A jogszabály mai napon ( 2024.05.08. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

308/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet

a Corvinus projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, valamint a Corvinus projekt kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)-c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerinti, az 1. mellékletben meghatározott helyrajzi számú ingatlanokon, vagy az azokból telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokon a Corvinus projekt keretében megvalósított földgáztermelő kutak fúrására, mezőbeni szénhidrogén vezetékek és a vezetékekhez kapcsolódó felszíni létesítmények, gázelőkészítő üzem, Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság távvezetéki rendszer betáplálási pontok, valamint vasúti vagontöltő fejlesztésére irányuló beruházással (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez szükségesek.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházást, amelynek helyszíne az 1. mellékletben meghatározott ingatlanok területe.

2. § A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

3. § (1) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - az előzetes vizsgálati eljárás és a környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével, illetve ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - tizenöt nap.

(2) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc nap.

4. § *  A Kormány a Beruházással összefüggő kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

5. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 7. § 2023. január 1-jén lép hatályba.

6. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

7. § * 

1. melléklet a 308/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelethez

A Beruházással érintett területek

A B C
1. Település Jelleg Ingatlan helyrajzi száma
2. Dévaványa külterület 01083; 01082/8; 01082/7; 01082/5; 0979/15; 0979/7; 0979/16; 0985/1; 0981/5; 01057/4; 0986/10; 0986/11; 01052/1; 01051/3; 01059/2; 01062/1; 01048; 01045/2; 01045/1; 01064; 01066/4; 01067; 01068; 01082/2; 01082/3; 01082/4
3. Ecsegfalva külterület 0344/6; 0344/36; 0343; 0342/1; 0339/5; 0339/4; 0339/3; 0339/2; 0339/1; 0338; 0336/10; 0332/5; 0313; 0314; 0350/11; 0350/12; 0347; 0346/38; 0346/39; 0346/40; 0382/3; 0384/5; 0332/3; 0346/41; 0346/13; 0346/14; 0346/15; 0346/16; 0346/17; 0345; 0346/12; 0320; 0384/3; 0332/4
4. Kertészsziget külterület 0110; 0108/1; 0108/2; 0107
5. Körösladány külterület 0222/1; 0224/11; 0220; 0219/3; 0216/3; 0213/8; 0213/10; 0189/16; 0189/17; 0189/18; 0189/19; 0189/20; 0155; 0164/3; 0164/2; 0164/1; 0167; 0158/7; 0157/1; 0156/7; 0149/1; 0142/9; 0136/1; 0131/53; 0131/51; 0131/49; 0131/48; 0131/40; 0131/9; 0130/1; 0131/38; 0131/37; 0131/36; 0131/35; 0131/34; 0131/33; 0213/9; 0212/4; 0213/5; 0212/3; 0211/1; 0197/2; 0196/1; 0196/2; 0187/5; 0187/7; 0188; 0189/15; 0317/14; 0317/13; 0317/12; 0317/11; 0317/9; 0317/8; 0315; 0314; 0313; 0312/3; 0164/4; 0158/9
6. Méhkerék külterület 0161; 0175/20; 0181/5; 0178/1; 0178/3; 0178/8; 0178/6; 0175/5; 0191; 0195/17; 0195/18; 0190; 0192/2; 0192/9; 0192/10; 0164; 0146/3; 0143; 085/127; 085/128; 085/123; 085/122; 085/16; 085/15; 085/14; 085/107; 085/106; 085/105; 085/104; 0105; 0104; 0181/9; 0181/10; 081/2; 080; 078/2; 078/12; 078/11; 078/10; 078/9; 078/8; 072; 053/9; 053/10; 053/11; 053/12; 053/13; 053/20
7. Okány külterület 0197/5; 0196/2; 0197/17; 0197/16; 0207; 0210/3; 0211; 0197/7; 0213; 0215/20; 0215/26; 0215/27; 0215/2; 0244; 0243/97; 0243/95; 0243/96; 0243/99; 0253/1; 0256/86; 0256/87; 0256/88; 0256/89; 0256/90; 0257; 0260/73; 0260/74; 0260/75; 0214; 0215/19; 0260/52; 0260/76; 0193/2
8. Sarkad belterület 4771
9. külterület 0455; 0456; 0457/10; 0457/11; 0458; 0481/27; 0481/28; 0481/29; 0481/30; 0482; 0483; 0484; 0286/1; 0286/2; 0285; 0284; 0280/4; 0280/5; 0288; 0289/1; 0276/1; 0181/1; 0181/2; 0181/4; 0182; 0183/4; 0179; 0178/1; 0152/6; 0152/5; 0152/4; 0152/3; 0152/18; 0152/17; 0153; 0154; 0152/1; 0155; 0146/1; 0146/2; 0146/3; 0146/4; 0146/5; 0146/6; 0130; 0129/3; 0442/2; 0442/3; 0439/2; 0444; 0445/8; 0446; 0449/2; 0449/3; 0449/4; 0449/5; 0430; 0335/3; 0335/1; 0454; 0457/3; 0457/7; 0463/26; 0463/27; 0463/28; 0463/29; 0463/30; 0463/31; 0463/32; 0463/33; 0463/34; 0463/35; 0463/36; 0463/37; 0463/38; 0463/39; 0463/40; 0463/41; 0463/42; 0463/43; 0478; 0477/1; 0477/2; 0477/3; 0477/4; 0490; 0489; 0508; 0461; 0460; 0457/4; 0457/5; 0457/6; 0480; 0457/8; 0318; 0323; 0322/7; 0322/6; 0322/5; 0329/1; 0329/2; 0329/3; 0329/4; 0329/6; 0280/6; 0286/3; 0342; 0341/4; 0341/3; 0341/5; 0340; 0339; 0326; 0364/9; 0364/11; 0364/8; 0364/7; 0364/6; 0364/5; 0364/4; 0364/3; 0364/2; 0364/1; 0367; 0364/12; 0364/13; 0370; 0375; 0376; 0379; 0380; 0383; 0382/2; 0382/1; 0384; 0385
10. Sarkadkeresztúr külterület 035/1; 028/9; 028/6; 028/5; 027/15; 027/14; 027/13; 027/12; 027/11; 027/10; 029; 027/8; 027/7; 027/6; 027/5; 022/2; 020/12; 020/5; 016; 013/12; 013/10; 013/15; 013/16; 011/1; 04/8; 04/7; 04/5; 011/2; 012/10; 012/11; 03/4; 03/3; 02/6; 02/1; 0103/34; 0103/32; 0103/35; 0103/21; 0103/22; 0103/23; 0103/27; 0103/26; 0116/18
11. Szeghalom külterület 0213; 0214; 0212; 0210/2; 0211; 0207/1; 0208; 0192/1; 0192/2; 0192/3; 0192/4; 0205;0202; 0203/1; 0201; 0194/3; 0194/4; 0194/5; 0194/13; 0198; 0199; 0200; 0328/12; 0328/11; 0328/10; 0328/9; 0328/8; 0328/7; 0328/6; 0328/5; 0327; 0325; 0326; 0331; 0203/2; 0323; 0324; 059; 060/12; 060/13; 060/14; 060/15; 061; 062/2; 062/1; 097/1; 071; 097/2; 0105/1; 098; 099/50; 0103; 01268; 01281/6; 01267; 01223; 01219/3; 01220/2; 01323; 01324/1; 01317/3; 01317/2; 01292; 01285/1; 01285/2; 01284; 01283; 01281/4; 01281/5; 01280; 01325; 01326/1; 01324/2; 01327; 01333/8; 01333/7; 01333/6; 01333/5; 01333/4; 01333/3; 01333/2; 01333/1; 01328; 0105/2; 0105/3; 0106; 0107/5; 0348/11; 0348/1; 0348/81; 0107/6; 0108; 0109/10; 0242; 0240; 0226; 0228; 01360; 01359/2; 01361/2; 01361/8; 01361/9; 01361/12; 01361/13; 01361/6; 01361/7; 01362/3; 01358; 01352/2; 01363; 01336/1; 01336/2; 01337; 01338/11; 01338/18; 01338/17; 01338/16; 01338/15; 01338/14; 01338/8; 01338/7; 01338/3; 01335; 01334/1; 01339/1; 0224; 0223; 0222/1; 0221; 01279
12. Vésztő külterület 0258/6; 0258/5; 0258/7; 0258/8; 0258/9; 0258/10; 0258/25; 0258/26; 0258/27; 0258/28; 0258/2; 0258/16; 0263; 0285/2; 0285/3; 0285/4; 0285/5; 0285/6; 0272/1; 0274/7; 0274/6; 0274/5; 0274/4; 0274/3; 0274/2; 0274/1; 0269/1; 0258/4; 0335/13; 0335/25; 0335/11; 0335/10; 0408; 0439/80; 0439/85; 0439/73; 0439/74; 0350/3; 0350/1; 0333/4; 0333/12; 0333/1; 0324/9; 0324/8; 0319/4; 0318/4; 0300/16; 0300/14; 0301; 0281/25; 0281/26; 0281/24; 0281/7; 0335/9; 0335/8; 0335/22; 0335/3; 0336/3; 0336/2; 0336/1; 0326/4; 0326/5; 0326/6; 0325; 0324/6; 0336/4; 0328/2; 0327; 0326/3; 0258/14; 0258/13; 0245; 0244/1; 0173

2. melléklet a 308/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelethez

A Beruházással összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások, ideértve a zajvédelemre vonatkozó hatósági eljárásokat is,

4. természetvédelmi hatósági eljárások, ideértve a helyi jelentőségű védett természeti területre vonatkozó hatósági eljárásokat is,

5. hulladékgazdálkodási hatósági eljárások,

6. hulladékgazdálkodási bírság kiszabására irányuló hatósági eljárások,

7. útügyi hatósági eljárások,

8. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

9. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

10. helyi vízgazdálkodási hatósági eljárások,

11. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

12. földvédelmi hatósági eljárások,

13. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. közegészségügyi hatósági eljárások,

18. hírközlési hatósági eljárások,

19. műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

20. erdészeti hatósági eljárások,

21. bányahatósági engedélyezési eljárások,

22. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

23. honvédelmi hatósági eljárások,

24. régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások,

25. közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

26. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyezési eljárások,

27. területrendezési hatósági eljárások,

28. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

29. azok az 1-28. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

30. az 1-29. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.