A jogszabály mai napon ( 2024.10.06. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2006. évi XCIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló – módosított – 2004. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról – figyelemmel az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról szóló 17/2005. (III. 23.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 37/2005. (V. 12.) OGY határozatban foglaltakra is – a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtását – a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül –

a) 6 456 669,5 millió forint, azaz hatmillió-négyszázötvenhatezer-hatszázhatvankilenc egész öttized millió forint bevétellel,

b) 7 004 471,0 millió forint, azaz hétmillió-négyezer-négyszázhetvenegy millió forint kiadással, és

c) 547 801,5 millió forint, azaz ötszáznegyvenhétezer-nyolcszázegy egész öttized millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2005-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 193 429,9 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

b) 266 180,8 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,

c) 52 120,4 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

d) 1 179 481,2 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,

e) 249 578,0 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek.

4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2005-ben

a) 255 693,5 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 99 441,6 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát,

c) 9333,5 millió forint összegű tőkésítéssel növelte a forinthitelek állományát.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 125. §-ának (1) és (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a költségvetési hiány terhére a pénzügyminiszter 2005-ben 180 278,0 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át belföldi hitelezőktől.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2005-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ának bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 966 018,5 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 974 771,7 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 397 583,2 millió forinttal növelte az államkötvények állományát és 27 968,8 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó részesedés, illetve a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM–ÖTM R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza. * 

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 4364,0 millió forint összegben igényeltek – a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságai javaslataira is figyelemmel – normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat és jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 9781,8 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 91,4 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 1,2 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekednek. A módosított előirányzatokat a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások, valamint a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó-részesedés előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 3901,1 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 3296,0 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2005. év után előírt tartozása 605,1 millió forint.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatás előirányzatokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint, 102,7 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei – az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően – az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 8146,5 millió forint,

b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1389,6 millió forint.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek a ténylegesen megillető jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 635,1 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(7) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján

a) a központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 549,0 millió forint,

b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 49,0 millió forint,

c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos), helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 1559,2 millió forint,

d) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 137,0 millió forint,

e) a helyi önkormányzatok egyéb támogatási jogcímein 84,6 millió forint

visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(8) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat a (3) bekezdés c) pontjában, valamint a (7) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettségekből

a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen egyenlegében 565,7 millió forint,

b) központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 19,7 millió forint,

c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 20,1 millió forint,

d) címzett és céltámogatások jogcímen 35,4 millió forint,

e) a megyei ellátottak által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján egyenlegében 5,5 millió forint, valamint

f) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 10,9 millió forint

visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegének (5) bekezdés szerinti különbözeteiből az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján

a) a visszafizetési kötelezettség 20,2 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1,5 millió forint,

amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(10) Az önkormányzatok 2004. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában megállapított eltérések következményeként a beruházások után jogtalanul visszaigényelt 29,9 ezer forint állami támogatás visszafizetésének, illetve a még jogszerűen járó 54,6 ezer forint elszámolásának részletezését – az Állami Számvevőszék által megállapítottakat is figyelembe véve – a PM–ÖTM R. tartalmazza. * 

(11) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján – a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt – 75,9 millió forint céltámogatási előirányzat, valamint 0,3 millió forint területi kiegyenlítést szolgáló támogatás előirányzatának visszavonásáról az önkormányzati és területfejlesztési miniszter rendelkezik. * 

(12) Az önkormányzatok a 2005. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja szerint saját elszámolásuk alapján 7086,8 millió forintot igényeltek vissza a központi költségvetésből.

(13) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az éves beszámoló szerinti helyi önkormányzati visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje 2006. március 27. A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2006. március 28. napjától keletkezik.

(14) Az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó, helyi önkormányzatokat érintő pótlólagos állami támogatások, illetve visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM–ÖTM R. hatálybalépését követő 15. nap.

(15) Amennyiben a (13)–(14) bekezdésekben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000–01031496–00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000–01034073–00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(16) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy azon önkormányzatok részére, amelyek saját elszámolásuk alapján a (3) bekezdés b) pontja és az (5) bekezdés b) pontja szerint pótlólagos támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium 4870,6 millió forint átutalásáról rendelkezett.

(17) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a kiegészítéssel érintett települési önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/8. pontjában szereplő módszer alapján – figyelemmel az Állami Számvevőszék megállapításaira is – 6738,2 millió forint visszatérítés illeti meg, melynek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett. * 

(18) *  Az Országgyűlés megállapítja, hogy az önkormányzati út- és szennyvízcsatorna beruházásokhoz 2002–2005. években az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján jogtalanul igénybe vett közműfejlesztési támogatás 3112,0 millió forint . * 

(19) A 2002. május 22-ét követően megállapított, lakás-takarékpénztári megtakarításból megfizetett közműfejlesztési hozzájárulások után a Kincstár csak abban az esetben folyósíthat közműfejlesztési támogatást, ha az önkormányzat jegyzője és az érintett magánszemély – a 2005. évi CXVIII. törvény 7. § (18) bekezdése szerintieken túl – nyilatkozik arról, hogy a támogatás alapja a magánszemély által a lakás-takarékpénztári számlára elhelyezett saját megtakarítása. A közműfejlesztési támogatás az érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére szolgáló lakás-takarékpénztári szerződés lejártát követően igényelhető, és a támogatás alapja nem haladhatja meg a megállapított és írásban közölt közműfejlesztési hozzájárulás összegét.

(20)–(22) * 

8. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.

(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok 2005. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzatoknak fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.

(5) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.

(6) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.

(7) A Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal első szakasza építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználását a 10. számú melléklet részletezi.

(8) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 43,5 milliárd forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 14,2 milliárd forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 16,5 millió forint.

9. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Rt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 15. számú melléklet szerint.

10. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 1840,5 millió forint egyszeri – a 2005. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2006 decemberében.

(2) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat 270,0 millió forint egyszeri – a 2005. évi önkormányzati, szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi támogatást kompenzáló – szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcímcsoport előirányzata terhére 2006 decemberében.

(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport előirányzatának csökkentésével 2006. évben 30,2 millió forinttal terhelendők meg.

11. § (1) Az Országgyűlés az Operatív Programok támogatási döntéseit a 16. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés támogatási döntéseit a 17. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

(3) Az Európai Bizottság által 2005. december 31-ig elfogadott Kohéziós Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 18. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az Európai Bizottság által 2005. december 31-ig elfogadott Schengen Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 19. számú melléklet tartalmazza.

12. § Az Országgyűlés tudomásul veszi a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) Agrár-környezetgazdálkodás és Mezőgazdasági területek erdősítése című intézkedései esetében a Tanács 1257/1999/EK rendeletének 23. cikk (1) és 31. cikk (1) bekezdései által rögzített 5, illetve 20 éves támogatási periódus következtében keletkező, e törvény 20. számú melléklete által bemutatott többlet-kötelezettségvállalást, mely az NVT 3 éves keretének felhasználását követően a Tanács 1698/2005/EK rendelete által jóváhagyott Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap pénzügyi keretét fogja terhelni.

13. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 11. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2005. december 31-én 6167,6 millió forint, amelyből 600,0 millió forint a kölcsön típusú, 5567,6 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Zárszámadási Törvény) 16. §-ának (1) bekezdése szerint 2004. december 31-én ilyen címen fennállt 7835,4 millió forint követelés 2005. év során a következők szerint változott:

a) a 2005. évben befolyt törlesztések 1336,5 millió forinttal csökkentették az állományt, ezen belül a kölcsön típusú törlesztések összege 0,2 millió forint volt, a járadék-jellegű befizetések 1336,3 millió forintot tettek ki,

b) a felszámolások körében a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 331,4 millió forinttal csökkentette, a 2005. évben indult felszámolás regisztrációs díjának befizetése 0,1 millió forinttal növelte a követelés állományt.

(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetésen felül e követelésekhez kapcsolódva 2005. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek 4,7 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.

16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2006. december 31-éig

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a központi költségvetésnek a pénzbeli kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 0,3 millió forintot utaljon vissza a 10032000–01034004–00000000 „Különleges bevételek” számlára,

b) a központi költségvetés

ba) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 46,7 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (a továbbiakban: NYUFIG) a 10032000–01301108–00000000 „NYUFIG Ellátási számla” javára,

bb) a közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 101,1 millió forintot az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) a 10032000–00280161–00000000 „OEP elszámolási számla” javára

térítsen meg.

17. § Az Országgyűlés

a) az Ny. Alapnak a 22. § c) pontjában megállapított 93 533,1 millió forint, valamint

b) az E. Alapnak a 24. § c) pontjában megállapított 375 272,6 millió forint összegű hiányát

a KESZ hitelállományából 2006. december 31-éig elengedi.

18. § Az Országgyűlés felhatalmazást ad arra, hogy a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény részeként megvalósított, 511,7 millió forint összköltségű Állandó Kiállítás beruházással létrejött kincstári vagyontárgyak vagyonkezelői jogát a Holocaust Dokumentációs Központ Közalapítvány térítésmentesen kapja meg.

19. § Az Országgyűlés hozzájárul a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt.-t terhelő, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatásával szemben fennálló 4 638 784 forint, azaz négymillió-hatszázharmincnyolcezer-hétszáznyolcvannégy forint értékű állami céltartalék készlet visszapótlási kötelezettségének elengedéséhez.

20. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-ának (3) bekezdése alapján 1136,8 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000–00284770–00000000 számú (technikai) számla javára 2006. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

Első fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2005. évi kiadásainak és bevételeinek főösszege, a hiány mértéke

21. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2005. évi költségvetése végrehajtását

a) 3 027 086,0 millió forint, azaz hárommillió-huszonhétezer-nyolcvanhat millió forint bevételi főösszeggel,

b) 3 495 891,7 millió forint, azaz hárommillió-négyszázkilencvenötezer-nyolcszázkilencvenegy egész héttized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 468 805,7 millió forint, azaz négyszázhatvannyolcezer-nyolcszázöt egész héttized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2005. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 14. számú melléklete tartalmazza.

Második fejezet

A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

22. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2005. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 822 488,8 millió forint, azaz egymillió-nyolcszázhuszonkettőezer-négyszáznyolcvannyolc egész nyolctized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 916 021,9 millió forint, azaz egymillió-kilencszáztizenhatezer-huszonegy egész kilenctized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 93 533,1 millió forint, azaz kilencvenháromezer-ötszázharminchárom egész egytized millió forint hiánnyal jóváhagyja.

23. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2005. évi működési előirányzat-maradványát 2433,6 millió forint összegben

jóváhagyja.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2005. évi működési kiadásai 2167,1 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Harmadik fejezet

Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

24. § Az Országgyűlés az E. Alap 2005. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 204 597,2 millió forint, azaz egymillió-kettőszáznégyezer-ötszázkilencvenhét egész kettőtized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 579 869,8 millió forint, azaz egymillió-ötszázhetvenkilencezer-nyolcszázhatvankilenc egész nyolctized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 375 272,6 millió forint, azaz háromszázhetvenötezer-kettőszázhetvenkettő egész hattized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

25. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1806,6 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 102,7 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1413,2 millió forint előző évek előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Negyedik fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény

a) 73. §-ának (4) bekezdésére és 80. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra

aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 520,1 millió forint,

ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 733,9 millió forint,

b) 73. §-ának (5) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 383,7 millió forint,

c) 73. §-ának (7) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások és 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatainak az egészségügyi miniszter engedélyével történt túllépésével 98,3 millió forint, illetve 30,9 millió forint,

d) 73. §-ának (6) bekezdése, illetve a 79. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján

da) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági jogkörben megállapításra kerülő nyugellátásra 198,7 millió forint, méltányossági jogkörben engedélyezett nyugdíjemelésre 730,8 millió forint,

db) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. alcím, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoportnál 5,8 millió forint, a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 155,2 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoportnál 18,6 millió forint, a 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 105,1 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 4085,8 millió forint, és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1132,1 millió forint,

e) 81. §-a alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Egyéb kiadások jogcím előirányzatából a Fogyatékos gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatásával összefüggésben 50,0 millió forint felhasználása történt meg.

27. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Zárszámadási Törvény 17. §-ában és 19. §-ának b) pontjában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

28. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Zárszámadási Törvény 28. §-a szerinti vagyonelemek 2005. december 31-i határidővel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság könyveiből kivezetésre, egyidejűleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál állományba vételre kerültek.

29. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 51. § (6) bekezdése rendelkezésének megfelelően az Ny. Alapnál és az E. Alapnál a jogszabályokban előírt összegű előirányzat-maradvány képzése megtörtént.

30. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 12. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 13. számú melléklet szerint jóváhagyja.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

31. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 15 192,6 15 299,4
1 Működési költségvetés 330,0 543,4
1 Személyi juttatások 8 416,8 8 167,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 147,4 2 045,2
3 Dologi kiadások 2 905,4 3 206,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,3
2 Felhalmozási költségvetés 31,7
1 Intézményi beruházási kiadások 232,9 523,6
2 Felújítás 1 820,1 1 901,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3
3 Kölcsönök 8,2 8,2
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 763,8 756,7
1 Működési költségvetés 3,0 8,9
1 Személyi juttatások 355,1 358,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 117,4 103,3
3 Dologi kiadások 118,4 128,0
2 Felhalmozási költségvetés 1,5
1 Intézményi beruházási kiadások 150,3 160,9
2 Felújítás 21,6 10,8
3 Kölcsönök 4,0 4,0
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 eParlament 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 200,0
1–4. cím összesen: 16 489,4 333,0 16 156,4 16 643,6 593,7 16 056,1
5 Közbeszerzések Tanácsa 225,5 223,6
1 Működési költségvetés 809,9 1 781,2
1 Személyi juttatások 401,2 475,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 131,2 142,2
3 Dologi kiadások 468,0 1 173,2
2 Felhalmozási költségvetés 2,2
1 Intézményi beruházási kiadások 25,0 51,5
2 Felújítás 10,0 9,5
5. cím összesen: 1 035,4 809,9 225,5 1 852,1 1 783,4 223,6
6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 110,0 110,0
7 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 Magyar Szocialista Párt 969,2 969,2
2 FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség 817,4 817,4
3 Szabad Demokraták Szövetsége 282,0 282,0
4 Magyar Demokrata Fórum 284,1 284,0
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
1 Munkáspárt 39,8 39,8
3 Magyar Igazság és Élet Pártja 87,0 87,0
7 Centrum Párt 69,4 69,4
8 Pártalapítványok támogatása
1 Táncsics Mihály Alapítvány 444,3 444,3
2 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 414,3 414,3
3 Antall József Alapítvány 114,4 114,4
4 Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány 105,8 105,8
6–8. cím összesen: 3 737,7 3 737,6
10 Magyar Rádió támogatása
1 Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire 5 131,9 4 676,6
2 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására 700,0 700,0
11 Magyar Televízió támogatása
1 Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire 6 793,3 7 579,9
2 Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 933,5
12 Duna Televízió támogatása
1 Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire 1 315,3 1 297,4
2 Duna Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 43,9
13 Média közalapítványok támogatása
1 Magyar Televízió Közalapítvány támogatása 3 479,5 3 479,5
14 Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása
1 Közszolgálati feladatokra 2 000,0 2 080,0
2 A határon túli magyar sajtó hírellátására 50,0 50,0
15 Üzemben tartási díj pótlása 25 094,8 25 094,8
10–15. cím összesen: 44 564,8 45 935,6
Összesen: 65 827,3 1 142,9 16 381,9 68 168,9 2 377,1 16 279,7

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 1 182,9 1 455,1
1 Működési költségvetés 1,1
1 Személyi juttatások 479,0 666,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 153,7 145,1
3 Dologi kiadások 241,2 347,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,6
1 Intézményi beruházási kiadások 302,0 164,6
2 Felújítás 3,0 35,3
3 Kölcsönök 4,0 4,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 244,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 201,4
3 Dologi kiadások 42,6 41,8
2 Államfői Protokoll kiadásai 225,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,0
3 Dologi kiadások 201,0
Összesen: 1 651,9 1 651,9 1 404,0 1,7 1 455,1

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alkotmánybíróság 1 468,6 1 454,8
1 Működési költségvetés 8,5
1 Személyi juttatások 843,9 829,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 275,9 262,8
3 Dologi kiadások 273,8 264,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 1,2
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 70,6
2 Felújítás 25,0 28,0
3 Kölcsönök 0,7 0,7
Összesen: 1 468,6 1 468,6 1 456,2 10,4 1 454,8

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlési Biztos Hivatala 1 306,0 1 293,5
1 Működési költségvetés 2,8
1 Személyi juttatások 793,2 787,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 256,1 251,0
3 Dologi kiadások 228,7 219,5
2 Felhalmozási költségvetés 2,9
1 Intézményi beruházási kiadások 28,0 39,6
3 Kölcsönök 0,8 0,8
Összesen: 1 306,0 1 306,0 1 298,3 6,5 1 293,5

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Állami Számvevőszék 7 634,6 7 537,8
1 Működési költségvetés 18,0 23,3
1 Személyi juttatások 4 444,5 4 475,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 399,5 1 424,5
3 Dologi kiadások 1 284,1 1 047,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,4
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 10,3
1 Intézményi beruházási kiadások 367,6 495,9
2 Felújítás 158,9 87,7
3 Kölcsönök 0,8 0,8
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Az Európai Unióhoz való csatlakozás költségei
1 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,8
3 Előző évi maradvány-elszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 66,2
Összesen: 7 654,6 20,0 7 634,6 7 611,4 34,4 7 537,8

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Bíróságok 62 180,1 62 049,3
1 Működési költségvetés 4 660,0 4 878,5
1 Személyi juttatások 44 423,6 42 678,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13 726,0 13 307,6
3 Dologi kiadások 7 518,2 9 272,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 20,2
2 Felhalmozási költségvetés 4 081,0
1 Intézményi beruházási kiadások 894,8 1 435,2
2 Felújítás 276,5 227,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 130,0
4 Kormányzati beruházás 4 531,1
3 Kölcsönök 79,2 79,2
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Igazságszolgáltatás beruházásai 2 150,8 1 064,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 436,5
4 Kormányzati beruházás 2 150,8 55,9
2 Ptk. alapján történő kártérítés 10,0 2,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0 1,3
3 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 PHARE támogatással megvalósuló programok
2 Bírósági informatikai rendszer- és hálózatfejlesztés (HU 0007-02) 387,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 115,0
4 PHARE oktatás az igazságszolgáltatási kapacitás további megerősítése témakörben (CRIS 2003/004-347-0301 programszám)
1 Működési költségvetés 127,3 15,2
3 Dologi kiadások 127,3 3,0
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Bírósági Oktatási Központ felszerelése
1 Működési költségvetés 8,4
3 Dologi kiadások 8,4
2 Felhalmozási költségvetés 444,6
1 Intézményi beruházási kiadások 444,6
5 Feladatfinanszírozásra bevont fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány elszámolása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 200,0
11 Debreceni és Győri Ítélőtábla felállítása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 25,0
12 Üvegzseb törvény végrehajtása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 25,0
13 Jogi segítségnyújtásról szóló törvény végrehajtása
1 Működési költségvetés 16,3
3 Dologi kiadások 25,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16,3
Összesen: 69 581,2 5 240,3 64 340,9 75 585,2 9 070,2 63 502,9

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Ügyészségek 28 075,8 28 136,2
1 Működési költségvetés 36,0 89,0
1 Személyi juttatások 17 736,2 18 021,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 449,2 5 795,3
3 Dologi kiadások 3 711,2 2 654,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 5,2
2 Felhalmozási költségvetés 16,1 232,1
1 Intézményi beruházási kiadások 971,3 1 318,2
2 Felújítás 100,0 109,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 120,0 74,7
4 Kormányzati beruházás 619,9
3 Kölcsönök 56,0 26,0 27,7 27,7
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Igazságszolgáltatás beruházásai 878,6 391,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 221,4
4 Kormányzati beruházás 878,6
2 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 PHARE támogatással megvalósuló programok
2 HU 02-000-180 MKÜ informatikai fejlesztés 57,4
2 Felhalmozási költségvetés 312,7 229,6
1 Intézményi beruházási kiadások 312,7 287,0
3 EU tagságból eredő feladatok 23,7 22,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 11,2 10,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,9 1,7
3 Dologi kiadások 10,6 9,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,1
Összesen: 29 368,9 390,8 28 978,1 29 157,0 578,4 28 607,2

