A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:
1. § Az utasítás hatálya a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat kivételével a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetekre (a továbbiakban: honvédelmi szervezet) terjed ki.
2. § (1) A 2023. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató (a továbbiakban: rendezvény) végrehajtásának előkészítésére munkacsoportot (a továbbiakban: MUCS), valamint almunkacsoportokat kell létrehozni.
(2) A rendezvény végrehajtásába bevont honvédelmi szervezet a rendezvénnyel összefüggésben részére meghatározott feladatait a 2023. évi kiképzési és munkatervébe betervezi.
(3) A MUCS vezetője a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) parancsnokának helyettese, aki a rendezvény megszervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok irányításáért is felel.
(4) A MUCS társvezetői a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) kabinetfőnöke és a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) főigazgatója, akik a rendezvény megszervezése és végrehajtása során koordinálják a HM részéről bevont almunkacsoport tagok és az adatvédelmi almunkacsoport tevékenységét.
(5) A HM szervezetek állományából az utasítás hatálybalépését követő 5. napig almunkacsoport tagokat jelöl ki
a) a HM közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: HM KÁT),
b) a HM védelempolitikai szakterületet irányító államtitkár (a továbbiakban: HM VPSZIÁT),
c) a HM gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkára,
d) a HM sajtófőnöke,
e) a HM Állami Légügyi Főosztály főosztályvezetője,
f) a HM Hatósági Főosztály főosztályvezetője,
g) a HM Jogi Főosztály főosztályvezetője és
h) a HM VGH főigazgatója.
(6) A HM kabinetfőnöke saját hatáskörben jogosult további almunkacsoport létrehozására, tagjainak kijelölésére.
(7) A HM VPSZIÁT gondoskodik arról, hogy a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: HM EI Zrt.), a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik arról, hogy a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft. (a továbbiakban: HM Zrínyi Nonprofit Kft.) képviselője az almunkacsoportokba képviselőket küldjön.
(8) A HM államtitkárai és közigazgatási államtitkára – feladat- és hatáskörükben – a MUCS vezető felkérésére, indokolt esetben további szakértő tagokat delegálnak az almunkacsoportokba.
(9) A rendezvény megszervezéséhez kapcsolódó feladatok végrehajtásában való közreműködés érdekében a MUCS vezető a HM KÁT útján jogosult megkeresni a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2)–(5) bekezdése szerinti szerveket.
(10) A MUCS és az almunkacsoportok munkájában való közreműködésért díjazás nem adható.
3. § (1) A MUCS alakuló ülését a MUCS vezetője legkésőbb 2023. január 31-ig összehívja. A MUCS alakuló ülésén a MUCS vezetője kijelöli a MUCS titkárát.
(2) A további üléseket a MUCS titkára által elkészített és a MUCS vezető által jóváhagyott terv szerint, vagy indokolt esetben soron kívül kell összehívni.
4. § (1) A MUCS vezető
a) vezeti és felügyeli a MUCS munkáját, valamint legalább kéthavonta, indokolt esetben gyakrabban jelentést terjeszt fel a HM KÁT-on keresztül a honvédelmi miniszter részére az előkészítés helyzetéről, valamint a rendezvényt követően a végrehajtásról,
b) a Magyar Honvédség Parancsnoksága (a továbbiakban: MHP) és az alárendelt katonai szervezet állományából, a MUCS szervezeti keretein belül a bemutatók összeállításával, valamint a rendezvényszervezéssel kapcsolatos operatív szervezési feladatok ellátására az almunkacsoportok munkáját irányító igazgatókat, továbbá repülési igazgatót (a továbbiakban: igazgatók) jelöl ki, és almunkacsoportokat hoz létre az utasítás hatálybalépését követő 5. napig.
(2) A MUCS társvezetői
a) koordinálják a HM szervezetek által delegált szakreferensek tevékenységét,
b) irányítják és szervezik a rendezvény hatósági, infrastrukturális és költségvetési feltételeinek biztosítását,
c) együttműködnek a HM EI Zrt., valamint a HM Zrínyi Nonprofit Kft. képviselőivel mind a rendezvény biztosítása, mind a kiállítóként való megjelenésük tekintetében,
d) koordinálják a HM VPSZIÁT által delegált szakreferensek tevékenységét a nem a HM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok kiállítóként való megjelenését, valamint a lehetséges szponzorációs együttműködéseket illetően,
e) jóváhagyásra felterjesztik 2023. január 31-ig a MUCS részére a kommunikációs tervet, továbbá
f) létrehozzák az adatvédelmi almunkacsoportot és koordinálják annak tevékenységét.
(3) A MUCS titkár 2023. január 31-ig a MUCS részére jóváhagyásra felterjeszti a rendezvény végrehajtásával kapcsolatos munka- és feladattervet.
(4) A repülési igazgató
a) kezdeményezi a külföldi légi katonai szervezetek 2023. január 20-ig történő megkeresését,
b) 2023. február 28-ig a MUCS részére felterjeszti a bemutatóra részvételüket visszaigazolt külföldi légi szervezetekről készített összesítő jelentést,
c) szükség szerint közvetlen kapcsolatot tart a visszaigazolt külföldi légi katonai szervezetekkel, valamint egyeztet a rendezvénnyel kapcsolatos feladatokról.
(5) A rendezvényszervezésért felelős igazgató
a) 2023. január 31-ig a MUCS részére jóváhagyásra felterjeszti az erőforrás- és a költségtervet,
b) javaslatot tesz a szükségessé váló beszerzési eljárásokra, azok előkészítésére és megindításának időpontjára, valamint
c) irányítja és szervezi a felelősségébe tartozó munka- és feladattervek kidolgozását, felel a részfeladatok tervezésének, különösen a forrás- és szükségleti számvetések összehangolásáért, elkészítteti a rendezvény kockázatbecslési tervét.
(6) A bemutatókért felelős igazgató
a) 2023. január 31-ig a MUCS részére jóváhagyásra felterjeszti a programtervet,
b) irányítja és szervezi a szárazföldi dinamikus és statikus bemutatók összeállítását, légierő bemutatókkal való összehangolását,
c) irányítja és szervezi a felelősségébe tartozó munka- és feladattervek kidolgozását, felel a részfeladatok tervezésének összehangolásáért,
d) szükség szerint közvetlen kapcsolatot tart a visszaigazolt külföldi szárazföldi katonai szervezetekkel, valamint egyeztet a rendezvénnyel kapcsolatos feladatokról.
(7) A HM VPSZIÁT által delegált külső kiállítókat koordináló szakreferens intézkedik a rendezvényen részt vevő külsős kiállítók, bemutatkozó cégek, vállalkozások 2023. január 15-ig történő megkeresésére, válaszok bekérésére 2023. február 28-ig.
(8) A HM VPSZIÁT által delegált szponzorációs és marketing szakreferens intézkedik a szponzorációban részt vevő lehetséges cégek, nagyvállalatok 2023. január 15-ig történő megkeresésére, válaszok bekérésére 2023. február 28-ig.
(9) Az adatvédelmi almunkacsoport igazgatója a HM adatvédelmi tisztviselője (a továbbiakban: adatvédelemért felelős igazgató). Az adatvédelmi almunkacsoport munkájába az adatvédelemért felelős igazgató bevonja és irányítja a HM adatvédelmi szakmai szerv tagjait és az MH adatkezelésre kijelölt honvédségi szervezetek adatvédelmi tisztviselőit. Az adatvédelemért felelős igazgató irányítja és szervezi a felelősségébe tartozó adatvédelmi feladatok kidolgozását. Szükség esetén kapcsolatot tart az almunkacsoportok igazgatóival.
5. § (1) A külföldi fegyveres erők képviselőinek meghívására az MH parancsnoka jogosult.
(2) A külföldi államok képviselőinek meghívására – a (3) bekezdés kivételével – az MH parancsnoka és a HM VPSZIÁT együttesen jogosult.
(3) A külföldi államok miniszteri szintű képviselőinek meghívására – az MH parancsnoka javaslatát is figyelembe véve – a honvédelemért felelős miniszter jogosult.
(4) A MUCS vezető az MHP Parancsnoki Iroda, Nemzetközi Osztály bevonásával – a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály felkérés alapján történő közreműködése mellett – a katonadiplomácia útján irányítja a meghívott külföldi államokkal történő kapcsolattartást.
6. § (1) Az igazgatók a rendezvény előkészítéséről, lebonyolításáról szóló jelentést, beszámolót készítenek, és azt megküldik a MUCS vezetőnek 2023. szeptember 30-ig.
(2) A MUCS 2023. október 31-én a működését befejezi.
7. § (1) A 2. § (3) bekezdésében az „a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) parancsnokának helyettese” szövegrész helyébe a „Honvéd Vezérkar főnökének helyettese” szöveg lép.
(2) A 4. § b) pontjában az „a Magyar Honvédség Parancsnoksága (a továbbiakban: MHP)” szövegrész helyébe a „Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK)” szöveg lép.
(3) Az 5. § (1)–(3) bekezdésében az „az MH parancsnoka” szövegrész helyébe az „a Honvéd Vezérkar főnöke” szöveg lép.
(4) Az 5. § (4) bekezdésében az „az MHP Parancsnoki Iroda” szövegrész helyébe a „HVK Iroda” szöveg lép.
8. § Hatályát veszti a 2013. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésével és végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 58/2012. (VIII. 14.) HM utasítás.
9. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzétételét követő napon lép hatályba.
(2) Az utasítás 7. §-a 2023. január 1-jén lép hatályba.
(3) Ez az utasítás 2023. november 1-jén hatályát veszti.