A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

484/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet

a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács, valamint a Kiberbiztonsági Fórum és a kiberbiztonsági ágazati munkacsoportok létrehozásával, működtetésével kapcsolatos szabályokról, feladat- és hatáskörükről

A Kormány az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény 24. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács

1. § *  (1) *  A Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnöke (a továbbiakban: a Tanács elnöke) a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője. A Tanács elnökét – akadályoztatása esetén – Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által megbízott kiberkoordinátor (a továbbiakban: kiberkoordinátor) helyettesíti.

(2) *  A Tanács tagjai:

a) a belügyminiszter által delegált 1 fő,

b) az építési és közlekedési miniszter által delegált 1 fő,

c) a honvédelmi miniszter által delegált 1 fő,

d) az igazságügyi miniszter által delegált 1 fő,

e) a külgazdasági és külügyminiszter által delegált 1 fő,

f) a kultúráért és innovációért felelős miniszter által delegált 1 fő,

g) a pénzügyminiszter által delegált 1 fő,

h) az agrárminiszter által delegált 1 fő,

i) a Miniszterelnökséget vezető miniszter által delegált 1 fő,

j) az energiaügyi miniszter által delegált 1 fő,

k) *  a nemzetgazdasági miniszter által delegált 1 fő,

l) a területfejlesztési miniszter által delegált 1 fő,

m) az európai uniós ügyekért felelős miniszter által delegált 1 fő,

n) a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által delegált 2 fő.

(3) *  A Tanács tagja – a (2) bekezdésben meghatározottakon túl – a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke vagy az általa delegált személy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és a kiberkoordinátor.

(4) A Tanács munkáját a Tanács elnökének felkérésére

a) az Állami Számvevőszék elnöke,

b) a Magyar Nemzeti Bank elnöke,

c) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke,

d) a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke,

e) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke,

f) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke vagy az általa delegált segítheti.

(5) A Tanács (2) bekezdésben meghatározott tagjainak visszahívásáról a Tanács elnökének javaslatára a tagot delegáló miniszter dönt.

(6) *  A Tanács elnöke a Tanács munkájáról legalább félévente beszámol a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek.

2. Kiberbiztonsági Fórum

2. § *  A Tanács által felkért egyetemi, kutatói, szakmai, gazdasági és más nem kormányzati szereplőkből álló Kiberbiztonsági Fórum (a továbbiakban: Fórum) vezetését a Tanács elnöke, a Fórum munkájának szakmai koordinálását a kiberkoordinátor látja el.

3. Kiberbiztonsági Munkacsoportok

3. § *  (1) A Tanács koordinációs tevékenységét, valamint döntéseinek végrehajtását a Nemzeti Kibertér Munkacsoport és a Nemzetközi és Európai Uniós Kibertér Munkacsoport (a továbbiakban: Kiberbiztonsági Munkacsoportok) segíti.

(2) *  A Nemzeti Kibertér Munkacsoport vezetését a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője által kijelölt, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat személyi állományába tartozó személy, a Nemzetközi és Európai Uniós Kibertér Munkacsoport vezetését a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által kijelölt szakmai felsővezető – a külgazdasági és külügyminiszter által kijelölt szakmai felsővezetővel egyeztetve – látja el.

(3) A Kiberbiztonsági Munkacsoportok tagjai a Kiberbiztonsági Munkacsoportok vezetése által felkért állami szervek által delegált személyek és nem kormányzati szakértők, valamint a kiberkoordinátor. A Tanács javaslatot tehet a Kiberbiztonsági Munkacsoportok vezetői részére a Kiberbiztonsági Munkacsoportok tagjainak a felkérésével összefüggésben.

(4) A Nemzeti Kibertér Munkacsoport javaslatára a Tanács jogi kötelező erővel nem rendelkező ajánlásokat adhat ki a kibertámadások kezelése és az elektronikus információbiztonság területén alkalmazandó legjobb gyakorlatokról.

