A jogszabály mai napon ( 2024.10.09. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelet

a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (8) bekezdés m) pontjában, valamint 110. § (15) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) és c) pontjában, az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § j) pontjában meghatározott feladatkörünkben eljárva a következőket rendeljük el:

Szennyezettségi határértékek

1. § (1) A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) szerinti, a tevékenységek engedélyezésére, a kivizsgálásra és a kármentesítésre irányuló eljárás során – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével –

a) a földtani közegre az 1. mellékletben és a 3. melléklet A) részében,

b) a felszín alatti vízre a 2. mellékletben és a 3. melléklet B) részében

megadott (B) szennyezettségi határértékeket kell alkalmazni.

(2) A K1 besorolású veszélyes anyagokra vonatkozóan a 2. mellékletben és a 3. melléklet B) részében megadott (B) szennyezettségi határértékeket

a) e rendelet hatálybalépése előtt engedélyezett tevékenységek következtében kialakult állapot minősítéséhez,

b) az R. szerint megállapított szennyező anyag bevezetésére vonatkozó tilalmak alóli kivételek közé tartozó szennyezőanyag-bevezetés engedélyezése során, vagy

c) kármentesítési eljárás során

kell felhasználni.

(3) *  Ha az R. szerint feladatkörrel rendelkező eljáró hatóság (a továbbiakban: eljáró hatóság) az R. szerinti elővizsgálat, illetve a tényfeltárási záródokumentáció alapján megállapítja, hogy az e rendeletben foglalt határértékek előírása esetén a tevékenység veszélyeztetné a felszíni vizekre vonatkozó határértékek teljesülését, az R. szerinti veszélyes anyagokra vonatkozóan a 2. mellékletben és a 3. melléklet B) részében megadott (B) szennyezettségi határértéknél szigorúbb határértéket is megállapíthat. E határértékek nem lehetnek szigorúbbak, mint a külön jogszabályban meghatározott felszíni vizekre vonatkozó határértékek.

Szennyezettség vizsgálata

2. § (1) A szennyező anyag elhelyezésével, bevezetésével járó tevékenységek hatásának az R. szerinti monitorozása, továbbá a már bekövetkezett szennyezettség kivizsgálása, tényfeltárása és monitoringja során azokat a szennyező anyagokat kell vizsgálni, melyek előfordulása a területen korábban és jelenleg végzett tevékenységek alapján valószínűsíthető.

(2) Az R. szerinti eljárások során a mintavételt és a minták vizsgálatát a 4. melléklet szerint kell végezni.

3. § (1) *  Ha a 2. § (1) bekezdése szerinti vizsgálat során a környezethasználó vagy az általa megbízott laboratórium és az eljáró hatóság által alkalmazott mintavételi eljárás, illetve a kapott vizsgálati eredmény a szennyezettség megállapítását érdemben befolyásoló módon eltér, akkor a vizsgálatot végző szervezetek – az eljáró hatóság bevonásával – egyeztetik a vizsgálat során alkalmazott mintavételi és analitikai eljárásokat, vizsgálati körülményeket.

(2) *  Ha vitás kérdés marad fenn, az eljáró hatóság megkeres egy harmadik laboratóriumot, és a környezethasználó vagy az általa megbízott laboratórium, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság (a továbbiakban együtt: környezetvédelmi hatóság) laboratóriuma és az eljáró hatóság által megkeresett harmadik laboratórium közösen vesz mintát.

(3) *  A mintavétel után a vett mintát meg kell osztani a környezetvédelmi hatósági laboratórium, az eljáró hatóság által megkeresett harmadik laboratórium, valamint a környezethasználó vagy az általa megkeresett laboratórium között. Ha mindhárom laboratórium vizsgálati eredménye az eredmények átlagától

a) legfeljebb 25%-kal tér el, akkor az eredményekből képzett átlagértéket,

b) 25%-nál nagyobb mértékben tér el, akkor a két egymáshoz legközelebb eső eredményből képzett átlagértéket

kell vizsgálati eredményként elfogadni.

(4) Ivóvízbázis veszélyeztetettsége esetén a (2) bekezdés szerinti harmadik laboratóriumként a közegészségügyi hatóság által működtetett laboratóriumot kell megkeresni.

Záró rendelkezések

4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) A 3. melléklet 2010. december 22-én lép hatályba.

