepedők ex 4818 90 Mentes
41 Laboratóriumi, higiéniai Laboratóriumi, higiéniai vagy ex 7017 10 00 3%
vagy gyógyszerészeti gyógyszerészeti üvegáru fokbeosztással vagy ex 7017 20 00 3%
üvegáru mérőjelzéssel ellátva is ex 7017 90 00 3%
42 Áramlásmérők, Thorpe cső
0-15L/perc oxigénhez
A Thorpe cső áramlásmérője bemeneti és kimeneti nyílásokból, egy szabályozóból, egy 9026 80 20 Mentes
szelepből és egy átlátszó kúpos mérőcsőből áll. Csatlakoztatható különböző orvosi 9026 80 80 Mentes
gázforrásokhoz, például központosított rendszerhez, gázpalackhoz, koncentrátorhoz vagy kompresszorhoz. 9026 10 21 Mentes
Szabványos (teljes, nem kiegyenlített) és nyomáskiegyenlített áramlásmérő-változatok, amelyek speciális áramlási tartományokra alkalmasak. 9026 10 81 Mentes
43 Kolorimetriás végáramú CO2 érzékelő Gyermek és felnőtt endotracheális csővel kompatibilis méretben. Egyszer használatos. 9027 80 Mentes
44 Röntgenfilmek és lemezek Fényérzékeny, megvilágítatlan síkfilm 3701 10 00 6,5%
Fényérzékeny, megvilágítatlan, tekercsben 3702 10 00 6,5%
45 Fertőtlenítő/ tisztító alagutak vagy kamrák A fertőtlenítés érdekében vagy sterilizálás céljából személyek lemosására tervezett, permetező berendezéssel felszerelt sátorból vagy beállós vagy áthaladós permetező kamrából álló hordozható fertőtlenítő kamra ex 8424 89 70 1,7%

2. melléklet

A BIZOTTSÁG (EU) 2020/491 HATÁROZATA * 

a COVID-19 2020-as kitörésének hatásainak leküzdéséhez szükséges áruk behozatali vámmentességéről és behozatali HÉA-mentességéről

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

(2020.05.05.)

1. Milyen áruk részesülhetnek mentességben?

A Bizottság közzétette azoknak az áruknak az indikatív listáját, amelyek behozatali vámok és HÉA-mentes behozataláról a tagállamok az (EU) 2020/491 bizottsági határozat értelmében határozhatnak.

A lista a COVID-19 gyógyászati készletekre vonatkozóan meglévő VVSz-listán és a tagállamok által benyújtott behozatali vám-/HÉA-mentességi kérelmekben leggyakrabban szereplő termékekre épül.

Ez a lista iránymutatásul szolgál a tagállamok számára, de nem teljes körű, és mérlegelési jogkört hagy a tagállamok számára, hogy saját nemzeti igényeiknek megfelelően cselekedjenek. A tagállamok hatáskörébe tartozik annak meghatározása, hogy milyen árukra vonatkozik a behozatali vámmentesség és HÉA-mentesség. A tagállamoknak ezt az információt később be kell jelenteniük a Bizottságnak (lásd még a 8. pontot).

2. Milyen vámok és HÉA-kulcsok vonatkoznak az ilyen behozatalokra?

A Bizottság közzétett indikatív listája adott esetben minden árura tartalmazza a vám százalékos mértékét (szokásos körülmények között, az áruk jelentős részére nem vonatkoznak vámtételek behozatalkor).

Ami a HÉA-t illeti, ezen áruk többségére a szokásos HÉA-kulcs alkalmazandó. A tagállami HÉA-kulcsok listája elérhető az EU Adóügyi és Vámuniós Főigazgatóságának honlapján (DG TAXUD).

3. A vám-árunyilatkozatnak tartalmaznia kell-e egy meghatározott eljáráskódot e mentességhez?

A C26 kiegészítő eljáráskódot („A katasztrófa áldozatainak behozott áruk - az 1186/2009/EK tanácsi rendelet 74. cikke”) be kell jelenteni a behozatali vám-árunyilatkozat 1/11 rovatában (Kiegészítő eljárás - 2015/2447/EU bizottsági végrehajtási rendelet II. CÍM).

Ezen túlmenően a kiegészítő egység (darabszám) megadása a 6/2 rovatban erősen ajánlott annak érdekében, hogy a Határozat 2 (b) cikkében említett jelentéstételi kötelezettség teljesíthető legyen.

Ezen túlmenően, amennyiben a legnagyobb kedvezmény elve alapján meghatározott vámtétel 0% és ezért a (vám)mentességet nem kérik, egy további nemzeti eljárás kód feltüntetése szükséges az áfa mentesség igényléséhez. Ez elő fogja segíteni a jelentéstételi kötelezettség teljesítését.

4. Milyen szervezetek részesülhetnek a mentességekben?

A behozatali vámmentesség és HÉA-mentesség azokra a termékekre vonatkozik, amelyeket a következők vagy azok érdekében importáltak:

- állami szervezetek (állami szervek, közigazgatási szervek és egyéb közjogi intézmények, ideértve a kórházakat, kormányzati szervezeteket, településeket, regionális kormányokat stb.),

- jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek, amelyeket a tagállamok illetékes hatóságai hagytak jóvá.

