A jogszabály mai napon ( 2024.05.12. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

686/2021. (XII. 7.) Korm. rendelet

a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti sport együttműködési megállapodás kihirdetéséről

1. § A Kormány e rendelettel felhatalmazást ad a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti sport együttműködési megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kötelező hatályának elismerésére.

2. § A Kormány a Megállapodást e rendelettel kihirdeti.

3. § (1) A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövegét az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Megállapodás hiteles angol nyelvű szövegét a 2. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 2. §, a 3. §, valamint az 1. melléklet és a 2. melléklet a Megállapodás 16. cikkében meghatározott időpontban lép hatályba. * 

(3) A Megállapodás, a 2. §, a 3. §, valamint az 1. melléklet és a 2. melléklet hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter – annak ismertté válását követően – a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett közleményével állapítja meg. * 

5. § Az e rendelet végrehajtásához szükséges intézkedésekről a sportpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

1. melléklet a 686/2021. (XII. 7.) Korm. rendelethez

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ÉS A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA KÖZÖTTI SPORT EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

A Magyarország kormánya és a Török Köztársaság kormánya (a továbbiakban együttesen: „a Felek”);

Azzal a meggyőződéssel, hogy a sport területén folytatott együttműködés hozzájárul a két ország és népeik közötti baráti kapcsolatok előmozdításához és megerősítéséhez;

Azzal a céllal és szándékkal, hogy javítsák a nevezett területen a kapcsolatokat és együttműködést;

A következőkben állapodtak meg:

1. cikk

Jelen Megállapodás célja, hogy megerősítse a két ország közötti szoros kapcsolatokat és együttműködést azáltal, hogy előmozdítja a Felek közötti együttműködést a sport területén, a viszonosság elve, valamint a kölcsönös megértés és előnyök alapján.

2. cikk

A Felek – a fennálló igényektől függően, a viszonosság elvének keretein belül – együttműködést folytatnak egymással szakértők és tapasztalatok cseréje útján sportversenyek megrendezése, szponzoráció és doppingellenes intézkedések terén annak érdekében, hogy ösztönözzék és fejlesszék a Felek sport szervezetei közötti kölcsönös kapcsolatokat.

3. cikk

A Felek támogatják a sportolók és parasportolók kölcsönös meghívását a két országban megrendezésre kerülő versenyeken és nemzetközi sporteseményeken való részvételre. Ösztönzik szakértők kölcsönös meghívását a két országban sporttal kapcsolatos témákban szervezett találkozókra, konferenciákra, képzésekre, szemináriumokra és tudományos programokra.

4. cikk

A Felek ösztönzik a tehetséges sportolók, sport delegációk és edzők kölcsönös meghívását az olimpiai központokban tartandó képzésekre.

5. cikk

A Felek törekszenek arra, hogy megteremtsék a kommunikációt a sportszövetségek és klubok között. Arra bátorítják a felek nemzeti sportszövetségeit, hogy szervezzenek közös sportversenyeket. A Felek elősegítik a sportdelegációk, edzők és szakértők kölcsönös látogatását a sport és a testnevelés területén.

6. cikk

A Felek a sportszövetségeken keresztül előmozdítják, hogy a Felek nemzeti válogatottai a viszonosság alapján közösen készüljenek fel és részt vegyenek a Felek országaiban rendezett sportversenyeken, a közös edzőtáborok létrehozását is beleértve.

7. cikk

A Felek megosztják egymással a sportra és a testmozgással kapcsolatos kérdésekre vonatkozó ismereteiket és tapasztalatukat, továbbá támogatják a sportlétesítmények kezelésével és fenntartásával kapcsolatos ismeretek és tapasztalatok megosztását.

8. cikk

A Felek elősegítik a tanulmányok készítésének támogatását a sport terjesztése és a fogyatékkal élők sportban való részvételének az ösztönzése érdekében.

9. cikk

A Felek a lehetőségeik keretein belül támogatják gyakornoki programok megszervezését a sporttal kapcsolatban álló intézményekben és szervezeteknél.

10. cikk

A Felek megerősítik a két ország sport turizmusban rejlő potenciáljának és lehetőségeinek a kölcsönös előmozdítását. Sporteseményeken keresztül ösztönzik és támogatják a sport turizmushoz tartozó tevékenységek előmozdítását a csapatok, szövetségek, klubok és valamennyi kedvezményezett körében.

11. cikk

A Felek törekednek arra, hogy közös együttműködési területeket hozzanak létre a hagyományos sportágak kölcsönös fejlesztése és terjesztése érdekében, és támogassák az e területen zajló nemzetközi tevékenységeket.

12. cikk

A Felek a két ország hatályos jogszabályainak keretei között javasolják a sporttevékenységekkel kapcsolatos információk, dokumentumok és kiadványok cseréjét.

13. cikk

A Felek szükség esetén tanácskoznak egymással a jelen Megállapodás végrehajtásához szükséges eljárásokról. A Felek a Megállapodás hatályba lépését követően készíthetnek a Megállapodás végrehajtásához kiegészítő jegyzőkönyveket vagy együttműködési programokat.

A csereprogramok Megállapodás szerinti megvalósítása érdekében a két ország sport intézményei és sportszövetségei külön együttműködési megállapodásokat írhatnak alá, amelyekben meghatározzák a csereprogramok részleteit.

14. cikk

Jelen Megállapodás a Felek kölcsönös írásbeli jóváhagyásával bármikor módosítható. A módosítások ugyanolyan eljárás keretében lépnek hatályba, mint amely a Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges.

15. cikk

A Felek a Megállapodás értelmezéséből vagy végrehajtásából származó bármilyen nézetkülönbséget vagy vitát békés úton rendezik, őszinte és egymás kölcsönös tiszteletén alapuló tanácskozások és/vagy tárgyalások során, diplomáciai csatornákon keresztül, harmadik fél vagy nemzetközi bíróság bevonása nélkül.

16. cikk

Jelen Megállapodás az utolsó írásbeli értesítés kézhezvételének napja után harminc (30) nappal lép hatályba, amelyben a Felek diplomáciai csatornákon keresztül értesítik egymást arról, hogy lezárultak a Megállapodás hatályba lépéséhez szükséges belső jogi eljárások.

Jelen Megállapodás a hatálybalépésétől számított egy (1) évig marad hatályban. A Megállapodás automatikusan meghosszabbodik további egy (1) éves időszakokra, kivéve, ha az egyik Fél 6 hónappal korábban írásban értesíti a másik Felet arról, hogy fel kívánja mondani a Megállapodást.

A Megállapodást bármelyik Fél bármikor felmondhatja a másik Félnek diplomáciai csatornákon keresztül küldött írásbeli értesítéssel. Ebben az esetben a Megállapodás a felmondás kézhezvételétől számított hat (6) hónappal megszűnik.

A Megállapodás megszűnése nem érinti a folyamatban lévő tevékenységek vagy projektek megvalósítását, kivéve, ha a két Fél írásban ezzel ellentétesen állapodik meg.

Fentiek hiteléül a kormányaik által erre a célra szabályosan meghatalmazott alulírott képviselők Ankarában, 2021. november 11-én, aláírták jelen Megállapodást mindkét Fél számára egy-egy eredeti példányban, magyar, török és angol nyelven, amelyek mindegyike egyformán hiteles. Eltérő értelmezés esetén az angol nyelvű szöveg az irányadó.

2. melléklet a 686/2021. (XII. 7.) Korm. rendelethez

AGREEMENT ON THE COOPERATION IN THE FIELD OF SPORT BETWEEN THE GOVERNMENT OF HUNGARY AND THE GOVERNMENT OF THE REPUBLIC OF TURKEY

The Government of Hungary and the Government of the Republic of Turkey (hereinafter referred to as collectively „the Parties”);

Believing that cooperation in the field of sports shall contribute to the promotion and strengthening of friendly relations between the two countries and their peoples;

With the aim and intention of improving relations and cooperation in this field;

Have agreed on the following:

Article 1

This Agreement aims to strengthen the close relationship and cooperation between the two countries by promoting cooperation between the Parties in the field of sports on the basis of the principle of reciprocity, mutual understanding and benefit.

Article 2

The Parties shall – depending on the existing needs within the framework of the principle of reciprocity – cooperate on exchanges of experts and experience in the fields of organization of sports competitions, sponsorship and anti-doping in order to encourage and develop mutual relations between the sports organizations of the Parties.

Article 3

The Parties shall promote mutual invitations of athletes and disabled athletes to participate in competitions and international sports events held in both countries. They shall encourage reciprocal invitation of experts to meetings, conferences, trainings, seminars and academic programs organized on sports-related issues in both countries.

Article 4

The Parties shall encourage reciprocal invitations of talented athletes, sports delegations and trainers to be trained in Olympic centers.

Article 5

The Parties shall endeavour establishing communication between sports federations and clubs. They shall embolden the national sports federations of the parties to organize joint sports competitions. The Parties shall foster mutual visits of sports delegations, trainers and experts in the fields of sports and physical education.

Article 6

The Parties shall promote through sports federations that the national teams of the Parties, including the establishment of joint sports camps, prepare jointly and participate in sports competitions organized in each country on the basis of reciprocity.

Article 7

The Parties shall share knowledge and experience on sports and physical activity related issues, further they shall support the sharing of knowledge and experience regarding the management and maintenance of sports facilities.

Article 8

The Parties shall foster the promotion of conducting studies for the dissemination of sports and encouraging the participation of persons with disabilities in sports.

Article 9

The Parties shall promote the organization of internship programs in institutions and organizations related to the sports field within the possibilities.

Article 10

The Parties shall strengthen the mutual promotion of the sports tourism potential and opportunities of the two countries. They shall encourage and support facilitating sports tourism activities among teams, federations, clubs and all beneficiaries through sports events.

Article 11

The Parties shall endeavor establishing joint cooperation areas in order to mutually develop and disseminate traditional sports, and supporting international activities in this field.

Article 12

The Parties suggest the exchange of information, documents and publications related to sports activities within the framework of the legislation in force in both countries.

Article 13

The Parties shall consult each other on procedures for the implementation of this Agreement, where necessary. The Parties shall be able to make additional protocols or cooperation programs for the implementation of this Agreement after its entry into force.

For the implementation of the exchange programs according to this Agreement sport institutions and sport federations of the two countries may sign special cooperation agreements in which they determine details of the exchange programs.

Article 14

This Agreement may be amended at any time by mutual written consent of the Parties. The changes shall enter into force through the same procedure foreseen for the entry into force of this Agreement.

Article 15

Any divergence or dispute arising from the interpretation or implementation of this Agreement shall be resolved amicably, in the spirit of cordiality and mutual respect, by consultations and / or negotiations between the Parties through diplomatic channels without reference to any third party or international tribunal.

Article 16

This Agreement shall enter into force thirty (30) days after the date of the receipt of the last written notification by which the Parties notify each other, through diplomatic channels, of the completion of their internal legal procedures required for the entry into force of this Agreement.

This Agreement shall remain in force for a period of one (1) year upon its entry into force. It shall be renewed automatically for successive periods of one (1) year unless one of the Parties notifies the other Party of its intention to terminate the Agreement in writing 6 months in advance.

Either Party may terminate this Agreement at any time by giving written notice to the other Party through diplomatic channels. In this case, this Agreement shall be terminated six (6) months after the date of receipt of the termination notice.

Termination of this Agreement shall not affect the implementation of the ongoing activities or projects, unless both Parties agree to the contrary in writing.

In witness thereof, the undersigned representatives, duly authorized by their respective Governments for that purpose, have signed this Agreement in Ankara on 11 November, 2021 in two original copies, each for either Party, in Turkish, Hungarian and English language, all texts being authentic. In case of any divergence regarding the interpretation of these texts, the English text shall prevail.