A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2021, https://eur-lex.europa.eu/

A BIZOTTSÁG 2021. július 30-i (EU) 2021/1273 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

a San Marino által kiállított Covid19-igazolványoknak az (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal való egyenértékűségének az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog előmozdítása céljából történő megállapításáról * 

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a Covid19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendeletre *  és különösen annak 8. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1) Az (EU) 2021/953 rendelet meghatározza az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (a továbbiakban: uniós digitális Covid-igazolvány) kiállítására, ellenőrzésére és elfogadására vonatkozó keretet azzal a céllal, hogy megkönnyítse a birtokosai számára a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlását a Covid19-világjárvány idején. Hozzájárul továbbá a szabad mozgásra vonatkozó, a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében az uniós joggal összhangban a tagállamok által bevezetett korlátozások fokozatos és koordinált módon történő feloldásának megkönnyítéséhez.

(2) Az (EU) 2021/953 rendelet lehetővé teszi a harmadik országok által uniós polgárok és családtagjaik számára kiállított Covid19-igazolványok elfogadását, amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy az említett Covid19-igazol-ványokat olyan szabványoknak megfelelően állították ki, amelyeket az e rendelet alapján megállapítottakkal egyenértékűnek kell tekinteni. Ezen túlmenően az (EU) 2021/954 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  összhangban a tagállamoknak alkalmazniuk kell az (EU) 2021/953 rendeletben meghatározott szabályokat azokra a harmadik országbeli állampolgárokra, akik nem tartoznak az említett rendelet hatálya alá, de jogszerűen tartózkodnak vagy rendelkeznek lakóhellyel a területükön, és az uniós joggal összhangban jogosultak más tagállamokba utazni. Ezért az e határozatban megállapított egyenértékűségi megállapításokat alkalmazni kell a San Marino által uniós polgárok és családtagjaik számára kiállított, Covid19-oltásra vonatkozó igazolványokra. Ehhez hasonlóan az (EU) 2021/954 rendelet alapján ezek az egyenértékűségi megállapítások alkalmazandók a San Marino által a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára az említett rendeletben meghatározott feltételek értelmében kiállított Covid19-igazolványokra is.

(3) San Marino kérésére a Bizottság 2021. június 30-án technikai teszteket végzett, amelyek igazolták, hogy a San Marino által a San Marinó-i digitális Covid-igazolvány („smdcc”) rendszerével összhangban kiállított, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok interoperábilisak az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszerrel, lehetővé téve hitelességük, érvényességük és sértetlenségük ellenőrzését. A Bizottság továbbá megerősítette, hogy a San Marino által az „smdcc” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványok tartalmazzák a szükséges adatokat.

(4) San Marino 2021. július 14-én tájékoztatást nyújtott a Bizottságnak az „smdcc” elnevezésű rendszer szerinti interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok kiállításáról. San Marino arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy úgy véli, hogy a Covid19-igazolványait olyan szabványnak és technológiai rendszernek megfelelően állítják ki, amely interoperábilis az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszerrel, és amely lehetővé teszi az igazolványok hitelességének, érvényességének és sértetlenségének ellenőrzését. E tekintetben San Marino arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a San Marino által az „smdcc” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványok tartalmazzák az (EU) 2021/953 rendelet mellékletében említett adatokat.

(5) Ezenfelül San Marino arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy interoperábilis oltási igazolványokat fog kiállítani a Covid19-oltóanyagokra vonatkozóan. Ezek jelenleg a következők: Comirnaty, Moderna, Vaxzevria, Janssen és Szputnyik V.

(6) San Marino továbbá arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a 2021. január 21-i tanácsi ajánlás *  alapján csak az 1082/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozat *  17. cikkével létrehozott Egészségügyi Biztonsági Bizottság által jóváhagyott, a Covid19 antigén gyorstesztek közös és frissített jegyzékében felsorolt nukleinsav-amplifikációs tesztekre vagy antigén gyorstesztekre vonatkozóan fog interoperábilis tesztigazolványokat kiállítani.

(7) San Marino arról is tájékoztatta a Bizottságot, hogy elfogadja a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványokat. San Marino arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy elfogadja az (Európai Gyógyszerügynökség véleményét követően) uniós szintű engedéllyel rendelkező oltóanyagokra, a valamely uniós tagállam illetékes hatósága által megadott ideiglenes forgalombahozatali engedéllyel rendelkező oltóanyagokra, valamint a WHO vészhelyzeti felhasználási engedélyt kapott oltóanyagokra vonatkozó oltási igazolást. San Marino ezenfelül arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy elfogadja az Egészségügyi Biztonsági Bizottság listáján szereplő NAAT-teszten (pl. RT-PCR) és antigén gyorsteszten alapuló tesztigazolványokat. San Marino elfogadja a NAAT-teszt (pl. RT-PCR) alapján kiállított, gyógyultságra vonatkozó igazolványokat.

(8) 2021. július 22-én San Marino továbbá arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a tagállamok által az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok ellenőrzése során az igazolványokban szereplő személyes adatokat csak a birtokos oltásának, teszteredményének vagy gyógyultságának ellenőrzése és megerősítése céljából lehet feldolgozni, és azt követően nem őrzik meg.

(9) Ezért teljesülnek az annak megállapításához szükséges elemek, hogy a San Marino által az „smdcc” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványokat az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal egyenértékűnek kell tekinteni.

(10) Ezért a San Marino által az „smdcc” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványokat az (EU) 2021/953 rendelet 5. cikkének (5) bekezdésében, 6. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (8) bekezdésében említett feltételek értelmében el kell fogadni.

(11) Ahhoz, hogy ez a határozat működőképes legyen, San Marinót hozzá kell kapcsolni az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott, az uniós digitális Covid-igazolvány biztonsági keretrendszeréhez.

(12) Az uniós érdekeknek különösen a népegészségügy terén történő védelme érdekében a Bizottság élhet azzal a hatáskörével, hogy felfüggesztheti vagy megszüntetheti ezt a határozatot, ha már nem teljesülnek az (EU) 2021/953 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek.

(13) Mivel San Marinót a lehető leggyorsabban hozzá kell kapcsolni az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott, az uniós digitális Covid-igazolvány biztonsági keretrendszeréhez, ennek a határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napján hatályba kell lépnie.

(14) Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az (EU) 2021/953 rendelet 14. cikke alapján létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A San Marino által az „smdcc” rendszerrel összhangban kiállított, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványokat az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog előmozdítása céljából egyenértékűnek kell tekinteni az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal.

2. cikk

San Marinót hozzá kell kapcsolni az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott, az uniós digitális Covid-igazolvány biztonsági keretrendszeréhez.

3. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2021. július 30-án.

a Bizottság részéről

az elnök

Ursula VON DER LEYEN