A Kúria megállapítja, hogy a Pfv.21.242/2022/6. számú, jogegységi panasszal támadott ítélet jogkérdésben eltér a Pfv.20.593/2019/8., Pfv.20.861/2020/8., Pfv.20.041/2021/12., Pfv.20.913/2013/7., Pfv.21.817/2013/6., Pfv.21.382/2015/4., Pfv.20.291/2018/7., Pfv.20.364/2018/7., Pfv.21.038/2018/11., Pfv.21.119/2018/8., Pfv.21.272/2019/8., Pfv.20.587/2020/5., Pfv.21.800/2013/6. számú felülvizsgálati ügyben meghozott – és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett – határozatoktól.
Az eltérés nem volt indokolt.
A Kúria a bíróságokra nézve kötelező jogértelmezésként megállapítja, hogy
1. a mobiltelefon-átjátszó torony létesítésével okozott kár megtérítése iránt indított perekben a zavarás szükségessége, illetve a felróhatóság hiányának bizonyítatlansága az alperes károkozó terhére esik, az eljárásjogi jogkövetkezményeknek ehhez kell igazodniuk;
2. a mobiltelefon-átjátszó torony létesítése miatt keletkezett félelemérzetet mint tényt az ingatlan forgalmi értékének csökkenése körében, a vagyoni kárigény érvényesítése esetén is értékelni kell;
3. az ingatlan forgalmi értékének csökkenése mint kár a bíróság szakértelme hiányában olyan – a károkozás időpontjára vetítetten vizsgálandó – szakkérdés, amelynek megítélése szakértői kompetencia körébe tartozik;
4. az építésügyi – közigazgatási jogi – szabályok megtartása önmagában nem jelenti azt, hogy az alperes eljárása polgári jogi értelemben sem volt jogellenes.
Az indokolatlan eltérésre figyelemmel a jogegységi panasszal támadott ítéletet hatályon kívül helyezi, és a Kúria felülvizsgálati tanácsát új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
A jogegységi panasz elbírálásával összefüggésben felmerült költséget az állam viseli, a felperesek ezért az illetékes adóhatóságtól az általuk megfizetett 3 500 000 (hárommillió-ötszázezer) forint illeték visszatérítését kérhetik.
A Pfv.21.242/2022/6. számú ítélet és bármely más határozat eltérő jogértelmezése a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozható.
A Kúria elrendeli határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
[1] A felperesek a város neve utca neve lakói, illetve az ottani ingatlanok tulajdonosai, az alperes mobiltelefon-átjátszó tornyok létesítésével is foglalkozó távközlési szolgáltató, gazdasági vállalkozás.
[2] A felperesek tulajdonában álló ingatlanok, valamint az város neve, utca neve házszám alatti ingatlan (a továbbiakban: perbeli ingatlan) is kertvárosi, családi házas beépítésű övezetben fekszenek, ahol a szükségszerű villanyoszlopokon és elektromos légvezetékeken túl 2010-ben tetőn kívüli építményként kizárólag a kémények jelentek meg. A perbeli ingatlan a környezetébe illeszkedett, építészeti stílusa a környezettel azonos volt.
[3] Az alperes a perbeli ingatlanon az ott található lakóház keleti homlokzati oldalfalában, a terasz alatt kialakítandó helyiségben átviteli szekrényt szerelt fel közvetlenül az oldalfalhoz rögzítve, illetőleg a tetőszerkezethez erősített acél antenna szerkezeten elhelyezett adaptereken 3 darab 1,3 méteres rádiótelefon antennát és 3 darab úgynevezett RRU kisméretű erősítő berendezést helyezett el, amelyek feladata város neve, városrész neve 3.G–UMTS szabványon alapuló szolgáltatással történő ellátása.
[4] A bázisállomást az alperes 2010. december 14-én vette át, majd 2010. december 20-án aktiválta. Az antenna felhelyezésével az érintett ingatlan megjelenése megváltozott, amelyet kiemel, hogy az az utca legmagasabb pontján helyezkedik el, és az ingatlan melletti két telek nincs beépítve.
[5] A tervezés és kivitelezés idején a bázisállomás a megvalósult helyett a jelenlegi bázisállomás 70–120 méter hosszú északi irányú eltolásával és egy 25–32 méter magasságú átjátszótorony megépítésével lett volna elhelyezhető, de ezt a lehetőséget az alperes a telepítés előtt érdemben nem vizsgálta. A megvalósult bázisállomás a felperesek tulajdonában álló, ugyanezen utcában található ingatlanoktól 45–112 méter távolságra helyezkedik el.
[6] A felperesek keresetükben kérték az alperes kötelezését az érintett ingatlanonként tulajdoni arányukhoz igazodó, a keresetben megjelölt tőkeösszegű kártérítés és késedelmi kamata megfizetésére arra hivatkozva, hogy a megvalósult bázisállomás szükségtelenül zavarja az ingatlanok használatát, az ingatlanok értékének csökkenésével káruk keletkezett.
[7] Az alperes ellenkérelmében kérte a felperesek keresetének az elutasítását azzal, hogy az állomás szükségtelen zavarást nem valósít meg.
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesek keresete szerinti tőkeösszegekben marasztalta az alperest, az ítéletet a Debreceni Ítélőtábla mint másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[9] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 2 234 425, a II. rendű felperesnek 2 234 425, a III. rendű felperesnek 2 371 250, a IV. rendű felperesnek 2 371 250, az V. rendű felperesnek 1 763 128, a VI. rendű felperesnek 1 763 128, a VII. rendű felperesnek 2 506 525, a VIII. rendű felperesnek 2 506 525, a IX. rendű felperesnek 2 511 325, a X. rendű felperesnek 2 511 325, a XI. rendű felperesnek 2 260 500, a XII. rendű felperesnek 2 260 500, a XIII. rendű felperesnek 2 317 050, a XIV. rendű felperesnek 2 317 050, a XV. rendű felperesnek 3 349 500, a XVI. rendű felperesnek 4 718 800, a XVII. rendű felperesnek 2 024 925, a XVIII. rendű felperesnek 2 024 925, a XIX. rendű felperesnek 3 196 425, a XX. rendű felperesnek 3 196 425 forintot és késedelmi kamatait.
[10] Az elsőfokú bíróság részletesen ismertette az alap- és a megismételt eljárás keretében lefolytatott szakértői bizonyítás tárgyában tett intézkedéseit, az ingatlanforgalmi szakértő, illetve a távközlési szakértő nyilatkozatait.
[11] Ismertette a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 182. § (3) bekezdését, és rögzítette, hogy az ingatlanforgalmi szakértő a kirendelő végzésekben megjelölt valamennyi kérdésre előterjesztette a válaszát, mégpedig úgy, hogy a másodfokú bíróság által indokoltnak és szükségesnek tartott műszaki jogi felvilágosítást teljeskörűen megadta a megismételt eljárás során kiegészítő szakvéleményében. Az elsőfokú bíróság szerint az aggálytalan szakértői vélemények az ítélkezése alapjául elfogadhatók, ezért elutasította az alperesnek az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői bizonyítás ismételt kiegészítését célzó indítványát.
[12] Utalt arra, hogy a felperesek az ingatlanaikban keletkezett értékvesztés mint kár megtérítését kérték a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 100. és 339. §-ában foglaltakra alapítva.
[13] Rögzítette: a régi Ptk. 100. §-a a szükségtelen zavarás fogalmát nem definiálja, ezért a konkrét jogvitában kell állást foglalni arról, megállapítható-e a szükségtelen zavarás az ingatlantulajdonosok és a távközlési cég ellentétes érdekeinek a mérlegelésével. E jogszabályi rendelkezés szerinti törvényi tilalom megsértése esetén kártérítési jogviszony keletkezik, amelynek alanya nem az ingatlan dologi jogi tulajdonosa, hanem a károkozó. A felperesek nem a perbeli ingatlan (családi ház) tulajdonosaival, hanem az ezen az ingatlanon mobilkommunikációs bázisállomást létesítő alperessel szemben voltak jogosultak az igényérvényesítésre.
[14] Az elsőfokú bíróság szerint a felpereseknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy nekik mint „ingatlanszomszédoknak” a bázisállomás telepítésével megvalósult a szükségtelen zavarásuk, és ezzel okozati összefüggésben csökkent is az ingatlanaik forgalmi értéke, míg az alperes bizonyíthatta, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben „tőle” elvárható volt. Ehhez azt kellett bizonyítania, hogy a bázisállomás csak az adott helyen volt létesíthető, annak telepítésére kizárólag az adott ingatlanon volt lehetősége, hogy a terepviszonyok és más műszaki körülmények vagy egyéb tényezők miatt minden más telepítési helyszín is ugyanolyan érdeksérelmet eredményezett volna, kisebb zavarással, kisebb hátrány okozásával a bázisállomás nem volt létesíthető. Az alperes azt is bizonyíthatta, hogy az egyébként objektíve általa választhatott más telepítési helyszín vagy más műszaki tartalom, más kivitelezési mód számára kirívóan aránytalan hátrányos következményekkel járt volna a saját tulajdonosi érdekeit figyelembe véve.
[15] Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a felperesek sikerrel bizonyították, hogy az, hogy az alperes a perbeli ingatlanon létesítette a bázisállomást, szükségtelen zavarásnak, következésképpen jogellenes magatartásnak minősül, és bizonyították a jogellenes magatartással nekik okozott, értékcsökkenésben megnyilvánuló kárt is.
[16] Indokolásában leszögezte, hogy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 2016. december 20. napjától hatályos 96. § (2) és 99. § (1) bekezdése értelmében a közérdek érvényesülése bizonyos körben indokolhatja az ingatlantulajdonosok bizonyos tulajdonosi, birtoklási és használati jogainak a korlátozását is.
[17] Utalt arra, hogy a megismételt eljárásban a hatályon kívül helyező végzés alapján már csak a sugárzás káros hatásaitól való félelemmel együtt járó ellenérzésre, valamint a mobiltelefon-átjátszó torony mint tájidegen létesítmény látványára alapított károkozást kellett vizsgálni. E végzés szerint valamely tájidegen, jellegében a táji környezet megváltozásában megvalósuló esetleges szükségtelen zavarás megállapítása nem kizárólag szakértői kérdés, arról a bíróság köteles állást foglalni.
[18] Az elsőfokú bíróság nem értett egyet az alperes által hivatkozott jogi állásponttal, hogy egy épület, berendezés vagy más létesítmény tájidegensége önmagában nem akadályozza vagy korlátozza más ingatlanok birtoklását és rendeltetésszerű használatát, ezért a tájidegenség nem is tekinthető zavarásnak, különösen nem szükségtelen zavarásnak. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság szerint az alperes által létesített bázisállomás tájidegen volta, figyelemmel az ingatlanforgalmi kiegészítő szakértői véleményben részletesen kifejtett műszaki jogi álláspontra is, a kártérítési jog eszközeivel is értékelhető. Az elsőfokú bíróság a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően szükségtelen zavarásként értékelte a bázisállomás egészségügyi károsító hatásától való félelem által kiváltott ellenérzést is.
[19] Rámutatott, hogy a szakvélemény tartalmazza, hogy az ingatlanforgalmi szakértő milyen szubjektív értékmódosító tényezőket értékelt, azok közül csak kettőt vett figyelembe, mégpedig a tájidegen jelleg és az egészségügyi hatásoktól való félelemérzet ingatlanpiaci hatását, a kiegészítő szakvéleményből pedig kitűnik, hogy a felperesek ingatlanai értékcsökkenésének túlnyomó részét az antenna miatti félelemérzet ingatlanpiaci hatása eredményezte.
[20] Az elsőfokú bíróság szerint tehát a felperesek eleget tettek az őket terhelő bizonyítási kötelezettségnek az alperes jogellenes magatartása és az ebből eredő kár tekintetében.
[21] Ehhez képest az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes az őt terhelő kimentési bizonyításnak nem tudott eleget tenni. Megítélése szerint az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a bázisállomást csak a jelenlegi helyén tudta volna létesíteni, megépítésére kizárólag csak ott volt lehetősége. Az elsőfokú bíróság a távközlési szakértő aggálytalan szakvéleménye alapján arra a következtetésre jutott, hogy a bázisállomás egy alternatív helyszínen is telepíthető lett volna. Elfogadta a felperes hivatkozását, hogy az alperes csak akkor tudta volna kimenteni magát a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az alternatív telepítési helyszínre a bázisállomás megépítése iránti kérelmét az építési hatóság elutasította. Úgy foglalt állást, hogy az alperes csak abban az esetben tudott volna eleget tenni a kimentési bizonyításnak, ha az alternatív telepítési helyszínen történő létesítés jogi akadályára nem csupán utólag a polgári perben hivatkozik, hanem már a bázisállomás létesítését megelőzően annak tervezése előtt azt körültekintően számba veszi.
[22] Az elsőfokú bíróság kifejtette, az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 47. § (1) bekezdése értelmében a perben eljárt ingatlanforgalmi szakértő törvényesen alkalmazta a becslésen alapuló szakértői módszert, a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzésének indokolásában írtakat is figyelembe véve immár az egyéb érdekeltként általa kiválasztott ingatlanok bevonásával, valamennyi releváns műszaki jogi összefüggés értékelésével határozta meg, hogy az alperes által létesített bázisállomás ténylegesen milyen ingatlanforgalmi értékcsökkenést eredményezett a felperesek ingatlanaiban.
