A jogszabály mai napon ( 2024.07.12. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

76/2021. (II. 19.) Korm. rendelet

a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése és a Kelenföld–Keleti vasúti vonalszakasz fejlesztése beruházás kiemelten közérdekűvé nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja az 1. mellékletben meghatározott beruházásokat (a továbbiakban: Beruházások).

(2) A Beruházások helyszíne és közvetlen környezete az 1. melléklet szerint – Egységes Országos Vetületi rendszerben megadott koordinátákkal – meghatározott ingatlanok területe.

(3) A Kormány a Beruházások során építési tevékenységgel érintett, a (2) bekezdésben meghatározott ingatlanok közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának feltétlenül szükséges időtartamát az 1. melléklet szerint határozza meg.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

3. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 76/2021. (II. 19.) Korm. rendelethez

Kiemelt közérdekű beruházássá nyilvánított közlekedésfejlesztési projektek

A B C D
1. Sor-
szám
A beruházás megnevezése A beruházás megvalósításának és közvetlen környezetének meghatározása Egységes Országos Vetületi rendszerben megadott koordinátával A beruházás megvalósításához szükséges közterület-használat időtartama
2. X (északi) Y (keleti)
3. 1. Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése 236026,62 651717,55 e rendelet hatálybalépésének napja – 2022. 12. 31.
4. 236031,72 651717,55
5. 236033,61 651717,70
6. 236037,06 651717,35
7. 236040,09 651719,28
8. 236043,60 651719,57
9. 236046,32 651717,34
10. 236049,68 651716,40
11. 236053,18 651716,30
12. 236055,41 651713,56
13. 236070,97 651713,66
14. 236071,01 651716,56
15. 236070,76 651719,64
16. 236070,12 651727,16
17. 236070,35 651730,68
18. 236070,04 651734,17
19. 236069,85 651744,55
20. 236043,94 651744,45
21. 236035,13 651744,69
22. 236032,14 651743,91
23. 236031,07 651737,51
24. 236030,60 651734,84
25. 235997,80 651738,75
26. 235999,33 651745,08
27. 235987,08 651747,53
28. 235986,51 651744,47
29. 235985,92 651741,02
30. 235983,76 651738,03
31. 235981,89 651736,81
32. 235980,12 651728,32
33. 235981,21 651733,98
34. 235945,57 651741,30
35. 235937,73 651745,92
36. 235900,63 651757,06
37. 235868,40 651775,34
38. 235737,25 651874,33
39. 235738,64 651876,41
40. 235761,19 651860,23
41. 235801,19 651829,35
42. 235834,84 651803,89
43. 235857,10 651787,05
44. 235868,48 651778,44
45. 235893,20 651764,55
46. 235910,71 651757,84
47. 235940,17 651747,83
48. 235957,02 651742,86
49. 235981,89 651736,81
50. 236053,97 651153,48
51. 236049,59 651153,79
52. 236047,30 651170,47
53. 236045,36 651180,40
54. 236043,08 651190,85
55. 236040,33 651206,83
56. 236035,86 651230,88
57. 236034,07 651239,32
58. 236033,90 651242,83
59. 236034,41 651251,04
60. 236035,59 651255,66
61. 236037,39 651261,68
62. 236039,81 651268,05
63. 236043,23 651275,29
64. 236047,59 651281,00
65. 236054,34 651284,50
66. 236061,27 651285,92
67. 236062,22 651285,95
68. 236095,62 651287,08
69. 236098,98 651284,61
70. 236098,98 651280,95
71. 236097,96 651274,41
72. 236098,29 651256,40
73. 236083,26 651255,90
74. 236082,63 651271,62
75. 236062,62 651270,82
76. 236058,25 651270,29
77. 236051,02 651267,57
78. 236053,76 651232,32
79. 236048,95 651228,97
80. 236051,80 651171,21
1. 2. Kelenföld–Ferencváros vasútvonal kapacitásbővítése 236089,74 651242,12 2022. 01. 01. – 2027. 12. 31.
2. 236097,06 651052,26
3. 236099,16 651036,16
4. 236105,74 650962,92
5. 236109,08 650923,37
6. 236108,12 650913,32
7. 236125,45 650874,60
8. 236132,95 650800,47
9. 236136,88 650764,03
10. 236141,27 650721,92
11. 236147,37 650667,80
12. 236152,88 650622,99
13. 236158,11 650592,90
14. 236170,80 650533,00
15. 236188,90 650461,24
16. 236255,36 650241,18
17. 236278,42 650256,09
18. 236282,82 650274,42
19. 236281,84 650281,95
20. 236286,25 650282,48
21. 236287,69 650270,69
22. 236291,65 650246,73
23. 236286,18 650245,21
24. 236282,08 650249,54
25. 236258,77 650233,83
26. 236258,77 650233,83
27. 236293,42 650106,83
28. 236296,85 650094,26
29. 236325,09 649992,97
30. 236358,40 649877,68
31. 236360,74 649869,14
32. 236373,74 649821,67
33. 236523,25 649275,82
34. 236539,46 649218,13
35. 236556,29 649160,56
36. 236567,49 649122,05
37. 236577,77 649083,18
38. 236582,694 649062,511
39. 236599,28 648968,46
40. 236599,28 648968,46
41. 236625,80 648963,55
42. 236627,53 648962,83
43. 236615,86 648893,82
44. 236613,85 648862,42
45. 236560,33 648538,441
46. 236553,57 648507,71
47. 236548,35 648480,54
48. 236526,12 648351,57
49. 236508,11 648253,91
50. 236053,38 651237,97
51. 236036,03 651238,21
52. 236046,82 651181,93
53. 236052,56 651146,62
54. 236056,00 651105,78
55. 236057,96 651057,99
56. 236059,99 650997,44
57. 236062,76 650929,59
58. 236063,45 650912,68
59. 236060,27 650872,60
60. 236061,21 650854,21
61. 236063,26 650854,30
62. 236064,75 650833,04
63. 236068,30 650797,72
64. 236073,79 650757,51
65. 236081,29 650719,14
66. 236096,75 650662,67
67. 236103,83 650637,07
68. 236108,91 650620,35
69. 236120,25 650581,53
70. 236134,25 650530,42
71. 236150,09 650474,18
72. 236156,93 650449,43
73. 236156,93 650449,43
74. 236161,93 650443,53
75. 236172,03 650442,43
76. 236177,48 650415,09
77. 236169,42 650415,00
78. 236164,72 650410,99
79. 236193,87 650305,69
80. 236207,33 650261,51
81. 236220,88 650209,36
82. 236243,15 650129,75
83. 236261,31 650064,44
84. 236306,00 649904,95
85. 236322,03 649854,29
86. 236333,37 649815,02
87. 236359,91 649716,11
88. 236396,81 649581,13
89. 236386,62 649573,96
90. 236387,35 649571,05
91. 236384,49 649570,25
92. 236388,60 649555,37
93. 236391,61 649556,10
94. 236392,27 649553,56
95. 236405,34 649550,36
96. 236426,92 649471,27
97. 236434,28 649438,28
98. 236456,15 649358,19
99. 236442,78 649352,50
100. 236449,25 649331,23
101. 236462,49 649335,00
102. 236476,47 649283,80
103. 236507,49 649164,86
104. 236539,99 649043,99
105. 236554,91 648950,35
106. 236560,16 648951,09
107. 236067,47 651788,36
108. 236071,46 651789,02
109. 236069,79 651807,79
110. 236071,86 651842,89
111. 236070,31 651842,85
112. 236068,83 651886,88
113. 236070,27 651903,78
114. 236068,68 651964,23
115. 236069,12 651971,59
116. 236070,93 651986,99
117. 236071,14 651993,31
118. 236069,64 652051,86
119. 236069,94 652055,13
120. 236071,51 652061,42
121. 236074,08 652067,22
122. 236075,34 652068,70
123. 236080,83 652075,10
124. 236081,55 652075,94
125. 236057,77 652086,73
126. 236059,29 652133,32
127. 236059,29 652133,32
128. 236059,36 652135,67
129. 236067,76 652135,58
130. 236072,51 652136,24
131. 236077,04 652138,11
132. 236077,04 652138,11
133. 236079,88 652139,27
134. 236089,60 652156,63
135. 236089,23 652156,73
136. 236074,37 652147,21
137. 236074,37 652147,21
138. 236071,59 652145,43
139. 236062,63 652144,64
140. 236062,05 652149,59
141. 236060,02 652149,51
142. 236053,09 652172,13
143. 236006,50 652120,49
144. 236006,68 652110,32
145. 235994,11 652117,50
146. 235975,75 652129,43
147. 235966,46 652112,79
148. 236003,75 652091,98
149. 236009,82 651935,95
150. 235995,77 651905,70
151. 236007,34 651903,05
152. 235990,92 652175,72
153. 235992,63 652170,39
154. 236005,83 652158,65
155. 235998,60 652426,82
156. 235999,71 652418,02
157. 235988,67 652409,43
158. 235979,75 652399,78
159. 235977,29 652386,68
160. 235984,83 652386,78
161. 235989,06 652384,00
162. 235992,24 652181,21
163. 235990,38 652181,50
164. 235989,95 652178,77
165. 235990,92 652175,72
166. 235987,04 652459,54
167. 235981,37 652450,14
168. 236000,65 652437,96
169. 235998,60 652426,82