A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria P.IV. számú tanácsának előzetes döntéshozatali indítványa alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő
jogegységi határozatot:
1. Személyhez fűződő jog (személyiségi jog) megsértésének megállapítása esetén a jogsértő természetes személy és a jogi személy elégtételadásként kötelezhető olyan nyilatkozat megtételére, amelyben bocsánatkérését, sajnálkozását fejezi ki.
2. A Kúria P.IV. számú tanácsa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Pfv.21.435/2013/8. számú határozattól eltérhet.
3. A Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Pfv.21.435/2013/8. számú és hasonló tartalmú határozatai a továbbiakban kötelező erejűként nem hivatkozhatók.
[1] A Kúria előtt Pfv.20.129/2023. számon személyiségi jogsértés megállapítása és jogkövetkezmények alkalmazása tárgyában folyamatban lévő eljárásban az eljáró tanács (a továbbiakban: indítványozó tanács) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja és 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a jogegység érdekében, mert jogkérdésben el kíván térni a Kúria Pfv.21.435/2013/8. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatától. Az indítványozó tanács az egységes joggyakorlat biztosítása érdekében annak megválaszolását kérte, hogy személyhez fűződő jog (személyiségi jog) megsértésének megállapítása esetén a jogsértő – akár természetes személy, akár jogi személy – elégtételadásként kötelezhető-e olyan jognyilatkozat megtételére, amelyben bocsánatkérését, sajnálkozását fejezi ki.
[2] Az indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárást a Bszi. 32. § (3) bekezdése értelmében a jogegységi eljárás befejezésig felfüggesztette.
[3] A Kúria előtt Pfv.21.435/2013/8. szám alatt folyamatban volt, a BHGY-ban megjelent határozatának – a jogegységi eljárásban releváns – tényállása szerint az önkormányzati megemlékezésen részt vevő felperest az eljáró rendőrök megbilincselték és szabálysértés elkövetése miatt előállították. A rendőrség utóbb a felperessel szemben indult szabálysértési eljárást megszüntette. A Kúria hivatkozott határozatában megállapította, hogy az alkalmazott kényszerintézkedésekkel az alperes rendőrfőkapitányság megsértette a felperes személyes szabadságát és emberi méltóságát a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 76. §-a alapján. Kifejtette, hogy a jogi személy alperessel szemben a régi Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontjára alapított igény nem megalapozott, mivel az elégtételadás körében nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy a bíróság az alperest – hozzájárulása hiányában – a jogsértés elismerésére vagy sajnálkozás kifejezésére (bocsánatkérésre) kötelezze. Rögzítette, hogy a sérelmet szenvedett fél számára a jogsértést megállapító rendelkezés nyilvánosságra hozatala általában kellő erkölcsi jóvátételt biztosít. Ilyen igény esetén a közzétételre az alperes attól függetlenül kötelezhető, a felperes pedig feljogosítható, hogy a jogsértés megtörténtének megállapításával az alperes egyetért-e, illetve a jogsértés alapjául szolgáló magatartást megbánta-e, ugyanis a megbánásra ítélettel senki nem kötelezhető. A sajnálkozásra vagy megbánásra mint szubjektív emberi érzés kifejezésére – annak természeténél fogva – a jogi személy egyébként sem képes. A jogerős ítéletnek az alperes magánlevélben való sajnálkozásának kifejezésére kötelező rendelkezését indokolatlannak találta, a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
[4] Az előzetes döntéshozatali indítványt előterjesztő indítványozó tanács előtt folyamatban lévő ügyben az elsőfokú bíróság ítéletével azt állapította meg, hogy a természetes személy I. rendű alperes megsértette a felperes jóhírnevét és emberi méltóságát azzal, hogy egy konferencián tartott prédikációjában több ezer ember előtt a felperesről név nélkül, de felismerhetően valótlan állításokat tett, és eltiltotta az I. rendű alperest a további jogsértéstől. Megállapította, hogy a II. rendű alperes (jogi személy) kiadó és a III. rendű alperes (a cikkek szerzője) megsértették a felperes jóhírnevét azzal, hogy egy napilapban és egy internetes oldalon valótlan híreszteléseket tettek közzé a felperesről, és a II. és III. rendű alpereseket eltiltotta a további jogsértéstől. Kötelezte továbbá az I., II. és III. rendű alpereseket, hogy a megállapított jogsértések miatt magánlevél formájában kérjenek bocsánatot a felperestől, és feljogosította a felperest, hogy az alperesek bocsánatkérésre vonatkozó nyilatkozatát nyilvánosságra hozza. Egyebekben az I. rendű alperest 2.000.000 forint, míg a II. rendű alperest 1.000.000 forint nemvagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[5] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel érintett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és az I., II. és III. rendű alperest bocsánatkérésre kötelező és a felperest ennek nyilvánosságra hozatalára feljogosító rendelkezését mellőzte.
