Hatály: 2024.IX.1. - Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

2011. évi CXC. törvény

a nemzeti köznevelésről * 

A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek hazafias nevelése és minőségi oktatása érdekében az Alaptörvényben foglalt művelődéshez való jog, a nemzetiségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósítása, a köznevelés résztvevői kötelességeinek és jogainak meghatározása, továbbá korszerű tudást biztosító köznevelési rendszer irányítása és működtetése céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A törvény célja és alapelvei

1. § (1) A törvény célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére, a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás.

(2) A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, és amelynek általános kereteit és garanciáit az állam biztosítja. A köznevelés egészét a tudás, az igazságosság, a rend, a szabadság, a méltányosság, a szolidaritás erkölcsi és szellemi értékei, az egyenlő bánásmód, valamint a fenntartható fejlődésre és az egészséges életmódra nevelés határozzák meg. A köznevelés egyetemlegesen szolgálja a közjót és a mások jogait tiszteletben tartó egyéni célokat.

(3) A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai kultúráját az egyéni bánásmódra való törekvés, a gyermek, a tanuló elfogadása, a bizalom, a szeretet, az empátia, az életkornak megfelelő követelmények támasztása, a feladatok elvégzésének ellenőrzése és a gyermek, tanuló fejlődését biztosító sokoldalú, a követelményekhez igazodó értékelés jellemzi.

(4) *  Az állam – az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv közreműködésével – biztosítja, hogy a pedagógus és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazott személy munkáját biztonságos, emberi méltóságát, személyhez fűződő jogait tiszteletben tartó, nyugodt körülmények között végezhesse.

2. § (1) *  Az Alaptörvényben foglalt ingyenes és kötelező alapfokú, valamint ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú nevelés-oktatáshoz való jog biztosítása az érettségi megszerzéséig, a szakgimnáziumi nevelésben-oktatásban a második szakképesítés megszerzését biztosító első képesítő vizsga, szakmai vizsga befejezéséig, a szakiskolai nevelésben-oktatásban az adott szakképesítés, szakképzettség megszerzését biztosító első képesítő vizsga, szakmai vizsga befejezéséig, valamint a készségfejlesztő iskola utolsó gyakorlati évfolyamának befejezéséig a magyar állam közszolgálati feladata. Ingyenes részvétel szempontjából nem számít önálló szakképesítésnek a munkakör magasabb színvonalon történő ellátása céljából megszerzett szakképesítés. Ingyenes az iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban való részvétel a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanuló részére.

(2) *  Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézményben az óvodai nevelés, az óvodai nevelést és az iskolai nevelés-oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele, valamint a kollégiumi ellátás az ingyenes oktatásban részt vevő, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő gyermekek, tanulók számára térítésmentes.

(3) *  Köznevelési intézményt

a) az állam, valamint

b) e törvény keretei között

ba) a nemzetiségi önkormányzat, * 

bb) az egyházi jogi személy,

bc) *  a vallási egyesület vagy

bd) más személy vagy szervezet * 

alapíthat és tarthat fenn, ha a tevékenység folytatásának jogát – jogszabályban foglaltak szerint – megszerezte.

(4) *  Óvodát települési önkormányzat is alapíthat és fenntarthat.

3. § (1) A köznevelés középpontjában a gyermek, a tanuló, a pedagógus és a szülő áll, akiknek kötelességei és jogai egységet alkotnak.

(2) A köznevelésben a nevelés és oktatás feladatát a gyermek szülei, törvényes képviselői megosztják a köznevelési intézményekkel és a pedagógusokkal. E közös tevékenység alapja a bizalom, az intézmény és a pedagógusok szakmai hitele.

(3) *  Az állami és települési önkormányzati nevelési-oktatási intézményben az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteni, a teljes nevelés-oktatási folyamatban tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek, tanuló fakultatív hitoktatásban, illetve hit- és erkölcstan oktatásban vehessen részt.

(4) A köznevelés érvényre juttatja a nemzetiségek kulturális autonómiájának megfelelő oktatási érdekeket.

(5) A nevelés-oktatás nyelve magyar, nemzetiségi óvodában és iskolában részben vagy egészben a nemzetiségek nyelve, a két tanítási nyelvű iskolában – külön jogszabály szerint – részben a célnyelv.

(6) A köznevelés kiemelt feladata az iskolát megelőző kisgyermekkori fejlesztés, továbbá a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók speciális igényeinek figyelembevétele, egyéni képességeikhez igazodó, legeredményesebb fejlődésük elősegítése, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek megteremtése.

(7) Az alapfokú, az iskolai rendszerű szakképzést is magában foglaló középfokú nevelés-oktatás és a felsőoktatás az oktatási rendszer egymásra épülő, szerves részei. A köznevelés bármely iskolai szinten felnőttoktatásként is folyhat.

(8) A fenntartó és az iskola a szakképzésről szóló törvényben foglalt feltételekkel vehet részt a szakképzés feladatainak megvalósításában. Az óvoda, az iskola, a kollégium és a pedagógiai szakszolgálati intézmény az e törvényben meghatározottak szerint vehet részt a pedagógusképzésben és a pedagógus-továbbképzésben.

(9) A köznevelés rendszerének alapegységei a szakmai önállósággal rendelkező intézmények. Munkájuk minőségét, demokratikus és jogszerű működésüket törvényi szabályozás és állami ellenőrzés biztosítja.

(9a) *  Ha – az óvoda kivételével – állami szerv vagy felsőoktatási intézmény által fenntartott nevelési-oktatási intézményben olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyermek, tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti, amennyiben e törvény szerinti más jogi eszköz

a) nem vezetett eredményre vagy

b) nem áll rendelkezésre,

a köznevelésért felelős miniszter, az igazgató megbízását vagy ahhoz adott egyetértését mérlegelési jogkörében a tevékenységről való tudomásszerzést követő egy éven belül visszavonhatja. * 

(10) Az iskolarendszer átjárható, így a fogadó intézménynek az e törvényben foglalt keretek között megállapított követelményei alapján más iskolába vagy iskolatípusba akár tanév közben is át lehet lépni.

2. Értelmező rendelkezések

4. § *  E törvény alkalmazásában

1. * 

2. aránytalan teher: ha a nevelés, a nevelés-oktatás körülményei az átlagos körülményekhez képest – a gyermek, a tanuló életkorát és sajátos nevelési igényeit figyelembe véve – lényegesen nehezebbek vagy jelentős költségnövekedést okoznak a gyermeknek, tanulónak vagy a szülőnek,

3. beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek,

3a. *  Digitális Kollaborációs Tér: a tanulmányi rendszer modulja, amely biztosítani képes legalább a tanárok és a diákok egyéni vagy csoportos digitális online és offline együttműködését, kommunikációját és az oktatással kapcsolatos feladatok komplex kezelését, ideértve többek között az órai, házi, egyéni és csoportos feladatok publikálását, beadását, a beadott feladatok értékelését és online adminisztrációját,

4. *  egész napos iskola: iskolaszervezési forma, ahol a tanórai és más foglalkozásokat a délelőtti és délutáni időszakra egyenletesen szétosztva szervezik meg, működését, feltételrendszerét a köznevelésért felelős miniszter jogszabályban határozza meg,

4a. *  egészségügyi és pedagógiai célú habilitáció, rehabilitáció: a szakértői bizottság szakértői véleményében meghatározott fejlesztési területekre és a fejlesztéshez szükséges szakemberre vonatkozó javaslat figyelembevételével a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló egyéni szükségleteinek támogatására, az akadályok leküzdésére, új funkciók kialakítására és a környezeti feltételek optimalizálására irányuló kötelező foglalkozás,

5. egyéb foglalkozás: a tanórákon kívüli egyéni vagy csoportos, pedagógiai tartalmú foglalkozás, amely a tanulók fejlődését szolgálja,

6. emelt szintű oktatás: meghatározott tantárgy kerettanterv szerinti magasabb követelményekkel történő tanítása,

6a. *  értesítendő hozzátartozó: a gyermek, a tanuló biztonsága, érdekei biztosítása céljából történő kapcsolattartás érdekében a tanulmányi rendszerben rögzített, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti személy,

6b. *  fejlesztő pedagógiai ellátás: a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló tantárgyi felzárkóztatására és készségfejlesztésére irányuló kötelező foglalkozás,

7. *  feladatellátási hely: az a cím, ahol a köznevelési intézmény alapító okiratában, szakmai alapdokumentumában foglalt feladat ellátása történik,

8. felmenő rendszer: a tanulmányi és vizsgakövetelmények bevezetésének fokozatos ütemezése, amelynek értelmében a változást az érintett legalacsonyabb iskolai évfolyamon kezdve lehet bevezetni,

9. *  fenntartó: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a köznevelési feladat ellátására való jogosultságot megszerezte vagy azzal rendelkezik, és a köznevelési intézmény működéséhez szükséges feltételekről gondoskodik,

10. gyermek, tanuló felügyelete a nevelési-oktatási intézményben: a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről való gondoskodás, a nevelési-oktatási intézménybe történő belépéstől a nevelési-oktatási intézmény jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a pedagógiai program részeként kötelező, a nevelési-oktatási intézményen kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt,

11. *  intézményátszervezés: minden olyan fenntartói döntés, amely az alapító okirat, szakmai alapdokumentum 21. § (3) bekezdés c)–j) pontjában felsoroltak bármelyikének módosulásával jár, kivéve a jogszabályváltozásból eredő módosítást és az olyan vagyont érintő döntést, amely vagyon a feladatellátáshoz a továbbiakban nem szükséges,

12. *  intézményegység: az a szervezeti egység, amelyik a köznevelési intézmény, többcélú köznevelési intézmény valamely alapfeladatát látja el,

13. kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló:

a) különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló:

aa) sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló,

ab) beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló,

ac) kiemelten tehetséges gyermek, tanuló,

b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, tanuló,

c) *  tartós gyógykezelés alatt álló gyermek, tanuló,

14. kiemelten tehetséges gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki átlag feletti általános vagy speciális képességek birtokában magas fokú kreativitással rendelkezik, és felkelthető benne a feladat iránti erős motiváció, elkötelezettség,

14a. *  köznevelési alapfeladat: a köznevelési intézmény alapító okiratában, szakmai alapdokumentumában meghatározott olyan köznevelési feladat, amely

a) óvodai nevelés,

b) nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése,

c) általános iskolai nevelés-oktatás,

d) nemzetiséghez tartozók általános iskolai nevelése-oktatása,

e) kollégiumi ellátás,

f) nemzetiségi kollégiumi ellátás,

g) gimnáziumi nevelés-oktatás,

h) szakgimnáziumi nevelés-oktatás,

i) szakiskolai nevelés-oktatás,

j) készségfejlesztő iskolai nevelés-oktatás,

k) nemzetiséghez tartozók gimnáziumi nevelése-oktatása,

l) nemzetiséghez tartozók szakgimnáziumi nevelése-oktatása,

m) kiegészítő nemzetiségi nyelvoktatás,

n) felnőttoktatás,

o) alapfokú művészetoktatás,

p) fejlesztő nevelés-oktatás,

q) pedagógiai szakszolgálati feladat,

r) a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelése és iskolai nevelése-oktatása,

s) azoknak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, tanulóknak az óvodai nevelése, iskolai nevelése-oktatása, kollégiumi ellátása, akik az e célra létrehozott gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben, óvodai csoportban, iskolai osztályban, kollégiumi csoportban eredményesebben foglalkoztathatóak,

t) a gyermekgyógyüdülőkben, egészségügyi intézményekben rehabilitációs intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek tankötelezettségének teljesítéséhez szükséges oktatás,

u) pedagógiai-szakmai szolgáltatás,

v) utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat működtetése,

w) *  nemzetiségi alapfokú művészetoktatás,

x) *  kiegészítő nemzetiségi óvodai nevelés

lehet,

14b. *  köznevelési e-ügyintézés: a tanulmányi rendszerben megvalósított elektronikus ügyintézés (e-ügyintézés), amely a tanulók, a szülők, értesítendő hozzátartozók, pedagógusok, osztályfőnökök, adminisztrátorok, nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkakört betöltők, valamint egyéb kérelmezők részére biztosítja a köznevelésben szereplő és meghatározott folyamatok – tanulmányi rendszeren keresztüli – elektronikus benyújtási és ügyintézési lehetőségét,

15. közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása,

15a. *  külföldi iskolai kirándulás: azonos nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban álló legalább hét tanuló részvételével, a nevelési-oktatási intézménnyel foglalkoztatási jogviszonyban pedagógus- vagy nevelő oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy felügyeletével megszervezett a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó állam területére irányuló térítésköteles kirándulás,

16. *  magán köznevelési intézmény: a 2. § (3) bekezdés b) pont bc) és bd) alpontjában meghatározott személy által fenntartott köznevelési intézmény,

17. minősítési eljárás: a pedagógus teljesítményét értékelő eljárás, amely a magasabb fokozatba lépéséhez szükséges,

18. *  tartós gyógykezelés alatt álló gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, akinek egészségügyi ellátása az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 89. §-a szerinti általános járóbeteg-szakellátásban vagy az Eütv. 91. §-a szerinti általános fekvőbeteg-szakellátásban részt vevő szakorvos véleménye alapján az adott nevelési évben, tanévben a harminchat nevelési napot, tanítási napot várhatóan meghaladja, és emiatt az óvodai nevelésben a 8. § (2) bekezdése szerinti formában nem tud részt venni, illetve tankötelezettségét iskolába járással nem tudja teljesíteni,

19. nevelési év: az óvodában szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tartó időszak,

20. *  nevelőtestület: a nevelési-oktatási intézményben köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, egyházi szolgálati jogviszony keretében pedagógus-munkakörben, a felsőfokú végzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak közössége,

21. *  óraadó: megbízási szerződés keretében legfeljebb heti tizennégy óra vagy foglalkozás megtartására alkalmazott pedagógus, oktató,

22. *  országos feladat ellátása: országos feladatot lát el a köznevelési intézmény, ha a szolgáltatásait igénybe vevők legalább ötvenegy százaléka – feladatellátási helyenként külön-külön vizsgálva, leszámítva azt a vármegyét (fővárost), ahol a feladatellátási hely található – legkevesebb öt különböző vármegyéből (fővárosból) élők közül kerül ki, feltéve, hogy az adott feladatot ellátó, szolgáltatást nyújtó köznevelési intézményből legfeljebb három működik az országban; továbbá, ha nemzetiségi nevelés, oktatás feladatait látja el, vagy vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett nevelést, oktatást folytat és az országban legfeljebb egy ilyen intézmény található, amelyik egy településen, a fővárosban egy kerületben működik,

23. óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoport: az a legalább egy nevelési évre, tanévre alkotott oktatásszervezési egység, amely meghatározott közös pedagógiai feladatok végrehajtására alakul az óvodába, iskolába, kollégiumba felvételt nyert, azonos feladatellátási helyre járó gyermekekből, tanulókból,

24. *  összevont osztály: az általános iskola alsó tagozatán, az alapfokú művészeti iskolában, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben legalább kettő, legfeljebb négy iskolai évfolyam tanulóiból alkotott osztály,

25. *  sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd,

26. *  szakalkalmazotti értekezlet: a vezetőkből és a köznevelési intézmény alapító okiratában meghatározott alapfeladatra létesített munkakörökben köznevelési foglalkoztatotti jogviszony vagy munkaviszony keretében foglalkoztatottakból állók közössége,

27. *  székhely: az alapító okiratban, szakmai alapdokumentumban meghatározott, a köznevelési intézmény alapfeladatának ellátását szolgáló feladatellátási hely, ahol képviseleti jogának gyakorlására jogosult vezetőjének munkahelye található,

27a. *  szülő: ha törvény eltérően nem rendelkezik, a gyermek

a) vér szerinti szülője, kivéve, ha a szülői felügyeleti joggal nem rendelkezik,

b) örökbefogadó szülője, kivéve, ha a szülői felügyeleti joggal nem rendelkezik,

c) gyámja vagy

d) nevelőszülője,

28. tagintézmény: az az intézményegység, ahol a székhelytől való távolság vagy a feladatok jellege miatt az irányítási, képviseleti feladatok a székhelyről nem, vagy csak részben láthatók el,

29. * 

29a. *  taneszköz: a nevelési-oktatási intézményben a pedagógiai programban foglaltak alapján és annak végrehajtására szolgáló szemléltető, a nevelés-oktatás céljait szolgáló pedagógiai szakmai eszköz,

30. tanév: az iskolában, kollégiumban szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tartó időszak,

31. *  tanítási év: ha e törvény, valamint e törvény felhatalmazása alapján a köznevelésért felelős miniszter rendelete másként nem rendelkezik, az iskolában minden év szeptemberének első munkanapjától számított, legalább száznyolcvan tanítási napig tartó szorgalmi időszak, az érettségi és a szakmai, képesítő vizsga évét kivéve,

32. tanítási nap: az egyes osztályokban a tanítási órák, továbbá az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretében meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozás, így különösen a tanulmányi kirándulás, környezeti nevelési program, a kulturális, sportrendezvény megtartására fordított nap, ha a foglalkozási órák száma eléri a hármat,

32a. *  tanulmányi rendszer: a köznevelési intézmény rendeltetésszerű működéséhez, a szülői felelősséggel összefüggő döntési és felügyeleti jogok gyakorlásához, a nevelés-oktatás megszervezéséhez, a köznevelési intézmény iratkezelésének, továbbá pénzügyi, számviteli, bér- és humánügyviteli funkcióinak biztosításához vagy támogatásához, az elektronikus dokumentumok hiteles nyilvántartásához és változáskövetéséhez, a Digitális Kollaborációs Tér és e-ügyintézési funkcionalitások biztosításához, az intézmények – ide értve a pedagógusoknak és tanulóknak kiadott eszközöket is – leltáradatainak nyilvántartásához, a tanulók fizikai, egészségi állapotának és edzettségének mérésével kapcsolatos adatok nyilvántartásához, az EESZT kapcsolattal rendelkező iskola-egészségügyi funkcionalitás biztosításához, a tanulmányi rendszer üzemeltetője, a miniszter, a hatóság és a fenntartó általi közvetlen intézményi, tanulói, szülői, pedagógusi kommunikáció biztosításához, a pedagógusi munka objektív véleményezésének személyazonosításra alkalmatlan módon történő biztosításához, a pedagógusi munka értékeléséhez tartozó indikátorok biztosításához, a munkáltatói jogok gyakorlásához, illetve a köznevelési intézmény által foglalkoztatottak jogainak gyakorlásához, kötelezettségeik teljesítéséhez és az ezekhez kapcsolódó igazolások kiállításához, a jogszabályban meghatározott nyilvántartások vezetéséhez, a jogszabályban, illetve a köznevelési intézmény szervezeti és működési szabályzatában biztosított kedvezményekre való jogosultság megállapításához, elbírálásához és igazolásához, a zárt rendszerű elektronikus távolléti oktatás biztosításához, a közlekedési alapismeretek elméleti vizsgájának és az elsősegélynyújtási vizsga letételéhez szükséges alapismeretek elsajátításának biztosításához, az intézményi fogadóórák és szülői értekezletek megszervezéséhez, a felsőoktatási tanulmányi rendszerekkel integrált pályaválasztási támogatás biztosításához, a szabályozott és központi elektronikus ügyintézési szolgáltatások díjmentes eléréséhez, a gyermekétkeztetési szolgáltatás eléréséhez, a kollégiumi funkcionalitások biztosításához, az alapfokú művészetoktatási intézményekre vonatkozó funkcionalitások biztosításához, az egységes gyógypedagógiai módszertani intézményekre vonatkozó funkcionalitások biztosításához, valamint a köznevelési információs rendszerrel elektronikus úton való kapcsolattartáshoz a köznevelési intézmény által használt intézményi alaprendszer a moduljaival és a kapcsolódó rendszerekkel együtt, amelyet az állam díjmentesen biztosít és azt úgy szükséges kialakítani, hogy valamennyi felhasználói felülete és funkcionalitása magyar nyelven biztosítsa az egyenlő hozzáférést webes és natív applikáción keresztül diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt,

33. *  tanuló- és gyermekbaleset: minden olyan baleset, amely a gyermeket, a tanulót az alatt az idő alatt vagy tevékenység során éri, amikor a nevelési-oktatási intézmény felügyelete alatt áll,

34. telephely: a székhelyen kívül működő feladatellátási hely,

35. *  térségi feladat ellátása: térségi feladatot lát el a köznevelési intézmény, ha öt év átlagában szolgáltatásait legalább ötvenegy százalékban – az intézmény székhelyét leszámítva – kettőnél több vármegyében, vagy a főváros határain kívül élők veszik igénybe,

36. *  egyházi köznevelési intézmény: a 2. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott személy által fenntartott köznevelési intézmény,

37. *  lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló: az a tanuló, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat, és esetében komplex, rendszerszintű pedagógiai intézkedések alkalmazása válik szükségessé,

38. * 

39. *  utazó gyógypedagógus, utazó konduktor: az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat által foglalkoztatott gyógypedagógus, konduktor, aki az e törvényben meghatározott tevékenységét rendszeresen munkáltatója feladatellátási helyén kívül végzi,

40. *  együttnevelést segítő pedagógus: az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat által foglalkoztatott gyógypedagógus, konduktor, továbbá a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló – közös vagy részben közös – nevelésében és oktatásában részt vevő óvoda és iskola által, a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló óvodai nevelése, tanuló iskolai nevelés-oktatása érdekében foglalkoztatott gyógypedagógus, konduktor,

41. *  egyéni előrehaladású nevelés és oktatás: a sajátos nevelési igényű tanuló számára engedélyezhető, a tanuló egyéni adottságához, fejlettségéhez igazodó továbbhaladást biztosító nevelési-oktatási forma,

42. *  használt tankönyv: az iskolai tankönyvellátás keretében az adott iskolával tanulói jogviszonyban álló tanuló részére az iskola által térítésmentesen vagy térítés ellenében átadott, legalább három hónapon át használt, majd a tanulótól visszavett, vagy a tanuló által az iskola részére felajánlott tankönyv,

43. *  közismereti tankönyv: a Nemzeti alaptanterv (a továbbiakban: Nat) bármely tantárgyához alkalmazható tankönyv, amely a tanulmányi rendszeren keresztül elektronikus könyv formátumban is szabadon hozzáférhetővé tehető,

44. *  munkafüzet: az a tankönyv, amely alkalmas arra, hogy egy vagy több meghatározott tankönyv tananyagának gyakorlását, elsajátítását, alkalmazását elősegítse,

45. * 

46. *  munkatankönyv: az a tankönyv, amelynek alkalmazása során a tanulónak a tankönyvben elhelyezett feladatlapon kell az előírt feladatot megoldania,

47. *  tankönyv: az a könyv – beleértve a szótárt, a szöveggyűjteményt, az atlaszt, a kislexikont, a munkatankönyvet, a munkafüzetet, a feladatgyűjteményt – vagy a digitális tananyag, vagy a zárt rendszerű elektronikus távolléti oktatással biztosított tananyag, vagy a nevelési-oktatási program részét alkotó információhordozó, feladathordozó, amelyet az e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott eljárásban tankönyvvé nyilvánítottak,

48. *  tankönyvellátás: az iskolában alkalmazott tankönyvek fejlesztése, kiadása, előállítása, valamint az iskolai tankönyvrendelés lebonyolítása,

49. *  tartós tankönyv: az a tankönyv, könyvhöz kapcsolódó kiadvány, amely nem tartalmaz a tankönyvbe történő bejegyzést igénylő feladatokat, és alkalmas arra, hogy a tanulók legalább négy tanéven keresztül használják,

50. *  videotartalom-kezelő: a tanulmányi rendszerbe vagy a zárt rendszerű távolléti oktatási képzésmenedzsment-rendszerbe (együtt: képzési rendszerek) integrált online kapcsolaton keresztül sugárzott videotechnológiával megvalósított, mobil használatra is alkalmas videoplatform, ahol a felhasználó a tanulmányi rendszeren keresztüli egyéni azonosítással éri el a tantárgyaihoz tartozó videokönyvtárba szervezett – az előadót és a prezentációját is megjelenítő – tartalmakat; a videotartalom-kezelő lehetőséget biztosít a felhasználónak a videotartalomhoz rögzített egyéni és mentésre kerülő jegyzetelésre és a beállított tartalomjegyzék szerinti navigálásra, videókon belül bármely kimondott vagy megjelenített szóra való keresésre, az előadói és prezentációs nézet együttes vagy külön-külön nézetei közötti szabad váltásra, a kiajánlott nyelveken történő feliratozás előhívására,

51. *  zárt rendszerű elektronikus távolléti oktatás: képzés vagy az otthoni felkészülés olyan formája, amelyben az oktatás digitális tananyaggal, videotartalom-kezelővel, továbbá a pedagógus és a tanuló együttműködése az informatikai hálózaton (internet, intranet) keresztül, a felnőttoktatásban, tantermen kívüli, digitális munkarendben és az otthoni felkészülésnél alkalmazható, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszerrel valósul meg, amelynek során a közös kommunikáció eszköze a számítógép és az informatikai hálózat, továbbá a zárt rendszerű oktatási képzésmenedzsment-rendszer,

52. *  zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszer: a felnőttoktatásban, tantermen kívüli, digitális munkarendben és az otthoni felkészülés során részt vevő személy képzését tervező, szervező és ellenőrző, a képzéshez szükséges digitális tananyagot, videotartalom-kezelő által biztosított tartalmat, valamint kiegészítő ismeretanyagot a képzési program szerint számára eljuttató, minősített és tanúsított zárt informatikai rendszer, amely a képzésszervezésen túl adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti és értékeli – valamint a tanulmányi rendszer számára közvetíti – a képzésben részt vevő személy képzési programban rögzített előrehaladását, ellenőrző kérdésekre adott válaszait, eredményeit, tevékenységét, és végrehajtja – a képzésben részt vevő személy teljesítményének értékelése alapján – a képzési program szerint lehetséges navigációs kéréseit, továbbá biztosítja az oktató, az oktatásszervező és a képzésben részt vevő hallgató vagy személy interaktív és távolléti kapcsolattal megvalósuló, teljes értékű együttműködését.

3. A pedagógiai munka szakaszai

5. § (1) *  A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők:

a) az óvodai nevelés szakasza, amely a gyermek hároméves korában kezdődik, és addig az időpontig tart, ameddig a gyermek a tankötelezettség teljesítését meg nem kezdi,

b) az alapfokú nevelés-oktatás szakasza, amely – a fejlesztő nevelés-oktatás kivételével – az első évfolyamon kezdődik, a nyolcadik évfolyam végéig tart és két részre tagolódik: * 

ba) az első évfolyamon kezdődő és a negyedik évfolyam végéig tartó alsó, és

bb) az ötödik évfolyamon kezdődő és a nyolcadik évfolyam végéig tartó felső tagozat,

c) *  a középfokú nevelés-oktatás szakasza, amely – a hat és nyolc évfolyammal működő gimnázium kivételével – a kilencedik évfolyamon kezdődik és a tizenkettedik évfolyam végén fejeződik be,

d) *  az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza szakgimnáziumban, szakmára vagy szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza a szakiskolában, amely – ha e törvény másképp nem rendelkezik – az alapfokú nevelés-oktatás szakasza után kezdődik, és a szakgimnázium vagy a szakiskola meghatározott évfolyamán fejeződik be.

(2) Az óvodai nevelés alapelveit az Óvodai nevelés országos alapprogramja határozza meg. Az óvodák az Óvodai nevelés országos alapprogramja alapján készítik el helyi pedagógiai programjukat.

(3) *  Az egyes iskolai évfolyamok tananyaga és követelményei egymásra épülnek.

(4) *  Az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közötti átjárhatóságot a Nat biztosítja, amely meghatározza az elsajátítandó műveltségtartalmat, valamint kötelező rendelkezéseket állapít meg az oktatásszervezés körében, így különösen a tanulók heti és napi terhelésének korlátozására.

(5) *  A Nat-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják.

(6) * 

(7) *  A szakgimnáziumban az iskolai nevelés-oktatásnak a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszának tartalmi követelményeit az adott szakképesítés programkövetelménye és az annak alapján kiadott kerettanterv határozza meg, amelyet a köznevelésért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján a 6. § (1a) bekezdésében meghatározott módon tesz közzé.

(8) * 

(9) A kerettantervek és a Kollégiumi nevelés országos alapprogramja nemzetiségi nevelést-oktatást érintő kérdéseiben, továbbá a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve és a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve kiadásához be kell szerezni az országos nemzetiségi önkormányzat egyetértését.

4. Az állami vizsgák rendszere

6. § (1) *  Az érettségi vizsga állami vizsga, amelyet országosan egységes vizsgakövetelmények (a továbbiakban: központi vizsgakövetelmények) szerint kell megtartani. Az érettségi vizsga központi vizsgakövetelményeit az érettségi vizsgáról szóló kormányrendelet, valamint az általános és részletes vizsgakövetelmények alapján kell meghatározni. * 

(1a) *  Az érettségi vizsga részletes vizsgakövetelményeit a köznevelésért felelős miniszter az iskolák által kötelezően alkalmazandó hivatalos kiadványként a Kormány által a köznevelésért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatainak ellátására kijelölt szerv (a továbbiakban: hivatal) honlapján teszi közzé. Az érettségi vizsga részletes vizsgakövetelményei a honlapról nem távolíthatók el, archiválásukra az elektronikus archiválásról szóló jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. Az érettségi vizsga közzétett részletes vizsgakövetelményeit a köznevelésért felelős miniszter minősített elektronikus aláírásával és olyan szolgáltató által kiadott időbélyegzővel kell ellátni, amely e szolgáltatást minősített szolgáltatóként nyújtja. Az érettségi vizsga részletes vizsgakövetelményeiben a közzététel időpontját és az alkalmazás kezdő dátumát fel kell tüntetni. A közzététel időpontja nem lehet korábbi, mint az időbélyegzőben szereplő naptári nap. Az érettségi vizsga részletes vizsgakövetelményei normatív rendelkezést nem tartalmazhatnak és azok tartalma jogszabállyal és közjogi szervezetszabályozó eszközzel nem lehet ellentétes.

(1b) *  Az érettségi bizonyítvány érettségi végzettséget tanúsít, és jogszabályban meghatározottak szerint felsőoktatási intézménybe való felvételre, szakképzésbe való bekapcsolódásra, valamint munkakör betöltésére, tevékenység folytatására jogosít.

(2) Az érettségi vizsgán a tanuló a következő vizsgatárgyakból ad számot tudásáról:

a) magyar nyelv és irodalom,

b) történelem,

c) matematika,

d) idegen nyelv – a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevők számára anyanyelv és irodalom,

e) *  kötelezően választandó vizsgatárgy, szakgimnáziumban a szakgimnázium ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgy.

(2a) *  Szakgimnáziumban a kötelezően választandó vizsgatárgy képesítő vizsgával kiváltható.

(3) A kötelező és a kötelezően választandó mellett további vizsgatárgyakból is tehető érettségi vizsga.

(4) *  A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve

a) a felnőttoktatásban részt vevő tanulókat és

b) azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített.

(4a) *  Új érettségi vizsgatárgyat, vagy az érettségi vizsgatárgy új vizsgaszintjének vizsgakövetelményeit felmenő rendszerben kell bevezetni, az érettségi vizsgatárgy vizsgakövetelményeinek érdemi megváltoztatására irányuló rendelkezést az érettségi vizsgára jelentkezés előtt legalább két évvel kell kiadni.

(5) * 

(6) * 

(7) *  Az alapfokú művészeti iskolában művészeti alapvizsgát kell szervezni, és művészeti záróvizsga is szervezhető. A művészeti alapvizsga a továbbképző évfolyamokon való továbbtanulásra jogosít. A művészeti alapvizsga és a művészeti záróvizsga vizsgakövetelményeit, vizsgafeladatait az alapfokú művészeti iskola a köznevelésért felelős miniszter által kiadott és közzétett alapprogramban foglalt keretek között határozza meg.

5. A köznevelési rendszer intézményei

7. § (1) *  Köznevelési intézmény

a) az óvoda,

b) az általános iskola,

c) a gimnázium,

d) a szakgimnázium,

e) a szakiskola,

f) a készségfejlesztő iskola,

g) az alapfokú művészeti iskola,

h) a kiegészítő nemzetiségi nyelvoktató iskola,

i) a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény,

j) a kollégium,

k) *  a pedagógiai szakszolgálati intézmény,

l) *  a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény, és

m) *  a kiegészítő nemzetiségi óvoda.

(1a) *  Nevelési-oktatási intézmény az (1) bekezdés a)–j), valamint m) pontja szerinti köznevelési intézmény.

(1b) *  Középiskola az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti köznevelési intézmény.

(1c) *  Középfokú iskola a középiskola és az (1) bekezdés e) és f) pontja szerinti köznevelési intézmény.

(1d) *  Iskola a középfokú iskola és az (1) bekezdés b) és g) és h) pontja szerinti köznevelési intézmény.

(2) *  A köznevelési intézmény több különböző típusú köznevelési intézmény feladatait is elláthatja, valamint nem köznevelési feladatot ellátó intézménnyel is összevonható az e törvényben meghatározott esetben, formában és eljárás megtartásával (a továbbiakban: többcélú intézmény). Nevelési-oktatási intézmény elláthatja a jogszabályban meghatározott egyes pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatot, továbbá a gyermekétkeztetés feladatát anélkül is, hogy többcélú intézmény formájában működne.

(3) A nevelési-oktatási intézmény, a pedagógiai szakszolgálati intézmény gyakorló óvodaként, gyakorló iskolaként, gyakorló kollégiumként, valamint gyakorló szakszolgálati intézményként közreműködhet a pedagógusképzés, -továbbképzés feladataiban. A gyakorló nevelési-oktatási intézményekben, a gyakorló szakszolgálati intézményben a pedagógusjelöltek szakmai munkáját vezetőpedagógus irányítja.

(4) *  A köznevelésért felelős miniszter az (1)–(3) bekezdésben meghatározottakon kívül más köznevelési intézményt is alapíthat, alapítását engedélyezheti, ha az megfelel e törvény, valamint a szakképzésről szóló törvény előírásainak. Engedélyezheti sajátos pedagógiai program alapján nevelő és oktató általános iskola, középfokú iskola továbbá olyan középiskola alapítását, amelynek nem célja, hogy a tanulót felkészítse az érettségi vizsgára. A kérelemhez mellékelni kell a köznevelési intézmény alapításához jogszabályban meghatározott dokumentumokat, tevékenységével, óvoda és iskola esetén az átadni kívánt ismeretekkel kapcsolatos programot. Az engedéllyel kapcsolatos többletköltségeket a fenntartónak kell viselnie.

(5) *  Köznevelési alapfeladatot – a hivatal által nyújtott pedagógiai-szakmai szolgáltatás kivételével és a szakképzésről szóló törvényben (a továbbiakban: Szkt.) meghatározott kivétellel – köznevelési intézmény láthat el. Ha törvény eltérően nem rendelkezik, jogi személyiséggel rendelkező köznevelési intézmény – a köznevelési intézményre meghatározott szakmai szabályok szerint – az Szkt. szerinti szakképzési centrum részeként is működhet, amely önálló költségvetéssel nem rendelkezik és kizárólag a Kormány rendeletében meghatározott jogok és kötelezettségek alanya lehet. Az ilyen köznevelési intézmény nyilvántartásba vételére, nyilvántartásba vett adatainak módosítására és nyilvántartásból való törlésére a szakképző intézményre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(6) Az (1) bekezdés b)–e) és g) pontjában felsorolt iskola – külön jogszabályban meghatározottak szerint – elláthatja a sportiskola feladatait is.

6. Az óvoda

8. § (1) *  Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény, amely a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

(2) *  A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, – ha a szülő a gyermek negyedik életévének betöltését megelőzően már kérelmezte, úgy újabb – kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv) felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő, továbbá tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében az Eütv. 89. §-a szerinti általános járóbeteg-szakellátásban, vagy az Eütv. 91. §-a szerinti általános fekvőbeteg-szakellátásban részt vevő szakorvos rendelhető ki. Tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében a kérelem a tárgyév április 15. napja után is benyújtható. Az eljárási határidő ötven nap.

(2a) *  A (2) bekezdésben foglalt döntés ellen közigazgatási pert a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet megindítani. A felmentést engedélyező szerv döntését a bíróság nem változtathatja meg.

(2b) *  A bíróság legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz való érkezését követő nyolc napon belül intézkedik a tárgyalási határnapnak a keresetlevél bírósághoz való érkezésétől számított harminc napon belüli időpontra történő kitűzéséről, kivéve, ha egyik fél sem kérte tárgyalás tartását, és azt a bíróság sem tartja szükségesnek.

(2c) *  A (2a) bekezdés szerint indult perben egyesbíró jár el első fokon. Ha az ügy különös bonyolultsága indokolja, az egyesbíró a perben a tárgyalás megkezdése előtt elrendelheti, hogy az ügyben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el. A tanács elé utalt ügyben utóbb egyesbíró nem járhat el.

(2d) *  A bíróság a keresetlevelet, a keresetlevél bírósághoz történő érkezésétől számított harminc napon belül bírálja el, a határozatát ugyanezen határidőn belül írásba foglalja és a felek részére kézbesíti.

(2e) *  A perben nem lehet alkalmazni a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a szerinti ítélkezési szünetre vonatkozó rendelkezéseket.

(3) *  Az óvodai nevelés 6. melléklet szerinti finanszírozott időkerete magában foglalja a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokhoz, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozásokra fordítható heti ötven óra időkeretet. A fenntartó az óvodában heti tizenegy órás időkeretben köteles megszervezni a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztő pedagógiai ellátását, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek egészségügyi, pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkoztatását.

(4) *  A kötelező óvodai nevelés korai fejlesztésben és gondozásban is teljesíthető.

(5) * 

(6) *  Óvoda esetében a napi nyitvatartási idő legalább nyolc óra, amely időtartam a fenntartó engedélyével csökkenthető. Ha a fenntartó engedélye alapján az óvoda hat óránál rövidebb napi nyitvatartási idővel működik, a fenntartásához a központi költségvetésből támogatás nem igényelhető. Ha a napi nyitvatartási idő nem éri el a nyolc órát, a költségvetési támogatás nem teljes összegben illeti meg a fenntartót, a támogatás mértékét a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.

7. Az iskolai nevelés és oktatás közös szabályai

9. § (1) *  A tanulók rendszeres nevelés-oktatása, az érettségi vizsgára, valamint a művészeti alapvizsgára történő felkészítése az iskola feladata.

(2) *  A tanuló érettségi vizsgára történő felkészítése a kötelező tanórai foglalkozások keretében történik. Az érettségi vizsgára történő felkészülést az iskola a választható tanórai foglalkozások keretében segíti.

(3) A szülőket az iskola a megelőző tanítási év végén tájékoztatja azokról a tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről, amelyekre a következő tanévben a nevelő és oktató munkához szükség lesz, valamint az iskolától kölcsönözhető tankönyvekről, taneszközökről és más felszerelésekről, továbbá arról is, hogy az iskola milyen segítséget tud nyújtani a szülői kiadások csökkentéséhez.

(4) Az általános és középfokú iskolák az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozat alapján a hét-tizenkettedik évfolyamok valamelyikén szervezik meg a határon túli kirándulásokat. A határon túli kirándulásokat a központi költségvetés támogatja. A költségvetési támogatás elbírálásakor előnyt élveznek a külhoni iskolával dokumentált cserekapcsolatban álló hazai iskolák.

(5) *  A nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány – iskolatípustól függetlenül –, továbbá a fejlesztő nevelés-oktatás teljesítése alapfokú iskolai végzettséget tanúsít.

(6) *  A középiskola, a szakiskola és a készségfejlesztő iskola befejező évfolyamának sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány középfokú végzettséget tanúsít.

(7) *  A gimnáziumban az ötödik, hetedik és kilencedik évfolyamot nyelvi előkészítő évfolyam előzheti meg, feltéve hogy a gimnázium a külön jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelel.

(7a) * 

(8) *  A nevelő-oktató munka fejlesztése érdekében az óvodai nevelésben, valamint az általános iskolai és a középfokú nevelésben és oktatásban a köznevelésért felelős miniszter a nevelés-oktatás tartalmi kérdéseire, a vezetési modellre, a nevelés- és oktatásszervezési módszerekre, a minőségpolitika, a minőséggondozás rendszerére, a tanuló heti kötelező óraszámára, ha a tantárgy vagy a tantárgyi modul vonatkozásában nincs megfelelő hazai felsőfokú képzés, a pedagógusvégzettségére és -szakképzettségére, valamint a működéshez szükséges feltételekre vonatkozóan egyedi megoldások alkalmazását engedélyezheti. Ebben az esetben, ha az intézmény fenntartója nem központi költségvetési szerv vagy települési önkormányzat vagy Magyarországon nyilvántartásba vett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, az intézményt a köznevelésért felelős miniszter veszi nyilvántartásba és adja ki számára a működési engedélyt, valamint gyakorolja a törvényességi és hatósági ellenőrzési jogköröket.

(8a) *  A (8) bekezdés szerint egyedi megoldást alkalmazó magán fenntartású köznevelési intézmény számára a köznevelésért felelős miniszter felmentést adhat a tanulmányi rendszer kötelező használata alól, feltéve, hogy a kérelmező jogszabályban, valamint az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében előírt, illetve a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulókról összesített adatokat az általa alkalmazott tanulmányi rendszeren keresztül szolgáltatja és az általa alkalmazott informatikai rendszer a 30/B. §-ban foglaltakat modulként, a 41. § (1)–(4a) bekezdés, 42. § (2) bekezdés, 43. § (1) bekezdés, 46. § (5) bekezdés, 54. § (1) bekezdés, az 57. § (6) bekezdés, valamint az 58. § (3) bekezdés szerinti követelményeket is biztosítja. A feltételek fennállását a köznevelési intézmény igazolja. A miniszter haladéktalanul visszavonja az engedélyt, ha a köznevelési intézmény az adatszolgáltatásokat határidőben, ismételten nem szolgáltatja vagy a kötelező funkcionalitásokat, vagy a nyomtatványok 57. § (6) bekezdés szerinti előállítását nem biztosítja.

(9) *  A (8) bekezdés szerinti engedély akkor adható meg, ha a benyújtott tanterv tantárgyi struktúrája – a Nat-ban meghatározott műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében – legfeljebb harminc százalékban tér el a Nat-ban és a köznevelésért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától.

(9a) *  A (8) bekezdés szerinti engedély iránti kérelmet az óvoda, iskola fenntartója jogosult a köznevelésért felelős miniszternek benyújtani.

(10) * 

(11) *  A köznevelési intézmény köteles a gyermekek, tanulók számára hozzáférhető, internet-hozzáféréssel rendelkező számítógépeket a gyermekek, tanulók védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható, magyar nyelvű szoftverrel ellátni a gyermekek és tanulók harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődése védelmének érdekében.

(12) *  A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

9/A. § *  (1) A nevelési-oktatási intézmény saját pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottján és az intézményben iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen és az intézménnyel kötött együttműködési megállapodással rendelkező állami szerven kívül más személy vagy szervezet tanórai vagy egyéb, tanulók részére tartott foglalkozás keretében szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószer fogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozást (e § alkalmazásában a továbbiakban: program) csak akkor tarthat, ha jogszabályban kijelölt szerv nyilvántartásba vette.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adat közérdekből nyilvános adat, amelyet az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv honlapján közzé kell tenni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás

a) a program címét,

b) a programtulajdonos

ba) – természetes személy esetén – személy nevét, elérhetőségét vagy

bb) – szervezet esetén – a szervezet elnevezését, székhelyét, elérhetőségét,

c) annak megjelölését, hogy a programot milyen köznevelési intézménytípusban kívánják megvalósítani,

d) a nyilvántartásba vétel napját és a nyilvántartásba vett program köznevelési intézményben való felhasználhatóságának időtartamát (tanév megjelölésével), valamint

e) a program témakörét

tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban kezelt adatokat a nyilvántartásból való törlés időpontjáig kezeli.

9/B. § *  A köznevelési intézményekben a honvédelmi nevelés-oktatás keretében egyéb foglalkozás tartását és a Honvédelem tantárgy oktatását a Magyar Honvédség látja el, amelynek alapelveit a köznevelésért felelős miniszter és a honvédelemért felelős miniszter közötti együttműködési megállapodás határozza meg azzal, hogy a feladatellátással összefüggő munkáltatói jogköröket a Magyar Honvédség kijelölt szervezetének parancsnoka gyakorolja. A köznevelési intézményben végzett feladatokat és munkaidő-beosztást a köznevelési intézmény igazgatója határozza meg az együttműködési megállapodás keretei között.

8. Az általános iskola

10. § Az általános iskolában nyolc évfolyamon országosan egységes követelmények szerint alapfokú nevelés-oktatás folyik. Az általános iskola a tanulót az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészíti a középfokú iskolai továbbtanulásra.

9. A gimnázium

11. § (1) A gimnázium négy, hat vagy nyolc – nyelvi előkészítő évfolyam esetében öt, hét vagy kilenc – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény, ahol általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik.

(2) A gimnázium a tehetséggondozás speciális feladatának ellátására akkor működhet hat vagy nyolc évfolyammal, ha az ott folyó oktatás külön jogszabályban meghatározott emelt szintű követelményeknek megfelel.

10. *  A szakgimnázium

12. § *  (1) *  A szakgimnázium öt évfolyammal működő, művészeti, pedagógiai, illetve közművelődési képzést folytató nevelési-oktatási intézmény, amiből négy évfolyamon közismereti oktatás és az Szkt. szerinti szakmai képzés, az ötödik évfolyamon kizárólag az Szkt. szerinti szakmai képzés folyik. A szakgimnáziumban, a közismereti oktatás utolsó évfolyamának sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány középfokú végzettséget tanúsít. A programkövetelmény alapján készített kerettanterv további egy évfolyamot határozhat meg, amely a nappali rendszerű nevelés-oktatásban is alkalmazható. A szakgimnázium érettségi végzettség és az Szkt. szerinti szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, valamint szakirányú munkába állásra készít fel.

(2) Érettségi végzettséggel rendelkező tanulók részére a szakgimnáziumban az érettségi végzettséghez kötött szakgimnáziumi szakképesítésre felkészítő évfolyamok száma kettő. Ebben az esetben a szakgimnázium a képesítő vizsgára történő felkészítést a tizenharmadik-tizennegyedik évfolyamon szervezi meg. A programkövetelmény alapján készített kerettanterv további egy évfolyamot határozhat meg.

(3) A szakgimnáziumban olyan öt évfolyammal működő nevelés-oktatás is folyhat,

a) három, az Szkt. szerinti szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti oktatást és az Szkt. szerinti szakmai képzést magában foglaló, szakképesítésre felkészítő évfolyam, és

b) további kettő, érettségi vizsgára felkészítő évfolyam.

(4) Az Szkt. szerinti szakképesítést szerzett tanuló dönt arról, hogy továbbtanul-e az érettségi vizsgára felkészítő további két évfolyamon.

(5) Párhuzamos oktatás kizárólag művészeti oktatásban folyhat, amelyben a tanuló az alapfokú, továbbá a középfokú iskolai nevelés-oktatás szakasza és az Szkt. szerinti szakmai képzés követelményeit ugyanabban az iskolában, eltérő évfolyamokon is teljesítheti, az iskola pedagógiai programjában meghatározottak szerint a nevelő- és oktatómunka az ötödik, hetedik vagy a kilencedik évfolyamon kezdődhet, a tanuló heti óraszáma legfeljebb negyven óra.

(6) *  Mentesül a szakmai vizsga, képesítő vizsga, vagy annak a versenykiírásban meghatározott vizsgafeladatának, vizsgatevékenységének letétele alól az a vizsgázó, aki országos szakmai tanulmányi versenyen, WorldSkills vagy EuroSkills versenyen a szakmai és vizsgakövetelményben, képzési és kimeneti követelményekben vagy programkövetelményekben meghatározott követelményt teljesítette, és a versenyfelhívásban meghatározott helyezést, teljesítményt, szintet elérte. Az e bekezdésben meghatározott felmentés esetén a szakmai vizsga, képesítő vizsga vagy a vizsgatevékenység eredménye jelesnek minősül.

11. * 

13. § * 

11/A. *  Szakiskola

13/A. § *  (1) A sajátos nevelési igényű tanulók középfokú iskolai nevelése-oktatása céljából a szakiskola a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtt haladni nem tudó tanulók felkészítését végzi.

(2) A szakiskolában a sajátos nevelési igény jellegéhez igazodó közismereti oktatás és az Szkt. szerinti szakmai oktatás, illetve szakképesítésre felkészítő szakmai képzés folyik.

(3) A szakiskolában

a) az Szkt. szerinti szakmai oktatás a szakmajegyzékben meghatározott szakmák körében – a sajátos nevelési igény típusától függően – a képzési és kimeneti követelmények vagy a képzési és kimeneti követelmények alapján készített speciális kerettanterve szerint,

b) az Szkt. szerinti szakmai képzés a programkövetelmény alapján készített speciális kerettanterv szerint

folyhat.

(3a) *  A tanuló a szakmai oktatásban, vagy szakképesítésre felkészítő szakmai képzésben

a) a szakiskolában vagy

b) az Szkt. szerinti szakképzési munkaszerződéssel az Szkt. szerinti duális képzőhelyen

vehet részt.

(4) A szakiskolában az évfolyamok száma a szakmajegyzékben vagy a képzési és kimeneti követelmények, illetve a programkövetelmény alapján készített speciális kerettantervben meghatározott.

(5) Az Szkt. szerinti szakmai vizsgára, illetve képesítő vizsgára történő felkészítés a szakiskola feladata, amely a kötelező foglalkozások keretében történik.

(6) *  Mentesül a szakmai vizsga, képesítő vizsga, vagy annak a versenykiírásban meghatározott vizsgafeladatának, vizsgatevékenységének letétele alól az a vizsgázó, aki országos szakmai tanulmányi versenyen, WorldSkills vagy EuroSkills versenyen a szakmai és vizsgakövetelményben, a képzési és kimeneti követelményekben vagy programkövetelményekben meghatározott követelményt teljesítette, és a versenyfelhívásban meghatározott helyezést, teljesítményt, szintet elérte. Az e bekezdésben meghatározott felmentés esetén a szakmai vizsga, képesítő vizsga vagy a vizsgatevékenység eredménye jelesnek minősül.

11/B. *  Készségfejlesztő iskola

13/B. § *  (1) A készségfejlesztő iskola a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére biztosítja az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítását, továbbá a szakképzésben, szakiskolai képzésben részt venni nem tudó enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára nyújt a munkába álláshoz és az életkezdéshez szükséges ismereteket.

(2) A készségfejlesztő iskolának négy évfolyama van, amelyből

a) kettő közismereti képzést folytató évfolyam,

b) kettő, az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítását célzó gyakorlati jellegű évfolyam (a továbbiakban: gyakorlati évfolyam).

(3) A közismereti oktatás a készségfejlesztő iskolában a sajátos nevelési igény jellegéhez igazodó közismereti kerettanterv alapján folyik. A készségfejlesztő iskola gyakorlati évfolyamainak képzése a készségfejlesztő kerettantervek szerint meghatározott.

(4) A készségfejlesztő iskola sikeresen teljesített gyakorlati évfolyamai eltérő készségfejlesztő kerettantervek szerinti oktatással megismételhetőek.

12. * 

14. § * 

13. A gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény * 

15. § (1) *  A gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény a kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat ellátó nevelési-oktatási intézmény, amely a szakértői bizottság véleménye alapján vehető igénybe. A gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény a 7. § (1) bekezdés a)–h), j) vagy m) pontja szerinti nevelési-oktatási intézményként, vagy ha kizárólag súlyos és halmozottan fogyatékos tanulókat lát el, fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolaként működik.

(2) *  Ha a sajátos nevelési igényű gyermek súlyos és halmozottan fogyatékos, attól az évtől kezdődően, hogy tankötelessé válik, fejlesztő nevelés-oktatásban vesz részt.

(2a) *  A fejlesztő nevelés-oktatást a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény látja el egyéni vagy csoportos formában

a) saját intézményében külön erre a célra létrehozott csoportban,

b) otthoni ellátás keretében,

c) abban az intézményben, amely a gyermek ápolását, gondozását ellátja.

(3) *  A súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíti a tankötelezettségét. A fejlesztő nevelés-oktatást a köznevelésért felelős miniszter rendeletében foglaltak alkalmazásával, a sajátos nevelési igény típusának megfelelő gyógypedagógus, konduktor foglalkoztatásával, a szülő igénye, a gyermek állapota és a szakértői bizottság fejlesztő foglalkozások heti óraszámára vonatkozó javaslatának figyelembevételével kell megszervezni. A heti fejlesztő foglalkozások száma nem lehet kevesebb húsz óránál. Indokolt esetben a szülő kérésére, ha a gyermek állapota szükségessé vagy lehetővé teszi, ennél több vagy kevesebb óraszám is megállapítható. Megszervezésekor e törvénynek a tankötelezettségre, a pedagógiai munka szakaszaira, a Nat-ra és a kerettantervekre, az intézménytípusokra, a tanítási év rendjére, a tanítási, képzési idő rendjére, a tanulói jogviszony létesítésére, a gyermek, tanuló kötelességének teljesítésére és a felnőttoktatásra vonatkozó rendelkezéseit nem lehet alkalmazni.

(4) *  A fejlesztő nevelés-oktatásban a tanuló annak a tanítási évnek az utolsó napjáig köteles részt venni, amelyben betölti a tizenhatodik életévét és annak a tanítási évnek az utolsó napjáig vehet részt, amelyben betölti a huszonharmadik életévét. A fejlesztő nevelés-oktatásban a tanulókat a sajátos nevelési igényük, fejlettségük és életkoruk alapján osztják be fejlesztő csoportokba.

(5) Ha a tanuló – a szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint – iskolába járással nem tud részt venni a fejlesztő nevelés-oktatásban, a tankötelezettségét a fejlesztő nevelés-oktatást nyújtó iskola által szervezett egyéni fejlesztés keretében teljesíti. Az egyéni fejlesztés megszervezhető

a) otthoni ellátás keretében,

b) abban az intézményben, amely a gyermek ápolását, gondozását ellátja.

13/A. *  Az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat

15/A. § *  (1) Az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat feladata a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban történő óvodai nevelését, tanuló iskolai nevelés-oktatását végző nevelési-oktatási intézmények számára a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló neveléséhez, oktatásához szükséges speciális szakképzettséggel rendelkező szakember biztosítása, amennyiben a nevelési-oktatási intézmény a 47. §-ában meghatározottak szerint alkalmazandó gyógypedagógus, konduktor szakképzettségű szakemberrel nem rendelkezik.

(1a) *  Az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat az egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai módszertani intézmény szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységeként működik.

(2) *  Az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat megszervezése és működtetése az illetékes tankerületi központ feladata.

(3) *  Az illetékes tankerületi központ – az oktatási központ egyetértésével – az e §-ban meghatározott feladatokra, állami felsőoktatási intézmény, továbbá egyházi jogi személy, vallási egyesület, vagy más nem állami, nem önkormányzati köznevelési intézményfenntartó által fenntartott utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózatot is felkérhet.

14. Az alapfokú művészeti iskola

16. § (1) Az alapfokú művészeti iskola feladata, hogy kibontakoztassa a művészi képességeket, fejlessze a művészi tehetségeket, igény esetén felkészítsen szakirányú továbbtanulásra.

(2) *  Az alapfokú művészeti iskolának legalább hat és legfeljebb tizenkettő évfolyama van, amelynek keretei között az oktatás előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamokon, zeneművészet, képző- és iparművészet, báb- és színművészet, táncművészet, cirkuszművészet ágakban folyhat. A tanuló az utolsó alapfokú évfolyam befejezését követően művészeti alapvizsgát, az utolsó továbbképző évfolyam elvégzését követően pedig művészeti záróvizsgát tehet.

(3) *  Az állami fenntartású és az állami feladatellátásban részt vevő alapfokú művészeti iskolában heti hat tanórai foglalkozás biztosított térítési díj ellenében a főtárgy gyakorlatának és elméletének elsajátításához, valamint tanévenkénti egy meghallgatás és egy művészi előadás, továbbá e szolgáltatások körében az iskola létesítményeinek, felszereléseinek használata. Minden esetben ingyenes a hátrányos helyzetű tanuló részére az első alapfokú művészetoktatásban való részvétel.

14/A. *  A kiegészítő nemzetiségi nyelvoktató iskola, a kiegészítő nemzetiségi óvoda

16/A. § *  (1) A kiegészítő nemzetiségi nyelvoktató iskola a nemzetiségek jogairól szóló törvényben meghatározott feltételek szerint hozható létre az alapfokú és a középfokú oktatás szakaszának követelményeihez kapcsolódóan a nemzetiségi nyelv és a nemzetiségi népismeret oktatása céljából.

(2) A kiegészítő nemzetiségi óvoda a nemzetiségek jogairól szóló törvényben meghatározott feltételek szerint hozható létre az óvodai nevelés alapprogramjában foglaltak figyelembevételével a nemzetiségi nyelv és kultúra ápolásának céljából.

15. A kollégium

17. § (1) A kollégium az a nevelési-oktatási intézmény, amely az iskolai tanulmányok folytatásához szükséges feltételeket biztosítja, ha az

a) a lakóhelyüktől távol tanulók számára a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez, nemzetiségi nyelven vagy gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben való tanulásukhoz,

b) a tanuló testi-lelki egészségét veszélyeztető, tanulását akadályozó otthoni körülmények miatt

szükséges.

(2) *  Kollégiumi nevelés-oktatás és lakhatáson kívüli ellátás biztosítható annak a tanulónak is, akinek férőhely hiányában nem lehet kollégiumi elhelyezést biztosítani (a továbbiakban: externátusi ellátás).

(3) A kollégium – részben vagy egészben, jogszabályban meghatározottak szerint – szakkollégiumként is működhet. A szakkollégium célja, hogy saját pedagógiai program kidolgozásával személyközpontú tehetséggondozást végezzen.

(4) A kollégiumi nevelés a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának figyelembevételével a helyi pedagógiai program szerint folyik.

(5) A kollégium munkarendjét úgy kell meghatározni, hogy alkalmazkodjék a tanulói iskoláinak munkarendjéhez.

16. A pedagógiai szakszolgálat * 

18. § (1) A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti.

(2) *  Pedagógiai szakszolgálat

a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás,

b) a szakértői bizottsági tevékenység,

c) a nevelési tanácsadás,

d) a logopédiai ellátás,

e) a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás,

f) a konduktív pedagógiai ellátás,

g) a gyógytestnevelés,

h) az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás,

i) a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása.

(3) *  A pedagógiai szakszolgálatok feladatainak, működési feltételeinek, feladatai ellátásának részletes szabályait a köznevelésért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

17. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások

19. § (1) A nevelési-oktatási intézmények, pedagógiai szakszolgálati intézmények és fenntartóik, valamint a pedagógusok munkáját, továbbá a tanulói érdekvédelemmel összefüggő tevékenységet pedagógiai-szakmai szolgáltatások segítik.

(2) Pedagógiai-szakmai szolgáltatás

a) a pedagógiai értékelés,

b) a szaktanácsadás, tantárgygondozás,

c) a pedagógiai tájékoztatás,

d) a tanügy-igazgatási szolgáltatás,

e) a pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése, szervezése,

f) a tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezése, összehangolása,

g) tanulótájékoztató, -tanácsadó szolgálat,

h) *  a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer működtetése.

(3) *  A pedagógiai-szakmai szolgáltatás országosan egységes szakmai irányítás mellett az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében, a 2. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott, nevelési-oktatási intézményt fenntartó személy által fenntartott pedagógiai intézetben, továbbá az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben meghatározott módon nyújtható. Az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat a hivatal biztosítja.

(4)–(6) * 

18. A többcélú köznevelési intézmény * 

20. § (1) *  A többcélú köznevelési intézmény lehet * 

a) * 

b) óvoda-bölcsőde,

c) egységes iskola vagy összetett iskola,

d) közös igazgatású köznevelési intézmény,

e) általános művelődési központ,

f) egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai módszertani intézmény (a továbbiakban: EGYMI),

g) * 

(2) *  Többcélú köznevelési intézmény akkor létesíthető, ha a létesítés és a működés anyagi, tárgyi, technikai és személyi feltételei valamennyi feladat ellátásához biztosítva vannak.

(3) Az egységes iskola és az összetett iskola pedagógiai feladatellátás tekintetében szervezetileg egységes intézmény.

(4) *  A közös igazgatású köznevelési intézmény szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében különböző típusú nevelési-oktatási intézmények, továbbá egységes iskola, összetett iskola feladatait láthatja el.

(5) Az általános művelődési központ szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében nevelési-oktatási intézményi feladatot, továbbá a kulturális, művészeti, közművelődési, sportfeladatok közül legalább egyet ellát.

(6) A közös igazgatású köznevelési intézményben és az általános művelődési központban a nevelő és oktató munkához kapcsolódó, nem köznevelési tevékenységet ellátó intézményegység is működhet.

(7) Nevelő és oktató munkához kapcsolódó, nem köznevelési tevékenység:

a) *  az Szkt. szerinti szakmai oktatás, a felsőoktatás, a köz- és felsőoktatási kutatás, a közművelődés, a kultúra, a művészet, a könyvtár, a muzeális intézményi feladat, a sport,

b) minden olyan gyermekvédelmi, gyermekjóléti, szociális és egészségügyi ellátás, amely gyermekek, valamint tanköteles tanulók számára nyújtható.

(8) *  A közös igazgatású köznevelési intézményben és az általános művelődési központban a nem köznevelési szolgáltatások körébe tartozó feladatok ellátására és irányítására, az ilyen feladatot ellátó intézményegység létesítésére, tevékenységének engedélyezésére a tevékenységre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az általános művelődési központ létrehozásakor és működésekor a 21–22. §-ban, 25. § (1), (4) bekezdésben, a 67. § (7) bekezdésben, a 69. § (1) bekezdésben, 83. § (3)–(4) bekezdésben foglaltakat valamennyi intézményegység tekintetében alkalmazni kell.

(9) *  EGYMI a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók többi gyermekkel, tanulóval együtt történő nevelésének, oktatásának segítése céljából hozható létre. Az intézmény keretén belül működnie kell kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat ellátó óvodai, általános iskolai, fejlesztő nevelés-oktatást végző iskolai vagy középfokú iskolai feladatot ellátó intézményegységnek, továbbá utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózatnak vagy – a szakértői bizottsági feladatok kivételével – pedagógiai szakszolgálati feladatokat ellátó intézményegységnek. Az EGYMI elláthatja továbbá az iskola-egészségügyi ellátás és a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai eszközök és segédanyagok kölcsönzésének feladatait, valamint kollégiumot működtethet. Az EGYMI-ben ellátott feladatokra – az iskola-egészségügyi ellátás és a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai eszközök és segédanyagok kölcsönzése kivételével – külön-külön szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységeket kell létrehozni.

(10) * 

(11) *  A közös igazgatású köznevelési intézmény és az általános művelődési központ vezetését, az intézményegységek munkájának összehangolását – az egyes intézményegységek azonos számú képviselőiből álló – igazgatótanács segítheti, amely – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vehet a munkáltatói jogkör gyakorlásában.

(12) *  Óvoda-bölcsőde szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében óvoda és bölcsőde feladatait láthatja el.

19. A köznevelési intézmények alapítása, megszüntetése

21. § (1) *  A köznevelési intézmény e törvényben meghatározott köznevelési alapfeladat ellátására létesített intézmény. A köznevelési intézmény jogi személy, amely – a tankerületi központ, a Magyarországon nyilvántartásba vett vagyonkezelő alapítvány fenntartásában működő felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény, valamint az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott intézmény kivételével – a fenntartójától elkülönült, önálló költségvetéssel rendelkezik.

(2) *  A köznevelési intézményt költségvetési szerv esetében a kincstár, a tankerületi központ, a Magyarországon nyilvántartásba vett vagyonkezelő alapítvány fenntartásában működő felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény, az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény esetében a hivatal, más esetben a köznevelési intézmény székhelye szerint területileg illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóság veszi nyilvántartásba. A magán köznevelési intézmény akkor vehető nyilvántartásba és a nyilvántartásban alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése és feladatellátási helye akkor módosítható, ha a köznevelésért felelős miniszter szakvéleménye alapján az adott intézmény, feladatellátási hely, alapfeladat szükséges a köznevelési közfeladat-ellátás megszervezéséhez. A szakvéleményt nem kell kikérni a köznevelési intézmény alapfeladatának jogszabályváltozáson alapuló módosításához. A bejelentéshez csatolni kell

a) a köznevelési intézmény alapító okiratát, tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a szakmai alapdokumentumot,

b) – ha a fenntartó a tevékenységet nem jogszabály felhatalmazása alapján látja el – az alapfeladat ellátására jogosító okiratot,

c) a köznevelési intézmény képviseletére jogosult személy nevének és képviseletének jogosultságát igazoló dokumentumot,

d) a köznevelési intézmény állandó székhelyének meglétét igazoló okiratot.

(3) *  A köznevelési intézmény alapító okirata, szakmai alapdokumentuma tartalmazza

a) az alapító és a fenntartó nevét és székhelyét,

b) az intézmény – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet alapján meghatározott – hivatalos nevét,

c) az intézmény típusát,

d) az intézmény

da) feladatellátási helyét,

db) székhelyét,

dc) tagintézményét,

dd) telephelyét,

e) feladatellátási helyenként az alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezését,

f) nevelési, oktatási feladatot ellátó feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek- vagy tanulólétszámot alapfeladatonkénti és munkarendenkénti bontásban,

g) iskolatípusonként az évfolyamok számát,

h) alapfokú művészetoktatás esetén a művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezését,

i) szakgimnázium esetén a szakképesítés megnevezését, azonosító számát, szintjét, szakiskola esetén a szakképesítés, szakma, részszakma megnevezését, azonosító számát, szintjét,

j) a feladatellátást szolgáló vagyont, továbbá a vagyon feletti rendelkezés vagy a vagyon használati jogát,

k) az önálló költségvetéssel rendelkező intézmény esetében a gazdálkodással összefüggő jogosítványokat.

(3a) *  A köznevelési intézmény a nyilvántartásba való bejegyzéssel a bejegyzés napján jön létre és a nyilvántartásból való törléssel, a törlés napján szűnik meg. Az alapító okirat a köznevelési intézmény későbbi időponttal való alapításáról, átalakításáról, illetve megszüntetéséről is rendelkezhet, ebben az esetben a köznevelési intézményt ezen időponttal kell nyilvántartásba venni, illetve a nyilvántartásból törölni.

(4) *  A nyilvántartásba vétellel, a nyilvántartásba vett adatok megváltozásával és a nyilvántartásból való törléssel összefüggő költségeket a kérelem benyújtója viseli. A bejegyzett adatokban bekövetkezett változások nyilvántartásba vételét – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – a változást követő nyolc napon belül kell kérelmezni. A nyilvántartás fennálló és törölt adatai, továbbá az alapító okirat, szakmai alapdokumentum nyilvánosak.

(4a) *  A bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy arról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle a kérelem benyújtója kéri – tájékoztatja az állam által fenntartott köznevelési intézmény esetén a kincstárt, más köznevelési intézmény esetén a hivatalt, illetve a köznevelési feladatokat ellátó hatóságot.

(5) A nyilvántartás tartalmazza

a) a köznevelési intézmény

aa) *  létesítő és módosító alapító okiratának, szakmai alapdokumentumának keltét,

ab) *  nevét, alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezését és valamennyi feladatellátási helyét,

ac) képviseletére jogosult személy nevét,

ad) *  az önálló költségvetéssel rendelkező intézmény esetében adószámát,

ae) * 

b) a nyilvántartásba vétel, létesítés napját,

c) a fenntartó képviseletére jogosult személy nevét,

d) *  a jogutódlással, átalakulással, fenntartóváltozással, intézményi átszervezéssel kapcsolatos alapítói, fenntartói határozatok számát és a döntést tartalmazó határozatokat, valamint a 84. § (2a) bekezdése szerinti előzetes vizsgálat és a 84. § (2b) bekezdése szerinti nyomon követés eredményét tartalmazó határozatot,

e) a megszűnésről szóló alapítói, fenntartói határozatot, a megszüntető okiratot, a megszűnés idejét és módját, valamint a megszűnt intézmény iratainak őrzési helyét.

(5a) *  A hivatal és a köznevelési feladatokat ellátó hatóság által vezetett (5) bekezdés szerinti nyilvántartás az (5) bekezdés a) pont aa)–ac) alpontja, valamint b)–e) pontja tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6) * 

(7) *  A nyilvántartásba vételről szóló végleges határozat alapján az önálló költségvetéssel rendelkező köznevelési intézmény képviselője köteles nyolc napon belül megkérni az intézmény adószámát és pénzforgalmi számlát nyitni. Az adószámot és a pénzforgalmi számlaszámot, annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül be kell jelenteni a (2) bekezdés szerint.

(8) A köznevelési intézményt törölni kell a nyilvántartásból, ha

a) az intézmény fenntartója az intézmény megszüntetéséről határozott,

b) a fenntartó jogutód nélkül megszűnik,

c) az egyéni vállalkozó meghal, és nincs olyan jogosult, aki folytatja a fenntartói tevékenységet,

d) megszűnik a fenntartónak a köznevelés-szolgáltatás szervezési joga, vagy e jogának gyakorlásával felhagy,

e) a fenntartó bejelenti, hogy fenntartói jogát nem kívánja tovább gyakorolni, kivéve, ha a fenntartói jog – az e törvényben meghatározottak szerint – új fenntartóra száll át,

f) a fenntartó egy nevelési, tanítási évnél hosszabb ideig nem működteti,

g) *  a hatóság súlyos vagy az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés során megállapított szakmai jogszabálysértés miatt – a nem állami költségvetési szerv vagy nem települési önkormányzat által fenntartott köznevelési intézmény esetén a működési engedély visszavonásával egyidejűleg – a nyilvántartásból való törlését elrendeli.

(9) *  Ha a köznevelési feladatokat ellátó hatóság a köznevelési intézményt a (8) bekezdés g) pontja alapján törli a nyilvántartásból, az erről szóló határozatában kijelöli azt a nevelési-oktatási intézményt vagy szakképző intézményt, amely a törölt köznevelési intézménnyel jogviszonyban álló gyermek, tanköteles tanuló felvételét nem tagadhatja meg. Nem tanköteles tanuló esetében csak az érintett kérelmére kell kötelező felvételt biztosító nevelési-oktatási intézményt vagy – a szakképzési államigazgatási szerv egyetértésével – szakképző intézményt kijelölni. A nevelési-oktatási intézményt vagy szakképző intézményt úgy kell kijelölni, hogy a gyermek, a tanuló számára a kijelölt intézményben a nevelés, a nevelés-oktatás igénybevétele ne jelentsen aránytalan terhet. A köznevelési intézmény nyilvántartásból való törléséről szóló végleges határozatot a köznevelési feladatokat ellátó hatóság megküldi a köznevelési intézmény székhelye szerint területileg illetékes tankerületi központnak, települési önkormányzatnak, a törvényben meghatározott feladataik ellátása érdekében. A jogutóddal megszűnő köznevelési intézmény iratállományát a jogutód köznevelési intézménynek kell átadni. A jogutód nélkül megszűnő köznevelési intézmény esetén a fenntartó, a fenntartó jogutód nélküli megszűnése esetén a köznevelési intézmény székhelye szerint területileg illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóság számára kell átadni az iratállományt.

(10) E § alkalmazásában súlyos jogszabálysértés, ha

a) a köznevelési intézmény köztartozása meghaladja az intézmény éves költségvetésének felét és azt a fenntartó egy hónapon belül nem fizeti ki, vagy részletfizetés kérése esetén nem fizetés miatt a fennálló tartozás egy összegben esedékessé válik,

b) a köznevelési intézménynek hat hónapot meghaladó lejárt tartozása van és a fenntartó nem tett intézkedéseket ennek rendezése érdekében,

c) *  a köznevelési intézmény a hatósági ellenőrzés keretében megállapított jogszabálysértést az első felszólítást, majd ugyanazon jogszabálysértés miatt kiszabott közigazgatási bírság kiszabását követően sem szünteti meg a határozatban megállapított határidőn belül,

d) *  a fenntartó – köznevelési intézmény fenntartásával összefüggő – tevékenységének törvényességi ellenőrzése során megállapított törvénysértést a fenntartó a törvénysértés megszüntetésére történő felhívásban megállapított határidőig nem szünteti meg,

e) *  a köznevelési intézményben folyó nevelő és oktató munka a közbiztonságot, a közrendet, a közegészségügyet, a közerkölcsöt sérti, vagy mások jogai, szabadságjogai ellen irányul,

f) *  a köznevelési intézmény a feladatainak ellátásához szükséges feltételekkel nem rendelkezik.

(11) *  Szakmai szabálysértés, ha az intézmény működése – az intézmény által ellátott feladatoktól függően – az Óvodai nevelés országos alapprogramja a Nat, az adott intézményre érvényes kerettanterv, vagy e törvény felhatalmazása alapján készített és jóváhagyott más nevelési, oktatási program, az érettségi vizsgáról szóló jogszabály, az érettségi vizsga vizsgakövetelményei, a Kollégiumi nevelés országos alapprogramja, a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve, a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve, a Két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelve, a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve, a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek, tanulók köznevelési ellátásának irányelve, az Alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja rendelkezéseit sérti.

(12) * 

22. § (1) A köznevelési intézménynek a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel rendelkeznie kell. A köznevelési intézmény akkor rendelkezik a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel, ha

a) állandó saját székhellyel, telephely esetén állandó telephellyel, a feladatellátáshoz szükséges helyiségekkel,

b) állandó saját alkalmazotti létszámmal, továbbá

c) *  a jogszabályban meghatározott eszközökkel, dokumentumokkal, szabályzatokkal és önálló költségvetéssel rendelkező intézmény esetében a működéséhez szükséges pénzeszközökkel

rendelkezik.

(2) *  Állandó saját székhellyel, telephellyel akkor rendelkezik a köznevelési intézmény, ha a feladatai ellátásához szükséges, jogszabályban meghatározott helyiségek a 23. § (10) bekezdésben meghatározott kivétellel – határozatlan időre a kizárólagos használatában állnak. Állandó saját alkalmazotti létszámmal akkor rendelkezik a köznevelési intézmény, ha az alapfeladatának ellátásához szükséges számított alkalmazotti létszám legalább ötven százaléka határozatlan időre szóló köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban, munkaviszonyban vagy egyházi szolgálati jogviszonyban áll. Az állami fenntartású intézményben a fenntartó engedélyével az óraadók létszáma az ötven százalékot meghaladhatja.. Többcélú köznevelési intézmény esetén az állandó saját alkalmazotti létszám meglétét szervezetileg és szakmailag önálló intézményegységenként kell vizsgálni. A köznevelési intézmény feladatainak ellátásához szükséges eszközöket, felszereléseket a fenntartó az intézmény rendelkezésére bocsátja, önálló költségvetéssel rendelkező intézmény a feladatainak ellátásáról az alapító, a fenntartó szerv által biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik. A köznevelési intézmények fenntartási költségeit a fenntartó által évente megállapított költségvetésben kell előirányozni.

(3) * 

23. § (1) *  Ha a köznevelési intézményt nem az állam vagy települési önkormányzat – ideértve a helyi önkormányzatok társulását is – alapítja, működésének megkezdéséhez engedély szükséges. A működési engedély akkor adható ki, ha a nem állami köznevelési intézmény

a) rendelkezik a működéséhez szükséges feltételekkel és

b) nyilvántartásba vétele óta kevesebb mint hat hónap telt el.

(2) *  Az engedély kiadásával összefüggő költségeket a kérelem benyújtója viseli.

(3) *  Újonnan induló nevelési-oktatási forma esetében az 22. § (1)–(2) bekezdésben meghatározottak szerinti működéshez szükséges feltételeket – az iskolatípusnak megfelelő, adott évben nem induló évfolyamok, osztályok, csoportok vonatkozásában – felmenő rendszerben, fokozatosan elégséges megteremteni. A feltételek fokozatos megteremtését a köznevelési feladatokat ellátó hatóság törvényességi ellenőrzés keretében kétévente vizsgálja. Ha ennek keretében megállapítást nyer, hogy az (5) bekezdés szerinti ütemtervben vállalt feltételek nem teljesülnek, a működési engedély visszavonásra kerül.

(4) Az engedély kiadása iránti kérelemhez csatolni kell

a) a köznevelési intézmény alapító okiratát,

b) nevelési-oktatási intézmény esetében pedagógiai programját, egyéb köznevelési intézmény esetében a középtávú és egyéves munkatervét, továbbá

c) azokat az okiratokat, amelyekből megállapítható, hogy a működés megkezdéséhez, a köznevelési intézmény feladatai ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.

(5) Újonnan induló nevelési-oktatási forma esetében a kérelemhez csatolni kell a nevelő és oktató munkához szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtésének külön jogszabályban meghatározott ütemtervét. A kérelem és mellékletei jogszabályban meghatározott adattartalommal nyújthatók be.

(6) *  Az engedély kiadásáról az intézmény székhelye szerint illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóság dönt.

(7) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság az engedély kiadását akkor tagadhatja meg, ha a nevelési-oktatási intézmény

a) *  pedagógiai programja az e törvényben meghatározottaknak nem felel meg,

b) nem rendelkezik – az e törvényben foglaltaknak megfelelő – a működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel,

c) újonnan induló nevelési-oktatási forma esetében a feltételek megteremtésének ütemtervében foglaltak nem megalapozottak, a költségvetésből nem állapítható meg, hogy a feladata ellátásához szükséges költségeket milyen forrásból biztosítják,

d) * 

(8) *  Pedagógiai szakszolgálati intézmény, pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény esetében a köznevelési feladatokat ellátó hatóság az engedély kiadását akkor tagadhatja meg, ha

a) nem rendelkezik – az e törvényben és a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelő – a működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel,

b) *  munkaterve nem felel meg a külön jogszabályban foglaltaknak, továbbá pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény esetében nincs összhangban a köznevelésért felelős miniszter által kijelölt háttérintézménynek a miniszter által jóváhagyott szakmai irányelvében foglaltakkal.

(9) *  A nevelési-oktatási intézmény működéséhez szükséges engedély akkor adható ki, ha a nevelési-oktatási intézmény állandó saját székhellyel rendelkezik, továbbá legalább egy, a maximális létszám befogadására alkalmas óvodai csoport, kollégiumi csoport, továbbá az adott iskolatípusnak megfelelően valamennyi évfolyamra egy-egy iskolai osztály működtetésére alapították, és az ehhez szükséges – jogszabályban meghatározott – személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak, vagy újonnan induló nevelési-oktatási forma esetében felmenő rendszerben, fokozatosan megteremti. Ha nemzetiségi nevelés-oktatás esetén, valamint az ötezer főt meg nem haladó lakosságszámú településen, a nevelést-oktatást igénybevevő gyermekek, tanulók előre tervezhető létszáma nem éri el az átlag osztály- vagy csoportlétszámot, akkor a maximális létszám befogadására alkalmas osztályteremre, csoportszobára vonatkozó feltétel helyett elegendő, ha az intézmény az átlaglétszám befogadására alkalmas helyiséggel rendelkezik.