Alapvetően, ha egy (állami vagy magán) társaság az árukat azon szervezetek közvetlen importja céljából importálja, amelyeket a tagállam illetékes hatóságai felhatalmaztak arra, hogy ezt a mentességet alkalmazzák, az ilyen behozatalra ez a határozat vonatkozik. Az illetékes nemzeti hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a behozatali vámmentesség és a HÉA alóli mentesség alapján behozott termékeket valóban átadják a mentességre jogosult testületeknek.

A Bizottság határozottan azt ajánlja, hogy vegye fel a kapcsolatot azon tagállamok illetékes hatóságaival (lásd még a 11. pontot), ahol a behozatal történik, amely végül eldönti, hogy teljesülnek-e az e határozat szerinti mentességek feltételei.

5. Hogyan szerezhetem be szervezetem számára az engedélyt a behozatali vámok és HÉA alóli mentességhez?

A tagállamok hatáskörrel rendelkeznek annak meghatározására, hogy mely szervezetek jogosultak behozni azokat a termékeket, amelyekre a behozatali vámmentesség és a HÉA-mentesség vonatkozik.

A tagállamok általában rendelkeznek egy eljárással, amely meghatározza a szervezet jóváhagyásának módját. Kérjük, vegye fel a kapcsolatot az egyes tagállamok illetékes nemzeti hatóságaival (lásd még a 10. pontot).

6. Egy olyan gazdálkodó vagyok, amely a COVID-19 határozat hatálya alá tartozó termékeket importál. Az importot követően azokat értékesítem egy, az illetékes hatóságok által jóváhagyott szervezetnek. Alkalmazható-e a vám-/HÉA-mentesség ebben az esetben?

Nem, a mentesség nem alkalmazható ebben az esetben. Ez egy normál behozatal, amelyre vám- (adott esetben), illetve HÉA fizetési kötelezettség vonatkozik. Fontos megjegyezni, hogy az import HÉA-t az importáló cég levonhatja. A termékek későbbi ártuházása a jóváhagyot szervezet számára HÉA köteles, az adott tagállamban érvényes HÉA mérték szerint.

7. Alkalmazható-e a behozatali vámmentesség és a HÉA-mentesség, ha az árukat kereskedelmi célokra importálják, azaz ügyfeleknek értékesítik?

Nem. A behozatali vámmentesség és a HÉA-mentesség nem vonatkozik az ebben a kérdésben ismertetett kereskedelmi behozatalokra. Ugyanígy nem alkalmazható, ha egy magánvállalat védőfelszereléseket importál saját szükségleteire.

8. Mit kell tennie a tagállamoknak e határozat alkalmazásához?

A tagállamok illetékes hatóságainak:

- Meghatározni azokat az árukat, amelyekre a behozatali vámmentesség és a HÉA-mentesség vonatkozik

- Jóváhagyni azokat a szervezeteket, amelyek jogosultak az importvámok alóli mentességre és a HÉA-mentességre az importált áruk esetében:

i) állami szervezetek, ideértve az állami szerveket, a közigazgatási szerveket és a közjog által szabályozott egyéb szervezeteket is

ii) az illetékes hatóságok által jóváhagyott egyéb jótékonysági vagy emberbaráti szervezetek

- Jelentést tenni a Bizottságnak 2020. november 30-ig * :

i) a COVID-19 kitörése hatásainak leküzdése céljából behozatali vámoktól és HÉA-tól mentesen behozott különféle áruk jellegéről és mennyiségéről,

ii) az e termékek szétosztására vagy rendelkezésre bocsátására jóváhagyott szervezetekről, és

iii) az áruknak nem e kitörés elleni küzdelem céljából történő felhasználásának megakadályozására hozott intézkedésekről.

9. Mennyi ideig alkalmazható a behozatali vámmentesség és a HÉA-mentesség?

A behozatali vámmentesség és a HÉA-mentesség 2020. január 30-tól 2020. július 31-ig *  alkalmazandó. A Bizottság úgy véli, hogy az európai szintű termelésnek képesnek kell lennie arra, hogy addigra kielégítse az igényeket. Ha azonban a helyzet 2020. július 31-ig4 *  nem javul, a Bizottság a tagállamokkal konzultálva dönthet az alkalmazási időszak meghosszabbításáról.

10. A Bizottság határozatát 2020. április 3-án tették közzé, és szervezetem már ezen időpont előtt importálta az engedélyezett árukat. Igénybe vehetem-e behozatali vámmentességet és HÉA-mentességet?

Ha a szervezet e határozat alapján engedélyt kaphat a behozatali vámmentességre és a HÉA alóli mentességre annak a tagállamnak az illetékes hatóságai által, ahol működik, akkor 2020. január 30-ig visszamenően a 2020. április 3. előtti behozatalok szintén jogosultak lehetnek a behozatali vámmentességre és HÉA-mentességre. Azon tagállamok illetékes hatóságai, amelyekben a behozatal történt, döntenek arról, hogy teljesülnek-e az e határozat szerinti visszamenőleges mentesség feltételei.

11. Melyek az illetékes hatóságok a tagállamokban?

Az EU-tagállamok nemzeti vámhatóságainak elérhetőségei itt találhatók:

https://ec.europa.eu/taxation_customs/national-customs-websites_en

Az EU-tagállamok nemzeti adóhatóságainak elérhetőségei itt találhatók:

https://ec.europa.eu/taxation_customs/national-tax-websites_en


  Vissza az oldal tetejére