[23] Az elsőfokú bíróság az alperes kimentési kötelezettségét illetően elfogadta a felperesek érvelését: amennyiben az alperes az alternatív telepítési helyszínen álcázott műszaki megoldású torony telepítését valósította volna meg, ezt az építményt a felperes ingatlantulajdonosok jogilag szükségtelen zavarásként nem is értékelhették volna, így a régi Ptk. 100. §-ában foglaltakra tekintettel ezen utóbbi építmény létesítését tűrni tartoztak volna.
[24] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes marasztalásának tőkeösszegét leszállította, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[25] Az elsőfokú ítélet megváltoztatására irányuló fellebbezési kérelmet illetően kifejtette, hogy a perbelihez hasonló esetekben a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősség szükségképpeni elemeként meghatározott jogellenes magatartás a 100. §-ban foglalt tilalom megsértése, azaz a szükségtelen zavarás (13/2014. számú Polgári Elvi Döntés). A szükséges, azaz észszerű tűréshatáron belüli, illetőleg a szükségtelen zavarás tényét az érintettek érdekeinek összemérése útján lehet meghatározni, a szembenálló érdekek közötti egyensúly mentén határozható meg a zavarásnak az a mértéke, amelyet az ingatlan használója még tűrni köteles. A zavarás szükségtelensége akkor állapítható meg, ha kellő gondosság mellett a káros következmények elkerülhetők lettek volna (EBH 2009.2039.), vagy az egyébként méltányolható cél kisebb zavarással is megvalósítható volt. A bírósági gyakorlat által is követett jogi megoldás egyfajta kártelepítési, kockázatmegosztási elemet hordoz: a szükségtelen mértéket el nem érő zavarást az ingatlan tulajdonosai tűrni kötelesek, kártérítésre nem tarthatnak igényt, míg a szükségtelen zavarás esetén a szolgáltató kártérítési felelősséggel tartozik (Kúria Pfv.21.280/2016/5.).
[26] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy a bázisállomás adott helyen és módon történt telepítése a felpereseket szükségtelenül zavarja ingatlanaik használatában. Az ebben a körben értékelhető kilátáselvonás, beárnyékolás, intimitásvesztés, zajhatás, átjátszó állomás közelsége, annak az adott környezetbe nem illő látványa és az egészségügyi kihatástól való félelem miatti ellenérzés közül a felperesek a megismételt eljárásban az állomás közelségére, tájidegenségére és annak egészségügyi hatásaitól való félelemre hivatkoztak.
[27] A másodfokú bíróság kiemelte: a perben azt kellett vizsgálni, hogy a bázisállomás alperes által választott helyszínen és módon történt telepítése a telepítés és beüzemelés időpontjában megvalósított-e szükségtelen zavarást, és ha igen, okozott-e ezzel összefüggésben kárt és milyen összegben.
[28] A jogerős ítéletben a másodfokú bíróság utalt arra, hogy az ingatlanforgalmi szakértő a megismételt eljárásban a szakvéleményét kiegészítve részletesen nyilatkozott a bázisállomás tájidegen jellege miatti zavaró hatásáról. Az adott környezetbe nem illő létesítmény nyomasztó látványát bizonyos esetekben – a körülmények mérlegelése mellett – szükségtelen zavarásként fogadja el a bírói gyakorlat (13/2014. számú Polgári Elvi Döntés, Kúria Pfv.21.382/2015/4.).
[29] Rögzítette, hogy az alperes egy családi házas övezetbe, közvetlenül a lakóházak közé telepítette a bázisállomást. Kiemelte: a szakértő rámutatott, hogy a telepítés helyszínéül szolgáló ingatlan elhelyezkedése – mivel az utca legmagasabb pontján fekszik, és mindkét oldalán beépítetlen telek határolja – kifejezetten kiemeli az ipari jellegű létesítmény környékbeli, épített környezettől való jelentős eltérését.
[30] A másodfokú bíróság rögzítette: a szakértő mind az alapeljárásban, mind a megismételt eljárásban úgy foglalt állást, hogy a bázisállomás vélelmezett egészségkárosító hatásától való félelemérzet miatti ellenérzés a felperesek ingatlanaiban tényleges értékcsökkenést okozott. A kiváltott félelemérzet szubjektív tényező, annak mérése objektív módon nem lehetséges, csak szakértői becsléssel határozható meg. A régi Pp. 182. § (3) bekezdése szerint a szakértői vélemény nem minősül aggályosnak önmagában amiatt, hogy annak valamely megállapítása szakértői becslésen alapul (Kúria Pfv.21.280/2016/5.). Az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő részletesen beszámolt az általa alkalmazott szakértői módszerről, összehasonlító adatokat tüntetett fel, a hatályon kívül helyező végzésben feltárt ellentmondásokat feloldotta, a felek észrevételeire részletes nyilatkozatot tett, a kiegészített szakvélemény e körben nem hiányos, homályos, nem tartalmaz ellentmondásokat és nem áll ellentétben az egyéb bizonyítékokkal sem. Utalt arra, hogy a szakértő a becslés során figyelembe vett szakmai tények feltárása mellett becslését konkrét, megvalósult adásvétel adataival is alátámasztotta.
[31] A jogerős ítéletben a másodfokú bíróság visszautalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság az alapeljárásban tanúkat is meghallgatott. A tanúk arról számoltak be, hogy a perbelivel szemközti hegyen korábban felépített átjátszótorony közelében tapasztalt megbetegedéseket a környékbeliek összefüggésbe hozták a torony működésével, és erre tekintettel a perbeli állomás elhelyezése a tanúkból félelmet, szorongást váltott ki. Vallomásuk egybecsengett az igazságügyi szakértői véleményben kifejtettekkel.
[32] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően, okszerűen mérlegelve állapította meg, hogy a bázisállomás telepítése annak „tájidegen”, azaz az épített környezetet jelentősen megváltoztató jellegére és a bázisállomás vélelmezett egészségkárosító hatásától való félelemérzetre tekintettel a felperesek ingatlanait érintően a kártérítési felelősséget megalapozó szükségtelen zavarást valósított meg.
[33] A jogerős ítéletben a másodfokú bíróság kitért arra, hogy a hírközlési szakértő mind az alapeljárásban, mind a megismételt eljárásban fenntartott szakértői véleménye szerint a bázisállomás létesítésére kizárólag alkalmas alternatíva a bázisállomás északi irányú eltolása volt 70–120 méterre, amely esetben egy 25–32 méter közötti magasságú toronyra kellett volna azt elhelyezni. E megvalósítás esetén a torony a lakóházakkal érintett területen kívül esett volna, ugyanakkor az alperes részére magasabb építési és fenntartási költséggel járt volna. A bázisállomás telepítési helye a domborzati viszonyok miatt erősen behatárolt volt.
[34] Az Város neve Megyei Jogú Város Főépítészi Irodája által az alperes kérdésére megküldött irat a másodfokú bíróság szerint nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy a hírközlési szakértő által kimunkált alternatív helyen állomás nem volt létesíthető. A nyilatkozat nem fogalmaz meg egyértelmű, kétséget kizáró álláspontot, kizárólag acélszerkezetes hírközlési toronyra hivatkozik, annak ellenére, hogy a hírközlési szakértő álláspontja szerint egyéb, úgynevezett álcázott megvalósítás is ismert. Megítélése szerint az alperes kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy a hírközlési szakértő által kimunkált alternatív helyszínen és az általa meghatározott műszaki megoldással a bázisállomás jogi okból nem volt létesíthető.
[35] Utalt arra, hogy a hírközlési szakértő az ingatlanforgalmi szakértő megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy léteznek olyan megoldások, amelyek a környezethez jobban illeszkednek, ilyenként jelölte meg az akár fából is készíthető monopol tornyot, illetve a fa utánzatú tornyokat. Azt az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az úgynevezett álcázott torony műszaki okból nem volt alkalmazható, vagy annak megvalósítása saját tulajdonosi érdekeihez mérten el nem várható hátrányos következményekkel járt volna. Ez nem történt meg, a bizonyítatlanságot az alperes terhére kell értékelni [régi Pp. 164. § (1) bekezdés]. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül vizsgálta az alternatív helyszínen úgynevezett álcázott torony létesítésével okozott érdeksérelmet az alperesi kimentés körében.
[36] A megvalósított érdeksérelem a másodfokú bíróság szerint is elsősorban a perben igényt érvényesítő felperesek vonatkozásában vizsgálandó. Az alternatív helyen történő megvalósítás, annak módja is okozott volna értékcsökkenést valamennyi felperesi ingatlanban, azonban annak mértéke bármely építési mód, műszaki megoldás esetén alatta maradt volna a megvalósult kialakítás által okozott értékcsökkenésnek.
[37] Kiemelte: az alperes állította, hogy a szakértői vélemény az alternatív megvalósítási helyszín által érintett ingatlanokra vonatkozó megállapításaiban a régi Pp. 182. § (3) bekezdésében meghatározott hibákban szenved.
[38] A másodfokú bíróság is rögzítette, hogy az alternatív helyszínen történő megvalósítás esetén érintett ingatlanok körének meghatározása a régi Pp. 177. § (1) bekezdése alapján szakértői bizonyítással volt lehetséges. A szakértő az érintett ingatlanok körét azon lakóingatlanokban határozta meg, amelyek területéről valamely hírközlési építmény látszódhat. Ezt a szakértői módszert az alperes kizárólag a vizsgált lakóingatlanokra történt leszűkítése miatt sérelmezte, azonban a szakértő kellő indokát adta az alkalmazott módszernek, kifejtve, hogy az egyéb ingatlanok (kül- és belterületi út, külterületi gyep, legelő, belterületi beépítetlen terület) csak időszakosan, rövid ideig használtak; azok értékét más ingatlanpiaci tényezők határozzák meg.
[39] A szakértői vélemény kötelező tartalmát a Szaktv. 47. § (4) bekezdése határozza meg, ennek része a röviden ismertetendő vizsgálati módszer [b) pont]. Ezt a kiegészített szakértői vélemény a másodfokú bíróság szerint teljesítette. A jogerős ítélet szerint a szakértői vélemény nem szenved a régi Pp. 182. § (3) bekezdésében meghatározott hibákban. A másodfokú bíróság szerint megalapozatlanul sérelmezte az alperes, hogy az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő nem foglalkozott az alternatív helyszín megvalósíthatóságának jogi lehetetlenségével, azonban a Szaktv. 47. § (6) bekezdése kifejezetten tiltja, hogy a szakértő jogkérdésben állást foglaljon.
[40] A jogerős ítélet szerint ([61] bekezdés) aggálytalan igazságügyi szakértői vélemény értelmében az alternatív helyszínen megvalósított bázisállomás nagyságrendileg azonos számú ingatlan használatát zavarta volna, nem bizonyított tehát, hogy az az érintettek körére is tekintettel az ezen helyen történő létesítés az alperestől el nem várható hátrányos következményekkel járt volna saját tulajdonosi érdekeihez mérten.
[41] Mindebből következően a másodfokú bíróság is sikertelennek minősítette az alperes kimentésre vonatkozó védekezését.
[42] A másodfokú bíróság azonban nem értett egyet az elsőfokú bírósággal a kártérítés mértékét illetően, mivel a kiegészítő szakvéleményben foglaltak szerint a bázisállomás az igazságügyi hírközlési szakértő által kimunkált más helyszínen való megvalósítása esetén – annak bármely kivitelezése mellett – is okozott volna a felperesek ingatlanaiban értékcsökkenést. Ezért az alperes csupán azt a kárt köteles megtéríteni, amit a szükségtelen mértékű zavarás okoz, azon értékcsökkenést, amely az alternatív helyen történt, szükségtelen zavarásnak nem minősülő létesítéssel az ingatlanokban bekövetkezett volna, a felperesek kötelesek viselni. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a felperesek vonatkozásában mindenképpen beálló, azaz elkerülhetetlen értékcsökkenés mértékével csökkentette az alperes által a felpereseknek megfizetendő kártérítés összegét.
[43] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely alapján a Kúria felülvizsgálati tanácsa határozatában (a továbbiakban: támadott határozat vagy ítélet) a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperesek keresetét teljes egészében elutasította.
[44] Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság – bár a felperesek ingatlanainak adatait részletesen ismertette – a tényállási részben nem határozta meg, hogy a bázisállomás milyen okból, milyen számítás alapján eredményezett értékcsökkenést az egyes ingatlanokban. Ezt a kereset ismertetése sem tartalmazza. A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás egyáltalán nem tartalmazza azokat a tényeket, amelyeken a marasztaló döntés alapult. Ezáltal a jogerős ítélet a Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint sérti a régi Pp. 206. § (1) és 221. § (1) bekezdését.
[45] Az alperes felülvizsgálati kérelmében nyomatékosan sérelmezte az elsőfokú bíróság által lefolytatott ingatlanforgalmi szakértői bizonyítást. A Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint az „alap”- és a megismételt eljárásban is több alkalommal történt meg az ingatlanforgalmi szakértői vélemény kiegészítése. Ennek következtében a szakértői álláspont – megítélése szerint – szinte áttekinthetetlenné vált. A 2018. július 6-i keltezésű szakértői vélemény két alternatív helyszín alapján három magasság (25, 32, 40 méter) és kétféle kivitelezés mellett (hagyományos és álcázott) számított értékcsökkentő hatást. Az alternatívként értékelt ingatlan a 02981/1 helyrajzi számú, az azonban nem derül ki – mert csak légifotó áll rendelkezésre –, hogy a két alternatív helyszín egyaránt ezen az ingatlanon van-e. Erre annak ellenére is szükséges rámutatni a Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint, hogy utóbb már csak egy alternatív helyszínnel számolt a szakértő.
