A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria P.VI. tanácsának előzetes döntéshozatali indítványa alapján a megállapítási per megindítása feltételeinek vizsgálata tárgyában meghozta a következő
jogegységi határozatot:
1. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 172. § (3) bekezdése alapján – az elévülés joghatásaként – indítható annak megállapítása iránti per, hogy a követelés bírósági eljárásban nem érvényesíthető, ha a megállapítást kérő féllel szemben a jogosult a közjegyzői okiratba foglalt követelés érvényesítése iránt nem kezdeményezett végrehajtási eljárást.
2. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 172. § (3) bekezdése alapján indított perben kötelező erejűként nem hivatkozhatóak a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Pfv.21.648/2018/12. és Pfv.20.059/2022/8. számú határozatai és az azzal azonos tartalmú határozatai, ha a fél – az elévülés joghatásaként – annak megállapítását kéri, hogy a közjegyzői okiratba foglalt követelés vele szembeni bírósági eljárásban nem érvényesíthető.
[1] A Kúria P.VI. tanácsa a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt nyújtott be jogegységi eljárás lefolytatására, mert az előtte Gfv.30.197/2022. számon folyamatban lévő perben a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 172. § (3) bekezdésének értelmezése körében el kíván térni a Kúria Pfv.21.572/2013/10. és a Gfv.30.449/2021/5. számú határozatától.
[2] A Kúria eljáró tanácsa a következő jogkérdésben kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást:
[3] „A Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti megállapítási per szempontjából „a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges” eljárásjogi előfeltétel tekintetében – a követelés elévülésének megállapítása iránti kereset esetén – van-e jelentősége annak, hogy a megállapítást kérő féllel szemben kezdeményeztek-e végrehajtási eljárást vagy sem?”
[4] A Pp. 172. § (3) bekezdésének rendelkezése szerint: „Valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítása iránt akkor terjeszthető elő kereseti kérelem, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges, és a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból marasztalás nem kérhető. A bíróság e törvényes feltételek fennállását hivatalból vizsgálja.”
[5] A jogegységi eljárást indítványozó tanács előtt folyamatban lévő ügy tényállása szerint az I. és II. rendű felperesek 2008. január 15-én közjegyzői okiratba foglalt, önálló zálogjoggal biztosított kölcsönszerződést kötöttek az alperes jogelődjével. 2009. október 12-én a felperesek az alperes jogelődjével deviza alapú áthidaló kölcsön elnevezésű, ugyancsak közjegyzői okiratba foglalt, ingatlan jelzálogjoggal biztosított kölcsönszerződést is kötöttek. Az alperes jogelődje 2016. február 11-én azonnali hatállyal felmondta mindkét szerződést és 8 napos határidővel teljesítésre szólította fel a felpereseket, követelése 11.948.195 forint volt. A felperesek kötelezettségüknek nem tettek eleget.
[6] A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes jogelődjével kötött kölcsönszerződésekből eredő követelések elévültek, azok bírósági úton nem érvényesíthetők. Előadták, hogy a felmondás 2016. február 16-i kézbesítésére tekintettel a teljesítési határidő 2016. február 24-én lejárt. A követelés így 2021. február 24-én elévült. A felperesek szerint csak akkor tudnak fellépni az alperesi igénnyel szemben, ha az elévülés megállapításra kerül. Enélkül a végrehajtási eljárás nem kerülhető el. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja az volt, hogy nem állnak fenn a megállapítási kereset előterjesztésének a Pp. 172. § (3) bekezdésében meghatározott feltételei.
[7] Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Álláspontja szerint megállapítási kereset csak valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának tárgyában terjeszthető elő, ténynek – és így az elévülés tényének – megállapítása nem kérhető. Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy nincs olyan jogvédelmi helyzet, amely indokolná, hogy a felperesek alperessel szemben megállapítási keresetet terjesszenek elő.
[8] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – részben eltérő indokolással – helybenhagyta. Abban nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy a felperesek tény megállapítására terjesztettek elő kereseti kérelmet, miután végső soron annak megállapítását kérték, hogy az alperesnek a perbeli kölcsönszerződés vonatkozásában a bírósághoz fordulásának joga az elévülés miatt nem áll fenn. A jogviszony természetéből kifolyólag a felperesek marasztalást az alperessel szemben nem kérhetnek, ugyanakkor a felperesek vonatkozásában jogvédelmi szükséghelyzet nem áll fenn, és a kért megállapítás nem alkalmas a felperesek jogainak megóvására. Kifejtette: önmagában az a körülmény, hogy a felperesek a követelés érvényesítésétől tartanak, jogvédelmi szükséghelyzetet nem alapoz meg. Ha az alperes a közjegyzői okiratba foglalt szerződések alapján közvetlen végrehajtást kezdeményez, akkor a felperesek a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontja alapján végrehajtás megszüntetése iránt indított perben a végrehajtás megszüntetését kifejezetten arra hivatkozással is kérhetik, hogy a végrehajtani kívánt követelés, illetve a végrehajtási jog elévült. A felperesek a kért megállapítási keresettel a közvetlen végrehajtást kívánják elkerülni. A végrehajtási záradék kiállításakor a közjegyző azonban csak a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 23/C. § (1) és (2) bekezdése által meghatározott feltételek együttes fennállását vizsgálhatja, az elévülést hivatalból sem veheti figyelembe. Az elévülésre a végrehajtási eljárás során mindenképpen hivatkozni kell, csak ennek figyelembevétele és alapossága esetén van mód a végrehajtás további folytatásának elkerülésére. A felperesek által előadottak a jogmegóvás alkalmasságát nem alapozzák meg. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy érvelése nem ellentétes a Kúria Pfv.21.572/2013/10. (BH2015. 71.) számú eseti döntésben közzétett álláspontjával.
[9] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a Pp. 172. § (3) bekezdésének megsértésére hivatkozással a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és – tartalmilag – az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereseti kérelmüknek helytadó határozat meghozatalát kérték. Előadták, hogy az eljárt bíróságok azon döntései, amelyek szerint a felperesek nem jogosultak megállapítási kereset előterjesztésére, ellentétesek a Kúria közzétett Pfv.21.572/2013/10. (BH2015. 71.) számú eseti döntésével. Hivatkoztak arra, hogy végrehajtási eljárást velük szemben a felülvizsgálati kérelem benyújtásának időpontjáig nem kezdeményeztek. Állították, hogy a megállapítási kereset feltételeként megállapított jogvédelmi érdek az esetükben fennáll. Hangsúlyozták, hogy a közvetlen végrehajtás elkerülése olyan jogvédelmi érdek, amely mindenképpen indokolja a megállapítási kereset előterjesztését. Hivatkoztak arra, hogy csak az elévülés megállapítása iránti kereset előterjesztésével tudják a joghátrányokat elkerülni, jogvédelmi érdekük megfelelően csak akkor biztosítható, ha a követelés elévülése iránt megállapítási keresetet terjeszthetnek elő.
[10] A Kúria Gfv.30.197/2022. számú ügyben eljáró tanácsa észlelte, hogy a Kúria joggyakorlata a felülvizsgálati kérelemben felvetett jogkérdések tekintetében nem egységes, ezért a jogegység biztosítása érdekében előzetes döntéshozatali indítvánnyal élt. Az indítványozó tanács szerint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 123. §-a és a Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti megállapítási keresetek értelmezése tekintetében abban teljesen egységes a Kúria gyakorlata, hogy különbséget kell tenni a sui generis – valamely anyagi jogi szabály által önállóan nevesített – megállapítási kereset és az ebbe a körbe nem tartozó keresetek között. A Kúria gyakorlata egységes abban is, hogy a sui generis megállapítási keresetek esetén az anyagi jogi szabály maga engedi meg a megállapítási kereset előterjesztését, és ilyenkor nem kell vizsgálni a megállapítási kereset eljárásjogi törvények szerinti előfeltételeinek fennálltát, azaz hiányukban is előterjeszthető megállapítási kereset.
[11] Abban is egységes a Kúria gyakorlata, hogy a nem sui generis megállapítási keresetek – ebbe a körbe sorolható a perbeli kereset is – előterjeszthetőségének viszont eljárásjogi feltételei vannak, amelyeket a régi Pp. 123. §-a és a Pp. 172. § (3) bekezdése ír körül. Az eljáró tanács álláspontja szerint a régi Pp. 123. §-ához képest a Pp. 172. § (3) bekezdése csak annyi változást hozott, hogy – a korábbi bírói gyakorlatban is alkalmazott elveknek megfelelően – kodifikálta a bíróság azon kötelezettségét, hogy a megállapítási kereset eljárásjogi feltételeinek fennállását hivatalból szükséges vizsgálni. A Pp. szövegezéséből egyértelmű az is (amit a régi Pp.-t értelmező bírói gyakorlat is már alkalmazott), hogy csak valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának a tárgyában terjeszthető elő ilyen kereset, tényre vonatkozóan nem, azaz a megállapítási kereset tárgya csak jogkérdés lehet {Gfv.30.540/2021/6. [14]}.
[12] Mivel a Pp. hatályos rendelkezésének nem tulajdonítható e körben a korábbi rendelkezéstől eltérő szabályozási tartalom {Gfv.21.490/2021/2. [22]-[23]}, ezért a régi Pp. 123. §-ának értelmezése körében kialakult joggyakorlat figyelembe vehető a Pp. 172. § (3) bekezdésének értelmezése során is. A Kúria több döntésében is állást foglalt már, közzétett határozataiban egységesen értelmezte – 2012. január 1-jét megelőzően és azt követően is –, hogy a megállapításra irányuló kereset előterjeszthetőségének megítélésénél abból kell kiindulni, hogy annak két feltétele van: a jogszabály akkor teszi lehetővé megállapítási kereset előterjesztését, ha egyrészt a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvásához szükséges, másrészt a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának a hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. A jogvédelem szükségességében és a teljesítés követelésének kizártságában megfogalmazott két feltételnek együttesen kell fennállnia a megállapítási kereset indításakor, és miután bármelyik hiánya a megállapítási kereset elutasításához vezet, e feltételeknek fenn kell állniuk a per teljes tartama alatt.
[13] Az előzetes döntéshozatali indítvány szempontjából releváns első feltétel, a jogvédelem szükségessége azt jelenti, hogy legyen a felperes oldalán olyan anyagi jogi jogosultság, amely védelemre szorul. [Legfelsőbb Bíróság Gf.30.285/1983. (BH1985. 239.); Pfv.22.063/2007/4. (BH2008. 270); Kúria Pfv.20.416/2012/6.; Pfv.21.291/2014/6.; Pfv.21.967/2015/6.; Pfv.22.341/2016/5.; Pfv.20.386/2017/8.]. A jogvédelem szükségességét elemeire bontva, szűkebb értelemben azt is vizsgálni kell, hogy a kért megállapítás egyúttal alkalmas jogvédelmi eszköz-e, mert ennek hiányában az nem lehet szükséges {Gfv.30.540/2021/6. [16]}.
[14] A jogegységi indítványt előterjesztő tanács álláspontja szerint a fenti eljárásjogi előfeltétel – „a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges” jogszabályi megfogalmazás, röviden: a jogvédelem szükségessége – értelmezésében eltérőek a Kúria precedensértékű határozatai.