(3) Hatályát veszti a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről szóló 10/2000. (VI. 2.) KöM–EüM–FVM–KHVM együttes rendelet.

5. § Ez a rendelet a felszín alatti vizek szennyezés és állapotromlás elleni védelméről szóló, 2006. december 12-i 2006/118/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkének való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelethez

Anyagcsoportonként (B) szennyezettségi határértékek földtani közegre

CAS szám = Chemical Abstract Service azonosító száma

Ki = a veszélyességet jellemző besorolás, mely szerint K1 a minden esetben veszélyes anyagokat jelöli

B = (B) szennyezettségi határérték

1. Fémek („összes” kioldható) és félfémek (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
7440–47–3 Króm összes 75 K2
Króm VI. 1 K1
7440–48–4 Kobalt 30 K2
7440–02–0 Nikkel 40 K2
7440–50–8 Réz 75 K2
7440–66–6 Cink 200 K2
7440–38–2 Arzén 15 K1
7782–49–2 Szelén 1 K2
7439–98–7 Molibdén 7 K2
7440–43–9 Kadmium 1 K1
7440–31–5 Ón 30 K2
7440–39–3 Bárium 250 K2
7439–97–8 Higany 0,5 K1
7439–92–1 Ólom 100 K2
7440–22–4 Ezüst 2 K2

2. Szervetlen vegyületek (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
Cianid 4,5 pH 2 K1
Cianid összes 20 K1
Tiocianátok 1 K1

3. Alifás szénhidrogének (TPH) (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

B Ki
Összes alifás szénhidrogén (TPH)
C5–C40
100 K1

4. Benzol és alkilbenzolok (BTEX) (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
71–43–2 Benzol 0,2 K1
108–88–3 Toluol 0,5 K1
100–41–4 Etil-benzol 0,5 K1
1330–20–7 Xilolok 0,5 K1
Egyéb alkilbenzolok összesen 0,5 K1
98–82–8 i-Propil-benzol
103–65–1 n-Propil-benzol
108–67–8 1,3,5-Trimetil-benzol
98–06–6 terc. Butil-benzol
95–63–6 1,2,4-Trimetil-benzol
135–98–8 sec. Butil-benzol
526–73–8 1,2,3-Trimetil-benzol
99–87–6 i-Propil-toluol
141–93–5 m-Dietil-benzol
105–05–5 p-Dietil-benzol
104–51–8 n-Butil-benzol
99–62–7 1,3-Diizopropil-benzol
102–25–0 1,3,5-Trietil-benzol
611–14–3 1,2-Metil-etil-benzol
620–14–4 1,3-Metil-etil-benzol
622–96–8 1,4-Metil-etil-benzol

5. Fenolok (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
108–95–2 Fenol 1 K1
1319–77–3 Krezol 0,5 K1
120–80–9 Pirokatekol 0,5 K1
108–46–3 Rezorcin 0,5 K1
Fenolok összesen 1 K1

6. Policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
91–20–3 Naftalinok* K1
208–96–8 Acenaftilén K1
83–32–9 Acenaftén K1
86–73–7 Fluorén K1
85–01–8 Fenantrén K1
120–12–7 Antracén K1
206–44–0 Fluorantén K1
129–00–0 Pirén K1
56–55–3 Benz(a)antracén K1
218–01–9 Krizén K1
205–99–2 Benz(b)fluorantén K1
207–08–9 Benz(k)fluorantén K1
192–97–2 Benz(e)pirén K1
50–32–8 Benz(a)pirén K1
193–39–5 Indeno(1,2,3-cd)pirén K1
191–24–2 Dibenz(a,h)antracén K1
191–24–2 Benz(g.h.i)perilén K1
PAH-ok összesen 1 K1
* Naftalinok: Naftalin + 1-Metil-naftalin + 2-Metil-naftalin

7. Halogénezett aromás szénhidrogének (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
108–90–7 Klórbenzol K1
Diklórbenzolok K1
95–50–1 1,2-Diklórbenzol
541–73–1 1,3-Diklórbenzol
106–46–7 1,4-Diklórbenzol
Triklórbenzolok K1
120–82–1 1,2,4-Triklórbenzol
87–61–6 1,2,3-Triklórbenzol
108–70–3 1,3,5-Triklórbenzol
Tetraklórbenzolok K1
634–66–2 1,2,3,4-Tetraklórbenzol
634–90–2 1,2,3,5-Tetraklórbenzol
95–94–3 1,2,4,5-Tetraklórbenzol
608–93–5 Pentaklórbenzol K1
118–74–1 Hexaklórbenzol K1
90–13–1 Klórnaftalinok K1
108–86–1 Bróm-benzol K1
Halogénezett aromás szénhidrogének összesen 1 K1

