A jogszabály mai napon ( 2024.05.06. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

102/2023. (III. 29.) Korm. rendelet

a Magyarország földgázkitermelésének növelésére irányuló egyes beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházások kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)-c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a 2. mellékletben meghatározott beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházások) függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez szükségesek,

b) a Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra vonatkoznak,

c) a 2. mellékletben a Beruházások helyszíneként megjelölt ingatlanokat és az azokból a telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokat érintik.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a 2. melléklet szerinti Beruházásokat.

2. § A Beruházásokkal összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

3. § (1) A Beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - az előzetes vizsgálati eljárás és a környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével, illetve ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - tizenöt nap.

(2) A Beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc nap.

4. § A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben a 2. melléklet szerinti főispánokat jelöli ki koordinációs feladatokat ellátó főispánként.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

6. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell. A folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben - a 3. § szerinti kivételekkel - a döntést az e rendelet hatálybalépését követő tizenöt napon belül, a szakhatósági döntést nyolc napon belül meg kell hozni.

1. melléklet a 102/2023. (III. 29.) Korm. rendelethez

A Beruházásokkal összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások, ideértve a zajvédelemre vonatkozó hatósági eljárásokat is,

4. természetvédelmi hatósági eljárások, ideértve a helyi jelentőségű védett természeti területre vonatkozó hatósági eljárásokat is,

5. hulladékgazdálkodási hatósági eljárások,

6. útügyi hatósági eljárások,

7. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

8. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

9. helyi vízgazdálkodási hatósági eljárások,

10. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

11. földvédelmi hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. földmérési hatósági eljárások,

14. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

15. tűzvédelmi hatósági eljárások,

16. közegészségügyi hatósági eljárások,

17. hírközlési hatósági eljárások,

18. műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

19. erdészeti hatósági eljárások,

20. bányafelügyeleti engedélyezési eljárások, a szolgalomalapításra irányuló eljárások kivételével,

21. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

22. régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások,

23. közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

24. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyezési eljárások,

25. területrendezési hatósági eljárások,

26. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

27. légügyi engedélyezési eljárások,

28. azok az 1-27. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

29. az 1-28. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2. melléklet a 102/2023. (III. 29.) Korm. rendelethez

A Beruházások, valamint a kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánok

A B C
1. A beruházás megnevezése A beruházással érintett ingatlan helyrajzi száma Koordinációra kijelölt főispánok
2. A somogyi terület inert gáz termelésének intenzifikálására irányuló beruházás Bélavár közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0141/5, 0141/8, 0141/7, 0140, 0137/2, 0137/1, 0122/2, 0126, 0122/1, 0103/2, 0102, 097, 098, 099/1, 099/2, 0100, 0122/2, 0129/1, 0158/1, 0158/2, 0163 helyrajzi számú ingatlanok,

Somogyudvarhely közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 046/18, 046/17, 046/20, 029, 028/21, 015, 013/1, 013/2, 013/3, 013/4, 013/5, 013/6, 013/7, 013/8, 011, 010/13, 010/23, 010/12, 010/11, 010/10, 010/9, 010/8, 010/7, 010/6, 010/5, 09, 08/16, 08/15, 08/14, 08/13, 08/12, 08/11, 08/10, 0158, 0157/5, 0157/4, 0157/3, 0159, 0160/23, 0160/22, 0160/14, 0160/13, 0160/12, 0160/11, 0160/10, 0160/9, 0160/8, 0160/7, 0160/6, 0160/5, 0162, 0165/11, 0165/12, 0165/13, 0155, 0133/7, 0132, 0131/4, 0130, 0129, 0128, 0125, 0124, 099, 098, 097, 096, 095, 090, 088/4 helyrajzi számú ingatlanok,

Berzence közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0183, 0184, 0189/13, 0189/14, 0189/8, 0192, 0194/16, 0194/15, 0194/14, 0194/13, 0194/12, 0194/11, 0194/10, 0194/9, 0194/8, 0194/7, 0194/6, 0194/5, 0194/4, 0194/3, 0194/2, 0194/1, 0201/6, 0201/2, 0202, 0203/1, 0203/2, 0203/3, 0208/17, 0208/16, 0208/15, 0209, 0210/4, 0210/3, 0195/4, 0195/3, 0195/2 helyrajzi számú ingatlanok,

Vízvár közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 045/4, 045/10, 045/9, 045/8, 045/7, 045/6, 045/5, 054, 055/1, 042, 027/1, 026, 021/4, 020, 018/2, 018/4, 018/3, 08, 02/6, 02/4, 03, 04, 05/2, 0164/2, 0164/3, 0164/12 helyrajzi számú ingatlanok,

Babócsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0165, 0166/1 helyrajzi számú ingatlanok,

Csokonyavisonta közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0581, 0582, 0578/43 helyrajzi számú ingatlanok.
Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
3. Biharkeresztes-6 és -19 gázkutak bekötése Berekböszörmény közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 091, 0111, 0113/10, 0113/11, 0113/12, 0113/14, 0113/15, 0113/19, 0113/2, 0113/20, 0113/22, 0113/24, 0113/25, 0113/7, 0113/8, 0113/9, 089/1, 089/5, 092/1, 092/2 helyrajzi számú ingatlanok,

Körösszegapáti közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0122, 0137, 0451, 0455, 0457, 0459, 0113/1, 0113/2, 0116/1, 0116/2, 0121/2, 0121/8, 0123/11, 0123/12, 0123/13, 0123/14, 0123/15, 0123/16, 0123/17, 0123/4, 0123/5, 0126/12, 0126/13, 0129/2, 0129/3, 0129/4, 0129/5, 0134/2, 0134/4, 0138/3, 0140/2, 0140/6, 0140/7, 0140/9, 0438/1, 0449/15, 0449/16, 0449/17, 0458/4 helyrajzi számú ingatlanok,

Körösszakál közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 068, 076, 077, 078, 082, 085, 087, 092, 0112, 0118, 0115/15, 0116/1, 0116/20, 0116/35, 0120/5, 0120/7, 0120/8, 067/1, 069/1-8-ig, 073/1, 073/2, 086/2, 096/3, 096/4 belterület 304, zártkert 718, 732, 780, 781, 825, 826, 827, 890, 891, 892, 915, 936, 937, 938, 955, 958 helyrajzi számú ingatlanok,

Magyarhomorog közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 064, 069, 080, 089, 05/2, 0106/30, 0107/2, 0107/28, 0107/29, 0107/30, 0107/31, 0107/33, 034/9, 034/10, 067/1, 071/5, 085/1, 085/2, 091/9, 091/10, 091/11, 096/2, 097/11, 097/20, 097/31, 097/5, 097/7 helyrajzi számú ingatlanok,

Komádi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0491, 0499, 0501, 0506, 0508, 0511, 0545, 0555, 0591, 0475/3, 0487/3, 0487/5, 0488/10-20-ig, 0488/39,
0488/56-66-ig, 0488/96, 0488/109, 0488/110, 0492/59, 0498/4, 0498/5, 0500/3, 0507/5, 0510/6, 0514/19, 0518/1, 0518/2, 0518/4, 0520/4, 0520/5, 0520/6, 0522/1, 0522/2, 0522/14, 0527/19, 0527/20, 0557/5, 0557/19, 0557/20, 0557/23, 0557/24, 0557/37, 0557/38, 0557/39, 0557/40, 0557/41, 0557/42, 0557/43, 0558/5, 0558/56, 0559/2, 0567/3, 0578/3, 0586/3, 0590/2, 0590/3 helyrajzi számú ingatlanok.
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
4. Páhi-2 jelű gázkút bekötése Csengőd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0350/2, 0357, 0358/3, 0358/4, 0358/5, 0358/6 helyrajzi számú ingatlanok,

Kaskantyú közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 08, 010/32, 010/35, 010/41, 011/60, 011/65, 07/106, 09/71 helyrajzi számú ingatlanok,

Kiskőrös közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0190/76, 0198/78, 0199, 0201/33, 0203, 0211/1, 0226, 0228, 0230, 0232/68, 0244/1, 0244/2, 0244/3, 0244/4, 0254, 0256, 0296/1, 0304/7, 0311/10, 0190/64, 0190/65, 0190/66, 0190/69, 0190/70, 0190/72, 0190/73, 0190/74, 0190/75, 0190/77, 0191, 0197/31, 0197/83, 0198/22, 0198/24, 0198/25, 0198/26, 0198/27, 0198/34, 0200/47, 0200/48, 0201/30, 0201/31, 0201/34, 0201/35, 0201/36, 0201/37, 0202/56, 0206/70, 0206/71, 0206/72, 0206/73, 0206/74, 0206/75, 0206/76, 0206/77, 0206/79, 0207/11, 0207/12, 0207/13, 0207/15, 0207/16, 0207/17, 0207/18, 0207/19, 0207/2, 0207/21, 0207/22, 0207/23, 0207/24, 0224/18, 0224/35, 0224/40, 0224/42, 0224/45, 0224/47, 0224/48, 0224/49, 0224/50, 0224/53, 0224/54, 0224/55, 0224/56, 0224/57, 0224/60, 0224/61, 0224/62, 0224/63, 0224/64, 0224/65, 0224/66, 0224/67, 0224/68, 0224/69, 0224/70, 0224/71, 0224/72, 0224/73, 0224/74, 0224/75, 0224/76, 0224/77, 0224/78, 0224/79, 0224/80, 0224/81, 0227/27, 0227/28, 0227/29, 0227/30, 0227/31, 0227/7, 0227/9, 0231/102, 0231/103, 0231/43, 0231/49, 0231/50, 0231/51, 0231/52, 0231/53, 0231/61, 0231/62, 0231/68, 0231/69, 0231/71, 0231/88, 0231/89, 0231/90, 0232/10, 0232/11, 0232/12, 0232/13, 0232/14, 0232/15, 0232/16, 0232/17, 0232/18 ,0232/19, 0232/20, 0232/21, 0232/22, 0232/23, 0232/24, 0232/25, 0232/26, 0232/27, 0232/28, 0232/29, 0232/3, 0232/30, 0232/31, 0232/32, 0232/4, 0232/43, 0232/44, 0232/45, 0232/46, 0232/47, 0232/5, 0232/6, 0232/7, 0232/8, 0232/9, 0253/23, 0253/62, 0253/63, 0253/64, 0253/65, 0253/66, 0253/67, 0253/68, 0253/78, 0253/79, 0253/80, 0253/81, 0255/111, 0255/112, 0255/70, 0257/10, 0257/109, 0257/110, 0257/15, 0257/16, 0257/168, 0257/169, 0257/17, 0257/170, 0257/171, 0257/199, 0257/208, 0257/52, 0257/53, 0257/7, 0257/8, 0257/9, 0311/16, 0311/17, 0311/7, 0311/83, 0311/84, 0311/185, 0311/186 helyrajzi számú ingatlanok,

Soltvadkert közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0401/107, 0415/80, 0417, 0422/2, 0425/107, 0427/2, 0429/2, 0449, 0454/3, 0456/1, 0401/104, 0401/108, 0401/109, 0401/128, 0401/129, 0401/130, 0401/131, 0415/10, 0415/39, 0415/66, 0415/67, 0415/85, 0415/86, 0425/151, 0425/152, 0425/83, 0435/14, 0435/15, 0435/2, 0435/41, 0448/31, 0452/11, 0452/15, 0452/16, 0452/23, 0452/24, 0455/113, 0455/114, 0455/121, 0455/96, 0455/97, 0455/98, 0456/4 helyrajzi számú ingatlanok.
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
5. Püspökladány-4 jelű gázkút bekötése Kaba közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 011, 012, 028, 029, 031, 065, 0107, 0168, 0172, 0109/1, 0109/2, 0114/1, 0114/12, 0114/13, 0114/14, 0114/15, 0114/16, 0114/17, 0114/18, 0114/19, 0114/20, 0114/21, 0114/22, 0114/23, 0114/24, 0114/25, 0114/26, 0114/27, 0114/28, 0114/29, 0114/4, 0164/10, 0164/13, 0164/18, 0164/19, 0164/20, 0164/21, 0164/22, 0164/23, 0164/24, 0164/25, 0164/26, 0164/28, 0164/29, 0164/30, 0164/31, 0164/38, 0164/39, 0164/40, 0164/41, 0164/42, 0164/43, 0164/44, 0171/4, 0178/19, 0178/21, 0178/22, 0178/23, 0178/24, 027/1, 034/1, 034/2, 034/3, 038/5, 038/6, 038/7, 038/8, 038/9, 067/12, 067/13, 067/14, 068/1, 070/6, 070/8, 071/12, 071/3, 071/4, 071/8, 071/9, 072/3, 072/4, 072/9, 073/1, 076/1, 076/3, 076/9, 076/10, 076/11, 076/12, 076/13, 076/14, 076/15, 076/16, 076/17, 076/18, 076/19, 076/20, 076/21, 076/22, 076/23, 076/24, 076/25, 076/26, 076/27, 076/28, 076/29, 076/30, 076/5, 089/1, 091/1, 091/18, 091/19, 091/2, 094/11, 094/12, 094/13, 094/16, 094/17, 094/18, 094/19, 094/20, 094/21, 094/22, 094/23, 094/24, 094/25, 094/26, 094/27, 094/28, 094/29, 094/4, 094/8, 094/2, 0172 helyrajzi számú ingatlanok,

Nádudvar közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0193/5, 0284/5, 0284/6, 0285/1 helyrajzi számú ingatlanok,

Püspökladány közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0105, 0108, 0117, 0100/39, 0100/40, 0100/41, 0100/42, 0100/43, 0100/65, 0100/66, 0100/67, 0102/27, 0102/28, 0102/29, 0102/30, 0103/2, 0106/13, 0110/2, 0110/3, 0111/20, 0111/21, 0111/22, 0111/23, 0111/24, 0111/25, 0111/26, 0111/27, 0111/47, 0111/49, 0111/50, 0111/51, 0111/53, 0111/54, 0111/55, 0111/57, 0111/58, 0111/59, 0111/60, 0111/61, 0111/62, 0111/63, 0112/1, 0112/10, 0112/19, 0112/20, 0112/21, 0112/22, 0112/23, 0112/24, 0112/25, 0112/26, 0112/27, 0112/33, 0112/4, 0112/40, 0112/41, 0112/42, 0112/43, 0112/5, 0112/6, 0112/7, 0113/2, 0117 helyrajzi számú ingatlanok.
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
6. Rinyaújlak-D-1 kút termelésbe állítása Csokonyavisonta közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0499/15, 0499/14, 0512/3, 0512/2, 0513, 0514/3, 0514/4, 0531/1, 0531/6, 0531/5, 0531/4, 0532, 0534, 0535, 0536/2, 0524, 0568/1, 0570, 0576/4, 0576/7, 0576/8, 0576/9, 0577, 0578/43, 0582 helyrajzi számú ingatlanok,

Komlósd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 036/5, 036/4, 036/3, 034, 033/9, 032, 023/1, 025 helyrajzi számú ingatlanok,

Babócsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0167/2, 0167/11, 0170, 0172/21, 0172/20, 0172/19, 0172/18, 0172/17, 0172/16, 0172/7, 0172/8, 0172/13, 0172/14, 0172/10, 0172/11, 0172/12 helyrajzi számú ingatlanok.
Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
7. Forráskút-13 mezőfejlesztő fúrás Balástya közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0276/1, 0272/58, 0272/59, 0276/53, 0276/50 helyrajzi számú ingatlanok. Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
8. Endrőd-É-20 és Endrőd-É-21 mezőfejlesztő fúrások Gyomaendrőd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 02702/7, 02705, 02710/5, 02693/6, 02698, 02699, 02696, 02710/2, 02697, 02693/5 helyrajzi számú ingatlanok. Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
9. Álmosd-É-3 kutatófúrás és bekötése Álmosd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 096/13 helyrajzi számú ingatlan. Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
10. Monostorpályi-D-2 kutatófúrás és bekötése Monostorpályi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 013/35, 014, 015/1, 015/3, 015/4, 015/5, 015/6, 015/7, 015/8, 015/9, 015/13, 015/14, 015/15, 015/16, 016/2, 017, 018/3, 018/24, 018/25, 018/26, 018/27, 018/52 helyrajzi számú ingatlanok,

Hosszúpályi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 057/3, 057/1, 059/5, 059/4, 059/2, 059/1, 061/3, 061/4, 061/5, 061/6, 061/9, 069/2, 069/5 helyrajzi számú ingatlanok.
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
11. Komádi-K-11, Komádi-K-8 kutatófúrások és bekötése Komádi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0597/1, 0660/2, 0660/31, 0643, 0671/4, 0671/5, 0671/32, 0671/33, 0671/35, 0671/56, 0671/55, 0671/54, 0671/53, 0671/52, 0671/51, 0671/50, 0714/2, 0714/4, 0728/1, 0726, 0725/8, 0725/7, 0725/6, 0725/5, 0725/4, 0724/2, 0720/6, 0720/3, 0720/2, 0511, 0545, 0474/7, 0474/3, 0475/3, 0516/3, 0516/4, 0518/7, 0518/9, 0518/14, 0518/13, 0518/16, 0522/11, 0522/10, 0522/9, 0522/8, 0522/4, 0522/15, 0542, 0526/26, 0526/25, 0526/32, 0526/31, 0526/11, 0527/22, 0527/20, 0511, 0542, 0671/6, 0671/7, 0725/8 helyrajzi számú ingatlanok. Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
12. Komádi-54 kutatófúrás és bekötése Komádi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0532/58, 0532/59, 0532/3, 0532/51, 0532/49 helyrajzi számú ingatlanok. Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
13. Komádi-56 kutatófúrás és bekötése Komádi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 0532/26, 0532/25, 0532/27, 0532/5, 0532/29, 0532/8, 0532/36 helyrajzi számú ingatlanok. Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán
14. Endrőd-É-22 kutatófúrás Gyomaendrőd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint külterület 02691/9, 02690, 02684/5, 02684/4, 02684/8, 02684/7, 02705, 02716/9, 02716/10, 02716/13, 02716/5, 02691/13, 02692, 02693/7, 02693/6, 02698, 02699, 02702/7, 02710/5, 02716/7, 02716/8, 02716/11, 02684/6 helyrajzi számú ingatlanok. Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán