A jogszabály mai napon ( 2024.10.12. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2021. évi XXV. törvény

a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítványról, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány és a Tokaj-Hegyalja Egyetem részére történő vagyonjuttatásról * 

A szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás képzést, ezen keresztül az innovációt támogatni kész magyar felsőoktatási intézményrendszer és környezetének megerősítése, a képzést folytató oktatók, kutatók, tanárok, a képzésben részt vevők támogatása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés felhívja – a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) alapján – a Kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására.

(2) *  Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a felsőoktatásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) * 

(4) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

(5) * 

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

2. § (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdése, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján, az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében a Tokaj-Hegyalja Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott – fenntartói jogát alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) *  Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése, valamint a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – az 1. mellékletben meghatározott állami tulajdonban álló részesedéseket (a továbbiakban: részvények) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni. Az Alapítvány első alkalommal a 2021. év után járó osztalékra jogosult.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki 2021. augusztus 1. napjától a részvények felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

(4) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott részvényeket elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.

2/A. § *  (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási feladatok ellátását szolgáló, állami tulajdonban lévő, 3. melléklet szerinti ingatlanokat (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: ingatlanok) alapítói vagyoni juttatásként az indulótőke növelése érdekében, ingyenesen az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az Alapítvány az ingatlanokat – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – terhekkel együtt szerzi meg. Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházás feltétele, hogy az Alapítvány az ingatlanokat terhelő kötelezettségeket a 2/B. § (1) bekezdése szerinti szerződésben teljeskörűen átvállalja.

(3) Az ingatlanokon fennálló vagyonkezelői jog az Alapítvány tulajdonszerzésével egyidejűleg megszűnik külön elszámolás, a beruházások vagyonnyilvántartási átvezetése, rendezése nélkül, azzal, hogy a tulajdonosi joggyakorló és a vagyonkezelő a tulajdonba adással érintett ingatlanok tekintetében egymással szemben követelést semmilyen jogcímen nem támaszthatnak.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg az ingatlanokhoz funkcionálisan kapcsolódó, a közfeladat-ellátáshoz szükséges ingóságok – a fennálló vagyonkezelői jog egyidejű megszűnésével – az Alapítvány tulajdonába kerülnek. Az átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 50. § (4) bekezdése szerinti értékkel.

2/B. § *  (1) A 2/A. § (1) bekezdése szerinti tulajdonátruházásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg. A szerződésben az ingatlanok forgalmi értékeként a tulajdonosi joggyakorló által megállapított értéket kell megjelölni.

(2) Az ingatlanok tekintetében a 2/A. § hatálybalépésének napjától a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket. A miniszter tulajdonosi joggyakorlói minőségét – kérelmére – az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

2/C. § *  A Tiszavasvári belterület 6556 és a Tokaj belterület 594/35 és 594/37 helyrajzi számú ingatlanokhoz funkcionálisan kapcsolódó, közfeladat-ellátáshoz szükséges ingóságok a fennálló vagyonkezelői jog egyidejű megszűnésével az Alapítvány tulajdonába kerülnek. Az átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

2/D. § *  (1) A KEKVA tv. 13. § (1) és (8) bekezdése alapján az Alapítvány KEKVA tv. 1. melléklete szerinti közfeladata ellátását és közérdekű céljainak megvalósítását szolgáló, a Bodrogkeresztúr 2717/29 helyrajzi számú, állami tulajdonban álló ingatlanon az Alapítvány javára ingyenes, határozatlan időre szóló, közfeladathoz rendelt vagyonkezelői jogot kell alapítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonkezelői jog megalapításával egyidejűleg az (1) bekezdés szerinti ingatlanban a közfeladat ellátására rendelkezésre álló állami tulajdonú ingó vagyontárgyak (e § alkalmazásában a továbbiakban: ingóságok) ingyenesen az Alapítvány tulajdonába kerülnek. Az átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

3. Az Egyetem részére történő vagyonjuttatás

3. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az Nftv.-ben meghatározott oktatási és tudományos kutatási feladatok ellátását szolgáló, a 2. mellékletben felsorolt állami tulajdonban lévő ingatlanok (a továbbiakban: ingatlan) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(2) *  Az Egyetem Sárospatak, 172/2 helyrajzi számú ingatlanon a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (a továbbiakban: MNM KK) elhelyezéséül szolgáló ingatlanrészekre ingyenes használati jogot biztosít határozatlan időre. Az ingyenes használati jog mértékét az Egyetem és az MNM KK megállapodással kötelesek rendezni.

(3) Az ingatlan tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) készíti elő és köti meg az Egyetemmel.

(4) Az ingatlan vonatkozásában a vagyonkezelő és az MNV Zrt. között fennálló vagyonkezelési szerződés megszűnik.

(5) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a közfeladat ellátására rendelkezésre álló, a jogelőd központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő, az Egyetem feladatellátását biztosító, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak (a továbbiakban: ingóságok) e törvény erejénél fogva az Egyetem tulajdonába kerülnek.

(6) Az (5) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(7) Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.

(8) Az ingatlan vonatkozásában a (3) bekezdés szerinti megállapodás megkötéséig, valamint az (5) bekezdés szerinti ingóságok vonatkozásában a (6) bekezdés szerinti jegyzőkönyv felvételéig az Egyetemet a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatok ellátása érdekében ingyenes használati jog illeti meg.

4. § Az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant – a 3. §-ban foglaltak alapján – a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatja fel. Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlant értékesíti, az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladata ellátását szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.

4. Záró rendelkezések

5. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) *  Az 1. § (4) bekezdése, a 2–4. §, a 7. §, továbbá az 1. és a 2. melléklet 2021. augusztus 1-jén lép hatályba.

6. § *  Az 1. § (3)–(5) bekezdése, a 2. § (1), (2) és (4) bekezdése, a 2/A. §, a 2/C. §, a 2/D. §, a 3. § (1), (5) és (7) bekezdése, a 4. §, valamint az 1–3. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

7. § * 

1. melléklet a 2021. évi XXV. törvényhez

Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A B
1. Gazdasági társaság megnevezése Átadandó állami tulajdonban álló részesedés megjelölése
2. Grand Tokaj Zártkörűen Működő Részvénytársaság 400 694 darab „A” sorozatú részvény
(HU0000108261)

2. melléklet a 2021. évi XXV. törvényhez

Az Egyetem részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D
1. TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA MEGNEVEZÉS
2. SÁROSPATAK 172/2 1/1 Kivett épület
3. SÁROSPATAK 249 1/1 kivett épület
4. SÁROSPATAK 253/3 1/1 kivett egyetem
5. SÁROSPATAK 263 1/1 kivett irodaház (oktatási központ)

3. melléklet a 2021. évi XXV. törvényhez * 

Az Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

A B C D
1 TELEPÜLÉS HELYRAJZI SZÁM MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA MEGNEVEZÉS
2 TOKAJ 1426/3 1/1 kivett panzió
3 TOKAJ 1426/6 1/1 kivett középiskola és udvar
4 TOKAJ 1430 1/1 kivett sporttelep