Hatály: 2018.I.1. - 2018.XII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet

az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről * 

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. §-a (2) bekezdésének g) pontjában, valamint az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló 2003. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Eüszt.) 35. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételeket az alábbiak szerint határozom meg:

1. § *  E rendelet hatálya kiterjed a Magyarország területén

a) működő egészségügyi szolgáltatókra,

b) folytatott egészségügyi tevékenységre,

c) *  egészségügyi szolgáltatás nyújtását engedélyező és ellenőrző egészségügyi hatóságra: az országos tisztifőorvosra, a népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalra és a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalára (a továbbiakban együtt: egészségügyi hatóság).

1/A. § *  E rendelet alkalmazásában az Eütv.-ben és az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendeletben foglalt fogalom-meghatározásokat kell figyelembe venni.

2. § Az egyes egészségügyi szolgáltatásokhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek (a továbbiakban: minimumfeltételek) meglétét az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedély kiadásakor és az egészségügyi szolgáltató működése során folyamatosan biztosítani kell.

3. § (1) Az egészségügyi szolgáltatónak biztosítani kell * 

a) a négyszemközti konzultációt is lehetővé tevő rendelőhelyiséget, amelyben

aa) az adott egészségügyi szolgáltatásra előírt tárgyi feltételek használata, illetve szakszerű tárolása – ideértve a gyógyszerek, a mérgező hatású anyagok és a veszélyes hulladék tárolását is – biztosított,

ab) az aa) pontban foglaltakon túl rendelkezésre áll a beteg fektetésére alkalmas vizsgálóágy,

ac) *  a beteg ellátását végző egészségügyi dolgozó számára a kézmosási, illetve kézfertőtlenítési lehetőség és a szükséges bútorzat biztosított;

b) a rendelőhelyiséggel közvetlen kapcsolatban lévő, vagy azon belül elkülönített öltöző területet, kivéve, ha az ellátás jellegéből adódóan a beteg fizikális vizsgálata nem szükséges;

c) váróhelyiséget;

d) kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiséget;

e) az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolását, illetve kezelését.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti rendelőhelyiség és vizsgálóágy biztosítása nem kötelező abban az esetben, ha azt a tevékenység jellege nem indokolja.

(2) *  Az (1) bekezdés a) pont aa) és ac) alpontjában, valamint e) pontjában foglaltakat akkor is biztosítani kell, ha az egészségügyi szolgáltató kizárólag a beteg otthonában vagy az e célra kialakított betegszállító vagy mentő járműben nyújt egészségügyi szolgáltatást.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti esetben az egészségügyi szolgáltató székhelyén, illetve telephelyén biztosítani kell az ellátáshoz szükséges tárgyi feltételek szakszerű tárolását.

(4) *  A betegek számára a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak biztosítania kell az akadálymentes közlekedés lehetőségét, továbbá ezen egészségügyi szolgáltatóknál a fogyatékossággal élők részére biztosítani kell az (1) bekezdés d) pontja és a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételek speciális kialakítását.

(5) *  Minden fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményben biztosítani kell a betegellátás biztonságát fokozó betegazonosító rendszer működését, amelynek részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni, figyelemmel a hatályos adatvédelmi rendelkezésekre is.

4. § (1) A 3. §-ban foglaltakon túl minden 24 óránál hosszabb folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell

a) *  a beteg pihenését, éjszakai elhelyezését biztosító helyiséget, amelyben a betegágyon túl az étkezéshez és a mindennapi használatú személyes tárgyak elhelyezéséhez szükséges bútorzat, valamint hideg és meleg folyóvizes kézmosási lehetőség is rendelkezésre áll,

b) *  az a) pont szerinti helyiségből, annak előteréből vagy az egyes helyiségeket összekötő közlekedőből nyíló, nemenként elkülönített zuhanyozót és mellékhelyiséget,

c) a beteg kizárólagos használatában lévő, az utcai ruházatának elhelyezésére szolgáló szekrényt vagy külön zárható szekrény részt,

d) *  a beteg kezdeményezésére, illetve átmeneti cselekvőképtelenné válása esetére a betegnek a napi életvitelhez szükséges készpénze és egyéb vagyontárgya megőrzését az egészségügyi szolgáltató szabályzatában foglaltak szerint,

e) *  a betegek részére az igény szerinti mennyiségű folyadékfogyasztás lehetőségét folyamatosan,

f) *  a normál, a könnyű-vegyes és a diétás étkeztetésben részesülő betegek számára napi háromszori főétkezést, és naponta egy alkalommal kisétkezést,

g) * 

h) *  a betegek megfelelő étkezésének biztosítása érdekében élelmezési és táplálási munkacsoport működését, mely egy fő dietetikus koordinátorból és az ápolás, illetve a gyógyítás területéről kijelölt egy-egy személyből áll,

i) * 

(2) *  Az (1) bekezdésben foglaltakat az egybefüggő ellátás 24 óránál rövidebb időtartamára tekintettel az egynapos sebészeti ellátást, kúraszerűen végezhető ellátást vagy nappali ellátást – ideértve a nappali kórházi ellátást is – nyújtó egészségügyi szolgáltató az ezen ellátási formákra irányadó jogszabályban foglaltak szerint biztosítja.

(3) *  Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában:

a) gyógyintézeti normál étkeztetés: a diétát nem igénylő gyógyintézeti fekvőbeteg átlagos energia- és tápanyagszükségletét fedező étkeztetés,

b) könnyű-vegyes étkeztetés:

kímélő étkeztetés, mely a gyógyintézeti fekvőbeteg átlagos energia- és tápanyagszükségletét fedezi, és amelynek étrendje összeállítása során a nyersanyagok és az ételkészítési eljárások kiválasztásánál alapvető szempont az ételek emészthetősége,

c) *  diétás étkeztetés:

a gyógyintézeti fekvőbeteg átlagos energia- és tápanyagszükségletét fedező olyan ételekből összeállított étrend, amely különleges összetételére vagy az előállítása során alkalmazott egyedi eljárásra tekintettel olyan fogyasztók speciális táplálkozási igényeit elégíti ki, akik számára sajátos egészségi állapotuk bizonyos anyagok ellenőrzött mértékben történő fogyasztását teszi indokolttá.

(4) * 

5. § (1) Az egészségügyi szolgáltató

a) *  az egészségügyi alapellátás körében

aa) háziorvosi, házi gyermekorvosi, háziorvosi ügyeleti, védőnői, iskola- és ifjúság-egészségügyi, foglalkozás-egészségügyi, fogorvosi, valamint rend- és honvédelmi alapellátás körébe tartozó szolgáltatás nyújtása esetén, amennyiben működése az adott alapellátás körébe tartozó valamennyi ellátást felöleli, a szolgálat,

ab) a háziorvosi, házi gyermekorvosi alapellátás elemeként történő ápolás esetén a körzeti, közösségi ápolási szolgálat elnevezés használatára jogosult;

b) *  a járóbeteg-szakellátás körében

ba) a járóbeteg-szakellátás általános szintjén működő egészségügyi szolgáltatás esetén a szakrendelés,

bb) krónikus betegek, illetve fertőző betegségben szenvedő betegek ellátása és speciális gondozása esetén a gondozó,

bc) speciális szaktudást és technikai feltételek magasabb szintjét igénylő tevékenységet végző, a járóbeteg-szakellátás speciális szintjén működő egészségügyi szolgáltatás esetén a szakambulancia,

bd) legalább 4 szakterületen az adott területhez tartozó valamennyi egészségügyi szolgáltatás nyújtása és a helyszínen radiológiai és legalább az orvosi laboratóriumi diagnosztikai ellátás 0. szintje és az I. szint elérhetősége, valamint a 10. § (4) bekezdésére figyelemmel, a feladatok ellátásához indokolt magasabb szintű orvosi laboratóriumi diagnosztikai ellátás biztosítása esetén a rendelőintézet,

be) amennyiben szolgáltatás nyújtására változó helyszínen, illetve az e célra kialakított járművel kerül sor, a mobil egészségügyi szolgálat,

bf) speciális diagnosztikai vagy terápiás feladatok ellátása esetén az állomás, illetve a központ,

bg) kizárólag a beteg vizsgálati anyagainak feldolgozását végző egészségügyi szolgáltató esetén a laboratórium,

bh) kizárólag a kórisme felállítása, illetve megerősítése céljából speciális vizsgálat végzésére szakosodott egészségügyi szolgáltató esetén a diagnosztikai központ,

bi) *  a betegek otthonában a kórházi ellátást kiváltó szakápolási feladatok esetén az otthoni szakápolási szolgálat, a haldokló beteg otthonában történő gondozásával kapcsolatos egészségügyi tevékenység végzése esetén a hospice szolgálat,

bj) a kizárólag egészségügyi szakdolgozó által nyújtott ellátást végző egészségügyi szolgáltató esetén az adott egészségügyi szakma vagy szakképesítés

elnevezés használatára jogosult;

c) *  a fekvőbeteg-szakellátás körében

ca) krónikus, rehabilitációs vagy folyamatos orvosi felügyeletet nem igénylő ápolási, szakápolási szolgáltatás nyújtása esetén az adott ellátási formában működő intézet,

cb) több szakmai főcsoportba tartozó szakmában aktív és krónikus, illetve aktív vagy krónikus betegellátást nyújtó, diagnosztikai háttérrel működő egészségügyi szolgáltató esetén a kórház,

cc) *  a népegészségügyi szempontból kiemelkedő jelentőségű szakmacsoportokon belül speciális, magas szintű szakmai tudás rendelkezésre állása, és az ahhoz kapcsolódó gyógyító, módszertani, epidemiológiai, szervezési, kutatási és oktatási tevékenység gyakorlása esetén az országos gyógyintézet,

cd) *  ha az egészségügyi szolgáltató a cc) alpont szerinti tevékenységeket részleges formában, az adott szakmacsoport országos gyógyintézetével együttműködve gyakorolja, az országos társ-gyógyintézet,

ce) *  ha azt az orvostudományi vagy egészségtudományi képzést folytató egyetem részeként látja el, a klinika

elnevezés használatára jogosult;

d) *  amennyiben egy szakterületen legalább 5 napon keresztül napi 6 órában biztosítja a 4. § (1) bekezdése szerinti feltételeket – azzal, hogy csak a beteg nappali elhelyezésére szolgáló helyiség biztosítása szükséges –, a nappali kórház elnevezés használatára jogosult;

e) *  amennyiben a ritka betegségben szenvedő betegek diagnosztikai és terápiás ellátását végző más, ritka betegségeket ellátó járó- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatókkal együttműködik, a betegutak megszervezését biztosítja, speciális, multidiszciplináris szolgáltatást nyújt, a betegellátási tevékenységen túl kutatási és oktatási tevékenységet végez, valamint a ritka betegségben szenvedő betegek és az elérhető szolgáltatások regisztrációját végzi, az egészségügyért felelős miniszter kijelölése alapján a Ritka Betegségek Szakértői Központ elnevezés használatára jogosult.

(2) *  Az (1) bekezdés c) pont cc) és cd) alpontja alapján működő, állami fenntartásban és tulajdonban álló országos gyógyintézetek és országos társ-gyógyintézetek körét az 5. melléklet határozza meg.

(3) *  Az Eütv. 3. § g) pont ga) alpontja szerinti egészségügyi szolgáltató az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti elnevezése mellett a gyógyintézet elnevezés használatára is jogosult.

(4) *  Az (1) bekezdés d) pontja tekintetében nappali ellátás keretében egyes – az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott – kúraszerű, illetve rehabilitációs ellátások is nyújthatók. A nappali ellátás keretében az étkezés biztosítása az elvégzett beavatkozás időtartamának függvényében, illetve a beteg egészségi állapotának figyelembevételével szükséges.

6. § (1) Az átültetés, illetve más célú egészségügyi felhasználás céljából eltávolított emberi eredetű szerv, szövet és sejt – ideértve a vért, a vér alkotórészeit, a csontvelőt, az ivarsejtet és a praeembriót is – szállítása és tárolása – az Eütv. XI. fejezete értelmében – az egészségügyi szolgáltatás körébe tartozó tevékenységnek minősül.

(2) * 

(3) *  Kizárólag a diagnosztikai vizsgálat céljából a betegtől levett vizsgálati anyagok szállítására az egészségügyi szolgáltató által igénybe vett szállító nem minősül egészségügyi szolgáltatónak, azonban az egészségügyi szolgáltató az igénybevételéről tájékoztatja a népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalát, amely a szállító tevékenységét – szakfelügyelő főorvos bevonásával – hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja.

7. § (1) E célra kialakított járművel a beteg egészségügyi szolgáltatóhoz, illetve az egészségügyi szolgáltatótól otthonába történő szállítását végző egészségügyi szolgáltató a betegszállító szolgálat elnevezés használatára jogosult.

(2) Az Eütv. 94. §-a szerinti mentést végző egészségügyi szolgáltató a mentőszolgálat elnevezés használatára jogosult.

(3) *  Amennyiben az (1)–(2) bekezdés szerinti egészségügyi szolgáltatást speciális csoportba tartozó betegek számára nyújtják, ennek feltüntetését az egészségügyi szolgáltató az elnevezésében használhatja.

8. § (1) A gyógyszerellátást végző egészségügyi szolgáltatók elnevezéséről külön jogszabály rendelkezik.

(2) Azok az egészségügyi szolgáltatók, amelyek tevékenysége az 5–7. §-ba nem sorolható be, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedély nyilvántartási rendszere szerinti elnevezés használatára jogosultak.

(3) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató több telephelyen működik, az 5–7. § szerinti elnevezésének feltüntetése mellett a működési engedélye szerint az adott telephelyen folytatott egészségügyi szolgáltatás nevesítésére, továbbá amennyiben elismert természetes gyógytényező felhasználásával történik az egészségügyi szolgáltatás nyújtása a fürdő-, illetve klímagyógyintézet elnevezés használatára is jogosult.

(4) Az egészségügyi képzésben, szakképzésben részt vevő egészségügyi szolgáltató az elnevezése mellett az oktatóhely vagy gyakorlóhely, illetve az oktatási intézmény nevének feltüntetésére is jogosult.

(5) Az egészségügyi szolgáltató – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – nem használhat olyan elnevezést, amely az 5–8. §-okban nem szerepel, továbbá elnevezése nem lehet megtévesztő, annak egyértelműen ki kell fejezni az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és azok ellátási szintjét.

(6) A külföldi székhellyel rendelkező egészségügyi szolgáltató jogosult az (5) bekezdés szerinti elnevezése mellett a rá irányadó jog szerinti elnevezés feltüntetésére is.

9. § *  (1) Az eltérő egészségi állapotú betegek differenciált ellátását a fokozatosság elvén egymásra épülő, a szakmai tevékenységeknek a szakmai tapasztalat és a technikai feltételek alapján csoportosított progresszivitási szinteken működő ellátórendszer biztosítja.

(2) A járóbetegek

a) eseti szakellátása és a krónikus betegek folyamatos gondozása az általános járóbeteg-szakellátás,

b) speciális szaktudást, illetve eszközöket igénylő szakellátása a speciális járóbeteg-szakellátás

keretében történik.

(3) A diagnosztikai szakellátás a 2. mellékletben szakmánként meghatározott progresszivitási szinteken történik.

(4) A fekvőbeteg-szakellátás – az ellátáshoz szükséges eltérő személyi és tárgyi feltételek alapján – a 2. mellékletben szakmánként meghatározott progresszivitási szinteken történik.

(5) A sebészeti osztály II. progresszivitási szintjére működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató a traumatológiai ellátás I. progresszivitási szintjéhez tartozó egészségügyi szolgáltatást is nyújthat, amennyiben az arra előírt feltételeknek megfelel.

(6) A daganatos betegek többszakmás járó- és fekvőbeteg-szakellátására működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató onko-teamet köteles működtetni.

(7) A hagyományos személyes találkozáson alapuló tevékenységek – így az orvos és a beteg, illetve az orvos és orvos közötti konzultáció – mellett az adott szakterület szakorvosa egészségügyi adatok elektronikus rendszerben történő továbbítása révén – az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény előírásainak megfelelően – személyes jelenlét nélkül is felállíthat diagnózist és terápiás javaslatot adhat telemedicina keretében, az adott tevékenység végzéséhez a 2. mellékletben megállapított feltételek teljesítése esetén. * 

10. § *  (1) Az 1. melléklet tartalmazza az egyes egészségügyi szakmáktól független általános minimumfeltételeket.

(2) A 2. melléklet tartalmazza az egyes szakmák körébe tartozó egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges minimumfeltételeket.

(3) A 3. melléklet tartalmazza az ápolókra, dietetikusokra, gyógytornászokra, védőnőkre és a szociális munkásokra vonatkozó személyi minimumfeltételeket.

(4) A 4. melléklet tartalmazza az egészségügyi dokumentáció részét képező ápolási, fizioterápiás és dietetikai dokumentáció tartalmi és formai követelményeit.

(5) A diagnosztikus háttér – amennyiben a 2. melléklet eltérően nem rendelkezik – más egészségügyi szolgáltatóval kötött szerződés alapján is biztosítható.

(6) Egy adott szakrendeléshez szükséges tárgyi feltételek úgy is biztosíthatóak, ha azonos telephelyen működő másik szervezeti egységben ezek elérhetően és hozzáférhető módon igénybe vehetőek.

(7) A közfinanszírozás körében

a) a minimális esetszám tekintetében a szervezeti egység által egy év alatt a finanszírozónak jelentett, adott szintre sorolt összes beavatkozások száma az irányadó; amennyiben a beavatkozások végzését az orvos több egészségügyi szolgáltatónál vagy mátrix osztályon végzi, annak megtörténtét az illetékes szakmai vezető vagy a szolgáltató orvos vezetője igazolja,

b) ha a közfinanszírozásban részesülő egészségügyi szolgáltató nem közfinanszírozott ellátást is nyújt, az egészségügyi szolgáltatónak a közfinanszírozott és a nem közfinanszírozott tevékenység vonatkozásában két különálló szervezeti egységet kell létrehoznia.

(8) Amennyiben valamely szakterület minimumfeltételeit e rendelet nem tartalmazza, az adott ellátásra vonatkozó jogszabály rendelkezései az irányadóak.

11. § (1) * 

(2) *  Az egészségügyi hatóság – külön jogszabályban foglaltak szerint – ellenőrzi a minimumfeltételek meglétét és alkalmazhatóságát. Ennek keretében kerül sor a diagnosztikus háttér biztosítására vonatkozó szerződések, illetve az ezek alapján nyújtott egészségügyi szolgáltatások – ideértve a szakmailag indokolt esetekben a párhuzamos rendelkezésre állást is – ellenőrzésére.

(3) *  Az egészségügyi szolgáltatónál minőségügyi megbízott irányítja a belső minőségirányítási rendszer működtetését.

(4) Minőségirányítási rendszerének tanúsítását csak az az egészségügyi szolgáltató kezdeményezheti, amelyik megfelel az e rendelet szerinti minimumfeltételeknek.

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) E rendeletben foglalt előírásokat a hatálybalépését követően benyújtott működési engedély iránti kérelmek elbírálásánál kell alkalmazni.

(3) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyes intézmények szakmai minimumfeltételeiről szóló 21/1998. (VI. 3.) NM rendelet és az azt módosító

a) 17/1998. (XII. 27.) EüM rendelet,

b) 12/1999. (V. 31.) EüM rendelet 1–4. §-a és 5. §-ának (1)–(3) bekezdése, valamint 1. és 2. számú melléklete,

c) 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 19. §-ának (7) bekezdése,

d) 24/2000. (IX. 1.) EüM rendelet 1–6. §-a, 10. §-ának (3)–(5) bekezdése és 1–7. számú melléklete,

e) 34/2000. (XI. 22.) EüM rendelet 10. §-ának (4) bekezdése,

f) 17/2002. (IV. 12.) EüM rendelet 7. §-a,

g) 26/2002. (V. 14.) EüM rendelet 11. §-a és 3. számú melléklete,

h) 6/2002. (IX. 26.) ESzCsM rendelet

a hatályát veszti, azonban rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépésekor működési engedéllyel vagy ideiglenes működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatók tekintetében – külön jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – alkalmazni kell. * 

(4)–(5) * 

13. § *  (1) Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet és az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet módosításáról szóló 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 2. és 3. melléklet szerinti, a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók részére megállapított feltételeknek való megfelelést

a) azoknak a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyeket a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 7. § (2) bekezdése szerinti kapacitás-felosztási eljárás érint, a kapacitás-felosztás tárgyában hozott határozat közlésétől számított 8 napon belül,

b) az a) pont alá nem tartozó, fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak 2012. július 1-jéig

kell bejelenteniük.

(2) * 

(3) *  A Módr.-rel megállapított 2. és 3. melléklet szerinti, a közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók részére megállapított feltételeknek 2012. szeptember 30-ától kell megfelelni.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti megfelelést az egészségügyi szolgáltatóknak a működési engedély esetleges módosításával egyidejűleg, de legkésőbb 2012. december 30-ig kell bejelenteniük.

(5) * 

13/A. § *  (1) *  Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 27/2012. (IX. 18.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók részére megállapított, a 2. és a 3. mellékletben foglalt, új, illetve módosult feltételeknek való megfelelésről a szolgáltatóknak nem kell bejelentést tenniük.

(2) *  A közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében a Módr2. által megállapított 2. és 3. melléklet tekintetében a 13. § (3)–(4) bekezdéseit kell alkalmazni.

13/B. § *  Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 16/2015. (III. 30.) EMMI rendelettel módosított 2. melléklet szerinti, az újszülöttkori objektív hallásszűrő készülékkel kapcsolatos feltételeknek 2015. szeptember 1-jétől kell megfelelni.

13/C. § *  A közép-magyarországi térség szakellátásának e rendeletben foglalt feltételek szerinti fejlesztése érdekében, az annak előkészítését végző Emberi Erőforrások Minisztériuma és Állami Egészségügyi Ellátó Központ állományába tartozó személyekkel és szolgáltatásvásárlással kapcsolatos tervezési feladatok ellátása, fejlesztések előkészítése, kivitelezés lebonyolítása, intézményi létesítéssel és működéssel összefüggő szabályozó eszközök előkészítése szükséges.

1. melléklet a 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelethez * 

Az egészségügyi szolgáltatók tevékenységéhez szükséges – engedélyezett egészségügyi szakmától független – általános minimum követelmények

1. A fekvőbeteg-ellátás minimum kapacitása

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók közül

1.1. a krónikus, rehabilitációs, vagy az ápolási betegellátást nyújtó szolgáltatásnál

1.1.1. kórházhoz, más egyéb egészségügyi fekvőbeteg ellátáshoz nem integrált intézet esetében 10,

1.1.2. kórházban, más egyéb egészségügyi fekvőbeteg ellátásban integrált osztály esetében 15,

1.2. *  az aktív és/vagy krónikus betegellátást nyújtó kórház, az országos gyógyintézet és országos társ-gyógyintézet esetében 70,

1.3. a klinika esetében – amennyiben egy szakmára vagy egy szakmai főcsoportba sorolt szakmákra rendelkezik engedéllyel – 30

fekvőbeteg egyidejű elhelyezéséhez és ellátásához szükséges kapacitás folyamatos rendelkezésre állásáról kell gondoskodni.

2. A szolgáltatók szakmáktól független feladatai

2.1. A fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató a betegellátás folyamatossága érdekében az engedélyezett szakmák mindegyike számára saját szervezeti egységének működtetésével vagy működési engedéllyel rendelkező közreműködő egészségügyi szolgáltató bevonásával, vagy szerződés útján [kivéve: d), m), n), r), s) pont] biztosítja * 

a) az ápolás-gondozást,

b) a fizioterápiás szolgáltatást,

c) a gyógyszerellátást,

d) az egészségügyi dokumentációt, nyilvántartást és adatvédelmet,

e) a betegek számára – az egyedi diétás követelményekre is figyelemmel – a betegélelmezést és dietetikai szolgáltatást, dietetikai szaktanácsadást,

f) a sterilanyag-ellátást,

g) a rovar- és rágcsáló irtást,

h) a kommunális és veszélyes hulladék kezelését és tárolását,

i) a szakkönyvtári szolgáltatást és/vagy internet elérhetőséget,

j) az egészségügyi textília-ellátást (textiltisztítás, szennyes- és tisztaruha kezelés),

k) az intézményi takarítást, tisztaságot,

l) a halottak szállítását és/vagy hűtve tárolását,

m) az infekciókontrollt (külön jogszabály szerint),

n) a dezinfekció tevékenységet,

o) a központi vagy egyedi orvosi gázellátást,

p) a biológiai minta szállítását és tárolását,

q) az intézményen belüli betegszállítást,

r) a járványügyi érdekből történő elkülönítést, megelőző rendszabályokat (izoláció),

s) a vér- és vérkészítményeket (beleértve a szállítást is).

2.2. *  A járóbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató a betegellátás folyamatossága érdekében az engedélyezett szakmák mindegyike számára saját szervezeti egységének működtetésével vagy működési engedéllyel rendelkező közreműködő egészségügyi szolgáltató bevonásával, vagy szerződés útján [kivéve: e), k), n) és q) pont] biztosítja

a) az asszisztenciát/ápolást,

b) a gyógyszerellátást,

c) a fizioterápiát,

d) a diagnosztikai szolgáltatást,

e) az egészségügyi dokumentációt, nyilvántartást és adatvédelmet,

f) a sterilanyag-ellátást,

g) az egészségügyi textília-ellátást (textiltisztítás, szennyes- és tisztaruha kezelés),

h) a kommunális és veszélyes hulladék kezelését és tárolását,

i) az intézményi takarítást, tisztaságot,

j) a rovar- és rágcsáló irtást,

k) az infekciókontrollt (külön jogszabály szerint),

l) a dezinfekció tevékenységet,

m) a biológiai minta szállítását,

n) a biológiai minta tárolását,

o) az intézményen belüli betegszállítást,

p) a dietetikai szaktanácsadást (csak a rendelőintézetben),

q) a járványügyi érdekből történő elkülönítést és a megelőző rendszabályok betartását (izoláció).

3. A járóbeteg szakrendelés/szakambulancia általános feltételei

3.1. Szakrendelés: a járóbeteg-szakellátás olyan általános szintje, mely a 7. pontban felsorolt feltételekkel és a 2. mellékletben az adott szakmánál meghatározott személyi és egyéb tárgyi feltételekkel elkülönülten rendelkező szervezeti egység, amely egy engedélyezett szakmát foglal magába és meghatározott rendelési időben működik. Amennyiben ugyanazon szakmában, ugyanazon időben több rendelőben nyújtják a járóbeteg-szakellátást, az egyes rendeléseket önálló szervezeti egységnek kell tekinteni és a működési engedélyben külön-külön kell nevesíteni.

3.2. Szakambulancia: a járóbeteg-szakellátás olyan speciális ellátási szintje, amely a 7. pontban meghatározott tárgyi feltételekkel, illetve az adott szakmában a 2. mellékletben meghatározott minimumfeltételekkel rendelkező, speciális tevékenységeket végző elkülönült szervezeti egység.

4. Fekvőbeteg-ellátó osztály működésének általános feltételei

4.1. Általános feltételek

a) A fekvőbeteg-ellátó osztály: olyan elkülönült szervezeti egység, amely egy engedélyezett szakmát foglal magába.

b) A fekvőbeteg-ellátó összevont osztály: olyan elkülönült szervezeti egység, amely egy szakmai főcsoportba sorolt több engedélyezett szakmát, valamint más szakmai főcsoportba tartozó, szakmailag szorosan illeszkedő, azonos ellátási formában engedélyezett szakmát foglal magába. Az összevont osztály ágyszáma az osztályon belül engedélyezett szakmák közül a 2. melléklet szerinti legmagasabb ágyszámmal rendelkező szakma ágyszámának is megfelelhet.

c) Amennyiben a 2. melléklet másképp nem rendelkezik, az osztály az a) pontban meghatározottak tekintetében legalább 15 fekvőbeteg egyidejű elhelyezéséhez és ellátásához szükséges feltételek folyamatos rendelkezésre állását biztosítja.

d) Az osztály szakorvosi szakképesítéssel rendelkező felelős szakmai vezető (az ápolási osztály és a központi gyógytorna-fizioterápia kivételével, a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező osztályvezető főorvos) irányításával működik.

4.2. Minden fekvőbeteg-ellátó osztálynak rendelkeznie kell 4 percen belül elérhetően az újraélesztés eszközeivel (újraélesztő tálca/táska), így különösen:

a) motoros szívóval,

b) hordozható defibrillátorral,

c) kézi lélegeztetővel,

d) laryngoscoppal, tubusokkal,

e) hordozható EKG-val, mely legalább 3 elvezetés egyidejű megjelenítésére és rögzítésére alkalmas,

f) a 2. mellékletben a központi ügyelet minimumfeltételeinél meghatározott gyógyszerekkel.

4.3. Minden fekvőbeteg-ellátó osztálynak rendelkeznie kell a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontjában a rendelőre meghatározott feltételeknek megfelelő osztályos vizsgáló helyiséggel.

4.4. *  A felnőtt ellátás keretében gyermekellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak gyermekek elhelyezésére külön kórtermet, szülői jelenlét lehetőségét és elérhető gyermekgyógyász szakorvosi ellátást biztosítania kell. 18 év alatti gyermek felnőtt osztályon is ellátható a következő szakmákban: fül-orr-gégészet, traumatológia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, ortopédia.

5. A fekvőbeteg-ellátás speciális működési formái

5.1. Mátrix osztály

5.1.1. A mátrix osztály: olyan elkülönült szervezeti egység, amely több, de azonos ellátási formában, különböző szakmai főcsoportba tartozó engedélyezett, azonos telephelyen elhelyezkedő szakmát foglal magába (kivéve csecsemő- és gyermekgyógyászat szakma) azzal, hogy a szervezeti egységben vagy operatív, vagy nem operatív tevékenység végezhető, szakmánként rögzített ágyszámmal.

5.1.2. A mátrix osztályon az engedélyezett szakmák vonatkozásában legalább 5 ágyat kell elkülöníteni. A mátrix osztályon, az osztály általános minimumfeltételein túl biztosítani kell a progresszív ellátási szintnek megfelelően az egyes szervezeti egységenként engedélyezett egyes szakmákhoz tartozó, a 2. mellékletben meghatározott személyi és tárgyi feltételeket. Az ügyeleti ellátásnál minden, az adott mátrix osztályon engedélyezett szakma tekintetében a szakorvos jelenlétét vagy készenlétét biztosítani kell.

5.1.3. A közfinanszírozott mátrix osztályon ellátott szakmák ugyanazon a telephelyen, önállóan, további közfinanszírozott osztályon nem engedélyezhetők.

5.1.4. Intenzív, sürgősségi, fertőző, szülészet-nőgyógyászati, onkológiai, pszichiátriai, neurológiai, rehabilitációs és ápolási osztályos feladatok mátrix osztályon nem láthatók el.

5.1.5. A csecsemő- és gyermekgyógyászat tekintetében mátrix osztály csak csecsemő- és gyermekellátás nyújtást jelentő szakmakóddal ellátott szakmák esetében hozható létre, a neonatológia kivételével. A gyermekgyógyászati szakmai tevékenységek, feladatok csak úgy végezhetők el mátrix osztály keretében, ha általános csecsemő- és gyermekgyógyászati szakma mellett működnek mátrix formában, minimum 4 ágyon.

5.1.6. A III. progresszivitási szintre sorolt szervezeti egység nem kerülhet mátrix osztályba, kivéve a csecsemő- és gyermekgyógyászati ellátásokat.

5.2. Kórházi szakápolás (ápolási osztály), önálló ápolási intézet

5.2.1. A fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató saját ápolási irányítással működő egysége, amely ápolási szolgáltatást nyújt azok számára, akiknek folyamatos ápolásra van szükségük, de rendszeres orvosi ellátásra már nem szorulnak.

5.2.2. Az önálló ápolási intézet nem kórházi struktúrában működő intézmény.

5.2.3. Az ápolási osztályon és az ápolási intézetben a felelős szakmai vezetői feladatokat a vezető ápoló látja el.

5.3. *  Sürgősségi betegellátó osztály/beteg-fogadóhely

A heveny tünetek vagy sürgősségi ellátást igénylő kórkép miatt előre nem tervezett felvételre jelentkező vagy előzetes szakorvosi vizsgálat nélkül jelentkező, vagy beszállított beteg fogadására fekvőbeteg-ellátásra engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató

a) sürgősségi betegellátó osztályt köteles kialakítani a 2. mellékletben meghatározott „sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás” minimumfeltételei alapján,

b) az a) pontban meghatározott feltételekkel nem rendelkező szolgáltató beteg-fogadóhelyet köteles kialakítani az alábbi feltételek alapján:

Gép-műszerpark:
Hordozható EKG képernyővel
Defibrillátor (hordozható)
Vércukormérő refraktometriás/elektrokémiai
Ambu ballon (felnőtt, gyerek)
Szabad légutak biztosításának eszközei
Szívó (motoros vagy központi)
Oxigén (palack vagy központi)
Telefon

5.3.1. A sürgősségi betegellátó osztályt, illetve beteg-fogadóhelyet könnyen megközelíthető helyen kell kialakítani. Az elhelyezkedésről, az elérhető útvonalról és az ügyeletes orvos (vezető) nevéről az intézet bejáratánál jól látható és egyértelmű módon tájékoztatást kell kifüggeszteni.

5.4. Központi gyógytorna – fizioterápia egység

5.4.1. Fekvőbeteg-ellátást kiszolgáló, vezető gyógytornász irányításával működő egység, amely gyógytorna-fizioterápia szolgáltatást nyújt egy intézményen belül az adott osztályok igényeinek megfelelően.

5.4.2. A központi gyógytorna – fizioterápia egységben a vezető gyógytornász irányítása alatt gyógytornászok és fizio/fizikoterápiás (szak)asszisztensek, gyógymasszőrök is dolgoznak.

5.4.3. Az egység felelős szakmai vezetői feladatait a vezető gyógytornász látja el, aki a kórház szakmai vezetőjének irányítása alatt áll.

6. *  A műtő egység általános minimumfeltételei

Az aneszteziológiai munkahely minimumfeltételei az 1501 szakmakód alatt találhatók

Kiemelt kezelő Osztályos műtő egység Központi Műtő Egység
(önálló szervezeti egység)
Személyi feltételek:
Vezető műtős szakasszisztens 1 fő 1 fő
Műtős szakasszisztens 2/műtőasztal 2/műtőasztal
Műtőssegéd 2/műtőasztal 2/műtőasztal
Szakmai helyiségek:
Személyzeti zsilip 1 1
Betegzsilip/betegtartózkodó 1 1
Betegelőkészítő2 1/műtőterem 1/műtőterem
Orvosi csaptelep hideg-meleg vízzel 1 1
Kéz érintése nélkül működtethető
(könyökkel, lábbal, szenzoros stb.) szeradagoló

2

2
Falra szerelt papírtörölköző tartó 1 1
Bemosakodó2 1 db legalább
2 műtőteremhez
1 db legalább
2 műtőteremhez
Orvosi csaptelep hideg-meleg vízzel 2 2 2
Kéz érintése nélkül működtethető
(könyökkel, lábbal, szenzoros stb.) szeradagoló

4

4

4
Falra szerelt papírtörölköző tartó 1 1 1
Műtőterem1 1 2
Kiemelt kezelő 1
Ébredő/megfigyelő helyiség 1 1 központi
Sterilanyag raktár elkülönített szekrény 1 1
Tiszta-anyagraktár elkülönített szekrény 1 1
Gyógyszerraktár elkülönített szekrény elkülönített szekrény 1
Előkészítő-munkaszoba 1 1
Szennyes anyag-eszköz előkészítő 1 1 1
Szennyes- és szemét tároló 1 1 1
Személyi tartózkodó 1 1
Mosdók 1 1
Adminisztrációs helyiség 1
Takarítószer és -eszköz tároló elkülönített szekrény 1 1
1 A műtőteremnek a bemosakodó helyiséggel és a beteg-előkészítővel közvetlen kapcsolatban kell lennie.
2 A helyiségek a „zöld zóna” tisztafolyosójáról kell, hogy nyíljanak.

6.1. *  A műtőterem/kiemelt kezelő általános minimumfeltételei

Tárgyi feltételek:
Általános feladatoknak vagy speciális feladatoknak megfelelően biztonsági áramforrás biztosítása szükséges X
Műtőasztal X
Megfelelő megvilágítást biztosító műtőlámpa/műtőlámparendszer X
Mobil műtőlámpa X
Központi vagy egyedi gázellátó X*
Nagysebészeti altatógép, lélegeztetővel, monitorral X*
Műtéti észlelő EKG rendszer + monitor X*
Infúziós pumpa + állvány X*
Mobil röntgen és/vagy tv képerősítő rendszer EL*
Nagyfrekvenciájú vágó- és elektrocoaguláló készülék X*
Műszerasztal gördíthető (fékezhető) X
Műszerelőasztal, Sonnenburg (fékezhető) X
Operatőri szék (karos, állítható) X*
Műszerasztal fix X
Műtőzsámoly, kétlépcsős X
Infúziós állvány, műtőasztalhoz csatlakoztatható X
Sterildoboz tároló és állvány X
Röntgenfilmnéző szekrény vagy digitális röntgenarchívumhoz csatlakozó nagy monitor X*
Vérkészítmény tárolására alkalmas hűtő X*
Gyógyszer tárolására alkalmas hűtő X
Vérkészítmény melegítő készülék X*
Sugárvédő ólomgumi-kötények, egyéb védőeszközök X*
Defibrillátor (mobil) műtőtraktusonként X*
Központi szívó X*
Izoláló állvány X*
Ledobó állvány X*
Tolókocsi X*
Megjegyzés:
*kiemelt kezelő esetén nem szükséges

6.2. Ébredő-megfigyelő helyiség minimumfeltételei

Ébredő-megfigyelő helyiség: altatás vagy egyéb érzéstelenítés mellett végzett invazív beavatkozást követően a beteg megfigyelésére és az azonnali szövődmények elhárítására szolgáló helyiség.

Ébredő-megfigyelő helyiség minimumfeltételei
Ágyak:
Műtőben 0,5 –1,5 ágy
/műtőasztal
(szakmai
profiltól
függően)
Osztályon 2 ágy
Személyi feltételek:
Aneszteziológus orvos EL
Aneszteziológus szakasszisztens vagy intenzív terápiás szakasszisztens 1
Betegkísérő EL
Tárgyi feltételek:
Orvosi csaptelep hideg-meleg vízzel 1
Központi gázellátó ágyanként
Szívórendszer (központi) ágyanként
EKG monitor 2 ágyanként
EKG EL
Pulzoximéter ágyanként
Vérnyomásmérő ágyanként
Hőmérő ágyanként
Defibrillátor (mobil) 1
Lélegeztető ballon 2 ágyanként
Laryngoszkóp (teljes lapoc sorozattal) 1
Respirométer 1
Respirátor 1
Infúziós pumpa 1
Infúziós állvány ágyanként
Egyszerhasználatos tűk, fecskendők, kanülök X
Vérgáz analizátor EL
Vizsgálólámpa 1
Tolókocsi (ülő-fekvő) 1
Zárható gyógyszerszekrény + a betegellátáshoz szükséges gyógyszerek 1
Hűtőszekrény (gyógyszer) 1
Ágytál, vizeletgyűjtő (kacsa) ágyanként

6.3. * 

7. *  Rendelő és osztály általános minimumfeltételei

Az egészségügyi szolgáltatónál működő járóbeteg-szakrendelés, ideértve a fekvőbeteg-ellátó osztályos szakambulanciát, valamint a fekvőbeteg osztály a következő feltételeket biztosítja:

Rendelő és osztály általános minimumfeltételei
rendelő osztály
Személyi feltételek:
1 fő szakorvos + 1 fő asszisztens/szakasszisztens (amennyiben a 2. melléklet másként nem rendelkezik)
Fekvőbeteg szakellátásban a 2. melléklet, valamint a 3. melléklet szerinti követelmények
X X
Adminisztrátor (50 ágyanként, illetve 5 teljes munkaidős rendelőnként 1) X X
Betegkísérő EL* X
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Vizsgáló helyiség X X
Orvosi szoba X
Nővérszoba/nővérpult X
Fektető épületenként, járóbeteg-ellátásban 2 órán túli tartózkodás esetén, amennyiben a beteg önellátásra képtelen X
Személyzeti öltöző nemenként vizesblokkal X*/** X
Személyzeti tartózkodó (teakonyha, pihenő) X
Konyha/tálaló X
Betegétkező/étkező asztal, szék X
Váróhelyiség X X
Baba-mama szoba X* X*
Betegöltöző nemenként X*
Kegyeleti szoba EL épületen belül
Betegek részére WC (hideg-meleg vizes kézmosóval) nemenként elkülönített X* X
Mozgássérültek részére WC (hideg-meleg vizes kézmosóval) EL* épületen belül EL épületen belül
Személyzeti WC X X
Sterilanyag tároló (külön helyiség, vagy szekrény) X* X
Fogyóanyag tároló (külön helyiség, vagy szekrény) X* X
Takarítószer és takarítóeszköz tároló X** X
Tisztaruha tároló X** X
Szennyesruha tároló X** X
Veszélyes hulladék gyűjtő X X
Kommunális hulladék gyűjtő X X
Elkülönítő helyiség EL X*
Felszerelés
Vizsgáló asztal/ágy/szék X* X
Beteg fellépő/lépcső vizsgáló asztalhoz/ágyhoz/székhez X* X
Bútorzat X X
Számítógép, nyomtató X X
Fax (telephelyenként) X* X
Telefon X X
Orvosi csaptelep (hideg-meleg vizes) a kézfertőtlenítés feltételeinek biztosításával a kezelő/vizsgáló helyiségekben X* X
Hideg-meleg vizes kézmosási lehetőség a kórteremben X
Mozgatható vizsgáló lámpa X* X
Zárható gyógyszerszekrény X* X
Zárható kábítószer szekrény X* X
Gyógyszer tárolásra alkalmas hűtőszekrény X* X
Vérkészítmény tárolására alkalmas hűtőszekrény X*
Dokumentáció és irattároló X X
Röntgenfilmnéző szekrény, vagy digitális archívumhoz kapcsolt monitor X* X*
Ágy (a szakma specialitásaira figyelemmel állítható, gurítható) X
Prevenciós antidecubitor matrac X
Terápiás antidecubitor matrac X*
Háttámasz, lábtámasz X
Éjjeli szekrény, ülőke, lámpa (ágyanként) X
Etető asztal EL
Betegek ruházatának a tárolására zárható szekrény X
Nővérhívó/jelzőcsengő (ágyanként, valamint a mellékhelyiségenként) X
Őrzőfény X
Járókeret X*
Betegemelő X*
Fürdetőszék X
Tolókocsi X
Előkészítő/kezelő/kötöző kocsi vagy tálca X* X
Gyógyszerosztó kocsi vagy tálca X
Ágyazó kocsi X
Ágytál, kacsa, valamint ágytál-, vizelőedény tartó X
Ágytálmosó berendezés és/vagy helyiség X
Gép-műszer, eszköz
Infúziós állvány X* X
Infúziós pumpa és/vagy perfusor X
Oxigénellátás (központi vagy egyedi) X
Vérnyomásmérő X X
Vérnyomásmérő mandzsettasor (a korosztálynak megfelelően) EL X
Motoros szívó X*/** X
Defibrillátor X*/** X
Laringoszkóp, különböző méretű tubusok, gyógyszerek épületenként X* X
Lélegeztető ballon, maszk, vénabiztosítás eszközei épületszintenként X* X
EKG képernyővel/regisztrálóval (hordozható) X* X
Fonendoscop X* X
Kötszervágó olló X* X
Nyelvlapocok X* X
Reflexkalapács X* X*
Pupillavizsgáló lámpa X* X*
Visustábla X* X*
Hőmérő X* X
Sebészeti ollók X* X*
Sebészeti csipeszek X* X*
Érfogók különböző méretben X* X*
Idegentest fogó, gombos szonda X* X*
Szájterpesztő X* X*
Nyelvfogó X* X*
Ujjvédő (fém) X* X*
Gyomormosó készülék és szondák X* X*
Beöntő készlet X* X*
Vesetál X* X
Leszorító gumi X* X
Mérőszalag X* X
Vizeletvizsgálati gyorsteszt és kémcsövek X* X*
Kémcsőállvány X* X
Vizeletgyűjtő edény X* X
Vizelet faj súlymérő X*
Személymérleg és/vagy csecsemőmérleg X* X
Testmagasságmérő X* X*
Egyszerhasználatos fecskendők különböző méretben X* X
Egyszerhasználatos injekciós tűk különböző méretben X* X
Egyszerhasználatos katéterek különböző méretben X* X*
Különböző méretű steril és nem steril kötszerek X* X
Vércukor meghatározásához eszköz X* X*
Egyszerhasználatos gumikesztyűk és gumiujjak X X
Zárt vérvételi rendszer X* X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika – leletezés helyben vagy telemedicina útján EK EL
Radiológia (rtg., UH) – leletezés helyben vagy telemedicina útján EK EL
Patológia – leletezés helyben vagy telemedicina útján EK EK
Orvosi mikrobiológiai laboratórium – leletezés helyben vagy telemedicina útján EK EK
Érintett szakterület/szakterületek szakorvosi konzíliuma EK
Érintett szakterület/szakterületek szakdolgozói és egyéb konzultációja (szakápoló, dietetikus, gyógytornász, védőnő, szociális munkás, klinikai szakpszichológus, pszichológus, konduktor, ergoterapeuta, mentálhigiénikus, gyógypedagógus, pedagógus) EK* EL
Betegjogi képviselő EK EL
* Értelemszerűen az adott helyen engedélyezett szakma specialitásaira figyelemmel.
** Rendelőintézetben legalább 1 db biztosítása szükséges.
Műtőasztal/2 műtős szakasszisztens, műtőasztal/2 műtőssegéd

8. Az egészségügyi szolgáltatónál az orvosi laboratóriumi diagnosztika szintje

a) Járóbeteg szakellátás esetén minimum laboratórium 0. szint, illetve az I. szint elérhetősége szükséges.

b) Fekvőbeteg szakellátás esetén minimum laboratórium II. szint.

c) Országos feladatkörű speciális intézetek, térségi ellátás esetén minimum laboratórium III. szint.

9. Egészségügyi szolgáltató által újszülött anonim, örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésére működtetett inkubátor feltételei

Általános feltételek

1. Az inkubátor-fogadóhelyet közterületről könnyen megközelíthető helyen kell kialakítani.

2. Elhelyezéséről, elérhetőségéről az intézet bejáratánál jól látható és közérthető tájékoztatót kell kifüggeszteni.

3. Az újszülött inkubátorba történő elhelyezéséhez az anonimitás lehetőségét biztosítani kell.

4. Biztosítani kell, hogy az inkubátor folyamatosan (folytonos üzemmódban) újszülött befogadására alkalmas legyen.

5. Újszülött anonim elhelyezésére szolgáló inkubátor kizárólag ott működtethető, ahol az újszülött ellátásához legalább a neonatológia I. szintjének megfelelő szakmai minimumfeltételek biztosítottak.

6. Az egészségügyi államigazgatási szerv felé jelenteni kell az eseteket.

Tárgyi feltételek

1. Inkubátor, amely melegít, izolál és mechanikai védelmet biztosít.

2. Hangjelzés vagy a behelyezés tényére az egészségügyi szolgáltatót figyelmeztető más jelzőrendszer működtetése.

10. *  Sterilanyag-ellátás minimumfeltételei

A sterilanyag-ellátás közreműködő szolgáltató útján történő biztosítása csak akkor lehetséges, ha a közreműködő szolgáltatónál az e rendelet szerinti minimumfeltételek legalább az azonos ellátási szintnek megfelelően biztosítottak és a sterilizálás folyamata minőségügyi rendszerrel felügyelt.

A sterilanyag-eszköz előállítás az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során sterilen alkalmazandó orvostechnikai eszközök biztosítása, ideértve a vonatkozó honosított harmonizált szabványok és irányelvek alapján, a felhasználás helyén végzett sterilanyag eszköz előállítást is. A felhasználás helye lehet bármely közvetlen betegellátást nyújtó szervezeti egység.

A Központi Sterilizáló Egység az egészségügyi szolgáltató teljes körűen sterilanyag-eszköz előállítást, ellátást végző önálló szervezeti egysége, ahol minőségügyi rendszer alkalmazásával felügyelten a teljes újrafelhasználhatóvá tételi ciklus – a szennyanyag átvételétől a sterilanyag kiadásig – végbemegy.

Kategóriák
Alapellátás, járóbeteg-szakellátás Fekvőbeteg-szakellátás
Rendelő* Önálló Rendelőintézet Gyógyintézeti Sterilanyagellátás Központi
Sterilizáló Egység
(KSE)
Személyi feltételek: (fő) (fő) (fő/400 ágy) fő/400 ágy)
1. Egészségügyi szakképesítéssel 1 1 1 2
2. Műtős szakasszisztensi és/vagy műtőasszisztensi szakképesítéssel 1 1
3. Fertőtlenítő-sterilező képesítéssel 1 2 2
4. Betanított munkás21 2 4
5. Takarító 114
Tárgyi feltételek:
1. Szakmai helyiségek19 rendelő* rendelőintézet gyógyintézet KSE
1.1. „Szennyes oldali” anyagátvevő 1 1
1.2. Előkészítő helyiségek
1.2.1. Tisztító-mosogató/fertőtlenítő EL 11 1 1
1.2.2. Zsilipelő-öltöző4 1* 1
1.2.3. Csomagoló EL 11 1 1
1.3. Sterilizáló20 EL 1* 13 13
1.4. Sterilanyag raktár 1 1 1
1.5. Sterilanyag-kiadó 1 1
1.6. Egyéb raktárak
1.6.1. Csomagolóanyag raktár EL 15 1
1.6.2. Vegyszer-raktár EL 15 1
1.6.3. Egyszerhasználatos sterilanyag-raktár 16 16
2. Általános helyiségek rendelő* rendelőintézet gyógyintézet KSE
2.1. Ügyviteli helyiségek
2.1.1. Vezetőasszisztensi szoba 1 1
2.1.2. Iroda/adminisztrációs helyiség 17 17
2.1.3. Ügyeletes szoba l8 l8
2.2. Kiegészítő helyiségek
2.2.1. Szociális helyiségek [öltöző, zuhanyozó, WC – az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) szerint] EL EL 1+1 1+1
2.2.2. Étkező EL EL 1 1
2.2.3. Takarítószer- és eszköztároló EL EL 1 + 115 1+115
2.2.4. Hulladéktároló EL EL 1 1
2.2.5. Konténermosó 1 1
2.2.6. Konténertároló 1 1
3. Gépek, műszerek, berendezés (szakmai helyiségenkénti bontásban) rendelő* rendelőintézet gyógyintézet KSE
3.1. Anyagátvevő
Átvevő pult 1 1
Asztal/számítógépes munkahely 1 1
Kézmosó/kézfertőtlenítő16 1 1
3.2. Tisztító-mosogató, fertőtlenítő
Mosogató medence 1 1 1 1
Mosogatógép9 1 2 2
Ultrahangos tisztító berendezés 1 1
Sűrített levegős pisztoly 1 1
Vízpisztoly 1 1 1
Lerakó asztal 1 1 1
Kézmosó/kézfertőtlenítő16 117 117 1 1
3.3. Csomagoló
Csomagoló/tálca összerakó asztal 1 118 2 4
Tároló-rendszer 118 1 2
Asztal/számítógépes munkahely 1 1
Műszerszekrény 1 2
Kézmosó, kézfertőtlenítő16 118 1 1
3.4. *  Sterilizáló
Autokláv2, 10/hőlégsterilizátor EL 111 1 2
Hőérzékeny anyagok sterilizálására
engedélyezett berendezés
(ETO
12 , Formalingáz13, Plazma13, Hidrogénperoxid13)
EL EL 1 2
Berakodó kocsi 2/sterilizáló berendezés 2/sterilizáló berendezés
Asztal/számítógépes munkahely 1 1
Kézmosó, kézfertőtlenítő16 118 1 1
Tároló-polcrendszer 118 1 2
3.5. Sterilanyag-raktár
Kézmosó, kézfertőtlenítő16 1 1 1
Tároló-polcrendszer 1 1 2
3.6. Sterilanyag kiadó
Kézmosó, kézfertőtlenítő16 118 1 1
Kiadópult 1 1
* Azon alapellátást, illetve járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében, ahol a működés során a szakma szabályai steril orvostechnikai eszközök alkalmazását írják elő és a sterilizálást helyben végzik. A sterilanyag ellátás egyszer használatos steril anyagokkal, eszközökkel, vagy más, megfelelő működési engedéllyel rendelkező és legalább azonos vagy magasabb szinten működő szolgáltatóval kötött szerződés alapján is biztosítható.
1Egy helyiségben végezheti a tisztítást és csomagolást térben elkülönítetten.
2A sterilizáló berendezés a rendelőhelyiségben, térben elkülönítetten működtethető.
3 Amennyiben a sterilizáló berendezés falba épített, kétoldali átadós rendszerű, úgy a csomagoló helyiség sterilanyag raktárral közös fala előtti tér annak tekinthető.
4 Az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott, érvényben lévő Tájékoztató „a sterilizálásról” című kiadvány szerint.
5 Egy helyiségben, térben elkülönítve megoldható.
6 Amennyiben az egyszerhasználatos, gyárilag sterilizált orvostechnikai eszközök ellátása is a sterilizáló egységből történik.
7 Vezető asszisztensi szobával összevonható.
8 Ügyeleti rendben működő fekvőbeteg-ellátó intézményben üzemelő sterilizáló egység esetén.
9 Legalább két szivattyús, orvostechnikai eszközök tisztítására-fertőtlenítésére engedélyezett, validálható [(EN ISO 15883) szabvány alapján] készülékek. Új egység kialakításánál a kétajtós átadórendszerű berendezések beépítése engedélyezett.
10 Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet követelményeinek megfelelő, validálható és megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező (CE és négyjegyű Notified Body azonosító), kétajtós átadórendszerű berendezések beépítése engedélyezett.
11 A 10. pontban leírtaknak megfelelő, de nem kétajtós autokláv.
12 Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet követelményeinek megfelelő, vákuum alatt üzemelő, validálható és gázmegsemmisítő berendezéssel felszerelt etilénoxidos gázsterilizáló berendezés beépítése engedélyezett.
13 Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet követelményeinek megfelelő, validálható és megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező (CE és négyjegyű Notified Body azonosító) formalinos autokláv és plazma sterilizátor beépítése engedélyezett. Ajánlott a kétajtós átadórendszerű berendezés telepítése.
14Csak abban az esetben, ha a fertőtlenítő takarítást a sterilizáló egység saját személyzete végzi.
15 Külön-külön a szennyezett és tiszta oldalon.
16 Lengőkaros csapteleppel felszerelt mosdó és kéz érintése nélkül működtethető (könyökkel, lábbal, szenzoros, stb.) falra szerelt kézfertőtlenítő szer és folyékony kézmosószer adagoló.
17 Abban az esetben, ha külön helyiségben történik az eszközök tisztítása fertőtlenítése.
18 Abban a helyiségben, ahol az adott részfolyamatot végzik.
19 Mosható és fertőtleníthető padló- és falburkolat.
20 Ha a sterilizáló egységben textília csomagolása is történik, azt külön kialakított csomagoló helyiségben kell végezni.
21 Abban az esetben, ha nem teljes körűen a Központi Sterilizálóban történik az intézmény minden egyes osztályára kiterjedően a műszerek (mechanikus tisztítása tálcák pakolása stb.), textíliák előkészítése (hajtogatása stb.) a sterilizálásra, úgy az ezen osztályokon foglalkoztatott betanított munkásokat, kisegítő személyzetet is bele kell számolni ezen létszámba.

Általános jelmagyarázat:
EL: elérhető intézményen belül
EK: elérhető intézményen kívül
X: szükséges

2. melléklet a 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelethez * 

A TEVÉKENYSÉGEK VÉGZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMUMFELTÉTELEK

Általános jelmagyarázat:

EL: elérhető intézményen belül

EK: elérhető intézményen kívül

RM: részmunkaidő

TM: teljes munkaidő

X: szükséges (tárgyi feltételeknél a szervezeti egységen belül vagy közvetlenül mellette rendelkezésre kell állnia)

A személyi feltételek FTE egységben kerültek meghatározásra.

FTE: teljes 40 órás munkaidőre számított heti munkaidő aránya (az általános szabálytól való eltérés jelölve pl. műszakonként vagy adott ágyszámra, illetve járóbeteg szakrendelés létszáma heti 30 óra szakrendelésre számítva)

sze: szükség esetén

ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV BETEGELLÁTÁS

Aneszteziológia Szakmakód: 1501
Aneszteziológiai munkahely minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Orvos vezető – aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1
Vezető aneszteziológiai szakasszisztens 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos/szakorvos jelölt intézményen belüli szakorvosi felügyelettel 1/aneszt. munkahely
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológiai szakasszisztens 1/aneszt. munkahely
Tárgyi feltételek:
1. Altatógép: 1/műtőasztal
Tartozékai:
Légzőrendszerek 3/gép
Lélegeztetőkészülék 1/gép
Voluméter (az altatógép monitorba beépített is lehet) 1/gép
Légúti nyomásmérő (az altatógép monitorba beépített is lehet) 1/gép
Palackos oxigén 1
Oxigénkimaradás-jelző riasztó (altatógépbe beépített is lehet) 1
A légzőrendszer szétkapcsolódását jelző riasztó (beépített is lehet) 1
Aneszteziológiai betegőrző monitor 1
Az aneszteziológiai monitor minimális kötelező funkciói:
EKG 1
Vérnyomásmérő (vértelen) 1
Pulzoximéter 1
Kapnográf 1
2. Laringoszkóp 2/altatógép
3. Az újraélesztés eszközei:
Defibrillátor 1/műtőegység
Ambu ballon típusú lélegeztetőeszköz 1/altatógép

Az esetleges aneszteziológiai szövődmények elhárítására megfelelő intenzív terápiás háttér biztosítása szükséges

Aneszteziológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1
Általános asszisztens/felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Pulzoximéter 1
Hőmérő (tympanikus hőmérséklet) 1
Vérnyomásmérő (noninvazív) 1
Respirométer EK
Kézi lélegeztetőballon 2
Mobil reszuszcitációs egység EL
Váladékszívó készülék EL
Laringoszkóp 1
EKG készülék 12 csatornás 1
Testsúly és testmagasságmérő 1
Otthon végzett parenterális táplálási járóbeteg szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos/gasztroenterológia szakorvos/sebészet szakorvos 1
Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus/pszichológus EK
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek szakpszichológus/pszichológus EK
Pszichoterapeuta EK
Radiológia szakorvosa EL
Dietetikus EL
Gyógytornász EL
Diplomás ápoló EL
Szakápoló 1
Gyógyszerész EL
Informatikus EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Hitelesített mérleg 1
Ágymérleg EL
Felkar bőrredő mérő 1
Testmagasságmérő 1
Infúziós pumpa 2
Bioelektromos impedancia (testzsír) mérő 1
Képerősítő 1
Kórházi hálózatba épített számítógépes állomás 2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EL
UH diagnosztika EL
Endoszkópos labor EL
CT EL

Az otthoni parenterális táplálás feltételei az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendeletben foglaltak figyelembe vételével biztosítandók.

Intenzív ellátás Szakmakód: 1502

Intenzív ellátás

Az 1. progresszivitási szinten végzett ellátás a szakmaspecifikus őrzők feladata. Ezek minimumfeltételei a kardiológia, neurológia és pulmonológia szakmánál szerepelnek.

Prioritási kritériumok intenzív osztályos beutaláshoz:

1. Kritikus állapotú, instabil betegek, akiknek olyan intenzív ellátásra van szükségük, amely ITO-n kívül nem végezhető (pl. lélegeztetés, folyamatos vazoaktív szer adagolás, folyamatos invazív monitorozás, szervpótló kezelés, stb.).

2. Olyan betegek, akik állapotuknál fogva intenzív monitorozást és szükség esetén azonnal intenzív beavatkozást igényelnek (azaz 1-es prioritású beteggé válhatnak).

3. Kritikus állapotú, instabil betegek, akiknél azonban az alapbetegségük természeténél, illetve súlyosságánál fogva a javulás esélye csekély.

Az egyes betegbeutalási prioritásoknak megfelelően az ellátás szintjei

Prioritási szint Intenzív II. Intenzív III.
1 X X
2 X X
3 X

Intenzív II.:

Feladatai:

1. Folyamatos alapszintű és invazív monitorozás

2. Vitális funkciók stabilizálása

3. Tartós lélegeztetés

4. Keringéstámogatás

5. Szervpótló kezelések végzése

6. Anyagcsere felügyelet

7. Mesterséges táplálás.

Ezek az intenzív osztályok az 1–3 prioritási csoport valamelyikébe sorolható betegeket kezelnek. Ezen ellátási szinthez tartozó intenzív osztály tevékenységi körét, illetve annak korlátait a kórháza által vitt szakmák jellege határozza meg. A kórházi profilba nem tartozó (pl. idegsebészeti, szívsebészeti, gyermeksebészeti), vagy komplikált, speciális kezeléseket igénylő beteget a progresszív ellátási szintnek megfelelő intenzív osztályra helyezi át a beteg állapotának stabilizálását követően.

Intenzív III.:

Speciális, vagy komplikált, illetve komplex intenzív ellátási feladatokra berendezkedett, multidiszciplináris intenzív osztályok.

Feladataik:

1. Folyamatos emelt szintű monitorozás

2. Keringéstámogatás/fenntartás

3. Komplikált vagy tartós respirátor kezelés

4. Vitális funkciók támogatása, fenntartása

5. Szervpótló kezelések

6. Anyagcsere-felügyelet és korrekció

7. Mesterséges táplálás

8. III. progresszivitási szintű társszakmák intenzív hátterének biztosítása

Ebbe a csoportba tartoznak a multidiszciplináris, nagy betegforgalmú megyei és klinikai intenzív osztályok.

Intenzív ellátást végző fekvőbeteg osztály minimumfeltételei
INTENZÍV ELLÁTÁS minimumfeltételei Progresszivitási szint
ITO II. ITO III.
Személyi feltételek:
Vezető: Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos vagy intenzív terápia szakorvos 1 1
Orvos (szakorvos, szakorvos jelölt)-beteg arány 1:4 1:3
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
1. Ágyszám A kórházi össz. ágyszám
3%-a, de minimum
5 8
2. Szakmailag speciális helyiségek
Gép-műszer tisztító 1 1
Technikai szoba/gép raktár 1 1
3. Műszer-géppark
Központi betegőrző monitor 1 1
Ágymelletti betegőrző monitor (minimum: EKG, pulzusszám, non-invazív vérnyomásmérés lehetősége) ágyanként 1 1
Kapnográf (pco2 mérési lehetőség) respirátoron-
ként
1 1
Pulzoximéter ágyanként 1 1
Aritmia monitorozás ágyanként 1 1
ST-T analízis ágyanként 1 1
Folyamatos testhőmérséklet monitorozás 2 6
Véres vérnyomásmérő (min. 2 csatorna) 4–6 8
Invazív perctérfogat monitorozási lehetőség 2 4
Lélegeztető készülék ágyanként 1 1
Fiberoptikás brochoscop 1 1
Kézi lélegeztető ballon 3 3
Mobil újraélesztési egység 1 2
Defibrillátor, hordozható 1 2
Pacemaker, külső 2 2
Váladékszívó készülék, fali ágyanként 2 2
Mellkasszívó készülék, fali ágyanként 1 1
Motoros fecskendő (perfúzor) ágyanként 3 3
Infuziós pumpa (infúzor) ágyanként 2 2
Vér-infúzió melegítő egyszerű 3 4
Laringoszkóp 3 3
Mobil röntgen készülék 1 1
Vérgáz analizátor 1 1
Haemoglobinométer 1 1
K-Na koncentráció mérő 1 1
Vércukor meghatározó készülék 1 1
Betegmelegítő készülék (meleg levegős típusú) 2 2
Multifunkciós vértisztító készülék, folyamatos kezelésre is alkalmas 1 1
Fájdalomterápia Szakmakód: 1503
Fájdalomterápia szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1
Általános asszisztens/felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Aneszteziológiához szükséges eszközök X
Aneszteziológiai osztályos háttérrel EL
Tartós lélegeztetés Szakmakód: 1504

Tartós lélegeztetési osztály/központ

Tartós gépi lélegeztetés: az 5 napot meghaladó gépi lélegeztetésre vonatkozik.

Tartós lélegeztetési igényű betegeknek,

1. akiket kezelésük során 30 napon túl kell mesterségesen lélegeztetni, és ennek felfüggesztése a beteg életét akutan veszélyeztetné.

2. akiknél olyan kórkép igazolódott a vizsgálatok során, amely természeténél fogva várhatóan 30 napot meghaladó gépi lélegeztetést tesz szükségessé, melynek felfüggesztése akutan veszélyezteti a beteg életét. Ez utóbbi esetben – amennyiben nincs egyéb szervtámogatásra szükség – a 30 napos időkorlát betartása sem szükséges, hanem hamarabb is megindítható a tartós lélegeztető központban a kezelés vagy az otthoni lélegeztetés.

Osztály kialakítása: felnőtt ellátásban 6–8 ágyas, a csecsemő-gyermek ellátásban 4–6 ágyas osztályok.

Az otthonlélegeztetés központjait ott kell kialakítani, ahol a tartós lélegeztetés is folyik. Ezekbe a központokba ki kell helyezni 5 olyan készüléket, amelyek az otthoni lélegeztetésre alkalmasak. A beteg innen veheti kölcsön a készüléket, a készülék meghibásodása esetén ebből a készletből kaphat cserekészüléket, a központ gondoskodik a készülékek szervizeléséről.

Tartós lélegeztetési osztály/központ (krónikus) minimumfeltételei
Minimum ágyszám 6
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos vagy intenzív terápia szakorvos 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális személyzeti helyiségek X
Teakonyha 1
Szakmailag speciális helyiségek X
Gép-műszer tisztító 1
Technikai szoba/gép raktár 1
Műszer-géppark
Ágymelletti betegőrző monitor: minimum: EKG, pulzusszám, non-invazív vérnyomásmérés lehetősége ágyanként 1
Kapnográf (etco2 mérési lehetőség) respirátoronként
Pulzoximéter ágyanként 1
Folyamatos testhőmérséklet monitorozás X
Véres vérnyomásmérő (min. 2 csatorna) 4 ágyanként 1
EKG regisztráló készülék, 3 csatornás 1
Lélegeztető készülék (teljes értékű lélegeztetésre alkalmas) ágyanként 1
Kézi lélegeztető ballon 2
Mobil újraélesztési egység 1
Defibrillátor, hordozható 1
Váladékszívó készülék, fali ágyanként 1
Mellkasszívó készülék, fali ágyanként 1
Motoros fecskendő (perfúzor) 3 ágyanként 1
Infúziós pumpa (infúzor) 3 ágyanként 1
Vér-infúzió melegítő egyszerű 1
Laringoszkóp 2
Mobil röntgen készülék EL
Vérgázanalizátor 1

ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZET

Arc-, állcsont- és szájsebészet Szakmakód: 1700

Egynapos sebészet

Sürgősségi, dentoalveoláris eredetű és traumatológiai ellátáshoz kapcsolódó fekvő osztályos beavatkozások végzése.

Ambuláns beavatkozások és egy napos sebészeti ellátások végzésére alkalmas intézmények, amelyekben biztosítják a szükséges fekvőbeteg hátteret. Nem végezhetnek 24 órás hospitalizációt meghaladó obszervációt kívánó műtéteket.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Az úgynevezett standard arc-állcsontsebészeti osztályok, melyek képesek ellátni a II. progresszivitási szintű beavatkozások teljes spektrumát, azok szövődményeinek ellátásával.

Baleseti traumatológiai ellátási események során az implantációs eszközök beültetése esetén a minimum évi esetszám: 20.

Malignus folyamat miatti műtétek csak megfelelő diagnosztikus háttérrel, komplex onkoterápiás lehetőséggel, a kiterjesztett műtét elvégzésének lehetőségével végezhetőek, és csak legalább évi 20 műtét esetében.

A 24 óránál hosszabb idejű bent tartózkodást igénylő összes sebészeti műtét elvégzésére alkalmas osztály, mely a személyi és tárgyi feltételeknek megfelel.

Minimum ágyszám: 7

III. szint:

Azok a fekvő osztályok, melyek az arc-állcsontsebészet teljes spektrumát végzik, beleértve az interdiszciplináris ellátás lehetőségét.

Személyi és tárgyi feltétellel rendelkeznek az alábbi négy, speciális műtéti beavatkozás rutinszerű végzéséhez:

– orthognat műtétek (minimum évi 10),

– mikrosebészeti technikával végzett szövetátültetések (minimum évi 10),

– hasadék műtétek (minimum évi 10),

– pánfaciális sérülések ellátása (minimum évi 5).

A II. és III. szinthez arc-, állcsont- és szájsebészeti szakambulancia tartozik.

Minimum ágyszám: 10

Arc-, állcsont- és szájsebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Egynapos
sebészet
II. III.
Személyi feltételek:
Szakorvos osztályvezető 1
[DA, vagy
Szs(D)]
1
[AÁSZ, vagy Szs(O), vagy Szs(K)]
1
[AÁSZ, vagy Szs(O), vagy Szs(K)]
Orvos létszám 15 ágyra
15–20 ágy között plusz egy orvos
Heti 35 óra szakambulancia esetén plusz 1 orvos
Orvosi teljesidő egyenérték: 1,7 (évi 8 hét
kieséssel kalkulálva)
4,2 (évi 8 hét
kieséssel kalkulálva)
6,0 (évi 8 hét
kieséssel kalkulálva)
Szakorvos 1 2* 3*
Orvos 2 3
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Klinikai és mentálhigiéniai EL EL
szakpszichológus/pszichológus
Tárgyi feltételek:
A sebészeti osztály általános feltételei X X

*A II–III. szinten maxillo-faciális szakorvosi [AÁSZ; Szs(O); Szs(K)] felügyelet mellett látható el ügyelet.

A II. szinten az ügyelet készenléti szinten látható el.

A III. szinten ügyelet, mint a minimumfeltételekben meghatározott: III. szinten maxillo-faciális szakorvosi [AÁSZ; Szs(O); Szs(K)] folyamatos készenléti felügyelet mellett látható el ügyelet, melyet szakorvosjelölt és dentoalveoláris sebész is elláthat.

Ügyeletet minden szinten elláthat dentoalveoláris sebész.

Megjegyzés:

DA: dentoalveoláris sebész szakorvos

AÁSZ: arc-állcsont-szájsebész szakorvos

Szs(D): szájsebész szakorvos fogorvosi alapdiplomával

Szs(O): szájsebész szakorvos orvosi alapdiplomával

Szs(K): szájsebész szakorvos kettősdiplomával

Arc-, állcsont- és szájsebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Egynapos
sebészet
II. III.
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Arc-, állcsont- és szájsebészet szakorvos és szájsebészet szakorvos Arc-állcsont-szájsebészet osztály személyi feltételei szerint
Műtéti szakasszisztens 2 2
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1 1
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Fejlámpa hidegfénnyel X X
Elektromos/pneumatikus fúró, fűrész X X X
Sebészeti mikromotor X X X
Laryngoscop készlet X X
Larygofiberoscop nasotrachealis intubatiohoz X X
Intraoperatív Dopplerkészülék EL EL
Altatógép X X
Speciális eszközök:
Állcsont külső fixáló (sz.e.) Fix extern Halo K. X X
Maxillofaciális mandibularis osteosynthesis és rekonstrukciós tálca X X
Csontsebészeti műszertálca X X
Fogászati implantációs kéziműszerek, fogászati implantatumok EL X
Hasadéksebészeti műszertálca EL X
Mikroműszer készlet ideg- és érvarrathoz EL X
Tracheotomiás műszertálca X X X
Vértelenítő mandzsetta sorozat EL X
Betegmelegítő EL EL
Elektrodermatom, mucotom EL EL
Operációs mikroszkóp, nagy teljesítményű EL X
Endoszkópos készlet, hidegfényforrás és csatlakozók orr, orrmelléküreg endoszkópos készlethez X X X
Sebészeti lézerkészülék X
Flexibilis naso-pharyngo-laryngo-tracheo-bronchoszkóp hidegfényforrással saját szívóval, munkacsatornával X X
Flexibilis intubáló fiberoscop X
Endoszkóp sterilizáló X X
Endoszkóp tisztítóapparátus X X
Videomikro, endokamera csatlakozókkal, képernyővel X* X*
U-matic, DVD, vagy egyéb digitális rögzítő rendszer X* X*
Szájterpesz sorozat X X
Szutúrás műszertálca X X X
Lágyrész kéziműszertálca X X X
Mellkassebészeti műszertálca X* X*
Hypopharyngoscop, oesophagoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkal X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (OP, teleradiológia) EK EL EL
Nukleáris medicina EK EK
UH vezérelt citologiai vizsgálat EK EK EK
Elektrofiziológiai vizsgálatok (EMG, NET) arcidegbénulás esetén EK EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
CT EK EK* EK*
MRI EK EK EL
PET-CT EK EK EK
Angiográfia EK EL
Nukleáris medicina EK EK EL
Intenzív osztály EK EK EL

Megjegyzés:

* 2 órán belül elérhető

Arc-, állcsont- és szájsebészeti járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Arc-, állcsont- és szájsebészet szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 2
Fogszabályozó szakorvos EL
Fül-orr-gégegyógyászat szakorvos EL
Plasztikai (égés) sebészet szakorvos EL
Logopédus EK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vizsgáló minőségű operációs mikroszkóp X X
Fogászati/fogszabályozási kezelőegység X X
Gépi depurátor (UH, szonikus) X X
Fogorvosi dolgozószék X X
Asszisztensi dolgozószék X X
Fotopolimerizációs lámpa X X
Doppler készülék X
Sebészeti fúrógép/mikromotor X X
Szájsebészeti fúrókészlet X X
Fogászati csipesz X X
Fogászati szonda X X
Fogászati tükör X X
Gyökéremelő különféle X X
Foghúzó fogó sorozat (korona, gyökér) X X
Szájterpesztő (Heister, ujjvédő) X X
Sebkampó, különféle X X
Szájzugkampó X X
Homlokreflektor vagy fejlámpa hidegfényforrással X X
Központi, vagy motoros szívó X X
Elektrocauter monopoláris, bipoláris X X
Orrendoszkóp 0 fokos, 45 fokos optika hidegfényforrással fénykábellel, vagy fiberoscop X
Orrtükör sorozatok X X
Gége- és orrgarati tükör sorozatok X X
Srófszonda X X
Nyálszonda X X
Szívóvég X X
Varratszedő olló X X
Anatomiás csipesz X X
Horgas (sebészi) csipesz X X
Farkasfecskendő X X
Szikenyél X X
Szájzugkampó X X
Anatómiai csipesz X X
Érfogó X X
Tűfogó különböző méret X X
Raspatórium X X
Gracey kürett szett 1–14 X X
Parodontális sebészeti küretek X X
Iriszolló X X
Csontcsípő X X
Gingiva olló X X
Viaszmelegítő (pl. Bunsen égő) X X
Cementkeverő üveglap X X
Lenyomatkanál sorozat X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér: X
Radiológia (OP, teleradiológia, UH) EK EK
CT, MRI EK EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK

BELGYÓGYÁSZAT * 

Belgyógyászat Szakmakód: 0100

Progresszivitási szint:

I. szint:

A belgyógyászati szakma alaptevékenységeinek elvégzése aktív osztály keretein belül. A belgyógyászat szakmailag speciális tapasztalatot, speciális műszerigényt igénylő, a belgyógyászat alaptevékenységre épülő ágai magasabb progresszivitású önálló szakmaként jelennek meg az ellátórendszerben (nefrológia, gasztroenterológia, allergológia és klinikai immunológia, endokrinológia és anyagcsere betegségek, angiológia, phlebológia, lymphológia). Ugyancsak önálló szakmaként jelenik meg a kardiológia és a hematológia szakma is.

Belgyógyászati osztály minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyászat szakorvos 15 ágyig
a további ágyakra
2
1/15 ágy
Orvos 15 ágyig
a további ágyakra
2
1/15 ágy
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Ápolás eszközei:
Betegemelő X
Járókeret X
Szoba-WC X
Tolókocsi (ülő, fekvő) X
EKG X
Pulzus, vérnyomásmonitor EL
Speciálisdiagnosztikai és szakmai háttér:
Operatív endoszkópos laboratórium EK
CT EK
Ultrahang EL
EEG EK
Nukleáris medicina EK
Osteodensitometria EK
Krónikus belgyógyászat minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyászat szakorvos 40 ágyig
a további ágyakra
1
1/60 ágy
Orvos 40 ágyig
a további ágyakra
1
1/60 ágy
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Antidecubitor eszközök: ülőpárna, sarok-, könyök gyűrű, egyéb X
Prevenciós antidecubitor matrac 6 ágyanként 1 db
Terápiás antidecubitor matrac 15 ágyanként 1 db
Járókeret X
Szoba-WC X
Karosszék rögzítési lehetőséggel a betegek kiültetéséhez (kórtermenként) 1
Betegszállító kocsi 1
Belgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyászat szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Gasztroenterológiai endoszkópia EK
Általános orvosi laboratórium EK
Radiológia EK
EKG X
EEG EK
Ergometria EK
Holter EK
Mikrobiológiai laboratórium EK
Angiológia, phlebológia, lymphológia Szakmakód: 0101

Szakambulancia

2 éves angiológiai, phlebológiai, lymphológiai gyakorlattal rendelkező belgyógyászat szakorvossal működtetett kórházi szakambulancia.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

2 éves angiológiai, phlebológiai, lymphológiai gyakorlattal rendelkező legalább 2 belgyógyász szakorvos, szakambulancia, önállóan vagy belgyógyászati osztály részlegeként működő angiológiai fekvőbeteg ellátás az intézményben. Intézményen belül elérhető érsebészet és intervenciós radiológia (mindkettő legalább II. szint) és intézményen kívül elérhető DSA.

III. szint:

2 éves angiológiai, phlebológiai, lymphológiai gyakorlattal rendelkező legalább 3 belgyógyász szakorvos, szakambulancia, angiológiai ágyak. Intézményen belül elérhető érsebészet, intervenciós radiológia (mindkettő legalább II. szint) és DSA.

Angiológiai, phlebológiai, lymphológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek:
Orvoslétszám:
15 ágy
16–24 ágyig
24 ágy felett a további ágyakra
ebből:

2
1/6 ágy
1/8 ágy

3
1/6 ágy
1/8 ágy
2 éves angiológiai, phlebológiai, lymphológiai gyakorlattal rendelkező belgyógyászat szakorvos 2 3
Ezen felül kórházi szakambulancián (1 fő: 30 óra/héttel számolva) belgyógyászati angiológia minősített orvosa 1 1,5
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Általános asszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 1 1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Fizioterápiás/torna helyiség X X
Tevékenység szerinti speciális kezelő/vizsgáló X X
Kapaszkodó X X
Járókeret X X
Szoba WC X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi diagnosztikai laboratórium EK EK
Nukleáris medicina EK
CT angiographia EK EL
MRI angiographia EK EK
Angiographia (DSA) EK EL
Lymphoscintigraphia EK
Color duplex UH linearis és convex fejjel EL X
CW doppler (folyamatos hullámú) X X
Pletizmographia EK X
Kapillár mikroszkópia EK EL
Szöveti oxigénszint mérés (TCPO2) EK X
Járópadló EL X
ABPM EL EL
EMG/ENG EK EL
Bőrhőmérő EL X
Hangvilla X X
Intermittáló pneumatikus gépi kompresszió kezelésére alkalmas műszer EL
Végtagvolumen mérésére alkalmas mérőeszközök X
Thrombolysis feltételei EL EL
Prosztanoid terápia X X
Intenzív terápia EL EL
Anaeszteziológiai munkahely EL EL
Fiziotherápia EL EL
Érsebészet II. szintű EL EL
Intervenciós radiológia II. szintű EL EL

Megjegyzés:

Szakambulancia minimumfeltételei megegyeznek az adott szintű fekvőbeteg ellátó osztály minimumfeltételeivel

Angiológiai, phlebológiai, lymphológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Angiológiai,
phlebológiai
Lymphológiai
Személyi feltételek:
Belgyógyászat szakorvos 2 éves angiológiai, phlebológiai, lymphológiai gyakorlattal 1
Szakorvos (bőrgyógyászat/klinikai onkológia/belgyógyászat/reumatológia szakorvos lymphológiai jártassággal) 1
Általános asszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens EL EL
Gyógytornász EL
Speciális képesítésű lymphoterapeuta gyógytornász EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Kalibrált hangvilla X
CW Doppler X X
Tornaterem EK X
Kezelőpadok EK X
Bordásfal, szobabicikli EK X
Tornaszőnyegek, labdák EK X
Intermittáló pneumatikus gépi kompresszió kezelésére alkalmas műszer (lymphapress vagy lymphomat) X
Végtagvolumen mérésére alkalmas mérőeszközök X
Fürdőszoba (torna utáni tisztálkodás) X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT, angiographia EK
Echocardiographia EK
Pletizmographia EK
Terheléses vizsgálat futószőnyeggel (Treadmill, előírt feltételekkel) EL
Kapillármikroszkópia EK
Holter ABPM EL
Color duplex UH linearis és convex fejjel EL
Lymphoscintigraphia EK EK
MRI EK EK
CT EK EK
Hematológia Szakmakód: 0102

Szakrendelés/szakambulancia

Alapszintű járóbeteg/ambulancia kategóriájú hematológiai ellátás, amelyet valamennyi belgyógyászati fekvő, vagy járóbeteg ellátó intézménynek biztosítania kell. Döntően „rutin vérkép, véralvadás vizsgálatok”, az egyszerűbb hematológiai betegségek járóbetegkénti gondozása, egyszerűbb belgyógyászati szövődmények fekvőbeteg ellátása.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II.a szint:

Olyan belgyógyászati osztályok, ahol legalább 2 hematológus szakorvos dolgozik. A területéhez tartozó betegek esetében elvégzi a diagnosztikai vizsgálatokat, az egyszerűbb terápiákat és a hematológiai betegek palliatív ellátását. Hosszú apláziát okozó terápiát nem végezhet.

Minimum ágyszám: 5

II.b szint:

Komplex hematológiai ellátást végző egységek (hemostasis, onko-hematológia jelentős része, kivéve a hemopoetikus őssejt-transzplantáció, illetve a bonyolultabb nagy értékű, kuratív célú onkohematologiai kezelés). Komplex onko-hematológiai járóbeteg ellátás, hemostasis szakambulancia, hematológiai ellátás általános belgyógyászati háttér megléte esetén végezhető.

Minimium ágyszám: 10

III. szint:

A komplex onko-hematológiai ellátás teljes köre, komplex hemostasis és vérzékeny betegellátás (fekvő- és járóbeteg), folyamatos terápiás aferezis biztosítása.

A III. szintnek megfelelő tevékenységeken kívül a csontvelő- és hemopoetikus őssejt-transzplantációt (beleértve az őssejt gyűjtést, feldolgozást, fagyasztást, tárolást, visszaadást) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendeletben kijelölt intézmények végezhetik.

A III. szintű hematológiai ellátás általános belgyógyászati és intenzív terápiás háttér megléte esetén végezhető.

Minimum ágyszám: 15

Hematológia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a II.b III.
Személyi feltételek:
Hematológia szakorvos
(FTE egységben)
5–10 ágyra
11–20 ágyra
21–30 ágyra


2

1



2
2
30 ágy felett további 10 ágyanként
Szakorvos, akik közül legalább 1 hematológia
szakorvos/hematológia szakorvos jelölt

1

1
orvos 15 ágyra
ebből hematológia szakorvos
4
3
orvos további 15 ágyanként
ebből hematológia szakorvos
2
1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Általános asszisztens 0 1 1
Hematológiai vagy transzfúziológiai szakasszisztens 1 1 1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei és a belgyógyászati osztály (0100) feltételei +
Szakmailag speciális helyiségek
Kizárólag i.v. citosztatikus kezeléshez X X X
Citosztatikum előkészítéshez X X X
Csíraszegény egyágyas kórtermek (WC + zuhanyozó + bejárati zsilip) 0 1 2
Portábilis röntgen 0 EL EL
Crista biopsziás tű X X X
Hűtőszekrények (vér-vérkészítmények) X X X
Hűtőszekrények (gyógyszer) X X X
Infúziós pumpa (perfúzor) X X X
Vérmelegítő X X X
Mikroszkóp X X X
EKG, pulzus és vérnyomás monitor X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati osztály X EL EL
Intenzív terápia EL EL EL
Szűrt, besugárzott, választott vérkészítmények folyamatos biztosítása EK EK EK
Terápiás aferezis EK EK EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL EL EL
Citogenetikai, hiszto patológiai vizsgálatok EK EL EL
Flow-cytometria EK EL EL
Hemosztázis labor EL EL EL
Terápiás irradiáció EK EK EK
CT, MRI EK EK EK
20 új apláziás eset/év X
30 új apláziás eset/év X
Hematológia járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Belgyógyászat és hematológia szakorvos 1
Általános asszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Crista biopsziás tű X
Hűtőszekrények (vér-vérkészítmények) X
Hűtőszekrények (gyógyszer) X
Mikroszkóp X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati osztály EK
Szűrt, besugárzott, választott vérkészítmények folyamatos biztosítása EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Hematológia kúraszerű ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Hematológia szakorvos legalább 5 éves, legalább II. szintű intézményben eltöltött gyakorlattal 1
Hematológia szakorvos 1
Egyéb orvos 1
Ápoló/szakápoló/hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens 1
Betegkísérő 1
Tárgyi feltételek: a belgyógyászati osztály (0100) feltételei +
Speciális helyiségek
Cytostatikus szerek előkészítésére alkalmas helyiség vertikális áramlású laminar air flow-val felszerelt cytostaticum oldó szekrény 1
Ápolási eszközök
Kezelőszék vagy megfelelő ágy 6
Tolókocsi ülő/fekvő 1
Speciális felszerelések
EKG készülék (6 csatornás, mobil) 1
EKG-, pulzus- és vérnyomásmonitor 1
Mikroszkóp 1
Mikrohullámú sütő 1
Rtg-filmnéző szekrény 1
Vérmelegítő 1
Motoros fecskendő (perfúzor) 6
Infúziós pumpa (infúzor) 6
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Újraélesztés 3 percen belül EL
Infektológia szakorvosi konzílium EL
Infekciókontrollban jártas szakember EL
Transzfuziológia háttér
Szűrt, besugárzott, választott vérkészítmények folyamatos biztosítása EK

Hemophilia ellátás

A vérzékeny és AT-hiányos trombofiliás betegek szakszerű komplex ellátása és gondozása a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel szerződéses kapcsolatban álló hemophilia gondozó központokban történik. Jogszabály által biztosított lehetőség a hemophiliás betegek kontrollált otthoni kezelése (KOK), amelyet – a hemophilia gondozó központok vezetésével és ellenőrzése mellett – maga a beteg/törvényes gondviselője vagy házi (gyermek)orvosa folytathat. A KOK ellátáson kívül a hemophiliás betegek ellátása a hemophilia gondozó központok feladata. Heveny, nagy vérzéssel járó esemény ellátása a komprehenzív hemostasis diagnosztikai háttérrel és 24 órás szolgálattal rendelkező Térségi Hemophilia Központokat működtető intézmények feladata.

A hemofília ellátó hely fekvőbeteg-szakellátás esetén a hematológiai osztály részeként, járóbeteg-szakellátás esetén önálló szakambulanciaként működik.

Hemophilia ellátó hely (szakambulancia és osztály) minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a II.b III. Szak-
ambulancia
Személyi feltételek:
Vezető orvos (belgyógyászat/csecsemő- és gyermekgyógyászat és hematológia vagy transzfuziológia szakorvosi szakképesítés és legalább 5 év hemophilia gondozási gyakorlat szükséges) 1
Szakorvos (belgyógyászat/csecsemő- és gyermekgyógyászat és hematológia vagy transzfuziológia szakorvosi szakképesítés szükséges) 1 2 2 1
Szakasszisztens 1 1 2 1
Adatmenedzser 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Tárgyi feltételek:
szakambulancia esetén a rendelő általános feltételei és fekvőbeteg ellátás esetén az osztály általános feltételei
Orvosi vizsgáló 1
Hűtőkamra a vérminták biztonságos tárolására 1 1
Hűtőszekrény (vérkészítmények) 2 2 2 2
Hűtőszekrény (gyógyszerek) 1 1 1 1
Infusomat X X X X
Perfuzor X X X X
Vérmelegítő 1 2 X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászati vagy gyermekgyógyászati fekvőbeteg ellátóhely EL EL EL EK
Szakambulancia EL EL EL EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika (hematológia és hemosztázis labordiagnosztika) EK EK EL EK
Transzfuziológia háttér:
Vérkészítmények folyamatos biztosítása EK EK EK EK
Hemopoetikus őssejt transzplantáció Szakmakód: 0112

Csontvelő transzplantáció

Csontvelő (ideértendő az összes hemopoetikus őssejtvételi forma) transzplantáció szakmai minimumfeltételei

Minimum ágyszám: 2

a) Autológ hemopoetikus őssejt átültetéshez
Progresszivitási
szint
III.
Személyi feltételek:
Orvos összesen 5
Vezető orvos* 1
Szakorvos* 2
Egyéb orvos 2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló**, dietetikus, gyógytornász) X
Hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek:
Adminisztrációs helyiség 1
Anyagraktár 1
Izolált csíraszegény egység X
Bejárati zsilipszoba X
Előkészítő helyiség 1
Laminar airflow box (cytostaticumok felszívásához) 1
Tisztaruha raktár 1
Csíraszegény ételek elkészítésére alkalmas konyha 1
Mikrohullámú sütő 1
Mosogató rendszer 1
Fóliahegesztő 1
Csíraszegény egyágyas kórterem (bejárati zsilip, kórterem, innen nyíló WC, zuhanyzó) 2
A csíraszegény, egyágyas kórterem felszereltsége:
Alapterület 12 m2
Intenzív ágy 1
Központi oxygén és vákuum X
Külső fényvédő berendezés X
Munkaasztal X
Kórtermi ülőke X
Világítás: mennyezeti és ágymelletti X
Telefon X
TV készülék X
Nővérhívó rendszer X
Gép-műszer felszereltség:
Portábilis röntgen készülék 1
UH-készülék 1
Infúziós pumpa 2/ágy
Perfúzor 2/ágy
Defibrillátor 1
EKG 1
Betegőrző monitor 1/ágy
Transzplantációs szakambulancia X
Szakmai háttér:
Kórházi vagy klinikai háttér EL
Aszeptikus műtő EL
Transzplantációs készenléti orvosi ügyeleti rendszer EL
Hemopoetikus őssejt bank EL
Terápiás és őssejt aferezis folyamatos biztosítása X
Infektológus szakorvosi konzílium EL
Mikrobiológiai laboratórium*** EL
Transzfúziológiai háttér**** EK
Standard belső műveleti leírások X
EBMT regisztráció X
Hazai és nemzetközi adatbázisokkal való kapcsolat X
Gyermekbetegnél a szülő/közeli hozzátartozó/törvényes képviselő bentlakásának
biztosítása
X

Megjegyzés:

A hemopoetikus őssejtbank minimumfeltételeit lásd a 6002 Sejtbanki tevékenységség szakmakód alatt

b) Allogén hemopoetikus őssejt átültetéshez
Progresszivitási
szint
III.
Minimum ágyszám: 2
Személyi feltételek:
Orvos összesen 5
Vezető orvos (hematológus szakorvos, gyakorlat: allogén centrumban)* 1
Hematológia szakorvos (gyakorlat allogén centrumban)* 2
Egyéb orvos 2
Adatmenedzser 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló**, dietetikus, gyógytornász) X
Hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek:
Adminisztrációs helyiség 1
Anyagraktár 1
Izolált csíraszegény egység 1
Bejárati zsilipszoba X
Előkészítő helyiség 1
Laminar airflow box(cytostaticumok felszívásához)***** 1
Steril anyagraktár 1
Nem steril anyagraktár 1
Steril ételek elkészítésére alkalmas konyha 1
Sterilizáló 1
Mikrohullámú sütő 1
Mosogató rendszer 1
Fóliahegesztő 1
Mosdó orvosi csapteleppel 1
Transzplantációs laminar airflow box vagy steril kórterem 2
Zsilip X
Steril klíma X
Transzplantációs laminar airflow box vagy steril kórterem felszereltsége
Alapterület 12 m2
Intenzív ágy 1
Központi oxygén és vákuum X
Külső fényvédő berendezés X
Éjjeliszekrény etetőasztallal X
Munkaasztal 1
Kórtermi ülőke 1
Világítás: mennyezeti és ágymelletti X
Telefon 1
TV készülék 1
Nővérhívó rendszer X
Transzplantációs laminar airflow box esetén: steril mosakodó edény, steril víz, sterilizálható mobil WC, steril szoba esetén: fürdőszoba, WC (kórteremből nyílóan), baktériumszűrővel szűrt vízzel és visszafolyásgátló lefolyórendszerrel X
Gép-műszer felszereltség
Portábilis röntgen készülék 1
UH-készülék 1
Infúziós pumpa 2/ágy
Perfúzor 3/ágy
Betegőrző monitor 1/ágy
EKG 1
Elkülönítő szoba 1
Betegágy infúziós kezeléshez 1
Szakmai környezet:
Transzplantációs szakambulancia EL
Kórházi vagy klinikai háttér EL
Aszeptikus műtő EL
Transzplantációs készenléti orvosi ügyeleti rendszer EL
Hemopoetikus őssejt bank EL
Infektológus szakorvosi konzílium EL
Mikrobiológiai laboratórium*** EL
Transzfúziológiai háttér**** EK
Standard belső műveleti leírások X
EBMT regisztráció X
Hazai és nemzetközi adatbázisokkal való kapcsolat X
Gyermekbetegnél a szülő/közeli hozzátartozó/törvényes képviselő bentlakásának biztosítása X

Megjegyzés:

* Bel-, vagy csecsemő- és gyermekgyógyászatra ráépített hematológiai szakvizsga. A vezető orvos: minimum egyéves, a másik szakorvos: minimum féléves, EBMT (European Group for Blood and Marrow Transplantation) által transzplantációra akkreditált centrumban szerzett gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen.

** A vezető ápoló: minimum féléves, a többi ápoló: minimum 3 hónapos, EBMT által transzplantációra akkreditált központban szerzett gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen.

*** Bakteriológia-, parazitológia-, gomba- és vírusdiagnosztika (CMV korai antigén vizsgálatot beleértve).

**** Választott, szűrt, besugárzott vérkészítmények biztosítása 24 órán keresztül, folyamatosan.

***** Betegek gyógyszeres (citosztatikus) kezelésében a citosztatikus keverék infúziók készítéséhez vertikális levegőáramlású lamináris air flow box-szal rendelkező aseptikus labor megléte szükséges. A citosztatikum keverék készítése gyógyszerész felügyelete mellett történik, az erre vonatkozó hatályos szakmai előírások szerint.

Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
Endokrinológia
Diabetológia
Szakmakód: 0103
0113
0123

Fekvőbeteg szakellásás

Progresszivitási szintek

I. szint

Belgyógyászat

II. szint:

Endokrinológiai betegek, diabetes és anyagcsere-betegségek ellátása. Ellátja a társbetegséggel kísért endokrin, diabetes és anyagcsere-betegségben szenvedőket.

Minimum ágyszám: 10

III. szint:

Endokrinológiai betegek, diabetes és anyagcsere-betegségek ellátása endokrinológiai, diabetes és anyagcsere-betegségek központjaiban.

Ellátja a társbetegségekkel vagy szövődménnyel kísért endokrin, diabetes és anyagcsere-betegségben szenvedőket.

Endokrinológia, diabetes és anyagcsere-betegségek országos szakmai központja. Ellátja a társbetegségekkel és szövődménnyel, vagy differenciáldiagnosztikai gonddal kísért speciális vizsgálati igényű endokrin, diabetes és anyagcsere-betegségben szenvedőket.

Minimum ágyszám: 15

Endokrinológia, anyagcsere és diabetológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 10 15
Személyi feltételek:
Endokrinológia és anyagcsere betegségek szakorvos 30 ágyig
a további ágyakra
1
1/15 ágy
2
1/15 ágy
Belgyógyászat szakorvos 30 ágyig
a további ágyakra
1
1/15 ágy
2
1/15 ágy
Orvos 30 ágyig
a további ágyakra
2
1/15 ágy
2
1/15 ágy
Klinikai onkológia szakorvos EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Tárgyi feltételek:
Belgyógyászati osztály feltételei + X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Intenzív osztály EL EL
Rutin kémiai labordiagnosztikai módszerek, cholesterin, triglycerid, HDL-cholesterin, LDL-cholesterin EL EL
Lp(a) meghatározás, apoprotein plazmaszintek meghatározása, apoprotein genetika EL
Speciális laboratóriumi vizsgálatok:
TSH, FT4, FT3, anti-TPO, cortisol (dexamethason teszttel), testosteron, Prolactin, FSH, LH, oestradiol, progeszteron, VMA, HbA1c
EL EL
Speciális laboratóriumi vizsgálatok: TRAK, PRA, aldosteron, GH, Prolactin (PEG-precipitáció után is), PTH, metanephrin, normetanephrin, calcitonin EL EL
Vizelet és szérum ozmolalitás EL EL
Speciális laboratóriumi vizsgálatok:
thyreoglobulin, anti-thyreoglobulin, ACTH, DHEA szulfát, 17 OH progeszteron, androstendion, IGF–1, SHBG, Noradrenalin-, Adrenalin-ürítés, szérum chromogranin A meghatározás
Osteocalcin, Crosslinks, 25 OH D-vitamin gastrin Inzulin, Inzulin ellenes antitest, szigetsejt ellenes antitestek
Vizelet, szérum ozmolalitás
EL
Patológiai diagnosztika és cytodiagnosztika (pajzsmirigy aspirációs cytológia) EL EL
Immunhisztokémia (synaptophysin, chromogranin A) EL
Molekularis biológiai vizsgálatok: MTC és CAH genetikai szűrés országosan legalább egy térségi központban EK
Molekularis biológiai vizsgálatok: familiáris phaeochromocytoma/paraganglioma genetikai screening országosan legalább egy térségi központban EK
Konvencionális radiológiai vizsgálatok, hasi és nyaki ultrahangvizsgálat, CT, pajzsmirigy izotóp vizsgálat EL EL
Alhasi ultrahangvizsgálat EL EL
Oszteodenzitometria EK EL
MRI EL EL
PET EK
Angiográfiás laboratórium (mellékvese véna katéterezés rutinszerű végzése) EL
Angiográfiás laboratórium (sinus petrosus inf. katéterezés rutinszerű végzése) EK
In vivo izotop vizsgálatok: pajzsmirigy, Tc és J–131, MIBI, MIBEG, Scintadren, Octreoscan (fakultatív) EK
Delta-amino-levulinsav meghatározás, porphyria analízis EL
Szükséges társszakmák jelenléte: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, neurológia, szemészet, nukleáris medicina EK EL
Szükséges társszakmák jelenléte: genetika, endokrin sebészet (hasi, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy), andrológia, onkológia EL
Endokrinológiai járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Endokrinológia és anyagcsere betegségek szakorvos 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális hormondiagnosztikai vizsgálatok EL EL
Általános orvosi laboratórium EL EL
Konvencionális radiológia vizsgálatok EL EL
Ultrahang EL EL
EKG EL EL
Oszteodenzitometria EK EL
Patológiai diagnosztika és cytodiagnosztika EK EL
Genetikai tanácsadás/molekuláris biológiai vizsgálatok EK EK
Nukleáris medicina – In vivo izotóp diagnosztika EK EK
Angiográfiás vizsgálatok EK EL
CT, MRI EK EL
Társszakmák szakorvosi rendelései EL EL
Diabetes járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
(Cukorbeteg-Tanácsadási Hely)
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Belgyógyászat/szülészet-nőgyógyászat/csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, legalább 5 éves diabetológiai gyakorlattal 1 1
Diabetológiai szakápoló 1 2
Dietetikus 0,5 0,5
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Beteggondozást támogató szoftverrel rendelkező számítógép(ek) X X
Tápanyag számító program, számológép, egyéb szemléltető eszközök, betegek számára tápanyag táblázat kivonat, nyersanyag válogatási útmutató, étrend összeállítási útmutató, mintaétrend, receptgyűjtemény, testtömeg index táblázat X X
Antropometriás meghatározás eszközei (testsúly, testmagasság, testkörfogatok, bőrredő mérése) X X
Gyors vércukor-meghatározó készülékek X X
Kalibrált hangvilla a neuropathia mérésére X X
Cardiovascularis vizsgálati eszközök (ABPM, mini Doppler, EKG) EK EK
Vénás vérvételi eszközök X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
A hosszú távú anyagcsere-vezetés ellenőrzését és a szövődmények korai felismerését rendszeresen biztosító laboratóriumi háttér (vércukor-, HbA1c, vérzsír-meghatározás, vesefunkciók, ionok, albuminuria mérése, húgysav-meghatározás, fruktozamin stb.) EK EK
Diabetológiában jártas interdiszciplináris (szemész, ideggyógyász, kardiológus, angiológus) konziliáriusi háttér biztosítása EK EK
Gasztroenterológia Szakmakód: 0104

Szakrendelés

Gasztroenterológiai és hepatológiai betegségek ellátása

− Minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (endoszkópia, illetve egyéb szubspecialitások) 1 fő gasztroenterológia szakorvos

− Az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további feltételek:

− felszerelt endoszkópos vizsgálóegység,

− vizsgálóegységenként 1 fő endoszkópos szakasszisztens vagy 1 fő általános asszisztens biztosítása.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek:

I. szint

Belgyógyászat

II.a szint:

5 gasztroenterológia profilú ágyra 2 fő gasztroenterológia szakorvos

− minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (akár endoszkópia, akár hepatológia vagy egyéb szubspecialistás) 1 fő gasztroenterológia szakorvos

− 1 endoscopos laboratórium

− az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi feltételek

Minimum ágyszám: 5

II.b szint:

− 15 gasztroenterológia profilú ágyra 3 fő gasztroenterológia szakorvos

− minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (akár endoszkópia, akár hepatológia vagy egyéb szubspecialistás) 1 fő gasztroenterológia szakorvos

− 2 endoscopos laboratórium, az egyik ERCP vizsgálatok és operatív beavatkozások céljára megfelelően felszerelve

− az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi feltételek

Minimum ágyszám: 15

III. szint:

− minden 15 gasztroenterológia profilú ágyra 3 fő gasztroenterológia szakorvos

− minden 30 óra/hét gasztroenterológia profilú szakrendelésre (akár endoszkópia, akár hepatológia vagy egyéb szubspecialistás) 1 fő gasztroenterológia szakorvos

− 2 endoscopos laboratórium, az egyik ERCP vizsgálatok és operatív beavatkozások céljára megfelelően felszerelve

− az endoszkópos szakambulanciákra vonatkozó további személyi feltételek

Minimum ágyszám: 15

Gasztroenterológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a II.b III.
Személyi feltételek:
Összes orvos 2 4 4
Ebből: gasztroenterológia szakorvos 5 ágyra
2
15 ágyra
3
15 ágyra
3
Belgyógyászat szakorvos/gasztroenterológia szakorvos jelölt 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Endoszkópos vizsgálóegységenként:
Endoszkópos szakasszisztens 1 1 1
Általános asszisztens 1 1 1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális helyiségek: Emésztőszervi diagnosztikus és terápiás egység
Vegyes használatú endoszkópos helyiség 1
Gastroscopos helyiség: a rendelő általános feltételei + 1 1
Colonoscopos helyiség: a rendelő általános feltételei + 1 1
Átvilágításra, ERCP vizsgálatra alkalmas helyiség: a rendelő általános feltételei + 1 1
UH vizsgáló: a rendelő általános feltételei + 1 1
Speciális gasztroenterológiai eszközök:
Sebészeti képerősítő 1 1
Röntgen ólomköpeny és kesztyű 4 4
UH-os tisztító 1 1 1
Hűtőszekrény – szövettani minta tárolásra 1 1 1
Mobil szívó 1 1 1
Endoszkóp mosótál 1 1 1
Félautomata eszközmosó 1 1 1
Automata eszközmosó 1 1
UH készülék 1 1
Halogén fényforrás/videoprocesszor 1 2 3
Leakege tester 1 1 1
Gastrofiberoscop/videogastroscop 1 2 3
Colonoscop/videocolonoscop 1 2 2
Duodenoscop/videoeszköz 2 2
Oesophagus varix ligator 1 1 1
Koaguláló 1 1 1
Monitor 2 2
Videomagnó vagy DVD felvevő 1 2 3
Diathermiás nagyfrekvenciás készülék 1 2 2
Endoszkópos UH 1
Endoszkópos tartozékok:
Biopsziás fogó gastroscophoz 2 5 5
Biopsziás fogó colonoscophoz 2 3 3
Hurok 2 2 3
ERCP feltöltő katéter 2 3
Papillotom 3 3
Dormia 2 2
Kőzúzó 1 1
Vezetődrót 2 2
Pusher katéter 2 2
Sclerotizáló tű 2 2 2
Varix ligator 1 1 1
Haemo-clip rögzítő 1 1 1
Idegentestfogó 2 2 2
Citológiás kefe 1 2 2
Hidraulicus ballontágító sorozat oesophagus, illetve Colon 1 2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT EK EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK EK
Nukleáris medicina EK EK EK
Intenzív osztály EK EL EL
Aneszteziológiai munkahely EK EL EL
Gasztroenterológiai járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Gasztroenterológia szakorvos (30 óra/hét szakrendelésre) 1 1
Orvos 1
Endoszkópos szakasszisztens*/általános asszisztens 1 1
Endoszkópos vizsgálóegység: a rendelő általános feltételei + 1 EL
Betegkísérő 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vegyes használatú endoszkópos helyiség 1 1
Hűtőszekrény – szövettani minta tárolására 1 1
Endoszkóp mosótál 1 1
Félautomata eszközmosó 1 1
Halogén fényforrás/videoprocesszor 1 1
Leakege tester 1 1
Colonoscop/videocolonoscop 1 1
Biopsziás fogó gastroscophoz 2 2
Biopsziás fogó colonoscophoz 2 2
Hurok 2 2
Vezetődrót 1
Sclerotizáló tű 1 2
Varix ligator 1
Haemo-clip rögzítő 1
Idegentestfogó 1 2
Citológiás kefe 1
Gastrofiberoscop/videogastroscop 1 1
Oesophagus varix ligator 1
Koaguláló 1
Monitor 1 1
Videomagnó vagy egyéb képrögzítő rendszer 1 1
UH-os tisztító 1 1
Mobil szívó 1 1
Diathermiás nagyfrekvenciás készülék 1 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
Nukleáris medicina EK EK
Intenzív osztály EL
Aneszteziológiai munkahely EL

Megjegyzés:

A *-gal jelölt feltétel endoszkópos tevékenység végzése esetén szükséges.

Járóbeteg szakrendelésen az operatív endoscopia a kisebb, jól aláhurkolható polypok eltávolítását jelenti. Nem végezhető oesophagus varix ellátás és idegentest kivétel, ehhez kórházi háttér, vagyis sebészet és radiológia megléte szükséges.

Ilyen operatív beavatkozások feltétele, hogy a rendelőnek a legközelebbi kórházzal legyen megkötött együttműködési szerződése a szövődmények ellátása céljából.

További feltétele az operatív beavatkozásnak, hogy szövődmény esetén a mentő kiérkezése 30 percen belül hivatalos időintervallum alatt biztosítható legyen.

Gasztroenterológiai ultrahang diagnosztika: lásd az 5305 szakmakód alatt

Személyi feltételhez: Belgyógyász, gasztroenterológia szakorvos (legalább 3 éves szakorvosi gyakorlat évi igazolt 200 vizsgálat), asszisztens.

Gasztroenterológiai rehabilitáció Szakmakód: 2203

A gasztroenterológiai ellátáshoz kapcsolódó rehabilitációs tevékenység: lásd Rehabilitációs medicina alaptevékenységek 2200 szakmakód alatt.

Nefrológia Szakmakód: 0105

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

I. szint:
Az általános belgyógyászati követelményeknek felel meg.

II. szint:

Az akut és krónikus vesebetegségek ellátása. Nefrológiai járóbeteg ellátás működtetése. Nem végezheti a III. szinten leírt speciális tevékenységeket.

Minimum ágyszám: 5

III. szint:

A fekvőbetegellátáshoz csatoltan a hét minden munkanapján nefrológiai járóbeteg ellátás működtetése.

Vesebiopszia végzésének és feldolgozásának feltételei, immunszerológia (ANCA, aGBM) végzése, terápiás plazmaferezis lehetősége, CT, MRI vizsgálat elérhetősége, igazolt oktatási tevékenység.

A vesebiopszia, illetve immunszerológia (ANCA, aGBM) végzése és annak eredménye 24 órán belül elérhető legyen, citosztatikus terápia és biológiai terápia. Csak önálló osztály keretében végezhető.

Minimum ágyszám: 15

Nefrológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek:
Orvoslétszám összesen: 1 fő főorvos (nefrológus)
1 fő szakorvos (nefrológus)/
10 ágyanként
1 fő orvos
1 fő főorvos
(nefrológus)
2 fő szakorvos (nefrológus)/
15 ágyanként
1 fő orvos
Graduális és posztgraduális képzést végző ellátóhely esetén
3 fő szakorvos (nefrológus)/
15 ágyanként
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK EK
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Informatikus EL EL
Gyógypedagógus EL EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
ABPM X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vesebiopszia elvégzésének elérhetősége EK X
Vesebiopszia szövettani értékelésének elérhetősége (immunhisztológia, fénymikroszkópia, elektronmikroszkópia) EK EK
Immunterápia elérhetősége EK EK
Kombinált immunterápia (plazmaferezis, IvIg, citosztatikus kezelés, biológiai terápia) EK EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
CT EK EK
Ultrahang, RTG EK EK
Duplex UH EK EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Nukleáris medicina EK EK
MRI EK EK
Angiographia EK EK
Endoszkópos laboratóriumi háttér EK EK
Osteodensiometria EK EK
Kardiológiai nem invazív kivizsgálási háttér (echocardiographia, ergometria/stressz echo) EK EK
Kardiológiai invazív kivizsgálási háttér (coronarographia, PCI) EK EK
Intenzív terápiás háttér EK EK
Aneszteziológiai munkahely EK EK
Fizioterápia EK EK
Központi vákuum vagy egyedi szívás EK EK

Járóbeteg szakellátás

A hét minden munkanapján működő nefrológiai szakrendelés és járóbeteg dialízis ellátás, krónikusan hemodializált, CAPD-vel kezelt és transzplantált betegek gondozása.

Nefrológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Heti minimum óraszám: 20
Személyi feltételek:
Nefrológia szakorvos (a heti óraszámnak megfelelően) 1
Általános asszisztens/nefrológiai szakápoló 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK
Képalkotó diagnosztika (rtg., Duplex UH, mini Doppler, CT, MRI, angiographia) EK
ABPM 1
Geriátria Szakmakód: 0106

Geriátriai beteg definíciója:

Az a 65 évesnél idősebb, több betegségben szenvedő beteg, akinél komplex diagnosztikai felmérésre és rehabilitációra szoruló állapot észlelhető, amely miatt folyamatosan kezelni, törődni és gondozni kell az erre az életkorra jellemző urogenitális, pszichiátriai, mozgásszervi, kardiális és egyéb betegségekkel.

Geriátriai ellátás formái:

1. Geriátriai járóbeteg szakellátás

Szakrendelőben, szakambulancián végzett geriátriai szakellátás. Célja a beteg és környezetének orientálása, kisebb terápiás módosítások elvégzése, beállított kezelések követése a háziorvossal és szükség szerint a szociális ellátórendszerrel koordinálva.

2. Geriátriai mobil intervenció

Kórházon belül végzett geriátriai szakellátás. Célja az egyes, nem geriátriai osztályokon kezelt geriátriai betegek ellátásának konzultatív jellegű segítése, a geriátriai ellátási szempontok érvényesítése.

3. Geriátriai osztály

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónál szervezett önálló osztály.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

A II. progresszivitási szint azt az aktív geriátriai ellátást jelenti, amely kiegészíti és kisegíti elsősorban a belgyógyászat vonatkozásában a fenti definícióban meghatározott betegek ellátását.

Minimum ágyszám: 15

III. szint:

A legmagasabb szintű aktív geriátriai osztály, amely a fenti definícióban meghatározott betegek ellátását végzi, szakrendelést és konziliáriusi rendszert is biztosító szakember létszámmal rendelkezik, illetve szakemberképzésre is akkreditált.

Minimum ágyszám: 10

Geriátriai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek:
Geriátria szakorvos 1 2
Orvos 2 2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Szociális munkás EL EL
Betegkísérő 2 1
Lelki gondozó EK EK
Tárgyi feltételek: azosztály általános feltételei +
Kórterem mozgás-
korlátozottak számára kialakítva, fürdőszobával
mozgás-
korlátozottak számára kialakítva, fürdőszobával
Ambulancia, vizsgálóhelyiség 1–1 1–1
Változtatható fejtámla magasságú vizsgáló ágy 1 1
Változtatható fejtámla magasságú ágy minden beteg
számára
minden beteg
számára
Antidecubitus matrac 1 1
Szilikonos antidecubitus matrac 5 5
Szilikonos antidecubitus párna X X
Járókeret 7 5
Kerekesszék 5 5
Komplex geriátriai állapotfelmérés eszközei X X
Támbot, háromlábú bot 3 5
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Belgyógyászat szakorvos diabetológiai jártassággal EL EL
Pszichiátria szakorvos EL EL
Urológia szakorvos EL EL
Kardiológia szakorvos EL EL
Neurológia szakorvos EL EL
Fizioterápia EL EL
Diagnosztikai háttér (mobil)
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL EL
Röntgen diagnosztika EL EL
Ultrahang diagnosztika EL EL
Geriátriai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Geriátria szakorvos 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Speciális eszközigény
Változtatható magasságú vizsgáló ágy 1
Karosszék 3
Kerekesszék 1
Komplex geriátriai állapotfelmérés eszközei X
Speciális szakmai és diagnosztikai háttér:
Belgyógyászat szakorvos diabetológiai jártassággal EL
Pszichiátria szakorvos EL
Urológia szakorvos EL
Kardiológia szakorvos EL
Neurológia szakorvos EL
Fizioterápia EL
Diagnosztikai háttér (mobil)
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Röntgen diagnosztika EL
Ultrahang diagnosztika EL
Allergológia és klinikai immunológia Szakmakód: 0109

Progresszivitási szintek

I. szint:

Belgyógyászati osztály

Feladata:

– Klinikai immunológiai és allergológiai betegségek gyanújának felvetése, a diagnózishoz szükséges szakorvosi, szükség szerint a megfelelő szintű kórházi vizsgálatok biztosítása.

– Az irányító centrum által előírt rendszeres ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok ellátása, ami kiterjed a betegvizsgálatra, a kötelező, rendszeresen végzendő laboratóriumi és eszközös vizsgálatok elvégzésére, és a szükséges ambuláns szakvizsgálatok elrendelésére. A már diagnosztizált betegek számára a szakorvos által javasolt gyógyszerek felírása, és a gyógyszerszedéssel kapcsolatos előírt rutin ellenőrzések elvégzése. Konzultáció a beteg kezelését irányító szakorvossal.

– Klinikai immunológiai és allergológiai természetű betegségek szövődményeinek vagy a kezeléssel kapcsolatos mellékhatásoknak a felismerése, és a beteg ellátása vagy a megfelelő szintre történő tovább utalása, tanácsadás allergén kerülésre.

II. szint:

Feladata: az I. szint feladatai, továbbá:

– Az immunológiai/allergológiai betegségek diagnosztizálása, a gyors és biztos diagnózis hiánya esetén magasabb szintű ellátásra való haladéktalan áthelyezése, a megfelelő szintű konzultáció, szakmai tanácsadás igénybevétele.

– A betegek kezelése és gondozása, a terápiára nem reagáló esetek magasabb szintre való haladéktalan áthelyezése.

– Gyermekkori allergiát csak csecsemő- és gyermekgyógyászati képesítéssel bíró szakorvos gondozhat.

– Az alap szakképesítésnek megfelelő komplikációmentes allergiás betegségek végleges diagnózisának felállítása, terápiás terv készítése és végrehajtása, prevenciós szaktanácsadás.

– Az ettől eltérő esetekben az érintett alapszakma allergológiában képesítéssel rendelkező szakemberének bevonása kötelező.

– Komplikált, terápiarezisztens allergiás-immunológiai (autoimmun, immunhiányos, immunmediált betegségek) esetek szükség szerinti irányítása magasabb ellátási szintre.

– Az olyan immunológiai-allergológiai betegek, akiknek az alapbetegség mellett komorbid problémája van és az III. szintű ellátást igényel, azonnali áthelyezést igényelnek.

– A nem injekciós immunterápia indikációjának felállítása és a kezelés végrehajtása.

– In vivo allergén azonosítás: prick bőrpróbák, epikután tesztek segítségével.

Minimum ágyszám: 10

III. szint:

– Térségi vagy országos betegellátást végző egészségügyi szolgáltató, ahol a személyi és tárgyi feltételeket biztosítani kell.

– A szakorvosoknak (pulmonológia, bőrgyógyászat, neurológia, szemészet, szülészet, fül-orr-gége, reumatológia, és egyes belgyógyászati szakterületek) klinikai immunológiai és allergológiai szakorvosi képesítéssel vagy dokumentáltan bizonyítható 5 éves szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük a klinikai immunológiai-allergológiai betegek kezelésében.

– Feladata: a II. szint feladatai, továbbá:

– A szisztémás és egyéb autoimmun betegségek és immunhiányos betegek kivizsgálása, gyógykezelése, állapotellenőrzése, a kezelési stratégia kialakítása és szakgondozás.

– A szövődményes, szakmai problémát okozó allergológiai betegek speciális szakgondozása, különös tekintettel a több szervet érintő immunológiai/allergológiai kórképekre.

– Lehetőség szakkonziliáriusi tevékenységre.

– A III. szinten kell ellátni azokat a feladatokat, amelyeknek feltételei a térségben és esetleg országosan is csak itt adottak, és ezeket indokolt módon az Egészségügyi Szakmai Kollégium Immunológiai és Allergológiai Tagozata határozza meg és jelöli ki.

– Speciális feladatok.

Klinikai Immunológiai központ

Az interdiszciplináris jelleg miatt a megfelelő szakmai háttér csak a négy orvosegyetemmel asszociált klinikai intézményekben biztosítható.

A klinikai immunológiai központ a III. szintű fekvőbeteg osztály mellett működik.

Immunterápia [allergiás-atopiás (IgE-mediálta) betegségek] végzésének általános feltételei

1. IgE-mediálta (allergiás-atopiás) betegek immunterápiáját klinikai immunológiai és allergológiai szakvizsgával rendelkező szakorvos (belgyógyász, tüdőgyógyász, fül-orr-gégész, bőrgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász) végezheti.

2. Az atopiás (IgE-mediálta) betegségek immunterápiájába tartoznak: az allergén specifikus immunterápia (de-hypo-szenzibilizáció) parenterális és nem injekciós formái, valamint az egyéb nem allergén specifikus biológiai terápia különböző formái (toleranciakialakítás, biológiai terápia).

3. Az IgE-mediálta (atopiás) betegségek parenterális immunterápiás ellátási szintje: II., III.

4. Az allergén specifikus immunterápia parenterális (injekciós) formája csak olyan fekvőbeteg-intézetben végezhető el, ahol adottak a szermélyi és tárgyi feltételek (ITO – EL).

5. A nem injekciós forma fekvőbeteg intézményen kívül az allergológus-immunológus szakorvosok javaslata alapján pulmonológus, bőrgyógyász, fül-orr-gégegyógyász szakorvos által is végezhető.

Allergológiai és immunológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek:
Allergológia és klinikai immunológia szakorvos (osztályvezető) 1 1
Allergológia és klinikai immunológia szakorvos 1 2
Szakorvos (egyéb szakvizsgával) 1 1
Orvos 1 2
Orvos: további 15 ágyanként 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Belgyógyászati osztály feltételei (0100 szakmakód alatt) X X
Mikroszkóp X
Kapillármikroszkópia EK EK
Lamináris air flow box EK EK
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Endoszkópos laboratórium: EK EL
Colonoscopia
Gastroscopia
Bronchoscopia EL
Nukleáris medicina EK EK
Röntgen diagnosztika EL
Ultrahang diagnosztika EL
Speciális képalkotó vizsgálatok (DSA, MRA) EL
Angiographia EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EL
Patológia EL
CT EK EK
MRI EK EK
EEG EK EK
EMG EK EK
Légzésfunkció EL EL
Intenzív osztály EL EL
Plazma-citoferezis-fotoferezis EL
Fizioterápia EL EL
Immunológiai és allergológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Allergológia és klinikai immunológia szakorvos 1
Szakorvos (egyéb szakvizsgával) EL
Általános asszisztens/légzőszervi szakápoló/pulmonológus-allergológus szakasszisztens 1
Gyógytornász EK
Dietetikus EK
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK
Fizioterápiás szakasszisztens EK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Citosztatikus laminar air flow EK
Kapillármikroszkópia EK
Allergénsorozat epicutan tesztekhez EL
Allergénsorozat intracutan tesztekhez EL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális képalkotó vizsgálatok (DSA, MRA) EK
Endoszkópos laboratórium EK
Röntgen diagnosztika EK
Ultrahang diagnosztika EK
Angiographia EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK
Patológia (cytológia) EK
Nukleáris medicina EK
CT EK
MRI EK
EEG EK
EMG EK
Intenzív osztály EK
Immunológiában járatos speciális szakkonziliáriusok* EK
Fizioterápia EL

Megjegyzés:

*A pulmonológia, kardiológia, bőrgyógyászat, neurológia, szemészet, stomatológia, reumatológia és egyes belgyógyászati szakterületek (gasztroenterológia, nefrológia) szakorvosai, akik klinikai immunológiai és allergológiai szakorvosi képesítéssel vagy legalább 5 éves szakmai gyakorlattal (alapfeltételként) rendelkeznek a klinikai immunológiai – allergológiai betegek kezelésében.

Dialízis Szakmakód: 0110

Progresszivitási szintek

I. szint

Szatellit dialízis ellátó hely:

1 nefrológus szakorvos, HD, esetleg PD modalitás.

II. szint

Dialízis központ:

2 nefrológus szakorvos, HD és PD modalitás, fekvőbeteg-szakellátás.

III. szint

Kiemelt dialízis központ:

3 nefrológus szakorvos, HD és PD modalitás, fekvőbeteg-szakellátás, igazolt oktatási tevékenység a fekvőbeteg ellátással együtt.

Dialízis kezelést ellátó helyek működésének minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Szatellit
dialízis ellátó hely
Dialízis
központ
Kiemelt
dialízis központ
Személyi feltételek:
Orvoslétszám* (műszakonként): 1 1 1
Nefrológia szakorvosok száma: 1 2 3
Ápoló létszám:
– műszakonként, 4 kezelőhelyenként 1 szakápoló
– műszakonként 1 nefrológiai szakápoló

X
X

X
X

X
X
– HbsAg pozitív helyiségbe külön szakápoló
– HCV pozitív betegek részére 4 kezelőhelyenként 1 szakápoló műszakonként

– akut kezelőhelyen 2 betegenként 1 szakápoló

X
X
X

X
X
X

X
Dietetikus EK EL EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK EK EK
Gyógyszerész EK EK EK
Segédmunkás EL X X
Technikus EL EL EL
Tárgyi feltételek:
Általános helyiségek
Akut kezelőhelyiség (10 m2/kezelőhely)** X X
Kezelőhelyiség krónikus betegeknek (8 m2/kezelőhely) X X X
Kezelőhelyiség HBV pozitív betegeknek kijelölt intézményben (8 m2/kezelőhely) X X
Klímaberendezés (komfort klíma) X X X
Szakmailag speciális helyiségek:
Vízelőkészítő helyiség X X X
Koncentrátum-előkészítő helyiség (ha helyben történik a gyártása) X X X
Technikusi szoba (műhely) X X X
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK EK
Exitált beteg részére külön helyiség EK EK EK
Oktató helyiség (graduális, postgraduális képzéshez) EK EK EK
HbsAg pozitív betegek részére külön mellékhelyiség X X
Kezelési eszközök:
Művese készülékek száma:
akut kezelésre min. 1 gép X X
gyermekkezelésre (egyetemi, térségi központban) min. 2 gép X
fertőző beteg ellátásra (kijelölt intézményben) min. 2 gép X
krónikus ellátásra min. 4 gép X X X
PCR pozitív (anti-HCV pozitív) betegek részére elkülönített gép X X X
HbsAg pozitív betegek részére elkülönített gép X X
HD tartalék készülék és külön az anti-HCV és HbsAg HD készülékekhez X X X
HDF kezelésre alkalmas készülék X X X
Mozgatható vizsgáló lámpa X X X
Infúziós állvány – kezelőhelyenként/gépenként X X X
Személymérleg a negatív kezelőben 1 db és a HBV pozitív kezelőben 1 db X X X
Kerekes szék 1 db X X X
Mozgatható paraván 1 db X X X
Laringoszkóp X X X
Intratracheális tubusok X X X
Fonendoszkóp kezelőszemélyenként X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK EK

Jelmagyarázat:

* A dialízis központokban a krónikusan hemodializált betegek ellátását, felügyeletét a dialízis kezelésben igazoltan 1 éves gyakorlattal rendelkező szakorvos is végezheti, nefrológus elérhetőségének biztosításával.

** Az akut kezelőhelyiségben oxigén, szívó, mozgatható vizsgálólámpa, újraélesztő-felszerelés, EKG, defibrillátor szükséges.

Peritoneális dialízis központok és CAPD ambulanciák működésének szakmai minimumfeltételei
Oktató
központ
CAPD
központ
CAPD
ambulancia
Személyi feltételek:
Vezető nefrológia szakorvos 1 1 1
Nefrológia szakorvos 2 1 1
Szakápoló (20 betegre 1) X X X
Nefrológiai szakápoló 1 1 1
Dietetikus EL EL EK
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK EK EK
Tárgyi feltételek:
CAPD kezelő X X X
CAPD gyakorló helyiség X X
Asztali mérleg X X X
Oldatmelegítő berendezés (termosztát vagy micro melegítő) X X X
Fonendoszkóp személyenként 1 db X X X
ABPM X X X
Speciális PD-bemutató és oktató eszközök X X X
APD automata X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratórium EK EK EK
Orvosi laboratórium EK EK EK
Képalkotó diagnosztika EK EK EK
Nefrológiai vagy belgyógyászati osztályos háttér EK EK EK
Hemodialízis háttér X X X
Szervezett betegszállítás EK EK EK
Szervezett anyagszállítás EK EK EK

BŐRGYÓGYÁSZAT

Bőr- és nemibeteg-ellátás Szakmakód: 0800

Bőrgyógyászat, kozmetológia, STD betegségek és venerológia (syphilis, gonorrhoea, HIV):

− Bőr- és Nemibeteg gondozó Intézetek (syphilis, gonorrhoea gondozása),

− HIV – STD Centrumok (antiretrovirális kezelésben még nem részesülő HIV pozitívak gondozása),

− II–III. szintű bőrgyógyászati fekvőbeteg osztályok.

Bőrgyógyászat, kozmetológia és STD betegségek ellátása, de nem jogosult a venerológiai betegségek gondozására (syphilis, gonorrhoea és HIV).

Szakképesítés neve: bőrgyógyász szakorvos/bőrgyógyász, kozmetológus és venerológus szakorvos.

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Az az ellátó hely, ahol önálló bőrgyógyászati és szövődményes venerológiai (syphilis, gonorrhoea) és egyéb STD esetek fekvőbeteg ellátása történik a kornak megfelelő hazai színvonalon és körülmények között, és az általános bőrgyógyászati járóbeteg rendelésen kívül legalább egy speciális szakambulancia is működik. Alkalmas bőrgyógyászati dermatoonkológiai kisműtétek végzésére is.

Minimum ágyszám: 10

III. szint:

Az az ellátó hely, amely bőrgyógyászati, szövődményes STD és venerológiai fekvőbeteg ellátást biztosít, és a hozzá csatlakozó szakambulanciákon (specializált szakrendelések) a kornak megfelelő hazai színvonalon, és hazai körülmények között magas szinten képes ellátni akár a legsúlyosabb bőrgyógyászati esetek széles skáláját. Onko-team elérhető. Egyes speciális területen a legújabb nemzetközi szakmai trendeknek megfelelő ellátást is képes nyújtani.

Ezen kategórián belül a progresszivitás legfelsőbb fokát az egyetemi oktatóközpontok képezik, progresszív bőrgyógyászati, venerológiai, dermatoallergológiai, dermatoimmunológiai és dermatoonkológiai tevékenység együttes biztosítása révén. Rendelkeznek azokkal a terápiás és kivizsgálási lehetőségekkel, amelyeket a III. szintű megyei kórházakban részben a szakszemélyzet hiánya miatt nem lehet teljesíteni. Biztosít speciális progresszív terápiás lehetőségeket (lézer park, kombinált fénykezelések, fotodinámiás kezelés), és kivizsgálásokat (minimális erythema dózis, speciális bőrgyógyászati immunológiai tesztek, immunhisztokémiai festések, stb.). Onko-team felállítására képes.

Minimum ágyszám: 15

Bőrgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek:
Bőrgyógyászat szakorvos 2 3
Bőrgyógyászat szakorvos jelölt 1 2
Sebészet szakorvos EK EL
Klinikai onkológia szakorvos EL EL
Klinikai alllergológia és immunológia szakorvos 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Műtő – általános feltételei EK EL
Dermatoszkóp X X
UVA vagy 311 NB-UVB készülék EL EL
Laminaris air-flow box (citosztatikum készítéséhez) EL EL
Lézer készülék EL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Onko-team EL
Minimális erythéma dózis meghatározása EL
Epicutan allergológiai teszt rutin sorral X X
Epicután allergia teszt speciális allergénekkel X
Photopatch test X
Atopy patch test X
Gyógyszer in vivo provokáció X X
Sentinel node biopsia EK EL
Digitális dermatoszkópos képrögzítés X
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
Nukleáris medicina EK EK
Radiológia (MRTG, UH) EK EK
CT, MRI, Angiographia, Doppler/color Doppler EK EK
EMG EK EK
Intenzív osztály EK EK
Szakmai konziliáriusok: fül-orr gégész, sebész, belgyógyász, nőgyógyász, urológus, csecsemő- és gyermekgyógyász, tüdőgyógyász, angiológus, neurológus, szemész, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus, infektológus EK EK
Rehabilitációs osztály EK EK

Szakambulancia:

II–III. szintű fekvőbeteg ellátási háttérrel történik egy (II. szinten) vagy több (III. szinten) szubspecialitás ambuláns ellátása. Ezek a következők lehetnek: bőrgyógyászati allergológia, STD, phlebológia és sebkezelés, bőrgyógyászati mykológia, oncodermatológia, bőrgyógyászati immunológia, kozmetológia, UV terápiás szakambulancia, bőrgyógyászati radioterápia, bőrgyógyászati ultrahang vizsgálat. Az egyetemi szakambulanciák részt vesznek a szakorvosképzésben, valamint a szakápoló és szakasszisztens képzésben.

A szakambulanciák minimum feltételrendszere megfelel a bőrgyógyászati szakrendelés követelményeinek, kiegészítve a következőkkel:

Bőrgyógyászati szakambulancia:

Fekvőbeteg osztályon kezelt beteg kontrollja, vagy egyéb szakorvostól konzultációba küldött beteg ellátása.

Allergológiai szakambulancia:

1 ráépített immuno-allergológus szakvizsgával rendelkező bőrgyógyász

Legalább a II. szintnek megfelelő allergológiai tesztelés

Onkodermatológia szakambulancia:

Rosszindulatú bőrgyógyászati daganatok szűrése, ambuláns ellátása és gondozása. Dermatopathológiai háttér biztosítása (EK). Digitális dermatoscopos képrögzítés. Melanoma malignum gondozása, propagációjának megítélése és onkológiai kezelése erre jogosult onko-teamhez kötött.

UV terápiás szakambulancia:

Minimális erythéma dózis meghatározása, UVA vagy 311 narrow band UVB készülék.

Mykológiai szakambulancia

Gyakorlattal (mintavétel, direkt mikroszkópos értékelés és tenyésztés) rendelkező 1 bőrgyógyász szakorvos és 1 asszisztens, thermostat, valamint elérhető mikrobiológiai laboratóriumi háttér és konzultáció.

Bőrgyógyászati radiotherápiás szakambulancia:

1 részállású radiotherápiás szakvizsgával rendelkező szakorvos és 1 részállású szakasszisztens. A lágysugárzású RTG készülék működtetése és az ennek megfelelő röntgenkezelés az idevonatkozó előírásnak megfelelő, sugárvédelmi szempontból ellenőrzött és engedélyezett környezetben és módon történik.