8. Halogénezett alifás szénhidrogének (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
Diklór-etilének K1
75–35–4 1,1-Diklór-etilén
540–59–0 1,2-Diklór-etilén
75–09–2 Diklór-metán K1
76–13–1 1,1,2-Triklór-trifluor-etán K1
Diklór-etánok K1
75–34–3 1,1-Diklóretán
107–06–2 1,2-Diklóretán
67–66–3 Kloroform K1
107–07–3 2-Klór-etanol K1
56–23–5 Széntetraklorid K1
78–87–5 1,2-Diklór-propán K1
78–88–6 2,3-Diklór-propilén K1
75–27–4 Bróm-diklór-metán K1
79–01–6 Triklór-etilén K1
106–89–8 Epiklórhidrin K1
110–75–8 2-Klóretil-vinil-éter K1
542–75–6 1,3-Diklór-propilén K1
10061–01–5 cisz-1,3-Diklór-propilén
10061–02–6 transz-1,3-Diklór-propilén
79–00–5 1,1,2-Triklór-etán K1
124–48–1 Dibróm-klórmetán K1
106–93–4 1,2-Dibróm-etán K1
127–18–4 Tetraklór-etilén K1
79–34–5 1,1,2,2-Tetraklóretán K1
Halogénezett alifás szénhidrogén összesen 0,1 K1
75–01–4 Vinil-klorid 0,05 K1

9. Klórfenolok (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
Monoklórfenolok K1
95–57–8 2-Klórfenol
108–43–0 3-Klórfenol
106–48–9 4-Klórfenol
Diklórfenolok K1
120–83–2 2,4-Diklórfenol
576–24–9 2,3-Diklórfenol
583–78–8 2,5-Diklórfenol
87–65–0 2,6-Diklórfenol
95–77–2 3,4-Diklórfenol
591–35–5 3,5-Diklórfenol
Triklórfenolok K1
933–78–8 2,3,5-Triklórfenol
933–75–5 2,3,6-Triklórfenol
95–95–4 2,4,5-Triklórfenol
88–66–2 2,4,6-Triklórfenol
609–19–8 3,4,5-Triklórfenol
17700–93–3 2,3,4-Triklórfenol
Tetraklórfenolok K1
58–90–2 2,3,4,6-Tetraklórfenol
935–95–5 2,3,5,6-Tetraklórfenol
4901–51–3 2,3,4,5-Tetraklórfenol
87–86–5 Pentaklórfenol K1
Klórfenolok összesen 0,1 K1

10. Poliklórozott bifenilek (PCB) (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
1336–36–3 PCB28, PCB52, PCB101, PCB118, PCB138, PCB153, PCB180, K1
a 7db PCB összesen 0,1 K1

11. Poliklórozott-dibenzo-dioxinok és dibenzo-furánok (PCDD/F) (mértékegység: ng/kg TEQ-ban szárazanyagra)

CAS szám B Ki
PCDD/F (ng/kg TEQ-ban*) 5 K1
* TEQ = Toxicitási Egyenérték

12. Növényvédő szerek (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
50–29–3 DDT K1
53–19–0 o,p’-DDD K1
72–54–8 p,p’-DDD K1
72–55–9 DDE K1
DDT/DDD/DDE 0,1 K1
309–00–2 Aldrin K1
57–74–9 Klórdán K1
60–57–1 Dieldrin K1
72–20–8 Endrin K1
Összes drin 0,1 K1
319–84–6 α-HCH K1
319–85–7 β-HCH K1
319–86–8 δ-HCH K1
58–89–9 γ-HCH K1
608–73–1 Összes HCH 0,1 K1
Triazinok 0,1 K1
Foszforsavészterek 0,1 K1
Fenoxi karbonsav származékok 0,1 K1
Karbamátok 0,1 K1
Egyéb
* Növényvédő szerek aktív hatóanyagai
0,1 K1
** Növényvédő szerek aktív hatóanyagai, beleértve azok bomlástermékeit és reakciótermékeit összesen 0,5 K1
* Növényvédő szerek: az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerint.
** Összes: minden egyes a nyomon követési eljárás során kimutatott és számszerűsített növényvédő szer összege, beleértve az anyagcseretermékeket, a lebontási termékeket és a reakciótermékeket.

13. Egyéb vegyületek (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
110–86–1 Piridin 0,1 K2
109–99–9 Tetrahidro-furán 0,5 K2
110–01–0 Tetrahidro-tiofén 0,5 K2

2. melléklet a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelethez

Anyagcsoportonként (B) szennyezettségi határértékek felszín alatti vizekre

CAS szám = Chemical Abstract Service azonosító száma

Ki = a veszélyességét jellemző besorolás, mely szerint K1 a minden esetben veszélyes anyagokat jelöli

B = (B) szennyezettségi határérték

1. Fémek és félfémek (mértékegység: ug/L)

CAS szám B Ki
7440–47–3 Króm 50 K2
Króm VI. 10 K1
7440–48–4 Kobalt 20 K2
7440–02–0 Nikkel 20 K2
7440–50–8 Réz 200 K2
7440–66–6 Cink 200 K2
7440–38–2 Arzén 10 K1
7439–98–7 Molibdén 20 K2
7782–49–2 Szelén 10 K2
7440–43–9 Kadmium 5 K1
7440–31–5 Ón 10 K2
7440–39–3 Bárium 700 K2
7439–97–8 Higany 1 K1
7439–92–1 Ólom 10 K2
7440–42–8 Bór (B) 500 K2
7440–22–4 Ezüst 10 K2

2. Szervetlen vegyületek (mértékegység: mg/l, illetve µg/l)

CAS szám B Ki
Cianid 4,5 pH µg/l 50 K1
Cianid összes µg/l 100 K1
Tiocianátok µg/l 50 K1
Fluorid µg/l 1500 K2
Szulfát mg/l 250 K2
Foszfát (PO43-) µg/l 500 K2
Nitrát talajvízre mg/l 50 K2
Nitrát felszín alatti vízre a talajvizen kívül mg/l 25 K2
Ammónium µg/l 500 K2

3. Alifás szénhidrogének (TPH) (mértékegység: µg/l)

B Ki
Összes alifás szénhidrogén (TPH) C5–C40 100 K1

4. Benzol és alkilbenzolok (BTEX) (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
71–43–2 Benzol 1 K1
108–88–3 Toluol 20 K1
100–41–4 Etil-benzol 20 K1
1330–20–7 Xilolok 20 K1
Egyéb alkilbenzolok összesen 20 K1
98–82–8 i-Propil-benzol
103–65–1 n-Propil-benzol
108–67–8 1,3,5-Trimetil-benzol
98–06–6 terc. Butil-benzol
95–63–6 1,2,4-Trimetil-benzol
135–98–8 sec. Butil-benzol
526–73–8 1,2,3-Trimetil-benzol
99–87–6 i-Propil-toluol
141–93–5 m-Dietil-benzol
105–05–5 p-Dietil-benzol
104–51–8 n-Butil-benzol
99–62–7 1,3-Diizopropil-benzol
102–25–0 1,3,5-Trietil-benzol
611–14–3 1,2-Metil-etil-benzol
620–14–4 1,3-Metil-etil-benzol
622–96–8 1,4-Metil-etil-benzol

5. Fenolok (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
108–95–2 Fenol 20 K1
1319–77–3 Krezol 5 K1
120–80–9 Pirokatekol 5 K1
108–46–3 Rezorcin 5 K1
Fenolok összesen 20 K1

6. Policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
91–20–3 Naftalinok* 2,0 K1
208–96–8 Acenaftilén 0,2 K1
83–32–9 Acenaftén 0,05 K1
86–73–7 Fluorén 0,05 K1
85–01–8 Fenantrén 0,1 K1
120–12–7 Antracén 0,05 K1
206–44–0 Fluorantén 0,1 K1
129–00–0 Pirén 0,1 K1
56–55–3 benz(a)antracén 0,02 K1
218–01–9 Krizén 0,02 K1
205–99–2 Benz(b)fluorantén 0,03 K1
207–08–9 Benz(k)fluorantén 0,03 K1
192–97–2 Benz(e)pirén 0,01 K1
50–32–8 Benz(a)pirén 0,01 K1
193–39–5 Indeno(1,2,3-cd)pirén 0,01 K1
53–70–3 Dibenz(a,h)antracén 0,02 K1
191–24–2 Benz(g,h,i)perilén 0,02 K1
PAH-ok összesen a naftalin(ok) nélkül 2,0 K1
* Naftalinok: Naftalin + 1-Metil-naftalin + 2-Metil-naftalin

7. Halogénezett aromás szénhidrogének (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
108–90–7 Klórbenzol 1 K1
Diklórbenzolok 0,5 K1
95–50–1 1,2-Diklórbenzol
541–73–1 1,3-Diklórbenzol
106–46–7 1,4-Diklórbenzol
Triklórbenzolok 0,1 K1
120–82–1 1,2,4-Triklórbenzol
87–61–6 1,2,3-Triklórbenzol
1,3,5-Triklórbenzol
634–66–2 Tetraklórbenzolok 0,1 K1
634–66–2 1,2,3,4-Tetraklórbenzol
634–90–2 1,2,3,5-Tetraklórbenzol
95–94–3 1,2,4,5-Tetraklórbenzol
608–93–5 Pentaklórbenzol 0,05 K1
118–74–1 Hexaklórbenzol 0,05 K1
90–13–1 Klórnaftalinok 0,1 K1
108–86–1 Bróm-benzol 0,1 K1
Halogénezett aromás szénhidrogének összesen 2 K1

8. Halogénezett alifás szénhidrogének (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
Diklór-etilének 10 K1
75–35–4 1,1-Diklór-etilén
540–59–0 1,2-Diklór-etilén
75–09–2 Diklór-metán 10 K1
76–13–1 1,1,2-Triklór-trifluor-etán 10 K1
Diklór-etánok 1 K1
75–34–3 1,1-Diklóretán
107–06–2 1,2-Diklóretán
67–66–3 Kloroform 5 K1
107–07–3 2-Klór-etanol 5 K1
56–23–5 Széntetraklorid 2 K1
78–87–5 1,2-Diklór-propán 20 K1
78–88–6 2,3-Diklór-propilén 20 K1
75–27–4 Bróm-diklór-metán 30 K1
79–01–6 Triklór-etilén 10 K1
106–89–8 Epiklórhidrin 0,1 K1
110–75–8 2-Klóretil-vinil-éter 5 K1
542–75–6 1,3-Diklór-propilén 10 K1
10061–01–5 cisz-1,3-Diklór-propilén
10061–02–6 transz-1,3-Diklór-propilén
79–00–5 1,1,2-Triklór-etán 30 K1
124–48–1 Dibróm-klórmetán 30 K1
106–93–4 1,2-Dibróm-etán 0.3 K1
127–18–4 Tetraklór-etilén 10 K1
79–34–5 1,1,2,2-Tetraklóretán 10 K1
Halogénezett alifás szénhidrogének összesen 40 K1
75–01–4 Vinil-klorid 0,5 K1

9. Klórfenolok (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
Monoklórfenolok 5 K1
95–57–8 2-Klórfenol
108–43–0 3-Klórfenol
106–48–9 4-Klórfenol
Diklórfenolok 1 K1
120–83–2 2,4-Diklórfenol
576–24–9 2,3-Diklórfenol
583–78–8 2,5-Diklórfenol
87–65–0 2,6-Diklórfenol
95–77–2 3,4-Diklórfenol
591–35–5 3,5-Diklórfenol
Triklórfenolok 1 K1
933–78–8 2,3,5-Triklórfenol
933–75–5 2,3,6-Triklórfenol
95–95–4 2,4,5-Triklórfenol
88–66–2 2,4,6-Triklórfenol
609–19–8 3,4,5-Triklórfenol
17700–93–3 2,3,4-Triklórfenol
Tetraklórfenolok 1 K1
58–90–2 2,3,4,6-Tetraklórfenol
935–95–5 2,3,5,6-Tetraklórfenol
4901–51–3 2,3,4,5-Tetraklórfenol
87–86–5 Pentaklórfenol 0,5 K1
Klórfenolok összesen 6 K1

10. Poliklórozott-bifenilek (PCB) (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
1336–36–3 PCB28, PCB52, PCB101, PCB118, PCB138, PCB153, PCB180 K1
a 7db PCB összesen 0,001 K1

11. Poliklórozott-dibenzo-dioxinok és dibenzo-furánok (PCDD/F) (pg/l TEQ-ban)

CAS szám B Ki
PCDD/F* (pg/l TEQ-ban) 0,3 K1
* TEQ = „Toxicitási Egyenérték”

12. Növényvédő szerek (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
50–29–3 DDT K1
53–19–0 o,p’-DDD K1
72–54–8 p,p’-DDD K1
72–55–9 DDE K1
DDT/DDD/DDE 0,001 K1
309–00–2 Aldrin K1
57–74–9 Klórdán K1
60–57–1 Dieldrin K1
72–20–8 Endrin K1
Összes drin 0,03 K1
319–84–6 α-HCH K1
319–85–7 β-HCH K1
319–86–8 δ-HCH K1
58–89–9 γ-HCH K1
608–73–1 Összes HCH 0,1 K1
Triazinok 0,1 K1
Foszforsavészterek 0,1 K1
Fenoxi karbonsav származékok 0,1 K1
Karbamátok 0,1 K1
Egyéb
* Növényvédő szerek aktív hatóanyagai
0,1 K1
** Növényvédő szerek aktív hatóanyagai, beleértve azok bomlástermékeit és reakciótermékeit összesen 0,5 K1
* Növényvédő szerek: az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerint.
** Összes: minden egyes, a nyomon követési eljárás során kimutatott és számszerűsített növényvédő szer összege, beleértve az anyagcseretermékeket, a lebontási termékeket és a reakciótermékeket.

13. pH

CAS szám B Ki
pH> 7 9,0
pH< 7 6,5

14. Egyéb vegyületek (mértékegység: mg/l, illetve µg/l)

CAS szám B Ki
67–56–1 Metanol mg/l 1 K2
67–63–0 Izopropil-alkohol mg/l 1 K2
Glikolok mg/l 1 K2
110–86–1 Piridin µg/l 0,75 K2
109–99–9 Tetrahidro-furán µg/l 1 K2
110–01–0 Tetrahidro-tiofén µg/l 1 K2

3. melléklet a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelethez

A) rész

Anyagcsoportonként (B) szennyezettségi határértékek földtani közegre

CAS szám = Chemical Abstract Service azonosító száma

Ki = az veszélyességét jellemző besorolás, mely szerint K1 a minden esetben veszélyes anyagokat jelöli

B = (B) szennyezettségi határérték

1. Fémek („összes” kioldható) és félfémek (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
7440–36–0 Antimon* 5 K2
7440–42–8 Bór (B) 1000 K2
* Termőföldnek nem minősülő földtani közegre.

2. Szervetlen vegyületek (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
Bróm vegyületei 10 K2
Nitrát* 500 K2
Nitrit* 100 K2
Ammónia* 250 K2
* Termőföldnek nem minősülő földtani közegre.

3. Halogénezett alifás szénhidrogének (mértékegység: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
87–68–3 Hexaklór-butadién 0,1 K1

4. Elektromos fajlagos vezetőképesség talajkivonatból (mértékegység: µS/cm)

CAS szám B Ki
* vezetőképesség (az érték desztillált vizes kivonatra vonatkozik) 2500
* Termőföld talajára nem vonatkozik.

5. Polibrómozott-bifenilek és polibrómozott-bifenil-éterek (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
Polibrómozott-bifenilek
és
Polibrómozott-bifenil-éterek: pentabróm-bifeniléter és rokonvegyületek: PBBE28, PBBE47, PBBE99, PBBE100, PBBE153, PBBE154, PBBE183, PBBE209
0.001 K1

6. C10-C13 klóralkánok (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
C10-C13 klóralkánok 0,001 K1

7. Ftalátok (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
117–81–7 di (2-Etil-hexil)ftalát 1,3 K1

8. Nonil- és Oktil-fenolok (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
1806–26–4 4-n-Oktilfenol 0,1 K1
25154–52–3
104–40–5
Nonilfenol
4-nonilfenol
0,3 K1

9. Szerves ón vegyületek (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B* Ki
36643–28–3 Szerves ón vegyületek:
Tributil-ón-kation
0,001 K1

10. Egyéb vegyületek (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)

CAS szám B Ki
67–56–1 Metanol 10 K2
67–63–0 Izopropil-alkohol 10 K2
Glikolok 10 K2

B) rész

Anyagcsoportonként (B) szennyezettségi határértékek felszín alatti vizekre

1. Fémek és félfémek (mértékegység: µg/L)

CAS szám B Ki
7440–36–0 Antimon 5 K2
7429–90–5 Alumínium 200 K2

2. Szervetlen vegyületek (mértékegység: mg/l, illetve µg/l)

CAS szám B Ki
Bróm vegyületei µg/l 10 K2
Nitrit µg/l 500 K2
7440–23–5 Nátrium mg/l 200 K2
Klorid mg/l 250 K2

3. Halogénezett alifás szénhidrogének (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
87–68–3 Hexaklór-butadién 0,1 K1

4. Elektromos fajlagos vezetőképesség

CAS szám B Ki
Vezetőképesség (mértékegysége uS/cm) 2500

5. Polibrómozott-bifenilek és polibrómozott-bifenil-éterek (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
Polibrómozott-bifenilek
és
Polibrómozott-bifenil-éterek:
pentabróm-bifeniléter és rokonvegyületek: PBBE28, PBBE47, PBBE99, PBBE100, PBBE153, PBBE154, PBBE183, PBBE209
0,0005 K1

6. C10-C13 klóralkánok (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
C10-C13 klóralkánok 0,4 K1

7. Ftalátok (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
117–81–7 di (2-Etil-hexil)ftalát 1,3 K1

8. Nonil- és Oktil-fenolok (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
1806–26–4 4-n-Oktilfenol 0,1 K1
25154–52–3
104–40–5
Nonilfenol
4-nonilfenol
0,3 K1

9. Szerves ón vegyületek (mértékegység: µg/l)

CAS szám B Ki
36643–28–3 Szerves ón vegyületek: Tributil-ón-kation 0,001 K1

4. melléklet a 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelethez

Mintavétel és a minták analitikai vizsgálata

I. Mintavétel

1. Ha a szennyezés hatására a felszín alatti víztől elkülönült szerves fázis alakult ki, a szerves fázist és a vizet külön-külön kell mintázni, ha az az elérhető legjobb mintavételi eljárás mellett gazdaságilag lehetséges. Az elkülönült szerves fázis és a vízoszlop vastagságát a tisztítószivattyúzást megelőzően a mintavétel helyszínén meg kell mérni, és a mért értékeket a mintavételi jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

2. A 2. mellékletben megadott (B) szennyezettségi határértékek a felszín alatti vízben oldott szennyezőanyag koncentrációra vonatkoznak, ezért a vízmintának nem része

a) az elkülönült szerves fázis, valamint

b) a talajszemcse és a lebegő anyag.

3. A vízmintát 0.45 µm pórusátmérőjű szűrőn át kell szűrni, vagy 6000 fordulat/perccel kell centrifugálni, vagy minimum 2 órán, maximum 12 órán át ülepíteni kell. Fém vizsgálata esetén a minta szűrését és tartósítását a mintavétel helyszínén kell elvégezni.

II. A minták analitikai vizsgálata

1. *  Az 1–3. mellékletben meghatározott szennyező anyagok, illetve anyagcsoportok analitikai vizsgálata során alkalmazni ajánlott szabványokra, illetve mérési és elemzési módszerekre vonatkozóan a vízvédelemért és a környezetvédelemért felelős miniszter a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közös közleményt ad ki.

2. A minták analitikai vizsgálata során kapott eredmény akkor elfogadható, ha

a) felszín alatti vízminta esetén

aa) az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó anyagok és a vonatkozó paraméterek esetében a vizsgálati módszerek megfelelnek a külön jogszabályban meghatározott követelményeknek,

ab) az a) pont aa) alpont hatálya alá nem tartozó anyagok és indikátorok esetében az alkalmazott mérési módszer kimutatási határa kisebb, mint a vizsgált anyagra vonatkozó (B) szennyezettségi határérték 25%-a,

ac) a (B) szennyezettségi határérték 90%-át elérő vagy azt meghaladó szennyező anyag koncentrációnál a mérési hiba legfeljebb +/–10%,

b) földtani közeg esetén

ba) az alkalmazott mérési módszer kimutatási határa kisebb, mint a vizsgált anyagra vonatkozó (B) szennyezettségi határérték 25%-a,

bb) a (B) szennyezettségi határérték 90%-át elérő vagy azt meghaladó szennyező anyag koncentrációnál a mérési hiba legfeljebb +/–15%.