[6] A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elégtételadása tekintetében előterjesztett kereseti kérelem vonatkozásában a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[7] A megismételt másodfokú eljárásban a bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének az I., II. és III. rendű alpereseket a megállapított jogsértés miatt magánlevélben történő bocsánatkérésre kötelező, valamint a felperest annak nyilvánosságra hozatalára feljogosító rendelkezést helybenhagyta. Kifejtette, hogy a BHGY-ban Pfv.21.435/2013/8. számon közzétett kúriai ítéletben megjelenő gyakorlat meghaladott. A határozat indokolása szerint a bocsánatkérés, a sajnálkozás a megkövetéshez, a béküléshez és a külvilág felé megnyilvánuló elégtételadáshoz, a következmények megbánásához kapcsolódik, nem a mögöttes alperesi meggyőződés, hanem azok kifejezése révén nyeri el célját. Annak van jelentősége, hogy a felperesben alakuljon ki az elégtétel, a kompenzáció érzése. A másodfokú bíróság a bocsánatkérésre kötelezést jogi személy esetében is alkalmazhatónak tekintette, mivel nem látta akadályát annak, hogy a nyilatkozattételre kizárólag képviselője útján képes jogi személy ilyen közlést tegyen a felperes és a közösség felé.
[8] A jogerős ítélettel szemben az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint az sérti a régi Ptk. 81. § (1) bekezdés c) pontját, és a Kúria Pfv.21.435/2013/8. számú határozatában megjelenő joggyakorlat szerint sincs lehetőség a bocsánatkérés vagy sajnálkozás ítéleti úton való kikényszerítésére. Érvelésük szerint belső indíttatás hiányában a bocsánatkérés, sajnálkozás értelmét veszíti, nem lehet kikényszeríteni, ugyanis annak az érintett személy belső elhatározásából kell fakadnia. Álláspontjuk szerint a sérelmet szenvedő fél elégtételét szolgálja önmagában a sajtóhelyreigazítás, a személyiségi jog megsértés megállapítása és a közzététel kötelezettsége.
[9] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
[10] A Kúria előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező tanácsa a Kúria Pfv.21.435/2013/8. számú határozatában kifejtett állásponttól el kíván térni. Az indítvány szerint a személyiség sérelme esetén alkalmazható objektív és szubjektív szankciók funkciója kettős: a kompenzálás és az elégtételadás. A régi Ptk. és a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a személyiség sérelmének objektív szankciójaként határozza meg a jogsértő elégtétel adására kötelezését. Ennek lényege, hogy a jogsértő önként vagy a bíróság kötelezése alapján ismerje el a cselekmény jogsértő voltát és juttassa kifejezésre sajnálkozását, kérjen bocsánatot a történtekért, kövesse meg a sértettet. Az elégtételadás akkor tölti be rendeltetését, ha a jogsértéshez hasonló nyilvánosságot kap. A bocsánatkérés, sajnálkozás kifejezése azt kompenzálja, hogy a megsértett személytől a jogsértés folytán nem a valós tények alapján formál véleményt a nyilvánosság. Elégtételadásként a jogsértő kötelezhető bocsánatkérésre, sajnálkozás kifejezésére és annak sincs jogszabályi akadálya, hogy erre a bíróság jogi személyt kötelezzen.
[11] Az indítványozó tanács az elégtételadásra kötelezés körében kialakult bírósági gyakorlatra utalva kifejtette, hogy a precedensként közzétett döntésben kifejtett jogi indokolás nem vált országosan elfogadottá, továbbá később maga a Kúria is eltérő álláspontra helyezkedett egy másik döntésében. A Kúria Pfv.21.311/2018/11. számú határozata indokolásában [29] azt fejtette ki, hogy a felperes jóhírnevét sértő, a pszichés-érzelmi állapotára vonatkozó valótlan tényállások miatt a másodfokú bíróság jogszerűen kötelezte a jogsértő alperest magánlevél útján bocsánatkérésre a sérelemdíj megfizetésére kötelezés mellett, és helytállóan döntött, amikor a családra kiterjedő elégtételadást rendelte el.
[12] A Kúria Pfv.21.609/2017/3. számú határozata indokolásában [23] megállapította, hogy a személyes adatok védelméhez való jog megsértésével megvalósult személyiségi jogsértés esetén az alperes önkormányzatnak a jogsértés miatt magánlevélben a jogsértés megjelölésével bocsánatkérésre kötelezése az elégtételadás módját illetően nem jelent „lehetetlen szolgáltatásra” kötelezést. Az elégtételadásnak ez a módja ugyanis azt jelenti, hogy a megállapított jogsértésért a megfelelő apparátussal nyilvánvalóan rendelkező alperesnek írásban – levélben – kell kifejeznie sajnálkozását.
[13] Az indítványban feltüntetett határozatokban a bíróságok ugyancsak ezt a jogértelmezést követték, illetve e jogértelmezés jelent meg több bírósági döntésben is, amelyek egységesen azt állapították meg, hogy a személyiségi jogsértés objektív szankciójaként a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés c) pontja alapján jogszerű volt a jogsértő alperes kötelezése arra, hogy a személyiségi jogsértés miatt a felperestől magánlevélben kérjen elnézést, fejezze ki sajnálkozását.
[14] Az indítványozó tanács szerint a Kúria Pfv.21.435/2013/8. számú ítéletében megtestesülő közzétett joggyakorlat nem tartható fenn, mert megítélése szerint elégtételadásként a jogsértő kötelezhető bocsánatkérésre, sajnálkozás kifejezésére. Annak sem látja jogszabályi akadályát, hogy a bíróság jogi személyt kötelezzen elégtételadásként bocsánatkérésre, sajnálkozás kifejezésére. Az elégtételadásra kötelezés lényegi eleme a jogsértő részéről cselekménye jogsértő voltának az elismerése és a sértett felé annak kifejezése, hogy cselekményét sajnálja, amiatt bocsánatot kér, továbbá a jogsértés megtörténtét tudatosítja azzal a személyi körrel, amely előtt a sértett személyt a sérelem érte. Az objektív szankciók alkalmazásának alapvető célja a személyiséget ért sérelem következményeinek a megszüntetése, a személyiségében sértett személyben annak az érzetnek a megteremtése, hogy a jogsértővel szemben alkalmazott szankciók megfelelő elégtételt jelentenek számára.
[15] Mindezek alapján az elégtételadási kötelezettség szempontjából a sértett tudattartamának van jelentősége, és nem bír relevanciával a jogsértő viszonyulása saját cselekedetéhez, azaz közömbös, hogy a cselekedetét megbánta-e vagy sem. Mivel a jogsértő szubjektív érzete, érzelmi viszonyulása közömbös az elégtételadásra kötelezés szempontjából, az indítványozó tanács álláspontja szerint annak sincs akadálya, hogy a nem természetes személy jogsértő képviselője útján megtett nyilatkozatban a sértettől bocsánatot kérjen, kifejezze sajnálkozását.
