A jogszabály mai napon ( 2024.05.06. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

69/2023. (III. 10.) Korm. rendelet

a Tanítsunk Magyarországért Program folytatása érdekében a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány, valamint a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság kijelöléséről és feladatairól

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány a Tanítsunk Magyarországért Programmal (a továbbiakban: Program) kapcsolatos feladatok megvalósítására a Tanítsunk Magyarországért Alapítványt (a továbbiakban: TMA) és a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (a továbbiakban: NTK) jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feladat ellátása magában foglalja a TMA vonatkozásában az alábbi feladatokat:

a) a Program céljaira és szakmai tartalmára vonatkozó javaslattétel megküldése az NTK felé,

b) javaslattétel az NTK-nak a Programban részt vevő partnerek, úgymint egyetemek és mentorok, középiskolák, általános iskolák és mentoráltak, szakképzési centrumok és vállalati partnerek bevonására,

c) az NTK-val együttműködve a tananyag, a kurzusok és a mentori programok megalkotása, azok magas szintű minőségének biztosítása,

d) az NTK-val együttműködve szakmai segítségnyújtás az egyetemeknek a mentorok toborzásához,

e) a Program megfelelő népszerűsítése, az NTK javaslata alapján,

f) javaslattétel a Program éves költségvetésének összeállítására, valamint

g) a Program megvalósításához kapcsolódó elemzések, kutatások, értékelések és hatásvizsgálatok elkészítése és az NTK felé ezek rendelkezésre bocsátása.

(3) Az (1) bekezdés szerinti feladat ellátása magában foglalja az NTK vonatkozásában az alábbi feladatokat:

a) a Program céljainak és szakmai tartalmának meghatározása,

b) együttműködések lebonyolítása magyarországi partnerekkel, úgymint egyetemekkel, középiskolákkal, általános iskolákkal, szakképzési centrumokkal és vállalati partnerekkel,

c) általános és középiskolai mentorprogram lebonyolítása,

d) a Program éves költségvetésének összeállítása, a TMA és a 2. § szerinti kormánybiztos bevonásával és javaslatainak figyelembevételével,

e) utazási támogatás nyújtása a Program résztvevői számára,

f) ösztöndíjak juttatása a Programban részt vevők számára,

g) a Program céljainak eléréséhez szükséges toborzási és kommunikációs, ismeretterjesztő tevékenységek végzése, rendezvények, események szervezése és támogatása, kiadványok megjelentetése,

h) az NTK többi szakmai programjával való együttműködési lehetőségek kialakítása a TMA bevonásával,

i) a Program megvalósításához kapcsolódó szakmai beszámolók elkészítése,

j) vállalati mentorprogram szervezése, amely során a vállalatok megnyitják üzemeiket a diákok előtt, betekintést engedve az ott zajló munkába.

2. § (1) Az 1. § szerinti feladatokat a kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1589/2022. (XI. 30.) Korm. határozattal kinevezett, a Tanítsunk Magyarországért Program koordinációjáért felelős kormánybiztossal együttműködve látják el a megvalósításért felelős szervezetek.

(2) Az NTK és a TMA a tárgyév január 31-éig évente megállapodnak az adott évi programterv alapján a költségvetési források mértékéről és felhasználásának rendjéről.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

4. § (1) Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: IFKA) a Program megvalósítása során a tulajdonába került és a Program megvalósításához szükséges eszközöket és szellemi alkotásokat, védjegyeket, szellemi termékeket és a kapcsolódó tulajdonjogokat, használati jogokat, amelyekre az NTK igényt tart, és a feladat szakmai megvalósításához feltétlenül szükséges, ingyenesen átadja az e rendelet hatálybalépését követő 30. napig.

(2) Az IFKA a Program 2023. évi megvalósításához biztosított forrást több ütemben utalja át az NTK részére. Az IFKA a Program elszámolással érintett részösszegére vonatkozó elszámolást az e rendelet hatálybalépését követő 30. napig benyújtja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal részére, amely intézkedik az elszámolás legkésőbb 2023. május 31-éig történő elfogadása érdekében. Az IFKA az elszámolás elfogadását követően 5 munkanapon belül a forrás fennmaradó részét átadja az NTK részére. Az IFKA a Program elszámolással nem érintett részösszegét az e rendelet hatálybalépését követő 30. napig átutalja az NTK részére.

(3) Az e rendelet hatálybalépését megelőzően megkötött, a Programhoz kapcsolódó feladatok korábbi ellátásából adódó, átadásra nem kerülő szerződések elszámolási kötelezettségeit az IFKA a továbbiakban is teljesíti.

(4) A 2023. évre vonatkozó, 2. § (2) bekezdése szerinti megállapodásnak legkésőbb az e rendelet hatálybalépését követő 30. napig kell megtörténnie.

5. § *