A jogszabály mai napon ( 2024.06.02. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

15/2023. (VII. 25.) EM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. pont 17. alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 148. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya

a) a központi költségvetés Energiaügyi Minisztérium fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok költségvetési kiadási előirányzataira, amelyek vonatkozásában a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 1. melléklete szerint a Kormánynak a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 160. §-a szerinti tagja (a továbbiakban: miniszter),

b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényeiben az a) pont szerinti fejezetet irányító szerv vezetője által vezetett minisztérium és annak jogelődjei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára és

c) az év során megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kiadási előirányzataira

[az a)–c) pont szerinti előirányzatok a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti tevékenység,

2. alapkutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 84. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka,

3. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

4. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontjának megfelelő támogatás,

4a. *  ártalmatlanítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128f. pontja szerinti ártalmatlanítás,

5. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

6. áttelepítés: ha

a) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó azonos vagy hasonló tevékenységet vagy annak egy részét az EGT-megállapodás egyik szerződő felének területén található létesítményből az EGT-megállapodás egy másik szerződő felének területén található azon létesítménybe helyezi át, ahol a támogatott beruházásra sor kerül,

b) az eredeti, valamint a támogatott létesítményben előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás legalább részben ugyanazokat a célokat szolgálja, és ugyanazon fogyasztói típus keresletét vagy igényeit elégíti ki, és

c) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó vállalkozás valamely, az EGT-n belüli eredeti létesítményében folytatott azonos vagy hasonló tevékenység körében munkahelyek szűnnek meg,

7. belső energiapiaci szabályozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131. pontja szerinti szabályok,

7a. *  biomassza: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 117. pontja szerinti biomassza,

7b. *  biomasszából előállított üzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 117d. pontja szerinti üzemanyag,

7c. *  biogáz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 117b. pontja szerinti biogáz,

8. *  bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 117a. pontja szerinti bioüzemanyag,

9. bruttó támogatási egyenérték: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 22. pontja szerinti összeg,

9a. *  dedikált infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 33. pontja szerinti infrastruktúra,

9b. *  dedikált energetikai infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130. pont a)–g) alpontjában meghatározott azon eszközök, amelyeket egy előre meghatározott felhasználó vagy felhasználók kis csoportja részére, azok igényeire szabva hoztak létre,

10. digitalizáció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103c. pontja szerinti fejlesztés,

11. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

12. *  egy és ugyanazon vállalkozás: az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdésében és az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk 2. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás,

12a. *  egyéb termék vagy anyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128g. pontja szerinti termék vagy anyag,

12b. *  elektromos töltőinfrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102a. pontja szerinti infrastruktúra,

13. eljárási innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 97. pontja szerinti módszer alkalmazása,

13a. *  elkülönített gyűjtés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128i. pontja szerinti elkülönített gyűjtés,

14. elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

15. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

16. energetikai célú infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130. pontja szerinti fizikai berendezés vagy létesítmény,

17. energiahatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103. pontja szerint megtakarított energiamennyiség,

18. energiahatékony távfűtés és távhűtés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 124. pontja szerinti távfűtés és távhűtés,

18a. *  energiamegtakarítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103f. pontja szerinti megtakarítás,

18b. *  energiatárolás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130c. pontja szerinti energiatárolás,

19. élelmiszer-alapú bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 113. pontja szerinti üzemanyag,

19a. *  erőforrás-hatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128a. pontja szerinti erőforrás-hatékonyság,

20. észszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

20a. *  finanszírozási hiány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 118. pontja szerinti nettó többletköltség,

21. fizikai átengedés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 136. pontja szerinti függetlenítés,

22. * 

23. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

23a. *  folyékony bio-energiahordozó: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 117c. pontja szerinti folyékony bio-energiahordozó,

23b. *  földi kiszolgálást végző mobil berendezés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102i. pontja szerinti berendezés,

24. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

25. halászati és akvakultúra-termékek: az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletében meghatározott termékek,

26. hatékony együttműködés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 90. pontja szerinti együttműködés,

27. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontja szerinti munkavállaló,

28. helyi infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely helyi szinten járul hozzá az üzleti és fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez,

28a. *  hidrogéntöltő infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102b. pontja szerinti infrastruktúra,

29. hitel: olyan megállapodás, amelyben a hitelező kötelezi magát, hogy meghatározott pénzösszeget meghatározott időre a hitelfelvevő rendelkezésére bocsát, és amely a hitelfelvevőt arra kötelezi, hogy meghatározott időszakon belül visszafizesse az összeget, például kölcsön vagy egyéb finanszírozási eszköz, ideértve a lízinget is, amely a hitelező számára elsődlegesen minimumhozamot nyújt, azzal, hogy már meglévő hitel kiváltása nem finanszírozható,

30. hivatásos csapat: az a sportvállalkozás, amely hivatásos sportolót alkalmaz,

31. hivatásos sport: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 143. pontja szerinti sporttevékenység,

32. hivatásos sportoló: az a sportoló, aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen vagy más módon, ellenszolgáltatás fejében folytat sporttevékenységet,

32a. *  hőenergia-tárolás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130d. pontja szerinti hőenergia-tárolás,

32b. *  hőszivattyú: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 108b. pontja szerinti infrastruktúra,

32c. *  hulladék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128b. pontja szerinti hulladék,

32d. *  hulladékhő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128c. pontja szerinti hulladékhő,

33. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

34. induló beruházás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 49. pontja szerinti beruházás,

35. innovációs tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 94. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő tanácsadás, segítségnyújtás és képzés,

36. innovációs támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 95. pontja szerinti szolgáltatás,

36a. *  innovatív kisvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 80. pontja szerinti vállalkozás, amely a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 2. cikk (2) bekezdése szerint kisvállalkozásnak minősül,

36b. *  intelligens töltés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102e. pontja szerinti töltési művelet,

37. ipari kutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 85. pontja szerinti tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat, melynek célja új ismeretek és szakértelem megszerzése új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez vagy a létező termékek, eljárások vagy szolgáltatások jelentős mértékű fejlesztésének elősegítéséhez,

37a. *  jármű: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102h. pontja szerinti jármű,

37b. *  kapcsolt energiatermelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 108. pontja szerinti energiatermelés,

38. kezességvállalás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti kötelezettségvállalás,

39. kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó: az a beruházó, amely a kérelmet benyújtó beruházóval a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) szerinti anya- vagy leányvállalati kapcsolatban áll,

39a. *  kibocsátásmentes jármű: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102g. pontja szerinti jármű,

40. kisebb közepes piaci tőkeértékű vállalat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103e. pontja szerinti vállalkozás,

41. kísérleti fejlesztés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 86. pontja szerinti fejlesztés,

42. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

43. környezetvédelem: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 101. pontja szerinti tevékenység,

44. közszolgáltatás: az EUMSz 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás,

45. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra,

46. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet,

47. kvázisajáttőke-befektetés: a saját tőke és a hitelfinanszírozás közé besorolt finanszírozási forma, amely az elsőhelyi hitelnél magasabb, de a törzsrészvénynél alacsonyabb kockázattal jár, és a nemfizetéssel szemben nincs biztosítva, valamint amelynek hozama a tulajdonos számára elsősorban a célvállalkozás nyereségétől vagy veszteségétől függ,

48. *  létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

48a. *  lignit: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43a. pontja szerinti lignit,

49. magasan képzett munkaerő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 93. pontja szerinti munkaerő,

50. megújuló energia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 109. pontja szerinti energia,

50a. *  megújuló energiaforrásokon alapuló kapcsolt energiatermelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 108a. pontja szerinti kapcsolt energiatermelés,

50b. *  megújuló hidrogén: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102c. pontja szerinti hidrogén,

50c. *  megújuló villamos energia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102d. pontja szerinti villamos energia,

51. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány,

52. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló,

53. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

54. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

55. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

55a. *  mobil végberendezés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102j. pontja szerinti berendezés,

56. multifunkcionális szabadidős létesítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikk (3) bekezdése szerinti létesítmény,

57. működési eredmény: a beruházásnak az Sztv. 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt elért – a projektkockázat és a tőkeköltség alapján a támogatást nyújtó által jóváhagyott diszkonttényezővel diszkontált – bevételei, csökkentve az ugyanezen diszkonttényezővel diszkontált működési költségekkel, így különösen a személyi jellegű ráfordítással, anyagköltséggel, a szerződéses szolgáltatással, a távközléssel, az energiával és a karbantartással, a bérleti díjjal, az adminisztrációval összefüggő költséggel, kivéve az olyan értékcsökkenési és a finanszírozási költséget, amelyet beruházási támogatásból már fedeztek, azzal, hogy ha a számítás eredménye negatív, a működési eredmény értéke nulla,

58. nagyberuházás: az az induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az ötvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

58a. *  nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 107. pontja szerinti energiatermelés,

59. nagykereskedelmi hozzáférés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 139. pontja szerinti hozzáférés,

60. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

61. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. § (4a) és (4b) bekezdése szerinti vállalkozás,

62. okosfunkció-fogadási alkalmasság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103d. pontja szerinti jellemző,

63. *  összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségei kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni a kérelemben szereplő beruházást és a kérelmet benyújtó beruházó, valamint a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó által a kérelemben szereplő beruházás megkezdésétől számított háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül a kérelemben szereplő beruházással azonos vármegyében megkezdett, ugyanazon vagy hasonló tevékenységhez kapcsolódó, regionális beruházási támogatásban részesülő beruházást,

63a. *  primerenergia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103a. pontja szerinti energia,

64. regionális beruházási támogatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 41. pontja szerinti támogatás,

65. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás,

66. szállítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 5. pontja szerinti személyszállítás vagy szolgáltatás,

67. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

67a. *  szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131b. pontja szerinti technológiák összessége,

67b. *  szén-dioxid-leválasztás és -tárolás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131a. pontja szerinti technológiák összessége,

68. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban (a továbbiakban: 2010/787/EU tanácsi határozat) pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű, A és B csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

68a. *  szennyezés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 123b. pontja szerinti szennyezés,

68b. *  szennyező: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 125. pontja szerinti személy,

68c. *  szervezési innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 96. pontja szerinti innováció,

69. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, valamint a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

70. * 

71. szociális szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103b. pontja szerinti szolgáltatás,

72. szokásos piaci feltételek: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel,

73. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

73a. *  támogatási program: az Atr. 2. § 16. pontja szerinti program,

74. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

75. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

75a. *  tiszta üzemű jármű: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102f. pontja szerinti jármű,

76. tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 76. pontja szerinti kis- és középvállalkozás,

77. uniós szabvány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102. pontja szerinti szabvány,

78. újgenerációs hozzáférési hálózat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 138. pontja szerinti hálózat,

78a. *  újrafeldolgozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128. pontja szerinti tevékenység,

78b. *  újrahasználat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 126. pontja szerinti használat,

78c. *  újrahasználatra való előkészítés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 127. pontja szerinti előkészítés,

79. válságtámogatás: „Az állami támogatásokra vonatkozó, az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben a gazdaság támogatását célzó ideiglenes válság- és átállási keret” című, 2023. március 17-i, 2023/C 101/03. számú európai bizottsági közlemény (a továbbiakban: válságközlemény) 2.1. alcíme szerinti támogatás,

80. *  versenyeztetéses ajánlattételi eljárás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 38. pontja szerinti eljárás.

II. FEJEZET

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

3. § (1) Az Energiaügyi Minisztérium fejezetben előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok részletes felhasználási szabályait az 1. melléklet, az Energiaügyi Minisztérium fejezetben előirányzatként megállapított központi kezelésű előirányzatok részletes felhasználási szabályait a 2. melléklet tartalmazza. Az 1. és 2. mellékletben meghatározott felhasználási szabályokat az egyes előirányzatokhoz rendelt megfelelő államháztartási egyedi azonosító számmal azonosított előirányzatra kell alkalmazni, annak a fejezeten belüli címrendi besorolásától függetlenül.

(2) Az e rendelet alapján

a) kijelölt kezelő szerv, valamint

b) – ha e rendelet a hatálya alá tartozó előirányzat esetében lebonyolító szerv igénybevételét lehetővé teszi – az Ávr. szerinti megállapodás keretében kijelölt lebonyolító szerv

(a kezelő szerv és a lebonyolító szerv a továbbiakban együtt: szerv) által az e rendelet hatálya alá tartozó előirányzatok vonatkozásában az e rendelet hatálybalépését megelőzően tett kötelezettségvállalást és teljesített kifizetést az arra jogosult szerv által tett kötelezettségvállalásnak és teljesített kifizetésnek kell tekinteni.

III. FEJEZET

AZ EURÓPAI UNIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

3. Az európai uniós támogatásoknak való megfelelés

4. § *  (1) Az EUMSz 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat

1. 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 13. és 14. sora alapján az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás;

2. 6., 7., 9. és 11. sora alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatás;

3. 6., 7., 9., 11., 12. és 14. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 13–14. cikke szerinti regionális beruházási támogatás;

4. 6., 11., 12. és 14. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás;

5. 4., 7. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 22. cikke szerinti induló vállalkozásnak nyújtott támogatás;

6. 4., 6., 7., 9., 11. és 13. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 25. cikke szerinti kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás;

7. 4., 6., 7., 9. és 11. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 26. cikke szerinti kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás;

8. 4., 6., 7., 9. és 11. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 28. cikke szerinti kis- és középvállalkozásoknak nyújtott innovációs támogatás;

9. 10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 29. cikke szerinti eljárási és szervezési innováció támogatása;

10. 10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás;

11. 4., 7., 9. és 11. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 36. cikke szerinti dekarbonizációt is magában foglaló környezetvédelmi beruházási támogatás;

12. 7. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 36a. cikke szerinti elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás;

13. 7. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 36b. cikke szerinti, tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes járművek beszerzésére és járművek utólagos átalakítására nyújtott beruházási támogatás;

14. 4., 7., 8. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 38. cikke szerinti épületek energiahatékonyságának kivételével az energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás;

15. 4., 7., 8. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 38a. cikke szerinti épület-energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás;

16. 4., 7., 8. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 41. cikke szerinti megújuló energia, megújuló hidrogén és nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás;

17. 7., 8. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 46. cikke szerinti energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás;

18. 6. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 47. cikke szerinti erőforrás-hatékonyságra és a körforgásos gazdaságra való átállás támogatására irányuló beruházási támogatás;

19. 4., 7. és 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 48. cikke szerinti energetikai infrastruktúrára irányuló beruházási támogatás;

20. 4., 7. és 9. sora szerinti támogatási kategóriával támogatott beruházáshoz a 651/2014/EU bizottsági rendelet 49. cikke szerinti környezetvédelmi és energetikai tanulmányhoz és tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás;

21. 10. és 12. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás;

22. 4., 7., 9., 11. és 14. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 56. cikke szerinti helyi infrastruktúrára irányuló támogatás;

23. 4. sora alapján az (EU) 2021/783 európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk 2. pontja szerinti Éghajlat-politika területhez (a továbbiakban: Éghajlat-politika terület) sorolt már uniós támogatást elnyert és végrehajtás alatt álló projektek vagy az Európai Unió Bizottságának döntése alapján nyertes pályázatok önrész összegéhez nyújtott támogatás;

24. 4–14. sora alapján az SA.106542 (2023/N) számú, valamint az azt módosító európai bizottsági határozatokban foglaltakkal összhangban a válságközlemény 2.1. alcíme szerinti válságtámogatás

nyújtható.

(2) Az EUMSz 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás a 2. mellékletben foglalt táblázat

1. 18. sora alapján az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás;

2. 12., 14., 16. és 20. sora alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatás;

3. 5–18. sora alapján az SA.106542 (2023/N) számú, valamint az azt módosító európai bizottsági határozatokban foglaltakkal összhangban a válságközlemény 2.1. alcíme szerinti válságtámogatás

nyújtható.

4. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

5. § (1) *  A 651/2014/EU bizottsági rendelet, az (EU) 2023/2381 bizottsági rendelet és a 2012/21/EU bizottsági határozat hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) A kedvezményezett a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrzi.

(3) *  Nem ítélhető támogatás

a) – a 19. alcím szerinti támogatás kivételével – azon szervezet részére, amely a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizettetésére kötelező, Magyarországnak címzett határozata alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének,

b) – a 19. alcím szerinti támogatás kivételével – nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére,

c) – az 5., 6., 8. és 23. alcím szerinti támogatás kivételével – halászati és akvakultúra-termékek termeléséhez,

d) – az 5., 6., 8. és 23. alcím, valamint – ha a támogatás összegét nem a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg – a 26. alcím szerinti támogatás kivételével – halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és forgalmazásához,

e) – a 6., 8., 10–16., 23., 27. és 28. alcím szerinti támogatás kivételével – elsődleges mezőgazdasági termeléshez,

f) mezőgazdasági termék feldolgozásához és mezőgazdasági termék forgalmazásához, ha

fa) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

fb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

g) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha a támogatás az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

h) abban az esetben, ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

i) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi,

j) – a 19. alcím szerinti támogatás kivételével – a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozat hatálya alá tartozó versenyképtelen szénbányák részére,

k) – a 19. alcím szerinti támogatás kivételével – atomenergia-termeléshez.

(4) * 

(5) Nem minősül exporttámogatásnak az olyan támogatás, amellyel a kereskedelmi vásárokon való részvétel költségeihez vagy olyan tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeihez járulnak hozzá, amelyek valamely új vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükségesek.

(6) Az 5. alcím szerinti támogatás kisvállalkozás részére, a 8. és 22. alcím szerinti támogatás kis- és középvállalkozás részére nyújtható.

(7) A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás – az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás kivételével – csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(8) *  A (7) bekezdés szerinti támogatási kérelem benyújtása előtt felmerült költségekre kizárólag az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás nyújtható.

(9) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy európai uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(10) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy európai uniós forrásból származó állami támogatással.

(11) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, az államháztartás központi vagy önkormányzati alrendszeréből származó forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(12) Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező, 5. és 19. alcím szerinti támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

(13) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtti összegben kell figyelembe venni. Ha a támogatást visszatérítendő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(14) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

(15) Ha a támogatás nyújtása az uniós állami támogatási szabályok értelmében az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásától függ, a támogatás az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követően fizethető ki.

(16) Az általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) nem támogatható, kivéve, ha az ÁFÁ-ra vonatkozó jogszabályok értelmében nem igényelhető vissza.

(17) *  A támogató köteles adatot szolgáltatni a Támogatásokat Vizsgáló Iroda mint az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából az 5–10., 12–16., 18., 21–25., 27. és 28. alcím hatálya alá tartozó, az Atr. 2. § 6c. pontja szerinti halászati állami támogatás és az elsődleges mezőgazdasági termelés támogatása esetén a tízezer eurónak, egyéb esetben pedig a százezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatásról.

(18) A (17) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az Atr. 18/A–18/D. §-a szerint kell teljesíteni.

6. § Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

1. induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén meghaladja a támogatási kategóriára vonatkozó szabályokban meghatározott mértéket,

2. kutatásfejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

a) *  vállalkozásonként és projektenként meghaladja az ötvenötmillió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

b) *  vállalkozásonként és projektenként meghaladja a harmincötmillió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az ipari kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az ipari kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

c) *  vállalkozásonként és projektenként meghaladja a huszonötmillió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

d) *  meghaladja az a)–c) alpont szerinti összeg kétszeresét EUREKA-projekt vagy az EUMSz 185. vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt vagy a 16. § (5) bekezdés b) pontjában előírt feltételeknek megfelelő projekt esetén,

e) *  meghaladja az a)–d) alpont szerinti összeg 150%-át, ha a kutatásfejlesztési projekthez a támogatást visszafizetendő előleg formájában nyújtják − amelyet a bruttó támogatási egyenérték kiszámításához használt módszertan hiánya esetén az elszámolható költségek százalékában kell kifejezni −, és ha az intézkedés biztosítja, hogy a projekt észszerű és prudenciális megfontolások alapján megállapított, sikeres befejezése esetén az előleg legalább a támogatás odaítélésekor irányadó diszkont kamatláb szerint számított kamattal megnövelve kerül visszafizetésre, vagy

f) *  kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a nyolcmillió-kétszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeget,

3. *  a kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a harmincötmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

4. *  a kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a tízmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

5. *  eljárási és szervezési innováció támogatása esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a tizenkétmillió-ötszázezer eurónak megfelelő forintösszeget,

6. *  dekarbonizációt is magában foglaló környezetvédelmi beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a harmincmillió eurónak megfelelő forintösszeget, a 22. § (1) bekezdés b) pontjában és a 22. § (2) bekezdésében meghatározott infrastruktúra és tárolás támogatása esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a huszonötmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

6a. *  elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a harmincmillió eurónak megfelelő forintösszeget, és – amennyiben a támogatásnyújtásra támogatási program keretében kerül sor – az erre a támogatási kategóriára eső éves átlagos költségvetés meghaladja a háromszázmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

6b. *  a 12–13., a 25. és 28. alcím szerinti támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a harmincmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

7. *  energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja az ötvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

8. *  energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a hetvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget,

9. *  sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott beruházási támogatás esetén meghaladja a harminchárommillió eurónak megfelelő forintösszeget, vagy a projekt teljes költsége meghaladja a száztízmillió eurónak megfelelő forintösszeget, valamint sportlétesítményhez nyújtott működési támogatás esetén infrastruktúránként és évenként meghaladja a kétmillió-kétszázezer eurónak megfelelő forintösszeget,

10. *  regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt – figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket – egy legalább száztízmillió euró elszámolható költségű beruházási támogatás esetében vállalkozásonként és projektenként meghaladja

a) a huszonnégymillió-hétszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeget, ha a maximális regionális támogatási intenzitás 30%,

b) a negyvenegymillió-kétszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeget, ha a maximális regionális támogatási intenzitás 50%,

c) a negyvenkilencmillió-ötszázezer eurónak megfelelő forintösszeget, ha a maximális regionális támogatási intenzitás 60%,

11. *  a kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a nyolcmillió-kétszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeget,

12. * 

13. *  képzési támogatás esetén képzési projektenként meghaladja a hárommillió eurónak megfelelő forintösszeget,

14. *  helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás esetében egyazon infrastruktúra esetében meghaladja a tizenegymillió eurónak vagy huszonkétmillió eurónak megfelelő forintösszeget.

7. § * 

8. § E rendelet alapján

a) *  a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás esetén 2027. június 30-ig,

b) *  csekély összegű támogatás esetén 2031. június 30-ig,

c) * 

d) az Éghajlat-politika alprogram keretében projekt vagy pályázat önrész összegéhez nyújtott támogatása esetén 2024. december 31-ig

lehet támogatási döntést hozni.

5. *  Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás

9. § *  (1) Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) támogatási program keretében azon tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kedvezményezett) részére nyújtható, amely

a) legfeljebb öt éve került bejegyzésre,

b) még nem osztott fel nyereséget,

c) nem egy másik vállalkozás tevékenységét vette át, kivéve, ha az átvett tevékenység árbevétele a kedvezményezett árbevételének kevesebb mint 10%-át tette ki az átvételt megelőző pénzügyi évben,

d) nem felvásárlás útján jött létre, kivéve, ha a felvásárolt vállalkozás árbevétele a kedvezményezett által a felvásárlást megelőző pénzügyi évben elért árbevételnek kevesebb mint 10%-át teszi ki, és

e) nem összefonódás útján jött létre, kivéve, ha

ea) az összefonódás útján létrejövő vállalkozás árbevétele kevesebb mint 10%-kal haladja meg az összefonódó vállalkozások által az összefonódást megelőző pénzügyi évben elért összesített árbevételt, vagy

eb) az összefonódásban részt vevő legrégebbi vállalkozás bejegyzésétől számított öt év még nem telt el.

(2) Azon kedvezményezett esetében, amelyet nem kell bejegyezni, az (1) bekezdés a) pontja és e) pont eb) alpontja szerinti ötéves támogathatósági időszak kezdete az az időpont, amikor a vállalkozás megkezdi gazdasági tevékenységét, vagy amikor gazdasági tevékenysége alapján adóztathatóvá válik, attól függően, hogy melyik a korábbi időpont.

(3) Ezen alcím keretében támogatás pénzügyi közvetítőn keresztül nem nyújtható.

10. § *  (1) Ha a támogatás formája nem piaci kamatozású, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott hitel, annak névértéke nem haladhatja meg

a) az egymillió-egyszázezer eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen letelepedett vállalkozás esetén a kétmillió-kétszázezer eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező hitel nyújtása esetén a névérték legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a hitel tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű hitel nyújtása esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű hitelre vonatkozó legmagasabb összeggel.

11. § *  (1) Ha a támogatás formája nem piaci díj ellenében, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott kezességvállalás, a kezességvállalással biztosított hitel névértéke nem haladhatja meg

a) az egymillió-hatszázötvenezer eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen letelepedett vállalkozás esetén a hárommillió-háromszázezer eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező kezességvállalás nyújtása esetén a kezességvállalással biztosított legmagasabb hitelösszeg az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a kezességvállalás tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű kezességvállalás nyújtása esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű kezességvállalásra vonatkozó legmagasabb összeggel.

(3) A kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel összegének 80%-át.

12. § *  Ha a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás – ideértve a sajáttőke-befektetést és a kvázisajáttőke-befektetést is –, adókedvezmény, adómentesség, kamatlábcsökkentés vagy kezességvállalási díjcsökkentés, annak bruttó támogatási egyenértéke nem haladhatja meg

a) az ötszázezer eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen letelepedett vállalkozás esetén az egymillió eurót.

13. § *  (1) A kedvezményezett támogatásban részesülhet a 10–12. §-ban meghatározott támogatási eszközök kombinációja révén is, ha az egyik támogatási eszközzel nyújtott támogatásnak az adott eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összege alapján kiszámított hányadát figyelembe veszik a kombinált eszköz részét képező másik eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összeg maradványhányadának meghatározásakor.

(2) Innovatív kisvállalkozás esetén a 10–12. §-ban meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetőek.

6. *  A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás

14. § *  (1) A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatás-fejlesztési projekthez nyújtható, beleértve a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram keretében kiválósági pecsét minőségi védjegyben részesült kutatás-fejlesztési projekteket, továbbá a társfinanszírozott kutatás-fejlesztési projekteket és a társfinanszírozott partnerségalakításra irányuló projekteket is.

(2) A kutatás-fejlesztési projekt kategóriái:

a) alapkutatás,

b) ipari kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kutatás-fejlesztési kategóriák közé.

15. § *  (1) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztési projekt valamely meghatározott kategóriájához kell rendelni.

(2) A 14. § (2) bekezdés a)–c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére, azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére, azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a kereskedelmi, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) a további általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(3) A (2) bekezdés e) pontja szerinti költségek – a 651/2014/EU bizottsági rendelet 7. cikk (1) bekezdés harmadik fordulatának sérelme nélkül – egyszerűsített költségelszámolás alapján közvetett költségként is megállapíthatók. A közvetett költségek mértéke nem haladhatja meg a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti elszámolható költségek összegének legfeljebb 20%-át.

(4) A 14. § (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

16. § *  (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) ipari kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ideértve az (5) bekezdés a) pont ab) alpontja és b) pont bb) alpontja szerinti együttműködési projektben részt vevőket is.

(3) Ipari kutatás, kísérleti fejlesztés és megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(4) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a (3) bekezdésben foglalt mértéken felül legfeljebb az elszámolható költségek 80%-áig növelhető nagyvállalkozás esetén is oly módon, hogy az (5) bekezdés a) és b) pontja együttesen nem alkalmazható.

(5) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén a támogatási intenzitás

a) 15 százalékponttal növelhető, ha

aa) a projekt az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen valósul meg, vagy

ab) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két tagállamban, vagy egy tagállamban és egy, az EGT-megállapodásban szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutató-tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más hasonló szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit, vagy

ac) a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján, vagy

ad) a kedvezményezett vállalja, hogy a projekt szellemitulajdon-jogok által védett kutatási eredményeire vonatkozó hasznosítási engedélyeket késedelem nélkül bocsát rendelkezésre piaci áron, megkülönböztetésmentes és nem kizárólagos módon az EGT-n belül érdekelt felek használatára,

b) 25 százalékponttal növelhető, ha

ba) olyan nyílt felhívás alapján került kiválasztásra a projekt, melynek célja, hogy az legalább három tagállam vagy az EGT-megállapodásban szerződő fél közösen tervezett projektjének részét képezze, és

bb) a projekt legalább két – nagyvállalkozás esetén három – tagállamban vagy az EGT-megállapodásban szerződő fél területén működő vállalkozások hatékony együttműködését foglalja magában, és

bc) az a) pont ac) vagy ad) alpontja szerinti feltétel teljesül, azzal, hogy az ac) alpont esetén az eredmények széles körű terjesztésének legalább három tagállamban vagy az EGT-megállapodásban szerződő fél területén kell megvalósulnia.

7. *  A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

17. § *  (1) A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) gazdasági tevékenység folytatására használt kutatási infrastruktúra építéséhez és korszerűsítéséhez nyújtható.

(2) A támogatás keretében a tárgyi eszközök és az immateriális javak költsége számolható el.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át, amely 60%-ig növelhető, ha a kutatási infrastruktúrát legalább két tagállam finanszírozza, vagy azt uniós szinten minősítik és választják ki.

(4) A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a szokásos piaci árat kell fizetni.

(5) A kutatási infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetésmentes módon kell biztosítani.

(6) A kutatási infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezőbb feltételekkel járó kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével, és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(7) Ha a kutatási infrastruktúra gazdasági és nem gazdasági tevékenységre vonatkozóan egyaránt részesül közfinanszírozásban, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni, következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján. Ebben az esetben a (3) bekezdés szerinti maximális támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni arra az esetre vonatkozóan, ha a gazdasági tevékenység részaránya nagyobb, mint az a támogatás odaítélésekor megállapításra került.

8. *  A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás

18. § *  (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége,

b) olyan, kutató-tudásközvetítő szervezettől vagy nagyvállalkozástól kirendelt, magasan képzett munkaerő költsége, aki kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységen, a kedvezményezettnél újonnan létrehozott, nem helyettesítő munkakörben dolgozik,

c) az innovációs tanácsadás és az innovációs támogató szolgáltatás költsége, ideértve a kutató-tudásközvetítő szervezet, kutatási infrastruktúra, tesztelési és kísérleti infrastruktúra vagy innovációs klaszter által nyújtott ezen szolgáltatásokat is.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-áig növelhető, ha az innovációs tanácsadáshoz és innovációs támogató szolgáltatáshoz nyújtott támogatás összege nem haladja meg három év alatt a kétszázhúszezer eurónak megfelelő forintösszeget.

9. *  Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása

19. § *  (1) Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a személyi jellegű ráfordítás,

b) a tárgyi eszközök, immateriális javak, berendezés, épület és földterület költsége, a projektben való használatuk mértékéig és idejére,

c) a szerződéses kutatás, a külső forrásból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeret és szabadalom költsége,

d) a további általános és egyéb működési költség, ideértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit is, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel.

(2) A támogatási intenzitás nagyvállalkozás esetén nem haladhatja meg az elszámolható költségek 15%-át, kis- és középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Nagyvállalkozásnak akkor nyújtható támogatás, ha az a támogatott tevékenység során hatékony együttműködést folytat kis- és középvállalkozással, és ha az együttműködő kis- és középvállalkozás viseli az összes elszámolható költség legalább 30%-át.

10. *  Dekarbonizációt is magában foglaló környezetvédelmi beruházási támogatás

20. § *  (1) A dekarbonizációt is magában foglaló környezetvédelmi beruházási támogatás – beleértve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését és megszüntetését célzó támogatást is – (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) akkor nyújtható, ha az nem tartozik a 11–15., 25., 27. és 28. alcím, továbbá a 651/2014/EU bizottsági rendelet 38b., 39. és 43–45. cikkének hatálya alá.

(2) Nem nyújtható támogatás a fosszilis üzemanyagot – a földgázt is beleértve – felhasználó berendezésekre, gépekre és ipari termelési létesítményekre történő beruházásokra.

(3) A (2) bekezdésben foglalt előírás nem érinti annak lehetőségét, hogy meglévő létesítményben végrehajtott, annak környezetvédelmi szintjét javító kiegészítő alkatrészek telepítésére irányuló beruházás támogatásban részesüljön, amennyiben az nem eredményezi a termelési kapacitás bővítését vagy a fosszilis tüzelőanyagok nagyobb mértékű fogyasztását.

(4) Nem nyújtható a közvetlen kibocsátások csökkentését vagy elkerülését célzó beruházáshoz támogatás, ha a beruházás kizárólag a szén-dioxid-kibocsátás egyik ágazatból másikba való áthelyezését eredményezi.

(5) Nem nyújtható a vállalkozásnak egy hatályos uniós szabványnak való megfelelést lehetővé tevő támogatás.

(6) Támogatás nyújtható a beruházás teljes élettartama alatt megújuló hidrogént felhasználó berendezésekre és gépekre, valamint a hidrogént szállító infrastruktúrába történő beruházásokra.

(7) Támogatás nyújtható a beruházás teljes élettartama alatt megújuló hidrogénből származó tüzelőanyagot használó berendezésekre és gépekre irányuló beruházásra, ha a tüzelőanyag energiatartalma a biomasszától eltérő megújuló energiaforrásból származik, és amelyet az (EU) 2018/2001 irányelvben és annak végrehajtási vagy felhatalmazáson alapuló jogi aktusaiban a nem biológiai eredetű megújuló folyékony és gáznemű közlekedési üzemanyagokra vonatkozóan meghatározott módszerekkel összhangban állítottak elő.

(8) Támogatás nyújtható megújuló hidrogénnek nem minősülő, villamos energiából előállított hidrogént termelő vagy felhasználó létesítményekre, berendezésekre és gépekre, illetve ilyen hidrogént szállító dedikált energetikai infrastruktúrára irányuló beruházásokhoz, ha az előállított, felhasznált vagy szállított hidrogén a beruházás teljes élettartama alatt a teljes életciklusra számított üvegházhatásúgáz-kibocsátást a 94 g CO2e/MJ üzemanyag-referenciához viszonyítva legalább 70%-kal csökkenti. A teljes életciklusra számított üvegházhatásúgáz-kibocsátás megtakarításának meghatározása során a hidrogén előállításához felhasznált villamos energia előállításához kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátást azon ajánlattételi övezet marginális termelőegysége alapján kell megállapítani, ahol az elektrolizátor a kiegyenlítőenergia-elszámolási időszakokban található, amikor az elektrolizátor a hálózatról fogyaszt áramot.

(9) Támogatás akkor nyújtható, ha a beruházás

a) a hatályos uniós szabvány túlteljesítése révén lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, függetlenül az alkalmazandó uniós szabványoknál szigorúbb, kötelező nemzeti szabványok meglététől, vagy

b) uniós szabvány hiányában lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, vagy

c) már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, ebben az esetben a beruházást az érintett szabvány hatálybalépésének napja előtt legalább 18 hónappal meg kell valósítani.

(10) A (9) bekezdéstől eltérően azon projektek esetén, amelyek a (6)–(8) bekezdés szerinti hidrogént, hulladékhőt vagy szén-dioxidot szállító dedikált energetikai infrastruktúrához kapcsolódnak, vagy azt magukban foglalják, továbbá amelyek a (6)–(8) bekezdés szerinti hidrogénnel, hulladékhővel vagy szén-dioxiddal kapcsolatos energetikai infrastruktúrával való összeköttetést biztosítják, a környezetvédelem szintjének növekedése az infrastruktúralánc egyéb részvevőjének tevékenységéből is eredhet.

(11) Támogatás nyújtható szén-dioxid-leválasztásra és -szállításra, ha

a) a szén-dioxid-leválasztás, illetve -szállítás – beleértve a teljes szén-dioxid-leválasztási és -tárolási vagy szén-dioxid-leválasztási és -hasznosítási lánc egyedi elemeit is – egy teljes szén-dioxid-leválasztási és -tárolási vagy szén-dioxid-leválasztási és -hasznosítási lánccá kerül egyesítésre, és

b) a beruházás nettó jelenértéke a projekt teljes élettartama alatt negatív, amelynek kiszámítása során a szén-dioxid-kibocsátás fel nem merült költségeit is figyelembe kell venni.

21. § *  (1) A támogatás keretében a beruházási többletköltségek számolhatók el. Az elszámolható költségek meghatározásához a beruházási költségeket össze kell hasonlítani egy olyan alternatív forgatókönyv költségeivel, amely támogatás nélkül valósulna meg. Ha ennek eredményeként a támogatás hiányában

a) olyan, kevésbé környezetbarát beruházás valósulna meg, amely az adott ágazat vagy az érintett tevékenység esetében megfelel a szokásos kereskedelmi gyakorlatnak, az elszámolható költség a támogatott beruházás költségeinek és a kevésbé környezetbarát beruházás költségeinek a különbözete,

b) ugyanazon beruházás későbbi időpontban valósulna meg, az elszámolható költség a támogatásban részesülő beruházás költségeinek és a későbbi beruházás nettó jelenértéken számított költségeinek különbözete arra az időpontra diszkontálva, amikor a támogatott beruházás megvalósul,

c) a meglévő berendezések és felszerelések további üzemben tartása valósulna meg, az elszámolható költség a támogatásban részesülő beruházás költségeinek és a meglévő létesítmények és berendezések karbantartására, javítására és korszerűsítésére irányuló beruházások nettó jelenértékének különbözete arra az időpontra diszkontálva, amikor a támogatott beruházás megvalósul,

d) kevésbé környezetbarát eszközök lízingelésére kerülne sor, az elszámolható költség a támogatásban részesülő és a kevésbé környezetbarát eszközök lízingelése nettó jelenértékének különbözete.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetekben azon alternatív forgatókönyvnek, amely a támogatás hiányában valósulna meg,

a) a támogatott beruházással hasonló termelési kapacitással és élettartammal kell rendelkeznie, és eleget kell tennie az érvényben lévő uniós szabványoknak, és

b) hitelesnek kell lennie a piaci körülmények, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer által létrehozott ösztönzők és a jogszabályi követelmények tekintetében.

(3) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a lízing költségei nem foglalják magukban a felszerelés vagy berendezés üzemeltetésével kapcsolatos költségeket – különösen az üzemanyag, a biztosítás, a karbantartás és az egyéb fogyóeszközök költségeit –, függetlenül attól, hogy azok részét képezik-e a lízingszerződésnek.

22. § *  (1) A 21. § (1) bekezdésétől eltérően a teljes beruházási költség elszámolható, ha a támogatott beruházás

a) egy már meglévő létesítmény kiegészítő alkotóelemének telepítéséből áll, amelynek esetében nem azonosítható kevésbé környezetbarát alternatív forgatókönyv, vagy

b) a 20. § (6)–(8) bekezdése szerinti hidrogént, hulladékhőt vagy szén-dioxidot szállító dedikált energetikai infrastruktúra kiépítését foglalja magában, amely a környezetvédelem szintjének 20. § (9) és (11) bekezdése szerinti növeléséhez szükséges.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a teljes beruházási költség keretében nem számolhatók el a tárolólétesítmények építésének vagy korszerűsítésének költségei, a megújuló hidrogén és hidrogén tárolására szolgáló, a 20. § (8) bekezdése szerinti létesítmények kivételével.

23. § *  A 20. § (11) bekezdésében meghatározott beruházás esetén kizárólag a szén-dioxid-leválasztásnak a valamely szén-dioxid-kibocsátó létesítményre – ipari létesítményre vagy erőműre – történő alkalmazásából vagy a szén-dioxidnak a környezeti levegőből közvetlenül történő leválasztásából vagy a leválasztott szén-dioxid-kibocsátás tárolási pufferkapacitásából és szállításából eredő beruházási többletköltségek számolhatók el.

23/A. § *  (1) A 21. § (1) bekezdésétől eltérően az elszámolható költségek alternatív forgatókönyv és a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül is meghatározhatóak, ebben az esetben a magasabb szintű környezetvédelem eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költségek számolhatók el.

(2) A 21–23. §-ban foglaltak esetén nem számolhatók el a magasabb környezetvédelmi szint eléréséhez közvetlenül nem kapcsolódó költségek.

23/B. § *  (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) az elszámolható költségek 50%-át, ha a beruházás eredményeként 100%-kal csökken a közvetlen üvegházhatásúgáz-kibocsátás, ide nem értve a biomassza felhasználására támaszkodó beruházásokat,

b) az elszámolható költségek 30%-át a 20. § (11) bekezdésében meghatározott beruházás esetén.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, és

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen megvalósuló beruházás esetén az a) pont szerinti mértéken túl nagyvállalkozásnál is 15 százalékponttal

növelhető.

(4) A támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható, ha a támogatást olyan, a versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban ítélik oda, amely esetén

a) az eljárást objektív, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, a tényleges verseny lehetővé tétele érdekében előzetesen meghatározott és az ajánlatok benyújtásának határideje előtt legalább 6 héttel közzétett kritériumok alapján dolgozzák ki,

b) ha a támogatási program végrehajtása során valamennyi ajánlattevő támogatásban részesül, és újabb ajánlattételi eljárás kiírására kerül sor, az eredeti ajánlattételi eljárást a tényleges verseny helyreállítása céljából az újabb ajánlattételi eljárásban igazítják ki, többek között a költségvetés vagy a mennyiség csökkentésével,

c) tilos bármely ajánlattételi eljárás eredményének utólagos kiigazítása, így különösen az ajánlatok eredményével kapcsolatos utólagos tárgyalás, és

d) az ajánlatok rangsorolásához – végső soron a támogatásnak a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében történő elosztásához – használt összes kiválasztási kritérium legalább 70%-át a projektnek a támogatási intézkedés környezetvédelmi célkitűzéseihez való hozzájárulása – így különösen az egy megvalósítandó környezetvédelmi egység után igényelt támogatás – alapján határozzák meg.

(5) A 21–23. §-ban foglaltaktól eltérően támogatás a magasabb szintű környezetvédelem eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költségek és a beruházás működési eredményének különbségéig is nyújtható. A működési eredményt az elszámolható költségekből megalapozott előrejelzések alapján előzetesen szükséges levonni, és visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával a támogatást nyújtónak utólagosan ellenőrizni kell.

(6) A 23/A. § (1) bekezdése szerinti esetben az (1)–(3) bekezdésben meghatározott támogatási intenzitások 50%-kal csökkennek.

11. *  Épületek energiahatékonyságának kivételével az energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás

24. § *  (1) Az épületek energiahatékonyságának kivételével energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) energiamegtakarítást eredményező beruházáshoz nyújtható.

(2) Nem nyújtható támogatás

a) a fosszilis tüzelőanyaggal – ideértve a földgázt is – működő energiatermelő berendezések telepítésére,

b) kapcsolt energiatermelésre, távfűtésre és távhűtésre, valamint

c) a már elfogadott és hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

(3) A már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványoknak való megfelelés érdekében végrehajtott beruházás akkor támogatható, ha a beruházást a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal végrehajtották.

(4) A támogatás keretében a magasabb energiatakarékossági szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási többletköltségek számolhatók el. Az elszámolható költségek meghatározásához a beruházási költségeket össze kell hasonlítani egy olyan alternatív forgatókönyv költségeivel, amely alapján a beruházás támogatás nélkül valósulna meg. Ha ennek eredményeként a támogatás hiányában

a) olyan kevésbé energiahatékony beruházás valósulna meg, amely az adott ágazat vagy az érintett tevékenység esetében megfelel a szokásos kereskedelmi gyakorlatnak, az elszámolható költség a támogatott beruházás költségeinek és a kevésbé energiahatékony beruházás költségeinek a különbözete,

b) ugyanazon beruházás későbbi időpontban valósulna meg, az elszámolható költség a támogatásban részesülő beruházás költségeinek és a későbbi beruházás nettó jelenértéken számított költségeinek különbözete arra az időpontra diszkontálva, amikor a támogatott beruházás megvalósul,

c) a meglévő berendezések és felszerelések további üzemben tartása valósulna meg, az elszámolható költség a támogatásban részesülő beruházás költségeinek, valamint a meglévő létesítmények, berendezések karbantartására, javítására és korszerűsítésére irányuló beruházások nettó jelenértékének különbözete arra az időpontra diszkontálva, amikor a támogatott beruházás megvalósul,

d) kevésbé energiahatékony eszközök lízingelésére kerülne sor, az elszámolható költség a támogatásban részesülő és a kevésbé környezetbarát eszközök lízingelése nettó jelenértékének különbözete.

(5) A (4) bekezdés szerinti esetekben azon alternatív forgatókönyvnek, amely a támogatás hiányában valósulna meg,

a) a támogatott beruházással hasonló termelési kapacitással és élettartammal kell rendelkeznie, és eleget kell tennie az érvényben lévő uniós szabványoknak, és

b) hitelesnek kell lennie a piaci körülmények, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer által létrehozott ösztönzők és a jogszabályi követelmények tekintetében.

(6) A (4) bekezdés d) pontja szerinti esetben a lízing költségei nem foglalják magukba a felszerelés vagy berendezés üzemeltetésével kapcsolatos költségeket – különösen az üzemanyag, a biztosítás, a karbantartás és egyéb fogyóeszközök költségeit –, függetlenül attól, hogy azok részét képezik-e a lízingszerződésnek.

(7) A (4)–(6) bekezdéstől eltérően a teljes beruházási költség elszámolható, ha a támogatott beruházás egyértelműen beazonosítható, kizárólag az energiahatékonyság növelésére irányul, és nincs olyan kevésbé energiahatékony beruházás, amely támogatás hiányában megvalósulna.

(8) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az elszámolható költségek alternatív forgatókönyv és a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül is meghatározhatóak, ebben az esetben a magasabb szintű energiahatékonyság eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költségek számolhatók el.

(9) A (4)–(8) bekezdésben foglaltak esetén nem számolhatók el a magasabb szintű energiahatékonyság eléréséhez közvetlenül nem kapcsolódó költségek.

25. § *  (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal és

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal

növelhető.

(3) A támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható, ha a támogatást olyan versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban ítélik oda, amely esetén

a) az eljárást objektív, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, a tényleges verseny lehetővé tétele érdekében előzetesen meghatározott és az ajánlatok benyújtásának határideje előtt legalább 6 héttel közzétett kritériumok alapján dolgozzák ki,

b) – ha a támogatási program végrehajtása során valamennyi ajánlattevő támogatásban részesül, és újabb ajánlattételi eljárás kiírására kerül sor – az eredeti ajánlattételi eljárást a tényleges verseny helyreállítása céljából az újabb ajánlattételi eljárásban igazítják ki, többek között a költségvetés vagy a mennyiség csökkentésével,

c) tilos bármely ajánlattételi eljárás eredményének utólagos kiigazítása, így különösen az ajánlatok eredményével kapcsolatos utólagos tárgyalás, és

d) az ajánlatok rangsorolásához – végső soron a támogatásnak a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében történő elosztásához – használt összes kiválasztási kritérium legalább 70%-át a projektnek a támogatási intézkedés környezetvédelmi célkitűzéseihez való hozzájárulása – így különösen a megtakarított energia vagy a megnövelt energiahatékonyság egy egysége után igényelt támogatás – alapján határozzák meg.

(4) A 24. § (8) bekezdése szerinti esetben az (1) és (2) bekezdésben meghatározott támogatási intenzitások 50%-kal csökkennek.

12. *  Épület-energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás

26. § *  (1) Az épület-energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) épületek energiahatékonyságát növelő beruházáshoz, felújításhoz nyújtható, ideértve az épületen belül található fűtő- vagy hűtőberendezések energiahatékonyságának javítását is.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházáshoz kapcsolódóan támogatás nyújtható

a) a megújuló energiaforrásból villamos energiát, fűtő- vagy hűtőenergiát előállító integrált helyszíni berendezések, különösen napelemek és hőszivattyúk telepítésére,

b) a helyszíni megújulóenergia-létesítmények által termelt energia tárolására szolgáló berendezésekre, amennyiben a tárolást szolgáló berendezés energiájának évi legalább 75%-át a közvetlenül összekapcsolt megújulóenergia-termelő létesítményből nyeri,

c) az energiahatékony távfűtési és távhűtési rendszerhez való csatlakozáshoz, valamint az ehhez kapcsolódó berendezésekhez,

d) az épületet használók számára elektromos töltő- és kapcsolódó infrastruktúra – ideértve a kábelcsatornák – kiépítéséhez és telepítéséhez, abban az esetben is, ha a parkoló az épületen kívül helyezkedik el, de ahhoz fizikailag csatlakozik,

e) az épület digitalizációját, különösen az épület okosfunkció-fogadási alkalmasságának növelését szolgáló berendezések – beleértve adathálózatok esetén az épületen belüli passzív hálózatot és strukturált kábelezést –, továbbá az épülethez tartozó ingatlanon található szélessávú infrastruktúra kiegészítő részeinek telepítéséhez,

f) zöldtetőkbe, valamint az esővíz megtartására és felhasználására szolgáló berendezésekbe történő beruházásokhoz.

(3) Nem nyújtható támogatás

a) a fosszilis tüzelőanyaggal – ideértve a földgázt is – működő energiatermelő berendezések telepítésére,

b) kapcsolt energiatermelésre, távfűtésre és távhűtésre, valamint

c) a már elfogadott és hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

(4) A már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványoknak való megfelelés érdekében végrehajtott beruházás akkor támogatható, ha

a) a vonatkozó uniós szabványok nem energiahatékonysági minimumkövetelmények, és a beruházást az uniós szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal végrehajtották, vagy

b) a vonatkozó uniós szabványok energiahatékonysági minimumkövetelmények, feltéve, hogy a támogatás odaítélése még azelőtt megtörténik, hogy a szabványok kötelezővé válnának az érintett vállalkozásra nézve, azzal, hogy ebben az esetben a kedvezményezett pontos felújítási tervet és ütemtervet nyújt be, amelyek igazolják, hogy a támogatott felújítás elegendő legalább ahhoz, hogy biztosítsa az épület energiahatékonysági minimumkövetelményeknek való megfelelését.

(5) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy az épület primer energiában mért energiahatékonysága

a) meglévő épületek felújítása esetén legalább 20%-kal javul a beruházást megelőző állapothoz képest,

b) az épületek energiahatékonyságáról szóló, 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv) 2. cikk 9. pontjában meghatározott egyetlen épületelem-típus telepítését vagy cseréjét érintő felújítás esetén legalább 10%-os javulását eredményezi a beruházást megelőző állapothoz képest,

c) új épületek esetén legalább 10%-os javulását eredményezi a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozóan a 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben foglalt küszöbértékhez képest.

(6) Az (5) bekezdés alkalmazásában a kezdeti primerenergia-igényt és annak becsült javulását a 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 12. pontjában meghatározott energiahatékonysági tanúsítványra való hivatkozással kell megállapítani.

(7) Az (5) bekezdés b) pontja alapján nyújtott támogatások összege nem haladhatja meg az Atr. 2. § 23. pontja szerinti támogatási program energiahatékonysági intézkedésekre vonatkozó költségvetésének 30%-át.

27. § *  (1) A támogatás keretében a teljes beruházási költség számolható el, azzal, hogy az épületben megvalósuló magasabb energiahatékonysági szint eléréséhez közvetlenül nem kapcsolódó költségek nem számolhatók el.

(2) A 26. § (2) bekezdése szerinti esetben az ott meghatározott létesítmények és berendezések teljes beruházási költsége számolható el, azzal, hogy a magasabb energiahatékonysági szint vagy környezeti teljesítményszint eléréséhez közvetlenül nem kapcsolódó költségek nem számolhatók el.

28. § *  (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) a b) és c) pontban foglaltak kivételével az elszámolható költségek 30%-át,

b) a 26. § (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben az elszámolható költségek 25%-át,

c) – ha az uniós szabványnak minősülő energiahatékonysági minimumszabványnak való megfelelés érdekében végzett beruházáshoz nyújtott támogatást kevesebb, mint 18 hónappal az uniós szabvány hatálybalépése előtt nyújtják –

ca) a 26. § (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben az elszámolható költségek 15%-át,

cb) a ca) alpontba nem tartozó minden más esetben az elszámolható költségek 20%-át.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) a 25. § (2) bekezdése szerint és

b) a 26. § (5) bekezdés a) pontja szerinti esetben, ha a támogatás az épület primer energiában mért energiahatékonyságának legalább 40%-os javulását eredményezi a beruházás előtti helyzethez képest, 15 százalékponttal

növelhető.

(3) A (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a beruházás a megvalósításától számított 18 hónapon belül nem javítja az épület energiahatékonyságát az uniós szabványnak minősülő energiahatékonysági minimumkövetelmények által előírt szint fölé.

13. *  Megújuló energia, megújuló hidrogén és nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás

29. § *  (1) A megújuló energia, megújuló hidrogén és nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag új vagy felújított berendezéshez nyújtható.

(2) Nem nyújtható támogatás megújuló hidrogénből előállított villamos energiatermelésre irányuló beruházáshoz.

(3) A villamosenergia-tárolási projektekhez – ideértve a hőtárolást is – nyújtott beruházási támogatás abban az esetben nyújtható, ha a beruházás

a) megújulóenergia-termelésre és -tárolásra vagy

b) meglévő megújulóenergia-termelő létesítmény esetén kizárólag tárolásra

irányul, és a tárolást szolgáló berendezés energiájának évi legalább 75%-át a közvetlenül összekapcsolt megújulóenergia-termelő létesítményből nyeri.

(4) A bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók, biogáz – ideértve a biometánt is – és biomassza előállításához és tárolásához nyújtott beruházási támogatás abban az esetben nyújtható, ha

a) a támogatott üzemanyagok megfelelnek az (EU) 2018/2001 irányelvben és annak végrehajtási vagy felhatalmazáson alapuló jogi aktusaiban foglalt, a fenntarthatóságra és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás megtakarítására vonatkozó kritériumoknak, valamint az (EU) 2018/2001 irányelv IX. mellékletében felsorolt alapanyagból készültek, és

b) a tárolást szolgáló berendezés tüzelőanyag-tartalmának évi legalább 75%-át a közvetlenül összekapcsolt, bioüzemanyagot, folyékony bio-energiahordozót, biogázt – ideértve a biometánt – és biomasszából előállított üzemanyagot termelő létesítményből szerzi be.

(5) A (3) bekezdés a) pontja és a (4) bekezdés esetén a termelés, az előállítás és a tárolás a 6. § 6b. pontja szerinti értékhatár tekintetében egyetlen beruházási projektnek minősül.

(6) A hidrogén előállítására irányuló beruházási támogatás kizárólag megújuló hidrogént előállító létesítményekhez nyújtható, ideértve a megújuló hidrogén átvitelére és elosztására szolgáló infrastruktúrát, valamint a megújuló hidrogént tároló létesítményeket is.

(7) A (6) bekezdés esetén, amennyiben a támogatott projekt elektrolizátorból, egy vagy több megújuló energiatermelő egységből áll, és egy hálózati csatlakozási ponttal rendelkezik, az elektrolizátor kapacitása nem haladhatja meg a megújuló energiatermelő egységek együttes kapacitását.

(8) A nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő egységekre irányuló beruházási támogatás abban az esetben nyújtható, ha az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv), illetve a részben vagy egészben helyébe lépő későbbi uniós jogi aktusok rendelkezései szerinti hő- és villamos energia külön-külön történő termeléséhez képest összességében primerenergia-megtakarítást eredményeznek.

(9) A (8) bekezdés szerinti beruházási támogatás nem nyújtható fosszilis tüzelőanyaggal működő kapcsolt energiatermelő létesítményhez, kivéve az olyan földgázzal működő kapcsolt energiatermelő létesítményt, amely esetében az (EU) 2021/2139 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet I. melléklet 4.30. szakaszával összhangban, a 2030-ra és 2050-re vonatkozó éghajlati céloknak való megfelelés biztosított.

(10) Megújuló energiaforrásokon alapuló, nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez közvetlenül kapcsolódó villamosenergia- és hőtárolási projektekhez nyújtott beruházási támogatás a (3) bekezdésben foglalt feltételek teljesülése esetén nyújtható.

30. § *  (1) A támogatás keretében a teljes beruházási költség számolható el, és a támogatás nem függhet a termelés eredményétől.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek

a) 45%-át a megújulóenergia-termelésre – ideértve az (EU) 2018/2001 irányelv VII. mellékletének megfelelő hőszivattyúkat –, megújuló energiaforrásokon alapuló nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésre és megújuló hidrogén termelésre irányuló beruházások esetében,

b) 30%-át minden egyéb esetben.

(3) A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(4) A támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható, ha a támogatást olyan versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban ítélik oda, amely esetén

a) az eljárást objektív, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, a tényleges verseny lehetővé tétele érdekében előzetesen meghatározott és az ajánlatok benyújtásának határideje előtt legalább 6 héttel közzétett kritériumok alapján dolgozzák ki,

b) – ha a támogatási program végrehajtása során valamennyi ajánlattevő támogatásban részesül, és újabb ajánlattételi eljárás kiírására kerül sor – az eredeti ajánlattételi eljárást a tényleges verseny helyreállítása céljából az újabb ajánlattételi eljárásban igazítják ki, többek között a költségvetés vagy a mennyiség csökkentésével,

c) tilos bármely ajánlattételi eljárás eredményének utólagos kiigazítása, így különösen az ajánlatok eredményével kapcsolatos utólagos tárgyalás, és

d) az ajánlatok rangsorolásához – végső soron a támogatásnak a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében történő elosztásához – használt összes kiválasztási kritérium legalább 70%-át a megújuló energiaforrásból vagy nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléssel előállított energiakapacitás egy egysége után igényelt támogatás alapján határozzák meg.

14. *  Az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás

31. § *  (1) Az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) energiahatékony vagy azzá váló távfűtési, illetve távhűtési rendszerek – ideértve a hő- vagy hűtőenergia-termelő létesítményeket, az elosztóhálózatokat és a hőenergia-tárolást is – kiépítéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható.

(2) Ha a távfűtési, illetve távhűtési rendszer az elosztóhálózat támogatott munkálatainak eredményeképpen még nem válik teljes mértékben energiahatékonnyá, annak elérése érdekében a támogatásban részesülő hő- vagy hűtőenergia-termelő létesítményekre irányuló további korszerűsítéseket kell elvégezni, amelyeket az elosztóhálózaton végzett támogatott munkálatok megkezdésétől számított 3 éven belül meg kell kezdeni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységek keretében támogatás nyújtható

a) megújuló energiaforrásokon alapuló energiatermeléshez, ideértve az (EU) 2018/2001 irányelv VII. mellékletének megfelelő hőszivattyúkat, a hulladékhőt vagy a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelést, valamint a hőenergia-tárolást szolgáló megoldásokat,

b) hulladékalapú energiatermeléshez,

c) földgázzal működő termelő létesítmény kiépítéséhez vagy korszerűsítéséhez,

d) fosszilis tüzelőanyagokon alapuló fűtés és hűtés átvitelére szolgáló tároló- és elosztóhálózatok korszerűsítéséhez.

(4) A (3) bekezdés b) pontja esetén

a) az energiatermelésnek megújuló energiaforrásnak minősülő hulladékon vagy olyan hulladékon kell alapulnia, amelyet nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelést megvalósító létesítményben tüzelőanyagként használnak fel, és

b) az energiatermeléshez tüzelőanyagként felhasznált hulladék nem sértheti a 2008/98/EK irányelv 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott hulladékhierarchia elvét.

(5) A (3) bekezdés c) pontja szerint támogatás kizárólag olyan földgázzal működő termelő létesítményhez nyújtható, amely esetében az (EU) 2021/2139 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet I. melléklet 4.30. szakaszával összhangban a 2030-ra és 2050-re vonatkozó éghajlati céloknak való megfelelés biztosított.

(6) A (3) bekezdés d) pontja esetén támogatás akkor nyújtható, ha

a) az elosztóhálózat alkalmas vagy alkalmassá válik megújuló energiaforrásból, illetve hulladékhőből előállított fűtés vagy hűtés átvitelére, és

b) a korszerűsítés nem eredményezi a fosszilis tüzelőanyagokból származó energia termelésének növekedését, ide nem értve az olyan földgázzal működő fűtés és hűtés átvitelére szolgáló tároló- és elosztóhálózatokat, amelyek esetében az (EU) 2021/2139 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet I. melléklet 4.30. szakaszával összhangban a 2030-ra és 2050-re vonatkozó éghajlati céloknak való megfelelés biztosított.

(7) A (3) bekezdés c) pontja kivételével nem nyújtható támogatás fosszilis tüzelőanyaggal működő termelő létesítmény kiépítéséhez vagy korszerűsítéséhez.

32. § *  (1) A támogatás keretében a teljes beruházási költség elszámolható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át.

(3) A támogatási intenzitás

a) középvállalkozások esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozások esetén 20 százalékponttal és

b) a kizárólag megújuló energiaforrást, hulladékhőt vagy ezek kombinációját használó beruházások – ideértve a megújuló kapcsolt energiatermelést is – esetében 15 százalékponttal

növelhető.

(4) A (2) bekezdéstől eltérően a támogatási intenzitás nem haladhatja meg a finanszírozási hiány 100%-át, azzal, hogy a támogatásnak a támogatott projekt megvalósításához minimálisan szükséges összegre kell korlátozódnia.

(5) Amennyiben a támogatás összege versenyeztetéses ajánlattételi eljárás útján kerül meghatározásra, a finanszírozási hiány kiszámítása során a nettó többletköltség részletes értékelése nem szükséges.

15. *  Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

33. § *  (1) Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) energetikai célú infrastruktúra létrehozásához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez nyújtható.

(2) Nem nyújtható támogatás

a) a belső energiapiacra vonatkozó jogszabályok szerint harmadik felek hozzáférésére vagy díjakra vonatkozó szabályozás alól részben vagy egészében mentesülő energetikai infrastruktúrához,

b) villamosenergia-tároló és gáztározó projektekhez kapcsolódó beruházáshoz.

(3) A gázinfrastruktúrára irányuló támogatás abban az esetben nyújtható, ha a támogatás következtében

a) az infrastruktúra kizárólag hidrogén vagy megújuló gázok használatára alkalmas,

b) az infrastruktúra kizárólag hidrogén és megújuló gázok használatára alkalmas, vagy

c) az infrastruktúrát 50%-ot meghaladó mértékben hidrogén és megújuló gázok szállítására használják.

34. § *  (1) A támogatás keretében a teljes beruházási költség elszámolható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg a finanszírozási hiány 100%-át, azzal, hogy a támogatásnak a támogatott projekt megvalósításához minimálisan szükséges összegre kell korlátozódnia.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően, ha a támogatás összege versenyeztetéses ajánlattételi eljárás útján kerül meghatározásra, a finanszírozási hiány kiszámítása során a nettó többletköltség részletes értékelése nem szükséges.

16. *  Környezetvédelmi és energetikai tanulmányhoz, valamint tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás

35. § *  (1) A környezetvédelmi és energetikai tanulmányhoz, valamint tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a 10–15., 25., 27. és 28. alcím szerint támogatható beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó tanulmányhoz vagy tanácsadási szolgáltatáshoz – ideértve az energetikai auditot is – nyújtható.

(2) Nem nyújtható támogatás a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti, kötelezően előírt energiaaudithoz, ide nem értve a kötelezően előírt energiaauditon felül végrehajtott energiaauditot.

(3) A támogatás nyújtásának nem feltétele, hogy a 10–15., 25., 27. és 28. alcím szerinti beruházások a támogatott környezetvédelmi tanulmány és tanácsadási szolgáltatás megállapításainak megfelelően valósuljanak meg.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) a környezetvédelmi tanulmány és tanácsadási szolgáltatás teljes költsége, ha a környezetvédelmi tanulmány és tanácsadási szolgáltatás kizárólag a 10–15., 25., 27. és 28. alcím szerint támogatható beruházásokhoz kapcsolódik,

b) a környezetvédelmi tanulmánynak és tanácsadási szolgáltatásnak a 10–15., 25., 27. és 28. alcím szerinti beruházásokhoz kapcsolódó költsége, ha a környezetvédelmi tanulmánynak és tanácsadási szolgáltatásnak csak egy része vonatkozik a 10–15., 25., 27. és 28. alcím szerint támogatható beruházásokra.

(5) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 60%-át.

(6) A támogatási intenzitás

a) középvállalkozás részére készített tanulmány és nyújtott tanácsadási szolgáltatás esetén 10 százalékponttal,

b) kisvállalkozás részére készített tanulmány és nyújtott tanácsadási szolgáltatás esetén 20 százalékponttal

növelhető.

17. Az Éghajlat-politika terület keretében projekt vagy pályázat önrész összegéhez nyújtott támogatás * 

36. § (1) *  Az Éghajlat-politika terület keretében már uniós támogatást elnyert és végrehajtás alatt álló projekt vagy az Európai Unió Bizottságának döntése alapján nyertes pályázat önrész összegéhez támogatás azon Magyarországon bejegyzett jogi személy számára nyújtható, amely az Éghajlat-politika terület keretében már uniós támogatást elnyert és végrehajtás alatt álló projektben konzorciumi partnerként vesz részt, vagy éghajlat-politikai pályázata az adott költségvetési évben az Európai Unió Bizottságának döntése alapján uniós társfinanszírozást nyert el.

(2) *  Az Éghajlat-politika terület keretében már uniós támogatást elnyert és végrehajtás alatt álló projekt vagy az Európai Unió Bizottságának döntése alapján nyertes pályázat esetében nem nyújtható támogatás a külföldi illetőségű partnerek önrész összegéhez.

37. § (1) *  A támogatási intenzitás nem haladhatja meg a pályázat 40%-os, teljes önrész összegét.

(2) A támogatási intenzitás egy nyertes pályázó esetében az önerő teljes összegéig növelhető.

(3) Ha az adott költségvetési évben nincs nyertes pályázó, akkor a korábbi nyertes LIFE éghajlat-politikai projektet végrehajtó koordináló kedvezményezett vagy társult kedvezményezett szervezetek részére is nyújtható támogatás a támogatási összeg kimerüléséig.

18. *  A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás

38. § *  (1) A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez, valamint

b) működési támogatásként sportlétesítmény működéséhez

nyújtható.

(2) A multifunkcionális szabadidős létesítmény többfunkciós, a sportfunkció mellett egyéb, különösen kulturális és szabadidős szolgáltatásokat nyújtó szabadidős létesítmény, a szabadidőparkok és a szállodai létesítmények kivételével.

(3) A támogatott sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetésmentes módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával kell eljárni.

(4) A támogatott sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetésmentes módon kell hozzáférést biztosítani. A beruházási költséget legalább 30%-ban finanszírozó vállalkozás a támogatott létesítményt kedvezőbb feltételek mellett használhatja, ha e feltételeket nyilvánossá teszik.

(5) A támogatott sportlétesítmény nem állhat egyetlen hivatásos sportoló vagy hivatásos csapat kizárólagos használatában. A sportlétesítményt az éves időbeli kapacitás legalább 20%-ában más hivatásos vagy amatőr sportolónak vagy csapatnak kell használnia. Ha a sportlétesítményt egyidejűleg több használó veszi igénybe, az időbeli kapacitás-kihasználás megfelelő hányadát kell figyelembe venni.

(6) Ha a támogatott sportlétesítményt hivatásos csapatok használják, az esetükben alkalmazott díjszámítási feltételeket nyilvánossá kell tenni.

39. § *  (1) A beruházási támogatás keretében a tárgyi eszközök és az immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

40. § *  (1) A működési támogatás keretében a sportlétesítmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő működési költség – ideértve az igénybe vett szolgáltatások és a karbantartás költségét, a bérleti díjat, a személyi, az anyag-, a kommunikációs, az energia- és az adminisztrációs költségeket is – számolható el.

(2) Működési támogatás esetén az értékcsökkenés és a finanszírozási költségek olyan mértékben nem számolhatóak el, amilyen mértékben az értékcsökkenéssel vagy finanszírozással érintett tárgyi eszközök, immateriális javak tekintetében a kedvezményezett beruházási támogatásban részesült.

(3) Működési támogatás esetén a támogatás nem haladhatja meg a támogatással érintett időszakban keletkező működési veszteséget.

(4) A működésből származó veszteség összegét

a) előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell meghatározni.

40/A. § *  A kétmillió-kétszázezer eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege a 39. § (2) és (3) bekezdésében, valamint a 40. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható, azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladja meg az elszámolható költségek 80%-át.

19. *  A csekély összegű támogatás

41. § *  (1) A kedvezményezett és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, bármely három év során Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a háromszázezer eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A kedvezményezettnek az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdésének figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

(3) A támogatást nyújtó a kedvezményezett részére az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az (EU) 2023/2831 bizottsági rendeletre.

(4) A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a vonatkozó bizottsági rendeletekben foglalt felső támogatási határok közül a legmagasabb felső határig halmozható.

(5) A támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

20. A közszolgáltatásért járó ellentételezés

42. § (1) A közszolgáltatásért járó ellentételezés (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett részére nyújtható, kivéve a hulladékgazdálkodási szolgáltatás ideiglenes ellátása esetén, mivel a nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről szóló 292/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 292/2013. Korm. rendelet) szerinti Koordináló szerv a 292/2013. Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján a szolgáltatási díj és az ideiglenes ellátás ingatlanhasználó részére kiszámlázott díja közötti negatív különbözet, valamint – az ellátás rendszerének működtetésével összefüggő – igazolt többletköltségei megtérítését kérheti.

(2) A támogatás csak olyan mértékben korlátozhatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, ideértve az észszerű nyereséget is. A támogatás mértékét a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, a túlkompenzációt visszafizeti. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást vezet, amelyből a (2)–(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

(6) A 2012/21/EU bizottsági határozat alapján támogatás kizárólag a támogatható tevékenység tekintetében megbízási aktussal rendelkező kedvezményezett részére nyújtható.

21. A regionális beruházási támogatás

43. § (1) *  A regionális beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területeken kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás valósít meg.

(2) *  Nagyvállalkozás esetén a termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3) *  Meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékkel történő bővítését eredményező induló beruházás esetén az elszámolható költségeknek legalább 200%-kal meg kell haladniuk az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett tárgyi eszközöknek és immateriális javaknak a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

(4) A beruházás megkezdésének napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első, jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) – a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában – az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja, vagy

bc) – a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában – a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja, vagy

d) az a)–c) pontok közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont,

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

44. § (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a támogatott vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét, vagy ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) Az (1) bekezdés szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott, és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

(5) *  A kedvezményezett – a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg – a támogatás visszafizetésének terhe mellett nyilatkozik arról, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben nem valósított meg áttelepítést abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani, és kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházás befejezését követő legalább két évig nem kerül sor a létesítmény áttelepítésére abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani.

45. § *  Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) lignitipari tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

e) energiatermelési, energiatárolási, energiaátviteli, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

f) szélessávú ágazatban végzett tevékenységhez.

46. § (1) *  A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes területeken az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)–(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás – a nagyberuházások kivételével – kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4) *  Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos vármegyében megkezdett olyan beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét, amely azonos vagy hasonló tevékenységhez kapcsolódik.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken ötvenmillió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

47. § *  (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek az Sztv. 47., 48. és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47., 48. és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) A (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben, ha a tárgyi eszközök és az immateriális javak beszerzéséhez a vásárlást megelőzően már nyújtottak támogatást, ezen tárgyi eszközök és immateriális javak költségét le kell vonni a létesítmény felvásárlásához kapcsolódó elszámolható költségekből. Ha egy kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagjai vagy korábbi munkavállalók vesznek át, a tárgyi eszközöknek és az immateriális javaknak a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie.

(4) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, és

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(5) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci áránál magasabb áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás hatálya alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás.

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók – Sztv. 79. §-a szerint elszámolható – személyi jellegű ráfordításának – ide nem értve a személyi jellegű egyéb kifizetéseket – 24 havi összege számolható el a munkakör betöltésének napjától számítva.

(9) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezettnél foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest, azt követően, hogy a megszüntetett munkahelyek száma levonásra került a b) pont szerinti időszak alatt létrehozott munkahelyek számából,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

48. § * 

49. § * 

22. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás

50. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kis- és középvállalkozás induló beruházásához nyújtható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(3) *  A támogatás keretében

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége – beleértve a beruházáshoz és annak üzembe helyezéséhez közvetlenül kapcsolódó egyszeri, nem amortizálható költségeket is –,

b) a közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahelyek két évre számított, becsült bérköltsége és

c) – ha a kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat, akkor – az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja

számolható el.

(4) *  A támogatás a 47. § (2)–(5) bekezdése és (6) bekezdés a)–d) pontja, 47. § (7) és (8) bekezdése, valamint (9) bekezdés a)–c) pontja szerinti feltételekkel nyújtható.

(5) A (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha a kis- és középvállalkozás a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig fenntartja.

(6) A beruházás megkezdésének napja a 43. § (4) bekezdése szerint kerül meghatározásra.

23. A képzési támogatás

51. § (1) A képzési támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal

növelhető.

(3) A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) az oktatók személyi jellegű költsége azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,

b) – a képzési projekthez való hozzájárulásuk arányában – az oktatóknak és a képzés résztvevőinek a közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költségei, a közvetlenül a projekthez kapcsolódó útiköltség és szállásköltség, anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése, kizárólag a képzési projekt céljaira való használatuk mértékéig,

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége és

d) a képzésben részt vevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek, mint például adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsiköltségek, azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben részt vevők részt vesznek a képzésen.

(5) Nem nyújtható támogatás a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez, valamint támogatott beruházás esetén a beruházás alapvető működtetéséhez szükséges képzéshez.

24. Helyi infrastruktúrára irányuló támogatás

52. § (1) A helyi infrastruktúrára irányuló támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) helyi infrastruktúra építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható, ha ez az infrastruktúra helyi szinten hozzájárul az üzleti és fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és az ipari bázisok fejlesztéséhez.

(2) *  A támogatás olyan infrastruktúra-fejlesztésre nyújtható, amelyre – a regionális beruházási támogatás kivételével – nem nyújtható támogatás a 651/2014/EU bizottsági rendelet egyéb cikkei alapján. Nem nyújtható támogatás dedikált infrastruktúra fejlesztéséhez.

(3) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a megvalósuló infrastruktúrát nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes alapon kell a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Az infrastruktúra használatáért felszámított vagy eladása során meghatározott árnak szokásos piaci árnak kell lennie.

(4) Az infrastruktúra működtetését koncesszióba adni vagy azzal harmadik felet megbízni csak nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával lehet.

(5) A támogatás keretében a beruházáshoz kapcsolódó immateriális javak és tárgyi eszközök beruházási költsége számolható el.

(6) A támogatási összeg nem haladhatja meg az elszámolható költségeknek és a beruházás működési eredményének a különbségét.

(7) *  A működési eredmény mértékét

a) előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

25. *  Erőforrás-hatékonyságra és a körforgásos gazdaságra való átállás támogatására irányuló beruházási támogatás

53. § *  (1) Az erőforrás-hatékonyságra és körforgásos gazdaságra való átállásra irányuló beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a (2)–(5) bekezdés szerinti beruházásokhoz nyújtható.

(2) Támogatás nyújtható erőforrás-hatékonyságot javító beruházáshoz, ha

a) a beruházás adott mértékű termelés érdekében felhasznált erőforrások nettó csökkenését eredményezi a kedvezményezett által alkalmazott korábbi termelési folyamathoz vagy az 53/B. § (2) bekezdésében foglalt alternatív forgatókönyv szerinti projektekhez vagy tevékenységekhez képest, vagy

b) a beruházás az elsődleges nyersanyagok vagy alapanyagok másodlagos – újrahasznált, hasznosított vagy újrafeldolgozott – nyersanyagokkal vagy alapanyagokkal történő helyettesítésére irányul.

(3) Támogatás nyújtható a kedvezményezett által termelt olyan hulladék megelőzésére, csökkentésére vagy a kedvezményezett vagy harmadik fél által termelt olyan hulladék újrahasználatra való előkészítésére, szennyeződésmentesítésére és újrafeldolgozásra irányuló beruházáshoz, ha a beruházás hiányában

a) a hulladékot egyébként nem használnák fel, nem ártalmatlanítanák,

b) a hulladékot a 2008/98/EK irányelv 4. cikk (1) bekezdése szerinti hulladékhierarchia elsőbbségi sorrendjében hátrébb elhelyezkedő kezelési művelettel vagy kevésbé erőforrás-hatékony módon kezelnék, vagy

c) az újrafeldolgozás alacsonyabb minőségű termékhez vezetne.

(4) Támogatás nyújtható a kedvezményezett vagy harmadik fél által termelt egyéb termékek vagy anyagok összegyűjtésére, válogatására, szennyeződésmentesítésére, előkezelésére és kezelésére irányuló beruházáshoz, ha ezen termékeket vagy anyagokat egyébként nem használnák fel, vagy kevésbé erőforrás-hatékony módon hasznosítanák.

(5) Támogatás nyújtható hulladék elkülönített gyűjtésére és válogatására irányuló beruházáshoz újrahasználatra való előkészítés vagy újrafeldolgozás érdekében.

(6) A (2) bekezdés a) pontja esetén

a) a felhasznált erőforrások magukban foglalnak minden felhasznált nyersanyag-erőforrást, kivéve az energiát,

b) a felhasznált erőforrások nettó csökkenését a támogatási intézkedés végrehajtása előtti és utáni fogyasztás mérése vagy becslése alapján kell meghatározni, figyelemmel az erőforrás felhasználását befolyásoló külső körülmények alapján történő kiigazításra is.

53/A. § *  (1) Nem nyújtható támogatás

a) energiát termelő hulladékártalmatlanítási és hulladékhasznosítási műveletekhez,

b) az Unió egész területén alkalmazott, gazdaságilag nyereséges, bevett kereskedelmi gyakorlatoknak minősülő technológiákhoz kapcsolódó beruházáshoz,

c) a már elfogadott és hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz,

d) abban az esetben, ha a hulladékot termelő vállalkozás mentesül

da) olyan hulladékkezeléssel kapcsolatos költségek vagy kötelezettségek alól, amelyért uniós vagy magyar jogszabályok alapján felelősséggel tartozik, ideértve a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer alapján fennálló költségeket és kötelezettségeket is, vagy

db) olyan költségek alól, amelyek a vállalkozás szokásos költségeinek minősülnek, vagy

e) ha az hulladék keletkezését vagy a fokozott erőforrás-felhasználást ösztönzi.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjától eltérően a már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványoknak való megfelelés érdekében végrehajtott beruházás akkor támogatható, ha a beruházást a szabvány hatálybalépése előtt legalább 18 hónappal végrehajtották és befejezték.

53/B. § *  (1) A támogatás keretében a támogatott beruházás teljes költségének és a támogatás hiányában megvalósítandó alternatív forgatókönyv szerinti, azaz egy kevésbé környezetbarát projekt vagy tevékenység költségeinek különbsége számolható el.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában alternatív forgatókönyv lehet

a) egy hasonló, de kevésbé erőforrás-hatékony, egy új vagy a korábbi gyártási folyamatra irányuló beruházás, amely a támogatás hiányában hitelt érdemlően valósulna meg,

b) egy olyan kezelési művelet, amely

ba) hulladékkezelés esetén a 2008/98/EK irányelv 4. cikk (1) bekezdése szerinti hulladékhierarchia elsőbbségi sorrendjében hátrébb helyezkedik el, vagy

bb) hulladék, valamint egyéb termékek és anyagok kezelése esetén kevésbé erőforrás-hatékony, vagy

c) egy hasonló, elsődleges nyersanyagot vagy alapanyagot felhasználó hagyományos gyártási folyamatba történő beruházás, ha az előállított másodlagos – újrahasznált vagy újrafeldolgozott – termék műszakilag és gazdaságilag helyettesíti az elsődleges terméket.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetekben az alternatív forgatókönyvnek

a) a támogatott beruházással hasonló termelési kapacitással és élettartammal kell rendelkeznie, és eleget kell tennie az érvényben lévő uniós szabványoknak, és

b) hitelesnek kell lennie a piaci körülmények, az ösztönzők és jogszabályi követelmények tekintetében.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a teljes beruházási költség elszámolható, ha

a) a beruházás egy már létező létesítmény olyan kiegészítő alkotóelemének telepítéséből áll, amelynek esetében nem azonosítható kevésbé környezetbarát alternatív forgatókönyv, vagy

b) a támogatást igénylő bizonyítja, hogy támogatás hiányában nem kerülne sor beruházásra.

(5) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át.

(6) Az (5) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal és

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal

növelhető.

26. Válságtámogatás

54. § (1) A válságtámogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az EUMSz 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, és a válságközlemény 2.1. alcímében foglalt szabályaival összhangban, az ezen alcím szerinti támogatási programot jóváhagyó európai bizottsági határozat elfogadását követően olyan vállalkozásoknak nyújtható, amelyek működését a háború gazdasági hatásai hátrányosan érintik. Az érintettségről a vállalkozás a támogatás odaítélését megelőzően nyilatkozik.

(2) *  A támogatás vissza nem térítendő támogatásként vagy hitel és tőke formájában nyújtható, azzal, hogy a hitel és tőke formájában nyújtott támogatás esetén a hitel teljes névértékét vagy a tőke teljes összegét kell figyelembe venni az 56. § (1)–(3) bekezdése szerinti értékhatároknak való megfelelés ellenőrzésekor.

(3) *  A támogatás 2024. június 30-ig ítélhető oda.

(4) A hitel formájában nyújtott támogatás tőke formájában nyújtott támogatássá alakítható 2024. június 30-ig úgy, hogy az átalakított támogatás összegét az átalakításkor nem kell újból figyelembe venni az 56. § (1)–(3) bekezdése szerinti értékhatárok vizsgálatakor, de a kedvezményezettnek ezen alcím egyéb feltételeinek az átalakításkor is meg kell felelnie.

55. § (1) Nem részesülhet támogatásban a válságközlemény 1.1. alcímében felsorolt jogi aktusokban meghatározott szankciók, valamint a válságközlemény elfogadását követően az Európai Unió szervei által Oroszország Ukrajna elleni agressziójára tekintettel bevezetett egyéb szankciók hatálya alá tartozó vállalkozás, így nem részesülhet támogatásban a szankciókat bevezető jogi aktusokban kifejezetten megnevezett jogalany, valamint az ilyen jogalany meghatározó befolyása alatt lévő vállalkozás.

(2) Nem nyújtható támogatás az (1) bekezdés szerinti szankciókkal érintett ágazatokban folytatott tevékenységhez, ha a támogatás veszélyeztetné a szankciók célkitűzéseit.

(3) A támogatás nyújtásának nem lehet feltétele az, hogy a kedvezményezett a gazdasági tevékenységét áthelyezze az EGT-n belül egy másik országból Magyarország területére.

(4) A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak nyújtott támogatás nem határozható meg a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján.

(5) A halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak nyújtott támogatás nem tartozhat a 717/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdés a)–k) pontjában említett támogatási kategóriák közé.

56. § (1) *  A támogatás támogatástartalma a válságközlemény 2.1. alcíme alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve, a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – nem haladhatja meg a kétmillió-kétszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) *  A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetén az e tevékenységekhez összesen nyújtott támogatás támogatástartalma a válságközlemény 2.1. alcíme alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a kétszáznyolcvanezer eurónak megfelelő forintösszeget.

(3) *  A halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozások esetén az e tevékenységekhez összesen nyújtott támogatás támogatástartalma a válságközlemény 2.1. alcíme alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a háromszázharmincötezer eurónak megfelelő forintösszeget.

(4) *  Ha egy vállalkozás több ágazatban is tevékenységet folytat, és ezekre az (1)–(3) bekezdés szerint eltérő felső határok vonatkoznak, a vállalkozás a támogatásokról olyan elkülönített nyilvántartást vezet, amely biztosítja az érintett tevékenységekre vonatkozó, (1)–(3) bekezdés szerinti felső határok betartását, és azt, hogy a teljes maximális összeg vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – ne haladja meg a kétmillió-kétszázötvenezer eurónak megfelelő forintösszeget.

(5) *  Ha egy vállalkozás a (2) és (3) bekezdés szerinti ágazatokban tevékenykedik, a teljes maximális támogatási összeg vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – nem haladhatja meg a háromszázharmincötezer eurónak megfelelő forintösszeget.

57. § (1) A mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára az 56. § (1) bekezdése szerinti maximális támogatástartalommal nyújtható támogatás, ha a támogatás mértéke nem függ a mezőgazdasági termék elsődleges termelője részére történő teljes vagy részleges átadásától, és a támogatás mértékét nem az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg.

(2) A mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára nyújtott támogatás mértéke az (1) bekezdéstől eltérően meghatározható az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az elsődleges termelők által forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján, ha a kérdéses termékeket az elsődleges termelő nem élelmiszeripari célokra vagy egyáltalán nem hozta volna forgalomba.

58. § (1) Azonos vagy részben azonos elszámolható költségek esetén a támogatás abban az esetben halmozható más állami támogatással, ha az nem vezet az Atr. 2. § 2a. pontja szerinti csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás vagy összeg túllépéséhez.

(2) Ha a támogatás mellett a kedvezményezett az Atr. 2. § 1. pontja szerinti rendeletekben meghatározott csekély összegű támogatásban is részesül, az igénybe veendő vagy igénybe vett csekély összegű támogatás nem csökkenti a támogatás 56. § (1)–(3) bekezdése szerinti legmagasabb mértékét. Ha a támogatás mellett a kedvezményezett azonos vagy részben azonos elszámolható költségek vonatkozásában csekély összegű támogatást is igénybe vesz, a támogatáshalmozás nem vezethet a támogatás 56. § (1)–(3) bekezdése szerinti legmagasabb mértékének túllépéséhez.

(3) A támogatás akkor halmozható az EUMSz 107. cikk (2) bekezdés b) pontja szerinti támogatással, ha az nem vezet a kedvezményezett által elszenvedett kár túlkompenzációjához.

(4) Azonos vagy részben azonos elszámolható költségek esetén a támogatás nem halmozható az „A gazdaságnak a jelenlegi Covid19-járvánnyal összefüggésben való támogatását célzó, állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret módosítása” című, 2022. november 7-i, 2022/C 423/04. számú európai bizottsági közleménnyel módosított, az „A gazdaságnak a jelenlegi Covid19-járvánnyal összefüggésben való támogatását célzó, állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret hatodik módosítása, és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a rövid lejáratú exporthitel-biztosításokra történő alkalmazásáról szóló, a tagállamokhoz címzett bizottsági közlemény mellékletének módosítása” című, 2021. november 24-i, 2021/C 473/01. számú európai bizottsági közlemény 3.13. alcímében foglalt támogatással.

59. § (1) *  A támogatást nyújtó az Atr. 18/C. § (1) bekezdésében meghatározott határidők szerint továbbítja az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a támogatásoknak az Atr. 6. melléklete szerinti adatait az Atr. 18/D. § (1) bekezdés e) pontja szerinti közzététel céljából.

(2) *  A támogatást nyújtó az Atr. 18/A. § (7) bekezdés a) pontjára figyelemmel minden év április 30-áig jelentést készít a megelőző évben nyújtott támogatásokról az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére.

(3) A támogatást nyújtó és a kedvezményezett a támogatással kapcsolatos iratokat a támogatás odaítélésétől számított tíz évig megőrzi.

(4) A válságközlemény 92. pontjára figyelemmel a támogatást nyújtó átadja az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére az Európai Bizottság megkeresésének megválaszolásához szükséges összesített adatokat.

27. *  Elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

60. § *  (1) Az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrához beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) olyan infrastruktúra építéséhez, telepítéséhez, korszerűsítéséhez vagy bővítéséhez nyújtható, amely

a) járműveket,

b) mobil végberendezéseket vagy

c) földi kiszolgálást végző mobil berendezéseket

lát el villamos energiával vagy hidrogénnel.

(2) Ha a támogatás hidrogéntöltő infrastruktúrára irányul, a kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatással érintett hidrogéntöltő infrastruktúra legkésőbb 2036. január 1-jétől kizárólag megújuló hidrogént szolgáltat.

(3) Nem nyújtható támogatás a kikötői elektromos és hidrogéntöltő infrastruktúrára irányuló beruházásokhoz.

60/A. § *  (1) Ha az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra a támogatás kedvezményezettjétől eltérő felhasználók számára is nyíltan hozzáférhető, a támogatás kizárólag a nyilvánosan és – többek között a díjak, az azonosítási és fizetési módok, továbbá az egyéb használati feltételek tekintetében – megkülönböztetésmentesen hozzáférhető elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra építéséhez, telepítéséhez, korszerűsítéséhez vagy bővítéséhez nyújtható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a támogatás kedvezményezettjétől eltérő felhasználóknak szokásos piaci díjat kell fizetni az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra használatáért.

(3) Az elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrák azon üzemeltetői, amelyek infrastruktúrájukon szerződésen alapuló fizetést kínálnak vagy tesznek lehetővé, nem tehetnek különbséget a mobilitási szolgáltatók között, különösen kedvezményes hozzáférési feltételek alkalmazásával vagy nem objektív indokokon alapuló árdifferenciálással.

(4) A támogatott elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra működtetését koncesszióba adni vagy egyéb módon harmadik félre bízni csak átlátható és megkülönböztetésmentes módon, versenyeztetés útján és a vonatkozó közbeszerzési jogszabályok betartásával lehet.

(5) Ha a támogatás olyan elektromos töltőinfrastruktúra kiépítésére irányul, mely lehetővé teszi a 22 kW vagy annál kisebb kimenő teljesítményű villamos energia szállítását, abban az esetben az infrastruktúrának alkalmasnak kell lennie az intelligens töltési funkciókra.

60/B. § *  (1) A nyilvánosan hozzáférhető elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúrához nyújtott támogatás szükségességét a támogatási intézkedés hatálybalépésének időpontjában egy évnél nem régebbi előzetes nyilvános konzultáció eredménye vagy független piaci tanulmány alapján kell alátámasztani.

(2) Az előzetes nyilvános konzultációnak vagy a független piaci tanulmánynak a támogatással érintett infrastruktúrával azonos kategóriába tartozó – így különösen elektromos töltőinfrastruktúra esetében normál vagy nagy teljesítményű – infrastruktúrákra kell vonatkoznia.

(3) A nyilvánosan hozzáférhető infrastruktúrákhoz támogatás akkor nyújtható, ha az (1) bekezdés szerinti előzetes nyilvános konzultáció vagy független piaci tanulmány azt állapítja meg, hogy kereskedelmi feltételek mellett ilyen beruházás a támogatási intézkedés hatálybalépésétől számított 3 éven belül valószínűsíthetően nem valósulna meg.

(4) Az (1) bekezdés szerinti előzetes nyilvános konzultáció lefolytatására vagy független piaci tanulmány beszerzésére vonatkozó feltételt nem kell alkalmazni a nyilvánosan nem hozzáférhető elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra megépítésére, telepítésére, korszerűsítésére vagy bővítésére irányuló beruházások esetén.

(5) Az (1) bekezdéstől eltérően a közúti járműveket kiszolgáló elektromos vagy hidrogéntöltő infrastruktúra támogatásának szükségességét vélelmezni kell azokon a területeken, ahol

a) elektromos töltő infrastruktúra esetében a kizárólag elektromos üzemű járművek vagy

b) hidrogéntöltő infrastruktúra esetében a legalább részben hidrogénüzemű járművek

külön-külön kevesebb mint 3 százalékát teszik ki a Magyarországon regisztrált, ugyanazon kategóriába tartozó járművek teljes számának, azzal, hogy a személygépkocsikat és a könnyű haszongépjárműveket ugyanazon járműkategóriába tartozónak kell tekinteni.

60/C. § *  (1) A támogatás keretében a 60. § (1) bekezdése szerinti infrastruktúra építésének, telepítésének, korszerűsítésének vagy bővítésének költségei számolhatók el, így különösen

a) a töltő infrastruktúrának és a kapcsolódó műszaki berendezéseknek a költségei,

b) a töltő infrastruktúrának a hálózathoz, illetve a helyi villamosenergia- vagy hidrogéntermelő vagy -tároló egységhez való csatlakoztatásához szükséges bármilyen elektromos vagy egyéb komponensek – többek között elektromos kábelek és transzformátorok – telepítésének vagy korszerűsítésének költségei,

c) az építési munkálatok, a földterület- vagy útátalakítás költségei, a telepítési és a vonatkozó engedélyek beszerzési költségei,

d) a megújuló villamos energia vagy a megújuló hidrogén helyszíni előállításának beruházási költségei,

e) a megújuló villamos energia vagy a hidrogén tárolóegységeinek beruházási költségei.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja esetén a termelő létesítmény névleges termelési kapacitása nem haladhatja meg a csatlakoztatott töltő infrastruktúra maximális névleges teljesítményét vagy töltési kapacitását.

60/D. § *  (1) A támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható, ha a támogatást olyan versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban ítélik oda, amely esetén

a) az eljárást objektív, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, a tényleges verseny lehetővé tétele érdekében előzetesen meghatározott és az ajánlatok benyújtásának határideje előtt legalább 6 héttel közzétett kritériumok alapján dolgozzák ki,

b) ha a támogatási program végrehajtása során valamennyi ajánlattevő támogatásban részesül, és újabb ajánlattételi eljárás kiírására kerül sor, az eredeti ajánlattételi eljárást a tényleges verseny helyreállítása céljából az újabb ajánlattételi eljárásban igazítják ki, többek között a költségvetés vagy a mennyiség csökkentésével,

c) tilos bármely ajánlattételi eljárás eredményének utólagos kiigazítása, így különösen az ajánlatok eredményével kapcsolatos utólagos tárgyalás, és

d) az ajánlatok rangsorolásához – végső soron a támogatásnak a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében történő elosztásához – használt összes kiválasztási kritérium legalább 70%-át a projektnek a támogatási intézkedés környezetvédelmi célkitűzéseihez való hozzájárulása – így különösen az egy elektromos vagy hidrogéntöltő állomás után igényelt támogatás – alapján határozzák meg.

(2) Ha a támogatás odaítélésére az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül kerül sor, a támogatás kizárólag támogatási program alapján nyújtható.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 20%-át.

(4) A (3) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) középvállalkozás esetén 20 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 30 százalékponttal és

b) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal

növelhető.

(5) Az egy adott vállalkozásnak nyújtott támogatás nem haladhatja meg az érintett támogatási program teljes költségvetésének 40%-át.

28. *  Tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes járművek beszerzésére és járművek utólagos átalakítására nyújtott beruházási támogatás

60/E. § *  (1) A tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes járművek beszerzéséhez, valamint járművek utólagos átalakításához beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás)

a) a legalább részben elektromos vagy hidrogénhajtású tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri szállítási járművek beszerzéséhez,

b) az a) pont szerinti járművek legalább 12 hónap időtartamú lízingeléséhez,

c) a járművek tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű – ide nem értve a repülőgépek – minősítését lehetővé tevő utólagos átalakításához

nyújtható.

(2) A támogatás keretében elszámolható

a) a tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű beszerzésére irányuló beruházás esetében a tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű beszerzésének (3) bekezdés szerinti többletköltsége,

b) a tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű lízingelésére irányuló beruházás esetében a tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű lízingelésének (4) bekezdés szerinti többletköltsége, valamint

c) a jármű tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű minősítését lehetővé tevő utólagos átalakítására irányuló beruházás esetében az utólagos átalakításra irányuló beruházás költsége.

(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti elszámolható költség a tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű és egy azonos kategóriájú, a már hatályos uniós szabványoknak megfelelő, olyan jármű beszerzésére irányuló beruházás költségének különbözete, melyet támogatás hiányában szereztek volna be.

(4) A (2) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség a tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes jármű és egy azonos kategóriájú, a már hatályos vonatkozó uniós szabványoknak megfelelő, olyan jármű lízingelése nettó jelenértékének különbözete, melyet támogatás hiányában lízingeltek volna.

(5) A (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a lízing költségei nem foglalják magukba a jármű üzemeltetésével kapcsolatban felmerülő működési költségeket – ideértve az energiaköltségeket, a biztosítási költségeket és karbantartási költségeket –, függetlenül attól, hogy azok részét képezik-e a lízingszerződésnek.

60/F. § *  (1) A támogatás olyan versenyeztetéses ajánlattételi eljárás alapján nyújtható, amely esetén

a) az eljárást objektív, világos, átlátható és megkülönböztetésmentes, a tényleges verseny lehetővé tétele érdekében előzetesen meghatározott és az ajánlatok benyújtásának határideje előtt legalább 6 héttel közzétett kritériumok alapján dolgozzák ki,

b) ha a támogatási program végrehajtása során valamennyi ajánlattevő támogatásban részesül, és újabb ajánlattételi eljárás kiírására kerül sor, az eredeti ajánlattételi eljárást a tényleges verseny helyreállítása céljából az újabb ajánlattételi eljárásban igazítják ki, többek között a költségvetés vagy a mennyiség csökkentésével,

c) tilos bármely ajánlattételi eljárás eredményének utólagos kiigazítása, így különösen az ajánlatok eredményével kapcsolatos utólagos tárgyalás, és

d) az ajánlatok rangsorolásához – végső soron a támogatásnak a versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében történő elosztásához – használt összes kiválasztási kritérium legalább 70%-át a projektnek a támogatási intézkedés környezetvédelmi célkitűzéseihez való hozzájárulása – így különösen tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes járművenként igényelt támogatás – alapján határozzák meg.

(2) Ha a támogatás odaítélésére az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő versenyeztetéses ajánlattételi eljárás keretében kerül sor, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) kibocsátásmentes jármű beszerzése vagy lízingelése, illetve a kibocsátásmentes jármű minősítést lehetővé tevő utólagos átalakítás esetében az elszámolható költségek 100%-át,

b) tiszta üzemű jármű beszerzése vagy lízingelése, illetve jármű tiszta üzemű jármű minősítését lehetővé tevő utólagos átalakítása esetében az elszámolható költségek 80%-át.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha a támogatás odaítélésére versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül kerül sor, a támogatás támogatási program alapján nyújtható.

(4) A (3) bekezdés szerinti esetben a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 20%-át.

(5) A (4) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) kibocsátásmentes járművek esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozás esetén 20 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 30 százalékponttal

növelhető.

(6) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogatás versenyeztetéses ajánlattételi eljárás nélkül is nyújtható olyan vállalkozás részére, amely nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes beszerzési eljárást követően szárazföldi, vasúti vagy vízi személyszállítási közszolgáltatásra irányuló közszolgáltatási szerződést kötött, kizárólag a közszolgáltatási szerződés hatálya alá tartozó személyszállítási közszolgáltatás nyújtására használt tiszta üzemű vagy kibocsátásmentes járművek beszerzéséhez.

(7) A (6) bekezdés szerinti esetben a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át, amely kibocsátásmentes járművek esetében további 10 százalékponttal növelhető.

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

61. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

62. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

62/A. § *  E rendeletnek a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 15/2023. (VII. 25.) EM rendelet módosításáról szóló 9/2024. (V. 23.) EM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

63. § E rendelet

a) *  az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet,

b) *  a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet I. és II. fejezete, valamint 13–14. cikke, 17. cikke, 22. cikke, 25. cikke, 26. cikke, 28. cikke, 29. cikke, 31. cikke, 36. cikke, 36a. cikke, 36b. cikke, 38. cikke, 38a. cikke, 41. cikke, 46. cikke, 47. cikke, 48. cikke, 49. cikke, 55. cikke, 56. cikke,

c) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat,

d) a környezetvédelmi és éghajlat-politikai program (LIFE) létrehozásáról és a 614/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1293/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikke,

e) „Az állami támogatásokra vonatkozó, az Ukrajna elleni orosz agresszióval összefüggésben a gazdaság támogatását célzó ideiglenes válság- és átállási keret” című, 2023. március 17-i, 2023/C 101/03. számú európai bizottsági közlemény 2.1. alcíme,

f) *  a környezetvédelmi és éghajlat-politikai program (LIFE) létrehozásáról és az 1293/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. április 29-i (EU) 2021/783 európai parlamenti és tanácsi rendelet

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 15/2023. (VII. 25.) EM rendelethez * 

A XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak 2024. évi feladatterve

A B C D E F G H I J K L M N O
1. Áht. azonosító Címnév Alcímnév Jogcím-
csoportnév
Jogcímnév Az előirányzat célja Kifizetésben részesülők köre Támogatás biztosításának módja Támogatási előleg Rendelkezésre bocsátás módja Visszafizetés határideje Biztosíték Kezelő szerv kijelölése Lebonyolító szerv Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete
2. 280490 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3. 302779 35 Energetikai és fenntarthatósági ágazati feladatok
4. 386640 1 Energia, bányászati és klímapolitikai feladatok 1. Az előirányzat biztosít forrást az energetikai, energiahatékonysági, fenntartható fejlesztési, bányanyitási, bányabezárási, külfejtési, tájrendezési és hosszú távú környezet kárelhárítási feladatok támogatására, valamint
2. egyes LIFE projektek (LIFE Éghajlat-politika terület, LIFE–IP North-HU–Trans projekt) nemzeti önerő támogatására.
3. Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggő kincstári díjak és jutalékok kifizetésére.
1. gazdasági társaság, költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, természetes személy, társasház, lakásszövetkezet, nemzetiségi önkormányzat, civil szervezet, egyházi jogi személy 2. gazdasági társaság, Magyarországon bejegyzett jogi személy, amely éghajlat-politikai pályázata az adott költségvetési évben az Európai Unió Bizottságának döntése alapján uniós társfinanszírozást nyert el, Magyarországon bejegyzett jogi személy, amely az Éghajlat-politika terület keretében uniós támogatást elnyert és végrehajtás alatt álló projektben konzorciumi partnerként vesz részt 3. központi költségvetési szerv 1. Korm. határozat alapján, kérelem alapján, pályázati úton
2. kérelem alapján, pályázati úton
3. –
1. előleg biztosítható
2. előleg biztosítható
3. –
1. egy összegben vagy részletekben, idő- vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. egy összegben vagy részletekben, idő- vagy teljesítésarányos kifizetéssel
3. –
1. A kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozat (a továbbiakban: beszedési megbízás), garancia, zálogjog, kezesség, óvadék
2. beszedési megbízás, garancia
3. –
1. –
2. igénybe vehető
3. –
5. 400762 2 Víziközmű-szolgáltató társaságok integrációjának támogatása 1. Az előirányzat forrást biztosít a víziközmű-szolgáltatási rendszer fenntarthatóságának biztosítására, a nehéz gazdasági helyzetbe került, önkormányzati tulajdonú víziközmű-
szolgáltató társaságok működőképességének fenntartására és az integrációs törekvések
1. gazdasági társaság 2. központi költségvetési szerv 1. Korm. határozat alapján, kérelem alapján
2. –
1. előleg biztosítható
2. –
1. egy összegben vagy részletekben, idő- vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. –
1. a kötelezettség-
vállalás dokumentumában meghatározott határidőig
2. –
1. beszedési megbízás vagy bankgarancia
2. –
6. 386651 3 Fenntarthatósági feladatok és közműszolgáltatások 1. Az előirányzat forrást biztosít a hulladékgazdálkodási feladatok ellátására, valamint a kapcsolódó hulladékgazdálkodási fejlesztések támogatására, lakossági szemléletformálási feladatok ellátására; a hulladékgazdálkodási stratégiai célkitűzéseket meghatározó dokumentumokban meghatározottakkal összefüggő tervezési és fejlesztési feladatok ellátására; a hulladékgazdálkodási projektek támogatására, illegális hulladéklerakás felszámolására, továbbá a Tiszta Ország Program megvalósításával kapcsolatos feladatok finanszírozására.
2. Az előirányzat forrást biztosít a víziközmű-projektek részére, a víziközmű közszolgáltatásban részt vevő szervezetek támogatására, a víziközmű ágazat fejlesztéseinek, beruházásainak megvalósítására, a kiemelt gazdasági övezetek közműfejlesztéseinek finanszírozására. Az előirányzat forrást biztosít a víziközmű rendszerek és víziközmű adatbázisok fejlesztésével, üzemeltetésével és fenntartásával összefüggő feladatok ellátására.
3. Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggő kincstári díjak és jutalékok kifizetésére.
1. gazdasági társaság, települési, területi önkormányzat, egyéni vállalkozó, költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, önkormányzatok társulása, köztestület, közalapítvány, felsőoktatási intézmény, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatot ellátó önkormányzati társulás, hulladékgazdálkodási közfeladatot ellátó gazdálkodó szervezet, ideiglenes közszolgáltatási ellátást biztosító gazdálkodó szervezet, ideiglenes közszolgáltatással összefüggő kártalanításra jogosult gazdálkodó szervezet, az ideiglenes ellátásra kijelölt közérdekű szolgáltató, a katasztrófavédelmi szerv kártalanítást megállapító határozatában foglalt gazdálkodó szervezet, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatot ellátó gazdálkodó szervezet
2. gazdasági társaság, helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv
3. központi költségvetési szerv
1. Korm. határozat alapján, kérelem alapján, pályázati úton,
2. Korm. határozat alapján, kérelem alapján, pályázati úton
3. –
1. előleg biztosítható
2. előleg biztosítható
3. –
1. egy összegben vagy részletekben, idő- vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. egy összegben vagy részletekben, idő- vagy teljesítésarányos kifizetéssel
3. –
1. beszedési megbízás, óvadék, garancia, kezesség, zálogjog, kötbér,
2. beszedési megbízás vagy garancia
3. –
1. igénybe vehető 2. igénybe vehető 3. –
7. 338306 4 Energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer 1. Az előirányzat forrást biztosít az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-
megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: Ühg. tv.) 2. § 30. pontja szerinti üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésére, azok megkötésére. Az éghajlatváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodásra irányuló nemzetközi együttműködés keretében teljesíthető kifizetés elektromobilitási, energiahatékonysági, innovációs és egyéb fenntarthatósági fejlesztésekre, beruházásokra, intézkedésekre, kutatásokra és szemléletformálási tevékenységekre az energiahatékonyság, a közlekedés zöldítése, az újrahasznosítás jegyében. Az előirányzat terhére a következő célokra teljesíthető kifizetés:
a) az ÜHG kibocsátás-csökkentését eredményező beruházásra, intézkedésre;
b) az európai stratégiai energiatechnológiai tervben és az európai technológiai platformokban szereplő kezdeményezésekben történő részvételre;
c) alacsony ÜHG kibocsátású közlekedésre és tömegközlekedési eszközökre történő átállás ösztönzésére;
d) az energiahatékonysággal és a tiszta energiákkal kapcsolatos kutatás és fejlesztés finanszírozására az Ühg. tv.-ben meghatározott ÜHG kibocsátással járó engedélyköteles tevékenységekhez tartozó iparágakban; az éghajlatváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodást, az ÜHG kibocsátás-csökkentését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó kutatásra, fejlesztésre, valamint demonstrációs projektek megvalósítására;
e) alacsony CO2-kibocsátású gazdaságra való áttérést előmozdító egyéb technológiák kifejlesztésére;
f) kis és közepes jövedelmű háztartások szociális aspektusainak kezelését célzó, energiahatékonyságot növelő pénzügyi támogatások biztosítására;
g) klímapolitikai, zöldgazdasági, energiatudatossági társadalmi szemléletformálásra;
h) Magyarország nemzetközi klímafinanszírozási vállalásainak teljesítésére.
Az előirányzat forrást biztosít továbbá az előirányzat kezeléséhez, működtetéséhez, bevételei beszedéséhez, pénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges költségek fedezésére, illetve az előirányzat bevételeinek mint pályázati pénzeknek a felhasználására, a pályázatok megvalósulására, monitorozására és ellenőrzésére, az elért kibocsátáscsökkentés számszerűsítésére, valamint jogszabályban meghatározott követelmények teljesülésére vonatkozó pénzügyi és műszaki szempontú értékeltetésére a lebonyolító szerv által vagy egyéb szerv által – szükség szerint az Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) igazgatási költségvetése részére történő előirányzat-átcsoportosítás útján –, amelyre az előirányzat legfeljebb 7%-a használható fel.
2. Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggően felmerülő kincstári díjak és jutalékok fedezetére.
1. természetes személy, belföldi székhelyű gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, civil szervezet, köztestület, költségvetési szerv, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet és külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, nemzetközi szervezet, helyi önkormányzat, felsőoktatási intézmény, közalapítvány
2. központi költségvetési szerv
1. Korm. határozat alapján, kérelem alapján, pályázati úton
2. –
1. előleg biztosítható
2. –
1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. –
1. a kötelezettség-
vállalás dokumentumában meghatározott határidőig
2. –
1. beszedési megbízás, zálogjog, garancia
2. –
1. igénybe vehető
2. –
8. 401940 5 Energiahatékonysági kötelezettségi rendszerrel összefüggő feladatok ellátása 1. Az előirányzat forrást biztosít az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Ehat.) 15/E. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel háztartások vagy közintézményi épületek energiahatékonyság-javító intézkedések finanszírozására, az előirányzat javára energiahatékonysági járulék címen befolyt bevételeinek felhasználására.
2. Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggően felmerülő kincstári díjak és jutalékok fedezetére.
1. Ehat. 1. § 28b. pontja szerinti támogatandó háztartás és 1. § 23. pontja szerinti közintézmény
2. központi költségvetési szerv
1. Korm. határozat alapján, megállapodás alapján, kérelem alapján, pályázati úton
2. –
1. előleg biztosítható
2. –
1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. –
1. a kötelezettségvállalás dokumentumában meghatározott határidőig
2. –
1. beszedési megbízás 2. –
9. 300657 7 Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai 1. Az előirányzat forrást biztosít a Zöldberuházási Rendszer végrehajtásának feladataira, amelynek elősegítése érdekében különösen a megújuló energia felhasználásának növelésére, az energiaközösségek kialakítására, világítási és közvilágítási rendszerek energiahatékonyságot növelő modernizációjára, a nyelők létesítésének elősegítésére, a közlekedési szektorban megvalósuló kibocsátás-csökkentésére, környezetbarát minősítéssel rendelkező háztartási gépekre, valamint elektronikai eszközökre történő csere támogatására, amennyiben az költséghatékony módon igazolható kibocsátás-csökkentést eredményez hosszú távra, a kamattámogatásra, az egyéb kibocsátás-csökkentési feladatok megvalósítására. Az előirányzat legfeljebb 2,5%-ig felhasználható az előirányzat kezeléséhez, működtetéséhez, bevételei beszedéséhez, pénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges költségek fedezésére, illetve a bevételeinek mint pályázati pénzeknek a kvótavevővel kötött szerződésben előírtak szerinti felhasználására, a pályázatok megvalósulására, monitorozására és ellenőrzésére, és az elért kibocsátás-
csökkentés számszerűsítésére, valamint jogszabályban meghatározott követelmények teljesülésére vonatkozó pénzügyi és műszaki szempontú értékeltetésére (auditáltatására) lebonyolító szerv által, vagy egyéb szerv által – szükség szerint a Minisztérium igazgatási költségvetése részére történő előirányzat-átcsoportosítás útján.
2. Az előirányzat forrást biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggően felmerülő kincstári díjak és jutalékok fedezetére.
1. belföldi székhelyű gazdasági társaság, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, egyéni vállalkozó, társasház, lakásszövetkezet, természetes személy, civil szervezet, köztestület, egyházi jogi személy, költségvetési szerv
2. központi költségvetési szerv
1. kérelem alapján, pályázati úton
2. központi költségvetési szerv
1. előleg biztosítható
2. –
1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. –
1. beszedési megbízás, garancia
2. –
1. igénybe vehető
2. –
10. 302824 36 Ágazati szakmai és társadalmi szervezetek feladatai
11. 386673 1 Nemzetközi kötelezettségek és ágazati feladatok 1. Az előirányzat szakmai és társadalmi szervezetek, gazdasági társaságok támogatására, társadalmi célú települési infrastruktúra-fejlesztésekre nyújt fedezetet.
2. Az előirányzat nemzetközi tagdíjfizetési, hozzájárulási kötelezettségek teljesítésére, nemzetközi együttműködések támogatására is forrást biztosít. 3 Az előirányzat forrást biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggően felmerülő kincstári díjak és jutalékok fedezetére.
1. gazdasági társaság, civil szervezet, helyi önkormányzat, költségvetési szerv, szakmai érdekképviselet
2. nemzetközi szervezet, nemzetközi együttműködésben részt vevő civil szervezet, egyéb külföldi jogi személy, gazdasági társaság, költségvetési szerv
3. központi költségvetési szerv
1. Korm. határozat alapján, kérelem alapján, pályázati úton
2. –
3. –
1. előleg biztosítható
2. –
3. –
1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozási dokumentumok vagy számla vagy egyéb dokumentum alapján
3. –
1. a kötelezettség-
vállalás dokumentumában meghatározott határidőig
2. –
3. –
1. beszedési megbízás
2. –
3. –
12. 280845 2 Állami többletfeladatok 1. Az előirányzat a fejezetnél év közben jelentkező többletfeladatok ellátásának fedezetére szolgál, továbbá az előirányzat biztosít forrást egyedi támogatói döntések alapján támogatandó feladatok, programok megvalósítására.
2. Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggő kincstári díjak és jutalékok kifizetésére.
1. helyi önkormányzat, költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, térségi fejlesztési tanács, társulás, szövetkezet, gazdasági társaság, közalapítvány, természetes személy, köztestület, felsőoktatási intézmény
2. központi költségvetési szerv
1. kérelem alapján
2. –
1. előleg biztosítható 2. – 1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel 2. –
1. a kötelezettség-
vállalás dokumentumában meghatározott határidőig 2. –
1. beszedési megbízás
2. –
13. 399617 38 Környezetvédelmi feladatok 1. Az előirányzat fedezetet nyújt környezetvédelmi feladatok ellátására mint különösen környezetvédelmi pályázatok támogatására, a környezeti elemek védelmére, az Országos Levegőterhelés- csökkentési Program végrehajtásával és a levegőminőség javításával kapcsolatos feladatokra, a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak elérését elősegítő feladatok támogatására, települési stratégiai zajtérképekkel és intézkedési tervekkel kapcsolatos feladatok és a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott közfeladatok támogatására.
2. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggő kincstári díjak és jutalékok kifizetésére.
1. civil szervezet, egyéni vállalkozó, egyházi jogi személy, felsőoktatási intézmény, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, költségvetési szerv, közalapítvány, köztestület, kutatóintézet, természetes személy, határon túli civil szervezet, határon túli szervezet
2. központi költségvetési szerv
1. kérelem alapján, pályázati úton
2. –
1. előleg biztosítható
2. –
1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. –
1. beszedési megbízás, zálogjog, garancia, kezesség, óvadék
2. –
1. igénybe vehető
2. –
14. 386995 39 Térségi fejlesztési feladatok 1. Az előirányzat forrást biztosít térségi fejlesztések megvalósítására, amelyek legfontosabb célkitűzései az érintett területek népességmegtartó erejének növelése, infrastrukturális, gazdasági és kulturális fejlesztése, továbbá versenyképességének erősítése.
2. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a fejezeti kezelésű előirányzattal összefüggő kincstári díjak és jutalékok kifizetésére.
1. gazdasági társaság, helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv
2. központi költségvetési szerv
1. Korm. határozat alapján, kérelem alapján
2. –
1. előleg biztosítható
2. –
1. egy összegben, részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel
2. –
1. nyújtható, a kötelezettség-vállalás dokumentumában meghatározott határidőig
2. –
1. beszedési megbízás vagy bankgarancia vagy garancia
2. –

2. melléklet a 15/2023. (VII. 25.) EM rendelethez * 

A XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet központi kezelésű előirányzatainak 2024. évi feladatterve

A B C D E F G H I J K L M N O
1. Áht.
azonosító
Címnév Alcímnév Jogcím-
csoportnév
Jogcímnév Az előirányzat célja Kifizetésben részesülők köre Támogatás biztosításának
módja
Támogatási előleg Rendelkezésre bocsátás módja Visszafizetés határideje Biztosíték Kezelő szerv kijelölése Lebonyolító szerv Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete
2. 358706 21 Központi kezelésű előirányzatok
3. 349195 3 Az EM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások
4. 399095 2 Az EM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások
5. 399239 4 Egyéb társaságok forrás-
juttatásai
Az előirányzat fedezetet nyújt a Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásába tartozó, állami tulajdonú gazdasági társaságok részére történő tőkeemelés, pótbefizetés és tulajdonosi támogatás finanszírozására. a Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásába tartozó, állami tulajdonú gazdasági társaság Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerinti, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jóváhagyása esetén a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban foglaltak szerint. előleg biztosítható Tőkeemelés vagy pótbefizetés jogcímen a tulajdonosi joggyakorló határozata alapján. Tulajdonosi támogatás esetén egy összegben vagy részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel.
Pótbefizetés esetén szerződés szerint. Tulajdonosi támogatás esetén a támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. Ávr. 84. § (2) bekezdése szerinti lehetséges biztosítékok
6. 391873 4 A Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások
7. 391217 2 A Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások
8. 391228 1 Az állami tulajdonú víziközmű-
vagyonon végzett értéknövelő beruházások megtérítése
Az előirányzat a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Nemzeti Vízművek Zrt.) tulajdonosi joggyakorlásába tartozó – víziközmű társaságok által vagyonkezelt – ingatlanokon, illetve víziközmű elemeken a víziközmű társaságok által megvalósított értéknövelő beruházások finanszírozását szolgálja víziközmű társaságok Szerződések, egyéb dokumentumok alapján szállítói számlák, számviteli bizonylatok, kötelezettségek kiegyenlítése. Nemzeti Vízművek Zrt.
9. 380251 2 A regionális víziközmű társaságok forrás-
juttatásai
Az előirányzat célja a Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó regionális víziközmű társaságok javára történő tőkeemelés, pótbefizetés és tulajdonosi támogatás finanszírozása. Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonosi joggyakorlásába tartozó regionális víziközmű társaságok Az Áht. szerinti, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jóváhagyása esetén a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban foglaltak szerint. előleg biztosítható Tőkeemelés vagy pótbefizetés jogcímen a tulajdonosi joggyakorló határozata alapján. Tulajdonosi támogatás esetén egy összegben vagy részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel.
Pótbefizetés esetén a szerződés szerint. Tulajdonosi támogatás esetén a támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. Ávr. 84. § (2) bekezdése szerinti lehetséges biztosítékok Nemzeti Vízművek Zrt.
10. 403473 3 Egyéb kiadások Az előirányzat célja a Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek kapcsán keletkező adófizetési kötelezettség teljesítése. adóhatóság Nemzeti Vízművek Zrt.
11. 397039 14 Villamosenergia- termelés mint rendszerbiztonsági szolgáltatás ellentételezése Az előirányzat forrást biztosít kompenzációs algoritmus alapján számított, a Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal által ellenőrzött és évenkénti kormányhatározatban foglalt költségvetési ellentételezésre, a Mátrai Erőmű III., IV. és V. blokkját üzemeltető villamos energia termelői működési engedélyes MVM Mátra Energia Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére közszolgáltatási szerződés útján történő villamosenergia- termeléshez. gazdasági társaság A Magyar Energetikai és Közmű-
szabályozási Hivatal által validált kérelem alapján megállapodás vagy közszolgáltatási szerződés.
Egy összegben, részletekben, időarányos vagy teljesítményarányos kifizetéssel.
12. 395939 15 Távhőszolgáltatók kompenzációja
13. 395940 1 Távhőszolgáltatók kompenzációjával kapcsolatos kiadások Az előirányzat fedezetet biztosít a hazai távhőszolgáltató társaságok finanszírozását szolgáló ún. távhőkassza kompenzációjára, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény szerinti kapcsolt termelésszerkezet- átalakítási támogatás céljából az átviteli rendszerirányító (MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság) elkülönített számláján a nem lakossági villamosenergia- felhasználók által befizetett termelésszerkezet- átalakítási díj (távhőfillér) bevételek összegének fedezethiány miatti esetenkénti, – kormány- határozatban előírt összegű – kiegészítése útján. gazdasági társaság A Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal által validált kérelem alapján megállapodás vagy közszolgáltatási szerződés. Egy összegben vagy részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel.
14. 400740 18 Rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése
15. 400639 1 Rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások Az előirányzat forrást biztosít a veszélyhelyzet idején a villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás változatlan feltételek szerinti nyújtását biztosító rezsivédelmi szolgáltatásról szóló 289/2022. (VIII. 5.) Korm. rendelet alapján a miniszter részére benyújtott és a Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal által ellenőrzött kérelem alapján, a villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltató részére közszolgáltatási szerződés vagy megállapodás útján történő rezsivédelmi szolgáltatás költségvetési ellentételezésre Kormány által meghatározott feltételekkel. gazdasági társaság Megállapodás vagy közszolgáltatási szerződés szerint a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal által validált kérelem alapján legfeljebb a miniszter által jóváhagyott mértékben és legfeljebb a kormány-
határozatban előírt összegig.
Egy összegben vagy részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel.
16. 402240 20 Rezsivédelmi készletezési szolgáltatás ellentételezése
17. 402251 1 Rezsivédelmi készletezési szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások Az előirányzat forrást biztosít kormányrendelet útján történő kijelölés, valamint megállapodás alapján a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség részére a rezsi- védelmi földgáz készletezési szolgáltatás biztosításáért járó vissza nem térítendő ellentételezés kifizetésére a különleges földgázkészlet létrehozásával és fenntartásával kapcsolatos, a miniszter által jóváhagyott valamennyi kiadásra. Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség Megállapodás alapján a miniszter által jóváhagyott kiadásokra legfeljebb a kormány-
határozatban előírt ütemezésben és összegig.
előleg biztosítható Egy összegben vagy részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel.
18. 403273 21 Ipari fogyasztók veszélyhelyzeti rezsitámogatása
19. 403284 1 Ipari fogyasztók veszélyhelyzeti rezsitámogatásával összefüggő kiadások Az előirányzat forrást biztosít a kormányrendelet alapján a meghatározott ipari fogyasztókkal villamosenergia- vásárlási szerződéssel rendelkező villamosenergia- kereskedők számára, akik a kormányrendeletben meghatározott hatósági ár alkalmazása folytán az egyedi szerződésekben meghatározott árnál alacsonyabban, a kormányrendeletben meghatározott áron értékesítik a villamos energiát 2023. július 1. napja és 2023. december 31. napja között. A forrás a villamosenergia-kereskedő által alkalmazott hatósági ár és az egyedi szerződésekben szereplő fix ár vagy az árfixálás alapján meghatározott fixált ár közötti pozitív különbség ellentételezésére használható fel. gazdasági társaság A Magyar Energia és Közmű- szabályozási Hivatal által validált kérelem alapján. Részletekben, idő-
vagy teljesítésarányos kifizetéssel.
20. 404073 22 Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap
21. 404095 2 Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap kiadásai Az előirányzat célja a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 2. § 34. pontja szerinti Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap működtetése érdekében Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapról szóló 24/2023. (XII. 13.) EM rendelet szerint a víziközmű-szolgáltató társaságoknak megállapított ellentételezés végrehajtása. Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapból ellentételezésre jogosult víziközmű-szolgáltatók A Víziközmű-
fejlesztési és Ellentételezési Alapról szóló 24/2023. (XII. 13.) EM rendelet 4. § (1) bekezdése és 1. melléklet 2. pontjában foglaltak szerint.
Részletekben, időarányosan. Nemzeti Vízművek Zrt.