Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény 28. § (2) bekezdés a)–c) pontjában,
a 6–14. § tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés g) pont 2–5. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,
az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az 1. alcím, valamint a 6–14. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –
a következőket rendelem el:
1. § * (1) * Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben (a továbbiakban: Vhr.) meghatározott díjkategóriába tartozó, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvény alapján az egyes útdíjköteles elemi útszakaszok használatáért fizetendő útdíj részét képező infrastruktúra díj (a továbbiakban: infrastruktúra díj) alapmértékét a (2)–(5) bekezdés tartalmazza.
(2) * A Vhr. szerint J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra díj alapmértéke:
a) gyorsforgalmi úton 61,09 forint,
b) főúton 33,40 forint.
(3) * A Vhr. szerint J3 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra díj alapmértéke:
a) gyorsforgalmi úton 97,66 forint,
b) főúton 55,25 forint.
(4) * A Vhr. szerint J4 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra díj alapmértéke:
a) gyorsforgalmi úton 151,38 forint,
b) főúton 94,62 forint.
(4a) * A Vhr. szerint J5 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra díj alapmértéke:
a) gyorsforgalmi úton 158,50 forint,
b) főúton 98,43 forint.
(4b) * A Vhr. szerint M2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra díj alapmértéke:
a) gyorsforgalmi úton 32,96 forint,
b) főúton 13,12 forint.
(4c) * A Vhr. szerint M3 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti, általános forgalmi adót magában foglaló infrastruktúra díj alapmértéke:
a) gyorsforgalmi úton 61,09 forint,
b) főúton 33,40 forint.
(4d) * Az egyes útdíjköteles elemi útszakaszok használatáért fizetendő infrastruktúradíj mértékét az útdíjköteles elemi útszakaszok 1. mellékletben meghatározott hosszának és az infrastruktúradíj alapmértéke alapján megállapított mértékének a szorzataként kell meghatározni.
(5) * A (2)–(4c) bekezdéstől és a 2. §-tól eltérően a mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti mezőgazdasági termelő részére terményszállítás esetében a rá irányadó betakarítási időszakban az infrastruktúradíj és a külsőköltségdíj alapja 0 forint.
2. § * (1) A Vhr.-ben meghatározott díjkategóriába tartozó, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvény alapján fizetendő útdíj részét képező külsőköltségdíj általános forgalmi adót nem tartalmazó mértékét a 2. melléklet határozza meg.
(2) A 2. melléklet alkalmazásában az euró és a forint közötti átváltási árfolyamot a Vhr.-nek az útdíj mértékének megállapítására vonatkozó módszertanra irányadó átváltási szabályai szerint kell megállapítani.
(3) * Az egyes útdíjköteles elemi útszakaszok használatáért fizetendő külsőköltségdíj mértékét – a 2. mellékletben meghatározott díj- és környezetvédelmi kategória alapján – az útdíjköteles elemi útszakaszok 1. mellékletben meghatározott hosszának és a 2. mellékletben meghatározott alapmérték szorzataként kell meghatározni az 1. mellékletben meghatározott külsőköltségdíj-tényező figyelembevételével. *
2/A. § *
3. § *
4. § (1) * A díjfizetési kötelezettséggel érintett utakat és az azokat alkotó útdíjköteles elemi útszakaszokat az 1. melléklet tartalmazza.
(2) *
5. § (1) Ez rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1–4. §, a 6. §, a 7. §, a 9–14. §, valamint az 1. melléklet 2013. július 1-jén lép hatályba.
(3) *
6–7. § *
8. § *
9–14. § *
15. § Ez a rendelet
1. a nehéz tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló, 1999. június 17-i 1999/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
2. a nehéz tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999/62 EK irányelv módosításáról szóló, 2006. május 17-i 2006/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
3. a nehéz tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999/62/EK irányelv módosításáról szóló, 2011. szeptember 27-i 2011/76/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
4. * az 1999/62/EK, az 1999/37/EK és az (EU) 2019/520 irányelvnek a gépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjak tekintetében való módosításáról szóló, 2022. február 24-i (EU) 2022/362 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
16. § * Az 1. és a 2. §, valamint az 1. és a 2. melléklet tervezetének a járművekre egyes közúti infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló, 1999. június 17-i 1999/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7h. cikk (1) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
A | B | C | D | E | F | G | ||
Díjfizetési kötelezett- séggel érintett út száma | ED ID | Díjfizetési kötelezett- séggel érintett díjköteles elemi útszakasz kezdő szelvénye | Díjfizetési kötelezettség- gel érintett díjköteles elemi útszakasz végszelvénye | ED szakasz hossz (m) | Infrastruktúradíj-szint | Külsőköltség- díj- tényező (külvárosi utak aránya) * | ||
1 | M0 | M0u0k0m | 0 + 0 | 0 + 738 | 939 | gyorsforgalmi | 0 | |
2 | M0 | M0u0k738m | 0 + 738 | 1 + 903 | 1272 | gyorsforgalmi | 0,376 | |
3 | M0 | M0u1k903m | 1 + 903 | 3 + 440 | 1554 | gyorsforgalmi | 0,554 | |
4 | M0 | M0u3k440m | 3 + 440 | 9 + 341 | 5895 | gyorsforgalmi | 0,932 | |
5 | M0 | M0u9k341m | 9 + 341 | 11 + 150 | 1824 | gyorsforgalmi | 0,998 | |
6 | M0 | M0u11k150m | 11 + 150 | 13 + 813 | 2653 | gyorsforgalmi | 1 | |
7 | M0 | M0u13k813m | 13 + 813 | 15 + 633 | 1814 | gyorsforgalmi | 0,778 | |
8 | M0 | M0u15k633m | 15 + 633 | 17 + 100 | 1469 | gyorsforgalmi | 0,501 | |
9 | M0 | M0u17k100m | 17 + 100 | 18 + 410 | 1314 | gyorsforgalmi | 0,319 | |
10 | M0 | M0u18k410m | 18 + 410 | 23 + 667 | 5256 | gyorsforgalmi | 0,202 | |
11 | M0 | M0u23k667m | 23 + 667 | 26 + 100 | 2424 | gyorsforgalmi | 0 | |
12 | M0 | M0u26k100m | 26 + 100 | 30 + 779 | 4665 | gyorsforgalmi | 0 | |
13 | M0 | M0u30k779m | 30 + 779 | 33 + 830 | 3066 | gyorsforgalmi | 0 | |
14 | M0 | M0u33k830m | 33 + 830 | 36 + 098 | 2271 | gyorsforgalmi | 0 | |
15 | M0 | M0u36k098m | 36 + 098 | 41 + 155 | 5049 | gyorsforgalmi | 0 | |
16 | M0 | M0u41k155m | 41 + 155 | 44 + 355 | 3204 | gyorsforgalmi | 0 | |
17 | M0 | M0u44k355m | 44 + 355 | 48 + 255 | 3892 | gyorsforgalmi | 0,779 | |
18 | M0 | M0u48k255m | 48 + 255 | 51 + 618 | 3380 | gyorsforgalmi | 0,236 | |
19 | M0 | M0u51k618m | 51 + 618 | 54 + 185 | 2544 | gyorsforgalmi | 0,151 | |
20 | M0 | M0u54k185m | 54 + 185 | 55 + 052 | 872 | gyorsforgalmi | 0 | |
21 | M0 | M0u55k052m | 55 + 052 | 57 + 652 | 2519 | gyorsforgalmi | 0 | |
22 | M0 | M0u57k652m | 57 + 652 | 59 + 215 | 1650 | gyorsforgalmi | 0,358 | |
23 | M0 | M0u59k215m | 59 + 215 | 65 + 001 | 5779 | gyorsforgalmi | 0,837 | |
24 | M0 | M0u65k1m | 65 + 001 | 68 + 194 | 3141 | gyorsforgalmi | 0 | |
25 | M0 | M0u68k194m | 68 + 194 | 69 + 210 | 1014 | gyorsforgalmi | 0 | |
26 | M0 | M0u69k210m | 69 + 210 | 71 + 171 | 1967 | gyorsforgalmi | 0 | |
27 | M0 | M0u71k171m | 71 + 171 | 72 + 702 | 1530 | gyorsforgalmi | 0,556 | |
28 | M0 | M0u72k702m | 72 + 702 | 74 + 043 | 1341 | gyorsforgalmi | 1 | |
29 | M0 | M0u74k43m | 74 + 043 | 77 + 220 | 3203 | gyorsforgalmi | 0,222 | |
30 | M1 | M1u12k359m | 12 + 359 | 13 + 235 | 992 | gyorsforgalmi | 0,999 | |
31 | M1 | M1u13k235m | 13 + 235 | 15 + 701 | 2455 | gyorsforgalmi | 0,191 | |
32 | M1 | M1u15k701m | 15 + 701 | 17 + 647 | 1942 | gyorsforgalmi | 0 | |
33 | M1 | M1u17k647m | 17 + 647 | 21 + 695 | 4050 | gyorsforgalmi | 0,223 | |
34 | M1 | M1u21k695m | 21 + 695 | 26 + 112 | 4416 | gyorsforgalmi | 0 | |
35 | M1 | M1u26k112m | 26 + 112 | 38 + 609 | 12512 | gyorsforgalmi | 0 | |
36 | M1 | M1u38k609m | 38 + 609 | 43 + 271 | 4594 | gyorsforgalmi | 0,235 | |
37 | M1 | M1u43k271m | 43 + 271 | 47 + 975 | 4775 | gyorsforgalmi | 0 | |
38 | M1 | M1u47k975m | 47 + 975 | 56 + 000 | 7986 | gyorsforgalmi | 0 | |
39 | M1 | M1u56k0m | 56 + 000 | 60 + 800 | 4803 | gyorsforgalmi | 0,591 | |
40 | M1 | M1u60k800m | 60 + 800 | 64 + 489 | 3725 | gyorsforgalmi | 0,352 | |
41 | M1 | M1u64k489m | 64 + 489 | 66 + 795 | 2300 | gyorsforgalmi | 0,463 | |
42 | M1 | M1u66k795m | 66 + 795 | 84 + 945 | 18154 | gyorsforgalmi | 0,057 | |
43 | M1 | M1u84k945m | 84 + 945 | 93 + 931 | 8984 | gyorsforgalmi | 0 | |
44 | M1 | M1u93k931m | 93 + 931 | 100 + 533 | 6570 | gyorsforgalmi | 0 | |
45 | M1 | M1u100k533m | 100 + 533 | 105 + 886 | 5380 | gyorsforgalmi | 0 | |
46 | M1 | M1u105k886m | 105 + 886 | 111 + 366 | 5434 | gyorsforgalmi | 0 | |
47 | M1 | M1u111k366m | 111 + 366 | 115 + 043 | 3638 | gyorsforgalmi | 0 | |
48 | M1 | M1u115k43m | 115 + 043 | 118 + 539 | 3557 | gyorsforgalmi | 0 | |
49 | M1 | M1u118k539m | 118 + 539 | 122 + 834 | 4274 | gyorsforgalmi | 0 | |
50 | M1 | M1u122k834m | 122 + 834 | 128 + 980 | 6174 | gyorsforgalmi | 0 | |
51 | M1 | M1u128k980m | 128 + 980 | 142 + 301 | 13294 | gyorsforgalmi | 0,032 | |
52 | M1 | M1u142k301m | 142 + 301 | 159 + 145 | 16847 | gyorsforgalmi | 0,017 | |
53 | M1 | M1u159k145m | 159 + 145 | 165 + 902 | 6749 | gyorsforgalmi | 0 | |
54 | M1 | M1u165k902m | 165 + 902 | 167 + 597 | 1700 | gyorsforgalmi | 0 | |
55 | M1 | M1u167k597m | 167 + 597 | 171 + 046 | 3452 | gyorsforgalmi | 0,296 | |
56 | M1 | M1u171k46m | 171 + 046 | 171 + 1414 | 1342 | gyorsforgalmi | 0 | |
57 | M2 | M2u17k300m | 17 + 300 | 20 + 801 | 3557 | gyorsforgalmi | 0,121 | |
58 | M2 | M2u20k801m | 20 + 801 | 22 + 703 | 1949 | gyorsforgalmi | 1 | |
59 | M2 | M2u22k703m | 22 + 703 | 24 + 922 | 2123 | gyorsforgalmi | 0,375 | |
60 | M2 | M2u24k922m | 24 + 922 | 28 + 496 | 3514 | gyorsforgalmi | 0 | |
61 | M2 | M2u28k496m | 28 + 496 | 34 + 343 | 5898 | gyorsforgalmi | 0,215 | |
62 | M2 | M2u34k343m | 34 + 343 | 36 + 227 | 1885 | gyorsforgalmi | 0,304 | |
63 | M2 | M2u36k227m | 36 + 227 | 38 + 820 | 2569 | gyorsforgalmi | 0 | |
64 | M2 | M2u38k820m | 38 + 820 | 42 + 309 | 3442 | gyorsforgalmi | 0,233 | |
65 | M2 | M2u42k309m | 42 + 309 | 47 + 448 | 5216 | gyorsforgalmi | 0,32 | |
66 | M2 | M2u47k448m | 47 + 448 | 48 + 011 | 618 | gyorsforgalmi | 0 | |
67 | M3 | M3u10k120m | 10 + 120 | 12 + 078 | 1913 | gyorsforgalmi | 0,212 | |
68 | M3 | M3u12k078m | 12 + 078 | 12 + 940 | 904 | gyorsforgalmi | 0 | |
69 | M3 | M3u12k940m | 12 + 940 | 19 + 133 | 6201 | gyorsforgalmi | 0,49 | |
70 | M3 | M3u19k133m | 19 + 133 | 22 + 445 | 3311 | gyorsforgalmi | 1 | |
71 | M3 | M3u22k445m | 22 + 445 | 26 + 375 | 3935 | gyorsforgalmi | 0,125 | |
72 | M3 | M3u26k375m | 26 + 375 | 39 + 092 | 12655 | gyorsforgalmi | 0,236 | |
73 | M3 | M3u39k92m | 39 + 092 | 50 + 821 | 11707 | gyorsforgalmi | 0,216 | |
74 | M3 | M3u50k821m | 50 + 821 | 54 + 551 | 3797 | gyorsforgalmi | 0,092 | |
75 | M3 | M3u54k551m | 54 + 551 | 58 + 559 | 4006 | gyorsforgalmi | 0 | |
76 | M3 | M3u58k559m | 58 + 559 | 69 + 928 | 11378 | gyorsforgalmi | 0,097 | |
77 | M3 | M3u69k928m | 69 + 928 | 77 + 851 | 8006 | gyorsforgalmi | 0,128 | |
78 | M3 | M3u77k851m | 77 + 851 | 89 + 435 | 11527 | gyorsforgalmi | 0 | |
79 | M3 | M3u89k435m | 89 + 435 | 103 + 209 | 13799 | gyorsforgalmi | 0 | |
80 | M3 | M3u103k209m | 103 + 209 | 107 + 929 | 4666 | gyorsforgalmi | 0 | |
81 | M3 | M3u107k929m | 107 + 929 | 113 + 355 | 5423 | gyorsforgalmi | 0 | |
82 | M3 | M3u113k355m | 113 + 355 | 127 + 649 | 14389 | gyorsforgalmi | 0,081 | |
83 | M3 | M3u127k649m | 127 + 649 | 138 + 127 | 10467 | gyorsforgalmi | 0 | |
84 | M3 | M3u138k127m | 138 + 127 | 150 + 523 | 12309 | gyorsforgalmi | 0,014 | |
85 | M3 | M3u150k523m | 150 + 523 | 155 + 770 | 5150 | gyorsforgalmi | 0 | |
86 | M3 | M3u155k770m | 155 + 770 | 164 + 242 | 8410 | gyorsforgalmi | 0 | |
87 | M3 | M3u164k242m | 164 + 242 | 174 + 981 | 10984 | gyorsforgalmi | 0,006 | |
88 | M3 | M3u174k981m | 174 + 981 | 186 + 000 | 10923 | gyorsforgalmi | 0 | |
89 | M3 | M3u186k0m | 186 + 000 | 202 + 825 | 16919 | gyorsforgalmi | 0 | |
90 | M3 | M3u202k825m | 202 + 825 | 220 + 920 | 17992 | gyorsforgalmi | 0 | |
91 | M3 | M3u220k920m | 220 + 920 | 226 + 544 | 5623 | gyorsforgalmi | 0,025 | |
92 | M3 | M3u226k544m | 226 + 544 | 233 + 690 | 7145 | gyorsforgalmi | 0,123 | |
93 | M3 | M3u233k690m | 233 + 690 | 234 + 883 | 1197 | gyorsforgalmi | 0 | |
94 | M3 | M3u234k883m | 234 + 883 | 253 + 882 | 18996 | gyorsforgalmi | 0 | |
95 | M3 | M3u253k882m | 253 + 882 | 267 + 078 | 13197 | gyorsforgalmi | 0 | |
96 | M3 | M3u267k078m | 267 + 078 | 279 + 823 | 12751 | gyorsforgalmi | 0 | |
97 | M4 | M4u19k550m | 19 + 550 | 20 + 518 | 955 | gyorsforgalmi | 0,83 | |
98 | M4 | M4u20k518m | 20 + 518 | 24 + 046 | 3531 | gyorsforgalmi | 0,616 | |
99 | M4 | M4u24k46m | 24 + 046 | 24 + 930 | 887 | gyorsforgalmi | 0 | |
100 | M4 | M4u24k930m | 24 + 930 | 29 + 288 | 4372 | gyorsforgalmi | 0,2 | |
101 | M4 | M4u29k288m | 29 + 288 | 34 + 288 | 5002 | gyorsforgalmi | 0,07 | |
102 | M4 | M4u34k288m | 34 + 288 | 40 + 697 | 6408 | gyorsforgalmi | 0 | |
103 | M4 | M4u40k697m | 40 + 697 | 48 + 530 | 7826 | gyorsforgalmi | 0 | |
104 | M4 | M4u48k530m | 48 + 530 | 55 + 332 | 6806 | gyorsforgalmi | 0,013 | |
105 | M4 | M4u55k332m | 55 + 332 | 62 + 950 | 7616 | gyorsforgalmi | 0,482 | |
106 | M4 | M4u62k950m | 62 + 950 | 66 + 076 | 3124 | gyorsforgalmi | 0,162 | |
107 | M4 | M4u66k76m | 66 + 076 | 72 + 440 | 6364 | gyorsforgalmi | 0 | |
108 | M4 | M4u72k440m | 72 + 440 | 80 + 430 | 7990 | gyorsforgalmi | 0 | |
109 | M4 | M4u80k430m | 80 + 430 | 88 + 954 | 8528 | gyorsforgalmi | 0 | |
110 | M4 | M4u88k954m | 88 + 954 | 93 + 520 | 4558 | gyorsforgalmi | 0 | |
111 | M4 | M4u93k520m | 93 + 520 | 98 + 382 | 4934 | gyorsforgalmi | 0 | |
112 | M4 | M4u98k382m | 98 + 382 | 105 + 005 | 6623 | gyorsforgalmi | 0 | |
113 | M4 | M4u105k5m | 105 + 005 | 117 + 283 | 12278 | gyorsforgalmi | 0,107 | |
114 | M4 | M4u211k25m | 211 + 025 | 214 + 665 | 3738 | gyorsforgalmi | 0 | |
115 | M4 | M4u214k665m | 214 + 665 | 226 + 700 | 12035 | gyorsforgalmi | 0 | |
116 | M4 | M4u226k700m | 226 + 700 | 237 + 064 | 10550 | gyorsforgalmi | 0 | |
117 | M4 | M4u237k64m | 237 + 064 | 242 + 037 | 4967 | gyorsforgalmi | 0 | |
118 | M5 | M5u13k0m | 13 + 000 | 13 + 635 | 641 | gyorsforgalmi | 0,337 | |
119 | M5 | M5u13k635m | 13 + 635 | 14 + 460 | 841 | gyorsforgalmi | 0 | |
120 | M5 | M5u14k460m | 14 + 460 | 16 + 500 | 2011 | gyorsforgalmi | 0,45 | |
121 | M5 | M5u16k500m | 16 + 500 | 21 + 686 | 5197 | gyorsforgalmi | 0,164 | |
122 | M5 | M5u21k686m | 21 + 686 | 22 + 058 | 374 | gyorsforgalmi | 0 | |
123 | M5 | M5u22k58m | 22 + 058 | 30 + 132 | 8081 | gyorsforgalmi | 0 | |
124 | M5 | M5u30k132m | 30 + 132 | 35 + 618 | 5491 | gyorsforgalmi | 0 | |
125 | M5 | M5u35k618m | 35 + 618 | 43 + 504 | 7880 | gyorsforgalmi | 0,157 | |
126 | M5 | M5u43k504m | 43 + 504 | 52 + 685 | 9183 | gyorsforgalmi | 0,065 | |
127 | M5 | M5u52k685m | 52 + 685 | 67 + 265 | 14580 | gyorsforgalmi | 0,026 | |
128 | M5 | M5u67k265m | 67 + 265 | 73 + 698 | 6433 | gyorsforgalmi | 0,005 | |
129 | M5 | M5u73k698m | 73 + 698 | 80 + 159 | 6461 | gyorsforgalmi | 0 | |
130 | M5 | M5u80k159m | 80 + 159 | 85 + 405 | 5240 | gyorsforgalmi | 0,787 | |
131 | M5 | M5u85k405m | 85 + 405 | 90 + 433 | 5028 | gyorsforgalmi | 0,151 | |
132 | M5 | M5u90k433m | 90 + 433 | 108 + 241 | 17814 | gyorsforgalmi | 0,04 | |
133 | M5 | M5u108k241m | 108 + 241 | 113 + 794 | 5555 | gyorsforgalmi | 0 | |
134 | M5 | M5u113k794m | 113 + 794 | 129 + 430 | 15635 | gyorsforgalmi | 0 | |
135 | M5 | M5u129k430m | 129 + 430 | 139 + 065 | 9637 | gyorsforgalmi | 0 | |
136 | M5 | M5u139k65m | 139 + 065 | 146 + 596 | 7529 | gyorsforgalmi | 0 | |
137 | M5 | M5u146k596m | 146 + 596 | 159 + 275 | 12675 | gyorsforgalmi | 0,028 | |
138 | M5 | M5u159k275m | 159 + 275 | 165 + 504 | 6236 | gyorsforgalmi | 0 | |
139 | M5 | M5u165k504m | 165 + 504 | 172 + 464 | 7005 | gyorsforgalmi | 0 | |
140 | M5 | M5u172k464m | 172 + 464 | 173 + 896 | 1390 | gyorsforgalmi | 0 | |
141 | M6 | M6u14k148m | 14 + 148 | 17 + 081 | 2949 | gyorsforgalmi | 0,302 | |
142 | M6 | M6u17k81m | 17 + 081 | 19 + 231 | 2158 | gyorsforgalmi | 0,545 | |
143 | M6 | M6u19k231m | 19 + 231 | 21 + 626 | 2382 | gyorsforgalmi | 0,815 | |
144 | M6 | M6u21k626m | 21 + 626 | 24 + 287 | 2852 | gyorsforgalmi | 0 | |
145 | M6 | M6u24k287m | 24 + 287 | 28 + 350 | 4096 | gyorsforgalmi | 0 | |
146 | M6 | M6u28k350m | 28 + 350 | 33 + 642 | 5309 | gyorsforgalmi | 0,205 | |
147 | M6 | M6u33k642m | 33 + 642 | 43 + 607 | 9909 | gyorsforgalmi | 0 | |
148 | M6 | M6u43k607m | 43 + 607 | 49 + 253 | 5584 | gyorsforgalmi | 0 | |
149 | M6 | M6u49k253m | 49 + 253 | 54 + 478 | 5333 | gyorsforgalmi | 0 | |
150 | M6 | M6u54k478m | 54 + 478 | 61 + 456 | 6904 | gyorsforgalmi | 0 | |
151 | M6 | M6u61k456m | 61 + 456 | 66 + 691 | 5273 | gyorsforgalmi | 0 | |
152 | M6 | M6u66k691m | 66 + 691 | 69 + 713 | 3013 | gyorsforgalmi | 0 | |
153 | M6 | M6u69k713m | 69 + 713 | 74 + 754 | 5039 | gyorsforgalmi | 0 | |
154 | M6 | M6u74k754m | 74 + 754 | 82 + 503 | 7719 | gyorsforgalmi | 0 | |
155 | M6 | M6u82k503m | 82 + 503 | 86 + 026 | 3558 | gyorsforgalmi | 0 | |
156 | M6 | M6u86k26m | 86 + 026 | 97 + 225 | 11275 | gyorsforgalmi | 0 | |
157 | M6 | M6u97k225m | 97 + 225 | 105 + 349 | 8036 | gyorsforgalmi | 0 | |
158 | M6 | M6u105k349m | 105 + 349 | 113 + 395 | 8055 | gyorsforgalmi | 0,012 | |
159 | M6 | M6u113k395m | 113 + 395 | 123 + 139 | 9736 | gyorsforgalmi | 0 | |
160 | M6 | M6u123k139m | 123 + 139 | 130 + 642 | 7505 | gyorsforgalmi | 0 | |
161 | M6 | M6u130k642m | 130 + 642 | 137 + 576 | 6901 | gyorsforgalmi | 0 | |
162 | M6 | M6u137k576m | 137 + 576 | 141 + 737 | 4211 | gyorsforgalmi | 0 | |
163 | M6 | M6u141k737m | 141 + 737 | 146 + 288 | 4534 | gyorsforgalmi | 0 | |
164 | M6 | M6u146k288m | 146 + 288 | 150 + 689 | 4487 | gyorsforgalmi | 0,257 | |
165 | M6 | M6u150k689m | 150 + 689 | 162 + 073 | 11378 | gyorsforgalmi | 0 | |
166 | M6 | M6u162k73m | 162 + 073 | 172 + 493 | 10392 | gyorsforgalmi | 0 | |
167 | M6 | M6u172k493m | 172 + 493 | 190 + 77 | 17541 | gyorsforgalmi | 0,057 | |
168 | M6 | M6u190k77m | 190 + 77 | 191 + 430 | 1356 | gyorsforgalmi | 0 | |
169 | M6 | M6u191k430m | 191 + 430 | 194 + 490 | 3060 | gyorsforgalmi | 0 | |
170 | M6 | M6u194k490m | 194 + 490 | 204 + 83 | 9591 | gyorsforgalmi | 0 | |
171 | M6 | M6u204k83m | 204 + 83 | 207 + 984 | 3900 | gyorsforgalmi | 0,023 | |
172 | M7 | M7u7k681m | 7 + 681 | 9 + 254 | 1529 | gyorsforgalmi | 1 | |
173 | M7 | M7u9k254m | 9 + 254 | 10 + 312 | 1071 | gyorsforgalmi | 1 | |
174 | M7 | M7u10k312m | 10 + 312 | 12 + 646 | 2073 | gyorsforgalmi | 0,623 | |
175 | M7 | M7u12k646m | 12 + 646 | 13 + 557 | 1121 | gyorsforgalmi | 1 | |
176 | M7 | M7u13k557m | 13 + 557 | 15 + 501 | 1946 | gyorsforgalmi | 0,735 | |
177 | M7 | M7u15k501m | 15 + 501 | 17 + 631 | 2107 | gyorsforgalmi | 0,807 | |
178 | M7 | M7u17k631m | 17 + 631 | 23 + 000 | 5385 | gyorsforgalmi | 0,675 | |
179 | M7 | M7u23k0m | 23 + 000 | 30 + 148 | 7139 | gyorsforgalmi | 0 | |
180 | M7 | M7u30k148m | 30 + 148 | 33 + 852 | 3700 | gyorsforgalmi | 0,053 | |
181 | M7 | M7u33k852m | 33 + 852 | 41 + 600 | 7767 | gyorsforgalmi | 0 | |
182 | M7 | M7u41k600m | 41 + 600 | 44 + 594 | 2955 | gyorsforgalmi | 0,502 | |
183 | M7 | M7u44k594m | 44 + 594 | 50 + 331 | 5735 | gyorsforgalmi | 0,398 | |
184 | M7 | M7u50k331m | 50 + 331 | 56 + 334 | 6038 | gyorsforgalmi | 0,259 | |
185 | M7 | M7u56k334m | 56 + 334 | 59 + 117 | 2720 | gyorsforgalmi | 0 | |
186 | M7 | M7u59k117m | 59 + 117 | 63 + 678 | 4634 | gyorsforgalmi | 0,029 | |
187 | M7 | M7u63k678m | 63 + 678 | 69 + 886 | 6194 | gyorsforgalmi | 0,195 | |
188 | M7 | M7u69k886m | 69 + 886 | 79 + 964 | 10092 | gyorsforgalmi | 0,051 | |
189 | M7 | M7u79k964m | 79 + 964 | 89 + 086 | 9047 | gyorsforgalmi | 0 | |
190 | M7 | M7u89k86m | 89 + 086 | 90 + 000 | 914 | gyorsforgalmi | 0 | |
191 | M7 | M7u90k0m | 90 + 000 | 97 + 743 | 7801 | gyorsforgalmi | 0,088 | |
192 | M7 | M7u97k743m | 97 + 743 | 105 + 048 | 7364 | gyorsforgalmi | 0,302 | |
193 | M7 | M7u105k48m | 105 + 048 | 111 + 696 | 6577 | gyorsforgalmi | 0,227 | |
194 | M7 | M7u111k696m | 111 + 696 | 114 + 239 | 2562 | gyorsforgalmi | 0 | |
195 | M7 | M7u114k239m | 114 + 239 | 120 + 259 | 6014 | gyorsforgalmi | 0,058 | |
196 | M7 | M7u120k259m | 120 + 259 | 125 + 192 | 4922 | gyorsforgalmi | 0 | |
197 | M7 | M7u125k192m | 125 + 192 | 129 + 104 | 3988 | gyorsforgalmi | 0 | |
198 | M7 | M7u129k104m | 129 + 104 | 134 + 185 | 5074 | gyorsforgalmi | 0 | |
199 | M7 | M7u134k185m | 134 + 185 | 142 + 341 | 8161 | gyorsforgalmi | 0,251 | |
200 | M7 | M7u142k341m | 142 + 341 | 145 + 157 | 2885 | gyorsforgalmi | 0,06 | |
201 | M7 | M7u145k157m | 145 + 157 | 150 + 048 | 4876 | gyorsforgalmi | 0,17 | |
202 | M7 | M7u150k48m | 150 + 048 | 159 + 868 | 9754 | gyorsforgalmi | 0 | |
203 | M7 | M7u159k868m | 159 + 868 | 170 + 142 | 10268 | gyorsforgalmi | 0,017 | |
204 | M7 | M7u170k142m | 170 + 142 | 174 + 741 | 4601 | gyorsforgalmi | 0 | |
205 | M7 | M7u174k741m | 174 + 741 | 182 + 865 | 8062 | gyorsforgalmi | 0,051 | |
206 | M7 | M7u182k865m | 182 + 865 | 190 + 223 | 7420 | gyorsforgalmi | 0 | |
207 | M7 | M7u190k223m | 190 + 223 | 206 + 050 | 15838 | gyorsforgalmi | 0 | |
208 | M7 | M7u206k50m | 206 + 050 | 210 + 511 | 4445 | gyorsforgalmi | 0,23 | |
209 | M7 | M7u210k511m | 210 + 511 | 218 + 467 | 7911 | gyorsforgalmi | 0,032 | |
210 | M7 | M7u218k467m | 218 + 467 | 224 + 082 | 5646 | gyorsforgalmi | 0,103 | |
211 | M7 | M7u224k82m | 224 + 082 | 231 + 617 | 7540 | gyorsforgalmi | 0 | |
212 | M7 | M7u231k617m | 231 + 617 | 234 + 272 | 2642 | gyorsforgalmi | 0 | |
213 | M8 | M8u75k142m | 75 + 142 | 77 + 853 | 2667 | gyorsforgalmi | 0 | |
214 | M8 | M8u77k853m | 77 + 853 | 82 + 591 | 4777 | gyorsforgalmi | 0,214 | |
215 | M9 | M9u0k0m | 0 + 000 | 0 + 390 | 431 | gyorsforgalmi | 0 | |
216 | M9 | M9u0k390m | 0 + 390 | 3 + 421 | 2931 | gyorsforgalmi | 0,188 | |
217 | M9 | M9u3k421m | 3 + 421 | 7 + 533 | 4169 | gyorsforgalmi | 0 | |
218 | M9 | M9u7k533m | 7 + 533 | 20 + 539 | 12947 | gyorsforgalmi | 0 | |
219 | M15 | M15u0k708m | 0 + 708 | 1 + 938 | 1553 | gyorsforgalmi | 0 | |
220 | M15 | M15u1k938m | 1 + 938 | 13 + 241 | 11328 | gyorsforgalmi | 0,054 | |
221 | M15 | M15u13k241m | 13 + 241 | 14 + 504 | 1239 | gyorsforgalmi | 0,417 | |
222 | M19 | M19u0k0m | 0 + 000 | 5 + 490 | 6974 | gyorsforgalmi | 0,158 | |
223 | M19 | M19u5k490m | 5 + 490 | 7 + 144 | 1635 | gyorsforgalmi | 0,903 | |
224 | M19 | M19u7k144m | 7 + 144 | 9 + 682 | 2618 | gyorsforgalmi | 0,289 | |
225 | M25 | M25u0k868m | 0 + 868 | 7 + 404 | 6543 | gyorsforgalmi | 0 | |
226 | M25 | M25u7k404m | 7 + 404 | 10 + 096 | 2688 | gyorsforgalmi | 0,055 | |
227 | M25 | M25u10k96m | 10 + 096 | 14 + 997 | 4899 | gyorsforgalmi | 0,591 | |
228 | M25 | M25u14k997m | 14 + 997 | 18 + 568 | 3594 | gyorsforgalmi | 0 | |
229 | M30 | M30u1k550m | 1 + 550 | 5 + 683 | 4577 | gyorsforgalmi | 0 | |
230 | M30 | M30u5k683m | 5 + 683 | 13 + 511 | 7836 | gyorsforgalmi | 0,156 | |
231 | M30 | M30u13k511m | 13 + 511 | 20 + 899 | 7385 | gyorsforgalmi | 0 | |
232 | M30 | M30u20k899m | 20 + 899 | 23 + 390 | 2497 | gyorsforgalmi | 0 | |
233 | M30 | M30u23k390m | 23 + 390 | 29 + 450 | 6057 | gyorsforgalmi | 0,102 | |
234 | M30 | M30u29k450m | 29 + 450 | 32 + 50 | 2680 | gyorsforgalmi | 0 | |
235 | M30 | M30u32k50m | 32 + 50 | 39 + 838 | 7786 | gyorsforgalmi | 0,026 | |
236 | M30 | M30u39k838m | 39 + 838 | 50 + 412 | 10578 | gyorsforgalmi | 0,12 | |
237 | M30 | M30u50k412m | 50 + 412 | 63 + 327 | 12912 | gyorsforgalmi | 0,268 | |
238 | M30 | M30u63k327m | 63 + 327 | 74 + 933 | 11603 | gyorsforgalmi | 0,286 | |
239 | M30 | M30u74k933m | 74 + 933 | 80 + 505 | 5676 | gyorsforgalmi | 0 | |
240 | M30 | M30u80k505m | 80 + 505 | 87 + 682 | 7077 | gyorsforgalmi | 0,262 | |
241 | M30 | M30u87k682m | 87 + 682 | 88 + 551 | 863 | gyorsforgalmi | 0,209 | |
242 | M31 | M31u0k0m | 0 + 000 | 8 + 605 | 9388 | gyorsforgalmi | 0,066 | |
243 | M31 | M31u8k605m | 8 + 605 | 12 + 398 | 3443 | gyorsforgalmi | 0 | |
244 | M35 | M35u0k550m | 0 + 550 | 14 + 041 | 13563 | gyorsforgalmi | 0 | |
245 | M35 | M35u14k41m | 14 + 041 | 24 + 082 | 10047 | gyorsforgalmi | 0 | |
246 | M35 | M35u24k82m | 24 + 082 | 33 + 192 | 9031 | gyorsforgalmi | 0 | |
247 | M35 | M35u33k192m | 33 + 192 | 35 + 1658 | 3463 | gyorsforgalmi | 0 | |
248 | M35 | M35u35k1658m | 35 + 1658 | 38 + 085 | 1434 | gyorsforgalmi | 0,366 | |
249 | M35 | M35u38k85m | 38 + 085 | 39 + 700 | 1619 | gyorsforgalmi | 0 | |
250 | M35 | M35u39k700m | 39 + 700 | 43 + 866 | 4442 | gyorsforgalmi | 0 | |
251 | M35 | M35u43k866m | 43 + 866 | 48 + 562 | 4696 | gyorsforgalmi | 0 | |
252 | M35 | M35u48k562m | 48 + 562 | 59 + 134 | 10572 | gyorsforgalmi | 0 | |
253 | M35 | M35u59k134m | 59 + 134 | 67 + 790 | 9451 | gyorsforgalmi | 0 | |
254 | M43 | M43u0k800m | 0 + 800 | 3 + 174 | 3315 | gyorsforgalmi | 0 | |
255 | M43 | M43u3k174m | 3 + 174 | 7 + 319 | 4061 | gyorsforgalmi | 0 | |
256 | M43 | M43u7k319m | 7 + 319 | 10 + 620 | 3380 | gyorsforgalmi | 0 | |
257 | M43 | M43u10k620m | 10 + 620 | 19 + 212 | 8594 | gyorsforgalmi | 0 | |
258 | M43 | M43u19k212m | 19 + 212 | 23 + 569 | 4354 | gyorsforgalmi | 0 | |
259 | M43 | M43u23k569m | 23 + 569 | 34 + 600 | 11246 | gyorsforgalmi | 0 | |
260 | M43 | M43u34k600m | 34 + 600 | 46 + 402 | 11590 | gyorsforgalmi | 0 | |
261 | M43 | M43u46k402m | 46 + 402 | 54 + 225 | 7823 | gyorsforgalmi | 0 | |
262 | M43 | M43u54k225m | 54 + 225 | 57 + 724 | 3506 | gyorsforgalmi | 0 | |
263 | M44 | M44u24k533m | 24 + 533 | 29 + 877 | 5342 | gyorsforgalmi | 0 | |
264 | M44 | M44u29k877m | 29 + 877 | 35 + 749 | 5871 | gyorsforgalmi | 0 | |
265 | M44 | M44u35k749m | 35 + 749 | 49 + 222 | 13472 | gyorsforgalmi | 0,14 | |
266 | M44 | M44u49k222m | 49 + 222 | 71 + 092 | 21875 | gyorsforgalmi | 0 | |
267 | M44 | M44u71k092m | 71 + 092 | 83 + 258 | 12162 | gyorsforgalmi | 0 | |
268 | M44 | M44u83k258m | 83 + 258 | 95 + 162 | 11904 | gyorsforgalmi | 0 | |
269 | M44 | M44u95k162m | 95 + 162 | 113 + 555 | 18392 | gyorsforgalmi | 0 | |
270 | M44 | M44u113k555m | 113 + 555 | 117 + 575 | 4020 | gyorsforgalmi | 0 | |
271 | M51 | M51u25k0m | 25 + 000 | 28 + 607 | 3599 | gyorsforgalmi | 0,179 | |
272 | M60 | M60u0k0m | 0 + 000 | 6 + 132 | 6083 | gyorsforgalmi | 0 | |
273 | M60 | M60u6k132m | 6 + 132 | 25 + 232 | 19124 | gyorsforgalmi | 0,011 | |
274 | M60 | M60u25k232m | 25 + 232 | 29 + 324 | 4139 | gyorsforgalmi | 0,247 | |
275 | M60 | M60u29k324m | 29 + 324 | 30 + 868 | 1638 | gyorsforgalmi | 0 | |
276 | M70 | M70u0k200m | 0 + 200 | 2 + 356 | 2147 | gyorsforgalmi | 0 | |
277 | M70 | M70u2k356m | 2 + 356 | 10 + 380 | 7980 | gyorsforgalmi | 0 | |
278 | M70 | M70u10k380m | 10 + 380 | 18 + 156 | 7824 | gyorsforgalmi | 0 | |
279 | M70 | M70u18k156m | 18 + 156 | 21 + 264 | 3107 | gyorsforgalmi | 0,194 | |
280 | M76 | M76u0k0m | 0 + 000 | 2 + 754 | 2732 | gyorsforgalmi | 0 | |
281 | M76 | M76u2k754m | 2 + 754 | 4 + 447 | 1693 | gyorsforgalmi | 0,605 | |
282 | M76 | M76u4k447m | 4 + 447 | 8 + 363 | 3915 | gyorsforgalmi | 0,181 | |
283 | M80 | M80u162k0m | 162 + 000 | 165 + 730 | 4010 | gyorsforgalmi | 0,414 | |
284 | M80 | M80u165k730m | 165 + 730 | 171 + 158 | 5190 | gyorsforgalmi | 0,259 | |
285 | M80 | M80u171k180m | 171 + 158 | 181 + 674 | 10756 | gyorsforgalmi | 0,003 | |
286 | M80 | M80u181k674m | 181 + 674 | 188 + 663 | 6981 | gyorsforgalmi | 0 | |
287 | M80 | M80u188k663m | 188 + 663 | 190 + 116 | 1456 | gyorsforgalmi | 0 | |
288 | M85 | M85u0k0m | 0 + 000 | 7 + 300 | 7370 | gyorsforgalmi | 0 | |
289 | M85 | M85u7k300m | 7 + 300 | 9 + 965 | 2672 | gyorsforgalmi | 0,315 | |
290 | M85 | M85u9k965m | 9 + 965 | 16 + 100 | 6239 | gyorsforgalmi | 0,602 | |
291 | M85 | M85u16k100m | 16 + 100 | 20 + 600 | 4403 | gyorsforgalmi | 0,18 | |
292 | M85 | M85u20k600m | 20 + 600 | 22 + 500 | 2063 | gyorsforgalmi | 0 | |
293 | M85 | M85u22k500m | 22 + 500 | 26 + 800 | 4415 | gyorsforgalmi | 0 | |
294 | M85 | M85u26k800m | 26 + 800 | 31 + 389 | 5132 | gyorsforgalmi | 0,012 | |
295 | M85 | M85u31k389m | 31 + 389 | 43 + 303 | 11912 | gyorsforgalmi | 0,154 | |
296 | M85 | M85u43k303m | 43 + 303 | 52 + 374 | 9071 | gyorsforgalmi | 0,225 | |
297 | M85 | M85u52k374m | 52 + 374 | 59 + 785 | 7417 | gyorsforgalmi | 0 | |
298 | M85 | M85u59k785m | 59 + 785 | 71 + 657 | 11870 | gyorsforgalmi | 0 | |
299 | M85 | M85u71k657m | 71 + 657 | 81 + 917 | 10260 | gyorsforgalmi | 0,349 | |
300 | M85 | M85u81k917m | 81 + 917 | 84 + 623 | 2708 | gyorsforgalmi | 0 | |
301 | M85 | M85u84k623m | 84 + 623 | 88 + 216 | 3587 | gyorsforgalmi | 0 | |
302 | M86 | M86u80k950m | 80 + 950 | 85 + 872 | 4917 | gyorsforgalmi | 0,214 | |
303 | M86 | M86u85k872m | 85 + 872 | 93 + 270 | 7426 | gyorsforgalmi | 0 | |
304 | M86 | M86u93k270m | 93 + 270 | 96 + 768 | 3494 | gyorsforgalmi | 0 | |
305 | M86 | M86u96k768m | 96 + 768 | 105 + 000 | 8219 | gyorsforgalmi | 0,124 | |
306 | M86 | M86u105k0m | 105 + 000 | 115 + 610 | 10617 | gyorsforgalmi | 0,021 | |
307 | M86 | M86u115k610m | 115 + 610 | 123 + 550 | 7943 | gyorsforgalmi | 0,112 | |
308 | M86 | M86u123k550m | 123 + 550 | 132 + 705 | 9150 | gyorsforgalmi | 0 | |
309 | M86 | M86u132k705m | 132 + 705 | 139 + 422 | 6631 | gyorsforgalmi | 0 | |
310 | M86 | M86u139k422m | 139 + 422 | 142 + 324 | 2902 | gyorsforgalmi | 0 | |
311 | M86 | M86u147k0m | 147 + 000 | 149 + 600 | 2675 | gyorsforgalmi | 0 | |
312 | 1 | 1u7k976m | 7 + 976 | 8 + 753 | 754 | főúti | 0,967 | |
313 | 1 | 1u8k753m | 8 + 753 | 9 + 410 | 660 | főúti | 0 | |
314 | 1 | 1u9k410m | 9 + 410 | 10 + 325 | 868 | főúti | 0 | |
315 | 1 | 1u10k325m | 10 + 325 | 10 + 795 | 292 | főúti | 0 | |
316 | 1 | 1u10k795m | 10 + 795 | 12 + 063 | 1249 | főúti | 0 | |
317 | 1 | 1u12k63m | 12 + 063 | 12 + 987 | 951 | főúti | 0 | |
318 | 1 | 1u12k987m | 12 + 987 | 13 + 805 | 833 | főúti | 0 | |
319 | 1 | 1u13k805m | 13 + 805 | 16 + 673 | 2895 | főúti | 0,465 | |
320 | 1 | 1u16k673m | 16 + 673 | 20 + 902 | 4249 | főúti | 0 | |
321 | 1 | 1u20k902m | 20 + 902 | 26 + 619 | 5718 | főúti | 0,11 | |
322 | 1 | 1u26k619m | 26 + 619 | 29 + 214 | 2580 | főúti | 0 | |
323 | 1 | 1u29k214m | 29 + 214 | 31 + 379 | 2158 | főúti | 0,481 | |
324 | 1 | 1u31k379m | 31 + 379 | 33 + 470 | 2115 | főúti | 0,471 | |
325 | 1 | 1u33k470m | 33 + 470 | 35 + 159 | 1699 | főúti | 0 | |
326 | 1 | 1u35k159m | 35 + 159 | 35 + 820 | 644 | főúti | 0 | |
327 | 1 | 1u35k820m | 35 + 820 | 41 + 149 | 5333 | főúti | 0,057 | |
328 | 1 | 1u41k149m | 41 + 149 | 44 + 654 | 3458 | főúti | 0,225 | |
329 | 1 | 1u44k654m | 44 + 654 | 44 + 764 | 103 | főúti | 0 | |
330 | 1 | 1u44k764m | 44 + 764 | 47 + 315 | 2605 | főúti | 0 | |
331 | 1 | 1u47k315m | 47 + 315 | 47 + 434 | 118 | főúti | 0 | |
332 | 1 | 1u49k283m | 49 + 283 | 50 + 921 | 1640 | főúti | 1 | |
333 | 1 | 1u50k921m | 50 + 921 | 51 + 820 | 897 | főúti | 0,085 | |
334 | 1 | 1u51k820m | 51 + 820 | 56 + 793 | 4955 | főúti | 0,835 | |
335 | 1 | 1u57k946m | 57 + 946 | 58 + 680 | 736 | főúti | 0 | |
336 | 1 | 1u60k383m | 60 + 383 | 62 + 290 | 1896 | főúti | 0,161 | |
337 | 1 | 1u67k136m | 67 + 136 | 67 + 779 | 638 | főúti | 0,63 | |
338 | 1 | 1u67k779m | 67 + 779 | 70 + 390 | 2585 | főúti | 0 | |
339 | 1 | 1u70k390m | 70 + 390 | 74 + 415 | 4038 | főúti | 0 | |
340 | 1 | 1u74k415m | 74 + 415 | 74 + 612 | 197 | főúti | 0 | |
341 | 1 | 1u76k721m | 76 + 721 | 80 + 154 | 3426 | főúti | 0,294 | |
342 | 1 | 1u89k195m | 89 + 195 | 90 + 205 | 1002 | főúti | 0 | |
343 | 1 | 1u90k205m | 90 + 205 | 93 + 567 | 3357 | főúti | 0 | |
344 | 1 | 1u93k567m | 93 + 567 | 96 + 944 | 3362 | főúti | 0,668 | |
345 | 1 | 1u96k944m | 96 + 944 | 108 + 177 | 11425 | főúti | 0,017 | |
346 | 1 | 1u108k177m | 108 + 177 | 108 + 349 | 172 | főúti | 1 | |
347 | 1 | 1u110k517m | 110 + 517 | 111 + 630 | 1149 | főúti | 0,475 | |
348 | 1 | 1u111k630m | 111 + 630 | 113 + 137 | 1502 | főúti | 0 | |
349 | 1 | 1u113k137m | 113 + 137 | 115 + 179 | 2024 | főúti | 0 | |
350 | 1 | 1u115k179m | 115 + 179 | 119 + 074 | 3874 | főúti | 0,137 | |
351 | 1 | 1u119k74m | 119 + 074 | 121 + 423 | 2394 | főúti | 0,813 | |
352 | 1 | 1u121k423m | 121 + 423 | 122 + 240 | 814 | főúti | 1 | |
353 | 1 | 1u128k170m | 128 + 170 | 129 + 928 | 1788 | főúti | 0 | |
354 | 1 | 1u129k928m | 129 + 928 | 131 + 085 | 1217 | főúti | 0 | |
355 | 1 | 1u131k85m | 131 + 085 | 132 + 732 | 1608 | főúti | 0,401 | |
356 | 1 | 1u135k402m | 135 + 402 | 137 + 749 | 2356 | főúti | 0,344 | |
357 | 1 | 1u140k219m | 140 + 219 | 145 + 159 | 4937 | főúti | 0,031 | |
358 | 1 | 1u145k159m | 145 + 159 | 146 + 914 | 1755 | főúti | 0 | |
359 | 1 | 1u146k914m | 146 + 914 | 148 + 103 | 1189 | főúti | 0 | |
360 | 1 | 1u148k103m | 148 + 103 | 152 + 928 | 4824 | főúti | 0,117 | |
361 | 1 | 1u152k928m | 152 + 928 | 153 + 171 | 244 | főúti | 1 | |
362 | 1 | 1u153k171m | 153 + 171 | 159 + 216 | 6055 | főúti | 0,049 | |
363 | 1 | 1u165k111m | 165 + 111 | 165 + 779 | 667 | főúti | 0 | |
364 | 1 | 1u165k779m | 165 + 779 | 168 + 039 | 2289 | főúti | 0 | |
365 | 1 | 1u169k354m | 169 + 354 | 171 + 047 | 1694 | főúti | 0 | |
366 | 1 | 1u171k47m | 171 + 047 | 172 + 091 | 1040 | főúti | 0,517 | |
367 | 1 | 1u174k620m | 174 + 620 | 176 + 492 | 1850 | főúti | 0,034 | |
368 | 1 | 1u176k492m | 176 + 492 | 177 + 031 | 521 | főúti | 0 | |
369 | 2 | 2u14k774m | 14 + 774 | 16 + 652 | 1836 | főúti | 0,066 | |
370 | 2 | 2u16k652m | 16 + 652 | 17 + 001 | 379 | főúti | 0,962 | |
371 | 2 | 2u20k569m | 20 + 569 | 21 + 554 | 978 | főúti | 0,616 | |
372 | 2 | 2u21k625m | 21 + 625 | 21 + 939 | 446 | főúti | 0 | |
373 | 2 | 2u27k45m | 27 + 045 | 27 + 334 | 289 | főúti | 1 | |
374 | 2 | 2u29k208m | 29 + 208 | 31 + 632 | 2424 | főúti | 0,015 | |
375 | 2 | 2u37k300m | 37 + 300 | 39 + 659 | 2360 | főúti | 0,511 | |
376 | 2 | 2u39k659m | 39 + 659 | 40 + 162 | 518 | főúti | 0 | |
377 | 2 | 2u40k162m | 40 + 162 | 43 + 394 | 3235 | főúti | 0,114 | |
378 | 2 | 2u43k394m | 43 + 394 | 43 + 615 | 221 | főúti | 1 | |
379 | 2 | 2u44k340m | 44 + 340 | 45 + 090 | 734 | főúti | 1 | |
380 | 2 | 2u46k70m | 46 + 070 | 48 + 654 | 2581 | főúti | 0,144 | |
381 | 2 | 2u48k654m | 48 + 654 | 48 + 961 | 310 | főúti | 0 | |
382 | 2 | 2u48k961m | 48 + 961 | 52 + 524 | 3553 | főúti | 0 | |
383 | 2 | 2u52k524m | 52 + 524 | 53 + 580 | 1072 | főúti | 0 | |
384 | 2 | 2u53k580m | 53 + 580 | 53 + 777 | 181 | főúti | 0 | |
385 | 2 | 2u53k777m | 53 + 777 | 54 + 195 | 429 | főúti | 0 | |
386 | 2 | 2u56k10m | 56 + 010 | 57 + 200 | 1162 | főúti | 0,935 | |
387 | 2 | 2u57k200m | 57 + 200 | 61 + 390 | 4101 | főúti | 0,074 | |
388 | 2 | 2u62k550m | 62 + 550 | 64 + 070 | 1694 | főúti | 0,074 | |
389 | 2 | 2u66k980m | 66 + 980 | 72 + 090 | 5108 | főúti | 0,18 | |
390 | 2 | 2u72k90m | 72 + 090 | 73 + 270 | 1173 | főúti | 0,708 | |
391 | 2 | 2u73k270m | 73 + 270 | 75 + 151 | 1882 | főúti | 0,07 | |
392 | 2 | 2u75k151m | 75 + 151 | 77 + 256 | 1890 | főúti | 1 | |
393 | 2 | 2u77k256m | 77 + 256 | 78 + 583 | 1643 | főúti | 0,138 | |
394 | 3 | 3u17k534m | 17 + 534 | 18 + 428 | 883 | főúti | 1 | |
395 | 3 | 3u22k810m | 22 + 810 | 25 + 058 | 2248 | főúti | 0,338 | |
396 | 3 | 3u25k058m | 25 + 058 | 25 + 636 | 560 | főúti | 0 | |
397 | 3 | 3u25k636m | 25 + 636 | 27 + 430 | 1768 | főúti | 0,027 | |
398 | 3 | 3u27k469m | 27 + 430 | 27 + 797 | 364 | főúti | 0,916 | |
399 | 3 | 3u32k851m | 32 + 851 | 33 + 244 | 396 | főúti | 1 | |
400 | 3 | 3u33k244m | 33 + 244 | 34 + 789 | 1546 | főúti | 0,407 | |
401 | 3 | 3u34k789m | 34 + 789 | 35 + 477 | 688 | főúti | 0 | |
402 | 3 | 3u35k477m | 35 + 477 | 36 + 846 | 1373 | főúti | 0 | |
403 | 3 | 3u36k846m | 36 + 846 | 37 + 321 | 475 | főúti | 0 | |
404 | 3 | 3u37k321m | 37 + 321 | 38 + 077 | 756 | főúti | 0 | |
405 | 3 | 3u38k077m | 38 + 077 | 39 + 190 | 1113 | főúti | 0 | |
406 | 3 | 3u39k190m | 39 + 190 | 41 + 092 | 1903 | főúti | 0,512 | |
407 | 3 | 3u41k092m | 41 + 092 | 41 + 377 | 288 | főúti | 0,879 | |
408 | 3 | 3u44k729m | 44 + 729 | 46 + 618 | 1887 | főúti | 0,39 | |
409 | 3 | 3u46k618m | 46 + 618 | 53 + 672 | 7057 | főúti | 0,058 | |
410 | 3 | 3u53k672m | 53 + 672 | 55 + 438 | 1766 | főúti | 1 | |
411 | 3 | 3u60k734m | 60 + 734 | 61 + 580 | 840 | főúti | 0,877 | |
412 | 3 | 3u61k580m | 61 + 580 | 65 + 136 | 3549 | főúti | 0 | |
413 | 3 | 3u68k255m | 68 + 255 | 72 + 988 | 4733 | főúti | 0,035 | |
414 | 3 | 3u72k988m | 72 + 988 | 73 + 620 | 634 | főúti | 0 | |
415 | 3 | 3u73k620m | 73 + 620 | 77 + 056 | 3433 | főúti | 0 | |
416 | 3 | 3u77k056m | 77 + 056 | 79 + 647 | 2590 | főúti | 0 | |
417 | 3 | 3u82k866m | 82 + 866 | 83 + 392 | 525 | főúti | 0 | |
418 | 3 | 3u83k392m | 83 + 392 | 84 + 700 | 1314 | főúti | 0 | |
419 | 3 | 3u84k700m | 84 + 700 | 89 + 348 | 4641 | főúti | 0,138 | |
420 | 3 | 3u89k348m | 89 + 348 | 90 + 283 | 937 | főúti | 0,572 | |
421 | 3 | 3u90k283m | 90 + 283 | 93 + 201 | 2918 | főúti | 0 | |
422 | 3 | 3u93k201m | 93 + 201 | 93 + 956 | 755 | főúti | 0 | |
423 | 3 | 3u93k956m | 93 + 956 | 97 + 906 | 3960 | főúti | 0,19 | |
424 | 3 | 3u97k906m | 97 + 906 | 99 + 571 | 1670 | főúti | 0,958 | |
425 | 3 | 3u99k571m | 99 + 571 | 108 + 502 | 8931 | főúti | 0 | |
426 | 3 | 3u108k502m | 108 + 502 | 109 + 425 | 924 | főúti | 0 | |
427 | 3 | 3u110k910m | 110 + 910 | 118 + 187 | 7282 | főúti | 0,206 | |
428 | 3 | 3u119k011m | 119 + 011 | 120 + 449 | 1436 | főúti | 0,155 | |
429 | 3 | 3u120k449m | 120 + 449 | 122 + 245 | 1795 | főúti | 0 | |
430 | 3 | 3u122k245m | 122 + 245 | 123 + 912 | 1678 | főúti | 0 | |
431 | 3 | 3u123k912m | 123 + 912 | 127 + 100 | 3187 | főúti | 0,638 | |
432 | 3 | 3u127k100m | 127 + 100 | 130 + 338 | 3233 | főúti | 0,034 | |
433 | 3 | 3u131k899m | 131 + 899 | 136 + 243 | 4346 | főúti | 0,161 | |
434 | 3 | 3u136k243m | 136 + 243 | 137 + 653 | 1415 | főúti | 0,978 | |
435 | 3 | 3u137k653m | 137 + 653 | 138 + 986 | 1331 | főúti | 0,491 | |
436 | 3 | 3u138k986m | 138 + 986 | 140 + 212 | 1226 | főúti | 0,881 | |
437 | 3 | 3u140k212m | 140 + 212 | 142 + 426 | 2218 | főúti | 0 | |
438 | 3 | 3u142k426m | 142 + 426 | 146 + 054 | 3634 | főúti | 0 | |
439 | 3 | 3u146k054m | 146 + 054 | 148 + 857 | 2797 | főúti | 0 | |
440 | 3 | 3u148k857m | 148 + 857 | 152 + 317 | 3460 | főúti | 0,455 | |
441 | 3 | 3u153k186m | 153 + 186 | 153 + 338 | 155 | főúti | 0,977 | |
442 | 3 | 3u153k338m | 153 + 338 | 157 + 755 | 4425 | főúti | 0,065 | |
443 | 3 | 3u157k755m | 157 + 755 | 158 + 493 | 731 | főúti | 0,534 | |
444 | 3 | 3u159k621m | 159 + 621 | 163 + 866 | 4245 | főúti | 0,186 | |
445 | 3 | 3u165k730m | 165 + 730 | 166 + 540 | 809 | főúti | 0,196 | |
446 | 3 | 3u166k540m | 166 + 540 | 171 + 320 | 4730 | főúti | 0,132 | |
447 | 3 | 3u172k429m | 172 + 429 | 173 + 005 | 576 | főúti | 1 | |
448 | 3 | 3u173k005m | 173 + 005 | 173 + 910 | 904 | főúti | 1 | |
449 | 3 | 3u175k881m | 175 + 881 | 176 + 451 | 569 | főúti | 0,258 | |
450 | 3 | 3u176k451m | 176 + 451 | 179 + 410 | 2960 | főúti | 0,304 | |
451 | 3 | 3u189k214m | 189 + 214 | 189 + 709 | 496 | főúti | 0 | |
452 | 3 | 3u189k709m | 189 + 709 | 190 + 370 | 642 | főúti | 0 | |
453 | 3 | 3u190k370m | 190 + 370 | 191 + 518 | 1119 | főúti | 0,614 | |
454 | 3 | 3u191k518m | 191 + 518 | 193 + 831 | 2307 | főúti | 0,347 | |
455 | 3 | 3u193k831m | 193 + 831 | 195 + 004 | 1173 | főúti | 0,523 | |
456 | 3 | 3u195k004m | 195 + 004 | 198 + 354 | 3355 | főúti | 0 | |
457 | 3 | 3u198k354m | 198 + 354 | 198 + 815 | 456 | főúti | 0 | |
458 | 3 | 3u198k815m | 198 + 815 | 199 + 655 | 840 | főúti | 0 | |
459 | 3 | 3u199k655m | 199 + 655 | 200 + 908 | 1013 | főúti | 0,61 | |
460 | 3 | 3u203k590m | 203 + 590 | 205 + 386 | 1798 | főúti | 0,099 | |
461 | 3 | 3u205k997m | 205 + 997 | 209 + 451 | 3481 | főúti | 0,091 | |
462 | 3 | 3u209k451m | 209 + 451 | 212 + 120 | 3545 | főúti | 0 | |
463 | 3 | 3u214k631m | 214 + 631 | 216 + 110 | 1479 | főúti | 0,106 | |
464 | 3 | 3u216k110m | 216 + 110 | 219 + 830 | 3718 | főúti | 0,334 | |
465 | 3 | 3u222k42m | 222 + 42 | 222 + 395 | 353 | főúti | 0,933 | |
466 | 3 | 3u222k395m | 222 + 395 | 222 + 642 | 239 | főúti | 0,77 | |
467 | 3 | 3u222k642m | 222 + 642 | 223 + 172 | 519 | főúti | 0,884 | |
468 | 3 | 3u223k172m | 223 + 172 | 227 + 152 | 3981 | főúti | 0,364 | |
469 | 3 | 3u227k152m | 227 + 152 | 230 + 835 | 3682 | főúti | 0,126 | |
470 | 3 | 3u232k804m | 232 + 804 | 233 + 343 | 539 | főúti | 0,097 | |
471 | 3 | 3u234k507m | 234 + 507 | 234 + 692 | 180 | főúti | 0,375 | |
472 | 3 | 3u234k692m | 234 + 692 | 240 + 552 | 5856 | főúti | 0 | |
473 | 3 | 3u240k552m | 240 + 552 | 242 + 381 | 1851 | főúti | 0 | |
474 | 3 | 3u242k381m | 242 + 381 | 243 + 644 | 1263 | főúti | 0 | |
475 | 3 | 3u245k762m | 245 + 762 | 246 + 676 | 914 | főúti | 0 | |
476 | 3 | 3u248k46m | 248 + 046 | 248 + 845 | 799 | főúti | 0,167 | |
477 | 4 | 4u22k654m | 22 + 654 | 25 + 372 | 2717 | főúti | 0,169 | |
478 | 4 | 4u28k870m | 28 + 870 | 29 + 258 | 388 | főúti | 0 | |
479 | 4 | 4u29k258m | 29 + 258 | 31 + 174 | 1914 | főúti | 0 | |
480 | 4 | 4u31k174m | 31 + 174 | 33 + 746 | 2572 | főúti | 0 | |
481 | 4 | 4u35k111m | 35 + 111 | 35 + 320 | 209 | főúti | 0,997 | |
482 | 4 | 4u35k320m | 35 + 320 | 36 + 631 | 1310 | főúti | 0,977 | |
483 | 4 | 4u36k631m | 36 + 631 | 40 + 126 | 3495 | főúti | 0,358 | |
484 | 4 | 4u40k126m | 40 + 126 | 41 + 852 | 1721 | főúti | 0,999 | |
485 | 4 | 4u43k374m | 43 + 374 | 44 + 662 | 1288 | főúti | 0 | |
486 | 4 | 4u44k662m | 44 + 662 | 45 + 557 | 894 | főúti | 0,968 | |
487 | 4 | 4u47k200m | 47 + 200 | 50 + 500 | 3305 | főúti | 0,447 | |
488 | 4 | 4u50k500m | 50 + 500 | 50 + 875 | 370 | főúti | 0,998 | |
489 | 4 | 4u54k136m | 54 + 136 | 57 + 676 | 3534 | főúti | 0,337 | |
490 | 4 | 4u60k540m | 60 + 540 | 67 + 574 | 7032 | főúti | 0,155 | |
491 | 4 | 4u71k970m | 71 + 970 | 80 + 771 | 8807 | főúti | 0,069 | |
492 | 4 | 4u80k771m | 80 + 771 | 84 + 542 | 3767 | főúti | 0 | |
493 | 4 | 4u88k801m | 88 + 801 | 93 + 703 | 4902 | főúti | 0,095 | |
494 | 4 | 4u93k703m | 93 + 703 | 98 + 558 | 6982 | főúti | 0,104 | |
495 | 4 | 4u98k558m | 98 + 558 | 101 + 950 | 3516 | főúti | 0,296 | |
496 | 4 | 4u101k950m | 101 + 950 | 103 + 1880 | 3067 | főúti | 0,53 | |
497 | 4 | 4u103k1880m | 103 + 1880 | 105 + 470 | 2647 | főúti | 0 | |
498 | 4 | 4u105k470m | 105 + 470 | 107 + 875 | 2426 | főúti | 0,711 | |
499 | 4 | 4u107k875m | 107 + 875 | 112 + 112 | 4241 | főúti | 0,348 | |
500 | 4 | 4u112k112m | 112 + 112 | 112 + 588 | 476 | főúti | 0 | |
501 | 4 | 4u112k588m | 112 + 588 | 113 + 077 | 488 | főúti | 0 | |
502 | 4 | 4u113k77m | 113 + 077 | 120 + 1006 | 7917 | főúti | 0,109 | |
503 | 4 | 4u120k1006m | 120 + 1006 | 123 + 547 | 2540 | főúti | 0,309 | |
504 | 4 | 4u123k547m | 123 + 547 | 126 + 180 | 2633 | főúti | 0 | |
505 | 4 | 4u128k511m | 128 + 511 | 128 + 716 | 205 | főúti | 1 | |
506 | 4 | 4u128k716m | 128 + 716 | 129 + 357 | 643 | főúti | 1 | |
507 | 4 | 4u129k357m | 129 + 357 | 138 + 484 | 9146 | főúti | 0,075 | |
508 | 4 | 4u140k441m | 140 + 441 | 141 + 265 | 894 | főúti | 0,605 | |
509 | 4 | 4u141k265m | 141 + 265 | 151 + 191 | 9937 | főúti | 0 | |
510 | 4 | 4u151k191m | 151 + 191 | 156 + 013 | 4049 | főúti | 0 | |
511 | 4 | 4u156k13m | 156 + 013 | 163 + 592 | 7537 | főúti | 0 | |
512 | 4 | 4u163k592m | 163 + 592 | 164 + 853 | 1245 | főúti | 0,072 | |
513 | 4 | 4u164k853m | 164 + 853 | 174 + 889 | 10110 | főúti | 0,08 | |
514 | 4 | 4u174k889m | 174 + 889 | 179 + 426 | 4494 | főúti | 0,378 | |
515 | 4 | 4u179k426m | 179 + 426 | 181 + 016 | 1589 | főúti | 0,87 | |
516 | 4 | 4u181k16m | 181 + 016 | 183 + 295 | 2282 | főúti | 0 | |
517 | 4 | 4u183k295m | 183 + 295 | 184 + 231 | 936 | főúti | 0 | |
518 | 4 | 4u184k231m | 184 + 231 | 184 + 771 | 480 | főúti | 0 | |
519 | 4 | 4u184k771m | 184 + 771 | 188 + 192 | 3480 | főúti | 0 | |
520 | 4 | 4u188k192m | 188 + 192 | 190 + 278 | 2092 | főúti | 0,235 | |
521 | 4 | 4u190k278m | 190 + 278 | 190 + 636 | 358 | főúti | 0,899 | |
522 | 4 | 4u190k636m | 190 + 636 | 192 + 996 | 2358 | főúti | 0,215 | |
523 | 4 | 4u192k996m | 192 + 996 | 194 + 165 | 1170 | főúti | 0 | |
524 | 4 | 4u194k165m | 194 + 165 | 197 + 968 | 3803 | főúti | 0 | |
525 | 4 | 4u197k968m | 197 + 968 | 200 + 660 | 2692 | főúti | 0 | |
526 | 4 | 4u200k660m | 200 + 660 | 204 + 995 | 4329 | főúti | 0 | |
527 | 4 | 4u204k995m | 204 + 995 | 209 + 2818 | 6872 | főúti | 0 | |
528 | 4 | 4u209k2818m | 209 + 2818 | 211 + 932 | 3682 | főúti | 0,53 | |
529 | 4 | 4u211k932m | 211 + 932 | 216 + 775 | 4866 | főúti | 0,269 | |
530 | 4 | 4u216k775m | 216 + 775 | 219 + 523 | 2582 | főúti | 0 | |
531 | 4 | 4u219k523m | 219 + 523 | 221 + 794 | 2263 | főúti | 0,352 | |
532 | 4 | 4u228k385m | 228 + 385 | 229 + 257 | 886 | főúti | 1 | |
533 | 4 | 4u229k257m | 229 + 257 | 231 + 079 | 1822 | főúti | 0,294 | |
534 | 4 | 4u231k79m | 231 + 079 | 232 + 883 | 1787 | főúti | 0,061 | |
535 | 4 | 4u232k883m | 232 + 883 | 233 + 318 | 451 | főúti | 1 | |
536 | 4 | 4u233k318m | 233 + 318 | 235 + 439 | 2104 | főúti | 0,243 | |
537 | 4 | 4u235k439m | 235 + 439 | 237 + 453 | 2053 | főúti | 0,311 | |
538 | 4 | 4u239k120m | 239 + 120 | 241 + 208 | 2085 | főúti | 0,784 | |
539 | 4 | 4u241k208m | 241 + 208 | 243 + 044 | 1904 | főúti | 0,966 | |
540 | 4 | 4u243k44m | 243 + 044 | 243 + 738 | 691 | főúti | 1 | |
541 | 4 | 4u243k738m | 243 + 738 | 246 + 429 | 2694 | főúti | 0,631 | |
542 | 4 | 4u246k429m | 246 + 429 | 253 + 312 | 6870 | főúti | 0,274 | |
543 | 4 | 4u253k312m | 253 + 312 | 258 + 409 | 5116 | főúti | 0,116 | |
544 | 4 | 4u260k2m | 260 + 002 | 261 + 568 | 1554 | főúti | 0,017 | |
545 | 4 | 4u261k568m | 261 + 568 | 265 + 510 | 3859 | főúti | 0,088 | |
546 | 4 | 4u265k510m | 265 + 510 | 266 + 715 | 1201 | főúti | 1 | |
547 | 4 | 4u266k715m | 266 + 715 | 268 + 140 | 1447 | főúti | 0,326 | |
548 | 4 | 4u268k140m | 268 + 140 | 268 + 762 | 621 | főúti | 0 | |
549 | 4 | 4u268k762m | 268 + 762 | 270 + 624 | 1876 | főúti | 0,217 | |
550 | 4 | 4u277k822m | 277 + 822 | 281 + 285 | 3505 | főúti | 0,432 | |
551 | 4 | 4u281k285m | 281 + 285 | 282 + 792 | 1493 | főúti | 0,533 | |
552 | 4 | 4u282k792m | 282 + 792 | 285 + 210 | 2473 | főúti | 0,48 | |
553 | 4 | 4u286k755m | 286 + 755 | 287 + 405 | 612 | főúti | 0,542 | |
554 | 4 | 4u287k405m | 287 + 405 | 290 + 327 | 2914 | főúti | 0 | |
555 | 4 | 4u290k327m | 290 + 327 | 292 + 766 | 2491 | főúti | 0,441 | |
556 | 4 | 4u292k766m | 292 + 766 | 295 + 464 | 2482 | főúti | 0,017 | |
557 | 4 | 4u295k464m | 295 + 464 | 296 + 495 | 1020 | főúti | 0,529 | |
558 | 4 | 4u296k495m | 296 + 495 | 298 + 426 | 1935 | főúti | 0 | |
559 | 4 | 4u298k426m | 298 + 426 | 300 + 483 | 1746 | főúti | 0 | |
560 | 4 | 4u300k483m | 300 + 483 | 304 + 028 | 3579 | főúti | 0,37 | |
561 | 4 | 4u304k28m | 304 + 028 | 306 + 441 | 2420 | főúti | 0,058 | |
562 | 4 | 4u306k441m | 306 + 441 | 313 + 010 | 6482 | főúti | 0,036 | |
563 | 4 | 4u313k10m | 313 + 010 | 316 + 456 | 3446 | főúti | 0,295 | |
564 | 4 | 4u316k456m | 316 + 456 | 319 + 471 | 3033 | főúti | 0,247 | |
565 | 4 | 4u319k471m | 319 + 471 | 321 + 201 | 1712 | főúti | 0 | |
566 | 4 | 4u321k201m | 321 + 201 | 323 + 400 | 2215 | főúti | 0,536 | |
567 | 4 | 4u323k400m | 323 + 400 | 327 + 599 | 4179 | főúti | 0,52 | |
568 | 4 | 4u327k599m | 327 + 599 | 328 + 618 | 1053 | főúti | 0,619 | |
569 | 4 | 4u328k618m | 328 + 618 | 332 + 351 | 3745 | főúti | 0,734 | |
570 | 4 | 4u332k351m | 332 + 351 | 333 + 121 | 758 | főúti | 1 | |
571 | 4 | 4u333k121m | 333 + 121 | 336 + 780 | 3665 | főúti | 0,533 | |
572 | 4 | 4u336k780m | 336 + 780 | 340 + 637 | 3873 | főúti | 0,133 | |
573 | 4 | 4u340k637m | 340 + 637 | 340 + 784 | 140 | főúti | 1 | |
574 | 4 | 4u341k626m | 341 + 626 | 341 + 988 | 602 | főúti | 0 | |
575 | 5 | 5u19k250m | 19 + 250 | 23 + 145 | 4010 | főúti | 0,215 | |
576 | 5 | 5u25k906m | 25 + 906 | 28 + 516 | 2573 | főúti | 0 | |
577 | 5 | 5u28k516m | 28 + 516 | 31 + 606 | 3138 | főúti | 0 | |
578 | 5 | 5u31k606m | 31 + 606 | 36 + 417 | 4777 | főúti | 0 | |
579 | 5 | 5u36k417m | 36 + 417 | 36 + 722 | 325 | főúti | 0,676 | |
580 | 5 | 5u37k945m | 37 + 945 | 41 + 948 | 3973 | főúti | 0,799 | |
581 | 5 | 5u42k1224m | 42 + 1224 | 45 + 034 | 1831 | főúti | 0,267 | |
582 | 5 | 5u45k34m | 45 + 034 | 47 + 745 | 2715 | főúti | 0,304 | |
583 | 5 | 5u47k745m | 47 + 745 | 49 + 468 | 1717 | főúti | 0 | |
584 | 5 | 5u49k468m | 49 + 468 | 49 + 905 | 443 | főúti | 0 | |
585 | 5 | 5u49k905m | 49 + 905 | 51 + 983 | 2049 | főúti | 0,296 | |
586 | 5 | 5u54k603m | 54 + 603 | 57 + 986 | 3375 | főúti | 0,218 | |
587 | 5 | 5u59k212m | 59 + 212 | 61 + 830 | 2624 | főúti | 0,055 | |
588 | 5 | 5u62k173m | 62 + 173 | 66 + 305 | 4212 | főúti | 0 | |
589 | 5 | 5u70k227m | 70 + 227 | 74 + 143 | 3922 | főúti | 0 | |
590 | 5 | 5u74k143m | 74 + 143 | 80 + 867 | 6742 | főúti | 0,168 | |
591 | 5 | 5u80k867m | 80 + 867 | 82 + 004 | 1128 | főúti | 0 | |
592 | 5 | 5u90k782m | 90 + 782 | 91 + 548 | 781 | főúti | 0 | |
593 | 5 | 5u91k548m | 91 + 548 | 93 + 150 | 1603 | főúti | 0 | |
594 | 5 | 5u93k150m | 93 + 150 | 96 + 464 | 3336 | főúti | 0 | |
595 | 5 | 5u96k464m | 96 + 464 | 98 + 422 | 1959 | főúti | 0,378 | |
596 | 5 | 5u98k422m | 98 + 422 | 101 + 298 | 2963 | főúti | 0,307 | |
597 | 5 | 5u101k298m | 101 + 298 | 103 + 044 | 1735 | főúti | 0 | |
598 | 5 | 5u103k44m | 103 + 044 | 103 + 787 | 737 | főúti | 0 | |
599 | 5 | 5u103k787m | 103 + 787 | 104 + 408 | 621 | főúti | 0 | |
600 | 5 | 5u104k408m | 104 + 408 | 105 + 361 | 962 | főúti | 0 | |
601 | 5 | 5u105k361m | 105 + 361 | 106 + 507 | 1152 | főúti | 0 | |
602 | 5 | 5u106k507m | 106 + 507 | 108 + 467 | 1961 | főúti | 0 | |
603 | 5 | 5u108k467m | 108 + 467 | 108 + 717 | 248 | főúti | 0 | |
604 | 5 | 5u108k717m | 108 + 717 | 110 + 273 | 1547 | főúti | 0 | |
605 | 5 | 5u110k273m | 110 + 273 | 110 + 783 | 509 | főúti | 0 | |
606 | 5 | 5u115k155m | 115 + 155 | 121 + 802 | 6690 | főúti | 0,066 | |
607 | 5 | 5u121k802m | 121 + 802 | 125 + 145 | 3344 | főúti | 0 | |
608 | 5 | 5u125k145m | 125 + 145 | 131 + 445 | 6292 | főúti | 0 | |
609 | 5 | 5u131k445m | 131 + 445 | 133 + 603 | 3430 | főúti | 0 | |
610 | 5 | 5u133k603m | 133 + 603 | 138 + 777 | 5200 | főúti | 0 | |
611 | 5 | 5u142k105m | 142 + 105 | 146 + 410 | 4323 | főúti | 0,382 | |
612 | 5 | 5u147k490m | 147 + 490 | 152 + 732 | 5234 | főúti | 0,058 | |
613 | 5 | 5u152k732m | 152 + 732 | 155 + 851 | 3129 | főúti | 0 | |
614 | 5 | 5u155k851m | 155 + 851 | 158 + 865 | 3017 | főúti | 0 | |
615 | 5 | 5u158k865m | 158 + 865 | 159 + 975 | 1101 | főúti | 0 | |
616 | 5 | 5u159k975m | 159 + 975 | 161 + 465 | 1499 | főúti | 0 | |
617 | 5 | 5u161k465m | 161 + 465 | 162 + 612 | 1078 | főúti | 0 | |
618 | 5 | 5u162k612m | 162 + 612 | 164 + 054 | 1450 | főúti | 0 | |
619 | 5 | 5u164k54m | 164 + 054 | 165 + 074 | 1019 | főúti | 0,74 | |
620 | 5 | 5u173k593m | 173 + 593 | 174 + 851 | 1250 | főúti | 0,48 | |
621 | 5 | 5u174k851m | 174 + 851 | 178 + 674 | 3830 | főúti | 0 | |
622 | 5 | 5u178k674m | 178 + 674 | 181 + 786 | 3126 | főúti | 0 | |
623 | 5 | 5u181k786m | 181 + 786 | 183 + 369 | 1598 | főúti | 0 | |
624 | 5 | 5u183k369m | 183 + 369 | 183 + 724 | 354 | főúti | 0 | |
625 | 5 | 5u183k724m | 183 + 724 | 184 + 430 | 863 | főúti | 0 | |
626 | 5 | 5u184k430m | 184 + 430 | 185 + 401 | 1088 | főúti | 0 | |
627 | 6 | 6u18k12m | 18 + 012 | 18 + 609 | 598 | főúti | 1 | |
628 | 6 | 6u19k677m | 19 + 677 | 20 + 318 | 647 | főúti | 0,925 | |
629 | 6 | 6u20k432m | 20 + 432 | 22 + 619 | 2213 | főúti | 0,882 | |
630 | 6 | 6u22k619m | 22 + 619 | 22 + 959 | 323 | főúti | 0 | |
631 | 6 | 6u22k959m | 22 + 959 | 23 + 896 | 1224 | főúti | 0 | |
632 | 6 | 6u23k896m | 23 + 896 | 25 + 487 | 1588 | főúti | 0 | |
633 | 6 | 6u25k487m | 25 + 487 | 29 + 522 | 4074 | főúti | 0 | |
634 | 6 | 6u29k522m | 29 + 522 | 34 + 120 | 4718 | főúti | 0,039 | |
635 | 6 | 6u36k530m | 36 + 530 | 37 + 110 | 578 | főúti | 0,392 | |
636 | 6 | 6u37k110m | 37 + 110 | 48 + 282 | 11165 | főúti | 0,115 | |
637 | 6 | 6u48k282m | 48 + 282 | 50 + 199 | 1914 | főúti | 0,503 | |
638 | 6 | 6u50k199m | 50 + 199 | 51 + 408 | 1212 | főúti | 0,804 | |
639 | 6 | 6u51k408m | 51 + 408 | 59 + 023 | 7605 | főúti | 0,027 | |
640 | 6 | 6u59k23m | 59 + 023 | 60 + 617 | 1599 | főúti | 0,425 | |
641 | 6 | 6u60k617m | 60 + 617 | 62 + 050 | 1311 | főúti | 0 | |
642 | 6 | 6u62k50m | 62 + 050 | 65 + 637 | 3627 | főúti | 0,373 | |
643 | 6 | 6u65k637m | 65 + 637 | 68 + 028 | 2391 | főúti | 0,951 | |
644 | 6 | 6u68k28m | 68 + 028 | 68 + 992 | 966 | főúti | 0,971 | |
645 | 6 | 6u68k992m | 68 + 992 | 70 + 455 | 1451 | főúti | 0,539 | |
646 | 6 | 6u70k455m | 70 + 455 | 72 + 1060 | 2389 | főúti | 0,101 | |
647 | 6 | 6u72k1060m | 72 + 1060 | 76 + 233 | 3562 | főúti | 0 | |
648 | 6 | 6u76k233m | 76 + 233 | 77 + 324 | 1172 | főúti | 0 | |
649 | 6 | 6u77k324m | 77 + 324 | 81 + 302 | 4077 | főúti | 0 | |
650 | 6 | 6u81k302m | 81 + 302 | 85 + 130 | 3866 | főúti | 0,237 | |
651 | 6 | 6u85k130m | 85 + 130 | 87 + 080 | 2011 | főúti | 0,991 | |
652 | 6 | 6u87k80m | 87 + 080 | 88 + 058 | 1059 | főúti | 0,981 | |
653 | 6 | 6u89k413m | 89 + 413 | 89 + 547 | 137 | főúti | 0,286 | |
654 | 6 | 6u89k547m | 89 + 547 | 90 + 041 | 528 | főúti | 0 | |
655 | 6 | 6u90k41m | 90 + 041 | 97 + 476 | 7401 | főúti | 0 | |
656 | 6 | 6u97k476m | 97 + 476 | 104 + 260 | 6777 | főúti | 0,04 | |
657 | 6 | 6u104k260m | 104 + 260 | 105 + 050 | 804 | főúti | 1 | |
658 | 6 | 6u105k50m | 105 + 050 | 107 + 850 | 2781 | főúti | 0,636 | |
659 | 6 | 6u108k962m | 108 + 962 | 111 + 560 | 2606 | főúti | 0,685 | |
660 | 6 | 6u111k560m | 111 + 560 | 120 + 273 | 8709 | főúti | 0,166 | |
661 | 6 | 6u120k273m | 120 + 273 | 122 + 025 | 1737 | főúti | 0,93 | |
662 | 6 | 6u122k25m | 122 + 025 | 123 + 900 | 1906 | főúti | 0 | |
663 | 6 | 6u123k900m | 123 + 900 | 130 + 679 | 6801 | főúti | 0 | |
664 | 6 | 6u130k679m | 130 + 679 | 131 + 974 | 1282 | főúti | 0 | |
665 | 6 | 6u131k974m | 131 + 974 | 135 + 539 | 3682 | főúti | 0,365 | |
666 | 6 | 6u135k539m | 135 + 539 | 135 + 861 | 230 | főúti | 0 | |
667 | 6 | 6u135k861m | 135 + 861 | 137 + 300 | 1474 | főúti | 0 | |
668 | 6 | 6u137k300m | 137 + 300 | 139 + 086 | 1757 | főúti | 0 | |
669 | 6 | 6u139k86m | 139 + 086 | 139 + 1049 | 938 | főúti | 0 | |
670 | 6 | 6u139k1049m | 139 + 1049 | 140 + 256 | 364 | főúti | 0 | |
671 | 6 | 6u140k256m | 140 + 256 | 140 + 764 | 386 | főúti | 0 | |
672 | 6 | 6u140k764m | 140 + 764 | 142 + 792 | 2280 | főúti | 0 | |
673 | 6 | 6u142k792m | 142 + 792 | 149 + 783 | 6999 | főúti | 0,004 | |
674 | 6 | 6u150k764m | 150 + 764 | 156 + 982 | 6221 | főúti | 0,059 | |
675 | 6 | 6u157k616m | 157 + 616 | 159 + 928 | 2327 | főúti | 0,809 | |
676 | 6 | 6u159k928m | 159 + 928 | 162 + 072 | 2116 | főúti | 0,171 | |
677 | 6 | 6u162k72m | 162 + 072 | 163 + 107 | 1110 | főúti | 1 | |
678 | 6 | 6u163k331m | 163 + 331 | 166 + 840 | 3448 | főúti | 0,088 | |
679 | 6 | 6u166k840m | 166 + 840 | 167 + 541 | 697 | főúti | 0,39 | |
680 | 6 | 6u168k200m | 168 + 200 | 169 + 030 | 846 | főúti | 1 | |
681 | 6 | 6u169k30m | 169 + 030 | 171 + 970 | 2915 | főúti | 0,58 | |
682 | 6 | 6u171k970m | 171 + 970 | 173 + 185 | 1215 | főúti | 0 | |
683 | 6 | 6u173k185m | 173 + 185 | 174 + 585 | 1398 | főúti | 0 | |
684 | 6 | 6u174k585m | 174 + 585 | 176 + 890 | 2304 | főúti | 0,474 | |
685 | 6 | 6u176k890m | 176 + 890 | 177 + 550 | 652 | főúti | 1 | |
686 | 6 | 6u177k550m | 177 + 550 | 178 + 745 | 1205 | főúti | 0,681 | |
687 | 6 | 6u178k745m | 178 + 745 | 180 + 845 | 2103 | főúti | 0 | |
688 | 6 | 6u180k845m | 180 + 845 | 184 + 185 | 3334 | főúti | 0 | |
689 | 6 | 6u184k185m | 184 + 185 | 186 + 820 | 2617 | főúti | 0,16 | |
690 | 6 | 6u186k820m | 186 + 820 | 187 + 047 | 235 | főúti | 1 | |
691 | 6 | 6u187k390m | 187 + 390 | 188 + 385 | 982 | főúti | 1 | |
692 | 6 | 6u188k385m | 188 + 385 | 189 + 165 | 786 | főúti | 0,105 | |
693 | 6 | 6u189k165m | 189 + 165 | 192 + 301 | 3148 | főúti | 0 | |
694 | 6 | 6u202k224m | 202 + 224 | 203 + 394 | 1189 | főúti | 0,558 | |
695 | 6 | 6u203k394m | 203 + 394 | 206 + 250 | 2865 | főúti | 0,504 | |
696 | 6 | 6u206k250m | 206 + 250 | 209 + 630 | 3370 | főúti | 0 | |
697 | 6 | 6u209k630m | 209 + 630 | 211 + 160 | 1541 | főúti | 0 | |
698 | 6 | 6u211k160m | 211 + 160 | 213 + 274 | 2113 | főúti | 0 | |
699 | 6 | 6u213k274m | 213 + 274 | 216 + 366 | 3092 | főúti | 0,339 | |
700 | 6 | 6u217k84m | 217 + 084 | 217 + 767 | 684 | főúti | 0,413 | |
701 | 6 | 6u217k767m | 217 + 767 | 218 + 177 | 411 | főúti | 0 | |
702 | 6 | 6u218k177m | 218 + 177 | 218 + 828 | 652 | főúti | 0,515 | |
703 | 6 | 6u219k617m | 219 + 617 | 221 + 400 | 1775 | főúti | 0 | |
704 | 6 | 6u221k400m | 221 + 400 | 221 + 580 | 184 | főúti | 0 | |
705 | 6 | 6u221k580m | 221 + 580 | 223 + 680 | 2101 | főúti | 0 | |
706 | 6 | 6u224k184m | 224 + 184 | 226 + 099 | 1918 | főúti | 0,473 | |
707 | 6 | 6u226k499m | 226 + 499 | 227 + 865 | 1401 | főúti | 0,194 | |
708 | 6 | 6u227k865m | 227 + 865 | 229 + 505 | 1638 | főúti | 0 | |
709 | 6 | 6u234k175m | 234 + 175 | 236 + 240 | 2063 | főúti | 0,152 | |
710 | 6 | 6u236k240m | 236 + 240 | 238 + 078 | 1835 | főúti | 0 | |
711 | 6 | 6u238k78m | 238 + 078 | 239 + 266 | 1189 | főúti | 0 | |
712 | 6 | 6u239k932m | 239 + 932 | 242 + 804 | 2944 | főúti | 0 | |
713 | 6 | 6u243k20m | 243 + 020 | 243 + 767 | 753 | főúti | 1 | |
714 | 6 | 6u244k14m | 244 + 014 | 245 + 957 | 2586 | főúti | 0,031 | |
715 | 6 | 6u246k316m | 246 + 316 | 249 + 840 | 3510 | főúti | 0,027 | |
716 | 6 | 6u249k840m | 249 + 840 | 250 + 376 | 551 | főúti | 0,258 | |
717 | 6 | 6u251k742m | 251 + 742 | 257 + 028 | 5289 | főúti | 0,06 | |
718 | 6 | 6u257k28m | 257 + 028 | 258 + 726 | 1677 | főúti | 0 | |
719 | 6 | 6u258k726m | 258 + 726 | 261 + 572 | 2831 | főúti | 0,541 | |
720 | 6 | 6u261k572m | 261 + 572 | 262 + 293 | 765 | főúti | 0,972 | |
721 | 7 | 7u17k4257m | 17 + 4257 | 17 + 4551 | 342 | főúti | 0 | |
722 | 7 | 7u17k4615m | 17 + 4615 | 23 + 690 | 2288 | főúti | 0,33 | |
723 | 7 | 7u23k690m | 23 + 690 | 24 + 996 | 1311 | főúti | 1 | |
724 | 7 | 7u24k996m | 24 + 996 | 30 + 891 | 5880 | főúti | 0,132 | |
725 | 7 | 7u33k707m | 33 + 707 | 35 + 742 | 2030 | főúti | 0,321 | |
726 | 7 | 7u37k525m | 37 + 525 | 40 + 763 | 3210 | főúti | 0,242 | |
727 | 7 | 7u40k763m | 40 + 763 | 44 + 860 | 4096 | főúti | 0,469 | |
728 | 7 | 7u44k860m | 44 + 860 | 45 + 428 | 619 | főúti | 1 | |
729 | 7 | 7u45k428m | 45 + 428 | 45 + 896 | 466 | főúti | 1 | |
730 | 7 | 7u52k914m | 52 + 914 | 54 + 975 | 2059 | főúti | 0,364 | |
731 | 7 | 7u54k975m | 54 + 975 | 57 + 030 | 2043 | főúti | 0,275 | |
732 | 7 | 7u57k30m | 57 + 030 | 60 + 232 | 3207 | főúti | 0 | |
733 | 7 | 7u60k232m | 60 + 232 | 61 + 963 | 1731 | főúti | 0,324 | |
734 | 7 | 7u62k27m | 62 + 027 | 62 + 386 | 360 | főúti | 1 | |
735 | 7 | 7u67k20m | 67 + 020 | 68 + 701 | 1680 | főúti | 0,866 | |
736 | 7 | 7u68k701m | 68 + 701 | 69 + 745 | 1040 | főúti | 0,693 | |
737 | 7 | 7u69k745m | 69 + 745 | 70 + 610 | 881 | főúti | 0,361 | |
738 | 7 | 7u71k70m | 71 + 070 | 74 + 200 | 2903 | főúti | 0,593 | |
739 | 7 | 7u74k200m | 74 + 200 | 78 + 093 | 4079 | főúti | 0,537 | |
740 | 7 | 7u78k93m | 78 + 093 | 78 + 3560 | 2670 | főúti | 0,312 | |
741 | 7 | 7u78k5948m | 78 + 5948 | 79 + 656 | 1504 | főúti | 0,169 | |
742 | 7 | 7u81k765m | 81 + 765 | 84 + 437 | 2650 | főúti | 0,27 | |
743 | 7 | 7u84k437m | 84 + 437 | 85 + 500 | 1063 | főúti | 0,898 | |
744 | 7 | 7u86k761m | 86 + 761 | 87 + 520 | 734 | főúti | 0,949 | |
745 | 7 | 7u87k520m | 87 + 520 | 92 + 870 | 5390 | főúti | 0 | |
746 | 7 | 7u95k177m | 95 + 177 | 96 + 624 | 1464 | főúti | 0,428 | |
747 | 7 | 7u96k624m | 96 + 624 | 98 + 082 | 1440 | főúti | 0 | |
748 | 7 | 7u98k82m | 98 + 082 | 99 + 483 | 1455 | főúti | 0 | |
749 | 7 | 7u99k483m | 99 + 483 | 101 + 179 | 1669 | főúti | 0 | |
750 | 7 | 7u101k179m | 101 + 179 | 105 + 252 | 3898 | főúti | 0 | |
751 | 7 | 7u105k252m | 105 + 252 | 107 + 213 | 1978 | főúti | 0 | |
752 | 7 | 7u107k213m | 107 + 213 | 107 + 358 | 172 | főúti | 0,287 | |
753 | 7 | 7u108k228m | 108 + 228 | 109 + 496 | 1267 | főúti | 0,135 | |
754 | 7 | 7u109k496m | 109 + 496 | 110 + 406 | 908 | főúti | 0,856 | |
755 | 7 | 7u112k2531m | 112 + 2531 | 112 + 4680 | 2155 | főúti | 0,469 | |
756 | 7 | 7u112k4680m | 112 + 4680 | 112 + 7464 | 2771 | főúti | 0 | |
757 | 7 | 7u112k7492m | 112 + 7492 | 113 + 120 | 734 | főúti | 0,236 | |
758 | 7 | 7u113k137m | 113 + 137 | 113 + 281 | 172 | főúti | 0,86 | |
759 | 7 | 7u115k17m | 115 + 017 | 117 + 680 | 2659 | főúti | 0,039 | |
760 | 7 | 7u121k588m | 121 + 588 | 123 + 298 | 1708 | főúti | 0,144 | |
761 | 7 | 7u123k298m | 123 + 298 | 124 + 003 | 701 | főúti | 0,59 | |
762 | 7 | 7u125k159m | 125 + 159 | 127 + 350 | 2161 | főúti | 0,291 | |
763 | 7 | 7u127k350m | 127 + 350 | 127 + 730 | 409 | főúti | 0 | |
764 | 7 | 7u127k911m | 127 + 911 | 128 + 721 | 811 | főúti | 0,88 | |
765 | 7 | 7u129k792m | 129 + 792 | 132 + 129 | 2313 | főúti | 0,467 | |
766 | 7 | 7u132k129m | 132 + 129 | 133 + 934 | 1820 | főúti | 0 | |
767 | 7 | 7u141k669m | 141 + 669 | 142 + 855 | 1184 | főúti | 0 | |
768 | 7 | 7u142k855m | 142 + 855 | 144 + 859 | 2077 | főúti | 0 | |
769 | 7 | 7u155k889m | 155 + 889 | 156 + 810 | 909 | főúti | 1 | |
770 | 7 | 7u156k810m | 156 + 810 | 162 + 738 | 5936 | főúti | 0,062 | |
771 | 7 | 7u165k2m | 165 + 002 | 167 + 600 | 2603 | főúti | 0 | |
772 | 7 | 7u167k600m | 167 + 600 | 172 + 695 | 5206 | főúti | 0 | |
773 | 7 | 7u172k695m | 172 + 695 | 173 + 733 | 998 | főúti | 0 | |
774 | 7 | 7u173k733m | 173 + 733 | 175 + 398 | 1735 | főúti | 0 | |
775 | 7 | 7u175k398m | 175 + 398 | 177 + 608 | 2204 | főúti | 0 | |
776 | 7 | 7u177k608m | 177 + 608 | 177 + 950 | 340 | főúti | 0 | |
777 | 7 | 7u178k255m | 178 + 255 | 179 + 588 | 1343 | főúti | 0,61 | |
778 | 7 | 7u179k588m | 179 + 588 | 183 + 704 | 4118 | főúti | 0 | |
779 | 7 | 7u183k704m | 183 + 704 | 188 + 294 | 4577 | főúti | 0 | |
780 | 7 | 7u188k294m | 188 + 294 | 188 + 692 | 432 | főúti | 0 | |
781 | 7 | 7u188k692m | 188 + 692 | 190 + 100 | 1408 | főúti | 0,204 | |
782 | 7 | 7u190k745m | 190 + 745 | 193 + 391 | 2641 | főúti | 0,038 | |
783 | 7 | 7u193k391m | 193 + 391 | 195 + 696 | 2308 | főúti | 0,316 | |
784 | 7 | 7u195k696m | 195 + 696 | 199 + 581 | 3888 | főúti | 0,031 | |
785 | 7 | 7u199k581m | 199 + 581 | 201 + 720 | 2131 | főúti | 0,02 | |
786 | 7 | 7u201k720m | 201 + 720 | 204 + 114 | 2437 | főúti | 0,09 | |
787 | 7 | 7u204k114m | 204 + 114 | 206 + 318 | 2258 | főúti | 0,493 | |
788 | 7 | 7u206k318m | 206 + 318 | 206 + 698 | 419 | főúti | 0,879 | |
789 | 7 | 7u208k224m | 208 + 224 | 209 + 320 | 1114 | főúti | 0,13 | |
790 | 7 | 7u209k320m | 209 + 320 | 212 + 070 | 2770 | főúti | 0,367 | |
791 | 7 | 7u212k70m | 212 + 070 | 213 + 922 | 1149 | főúti | 0,383 | |
792 | 7 | 7u214k400m | 214 + 400 | 216 + 436 | 2043 | főúti | 0,486 | |
793 | 7 | 7u216k436m | 216 + 436 | 216 + 920 | 494 | főúti | 1 | |
794 | 7 | 7u216k920m | 216 + 920 | 218 + 230 | 1317 | főúti | 0,307 | |
795 | 7 | 7u218k230m | 218 + 230 | 220 + 393 | 2158 | főúti | 0 | |
796 | 7 | 7u220k393m | 220 + 393 | 221 + 590 | 1190 | főúti | 0 | |
797 | 7 | 7u221k949m | 221 + 949 | 222 + 385 | 433 | főúti | 0 | |
798 | 7 | 7u222k385m | 222 + 385 | 222 + 595 | 209 | főúti | 0 | |
799 | 7 | 7u226k200m | 226 + 200 | 228 + 290 | 2087 | főúti | 0,018 | |
800 | 7 | 7u231k54m | 231 + 054 | 232 + 305 | 1241 | főúti | 0,436 | |
801 | 7 | 7u232k305m | 232 + 305 | 233 + 476 | 1200 | főúti | 0 | |
802 | 8 | 8u0k0m | 0 + 000 | 2 + 654 | 2975 | főúti | 0,552 | |
803 | 8 | 8u2k5011m | 2 + 5011 | 14 + 673 | 6969 | főúti | 0 | |
804 | 8 | 8u14k1000m | 14 + 1000 | 16 + 041 | 877 | főúti | 0 | |
805 | 8 | 8u16k41m | 16 + 041 | 17 + 811 | 1674 | főúti | 0 | |
806 | 8 | 8u17k811m | 17 + 811 | 22 + 826 | 5504 | főúti | 0,305 | |
807 | 8 | 8u22k826m | 22 + 826 | 23 + 204 | 377 | főúti | 0 | |
808 | 8 | 8u23k204m | 23 + 204 | 24 + 077 | 876 | főúti | 0 | |
809 | 8 | 8u24k77m | 24 + 077 | 24 + 720 | 645 | főúti | 0,861 | |
810 | 8 | 8u24k720m | 24 + 720 | 31 + 250 | 6613 | főúti | 0,649 | |
811 | 8 | 8u31k250m | 31 + 250 | 34 + 593 | 3395 | főúti | 0,096 | |
812 | 8 | 8u34k593m | 34 + 593 | 40 + 068 | 5217 | főúti | 0,233 | |
813 | 8 | 8u40k68m | 40 + 068 | 44 + 149 | 4061 | főúti | 0 | |
814 | 8 | 8u44k149m | 44 + 149 | 46 + 015 | 1899 | főúti | 0 | |
815 | 8 | 8u46k15m | 46 + 015 | 47 + 760 | 1722 | főúti | 0 | |
816 | 8 | 8u47k760m | 47 + 760 | 50 + 578 | 2721 | főúti | 0,98 | |
817 | 8 | 8u50k578m | 50 + 578 | 51 + 340 | 758 | főúti | 0,6 | |
818 | 8 | 8u51k340m | 51 + 340 | 53 + 320 | 1982 | főúti | 0,539 | |
819 | 8 | 8u53k320m | 53 + 320 | 57 + 177 | 3882 | főúti | 0,173 | |
820 | 8 | 8u57k177m | 57 + 177 | 60 + 145 | 2939 | főúti | 0 | |
821 | 8 | 8u60k145m | 60 + 145 | 62 + 601 | 2468 | főúti | 0,434 | |
822 | 8 | 8u62k601m | 62 + 601 | 65 + 175 | 2738 | főúti | 0,61 | |
823 | 8 | 8u65k175m | 65 + 175 | 66 + 782 | 1607 | főúti | 0,999 | |
824 | 8 | 8u66k782m | 66 + 782 | 68 + 286 | 1509 | főúti | 0,863 | |
825 | 8 | 8u68k286m | 68 + 286 | 71 + 096 | 2810 | főúti | 0 | |
826 | 8 | 8u71k96m | 71 + 096 | 74 + 081 | 2976 | főúti | 0,251 | |
827 | 8 | 8u74k81m | 74 + 081 | 74 + 573 | 488 | főúti | 0,509 | |
828 | 8 | 8u74k573m | 74 + 573 | 75 + 111 | 543 | főúti | 0,267 | |
829 | 8 | 8u75k111m | 75 + 111 | 78 + 126 | 3021 | főúti | 0,524 | |
830 | 8 | 8u78k126m | 78 + 126 | 80 + 571 | 2435 | főúti | 0 | |
831 | 8 | 8u80k571m | 80 + 571 | 82 + 679 | 2115 | főúti | 0,121 | |
832 | 8 | 8u83k521m | 83 + 521 | 92 + 178 | 8648 | főúti | 0,086 | |
833 | 8 | 8u92k178m | 92 + 178 | 94 + 468 | 2300 | főúti | 0,273 | |
834 | 8 | 8u94k468m | 94 + 468 | 97 + 851 | 3379 | főúti | 0,416 | |
835 | 8 | 8u97k851m | 97 + 851 | 98 + 558 | 706 | főúti | 0,957 | |
836 | 8 | 8u98k558m | 98 + 558 | 99 + 021 | 467 | főúti | 0 | |
837 | 8 | 8u99k21m | 99 + 021 | 99 + 697 | 688 | főúti | 0 | |
838 | 8 | 8u99k697m | 99 + 697 | 101 + 206 | 1505 | főúti | 0 | |
839 | 8 | 8u101k206m | 101 + 206 | 101 + 573 | 380 | főúti | 0 | |
840 | 8 | 8u102k398m | 102 + 398 | 104 + 035 | 1595 | főúti | 0,353 | |
841 | 8 | 8u104k35m | 104 + 035 | 104 + 321 | 349 | főúti | 0 | |
842 | 8 | 8u104k321m | 104 + 321 | 106 + 241 | 1890 | főúti | 0 | |
843 | 8 | 8u106k241m | 106 + 241 | 110 + 225 | 3954 | főúti | 0 | |
844 | 8 | 8u110k225m | 110 + 225 | 110 + 863 | 639 | főúti | 0 | |
845 | 8 | 8u110k863m | 110 + 863 | 111 + 509 | 637 | főúti | 0 | |
846 | 8 | 8u111k509m | 111 + 509 | 113 + 430 | 1915 | főúti | 0,04 | |
847 | 8 | 8u113k430m | 113 + 430 | 114 + 170 | 743 | főúti | 1 | |
848 | 8 | 8u114k170m | 114 + 170 | 115 + 807 | 1631 | főúti | 0,511 | |
849 | 8 | 8u115k807m | 115 + 807 | 116 + 785 | 976 | főúti | 0 | |
850 | 8 | 8u116k785m | 116 + 785 | 117 + 997 | 1281 | főúti | 0 | |
851 | 8 | 8u117k997m | 117 + 997 | 122 + 354 | 4362 | főúti | 0 | |
852 | 8 | 8u122k354m | 122 + 354 | 123 + 534 | 1178 | főúti | 0 | |
853 | 8 | 8u123k534m | 123 + 534 | 125 + 779 | 2260 | főúti | 0,08 | |
854 | 8 | 8u125k779m | 125 + 779 | 126 + 884 | 1099 | főúti | 0,749 | |
855 | 8 | 8u126k884m | 126 + 884 | 134 + 032 | 7206 | főúti | 0 | |
856 | 8 | 8u134k32m | 134 + 032 | 136 + 272 | 2191 | főúti | 0 | |
857 | 8 | 8u136k272m | 136 + 272 | 137 + 570 | 1299 | főúti | 0,135 | |
858 | 8 | 8u137k570m | 137 + 570 | 137 + 784 | 215 | főúti | 1 | |
859 | 8 | 8u137k784m | 137 + 784 | 139 + 477 | 1686 | főúti | 0,273 | |
860 | 8 | 8u139k477m | 139 + 477 | 139 + 957 | 481 | főúti | 1 | |
861 | 8 | 8u141k41m | 141 + 041 | 141 + 156 | 115 | főúti | 0 | |
862 | 8 | 8u141k156m | 141 + 156 | 145 + 058 | 3838 | főúti | 0,017 | |
863 | 8 | 8u145k58m | 145 + 058 | 145 + 189 | 131 | főúti | 1 | |
864 | 8 | 8u145k189m | 145 + 189 | 145 + 571 | 379 | főúti | 1 | |
865 | 8 | 8u145k571m | 145 + 571 | 146 + 595 | 1031 | főúti | 0,442 | |
866 | 8 | 8u146k595m | 146 + 595 | 149 + 912 | 3304 | főúti | 0 | |
867 | 8 | 8u150k638m | 150 + 638 | 151 + 140 | 476 | főúti | 0,961 | |
868 | 8 | 8u151k140m | 151 + 140 | 153 + 939 | 2782 | főúti | 0,085 | |
869 | 8 | 8u155k200m | 155 + 200 | 156 + 083 | 888 | főúti | 0 | |
870 | 8 | 8u157k86m | 157 + 086 | 158 + 598 | 1517 | főúti | 0,455 | |
871 | 8 | 8u159k232m | 159 + 232 | 161 + 573 | 2365 | főúti | 0,327 | |
872 | 8 | 8u165k598m | 165 + 598 | 165 + 923 | 326 | főúti | 0 | |
873 | 8 | 8u165k923m | 165 + 923 | 166 + 544 | 609 | főúti | 0 | |
874 | 8 | 8u166k544m | 166 + 544 | 166 + 777 | 231 | főúti | 0 | |
875 | 8 | 8u166k777m | 166 + 777 | 168 + 643 | 1874 | főúti | 0,812 | |
876 | 8 | 8u168k643m | 168 + 643 | 169 + 592 | 948 | főúti | 0 | |
877 | 8 | 8u169k592m | 169 + 592 | 171 + 230 | 1663 | főúti | 0,019 | |
878 | 8 | 8u171k230m | 171 + 230 | 172 + 365 | 1115 | főúti | 1 | |
879 | 8 | 8u172k365m | 172 + 365 | 172 + 678 | 322 | főúti | 1 | |
880 | 8 | 8u172k678m | 172 + 678 | 173 + 789 | 1109 | főúti | 0,369 | |
881 | 8 | 8u173k789m | 173 + 789 | 177 + 458 | 3671 | főúti | 0,274 | |
882 | 8 | 8u177k458m | 177 + 458 | 178 + 046 | 588 | főúti | 0 | |
883 | 8 | 8u178k46m | 178 + 046 | 179 + 416 | 1381 | főúti | 0,004 | |
884 | 8 | 8u180k684m | 180 + 684 | 181 + 702 | 1018 | főúti | 0 | |
885 | 8 | 8u181k702m | 181 + 702 | 181 + 912 | 209 | főúti | 0 | |
886 | 8 | 8u181k912m | 181 + 912 | 182 + 523 | 764 | főúti | 0,043 | |
887 | 8 | 8u184k599m | 184 + 599 | 186 + 141 | 1531 | főúti | 0 | |
888 | 8 | 8u186k606m | 186 + 606 | 188 + 859 | 2257 | főúti | 0,078 | |
889 | 8 | 8u188k859m | 188 + 859 | 189 + 798 | 968 | főúti | 0,204 | |
890 | 8 | 8u189k798m | 189 + 798 | 190 + 587 | 768 | főúti | 0 | |
891 | 10 | 10u12k215m | 12 + 215 | 12 + 730 | 479 | főúti | 0,584 | |
892 | 10 | 10u13k250m | 13 + 250 | 13 + 798 | 489 | főúti | 0,742 | |
893 | 10 | 10u13k798m | 13 + 798 | 14 + 602 | 831 | főúti | 0 | |
894 | 10 | 10u14k602m | 14 + 602 | 17 + 010 | 2372 | főúti | 0,438 | |
895 | 10 | 10u17k10m | 17 + 010 | 17 + 504 | 505 | főúti | 0,978 | |
896 | 10 | 10u20k459m | 20 + 459 | 21 + 305 | 843 | főúti | 0,999 | |
897 | 10 | 10u21k305m | 21 + 305 | 23 + 850 | 2548 | főúti | 0,177 | |
898 | 10 | 10u26k895m | 26 + 895 | 28 + 935 | 2037 | főúti | 0,719 | |
899 | 10 | 10u30k100m | 30 + 100 | 31 + 762 | 1658 | főúti | 0 | |
900 | 10 | 10u31k762m | 31 + 762 | 32 + 283 | 630 | főúti | 0,453 | |
901 | 10 | 10u34k278m | 34 + 278 | 35 + 399 | 1127 | főúti | 0,195 | |
902 | 10 | 10u35k399m | 35 + 399 | 37 + 078 | 1676 | főúti | 0 | |
903 | 10 | 10u39k494m | 39 + 494 | 41 + 383 | 1886 | főúti | 0,535 | |
904 | 10 | 10u46k733m | 46 + 733 | 50 + 663 | 3868 | főúti | 0 | |
905 | 10 | 10u60k114m | 60 + 114 | 60 + 363 | 250 | főúti | 0,997 | |
906 | 10 | 10u62k167m | 62 + 167 | 67 + 916 | 5709 | főúti | 0,135 | |
907 | 10 | 10u71k854m | 71 + 854 | 75 + 519 | 3648 | főúti | 0,191 | |
908 | 11 | 11u13k236m | 13 + 236 | 13 + 648 | 414 | főúti | 0,93 | |
909 | 11 | 11u13k648m | 13 + 648 | 14 + 489 | 859 | főúti | 0,14 | |
910 | 11 | 11u14k489m | 14 + 489 | 16 + 935 | 2418 | főúti | 0,061 | |
911 | 11 | 11u31k298m | 31 + 298 | 35 + 485 | 4188 | főúti | 0,277 | |
912 | 11 | 11u39k117m | 39 + 117 | 41 + 321 | 2204 | főúti | 0,389 | |
913 | 11 | 11u44k276m | 44 + 276 | 45 + 426 | 1150 | főúti | 0 | |
914 | 11 | 11u45k426m | 45 + 426 | 48 + 347 | 2864 | főúti | 0 | |
915 | 11 | 11u50k447m | 50 + 447 | 51 + 799 | 1318 | főúti | 0,347 | |
916 | 11 | 11u53k705m | 53 + 705 | 55 + 423 | 1643 | főúti | 0,032 | |
917 | 11 | 11u55k423m | 55 + 423 | 63 + 612 | 8079 | főúti | 0,572 | |
918 | 11 | 11u67k670m | 67 + 670 | 72 + 174 | 4289 | főúti | 0,06 | |
919 | 12 | 12u0k0m | 0 + 000 | 4 + 113 | 3910 | főúti | 0,064 | |
920 | 12 | 12u7k528m | 7 + 528 | 8 + 756 | 1243 | főúti | 0,399 | |
921 | 12 | 12u8k756m | 8 + 756 | 11 + 541 | 2788 | főúti | 0,088 | |
922 | 12 | 12u13k954m | 13 + 954 | 14 + 879 | 929 | főúti | 0,473 | |
923 | 12 | 12u14k879m | 14 + 879 | 18 + 809 | 4060 | főúti | 0,004 | |
924 | 12 | 12u21k55m | 21 + 055 | 21 + 883 | 827 | főúti | 0 | |
925 | 12 | 12u21k883m | 21 + 883 | 23 + 403 | 1656 | főúti | 0,082 | |
926 | 12 | 12u25k1203m | 25 + 1203 | 26 + 412 | 473 | főúti | 0 | |
927 | 13 | 13u0k0m | 0 + 000 | 0 + 585 | 585 | főúti | 0,545 | |
928 | 13 | 13u1k503m | 1 + 503 | 4 + 858 | 3355 | főúti | 0,219 | |
929 | 13 | 13u4k858m | 4 + 858 | 6 + 345 | 1435 | főúti | 0 | |
930 | 13 | 13u6k345m | 6 + 345 | 8 + 927 | 2583 | főúti | 0 | |
931 | 13 | 13u8k927m | 8 + 927 | 10 + 157 | 1230 | főúti | 0,129 | |
932 | 13 | 13u10k157m | 10 + 157 | 10 + 441 | 284 | főúti | 0 | |
933 | 13 | 13u10k441m | 10 + 441 | 13 + 103 | 2662 | főúti | 0 | |
934 | 13 | 13u13k103m | 13 + 103 | 14 + 517 | 1414 | főúti | 0,646 | |
935 | 13 | 13u14k517m | 14 + 517 | 15 + 523 | 1006 | főúti | 1 | |
936 | 13 | 13u15k523m | 15 + 523 | 20 + 626 | 5103 | főúti | 0,052 | |
937 | 13 | 13u20k626m | 20 + 626 | 21 + 377 | 751 | főúti | 0,469 | |
938 | 13 | 13u21k377m | 21 + 377 | 22 + 814 | 1437 | főúti | 0,466 | |
939 | 13 | 13u22k814m | 22 + 814 | 22 + 978 | 164 | főúti | 0 | |
940 | 13 | 13u22k978m | 22 + 978 | 26 + 428 | 3450 | főúti | 0,029 | |
941 | 13 | 13u26k428m | 26 + 428 | 30 + 355 | 3927 | főúti | 0,238 | |
942 | 14 | 14u3k670m | 3 + 670 | 6 + 105 | 2435 | főúti | 0,022 | |
943 | 14 | 14u6k105m | 6 + 105 | 8 + 390 | 2337 | főúti | 0,428 | |
944 | 14 | 14u8k390m | 8 + 390 | 12 + 616 | 4287 | főúti | 0,143 | |
945 | 15 | 15u2k341m | 2 + 341 | 10 + 611 | 8198 | főúti | 0,131 | |
946 | 15 | 15u11k899m | 11 + 899 | 14 + 416 | 2505 | főúti | 0,066 | |
947 | 15 | 15u16k252m | 16 + 252 | 16 + 547 | 291 | főúti | 1 | |
948 | 15 | 15u16k547m | 16 + 547 | 17 + 509 | 961 | főúti | 0,097 | |
949 | 21 | 21u1k382m | 1 + 382 | 2 + 80 | 687 | főúti | 0,311 | |
950 | 21 | 21u2k80m | 2 + 80 | 3 + 274 | 1252 | főúti | 0 | |
951 | 21 | 21u3k274m | 3 + 274 | 6 + 640 | 3363 | főúti | 0,3 | |
952 | 21 | 21u6k640m | 6 + 640 | 7 + 310 | 668 | főúti | 1 | |
953 | 21 | 21u7k310m | 7 + 310 | 10 + 715 | 3396 | főúti | 0,134 | |
954 | 21 | 21u10k715m | 10 + 715 | 11 + 1015 | 1292 | főúti | 0,952 | |
955 | 21 | 21u11k1015m | 11 + 1015 | 14 + 263 | 2332 | főúti | 0,789 | |
956 | 21 | 21u14k263m | 14 + 263 | 18 + 633 | 4361 | főúti | 0,15 | |
957 | 21 | 21u18k633m | 18 + 633 | 20 + 985 | 2359 | főúti | 0,594 | |
958 | 21 | 21u20k985m | 20 + 985 | 23 + 782 | 2817 | főúti | 0 | |
959 | 21 | 21u23k782m | 23 + 782 | 26 + 746 | 2968 | főúti | 0 | |
960 | 21 | 21u26k746m | 26 + 746 | 29 + 370 | 2628 | főúti | 0,005 | |
961 | 21 | 21u29k370m | 29 + 370 | 32 + 239 | 2874 | főúti | 0,601 | |
962 | 21 | 21u32k239m | 32 + 239 | 35 + 852 | 3635 | főúti | 0,241 | |
963 | 21 | 21u35k852m | 35 + 852 | 39 + 208 | 3349 | főúti | 0,629 | |
964 | 21 | 21u39k241m | 39 + 208 | 41 + 819 | 2627 | főúti | 0,584 | |
965 | 21 | 21u41k819m | 41 + 819 | 43 + 326 | 1508 | főúti | 0,301 | |
966 | 21 | 21u43k326m | 43 + 326 | 44 + 003 | 805 | főúti | 0 | |
967 | 21 | 21u44k3m | 44 + 003 | 44 + 589 | 470 | főúti | 0,554 | |
968 | 21 | 21u46k575m | 46 + 575 | 49 + 182 | 2565 | főúti | 0,33 | |
969 | 21 | 21u49k182m | 49 + 182 | 50 + 871 | 1693 | főúti | 0 | |
970 | 21 | 21u50k871m | 50 + 871 | 51 + 318 | 456 | főúti | 0,696 | |
971 | 21 | 21u51k318m | 51 + 318 | 52 + 615 | 1336 | főúti | 1 | |
972 | 21 | 21u54k161m | 54 + 161 | 55 + 891 | 1749 | főúti | 1 | |
973 | 21 | 21u61k660m | 61 + 660 | 63 + 160 | 1493 | főúti | 0,327 | |
974 | 22 | 22u0k0m | 0 + 000 | 2 + 860 | 2809 | főúti | 0 | |
975 | 22 | 22u2k860m | 2 + 860 | 4 + 346 | 1489 | főúti | 0 | |
976 | 22 | 22u4k346m | 4 + 346 | 7 + 080 | 2751 | főúti | 0 | |
977 | 22 | 22u8k699m | 8 + 699 | 14 + 568 | 5870 | főúti | 0 | |
978 | 22 | 22u14k568m | 14 + 568 | 15 + 876 | 1317 | főúti | 0 | |
979 | 22 | 22u16k468m | 16 + 468 | 20 + 875 | 4414 | főúti | 0,23 | |
980 | 22 | 22u21k895m | 21 + 895 | 22 + 898 | 2015 | főúti | 0,661 | |
981 | 22 | 22u24k415m | 24 + 415 | 29 + 078 | 4651 | főúti | 0,124 | |
982 | 22 | 22u29k78m | 29 + 078 | 30 + 121 | 1042 | főúti | 0,008 | |
983 | 22 | 22u31k776m | 31 + 776 | 31 + 899 | 123 | főúti | 0,996 | |
984 | 22 | 22u31k899m | 31 + 899 | 32 + 639 | 741 | főúti | 0,275 | |
985 | 22 | 22u32k639m | 32 + 639 | 39 + 255 | 6609 | főúti | 0,092 | |
986 | 22 | 22u41k664m | 41 + 664 | 42 + 007 | 363 | főúti | 0 | |
987 | 22 | 22u42k7m | 42 + 007 | 44 + 342 | 2333 | főúti | 0 | |
988 | 22 | 22u44k342m | 44 + 342 | 45 + 346 | 987 | főúti | 0 | |
989 | 22 | 22u45k346m | 45 + 346 | 46 + 729 | 1388 | főúti | 0,074 | |
990 | 22 | 22u49k140m | 49 + 140 | 51 + 970 | 2818 | főúti | 0,236 | |
991 | 22 | 22u53k192m | 53 + 192 | 53 + 743 | 548 | főúti | 0,999 | |
992 | 22 | 22u53k743m | 53 + 743 | 54 + 964 | 1240 | főúti | 0,894 | |
993 | 22 | 22u54k964m | 54 + 964 | 55 + 710 | 744 | főúti | 0,999 | |
994 | 22 | 22u58k74m | 58 + 074 | 58 + 755 | 676 | főúti | 0 | |
995 | 22 | 22u60k510m | 60 + 510 | 65 + 045 | 4517 | főúti | 0,041 | |
996 | 23 | 23u0k0m | 0 + 000 | 0 + 996 | 996 | főúti | 0,916 | |
997 | 23 | 23u0k996m | 0 + 996 | 2 + 123 | 1127 | főúti | 0,96 | |
998 | 23 | 23u2k123m | 2 + 123 | 2 + 555 | 382 | főúti | 0,498 | |
999 | 23 | 23u2k555m | 2 + 555 | 6 + 098 | 3311 | főúti | 0,024 | |
1000 | 23 | 23u8k643m | 8 + 643 | 12 + 220 | 3558 | főúti | 0 | |
1001 | 23 | 23u13k345m | 13 + 345 | 15 + 996 | 2651 | főúti | 0,194 | |
1002 | 23 | 23u15k996m | 15 + 996 | 22 + 743 | 6759 | főúti | 0,242 | |
1003 | 23 | 23u24k226m | 24 + 226 | 28 + 690 | 4463 | főúti | 0,25 | |
1004 | 24 | 24u2k927m | 2 + 927 | 4 + 829 | 1808 | főúti | 0,035 | |
1005 | 24 | 24u4k829m | 4 + 829 | 5 + 265 | 544 | főúti | 0 | |
1006 | 24 | 24u5k265m | 5 + 265 | 6 + 104 | 829 | főúti | 0 | |
1007 | 24 | 24u7k729m | 7 + 729 | 15 + 061 | 7260 | főúti | 0 | |
1008 | 24 | 24u15k365m | 15 + 365 | 18 + 295 | 2869 | főúti | 0,541 | |
1009 | 24 | 24u18k295m | 18 + 295 | 24 + 277 | 6372 | főúti | 0 | |
1010 | 24 | 24u24k277m | 24 + 277 | 24 + 2665 | 2392 | főúti | 0,114 | |
1011 | 24 | 24u28k3018m | 28 + 3018 | 28 + 3932 | 915 | főúti | 0 | |
1012 | 24 | 24u28k3932m | 28 + 3932 | 28 + 5147 | 1211 | főúti | 0,026 | |
1013 | 24 | 24u35k958m | 35 + 958 | 40 + 745 | 4720 | főúti | 0,189 | |
1014 | 24 | 24u40k745m | 40 + 745 | 40 + 1256 | 509 | főúti | 0 | |
1015 | 24 | 24u43k986m | 43 + 986 | 52 + 705 | 8569 | főúti | 0,048 | |
1016 | 24 | 24u54k420m | 54 + 420 | 60 + 078 | 5662 | főúti | 0,28 | |
1017 | 25 | 25u1k290m | 1 + 290 | 10 + 633 | 9359 | főúti | 0,023 | |
1018 | 25 | 25u19k812m | 19 + 812 | 25 + 670 | 5849 | főúti | 0 | |
1019 | 25 | 25u26k566m | 26 + 566 | 27 + 668 | 1103 | főúti | 0,229 | |
1020 | 25 | 25u27k668m | 27 + 668 | 32 + 790 | 5132 | főúti | 0 | |
1021 | 25 | 25u32k790m | 32 + 790 | 32 + 918 | 105 | főúti | 0 | |
1022 | 25 | 25u32k918m | 32 + 918 | 34 + 952 | 2037 | főúti | 0 | |
1023 | 25 | 25u37k222m | 37 + 222 | 37 + 830 | 603 | főúti | 1 | |
1024 | 25 | 25u38k811m | 38 + 811 | 44 + 050 | 5214 | főúti | 0,189 | |
1025 | 25 | 25u47k381m | 47 + 381 | 50 + 844 | 3462 | főúti | 0 | |
1026 | 25 | 25u50k844m | 50 + 844 | 54 + 600 | 3774 | főúti | 0,032 | |
1027 | 25 | 25u56k279m | 56 + 279 | 58 + 222 | 1939 | főúti | 0,337 | |
1028 | 25 | 25u63k945m | 63 + 945 | 64 + 598 | 649 | főúti | 0 | |
1029 | 25 | 25u72k891m | 72 + 891 | 77 + 051 | 4174 | főúti | 0,016 | |
1030 | 25 | 25u77k51m | 77 + 051 | 78 + 002 | 980 | főúti | 0,46 | |
1031 | 25 | 25u79k12m | 79 + 012 | 80 + 446 | 1444 | főúti | 0,547 | |
1032 | 25 | 25u81k618m | 81 + 618 | 82 + 067 | 463 | főúti | 1 | |
1033 | 26 | 26u4k150m | 4 + 150 | 4 + 849 | 719 | főúti | 0 | |
1034 | 26 | 26u4k849m | 4 + 849 | 7 + 659 | 2797 | főúti | 0,026 | |
1035 | 26 | 26u7k659m | 7 + 659 | 9 + 309 | 1637 | főúti | 0 | |
1036 | 26 | 26u9k309m | 9 + 309 | 11 + 944 | 2599 | főúti | 0,013 | |
1037 | 26 | 26u11k976m | 11 + 944 | 12 + 500 | 575 | főúti | 0,475 | |
1038 | 26 | 26u15k800m | 15 + 800 | 17 + 167 | 1364 | főúti | 0,601 | |
1039 | 26 | 26u17k167m | 17 + 167 | 20 + 568 | 3392 | főúti | 0,353 | |
1040 | 26 | 26u23k398m | 23 + 398 | 25 + 570 | 2133 | főúti | 0,264 | |
1041 | 26 | 26u26k539m | 26 + 539 | 27 + 700 | 1162 | főúti | 0,999 | |
1042 | 26 | 26u28k491m | 28 + 491 | 29 + 165 | 673 | főúti | 1 | |
1043 | 26 | 26u29k165m | 29 + 165 | 30 + 208 | 1042 | főúti | 0,123 | |
1044 | 26 | 26u30k208m | 30 + 208 | 30 + 779 | 571 | főúti | 0 | |
1045 | 26 | 26u30k779m | 30 + 779 | 32 + 761 | 1974 | főúti | 0 | |
1046 | 26 | 26u33k770m | 33 + 770 | 36 + 990 | 3217 | főúti | 0,108 | |
1047 | 26 | 26u39k280m | 39 + 280 | 42 + 036 | 2753 | főúti | 0,271 | |
1048 | 26 | 26u42k36m | 42 + 036 | 43 + 520 | 1466 | főúti | 0,998 | |
1049 | 26 | 26u43k520m | 43 + 520 | 44 + 524 | 1007 | főúti | 0,165 | |
1050 | 27 | 27u1k222m | 1 + 222 | 1 + 854 | 667 | főúti | 0,481 | |
1051 | 27 | 27u1k854m | 1 + 854 | 5 + 686 | 3836 | főúti | 0,228 | |
1052 | 27 | 27u5k686m | 5 + 686 | 7 + 850 | 2167 | főúti | 0,344 | |
1053 | 27 | 27u12k780m | 12 + 780 | 16 + 620 | 3685 | főúti | 0,238 | |
1054 | 27 | 27u18k25m | 18 + 025 | 24 + 042 | 5740 | főúti | 0,041 | |
1055 | 27 | 27u26k276m | 26 + 276 | 30 + 197 | 3923 | főúti | 0,166 | |
1056 | 27 | 27u31k964m | 31 + 964 | 34 + 717 | 2754 | főúti | 0 | |
1057 | 27 | 27u34k717m | 34 + 717 | 35 + 071 | 353 | főúti | 0,367 | |
1058 | 27 | 27u36k174m | 36 + 174 | 38 + 938 | 2772 | főúti | 0,284 | |
1059 | 27 | 27u38k938m | 38 + 938 | 43 + 116 | 4188 | főúti | 0 | |
1060 | 27 | 27u43k116m | 43 + 116 | 44 + 018 | 900 | főúti | 0 | |
1061 | 27 | 27u45k143m | 45 + 143 | 46 + 549 | 1374 | főúti | 0,285 | |
1062 | 27 | 27u47k266m | 47 + 266 | 48 + 840 | 1575 | főúti | 0,137 | |
1063 | 27 | 27u49k504m | 49 + 504 | 54 + 687 | 5166 | főúti | 0,097 | |
1064 | 31 | 31u24k668m | 24 + 668 | 25 + 433 | 699 | főúti | 0 | |
1065 | 31 | 31u25k433m | 25 + 433 | 25 + 1018 | 586 | főúti | 0 | |
1066 | 31 | 31u25k1018m | 25 + 1018 | 27 + 229 | 1245 | főúti | 0,463 | |
1067 | 31 | 31u28k642m | 28 + 642 | 32 + 721 | 4125 | főúti | 0,719 | |
1068 | 31 | 31u32k721m | 32 + 721 | 34 + 107 | 1451 | főúti | 0 | |
1069 | 31 | 31u36k260m | 36 + 260 | 40 + 764 | 4503 | főúti | 0,25 | |
1070 | 31 | 31u40k764m | 40 + 764 | 41 + 205 | 434 | főúti | 1 | |
1071 | 31 | 31u44k27m | 44 + 027 | 45 + 055 | 1026 | főúti | 0,999 | |
1072 | 31 | 31u45k860m | 45 + 860 | 46 + 343 | 482 | főúti | 1 | |
1073 | 31 | 31u47k911m | 47 + 911 | 48 + 808 | 895 | főúti | 0,185 | |
1074 | 31 | 31u48k808m | 48 + 808 | 54 + 538 | 5724 | főúti | 0,037 | |
1075 | 31 | 31u57k611m | 57 + 611 | 60 + 662 | 3047 | főúti | 0,108 | |
1076 | 31 | 31u63k50m | 63 + 050 | 66 + 029 | 2963 | főúti | 0 | |
1077 | 31 | 31u66k29m | 66 + 029 | 67 + 321 | 1286 | főúti | 0 | |
1078 | 31 | 31u67k321m | 67 + 321 | 70 + 296 | 2919 | főúti | 0 | |
1079 | 31 | 31u70k296m | 70 + 296 | 71 + 512 | 1235 | főúti | 0 | |
1080 | 31 | 31u71k512m | 71 + 512 | 72 + 750 | 1252 | főúti | 0 | |
1081 | 31 | 31u72k750m | 72 + 750 | 74 + 044 | 1337 | főúti | 0 | |
1082 | 31 | 31u74k44m | 74 + 044 | 75 + 235 | 1196 | főúti | 0 | |
1083 | 31 | 31u75k298m | 75 + 298 | 78 + 376 | 2822 | főúti | 0 | |
1084 | 31 | 31u78k376m | 78 + 376 | 81 + 154 | 3061 | főúti | 0,132 | |
1085 | 31 | 31u81k154m | 81 + 154 | 81 + 2868 | 2713 | főúti | 0 | |
1086 | 31 | 31u81k2868m | 81 + 2868 | 84 + 179 | 2919 | főúti | 0,217 | |
1087 | 31 | 31u87k284m | 87 + 284 | 92 + 580 | 5297 | főúti | 0 | |
1088 | 31 | 31u92k580m | 92 + 580 | 95 + 829 | 3249 | főúti | 0,156 | |
1089 | 31 | 31u99k58m | 99 + 058 | 101 + 081 | 2015 | főúti | 0,093 | |
1090 | 31 | 31u101k81m | 101 + 081 | 105 + 417 | 4340 | főúti | 0 | |
1091 | 31 | 31u105k417m | 105 + 417 | 108 + 892 | 3571 | főúti | 0 | |
1092 | 31 | 31u114k64m | 114 + 064 | 116 + 845 | 2760 | főúti | 0 | |
1093 | 31 | 31u116k845m | 116 + 845 | 118 + 947 | 2106 | főúti | 0,229 | |
1094 | 31 | 31u120k210m | 120 + 210 | 128 + 454 | 8256 | főúti | 0,028 | |
1095 | 32 | 32u0k0m | 0 + 000 | 1 + 1219 | 1777 | főúti | 0,335 | |
1096 | 32 | 32u1k1277m | 1 + 1277 | 1 + 2379 | 1145 | főúti | 0 | |
1097 | 32 | 32u2k940m | 2 + 940 | 6 + 389 | 4735 | főúti | 0 | |
1098 | 32 | 32u6k389m | 6 + 389 | 8 + 277 | 1919 | főúti | 0 | |
1099 | 32 | 32u8k277m | 8 + 277 | 9 + 695 | 1388 | főúti | 0 | |
1100 | 32 | 32u9k695m | 9 + 695 | 10 + 463 | 727 | főúti | 0 | |
1101 | 32 | 32u10k510m | 10 + 510 | 12 + 614 | 2109 | főúti | 0 | |
1102 | 32 | 32u12k614m | 12 + 614 | 14 + 713 | 2120 | főúti | 0,096 | |
1103 | 32 | 32u16k221m | 16 + 221 | 23 + 340 | 7128 | főúti | 0,019 | |
1104 | 32 | 32u23k340m | 23 + 340 | 25 + 059 | 1731 | főúti | 0,522 | |
1105 | 32 | 32u25k59m | 25 + 059 | 28 + 815 | 3782 | főúti | 0,323 | |
1106 | 32 | 32u29k771m | 29 + 771 | 34 + 332 | 4730 | főúti | 0,163 | |
1107 | 32 | 32u35k951m | 35 + 951 | 40 + 420 | 4569 | főúti | 0,18 | |
1108 | 32 | 32u42k488m | 42 + 488 | 45 + 662 | 3233 | főúti | 0,06 | |
1109 | 32 | 32u46k586m | 46 + 586 | 48 + 398 | 1828 | főúti | 0,054 | |
1110 | 32 | 32u51k142m | 51 + 142 | 55 + 027 | 3968 | főúti | 0 | |
1111 | 32 | 32u55k27m | 55 + 027 | 57 + 282 | 2341 | főúti | 0,43 | |
1112 | 32 | 32u57k282m | 57 + 282 | 58 + 291 | 1002 | főúti | 0 | |
1113 | 32 | 32u58k291m | 58 + 291 | 63 + 163 | 4873 | főúti | 0 | |
1114 | 32 | 32u63k163m | 63 + 163 | 67 + 000 | 3873 | főúti | 0 | |
1115 | 32 | 32u67k0m | 67 + 000 | 67 + 550 | 550 | főúti | 0 | |
1116 | 32 | 32u67k550m | 67 + 550 | 68 + 226 | 620 | főúti | 0 | |
1117 | 32 | 32u68k226m | 68 + 226 | 69 + 335 | 1218 | főúti | 0 | |
1118 | 32 | 32u69k335m | 69 + 335 | 69 + 1009 | 680 | főúti | 0 | |
1119 | 32 | 32u69k1009m | 69 + 1009 | 70 + 499 | 560 | főúti | 0 | |
1120 | 32 | 32u75k816m | 75 + 816 | 79 + 817 | 4003 | főúti | 0,096 | |
1121 | 33 | 33u0k0m | 0 + 000 | 0 + 787 | 796 | főúti | 0 | |
1122 | 33 | 33u0k787m | 0 + 787 | 3 + 068 | 2246 | főúti | 0,414 | |
1123 | 33 | 33u3k68m | 3 + 068 | 3 + 902 | 704 | főúti | 0,496 | |
1124 | 33 | 33u3k902m | 3 + 902 | 4 + 280 | 559 | főúti | 0 | |
1125 | 33 | 33u4k280m | 4 + 280 | 4 + 873 | 601 | főúti | 0,171 | |
1126 | 33 | 33u6k171m | 6 + 171 | 6 + 621 | 450 | főúti | 1 | |
1127 | 33 | 33u9k506m | 9 + 506 | 11 + 909 | 2396 | főúti | 0,156 | |
1128 | 33 | 33u11k909m | 11 + 909 | 13 + 497 | 1589 | főúti | 0 | |
1129 | 33 | 33u13k497m | 13 + 497 | 14 + 884 | 1388 | főúti | 0 | |
1130 | 33 | 33u14k884m | 14 + 884 | 22 + 773 | 7892 | főúti | 0 | |
1131 | 33 | 33u22k773m | 22 + 773 | 24 + 531 | 1759 | főúti | 0 | |
1132 | 33 | 33u24k531m | 24 + 531 | 25 + 134 | 603 | főúti | 0,081 | |
1133 | 33 | 33u28k67m | 28 + 067 | 34 + 964 | 6935 | főúti | 0,036 | |
1134 | 33 | 33u39k20m | 39 + 020 | 44 + 977 | 5964 | főúti | 0,047 | |
1135 | 33 | 33u44k977m | 44 + 977 | 53 + 059 | 8084 | főúti | 0 | |
1136 | 33 | 33u53k59m | 53 + 059 | 63 + 115 | 10033 | főúti | 0 | |
1137 | 33 | 33u63k115m | 63 + 115 | 66 + 849 | 3722 | főúti | 0 | |
1138 | 33 | 33u66k849m | 66 + 849 | 71 + 726 | 5199 | főúti | 0 | |
1139 | 33 | 33u72k579m | 72 + 579 | 85 + 998 | 13435 | főúti | 0,052 | |
1140 | 33 | 33u85k998m | 85 + 998 | 88 + 354 | 2328 | főúti | 0 | |
1141 | 33 | 33u88k354m | 88 + 354 | 95 + 079 | 6778 | főúti | 0 | |
1142 | 33 | 33u95k79m | 95 + 079 | 99 + 140 | 4011 | főúti | 0 | |
1143 | 33 | 33u98k806m | 99 + 140 | 103 + 017 | 4060 | főúti | 0,112 | |
1144 | 33 | 33u103k17m | 103 + 017 | 103 + 337 | 320 | főúti | 0 | |
1145 | 33 | 33u103k337m | 103 + 337 | 105 + 105 | 1777 | főúti | 0 | |
1146 | 34 | 34u0k731m | 0 + 731 | 7 + 675 | 6940 | főúti | 0,102 | |
1147 | 34 | 34u9k219m | 9 + 219 | 11 + 839 | 2203 | főúti | 0,009 | |
1148 | 34 | 34u13k668m | 13 + 668 | 15 + 844 | 2202 | főúti | 0,087 | |
1149 | 34 | 34u15k844m | 15 + 844 | 20 + 892 | 5038 | főúti | 0 | |
1150 | 34 | 34u23k515m | 23 + 515 | 23 + 688 | 174 | főúti | 1 | |
1151 | 34 | 34u23k688m | 23 + 688 | 27 + 096 | 3385 | főúti | 0,118 | |
1152 | 34 | 34u27k96m | 27 + 096 | 32 + 190 | 5104 | főúti | 0 | |
1153 | 34 | 34u32k190m | 32 + 190 | 32 + 625 | 438 | főúti | 0 | |
1154 | 34 | 34u32k625m | 32 + 625 | 34 + 710 | 2101 | főúti | 0 | |
1155 | 34 | 34u34k710m | 34 + 710 | 35 + 422 | 712 | főúti | 0,115 | |
1156 | 34 | 34u38k980m | 38 + 980 | 44 + 269 | 5304 | főúti | 0,037 | |
1157 | 34 | 34u44k269m | 44 + 269 | 53 + 698 | 9402 | főúti | 0,052 | |
1158 | 35 | 35u0k289m | 0 + 289 | 2 + 024 | 1711 | főúti | 0,726 | |
1159 | 35 | 35u2k24m | 2 + 024 | 5 + 141 | 3117 | főúti | 0 | |
1160 | 35 | 35u5k141m | 5 + 141 | 6 + 176 | 1040 | főúti | 0 | |
1161 | 35 | 35u6k176m | 6 + 176 | 7 + 922 | 1755 | főúti | 0,223 | |
1162 | 35 | 35u7k922m | 7 + 922 | 8 + 665 | 740 | főúti | 0,297 | |
1163 | 35 | 35u10k267m | 10 + 267 | 12 + 062 | 1841 | főúti | 0,135 | |
1164 | 35 | 35u14k157m | 14 + 157 | 16 + 157 | 1987 | főúti | 0,879 | |
1165 | 35 | 35u18k876m | 18 + 876 | 23 + 270 | 4450 | főúti | 0 | |
1166 | 35 | 35u23k270m | 23 + 270 | 27 + 273 | 3998 | főúti | 0,269 | |
1167 | 35 | 35u27k273m | 27 + 273 | 28 + 140 | 872 | főúti | 0 | |
1168 | 35 | 35u28k140m | 28 + 140 | 30 + 828 | 2684 | főúti | 0 | |
1169 | 35 | 35u30k828m | 30 + 828 | 37 + 183 | 6339 | főúti | 0,023 | |
1170 | 35 | 35u40k181m | 40 + 181 | 41 + 885 | 1695 | főúti | 0 | |
1171 | 35 | 35u41k885m | 41 + 885 | 43 + 564 | 2480 | főúti | 0 | |
1172 | 35 | 35u43k564m | 43 + 564 | 48 + 020 | 4436 | főúti | 0 | |
1173 | 35 | 35u48k20m | 48 + 020 | 49 + 811 | 1794 | főúti | 0 | |
1174 | 35 | 35u49k811m | 49 + 811 | 54 + 061 | 4362 | főúti | 0 | |
1175 | 35 | 35u54k61m | 54 + 061 | 62 + 789 | 8912 | főúti | 0,004 | |
1176 | 35 | 35u62k789m | 62 + 789 | 63 + 594 | 782 | főúti | 0,998 | |
1177 | 35 | 35u66k460m | 66 + 460 | 70 + 747 | 4287 | főúti | 0,137 | |
1178 | 35 | 35u70k747m | 70 + 747 | 74 + 017 | 3279 | főúti | 0,073 | |
1179 | 35 | 35u75k18m | 75 + 018 | 77 + 441 | 2421 | főúti | 0,3 | |
1180 | 35 | 35u77k441m | 77 + 441 | 78 + 125 | 693 | főúti | 0 | |
1181 | 35 | 35u78k125m | 78 + 125 | 78 + 696 | 574 | főúti | 0 | |
1182 | 36 | 36u0k841m | 0 + 841 | 1 + 242 | 392 | főúti | 0 | |
1183 | 36 | 36u1k242m | 1 + 242 | 6 + 884 | 5643 | főúti | 0 | |
1184 | 36 | 36u6k884m | 6 + 884 | 7 + 749 | 861 | főúti | 0 | |
1185 | 36 | 36u7k749m | 7 + 749 | 13 + 928 | 5884 | főúti | 0 | |
1186 | 36 | 36u13k928m | 13 + 928 | 14 + 603 | 675 | főúti | 0 | |
1187 | 36 | 36u14k603m | 14 + 603 | 15 + 699 | 1093 | főúti | 0,373 | |
1188 | 36 | 36u15k699m | 15 + 699 | 18 + 076 | 2375 | főúti | 0,342 | |
1189 | 36 | 36u18k76m | 18 + 076 | 20 + 680 | 2602 | főúti | 0 | |
1190 | 36 | 36u20k680m | 20 + 680 | 21 + 758 | 1079 | főúti | 0,122 | |
1191 | 36 | 36u26k10m | 26 + 010 | 34 + 751 | 8733 | főúti | 0 | |
1192 | 36 | 36u34k751m | 34 + 751 | 36 + 902 | 2151 | főúti | 0 | |
1193 | 36 | 36u36k902m | 36 + 902 | 38 + 121 | 1222 | főúti | 0,747 | |
1194 | 36 | 36u39k892m | 39 + 892 | 40 + 515 | 623 | főúti | 0 | |
1195 | 36 | 36u40k515m | 40 + 515 | 43 + 314 | 2846 | főúti | 0,373 | |
1196 | 36 | 36u43k314m | 43 + 314 | 44 + 378 | 1019 | főúti | 0,08 | |
1197 | 36 | 36u44k378m | 44 + 378 | 45 + 603 | 1224 | főúti | 0 | |
1198 | 36 | 36u45k603m | 45 + 603 | 46 + 133 | 533 | főúti | 0 | |
1199 | 36 | 36u46k187m | 46 + 187 | 46 + 400 | 274 | főúti | 0 | |
1200 | 36 | 36u46k400m | 46 + 400 | 47 + 877 | 1461 | főúti | 0,289 | |
1201 | 37 | 37u0k0m | 0 + 000 | 0 + 1040 | 1099 | főúti | 0,269 | |
1202 | 37 | 37u0k1040m | 0 + 1040 | 3 + 805 | 2649 | főúti | 0,082 | |
1203 | 37 | 37u3k805m | 3 + 805 | 6 + 380 | 2587 | főúti | 0 | |
1204 | 37 | 37u6k380m | 6 + 380 | 8 + 484 | 2098 | főúti | 0,442 | |
1205 | 37 | 37u8k484m | 8 + 484 | 15 + 669 | 7185 | főúti | 0,15 | |
1206 | 37 | 37u15k669m | 15 + 669 | 20 + 292 | 4609 | főúti | 0 | |
1207 | 37 | 37u20k292m | 20 + 292 | 22 + 800 | 2493 | főúti | 0 | |
1208 | 37 | 37u22k800m | 22 + 800 | 27 + 078 | 4285 | főúti | 0,336 | |
1209 | 37 | 37u29k717m | 29 + 717 | 35 + 107 | 5396 | főúti | 0 | |
1210 | 37 | 37u35k107m | 35 + 107 | 35 + 958 | 862 | főúti | 0 | |
1211 | 37 | 37u35k958m | 35 + 958 | 39 + 781 | 3810 | főúti | 0 | |
1212 | 37 | 37u39k781m | 39 + 781 | 46 + 594 | 6844 | főúti | 0,246 | |
1213 | 37 | 37u46k594m | 46 + 594 | 49 + 941 | 3355 | főúti | 0 | |
1214 | 37 | 37u49k941m | 49 + 941 | 52 + 890 | 2934 | főúti | 0,048 | |
1215 | 37 | 37u52k890m | 52 + 890 | 55 + 338 | 2460 | főúti | 0 | |
1216 | 37 | 37u55k338m | 55 + 338 | 57 + 975 | 2638 | főúti | 0,214 | |
1217 | 37 | 37u57k975m | 57 + 975 | 62 + 069 | 4100 | főúti | 0,122 | |
1218 | 37 | 37u62k69m | 62 + 069 | 64 + 472 | 2405 | főúti | 0,151 | |
1219 | 37 | 37u64k472m | 64 + 472 | 66 + 114 | 1679 | főúti | 0,649 | |
1220 | 37 | 37u66k114m | 66 + 114 | 69 + 664 | 3455 | főúti | 0,084 | |
1221 | 37 | 37u69k664m | 69 + 664 | 74 + 333 | 4671 | főúti | 0,308 | |
1222 | 37 | 37u74k333m | 74 + 333 | 75 + 058 | 729 | főúti | 0 | |
1223 | 37 | 37u75k58m | 75 + 058 | 75 + 341 | 283 | főúti | 0 | |
1224 | 37 | 37u80k124m | 80 + 124 | 80 + 466 | 320 | főúti | 0 | |
1225 | 37 | 37u80k466m | 80 + 466 | 81 + 672 | 1197 | főúti | 0 | |
1226 | 38 | 38u0k0m | 0 + 000 | 0 + 3134 | 3125 | főúti | 0 | |
1227 | 38 | 38u1k565m | 1 + 565 | 5 + 350 | 3802 | főúti | 0,084 | |
1228 | 38 | 38u5k350m | 5 + 350 | 6 + 854 | 1473 | főúti | 0,444 | |
1229 | 38 | 38u9k492m | 9 + 492 | 12 + 097 | 2925 | főúti | 0,275 | |
1230 | 38 | 38u14k471m | 14 + 471 | 17 + 596 | 3104 | főúti | 0,133 | |
1231 | 38 | 38u17k596m | 17 + 596 | 21 + 565 | 3956 | főúti | 0,061 | |
1232 | 38 | 38u21k565m | 21 + 565 | 24 + 103 | 2532 | főúti | 0,552 | |
1233 | 38 | 38u24k103m | 24 + 103 | 24 + 929 | 825 | főúti | 0,704 | |
1234 | 38 | 38u24k929m | 24 + 929 | 27 + 505 | 2589 | főúti | 0 | |
1235 | 38 | 38u27k505m | 27 + 505 | 30 + 002 | 2492 | főúti | 0 | |
1236 | 38 | 38u31k980m | 31 + 980 | 33 + 593 | 1609 | főúti | 0,067 | |
1237 | 38 | 38u33k593m | 33 + 593 | 36 + 395 | 2804 | főúti | 0,173 | |
1238 | 39 | 39u2k28m | 2 + 028 | 4 + 148 | 2122 | főúti | 0 | |
1239 | 39 | 39u5k231m | 5 + 231 | 8 + 148 | 2892 | főúti | 0,273 | |
1240 | 39 | 39u8k405m | 8 + 405 | 10 + 766 | 2362 | főúti | 0,568 | |
1241 | 39 | 39u13k390m | 13 + 390 | 16 + 909 | 3530 | főúti | 0,004 | |
1242 | 39 | 39u16k909m | 16 + 909 | 17 + 465 | 576 | főúti | 0 | |
1243 | 39 | 39u20k276m | 20 + 276 | 25 + 046 | 4758 | főúti | 0,097 | |
1244 | 39 | 39u26k774m | 26 + 774 | 28 + 643 | 2085 | főúti | 0,314 | |
1245 | 41 | 41u5k475m | 5 + 475 | 6 + 183 | 715 | főúti | 0,998 | |
1246 | 41 | 41u6k183m | 6 + 183 | 6 + 635 | 447 | főúti | 0,998 | |
1247 | 41 | 41u6k635m | 6 + 635 | 7 + 888 | 1257 | főúti | 0,266 | |
1248 | 41 | 41u7k888m | 7 + 888 | 11 + 980 | 4121 | főúti | 0,138 | |
1249 | 41 | 41u11k980m | 11 + 980 | 16 + 618 | 4615 | főúti | 0,508 | |
1250 | 41 | 41u16k618m | 16 + 618 | 20 + 434 | 3824 | főúti | 0,705 | |
1251 | 41 | 41u20k434m | 20 + 434 | 27 + 220 | 6816 | főúti | 0,304 | |
1252 | 41 | 41u27k220m | 27 + 220 | 28 + 103 | 851 | főúti | 0,964 | |
1253 | 41 | 41u28k103m | 28 + 103 | 34 + 092 | 5986 | főúti | 0,434 | |
1254 | 41 | 41u34k92m | 34 + 092 | 36 + 820 | 2721 | főúti | 0 | |
1255 | 41 | 41u36k820m | 36 + 820 | 40 + 790 | 3927 | főúti | 0,301 | |
1256 | 41 | 41u40k790m | 40 + 790 | 44 + 741 | 3951 | főúti | 0,077 | |
1257 | 41 | 41u44k741m | 44 + 741 | 50 + 260 | 5571 | főúti | 0,094 | |
1258 | 41 | 41u54k520m | 54 + 520 | 60 + 780 | 6247 | főúti | 0,028 | |
1259 | 41 | 41u62k47m | 62 + 047 | 63 + 252 | 1202 | főúti | 0 | |
1260 | 41 | 41u65k98m | 65 + 098 | 67 + 950 | 2870 | főúti | 0 | |
1261 | 41 | 41u67k950m | 67 + 950 | 70 + 335 | 2392 | főúti | 0,195 | |
1262 | 41 | 41u70k335m | 70 + 335 | 72 + 823 | 2494 | főúti | 0,199 | |
1263 | 42 | 42u0k0m | 0 + 000 | 1 + 291 | 1295 | főúti | 0,074 | |
1264 | 42 | 42u5k431m | 5 + 431 | 7 + 259 | 1863 | főúti | 0,044 | |
1265 | 42 | 42u7k259m | 7 + 259 | 8 + 147 | 892 | főúti | 0 | |
1266 | 42 | 42u8k147m | 8 + 147 | 9 + 148 | 1000 | főúti | 0 | |
1267 | 42 | 42u9k148m | 9 + 148 | 11 + 810 | 2672 | főúti | 0,015 | |
1268 | 42 | 42u14k328m | 14 + 328 | 22 + 781 | 8467 | főúti | 0,146 | |
1269 | 42 | 42u23k701m | 23 + 701 | 26 + 100 | 2400 | főúti | 0,413 | |
1270 | 42 | 42u26k100m | 26 + 100 | 28 + 135 | 2036 | főúti | 0 | |
1271 | 42 | 42u28k135m | 28 + 135 | 30 + 380 | 2248 | főúti | 0 | |
1272 | 42 | 42u30k380m | 30 + 380 | 36 + 479 | 6112 | főúti | 0 | |
1273 | 42 | 42u39k38m | 39 + 038 | 44 + 627 | 5584 | főúti | 0,151 | |
1274 | 42 | 42u44k627m | 44 + 627 | 47 + 949 | 3343 | főúti | 0,079 | |
1275 | 42 | 42u48k848m | 48 + 848 | 55 + 321 | 6472 | főúti | 0 | |
1276 | 42 | 42u55k321m | 55 + 321 | 57 + 031 | 1715 | főúti | 0,007 | |
1277 | 42 | 42u57k31m | 57 + 031 | 58 + 003 | 971 | főúti | 0,145 | |
1278 | 42 | 42u58k3m | 58 + 003 | 59 + 694 | 1691 | főúti | 0,4 | |
1279 | 42 | 42u59k694m | 59 + 694 | 61 + 275 | 1589 | főúti | 0 | |
1280 | 42 | 42u61k275m | 61 + 275 | 63 + 396 | 2119 | főúti | 0 | |
1281 | 43 | 43u7k922m | 7 + 922 | 9 + 706 | 1788 | főúti | 0,431 | |
1282 | 43 | 43u12k56m | 12 + 056 | 17 + 194 | 4973 | főúti | 0,048 | |
1283 | 43 | 43u18k384m | 18 + 384 | 19 + 335 | 929 | főúti | 0,263 | |
1284 | 43 | 43u21k404m | 21 + 404 | 26 + 784 | 5357 | főúti | 0,414 | |
1285 | 43 | 43u26k784m | 26 + 784 | 28 + 177 | 1411 | főúti | 0,305 | |
1286 | 43 | 43u28k177m | 28 + 177 | 29 + 393 | 1219 | főúti | 0 | |
1287 | 43 | 43u34k862m | 34 + 862 | 40 + 252 | 5463 | főúti | 0 | |
1288 | 43 | 43u45k205m | 45 + 205 | 47 + 900 | 2687 | főúti | 0 | |
1289 | 43 | 43u47k900m | 47 + 900 | 51 + 711 | 3814 | főúti | 0,18 | |
1290 | 43 | 43u51k711m | 51 + 711 | 52 + 101 | 388 | főúti | 0,853 | |
1291 | 44 | 44u0k869m | 0 + 869 | 3 + 758 | 2940 | főúti | 0 | |
1292 | 44 | 44u3k758m | 3 + 758 | 4 + 792 | 1010 | főúti | 0 | |
1293 | 44 | 44u6k290m | 6 + 290 | 8 + 662 | 2387 | főúti | 0,143 | |
1294 | 44 | 44u8k662m | 8 + 662 | 9 + 104 | 437 | főúti | 0 | |
1295 | 44 | 44u9k104m | 9 + 104 | 15 + 210 | 6107 | főúti | 0 | |
1296 | 44 | 44u16k197m | 16 + 197 | 18 + 092 | 1895 | főúti | 0 | |
1297 | 44 | 44u18k92m | 18 + 092 | 24 + 444 | 6318 | főúti | 0 | |
1298 | 44 | 44u24k444m | 24 + 444 | 27 + 136 | 2699 | főúti | 0,303 | |
1299 | 44 | 44u27k136m | 27 + 136 | 29 + 205 | 2052 | főúti | 0,704 | |
1300 | 44 | 44u29k205m | 29 + 205 | 32 + 729 | 3422 | főúti | 0 | |
1301 | 44 | 44u32k729m | 32 + 729 | 35 + 042 | 2267 | főúti | 0 | |
1302 | 44 | 44u35k42m | 35 + 042 | 35 + 995 | 913 | főúti | 0 | |
1303 | 44 | 44u35k995m | 35 + 995 | 39 + 749 | 3931 | főúti | 0,463 | |
1304 | 44 | 44u39k749m | 39 + 749 | 42 + 236 | 2473 | főúti | 0 | |
1305 | 44 | 44u42k236m | 42 + 236 | 42 + 387 | 150 | főúti | 0 | |
1306 | 44 | 44u44k1031m | 44 + 1031 | 47 + 803 | 2839 | főúti | 0,233 | |
1307 | 44 | 44u47k803m | 47 + 803 | 49 + 769 | 1973 | főúti | 0 | |
1308 | 44 | 44u49k769m | 49 + 769 | 50 + 762 | 988 | főúti | 0 | |
1309 | 44 | 44u50k762m | 50 + 762 | 60 + 030 | 9458 | főúti | 0,155 | |
1310 | 44 | 44u62k144m | 62 + 144 | 68 + 098 | 5899 | főúti | 0,117 | |
1311 | 44 | 44u69k826m | 69 + 826 | 73 + 166 | 3329 | főúti | 0,376 | |
1312 | 44 | 44u73k166m | 73 + 166 | 73 + 807 | 641 | főúti | 0,998 | |
1313 | 44 | 44u77k381m | 77 + 381 | 82 + 699 | 5332 | főúti | 0,139 | |
1314 | 44 | 44u82k699m | 82 + 699 | 84 + 380 | 1683 | főúti | 0,869 | |
1315 | 44 | 44u84k380m | 84 + 380 | 85 + 870 | 1516 | főúti | 0 | |
1316 | 44 | 44u85k928m | 85 + 928 | 89 + 047 | 3165 | főúti | 0,03 | |
1317 | 44 | 44u89k47m | 89 + 047 | 89 + 700 | 653 | főúti | 0,997 | |
1318 | 44 | 44u89k700m | 89 + 700 | 96 + 221 | 6525 | főúti | 0,068 | |
1319 | 44 | 44u98k242m | 98 + 242 | 98 + 678 | 436 | főúti | 0,998 | |
1320 | 44 | 44u98k678m | 98 + 678 | 104 + 770 | 6178 | főúti | 0,03 | |
1321 | 44 | 44u104k770m | 104 + 770 | 106 + 566 | 1798 | főúti | 0 | |
1322 | 44 | 44u106k566m | 106 + 566 | 109 + 073 | 2504 | főúti | 0 | |
1323 | 44 | 44u109k73m | 109 + 073 | 110 + 136 | 1063 | főúti | 0 | |
1324 | 44 | 44u110k136m | 110 + 136 | 114 + 866 | 4734 | főúti | 0 | |
1325 | 44 | 44u114k866m | 114 + 866 | 116 + 392 | 1525 | főúti | 0 | |
1326 | 44 | 44u116k392m | 116 + 392 | 117 + 173 | 943 | főúti | 0 | |
1327 | 44 | 44u117k173m | 117 + 173 | 118 + 146 | 976 | főúti | 0 | |
1328 | 44 | 44u118k146m | 118 + 146 | 118 + 630 | 481 | főúti | 0 | |
1329 | 44 | 44u118k630m | 118 + 630 | 119 + 083 | 368 | főúti | 0 | |
1330 | 44 | 44u119k83m | 119 + 083 | 120 + 293 | 1206 | főúti | 0,129 | |
1331 | 44 | 44u120k293m | 120 + 293 | 121 + 055 | 845 | főúti | 0 | |
1332 | 44 | 44u121k526m | 121 + 526 | 123 + 775 | 2276 | főúti | 0,303 | |
1333 | 44 | 44u123k775m | 123 + 775 | 125 + 1113 | 2354 | főúti | 0,244 | |
1334 | 44 | 44u125k1113m | 125 + 1113 | 125 + 2983 | 1871 | főúti | 0,958 | |
1335 | 44 | 44u125k2983m | 125 + 2983 | 128 + 1007 | 3362 | főúti | 0,312 | |
1336 | 44 | 44u128k1007m | 128 + 1007 | 134 + 483 | 5517 | főúti | 0,014 | |
1337 | 44 | 44u134k537m | 134 + 537 | 136 + 479 | 2029 | főúti | 0 | |
1338 | 44 | 44u136k479m | 136 + 479 | 137 + 215 | 728 | főúti | 0,3 | |
1339 | 44 | 44u137k215m | 137 + 215 | 140 + 430 | 3183 | főúti | 0,257 | |
1340 | 44 | 44u140k430m | 140 + 430 | 142 + 168 | 1763 | főúti | 0,554 | |
1341 | 44 | 44u142k168m | 142 + 168 | 143 + 344 | 1042 | főúti | 0,997 | |
1342 | 45 | 45u0k0m | 0 + 000 | 0 + 283 | 282 | főúti | 0,204 | |
1343 | 45 | 45u1k976m | 1 + 976 | 10 + 730 | 8745 | főúti | 0,034 | |
1344 | 45 | 45u10k730m | 10 + 730 | 17 + 993 | 7193 | főúti | 0 | |
1345 | 45 | 45u17k993m | 17 + 993 | 18 + 925 | 929 | főúti | 0 | |
1346 | 45 | 45u18k925m | 18 + 925 | 24 + 213 | 5269 | főúti | 0,432 | |
1347 | 45 | 45u25k721m | 25 + 721 | 27 + 007 | 1286 | főúti | 0,923 | |
1348 | 45 | 45u27k573m | 27 + 573 | 28 + 489 | 918 | főúti | 0,199 | |
1349 | 45 | 45u28k489m | 28 + 489 | 31 + 848 | 3354 | főúti | 0 | |
1350 | 45 | 45u31k848m | 31 + 848 | 38 + 458 | 6621 | főúti | 0 | |
1351 | 45 | 45u38k458m | 38 + 458 | 43 + 753 | 5295 | főúti | 0 | |
1352 | 45 | 45u43k753m | 43 + 753 | 45 + 000 | 1250 | főúti | 0 | |
1353 | 45 | 45u45k0m | 45 + 000 | 47 + 495 | 2493 | főúti | 0 | |
1354 | 45 | 45u47k495m | 47 + 495 | 48 + 842 | 1347 | főúti | 0 | |
1355 | 45 | 45u48k842m | 48 + 842 | 49 + 674 | 830 | főúti | 0,329 | |
1356 | 46 | 46u0k0m | 0 + 000 | 0 + 2120 | 1631 | főúti | 0,323 | |
1357 | 46 | 46u2k590m | 2 + 590 | 3 + 085 | 497 | főúti | 0 | |
1358 | 46 | 46u3k85m | 3 + 085 | 12 + 508 | 9427 | főúti | 0 | |
1359 | 46 | 46u12k508m | 12 + 508 | 14 + 021 | 1514 | főúti | 0 | |
1360 | 46 | 46u14k21m | 14 + 021 | 23 + 620 | 9587 | főúti | 0,049 | |
1361 | 46 | 46u27k997m | 27 + 997 | 35 + 994 | 7946 | főúti | 0,047 | |
1362 | 46 | 46u35k994m | 35 + 994 | 41 + 439 | 5432 | főúti | 0,096 | |
1363 | 46 | 46u47k269m | 47 + 269 | 48 + 280 | 1007 | főúti | 0,637 | |
1364 | 46 | 46u48k280m | 48 + 280 | 52 + 014 | 3732 | főúti | 0 | |
1365 | 46 | 46u52k14m | 52 + 014 | 57 + 253 | 5235 | főúti | 0 | |
1366 | 46 | 46u57k253m | 57 + 253 | 58 + 626 | 1370 | főúti | 0,514 | |
1367 | 46 | 46u58k626m | 58 + 626 | 65 + 153 | 6526 | főúti | 0 | |
1368 | 47 | 47u4k175m | 4 + 175 | 5 + 192 | 1022 | főúti | 0 | |
1369 | 47 | 47u5k192m | 5 + 192 | 7 + 719 | 2540 | főúti | 0 | |
1370 | 47 | 47u7k719m | 7 + 719 | 8 + 466 | 751 | főúti | 0 | |
1371 | 47 | 47u11k651m | 11 + 651 | 13 + 428 | 1840 | főúti | 0,451 | |
1372 | 47 | 47u13k428m | 13 + 428 | 19 + 392 | 5897 | főúti | 0,222 | |
1373 | 47 | 47u23k66m | 23 + 066 | 24 + 827 | 1763 | főúti | 0 | |
1374 | 47 | 47u24k827m | 24 + 827 | 25 + 398 | 565 | főúti | 0 | |
1375 | 47 | 47u25k398m | 25 + 398 | 27 + 154 | 1757 | főúti | 0 | |
1376 | 47 | 47u27k154m | 27 + 154 | 30 + 083 | 2922 | főúti | 0 | |
1377 | 47 | 47u30k83m | 30 + 083 | 30 + 385 | 296 | főúti | 0 | |
1378 | 47 | 47u30k385m | 30 + 385 | 32 + 625 | 2338 | főúti | 0 | |
1379 | 47 | 47u32k625m | 32 + 625 | 34 + 067 | 1487 | főúti | 0,07 | |
1380 | 47 | 47u40k119m | 40 + 119 | 47 + 089 | 6959 | főúti | 0,054 | |
1381 | 47 | 47u47k89m | 47 + 089 | 50 + 013 | 2927 | főúti | 0,356 | |
1382 | 47 | 47u50k13m | 50 + 013 | 51 + 061 | 1048 | főúti | 1 | |
1383 | 47 | 47u53k314m | 53 + 314 | 55 + 200 | 1893 | főúti | 0,022 | |
1384 | 47 | 47u55k200m | 55 + 200 | 59 + 402 | 4205 | főúti | 0 | |
1385 | 47 | 47u61k842m | 61 + 842 | 65 + 795 | 4034 | főúti | 0,032 | |
1386 | 47 | 47u65k795m | 65 + 795 | 68 + 227 | 2431 | főúti | 0 | |
1387 | 47 | 47u71k459m | 71 + 459 | 79 + 174 | 7701 | főúti | 0,117 | |
1388 | 47 | 47u79k174m | 79 + 174 | 79 + 528 | 355 | főúti | 0,997 | |
1389 | 47 | 47u82k483m | 82 + 483 | 83 + 234 | 772 | főúti | 0 | |
1390 | 47 | 47u83k234m | 83 + 234 | 88 + 937 | 5688 | főúti | 0 | |
1391 | 47 | 47u91k517m | 91 + 517 | 92 + 440 | 872 | főúti | 1 | |
1392 | 47 | 47u92k440m | 92 + 440 | 94 + 706 | 2328 | főúti | 0,121 | |
1393 | 47 | 47u94k706m | 94 + 706 | 98 + 552 | 3822 | főúti | 0 | |
1394 | 47 | 47u98k552m | 98 + 552 | 99 + 465 | 908 | főúti | 0 | |
1395 | 47 | 47u99k465m | 99 + 465 | 101 + 345 | 1819 | főúti | 0,353 | |
1396 | 47 | 47u103k324m | 103 + 324 | 106 + 618 | 3297 | főúti | 0,052 | |
1397 | 47 | 47u110k745m | 110 + 745 | 115 + 943 | 5056 | főúti | 0 | |
1398 | 47 | 47u115k943m | 115 + 943 | 118 + 195 | 2256 | főúti | 0 | |
1399 | 47 | 47u118k195m | 118 + 195 | 124 + 1364 | 7238 | főúti | 0,135 | |
1400 | 47 | 47u133k0m | 133 + 000 | 133 + 393 | 561 | főúti | 0 | |
1401 | 47 | 47u133k393m | 133 + 393 | 135 + 507 | 2096 | főúti | 0 | |
1402 | 47 | 47u135k507m | 135 + 507 | 140 + 817 | 5358 | főúti | 0,047 | |
1403 | 47 | 47u140k817m | 140 + 817 | 146 + 786 | 5973 | főúti | 0,144 | |
1404 | 47 | 47u146k786m | 146 + 786 | 148 + 000 | 1217 | főúti | 0 | |
1405 | 47 | 47u148k0m | 148 + 000 | 150 + 282 | 2282 | főúti | 0,073 | |
1406 | 47 | 47u152k625m | 152 + 625 | 160 + 990 | 8346 | főúti | 0 | |
1407 | 47 | 47u160k990m | 160 + 990 | 164 + 182 | 3209 | főúti | 0 | |
1408 | 47 | 47u164k182m | 164 + 182 | 167 + 287 | 3097 | főúti | 0,162 | |
1409 | 47 | 47u167k287m | 167 + 287 | 170 + 284 | 3004 | főúti | 0,79 | |
1410 | 47 | 47u170k284m | 170 + 284 | 174 + 221 | 3947 | főúti | 0 | |
1411 | 47 | 47u174k221m | 174 + 221 | 174 + 667 | 443 | főúti | 0 | |
1412 | 47 | 47u174k667m | 174 + 667 | 178 + 461 | 4568 | főúti | 0 | |
1413 | 47 | 47u179k668m | 179 + 668 | 181 + 755 | 2088 | főúti | 0,075 | |
1414 | 47 | 47u181k755m | 181 + 755 | 187 + 982 | 6204 | főúti | 0 | |
1415 | 47 | 47u187k982m | 187 + 982 | 193 + 990 | 6008 | főúti | 0 | |
1416 | 47 | 47u194k042m | 194 + 042 | 198 + 082 | 4093 | főúti | 0 | |
1417 | 47 | 47u198k082m | 198 + 082 | 199 + 919 | 1809 | főúti | 0,565 | |
1418 | 47 | 47u199k919m | 199 + 919 | 203 + 452 | 3491 | főúti | 0,116 | |
1419 | 47 | 47u203k452m | 203 + 452 | 204 + 2245 | 2767 | főúti | 0 | |
1420 | 47 | 47u204k2245m | 204 + 2245 | 205 + 517 | 1002 | főúti | 0 | |
1421 | 47 | 47u205k517m | 205 + 517 | 210 + 581 | 5103 | főúti | 0 | |
1422 | 47 | 47u210k581m | 210 + 581 | 212 + 116 | 1240 | főúti | 0,592 | |
1423 | 47 | 47u212k116m | 212 + 116 | 213 + 140 | 1013 | főúti | 0,972 | |
1424 | 47 | 47u213k140m | 213 + 140 | 214 + 640 | 1501 | főúti | 0,87 | |
1425 | 47 | 47u214k640m | 214 + 640 | 215 + 641 | 1057 | főúti | 0 | |
1426 | 47 | 47u215k641m | 215 + 641 | 218 + 076 | 2531 | főúti | 0 | |
1427 | 47 | 47u218k76m | 218 + 076 | 218 + 1016 | 1010 | főúti | 0,444 | |
1428 | 48 | 48u3k629m | 3 + 629 | 4 + 578 | 974 | főúti | 0,999 | |
1429 | 48 | 48u4k578m | 4 + 578 | 5 + 021 | 410 | főúti | 0,998 | |
1430 | 48 | 48u5k21m | 5 + 021 | 5 + 424 | 403 | főúti | 0,998 | |
1431 | 48 | 48u5k424m | 5 + 424 | 9 + 044 | 3638 | főúti | 0,205 | |
1432 | 48 | 48u9k44m | 9 + 044 | 9 + 888 | 844 | főúti | 0 | |
1433 | 48 | 48u9k888m | 9 + 888 | 10 + 561 | 672 | főúti | 0,134 | |
1434 | 48 | 48u10k561m | 10 + 561 | 12 + 084 | 1550 | főúti | 0,43 | |
1435 | 48 | 48u12k84m | 12 + 084 | 14 + 120 | 2004 | főúti | 0,406 | |
1436 | 48 | 48u14k120m | 14 + 120 | 15 + 151 | 1027 | főúti | 0,233 | |
1437 | 48 | 48u15k151m | 15 + 151 | 18 + 073 | 2913 | főúti | 0 | |
1438 | 48 | 48u18k73m | 18 + 073 | 18 + 415 | 342 | főúti | 0 | |
1439 | 48 | 48u20k847m | 20 + 847 | 26 + 434 | 5571 | főúti | 0,155 | |
1440 | 48 | 48u26k434m | 26 + 434 | 29 + 211 | 2770 | főúti | 0 | |
1441 | 48 | 48u29k211m | 29 + 211 | 30 + 006 | 799 | főúti | 0 | |
1442 | 49 | 49u0k0m | 0 + 000 | 1 + 844 | 1845 | főúti | 0,47 | |
1443 | 49 | 49u3k840m | 3 + 840 | 4 + 908 | 1073 | főúti | 0,174 | |
1444 | 49 | 49u7k698m | 7 + 698 | 8 + 427 | 728 | főúti | 0,505 | |
1445 | 49 | 49u8k427m | 8 + 427 | 10 + 716 | 2284 | főúti | 0 | |
1446 | 49 | 49u13k209m | 13 + 209 | 14 + 1127 | 1818 | főúti | 0,077 | |
1447 | 49 | 49u18k977m | 18 + 977 | 19 + 502 | 503 | főúti | 0 | |
1448 | 49 | 49u19k502m | 19 + 502 | 21 + 596 | 2109 | főúti | 0,489 | |
1449 | 49 | 49u25k525m | 25 + 525 | 27 + 173 | 1651 | főúti | 0,433 | |
1450 | 49 | 49u29k754m | 29 + 754 | 30 + 064 | 312 | főúti | 0,383 | |
1451 | 49 | 49u30k64m | 30 + 064 | 32 + 897 | 2840 | főúti | 0,007 | |
1452 | 49 | 49u35k763m | 35 + 763 | 39 + 156 | 3389 | főúti | 0,122 | |
1453 | 49 | 49u42k905m | 42 + 905 | 43 + 940 | 1050 | főúti | 0,297 | |
1454 | 49 | 49u46k446m | 46 + 446 | 47 + 444 | 1219 | főúti | 0 | |
1455 | 49 | 49u47k444m | 47 + 444 | 50 + 931 | 3239 | főúti | 0,331 | |
1456 | 49 | 49u50k931m | 50 + 931 | 52 + 927 | 1953 | főúti | 0 | |
1457 | 49 | 49u52k927m | 52 + 927 | 54 + 721 | 1823 | főúti | 0 | |
1458 | 49 | 49u54k721m | 54 + 721 | 57 + 895 | 3113 | főúti | 0 | |
1459 | 51 | 51u14k919m | 14 + 919 | 16 + 159 | 1472 | főúti | 0,014 | |
1460 | 51 | 51u16k219m | 16 + 219 | 16 + 995 | 799 | főúti | 0,982 | |
1461 | 51 | 51u17k655m | 17 + 655 | 22 + 315 | 4650 | főúti | 0,146 | |
1462 | 51 | 51u22k315m | 22 + 315 | 23 + 392 | 1076 | főúti | 0 | |
1463 | 51 | 51u23k392m | 23 + 392 | 25 + 621 | 2224 | főúti | 0 | |
1464 | 51 | 51u25k621m | 25 + 621 | 27 + 450 | 1829 | főúti | 1 | |
1465 | 51 | 51u27k655m | 27 + 655 | 31 + 033 | 3378 | főúti | 0,318 | |
1466 | 51 | 51u31k33m | 31 + 033 | 34 + 090 | 3063 | főúti | 0,089 | |
1467 | 51 | 51u34k90m | 34 + 090 | 37 + 543 | 3453 | főúti | 0,504 | |
1468 | 51 | 51u42k97m | 42 + 097 | 42 + 717 | 620 | főúti | 0 | |
1469 | 51 | 51u42k717m | 42 + 717 | 49 + 523 | 6809 | főúti | 0 | |
1470 | 51 | 51u52k549m | 52 + 549 | 58 + 411 | 5796 | főúti | 0,074 | |
1471 | 51 | 51u58k735m | 58 + 735 | 59 + 094 | 359 | főúti | 1 | |
1472 | 51 | 51u59k94m | 59 + 094 | 60 + 835 | 1741 | főúti | 0,678 | |
1473 | 51 | 51u60k835m | 60 + 835 | 63 + 139 | 2304 | főúti | 0 | |
1474 | 51 | 51u63k139m | 63 + 139 | 64 + 772 | 1633 | főúti | 0,628 | |
1475 | 51 | 51u64k772m | 64 + 772 | 69 + 776 | 5005 | főúti | 0 | |
1476 | 51 | 51u69k776m | 69 + 776 | 72 + 103 | 2326 | főúti | 0 | |
1477 | 51 | 51u72k103m | 72 + 103 | 73 + 777 | 1675 | főúti | 0 | |
1478 | 51 | 51u73k777m | 73 + 777 | 74 + 438 | 661 | főúti | 0 | |
1479 | 51 | 51u74k438m | 74 + 438 | 77 + 785 | 3373 | főúti | 0 | |
1480 | 51 | 51u77k785m | 77 + 785 | 80 + 617 | 3043 | főúti | 0 | |
1481 | 51 | 51u80k617m | 80 + 617 | 81 + 025 | 414 | főúti | 0 | |
1482 | 51 | 51u81k25m | 81 + 025 | 82 + 881 | 1849 | főúti | 0 | |
1483 | 51 | 51u82k881m | 82 + 881 | 84 + 644 | 1753 | főúti | 0,057 | |
1484 | 51 | 51u86k975m | 86 + 975 | 91 + 029 | 4030 | főúti | 0 | |
1485 | 51 | 51u91k29m | 91 + 029 | 96 + 023 | 5015 | főúti | 0 | |
1486 | 51 | 51u96k23m | 96 + 023 | 98 + 283 | 2262 | főúti | 0,457 | |
1487 | 51 | 51u98k283m | 98 + 283 | 102 + 967 | 4688 | főúti | 0 | |
1488 | 51 | 51u105k495m | 105 + 495 | 107 + 747 | 2307 | főúti | 0,037 | |
1489 | 51 | 51u107k747m | 107 + 747 | 111 + 808 | 4031 | főúti | 0 | |
1490 | 51 | 51u112k309m | 112 + 309 | 114 + 813 | 2503 | főúti | 0 | |
1491 | 51 | 51u114k813m | 114 + 813 | 116 + 390 | 1550 | főúti | 0,191 | |
1492 | 51 | 51u120k92m | 120 + 092 | 121 + 567 | 1480 | főúti | 0,024 | |
1493 | 51 | 51u124k131m | 124 + 131 | 127 + 274 | 3127 | főúti | 0 | |
1494 | 51 | 51u127k274m | 127 + 274 | 131 + 364 | 4090 | főúti | 0 | |
1495 | 51 | 51u131k364m | 131 + 364 | 135 + 189 | 3824 | főúti | 0,138 | |
1496 | 51 | 51u135k189m | 135 + 189 | 136 + 014 | 818 | főúti | 0,997 | |
1497 | 51 | 51u136k478m | 136 + 478 | 139 + 371 | 2892 | főúti | 0,287 | |
1498 | 51 | 51u139k371m | 139 + 371 | 146 + 148 | 6740 | főúti | 0 | |
1499 | 51 | 51u149k599m | 149 + 599 | 150 + 271 | 682 | főúti | 0 | |
1500 | 51 | 51u152k470m | 152 + 470 | 155 + 842 | 3390 | főúti | 0 | |
1501 | 51 | 51u155k842m | 155 + 842 | 156 + 244 | 396 | főúti | 0 | |
1502 | 51 | 51u162k920m | 162 + 920 | 168 + 097 | 5188 | főúti | 0,127 | |
1503 | 51 | 51u171k17m | 171 + 017 | 175 + 963 | 4973 | főúti | 0 | |
1504 | 51 | 51u177k546m | 177 + 546 | 179 + 130 | 1598 | főúti | 0 | |
1505 | 51 | 51u179k345m | 179 + 345 | 184 + 242 | 4889 | főúti | 0,202 | |
1506 | 51 | 51u184k242m | 184 + 242 | 189 + 488 | 5248 | főúti | 0,36 | |
1507 | 51 | 51u189k488m | 189 + 488 | 191 + 962 | 2498 | főúti | 0,582 | |
1508 | 52 | 52u4k445m | 4 + 445 | 4 + 777 | 333 | főúti | 1 | |
1509 | 52 | 52u4k777m | 4 + 777 | 9 + 076 | 4348 | főúti | 0,474 | |
1510 | 52 | 52u9k76m | 9 + 076 | 10 + 488 | 1412 | főúti | 0 | |
1511 | 52 | 52u10k488m | 10 + 488 | 17 + 411 | 6872 | főúti | 0 | |
1512 | 52 | 52u17k411m | 17 + 411 | 18 + 034 | 622 | főúti | 0 | |
1513 | 52 | 52u18k34m | 18 + 034 | 18 + 889 | 854 | főúti | 0 | |
1514 | 52 | 52u18k889m | 18 + 889 | 20 + 374 | 1485 | főúti | 0 | |
1515 | 52 | 52u20k374m | 20 + 374 | 24 + 030 | 3650 | főúti | 0 | |
1516 | 52 | 52u24k30m | 24 + 030 | 24 + 276 | 246 | főúti | 0 | |
1517 | 52 | 52u24k276m | 24 + 276 | 30 + 282 | 6006 | főúti | 0 | |
1518 | 52 | 52u30k282m | 30 + 282 | 30 + 850 | 568 | főúti | 0 | |
1519 | 52 | 52u30k850m | 30 + 850 | 35 + 187 | 4316 | főúti | 0 | |
1520 | 52 | 52u35k295m | 35 + 295 | 37 + 228 | 1931 | főúti | 0 | |
1521 | 52 | 52u37k228m | 37 + 228 | 43 + 872 | 6633 | főúti | 0 | |
1522 | 52 | 52u43k872m | 43 + 872 | 46 + 660 | 2796 | főúti | 0 | |
1523 | 52 | 52u46k660m | 46 + 660 | 50 + 870 | 4206 | főúti | 0 | |
1524 | 52 | 52u54k526m | 54 + 526 | 54 + 809 | 283 | főúti | 0,997 | |
1525 | 52 | 52u54k809m | 54 + 809 | 57 + 570 | 2799 | főúti | 0,599 | |
1526 | 52 | 52u57k570m | 57 + 570 | 59 + 670 | 2146 | főúti | 0,013 | |
1527 | 52 | 52u59k670m | 59 + 670 | 60 + 036 | 363 | főúti | 0 | |
1528 | 52 | 52u61k101m | 61 + 101 | 63 + 331 | 2238 | főúti | 0,599 | |
1529 | 53 | 53u0k192m | 0 + 192 | 2 + 575 | 2383 | főúti | 0 | |
1530 | 53 | 53u2k575m | 2 + 575 | 5 + 466 | 2889 | főúti | 0 | |
1531 | 53 | 53u5k466m | 5 + 466 | 6 + 978 | 1508 | főúti | 0,202 | |
1532 | 53 | 53u6k978m | 6 + 978 | 16 + 000 | 9036 | főúti | 0 | |
1533 | 53 | 53u16k0m | 16 + 000 | 17 + 101 | 1101 | főúti | 0,455 | |
1534 | 53 | 53u19k292m | 19 + 292 | 19 + 790 | 503 | főúti | 0,739 | |
1535 | 53 | 53u19k790m | 19 + 790 | 25 + 758 | 5945 | főúti | 0 | |
1536 | 53 | 53u29k648m | 29 + 648 | 34 + 204 | 4600 | főúti | 0 | |
1537 | 53 | 53u34k204m | 34 + 204 | 35 + 929 | 1727 | főúti | 0 | |
1538 | 53 | 53u39k290m | 39 + 290 | 44 + 995 | 5711 | főúti | 0,208 | |
1539 | 53 | 53u44k995m | 44 + 995 | 45 + 150 | 155 | főúti | 0,998 | |
1540 | 53 | 53u46k346m | 46 + 346 | 47 + 953 | 1607 | főúti | 0,053 | |
1541 | 53 | 53u47k953m | 47 + 953 | 48 + 532 | 614 | főúti | 0 | |
1542 | 53 | 53u48k532m | 48 + 532 | 52 + 284 | 3749 | főúti | 0,132 | |
1543 | 53 | 53u58k407m | 58 + 407 | 58 + 907 | 500 | főúti | 0 | |
1544 | 53 | 53u58k907m | 58 + 907 | 65 + 1000 | 7113 | főúti | 0 | |
1545 | 53 | 53u65k1000m | 65 + 1000 | 74 + 460 | 8492 | főúti | 0 | |
1546 | 53 | 53u74k463m | 74 + 463 | 74 + 880 | 415 | főúti | 0 | |
1547 | 53 | 53u74k880m | 74 + 880 | 79 + 348 | 4486 | főúti | 0 | |
1548 | 53 | 53u79k931m | 79 + 931 | 85 + 878 | 5927 | főúti | 0,301 | |
1549 | 53 | 53u85k878m | 85 + 878 | 87 + 875 | 2014 | főúti | 0,425 | |
1550 | 54 | 54u1k145m | 1 + 145 | 2 + 005 | 890 | főúti | 0,318 | |
1551 | 54 | 54u2k5m | 2 + 005 | 3 + 233 | 1228 | főúti | 0,812 | |
1552 | 54 | 54u3k233m | 3 + 233 | 6 + 104 | 2870 | főúti | 0,346 | |
1553 | 54 | 54u6k104m | 6 + 104 | 6 + 410 | 306 | főúti | 0 | |
1554 | 54 | 54u6k410m | 6 + 410 | 8 + 658 | 2358 | főúti | 0,053 | |
1555 | 54 | 54u8k658m | 8 + 658 | 10 + 567 | 1895 | főúti | 0 | |
1556 | 54 | 54u10k567m | 10 + 567 | 13 + 021 | 2445 | főúti | 0 | |
1557 | 54 | 54u13k21m | 13 + 021 | 16 + 000 | 2979 | főúti | 0 | |
1558 | 54 | 54u18k46m | 18 + 046 | 18 + 984 | 938 | főúti | 0,281 | |
1559 | 54 | 54u18k984m | 18 + 984 | 22 + 135 | 3157 | főúti | 0 | |
1560 | 54 | 54u22k135m | 22 + 135 | 33 + 813 | 11703 | főúti | 0 | |
1561 | 54 | 54u33k813m | 33 + 813 | 35 + 936 | 2104 | főúti | 0 | |
1562 | 54 | 54u37k481m | 37 + 481 | 42 + 946 | 5454 | főúti | 0 | |
1563 | 54 | 54u42k946m | 42 + 946 | 43 + 485 | 540 | főúti | 0 | |
1564 | 54 | 54u44k4052m | 44 + 4052 | 57 + 076 | 8968 | főúti | 0,037 | |
1565 | 54 | 54u61k286m | 61 + 286 | 71 + 359 | 10018 | főúti | 0,064 | |
1566 | 54 | 54u73k921m | 73 + 921 | 77 + 567 | 3652 | főúti | 0 | |
1567 | 54 | 54u77k567m | 77 + 567 | 81 + 790 | 4222 | főúti | 0 | |
1568 | 54 | 54u81k790m | 81 + 790 | 86 + 570 | 4771 | főúti | 0,04 | |
1569 | 54 | 54u87k502m | 87 + 502 | 93 + 443 | 5933 | főúti | 0,07 | |
1570 | 55 | 55u3k50m | 3 + 050 | 4 + 450 | 1404 | főúti | 0 | |
1571 | 55 | 55u4k450m | 4 + 450 | 8 + 000 | 3590 | főúti | 0 | |
1572 | 55 | 55u8k0m | 8 + 000 | 8 + 426 | 426 | főúti | 0,275 | |
1573 | 55 | 55u8k426m | 8 + 426 | 10 + 874 | 2379 | főúti | 0,459 | |
1574 | 55 | 55u10k874m | 10 + 874 | 18 + 561 | 7683 | főúti | 0,257 | |
1575 | 55 | 55u18k561m | 18 + 561 | 21 + 850 | 3298 | főúti | 0 | |
1576 | 55 | 55u21k850m | 21 + 850 | 25 + 093 | 3260 | főúti | 0 | |
1577 | 55 | 55u25k093m | 25 + 093 | 28 + 454 | 3377 | főúti | 0 | |
1578 | 55 | 55u28k454m | 28 + 454 | 28 + 660 | 206 | főúti | 0 | |
1579 | 55 | 55u28k660m | 28 + 660 | 34 + 411 | 5656 | főúti | 0 | |
1580 | 55 | 55u34k411m | 34 + 411 | 38 + 505 | 4088 | főúti | 0 | |
1581 | 55 | 55u38k505m | 38 + 505 | 40 + 494 | 2000 | főúti | 0 | |
1582 | 55 | 55u40k510m | 40 + 510 | 41 + 269 | 748 | főúti | 0 | |
1583 | 55 | 55u41k269m | 41 + 269 | 50 + 866 | 9565 | főúti | 0,109 | |
1584 | 55 | 55u50k866m | 50 + 866 | 53 + 346 | 2548 | főúti | 0,041 | |
1585 | 55 | 55u53k346m | 53 + 346 | 53 + 735 | 389 | főúti | 0 | |
1586 | 55 | 55u53k735m | 53 + 735 | 56 + 458 | 2718 | főúti | 0 | |
1587 | 55 | 55u56k458m | 56 + 458 | 57 + 974 | 1518 | főúti | 0 | |
1588 | 55 | 55u57k974m | 57 + 974 | 59 + 350 | 1377 | főúti | 0 | |
1589 | 55 | 55u59k350m | 59 + 350 | 61 + 940 | 2586 | főúti | 0 | |
1590 | 55 | 55u61k940m | 61 + 940 | 62 + 811 | 871 | főúti | 0,055 | |
1591 | 55 | 55u62k811m | 62 + 811 | 63 + 572 | 761 | főúti | 1 | |
1592 | 55 | 55u65k467m | 65 + 467 | 68 + 987 | 3504 | főúti | 0,059 | |
1593 | 55 | 55u68k987m | 68 + 987 | 71 + 830 | 2833 | főúti | 0,103 | |
1594 | 55 | 55u73k66m | 73 + 066 | 75 + 325 | 2295 | főúti | 0,096 | |
1595 | 55 | 55u75k325m | 75 + 325 | 80 + 946 | 5665 | főúti | 0,051 | |
1596 | 55 | 55u82k790m | 82 + 790 | 84 + 672 | 1823 | főúti | 0,006 | |
1597 | 55 | 55u85k840m | 85 + 840 | 93 + 294 | 7454 | főúti | 0,024 | |
1598 | 55 | 55u93k294m | 93 + 294 | 96 + 500 | 3181 | főúti | 0 | |
1599 | 55 | 55u96k500m | 96 + 500 | 97 + 925 | 1424 | főúti | 0,283 | |
1600 | 55 | 55u104k770m | 104 + 770 | 110 + 530 | 6141 | főúti | 0 | |
1601 | 55 | 55u110k530m | 110 + 530 | 112 + 119 | 1576 | főúti | 0 | |
1602 | 55 | 55u114k54m | 114 + 054 | 118 + 212 | 4159 | főúti | 0 | |
1603 | 55 | 55u118k212m | 118 + 212 | 119 + 765 | 1517 | főúti | 0,725 | |
1604 | 55 | 55u119k765m | 119 + 765 | 120 + 656 | 921 | főúti | 0 | |
1605 | 55 | 55u120k715m | 120 + 715 | 122 + 403 | 1578 | főúti | 0 | |
1606 | 56 | 56u0k0m | 0 + 000 | 1 + 440 | 1100 | főúti | 0,511 | |
1607 | 56 | 56u1k828m | 1 + 828 | 2 + 590 | 767 | főúti | 1 | |
1608 | 56 | 56u6k747m | 6 + 747 | 8 + 282 | 1998 | főúti | 0,984 | |
1609 | 56 | 56u8k339m | 8 + 339 | 9 + 980 | 1737 | főúti | 0,306 | |
1610 | 56 | 56u9k980m | 9 + 980 | 13 + 889 | 3920 | főúti | 0,001 | |
1611 | 56 | 56u16k443m | 16 + 443 | 20 + 614 | 4154 | főúti | 0 | |
1612 | 56 | 56u20k614m | 20 + 614 | 21 + 148 | 568 | főúti | 0,104 | |
1613 | 56 | 56u23k6m | 23 + 006 | 29 + 093 | 6011 | főúti | 0,041 | |
1614 | 56 | 56u29k93m | 29 + 093 | 30 + 365 | 1250 | főúti | 0 | |
1615 | 56 | 56u30k365m | 30 + 365 | 33 + 462 | 3166 | főúti | 0 | |
1616 | 56 | 56u37k761m | 37 + 761 | 39 + 571 | 1812 | főúti | 0 | |
1617 | 56 | 56u41k695m | 41 + 695 | 44 + 480 | 2804 | főúti | 0 | |
1618 | 56 | 56u44k480m | 44 + 480 | 45 + 129 | 638 | főúti | 0,548 | |
1619 | 56 | 56u45k930m | 45 + 930 | 47 + 101 | 1171 | főúti | 0 | |
1620 | 56 | 56u47k101m | 47 + 101 | 49 + 297 | 2214 | főúti | 0 | |
1621 | 56 | 56u49k297m | 49 + 297 | 52 + 808 | 3553 | főúti | 0,221 | |
1622 | 56 | 56u52k860m | 52 + 860 | 55 + 091 | 2331 | főúti | 0 | |
1623 | 56 | 56u55k91m | 55 + 091 | 55 + 842 | 758 | főúti | 0 | |
1624 | 56 | 56u55k842m | 55 + 842 | 60 + 371 | 4508 | főúti | 0 | |
1625 | 57 | 57u1k1033m | 1 + 1033 | 3 + 700 | 1791 | főúti | 0,065 | |
1626 | 57 | 57u3k700m | 3 + 700 | 7 + 786 | 4262 | főúti | 0,209 | |
1627 | 57 | 57u7k786m | 7 + 786 | 8 + 77 | 289 | főúti | 0 | |
1628 | 57 | 57u8k77m | 8 + 77 | 9 + 500 | 1442 | főúti | 0 | |
1629 | 57 | 57u9k500m | 9 + 500 | 11 + 219 | 1729 | főúti | 0,075 | |
1630 | 57 | 57u11k720m | 11 + 720 | 12 + 920 | 1200 | főúti | 0,315 | |
1631 | 57 | 57u12k920m | 12 + 920 | 14 + 070 | 1148 | főúti | 0 | |
1632 | 57 | 57u14k70m | 14 + 070 | 15 + 615 | 1556 | főúti | 0 | |
1633 | 57 | 57u15k615m | 15 + 615 | 16 + 755 | 1134 | főúti | 0 | |
1634 | 57 | 57u16k755m | 16 + 755 | 17 + 564 | 793 | főúti | 0,507 | |
1635 | 57 | 57u18k740m | 18 + 740 | 20 + 575 | 1840 | főúti | 0,306 | |
1636 | 57 | 57u20k575m | 20 + 575 | 20 + 968 | 380 | főúti | 0 | |
1637 | 57 | 57u20k968m | 20 + 968 | 25 + 485 | 4512 | főúti | 0 | |
1638 | 57 | 57u25k485m | 25 + 485 | 26 + 690 | 1217 | főúti | 0 | |
1639 | 57 | 57u26k690m | 26 + 690 | 28 + 530 | 1839 | főúti | 0 | |
1640 | 57 | 57u28k530m | 28 + 530 | 33 + 860 | 5392 | főúti | 0,096 | |
1641 | 57 | 57u33k950m | 33 + 950 | 34 + 540 | 673 | főúti | 0,593 | |
1642 | 57 | 57u34k623m | 34 + 623 | 36 + 905 | 2349 | főúti | 0,31 | |
1643 | 57 | 57u37k170m | 37 + 170 | 38 + 055 | 766 | főúti | 1 | |
1644 | 57 | 57u40k350m | 40 + 350 | 43 + 972 | 3623 | főúti | 0,329 | |
1645 | 58 | 58u3k239m | 3 + 239 | 3 + 1075 | 752 | főúti | 0,956 | |
1646 | 58 | 58u3k1075m | 3 + 1075 | 5 + 891 | 1813 | főúti | 0,701 | |
1647 | 58 | 58u5k891m | 5 + 891 | 6 + 580 | 753 | főúti | 0 | |
1648 | 58 | 58u6k580m | 6 + 580 | 6 + 956 | 383 | főúti | 0 | |
1649 | 58 | 58u6k956m | 6 + 956 | 7 + 650 | 688 | főúti | 0 | |
1650 | 58 | 58u7k650m | 7 + 650 | 8 + 856 | 1170 | főúti | 0 | |
1651 | 58 | 58u8k856m | 8 + 856 | 12 + 795 | 3971 | főúti | 0 | |
1652 | 58 | 58u15k154m | 15 + 154 | 17 + 270 | 2102 | főúti | 0,184 | |
1653 | 58 | 58u17k270m | 17 + 270 | 17 + 661 | 451 | főúti | 0 | |
1654 | 58 | 58u18k994m | 18 + 994 | 20 + 200 | 1206 | főúti | 0,56 | |
1655 | 58 | 58u20k200m | 20 + 200 | 21 + 900 | 1697 | főúti | 0 | |
1656 | 58 | 58u21k900m | 21 + 900 | 23 + 881 | 1972 | főúti | 0 | |
1657 | 58 | 58u23k937m | 23 + 937 | 24 + 915 | 1063 | főúti | 0,471 | |
1658 | 58 | 58u25k239m | 25 + 239 | 26 + 460 | 1227 | főúti | 0,725 | |
1659 | 58 | 58u26k460m | 26 + 460 | 27 + 504 | 1066 | főúti | 0,067 | |
1660 | 58 | 58u27k560m | 27 + 560 | 30 + 392 | 3192 | főúti | 0 | |
1661 | 58 | 58u32k41m | 32 + 041 | 33 + 500 | 1401 | főúti | 0 | |
1662 | 61 | 61u0k892m | 0 + 892 | 3 + 508 | 2602 | főúti | 0 | |
1663 | 61 | 61u3k561m | 3 + 561 | 3 + 900 | 423 | főúti | 0 | |
1664 | 61 | 61u3k900m | 3 + 900 | 5 + 526 | 1586 | főúti | 0,241 | |
1665 | 61 | 61u7k975m | 7 + 975 | 14 + 760 | 6843 | főúti | 0,071 | |
1666 | 61 | 61u16k186m | 16 + 186 | 18 + 897 | 2687 | főúti | 0,015 | |
1667 | 61 | 61u18k897m | 18 + 897 | 22 + 1673 | 4722 | főúti | 0 | |
1668 | 61 | 61u25k562m | 25 + 562 | 26 + 700 | 1122 | főúti | 0 | |
1669 | 61 | 61u26k700m | 26 + 700 | 31 + 607 | 4730 | főúti | 0,028 | |
1670 | 61 | 61u32k912m | 32 + 912 | 33 + 694 | 805 | főúti | 0,336 | |
1671 | 61 | 61u34k337m | 34 + 337 | 37 + 076 | 2810 | főúti | 0 | |
1672 | 61 | 61u37k76m | 37 + 076 | 37 + 516 | 440 | főúti | 0 | |
1673 | 61 | 61u39k1013m | 39 + 1013 | 41 + 684 | 1756 | főúti | 0 | |
1674 | 61 | 61u45k313m | 45 + 313 | 50 + 037 | 4921 | főúti | 0 | |
1675 | 61 | 61u50k37m | 50 + 037 | 53 + 121 | 3239 | főúti | 0 | |
1676 | 61 | 61u53k121m | 53 + 121 | 53 + 318 | 197 | főúti | 0 | |
1677 | 61 | 61u53k318m | 53 + 318 | 54 + 581 | 1241 | főúti | 0 | |
1678 | 61 | 61u54k581m | 54 + 581 | 55 + 370 | 811 | főúti | 0 | |
1679 | 61 | 61u58k199m | 58 + 199 | 58 + 567 | 367 | főúti | 1 | |
1680 | 61 | 61u58k567m | 58 + 567 | 58 + 920 | 352 | főúti | 1 | |
1681 | 61 | 61u58k920m | 58 + 920 | 59 + 986 | 1050 | főúti | 0,438 | |
1682 | 61 | 61u59k986m | 59 + 986 | 60 + 299 | 315 | főúti | 0 | |
1683 | 61 | 61u60k299m | 60 + 299 | 64 + 227 | 3904 | főúti | 0 | |
1684 | 61 | 61u64k227m | 64 + 227 | 64 + 1077 | 849 | főúti | 0 | |
1685 | 61 | 61u66k563m | 66 + 563 | 75 + 432 | 9075 | főúti | 0,222 | |
1686 | 61 | 61u75k432m | 75 + 432 | 78 + 754 | 3334 | főúti | 0,199 | |
1687 | 61 | 61u78k754m | 78 + 754 | 82 + 199 | 3442 | főúti | 0 | |
1688 | 61 | 61u82k199m | 82 + 199 | 82 + 553 | 347 | főúti | 0 | |
1689 | 61 | 61u82k553m | 82 + 553 | 86 + 179 | 3684 | főúti | 0 | |
1690 | 61 | 61u86k179m | 86 + 179 | 88 + 910 | 2576 | főúti | 0 | |
1691 | 61 | 61u88k910m | 88 + 910 | 89 + 089 | 391 | főúti | 0,021 | |
1692 | 61 | 61u95k121m | 95 + 121 | 96 + 193 | 1045 | főúti | 0,328 | |
1693 | 61 | 61u97k281m | 97 + 281 | 97 + 599 | 318 | főúti | 1 | |
1694 | 61 | 61u98k665m | 98 + 665 | 99 + 232 | 568 | főúti | 1 | |
1695 | 61 | 61u100k150m | 100 + 150 | 101 + 000 | 845 | főúti | 0 | |
1696 | 61 | 61u102k364m | 102 + 364 | 103 + 228 | 854 | főúti | 0,253 | |
1697 | 61 | 61u103k880m | 103 + 880 | 104 + 632 | 747 | főúti | 1 | |
1698 | 61 | 61u106k163m | 106 + 163 | 109 + 074 | 2919 | főúti | 0 | |
1699 | 61 | 61u109k74m | 109 + 074 | 110 + 038 |