A jogszabály mai napon ( 2024.10.07. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

54/2004. (III. 31.) Korm. rendelet

a sportrendezvények biztonságáról

A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 79. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. § *  (1) E rendeletet kell alkalmazni:

a) a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda, a jégkorong sportágak országos sportági szakszövetsége által, illetve közreműködésével szervezett versenyrendszer legmagasabb bajnoki osztályában szervezett mérkőzésekre, a legmagasabb bajnoki osztályban szereplő sportszervezetek részvételével megtartott nemzeti kupamérkőzésekre, a nemzetközi kupamérkőzésekre, valamint a nemzeti válogatottak mérkőzéseire;

b) az a) pontban megjelölt sportágak esetében minden, az a) pontban meg nem határozott mérkőzésre – labdarúgás sportág esetén ideértve a második legmagasabb bajnoki osztályban szervezett mérkőzéseket, az edzőmérkőzéseket és a nem versenyrendszerben szervezett mérkőzéseket (sportrendezvényeket) is –, feltéve, hogy azokon néző jelen lehet, és

ba) a résztvevő sportszervezetek szurkolóival szemben – a csapatuk részvételével megrendezett sportrendezvénnyel összefüggésben a sportrendezvény időpontját megelőző 1 évben – jogsértő cselekmény elkövetése miatt rendőri intézkedésre került sor,

bb) a sportszervezetet a sportrendezvény szervezésével összefüggő mulasztás miatt a sportszövetség fegyelmi eljárás során jogerősen elmarasztalta,

bc) olyan körülmény merült fel, amely a szurkolók, illetve a szurkolótáborok közötti várható összecsapásra utal,

bd) a mérkőzést megelőzően három munkanappal értékesített belépőjegyek, illetve bérletek száma meghaladja a sportlétesítmény befogadóképességének 70%-át, de legalább az ezer főt, vagy

be) a vendégszurkolók részére a mérkőzést megelőzően három munkanappal értékesített jegyek száma meghaladja a rendelkezésükre bocsátott jegyek 90%-át, de legalább az ötszáz darabot;

c) ha a közterületen megtartott sportrendezvényen a résztvevők és a nézők együttes száma az ötezer főt várhatóan eléri, vagy a sportrendezvény megrendezése jelentős forgalomkorlátozással, illetve forgalomeltereléssel jár;

d) *  a gépjárműsport-rendezvényen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítás szabályairól szóló 121/2024. (VI. 10.) Korm. rendelet 2. §-a szerinti gépjárműsport-rendezvényre (a továbbiakban: gépjárműsport-rendezvény).

(2) *  A rendeletet nem kell alkalmazni a kézilabda mérkőzések kivételével az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott sportrendezvények esetében a női bajnokság mérkőzéseire, továbbá az (1) bekezdés szerinti sportágak esetében – a felnőtt labdarúgó és felnőtt kézilabda válogatott utáni első utánpótlás korosztály válogatottjainak mérkőzései kivételével – a korosztályos mérkőzésekre, valamint a tartalékcsapatok mérkőzéseire.

2. § *  (1) *  A Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság (a továbbiakban: Minősítő Bizottság) javaslata alapján az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) – az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerint – dönt az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott sportrendezvények biztonsági kockázat szerinti minősítéséről, valamint fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetén beléptető rendszer alkalmazásának kötelezettségéről.

(2) A Minősítő Bizottságba

a) az Stv. 68/A. § (1) bekezdésében meghatározott szervek – az ORFK kivételével – egy-egy tagot;

b) az 1. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott sportágak országos sportági szakszövetségei egy-egy tagot;

c) az ORFK hat tagot

delegál.

(3) A Minősítő Bizottság elnökét az országos rendőrfőkapitány jelöli ki.

(4) A Minősítő Bizottság javaslatát a jelenlevő tagjai szavazatának egyszerű többségével hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

(5) A Minősítő Bizottság működésének részletes szabályait az általa egyszerű szótöbbséggel elfogadott – országos rendőrfőkapitány által jóváhagyott – ügyrend határozza meg.

(6) A Minősítő Bizottság a sportrendezvény biztonsági kockázat szerinti minősítésére legkésőbb a mérkőzés megrendezése előtt 18 nappal tesz javaslatot.

(7) Ha a mérkőzés megrendezési időpontja, vagy résztvevői a Minősítő Bizottság ülésének időpontjában még nem ismertek, a javaslatot legkésőbb a mérkőzés előtt 10 nappal kell megtenni.

(8) A sportrendezvény biztonsági kockázat szerinti minősítésére vonatkozó döntést legkésőbb a mérkőzés megrendezését megelőző 15 nappal, a (7) bekezdésben meghatározott esetben 5 nappal korábban kell meghozni.

(9) Az ORFK a (8) bekezdés szerinti döntést közli az 1. § (1) bekezdésében meghatározott sportág országos szakszövetségével és a sportrendezvény szervezőjével.

(10) Ha a mérkőzés biztonsági kockázat szerinti minősítése a mérkőzést megelőző 15 napon belül nem ismert, úgy a szervező az Stv. 68/A. § (3) bekezdésében foglalt felkérést azzal a kikötéssel kezdeményezi, hogy a rendőrség térítés ellenében végzett közreműködésére csak akkor kerül sor, ha a mérkőzést fokozott biztonsági kockázatúnak minősítik.

3. § *  A Minősítő Bizottságot az elnök – az érintett sportágak versenyrendszereinek legkorábbi első versenyét megelőző 18 nappal korábban – hívja össze. Az érintett sportágak versenynaptáraikat az ORFK részére 20 nappal a versenyrendszer megkezdése előtt kötelesek megküldeni. A Minősítő Bizottság az első összehívásakor a sportszövetségek képviselőinek előterjesztése alapján határozza meg a minősítések menetrendjét.

4. § *  (1) Ha a sportrendezvény biztonsági kockázatát érintően bizonyítékokkal alátámasztott új körülmény merül fel, az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott sportrendezvényt szervező vagy a Minősítő Bizottság tagja a sportrendezvény időpontja előtt legfeljebb 10 nappal korábban írásban kezdeményezheti a sportrendezvény ismételt minősítését.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a Minősítő Bizottság elnöke a kérelmet megvizsgálja, és haladéktalanul javaslatot tesz a sportrendezvény ismételt minősítésére.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az ORFK a döntését legalább a mérkőzést megelőző 5 nappal korábban hozza meg.

5. § *  (1) A rendelet hatálya alá tartozó sportrendezvényt csak sportszervezet, szakszövetség vagy sportági szövetség szervezhet.

(2) Az 1. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt sportrendezvények rendezését megelőzően, valamint a normál biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvény esetén a szervező a sportrendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányságnál írásban kezdeményezheti a sportrendezvény térítés ellenében történő rendőri biztosítását.

(3) Rendőri biztosítás esetén, a szolgáltatás díjára – a (8) bekezdésben foglaltak kivételével – a felek megállapodása az irányadó, amely azonban nem lehet kevesebb a szolgáltatás önköltségénél. A szerződésnek a rendőrök igénybevételének időtartamát, a rendőrök feladatait tartalmaznia kell, amely nem lehet ellentétes a rendőrségre vonatkozó jogszabályokkal.

(4) A rendőrség részéről a szolgáltatás teljesítésében közreműködő személy tevékenysége szolgálati, kormánytisztviselői vagy közalkalmazotti jogviszonyban végzett tevékenységnek minősül, intézkedési kötelezettsége és jogosultsága a jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén terheli, illetőleg illeti meg.

(5) A rendőri biztosításra kötött szerződésben foglalt díjazás ellenében a biztosításban a rendőrség hivatásos szolgálati állományú tagja önkéntesen, szabadideje terhére részt vehet. Ebben az esetben a munkavégzés nem minősül túlszolgálatnak, illetőleg túlmunkának.

(6) Ha a szervező a (2) bekezdése szerinti biztosítás ellenértékét vagy a 9. § (3) bekezdésében meghatározott költségeket 30 napon belül nem téríti meg, azt a rendőrség a sportszövetségtől igényelheti, ha a sportrendezvény szervezője sportszervezet. A sportszövetség a kifizetést a sportszervezet részére adható juttatások terhére – az igénylést követő 30 napon belül – teljesíti.

(7) A 15. § (4a) bekezdésében meghatározott esetben a sportrendezvényen a rendőrség által végzett biztosításért ellenérték nem számolható fel.

(8) Az Stv. 68/A. § (3) bekezdése alapján a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvények biztosításában való rendőrségi közreműködés ellenértéke a rendőrség igazolt önköltségi kiadása.

(9) *  A sportrendezvény rendőrségi közreműködéssel történő biztosítása esetén az általános, illetve speciális képzettséggel rendelkező egyes rendőrök által teljesített feladatok, valamint a szolgálati állatok igénybevételének 1 óra időtartamra vonatkozó önköltségi díját és a gépjárművek kiállásának költségeit az ORFK évente március 1-ig meghatározza, amelyről tájékoztatja az (1) bekezdésben meghatározott szervezeteket. A kiállás, az igénybevétel és a feladat-végrehajtás költségei együttesen képezik a szolgáltatás önköltségi díját.

(10) A rendőrség a sportrendezvény megkezdése előtt jogosuIt a szerződéskötés időpontjában még nem ismert új körülményre tekintettel a szerződésben meghatározottnál nagyobb rendőri létszám készenlétének biztosítására, feltéve, hogy az a sportrendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében szükséges és a szerződés módosítására nincs mód. Az így keletkezett igazolt többletköltségeket a szervező a rendőrség részére megtéríti.

6. § (1) *  A szervező a sportrendezvények biztosítása érdekében köteles rendező szervet vagy rendezőt (a továbbiakban: rendező) megbízni, és annak személyét az országos sportági szakszövetségnek a versenyrendszer megkezdését megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban bejelenteni. A megbízott rendező személyében történt változásról az országos sportági szakszövetséget és a rendőrséget a sportrendezvényt megelőzően legalább 3 nappal tájékoztatni kell. A szervező a bejelentés során megfelelő módon igazolja, hogy a megbízott rendező a sportrendezvény megrendezéséhez szükséges személyi- és tárgyi feltételekkel rendelkezik. Rendező hiányában a sportrendezvény nézők részvételével nem tartható meg.

(2) *  A versenyrendszer és a sportesemény szervezője, valamint a rendező köteles a sportrendezvény időtartama alatt, valamint a rendőrség igényei szerint a sportrendezvényt megelőzően, illetve követően az illetékes rendőrségi vezetővel a sportrendezvény biztonsága érdekében együttműködni, és részére az igényelt segítséget megadni.

(3) *  Az Stv. 68/A. § (4a) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a vendég sportszervezet utazó szurkolóinak létszámával arányban kell állnia a sportszervezet által biztosított utazó rendezői létszámnak. A 100 főt elérő vendégszurkolói csoport esetén a rendezői létszámnak legalább 10 fősnek kell lennie. A 100 főt el nem érő vendégszurkolói létszám esetén az előbbivel arányos rendezői létszámot kell biztosítani. Minden további 100 fő szurkolónként további 5 fő rendezővel emelkedik a rendezői létszám.

7. § A szervező az 1. § szerinti sportrendezvények

a) résztvevői számára köteles felelősségbiztosítást kötni;

b) * 

c) * 

8. § (1) *  A sportrendezvény szervezéséről az annak helye szerint illetékes rendőrkapitányságot, a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányságot legalább tizenöt nappal a sportrendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően – nemzetközi vagy nemzeti kupa mérkőzés, illetve a bajnokság lebonyolítási rendszerében alkalmazott, a versenynaptár összeállításakor még figyelembe nem vehető helyosztó mérkőzések (rájátszás) esetén, ha a sorsolás és a mérkőzés között kevesebb mint tizenöt nap van, a sorsolást követő munkanapon – írásban tájékoztatni kell. Ha a sportrendezvény több rendőrkapitányság illetékességi területét érinti, a sportrendezvény megtartásáról a sportrendezvény helye szerint illetékes valamennyi rendőrkapitányságot, illetve a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányságot kell tájékoztatni. A tájékoztatási kötelezettség a szervezőt terheli.

(2) Az írásbeli tájékoztatásnak tartalmaznia kell:

a) a tervezett sportrendezvény megnevezését, kezdetének és befejezésének várható időpontját, helyszínének leírását és vázlatrajzát, illetve útvonalát;

b) a szervező képviseletére jogosult személy nevét és címét;

c) a sportrendezvény zavartalan és biztonságos megtartásával megbízott rendező szerv, rendező nevét, székhelyét, illetve lakcímét;

d) a sportrendezvény biztosítását ellátó személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző szervezet megnevezését, valamint a szervezet képviselőjének nevét és címét;

e) az érvényes bérletek és a kibocsátott belépőjegyek, illetve egyéb, a belépésre jogosító igazolások (a továbbiakban: jegyeladás) számának megadásával a sportrendezvényen résztvevők várható létszámát és a jegyeladás alapján a szurkolótáborok megoszlásának előrejelzését;

f) a sportrendezvényen részt vevő nézők szervezett utaztatására tett intézkedéseket, illetve a nézők valószínűsíthető utazási módját és útvonalát;

g) a sportrendezvény biztonsági tervét.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti írásbeli tájékoztatásban foglaltak változásáról a sportrendezvény szervezője legkésőbb a sportrendezvényt megelőző ötödik napon köteles tájékoztatást adni.

(4) *  A (2) bekezdés szerinti írásbeli tájékoztatáson kívül a szervező az (1) bekezdés szerinti rendőri szervnek megküldi a versenynaptárt az abban meghatározott első sportrendezvény időpontját megelőző 20 nappal, és az abban foglalt időpontok változásáról értesítést küld 3 nappal a sportrendezvényt megelőzően. A versenynaptárban nevesített kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény időpontját annak megrendezését megelőző 8 napon belül csak abban az esetben lehetséges módosítani, ha ahhoz az (1) bekezdésben meghatározott rendőri szerv előzetesen, írásban hozzájárult.

(5) *  Az (1) és a (3) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén a szervezővel szemben fegyelmi eljárást kell kezdeményezni, ha a sportrendezvény szervezője sportszervezet.

(6) *  Az (1) és (4) bekezdésben meghatározott tájékoztatást a rendezvény helye szerinti rendőrkapitányság, a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság a beérkezés napján írásban továbbítja a Minősítő Bizottság részére.

9. § (1) A sportrendezvény biztonsági tervének tartalmaznia kell:

a) a sportrendezvény megnevezését, helyét, időpontját és időtartamát, a rendező szerv, rendező megnevezését, képviselőinek nevét és címét, továbbá a rendezvény helyszínének leírását és vázlatrajzát;

b) *  a jegyértékesítés módját, a kiadható belépőjegyek szektoronkénti számát, a jegyek vásárlásához (elosztásához) kapcsolódó esetleges korlátozásokat;

c) a sportrendezvény helyszínére való belépés és eltávozás rendjét;

d) a közönségnek – különösen a fogyatékos nézőknek – a sportrendezvény helyszínén történő elhelyezésére, az elhelyezés esetleges megváltoztatására vonatkozó előírásokat;

e) *  a sportrendezvényre be nem vihető tárgyak körét, a tárgyak őrzésének helyét és az őrzés módját azokat a magatartásokat, amelyek tanúsítója a sportrendezvényről eltávolítható, vagy akinek a belépése megtagadható;

f) a sportrendezvényen való részvétel feltételei, a részvételre vonatkozó korlátozások, továbbá a sportrendezvény belső rendjére vonatkozó szabályok nyilvánosságra hozatalának módját;

g) *  a rendezésben közreműködők nevét, létszámát, tevékenységük szabályait, a sportrendezvény biztonsága érdekében a rendező szerv, rendező által alkalmazni kívánt technikai-védelmi berendezéseket, azok alkalmazási módjának leírását;

h) a sportrendezvény helyszínének baleset, elemi csapás, tömeges rendbontás esetére vonatkozó írásbeli kiürítési, menekítési tervét, figyelemmel a fogyatékos személyek menekítésének biztosítására;

i) *  a rendezvény környezetében található közlekedési csomópontok vázlatrajzát;

j) *  a rendezésben közreműködők elhelyezésének és alkalmazásának tervét a mérkőzés idejére, valamint a mérkőzést megelőző és az azt követő időtartamra vonatkozóan;

k) *  a kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített labdarúgó mérkőzés esetén a vendégcsapat szurkolóinak kísérését végrehajtó a rendezésben közreműködők elhelyezésének és alkalmazásának tervét a j) pontban foglalt időtartamra, valamint az utazásra vonatkozóan;

l) *  a kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített labdarúgó mérkőzésekre utazó sportszervezet vagy annak biztonsági felelősével folytatott egyeztetés eredményét, valamint a rendezésben közreműködők igénybevételének módját, a vendégrendezők felhatalmazását és feladatai ellátásának rendjét;

m) *  a sportrendezvény megszakítására, felfüggesztésére és befejezetté nyilvánítására vonatkozó sportszakmai eljárásokat;

n) *  a média-akkreditáció módját és működési területük pontos meghatározását;

o) *  az Stv. 23. § (1) bekezdés d) pontja szerinti biztonsági szabályzatnak való megfelelésre vonatkozó adatokat.

(2) *  A sportrendezvény biztonsági tervéhez a szervezőnek másolatban mellékelnie kell a külön jogszabályok által megkövetelt – a sportrendezvény helyszínére vonatkozó – hatósági engedélyeket.

(3) Amennyiben a szervező az Stv.-ben, illetve a rendeletben meghatározott kötelezettségei megszegése következtében a biztosításban résztvevőkön kívül rendőri erők alkalmazása, további rendőri erők összevonása, átcsoportosítása válik szükségessé, a szervező köteles megtéríteni a rendőrségnek az intézkedéssel összefüggésben felmerült – igazolt – költségeit.

10. § *  Ha a szervező nyilvános helyen rendszeresen szervez a rendelet hatálya alá tartozó ugyanolyan sportrendezvényt és a sportrendezvény megtartásának biztonsági feltételei megfelelnek a rendőrség által korábban elfogadott biztonsági feltételeknek, a további ugyanolyan sportrendezvények bejelentéséhez a rendezvény helyszínének leírását és vázlatrajzát, továbbá a sportrendezvény környezetében található közlekedési csomópontok vázlatrajzát, valamint a 9. § (2) bekezdésében meghatározott mellékleteket nem kell csatolni.

11. § Ha a sportrendezvényt közterületen bonyolítják le, vagy a nézők egy része a sportrendezvényt a közterületről kísérheti figyelemmel, a szervező köteles a közterületnek a sportrendezvény lebonyolítására szolgáló részét jól láthatóan megjelölni és egyéb jelzések használatával a közterület többi részétől elhatárolni.

12. § *  A sportszervezet köteles együttműködni a sportrendezvény szervezőjével, valamint a rendőrséggel a szurkolótáborok sportrendezvényen való biztonságos részvételének, elkülönítésének, valamint felügyeletének megszervezésében.

12/A. § *  Ha a gépjárműsport-rendezvény résztvevőinek magatartása annak biztonságos megtartását veszélyezteti, így különösen, ha a nézők egy része a gépjárműsport-rendezvényt a nézők elől elzárt területről kísérli meg figyelemmel kísérni, és e magatartásukat felszólítás ellenére sem szüntetik meg, a szervező köteles a gépjárműsport-rendezvényt a további felszólítás eredményessége érdekében felfüggeszteni, vagy ha az eredményre nem vezet, befejezetté nyilvánítani.

13. § (1) *  Az Stv. 63. § (3) bekezdése szerinti biztonságtechnikai ellenőrzést (a továbbiakban: ellenőrzés) végző szervek – naptári évenként legalább egy alkalommal, a versenyrendszer kezdete előtt a legalább 30 nappal – vizsgálják a sportlétesítmény, a nézőtéri lelátó vagy szektor, valamint a biztonságtechnikai berendezések megfelelőségét.

(2) Az ellenőrzés a sportlétesítmény vizsgálata során kiterjed:

a) a külső kerítés állapotára;

b) a vendégszurkolók részére szolgáló külön pénztárak meglétére;

c) a parkolási lehetőség biztosítására;

d) a bejáratoknál szűkítő folyosók meglétére és ezek állapotára;

e) a beléptető rendszer alkalmazása esetén annak működőképességére;

f) *  a bejáratoknál és a sportlétesítmény területén a nézői magatartási szabályokra vonatkozó figyelmeztető táblák meglétére, és azok előírásoknak megfelelő tartalmára.

(3) Az ellenőrzés a nézőtéri lelátó vagy szektor vizsgálata során kiterjed:

a) *  a figyelmeztető, útbaigazító táblák és jelzések meglétére, ezek állapotára;

b) a mellékhelyiségek, büfék állapotára;

c) az ülőhelyek, aljzatbeton állapotára;

d) az elsősegélynyújtó hely meglétére, felszereltségére;

e) a hazai és vendégszurkolói tábor fizikai szétválasztásának biztosítására;

f) a szurkolók vándorlásának megakadályozására, a szektorelválasztó kerítés állapotára;

g) az állóhelyi szektorokban tömeghullámzást megakadályozó korlátok meglétére, állapotára;

h) *  a közlekedő folyosókon, a kijáratoknál és a menekülési útvonalakon a nézők akadálymentes közlekedésének biztosítottságára;

i) az átjárók, kijáratok, menekülési útvonalak szünetmentes áramforrásról működtethető világító jelzőtáblákkal történő jelölésére;

j) a nézőteret a játéktértől elválasztó kerítés állapotára;

k) a biztonsági irányítócsoport rendelkezésére álló helyiség állapotára;

l) a beépített műszaki (elektronikus, távközlési) berendezések működőképességére.

(4) Az ellenőrzés a biztonságtechnikai berendezések vizsgálata során kiterjed:

a) a beléptető rendszer alkalmazása esetén annak működőképességére;

b) a kamerarendszer alkalmazása esetén annak működőképességére;

c) a hangosbemondó rendszer működőképességére, az arra való műszaki csatlakozás lehetőségeire;

d) a szünetmentes áramforrásra;

e) a menekítő kapuk meglétére, azok azonnali kinyithatóságára, a szünetmentes áramforrásról működtethető jelzőtáblákkal történő jelölésekre, ezek állapotára;

f) a rendezési forgatókönyv meglétére;

g) a kiürítési, menekítési terv meglétére és tartalmára;

h) a belépőjegyek biztonsági jelölésére, a nézői magatartási szabályok feltüntetésére.