[46] A Kúria felülvizsgálati tanácsa utalt arra is, hogy a 2021. október 25-i szakvélemény 64. oldala szerint a láthatósággal érintett ingatlanok száma a megvalósult és az alternatív helyszín tekintetében azonos (29.), és a 65., 131–132. oldalon lévő adatok szerint bármely kialakítási mód mellett a perben nem érintett ingatlanokra nagyságrenddel nagyobb értékcsökkentő hatást gyakorolna az alternatív helyen megvalósítandó torony mint a megvalósított bázisállomás.
[47] A Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint az ingatlanforgalmi szakértő valóban nem foglalhat állást az alternatív helyszínen való megvalósíthatóság jogi lehetetlenségéről (ahogy ez a jogerős ítéletben szerepel) vagy lehetőségéről, mert ez a bíróság feladata lett volna. Ehhez képest az alternatív helyszínként megjelölt ingatlan – ami a maga konkrétságában sem az első-, sem a másodfokú ítéletben nem jelent meg – tulajdoni viszonyai nem ismertek (erről egyik ítélet sem szól), így nem tudni, hogy valóban alternatív helyszínként számba vehető-e a tulajdonosi szándék feltárása, ismerete nélkül. E körben ugyanis – a Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint – nemcsak annak van jelentősége, hogy a helyi építési szabályzat vagy településszerkezeti terv lehetővé teszi-e oda a hírközlési eszközt hordozó torony létesítését, hanem hogy a tulajdonos hajlandó-e az ingatlanát ilyen célra rendelkezésre bocsátani. E körben bizonyítás nem folyt, e bizonyítás szükségességére a bizonyításra köteles alperest a bíróságok nem tájékoztatták.
[48] A jogerős ítélet [53] bekezdése szerint az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül vizsgálta az alternatív helyszínen az álcázott torony létesítésével okozott érdeksérelmet az alperesi kimentés körében. Ezzel összefüggésben a Kúria felülvizsgálati tanácsa kiemelte: valójában az történt, hogy a hírközlési szakértő meghatározott egy alternatív helyszínt, és ettől kezdve az első-, majd a másodfokú bíróság ezt a helyszínt anélkül minősítette valós alternatívának, hogy az előző bekezdésben foglaltak minimális tisztázását megkísérelték volna, ennek szükségességéről a bizonyító felet tájékoztatták volna.
[49] Kiemelte: mindkét ítélet utalt arra, hogy az értékelés során a szakértő összehasonlító adatokat figyelembe vett. Ezek az összehasonlító adatok a 2015. október 16-i szakvélemény 28. oldalán találhatók. Az összehasonlító adatok közül a szakértői véleményben írtakkal szemben nem három, hanem négy értékesítés volt a [...] utcában: 2010-ben és 2011-ben egy-egy, 2012-ben két értékesítés volt. A fajlagos árak ebben a sorrendben 220 000 Ft/m², 200 000 Ft/m², 201 550 Ft/m² és 144 003 Ft/m². Bár az összehasonlító adatok házszámot nem tartalmaznak, de telek m² számot igen, és ebből megállapíthatónak találta, hogy a 144 003 Ft/m² áron történt vétel (csere) a Utca neve43. számú ingatlan volt, ami a III. és IV. rendű felperes tulajdonát képezte. Ebből következően – álláspontja szerint – valójában összehasonlító adatként nem lett volna figyelembe vehető. A 2015. október 16-i szakértői vélemény 31. oldalán azt írja, és ezt a későbbiekben kiegészített szakértői vélemények nem érintették, hogy csere esetén a megjelölt árakra az illeték-optimalizálás is hatással van, ezért ennek az ingatlannak 165 000–175 000 forint lenne a fajlagos egységára. A megállapított 206 000 Ft/m² átlagárhoz viszonyítva ezt az eltérést (15%) kizárólag a bázisállomásra vezette vissza.
[50] A fentiekkel összefüggésben a Kúria felülvizsgálati tanácsa rögzítette: szakértői kompetencia nélkül is ismert, hogy egy ingatlan vételárára olyan körülmények is kihatnak, amelyek nem magához az ingatlanhoz kapcsolódnak, hanem a szerződő felek személyéhez, így hogy az eladónak mennyire sürgős az értékesítés, a vevő egyösszegben fizet-e, az általános gazdasági környezet stb. Ezért – indokolása szerint – „köztapasztalatilag aggályos az a szakértői megállapítás, hogy az adott 15%-os eltérést kizárólag a bázisállomás hatásának kell betudni”.
[51] A Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szakértői bizonyítás mintegy öt évet ölelt fel, de többet összehasonlító adatokat nem kért be, igaz erre a bíróságok fel sem hívták. Újabb összehasonlító adatok viszont valóságos képet nyújthattak volna szerinte arra, hogy az ingatlanforgalomra gyakorolt-e hatást a bázisállomás jelenléte, az adatokból a tendenciá(k)ra egyértelműbb következtetést lehetett volna levonni. Az összehasonlító adatok – a Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint – objektívebb képet adtak volna, mint a szakértő becslése vagy „az általa többször meghivatkozott saját ismeretségi körben végzett – amúgy ellenőrizhetetlen – kutatása”.
[52] Mindezek a körülmények a Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint megalapozzák az alperesnek azt az álláspontját, hogy a szakértői bizonyítás során sérült a régi Pp. 182. § (3) bekezdése.
[53] A jogerős ítélet [46] bekezdésében a meghallgatott tanúk előadása alapján a másodfokú bíróság rögzítette, hogy bennük a bázisállomás félelmet, szorongást váltott ki. A felperesek azonban nem személyi kárt, hanem az ingatlan értékében bekövetkező értékcsökkenést, vagyoni kárt érvényesítettek. A valós vagyoni értékcsökkenés egzakt módon, a környékbeli ingatlanok értékesítési adataival igazolható.
[54] A Kúria felülvizsgálati tanácsának álláspontja szerint „a lefolytatott bizonyítási eljárás nem szolgáltatott kielégítő eredményt sem a bázisállomás megvalósításának lehetséges alternatív helyszínére, sem a felperesek ingatlanainak a bázisállomás által előidézett értékcsökkenésére”. Úgy foglalt állást, hogy nem minősíthető megalapozottan figyelembe vehető alternatív helyszínnek az az ingatlan, amelyről nem tudható – mert erre bizonyítás nem folyt –, hogy tulajdonosa hajlandó lett volna-e az adott célra rendelkezésre bocsátani, azon egy 25–32 méter magas torony létesítéséhez hozzájárulni, amelyről a perben beszerzett szakértői vélemény is azt tartalmazza, hogy más ingatlanokban magasabb értékcsökkenést idézett volna elő, mint a felperesek ingatlanaiban. Nem volt tehát szerinte valós alternatív helyszínként értékelhető a [...] helyrajzi számú ingatlan.
[55] A Kúria felülvizsgálati tanácsa hivatkozott az Eht. 96. § (3) bekezdésére, amely szerint az elektronikus hírközlési építményt az érintett ingatlanon úgy kell elhelyezni, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában a környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékeken belül – a körülmények által lehetővé tett – legkisebb mértékben zavarja, ez a létesítmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül a régi Ptk.-ban meghatározott szükségtelen zavarásnak. Az alternatív helyszín hiányában a megvalósított bázisállomás működtetése nem minősül szükségtelen zavarásnak (régi Ptk. 100. §), ezért – álláspontja szerint – a felperesek keresete nem megalapozott.
[56] Végül leszögezte azt is, hogy az alperes a per folyamán végig hivatkozott a Kúria Pfv.21.038/2018/11. számú ítéletével hatályában fenntartott, a Pécsi Ítélőtábla Pf.20.077/2017/19. számú, illetve a Kúria Pfv.20.291/2018/7. számú ítéletével hatályában fenntartott, a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.869/2017/8-II. számú döntésére. Az előbbi azon alapult, hogy nem volt más reális alternatív helyszín, ahol a bázisállomás telepítése kisebb mértékű zavarással valósulhatott volna meg, és ezzel az alperes kimentette magát a kártérítési felelősség alól. A második döntés is az alternatív helyszín problematikáját vetette fel, és nem minősítette alternatívnak azt a helyszínt, ahol a zavaró hatás által más természetes személyek is érintetté válnak. A jogerős ítélet e két kúriai döntéstől való eltérést nem indokolta meg, jelen ügyben a felülvizsgálati eljárásban pedig a Kúria nem látott indokot ezen határozatoktól való eltérésre.
[57] A Kúria felülvizsgálati tanácsának ítélete ellen a felperesek nyújtottak be jogegységi panaszt a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (2) bekezdésére hivatkozással, kérve a támadott ítélet hatályon kívül helyezését, a bíróságokra kötelező jogértelmezés megállapítását, valamint a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
[58] A felperesek álláspontja szerint a támadott ítélet jogkérdésben indokolatlanul eltért a Kúria közzétett határozataitól, mind eljárásjogi, mind pedig anyagi jogi kérdésekben.
[59] Az eljárásjogi hivatkozások körében a felperesek szerint a régi Pp. 3. § (3) bekezdése, 164. § (1) bekezdése és 182. § (3) bekezdése alkalmazása körében a jogegységi panasszal támadott ítélet eltért a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett döntésekben foglalt értelmezéstől azzal, hogy az ügy érdemére kiható eljárásjogi jogszabálysértések megállapítása – a jogerős ítélet tényállásának hiányosságai, a tájékoztatási kötelezettség első és másodfokú bíróság által történt megszegése, a régi Pp. 182. § (3) bekezdése alapján kiegészítésre szoruló szakvélemény és a régi Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a bizonyítási teherről elmaradt megfelelő tájékoztatás – mellett ítéletében nem a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az első- és a másodfokú bíróságok új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítása mellett döntött, hanem mindezek ellenére az ügy érdemében foglalt állást, azzal, hogy a felperesek keresetét elutasította. Érvelése szerint a jogerős ítélet, illetve az első- és másodfokú bíróságok eljárásjogi hiányosságai nem értékelhetőek a peres felek terhére. A Kúria felülvizsgálati tanácsa az eltérést nem indokolta és az eltérés szerintük nem volt indokolt.
[60] A felperesek szerint jogsértő, ha a bizonyítási indítványok előterjesztése azért maradt el, mert a felek a bizonyítandó tények és a bizonyítási teher körében nem kaptak megfelelő tájékoztatást (Kúria Pfv.20.041/2021/12., Pfv.21.800/2013/7., helyesen: Pfv.21.800/2013/6.,), úgyszintén jogsértő az is, ha a bíróság által adott tájékoztatás téves tartalmú volt (Kúria Pfv.20.587/2020/5.).
[61] Hivatkoztak arra a kúriai döntésre is, amely szerint a megalapozott döntés meghozatalához szükséges tényállás megállapításának elmulasztása miatt a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedő hatályon kívül helyezése indokolt (Kúria Pfv.20.861/2020/8.).
[62] Érvelésük értelmében a hivatkozott döntésekben a régi Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a régi Pp. 177. § (1) bekezdése és a régi Pp. 182. § (3) bekezdése a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. A jogegységi panasszal támadott kúriai határozat azzal, hogy a másodfokú eljárásban az ítélkezés alapjául elfogadott ingatlanforgalmi szakértői véleményt hiányosnak, homályosnak, illetve kétségesnek minősítette, és ezeket a hiányosságokat úgy orvosolta, hogy a Kúria eljáró tanácsa szakértői kompetenciát igénylő kérdésben maga foglalt állást a szakértői véleménytől eltérően, és ennek eredményeként az ügy érdemében döntött, megváltoztatva a jogerős ítéletet, alapvetően eltért a BHGY-ben közzétett döntésekben foglalt értelmezéstől. Azaz attól, hogy ebben az esetben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének, és az első- vagy a másodfokú bíróság új eljárásra utasításának és a megismételt eljárásban a szakértői vélemény kiegészítésének lett volna helye.
[63] E körben több közzétett kúriai döntésre is hivatkoztak, amelyek szerint a kártérítési felelősség alapját képező műszaki kérdés a régi Pp. 177. § (1) bekezdésében foglalt különleges szakértelem körébe tartozik. Ha a bíróság ezzel a szakismerettel nem rendelkezik, nem mellőzheti szakértő kirendelését (Kúria Pfv.20.364/2018/7.). Egy másik ügyben azt fejtette ki a Kúria, hogy a bíróság csak akkor mellőzheti a szakértői véleményt, ha az a nem szakember számára is nyilvánvalóan téves, a per adataival nem alátámasztott, önellentmondó, homályos, a bizonyított tényekkel ellentétes vagy a helyességéhez nyomatékos kétség fér (Kúria Pfv.21.277/2015/4.).
[64] Egy másik hivatkozott ügyben megállapította a Kúria, hogy a bíróságok kompetenciája nem terjed ki arra, hogy a szakértőtől eltérő, azzal ellentétes szakmai véleményt fogalmazzanak meg. A bíróság ugyanis csak akkor rendelhet ki szakértőt, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. Ennek hiányában szakkérdésben nem foglalhat állást, ha megteszi, azzal megsérti a Pp. 206. § (1) bekezdését (Kúria Pfv.21.119/2018/8.).
[65] Utaltak arra, hogy a Kúria azt is kifejtette, hogy ha a bíróságnak kétségei vannak a szakvéleményt illetően, a Pp. szabályai szerint kellett volna eljárnia, ellenkező esetben megsérti a régi Pp. 177. § (1) bekezdésében, illetve a 206. § (3) bekezdésében foglaltakat (Kúria Pfv.21.272/2019/8.).
[66] A felperesek álláspontja szerint a régi Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a régi Pp. 163. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések, beleértve a bekezdés utolsó mondatát is, a felülvizsgálati eljárásban is alkalmazandók. Azzal érveltek, hogy a Kúria jogegységi panasszal támadott ítélete eltért a BHGY-ben közzétett döntésektől azzal, hogy a felülvizsgálati eljárásban tárgyaláson kívül meghozott határozatában általa köztudomásúnak minősített tényt fogadott el valónak, amelyet a felek egyike sem hozott fel, és a Kúria eljárt tanácsa a feleket erről sem tárgyaláson, sem tárgyaláson kívül nem figyelmeztette. A Kúria felülvizsgálati tanácsa ezzel megfosztotta a felpereseket attól a joguktól és lehetőségüktől, hogy az egyébként e kifejezetten szakmai jellegű, a Kúria által köztudomásúnak minősített tényt vitathassák, az ellenkezőjét bizonyíthassák. A Kúria felülvizsgálati tanácsának ezen értelmezése szerintük indokolatlanul tért el a közzétett döntésekben foglalt értelmezéstől, és az eltérést nem indokolta.
[67] E körben hivatkoztak a Kúriának arra a döntésére, amely szerint jogsértő, ha a bíróság úgy von a mérlegelése körébe köztudomású tényeket, hogy a feleknek lehetőséget adott volna további bizonyítás felajánlására (Kúria Pfv.21.119/2018/8.).
[68] Érvelésük szerint a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének és a régi Pp. 275. § (1) bekezdésének alkalmazása körében a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalmába ütközik az is, ha a Kúria a jogerős ítélet által elfogadott tanúvallomásoknak más jelentőséget tulajdonít, valamint a jogerős ítélet alapján elfogadott szakértői vélemény alapadatait hibásnak minősíti, továbbá, ha a jogerős ítélet által elfogadott szakértői véleményben alkalmazott, és az első- és másodfokú bíróságok által indokoltan helyesnek minősített szakértői módszert hibásnak minősít, és helyette más szakértői módszert tart alkalmazandónak az ingatlanokban bekövetkezett értékcsökkenés megállapítására vonatkozóan. E körben a támadott ítélet – álláspontjuk szerint – a fenti értelmezéssel eltért a Kúriának a BHGY-ben közzétett értelmezésétől. Az eltérő értelmezés a felperesek szerint nem volt indokolt és az eltérést a Kúria tanácsa nem indokolta meg.
[69] Hivatkoztak arra is, hogy a régi Pp. 78. § (1) bekezdése és a régi Pp. 82. § (1) bekezdése helyes értelmezése alapján több felperes esetén nincs helye a peres felek egyetemleges kötelezésének a perköltség megfizetésére, ha a felperesek nem alkotnak a régi Pp. 51. § a) pontja szerinti pertársaságot. Ezzel összefüggésben hivatkoztak arra, hogy a jogegységi panasszal támadott ítélet azzal a rendelkezésével, hogy a felpereseket az alperes javára egyetemlegesen kötelezte a perköltség megfizetésére, eltért a BHGY-ben közzétett döntések értelmezésétől, úgy hogy az eltérés nem volt indokolt és azt az eljáró tanács nem indokolta.
[70] A felperesek szerint a régi Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a régi Pp. 221. § (1) bekezdése a felülvizsgálati eljárásban hozott határozatokra is irányadó. Kifejtették, hogy álláspontjuk szerint mi jelentette a régi Pp. 221. § (1) bekezdésének megsértését, amivel a Kúria felülvizsgálati tanácsa eltért a BHGY-ben közzétett döntéseknek az értelmezésétől úgy, hogy az eltérés nem volt indokolt és az eltérést nem indokolta. E körben olyan közzétett döntésekre hivatkoztak, amelyek szerintük az indokolási kötelezettség sérelmét állapították meg (Kúria Pfv.20.256/2020/8., Pfv.20.498/2020/3., Pfv.20.241/2022/6., Pfv.21.118/2021/6.).
[71] Az anyagi jogot érintően a felperesek hivatkoztak arra, hogy a régi Ptk. 100. és 339. §-a alapján indult, a mobiltelefon-átjátszó torony létével és működésével összefüggő szükségtelen zavarásból eredő kártérítési perekben a károkozó alperes kártérítési felelősség alóli mentesüléséhez azt kell bizonyítania, hogy a beruházás tervezésekor, megvalósításakor előre tervezve, az optimális helyszín vizsgálata mellett a bázisállomás csak a jelenlegi helyén volt létesíthető, az építésre kizárólag ott volt lehetőség, illetve a terepviszonyok és műszaki okok miatt minden más szóba jöhető helyen történő építés legalább ugyanilyen zavarással járt volna, azaz a bázisállomás kisebb mértékű zavarással máshol nem lett volna elhelyezhető.
[72] A felperesek hivatkoztak arra is, hogy az alperes felróhatósága vizsgálatának körében a támadott határozatban a Kúria felülvizsgálati tanácsa nem az alperes terhére értékelte, hogy a tervezéskor, telepítéskor az alperes bizonyítottan nem vizsgálta az alternatív helyszínt, e körben sem az ingatlan tulajdonosát nem kereste meg a tulajdonosi hozzájárulás érdekében, sem az illetékes önkormányzathoz nem fordult a torony építésének engedélyezése ügyében. A Kúria felülvizsgálati tanácsa szerint az alternatív helyszínként megjelölt ingatlan tulajdonviszonyai nem ismertek, így nem tudni, hogy valóban alternatív helyszínként számba vehető-e a tulajdonosi szándék ismerete, feltárása nélkül. E körben bizonyítás nem folyt, „e bizonyítás szükségességére a bizonyításra köteles alperest a bíróságok nem tájékoztatták”.
[73] A támadott határozat szerint tehát nem minősíthető alternatív helyszínnek az az ingatlan, amelyről nem tudható, hogy tulajdonosa hajlandó lett volna-e az adott célra rendelkezésre bocsátani, azon a torony létesítéséhez hozzájárulni, emellett nem minősíthető alternatívnak az a helyszín, ahol zavaró hatás által más természetes személyek is érintetté válnak. Mindezzel összefüggésben pedig a Kúria felülvizsgálati tanácsa arra a következtetésre jutott, hogy alternatív helyszín hiányában a megvalósult bázisállomás működtetése nem minősül a Ptk. 100. §-a szerinti szükségtelen zavarásnak, ezért a felperesek keresete nem megalapozott.
[74] A felperesek szerint a jogegységi panasszal támadott ítélet a fentiek körében eltért a BHGY-ben közzétett értelmezéstől a kárfelelősség alóli kimentéssel összefüggésben azzal, hogy a más helyszínen történő megvalósulás és a felróhatóság vizsgálata során az előre tervezés hiányát figyelmen kívül hagyva, a kisebb zavarással történő megvalósítás helyett azt vizsgálta, hogy más természetes személyek érintetté válnak-e. Előadták azt is, hogy a régi Ptk. 100. és 339. §-a alapján a kárfelelősség alóli kimentéssel összefüggő bizonyítás elmaradása az alperes terhére esik, beleértve a jogi akadály fennálltát is, amennyiben a műszaki szempontból lehetséges helyszínen történő megvalósítást más ok (szerződéskötés bizonyítatlansága) akadályozza. A jogegységi panasszal támadott ítélet eltért a BHGY-ben közzétett értelmezéstől a kárfelelősség alóli kimentéssel összefüggésben is azzal, hogy a Kúria felülvizsgálati tanácsa a kimentéssel összefüggő bizonyítatlanságot a károsult (felperes) terhére értékelte. Érvelésük alátámasztására több kúriai határozatot is megjelöltek.
[75] Hivatkoztak arra, hogy a Kúria szerint ezekben az ügyekben az alperesnek úgy kell eljárnia, hogy előre tervezve az átjátszókat olyan módon létesítse, amellyel a hálózat kialakításával a legkisebb zavarást okozza. Ezekben az ügyekben a kimentés az alperes bizonyítási terhe, hiszen az alperes felróható magatartását kell vizsgálnia a bíróságoknak, e körben pedig vizsgálat tárgyává kell tenni az átjátszó tornyok előre tervezését, ugyanis oly módon indokolt ezek létesítése, amellyel az alperes a legkisebb zavarást okozza. Az alperesnek a telepítés időszakában kell vizsgálat tárgyává tenni az alternatív helyszínt, amennyiben ez valamilyen okból elmarad, úgy ez kizárólag az alperes terhén marad (Kúria Pfv.21.817/2013/6.).
[76] A felperesek előadták, hogy a mentesülés körében a Kúria következetes gyakorlata szerint az alperesnek azt kell bizonyítania, hogy a helyszín kiválasztása már a beruházáskor az optimális helyszín vizsgálatával történt, enélkül ugyanis csak az állítható, hogy az alperes a számára kedvező szempontok szerint választotta ki a beruházás helyszínét. Ezzel összefüggésben leszögezte a Kúria, hogy a kimentéshez szükséges, szélesebb terjedelmű bizonyítás elmaradása az alperes terhére esik (Kúria Pfv.20.913/2013/7.).
[77] Rámutattak, hogy egy másik hivatkozott ügyben a szakértő arra a megállapításra jutott, hogy több helyszín is optimálisabb lett volna abból a szempontból, hogy a környező ingatlanok tekintetében kisebb károkozással járt volna. Ha a műszaki szempontból lehetséges helyszín kiválasztását más ok akadályozza, ezek bizonyítása is az alperes terhére esik. E döntés szerint is az alperesnek azt kell bizonyítania, hogy csak itt lehetett volna megépíteni a mobiltelefon-átjátszó tornyot, azaz az építkezés kisebb zavarással nem volt megvalósítható. A Kúria ebben a döntésében azt is hangsúlyozta, hogy a szerződéskötés kizártsága olyan jogi akadály, amelyet az alperesnek kell bizonyítania, ennek hiánya vagy sikertelensége pedig az alperes terhére esik (Kúria Pfv.21.038/2018/11., Pfv.21.280/2016/5., Pfv.20.291/2018/7., Pfv.21.382/2015/4.).
[78] A felperesek által hivatkozott kúriai határozatok szerint az alperesnek kell bizonyítania, hogy a bázisállomás csak a jelenlegi helyén volt létesíthető, az építésre kizárólag ott volt lehetőség, illetve a terepviszonyok és műszaki okok miatt minden más szóba jöhető helyen történő építés legalább ugyanilyen zavarással járt volna. Az alperesnek kell bizonyítania, hogy a bázisállomás más módon nem lett volna elhelyezhető, úgy hogy az a felperesek kisebb mértékű zavarásával járt volna (Kúria Pfv.20.218/2022/5., Pfv.20.415/2017/5., Pfv.20.442/2014/5., Pfv.21.119/2018/8., Pfv.21.679/2014/9.).
[79] A felperesek hivatkoztak arra is, hogy a mobiltelefon-átjátszó torony létével és működésével összefüggő szükségtelen zavarásból eredő kártérítési perekben a régi Pp. 177. § (1) bekezdése alapján az ingatlanok forgalmi értéke csökkenésének mint a kár bekövetkezésének a megállapítása ingatlanforgalmi szakértő kompetenciájába tartozó szakkérdés. Ezért a szükséges szakértelem hiányában a bíróság nem foglalhat állást ezen, szakértői kompetenciába tartozó szakkérdésekben perrendi szabály megsértése nélkül. Szerintük az értékcsökkenés mérlegelése során nem csak az objektív, de a szubjektív tényezőket is figyelembe kell venni.
[80] Véleményük szerint a jogegységi panasszal támadott ítélet eltért a BHGY-ben közzétett értelmezéstől azzal, hogy szakértői kompetencia nélkül állapította meg, hogy a szakértő által alkalmazott becslés, valamint a saját felmérés, kutatás elemzése nem megfelelő szakértői módszer, az értékcsökkenés ugyanis a környező ingatlanok értékesítési adataival igazolható, és ehhez többször kellett volna összehasonlító adatokat kérnie a szakértőnek.
[81] Az értékcsökkenéssel összefüggésben hivatkoztak a Kúria egyik határozatára, amely szerint a mobiltelefon-átjátszó torony működésétől való félelem az ingatlan forgalmi értékét csökkenti, függetlenül attól, hogy az egészségkárosító hatás milyen mértékben bizonyított. Más megfogalmazásban: az adott esetben a szükségtelen zavarás megvalósult annak folytán, hogy a felperes jogi értelemben szomszédnak minősülő ingatlana értékcsökkent amiatt, hogy az esetleges sugárzástól való félelemmel együtt járó ellenérzés olyan tény, amely a kereslet csökkenése, illetőleg a kínálati ár alacsonyabb volta folytán befolyásolja az ingatlan forgalmi értékét (Kúria Pfv.20.913/2013/7.).
[82] Hivatkoztak arra: egy másik ügyben a Kúria kiemelte, hogy az értékcsökkenés mérlegelése során nem vitásan nemcsak az objektív, de a szubjektív tényezőket is figyelembe kell venni, mert a bírói gyakorlat szerint a perbeli létesítmény károsító hatásától való félelemérzet olyan tény, amely a kereslet csökkenése folytán befolyásolja az ingatlanok forgalmi értékét az ingatlanpiacon. Ennek az értékcsökkenés mértékét mindig az adott eset sajátosságai alapján kell megítélni, figyelembe véve a helyszínt, illetve az ingatlannak a tornyoktól való távolságát és egyéb körülményeket is, ennek meghatározása az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő kompetenciájába tartozik, az értékvesztés nagyságrendjének meghatározásához a szakmai érvekkel alátámasztott becslés elfogadható (Kúria Pfv.21.382/2015/4., a fenti döntésekkel egyezően: Kúria Pfv.20.415/2017/5., Pfv.20.442/2014/5., Pfv.20.677/2017/7., Pfv.21.024/2015/5., Pfv.20.218/2022/5., Pfv.21.280/2016/5., Pfv.21.679/2014/9.).
[83] A felperesek által hivatkozott ügyben a Kúria azt is megállapította, hogy a bíróságok kompetenciája nem terjed ki arra, hogy a szakértőtől eltérő, azzal ellentétes szakmai véleményt fogalmazzanak meg. A bíróság ugyanis csak akkor rendelhet ki szakértőt, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. Ennek hiányában szakkérdésben nem foglalhat állást, ha megteszi, azzal megsérti a Pp. 206. § (1) bekezdését (Kúria Pfv.21.119/2018/8.).
[84] A felperesek szerint a régi Ptk. 360. § (1) bekezdése értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ezért a mobiltelefon-átjátszó torony létével és működésével összefüggő szükségtelen zavarásból eredő kártérítési perekben a károkozás a bázisállomás telepítésével megtörtént, és a felperesek mint károsultak kára magához a bázisállomás létesítéséhez kötődik, amely alapján a kár összegszerűsége is a bázisállomás létesítésének időpontjában, azaz a károkozás időpontjában vizsgálandó. Ezzel összefüggésben is utaltak arra, hogy a jogegységi panasszal támadott ítélet eltért a BHGY-ben közzétett értelmezéstől azzal, hogy a kár mértékét nem a károkozás időpontjában, hanem azt követő időszakra, folyamatos összehasonlító adatok elemzésével kívánta megállapítani.
[85] A Kúria egy ügyben kifejtette, hogy a régi Ptk. 360. § (1) bekezdése értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. A torony létesítésével az annak létezéséhez kapcsolódó károkozás megtörténik, a felperes kára magához a torony létesítéséhez kötődik, függetlenül attól, hogy a hivatalos műszaki átadás-átvételre mikor kerül sor (Kúria Pfv.20.593/2019/8.).
[86] A jogegységi panaszban előadott érvelésük értelmében a felperesek azt is állították, hogy a mobiltelefon-átjátszó torony létével és működésével összefüggő szükségtelen zavarásból eredő kártérítési perekben a károkozó kártérítési felelősség alóli mentesülésének vizsgálata során az Eht. 96. § (3) bekezdése nem zárja ki a Ptk. 100. §-ának alkalmazását. Szerintük e speciális rendelkezés az elektronikus hírközlés körében, annak létesítményei tekintetében tartalmaz szabályokat, tehát nem általában, ezen túl pedig e körben is az ott felsorolt környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági, építési szabályok tekintetében. A szomszédjogi sérelem azonban a leírt körön kívül is megvalósulhat, amely helyzetet az Eht. rendelkezései nem érintik, tehát az ott írt kizárást alkalmazni nem kell. Egy speciális, más jogági norma nem értelmezhető úgy, hogy az a Ptk. rendelkezéseivel szemben általános jelleggel kizárja bármely hírközlési eszköz telepítése és működtetése esetén a szomszédjogi igény érvényesítését. Véleményük szerint a közigazgatási normákban előírt paraméterek be nem tartása esetén a jogellenesség az Eht. 96. § (3) bekezdése alapján akkor állapítható meg, ha a zavarás határérték feletti, azonban minden egyéb más hivatkozás esetén a zavarás szükségtelenségét az érdekek összemérésével kell megállapítani. Álláspontjuk szerint a tájidegen látvány, az intimitásvesztés és a sugárzás káros hatásaitól való félelemérzet körében más jogági jogszabályok által meghatározott határértékek betartása a magatartást nem teszi jogszerűvé.
[87] A támadott ítélet mindezért szerintük eltért a BHGY-ben közzétett értelmezéstől azzal, hogy az Eht.-t mint egy speciális, más jogági normát úgy értelmezte, hogy az a régi Ptk. rendelkezéseivel szemben általános jelleggel kizárja bármely hírközlési eszköz telepítése és működtetése esetén a szomszédjogi igény érvényesítését, annak ellenére, hogy a felperesek nem az Eht.-ra hivatkoztak, hanem a régi Ptk. szükségtelen zavarásra vonatkozó 100. §-ára, ezen belül a tájidegen látványra, a sugárzás káros hatásaitól való félelemérzetre. E körben is hivatkoztak több kúriai határozatra, amelyek szerint az Eht. 96. § (3) bekezdése nem zárja ki a Ptk. 100. §-ának alkalmazását. A hivatkozott határozat szerint egy speciális, más jogági norma nem értelmezhető úgy, hogy az a Ptk. rendelkezéseivel szemben általános jelleggel kizárja bármely hírközlési eszköz telepítése és működtetése esetén a szomszédjogi igény érvényesítését, más megfogalmazásban a tájidegen látvány, az intimitásvesztés és a sugárzás káros hatásaitól való félelemérzet körében más jogági jogszabályok által meghatározott határérték betartása a magatartást nem teszi jogszerűvé (Kúria Pfv.21.817/2013/6.).
[88] Arra hivatkoztak, hogy a Kúria rögzítette: az Eht. rendelkezései az elektronikus hírközlés körében, annak létesítményei tekintetében tartalmaznak szabályokat. A szomszédjogi sérelem azonban e körön kívül is megvalósulhat, amely helyzetet az Eht. rendelkezései nem érintik. Az adott ügyben a felperesek a kárigényüket nem a bázisállomás létesítésével és működtetésével összefüggésben a közigazgatási eljárás során vizsgált határérték megsértésével kapcsolatban terjesztették elő, ezért az Eht. 96. § (3) és (4) bekezdése nem jöhet szóba. Az Eht. 96. § (3) bekezdése arra vonatkozik, hogy a régi Ptk. 100. §-ával összefüggésben a legkisebb mértékű zavarás a követelmény (Kúria Pfv.21.817/2013/6.).
[89] A felperesek több esetben is hivatkoztak az Alkotmánybíróság 2015. június 8-án meghozott, 18/2015. (VI. 15.) AB határozatára, amely összefoglalja a Legfelsőbb Bíróság és a Kúria gyakorlatát a mobilszolgáltatók által az általuk létesített bázisállomásokkal a környező ingatlanokban okozott károk és a kártérítési felelősség egyes elemei vonatkozásában. Ezzel összefüggésben utaltak a 13/2014. számú Polgári Elvi Döntés 29. pontjára, amely szerintük az e perekben felmerülő jogi kérdések egységes értelmezésének fontosságát hangsúlyozza. Ezzel összefüggésben hivatkoznak két kúriai döntésre is, amelyek szerint „[a] felülvizsgálati kérelmet elbíráló tanácsnak a több, hasonló tárgyú ügyben hozott döntése indokolásának azonosságai nem az alperes jogi álláspontjának figyelmen kívül hagyásából, hanem abból erednek, hogy a vitatott jogszabálysértések megítélése tekintetében kialakult gyakorlat megváltoztatására nincs alap” (Kúria Pfv.21.280/2016/5., Pfv.21.382/2015/4.).
[90] A teljesség kedvéért utalni kell arra is, hogy a felperesek hivatkoztak több, Elvi Bírósági Döntésként (a továbbiakban: EBD), illetve Elvi Bírósági Határozatként (a továbbiakban: EBH) közzétett határozatra (EBD 2014.P.13., EBH 2006.1399., EBH 2007.1600., EBH 2009.1955.).
[91] Az alperes mint ellenérdekű fél nyilatkozatában kérte, hogy a Kúria a felperesek jogegységi panaszát utasítsa el.
[92] Utalt arra, hogy a jogegységi panasz nem felel meg a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa által kimunkált és az alperes által hivatkozott gyakorlatnak, mert az nem mutatja be a támadott és hivatkozott ítéletek közötti ügyazonosság kérdését kielégítő módon: az ügyekben összevethető jogkérdést, tényállást és egyéb körülményeket (Kúria Jpe.I.60.011/2021/3., Jpe.I.60.014/2021/5., Jpe.II.60002/2022/3., Jpe.I.60.032/2022/5., Jpe.I.60.013/2023/3.).
[93] Az alperes szerint a felperesek valójában a támadott határozat által okozott, vélt jogsérelmeiket akarják orvosolni, amelyre a jogegységi panasz eljárás nem ad lehetőséget. Hivatkozott arra, hogy ez utóbbit a Kúria már több döntésében leszögezte, kimondva, hogy a jogegységi panasz eljárás nem működhet kvázi „szuper-felülvizsgálatként” (például: Jpe.I.60.013/2023/3.).
[94] Az alperes a felperesek eljárásjogi érvelését teljes egészében megalapozatlannak tartotta, álláspontja szerint a támadott döntés részletes indokolást tartalmaz. Szerinte a Kúria a peres felek kérelmeinek keretei között járt el, a Kúria nem döntött szakértői kompetenciához tartozó kérdésben, a bizonyítékok felülmérlegelésére pedig lehetősége volt. E körben érvelése alátámasztására több kúriai döntésre is hivatkozott (Kúria Pfv.21.474/2011., Kfv.37.152/2012., Kfv.37.063/2013/5., Kfv.35.287/2017/8.).
[95] Az alperes álláspontja szerint a Kúria megalapozottan kötelezte a felpereseket egyetemlegesen a perköltség megfizetésére, hiszen éppen a felperesek alapították igényüket a közös jogukra, a régi Pp. 78. § (1) bekezdésére és a 82. § (1) bekezdésére.
[96] Az alperes kitért az ügyazonosság kérdésére is, nem vitatva, hogy minden, a felperesek által hivatkozott ügyben bázisállomás létesítéséről van szó, ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy – a Kúria Pfv.20.291/2018/7. számú döntése nyomán – minden jogvita az adott tényállás egyedi körülményei alapján bírálható el, még a hasonló tényállás melletti jogviták között is lehetnek olyan lényeges különbségek a tényállási elemekben, amelyek a korábbiakhoz képest eltérő döntés meghozatalát indokolják.
[97] Az alperes vitatta, hogy a felperesek által felvetett anyagi jogi jogértelmezési kérdésekben a Kúria felülvizsgálati tanácsa eltért volna az irányadó kúriai gyakorlattól. Álláspontja szerint azzal, hogy a Kúria felülvizsgálati tanácsa vizsgálta, hogy az alternatív helyszín milyen további személyeknél okozott volna zavaró hatást, éppen azt tette vizsgálat tárgyává, hogy az alternatív helyszínen való megvalósítás járhatott-e kisebb zavarással, mint a meglévő helyen való megvalósítás. A kisebb zavarás definícióját szerinte egyik kúriai ítélet sem tartalmazza, ezért a Kúria joggal tette vizsgálat tárgyává azt, hogy a más helyszínen való megvalósítás milyen, a perbeli felpereseken kívüli személyeknek okozott volna értékcsökkenést.
[98] Rámutatott arra, hogy a Kúria felülvizsgálati tanácsa e körben utalt egyéb kúriai ítéletekre és nem látta indokát az ettől való eltérésnek. E körben hivatkozott a Kúria Pfv.20.291/2018/7. számú döntésére és az e döntéssel érintett vagy a döntésben megjelenő ítélőtáblai határozatokra. Állította, hogy a hivatkozott döntés a kisebb zavarás vizsgálata és értelmezése szempontjából az alternatív helyszínen való megvalósításnak a felpereseken kívül más érintett személyekre gyakorolt hatását is vizsgálta. Álláspontja szerint a kisebb zavarás fogalmát a felperesek által hivatkozott döntések nem részletezik, ezért az azoktól való eltérés nem áll fenn.
[99] Álláspontja szerint a felpereseknek az a hivatkozása sem megalapozott, hogy a Kúria támadott ítélete eltért volna a hivatkozott bírói gyakorlattól abban a kérdésben, hogy a kimentéssel összefüggő bizonyítás elmaradása az alperes terhére esik, beleértve a jogi akadály fennálltát is, amennyiben a műszaki szempontból lehetséges helyszínen történő megvalósítást más ok (szerződéskötés bizonytalansága) zárja ki, és a Kúria eltért volna az ítéletekben foglaltaktól azzal, hogy a kimentéssel összefüggő bizonytalanságot a felperesek terhére értékelte. E körben idézte a támadott határozatot, rámutatva, hogy a Kúria azt állapította meg, hogy valójában nem volt alternatív helyszín, így a jelenlegi telepítési helyszínen megvalósított állomás működtetése nem minősül szükségtelen zavarásnak, aminek megléte pedig az alperes kártérítési felelősségének alapja lett volna.
[100] Utalt arra, hogy a főépítészi tájékoztatás ismeretében egyértelműen rögzíthető, hogy a szakértő által műszaki szempontból megjelölt alternatív helyen nem lett volna elhelyezhető hírközlési torony, azaz jogi akadálya volt a létesítésnek, így ahogy a Kúria a támadott ítéletben kifejtette, nem volt tehát valós alternatív helyszínként értékelhető a 02981/1 helyrajzi számú ingatlan. Szerinte a Kúria azért nem vizsgálta az alternatív helyszínen a tulajdonosi hozzájárulás kérdését, mert egyértelmű, hogy az adott helyszínen a helyi építési szabályokra figyelemmel a torony építése jogi akadályokba ütközik, azaz nem megvalósítható. E körben hivatkozott arra, hogy nem vehető figyelembe alternatívaként olyan helyszín, ahol a telepítés műszakilag lehetséges, de a tulajdonos hozzájárulásának hiánya vagy a jogszabályok azt nem teszik lehetővé (Pécsi Ítélőtábla Pf.V.20.077/2017/19., Kúria Pfv.20.291/2018/7.). Állította azt is, hogy a Kúria támadott ítélete nem tér el a felperesek által megjelölt ítéletektől a bizonyítási teher kiosztása és a bizonyítatlanság értékelése tekintetében.
[101] Az alperes szerint a támadott ítélet nem tért el a hivatkozott kúriai ítéletektől az ingatlanok forgalmi értékének szakértő általi meghatározása körében sem. Szerinte a Kúria nem vonta kétségbe, hogy az említett kérdés szakértői kompetencia körébe tartozik, ugyanakkor a szakvélemény aggályosságával kapcsolatos megalapozott kifogásait rögzítette és értékelte. Álláspontja szerint megalapozatlanul állítják a felperesek, hogy a hivatkozott határozatok szerint az értékcsökkenés minden esetben becsléssel lenne meghatározható. A Kúria nem a becslés alkalmazhatóságát vonta kétségbe a támadott határozatban, hanem az összehasonlító adatok beszerzésének, és azok értékelésének a hiányát kifogásolta, és hivatkozott arra, hogy az összehasonlító adatok beszerzése objektívebb képet adott volna, mint önmagában a becslés.
[102] Az alperes utalt arra is, hogy a Kúria a támadott döntésben a bázisállomások egészségkárosító hatásától való félelemről mint az ingatlanok forgalmi értékét befolyásoló tényezőről egyáltalán nem tett említést, következésképpen nem térhetett el a hivatkozott kúriai határozatoktól. E körben az alperes hivatkozott egy kúriai határozatra, amely szerint a sugárzástól való félelem nem tekinthető köztudomású ténynek (Kúria Pfv.21.038/2018/11.), emellett utalt arra is, hogy valós, összehasonlítható adatok ellenében a forgalmi értékcsökkenés meghatározására a becslés mint módszer nem fogadható el (Kúria Pfv.20.291/2018/7.).
[103] Az alperes nem értett egyet a felperesekkel abban sem, hogy a támadott ítélet a kár mértékét nem a károkozás időpontjában, hanem az azt követő időszakra, folyamatos összehasonlító adatok elemzésével kívánta megállapítani. Az alperes szerint a Kúria a támadott ítéletben nem a károkozás bekövetkezésének időpontját állapította meg eltérően, hanem rámutatott arra, hogy a szakértői bizonyítás elhúzódása miatt nagyobb lehetőség lett volna az állomás létesítését követő ingatlanforgalom vizsgálatára, értékelésére, a szakértő viszont további összehasonlító adatokat nem kért be. Újabb összehasonlító adatok valós képet nyújthattak volna arra, hogy az ingatlanforgalomra ténylegesen gyakorolt-e hatást a bázisállomás jelenléte, az adatokból a tendenciákra egyértelműbb következtetést lehetett volna levonni.
[104] Az alperes kitért arra is, hogy a Kúria nem helyezte az Eht. fentebb hivatkozott rendelkezéseit a Ptk. szomszédjogi szabályai elé, és különösen nem arra hivatkozva állapította meg a zavarás hiányát, hanem alternatív helyszín megállapíthatóságának hiányában. Ebből következően szerinte a Kúria nem tért el a felperesek által hivatkozott határozatokban foglaltaktól. Rámutatott az Eht. 96. § (3) bekezdésében foglalt szabály kettős funkciójára, amely egyrészt az állomások létesítésének jogi kereteit adja meg, másrészt a Ptk. 100. §-ához hasonló, tartalmát tekintve lényegében szomszédjogi szabály.
[105] A tájidegen látvány megítélése kérdésében hivatkozott a Kúria Pfv.21.038/2018/11. számú ítéletével hatályában fenntartott, Pécsi Ítélőtábla Pf.V.20.077/2017. számú határozatára. Ez utóbbit idézve hangsúlyozta, hogy a látvány csak akkor minősülhet zavaró hatásnak, ha ahhoz fizikailag is észlelhető, valamilyen korlátozást jelentő hatás társul, például panorámavesztés, árnyékolás. A fentieket szem előtt tartva összességében úgy foglalt állást, hogy a támadott ítélet a felperesek által hivatkozott kúriai döntésektől nem tért el.
[106] Az alperes hivatkozott határozatonként is részletesen elemezte a felperesek jogegységi panaszát, kitérve a ténybeli és jogi ügyazonosság kérdésére és minden esetben arra, hogy a hivatkozott kúriai döntésektől a támadott döntést miért nem tért el.
[107] A felperesek a jogegységi panaszukat a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján terjesztették elő.
[108] Az említett szabály szerint „[j]ogegységi panasznak van helye (...) ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor”.
[109] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa 4. sorszámú végzésében a támadott ítélet végrehajtását a jogegységi panasz elbírálásáig felfüggesztette.
[110] A panasz tartalmára tekintettel – az érdemi elbírálás körében – a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa mindenekelőtt szükségesnek tartja rögzíteni a következőket.
[111] A jogegység követelményét Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) 25. cikk (3) bekezdése rögzíti, kimondva, hogy „[a] Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét”. E rendelkezés a Kúria jogegységi funkciójának kiemelt hangsúlyt ad; az Alaptörvényben konstituált feladatát a Kúria az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezés elvi tartalmát az azonos ügyekben követi.
[112] Amint arra a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa már több esetben rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza (Jpe.I.60.002/2021/7.).
[113] A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel (Jpe.I.60.005/2021/5.).
[114] Mindezzel összefüggésben a felperesek panaszára tekintettel nem mellőzhető a jogegységi panasz eljárásban „összemérhető” döntések jellegének tisztázása sem. A felperesek hivatkoztak arra, hogy a támadott döntés az Alkotmánybíróság 18/2015. (VI. 15.) AB határozatában kifejtett alkotmányos értelmezéssel is ellentétben áll. Ezzel összefüggésben szükséges rámutatni arra, hogy az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, ugyanezen cikk (2) bekezdés d) pontja alapján az alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 26–31. §-ainak alkalmazásával alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját, és szükség esetén levonja az eltérés jogkövetkezményeit. A (valódi) alkotmányjogi panasz tehát az alaptörvény-ellenes bírói döntések tekintetében teremt jogorvoslati lehetőséget. A Kúria eljárásában – ideértve mind a felülvizsgálatot, mind a jogegységi panasz eljárást – az Alkotmánybíróság határozataitól való eltérés, ebből következően pedig az Alaptörvény rendelkezéseivel való összhang hiánya nem alapozza meg a támadott döntés „jogszabálysértő” voltát vagy annak megállapítását, hogy a bíróság (a Kúria felülvizsgálati tanácsa) eltért az irányadó bírói gyakorlattól, ehelyett a viszonyítási pontnak minden esetben a Kúria által a BHGY-ben közzétett határozatnak kell lennie. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a Kúriának az Alkotmánybíróság által lefektetett alkotmányos keretekre nem kell figyelemmel lennie, a követendő jogértelmezést nem azzal összhangban kellene meghatároznia.
[115] A felperesek hivatkoztak a 13/2014. számú Polgári Elvi Döntésre, illetve EBD, EBH határozatokra is, hangsúlyozva ezek elvi jelentőségét és kötelező jellegét. Ezzel összefüggésben a Kúria utal arra, hogy a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján a jogegységi panasz eljárásban a referenciahatározat minden esetben a Kúria BHGY-ben közzétett határozata. Ennek indoka – a Bszi. hivatkozott rendelkezésén túl – az is, hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 65., 67. §-a és a 90. § (1) bekezdés 3. pontja módosította, illetve hatályon kívül helyezte a korábban hatályos Bszi. 24. § (1) bekezdés e) pontjában, illetve a 27. § (2)–(3) bekezdéseiben szereplő elvi döntés, EBD és EBH meghozatalára vonatkozó rendelkezéseket.
[116] Mindez a módosító törvényhez fűzött miniszter indokolás szerint két felismerésből fakad: egyrészt abból, hogy a Kúria minden döntése elvi tartalmat hordoz, másrészt abból, hogy a Kúria kizárólag a felek közreműködésével zajló eljárásban hozhat elvi jelentőségű határozatot, egyedi szelekció ezt a joghatást határozatokhoz nem rendelheti. Mindebből következően a jogegységi panasz eljárásban érdektelen, hogy a hivatkozott határozatok EBD, EBH vagy egyéb elvi döntéseket közzétették-e, eltérő döntésként csak a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésével összhangban hivatkozott, a Bszi. 163. § (1) bekezdése, illetve a 173. § (2) bekezdése alapján a 2012. január 1-jét követően a BHGY-ben közzétett döntések vizsgálhatók.
[117] Nem elegendő ugyanakkor a fentiek szerint a BHGY-ben közzétett kúriai döntésekre hivatkozni, a jogegységi panasz eljárásokban formálódó gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül – az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység (Jpe.I.60.009/2022/10.).
[118] Az említett ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogi fogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni például az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát. Nincs ügyazonosság a Kúria szerint például azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén (Jpe.I.60.009/2022/10.).
[119] Mindemellett nyilvánvalóan eltérően kell vizsgálni az ügyazonosság fennállásának feltételeit eljárásjogi kérdések esetén, figyelemmel arra, hogy előfordulhat, hogy ugyanazon eljárásjogi rendelkezéseket eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon elbírálandó ügyekben kell azonosan alkalmazni. E körben tehát annak kell jelentőséget tulajdonítani, hogy az alkalmazott eljárási rendelkezés azonos-e, és az összehasonlítandó ügyekben az alkalmazott normával összefüggésben felvetett absztrakt jogkérdés azonos vagy eltérő módon került megválaszolásra a határozatban (Jpe.II.60.027/2021/7.).
[120] Több esetben rámutatott a Kúria arra, hogy a jogegységi panasz eljárásban a cél az azonos jogkérdések vizsgálata és a helyes jogértelmezés meghatározása. A felperes keresetének, az adott ügy tényállásának, a felek perbeli nyilatkozatainak és a támadott jogi rendelkezés hatályának az ügyazonosság körében csak akkor lehet jelentősége, ha az valamilyen módon befolyásolja az érintett jogszabály értelmezését, mert azt például különböző ügyekben – adott esetben az eltérő kereset vagy tényállás okán – máshogy kellett alkalmazni. Több esetben sem látta akadályát a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa annak, hogy egy jogi rendelkezés helyes értelmezésének megállapításához eltérő tényállású, adott esetben különböző jogágakhoz (bírósági szakághoz) tartozó határozatokat vessen össze, vegyen figyelembe (példaként kiemelve: Jpe.II.60.027/2021/8.).
[121] Mindebből következően a helyes jogértelmezéshez nem feltétlenül szükséges követelmény, hogy a támadott és az eltéréssel érintett határozatokban a tényállás teljes egészében megegyező legyen, és ennek vizsgálatát a Kúria részletesen, hosszasan bemutassa (Jpe.I.60.003/2023/16.).
[122] A Kúria gyakorlata következetes a tekintetben, hogy az ügyazonosság bemutatása a panaszos feladata: a jogegységi panaszt előterjesztő féltől elvárható, épp a jogintézmény sajátos jellege és a kötelező jogi képviselet okán, hogy a támadott döntés és a közzétett kúriai döntés közötti ügyazonosságot bemutassa, annak fennállását részletesen indokolja, a jogkérdésben való eltérést pontosan megjelölje, és panaszában állítson fel párhuzamot a jogkérdés szempontjából releváns tények, alkalmazandó jogszabályok, az eljárás kereteit meghatározó kérelmi elemek hasonlóságára utalva, továbbá mutassa be, hogy a közzétett döntésekben milyen elvi megállapítás került rögzítésre, ugyanezen jogkérdésben milyen álláspontot fogadott el az ítélkező tanács, és indokolja meg, miben látja a közzétett és támadott kúriai döntés közötti eltérést (Jpe.II.60.019/2021/18.).
[123] A fentieket szem előtt tartva a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa nem értett egyet az alperessel abban, hogy a felperesek nem munkálták ki az ügyazonosság feltételeit esetről-esetre a jogegységi panaszukban, és abban sem, hogy az eltéréssel érintettként hivatkozott döntések a támadott döntéssel nem összemérhetők.
[124] E körben a Kúria annak tulajdonított jelentőséget, hogy a hivatkozott ügyek mindegyike mobiltelefon-átjátszó torony létesítésével összefüggő kártérítési igények érvényesítésén alapult, a régi Ptk. 100., illetve 339. §-ára hivatkozással érvényesítettek igényt a felperesek, valamint a hivatkozott ügyekben a kártérítési felelősség egyes tényállási elemeinek, ehhez kapcsolódóan pedig a más jogági normák (Eht.) és az eljárási törvények helyes alkalmazásának volt ügydöntő jelentősége. Mindezt a felperesek által eltéréssel érintettként hivatkozott határozatok meghatározó részében a Kúria megállapíthatónak látta, és az előadottakat elegendőnek tartotta az eltérés vizsgálatához.
[125] Figyelemmel arra, hogy az összemérhetőség követelménye – a lentebb részletesen kifejtettek szerint – számos határozat esetén teljesült, a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa szükségtelennek tartja minden határozat áttekintését és részletes elemzését a jogegységi panasz elbírálásához (Jpe.II.60.027/2021/8. [57]), mert a hivatkozott eltérések egy részénél nem volt akadálya a helyes jogértelmezés megállapításának.
[126] A felperesek panaszára, illetve az alperes nyilatkozatára figyelemmel az érdemi, jogértelmezési kérdések tisztázását megelőzően nem mellőzhető a jogegységi panasz eljárást megelőző – peres vagy nemperes – eljárás, illetve a jogegységi panasz eljárás viszonyának tisztázása sem (Jpe.II.60.006/2023/12.).
[127] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa már számos döntésében rámutatott, hogy a jogegységi panasz eljárás a jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgálja. Jogorvoslati eljárás ugyan, de hangsúlyozottan nem a per folytatása. Nem jelentheti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, továbbá az abban szereplő indokolás felülmérlegelését, korrigálását sem (Jpe.II.60.006/2023/12.).
[128] Ahogy arra az alperes is utalt, a Kúria több esetben kihangsúlyozta: a jogegységi panasz eljárás nem működhet kvázi „szuper-felülvizsgálatként” (Jpe.I.60.011/2021/3., Jpe.II.60.030/2022/8., Jpe.I.60.035/2022/7., Jpe.II.60.036/2021/13., Jpe.I.60.014/2021/5.). Ez azt jelenti, hogy a jogegységi panasz eljárásban kizárólag a támadott és eltéréssel érintett határozatban kifejtett jogértelmezés egyezősége vizsgálható, nem pedig a Kúria eljárásának vagy határozatának jogszabálysértő volta, más megfogalmazásban a jogegységi panasz eljárásban a vizsgálatnak nem lehet tárgya önmagában – jogegységi helyzet fennállása hiányában – a felülvizsgálati eljárás, illetve az abban meghozott kúriai határozat helyes vagy helytelen volta (Jpe.II.60.006/2023/12.).
[129] A fentiekre figyelemmel a Kúria megállapítja, hogy a felpereseknek a felülvizsgálati eljárást, illetve a felülvizsgálati ítéletet kifogásoló, annak jogszabálysértő voltára utaló érvelései nem vizsgálhatók, következésképpen a Jogegységi Panasz Tanács az adott ügyben nem foglalhatott állást az indokolási kötelezettség megsértését (régi Pp. 221. §), a felülmérlegelés korlátainak átlépését [régi Pp. 206. §, 275. § (1) bekezdés] és a perköltség-viselésre vonatkozó rendelkezés helytelen voltát illetően [régi Pp. 78. § (1) bekezdés, 82. § (1) bekezdés].
[130] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a jogegységi panaszt a fentebb kifejtett keretek között vizsgálta, és megállapította, hogy a jogegységi panasz alapos.
[131] A felvetett jogkérdésekre tekintettel a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa rögzíti, hogy a mobiltelefon-átjátszó tornyokkal összefüggő kárigények elbírálása több jogághoz tartozó jogszabály együttes alkalmazását teszi szükségessé, emellett a polgári jogi normarendszeren belül is a Ptk.-ban különböző helyeken elhelyezett rendelkezések egymással összhangban történő alkalmazását veti fel. A szomszédjogi zavarás helyes megítélésénél felmerül az Eht. fentebb idézett és a Kúria felülvizsgálati tanácsa által is alkalmazott rendelkezés jelentősége. Ismert az is, hogy a szomszédjogi jogsértésekről szóló szabályozás a dologi jog körében úgynevezett csonka tényállás, mert a tulajdonjog háborítatlanságát védő jogi norma megsértéséhez kapcsolt jogkövetkezményt, így például a konkrét esetben a kártérítést a jogalkotó a régi Ptk. kötelmi jogi rendelkezései között helyezte el.
[132] A régi Ptk. 100. §-a szerint „[a] tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné”.
[133] A régi Ptk. 339. §-a tartalmazza a deliktuális kárigények érvényesítésének legáltalánosabb szabályát, amikor kimondja: „[a]ki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.”
[134] E két szabályt összeolvasva megállapítható, hogy a mobilátjátszó tornyokkal összefüggő kártérítési ügyekben a bizonyítási kötelezettség (érdek) úgy alakul, hogy a felperesnek – a régi Ptk. 100. §-a körében – kell bizonyítania a zavarás tényét, kártérítési igény esetén – a régi Ptk. 339. §-ára figyelemmel – a bekövetkezett kárt, a károkozó magatartást és a kettő közötti okozati összefüggést; mindehhez képest az alperes mint az átjátszó torony építője bizonyítási kötelezettsége körébe tartozik a kimentés, azaz annak bizonyítása, hogy eljárása nem volt felróható: úgy járt el, ahogy az adott helyzetben „általában” elvárható. Ez utóbbival a bírói gyakorlat szerint lényegében egybeesik a 100. § köréből a szükségtelen zavarás bizonyítása, más megfogalmazásban az építtető akkor nem jár el felróhatóan, ha bizonyítja, hogy a zavarás nem volt szükségtelen, a létesítés más, kevésbé zavaró módon nem volt megvalósítható (Kúria Pfv.20.415/2017/5., Pfv.20.291/2018/7., Pfv.20.218/2022/5.).
[135] A károkozás jogellenességét önmagában a felperesnek nem kell bizonyítania, egyfelől azért, mert dogmatikai megközelítésből szemlélve minden károkozás jogellenes, másfelől azért, mert a szomszédjogi norma – a régi Ptk. 100. §-a – megsértésével, a kártérítési tényállás jogellenességi eleme biztosan teljesül (a jogirodalomban dogmatikai problémaként merül fel, hogy a szükségtelen zavarás mint normasértés a kártérítési tényállás jogellenességi vagy felróhatósági elemeként értékelhető helyesen, a konkrét ügy szempontjából azonban ennek az elméleti felvetésnek, a lentebb kifejtettekre figyelemmel nincs jelentősége).
[136] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a vázolt elméleti keretekre figyelemmel vizsgálta, hogy a támadott ítélet összhangban van-e a felperesek által eltéréssel érintett határozatként hivatkozott döntésekben kifejtett jogértelmezéssel.
[137] Elsőként a felvázolt tényállási elemek körében a kimentés és az ezzel összefüggő bizonyítási kötelezettség, továbbá ennek nem teljesülése esetén a bizonyítási teher helyes alkalmazásáról kellett állást foglalni. A Kúria felülvizsgálati tanácsa megállapította, hogy az alternatívként felmerült ingatlan tulajdoni viszonyai nem ismertek, az alperes a tulajdonos hozzájárulását nem szerezte be, ebben a körben a bíróság nem hívta fel az alperest bizonyításra, így bizonyítás nem folyt. Mindebből a Kúria felülvizsgálati tanácsa azt a következtetést vonta le, hogy alternatív helyszín nem volt igénybe vehető.
[138] Ebben a körben szükséges utalni arra, hogy a régi Ptk. 100., illetve 339. §-ához szükségszerűen kapcsolódnak olyan eljárásjogi rendelkezések, amelyek a kártérítési igény perbeli érvényesítése esetén a felek eljárásjogi mozgásterét szabják meg, azaz rendezik, hogy a bizonyítási kötelezettség körébe tartozó kérdéseket milyen keretek között, kinek és mikor kell bizonyítania. Nem mellőzhető e körben a bíróság kötelezettsége sem: a régi Pp. 3. § (3) bekezdése szerint „[a] bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.” Ez utóbbi két tényezővel összefüggésben mondja ki a régi Pp. 164. § (1) bekezdése, hogy a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el: ez a perbeli esetben a kimentés körében az anyagi jog idézett rendelkezései szerint az alperes érdekében áll.
[139] A kifejtettekre figyelemmel helyesen utalnak arra a felperesek, hogy a Kúria következetes gyakorlata szerint a kimentés körébe tartozó bizonyítás elmaradásának következményei az alperest terhelik: bizonyítatlanság esetén a kártérítési kötelemből nem szabadulhat és viselnie kell károkozásának jogkövetkezményeit. Ez a mobiltelefon-átjátszó tornyokkal kapcsolatos ügyekben azt jelenti, hogy az alperesnek úgy kell eljárnia, hogy előre tervezve az átjátszókat olyan módon létesítse, amellyel a hálózat kialakításával a legkisebb zavarást okozza. Az alperes felróható magatartását kell vizsgálnia a bíróságoknak, e körben pedig azt, hogy az átjátszó tornyokat olyan módon létesítette-e, amivel a legkisebb zavarást okozta. Ha a műszaki szempontból lehetséges helyszín kiválasztását más ok akadályozza, ezek bizonyítása is az alperes terhére esik. A Kúria egy döntésében azt is hangsúlyozta, hogy a szerződéskötés kizártsága olyan jogi akadály, amelyet szintén az alperesnek kell bizonyítania, ennek hiánya vagy sikertelensége pedig úgyszintén az alperes terhére esik (Kúria Pfv.21.382/2015/4.).
[140] Helytálló a felpereseknek az a következtetése, hogy az alperesnek az előre tervezés, telepítés időszakában kell vizsgálat tárgyává tenni az alternatív helyszínt, amennyiben ez valamilyen okból elmarad, úgy ez kizárólag az alperes terhén marad (Kúria Pfv.21.817/2013/6.). A mentesülés körében a Kúria következetes gyakorlata szerint az alperesnek azt kell bizonyítania, hogy a helyszín kiválasztása már a beruházáskor az optimális helyszín vizsgálatával történt, enélkül ugyanis csak az állítható, hogy az alperes a számára kedvező szempontok szerint választotta ki a beruházás helyszínét (Kúria Pfv.20.913/2013/7.).
[141] Az anyagi joggal összekapcsolódó eljárásjog – így a régi Pp. 3. § (3) bekezdése, illetve 164. § (1) bekezdése – értelmében a Kúria következetes gyakorlata szerint jogsértő, ha a bizonyítási indítványok előterjesztése azért maradt el, mert a felek a bizonyítandó tények és bizonyítási teher körében nem kaptak megfelelő tájékoztatást (Kúria Pfv.20.041/2021/12., Pfv.21.800/2013/6.), úgyszintén jogsértő az is, ha a bíróság által adott tájékoztatás téves tartalmú volt (Kúria Pfv.20.587/2020/5.). A megalapozott döntés meghozatalához szükséges tényállás megállapításának elmulasztása miatt a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedő hatályon kívül helyezése indokolt (Kúria Pfv.20.861/2020/8.).
[142] Mindebből következően téves és a hivatkozott joggyakorlattal ellentétben áll a támadott ítéletnek az a következtetése, hogy az alternatív helyszín körében elmaradt bizonyítás terhe a felperesekre esik oly módon, hogy a keresetük nem lehet alapos.
[143] E körben a Jogegységi Panasz Tanács rögzíti azt is, hogy téves az alperesnek az a hivatkozása, amely szerint a támadott döntés összhangban lenne a Pfv.20.291/2018/7., illetve a Pfv.21.038/2018/11. számú ítéletekkel. Ezekben az ügyekben ugyanis éppen az alternatív helyszín hiányának bizonyítását értékelte a bíróság az alperes javára, és nem mindezek bizonyítatlanságát a felperes terhére.
[144] Úgyszintén nem állja meg a helyét az az érvelés sem, hogy a Kúria felülvizsgálati tanácsa az alkalmazandó helyi szabályokra figyelemmel állapította volna meg, hogy alternatív helyszín a jogi akadályok miatt eleve nem vehető igénybe. Ezzel kapcsolatos indokolást a támadott ítélet nem tartalmaz.
[145] A mentesülés feltételeit követően a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a bekövetkezett kár egyes aspektusait vizsgálta. E körben elfogadta a felpereseknek azt az érvelését, hogy a mobiltelefon-átjátszó torony működésétől való félelem az ingatlan forgalmi értékét befolyásolja, azt csökkenti, függetlenül attól, hogy az egészségkárosító hatás milyen mértékben bizonyított. A következetes gyakorlat szerint a zavarás megvalósulhat annak folytán, hogy a felperes jogi értelemben szomszédnak minősülő ingatlana értékcsökkent amiatt, hogy az esetleges sugárzástól való félelemmel együtt járó ellenérzés olyan tény, amely a kereslet csökkenése, illetőleg a kínálati ár alacsonyabb volta folytán befolyásolja az ingatlan forgalmi értékét (Kúria Pfv.20.913/2013/7.).
[146] Az értékcsökkenés mint kár bekövetkezésének vizsgálata során tehát nemcsak az objektív, de a szubjektív tényezőket is figyelembe kell venni: a bírói gyakorlat szerint a perbeli létesítmény károsító hatásától való félelemérzet olyan tény, amely a kereslet csökkenése folytán befolyásolja az ingatlanok forgalmi értékét az ingatlanpiacon, tehát olyan szubjektív körülmény, amely forgalmi értékcsökkenésben objektivizálódik. Ennek mértékét mindig az adott eset sajátosságai alapján kell megítélni, figyelembe véve a helyszínt, illetve az ingatlannak a tornyoktól való távolságát és egyéb körülményeket is. Ennek meghatározása az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő kompetenciájába tartozik, az értékvesztés nagyságrendjének meghatározásához a szakmai érvekkel alátámasztott becslés elfogadható (Kúria Pfv.21.382/2015/4.).
[147] Mindezzel összefüggésben a támadott döntés három szempontból is ellentétben áll a Kúria hivatkozott, közzétett határozataival, az azokon alapuló gyakorlattal.
[148] Egyfelől a hivatkozott határozatokban kifejtett jogi állásponttal ellentétes az a – korábban sem a peres felek, sem az első-, másodfokú bíróság által nem említett – következtetés, amely szerint a mobiltelefon-átjátszó torony egészségkárosító hatásától való félelem akkor értékelhető, ha a felperes „személyi kárt” érvényesít. Az eddigi bírói gyakorlat ugyanis egységes volt a tekintetben, hogy a torony egészségügyi káros hatásaitól való szubjektív félelem – legyen az orvosilag igazolt vagy alaptalan – a helyben lévő ingatlanok forgalmi értékére negatív hatással van, tehát ténylegesen az ingatlanok piaci árában bekövetkező csökkenésben kárként realizálódik (Kúria Pfv.20.913/2013/7.). A teljesség kedvéért a Jogegységi Panasz Tanács hozzáfűzi azt is, hogy ugyanilyen szempontból értékelhető a kár körében a tájidegen jelleg is, az alperes hivatkozása ellenében a Kúria gyakorlata nem erősíti meg azt a jogértelmezést, hogy a tájidegenség csak további fizikai hatásokkal értékelhető (Kúria Pfv.21.817/2013/6.).
[149] Másfelől ki kell emelni azt is, hogy a következetes gyakorlat szerint az összehasonlító adatok alkalmazása nem kizárólagos szakértői módszer a kár bizonyítására, emellett számos objektív és szubjektív körülményt mérlegelve lehet szakvéleményt adni az értékcsökkenés megállapítása körében. A bíróságok kompetenciája nem terjed ki arra, hogy a szakértőtől eltérő, azzal ellentétes szakmai véleményt fogalmazzanak meg. A bíróság ugyanis csak akkor rendelhet ki szakértőt, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. Ennek hiányában szakkérdésben nem foglalhat állást (Kúria Pfv.21.119/2018/8.).
[150] Erre figyelemmel a hivatkozott határozatokban kifejtett jogi állásponttal ellentétes a támadott döntésben az a következtetés, hogy az ingatlanok vételárára egyéb, nem az ingatlanhoz kapcsolódó tényezők is kihatnak, ezért „köztapasztalatilag aggályos az a szakértői megállapítás, hogy az adott 15%-os eltérést kizárólag a bázisállomás hatásának kell betudni.” Természetesen a bíróság a szakvélemény értékelése körében helyezkedhet arra az álláspontra, hogy a konkrét ügyben adott szakvélemény aggályos, ugyanakkor a régi Pp. 177. § (1) bekezdésének, illetve a 182. § (3) bekezdésének rendelkezését megtartva az aggályos szakvélemény helyett nem foglalhat állást szakkérdésben, különösen nem úgy, hogy az első- és a másodfokú bíróság az adott szakvéleményt eltérően értékelte (Kúria Pfv.20.364/2018/7., Pfv.21.119/2018/8., Pfv.21.272/2019/8.). Természetesen a kár mértékének meghatározására többféle szakértői módszer elfogadott, ugyanakkor semmiképpen sem helyeselhető a szakértői bizonyítás helyett – szakértői kompetencia körébe tartozó kérdésben – a bíróság köztudomású tényekre alapozott megállapítása.
[151] A harmadik szempont e körben pedig az, hogy az értékcsökkenés vizsgálatát a következetes kúriai gyakorlat szerint a károsodás időpontjára vetítve kell elvégezni, nem pedig az elkövetkezendő években beálló ingatlanpiaci változásokat kell elemezni. Helyesen hivatkoznak a felperesek arra, hogy a régi Ptk. 360. § (1) bekezdése értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a felperesek esetleges kára a torony létesítésével bekövetkezik, függetlenül az azt követő ingatlanpiaci folyamatoktól (Kúria Pfv.20.593/2019/8.).
[152] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának a kár meghatározását követően az úgynevezett jogági jogellenesség kérdéseit is vizsgálnia kellett. E körben tévesnek és a hivatkozott határozatokban foglaltaktól eltérőnek tartotta mind a támadott ítéletből kitűnő jogi következtetést, mind az alperes nyilatkozatában kifejtett érveket az alábbiakra figyelemmel.
[153] Ebben a kérdésben mindenekelőtt utalni kell arra, hogy a támadott ítélet [107] bekezdése idézi az Eht. 96. § (3) bekezdését, ehhez hozzáfűzi, hogy az alternatív helyszín hiányában a megvalósított bázisállomás működtetése nem minősül szükségtelen zavarásnak (régi Ptk. 100. §), majd levonja azt a jogkövetkezményt, hogy a felperesek keresete nem megalapozott. Kétségtelen, hogy a felülvizsgálati tanács ítélete nem tartalmaz jogi indokolást arra nézve, hogy az Eht. 96. § (3) bekezdése miért jelenik meg a támadott határozatban, ebből következően pedig a támadott ítéletből szó szerint nem olvasható ki, hogy a tanács a hivatkozott közigazgatási jogi norma megtartása esetén kizártnak tartaná a zavarás megvalósulását. Mindazonáltal a szabály idézésének ítéleti magyarázata hiányában a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a tisztességes eljáráshoz való jog teljes körű érvényesülése érdekében (szem előtt tartva, hogy az indokolás esetleges tömörsége nem értelmezhető a peres felek hátrányára), figyelembe véve a felülvizsgálati ítélet teljes egészének tartalmát arra a következtetésre jutott, hogy a felülvizsgálati tanács az alperes mentesülése körében értékelte az Eht. 96. § (3) bekezdésének megtartását is, ezért szükségesnek tartja az alábbiak tisztázását.
[154] Nem vitásan az adott élethelyzetre több jogághoz tartozó jogi normát együttesen kell alkalmazni. Ilyen jogi norma a régi Ptk. fentebb már idézett rendelkezésein túl az Eht. 96. § (3) bekezdése, amely szerint „[a]z elektronikus hírközlési építményt az érintett ingatlanon úgy kell elhelyezni, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában a környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékeken belül – a körülmények által lehetővé tett – legkisebb mértékben zavarja, ez a létesítmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül a Ptk.-ban meghatározott szükségtelen zavarásnak”.
[155] A kártérítési perekben következetesnek mondható az a gyakorlat, hogy a más jogághoz tartozó rendelkezések, így tipikusan az igazgatási, építési normák megtartása nem jelenti egyszersmind a kártérítési jogi jogellenesség kizárását; más megfogalmazásban a közigazgatási jogi jogellenesség hiánya nem teszi a polgári jogi károkozást jogszerűvé (Kúria Pfv.21.067/2012/9., Pfv.21.817/2013/6., Pfv.20.218/2022/5.).
[156] A mobiltelefon-átjátszó torony létével és működésével összefüggő szükségtelen zavarásból eredő kártérítési perekben a károkozó kártérítési felelősség alóli mentesülésének vizsgálata során az Eht. 96. § (3) bekezdése nem zárja ki a Ptk. 100. §-ának alkalmazását. Helyesen mutattak rá a felperesek arra, hogy egy speciális, más jogági norma nem értelmezhető úgy, hogy az a régi Ptk. rendelkezéseivel szemben általános jelleggel kizárja bármely hírközlési eszköz telepítése és működtetése esetén a szomszédjogi igény érvényesítését. Ez annál is inkább így van, hogy az említett bekezdés kifejezetten, szövegszerűen is megjeleníti a jogági jogellenesség fentebb kifejtett alaptételét a konkrét helyzetre specifikálva: „ez a létesítmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül a Ptk.-ban meghatározott szükségtelen zavarásnak”.
[157] Utalni kell itt a már korábban hivatkozott 18/2015. (VI. 15.) AB határozatra, amely az Eht. 96. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének vizsgálata során – korábbi AB határozatokban kifejtettekkel összhangban – rögzítette, hogy a kifogásolt rendelkezés a köz érdekét szolgálta, az „Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint azonban a közérdekből történő tulajdonkorlátozás is csak akkor alkotmányos, ha az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban áll egymással”. A vonatkozó bírói gyakorlatot a tekintetben is egységesnek és következetesnek találta, hogy „a régi Ptk. 100. §-ának alkalmazásakor a közigazgatási szabályokban előírt követelményrendszer csak a hatósági eljárásban irányadó, a bíróságot nem köti, a tulajdongyakorlás követelményszintjét a bíróság a közigazgatási szabályoktól eltérően is megállapíthatja”, adott esetben az engedély megadása nem zárja ki a jogellenes joggyakorlás megállapítását. Összességében tehát az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy „az alkotmányosan elfogadható célt szolgáló rendelkezést a jogalkotó a tulajdonhoz való jog aránytalan korlátozását eredményező módon illesztette az Eht.-ba és ezen keresztül a jogrendszerbe”, ezért azt megsemmisítette.
[158] A támadott ítélet mindezért eltért a BHGY-ben közzétett határozatokban megjelent értelmezéstől azzal, hogy az Eht.-t mint egy speciális, más jogági normát úgy értelmezte, hogy az a régi Ptk. rendelkezéseivel szemben általános jelleggel kizárja bármely hírközlési eszköz telepítése és működtetése esetén a szomszédjogi igény érvényesítését. Ezzel szemben a tájidegen látvány, az intimitásvesztés és a sugárzás káros hatásaitól való félelemérzet körében más jogági jogszabályok által meghatározott határérték betartása a magatartást nem teszi jogszerűvé. A Kúria rögzítette, hogy az Eht. rendelkezései az elektronikus hírközlés körében, annak létesítményei tekintetében tartalmaznak szabályokat. A szomszédjogi sérelem azonban e körön kívül is megvalósulhat, amely helyzetet – az alperes észrevételében kifejtettek ellenében – az Eht. rendelkezései nem érintik. Az Eht. 96. § (3) bekezdése arra vonatkozik, hogy a régi Ptk. 100. §-ával összefüggésben a legkisebb mértékű zavarás a követelmény (Kúria Pfv.21.817/2013/6.).
[159] A kifejtettek alapján a Kúria megállapította, hogy a támadott ítélet több jogértelmezési kérdésben is indokolatlanul eltér a Kúria közzétett gyakorlatától, így különösen a Pfv.20.593/2019/8., Pfv.20.861/2020/8., Pfv.20.041/2021/12., Pfv.20.913/2013/7., Pfv.21.817/2013/6., Pfv.21.382/2015/4., Pfv.20.291/2018/7., Pfv.20.364/2018/7., Pfv.21.038/2018/11., Pfv.21.119/2018/8., Pfv.21.272/2019/8., Pfv.20.587/2020/5., Pfv.21.800/2013/6. számú, felülvizsgálati ügyekben hozott határozatoktól.
[160] Az eltérés nem volt indokolt.
[161] Erre figyelemmel a támadott ítéletet a Bszi. 41/D. § (1) bekezdés c) pontja alapján egészében hatályon kívül helyezte, és – a helyes jogértelmezés megállapítása mellett – a Kúria felülvizsgálati tanácsát új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[162] A mobiltelefon-átjátszó torony létesítésével okozott kár megtérítése iránt indított perekben a zavarás szükségessége, illetve a felróhatóság hiányának bizonyítatlansága az alperes károkozó terhére esik, az eljárásjogi jogkövetkezményeknek ehhez kell igazodniuk.
[163] A mobiltelefon-átjátszó torony létesítése miatt keletkezett félelemérzetet mint tényt az ingatlan forgalmi értéke csökkenése körében, a vagyoni kárigény érvényesítése esetén is értékelni kell.
[164] Az ingatlan forgalmi értékének csökkenése mint kár a bíróság szakértelme hiányában olyan – a károkozás időpontjára vetítetten vizsgálandó – szakkérdés, amelynek megítélése szakértői kompetencia körébe tartozik.
[165] Az építésügyi – közigazgatási jogi – szabályok megtartása önmagában nem jelenti azt, hogy az alperes eljárása polgári jogi értelemben sem volt jogellenes.
[166] A Bszi. 41/D. § (4) bekezdése alapján, ha a Jogegységi Panasz Tanács megállapítja a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést, a panasz elbírálásával összefüggésben felmerült költséget az állam viseli. A jogegységi panaszt benyújtó felperesek ezért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 80. § (1) bekezdés i) pontjára figyelemmel az illetékes adóhatóságtól az általuk megfizetett 3 500 000 forint illeték visszatérítését kérhetik.
[167] A felperesek a jogegységi panasz eljárással összefüggésben a költségeik megtérítését nem kérték, a panasz alaposságára tekintettel az alperes a költségei megtérítését nem kérheti, mindebből következően a Kúriának a megtérítendő ügyvédi költségekről rendelkeznie nem kellett.
[168] A Bszi. 41/D. § (5) bekezdése szerint a Kúriának a közzétett határozatától jogkérdésben való eltérést megállapító és a bíróságokra kötelező értelmezést megállapító határozata jogegységi határozat hatályú, és azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
[169] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.
Budapest, 2024. március 4.
Dr. Varga Zs. András s. k. a tanács elnöke,
Salamonné dr. Piltz Judit s. k. előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s. k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s. k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s. k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s. k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s. k. bíró,
Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s. k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s. k. bíró,
Dr. Márton Gizella s. k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s. k. bíró,
Dr. Puskás Péter s. k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s. k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s. k. bíró,
Dr. Szabó Klára s. k. bíró,
Dr. Stark Marianna s. k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s. k. bíró
