A jogszabály mai napon ( 2024.10.13. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2022. évi XXXIV. törvény

a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról * 

Az Országgyűlés az állatvédelmet minden magyar állampolgárt érintő közös társadalmi ügynek tekinti, így az állatok jóléte és védelme, a felelős állattartás és az állatvédelem népszerűsítése, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés megerősítése érdekében a következő törvényt alkotja:

1. § (1) Az állatvédelem fejlesztésével és népszerűsítésével kapcsolatos feladatok hatékony ellátása érdekében, továbbá az állattartás felelősségének tudatosítása céljából alapítvány jön létre.

(2) Az Országgyűlés felhívja a Kormányt az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (1a) bekezdésében biztosított jogkörében a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására. * 

(3) Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében az igazságügyért felelős miniszter jár el.

2. § (1) Az Alapítvány közfeladatai:

a) az állatvédelemmel kapcsolatos információk közvetítésének kezelése érdekében létrehozott tájékoztató portál működtetése,

b) állatvédelmi szakmai konferenciák koordinálása,

c) állatvédelemmel kapcsolatos országos kommunikációs és érzékenyítő kampányok, illetve állatvédelmi pályázatok lebonyolítása és felügyelete,

d) az állatvédelem fontosságának a tudatosítása és továbbadása a fiatal generációk számára,

e) az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzése, képzési programok kidolgozása és koordinálása,

f) állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek támogatása, együttműködésük ösztönzése,

g) nemzetközi jó gyakorlatok adaptálási lehetőségeinek feltérképezése a hazai állattartási kultúra fejlesztése érdekében.

(2) Az Alapítvány vagyonának biztosításáról a Kormány gondoskodik, és működéséhez 2024-től kezdődően évente támogatást nyújt.

(3) Az Alapítvány munkatársai közül 5 főnek az elhelyezéséhez szükséges infrastruktúrát és az ingatlanhasználati jogot a Magyar Állam – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság útján – közszolgáltatás keretében biztosítja, amelyért az Alapítvány ellenértéket nem fizet.

3. § Az Alapítvány közhasznú jogállással rendelkezik.

4. § Ez a törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.