[16] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatában kifejtette, nincs akadálya annak, hogy a személyhez fűződő (személyiségi) jogában sértett fél a jogsértés tényének megállapításán túl – erkölcsi jóvátételként – elégtételadás iránt is keresetet terjesszen elő, amely esetben a jogsértő kötelezhető bocsánatkérésre, sajnálkozás kifejezésére. A jogsértés megállapítása esetén objektív szankcióként jogi személy is kötelezhető elégtételadásként olyan nyilatkozat megtételére, amelyben bocsánatkérését, sajnálkozását fejezi ki az elkövetett jogsértés miatt. Álláspontja szerint a személyiségvédelem körében érvényesíthető szankciók rendszeréből az következik, hogy elégtételadás keretében a sérelmet szenvedett személy általában olyan tartalmú nyilatkozat közzétételét követelheti meg, amely a jogsértés megtörténtét tudatosítja azzal a személyi körrel, amely előtt őt a sérelem érte, ennek pedig eszköze lehet – az eset körülményeihez képest – a sajnálkozás kifejezése, a bocsánatkérésre kötelezés.
[17] A felperes nyilatkozatában kifejtette, hogy indokolt az eltérés a Pfv.21.435/2013/8. számú határozatban kifejtett állásponttól, figyelemmel arra, hogy a bocsánatkérés nem akkor tölti be a funkcióját, ha az elkövető ténylegesen megbánta magatartását, hanem akkor, ha az megfelelő nyilvánosságot kap. Álláspontja szerint az a kitétel, hogy a jogsértő a cselekményét „sajnálja”, magában foglal egy olyan szubjektív elemet, amely feltételezi a „megbánás” valamiféle módját: e szubjektív elem hiánya ugyanakkor nem akadályozhatja meg a bocsánatkérést, mert az része az erkölcsi jóvátételnek és az elégtételnek.
[18] Az alperesek fenntartották a felülvizsgálati kérelmükben kifejtett álláspontjukat.
[19] A Jogegységi Panasz Tanács az indítványozó által feltett kérdésekben az alábbiak szerint foglalt állást.
[20] Az indítványozó tanács előtti felülvizsgálati ügyet a jogsértés időpontjára figyelemmel a régi Ptk. alapján kell elbírálni, ezért a jogegységi eljárásban is a régi Ptk. rendelkezéseiből kell kiindulni. Utalni kell ugyanakkor arra, hogy a jogegységi eljárásban felvetett probléma vonatkozásában a személyiségi jogok általános szabályait és a személyiségi jogok megsértésének objektív szankcióit a régi Ptk. és a Ptk. szinte azonos tartalommal szabályozza, következésképpen a hivatkozott rendelkezések értelmezésekor nem mellőzhető a Ptk. hatályba lépését követően közzétett kúriai határozatok vizsgálata.
[21] A személyhez fűződő jogok általános védelmét a régi Ptk. 75. § (1) bekezdése a következők szerint határozza meg:
„a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.” A Ptk. 2:42. § (1)–(2) bekezdése hasonlóan fogalmaz: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való – bármilyen módon, illetve eszközzel történő – kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja. Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak.”
[22] A Ptk. idézett rendelkezései két szempontból is általános kötelezettséget határoznak meg: egyrészről a védelem körét nem szűkítik le, hanem valamennyi személyiségi jogsérelemmel szemben védelmet nyújtanak, másrészről nemcsak egyes személyeket, hanem mindenkit terhel a személyhez fűződő jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége. A személyiségi jogi jogviszonyok tehát abszolút szerkezetűek: mindenki köteles ezeket a jogokat tiszteletben tartani, korlátozásuk vagy megsértésük esetén a jogosultnak a jogsértővel szemben követelése keletkezik és a jogviszony relatívvá válik. Ebből következik, hogy a megvalósított jogsértésért az elkövető jogalanyiságától és az érvényesíteni kívánt szankció típusától függetlenül felel: mind a természetes személy, mind a jogi személy felelősségre vonható.
[23] Az a rendelkezés, miszerint a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak azt jelenti, hogy jogsérelem esetén a törvényben rögzített valamennyi szankció igénybe vehető. Az, hogy adott esetben a sérelem okozójával szemben milyen polgári jogi igény támaszható, a személyhez fűződő jog sérelmének jellegétől függ. A régi Ptk. személyiségvédelmi eszközeinek többsége [régi Ptk. 84. § (1) bekezdés a)–d) pontok] objektív, amelynek indokát a korabeli jogszabály tervezetének indokolása adja: „[a]hol a jogsérelem vagyoni kárt nem eredményez, ott a szankció is a vagyoni jellegtől megtisztítva, a személyi jellegű hátrányok kiküszöbölését célozza”.