[15] A felülvizsgálati kérelemben is hivatkozott BH2015. 71. számon megjelent határozat alapjául szolgáló Pfv.21.572/2013/10. számú [a régi Pp. 369. § b) pontjának értelmezésével összefüggő] határozatában – a régi Pp. 123. §-át értelmezve, de a fentiek szerint a Pp. 172. § (3) bekezdése értelmezésére is irányadóan – a Kúria azt a jogi álláspontot fejtette ki, hogy közjegyzői záradékolásra alkalmas okiratba foglalt követelés esetén a végrehajtási eljárás megindulását megelőzően az adós jogvédelme indokolja a megállapítási kereset indítását. A végrehajtás megindulását követően az adós jogvédelmére a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per alkalmas. Ezt a jogértelmezést megerősítette a Kúria Gfv.30.449/2021/5. számú [immáron a perbelivel azonos jogkérdés, a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontja szerinti elévülés értelmezésével összefüggő] határozatában, amelyben a Pp. 172. § (3) bekezdésében írt eljárásjogi előfeltételt értelmezve azt az elvi tartalmat mondta ki, hogy „A végrehajtási eljárás elrendelése többirányú, az adósra nézve hátrányos végrehajtói kényszercselekménnyel (pl. pénzforgalmi bankszámlája végrehajtás alá vonásával, munkabére letiltásával, ingó-, illetve ingatlan vagyona lefoglalásával stb.), és mindezek költségeinek felmerültével járhat. Ezek mind jelentős joghátrányok, melyek elkerülése céljából, ezáltal a felperesek jogvédte érdeke védelmében az egyéb feltételek fennállta esetén indokolt a végrehajtási eljárás előtt a Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti megállapítási per indítása.”
[16] A Kúria több határozatában kifejtett másik álláspont szerint viszont jogvédelmi szükséghelyzet nem áll fenn olyan esetben, ha a kért megállapítás nem szükséges a jogmegóváshoz. Tipikusan ilyen, ha arra az alperes ellenkérelemben hivatkozhat (Kúria Pfv.21.648/2018/12.; Pfv.20.059/2022/8.), vagy más jogvédelmi eszközöket igénybe vehet jogai megóvása érdekében [Kúria Pfv.21.602/2015/6. (BH2017. 21.)].
[17] Az előzetes döntéshozatali indítvánnyal élő tanács álláspontja szerint a másodikként megjelölt jogi álláspont a helyes. A tanács szerint, amikor az adós a perben az általa kért megállapítással a felmondással esedékessé tett követelés közvetlen végrehajthatóságának elkerülését, a közokirat alapján vele szemben megnyíló közvetlen végrehajtás lehetőségét és elrendelését kívánja elkerülni, az adós a közvetlen végrehajtás törvényben meghatározott feltételeinek hiányára hivatkozással jogait a részére biztosított többféle külön jogorvoslati eszközzel is megvédheti. E körben az indítvány három eszközt nevesített:
[18] Egyrészt a végrehajtás jogszabálysértő elrendelésének jogkövetkezményei a végrehajtási eljárás keretében a végrehajtási záradék törlésével kiküszöbölhetők [Vht. 211. § (2) bekezdés, Kúria Pfv.21.259/2018/6. (BH2019. 301.); Gfv.30.540/2021/6.].
[19] Másrészt, ha az alperes a közjegyzői okiratba foglalt szerződések alapján közvetlen végrehajtást kezdeményez, akkor a felperesek a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontja alapján végrehajtás megszüntetése iránt indított perben a végrehajtás megszüntetését kérhetik kifejezetten arra hivatkozással, hogy a végrehajtani kívánt követelés, illetve a végrehajtási jog elévült.
[20] Harmadrészt pedig amennyiben az alperes a követelését peres eljárásban kívánja érvényesíteni, úgy a felperesek az ellenük indított perben a keresettel szembeni anyagi jogi kifogásban hivatkozhatnak a követelés elévülésére [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:23. § (1) bekezdés, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 325. § (1) bekezdés].
[21] Az előzetes döntéshozatali indítvánnyal élő tanács szerint a fent jelölt jogvédelmi eszközök elegendő és hatékony védelmet jelentenek elévült követelés esetén a felperesek számára, a kért megállapítás nem szükséges a jogmegóváshoz, ezért az elévülésnek külön perben történő kimondása szükségtelen.
[22] Az előterjesztő tanács álláspontja szerint egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a jogvédelmi szükséghelyzet megállapításához nem elégséges, hogy az csak ideiglenesen álljon fenn. A következetes bírói gyakorlat szerint „megszünteti” a jogvédelmi szükséghelyzetet a végrehajtás megindítása, ebből pedig az következik, hogy tényleges és hatékony jogvédelmet ez a perindítás nem nyújt.
[23] Az előzetes döntéshozatali indítvánnyal élő tanács szerint tehát a megállapítási kereset a jogmegóvás alkalmasságának igazolására sem szolgál. A megállapítási keresettel a közvetlen végrehajtás nem kerülhető el. A felperesek által kért megállapítási keresettel így a közvetlen végrehajtás elkerülése, mint cél nem érhető el, azaz az igénybe venni kívánt jogvédelmi eszköz nem tekinthető alkalmasnak.
[24] Az elévüléssel összefüggésben az indítvány utal arra, hogy a 3/2020. PJE jogegységi határozat vizsgálta és kimondta, hogy a közjegyző a végrehajtási záradék kiállítása során kizárólag a Vht. 23/C. § (1)–(2) bekezdéseiben előírt alaki és tartalmi feltételek fennállását jogosult és köteles vizsgálni, fennállásuk esetén pedig köteles a végrehajtási záradék kiállítására. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a közjegyző nem vizsgálhatja az említett jogszabályi rendelkezések körét meghaladó körülményeket: hivatalból sem veheti figyelembe, hogy a záradékolni kért okiratba foglalt követelés elévült-e. Az elévülésre a végrehajtási eljárás során mindenképpen hivatkozni kell. Ennek indoka az, hogy az elévülés magát a kötelmet, illetve a belőle folyó alanyi jogot nem szünteti meg. Az elévülés joghatása annyi, hogy az igényből az időmúlás hatására naturalis obligatio lesz, így bár a teljesítésre vonatkozó kötelezettség fennmarad, de a törvény – kérelemhez kötötten – kizárja a követelés bírói úton való érvényesíthetőségét. Az elévülés e korlátját fejezi ki a Ptk. azon szabálya, hogy az elévülést nem lehet hivatalból figyelembe venni [Ptk. 6:23. § (4) bekezdés, régi Ptk. 204. § (3) bekezdés]. Mindebből következően az elévülésre a végrehajtási eljárásban mindenképpen hivatkozni kell, azaz a Bszi. 6. §-ából, a megállapítási perben hozott határozat mindenkire nézve kötelező jellegéből nem vezethető le a végrehajtási eljárás elkerülhetősége, és a sikeres megállapítási kereset alapján hozott határozat anyagi jogerőhatásából sem következik alanyi jogot szüntető hatás, a végrehajtási igény automatikus megszűnése. Nem ad alapot a jogvédelem szükségességének megállapítására önmagában annak feltételezése, hogy a jogosult az elévülést megállapító ítéletet követően nem fog végrehajtást kezdeményezni.
[25] Az előzetes döntéshozatali indítványt előterjesztő tanács végezetül arra utalt, hogy a Pp. 172. § (3) bekezdését az Alaptörvény 28. cikkében írt jogértelmezési segédszabály [3176/2013. (X. 9.) AB határozat] alapján az adott jogszabályi rendelkezés céljával és az Alaptörvénnyel összhangban, a bírósághoz fordulás jogának tényleges érvényesülésével kell értelmezni. A bírói úthoz való hozzáférés (bírósághoz fordulás) jogát az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése biztosítja, amely alapján az állam kötelezettsége, hogy a jogok és kötelezettségek elbírálására bírói utat biztosítson, vagyis az érintettnek legyen lehetősége bírósághoz fordulni jogai és törvényes érdekei védelmére, a bíróság pedig legyen jogosult – és eljárása egyben alkalmas – az ügy érdemi elbírálására [3243/2018. (VII. 11.) AB határozat].
[26] Az indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárást a Bszi. 32. § (2) bekezdése értelmében felfüggesztette a jogegységi eljárás befejezéséig.
[27] A jogegységi eljárásban az I. és II. rendű felperes észrevételében vitatta az előzetes döntéshozatali indítványban kifejtett jogértelmezést. Az észrevétel elsőként rögzítette, hogy az indítvány alapjául szolgáló kölcsönszerződést a régi Ptk. rendelkezései alapján kell elbírálni, ezért csak a régi Ptk. alapján lehet vizsgálni a Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti megállapítási kereset előterjeszthetőségét. Véleményük szerint az előzetes döntéshozatali indítvány tévesen értelmezi a Pp. 172. § (3) bekezdésében foglalt azon jogelvet, hogy a megállapítási kereset csak a felek jogainak megóvása érdekében terjeszthető elő. A közvetlen végrehajtás elrendelése esetén a BH2015. 71. számú eseti döntésében foglalt olyan joghátrányok érhetik az adóst, amelyeket utóbb nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehet reparálni. Nyilvánvalóan egy végrehajtás megszüntetése iránti kereset beadása és annak befogadása is sok időt vesz igénybe és a végrehajtás felfüggesztésére a Pp. 129. §-a alapján csak a keresetlevél befogadása után van lehetőség. Ezen időszak alatt és egy ilyen végrehajtási eljárás során az adóst olyan pszichés megterhelés éri, amelynek hatásai utólag már nem reparálhatók. Ennek elkerülése érdekében egyetlen jogvédelmi eszköze van az adósnak, ha jogosult a Pp. 172. § (3) bekezdése alapján az elévülés megállapítása iránti kereseti kérelem előterjesztésére, megakadályozva ezzel azt, hogy a jogosult ellene közvetlen végrehajtást kezdeményezzen a Vht. 23/C. §-a alapján.
[28] A felperesek álláspontja szerint az az indítványozói jogi érvelés sem állja meg a helyét, hogy egy követelés elévülését megállapító jogerős ítélet után is indíthat a jogosult az adós ellen közvetlen végrehajtást. Álláspontjuk szerint csak az elévülés perbeli megállapítása esetén van lehetősége az adósnak arra – a Vht. 57. § (3) bekezdése alapján –, hogy megakadályozza a végrehajtás elrendelését. Ellenkező esetben sérül az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való joga. Az adós nem fosztható meg attól a jogától, hogy a Vht. 57. § (3) bekezdése szerinti jogát a Vht. 23/C. §-a szerint eljárásban érvényesítse akár az előtt is, hogy a jogosult előterjeszti a végrehajtási záradék kibocsátása iránti kérelmét. A felperesek szerint az indítványozó tévesen értelmezi a 3/2020. PJE-ben foglaltakat is, mivel abban a Kúria csak a kölcsönszerződés érvénytelenségének és a követelés megszűnésének a vizsgálhatóságát zárja ki a közjegyző részéről a Vht. 23/C. §-a szerinti eljárásban, de a követelés és a végrehajtási jog elévülését nem.
[29] A felperesek érvelése szerint a velük szembeni követelés elévülése miatt az is indokolja a Pp. 172. § (3) bekezdése alapján annak megállapítását, hogy a követelés bírósági úton nem érvényesíthető, mert a követelés elévülése esetén a régi Ptk. 264. § (1) bekezdése alapján a jelzálogjog is megszűnik. Ha az adós nem tud mindaddig keresetet előterjeszteni az elévülésre alapítottan a jelzálogjog megszűnése tekintetében, amíg a jogosult nem indít ellene végrehajtási eljárást, akkor nem tudja érvényesíteni a régi Ptk. 264. § (1) bekezdésében foglalt jogát és nem tudja töröltetni az ingatlannyilvántartásból a már megszűnt jelzálogjogot, ami miatt pedig teljesen forgalomképtelen az ingatlana.
[30] A jogegységi eljárásról értesülve egy ügyvéd amicus curiae véleményt nyújtott be. Ebben az előzetes döntéshozatali indítvánnyal szemben – hasonlóan a felperesek által kifejtettekhez – azzal érvel, hogy elévült követelések esetén indokolt annak megállapítása iránt pert indítani, hogy a követelés a felperesekkel szemben bírósági úton nem érvényesíthető. A felperesek által a jogvédelem szükségessége körében kifejtett okokat kiegészítette azzal, hogy a felperesek egy elévült követelés miatt szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív listáján, ami önmagában jelentős joghátrányt eredményez.
[31] A legfőbb ügyész véleménye szerint a Pp. 172. § (3) bekezdésében foglalt megállapítási kereset eljárásjogi előfeltételeinek vizsgálata körében megállapítható, hogy az előzetes döntéshozatali indítványban bemutatott esetekben a jogviszony természeténél fogva a felperes az alperessel szemben marasztalást nem kérhet, ugyanakkor a felperes jogvédelmi szükséghelyzete azért nem áll fenn, mert a kért megállapítás a vele szembeni közvetlen végrehajtás elkerülésére nem alkalmas. A megállapítási per Pp. és régi Pp. szerinti feltételei a végrehajtás kezdeményezésétől függetlenül nem állnak fenn. A megállapítási per felperese a jogainak megóvására alkalmas jogvédelmi eszközöket a már megindult végrehajtási eljárásban, illetve az annak nyomán megindítható perben veheti igénybe.
[32] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. A Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással előterjesztett előzetes döntéshozatali indítvány alapján a Jogegységi Panasz Tanácsnak először azt kell vizsgálnia, hogy az indítványban foglaltak alapján van-e – a Bszi. felhatalmazása alapján a jogegységi eljárás tárgyát képező – eldöntendő elvi kérdés. A Jogegységi Panasz Tanács iránymutatása szerint ebben a kérdésben nem köti az indítvány. A jogegységi igény mibenléte, illetve annak alapossága a Jogegységi Panasz Tanács önálló elbírálásának tárgya {4/2022. Jogegységi határozat (Jpe.IV.60.012/2022/12.), Indokolás [19]–[20]}.
[33] Az előzetes döntéshozatali indítványban megjelölt elvi kérdés a Pp. 172. § (3) bekezdése tárgyában ugyan csak az egyik konjunktív feltétel, a jogvédelmi igény szükségességének értelmezésére vonatkozik, azonban az indítványban megjelölt elvi kérdés eldöntéséhez szorosan kapcsolódik – ezért vizsgálni kell –, hogy lehet-e a Pp. 172. § (3) bekezdése alapján indított negatív megállapítási kereset tárgya annak megállapítása, hogy az elévülés joghatása miatt a követelés bírósági úton nem érvényesíthető.
[34] A Jogegységi Panasz Tanács elsőként rögzíti, hogy az elévülésnek (joghatásának) a lényegi elemei a magánjogi szabályozásunkban lényegében tartalmukban nem változtak. Az elévülés joghatásainak szabályozása [Ptk. 6:23. § (1)–(4) bekezdés, régi Ptk. 204. § (3) bekezdés, 325. § (1) bekezdés, 1928. évi magánjogi törvényjavaslat (Mtj.) 1311. §] azonos; ennek értelmében „az idő múlása olyan jogi tény, amely miatt beálló elévülés a fennálló alanyi jogot nem szünteti meg – azaz az elévülés a kötelezettnek a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó kötelezettségét nem érinti, az elévült követelés alapján teljesített szolgáltatást a követelés elévülésére tekintettel visszakövetelni nem lehet –, de annak állami kényszereszközökkel való érvényesítése nem lehetséges... Ezáltal az a jogosultra van bízva, hogy érvényesíti-e azt, amennyiben a kötelezett nem teljesít, így válik a puszta érdekvédelem az érdekelt jogává. Az alanyi jogok egyik védelmi eszköze a bírói védelem, az alanyi jog pedig abban az alakjában, melyben a bírói marasztalásra szolgálhat: igény. Vagyis az alanyi jog megsértett állapotban válik érvényesíthetővé. Az igény nem külön alanyi jog, hanem az alanyi jognak csupán egyik létszakasza: az az állapota, amikor a jog kényszer igénybevételével is érvényesíthetővé válik” [Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus, Budapest-Pécs. 2002. 280. o.].
[35] A Ptk. az elévülés szabályait a régi Ptk.-tól eltérően ugyan nem a szerződési jogban, hanem a kötelmekre vonatkozó közös rendelkezések között szabályozza, az elévülés fogalmi elemei, joghatása azonban változatlan tartalmú. A magánjogi szabályozásban az elévülésnek kettős jogpolitikai indoka van; egyrészt az adós védelme a hosszas időmúlás folytán mind inkább valószínűtlenné váló követeléssel szemben, másrészt a tényleges állapotokkal rögzített helyzet fenntartásához fűződő közérdek oltalma.
[36] A Kúria precedens határozatában vizsgálta az elévülés joghatását ebből a szempontból. Kifejtette, hogy definitív alapon tehető világossá az alanyi jog és tárgyi jog védelmi szintje közti különbség: nincs alanyi védettség, ha a jogosult tárgyi védettsége megsértése esetén a teljesítés kikényszerítésére jogi parancs nem áll rendelkezésére. Nem minden alanyi jog részesül ugyanis közvetlen bírói (vagy állami) jogvédelemben, mivel egyes követelésektől a törvény az állami úton történő kikényszeríthetőség lehetőségét megtagadja. Az igény nélküli helyzetek több esetkörét különböztetjük meg. Idetartozik például a naturalis obligatio és az elévülés is {Kúria Gfv.30.232/2023/3. [16]}.
[37] A Jogegységi Panasz Tanács áttekintette a negatív megállapítási keresetek bírói gyakorlatának a változását a követelés elévüléséhez kapcsolódóan. A negatív megállapítási kereset a Polgári perrendtartásról szóló 1911. évi 1.t.c. (a továbbiakban: Plósz Pp.) 130. §-ában nyert először szabályozást és a kérkedés miatti felhívási per helyébe lépett. A Plósz Pp. 130. §-a értelmében megállapítási kereset valamely jogviszony vagy jog fennállásának vagy fenn nem állásának úgyszintén annak bírósági megállapítása iránti per megindítását tette lehetővé, hogy valamely okirat valódi vagy nem valódi, ha e megállapítás szükségesnek mutatkozik a felperes jogállapotának biztosítására az alperessel szemben. Az indítványozó tanács által bemutatott régi Pp. 123. §-a és Pp. 172. § (3) bekezdése a negatív megállapítási kereset előterjesztésének feltételeit lényegében ezzel azonosan határozza meg.
[38] A Plósz Pp. 130. §-ának alkalmazása tárgyában kialakult bírói gyakorlat szerint „szüksége fennforog, ha a felperest jogállapotának veszélyeztetése fenyegeti az által, hogy alperes szavakban vagy cselekedetekben oly magatartást tanúsít, amelyből kitűnik, hogy a felperessel szemben a maga javára valamely jogot fennállónak tekint vagy, hogy a felperesnek jogát sajátjának állítja. Puszta kérkedés nem elég, hanem szükséges, hogy alperes igénye komoly legyen és alapos legyen arra, miszerint alperes az ő igényét a felperes jogállapotának, hitelének, polgári állásának, becsületének hátrányára legközelebb érvényesíteni fogja (Dr. Kovács Marcell: A Polgári perrendtartás magyarázata, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, Budapest, 1927., 435. oldal).
[39] A bírói gyakorlat a Plósz Pp. alapján nem tartotta kizártnak a negatív megállapítási kereset megindítását abban az esetben, ha az adóssal szembeni követelés elévült. Ezt azzal indokolták, hogy mivel „az elévülés nem szünteti meg a kötelmet, hanem csak magánjogi kifogás, ennek az a további következménye, hogy az elévülés nem akadálya a negatív megállapítási keresetnek” (Dr. Villányi László: Követelések megszűnése és elévülése, Magyar Magánjog, főszerkesztő: Dr. Szladits Károly, Grill Könyvkiadó, Budapest, 1941., 644. oldal.) Az elévülés nem magát a kötelmet, hanem csupán a kötelemnek bírói úton leendő érvényesíthetőségét, tehát a kereseti igényt szünteti meg [(597/1905.) Dt.4.f.IV.215.]. Sikerrel indítható per annak megállapítása iránt, hogy a felperes azért nem tartozik az alperesnek, mert a követelés létre sem jött, sem pedig azért, mert elévült (Kúria P.V.239/18. Pdt.IV.215.). Ez a jogértelmezés azon alapult, hogy a magánjogi szabályozás alapján az elévült követelés természetes kötelemként fennmarad, ezért amit az adós az elévülés alapján szolgáltatott, azt alaptalan gazdagodás címén nem követelheti vissza akkor sem, ha nem tudott az elévülésről. Az adós elismerése esetén a hitelező a követelést ismét érvényesítheti, ugyanakkor az elévült követelés erősebb az olyan természetes kötelmeknél, amelyeknek bírói érvényesíthetősége már kezdettől fogva sem volt.
[40] A régi Pp.-hez kapcsolódóan korábban más szempontból merült fel ez a kérdés. A régi Pp. 123. §-ának alkalmazása tárgyában a Legfelsőbb Bíróság hozott olyan tartalmú határozatot, hogy a követelések elévülésére vonatkozó szabályok a megállapítás iránti keresetre nem alkalmazhatók. [Legfelsőbb Bíróság Gfv.32.486/1995. (megjelent: BH1996. 652.)] Ebben az ügyben a felperesek annak megállapítását kérték, hogy az alperes nem tagja a megjelölt gazdasági társaságnak, ebből a szempontból vizsgálták ezt a kérdést. Az Mfv.10.025/2007. számú döntés (megjelent: BH2008. 162.) szerint pedig az elévülés szabályai a megállapítás iránti kereset elbírálása során nem érvényesülnek, a megállapítási keresettel szemben nincs helye elévülésre hivatkozásnak. Ezek a határozatok más tényálláshoz kapcsolódóan vizsgálták az elévülés joghatását, nem tartoznak a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjában írt határozatok közé, az indítványozó tanács által megjelölt precedens határozataiban pedig a Kúria a régi Pp. 123. §-át az azonnali végrehajtás jogkövetkezményei szempontjából értelmezte.
[41] A negatív megállapítási kereset feltétele fennálltának vizsgálatát a régi Pp. és a Pp. alkalmazása körében is a közjegyzői okiratok közvetlen végrehajtásának tömegessé válása miatti ügyek okozták. Ez a változás összefügg a 3/2020. PJE határozattal is, amelyben a Kúria a közjegyző korlátozott jogköre mellett foglalt állást a közokiratok záradékolása során. Az indítványban bemutatott határozatokban a Kúria joggyakorlata a régi Pp. és a Pp. alkalmazása során is egységesen ítélte meg a közvetlen végrehajtási eljárás elrendelésének hiányát: a megállapítási kereset alkalmas jogvédelmi eszköz a felperes jogmegóvásához a jogosult bírósághoz fordulás joga megszűnése esetén. Az indítványozó tanács ettől az egységes gyakorlattól kíván eltérni.
[42] Az Alaptörvény 28. cikke előírja, hogy bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
[43] A Jogegységi Panasz Tanács az Alaptörvény 28. cikkében megjelölt szempontok és az Alkotmánybíróság által adott értelmezési tartomány alkotmányos keretei alapján vizsgálta a Pp. 172. § (3) bekezdésének a tartalmát. Megállapította, hogy az eldöntendő elvi kérdésre a Pp. 172. § (3) bekezdéséhez fűzött törvényi indokolás nem tér ki. A rendelkezés nyelvtani (szószerinti) értelmezése („valamely jog vagy jogviszony fennállása vagy fenn nem állása” esetén indítható megállapítása per) alapján felmerülhet az a jogértelmezés, hogy az elévülés miatti „igényérvényesítés” nem tartozik ebbe a körbe. Az elévülés ugyanis nem szünteti meg a felperessel szembeni jogot, illetve jogviszonyt, nem eredményezi a kötelem megszűnését.
[44] A Jogegységi Panasz Tanács a teleologikus értelmezés alapján azonban más eredményre jutott. Az előzetes döntéshozatali indítvány is hivatkozik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében található bírósághoz fordulás jogára abban az összefüggésben, hogy a bíróság jogosult legyen az ügy érdemi elbírálására.
[45] A Jogegységi Panasz Tanács ehhez kapcsolódóan utal arra, hogy az Alkotmánybíróság – még az Alkotmány hatálya alatt – a 467/B/1997. AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) foglalkozott a régi Pp. 123. §-a alkotmányosságával a bírósághoz fordulás jogával összefüggésben. Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. A 467/B/1997. AB határozatot az Alaptörvény hatálya alatt az Alkotmánybíróság nem erősítette meg. Ugyanakkor, mivel a bírósághoz fordulás jogának értelmezése az Alkotmány és az Alaptörvény hatálya alatt – az indítvánnyal elbírálni kívánt körben – nem változott, továbbá mert a régi Pp. és a Pp. rendelkezéseit e tekintetben azonos tartalmúnak kell tekinteni, ezért az Abh. megállapításai figyelembe vehetők. Az Abh. szerint a polgári anyagi jog sajátosságainak megfelelően a polgári per tartalmi szempontból háromfajta kereseti kérelem alapján indulhat, és helyt adás esetén, tartalma szerint háromfajta érdemi határozat születhet: marasztalási kereset/marasztalási ítélet, megállapítási kereset/megállapítási ítélet, jogalakítási kereset/jogalakító ítélet. Az, hogy a jogosult az említett három közül milyen tartalmú keresetet terjeszt elő, mindig az érvényesítendő anyagi jogi igényének jellegétől függ. Léteznek olyan jogviszonyok, amelyek esetében a lejárat, mint a marasztalási kereset előterjesztésének feltétele, a jogviszony természeténél fogva fogalmilag kizárt. Az ilyen esetek egy részében az anyagi jog azt teszi lehetővé a jogosult számára, hogy a bíróságtól a jogviszonyba való alakító beavatkozást (a jogviszony létrehozását, módosítását, vagy megszüntetését) kérje. Az Abh. szerint a különböző kereseti típusok között nem valamely előnyt nyújtó különbség van, hanem a törvényalkotó az anyagi jogi jogviszonyok sokféleségére tekintettel tesz lehetővé különböző kereseti tartalmakat. A marasztalási-megállapítási-jogalakítási hármas felosztás alapvetően az anyagi jogi jogviszonyok elképzelhető, tartalmi, jellegbeli különbségeinek felel meg. Megjegyzendő azonban, hogy indokolt lehet a keresettípusok közötti különbségtétel azonos jellegű jogviszonyok, vagy akár ugyanazon jogviszony esetében is: egy lejárt követelés teljesítése iránt előterjesztett marasztalási kereset szükségszerűen magában foglal egy megállapítási kérelmet is, hiszen a marasztalás feltétele a jogviszony fennállásának megállapítása lesz.
[46] Az Abh. fontos megállapítása szerint megállapítási per akkor indítható, ha a jogérvényesítés kizárólag megállapítás útján valósítható meg. Ezen esetekre biztosítja a Pp. keresetindítás jogát, nem korlátozva, hanem éppen ellenkezőleg: kiteljesítve ezzel a bírósághoz fordulás jogát a polgári perben érvényesíthető jogok tekintetében.
[47] Az Alkotmánybíróság a 661/D/2002. AB határozatában a jogorvoslathoz való jog érvényesülése szempontjából vizsgálta a régi Pp. 123. §-át, az indítványt ez a határozat is elutasította, lényegét tekintve az Abh. érvei alapján.
[48] A Jogegységi Panasz Tanács jogértelmezése szerint – összhangban a fentiekkel – a Pp. 172. § (3) bekezdésében meghatározott negatív megállapítási per a fél bírósághoz fordulás jogának kiteljesítésére szolgál abban az esetben, ha azt a felperes a vele szembeni követelés elévülésére hivatkozással azért indítja, mert vele szemben nem került sor a közvetlen végrehajtási eljárás elrendelésére, azaz nincs olyan eljárás (per) folyamatban, amelyben a jogvédelme érdekében felléphet. Ez a jogértelmezés áll összhangban a Pp. 1. § (1) bekezdésében a perrendtartás tárgyi hatályára meghatározott rendelkezéssel. A Pp. ugyanis innovatív módon határolja le a tárgyi hatályát, nem nevesíti azoknak a jogvitáknak a típusait, amelyekre a törvényt alkalmazni kell. A bíróság előtti igényérvényesítési jogosultság ugyanis nem a perjog szabályaiból következik, hanem egyfelől az Alaptörvényben meghatározott jogból (bírósághoz fordulás joga), másrészt az anyagi jog szabályaiból. A perbeli rendelkezés jogából is következik, hogy törvényi korlátozó szabály hiányában a fél élhessen a megállapítási per jogintézményével, pusztán bírói jogértelmezés ezt ne zárja ki. Ezzel szemben az indítványozó tanács által az eltérés indokaként megjelölt ügyekben folyamatban volt olyan per, amelyben a fél más jogvédelmi eszközöket (ellenkérelem, anyagi jogi kifogás) igénybe vehetett a jogai megóvása érdekében. A Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pontja szerint jogalap az az anyagi jogi jogszabályi rendelkezés, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására feljogosít. Az anyagi jogi jogszabály [Ptk. 6:23. § (1) bekezdés, régi Ptk. 204. § (3) bekezdés, 325. § (1) bekezdés] alapján az elévült követelés bírósági eljárásban nem érvényesíthető, ennek pedig az (is) a joghatása, hogy a kötelezett kérheti annak megállapítását, hogy vele szemben a követelés bírósági úton nem érvényesíthető. Az elévülés joghatása ugyanis az, hogy emiatt hiányzik a jogosult alanyi joga ennek az igénynek bírói úton való érvényesítéséhez. Minden jogviszony – amelyből jogosultság fakad követelés érvényesítésére – magában foglalja, hozzátartozik a tartalmához, hogy a jogosultnak joga legyen a követelése bírósági úton való érvényesíthetőségére. Ha ezt a jogot a jogszabály kizárja, a jogosult elveszti a bírósághoz fordulás jogát, „igény” nélküli helyzetbe kerül, a bírói jogvédelem eszközével nem követelhet teljesítést. Ha a felperessel szembeni követelés elévült, a megállapítás iránti keresettel nem az anyagi jog által biztosított jogát érvényesíti peres úton, hanem egy olyan jogot – a megállapításhoz való jogot – amelyet számára a Pp. erre vonatkozó rendelkezése teremti meg. A Jogegységi Panasz Tanács a továbbiakban az indítványban meghatározott elvi jogkérdést vizsgálta.
[49] Az előzetes döntéshozatali indítványban jelölt egyik határozat – amelytől a kezdeményező tanács el kíván térni – a Kúria Pfv.21.572/2013/10. számú ítélete. Az ítélet alapjául szolgáló ügyben a felperes nem a követelés elévülésére hivatkozott, hanem arra, hogy a megállapodásban foglaltakat teljesítette, a fennálló tartozása megszűnt. Az e határozatban foglalt jogértelmezés a régi Pp. 123. §-án alapult, s a Kúria nem értett egyet azzal az első- és másodfokú bíróság által képviselt állásponttal, hogy a felperes jogvédte érdekei a végrehajtási eljárás megindításától függetlenül semmiképpen nem állnak fenn. A Kúria azzal indokolta álláspontját, hogy a végrehajtás elrendelését követően a végrehajtó a Vht. 43. §-a alapján helyszíni kényszercselekményt foganatosíthat, a Vht. 58. §-a alapján az adós munkabérét letilthatja, a Vht. 79/A. §-a alapján az adós pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt bankszámláját végrehajtás alá vonhatja, a Vht. 84. §-a alapján az adós ingóságát, a 136. §-a alapján pedig az adós tulajdonában álló ingatlant lefoglalhatja. Ezek a végrehajtási cselekmények és a végrehajtási költség felmerülése olyan jelentős joghátrányt okoznak az ügyfélnek, amely elkerülése érdekében indokolt, hogy a végrehajtási eljárás megindítása előtt az ügyfél megállapítási pert indíthasson. Ugyanakkor a Kúriának ez az ítélete is tartalmazza, hogy amennyiben a végrehajtási eljárás megindult, akkor a felperes az ezzel járó joghátrányokat már nem tudja elkerülni, azonban a régi Pp. 366. §-a és 369. § b) pontja alapján jogosult végrehajtás megszüntetése iránti pert indítani. Ez az ítélet is kiemelte – az előzetes döntéshozatali indítvánnyal e tekintetben egyezően –, hogy a feltételeknek (igy a jogvédelem szükségességének) a per teljes tartalma alatt fenn kell állnia, azaz jogvédelmi érdek hiányában a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt a végrehajtás alá tartozó követelés kapcsán végrehajtás megszüntetése iránti per helyett vagy azzal párhuzamosan nem lehet megállapítási pert indítani.
[50] Az előzetes döntéshozatali indítvány által megjelölt másik határozat – amelytől a kezdeményező tanács el kíván térni – a Gfv.30.449/2021/5. számú végzés. E döntés alapjául szolgáló ügyben a felperesek annak megállapítását kérték, hogy az alperesnek velük szemben nem áll fenn a szerződésből fakadó követelésének bíróság előtti érvényesítéséhez való joga, tekintettel arra, hogy a követelése elévült. Ebben az esetben sem indult még meg a végrehajtási eljárás, s a felperesek mintegy preventív jelleggel terjesztettek elő megállapítási keresetet. Ez a határozat a Pp. 172. § (3) bekezdésének értelmezésén alapult. A Kúria megállapította, hogy végrehajtási eljárás hiányában a közjegyzői záradékolásra alkalmas okiratba foglalt követelés esetén a végrehajtási eljárás megindulását megelőzően az adós jogvédelme indokolja a megállapítási kereset indítását, tekintettel arra, hogy a felperesek nem élhetnek védekezésként a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per eszközével. Rámutatott arra is, hogy mivel az adott ügyben – tekintettel a végrehajtási eljárás hiányára – a felperesek nem élhetnek a végrehajtás megszüntetése iránti per eszközével, ellenük indított marasztalási per hiányában nem adott számukra az elévülésre alapított anyagi jogi kifogás – mint a védekezés eszköze – előterjesztésének lehetősége sem. A Gfv.30.449/2021/5. számú végzés szerint önmagában a Vht. záradékolásra vonatkozó szabályaiból való kiindulás nem elegendő annak megállapítására, hogy az adott esetben a jogvédelmi helyzet – a megállapítási kereset célzott joghatása szempontjából vizsgált alkalmatlansága okán – nem áll fenn. A felperesek keresetének érdemi alapossága esetén hozható, keresetüknek helyt adó, anyagi jogerőhatással bíró bírósági ítélettel szemben ugyanis az alperes jogszerűen és sikerrel nem hivatkozhat követelése el nem évülésére, tekintettel arra, hogy ezzel valójában a bírósági ítélet mindenkire kötelező erejét kérdőjelezné meg.
[51] Az előzetes döntéshozatali indítványban kifejtett másik álláspont kapcsán az indítvány a Kúria Pfv.21.602/2015/6. számú, Pfv.21.648/2018/12. számú és a Pfv.20.059/2022/8. számú eseti döntéseit jelölte meg.
[52] A Pfv.21.602/2015/6. számú ítéletre az indítvány abból a szempontból hivatkozott, hogy ha a felperes más jogvédelmi eszközöket is igénybe vehet jogai megóvása érdekében, akkor nem áll fenn olyan jogvédelmi szükséghelyzet, amely a megállapítási pert megalapozná. E kúriai határozat alapjául szolgáló ügyben a felperesek keresetükben a Pp. 123. §-a alapján kérték annak a megállapítását, hogy a kölcsönszerződést tartalmazó közjegyzői okirat nem közokirat, az a közokirathoz jogszabályban fűzött joghatás kiváltására nem alkalmas. A Kúria e döntésében arra mutatott rá, hogy a felpereseknek az alperes közjegyzővel szemben semmilyen jogát nem kellett megvédeni és az alperes közjegyzőnek sincs az okirat alapján semmilyen igénye a felperesekkel szemben. A közjegyző és a magánfél közt, amikor a magánfél a közjegyzőhöz fordul egy közjegyzői okirat kiállítása érdekében, közjogi jellegű jogviszony jön létre, amely az okirat létrehozására irányul. Az okiratba foglalt követelés vagy nyilatkozat egy másik, a közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel szerződést kötő felek közti magánjogi jogviszony, ami a perbeli esetben a felperesek és a hitelező között jött létre. A felpereseknek valós lehet az a jogi érdeke, hogy az alperes által kiállított közjegyzői okirat alapján ne indulhasson ellenük közvetlen végrehajtási eljárás, de ez a jogi érdek nem a felperesek és a közjegyző alperes közti közjogi, hanem a felperesek és a másik szerződő fél közti magánjogi jogviszonyban jelentkezhet, ennek megfelelően a másik szerződő féllel szemben érvényesíthető. A felperesek tehát az általuk előadott igényekkel a másik szerződő fél ellen léphetnek fel külön perben vagy a végrehajtás megszüntetése iránti perben.
[53] A Pfv.21.648/2018/12. számú ügyben a Kúriának abban kellett állást foglalnia, hogy jogszabálysértő-e a jogerős ítéletnek a lakásbérleti szerződés felmondásának hatályosulásával és a viszontkereset érdemi elbírálásával kapcsolatos döntése. Ezen ítélet szerint a régi Pp. 123. §-a alapján a megállapítási kereset előterjesztésének három együttes eljárásjogi feltétele van: a kért megállapításra a felperes jogainak a megóvásához van szükség, ez a jogmegóvás az alperessel szemben szükséges, és a felperes nem követelhet teljesítést. A felek közötti jogvita abban állt, hogy a bérleti szerződés megszűnt-e a felperes felmondásával. Az alperes ezt vitatta, egyúttal ellenkérelmében is hivatkozott arra, hogy jogosult a lakásbérleti jog folytatására. Ha a felmondás nem szüntette meg a bérleti szerződést, akkor a törvényben írt feltételek bekövetkezése esetén a bérleti jogviszony a törvény erejénél fogva folytatódik, amire az alperes ellenkérelmében, védekezésként is hivatkozhat. A viszontkeresetben kért megállapítás így nem szükséges az alperes jogainak a felperessel szemben való megóvásához, ezért nem állnak fenn a megállapítási kereset feltételei.
[54] A Kúria Pfv.20.059/2022/8. számú ítélete szintén lakásbérlettel kapcsolatos, amelyben a felperes keresetében a lakás kiürített állapotban történő birtokba adására, valamint használati díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes eljárási jogszabálysértésként a Pp. 172. § (3) bekezdésének a megsértését is állította, mert a bérleti jogviszony folytatására vonatkozó viszontkeresettel összefüggésben fennállnak a megállapítási kereseti kérelem feltételei. Indokolása szerint ahhoz, hogy ne minősüljön jogcím nélküli lakáshasználónak, jogcímet kell igazolnia, amelyhez nem elégséges ellenkérelem előterjesztése, ő pedig nem kérhet marasztalást. A Kúria szerint a Pp. 172. § (3) bekezdése – a korábbi szabályozással e részében megegyezően – akkor teszi lehetővé megállapítási kereseti kérelem előterjesztését, ha a kért megállapítás szükséges a fél jogainak az ellenféllel szemben való megóvásához, és a fél nem kérhet marasztalást. Ha a kért megállapítás nem szükséges a jogmegóváshoz, mert például arra az alperes ellenkérelemben hivatkozhat, úgy nincs helye megállapítási viszontkereseti kérelem előterjesztésének.
[55] A fentiek alapján megállapítható, hogy a Kúria Pfv.21.602/2015/6. számú döntése a teljes egészében eltérő tényállása (a felperes nem a megfelelő személlyel szemben érvényesítette az igényét) miatt nem alkalmas az összevethetőségre. A Pfv.21.648/2018/12. számú és a Pfv.20.059/2022/8. számú határozatok tényállásai eltérőek a jogegységi eljárást indítványozó tanács által eltérni kívánt Kúria Pfv.21.572/2013/10. számú és Gfv.30.449/2021/5. számú határozataitól. A jogkérdéssel annyiban állnak összefüggésben, hogy a Kúria által kifejtett jogértelmezés szerint a jogvédelmi helyzet – és így a régi Pp. 123. §-ában illetve a Pp. 172. § (3) bekezdésben meghatározott feltétel – nem áll fenn olyan esetben, ha a kért megállapítás nem szükséges a jogmegóváshoz, mert a felperes jogait másképpen is érvényesítheti. A Jogegységi Panasz Tanács a ténybeli különbséget ezért nem az ügyazonosság körében, hanem a jogértelmezés eltérése körében értékelte.
[56] A Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontja alapján az előzetes döntéshozatali indítvány előterjesztéséhez nem feltétlenül szükséges azonos tényálláson alapuló, ellentmondó kúriai joggyakorlat, a Kúria ítélkező tanácsa akkor is előterjesztheti az indítványt, ha az adott jogkérdésben – amelyet jelen esetben leginkább a Gfv.30.449/2021/5. számú határozat képvisel – el kíván térni a Kúria közzétett határozatától, mert az adott jogkérdésben – jelen esetben a megállapítási per feltételeinek értelmezésében – más álláspontot képvisel. Az előzetes döntéshozatali indítványban feltett kérdés lényege pedig az, hogy jogvédelmi szükséghelyzet keletkezik-e abban az esetben, ha a követelés már elévült és a megállapítást kérő felperessel szemben nem kezdeményeztek végrehajtási eljárást. E tekintetben a kúriai joggyakorlatban két álláspont alakult ki.
[57] Az egyik álláspont szerint jogvédelmi szükséghelyzet keletkezik, mert a végrehajtás elrendelését követően a végrehajtó a Vht. 43. §-a alapján helyszíni kényszercselekményt foganatosíthat, a Vht. 58. §-a alapján az adós munkabérét letilthatja, a Vht. 79/A. §-a alapján az adós pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt bankszámláját végrehajtás alá vonhatja, a Vht. 84. §-a alapján az adós ingóságát, a 136. §-a alapján pedig az adós tulajdonában álló ingatlant lefoglalhatja. Ezen végrehajtási cselekmények és a végrehajtási költség felmerülése jelentős joghátrányt okoznak az ügyfélnek. A megállapítási perrel, mint jogvédelmi eszközzel mindezt „meg lehet előzni”, ebben a stádiumban más jogmegóvási eszköz nem áll rendelkezésre. Ezt az álláspontot képviselik az alapügy felperesei is.
[58] A másik álláspont értelmében a jogvédelem szükségessége nem áll fenn, mivel a végrehajtás jogszabálysértő elrendelésének jogkövetkezményei a végrehajtási eljárás keretében a végrehajtási záradék törlésével kiküszöbölhetők, továbbá ha az alperes a közjegyzői okiratba foglalt szerződések alapján közvetlen végrehajtást kezdeményez, akkor a felperesek a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontja alapján végrehajtás megszüntetése iránt indított perben a végrehajtás megszüntetését kérhetik kifejezetten arra hivatkozással, hogy a végrehajtani kívánt követelés, illetve a végrehajtási jog elévült, végül amennyiben az alperes a követelését peres eljárásban kívánja érvényesíteni, úgy a felperesek az ellenük indított perben a keresettel szembeni anyagi jogi kifogásban hivatkozhatnak a követelés elévülésére.
[59] A Jogegységi Panasz Tanács álláspontja az indítványban meghatározott elvi jogkérdés tárgyában a következő:
[60] Alapvető és közös tényállási eleme az érintett határozatoknak, hogy az adósok (itt: felperesek) ellen nem indult végrehajtási eljárás. Ebben a jogi helyzetben, a keresetlevél benyújtásának időpontjára vetítetten kell megítélni azt, hogy a felpereseknek az alperessel szemben fennáll-e a jogvédelmi szükséglete. Ennek hiánya azonban nem indokolható pusztán azzal, hogy a per alatt a végrehajtási eljárás – esetlegesen – megindulhat, ami majd megszünteti a jogi érdeket. Ez ugyanis részben csupán – nem konkrét tényen alapuló – feltételezés, másrészt minden megállapítási kereset esetében bekövetkezhet az, hogy a jogvédelmi szükséghelyzet a per alatt megszűnik/ változik. Ennek azonban a megállapítási kereset megindításához szükséges jogvédelmi érdek megítélése körében nincs jelentősége, bekövetkezésének jogkövetkezményeit a perben kell levonni. A bírósághoz fordulás a hatékony jogvédelemre alkalmas eljárást is jelenti, ezért a megállapítási per megindítása a jogegységi eljárás alapjául szolgáló esetben azt eredményezi.
[61] A Kúria a régi Pp. 123. §-a tárgyában már értelmezte a végrehajtási eljárás elrendelését a jogvédelem szükségességének megítélése körében. A Pfv.20.335/2015/3. számú határozatában (megjelent: BH2016. 119.) azt a kérdést is vizsgálta, hogy mivel a végrehajtás megszüntetése iránti pert csak a végrehajtás elrendelésétől annak befejezéséig lehet megindítani és folytatni, a végrehajtás elrendelése előtt indított negatív megállapítási perben a felperes utóbb a végrehajtás megszüntetésének kérelmezésére áttérhet-e. A Kúria megítélése szerint ennek nincs akadálya, a kereset a Pp. keresetváltoztatásra irányadó szabályai szerint változtatható, azonban figyelemmel kell lenni arra is, hogy a régi Pp. 367. §-ának a kizárólagos illetékességre vonatkozó rendelkezése ne jelentsen perjogi akadályt. Az indítványozó tanácsnak ezt figyelmen kívül hagyó jogértelmezése minden olyan esetben is kizárná a jogvédelem szükségességét, ha az alperes marasztalás iránti pert indíthatna. Ez a „korlátozó” értelmezés a vizsgált elvi kérdés tárgyában ellentétes a negatív megállapítási perek céljával.
[62] A megállapítási kereset jogvédelmi célja a konkrét ügyekben ugyanis az, hogy a felperes a veszélyeztetett helyzetét (a közvetlen végrehajtási eljárást mint veszélyt előidéző körülményt) elhárítsa, megelőzze a végrehajtási eljárás negatív következményeit. A felperes számára az elévüléssel kapcsolatos megállapítási per nemcsak amiatt lényeges, hogy a megállapítási perben született ítélet más eljárásban a védekezés eszközéül szolgáljon számára, hanem alkalmas a vele szembeni végrehajtás megelőzésére, ezért nem eredményezi az elévülésre alapított eljárások ilyen módon való megkettőzését. Az indítványozó tanács figyelmen kívül hagyta, hogy az indítványban megjelölt jogorvoslati eszközök (végrehajtási záradék törlése, végrehajtás megszüntetése iránti per, anyagi jogi kifogás a követelés elévülése miatt) érvényesítésének előfeltétele a jogosult által kezdeményezett eljárások megindítása. Ebből az következik, hogy ezek hiányában fennáll a felperes jogi helyzetének veszélyeztetettsége. A megállapítási per, illetve a végrehajtási eljárás elrendelése miatt indított végrehajtás megszüntetési per ugyanis nem jelent azonos erejű (ekvivalens) jogvédelmi eszközt az adósok szempontjából. A végrehajtási eljárás elrendelése (közjegyzői okirat záradékolása) előtt indított megállapítási per alkalmas lehet elhárítani a végrehajtás elrendelésével okozott jogsérelmet, amely utóbb a végrehajtás megszüntetése iránti perben nem, vagy nem teljeskörűen orvosolható. Az egyes végrehajtási cselekmények (ingóság, pénzeszközök, ingatlan lefoglalása stb.) ugyanis közvetlenül a végrehajtást kérő érdekében történnek, az ezen helyzetek és jogkövetkezményeik elkerüléséhez fűződő jogi érdek az alperessel szembeni megóvandó jognak/jogi érdeknek minősül.
[63] Ha folyamatban van a végrehajtási eljárás, akkor értelemszerűen már a végrehajtás megszüntetése iránt per indítása a jogvédelem megfelelő eszköze. Amíg azonban a végrehajtást nem indították meg, nem lehet elzárni a felet attól, hogy ezt a vele szemben igen hátrányos eljárást megkísérelje elkerülni. A megállapítási kereset célja – eredményessége esetén egyben joghatása – az, hogy a bírósági ítélet tisztázza valamely jogviszony (vagy jog) fennállásának, vagy fenn nem állásának kérdését (Kúria Gfv.30.328/2021/6., megjelent: BH2022. 270.). Ha valakivel szemben végrehajtási eljárás indul, az számára hátrányos jogkövetkezményekkel jár. Ezt fejti ki a Pfv.21.572/2013/10. és a Gfv.30.449/2021/5-I. számú határozat is, de az igen súlyos anyagi hátrányok még hosszan sorolhatóak. A megindult végrehajtási eljárás további, közvetett jogkövetkezményeként előfordulhat olyan jogi érdekek sérelme is (pl. cégek esetén a végrehajtás cégjegyzékbe való bejegyzése, emiatt nem indulhat pályázaton, nem tehet közbeszerzési eljárásban érvényes ajánlatot, a pénzintézet felmondhatja a hitelszerződést, természetes személyek esetén a referencia adatok KHR-ben való nyilvántartása), amelyek az ezek megelőzése érdekében indított megállapítási kereseten kívül más módon nem előzhetők meg, nem kerülhetőek el. Ezek ugyanis kizárólag amiatt következnek be, hogy elrendelésre kerül – adott esetben az elévülés miatt bírósági úton nem érvényesíthető követelés ellenére – a végrehajtási eljárás.
[64] A Pp. alkalmazása tárgyában a Kúria a Gfv.30.439/2022/15. számú határozatában is azt fejtette ki, hogy fennállnak a megállapítási kereset feltételei, ha az adós a közvetlen végrehajtás feltételeinek hiányára hivatkozással a végrehajtási eljárás megindítása után jogait külön jogorvoslati eszközökkel nem tudja megvédeni, a végrehajtás elrendelésének jogkövetkezményei sem a végrehajtási eljárás keretében a végrehajtási záradék törlésével, sem peres eljárásban a végrehajtás megszüntetése iránti per indításával nem küszöbölhető ki.
[65] A Bszi. 6. §-a alapján a bíróság határozata mindenkire (a közjegyzőre is) kötelező. A Jogegységi Panasz Tanács jogértelmezése szerint ebből a rendelkezésből az következik, hogy annak jogerős bírói döntéssel való megállapítását, hogy a követelés bírósági eljárásban nem érvényesíthető, a közjegyző is köteles figyelembe venni a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása során. Ez a jogértelmezés nem ellentétes a 3/2020. PJE határozatban foglaltakkal, az ugyanis nem zárja ki (a józan észnek megfelelően nem is zárhatja ki) a jogerős negatív megállapítási határozat figyelembevételét, ha azt az adós csatolja a végrehajtási záradék kiállítása előtt. A 3/2020. PJE a közjegyző jogosultságát határozza meg a záradékolni kért közokirat tárgyában, azt azonban nem nem tilalmazza (a Bszi. 6. §-a alapján nem is teheti), hogy a záradékolni kért közokiratba foglalt követelés érvényesíthetősége tekintetében hozott jogerős bírósági határozatot figyelembe vegye. Ezzel ellentétes jogalkalmazás esetén a közjegyzőnek akkor is ki kellene állítania a végrehajtási záradékot, ha a bíróság jogerős ítélete a Ptk. 6:108. § (2) bekezdése (itt a Ptk. mondja ki a megállapítási kereset indításának lehetőségét) alapján megállapította, hogy a közokirat érvénytelen, mivel a jogegységi határozat szerint „nem vizsgálhatja a közjegyzői okiratba foglalt kötelezettség érvényességét”. Az indítványozó tanács okfejtésével szemben a 3/2020. PJE határozatból nem vezethető le ez a jogértelmezés, a kért megállapítás ilyen esetben alkalmas jogvédelmi eszköz (lehet) a felperes jogainak megóvásához.
[66] A Jogegységi Panasz Tanács a fentiek alapján úgy döntött, hogy a nem sui generis megállapítási perek esetén a Pp. 172. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy a megállapítás iránti per megindításához szükséges jogvédelmi igényt nem zárja ki, hogy a felperessel szemben nem rendeltek el végrehajtási eljárást.
[67] A kifejtettekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, 32. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 34. §-a alapján – az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében – a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
[68] A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.
Budapest, 2024. március 25.
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke,
Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. előadó bíró,
Dr. Dzsula Marianna s.k. előadó bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró,
Dr. Bartkó Levente s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Cseh Attila s.k. bíró,
Dr. Darák Péter s.k. bíró,
Dr. Döme Attila s.k. bíró,
Dr. Farkas Attila s.k. bíró,
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró,
Dr. Kovács András s.k. bíró,
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró
[69] A határozattal nem értek egyet az alábbi okokból.
[70] A Pp. 172. §-ának (3) bekezdése tartalmazza a megállapítási per indításának eljárási jogi feltételeit. Eszerint valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítása iránt akkor terjeszthető elő kereseti kérelem, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges, és a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból marasztalás nem kérhető. A bíróság e törvényes feltételek fennállását hivatalból vizsgálja.
[71] A Pp. 172. §-ának (3) bekezdése alapján megállapítási kereset tárgya csak jog vagy jogviszony fennállása vagy fenn nem állása lehet. Ez az a tárgyi kör, amelyen belül a rendelkezés által felállított további eljárási jogi előfeltételek megléte is szükséges a kérelem érdemi vizsgálhatóságához.
[72] A határozat szerint a Pp. 172. § (3) bekezdése alapján – az elévülés joghatásaként – indítható annak megállapítása iránti per, hogy a követelés bírósági eljárásban nem érvényesíthető, ha a megállapítást kérő féllel szemben a jogosult a közjegyzői okiratba foglalt követelés érvényesítése iránt nem kezdeményezett végrehajtási eljárást. Arra a kérdésre, hogy mi lenne az a védett jog vagy jogviszony, amelynek fennállása vagy fenn nem állása ennek a keresetnek a tárgya, az indokolás sem ad világos választ.
[73] Az indokolás a kérdés megválaszolása körében három alapvető állítást tesz: a) a Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pontja szerint a kereset jogalapja olyan anyagi jogi jogszabályi rendelkezés kell legyen, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására feljogosít {[48] bekezdés}; b) az alanyi jog abban az alakjában, amelyben bírói marasztalásra szolgálhat: igény {[34] bekezdés}; és c) nincs alanyi védettség, ha a jogosult tárgyi védettsége megsértése esetén a teljesítés kikényszerítésére jogi parancs nem áll rendelkezésre {[36] bekezdés}. Az ezekből az axiómákból kiinduló következtetés szerint az elévülés joghatása az, hogy hiányzik „a jogosult alanyi joga ennek az igénynek bírói úton való érvényesítéséhez”, ennek pedig „az (is) a joghatása, hogy a kötelezett kérheti annak megállapítását, hogy vele szemben a követelés bírósági úton nem érvényesíthető” {[48] bekezdés}. „Ha ezt a jogot a jogszabály kizárja, a jogosult elveszti a bírósághoz fordulás jogát, >>igény<< nélküli helyzetbe kerül, a bírói jogvédelem eszközével nem követelhet teljesítést” (uo.). Az egész kérdéskör összefoglalásaként és lezárásaként a [48] bekezdés utolsó előtti mondata rögzíti, hogy „[h]a a felperessel szembeni követelés elévült, a megállapítás iránti keresettel nem az anyagi jog által biztosított jogát érvényesíti peres úton, hanem egy olyan jogot – a megállapításhoz való jogot – amelyet számára a Pp. erre vonatkozó rendelkezése teremti meg” (kiemelések utólag). Amellett, hogy ez a gondolatmenet valójában nem ad választ az eredendő és elsőként megválaszolandó kérdésre, dogmatikailag téves és ellentmondásban áll az indokolás egyéb részeivel is:
1) Az elévülés joghatásának azt tekinti, hogy hiányzik a jogosult „alanyi joga...az igény...érvényesítéséhez”.
A [34] bekezdésben Lábady Tamást idézve viszont leszögezi, hogy az „igény nem külön alanyi jog, hanem az alanyi jognak csupán egyik létszakasza”. Nincsen igény érvényesítéshez fűződő önálló alanyi jog, amelynek fenn nem állása megállapítható lenne a Pp. 172. § (3) bekezdése alapján.
2) A jogosult nem veszti el a bírósághoz fordulás jogát. Semmilyen jogszabály nem zárja ki, hogy pert indítson elévült követelés érvényesítése iránt. És amennyiben ebben a perben a kötelezett nem hivatkozik az érvényesíteni kívánt követelés elévültségére, a Ptk. 6:23. §-ának (4) bekezdése értelmében bírói jogvédelemben is fog részesülni: a bíróság annak ellenére is marasztaló határozatot fog hozni a kötelezettel szemben, hogy egyébként észleli a kereseti követelés elévültségét. Tehát a jogosult „igény nélküli” helyzetbe nem az elévülés joghatásaként kerül, hanem az elévülés bekövetkezésének és az elévülési kifogás előterjesztésének az együttes hatásaként. Az elévülési kifogást a bírósági eljárás folyamán lehet előterjeszteni, azt követően, hogy a jogosult már bírósághoz fordult. Az igény nélküli helyzetbe kerülés eleve feltételezi a bírósághoz fordulást.
3) Az indokolás szerint az adott típusú perben a felperes a megállapítás iránti keresettel „nem az anyagi jog által biztosított jogát érvényesíti”, hanem a megállapításhoz való jogát. Vagyis egy eljárási jellegű jogot, magát a perindítási jogot. (?) Azon túl, hogy ez már definíció szerint is idem per idem magyarázat, ellentmond a polgári perjog lényegének és rendeltetésének is. Az indokolás [45] bekezdésében az Alkotmánybíróság 467/B/1997. AB határozatát az Alaptörvény hatálya alatt is irányadóként idézve fejti ki: az, hogy a jogosult a kereset három fajtája (marasztalási, megállapítási és jogalakítási kereset) közül „milyen tartalmú keresetet terjeszt elő, mindig az érvényesítendő anyagi jogi igényének jellegétől függ”. Vagyis megállapítási kereset tárgya is csak anyagi jogi igény lehet. Nem lehet tárgya önmagában a megállapítás(i per indításá)hoz való jog.
[74] A rendelkező rész szerint annak megállapítása iránt indítható a per, hogy a követelés bírósági eljárásban nem érvényesíthető. A Ptk. 6:23. § (1) bekezdése annyit mond, hogy ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az elévült követelést bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni. De az, hogy valamit nem lehet tenni, nem jog, hanem tilalom. A Ptk. és a régi Ptk. megfelelő rendelkezései elévülés esetén nem ruházzák fel az adóst bíróság előtt érvényesíthető alanyi joggal. „Az elévülés [...] csak igényszüntető kifogást alapít a kötelezett javára. Azt is mondjuk, hogy az elévülés az alanyi jogot legyengíti, csonkává teszi [...], mert az elévülés a jog bírói úton való érvényesítését nem zárja ki, csak korlátozza” (Lábady Tamás: A magánjog általános tana, Szent István Társulat, Budapest, 2013, 233. old.). Az időmúlás tényének elévülésnek nevezett joghatásait a Ptk. 6:23. §-a kimerítően tárgyalja. Ezek között nem szerepel a bírósági eljárásban való érvényesíthetőség hiányának megállapítására való jog.
[75] A határozat szerint eredményesen előterjeszthető keresetében a felperes annak megállapítását kéri, hogy a kötelezettsége bírósági úton már nem érvényesíthető vele szemben. Neki nincs olyan joga, amelynek fennállása a keresete alapján megállapítható lenne. És nincs olyan – vele szemben állított – jog sem, amelynek fenn nem állása megállapítható. A követelés alapjául szolgáló jogviszony is fennáll: a Ptk. 6:23. § (2) bekezdése alapján az elévülés a kötelezettnek a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó kötelezettségét nem érinti; az elévült követelés alapján teljesített szolgáltatást a követelés elévülésére tekintettel visszakövetelni nem lehet. Tehát a jogviszony fenn nem állásának megállapítását sem kérheti eredményesen a felperes. Keresete kívül esik a Pp. 172. § (3) bekezdésének tárgykörén.
[76] Ezen túl hiányzik az az eljárási jogi feltétel is, hogy a kért megállapítás a felperes alperessel szembeni jogainak megóvásához szükséges legyen. A felperesek a velük szemben közjegyzői záradék alapján indítható végrehajtási eljárást kívánják elkerülni a megállapítási per megindításával. A közjegyző azonban a végrehajtási záradék kiállításakor kizárólag a Vht. 23/C. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek fennállását vizsgálhatja. Ezek között nincs olyan, amit a követelés elévültsége érintene.
[77] A Vht. 23/C. §-a – éppen a közjegyzőket terhelő kötelezettségek egyértelműsítése érdekében – teljesen azonos szövegezésű a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) 112. § (1)–(2) bekezdésével. A Vht. és a Kjtv. jogalkotói indokolásaiból, kommentárjaiban kifejtettekből és a meghatározó jogirodalmi álláspontokból (pl. Szécsényi-Nagy Kristóf) sem vezethető le a jogegységi határozat szerinti jogértelmezés.
[78] A jogegységi eljárás szempontjából központi jelentőségű Vht. 23/C. §-ának értelmezéséről már több ízben állást foglalt az Alkotmánybíróság is. Az 1245/B/2011 számú határozatában arra a következtetésre jutott, hogy a végrehajtási záradékolást végző közjegyzőnek a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése érdekében a végrehajtás elrendelésének általános feltételeit és különös garanciái fennállását kell vizsgálnia, ez utóbbi körébe esően a Vht. 23/C §-át. A Vht. e rendelkezésével nagyon hasonló korábbi szabályozást is az alkotmányos előírásokkal összeegyeztethetőnek ítélte, miután a záradékolást a közjegyzőnek a bírósági eljárásokhoz hasonló garanciákkal ellátott eljárása (vizsgálódása) előzte meg [46/1991. (IX. 10.) AB határozat]. Mindebből következően az Alkotmánybíróság értelmezése szerint is szükséges, de az alkotmányos követelmények érvényesüléséhez egyben elégséges a közjegyzőnek a záradékolás során a törvény által feladatává tett általános és különös feltételeket megvizsgálnia. A jogegységi határozat ezzel ellentétes jogértelmezést fogalmaz meg, ami a közjegyzőkre olyan többletterheket ró, ami egyrészt a jogszabályokból nem vezethető le, másrészt az alábbiak szerint fizikai értelemben is kivitelezhetetlen, azaz végrehajthatatlan.
[79] Az indokolás [65] bekezdése szerint a Bszi. 6. §-ának abból a rendelkezéséből, hogy a bíróság határozata mindenkire (a közjegyzőre is) kötelező, az következik, hogy a követelés bírósági eljárásban való érvényesíthetetlenségének jogerős bírósági megállapítását a közjegyző is köteles figyelembe venni a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása során, amit a 3/2020. PJE határozat sem zár ki („a józan észnek megfelelően nem is zárhatja ki”), „ha azt az adós csatolja a végrehajtási záradék kiállítása előtt”.
[80] Először: a közjegyző általi figyelembevételt a Jogegységi Panasz Tanács is csak abban az esetben tartja a záradékolás akadályának, ha a követelés bírósági eljárásban való érvényesíthetetlenségét megállapító jogerős bírósági ítéletet az adós még a végrehajtási záradék kiállítása előtt csatolja a közjegyzői eljárásban. Ezzel szemben: a közjegyző előtt a Vht. 23/C. § (1)–(2) bekezdései alapján a végrehajtást kérő kérelmére indult nemperes eljárásban az adós nem vesz részt, ez az eljárás nem kontradiktórius, az eljárásban nem kerülhet sor az adós nyilatkozatának beszerzésére, magát az eljárást csak a jogosult kérelme indítja meg, így azt megelőzően fogalmilag sem lehetséges adósi nyilatkozatot tenni az eljáró közjegyző előtt. A 3/2020. PJE határozat IV. 1. pontja szerint a „közjegyző az előtte a végrehajtást kérő kérelmére indult nemperes eljárásban – amelynek az adós még nem alanya – nem szerezheti be a felek nyilatkozatait” (kiemelés utólag). Ha az adós nem alanya az eljárásnak, abban joghatályosan nyilatkozatot önkéntes elhatározásból sem tehet, hatályos eljárási cselekményt nem végezhet (tehát iratot sem csatolhat).
[81] Másodszor: az indokolásból következően, ha az adós a jogerős megállapító ítéletet nem csatolja, a közjegyző annak ellenére ki kell állítsa a végrehajtási záradékot, hogy egyébként az igény bírósági eljárásban való érvényesíthetőségének hiányát jogerős bírósági ítélet mindenkire, így a közjegyzőre nézve is kötelezően megállapította. Az indokolás nem tér ki arra, hogy miután ily módon a Bszi. 6. §-a ellenére kiállította a végrehajtási záradékot, azt utóbb, a korábbi jogerős nemleges megállapítási ítélet ismeretében visszavonhatná. Nem is teheti törvényi felhatalmazás hiányában. A [62] bekezdés szerint a megállapítási kereset jogvédelmi célja az, hogy a felperes a veszélyeztetett helyzetét (a közvetlen végrehajtási eljárást mint veszélyt előidéző körülményt) elhárítsa, megelőzze egy végrehajtási eljárás negatív következményeit. Nem világos azonban, hogy ez az elhárítás, megelőzés a per megindításával hogyan lehetséges, ha a határozat indokolása sem tartja kizártnak az elhárítani, megelőzni kívánt eljárás megindulását még a célzott jogerős bírósági ítélet ellenére sem, feltéve, hogy nem történik meg annak a közjegyző tudomására hozatala. Minthogy pedig sem eljárási jogi lehetősége, sem esélye nincs az adósnak arra, hogy ezt a közjegyző tudomására hozza, ez a kereset nem alkalmas az általa elérni kívánt cél elérésére. Következésképp jogvédelemhez szükségesnek sem tekinthető. Hiányzik az eredményes igényérvényesítés Pp. 172. § (3) bekezdésébe foglalt egyik feltétele: a jogvédelmi szükséghelyzet fennállása.
[82] A 9/2023. Jogegységi határozata (Jpe.IV.60.038/2023/12.) meghozatalakor a Jogegységi Panasz Tanács még arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a közjegyző a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §-a és a Vht. 23/C. §-a szerint az arra alkalmas okiratot csak záradékkal látja el”, „a követelést, annak megalapozottságát nem vizsgálhatja (1423/B/2010. AB határozat)”. A követelés megalapozottsága körében tehát azt sem vizsgálhatja, hogy az bírósági úton érvényesíthető-e vagy sem, akár az elévülés joghatásaként, akár más okból lenne „kizárt” az érvényesíthetőség {[26] bekezdés}.
[83] A határozat ilyenformán logikailag ellentmondásban áll a 3/2020. Polgári jogegységi határozattal és a 9/2023. Jogegységi határozattal is, habár ez utóbbiak is változatlanul kötelezőek a Bszi. 42. § (1) bekezdésének második mondata alapján.
[84] A határozat indokolásának [60] bekezdése leszögezi, hogy az érintett határozatok alapvető és közös tényállási eleme az adóssal (felperessel) szembeni végrehajtási eljárás megindulásának hiánya. A szöveg nem zárja ki, hogy akár a megállapítási per alatt is megindíthatja az alperes (hitelező) a végrehajtási eljárást, de a határozat indokai szerint ennek jogkövetkezményeit a perben kell levonni, mint minden olyan esetben, amikor a jogvédelmi szükséghelyzet a per alatt szűnik meg vagy változik. A határozat rendelkező részének szövege is csak arra az esetre tartja elfogadhatónak a megállapítási per indítását, ha a megállapítást kérő féllel szemben a jogosult a követelés érvényesítése iránt nem kezdeményezett végrehajtási eljárást. A végrehajtási eljárás megindulása a határozat indokolása szerint megszünteti a megállapítási kereset teljesíthetőségének egyik törvényi feltételét: a jogvédelmi szükséghelyzetet. Ebből következően az alperes a per során tanúsított egyoldalú magatartásával is alaptalanná teheti a keresetet, mégpedig éppen azáltal, hogy megindítja azt a végrehajtási eljárást, amelynek elkerülését óhajtja elérni a megállapítási per megindításával a felperes, és amelyre tekintettel ezt megengedhetőnek látja a határozat is. Az indokolás [62] bekezdése szerint ugyanis a megállapítási kereset jogvédelmi célja az, hogy a felperes a veszélyeztetett helyzetét (a közvetlen végrehajtási eljárást mint veszélyt előidéző körülményt) elhárítsa, megelőzze egy végrehajtási eljárás negatív következményeit. Nem világos azonban, hogy ez az elhárítás, megelőzés a per megindításával hogyan lehetséges, ha a határozat indokolása sem tartja kizártnak az elhárítani, megelőzni kívánt eljárás megindulását akár a per alatt is. Ha pedig ez a kereset nem alkalmas az általa elérni kívánt cél elérésére, az eredményes igényérvényesítéshez hiányzik a jogvédelmi szükséghelyzet törvényi feltétele.
[85] Ha a per alatt megindulhat a végrehajtási eljárás, megindulhat utána is. A határozat indokolásának [41] bekezdése szerint a negatív megállapítási kereset feltétele fennálltának vizsgálatát a közjegyzői okiratok közvetlen végrehajtásának tömegessé válása miatti ügyek okozták. A közjegyzői okiratok közvetlen végrehajtása a közjegyző általi végrehajtási záradékolásuk alapján indul [Vht. 10. § b) pont második fordulata]. A közjegyző a végrehajtási záradék kiállítására irányuló kérelem elbírálása során – pénzfizetésre vonatkozó okirat esetén – kizárólag a Vht. 23/C. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek fennállását vizsgálhatja. Ezek a következők: az okirat tartalmazza-e a) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, b) a jogosult és a kötelezett nevét, c) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, d) a teljesítés módját és határidejét; ha pedig a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. Más körülmény nem vizsgálható. Így az sem, hogy a követelés elévült-e. Az elévülésnek a követelés végrehajthatóságát meghiúsító jogkövetkezményét a végrehajtási eljárásban kell levonni, mégpedig a következő eljárási rendben.
[86] A Vht. 57. § (1) bekezdése alapján a végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el. Ez azt jelenti, hogy ha a végrehajtás alapjául szolgáló követelés a polgári jog szabályai szerint elévült, a végrehajtási jog ugyancsak elévült, a végrehajtás során az elévülés – megállapítását követően – kizárja a kényszercselekményeket és az eljárás megszüntetésére vezet. De csak akkor, ha az adós a végrehajtási eljárásban erre hivatkozott. A Vht. 57. § (2) bekezdése alapján ugyanis a végrehajtási jog elévülését általában kérelemre kell figyelembe venni; hivatalból akkor vehető figyelembe, ha az alapjául szolgáló követelés elévülését is hivatalból kell figyelembe venni [polgári jogi igények esetén a Ptk. 6:23. § (4) bekezdése alapján kizárt az elévülés hivatalból való figyelembevétele]. Vagyis a végrehajtási eljárásban sem vehető figyelembe hivatalból a követelés elévülése, ha egyébként az anyagi jogi szabályok szerint nem vehető figyelembe hivatalból. Egy elévültségen alapuló megállapító ítélet birtokában is külön hivatkoznia kell az adósnak a végrehajtási eljárásban a végrehajtatni kívánt követelés elévültségére. Ilyen kérelem előterjesztésének hiányában a végrehajtást akkor is folytatni fogják, ha van elévültségen alapuló, a bírósági eljárásban való érvényesíthetetlenséget megállapító jogerős ítélet.
[87] A kérelem előterjesztése esetén az elévülést a bíróság a Vht. 41. §-a alapján lefolytatott eljárásban veheti figyelembe, ennek sikertelensége esetén pedig az adós a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti pert indíthat. A Vht. 41. § (1) bekezdése alapján, ha az adós okirattal valószínűsítette, hogy a végrehajtási jog elévült, a végrehajtó a bizonyítékra utalva felhívja a végrehajtást kérőt, hogy 15 napon belül nyilatkozzon a követelés fennállásáról. A (2) bekezdés alapján, ha a végrehajtást kérő az adós (1) bekezdés szerinti állítását elismerte, és a felhívásban megjelölt összegeket megfizette, a végrehajtási eljárás befejeződött. A (3) bekezdés szerint, ha a végrehajtást kérő elmulasztotta a nyilatkozatot, a végrehajtó az ügyet beterjeszti a végrehajtást foganatosító bírósághoz. A végrehajtás megszüntetésének ebben az esetben nincs helye, hanem a bíróság végzéssel kötelezi a végrehajtást kérőt a 34. § (5) bekezdésében említett összegek megfizetésére akkor is, ha őt költségkedvezmény illeti meg. Az (5) bekezdés alapján, ha a végrehajtást kérő az adós (1) bekezdés szerinti állítását nem ismerte el, az adós a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránt pert indíthat.
[88] A követelés elévültsége a végrehajtási eljárásban a Vht. 41. §-a alapján is kizárólag a végrehajtást kérő elévültséget elismerő nyilatkozata alapján vehető figyelembe. Ennek hiányában akkor sem, ha van egy elévültségen alapuló jogerős megállapítási ítélet. Ha a végrehajtást kérő nem nyilatkozik, vagy vitatja a követelés elévültségét (amit megtehet az ennek ellentmondó megállapító ítélet ellenére is, különösen, ha azzal nem ért egyet), az adósnak a Pp. 528. § (2) bekezdés a) pontjának megfelelő végrehajtás korlátozása vagy megszüntetése iránti pert kell indítania. Ebben az esetben a bíróság ítéletével korlátozza vagy megszünteti a végrehajtási eljárást, ha megállapítja, hogy a végrehajtani kívánt követelés vagy a végrehajtási jog elévült. Az elévülés tényét ennek a bíróságnak kell vizsgálnia. Ez a bíróság a Pp. 530. § (1) bekezdése alapján kizárólag a végrehajtást elrendelő járásbíróság, ha pedig a végrehajtást nem járásbíróság rendelte el, az adós lakóhelye szerinti járásbíróság (kizárólagos illetékesség). Mivel a modellezett esetekben a végrehajtást nem a járásbíróság, hanem a közjegyző rendeli el, az elévülés vizsgálatára kizárólag az adós lakóhelye szerinti járásbíróságnak van hatásköre és illetékessége.
[89] Egy, a Pp. 172. § (3) bekezdésén alapuló, ugyanennek az elévülésnek a vizsgálatára irányuló pert az általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint kell lefolytatni. A Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja alapján vagyonjoginak az a per minősül, amelyben az érvényesített igény a fél vagyoni jogain alapul, vagy értéke pénzben kifejezhető. A követelés elévülésének megállapításán alapuló igény a fél vagyoni jogain alapul. A Pp. 20. § (3) bekezdés a) pontja a járásbíróság hatáskörébe utalja azokat a vagyonjogi pereket, amelyek tárgyának értéke a harmincmillió forintot nem haladja meg vagy amelyekben a vagyoni jogon alapuló igény értéke nem meghatározható. Ha az elévülés megállapítása iránti igényt nem meghatározható értékűnek tekintjük, az igény járásbírósági hatáskörbe tartozik. Azt, hogy melyik járásbíróság illetékességébe, a Pp. 25–29. §-ai alapján határozhatjuk meg. Főszabály szerint az alperes lakóhelye szerinti bíróság lesz illetékes. Aki ez esetben a hitelező, nem az adós. Tehát ebben a megállapítási perben az adós lakóhelye szerinti bíróságtól különböző bíróság jár el, amennyiben az adós és a hitelező lakóhelye (székhelye) nem ugyanannak a járásbíróságnak az illetékességi területén van. Kérdés, hogy az ebben az eljárásban hozott, elévültségen alapuló jogerős megállapító ítéletnek mi lesz a jelentősége.
[90] A Bszi. 6. §-a alapján a bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg. Ez vajon azt jelenti-e, hogy a végrehajtás korlátozása, megszüntetése iránti perben eljáró bíróság már nem vizsgálhatja a követelés elévülését, hanem pusztán a jogerős megállapító ítélet alapján automatikusan teljesítenie kell a keresetet, az alperesnek pedig lehetősége sincs az elévülés hiányára hivatkozni? Erre látszik utalni a határozat indokolásának [65] bekezdése, különösen annak első két mondatában. Ha így van, ez nem kevesebb, mint a törvényes bíróhoz való jog elvonása, ami sérti az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdését. Ha viszont a végrehajtás korlátozása, megszüntetése iránti perben eljáró bíróság [a közjegyzővel ellentétben(?)] nem veheti figyelembe ezt a megállapító ítéletet, akkor mi szükség volt rá? Hol volt az igényérvényesítés egyik alapvető törvényi feltétele: a jogvédelmi szükséghelyzet? Ha az a válasz, hogy a végrehajtás korlátozása, megszüntetése iránti perben nem vehető figyelembe az elévülést megállapító jogerős ítélet, mit jelent az, hogy a Bszi. 6. §-a alapján ez a határozat is kötelező mindenkire? És amennyiben a végrehajtási perben eljárt bíróság is megállapítaná a követelés elévülését, mégpedig remélhetőleg ugyanazon indokok alapján, amelyeken a megállapító ítélet is alapul (feltételezve, hogy az megalapozott volt), minimum a látszat szintjén vetődik fel a törvényes bíróhoz való jog elvonása.
[91] Az előző pontokban kifejtettek szerint a határozat és annak indokolása ellentétben áll a Pp., a Vht., a Kjt. és a Bszi. idézett rendelkezéseivel, ellentmond az ugyancsak kötelező, felhívott jogegységi határozatoknak és sérti az Alaptörvényt is. Számos kérdést vet fel, amelyek nem válaszolhatók meg következetesen a határozat és annak indokolása alapján. Megbontja a vonatkozó szabályozás koherenciáját. És érvényesülése esetén lehetőséget ad az elévült követelés hitelezője számára az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében foglalt tisztességes tárgyaláshoz való jog sérelmére alapított igényérvényesítésre is.
Budapest, 2024. április 30.
Dr. Döme Attila s.k. bíró