(5) A Nemzeti Kibertér Munkacsoport feladata a nemzeti kiberbiztonság erősítése valamennyi ágazatban.

(6) A Nemzetközi és Európai Uniós Kibertér Munkacsoport feladata az állami szervek közötti, a nemzetközi szervezetekben, az Európai Unióban, valamint a két- és többoldalú együttműködésekben zajló kiberbiztonsági munkával kapcsolatos rendszeres információcsere elősegítése és egyeztetés a Magyarország által képviselendő vonatkozó álláspontjának kialakítását illetően.

(7) A Tanács kérésére a Kiberbiztonsági Munkacsoportok keretében tematikus almunkacsoportok is létrehozhatóak.

4. Titkárság

4. § *  A Tanács, a Fórum és a Kiberbiztonsági Munkacsoportok működtetésével kapcsolatos adminisztratív teendőket a kiberkoordinátor irányításával, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által vezetett minisztériumban működő titkárság (a továbbiakban: Titkárság) látja el. A Titkárság ellátja a kiberkoordinátor szakértői támogatását is.

5. Kormányzati koordinációs szervek feladatai

5. § (1) A Tanács feladata a Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiájában meghatározott cselekvési területeken a kormányzati tevékenység koordinációjának elősegítése és a végrehajtás figyelemmel kísérése.

(2) A Tanács a Fórum javaslatainak és véleményének figyelembevételével, az (1) bekezdésben meghatározott cselekvési területekhez társított kormányzati intézkedéseket tartalmazó akciótervet (a továbbiakban: Nemzeti Kiberbiztonsági Akcióterv) a Kiberbiztonsági Munkacsoportok és a kiberkoordinátor irányításával készíti el, melynek elfogadásáról a Kormány dönt. A Nemzeti Kiberbiztonsági Akciótervet a Tanácsnak évente felül kell vizsgálnia.

(3) A Nemzeti Kiberbiztonsági Akcióterv éves felülvizsgálatának koordinációját – a Kiberbiztonsági Munkacsoportok bevonásával – a Titkárság látja el.

6. § (1) A Tanács a feladatai ellátásához igazodva szükség szerint, de legalább félévente tart ülést, melyet a Tanács elnöke hív össze a kiberkoordinátor által.

(2) A Tanács üléseit a Tanács elnöke vagy az általa kijelölt tag vezeti. Az ülésekről emlékeztetőt a Titkárság készít.

7. § (1) A Fórum a feladatai ellátásához igazodva szükség szerint, de legalább félévente tart ülést. Üléseit a Tanács elnöke vagy az általa kijelölt tag hívja össze.

(2) A Fórum üléseit a Tanács elnöke vagy az általa kijelölt tag vezeti. Az ülésekről emlékeztetőt a Tikárság készít.

8. § *  (1) A Kiberbiztonsági Munkacsoportok a feladataik ellátásához igazodva szükség szerint, de legalább félévente tartanak ülést. Az üléseket a Kiberbiztonsági Munkacsoportok vezetői hívják össze.

(2) A Kiberbiztonsági Munkacsoportok üléseiről emlékeztetőt a Titkárság készít.

9. § A Tanács, a Fórum és a Kiberbiztonsági Munkacsoportok működésére vonatkozó eljárási szabályokat a tagok által készített és a Tanács elnöke által jóváhagyott ügyrend tartalmazza.

10. § *  A Tanács, a Fórum, és a Kiberbiztonsági Munkacsoportok tagjai, valamint a munkájukban közreműködő állami vezető, közszolgálati tisztviselő, közalkalmazott, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott, hivatásos szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott, kizárólagos állami tulajdonban álló gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy munkavállalója díjazásban nem részesül.

11. § A Tanáccsal kapcsolatos kommunikációs feladatokat a Tanács elnökének irányításával a kiberkoordinátor látja el és felügyeli.

6. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.