[24] Az objektív személyiségvédelmi eszközök érvényesíthetőségét a jogsértés ténye önmagában – a sérelem okozójának felróhatóságától függetlenül – megalapozza. Ilyen személyiségvédelmi eszköz az elégtétel adására kötelezés is, amelyet a régi Ptk. és a Ptk. is hasonlóan szabályoz. A régi Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontja szerint akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak. A Ptk. 2:51. § (1) bekezdés c) pontja alapján akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján – az elévülési időn belül – az eset körülményeihez képest követelheti azt, hogy a jogsértő adjon megfelelő elégtételt, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot.
[25] Az elégtételadás mint eszmei jóvátétel hatékonysága attól függ, hogy milyen tudati hatás kiváltására alkalmas. A szankcióhoz többletként járulhat az elégtételnek megfelelő nyilvánosság biztosításáról való gondoskodás. Az elégtétel adása a régi Ptk. megfogalmazása alapján történhet nyilatkozattal vagy más megfelelő módon. Figyelemmel arra, hogy a személyiségi jog sérelmét többnyire mások tudattartalmának a befolyásolása jelenti, a régi Ptk. alkalmazása során követett joggyakorlat szerint általában olyan tartalmú nyilatkozat közzététele követelhető, amely a jogsértés megtörténtét tudatosítja azzal a személyi körrel, amely előtt őt sérelem érte (Legfelsőbb Bíróság Pfv.20.419/2006.). Az elégtételadás tehát akkor tölti be rendeltetését, ha a jogsértéshez hasonló nyilvánosságot kap, a bocsánatkérés, sajnálkozás kifejezése pedig azt kompenzálja, hogy a megsértett személyről a jogsértés folytán nem a valós tények alapján formált véleményt a nyilvánosság.
[26] Az elégtételadás a Ptk. talaján kialakult bírói gyakorlat alapján is történhet nyilatkozat közzétételére való kötelezéssel. A Kúria BHGY-ban közzétett határozatai között is találhatóak olyan döntések, amelyekben természetes személy (Pfv.20.136/2019/4.) vagy jogi személy (Pfv.21.311/2018/11., Pfv.21.609/2017/3., Pfv.22.098/2016/6.) jogsértőnek magánlevél formájában kellett bocsánatot, elnézést kérnie a felperestől.
[27] A Kúria Pfv.21.311/2018. számú ügyében az elsőfokú bíróság kötelezte az alperes műsorszolgáltatót, hogy elégtétel adásaként magánlevélben kérjen elnézést a felperestől. E körben elegendőnek találta, ha az alperes a felperes bejelentett lakhelyére vagy meghatalmazottja címére elnézést kérő levelet küld. A Kúria ítélete szerint az elégtételadás módjának meghatározása helyes volt, a bíróság gyakorlatilag a családra kiterjedő elégtételadást rendelt el.
[28] Egy másik esetben (Kúria Pfv.21.609/2017.) felmerült az a kérdés, hogy a jogi személy miként teljesítheti az elégtételadásra való kötelezést, valamint az is, hogy mit jelent az elégtételadásnak az a módja, amikor a jogsértőnek magánlevél formájában kell bocsánatot kérnie. A Kúria álláspontja szerint az elégtétel adásának elrendelt formája – az alperes hivatkozásával szemben – nem jelent lehetetlen szolgáltatást, és a megállapított jogsértésért a megfelelő apparátussal nyilvánvalóan rendelkező alperesnek írásban (levélben) kell kifejeznie sajnálkozását. A levél „magán” jellege kizárólag azt jelenti, hogy a levelet közvetlenül a felperesnek kell megküldeni, azt az alperesnek nem kell (közvetlenül) nyilvánosságra hoznia.
[29] A Kúria hivatkozott döntéseinek elvi tartalma a bíróságok gyakorlatában is megmutatkozik. A BHGY-ban több olyan ítélőtáblai határozat található, amelyben az elégtételadás módját a Kúria megengedő álláspontját követve határozták meg a bíróságok.
[30] A Pécsi Ítélőtábla Pf.V.20.059/2022. számú ügyében a bíróság arra kötelezte a természetes személy alperest, hogy írásban, tértivevényes postai küldemény útján, magánlevél formájában kérjen bocsánatot a felperestől a felperes becsületét sértő magatartása miatt. A Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.278/2022. számú ügyében jogi személyt, egy internetes hírportál kiadóját kötelezte arra, hogy magánlevélben fejezze ki sajnálkozását a felperesnek a megvalósított személyiségi jogsértések miatt. A Fővárosi Ítélőtábla egy másik döntésében (2.Pf.20.311/2022/5/II.) is kimondta, hogy az elégtételadásra jogi személy is kötelezhető. A Fővárosi Ítélőtábla a 17.Pf.20.096/2021/5-II. számú döntésében szintén jogi személy (politikai párt) elégtétel adására kötelezésével kapcsolatban rögzítette, hogy ez alapvető joga a sérelmet szenvedő félnek minden olyan esetben, amikor személyiségi jogában megsértik. A jogsérelmet szenvedett fél megkövetése egyfajta erkölcsi elégtétel.
[31] A Győri Ítélőtábla egyik ügyében (Pf.I.20.060/2015.) az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a kampányfórumon valótlan állításával megsértette a felperes jóhírnévhez való jogát és elégtételadásra kötelezte az alperest. Az ítélőtábla kifejtette, hogy alaptalan az alperes azon fellebbezési hivatkozása, hogy az elégtételadásra kötelezése során a „bocsánatot kérek” megszövegezés annak szubjektivitásával az objektív szankció keretein túlmutat. A Ptk. e rendelkezéshez fűzött indokolása szerint az elégtétel adása lényegében erkölcsi jóvátételt jelent. Ez az erkölcsi jóvátétel kétséget kizáróan csak szubjektív jellegű megfogalmazással (bocsánatkérés, sajnálat kifejezése) érhető el, amivel biztosítja a sértő fél a megsértett személy számára, hogy a korábbi valótlan tényállítás elismerése mellett sajnálatát fejezi ki a megállapított jogsértés miatt.
[32] Az elégtételadásra kötelezéssel kapcsolatos bírósági gyakorlat alapján látható, hogy a Kúriának a Pfv.21.435/2013/8. számú határozatban kifejtett álláspontja nem vált országosan elfogadottá, továbbá utóbb a Kúria több határozatában is eltérő álláspontra helyezkedett. Ezt az álláspontot támasztja alá az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése, amely szerint „[a] törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.” E szabály a jogi személyek alapjogi jogképességét ismeri el a mellett, hogy terhelik őket az ezzel kapcsolatos kötelezettségek is, így az Alaptörvény által támogatottan is kötelezettségük keletkezhet személyhez fűződő jog megsértése esetén elégtételadásra.
[33] A fentiek alapján megállapítható, hogy a bíróságoknak nem kell vizsgálniuk a jogsértő saját cselekedetéhez való viszonyulását, az elégtételadásra kötelezés szempontjából nem bír relevanciával az, hogy tettét megbánta-e vagy sem, e szankció alkalmazásakor a sértett tudattartalmának van jelentősége. Mivel a kifejtettek szerint a jogsértő szubjektív érzete, érzelmi viszonyulása közömbös az elégtételadásra kötelezés szempontjából, annak sincs akadálya, hogy a jogi személy jogsértő képviselője útján megtett nyilatkozatban a sértettől bocsánatot kérjen, kifejezze sajnálkozását.
[34] A Kúria ettől eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejűként.
[35] Mindezekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, a 25. §-a, a 32. § (1) bekezdés b) pontja, a 34. §-a, továbbá a 40. § (1) és (2) bekezdése alapján, a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés] a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
[36] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.
Budapest, 2024. március 25.
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró,
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Cseh Attila s.k. bíró,
Dr. Darák Péter s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Kovács András s.k. bíró,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró
