A jogszabály mai napon ( 2024.10.10. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Az Európai Unió joganyaga kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus kiadásában megjelent változatban tekinthető hivatalosnak és hitelesnek. A Jogtár termékcsalád európai jogi dokumentumainak forrása az Európai Unió Kiadóhivatala, valamint a Hivatalos Lap magyar nyelvű változatának elektronikus kiadása. © Európai Unió, 1998-2021, https://eur-lex.europa.eu/

A BIZOTTSÁG 2021. szeptember 14-i (EU) 2021/1482 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

az Izrael Állam által kiállított Covid19-igazolványoknak az (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal való egyenértékűségének az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog előmozdítása céljából történő megállapításáról * 

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a Covid19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendeletre *  és különösen annak 8. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1) Az (EU) 2021/953 rendelet meghatározza az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (a továbbiakban: uniós digitális Covid-igazolvány) kiállítására, ellenőrzésére és elfogadására vonatkozó keretet azzal a céllal, hogy megkönnyítse a birtokosai számára a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlását a Covid19-világjárvány idején. Hozzájárul továbbá a szabad mozgásra vonatkozó, a SARS-CoV-2 terjedésének korlátozása érdekében az uniós joggal összhangban a tagállamok által bevezetett korlátozások fokozatos és koordinált módon történő feloldásának megkönnyítéséhez.

(2) Az (EU) 2021/953 rendelet lehetővé teszi a harmadik országok által uniós polgárok és családtagjaik számára kiállított Covid19-igazolványok elfogadását, amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy az említett Covid19-igazol-ványokat olyan szabványoknak megfelelően állították ki, amelyeket az említett rendelet alapján megállapítottakkal egyenértékűnek kell tekinteni. Ezen túlmenően az (EU) 2021/954 európai parlamenti és tanácsi rendelettel *  összhangban a tagállamoknak alkalmazniuk kell az (EU) 2021/953 rendeletben meghatározott szabályokat azokra a harmadik országbeli állampolgárokra, akik nem tartoznak az említett rendelet hatálya alá, de jogszerűen tartózkodnak vagy rendelkeznek lakóhellyel a területükön, és az uniós joggal összhangban jogosultak más tagállamokba utazni. Ezért az e határozatban megállapított egyenértékűségi megállapításokat alkalmazni kell az Izrael Állam által uniós polgárok és családtagjaik számára kiállított, Covid19-oltásra és gyógyultságra vonatkozó igazolványokra. Ehhez hasonlóan az (EU) 2021/954 rendelet alapján ezeket az egyenértékűségi megállapításokat alkalmazni kell az Izrael Állam által a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó vagy lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára az említett rendeletben meghatározott feltételek értelmében kiállított, Covid19-oltásra és gyógyultságra vonatkozó igazolványokra is.

(3) Izrael Állam 2021. július 19-én részletes tájékoztatást nyújtott a Bizottságnak a „Ramzor” elnevezésű rendszer szerinti interoperábilis, Covid19-oltásra és gyógyultságra vonatkozó igazolványok kiállításáról. Izrael Állam arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy úgy véli, hogy a Covid19-igazolványait olyan szabványnak és technológiai rendszernek megfelelően állítják ki, amely interoperábilis az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszerrel, és amely lehetővé teszi az igazolványok hitelességének, érvényességének és sértetlenségének ellenőrzését. E tekintetben Izrael Állam arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy az Izrael Állam által a „Ramzor” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványok tartalmazzák az (EU) 2021/953 rendelet mellékletében szereplő adatokat.

(4) Izrael Állam kérésére a Bizottság 2021. szeptember 6-án technikai teszteket végzett, amelyek igazolták, hogy Izrael Állam a Covid19-oltásra és gyógyultságra vonatkozó igazolványokat a „Ramzor” rendszerrel összhangban állítja ki, amely interoperábilis az (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszerrel, és lehetővé teszi azok hitelességének, érvényességének és sértetlenségének ellenőrzését. A Bizottság továbbá megerősítette, hogy az Izrael Állam által a „Ramzor” rendszerrel összhangban kiállított, Covid19-oltásra és gyógyultságra vonatkozó igazolványok tartalmazzák a szükséges adatokat.

(5) Ezenfelül Izrael Állam arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy interoperábilis oltási igazolványokat fog kiállítani egyes Covid19-oltóanyagokra vonatkozóan. Ezek jelenleg a következők: Comirnaty és Spikevax.

(6) Ezenkívül Izrael Állam arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy kiállít interoperábilis gyógyultsági igazolványokat. Ezek az igazolványok az első pozitív teszt időpontját követően legfeljebb 180 napig érvényesek.

(7) Izrael Állam arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy elfogadja a tagállamok és az EGT-országok által az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványokat.

(8) Izrael Állam arról is tájékoztatta a Bizottságot, hogy elfogadja az oltási igazolványt, valamint az EMA által végzett értékelést követően a 726/2004/EK rendelet szerint uniós szintű forgalombahozatali engedéllyel rendelkező oltóanyagokkal beoltott személyeket mentesíti az utazási korlátozások alól.

(9) Izrael Állam továbbá arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy elfogadja a tagállamok és az EGT-országok által kiállított, nukleinsav-amplifikációs (NAAT) (például reverz transzkripciós polimeráz láncreakció, RT-PCR) Covid19-tesztre vonatkozó igazolványt. Mindazonáltal Izrael Állam hangsúlyozza, hogy leszálláskor valamennyi utazónak - beleértve a helyi teszteredményekkel rendelkezőket is - meg kell ismételnie a NAAT-ot (pl. RT-PCR), kiemelve, hogy a beszállás engedélyezése érdekében végzett teszteket kivéve a repülés előtt végzett tesztek eredményeként semmilyen utazási korlátozástól nem lehet eltekinteni. Izrael továbbá nem fogad el antigén gyorsteszteket.

(10) Izrael Állam arról is tájékoztatta a Bizottságot, hogy az igazolványok Izrael Államban történő ellenőrzése során az igazolványokban szereplő személyes adatokat csak a birtokos oltásának, teszteredményének vagy gyógyultságának ellenőrzése és megerősítése céljából lehet kezelni, és azokat azt követően nem őrzik meg.

(11) Ezért teljesülnek az annak megállapításához szükséges elemek, hogy az Izrael Állam által a „Ramzor” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványokat az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal egyenértékűnek kell tekinteni.

(12) Ezért az Izrael Állam által a „Ramzor” rendszerrel összhangban kiállított Covid19-igazolványokat az (EU) 2021/953 rendelet 5. cikkének (5) bekezdésében és 7. cikkének (8) bekezdésében említett feltételek értelmében el kell fogadni.

(13) Ahhoz, hogy ez a határozat működőképes legyen, Izrael Államot hozzá kell kapcsolni az uniós digitális Covid-igazolvány (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszeréhez.

(14) Az uniós érdekeknek különösen a népegészségügy terén történő védelme érdekében a Bizottság élhet azzal a hatáskörével, hogy felfüggesztheti vagy megszüntetheti ezt a határozatot, ha már nem teljesülnek az (EU) 2021/953 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek.

(15) Mivel Izrael Államot a lehető leggyorsabban hozzá kell kapcsolni az uniós digitális Covid-igazolvány (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszeréhez, ennek a határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napján hatályba kell lépnie.

(16) Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az (EU) 2021/953 rendelet 14. cikke alapján létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Izrael Állam által a „Ramzor” rendszerrel összhangban kiállított, Covid19-oltásra és gyógyultságra vonatkozó igazolványokat az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog előmozdítása céljából egyenértékűnek kell tekinteni az (EU) 2021/953 rendelettel összhangban kiállított igazolványokkal.

2. cikk

Izrael Államot hozzá kell kapcsolni az uniós digitális Covid-igazolvány (EU) 2021/953 rendelettel létrehozott biztonsági keretrendszeréhez.

3. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2021. szeptember 14-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Ursula VON DER LEYEN