(10) *  Az egyházi köznevelési intézmény és a magán köznevelési intézmény akkor rendelkezik állandó saját székhellyel, telephellyel, ha a fenntartója igazolja, hogy a feladatai ellátásához szükséges jogszabályban meghatározott helyiségek feletti rendelkezési jog a nevelési-oktatási intézmény működéséhez legalább öt nevelési évre, tanítási évre biztosított. Ha a nevelési-oktatási intézmény székhelye, telephelye másik nevelési-oktatási intézmény által is használt ingatlanban található, az engedélyezési eljárásban vizsgálni kell azt is, hogy az épületben biztosítható-e valamennyi nevelési-oktatási intézmény zavartalan működése, az alapító okiratában megjelölt maximális gyermek-, tanulói létszám fogadása, a nevelőtestületek működése.

(11) * 

(12) * 

20. A köznevelési intézmény működésének rendje

24. § (1) *  A köznevelési intézmények szakmai tekintetben önállóak. Szervezetükkel és működésükkel kapcsolatosan minden olyan ügyben döntenek, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe.

(2) A nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos döntések előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vesznek a pedagógusok, a tanulók és a szülők, valamint képviselőik.

(3) A nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.

(4) *  A Kormány rendeletben meghatározza azon – a tanulói jogviszonyból, kollégiumi tagsági viszonyból származó kötelezettségek teljesítéséhez, jogok gyakorlásához nem szükséges – tárgyak körét, amelyet a tanuló a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogra, az egészséghez való jogra, az oktatás zavartalanságának biztosítására, valamint a köz érdekére, közbiztonságra tekintettel a 7. § (1) bekezdés b)–j) pontja szerinti nevelési-oktatási intézménybe [a (4) és (5) bekezdés alkalmazásában a továbbiakban: nevelési-oktatási intézmény]

a) nem vihet be (a továbbiakban: tiltott tárgy), vagy

b) bevihet, azonban azt a tanítási nap folyamán csak akkor birtokolhatja és használhatja, ha azt a nevelési-oktatási intézmény

ba) igazgatója egészségügyi célból vagy

bb) pedagógusa pedagógiai célból

– a tanulmányi rendszerben a Kormány rendeletében foglaltak alapján rögzítettek szerint – az általa meghatározott időszakra engedélyezi (a továbbiakban: használatában korlátozott tárgy).

(5) *  A (4) bekezdésben foglalt szabályok betartatásáért a nevelési-oktatási intézmény igazgatója felel azzal, hogy a Kormány rendeletében, valamint a házirendben meghatározottak szerint gondoskodik a szabályok betartásának ellenőrzéséről, a tárgy átvételéről, őrzéséről, a tanuló, vagy egyéb személy részére történő visszaadásának rendjéről. A tárgyak őrzésére – a tiltott tárgy kivételével – a Polgári Törvénykönyv általános, a szerződésen kívüli károkozásért való felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A tiltott tárgy őrzése során a tárgyban bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény nem felel.

25. § (1) *  A köznevelési intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. Az SZMSZ-t az igazgató a nevelőtestület bevonásával készíti el és az intézmény honlapján közzéteszi. Az SZMSZ-t a fenntartó hagyja jóvá.

(2) Az óvoda házirendje a gyermeki jogok és kötelességek gyakorlásával, a gyermek óvodai életrendjével kapcsolatos rendelkezéseket állapítja meg. Az iskola és a kollégium házirendje állapítja meg az e törvényben, továbbá a jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és – a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül – a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola, kollégium által elvárt viselkedés szabályait.

(3) *  A házirend – a 24. § (4) bekezdésén felül a helyi sajátosságokra tekintettel – előírhatja az óvodába, iskolába, kollégiumba a gyermekek, tanulók által bevitt dolgok megőrzőben, öltözőben való elhelyezését vagy a bevitel bejelentését, valamint az óvodába járáshoz, a tanulói jogviszonyból, kollégiumi tagsági viszonyból származó kötelezettségek teljesítéséhez, jogok gyakorlásához nem szükséges dolgok bevitelét megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételhez kötheti. Ha az előírt szabályokat megszegik, a bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény nem felel.

(4) *  A házirendet nevelési-oktatási intézményben a nevelőtestület – más köznevelési intézményben a szakalkalmazotti értekezlet, az óvodaszék, az iskolaszék, a kollégiumi szék –, az iskolai vagy a kollégiumi diákönkormányzat véleményének kikérésével fogadja el. A házirend azon rendelkezéseinek hatálybalépéséhez, amelyekből a fenntartóra többletkötelezettség hárul, a fenntartó egyetértése szükséges.

(5) A nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről, a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséről, ennek keretében különösen, hogy az óvodába járó gyermek, valamint a tankötelezettség végéig az általános iskolába, középfokú iskolába járó tanuló évenként legalább egyszer fogászati, szemészeti és általános szűrővizsgálaton vegyen részt.

(5a) *  A köznevelési intézménynek biztosítania kell

a) a 62. § (1a)–(1e) bekezdése szerint a diabétesszel élő, valamint

b) a fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált

gyermekek, tanulók egészségének megőrzésére fordított fokozott figyelmet.

(5b) *  A szülő, törvényes képviselő, a nagykorú tanuló az (5a) bekezdés a) és b) pontja szerinti körülmény fennállásáról a köznevelési intézményt legkésőbb a gyermek óvodai jogviszonya, a tanuló tanulói jogviszonya létesítésekor tájékoztatja.

(5c) *  Ha a szülő, törvényes képviselő, a nagykorú tanuló az (5a) bekezdés a) és b) pontja szerinti körülmény fennállásáról a gyermek óvodai jogviszonya, a tanuló tanulói jogviszonya létesítését követően szerez tudomást, akkor a szülő, törvényes képviselő, a nagykorú tanuló a köznevelési intézményt a tudomásszerzést követően erről haladéktalanul tájékoztatja.

(5d) *  A köznevelési intézmény az (5a) bekezdés

a) a) pontja szerinti körülménnyel összefüggésben a szülőtől, törvényes képviselőtől, nagykorú tanulótól kapott adatokat a 41. § (10) bekezdése szerint,

b) b) pontja szerinti körülménnyel összefüggésben a szülőtől, törvényes képviselőtől, nagykorú tanulótól kapott adatokat a gyermek, tanuló biztonságos napközbeni ellátásának céljából legfeljebb a gyermek óvodai jogviszonya, a tanuló tanulói jogviszonya fennállásáig

kezeli.

(5e) *  A köznevelési intézmény biztosítja, hogy a gyermekek, tanulók és hozzátartozóik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 149/B. §-a szerinti internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálat elérhetőségét megismerhessék. A köznevelési intézmény köteles az e bekezdés szerinti elérhetőséget a köznevelési intézményben jól látható helyre kifüggeszteni, ezenfelül egyéb módon is biztosíthatja az elérhetőség megismerhetőségét.

(6) *  A nevelési-oktatási intézményben nyújtott szociális szolgáltatás során eljáró óvodai és iskolai szociális segítő a gyermekkel, tanulóval közvetlenül foglalkozik, az egyéni szociális szolgáltatások megvalósításának ideje alatt a gyermek, tanuló felügyeletéről maga gondoskodik.

(7) *  Az óvodai csoportok, iskolai osztályok, kollégiumi csoportok minimális, maximális és átlaglétszámát a 4. melléklet határozza meg. Az óvodai csoportra, iskolai osztályra, kollégiumi csoportra megállapított maximális létszám a nevelési év, illetve a tanítási év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal átléphető, továbbá függetlenül az indított osztályok, csoportok számától, akkor is, ha a nevelési év, tanítási év során az új gyermek, tanuló átvétele, felvétele miatt indokolt. A minimális létszámtól csak akkor lehet eltérni, ha azt az óvodai, tanulói jogviszony nevelési, tanítási év közben történő megszűnése indokolja. A művészeti felsőoktatási intézmény által fenntartott nyolc évfolyamos gimnázium osztályainak minimális, maximális és átlaglétszámát a szakgimnázium (művészeti) létszámkeretei szerint kell meghatározni. Az Arany János Tehetséggondozó Programban és az Arany János Kollégiumi Programban a minimális osztály-, illetve kollégiumi csoportlétszámtól legfeljebb húsz százalékkal el lehet térni.

(8) A köznevelési intézmény tantermeiben, címtábláján, épületének homlokzatán, továbbá az állami, települési önkormányzati fenntartású intézmények körbélyegzőjén Magyarország címerét el kell helyezni, más intézmények körbélyegzőjén el lehet helyezni.

21. A pedagógiai program

26. § (1) *  A nevelő és oktató munka az óvodában, az iskolában, a kollégiumban pedagógiai program szerint folyik. A pedagógiai programot az igazgató a nevelőtestület bevonásával készíti el és a fenntartó hagyja jóvá. A pedagógiai programot nyilvánosságra kell hozni.

(2) *  Az iskola pedagógiai programjának részeként, ha e törvény másként nem rendelkezik, a köznevelésért felelős miniszter által kiadott kerettanterveket kiegészítve helyi tantervet készít. A helyi tanterv megnevezi a köznevelésért felelős miniszter által kiadott kerettantervek közül választottat és rendelkezik a kerettantervben meghatározott, a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások időkerete legfeljebb tíz százalékának felhasználásáról. A kollégium az érdekelt iskola pedagógiai programját figyelembe véve készíti el a pedagógiai programját.

(3) * 

(4) *  A többcélú köznevelési intézmény egységes, valamennyi nevelési-oktatási feladatot átfogó pedagógiai programot, ennek keretein belül az egyes feladatok ellátásához óvodai pedagógiai programot, iskolai helyi tantervet, kollégiumi pedagógiai programot használ. Az általános művelődési központban működő nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programja része a nem köznevelési feladatot ellátó intézményegység tevékenységét is meghatározó pedagógiai-művelődési programnak. A pedagógiai-művelődési program biztosítja a köznevelési és a nem köznevelési közfeladatok egységes elvek szerinti megvalósítását.

(5) Az iskola pedagógiai programját vagy annak módosítását a jóváhagyást követő tanévtől felmenő rendszerben vezetheti be.

(6) *  A köznevelésért felelős miniszter által kiadott és közzétett irányelvet és alapprogramot alkalmazni kell az óvoda és az iskola pedagógiai programja elkészítésekor és végrehajtásakor.

22. A tanítási év rendje, a tanítási, képzési idő, az egyéb foglalkozások

27. § (1) *  Az iskolában a nevelést-oktatást – ha e törvény másképp nem rendelkezik – a nappali oktatás munkarendje szerint a kötelező és választható, egyéni és csoportos, tanórai és egyéb foglalkozások, a kollégiumban a kötelező és választható, egyéni és csoportos foglalkozások keretében csoportbontásokkal kell megszervezni (a továbbiakban: nappali rendszerű iskolai oktatás). A nappali rendszerű iskolai oktatás e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben az évfolyamra, az időtartamra, a tanulói hozzáférésre és a tanulók felügyeletének megszervezésére vonatkozó részletszabályok meghatározásával, tantermen kívüli, digitális munkarendben is megszervezhető.

(2) *  Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá hét órától tizennyolc óráig – vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben – gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről azzal, hogy tizenhat óra után a tanulók felügyeletét nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak láthatják el. Az általános iskola e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként is működhet.

(2a) *  Az (1) bekezdésben meghatározott tantermen kívüli digitális munkarendben a nevelés-oktatás, a tanulási folyamat ellenőrzése és támogatása a pedagógusok és a tanulók online vagy más, személyes találkozást nem igénylő kapcsolatában – elsősorban tanulmányi rendszer által biztosított funkcionalitásokkal és digitális eszközök alkalmazásával – történik.

(3) *  A tanév, ezen belül a tanítási év rendjét a köznevelésért felelős miniszter rendeletben állapítja meg. Az igazgató a nevelőtestület bevonásával éves munkatervet készít, amely tartalmazza a szabadon meghatározható tanítás nélküli munkanapokat. Az igazgató az éves munkatervet az intézmény honlapján közzéteszi. Az éves munkatervet a fenntartó hagyja jóvá.

(4) *  A tanuló heti finanszírozott tanóráinak számát a 6. melléklet határozza meg. Az iskola a tanuló NAT szerint meghatározott heti kötelező tanóráinak száma és az osztályok engedélyezett heti időkerete különbözetét tanórai foglalkozás, egyéb foglalkozás megtartásához és osztálybontáshoz veheti igénybe.

(5) *  Az általános iskola és a középfokú iskola köteles megszervezni a tanuló heti kötelező óraszáma és az osztályok engedélyezett heti időkeret-különbözete terhére a tehetség kibontakoztatására, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára, továbbá az első– negyedik évfolyamra járó tanulók eredményes felkészítésére szolgáló, differenciált fejlesztést biztosító egy-három fős foglalkozásokat. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára szervezett fejlesztő pedagógiai ellátás keretében a tanuló tantárgyi felzárkóztatását a nevelő-oktató munka szakaszának, illetve a tantárgynak megfelelő szakképzettségű pedagógus, készségfejlesztését pedig fejlesztő pedagógus végzi. Tehetséggondozásra és felzárkóztatásra osztályonként legalább további heti egy-egy óra biztosított az osztályok 6. mellékletben meghatározott időkerete felett.

(6) Ha az elsőtől a negyedik évfolyamokra járó tanuló eredményes felkészülése azt szükségessé teszi, lehetővé kell tenni, hogy legalább heti két alkalommal egyéni foglalkozásokon vegyen részt. E rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a tanköteles tanuló tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt második vagy további alkalommal ismétli ugyanazt az évfolyamot.

(7) *  A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség vagy a sajátos nevelési igény miatt a szakértői bizottság véleménye alapján, vagy tartós gyógykezelés miatt egyéni munkarend keretében tanulmányokat folytatók egyéni foglalkozás keretében történő felkészítésére az iskolának tanulónként az osztályok heti időkeretén felül átlag heti tíz óra áll a rendelkezésre. A sajátos nevelési igény miatt egyéni munkarend keretében tanulmányokat folytató tanulók esetében az e bekezdésben meghatározott időkereten belül kell biztosítani az egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkozásokat. Az időkeret az egyes hetek és tanulók között átcsoportosítható.

(8) *  A gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézményben a sajátos nevelési igényű tanulók részére kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozásokat kell szervezni. A tanuló annyi egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozáson vesz részt, amennyi a sajátos nevelési igényéből eredő hátránya csökkentéséhez szükséges. A kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozások megszervezésének heti időkeretét a 6. melléklet határozza meg. A heti időkeret a tanítási hetek között a tanuló érdeksérelme nélkül különösen indokolt esetben átcsoportosítható.

(9) *  A szakgimnáziumban tanuló heti kötelező óraszáma terhére tanulónként heti öt órában egy–három fős foglalkozást kell szervezni, ha az iskola zenész, klasszikus balett-táncos vagy artista szakmai vizsgára készít fel.

(10) Ha az összevont osztályban az egyes évfolyamokra a 6. melléklet eltérő mértékű heti kötelező tanórai foglalkozást és az osztályok számára eltérő órakeretet határoz meg, a magasabb évfolyamra megállapított óraszámokat kell alkalmazni.

(11) *  Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban, azokban az osztályokban és azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelésóra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra váltható ki a sportról szóló törvény szerinti igazolt sportolói jogviszonyban álló versenyző tanuló kérelme alapján – versenyengedély birtokában – a sportszervezet keretei között szervezett edzéslátogatás igazolásával, amennyiben a testnevelésórát közismereti tanóra nem előzi meg vagy nem követi.

(11a) *  Amennyiben a testnevelésóra keretében megvalósított úszásoktatás infrastrukturális feltételei a nevelési-oktatási intézményben nem állnak rendelkezésre, akkor heti egy alkalommal legfeljebb két testnevelésórát egy tanítási napon összevonva lehet megszervezni.

(11b) * 

(11c) *  Ha a művészeti felsőoktatási intézmény által fenntartott nyolc évfolyamos gimnáziumban a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 101. § (7) bekezdése szerinti előkészítő jogviszony alapján a művészeti felsőoktatási intézménybe való belépésre való felkészítés keretében a tanuló részére legalább heti 15 tanóra van biztosítva, a mindennapos testnevelés az előkészítő jogviszony alapján a művészeti felsőoktatási intézménybe való belépésre való felkészítés keretében biztosított művészeti szakmai képzéssel váltható ki.

(12) Az iskola a kötelező tanórai foglalkozások keretében gondoskodik a könnyített testnevelés szervezéséről.

(13) *  A legalább négy évfolyammal működő iskola biztosítja az iskolai sportkör működését. Az iskolai sportkör feladatait – az iskolával az iskolai sportköri tevékenység ellátására, sporttevékenység szervezésére kötött megállapodás alapján – a sportról szóló törvény szerinti sportszervezet is elláthatja. Az iskolai sportköri foglalkozások megszervezéséhez – sportágak és tevékenységi formák szerint létrehozott iskolai csoportonként – hetente legalább kétszer negyvenöt percet kell biztosítani. A sportköri foglalkozásokat olyan szakedző vagy a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló külön jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező szakember is vezetheti, aki a felsőoktatási intézmény által szervezett, legalább 120 órás pedagógiai továbbképzésben vett részt.

28. § (1) A kollégium a foglalkozásokat kollégiumi csoportonként heti huszonnégy órás keretben szervezi meg.

(2) A kollégium a kollégiumba felvett és az externátusi ellátásban részesülő tanulók részére felzárkóztató, tehetségkibontakoztató, speciális ismereteket adó felkészítő foglalkozásokat, továbbá a szabadidő eltöltését szolgáló egyéb foglalkozásokat és a tanulóval való egyéni törődést biztosító foglalkozásokat szervez.

(3) *  A kollégiumban biztosítani kell a pedagógiai felügyeletet azoknak a tanulóknak, akik nem tartózkodnak az iskolában vagy nem vesznek részt kollégiumi foglalkozáson. A kollégium munkarendjét úgy kell meghatározni, hogy a tanuló elhatározása szerint rendszeresen hazalátogathasson. A tanuló tanítási évben (ideértve az évközi szünetek idejét is) a rendkívüli eseteket kivéve hazautazásra nem kötelezhető.

(4) A heti időkeret az iskolában az egyes évfolyamok, osztályok, tanítási év közben a tanítási hetek között, kollégiumban a kollégiumi feladatok, az egyes tanulócsoportok, tanítási év közben a tanítási hetek között átcsoportosítható.

29. § (1) *  Az alapfokú művészeti iskolában a főtárgy elméleti és gyakorlati oktatása, valamint a konzultációs tanórai foglalkozás egyéni foglalkozás keretében is folyhat. Az alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágában a tehetséggondozás érdekében egy-három fős foglalkozás tartható. Az egyéni foglalkozást az intézmény az alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágában a hangszeres és énekes főtárgyi óra esetén egy-egy tanuló részére biztosítja.

(2) Az alapfokú művészeti iskolában az adott művészeti ág céljának megfelelő művészeti csoport, énekkar működhet, továbbá tanulmányi, szakmai, kulturális verseny, rendezvény, művészeti tanulmányi kirándulás szervezhető.

(3) Az alapfokú művészeti iskolákban a tanítási időbeosztást – a tanév rendjére, a tanítás nélküli pihenőnapra és a tanítási szünetre vonatkozó rendelkezések figyelembevételével – az iskola állapítja meg.

30. § (1) *  Az iskolában a tanítási év ötnapos tanítási hetekből áll. A szombat és a vasárnap tanítás nélküli pihenőnap. Tanítás nélküli pihenőnap jár a tanulónak a munkaszüneti napokon is. A tanítási időbeosztás a munkaszüneti napok miatti munkaidő-beosztásnak megfelelően változik, a tanítási év utolsó napját követően pedig legalább hatvan összefüggő napból álló nyári szünetet kell biztosítani.

(2) Alapos indokkal, a fenntartó egyetértésével a tanítási hetek – a szombat igénybevételével – hat tanítási nappal is megszervezhetők abban az esetben, ha a tanulók részére legalább harminchat óra megszakítás nélküli heti pihenőidő és az elmaradt heti pihenőnapok igénybevétele – egy vagy több összefüggő tanítási szünetként – a tanítási félév során biztosítható.

(3) *  A fenntartó egyetértésével az iskola igazgatója – az elmaradt heti pihenőnapok igénybevételének biztosítása nélkül is – elrendelheti a hat tanítási napból álló tanítási hét, valamint a tanuló heti kötelező óraszámát meghaladó tanítás megszervezését, ha a rendkívüli tanítási szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását nem lehet megoldani.

(4) A tanulónak – a tanév rendjében meghatározottak szerint – a tanítási évben legalább három alkalommal, legkevesebb hat összefüggő napból álló tanítási szünetet kell biztosítani. * 

(5) *  Ha rendkívüli időjárás, járvány, természeti csapás vagy más elháríthatatlan ok miatt a nevelési-oktatási intézmény működtetése nem lehetséges,

a) *  az intézményre kiterjedő veszélyhelyzet esetében az igazgató,

b) a településre kiterjedő veszélyhelyzet esetében a jegyző a fenntartó egyidejű értesítése mellett,

c) *  a vármegyére, fővárosra kiterjedő veszélyhelyzet esetében a hivatal

rendkívüli szünetet rendel el.

(6) *  Ha előre nem látható és el nem hárítható okból a tanítási évben a tantárgyi követelmények átadása nem biztosítható, a köznevelésért felelős miniszter rendeletében az elmaradt tanítási napok pótlása céljából a tanítási évet legfeljebb július 15-ig meghosszabbítja. Ebben az esetben a 30. § (1) bekezdése szerinti, a nyári szünet legkisebb mértékét meghatározó rendelkezés nem alkalmazandó.

(7) *  A (6) bekezdés szerinti rendeletet legkésőbb tárgyév április 30-ig kell kihirdetni.

30/A. § *  Az állam a középiskolában tanulók részére ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. A szülő, a törvényes képviselő vagy a nagykorú tanuló döntésével visszautasíthatja a képzésben részvételt.

30/B. § *  (1) A középiskola utolsó évfolyamán a tanuló „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges, a tanulmányi rendszerben elérhető online közlekedési alapismeretek és elsősegélynyújtási tanfolyamon (a továbbiakban együtt: gépjárművezetői elméleti tanfolyam) vehet részt. A tanfolyamon való részvétel saját használatú informatikai eszközön, tanítási időn kívül is teljesíthető, a középiskola azonban az órarendbe illesztve, tanítási napon, délután köteles olyan idősávot biztosítani a tanulók számára a gépjárművezetői elméleti tanfolyamon való részvételhez, amelynek ideje alatt tanórai vagy egyéb foglalkozás nem szervezhető a gépjárművezetői elméleti tanfolyamon részt vevő tanulóknak.

(2) A gépjárművezetői elméleti tanfolyam megszervezése során az állami mentőszolgálat bevonásával jelenléti formában, legalább egy alkalommal elsősegélynyújtási demonstrációs alkalmat kell szervezni, amelyet ugyanazon a településen több középiskola közösen is megszervezhet.

(3) A gépjárművezetői elméleti tanfolyamon részt vevő tanulóknak a középiskola a tanulmányi rendszerben elérhető online közlekedési alapismeretek elméleti vizsgát és online elsősegélynyújtási vizsgát szervez, ezek elvégzéséről a tanuló tanúsítványt kap, amely megfelelt vagy nem megfelelt eredményt tartalmazhat. A megfelelt eredményt tartalmazó tanúsítvány igazolja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges gépjárművezetői elméleti tanfolyam szerinti elméleti ismeretek megszerzését. A középiskola biztosítja, hogy a tanúsítvány – az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározottak szerinti, az elsősegélynyújtásból előírt ismeretek megszerzésének igazolása céljából – a Magyar Vöröskereszt részére bemutatásra kerüljön.

(4) A gépjárművezetői elméleti tanfolyam ideje alatt a tanulók felügyeletét pedagógus vagy nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő foglalkoztatott látja el.

23. Az egyházi köznevelési intézmény és a magán köznevelési intézmény működésére, valamint az állami nevelési-oktatási intézményekben megszervezhető hit- és erkölcsoktatásra vonatkozó sajátos szabályok * 

31. § (1) *  Az egyházi köznevelési intézmények és a magán köznevelési intézmények az e törvényben foglalt, az általánostól eltérő szabályok szerint működhetnek és szervezhetik tevékenységüket.

(2) *  Ha a nevelési-oktatási intézményt a 2. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott személy tartja fenn:

a) a nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként működhet, és ennek megfelelően a gyermekek vagy a tanulók felvételének előfeltételeként kikötheti valamely vallás, világnézet elfogadását, és ezt felvételi eljárás keretében vizsgálhatja,

b) nem kell alkalmazni a gyermekek, tanulók felvételével kapcsolatos rendelkezések közül a kötelező felvételre vonatkozó rendelkezéseket, valamint az osztály-, csoportlétszámokat meghatározó rendelkezéseket a maximális létszámra vonatkozó rendelkezések kivételével,

c) az óvodai, iskolai, kollégiumi felvétel, továbbá az óvodai elhelyezés, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági viszony fenntartása – írásbeli megállapodásban – fizetési kötelezettséghez köthető, az óvodai elhelyezés, a tanulói jogviszony és a kollégiumi tagsági viszony megszüntetésével kapcsolatosan – írásbeli megállapodásban – az 53. § (1)–(10) bekezdésében foglaltaktól el lehet térni,

d) * 

e) *  a nevelési-oktatási intézmény – a fenntartó, óvoda esetében a települési önkormányzattal, más köznevelési intézmény esetében a köznevelésért felelős miniszterrel kötött írásbeli szerződés (a továbbiakban: köznevelési szerződés) alapján – részt vehet az e törvényben meghatározott köznevelési közszolgálati feladatok megvalósításában,

f) *  nem kell alkalmazni a 73. § (4) bekezdését.

(2a) *  Nem kell alkalmazni a (2) bekezdés a), c) és d) pontjában foglaltakat a nemzetiségi önkormányzati fenntartó esetében.

(3) *  Ha a pedagógiai szakszolgálati intézményt vagy a pedagógiai-szakmai szolgáltató intézményt nem állami szerv, nem települési önkormányzat tartja fenn, a köznevelésért felelős miniszter köthet a fenntartóval köznevelési szerződést.

(4) *  A köznevelési szerződés keretei között a nevelés és oktatás a gyermekek, tanulók számára térítésmentessé válik, továbbá a gyermekek, tanulók felvételére alkalmazni kell azokat a szabályokat, amelyek az állami, települési önkormányzati nevelési-oktatási intézményekre vonatkoznak, és nem lehet alkalmazni a (2) bekezdés c) pontjában foglaltakat.

(5) *  A köznevelésért felelős miniszterrel kötött köznevelési szerződés szerinti juttatásra, tartalmára, érvényességi idejére és megkötésének szabályaira nem kell alkalmazni az államháztartási szabályokat.

(6)–(7) * 

32. § (1) *  Ha a nevelési-oktatási intézményt egyházi jogi személy vagy a vallási egyesület tartja fenn: * 

a)–b) * 

c) *  a fenntartó az iskola számára előírhatja valamely – a köznevelésért felelős miniszter által kiadott – kerettanterv választását és meghatározhatja az intézményben használható tankönyveket, taneszközöket,

d) *  pedagógiai programjába beépítheti a vallási, világnézeti elkötelezettségnek megfelelő ismereteket, helyi tantervébe a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség tanításának megfelelő tartalmú hitoktatást építhet be,

e) korlátozhatja, kizárhatja a 63. § (1) bekezdés d) pontjában szabályozott jog gyakorlását,

f) *  SZMSZ-ében és házirendjében a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség tanításával összefüggő viselkedési és megjelenési szabályokat, kötelességeket, jogokat és hitéleti tevékenységet írhat elő,

g) *  az f) pont szerint meghatározott kötelességek megszegése, elmulasztása miatt a gyermek, tanuló ellen fegyelmi eljárás indítható,

h) * 

i) *  a nevelési-oktatási intézmény házirendje a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé,

j) *  az etika tantárgy hittan tantárggyal kiváltható, amennyiben az iskola pedagógiai programja a hittan tantárgy vonatkozásában tartalmazza a Nat-ban az etikára meghatározott fejlesztési követelményeket és tartalmakat.

(2) *  Ha a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség a Kormánnyal a köznevelési feladatok ellátására is kiterjedő megállapodást kötött, a nevelési-oktatási intézmény székhelye szerint illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóság, óvoda esetén a települési önkormányzat részére megküldött egyoldalú nyilatkozatával vállalja az állami, önkormányzati feladatellátásban való közreműködést, valamint kötelezettséget vállal a tanulók felzárkóztatására vonatkozó feladatok ellátására. A Magyar Katolikus Egyház az egyoldalú nyilatkozat megtételére nemzetközi szerződés alapján jogosult. Az egyoldalú nyilatkozat megtételére a belső egyházi jogi személy is jogosult.

(3) A nyilatkozatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a nevelési és oktatási feladatokat,

b) a felvehető gyermekek, tanulók számát,

c) az óvodai nevelési feladatokban, a tankötelezettség teljesítésével és az iskolai nevelés-oktatással összefüggő feladatokban való részvételt,

d) azt az időszakot, amelyre a feladatellátásban való részvételt vállalta.

33. § (1) *  Ha az egyházi köznevelési intézmény vagy a magán köznevelési intézmény fenntartója a települési önkormányzattal, a köznevelésért felelős miniszterrel kötött köznevelési szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat alapján működési támogatásra válik jogosulttá, a fenntartásában működő óvoda, általános iskola részt vesz a kötelező felvételt biztosító óvoda, iskola feladatainak ellátásában. Ennek során felvételi körzetnek kell tekinteni azt a települést, fővárosban azt a kerületet, amelyben az óvoda, az általános iskola székhelye, telephelye található. Az egyházi köznevelési intézmény vagy a magán köznevelési intézmény fenntartója óvoda esetében a települési önkormányzattal, egyéb alapfeladat esetében a köznevelési feladatokat ellátó hatósággal közösen a hivatal és a területileg illetékes tankerületi központ véleményének kikérésével meghatározza azt a gyermek-, valamint tanulói létszámot, amelynek felvételét az óvoda, az általános iskola nem tagadhatja meg. Ez a létszám nem lehet kevesebb, mint az óvoda, az általános iskola alapító okiratában – az adott feladatellátási helyre – meghatározott felvehető maximális gyermek-, tanulói létszám huszonöt százaléka.

(2) Ha a településen csak egy óvoda vagy általános iskola működik, akkor köteles felvenni a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező óvodai nevelésben részt venni köteles gyermekeket és tanköteles tanulókat, feltéve, hogy fenntartója egyoldalú nyilatkozatot tett vagy köznevelési szerződést kötött.

(3) Az (1) bekezdésben megállapított kötelezettség nem érinti a kötelező felvételt biztosító óvoda, iskola felvételi kötelezettségeit.

(4) *  Ha a nevelési-oktatási intézmény nemzetiségi óvodai nevelésben, iskolai nevelés-oktatásban vesz részt, a (1) bekezdésben meghatározottak nem érintik a nemzetiségi nevelést és oktatást, a nemzetiséghez tartozó gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos előnyben részesítési kötelezettséget. Az egyházi köznevelési intézmény és a magán köznevelési intézmény tekintetében a (1) bekezdésben megállapított kötelezettség csak akkor érvényesíthető, ha az nem ütközik a 31. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott jogosultsággal.

(5) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság kezdeményezi a működési támogatás folyósításának felfüggesztését a köznevelésért felelős miniszternél, ha a nevelési-oktatási intézmény a (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tett eleget. E rendelkezést nem lehet alkalmazni, ha a nevelési-oktatási intézmény a kötelezettségének megfelelő számú jelentkező hiányában nem tudott eleget tenni.

(6) A felsőoktatási intézmények által fenntartott óvodák, általános iskolák – a (1) bekezdésben meghatározottak szerint – részt vesznek a kötelező felvételi feladatok ellátásában.

34. § (1) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság elkészíti és vezeti az egyházi, magán köznevelési intézmények és a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények jegyzékét.

(2) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság legalább kétévente végzi az egyházi, magán köznevelési intézmény és a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmény fenntartói tevékenységének törvényességi ellenőrzését, amelynek eredményéről értesíti a költségvetési hozzájárulást folyósító szervet. A köznevelési feladatokat ellátó hatóság a törvényességi ellenőrzés keretében vizsgálja, hogy a fenntartó a nevelési-oktatási intézményt az alapító okiratban és a működéshez szükséges engedélyben meghatározottak szerint működteti-e.

(3) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság a törvényességi ellenőrzés körében – megfelelő határidő biztosításával – felhívja a fenntartót a törvénysértés megszüntetésére. Ha a fenntartó a megadott határidőn belül nem intézkedett, a köznevelési feladatokat ellátó hatóság a köznevelési intézményt törli a nyilvántartásból.

(4) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság törvényességi ellenőrzési eljárására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

34/A. § *  Ha az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 28. § (2)–(2b) bekezdése alapján olyan nevelési-oktatási intézmény, osztály vagy óvodai csoport jön létre, amely egyidejűleg nyújt vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló és nemzetiségi nevelés-oktatást, annak egyidejűleg meg kell felelnie a kifejezetten a vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló és a nemzetiségi nevelés-oktatásra e törvényben és a nemzetiségek jogairól szóló törvényben előírt feltételeknek.

35. § *  (1) *  Az állam, a települési önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményben a szülő, tanuló kérésére szervezett és nem a kötelező tanórai foglalkozások részét képező hitoktatást (a továbbiakban: fakultatív hitoktatás) egyházi jogi személy, az etikaóra helyett választható hit- és erkölcstanoktatást bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye szervezhet az e törvényben meghatározott keretek között.

(2) A fakultatív hitoktatás az óvodában az óvodai foglalkozásoktól elkülönítve, az óvodai életrendet figyelembe véve – a nyitvatartási időn belül, de nevelési időnek nem minősülő időkeretben –, az iskolában a kötelező tanórai foglalkozások rendjéhez, a kollégiumban pedig a kollégiumi foglalkozások rendjéhez illeszkedően szervezhető.

(3) A hit- és erkölcstan óra az iskolában a tanórai foglalkozások rendjéhez illeszkedik.

(4) *  A nevelési-oktatási intézmény és az egyházi jogi személy a fakultatív hitoktatással, a nevelési-oktatási intézmény és a bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos feladatok ellátása során egymással kölcsönösen együttműködik.

35/A. § *  Az állami iskola 1–8. évfolyamán az etikaóra vagy az ehelyett választható, a bevett egyház, illetve belső egyházi jogi személye által szervezett hit- és erkölcstan óra a kötelező tanórai foglalkozások része.

35/B. § *  (1) A fakultatív hitoktatásnál az egyházi jogi személynek, a hit- és erkölcstanoktatásnál a bevett egyháznak, illetve belső egyházi jogi személyének a feladata a hit- és erkölcstanoktatás megszervezése, ennek keretében különösen * 

a) a fakultatív hitoktatás és a hit- és erkölcstanoktatás tartalmának meghatározása,

b) a fakultatív hitoktatásra és – jogszabályban meghatározottak szerint az állami fenntartású iskolával közösen – a hit- és erkölcstanoktatásra való jelentkezés lebonyolítása,

c) a fakultatív hitoktatásban és a hit- és erkölcstanoktatásban közreműködő személy alkalmazása és ellenőrzése és

d) a foglalkozások ellenőrzése.

(2) Az óvoda és a kollégium a fakultatív hitoktatáshoz, az iskola a fakultatív hitoktatáshoz és a hit- és erkölcstanoktatáshoz szükséges tárgyi feltételeket – így különösen a helyiségek rendeltetésszerű használatát, valamint a jelentkezéshez és működéshez szükséges feltételeket – az intézményben rendelkezésre álló eszközökkel biztosítja.

(3) *  Az egyházi jogi személy által foglalkoztatott, fakultatív hitoktatásban, illetve a bevett egyház és azok belső egyházi jogi személyei által foglalkoztatott, hit- és erkölcstanoktatásban közreműködő személynek a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 38. § d) pontjában meghatározott feltételeknek kell megfelelnie. A bevett egyház és azok belső egyházi jogi személyei által polgári jogi jogviszony keretében foglalkoztatott hit- és erkölcstanoktatónak meg kell felelnie a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 26. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltételeknek, amely tényt a polgári jogi jogviszony létesítésekor az érintett személy hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

(4) *  A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 97. § (10) bekezdése szempontjából pedagógus szakképzettséggel rendelkezőnek tekintendő * 

a) a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személyei által munkaviszonyban foglalkoztatott hit- és erkölcstanoktatásban közreműködő, továbbá

b) az egyházi jogi személy vagy annak belső egyházi jogi személye által fenntartott iskolában nem a saját felekezetnek megfelelő hittant oktató,

a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 38. § d) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő személy. * 

24. *  A honvédelemért felelős miniszter által alapított és fenntartott nevelési-oktatási intézményekre vonatkozó külön rendelkezések

36. § *  (1) Ha a nevelési-oktatási intézményt a honvédelemért felelős miniszter alapítja vagy tartja fenn,

a) a pedagógiai programban és a házirendben a tanulók számára sajátos honvédelmi nevelési szempontok, szabályok és kötelezettségek érvényesíthetők,

b) a katonák jogállását szabályozó jogszabályok, az SZMSZ, a házirend a pedagógusok, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők számára a Magyar Honvédségben érvényesülő viselkedési és megjelenési szabályokat, jogokat, kötelességeket, kiképzési tevékenységet írhat elő, ezek megsértése miatt fegyelmi eljárás kezdeményezhető, továbbá a jogellenesen okozott kár megtérítésére sajátos szabályokat írhat elő,

c) a nevelő-oktató munka pedagógus-munkakörben, szolgálati viszonyban is ellátható,

d) *  a fenntartó pályáztatás és további eljárás nélkül is adhat igazgatói megbízást, nem kell alkalmazni a 67. § (7) bekezdésében foglaltakat,

e) nem kell alkalmazni az osztály-, csoportlétszámokat meghatározó rendelkezéseket, a maximális létszámra vonatkozó rendelkezések kivételével,

f) a tanulói jogviszony és a kollégiumi tagsági viszony megszüntetésével kapcsolatosan jogszabályban e törvény szabályaitól el lehet térni,

g) országos feladatot ellátó intézménynek minősül,

h) nem kell alkalmazni a 73. § (4) bekezdésében foglaltakat.

(2) Az (1) bekezdés a)–b) pontja alapján meghozott rendelkezések nem lehetnek ellentétesek a 46. § (2) bekezdésében foglalt elvekkel.

(3) *  A honvédelemért felelős miniszter által fenntartott nevelési-oktatási intézménnyel, vagy a Magyar Honvédséggel szolgálati viszonyban álló pedagógusok jogviszonyára, az igazgató megbízására, valamint a fenntartói irányítási jog gyakorlására a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet, valamint felhatalmazása alapján miniszteri rendelet e törvénytől eltérő rendelkezéseket állapíthat meg.

25. A köznevelés rendszerében hozott döntésekkel kapcsolatos szabályok

37. § (1) A nevelési-oktatási intézmény a gyermekkel, a tanulóval kapcsolatos döntéseit – jogszabályban meghatározott esetben és formában – írásban közli a tanulóval, a szülővel.

(2) Az óvoda, az iskola, a kollégium döntése, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés) ellen a tanuló, a szülő – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – a gyermek, tanuló érdekében eljárást indíthat, kivéve a magatartás, a szorgalom, valamint a tanulmányok értékelése és minősítése ellen. Eljárás indítható a magatartás, szorgalom és a tanulmányok minősítése ellen is, ha a minősítés nem az iskola által alkalmazott helyi tantervben meghatározottak alapján történt, a minősítéssel összefüggő eljárás jogszabályba vagy a tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésekbe ütközik.