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Normatív hozzájárulások
11 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok 22 098,0 22 286,5
12 Alapszolgáltatási központ 481,8 694,5
13 Gyermekvédelmi szakellátás 7 848,6 7 797,0
14 Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás 10 072,5 10 050,1
15 Hajléktalanok átmeneti intézményei 803,6 784,7
16 Fogyatékos személyek, pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos intézményi ellátása 7 161,9 7 144,1
17 Gyermekek napközbeni ellátása 3 332,9 3 331,1
18 Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások módszertani feladatai 168,3 166,5
19 Óvodai nevelés 61 148,5 62 773,1
20 Iskolai oktatás 291 249,3 289 746,6
21 Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás 31 572,7 31 536,6
22 Alapfokú művészetoktatás 12 271,1 12 248,0
23 Kollégiumok közoktatási feladatai 15 598,7 15 509,2
24 Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz 20 412,8 20 409,8
25 Egyéb differenciált hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladatellátásához 19 169,2 19 612,3
26 Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások 40 763,4 40 290,9
30 Pedagógiai szakmai feladatokhoz kapcsolódó hozzájárulások 1 548,0 1 548,9
31 Hozzájárulás tömegközlekedési feladatokhoz 3 358,5 3 358,4
2 Központosított előirányzatok
1 Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 800,0 3 134,7
2 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 5 500,0 5 290,4
3 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 220,0 220,0
4 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 100,0 100,0
5 Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 1 306,0 1 299,1
6 Gyermek- és ifjúsági feladatok 170,0 170,0
7 Kiegészítő támogatás nemzetiségi iskolák fenntartásához 340,0 340,0
8 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 755,0 755,0
9 Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása 1 060,0 1 060,0
10 Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 13 541,3 4 178,4
11 A könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok támogatása 100,0 100,0
12 Települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása 1 500,0 737,2
13 „ART” mozihálózat fejlesztésének támogatása 200,0 200,0
14 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 885,0 883,7
15 Helyi önkormányzatok állatkerti támogatása 420,0 420,0
16 Pincerendszerek, természetes partfalak és földcsuszamlások veszélyelhárítási munkálatainak támogatása 605,0 605,0
17 A 2004. évi jövedelem-differenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása 5 300,0 5 649,2
18 Önkormányzatok EU-s, valamint hazai fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása 7 400,0 966,6
19 A többcélú kistérségi társulások megalakulásának ösztönzése és modellkísérletek támogatása 6 400,0 4 991,9
20 Többcélú kistérségi társulások normatív működési támogatása 9 000,0 8 460,4
21 A múzeumok szakmai támogatása 330,0 330,0
22 Az ECDL számítógép-kezelői vizsga és a nyelvvizsga díjának visszatérítése 500,0 110,4
23 Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása 14 840,0 14 840,0
24 Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása 10 000,0 6 155,0
25 Fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátása 2 500,0 2 500,0
26 Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása 1 278,0 1 277,5
27 Kiegészítő támogatás helyi önkormányzatok bérkiadásaihoz 8 400,0 8 399,8
28 Hivatásos önkormányzati tűzoltók 2005. évi bérpolitikai támogatásának kiegészítése 745,9
29 A többcélú kistérségi társulások munkaszervezeteinek működési támogatása 98,0
30 A belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerek karbantartására szervezett közhasznú munkavégzéshez szükséges saját forrás kiegészítése 32,9
31 Támogatás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok technikai eszközeinek belvízi, árvízi védekezés miatt szükséges – veszélyeztetettséget figyelembe vevő – pótlására, javítására 180,0
32 Hozzájárulás a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások 2005. szeptember 1-jei keresetemeléséhez 2 999,6
33 Hozzájárulás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény bevezetéséhez és alkalmazásához 995,3
34 A lakótelepi részönkormányzatok megerősítése és támogatása 583,2
35 A többcélú kistérségi társulások közösségi busz beszerzésének 2005. évi támogatása 939,9
3 A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások
1 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása 12 000,0 17 528,0
2 Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása 270,0 12,8
3 A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása 1 200,0 3 380,0
4 A helyi önkormányzatok színházi támogatása
1 Működtetési hozzájárulás 7 755,2 7 755,2
2 Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás 2 202,2 2 202,2
3 Bábszínházak működtetési hozzájárulása 160,7 160,7
4 Bábszínházak művészeti tevékenységének támogatása 226,6 226,6
5 Színházak pályázati támogatása 988,0 988,0
5 Normatív, kötött felhasználású támogatások
1 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához
1 Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, felkészülés támogatása 2 724,6 2 727,2
2 A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége 2 000,0 2 000,0
3 Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok 7 544,4 7 636,2
4 Pedagógiai szakszolgálat 5 844,6 2 948,8
2 Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása
1 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 85 085,7 86 598,3
2 Önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása 15 120,0 14 412,5
3 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 742,5 747,9
5 Belső ellenőrzési társulások támogatása 100,0 85,3
6 Címzett és céltámogatások 63 755,0 68 033,4
7 A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása 16 873,0 22 872,4
8 Vis maior tartalék 243,9 3 335,1
9 Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal első szakasza építésének támogatása 15 800,0 5 589,1
10 Szociális célú gyermekétkeztetés 1 444,8
11 Támogatás rendkívüli esőzés miatt lakossági károk enyhítésére, valamint az érintett önkormányzatok által e célra felvett kölcsön kamattámogatására 1 652,2
Összesen: 884 146,5 881 374,1

X. MINISZTERELNÖKSÉG

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Miniszterelnöki Hivatal
1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás 4 893,8 5 774,3
1 Működési költségvetés 4,7 130,6
1 Személyi juttatások 3 270,6 4 212,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 037,1 1 285,2
3 Dologi kiadások 585,3 870,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 3,6
3 Kölcsönök 5,0 3,0 3,9 3,2
2 Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 4 728,9 6 818,0
1 Működési költségvetés 1 366,7 1 856,1
1 Személyi juttatások 1 143,8 1 262,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 377,9 402,0
3 Dologi kiadások 2 607,1 3 359,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 203,7 1 590,4
2 Felhalmozási költségvetés 1 076,4
1 Intézményi beruházási kiadások 670,8 3 152,9
2 Felújítás 91,3 315,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,8
4 Kormányzati beruházás 169,5
3 Kölcsönök 1,0 1,8 1,2
2 Területpolitikai Kormányzati Hivatal 1 000,2
1 Működési költségvetés 31,1
1 Személyi juttatások 593,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 187,4
3 Dologi kiadások 124,3
2 Felhalmozási költségvetés 16,9
1 Intézményi beruházási kiadások 74,9
2 Felújítás 0,1
7 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,6
2 Kormányzati távközlési célprogram
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 61,9
2 Célelőirányzatok
1 Központilag kezelt fejezeti feladatok 135,0 259,3
1 Működési költségvetés 0,5
1 Személyi juttatások 97,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,9
3 Dologi kiadások 36,7 122,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 205,4
3 Kölcsönök 11,2 11,2
3 Modernizációs és Európai Integrációs Program támogatása 100,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,1
3 Dologi kiadások 60,9 31,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,5
4 Társadalompolitikai kutatások támogatása 130,0 46,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,1
3 Dologi kiadások 120,9 13,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
5 Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai 250,0 100,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0
6 EU csatlakozás eseményei
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,6
1 Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj alapján közszolgálati jogviszonyt létesítők kiadásaira
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,3
7 Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása 1 150,0 1 402,0
1 Működési költségvetés 62,3
1 Személyi juttatások 60,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,0
3 Dologi kiadások 1 072,0 986,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 388,8
8 Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások 1 350,0 1 109,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,0
3 Dologi kiadások 1 298,0 1 345,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 32,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,0
9 Közigazgatási rendszer korszerűsítése 60,0 35,2
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 16,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0
3 Dologi kiadások 39,0 11,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 32,9
10 Állami vezetőkkel kapcsolatos és egyéb humán feladatok támogatása 136,5 103,2
1 Működési költségvetés 5,4
1 Személyi juttatások 13,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,3
3 Dologi kiadások 104,0 100,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,9 22,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,8
13 Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 137,4
14 Kormányzati informatikai rendszerek alapszolgáltatásainak biztosítása 2 838,3 2 435,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 60,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,0
3 Dologi kiadások 2 095,3 1 772,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 665,0 8,2
15 Kormányzati informatikai fejlesztési kötelezettségek 3 250,0 1 468,4
1 Működési költségvetés 146,9
1 Személyi juttatások 60,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,0
3 Dologi kiadások 422,0 928,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2 750,0 2,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 662,2
16 EU integrációs képzés 7,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,8
17 EU utazási költségtérítések
1 Működési költségvetés 511,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 173,0
19 Vidékfejlesztési menedzserek működési támogatása 185,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 106,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,3
20 EDR kialakításával kapcsolatos kiadások 99,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 29,4
21 Europe Direct Magyarország
1 Működési költségvetés 49,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,2
22 EU információs kampány
1 Működési költségvetés 38,4
3 Dologi kiadások 98,9
61 Lakossági EU tájékoztatási feladatok 404,0 345,7
1 Működési költségvetés 52,5
1 Személyi juttatások 12,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,6
3 Dologi kiadások 210,4 260,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 178,0 141,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,9
63 Európa Terv projektjeinek megvalósítása 700,0 574,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 54,0 0,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 620,0
66 Az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója megünneplése előkészítésének támogatása 450,0 240,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0 2,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 67,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 350,0
69 Gazdasági és Szociális Tanács 35,0 4,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,6
3 Dologi kiadások 28,4 4,2
70 II. Világháború befejezése 60. évfordulója megünneplésének támogatása 200,0 85,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 200,0 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,8
3 Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
6 Avicenna, Közel-kelet Kutatások Közalapítvány 20,0 18,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 18,0
8 Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása 50,0 45,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 95,0
4 Egyházak támogatása
11 Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola helyreállítására – maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 295,1
12 Szomszéd országokban élő magyarok támogatása – maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
13 Magyarság Hírnevéért Díj – maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,4
15 Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházás – maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 14,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 327,3
16 Egyházi alapintézmény-működés. Szja rendelkezése és kiegészítése – maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,6
17 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék – maradványelszámolás
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,7
18 Közcélú egyházi feladatokhoz ingatlanjuttatás – maradványelszámolás
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,5
19 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6
20 Egyházi kulturális alap – maradványelszámolás
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 207,9
6 Fejezeti tartalék 558,0 558,0
1–7. cím összesen: 22 813,9 1 374,4 21 439,5 26 879,8 3 993,7 22 159,5
9 Esélyegyenlőség
1 Roma koordinációs és intervenciós keret
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,2
2 Konfliktuskezelési és jogvédő alap
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,2
3 Roma kulturális alap
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 76,5
4 TF052240 IDF Világbanki segély romaügyi intézményfejlesztéshez
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,3
5 Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 149,0
6 Nemzeti Civil Alapprogram
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 803,4
7 Köztársasági Esélyegyenlőségi Program
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 669,2
8 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0
9 Roma integrációt elősegítő intézményfejlesztési programok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 72,4
10 Diszkrimináció ellenes program
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 124,5
11 PHARE ACCESS 2002. HU0210
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,4
12 ACCES 2003.
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 151,2
13 Civil Szolgáltató Központok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,8
9. cím összesen: 4 295,1
10 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 1 479,3 1 469,5
1 Működési költségvetés 6,0 1,8
1 Személyi juttatások 848,7 794,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 278,7 251,0
3 Dologi kiadások 313,6 257,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 42,3 33,2
2 Felújítás 2,0 16,2
3 Kölcsönök 31,5 1,5
10. cím összesen: 1 485,3 6,0 1 479,3 1 383,1 3,3 1 469,5
11 Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1 Nemzetbiztonsági Hivatal 8 246,9 8 234,2
1 Működési költségvetés 52,4 330,1
1 Személyi juttatások 5 227,5 5 181,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 681,2 1 666,4
3 Dologi kiadások 943,9 1 329,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 233,7 242,8
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
1 Intézményi beruházási kiadások 192,5 38,9
2 Felújítás 3,0 2,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3
5 Lakástámogatás 17,5 17,5
3 Kölcsönök 20,0 20,0 46,0 46,2
2 Információs Hivatal 8 134,3 8 063,4
1 Működési költségvetés 50,0 114,2
1 Személyi juttatások 3 394,4 3 402,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 086,2 1 107,5
3 Dologi kiadások 3 031,7 2 785,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,7 129,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 521,7 573,2
2 Felújítás 10,0 74,0
5 Lakástámogatás 11,6 11,6
3 Kölcsönök 3,8 3,8 20,5 20,5
3 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 18 678,5 18 451,4
1 Működési költségvetés 147,6 126,2
1 Személyi juttatások 8 162,6 8 164,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 467,2 2 607,3
3 Dologi kiadások 2 636,8 2 525,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 314,9 315,3
2 Felhalmozási költségvetés 51,6
1 Intézményi beruházási kiadások 5 069,7 4 634,4
2 Felújítás 154,0 150,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
5 Lakástámogatás 20,9 20,9
3 Kölcsönök 23,0 23,0 37,1 36,2
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kapacitásának erősítése 41,6
11. cím összesen: 35 356,5 296,8 35 059,7 35 085,6 725,5 34 790,6
20 Tartalékok
1 Költségvetés általános tartaléka 51 950,0
2 Céltartalékok
1 Különféle személyi kifizetések 23 100,0
Összesen: 134 705,7 1 677,2 57 978,5 67 643,6 4 722,5 58 419,6

XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM

Millió forintban

Cím-
szám

Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Előir.
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Al-
cím-
név
Jog-
cím
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Előir.
csop.-
név


FEJEZET

2005. évi törvényi módosított előirányzat


2005. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Belügyminisztérium igazgatása
1 Belügyminisztérium központi igazgatása 4 851,3 6 581,2
1 Működési költségvetés 10,0 602,1
1 Személyi juttatások 3 021,6 3 553,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 843,9 1 009,0
3 Dologi kiadások 866,2 1 307,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 146,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 682,8
1 Intézményi beruházási kiadások 129,6 3 873,3
2 Felújítás 8,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 37,9
4 Kormányzati beruházás 3,9
2 Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 1 814,3 1 814,2
1 Működési költségvetés 49,5
1 Személyi juttatások 1 294,2 1 230,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 407,6 407,4
3 Dologi kiadások 96,0 180,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,1
1 Intézményi beruházási kiadások 16,5 31,8
2 Felújítás 0,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
3 Kölcsönök 1,1 0,9
3 BM Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal 276,3 157,4
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 160,6 97,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 53,8 29,7
3 Dologi kiadások 47,8 29,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 14,1 9,0
2 Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok 7 534,2 8 303,4
1 Működési költségvetés 919,9 1 364,7
1 Személyi juttatások 5 542,3 6 204,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 769,6 1 941,0
3 Dologi kiadások 1 028,4 1 415,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,6 85,8
2 Felhalmozási költségvetés 1,2 63,1
1 Intézményi beruházási kiadások 48,8 142,9
2 Felújítás 13,6 6,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,7
4 Kormányzati beruházás 8,7
5 Lakástámogatás 17,6
3 Kölcsönök 18,8 18,8
3 Magyar Közigazgatási Intézet 115,2 464,4
1 Működési költségvetés 197,8 610,1
1 Személyi juttatások 200,4 331,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 60,4 90,5
3 Dologi kiadások 49,4 226,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 179,4
2 Felhalmozási költségvetés 2,2 218,9
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0 226,7
2 Felújítás 9,3
4 BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 5 254,7 5 383,6
1 Működési költségvetés 65,0 269,0
1 Személyi juttatások 2 417,2 2 625,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 763,7 812,3
3 Dologi kiadások 1 809,5 1 651,9
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 35,6 8,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 133,1 181,5
2 Felhalmozási költségvetés 85,8
1 Intézményi beruházási kiadások 144,6 310,2
2 Felújítás 3,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 16,0 27,9
4 Kormányzati beruházás 11,6
3 Kölcsönök 2,6 22,8
5 Rendőrség
1 Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei 18 324,8 15 550,1
1 Működési költségvetés 323,6 1 039,4
1 Személyi juttatások 8 184,9 8 571,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 537,4 3 023,8
3 Dologi kiadások 3 772,0 3 642,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 353,0 439,3
2 Felhalmozási költségvetés 531,3
1 Intézményi beruházási kiadások 2 759,6 1 140,8
2 Felújítás 1 041,5 8,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 21,7
4 Kormányzati beruházás 85,1
5 Lakástámogatás 32,0
3 Kölcsönök 64,4 65,7
2 Budapesti Rendőr-főkapitányság 32 082,9 32 457,9
1 Működési költségvetés 1 214,1 1 600,0
1 Személyi juttatások 21 411,7 21 835,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 637,0 6 499,1
3 Dologi kiadások 5 248,3 5 192,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,6
2 Felhalmozási költségvetés 235,3
1 Intézményi beruházási kiadások 165,8
2 Felújítás 37,9
4 Kormányzati beruházás 272,7
5 Lakástámogatás 69,1
3 Kölcsönök 124,2 119,2
4 Baranya megyei Rendőr-főkapitányság 4 893,6 4 879,5
1 Működési költségvetés 67,0 192,0
1 Személyi juttatások 3 326,1 3 382,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 031,1 1 089,2
3 Dologi kiadások 603,4 640,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 214,5
1 Intézményi beruházási kiadások 31,7
2 Felújítás 0,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,2
4 Kormányzati beruházás 19,9
5 Lakástámogatás 19,5
3 Kölcsönök 6,1 7,3
5 Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság 5 988,0 6 212,4
1 Működési költségvetés 37,5 85,0
1 Személyi juttatások 4 018,1 4 110,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 245,1 1 286,8
3 Dologi kiadások 761,3 727,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 1,2
2 Felhalmozási költségvetés 9,2
1 Intézményi beruházási kiadások 38,9
2 Felújítás 22,5
4 Kormányzati beruházás 25,9
5 Lakástámogatás 25,0
3 Kölcsönök 27,2 29,4
6 Békés megyei Rendőr-főkapitányság 4 432,3 4 326,3
1 Működési költségvetés 37,0 62,3
1 Személyi juttatások 2 996,3 2 901,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 928,9 932,0
3 Dologi kiadások 544,1 505,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5
2 Felhalmozási költségvetés 0,8
1 Intézményi beruházási kiadások 32,6
2 Felújítás 13,7
5 Lakástámogatás 14,0
3 Kölcsönök 17,3 17,3
7 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság 7 972,6 8 038,1
1 Működési költségvetés 162,0 210,4
1 Személyi juttatások 5 460,3 5 478,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 693,0 1 733,9
3 Dologi kiadások 979,3 943,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 2,9
1 Intézményi beruházási kiadások 71,0
2 Felújítás 32,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,2
5 Lakástámogatás 23,5
3 Kölcsönök 38,7 37,2
8 Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság 4 517,5 4 840,1
1 Működési költségvetés 64,8 110,8
1 Személyi juttatások 3 049,6 3 062,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 945,1 994,6
3 Dologi kiadások 587,6 557,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 225,3
1 Intézményi beruházási kiadások 112,4
2 Felújítás 196,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,2
4 Kormányzati beruházás 144,2
5 Lakástámogatás 12,0
3 Kölcsönök 38,3 36,9
9 Fejér megyei Rendőr-főkapitányság 4 612,8 4 668,8
1 Működési költségvetés 52,9 114,3
1 Személyi juttatások 3 117,5 3 129,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 966,7 1 176,1
3 Dologi kiadások 581,5 569,4
2 Felhalmozási költségvetés 35,8
1 Intézményi beruházási kiadások 51,7
2 Felújítás 22,2
4 Kormányzati beruházás 1,5
5 Lakástámogatás 12,6
3 Kölcsönök 25,3 23,5
10 Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság 4 282,1 4 608,5
1 Működési költségvetés 125,4 160,9
1 Személyi juttatások 2 949,4 3 092,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 914,3 1 015,6
3 Dologi kiadások 543,8 520,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,7
2 Felhalmozási költségvetés 3,8
1 Intézményi beruházási kiadások 9,5
2 Felújítás 78,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,6
4 Kormányzati beruházás 61,0
5 Lakástámogatás 14,5
3 Kölcsönök 14,9 14,9
11 Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 5 946,1 5 927,2
1 Működési költségvetés 60,0 138,8
1 Személyi juttatások 4 033,4 3 998,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 250,4 1 141,8
3 Dologi kiadások 722,3 763,7
2 Felhalmozási költségvetés 16,0
1 Intézményi beruházási kiadások 34,1
2 Felújítás 63,5
4 Kormányzati beruházás 5,0
5 Lakástámogatás 16,0
3 Kölcsönök 20,8 21,6
12 Heves megyei Rendőr-főkapitányság 3 259,0 3 439,0
1 Működési költségvetés 39,0 57,3
1 Személyi juttatások 2 212,7 2 337,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 685,8 708,1
3 Dologi kiadások 399,5 370,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,9
1 Intézményi beruházási kiadások 15,2
2 Felújítás 20,8
5 Lakástámogatás 8,0
3 Kölcsönök 15,5 16,8
13 Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság 4 662,2 4 796,9
1 Működési költségvetés 72,0 83,8
1 Személyi juttatások 3 177,6 3 207,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 985,0 995,8
3 Dologi kiadások 570,1 540,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 2,6
2 Felhalmozási költségvetés 4,8
1 Intézményi beruházási kiadások 17,2
2 Felújítás 42,4
4 Kormányzati beruházás 6,4
5 Lakástámogatás 32,4
3 Kölcsönök 1,6 13,5
14 Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság 3 522,5 3 586,6
1 Működési költségvetés 66,4 81,8
1 Személyi juttatások 2 413,9 2 379,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 748,4 826,9
3 Dologi kiadások 426,1 403,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,3
1 Intézményi beruházási kiadások 35,9
2 Felújítás 24,3
4 Kormányzati beruházás 25,4
5 Lakástámogatás 10,6
3 Kölcsönök 30,4 29,3
15 Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság 2 956,9 3 107,6
1 Működési költségvetés 37,3 55,7
1 Személyi juttatások 2 000,1 2 062,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 620,1 702,5
3 Dologi kiadások 374,0 377,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,5
1 Intézményi beruházási kiadások 16,9
2 Felújítás 65,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,6
4 Kormányzati beruházás 9,0
5 Lakástámogatás 9,0
3 Kölcsönök 9,6 10,2
16 Pest megyei Rendőr-főkapitányság 9 128,6 9 751,9
1 Működési költségvetés 225,0 291,7
1 Személyi juttatások 6 221,4 6 389,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 928,2 2 006,9
3 Dologi kiadások 1 200,5 1 148,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 1,3
2 Felhalmozási költségvetés 43,6
1 Intézményi beruházási kiadások 25,8
2 Felújítás 170,0
4 Kormányzati beruházás 287,8
5 Lakástámogatás 28,3
3 Kölcsönök 45,0 32,0
17 Somogy megyei Rendőr-főkapitányság 4 685,8 5 049,9
1 Működési költségvetés 100,0 71,1
1 Személyi juttatások 3 190,9 3 264,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 988,7 958,5
3 Dologi kiadások 606,2 625,5
2 Felhalmozási költségvetés 40,3
1 Intézményi beruházási kiadások 42,7
2 Felújítás 16,9
4 Kormányzati beruházás 200,0
5 Lakástámogatás 13,0
3 Kölcsönök 17,5 14,9
18 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 5 620,1 5 814,2
1 Működési költségvetés 94,3 131,8
1 Személyi juttatások 3 841,2 3 990,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 190,8 1 240,7
3 Dologi kiadások 680,4 609,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 0,5
2 Felhalmozási költségvetés 60,4
1 Intézményi beruházási kiadások 74,0
2 Felújítás 56,6
4 Kormányzati beruházás 2,7
5 Lakástámogatás 14,0
3 Kölcsönök