Phlebológia és sebkezelő szakambulancia:

Phlebológiában és sebkezelésben szakmai gyakorlattal rendelkező 1 bőrgyógyász szakorvos és asszisztens. Kézi doppler készülék, vagy elérhető color duplex ultrahang vizsgálat. Elérhető (EL) diabetológiai, érsebészeti és neurológiai konzultáció.

Bőrgyógyászati immunológiai szakambulancia:

1 ráépített immuno-allergológus szakvizsgával rendelkező bőrgyógyász szakorvos, elérhető (EL) speciális immunológiai és immunfluoreszcens laboratóriumi háttér. Belgyógyászati, immunológiai és reumatológiai szakkonzultáció (EL).

Bőrgyógyászati ultrahang szakambulancia:

1 részállású radiológus szakorvos, 1 részállású szakasszisztens. Ultrahang készülék.

Kozmetológiai szakambulancia:

1 bőrgyógyász szakorvos, 1 asszisztens. Cryotherápia, legalább két különböző lézer készülék.

Bőrgyógyászati járóbeteg (felnőtt és gyermek) szakrendelés és nemibeteg gondozás minimumfeltételei
Szakrendelés Szakrendelés +
Nemibeteg gondozás
Személyi feltételek:
Bőrgyógyászat/bőr- és nemigyógyászat kozmetológia szakorvos 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens (TM/területi ellátási kötelezettséget ellátó/szakgondozó) 1* 2*
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Dermatoscop X X
Mikroszkóp X X
Kézi műszerek (csipesz, olló, Volkman kanál) X X
Radiofrekvenciás készülék vagy elektrocauter X X
Bőrbiopszia eszközei (punch-korong, csipesz, olló) X X
Krioterápia EK
Speciális eszközök:
Sötétlátóteres mikroszkóp X
Nőgyógyászati vizsgálószék X** X
Nőgyógyászati hüvelytükör X** X
Mikrobiológiai mintavétel tárgyi feltételei X** X
Testváladék kenet készítés tárgyi feltételei (mintavétel, festés, mikroszkóp) X** X
Gondozói helyiség (négyszemközti beszélgetésre alkalmas szoba), benne, vagy attól külön vérvételi helyiség X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika és HIV szerológiai laboratórium EK*** EK

Megjegyzés:

*: Kivéve a heti 4 óra rendelési időt nem meghaladó, kizárólag minimál invazív beavatkozást végző szakrendelés.

**: Kivéve, ha csak bőrgyógyászati rendelést folytatnak.

***: Gondozást igénylő nemibetegség gyanúja esetén (HIV, syphilis, gonorrhoea) a beteg gondozóintézetbe irányítandó.

CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT

Csecsemő- és gyermekgyógyászat Szakmakód: 0500

A Csecsemő- és gyermekgyógyászat az egészségügyi ellátás önálló alrendszere, mely elsősorban biztosítja a 18 éves kor alatti betegek teljes körű járó és fekvő beteg ellátását.

Az elmúlt évtizedben a specializáció a csecsemő- és gyermekgyógyászat alapú szakmákban új alszakmákat eredményezett – tükrözve a felnőttek ellátásában kialakult specialitásokat –, és így a csecsemő- és gyermekgyógyászat szakmailag magasabb progresszivitási szintjeiként, önálló szubdiszciplinájaként jelentek meg az ellátórendszerben. A specializálódás formája azonban nem egységes valamennyi szakterületen.

A gyermeksebészet, a gyermek- és ifjúságpszichiátria, a neonatológia, a csecsemő- és gyermekgyógyász alapellátás önálló szakmai tagozattal is rendelkezik. Az általános csecsemő- és gyermekgyógyászat mellett és annak részeként a gyermek-kardiológia, gyermek-gasztroenterologia, gyermek-tüdőgyógyászat, gyermek-fül-orr-gégészet, gyermek-neurológia, gyermek-onkológia, gyermek nefrológia, gyermek-endokrinológia-diabetológia és a gyermek-intenzív terápia jelzi a csecsemő- és gyermekgyógyászat komplex rendszerét. A fenti szakmai specialitások betegeinek ellátására ezért szakmai minimumfeltételek által meghatározott körülményeket kell biztosítani. További specialitások, mint gyermekbőrgyógyászat, gyermekallergológia és immunológia, gyermek hematológia és gyermekreumatológia ellátása a csecsemő- és gyermekgyógyászati vagy speciális gyermek (pl. gyermekbőrgyógyászati) osztályokon történik a speciális minimumfeltételekkel rendelkező osztályokon.

Progresszivitási szintek

I. szint:

A csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsga kompetencia szintjén ellátható alapszintű járóbeteg/szakambulancia, nappali osztály kategóriájú és a sürgősségi ellátás, valamint az I. progresszivitású szinthez kötött fekvőbeteg ellátás biztosítása. Valamennyi, azaz mindhárom szintű gyermekgyógyászati ellátó intézménynek biztosítania kell abban az esetben, ha hozzá az adott szintű területi ellátási kötelezettség társul. Vitális funkciók zavara esetében a beteget azonnal magasabb ellátási szintre küldi.

II. szint:

A csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsga kompetencia szintjén ellátható fekvőbeteg ellátás, mely legalább két szubdiszciplina ellátására jogosító szakvizsgával rendelkező szakorvos birtokában további ellátást biztosít, megengedve azt, hogy a komplikált vagy szövődményes eseteket magasabb ellátási szintre utalja. Fontos, hogy legyen a beteg stabilizálálását biztosító ellátási lehetősége, amivel garantálja a végleges ellátási szintre való továbbküldés előtt a stabil vitális funkciókat.

III. szint

A legmagasabb szintű ellátó hely, mely biztosítani képes a csecsemő- és gyermekgyógyászat szubdiszciplináinak többségét is. III. progresszivitású szintű ellátás csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápiás osztály megléte esetén végezhető.

A fentieken kívül olyan specialitásokat, szubdiszciplinákat képes biztosítani, melyekre országos szinten csak néhány ellátó helyen van szükség az alacsony betegszám, a magas szakmai ellátási szint vagy a magas költségek miatt. Ide tartozik pl. a hemodialízis, a plazmaferezis, a transzplantációval kapcsolatos ellátás és gondozás, a biológiai terápiák végzése, a koraszülött és újszülött sebészet, a hemato-onkológiai ellátás, a szisztémás autoimmun betegségek ellátása, a toxikológia, a plasztikai (égési) sebészeti ellátás és a ritka endokrin és anyagcsere betegségek.

Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Minimum ágyszám (összevont ellátásnál összevont minimális ágyszám, a szubspecialitások ágyszámait is beleértve) 15 15 15
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos
Ebből:
4 7 14
Legalább 5 éves szakorvosi gyakorlattal rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 3
Ráépített szakvizsgával rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 3 5
Legalább 5 éves szakorvosi gyakorlattal és a csecsemő- és gyermekgyógyászat szubdiszciplináiból további ráépített szakvizsgával rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 3
Nefrológiai, bőrgyógyászati, allergológiai, immunológiai és reumatológiai osztályon: az érintett szubdiszciplinából szakvizsgával rendelkező csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos, vagy gyermekintenzív terápia szakorvos (gyermekaneszteziológiai és intenzív terápiás gyakorlattal) 2
Szakorvos összesen: 4 10 20
Szakorvos jelölt 1 2
Orvos – rezidens 2 3 4
Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Védőnő EK EK EK
Gyermek-foglalkoztató (óvónő, pedagógus) EL EL EL
Szociális munkás EL EL EL
Betegkísérő EL EL 1
Tárgyi feltételek: az osztályon vagy a gyermekellátó intézetben elérhetően
Pulzoximéter X X X
Elemes otoscop X X X
Aerosol kezeléshez szükséges készülék X X X
Tejkonyha X X X
Szülők elhelyezésére alkalmas szoba X X X
Játszószoba X X
Speciális ágyak X X X
Betegőrző monitor (min. 4 paraméteres) X X X
Szoptatásra alkalmas alacsony szék (csecsemőrészlegen) X X X
Pelenkázóasztal (csecsemőkórtermenként legalább 1) X X X
Apnoe alarm X X X
Fürdetőkád (csecsemőkórtermenként legalább 1) X X X
24 órás vérnyomásmérő X X
Vérmelegítő X X
Vérgáz analizátor X X
Porlasztó készülék gyógyszerbevitelhez X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT EK EK EK
MRI EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EL EL
EEG EK EK EK
Légzésfunkciós laboratórium EL EL
Endoszkópos laboratórium EL EL
Intenzív osztály EL EL
Nukleáris medicina EK
Gyermeksebészet EL
Csecsemő- és gyermekgyógyászat nappali kórházi ellátás minimumfeltételei

Feladatai:

A nappali kórházi ellátás a terület gyermekbetegeit napközben 8 és 16 óra között fogadja. Ezen belül – a szükséges diagnosztikus, beteg megfigyelési és állapot-stabilitási teendők alapján – eldöntendő, hogy továbbküldik-e a gyermeket a progresszív betegellátás megfelelő szintjére, vagy további megfigyelésre/kezelésre otthonába küldik.

Csecsemő- és gyermekgyógyászati nappali kórházi ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 2
Orvos 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, gyógytornász, dietetikus) X
Betegkísérő EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Pulzoximéter X
Elemes otoscop X
Aerosol kezeléshez szükséges készülék X
Speciális ágyak X
Tejkonyha X
Betegőrző monitor (min. 4 paraméteres) X
Szoptatásra alkalmas alacsony szék (csecsemőrészlegen) X
Pelenkázó asztal X
Apnoe alarm X
Fürdető kád (csecsemő/kórterem) X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Röntgen és UH diagnosztika EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Csecsemő- és gyermekgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvosi gyakorlattal és az érintett szubdiszciplinából ráépített szakvizsgával rendelkező szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens/csecsemő- és gyermekápoló 1
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei X
Összevont csecsemő- és gyermekosztályokon speciális ellátásként végezhető szubspecialitások
Gyermek-nefrológia

Gyermek nefrológiai ellátás speciális ellátási formája III. szintű, ami elhelyezkedhet II. vagy III. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon, a speciális III. szintű nefrológiai szintet meghatározza a személyi és tárgyi feltétel, valamint az ellátható betegségek súlyossága.

Gyermek-nefrológia fekvőbeteg ellátás minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám 5
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvosa/aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos ráépített nefrológia szakvizsgával 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: III. szintű csecsemő- és gyermekosztály általános feltételei X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vesebiopszia elvégzésének elérhetősége EL
Vesebiopszia szövettani értékelésének elérhetősége (immunhisztológia, fénymikroszkópia, elektronmikroszkópia) EK
Immunterápia elérhetősége EL
Kombinált immunterápia EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Angiographia EL
Szervpótló készülék (hemodialízis, hemoperfúzió, plazmaferezis) EL
Kardiológiai nem invazív kivizsgálási háttér EL
Kardiológiai invazív kivizsgálási háttér EK
Intenzív terápiás háttér EL
Gyermeknefrológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos/aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos/belgyógyászat szakorvos alapszakvizsgára ráépített nefrológia szakvizsgával 1
Általános asszisztens/nefrológiai szakápoló 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK
Képalkotó diagnosztika (Duplex UH, CT, MRI, angiographia) EK
ABPM X
Gyermek vesetranszplantáció

Feltételei megegyeznek a 0208 szakmakód alatt található cadaver veseátültetés feltételeivel

Gyermekhemato-onkológia Szakmakód: 0516
Gyermek hematológia-onkológia

Progresszivitási szintek

I. szint

Csecsemő- és gyermekosztály

Megegyezik a I. szintű csecsemő- és gyermekosztályok minimumfeltételeivel, bizonyos hematológiai betegségeket, onkológiai betegek ellátásával kapcsolatos feladatokat végezhet.

II. szint:

Egyszerűbb, citosztatikus kezelést nem igénylő hematológiai kórképek ellátása, vérzékeny betegek gondozása fekvő/járóbeteg ellátás keretében. II. szintű hematológiai ellátás csecsemő- és gyermekgyógyászati háttér megléte esetén végezhető.

III. szint

A legmagasabb szintű, a komplex onko-hematológiai ellátás teljes körét, komplex hemostasis és vérzékeny beteg ellátást nyújtó központok. III. szintű hematológiai ellátás csecsemő- és gyermekgyógyászati és intenzív terápiás háttér megléte esetén végezhető.

A III. szintnek megfelelő tevékenységeken kívül őssejt-transzplantáció (0112 szakmakód) végzése önállóan vagy intézményen belüli kooperációval.

Gyermek hematológiai-onkológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 5
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, aki klinikai onkológia vagy klinikai hematológia vagy gyermek hemato-onkológia szakvizsgával és gyermekonkológiai gyakorlattal rendelkezik 1 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos vagy orvos-gyakornok Évente 20 új betegként 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Gyógyszerész (osztályos cytosztatikumos infúzió készítés felügyeletéhez) Központon-
ként
EL EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus Központon-
ként
EL EL
Pedagógus Központon-
ként
EL EL
Szociális munkás Központon-
ként
EL EL
Számítógép-üzemeltető Központon-
ként
EL EL
Adat kezelő EL EL
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei + X X
Speciális helyiségek
Kórtermek (egy része izolációs, másik részében a szülővel közös elhelyezés is biztosított) X X
Játszószoba X X
Onkoteam tárgyaló (konzíliumok, betegbemutatás, konzultáció) X X
Szülőszállás (ágylétszámnak megfelelő, a szülő benntartózkodását biztosító, intézményen belüli, vagy kívüli szoba; azok számára, akik nem az onkológiai központ városában laknak) X X
Infúzió-előkészítő helyiség X X
Osztályos felszerelés
EKG-készülék EL EL
Infúziós pumpa (betegágyanként 1 db), állványok, vérmelegítő X X
Monitorok és betegőrzők X X
Nyákszívók X X
Lamináris air-flow box X X
Mikroszkóp X X
Fax, scanner, fénymásoló onkoteam szervezéshez EL EL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Röntgen, Ultrahang-diagnosztika EL EL
CT, MRI (gyermek anaesthesia biztosításának lehetőségével) EL EL
Angiografia EL EL
Invazív radiológia EL EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL EL
Patológia (patohisztológia, cytologia, immunhisztológia, flow cytometria, cytogenetika, molekuláris biológia) EL EL
Nukleáris medicina EL EL
Gyermek intenzív osztály EL EL
Sugárterápiás osztály (gyermekellátásban gyakorlattal rendelkező szakorvos, gyermekekre adaptált technikai eszközök, rögzítők, maszkok, gyermek anaesthesia biztosításának lehetőségével) EL EL
Gyermeksebész szakorvos (daganatsebészetben gyakorlattal rendelkező) EL EL
Ortopédia szakorvosa (gyermek hemato-onkológiai ellátásban gyakorlattal rendelkező) EL EL
Idegsebész szakorvos (gyermek hemato-onkológiai ellátásban gyakorlattal rendelkező) EL EL
Szemész szakorvos, fül-orr-gégegyógyász szakorvos (gyermek hemato-onkológiai ellátásban gyakorlattal rendelkező) EL EL
Vérellátó szolgálat [Megfelelő mennyiségű és minőségű (szűrt, sugarazott) készítmények] EL EL
Gyermek hematológiai-onkológiai szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, aki klinikai onkológia vagy klinikai hematológia vagy gyermek hemato-onkológia szakvizsgával rendelkezik 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Gyógyszerész EL
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Dietetikus EL
Gyógytornász EL
Szociális munkás EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Szakmai háttér:
Járóbeteg szakorvosi rendelőintézetben működő társszakmák szakorvosai által nyújtott konziliáriusi tevékenység
A gyermek hemato-onkologiai gondozás csak a Gyermek Hemato-Onkológiai Osztály keretében, annak fekvőbeteg hátterével, az osztállyal szakmailag és szervezetileg integrált formában működhet. A központi diagnosztikai és egyéb terápiás szakmai háttér azonos a Gyermek Hemato-Onkológiai Osztályéval.
Gyermek endokrinológia – diabetológia

Alapelvek:

− Ott működhet diabetes kezelés és gondozás, ahol a szakambulancia/szakrendelés kórházi osztályhoz van integrálva.

− Ott működhet szakambulancia-szakrendelés, ahol legalább 25 diabeteses beteg áll gondozás alatt.

− Az endokrinológiai szakambulanciának (szakrendelésnek) fekvőbeteg háttérrel kell rendelkeznie.

II. szint

− Akut szövődmény (ketoacidózis, hypoglycaemia) ellátására alkalmas intenzív osztályos és laboratóriumi háttér (vércukormérő, vérgáz analízis, ionogram).

III. szint

− inzulin pumpa kezelésben jártasság,

− diabetes késői szövődményeit érintő gyermekgyógyászati társszakmák képviselői (ideggyógyász, nefrológus, szemész, kardiológus, gasztroenterológus, endokrinológus) és azok működéséhez szükséges tárgyi és diagnosztikus feltételek,

− jártasság a diabetes késői szövődményeinek kezelésében,

− a teljes hormonális paletta (hypothalamo-hypophysis-target szervek) hormon-meghatározási lehetősége,

− terheléses vizsgálatok (GnRH, ITT, Clonidin, TRH) elvégzésének biztosítása,

− antitest titerek maghatározhatósága,

− krízis állapotok (M. Basedow, Addison, anorexia stb.) kezelésére alkalmas személyi felkészültség,

− társszakmák (pl.: gyermeknőgyógyász, gyermekszemész, gyermeksebész, kardiológus, MRI-CT szakértő, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichológus, pszichiáter) képviselőinek elérhetősége-bevonhatósága konzultációba.

Gyermek endokrinológiai – diabetológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 5 5
Személyi feltételek:
Endokrinológia és anyagcsere-betegségek szakorvos 1
MDT diabetológusa minősítésű csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos diabetológiában 5 éves szakmai
gyakorlattal
1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 1
Dietetikus 1 1
Diabetológiai szakápoló 1
Diabetológiai szakápoló pumpa-oktató jártassággal 2
Endokrinológiai szakasszisztens 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, gyógytornász) X X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei +
Diabeteses betegek oktatásához szükséges eszközök (tápanyag táblázat/kivonat,
nyersanyag válogatási útmutató, étrend összeállítási útmutató, mintaétrend, receptgyűjtemény, testtömeg index táblázat, számológép)
X X
EKG EL EL
Hangvilla EL EL
Inzulin pumpa X
Testösszetételt meghatározó eszközök X X
Auxológiai standardok X X
Laboratóriumi feltételek:
HbA1c meghatározás EL EL
Vérzsírok meghatározása EL EL
Mikroalbumin mérés EL EL
Vércukormérő automata 2 2
Vérgáz analízis EL EL
Ionogram automata EL EL
Diabetes szűrésre alkalmas antitest meghatározás (ICA, antigad, Inzulin antitest) EL
Inzulin, C-peptid meghatározás EL
Pajzsmirigy anyagcsere vizsgálatok EL EL
Ca-anyagcsere vizsgálatok EL EL
Hypothalamo-hypophysis-target szervek hormonmeghatározási lehetősége EL
Terheléses vizsgálatok (GnRH, ITT, clonidin, TRH) X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szemészeti ellátás EK EK
Gyermekdiagnosztikában jártas radiológia szakorvos EL
Gyermekradiológia szakorvos EL
Gyermek gasztroenterológia szakorvos EL
Kardiológia szakorvos/gyermekkardiológia szakorvos EK
Nefrológia szakorvos EK
Gyermekpszichiátria szakorvos EK
Gyermeksebészet szakorvos EK
Gyermekneurológia szakorvos EL
Gyermek intenzív osztály EK EL
Egyéb gyermekellátó szubspecialitások minimumfeltételei
Gyermek immunológia és allergológia

Progresszivitási szintek

I. szint:

I. szintű csecsemő- és gyermekosztályok fekvőbeteg részlegében működik, személyi és tárgyi feltételei megegyeznek az I. szintű csecsemő- és gyermekosztályokéval.

Feladata:

– Immunológiai/allergológiai betegségek gyanújának felvetése, a diagnózishoz szükséges szakorvosi, szükség szerint a megfelelő szintű kórházi vizsgálatok biztosítása.

– Az irányító centrum által előírt rendszeres ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok ellátása, ami kiterjed a betegvizsgálatra, a kötelező, rendszeresen végzendő laboratóriumi és eszközös vizsgálatok elvégzésére, és a szükséges ambuláns szakvizsgálatok elrendelésére.

– A már diagnosztizált betegek számára a szakorvos által javasolt gyógyszerek felírása, és a gyógyszerszedéssel kapcsolatos előírt rutin ellenőrzések elvégzése. Konzultáció a beteg kezelését irányító szakorvossal.

– Immunológiai természetű betegségek szövődményeinek vagy a kezeléssel kapcsolatos mellékhatásoknak a felismerése, és a beteg ellátása vagy a megfelelő szintre történő tovább utalása, tanácsadás allergén kerülésre.

II. szint:

A betegellátás középszintje, feltételrendszere megegyezik a II. szintű csecsemő- és gyermekosztályokéval, ahol a beteg kezelése immunológus/allergológus/pulmonológus/reumatológus szakorvoshoz kötődik.

Feladata:

– Az immunológiai/allergológiai betegségek diagnosztizálása, a gyors és biztos diagnózis hiánya estén magasabb szintű ellátásra való haladéktalan áthelyezése.

– A betegek kezelése és gondozása, a terápiára nem reagáló esetek magasabb szintre való haladéktalan áthelyezése.

– Gyermekkori allergiát és szisztémás autoimmun betegségeket, primer immunhiányokat csak csecsemő- és gyermekgyógyászati képesítéssel bíró szakorvos gondozhat.

– Az alap szakképesítésnek megfelelő komplikációmentes allergiás betegségek végleges diagnózisának felállítása, terápiás terv készítése és végrehajtása, prevenciós szaktanácsadás.

– Az ettől eltérő esetekben az érintett alapszakma allergológiában képesítéssel rendelkező szakemberének bevonása kötelező.

– Komplikált, terápiarezisztens allergiás betegek szükség szerinti irányítása magasabb ellátási szintre.

– Az immunterápia indikációjának felállítása és a kezelés végrehajtása, amennyiben rendelkezésre áll megfelelően képzett személyzet és az adverz eseményekhez szükséges helyszín.

III. szint:

A betegellátás felső szintje, ahol a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosoknak klinikai immunológiai és allergológiai szakorvosi képesítéssel vagy dokumentáltan bizonyítható 5 éves szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük a klinikai immunológiai-allergológiai betegek kezelésében.

Feladata:

– A szisztémás és egyéb autoimmun betegségek és immunhiányos betegek kivizsgálása, gyógykezelése, állapotellenőrzése, a kezelési stratégia kialakítása és szakgondozás,

– a szövődményes, szakmai problémát okozó allergológiai betegek speciális szakgondozása, különös tekintettel a több szervet érintő allergológiai kórképekre,

– lehetőség szakkonziliáriusi tevékenységre,

– speciális feladatok.

Klinikai Immunológiai Centrum

Az interdiszciplináris jelleg miatt a megfelelő szakmai háttér csak a négy orvosegyetemmel asszociált klinikai intézményekben biztosítható.

Immunterápia [allergiás-atopiás (IgE-mediálta) betegségek] végzésének általános feltételei

1. IgE-mediálta (allergiás-atopiás) betegek immunterápiáját klinikai immunológiai allergológiai szakvizsgával rendelkező szakorvos (belgyógyász, tüdőgyógyász, fül-orr-gégész, bőrgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász) végezheti.

2. Az atopiás (IgE-mediálta) betegségek immunterápiájába tartoznak: az allergén specifikus immunterápia (dehypo-szenzibilizáció) parenterális és nem injekciós formái, valamint egyéb nem allergén specifikus biológiai terápia különböző formái (toleranciakialakítás, biológiai terápia).

3. Az allergén specifikus immunterápia parenterális (injekciós) formája csak olyan intézetben végezhető, ahol adottak a tárgyi és személyi feltételek, a rovarméreg allergia esetében fekvőbeteg-intézetben végezhető el, ahol az intenzív észlelés feltételei (intenzív osztályos háttér) is rendelkezésre állnak.

4. Az IgE-mediálta (atopiás) betegségek parenterális immunterápiás ellátási szintje: II–III. szint.

5. A nem injekciós formát fekvőbeteg intézményen kívül dolgozó csecsemő- és gyermekgyógyász allergológus – immunológus szakorvosok is alkalmazhatják.

Gyermek immunológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szintek
I. II. III.
Minimum ágyszám 5 5
Személyi feltételek:
Allergológia és klinikai immunológia szakorvos 1 1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 1 1
Orvos 1 1 2
Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Szociális munkás EL EL EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Spirometer dózisadagoló gyógyszerporlasztóval X X
Plethysmograph dózisadagoló gyógyszerporlasztóval X X
Diffúziós kapacitásmérő X X
Rhinomanométer X X
Oesophagus ph-mérő műszer X X
Pulsoxymeter X X
Inhalátor gyógyszerporlasztóhoz X X
Motoros szívókészülék X X
Nagy volumenű toldalék adagolós aeroszol használatához X X
Kis volumenű toldalékadagolós aeroszol használatához X X
Központi oxigénellátás (v. O + reduktor) X X
Laringoszkóp, csecsemők és gyermekek részére használható lapocokkal X X
Allergénsorozat epicutan tesztekhez X X
Endoszkópos laboratórium:
Colonoscopia EK EK
Gastroscopia EK EK
Bronchoscopia EK EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EL
Nukleáris medicina EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
UH diagnosztika X X
RTG diagnosztika EL EL
CT EK EL
MRI EK EL
EEG EL EL
EMG EL EL
Légzésfunkció EL EL EL
Intenzív osztály X EL
Fizioterápia EL EL
Transzplantáció EL
Histopatológia EL
Infektológia szakorvos konzílium EL EL
Vér transzfúziós központ EL EL
Valamennyi diszciplínával csecsemő- és gyermekgyógyász specialista konzultációs lehetőség megléte EL EL
Gyermek immunológiai és allergológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Allergológiai és klinikai immunológia szakorvos 1
Általános asszisztens/légzőszervi szakápoló/pulmonológus-allergológus szakasszisztens/szakasszisztens 1
Gyógytornász EL
Dietetikus EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Szociális munkás EL
Fizioterápiás szakasszisztens EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Spirometer EL
Nasalis csúcs áramlásmérő EL
Kilégzési csúcs áramlásmérő EL
Gépi porlasztó, gyógyszer belélegeztetéséhez EL
Nagy volumenű toldalékadagoló, aeroszol belélegeztetéshez EL
Kis volumenű toldalék arcmaszkkal, adagolós aeroszol belélegeztetéséhez X
Hörgőtágító gyógyszerek (inhalációs, oldat, adagolós, aeroszol, porbelégző formában) X
Anaphylaxiás reakció elhárításához szükséges gyógyszerek X
Allergénkivonatok (légúti, alimentaris allergének, bakteriális, gombaantigének) bőrpróbák elvégzéséhez X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális képalkotó vizsgálatok (DSA, MRA) EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK
Endoszkópos laboratórium EK
Nukleáris medicina EK
CT EK
MRI EK
EEG EK
EMG EK
Légzésfunkciós laboratórium EK
Intenzív osztály EK
Immunológiában járatos speciális szakkonziliáriusok EK
Fizioterápia EL
Gyógytorna EL
Csecsemő és gyermek bőrgyógyászat

I. szint

A csecsemő és gyermek bőrgyógyászati betegségek alapszintű ellátása az I. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon történhet.

II. szint

A csecsemő és gyermek bőrgyógyászati betegségek emelt szintű ellátása a II. szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon történhet.

III. szint

A legmagasabb szintű csecsemő és gyermek bőrgyógyászati ellátás, ami történhet III. szintű csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályon vagy bőrgyógyászati osztályon.

Csecsemő és gyermek bőrgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám 5
Személyi feltételek:
Bőrgyógyászat szakorvos 1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1
Klinikai onkológia szakorvos EL
Gyermeksebészet szakorvos EL
Gyermek radiológia szakorvos EL
Allergológia és klinikai immunológus szakorvos EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek:
III. progresszív ellátási szintű csecsemő- és gyermekosztály személyi és tárgyi minimumfeltételei EL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Intenzív osztály EK
Csecsemő és gyermek bőrgyógyászati járóbeteg szakrendelés és nemibeteg gondozás minimumfeltételei
Szakrendelés Szakrendelés +
Nemibeteg gondozás
Személyi feltételek:
Bőrgyógyászat szakorvos 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens (TM/területi ellátási kötelezettséget ellátó/szakgondozó) 1 2
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Dermatoscop X X
Mikroszkóp X X
Kézi műszerek (csipesz, olló, Volkman kanál) X X
Radiofrekvenciás készülék vagy elektrocauter X X
Bőrbiopszia eszközei (punch-korong, csipesz, olló) X X
Krioterápia X
Speciális eszközök:
Sötétlátóteres mikroszkóp X
Nőgyógyászati vizsgálószék X* X
Nőgyógyászati hüvelytükör X* X
Mikrobiológiai mintavétel tárgyi feltételei X* X
Testváladék kenet készítés tárgyi feltételei (mintavétel, festés, mikroszkóp) X* X
Gondozói helyiség (négyszemközti beszélgetésre alkalmas szoba), benne, vagy attól külön vérvételi helyiség X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikai és HIV szerológiai laboratórium** EK EK

Megjegyzés:

*::Kivéve, ha csak bőrgyógyászati rendelést folytatnak.

**: Gondozást igénylő nemibetegség gyanúja esetén (HIV, syphilis, gonorrhoea) a beteg gondozóintézetbe irányítandó.

Csecsemő és gyermek alvásdiagnosztika és terápia

II. vagy III. szintű általános csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályon végezhető.

A laboratórium minimumfeltétele megegyezik mind a két szintű általános csecsemő- és gyermekosztályon történő elhelyezés esetében, így maga az alvásdiagnosztikai eljárás egy szintű, aminek a progresszivitása III.

Alvásdiagnosztikai és terápiás laboratórium minimumfeltételei a csecsemő- és
gyermekgyógyászatban
III.
Minimum ágyszám 1
Személyi feltételek:
Orvos létszám összesen 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, alvásmedicinában gyakorlattal rendelkező (minimum 3 hónap) 1
Ápoló létszám:
Pulmonológus/allergológus szakasszisztens/légzőszervi szakápoló/neurofiziológiai szakasszisztens 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Gyógyszerész EL
Technikus EL
Tárgyi feltételek:
Kezelőhely szám: 1
Általános helyiségek:
Teakonyha 1
Kezelési eszközök:
Polysomnograph készülék 1
Polygraph készülék 1
Elektromos mérleg X
RR mérők száma kezelőhelyenként 1
Mozgatható vizsgáló lámpa 1
EKG, 3 csatornás 1
Fonendoszkóp (szolgálatban lévő személyenként) 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL
Képalkotó diagnosztika EL
Gyermekintenzív ellátás EL
Gyermek tüdőgyógyászat ellátás EL
Gyermekneurológiai ellátás EL
Csecsemő- és gyermekkardiológiai ellátás EL
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászati ellátás EL
Alvásdiagnosztikai járóbeteg szakrendelés EL
Gyermekurológia

A gyermeksebészeti ellátás (szakmakód: 0506) speciális területe.

III. szintű gyermeksebészeten végezhető, feltétele továbbá a III. szintű általános csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály, valamint a III. szintű gyermekintenzív osztály.

Gyermekurológiai osztály minimumfeltételei
Gyermekurológiai osztály és
III. szintű Gyermeksebészeti osztály
Minimum ágyszám: 5
Személyi feltételek:
Gyermeksebészet szakorvos vagy urológia szakorvos gyermekurológiai gyakorlattal 2
Orvos 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
III. szintű gyermeksebészet minimumfeltételei X
Cystoscopok (kisméretű resectoscop, egyenes munkacsatornájú cystoscop) X

Gyermekurológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei

Végezhető

– urológiai osztályok járóbeteg szakrendelése és

– a II. szintű gyermeksebészeti osztályok járóbeteg szakrendelése

keretében.

Gyermekszemészet Szakmakód: 0508

A gyermek szemészeti osztály minimumfeltételei: lásd a 0700 szakmakód alatt.

Gyermekszemészeti és orthoptikai járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek:
Szemészet szakorvos/gyermekszemészet szakorvos 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1 1
Tárgyi feltételek: a szakorvosi látásvizsgálat
szemüvegrendelés (0703) tárgyi feltételei +
Gyermek visustábla vagy projektor, gyermek
szemüvegkeret
X X
Takarólapát X X
Prizmaléc, horizontális és vertikális hasábokkal X X
Skiaszkop vizsgálókészlet X X
Fixációs képek X X
Vörös-zöld szemüveg X X
Worth-féle 4 pont teszt X X
Hess-függöny és -lámpák X
Maddox-kereszt és Maddox-cylinder X
Szinoptofor színes képekkel X
Könnycsatorna szondázáshoz kanülsorozat X
Könnycsatorna szondázáshoz szondasorozat X
Speciális gyermekszemészeti járóbeteg szakrendelés/szakambulancia
Koraszülött vizsgáló minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szemészet szakorvos/gyermekszemészet szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vizsgálóasztal X
Panretinális lencsék X
Ophthalmoscop X
Indirekt binoculáris ophthalmoscop X
Bedomborításra alkalmas eszköz (izomhorog, bedomborító gyűszű) X
Szemhéj terpesztő X
Hordozható lézer készülék X
LIO fej X
Neonatológia Szakmakód: 0501
PIC 0502

Progresszivitási szintek

I. szint: Neonatológiai osztály és „Rooming-in” típusú újszülött osztály

Évi 1000 születési szám alatti szülészeti osztályok mellett kötelezően működő újszülött osztály.

Ezen az osztályon a 37. terhességi hét után per vias naturales, illetve sectio caesareaval született, egészséges újszülöttek helyezhetők el. A 37. terhességi hét előtt született koraszülött nem látható el. A roaming-in ellátóegység megfelel a neonatológiai osztálynak, csak itt az anya és újszülöttje együtt kerül elhelyezésre. Veszélyeztetett terhesség, fenyegető koraszülés esetén a születendő újszülött későbbi jobb ellátása érdekében II., III., „III. speciális tevékenységgel” fokozatú ellátási egységbe kell irányítani (in utero szállítás) a várandóst.

Feladatai:

1. Egészséges újszülöttek ellátása

2. Szűrővizsgálatok elvégzése

3. Vércserét nem igénylő icterus kezelése, kékfénykezelés

4. Az anya és újszülött felkészítése az otthoni ellátásra (szoptatás, tanácsadás az otthoni ápolási teendőkre)

Neonatológiai osztály minimumfeltételei
Személyi feltételek: I. szint
Neonatológia szakorvos* 1
24 órában biztosított neonatológiai resuscitációs team 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Védőnő X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Pelenkázó asztal kórtermenként 1
Megfigyelő helyiség* 1
Oxigén adagoló és szívó 1
Hőfokszabályozós csapteleppel ellátott kád kórtermenként 1
Inkubátor 3/1000 szülés
Kékfény lámpa 3/1000 szülés
Újszülött reszuszcitációs egység (lásd külön) 1
Csecsemőmérleg kórtermenként 1
Pulzoxyméter* 1
Infúziós pumpa* 1
Vérnyomásmérő* 1
Újszülöttkori objektív hallásszűrő készülék* 1
Ophtalmoszkóp* 1
Tejkonyha X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vérgáz analizátor EL
Orvosi laboratórium EL
Radiológia EL

Megjegyzés:

* Kivétel, ha az I. szintű ellátó hely II. vagy magasabb szintű ellátó hely részeként működik.

II. szint: Intenzív Neonatológiai Osztály (Perinatális Intenzív Centrum, PIC II.)

Az 1000 szülésszám feletti II. szintű szülészeti osztályok mellett működik. A 33. betöltött gesztációs hétnél érettebb koraszülöttek elsődleges ellátását végezheti. Fenyegető koraszülés esetén a várandós a 35. gesztációs hét betöltéséig szteroid prophylaxisban részesüljön RDS prevenció céljából. Ezen osztályok rendelkeznek a respirációs kezelés lehetőségével, de tartós respirációs kezelést nem végezhetnek. A tartós respirációs kezelés igénye esetén a beteg újszülötteket speciális mentővel perinatális intenzív centrumba kell szállítani. A II. típusú neonatológiai egységek folyamatos rendszerben dolgoznak ügyeleti szolgálattal.

Minimum ágyszám: 5

Feladatai:

1. 34–36. gesztációs hétre született koraszülöttek ellátása akkor, ha nincs légzés-, keringészavaruk, sebészeti betegségük

2. A fenti koraszülöttek, illetve érett újszülöttek átmeneti lélegeztetése a szállításig

3. Pathológiás, de lélegeztetést nem igénylő újszülöttek ellátása

4. Igen kis súlyú és lélegeztetett koraszülöttek, újszülöttek utógondozása hazaadásig (beleértve az oxigénkezelést és a többparaméteres tartós monitorizálást)

III. szint: Perinatális Intenzív Centrum (PIC III.)

Térségi és országos feladatokat teljesít az újszülöttellátás terén. A betegek egy része in utero transzport keretein belül érkezik, más részét az erre szakosodott mentőszolgálat szállítja más intézetekből.

Minimum ágyszám: 12

Feladatai:

1. Újszülöttek és koraszülöttek tartós gépi lélegeztetése

2. Speciális lélegeztetési eljárások indikálása/alkalmazása (HFOV)

3. Surfactant kezelés alkalmazása

4. Az igen kis súlyú (1500 g alatti) koraszülöttek ellátása

5. Újszülöttek „index” műtéteinek elvégzését követő ellátás

6. Speciális diagnosztikai eljárások kivitelezése

III. szint PIC speciális tevékenységgel

Térségi és országos feladatokat teljesít az újszülött ellátás terén. A betegek egy része in utero transzport keretein belül érkezik, más részét az erre szakosodott mentőszolgálat szállítja más intézetekből.

Feladatai:

1. Újszülöttek és koraszülöttek tartós gépi lélegeztetése

2. Speciális lélegeztetési eljárások indikálása/alkalmazása (HFOV és NO)

3. Surfactant kezelés alkalmazása

4. Az igen kis súlyú (1500 g alatti) koraszülöttek ellátása

5. Újszülöttek „index” műtéteinek elvégzése, megoldását követő ellátása

6. Speciális diagnosztikai eljárások kivitelezése

PIC minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III. III.
speciális
tevékenység
Minimum ágyszám 5 12
Személyi feltételek:
Neonatológia szakorvos 2 3 3
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 2 2
Szakorvos jelölt/rezidens 2 2
24 órában biztosított neonatológiai resuscitációs team 1 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Védőnő EL EL EL
Műszaki személyzet EL EL EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Pelenkázó asztal kórtermenként 1
Hőfokszabályozós csapteleppel ellátott fürdető kórtermenként 1 1 1
Hordozható inkubátor 1 1 1
Inkubátor (intenzív, vagy klinikai, vagy nyitott) 0,5 x ágyszám 1,2 x ágyszám 1,2 x ágyszám
Újszülött reszuszcitátiós egység (lásd külön) 1 1 1
Pulzoximéter 1/inkubátor 0,5 x ágyszám 2/resuszcitá-
ciós
egység
Multifunkciós monitor (O2sat, RR, EKG, hőmérséklet) 2 0,5 x ágyszám 1 x ágyszám
Respirátor 2
Respirátor légzésfunkciós monitorral 0,3 x ágyszám 0,3 x ágyszám
Nonivazív respirátor 0,3 x ágyszám 0,5 x ágyszám
HFO respirátor 2 2
NO adagoló berendezés 1
Központi betegőrző monitor egység 1 1
Transcutan pCO2-pO2 2 2
Kékfény lámpa 2 3/12 ágy 3/12 ágy
Csecsemőmérleg 1 1 1
Infúziós pumpa (volumetrikus vagy fecskendős) 0,5/ágyszám 2 x ágyszám 2 x ágyszám
Vérmelegítő szimpla 1 1
Laryngoszkóp 0,3/ágyszám 0,3/ágyszám
Laminar air flow berendezés gyógyszer előkészítéshez 1 1
Defibrillátor 1 1
Tejkonyha X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Vérgáz analizátor 1 1 1
Laboratóriumi paraméterek mikromódszerekkel történő meghatározása (vérkép, ionok, laktát, vércukor, mikrobiológiai vizsg.) 24 órás szolgálat 24 órás szolgálat 24 órás szolgálat
Mobil röntgen készülék 1 1 1
Mobil osztályos ultrahang készülék (újszülött szív- és koponya-, hasi UH) EL 1 1
CT–MRI EK EL
Újszülöttkori objektív hallásszűrő készülék 1 1 1
Ophtalmoscop 1
Gyermekszemész (ROP szűrésben jártas vagy a ROP szűrés telemedicina útján) EL EL EL
ROP lézer koaguláció EL
Gyermekkardiológus konzílium vagy telemedicina útján EL EL EL
Gyermek neurológus szakorvos, újszülött sebészet EL EL

Az újszülött reszuszcitációs egység meghatározása:

1. Újszülött melegítő asztal szabályozható sugárzó hőforrással

2. 2 db sűrített levegő és 1 db oxigén forrás

3. T-elemes reszuszcitátor oxigén keverő blenderrel

4. Pulzoximéter

5. Az újszülött újraélesztés hazai szakmai irányelvben meghatározott egyéb tárgyi eszközök, gyógyszerek

Ezt az egységet kell rendelni minden szülőszobához, szülészeti műtőhöz, ha az nem egybenyíló a szülőszobával, továbbá minden Neonatológia, PIC, II., III. osztályon kell egy ilyen egység.

Csecsemő- és gyermekkardiológia Szakmakód: 0503
Csecsemő- és gyermekkardiológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 5 5
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekkardiológia szakorvos 1 5
10 ágyanként 1 szakorvos és 0,5 rezidens vagy szakorvosjelölt X X
Szívsebészet szakorvos EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász)
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei +
A II.a szintű kardiológiai osztály speciális tárgyi feltételei (4000 szakmakód alatt) X
A II.b-III.a-b. szintű kardiológiai osztály speciális tárgyi feltételei (4000 szakmakód alatt) X
Gyermek intenzív osztály EL EL
Csecsemő- és gyermekkardiológiai szakmaspecifikus őrző minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szívkatéteres és elektrofiziológiai gyakorlattal rendelkező kardiológia szakorvos vagy aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos (1 orvos 2 betegre) 1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben a szakmaspecifikus őrzőkre meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek:
A csecsemő és gyermek intenzív osztály feltételei + a kardiológiai szakmaspecifikus őrző speciális feltételei X
Csecsemő és gyermek hemodinamikai, elektrofiziológiai vizsgáló, pacemaker műtő minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Műszakonként és asztalonként
Invazív vizsgálatokban gyakorlattal rendelkező kardiológia szakorvos vagy kardiovascularis radiológia szakorvos vagy intervenciós kardiológia szakorvos a vezető kardiológus nélkül
2
2 műszak + készenléti ügyelet X
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos konzultáns 1
Szívsebészet szakorvos EL
Műszakonként és asztalonként
Rtg. műtős szakasszisztens/műtéti szakasszisztens

1,5
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló 1
Intervenciós szakasszisztens 1
Általános asszisztens 1
Műtőssegéd 1
Betegkísérő EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei/műtő általános feltételei +
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrel X
Speciális nagyfelbontású képerősítő X
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség (Kino/CD és video) a hozzátartozó fogyó anyagokkal (kino film rögzítés esetén előhívó automata) X
Nagynyomású fecskendő kontrasztanyag X
DC szinkronizálható defibrillátor, külső pacemaker, valamint a reanimációhoz szükséges valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp, intratrachealis tubus, AMBU ballon stb.) X
On line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezés X
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezeti felfüggesztéssel X
Infúziós állvány X
Műszerasztal X
Sugárvédő ólom gumikötények 3
Oxymetria/vérgáz analizátor EL
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozó introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal együtt X
Betegszállító kocsi X
Csecsemő- és gyermekkardiológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia
EKG vizsgálatok (Holter) Ambuláns EKG monitorozás (Holter) Terheléses kardiológiai vizsgáló
módszerek
Echocardiographiás vizsgálatok
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekkardiológia szakorvos 1 1 1
Csecsemő- és gyermekkardiológia szakorvos (licensz vizsgával rendelkező) 1
Asszisztens/szakasszisztens 1 1
Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Pulzoxymeter X X X X
12 elvezetéses EKG X X X X
Szakambulanciánként orvosonként 1 kiértékelő X
Kerékpár ergométer EK
Futószalag ergométer EK
Hordozható defibrillátor EL
Megfelelő Dopplerrel is rendelkező echocardiográf (2D, M-Mode, színes és folyamatos Dopplerrel felszerelve) X
Video vagy digitális dokumentáció X
3612E: transzoesophageális transzducer EK
3612M: infúziós pumpa, resuscitációs gyógyszerek és eszközök, külső pacemaker, defibrillátor X
Csecsemő- és gyermekszívsebészet Szakmakód: 0215

A csecsemő- és gyermekszívsebészeti osztály (III. progresszivitási szint), szívsebészeti intenzív osztály és szívsebészeti műtő szakmai minimumfeltételei megegyeznek a szívsebészetnél leírtakkal, azzal a kiegészítéssel, hogy az ott dolgozó szívsebész és aneszteziológus szakorvosoknak legalább 2 éves speciális csecsemő- és gyermekszívsebészeti gyakorlattal kell rendelkezniük.

Gyermek-tüdőgyógyászat Szakmakód: 0504

II. szint: csecsemő- és gyermekosztály gyermek-tüdőgyógyászati ellátással.

III. szint: csecsemő- és gyermekosztály gyermek-tüdőgyógyászati ellátással/gyermek-tüdőgyógyászati osztály, speciális feladatokkal

Gyermek-tüdőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimális ágyszám 5 5
Személyi feltételek:
Gyermek-tüdőgyógyászat szakorvos 1 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL EL
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló EL EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei +
Szakmailag speciális helyiségek: diagnosztikus és terápiás egység
Bronchoscopos helyiség (altatási lehetőséggel) 1
Beteg-előkészítő, megfigyelő helyiség 1
Központi szívó vagy szívómotor (mechanikus tartalékszívási lehetőség kötelező) 2 2
Speciális pulmonológiai eszközök:
Bronchoscop merev csöves készlet 1 2
Flexibilis bronchoscop 2
Fényforrás bronchoscophoz (halogén) 2
Videokamera rendszer (merev cső) (flexibilis eszköz) 1
Videomagnó (képrögzítés) 1
Betegőrző (pulzoxy) monitor 1 1
Optikás idegentest fogóhoz tartozó optika 1 2
Optikás idegentest fogó (merev csőhöz) 1 2
Különböző vastagságú fémszívók 6
Egyenes 0°-os optika bronchoscophoz 1
Oldalirányú 70–90°-os optika bronchoscophoz 1
Idegentest fogó 1 2
Laringoszkóp készlet (3–5 lapocos) 2 2
Leakage tester 1
Endoszkópos tartozékok:
Biopsiás excisor merev csőhöz 2
Dormia fogó 1
Biopsiás excisor flexibilis csőhöz (egyszer használatos) 2
Biopsiás kefe, kefebiopsiához (egyszer használatos) 2
Inhalátor gyógyszerporlasztóhoz 1 1
Nagy volumenű toldalék adagolós aeroszol használatához 1 1
Kis volumenű toldalék adagolós aeroszol használatához 1 1
Allergénsorozat intracutan, epicutan tesztekhez 1 1
Speciális diagnosztikai ésszakmai háttér:
Radiológia (MRI, CT) EK EK
Patológia EK EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Mellkassebészet EK EK
Mikrobiológia laboratóriumi diagnosztika EK EK
Nukleáris medicina EK
Intenzív osztály EL
Szakmaspecifikus őrző X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK
Gyermeksebészeti osztály EK
Gyermek-tüdőgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermek-tüdőgyógyászat szakorvos 1
Általános assszisztens/szakasszisztens/légzőszervi szakápoló 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Spirometer X
Kilégzési csúcsáramlás mérő X
Gépi porlasztó gyógyszer belélegeztetéséhez X
Nagy volumenű toldalék adagolós aeroszol belélegeztetéséhez X
Kis volumenű toldalék arcmaszkkal adagolós aeroszol belélegeztetéséhez X
Szívó készülék X
Bőrpróbák elvégzéséhez allergén kivonatok (légúti, alimentaris allergének, bakteriális, gombaantigének) X
Gyermek-gasztroenterológia Szakmakód: 0505

II. szint: csecsemő- és gyermekosztály gyermek-gasztroenterológiai ellátással.

III. szint: csecsemő- és gyermekosztály gyermek-gasztroenterológiai ellátással, speciális feladatokkal, endoszkópiában legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező szakorvossal.

Gyermek gasztroenterológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 5 5
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos + gasztroenterológia szakorvos/gyermek gasztroenterológia szakorvos 1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos + gasztroenterológia szakorvos/gyermek gasztroenterológia szakorvos (endoszkópiában legalább két éves gyakorlattal rendelkező szakorvos) 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL EL
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló EL EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Endoszkópos szakasszisztens 1 2
Klinikai gyermek szakpszichológus/pszichológus EL EL
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei +
Szakmailag speciális helyiségek: emésztőszervi diagnosztikus és terápiás egység
Endoszkópos helyiség (altatási lehetőséggel) X X
H2 kilégzés mérő X X
13C UBT lehetőség X X
24 órás in vivo pH mérő készülék X X
Verejték elektrolit mérő X X
UH vizsgáló EL EL
Speciális eszközök:
Műtőlámpa X X
Sebészeti képerősítő X X
Röntgen ólomköpeny és kesztyű 2 2
Röntgen vizsgáló asztal X X
Sebészeti LASER X
Védőszemüveg LASER-hez X
UH-os tisztító X X
Hűtőszekrény (szövettani minta tárolásra) X X
Központi szívó X X
Mobil szívó X X
Endoszkóp mosótál X X
Félautomata eszközmosó X X
Automata eszközmosó X X
UH készülék X X
Halogén fényforrás/videoprocesszor 2 3
Leakege tester X X
Lecturoscop/társnéző X X
Medical kamera/fényképezőgép fiberoscophoz X X
Gastrofiberoscop/video gastroscop 2 3
Colonoscop és vagy videocolonoscop X
Duodenoscop/videoeszköz 2
Oesophagus varix ligator X
Koaguláló X X
Monitor X X
Videomagnó X X
Diathermiás nagyfrekvenciás készülék X X
Endoszkópos UH X
Endoszkópos tartozékok:
Biopsziás fogó gastroscophoz 5 5
Biopsziás fogó colonoscophoz 3
Hurok 2 3
ERCP feltöltő katéter 3
Papillotom 3
Dormia 2
Kőzúzó 1
Vezetődrót 2
Pusher katéter 2
Sclerotizáló tű 2
Varix ligator 1
Hemo-clip rögzítő 1
Idegentestfogó 2
Citológiás kefe 2
Hidraulicus ballontágító sorozat oesophagus, illetve Colon 2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
MRI, CT EK EK
Mikrobiológia laboratóriumi diagnosztika EK EK
EKG szakrendelés EL EL
EMG EK EK
Nukleáris medicina EK EK
Oszteodenziometria EK EK
Intenzív osztály EL EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK EL
Gyermeksebészeti osztály EK EL
Gyermek gasztroenterológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat és gyermekgasztroenterológia szakorvos 1
Általános asszisztens 1
Endoszkópos szakasszisztens (ha végeznek endoscopiát) 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
H2 kilégzés mérő eszköz
13C UBT lehetőség
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Endoszkópos laboratórium EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK
Nukleáris medicina EK
CT/MRI EK
Gyermekosztály EK
Gyermeksebészeti osztály EK
Gyermeksebészet Szakmakód: 0506

Progresszivitási szintek:

I. szint

Alapfokú gyermeksebészeti szakellátás

Fekvőbeteg ellátó intézmény keretein belül, teljes munkaidőben foglalkoztatott gyermeksebész szakorvos, aki alapszinten végzi a gyermekellátásban felmerülő sebészeti feladatok megoldását. Teljes munkaidejét nem köteles gyermeksebészeti szakellátással kitölteni, azt részidőben is végezheti. Operált betegei a csecsemő- és gyermekosztályon kerülnek elhelyezésre. Minimumfeltételei megegyeznek az I. szintű csecsemő- és gyermekosztályéval, azonban szakmai hátteréhez elengedhetetlen az intenzív betegellátó osztály.

II. szint

Gyermeksebészeti egység

Legalább II. szintű csecsemő- és gyermekosztály részeként működő, gyermeksebészeti feladatokat ellátó szervezeti egység, mely folyamatos gyermeksebész szakorvosi elérhetőséget biztosít, beleértve a készenléti ügyeleti szolgálatot is. Minimumfeltételei a II. szintű csecsemő- és gyermekosztályéval megegyezők. Személyi feltétele ezeken kívül még kettő, teljes munkaidőben, kizárólag gyermeksebészeti ellátással foglalkozó gyermeksebész szakorvos.

Minimum ágyszám: 5

III. szint

Gyermeksebészeti osztály

Koraszülöttek, kis súlyú újszülöttek csak olyan gyermeksebészeti osztályon kezelhetők, melynek intézményi keretében koraszülöttek ellátására jogosult osztály/egység is működik.

1000 g alatti újszülötteket csak olyan gyermeksebészeti osztály láthat el, melynek intézményi keretében PIC III. is működik.

Gyermekonkológiai műtétek csak azokban az intézményekben történhetnek, melyek szervezett gyermekonkológiai osztállyal/részleggel is rendelkeznek.

Műtétet követően 6 éves korig a gyermekeket kizárólag gyermek osztályon lehet ápolni, 14 éves korig ettől abban az esetben el lehet tekinteni, ha a speciális kezelési igény ezt feltétlenül indokolja, ugyanakkor az adott felnőtt osztályon biztosított a gyermekek részére külön fenntartott kórterem, gyermekápoló személyzet, illetve csecsemő- és gyermekgyógyász rendszeres jelenléte. A felgyorsult testi fejlődés következtében előálló egyedi esetek miatt a 14–18 év közötti serdülő korosztály optimális ellátásának helyét és szakmai kompetenciáját egyénileg kell mérlegelni.

Ha a gyermeksebészeti műtőben olyan határterületi beavatkozásra van szükség, melyet az osztály dolgozói megfelelő szakmai színvonalon ellátni nem tudnak, szakkonziliárius (-team) biztosítása kötelező.

Minimum ágyszám: 15 (gyermekurológiai kapacitás is beleértendő)

Gyermeksebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Személyi feltételek: 20 ágyanként
Gyermeksebészet szakorvos legalább 5 éves szakirányú szakorvosi gyakorlattal 1 2
Gyermeksebészet szakorvos 1 1 2
Orvos 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + műtő egység általános feltételei +
Tejkonyha EL
Speciális ágyak X
Pelenkázó asztal X
Szoptatásra alkalmas szék X
Fürdetőkád X
Pulsoximeter X
Betegőrző monitor (4 paraméteres) X
Apnoe alarm X
Vérmelegítő X
Aerosol kezeléshez szükséges készülék X
Mobil rtg. készülék X
Portábilis UH EL EL EL
Kis átmérőjű urethro-cystoscopok, operációs endoszkópok (7–14 Ch) EL X
Kis átmérőjű laparoszkópos eszközök (3–5 mm) EL X
Ultrahangos vágókészülék EL X
Operációs mikroscop EL
Mikrosebészeti tálcák X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Kémiai és mikrobiológiai laboratórium EK EK EL
CT EK EL
MRI EK EL
Nukleáris medicina EK
EEG laboratórium EK
Légzésfunkciós laboratórium EK
Endoszkópos laboratórium EK EL
Gyermek intenzív osztály EL EL
I. szintű általános csecsemő- és gyermekosztály EL
II. szintű általános csecsemő- és gyermekosztály X
III. szintű általános csecsemő- és gyermekosztály X
Gyermeksebészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermeksebészet szakorvos 1
Asszisztens/szakasszisztens 1
Műtős szakasszisztens 1
Betegkísérő X
Gyógytornász, fizioterapeuta EK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Helyiségek
Gipszelő X
Ambuláns műtő X
Felszerelés
Kötözőkocsi/megfelelő fix munkafelület 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK
Gasztroenterológiai endoszkópia EK
EEG EK
Fizioterápia EK
Gyermeknőgyógyászat Szakmakód: 0507
Gyermeknőgyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám 5
Személyi feltételek:
Gyermeknőgyógyászat szakorvos 1
Szülészet-nőgyógyászat szakorvos X
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: a szülészet-nőgyógyászati osztály + a szülészet-nőgyógyászati műtő általános feltételei X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály EL
Gyermeknőgyógyászati járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermeknőgyógyász szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Védőnő EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Nőgyógyászati vizsgálóasztal X
Nőgyógyászati kisméretű műszerek X
Kolposzkóp EL
Vaginoscop X
Antropometer X
Mérőszalag X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Gyermeksebészet szakorvos EK
Aneszteziológia munkahely EK
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat Szakmakód: 0509
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégészet
III.
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégészet
Minimum ágyszám: 4 4
Személyi feltételek:
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos létszám 4 ágyra
5–8 ágy között további 1 csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos
8 ágy felett minden plusz 5 ágyra további 1 csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos
Heti 35 óra szakambulancia esetén további 1 csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos
1 1
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X X
Tárgyi feltételek:
Az osztály általános feltételei X X
Fül-orr-gégészeti műtő minimumfeltételei Progresszivitási szint
II.
Csecsemő és
gyermek fül-orr-gégészet
III.
Csecsemő és gyermek fül-orr-gégészet
Személyi feltételek: műtő egység általános feltételei +
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló 1 1
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Fül-orr-gégészeti, szájsebészeti műtő speciális eszközei X X
Műtőasztal mechanikus X X
Műtőasztal motoros (többpozíciós) X** X
Műtéti betegszék X X
Vizsgáló minőségű operációs mikroszkóp X X
Operációs mikroszkóp, nagy teljesítményű X X
400 mm-es objektív operációs mikroszkóphoz X X
Fejlámpa hidegfénnyel X X
Elektromos/pneumatikus fúró X X
Vágó- és gyémánt fúrófejkészlet X X
Sebészeti LASER készülék (CO2)+micromanipulator, egyenértékű X
mikroszkópos nagyteljesítményű rádiosebészeti készülék
Komplett orr, orrmelléküreg endoszkóp készlet X X
Hidegfényforrás és csatlakozók orr, orrmelléküreg endoszkópos készlethez X X
Flexibilis naso-pharyngo-laryngo-tracheo-bronchoszkóp hidegfényforrással saját szívóval, munkacsatornával X X
Flexibilis intubáló fiberoscop X X
Endoszkóp sterilizáló EL EL
Endoszkóp tisztítóapparátus X X
Videomikro, endokamera csatlakozókkal képernyővel X X
DVD, vagy egyéb digitális rögzítő rendszer X
Merevcsöves oesophagoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkal X X
Merevcsöves tracheobronchoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkal X X
Képerősítő X*
Arcidegműködés intraoperatív vizsgálatához monitor X*
Intraoperatív dopplerkészülék X*

Megjegyzés:

* Speciális feladatokhoz.

** Vagy motoros, vagy mechanikus műtőasztal.

Fül-orr-gégészeti műtő speciális eszközei
Progresszivitási szint
II.
Csecsemő és
gyermek fül-orr-
gégészet
III.
Csecsemő és gyermek fül-orr-
gégészet
A műszertálca megnevezése
Fülészeti, mikrosebészeti (tympanoplasticai) műszertálca X X
Stapedectomiás kéziműszertálca X*
Cochlearis implantációs műszerkészlet X*
Cochlearis implantációs sablonkészlet X*
Implantátum beállító berendezés számítógép háttérrel X*
Mikroműszerkészlet idegvarrathoz X*
Septumresectios műszertálca X X
Polypectomiás műszertálca X X
Komplett orrplasztikai kéziműszertálca X X
Orrmelléküreg műtéti kéziműszertálca X X
Orrendoszkópos kéziműszertálca X X
Komplett műszertálca orrvérzés ellátásához X X
Szájterpesz sorozat X X
Adenotomiás kéziműszertálca X X
Tonsillectomiás kéziműszertálca X X
Mandibula műtéti tálca X*
Állcsont külsőfixáló X*
Állcsont (mandibula) rekonstrukciós készlet X*
Csontsebészeti műszertálca X*
Szájpadsebészeti műszertálca X*
Teljes hasadéksebészeti műszertálca X*
Gégészeti mikrosebészeti műszertálca X X
Lég- és nyelőúti idegentest eltávolításához szükséges kéziműszertálca X X
Tracheotomiás műszertálca X X
Szutúrás műszertálca X X
Lágyrész kéziműszertálca X X
Nagy nyaki kéziműszertálca X
Érsebészeti mikrosebészeti kéziműszertálca X*
Speciális diagnosztikus és szakmai háttér:
Klinikai audiométer EL EL
Klinikai tympanométer EL EL
Nukleáris medicina EK
UH vezérelt citologiai vizsgálat EK
Scintigráfia (csontmetastasis gyanúja esetén) EK
Elektrofiziológiai vizsgálatok (EMG, NET) arcidegbénulás esetén EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
CT EK EK
MRI EK EK
PET-CT EK
Doppler EK EL
Angiográfia EK EK
Nukleáris medicina EK
Intenzív osztály EL EL

Megjegyzés:

* Speciális feladatokhoz.

Csecsemő és gyermek fül-orr-gégészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fül-orr-gégegyógyászat szakorvos/csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Homlokreflektor vagy fejlámpa hidegfényforrással X
Vizsgáló mikroszkóp X
Központi vagy motoros szívó X
Elektrocauter monopoláris, bipoláris EL
Orrendoszkóp 0 fokos optika hidegfényforrással fénykábellel, vagy fiberoscop X
Fültölcsér sorozatok X
Orrtükör sorozatok X
Gége- és orrgarati tükör sorozatok X
Srófszonda X
Szívóvég X
Varratszedő olló X
Politzer-ballon X
Oliva Politzer-ballonhoz X
Porfúvó X
Fülészeti csipesz X
Anatomiai csipesz X
Horgas (sebészi) csipesz X
Jansen horog X
Pneumatikus fültölcsér szett X
Hangvilla X
Spirituszégő, vagy elektromos melegítő X
Bartels- vagy Frenzel-szemüveg EL
Farkasfecskendő X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Audiológia EK
Foniátria EK
Otoneurológia EK
Gyermekradiológia Szakmakód: 0510

A gyermekradiológiai ellátás a magas költségigényű műszerpark miatt a felnőtt ellátáshoz illeszkedve működtethető.

A radiológus szakorvosokból: legalább 1 fő gyermekradiológus szakorvos.

Szakdolgozó: röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztens.

Minimumfeltétel lásd: az alábbi szakmakódoknál:

5100 Röntgendiagnosztika

5203, 5204, 5205, 5206 Intervenciós radiológia

5103 Angiográfiás diagnosztika

5108 CT

5109 MRI

5301 Teljeskörű ultrahang diagnosztika

5305 Gasztroenterológiai ultrahang diagnosztika

A gyermek-aneszteziológiai és gyermekintenzív ellátásnak folyamatosan elérhetőnek kell lennie, mivel ennél a korosztálynál a vizsgálatok nagy részéhez szükséges mozdulatlanság csak anesztézia segítségével érhető el.

Gyermekneurológia Szakmakód: 0511
Gyermekneurológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 5 5
Személyi feltételek:
Gyermekneurológia szakorvos (folyamatos elérhetőség) 1
Gyermekneurológia szakorvos 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 2 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia szakorvos/aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL EL
Elektrofiziológiában jártas szakorvos EK 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint X X
Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens EK 1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
I. szintű csecsemő- és gyermekosztály osztály általános feltételei + X X
Szemtükör X X
II. szintű általános gyermekosztály minimumfeltételei + X
Állandó megfigyelési lehetőséget biztosító kórterem X
A beteg ellátásához szükséges ápolási eszközök X
Megfigyelő helyiség X
Video megfigyelési lehetőség X
Speciális kórterem (monitorizálás céljából) X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT/MRI EK EK
PET EK EK
EMG EK X
Kiváltott válaszok vizsgálata EK EK
Speciális liquor diagnosztika EK EL
Fehérje, cukor, zsír és az intermedier anyagcsere vizsgálatok EK EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Doppler vizsgálat EK X
ELMI laboratórium EK EL
Echokardiográfia EK X
Angiográfia EK EL
1,5 Tesla-s MRI hozzáférés EK EK
SPECT EK EL
Legalább 16 csatornás digitális EEG készülék egyidejű videomonitorozási lehetőséggel EK X
EEG laboratórium EL X
Gyógyszer (antiepileptikum) vérszint meghatározás EK EK
Gyermek intenzív osztály EL EL
Idegsebészeti osztály EK EK
Digitalis subtractios angiographia EK
Doppler-UH, TCD (Transcrancialis Doppler) EK
Klinikai immunológiai vizsgálatok (hemostasis) EL EL
Gyermekneurológia járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Gyermekneurológia szakorvos 1
Általános asszisztens/klinikai neurofiziológiai szakasszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Reflexkalapács X
Pupilla lámpa X
Mérőszalag X
Fejkörfogat percentil grafikon X
Fejlődésneurológiai vizsgálat eszközei X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
EEG EL
Elektrofiziológia EK
Anyagcsere laboratórium EK
Neuroradiológia (neuroszonográfia, CT, MRI) EK
Genetikai laboratórium EK
Nukleáris medicina EK
Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály EK
Konziliáriusi háttér:
Gyermek- és ifjúságpszichiátriai szakorvos EK
Klinikai szakpszichológus/pszichológus, logopédus, gyógypedagógus EK
Szemészet szakorvos EK
Idegsebészet szakorvos EK
Fül-orr-gégegyógyászat szakorvos, audiológia szakorvos EK
Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia Szakmakód: 0515

Progresszivitási szintek

II. szint

Fogalma: megyei szintnek megfelelő tevékenység igényelte intenzív betegellátási feladatok ellátására alkalmas munkahely.

Feltétel: minimum II. szintű csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály mellett működhet.

Feladata:

− súlyos állapotú betegek kezelése,

− életfunkcióik fenntartásában veszélyeztetettek monitorizálása, folyamatos alapszintű monitorozás biztosítása,

− vitális funkciók rendezése/stabilizálása,

− szervfunkció támogatása, anyagcsere-felügyelet, mesterséges táplálás, keringéstámogatás, légzéstámogatás, agresszív, illetve speciális lélegeztetést nem igénylő betegek lélegeztetése, illetve krónikus lélegeztetésre szoruló beteg ellátása, ha az otthoni lélegeztetés nem oldható meg,

− speciális esetek első ellátása, stabilizálása, transzportra felkészítése III. szintű gyermekintenzívre,

− folyamatos orvosi jelenlét – 24 órán át – intenzíves szakorvosi háttérrel.

III. szint

Fogalma: II. vagy III. szintű csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály mellett hozható létre.

Feladata:

– a progresszivitásnak megfelelően emelt szintű monitorozásra és intenzív ellátásra betegek fogadása (többszervi elégtelenség ellátása, invazív hemodinamika, keringéstámogatás/-fenntartás, respirátorkezelés, táplálási támogatás),

– gyermekaneszteziológiai feladatok ellátása,

– speciális feladatokat ellátó intézmények gyermekintenzív osztályai/részlegei, úgymint gyermekidegsebészet,

– kardiológia, -traumatológia, -infektológia, -dialízis, -plazmaferezis, -onko-hematológia, gyermeksebészet,

– folyamatos orvosi jelenlét – 24 órán át – intenzíves szakorvosi háttérrel.

Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Minimum ágyszám 4 4
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia szakorvos/aneszteziológia és
intenzív terápia szakorvos és csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápiás szakorvos
2 3
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos 1 1
Rezidens/szakorvosjelölt 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Tárgyi feltételek: a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei +
Izoláló helyiség 1 1
Teakonyha 1* 1
Tejkonyha 1 1
Gép-műszer tisztító 1* 1
Technikai szoba/gép raktár 1* 1
Gyógyszerhűtő 1 1
Vérhűtő** 1 1
Központi betegellenőrző monitor 1
Ágymelletti betegellenőrző monitor: EKG, pulzusszám, non-invazív vérnyomásmérés, saturatio mérés lehetősége 1/2 ágy 1/ágy
Invazív betegellenőrző monitor 2
Kapnográf (ETCO2) 1/respirátor 1/respirátor
Pulzoximéter (ahol nincs monitor, illetve ha nincs a monitorban) 1/ágy 1/ágy
Aritmia monitorozás (monitorban) 1 2
Folyamatos testhőmérséklet-monitorozás 1/osztály 1/2 ágy
Invazív vérnyomásmérő (min. 2 csatorna) 2
Hemodinamikai monitorozás 1
EKG-regisztráló készülék** 1 1
Lélegeztetőkészülék 2/osztály 2/3 ágy
UH-os párásító 2 2
Egyéni aerosolkészülék 1/2 ágy 1/2 ágy
Fiberoptikás bronchoscop EL
Kézi lélegeztetőballon 2/osztály 1/2 ágy
Motoros szívó/mobil szívó 1 1
Mobil újraélesztési egység 1 1
Defibrillátor** 1 1
Pacemaker, külső** 1 1
Váladékszívó készülék, fali 1/ágy 1/ágy
Mellkasszívó készülék, fali 1/2 ágy 1/ágy
Motoros fecskendő (perfusor) 2/ágy 3/ágy
Infuziós pumpa (volumetrikus) 1/ágy 1/ágy
Vér/infúzió melegítő 1
Laringoszkóp 2 3
Mobil röntgenkészülék** 1 1
Vérgázanalizátor** 1 1
Haemoglobinométer** 1 1
K–Na koncentráció mérő** 1 1
Vércukor meghatározó készülék 1 1
Betegmelegítő 2 2
Betegmelegítő/hűtő készülék EL 1
Mobil UH** EL EL
Szervpótló készülék (hemodialízis, hemoperfúzió, plazmaferezis, cytoferezis,
műmáj)
EL
Intenzíves transzport eszközei 1 1

Megjegyzés:

* Ha önálló PIC és gyermekintenzív osztály van, akkor külön kell, ha egymás mellett helyezkednek el, akkor elég a kettőre 1 db.

** Gyermekintenzív és PIC közös eszköze is lehet, ha a két ellátóhely egymás mellett található.

Fejlődésneurológia Szakmakód: 0521
Fejlődésneurológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám 5
Személyi feltételek:
Osztályvezető: csecsemő- és gyermekgyógyászat és gyermekneurológia szakorvos legalább 10 éves fejlődésneurológia gyakorlattal 1
Beosztott orvos: csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, gyermekneurológia szakorvos 3
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus 2
Gyógypedagógus 1
Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens 2
Általános asszisztens 2
Tárgyi feltételek: csecsemő- és gyermekosztály általános feltételei + II. szintű PIC feltételei
Speciális helyiségek:
Fizioterápiás helyiség 2
EEG/EMG, poligráfiás helyiség (hangszigetelt, elektromosan árnyékolt) 2
Elektroterápiás helyiség 2
Pszichofizikai számítógépes audiovizuális helyiség 2
Fejlődés-pszichológiai vizsgáló helyiség 2
Gép-műszerek:
Ultrahang készülék X
24 csatornás video-EEG készülék 2
Poligráf készülék X
Kiváltott potenciál vizsgálat (agytörzsi és corticalis) X
Számítógépes pszicho-fiziológiai vizsgáló berendezés X
Neuro-urodinamikai vizsgáló készülék X
Elektroterápiás készülék 6
Impulzus-diagnosztika X
Elektromos szívó vagy központi szívó X
Perfúzorok X
Pulsoxyméterek X
Apnoe-alarm készülékek X
Központi oxigén ellátás X
Speciális diagnosztikus és szakmai háttér:
CT EK
MRI EK
Fejlődésneurológiai szakrendelés minimumfeltételei
Fejlődésneurológiai osztályhoz és neonatális intenzív centrumhoz kötött fejlődésneurológiai vizsgálatot végző szakrendelések
Neonatális
intenzív centrumhoz kötött
Fejlődésneurológiai
osztályhoz kötött (3000 szakvizsgálat/év esetén)
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, neonatológia szakorvos vagy gyermekneurológia szakorvos legalább 3 éves fejlődésneurológia gyakorlattal 1 1
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos, neonatológia szakorvos vagy gyermekneurológia szakorvos 1 1
Gyógytornász EL 2
Konduktor EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/gyógypedagógus 1 1
Csecsemő és gyermek szakápoló, asszisztens 1 1
Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens EL EL
Fizioterápiás szakasszisztens EL EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Speciális helyiségek:
Fejlődésneurológiai vizsgáló helyiség 1 3
Physiotherapias helyiség 1 2
EEG/EMG, polygraphias helyiség EL EL
Elektrotherapias block, mely biztosítja a spina bifidas csecsemők intravesicalis elektromos kezelésének feltételeit, 5 csecsemő ágy + szülő leültetésére alkalmas helyiség, előkészítő helyiség, átöltözést biztosító helyiség 1
Pszichofizikai számítógépes audiovizuális helyiség EL EL
Fejlődés-pszichológiai vizsgáló helyiség 2
Gép-műszerek:
Ultrahang készülék X X
16 csatornás video-EEG készülék X
24 csatornás video-EEG készülék X
Polygraph készülék EL EL
Kiváltott potenciál vizsgáló EL EL
Számítógépes pszicho – fiziológiai vizsgáló berendezés EL
Neuro-urodynamika 1
Elektrotherápiás készülék EL 6
Impulsus-diagnosztika EL 6
Gyermek reumatológia minimumfeltételei lásd 1400 szakmakód alatt
Gyermek rehabilitáció minimumfeltételei lásd 2205 szakmakód alatt
Gyermek- és ifjúságpszichiátria minimumfeltételei lásd 2300 szakmakód alatt
Gyermek- és ifjúságaddiktológia minimumfeltételei lásd 2301 szakmakód alatt

PLASZTIKAI ÉS ÉGÉSSEBÉSZET

Plasztikai helyreállító és esztétikai sebészet Szakmakód: 2000

Plasztikai helyreállító sebészet

Fekvőbeteg ellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Magas színvonalon képes ellátni a fejlődési rendellenességek miatt, baleseti vagy daganatos okból, továbbá súlyos betegség után kialakult szövethiányok pótlására szoruló betegeket. A plasztikai helyreállító műtétek során alkalmaz lebenyeket, szövetexpandereket és implantátumokat, rendelkezik a progresszivitási szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális esetszámot teljesít.

Plasztikai helyreállító sebészeti osztályok.

Minimum ágyszám: 5

III. szint:

Önálló plasztikai helyreállító egységgel rendelkező hely (szolgáltató), amely a szakma legmagasabb szintjén képes ellátni a fejlődési rendellenességek miatt, baleseti vagy daganatos okból, továbbá súlyos betegség után kialakult szövethiányok pótlására, helyreállítására szoruló betegeket. A plasztikai helyreállító műtétek során rendelkezik a szabadlebenyek átültetéséhez (mikrovaszkuláris anasztomózissal) a progresszivitási szintnek meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi esetszámot teljesít.

Plasztikai és égéssebészeti osztályok, plasztikai helyreállító sebészeti osztályok.

Minimum ágyszám: 5

Éves minimális beavatkozási számok
Progresszivitási szint
II. III.
Ellátott plasztikai helyreállító sebészeti betegek száma minimum/év 40 80
Helyreállító műtétek száma felnőtteknél minimum/év 20 40
Emlő helyreállító műtétek mikrosebészeti beavatkozással minimum/év 5
Mamma-protézis (rosszindulatú alapbetegség mellett 01349) minimum/év 5 10
Tissue expander (01350) minimum/év 3
Plasztikai helyreállító sebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek:
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen, fekvőbeteg gyógyintézetben végzett szakmai gyakorlattal) 2 3
Plasztikai (égés) sebészet szakorvos 1 2
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK EK
Műtéti szakasszisztens 1 2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Hordozható EKG 1 1
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Altatógép EL 1
Plasztikai sebészeti műszertálcák X X
Operáló mikroszkóp vagy megfelelő nagyító szemüveg 1
Mikrosebészeti műszerek 1
Betegmelegítő 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL EL
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EL
Radiológiai osztály EL El
Hordozható Doppler EL 1
Intenzív osztály EL EL
Egynapos plasztikai sebészeti ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló 16/2002. (XII. 12.) ESzCsM rendeletben meghatározottak szerint +
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos 5 éves szakorvosi gyakorlattal 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL
Műtős szakasszisztens 1
Ápoló/szakápoló 4
Tárgyi feltételek: a műtő egység (kiemelt kezelő) általános feltételei +
Plasztikai sebészeti műszertálcák X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia EK
EKG EL
Általános orvosi laboratórium EK
Intenzív osztály EK
Fekvőbeteg intézeti háttér EK
Szükséges szakorvosi konziliáriusi háttér EK
Plasztikai sebészeti járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos 1
Műtős szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + a műtő egység (kiemelt kezelő) általános feltételei +
Plasztikai sebészeti műszertálcák X

Plasztikai esztétikai sebészet

Progresszivitási szintek

Plasztikai esztétikai sebészet járóbeteg ellátási formában.

Olyan ellátó hely, amely járóbeteg ellátás keretei között képes kisebb ambuláns, minimálisan invazív plasztikai esztétikai beavatkozásokat elvégezni a progresszivitási szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.

Plasztikai esztétikai sebészeti műtétek egynapos ellátással.

Az az ellátó hely, amely egynapos sebészeti ellátás keretei között képes végezni plasztikai esztétikai műtéteket, a progresszivitási szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.

Fekvőbeteg szakellátás

III. szint:

Plasztikai esztétikai sebészeti ellátás fekvőbeteg intézményben.

Az az ellátó hely, amely a legmagasabb szinten, fekvőbeteg intézményben, általános érzéstelenítésben képes végezni plasztikai esztétikai műtéteket, a progresszivitási szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel.

Plasztikai esztétikai sebészeti szakrendelés, egynapos sebészet és osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Alapfeltételek: Járóbeteg
ellátás
Egynapos
ellátás
III.
Személyi feltételek:
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos 1
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen fekvőbeteg gyógyintézetben végzett szakmai gyakorlattal) 1
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos 5 éves szakorvosi gyakorlattal 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EK EL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens EK EL
Műtéti szakasszisztens 1 1 1
Műtőssegéd 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Ügyeleti szolgálat EK EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + az osztály általános feltételei +
Hordozható EKG 1
A műtő egység (osztályos műtő) általános feltételei + X X
Altatógép X X
Plasztikai sebészeti speciális műszerek X X
Folyadék melegítő EL
Betegmelegítő EL
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK EK
Radiológiai osztály EK EK EK
Intenzív osztály EK EL

Minimális esetszám nem limitált.

Égéssebészet Szakmakód: 2001
Gyermek plasztikai és égéssebészet 2002

Progresszivitási szintek

Égéssebészet

II. szint:

Az az ellátó hely, amely képes ellátni a 10% és az alatti kiterjedésű égési sérülteket. Ugyanakkor alkalmas akut élet- és funkciómentő beavatkozások elvégzésére, melyek elvégzése után a sérültet 24 órán belül áthelyezi a magasabb szintű ellátó helyre. Rendelkezik a szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi ellátási esetszámot teljesít.

Minimum ágyszám: 5

III. szint:

Az az ellátó hely, amely képes ellátni 10% feletti kiterjedésű égési sérülteket, magasfeszültségű áramütötteket, rendelkezik a progresszivitási szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi ellátási esetszámot teljesít.

Égéssérült betegeket ellátó plasztikai és égési sebészeti osztályok. Olyan ellátó helyek, ahol az égett beteg későbbi rekonstrukciós ellátása, rehabilitációja biztosított és prevenciós feladatokat is ellát.

Minimum ágyszám: 5

Gyermek plasztikai és égéssebészet

Progresszivitási szintek

III. szint:

A legmagasabb szinten képes ellátni 10% feletti kiterjedésű égési sérülteket és magasfeszültségű áramütötteket 18 éves korig. Továbbá országos feladatokat is ellátó, önálló plasztikai helyreállító egységgel rendelkező hely, amely a szakma legmagasabb szintjén képes ellátni a fejlődési rendellenességek miatt, baleseti vagy daganatos okból, továbbá súlyos betegség után kialakult szövethiányok pótlására, helyreállításra szoruló betegeket. A plasztikai helyreállító műtétek során alkalmaz lebenyeket, szövetexpandereket és implantátumokat. Rendelkezik a progresszivitási szintre meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és annak megfelelő minimális évi esetszámot teljesít.

Égéssérült gyermekeket ellátó plasztikai és égési sebészeti osztályok, országos feladatokat végző, égett gyermekeket ellátó országos központ, gyermeksebészeti osztályok plasztikai sebészeti osztálya. Olyan ellátó helyek, ahol az égett beteg későbbi rekonstrukciós ellátása, rehabilitációja biztosított és prevenciós feladatokat is ellát.

Minimum ágyszám: 5

Éves minimális beavatkozási számok Progresszivitási szint
II. III.
Ellátott felnőtt égési sérültek száma minimum/év 30 70
Ellátott súlyos felnőtt égési sérültek száma (HBCS 22P 8810, 22M 8820, 22M8850, 99M 9540) minimum/év 15
Égési műtétek száma felnőtteknél minimum/év 10 40
Ellátott gyermek égési sérültek száma minimum/év 10 50
Ellátott súlyos gyermek égési sérültek száma (HBCS 22 22M 8810, 22M 8820, 22M8850, 99M 9540) minimum/év 7
Égési műtétek száma gyermekeknél minimum/év 30
Szövetexpander beültetés 3
Integra fedés 3
Égési osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Égési osztály alapfeltételei II. III.
Személyi feltételek: (FTE)
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen szerzett szakmai gyakorlattal) 1
Plasztikai (égési) sebészet szakorvos 1 2
Traumatológia szakorvos, sebészet szakorvos 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL EL
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL EL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens EL EL
Műtéti szakasszisztens 1 2
Műtőssegéd 1 2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, gyógytornász) X X
Gyermek ellátó osztályok
Plasztikai (égés) sebészet szakorvos (legalább 5 éves, a szakterületen szerzett szakmai gyakorlattal) 1
Plasztikai (égési) sebészet vagy gyermeksebészet szakorvos 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL
Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló EL
Műtéti szakasszisztens 2
Műtőssegéd 2
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, gyógytornász) X
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek szakpszichológus/pszichológus EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános/csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály feltételei +
Izolált műtő EL 1
Kézsebészeti/mikrosebészeti tálca 1
Operáló mikroszkóp vagy megfelelő nagyító szemüveg 1
Elektromos dermatom 2
Humby-kés 2 4
Bőrhálósító készülék 2
Folyadék melegítő 1
Betegmelegítő 1
Betegemelő készülék 1
Külön kötöző helyiség 1 1
Elkülönített fürdető helyiség (körbejárható káddal) 1 1
Mobil fürdőkád 1 1
Hordozható EKG 1 1
Portabilis röntgen-készülék EL 1
Lélegeztetőgép 5
Fluidizációs ágy 2
Pulzoximéter 1
Haemodinamikai monitor 1
Ágymelletti monitor 2 5
Pacemaker ideiglenes 1
Szabályozható vakuum-szívó 4
Egyéni porlasztó (Aerosol) készülék 3
Reszuszcitációs felszerelés 1
Transzfúziós felszerelés 1
Melegítő párna 1
Túlnyomásos infúziós eszköz 2
Rögzített infúziós tartóállvány 4
Infúzió melegítő 2
Hideg oxigén párásító 4
Zárt rendszerű szívó minden vakuum szívóhoz 4
Bronchoszkóp 1
Defibrillátor 1 1
Gyermek égési és intenzív osztály speciális feltételei:
Felnőtt égés intenzív osztály feltételei +
Keramoterm (konzolos beteg melegítő) 1
Melegíthető takaró 1
Légágy 2
Fluidizációs ágy 2
Általános orvosi és kémiai laboratórium EL
Mikrobiológiai laboratórium EL
Radiológiai osztály EL
Vérgázanalizátor 1
Intenzív osztály EL
Égés ellátás járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Személyi feltételek: (FTE)
Sebészet, traumatológia vagy gyermeksebészet szakorvos l
Plasztikai (égés) sebész szakorvos 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL EL
Felnőtt/gyermek aneszteziológiai és intenzív
szakápoló/aneszteziológus szakasszisztens
EL EL
Műtéti szakasszisztens 1 1
Műtőssegéd 1 1
Ápoló/csecsemő- és gyermekápoló 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Altatási lehetőség EL X
Fürdetési lehetőség EL X
Steril sebészeti eszközök, kötszerek X X

FOGÁSZATI ELLÁTÁS

Fogászati ellátás Szakmakód: 1300
Dentoalveoláris sebészet [szv] 1301
Fogszabályozás [szv] 1302
Gyermekfogászat [szv] 1304
Iskolafogászat 1305
Konzerváló fogászat és fogpótlástan [szv] 1308
Parodontológia [szv] 1303

[szv]: engedély feltétele a szakirányú szakvizsga

Fog- és szájbetegségek alapellátás és járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei

Személyi feltételek:

Fogászati alapellátás

1 fogorvos

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Parodontológiai szakrendeléshez

1 parodontológus szakorvos

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Fogszabályozó szakrendeléshez

1 fogszabályozás szakorvosa

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Dentoalveoláris szakrendeléshez

1 dentoalveoláris sebészet szakorvosa

1 műtéti szakasszisztens/fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Gyermekfogászati szakrendeléshez

1 gyermekfogászat szakorvosa

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Konzerválófogászat és fogpótlástan szakrendeléshez

1 konzerválófogászat és fogpótlástan szakorvosa

1 fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus

Tárgyi feltételek:

A rendelő általános feltételei + alapellátás műszerei és sürgősségi vagy készenléti táska/tálca

Alapellátás Szakrendelés
Gép-műszer neve Fogászati
ellátás (felnőtt, gyerek), Iskola fogászat
Parodonto-
lógia
Fog-
szabályozás
Gyermek-
fogászat
Dentoal-
veolaris
sebészet
Konzerváló-
fogászat és fogpótlástan
Fogászati/fogszabályozási kezelőegység 1 1 1 1 1 1
Fogászati kezelőszék 1 1 1 1 1 1
Elektrokauter 1 1
Fogászati röntgenkészülék
az előhívás kellékeivel vagy kp. rtg.
EK EK EK EK X EK
Fogkőeltávolító sorozat,
kézi (hagyományos, Gracey)
1 1 1 1
Gépi depurátor (UH, szonikus) 1 1 1 1 1
Fogorvosi dolgozószék 1 1 1 1 1 1
Viaszmelegítő (pl. Bunsen-égő) 1 1 1 1 1
Fogszabályozó fogósorozat 2
Fotopolimerizációs lámpa 1 1 1 1 1
Hőlégsterilizátor vagy
autokláv
1 1 1 1 1 1
Kézidarab 3 3 3 3 3
Kézidarab, sterilezhető 1 3
Műszerasztal, gördíthető 1 1 1 1 1 1
Fogászati kéziműszerkészlet* 1 1 1 1 1
Dentoalveolaris sebészeti
kéziműszerkészlet**
1
Parodontális kéziműszerkészlet*** 1
Kofferdam készlet 1 1 1
Endodonciai doboz + 5 sorozat gyökérkezelő műszer 1 1 1
Műtőlámpa 1
Ortopantomográf és teleröntgenkészülék EK
Ortopantomográfkészülék EL
Kötszerdoboz kicsi/nagy 2/2
Sebészeti fúrógép/mikromotor 1 1
Szájsebészeti fúrókészlet 3 3
Szívókészülék, sebészeti 1 1

*Fogászati kéziműszerkészlet

Műszer neve Darabszám
Fogászati tükör 15 x
Fogászati szonda 15 x
Fogászati csipesz 15 x
Foghúzó fogósorozat (korona és gyökérfogók) 2
Foggyökéremelő sorozat 2
Csontkanál 2
Raspatórium (Williger, Freer) 2
Csontcsípő 2
Sebészeti olló, különféle 3
Sebészi műtőkés/szikenyél 2
Anatómiai csipesz 1
Horgas csipesz 1
Kézi depurátor különféle 5
Exkavátor, kétvégű, különféle 5
Fogászati tömőműszerek, különféle 10
Matricafeszítő 2
Viaszkés 1
Kramponfogó 1
Érfogó 2
Tűfogó 1
Cementkeverő üveglap és spatula 2
Lenyomatkanál különféle 30 xx

x: Vegyes fogászaton, iskolafogászaton 30.

xx: Gyermekfogászaton 20.

**Dento-alveoláris sebészeti kéziműszerkészlet

Műszer neve Darabszám
Fogászati csipesz 20
Fogászati szonda 20
Fogászati tükör 20
Gyökéremelő különféle 20
Foghúzó fogó sorozat (korona, gyökér) 3
Szájterpesztő (Heister, ujjvédő) 2
Sebkampó, különféle 8
Szájzugkampó 8
Anatómiai csipesz 4
Horgas csipesz 8
Érfogó különféle 4
Tűfogó 5
Nyelvfogó 1
Műszerkiszedő fogó 2
Raspatórium 5
Csontkanál (Kerpel-, Volkmann-, Meinhöffer-féle) 6
Depurátor különféle 10
Műtőkés/szikenyél 8
Véső (Móczár, Partsch) 15
Iriszolló 4
Kötszerolló 2
Csontcsípő 4
Nyálkőszonda különféle 4
Tamponvivő 2
Orrtükör 1
Sebészi kalapács 3
Cementkeverő üveglap és spatula 2
Kramponfogó 1
Körömolló 1
Tömő műszerek 4

***Parodontális kéziműszerkészlet

Műszer neve Darabszám
Parodontális szonda Williams 10
Parodontális szonda WHO 5
Furkáció szonda (Nabers) 5
Szikenyél 8
Szájzugkampó 5
Anatómiai csipesz 4
Érfogó 2
Tűfogó különböző méret 5
Raspatórium 5
Gracey kürett szett 1–14 4
Parodontális sebészeti kanalak 4
Parodontális kések – Kirkland, Orban 8
Iriszolló 4
Csontcsípő 4
Gingiva olló 4
Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás Szakmakód: 1309

A szedációban/altatásban végzett fogorvosi/szájsebészeti ellátáshoz szükséges feltételek a szedálás fokozatai szerint

A fogászati ellátáshoz szükséges feltételek:

járóbeteg ellátás (a szedálás 1-es, 2-es és 3-as fokozata) és

fekvőbeteg ellátás (a szedálás 3-as és 4-es fokozata) esetében.

A fogyatékkal élők fogászati ellátása fekvőbeteg háttérrel végezhető.

A nem fogyatékkal élők fogászati ellátása 4-es fokozatban végzett anesztézia esetén elérhető fekvőbeteg háttérrel végezhető.

Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fogorvos/Fogorvosi részterület szakvizsgájával rendelkező általános orvos 1
Fogászati asszisztens/klinikai fogászati higiénikus 1
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + fogászati ellátás műszerei és sürgősségi vagy készenléti táska/tálca
Műszerek:
Fogászati kezelőegység 1
Fogászati kezelőszék 1
Elektrokauter 1
Fogászati röntgenkészülék az előhívás kellékeivel vagy központi rtg. X
Fogkő eltávolító sorozat, kézi 1
Fogkőeltávolító, UH vagy vibrációs 1
Fogorvosi dolgozószék 1
Viaszmelegítő (pl. Bunsen égő) 1
Fotopolimerizációs lámpa 1
Hőlégsterilizátor vagy autokláv 1
Kézidarab, sterilezhető 3
Műszerasztal, gördíthető 1
Fogászati kéziműszerkészlet* 1
Dentoalveolaris sebészeti kéziműszerkészlet** 1
Műtőlámpa 1
Ortopántomográf készülék EK
Kötszerdoboz kicsi/nagy 2/2
Sebészeti fúrógép/mikromotor 1
Szájsebészeti fúrókészlet 3
Szívókészülék, sebészeti 1
*Fogászati kéziműszerkészlet (lásd előzőekben)
**Dento-alveoláris sebészeti kéziműszerkészlet
Fogászati csipesz 15
Fogászati szonda 15
Fogászati tükör 20
Gyökéremelő, különféle 20
Foghúzó sorozat 3
Szájterpesztő 2
Sebkampó, Langenbeck-féle, különféle 6
Sebkampó, Williger-féle, különféle 4
Szájzugkampó 8
Anatómiai csipesz 4
Horgas csipesz 8
Érfogó különféle 4
Tűfogó 5
Nyelvfogó 1
Műszerkiszedő fogó 2
Raspatórium 5
Periosteum elevator, Freer-féle 1
Csontkanál (Kerpel-, Volkmann-, Meinhöffer-féle) 6
Depurátor, különféle 10
Műtőkés, különféle 8
Mozart-féle véső, különféle 15
Íriszolló 4
Kötszerolló 2
Csontcsípő 4
Nyálkőszonda, különféle 4
Tampontömő 2
Orrtükör 1
Sebészeti kalapács 3
Ujjvédő 2
Cementkeverő üveglap 2
Cement lapoc 2
Kramponfogó 1
Körömolló 1
Tömő műszerek 4

A szedálás fokozatai és az ahhoz szükséges feltételek:

1. Anxiolízis

Jellemzői: megtartott tudat, kissé csökkent reakciókészség, szabad légutak, megtartott spontán légzés, monitorozás: megfigyelés elegendő.

Kivitelezése: Per os adagolt szedatívumokkal.

Személyi feltételek:
A beavatkozást végző fogorvos kivitelezheti. 1
Az eljáráshoz szükséges eszközök:

2. Felületes „éber” szedáció (conscious sedation)

Jellemzői: külső ingerekre adekvát válasz, tudatállapot enyhén befolyásolt, szabad légutak, általában kielégítő spontán légzés, cardiovascularis rendszer nem vagy csak minimálisan érintett.

Kivitelezése: N2O:O2 belélegeztetés/intravénás gyógyszeradagolás.

Személyi feltételek:
A fogorvosi beavatkozást végzőtől független, a légútbiztosítás, lélegeztetés módszereiben jártas orvos jelenléte szükséges. 1
Az eljáráshoz szükséges eszközök:
Betegőrző monitor (minimum: SpO2, NIBP), szabad légútbiztosítás eszközei (Guedel tubus, intratrachealis tubusok, laringoszkóp, Magill fogó, szájterpesz), lélegezetés eszközei (arcmaszkok, oxigénpalack, reduktor, Ambu típusú lélegeztető ballon, csatlakozók, PEEP szelep, orrszonda, szívórendszer csatlakozókkal, leszívó katéterek). X

3. Mély szedálás

Jellemzői: tudat deprimált, a beteg magára hagyva alszik, erős ingerekre, fájdalomingerre reagál, légutak biztosításához gyakran szükséges beavatkozás (Eschmark műfogás, Guedel „pipa”, stb.), spontán légzés deprimált lehet, gyakran asszisztálás szükséges, cardiovascularis rendszer érintett lehet.

Kivitelezése: N2O:O2 belélegeztetés/intravénás gyógyszeradagolás.

Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló 1
Az eljáráshoz szükséges eszközök:
Betegőrző monitor (minimum: SpO2, NIBP), szabad légútbiztosítás eszközei (Guedel tubus, intratrachealis tubusok, laringoszkóp, Magill fogó, szájterpesz), lélegezetés eszközei (arcmaszkok, oxigénpalack, reduktor, Ambu típusú lélegeztető ballon, csatlakozók, PEEP szelep, orrszonda, szívórendszer csatlakozókkal, leszívó katéterek). X

4. Általános érzéstelenítés

Jellemzői: teljes öntudatlanság, fájdalomingerre sincs reakció, emelt szintű légútbiztosítás szükséges, asszisztált vagy kontrollált lélegeztetés, cardiovascularis rendszer deprimált lehet.

Kivitelezése: inhalációs anesztetikumok/intravénás gyógyszeradagolás.

Személyi feltételek:
Fogorvos/Fogorvosi részterület szakvizsgájával rendelkező általános orvos 1
Műtős szakasszisztens 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló 1
Az eljáráshoz szükséges eszközök:
Aneszteziológiai munkahely [komponensei: altatógép, aneszteziológiai monitor, többfunkciós betegőrző monitor (minimum: EKG, SpO2, NIBP, EtCO2)], szabad légútbiztosítás eszközei (Guedel tubus, intratrachealis tubusok, laringoszkóp, Magill fogó, szájterpesz), lélegezetés eszközei (arcmaszkok, oxigénpalack, reduktor, Ambu típusú lélegeztető ballon, csatlakozók, PEEP szelep, orrszonda, szívórendszer csatlakozókkal, leszívó katéterek).
Posztoperatív megfigyelő helyiség biztosítása szükséges.
X

Anesztézia tevékenység minimumfeltételei lásd: 1501 szakmakód alatt.

Fogászat/szájsebészet tevékenység minimumfeltételei
Műtő 1
Műtőlámpa 1
Elektrokauter 1
Fogászati röntgenkészülék az előhívás kellékeivel vagy kp. röntgen X
Fogkőeltávolító sorozat, kézi 1
Hőlégsterilizátor vagy autokláv 1
Kézidarab, sterilezhető 3
Dentoalveolaris sebészeti kéziműszerkészlet** 1
Ortopántomográf készülék EK
Kötszerdoboz kicsi/nagy 2/2
Sebészeti fúrógép/mikromotor 1
Szájsebészeti fúrókészlet 3
Szívókészülék, sebészeti 1

**Dento-alveoláris sebészeti kéziműszerkészlet minimumfeltételei: lásd 1309 szakmakód alatt.

Fogászati röntgen Szakmakód: 1306

A fogászati röntgen járóbeteg szakellátás olyan egészségügyi ellátási forma, melynek lényege fogászati röntgenfelvételek készítése és kérés esetén leletezése.

Fogászati röntgen járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fogorvos EL
Fogászati asszisztens/röntgen asszisztens 1
Sugárvédelmi megbízott (aki érvényes „Bővített fokozatú sugárvédelmi bizonyítvány”-nyal rendelkezik) orvos/asszisztens X
Tárgyi feltételek:
Fogászati röntgenkészülék 1
Ólomkötény (pajzsmirigy védővel ellátott) intraorális felvétel készítése esetén; hátul zárt (OP esetén) 1
MSz 824 szabványnak megfelelően kialakított helyiség 1
Fejtámlás szék (intraorális készülék esetén) 1

FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS

Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Szakmakód: 2501
Foglalkozás-egészségügyi szakellátás 2502
Tevékenységek progresszivitási szint szerinti besorolása
Progresszivitási szint
I.
alapellátás
II.
szakellátás
III.
Foglalkozás-egészségügy
1. A munkakörülmény egészségkárosító hatásainak munkahigiénés és munkalélektani vizsgálata X X
2. Munkavégzés (fizikai és szellemi munka) egészségkárosító hatásainak vizsgálata X X
3. A munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése X
4. A szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése X
5. Munkaköri alkalmasság másodfokon történő elbírálása X
6. Foglalkozási megbetegedések diagnosztizálása, bejelentése és kivizsgálása X
7. A foglalkozási megbetegedés diagnózis szakmai megalapozottságának megítélése a hatályos jogszabályok szerint (munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv) X
8. A munkakörhöz kötött védőoltásokkal kapcsolatos feladatok X
9. A krónikus megbetegedésben szenvedő munkavállalók megelőző gondozása X
10. Álláskeresők átképzéséhez szükséges szakmai alkalmassági, illetve a közfoglalkoztatáshoz szükséges foglalkoztathatóság szakvéleményezése X
11. A megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az alkalmi munkavállalók foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezés a munkaügyi központok számára X
12. Elsősegélynyújtás, heveny esetek ellátása, illetve közreműködés az elsősegély megszervezésében és az oktatás felügyeletében X
13. Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatok X X X

Progresszivitási szintek

I. szint: foglalkozás-egészségügyi alapszolgálat

Az alapszolgálatok a fentiekben részletezett vizsgálatok közül I. fokon végzik a munkaköri alkalmassági vizsgálatokat, valamint a foglalkozási megbetegedések gyanújának diagnosztizálását, munkabaleset esetében az első orvosi ellátást.

II. szint: foglalkozás-egészségügyi szakellátóhely

A foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyek a fentiekben részletezett vizsgálatok közül II. fokon végzik a munkaköri, a szakmai alkalmassági vizsgálatokat, a foglalkozási megbetegedések gyanújával beutaltakkal kapcsolatos konzíliumot, az álláskeresők átképzéséhez szükséges szakmai alkalmassági, illetve a közfoglalkoztatáshoz szükséges munkaköri alkalmassági orvosi vizsgálatot, a megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az alkalmi munkavállalók foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezést a munkaügyi feladatkörükben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok számára, valamint az egészségügyi felvilágosítási, tanácsadási, egészségfejlesztési feladatokat.

III. szint: Munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv

A speciális központ végzi az alábbiakat:

A munkavállalók egészségének javításával, betegségek megelőzésével összefüggő tudományos kutató, elemző, oktató, képző, továbbképző tevékenységet végez, ezzel összefüggő tájékoztató anyagok (jegyzetek, módszertani útmutatók, szakmai folyóiratok) kiadását, egyéb szervező feladatok ellátását végzi.

Feladatkörét érintően adatgyűjtési, adattárolási, adatfeldolgozási és elemzési tevékenységeket végez.

Munkahigiénés vizsgálatokat végez (munkakörnyezeti műszeres és biológiai expozíciót kimutató vizsgálatok), munkalélektani, ergometriai, ergonómiai vizsgálatokat, különböző mintában ismeretlen anyagok azonosításával és mennyiségi meghatározásával, egyéb higiénés műszeres vizsgálatokat végez természetes és épített környezetben. Az egyes meghatározott tevékenységekre akkreditált laboratóriumokat működtet és tart fenn.

Kockázatelemzés végzése, munka-egészségügyi kérdésekben szakértői, szakvéleményezői tevékenység ellátása. Közreműködik a környezeti (munkakörnyezeti) és biológiai monitorozás módszertanának kialakításában és fejlesztésében; az európai uniós tagállami működéssel kapcsolatos, közösségi jogharmonizációs, továbbá az Európai Unió döntéshozatali folyamataiban a munkahigiéne, valamint a foglalkozás-egészségügy területén; a munka-egészségügyi vonatkozású hazai és európai uniós programok végrehajtásával kapcsolatos feladatok megoldásában.

A munkavállalók, álláskeresők és háziorvosok munkaköri és szakmai alkalmassági vizsgálatát végzi, járóbeteg-szakorvosi ellátást, tanácsadást, munkaegészségügyi laboratóriumi vizsgálatokat, méréseket végez.

Az előjegyzés alapján behívott foglalkozási betegek szakvizsgálatát, felülvizsgálatát és gyógykezelését látja el.

A leletek és további saját vizsgálata alapján dönti el, hogy a betegség foglalkozási eredete igazolható-e vagy sem az egész ország területére.

Bíróság és hatóság számára szakértői tevékenység ellátása munkaköri, szakmai alkalmasság és foglalkozási megbetegedés vonatkozásában.

Munkaköri, szakmai, lőfegyvertartás alkalmasság elbírálásával kapcsolatos konziliáriusi feladatokat lát el az egész ország területére.

Járóbeteg-szakrendeléseket működtet.

Polgári repülő-, hajózó- és tengerész-egészségügyi vizsgálatokat végez.

Foglalkozás-egészségügy minimumfeltételei

1. A munkakörülmény egészségkárosító hatásainak munkahigiénés és munkalélektani vizsgálata

A munkakörülmény (munkahely, berendezések, gépek, technológiai sorok, munkaeszközök, anyagok, a fizikai és társadalmi munkakörnyezet) olyan kockázati források helye, amelyből különböző veszélyes tényezők (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális, balesetet okozó) erednek, amelyek egészségkárosító kockázattal járnak. Az egészségkárosító kockázatok értékelése olyan munkáltatói kötelezettség, amelyben a foglalkozás-egészségügy közreműködik. Annak érdekében, hogy a kockázat elfogadható legyen, kockázatbecslést – ezen belül veszélyazonosítást, veszélyjellemzést, expozícióbecslést, kockázatjellemzést – kell végezni. Ezt követően olyan, a kockázat mértékétől függő kockázatkezelést kell alkalmazni, hogy a munkakörülmény a dolgozó egészségét és biztonságát ne veszélyeztesse.

I. szint

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Lásd III. szint

III. szint

Személyi feltételek:

A munkakörnyezeti kóroki tényezők (kémiai, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzás, mikrobiológiai, ergonómiai), valamint a biológiai expozíciós mutatók műszeres meghatározására és a pszichoszociális tényezők detektálására alkalmas laboratóriumok munkatársai

A környezeti és biológiai monitorozásban, valamint kockázatértékelésben jártas foglalkozásorvostan/üzemorvostan és munkahigiénikus szakorvosok

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Laboratóriumok:

Munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok (analitikai kémia, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzás, klímaparaméterek, ergonómia) végzésére

Munkalélektani vizsgálatok végzésére

Biológiai expozíciós mutatók mérésére

Megjegyzés: a laboratóriumi vizsgálatokat akkreditált laboratóriumok végezhetik.

2. Munkavégzés (fizikai és szellemi munka) egészségkárosító hatásainak vizsgálata

Az olyan fizikai, mentális, pszichés megterheléssel járó munkavégzés, amely jelentősen nagyobb vagy kisebb igénybevételt okoz, mint az optimális, egészségkárosító hatású. Ennek elkerülése végett a megterhelés elemzése (pl. energetikai, egyéni védőeszköz okozta többlet-terhelés) meghatározása és módosítása (csökkentése vagy növelése) szükséges. A megterhelés módosítása munkáltatói jog, illetve feladat; a foglalkozás-egészségügyi orvos, közreműködve a feladat megoldásában, vizsgálatait követően szükség esetén a módosításra javaslatot tesz.

I. szint

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Kötelező nyomtatványok

Táblázatok terheléses vizsgálatok értékeléséhez

Kérdőívek, munkaképességi index (WAI) meghatározásához

Diagnosztikai háttér:

Lásd III. szint

III. szint

Személyi feltételek:

Ergometriai laboratóriumi tevékenységre, terheléses EKG vizsgálatra, a munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára alkalmas szakemberek

Tárgyi feltételek:

Ergometriai laboratórium, légzésfunkciós laboratórium, munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára alkalmas laboratóriumok

Egyéb diagnosztikai háttér:

Egyéb speciális vizsgálatokra alkalmas laboratóriumok (pl. xenobiotikum metabolizmus, toxikokinetikai vizsgálatok, méregtelenítési kapacitás vizsgálata)

3. A munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése

A munkahelyi összmegterhelés és a vizsgált dolgozó egészségi állapotának, valamint munkakapacitásának ismeretében annak eldöntése, hogy a munkahelyi terhelés számára okoz-e az optimálistól tartósan eltérő igénybevételt, amely a foglalkozással kapcsolatba hozható megbetegedések fellépésével, utódjainak károsodásával vagy a munkaképesség csökkenésével jár együtt. Feladat az igénybevétel és a munkaképesség expozíciós idő és életkor függvényében történő változásának követése, a megbetegedések megelőzése, a munkaképesség megőrzése.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer (halláskárosodás kockázatával járó zajexpozíció esetén)

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Munkahigiénés vizsgálatokat végző laboratóriumok elérhetőségének ismerete:

a) munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok végzésére (analitikai kémiai, por, rost, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzások, klímaparaméterek, ergonómia),

b) biológiai expozíciós mutatók vizsgálatára.

Egyéb vizsgálatokat végző laboratóriumok elérhetőségének ismerete:

a) ergometriai laboratórium,

b) légzésfunkciós laboratórium,

c) munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára.

Klinikai konzílium elérhetősége.

4. A szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése

A munkahelyi összmegterhelés és a vizsgált dolgozó egészségi állapotának, valamint munkakapacitásának ismeretében annak eldöntése, hogy a szakmában várható munkahelyi megterhelés számára nem okoz-e az optimálistól tartósan eltérő olyan igénybevételt, amely miatt a szakma művelésével kapcsolatban a foglalkozással kapcsolatba hozható megbetegedések fellépésével, utódjainak károsodásával kell számolni.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Szakmai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

5. Munkaköri alkalmasság másodfokon történő elbírálása

Amennyiben a munkavállaló vagy álláskereső első fokon alkalmatlan minősítést kap, 15 napon belül másodfokú munkaköri alkalmassági vizsgálaton vehet részt a területileg illetékes szakellátó helyen.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

Szakmai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

6. Foglalkozási megbetegedések diagnosztizálása, bejelentése és kivizsgálása

A munkavégzés okozta megterhelésből és a munkahelyi kóroki tényezők (fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális, ergonómiai, balesetveszély) hatásából származó egészségkárosodások vagy azok gyanújának vizsgálata az exponált személyek körében. E vizsgálatokat az időszakos és soron kívüli munkaköri, illetve szakmai alkalmassági vizsgálatok eredményei, illetve az exponált dolgozónál fellépő panaszok, tünetek teszik szükségessé. Szükséges a diagnosztikai háttér elérhetőségének, illetve a részletes foglalkozási/expozíciós anamnézisnek az ismerete. Az alapszolgálat orvosa köteles bejelenteni a foglalkozási megbetegedést, illetve annak gyanúját is, és részt vesz a foglalkozási megbetegedés kivizsgálását végző, jogszabályban meghatározott bizottság munkájában.

Személyi feltételek:

I. szint

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

II. szint

1 5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

III. szint

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és 5 éves gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 munkahigiénikus szakorvos

1 a foglalkozási megbetegedés jellegétől függően foglalkozás-orvostani ismeretekkel bíró belgyógyászat, ideggyógyászat, fül-orr-gégegyógyászat, tüdőgyógyászat, bőrgyógyászat, illetve egyéb szakorvos – a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szervnél működő egyes foglalkozási megbetegedési csoportokat értékelő szakértői bizottságok

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

I. szint

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

II. szint

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

III. szint

Szakrendelések:

Fül-orr-gégészeti szakrendelés, audiológiai szakrendelés

Szemészeti szakrendelés

Vibrációs szakrendelés

Pulmonológiai szakrendelés

Klinikai laboratórium

Radiológiai szakrendelés

Neurológiai szakrendelés

Reumatológiai szakrendelés

Kardiológiai szakrendelés

Egyéb szakrendelések (pl. onkológiai, ortopédiai)

Diagnosztikai háttér:

Laboratóriumok:

a) munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok végzésére (analitikai kémiai, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzások, klímaparaméterek, ergonómia),

b) biológiai expozíciós mutatók vizsgálatára,

c) munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára.

Megjegyzés:

a) a laboratóriumi vizsgálatokat akkreditált laboratóriumok végezhetik;

b) a foglalkozási megbetegedések kivizsgálása járóbeteg-szakellátást nyújtó és a foglalkozás-orvostan szakirányú szakképzés gyakorlati oktatása a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknál történik.

7. A foglalkozási megbetegedés diagnózis szakmai megalapozottságának megítélése a hatályos jogszabályok szerint (munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv)

A foglalkozási megbetegedések szakmai megalapozottságának megállapítása a hatályos jogszabályok figyelembevételével a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szervnél történik.

III. szint

Személyi feltételek:

Üzemorvostan szakorvos vezetésével működő bizottság; a bizottság tagjai: a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv munkahigiénés főosztályának vezető főorvosa, a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv klinikai igazgató helyettese. A bizottság munkáját segítik a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szervnél működő egyes foglalkozási megbetegedés csoportokat értékelő szakértői bizottságok (toxikológiai, pulmonológiai, ergonómiai, stb.) vezető szakorvosai.

Tárgyi feltételek:

Szakrendelések:

Belgyógyászat

Neurológia

Bőrgyógyászat

Reumatológia

Szemészet

Fül-orr-gégegyógyászat

Pulmonológia

Radiológia

Toxikológia

Vibrációs szakrendelés

Klinikai laboratórium

Munkahigiéne

Pszichológia

Egyéb szakrendelések (pl. onkológia, ortopédia)

Diagnosztikai háttér:

Laboratóriumok:

a) munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok végzésére (analitikai kémiai, zaj, rezgés, világítás, ionizáló és nem ionizáló sugárzások, klímaparaméterek, ergonómia),

b) biológiai expozíciós mutatók vizsgálatára,

c) munkavégzés (fizikai, szellemi, pszichés) műszeres vizsgálatára.

Megjegyzés:

a) a laboratóriumi vizsgálatokat akkreditált laboratóriumok végezhetik;

b) a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv keretében működő szakrendelések külön jogszabályban előírtaknak megfelelően állnak rendelkezésre;

c) a foglalkozási megbetegedések kivizsgálása járóbeteg-szakellátást nyújtó és a foglalkozás-orvostan szakirányú szakképzés gyakorlati oktatása a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknál történik.

8. A munkakörhöz kötött védőoltásokkal kapcsolatos feladatok

Egyes munkakörökben nem foglalkoztatható a dolgozó, ha nem vette fel az adott munkakörben a jogszabályban előírt védőoltást/védőoltásokat. Ezekben az esetekben az oltó orvos a foglalkozás-egészségügyi orvos.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Vércukormérő

Vizeletteszt

EKG készülék

Kötelező nyomtatványok

Orvosi táska készenléti

Orvosi táska sürgősségi

9. A krónikus megbetegedésben szenvedő munkavállalók megelőző gondozása

A krónikus betegségben szenvedő munkavállalók egészségi állapotát a foglalkozás-egészségügyi orvosnak, az általa javasolt gyakoriságnak megfelelően ellenőriznie kell abból a célból, hogy nem következett be olyan változás a beteg állapotában, ami befolyásolhatja a munkaköri alkalmasságát. Itt kell ellenőriznie azt is, hogy hozzá tud-e jutni gyógyszereihez, és azokat rendszeresen szedi-e, a terápia nem veszélyezteti-e a dolgozó által végzett tevékenység biztonságát.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogatmérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

10. Álláskeresők átképzéséhez szükséges szakmai alkalmassági, illetve a közfoglalkoztatáshoz szükséges foglalkoztathatóság szakvéleményezése

Az álláskeresők elhelyezkedési esélyeit növeli, ha egy új, versenyképes szakmát tanulnak. A beiskolázás előtt a foglalkozás-egészségügyi alapellátó helyen szakmai orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.

Azok az álláskeresők, akik nem tudnak a munka világába visszakerülni, az önkormányzatok által felajánlott munkát végezhetik, amennyiben arra a foglalkozás-egészségügyi alapellátóhelyeken végzett vizsgálatok során alkalmasnak minősülnek.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogat mérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

Diagnosztikai háttér:

Szükséges konzíliumok elérhetősége

11. A megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az alkalmi munkavállalók foglalkoztathatóságával kapcsolatos szakvéleményezés a munkaügyi központok számára

Azok az álláskeresők, akiknek betegsége munkaképesség csökkenést idézett elő, bizonyos munkakörökre visszahelyezhetők a munka világába. Ehhez a foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyen kell foglalkoztathatóságukat megvizsgálni és arról nyilatkozni.

Személyi feltételek:

5 éves foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

Rendelő: a rendelőnek épületen belül kell lennie, a teljes körű foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás mobil formában nem látható el.

A rendelő általános feltételei +

Pupillavizsgáló lámpa

Fültölcsér sorozat vagy otoszkóp

Orrtükör (felnőtt)

Szűrőaudiométer

Vércukormérő

Vizeletteszt

Testkörfogat mérésre alkalmas centiméter

Kettesy- vagy Csapody-féle látásélesség vizsgáló tábla vagy egyéb elfogadott látásvizsgáló eszköz

Színlátásvizsgáló könyv (Ishihara) vagy egyéb elfogadott színlátást vizsgáló eszköz

EKG készülék

Érdoppler készülék

Spirométer

Kötelező nyomtatványok

12. Elsősegélynyújtás, heveny esetek ellátása, illetve közreműködés az elsősegély megszervezésében és az oktatás felügyeletében

Valamennyi munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit, az utóbbiba beleértve az elsősegély nyújtást végzők oktatásának felügyeletét is; mindebben a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa közreműködik. Az orvos legyen képes a munkavállalók körében heveny megbetegedés, valamint sürgős esetek előfordulásakor az első orvosi ellátásra.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Tárgyi feltételek:

EKG készülék

Orvosi táska készenléti

Orvosi táska sürgősségi

Sebészeti kézi műszerek

Sterilizálás lehetősége

13. Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatok

A foglalkozás-egészségügyi feladatok között szerepel a munkavállalók munkakörülményeivel és munkavégzésével kapcsolatos felvilágosítás és tanácsadás. Ezen belül a foglalkozás-egészségügyi szolgálat köteles a belépéskor a munkavállalót tájékoztatni a foglalkoztatásához kapcsolódó kockázatokról (pl. daganatkeltő anyagokkal végzett tevékenység), valamint a munkavállalót alkalmazása folyamán rendszeresen tájékoztatni a periódusosan elvégzett kockázatértékelések eredményeiről.

Az egészségfejlesztési tevékenység az életmód kedvező alakításával összefüggő munkáltatói programokban való részvételt jelenti.

Személyi feltételek:

1 foglalkozás-orvostan (üzemorvostan) szakorvos

1 ápoló (OKJ/diplomás ápoló/foglalkozás-egészségügyi szakápoló/üzemi ápoló)

Munkahigiénés tevékenység Szakmakód: 2503

A munkahigiéné a munkakörnyezetből származó egészségkárosító veszélyek és kockázatok előrelátásával, felismerésével, értékelésével és kezelésével foglalkozó tevékenység, melynek legfontosabb célja és feladata a munkahigiéné területére vonatkozó kockázatok felmérése, és a munkát végző személy egészségének megóvása.

Munkahigiénés járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Munkahigiénikus szakorvosi szakképesítés 1
Foglalkozás-egészségügyi szakápoló 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Zajmérésre alkalmas eszközök X
Fényerősség mérésre alkalmas eszközök X
Klímaparaméterek (hőmérséklet, hősugárzás, páratartalom, légsebesség) mérésére alkalmazható eszközök X
Gázok, gőzök mérésére alkalmas eszközök X

FÜL-ORR-GÉGEGYÓGYÁSZAT

Fül-orr-gégegyógyászat Szakmakód: 0600

Progresszivitási szintek

I. szint:

Elektív beavatkozások végzésére alkalmas ellátók, nem teljesítik a sürgősségi és az onkológiai ellátásban elvárható feltételeket és a minimális esetszámokat. Az ügyelet összevont ügyelettel biztosított.

II. szint:

Valamennyi fül-orr-gégészeti beavatkozás végezhető ezen a szinten, kivéve néhány olyan, speciális felkészültséget igénylő vagy finanszírozási szempontból kiemelt beavatkozást, amelyeket III. progresszivitási szintű osztályon végezhetnek (lásd a részletes listát).

A járóbeteg ellátásban a speciális szakambulanciák (audiológia, foniátria, otoneurológia) magas szinten biztosítandók. Az ügyelet összevont ügyelettel biztosított.

III. szint:

Térségenként legalább egy központi osztály, ahol fej-nyaksebészeti beavatkozást, valamint valamennyi, a szakma területén előforduló beavatkozást elvégeznek. E szint nyújt lehetőséget a térségben kiemelt konzíliumra. A járóbeteg ellátásban a speciális szakambulanciák (audiológia, foniátria, otoneurológia) kiemelt, a II. szinthez képest is magasabb szinten biztosítandók. Ezen a szinten vannak azok a külön nevesített intézetek (osztályok) ahol egyes speciális beavatkozások végezhetők (Cochlearis implantáció, BAHA implantáció, aktív középfül-hallókészülék implantáció, ajak- és szájpadhasadék műtétek).

A felnőtt osztályok tekintetében a biztonságos gyermekellátás érdekében, a betegek életkorának megfelelően a feltételek a következők:

− 3 év alatti beteg műtéte, ellátása csak olyan helyen történhet – bármelyik progresszivitási szinten – ahol csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat szakorvos vagy gyermekgyógyászati háttér, gyermek-anesztéziában jártas aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvos biztosított,

− 3–6 éves korú betegek ellátásában követelmény a gyermekgyógyász konziliárius, és a gyermek-aneszteziológiában gyakorlattal rendelkező aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvos.

Fül-orr-gégegyógyászati osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Személyi feltételek:
Orvos létszám 15 ágyra (Minimum ágyszám/osztály: 10; itt is a 15 ágyra megadott létszámok érvényesek)
Ebből: fül-orr-gégegyógyászat szakorvos
15–20 ágy között + 1 orvos
20 ágy felett minden 10 ágyra + 1 orvos
Heti 35 óra szakambulancia esetén + 1 szakorvos jelölt/szakorvos
4

2
5

3
6

4
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei X X X
Fül-orr-gégegyógyászati műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Személyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló EL EL EL
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Műtőasztal mechanikus X** X X
Műtőasztal motoros (többpozíciós) X** X X
Műtéti betegszék X X X
Vizsgáló minőségű operációs mikroszkóp X X X
Operációs mikroszkóp, nagy teljesítményű X X X
400 mm-es objektív operációs mikroszkóphoz X* X* X
Fejlámpa hidegfénnyel X X X
Elektromos/pneumatikus fúró X X X
Vágó- és gyémánt fúrófejkészlet X X X
Elektromos fűrész X* X*
Scintillációs fűrész X*
Sebészeti LASER készülék (CO2)+micromanipulator, egyenértékű mikroszkópos nagyteljesítményű rádiosebészeti készülék X* X
Gyorssterilizáló X X
Komplett orr, orrmelléküreg endoszkópkészlet X X X
Hidegfényforrás és csatlakozók orr, orrmelléküreg endoszkópos készlethez X X X
Flexibilis naso-pharyngo-laryngo-tracheo-bronchoszkóp hidegfényforrással saját szívóval, munkacsatornával X X
Flexibilis intubáló fiberoscop X
Endoszkóp sterilizáló X X
Endoszkóp tisztítóapparátus X X X
Video – mikro, endokamera csatlakozókkal képernyővel X* X*
DVD, vagy egyéb digitális rögzítő rendszer X* X*
Merevcsöves oesophagoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkal X X X
Merevcsöves tracheobronchoszkóp készlet hidegfényforrással, csatlakozókkal X X X
Képerősítő X*
Arcidegműködés intraoperatív vizsgálatához monitor X* X*
Intraoperatív dopplerkészülék X*
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Klinikai audiométer EL EL EL
Klinikai tympanométer EL EL EL
Nukleáris medicina EK EK EK
UH vezérelt citologiai vizsgálat EK EK EK
Scintigráfia (csontmetastasis gyanúja esetén) EK EK EK
Elektrofiziológiai vizsgálatok (EMG, NET) arcidegbénulás esetén EK EK EK
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK EK
CT EK EK EK
MRI EK EK EK
PET-CT EK EK EK
Doppler EK EK EK
Angiográfia EK EK EK
Intenzív osztály EL EL

Megjegyzés:

* Speciális feladatokhoz.

** Vagy motoros, vagy mechanikus műtőasztal.

Fül-orr-gégegyógyászati műtő speciális eszközei Progresszivitási szint
I. II. III.
A műszertálca megnevezése
Fülészeti, mikrosebészeti (tympanoplasticai) műszertálca X X X
Stapedectomiás kéziműszertálca X X
Cochlearis implantációs műszerkészlet X*
Cochlearis implantációs sablonkészlet X*
Implantátum beállító berendezés számítógép háttérrel X*
Mikroműszerkészlet idegvarrathoz X* X
Septumresectios műszertálca X X X
Polypectomiás műszertálca X X X
Komplett orrplasztikai kéziműszertálca X X
Orrmelléküreg műtéti kéziműszertálca X X X
Orrendoszkópos kéziműszertálca X X X
Komplett műszertálca orrvérzés ellátásához X X X
Szájterpesz sorozat X X X
Adenotomiás kéziműszertálca X X X
Tonsillectomiás kéziműszertálca X X X
Mandibula műtéti tálca X* X*
Állcsont külsőfixáló X* X*
Állcsont (mandibula) rekonstrukciós készlet X* X*
Csontsebészeti műszertálca X* X*
Szájpadsebészeti műszertálca X* X*
Teljes hasadéksebészeti műszertálca X*
Gégészeti mikrosebészeti műszertálca X X X
Indirekt gégesebészeti műszertálca X X X
Lég- és nyelőúti idegentest eltávolításához szükséges kéziműszertálca X X X
Tracheotomiás műszertálca X X X
Szutúrás műszertálca X X X
Lágyrész kéziműszertálca X X X
Nagy nyaki kéziműszertálca X X
Érsebészeti mikrosebészeti kéziműszertálca X* X*
Hangprotézis implantációhoz szükséges speciális eszköz és műszertálca X* X*
Komplett kraniotomiás műszertálca X* X*
Mellkassebészeti műszertálca X* X*

Megjegyzés:

* Speciális feladatokhoz.

Fül-orr-gégegyógyászati járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Fül-orr-gégegyógyászat szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Homlokreflektor vagy fejlámpa hidegfényforrással X
Vizsgáló mikroszkóp X
Központi szívó vagy motoros szívó X
Elektrocauter monopoláris, bipoláris X
Orrendoszkóp 0 fokos optika hidegfényforrással fénykábellel X
Korszerű sterilizátor amennyiben nincs központi X
Audiométer (amennyiben nincs önálló audiológia), több rendelő esetén összevonható X
Tympanométer (amennyiben nincs önálló audiológia) X
Fültölcsér X
Orrtükör X
Orrtükör (Killian) hosszú X
Nyelvlapok X
Gége- és orrgarati tükör X
Srófszonda X
Szívóvég X
Kötszervágó olló X
Steril olló X
Varratszedő olló X
Érfogók különböző méretűek X
Politzer-ballon X
Oliva Politzer-ballonhoz X
Porfúvó X
Fülészeti csipesz X
Anatomiás csipesz X
Horgas (sebészi) csipesz X
Jansen horog X
Pneumatikus fültölcsér szett X
Hangvilla sorozat X
Spirituszégő, vagy elektromos melegítő X
Farkasfecskendő X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Fül-orr-gégészeti osztály EK
Rtg. diagnosztika EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK
Audiologia EK
Foniátria EK
Otoneurologia EK
Aneszteziológia EK
Belgyógyászat EK
Csecsemő- és gyermekgyógyászat EK
Neurológia EK
Patológia EK
Sebészet EK
Szemészet EK
Audiológia Szakmakód: 0601

A. Foglalkozás-egészségügyi alapellátás (2501 szakmakód).

B. Hallókészülék forgalmazó szaküzletek és márkaüzletek. (Ha a forgalmazási tevékenység mellett ugyanott audiológiai szakorvosi szakrendelés is működik, akkor az I. progresszivitási szint minimumfeltételeit kell biztosítani, továbbá a hallókészülék forgalmazásához a gyógyászati segédeszköz forgalmazására vonatkozó jogszabályi feltételeket is.)

Audiológiai tevékenységek
A. B. I.
Szak-
rendelés
II.
Szakambu-
lancia
Felnőttkori és gyermekkori audiológiai tevékenység teljes köre X
Felnőtt és gyermek audiometriás vizsgálatok X
Rutin diagnosztika X X
A hallókészülék rendeléshez szükséges fül-orr-gégészeti és audiológiai vizsgálatok elvégzése X X
Teljes körű szűrési tevékenység (újszülött szűrések is) X
Korlátozott szűrési tevékenység X X
Foglalkozás-egészségügyi hallásszűrés X
A halláskárosodás veszélyének kitett foglalkozási körökben dolgozók időszakos ellenőrző hallásvizsgálata X
Gondozás X X
Hallókészülék indikációjának megállapítása X X
Hallókészülék ellátás, illetve forgalmazás X X X
Számítógépes illesztés, illetve programozás és lenyomatvétel X X X
Tesztboxos és in situ mérés X
Rehabilitáció (hallás és beszéd) X
Audiológia járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
A. B. I.
Szak-
rendelés
II.
Szakambu-
lancia
Személyi feltételek:
Audiológia szakorvos 1 1
Foniátria szakorvos (amennyiben önálló foniátriai részleg), teljes vagy részmunkaidős foniátriai szakorvos (amennyiben nincs önálló foniátriai szakrendelés) 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus vagy gyógy(szurdo)pedagógus vagy logopédus EK 1
Teljes vagy részmunkaidős klinikai és mentálhigiéniai gyermek szakpszichológus/pszichológus vagy gyógy(szurdo)pedagógus (gyermekek vizsgálata esetén) 0,5 0,5
Audiológiai szakasszisztens/hallás akusztikus/elektrofiziológus szakasszisztens/audiológiai szakasszisztens és hallás akusztikus 1 1 1
Általános asszisztens 1
Fizikus vagy mérnök 0,5*
Önálló technikus vagy műszerész 0,5*
Műszaki személyzet EL
Gyógyászati segédeszköz forgalmazó, amennyiben hallókészülék forgalmazás történik 1 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Fül-orr-gégészeti alap vizsgálóegység X X
Csendes kamra (ajánlott zajszint 15–25 dBA között) X X
Diagnosztikai vagy klinikai audiométer X X
Speciális magashang audiométer X
Impedenciamérő készülék X X
Beszédaudiométer vagy beszédvizsgálatok elvégzésére alkalmas rendszer X X
Otoakusztikus emisszió mérőműszer X
Agytörzsi potenciál mérőműszer X
Szabadhangtér vizsgáló egység X X X
Játékaudiometriás egység (gyermek vizsgálata esetén) X X X
Számítógépes háttér X X X
A minimumfeltételeknek megfelelő otoneurológiai vizsgáló egység X
A minimumfeltételeknek megfelelő foniátriai vizsgáló egység X
Műszerhitelesítéshez és javításhoz szükséges műszerek, vagy olyan szervizháttér, mely ezen műszerekkel rendelkezik EK EK X
Csendesített vizsgáló helyiség (ajánlott zajszint 50 dBA alatt) X
Szűrőaudiométer (250–8000 Hz között, 6000 Hz mérésére is alkalmas) X

Megjegyzés:

* Speciális feladatokhoz.

Foniátria Szakmakód: 0602
Foniátria járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II.
Szakrendelés Szakambulancia
Személyi feltételek:
Foniátria szakorvos 1 1
Logopédus (legalább részállású) 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Járóbeteg-rendelő fül-orr-gégészeti vizsgálóeszközei X X
Számítógépes adatfeldolgozás és dokumentáció X X
Hang- és fotódokumentáció X X
Stroboscop X
Laryngofiberoscop X
Elektromyográf EK
Multidimenzionális hangvizsgáló rendszer EK
Nasométer X* X*
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Audiológia EL EL
Tüdőgyógyászat/Fül-orr-gégészet osztály (inhalátor) EL EL
Elektroterápia EL EL
Neurológia EL EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EK EK
Orthodontus konzílium EL*

Megjegyzés:

* Ajak- és szájpadhasadékban szenvedő betegek ellátására kijelölt centrumokban.

Otoneurológia Szakmakód: 0603
Otoneurológia járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. Szakrendelés II. Szakambulancia
Személyi feltételek:
Otoneurológiában jártas fül-orr-gégegyógyászat szakorvos 1
Fül-orr-gégegyógyászat szakorvos 1
Általános asszisztens 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő/osztály általános feltételei +
Fül-orr-gégegyógyászati járóbeteg szakrendelés/szakambulancia vizsgálóeszközei X X
Otoszkóp X X
20 ml fecskendő, üvegpohár X X
Vízhőmérő X X
Vizsgálóasztal fejtámlája 30°-kal megemelhető X
Vízmelegítő tartály, amelyből 30 és 44 fokos víz juttatható a beteg hallójáratába X
vagy levegőt melegítő kalorikus stimulátor X
Bárány-féle forgatószék (fejtámlával, lábtartóval, rögzítő hevederrel) X
vagy forgatható vizsgálószék vagy elektromos forgatószék X
Elektronystagmográf X
Craniocorpográf elsötétíthető helyiséggel vagy posturográf* X
Lángné-féle vagy egyéb optokinetikus stimulátor* X
Speciális diagnosztikus és szakmai háttér:
Audiológia EK EK
Neurológia szakorvos EK EK

* Az egyetemi intézmények szakambulanciáin.

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPSZICHIÁTRIA

Gyermek- és ifjúságpszichiátria Szakmakód: 2300
Gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Személyi feltételek: 15 ágyanként
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos több szakvizsgával vagy tudományos minősítéssel (pszichiátria, pszichoterápia, gyermekneurológia, csecsemő- és gyermekgyógyászat) 1
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos 1
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos jelölt 2
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvos EL
Pszichoterapeuta EL
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus 1
Pszichológus 1
Pszichopedagógus/gyógypedagógus/logopédus 1
Szociális munkás 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Foglalkozásterapeuta/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta 1
Betegkísérő 1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermek X
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas helyiségek X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközök X
Általános szomatikus (belgyógyászati, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika és toxikológiai laboratórium EK
EEG EK
Képalkotó eljárások (CT, MRI, SPECT) EK
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek) X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés, életminőség, dementia) X
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttér EK

Megjegyzés:

Önálló ügyeleti szolgálat szükségessége esetén + 2 szakorvos.