(3) A fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést

a) *  a jogszabálysértésre vagy az intézmény belső szabályzatának megsértésére hivatkozással benyújtott kérelem, továbbá

b) az óvodai felvétellel és az óvodából való kizárással, a tanulói jogviszony, valamint a kollégiumi tagsági viszony létesítésével, megszüntetésével, a tanulói fegyelmi ügyekkel kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem

tekintetében.

(4) *  A (3) bekezdésben szabályozott eljárásban állami fenntartású nevelési-oktatási intézményben a fenntartó vezetője, települési önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény esetén a jegyző, más fenntartó esetén jogi és igazgatási képzési területen szerzett felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel vagy a döntéshozó nevelési-oktatási intézményben igazgatói munkakör betöltésére jogosító felsőfokú végzettséggel rendelkező személy járhat el.

38. § (1) *  A fenntartó a 37. § (3) bekezdésében meghatározott eljárásban

a) a kérelmet elutasíthatja,

b) a döntést megváltoztathatja, vagy

c) a döntést megsemmisítheti, és a nevelési-oktatási intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

(2) Az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelmet – a fenntartó hatáskörébe tartozó kérelmek kivételével – az iskolaszék, ennek hiányában, a szülői közösség és nevelőtestület tagjaiból álló, legalább három tagú bizottság vizsgálja meg. A vizsgálat eredményeképpen az iskolaszék, vagy a bizottság

a) a kérelmet elutasítja,

b) a döntés elmulasztóját döntéshozatalra utasítja,

c) a hozott döntést megsemmisíti, és a döntéshozót új döntés meghozatalára utasítja.

(3) *  A jogorvoslati kérelem elbírálása során a tényállás tisztázására, a határidők számítására, az igazolásra, a határozat alakjára, tartalmára és közlésére, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélésére, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(4) *  A tanuló, a szülő a fenntartónak a jogszabálysértésre hivatkozással benyújtott kérelem, továbbá – a megrovás és a szigorú megrovás büntetést kiszabó fegyelmi határozat ellen benyújtott kérelem kivételével – az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tárgyában hozott döntését a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt megtámadhatja. A keresetlevelet a bíróságnál kell benyújtani.

(5) *  A nevelési-oktatási intézmény döntése végleges, ha a 37. § (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem nyújtottak be eljárást megindító kérelmet, vagy az eljárást megindító kérelem benyújtásáról lemondtak. A közlésre az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6) *  A keresetlevél benyújtásának halasztó hatálya van kivéve, ha a döntéshozó a nevelési-oktatási intézménybe járó többi tanuló nyomós érdeke miatt a másodfokú döntés azonnali végrehajtását rendelte el.

(7) *  Az érettségi vizsga vizsgabizottság, valamint a független vizsgabizottság döntése, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés) ellen a szülő, a tanuló – a döntést követő öt napon belül – jogszabálysértésre hivatkozással fellebbezést nyújthat be a köznevelési feladatokat ellátó hatósághoz. A köznevelési feladatokat ellátó hatóság által működtetett érettségi vizsga vizsgabizottság, valamint a független vizsgabizottság döntése ellen jogszabálysértésre hivatkozással a fellebbezés – a döntést követő öt napon belül – a hivatalhoz nyújtható be. A fellebbezést a köznevelési feladatokat ellátó hatóság, a hivatal három munkanapon belül bírálja el. Eljárására az (1) és (3)–(6) bekezdést kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a fellebbezés benyújtására meghatározott határidő elmulasztása jogvesztő, igazolásnak helye nincs.

(8) *  Ha a jelentkező az érettségi vizsgára a köznevelési feladatot ellátó hatóságnál jelentkezik, a köznevelési feladatot ellátó hatóságnak – jogszabályban szabályozott eljárás szerint – a vizsgajelentkezésre vonatkozóan meghozott döntése ellen jogszabálysértésre hivatkozással fellebbezésnek van helye a döntés kézhezvételét követő öt napon belül kormányrendeletben meghatározott hatósághoz. A fellebbezés benyújtására meghatározott határidő elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs. A másodfokú hatóság a döntését nyolc napon belül a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) szerinti elektronikusan benyújtott fellebbezés esetén a Dáptv. szerinti elektronikus úton közli a köznevelési feladatot ellátó hatósággal és – az ügyfél ügyintézési rendelkezésében foglalt kapcsolattartási módnak megfelelően, ennek hiányában elektronikusan – a fellebbezővel, papíralapon benyújtott fellebbezés esetén a Dáptv. szerinti elektronikus úton közli a köznevelési feladatot ellátó hatósággal, valamint – az ügyfél ügyintézési rendelkezésében foglalt kapcsolattartási módon, ennek hiányában – postai úton megküldi a fellebbezőnek.

(9) *  A középfokú felvételi eljárás keretében tett központi írásbeli felvételi vizsga vizsgadolgozatának értékelésére vonatkozó, az iskola által hozott döntés ellen – jogszabályban meghatározott eljárás szerint – a szülő, a tanuló, a döntés kézhezvételétől számított három napon belül, kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén fellebbezést nyújthat be a jogszabályban meghatározott hatósághoz. A fellebbezés benyújtására meghatározott határidő elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs. A fellebbezés elbírálására jogosult hatóság döntését az észrevétel benyújtását követő nyolc napon belül a Dáptv. szerinti elektronikusan benyújtott fellebbezés esetén a Dáptv. szerinti elektronikus úton közli – az ügyfél ügyintézési rendelkezésében foglalt kapcsolattartási módnak megfelelően, ennek hiányában elektronikusan – a fellebbezővel és a Dáptv. szerinti elektronikus úton az iskolával, papíralapon benyújtott fellebbezés esetén a Dáptv. szerinti elektronikus úton közli az iskolával, valamint – az ügyfél ügyintézési rendelkezésében foglalt kapcsolattartási módon, ennek hiányában – postai úton megküldi a fellebbezőnek.

39. § (1) A köznevelés rendszerében intézkedésre jogosult személy vagy szervezet – a diákönkormányzat, a nevelőtestület, az iskolaszék, szülői szervezet, közösség (a továbbiakban: szülői szervezet) javaslatára – tizenöt napon belül, a települési önkormányzat képviselő-testülete legkésőbb a tizenötödik napot követő első ülésen érdemi választ köteles adni.

(2) *  Az iskolaszék és a diákönkormányzat, szülői szervezet a jogainak megsértése esetén tizenöt napon belül a fenntartóhoz jogszabálysértésre hivatkozással fellebbezést nyújthat be. A fenntartó döntése – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt megtámadható. A keresetlevelet a bíróságnál kell benyújtani.

(3) *  Ha a (2) bekezdés szerinti döntést a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete hozta, a köznevelési feladatokat ellátó hatóságnál törvényességi felügyeleti eljárást lehet kezdeményezni.

(4) * 

40. § (1) *  Ha jogszabály a fenntartói irányítás körébe tartozó valamely döntés meghozatalát előzetes vélemény, egyetértés, szakvélemény beszerzéséhez köti, az ennek elmulasztásával hozott döntést a sérelmet szenvedett fél és az, akinek a megtámadáshoz törvényes érdeke fűződik közigazgatási perben megtámadhatja. A megtámadást három hónapon belül írásban kell közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében tizenöt napon belül érvényesíteni. A három hónapos határidő a döntésnek az érdekelt részére történő közlésének napján kezdődik. Ha ez a nap nem állapítható meg, a közlés napja a döntés meghozatalát követő tizenötödik munkanap. A megtámadásra biztosított határidő jogvesztő, igazolásnak helye nincs. A keresetlevelet a bíróságnál, települési önkormányzati fenntartó esetében a köznevelési feladatokat ellátó hatóságnál kell benyújtani.

(2) Az érvénytelenség megállapítása a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat nem érinti.

(3) *  Érvénytelenség megállapítása esetén a a közigazgatási ügyben eljáró bíróság

a) elrendelheti

aa) a jogsértés abbahagyását és eltilthatja a jogsértőt a további jogsértéstől,

ab) hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és ennek a saját költségén megfelelő nyilvánosságot biztosítson,

ac) a jogsértő költségén a jogsértés előtti állapot helyreállítását, a jogsértő állapot megszüntetését, a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától megfosztását,

b) meghatározott időre vagy feltételek teljesítéséig megtilthatja adott nevelési-oktatási intézmény vagy annak tagintézménye tekintetében az új óvodai nevelési jogviszony, tanulói jogviszony, kollégiumi tagsági viszony létesítését, feltéve, hogy a településen másik intézményben megoldható az érintett gyermekek, tanulók felvétele.

(4) * 

26. A köznevelési intézményekben nyilvántartott és kezelt személyes és különleges adatok

41. § (1) *  A köznevelési intézmény és a köznevelési feladatot ellátó nem köznevelési intézmény (a továbbiakban együtt: köznevelési feladatokat ellátó intézmény) köteles a tanulmányi rendszerben a jogszabályban előírt nyilvántartásokat vezetni, a köznevelés információs rendszerébe bejelentkezni, valamint az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében előírt, valamint a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulókról összesített adatokat a tanulmányi rendszeren keresztül szolgáltatni.

(2) *  A köznevelési intézmény a gyermek, tanuló alábbi adatait tartja nyilván a tanulmányi rendszerében:

a) a gyermek, tanuló neve, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve, neme, állampolgársága, lakóhelyének, tartózkodási helyének címe, személyi azonosításra szolgáló okmány megnevezése és száma, telefonszáma, elektronikus levelezési címe, társadalombiztosítási azonosító jele, nem magyar állampolgár esetén a Magyarország területén való tartózkodás jogcíme és a tartózkodásra jogosító okirat megnevezése, valamint száma,

b) a gyermek, tanuló szülőjének, értesítendő hozzátartozójának, a rá tekintettel családi pótlékra jogosult személynek neve, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve, lakóhelye, tartózkodási helye, telefonszáma, elektronikus levelezési címe,

c) a gyermek óvodai fejlődésével kapcsolatos adatok,

d) a gyermek óvodai jogviszonyával, a tanuló tanulói jogviszonyával kapcsolatos adatok:

da) felvételivel kapcsolatos adatok,

db) az a köznevelési alapfeladat, amelyre a jogviszony irányul,

dc) jogviszony szünetelésével, megszűnésével kapcsolatos adatok,

dd) a gyermek, tanuló mulasztásával kapcsolatos adatok,

de) kiemelt figyelmet igénylő gyermekre, tanulóra vonatkozó adatok,

df) a tanuló- és gyermekbalesetre vonatkozó adatok,

dg) a gyermek, tanuló oktatási azonosító száma,

dh) mérési azonosító,

e) a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos további adatok:

ea) az egyéni munkarenddel kapcsolatos adatok,

eb) a tanuló magatartásának, szorgalmának és tudásának értékelése és minősítése, vizsgaadatok,

ec) felnőttoktatás esetében az oktatás munkarendjével kapcsolatos adatok,

ed) a tanulói fegyelmi és kártérítési ügyekkel kapcsolatos adatok,

ee) a tanuló diákigazolványának sorszáma,

ef) a tankönyvellátással kapcsolatos adatok,

eg) évfolyamismétlésre vonatkozó adatok,

eh) a tanulói jogviszony megszűnésének időpontja és oka,

f) az országos mérés-értékelés adatai,

g) azt, hogy a tanuló hányadik évfolyamon, mely országban vett részt a 9. § (4) bekezdése alapján szervezett határon túli kiránduláson,

h) azt, hogy a tanuló hányadik évfolyamon, mely országban vett részt külföldi tanulmányúton,

(3) *  A pedagógiai szakszolgálati intézmény – az integrált nyomon követő rendszer (a továbbiakban: INYR) működtetése érdekében – a (2) bekezdésben meghatározott adatokon kívül

a) a szülő, az értesítendő hozzátartozó önkéntes adatszolgáltatása alapján a gyermek, a tanuló nemzetiségi hovatartozására vonatkozó adatot,

b) annak a nevelési-oktatási intézménynek a nevét és címét, OM-azonosítóját, amellyel a gyermek, a tanuló óvodai nevelési vagy tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban áll, valamint a gyermek, a tanuló által igénybe vett pedagógiai szakszolgálati ellátás 18. § (2) bekezdés szerinti megnevezését

c) az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatnál képzésben részt vevő személynél: kérelmező nevét, születési helyét és idejét, anyja születési családi és utónevét, nemét, állampolgársága, lakóhelyének, tartózkodási helyének címét, személyi azonosításra szolgáló okmány megnevezését és számát, telefonszámát, elektronikus levelezési címét, társadalombiztosítási azonosító jelét, a fogyatékosságra vonatkozó adatokat, nem magyar állampolgár esetén a Magyarország területén való tartózkodás jogcímét és a tartózkodásra jogosító okirat megnevezését, számát

is nyilvántartja.

(4) *  Ha a szülő, értesítendő hozzátartozó vagy a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott családi pótlékra jogosult személy a nevét, születési helyét és idejét, anyja születési családi és utónevét, lakóhelyét, tartózkodási helyét, telefonszámát, elektronikus levelezési címét nem adja meg a köznevelési intézménynek, akkor a köznevelési intézmény ezeket az adatokat a családtámogatási ügyben eljáró hatóságtól is beszerezheti.

(4a) *  A (2) bekezdés a) és b) pontjában szereplő adatokat a köznevelési intézmény az adott adatok tekintetében elsődleges vagy másodlagos információforrásnak minősülő szervtől is beszerezheti, a tanulmányi rendszerben díjmentesen elérhető szabályozott elektronikus és központi szolgáltatások útján (a továbbiakban együtt: SZEÜSZ).

(4b) * 

(5) A (2)–(3) bekezdésben foglalt adatok – az e törvényben meghatározottak szerint, a személyes adatok védelmére vonatkozó célhoz kötöttség megtartásával – továbbíthatók a fenntartónak, a kifizetőhelynek, a bíróságnak, rendőrségnek, ügyészségnek, a közneveléssel összefüggő igazgatási tevékenységet végző közigazgatási szervnek, a munkavégzésre vonatkozó rendelkezések ellenőrzésére jogosultaknak, a nemzetbiztonsági szolgálatnak.

(6)–(7) * 

(8) A gyermek, a tanuló

a) *  sajátos nevelési igényére, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségére, tartós gyógykezelésére vonatkozó adatai, továbbá a gyermek, tanuló speciális köznevelési ellátásához elengedhetetlenül szükséges szakorvosi, iskolaorvosi diagnózisának adatai a pedagógiai szakszolgálat, a nevelési-oktatási intézmények és az egészségügyi szakellátó között,

b) óvodai fejlődésével, valamint az iskolába lépéshez szükséges fejlettségével kapcsolatos adatai a szülőnek, a pedagógiai szakszolgálat intézményeinek, az iskolának,

c) *  magatartása, szorgalma és tudása értékelésével kapcsolatos adatai az érintett osztályon belül, a nevelőtestületen belül, a szülőnek, a szakmai ellenőrzés végzőjének,

d) *  diákigazolványa kiállításához szükséges valamennyi adata a hivatal, a diákigazolvány elkészítésében közreműködők részére

továbbítható.

(8a) *  Iskolaváltás esetén az iskola az új iskolának a tanulmányi rendszeren keresztül adja át a gyermek, tanuló tantárgyankénti előrehaladást igazoló adatait és tanítási év közbeni iskolaváltás esetén az évközi érdemjegyeit is.

(9) *  A nevelési-oktatási intézmény tanulmányi rendszerében nyilvántartja továbbá azokat az adatokat, amelyek a jogszabályokban biztosított kedvezményekre való igényjogosultság elbírálásához és igazolásához szükségesek. E célból azok az adatok kezelhetők, amelyekből megállapítható a jogosult személye és a kedvezményre való jogosultsága.

(10) *  A köznevelési intézmény a nyilvántartott gyermek, tanuló, szülő, értesítendő hozzátartozó adatait a jogviszony megszűnésétől számított tíz évig, az alkalmazottak, óraadók adatait – ha törvény eltérő határidőt nem állapít meg – a jogviszony megszűnésétől számított öt évig őrzi és kezeli.

(11) *  Ha törvény alapján a kiskorú gyermek, tanuló adatai a szülő részére továbbíthatóak, törvény eltérő rendelkezése hiányában a szülői felügyeleti jog gyakorlásától függetlenül az adatokat mindkét szülőnek továbbítani kell.

(12) *  A (11) bekezdés szerinti adatok nem továbbíthatóak azon szülőnek, akinek a bíróság – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:175. § (1) bekezdése szerint – a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a szülői felügyeleti jogát korlátozta vagy megvonta.

42. § (1) *  A pedagógust, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottat, továbbá azt, aki közreműködik a gyermek, tanuló felügyeletének az ellátásában, hivatásánál fogva harmadik személyekkel szemben titoktartási kötelezettség terheli a gyermekkel, a tanulóval és családjával kapcsolatos minden olyan tényt, adatot, információt illetően, amelyről a gyermekkel, tanulóval, szülővel való kapcsolattartás során szerzett tudomást. E kötelezettség a foglalkoztatási jogviszony megszűnése után is határidő nélkül fennmarad. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki a nevelőtestület tagjainak egymás közti, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival történő, a tanuló fejlődésével összefüggő megbeszélésre.

(2) *  A gyermek és a kiskorú tanuló szülőjével minden, a gyermekével összefüggő adat közölhető, illetve azokat a tanulmányi rendszeren keresztül a lehető legrövidebb időn belül hozzáférhetővé kell tenni, kivéve ha az adat közlése súlyosan sértené a gyermek, tanuló testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését.

(3) *  A pedagógus, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott a nevelési-oktatási intézmény igazgatója útján köteles a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 17. § (2) bekezdésében foglaltak szerint eljárni. Ebben a helyzetben az adattovábbításhoz az érintett, valamint az adattal kapcsolatosan egyébként rendelkezésre jogosult beleegyezése nem szükséges.

43. § (1) *  A köznevelési intézmény iratkezelési szabályzatában, ha ilyen készítése nem kötelező, a köznevelési intézmény SZMSZ-ének mellékleteként kiadott adatkezelési szabályzatban kell meghatározni az adatkezelés és -továbbítás intézményi rendjét és ezt a tanulmányi rendszeren keresztül is hozzáférhetővé kell tenni. Az adatkezelési szabályzat elkészítésénél, módosításánál nevelési-oktatási intézményben a szülői szervezetet és az iskolai, kollégiumi diákönkormányzatot véleményezési jog illeti meg. Adattovábbításra a köznevelési intézmény igazgatója és – a meghatalmazás keretei között – az általa meghatalmazott vezető vagy más alkalmazott jogosult.

(2) Az önkéntes adatszolgáltatásra vonatkozó szülői engedélyt az elévülési idő végéig nyilván kell tartani.

(3) A 41–43. §-ban felsorolt adatok statisztikai célra felhasználhatók, és statisztikai felhasználás céljára személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók.

44. § * 

44/A. § *  (1) A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek során alkalmazott INYR a gyermekek, tanulók teljes körű pedagógiai szakszolgálati ellátása, fejlődésük figyelemmel kísérése céljából a gyermekekhez, tanulókhoz kapcsolódóan, a számukra ellátást nyújtó intézmények, nevelési-oktatási intézmények és a pedagógiai szakszolgálati intézmények feladatellátási adatainak nyilvántartását, továbbá az ellátást igénybevevők ellátási eseményeinek nyomon követését szolgáló országos informatikai nyilvántartó rendszer.

(2) Az INYR keretében folyó adatkezelés tekintetében a hivatal az adatkezelő.

(3) *  Az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat vonatkozásában az (1) és (2) bekezdés, valamint a 41. § (2) és (3) bekezdése alkalmazandó.

(4)–(6) * 

26/A. *  A tanulói edzettség mérésével kapcsolatosan kezelt adatok * 

44/B. § *  (1) A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérési adatait tartalmazó informatikai alapú diagnosztikus értékelő rendszert, a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Tesztet (a továbbiakban: NETFIT) a tanulók egészségi állapotának nyomon követése céljából a Magyar Diáksport Szövetség működteti.

(2) A NETFIT – mérési azonosító alkalmazásával – a tanuló következő személyes adatait tartalmazza:

a) mérési azonosító,

b) születési év és hónap,

c) nem,

d) decimális életkor,

e) sajátos nevelési igényre vonatkozó adat,

f) évfolyam,

g) az iskola feladatellátási helye,

h) a fizikai fittségi mérés eredményei.

(3) A nyilvántartás adatai az első adatfelvételtől számított tíz évig kezelhetők.

(4) A fizikai fittségi mérés eredményeit a mérést végző pedagógus – mérésben érintett tanulónként, mérési azonosító alkalmazásával – rögzíti és feltölti a NETFIT-be. A fizikai fittségi mérés tanulót érintő eredményeit a tanuló és a szülő a tanuló mérési azonosítójának felhasználásával megismerheti.

(5) *  A (2) bekezdés a) és h) pontja szerinti, az előző tanévben rögzített adatok közül törvényben meghatározott adatokat a Magyar Diáksport Szövetség a mindennapos testnevelés eredményességének vizsgálata céljából a hivatal részére átadja, minden év október 31-éig.

44/C. § * 

27. A gyermekek, a tanulók kötelességei és jogai, a tankötelezettség

45. § (1) Magyarországon – az e törvényben meghatározottak szerint – minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

(2) *  A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. Szülői kérelem hiányában a gyermek tankötelezettsége megkezdésének halasztását a gyámhatóság is kezdeményezheti. A szülő, a gyámhatóság a kérelmét legkésőbb az iskolakezdés évének január 18-áig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. Az eljárás ügyintézési határideje ötven nap. A szülő kérelme alátámasztására kérelméhez csatolhatja a gyermek fejlettségét alátámasztó óvodai dokumentumokat is. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, akkor csak szakértői bizottság rendelhető ki. Ha a szakértői bizottság a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben történő részvételét javasolja, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a felmentést engedélyező szerv a szülő kérelmére engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kora előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését. A bíróság eljárására alkalmazni kell a (6b)–(6f) bekezdésében foglaltakat.

(2a) *  Ha a felmentést engedélyező szerv azért engedélyezi a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben való részvételét, vagy a szakértői bizottság azért javasolja a tankötelezettség megkezdése alóli felmentésre irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben való részvételét, mert a gyermek sajátos nevelési igényű, vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd, akkor a gyermek számára az óvoda a szakértői bizottság által javasolt fejlesztéseken túl, a tankötelezettség teljesítésének megkezdéséhez szükséges értelmi, testi, lelki és szociális érettség elérésére irányuló, az óvodai nevelés időkeretébe ágyazott célzott foglalkozásokat biztosít.

(3) *  A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti. A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az iskola igazgatója dönt.

(4) * 

(5) *  A tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítése céljából határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető. A szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló a kérelmet a tanévet megelőző június 15-éig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. Ezen időpontot követően csak abban az esetben nyújtható be kérelem, ha a tankötelezettség iskolába járással történő teljesítését megakadályozó körülmény merül fel. Jogszabályban meghatározott esetben az egyéni munkarendet biztosítani kell.

(5a) *  A készségfejlesztő iskola a tanuló javára köteles felelősségbiztosítást kötni, amely kiterjed a tanulói balesetekre és a tanuló által okozott kárra. Az e bekezdésben meghatározottak fedezetét a fenntartó külön előirányzatban köteles biztosítani.

(6) *  A felmentést engedélyező szerv dönt arról, hogy a tanuló a tankötelezettségének egyéni munkarend keretében tehet eleget. Az eljárás során a felmentést engedélyező szerv megkeresheti a gyámhatóságot, a gyermekjóléti szolgálatot, az iskolaigazgatót, gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő tanuló esetén a gyermekvédelmi gyámot.

(6a) *  Ha az egyéni munkarendben tanuló neki felróható okból két alkalommal nem jelenik meg az osztályozó vizsgán, vagy két alkalommal nem teljesíti a tanulmányi követelményeket, az iskola igazgatója értesíti a felmentést engedélyező szervet, és a tanuló a következő félévtől csak iskolába járással teljesítheti a tankötelezettségét.

(6b) *  A (2) és (6) bekezdésben foglalt döntés ellen közigazgatási pert a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet megindítani. A felmentést engedélyező szerv döntését a bíróság nem változtathatja meg.

(6c) *  A bíróság legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz való érkezését követő nyolc napon belül intézkedik a tárgyalási határnapnak a keresetlevél bírósághoz való érkezésétől számított harminc napon belüli időpontra történő kitűzéséről, kivéve, ha egyik fél sem kérte tárgyalás tartását, és azt a bíróság sem tartja szükségesnek.

(6d) *  A perben egyesbíró jár el első fokon. Ha az ügy különös bonyolultsága indokolja, az egyesbíró a perben a tárgyalás megkezdése előtt elrendelheti, hogy az ügyben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el. A tanács elé utalt ügyben utóbb egyesbíró nem járhat el.

(6e) *  A bíróság a keresetlevelet, a keresetlevél bírósághoz történő érkezésétől számított harminc napon belül bírálja el, a határozatát ugyanezen határidőn belül írásba foglalja és a felek részére kézbesíti.

(6f) *  A perben nem lehet alkalmazni a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a szerinti ítélkezési szünetre vonatkozó rendelkezéseket.

(7) *  A tankötelezettség általános iskolában, középfokú iskolában, valamint fejlesztő nevelés-oktatásban teljesíthető.

(8) *  A hivatal gondoskodik az óvodai nevelésben részvételre kötelezettek és a tankötelesek nyilvántartásáról, a nyilvántartásból adatot közöl a területileg illetékes kötelező felvételt biztosító óvodák, iskolák fenntartói számára. A felmentést engedélyező szerv hivatalból, valamint a hivatal jelzése alapján elrendeli és felügyeli az óvodába járási kötelezettség és a tankötelezettség teljesítését.

(9) * 

(10) * 

46. § (1) A tanuló kötelessége, hogy

a) részt vegyen a kötelező és a választott, továbbá általános iskolában a tizenhat óráig tartó egyéb foglalkozásokon és szakmai gyakorlatokon,

b) eleget tegyen – rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően – tanulmányi kötelezettségének,

c) életkorához és fejlettségéhez, továbbá iskolai és kollégiumi elfoglaltságához igazodva, pedagógus felügyelete, szükség esetén irányítása mellett – a házirendben meghatározottak szerint – közreműködjön saját környezetének és az általa alkalmazott eszközöknek a rendben tartásában, a tanítási órák, kollégiumi foglalkozások, rendezvények előkészítésében, lezárásában,

d) *  megtartsa az iskolai tanórai és egyéb foglalkozások, a kollégiumi foglalkozások, az iskola és a kollégium helyiségei és az iskolához, kollégiumhoz tartozó területek használati rendjét, az iskola, a kollégium szabályzatainak előírásait,

e) óvja saját és társai testi épségét, egészségét, a szülő hozzájárulása esetén részt vegyen egészségügyi szűrővizsgálaton, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola, kollégium alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet vagy balesetet észlelt,

f) megőrizze, továbbá az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola létesítményeit, felszereléseit,

g) az iskola, kollégium vezetői, pedagógusai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa, tiszteletet tanúsítson irántuk, segítse rászoruló tanulótársait,

h) megtartsa az iskolai, kollégiumi SZMSZ-ben, továbbá a házirendben foglaltakat.

(2) A gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

(3) A gyermeknek, a tanulónak joga, hogy

a) képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön, képességeit figyelembe véve – az e törvény 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogát szabadon érvényesítve – továbbtanuljon, továbbá alapfokú művészetoktatásban vegyen részt tehetségének felismerése és fejlesztése érdekében,

b) a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák, óvodai életrendjét, iskolai tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki,

c) nemzetiségi hovatartozásának megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön,

d) részére az állami iskola egész pedagógiai programjában és tevékenységében a nevelés-oktatás során a tájékoztatás nyújtása és az ismeretek közlése tárgyilagosan és többoldalú módon történjék,

e) *  egyházi köznevelési intézményben vagy magán köznevelési intézményben vegye igénybe az óvodai, iskolai, kollégiumi ellátást, továbbá hogy az állami vagy települési önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményben fakultatív hitoktatásban, hit- és erkölcstanoktatásban vegyen részt,

f) személyiségi jogait, így különösen személyiségének szabad kibontakoztatásához való jogát, önrendelkezési jogát, cselekvési szabadságát, családi élethez és magánélethez való jogát a nevelési-oktatási intézmény tiszteletben tartsa, e jogának gyakorlása azonban nem korlátozhat másokat ugyanezen jogainak érvényesítésében, továbbá nem veszélyeztetheti a saját és társai, a nevelési-oktatási intézmény alkalmazottai egészségét, testi épségét, valamint a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését, fenntartását,

g) állapotának, személyes adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban – különleges gondozásban, rehabilitációs célú ellátásban – részesüljön, és életkorától függetlenül a pedagógiai szakszolgálat intézményéhez forduljon segítségért,

h) az oktatási jogok biztosához forduljon.

(4) A gyermek, tanuló joga, hogy a nevelési-oktatási intézményben, családja anyagi helyzetétől függően, külön jogszabályban meghatározott esetekben kérelmére térítésmentes vagy kedvezményes étkezésben, tanszerellátásban részesüljön, továbbá, hogy részben vagy egészben mentesüljön az e törvényben meghatározott, a gyermekeket, tanulókat terhelő költségek megfizetése alól, vagy engedélyt kapjon a fizetési kötelezettség teljesítésének halasztására vagy a részletekben való fizetésre.

(5) *  A köznevelés nappali rendszerű iskolai oktatásában az állam biztosítja, hogy a tanuló számára a tankönyvek térítésmentesen álljanak rendelkezésre. A tankönyveket – amennyiben ez lehetséges – a tanulmányi rendszeren keresztül elektronikus könyv formátumban is szabadon közzé kell tenni. * 

(6) A tanuló joga különösen, hogy

a) kollégiumi ellátásban részesüljön,

b) válasszon a pedagógiai program keretei között a választható tantárgyak, foglalkozások, továbbá pedagógusok közül,

c) *  igénybe vegye az iskolában és kollégiumban rendelkezésre álló eszközöket, az iskola és kollégium létesítményeit és az iskolai, kollégiumi könyvtári szolgáltatást, lelki, testi és értelmi fejlődését elősegítő védelemben részesüljön a köznevelési intézmény által biztosított számítógépeken való internet-hozzáférés során,

d) rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön,

e) hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztassák a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról,

f) részt vegyen a diákkörök munkájában, és kezdeményezze azok létrehozását, tagja legyen iskolai, művelődési, művészeti, ismeretterjesztő, sport- és más köröknek,

g) az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, az iskola, kollégium működéséről, továbbá tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, valamint e körben javaslatot tegyen, továbbá kérdést intézzen az iskola, a kollégium vezetőihez, pedagógusaihoz, az iskolaszékhez, a kollégiumi székhez, a diákönkormányzathoz, és arra legkésőbb a megkereséstől számított tizenöt napon belül – az iskolaszéktől, kollégiumi széktől a tizenötödik napot követő első ülésen – érdemi választ kapjon,

h) vallási, világnézeti vagy más meggyőződését, nemzetiségi önazonosságát tiszteletben tartsák, és azt kifejezésre juttassa, feltéve, hogy e jogának gyakorlása nem ütközik jogszabályba, nem sérti másoknak ezt a jogát, és nem korlátozza a társai tanuláshoz való jogának gyakorlását,

i) jogszabályban meghatározottak szerint vendégtanulói jogviszonyt létesítsen,

j) jogai megsértése esetén – jogszabályban meghatározottak szerint – eljárást indítson, továbbá igénybe vegye a nyilvánosságot,

k) személyesen vagy képviselői útján – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában,

l) kérje a foglalkozásokon való részvétel alóli felmentését,

m) kérelmére – jogszabályban meghatározott eljárás szerint – független vizsgabizottság előtt adjon számot tudásáról,

n) kérje az átvételét másik nevelési-oktatási intézménybe,

o) választó és választható legyen a diákképviseletbe,

p) a diákönkormányzathoz fordulhasson érdekképviseletért, továbbá e törvényben meghatározottak szerint kérje az őt ért sérelem orvoslását,

q) kérelmére, indokolt esetben szociális ösztöndíjban, szociális támogatásban részesüljön, amennyiben ilyen jellegű támogatásra a fedezet a költségvetésben rendelkezésre áll.

(7) A tanuló jogainak gyakorlása során nem sértheti társai és a közösség jogait.

(8) Nagykorú és cselekvőképes tanuló esetén e törvénynek a szülő jogaira és kötelességeire vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni. Ha e törvény vagy a végrehajtására kiadott jogszabály a szülő, a szülői szervezet vagy a szülők képviselője részére kötelezettséget vagy jogot állapít meg, nagykorú tanuló esetén a kötelezettségek teljesítése, a jogok gyakorlása a tanulót – az iskolaszékbe történő delegálás kivételével –, a diákönkormányzatot, a tanulók képviselőjét illeti meg vagy terheli. Ha a nagykorú tanuló önálló jövedelemmel nem rendelkezik és a szülővel közös háztartásban él, a tanulói jogviszony, kollégiumi tagsági viszony megszűnésével, a tanuló tanulmányi kötelezettségének teljesítésével és a fizetési kötelezettséggel járó iskolai, kollégiumi döntésekről a szülőt is értesíteni kell.

(9) A nevelési-oktatási intézmény, valamint a tanuló közötti eltérő megállapodás hiányában a nevelési-oktatási intézmény szerzi meg a tulajdonjogát minden olyan, a birtokába került dolognak, amelyet a tanuló állított elő a tanulói jogviszonyából, kollégiumi tagsági viszonyából eredő kötelezettségének teljesítésével összefüggésben, feltéve, hogy az annak elkészítéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket a nevelési-oktatási intézmény biztosította. A tanulót az SZMSZ-ben meghatározott mértékű díjazás illeti meg, ha a nevelési-oktatási intézmény a tulajdonába került dolog értékesítésével, hasznosításával bevételre tesz szert. Ha az előállított dolog a Ptk. szerinti szellemi alkotás, e rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szellemi alkotás átadására a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott szellemi alkotás munkáltató részére történő átadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(10) *  Ha az iskola, kollégium a dologgal kapcsolatos vagyoni jogokat nem szerzi meg, köteles azt – kérelemre – a tanuló részére legkésőbb a tanulói jogviszony megszűnésekor visszaadni. Az őrzésre egyebekben a Ptk. szerinti megbízás nélküli ügyvitelre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(11) A (9) bekezdésben meghatározott esetben a tanulót megfelelő díjazás illeti meg. A megfelelő díjazásban a tanuló – tizennegyedik életévét be nem töltött tanuló esetén szülője egyetértésével – és a nevelési-oktatási intézmény állapodik meg, ha alkalomszerűen, egyedileg elkészített dolog értékesítéséből, hasznosításából származik a bevétel. Az oktatás keretében, az oktatási folyamat részeként rendszeresen elkészített dolog esetén a megfelelő díjazást a teljes képzési folyamatban részt vevők által végzett tevékenységre megállapítható eredmény (nyereség) terhére kell megállapítani. Ennek szabályait az SZMSZ-ben kell meghatározni oly módon, hogy a szabályozás figyelembe vegye a tanuló teljesítményét.

(12) * 

(13) *  Az iskola a tanuló kérelmére diákigazolvány kiadását kezdeményezi a hivatalnál. A diákigazolvány elkészítéséről a hivatal mint a diákigazolvány az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. LXXXIII. évi törvény (a továbbiakban: Nektv.) szerinti kártyakibocsátója gondoskodik. A diákigazolvány a Nektv. 2. § 3. pontja szerinti kártya, amely közokirat. A diákigazolvány birtokosa az elektronikus kártyakibocsátó rendszerhez (a továbbiakban: NEK) kártyafelhasználóként csatlakozik. A NEK működtetője és a diákigazolvány megszemélyesítője a diákigazolvány kiállítása céljából kezeli a Nektv. 16. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti adatokat, valamint a kártya kézbesítéséhez szükséges adatokat.

(14) *  A diákigazolvány kiadására irányuló kérelem a Nektv. 16. §-ában előírt adatokon túl tartalmazza

a) azon legfeljebb két köznevelési intézmény rövidített nevét, amellyel a tanuló jogviszonyban áll, valamint a település nevét, ahol az intézmény székhelye vagy telephelye található,

b) a tanuló lakcímtípusát, amelyhez tartozó lakcím települése a diákigazolványon megjelenítésre kerül,

c) a tanuló oktatási azonosító számát,

d) a tanuló oktatásának munkarendjét, továbbá

e) * 

(15) *  A diákigazolványt a kártyakibocsátó a megszemélyesítő útján küldi meg a jogosult részére a közreműködő intézménybe.

(16) *  A diákigazolvány a Nektv. 5. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti adatokon túl az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a tanuló oktatási azonosító számát,

b) azon legfeljebb két köznevelési intézmény nevét, székhelye vagy telephelye címének települését, amellyel a tanuló jogviszonyban áll,

c) a diákigazolvány kiállításának, lejáratának időpontját,

d) az érvényességre vonatkozó adatot és

e) a diákigazolvány típusának megjelölését.

(17) *  A kizárólag külföldi lakcímmel rendelkező tanulók esetében a diákigazolvány a „külföldi cím” feliratot tartalmazza.

(18) *  A nem magyar oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban álló tanuló diákigazolványa a „külföldi intézmény” megjelölést tartalmazza.

(19) *  A diákigazolványhoz a Nektv. 2. § 9. pontja szerinti másodlagos kártya rendelhető.

(20) *  A diákigazolvány elkészítésére irányuló eljárásban – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a köznevelési intézmény a központi adatszolgáltatásra alkalmas rendszeren keresztül, elektronikus úton terjeszti elő a diákigazolvány elkészítésére irányuló kérelmet, és tesz jogszabályban meghatározott más eljárási cselekményeket. A köznevelési intézmény az eljárás során – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a központi adatszolgáltatásra alkalmas rendszeren keresztül, elektronikus úton tart kapcsolatot a hivatallal. A hivatal a köznevelési intézmény útján közli a tanulóval a diákigazolvány kiállítására irányuló eljárás során hozott döntéseket. A diákigazolvány igénylésének, elkészítésének és nyilvántartásának további szabályait jogszabály határozza meg.

(21) *  Az iskola a tanuló kérelmét a kérelem benyújtásától számított nyolc napon belül továbbítja a hivatal részére.

46/A. § *  (1) A tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, a tanulói jogviszony igazolása – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – a szülőtől, a törvényes képviselőtől vagy a tanulótól nem kérhető.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tanévet követő évtől a tanulói jogviszony – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – érvényes diákigazolvánnyal igazolható.

(3) Ha az (1) vagy (2) bekezdésben foglalt időtartam alatt a tanulói jogviszony fennállása tekintetében a bíróság vagy közigazgatási hatóság eljárásában kétség merül fel, a bíróság vagy a hatóság megkeresheti a tanulói jogviszony igazolása céljából a hivatalt.

28. Sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók nevelése, oktatása

47. § (1) A sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. A különleges bánásmódnak megfelelő ellátást a szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint kell biztosítani.

(2) A szülő választja ki a sajátos nevelési igényű tanuló számára megfelelő ellátást nyújtó nevelési-oktatási intézményt az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, a szülő és a gyermek igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével.

(3) A sajátos nevelési igényű gyermek óvodai nevelése, tanuló iskolai nevelés-oktatása, továbbá kollégiumi nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, iskolai osztályban, vagy a többi gyermekkel, tanulóval részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban (a továbbiakban: a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók – külön vagy közös vagy részben közös – nevelésében és oktatásában részt vevő óvoda és iskola, kollégium együtt: gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézmény) történhet.

(4) *  A sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló neveléséhez és oktatásához a következő feltételek szükségesek:

a) *  a gyermek, tanuló külön neveléséhez és oktatásához, a fejlesztő nevelés-oktatáshoz, a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő gyógypedagógus, konduktor foglalkoztatása, a neveléshez és oktatáshoz szükséges speciális tanterv, tankönyv és egyéb segédlet,

b) *  egyéni előrehaladású neveléshez és oktatáshoz, integrált óvodai neveléshez, iskolai nevelés-oktatáshoz, az illetékes szakértői bizottság által meghatározottak szerinti foglalkozáshoz a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő gyógypedagógus, konduktor foglalkoztatása, a foglalkozásokhoz speciális tanterv, tankönyv, valamint speciális gyógyászati és technikai eszközök,

c) a fejlesztési területek szakértői bizottság által történő meghatározása.

(5) A gyermek külön óvodai nevelését végző óvodai csoportot, a tanulók külön iskolai nevelését, oktatását végző iskolai osztályt a sajátos nevelési igény típusának megfelelően kell létrehozni. A gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézményben a gyermek, tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásban is részesül.

(6) *  A gyermek, tanuló érdekében az illetékes tankerületi központ kötelezheti a szülőt, hogy gyermekével jelenjen meg szakértői vizsgálaton, továbbá a szakértői vélemény alapján gyermekét a megfelelő nevelési-oktatási intézménybe írassa be. Az illetékes tankerületi központ dönt a sajátos nevelési igény, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapításával, a logopédiai ellátással, illetve a szakértői véleményben foglaltakkal összefüggésben. A szakértői bizottság nem jelölhet ki olyan intézményt, amely helyhiány miatt nem tudná felvenni a gyermeket, tanulót. A szakértői vizsgálaton való részvétel érdekében szükséges utazás költségeit a társadalombiztosítás a szülőnek megtéríti.

(7) *  Az enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos vagy pszichés fejlődési zavarral küzdő sajátos nevelési igényű tanulót két gyermekként, a mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), középsúlyos értelmi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő vagy halmozottan fogyatékos gyermeket, tanulót három gyermekként kell figyelembe venni az óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoport létszámának számításánál, ha nevelés-oktatásuk a többi gyermekkel, tanulóval együtt történik.

(8) *  Ha a gyermek, a tanuló beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd, fejlesztő pedagógiai ellátásra jogosult. A fejlesztő pedagógiai ellátás a nevelési tanácsadás, az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és oktatás, a kollégiumi nevelés és oktatás keretében valósítható meg.

(9) A gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézményben

a) *  a c) és d) pontban, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben foglalt kivétellel a sajátos nevelési igény típusának megfelelő gyógypedagógus, konduktor foglalkoztatása kell, ha

aa) az óvodai foglalkozás vagy a tanórai foglalkozás elsődleges célja a sajátos nevelési igényből eredő hátrány csökkentése,

ab) az óvodai foglalkozás vagy a tanórai foglalkozás elsődleges célja az egészségügyi és pedagógiai célú habilitáció, rehabilitáció, valamint

ac) az értelmi fogyatékos gyermek, tanuló óvodai nevelése, iskolai nevelés-oktatása a külön e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, óvodai csoportban, iskolai osztályban történik,

b) az a) pontban meghatározott vagy az általános szabályok szerinti végzettség és szakképzettség kell,

ba) ha az óvodai foglalkozás, a tanórai foglalkozás elsődlegesen nem a sajátos nevelési igényből eredő hátrány csökkentését, a tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációját, rehabilitációját szolgálja,

bb) az egyéb foglalkozáshoz, a kollégiumi foglalkozáshoz,

c) *  az enyhe értelmi fogyatékos tanulók idegen nyelv oktatását elláthatja gyógypedagógus végzettséggel és szakképzettséggel, továbbá „komplex” típusú felsőfokú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkező pedagógus,

d) *  az enyhe értelmi fogyatékos tanulók rajz, testnevelés, technika, ének-zene, etika, a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók rajz, technika, ének-zene, etika, valamint az egyes kerettantervek által tartalmilag ezekkel egyenértékű tantárgyak oktatását elláthatja a tantárgynak megfelelő szakos tanár is.

(10) *  A sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló neveléséhez, oktatásához szükséges speciális szakképzettséggel rendelkező szakember utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat útján is biztosítható.

(11) *  A tehetséggondozás kereteit a Nemzeti Tehetség Program jelöli ki, amelyet a Nemzeti Tehetség Alap támogat. A Nemzeti Tehetség Program és Alap a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter irányítása alatt, jogszabályban foglaltak szerint működik. A Nemzeti Tehetség Program elérendő célokat jelölhet ki a köznevelési intézmények számára, és tartalmazza a feladatok finanszírozásának módját is.

29. A tanulók közösségei, a diákönkormányzat

48. § (1) Az iskola, a kollégium tanulói a nevelés-oktatással összefüggő közös tevékenységük megszervezésére, a demokráciára, közéleti felelősségre nevelés érdekében – a házirendben meghatározottak szerint – diákköröket hozhatnak létre, amelyek létrejöttét és működését a nevelőtestület segíti.

(2) A diákkörök döntési jogkört gyakorolnak – a nevelőtestület véleménye meghallgatásával – saját közösségi életük tervezésében, szervezésében, valamint tisztségviselőik megválasztásában, és jogosultak képviseltetni magukat a diákönkormányzatban.

(3) *  A tanulók, diákkörök a tanulók érdekeinek képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. A diákönkormányzat munkáját e feladatra kijelölt, felsőfokú végzettségű és pedagógus szakképzettségű személy segíti, akit a diákönkormányzat javaslatára az igazgató bíz meg ötéves időtartamra.

(4) A diákönkormányzat véleményét ki kell kérni:

a) az iskolai SZMSZ jogszabályban meghatározott rendelkezéseinek elfogadása előtt,

b) a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt,

c) az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor,

d) a házirend elfogadása előtt.

(5) Az intézményi diákönkormányzat és az általános művelődési központban működő diákönkormányzat megalakulására, működésére, jogállására a diákönkormányzatra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

30. Az óvodai felvétel, a tanulói jogviszony és a kollégiumi tagsági viszony keletkezése és megszűnése

49. § (1) *  Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A gyermek az óvodával jogviszonyban áll.

(2) * 

(3) *  A települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda).

(3a) *  Az óvodai jogviszony a beíratás napján jön létre. A gyermek az óvodai jogviszonyon alapuló jogait a beíratás napjától kezdve gyakorolhatja. Jogszabály, továbbá az óvoda házirendje egyes jogok gyakorlását az első nevelési év megkezdéséhez kötheti.

(3b) * 

(4) * 

50. § (1) *  A tanuló – beleértve az egyéni munkarenddel rendelkezőt is – az iskolával tanulói jogviszonyban áll. A tanulói jogviszony felvétel vagy átvétel útján keletkezik. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik. A felvételről vagy átvételről az iskola igazgatója dönt. A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre. A tanuló a tanulói jogviszonyon alapuló jogait az előbbi időponttól kezdve gyakorolhatja. Jogszabály, továbbá az iskola házirendje egyes jogok gyakorlását az első tanév megkezdéséhez kötheti.

(2) *  A középfokú iskola és a kollégium – jogszabályban meghatározott keretek között – állapíthatja meg a tanulói jogviszony, kollégiumi tagsági viszony létesítésének tanulmányi feltételeit (a továbbiakban: felvételi követelmények). A középfokú iskola és a kollégium a felvételi követelményeket a tanév rendjéről szóló rendelet által meghatározott időben a felvételi tájékoztatóban köteles nyilvánosságra hozni. A pályaalkalmassági követelményeket a felvételi tájékoztatóban nyilvánosságra kell hozni.

(3) Nem szervezhető

a) felvételi vizsgára előkészítő tanfolyam térítési díj ellenében,

b) általános iskolában felvételi vizsga.

(4) Középiskolában – külön jogszabály szerint szervezett – központi írásbeli felvételi vizsga szervezhető. Helyi felvételi vizsga csak központi írásbeli vizsga mellett, ahhoz kapcsolódva, és csak abban az esetben szervezhető, amennyiben a felvételi évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma több mint kétszeresen meghaladja a felvehető tanulók számát.

(5) Sport- és művészeti emelt szintű oktatás esetében az iskola pedagógiai programja szerint alkalmassági vizsga szervezhető általános iskolában is.

(6) *  Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító iskola). Ha a településen több általános iskola működik, az egyes általános iskolai körzetet úgy kell meghatározni, hogy kialakíthatóvá váljon a hátrányos helyzetű gyermekek egyenletes aránya a nevelési-oktatási intézményekben.

(7) *  Az iskolába a tanköteles tanulókat az első évfolyamra jogszabályban meghatározott időszakban kell beíratni. A beiratkozásra meghatározott időt a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A beiratkozásnál biztosítani kell a tanulmányi rendszer e-ügyintézési moduljának on-line beiratkozási szolgáltatását, a szülő által megadott adatok ellenőrzésére és szükség szerinti pontosítására a tanulmányi rendszeren keresztül ingyenesen elérhető SZEÜSZ-öket kell elsősorban használni.

(8) *  A területileg illetékes tankerületi központ meghatározza és közzéteszi az iskolák felvételi körzetét, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetét. A felvételi körzetek megállapításához a területileg illetékes tankerületi központnak be kell szereznie az érdekelt települési önkormányzatok véleményét.

(9) *  A sajátos nevelési igényű tanulók nevelés-oktatását több vármegyére, országrészre kiterjedően ellátó nevelési-oktatási intézmény működési, felvételi körzetének meghatározása előtt az intézmény székhelye szerint illetékes tankerületi központnak be kell szereznie az érdekelt tankerületi központok véleményét.

(10) *  A nemzetiségek jogairól szóló törvény szerinti nemzetiségi köznevelési intézmény vonatkozásában, a nemzetiséghez tartozó gyermekek óvodai nevelését, iskolai nevelés-oktatását ellátó nevelési-oktatási intézmény működési, felvételi körzetének meghatározása előtt be kell szerezni az érdekelt települési nemzetiségi vagy országos feladatot ellátó iskola esetén az országos nemzetiségi önkormányzat egyetértését. Több településre kiterjedő működési, felvételi körzet esetén valamennyi érintett települési nemzetiségi önkormányzat egyetértését be kell szerezni, érintett települési nemzetiségi önkormányzat hiányában a területileg illetékes, érintett területi nemzetiségi önkormányzat véleményét kell kikérni.

(11) Az (6) bekezdésben foglaltakat a tagintézményként működő iskolák tekintetében is alkalmazni kell.

51. § (1) *  Ha az általános iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, a további felvételi kérelmek teljesítésénél előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű gyermekeket, tanulókat. A további felvételi kérelmekről az intézmény pedagógiai programjában foglaltak szerint kell dönteni.

(2) A további felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót a helyben szokásos módon – legalább tizenöt nappal a felvételi, átvételi kérelmek benyújtására rendelkezésre álló időszak első napja előtt – nyilvánosságra kell hozni.

(3) *  A többcélú köznevelési intézményben általános iskolai tanulmányaikat befejező tanulók a pedagógiai programban meghatározottak alapján folytatják tanulmányaikat a megfelelő iskolatípus szerinti nevelés-oktatásban.

(4) Az iskolába felvett tanulók osztályba vagy csoportba való beosztásáról – a szakmai munkaközösség, annak hiányában a nevelőtestület véleményének kikérésével – az igazgató dönt.

(5) A sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló részére a felvételi vizsgán indokolt esetben biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli vagy szóbeli felmérésen biztosítani kell az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott eszközöket, a vizsga szervezésével alkalmazkodni kell az adottságaihoz.

(6) A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt azonos feltételek esetében előnyben kell részesíteni, a nemzetiségi nevelés-oktatást is folytató iskolába vagy osztályba fel vagy át kell venni.

52. § (1) A tanuló az iskola útján vagy közvetlenül kérheti kollégiumi felvételét, valamint externátusi elhelyezését.

(2) Az önálló kollégiumba való felvételről a kollégium igazgatója, a nem önálló kollégiumba való felvételről pedig a kollégiumvezető egyetértésével az iskola igazgatója dönt. A kollégiumba felvett tanulók foglalkozásra történő beosztásáról a kollégium igazgatója vagy a kollégiumvezető dönt, a kollégiumi nevelőtestület véleményének kikérésével.

(3) A gyámhatóság kezdeményezésére a tanulót fel kell venni a kollégiumba. Fel kell venni a kollégiumba azt a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulót, akinek gyermekotthoni elhelyezése nagykorúság miatt szűnt meg.

(4) A kollégiumi felvétel, externátusi elhelyezés a (3) bekezdésben meghatározott esetben a tanulói jogviszony fennállásáig, egyébként egy tanévre szól.

53. § (1) Megszűnik az óvodai elhelyezés, ha

a) a gyermeket másik óvoda átvette, az átvétel napján,

b) *  a felmentést engedélyező szerv a szülő kérelmére engedélyt adott a gyermek óvodából történő kimaradására,

c) a gyermeket felvették az iskolába, a nevelési év utolsó napján,

d) *  az óvodába járási kötelezettségét külföldön teljesítő gyermek eléri a tanköteles kort.

(2) *  Megszűnik a tanulói jogviszony

a) ha a tanulót másik iskola átvette, az átvétel napján,

b) az általános iskola utolsó évfolyamának elvégzéséről szóló bizonyítvány kiállításának napján,

c) gimnáziumi tanulmányok esetén az utolsó évfolyam elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján,

d) szakgimnáziumi tanulmányok esetén

da) az utolsó évfolyam elvégzését követő első képesítő vizsgaidőszak utolsó napján,

db) ha a tanuló a szakképzésben nem kíván továbbtanulni, vagy a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, a közismereti oktatás utolsó évfolyama elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján,

dc) ha az államilag elismert szakképesítést szerzett tanuló arról döntött, hogy továbbtanul az érettségi vizsgára felkészítő tizenkettedik és tizenharmadik évfolyamon, az utolsó évfolyam elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján,

dd) ha az államilag elismert szakképesítést szerzett tanuló arról döntött, hogy nem tanul tovább az érettségi vizsgára felkészítő tizenkettedik és tizenharmadik évfolyamon, az utolsó évfolyam elvégzését követő első képesítő vizsgaidőszak utolsó napján,

e) szakiskolában, ha

ea) a tanuló jelentkezik szakmai vizsgára, az utolsó évfolyam elvégzését követő első szakmai vizsgaidőszak utolsó napján,

eb) a tanuló nem jelentkezik szakmai vizsgára vagy képesítő vizsgára, az utolsó évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány kiállítása napján,

ec) a tanuló tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált és az iskolában nem folyik másik megfelelő szakképzés, a tanuló nem kíván továbbtanulni, vagy a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, az alkalmatlanságot megállapító dokumentumnak az iskola tudomására jutásától számított nyolcadik napon,

ed) a tanuló jelentkezik képesítő vizsgára, az utolsó évfolyam elvégzését követő első képesítő vizsgaidőszak utolsó napján,

f) készségfejlesztő iskolában

fa) az utolsó gyakorlati évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány kiállítása napján, ha a 13/B. § (4) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatóak,

fb) ha a tanuló tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált és az iskolában nem folyik másik megfelelő képzés, a tanuló nem kíván továbbtanulni, vagy a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, az alkalmatlanságot megállapító dokumentumnak az iskola tudomására jutásától számított nyolcadik napon,

g) az alapfokú művészeti iskolában

ga) ha kiskorú tanuló esetén a szülő vagy a nagykorú tanuló írásban bejelenti, hogy nem folytatja tanulmányait az iskolában, a bejelentésben megjelölt napon, továbbá

gb) ha a tanuló nem tesz művészeti alapvizsgát, az utolsó alapfokú évfolyam utolsó napján, valamint

gc) az utolsó továbbképző évfolyam záróvizsga letételének napján, illetve ha a tanuló nem tesz záróvizsgát, akkor az utolsó évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány kiállításának napján,

h) a tankötelezettség megszűnése után – ha a szülő a tanuló egyetértésével, nagykorú tanuló esetén a tanuló írásban bejelenti, hogy nem folytatja tanulmányait az iskolában –, a bejelentés tudomásulvételének napján,

i) ha a tanuló tanulói jogviszonyát – a tanköteles tanuló kivételével – fizetési hátralék miatt az igazgató a szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló eredménytelen felszólítása és a tanuló szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés véglegessé válásának napján.

(3) *  A (2) bekezdés i) pontjában foglalt rendelkezés nem alkalmazható, ha a tanuló hátrányos helyzetű.

(4) Megszűnik a tanuló tanulói jogviszonya – a tanköteles tanuló kivételével – ha az iskola kötelező foglalkozásairól a jogszabályban meghatározott időnél igazolatlanul többet mulasztott.

(5) *  Megszűnik a tanulói jogviszony a kizárás az iskolából fegyelmi határozat véglegessé válásának napján.

(6) Az iskola a tanítási év utolsó napján egyoldalú nyilatkozattal is megszüntetheti annak a tanulónak a tanulói jogviszonyát, aki nem tanköteles, ha ugyanannak az évfolyamnak a tanulmányi követelményeit második alkalommal nem teljesítette. Az iskolai tanítási év utolsó napján megszüntethető egyoldalú nyilatkozattal annak a tanulónak a tanulói jogviszonya is, aki a nappali rendszerű iskolai oktatásban nem vehet részt, feltéve, hogy az iskolában nincs felnőttoktatás, vagy a tanuló abban nem kíván részt venni.

(7) *  Ha a többcélú köznevelési intézmény több iskolatípus feladatait is ellátja, a tankötelezettség ideje alatt a tanulói jogviszony nem szüntethető meg, amíg a tanulmányok folytatására bármelyik iskolai feladatot ellátó intézményegységben lehetőség van.

(8) A tanuló kollégiumi tagsága megszűnik

a) az 52. § (4) bekezdésben meghatározott esetben a tanulói jogviszony megszűnésével, egyébként a tanév végén,

b) *  a kollégiumból kizáró fegyelmi határozat véglegessé válásával,

c) *  ha a tanuló kollégiumi tagságát fizetési hátralék miatt az igazgató – a szülő, nagykorú tanuló esetében a tanuló eredménytelen felszólítása és a tanuló szociális helyzetének vizsgálata után – megszünteti, a megszűnés tárgyában hozott döntés véglegessé válásának napján,

d) ha a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő a tanuló kollégiumi tagságáról írásban lemond, a nyilatkozatban megjelölt napon,

e) ha a tanulót másik kollégium átvette, az átvétel napján.

(9) A (8) bekezdés b)–c) pontjában foglaltakat nem lehet alkalmazni abban az esetben, ha a kollégiumi tagsági viszony fennállása nélkül a tanuló nem tudja teljesíteni tankötelezettségét. Abban az esetben, ha a tanuló felvételére a gyámhatóság intézkedése alapján került sor, a (8) bekezdés c) pontjában meghatározottak nem, a d) pontjában meghatározottak pedig a gyámhatóság egyetértésével alkalmazhatók. A c) pontban foglaltak a hátrányos helyzetű tanulók tekintetében nem alkalmazhatók.

(10) Megszűnik az óvodai elhelyezés, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági viszony, ha a nevelési-oktatási intézmény jogutód nélkül megszűnik.

(11) *  A bejelentés tudomásulvételének napján megszűnik annak a nem magyar állampolgárságú gyermeknek, tanulónak a magyarországi nevelési-oktatási intézménnyel létesített óvodai, tanulói, kollégiumi tagsági jogviszonya, aki külföldre vagy saját országába távozik.

31. A tanuló kötelességének teljesítése

54. § (1) *  A pedagógus – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben a tanulmányi rendszerben történő rögzítésével rendszeresen érdemjeggyel értékeli, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíti. A külföldi tartózkodás miatt egyéni munkarenddel rendelkező tanuló esetében a félévi minősítés az igazgató döntése alapján mellőzhető, ez esetben a tanuló csak az év végén ad számot tudásáról. A tanuló magatartásának és szorgalmának értékelését és minősítését az osztályfőnök – az osztályban tanító pedagógusok véleményének kikérésével – végzi. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét a tanulmányi rendszerben történő rögzítéssel szakmailag indokolható határidőn belül értesíteni kell. A félévi és az év végi osztályzatot az érdemjegyek alapján kell meghatározni. Az évközi érdemjegyeket és az év végi osztályzatokat szóbeli vagy írásbeli szöveges értékelés kíséri. Az iskola az osztályzatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét félévkor tanulmányi rendszerben értesítő, év végén bizonyítvány és a tanulmányi rendszer útján értesíti. Értesítő gyakrabban is készülhet az intézmény pedagógiai programja szerint. Az érdemjegy és az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. A tanuló mulasztással összefüggő adatait a mulasztás napján, haladéktalanul rögzíteni kell a tanulmányi rendszerben.

(2) Az érdemjegyek és osztályzatok a következők:

a) a tanuló tudásának értékelésénél és minősítésénél jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1),

b) a tanuló magatartásának értékelésénél és minősítésénél példás (5), jó (4), változó (3), rossz (2),

c) a tanuló szorgalmának értékelésénél és minősítésénél példás (5), jó (4), változó (3), hanyag (2).

(3) Az első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített vagy felzárkóztatásra szorul.

(4) *  A második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon félévkor és év végén a tanuló értékelésére – a köznevelésért felelős miniszter engedélyével – az iskola pedagógiai programja a (2) bekezdésben meghatározottaktól eltérő jelölés, szöveges értékelés alkalmazását is előírhatja. Ha az iskola nem alkalmazza az (1)–(2) bekezdésben meghatározottakat, de arra iskolaváltás vagy továbbtanulás miatt szükség van, vagy a szülő vagy a tanuló kérésére köteles a félévi és az év végi minősítést osztályzattal is elvégezni. Az iskola által alkalmazott jelölés, értékelés érdemjegyre, osztályzatra való átváltásának szabályait a helyi tantervben kell meghatározni.

(5) *  Az egyes tanulók év végi osztályzatát a nevelőtestület osztályozó értekezleten áttekinti, és a pedagógus, az osztályfőnök által megállapított osztályzatok alapján dönt a tanuló magasabb évfolyamba lépéséről.

(6) Abban az esetben, ha az év végi osztályzat a tanuló hátrányára lényegesen eltér a tanítási év közben adott érdemjegyek átlagától, a nevelőtestület felhívja az érdekelt pedagógust, hogy adjon tájékoztatást ennek okáról, és indokolt esetben változtassa meg döntését. Ha a pedagógus nem változtatja meg döntését, és a nevelőtestület ennek indokaival nem ért egyet, az osztályzatot az évközi érdemjegyek alapján a tanuló javára módosítja.

(7) A tanuló értékelésekor, minősítésekor az (1) bekezdésben meghatározottakat – az érdemjegy és az osztályzat alkalmazására vonatkozó rendelkezések kivételével – akkor is alkalmazni kell, ha az iskola nem használja az érdemjegy, az osztályzat megjelölést.

(8) * 

55. § (1) *  Az igazgató a tanulót kérelmére – kiskorú tanuló esetében a szülő kérelmére – felmentheti – a szakmai képzés kivételével – az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, ha a tanuló egyéni adottságai, sajátos nevelési igénye, továbbá sajátos helyzete ezt indokolttá teszi. Ha a kérelem az összes tanórai foglalkozás alóli felmentésre irányul, akkor a 45. § (6) bekezdése szerinti eljárást kell lefolytatni. Az igazgató a tanulót kérelmére mentesítheti a készségtárgyak tanulása alól, ha azt egyéni adottsága vagy sajátos helyzete indokolttá teszi. Az igazgató az általános iskolában a tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól a szülő kérelmére felmenti a tanulót, ha másik köznevelési intézménnyel is tanulói jogviszonyban vagy vendégtanulói jogviszonyban áll, az ott szervezett tanórai és egyéb foglalkozásokon történő részvétel érdekében, egyéb esetekben – kivéve, ha az intézmény e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként működik – felmentheti.

(2) *  „Az egyéni munkarenddel rendelkezőt – az iskolában vagy azon kívül folyó szakmai képzés kivételével – az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól fel kell menteni.

(3) Az, akit felmentettek a kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, az igazgató által meghatározott időben, és a nevelőtestület által meghatározott módon ad számot tudásáról.

56. § *  (1) *  A sajátos nevelési igényű tanulót, ha egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi, a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az igazgató mentesíti

a) az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés és minősítés alól, és ehelyett szöveges értékelés és minősítés alkalmazását írja elő,

b) *  egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól.

(2) Az érettségi vizsgán az (1) bekezdés b) pont szerinti tantárgyak helyett a tanuló – a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint – másik tantárgyat választhat.

(3) Szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek engedélyezték, hogy tanulmányait megszakítsa, vagy akit fegyelmi határozattal a tanév folytatásától eltiltottak.

56/A. § *  A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján fejlesztő pedagógiai ellátásban és az e törvényben, továbbá jogszabályban meghatározott kedvezményekben részesülnek.

57. § (1) *  A tanuló az iskola magasabb évfolyamába akkor léphet, ha – az e bekezdésben foglalt kivétellel – az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette. Az egyéni előrehaladású nevelésben és oktatásban részt vevő tanuló esetében az előírt tanulmányi követelményeket az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben meghatározott évfolyam végéig kell teljesíteni. Az iskola igazgatója a szülő kérésére legfeljebb egy alkalommal engedélyezheti az iskola első évfolyamának megismétlését, akkor is, ha a tanuló az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette. Ebben az esetben csak a megismételt évfolyamról kap bizonyítványt a tanuló. Középfokú iskolai tanulmányok folytatása esetén a sikeresen teljesített kilencedik évfolyam megismétlését az iskola igazgatója a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő kérésére legfeljebb egy alkalommal akkor engedélyezheti, ha arra a gimnáziumi, szakgimnáziumi, szakiskolai nevelés-oktatásba való bekapcsolódás vagy másik szakképesítés megszerzésére irányuló tanulmányok folytatása vagy másik tanulmányi terület választása miatt van szükség.

(2) Az alapfokú művészeti iskola alapfokú évfolyamáról a továbbképző évfolyamba az léphet, aki – jogszabályban meghatározottak szerint szervezett – művészeti alapvizsgát tett.

(3) A tanuló az iskola igazgatójának engedélyével az iskola két vagy több évfolyamára megállapított tanulmányi követelményeket egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt is teljesítheti.

(4) *  A tanuló az egyes évfolyamok, továbbá az érettségi vizsga, a művészeti alapvizsga és a művészeti záróvizsga tanulmányi követelményeinek teljesítéséről bizonyítványt kap. A bizonyítvány tartalmazza az általa tanúsított végzettségnek a Magyar Képesítési Keretrendszer szerinti besorolását az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet alapján. A bizonyítvány és a bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló irat közokirat.

(5) *  Az iskolában csak olyan bizonyítványnyomtatvány, valamint bizonyítvány kiállításához szükséges nyomtatvány alkalmazható, amelyet a köznevelésért felelős miniszter jóváhagyott. A bizonyítványnyomtatvány és a bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló nyomtatvány előállításához, forgalmazásához a köznevelésért felelős miniszter engedélye szükséges.

(6) *  Az óvodai és iskolai nyomtatványok – az év végi bizonyítvány és az állami vizsga teljesítéséről kiállított bizonyítvány kivételével – a tanulmányi rendszer alkalmazásával, a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával elektronikus úton készülnek el. A bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló nyomtatványt ebben az esetben is elő kell állítani nyomtatott formában és meg kell őrizni. A 7. § (1) bekezdés a)–j) pontjában meghatározott köznevelési intézmények rendeltetésszerű működésük során a köznevelésért felelős miniszter által jóváhagyott, az állam által díjmentesen biztosított tanulmányi rendszert kötelesek használni.

(7) *  A kiadott érettségi bizonyítványokról az oktatási nyilvántartásról szóló 2018. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Onytv.) 1. melléklet V. részében meghatározottak szerint központi nyilvántartást kell vezetni.

(8) *  Ha a szakgimnázium párhuzamos nevelés-oktatás keretében művészeti képesítő vizsgára készít fel, a tanuló magasabb évfolyamba lépéséről a szakmai képzés követelményei tekintetében külön is lehet dönteni és bizonyítványt kiállítani.

32. A tanuló jutalmazása, fegyelmi és kártérítési felelőssége, a nevelési-oktatási intézmény kártérítési felelőssége

58. § (1) A gyermeket, a tanulót a tőle elvárhatónál jobb teljesítményéért az intézmény házirendjében foglaltak szerint jutalmazni kell.

(2) *  A köznevelésért felelős miniszter díjat, kitüntetést alapíthat az országos vagy nemzetközi jelentőségű eseményeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazása, elismerése céljából. A miniszter által alapított díj, kitüntetés kedvezményezettjeinek körére a köznevelési intézmény igazgatója tehet javaslatot.

(3) *  Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. A fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása kötelező, ha a tanuló maga ellen kéri. Kiskorú tanuló esetén e jogot a szülő gyakorolja. A fegyelmi eljárás megindításáról és az írásbeli határozatról a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét a tanulmányi rendszeren keresztül is haladéktalanul értesíteni kell azzal, hogy az így történő értesítéssel a döntés nem minősül közöltnek.

(4) A fegyelmi büntetés lehet

a) megrovás,

b) szigorú megrovás,

c) meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása,

d) áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába,

e) eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától,

f) kizárás az iskolából.

(5) *  Tíz év alatti tanulóval szemben fegyelmi eljárás nem indítható. Tanköteles tanulóval szemben a (4) bekezdés e) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés nem, a (4) bekezdés f) pontjában és a (7) bekezdés e) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés pedig csak rendkívüli vagy ismétlődő fegyelmi vétség esetén alkalmazható. Ebben az esetben a szülő köteles új iskolát, kollégiumot keresni a tanulónak. A fegyelmi büntetést hozó iskola, kollégium segítséget nyújt a szülőnek az új iskola, kollégium megtalálásában. Abban az esetben, ha az iskola, a kollégium a fegyelmi büntetés megállapításáról szóló határozat véglegessé válásától számított nyolc napon belül a tanulót fogadó iskolától, kollégiumtól nem kap értesítést arról, hogy a tanuló más iskolában, kollégiumban történő elhelyezése a szülő kezdeményezésére megtörtént, a fegyelmi büntetést hozó iskola, kollégium három napon belül köteles megkeresni a köznevelési feladatot ellátó hatóságot, amely három munkanapon belül másik, az állami közfeladat-ellátásban résztvevő iskolát, kollégiumot jelöl ki a tanuló számára. Az iskolát, kollégiumot úgy kell kijelölni, hogy a tanuló számára a kijelölt intézményben a nevelés-oktatás igénybevétele ne jelentsen aránytalan terhet. A (4) bekezdés d) pontjában szabályozott fegyelmi büntetés akkor alkalmazható, ha az iskola igazgatója a tanuló átvételéről a másik iskola igazgatójával megállapodott. A (4) bekezdés c) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés szociális kedvezményekre és juttatásokra nem terjed ki. A (4) bekezdés f) pontjában és a (7) bekezdés e) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés tanköteles tanuló esetében nem hajtható végre az új tanulói jogviszony, kollégiumi tagsági viszony létesítéséig.

(5a) * 

(6) * 

(7) A kollégium tagja ellen a kollégium rendjének megsértéséért

a) megrovás,

b) szigorú megrovás,

c) meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása,

d) áthelyezés másik szobába, tanulócsoportba,

e) kizárás

fegyelmi büntetés szabható ki.

(8)–(10) * 

(11) A tanulóval szemben ugyanazért a kötelességszegésért csak egy fegyelmi büntetés állapítható meg. Ha a kötelességszegés miatt az iskolában és a kollégiumban is helye lenne fegyelmi büntetés megállapításának, a nevelési-oktatási intézmények eltérő megállapodásának hiányában a fegyelmi büntetést abban a nevelési-oktatási intézményben lehet megállapítani, amelyikben az eljárás előbb indult.

(12) * 

(13) *  Végrehajtani csak végleges fegyelmi határozatot lehet. Ha a végrehajtás elmaradása a többi tanuló jogait súlyosan sértené vagy más elháríthatatlan kárral, veszéllyel járna, az elsőfokú határozat azonnal végrehajtható.

(14) * 

59. § (1) *  Ha a tanuló tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben a nevelési-oktatási intézménynek jogellenesen kárt okoz, a Ptk. szabályai szerint kell helytállnia.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a kártérítés mértéke nem haladhatja meg

a) gondatlan károkozás esetén a kötelező legkisebb munkabér – a károkozás napján érvényes rendelkezések szerint megállapított – egyhavi összegének ötven százalékát,

b) ha a tanuló cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, szándékos károkozás esetén az okozott kár, legfeljebb azonban a kötelező legkisebb munkabér – a károkozás napján érvényes rendelkezések szerint megállapított – öthavi összegét.

(3) *  Az óvoda, az iskola, a kollégium a gyermeknek, tanulónak az óvodai elhelyezéssel, tanulói jogviszonnyal, kollégiumi tagsági viszonnyal összefüggésben okozott kárért – a (3a) bekezdésben meghatározott kivétellel – vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel. A kártérítésre a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni azzal a kiegészítéssel, hogy a nevelési-oktatási intézmény felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt, ha azt a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.

(3a) *  A tanulmányi és a külföldi iskolai kirándulások esetén a köznevelési intézmény a tanulónak okozott kárért a kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel.

(4) *  Ha a nevelési-oktatási intézmény a gyermeket, tanulót a neveléssel-oktatással összefüggésben személyiségi jogában megsérti, arra a Polgári Törvénykönyv sérelemdíjra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a bíróság a sérelemdíjat oktatási, képzési szolgáltatásként határozza meg. A bíróság által megítélt oktatási, képzési szolgáltatást a jogsértő saját maga vagy vásárolt szolgáltatásként biztosítja.

59/A. § *  A többnapos tanulmányi és a külföldi iskolai kirándulások esetében – külön jogszabályban meghatározott – felelősségbiztosítást kell kötni az iskolának vagy a szervezőnek, amelynek kedvezményezettje a tanuló.

33. A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések

60. § (1) A tanuló munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó iskolai oktatásban (a továbbiakban: felnőttoktatás) az e törvényben foglaltak szerint vehet részt.

(2) *  A tanuló attól az évtől kezdődően, amelyben

a) nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhetedik,

b) középfokú iskola esetén huszonötödik

életévét betölti, kizárólag felnőttoktatásban kezdhet új tanévet.

(3) *  A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja a tanulmányait felnőttoktatás keretében, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

(4) Sajátos nevelési igényű tanuló, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetén, továbbá, ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, a (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott életkorhoz kettő évet hozzá kell számítani.

(5) A felnőttoktatás megszervezhető

a) *  az e célra létesített – 7. § (1) bekezdés b)–f) és h) pontjában felsorolt – iskolákban,

b) a nappali rendszerű iskolai oktatás céljára létesített iskolának a felnőttoktatási osztályában.

(6) * 

(7) *  A felnőttoktatásban az oktatás megszervezhető a nappali oktatás munkarendje, továbbá esti, levelező vagy más sajátos munkarend szerint. Gimnáziumban, szakgimnáziumban, szakiskolában, készségfejlesztő iskolában a nappali oktatás munkarendje szerint azok részére szervezhető meg az oktatás, akik nem kizárólag felnőttoktatásban vehetnek részt. A nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatás esetében a tanórák számának a kerettantervben a nappali rendszerű oktatás munkarendje szerinti kötelező tanórai foglalkozások legalább kilencven százalékát el kell érnie.

(8) Az esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatás esetében a tanórák számának a kerettantervben a nappali rendszerű oktatás munkarendje szerinti kötelező tanórai foglalkozások legalább ötven százalékát, levelező oktatás esetében legalább tíz százalékát el kell érnie. Más sajátos munkarend szerint is folyhat az oktatás, ha a tanulónak tanórai foglalkozáson egyáltalán nem kell részt vennie, továbbá, ha a tanórai foglalkozások száma nem éri el a levelező oktatásra meghatározott óraszámot. Más sajátos munkarend szerint folyik a felnőttoktatás különösen a távoktatási formában.

(9) A felnőttoktatásban

a) az iskolai oktatás a tanulók egyéni felkészülésére is épülhet,

b) ha a tanítást nem a nappali oktatás munkarendje szerint szervezik, a tanév rendjében meghatározott tanítási napot az egyéni felkészülés keretében tanulásra fordított – az iskola által előírt – napokkal együtt kell számítani, és nem kell alkalmazni az ötnapos tanítási hétre vonatkozó rendelkezéseket,

c) a nem kötelező tanórai foglalkozásra, az osztálybontásra és egyéni foglalkozásra, az egyéb foglalkozásra, a mindennapos testnevelésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása nem kötelező,

d) *  két idegen nyelv oktatása nem kötelező.

(10) *  Szakgimnáziumban a szakmai képzés a különböző munkarendben tanulók részére közösen is megszervezhető.

34. Pedagógusok, nevelő-oktató munkát segítő munkakörben foglalkoztatottak és egyéb alkalmazottak * 

61. § (1)–(2) * 

(3) *  A nevelő- és oktatómunkát, a pedagógiai szakszolgálatokat és a pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátását szakképzett szakemberek segítik. Nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott szakember az igazgató döntése alapján szakkört, érdeklődési kört, önképzőkört, egyéni vagy csoportos felzárkóztató, fejlesztő vagy tehetségfejlesztő foglalkozást, közösségi szolgálattal kapcsolatos foglalkozást, diákönkormányzati foglalkozást, felzárkóztató, tehetség-kibontakoztató, speciális ismereteket adó egyéni vagy csoportos, közösségi fejlesztést megvalósító csoportos, a szabadidő eltöltését szolgáló csoportos, a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni, a kollégiumi közösségek működésével összefüggő csoportos kollégiumi, valamint szakkollégiumi foglalkozást tarthat, ha annak megfelelő végzettséggel, szakképzettséggel rendelkezik, valamint az igazgató a foglalkozás megtartásához szükséges tapasztalatáról, hozzáértéséről meggyőződött.

(4) *  A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik. A szaktanácsadó feladata a pedagógusok munkájának szakirányú (tantárgyi vagy sajátos pedagógiai területen igényelt) segítése, véleményezése, konzultációk, továbbképzések, szakmai fórumok szervezése. A szaktanácsadó központi szakmai irányítás mellett látja el feladatait. Szaktanácsadói megbízást kizárólag az kaphat, aki pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettséggel és szakképzettséggel, pedagógus-szakvizsgával, valamint a nevelő-oktató munkában eltöltött legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A szaktanácsadó pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény alkalmazásában áll vagy egyéb köznevelési intézmény alkalmazottja vagy onnan öt évnél nem régebben ment nyugdíjba.

(4a) *  A hivatal a szaktanácsadókról névjegyzéket vezet. A hivatal döntése elleni fellebbezést a köznevelésért felelős miniszter bírálja el.

(4b) *  A köznevelési szaktanácsadói névjegyzékben nyilvántartott szaktanácsadó alábbi adatai nyilvánosak:

a) családi és utóneve,

b) elektronikus levelezési címe,

c) a szakterületének jogszabályban meghatározott megnevezése,

d) nyilvántartásba-vételi száma.

(4c) * 

(4d) *  A köznevelési szaktanácsadói névjegyzékbe történő felvételre, a névjegyzékből történő törlésre és eltiltásra, a hatósági ellenőrzésre és a személyes adatok kezelésre vonatkozó eljárás során a 82. § (9) bekezdését kell alkalmazni.

(5)–(9) * 

35. A pedagógus kötelességei és jogai

62. § (1) *  A pedagógus, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott az óvodai nevelőmunka, az iskolai és kollégiumi nevelő és oktató munka, valamint a pedagógiai szakszolgálat ellátása során a gyermekekkel, tanulókkal összefüggő tevékenységével kapcsolatban a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény szempontjából közfeladatot ellátó személy.

(1a) *  A nevelési-oktatási intézmény, többcélú intézmény igazgatója a 14 évnél fiatalabb 1-es típusú diabétesszel élő gyermek, tanuló részére abban az időtartamban, amikor az óvoda, az általános iskola, a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskola, a kollégium, a hat és nyolc évfolyammal működő gimnázium vagy a szakgimnázium ötödik-nyolcadik évfolyamán az intézmény – beleértve az ilyen köznevelési alapfeladatot ellátó többcélú intézményt is – felügyelete alatt áll, az 1-es típusú diabétesszel élő gyermek, tanuló szülőjének, más törvényes képviselőjének kérelmére, a gyermekkori diabétesz gondozásával foglalkozó egészségügyi intézmények szakmai iránymutatása alapján az (1b)–(1e) bekezdés szerinti speciális ellátást biztosítja.

(1b) *  Az intézmény igazgatója a pedagógus vagy érettségi végzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottja számára az (1a) bekezdés szerinti esetben és módon előírhatja

a) a vércukorszint szükség szerinti mérését,

b) szükség esetén, orvosi előírás alapján, a szülővel, más törvényes képviselővel, a megadott kapcsolattartási módon egyeztetve, az előírt időközönként a szükséges mennyiségű inzulin beadását.

(1c) *  A nevelési-oktatási intézmény igazgatója az (1b) bekezdés szerinti feladat ellátását

a) olyan pedagógus vagy legalább érettségi végzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy útján biztosítja, aki a hivatal által szervezett, a feladat ellátásához kapcsolódó ismeretekről szóló szakmai továbbképzésén részt vett, és aki a speciális ellátásban való részvételt vállalja, vagy

b) iskolaorvos vagy iskolavédőnő útján biztosítja.

(1d) *  A szülő, más törvényes képviselő az (1a) bekezdés szerinti kérelmét az Eütv. 15. § (5) bekezdésével összhangban megtett formában nyújtja be.

(1e) *  Az intézmény igazgatója az e § szerinti esetkörben egy esetleges rosszullét esetén az Eütv.-vel összhangban álló speciális ellátási eljárásrendet alakít ki.

(2)–(3) * 

(4) *  A továbbképzési kötelezettség teljesítése szempontjából az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottakon kívül csak olyan továbbképzés vehető figyelembe, amelynek programját a hivatal jóváhagyta és a program alkalmazására engedélyt adott. A pedagógus-továbbképzési programok engedélyezése és szervezése – a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerére vonatkozó előírások kivételével – nem tartozik a felnőttképzésről szóló törvény hatálya alá. A pedagógus-továbbképzések nyilvántartását és ellenőrzését a hivatal látja el.

(4a) *  Az Mt. 46. § (1) bekezdés j) pontja alkalmazásakor nem tartozik a munkáltató képzési politikája körébe a pedagógusok e törvény alapján kötelező továbbképzése.

(5) *  A pedagógus számára a miniszter rendeletben, a pedagógus-továbbképzésen kívül további, a hivatal által nyilvántartásba vett képzés teljesítését rendelheti el (a továbbiakban: köznevelésért felelős miniszter által előírt képzés).

(6)–(14) * 

63. § (1) A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy

a) személyét mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék és elismerjék,

b) a pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a nevelés-oktatás módszereit megválassza,

c) a helyi tanterv alapján, a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével megválassza az alkalmazott tankönyveket, tanulmányi segédleteket, taneszközöket, ruházati és más felszereléseket,

d) a 3. § (3) bekezdésében foglaltak megtartásával saját világnézete és értékrendje szerint végezze nevelő, oktató munkáját, anélkül, hogy annak elfogadására kényszerítené vagy késztetné a gyermeket, tanulót,

e) hozzájusson a munkájához szükséges ismeretekhez, intézményi és fenntartói információkhoz,

f) a nevelőtestület tagjaként részt vegyen a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programjának megalkotásában, elfogadásában és értékelésében, gyakorolja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat,

g) *  szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésben való részvétel útján gyarapítsa, részt vegyen a köznevelési rendszer működtetésével, ellenőrzésével kapcsolatos vármegyei és országos feladatokban, pedagógiai kísérletekben, tudományos kutatómunkában,

h) szakmai egyesületek tagjaként vagy képviseletében részt vegyen helyi, regionális és országos közneveléssel foglalkozó testületek munkájában,

i) az iskola könyvtárán keresztül használatra megkapja a munkájához szükséges tankönyveket, tanári segédkönyveket, az intézmény SZMSZ-ében meghatározottak szerinti informatikai eszközöket,

j) az állami szervek és a helyi önkormányzatok által fenntartott könyvtárakat, muzeális intézményeket és más kiállító termeket, színházakat jogszabályban meghatározott kedvezményekre való jogosultságát igazoló pedagógusigazolvánnyal látogassa,

k) az oktatási jogok biztosához forduljon.

(2) Az (1) bekezdés j) pontjában meghatározott jog megilleti azt is, akit pedagógus-munkakörből helyeztek nyugállományba.

(3)–(5) * 

35/A. * 

63/A–63/L. § * 

36. A pedagógusok előmeneteli rendszere

64. § * 

65. § (1)–(9a) * 

(9b) * 

(9c) * 

(10) * 

(11) *  Abban az esetben, ha a vezetői megbízással rendelkező pedagógus helyettesítésének ideje eléri a tíz munkanapot, a helyettesítő pedagógus heti tanóráinak, foglalkozásainak számát az ellátott vezető beosztásra meghatározott óraszám alapján kell megállapítani.

(12) *  Az üzemi baleset megállapíthatósága szempontjából a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy a minősítési eljárásban, az országos pedagógiai szakmai ellenőrzésben, a pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatokban a hivatal felkérése alapján résztvevő – nyugdíjasnak nem minősülő – szakértő vagy szaktanácsadó e tevékenysége a foglalkozása körében történő munkavégzésnek minősül.

(13) * 

37. * 

66–66/A. § * 

38. * 

67. § * 

39. A köznevelési intézmény vezetője

68. § * 

69. § (1) A köznevelési intézmény igazgatója * 

a) *  felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, fenntartó által rendelkezésre bocsátott eszközök tőle elvárható gondossággal való kezeléséért – önálló költségvetéssel nem rendelkező intézmény kivételével – az intézmény gazdálkodásáért,

b) * 

c) dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe,

d) felelős az intézményi szabályzatok elkészítéséért,

e) * 

f) képviseli az intézményt.

(2) *  A nevelési-oktatási intézmény igazgatója felel

a) a pedagógiai munkáért,

b) a nevelőtestület vezetéséért,

c) a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért,

d) *  önálló költségvetéssel rendelkező intézmény esetében a rendelkezésre álló költségvetés alapján a nevelési-oktatási intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításáért,

e) a nemzeti és iskolai ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezéséért,

f) *  a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért, a gyermekvédelmi jelzőrendszernek a köznevelési intézményhez kapcsolódó feladatai koordinálásáért,

g) a nevelő és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért,

h) az iskolaszékkel, a munkavállalói érdek-képviseleti szervekkel és a diákönkormányzatokkal, szülői szervezetekkel való megfelelő együttműködésért,

i) a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért,

j) a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséért,

k) a pedagógus etika normáinak betartásáért és betartatásáért.

(3) *  A köznevelési intézmény igazgatója a pedagógiai munkáért való felelőssége körében szakmai ellenőrzést indíthat az intézményben végzett nevelő és oktató munka, egyes alkalmazott munkája színvonalának külső szakértővel történő értékelése céljából.

(4) *  A nevelési-oktatási intézmény igazgatójának munkáját a nevelőtestület és a szülők közössége a vezetői megbízásának második és negyedik évében személyazonosításra alkalmatlan kérdőíves felmérés alapján értékeli. Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés az igazgató munkájának ellenőrzése és értékelése során a kérdőíves felmérés eredményét is figyelembe veszi.

(5)–(6) * 

40. A nevelőtestület

70. § (1) *  A nevelőtestület a nevelési-oktatási intézmény legfontosabb tanácskozó és döntéshozó szerve. A tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézményben az önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységnek egy nevelőtestülete van. A nevelési-oktatási intézmény nevelőtestülete a nevelési és oktatási kérdésekben, a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos ügyekben, valamint e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kérdésekben döntési, egyebekben véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik.

(2) A nevelőtestület

a)–d) * 

e) a továbbképzési program elfogadásáról,

f) a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztásáról,

g) a házirend elfogadásáról,

h) a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítása, a tanulók osztályozóvizsgára bocsátásáról,

i) a tanulók fegyelmi ügyeiben,

j) * 

k) jogszabályban meghatározott más ügyekben

dönt.

(3) A nevelőtestület véleményt nyilváníthat vagy javaslatot tehet a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a nevelőtestület véleményét a külön jogszabályban meghatározott ügyekben.

(4) *  A közös igazgatású köznevelési intézményben és az általános művelődési központban azokban az ügyekben, amelyek * 

a) csak egy – nevelési-oktatási intézmény feladatát ellátó – intézményegységet érintenek, az intézményegységben,

b) több – nevelési-oktatási intézmény feladatát ellátó – intézményegységet érintenek, valamennyi érdekelt intézményegységben

foglalkoztatott – a 4. § 20. pontjában felsorolt – alkalmazottakból és az intézmény igazgatójából álló nevelőtestület jár el. * 

(5) * 

(6) Ha a köznevelési intézmény, intézményegység, tagintézmény nem nevelési-oktatási intézmény, továbbá a közös igazgatású köznevelési intézményben és az általános művelődési központban az intézmény egészét érintő kérdésekben a nevelőtestületet megillető jogosítványokat – kivéve azokat, amelyek a tanulói jogviszonnyal kapcsolatosak – a szakalkalmazotti értekezlet gyakorolja.

41. A szakmai munkaközösség

71. § (1) A nevelési-oktatási intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. A szakmai munkaközösség részt vesz a nevelési-oktatási intézmény szakmai munkájának irányításában, tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében, összegző véleménye figyelembe vehető a pedagógusok minősítési eljárásában.

(2)–(5) * 

42. A szülő kötelességei és jogai

72. § (1) A szülő kötelessége, hogy

a) gondoskodjon gyermeke értelmi, testi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről és arról, hogy gyermeke teljesítse kötelességeit, továbbá megadjon ehhez minden tőle elvárható segítséget, együttműködve az intézménnyel, figyelemmel kísérje gyermeke fejlődését, tanulmányi előmenetelét,

b) biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét, továbbá tankötelezettségének teljesítését,

c) tiszteletben tartsa az óvoda, az iskola, kollégium vezetői, pedagógusai, alkalmazottai emberi méltóságát és jogait, tiszteletet tanúsítson irántuk.

(1a) *  A szülő kötelezettsége, hogy a nevelési-oktatási intézménnyel óvodai vagy tanulói jogviszonyban álló, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyermeke fokozott figyelmet igénylő egészségi állapotáról és a megteendő sürgősségi intézkedésekről

a) a beiratkozással egyidejűleg, vagy

b) a diagnózis ismertté válását követően haladéktalanul

tájékoztassa a nevelési-oktatási intézményt, továbbá köteles gondoskodni arról, hogy az életmentő gyógyszert a gyermek, tanuló mindig tartsa magánál.

(1b) *  Nagykorú tanuló esetén az (1a) bekezdés szerinti nyilatkozattételi kötelezettség a tanulót terheli.

(1c) *  Az (1a) bekezdés szerinti adatot a nevelési-oktatási intézmény a gyermek, tanuló biztonságos napközbeni ellátásának céljából legfeljebb a gyermek óvodai jogviszonya, a tanuló tanulói jogviszonya fennállásáig kezeli.

(1d) *  A szülő, valamint az értesítendő hozzátartozó a gyermek, a kiskorú tanuló tekintetében köteles

a) a gyermek, kiskorú tanuló tanulmányai érdekében ellátásáról, gondozásáról gondoskodni,

b) a köznevelési intézménybe beérkezéséről, eltávozásáról gondoskodni,

c) biztosítani a tankötelezettség teljesítését,

d) jogszabályban előírt nyilatkozatokat megtenni,

e) szükség esetén a köznevelési intézmény, valamint a köznevelés rendszere által, vagy azokon keresztül biztosítható támogatások igénybevételének kezdeményezéséről gondoskodni.

(1e) *  Az (1d) bekezdés b) pontjában foglaltakról a szülő, értesítendő hozzátartozó megbízás vagy – a gyermek, kiskorú tanuló megfelelő kora és érettsége esetén, a szülő felelősségére – a gyermek, kiskorú tanuló útján is gondoskodhat.

(2) A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát, iskolát, kollégiumot. A gyermek – ha nem cselekvőképtelen – tizennegyedik életévének betöltésétől a szülő ezt a jogát gyermekével közösen gyakorolhatja.

(3) * 

(4) *  A szülő joga, hogy gyermeke neveléséhez igénybe vegye a pedagógiai szakszolgálat intézményét. A szülő kötelessége, hogy gyermekével megjelenjen a nevelési tanácsadáson, továbbá biztosítsa gyermekének az iskolapszichológusi, óvodapszichológusi vizsgálaton és a fejlesztő foglalkozásokon való részvételét, ha a tanulóval foglalkozó pedagógusok kezdeményezésére a nevelőtestület erre javaslatot tesz. Ha az e bekezdésében foglalt kötelezettségének a szülő nem tesz eleget, a tankerületi központ kötelezi a szülőt kötelezettségének betartására.

(5) A szülő joga különösen, hogy

a) megismerje a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programját, házirendjét, tájékoztatást kapjon az abban foglaltakról,

b) gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon,

c) kezdeményezze szülői szervezet, óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék létrehozását, és annak munkájában, továbbá a szülői képviselők megválasztásában mint választó és mint megválasztható személy részt vegyen,

d) *  írásbeli javaslatát a nevelési-oktatási intézmény igazgatója, a nevelőtestület, az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, a pedagógus megvizsgálja, és arra a megkereséstől számított tizenöt napon belül az óvodaszéktől, iskolaszéktől, kollégiumi széktől legkésőbb a tizenötödik napot követő első ülésen érdemi választ kapjon,

e) *  a nevelési-oktatási intézmény igazgatója vagy a pedagógus hozzájárulásával részt vegyen a foglalkozásokon,

f) személyesen vagy képviselői útján – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában,

g) az oktatási jogok biztosához forduljon.

43. A szülői szervezet, az iskolaszék, az intézményi tanács

73. § (1) Az óvodában, az iskolában és a kollégiumban a szülők jogaik érvényesítése, kötelességük teljesítése érdekében, az intézmény működését, munkáját érintő kérdésekben véleményezési, javaslattevő joggal rendelkező szülői szervezetet (közösséget) hozhatnak létre.

(2) Az iskolában a nevelő és oktató munka segítése, a nevelőtestület, a szülők és a tanulók, az intézményfenntartók, továbbá az intézmény működésében érdekelt más szervezetek együttműködésének előmozdítására a szülők, a nevelőtestület, az iskolai diákönkormányzat azonos számú képviselőjéből álló iskolaszék alakulhat.

(3) *  Az iskolában a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a szülők, a tanulók, a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat, egyházi jogi személyek azonos számú képviselőjéből és a fenntartó delegáltjából álló intézményi tanács hozható létre.

(4) *  Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek, abban az esetben az intézményi tanácsot a szülők, a nevelőtestület és az intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat azonos számú delegáltjából kell létrehozni.

(4a) *  Ha az iskola nemzetiségi nevelési-oktatási feladatot is ellát, de nem nemzetiségi önkormányzat tartja fenn, az intézményi tanácsba az egyes delegálók által delegált személyekkel azonos létszámú tagot delegál az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, annak hiányában a településen működő érintett nemzetiségi civil szervezet.

(5) *  Az intézményi tanács

a) jogi személy, amely hatósági nyilvántartásba vétellel jön létre, a hatósági nyilvántartást a hivatal vezeti,

b) székhelye azonos az érintett iskola székhelyével,

c) *  tagjait az igazgató bízza meg a delegálásra jogosultak véleménye alapján a feladat ellátására,

d) elnökének az választható meg, aki életvitelszerűen az intézmény székhelyével azonos településen lakik,

e) ügyrend alapján működik, az ügyrendet az intézményi tanács dolgozza ki és fogadja el azzal, hogy az elfogadott ügyrendet az intézményi tanács elnöke legkésőbb az elfogadást követő tizenötödik napon megküldi a hivatalnak jóváhagyásra,

f) ügyrendjének a hivatal által történt jóváhagyását követően az intézményi tanácsot a hivatal felveszi a hatósági nyilvántartásba,

g) *  képviseletét az elnök látja el.

(5a) *  Az e törvény alapján létrehozott intézményi tanácsról a 73. § (5) bekezdés a) pontja alapján vezetett nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül. Az intézményi tanácsról vezetett nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:

a) az intézményi tanács neve,

b) az intézményi tanács székhelye,

c) az érintett iskola neve, OM azonosítója,

d) az elnök neve,

e) az elnök elérhetősége (telefonszám, telefax, elektronikus levelezési cím),

f) nyilvántartásba-vételi száma.

(6) *  Az intézményi tanács az iskola működésének támogatására alapítványt hozhat létre.

(7) *  Az intézmény igazgatója félévenként egy alkalommal beszámol az intézmény működéséről az intézményi tanácsnak, amely az intézmény működésével kapcsolatos álláspontját megfogalmazza és eljuttatja a fenntartó számára.

(8) * 

44. A köznevelés közfeladatai, a feladatellátásra kötelezettek

74. § (1) *  Az állam gondoskodik – az óvodai nevelés, a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése, a többi gyermekkel együtt nevelhető, sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése kivételével – a köznevelési alapfeladatok ellátásáról.

(2) *  A köznevelési feladatokat az állam intézmény alapításával és fenntartásával, továbbá az egyházi köznevelési intézmény, a nemzetiségi önkormányzat fenntartásában álló vagy a magán köznevelési intézmény útján látja el, a fenntartóval az állam köznevelési szerződést köthet. Az óvodai nevelésről, a nemzetiséghez tartozók óvodai neveléséről, a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai neveléséről a települési önkormányzat vagy társulása intézmény alapítása és fenntartása vagy köznevelési szerződés révén gondoskodik.

(3) *  Ha a köznevelési közfeladat ellátása vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelési, nevelési-oktatási intézmény fenntartójával kötött köznevelési szerződés útján történik, a szerződés megkötése nem mentesít a feladatellátási kötelezettség alól azon gyermekek tekintetében, akiknek a szülei nem akarják vallási, világnézetileg elkötelezett óvodába, iskolába járatni gyermeküket. Az illetékes tankerületi központ, óvoda átadása esetében a települési önkormányzat, gondoskodik arról, hogy ezekre a szülőkre, gyermekekre, tanulókra a köznevelési szerződés miatt a vallási, világnézeti szempontból el nem kötelezett nevelésben, nevelésben-oktatásban való részvételhez fűződő joguk érvényesítésében aránytalan teher nem hárulhat. Akkor adható át nevelési, nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést, oktatást folytató fenntartó számára, ha az intézménybe beíratott kiskorú gyermekek, tanulók esetén a szülők, nagykorúság elérése esetén a tanulók több mint fele azt támogatja. Az illetékes tankerületi központ akkor tehet javaslatot a köznevelésért felelős miniszternek, hogy az intézmény átadásával egyidejűleg kössön köznevelési szerződést a vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett nevelést-oktatást folytató fenntartóval, ha az iskola állami tulajdonban van, vagy a tulajdonos települési önkormányzat az átadásról döntött, és a nevelést-oktatást a vallási, világnézeti szempontból el nem kötelezett nevelést-oktatást igénylő tanulók számára változatlan színvonalon biztosítja. * 

(4) *  A tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló, települési önkormányzati tulajdonú ingatlan és ingó vagyonra vonatkozóan a tankerületi központot ingyenes vagyonkezelői jog illeti meg mindaddig, amíg a köznevelési közfeladat a tankerületi központ részéről történő ellátása az adott ingatlanban meg nem szűnik. A tankerületi központ ingyenes vagyonkezelői jogának fennállása alatt a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyont a települési önkormányzat nem idegenítheti el, nem terhelheti meg, bérbe nem adhatja. A tankerületi központ által a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlanvagyon bérbeadásához szükség van az érintett köznevelési intézmény igazgatójának előzetes véleményére.

(5) *  A lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat megtéríti a kötelező felvételt biztosító óvodába való utazás költségeit, továbbá szükség esetén gondoskodik kísérő személyről a gyermek részére, ha az óvoda a településen kívül található, és az óvodába való utaztatást az önkormányzat nem biztosítja. A kötelező felvételt biztosító iskolába való utaztatásról a fenntartó gondoskodik.

(6) * 

(6a) * 

(7) *  A nemzetiségi önkormányzat a nemzetiség által lakott településen a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelésére és iskolai nevelés-oktatására létrehozott intézmény fenntartói jogát átveheti a települési önkormányzattól, az államtól.

75. § (1) *  A köznevelésért felelős miniszternek a köznevelési közszolgálati feladatok megszervezéséhez szükséges döntései előkészítése céljából a hivatal tankerületi központ illetékességi területe szerinti bontásban, fenntartó típusonként évente jelentést készít a köznevelésért felelős miniszter számára a fenntartói és intézményi tanulmányi rendszerekben és a KIR-ben rendelkezésre álló adatok felhasználásával a nevelési-oktatási intézményi férőhelyek és a nevelésben-oktatásban részt vevő gyermekek, tanulók létszámának alakulásáról. A jelentést a köznevelésért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.

(2)–(4) * 

76. § *  A tankerületi központ és a köznevelési intézményt fenntartó állami felsőoktatási intézmény együttműködik a települési önkormányzattal a helyi közösségi és kulturális élet feltételeinek biztosítása érdekében oly módon, hogy a vagyonkezelésében lévő önkormányzati tulajdonú ingatlan használatát tanítási időn kívül és a pedagógiai programban, továbbá egyéb jogszabályban meghatározott feladatok végrehajtásának biztosítása mellett külön megállapodás alapján ingyenesen biztosítja a tulajdonos települési önkormányzat számára. A megállapodás megkötéséhez szükség van az érintett köznevelési intézmény igazgatójának előzetes véleményére.

76/A. § * 

76/B. § *  Az állami köznevelési közfeladat ellátásához a hivatalt az általa ellátott pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatok biztosítását szolgáló helyi önkormányzati tulajdonú

a) önálló ingatlanra és ingó vagyonra vonatkozóan ingyenes vagyonkezelői jog,

b) ingatlanrészre és ingó vagyonra vonatkozóan ingyenes használati jog

illeti meg.

45. Az ágazati irányítás, a köznevelésért felelős miniszter és a Kormány szabályozási feladatai * 

77. § (1) *  A köznevelésért felelős miniszter e törvényben meghatározottak szerint ellátja a köznevelés ágazati irányítását. A köznevelésért felelős miniszter ágazati irányító hatásköre kiterjed e törvény hatálya alá tartozó valamennyi tevékenységre, függetlenül attól, hogy a tevékenységet milyen intézményben, szervezetben látják el, vagy ki az intézmény fenntartója.

(2) A köznevelésért felelős miniszter * 

a) rendszeresen, de legalább ötévenként értékeli – az általa létrehozott tanács közreműködésével – az Óvodai nevelés országos alapprogramja és a Nat bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokat, szükség esetén kezdeményezi a Kormánynál a szükséges módosítást,

b) ellenőrzi a tankönyvkiadást és tankönyvforgalmazást, szabályozza a tankönyvekkel kapcsolatos támogatások rendszerét,

c) gondoskodik – az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról és az állami nevelési-oktatási intézmények számára ingyenesen nyújtott pedagógiai-szakmai szolgáltatások megszervezéséről,

d) *  gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai munka országos, térségi, vármegyei, fővárosi szintű szakmai ellenőrzéséről, értékeléséről a hivatal közreműködésével,

e) *  felügyeli a KIR és az INYR működését,

f) működteti az oktatási jogok biztosának hivatalát,

g) javaslatot tesz statisztikai adatszolgáltatásra,

h) *  jóváhagyja az iskolák által használt bizonyítványnyomtatványokat, és a kiállításuk alapjául szolgáló nyomtatványokat, engedélyezi előállításukat és forgalomba hozatalukat, továbbá jóváhagyja a kötelező tanügyi nyilvántartást felváltó, a tanulmányi rendszerben megvalósuló elektronikus adatnyilvántartást,

i) ellátja a területfejlesztéshez kapcsolódó oktatáspolitikai feladatokat,

j) az e törvényben biztosított tanulói jogok érvényesülésének elősegítésére megszervezi a középiskolai felvételi eljárást, kidolgoztatja a középiskolai felvételi eljárásban alkalmazott írásbeli felvételi vizsgafeladatokat,

k) *  dönt az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény létesítéséről, átszervezéséről, megszüntetéséről, alapfeladatának módosításáról, valamint a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény létesítéséről, a 21. § (3) bekezdés c)–e) pontjaiban felsoroltak módosulásával járó átszervezéséről, megszüntetéséről, alapfeladatának módosításáról,

l) *  nemzetközi megállapodás alapján működő köznevelési intézmény által folytatott nevelés-oktatás esetén megállapítja a nevelés-oktatás nemzetiségi irányelvnek való megfelelését,

m) *  megállapítja a köznevelésért felelős miniszter által előírt képzés nyilvántartásba vételének feltételeit és eljárási szabályait, a nyilvántartás rendjét, a képzés tartalmát, a képzésben részt vevők körét, valamint a képzés teljesítésének szabályait.

(3) *  A köznevelésért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium költségvetésének a terhére országos és térségi szakmai ellenőrzést, pedagógiai-szakmai mérések, átvilágítások, elemzések készítését rendelheti el, továbbá felkérheti a fenntartót, hogy a fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézményben végeztessen törvényességi, szakmai ellenőrzést, pedagógiai-szakmai mérést, átvilágítást, elemzést, és ennek eredményéről tájékoztassa. Ha a fenntartó a felkérésnek nem tesz eleget, a köznevelésért felelős miniszter intézkedésére a hivatal jár el.

(4) *  A köznevelésért felelős miniszter kezdeményezi a köznevelési feladatokat ellátó hatóságnál, hogy határidő kitűzésével hívja fel az érintett települési önkormányzatot a köznevelési feladatainak ellátásával összefüggő törvénysértés megszüntetésére. A köznevelésért felelős miniszter, ha az az egyházi köznevelési intézmény vagy a magán köznevelési intézmény működésével, működtetésével összefüggésben jogsértés megalapozott gyanúja merül fel, tájékoztatja a köznevelési feladatokat ellátó hatóságot.

(5) *  A szakgimnáziumban oktatható pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt képzések, a szakiskolában oktatható képzések, valamint a pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt, iskolarendszeren kívüli képzések irányítását a köznevelésért felelős miniszter látja el, amelynek keretében * 

a) meghatározza

aa) *  a szakgimnáziumban, a szakiskolában, valamint a pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt, iskolarendszeren kívüli képzésben megszerezhető szakképesítéseket, szakmákat, részszakmákat,

ab) a szakgimnáziumi szakképesítések programkövetelményeit és kerettanterveit, valamint a szakiskolai szakképesítések kerettanterveit,

ac) *  a szakgimnáziumi képesítővizsgák, a szakiskolai szakmai vizsgák és képesítő vizsgák, valamint a pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt, iskolarendszeren kívüli képzések képesítővizsgáinak lebonyolítására jogosult, az Szkt. szerint akkreditált szakképzési vizsgaközpontokat,

ad) a tanulókat megillető juttatások mértékét,

ae) *  a szakgimnáziumi képesítő vizsgatevékenység, a szakiskolai szakmaivizsga-tevékenység és képesítővizsga-tevékenység, valamint a pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt, iskolarendszeren kívüli képzések képesítővizsga-tevékenységének feladatait,

b) *  gondoskodik az a) pont aa)–ae) alpontjában foglaltak közzétételéről.

(5a) *  A köznevelésért felelős miniszter jelöli ki a szakgimnáziumi képesítő vizsgákra, a szakiskolai szakmai vizsgákra és képesítő vizsgákra, valamint a pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt, iskolarendszeren kívüli képzések képesítő vizsgákra a mérést, értékelést végző szakértőket és a vizsgafelügyelő elnököket.

(6) *  A köznevelésért felelős miniszter kinevezi, valamint felmenti az oktatási jogok biztosát, és gyakorolja felette az egyéb munkáltatói jogokat.

(7) *  Az oktatási jogok biztosa

a) *  a köznevelésért felelős miniszternek tartozik felelősséggel,

b) *  tevékenységét kormányzati szolgálati jogviszonyban végzi szakmai felsővezetői álláshelyen,

c) jogosult a megbízatásának megfelelő cím használatára,

d) *  a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 1. melléklet I. pontjában foglalt Illetménytábla szerinti helyettes államtitkári illetményre jogosult, amelynek összegét a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg, ezenfelül helyettes államtitkári juttatásokra jogosult.

(8) *  Az oktatási jogok biztosa

a) vezeti az oktatási jogok biztosa hivatalát,

b) előzetesen véleményt nyilvánít a hivatalának munkatársaival kapcsolatos munkáltatói intézkedésekkel kapcsolatosan,

c) feladatai végrehajtásában nem kérhet és nem fogadhat el utasítást,

d) nem járhat el olyan ügyben, amelyben tőle pártatlan feladatellátás nem elvárható,

e) *  a d) pont szerinti körülményt köteles haladéktalanul írásban jelezni a köznevelésért felelős miniszternek, egyidejűleg az adott ügyben az alapvető jogok biztosának eljárását kezdeményezni.

78. § (1) A köznevelésért felelős miniszter köznevelés-fejlesztéssel kapcsolatos feladata * 

a) *  a köznevelés stratégiájának kidolgozása,

b) *  az országos vizsgarendszer létrehozása, működtetése, fejlesztése és korszerűsítése, ennek keretében rendkívüli intézkedés meghozatala az érettségi vizsga megszervezésével, megtartásával összefüggésben, ha az intézkedés megtétele nélkül országos szinten veszélybe kerül az érettségi vizsga lebonyolítása,

c) a köznevelésben jelentkező pedagógiai problémák vizsgálata, pedagógiai megoldások és eljárások kifejlesztése,

d) *  a pedagógusok, az igazgatók ismereteinek megújításához szükséges továbbképzés feltételeinek megteremtése, továbbá a köznevelés állami és önkormányzati irányítási feladataiban közreműködők továbbképzésének segítése,

e) * 

f) működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét, gondoskodik az ebben részt vevő szakértők képzéséről és továbbképzéséről, az ellenőrzés általános tapasztalatainak feldolgozásáról és nyilvánosságra hozataláról,

g) nevelési-oktatási programok kidolgozása, kiadása,

h) az érettségi vizsgaelnöki és szakértői tevékenység szakmai feltételeinek megteremtése, fejlesztése,

i) az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatás, a nemzetiségi nevelés-oktatást segítő pedagógiai-szakmai szolgáltatás rendszerének kiépítése, működtetése,

j) az országos tanulmányi verseny meghirdetése, támogatása, a versenyszabályzat közzététele,

k) évenként országos és térségi mérési, értékelési feladatok elrendelése és a szükséges feltételek biztosítása,

l) *  a kerettanterv, irányelv, alapprogram kiadása és közzététele.

(2) *  A köznevelésért felelős miniszter szakmai felügyeletet gyakorol a köznevelési rendszert érintő központi támogatások elosztására irányuló pályázatok felett, különös tekintettel azok pedagógiai tartalmára.

(2a) *  A miniszter a társadalmi felzárkóztatásért és a tehetségsegítésért, így különösen a tehetséggondozásért való felelőssége körében a köznevelésben résztvevőkre tekintettel támogatást nyújthat.

(3) *  A köznevelésért felelős miniszter, az egészségügyért felelős miniszter programok kiadásával, pályázatok kiírásával, továbbképzés biztosításával segíti a nevelési-oktatási intézményekben folyó egészségfejlesztési feladatok végrehajtását.

(4)–(7) * 

(8) *  A köznevelésért felelős miniszter kétévenként összehívja a diákparlamentet. A diákparlament a diákok közneveléssel kapcsolatos országos tájékoztató fóruma, amely az előterjesztésében áttekinti a tanulói jogok érvényesülését, és ajánlást fogadhat el, amelyben megfogalmazza véleményét, javaslatát.

(9) *  A köznevelésért felelős miniszter – ha enélkül a szükséges intézkedés megtételére nincs lehetőség – az (1) bekezdés b) pontjában foglalt rendkívüli intézkedései során a vizsgaszabályzatban, valamint a tanév rendjében foglaltaktól – az adott ügy elintézéséhez szükséges mértékben – eltérő módon is eljárhat. A köznevelésért felelős miniszter döntését három munkanapon belül meghozza és közzéteszi. A köznevelésért felelős miniszter intézkedése a közzététel után azonnal végrehajtható. A köznevelésért felelős miniszter intézkedését elektronikus úton is közzéteheti.

(10) *  A köznevelésért felelős miniszter – a vizsgaszabályzatról szóló rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben szabályozott eljárás keretében – * 

a) megvonhatja az iskolától az érettségi vizsga, a szakmai vizsga megszervezésének, lebonyolításának jogát,

b) megsemmisítheti az érettségi vizsga, a szakmai vizsga eredményét, valamint

c) a kiállított bizonyítványt érvénytelenné nyilváníthatja,

ha bebizonyosodik, hogy a vizsgát jogellenesen szervezték meg, bonyolították le, a bizonyítványt jogellenesen állították ki, továbbá, ha az iskola nem rendelkezik a vizsga biztonságos megszervezéséhez szükséges feltételekkel.

(11) *  Az érvénytelenné nyilvánított bizonyítványt be kell vonni és meg kell semmisíteni. A köznevelésért felelős miniszter határozatát – indokolás nélkül – a Magyarország hivatalos lapja mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzéteszi.

(12) *  A köznevelésért felelős miniszter az Alaptörvényben meghatározott rendkívüli állapot, szükségállapot esetén határozatban írja elő a köznevelési intézmények működésével, működtetésével, a nevelési év, tanítási év megszervezésével kapcsolatos feladatokat. A miniszter elrendelheti a határozat azonnali végrehajtását. A határozat közlése elektronikus úton is történhet.

46. A köznevelésért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes központi és területi feladatok * 

79. § (1) *  A köznevelésért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatait a hivatalon és a területileg illetékes tankerületi központon keresztül látja el. * 

(2) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a köznevelési intézmény jogszabályi feltételeknek megfelelő működését.

(3) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság a hatósági ellenőrzés során feltárt szabálytalanság megszüntetése érdekében közigazgatási bírságot szab ki.

(4) *  A közigazgatási bírságot az elkövetett cselekmény súlyával arányosan kell kiszabni.

(5) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság a hatósági ellenőrzés során a közigazgatási bírság összegének megállapításánál

a) a jogsértés súlyosságát,

b) a jogsértésnek a köznevelési intézmény működésére gyakorolt hatását,

c) a gyermekek, a tanulók, a szülők érdekeinek sérelmét és az érintettek számát,

d) az intézkedése alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolását és az arra irányuló szándékot,

vizsgálja, amely során az a)–d) pont szerinti feltételeket egyenként és összességükben mérlegelve veszi figyelembe.

(6) *  Ha a köznevelési feladatokat ellátó hatóság a hatósági ellenőrzés során feltárja, hogy a nevelési-oktatási intézmény a felvételi, átvételi kérelem elbírálása során megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, az érintett szülő kérelmére megállapítja az óvodai felvétel, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági viszony létrejöttét. A köznevelési feladatokat ellátó hatóság akkor hozhat határozatot a felvételi, átvételi kérelem tárgyában, ha a kérelem benyújtásától számítva kevesebb, mint százötven nap telt el. A köznevelési feladatokat ellátó hatóság határozatát az osztály, csoport maximális létszámhatárokat megállapító rendelkezésekre és az iskolai felvételi arányokra vonatkozó rendelkezésekre tekintet nélkül végre kell hajtani. A köznevelési feladatokat ellátó hatóság mindaddig, amíg az érintett gyermek, tanuló az adott nevelési-oktatási intézménnyel óvodai felvételi jogviszonyban, tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban áll, szükség szerint, de minden nevelési, tanítási évben legalább egy alkalommal meggyőződik arról, hogy sérült-e az egyenlő bánásmód követelménye a nevelési-oktatási intézményben.

(7) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság a (6) bekezdésben meghatározott intézkedéssel egyidejűleg az egyenlő bánásmód megsértése miatt az igazgatóval szemben szabálysértési eljárást indít.

(8) *  Ha a köznevelési feladatokat ellátó hatóság a hatósági ellenőrzés során feltárja, hogy a nevelési-oktatási intézmény megsértette a 9/A. § (1) bekezdésében foglaltakat, az igazgatóval és a 9/A. § (1) bekezdés szerinti foglalkozást végző, az ott meghatározott nyilvántartásban nem szereplő személlyel, vagy szervezet tagjával szemben szabálysértési eljárást kezdeményez.

80. § *  (1) *  A köznevelésért felelős miniszter az országos mérési feladatok keretében gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai tevékenység méréséről, értékeléséről. Az alapkészségek, képességek országos mérésének évfolyamait, valamint tárgyait a köznevelésért felelős miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben határozza meg azzal, hogy annak a rendeletben meghatározott évfolyamokon minden tanévben ki kell terjednie a köznevelés nappali rendszerű iskolai oktatás munkarendje szerinti tanuló esetében a szövegértési, a matematikai és a természettudományos eszköztudás fejlődésének vizsgálatára. Az iskola vezetője, a tanuló és a pedagógus – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerint – részt vesz az országos mérés, értékelés feladatainak végrehajtásában.

(1a) *  A köznevelésért felelős miniszter a központi fejlesztésű mérőeszközök alapján személyazonosításra alkalmatlan módon gondoskodik az általános iskola nyolcadik évfolyamán a nappali rendszerű iskolai oktatás munkarendje szerinti tanulók sikeres pályaválasztást és továbbtanulást megalapozó személyes tanulói kompetenciák kötelező vizsgálatáról. A vizsgálat eredménye visszajelzést ad a tanuló számára azokról a középfokú iskolai továbbtanulási lehetőségekről, amelyek meglévő képességei alapján számára javasolhatók.

(2) *  Az országos mérés, értékelés összesített és intézményekre vonatkozó eredményét a köznevelésért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni, és a mérés, értékelés során szerzett intézményi szintű adatokat a további feldolgozhatóság céljából hozzáférhetővé kell tenni.

(3) *  Az országos méréshez, értékeléshez központilag elkészített, mérési azonosítóval ellátott dokumentum alkalmazható, amelyen nem szerepelhet olyan adat, amelyből a kitöltő tanuló azonosítható. A tanulói teljesítmény mérése, értékelése céljából az országos mérés, értékelés során keletkezett, a tanulók teljesítményének értékelésével kapcsolatos adatok feldolgozhatók, és e célból a mérési azonosítóval ellátott dokumentumok átadhatók a hivatal részére. A hivatal az átadott adatokat az Onytv. szerint, az annak 1. melléklet VI. alcímében meghatározott informatikai rendszerben kezeli.

(4) Az átadott dokumentumhoz személyazonosításra alkalmatlan módon a hivatalban kapcsolni lehet az önkéntes adatszolgáltatás útján gyűjtött, a tanuló szociális helyzetére, a tanulási és életviteli szokásaira, a szülők iskolázottságára, foglalkozására vonatkozó adatokat. A keletkezett adatokat az intézmény nem ismerheti meg.

(5) A mérési rendszerben használt mérési azonosítóval a hivatal egyéni szinten, de személyazonosításra alkalmatlan módon, a köznevelési és felsőoktatási intézmények hatékonyságának elemzése céljából közvetlenül összekapcsolhatja a tanuló mérési, illetve egyéb iskolai, érettségi, középfokú és felsőoktatási felvételi teljesítményére, eredményére, valamint egyéb, a köznevelési és felsőoktatási továbbhaladására vonatkozó, általa nyilvántartott adatokat.

(6) Az (1) bekezdés alapján lefolytatott országos mérések, értékelések során az érintett tanulónál minden esetben azt a mérési azonosítót kell alkalmazni, amelyet az általa első alkalommal kitöltött dokumentumon alkalmaztak.

(7) *  A személyazonosításra alkalmas módon tárolt adat kizárólag a tanulmányi rendszerben tárolható, és csak az iskolán belül használható fel, a tanuló fejlődésének figyelemmel kísérése, a fejlődéséhez szükséges pedagógiai intézkedések kidolgozása és megvalósítása céljából. A személyazonosításra alkalmas módon tárolt, a tanuló fejlődésének figyelemmel kísérésére vonatkozó adatok a tanulmányi rendszerből a szülő egyetértésével átadhatók a pedagógiai szakszolgálat részére a tanuló fejlődésének megállapításával kapcsolatos eljárásban történő felhasználás céljára.

(8) *  Az országos mérésnek, értékelésnek a tanulóra vonatkozó adatait a tanulmányi rendszerben az érintett tanuló és szülője részére hozzáférhetővé kell tenni.

(9) *  Az iskola a köznevelésért felelős miniszternek a tanév rendjéről szóló rendeletében meghatározott mérési időszakban, tanévenként megszervezi – a felnőttoktatásban és az 1–4. évfolyamon tanulók kivételével – a tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérését, vizsgálatát azokon az évfolyamokon, ahol a testnevelés tantárgy tanítása folyik. Az érintett tanuló fizikai állapotának és edzettségének mérését, vizsgálatát az iskolai testnevelés tantárgyat tanító pedagógus végzi. A mérés megszervezésére a (2)–(8) bekezdésben foglaltak alkalmazandók.

81. § A középfokú iskola minden év október 31-éig értesíti az általános iskolát arról, hogy az ott végzett tanulók – a középfokú iskola első két évfolyamán – a tanítási év végén milyen tanulmányi eredményt értek el. A középfokú iskola megküldi az általános iskolának a tanuló nevét, oktatási azonosítóját, továbbá az elért tanulmányi eredményeket. Az általános iskola a megküldött adatokat feldolgozza, és személyazonosításra alkalmatlan módon az iskola honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza.

47. Az országos köznevelési szakértői és vizsgaelnöki névjegyzék * 

82. § (1) Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály köznevelési szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, köznevelési szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a személynek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a köznevelési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és

a) *  felsőfokú végzettséggel és pedagógus szakképzettséggel, pedagógus- vagy oktatói munkakörben szerzett tíz év szakmai gyakorlattal, továbbá pedagógus-szakvizsgával rendelkezik, valamint akit pedagógus-munkakörben foglalkoztatnak, vagy a pedagógus-munkakörre szóló jogviszonya, munkaviszonya megszűnése óta öt évnél kevesebb idő telt el, vagy

b) rendelkezik a hivatal engedélyével.

(2) Aki az (1) bekezdés a) pontja alapján szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a hivatalnak bejelenteni. A bejelentésben a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait, szakterületét, lakcímét és munkahelyét.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt esetben a köznevelési szakértői tevékenység folytatását a hivatal annak engedélyezi, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel és szakterületén szerzett tízéves gyakorlattal rendelkezik, és szakterületének elismert képviselője. A kérelemben meg kell jelölni a kérelmező természetes személyazonosító adatait, szakterületét, lakcímét és munkahelyét.

(4) *  A hivatal az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti szakértőkről országos köznevelési szakértői névjegyzéket vezet. Az országos köznevelési szakértői névjegyzékben nyilvántartott szakértők alábbi adatai nyilvánosak:

a) családi és utóneve,

b) elektronikus levelezési címe,

c) jogszabályban meghatározott szakterülete, szakiránya,

d) nyilvántartásba-vételi száma,

e) szakértői igazolásának száma.

(4a) * 

(5) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység folytatását külön jogszabály továbbképzéshez vagy szakvizsga letételéhez kötheti.

(6) *  A hivatal vezeti az országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzéket. Az országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzékben nyilvántartott érettségi vizsgaelnök alábbi adatai nyilvánosak:

a) családi és utóneve,

b) jogszabályban meghatározott vizsgaterülete,

c) nyilvántartásba-vételi száma,

d) vizsgaelnöki igazolásának száma és hatálya.

(6a) * 

(6b) *  Az országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzékbe az vehető fel, aki mesterfokozattal, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet szerint középiskolában pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettséggel, valamint 10 év középiskolai pedagógus-munkakörben vagy pedagógusképző felsőoktatási intézmény oktatói munkakörben szerzett gyakorlattal rendelkezik, továbbá részt vett a vizsgaelnöki feladatok ellátásához szükséges szakmai felkészítésben vagy továbbképzésben.

(7) *  A (6) bekezdés szerinti névjegyzékbe nyilvános pályázat útján lehet felvételt nyerni. A pályázati felhívást a hivatal honlapján közzé kell tenni. A (6) bekezdés szerinti névjegyzékbe való felvétel öt évre szól.

(8) *  A nemzetiségi óvodai nevelés, iskolai nevelés-oktatás, kollégiumi nevelés-oktatás tekintetében köznevelési szakértői feladatot és érettségi vizsgaelnöki feladatot az láthat el, aki az (1) vagy a (6b) bekezdésben meghatározott gyakorlatot a nemzetiségi nevelésben, oktatásban szerezte.

(9) *  A hivatal – az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az engedély visszavonásával egyidejűleg – eltiltja a köznevelési szakértői tevékenység végzésétől vagy a vizsgaelnöki feladatok végzésétől és törli az országos köznevelési szakértői névjegyzékből, az országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzékből azt, aki a tevékenységére vonatkozó, e törvényben vagy a felhatalmazására kiadott jogszabályban meghatározott szabályokat súlyosan megszegi.

(10)–(12) * 

48. A fenntartó kötelezettségei és jogai

83. § (1) * 

(2) A fenntartó

a) *  e törvényben foglalt keretek között – a tankerületi központ, valamint az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény kivételével – dönt a köznevelési intézmény létesítéséről, nevének megállapításáról, gazdálkodási jogköréről, átszervezéséről, megszüntetéséről, alapfeladatának módosításáról, fenntartói jogának átadásáról,

b) *  dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról, az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról,

c) *  meghatározza a köznevelési intézmény költségvetését, továbbá – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény kivételével – a kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályait, a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit,

d) meghatározza az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számát, az adott tanítási évben az iskolában indítható osztályok, a kollégiumban szervezhető csoportok számát,

e) *  ellenőrizheti a köznevelési intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét, nevelési-oktatási intézményben továbbá a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzése érdekében tett intézkedéseket; ha a fenntartó nem települési önkormányzat, a tanuló- és gyermekbalesetet jelenti a nevelési-oktatási intézmény székhelye szerint illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóságnak,

f) * 

g) *  jóváhagyja a köznevelési intézmény SZMSZ-ét, pedagógiai programját, éves munkatervét, továbbképzési programját, tantárgyfelosztását,

h) értékeli a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai-szakmai munka eredményességét,

i) *  ellenőrzi a házirendet,

j) *  dönt a nevelési-oktatási intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásáról.

(2a) *  Az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben a Kar által elfogadott Etikai Kódex alkalmazása kötelező. A magán köznevelési intézmény fenntartója a Kar által elfogadott Etikai Kódex általános etikai alapelveinek figyelembevételével megalkotja az általa fenntartott köznevelési intézményekben foglalkoztatott pedagógusokra vonatkozó intézményi etikai kódexet. Az egyházi köznevelési intézmény ajánlásként veszi figyelembe a Kar által elfogadott Etikai Kódex alapelveit.

(2b) *  Az oktatási központ

a) dönt a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény 21. § (3) bekezdés f)–j) pontjaiban felsoroltak módosulásával járó átszervezésről,

b) meghatározza a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézményben kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályait, a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit.

(3) A fenntartó * 

a) a köznevelési intézmény megszüntetésével,

b) átszervezésével,

c) feladatának megváltoztatásával,

d) nevének megállapításával,

e) * 

összefüggő döntése vagy véleményének kialakítása előtt beszerzi a (4) bekezdésben foglaltak véleményét.

(4) *  A fenntartó (3) bekezdésben foglalt döntése előtt ki kell kérni: * 

a) az intézmény alkalmazotti közössége,

b) az óvodaszék, az iskolaszék,

c) a szülői szervezet,

d) az iskolai diákönkormányzat,

e) *  a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő intézmény esetén – ha nem rendelkezik egyetértési joggal – a települési nemzetiségi önkormányzat, érintett települési nemzetiségi önkormányzat hiányában az érintett területi, ennek hiányában az országos nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az adott nemzetiség helyi egyesületeinek,

f) * 

g) * 

h) *  a vagyonkezelésében levő ingatlan tulajdonos önkormányzatának

véleményét.

(4a) *  A települési nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az érintett országos nemzetiségi önkormányzat a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő intézmény igazgatójának megbízásával és megbízása visszavonásával kapcsolatos véleményezési jogának kikérésére a (4) bekezdés alkalmazandó.

(5) A (3)–(4) bekezdésben meghatározott vélemény kialakításához minden olyan információt hozzáférhetővé kell tenni a véleményezési joggal rendelkezők részére, amely a fenntartói döntés meghozatalához rendelkezésére áll. A vélemény kialakításához – az információk hozzáférhetővé tételének napjától számítva – legalább tizenöt napot kell biztosítani az érdekeltek részére.

(6) *  Ha a fenntartó három vagy annál több köznevelési intézményt tart fenn, a (3)–(4) bekezdés szerinti véleményeztetési kötelezettségének – a nevelési-oktatási intézmény átalakítása, megszüntetése, igazgatójának megbízása és megbízásának visszavonása kivételével – eleget tehet úgy is, hogy a tervezett intézkedésről szóló tájékoztatót az érintett köznevelési intézmény igazgatójának küldi meg azzal, hogy a helyben szokásos módon hozza nyilvánosságra, és hívja fel a (4) bekezdésben meghatározottak figyelmét arra, hogy a fenntartó tervezett intézkedésével kapcsolatos véleményüket a (5) bekezdésben meghatározott határidő biztosítása mellett a köznevelési intézmény igazgatójának küldhetik meg. A köznevelési intézmény igazgatója a véleményeket a véleményezési határidő lejártát követő öt munkanapon belül megküldi a fenntartónak.

(7) *  A magyar nyelvi előkészítés, a nemzetiség nyelvén folyó nevelés és oktatás iránti igényt a települési önkormányzat, a tankerületi központ évente köteles felmérni az érintett első óvodai nevelési évre, első iskolai évfolyamra beiratkozni szándékozók körében az érdekelt települési nemzetiségi önkormányzat és az országos nemzetiségi önkormányzat bevonásával.

84. § (1) A fenntartó a köznevelési intézmény részére új feladatot az ellátáshoz szükséges feltételek biztosításával állapíthat meg.

(2) *  A fenntartó – önálló költségvetéssel rendelkező intézmény esetében a nevelési-oktatási intézmény költségvetésében – gondoskodik az iskolaszék, az óvodaszék, a szülői szervezet, továbbá az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat működési feltételeiről.

(2a) *  A fenntartó – azon fenntartói döntést megelőzően, amely az alapító okiratnak, szakmai alapdokumentumnak a 21. § (3) bekezdés c)–g) pontjában meghatározott bármely tartalmi elemére vonatkozó módosításával járna – vizsgálja az általános iskolai feladatellátás vonatkozásában azoknak a feltételeknek a teljesülését, hogy a módosítás végrehajtása esetén kialakítható-e a hátrányos helyzetű tanulók kiegyenlített, az azonos évfolyamok párhuzamos osztályai közti huszonöt százalékos különbséget meg nem haladó aránya az átszervezéssel érintett nevelési-oktatási intézményben, valamint biztosítható-e a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának folyamatossága.

(2b) *  Amennyiben a fenntartó a (2a) bekezdés szerinti vizsgálat alapján intézményi átszervezésről dönt, úgy az általános iskolai beiratkozás során évente nyomon követi, hogy biztosított-e a hátrányos helyzetű tanulók egyenletes aránya, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának folyamatossága az átszervezéssel érintett nevelési-oktatási intézményben, és a feltételek kedvező alakulásának fenntartása érdekében meghatározza a szükséges intézkedéseket.

(3) A fenntartó tanítási évben, továbbá – a július-augusztus hónapok kivételével – nevelési évben * 

a) iskolát nem indíthat, továbbá iskolát, kollégiumot, óvodát nem szervezhet át, nem szüntethet meg, fenntartói jogát nem adhatja át,

b) iskolai osztályt, kollégiumi csoportot, óvodai csoportot nem szerveztethet át, és nem szüntettethet meg,

c) az iskola, kollégium, óvoda feladatait nem változtathatja meg.

(4) *  A fenntartói jog átadásának tilalmára vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni a fenntartó személyében jogutódlással bekövetkező változás, a fenntartói jog jogszabály alapján történő átadása esetén, az önkormányzatok szétválásával összefüggő vagyonmegosztáskor, az egyéni vállalkozó halálakor, ha van, aki a tevékenység folytatására jogosult.

(5) *  Az átszervezés tilalmára vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a székhely, telephely megváltoztatására azért kerül sor tanítási évben, nevelési évben, mert az épületet, helyiséget, területet megfelelő időben nem lehetett birtokba venni, vagy a nevelési-oktatási intézmény által használt épület, helyiség, terület váratlanul alkalmatlanná vált a rendeltetésszerű használatra.

(6) *  A köznevelési feladatokat ellátó hatóság engedélyezi a működési engedéllyel rendelkező intézmények fenntartói számára a székhely, telephely változását tanítási évben, nevelési évben más, előre nem látható okból is. Ha a fenntartó három éven belül másodszor kéri előre nem látható okból a székhely-, telephelyváltozás engedélyezését, a köznevelési feladatokat ellátó hatóságnak le kell folytatnia a 34. § (2) bekezdésében szabályozott törvényességi ellenőrzést.

(7) *  A fenntartó, a tankerületi központ, valamint az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott intézmény esetében a köznevelésért felelős miniszter legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést * 

a) a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával,

b) a nevelési-oktatási intézmény átalakításával, amely történhet:

ba) egyesítéssel, amely lehet beolvadás vagy összeolvadás,

bb) szétválasztással, amely lehet különválás vagy kiválás,

c) a nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével,

d) *  a nevelési-oktatási intézmény átszervezésével

kapcsolatban.

(8) *  A köznevelési intézmény fenntartója az intézkedés tervezett végrehajtása éve februárjának utolsó munkanapjáig kezdeményezheti egy másik köznevelési intézmény fenntartójánál, hogy az általa fenntartott intézmény fenntartói jogait és kötelezettségeit a következő tanévtől adja át.

(9) *  A települési önkormányzat, az állami fenntartó a nemzetiségek jogairól szóló törvény szerinti nemzetiségi köznevelési intézmény

a) létesítésével, megszüntetésével, átszervezésével, nevének megállapításával,

b) költségvetésének meghatározásával és módosításával,

c) *  igazgatójának megbízásával, megbízásának visszavonásával

összefüggő döntéséhez, véleményéhez beszerzi az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, térségi feladatot ellátó intézmény esetében a területi nemzetiségi önkormányzat, országos feladatot ellátó köznevelési intézmény esetében az országos nemzetiségi önkormányzat egyetértését. Többcélú köznevelési intézményben, valamint ha a nevelési-oktatási intézménynek több tagintézménye, több intézményegysége van, akkor több tagintézmény esetén tagintézményenként, több intézményegység esetén intézményegységenként kell vizsgálni azt, hogy szerepel-e a nemzetiségi nevelés-oktatás az alapító okiratban vagy a szakmai alapdokumentumban, továbbá azt, hogy a tagintézmény, intézményegység a nemzetiségi nevelési-oktatási feladatot ténylegesen ellátja-e, továbbá a nemzetiségi nevelésben, oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók arányát. Ha a tagintézményben vagy intézményegységben folyó nevelés-oktatás megfelel e feltételeknek, akkor az érintett nemzetiségi önkormányzatot az adott tagintézményre, intézményegységre vonatkozóan az a)–c) pontban felsorolt döntések meghozatala során egyetértési jog illeti meg. Érintett települési nemzetiségi önkormányzat hiányában az érintett területi, ennek hiányában az országos nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az adott nemzetiség helyi egyesületeinek véleményét kell kikérni.

(9a) *  A köznevelésért felelős miniszter a tankerületi központ által fenntartott intézmények tekintetében hozott, az e §-ban meghatározott döntéseihez nem köteles beszerezni az érintett nemzetiségi önkormányzat egyetértését, amennyiben a köznevelésért felelős miniszter a tankerületi központ véleményével egyező döntést hoz, és a tankerületi központ véleményével az érintett nemzetiségi önkormányzat egyetért.

(9b) *  A magán köznevelési intézmény munkaviszonyból eredő olyan kötelezettségeiért, amelyek teljesítéséhez vagyona nem elégséges, a fenntartó kezesként felel. Ha a magán köznevelési intézmény jogutód nélkül szűnik meg, a munkaviszonyból származó, a munkavállalók elmaradt munkabérét és egyéb, munkáltatóval szemben fennálló követeléseit érintő jogok és kötelezettségek a megszűnés időpontjában a fenntartóra átszállnak.

(10) *  Többcélú köznevelési intézmény esetén az e §-ban foglaltakat csak az érintett intézményegység vonatkozásában kell alkalmazni.

84/A. § *  (1) Az intézmény igazgatója a köznevelési közfeladat – ideértve a gyermekek művelődéshez való joga biztosításának kötelezettségét – folyamatos ellátásának biztosítása érdekében jelzéssel él a fenntartó felé, ha az állami fenntartású köznevelési intézmény működése bármely okból nem biztosítható.

(2) A köznevelési intézmény fenntartója a jelzés alapján az érintett intézmény számára eltérő feladatellátási helyet jelöl ki.

(3) A kijelölést haladéktalanul meg kell szüntetni akkor, ha az (1) bekezdés szerinti állapot már nem áll fenn.

84/B. § *  (1) Az 84/A. § (2) bekezdése szerinti kijelölés esetén, ha a köznevelési közfeladat-ellátás másképp nem biztosítható – törekedve arra, hogy valamennyi érintett gyermek, tanuló, megfelelő színvonalú és mennyiségű oktatásban, nevelésben részesüljön –

a) a 25. § (7) bekezdésében foglaltaktól eltérően a köznevelési intézményben az óvodai csoportra, iskolai osztályra, kollégiumi tanulócsoportra megállapított maximális létszám meghaladható,

b) a 84. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően a fenntartó tanítási évben, nevelési évben

ba) iskolát indíthat, iskolát, kollégiumot, óvodát átszervezhet, megszüntethet, fenntartói jogát átadhatja, feladatait megváltoztathatja,

bb) iskolai osztályt, kollégiumi tanulócsoportot, óvodai csoportot átszervezhet, megszüntethet, azzal, hogy törekedni kell, hogy biztosítva legyen az átvett tanulók esetében az osztályok, csoportok együtt tartása, maximális és átlag osztály- és csoportlétszámoktól eltérő létszámú osztályokat és csoportokat is létre lehet hozni,

c) a 84. § (7) bekezdés d) pontjában foglaltaktól eltérően a fenntartó, a tankerületi központ, valamint az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott intézmény esetében a köznevelésért felelős miniszter legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása időpontjában hozhat döntést a nevelési-oktatási intézmény átszervezésével kapcsolatban.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetekben a fenntartó a tantárgyfelosztást és az órarendet a tanítási év közben is módosíthatja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti esetekben a fenntartó a nevelő-oktató munka megszervezése során a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló miniszteri rendeletben foglalt kötelező (minimális) helyiség- és a miniszteri dokumentumban kiadott eszközjegyzéknek való megfelelőséget biztosítani törekszik, azzal, hogy attól – a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló esetében az esélyegyenlőséghez szükséges eszközök biztosítása kivételével – a feltétlenül szükséges mértékben eltérhet.

(4) A (3) bekezdés szerinti eltérés során – a gyermekek művelődéshez való jogának biztosítása érdekében – a fenntartó

a) legalább a – miniszteri rendeletben meghatározott, adott helyiséghez és kiszolgáló helyiséghez kapcsolódó – mennyiségi mutatóként meghatározott szempont 50%-át biztosítja,

b) az a) ponttól eltérően önálló igazgatói, igazgató-helyettesi, tagintézmény-, intézmény egységvezető-helyettesi, iskolatitkári iroda helyett nevelőtestületi szoba is biztosítható,

c) a kötelező (minimális) felszerelési jegyzékben meghatározott eszközök, felszerelések helyettesíthetők az adott eszköz, felszerelés funkciójának kiváltására alkalmas más eszközzel, felszereléssel,

d) az egészség- és munkavédelmi eszközök minimális szabályaitól nem térhet el.

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti intézkedésben az eltérő feladatellátási helyet úgy kell kijelölni, hogy a gyermek, a tanuló számára a kijelölt feladatellátási helyen a nevelés, a nevelés-oktatás igénybevétele ne jelentsen aránytalan terhet.

84/C. § *  A 84/A. § (2) bekezdése szerinti kijelölés esetén, ha a köznevelési közfeladat-ellátás másképp nem biztosítható,

a) a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 76. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az általános teljes napi munkaidő a napi nyolc órát meghaladhatja, azzal, hogy a napi munkaidő mértéke a tizenkét, a heti munkaidő mértéke a negyvennyolc órát nem haladhatja meg, továbbá a felek megállapodása az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt nem állapíthat meg,

b) a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 76. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően felek az adott munkakörre irányadó teljes napi munkaidőnél rövidebb napi munkaidőben nem állapodhatnak meg,

c) az Mt. 97. § (5) bekezdésében foglaltaktól eltérően a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legkésőbb tizenkét órával korábban módosíthatja, azzal, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja,

d) az Mt. 107. § a) pontjában foglaltaktól eltérően a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő nem minősül rendkívüli munkaidőnek.

85. § (1) *  A fenntartónak, ha egyetértési joga van a köznevelési intézmény házirendje tekintetében, az egyetértés kialakítására harminc nap áll rendelkezésre.

(1a) *  A fenntartó a köznevelési intézmény pedagógiai programjának, éves munkatervének, valamint SZMSZ-ének jóváhagyásáról az igazgató általi felterjesztést követő harminc napon belül dönt.

(2) *  A fenntartó tanévenként legfeljebb egy alkalommal kötelezheti az igazgatót arra, hogy az intézmény tevékenységéről átfogó módon beszámoljon.

(3) A fenntartó a honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza a nevelési-oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelését.

(4) *  A fenntartó kötelezettségeinek teljesítése, jogainak gyakorlása nem sértheti a nevelési-oktatási intézmény szakmai önállóságát, az intézmény szakmai döntési hatásköreit, a köznevelési intézmény igazgatójának munkáltatói jogait, döntési jogosítványait, beleértve a gazdasági vezető feletti munkáltatói jogokat.

85/A. § * 

49. A köznevelési intézmény ellenőrzése

86. § (1) A köznevelési intézmény ellenőrzése lehet

a) pedagógiai-szakmai,

b) törvényességi,

c) hatósági

ellenőrzés.

(2)–(3) * 

(4)–(8) * 

87. § (1) *  A köznevelésért felelős miniszter működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét. Ennek keretei között a köznevelési intézményben folyamatos pedagógiai-szakmai ellenőrzést szervez, amely köznevelési intézményenként ötévente ismétlődő, értékeléssel záruló vizsgálat.

(2) *  Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzést a hivatal szervezi.

(3) *  Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés célja a pedagógusok munkájának külső, egységes kritériumok szerinti ellenőrzése és értékelése a minőség javítása érdekében. Az ellenőrzés kiterjed fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményre.

(4) * 

(5) *  Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben az a köznevelési szakértő vehet részt, aki a külön jogszabályban előírt továbbképzés követelményeit teljesítette.

(6) A köznevelési intézményben a munkáltatói jogok gyakorlása során az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés eredményét figyelembe kell venni.

(7) Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés eredménye és az azt megalapozó dokumentumok a fenntartó számára a fenntartott intézmény vonatkozásában nyilvánosak.

50. A köznevelési rendszer finanszírozása

88. § (1) *  A köznevelés rendszerének működéséhez szükséges fedezetet az állami költségvetés és a fenntartó biztosítja, amelyet az ellátottak térítési díjai, a tanuló által igénybe vett szolgáltatás díja, az e törvény szabályai szerint tandíj szedésére jogosult intézmény esetében a tandíj és a köznevelési intézmény más saját bevétele egészíthet ki. A fenntartó biztosítja az általa engedélyezett többletszolgáltatások, többletlétszámok fedezetét.

(2) *  A köznevelés alapfeladatainak ellátását szolgáló költségvetési előirányzat összegét az éves költségvetési törvényben kell meghatározni. A köznevelés egyéb feladatainak ellátásához a központi költségvetés támogatást biztosíthat. A települési önkormányzat számára az általa fenntartott óvoda rekonstrukciós és fejlesztési fedezéséhez az állam pályázati úton támogatást nyújthat.

(3) A központi költségvetés a nem állami szerv által fenntartott intézmény köznevelési feladatainak ellátásához költségvetési hozzájárulást biztosít, amelynek feltétele, hogy az intézmény a működési engedélyben foglaltaknak megfelelően végzi tevékenységét.

(4) *  A központi költségvetés a 2. § (3) bekezdés b) pontja szerinti fenntartók számára az állami és a települési önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményben és pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus munkakörben alkalmazottak elismert létszáma, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők jogszabály szerint finanszírozott létszáma alapján átlagbér alapú költségvetési hozzájárulást biztosít a köznevelési feladat ellátásához szükséges pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak illetménye, munkabére és ezek járulékai kifizetéséhez. A 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartók esetében az átlagbér alapú költségvetési hozzájárulás mértékét a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.

(5) *  A pedagógiai szakszolgálat keretében biztosított ellátás időkereteit jogszabály állapítja meg.

(6) *  A nem állami fenntartású szakgimnázium és szakiskola esetében a költségvetési hozzájárulás igénybevételének feltétele, hogy a fenntartó szakképzési megállapodást kössön a köznevelésért felelős miniszterrel.

(7) *  A Magyarország területén a köznevelésért felelős miniszter engedélye alapján működő külföldi, nemzetközi nevelési-oktatási intézmény Magyarországon nyilvántartásba vett fenntartója az ilyen intézmény által pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy után átlagbéralapú támogatásra akkor jogosult, ha

a) a pedagógus szakképzettsége vagy szakképesítése megfelel a jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak és

b) a külföldi óvoda, a nemzetközi óvoda pedagógiai programja megfelel az Óvodai nevelés országos alapprogramjának, a külföldi iskola, a nemzetközi iskola pedagógiai programja tartalmi szempontból igazodik a Nat-hoz, vagy

c) nemzetközi megállapodás vonatkozik rá.

89. § (1) *  Azon a településen, ahol legalább nyolc óvodáskorú vagy nyolc alsó tagozatos korú gyermek rendelkezik lakóhellyel és a demográfiai adatok alapján feltételezhető, hogy ez a létszám legalább három évig fennmarad, továbbá ha a szülők ezt igénylik, óvoda esetében a települési önkormányzat, alsó tagozat esetében a települési önkormányzat kezdeményezésére az illetékes tankerületi központ a hivatal tájékoztatása mellett gondoskodik a feladat helyben történő ellátásáról.

(2) A nemzetiséghez tartozók részére az óvodai csoportot, iskolai osztályt akkor is meg kell szervezni, fenn kell tartani, ha ugyanazon nemzetiséghez tartozó nyolc gyermek, tanuló szülője kéri.

(3) * 

(4) * 

(5) Az e törvény alapján a gyermek, tanuló részére biztosított óvodai nevelés, iskolai nevelés és oktatás, kollégiumi ellátás, pedagógiai szakszolgálat, az ezekhez kapcsolódó bármilyen térítési díj, a tandíj elengedése, mérséklése, bármilyen térítési díj, tandíj megfizetéséhez nyújtott támogatás, a természetben nyújtott ellátás (tankönyv, segédkönyv, étkezés, utaztatás) a köznevelési intézmény fenntartójától függetlenül, a személyi jövedelemadó megállapításánál adómentes szolgáltatásnak minősül.

51. Nemzetközi vonatkozású rendelkezések

90. § (1) *  Magyarország területén külföldi nevelési-oktatási intézmény akkor működhet, akkor adhat ki külföldi bizonyítványt, ha abban az államban, ahonnan származik, az intézményt nevelési-oktatási intézménynek, az általa kiadott bizonyítványt pedig az ilyen nevelési-oktatási intézménynek megfelelő bizonyítványnak jogszerűen elismerik, és az elismerést hitelt érdemlően bizonyították, feltéve, hogy az intézmény működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal. E rendelkezéseket a nemzetközi iskolák tekintetében is alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy az elismerést az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezetnek kell kiadnia. A külföldi nevelési-oktatási intézményt a köznevelésért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján – veheti nyilvántartásba és engedélyezheti a működését. A fenntartó – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a 21. § (2) bekezdése, valamint a 23. § (1) bekezdés a) pontja, továbbá (4) bekezdése alapján kérheti a nyilvántartásba vételi és működési engedély kiadását a köznevelésért felelős minisztertől. Ha az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezet csak már működő intézmény számára ad ki elismerést, a nemzetközi óvoda, iskola számára ideiglenes működési engedély adható, amelynek feltétele az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezet által az akkreditációs eljárás megindításáról szóló igazolás kiállítása.

(2) *  A külföldi nevelési-oktatási intézmény alapításának sajátos szabályaira, az intézményben folyó nevelő és oktató munkára, valamint annak ellenőrzésére, a gyermekekkel, tanulókkal összefüggő ügyekre és döntésekre annak az államnak az előírásait kell alkalmazni, amelyik a nevelési-oktatási intézményt sajátjának elismerte. A 34. § (2) bekezdésében meghatározott törvényességi ellenőrzést a hivatal látja el.

(3) *  Az (1) bekezdésben megjelölt nevelési-oktatási intézmény Magyarországon nemzetközi szerződés alapján is létrejöhet és működhet. A nemzetközi szerződés alapján létrejött és működő nevelési-oktatási intézményeket a köznevelésért felelős miniszter hivatalból felveszi a nyilvántartásba és engedélyezi a működését. A nemzetközi szerződés alapján létrejött és működő nevelési-oktatási intézményeknek – a (2) bekezdésben meghatározott – törvényességi ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket a nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában kell alkalmazni.

(4) *  Ha a működés helye szerinti állam belső joga vagy nemzetközi szerződés ezt lehetővé teszi, magyar köznevelési intézmény külföldön a köznevelésért felelős miniszter engedélyével alapítható. Ha a magyar nevelési-oktatási intézmény székhelye külföldön, magyar külképviseleten van, a köznevelésért felelős miniszter veszi nyilvántartásba, és ellátja a törvényességi ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat.

(4a) * 

(5) *  A külföldön működő magyar nevelési-oktatási intézmény létesítéséhez és működéséhez adott engedélyben meg kell határozni az alapítás és működés feltételeit. A külföldön működő magyar nevelési-oktatási intézményt a köznevelésért felelős miniszter nyilvántartásba veszi és gyakorolja a 34. § (2) bekezdésében meghatározott jogköröket.

(6) *  Az a külföldi köznevelési intézmény, amelyet abban az államban, ahonnan származik, nevelési-oktatási intézménynek nem ismerték el, Magyarország területén csak akkor működhet, ha a köznevelésért felelős miniszter nyilvántartásba vette.

(7) *  A külföldi köznevelési intézmény, a nemzetközi iskola fenntartójával a köznevelésért felelős miniszter köthet köznevelési szerződést.

(8) Az e §-ban szabályozott köznevelési intézmények kötelesek bejelentkezni a KIR-be és adatot szolgáltatni számára.

(9) *  A Magyarország területén tartózkodó menedékesek gyermekei, valamint az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény 5. §-ában és 15/A. §-ában meghatározott tranzitzónában tartózkodó gyermekek részére a köznevelésért felelős miniszter ideiglenes működési engedély kiadásával engedélyezheti nevelési-oktatási intézmény működését a 90. § (1) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában is, ha működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal. Az ideiglenes működési engedély egy évre szól és több alkalommal is meghosszabbítható. Az ideiglenes működési engedély iránti kérelmet az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter nyújtja be. Az ideiglenes működési engedély kiadásával egyidejűleg a nevelési-oktatási intézményt nyilvántartásba kell venni. Az ideiglenes működési engedélyben a köznevelésért felelős miniszter tudomásul veszi, hogy az ideiglenes menedéket élvezők Magyarország területén gyermekeik részére megszervezték az óvodai nevelést vagy iskolai nevelés-oktatást. Az ideiglenes működési engedély nem jelenti annak elismerését, hogy a nevelési-oktatási intézmény megfelel azon ország előírásainak, ahonnan az ideiglenes menedéket élvezők Magyarország területére érkeztek, továbbá nem jelenti az iskola által kiállított bizonyítvány Magyarország részéről történő elismerését.

(10) *  A külföldi nevelési-oktatási intézményekről vezetett nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(11) *  A (10) bekezdés alapján a külföldi nevelési-oktatási intézményekről vezetett nyilvántartás tartalmazza

a) a köznevelési intézmény

aa) hivatalos nevét,

ab) székhelyét és telephelyeit,

ac) * 

ad) nyilvántartásba-vételi számát,

ae) képviseletére jogosult személy nevét,

b) a fenntartó

ba) nevét,

bb) képviseletére jogosult személy nevét,

bc) Magyarországon bejegyzett címét.

90/A. § *  Nemzetközi egyezmény alapján a külföldi állam joga szerint működő köznevelési intézményben a Nat szerint működő intézményegység is létrehozható. Az intézményegységek szervezeti és szakmai tekintetben önállóak. Az e § alapján működő intézmény magyar bizonyítványt is kiadhat. Az e § szerint működő intézmény a 20. § (1) bekezdése szerinti többcélú intézményként is működhet.

91. § (1) *  Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Magyarországon élő magyar állampolgár a tankötelezettségét egyéni munkarend alapján Magyarországon működő nevelési-oktatási intézményben teljesítheti.

(2) *  A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni a hivatalnak, vagy, ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának és a hivatalnak.

(3) *  A külföldi tanulmányok alatt a tanuló magyarországi tanulói jogviszonya szünetel, kivéve, ha tanulmányait egyéni munkarenddel rendelkezőként Magyarországon folytatja.

(4) *  Szünetel az óvodai jogviszonya annak, aki óvodába járási kötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő által bejelentett naptól.

92. § (1) A nem magyar állampolgár kiskorú akkor válik óvodai ellátásra jogosulttá, továbbá akkor tanköteles Magyarországon, ha

a) *  menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 25/B. § (1) bekezdés b) pontja alapján befogadott jogállású,

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,

c) *  a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény hatálya alá tartozik és huzamos tartózkodási jogosultsággal, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

(2) A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.

(3) *  A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek, az óvodai nevelést, a kollégiumi ellátást, a pedagógiai szakszolgálatokat, továbbá – ha a magyar jog szerinti tanköteles kort eléri – az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe. * 

(4) Az (1) bekezdés a) pontjában felsoroltak az elismerés iránti kérelem benyújtásától kezdődően gyakorolhatják a (3) bekezdésben meghatározott jogokat.

(5) *  A (3) bekezdésben szabályozott jog az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározottak alapján akkor gyakorolható, ha a szülő és a gyermek, a tanuló három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

(6) *  Az a nem magyar állampolgár, aki a köznevelésért felelős miniszter meghívólevelével rendelkezik, a meghívólevélben meghatározott ellátást a magyar állampolgárokkal azonos feltételek szerint veheti igénybe.

(7) *  Az a nem magyar állampolgár, aki nem tartozik az (1)–(6) bekezdésben foglaltak hatálya alá – ha nemzetközi szerződés vagy jogszabály másképpen nem rendelkezik –, az óvodai, iskolai és kollégiumi ellátásért, továbbá a pedagógiai szakszolgálat igénybevételéért díjat fizet. A díj nem haladhatja meg a szakmai feladatra jutó folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadát. A köznevelési intézmény igazgatója a díjat a fenntartó által meghatározott szabályok alapján csökkentheti vagy elengedheti.

(8) *  Az (1) bekezdésben meghatározott személyek óvodai neveléséhez, iskolai nevelés-oktatásához a köznevelésért felelős miniszter nevelési-oktatási programokat ad ki.

(9) A külföldön megkezdett és befejezetlen tanulmányok a magyar köznevelés iskolarendszerében folytathatók. A tanulmányok beszámításáról, továbbá a tanuló felvételéről az iskola igazgatója dönt.

(10) *  Ha a beszámítás kérdésében az iskola igazgatója nem tud dönteni, beszerzi a köznevelésért felelős miniszter véleményét.

93. § *  Ha a köznevelés rendszerében kiállított okiratot külföldön kívánják felhasználni, azokat hitelesíteni kell, megfelelő felülhitelesítéssel kell ellátni, feltéve, hogy nemzetközi szerződés másképpen nem rendelkezik. A hitelesítést az iskola fenntartója, köznevelési feladatokat ellátó hatóság által működtetett érettségi vizsgabizottság, a jogutód nélkül megszűnt köznevelési intézmény esetén – a területileg illetékes levéltár adatszolgáltatása alapján – a köznevelési feladatokat ellátó hatóság végzi el, és a köznevelésért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter és az okirat felhasználása szerinti állam magyarországi külképviselete hitelesíti felül.

51/A. *  A tankönyvellátás

93/A. § *  (1) Ezen alcím rendelkezéseit kell alkalmazni

a) *  a Magyarország területén működő iskolákban, ide nem értve a köznevelésért felelős miniszter engedélye alapján a külföldi állam vagy nemzetközi szervezet oktatási programja alapján folyó oktatást megvalósító iskolákban,

b) a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtásában közreműködőkre, természetes és jogi személyekre.

(2) *  A tankönyvellátás állami feladat. A tankönyvellátás rendszerének működtetéséért a köznevelésért felelős miniszter felelős.

(3) A köznevelésért felelős miniszter az iskolában alkalmazott tankönyvek * 

a) tankönyvvé nyilvánításával és a tankönyvjegyzékre történő felvételével kapcsolatos feladatait a hivatal által,

b) fejlesztésével és kiadásával kapcsolatos feladatokat az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv működtetésével,

c) *  előállításával, valamint az iskolai tankönyvrendelés lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Kormány rendeletében kijelölt, az állam százszázalékos tulajdonában álló, nonprofit gazdasági társaság (a továbbiakban: könyvtárellátó), illetve a Kormány rendeletében kijelölt gazdasági társaság – amelyben a könyvtárellátó mint tag legalább minősített többségű befolyással rendelkezik – közreműködésével

látja el.

93/B. § *  (1) *  A könyv, a szótár, a szöveggyűjtemény, az atlasz, a kislexikon, a munkatankönyv, a munkafüzet, a feladatgyűjtemény, a digitális tananyag, és a nevelési-oktatási program részét alkotó információhordozó, feladathordozó – az e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott eljárásban – tankönyvvé nyilvánítható. A tananyag a zárt rendszerű elektronikus oktatási rendszerben elérhetővé tehető.

(2) *  A tankönyvvé nyilvánításról és a tankönyvvé nyilvánítás megszüntetéséről a hivatal dönt.

(3) Tankönyvvé nyilvánítási kérelmet

a) közismereti tankönyv vonatkozásában

aa) az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv,

ab) *  a 93/D. § (2) bekezdése szerinti nyilvános felhívás alapján a köznevelésért felelős miniszter által kiválasztott könyv esetén a könyvkiadást folytató jogi személy,

ac) bevett egyház, vagy annak belső egyházi jogi személye,

b) * 

(4) A tankönyvvé nyilvánítási eljárásban az ügyintézési határidő három hónap.

(5) * 

93/C. § *  (1) *  A tankönyvjegyzéket a hivatal vezeti. A hivatal a 93/B. § (3) bekezdésben meghatározottak kérelme alapján veszi fel a tankönyvet a tankönyvjegyzékre.

(2) *  A digitális tananyag és a zárt rendszerű elektronikus oktatással biztosított tananyag a tankönyvjegyzékre tartós tankönyvként nem vehető fel.

(3) A tankönyvjegyzék

a) bármely évfolyam bármely tantárgya vonatkozásában a Nat szerint jóváhagyott kerettantervi tantárgyanként,

b) *  az e törvény hatálya alá tartozó szakmai tankönyv esetén kerettantervi tantárgyanként

legfeljebb kettő tankönyvet tartalmazhat.

(4) *  A (3) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a szótár, a szöveggyűjtemény, a feladatgyűjtemény, az atlasz, a kislexikon, a munkafüzet, a digitális tananyag, a zárt rendszerű elektronikus oktatással biztosított tananyag és a nevelési-oktatási program részét alkotó információhordozó, feladathordozó és az idegen nyelvi tankönyvek tekintetében, továbbá akkor, ha bevett egyház vagy annak belső egyházi jogi személye a köznevelésért felelős miniszter által közzétett nyilvános felhívására készít tankönyvet.

93/D. § *  (1) *  A köznevelésért felelős miniszter által a közismereti, a szakgimnáziumi és a sajátos nevelési igényű tanulók részére készülő szakiskolai, készségfejlesztő iskolai tankönyvekre kiterjedően elkészített tankönyvfejlesztési terv végrehajtásában az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv közreműködik, ennek keretében * 

a) elkészíti az új fejlesztésű tankönyvek engedélyezett szerkesztett elektronikus kiadványát, és

b) kiadói feladatokat lát el.

(2) *  Nyilvános felhívást tehet közzé

a) *  a köznevelésért felelős miniszter közismereti tankönyv fejlesztésére, nemzetiségi nevelést-oktatást érintő közismereti tankönyv esetén az Országos Nemzetiségi Tanács egyetértésével,

b) * 

(3) *  A köznevelésért felelős miniszter által közzétett nyilvános felhívás eredményeképpen elkészített, és kiválasztott könyvekre vonatkozóan – kérelemre, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott, a tankönyvvé nyilvánítási eljárásra vonatkozó tartalmi és formai követelmények teljesülése esetén – a hivatal lefolytatja a tankönyvvé nyilvánítási eljárást.

93/E. § *  (1) *  Az iskola az iskolai tankönyvrendelés keretében a Nat szerinti kerettantervi tantárgyhoz kizárólag a tankönyvjegyzéken szereplő tankönyvek közül választhat.

(2) A tankönyvek országos megrendelését, beszerzését és az iskolák számára történő eljuttatásának megszervezését, a tankönyvek vételárának beszedését az állam a könyvtárellátó útján látja el. A könyvtárellátó végzi el az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv által kiadott tankönyvek engedélyezett sokszorosítását, valamint e tankönyvekkel kapcsolatos készletraktározási és kereskedelmi feladatokat.

(3) A könyvtárellátó

a) a tankönyvellátás során úgy köteles eljárni, hogy azzal országos szinten a tankönyvellátás leggazdaságosabb megvalósítását biztosítsa,

b) biztosítja, hogy a tanuló legfeljebb a tankönyvjegyzékben feltüntetett legmagasabb fogyasztói áron (a továbbiakban: iskolai terjesztési ár) jusson hozzá a tankönyvhöz azzal, hogy az iskolai terjesztési ár tartalmazza az általános forgalmi adó összegét is,

c) gondoskodik arról, hogy az iskolában alkalmazott tankönyvek az iskola tanulói részére az egész tanév során megvásárolhatók legyenek.

(4) A könyvtárellátónak nem lehet vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja, könyvvizsgálója az a személy, aki

a) más tankönyvkiadással, -terjesztéssel foglalkozó természetes személy, vagy jogi személy vezetője, munkavállalója, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti hozzátartozója,

b) az a) pontban meghatározott szervezetben tagsági jogokat megtestesítő vagyoni joggal rendelkezik, vagy részt vesz az ügyvezetésében, felügyelő bizottságában.

(5) Az iskola a tankönyveket – jogszabályban meghatározottak szerint, elektronikus formában – a könyvtárellátó felületén keresztül rendeli meg. A könyvtárellátó számára az iskola a tankönyvrendeléssel kapcsolatos, alábbi személyes adatokat adja át:

a) a tanuló neve,

b) a tanuló oktatási azonosító száma,

c) * 

d) * 

e) a tanuló iskolájának neve, OM azonosítója,

f) a tanuló évfolyamának, osztályának megjelölése,

g) a tanuló részére az iskolai tankönyvellátás keretében megrendelt, megvásárolt tankönyvek címe,

h) *  a tanuló nemzetiségének megjelölése, ha jogszabályban meghatározott nyilatkozattal vesz részt a nemzetiségi nevelés-oktatásban.

(6) Az iskola átadja a könyvtárellátónak a tankönyvek tanulóra, évfolyamra, tantárgyra lebontott címlistáját.

(7) Az (5) és (6) bekezdés alapján átadott személyes adatokat a könyvtárellátó kizárólag a tankönyvjegyzékben meghatározott áron történő tankönyvvásárláshoz való jogosultság megállapítása céljából kezeli.

93/F. § (1) *  Az éves költségvetési törvényben kell meghatározni a térítésmentes tankönyvellátás biztosításához az iskolai tankönyvrendeléseknél figyelembe vehető tanulónkénti tankönyvtámogatás összegét.

b) * 

(2) A tankönyvtámogatás felhasználható

a) a tanulói tankönyvvásárlás költségeinek átvállalására és csökkentésére, továbbá az iskolai tankönyvrendelés teljesítésére, valamint

b) *  ha az iskolában a nevelő és oktató munkához részben vagy egészben nem alkalmaznak tankönyvet, készségfejlesztő iskolai nevelés-oktatáshoz és a fejlesztő nevelés-oktatáshoz a pedagógiai programban foglaltak megvalósítását szolgáló, a tankönyvjegyzéken nem szereplő könyvek, munkafüzetek, feladatlapok, digitális tananyagok beszerzésére, a szakmai munkaközösség és az iskolai szülői szervezet egyetértésével.

(3)–(5) * 

52. Felhatalmazó rendelkezések

94. § (1) Felhatalmazást kap a köznevelésért felelős miniszter, hogy * 

a) *  a köznevelési intézmények alapításának és működésének szabályait, a köznevelési intézmények vezetői megbízásával kapcsolatos eljárást; a köznevelési intézmények névhasználatával, a gyermekek, tanulók óvodai, iskolai felvételével kapcsolatos kérdéseket, a kötelező felvételt biztosító óvodába és általános iskolába történő felvétel tekintetében az életvitelszerű ott lakás feltételeit, az érettségi vizsgabizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott közösségi szolgálat végzésének megszervezésére vonatkozó részletes szabályokat, a tanulókkal kapcsolatos fegyelmi eljárás lefolytatásának szabályait, a diákkörök, diákönkormányzatok működésére vonatkozó részletes szabályokat, diáksport-egyesületek és a nevelési-oktatási intézmények kapcsolatát, az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, szülői szervezet, intézményi tanács működésének részletes szabályait, a köznevelési intézmények ügyintézésének, iratkezelésének általános szabályait, valamint a tanügyi nyilvántartásokat, az adatkezelés rendjét, a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatokat, továbbá a balesetek kivizsgálásával, nyilvántartásával és jelentésével összefüggő tevékenységet, valamint az Arany János Tehetséggondozó Program, az Arany János Kollégiumi Program megszervezésére vonatkozó szabályokat, * 

b) *  az ágazati minőségpolitikai feladatok ellátásának, az országos mérési feladatok szervezésének, a tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérésével kapcsolatos feladatokat, a tanulói teljesítmény értékelésének rendjét és elveit, valamint a 80. § (1) bekezdésben foglaltak részletszabályait, * 

c) *  a szakgimnáziumban oktatható szakképesítéseket, valamint a pedagógia, közművelődés és művészet tanulmányi területhez sorolt, iskolarendszeren kívüli képzéseket,

d) *  a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő, illetve a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek, tanulók nevelésével és oktatásával kapcsolatos részletes szabályokat, továbbá a szakértői vélemény elkészítésével összefüggő eljárást, a szakértői bizottság működését, az országos és más szakértői tevékenységet, az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat megszervezésének és működtetésének, az együttnevelést segítő pedagógusok tevékenységének részletes szabályait, valamint azokat a feltételeket, amikor az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat igénybevételéért ellenszolgáltatás kérhető,

e) *  az óvodai felvétel eljárási rendjét, az óvodai nevelésben való kötelező részvétel, a tankötelezettség, a fejlesztő nevelés, fejlesztő nevelés-oktatás teljesítésével kapcsolatos feladatokat, a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos egyes kérdéseket és – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a tanulókat megillető juttatásokat, kedvezményeket,

f) *  a tantermen kívüli, digitális munkarend megszervezésére, az annak keretében folyó nevelésre-oktatásra, a tanulási folyamat ellenőrzésére és támogatására vonatkozó részletes szabályokat, * 

g) *  a szakgimnáziumok és szakiskolák tekintetében a szakképzési megállapodás részletes szabályait, valamint az egyes szakképesítések tekintetében megszerzett jogosultságok megfeleltetését,

h) *  az iskolai felvételi eljárás rendjét, az iskolai vizsgáztatás rendjét, a pedagógiai szakszolgálat megszervezését, a pedagógiai szakszolgálat igénybevételének rendjét, a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működését; a nevelési-oktatási intézmények részvételét és feladatait a pedagógiai szakszolgálatok ellátásában, az érintett gyermekek, tanulók nevelésében és oktatásában, az ellenőrzés rendjét, a pedagógiai szakszolgálattal kapcsolatos köznevelési feladatokat ellátó hatósági eljárás indításával összefüggő kérdéseket, az eljárás indítására jogosultak körét, azokat a feltételeket, amikor a pedagógiai szakszolgálat igénybevételéért ellenszolgáltatás kérhető, a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmények és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekben történő foglalkoztatáshoz és a vezetői megbízáshoz szükséges képesítési követelményeket, a pedagógiai szakszolgálati feladatellátás nélküli munkanapok igénybe vételének részletes szabályait, a pedagógiai szakszolgálati nyomtatványok elektronikus úton történő előállításának és tárolásának rendjét, az egyes szolgáltatásokkal összefüggő, valamint a felnőttoktatásban az iskola két vagy több évfolyamára megállapított tanulmányi követelményeket egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatti teljesítésére megszervezett osztályozó vizsgára vizsgabiztos kirendeléséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit, továbbá a vizsgáztatással, a szakértői és más szolgáltató tevékenységgel kapcsolatos díjazás megállapításának kérdéseit, * 

i) *  az érettségi vizsga kivételével a vizsgák rendjét,

j) *  a 9/A. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás vezetésére jogosult szervet rendeletben jelölje ki, valamint a nyilvántartásba vétel részletes feltételeit, a nyilvántartás vezetésére és közzétételére vonatkozó részletes szabályokat,

k) *  az oktatási jogok biztosának feladatait, eljárását, továbbá az általa vezetett hivatal szervezetének és működésének szabályait,

l) *  a 82. § szerinti köznevelési szakértői és érettségi vizsgaelnöki tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a köznevelési szakértői tevékenység 82. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bejelentésének szabályait és a köznevelési szakértői és érettségi vizsgaelnöki tevékenység folytatásának szakmai feltételeit, a köznevelési szakértők és érettségi vizsgaelnökök továbbképzését és a továbbképzési kötelezettség elmulasztásának következményeit, valamint az országos köznevelési szakértői és az országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzék személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a névjegyzékek vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat a szakgimnáziumi, szakiskolai képzések tekintetében, az országos szakértői, az országos vizsgáztatási, az országos szakmai szakértői és az országos szakmai vizsgafelügyelő elnöki névjegyzék, valamint a szakértői tevékenység szabályait,, az e pontban felsorolt eljárásokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit, a vizsgaközpontok ellenőrzésének szabályait, * 

m) a közneveléssel összefüggő feladatok ellátását szolgáló képzéseket, * 

n) *  az országos szaktanácsadói tevékenység keretében megszervezett, továbbá nem tantárgyhoz, nem szakterülethez kötődő szaktanácsadói feladatokat, azok megszervezését, valamint az országos szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó további szakmai követelményeket, a nem tantárgyhoz, nem szakterülethez kötődő országos pedagógiai-szakmai szolgáltatások körét, területeit, megszervezését, az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében biztosított pedagógiai-szakmai szolgáltatásban való részvétel feltételeit, a nevelési-oktatási intézmény által nyújtható pedagógiai-szakmai szolgáltatások körét, a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó és köznevelési intézménynek nem minősülő szervezetek pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban történő közreműködéséhez szükséges engedély kiadásának feltételeit és eljárásrendjét, valamint a térítésmentesen biztosított pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátási szintjét,

o) *  a hat vagy nyolc – nyelvi előkészítő évfolyam esetében hét vagy kilenc – évfolyammal működő gimnáziumban folyó nevelés-oktatás emelt szintű követelményeit,

p) *  a köznevelési intézményekben lefolytatható ellenőrzések részletes szabályait, az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés működési rendjét, lebonyolításának szabályait, az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben részt vevő szakértők tevékenysége folytatásának szakmai feltételeit, * 

q) *  a nyelvi előkészítő évfolyammal működő iskola nevelés-oktatás megszervezésére vonatkozó szabályokat,

r) *  a tanév, ezen belül a tanítási év rendjét, a tanítási év meghosszabbítását,, a tanév szervezésével kapcsolatos feladatokat, így különösen a tanév kezdő és befejező napját, azt az időszakot, amelynek keretében az iskolai nevelés és oktatás folyik, a tanítási szünetek szervezésének időszakát és időtartamát, a felvételi kérelmek elbírálásának, az érettségi vizsga időszakát, * 

s) az országos tanulmányi verseny szabályzatát, * 

t) *  a pedagógus számára a köznevelésért felelős miniszter által előírt képzés nyilvántartásba vételének feltételeit és eljárási szabályait, a nyilvántartás rendjét, a képzés tartalmát, a képzésben részt vevők körét, valamint a képzés teljesítésének szabályait, * 

u) *  a tankönyvvé nyilvánítási eljárás igazgatási szolgáltatási díját, az igazgatási szolgáltatási díj felhasználására, visszafizetésére, visszatérítésére, nyilvántartására és elszámolására vonatkozó részletes szabályokat,

v) * 

rendeletben állapítsa meg.

(2) A köznevelésért felelős miniszter az (1) bekezdésben meghatározott jogkörét * 

a) * 

b) *  az (1) bekezdés h), j), l) és u) pontja szerinti egyes szolgáltatásokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díj tekintetében az adópolitikáért felelős miniszterrel

egyetértésben gyakorolja.

(2a) *  Felhatalmazást kap a köznevelésért felelős miniszter, hogy – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjét, ennek keretében különösen az iskolai tanulói tankönyvtámogatás elveinek, felhasználási szabályainak megállapítását, az országos és az iskolai tankönyvellátás és tankönyvrendelés szabályait rendeletben határozza meg.

(2b) * 

(3) Felhatalmazást kap

a) *  a rendvédelmi szervet irányító miniszter, hogy a rendvédelmi szerv működésének sajátosságaira tekintettel – a köznevelésért felelős miniszter egyetértésével – a tanulók jogaira és kötelességeire, a pedagógusok végzettségére és szakképzettségére, jogaira és kötelességeire, az igazgató megbízására vonatkozó eltérő rendelkezéseket, a tanulói jogviszony létesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeket, valamint ezek megállapításának rendjét, a fenntartói irányítási jog ellátásával való megbízást,

b) *  az egészségügyért felelős miniszter, hogy a köznevelésért felelős miniszter egyetértésével a tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezését, ennek keretében különösen az óvodába járó gyermek, valamint a tankötelezettség végéig az általános iskolába, középfokú iskolába járó tanuló évenkénti legalább egyszeri fogászati, szemészeti és általános szűrővizsgálaton való részvételének részletes szabályait,

c) * 

rendeletben állapítsa meg.

(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy * 

a) az Óvodai nevelés országos alapprogramjának bevezetését és kiadását, * 

b) *  a Nemzeti alaptanterv bevezetését és kiadását, valamint a kerettantervek elkészítésére, kiadására és alkalmazására vonatkozó szabályokat, * 

c) *  az érettségi vizsga tekintetében * 

ca) az érettségi vizsga megszervezésének és lebonyolításának részletes szabályait, * 

cb) az érettségi vizsga általános követelményeit,

cc) az érettségi vizsgán részt vevő pedagógusok díjazását és az érettségi vizsgán való részvétellel összefüggő vizsgadíj megállapításának elveit,

d) a diákigazolvány kiadásával és használatával kapcsolatos kérdéseket,

e) * 

f) *  a pedagógus-szakvizsga bevezetését, a pedagógus-továbbképzés rendszerét, a továbbképzésben résztvevők juttatásait, kedvezményeit; a pedagógus-továbbképzés programjának, a pedagógus-továbbképzési programok akkreditációjának feltételeit és eljárási rendjét, az akkreditált továbbképzés indításával összefüggő adatszolgáltatás szabályait, továbbá a továbbképzések nyilvántartásának rendjét, a továbbképzés minőségbiztosításának, ellenőrzésének rendjét, az ellenőrzés során feltárt hiányosságok, a minőségbiztosítás követelményeinek megszegése esetén alkalmazható jogkövetkezményeket, az e bekezdésben meghatározott eljárásokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit,

g) * 

h) a köznevelés információs rendszerének létrehozását, működtetését, az információs rendszer részére történő adatszolgáltatás rendjét, * 

i) *  a pedagógusigazolvány igénybevételének feltételeit, az igazolvány kiadásának, kezelésének, érvényesítésének szabályait,

j) *  a köznevelési közfeladatot ellátó intézményt fenntartó nemzetiségi önkormányzatot, egyházi jogi személyt, vallási egyesületet és a 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartót a központi költségvetésről szóló törvény alapján megillető támogatás megállapításának, folyósításának, elszámolásának rendjét, felhasználásának egyéb kiegészítő szabályait, az igényléssel, elszámolással, felhasználással összefüggő adatszolgáltatás és ellenőrzés rendjét, * 

k) *  kijelölje a hivatalt és a 79. § (1) bekezdése szerint átruházható feladatokat, * 

l) *  a kijelölje a köznevelési feladatokat ellátó hatóságot, a köznevelési feladatokat ellátó hatóság hatósági ellenőrzésének tárgyköreit, * 

m) *  a köznevelés információs rendszerével összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának és befizetésének rendjét, a befolyt összeg felhasználásának rendjét, a pedagógus-továbbképzéssel kapcsolatos akkreditációs eljárással összefüggő igazgatási szolgáltatási díj, egyes szolgáltató tevékenységgel összefüggő díjazás megállapításának rendjét, a befolyt összeg felhasználását, illetőleg a befizetés rendjét, a pedagógus-ösztöndíj igénybevételének feltételeit,

n) *  az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervek jogállását, feladatait, az oktatási központ mint a köznevelésért felelős miniszter egyes köznevelési fenntartói feladatkörébe tartozó feladatainak ellátására kijelölt szervet és jogállását, feladatait, az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szerv, valamint az oktatási központ mint a köznevelésért felelős miniszter egyes köznevelési fenntartói feladatkörébe tartozó feladatainak ellátására kijelölt szerv vezetői kinevezésének iskolai végzettséggel, szakképzettséggel kapcsolatos és egyéb részletes feltételeit, valamint a köznevelési elektronikus adatnyilvántartási és ügyintézési rendszer szakrendszereinek működtetésére kijelölt szervet és annak feladatait,

o) *  a hivatalnak az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program végrehajtásával, valamint az egyéb hazai rendszeres és eseti oktatási tárgyú statisztikai adatszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatainak ellátásával összefüggő adatszolgáltatás rendjét,

p) a térítésmentes, a térítési díj, valamint tandíj ellenében igénybe vehető szolgáltatások körét, * 

q) * 

r) *  a készségfejlesztő iskolában az utolsó gyakorlati évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvánnyal tanúsított végzettség Magyar Képesítési Keretrendszer szerinti besorolási rendjét,

s) *  az országos köznevelési szakértői névjegyzékbe történő felvételhez szükséges dokumentumok körét,

t) *  a tiltott tárgyak és a használatában korlátozott tárgyak – nevelési-oktatási intézmény típusára, évfolyamonként meghatározott – körét, ezek átvételének, az ellenőrzési jog gyakorlásának és a tárgyak visszaadásának szabályait, az igazgató, valamint a pedagógus általi, a tanuló részére a birtoklás és használat engedélyezésére vonatkozó részletes szabályokat, * 

u) *  a köznevelési szaktanácsadói névjegyzékbe történő felvételhez szükséges dokumentumok körét,

v) * 

w) *  a pedagógiai szakszolgálati tevékenységek során alkalmazott integrált nyomonkövető rendszer létrehozását, működtetését, az információs rendszer részére történő adatszolgáltatás rendjét,

x) *  a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulónak minősülés részletes feltételeit, a pedagógiai-szakmai szolgáltatások körébe tartozó, a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer létrehozását, működtetését, és az ennek keretében történő adatszolgáltatás rendjét,

y) *  a köznevelési szerződés tartalmát, érvényességi idejét és a megkötésére vonatkozó eljárásrendet,

z) * 

rendeletben állapítsa meg.

(4a) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a köznevelési ösztöndíjak alapítását, odaítélésük feltételeit, rendjét, így különösen az esélyteremtést támogató ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit rendeletben állapítsa meg. * 

(4b) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az Arany János Tehetséggondozó Program, az Arany János Kollégiumi Program megvalósítását szolgáló támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének rendjét és feltételeit rendeletben állapítsa meg. * 

(4c) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az egyházi, a magán és a nemzetiségi önkormányzat által alapított, fenntartott köznevelési intézmény működési engedélye kiadásának részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. * 

(4d) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a sajátos nevelési igény, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása, továbbá a logopédiai ellátás során alkalmazott eljárás részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.

(4e) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) *  a köznevelésért felelős miniszter tankönyvvé nyilvánítással összefüggő feladatait,

b) az iskolai terjesztési árat,

c) a 93/A. § (3) bekezdése alapján kijelölt szervezetek tankönyvellátással összefüggő feladatait, továbbá

d) a tankönyvvé nyilvánítási eljárással összefüggésben a felügyeleti szervként eljáró hatóságot rendeletben határozza meg.

(4f) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az állami tankönyvfejlesztésért és -kiadásért felelős szerv feladatait ellátó szervet, a könyvtárellátó feladatait ellátó szervet, vagy jogi személyt, illetve a könyvtárellátó tankönyv-előállítási feladataiban közreműködő, a 93/A. § (3) bekezdés c) pontjában foglaltaknak megfelelő gazdasági társaságot rendeletben jelölje ki.

(4g) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) az óvodai foglalkozáson való részvétellel, valamint

b) a tankötelezettség teljesítésének megkezdésével

kapcsolatosan eljáró, felmentést engedélyező szervet rendeletben jelölje ki.

(4h) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az egyéni munkarenddel kapcsolatosan eljáró, felmentést engedélyező szervet rendeletben jelölje ki.

(4i) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Nemzeti Tehetség Program finanszírozására vonatkozó részletszabályokat rendeletben állapítsa meg.

(5) A (4) bekezdés a)–c) és f) pontjában meghatározott kormányrendeleteknek a Kormány részére történő benyújtásához – a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelését, iskolai nevelését, oktatását érintő kérdésekben – be kell szerezni az országos nemzetiségi önkormányzatok véleményét.

53. Hatályba léptető rendelkezések

95. § (1) *  Ez a törvény – a (2)–(6) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) *  A 7. § (1) bekezdés i) pontja, a 18. §, a 45. § (2) és (4) bekezdése, az 50. § (7) bekezdése, a 74. § (1)–(3) és (7) bekezdése, a 75–76. §, a 95. § (7) bekezdése 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) *  A 4. § 13. pont b) alpont, a 8. § (3) bekezdés, a 12–14. §, a 17. § (2) bekezdés második mondata, a 25. § (7) bekezdés, a 27. § (1)–(10) bekezdés, a 27. § (12)–(13) bekezdés, a 28–29. §, a 35. §, a 46. § (1) bekezdés a) pont, a 46. § (5) bekezdés, a 47. § (7) bekezdés, az 55. § (1) bekezdés, a 60. § (2) bekezdés, a 61. § (3) és (5) bekezdés, a 62. § (3) és (5)–(14) bekezdés, a 64. §, a 65. § (1) bekezdés, a 65. § (3)–(9) bekezdés, a 69. § (5)–(6) bekezdés, a 88. § (4)–(5) bekezdés, a 89. § (1)–(2) bekezdés, a 95. § (8) bekezdés, az 1. melléklet, a 2. melléklet, a 4. melléklet, az 5. melléklet, a 6. melléklet, a 7. melléklet, a 8. melléklet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3a) *  A 74. § (4)–(6) bekezdése 2012. október 27-én lép hatályba.

(3b) *  A 65. § (2) bekezdése 2017. szeptember 1-jén lép hatályba.

(4) *  Az 53. § (1) bekezdése 2014. szeptember 1-jén lép hatályba.

(5) *  A 6. § (2) bekezdés e) pont „szakközépiskolában a szakközépiskola ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgy” szövegrésze 2017. január 1-jén lép hatályba.

(6) *  A 67. § (2) bekezdése a 2014. évi általános önkormányzati választások napján lép hatályba. * 

(7) *  A 8. § (2) bekezdése és a 95. § (9) bekezdése 2015. szeptember 1-jén lép hatályba.

(8) * 

(9) * 

54. Átmeneti rendelkezések * 

96. § (1) *  A nem köznevelési intézményben a gyermek nevelése-gondozása céljából létesített pedagógus-munkakör esetén az ágazati törvény rendelkezései szerint lehet az e törvény szerinti juttatásokat, kedvezményeket alkalmazni. Az egészségügyi intézmény, gyermekgyógyüdülő, büntetés-végrehajtási intézet, javítóintézet többcélú intézményként szakmailag önálló nevelési-oktatási intézményegység keretében vagy a nevelési-oktatási intézménnyel létesített megállapodás alapján részt vehet a nevelés-oktatás feladataiban. A nevelő-oktató munka a körülményekhez igazodó egyéni fejlesztési és pedagógiai program, valamint egyedi munkarend szerint folyik, a tanév rendjére vonatkozó előírásokat nem kell figyelembe venni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti intézményekben folyó nevelő-oktató munka során – a nevelő-oktató munka pedagógiai szakaszait, követelményrendszerét, az állami vizsgák rendszerét meghatározó rendelkezések kivételével – e törvény rendelkezéseitől el lehet térni.

(3) *  Az egyedi megoldás engedélyezésével összefüggő eljárásokban az ügyintézési határidő három hónap. A nevelési-oktatási programok akkreditálásával összefüggő eljárások esetében az ügyintézési határidő négy hónap.

(3a) *  Az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzatok és a magánintézmények – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – fenntartói támogatásával kapcsolatos ügyekben az ügyfél nyilatkozatával a hiányzó bizonyíték nem pótolható és az ellenőrzés a fenntartó kérelmére nem indítható meg.

(3b) *  Az egyházi fenntartók és a nem állami fenntartók – a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított – támogatásával kapcsolatos elsőfokú határozat, valamint a fizetési kötelezettségre részletfizetést engedélyező végzés ellen fellebbezésnek van helye.

(3c) *  Amennyiben a kincstár megállapítja, hogy az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzatok és a magánintézmények a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatását a fenntartó jogosulatlanul veszi igénybe, a figyelmeztetést tartalmazó döntésében határidő tűzésével felhívhatja a fenntartót a jogellenes állapot megszüntetésére.

(3d) *  A kincstár a támogatás folyósítását legfeljebb a jogellenes állapot megszüntetésére megadott határidőre felfüggeszti.

(3e) * 

(4) *  Köznevelési intézmény tekintetében felügyeleti és irányító szerven a fenntartót, felügyeleten és irányításon a fenntartói jogok és kötelességek gyakorlását, szakmai és gazdasági felügyeleten és irányításon a szakmai és gazdasági ellenőrzést, nevelési-oktatási intézménynél az illetékességi és működési körön a működési (felvételi) körzetet kell érteni.

(5) Ahol jogszabály valamely kedvezményre, juttatásra való jogosultságot tanulói jogviszony fennállásához köti, tanulói jogviszony alatt a fejlesztő nevelés-oktatást is érteni kell.

(6) *  A tanulók tankönyvellátását szolgáló központi költségvetési támogatás terhére a sajátos nevelési igényű tanulók neveléséhez-oktatásához a szakmai munkaközösség és az iskolai szülői szervezet egyetértésével a pedagógiai programban foglaltak megvalósítását szolgáló, a tankönyvjegyzékben nem szereplő könyvek, munkafüzetek, feladatlapok, eszközök és digitális ismerethordozók is beszerezhetők tankönyv helyett, ha az iskolában a nevelő és oktató munkához részben vagy egészben nem alkalmaznak tankönyvet.

(7) Ahol jogszabály az óvodai nevelésben részt vevő, a tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban álló fogyatékos gyermek részére kedvezményt, juttatást, jogosultságot, kötelezettséget állapít meg, a fogyatékos gyermek, tanuló fogalom alatt a sajátos nevelési igényű gyermeket, tanulót kell érteni.

(8) * 

(9) *  Ha a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló szakértői véleményében a sajátos nevelési igényt

a) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége,

b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos, vagy súlyos rendellenessége

alapozza meg, azon a gyermek, a tanuló következő felülvizsgálatáig, de legkésőbb 2015. szeptember 1-ig az egyéb pszichés fejlődési zavart (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavart) is érteni kell.

(10) *  A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény szerint indított kifutó képzések, valamint az Szkt. szerint indított szakiskolai és szakgimnáziumi képzések esetében a szakmai vizsgát, képesítő vizsgát 2025. december 31-éig az addig vizsgáztatást végző képzőintézményben is meg lehet szervezni azzal, hogy a vizsgaközpont alatt a képzőintézményt kell érteni.

97. § (1) *  Azok a tanulók, akik tanulmányaikat az iskolai nevelés-oktatás kilencedik évfolyamán a 2011/2012. tanévben vagy azt megelőzően kezdték meg, tankötelezettségük azon tanítási év végéig tart, amelyben a tizennyolcadik életévüket betöltik vagy sikeres érettségi vizsgát vagy szakmai vizsgát tettek. Azon sajátos nevelési igényű tanulók tankötelezettsége, akik esetében a szakértői és rehabilitációs bizottság e törvény hatálybalépése előtt a tankötelezettség huszadik életévükig történő meghosszabbításáról döntött, annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a huszadik életévüket betöltik.

(1a) *  Az a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló, akit 2018. augusztus 31. napjáig a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól mentesítettek, a mentesítés időtartamának félbeszakadása nélkül, középfokú iskolai tanulmányainak befejezéséig egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól mentesülhet. Az e bekezdésben foglaltakra az 56. § (1) és (2) bekezdésben foglalt szabályok értelemszerűen alkalmazandóak.

(2)–(6) * 

(7) * 

(8) * 

(9) * 

(10) * 

(11) * 

(12) * 

(13) * 

(14)–(15) * 

(16) * 

(17) * 

(18) * 

(19) * 

(20)–(20b) * 

(21) * 

(21a)–(23) * 

(24) *  A 74. § (4)–(6) bekezdését 2013. január 1-jétől kell alkalmazni azzal, hogy

a) * 

b) a 74. § (4) és (5) bekezdése alkalmazásában a települési önkormányzat saját tulajdonában álló vagyonnak minősül az a vagyon is, amely a települési önkormányzat illetékességi területén van és 2012. szeptember 30-án intézményi társulás vagy többcélú kistérségi társulás tulajdonában volt.

(25) * 

(26) * 

(27) * 

(28) * 

(29) * 

98. § * 

99. § * 

99/A. § *  A 78. § (2a) bekezdésében meghatározott feladat végrehajtásában a jogszabályban történő kijelölés esetén az oktatási központ részt vehet. Az e kijelölés alapján eljáró oktatási központ a költségvetésében e célra rendelkezésre álló előirányzat terhére támogatást nyújt.

99/B. § *  (1) *  A Magyar Diáksport Szövetség a 44/B. § (5) bekezdésében meghatározott a NETFIT rendszerben már rögzített mérési eredmények adatait a mindennapos testnevelés eredményességének vizsgálata céljából első alkalommal 2024. január 31-éig átadja a hivatal részére.

(2)–(9) * 

(10) * 

99/C. § * 

99/D. § * 

99/E. § * 

99/F. § * 

99/G. § * 

99/H. § * 

99/I. § *  Az oktatási központ, illetve a tankerületi központ, valamint az állami felsőoktatási intézmény jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeit a közbeszerzés becsült értékének meghatározására vonatkozó szabályok alkalmazásakor gazdasági szervezettel és önálló működési költségvetéssel rendelkező szervezeti egységnek kell tekinteni.

99/J. § *  E törvénynek a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló 2019. évi LXX. törvénnyel megállapított

a) 45. § (5) bekezdésének hatálybalépését megelőző napon magántanulói jogviszonyban álló tanuló magántanulói jogviszonyának egyéni munkarendre történő módosítását a Kormány által kijelölt hatóság a hatálybalépéstől számított egy éven belül felülvizsgálja,

b) 62. § (4) bekezdését a hatálybalépését követően benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.

99/K. § *  (1) *  A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről szóló 2019. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Szktmód.) hatálybalépését megelőző napon hatályos 9. § (8) bekezdése szerinti óvodapedagógiai program, kerettanterv alapján működő köznevelési intézmény a 2019. december 31-én hatályos, végleges működési engedélyében, valamint a köznevelésért felelős miniszter által kiadott vagy jóváhagyott óvodapedagógiai programban vagy iskolai kerettantervben foglaltak szerint változatlan formában folytathatja tevékenységét mindaddig, amíg a pedagógiai programban foglaltakat nem kívánja módosítani vagy erre jogszabály nem kötelezi. Ebben az esetben a fenntartónak kezdeményeznie kell a 9. § (8) bekezdése szerinti eljárást.

(2) *  Az Szktmód. hatálybalépését követő 30 napon belül a köznevelési feladatokat ellátó hatóság az általa vezetett nyilvántartás alapján a köznevelésért felelős miniszternek átadja az (1) bekezdés szerinti köznevelési intézmények adatait, valamint az ezekre a köznevelési intézményekre vonatkozóan utoljára megadott és végleges működési engedély kiadmányát.

(3) Az Szktmód. hatálybalépésekor működő szakképző iskolára, az ilyen szakképző iskolában folyó nevelésre-oktatásra, a szakképző iskola pedagógusára és tanulójára e törvénynek és a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvénynek az Szktmód. hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a 2019/2020. tanév utolsó napjáig alkalmazni kell. E rendelkezést kell alkalmazni a Köznevelési Hídprogram keretében folyó nevelés-oktatásra is.

(4) *  A szakgimnáziummal 2020. május 31-ét megelőzően létesített tanulói jogviszonyban álló tanuló szakmai vizsgájára a komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak az Szktmód. hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. A vizsgabizottság elnökét és tagjait a köznevelésért felelős miniszter javaslatára a szakképzési államigazgatási szerv delegálja, a központi kiadású tételsor, a feladatközlő lap, a segédanyag és a javítási-értékelési útmutató elkészítéséről a köznevelésért felelős miniszter gondoskodik.

99/L. § *  Az Nkt. 7. § (1) bekezdés a) pontja szerinti köznevelési intézmény 2024. szeptember 1-ig – a tanulmányi rendszer vonatkozásában – az Nkt. 2023. augusztus 31-én hatályos rendelkezéseit alkalmazza.

55. Az Európai Unió jogának való megfelelés

100. § Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés b) pont és 21. cikk,

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk,

c) a Tanács 2003/9/EK irányelve (2003. január 27.) a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról, 10. cikk (1)–(2) bekezdés,

d) *  a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13-i, 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, 12. cikk (1) bekezdés c) pont,

e) *  a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i, 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, 27. cikk (1) bekezdés,

f) *  az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1152 európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (2) bekezdése és 6. cikk (1) bekezdése.

101. § *  Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1–2. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez * 

3. melléklet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényhez * 

4. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez * 

Osztály- és csoportlétszámok

A B C D
1 Intézménytípus/Oktatási forma Osztály- és csoportlétszámok
2 minimum maximum átlag
3 Óvoda 13 25 20
4 Gyógypedagógiai óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoport 5 13 9
5 Általános iskola 1–4. évfolyama 14 27 23
6 Általános iskola 5–8. évfolyama 14 27 23
7 Gimnázium és szakgimnázium 26 34 28
8 Hat és nyolc évfolyamos gimnázium 26 34 28
9 Alapfokú művészeti iskola, zeneművészeti ág 6 15 8
10 Alapfokú művészeti iskola, táncművészeti ág, néptánc műfaj 10 24 18
11 Alapfokú művészeti iskola, táncművészeti ág, kortárs, modern, társastánc műfaj 8 20 10
12 Alapfokú művészeti iskola, táncművészeti ág, balett műfaj 6 14 10
13 Alapfokú művészeti iskola, képző- és iparművészet, báb- és színművészeti, cirkuszművészeti ág 8 20 10
14 Szakgimnázium (pedagógiai, közművelődési) 26 34 30
15 Szakgimnázium (művészeti) 6 16 11
16 Kollégiumi nappali foglalkozás 18 26 25
17 Kollégiumi éjszakai felügyelet épületenként és nemenként 120

5. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez * 

6. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

Gyermekek, tanulók finanszírozott heti foglalkoztatási időkeretének felső határa * 

A B C D E



1 * 



évfolyam



gyermek, tanuló heti óraszáma



osztályok heti időkerete
nemzetiségi iskolai nevelés-
oktatás többlet tanórai
foglalko-
zásainak száma


sajátos nevelési igényű tanulók heti
egészségügyi és pedagógiai célú
habilitációs, rehabilitációs tanórai
foglalkozásainak száma (óvoda esetében a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztő, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek egészségügyi, pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkoztatásának időkerete)
2 BA test-
nevelés nélkül
BB test-
nevelés
BC órák test-
neve-
léssel
CA enge-
délye-
zett
CB a hittan többlet
óra-
kerete egy-
házi
intéz-
mé-
nyek-
ben
CC 6 és 8 évf. gimná-
zium több-
letórái
DA nemzetiség EA értel-
mi fogya-
tékos
EB gyen-
gén-
látó
EC vak, na-
gyot-
halló,
moz-
gás- és
be-
széd-
fogya-
tékos
EE siket és autista EF egyéb
3 *  óvoda 50 50 50 2 11
4 első évfolyam 20 5 25 52 1 2 3 7 8 10 3
5 második évfolyam 20 5 25 52 1 2 3 7 8 10 3
6 harmadik évfolyam 20 5 25 52 1 2 3 7 8 10 3
7 negyedik évfolyam 22 5 27 55 1 2 3 7 8 11 3
8 ötödik évfolyam 23 5 28 51 1 2 2 3 8 9 11 3
9 hatodik évfolyam 23 5 28 51 1 2 2 3 8 9 11 3
10 hetedik évfolyam 26 5 31 56 1 2 2 4 8 10 12 4
11 nyolcadik évfolyam 26 5 31 56 1 2 2 4 8 10 12 4
12 Nyelvi előkészítő és
Híd-
évfolyamok
25 5 30 56 2 3 4 9 10 13 4
13 kilencedik évfolyam 30 5 35 57 2 2 3 4 9 10 13 4
14 tizedik évfolyam 31 5 36 57 2 2 3 4 9 11 14 4
15 tizenegyedik évfolyam 30 5 35 58 2 2 3 5 11 12 15 5
16 tizenkettedik évfolyam 30 5 35 58 2 2 3 5 11 12 15 5

7–8. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez *