A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2024.XII.31. - 2024.XII.31.)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

112/2023. (III. 31.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet idején a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának kérdéseiről szóló 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet végrehajtásának szabályairól

A Kormány – az energiaszektort érintő európai uniós szankciók és a szomszédos országban folyó háborúból eredő infláció által a magyar háztartásokat sújtó energiaár-növekedés okozta terhek csökkentése érdekében – elkötelezett a háztartási méretű kiserőművek minél szélesebb körben való elterjedésének támogatása mellett, ezért arra is tekintettel, hogy a hálózati fejlesztések első üteméhez az Európai Unió a szükséges forrásokat biztosítani fogja, az alábbi rendeletet alkotja.

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt

a) a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vet. vhr.) 4. §-ában és 5. § (4)–(6) bekezdésében foglalt rendelkezésektől eltérően, és

b) a veszélyhelyzet idején a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának kérdéseiről szóló 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet] végrehajtása során

az e rendeletben meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) A 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésétől eltérően a 2022. november 1. napját megelőzően tett igénybejelentések alapján megvalósított háztartási méretű kiserőművek a közcélú hálózatra az elosztói szabályzatban rögzített feltételekkel betáplálhatnak.

(3) A közcélú hálózati betáplálást korlátozó műszaki megoldás szabályait az elosztói szabályzat tartalmazza, a korlátozó műszaki megoldás szabályainak meghatározása során a rugalmassági szolgáltatás igénybevételének lehetőségét is figyelembe kell venni.

2. § (1) A 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet 4. §-ától eltérően a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő betáplálásának lehetősége ideiglenes felfüggesztésének – indokolt esetben részleges – megszüntetéséről az egyes áramkörök terhelhetősége figyelembevételével a Kormány a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) javaslatára rendeletben dönt. Az elosztó hálózati engedélyes megvizsgálja, és adatot szolgáltat a Hivatal és az átviteli rendszerirányító számára arról, hogy a háztartási méretű kiserőművek betáplálása szempontjából mely kisfeszültségű transzformátorok mely áramköreinek zárolását indokolt fenntartani.

(2) Az elosztó hálózati engedélyes az (1) bekezdés szerinti vizsgálat alapján tervet készít azokról az intézkedésekről, amelyek a kisfeszültségű transzformátor zárolásra javasolt áramköre zárolásának feloldásához szükségesek, és a tervet megküldi a Hivatalnak és az átviteli rendszerirányítónak. A terv tartalmazza az intézkedések leírását és végrehajtásának ütemezését. Az elosztó hálózati engedélyes a terv elkészítése során az infrastrukturális fejlesztések mellett az elosztói rugalmassági szolgáltatások és a rugalmas csatlakozási szerződések igénybevételének lehetőségét is megvizsgálja.

(3) Az átviteli rendszerirányító az elosztó hálózati engedélyesek által szolgáltatott adatok és a villamosenergia-rendszer egésze szempontjainak vizsgálata alapján megküldi a zárolás feloldására vonatkozó álláspontját a Hivatal részére.

(4) A Hivatal a hálózati engedélyesek által az (1) és (3) bekezdés alapján megadott adatok alapján jelentést készít, melyet a honlapján közzétesz. A jelentés tartalmazza

a) a zárolt és zárolás alól feloldani javasolt áramköröket és

b) a zárolt áramkörök feloldásához szükséges intézkedések összefoglaló leírását, valamint az intézkedések ütemezését.

(5) A Hivatal a (4) bekezdés szerinti jelentése alapján javaslatot tesz az energiapolitikáért felelős miniszternek a zárolt áramkörök feloldására. A Hivatal indokolt javaslata tartalmazza azokat az áramköröket, amelyek esetén

a) indokolt a zárolás fenntartása, és

b) a zárolás feloldható.

(6) Az energiapolitikáért felelős miniszter a javaslat benyújtását követő harminc napon belül tájékoztatja a Hivatalt a Kormány döntéséről.

(7) Az elosztó hálózati engedélyes, az átviteli rendszerirányító és a Hivatal az e §-ban foglalt feladatát háromhavonta teljesíti addig, ameddig a Kormány meghozza az (1) bekezdés szerinti rendeletét.

3. § *  (1) A 2. § (1) bekezdése szerinti rendelet hatálybalépését és az adott áramkör zárolásának feloldását követően a háztartási méretű kiserőmű által termelt villamos energia közcélú hálózatba történő betáplálását az elosztó hálózati engedélyes engedélyezi a Hivatal (4) bekezdés szerinti jelentése alapján az elosztói szabályzatban rögzített feltételekkel és a zárolás feloldását megalapozó hálózati műszaki feltételek figyelembevételével. * 

(2) A 2. § (1) bekezdése szerinti rendelet hatálybalépését követően az elosztó hálózati engedélyes az elosztói szabályzatban meghatározott szabályok szerint javaslatot tesz az áramkör zárolására vagy zárolás alóli feloldására vonatkozóan, és hathavonta megküldi a Hivatalnak és az átviteli rendszerirányítónak.

(3) Az átviteli rendszerirányító az elosztó hálózati engedélyesek által szolgáltatott adatok és a villamosenergia-rendszer egésze szempontjainak vizsgálata alapján az elosztó hálózati engedélyesek (2) bekezdés szerinti javaslatának kézhezvételét követő 10 napon belül megküldi a zárolásra vagy a zárolás feloldására vonatkozó álláspontját a Hivatal részére.

(4) A Hivatal a hálózati engedélyesek által a (2) és (3) bekezdés alapján megadott javaslatok alapján az elosztó hálózati engedélyes (2) bekezdés szerinti javaslata kézhezvételétől számított harminc napon belül jelentést készít, amely tartalmazza

a) a zárolt és zárolás alól feloldható áramköröket és

b) a zárolt áramkörök feloldásához szükséges intézkedések összefoglaló leírását, valamint az intézkedések ütemezését.

(5) A Hivatal a (4) bekezdés szerinti jelentése alapján a (4) bekezdés szerinti határidőig a honlapján elérhetővé teszi a zárolt és zárolás alól feloldott áramkörök listáját.

(6) Az elosztó hálózati engedélyes az adott áramkör (4) bekezdés szerinti határidőt követő kilencven napon belül tervet készít azokról az intézkedésekről, amelyek a kisfeszültségű transzformátor adott áramköre zárolásának feloldásához szükségesek, és a tervet tájékoztatásul megküldi a Hivatalnak. A terv tartalmazza az intézkedések leírását és végrehajtásának ütemezését. Az elosztó hálózati engedélyes a terv elkészítése során az infrastrukturális fejlesztések mellett az elosztói rugalmassági szolgáltatások és a rugalmas csatlakozási szerződések igénybevételének lehetőségét is megvizsgálja.

(7) Ha a zárolt áramkörön végrehajtott intézkedést követően a Hivatal (5) bekezdés szerinti jelentése alapján a zárolt áramkör feloldásra kerül, akkor erről a hálózati engedélyes az adott áramkörre vonatkozóan korábban visszwatt védelemmel csatlakoztatott háztartási méretű kiserőmű felhasználóját és azt az igénybejelentőt, aki a bejelentett igényre adott érvényes ajánlattal vagy műszaki gazdasági tájékoztatóval rendelkezik, a feloldás időpontját követő harminc napon belül értesíti.

(8) Ha az igénybejelentő a (7) bekezdés szerinti értesítést követően kérelmet nyújt be az elosztó hálózati engedélyeshez, az elosztó hálózati engedélyes az elosztói szabályzatban rögzített feltételekkel biztosítja a közcélú hálózatra történő betáplálás lehetőségét a zárolás feloldását megalapozó hálózati műszaki feltételek figyelembevételével. A hálózati csatlakozási szerződés módosítására a Vet. vhr. ellátási szabályzatok rendelkezései alkalmazandók.

4. § (1) *  Az elosztó hálózati engedélyes a kisfeszültségű transzformátorok zárolt áramköreire vonatkozóan és a 3. § (6) bekezdése szerinti tervről háromhavonta adatot szolgáltat a Hivatal számára.

(2) A Hivatal az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján hat havonta tájékoztatja az energiapolitikáért felelős minisztert a zárolt áramkörök számáról és a zárolás feloldása érdekében tervezett intézkedések végrehajtásáról és ütemezésükről.

(3) A Hivatal az elosztó hálózati engedélyes kisfeszültségű transzformátorok zárolt áramköreire vonatkozóan adott adatszolgáltatásában foglalt beavatkozások indokoltságát, ütemezését a terv bekérésével mintavételezéssel ellenőrzi. Az ellenőrzés eredményéről hathavonta tájékoztatja az energiapolitikáért felelős minisztert.

5. § *  A kisfeszültségű transzformátor áramkörének zárolásához szükséges transzparens, objektív műszaki feltételeket és modellezési módszertant az elosztói szabályzat határozza meg. Az elosztói szabályzatba foglalt rendelkezések kiterjednek az egyes áramkörök zárolására vonatkozó javaslat kialakítása során figyelembe veendő szempontokra és a szempontok figyelembevételének módjára. Az egyes áramkörök zárolására vonatkozó javaslat kialakítása során figyelembe kell venni

a) a mérés eredményeit,

b) a zároláshoz szükséges küszöbértéket,

c) a panaszbejelentések figyelembevételének módját és

d) a rugalmassági szolgáltatás igénybevételének vizsgálatát.

6. § (1) *  A 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az e rendelet hatálybalépésekor már meglévő háztartási méretű kiserőmű 2022. október 31. napját követően, de a 2. § (1) bekezdése szerinti rendelet hatálybalépését megelőzően benyújtott igénybejelentés alapján e rendelet hatálybalépését követően megvalósított teljesítménybővítést követően nem jogosult a közcélú hálózatba betáplálni a hálózati csatlakozás szerződésének 3. § (8) bekezdése szerinti módosításáig.

(2) Az elosztó hálózati engedélyes a betáplálás lehetőségéről harminc napon belül értesíti azt az igénybejelentőt, aki igénybejelentését 2022. november 1. napját követően és a 2. § (1) bekezdése szerinti rendelet hatálybalépését megelőzően nyújtotta be, ha igénybejelentése olyan áramkörre vonatkozott, amelyet a 2. § (1) bekezdése szerinti rendelet feloldott a zárolás alól.

(3) Az elosztó hálózati engedélyesek az elosztói szabályzat módosítására irányuló javaslatukat 2023. június 30. napjáig benyújtják a Hivatal számára jóváhagyásra.

(4) A 2. § (2) bekezdése szerinti vizsgálatot és adatszolgáltatást az elosztó hálózati engedélyes első alkalommal 2023. július 31. napjáig teljesíti.

(5) Az átviteli rendszerirányító a 2. § (3) bekezdése szerinti álláspontját először 2023. augusztus 15. napjáig küldi meg.

(6) A Hivatal a 2. § (5) bekezdése szerinti javaslatát először 2023. augusztus 31. napjáig teszi meg.

(7) Az elosztó hálózati engedélyes a 4. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatást először a 2. § (1) bekezdése szerinti rendelet hatálybalépését követő három hónapon belül teszi meg.

(8) A Hivatal a 4. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatását először az elosztó hálózati engedélyesek 4. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatását követő harminc napon belül teszi meg.

(9) *  Az elosztó hálózati engedélyes a 3. § (2) bekezdése szerinti javaslatát először 2024. június 30. napjáig teszi meg.

7. § * 

8. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

(2) A 7. § 2024. december 31. napján lép hatályba.

9. § Ez a rendelet 2025. január 1. napján hatályát veszti.