Gyermek- és ifjúságpszichiátriai járóbeteg szakrendelés és gondozás minimumfeltételei
Személyi feltételek: Gondozás +
szakrendelés
Szakrendelés
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos 3 1
Pszichológus 3 EK
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus/gyermekpszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus EL EK
Logopédus RM EK
Gyógyfoglalkoztató 1 EK
Mentálhigiénés asszisztens (OKJ szociális képesítés) EL EK
Pszichopedagógus, gyógypedagógus EL EK
Szociális munkás, védőnő 2 EK
Asszisztens 3 1*
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + X X
Betegvizsgálatra, explorációra alkalmas helyiség X X
Szocioterápiára, egyéni és csoport-pszichoterápiára alkalmas helyiségek és eszközök X EK
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.) EL EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika (speciális és toxikológiai laboratórium) EL EK
EKG EL EK
EEG-laboratórium EL EK
Röntgen és ultrahang diagnosztika EL EK
Képalkotó eljárások (CT, MR, SPECT) EL EK
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiségtesztek) X EK
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés, életminőség, dementia) X EK
Gyógypedagógiai vizsgáló és fejlesztő eszközök X EK
Megjegyzés:
* Előjegyzés alapján dolgozó, invazív beavatkozást nem végző szakrendelőben nem szükséges
Gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitáció Szakmakód: 2301
Gyermek- és ifjúságpszichiátriai (GYIP) rehabilitációs osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek: 15 ágyanként ágyarányosan részmunkaidőben Minimum 10 ágy Kizárólag aktív
GYIP ágyhoz
integrálva
(Min. 5 ágy)
1 fő gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos, további szakorvos lehet: gyermekpszichiátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat, pszichiátria, pszichoterápia, gyermekneurológia, pszichiátriai rehabilitáció szakorvos 1,5 2
Pszichoterapeuta EK EL
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus 0,5 1
Gyógypedagógus/logopédus/pszichopedagógus/fejlesztő pedagógus/szociálpedagógus 0,5 1
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta 2 2
Pedagógus 1 1
Mentálhigiénés asszisztens 0,5 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Foglalkoztatás szervező/gyógypedagógiai asszisztens 0,5 1
Betegkísérő EK EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Differenciált ellátásra alkalmas, felszerelt kórtermek X X
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas helyiségek X X
Szocioterápiára alkalmas helyiségek és eszközök X X
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi laboratóriumi diagnosztika (toxikológiai laboratórium) EK EL
EEG-laboratórium EK EL
Képalkotó eljárások (CT, MRI, SPECT) EK EK
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiségtesztek) EL X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés, életminőség, dementia) EL X
Gyógypedagógiai vizsgáló és fejlesztő eszközök EL X
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttér EK EL
Gyermek- és ifjúságaddiktológia Szakmakód: 2302
Gyermek- és ifjúságaddiktológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám: 15
Személyi feltételek: 15 ágyanként
Addiktológia szakorvos vagy addiktológiai területen jártas gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos/több szakvizsgával (pszichoterápia, neurológia) 1
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvosa vagy addiktológia szakorvos 1
Orvos/belgyógyászat szakorvos 1
Pszichoterapeuta (pl. családterapeuta) 1
Klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus 1
Foglalkozásterapeuta/művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta 1
Addiktológus konzultáns 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Betegkísérő 1
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Betegvizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportpszichoterápiára alkalmas helyiségek 4
Szocioterápiára alkalmas helyiség 1
Általános szomatikus (bel-, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök:
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek, rajztesztek) X
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés, életminőség, dementia) X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szakkonzíliumok (bel-, neurológiai stb.) EL
Belgyógyászati és intenzív terápiás háttér EL
Járóbeteg-ellátás (szakambulancia, gondozó) EL
„Bírói szemle” (a nem önkéntes, illetve 18 éven aluli, vagy gondnokság alá helyezett pácienseknél) EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika (toxikológiai laboratórium) EK
EKG EL
EEG EK
Röntgen és ultrahang diagnosztika EK
Képalkotó eljárások (CT, MRI, SPECT) EK
Gyermek- és ifjúsági addiktológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Szakrendelés Szakrendelés +
gondozás
Személyi feltételek:
Szakorvos (pszichiátria szakorvos/addiktológia szakorvos/gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos) 1 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus 1 1
Pszichiátriai szakápoló 1 1
Gyógyfoglalkoztató 0,5
Pszichoterapeuta 1
Gyógypedagógus EL 1
Szociális munkás 1 1
Jogi szakértő EK EK
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Vizsgálatra, explorációra, egyéni és csoportpszichoterápiára alkalmas helyiségek 4 5
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Drogtesztek, pszichológiai tesztek, gyermekpszichiátriai vizsgáló eszközök EL EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK EK
Röntgen diagnosztika EK EK
Gyermek- és ifjúsági addiktológiai rehabilitáció Szakmakód: 2303
Gyermek- és Ifjúsági Addiktológiai Rehabilitációs Intézet fekvőbeteg szakellátás minimumfeltételei
10–18 éves kor között
Progresszivitási szint
III.
Minimum ágyszám 10
Személyi feltételek: 20 ágyra
Gyermek- és ifjúságpszichiátria szakorvos (addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátriai rehabilitáció, pszichoterápia, pszichiátria – addiktológiai gyakorlattal)* 0,1
Gyermekgyógyász szakorvos/háziorvos/házi gyermekorvos addiktológiai gyakorlattal 0,1
20 ágyig
Szociális vagy egészségügyi felsőfokú képesítéssel rendelkező segítő (addiktológiai konzultáns/ gyógypedagógus/ pszichopedagógus/ szociálpedagógus/ klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/ pszichológus/ mentálhigiénikus/ szociális munkás)

További 20 ágyanként
3




1,5
Ápoló/szakápoló 2
Gyógyfoglalkoztató 3
Művészetterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta 0,5
Pedagógus (tanköteles státuszú bentlakók oktatása) EK
Jogász EK
Tárgyi feltételek:
Lakószobák (4m²/fő) – 2–3 fő/szoba X
Vizsgálatra, explorációra, egyéni és csoport pszichoterápiára alkalmas helyiség 4
Szocioterápiára alkalmas helyiség eszközökkel 2
Általános szomatikus (belgyógyászati, neurológiai) vizsgálathoz szükséges eszközök X
Vizelet-gyorstesztek, alkoholszonda X
Pszichodiagnosztika (intelligencia, személyiség tesztek) X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális pszichodiagnosztika (neuropszichológia, személyiségelemzés, életminőség, dementia, addiktológiai súlyossági teszt) EL
Képalkotó eljárások (CT, MRI) EK
Gyógypedagógiai vizsgáló és fejlesztő eszközök EK
Gyermekgyógyászati és intenzív terápiás háttér EK

Megjegyzés:

* Speciálisan duál diagnózisú betegekkel foglalkozó intézmény esetén teljes munkaidős gyermekpszichiáter szakorvos.

HÁZIORVOSI ELLÁTÁS

Háziorvosi ellátás
Házi gyermekorvosi ellátás
Felnőtt és gyermek (vegyes) háziorvosi ellátás
Szakmakód: 6301
6302
6303
Háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás minimumfeltételei
Felnőtt Gyermek Vegyes
6301 6302 6303
Személyi feltételek:
Háziorvos 1 1
Házi gyermekorvos 1
Ápoló (OKJ ápoló/körzeti ápoló/körzeti közösségi szakápoló/diplomás ápoló) 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló/gyermekápoló/csecsemő- és gyermekápoló 1
Szakdolgozó az előzőekben meghatározottak szerint, valamint a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben meghatározottak szerint X X X
Érintett szakterület/szakterületek szakdolgozói konzultációja (csecsemő- és gyermekgyógyász, védőnő, dietetikus, gyógytornász, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichológus, konduktor, mentálhigiénikus, gyógypedagógus, pedagógus, korai fejlesztő) EK EK EK
Tárgyi feltételek:
Helyiség
Felszerelések – több szolgáltató közös használatában is
Vizsgáló ágy/szék X X X
Vizsgáló lámpa X X X
Bútorzat X X X
Hideg-meleg vizes orvosi csaptelep fertőtlenítési és kéztörlési lehetőséggel X X X
Fűtés, világítás X X X
Hűtőszekrény + min-max. hőmérő X X X
Számítógép nyomtatóval és internet hozzáféréssel X X X
Háziorvosi/házi gyermekorvosi szoftver X X X
Telefon + mobiltelefon X X X
Eszközök
Vérnyomásmérő, vérnyomásmérő mandzsettasor (normál, extra) X X X
Vérnyomásmérő mandzsettasor gyermek ellátáshoz (csecsemő és kisgyermek méret) X X
EKG (felnőtt és vegyes praxisban) hordozható X X
Oszcillométer vagy doppler (felnőtt és vegyes praxisban) X X
Vércukormérő X X X
Fonendoszkóp X X X
Reflexkalapács X X X
Pupillavizsgáló lámpa X X X
Hőmérő X X X
Ollók X X X
Sebészeti csipeszek X X X
Gyomormosó szett X X X
Beöntő készlet X X X
Vesetál X X X
Vizeletvizsgálati gyorsteszt X X X
Vizeletgyűjtő edény X X X
Személymérleg X X X
Csecsemőmérleg X X
Mérőszalag X X X
Magasságmérő X X X
Nyelvlapocok X X X
Bőrfertőtlenítő X X X
Egyszerhasználatos fecskendők különböző méretben X X X
Egyszerhasználatos injekciós tűk különböző méretben X X X
Egyszerhasználatos perkután véna kanülök, szárnyastűk X X X
Egyszerhasználatos vizelet katéterek különböző méretben X X
Különböző méretű steril és nem steril kötszerek X X X
Egyszerhasználatos gumikesztyűk és gumiujjak X X X
További speciális tárgyi feltételek:
Otoscop X X X
Desmares-kanál X X X
Színlátást vizsgáló könyv X X X
Látásélesség vizsgáló tábla X X X
Egyéb speciális eszközök, amelyek a sürgősségi ellátáshoz szükségesek
(sürgősségi táska felszerelése – lásd 4601 szakmakód alatt)
Szívó készülék (áram nélküli működéssel) X X X
Egyszerhasználatos szívó katéterek különböző méretben X X X
Lélegeztető ballon 1 felnőtt X
Lélegeztető ballon 1 felnőtt/1 gyermek/1 csecsemő maszkkal X X
3 féle méretű Guedel/Mayo tubus X X X
Egyszerhasználatos infúziós szerelék + infúziós oldat + intravénás kanül X X X
Izolációs takaró X X X
Babyhaler/spacer (gyógyszer adagolására alkalmas inhalációs eszköz – felnőtt, gyermek, csecsemő) X X

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet figyelembe vételével.

Iskola- és ifjúságorvoslás Szakmakód: 6306

Lásd az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendeletet.

INFEKTOLÓGIA

Infektológia
AIDS beteg ellátás
Trópusi betegségek ellátása
Szakmakód: 1600
1601
1603

Definíciók:

Az infekciós (fertőző) betegségek mikroorganizmusok és paraziták által okozott betegségek. Az infekciós betegségek jelentős részében a szervezetben szaporodó kórokozók kijuthatnak a szervezetből és közvetlen vagy közvetett terjedéssel más személyeket betegíthetnek meg. Ez esetben beszélünk emberről-emberre terjedő (ragályos) fertőző betegségről. Nosocomiális infekcióknak nevezzük a kórházakban (klinikákon), tágabb értelemben az egészségügyi ellátás keretében keletkező infekciókat.

A ragályos fertőző betegségek (vagy annak alapos gyanúja) meghatározott eseteire elkülönítési kötelezettség van. A terjedés vagy az infekció várható súlyos lezajlása miatt fokozottan veszélyes fertőzésben szenvedő betegeket a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet előírásainak megfelelően fertőző (infektológiai) osztályon kell elkülöníteni és kezelni, más esetekben az elkülönítés történhet nem fertőző osztályon is. A nosocomiális infekciókat lehetőleg ott kell kezelni, szükség esetén elkülöníteni, ahol a betegség keletkezett.

A fertőző betegségben szenvedő betegek ellátásához infektológus közreműködése szükséges.

Az infektológia feladatai:

1. Az infekciós betegségek, ezen belül elsősorban a kórházi kezelést igénylő fertőző betegségek ellátása.

2. A fertőző betegségre gyanús betegek megfigyelése, ellátása, differenciáldiagnosztikai segítségnyújtás.

3. Trópusi országból érkező, infekciós betegségre gyanús betegek ellátása.

4. HIV fertőzött betegek ellátása.

5. Az egészségügyi ellátás során keletkezett infekciók konzultatív ellátása.

6. A védőoltások klinikai ellenőrzése, oltási tanácsadás, szövődmények klinikai vizsgálata.

7. Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

8. Graduális és postgraduális oktatás.

Az infektológiai szakellátás színterei:

A. Járóbeteg ellátás:

a) infekciós betegségre gyanús betegek vizsgálata, differenciáldiagnózisa,

b) kórházi kezelést nem igénylő akut és krónikus infekcióban szenvedő betegek ellátása,

c) akut infekció lezajlása után szükséges ellenőrző vizsgálatok elvégzése,

d) védőoltási tanácsadás,

e) konzultáció.

B. Fekvőbeteg ellátás:

a) infektológiai (fertőző) osztályon: az osztályon fekvő betegek ellátása,

b) nem infektológiai osztályon: konzultáció.

C. Minden fekvőbeteg intézményben: részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

Az infektológiai osztály mellett infektológiai ambulancia és megyénként egy védőoltási szaktanácsadó működtetése szükséges, melynek feladata a megyei védőoltási szaktanácsadó szolgálat ellátása.

Progresszivitási szintek

Infektológiai osztállyal nem rendelkező intézmények

Feladatai:

Otthon vagy egészségügyi ellátás során keletkezett (nosocomiális) vagy kórházban szerzett infekciók ellátása (infektológus konzultáció igénybevételével).

Ragályos fertőzésben szenvedők ideiglenes elkülönítése, ellátása (továbbszállításig vagy gyógyulásig).

Egyéb, nem ragályos, enyhébb infekciós betegségek ellátása.

Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában (infektológus konziliárius közreműködésével).

II. ellátási szint: Infektológiai/fertőzőbeteg osztályok

Feladatai:

Az infekciós betegségek, ezen belül elsősorban az elkülönítésre kötelezett, kórházi kezelést igénylő ragályos fertőző betegségek fekvőbeteg ellátása.

A fertőző betegségre gyanús betegek kivizsgálása.

Otthon szerzett/az egészségügyi ellátás során keletkezett (nosocomiális) infekciók konzultatív ellátása.

Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

A védőoltások klinikai ellenőrzése, oltási tanácsadás, oltási szövődmények klinikai vizsgálata. Járóbeteg szakambulancia működtetése.

Infektológiai konzílium biztosítása a területükön (kórház, város, megye) lévő egészségügyi szolgáltatók számára.

Részvétel az infektológia szakorvosképzésben (gyakorlati oktatás).

III. szint: Infektológiai/fertőzőbeteg osztályok

(Térségi központok)

Feladatai:

A kórházi kezelést igénylő fertőző betegek ellátása, különös tekintettel a súlyos infekciókra.

A fertőző betegségre gyanús betegek vizsgálata, ellátása, differenciáldiagnosztikai segítségnyújtás.

Trópusi országból érkező, infekciós betegségre gyanús betegek ellátása.

Különösen veszélyes, hazánkban újonnan felbukkanó ragályos fertőzések ellátása, melyek a nemzetközi előírások szerint különleges izolációt igényelnek.

HIV fertőzött betegek osztályos és ambuláns ellátása.

A védőoltások klinikai ellenőrzése, oltási tanácsadás, oltási szövődmények klinikai vizsgálata. Járóbeteg szakambulancia működtetése.

Infekciók, illetve infekcióra gyanús megbetegedések konzultatív ellátása az egész kórház/klinika területén, valamint a térség területén lévő egészségügyi szolgáltatók számára.

Részvétel az infekció kontroll tevékenységben és a kórházak (klinikák) antibiotikum politikájának kialakításában.

Részvétel az infektológia szakorvosképzésben (gyakorlati oktatás).

Infektológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Infektológiai
osztály nélkül
II. III.
Infektológiai ágyak minimum száma: 1601 szakmakód 10
Infektológiai ágyak minimum száma: 1603 szakmakód 4
Személyi feltételek:
Osztályvezető főorvos – infektológia szakorvos 1b 1c
Infektológia szakorvos Xa 2 4
Egyéb szakorvos, gyakornok 1/10 ágy 1/10 ágy
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Tárgyi feltételek:
Infektológiai ágyak száma 3/100 ágy min. 20 min. 40
1–2 ágyas elkülönítő kórteremd 3/100 ágy min. 3 min. 5
Kórtermenként max. ágyszám 4 5 5
Negatív nyomású elkülönítő kórteremdX EL
Az osztály általános feltételei +
Infúziós pumpa, perfuzor 2 1/10 ágy 1/10 ágy
Ultrahangos párásító, gyógyszerporlasztó EL 1/4 gyermek
ágy
1/4 gyermek
ágy
Pulzoximéter 1 2 4
Vér és infúzió melegítő X X X
Széklettartályok X X X
Lumbálpunkciós tűk X X X
Steril váladékvételi eszközök X X X
Termosztát EL X X
Májbiopsziás tűk EL EL X
Sternumpunkciós tűk EL EL EL
Mellkas-, haspunkciós eszközök EL X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Mikrobiológiai laboratórium EK EK EK**
Gasztroenterológiai endoszkópiás laboratórium EK EL
Bronchoszkópiás laboratórium EK EL
CT, MRI EK EK
Intenzív osztály* EL EL

a: Minden fekvőbeteg intézetben biztosítani kell infektológia szakorvost a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet szerint.

b: Infektológia szakorvos legalább 5 éves infektológiai szakorvosi gyakorlattal.

c: Legalább 5 éves infektológia szakorvosi gyakorlattal rendelkező belgyógyász/csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos.

d: A kórtermek zsiliprendszerű előtérrel (benne hideg-melegvizes orvosi csapteleppel ellátott kézmosó, valamint kézfertőtlenítő és egyszer használatos kéztörlő). Valamennyi kórteremhez külön zuhanyozó és WC szükséges. Csecsemők ellátására is szolgáló kórtermek esetén csecsemő-fürdetőkád szükséges.

dX: A kórterem zsiliprendszerű előterében negatív nyomást biztosító elszívó.

* Az intenzív osztály, illetve szakmaspecifikus őrző ágyainak legalább 30%-a izolálható legyen.

** Helyben működő, vagy max. 30 percen belül elérhető, legalább M1-es kompetencia szintű mikrobiológiai labor szükséges, mely minden nap 24 órán keresztül folyamatosan rendelkezésre áll.

Infektológia járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Felnőtt Gyermek
Személyi feltételek:
Infektológia szakorvos 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Zárt rendszerű vérvételi eszközök X X
Vizeletgyűjtő (steril, nem steril) edény X X
Váladékvételi steril pálca X X
Széklettartály X X
Ultrahangos párásító készülék X
Infúziós állvány és szerelék X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Infektológiai ambulancia:
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika EK EK
Védőoltási szaktanácsadó:
Az oltóanyagokkal végezhető azonnali és késleltetett típusú bőrpróbák X
Orvosi laboratóriumi diagnosztika (Immunológiai laboratóriumi vizsgálat) EK
HIV/AIDS szűrés Szakmakód: 1602

Olyan egészségügyi járóbeteg szakellátási ellátási forma, amely a HIV-vel történő megfertőződés szempontjából kockázatnak kitett személyek előzetes tájékoztatását követően az önkéntes szűrővizsgálat elvégzését felajánlja és az elfogadást követően azt elvégezteti.

HIV/AIDS szűrés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Infektológia szakorvos vagy bőrgyógyászat szakorvos, vagy megelőző orvostan és népegészségtan, illetve az azt megelőző és egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakorvos, vagy orvos lehetőség szerint counselling tanfolyam elvégzésével 1
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló/szakápoló, lehetőség szerint counselling tanfolyam elvégzésével 1

IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN

Igazságügyi orvostan Szakmakód: 9500

Igazságügyi orvostan

Élőszemély vizsgálatok esetén e rendelet, illetve az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 16. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, az orvosi rendelőkre vonatkozó általános minimumfeltételek betartása szükséges.

Az igazságügyi pszichiátria, az igazságügyi pszichológia és az egészségbiztosítási orvosszakértés végzéséhez az orvosi vizsgálatok általános feltételeinek megfelelő helyiség biztosítása szükséges.

Egészségbiztosítási orvosszakértői tevékenységet belgyógyászat, sebészet, ideggyógyászat, pszichiátria, háziorvostan, foglalkozás-egészségügyi orvostan szakvizsgával lehet végezni 2018. december 31-éig. Egyéb szakvizsga esetén egészségbiztosításai szakvizsgával rendelkező személy felügyelete mellett végezhető a tevékenység. 2019. január 1-je után csak az egészségbiztosítási szakvizsga fogadható el.

A boncolások végzéséhez a patológiai minimumfeltételek boncolásokra vonatkozó I. ellátási szintnek megfelelő minimumfeltételek biztosítása szükséges.

Kórszövettani vizsgálatok végzése tekintetében a szövettani vizsgálat szokásos feldolgozási módszerrel patológiai minimumfeltételek biztosítása indokolt.

Igazságügyi orvostan minimumfeltételei
A boncolás helyén szövettani feldolgozás nem történik
Személyi feltételek:
Igazságügyi orvostan szakorvos 2
Boncmester 2
Boncsegéd 1
Takarító személyzet 1
A boncolások tárgyi feltételei:
Irodahelyiség 18 m2
Boncmesteri szoba és mellékhelyiség 20 m2
Halott bemutató helyiség 10 m2
Hozzátartozók fogadására szolgáló helyiség külön bejárattal 10 m2
Bonctermi raktár 5 m2
Bonctermi öltöző helyiség 10 m2
Boncterem (kb. 60 m2/db asztal) 2
Tetemhűtő előtérrel 24 m2
Gép- és műszerpark
Boncasztal 2
Tetemszállító kocsi 2
Diktafon 1 db/orvos,
1 db/adminisztrátor
Fotomikroszkóp 1
Fertőtlenítő berendezés 1
Makrofoto berendezés 1
Videoprojektor 1
Vibrációs bonctermi csontfűrész 1 db/asztal
Bonctermi műszerkészlet 3
A szövettani minták feldolgozásának helyén:
Személyi feltételek:
Citológiai/hisztokémiai, immunhisztokémiai szakasszisztens/orvosdiagnosztikai, laboratóriumi technológus/kémiai laboratóriumi szakasszisztens 1 fő/3000 blokk
Tárgyi feltételei:
Formalinos anyagraktár 10 m2
Szervmaradvány tároló 10 m2
Gép- és műszerpark:
Beágyazó asztal elszívóval 1
Centrifuga 1
Discussios mikroszkóp 1
Kryostát 1
Mikrotom 1/3000 blokk
Paraffinos kiágyazó 1
Szövettani indítóasztal elszívóval 1
Termosztát 1
Igazságügyi toxikológia Szakmakód: 9502
Igazságügyi toxikológia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Toxikológus igazságügyi szakértő (toxikológiai szakgyógyszerész/gyógyszerész vegyészmérnök alapképzettséggel) 1
Kémiai laboratóriumi szakasszisztens/orvosdiagnosztikai, laboratóriumi technológus 2
Takarító személyzet 1
Tárgyi feltételek:
Laboratórium elszívóval ellátott vegyi fülkével (minták, illetve biológiai anyagok előkészítéséhez) 2x25 m2
Laboratórium (műszeres mérésekhez) 25 m2
Késes homogenizátor 1
Centrifuga 2
Vízfürdő 1
Bepárló készülék 1
Szárítószekrény 1
Mérleg különböző érzékenységekkel 3
Spektrofotométer 1
UV lámpa 1
Gázkromatográf FID és NPD detektorral 1
Gázkromatográf – tömegspektrográf 1
Block heater 1
Hűtőszekrények vagy hűtőkamra igény szerint
Mélyhűtő szekrény 1
Üvegedények, laboratóriumi kisműszerek igény szerint

Az igazságügyi genetikai laboratóriumokra módszertani levelek tartalmaznak előírást.

KARDIOLÓGIA

Kardiológia Szakmakód: 4000

Progresszivitási szintek:

I. szint

Belgyógyászati Osztály.

II.a szint

Kardiológiai osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, pacemaker/ICD műtéti tevékenység csak kijelölt intézményekben.

II.b szint

Kardiológiai osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, hemodinamikai laboratóriummal.

III.a szint

Kardiológiai osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, hemodinamikai laboratóriummal, pacemaker/ICD műtővel, elektrofiziológiai-ablációs laboratóriummal. 30 percen belül elérhető szívsebészet esetén végezhető beavatkozások: transseptalis punkció, transseptalis ablációk, transzvénás CRT beültetés és septalis abláció HOCM-ben.

III.b szint

Kardiológiai osztály, kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel, hemodinamikai laboratóriummal, pacemaker/ICD műtővel, elektrofiziológiai-ablációs laboratóriummal, intézményen belüli szívsebészettel. Bizonyos elektrofiziológiai, ablációs, katéter intervenciós eljárások (coronarias és non-coronarias) csak III.b szinten végezhetők: Életveszélyes ritmuszavarok kamrai tachycardiák és kamrafibrilláció ablációja, Pitvarfibrilláció abláció (vena pulmonalis izoláció), Pacemaker/ICD elektróda eszközök extrakciója, Transseptalis CRT beültetése, Epicardialis sebészi v. minimal invaziv CRT beültetés, Tervezett nem védett komplex főtörzs (LM) intervenció, Tervezett last remaining artery-intervenció, Tervezett három ág betegség kezelése (közepes Syntax scorral), Krónikus total occlusio (CTO) megoldása speciális eszközökkel, Rotabláció (plakk modifikáció), Perkutan non coronaria intervenciók, Katéteres billentyű tágítás, Katéteres billentyű beültetés (TAVI-pulmonalis), Fülcse- és septumdefektus zárás, Rövid távú keringéstámogatás (ECMO kezelés).

Kardiológia osztály (felnőtt) minimumfeltételei
Progresszivitási szintek
II.a II.b III.a III.b
Minimum ágyszám 15 20 25 30
Személyi feltételek:
Osztályvezető (kardiológia szakorvos) 1 1 1 1
Kardiológia szakorvos nappal 1/10 ágy 1/10 ágy 1/10 ágy 1/10 ágy
további 5 ágyanként ügyeletekben összesen 1 1 1 1 1
Kardiológia szakorvos összesen 6 8 10 12
Rezidens vagy szakorvos jelölt vagy nem szakorvos 1 1 1 2
24 órás echocardiographiás készenlét EL X X X
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X X
EKG asszisztens/kardiológiai szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens EL EL EL EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Antidecubitor ágy/matrac 1 1 1 2
Volumenpumpa és perfúzor 2 4 6 8
Testhelyzet változtatására alkalmas ITO ágy X X X X
Vérnyomásmérő 2 3 3 4
Külső pacemaker 2 3 3 4
Hordozható defibrillátor X X X X
Mini-doppler EL X X X
12 elvezetéses EKG X X X X
Telemetriás EKG felvevő és kiértékelő EK EK X X
Telemetriás EKG-monitorozási rendszer EK EK X X
Kerékpár vagy futószalag ergométer X X X X
Dopplerrel is rendelkező echocardiográf (2D, M-Mode, színes és folyamatos Dopplerrel felszerelve) X X X X
Mobil echocardiograph X X X
Transzoesophageális transzducer X X X X
Diagnosztikai és szakmai háttér:
Hemodinamikai labor X X X
Elektrofiziológiai labor X X
Pacemaker műtő, ICD műtővel X X
Myocardialis Doppler vizsgálat EK EL X X
Kontraszt echo vizsgálat EK EK X X
Gyógyszeres stress echocardiographia EK X X X
Nukleáris medicina EK EK EK EK
Cardiovascularis CT, MRI (1 órán belül elérhető) EK EK EK EK
Kardiológiai intenzív osztály (szakmaspecifikus őrző) X X X X
Szívsebészet szakorvos EK EK EL
Kardiológiai szakmaspecifikus őrző minimumfeltételei
(a kardiológiai osztály részeként működik)
Progresszivitási szint
II.a-b III.a-b
Minimum ágyszám 6 10
Személyi feltételek:
Vezető: kardiológia szakorvos intenzív terápiában vagy invazív kardiológiában vagy elektrofiziológiában jártas, közülük legalább egyikben gyakorlattal rendelkező 1 1
Kardiológia szakorvos összesen 3 7
Rezidens vagy szakorvos jelölt vagy nem szakorvos 1 1
Kardiológia szakorvos nappal az első 4 ágyra 1, további 6 ágyanként 1
(vezetővel együtt)
ügyeletekben összesen 1
X X
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X
Betegkísérő EL EL
Műszaki karbantartó személyzet (technikus, informatikus) EL EL
Tárgyi feltételek:
Speciális intenzív terápiás ágyak (vertikális és horizontális mozgathatóság, a fejrész és a lábvég külön is képes legyen helyzetét változtatni) EL X
Gyógyszeradagoló perfúzor ágyanként X 2
Antidecubitor matrac (prevenciós és terápiás) X X
Volumetriás pumpa ágyanként EL X
Centrális vénaszúráshoz való Seldinger technikájú szett, elektróda X X
Nyomásmérő szett EL 6
Swan-Ganz katéter EL X
12 elvezetéses EKG X X
Ideiglenes pacemaker 1 3
Cardioverter külső elektródával, illetve speciális öntapadós tappanccsal X X
Mobil pulzoximéter EL X
Lélegeztető készülék 1 4
Transzport lélegeztetőgép EL X
NO-adagoló és hozzátartozó NO-palack X
Központi betegőrző monitor X X
Ágymelletti betegőrző monitor (minimum: EKG, pulzusszám, non-invazív vérnyomásmérés lehetősége) ágyanként X X
Kapnográf (pCO2 mérési lehetőség) EL X
Pulzoximéter ágyanként X X
Folyamatos maghőmérséklet monitorozás EL X
Invazív perctérfogat monitorozási lehetőség EL X
Váladékszívó készülék, fali ágyanként X X
Mellkasszívó készülék, fali X X
ACT meghatározására alkalmas eszköz X X
Vércukormérő X X
ASTRUP-készülék X X
Biomarker meghatározáshoz szükséges kit (troponin) X X
Biomarker meghatározás (BNP) X
Mobil echocardiograph X
Mobil, helyszíni röntgengép EL X
Kettős lumenű, Seldinger technikával bevezethető dializáló katéter EK
Diafiltráló szűrőpatron a hozzá tartozó csőkészlettel EK
Intraaortikus ballonpumpa szett X
Seldinger technikához szükséges tágítók, vezetődrótok X X
Hélium palackos computervezérlésű intraaortikus ballonpumpa készülék 3
Laringoszkóp 1 3
Kézi lélegeztető ballon 1 3
Mobil újraélesztési egység X X
Kardiológiai járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
EKG vizsgálatok minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológia/belgyógyászat szakorvos 1
EKG asszisztens/OKJ/diplomás ápoló 1
Tárgyi feltételek:
12 elvezetéses EKG készülék képernyővel és regisztrálóval X

Az ellátás végzéséhez szükséges beavatkozások száma évenként: minimum 500.

Ambuláns EKG monitorozás (Holter) minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológia szakorvos 1
EKG asszisztens/szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens (OKJ)/diplomás ápoló 1
Tárgyi feltételek:
Holter kiértékelőhöz 3–6 felvevő készülék 1
Analóg vagy digitalizált rögzítés, amely lehetővé teszi az EKG ütésről ütésre történő megtekintését a nap 24 órájában, valamint auditálási lehetőség alapkövetelmény X

Az ellátás végzéséhez szükséges beavatkozások száma évenként: minimum 250.

Terheléses kardiológia vizsgálatok minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológia szakorvos 1
Szakasszisztens/kardiológiai szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek:
12 elvezetéses EKG automata kiértékeléssel és vérnyomás mérési lehetőséggel X
Kerékpár ergométer/futószalag X
Real-time papírregisztráló X
Resuscitatio és újraélesztés eszközei és gyógyszerei X

Az ellátás végzéséhez szükséges beavatkozások száma évenként: minimum 100 vizsgálat.

Echokardiográfia Szakmakód: 5303
Echocardiographiai diagnosztika járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológia/csecsemő- és gyermekkardiológia/szívsebészet szakorvos – echocardiographiás TTE, TEE, stressz, illetve congenitalis licensszel rendelkező 1
Kardiológiai szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 1
Szakorvos/szakorvosjelölt – Echocardiographiai alapfokú képzésben résztvevő – akkreditált szakember felügyelete alatt 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Színes, folyamatos hullámú (CW) és pulzatilis Dopplerrel (PW) is rendelkező echocardiograph, beépített EKG, video vagy digitális képrögzítés X
Multiplán transoesophagealis echocardiographiás transducer color, PW és CW képességgel EK
Endoscopos mosótál/ultrahangos tisztító/automata eszközmosó X
12 elvezetéses EKG X
Vérnyomásmérő X
Pulzoximéter X
Defibrillátor X
Mobil/fali oxigénellátás X
Reanimációs felszerelés X
A coronaria flow rezerv méréséhez adenozin vagy dipyridamol, antidotum EK
Gyógyszeres stress-echo. Stress-echo software (minimum 40 frame/s, digitalis aquisitio, quadscreen) EK
Digitális tárolás X

Minimális beavatkozások száma évenként

36121, 3612A, 3612D, 36139, 3617B, 36123: 500 vizsgálat, illetve kórházi laborban: 1000 vizsgálat,

kivéve

3612N kontraszt: 20;

3612E TEE: 100;

3612Mstress echo: 100.

Invazív hemodinamikai diagnosztikus és műtéti beavatkozások minimumfeltételei
Hemodinamikai laboratórium minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.b III.a III.b
Személyi feltételek:
2 műszak + készenléti ügyelet X X X
Összesen asztalonként
Invazív vizsgálatokban járatos kardiológus szakorvos vagy cardiovascularis radiológus* a vezető kardiológus nélkül
2 2 3
Intenzív terápiában jártas kardiológia szakorvos/aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos konzultáns 1 1 1
Szívsebészet szakorvos** EK EK EL
Műszakonként és asztalonként
Rtg. asszisztens/rtg. szakasszisztens/radiográfus/képalkotó diagnosztikai analitikus/képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens/rtg. műtős szakasszisztens/felnőtt intenzív terápiás szakápoló 1 1 1,5
Műtőssegéd 1 1 1
Betegkísérő EL EL EL
Tárgyi feltételek:
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrel X X X
Speciális vizsgáló szerkezet, nagyfelbontású képerősítő X X X
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség a hozzátartozó fogyó anyagokkal X X X
Nagynyomású fecskendő, kontrasztanyag X X X
DC szinkronizálható defibrillátor, valamint a reanimációhoz szükséges valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp, intratrachealis tubus, lélegeztető ballon stb.) X X
On-line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezés X X X
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezeti felfüggesztéssel X X X
Infúziós állvány X X X
Műszerasztal X X X
Sugárvédő ólom gumikötények (az ellátó személyzet és a beteg számára) 2 3 4
Oxymetria/vérgáz analizátor EL EL EL
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozó introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal együtt X X X
Betegszállító fekvő kocsi X X X
IVUS EK X X
Intracardialis echo EL EL
Rotablator EL***
Pressure Wire X X X
Mobil respirator EL X X
Portabilis echo EL X X
IABP szett és konzol X X X
Kardiológiai osztály kardiológiai szakmaspecifikus őrzővel X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Szívsebészet EK** EK** EL
Kardiovaszkularis CT, MRI EK EK EK

Megjegyzés:

* A 33970, 33974, 53501, 53502, 53503, 53504 és 53963 kódoknál intervenciós beavatkozásokban járatos kardiológus szakorvos, szükség esetén 1 fő azonnal elérhető konzultáns, cardiovascularis radiológus vagy kardiológus szakorvos, aki szükség szerint az újraélesztésben is részt vesz.

** 1 órán belül elérhető, 53502: centrumon belüli szívsebészeti elérhetőség

*** Amennyiben a centrumban rotablatio történik.

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma laboratóriumonként/évenként:

A 12660, 12730, 12750, 12751, 12752, 12754, 33070, 33110, 33114, 33133, 33143, 33153, 33182, 33340 kódok közül összesítve évi minimum 1000 különböző betegeknél (350 PCI, ebből 100 PPCI-ben). A vizsgáló orvosok által végzett beavatkozás számok feleljenek meg az Egészségügyi Szakmai Kollégium irányelveinek: laborvezető 3 éves gyakorlat 1000 vizsgálat (600 diagn., 300 PCI, 75 PPCI), beosztott orvosok 1 éves gyakorlat (300 diagn., 150 PCI).

A 33970, 33974, 53501, 53502, 53503, 53504 és 53963 kódok közül összesítve évi min. 300, különböző betegeknél.

A 12740 kód évi min. 30.

Invazív elektrofiziológiai diagnosztikus és műtéti beavatkozások minimumfeltételei,
Elektrofiziológiai laboratórium minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.a III.b
Személyi feltételek: (műszakonként és asztalonként)
Rtg. asszisztens vagy radiográfus asszisztens 1 1 1,5
Képalkotó diagnosztikai analitikus/képi diagnosztikai intervenciós/röntgen műtős szakasszisztens/felnőtt intenzív terápiás szakápoló/rtg. szakasszisztens 1 1 1,5
Műtőssegéd 1 1 1
Betegkísérő EL EL EL
Kardiológia szakorvos szívelektrofiziológiai/arrythmológiai tudással 1 1,5 2
Technikus EL EL 1
Aneszteziológia és intenzívterápia szakorvos és szakasszisztens EK EL EL
Tárgyi feltételek:
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrel X X X
Speciális vizsgáló szerkezet, nagyfelbontású képerősítő X X X
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség a hozzátartozó fogyó anyagokkal X X X
DC szinkronizálható defibrillátor, valamint a reanimációhoz szükséges valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp, intratrachealis tubus, lélegeztető ballon stb.) X X X
On line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezés X X X
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezeti felfüggesztéssel X X X
Infúziós állvány X X X
Műszerasztal X X X
Sugárvédő ólom gumikötények 2 3 4
Oxymetria/vérgáz analizátor EL EL EL
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozó introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal együtt X X X
Betegszállító fekvő kocsi X X X
Dedikált elektrofiziológiai vizsgálórendszer, minimum 64 csatornás regisztrációra alkalmas intracardiális és testfelszíni EKG X X X
Minimum kétirányú vagy C-armos fluoroszkóp X X X
Ablációs generátor X X X
Transz-szeptális szettek EK X X
Echocardiográfiás kontroll melletti pericardiocentesis feltételei EL X X
86454: számítógépes elektromos térképező (mapping) rendszer, karbon anyagú műtőasztal EK EK EL
Intracardiális echo (ICE) EK X X

II.a szinten csak az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendeletben kijelölt intézményekben végezhető.

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként:

A 86455 kód évi min. 75.

A 86451 és a 86454 kód évi min. 50.

Pacemaker, ICD implantatio/BiVentricularis pacemaker műtéti beavatkozás minimumfeltételei,
Pacemaker műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Személyi feltételek: (műszakonként és asztalonként)
Kardiológia vagy szívsebészet szakorvos, pacemaker implantációs és elektrofiziológiai gyakorlattal 1 2
Rtg. asszisztens vagy radiográfus asszisztens 1 2
Képalkotó diagnosztikai analitikus/képi diagnosztikai intervenciós asszisztens/röntgen műtős szakasszisztens/felnőtt intenzív terápiás szakápoló/rtg. szakasszisztens 1 1
Műtőssegéd 1 1
Betegkísérő EL EL
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL X
Tárgyi feltételek:
Vizsgálat végzésére alkalmas műtő, bemosakodóval és előtérrel X X
Speciális vizsgáló szerkezet, nagyfelbontású képerősítő (C-ív) X X
Képrögzítési és visszajátszási lehetőség a hozzátartozó fogyó anyagokkal X X
DC szinkronizálható defibrillátor, valamint a reanimációhoz szükséges valamennyi egyéb kellék (leszívás, folyamatos O2 ellátás, laringoszkóp, intratrachealis tubus, lélegeztető ballon stb.) X X
On line többcsatornás EKG és nyomásregisztrálásra alkalmas berendezés X X
Műtő lámpa, biztonsági áramforrással, mobil vagy fix mennyezeti felfüggesztéssel X X
Infúziós állvány X X
Műszerasztal X X
Sugárvédő ólom gumikötények 2 3
Speciális katéter készlet valamennyi szükséges méretben, a hozzá tartozó introducer szettel, összekötő, mannifoldok, fecskendők, izoláló anyagokkal együtt X X
Betegszállító fekvő kocsi X X
Rtg.-átvilágító asztal X X
Intracardiális jelanalizátor X X
3 csatornás EKG monitor X X
Elektrofiziológiai stimulátor X
Minimum 6 csatornás intracardiális és testfelszíni EKG X X

II.a szinten csak az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendeletben kijelölt intézményekben végezhető.

Az ellátás végzéséhez szükséges minimális beavatkozások száma évenként:

Az 53771–53775 és az 5377A–5377E-ig terjedő kódtartományban (II.) minimum évi 100, (III.) minimum évi 150, az 53778–53779 kódok közül összesen minimum évi 10.

Pacemaker járóbeteg szakambulancia (utánkövetéses vizsgálatokat végző – follow up)
minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Kardiológia/szívsebészet szakorvos elektrofiziológiai gyakorlattal 1
Kardiológiai szakasszisztens/kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek:
EKG, számítógép alapú programozó készülék X

Az ellátás végzéséhez szükséges vizsgálatszám évenként: minimum 500.

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA ÉS RADIOLÓGIAI TERÁPIA

Röntgendiagnosztika Szakmakód: 5100

INTEGRÁLT RADIOLÓGIAI OSZTÁLY

(Az intézmény ellátási igényeihez szükséges valamennyi képalkotó diagnosztikai és intervenciós radiológiai tevékenység összessége.)

Ellátási szintek

A tárgyi feltételek biztosításához valamennyi modalitás esetén szükséges a rendszeres karbantartás és minőség-ellenőrzés igazolása.

iR-1 szint: Városi kórház képalkotó diagnosztikai (radiológiai) egység (ideértve a járóbeteg-szakellátó intézeteket is):
általános röntgen, UH diagnosztika.
iR-2 szint: Megyei ellátási központok (megyei kórház) képalkotó diagnosztikai (radiológiai) egység:
általános és speciális röntgen, UH-, CT-diagnosztika, általános MR diagnosztika, angiográfia, intervenciós radiológiai eljárások (DSA, UH-, CT-vezérelt).
Munkahelyi követelmény: a munkahelynek alkalmasnak kell lennie a radiológia területén alap- és szakképzésre, illetve továbbképzésre, képesnek kell lennie klinikai kutatásokban való részvételre.
iR-3 szint: Térségi progresszív központok képalkotó diagnosztikai (radiológiai) egység:
általános és speciális röntgen, UH-, CT-diagnosztika, általános és speciális MR diagnosztika, angiográfia, általános és speciális intervenciós radiológiai eljárások (DSA, UH, CT, szükség esetén MRI vezérléssel).
Munkahelyi vezetői/munkahelyi követelmény: tudományos minősítés (vagy egyenértékű oktatási-kutatási tapasztalat). A munkahelynek alkalmasnak kell lennie a radiológia területén alap- és szakképzésre, illetve továbbképzésre, képesnek kell lennie tudományos és klinikai kutatásokban való részvételre.

iR = integrált ellátási szint

Integrált radiológiai osztály ellátási szintek minimumfeltételei
Személyi feltételek: iR-1 iR-2 iR-3
1. Orvos
Radiológia szakorvos* (iR-1: rendelőintézet/városi kórház) 1/2 8 15
Ebből neuroradiológia szakorvos** X 1
Ebből gyermekradiológia szakorvos** X 1
Nem szakorvos X X
Részleges vagy teljes akkreditáció rezidensképzésre X X
2. Egyéb diplomás
Fizikus/mérnök/informatikus X 1 1
3. Röntgen asszisztens/radiográfus (iR-1: rendelőintézet/városi kórház) 1/3 10 20
Képi diagnosztikai szakasszisztens X X
Röntgen műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens/képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens/ultrahang szakasszisztens/szonográfus szakasszisztens 1 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X 2
4. Egyéb
Adminisztrátor X X X
Takarító X X X
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan) X X

*: iR-2: egy szakorvost helyettesíthet szakorvosjelölt vagy teleradiológiai szolgáltatás.

iR-3: két szakorvost helyettesíthet szakorvosjelölt vagy teleradiológiai szolgáltatás. Modalitásonként legalább egy szakorvos szükséges.

Szakorvosjelölt a modalitások harmadában helyettesítheti a szakorvost.

**Ha az ellátási profil – nagy forgalmú csecsemő- és gyermekgyógyászat (min. 50 ágy), illetve idegsebészeti osztály – indokolja. Teleradiológia tevékenységgel is bevonható speciális képzettségű szakorvos.

Definíciók:

Röntgenasszisztens (5.2 OKJ).

Röntgen szakasszisztens, képi diagnosztikai szakasszisztens (5.4 OKJ).

Röntgen-műtős szakasszisztens (5.4 OKJ).

Felsőfokú, akkreditált, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens (5.5 OKJ).

Főiskolai végzettségű diplomás radiográfus (BSc).

Magasabb képzettségű szakdolgozó helyettesítheti az alacsonyabb képzettségűt.

Részmunkaidő esetén a létszám a munkaidőkeret függvényében megosztható.

Megjegyzés:

Az integrált radiológiai osztály teljes, minimális felépítése (személyi feltételek, gép, stb.) a személyzet és gépek tekintetében is az egyes különálló részlegekhez képest alacsonyabb létszámmal és kevesebb vizsgálóhellyel és géppel megoldható.

A több műszakos ellátások (UH, CT, MRI) esetében a személyi minimumfeltételek a műszakszám arányában növekednek.

Röntgendiagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek:
2 munkahelyenként (a forgalom függvényében lehet részmunkaidős)
Radiológia szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően) 1
Rtg. asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus 2
Adminisztrátor* X

* Lehet két modalitásonként 1 fő.

Tárgyi feltételek: R-1 R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
Röntgenvizsgáló-helyiség (R-1: rendelőintézet/városi kórház) 1/2 3 3
Előhívó helyiség, ha nem digitális a röntgen technika 1 1 1
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
Hagyományos vagy digitális röntgenfelvételi berendezés (R-1: rendelőintézet/városi kórház) 1/2 3 3
Hagyományos vagy digitális röntgenátvilágító (R-1: rendelőintézet/városi kórház) 0/1 1 1
Hagyományos vagy digitális multifunkciós rtg-készülék (helyettesítheti az átvilágítót) 1 1
Filmelőhívó vagy digitális kiolvasó X X X
Digitális hard-copy printer (digitális rtg. esetén, hálózati) 1 1 1
Felvételi kazettakészlet fóliákkal vagy foszforlemezzel X X X
Filmbetöltő szárazasztal (csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika esetén) X X X
Adatráfényképező (csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika esetén) X X X
Nézőszekrény/digitális radiológiai leletező munkaállomások X X X
Magazintáras nézőszekrény (csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika esetén) X X
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomkesztyű X X X
Pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarások X X X
Ólomgumi köpeny X X X
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusok X X X
5. Archiválás
Archiváló bútorzat, csak hagyományos röntgenfilmes analóg technika esetén X X X
Digitális archiváló rendszer (csak digitális radiográfia esetén) X X X

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Teleradiológia, telekonzultáció minimumfeltételei

A teleradiológia a telemedicina tevékenység egyik fajtája, amikor a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok felvételeit elektronikus úton továbbítjuk egyik helyszínről a másikra leletezés vagy konzultáció céljából.

A teleradiológia részét képezi

– a telediagnosztika (távdiagnosztika): ami a vizsgálat lezárását követő, a képalkotás helyétől távol végzett képkiértékelés, mely lehet első- vagy másodleletezés. Olyan vizsgálatok esetén, ahol a két orvos által végzett kiértékelés előírt, az egyik vagy mindkét orvos értékelését kiválthatja.

– a telekonzultáció: a képalkotással egy időben vagy röviddel azután történő képkiértékelés, melynek eredménye a vizsgálat menetét befolyásolja, vagy egy korábbi, már kiértékelt vizsgálat új szempontok szerinti újraértékelése.

Teleradiológia minimumfeltételei a kiértékelői oldalról
Személyi feltételek:
Radiológia szakorvos* 1
Építészeti feltételek:
Számítógépes radiológiai diagnosztikus munkahely számára szolgáló helyiség X
Tárgyi feltételek:
Kiértékelő radiológiai diagnosztikus munkaállomás, radiológiai diagnosztikus munkahely kategóriájának megfelelő számítógép, dual monitoros nagyfelbontású videokártyával, lehetőség szerint kalibrálható monitorokkal, melyek felbontása/specifikációja a vonatkozó aktuális ajánlásban definiált (különös tekintettel a mammográfiás vizsgálatok távleletezésére) 1
Szélessávú biztonságos gyors hálózati internet kapcsolat, az adatokhoz és a rendszerekhez illetéktelen felhasználó hozzáférését a technológia adta legmagasabb szinten ki kell zárni (pl. ajánlott a VPN és a https protokoll) X
Speciális DICOM kompatibilis képkiértékelő szoftver 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Informatikus EK

*Amennyiben az adott diagnosztikai tevékenység jártassági vizsgához kötött, úgy annak megléte kötelező.

Teleradiológia minimumfeltételei az igénybevevői oldalról
Személyi feltételek:
Röntgen asszisztens/röntgen szakasszisztens (hagyományos röntgen)/radiográfus 1
Radiológia szakorvos, vagy radiológia szakorvosi felügyelet CT, MRI vizsgálatok esetén (a vizsgálati szövődmények elhárítása a vizsgálatot felügyelő orvos felelőssége) 1
Kapcsolattartó személy (a vizsgált beteg anamnézisének, klinikai adatainak, sz.e. korábbi képeinek elérhetőségéért, a vizsgálatba való írásos beleegyezés meglétéért, a felvetődő szakmai problémák, szükséges beteginformációk beszerzése érdekében) EL
Tárgyi feltételek:
A leletezésre vagy konzultációra kerülő vizsgálatok elvégzéséhez szükséges tárgyi minimumfeltételek X
A felvételek készítéséhez technikai és szakmai protokollok X
Szolgáltatói szerződés a telemedicina (informatikai) szolgáltatást nyújtó szolgáltatóval X
DICOM 3 formátumú digitális felvételek készítésére alkalmas berendezések, lehet direkt vagy indirekt digitális felvétel is. A hagyományos analóg röntgenfelvételek (filmek) szkennelése nem elégséges, eredeti DICOM 3 vagy a mindenkori orvosi képszabványnak megfelelő digitális képek készítése szükséges, az igényelt teleradiológiai szolgáltatástól függően: röntgen, UH, CT, MRI vagy mammográfia területén X
Országos nagysebességű hálózatra kapcsolódás, vagy bérelt nagysebességű hálózati kapcsolat megléte, biztonsági adatforgalmi kapcsolaton keresztül X
Az intézményen belüli belső hálózaton a távdiagnosztikai szolgáltatásban résztvevő digitális berendezések lokális összeköttetése (a digitális berendezések elérhetősége érdekében) X
Folyamatos helyi informatikai felügyelet/lehet távfelügyelet is (a kórházon belül a folyamatos működőképesség fenntartása és a helyi hálózati hibák elhárítása érdekében) X
Szünetmentes áramforrás (a kommunikációban résztvevő eszközöket érintő áramingadozásból és rövid idejű áramkimaradásból adódó adatvesztések megelőzése érdekében) X
A visszaérkező leletek elektronikus fogadóképessége a kórházi HIS rendszerben X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Informatikus EK
Sugárvédelmi eszközök (ólomkesztyű, pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarások, ólom gumiköpeny) X

Komplex (RTG, CT, MRI, UH) szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltató működési engedélye nem alapozható kizárólag teleradiológiai szolgáltatásra, az orvosi jelenlétet is igénylő vizsgálatokhoz (például: kontrasztanyagos vizsgálatok) szükséges minimális létszámmal az intézménynek rendelkeznie kell.

Adatbiztonság:

Garantálni kell a biztonságosan stabil adatátvitel mellett az adatbiztonságot is, melyhez a megfelelő biztonsági protokoll használata kötelező (ajánlott a VPN és a https protokoll).

Hardveres és szoftveres elvárások:

Képtömörítés csak veszteségmentes formában lehetséges.

A vírusvédelem biztosítása alapvető.

A képkiértékelés történhet a képkiértékelő szoftverben integrált módon, önálló szövegszerkesztő célszoftver vagy beszédfelismerő szoftver segítségével.

Képtárolás:

A képek törvény által előírt tárolása, archiválása a teleradiológiai szolgáltatást igénybe vevő egészségügyi intézmény felelőssége.

Mammográfia Szakmakód: 5102
Mammográfia minimumfeltételei
Személyi feltételek: Emlő
szűrőállomás
Klinikai emlő
diagnosztika
Radiológia szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően) 2* 1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus 2 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) EL EL
Adminisztrátor** 2 1
Egészségügyi ügyvitelszervező-informatikus (statisztikai feldolgozás) lehet részállású X X

Megjegyzés:

* Csak leolvasáshoz (kettős leletezés), a második orvos forgalom függvényében lehet részmunkaidős vagy személye kiváltható igazolt teleradiológiai (távdiagnosztikai) szolgáltatással.

A mammográfiás szűrés és klinikai emlődiagnosztika működésének további feltétele, hogy az ott dolgozó (legalább 1 fő) radiológus szakorvos az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata és a Magyar Radiológusok Társasága Emlődiagnosztikai Szekciója által kiadott emlődiagnosztikai jártassági igazolással rendelkezzen.

** Lehet két modalitásonként 1 fő.

Tárgyi feltételek: Szűrés Klinikai
1. Helyiségek (általános és szakmai)
Ultrahangvizsgáló-helyiség 1
Mammográfiás vizsgáló 1 1
Előhívó helyiség (kivéve: digitális mammográfia) X X
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
Hagyományos vagy digitalis mammograph. (kettős fókusz) 1 1
Dedikált emlő-ultrahang berendezés X
Filmelőhívó vagy digitális kiolvasó vagy direkt digitális rendszer X X
Digitális hard-copy printer (digitális rendszer esetén, hálózati) X X
Felvételi kazettakészlet fóliákkal vagy foszforlemezzel (kivéve: dir. Dig.) X X
Filmbetöltő szárazasztal (kivéve: digitális rtg.) X X
Adatráfényképező (kivéve: digitális rtg.) X X
Speciális mammogr. nézőszekrény + (ha digitális rtg.) spec. Mammogr. Monitor X X
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomgumi köpeny X X
Gonád védő sugárvédelmi eszközök a beteg számára X X
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
5. Archiválás
Archiváló bútorzat X X
Digitális archiváló rendszer (ha digitális a berendezés), teljes képi archiválás biztosítása helyben X X

Megjegyzés:

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Angiográfiás diagnosztika Szakmakód: 5103
Angiográfiás diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek: R-2 R-3
Radiológia szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően) 1 2
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus 2 2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens 1 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X X
Adminisztrátor* X X

* Lehet két modalitásonként 1 fő.

Tárgyi feltételek: R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
DSA-vizsgáló előkészítővel 1 1
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
DSA telepített, rögzített, képerősítő és cső kényszerkapcsolásban, képerősítő célnak megfelelően méretezett, cső és generátor folyamatos üzemre, nagysebességű, ismételt sorozatokra méretezett 1 1
Ultrahang vizsgáló készülék X X
Nagy nyomású fecskendő (injektor) 1 1
Digitális CD, DVD írási lehetőség X X
Magazintáras nézőszekrény vagy diagnosztikus munkaállomás X X
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomkesztyű X X
Pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarások X X
Ólomgumi köpeny X X
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusok X X
Lélegeztetőkészülék oxigénellátással X X
Altatógép (neuroendovascularis intervenció végzése esetén) X X
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszer X X
Állandósági vizsgálatok X X

Megjegyzés:

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

CT diagnosztika Szakmakód: 5108
CT diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek: (műszakonként legalább): CT Intervenció
(CT-vezérelt)
Radiológia szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően) 1 1*
Képi diagnosztikai szakasszisztens/képi diagnosztikai intervenciós szakasszisztens/CT-MRI szakasszisztens 2 2
Rtg. műtős szakasszisztens, lehet részállású X
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X X
Adminisztrátor** X X

Megjegyzés:

* Intervenciós radiológiai jártassági vizsga megléte.

** Lehet két modalitásonként 1 fő.

Tárgyi feltételek: R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
CT-vizsgáló, előkészítő és vezérlőhelyiség 1 1
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X
Raktár X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
MDCT 1
MDCT ≥ 16 szeletes 1
Nagy nyomású fecskendő (dual-injektor) 1 1
Digitális CD, DVD készítési lehetőség X X
Diagnosztikus radiológiai munkaállomás X X
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomkesztyű X X
Ólomgumi köpeny X X
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusok X X
Lélegeztetőkészülék oxigénellátással X X
Altatógép (sürgősségi és gyermek-ellátás esetén) X X
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszer X X
Vizsgálati protokollok X X
Állandósági vizsgálatok X X

Megjegyzés:

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

MRI diagnosztika Szakmakód: 5109
MRI diagnosztika minimumfeltételei
MRI
Személyi feltételek: (műszakonként) R-2 R-3
Radiológia szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően) 1 1
Képi diagnosztikai szakasszisztens/képi diagnosztikai intervenciós szakasszisztens/CT-MRI szakasszisztens 2 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) 1 1
Adminisztrátor* X X

Megjegyzés:

* lehet két modalitásonként 1 fő

Tárgyi feltételek: R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
MRI-vizsgáló, előkészítő és vezérlőhelyiség 1 1
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
MR (min. 1.5 T) 1 1
Nagy nyomású injektor MR kompatibilis 1 1
Digitális CD, DVD írási lehetőség X X
Nézőszekrény X X
Radiológiai diagnosztikai munkaállomás 1 1
3. Sugárvédelmi eszközök X X
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusok X X
Lélegeztetőkészülék oxigénellátással (sürgősségi ellátás esetén, MR-kompatibilis) X X
Altatógép (gyermek-ellátás esetén, MR-kompatibilis) X X
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszer X X
Vizsgálati protokollok X X
Állandósági vizsgálatok X X

Ha az ellátási profil igényli, a vizsgálathoz MRI gyakorlattal rendelkező szakorvos szükséges – amennyiben idegsebészeti ellátás történik, neuroradiológus elérhetősége szükséges. Teleradiológia tevékenységgel is bevonható speciális képzettségű szakorvos.

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA

Vaszkuláris intervenciós radiológia Szakmakód: 5203
Vaszkuláris intervenciós radiológia
Személyi feltételek: R-2 és R-3
Radiológia szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függő)* 1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens 2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X
Adminisztrátor** X

Megjegyzés:

* Vaszkuláris intervenciós radiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági igazolással rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

** Lehet két modalitásonként 1 fő.

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Intervenciós onkoradiológia Szakmakód: 5204
Intervenciós onkoradiológia
Személyi feltételek: R-2 és R-3
Radiológia szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függően)* 1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens 2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X
Adminisztrátor** X

Megjegyzés:

* Intervenciós onkoradiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági igazolással rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

** Lehet két modalitásonként 1 fő.

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Intervenciós neuroradiológia Szakmakód: 5205
Intervenciós neuroradiológia
Személyi feltételek: R-2 és R-3
Radiológia szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függően)* 1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens 2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X
Adminisztrátor** X

Megjegyzés:

* Neuro-intervenciós radiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági igazolással rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

** Lehet két modalitásonként 1 fő.

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Tárgyi feltételek az 5203, 5204, 5205, 5206 szakmai kódokhoz R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
DSA-vizsgáló előkészítővel 1 1
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
A használati célnak megfelelően méretezett DSA, melynek röntgen csöve és generátora folyamatos üzemre, nagysebességű, ismételt sorozatokra méretezett 1 1
Ultrahang berendezés X X
Nagy nyomású fecskendő (injektor) X X
Digitális CD, DVD írási lehetőség X X
Magazintáras nézőszekrény vagy diagnosztikus munkaállomás X X
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomkesztyű X X
Pajzsmirigy, szem, gonád ólomtakarások X X
Ólomgumi köpeny X X
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
Lélegeztető ballon, tubusok X X
Lélegeztetőkészülék oxigénellátással X X
Altatógép (neuroendovascularis intervenció végzése esetén) X
5. Archiválás
Digitális archiváló rendszer X X
Állandósági vizsgálatok X X

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Egyéb intervenciós radiológia Szakmakód: 5206
Egyéb intervenciós radiológia
Személyi feltételek: R-2 és R-3
Radiológia szakorvos (lehet részállású, heti műszakok számától függően)* 1
Röntgen asszisztens/rtg. szakasszisztens/képi diagnosztikai szakasszisztens/radiográfus, képi diagnosztikai és intervenciós szakasszisztens 2
Rtg. műtős szakasszisztens/intervenciós szakasszisztens 2
Diagnosztikai képalkotó/képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc szintű) X
Adminisztrátor** X

Megjegyzés:

* Intervenciós onkoradiológiai beavatkozás csak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Radiológiai Tagozata által jóváhagyott módon, a Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológus Társaság által kiadott jártassági igazolás birtokában vagy jártassági bizonyítvánnyal rendelkező szakorvos által irányított munkahelyen végezhető.

** Lehet két modalitásonként 1 fő.

A több intervenciós radiológiai szakterületet működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA ÉS RADIOLÓGIAI TERÁPIA ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA ÉS TERÁPIA

Teljeskörű ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5301
Teljeskörű radiológiai ultrahang diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek: UH
(munkahelyenként)
Radiológia szakorvos (lehet részállású, műszakok számától függően) 1
Általános és vasculáris ultrahangdiagnosztikai szakasszisztens/szonográfus szakasszisztens EL
Adminisztrátor* X

Megjegyzés:

* Lehet két modalitásonként 1 fő.

Tárgyi feltételek: R-1 R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
Ultrahangvizsgáló-helyiség 1 2 3
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
Ultrahang alapberendezés 1 1 1
Ultrahang közép-felső szintű berendezés, UH kontrasztos vizsgálati lehetőséggel 1 2
Digitális hard-copy printer, vagy digitális képtárolási lehetőség X X X
Nézőszekrény (vagy digitális képmegtekintő munkaállomás) X X X
3. Sugárvédelmi eszközök
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
5. Archiválás
Digitális/hard-copy archiválórendszer X X X
Állandósági vizsgálatok igazolása X X X

A több modalitást működtető központokban a betegek és a személyzet számára előírt feltételek a szükséges mértékig összevonhatók.

Kardiológiai ultrahang diagnosztika (echocardiographia) Szakmakód: 5303 (4000)
Szülészeti és nőgyógyászati ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5304
Gasztroenterológiai ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5305
Szemészeti ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5306
Neurológiai ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5307
Urológiai ultrahang diagnosztika Szakmakód: 5308
5303, 5304, 5305, 5306, 5307, 5308 ultrahang diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek: UH (munkahelyenként)
Szakorvos (radiológia vagy a fentebb felsorolt szakmák szakorvosának valamelyike) 1
Általános és vaszkuláris ultrahangdiagnosztikai szakasszisztens/szonográfus szakasszisztens EL
Tárgyi feltételek: R-2 R-3
1. Helyiségek (általános és szakmai)
Ultrahangvizsgáló-helyiség 1 1
Lelet és kép archívum (film/digitális) X X
2. Gépek, műszerek, berendezések
Ultrahang alap-, közép-, vagy felsőszintű berendezés az ellátandó feladat függvényében 1 1
Digitális hard-copy printer, vagy digitális képtárolási lehetőség 1 1
Nézőszekrény (digitális rtg.: munkaállomások) X X
3. Sugárvédelmi eszközök
4. Sürgősségi ellátás eszközei (i.v. kontrasztanyag használata esetén)
5. Archiválás
Digitális/hard-copy archiválórendszer X X
Állandósági vizsgálatok X X

KIEGÉSZÍTŐ GYÓGYÁSZATI TEVÉKENYSÉGEK NEM KONVENCIONÁLIS GYÓGYÁSZATI MÓDOK

Homeopátia Szakmakód: 8011

Szaktevékenység

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely gyógyító, betegségmegelőző és egészségnevelő tevékenységét egy speciális anamnézis, állapotfelmérés és egyénre szabott kezelési terv alapján végzi.

Kezelési módszerei

A kiválasztott gyógyszer a páciens szervezetének saját öngyógyító rendszerét aktiválja.

A homeopátiás gyógymód három alap-princípiumra épül:

− hasonlósági szabály,

− gyógyszervizsgálat egészséges emberen,

− potenciálás (a gyógyszerek speciális elkészítési módja).

A hasonlóság szabálya megköveteli a páciens individuális gyógyszervizsgálat jellegzetes tüneteinek az összehasonlítását. A két tünetsor összevetése a hasonló gyógyszer (simile) kiválasztását teszi lehetővé.

A homeopata orvos részletes homeopátiás anamnézist vesz fel – figyelembe véve a páciens által hozott leleteket, diagnózist és zárójelentést is, a pácienst megvizsgálja, és kikérdezi, majd a testi és a mentális-emocionális tünetek alapján megkeresi a számára legmegfelelőbb homeopátiás gyógyszert.

A homeopata orvos a beteg állapotváltozását annak visszajelzései, valamint a rendszeres orvosi konzultáció alapján észleli, és a kezelési tervet szükségszerűen módosítja. A homeopata orvos a gyógyító tevékenység mellett betegségmegelőző, életmód-tanácsadó tevékenységet is végez.

Homeopátia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Homeopata KM orvos (Msc) 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
Vizsgálóágy X
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Hagyományos kínai orvoslás Szakmakód: 8012

Szaktevékenység

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely gyógyító, betegségmegelőző és egészségnevelő tevékenységét egy speciális anamnézis, állapotfelmérés és egyénre szabott kezelési terv alapján végzi.

Kezelési módszerei

A kiválasztott módszer a páciens szervezetének saját öngyógyító rendszerét aktiválja.

A Hagyományos Kínai Orvoslást (HKO, vagy TCM) végző orvos a beteg állapotváltozását a kezelt beteg visszajelzései, valamint a rendszeres orvosi konzultáció alapján észleli, és a kezelési tervet szükségszerűen módosítja. A HKO (TCM) orvos a gyógyító tevékenység mellett betegségmegelőző, életmód-tanácsadó tevékenységet is végez.

A HKO (TCM) olyan diagnosztikai és terápiás modalitás (invazív finom tűkezeléssel), amely a Hagyományos Kínai Orvoslás klasszikus, többezer éves tanait adaptálja a jelenlegi anatómiai, élettani és pathológiai ismeretekhez az EBM (Evidence Based medicine, Tényeken Alapuló Orvoslás) talaján. A HKO-t alkalmazói inkább használják a nyugati medicina kiegészítőjeként, illetve egyes esetekben önállóan. Fő eleme a perifériás idegstimuláción alapuló központi idegrendszeri reakció, amely a hypophysis-hypothalamikus tengelyen keresztül fejti ki sokrétű hatását, mint a vegetatív idegrendszeri balansz elérése, a fokozott szimpatikus aktivitás csökkentése, egyes hormonális változások kiváltása, a fájdalomszindrómák csökkentése ismert neurotranszmitterek fokozott release-vel. Mindemellett megtartja klasszikus magyarázatként a TCM régi terminus technikusaiként ismert fogalmakat is (pl. Qi, yin és yang, meridiánok, stb.), de modern értelmezésben (antidrom -axon reflex, segmentális, extrasegmentális neuromodulációs hatás és más centrális idegrendszeri effektus).

Európai és amerikai alkalmazása kiterjed a különböző eredetű fájdalmak, alvászavarok, hangulati zavarok kezelésére, rehabilitációs területekre (stroke utáni rehabilitáció, mozgássérült gyermekek habilitációja) is.

Modern alkalmazása a dietetikai, kÍnai herbál medicina, mozgásterápia (Tai-Qi, Qi-Gung, Tuina), tűstimuláció mellett a tartós tűstimulációs, elektromos radiofrekvenciás stimulációs módszerekkel is bővült.

Hagyományos kínai orvoslás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Hagyományos kínai KM orvos (Msc) 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
Vizsgálóágy X
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Egyéb: elektromos stimulációs eszköz, elektromágneses műszerek, rádiófrekvenciás targeted biostimulációs eszköz opcionális.
Egyszerhasználatos vagy többszörhasználatos akupunktúrás tűk (sterilizáló készülék a többszörhasználatos tűk esetében).
X
Akupresszúra Szakmakód: 8016

Szaktevékenység

Kiegészítő gyógyító és életminőség javító természetgyógyászati tevékenység.

Akupresszúra, masszázstechnikák, ingerterápiák (moxa, köpöly, fülgyertya, stb). A fül reflexzónái pontmasszázzsal, saját kezeivel, valamint magvakkal, fénnyel, mágnessel, moxával, szondával serkenthetők.

Akupresszúra járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában
végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász akupresszőr 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas helyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Kezelőágy (lemosható, tetszőleges magasságú, nem feltétele az állíthatóság)/tornaszőnyeg (tisztítható textil vagy műanyag/tornaszivacs X X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK
Kiegészítő fizioterápiás módszerek Szakmakód: 8017

Szaktevékenység

Olyan kiegészítő, nem konvencionális fizioterápiás, főként hidroterápiás eljárásokat, hidegvíz kezeléseket alkalmaz (lemosás, zuhany, pakolás, rész- és egészfürdő), amelyeket a szokásos fizioterápiás kezelések során nem, vagy csak ritkán alkalmaznak (pl. Kneipp, Szvedana, Vamana, Bhasti, Naszja), valamint átadja az ezekkel kapcsolatos életmódi elveket, és mozgásterápiát, masszázst, gyógynövényeket is alkalmaz.

Nem konvencionális fizioterápiás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában
végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász fizioterapeuta 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
A kezelőhelyiségnek csempézettnek kell lennie, legkevesebb 170 cm magasságig, csempézett aljzattal kell rendelkeznie, a vízelvezetést biztosító összefolyóval, kád és zuhany szükséges X X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK
Manuálterápia (gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta által is végezhető) Szakmakód: 8021

Szaktevékenység:

A manuális vagy muszkuloszkeletális medicina a mozgásszervrendszer reverzibilis biomechanikai funkciózavaraival foglalkozik, ennek keretében kézzel végzett diagnosztikus és terápiás speciális technikákat, műfogásokat alkalmaz. Két fő részterülete a manuális diagnosztika és a manuális terápia. A manuálteraputa tevékenysége keretében a beteget speciális – kézzel végzett – műfogásokkal vizsgálja és kezeli, továbbá a testtartásra, gerinc és ízületi gyakorlatokra tanítja be, tanácsokat ad életmódjára.

Manuálterápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Manuálterápia KM orvos (Msc)/gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta (Bsc, Msc) (a nyaki gerinc manipulációt kivéve) 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Kezelőágy körüljárhatóan elhelyezve X
Állapotfelmérő eszközök: mérőszalag, ízületi szögmérő X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző orvos/gyógytornász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK
Indiai (ajurvédikus) gyógyászati eljárások Szakmakód: 8022

Az ajurvéda orvos a hagyományos indiai orvoslás és egészségszemlélet alapján, felhasználva az európai medicina ismereteit, eredményeit és diagnosztikai adatait – ezen belül elsősorban az ajurvéda típustan meghatározásával és változásának diagnosztizálásával, a homeosztázis helyreállításával – gyógyít. A gyógyítás során alkalmazza az ajurvéda dieto-terápiát, a pancsakarmát, a rasayanat, és az ajurvéda receptúrát (növényi, állati és szervetlen anyagokat). Felhasználja a yoga mozgásterápiáját, meditatív módszereit. Ismeri az indiai masszázsterápiát, azon belül a marma pontok alkalmazását, és a különféle olajokat.

Ajurvédikus orvoslás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Ajurvédikus KM orvos (Msc) 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK
Méregtelenítő módok Szakmakód: 8023

Szaktevékenység

A méregtelenítő életmód-terapeuta (Kneipp-orvos) tevékenysége magában foglalja azon hagyományosan európai természetes gyógymódokat, melyeket a Kneipp módszer is magában foglal. Ide tartozik a hidroterápiás eljárások és orvosi pakolások működéséről és hatásáról szóló elméleti tudás, mélyreható táplálkozástudományi, mozgásterápiás, gyógynövény- és természetes életritmusra vonatkozó ismeretek. A Kneipp gyógymódon belül a leöntések, egyes, illetve teljes testrészek vizes kezelése, valamint borogatások gyakorlati alkalmazása is követelmény. A Kneipp-orvos képzéséhez hozzátartozik az életmód-tanácsadás, beleértve a táplálkozás, mozgás és biológiai ritmusokkal kapcsolatos ismeretek elsajátítását, továbbá a stresszkezelésben és betegségmegelőzésben való jártasság. Rendkívül fontos továbbá elsajátítani azokat az ismereteket, melyek a gyógykúrák során fellépő esetleges reakciókkal, illetve a kúrákat érintő szabályozásokkal kapcsolatosak.

Életmód tanácsadás és természetes gyógymód terápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Életmód tanácsadó és természetes gyógymód terapeuta (Msc/Bsc)/Kneipp orvos/terapeuta 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Vizes kezelésekhez: a kezelőhelyiségnek csempézettnek kell lennie, legkevesebb 170 cm magasságig, csempézett aljzattal kell rendelkeznie, a vízelvezetést biztosító összefolyóval, kád és zuhany szükséges X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző orvos/terapeuta számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK
Keleti mozgás- és masszázsterápia Szakmakód: 8026

Szaktevékenység

A nem konvencionális mozgás- és masszázs terapeuta a nyugati medicina szerinti diagnózis alapján speciális természetgyógyászati állapotfelmérő módszerek elvégzése után olyan, a távol-keleti gyógyászatban ismert mozgássorok végzésére tanítja meg betegét/kliensét, amelyek annak gyógyulását/egészségmegőrzését, mint kiegészítő gyógymód szolgálják. Kompetencia szintjén masszázsterápiát, légzésterápiát, mozgás-, mozgatásterápiát végez.

Nem konvencionális mozgás- és masszázsterápia minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában
végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász mozgás masszázsterapeuta 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Kezelőágy (lemosható, tetszőleges magasságú, nem feltétele az állíthatóság) vagy tornaszőnyeg (tisztítható textil vagy műanyag), tornaszivacs X X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK
Tibeti gyógyító eljárások Szakmakód: 8032

Szaktevékenység

A tibeti gyógyító eljárás célja a természetes életmóddal kapcsolatos oktatási, nevelési tevékenység, valamint az önfejlesztő módszerek, technikák megismertetése, terjesztése, különös tekintettel a meditációra; továbbá az önismereti, természeti törvényekkel összhangban álló gondolkodás- és magatartásmód felismeréséhez, valamint ezek gyakorlásához való segítségnyújtás.

Tibeti gyógyító járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos tibeti gyógyító eljárás módszerek képesítéssel 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK
Életmód oktatás és tanácsadás Szakmakód: 8036

Szaktevékenység

Élmény centrikus módszer együttes alkalmazásával segíti a szolgáltatást igénybevevőt életmódjának átalakításában – a civilizációs betegségek, a testi-lelki ártalmak csökkentése, vagy kiküszöbölése, egészsége megőrzése vagy helyreállítása érdekében.

Nem konvencionális életmód oktatás és tanácsadás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász életmód tanácsadó 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK

Szaktevékenység:

Az antropozófus orvoslás az embert egyénként környezetébe ágyazva, azzal szerves egységben tekinti. Az egészség és betegség okait e differenciált, komplex rendszerből vezeti le, és a kezelést is onnan meríti. Olyan nyílt rendszerspecifikus szemléletmód, mely saját fogalom-, eljárás- és szabályrendszerrel rendelkezik, speciális módszereket és eljárásokat alkalmaz. Az orvos speciális, fitoterápiás vagy potenciált gyógyszereket, külső beavatkozásokat, életvezetési tanácsokat, terápiás beszélgetést, dietetikát, művészi terápiákat alkalmaz az erre külön kiképzett terapeuták segítségével.

Antropozófus orvoslás járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Antropozófikus KM orvos (Msc)/Antropozófus terapeuta (Bsc) 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző orvos/terapeuta számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK
Fitoterápia Szakmakód: 8037

Szaktevékenység

A fitoterápia magában foglalja a betegek kiegészítő kezelését, amely történhet gyógynövényekkel, vagy gyógynövény készítményekkel és gyógyhatású anyagokkal. Az alkalmazónak ismernie kell a növények fő hatóanyagait, azok hatását a szervezetre, a növények hatástani, illetve terápiás besorolását, alkalmazásuk módját, helyét és értékét a terápiás rendszerben.

Fitoterápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász fitoterapeuta 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK
Neurálterápia Szakmakód: 8041

Szaktevékenység:

A neurálterapeuta orvos tevékenysége a központi és perifériás idegrendszer, továbbá az akupunktúrás meridiánok, valamint egyéb mikrorendszerek pontjain ható speciális ingerterápia ismeretén és alkalmazásán alapul. Invazív diagnosztikus és terápiás módszerként alkalmazza a neurohormonális rendszer regulációs mechanizmusainak serkentésére. A neurálterápeuta orvos a beteget vizsgálja és invazív beavatkozással (speciális injekciós technikák és lokális érzéstelenítő nem terápiás dózisú adagjának alkalmazásával) kezeli.

Neurálterápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos Neurálterapia KM orvos (Msc) 1
Tárgyi feltételek:
A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Speciális lokal anesthetikumok, steril fecskendők, törlés, törléstartó, üvegedények X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző orvos számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, fonendoscop, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK
Reflexzóna terápia Szakmakód: 8046

Szaktevékenység

Az egészséget megtartó életerők tudatos, célirányos serkentése ujjnyomással, a korporális reflexterületeken, meghatározott zónára, fájdalomküszöb alatti nyomáserősséggel. Ez a technika kortól függetlenül mindhárom területen, a prevencióban, orvosi kezelések kiegészítéseként, rehabilitáció esetén egyaránt hatékony. Megfelelő hozzáértéssel állapotfelmérésre is alkalmas.

A láb, a kéz és a fül reflexzónái pontmasszázzsal, saját kezeivel, valamint magvakkal, fénnyel, mágnessel, moxával, szondával serkenthetők.

Reflexzóna terápia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász reflexológus 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Folyóvizes (hideg-meleg) lábmosási lehetőség a beteg számára X X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK
Akupunktúra Szakmakód: 8056

Szaktevékenység

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely a gyógyhatást a bőr anatómiailag meghatározott pontjainak, az akupunktúrás pontok tűszúrással való ingerlésével éri el. Az akupunktúra egy komplex diagnosztikus és terápiás módszer. Az ősi tanítások szerint a terápia alapelve a yin-yang erőviszonyok rendezése a meridiánhálózat keringési rendszerében. Ez biztosítja az energia periodikus szabad áramlását, amely viszont feltétele a szervek normális összehangolt működésének. Ez a cél az akupunktúrával a helyesen kiválasztott pontokon történő tűszúrással érhető el.

Akupunktúra járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Hagyományos kínai gyógyászat területén legalább 5 éves képzést követően oklevéllel végezhető 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló
11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról
X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
Vizsgálóágy X
A beteg ellátását végző egészségügyi dolgozó számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Vizsgálólámpa, vérnyomásmérő, lázmérő, nyelvlapoc, vesetál X
Számítógép, telefon X
Egyszer használatos vagy többször használatos akupunktúrás tűk (sterilizáló készülék a többször használatos tűk esetében) X
A vérzéscsillapításhoz alkalmas anyag/eszköz X
Kineziológia Szakmakód: 8057

Szaktevékenység

A kineziológia alternatív és komplementer jellegű, készség-, képesség- és személyiségfejlesztő, pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó prevenciós, holisztikus módszer. A kineziológia segít az egészségmegőrzésében, a betegségek megelőzésében, gyógyításában, az öngyógyítás folyamatában, a betegségek mögött álló problémák feltárásában, a rehabilitációban, a személyiségfejlődésben. A kineziológiai módszerek mellett természetgyógyászati, mentálhigiénés, pedagógiai, szociológiai, pszichológiai módszereket is alkalmaz.

Kineziológia járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában
végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász kineziológus 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK
Szemtréning Szakmakód: 8067

Szaktevékenység

Komplementer gyógyító és látás-, illetve életminőség javító, látást tehermentesítő természetgyógyászati tevékenység.

A szemtréning a látást tehermentesítő életmód és életviteli korrekciók összessége. A látástréner ismeri az íriszen kialakult funkcionális egyensúlyzavart, mint reflextérképet; és ennek felhasználásával állítja be a maradék látás élességét, és alkalmazza a javító módszereket (életmód, akupresszúra). Részt vesz a prevencióban a képernyők, a technikai eszközök látást károsító hatásainak kivédésében (Bates módszer).

Szemtréning járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás A beteg otthonában végzett tevékenység
Személyi feltételek:
Természetgyógyász látástréner 1 1
Tárgyi feltételek: a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete a természetgyógyászati rendelő kialakítására vonatkozó előírásokról X
Szemtükör, legalább 300W-os lámpa, látástesztek vizus megállapítására/vizus tábla, könyv színtévesztés megállapítására X X
Négyszemközti konzultációra alkalmas vizsgálóhelyiség X
A beteg ellátását végző természetgyógyász számára hideg-meleg vizes kézmosási, illetve fertőtlenítési lehetőség és szükséges bútorzat X
Váróhelyiség, kézmosási lehetőséggel ellátott mellékhelyiség X
Az egészségügyi dokumentációnak az egészségügyi adatokra vonatkozó szabályok szerinti tárolása, illetve kezelése X
Egyéb:
Beküldő szakorvosi vagy egyéb diplomás konzultáció EK EK

KLINIKAI ONKOLÓGIA

Klinikai onkológia Szakmakód: 1200

Progresszivitási szintek – A felnőttkori onkológiai ellátásban

Alapellátók és járó-, fekvőbeteg szakellátók

A járási (települési) szintű alapellátó és járó-, valamint a fekvőbeteg szakellátó intézmények feladata a daganatok elsődleges megelőzését célzó életmód egészségügyi ismereteinek terjesztése, közreműködés a másodlagos megelőzést szolgáló szervezett szűrővizsgálatok lakossági részvételének emelésében, a rákbetegségek korai felfedezésében, a rákgyanús személyek további szakellátásban részesülésében (beutalásában), valamint részvétel a daganatos betegek rehabilitációs és palliatív krónikus ellátásában.

II.a szint:

Megyei Onkológiai Központ: a megyei közigazgatási határok alapján meghatározott, közepes térségekben működő rákbeteg-ellátási szervezetek, amely a sokféle rákbetegség szűrésében, kivizsgálásában, aktív gyógykezelésében, krónikus ellátásában és gondozásában – a komprehenzív szemlélet alapján – képes a betegségekkel kapcsolatos komplex teendők intézményen belüli teljes vagy részbeni ellátására, illetve részbeni ellátás esetén a beteg ellátási igénye szerinti szolgáltatások más intézményben történő igénybevételének megszervezésére (a beteg beutalása útján). A megyei központok rendeltetése a területükön élő lakosság onkológiai ellátásának biztosítása a nagyszámban előforduló daganatféleségek tekintetében a szükséges beavatkozások sokszakmás onko-team munka keretében történő kivitelezésével (az ehhez szükséges orvosi szakterületek együttműködésének koordinálásával), a progresszív ellátás bármely szintjén igénybe vehető szolgáltatások követésével és folyamatosságuk biztosításával. A daganatos betegek komplex ellátását – bizonyos daganatféleségek vagy onkológiai ellátási módozatok tekintetében – szak-intézményekkel együttműködésben biztosítják.

II.b szint:

Sugárterápiás ellátást is biztosító megyei onkológiai központ. Az ide tartozó onkológiai központok egyéb feladatai és működési feltételei megegyeznek a II.a progresszivitási szintű megyei onkológiai központokéval.

III.a szint:

Térségi Onkológiai Központ: az ország tájegységeinek geopolitikai-közlekedési adottságai alapján meghatározott térségeiben élő lakosság teljes körű, komprehenzív onkológiai ellátására képes rákbeteg-ellátási szervezet, amelyek – saját II.a vagy II.b szintű ellátási kötelezettségeiken túlmenően – elvégzik a térségi egységükhöz tartozó megyei onkológiai ellátó helyeken nem kivitelezhető diagnosztikai, illetve terápiás ellátási feladatokat is. A térségi központok rendeltetése tehát a területükön működő megyei központok szakmai feltételeit vagy gazdasági lehetőségeit meghaladó igényű, valamint a közepes gyakoriságú daganatféleségek esetén végzendő ellátások sokszakmás onko-team munka keretében történő, koncentrált végzése (az ehhez szükséges valamennyi orvosi szakterület együttműködésének koordinálásával). A daganatos betegek komplex ellátását – bizonyos daganatféleségek vagy onkológiai ellátási módozatok tekintetében – az országos onkológiai központtal erre kijelölt szak-intézményekkel együttműködésben biztosítják térségi szinten.

III.b szint:

Országos Onkológiai Központ: az Országos Onkológiai Intézet, amely komprehenzív rákcentrum, országos és nemzetközi tevékenységét e feladatoknak megfelelő követelményrendszer alapján végzi. Az országos központ rendeltetése – a közép-magyarországi térségi feladatok végzésén túlmenően – a ritkán előforduló daganatféleségek esetén végzendő ellátások biztosítása, molekuláris patológiai diagnózis alapján, továbbá valamennyi szolid daganat ellátására alkalmas speciális szakmai feltétel koncentrálása egy intézményen belül. Feladata továbbá az onkológiai ellátás szakmai irányelveinek és követelményrendszereinek multidiszciplináris kidolgozása során az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatai közötti, a szakmai irányelvek kidolgozására vonatkozó jogszabályoknak megfelelő koordináció biztosítása. Feladata a Nemzeti Rákregiszter működtetése, részvétel az orvos-továbbképzésben, valamint az orvostudomány legújabb eredményei átültetésének elősegítése a hazai gyakorlati betegellátásba. Ezen tevékenységek végzése egy intézményen belül történik a komprehenzív rákcentrumoktól elvárható nagyszámú daganatos betegek kezelésével.

Klinikai onkológia minimumfeltételei

Általános feltételek:

A daganatos betegek ellátása komplex feladat, így a betegek optimális ellátásának meghatározása több szakterület orvosainak együttes feladata. Ez ad garanciát arra, hogy – a nemzetközi ajánlások figyelembevételével – a betegek kivizsgálása és kezelése egységes legyen a daganatos betegek többszakmás ellátását végző onkológiai centrumokat működtető intézményeken belül, illetve országosan.

Az onkológiai ellátás multidiszciplináris jellegére tekintettel és a szakmánkénti követelmények érvényesülése érdekében a szolgáltatónál:

1. Meg kell határozni a sokféle daganat közül az ellátható lokalizációs csoportot (csoportokat) (BNO-10 II. Daganatok, C00-D48 kódtartomány) a szolgáltató szakterülete (szakmakódja) alapján.

2. Biztosítani kell az 1. pont szerinti daganatcsoport ellátásához szükséges orvosi eljárások (OENO kódtartomány) szakmai minimumfeltételeit.

3. Biztosítani kell az 1. és 2. pont szerinti tevékenység onkológiai team munkában történő végzéséhez szükséges szakmai környezet (háttér) feltételeit.

3.1. Az onko-team feladatai:

Daganatos megbetegedés szakmai szabályok szerinti vizsgálatokkal megalapozott vélelmének vagy diagnózisának felállítását követően, de a definitív kezelés megkezdése előtt a teljes betegút tervezése, menedzselése, ideértve a teljeskörű diagnózis felállításához szükséges és az előzetesen elvégzetteket meghaladó diagnosztikai vizsgálatok meghatározását, illetve a terápiás terv felállítását, valamint ezek újratárgyalását a betegség előrehaladása során észlelt, terápiás konzekvenciával bíró új diagnosztikai eredmény esetén.

Ennek során az onko-team javaslatot tesz a beteg további ellátására, így

– a betegség klinikai stádiumának (staging) meghatározására,

– a klinikai stádium meghatározását követően a terápiás tervre (mely figyelembe veszi a folyamat szövettani természetét, kiterjedését, a beteg általános állapotát, kísérő betegségeit, kezelés-speciális szervi funkcióit és a betegnek a kezelésbe való tájékoztatottságon alapuló beleegyezésének [informed consent] meglétét vagy hiányát),

– az egyes terápiás módszerek alkalmazásának sorrendjére,

– a terápiás módszerek egymással történő kombinálására (pl. radiokemoterápia),

– a terápia eredményességének ellenőrzésére, ha szükséges, módosítására,

– a műtéti beavatkozás idejére, kiterjesztésére,

– a sugárterápia főbb jellemzőire, irányára,

– a gyógyszeres terápia főbb jellemzőire,

– klinikai vizsgálat keretében történő kezelés esetén a protokollra és annak szakmai tartalmára,

– a tervezhető rehabilitációra,

– egyes speciális esetekben véleményt ad a kórismézés további lépéseire, figyelemmel arra, hogy a daganat kiterjedése, terápia iránti érzékenysége és a beteg általános állapota, valamint beleegyezése vagy ennek hiánya mellett a további vizsgálatnak van-e terápiás konzekvenciája.

3.2. Onko-team tagja legalább:

– klinikai onkológus szakorvos,

– patológus szakorvos (molekuláris patológiai háttérrel),

– radiológus szakorvos,

– sugárterápiás szakorvos,

– az adott daganat sebészi ellátását végző szakterület szakorvosa,

– a daganat lokalizációja szerinti szervrendszer ellátásában kompetens nem-sebészi szakterület szakorvosa,

– a beteg kezelő szakorvosa (amennyiben nem azonos az előbbiekben meghatározottak valamelyikével),

– vélemény-nyilvánítási joggal az onko-teamben részt vehetnek (amennyiben jelenlétüket a beteg nem zárta ki) az érintett szakmák szakorvos-jelöltjei és rezidensei is,

– onko-team szervező,

– az onko-team esetenként kiegészülhet egyéb képalkotó-, labor-diagnosztikai szakterület, ápolói munkaterület képviselőjével, gyógyszerésszel, a beteg háziorvosával, a beteg pszichés vezetését, rehabilitációját végző szakemberrel.

3.3. Onko-team működési rendje

Az onko-team működési rendjét az adott egészségügyi intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzíteni kell. Az onko-team saját ügyrendjében szabályozza az ülések helyét, a betegeknek a megbeszélésre való bejelentésének rendszerét, a javaslat meghozatalának részleteit, a különvélemények rögzítésének szabályait. Az onko-team-et a sokszakmás onkológiai ellátást végző egészségügyi intézmény (szolgáltató) a klinikai onkológiai osztályának szervezeti egységeként működteti, szükség esetén más intézmény/intézmények (szolgáltató/szolgáltatók) szakorvosainak bevonásával. Az onko-team javaslatai az adott egészségügyi intézményben történő betegellátásra hatályosak. Amennyiben az adott intézményben rendelkezésre nem álló módszer kerül ajánlásra, az az illető intézményt képviselő szakorvos munkahelyére is vonatkozik.

Az onko-team legalább hetente ülésezik – a nagy számban előforduló daganatoknál az esetszám függvényében nagyobb gyakorisággal, a ritka daganat csoportoknál a diagnózis felállítását követő idő betartásával.

Az onko-team tagjainak az üléseken való részvétele – eseti megoldásként – telemedicinális, telekommunikációs eszközök igénybevételével is biztosítható.

Amennyiben az onko-team javaslatának kialakításához szükséges, úgy biztosítani kell a beteg vizsgálatának lehetőségét.

A beteg/törvényes képviselő kívánságára biztosítani kell az onko-team ülésén való részvétel lehetőségét.

Az onko-team javaslatát a kezelő szakorvos referálása és a rendelkezésre bocsátott egészségügyi dokumentáció áttekintése alapján hozza meg, melyet a résztvevők aláírásukkal hitelesítenek, és egy példánya a bizottság által vezetett nyilvántartásban megőrzendő, a másik a beteg orvosi dokumentációjának részét képezi.

A beteg klinikai adatait a diagnózis felállítását követően a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 21 napon belül az onko-team elé kell vinni. Ez az idő legfeljebb 30 napra meghosszabbítható. Ha egy naptári hónapon belül több beteg onko-team elé kerülése ezt meghaladja, az orvosigazgató köteles megvizsgálni ennek okát, és a szükséges szervezési változtatásokat végrehajtani, vagy személyi felelősség esetén a megfelelő szankciókat alkalmazni.

Sürgősségi beavatkozás szükségessége esetén a beteg ellátása az onko-team előzetes véleményének kikérése nélkül is elvégezhető, de ebben az esetben is szükséges a következő onko-team ülésen a beteg kórtörténetének ismertetése, valamint a sürgősség tényének és okának az onko-team dokumentációjában való rögzítése. A sürgős szükség fogalmára az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény és a sürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról szóló 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet az irányadó.

Az onko-team terápiás javaslatáról a kezelőorvos a beteget minden esetben tájékoztatni köteles. A beteg aláírásával igazolja a kezelési terv egészének vagy egyes részeinek elfogadását vagy annak visszautasítását, mely a beteg dokumentációjának részét képezi.

Az onko-team javaslatát minden esetben a beteg dokumentációjában és az onko-team által vezetett nyilvántartásban is el kell helyezni.

4. Ki kell dolgozni a betegek kellő időben és megfelelő módon történő ellátását lehetővé tevő szervezett betegutak rendszerét mindazon daganatos lokalizációkra és beavatkozási típusokra nézve, amelyekre az adott szolgáltatónál a személyi/tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre.

5. Biztosítani kell az onko-team ülésén való részvétellel kapcsolatos költségek megtérítését mindazon tagok számára, akik más egészségügyi szolgáltatónál, vagy az onko-team-et szervező szolgáltató más telephelyein dolgoznak.

6. Az onko-team-szervező feladatai körében:

a) összegyűjti és rendszerezi a daganatos betegeket ellátó társosztály jelzéseit az onko-team elé kerülő betegekről, a team általi személyes betegvizsgálat szükségességéről és a bemutatni kívánt speciális dokumentációról (pl. CD-n tárolt képanyag, video, leletek),

b) besorolja a betegeket az onko-team megbeszélésre, szükség esetén rendkívüli megbeszélést szervez,

c) rögzíti a kórházi rendszerben a betegek személyi adatait és az egészségügyi adatokat,

d) másolatot készít a képi dokumentációkról (scanner, CD-másolat),

e) a számítógépes rendszerben nem szereplő leletekről fénymásolatot készít,

f) dokumentálja az onko-team javaslatát,

g) a beteg írásos kérésére postázza az onko-team állásfoglalását,

h) a team által javasolt vizsgálatokra, onkológiai vagy sugárterápiás szakvizsgálatra, szimulálásra, ambuláns vagy osztályos kezelésre előjegyzést kér, ezeket postázza a betegeknek,

i) figyelembe véve a klinikai sürgősség mértékét – a centrumvezető főorvossal egyeztetve – nyilvántartásba veszi az onko-team üléseken készült javaslatokat,

j) az onko-team-eken, vagy a központ referáló értekezletein jelez minden olyan új információt, amely a betegek ellátása szempontjából lényeges. Előkészíti az onko-team szakmai tájékoztatóit, ezekhez a technikai feltételeket biztosítja. A főnővérrel és a sugárterápia vezető asszisztensével együttműködve jelzi azokat a szakdolgozói problémákat, melyeket a betegek kezelésre való besorolásában figyelembe venni szükséges.

Klinikai onkológiai fekvőbeteg osztály minimumfeltételei

A Klinikai Onkológia Osztályok aktív ellátási feladataihoz (a krónikus ellátási feladatok nélkül) a progresszív ellátási szint és területi ellátási kötelezettség figyelembe vételével megfelelő kapacitású intézményi háttér létesítése szükséges, az alábbiakban a minimális (15 ágyas) osztályszervezetre megadott személyi és tárgyi feltételek biztosításával.

Klinikai onkológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a-II.b
Megyei Onkológiai Központ
III.a
Térségi Onkológiai Központ
III.b
Országos Onkológiai Központ
II.a II.b
Személyi feltételek:
Osztályvezető főorvos – legalább 5 éves klinikai onkológia szakvizsgával és szakmai gyakorlattal rendelkező klinikai onkológus szakorvos (ágyszámtól függetlenül) 1
Klinikai onkológia szakorvos (ágyszámarányos) 2
Egyéb szakorvos (feladatarányos) 1
Orvos (ágyszámarányos) 1
Gyógyszerész (az osztályon történő citosztatikus keverék-infúzió készítés felügyeletéhez) EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Onko-team szervező (felső- vagy középfokú egészségügyi végzettséggel, feladatarányos) 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Humán erőforrás szervező EL
Gyógyfoglalkoztató/Foglalkozásterapeuta/rehabilitációs tevékenység terapeuta EL
Informatikus EL
Betegkísérő EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Elkülönítő betegszoba X
Kezelő/kötöző helyiség X
Speciális kezelő/vizsgáló X
Infúzió-előkészítő helyiség X
Vérmelegítő X
Citosztatikus keverék infúziók készítéséhez vertikális levegőáramlású lamináris air flow box-szal rendelkező aszeptikus labor. A citosztatikus keverék készítése gyógyszerész felügyelete mellett, az erre vonatkozó hatályos szakmai előírások szerint történik X
Zárható „ellenőrzött készítmény” tárolás X
Digitális adathordozón tárolt diagnosztikus képanyag megtekintésére és demonstrálására alkalmas informatikai felszerelés X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (Rtg, UH) EK EL EL
CT, MRI EK EK EL
PET-CT EK EK EK
Angiográfia EK EL EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika, tumormarker-vizsgálatok EK EL EL
Citológia szövethenger-biopszia és aspirációs mintavétel EK EL EL
Patológia, hisztológia EL EL EL
Sürgősségi ellátás EK EL EL
Anaesthesiológiai és Intenzív ellátás EK EL EL
Invazív radiológia EK EL EL
Molekuláris pathológia (Biomarker-vizsgálatok, mutáció analízis) EK EL EL
Nukleáris medicina EK EL EL
Sugárterápia EK EL EL EL
Endoszkópiák (az ellátott daganatlokalizációk szerinti speciális laboratóriumokban) EL EL EL
Speciális supportáció és speciális rehabilitáció (belgyógyászat, kardiológia, hematológia, fül-orr-gégészet, arc-állcsont-szájsebészet, gasztroenterológia, tüdőgyógyászat, ortopédia, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, urológia, ideggyógyászat, szemészet, rehabilitációs alaptevékenységek, pszichiátria, stb.) EK EL EL
Az adott intézmény tevékenységi körében engedélyezett daganatcsoportok ellátásához szakmailag indokolt egyéb diagnosztikai, illetve daganatellenes műtéti-invazív és non-invazív beavatkozások feltételeinek biztosítása a klinikai társszakmák szakmai feltételei keretében szükséges EK EL EL
A „kúraszerű” kemoterápia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a-II.b-III.a-III.b
1. A „kúraszerű” kemoterápiák szakmai, szervezeti követelményeit a Klinikai Onkológiai Osztályok keretében, a járóbetegek „nappali” vagy „egynapos” klinikai ellátási formájában kell biztosítani az adott Osztály személyi, kapacitási, elhelyezési adottságainak figyelembe vételével.
2. A citosztatikus keverékinfúziók előállításának feltételei azonosak a klinikai onkológiai osztály tárgyi feltételei
között meghatározottakkal.
Személyi feltételek:
A kúraszerű ellátás esetén 4 speciális fektető ágyra a Klinikai Onkológiai Osztály
1 fekvőbeteg ágyszámára eső személyi feltételekkel kell az Osztály létszámát kiegészíteni.
X
Tárgyi feltételek:
Infúzió-előkészítő 1
Kemoterápiás kezelőkórterem 1
Elkülönítő betegszoba 1
Vérmelegítő 1
Kemoterápiás fektető ún. speciális fektető ágy (szék) legalább 4
Nővérhívó berendezés kemoterápiás kezelőkórteremben X

Onkológiai járóbeteg-szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei

Általános feltételek:

1. Az onkológiai járóbeteg-szakrendelés és szakambulancia – szakellátási feladatai körében – végzi az adott onkológiai központ által ellátott rosszindulatú daganatos betegek szakmai szabályok szerinti követéses gondozását és a gondozási események dokumentálását az országosan egységes gondozási nyilvántartásban. E feladatokat az onkológiai központ onko-teamjei közreműködésével és az ellátott daganat-lokalizációk tekintetében kell meghatározni, illetve az e feladatok profilírozottságának és mennyiségének megfelelő számú szakrendeléseken és szakambulancián megvalósítani.

2. A személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állása esetén egyes – az 1. pont szerint meghatározott – diagnosztikai, terápiás vagy rehabilitációs célú onkológiai járóbeteg szakellátási és követéses gondozási feladatok végzése a térségi onkológiai központ szakmai felügyelete mellett.

Onkológiai járóbeteg-szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
II.a-II.b III.a III.b
Személyi feltételek:
Klinikai onkológia szakorvos 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL 1
Vezetőasszisztens/vezető szakasszisztens 1
Gondozó/szakgondozó 1
Általános asszisztens/szakasszisztens/onkológiai szakápoló 1
Betegkísérő EL
Foglalkozásterapeuta EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Kezelő/kötöző helyiség 1
Elektrostimulátor (fájdalom-ambulancia működése esetén) EL X
Lymphomat (a kézi nyirokdrainage lehetőségével együtt, speciális végzettségű gyógytornásszal) EK X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Klinikai Onkológiai Osztály EK
Onkológiai fájdalom-terápiás szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.a-II.b III.a III.b
Személyi feltételek:
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos 1* 1 1
Neurológia szakorvos EL 1
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/onkológiai szakápoló 1* 1 1
Műtőssegéd (invazív beavatkozásokhoz) 1 1
Tárgyi feltételek:
Kezelő/kötöző helyiség (ld. a rendelő általános feltételei) + TENS kezelő készülék 1* 1 2
Aneszteziológiához szükséges eszközök X* X X
3 ágyas fektető, infúziós állványokkal, pumpákkal EL 1
Műtő – C karos képerősítővel (2 monitor + nyomtató) 1 1
Regionális anaesth. egység-tálcák – legalább EL 8
Különböző spinális és epidurális tűk, katéterek EL X
Helyi érzéstelenítő oldatok EL X
EKG monitorozás lehetőség, pulse oxymeter EL X
Radiofrekvenciás generátor – speciális tűk EL X
Resuscitációs felszerelés EL X

Megjegyzés:

* A II. progresszivitási szintű Megyei Onkológiai Központokban legalább az Aneszteziológiai és Intenzív Terápia cím alatti „Fájdalomterápia szakambulancia” (szakmakód: 1503) feltételeit kell biztosítani.

Sugárterápia Szakmakód: 1201
Sugárterápiás centrum személyi feltételei
(diplomások és szakasszisztensek1)
Progresszivitási szint
II.b-III.a-III.b
Személyi feltételek:
Onkoradiológia szakorvos2 300 új betegre 1
Terápiás szakasszisztens
Szakasszisztens3 200 új betegre 1
Szakasszisztens4 brachyterápiás készülékenként 2
Szsakasszisztens5 szimulátoronként 1–2
Szakasszisztens ortovoltos készülékenként 2
Szakképzett orvos-fizikus6 500 új betegre 1
Egyéb sugárfizikai személyzet7 600 új betegre 1

Megjegyzés:

1 Az adatok 40 órás munkahétre vonatkoznak (a létszámba az ambulancia és brachyterápia is beleértendő). A normatíva nem tartalmazza a fekvőbeteg osztályhoz, az adminisztrációs, az oktatási és tudományos munkához szükséges létszámot.

2 Teljes munkaidőben sugárterápiás ellátást végző (ún. „full-time equivalent”) szakorvos. A rezidensképzés után teljes munkaidőben sugárterápiás osztályon dolgozó szakorvos-jelölt 0,5 szakorvosként számítható.

3 Megavoltos készüléknél műszakonként minimum 2 szakasszisztens.

4 Röntgen szakasszisztens/műtősnő/sugárterápiás szakasszisztens. A kezelések számától függően, évi 200 új brachyterápiás beteg felett 2 asszisztens. A röntgen szakasszisztens, sugárterápiás szakasszisztens és műtős együtt, a személyzet a manuális kezeléseket is ellátja.

5 Hagyományos röntgen szimulátornál 1, CT szimulátornál 2 szakasszisztens javasolt.

6 A klinikai sugárfizikus szakképesítés megszerzéséig szakképzett orvos-fizikusnak tekintendő minden olyan fizikus, aki sugárterápiás osztályon főállású alkalmazásban dolgozik minimum 5 éve.

7 Idetartozik a szakképesítéssel még nem rendelkező orvos-fizikus, mérnök, informatikus és főiskolai végzettségű fizikus asszisztens (az angol „dosimetrist” ekvivalense).

Sugárterápia/sugárfizika tárgyi minimumfeltételei (fekvőbeteg szakellátás vagy kúraszerű ellátás) gép-műszer minimumfeltételek
Progresszivitási szint
II.b
Megyei Onkológiai
Központ
III.a
Térségi Onkológiai
Központ
III.b
Országos Onkológiai
Központ
Tárgyi feltételek:
Besugárzó berendezések
Megavoltos készülékek1 2 2–3 6–8
– Kisenergiás (6 MV) gyorsító vagy kobaltágyú2 1 1 2
– Duál fotonenergiás (6 MV és ≥15 MV X elektron) 2 1 1–2 4
– Multileaf kollimátor3 1 2 minden gépen
– Elektronikus mezőellenőrzés (EPID) 3 1 2 minden gépen
– IMRT opció 1 4
– IGRT opció 1 4
– Sztereotaxiás sugársebészet/sugárkezelés X X
– Teljes testfelszín elektron besugárzás X
– Egésztest besugárzás X
– Szimultán radiokemoterápia feltételrendszerének biztosítása4 X X X
Szimulátor vagy CT szimulátor5 1 1 2
CT6 EL X X
Brachyterápiás besugárzó készülék (HDR Afterloading)7 1 1 1
Permanens prosztata implantációs I125 brachyterápia X
Terápiás röntgen (200 kV tartományban) 1
Filmhívó automata8 1 1 1
Betegrögzítő berendezések9 X X X
Sugárfizikai műszerek, programok
Besugárzás tervező rendszer
– Brachyterápiás kezelésekhez X X X
– Külső besugárzáshoz10 X X X
– IMRT, inverz tervezés10 X X
Record & Verify rendszer11 X X X
Számítógép vezérelt vízfantom X X X
Használati dózismérő szilárd fantomlapokkal12 X X X
Humanoid fantom X
In-vivo dózismérő a besugárzások ellenőrzésére
– Külső besugárzáshoz X X
– Brachyterápiához X X X
Film denzitométer X X
Legalább ötpontos mezőellenőrző dózismérő X X X
Blokk-vágó készülék3 X
Hordozható vízfantom X X X
Sugárvédelmi műszer X X X

Jelmagyarázat:

1 Egy műszakos (8 órás üzemeléssel) évi 600 beteg/készülék, egy hosszított műszakos (10 órás üzemeléssel) évi 750 beteg/készülék, két műszakos üzemeléssel évi 1200 beteg/készülék.

2 Azokban a központokban, ahol kobaltágyú még működik, ott második készülékként nagyenergiás gyorsító szükséges. Ahol kobaltágyú nem üzemel, ott egy kisenergiás és egy nagyenergiás gyorsító a minimumfeltétel. Az új telepítéseknél kobaltágyú nem telepíthető, a meglévőket lehetőség szerint gyorsítóra kell cserélni. Ahol a lehetőségek adottak, illetve új centrumok tervezésénél két, egymással kompatibilis nagyenergiájú gyorsító beszerzése javasolt.

3 Minden centrumban minimumfeltétel a 3D konformális sugárkezelés, ami lehetőleg multileaf kollimátorral és EPID-del felszerelt gyorsítón végzendő. Az esetlegesen hiányzó multileaf kollimátor és EPID beszerzéséig átmenetileg elfogadható az irreguláris mezők kialakítása egyedi blokkokkal, illetve azok hagyományos röntgenfilmes verifikációja.

4 Szimultán radiokemoterápia esetén mind a kemoterápia, mind a sugárterápia egy intézeten belüli elvégezhetőségének feltételeit biztosítani kell vagy a sugárterápiát végző osztályon, vagy az intézeten belüli kemoterápiás társosztályon.

5 3 db megavoltos készülék felett második szimulátor vagy CT szimulátor javasolt. Új fejlesztéseknél hagyományos szimulátor helyett CT szimulátor beszerzése javasolt.

6 Új fejlesztéseknél törekedni kell a sugárterápiás centrumok saját (csak besugárzás-tervezésre használt) CT készülékkel való felszerelésére. Saját CT hiányában a besugárzás-tervezési CT vizsgálatokat sugárterápiás felügyelet mellett kell végezni.

7 Afterloading készülék teleterápia nélkül nem üzemelhet.

8 Ahol minden készülék már EPID-del felszerelt, ott nem kötelező.

9 Megavoltos készülékenként 1-1 készlet, + 1 készlet a szimulátorhoz és további készlet a CT-hez/CT szimulátorhoz.

10 Megavoltos készülékenként legalább 1 besugárzás-tervező munkaállomás. A speciális feladatokra (pl. IMRT tervezés, sztereotaxia stb.) plusz munkaállomást kell biztosítani.

11 Kobaltágyúknál és korábban telepített gyorsítóknál nem szükséges, de új beszerzéseknél kötelező.

12 Gyorsítóknál fixen beépítve.

KLINIKAI GENETIKA

Klinikai genetika
Genetikai tanácsadás
Szakmakód: 6700
6701

Progresszivitási szintek

I. szint

Alapszintű fogadóhelyek: Genetikai jártassággal (lehetőleg klinikai genetikai szakképesítéssel) rendelkező szakember által biztosított genetikai szakrendelés.

Feladata:

– a genetikai betegség gyanújának felvetése,

– a beteg genetikai laboratóriummal és genetikai tanácsadással ellátott központba küldése,

– konzultáció biztosítása a kórház, vagy terület más ellátó orvosai számára.

Minimumfeltételek:

– genetikai jártassággal (lehetőleg klinikai genetikai szakképesítéssel) rendelkező szakember által biztosított genetikai rendelés,

– 100-nál több beteg ellátása éves szinten,

– genetikai laboratóriumi háttérrel nem rendelkezik (a betegeket a legközelebbi II. vagy III. progresszivitási szintű központba küldi,

– szakmai testület jelöli ki a feltételeknek megfelelő központokat,

– biobanki tevékenységet nem végez.

II. szint

Klinikai genetikai szakképesítéssel rendelkező szakember által biztosított genetikai tanácsadás genetikai laboratóriumi háttérrel.

Feladata:

– genetikai betegségre gyanús betegek feltételezett klinikai diagnózisának a megerősítése (képalkotó eljárások, szakorvosi konzultáció, biokémiai laboratóriumi vizsgálatok elvégezhetőek),

genetikai laboratóriumi diagnosztikai teszt indikálása,

– alapszintű genetikai diagnosztikai tesztek: citogenetika, lehetőség szerint FISH elvégzése a csatoltan működő laboratóriumban,

– molekuláris genetikai diagnosztikai vizsgálatra a beteg/minta továbbküldése a III. progresszivitási szintű központokba,

– anyagcserebetegségek irányába történő vizsgálatokra minta továbbküldése,

– a leletek alapján a leletek interpretálása, a diagnózis közlése, tanácsadás (prognózis, családtagok kockázata stb.).

Minimumfeltételek:

– 300-nál több beteg ellátása éves szinten,

– 100-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten,

– területi elhelyezkedés,

– biobanki tevékenység ellátására alkalmas,

– molekuláris genetikai laboratóriumi vizsgálatok elérhetőek (mintaküldés).

III. szint

Klinikai genetikus által biztosított genetikai tanácsadás, teljeskörű genetikai laboratóriumi kompetenciával bíró II. progresszivitási szintű laboratóriumi háttérrel.

Feladata: ld. II. progresszivitási szint + a genetikai tesztek teljes tárháza (citogenetika, FISH, molekuláris genetikai tesztek).

Minimumfeltételek:

– 1000-nél több beteg ellátása éves szinten,

– 300-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten,

– kiegészítő FISH vizsgálatok,

– molekuláris genetikai laboratóriumi tesztek végzése,

– térségi elhelyezkedés,

– biobank tevékenység végzésére alkalmas,

– 24 órás rendelkezésre állás személyi és tárgyi feltételei biztosítottak,

– a ritka betegség hálózatban való részvétel.

Klinikai genetika járóbeteg szakellátás minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Genetikai
szakrendelés
II.
Genetikai
tanácsadás,
I. szintű genetikai laboratórium
III.
Genetikai tanácsadás, II. szintű genetikai laboratórium
Személyi feltételek:
Klinikai genetikai szakorvos vagy licenszvizsgával rendelkező genetikai tanácsadó orvos 1 1 2
Molekuláris genetikai vagy biológiai diagnosztikai szakképesítéssel rendelkező diplomás 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1 1
Genetikai szakasszisztens/humángenetikai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Számítógép internet hozzáféréssel X X X
Dokumentációk biztonságos tárolását biztosító archiválás X X X
Biológiai mintavételhez szükséges eszközök X X X
Gép- és műszerpark
2 db –20 °C-os fagyasztó szünetmentes áramforrással X X
Fagyasztáshoz szükséges oldatok X X
Fagyasztva tároláshoz alkalmas tartályok X X
–80 °C-os hűtő, riasztórendszerrel ellátva X X
Személyi számítógép biztonsági mentési rendszerrel X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Alapvető genetikai kézikönyvek, szindróma-atlaszok X X X
Fényképezési lehetőség (sz.e. video) X X X
Citogenetikai vizsgálatok EL X X
Molekuláris genetikai diagnosztika EK EL X
Szükséges szakorvosi konziliárius EK EL EL
Klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus/pszichológus EK EL X
Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika Szakmakód: 5006

Progresszivitási szintek

I. szint

– 300-nál több beteg ellátása éves szinten,

– 100-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten,

– területi laboratórium.

II. szint

– 500-nál több beteg ellátása éves szinten,

– 300-nál több citogenetikai vizsgálat éves szinten,

– molekuláris genetikai diagnosztika ellátására alkalmas,

– térségi elhelyezkedés.

III. szint

Genetikai Tanácsadás és II. szintű Laboratóriumi háttér a négy orvosegyetemhez kötött. Ezekben az esetekben az egyetem több laboratóriuma együttesen biztosítja a teljes körű genetikai ellátást.

A fentieken kívül működnek kizárólag citogenetikai diagnosztikát, illetve kizárólag molekuláris genetikai diagnosztikát végző laboratóriumok.

Az I. és II. szintek megkülönböztetése az alkalmazott módszerek és vizsgált betegségek spektruma szerint történik. Citogenetikai laboratóriumokban a kromoszóma analízis és +/– FISH alkalmazása, valamint a prenatális vizsgálat végzése jelenti a különbséget.

Citogenetikai laboratóriumi diagnosztika minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II.
Személyi feltételek:
Laboratóriumvezető (diplomás összlétszámon belül) Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus szakképesítés megszerzését követően min. 10 éves genetikai laboratóriumi gyakorlat (citogenetika) Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus szakképesítés megszerzését követően min. 10 éves genetikai laboratóriumi gyakorlat (citogenetika, FISH, molekuláris genetikai alapmódszerek)
Diplomás dolgozók 2 3
(citogenetikus, molekuláris genetikus, klinikai genetikus, biológus, molekuláris biológus legalább 10 éves citogenetikai tapasztalattal)
Szakmai felügyeletet ellátó személy (a fenti diplomás létszámon belül) 1 1
Egyéb klinikai szakorvos (neurológus, kardiológus, szemész, fül-orr-gégész) EL X
Humángenetikai szakasszisztens/felsőfokú orvosdiagnosztikai laboratóriumi asszisztens/immunhisztokémiai hisztokémiai és molekuláris biológiai szakasszisztens 2 3
Adminisztrátor 1 (részmunkaidőben) 1 (részmunkaidőben)
Informatikus EL 4 órán belül EL 4 órán belül
Képzett minőségügyi felelős EL 1 fő (részmunkaidőben) EL1 fő (részmunkaidőben)
Tárgyi feltételek:
számítógép internet hozzáféréssel X X
dokumentációk biztonságos tárolását biztosító archiválás X X
Citogenetikai diagnosztikához, kariotipizáláshoz szükséges mikroszkóp és szoftver, és további két helyiség, sejttenyésztés, citogenetikai preparátumok feldolgozása, mikroszkópos észlelés számára, rezgésmentes beépített bútorzattal X X
FISH értékeléshez szükséges sötétkamra, fluoreszcensz mikroszkóp és szoftver X
Személyzeti helyiségek Diplomás dolgozó Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Tárolási funkciók Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták biztonságos tárolásának biztosítása
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták biztonságos tárolásának biztosítása
Gép- és műszerpark:
Mikrocentrifuga 1 1
Centrifuga 1 1
Laboratóriumi eszközök Citogenetikai diagnosztika esetén:
1 db analitikai mérleg
1 db steril fülke
1 db nagy felbontású digitális képelemző
1 db vízfürdő
1 db termosztát
1 db CO2 termosztát
Citogenetikai diagnosztika esetén további:
1 db analitikai mérleg
1 db steril fülke
1 db nagy felbontású digitális képelemző
1 db vízfürdő
1 db termosztát
1 db CO2 termosztát
Hűtőkapacitás 2 db +4 °C-os hűtő, 2 db –18 °C-os fagyasztó 2 db +4 °C-os hűtő, 2 db –18 °C-os fagyasztó
2 db –80 °C-os fagyasztó
Mikroszkóp 2 db fénymikroszkóp és ahol FISH vizsgálat történik, 1 db fluorescensz mikroszkóp 2 db fénymikroszkóp és 1 db fluorescensz mikroszkóp
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X X
Személyi számítógép biztonsági mentési rendszerrel, adat rögzítési és -tárolási program X X
Klinikai informatikai rendszerrel kétirányú online kommunikáció X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Alapvető genetikai kézikönyvek, szindróma-atlaszok X X
Fényképezési lehetőség (video lehetőség) X X
Szükséges szakorvosi konziliáriusok EK EL

Megjegyzés:

Citogenetikai lelet kiadására legalább 10 éves citogenetikai tapasztalattal bíró diplomás (orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa, klinikai genetikus, biológus, molekuláris biológus) jogosult.

Jelenleg citogenetikai szakvizsga nincs, a citogenetikai képesítés a klinikai genetika, klinikai biokémikus és molekuláris genetikai diagnosztika szakképzés része.

Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.* II.** III.***
Szakmakód: 5006 Szakmakód: 5006 Szakmakód: 5000/5006
Személyi feltételek:
Laboratórium-vezető (diplomás összlétszámon belül) Molekuláris genetikai diagnosztikai szakképesítés (első, vagy ráépített orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa, klinikai biokémikus alapszakvizsgára) vagy min. 10 éves molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztikai gyakorlattal rendelkező biológus, molekuláris biológus, orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvos Molekuláris genetikai diagnosztikai szakképesítés (első, vagy ráépített orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa, klinikai biokémikus alapszakvizsgára) vagy min. 10 éves molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztikai gyakorlattal rendelkező biológus, molekuláris biológus, orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvos Azonos a Laboratóriumi diagnosztika:
G. Molekuláris genetikai diagnosztika III. szintjével: Egyetemi Központok
Diplomás dolgozók (molekuláris genetikai diagnosztika szakvizsgával rendelkező diplomás/min. 10 éves molekuláris genetikai diagnosztikai gyakorlattal rendelkező, molekuláris biológus, klinikai genetikus) 2 3
Szakmai felügyeletet ellátó személy (molekuláris genetikai diagnosztikai szakképesítéssel rendelkező biológus, molekuláris biológus, orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvos) 1 1
Egyéb klinikai szakorvos (neurológus, kardiológus, szemész, fül-orr-gégész) elérhetősége EL EL
Biológus vagy vegyész (diplomás összlétszámon belül) 1 1
Humángenetikai szakasszisztens vagy orvos diagnosztikai laboratóriumi technológus molekuláris genetikai diagnosztikai gyakorlattal 2 2
Adminisztrátor 1 1
Informatikus EL 4 órán belül EL 4 órán belül
Képzett minőségügyi felelős 1 fő 1 fő
Tárgyi feltételek:
Számítógép internet hozzáféréssel X X
Dokumentációk biztonságos tárolását biztosító archiválás X X
Három klimatizált helyiség a PCR előtti és utáni munkafolyamatok térben történő elválasztására* 1 X X
Személyzeti helyiségek Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Tárolási funkciók Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták
biztonságos tárolásának biztosítása
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták
biztonságos tárolásának biztosítása
Gép- és műszerpark:
Mikrocentrifuga pre- és post-PCR
laboratóriumokban 1–1
pre- és post-PCR
laboratóriumokban 1–1
Molekuláris genetikai diagnosztikai laboratóriumi eszközök 2 db PCR készülék
1 db spektrofotométer
1 db molekuláris biológiai tisztaságú víz készítésére szolgáló készülék
1 db autokláv
A pre- és post-PCR
helyiségekben:
1–1 db steril box (szeparált DNS munkahely)
1–1 db vízfürdő
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék
1 db fűthető mágneses keverő
1 db géldokumentációs rendszer
2 db PCR készülék
1 db spektrofotométer
1 db molekuláris biológiai tisztaságú víz készítésére szolgáló készülék
1 db autokláv
A pre- és post-PCR
helyiségekben:
1–1 db steril box (szeparált DNS munkahely)
1–1 db vízfürdő
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék
1 db fűthető mágneses keverő
1 db géldokumentációs rendszer
Hűtőkapacitás Pre- és post-PCR laboratóriumokban 2 db
+4 °C-os hűtő, 2 db –18 °C-os fagyasztó, 2 db –80 °C-os fagyasztó
Pre- és post-PCR
laboratóriumokban 2 db
+4 °C-os hűtő, 2 db –18 °C-os fagyasztó, 2 db –80 °C-os fagyasztó
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X X
Személyi számítógép biztonsági mentési rendszerrel, adat rögzítési és -tárolási program X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Alapvető genetikai kézikönyvek, szindróma-atlaszok X X
Szükséges szakorvosi konziliáriusok EK EL

Megjegyzés:

* Alapszintű molekuláris genetikai módszerek: FISH, PCR, szekvenálás.

** és *** A molekuláris genetikai módszerek széles spektrumát alkalmazzák. A két szint között különbség a vizsgált betegségek spektrumában van:

II. szint: egy szűkebb spektrumú betegségcsoport magas szintű vizsgálata (országos központ),

III. szint: a betegségek széles skálájának vizsgálata: egyetemi központok.

1 A feltéteknek 2015. január 1-jétől kell megfelelni

A FISH módszer (molekuláris citogenetika) előfeltétele a citogenetikai vizsgálat. Ezért a citogenetikai laboratóriumoknak két szintjét különböztetjük meg.

A molekuláris genetikai laboratóriumok citogenetikai vizsgálatot rendszerint nem végeznek.

Biobanki tevékenység Szakmakód: 6702
Biobanki tevékenység (gyűjtés és tárolás) szakmai minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos, biológus vagy vegyész 1
Szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Zárható tároló helyiség X
Zárható helyiség dokumentációk tárolására X
Gép- és műszerpark
–20 °C-os fagyasztó szünetmentes áramforrással X
Fagyasztáshoz szükséges oldatok X
Fagyasztva tároláshoz alkalmas tartályok X
–80 °C-os hűtő, riasztórendszerrel ellátva X
Számítógép biztonsági mentési rendszerrel X
Speciális diagnosztika és szakmai háttér:
Genetikai tanácsadó EL
Klinikai genetikus szakorvos EL
Genetikai laboratóriumi diagnosztika EL
Minőségbiztosítás
MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 vagy a MSZ EN ISO 15189:2003 szabvány szerinti tanúsított minőségbiztosítási rendszer megszerzése X
Minőségirányítási kézikönyv X

LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA * 

Orvosi laboratóriumi diagnosztika Szakmakód: 5000
Molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika 5006

*

Bevezetés:

1. Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok feladata in vitro orvosi laboratóriumi szolgáltatás biztosítása egészségügyi szolgáltatók számára, beleértve a nem alapellátásban végzett szakszerű mintavételi tevékenységet is.

2. Az engedélyezés négy progresszivitási szinten meghatározott szakmai kompetenciák alapján történik. Egy adott egészségügyi intézményen belül egy progresszivitási szint engedélyezhető, kivéve azt az intézményt, ahol immungenetikai (HLA) laboratórium is működik.

3. Az adott progresszivitási szinten meghatározott valamennyi szakterületre előírt kompetenciát igazolni kell. Ez alól kivételt képez a „vércsoport szerológia” szakterület azon egészségügyi intézményekben, ahol az Országos Vérellátó Szolgálat biztosítja az ehhez kötelezően előírt diagnosztikai beavatkozásokat.

4. Az egyes progresszivitási szinteken a szakterületi kompetencia igazolásához az adott szakterülethez és progresszivitási szinthez tartozóan, az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló miniszteri rendeletben előírt valamennyi laboratóriumi diagnosztikai beavatkozást (OENO) biztosítani kell. Az engedélyezett progresszivitási szinten csak az annál magasabb progresszivitási szintre előírt diagnosztikai beavatkozások nem végezhetők.

5. Amennyiben egy adott in vitro orvosi diagnosztikai laboratórium a kötelezően előírt laboratóriumi diagnosztikai beavatkozást (OENO) nem tudja helyben biztosítani, azt más laboratóriumi egészségügyi szolgáltatóval kötött közreműködői szerződés útján is elláthatja, ennek keretében a vizsgálati mintákat más intézmény in vitro orvosi laboratóriumába továbbíthatja.

6. Ahol a minimumfeltétel beavatkozásszám, vagy esetszám arányában meghatározott, ott az engedélyezés, vagy ellenőrzés aktuális naptári évét megelőző év hivatalos statisztikai jelentésében szereplő adatokat kell alapul venni. Új laboratóriumi szolgáltató engedélyezése a szolgáltató előzetes nyilatkozata alapján történik.

Magyarázat:

Esetszám: laboratóriumi megjelenések száma.

Beavatkozásszám: a laboratóriumban elvégzett, az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott orvosi eljárások (OENO) összessége; egyszerűsítve: laboratóriumi vizsgálatszám.

Szakterületek:

− BK: beteg közeli laboratóriumi diagnosztika (POCT): ez a szakterület olyan, nem laboratóriumi szakszemélyzet által végzett, de a laboratórium által felügyelt és minőségbiztosítási rendszerbe kapcsolt „in vitro” diagnosztikai tevékenységeket foglal magába, amit a laboratóriumi eredményen alapuló sürgős klinikai döntéshozatal érdekében a betegágy mellett, vagy közelében végeznek (pl. vérgáz, kardiális markerek). Jelen értelmezés nem foglalja magába a beteg által, önellenőrzés céljából végzett laboratóriumi diagnosztikai eljárásokat;

− ELV: elválasztási eljárások: elektroforetikus, kromatográfiás, tömegspektrometriás technikák;

− G: molekuláris genetikai, citogenetikai laboratóriumi diagnosztika;

− H: hematológia;

− HS: hemostasis;

− IK: immunkémia: endokrin diagnosztika, vitaminok és metabolitok meghatározása, gyógyszerszint monitorozás, drog tesztek, autoimmun diagnosztika, „in vitro” izotópdiagnosztika, szerológia, tumor marker vizsgálatok;

− KK: klinikai kémia: vérből és egyéb testnedvekből végzett általános kémiai diagnosztika, széklet diagnosztika és kőanalízis;

− KL: „kislabor”;

− MV: mintavétel;

− S: sürgősségi laboratóriumi diagnosztika és 24 órás ügyeleti ellátás/rendelkezésre állás;

− SHI: speciális hematológiai, hemostaseológiai és immunológiai diagnosztika;

− VCs: vércsoport szerológia: ABO, Rh, ellenanyag szűrés.

Immungenetikai (HLA) laboratóriumi diagnosztika:

HLA szerológiai és DNS szintű vizsgálatok, HLA-ellenes antitest-meghatározás és keresztpróba. Az ilyen laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatás térségi vérellátóhoz kötött tevékenység, mely együtt jár a szervtranszplantációval kapcsolatos 24 órás rendelkezésre állással.

− RIA: radioimmuno assay (izotópjelölésű immunanalitikai módszer).

Laboratóriumi diagnosztika 0. szint I. szint II. szint III. szint IV. szint
MV: Mintavétel X X X X
KL: „kislabor” X
KK: Klinikai kémia X X X
IK: Immunkémia X X X
VCs: Vércsoport szerológia X X X
H: Hematológia X X X
HS: Hemostasis X X X
S: Sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás X X
ELV: Elválasztási eljárások X X
BK: Beteg közeli laboratóriumi diagnosztika (POCT)* X X
SHI: Speciális hematológiai, hemostaseológiai és immunológiai diagnosztika X
G: Molekuláris genetikai, citogenetikai laboratóriumi diagnosztika X
HLA Szerológia X
HLA Molekuláris diagnosztika X

*: A feltételeknek 2014. július 1-jétől kell megfelelni.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika

0. szint

A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
MV:
Mintavétel
KL:
„Kislabor”
Laboratóriumvezető nem szükséges
Szakmai felügyeletet ellátó személy A levett mintákat feldolgozó laboratórium 1 fő orvosdiagnosztikai analitikusa vagy magasabb laboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomás dolgozója*
Orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa
Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész Klinikai biokémikus
I. Személyi Orvos/egyéb szakorvos/egyéb diplomás EK
feltételek Orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus/főiskolai diplomás
Laboratóriumi asszisztens, asszisztens, technológus nem szükséges nem szükséges
Vérvételre képzett egészségügyi személyzet napi 50 mintavételenként 1 fő, de min. 2 fő* 25 ezer beavatkozás/évig min. 1 fő*
E felett munkaterhelés arányos minimális teljes
szakdolgozói létszám: +1 fő/25 ezer beavatkozás*
Adminisztrátor napi 100 mintavételenként 1 fő* nem szükséges
Informatikus EK
Képzett minőségügyi felelős EK




II./1. Laboratóriumi elhelyezés, bútorzat
Betegellátó funkciók Elkülönítetten:
Vérvételi hely
Betegfelvételi iroda
Betegváró (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Beteg WC nemek szerint és akadálymentesített (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Vérvételi szék: 50 mintavétel/naponként egy + dönthető vérvételi szék/ágy
Analitikai terület A betegfogadó résztől lehetőleg elkülönített helyiségben
II. Tárgyi feltételek Személyzeti helyiségek Elkülönítetten:
Személyzeti WC
Személyzeti öltöző
Személyzeti tartózkodó
Tárolási funkciók Raktár (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Veszélyes hulladék tároló (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
II./2. Gép-
műszerpark
Centrifuga (db) 1
Hűtőkapacitás a minták és reagensek tárolására +4 °C és –18 °C X X
II./3. Informatika Betegadatok rögzítésére, vizsgálatkérésre és eredményközlésre alkalmas informatikai rendszer X X






III. Szakmai környezet
III./1. Minőségügyi feltételek A laboratórium által végzett és hazai vagy nemzetközi Külső Minőségellenőrzési Rendszerben elérhető valamennyi beavatkozás esetében, min. évente 4x, ahol ez a minőségügyi szolgáltató szolgáltatási sajátosságai miatt
nem elérhető, min. évente 2x, részvétel és megfelelés
_ X
Minőségirányítási kézikönyv X X
III./2.
Egyéb
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X
Zárt vérvételi rendszer X
*: Részmunkaidőben ellátható.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika

I. szint

Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
Tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek MV:
Mintavétel
KK:
Klinikai kémia
IK:
Immunkémia
VCs:
Vércsoport szerológia
H:
Hematológia
HS:
Hemostasis
Laboratóriumvezető **
(laboratóriumi szakképesítésű diplomás összlétszámon belül)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus szakképesítés megszerzését követően minimum 5 éves laboratóriumi gyakorlat
Szakmai felügyeletet ellátó személy
(laboratóriumi szakképesítésű diplomás összlétszámon felül)
1 fő
orvosdiagnosztikai analitikus vagy magasabb laboratóriumi szakképesítéssel
rendelkező
diplomás *



Orvosi laboratóriumi
diagnosztika szakorvosa **
Laboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomások összlétszáma:
Napi 500 esetig minimum 1 fő szakorvos. E felett további 1 fő szakképzett diplomás/500 eset.
I. Személyi feltételek Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus **


EL
A laboratóriumi szakképesítéssel rendelkezők teljes létszámának minimálisan fele a konzultatív tevékenység biztosítására orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa legyen.
Orvos/egyéb szakorvos/
egyéb nem orvos diplomás **
1 fő/500 ezer beavatkozás/év
Orvosdiagnosztikai
laboratóriumi analitikus/
főiskolai diplomás **
Laboratóriumi asszisztens, asszisztens, technológus ** Nem szükséges 500 ezer beavatkozás/évig min. 5 fő.
Efelett valamennyi szakterületi tevékenységre vonatkozó munkaterhelés arányos minimális teljes szakdolgozói létszám: +1 fő/100 ezer beavatkozás/év
Vérvételre képzett egészségügyi személyzet Napi 50
mintavételenként
1 fő, de min. 2 fő *
Adminisztrátor Napi 100
mintavételenként
1 fő *
Napi 300 esetenként egy fő, „online” vizsgálatkérési és eredményfogadási gyakorlat esetén napi 500 esetenként egy fő
Informatikus EL Elérhetőség 4 órán belül szükséges
Képzett minőségügyi felelős * EL +1 fő (az eddigi létszám felett)
II./1.
Labo-
rató-
riumi
elhe-
lyezés
Betegellátó funkciók Elkülönítetten:
Vérvételi hely
Betegfelvételi iroda
Betegváró (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Beteg WC nemek szerint és akadálymentesített (egyéb szakrendelésekkel közös lehet) Vérvételi szék: 50 mintavétel/napon-
ként 1 db + dönthető vérvételi szék/ágy
Analitikai terület A betegfogadó résztől elkülönített, klimatizált terület


Személyzeti helyiségek
Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC

Tárolási funkciók
Raktár
Veszélyes hulladék tároló
II./2. Centrifuga (db) 1 2
Gép-
mű-
Hematológiai automata min.
18 paraméteres (db)
1
II. szer
park
Hematológiai automata min.
25 paraméteres (db)
1
Tár-
gyi:
Hűtőkapacitás a minták és reagensek tárolására +4 °C és –18°C X X X X X X
fel-
téte-
lek
Ionmérő (klinikai kémia automata része is lehet) (db) 2
Kémiai automata kapacitás óránként Éves KK beavatkozás szám/1500
Koagulométer (db) 2
Immunkémiai automata, félautomata Kapacitás/óra:
Éves IK beavatkozás szám/5000
Mikroszkóp (db) 1 1
II./3. Laboratóriumi informatikai rendszer X, Klinikai Informatikai Rendszerrel kétirányú „online” kommunikációban
Infor-
ma-
tika
Internet X X X X X

III. Szak-
mai
kör-
nye-
zet

III./1. Minő-
ség-
ügyi
felté-
telek
A laboratórium által végzett és hazai vagy nemzetközi Külső Minőségellenőrzési Rendszerben elérhető valamennyi beavatkozás esetében, min. évente 4x, ahol ez a minőségügyi szolgáltató szolgáltatási sajátosságai miatt nem elérhető, min. évente 2x, részvétel és megfelelés legalább 80%-ban









X
Minőségirányítási kézikönyv X X

III./2.
Egyéb
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X
Zárt vérvételi rendszer X
*: Részmunkaidőben ellátható.
**: Teljes munkaidőben, főállásban.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika

II. szint

Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák



A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek
MV:
Mintavétel
S:
Sürgős-
ségi és
24 órás
ügyeleti
ellátás
KK:
Klinikai kémia
ELV:
Elválasz-
tási eljárások
IK:
Immun-
kémia
VCs:
Vércsoport szerológia
H:
Hema-
tológia
HS:
Hemo-
stasis
BK:
Beteg közeli labora-
tóriumi diagnosz-
tika
(POCT)
Laboratóriumvezető **
(laboratóriumi szakképesítésű diplomás összlétszámon belül)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus szakképesítés megszerzését követően minimum 5 éves laboratóriumi gyakorlat
Szakmai felügyeletet ellátó személy (laboratóriumi szakképesítésű diplomás összlétszámon felül) 1 fő orvos-
diagnosz-
tikai analitikus vagy magasabb labora-
tóriumi szakképe-
sítéssel rendelkező diplomás*
+1 fő orvosi labora-
tóriumi diagnosz-
tikai szakorvosi szakképe-
sítéssel
Izotóp jelölési technika eseén +
1 fő #
1 fő POCT
koordinátor (orvos-
diagnosz-
tikai labora-
tóriumi analitikus vagy magasabb végzettségű kompetens labora-
tóriumi szakember, minimá-
lisan 5 év labora-
tóriumi gyakor-
lattal)
Orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa/ Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai
biokémikus **
EL EL Laboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomások összlétszáma:
Napi 500 esetig minimum 1 fő szakorvos. E felett további 1 fő szakképzett diplomás/500 eset. A laboratóriumi szakképesítéssel rendelkezők teljes létszámának minimálisan fele a konzultatív tevékenység biztosítására orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa legyen.
I.
Szemé-
lyi felté-
telek
Orvos/egyéb szakorvos/orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus/egyéb egyetemi nem orvos vagy főiskolai diplomás ** 2 fő A „sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás” szakterület kivételével valamennyi szakterületi tevékenység minimális diplomás létszáma
2 millió beavatkozásig: 1 fő/500 ezer beavatkozás/év.
E felett további 1 fő/1 000 ezer beavatkozás/év.
A „sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás” szakterület kivételével 500 ezer
beavatkozás/évig min. 5 fő
Laboratóriumi asszisztens, asszisztens, technológus ** Nem szükséges 6 fő*** A „sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás” szakterület kivételével valamennyi
szakterületi tevékenységre vonatkozó munkaterhelés arányos minimális teljes
szakdolgozói létszám:
3 millió beavatkozásig: 1 fő/100 ezer beavatkozás/év.
Efelett további 1 fő/1 000 ezer beavatkozás/év,
mely létszámból az IK szakterületen RIA alkalmazása esetén 1 fő izotóp asszisztens radiofarmakológiai vagy bővített sugárvédelmi ismeretekkel rendelkező szakasszisztens legyen.



Nem szükséges
Vérvételre képzett egészségügyi személyzet Napi 50 mintavé-
telenként
1 fő, de
min. 2 fő *


Adminisztrátor Napi 100
mintavételenként
1 fő *
nem szükséges Napi 300 esetenként egy fő, „online” vizsgálatkérési és eredményfogadási gyakorlat esetén napi 500 esetenként egy fő
Informatikus EL Elérhető-
ség 2 órán belül szükséges
Elérhetőség 4 órán belül szükséges
Képzett minőségügyi felelős * EL EL +1 fő (az eddigi létszám felett) EL
Betegellátó funkciók Elkülönítetten:
Vérvételi hely Betegfelvételi iroda
Betegváró (egyéb szakrendelésekkel közös lehet)
Beteg WC nemek szerint és akadálymentesített (egyéb szakrendelésekkel közös lehet) vérvételi szék + dönthető vérvételi szék/ágy: 50 mintavétel/naponként 1 db, de min. 2 db






II./1. Labo-
rató-
riumi
elhe-
lyezés,
bútorzat
Analitikai terület A betegfogadó résztől elkülönített, klimatizált terület*.
Ha az immunkémián belül radioaktív jelölést is alkalmaznak, akkor ahhoz sugárvédelmi rendelet által előírt, elkülönített laboratóriumi helyiséget kell biztosítani.
A betegellátó ambulan-
ciákon és osztályokon a helyi POCT szabályzat specifikációi alapján.
Személyzeti helyiségek Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Tárolási funkciók Raktár
Veszélyeshulladék tároló
Izotópdiagnosztika esetén radioaktív hulladéktároló
Centrifuga (db) 1 1 2
Denzitométer (db) 1
Elektroforézis berendezés (db) 1
Hematológiai
automata min. 18 paraméteres (db)
1
Hematológiai
automata min. 25 paraméteres (db)
2
Kémiai automata kapaciás/óra Éves KK beavatkozás szám/1500
Koagulométer (db) 1 1
II.
Tárgyi felté-
telek
II./2. Gép-
műszer-
park
Immunkémiai automata, félautomata 1, mely lehet az IK alatt specifikált műszer Kapacitás/
óra: éves IK beavatkozás szám/
5000,
RIA esetén:
1 db
automa-
tikus
mintaváltó
Felületi radioaktív sugárszennyezettségmérő (db) RIA
esetén 1
Mikroszkóp (db) 1 1
Osmometer (db) 1
II./3.
Infor-
matika
Laboratóriumi informatikai rendszer X. Klinikai Informatikai Rendszerrel kétirányú „online” kommunikációban X, Klinikai
Informatikai Rendszerbe kapcsoltan
Internet X X X X X X X X
III./1. 24 órás szolgáltatás biztosítása X
Munka-
rend
POCT szervezése a vonatkozó irányelv alapján X
III.

Szak-
mai

kör-
nye-
zet


III./2.
Mi-
nő-
ség-
ügyi

fel-
té-
te-
lek
A laboratórium által végzett és hazai vagy nemzetközi Külső Minőségellenőrzési Rendszerben elérhető valamennyi beavatkozás esetében, min. évente 4x, ahol ez a minőségügyi szolgáltató szolgáltatási sajátosságai miatt nem elérhető, min. évente 2x, részvétel és megfelelés legalább 80%-ban. X
Minőségirányítási kézikönyv X
NAT akkreditáció**** X
III./3.
Egyéb
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X
Zárt vérvételi rendszer X
*: Részmunkaidőben ellátható.
**: Teljes munkaidőben, főállásban.
***: Jogszabályban meghatározott munkaidőkeret figyelembe vételével.
****: A feltételnek 2019. január 1-jétől kell megfelelni
# Olyan magasabb szakképesítéssel rendelkező laboratóriumi szakember, aki Kormányrendeletben előírt sugárvédelmi végzettséggel is rendelkezik. Ennek hiányában 1 fő nukleáris medicina szakorvos elérhetőségét kell biztosítani.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika, molekuláris genetikai laboratóriumi diagnosztika

III. szint (szakmakód: 5000, 5006)

Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek MV:
Mintavétel
S:
Sürgősségi
és 24 órás
ügyeleti ellátás
KK:
Klinikai
kémia
ELV:
Elválasz-
tási
eljárások
IK:
Immun-
kémia
VCs:
Vér-
csoport
szerológia
H:
Hemato-
lógia
HS:
Hemos-
tasis
SHI:
Speciális hematoló-
giai, hemo-
staseológiai
és immu-
nológiai
diag-
nosztika
G:
Moleku-
láris
genetikai,
citogene-
tikai labo-
ratóriumi diag-
nosztika
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diag-
nosztika
(POCT)
Laboratóriumvezető **
(laboratóriumi szakképesítésű diplomás összlétszámon belül)
Orvosi laboratóriumi diagnosztikai szakorvos/Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész/Klinikai biokémikus szakképesítés megszerzését követően min. 10 éves laboratóriumi gyakorlat
I. Szemé-
lyi
feltéte-
lek
Szakmai felügyeletet ellátó személy (laboratóriumi diplomás összlétszámon belül) 1 fő
orvos-
diag-
nosztikai
analitikus
vagy
magasabb labo-
ratóriumi
szakké-
pesítéssel
rendelkező
diplomás*
1 fő
orvosi
labora-
tóriumi diag-
nosztikai
szakorvosi
szakképe-
sítéssel
Izotóp
jelölési
technika
esetén
1 fő#
1 fő
labora-
tóriumi hema-
tológiai és immu-
nológiai szak-
képe-
sítéssel*
1 fő
molekuláris genetikai diag-
nosztika
vagy
molekuláris biológiai diag-
nosztika szak-
képe-
sítéssel*
1 fő
POCT koordinátor orvosdiag-
nosztikai
labora-
tóriumi analitikus
vagy magasabb végzettségű kompetens labora-
tóriumi szakember, minimálisan 5 év labo-
ratóriumi gyakorlattal
*: A feltételnek 2015. január 1-jétől kell megfelelni.
Egyéb klinikai szakorvos elérhetősége Szakmai felügyelet alatt
specifikált szakember hiányában
1 fő
nukleáris medicina szakorvos:
EL
1 fő
klinikai
genetikus
szakorvos:
EL
Orvosi laboratóriumi
diagnosztika szakorvosa/
Klinikai laboratóriumi
diagnosztikai szakgyógyszerész/
Klinikai biokémikus**


EL
EL Laboratóriumi szakképesítéssel rendelkező diplomások összlétszáma: Napi 400 esetig minimum 1 fő szakorvos.
E felett további 1 fő szakképzett diplomás/400 eset. A laboratóriumi szakképesítéssel rendelkezők teljes létszámának minimálisan fele a konzultatív tevékenység biztosítására orvosi laboratóriumi diagnosztika szakorvosa legyen.
Orvos/egyéb szakorvos/
egyéb egyetemi nem orvos vagy főiskolai diplomás/
orvos-diagnosztikai laboratóriumi analitikus**
2 fő A „sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás” szakterület kivételével valamennyi szakterületi tevékenység teljes minimális diplomás létszáma 2 millió beavatkozásig: 1 fő/500 ezer beavatkozás/év. E felett további 1 fő/1 000 ezer beavatkozás/év.
Laboratóriumi asszisztens,
Nem

6***
Beavatkozás számtól függetlenül min. 2 fő/szakterület
Az IK szakterületen RIA alkalmazása esetén ebből 1 fő izotóp asszisztens, radiofarmakológiai vagy bővített sugárvédelmi ismeretekkel rendelkező szakasszisztens

Nem
asszisztens, technológus ** szükséges A „mintavétel” és „sürgősségi és 24 órás ügyeleti ellátás” szakterületek kivételével valamennyi szakterületi tevékenység teljes minimális szakdolgozói létszáma: 3 millió beavatkozásig: 1 fő/100 ezer beavatkozás/év.
E felett további 1 fő/1 000 ezer beavatkozás/év.
szükséges
Vérvételre képzett egészségügyi személyzet Napi 50
mintavéte-
lenként 1 fő,
de min.
2 fő*
Adminisztrátor Napi 100
mintavé-
telenként
1 fő*
Nem
szükséges
Napi 300 esetenként egy fő; „online” vizsgálatkérési és eredményfogadási gyakorlat esetén napi 500 esetenként egy fő
Informatikus EL Elérhetőség
2 órán belül
szükséges
Elérhetőség 4 órán belül szükséges
Képzett minőségügyi felelős* EL EL +1 fő (az eddigi létszám felett) EL
Betegellátó funkciók Elkülöní-
tetten:
Vérvételi
hely
Beteg-
felvételi
iroda Betegváró (egyéb szakrende-
lésekkel közös lehet) Beteg WC nemek szerint és akadály-
mentesített (egyéb szakrende-
lésekkel közös lehet) Vérvételi szék: 50 mintavétel
/naponként 1 db+ dönthető vérvételi szék/ágy
A beteg-
ellátó
ambulan-
ciákon és
osztá-
lyokon a
helyi
POCT
szabályzat
speci-
fikációi
alapján.
II.

Tár-
gyi

fel-
té-
te-
lek
II./1.

Labo-
ratóriu
mi

elhe-
lyezés,

bútor-
zat
Analitikai terület A betegfogadó résztől elkülönített, klimatizált terület.
Ha az immunkémián belül radioaktív jelölést is alkalmaznak, akkor ahhoz sugárvédelmi rendelet által előírt, elkülönített laboratóriumi helyiséget kell biztosítani.
Három klimatizált helyiség a PCR előtti és utáni munka-
folyamatok térben történő
elválasz-
tására.
Ameny-
nyiben cito-
genetikai
diag-
nosztika is történik, úgy sötétkamra és további két helyiség, sejt-
tenyésztés,
cito-
genetikai
prepa-
rátumok
feldol-
gozása,
mikrosz-
kópos
észlelés
számára,
rezgés-
mentes
beépített bútorzattal.
Személyzeti helyiségek Diplomás dolgozó
Személyzeti tartózkodó
Személyzeti öltöző
Személyzeti WC
Tárolási funkciók Raktár
Veszélyeshulladék tároló
Izotópdiagnosztika esetén radioaktív hulladéktároló
Biológiai
anyag-
minták biztonságos tárolásának biztosítása.
Centrifuga (db) 1 2 1 Pre- és
post-PCR laborató-
riumokban
1-1 mikro-
centrifuga.
Cito-
genetikai
diagnosz-
tikához
további
1 centrifuga
Denzitométer (db) 1 1 (ELV
szakterület műszerével közös lehet)
Elektroforézis berendezés (db) 1 1 (ELV
szakterület műszerével közös lehet)
Nagy hatékonyságú folyadék kromatográf (HPLC) (db) 1
Hematológiai automata min.
18 paraméteres (db)
1
Hematológiai automata min.
25 paraméteres (db)
2
Áramlási citométer (db) 1
1 db PCR készülék,
1 db spektro-
fotométer,
l db molekuláris biológiai tisztaságú víz készítésére szolgáló készülék,
1 db
autokláv.
A pre- és post-PCR helyisé-
gekben:
1-1 db steril boksz (szeparált DNS munkahely) 1-1 db vízfürdő
II. Tárgyi felté-
telek
II./2.

Gép-

mű-
szer-
park
Molekuláris biológiai laboratóriumi eszközök A post-PCR helyiség-
ben:
1 db gélelektro-
forézis készülék,
1 db fűthető mágneses keverő, 1 db géldoku-
mentációs rendszer, Citogene-
tikai diag-
nosztika
esetén
további:
1 db steril fülke
1 db nagy
felbontású digitális képelemző
1 db
vízfürdő
1 db
termosztát
1 db CO2 termosztát.
Hűtőkapacitás a minták és
reagensek tárolására
+4 °C és –18 °C
X X X X X X X X X Pre- és
post-PCR laborató-
riumokban
1-1 db
+4° C-os hűtő.
1-1 db
–18 °C-os
fagyasztó, 1-1 db
–80 °C-os
fagyasztó
X
Ionmérő (klinikai kémia automata része is lehet) (db) 1 1
Kémiai automata kapacitás óránként Éves kémiai beavatkozás szám/1500
Koagulométer (db) 1 1
Aggregométer (db) 1
Immunkémiai/Immunológiai analizátor 1,
mely lehet az IK alatt specifikált műszer
Kapacitás/
óra:
Éves
beavatkozás
szám/
5000, RIA
esetén:
1 db
automatikus mintaváltó
Autoimmun szerológiai szűrésre és konfir-
málásra
alkalmas
beren-
dezések
Mikroszkóp (db) 1 1 1 fluo-
reszcens kiegészí-
tőkkel
(G
szakterület
műszerével
közös lehet)
Cito-
genetikai diagnosz-
tika esetén:
2 db fázis-
kontraszt és fluorescens kiegészí-
tőkkel
Osmometer (db) 1
Vérgáz-analizátor (db) 1
Felületi radioaktív
sugár-szennyezettségmérő
RIA
esetén 1
II./3.

Infor-
matika
Laboratóriumi informatikai rendszer X. Klinikai Informatikai Rendszerrel kétirányú „online” kommunikációban X, Klinikai Informatikai Rend-
szerhez kapcsoltan
Internet hozzáférés X X X X X X X X X X X
III./1. 24 órás szolgáltatás biztosítása X
Munka-
rend
POCT szervezése a vonatkozó irányelv alapján X
III.

Szak-
mai

kör-
nye-
zet
III./2.

Minő-
ség-
ügyi
fel-
téte-
lek
A laboratórium által végzett és hazai vagy nemzetközi Külső Minőségellenőrzési Rendszerben elérhető valamennyi beavatkozás esetében, min. évente 4x, ahol ez a minőségügyi szolgáltató szolgáltatási sajátosságai miatt nem elérhető, min. évente 2x, részvétel és megfelelés legalább 80%-ban X
Minőségirányítási kézikönyv X
NAT akkreditáció* X
* A feltételeknek 2019. január 1-jétől kell megfelelni.
Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek MV:
Mintavétel
S:
Sürgősségi
és 24 órás
ügyeleti ellátás
KK:
Klinikai
kémia
ELV:
Elválasz-
tási
eljárások
IK:
Immun-
kémia
VCs:
Vér-
csoport
szerológia
H:
Hemato-
lógia
HS:
Hemos-
tasis
SHI:
Speciális hematoló-
giai, hemo-
staseológiai
és immu-
nológiai
diag-
nosztika
G:
Moleku-
láris
genetikai,
citogene-
tikai labo-
ratóriumi diag-
nosztika
BK:
Beteg
közeli
labora-
tóriumi
diag-
nosztika
(POCT)
III./3.
Egyéb
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X
Zárt vérvételi rendszer X
*: Részmunkaidőben ellátható.
**: Teljes munkaidőben, főállásban.
***: Jogszabályban meghatározott munkaidőkeret figyelembe vételével.
# Olyan magasabb szakképesítéssel rendelkező laboratóriumi szakember, aki jogszabályban előírt sugárvédelmi végzettséggel is rendelkezik [az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet, MSZ 62–7 (1999. március)]. Ennek hiányában 1 fő nukleáris medicina szakorvos elérhetőségét kell biztosítani.

Orvosi laboratóriumi diagnosztika, HLA

IV. szint

Kötelezően végzendő szakterületi kompetenciák
A tevékenység végzéséhez szükséges minimumfeltételek HLA
Szerológia
HLA
Molekuláris diagnosztika
Laboratóriumvezető *  Transzfúziológia első szakképesítéssel rendelkező vagy
Laboratóriumi hematológia és immunológia/Hematológia/Allergológia és klinikai immunológia ráépített szakképesítésű olyan szakorvos, aki szakvizsgát követően négy éves humán hisztokompatibilitási vizsgálatok területén szerzett gyakorlattal rendelkezik
Szakmai felügyeletet ellátó személy
(diplomások teljes létszámán belül)  * 

1 fő molekuláris genetikai diagnosztika vagy
molekuláris biológiai diagnosztika szakképesítéssel * 
I. Személyi feltételek Orvosi laboratóriumi diagnosztika
szakorvosa
Klinikai laboratóriumi diagnosztikai szakgyógyszerész * 
Klinikai biokémikus


1 fő
orvos/egyéb szakorvos/egyéb nem
orvos egyetemi diplomás * 

1 fő
Laboratóriumi asszisztens,
asszisztens, technológus * 

3 fő minimum 1 év ellenőrzött szakmai tapasztalattal
Informatikus EL
Képzett minőségügyi felelős az
eddigi létszámon belül * 

1 fő
II./1. La-
bora-
tóri-
umi elhe-
Analitikai terület Elkülönített, klimatizált szerológiai laboratórium Minimum három klimatizált helyiség a PCR előtti és
PCR utáni munkafolyamatok térben történő elválasztására
lye-
zés,
bútor-
zat
Személyzeti helyiségek Elkülönítetten:
Személyzeti WC
Személyzeti öltöző
Személyzeti tartózkodó
Tárolási funkciók Raktár
Veszélyes hulladék tároló
Biológiai anyagminták biztonságos tárolásának biztosítása
II. Tár-
gyi fel-
Centrifuga 2 db, melyből egyik hűthető és
1 db mikrocentrifuga
Pre- és post-PCR laboratóriumokban 1–1 db
mikrocentrifuga
téte-lek Mikroszkóp (db) 1 fénymikroszkóp és 1 fáziskontraszt mikroszkóp
II./2. Gép- Termosztát (db) 1
mű-
szer-
park
Hűtőkapacitás a minták és reagensek tárolására 1 db +4 °C-os hűtő,
1 db –18 °C-os fagyasztó
1 db –80 °C-os fagyasztó
Pre- és post-PCR laboratóriumokban 1–1 db +4 °C- os hűtő,
1–1 db –18 °C-os fagyasztó, 1–1 db –80 °C-os fagyasztó




Molekuláris biológiai laboratóriumi eszközök




1 db PCR készülék,
1 db spektrofotométer,
1 db molekuláris biológiai tisztaságú víz készítésére szolgáló készülék,
1 db autokláv.
A pre- és post-PCR helyiségekben:
1–1 db steril box (szeparált DNS munkahely),
1–1 db vízfürdő.
A post-PCR helyiségben:
1 db gélelektroforézis készülék,
1 db fűthető mágneses keverő,
1 db géldokumentációs rendszer.


II./3. In-
for-
Betegadatok rögzítésére,
donornyilvántartásra, vizsgálatkérésre és eredményközlésre alkalmas informatikai rendszer

X
ma-
tika
Internet X

III./1. Mun-
kar-
end


24 órás szolgáltatás biztosítása


X
III. Szak-
mai kör-
nye-
zet

III./2. Mi-
nő-
ség-
ügyi felté-
telek
A laboratórium által végzett és
hazai vagy nemzetközi Külső Minőségellenőrzési Rendszerben elérhető valamennyi beavatkozás esetében, min. évente 4x, ahol ez a minőségügyi szolgáltató szolgáltatási sajátosságai miatt nem elérhető, min. évente 2x, részvétel és megfelelés legalább 80%-ban




X
Minőségirányítási kézikönyv X
Akkreditáció *  X

III./3.
Minták szakszerű tárolásának, továbbításának biztosítása X
E-
gyéb
Zárt vérvételi rendszer X
Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika Szakmakód: 5003
Járványügyi mikrobiológiai diagnosztika 5013

A tevékenységet végző egységek minimumfeltételei

Az orvosi mikrobiológiai laboratórium az az in vitro diagnosztikai egység, mely az adott intézményben, illetve a vele szerződésben lévő intézmények számára biztosítja az orvosi mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikai szolgáltatást. Egy intézményen (pl. kórház, egyetem) belül egy mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium működhet. Nem indokolt csak járó betegek számára diagnosztikát végző mikrobiológiai laboratórium működtetése.

Mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztikát (infekciós kórképek tenyésztéses módszeren, direkt antigén kimutatáson, ellenanyag kimutatáson és molekuláris genetikai eljáráson alapuló diagnosztikáját), valamint kórházhigiénés mikrobiológiai vizsgálatokat csak mikrobiológiai diagnosztikai vizsgálatokra szóló működési engedéllyel és 5003 mikrobiológiai laboratóriumi szakmakóddal rendelkező laboratórium végezhet. Évi 10 000 humán eredetű mintaszám alatt a laboratórium működtetése csak kiemelt járványügyi érdekből engedélyezhető.

Az orvosi mikrobiológiai laboratórium önálló – orvosi mikrobiológiai szakorvos, vagy legalább 5 év orvosi mikrobiológiai gyakorlattal rendelkező gyógyszerészi mikrobiológia szakképesítésű szakgyógyszerész, klinikai mikrobiológiai szakképesítésű biológus – vezetővel működik. Orvosi mikrobiológiai laboratórium nem engedélyezhető azonban, ha nem dolgozik orvosi mikrobiológiai szakorvos a laboratóriumban a konzulensi feladatok ellátására.

Aktív betegellátást végző kórházak mikrobiológiai diagnosztikáját csak olyan legalább M1-es kompetencia szintű mikrobiológiai laboratórium végezheti, amelyik az M1-es kompetencia szintű laboratórium esetében felsorolt valamennyi tevékenységet végzi.

Kizárólag szerológiai/molekuláris genetikai módszereket használó mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium nem engedélyezhető.

1. Járóbeteg ellátás területén

A szolgáltató rendelkezzen szerződéssel a hozzá legközelebb lévő M1 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal az ellátás során szükséges mikrobiológiai diagnosztikai tevékenység végzésére.

A TBC gondozó hálózat járóbeteg ellátó egységei rendelkezzenek szerződéssel a területileg hozzájuk tartozó M2 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal, mely TBC diagnosztikai tevékenységet végez.

A bőr- és nemibeteg gondozó hálózat járóbeteg ellátó egységei rendelkezzenek szerződéssel a területileg hozzájuk tartozó M2 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal, mely STD kórokozók diagnosztikát végez.

2. *  A fekvőbeteg szakellátás területén

A csak I. ellátási (progresszivitási) szintű osztályokkal rendelkező kórház, krónikus betegek ellátására szakosodott kórház rendelkezzen szerződéssel a hozzá legközelebb lévő (legfeljebb 2 órán belül elérhető) M1 vagy magasabb kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriummal az ellátás során szükséges mikrobiológiai diagnosztikai tevékenység végzésére.

A II. és III. ellátási (progresszivitási) szintű osztállyal/osztályokkal rendelkező kórház, térségi kórház, országos gyógyintézet, országos társ-gyógyintézet (mely rendelkezik intenzív, vagy sebészeti vagy traumatológiai, vagy infektológiai, vagy onkohematológiai, vagy szülészeti, vagy gyerekgyógyászati osztállyal) részére a járványügyi és klinikai mikrobiológiai diagnosztikai tevékenységet a telephelyén vagy közigazgatási területén, M2 vagy magasabb kompetencia szintű klinikai/járványügyi mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium kell hogy ellássa.

A mikrobiológiai laboratóriumok kompetencia szint szerinti besorolása

M1 kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium: kórházi diagnosztikai egység részlegeként vagy önállóan működő mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium, mely járó- és fekvőbetegek számára végez mikrobiológiai diagnosztikát.

A laboratórium tevékenysége:

a) bakteriológiai tenyésztés vegyes vizsgálati anyagból, aerob, anaerob, széndioxid tenzióban történő inkubálással, identifikálással és rezisztencia meghatározással,

b) szisztémás gomba infekciók diagnosztikája, tenyésztés, identifikálás és rezisztencia meghatározás,

c) baktériumok, vírusok, gombák, paraziták okozta kórképek szerológiai diagnosztikája, ellenanyag/antigén kimutatás,

d) kórházi járványügyi és kórházhigiénés vizsgálatok bakteriológiai tenyésztése, a törzsek tipizálását magasabb kompetencia szintű laboratórium végzi.

M2 kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium: kórházi diagnosztikai egység részlegeként vagy önállóan működő mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium. Ha önálló, több profillal, külön részlegekkel is működhet. Mind járó-, mind fekvőbetegek számára végez mikrobiológiai diagnosztikát.

A laboratórium tevékenysége:

Az M1 kompetencia szintű laboratórium által végzett tevékenységek mellett:

enterális diagnosztika / parazitológiai vizsgálatok / nehezen tenyészthető/kimutatható kórokozók diagnosztikája / vírustenyésztés / TBC diagnosztika mikroszkópos és tenyésztéses módszerekkel rezisztencia vizsgálattal vagy anélkül / dermatophytonok diagnosztikája / kórházi járványügyi és kórházhigiénés vizsgálatok tipizálással.

M3 kompetencia szintű mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium: önálló mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium több profillal, külön részlegekkel, amely a hagyományos mikrobiológiai módszerek mellett molekuláris diagnosztikai módszereket is alkalmaz. Mind járó-, mind fekvőbetegek számára végez mikrobiológiai diagnosztikát.

A laboratórium tevékenysége:

Az M2 kompetencia szintű laboratórium által végzett tevékenységek mellett:

molekuláris diagnosztikai vizsgálatok gyári kitekkel/„home made” módszerekkel, különféle kórokozók kimutatására és járványügyi vizsgálatok céljára.

Szakmai minimumfeltételek

Személyi feltételek:

M1 kompetencia szint:





Laboratóriumi vizsgálat típusai
Vizsgálati anyag/év Mikrobioló-
giai szakorvos
Szakgyógy-
szerész, egyéb szakorvos, orvos, klinikai mikrobio-
lógus szakbiológus, egyéb diplomás
Szakasszisz-
tens, analitikus
Asszisztens Egyéb nem szakképzett laboráns
Bakteriológia: klinikai
vegyes anyag X kórházi járványügyi vizsgálat
<20 000
>=20 000*
1
1
11
1
1
1
1
2
11
11

*10 000 mintánként 1 fő plusz szakasszisztenst és 1 fő asszisztenst kell foglalkoztatni

20 000 mintánként 1 fő plusz szakorvost vagy egyéb diplomást kell foglalkoztatni

Szerológia
(bakteriológia, parazitológia, mikológia, vírus)2
< 15 000
>=
15000*
11
11
11
11

1
1
1 X 11
11
11

*15 000 vizsgálatonként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

M2 – M3 kompetencia szint:





Laboratóriumi vizsgálat típusai
Vizsgálati anyag/év Mikrobioló-
giai szakorvos
Szakgyógy-
szerész, egyéb szakorvos, orvos, klinikai mikrobio-
lógus szakbiológus, egyéb diplomás
Szakasszisz-
tens, analitikus
Asszisztens Egyéb nem szakképzett laboráns
Bakteriológia: klinikai vegyes anyag X kórházi járványügyi vizsgálat < 20 000
>= 20 000*
1
1
11
1
2
2
2
2X11
11
11

*10 000 mintánként 1 fő plusz szakasszisztenst és 1 fő asszisztenst kell foglalkoztatni

20 000 mintánként 1 fő plusz szakorvost vagy egyéb diplomást kell foglalkoztatni

Bakteriológia, enterális
(ha önálló részleg)
< 10 000
>= 10 000*
11
11
1
1X11
1
1
1
1X11
11
11

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

Szerológia (bakteriológia
parazitológia, mikológia, vírus)2
< 15 000
>= 15 000*
11
11
11
11

1
1
1 X 11
11
11

*15 000 vizsgálatonként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

Parazitológia
(szerológia nélkül)
< 10 000
>=10 000*
11
11
1
1

11
1
1X11
11
11

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

Mikológia
(ha önálló részleg)
(szerológia nélkül)
< 10 000
>= 10 000*
11
11
11
11

1
1
2
11
11

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

< 10 000 11 11 2 11
TBC (ha önálló részleg) 10 000–
20 000
11 1 11 2 11
> 20 000* 11 1 1 3 11

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztenst kell foglalkoztatni

Táptalajkonyha
és mosogató, előkészítő, sterilizáló, ha működtet ilyet a laboratórium
20 000–
60 000
>60 000


11

11
1

1
2

3
3

5
Fág és egyéb tipizálás
(ha önálló részleg)
< 5 000
>= 5 000
1
1
1
1

1
2
2
11
11
Közvetlen
vírus/vírus antigén kimutatás, vírus izolálás (ha önálló részleg)
<5 000
>=5 000
1
1
1
2
2
2
1
2
11
11
Anyagátvétel adminisztráció az összes laboratóriumi részleg számára < 30 000
30 000–
60 000
> 60 000












1
2

3

Csak M3 kompetencia szintű laboratóriumra vonatkozik

Molekuláris diagnosztika < 500 11 11
Nyílt rendszerű vizsgálati eljárások 500–5 000 1 11 - 1
>5 000* 1 1 - 1 1

*5 000 mintánként 1 fő plusz asszisztens

Molekuláris
diagnosztika, nyílt rendszerű minta
<1 000 11 11
előkészítés, zárt rendszerű 1000–10 000 1 11 1
amplifikáció és detektálás >10 000* 1 1 11 1 1

*10 000 mintánként 1 fő plusz asszisztens

Molekuláris <2 500 11 11
diagnosztika, minden munkafolyamat 2 500–25 000 1 11 1
zárt rendszerben történik >25 000* 1 1 11 1 1

*25 000 mintánként 1 fő plusz asszisztens

Megjegyzés:

1 Részmunkaidőben a mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika más területein is dolgozó szakorvos, diplomás, analitikus, szakasszisztens, asszisztens.

2 Az infekciós kórképek ellenanyagszint mérésénél nem a beküldött mintaszám alapján számoljuk a kívánt létszámot, hanem az azokból elvégzett vizsgálatok alapján.

Tárgyi feltételek

Helyiségek

Laboregység/vizsgálati típus Vizsgálati szám/év Alapterület/m2
Anyagátvétel/adminisztráció 15
Bakteriológia
Vegyes klinika és kórházhigiénés anyag < 30 000
>= 30 000
50
100
Enterális < 10 000
>= 10 000
20
50
Szerológia
(vírus, bakteriológiai, mikológia, parazitológia)
< 15 000
>= 15 000
20
50
Vírus
(vírus és vírus antigén direkt kimutatás, izolálás1)
< 5 000
>= 5 000
2x15
2x35
Mikológiai laboratórium
(ha önálló részleg)
< 10 000
>= 10 000
20
50
Parazitológiai laboratórium
(ha önálló részleg)
< 10 000
>= 10 000
20
50
TBC tenyésztő laboratórium < 20 000
>= 20 000
20
70
Fág és egyéb tipizáló módszereket
alkalmazó laboratórium (ha önálló részleg)
< 5 000
>= 5 000
20
40
Táptalajkonyha, előkészítő, sterilizáló2 < 20 000
20 000–60 000
> 60 000
20
40
80
Molekuláris diagnosztikai laboratórium Bármely vizsgálati
anyagszámnál
3x15 (különálló, elszeparált helyiség)
Szociális helyiségek, raktár, dolgozó, irattár Bármely vizsgálati
anyagszámnál
szükséges

Megjegyzés:

1 Ahol szövettenyésztés is folyik, két egymástól elkülönített légterű laboratórium kell.

2 Kész táptalajok, eldobható reagens kitek használata esetén szükségtelen.

Gép – műszerpark:

Megnevezés Laboratóriumi besorolás (M1, M2, M3, M4)
Általános bakteri-
ológia, enterális, kórház-
higiéne
Mikoló-
gia
Parazito-
lógia
Szeroló-
gia
TBC Virológia Fág és
egyéb tipizáló
Moleku-
láris biológia (M3)
Termosztát1,4
36 ± 1°C X X X X X X
44°C X
22°C X X
30°C X X X
56°C X
36 ± 1°C CO2
atmoszférával
X X
42°C mikroaerofil atmoszférával X
Anaerob chamber/ anaerostat/anaerob edény X
Hűtőszekrények
(hűtőszoba)
1,4
X X X X X X X X
Mélyhűtő4
– 20°C X X X X X X X X
– 80°C1 X X X X X X
Folyékony nitrogén X
Vízfűrdő1,4 X X X X X X X X
Hőlégsterilizáló 1,4 X X X X X X X X
Ioncserélő/desztilláló1,4 X X X X X X
Speciális Millipore X
Centrifuga4
klasszikus X X X X X X
gyors, hűthető X X X X
mikrocentrifuga, hűthető X X X
biztonsági, zárt X
cytocentrifuga X
Autokláv2 X X X X X X X X
Táptalajolvasztó2 X X X X X
Elektromos pH-mérő1 X X X X X X X X
Denzitométer1 X X X X
Kémcsőkeverő1 X X X X X X
Mágneses keverő1 X X X X
Mérleg
Analitikai1,4 X X X X X X X X
Egyéb1,4 X X X X X X X X
Mikroszkóp
Fénymikroszkóp1,4 X X X X
Fáziskontraszt1 X X
Telep1 X X X
Fluorescens1,3 X X X X X X
Inverz X
Agglutinoszkóp3 X X
Laminaris box (biohazard)4 X X X X X
ELISA teljes felszerelés/szerológiai automata X X
Számítógép4 X X X X X X X X
Statisztika készítésére
alkalmas software
X X X X X X X X
Germicid lámpa1,3,4 X X X X X X X X
Jégkészítő X X
Vákuum pumpa +
membránszűrő
3
X
Fágozó gép X
PCR készülék X
Elektroforézis rendszer X
Gél-fényképező felszerelés vagy gél-dokumentációs rendszer X

Megjegyzés:

1: Közösen használható más laboratóriumi részleggel.

2: Amennyiben a laboratórium kész táptalajt használ és a fertőzött anyagokat égetőbe szállíttatja, akkor nem szükséges.

3: Amennyiben a laboratórium olyan típusú vizsgálatokat végez, amelyhez a feltüntetett készülék szükséges.

4: A mennyiséget a laboratóriumban végzett vizsgálatok száma és összetétele határozza meg.

További szakmai követelmények:

Belső minőségirányítási rendszert kell működtetni (részvétel jártassági vizsgálatokban, módszertani leírások, minőségügyi kézikönyv, referencia anyagok, stb.).

Eleget kell tenni a jogszabályok által előírt jelentési kötelezettségeknek.

M1, M2, M3 kompetencia szintű laboratóriumok esetén szükséges biztosítani:

a) aktív kórházat (kórházakat) kiszolgáló mikrobiológiai laboratóriumban munkaszüneti és pihenő napokon ügyeletet, hétköznapokon munkaidő után készenlétet,

b) egyéb mikrobiológiai laboratóriumokban munkaszüneti/ünnepnapokon készenlétet.

A laboratórium kompetencia szintjén nem végezhető, illetve nem végzett vizsgálatokra érkező mintákat szakszerűen kell tárolni és továbbítani a vizsgálat végzésére alkalmas laboratóriumba.

A jogszabályokban foglaltak szerint adatokat kell szolgáltatni az elektronikus járványügyi felügyeleti rendszernek , ennek teljesítéséhez.

a) rendelkeznie kell a mikrobiológiai laboratóriumokra vonatkozó minimumfeltételek mellett a leleteket nyilvántartó számítógépes programmal és internet-kapcsolattal,

b) évente eredményesen részt kell vennie a járványügyi jelentőséggel bíró kórokozókra vonatkozóan a kijelölt referencialaboratórium által szervezett körkísérletekben,

c) eleget kell tennie a bejelentendő fertőző betegségekre vonatkozó laboratóriumi jelentési kötelezettségeknek és be kell kapcsolódnia az elektronikus járványügyi felügyeleti rendszerbe.

MEGELŐZŐ ORVOSTAN ÉS NÉPEGÉSZSÉGTAN

Nemzetközi oltóhely és tanácsadás Szakmakód: 9402
Oltóhely – járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Infektológus szakorvos, illetve fertőző betegségek szakorvosa, vagy utazás orvostani
vizsgaköteles tanfolyam sikeres elvégzését igazoló dokumentummal/oklevéllel rendelkező egyéb szakorvos
1
Általános asszisztens/szak/ápoló 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Számítógép nyomtatóval és internet hozzáféréssel, telefon X
Hűtőszekrény min.-max. hőmérővel ellátva X
Nemzetközi oltási bizonyítvány (International Certificate of Vaccination or
Prophylaxis) folyamatos biztosítása, és a magyar nyelvű oltási könyv folyamatos biztosítása
X
Az anaphylaxia és egyéb rosszullét elhárítását, legalább az orvosi elsősegély szintjén
történő beavatkozások, kezelések beindításának szintjét biztosítani kell
X

MENTÉS ÉS BETEGSZÁLLÍTÁS

A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet és a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet figyelembevételével.

Rendezvény egészségügyi biztosítása Szakmakód: 6208

A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendeletben foglalt minimumfeltételek szerint.

Nemzetközi repülőtér egészségügyi biztosítása Szakmakód: 6209

Nemzetközi repülőtér minimumfeltételei: a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) ajánlásainak és a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről szóló 2007. évi XLVI. törvényben foglaltaknak megfelelően, az alábbiakban részletezettek szerint.

A feltételrendszer biztosítása során figyelembe kell venni a repülőtéren jelenlévő földi-, átmenő repülő személyzet napi számát, valamint az átlagos, időszakra vetített utasforgalmat, mint potenciális ellátandók számát.

A feladatoknak/tevékenységeknek a biztosítása a repülőtér üzemeltetőjének a feladata, azzal, hogy a kapcsolódó szervezetekkel, szolgáltatókkal az ellátás folyamatát egyeztetni szükséges.

A potenciális ellátandók száma alapján az ellátást az alábbi szinteken szükséges biztosítani.

I. II. III.
Napi átlagos
utasforgalom
5000–10000 10001–25000 25000 felett
Maximális
utasforgalom/óra
500–1500 1501–2500 2500 felett

A repülőtéren biztosítandó egészségügyi tevékenységek:

Rendelkezésre állás: a repülőtér üzemelésének megfelelően, szükség szerint napi 24 órában.

1. Mentés

A mentőegységnek a risztást követően 10 percen belül az ellátás helyszínére ki kell érnie. Figyelemmel a terület zárt jellegéből adódó különbségekre, minimum 1 esetkocsi szintű mentőegység, illetve ha az utasforgalom alapján terminálonként III. szinten kell biztosítani az ellátást, akkor terminálonként 1 db mentőegység biztosítása szükséges.

Személyi feltételek:

szakorvos sürgősségi, vagy intenzív osztályon, illetve a mentőszolgálatnál igazolt 2 év gyakorlattal,

mentőápoló, vagy mentőtiszt, mentőgépkocsi vezető, aki megfelel a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. mellékletében előírt személyi feltételeknek,

– diszpécser minimum 3 hónapos helyszín és a rendszerismeret, kommunikációs készség, legalább középfokú angol nyelvtudás, irányítási készséggel.

Az egység vezető szakorvosának a repülőtér üzemeltetője biztosítja a specifikus, helyhez kötött kiképzését, készség szintű megfelelőségét.

Tárgyi feltételek:

mentőgépjármű, felszereltsége megfelel a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. melléklete szerint az esetkocsi szintű mentőegységnél előírtaknak.

Több és különböző szintű terminál működtetése esetén a magasabb szintű készséggel rendelkező egységnek támogatnia kell az alacsonyabb szintűt.

Tartalék gépjármű biztosítása szükséges

A mentőgépjármű felszereltségének a fentieken túl biztosítania kell a katasztrófahelyzetek megoldására a repülőtér kényszerhelyzeti tervében előírt feladatokhoz szükséges eszközöket, hangsúlyosan az égés ellátás speciális feltételrendszerével (pl. watergel).

2. Ambuláns jellegű sürgősségi ellátás

Beteg-fogadóhely szintű feltételekkel, háttérben a kényszerhelyzeti feladatnak (lásd az 5. pontot) megfeleltethető feltétel rendszerrel. A beteg-fogadóhely személyi hátterét a mentésnél leírt mobil egység biztosíthatja. A beteg-fogadóhely működtetése a mentőegyég mellett kötelező.

Személyi feltétel: a mentésnél (1. pontban) leírtak.

A beteg-fogadóhely tárgyi minimumfeltételei:

Az 1. melléklet szerinti feltételek alapján.

3. Elsősegélynyújtás

A repülőtér személyzetének, mint potenciális segélynyújtóknak a képzés része. Valamennyi ellátási szinten biztosítani szükséges.

Személyi feltételek:

EBLS (kiterjesztett alapfokú újraélesztés) szintű képzettséggel rendelkező nem egészségügyi végzettségű segélynyújtók (biztonsági szolgálat, földi utaskisérők), azzal, hogy az elsősegélynyújtás megkezdése az utastér minden pontján 3 percen belül biztosítható kell legyen.

Tárgyi feltételek: riasztási rendszer feltételei + megfelelő számú és minőségű AED – nemzetközi jelöléssel biztosítandó.

AED: automata defibrillátor

4. Közegészségügyi-járványügyi tevékenység

A nemzetközi repülőtérnek a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (NER) idevonatkozó feladatai alapján szükséges képességek ellátása. A nemzetközi repülőtérnek az ICAO és a CAPSCA előírásai alapján szükség esetén biztosítania kell a katasztrófa sújtotta, illetve járványveszélyes térségből érkező repülőgép befogadását. Szükség esetén biztosítani kell a fertőző betegek, vagy fertőzésre gyanús személyek észlelése esetén elsődleges helyszíni ellátás/elsősegély megadását, a járványügyi elkülönítést és megfigyelést, karantén (zárlat) biztosítását, továbbá az elszállítás és elkülönítését feltételeit.

Járványügyi feladat Minimumfeltételek
Fertőző betegek elkülönítése Elkülönítő helyiség (beléptetési ponttól távolabbi
létesítményekben szerződés és elérhetőségek nagy létszámú utas elszállításához, ivóvíz, étkezés, illemhely, fekhely, hulladéktárolás)
Fertőző betegek vizsgálata Vizsgáló helyiség, tolmács
Egyéni védőfelszerelések a különböző izolációs
módszerek (kontakt, légúti, stb.) alkalmazásához
Légi úton érkezett állatok vizsgálata, elkülönítése Vizsgáló és elkülönítő helyiség
Szerződés humán és állategészségügyi szolgáltatókkal
Járványügyi vizsgálat Tolmács, szakszemélyzet *
Veszélyes hulladék tárolás Veszélyes hulladék tároló, szerződés hulladék elszállításról, ártalmatlanításról
Mintavétel Mintavételi eszközök, mintavételi jegyzőkönyv, nyomtatványok, hűtőszekrény
Minták laboratóriumba szállítása Gépkocsi, hűtőtáska
Fertőtlenítés, dekontaminálás Fertőtlenítő szerek és eszközök, elkülönített tárolóhely,
helyiségek, szakszemélyzet *
Rovar-rágcsálóirtás Rovar-, rágcsálóirtó szerek és eszközök, elkülönített
tárolóhely, helyiségek, szakszemélyzet*
Népegészségügyi szükséghelyzeti terv Elkészült terv
Kapcsolattartás a népegészségügyi és egyéb szervek
számára
Kapcsolattartó pont és koordináló személy*
megnevezése, elérhetőségek listája
Riasztási lánc
Surveillance működtetése: felügyeleti, beszámolási,
értesítési, reagálási, megerősítési és együttműködési tevékenység
Szakszemélyzet*
Információs rendszer (telefon, internet, e- mail)
Várható szintet meghaladó szintű megbetegedés vagy
halálozás felderítési képessége
Egészségügyi statisztikai információk gyűjtése,
regisztrálása (betegek, halálesetek száma naponta BNO
szerint), visszatekintő adatok
Bejelentendő fertőző betegek adatainak rögzítése a fertőző beteg-nyilvántartásba Kapcsolódás az országos fertőző beteg-nyilvántartáshoz
Ha az meghaladja a várható szintet, járvány gyanújának észlelése, kivizsgálása Szakszemélyzet* a felderítéshez

A szakszemélyzet* jelenlétének biztosítása:

A repülőtéren működő egészségügyi szolgáltató részéről szakorvos, és szakdolgozó folyamatos jelenléte.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatában nevesített feladatok ellátására, ezen belül a folyamatos közegészségügyi és járványügyi felügyelet biztosítása és a szükséges hatósági intézkedések megtétele érdekében a Nemzetközi Repülőtéri és Hajózási Kirendeltség (Kirendeltség) személyzete részéről a helyszínre kirendelt személyzet – népegészségügyi ellenőr (korábbi nevén közegészségügyi-járványügyi felügyelő) folyamatos jelenléte, továbbá tisztiorvos elérhetősége.

A járványügyi szükséghelyzeti tervben foglaltak szerinti esetekben továbbá megelőző-orvostan és népegészségtan (korábban közegészségtan-járványtan) szakorvos, illetve infektológus elérhetősége.

A fentieken túl a népegészségügyi és egyéb szervek számára előírt kapcsolattartáshoz egy fő koordináló személy biztosítása is szükséges.

5. Kényszerhelyzeti készenlét

A repülőtér kényszerhelyzeti tervének megfeleltetve, a kapcsolódó és szolgálatot teljesítő katasztrófa egységekkel egyeztetve, illetve a reptéren kívüli szolgáltatókkal történő együttműködési szereződés alapján. A kényszerhelyzeti tervben szereplő mentési tervet, valamint a háttérszolgáltatókkal, intézményekkel kötött szerződést, a feltételek meglétének biztosítása érdekében évente vagy szükség szerinti gyakorisággal az érintett szervezeteknek felülvizsgálni és szükség esetén módosítani kell.

Szervátültetéssel kapcsolatos mentési feladat Szakmakód: 6210

A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendeletben foglaltak szerint.

NEM ORVOSI DIPLOMÁHOZ KÖTÖTT EGYÉB EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG

DIETETIKA
Dietetika Szakmakód: 7600

Progresszivitási szintek:

Telephely nélküli tevékenység

Egészséges táplálkozás, primer prevenció táplálkozási vonatkozásai, diétás ellátás, dietetikai szaktanácsadás.

I. szint

Secunder, tercier prevenció, diétás ellátás, dietetikai szaktanácsadás, szakmai továbbképzések szervezése.

II–III. szint

Secunder, tercier prevenció, diétás ellátás, dietetikai szaktanácsadás, szakmai továbbképzések szervezése, ritka betegségek szakellátása, ritka betegségben szenvedők dietetikai oktatása, szakmai továbbképzések szervezése és szakemberek oktatása ritka betegségek dietetikai ellátása szempontjából.

Dietetika minimumfeltételei
Kliens lakásán, Progresszivitási szint
telephely nélküli tevékenység esetén I. II. III.
Személyi feltételek:
Okleveles dietetikus min. 2 év szakmai
gyakorlat
X X X
Központosított dietetikai szolgálat X X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Tápanyagtáblázat, lehetőség szerint
tápanyagtartalom számító program, szemléltető eszközök (mágneses tábla)
X X X
4 db szék X X X
Tápláltsági állapotfelmérő
eszközök: rendszeresen hitelesített magasságmérő, személymérleg,
testzsírmérő készülék
X X X
Haskörfogatmérő szalag,
bőrredőmérő
X X X X
Egyéni diétás oktatás minimumfeltételei
Kliens lakásán, Progresszivitási szint
telephely nélküli tevékenység esetén I. II. III.
Személyi feltételek:
Okleveles dietetikus min. 2 év szakmai
gyakorlat
X X X
Központosított dietetikai szolgálat X X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Tápanyagtartalom számító
program, egyéb szemléltető eszközök (mágneses tábla)
X X X
4 db szék X X X
Tápanyagtáblázat, lehetőség szerint
tápanyagtartalom számító program, szemléltető eszközök (mágneses tábla)
X X X
Haskörfogatmérő szalag,
bőrredőmérő
X X X X
Betegélelmezéshez használt
eszközök
X X X
Csoportos diétás oktatás minimumfeltételei
Kliens lakásán, Progresszivitási szint
telephely nélküli tevékenység esetén I. II. III.
Személyi feltételek:
Okleveles dietetikus min. 2 év szakmai
gyakorlat
X X X
Központosított dietetikai szolgálat X X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Tápanyagtáblázat, lehetőség szerint
tápanyagtartalom számító program, szemléltető eszközök (mágneses tábla)
X X X
12 személyes asztal, 12 db szék X X X
Tápláltsági állapotfelmérő
eszközök: rendszeresen hitelesített magasságmérő, személymérleg, testzsírmérő készülék
X X X
Haskörfogatmérő szalag,
bőrredőmérő
X X X X
2 db élelmiszer mérleg, konyhai
eszközök [6 db leveses-, lapos-, kistányér, pohár (2 dl-es), 6 személyes evőeszköz készlet, 3 db hámozó-, 1 db kenyérvágó kés, 3 db vágódeszka, 3 db műanyag tál]
X X X

A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (dietetikus).

FIZIOTERÁPIA
Fizioterápia-gyógytorna
Gyógytorna
Szakmakód: 5700
5711

Fizioterápia-gyógytorna és gyógytorna minimumfeltételei

Fizioterápia-gyógytorna: gyógytornász, gyógytornász-fizioterapeuta, okleveles fizioterapeuta által végezhető komplex fizioterápia, amelybe beletartoznak a gyógyító aktív és passzív mozgásterápia és a fizioterápia egyéb ágai is: gyógymasszázs, elektroterápiás, termoterápiás, magneto-, foto-, lézerterápiás tevékenységek, balneoterápia, víz alatti gyógytorna, hidroterápia.

Gyógytorna: gyógytornász, gyógytornász-fizioterapeuta, okleveles fizioterapeuta által végezhető gyógyító aktív és passzív mozgásterápiás tevékenységek a fizioterápia egyéb ágait kivéve. Az ellátási formák meghatározása:

Telephely nélküli tevékenység: a kezelés a kliens/beteg otthonában történik, illetve az alapellátáshoz vagy szakellátáshoz kapcsolódó szakirányú gyógytornász-fizioterapeuta tevékenység.

Járóbeteg ellátás I. szint: önálló, nem intézeti gyógytorna-fizioterápia rendelés, amelyhez nem kapcsolódik más rendelés. A kezelés kezelőben/tornateremben történik.

Járóbeteg ellátás II. szint: intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is. Központi Gyógytorna-Fizioterápia szakrendelés működik vezető gyógytornásszal.

Fekvőbeteg ellátás: célkitűzés a Központi Gyógytorna-Fizioterápia Osztály kialakítása a fekvőbeteg ellátásban a progresszivitás minden szintjén. A Központi Gyógytorna-Fizioterápia osztály: a fekvőbeteg-ellátást kiszolgáló, vezető gyógytornász irányításával működő egység, amely gyógytorna-fizioterápia szolgáltatást nyújt egy intézményen belül az adott osztályok igényeinek megfelelően. A Központi Gyógytorna-Fizioterápiás osztályon a vezető gyógytornász irányítása alatt gyógytornászok, gyógytornász-fizioterapeuták, fiziko/fizioterápiás (szak)asszisztensek, gyógymasszőrök, konduktorok, szomatopedagógusok is dolgoznak. Az osztály felelős szakmai vezetői feladatait a vezető gyógytornász látja el, aki a kórház szakmai vezetőjének vagy az ezzel megbízott szakorvosnak az irányítása alatt áll.

Fizioterápia-gyógytorna és gyógytorna minimumfeltételei
Telephely
nélküli tevékenység esetén
Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
I. II.
Személyi feltételek:
Okleveles
gyógytornász/gyógytornász- fizioterapeuta
X
2 év szakmai gyakorlat
X
2 év szakmai gyakorlat
X X
Vezető gyógytornász, legalább 5 év
szakmai gyakorlattal
X X
Központosított gyógytorna-
fizioterápia egység
X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Fizioterápiás állapotfelmérő eszközök (cm szalag, szögmérő) X X X X
Tornaeszközök:
Gyógytorna: erősítő szalagok, manipulációs készséget fejlesztő eszközök, tépőzáras súlyzók, egyensúlyfejlesztő eszközök
X X X X
Általános fizioterápia-gyógytorna:
az előzőekben felsorolt tornaeszközök
+ (beteglakáson való tevékenykedésnél hordozható) elektroterápiás eszköz
X X X X
Kezelő egyéni kezelés esetén, minimum 12 m2 alapterület X X X
Mobil állítható kezelőágy, szék X X X
Tornaterem csoportos foglalkozás esetén – minimum 20 m2 (egyszerre fekve tornáztatott betegenként 4 m2) X X X
Fertőtleníthető, lemosható matracok,
tornaszőnyegek
X X X
Tornatermi eszközök: korlát vagy
bordásfal, tükör, labdák, izomerősítő eszközök, egyensúlyfejlesztő eszközök,
járást segítő eszközök (járókeret, mankó, bot)
X X X

A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (gyógytornász, fizioterápiás asszisztens).

Hidroterápia Szakmakód: 5703
Hidroterápia minimumfeltételei
Medencefürdő, víz alatti vízsugármasszázs, súlyfürdő, zuhanyok (skót-, szájzuhany, örvényfürdő), leöntések
Járóbeteg
ellátás
Fekvőbeteg ellátás
Személyi feltételek:
Fizioterápiás szakasszisztens/fizikoterápiás
asszisztens/gyógymasszőr
X X
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta EL EL
Szakorvos (reumatológus, fizioterápiás, rehabilitációs) EL EL
Önálló fizioterápiás egység részeként működik X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X
A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi
feltételeiről szóló
37/1996. (X. 18.) NM rendelet által előírt feltételek
X X
Medence, a vonatkozó jogszabályok szerint üzemeltetve X X
Csúszás- és akadálymentes hidroterápiás kezelők X X
Víz alatti vízsugármasszázst biztosító készülék és
kád/zuhanykezelésekre alkalmas kabin/súlyfürdő medence
X X
Öltöző, mosdók X X

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Elektroterápia
Fizikoterápia/fizioterápia (asszisztensi tevékenységként)
Szakmakód: 5704
5722
Elektroterápia, és a fizioterápiás szakasszisztensi/fizikoterápiás asszisztensi tevékenység minimumfeltételei
Telephely Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg
nélküli tevékenység I. II. ellátás
Személyi feltételek:
Elektroterápia esetén – okleveles
gyógytornász/gyógytornász- fizioterapeuta
X
1 év szakmai gyakorlat
X
1 év szakmai gyakorlat
X X
Fizikoterápia/fizioterápia (asszisztensi tevékenységként) esetén – fizioterápiás szakasszisztens/ fizikoterápiás asszisztens X
otthoni fizioterápiás ellátáshoz kapcsolódóan
2 év szakmai
gyakorlat
X
Egészségházhoz kapcsolódóan helyben szakorvos
felügyelete mellett
X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Elektroterápia esetén fizioterápiás
állapotfelmérő eszközök (cm szalag, szögmérő, mérleg, vérnyomásmérő, fonendoszkóp)
X X X X
Elektroterápiás eszközök:
Ingeráram terápia X
(hordozható)
X X X
Fájdalomcsillapító elektroterápia X
(hordozható)
X X X
Lazító elektroterápia X
(hordozható)
X X X
UH – Terápiás ultrahang készülék X
(hordozható)
X X X
Fülkék mérete min. 4 m2/fülke
Kezelőágy/fülke
Betegöltözési lehetőség/fülke
X X X

Megjegyzés:

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Balneoterápia Szakmakód: 5706
Balneoterápia minimumfeltételei
Gyógyfürdő, gyógyiszapkezelés, inhalációs terápia, ivókúra, mesterséges fürdők, klímaterápia (barlangterápia)
Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
Személyi feltételek:
Fizioterápiás/fizikoterápiás asszisztens
(szakasszisztens)/gyógymasszőr/fürdősmasszőr
X X
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta EL EL
Szakorvos (reumatológus, fizioterápiás, rehabilitációs) EL EL
Fizioterápiás egység részeként működik X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X
A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről
szóló
37/1996. (X. 18.) NM rendelet által előírt feltételek
X X
Csúszás- és akadálymentes környezet biztosítása X X
Gyógyvizes medence, a vonatkozó jogszabályok szerinti üzemeltetve X X
Fürdőlift X X
Egyéb balneoterápiás kezelők (iszapkezelő/inhalációs kezelő/széndioxidos
szárazfürdő/szénsavas fürdő, stb.), a kezelések biztosításához szükséges eszközök, berendezések
X X
Öltöző, mosdók X X

Megjegyzés:

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Thermoterápia Szakmakód: 5707
Thermoterápia minimumfeltételei
Meleghatású kezelések: borogatás, termofor, iszapkompressz, parafangó pakolás, infravörös sugárzás.
Hideghatású kezelések: hűtés, borogatás, kriogél kezelés, hűtés folyékony nitrogénnel, hűtés hűtött levegőt előállító készülékkel.
Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
I. II.
Személyi feltételek:
Gyógytornász/gyógytornász-
fizioterapeuta/fizioterápiás szakasszisztens/fizikoterápiás asszisztens
X
1 év gyakorlattal
X X
Fizioterápiás egység részeként működik X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Thermoterápiához szükséges eszköz, készülék X X X
Vizesblokk – zuhanyzók, öltözők, mellékhelyiségek X X X

Megjegyzés:

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

Magneto-, fototerápia Szakmakód: 5708
Magneto-, fototerápia minimumfeltételei
Magnetostimulációs, elektromágneses tér kezelés, infravörös, polarizált fénykezelés, ultraibolya sugárkezelés, lézerkezelések
Telephely nélküli Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
tevékenység I. II.
Személyi feltételek:
Fizioterápiás egység részeként működik X X
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta X
1 év szakmai gyakorlat
X
1 év szakmai gyakorlat
X X
Fizioterápiás szakasszisztens/fizikoterápiás asszisztens X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Magnetoterápiás és fototerápiás készülék X X X X
Fülkék mérete min. 4 m2/fülke
Kezelőágy/fülke
Betegöltözési lehetőség/fülke
X X X
Vérnyomásmérő X X X X
Lágylézer-terápiás kezelés esetén: védőszemüveg (kezelőnek, betegnek), tükrözés- és visszaverődés- mentes helyiség, lézerveszély figyelmeztető tábla X X X X

Megjegyzés:

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint [gyógytornász, fizioterápiás asszisztens (szakasszisztens), gyógymasszőr].

Víz alatti gyógytorna Szakmakód: 5710
Víz alatti gyógytorna minimumfeltételei
Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
I. II.
Személyi feltételek:
Gyógytornász/gyógytornász-fizioterapeuta X X X
Vezető gyógytornász X X
Központosított gyógytorna-fizioterápia egység X X
Tárgyi feltételek:
Akadálymentes környezet X X X
A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének
közegészségügyi feltételeiről szóló
37/1996. (X. 18.) NM
rendelet által előírt feltételek
X X X
Szellőztethető, világos helyiség X X X
Medence forgatott vagy túlfolyóztatás biztosításával a szabályozók, szabványok szerint X X X
Medence mélysége: 0–140 cm
Víz hőfoka: 31–33 °C
Kapaszkodó korlát a medence oldalfalán X X X
Csúszásmentes padlózat a medencében és környékén X X X
Vizesblokk – zuhanyzók, öltözők, mellékhelyiségek X X X
1 betegre eső vízfelület: 4 m2 X X X
Lábfertőtlenítő (balesetveszély mentes változat, pl.:
pedálos, spriccelős)*
X X X
Vízi tornaeszközök (súlyzók, labdák, úszótábla) X X X
Várakozási lehetőség X X X

Megjegyzés:

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

* A lábfertőtlenítő nem szükséges, ha 10 m-en belül van zuhanyzó.

Gyógymasszázs Szakmakód: 5712
Gyógymasszázs minimumfeltételei
Telephely nélküli Járóbeteg ellátás Fekvőbeteg ellátás
tevékenység I. II.
Személyi feltételek:
Gyógymasszőr X
1 év szakmai gyakorlat
X
1 év szakmai gyakorlat
X X
Tárgyi feltételek:
A rendelő általános feltételei + X X X
Kezelő – minimum 12 m2 – alapterület X X X
Több kezelőhely esetén a fülke mérete minimum 7 m2 X X X
Állítható magasságú kezelőágy/szék,
a kliens lakásán végzett tevékenység esetén hordozható kezelőágy
X X X X

Megjegyzés:

I. szint: Önálló, nem intézeti formában működő rendelés.

II. szint: Intézeti formában, több szakrendeléssel együtt működő szakrendelés, ideértve a gyógyfürdőellátást is.

BETEGÁPOLÁS
Szakápolás a foglalkozás-egészségügyben Szakmakód: 7301

Olyan egészségügyi ellátási forma, amelynek során az ápoló (foglalkozás-egészségügyi szakápoló/ápoló OKJ/diplomás ápoló/üzemi ápoló) a foglalkozás-egészségügyi team tagjaként, a rendelőben, illetve az ellátást igénybe vevők munkahelyi környezetében egészségügyi ellátást nyújt kompetenciája szerint önállóan, illetve az orvossal együttműködve.

Szakápolási feladatok a foglalkozás-egészségügyben
Progresszivitási szint
I. II. III.
1. Munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése X
2. A szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése X
3. Foglalkozási betegség vagy gyanújának vizsgálata X X X
4. A munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálata X
5. Elsősegélynyújtás, heveny esetek ellátása X
6. Egészségügyi felvilágosítás, tanácsadás, egészségfejlesztési feladatok X X X

Lásd Foglalkozás-orvostan 2501, 2502 szakmakód alatt.

Otthoni szakápolás Szakmakód: 7304

Lásd az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendeletben előírt minimumfeltételeket.

Ápolás, szakápolás Szakmakód: 7305

Olyan egészségügyi ellátási forma, amely az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 98. §-ában meghatározott ápolási tevékenységeket foglalja magába, különös tekintettel a (2) bekezdés d) pontjára. A tevékenységek végezhetők az egészségügyi ellátórendszer keretein belül, valamint a bentlakásos szociális intézményekben ellátott, szakápolásra szoruló betegek szakápolási szükségleteinek kielégítése céljából. A szakápolást orvosi elrendelés, előzetes szükségletfelmérés, és tervezés alapján, az ellátandó tevékenységre nézve megfelelő szakképesítéssel rendelkező egészségügyi szakdolgozók végzik az ápolás önálló, együttműködő, és függő kompetencia körének figyelembe vételével.

A szakápolás során folyamatosan biztosítani kell a beteg pszichés támogatását, étkezési, és életmód tanácsadást, különösen mindazon tevékenységek megtanítását, amelyeket maga a beteg/családja megtehet a beteg egészsége megtartásáért, helyreállításáért vagy állapota romlásának megakadályozásáért, továbbá az ápolási folyamat dokumentálását és esetleges jelentési kötelezettség teljesítését, valamint rendszeres kommunikációt a házi-, illetve kezelőorvossal és más, a beteg ellátásában résztvevőkkel.

Ápolási osztály/intézet minimumfeltételei
Minimum ágyszám intézet esetén 10
Minimum ágyszám osztály esetén 15
Személyi feltételek:
Orvos EL
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)

X
Gyógyfoglalkoztató/rehabilitációs tevékenység terapeuta 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus EL
Logopédus EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Háttámasz/lábtámasz Ágyanként 1
Antidekubitor matrac (prevenciós) 3 ágyanként 1
Antidekubitor matrac (terápiás) 6 ágyanként 1
Kapaszkodó Ágyanként 1
Betegemelő 1
Fürdetőágy/szék/kocsi 2
Multifunkcionális éjjeliszekrény/ágyasztal Ágyanként 1
Járókeretek, botok 5
WC-ülőke magasító WC-nként 1
Szoba-WC 3
Tolókocsi (ülő, fekvő) 3
Tolókocsi (halott szállításra) EL
Karosszék Két ágyanként 1
Spanyolfal/izoláció EL
Irányfény Kórtermenként 1
Infúziós állvány 5
Decubitust megelőző eszközök/kényelmi eszközök X
Vérnyomásmérő 2
Vércukormérő + tesztcsík 2
Hajmosó felszerelés 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (Röntgen) EK
Általános orvosi laboratórium EK
Fekvőbeteg intézeti háttér EK

Bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás minimumfeltételei

A tevékenységi körhöz tartozhatnak:

− Perifériás vénakanül (branül) behelyezése, és ellátása.

− Szondán (nasogastricus, és percutan gastrostomán) át történő tápláláshoz és folyadékfelvételhez kapcsolódó szakápolási tevékenységek szövődményes esetben.

− Nasogastricus szonda behelyezése, cseréje.

− A tracheális kanül tisztítása, betét cseréje szövődményes esetben.

− Nőbetegeknél állandó katéter cseréjéhez vagy rendszeres katéterezéshez, gyógyszeres hólyagöblítéshez kapcsolódó szakápolói feladatok, hólyagkondicionálás.

− Folyadékpótló infúzió bekötése orvosi utasításra, továbbá az intravénás és elektrolitpótláshoz, parenterális gyógyszer beadáshoz kapcsolódó egyéb szakápolói feladatok.

− Műtéti területek (nyitott és zárt sebek) ellátása, sztomaterápia és különböző célt szolgáló drének kezelésének szakápolási feladatai.

− Sztomatoterápia szövődményes esetben, és szakmaspecifikus szájápolási tevékenységek műtét után. Dekubitálódott területek, fekélyek szakápolási feladatai III–IV. stádium (exsudációs, nekrotikus seb kezelése orvosi utasítás alapján).

− Betegség következményeként átmenetileg vagy véglegesen kiesett vagy csökkent funkciók helyreállításához, fejlesztéséhez vagy pótlásához kapcsolódó szakápolási feladatok:

= gyógyászati segédeszközök, protézisek használatának tanítása (ez esetben gyógytornász közreműködése, vagy konzultáció céljából elérhetősége szükséges);

= mozgás és mozgatás eszközei használatának tanítása.

− Tartós fájdalomcsillapítás szakápolási feladatai.

− Haldokló beteg szakápolása.

− EKG készítés orvosi utasítás alapján.

− Gyógyszeradagoló pumpa működtetése.

− Minden egyéb, orvos által elrendelt, és felügyelt szakápolási tevékenység.

Bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás minimumfeltételei
Minimum ágyszám
Személyi feltételek:
Rendszeres konzultáció az orvossal/szakorvossal X
OKJ ápoló/OKJ szakápoló/Diplomás ápoló (Bsc)/Okleveles ápoló (Msc) X
Dietetikus EL
Gyógytornász EL
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/mentálhigiénikus EL
Tárgyi feltételek:
Elkülönített helyiség az ápolási műveletek előkészítéséhez, és az eszközök,
műszerek tárolásához (nővérdolgozó)
X
Higiénés kézmosás feltételei a nővérdolgozóban, a kezelőhelyiségben, és a
betegszobákban
X
Sterilizátor (helyben sterilizálás esetén) X
Előkészítő kocsi az ápolási műveletekhez X
Ágyazó kocsi X
Fürdetőszék X
Szoba WC X
Hajmosó felszerelés X
Háttámasz X
Antidecubitor matrac X
Egyéb decubitus-prevenciós eszközök (pl. matrac, ülőpárna, stb.) X
Motoros szívó X
Infúziós állvány X
Vérnyomásmérő, phonendoscop X
Garatlámpa (pupilla lámpa) X
Steril, egyszerhasználatos fecskendők különböző méretben X
Steril tűk, szárnyas tűk, perifériás vénakanülök (branülök) különböző
méretben
X
Steril szondák, steril infúziós szerelékek X
Steril katéterek, steril katéter csúsztató, vizeletgyűjtő zsák X
Bőr-, kéz-, nyálkahártya-, eszköz-dezinficiens X
Steril kötszerek, steril sebészi ollók, -kötszer ollók X
Steril anatómiai csipeszek, steril horgas csipeszek X
Kocher, stranguláló gumi, ragtapasz, vatta X
Hőmérő, spatulák X
Steril beöntő csövek, beöntő kanna, vesetál X
Védőruha, védőkötény, arcmaszkok X
Steril és nem steril gumikesztyűk, fólia kesztyűk X
Egyszer használatos kéztörlő X
Elsődleges veszélyes hulladékgyűjtő doboz X
Vizeletvizsgálati tesztcsík X
Vércukorszintmérő, tesztcsíkkal X
Vérvételi csövek, és eszközök, tartályok egyéb vizsgálati anyagok vételéhez X
Adott beavatkozásokhoz egészségügyi textília X
Felnőtt hospice-palliatív ellátás Szakmakód: 7306

Hospice-palliatív ellátás

Hospice (palliatív) ellátás definíciója:

Olyan egészségügyi ellátási forma, melyben a gyógyíthatatlan terminális állapot végső stádiumába került betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a betegek életminőségének javítása, a családtagok, gyászolók támogatása történik multidiszciplináris ellátó csoport segítségével.

Az ellátás formái:

I. Palliatív mobil csoport (mobil team)

Fekvőbeteg intézményen belül végzett olyan szakellátás, melynek célja a különböző osztályokon kezelt terminális állapotú betegek ellátásának segítése, a palliatív ellátási szempontok érvényesítése.

Feladata:

Szakmai segítségnyújtás a terminális állapot végső stádiumába került betegek és családtagjaik számára erre kiképzett, interdiszciplináris csoport segítségével;

szakmai, konzultatív segítségnyújtás a kórház személyzete számára.

Intézeti hospice-palliatív mobil team minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos1 1
Diplomás ápoló2/szakápoló2 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/pszichiáter/pszichoterapeuta/
mentálhigiénikus2
1
Gyógytornász2 EL
Dietetikus EL
Szociális munkás EL

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

II. Hospice-palliatív terápiás osztály

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónál szervezett önálló palliatív osztály 10–20 ágyszám esetén

Intézeti hospice-palliatív osztály minimumfeltételei
Minimum ágyszám: 5
Személyi feltételek:
Szakorvos1 10 ágyig
További 10 ágyanként + 1
1,5
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, gyógytornász, dietetikus)
X
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus2/pszichológus2/pszichiáter2/pszichoterapeuta2/mentálhigiénikus2 10 ágyig
További 10 ágyanként + 0,5
1
Betegkísérő EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + az ápolási osztály feltételei +
Infúziós/injekciós pumpa 1
Inhaláló készülék 1
TENS készülék 1
Elektromos párásító 2
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia (Röntgen) EK
Ultrahang EK
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EK
Fekvőbeteg intézeti háttér EK

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

Járóbeteg-szakellátás keretében olyan szakellátás, melynek célja a gyógyíthatatlan betegek tüneteinek enyhítése, megelőzése, a beteg életminőségének megőrzése, a beteg és családja pszichés támogatása, kezelési célok meghatározása, tájékoztatás a további ellátási formákról.

Intézeti hospice-palliatív járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos1 0,5
Hospice szakápoló 0,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/pszichiáter/pszichoterapeuta/mentálhigiénikus2 EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei X

Megjegyzés

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

Hospice-palliatív ellátásban – ideértve a gyermek palliatív ellátást is – önkéntesként az végezhet tevékenységet, aki a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület konszenzusa alapján elfogadott, azzal azonos tematikájú Képzett Hospice Önkéntes tanfolyamot elvégezte.

A képzés időtartama minimum 35 óra.

I. szint

„Képzett Hospice Önkéntes I. szint /betegágy melletti szolgálatra nem jogosult” oklevelet nyújt / minimum 8 óra:

– Hospice alapismeretek,

– Szervezeti és menedzsment ismeretek.

II. szint

„Képzett Hospice Önkéntes II. szint /betegágy melletti szolgálatra jogosult” oklevelet nyújt / minimum 27 óra:

– Önismereti foglalkozás, melynek során a hallgatók pszichés szűrése is történik az oktatók által (alkalmatlanság estén betegágy melletti szolgálat teljesítésére feljogosító oklevél nem állítható ki),

– Kommunikációs gyakorlatok,

– Alapápolási- és betegmozgatási ismeretek,

– Tantermi szituációs gyakorlat,

– Intézményi terepgyakorlat – képzett palliatív vagy hospice végzettséggel rendelkező szakember felügyelete alatt, amelynek igazolása szükséges az oklevél kiállításához.

Otthoni hospice-palliatív gondozás

Otthoni hospice gondozás

A betegek otthonában végzett olyan szakellátás, melynek célja a beteg és környezetének segítése, e betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a betegek életminőségének javítása, valamint a beteg szakszerű ápolása és pszichés, szociális támogatása.

Az otthoni hospice ápolás csak terminális állapotú betegeknek nyújtható. Otthoni szakápolás keretében csak abban az esetben végezhető, ha az otthonápolást végző az otthoni hospice ápolás személyi és tárgyi minimumfeltételeit is biztosítani tudja.

Otthoni hospice-palliatív gondozás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Szakorvos1 1
Hospice szakápoló, hospice szakápoló és koordinátor 1
Ápoló/szakápoló2 4
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus/pszichológus/pszichiáter/
pszichoterapeuta/mentálhigiénikus²
0,5
Gyógytornász2 0,5
Szociális munkás, dietetikus, kiképzett önkéntesek EL
Tárgyi feltételek:
Megegyezik az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendeletben meghatározott eszközfeltételekkel + infúziós pumpa X

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

Klinikai fogászati higiénia Szakmakód: 7311

A klinikai fogászati higiénia járóbeteg ellátás (alapellátás és szakellátás) olyan egészségügyi ellátási forma, melynek során a fogászati higiénikus a fogorvos közvetlen jelenléte mellett a fogorvoslás során felmerülő részfeladatokat látja el, melyek az alábbiak lehetnek:

– a fogorvos irányításával fogászati megelőző tevékenységet végez a szájüregben,

– egészségmegőrző, fogászati egészségnevelő feladatokat lát el különböző életkorú, összetételű csoportok, egyének körében,

– segédkezik szájhigiénés feladatok elvégzésében,

– előkészíti és segédkezik a fogorvosnak a fogászati kezelések elvégzése során,

– együttműködik az orvossal és a beteggel a krónikus orális és fogbetegek gyógyítási, gondozási feladatainak ellátásában,

– elvégzi a betegirányítás és ellátás kommunikációs és adminisztratív feladatait,

– szakszerűen alkalmazza a fogászati ellátásnál a vizsgáló, kezelő eszközeit, anyagait, gondoskodik azok karbantartásáról,

– megszervezi és munkatársaival összehangolja a fogászati megelőző és egészségnevelő tevékenységét,

– fogröntgen felvételek elkészítése, a filmek előhívása.

Személyi feltételek:
Klinikai fogászati higiénikus 1
Tárgyi feltételek: a fogászati rendelő feltételei X
Egyéb:
Szakorvos jelenléte szükséges – a klinikai fogászati higiénikus a tevékenységét fogorvos közvetlen felügyelete mellett végezheti X
Intézeten kívüli szülésznői ellátás Szakmakód: 7309

Lásd az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011. (III. 21.) Korm. rendeletben előírt minimumfeltételeket.

Gyermek palliatív ellátás Szakmakód: 7310

Intézeti palliatív ellátás

Palliatív ellátás definíciója:

Olyan egészségügyi ellátási forma, melyben a krónikus komplex állapotokban levő, vagy gyógyíthatatlan, életet megrövidítő betegségekben vagy terminális állapotban lévő, ezen betegségek végső stádiumába került gyermek betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a gyermek betegek életminőségének javítása, a családtagok, gyászolók támogatása történik multidiszciplináris ellátó csoport segítségével.

Az ellátás formái:

I. Palliatív mobil csoport (mobil team)

Fekvőbeteg intézményen belül végzett olyan szakellátás, melynek célja a különböző osztályokon kezelt, a krónikus komplex állapotokban levő, vagy gyógyíthatatlan, életet megrövidítő betegségekben szenvedő vagy azok terminális állapotában lévő gyermek betegek ellátásának segítése, a palliatív ellátási szempontok érvényesítése.

Feladata:

Szakmai segítségnyújtás a krónikus komplex állapotokban levő, vagy gyógyíthatatlan, életet megrövidítő betegségekben vagy a terminális állapotú, ezen betegségek végső stádiumába került gyermek betegek és családtagjaik számára erre kiképzett, interdiszciplináris csoport segítségével, szakmai, konzultatív segítségnyújtás a kórház személyzete számára.

Gyermek palliatív mobil team minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1,4, gyermekhematológus1,4, aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos1,4 1
Diplomás ápoló/gyermek szakápoló2 1
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus1,3/pszichológus2,3/
pszichiáter1,3/pszichoterapeuta2,3/mentálhigiénikus2,3
1
Óvónő, pedagógus EL
Gyógytornász2 EL
Dietetikus EL
Szociális munkás EL

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

3 Legalább 2 éves gyermekellátási gyakorlat.

4 Legalább 5 éves gyermekellátási gyakorlat.

II. Palliatív terápiás osztály

A fekvőbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatónál szervezett önálló palliatív osztály

A gyermek palliatív osztály feladata a krónikus komplex állapotokban levő, vagy gyógyíthatatlan, életet megrövidítő betegségben szenvedő, illetve azok végstádiumába került gyermekbetegek kórházi körülmények között történő ellátása, kínzó tüneteinek, fájdalmainak enyhítése és tünetmenedzselése, ideértve a radiológiai kontrollt igénylő kisebb sebészeti beavatkozások (pl. mellkas-, has csapolás, ganglion-blokád) végzését is. Feladata továbbá a kórházi kezelésben részesülő végstádiumú gyermekbetegek életvégi tünet- és fájdalom-menedzselése és a családtagok támogatása.

A gyermek hospice ház feladata a krónikus komplex állapotokban lévő, vagy gyógyíthatatlan, életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekbetegek kínzó tüneteinek, fájdalmainak enyhítése és tünet-menedzselése a radiológiai kontrollt igénylő kisebb sebészeti beavatkozások kivételével, valamint ezen betegek mentesítő és tranzit ellátása. A gyermekhospice házban radiológiai kontrollt igénylő beavatkozások nem végezhetőek. Feladata továbbá a kórházi kezelőorvos/team beutaló javaslata alapján a végstádiumú gyermekbetegek életvégi tünet- és fájdalom-menedzselése és a családtagok támogatása.

Gyermek palliatív osztály/hospice-ház minimumfeltételei
Progresszivitási szint
III. a. III. b.
palliatív osztály hospice ház
Minimum ágyszám 5 5
Személyi feltételek:*
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1,4, gyermekhematológus1,4, aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos1,4 10 ágyig, további 10 ágyanként +1 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, gyógytornász, dietetikus)
X X
Klinikai és mentalhigiénikus szakpszichológus1,3/pszichiáter1,3 pszichológus2,3/
pszichoterapeuta2,3/mentálhigiénikus2,3 /gyermek pszichológus2/gyermek pszichiáter1
további 10 ágyanként +0,5
1 1
Óvónő, pedagógus 1 1
Tárgyi feltételek: osztály általános feltételei + az ápolási osztály/intézet feltételei +
Infúziós pumpák, állványok X X
Elektromos párásító X X
Vércukor meghatározó X X
Inhalációs készülék X X
TENS készülék X X
Szakmai háttér:
Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályos háttér EL EK
Radiológia (röntgen) EL EK
Ultrahang EL -
Általános orvosi laboratórium EL EK

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

3 Legalább 2 éves gyermekellátási gyakorlat.

4 Legalább 5 éves gyermekellátási gyakorlat.

III. Járóbeteg-szakellátás

Járóbeteg szakellátás keretében olyan szakellátás, melynek célja a gyógyíthatatlan, krónikus komplex állapotokban lévő, vagy gyógyíthatalan, életet megrövidítő betegségekben szenvedő vagy ezen betegségek terminalis fázisába került gyermekbetegek tüneteinek enyhítése, megelőzése, a beteg életminőségének megőrzése, a beteg és családja pszichés támogatása, kezelési célok meghatározása, tájékoztatás a további ellátási formákról.

Gyermek palliatív járóbeteg ellátás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1,4, gyermekhematológus1,4, aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos1,4, háziorvos1,4 0,5
Hospice szakápoló3 0,5
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus2,3/pszichológus2,3/
pszichiáter/pszichoterapeuta2,3/mentálhigiénikus2,3
EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei X

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

3 Legalább 2 éves gyermekellátási gyakorlat.

4 Legalább 5 éves gyermekellátási gyakorlat.

Otthoni gyermek hospice-palliatív gondozás

Otthoni hospice gondozás

A gyermek betegek otthonában végzett olyan szakellátás, melynek célja a beteg és környezetének segítése, e betegek fájdalmainak és egyéb kínzó tüneteinek megszüntetése vagy csökkentése, a betegek életminőségének javítása, valamint a gyermek beteg szakszerű ápolása, a beteg és a család pszichés, szociális támogatása.

Az otthoni hospice ápolás csak a krónikus komplex állapotokban levő, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, illetve azok végstádiumába került gyermek betegeknek nyújtható. Otthoni szakápolás keretében csak abban az esetben végezhető, ha az otthonápolást végző az otthoni hospice ápolás személyi és tárgyi minimumfeltételeit is biztosítani tudja.

Otthoni gyermek palliatív gondozás minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos1,4, gyermekhematológia szakorvos1,4, aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos1,4, háziorvos1,4 1
Hospice szakápoló2,3, hospice szakápoló és koordinátor3 1
Gyermekápoló, gyermek szakápoló2,3 4
Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus2,3/pszichológus/pszichiáter2,3/
pszichoterapeuta2,3/mentálhigiénikus2,3
0,5
Gyógytornász2 0,5
Szociális munkás, dietetikus, lelkész, kiképzett önkéntesek EL
Tárgyi feltételek:
Megegyezik az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendeletben meghatározott eszközfeltételekkel + infúziós pumpa X

Megjegyzés:

1 Akkreditált 80 órás palliatív továbbképzés/palliatív orvosi licence.

2 Minősített 40 órás hospice továbbképzés.

3 Legalább 2 éves gyermekellátási gyakorlat.

4 Legalább 5 éves gyermekellátási gyakorlat.

NEUROLÓGIA

Neurológia
Stroke
Szakmakód: 0900
0901

Progresszivitási szintek

Ágyszám:

I. szint: minimum 20 ágy neurológiai ellátás

II. szint: minimum 40 ágy neurológiai és stroke ellátás thrombolysis nélkül

minimum 40 ágy neurológiai és stroke ellátás thrombolysissel

III. szint minimum 55 ágy neurológiai és stroke ellátás thrombolysissel

Neurológiai és stroke ellátás más szakmákkal közös mátrix formában nem végezhető

Kompetencia szintek neurológia és stroke ellátásban:

I. szint

– SM beteg kivizsgálása, shub-jának kezelése, gondozás

– Parkinson betegség kivizsgálása, gyógyszeres beállítás, gondozás

– Demencia alapkivizsgálás, gyógyszeres beállítás, gondozás

– Epilepszia kivizsgálása, gyógyszeres beállítás, gondozás

– Fejfájás gondozás

– Fájdalom szindrómák, gerinc szindrómák kezelése

– Neuro-onkológiai utókezelés

– Myasthenia gondozás

– Neurodegeneratív állapotok kivizsgálása, gondozása

– Neurorehabilitáció (korai)

– Neuro-vegetatív betegségek kivizsgálása, gondozása

– Cerebrovascularis betegek ellátása

II. szint

Mint első szint, továbbá

– Epilepszia első gyanújakor komplex kivizsgálás és kezelés

– SM első gyanújakor komplex kivizsgálás és kezelés

– Myasthenia komplex kivizsgálása és krízis ellátása

– Gyulladásos neurológiai kórképek kivizsgálása és kezelése

– Alvás patológia kivizsgálása és kezelése

– Neurorehabilitáció (korai)

= IV, IA lysis kezelés (akkreditált központban)

= Stroke korai rehabilitációja

– Stroke ellátás idegsebészeti részvétellel (MMO decompressio, vérzésellátás, kamrába törő vérzés drainezése)

III. szint (kijelölt centrumokban)

Mint első és második szint, továbbá

– Neurogenetika (diagnosztika, tanácsadás)

– Ritka kórképek diagnosztikája és gondozása

– Határterületi neurológiai kórállapotok kivizsgálása és gondozása

– Ideg- és izom biopsiás diagnosztika

– Liquor diagnosztika speciális módszerekkel

– Parkinson betegek speciális ellátása

– Teljeskörű alvásdiagnosztika

– Neurosonológia speciális módszerekkel

– Idegsebészeti konzultáció és beavatkozások megszervezése

– Invazív radiológiai ellátás

– Epilepszia műtét előtti kivizsgálás, video monitorozás

– Neuropatológiai konzultáció

– Egyedi Országos Ellátási Centrum (Egyetemi Akkreditációval)

– A plazmaferezis elérhetőségének biztosítása

Neurológia és Stroke osztály (együtt) minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Neurológia Neurológia és
stroke
Neurológia és stroke
Szakmai szükség szerint magasabb szintre küldés kötelező
Személyi feltételek:
Összesen orvos
Ebből: neurológia szakorvos
6
2
10
4
12
6
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X
Neuropszichológus/szakpszichológus jelölt/
pszichológus
EL
Betegkísérő EL EL EL
Tárgyi feltételek: az osztály általános
feltételei +
Neurológiai és thrombolysis
szakmaspecifikus őrző minimumfeltétele
(külön táblázatban)
X** X
Osztályhoz kapcsolt laboratóriumok:
Elektrofiziológiai laboratórium X X
Neurosonológiai laboratórium X X
Alváslaboratórium X
Speciális neurológiai laboratórium X
Általános neurológiai szakambulancia X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Speciális neurológiai ambulanciák*
Stroke szakambulancia X X X
Epilepsia szakambulancia X X X
Vegetatív betegségek szakambulanciája X X X
Neuroimmunológiai szakambulancia X X
Parkinson szakambulancia X X
Fejfájás és fájdalom szakambulancia X X
Memória (Demencia) szakambulancia X X
Neuromuscularis szakambulancia (MG, ALS, stb.)
X
Alvászavar szakambulancia X
Neurogenetikai szakambulancia X
CT EK EL EL
MRI EK EK EL
Központi laboratóriumok EL EL EL
Immunológiai-, mikrobiológiai és vírus labor EK EK EK

* Más jogszabályokban, előírásokban ezen szakfeladatokra megadott minősítési, beutalási és gyógyszerfelírási jogokkal rendelkeznek.

** Ahol a thrombolysist az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet által kijelölt intézményben végzik.

A neurológiai és thrombolysis szakmaspecifikus őrző minimumfeltételei
Minimum ágyszám: 4
Személyi feltételek:
Neurológia szakorvos 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + X
Ágymelletti betegőrző monitor ágyanként 1
Pulzoximéter ágyanként 1
Lélegeztető készülék 1
Kézi lélegeztető ballon minimum 2
Mobil újraélesztési egység 1
Váladékszívó készülék (fali vagy mobil) ágyanként 1
Motoros fecskendő (perfuzor) ágyanként 1
Infúziós pumpa ágyanként 1
Laringoszkóp 2
Vércukor meghatározó készülék 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Orvosi központi laboratórium EL
CT EL
Vérgáz analizátor EL
Multifunkciós vértisztító készülék EL
Neurosonologia EL
Neurológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Neurológia szakorvos 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Szemtükör, fültükör X
Szaglás, ízérzés vizsgálat tálcái, visus tábla, hangvilla X
Érzés-, aphasia-, demencia vizsgálat tesztlapjai X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Osztályos laboratóriumok (EEG, EMG, UH) EK
Orvosi, kémiai, immunológiai laboratórium EK
Képalkotó diagnosztika EK
CT, MRI EK
Speciális neurológiai szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Csak neurológiai osztályhoz kapcsoltan alakítható ki* X X X
Személyi feltételek:
Neurológia szakorvos 1 1
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint X X
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Szemtükör, fültükör X X
Szaglás, ízérzés vizsgálat tálcái, visus tábla, hangvilla X X
Érzés-, aphasia-, demencia vizsgálat tesztlapjai X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Osztályos laboratóriumok X X
Orvosi, kémiai, immunlaboratórium EL EL
Képalkotó diagnosztika EK EK
CT, MRI EK EK
Speciális ambulanciák**
Stroke ambulancia, rendelő általános feltételei + X X X
Epilepsia ambulancia, rendelő általános feltételei + X X X
Vegetatív betegségek ambulanciája, rendelő általános feltételei + X X X
Neuroimmunológiai ambulancia, rendelő általános feltételei + X X
Memória centrum, rendelő általános feltételei + X X
Parkinson ambulancia, rendelő általános feltételei + X X
Fejfájás és fájdalom ambulancia, rendelő általános feltételei + X X
Neuromuscularis ambulancia, rendelő általános feltételei + X
Neurogenetikai ambulancia, rendelő általános feltételei + X

Megjegyzés:

* A speciális ambulanciák csak osztályhoz csatoltan alakíthatóak ki, mivel működésükhöz a speciális neurológiai osztályos háttér szükséges.

** Más jogszabályokban, előírásokban ezen szakfeladatokra megadott minősítési, beutalási és gyógyszerfelírási jogokkal rendelkeznek.

A neurorehabilitációs szakambulancia feltételei a rehabilitációs medicina alaptevékenységek 2200 szakmakód alatt találhatók.

Neuroszonológia járóbeteg szakambulancia minimumfeltételei
Doppler-UH és TCD diagnosztikára épülő eljárások, melyek a stroke, a szédülés, a collapsus (syncope) kivizsgálást, monitorozást biztosítják
Személyi feltételek:
Neurológus szakorvos 1
Szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Color Duplex UH (Doppler) készülék és szükséges tartozékai X
Transcraniális Doppler készülék és szükséges tartozékai X
Laboratóriumi helyiség X
Klinikai neurofiziológia Szakmakód: 0904
Klinikai neurofiziológia diagnosztika minimumfeltételei
Személyi feltételek:
Neurológia szakorvos 1
Elektrofiziológiai szakasszisztens/klinikai neurofiziológiai szakasszisztens 1
Tárgyi feltételek:
EEG 16 csatornás készülékek (hagyományos vagy digitális) X
Normál és speciális elektróda készletek X
Provokáló készülékek (visualis) X
Videó rögzítési lehetőség a provokáció alatt X
2 vagy 4 csatornás EMG készülék megfelelő számítógép programmal X
Koncentrikus tűelektródok X
Koncentrikus és monopoláris tűelektródok X
Elektromos ingerlő X
Felszíni ingerlő elektródok X
Felszíni regisztráló elektródok, koncentrikus és monopoláris tűelektródok X
Alvásmedicina Szakmakód: 0905
Alvásmedicina járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. III.
Alvászavar szűrés Alvásdiagnosztikai
központ
Személyi feltételek:
Neurológia/tüdőgyógyászat/csecsemő- és
gyermekgyógyászat/fül-orr-gégegyógyászat/belgyógyászat/
pszichiátria szakorvos

X
Alvásmedicinában gyakorlattal rendelkező
neurológia/tüdőgyógyászat/csecsemő- és
gyermekgyógyászat/fül-orr-gégegyógyászat/belgyógyászat/
pszichiátria szakorvos


X
Alvásmedicinában képzett szakasszisztens
alvásvizsgálathoz
(poliszomnográfia, poligráfia, MSLT, MWT, aktigráfia)
4 poliszomnográfiás ágyanként 1 fő


X
Tárgyi feltételek:
Járóbeteg szakrendelő általános feltételei X
Központi megfigyelő munkahelyiség X
Egyágyas alvószobák (min. 12 m2) X
Apnoe szűrő berendezés (pulzoximéter holter, vagy respiratórikus pulzoximetriás holter) X X
Poliszomnográf (PSG) X
Poligráf (PG) X
Alvásvizsgálat elemző szoftverek X X
Videomonitorozás (infravörös is) X
CPAP/BiPAP titrálási lehetőség X
NIV titrálási lehetőség CA, SHS, CSB ellátása esetén X
Központi vagy palackos oxigén NIV titrálás esetén X
Központi, vagy motoros szívó X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Neurológus szakorvos EK EK
Tüdőgyógyász szakorvos EK EK
Pszichiáter szakorvos EK EK
Klinikai szakpszichológus/pszichológus EK EK
Belgyógyász szakorvos EK EK
Kardiológus szakorvos EK EK
Fül-orr-gégész szakorvos EK EK
NIV* titrálás esetén NIV-ben járatos szakorvos EL
Intenzív osztály NIV titrálás esetén EL

Jelmagyarázat:

* NIV: nem invazív lélegeztetés.

NUKLEÁRIS MEDICINA * 

Izotópdiagnosztika Szakmakód: 6500

Megjegyzés:

A nukleáris medicina munkahelyek progresszivitási szintek szerinti térségi besorolásához:

A multimodális molekuláris képalkotó berendezések jövőbeni telepítése révén az országos központoknak rendelkezniük kell PET-CT-vel, a térségi központoknak SPECT-CT-vel.

PET-CT telepítés csak olyan nukleáris medicina munkahelyen történhet, amelynek környezetében kiemelt onkológiai betegellátás van.

Nukleáris medicina in vivo járóbeteg szakrendelés minimumfeltételei
In vivo diagnosztika Munkahely kategória
I. II. III.
Személyi feltételek:
Orvos (évi 2500 vizsgálat/1 TM) 1 TM 2 TM 3 TM
1 RM
ezek közül nukleáris medicina szakorvos 1 1 2
Nem orvos diplomás
Klinikai sugárfizikus vagy mérnök 1 RM
Radiofarmakológus vagy gyógyszerész vagy vegyész F F 1 RM
Szakasszisztens (leképező berendezésenként 1 TM) 1 TM 5 TM 7 TM
ezek közül: nukleáris medicina szakasszisztens/diagnosztikai
képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
1 2 4
ezek közül: radiofarmakológus szakasszisztens/diagnosztikai
képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
1 1 2
Egyéb
Adminisztrátor 1 RM 1 TM 1 TM
Takarító (amennyiben saját) 1 RM 1 TM 1 TM
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan) X
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Vizsgálóhelyiség 1 2 3
Meleglabor 1 1 1
Kezelő 1
Dekontamináló hulladéktároló 1
Izotóp beadó 1
Leletező 1 1 1
Recepció 1
Archívum 1
Raktár 1
Elkülönített vetkőzési lehetőség a betegek számára 1 1 1
Önálló betegváró helyiség* 1 1 1
Beteg WC** 2
Orvosi szoba 1 2 2
Nem-orvos diplomás szoba 1
Személyzeti tartózkodó 1
Személyzeti öltöző, WC, zuhanyozó 1
Gépek, műszerek, berendezések
Planáris gammakamera vagy pajzsmirigy kamera adatfeldolgozóval 1***
SPECT (teljes test lehetőséggel) 1 1 2
Kiértékelő munkaállomás 1 1 2
Izotóp aktivitás-kalibrátor 1
Üreges mérőhely spektrométerrel 1
Ventillációs vizsgálathoz való felszerelés 1 1
Izotóptároló (hűtőszekrénybeli is) 1
Izotóptároló trezor 1 1 1
Vegyi fülke vagy kesztyűs kamra vagy izolátor 1
Aktív hulladék tároló 1
99mTc jelzett radiogyógyszerek minőségellenőrző készlete 1 1 1
Általános labor és manipulációs eszközök szükség szerint
Sugárvédelmi eszközök
Ólomvért vagy ólomüveggel árnyékolt nővérállomás vizsgálónként X
Ólomgumi köpeny 1 2 3
Árnyékolt fecskendővédő 3 5 7
Árnyékolt fecskendőszállító doboz 1
Dekontaminációs készlet 1
Hordozható dózisteljesítmény-mérő**** 1
Személyi doziméter sugárveszélyes munkakörben dolgozó
munkatársanként
1
Sürgősségi ellátási eszközök
Újraélesztési felszerelés (gyógyszerek, fecskendők) 1
Ambu set (ambuballon, laringoszkóp, tubusok) 1
EKG 1
Defibrillátor EL
Mobil újraélesztő egység EL
Nyákszívó berendezés EL
Statisztikai és leletezési célú adatfeldolgozó 1 2 2
Telefon/fax országos X
Internet hozzáférés X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Munkarend
Ügyelet Az ellátott fekvőbeteg intézmény
feladataitól függően behívásos ügyelet.
Minőségirányítási kézikönyv X

Megjegyzések:

* Aktív és inaktív váró fektetési és tolókocsi beállási lehetőséggel.

** Melegvizes kézmosási lehetőséggel.

*** És/vagy SPECT.

**** Ha a dózisteljesítmény-mérő felületi szennyezettség mérésére nem alkalmas, külön felületi szennyezettség mérő műszer is szükséges.

Munkahely kategória:

1. Kategória: Alapmunkahely

Nukleáris medicina alapmunkahely meleglaboratóriummal.

2. Kategória:

Területi ellátási kötelezettséggel rendelkező kórház nukleáris medicina munkahely vagy országos gyógyintézetek, illetve országos társ-gyógyintézetek speciális profilú nukleáris medicina munkahely.

3. Kategória:

Országos vagy térségi feladatot ellátó sokprofilú nukleáris medicina munkahely.

Egyetemek nukleáris medicina tanszékei.

Kórház nukleáris medicina munkahelye, ha az ellátandó lakosság több, mint 300 000 fő.

Telemedicinai nukleáris medicina minimumfeltételei
Kiértékelő oldaláról
Személyi feltételek:
Nukleáris medicina szakorvos 1
Építészeti feltételek:
Nukleáris medicinai számítógépes adatfeldolgozást szolgáló helyiség 1
Tárgyi feltételek:
Kiértékelő nukleáris medicinai munkaállomás, kalibrálható duál monitorral 1
Szélessávú, gyors hálózati internet kapcsolat, a betegadatok biztonságos kezelésének
biztosításával
1
DICOM kompatibilis kiértékelő szoftver 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Informatikus EL
Telemedicinai nukleáris medicina minimumfeltételei
Igénybevevő oldaláról
Személyi feltételek:
Nukleáris medicina szakasszisztens/radiofarmakológus szakasszisztens
A vizsgálati szövődmények elhárítása a vizsgálatot felügyelő orvos felelőssége
1
Nukleáris medicina szakorvos 1
Kapcsolattartó (a vizsgált beteg anamnézisének felvételéért, korábbi vizsgálati eredményeinek
elérhetőségéért, a beteg írásos beleegyező nyilatkozatáért felel)
1
Tárgyi feltételek:
A leletezés elvégzésére vonatkozó szakmai minimum tárgyi feltételek 1
A vizsgálat eredményképeinek elkészítéséhez szakmai és számítástechnikai protokollok 1
Az intézményen belüli belső képtovábbító hálózat működése folyamatos helyi informatikai
felügyelettel
1
Szünetmentes áramforrás az adatvesztés megelőzése érdekében 1
Országos szélessávú, gyors hálózati internet kapcsolat, a betegadatok biztonságos kezelésének
biztosításával
1
Közreműködői szerződés a telemedicinai szolgáltatóval 1
A visszaérkező leletek elektronikus fogadóképessége a kórházi HIS rendszerben 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Informatikus EL
Radioizotópos terápia Szakmakód: 6501
Radioizotóp terápia minimumfeltételei
Járóbeteg
ellátásban
Fekvőbeteg
ellátásban
Személyi feltételek:
1. Orvos 1 TM 1 TM
1 RM
ezek közül nukleáris medicina szakorvos 1 2
2. Nem orvos diplomás
Klinikai sugárfizikus vagy mérnök EL 1 RM
3. Szakasszisztens 1 RM 3 műszakban
műszakonként
1 TM, 1 RM
ezek közül: izotópdiagnosztikai szakasszisztens/nukleáris
medicina szakasszisztens/diagnosztikai képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
1 műszakonként 1
ezek közül radiofarmakológus szakasszisztens/diagnosztikai
képalkotó/diagnosztikai analitikus (BSc szintű)
1
4. Egyéb
Takarító (amennyiben saját) 1 RM 1 RM
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan) X X
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek
Vizsgálóhelyiség 1 1
Meleglabor 1 1
Dekontamináló hulladéktároló 1 1
Izotóp beadó, más beteg egyidejű jelenléte nélküli beadás
lehetőségével
1 1
Radiosynovectomia esetén rtg képerősítő, UH elérhetőség X X
Kommunális rendszertől elkülönített szennyvíz elvezetés +
lecsengető tartály rendszer radioaktív sugárzás monitorizálásának rendszerével
alkalmazott
radioizotópnak megfelelő szükséges
Raktár 1 1
Elkülönített vetkőzési lehetőség a betegek számára 1
Önálló betegmegfigyelő helyiség kezelt betegeknek 1
Elkülönített kórtermek 1
Beteg WC 1 kórtermenként 1
Orvosi szoba 1 1
Nem-orvos diplomás szoba 1 1
Személyzeti tartózkodó 1 1
Személyzeti öltöző, WC, zuhanyozó 1 1
Radioaktív hulladéktároló 1
2. Gépek, műszerek, berendezések
Izotóp aktivitásmérő készülék 1 1
Környezeti dózis-teljesítmény mérő monitor beteg
tartózkodónként/kórtermenként
1 1
Hordozható dózisteljesítmény-mérő 1 1
Felületi sugárszennyezettség-mérő 1 1
Személyi doziméter dolgozónként 1 1
Kéz/láb sugárszennyezettség mérő 1
Vegyi fülke vagy kesztyűs kamra vagy izolátor 1 1
3. Sugárvédelmi eszközök
Ólomgumi köpeny dolgozónként 1 1
Ólomvért vagy árnyékoló fal betegágyanként 1
Árnyékolt fecskendővédő gamma, béta sugárzásra külön 1–1 1–1
Árnyékolt fecskendőszállító doboz 1 1
Dekontaminációs készlet 1 1
Beadáshoz és preparáláshoz gamma/béta sugárzás árnyékoló pajzs 1 1
4. Sürgősségi ellátási eszközök
Újraélesztési felszerelés (gyógyszerek, fecskendők) 1 1
Ambu set (ambuballon, laringoszkóp, tubusok) 1 1
EKG EL 1
Defibrillátor EL 1
Nyákszívó berendezés EL 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ügyelet behívásos
Minőségirányítási kézikönyv X X

Más nukleáris medicinai tevékenység egyidejű végzése estén a feltételeknek nem külön-külön, hanem együtt kell megfelelni.

PET–CT Szakmakód: 6503
PET–CT vizsgálatok minimumfeltételei
Munkahely
kategória
Személyi feltételek: I. II.
Nukleáris medicina szakorvos* 1 TM 1 TM
Radiológia szakorvos 1 RM 1 RM
Fizikus/mérnök 1 RM
Radiokémikus/radiofarmakológus/radiofarmakológiai képzettségű vegyész 1 TM
Minőségbiztosító gyógyszerész 1 TM
Vegyésztechnikus 1 TM
Szakasszisztens 2 TM 2 TM
ezek közül izotópdiagnosztikai szakasszisztens/nukleáris medicina szakasszisztens 1 1
ezek közül jártasság CT képalkotásban is 1 1
Diszpécser/adminisztrátor 1 TM 1 TM
Betegszállítási lehetőség (folyamatosan) X
Tárgyi feltételek:
Helyiségek
Ciklotron elhelyezéséhez és működtetéséhez szükséges helyiségcsoport 1
Radiogyógyszer gyártáshoz szükséges helyiségcsoport (gyártó, előkészítő, MEO,
zsilipek, öltözők, mosogató, raktárak, archiváló, stb.)
1
PET/CT elhelyezéséhez és működtetéséhez szükséges helyiségcsoport 1 1
Recepció 1 1
Betegváró (inaktív) fektetővel és vizesblokk WC-vel 1 1
Elkülönített vetkőzési lehetőség a betegek számára 1 1
Orvosi szoba/vizsgáló 1 1
Radiogyógyszer injektáló helyiség 1 1
Aktív váró 1 1
Elbocsátó (a vizsgálaton túlesett beteg várakoztatására) 1 1
Aktív WC (a radiogyógyszerrel injektált betegek részére) 2 2
Leletező 1 1
Archívum 1 1
Radiokémikusi-mérnöki szoba 1 1
Tartózkodó 1 1
Személyzeti öltöző, WC, zuhanyozó 1 1
Raktárak 1 1
Gépek-műszerek-berendezések
Ciklotron 1
Automata FDG-szintetizáló panel (sugárárnyékolt, GMP-konform boxban) 1
Automata radiogyógyszer osztó-ampullábatöltő (sugárárnyékolt, GMP-konform
boxban) dóziskalibrátorral

1
Minőségellenőrző vizsgálatokhoz szükséges eszközök (analitikai HPLC radioaktivitás és UV-detektorokkal, TLC, GC, gammaspektrométer, pH-mérő)
1
Ólomárnyékolt, ólomüveggel ellátott izotópos munkahely 1 2
Tisztatér feltételeket biztosító épületgépészet 1
Szilárd halmazállapotú radioaktív hulladéktároló 1
Ideiglenes aktív hulladéktároló 1 1
Folyadék halmazállapotú radioaktív hulladéktároló 1
Dóziskalibrátor 1 3
PET/CT kamera (irányító helyiséggel) 1 1
Automata, sugárárnyékolt izotóp-osztó fecskendőbe-töltő forró-fülke 1 1
Automata sugárárnyékolt radiogyógyszer-beadó (injektáló) 1 1
Árnyékolt fecskendővédő 3 3
Árnyékolt fecskendőszállító doboz 1 1
Izotóptároló trezor 1 1
Sugárárnyékolt szállító konténerek Msz Msz
Nagynyomású fecskendő (injektor) 1 1
Nézőszekrény 1 1
Sugárvédelmi eszközök
Kéz- és lábszennyezettség mérő monitor 1
Telepített gamma és neutron dózisteljesítménymérők 1
Telepített gamma dózisteljesítmény-mérők (MEO, radiokémia, hulladékkezelő,
forrófülke, a ciklotron külső környezete)
Msz
Felületi radioaktív szennyezettségmérő 1 2
Hordozható dózismérő 1 1
Személyi doziméter sugárveszélyes munkakörben dolgozó munkatársanként 1 1
Sürgősségi ellátási eszközök
Újraélesztési felszerelés (gyógyszerek, fecskendők) 1
Ambu set (ambuballon, laringoszkóp, tubusok) 1
EKG 1
Defibrillátor 1
Lélegeztető készülék oxigén ellátással 1
Nyákszívó berendezés 1
Statisztikai és leletezési célú adatfeldolgozó
Számítógép adminisztrációs célokra 2 2
Személyi számítógép diplomás munkatársanként 1 1
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Minőségirányítási kézikönyv X

Megjegyzés:

Msz: megfelelő számú.

Munkahely kategóriák:

I. Radiogyógyszer-gyártás nélkül.

II. Radiogyógyszer-gyártással.

Megjegyzések:

1. Nukleáris medicina szakorvos *

Akkreditált képzőhelyen önállóan elvégzett 300 PET vizsgálat, a leletet a tutor ellenjegyezte.

2. Amennyiben a PET/CT munkahely nukleáris medicinai munkahelyen létesül, a két munkahely minimumfeltételeinek nem külön-külön, hanem együtt kell megfelelni.

3. Amennyiben a PET/CT készülékkel diagnosztikai CT vizsgálatot is végeznek, arra nézve a diagnosztikai multislice computer tomographia szakmai minimumfeltételei érvényesek.

4. Radioaktív izotópokkal végzett tevékenység kizárólag tevékenységi engedély megléte esetén végezhető. A szükséges sugárvédelmi eszközök teljes körét, a sugárzás monitorizálását a tevékenységi engedély írja elő.

5. A szükséges helyiségek számát és alapterületét a ciklotron és a PET/CT esetében a gyártók adják meg.

6. A radiogyógyszer gyártás a hatóság engedélyével, a jogszabályi előírások szerint kizárólag GMP (Good Manufacturing Practice) konform módon történhet.

7. Amennyiben a ciklotronban gyártott radiogyógyszert forgalmazzák is, arra a hatóság engedélyével, a GDP (Good Distribution Practice) előírásainak megfelelően kerülhet sor.

ORTOPÉDIA-TRAUMATOLÓGIA

Ortopédia Szakmakód: Szakmakód: 1000

Fekvőbeteg ellátás

Progresszivitási szintek

II. szint:

Megyénként egy kórházban (megközelíthetőség és közlekedés miatt általában a megyeszékhelyen), valamint a fővárosi kórházak ortopédiai osztályain szervezett fekvőbeteg ellátás meghatározott területi ellátási kötelezettséggel.

III. szint:

Térségi szintű ellátás, amely jelentős személyi, műszer- és költségigénnyel bíró feladatokra szerveződik a szakmai kollégium akkreditációja alapján. Egyúttal térségi ellátási kötelezettséget is jelent, ahova a beutalás az alapellátásból és a II. ellátási szintről lehetséges. A kifejezetten speciális felkészültséget igénylő jelentős költségekkel járó ellátásokat a szakmai kollégium akkreditációja alapján speciális országos ellátó intézetek szervezik, melyek az ország egész területéről végzik a betegek ellátását. A betegek beutalása az alapellátásból, a II. ellátási szintről és a III. ellátási szintről is lehetséges.

Gerincsebészet Szakmakód: 1001

A gerincsebészet speciális ellátást végez III. progresszivitási szinten. Minimumfeltételei megegyeznek az ortopédia minimumfeltételeivel, kivéve a szakorvosi végzettséget, mely lehet ortopéd szakorvos/ortopéd-traumatológus (közös szakvizsgával rendelkező) szakorvos/idegsebész szakorvos.

Ortopédia osztály személyi minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II. szint III. szint
Ortopédia szakorvos/ortopédia-traumatológia (közös szakvizsgával
rendelkező) szakorvos
4/20 ágy 6/20 ágy
További 10 ágyanként szakorvos 1 1
Orvos 1/20 ágy 3/20 ágy
További 10 ágyanként orvos 0,5 0,5
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint
(ápoló, dietetikus, gyógytornász)
X X
Műtők száma 1 1/20 ágy,
minden további 20 ágy esetén + 1 műtő
Ortopédia osztály tárgyi minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.–III.
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei +
Speciális ortopéd ágyak (kapaszkodókkal, fej-, végtagemelési lehetőségekkel,
II. szinten az ágyak legalább 30%-ában, III. szinten legalább 50%-ában)
X
Központi oxigén biztosítása (II. szinten az ágyak legalább 20%-ában, III. szinten 30%-ában) X
Kórterem, ortopéd ágyanként minimum 8 m2 X
Ébredő-megfigyelő helyiség vagy intenzív háttér X
Járókeretek X
Guruló mankó X
Gipszelő helyiség X
Gipszelő-felszerelés:
Gipszelőasztal X
Gipszfűrész X
Gipszvágó olló X
Gipszkés X
Gipszhajlító X
Gipszpólya-tároló X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
CT EK
MRI EK
Nukleáris medicina EK
Ortopédiai műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
II.–III.
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei +
Műtőasztal speciális ortopédiai feladatokra, gerincsebészeti és
traumatológia bővítési lehetőséggel
X
Röntgen képerősítő X
Elektrokoaguláló X
Bipoláris koaguláló X
Kisebb és nagyobb ortopédiai műtétekhez műszerkészlet X
Marásra és fűrészelésre is alkalmas, nagy teljesítményű, nagy
nyomatékú meghajtómotor (protézis beültetésekhez)
2 3
Arthroscopos műszerkészlet (Shaver, pumpa, monitor, min. 15 db
arthroscopos kéziműszer, vaporizátor)
X
Csípőprotézis primér műszerkészlet X
Csípőprotézis revíziós műszerkészlet X
Térdprotézis primér műszerkészlet X
Térdprotézis revíziós műszerkészlet EK
AO műszertálca X
AO KF műszertálca X
Kéz- és lábsebészeti mini fűrész és fúrókészlet X
AO mini műszertálca X
Külső csontrögzítő rendszer X
Ortopédia járóbeteg szakrendelés és szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Szakrendelés
II.
Szakambulancia
Csípőszűrés
Személyi feltételek:
Ortopédia szakorvos/ortopédia-traumatológia szakorvos 1 1
Általános asszisztens 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
UH EL
Elkülönített gyermek váróterem*
Gipszelő-felszerelés: EK
Gipszelőasztal X
Gipszfűrész X
Gipszvágó olló X
Gipszkés X
Gipszhajlító X
Gipszpólya-tároló X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Radiológia EL EL
CT EK EK
MRI EK EK
Nukleáris medicina EK EK
Fizioterápia EL EL

Megjegyzés:

* Ortopédiai betegség ellátása gyermekkorban esetén.

Traumatológia Szakmakód: 1002

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

I. szint:

Az akut sérült ellátás alapfeltételeként 1 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül biztosítandó. A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 3 fő FTE jelenléte biztosítandó.

Az akut sérült ellátáshoz 1 fő teljes munkaidejű aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos folyamatosan, 24 órán keresztül biztosítandó.

Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül biztosítandó.

Endoprotetikai műtéti tevékenység csak évi 100 esetszám felett végezhető.

II.a szint:

Olyan megyei szintű traumatológiai központ, ahol központi idegrendszeri sérülést, operálandó gerinc sérülést nem látnak el, polytrauma ellátást nem végeznek, multitrauma ellátást igen.

Az akut sérült ellátáshoz 2 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos folyamatos jelenléte, 24 órán keresztül biztosítandó (min. 8 fő FTE/intézmény).

A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 6 fő FTE jelenléte biztosítandó.

Gyermek traumatológiai ellátáshoz fekvőbeteg gyermekosztályi háttér szükséges.

Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül követelmény.

24 órán keresztül elérhető folyamatos diagnosztikai háttér (MRI kivételével) biztosítandó.

II.b. szint:

Olyan megyei szintű traumatológiai központ, amely teljeskörű polytrauma ellátást végez.

Az akut sérült ellátáshoz 2 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos folyamatos jelenléte, 24 órán keresztül biztosítandó (min. 8 fő FTE/intézmény).

A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 6 fő FTE jelenléte biztosítandó.

Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül követelmény.

24 órán keresztül elérhető folyamatos diagnosztikai háttér biztosítandó.

Intézményi szinten a teljes körű traumatológiai ellátáshoz szükséges konziliáriusi háttér folyamatosan, 24 órán keresztül elérhető legyen, néhány kivételtől eltekintve (gerincsebész, arc-, állcsont- és szájsebész).

Mellkassebészet és idegsebészet szakorvos 30 percen belüli elérhetősége szükséges.

III. szint:

Az akut sérültellátáshoz 3 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos folyamatos jelenléte, 24 órán keresztül biztosított (min. 12 fő FTE/intézmény).

A traumatológiai osztály működéséhez kiegészítésként további 12 fő FTE jelenléte biztosítandó. Teljes műtői személyzet jelenléte folyamatosan, 24 órán keresztül követelmény.

24 órán keresztül elérhető folyamatos teljes körű konziliáriusi és diagnosztikai háttér biztosítandó. Mellkassebészet és idegsebészet szakorvos 30 percen belüli elérhetősége szükséges.

Traumatológiai osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II.a II.b III.
Személyi feltételek: műtő egység általános feltételei +
Traumatológia szakorvos 4 8 8 12
Ortopédia-traumatológia rezidens, szakorvos jelölt,
illetve traumatológiai ügyeletet adó sebészet szakorvos vagy ortopédia szakorvos
3 6 6 12
Mellkassebészet szakorvos 30
percen belül
30 percen belül
Idegsebészet szakorvos 30
percen belül
30 percen belül
Gerincsebészet, maxillo-facialis sebészet folyamatosan 24 órán keresztül elérhető EL
Sebészet, érsebészet, fül-orr-gégegyógyászat, szemészet,
neurológia, urológia, nőgyógyászat, belgyógyászat szakorvos folyamatosan 24 órán keresztül elérhető
EL EL
Kézsebész (lásd kézsebészet minimumfeltételek)
Klinikai és mentálhigiéniai
szakpszichológus/pszichológus vagy pszichiátria szakorvos
EK EK EK
A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X X X X
Tárgyi feltételek: az osztály általános feltételei + a műtő
egység általános feltételei +
Implantatumok teljes méretválasztéka 2 sorozat 2 sorozat 2 sorozat 2 sorozat
Velőűrfelfúró készlet 2 db 2 db 2 db 2 db
Beültető szettek 2 sorozat 2 sorozat 2 sorozat 2 sorozat
Műszertálcák X X X X
Bőrkimetszéshez és átültetéshez szükséges műszertálcák X X X X
Mesh dermatom X X X X
Képerősítő 1 2 2 4
Protézis beültető szettek X X X
Speciális műszertálcák X X X
Protézis eltávolítására alkalmas szettek X X X
Csontcement eltávolításra alkalmas szettek X X X
Szeptikus műtő X X X
Tartós mellkasi szívás lehetősége X X X
Thoracotomiás tálca X X X
Implantátum behelyezéséhez szükséges műszertálcák X X X
Arthroscopos torony állandó nyomás biztosításával és shaverrel X X X X
Elektromos fúró X X X
Mikroműszerkészlet X X X
Fejbefogó X X X
Teljes craniotomiás műszertálca X X X
Érsebészeti tálca X X X
Szervexplantáció eszközei X X X
Gipszelő-felszerelés:
Gipszelőasztal 1 asztal 2 asztal 2 asztal 3 asztal
Gipszfűrész X X X X
Gipszvágó olló X X X X
Gipszkés X X X X
Gipszhajlító X X X X
Gipszpólya-tároló X X X X
Röntgen képerősítő X X X X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Ultrahang Color Doppler EL EL EL EL
CT EK EL EL EL
DSA, angiográfia, vagy angio-CT EL EL EL
Operációs mikroszkóp EL EL EL
Mikrosebészeti műszertálca EL EL EL
Intenzív osztály EL EL EL EL
Elektrofiziológiai laboratórium EL
MRI EL EL
Fizio-elektroterápiás kezelési lehetőség EL EL EL EL

Járóbeteg-szakellátás

Traumatológiai járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Személyi feltételek:
Traumatológia szakorvos 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL
Általános asszisztens/szakasszisztens/ápoló 2
Egynapos sebészet esetén komplett műtőszemélyzet X
Fektetőben ápoló/szakápoló EL
Gipszmester EL
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei +
Sebészeti kötöző + eszközök X
Gipszelő X
Kiemelt kezelő + eszközök egynapos sebészet esetén fektető, megfigyelő X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
Röntgen diagnosztika EL
UH diagnosztika EL
Kézsebészet Szakmakód: 1003

Fekvőbeteg szakellátás

Progresszivitási szintek

I. Progresszivitási szint: I. szintű traumatológia keretében

1. Feladata:

a) egyszerű kézsérülések ellátása, elsősegélynyújtás, kézsebészeti szakellátást igénylő kézsérülések és kézbetegségek továbbküldése a megfelelő szintű kézsebészeti ellátóhelyre,

b) kézsebész szakorvos jelenléte esetén bizonyos (kézsebész szakorvosi kompetenciához kötött) kézsebészeti beavatkozások elvégzése.

2. Az egyszerű kézsérülések ellátásához 1 fő teljes munkaidejű traumatológus szakorvos folyamatos jelenléte szükséges a nap 24 órájában, ami 4 fő TM/intézmény (lásd a traumatológiai ellátás I. szintjét).

3. Folyamatos röntgendiagnosztikai háttér biztosítása szükséges.

4. Kézsebész szakorvos jelenléte (RM vagy TM) esetén bizonyos kézsebészeti műtétek végzéséhez műtő, az egyes beavatkozásokhoz előírt műtői eszközök, komplett műtői személyzet, aneszteziológiai háttér biztosítandó.

II. Progresszivitási szint: II. szintű traumatológia háttérrel

1. Feladata:

a) kézsebészeti szakellátás biztosítása folyamatosan, a nap 24 órájában elérhető kézsebész szakorvossal a kézsérülések, a szeptikus kézsebészeti esetek sürgősségi ellátása érdekében, nem traumás elektív kézsebészeti műtéti tevékenység végzése,

b) a folyamatos kézsebész-elérhetőség feltétele minimum 3 fő TM kézsebész, a kompetenciaszintet meghaladó kézsebészeti ellátást igénylő esetek továbbküldése a megfelelő, teljes körű, vagy speciális ellátást nyújtó intézménybe.

2. A kézsebészet szakorvos elérhetősége jelenthet bent lévő ügyeleti szolgálatot, behívós készenlétet, illetve a kettő kombinációját (a 3 fő csak ez utóbbi két változatban elegendő).

3. A kézsebészet szakorvos mellett folyamatosan jelen kell lennie szükség esetén a műtéti asszisztenciára alkalmas 1 fő orvosnak (traumatológia szakorvos vagy szakorvos jelölt, kézsebészet szakorvos jelölt stb.), ami minimálisan 4 fő TM traumatológia szakorvost vagy szakorvos jelöltet feltételez.

4. 24 órán keresztül folyamatos diagnosztikai háttér (röntgen, labor) biztosítandó.

5. 24 órán keresztül folyamatos, teljes műtői személyzettel és aneszteziológus teammel rendelkező műtő álljon rendelkezésre.

6. Intenzív terápiás háttér.

7. Kézsebészeti járóbeteg-ellátóhely, utókezelési lehetőség (lásd a II. járóbeteg-ellátási progresszivitási szintet).

Minimum ágyszám: 10

III. Progresszivitási szint: III. szintű traumatológia háttérrel

1. Feladata:

a) kézsebészeti szakellátás biztosítása folyamatosan, a nap 24 órájában elérhető kézsebész szakorvossal a kézsérülések, a szeptikus kézsebészeti esetek sürgősségi ellátása érdekében, nem traumás elektív kézsebészeti műtéti tevékenység végzése,

b) a kompetenciaszintet meghaladó kézsebészeti ellátást igénylő esetek fogadása az I. és II. progresszivitási szinten működő intézményekből,

c) folyamatos replantációs készenlét biztosítása,

d) speciális kéz- és mikrosebészeti beavatkozások végzése,

e) konzultációs lehetőség biztosítása a II. progresszivitási szinten működő intézmények számára,

f) részvétel a kézsebészeti gyakorlati szakképzésben.

2. Minimum 4 fő TM kézsebész szakorvos, akik közül 1 fő 10 évesnél hosszabb folyamatos kéz-és mikrosebészeti gyakorlattal, szakképesítéssel rendelkezik.

3. Az egyéb feltételek azonosak a II. szinten előírtakkal.

Minimum ágyszám: 10

Kézsebészeti osztály minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I.
Traumatológia
II.
Kézsebészet
III.
Kézsebészet
Személyi feltételek:
I. szintű Traumatológia osztály személyi feltételei
(1002 szakmakód alatt)
X
Kézsebészet szakorvos (RM vagy TM) 3 3
– Kézsebészet szakorvos 10 éves kézsebészeti és mikrosebészeti gyakorlattal 1
– A szakdolgozói létszám a 3. mellékletben meghatározottak szerint (ápoló, dietetikus, gyógytornász) X
Tárgyi feltételek: a kézsebészeti műtő feltételei + X
(kézsebész szakorvos esetén)
X X
I. szintű traumatológia osztály tárgyi feltételei X
Speciális diagnosztikai és szakmai háttér:
II.a/II.b szintű traumatológia osztály EL
III. szintű traumatológia osztály EL
Orvosi laboratóriumi diagnosztika EL EL
Röntgendiagnosztika EL EL
MRI EK EK
Intenzív osztály EL EL
Kézsebészeti műtő minimumfeltételei
Progresszivitási szint
Tárgyi feltételek: a műtő egység általános feltételei + I.
Traumatológia
II.
Kézsebészet
III.
Kézsebészet
Kézsebészeti műtőasztal X* X X
Sugáráteresztő karasztal műtőasztalra rászerelhető X* X X
Műtőlámpa: satellit, hidegfényű X* X X
Műtőszék: kar nélküli, változtatható magasságú X* X X
Vértelenítő mandzsetta: méretsorozat nyomásmérővel X* X X
Operációs lupe (csak ha nincs operációs mikroszkóp) X*
Operációs mikroszkóp: hideg fényű, mobil X X
Műtéti észlelő EKG rendszer, manometer, pulsoximeter X* X X
Regionalis local anaesthesia feltételei X* X X
Vezetéses érzéstelenítés feltételei (pl. plexus blocad) X* X X
Mobil röntgen képerősítő X* X X
Kézfüggesztő állvány ujjgyűrűkkel X* X X
Műtéti tálcák:
Suturás tálca X* X X
Komplex lágyrész sérüléshez tálca X* X X
Kiegészítő műszerek idegsérüléshez X* X X
Kiegészítő műszerek ínsérüléshez X* X X
Csont sérüléshez tálca X* X X
Implantátum készletek osteosynthesishez KFI, mini KFI X* X X
Fixateur externe szett: mini és midi X* X X
Mikrosebészeti műszerek X X
Fúrómotor 2 db, lehetőleg mini X* X X
Bipolaris coagulator X X X
Oscillatios fűrész szett X* X X
Distractor készülékek: mini és midi X X
Ender lemez készlet X X
Herbert csavar készlet X X
Ízületi protézis behelyező műszerkészlet és
protézis sorozatok: ujjízületi-, csuklóízületi-, radius- fejecs-, ulnavég
X X
Varróanyagok – mikrosebészeti is:
Felszívódó varróanyag teljes méretválasztékkal X* X X
Nem felszívódó varróanyag teljes
méretválasztékkal
X* X X
Izoláló szett X* X X
Egyéb
Műtői gipszelő kocsi X* X X
Gyorssterilező, egy-egy eszköz sterilezéséhez X X

Megjegyzés:

* Ha van kézsebész szakorvos.

Kézsebészeti járóbeteg-szakellátás

Kézsebészeti szakvéleményezés, szakorvosi vizsgálat

Feladata:

a) kézsebészeti fizikális és egyszerű eszközös vizsgálat, tanácsadás, szakvéleményezés, leletkészítés,

b) invazív beavatkozás nem végezhető.

Személyi feltételek: kézsebészet szakorvos.

Tárgyi feltételek: rendelő általános feltételei.

A kézsérültek a traumatológiai járóbeteg-ellátás keretében kerülnek ellátásra, a traumatológiai és sebészeti szakrendelések az általános traumatológiai kompetenciának megfelelően vizsgálják és látják el az egyszerű és banális sérüléseket, ez nem képezi részét a kézsebészeti szakellátásnak. A kézsebészeti járóbeteg-szakellátásba az alapellátásból, a traumatológiai ellátórendszerből, esetleg más járóbeteg-szakellátásból érkeznek a sérültek, betegek.

Kézsebészeti járóbeteg szakrendelés/szakambulancia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II.
Személyi feltételek: műtő egység általános személyi feltételei +
Kézsebészet szakorvos 1 1
Általános asszisztens/szakasszisztens 1 1
Aneszteziológia és intenzív terápia szakorvos EL
Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló/aneszteziológiai szakasszisztens EL
Fektetőben szakápoló 1
Gipszmester 1 1
Tárgyi feltételek: a rendelő általános feltételei + a kézsebészeti műtő feltételei
(a beavatkozásoknak megfelelően előírt műszerek) +
Sebészeti kötöző (lehet a rendelővel azonos helyiségben) X X
Kézi műszerek (kötözés, varratszedés, punkció stb. eszközei) X X
Gipszelő vagy gipszelő kocsi X X
Röntgendiagnosztika EK EL
Fektető, megfigyelő X

PATOLÓGIA ÉS KÓRSZÖVETTAN

Kórbonctan és kórszövettan Szakmakód: 5400
Patológia minimumfeltételei
Progresszivitási szint
I. II. III.
Személyi feltételek:
Szakorvos 1/3 500 biopszia,
1/2 500 aspirációs citológia,
1/15 000 nőgyógyászati citológia,
1/3 500 nem nőgyógyászati citológia,
1/200 boncolás (35%-os boncolási arány mellett)
1/2 500 biopszia,
1/2 500 aspirációs citológia,
1/15 000 nőgyógyászati citológia,
1/3 500 nem
nőgyógyászati citológia,
1/150 boncolás (35%-os boncolási arány mellett)
Szövettani szakasszisztens 1/9 000 blokk
Immunhisztokémiai szakasszisztens 1/5 000 (aut), 1/3 000 (man)
Citológiai (technikai) szakasszisztens 1/15 000 eset
Citológiai (előszűrő) szakasszisztens 1/10 000 eset
Boncmester, boncsegéd 2 3
Tárgyi feltételek:
1. Helyiségek, alapterületek
1.1. Boncolással kapcsolatos tevékenység
Zsilipszerű átöltöző kézmosóval, tusolóval X
Formalinos anyagraktár (légelszívással) X
Szervmaradvány tároló X
Boncmesteri szoba és mellékhelyiség X