A jogszabály mai napon ( 2021.06.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1271/2021. (V. 17.) Korm. határozat

a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése kapcsán szükséges intézkedésekről

A Kormány

1. a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a mikro-, kis- és középvállalkozásokat a helyi iparűzési adó rendszerén keresztül is támogatja, és ezzel együtt megvizsgálta a huszonötezer főnél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatai támogatásának lehetőségét, melynek alapján

a) az 1. mellékletben meghatározott települések önkormányzatai számára az ott meghatározott összegű támogatást,

b) a 2. mellékletben meghatározott települések önkormányzatai számára az ott meghatározott összegű fejlesztési támogatást

biztosítja;

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az 1. pont szerinti intézkedések végrehajtásához szükséges forrás biztosításáról.

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2021. június 1.

1. melléklet az 1271/2021. (V. 17.) Korm. határozathoz

Huszonötezer főnél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatainak támogatása

Sorszám Település Támogatás összege
(millió forint)
1. Baja 560
2. Békéscsaba 600
3. Cegléd 388
4. Debrecen 2 925
5. Eger 825
6. Érd 777
7. Gyula 400
8. Hajdúböszörmény 386
9. Hódmezővásárhely 600
10. Kaposvár 680
11. Kiskunfélegyháza 530
12. Kiskunhalas 380
13. Miskolc 1 350
14. Nagykanizsa 588
15. Nyíregyháza 1 425
16. Orosháza 430
17. Ózd 180
18. Pápa 350
19. Pécs 2 050
20. Salgótarján 280
21. Sopron 750
22. Szeged 1 950
23. Szekszárd 422
24. Szentendre 460
25. Szentes 280
26. Szolnok 825
27. Zalaegerszeg 630

2. melléklet az 1271/2021. (V. 17.) Korm. határozathoz

Huszonötezer főnél nagyobb települések önkormányzatainak fejlesztési támogatása

Sor-
szám
Település Fejlesztési projekt A támogatás összege
(millió forint)
1. Ajka Fekete Mihály - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium fejlesztése „TOP-3.2.1-15-VE1-2016-00025” projekt önerejének támogatása 60,0
2. Ajka Ajka Városi Bölcsőde bővítése „TOP-1.4.1-19-VE1-2019-00001” projekt önerejének támogatása 50,0
3. Ajka Ajka - Bródy Imre Gimnázium energetikai megújítása
„TOP-3.2.1-16-VE1-2018-00031” projekt önerejének támogatása
30,0
4. Dunakeszi Fejlesztési önerő támogatása 600,0
5. Gyöngyös a „Kulturális és aktív turizmus fejlesztése Gyöngyösön” című,
„TOP-1.2.1-15-HE1-2016-00014” számon nyilvántartott projekt-többlettámogatás
36,1
6. Gyöngyös a „Mátra Művelődési Központ energetikai korszerűsítése” című, „TOP-3.2.1-15-HE1-2016-00005” számon nyilvántartott projekt-többlettámogatás 34,4
7. Gyöngyös az „Új ipari terület kialakítása Gyöngyösön” című,
„TOP-1.1.1-16-HE1-2017-00006” számon nyilvántartott projekt önerejének támogatása
109,9
8. Gyöngyös a gyöngyösi „Jeruzsálem úti bölcsőde és óvoda fejlesztése” című, „TOP-1.4.1-16-HE1-2017-00021” számon nyilvántartott projekt önerejének támogatása 25,6
9. Gyöngyös „KULCS PROJEKT” című, „TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2018-00011” számon nyilvántartott projekt önerejének támogatása 31,7
10. Gyöngyös „Az észak-nyugati városrész tervezett rehabilitációja” című,
„TOP-4.3.1-15-HE1-2016-00001” számon nyilvántartott projekt önerejének támogatása
78,6
11. Siófok a Rózsakert fejlesztés 2. üteméhez 140,8
12. Siófok a Rózsakert fejlesztés 3. üteméhez 131,4
13. Vác a Városháza felújítása 200,0
14. Vác Sirály utcai óvoda bővítése 85,0
15. Vác Újhegyi úti óvoda bővítése 95,0
16. Vác Kölcsey utcai óvoda vízszigetelésének cseréje 18,0

  Vissza az oldal tetejére