(5) *  Az ellenőrzést végző szervek az ellenőrzés eredménye alapján döntenek arról, hogy a sportlétesítményben nézők részvételével vagy a nézők számának korlátozásával a sportrendezvény biztonságosan megrendezhető-e. Az ellenőrzést végző szervek az ellenőrzés eredményéről nyolc napon belül írásban értesítik az illetékes országos sportági szakszövetséget.

13/A. § *  (1) Négyéves biztonságtechnikai fejlesztési tervet és ahhoz kapcsolódó költségtervet (a továbbiakban: fejlesztési terv) kell készíteni azon sportlétesítmény tulajdonosának, amely a labdarúgás sportág legmagasabb bajnoki osztályában, a második legmagasabb bajnoki osztályában szervezett mérkőzések, a nemzetközi kupamérkőzések és a nemzeti válogatott mérkőzéseinek helyszínéül szolgál. Az üzemeltető a tulajdonossal kötött megállapodás alapján a fejlesztési tervet elkészítheti.

(2) Az Stv. 63. § (3a) bekezdésében meghatározott fejlesztési tervnek tartalmaznia kell:

a) a terv elkészítésének időpontjában a sportlétesítmény fennálló műszaki állapotának bemutatását,

b) a különböző biztonsági minősítési szintű sportrendezvények biztonságos lebonyolítása esetén a biztonságos működés feltételrendszerét,

c) a nemzetközi és hazai biztonsági előírásoknak és szabályzatoknak való megfelelés értékelését,

d) a fejlesztések szükségességének, ütemezésének, megvalósíthatóságának és várható költségigényének tervét.

(3) A fejlesztési tervet az (1) bekezdésben meghatározott sportlétesítmény tulajdonosa vagy üzemeltetője megküldi az országos sportági szakszövetségnek, amely véleményezés céljából továbbítja az Stv. 63. § (3) bekezdésében meghatározott szerveknek.

(4) A kézhezvételtől számított 30 napon belül az Stv. 63. § (3) bekezdésében meghatározott szervek írásban nyilatkoznak a fejlesztési tervben foglaltak elfogadásával kapcsolatban.

(5) Ha fejlesztési tervben foglaltakkal az Stv. 63. § (3) bekezdésében meghatározott szerv nem ért egyet, úgy indokolt véleményének megküldésével felhívja a fejlesztési terv elkészítőjét annak módosítására.

14. § (1) A sportrendezvény akkor tartható meg, ha

a) *  a szervező rendelkezik a sportrendezvény megtartásához szükséges, továbbá a sportrendezvény helyszínére vonatkozó, külön jogszabályok alapján előírt hatósági engedélyekkel, valamint nézők részvétele esetén a 13. § (5) bekezdése szerinti döntéssel;

b) *  a sportrendezvény nézői az egyéb résztvevőktől, továbbá a hazai és vendégszurkolók egymástól is biztonságosan elkülöníthetők, vagy felügyeletük biztosított;

c) a szervező a sportrendezvény helyszínére vonatkozóan baleset, elemi csapás, tömeges rendbontás esetére írásbeli kiürítési, menekítési tervvel rendelkezik, és biztosítottak a terv végrehajtásának személyi és technikai feltételei;

d) a sportrendezvényen való részvétel feltételeiről, a sportrendezvény rendjéről a nyilvánosság előzetes – továbbá a sportrendezvény közönségének helyszíni folyamatos – tájékoztatása biztosított;

e) a szervező a sportrendezvény belső rendje fenntartásának személyi és technikai feltételeit biztosítja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezési feltételek meglétét a rendőrség a sportrendezvény helyszínén – a szervező felé tett előzetes bejelentés alapján – bármikor ellenőrizheti.

15. § *  (1) A sportrendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányság, a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Stv. 68. § (3) bekezdése szerint, a rendelet hatálya alá tartozó sportrendezvények esetében az Stv. 67. § (2) és (3) bekezdésében, az Stv. 68. § (1) és (2) bekezdésében, valamint e rendelet 6. § (1) bekezdésében és 14. § (1) bekezdésében meghatározott biztonsági követelményeket vizsgálja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott biztonsági feltételek meglétét az (1) bekezdés szerinti rendőri szerv hivatalból köteles vizsgálni.

(3) *  Az (1) bekezdésben előírt biztonsági feltételek meglétét a 8. § (1) bekezdésében meghatározott tájékoztatás, illetve a 13. §-ban meghatározott biztonságtechnikai ellenőrzés időpontjától számított tíz napon belül az (1) bekezdés szerinti rendőri szerv vizsgálja.

(4) Az (1) bekezdés szerinti rendőri szerv az (1) bekezdésben előírt biztonsági feltételek vizsgálata alapján – az élet és a testi épség védelme, a vagyonbiztonság, valamint a sportrendezvény biztonságos megtartása szempontjainak figyelembevételével – az Stv. 68. § (3) bekezdése alapján tiltó vagy korlátozó határozatot hoz, amelyet a döntéstől számított 24 órán belül közöl a sportrendezvény szervezőjével. A határozat a nézők részvételét a sportlétesítmény meghatározott részére is korlátozhatja.

(4a) *  Amennyiben a sportrendezvény kiemelt vagy fokozott biztonsági kockázatú minősítést kapott, de a sportrendezvényen néző nem lehet jelen, a sportrendezvény sportlétesítményen belüli biztosításában a rendőrség nem vesz részt.

(5) *  Az első fokon eljárt szerv határozata ellen fellebbezés nyújtható be a sportrendezvény helye szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitánysághoz, a fővárosban az ORFK-hoz, aki a fellebbezést a kézhezvételt követő naptól számított öt napon belül elbírálja. A határozatot a döntéstől számított 24 órán belül közölni kell a sportrendezvény szervezőjével.

16. § * 

17. § *  (1) A sportrendezvényen történő részvételből való kizárást a szervező köteles a kizárt személlyel, valamint a rendőrséggel írásban közölni. A kizárás az erről szóló szervezői közlés kézbesítésének napjától hatályos.

(2) A kizárásról szóló írásbeli közlésben ismertetni kell:

a) a kizárás alapjául szolgáló cselekményt, annak időpontját és helyszínét;

b) a kizárás időtartamát;

c) azokat a sportrendezvényeket, illetve sportlétesítményeket, amelyekre kiterjed a kizárás hatálya;

d) azt, hogy a kizárt személynek a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 91/J. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott adatait a rendőrség az kizárás hatályának lejártától számított egy évig nyilvántartja.

18. § A sportszövetség a szervezővel szemben a szervezői feladatok elvégzésének elmulasztása miatt – fegyelmi eljárás lefolytatását követően – a következő intézkedéseket alkalmazhatja:

a) a sportszövetség által adható juttatások csökkentése, megvonása;

b) *  névre szóló jegyértékesítés alkalmazására kötelezés;

c) sportrendezvény nézők nélkül, zárt sportlétesítményben való megtartása vagy szektor lezárásának elrendelése;

d) pályaválasztási jog legfeljebb 6 hónapra való megvonása;

e) mérkőzés eredményének megsemmisítése, bajnoki pontok levonása;

f) büntetőpontok megállapítása;

g) a versenyrendszerből vagy meghatározott számú versenyből kizárás;

h) a sportszövetségből kizárás;

i) pénzbüntetés;

j) *  a vendégszurkolók saját rendezőkkel történő kísérése.

18/A. § *  Az Stv. 23. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott, a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzat – a sportági jellemzőkre figyelemmel – tartalmazza különösen:

a) a nemzetközi szervezetek által meghatározott biztonsági szabályok végrehajtására vonatkozó előírásokat,

b) a sportrendezvényre történő beléptetés és a távozás során, valamint a sportrendezvény ideje alatt követendő alapvető biztonsági előírások meghatározását,

c) a sportlétesítményben kialakult rendkívüli eseményekkel kapcsolatos intézkedések végrehajtásának szabályait,

d) *  a szervezők, rendezők, közreműködők és a sportrendezvények lebonyolításában részt vevő egyéb személyek biztonsági kérdésekkel összefüggő képzésének, tájékoztatásának módját,

e) a szervezők, rendezők biztonsági kérdésekkel kapcsolatos kötelezettségeit,

f) *  a szurkolók elkülönítésére, felügyeletére vonatkozó biztonsági terv elkészítésének szakmai szempontjait,

g) a biztonsági kockázatok csökkentésére és a jogellenes cselekmények megelőzésére vonatkozó szakmai iránymutatásokat,

h) a rendőrséggel és egyéb hatóságokkal, szervezetekkel való kapcsolattartásra és együttműködésre vonatkozó előírásokat.

19. § A sportrendezvény helyszíne megközelítésének közutat, illetve tömegközlekedést érintő lehetséges útvonaláról és a sportrendezvény elkerülésének lehetséges útvonalairól a szervező tájékoztatja a közút kezelőjét, valamint a többi érintett szervet.

19/A. § *  (1) Az Stv. 68. § (11) bekezdésében meghatározott közigazgatási bírság kiszabására

a) a biztonságtechnikai ellenőrzéssel kapcsolatos tájékoztatási és egyéb kötelezettségek elmaradása;

b) a sportrendezvény lebonyolítása során a biztonsági tervben foglaltak nem szabályszerű végrehajtása;

c) a sportrendezvény lebonyolításával kapcsolatos bejelentési kötelezettségek elmaradása és a szükséges dokumentációk benyújtásának hiánya;

d) *  a kizárással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség elmulasztása;

e) a személy- és vagyonbiztonság biztosítása érdekében a rendőrség által meghatározott kötelezettségek elmulasztása;

f) a rendezői létszámmal és jogosultságokkal kapcsolatos hiányosságok megállapítása;

g) a sportrendezvények biztonsági kockázat szerinti minősítésének kezdeményezésével és a kiemelt vagy fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény kapcsán a jogszabályokban előírt feladatok végrehajtásával kapcsolatos mulasztás

esetén kerülhet sor.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bírságolással kapcsolatos

a) *  első fokú eljárás lefolytatására a sportrendezvény helye szerint illetékes vármegyei rendőr-főkapitányság,

b) * 

rendelkezik hatáskörrel.

(3) *  Az elektronikus úton történő megfizetésre vonatkozó kötelezettség hiányában az (1) bekezdés szerinti bírságot az eljáró hatóság végleges döntésében megjelölt, a Magyar Államkincstár által e célra létrehozott központosított beszedési számlaszámra átutalási megbízás útján vagy készpénzátutalási megbízással kell megfizetni, a bírságot kiszabó döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül. Az átutalási megbízás vagy készpénzátutalási megbízás közlemény rovatában a „bírság” szó feltüntetése mellett a kötelezett nevére és a döntés számára kell hivatkozni.

(4) *  Az (1) bekezdés szerinti bírság elektronikus úton történő megfizetésére vonatkozó kötelezettség az eljáró hatóság által rendszeresített elektronikus eszköz használatával vagy az eljáró hatóság által meghatározott más módon teljesíthető.

20. § *  (1) Ha a sportrendezvényről eltávolítandó személy visszatartásának az Stv. 71. § (3) bekezdésében meghatározott feltételei fennállnak, a rendező a személyazonosság igazolásának megtagadását követően haladéktalanul értesíti a rendőrséget, majd a személyazonosságát nem igazoló személyt tájékoztatja, hogy a visszatartás a személyazonosság igazolásig, illetve a rendőrség megérkezéséig, de legfeljebb három órát tarthat.

(2) A rendező a visszatartott személy részére a visszatartás megkezdését követően haladéktalanul igazolást köteles átadni, amely tartalmazza:

a) a rendőrség értesítésének pontos időpontját,

b) az eltávolítás alapjául szolgáló cselekmény rövid leírását,

c) annak megjelölését, hogy az eltávolítandó személy a sportlétesítmény mely részéből, szektorából került eltávolításra,

d) az eltávolításban, visszatartásban és kísérésben részt vevő rendezők nevét és az Stv. 70. § (3) bekezdésében meghatározott azonosító számát, a szervező képviselőjének nevét és elérhetőségét,

e) arra vonatkozó rendezői nyilatkozatot, hogy az eltávolítandó személyen testi sérülés látható-e,

f) a visszatartás megszüntetésének időpontját.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott igazolást az intézkedésben részt vevő valamennyi rendező aláírja. Az igazolás másodpéldányát a rendező a szervező részére átadja.

(4) A személyazonosságát nem igazoló személy a vele szemben foganatosított visszatartás ideje alatt a szervező képviselőjénél panaszt tehet, aki a rendőrség megérkezésig köteles azt kivizsgálni, arról jegyzőkönyvet felvenni. A panaszról a rendőrséget a jegyzőkönyv egy példányának átadásával tájékoztatni kell.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) a sérelmesnek tartott rendezői intézkedés leírását,

b) a szervező képviselőjének nevét, a jegyzőkönyv rögzítésének időpontját,

c) a szervező által a panaszosnak nyújtott tájékoztatás tartalmát,

d) a szervező által elrendelt intézkedés leírását.

(6) A visszatartás a rendező, vagy a szervező képviselőjének rendelkezése alapján bármikor megszüntethető.

(7) A rendező, illetve a szervező a rendőrség értesítését követő harmadik óra lejártakor köteles a visszatartott személy szabad távozását biztosítani.

21. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) *  E rendeletnek a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (III. 31.) Korm. rendelet és a rendőrség ellenérték fejében végezhető szolgáltató tevékenységéről szóló 16/1999. (II. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 162/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelettel megállapított 13/A. §-ában meghatározott négyéves biztonságtechnikai fejlesztési tervet és ahhoz kapcsolódó költségtervet 2012. március 1-ig el kell készíteni.

(3) *