A jogszabály mai napon ( 2018.11.22. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet

a 2014-2020 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról

A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (2a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program,

b) a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program,

c) a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program,

d) az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program,

e) az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program,

f) *  a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program,

g) a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program,

h) *  a Vidékfejlesztési Program

előirányzatából nyújtott állami támogatások felhasználására, kezelésére, működtetésére terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti ipar,

1a. *  agrárerdészeti rendszer: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (23) bekezdése szerinti földhasználati rendszer,

2. alapkutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 84. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka,

3. alépítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 135. pontja szerinti építmény,

4. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

5. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

6. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

6a. *  áttelepítés: ha

a) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó azonos vagy hasonló tevékenységet vagy annak egy részét az EGT megállapodás egyik szerződő felének területén található létesítményből (a továbbiakban: eredeti létesítmény) az EGT megállapodás egy másik szerződő felének területén található azon létesítménybe helyezi át, ahol a támogatott beruházásra sor kerül (a továbbiakban: támogatott létesítmény),

b) az eredeti, valamint a támogatott létesítményben előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás legalább részben ugyanazokat a célokat szolgálja, és ugyanazon fogyasztói típus keresletét vagy igényeit elégíti ki, és

c) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó vállalkozás valamely, az EGT-n belüli eredeti létesítményében folytatott azonos vagy hasonló tevékenység körében munkahelyek szűnnek meg,

7. belső energiapiaci szabályozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131. pontja szerinti szabályok,

8. belső szolgáltató: a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Személyszállítási törvény) 2. § 3. pontja szerinti közlekedési szolgáltató,

8a. *  belvízi hajó: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 164. pontja szerinti jármű,

8b. *  belvízi kikötő: olyan vízi és szárazföldi részből álló terület, amely infrastruktúrája és berendezései révén lehetővé teszi belvízi hajók fogadását, azok ki- és berakodását, az áruk tárolását, fogadását és feladását, illetve az utasok, a legénység és egyéb személyek fel- és leszállását, beleértve minden egyéb olyan infrastruktúrát is, amelyre a kikötőben a közlekedési vállalkozóknak szükségük van,

9. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség,

10. bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 111. pontja szerinti üzemanyag,

11. dedikált infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely ex-ante módon meghatározhatóan az érintett vállalkozás igényeihez igazítottan jön létre,

12. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

12a. *  egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenség: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (17) bekezdése szerinti éghajlati jelenség,

13. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

13a. *  egységköltség: az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 67. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatási forma,

14. együttműködéshez kötődő tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 64. pontja szerinti tanácsadás,

15. együttműködéshez kötődő támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 65. pontja szerinti szolgáltatás,

16. eljárási innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 97. pontja szerinti innováció,

17. elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

18. első kereskedelmi értékesítés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 75. pontja szerinti értékesítés,

19. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

20. energetikai infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130. pontja szerinti fizikai berendezés vagy létesítmény,

21. energiahatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103. pontja szerint megtakarított energiamennyiség,

22. energiahatékonysági alap: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 105. pontja szerinti alap,

23. energiahatékonysági alap kezelője: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 106. pontja szerinti személy,

24. energiahatékony távfűtés és távhűtés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 124. pontja szerinti távfűtés és távhűtés,

24a. *  ex situ gyűjtemény: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 42. cikk (4) bekezdés d) pontja szerinti gyűjtemény,

24b. *  ex situ megőrzés: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 42. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti tevékenység,

24c. *  élelmiszer: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (63) bekezdése szerinti élelmiszer,

25. élelmiszeralapú bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 113. pontja szerinti üzemanyag,

25a. *  értékelési terv: az Atr. 2. § 6b. pontja szerinti dokumentum,

25b. *  értékelésiterv-köteles támogatási kategóriák: a 11-24., a 30-40., a 42., a 48/A., az 55., az 56., az 58., a 63. és a 65. alcím szerinti támogatási kategóriák, valamint az 57. alcím szerinti támogatási kategória esetén a 103/H. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti költségekre irányuló támogatás,

26. ésszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

27. fenntartható bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 112. pontja szerinti üzemanyag,

28. fizikai átengedés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 136. pontja szerinti függetlenítés,

29. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

30. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

31. független magánbefektető: olyan magánbefektető, amely a befektetés tárgyát képező kis- és középvállalkozásnak nem részvényese (pl. a tulajdonosi szerkezettől függetlenül az üzleti angyal és a pénzügyi közvetítő, ha az teljes mértékben viseli befektetése kockázatát),

32. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontja szerinti munkavállaló,

33. helyi infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely helyi szinten járul hozzá az üzleti és fogyasztói környezet korszerűsítéséhez, és ipari bázisok fejlesztéséhez,

33a. *  hozzáférési infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 159. pontja szerinti infrastruktúra,

34. hitel: olyan megállapodás, amelyben a hitelező kötelezi magát, hogy meghatározott pénzösszeget meghatározott időre a hitelfelvevő rendelkezésére bocsát, és amely a hitelfelvevőt arra kötelezi, hogy meghatározott időszakon belül visszafizesse az összeget (pl. kölcsön vagy egyéb finanszírozási eszköz, ideértve a lízinget is, amely a hitelező számára elsődlegesen minimumhozamot nyújt azzal, hogy már meglévő hitel kiváltása nem finanszírozható),

35. hivatásos csapat: olyan sportvállalkozás, amely hivatásos sportolót alkalmaz,

36. hivatásos sportoló: olyan sportoló, aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen vagy más módon, ellenszolgáltatás fejében folytat sporttevékenységet,

37. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

38. induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna,

39. innovációs klaszter: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 92. pontja szerinti klaszter,

40. innovációs tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 94. pontja szerinti tanácsadás, segítségnyújtás és képzés,

41. innovációs támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 95. pontja szerinti szolgáltatás,

42. innovatív vállalkozás: az a vállalkozás, amely

a) független szakértő értékelésével alá tudja támasztani, hogy a belátható jövőben új vagy az iparági legmodernebb technikához képest jelentős javulást eredményező, ugyanakkor technológiai vagy ipari sikertelenség kockázatát magában hordozó terméket, szolgáltatást vagy folyamatot fejleszt ki, vagy

b) esetén a támogatás nyújtását megelőző három év legalább egyikében a működési költségek legalább 10%-át kutatás-fejlesztési költségek teszik ki,

42a. *  in situ megőrzés: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 42. cikk (4) bekezdés a) pontja szerinti tevékenység,

42b. *  integrált településfejlesztési stratégia: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 12. pontja szerinti stratégia,

43. ipari kutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 85. pontja szerinti tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat,

44. kapcsolt energiatermelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 108. pontja szerinti energiatermelés,

44a. *  katasztrófaesemény: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (19) bekezdése szerinti esemény,

44b. *  kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó: az a beruházó, amely a kérelmet benyújtó beruházóval a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) szerinti anya- vagy leányvállalati kapcsolatban áll,

45. kezességvállalás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 67. pontja szerinti kötelezettségvállalás,

46. kezességvállalási mérték: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 68. pontja szerinti mérték,

47. kiegészítő befektetés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 77. pontja szerinti befektetés,

47a. *  kikötői felépítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 158. pontja szerinti felépítmény,

47b. *  kikötői infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 157. pontja szerinti infrastruktúra,

48. kilépési stratégia: adott részesedésre vonatkozó tulajdonviszony pénzügyi közvetítő vagy befektető általi megszüntetésére vonatkozó terv (pl. kereskedelmi értékesítés, leírás, részvények, kölcsönök visszafizetése, más pénzügyi közvetítő vagy egyéb befektető részére történő eladás, pénzügyi intézmény részére történő eladás, valamint nyilvános forgalomba hozatallal történő értékesítés),

49. kirendelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 98. pontja szerinti alkalmazás,

50. kiváltási tőke: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 78. pontja szerinti tőke,

51. kísérleti fejlesztés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 86. pontja szerinti fejlesztés,

52. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

53. kockázatfinanszírozási célú befektetés: a végső kedvezményezett kis- és középvállalkozásnak nyújtott sajáttőke- és kvázisajáttőke-befektetés, hitel, kezességvállalás, illetve ezek kombinációja,

53a. *  kotrás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 160. pontja szerinti tevékenység,

54. környezetvédelem: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 101. pontja szerinti tevékenység,

54a. *  közösségvezérelt helyi fejlesztés (LEADER): az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 32-35. cikke, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 42-44. cikke szerinti fejlesztés,

55. közszolgáltatás: az EUMSz 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás,

56. közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahely: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 62. pontja szerinti munkahely,

57. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra,

58. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet,

59. kvázisajáttőke-befektetés: a saját tőke és a hitelfinanszírozás közé besorolt finanszírozási forma, amely az elsőhelyi hitelnél magasabb, de a törzsrészvénynél alacsonyabb kockázattal jár és a nemfizetéssel szemben nincs biztosítva, valamint amelynek hozama a tulajdonos számára elsősorban a célvállalkozás nyereségétől vagy veszteségétől függ (pl. a biztosíték nélküli és alárendelt kölcsöntőke, ideértve a mezzanin tőkét is, tőkévé alakítható adósság vagy elsőbbségi tőke),

60. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

61. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került vagy - ha nem vásárolják meg - bezárásra került volna, és - annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg - a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél,

62. magasan képzett munkaerő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 93. pontja szerinti munkaerő,

63. megbízott szervezet: az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap vagy olyan nemzetközi pénzügyi intézmény, amelynek a tagállam a részvényese, vagy valamely tagállamban letelepedett, valamely hatóság, közjogi szervezet vagy közfeladatot ellátó magánjogi szervezet ellenőrzése alatt álló, közérdeket megvalósító pénzügyi intézmény, melyet az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek vagy a helyébe lépő jogszabálynak megfelelően választottak vagy jelöltek ki, és amelyet a tagállam bízott meg kockázatfinanszírozási célú intézkedés végrehajtásával,

64. megújuló energia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 109. pontja szerinti energia,

65. megújuló energiaforrás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 110. pontja szerinti energiaforrás,

66. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány,

67. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló,

67a. *  mezőgazdasági ágazat: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (3) bekezdése szerinti ágazat,

67b. *  mezőgazdasági háztartás tagja: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (46) bekezdése szerinti természetes vagy jogi személy,

68. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

69. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

70. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

70a. *  mezőgazdasági termék nem mezőgazdasági termékké való feldolgozása: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (56) bekezdése szerinti tevékenység,

70b. *  mezőgazdasági üzem: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (8) bekezdése szerinti üzem,

70c. *  minőségrendszerben való részvételből eredő állandó költség: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (44) bekezdése szerinti költség,

71. multifunkcionális szabadidős létesítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikk (3) bekezdése szerinti létesítmény,

72. *  működési eredmény: a beruházásnak az Sztv. 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt elért - a projektkockázat és a tőkeköltség alapján a támogatást nyújtó által jóváhagyott diszkonttényezővel diszkontált - bevételei, csökkentve az ugyanezen diszkonttényezővel diszkontált működési költségekkel, így különösen a személyi jellegű ráfordítással, anyagköltséggel, a szerződéses szolgáltatással, a távközléssel, az energiával és a karbantartással, a bérleti díjjal, az adminisztrációval összefüggő költséggel, kivéve az olyan értékcsökkenési és finanszírozási költséget, amelyet beruházási támogatásból már fedeztek, azzal, hogy ha a számítás eredménye negatív, a működési eredmény értéke nulla,

73. nagyberuházás: az az induló beruházás vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

74. nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 107. pontja szerinti energiatermelés,

75. nagykereskedelmi hozzáférés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 139. pontja szerinti hozzáférés,

76. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

77. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

77a. *  növénykárosító: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (18) bekezdése szerinti kártevő,

78. *  összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségei kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni a kérelemben szereplő beruházást és a kérelmet benyújtó beruházó, valamint a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó által a kérelemben szereplő beruházás megkezdésétől számított háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül a kérelemben szereplő beruházással azonos megyében megkezdett, regionális beruházási támogatásban részesülő beruházást,

79. passzív szélessávú infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 137. pontja szerinti infrastruktúra,

80. pénzügyi közvetítő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 34. pontja szerinti pénzügyi intézmény,

80a. *  rövid ellátási lánc: az 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk (1) bekezdés második albekezdés m) pontja szerinti ellátási lánc,

81. *  saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás,

82. sajáttőke-befektetés: közvetlen vagy pénzügyi közvetítőn keresztül történő közvetett tőkejuttatás egy vállalkozás számára a vállalkozásban a megfelelő arányú részesedés megszerzése ellenében,

82a. *  SANI rendszer: az Atr. 2. § 14. pontja szerinti rendszer,

83. súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 99. pontja szerinti munkavállaló,

84. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

85. személyszállítási közszolgáltatás: a nyilvánosság számára megkülönböztetés nélkül és folyamatosan nyújtott általános gazdasági érdekű személyszállítási szolgáltatás,

86. személyszállítási közszolgáltatási szerződés: a személyszállítási ágazathoz kapcsolódó közszolgáltatás vonatkozásában az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk i) pontja szerinti szerződés,

87. szennyezett terület: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 121. pontja szerinti terület,

88. szennyezés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 123. pontja tevékenység vagy mulasztás,

89. szennyező fizet elv: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 122. pontja szerinti elv,

90. szennyező: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 125. pontja szerinti személy,

91. szervezeti együttműködés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 63. pontja szerinti együttműködés,

92. szervezési innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 96. pontja szerinti innováció,

93. szélessávú alaphálózat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 133. pontja szerinti alaphálózat,

94. szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez kapcsolódó mélyépítési munka: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 134. pontja szerinti munka,

95. *  szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban (a továbbiakban: 2010/787/EU tanácsi határozat) pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

96. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

97. szintetikusszál-ipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti ipar,

98. szokásos piaci feltételek: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel,

99. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

100. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

101. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

101a. *  termelői csoport vagy szervezet: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (43) bekezdése szerinti csoport vagy szervezet,

101b. *  természetbeni hozzájárulás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 61. pontja szerinti hozzájárulás,

101c. *  természeti katasztrófa: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (9) bekezdése szerinti természeti jelenség,

101d. *  természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség: a 702/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (16) bekezdése szerinti éghajlati jelenség,

102. tőkejuttatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 70. pontja szerinti juttatás,

103. tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 76. pontja szerinti kis- és középvállalkozás,

104. uniós szabvány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102. pontja szerinti szabvány,

105. új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő bővítését eredményezi, amely nem minősül a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységnek, valamint az olyan létesítmény eszközeinek független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, feltéve, hogy az új vagy a megvásárolt eszközökkel végzett tevékenység nem minősül az adott létesítményben a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységnek,

106. újgenerációs hozzáférési hálózat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 138. pontja szerinti hálózat,

107. újrafeldolgozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 128. pontja szerinti tevékenység,

108. újrahasználat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 126. pontja szerinti használat,

108a. *  városfejlesztési alap: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 57. pontja szerinti alap,

108b. *  városfejlesztésialap-kezelő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 58. pontja szerinti alapkezelő,

108c. *  városfejlesztési projekt: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 59. pontja szerinti beruházási projekt,

109. védett foglalkoztatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 100. pontja szerinti foglalkoztatás,

110. végső kedvezményezett: az az első kockázatfinanszírozási célú befektetés időpontjában tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás, amely

a) még egyetlen piacon sem működik,

b) az első kereskedelmi értékesítéstől számítva kevesebb, mint 7 éve működik valamely piacon, vagy

c) új termék- vagy földrajzi piacra való belépés céljából készített üzleti terv alapján az előző 5 évben elért átlagos éves árbevétele 50%-át meghaladó első kockázatfinanszírozási célú befektetést igényel.

(2) Az újonnan létrehozott vállalkozás esetén az alapítók az (1) bekezdés 31. pontja szerinti független magánbefektetőnek minősülnek.

(3) Az (1) bekezdés 36. pontja szerinti ellenszolgáltatásnak meg kell haladnia a részvételi költségeket és a sportoló jövedelmének jelentős részét kell kitennie függetlenül attól, hogy a sportoló és az érintett sportvállalkozás kötött-e munka- vagy más, munkavégzésre irányuló szerződést. Nem minősül ellenszolgáltatásnak a sportrendezvényen való részvételhez kapcsolódó utazási és szállásköltségek megtérítése.

(4) Pénzügyi előzményekkel nem rendelkező induló vállalkozás esetén az (1) bekezdés 42. pont b) alpontja szerinti arányt a folyó pénzügyi időszak független könyvvizsgáló által hitelesített pénzügyi kimutatásában kell kimutatni.

II. FEJEZET

AZ OPERATÍV PROGRAMOKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK

3. Közös szabályok

3. § (1) Az operatív program előirányzatából támogatás a Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személy, egyéni vállalkozó és adószámmal rendelkező magánszemély részére nyújtható.

(2) Az operatív program előirányzatából működési támogatásnak nem minősülő

a) vissza nem térítendő támogatás, illetve

b) visszatérítendő támogatás nyújtható.

(3) *  A 651/2014/EU bizottsági rendelet, a 702/2014/EU bizottsági rendelet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, az 1408/2013/EU bizottsági rendelet és a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(4) *  Ha a támogatás nyújtása az uniós állami támogatási szabályok értelmében az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásától függ, a támogatási döntés csak az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követően hajható végre.

3/A. § *  (1) Ha a SANI rendszerben egy támogatási programként rögzített támogatási programon belüli értékelésiterv-köteles támogatási kategóriákra vonatkozó összes támogatás éves átlaga a támogatási program hatálybalépésétől eltelt időt figyelembe véve meghaladja a 150 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a támogatást nyújtó értékelési tervet készít, és azt az Atr. 16/A. § (1) bekezdésének megfelelően megküldi az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszternek.

(2) Ha az Európai Bizottság a részére hivatalos bejelentés útján megküldött értékelési tervet az átlagos éves odaítélt támogatás összegének a 150 millió eurós határérték meghaladása időpontjától számított hat hónapon belül nem hagyja jóvá, az értékelési terv alapjául szolgáló, a SANI rendszerben egy támogatási programként rögzített támogatási programból történő támogatás-odaítélést a támogatást nyújtó köteles az Európai Bizottság határozatának meghozataláig felfüggeszteni.

4. Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

4. § A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek: * 

1. *  a helyi gazdasági infrastruktúra fejlesztése,

2. *  társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés,

3. *  a gazdaságfejlesztést és a munkaerő-mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés,

4. a foglalkoztatás és életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével,

5. gazdaságélénkítő és népességmegtartó településfejlesztés,

6. *  a szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése,

7. fenntartható települési közlekedésfejlesztés,

8. *  az önkormányzatok energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználása arányának növelése,

9. *  az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése,

10. leromlott városi területek rehabilitációja,

11. *  foglalkoztatás-növelést célzó megyei és helyi foglalkoztatási együttműködések,

12. *  helyi közösségi programok megvalósítása,

13. *  kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése,

14. a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok,

15. *  helyi közösségszervezés a helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva.

5. § Ha a 4. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 4. §

1. *  1-3., 5., 10., 13. és 15. pontja alapján regionális beruházási támogatás,

2-4. * 

5. *  1. és 5. pontja alapján kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás,

6. *  1. és 5. pontja alapján kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

7. 1. és 2. pontja alapján innovációs klaszterre nyújtott támogatás,

8. *  5., 10-12., 14. és 15. pontja alapján képzési támogatás,

9. *  11., 12., 14. és 15. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

10. *  11., 12., 14. és 15. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

11. *  11., 12., 14. és 15. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

12. *  11., 12., 14. és 15. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

13. *  1., 2., 5., 8. és 13. pontja alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás,

14. *  1., 2., 5., 8. és 13. pontja alapján nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás,

15. *  1., 2., 8. és 13. pontja alapján megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás,

16. *  1., 2., 5., 8. és 13. pontja alapján szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás,

17. *  1. és 8. pontja alapján energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás,

18. *  1., 2., 5., 8. és 13. pontja alapján energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

19. *  1-3., 5., 7., 8., 10. és 13. pontja alapján környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás,

20. *  2., 5., 8., 10., 13. és 15. pontja alapján a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

21. *  2., 5., 8., 10., 13. és 15. pontja alapján sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás,

22. *  1-10., 13. és 15. pontja alapján helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás,

23. 1-15. pontja alapján csekély összegű támogatás,

24. *  1., 3-10. és 13. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

25. *  1., 3-10. és 13. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés,

26. 3. és 7. pontja alapján személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés,

27. *  11. pontja alapján mezőgazdasági csekély összegű támogatás

nyújtható.

5. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

6. § A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek: * 

1. a versenyképes vállalkozói tudás elterjesztése,

2. kis- és középvállalkozás növekedési és foglalkoztatás-bővítési lehetőségeinek megteremtése,

3. vállalkozások együttműködésének és piacra jutásának elősegítése,

4. a kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitások megerősítésével növekvő Horizont2020 részvétel,

5. a kutatás-fejlesztési és innovációs aktivitás növelése a tudás- és technológia-intenzív vállalkozások körében,

6. a stratégiai kutatás-fejlesztési és innovációs hálózatok számának növelése a nagy innovációs potenciállal rendelkező vállalatok, valamint a közfinanszírozású és nonprofit kutatóhelyek között,

7. *  az újgenerációs szélessávú hálózatok rendelkezésre állásának biztosítása,

8. az információs és kommunikációs technológia szektor nemzetközi versenyképességének növelése,

9. a vállalkozások informatizáltságának növelése,

10. a digitális felzárkózás felgyorsítása és a közösségi hozzáférés növelése,

11. a közvetlen energiaköltségek összesített csökkentése az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások alkalmazásának növelése által,

12. az álláskeresők, különösen az alacsony iskolai végzettségűek növekvő körének munkaerő-piaci integrációja,

13. a társadalmi célú vállalkozások foglalkoztatási kapacitásának erősítése,

14. a munkanélküliek és inaktívak széles körű hozzáférése a nem állami szervezetek által szervezett munkaerő-piaci programokhoz,

15. jobb hozzáférés a gyakornoki helyekhez és növekvő vállalkozói aktivitási kedv a fiatalok körében,

16. a munkaerő-piaci szereplők munkaszervezési módszerek és munka minősége terén történő aktivitásának és tudatosságának növelése,

17. a munkavállalási korú lakosság, különösen az alacsony képzettségűek javuló hozzáférése a munkaerő-piaci kompetenciákat javító képzési lehetőségekhez,

18. a gazdasági igényekhez igazodó, minőségi képzési intézményrendszer kialakítása,

19. a turisztikai költés növelése a kulturális és természeti örökségi helyszíneken,

20. kis- és középvállalkozások külső finanszírozáshoz történő hozzáférésének javítása a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítése érdekében,

21. az épületek energetikai korszerűsítése, valamint távhőrendszerek energiahatékony fejlesztése és a megújuló energiaforrások alkalmazásának növelése,

22. a foglalkoztatást ösztönző beruházásokat megvalósító vállalkozások, köztük a társadalmi célú vállalkozások külső finanszírozáshoz való hozzáférésének javítása,

23. az oktatási és képzési rendszerek minőségének és munkaerő-piaci relevanciájának fokozása,

24. a foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben részt nem vevő fiatalok ifjúsági garanciához való hozzáférésének biztosítása.

7. § Ha a 6. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 6. §

1. *  1-3., 5-9., 11., 19., 22. és 23. pontja alapján regionális beruházási támogatás,

2. *  1-9. és 21. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás,

3. *  1., 3-6., 8-10. és 21. pontja alapján a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás,

4. *  1., 3-6., 8. és 21. pontja alapján a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás,

5. 8. és 20-22. pontja alapján kockázatfinanszírozási támogatás,

6. 1., 4-6., 8., 9., 15., 20-22. és 24. pontja alapján induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,

7. 4-6. és 20-22. pontja alapján kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás,

8. 4-6. és 20-22. pontja alapján kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

9. *  1-6., 8. és 20-22. pontja alapján innovációs klaszterre nyújtott támogatás,

10. 1-5., 8-10. és 20-22. pontja alapján kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás,

11. 1-5., 8., 9., 20-22. és 24. pontja alapján eljárási innováció és szervezési innováció támogatásához nyújtott támogatás,

12. *  1-3., 5., 8-10., 12-14., 17., 18. és 22-24. pontja alapján képzési támogatás,

13. 12-14., 22. és 24. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

14. 12-14., 22. és 24. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

15. 12-14., 22. és 24. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

16. 12-14., 22. és 24. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

17. 11. és 20-22. pontja alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás,

18. 11. és 20-22. pontja alapján épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás,

19. 11. és 20-22. pontja alapján megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás,

20. 11. és 20-22. pontja alapján környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás,

21. 7. pontja alapján szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás,

22. 19. pontja alapján a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

23. 1-24. pontja alapján csekély összegű támogatás,

24. *  7., 8., 10., 13. és 21-23. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

25. *  7., 8., 10., 13. és 21-23. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés,

26. 4. és 6. pontja alapján halászati- és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás,

27. *  1-6., 11., 19. és 21. pontja alapján helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás,

28. *  19. pontja alapján sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás,

29. *  5. és 6. pontja alapján az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás,

30. *  2. pontja alapján a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és a mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatás,

31. *  5. pontja alapján regionális városfejlesztési támogatás,

32. *  12-15., 17., 22. és 24. pontja alapján mezőgazdasági csekély összegű támogatás

nyújtható.

6. Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program

8. § *  A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek:

1. a versenyképes vállalkozói tudás elterjesztése,

2. a vállalkozások külpiaci jelenlétének és az ezt támogató együttműködésekben való részvételének erősítése,

3. a vállalkozások növekedési potenciáljának erősítése Pest megyében,

4. a kutatás-fejlesztési és innovációs aktivitás növelése a tudás- és technológia-intenzív vállalkozások körében,

5. a stratégiai kutatás-fejlesztési és innovációs hálózatok számának növelése a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet folytató vállalatok, valamint a közfinanszírozású és nonprofit kutatóhelyek között,

6. a kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitások megerősítésével növekvő Horizont2020 részvétel a közfinanszírozású és nonprofit kutatóhelyek, valamint a vállalkozások körében,

7. az információs és kommunikációs technológia szektor termékértékesítési képességének növelése,

8. nagy sávszélességű kapcsolat biztosítása az ilyen kapcsolattal nem rendelkező állami és önkormányzati intézményeknél,

9. kulturális és természeti örökségi helyszínek turisztikai hasznosítása,

10. a védett, illetve közösségi jelentőségű természeti értékek és területek természetvédelmi helyzetének és állapotának javítása a hosszú távú megőrzésük feltételeinek megteremtése érdekében,

11. az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások alkalmazásának növelése a vállalkozói szektorban,

12. lakóépületek energetikai korszerűsítése, a távhő- és hőellátó-rendszerek energiahatékony fejlesztése és a megújuló energiaforrások alkalmazásának növelése a közép-magyarországi régióban,

13. a fenntartható multimodális mobilitás elősegítése,

14. a kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése,

15. a leromlott településrészeken élő hátrányos helyzetű lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja,

16. a minőségi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása az egészségügyi és a szociális területen,

17. a munkaerő-piacról tartósan kiszorult személyek munkaerő-piaci programba való belépésének növelése, valamint különböző nemzetiségek és etnikumok közötti társadalmi együttműködés javítása,

18. az egészségügyi és a szociális közszolgáltatásokban a szolgáltatásnyújtás folyamatának eredményesebbé tétele, a hozzáférés javítása, különös tekintettel a hátrányos helyzetű lakosságra,

19. a korai iskolaelhagyás csökkentése, a hátrányos helyzetű tanulók végzettségi szintjének emelése, továbbá a szakpolitikai irányítás fejlesztése,

20. a felsőfokú oktatásban vagy felsőfokú végzettséget adó képzésben való részvétel növelése,

21. a munkaerő-piacról kiszorult hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatóságot javító kompetenciáinak és a humán közszolgáltatást nyújtó intézményben dolgozók feladat-ellátási képességének javítása,

22. az álláskeresők - különösen az alacsony iskolai végzettségűek - munkaerő-piaci integrációjának megvalósítása,

23. az ifjúsági garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások,

24. a fiatalok részvételének növelése a gyakornoki és a vállalkozóvá válást segítő programokban,

25. a munkaerő-piaci szereplők munkaszervezési módszerek és a munka minősége terén történő aktivitásának és tudatosságának növelése,

26. a munkavállalási korú lakosság, különösen az alacsony képzettségűek részvételének növelése a munkaerő-piaci kompetenciákat javító formális képzésekben,

27. a kompetencia alapú képzések elterjedtségének növelése.

9. § Ha a 8. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 8. §

1. *  1-7., 9., 11., 12. és 15. pontja alapján regionális beruházási támogatás,

2. *  1-6., 9., 11. és 12. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatás,

3. *  1-6. és 20. pontja alapján a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás,

4. *  1-6. és 20. pontja alapján a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás,

5. *  1-6., 11. és 12. pontja alapján kockázatfinanszírozási támogatás,

6. *  1-6. és 22-24. pontja alapján induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,

7. *  3-6. és 20. pontja alapján kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás,

8. 1-6. pontja alapján kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

9. 1-6. pontja alapján innovációs klaszterre nyújtott támogatás,

10. 1-6. pontja alapján kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás,

11. *  1-6. pontja alapján eljárási innováció és szervezési innováció támogatásához nyújtott támogatás,

12. *  4-6., 15. és 17-27. pontja alapján képzési támogatás,

13. *  15. és 17-27. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

14. *  15. és 17-27. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

15. *  15. és 17-27. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

16. *  15. és 17-27. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

17. *  3., 4., 11. és 12. pontja alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás,

18. *  3., 4., 11. és 12. pontja alapján épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás,

19. *  3., 4., 11. és 12. pontja alapján megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás,

20. *  3. és 15. pontja alapján szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás,

21. *  3., 4., 11. és 12. pontja alapján az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás,

22. *  9-13. pontja alapján környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás,

23. *  9., 10., 15., 17. és 19. pontja alapján a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

24. *  1-10. és 13-15. pontja alapján a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás,

25. *  1-27. pontja alapján csekély összegű támogatás,

26. *  13-27. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

27. *  13-27. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés,

28. *  3., 4., 11. és 12. pontja alapján nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás,

29. *  10. pontja alapján természeti katasztrófa okozta kár helyreállítására nyújtott támogatás,

30. *  8. pontja alapján szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás,

31. *  13. pontja alapján személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés,

32. *  5. és 6. pontja alapján az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás,

33. *  22-24. pontja alapján mezőgazdasági csekély összegű támogatás

nyújtható.

7. Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

10. § Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek: * 

1. a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci eszközökben való részvételének és munkaerő-piacon való megjelenésének elősegítése,

2. a család társadalmi szerepének megerősítése, továbbá a gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatása,

3. aktív közösségi szerepvállalás és önkéntesség fejlesztése,

4. a társadalmi együttélés erősítése,

5. a területi hátrányok felszámolását szolgáló komplex programok emberi erőforrást célzó beavatkozásai,

6. a mélyszegénységben élők, romák felzárkózásának, periférikus élethelyzetek felszámolásának segítése,

7. az egymást erősítő, elmaradottságot konzerváló területi folyamatok megtörése,

8. népegészségügyi mozgósítás, az egészségtudatosságot erősítő programok és szolgáltatások fejlesztése,

9. a minőségi feladatellátást támogató eszközök és alkalmazások fejlesztése, illetve a korai intervenció megerősítése,

10. az intézményekben, szolgáltatások területén dolgozó humán erőforrás életpályájának javítása, dolgozói mobilitás,

11. hátrányenyhítés a társadalmi integrációt szolgáló társadalmi gazdaság eszközeivel,

12. a társadalmi együttműködést szolgáló intézmények és szolgáltatások fejlesztése, bentlakásos intézmények kiváltása, új kapacitások létesítése,

13. a területi hátrányok felszámolása komplex programokkal,

14. a mélyszegénységben élők, romák felzárkózását és a periférikus élethelyzetek megszüntetését segítő infrastrukturális beruházások,

15. a minőségi oktatáshoz, neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása, korai iskolaelhagyás csökkentése,

16. a neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása a nem formális és informális tanulási formákon keresztül,

17. az intelligens szakosodás növelése a felfedező kutatásokban,

18. az emberi erőforrás fejlesztése az egész életen át tartó tanulás eszközeivel,

19. a köznevelést és a nem formális képzést szolgáló infrastrukturális fejlesztések,

20. felsőoktatási infrastrukturális fejlesztések,

21. visszatérítendő támogatások nyújtása hátrányos helyzetű személyek és vállalkozások számára,

22. társadalmi innováció és transznacionális együttműködések.

11. § Ha a 10. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 10. §

1. 5., 13., 20. és 21. pontja alapján regionális beruházási támogatás,

2. 5., 13. és 21. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás,

3. 5., 13., 17. és 21. pontja alapján a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás,

4. 17. pontja alapján a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás,

5. 11. és 21. pontja alapján induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,

6. 17. és 20. pontja alapján kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás,

7. 20. pontja alapján kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

8. 22. pontja alapján eljárási innováció és szervezési innováció támogatásához nyújtott támogatás,

9. 1., 5., 7., 10., 17. és 18. pontja alapján képzési támogatás,

10. 1. és 11. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

11. 1. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

12. 1. pontja alapján a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

13. 1. és 11. pontja alapján a hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

14. 2-4., 7., 13., 16., 18., 19. és 22. pontja alapján a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

15. 13., 19. és 20. pontja alapján helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás,

16. 1-22. pontja alapján csekély összegű támogatás,

17. 9. és 12. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

18. *  1., 6-9., 11., 12., 14-16., 18. és 19. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés

nyújtható.

8. Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

12. § Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek: * 

1. *  az országhatárok elérésének javítása a magyarországi TEN-T úthálózaton,

2. a hazai TEN-T vasútvonalakon az utazási idő csökkentése,

3. a dunai hajózás biztonságának javítása,

4. *  a közép-magyarországi régió városi-elővárosi közösségi közlekedési teljesítményének megőrzése,

5. *  a vidéki városi-elővárosi közösségi közlekedési teljesítmény megőrzése,

6. *  megyei jogú városok közúti elérhetőségének javítása,

7-8. * 

13. § Ha a 12. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 12. §

1. *  1-5. pontja alapján képzési támogatás,

2. 2., 4. és 5. pontja alapján az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás,

3. 2., 4. és 5. pontja alapján a jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás,

4. 2., 4. és 5. pontja alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás,

5. * 

6. *  1. és 4-6. pontja alapján helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás,

7. *  1-6. pontja alapján csekély összegű támogatás,

8. *  1., 2. és 4-6. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

9. *  1., 2. és 4-6. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés,

10. *  2., 4. és 5. pontja alapján személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés,

11. *  3. és 6. pontja alapján belvízi kikötő fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás

nyújtható.

9. Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program * 

14. § A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek: * 

1. ivóvízminőség-javítás ivóvíz-kezelési technológiák fejlesztésével, más vízbázisra áttéréssel, térségi rendszerek kialakításával, rekonstrukcióval, illetve ezek kombinációjával,

2. szennyvízelvezetéssel és -kezeléssel kapcsolatos fejlesztések,

3. a szennyvíziszap országosan egységes koncepció alapján történő hatékony kezelése és optimális hasznosítása érdekében szükséges beruházások, fejlesztések energiahatékonysági elemekkel,

4. az elkülönített gyűjtési és szállítási rendszerek fejlesztése,

5. az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás alrendszereinek fejlesztése a települési hulladék vonatkozásában,

6. Országos Környezeti Kármentesítési Program,

7. hálózatra termelő, nem épülethez kötött megújuló energiaforrás alapú zöldáram-termelés,

8. épületek energiahatékonysági korszerűsítése, épülethez kapcsolódó megújuló energetikai fejlesztések,

9. távhő és hőellátó rendszerek energetikai fejlesztése, illetve megújuló alapra helyezése,

10. intelligens hálózati rendszerek támogatása a villamosenergia-rendszer rugalmasságnak biztosítására.

15. § Ha a 14. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 14. §

1. 4. és 5. pontja alapján regionális beruházási támogatás,

2. 4. és 5. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás,

3. 7-10. pontja alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás,

4. 8. pontja alapján épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás,

5. 7. és 9. pontja alapján nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás,

6. 3., 5., 7-9. pontja alapján megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás,

7. 6. pontja alapján szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás,

8. 3., 8. és 9. pontja alapján energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás,

9. 3. és 5. pontja alapján hulladék-újrafeldolgozáshoz és -újrahasználathoz nyújtott beruházási támogatás,

10. 10. pontja alapján energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

11. 3. és 5-10. pontja alapján környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás,

12. 1-10. pontja alapján csekély összegű támogatás,

13. 1-5. és 7-10. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

14. 1-5. és 7-10. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés,

15. *  8. pontja alapján sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás

nyújtható.

10. Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program

16. § A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek: * 

1. szervezet- és folyamatfejlesztés,

2. elektronikus ügyintézés kibővítése,

3. központi közigazgatási kompetenciaközpont fejlesztése,

4. közigazgatási dolgozók kompetenciafejlesztése,

5. korszerű közigazgatási ügyintézés,

6. egységes elégedettségmérési program,

7. integrált közszolgáltatási információs rendszer bevezetése,

8. a közszolgáltatások rendszerszintű megújítását megalapozó kutatások,

9. közszolgáltatási szakemberek kompetenciafejlesztése,

10. innovatív közszolgáltatás optimalizációs mintaprojektek.

17. § Ha a 16. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 16. §

1. 1-5., 7. és 9-10. pontja alapján képzési támogatás,

2. 1-10. pontja alapján csekély összegű támogatás,

3. 1-10. pontja alapján csekély összegű közszolgáltatási támogatás,

4. 1-10. pontja alapján közszolgáltatásért járó ellentételezés

nyújtható.

II/A. FEJEZET * 

A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK * 

17/A. § * 

17/B. § *  A Vidékfejlesztési Program előirányzatából nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek:

1. tudásátadás és tájékoztatási tevékenység megvalósítása,

2. tanácsadási szolgáltatás, üzemvezetési és helyettesítési szolgáltatás nyújtása,

3. a mezőgazdasági termék és az élelmiszer minőségrendszereiben való részvétel,

4. beruházás - a halászati termék kivételével - az EUMSz I. melléklete hatálya alá tartozó mezőgazdasági termék vagy gyapot feldolgozásához, értékesítéséhez, illetve fejlesztéséhez kapcsolódó tárgyi eszközbe,

5. a mezőgazdasági üzem és a mezőgazdasági vállalkozás fejlesztése

a) nem mezőgazdasági tevékenység fejlesztése vagy

b) nem mezőgazdasági tevékenység indítása

érdekében,

6. alapvető szolgáltatás fejlesztés és a falvak megújítása a vidéki térségekben:

a) alapvető szolgáltatás fejlesztése a vidéki térségekben vagy

b) kisméretű infrastruktúra-fejlesztés vidéki térségekben,

7. az erdőterület fejlesztésére és az erdő életképességének javítására irányuló beruházás:

a) agrárerdészeti rendszer létrehozása,

b) az erdőgazdálkodási potenciál károsodásának megelőzése,

c) az erdőgazdálkodási potenciálban keletkezett károsodás helyreállítása,

d) az erdő gazdasági értékének mobilizálása,

e) az erdő környezeti és közjóléti értékének növelése vagy

f) erdősítés és fásítás támogatása,

g) *  az erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások,

8. termelői csoport vagy szervezet létrehozása,

9. Natura 2000 kifizetés és a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvhez (a továbbiakban: 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) kapcsolódó kifizetés,

10. erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatás, természetmegőrzés

a) az erdő-környezetvédelmi vállalások teljesítése vagy

b) az erdők genetikai állományának megőrzése és fejlesztése

érdekében,

11. együttműködés

a) az éghajlatváltozás mérséklése vagy az ahhoz való alkalmazkodás céljából végrehajtott közös fellépés,

b) a kis gazdasági szereplők közös fellépése,

c) a rövid ellátási lánc alkalmazásában a közös piacra jutás fejlesztése vagy

d) a szolidáris és a közösség által támogatott mezőgazdaság,

e) *  agrár-innovációs operatív csoportok létrehozása és működtetése

érdekében,

12. közösségvezérelt helyi fejlesztés (LEADER)

a) együttműködés vagy

b) stratégia

megvalósításának támogatása.

17/C. § *  Ha a 17/B. § szerinti célra nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a 17/B. §

1. 1. pontja alapján tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás,

2. 1. pontja alapján az erdészeti ágazatban megvalósuló tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás,

3. 2. pontja alapján tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás,

4. 2. pontja alapján az erdészeti ágazatban tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás,

5. 3. pontja alapján a mezőgazdasági termék termelőjének minőségrendszerekben való részvételéhez nyújtott támogatás,

6. 3. pontja alapján a mezőgazdasági termékkel kapcsolatos promóciós intézkedéshez nyújtott támogatás,

7. 4. és 6. pontja alapján regionális beruházási támogatás,

8. 5. pont a) alpontja alapján a mezőgazdasági termék nem mezőgazdasági termékké való feldolgozásával vagy a gyapottermeléssel kapcsolatos beruházáshoz nyújtott támogatás,

9. 5. pont b) alpontja alapján az induló vállalkozás által vidéki térségben folytatott nem mezőgazdasági tevékenységhez nyújtott támogatás,

10. *  1-12. pontja alapján csekély összegű támogatás,

11. 6. pontja alapján a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

12. 6. pont a) alpontja alapján sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás,

13. 4. és 6. pontja alapján megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás,

14. 6. pontja alapján helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás,

15. 7. pont a) alpontja alapján agrárerdészeti rendszerhez nyújtott támogatás,

16. 7. pont b) és c) alpontja alapján az erdőtűz, természeti katasztrófa, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenség, növénykárosító vagy katasztrófaesemény által okozott erdőkár megelőzéséhez és elhárításához nyújtott támogatás,

17. 7. pont g) alpontja alapján erdőgazdálkodási technológiára, valamint erdei termék feldolgozására, mobilizálására és értékesítésére irányuló beruházáshoz nyújtott támogatás,

18. 7. pont e) alpontja alapján az erdei ökoszisztémák ellenálló képessége és környezeti értéke növelését célzó beruházáshoz nyújtott támogatás,

19. 7. pont f) alpontja alapján erdőtelepítéshez és fásításhoz nyújtott támogatás,

20. *  6. pont b) alpontja alapján mezőgazdasági csekély összegű támogatás,

21. 9. pontja alapján a Natura 2000 erdőterülethez kapcsolódó hátrányok leküzdéséhez nyújtott támogatás,

22. 10. pont a) alpontja alapján az erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatáshoz, valamint erdővédelmi célra nyújtott támogatás,

23. 10. pont b) alpontja alapján az erdő genetikai erőforrásainak megőrzéséhez nyújtott támogatás,

24. 4. és 6. pontja alapján energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás,

25. 1. pontja alapján a vidéki térségekben működő kkv-k számára tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás,

26. 2. pontja alapján a vidéki térségekben működő kkv-k számára tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás,

27. 6. pont b) alpontja alapján közszolgáltatás ellentételezésére nyújtott támogatás,

28. *  4. pontja alapján a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és a mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatás

nyújtható.

III. FEJEZET

AZ EGYES TÁMOGATÁSI KATEGÓRIÁKRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK

18. § A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

19. § (1) Nem ítélhető meg támogatás

a) *  - a 46., 47. és 50. alcím szerinti támogatás kivételével - azon szervezet részére, amely a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság által hozott, állami támogatás visszafizettetésére irányuló, Magyarországnak címzett határozat alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének,

b) *  - a 17. alcím, a 41. alcím, a 100. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - a 46. alcím, a 48-50. alcím, valamint - a 103/H. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak figyelembevételével - az 57. alcím szerinti támogatás kivételével nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére, azzal, hogy a 17. és 41. alcím szerinti támogatás nyújtása során a nehéz helyzetben lévő vállalkozások nem részesíthetők a nehéz helyzetükre hivatkozással előnyben az egyéb vállalkozásokkal szemben.

(2) Nem ítélhető meg

a) *  a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott halászati és akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez a 11-15., 23. és 30-69. alcím szerinti támogatás,

b) *  elsődleges mezőgazdasági termeléshez a 11., 12., 14., 15., 17., 18., 24., 41-49. és 55-65. alcím szerinti támogatás,

c) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére támogatás, ha

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

d) támogatás exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

e) támogatás, ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

f) támogatás olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi,

g) *  az erdészeti ágazat számára a 48/A., 49-54. és 67. alcím szerinti támogatás,

h) *  a 11-45/B. és 47. alcím szerinti támogatás a 2010/787/EU tanácsi határozat hatálya alá tartozó versenyképtelen szénbányák részére.

(3) *  A 12-16., 18., 22., 48/A., 51-54. és 67-69. alcím szerinti támogatás kis- és középvállalkozás vagy a támogatást kis- és középvállalkozásnak továbbadó vállalkozás részére nyújtható.

(4) *  A 63. alcím szerinti támogatás mikro- és kisvállalkozás, a 65. és 66. alcím szerinti támogatás mikrovállalkozás, a 17. alcím szerinti támogatás kisvállalkozás részére nyújtható.

(5) * 

20. § *  (1) *  A 651/2014/EU bizottsági rendelet vagy a 702/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás - a 16., 17., 26-29., 41. és 43. alcím szerinti támogatás, valamint az 57. alcím szerinti támogatás a 103/H. § (1) bekezdés d) pontja szerinti elszámolható költség tekintetében nyújtandó támogatás kivételével - csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében vagy a 702/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti támogatási kérelem benyújtása, valamint a 102. § (6) bekezdése szerinti megbízási aktus hatálybalépése előtt felmerült költségekre kizárólag az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, az 1408/2013/EU bizottsági rendelet vagy a 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás nyújtható.

(2) A 11. és 12. alcím szerinti támogatás esetén a beruházás megkezdésének napja * 

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) - a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában - az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,

bc) - a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában - a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja vagy

d) az a)-c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

21. § (1) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(2) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(3) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás - függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik - támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(4) *  A 16., 17., 46., 47., 50. és 66. alcím szerinti, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

(5) *  Az 50-54. alcím szerinti támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható az 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 81. cikk (2) bekezdése és 82. cikke szerinti kifizetésekkel, ha az ilyen halmozódás eredményeként a támogatási intenzitás vagy a támogatási összeg meghaladná az 50-54. alcím szerinti értékeket.

22. § (1) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni. Ha a támogatást visszatérítendő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(2) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

(3) *  Az elszámolható költségek az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 67. cikk (2) bekezdés b)-d) pontja szerinti egyszerűsített költségelszámolási módokkal összhangban is kiszámíthatók, feltéve, ha a műveletet legalább részben egy olyan uniós alapból finanszírozzák, amely lehetővé teszi ezen egyszerűsített költségelszámolási módok igénybevételét, és ha a költségkategória a vonatkozó mentességi rendelkezés értelmében elszámolható.

23. § (1) Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

1. regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt - figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket - meghaladja azt az összeget, amelyet ugyanazon településen egy jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó elszámolható költségű beruházás az adott régióban kaphat,

2. a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

3. a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

4. a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

5. a kis- és középvállalkozás európai területi együttműködési projektekkel kapcsolatos együttműködési költségeihez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

6. kockázatfinanszírozási támogatás esetén végső kedvezményezettenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

7. induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén meghaladja a 43-45. §-ban meghatározott mértéket,

8. kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

a) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 40 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

b) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az ipari kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az ipari kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

c) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

d) meghaladja az a)-c) alpont szerinti összeg kétszeresét EUREKA-projekt vagy az EUMSz 185. cikke vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt esetén,

e) meghaladja az a)-d) alpont szerinti összeg 150%-át, ha a kutatás-fejlesztési projekthez a támogatást visszafizetendő előleg formájában nyújtják (amelyet a bruttó támogatási egyenérték kiszámításához használt módszertan hiánya esetén az elszámolható költségek százalékában kell kifejezni) és, ha az intézkedés biztosítja, hogy a projekt ésszerű és prudenciális megfontolások alapján megállapított, sikeres befejezése esetén az előleg legalább a támogatás odaítélésekor irányadó diszkont kamatláb szerint számított kamattal megnövelve kerül visszafizetésre,

f) kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

9. a kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

10. az innovációs klaszterre nyújtott támogatás esetén klaszterenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

11. a kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

12. az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

13. képzési támogatás esetén képzési projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

14. a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és évenként meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

15. a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és évenként meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

16. a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és évenként meghaladja az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

17. a hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és évenként meghaladja az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

18. a 30-32., 34., 35. és 38. alcím szerinti, továbbá energiatermelő létesítményhez nyújtott, a 37. alcím szerinti támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

19. épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás esetén meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget a 68. § (4) bekezdése szerint,

20. szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

21. elosztóhálózathoz nyújtott, a 37. alcím szerinti támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

22. energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

23. *  a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító beruházási támogatás esetén projektenként meghaladja a 150 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító működési támogatás esetén vállalkozásonként évente meghaladja a 75 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

24. *  sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás esetén meghaladja a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget, vagy a projekt teljes költsége meghaladja a 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

24a. *  sportlétesítményekre nyújtott működési támogatás esetén létesítményenként évente meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

25. helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás esetén meghaladja egyazon infrastruktúra esetén a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget vagy a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó összköltséget.

(2) A szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás esetén az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a projekt teljes költsége meghaladja a 70 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(3) *  A belvízi kikötő fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás esetén az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a projekt elszámolható költsége meghaladja

a) a 40 millió eurónak vagy

b) - a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatásokról és a 661/2010/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1315/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 47. cikkében meghatározott munkatervben szereplő belvízi kikötő esetén - az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget. Ha a projekt kotrást is tartalmaz, jelen bekezdés alkalmazásában az adott belvízi kikötőben egy naptári éven belül végrehajtott összes kotrási tevékenység tekintendő a projekt részének.

(4) *  A regionális városfejlesztési támogatás esetén az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a városfejlesztési projektnek biztosított teljes beruházás meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

23/A. § *  Az Atr. 18. § (2) bekezdés c) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha * 

a) a támogatás összege

1. erdőtelepítéshez és fásításhoz nyújtott támogatás esetén erdő, illetve fás terület létesítésére irányuló projektenként,

2. agrárerdészeti rendszerhez nyújtott támogatás esetén projektenként,

3. az erdei ökoszisztémák ellenálló képessége és környezeti értéke növelését célzó beruházáshoz nyújtott támogatás esetén beruházási projektenként,

4. erdőgazdálkodási technológiára, valamint erdei termék feldolgozására, mobilizálására és értékesítésére irányuló beruházáshoz nyújtott támogatás esetén beruházási projektenként,

5. a mezőgazdasági termék nem mezőgazdasági termékké való feldolgozásával vagy a gyapottermeléssel kapcsolatos beruházáshoz nyújtott támogatás esetén beruházási projektenként,

6. *  a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és a mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként

meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b) a támogatás összege az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás esetén kedvezményezettenként és projektenként meghaladja az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

23/B. § *  (1) A támogatást nyújtó köteles adatot szolgáltatni a Támogatásokat Vizsgáló Iroda részére

a) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából a 11-45. alcím hatálya alá tartozó, 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatásról,

b) a 702/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából

ba) a 48/A. és az 55-69. alcím hatálya alá tartozó, 500 000 eurónak,

bb) az 51-54. és a 66-69. alcím hatálya alá tartozó, 60 000 eurónak

megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatásról.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás módjára, az adatszolgáltatással érintett adatok körére és azok közzétételére vonatkozó szabályokat az Atr. 18/A-18/D. §-ai határozzák meg.

24. § E rendelet alapján

a) regionális beruházási támogatás esetén 2020. december 31-ig,

b) a 12-45. alcím szerinti támogatás esetén 2021. június 30-ig,

c) csekély összegű támogatás esetén 2021. június 30-ig,

d) csekély összegű közszolgáltatási támogatás esetén 2019. június 30-ig,

e) *  a 48/A. és az 50-69. alcím szerinti támogatás esetén 2021. június 30-ig

lehet támogatási döntést hozni.

IV. FEJEZET

AZ EGYES TÁMOGATÁSI KATEGÓRIÁKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK

11. A regionális beruházási támogatás

25. § (1) A regionális beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(2) *  Nagyvállalkozás esetén a termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3) *  Meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékkel történő bővítését eredményező induló beruházás, valamint meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező, új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás esetén az elszámolható költségeknek legalább 200%-kal meg kell haladniuk az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett tárgyi eszközöknek és immateriális javaknak a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

26. § (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a támogatott vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét vagy, ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) Az (1) bekezdés szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

(5) *  A kedvezményezett a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg, a támogatás visszafizetésének terhe mellett nyilatkozik arról, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben nem valósított meg áttelepítést abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani, és kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházás befejezését követő legalább két évig nem kerül sor a létesítmény áttelepítésére abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani.

27. § Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) hajógyártási tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

f) energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

g) * 

h) * 

28. § (1) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes régiókban az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)-(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás - a nagyberuházások kivételével - kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4) Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

29. § (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek az Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) *  Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók - Sztv. 79. §-a szerint elszámolható - személyi jellegű ráfordításának - ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket - 24 havi összege számolható el a munkakör betöltésének napjától számítva.

(4) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, illetve

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(5) *  Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci árnál magasabb áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b) a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

c) az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

d) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás,

e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 31/c. pontja szerinti személygépkocsi költsége,

f) nagyvállalkozásnál a korábban már bárki által használatba vett tárgyi eszköz költsége, kivéve létesítmény felvásárlása esetén a beszerzett eszköz vételárát.

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) *  a beruházás a kedvezményezettnél foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

(9) *  Ha a tárgyi eszköz és az immateriális javak beszerzéséhez a vásárlást megelőzően már nyújtottak támogatást, ezen tárgyi eszköz és immateriális javak költségét le kell vonni a létesítmény felvásárlásához kapcsolódó elszámolható költségekből. Ha egy kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagjai vagy korábbi munkavállalók vesznek át, a tárgyi eszköznek és az immateriális javaknak a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie.

30. § * 

31. § *  Kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez akkor nyújtható támogatás, ha az infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon biztosítják.

32. § (1) A támogatás szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházást olyan területen valósítják meg, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra (pl. szélessávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat) és ahol a piaci szereplő - egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében - nyilatkozik, hogy a támogatási döntés meghozatalától számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(2) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(3) *  A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést az újgenerációs elérési hálózat esetén fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(4) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológia-semlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

11/A. *  A regionális városfejlesztési támogatás

32/A. § *  (1) A regionális városfejlesztési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) olyan, az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területeket érintő városfejlesztési projektek esetén nyújtható, amelyek a város integrált településfejlesztési stratégiájának végrehajtását szolgálják.

(2) A városfejlesztési projektbe történő teljes beruházás nem haladhatja meg a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget. Kölcsön vagy kezességvállalás esetén a beruházási összeg megállapításánál a kölcsön névértékét kell figyelembe venni.

(3) A városfejlesztési alap által a támogatható városfejlesztési projektekhez nyújtott támogatás tőkebefektetés, kvázisajáttőke-befektetés, kölcsön, kezességvállalás vagy ezek kombinációja formájában nyújtható.

(4) A városfejlesztési projekt végrehajtásához a magán- és állami befektetők pénzbeni, természetbeni hozzájárulást vagy ezek kombinációját nyújthatják azzal, hogy a természetbeni hozzájárulást piaci értéken kell figyelembe venni, amelyet független szakértő vagy megfelelően felhatalmazott hivatalos szerv tanúsít.

(5) A városfejlesztési projektet városfejlesztési alapon keresztül kell végrehajtani.

(6) A városfejlesztésialap-kezelőt és a magánbefektetőt olyan nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárás alapján kell kiválasztani, amely megfelel az uniós és nemzeti jogszabályoknak, és amelynek célja - a kezességvállalástól eltérő befektetések esetén - a magánbefektetői veszteség minimalizálásával szemben az állami és magánbefektető közötti aszimmetrikus nyereségmegosztást előnyben részesítő, megfelelő kockázat-nyereség megosztási rendszer kialakítása.

(7) Az állami befektetőt terhelő első veszteség nem haladhatja meg a teljes befektetés 25%-át, ha az állami és magánbefektető közötti veszteségmegosztás aszimmetrikus.

(8) A magánbefektetőnek nyújtott kezességvállalás esetén a kezességvállalási mérték nem haladhatja meg a kezességvállalással biztosított portfolió 80%-át, a tagállamot terhelő teljes veszteség a kezességvállalással biztosított portfólió 25%-át.

(9) A befektetők számára lehetővé kell tenni a városfejlesztési alap irányító testületeiben - így különösen a felügyelőbizottságában vagy a tanácsadó bizottságában - való képviseletet.

(10) A végső kedvezményezett részére nyújtott támogatás esetén a támogatásnak a városfejlesztési alapok vagy a városfejlesztési projektek szintjén további magánbefektetői forrásokkal kell párosulnia oly módon, hogy a bevont magánbefektetői források teljes összege elérje a városfejlesztési projekthez nyújtott teljes finanszírozás 30%-át.

(11) Az elszámolható költség a városfejlesztési projekt teljes költsége, ha az összhangban áll az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 37. és 65. cikkének rendelkezéseivel.

32/B. § *  (1) A városfejlesztésialap-kezelő kiválasztása során nem tehető különbség az alapján, hogy azok mely tagállamban vannak letelepedve vagy bejegyezve. A városfejlesztésialap-kezelővel szemben kizárólag olyan feltétel támasztható, amely előre meghatározott és a befektetés jellegével objektív módon indokolható.

(2) A regionális városfejlesztési célú intézkedés megbízott szervezet bevonásával is végrehajtható.

(3) A városfejlesztési alapot üzleti alapon kell irányítani, és biztosítani kell a nyereségorientált befektetési döntések meghozatalát. Ez a követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a városfejlesztésialap-kezelő

a) jogszabály vagy szerződés alapján, professzionális alapkezelő gondosságával, jóhiszeműen és az összeférhetetlenség elkerülésével jár el,

b) javadalmazása megfelel a piaci gyakorlatnak, amely követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a városfejlesztésialap-kezelőt objektív kritériumokon alapuló, nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes pályázati eljárás útján választják ki,

c) teljesítményhez kötött javadalmazásban részesül vagy saját forrásainak társbefektetése útján részt vállal a befektetési kockázatból, ezáltal biztosítva, hogy érdeke folyamatosan megegyezzen az állami befektető érdekével,

d) a befektetési stratégiáját, a befektetés kritériumait és annak tervezett ütemezését előre meghatározza, és

e) minden egyes tőkebefektetésre és kvázisajáttőke-befektetésre vonatkozóan világos és reális kilépési stratégiát dolgoz ki.

12. A 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás

33. § (1) A 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kis- és középvállalkozás induló beruházásához nyújtható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(3) A támogatás keretében

a) a tárgyi eszközre és immateriális javakra irányuló beruházási költsége,

b) a közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahelyek két évre számított, becsült bérköltsége,

c) *  - ha a kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat, akkor - az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja

számolható el.

(4) *  A támogatás a 29. § (2), (3) és (5) bekezdése, (6) bekezdés a)-d) pontja, (7) bekezdés a)-d) pontja, (8) bekezdés a)-c) pontja, valamint (9) bekezdése szerinti feltételekkel nyújtható.

(5) *  A (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha a kis- és középvállalkozás a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig fenntartja.

13. A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás

34. § (1) A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a külső szakértő által nyújtott tanácsadási szolgáltatás költsége számolható el azzal, hogy az érintett szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy időszakosan visszatérő tevékenység és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz vagy hirdetéshez).

14. A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás

35. § (1) A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való részvételekor felmerülő, a kiállító helyiség bérletével, felállításával és működtetésével kapcsolatos költség számolható el.

15. A kis- és középvállalkozás európai területi együttműködési projektekkel kapcsolatos együttműködési költségeihez nyújtott támogatás

36. § (1) A kis- és középvállalkozás európai területi együttműködési projektekkel kapcsolatos együttműködési költségeihez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében

a) a szervezeti együttműködés költsége (pl. az együttműködési projekthez kapcsolódó személyzeti- és irodaköltség),

b) a külső tanácsadó vagy szolgáltató által nyújtott, az együttműködéshez kötődő tanácsadás és az együttműködéshez kötődő támogató szolgáltatás költsége,

c) a projekthez közvetlenül kapcsolódó útiköltség, a berendezések költségei és beruházási kiadások, valamint kizárólag a projekt céljaira való használatuk mértékéig az eszközök és berendezések értékcsökkenése

számolható el.

(3) A (2) bekezdés szerinti szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy időszakosan visszatérő tevékenység, és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz vagy hirdetéshez).

16. A kockázatfinanszírozási támogatás

37. § (1) A kis- és középvállalkozás pénzügyi forráshoz juttatása érdekében a pénzügyi közvetítő, illetve annak kezelője, független magánbefektető és végső kedvezményezett részére kockázatfinanszírozási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) nyújtható.

(2) A pénzügyi közvetítő részére nyújtott kockázatfinanszírozási célú befektetést szolgáló támogatás formái:

a) tőkebefektetés,

b) kvázisajáttőke-befektetés,

c) tőkejuttatás,

d) kockázatfinanszírozási célú befektetést szolgáló hitel, vagy

e) kockázatfinanszírozási célú befektetésekből eredő veszteségek fedezésére nyújtott kezességvállalás.

(3) A független magánbefektető részére a (2) bekezdés szerinti formában nyújtható támogatás.

(4) A végső kedvezményezett részére nyújtott támogatás formái:

a) sajáttőke-befektetés,

b) kvázisajáttőke-befektetés,

c) hitel,

d) kezességvállalás, vagy

e) az a)-d) pont szerinti támogatási formák kombinációja.

38. § (1) *  A 37. § (4) bekezdése szerinti támogatás teljes összege vállalkozásonként nem haladhatja meg a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) A támogatás a következő feltételek fennállása esetén irányulhat - akár a 2. § (1) bekezdés 110. pont b) alpontja szerinti időszak elteltét követően is - a végső kedvezményezettbe történő kiegészítő befektetésre:

a) a támogatás a kiegészítő befektetéssel együtt sem haladja meg az (1) bekezdésben meghatározott összeget,

b) az eredeti üzleti terv tartalmazta a kiegészítő befektetés lehetőségét, és

c) a kiegészítő befektetésben részesülő vállalkozás nem válik a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozássá - ide nem értve a támogatást nyújtó pénzügyi közvetítő vagy a független magánbefektető kapcsolt vállalkozását - vagy, ha a kapcsolt vállalkozások együttesen is kis- és középvállalkozásnak minősülnek.

(3) Végső kedvezményezettbe történő sajáttőke-befektetés és kvázisajáttőke-befektetés esetén kiváltási tőkéhez abban az esetben nyújtható támogatás, ha a kiváltási tőkéhez kapcsolódóan a befektetés valamennyi fordulójában az adott befektetés legalább 50%-ának megfelelő új tőkét is bevonnak.

39. § (1) A 37. § (2) bekezdés a) pontja szerinti tőkebefektetés és b) pontja szerinti kvázisajáttőke-befektetés esetén a pénzügyi közvetítő összesített tőke-hozzájárulásának és lejegyzett, de be nem fizetett tőkéjének legfeljebb 30%-a fordítható likviditáskezelési célra.

(2) A végső kedvezményezett részére támogatás nyújtása esetén a pénzügyi közvetítő vagy a végső kedvezményezett szintjén további független magánbefektetői forrást kell bevonni oly módon, hogy az alap szintjén összesített magánbefektetői részvételi arány elérje a kockázatfinanszírozási célú befektetés

a) 10%-át a 2. § (1) bekezdés 110. pont a) alpontja szerinti végső kedvezményezett esetén, amely egyetlen piacon sem hajtotta még végre első kereskedelmi értékesítését,

b) 40%-át a 2. § (1) bekezdés 110. pont b) alpontja szerinti végső kedvezményezett esetén,

c) 60%-át a 2. § (1) bekezdés 110. pont c) alpontja szerinti végső kedvezményezettnél és a 2. § (1) bekezdés 110. pont b) alpontja szerinti időszak eltelte után történő kiegészítő befektetés esetén.

(3) Ha a pénzügyi közvetítő által végrehajtott kockázatfinanszírozási célú befektetés a (2) bekezdésben meghatározott különböző fejlődési szakaszban lévő végső kedvezményezettekre irányul - és a magánbefektetői részvétel az alap szintjén valósul meg - a pénzügyi közvetítőnek el kell érnie legalább a portfólióban szereplő befektetések vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti minimális magánbefektetői arány súlyozott átlagát.

40. § (1) A pénzügyi közvetítő kiválasztása során nem tehető különbség az alapján, hogy azok mely tagállamban vannak letelepedve vagy bejegyezve. A pénzügyi közvetítővel szemben kizárólag olyan feltétel támasztható, amely előre meghatározott és a befektetés jellegével objektív módon indokolható.

(2) A tagállam a kockázatfinanszírozási célú intézkedés végrehajtását megbízott szervezetre bízhatja.

(3) A pénzügyi közvetítőt üzleti alapon kell irányítani. Ez a követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a pénzügyi közvetítő, illetve - a kockázatfinanszírozási célú befektetés típusától függően - annak kezelője

a) jogszabály vagy szerződés alapján professzionális alapkezelő gondosságával, jóhiszeműen és az összeférhetetlenség elkerülésével jár el,

b) általi alapkezelés a legjobb gyakorlatok alkalmazásával és szabályozói felügyelet mellett zajlik,

c) javadalmazása megfelel a piaci gyakorlatnak, mely követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a pénzügyi közvetítőt, vagy annak kezelőjét objektív kritériumokon (pl. tapasztalat, szakértelem, valamint operatív és pénzügyi kapacitás) alapuló, nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes pályázati eljárás útján választják ki,

d) teljesítményhez kötött javadalmazásban részesül vagy saját forrásai társbefektetése útján részt vállal a befektetési kockázatból, ezáltal biztosítva, hogy érdeke folyamatosan megegyezzen az állami befektető érdekével,

e) befektetési stratégiája, a befektetés kritériumai és tervezett ütemezése előre meghatározott.

(4) A befektető képviseltetheti magát a befektetési alap irányító testületében (pl. felügyelőbizottságban, tanácsadó bizottságban).

41. § (1) A kockázatfinanszírozási célú intézkedésnek a következő feltételeket kell teljesítenie:

a) a kockázatfinanszírozási intézkedést egy vagy több pénzügyi közvetítőn keresztül kell végrehajtani,

b) a pénzügyi közvetítőt, a magánbefektetőt az alapkezelőt olyan nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján kell kiválasztani, amely megfelel az uniós és nemzeti jogszabályoknak és amelynek célja - a kezességvállalástól eltérő befektetések esetén - a magánbefektetői veszteség minimalizálásával szemben az aszimmetrikus nyereségmegosztást előnyben részesítő, megfelelő kockázat-nyereség megosztási rendszer kialakítása,

c) az állami befektetőt terhelő első veszteséget a teljes befektetés 25%-ára kell korlátozni, ha az állami és magánbefektető közötti veszteségmegosztás aszimmetrikus,

d) a 37. § (2) bekezdés e) pontja szerinti kezességvállalás esetén a kezességvállalási mérték nem haladhatja meg a kezességvállalással biztosított portfolió 80%-át, a tagállamot terhelő teljes veszteség a kezességvállalással biztosított portfólió 25%-át.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja esetén kizárólag a kezességvállalással biztosított portfólió várt veszteségét fedező kezességvállalás nyújtható díjmentesen. Ha a kezességvállalás a nem tervezett veszteség fedezésére is szolgál, a pénzügyi közvetítő a kezességvállalásnak a nem tervezett veszteséget fedező részére piaci mértékű kezességvállalási díjat fizet.

(3) A végső kedvezményezett számára kezességvállalást, hitelt vagy adósságként strukturált kvázisajáttőke-befektetést nyújtó kockázatfinanszírozási célú intézkedésnek a következő feltételeket kell teljesítenie: * 

a) az intézkedés eredményeként a pénzügyi közvetítő olyan befektetést valósít meg, amely a támogatás elmaradása esetén nem, illetve csak korlátozott vagy eltérő módon valósult volna meg, továbbá a pénzügyi közvetítőnek igazolnia kell, hogy olyan mechanizmust működtet, amely biztosítja, hogy az intézkedés által nyújtott gazdasági előny nagyobb mértékű finanszírozás, kockázatosabb portfólió finanszírozása, a szükséges fedezet mértékének, a kezességvállalási díjnak vagy a kamatlábaknak a csökkentése által a lehető legteljesebb mértékben átadásra kerül a végső kedvezményezettnek,

b) *  hitel és adósságként strukturált kvázisajáttőke-befektetés esetén a 38. § (1) bekezdése szerinti legmagasabb befektetési összeg nagyságának megállapítása során a hitel és adósságként strukturált kvázisajáttőke-befektetés névértékét kell figyelembe venni, és

c) kezességvállalás esetén a 38. § (1) bekezdése szerinti legmagasabb befektetési összeg nagyságának megállapítása során a hitel névértékét kell figyelembe venni, továbbá a kezességvállalással a fennálló hitel legfeljebb 80%-a biztosítható.

(4) A finanszírozási döntéseket nyereségorientáltan kell meghozni, ami a következő feltételek teljesülése esetén biztosítható:

a) a pénzügyi közvetítőt az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően hozzák létre,

b) a tagállam vagy a megbízott szervezet a pályázati felhívásban meghatározott módon átvilágítja a pénzügyi közvetítőt annak érdekében, hogy biztosítható legyen az üzleti szempontból megalapozott befektetési stratégia alkalmazása, beleértve egy olyan megfelelő kockázatdiverzifikációs politikát, amelynek célja a gazdasági megvalósíthatóság és - az adott befektetési portfólió mérete és területi lefedettsége szempontjából - a hatékonyság elérése,

c) a végső kedvezményezettnek biztosított kockázatfinanszírozás olyan életképes üzleti terven alapul, amely részletesen ismerteti a terméket, az értékesítés és a jövedelmezőség alakulását, előzetesen kimutatva az üzleti terv pénzügyi életképességét, és

d) minden tőkebefektetésre és kvázisajáttőke-befektetésre vonatkozóan világos és reális kilépési stratégia kerül kidolgozásra.

17. Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás

42. § *  (1) Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) azon tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás részére nyújtható, amely legfeljebb öt éve került bejegyzésre, még nem osztott fel nyereséget, nem egy másik vállalkozás tevékenységét vette át és - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - nem összefonódás útján jött létre. Azon vállalkozás esetén, amely nem kerül hivatalos bejegyzésre, az ötéves periódus kezdete a gazdasági tevékenység megkezdésének az időpontja vagy a gazdasági tevékenységre vonatkozó adófizetés kezdő időpontja.

(2) Támogatás nyújtható azon összefonódás útján létrejött, az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek egyébként megfelelő vállalkozás részére is, amely esetében az összefonódásban részt vevő legrégebbi vállalkozás bejegyzésétől számított öt év még nem telt el.

43. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci kamatozású, legfeljebb tízéves futamidőre nyújtott hitel, annak névértéke nem haladhatja meg

a) az 1 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén az 1,5 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 2 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező hitel esetén a névérték legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a hitel tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű hitel esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű hitelre vonatkozó legmagasabb összeggel.

44. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci díj ellenében, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott kezességvállalás, a kezességvállalással biztosított hitel névértéke nem haladhatja meg

a) az 1,5 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 2,25 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 3 millió eurót,

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező kezességvállalás esetén a kezességvállalással biztosított legmagasabb hitelösszeg az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a kezességvállalás tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű kezességvállalás esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű kezességvállalásra vonatkozó legmagasabb összeggel.

(3) A kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel összegének 80%-át.

45. § Ha a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás - ide értve a sajáttőke-befektetést és a kvázisajáttőke-befektetést is -, kamatlábcsökkentés vagy kezességvállalási díjcsökkentés, annak bruttó támogatási egyenértéke nem haladhatja meg

a) a 0,4 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 0,6 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 0,8 millió eurót.

46. § (1) A kedvezményezett támogatásban részesülhet a 43-45. §-ban meghatározott támogatási eszközök kombinációja révén is, ha az egyik támogatási eszközzel nyújtott támogatásnak az adott eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összege alapján kiszámított hányadát figyelembe veszik a kombinált eszköz részét képező másik eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összeg maradványhányadának meghatározásához.

(2) Innovatív kisvállalkozás esetén a 43-45. §-ban meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetőek.

18. A felkutatási költséghez nyújtott támogatás

47. § (1) A felkutatási költséghez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a kockázatfinanszírozási támogatásban vagy induló vállalkozásnak nyújtott támogatásban részesíthető vállalkozások felkutatásának költségéhez nyújtható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) A támogatás keretében az alapkezelő vagy befektető által - a kockázatfinanszírozási támogatásban vagy induló vállalkozásnak nyújtott támogatásban részesíthető vállalkozások körének meghatározása érdekében - végzett előzetes vizsgálat és hivatalos átvilágítás költsége számolható el.

19. A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás

48. § (1) A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatás-fejlesztési projekt részére nyújtható.

(2) A kutatás-fejlesztési projekt kategóriái:

a) alapkutatás,

b) ipari kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kutatás-fejlesztési kategóriák közé.

49. § (1) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztés valamely meghatározott kategóriájához kell rendelni.

(2) A 48. § (2) bekezdés a)-c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a kereskedelmi, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) a további általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(3) A 48. § (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

50. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) ipari kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) 10 százalékponttal növelhető középvállalkozás, 20 százalékponttal növelhető kisvállalkozás esetén,

b) 15 százalékponttal növelhető, ha

ba) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két tagállamban, vagy egy tagállamban és egy, az EGT megállapodás szerinti szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több, mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutatási és tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más hasonló szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit, vagy

bb) ha a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján.

(3) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 80%-áig növelhető.

(4) Megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(5) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ide értve a (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti együttműködési projektben résztvevőket is.

20. A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

51. § (1) A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében az immateriális javak és a tárgyi eszköz költsége számolható el.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a szokásos piaci árat kell fizetni.

(4) A kutatási infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. A kutatási infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezőbb feltételekkel járó kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(5) Az (1)-(4) bekezdés rendelkezéseit csak a gazdasági tevékenység folytatására használt kutatási infrastruktúra megépítése vagy korszerűsítése esetén lehet alkalmazni. Ha a kutatási infrastruktúra gazdasági és nem gazdasági tevékenységre vonatkozóan egyaránt részesül állami finanszírozásban, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni, következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján.

(6) A támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni.

21. Az innovációs klaszterre nyújtott támogatás

52. § (1) Az innovációs klaszterre nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag a klasztert működtető klaszterszervezet részére nyújtható.

(2) Az innovációs klaszter létrehozására vagy korszerűsítésére beruházási támogatás nyújtható, melynek keretében az immateriális javakra és a tárgyi eszközre irányuló beruházási költség számolható el.

(3) Az innovációs klaszter működtetésére működési támogatás nyújtható, melynek időtartama nem haladhatja meg a 10 évet.

(4) A (3) bekezdés szerinti támogatás esetén a következő tevékenységekhez kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások és az általános költségeket is tartalmazó adminisztratív költségek számolhatók el:

a) az együttműködés és információ-megosztás elősegítésére, illetve a specializált, személyre szabott üzleti szolgáltatás nyújtásának vagy közvetítésének javítására szolgáló klaszterélénkítés,

b) az újabb vállalkozások és szervezetek klaszterhez történő csatlakozása, valamint a klaszter ismertségének növelése érdekében végzett marketingtevékenység,

c) a klaszter létesítményeinek kezelése, az ismeretmegosztás, kapcsolatépítés és nemzetközi együttműködés támogatására szolgáló képzési programok, műhelytalálkozók és konferenciák szervezése.

53. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) Beruházási támogatás esetén a támogatási intenzitás 15 százalékponttal növelhető az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban található innovációs klaszter és 5 százalékponttal az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen található innovációs klaszter esetén.

54. § (1) A klaszter irodaterületéhez, létesítményeihez és tevékenységeihez való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. Az innovációs klaszter beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(2) A klaszter létesítményeinek használatáért és a klasztertevékenységben való részvételért fizetendő díj megállapítása piaci vagy költségalapon történik.

22. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás

55. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége,

b) olyan, kutatási és tudásközvetítő szervezettől vagy nagyvállalkozástól kirendelt, magasan képzett munkaerő költsége, aki kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységen, a kedvezményezettnél újonnan létrehozott, nem helyettesítő munkakörben dolgozik,

c) innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-ig növelhető, ha a támogatás összege nem haladja meg három év alatt a 200 000 eurót.

23. Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása

56. § (1) Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a személyi jellegű ráfordítás,

b) a tárgyi eszköz, immateriális javak, berendezés, épület és földterület költsége, a projektben való használatuk mértékéig és idejére,

c) a szerződéses kutatás, a külső forrásból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeret és szabadalom költsége,

d) a további általános és egyéb működési költség, ide értve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel.

(2) A támogatási intenzitás nagyvállalkozás esetén nem haladhatja meg az elszámolható költségek 15%-át, kis- és középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Nagyvállalkozásnak akkor nyújtható támogatás, ha az a támogatott tevékenység során ténylegesen együttműködik kis- és középvállalkozással és, ha az együttműködő kis- és középvállalkozás viseli az összes elszámolható költség legalább 30%-át.

24. A halászati- és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás

57. § (1) A halászati- és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(2) A támogatott projektnek az érintett ágazat vagy alágazat valamennyi vállalkozása szempontjából jelentőséggel kell bírnia.

(3) A támogatás kizárólag a kutatási és tudásközvetítő szervezet részére nyújtható azzal, hogy a támogatás nem foglalhat magában halászati- vagy akvakultúra-termékek előállításával, feldolgozásával vagy forgalomba hozatalával foglalkozó vállalkozás részére nyújtott, a kutatással össze nem függő közvetlen támogatást.

(4) A támogatás keretében a 49. § (2) bekezdése szerinti költségek számolhatók el.

(5) A támogatott projekt megkezdése előtt közzé kell tenni az interneten

a) a támogatott projekt megvalósításának tényét,

b) a támogatott projekt célját,

c) a támogatott projekt várható eredményei közzétételének tervezett időpontját és az interneten való közzétételének helyét,

d) utalást arra, hogy a támogatott projekt eredményei térítésmentesen rendelkezésre állnak majd az érintett ágazatban vagy alágazatban működő valamennyi vállalkozás számára.

(6) A támogatott projekt eredményeit - a projekt befejezésének időpontjától vagy az eredmény bekövetkezésétől számított - 5 éven keresztül hozzáférhetővé kell tenni az interneten.

25. A képzési támogatás

58. § (1) A képzési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) *  az oktatók személyi jellegű ráfordítása, azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,

b) az oktatók és a képzésben résztvevők közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. útiköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig),

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben résztvevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek (pl. adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsi költségek) azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben résztvevők részt vesznek a képzésen,

e) *  az oktatóknak és a képzés résztvevőinek a közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó szállásköltsége.

(5) *  Nem nyújtható támogatás a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez, valamint támogatott beruházás esetén a beruházás alapvető működtetéséhez szükséges képzéshez.

26. A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás

59. § (1) A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 75%-át.

(2) A támogatás keretében a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása alatti időszakban felmerülő bérköltség számolható el.

(3) A megváltozott munkaképességű munkavállaló felvételének az érintett vállalkozásnál a foglalkoztatottak számának nettó növekedését kell eredményeznie a felvételt megelőző tizenkét hónap átlagához viszonyítva.

(4) A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás miatt történik. Ez a szabály nem alkalmazható az álláshely létszámleépítés következtében történt megüresedése esetén.

(5) A megváltozott munkaképességű munkavállaló az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak, a munkaszerződésnek vagy a vállalkozásra nézve kötelező kollektív szerződésnek megfelelő minimális időtartamon keresztül folyamatos foglalkoztatásra jogosult.

27. A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás

60. § (1) A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(2) A támogatás keretében elszámolható

a) a helyiségek átalakításának költsége,

b) a megváltozott munkaképességű munkavállaló segítésével foglalkozó személy foglalkoztatásához kapcsolódó költség kizárólag a segítés ideje alatt, valamint ezen segítő személy képzési költsége,

c) a megváltozott munkaképességű munkavállaló általi használatra alkalmassá tétel érdekében

ca) a berendezések átalakításának, beszerzésének költsége,

cb) az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések költsége, a szoftverek beszerzésének és érvényesítésének költsége,

d) a megváltozott munkaképességű munkavállaló munkahelyre és munkával kapcsolatos tevékenység helyszínére történő szállításához közvetlenül kapcsolódó költség,

e) a megváltozott munkaképességű munkavállaló által rehabilitációra fordított órák bérköltsége,

f) a védett foglalkoztatást biztosító kedvezményezett esetén közvetlenül a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával összefüggésben

fa) a termelőegység létrehozásának, üzembe helyezésének vagy korszerűsítésének költsége,

fb) az adminisztrációs és szállítási költségek.

(3) A (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben azon költség számolható el, amely akkor merülne fel, ha a kedvezményezett nem megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatna.

28. A hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás

61. § (1) A hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételét követő legfeljebb 12 hónap bérköltsége, súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló esetén a felvételt követő legfeljebb 24 hónap bérköltsége számolható el.

(3) Ha a foglalkoztatási időszak a hátrányos helyzetű munkavállaló esetén 12 hónapnál, súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló esetén 24 hónapnál rövidebb, a támogatást időarányosan csökkenteni kell.

(4) A hátrányos helyzetű munkavállaló felvételének az érintett vállalkozásnál a foglalkoztatottak számának nettó növekedését kell eredményeznie a felvételt megelőző 12 hónap átlagához viszonyítva.

(5) A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás miatt történik. Ez a szabály nem alkalmazható az álláshely létszámleépítés következtében történt megüresedése esetén.

(6) A hátrányos helyzetű munkavállaló az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak, a munkaszerződésnek vagy a vállalkozásra nézve kötelező kollektív szerződésnek megfelelő minimális időtartamon keresztül folyamatos foglalkoztatásra jogosult.

29. A hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás

62. § (1) A hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy költségeinek ellentételezéséhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében elszámolható a hátrányos helyzetű munkavállaló segítésével foglalkozó személy

a) foglalkoztatásához kapcsolódó költség kizárólag a segítés ideje alatt, de legfeljebb a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételét követő 12 hónapig, súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló esetén 24 hónapig,

b) képzési költsége.

(3) A segítségnyújtás keretében azon tevékenységek támogathatóak, amelyek

a) támogatják a hátrányos helyzetű munkavállaló autonómiáját és alkalmazkodását a munkahelyi környezethez,

b) segítséget nyújtanak a társadalmi és adminisztratív eljárásokhoz,

c) megkönnyítik a munkáltatóval való kommunikációt és a konfliktusok kezelését.

30. Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás

63. § (1) Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) akkor nyújtható, ha a beruházás

a) az uniós szabvány túlteljesítése révén lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, függetlenül az alkalmazandó uniós szabványoknál szigorúbb, kötelező nemzeti szabványok meglététől,

b) uniós szabvány hiányában lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését,

c) az elfogadott uniós szabványnak megfelelő új közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri járművek beszerzésére irányul, feltéve, hogy a beszerzés a vonatkozó uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, és annak kötelezővé válásakor nem válnak alkalmazandóvá a hatálybalépést megelőzően már megvásárolt járművekre, vagy

d) meglévő közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri jármű felújítására irányul, feltéve, hogy az uniós szabvány a jármű forgalomba helyezésekor még nem volt hatályban, és kötelezővé válásakor nem válik visszamenőleges hatállyal alkalmazandóvá az érintett járműre.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás nem nyújtható már elfogadott, de még hatályba nem lépett uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

64. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át.

(2) A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás - a (2) bekezdésben meghatározott mértéken túl - az Atr. 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal, az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen megvalósuló beruházás esetén 5 százalékponttal növelhető.

65. § (1) A támogatás keretében

a) az alkalmazandó uniós szabvány túlteljesítéséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség,

b) uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emeléséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség

számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházáshoz kapcsolódó költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés alapján nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

31. A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás

66. § (1) A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) olyan beruházáshoz nyújtható, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás megfeleljen a környezetvédelem szintjét emelő, de még nem hatályos uniós szabványnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházást az uniós szabvány hatálybalépése előtt legalább egy évvel be kell fejezni.

(3) Ha a beruházás befejezése több mint három évvel az uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(4) Ha a beruházás befejezése legalább egy, de legfeljebb három évvel az uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 5%-át.

(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 64. § (3) bekezdése szerint növelhető.

(6) A támogatás keretében a jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz közvetlenül kapcsolódó, a 65. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

32. Az energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás

67. § (1) A vállalkozások energia-megtakarítást eredményező beruházásaihoz kapcsolódó energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át.

(2) Nem nyújtható támogatás már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 64. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(4) A támogatás keretében a magasabb energiatakarékossági szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó, a 65. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

33. Az épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás

68. § (1) Az épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az épület- vagy lakástulajdonosok, továbbá a bérlők (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: kedvezményezett) épület-energiahatékonysági projektjeire nyújtható kölcsön vagy kezességvállalás formájában.

(2) A támogatás energiahatékonysági alapon vagy más pénzügyi közvetítőn keresztül nyújtható.

(3) A támogatás keretében az épület-energiahatékonysági projekt teljes költsége elszámolható.

(4) A kedvezményezett szintjén a kölcsön névértéke vagy a kezességvállalással biztosított összeg nem haladhatja meg projektenként a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló kölcsön 80%-át.

(5) A kedvezményezett által az energiahatékonysági alap vagy más pénzügyi közvetítő számára visszafizetendő összeg nem lehet alacsonyabb a kölcsön névértékénél.

(6) Nem nyújtható támogatás már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

69. § (1) A támogatásnak az energiahatékonysági alap vagy más pénzügyi közvetítő részére juttatás, tőke, kezességvállalás vagy kölcsön formájában biztosított forrásból kell állnia.

(2) A támogatásnak további magánbefektetői forrásokat kell bevonnia, hogy ezáltal az épület-energiahatékonysági projekt számára nyújtott teljes finanszírozás legalább 30%-a magánforrásból kerüljön finanszírozásra.

(3) Ha a támogatást energiahatékonysági alap nyújtja, a 30%-os magánbefektetői forrás bevonására sor kerülhet az energiahatékonysági alap, illetve az épület-energiahatékonysági projekt szintjén is.

70. § (1) A pénzügyi közvetítő kezelőjét, valamint az energiahatékonysági alap kezelőjét az alkalmazandó uniós és nemzeti jogszabályoknak megfelelően nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján kell kiválasztani. A kiválasztás során nem tehető különbség a székhely vagy bejegyzés szerinti tagállam szerint. A pénzügyi közvetítővel és az energiahatékonysági alap kezelőjével szemben a befektetés jellegével objektívan indokolható, előre meghatározott kritériumok támaszthatók.

(2) A független magánbefektetőt olyan nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján kell kiválasztani, amely megfelel az uniós és nemzeti jogszabályoknak, és amelynek célja - a kezességvállalástól eltérő befektetés esetén - a magánbefektetői veszteség minimalizálásával szemben az aszimmetrikus nyereségmegosztást előnyben részesítő, megfelelő kockázat-nyereség megosztási rendszer kialakítása. Ha a magánbefektetőt nem ilyen eljárás keretében választják ki, úgy a magánbefektetőnek biztosított méltányos megtérülési rátát nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás során kiválasztott független szakértőnek kell megállapítania.

(3) Ha az állami és magánbefektető közötti veszteségmegosztás aszimmetrikus, az állami befektetőt terhelő első veszteséget a teljes befektetés 25%-ára kell korlátozni.

(4) Kezességvállalás esetén a kezességvállalás mértéke nem haladhatja meg a kezességvállalással biztosított portfolió 80%-át, az adott tagállamot terhelő teljes veszteség a kezességvállalással biztosított portfólió 25%-át. Díjmentesen kizárólag a kezességvállalással biztosított portfólió várt veszteségét fedező kezességvállalás nyújtható. Ha a kezességvállalás a nem tervezett veszteség fedezésére is szolgál, a pénzügyi közvetítő a kezességvállalásnak a nem tervezett veszteséget fedező részére piaci mértékű kezességvállalási díjat köteles fizetni.

(5) A befektető képviseltetheti magát az energiahatékonysági alap vagy a pénzügyi közvetítő alap irányító testületében (pl. felügyelőbizottságban, tanácsadó bizottságban).

(6) Az energiahatékonysági alapot vagy a pénzügyi közvetítőt az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően kell létrehozni.

(7) Annak érdekében, hogy a támogatási intézkedés végrehajtása céljából biztosítható legyen az üzleti szempontból megalapozott beruházási stratégia alkalmazása, átvilágítási folyamatot kell létrehozni.

71. § (1) A pénzügyi közvetítőt és az energiahatékonysági alap kezelőjét üzleti alapon kell irányítani, és biztosítani kell a nyereségorientált befektetési döntések meghozatalát. Ez a követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a pénzügyi közvetítő és az energiahatékonysági alap kezelője

a) jogszabály vagy szerződés alapján a legnagyobb gondossággal, jóhiszeműen és az összeférhetetlenség elkerülésével jár el,

b) az alapkezelést a legjobb gyakorlatok alkalmazásával és szabályozói felügyelet mellett végzi,

c) javadalmazása megfelel a piaci gyakorlatnak, mely követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha az energiahatékonysági alap kezelőjét és a pénzügyi közvetítőt objektív kritériumokon (pl. tapasztalat, szakértelem, valamint operatív és pénzügyi kapacitás) alapuló, nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes pályázati eljárás útján választják ki,

d) teljesítményhez kötött javadalmazásban részesül, vagy saját forrásai társbefektetése útján részt vállal a befektetési kockázatból, ezáltal biztosítva, hogy érdeke folyamatosan megegyezzen az állami befektető érdekével.

(2) Az épület-energiahatékonysági projekt keretében folytatandó beruházás beruházási stratégiáját, kritériumait és a tervezett ütemezést előre meg kell határozni, valamint előzetesen ki kell mutatni pénzügyi életképességét és az energiahatékonyságra gyakorolt várható hatását.

(3) Az energiahatékonysági alapban befektetett, illetve a pénzügyi közvetítőnek nyújtott állami forrásra vonatkozóan világos és reális kilépési stratégiát kell készíteni, lehetővé téve, hogy az épület-energiahatékonysági projektet a piac finanszírozza, ha az erre készen áll.

34. A nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás

72. § (1) Az újonnan létrehozott vagy modernizált kapacitásokhoz kapcsolódó nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 45%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 64. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás abban az esetben nyújtható, ha

a) az új kapcsoltenergia-termelő egység az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (a továbbiakban: 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv) foglaltaknak megfelelően a nem kapcsolt energiatermeléshez viszonyítva összességében primerenergia-megtakarítást ér el,

b) a beruházás egy meglévő kapcsoltenergia-termelő egység fejlesztésével vagy egy meglévő erőművi egység kapcsoltenergia-termelő egységgé történő átalakításával primerenergia-megtakarítást eredményez az erőművi egység fejlesztés vagy átalakítás előtti eredményéhez viszonyítva.

(4) A támogatás keretében

a) a támogatott beruházás költségének és egy azonos kapacitású hagyományos hő- vagy energiatermelő létesítmény beruházási költségének a különbsége,

b) a nagy hatásfokú létesítmény hatásfokának növeléséhez szükséges beruházási költség

számolható el.

35. A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás

73. § (1) A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag új berendezéshez nyújtható.

(2) Bioüzemanyag előállításához abban az esetben nyújtható támogatás, ha a beruházás fenntartható bioüzemanyag előállítására irányul.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően támogatás nyújtható meglévő élelmiszeralapú bioüzemanyag-előállító egység új generációs bioüzemanyag-előállító egységgé történő átalakítására, ha ennek következtében az élelmiszeralapú termelés a kialakítandó új kapacitással arányosan csökken.

74. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek

a) 45%-át a 76. § (2) és (3) bekezdése esetén,

b) 30%-át a 76. § (4) bekezdése esetén.

(2) A támogatási intenzitás a 64. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) Ha a támogatást egyértelmű, átlátható és megkülönböztetés-mentes kritériumok alapján kidolgozott valódi versenyeztetésen alapuló, megkülönböztetés-mentes, valamennyi érdekelt vállalkozás részvételét lehetővé tevő ajánlattételi eljárás keretében nyújtják, a támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(4) Ha az ajánlattételi eljárás korlátozott költségvetése miatt nem részesülhet valamennyi ajánlattevő támogatásban, a támogatás kizárólag az ajánlattevők ajánlatának megfelelően nyújtható, a későbbi tárgyalás lehetőségének kizárásával.

75. § (1) Nem nyújtható támogatás

a) ellátási vagy bekeverési kötelezettség hatálya alatt álló bioüzemanyagokhoz,

b) *  a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott feltételeket nem teljesítő vízerőművekhez.

(2) *  Nem ítélhető meg és nem fizethető ki támogatás a létesítmény működésének megkezdését követően és a támogatás nem függhet a termelés eredményétől.

(3) Támogatás nem ítélhető meg működési célra.

76. § (1) A támogatás keretében a magasabb környezetvédelmi szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés szerint nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

(4) Ha kisméretű létesítmény esetén nem létezik a (3) bekezdés szerinti hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás, a magasabb környezetvédelmi szintet megvalósító teljes beruházási költség számolható el.

36. A szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás

77. § (1) A szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a környezeti károk (pl. a talaj, a felszíni vagy felszín alatti vizek károsodása) helyreállításához nyújtható.

(2) A támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(3) A szennyező fizet elvvel összhangban támogatás akkor nyújtható, ha - az uniós környezetvédelmi felelősségi szabályok sérelme nélkül - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 101. §-a alapján nem állapítható meg a szennyezésért felelős személy kiléte vagy az nem kötelezhető a költségek viselésére. A támogatás a helyreállítási vagy szennyezés-mentesítési munkák elvégzéséért felelős személy részére nyújtható.

(4) A támogatás keretében a terület szennyeződésmentesítéséhez kapcsolódó, a szennyeződésmentesített földterület független szakértő által meghatározott értéknövekedésével csökkentett költsége számolható el, függetlenül attól, hogy az adott költség tárgyi eszközként feltüntethető-e a kedvezményezett mérlegében.

37. Az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás

78. § Az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) energiatermelő létesítményhez, illetve elosztó hálózathoz kapcsolódó beruházáshoz nyújtható.

79. § (1) Energiatermelő létesítmény esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 45%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 64. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás keretében az energiahatékony távfűtési és távhűtési rendszer szerves részét képező egy vagy több energiatermelő egység megépítéséhez, kibővítéséhez és felújításához szükséges kiegészítő berendezés beruházási költsége számolható el.

80. § (1) Elosztó hálózat esetén a támogatási összeg nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a támogatott elosztó hálózat működési eredménye közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag kell levonni az elszámolható költségből.

(3) A támogatás keretében a beruházási költség számolható el.

38. A hulladék-újrafeldolgozáshoz és -újrahasználathoz nyújtott beruházási támogatás

81. § (1) A hulladék-újrafeldolgozáshoz és -újrahasználathoz nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) más vállalkozás által termelt hulladék újrafeldolgozáshoz és újrahasználatához nyújtható, ha a támogatott beruházás technológiája meghaladja az általánosan elterjedt, nyereségesen alkalmazható technológiát.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 35%-át.

(3) A támogatási intenzitás a 64. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(4) A támogatás keretében a támogatott beruházás beruházási költsége és a támogatás hiányában megvalósítható, azonos kapacitású, hagyományos eljárást alkalmazó hulladék-újrahasznosító vagy -újrafelhasználó létesítmény megvalósításához szükséges beruházási költség különbsége számolható el.

(5) A támogathatóság feltétele, hogy a beruházás hiányában a beruházás eredményeként újrafeldolgozott vagy újrahasznált anyagok ártalmatlanításra kerülnének vagy kevésbé környezetbarát módon kerülnének hasznosításra.

(6) Nem nyújtható támogatás

a) az újrafeldolgozástól eltérő hulladékhasznosítási tevékenységekre,

b) a kedvezményezett saját hulladékának újrafeldolgozását és újrahasználatát szolgáló beruházásokra.

(7) A támogatás közvetetten sem mentesítheti a szennyezőt az uniós környezetvédelmi felelősségi szabályok alapján viselendő terhek és a normál üzletvitel körébe tartozó költségek viselése alól.

(8) A beruházás nem eredményezheti az újrafeldolgozandó anyagok iránti kereslet emelkedését a gyűjtési tevékenység növelése nélkül.

39. Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

82. § (1) Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti támogatott területeken energetikai célú infrastruktúra létrehozásához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez nyújtható.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a támogatott infrastruktúra működési eredménye közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(4) A támogatás keretében a beruházás költsége számolható el.

(5) Az energetikai célú infrastruktúrának a belső energiapiaci szabályozással összhangban lévő teljes körű tarifa- és hozzáférési szabályozás hatálya alá kell tartoznia.

(6) Nem nyújtható támogatás villamosenergia- és gáztározó projektekhez, valamint kőolaj-infrastruktúrához kapcsolódó beruházáshoz.

40. A környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás

83. § (1) A 30-39. alcím szerinti beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 64. § (2) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás keretében környezetvédelmi tanulmány (pl. energiaaudit) költsége számolható el.

(4) A 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv által kötelezően előírt energiaauditon felül végrehajtott energiaaudit kivételével nem nyújtható támogatás nagyvállalkozás részére a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (4) bekezdése szerinti energiaaudithoz.

41. A természeti katasztrófa okozta kár helyreállítására nyújtott támogatás

84. § (1) A természeti katasztrófa okozta kár helyreállítására nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 50. cikk (1) bekezdése szerinti károk helyreállítására nyújtható, ha

a) az illetékes nemzeti hatóság az eseményt hivatalosan természeti katasztrófává minősítette, és

b) a természeti katasztrófa és az érintett vállalkozás által elszenvedett károk között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn.

(2) Támogatást a természeti katasztrófa bekövetkezésétől számított négy éven belül lehet nyújtani.

(3) A támogatás keretében a természeti katasztrófa közvetlen következményeként bekövetkezett, az illetékes nemzeti hatóság által elismert független szakértő vagy biztosító által megállapított kár összege számolható el.

85. § (1) A kár lehet tárgyi eszközt érintő anyagi kár vagy a gazdasági tevékenységnek a katasztrófa bekövetkezésétől számított legfeljebb hat hónapra történő részleges vagy teljes felfüggesztése miatti bevételkiesés.

(2) Az anyagi kár nagysága nem haladhatja meg az érintett tárgyi eszköz javítási költségét vagy a tárgyi eszköz katasztrófa előtti gazdasági értéke és a katasztrófa bekövetkezése utáni értéke közötti különbséget.

(3) A bevételkiesés nagyságát az érintett vállalkozásnak a természeti katasztrófa által érintett létesítményhez kapcsolódó pénzügyi adatai alapján kell megállapítani, a katasztrófa bekövetkezése utáni hat hónapra vonatkozó pénzügyi adatoknak és a katasztrófa bekövetkezését megelőző öt év közül - a legjobb és legrosszabb pénzügyi eredménnyel rendelkező két év elhagyásával - figyelembe vehető három év ugyanazon hat hónapjára számított pénzügyi adatai átlagának összehasonlításával.

(4) A (3) bekezdés szerinti pénzügyi adatok a következők:

a) kamatfizetés és adózás előtti eredmény,

b) értékcsökkenés, és

c) bérköltség.

(5) A kár nagyságát kedvezményezettenként kell megállapítani.

(6) A kár ellentételezésére folyósított támogatási és egyéb kifizetés - ide értve a biztosítási kötvény alapján történő kifizetést is - nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

42. A szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás

86. § (1) A szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(2) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológiasemlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

(3) A támogatás keretében

a) *  a szükséges aktív és passzív szélessávú infrastruktúra kiépítésének beruházási költsége,

b) a szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez kapcsolódó mélyépítési munkák beruházási költsége,

c) a szélessávú alaphálózat kiépítésének beruházási költsége, és

d) a nagy sebességű újgenerációs hozzáférési hálózat kiépítésének beruházási költsége

számolható el.

(4) *  Ha a támogatást a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő kiválasztási eljárás alapján ítélik oda, a projekthez kapcsolódó támogatás maximális összege a (3) bekezdésben meghatározott elszámolható költségek figyelembevételétől függetlenül is meghatározható.

87. § (1) *  A támogatás szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházás olyan területre irányul, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra (pl. szélessávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat) és ahol a piaci szereplő - egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében - nyilatkozik, hogy a támogatási intézkedés tervezetének közzétételétől számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez a támogatott infrastruktúrával azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(2) Alépítmény építéséhez abban az esetben nyújtható támogatás, ha az alépítmény több kábelhálózatnak és különböző hálózati topológiáknak is helyet biztosít.

88. § (1) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(2) *  A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést az újgenerációs elérési hálózat esetén fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(3) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést legalább hét éven keresztül köteles biztosítani. Az alépítményekhez és a tartóoszlopokhoz való hozzáférés joga időben nem korlátozható.

(4) A nagykereskedelmi hozzáférés díját a hálózat üzemeltetője a nemzeti szabályozó hatóság árazási elvei és Magyarország vagy az Európai Unió összehasonlítható, versenyképesebb területeinek referenciaértékei alapján, a hálózat üzemeltetője által kapott támogatás figyelembe vételével határozza meg.

89. § A 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó projekt esetén a támogatást nyújtó a kedvezményezett indokolatlan mértékű profitszerzésének megakadályozása érdekében ellenőrzési és visszafizetési mechanizmust alkalmaz.

43. A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás

90. § (1) A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) beruházási, működési vagy zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatásként nyújtható.

(2) A támogatás - a nyomtatott vagy elektronikus formában közzétett sajtótermék és magazin kivételével - a következőkhöz nyújtható:

a) *  muzeális intézmény, levéltár, könyvtár, művészeti vagy közművelődési intézmény - ide értve a közösségi teret -, koncertterem, filmszínház,

b) tárgyi kulturális örökség, régészeti lelőhely, emlékmű, történelmi emlékhely és épület, a kulturális örökséghez kapcsolódó természeti örökség, kulturális vagy természeti örökséggé nyilvánított örökség,

c) a szellemi kulturális örökség valamennyi formája (pl. népi hagyományok, kézművesség),

d) művészeti vagy kulturális esemény, előadás, fesztivál, kiállítás és hasonló kulturális tevékenység,

e) kulturális és művészeti oktatási tevékenység, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és támogatásának jelentőségét tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok, ideértve az új technológiák alkalmazását is ezen célokra,

f) zenei és irodalmi alkotások írása, szerkesztése, gyártása, terjesztése, digitalizálása, kiadása és fordítása.

91. § (1) *  Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) A beruházási támogatás elszámolható költségei az immateriális javak és a tárgyi eszköz következő költségei:

a) az infrastruktúra építésének, korszerűsítésének, bővítésének, megvásárlásának, megőrzésének és fejlesztésének költsége, ha az infrastruktúra időbeli vagy térbeli kapacitását évente legalább 80%-ban kulturális célra használják,

b) a kulturális örökség megszerzésének költsége (pl. a lízingdíj, a kapcsolódó illetékek vagy a kulturális örökség áthelyezésének költsége),

c) a tárgyi és szellemi kulturális örökség védelmének, megőrzésének, újjáépítésének és helyreállításának költsége (pl. a megfelelő körülmények között történő tárolás költsége, a speciális eszközök, anyagok használatából fakadó többletköltség, valamint a dokumentációs, kutatási, digitalizálási és publikációs költség),

d) a közönség kulturális örökséghez való hozzáférésének javítását szolgáló intézkedések költsége (pl. a digitalizálással és egyéb új technológiákkal, a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos, valamint a prezentációk, programok és látogatók tekintetében a kulturális sokszínűség elősegítésével kapcsolatos költség),

e) a kulturális projektek és tevékenységek, együttműködési és csereprogramok, valamint ösztöndíjak költsége (pl. a kiválasztási eljárással kapcsolatos marketing és a projekt eredményeként közvetlenül felmerülő költség).

92. § (1) Működési támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg a releváns időszakban keletkező működési veszteséget.

(2) Működési támogatás esetén a támogatás a működési veszteségen felül fedezetet nyújthat az ésszerű nyereségre is.

(3) *  A működésből származó veszteség és ésszerű nyereség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak teljesítése - a (3) bekezdéstől eltérően - visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(5) A működési támogatás elszámolható költségei:

a) a kulturális intézmény vagy örökségi helyszín állandó vagy időszakos tevékenységéhez (pl. kiállításokhoz, előadásokhoz, rendezvényekhez és hasonló kulturális tevékenységekhez) kapcsolódó, a szokásos üzletmenetben felmerülő költség,

b) a kulturális és művészeti oktatási tevékenység költsége, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és népszerűsítésének fontosságát tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok költsége (pl. az új technológiák ezen célokra történő alkalmazásának költsége),

c) a közönség kulturális intézményhez vagy örökségi helyszínhez és tevékenységhez való hozzáférésének javítását szolgáló költség (pl. a digitalizálással, egyéb új technológiákkal és a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos költség),

d) közvetlenül a kulturális projekthez vagy tevékenységhez kapcsolódó működési költség, így különösen

da) az ingatlanok és kulturális helyszínek bérletének, lízingjének költsége,

db) a kulturális projektekhez vagy tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó utazási-, anyag- és felszerelési költség,

dc) a kiállítások és díszletek építészeti elemeinek költsége,

dd) az eszközökhöz, szoftverekhez és felszerelésekhez igénybe vett hitel vagy lízing költsége,

de) az eszközök, szoftverek, felszerelések amortizációja, ha e költséget nem fedezte beruházási támogatás,

df) szerzői jogi védelem alatt álló alkotásokhoz és egyéb kapcsolódó szellemi tulajdonjogi védelem alatt álló tartalmakhoz való hozzáférésre vonatkozó jogokkal kapcsolatos költség,

dg) a marketing költsége,

dh) a projekt vagy tevékenység eredményeként közvetlenül felmerült költség,

e) a kulturális intézmény, örökségi helyszín vagy projekt személyi jellegű ráfordítása,

f) a külső tanácsadással és külső szolgáltatók által biztosított támogató szolgáltatásokkal kapcsolatos, közvetlenül a projekt eredményeként felmerülő költség.

93. § *  A kétmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó beruházási vagy működési támogatás esetén a támogatás összege a 91. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 92. § (1)-(4) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

94. § (1) A 90. § (2) bekezdés f) pontja szerinti támogatás esetén * 

a) a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70%-át, vagy

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a projektből származó bevételek jelenértékének különbségét azzal, hogy a bevételeket az elszámolható költségekből előzetesen vagy visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával kell levonni.

(2) A zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatás keretében

a) a szerző díjazása (pl. szerzői joggal kapcsolatos költség),

b) a fordító díjazása,

c) a szerkesztő díjazása,

d) az egyéb szerkesztési költség (pl. korrektúrázás, javítás, lektorálás),

e) az elrendezés és nyomdai előkészítés költsége, és

f) a nyomtatás vagy elektronikus közzététel költsége

számolható el.

44. A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás

95. § (1) A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez,

b) működési támogatásként sportlétesítmény működéséhez

nyújtható.

(2) A támogatott sportlétesítmény, multifunkcionális szabadidős létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével kell eljárni.

(3) A támogatott sportlétesítményhez, multifunkcionális szabadidős létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell hozzáférést biztosítani. A beruházási költséget legalább 30%-ban finanszírozó vállalkozás a támogatott létesítményt kedvezőbb feltételek mellett használhatja, ha e feltételeket nyilvánossá teszik.

(4) A támogatott sportlétesítmény nem állhat egyetlen hivatásos sportoló vagy hivatásos csapat kizárólagos használatában. A létesítményt az éves időbeli kapacitás legalább 20%-ában más hivatásos vagy amatőr sportolónak vagy csapatnak kell használnia.

(5) Ha a támogatott sportlétesítményt hivatásos csapat használja, a hivatásos csapat esetén alkalmazott díjszámítási feltételeket nyilvánossá kell tenni.

96. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) Működési támogatás esetén a támogatás nem haladhatja meg a keletkező működési veszteséget.

(4) A működési veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell megállapítani.

(5) A (3) bekezdésben meghatározottak teljesítése - a (4) bekezdéstől eltérően - visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(6) *  A kétmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege az (1)-(5) bekezdésben meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladja meg az elszámolható költségek 80%-át.

97. § (1) A beruházási támogatás keretében a tárgyi eszköz és az immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A működési támogatás keretében a sportlétesítmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő működési költség (pl. az igénybevett szolgáltatások és a karbantartás költsége, a bérleti díj, a személyi-, az anyag-, a kommunikációs-, az energia- és az adminisztrációs költség) számolható el.

(3) Működési támogatás esetén az értékcsökkenés és a finanszírozási költségek olyan mértékben nem számolhatóak el, amilyen mértékben az értékcsökkenés, finanszírozás vagy az értékcsökkenéssel, finanszírozással érintett tárgyi eszközök, immateriális javak tekintetében a kedvezményezett beruházási támogatásban részesült.

45. A helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás

98. § (1) Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) helyi infrastruktúra építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható, ha ezen infrastruktúra helyi szinten hozzájárul az üzleti és a fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez.

(2) A támogatás olyan infrastruktúra-fejlesztésre nyújtható, amelyre - a regionális beruházási támogatás kivételével - nem nyújtható támogatás a 651/2014/EU bizottsági rendelet egyéb cikke alapján. Nem nyújtható támogatás repülőtéri infrastruktúra, kikötői infrastruktúra, valamint dedikált infrastruktúra fejlesztéséhez.

(3) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a megvalósuló infrastruktúrát nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes alapon kell a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Az infrastruktúra használatáért felszámított vagy eladása során meghatározott árnak szokásos piaci árnak kell lennie.

(4) Az infrastruktúra működtetését koncesszióba adni vagy azzal harmadik felet megbízni csak nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával lehet.

99. § (1) A támogatás keretében a beruházáshoz kapcsolódó tárgyi eszköz és immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

45/A. *  A belvízi kikötő fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás

99/A. § *  (1) A belvízi kikötő fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) belvízi kikötő

a) kikötői infrastruktúrájának és hozzáférési infrastruktúrájának létrehozására, cseréjére vagy korszerűsítésére irányuló beruházáshoz, valamint

b) kotrásához nyújtható.

(2) A támogatás keretében az (1) bekezdés szerinti tevékenységekhez kapcsolódó költségek számolhatók el, beleértve a tervezés költségeit.

(3) Nem számolhatók el a szállítással össze nem függő tevékenységekhez, így különösen a kikötő területén működő ipari gyártólétesítményekhez, irodahelyiségekhez és üzletekhez, valamint a kikötői felépítményekhez kapcsolódó költségek.

99/B. § *  (1) A támogatási összeg nem haladhatja meg az elszámolható költségeknek és a beruházás, illetve a kotrás működési eredményének a különbségét.

(2) A működési eredmény mértékét megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni, és

a) előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) A maximális támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(4) A kétmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege az (1)-(3) bekezdésben meghatározott módszertől eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

99/C. § *  (1) A kikötői infrastruktúra működtetésével, építésével vagy fejlesztésével harmadik felet megbízni, a kikötői infrastruktúrát bérbe adni vagy a kikötői infrastruktúra működtetését, építését vagy fejlesztését koncesszióba adni csak átlátható és megkülönböztetésmentes módon, versenyeztetés útján és a vonatkozó jogszabályok betartásával lehet. A versenyeztetés során a megbízás vagy koncesszió tárgyát illetően nem írható elő olyan, a pályázó által teljesítendő feltétel vagy kötelezettség, amely a pályázót a kikötői infrastruktúra saját céljaira történő hasznosításában korlátozná, kivéve, ha a korlátozás jogszabályból vagy hatósági határozatból ered.

(2) Ha a kikötői infrastruktúra felhasználása (bérlése) nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítése érdekében szükséges, arra versenyeztetés nélkül az elektronikus hírközlési törvény és a vonatkozó jogszabályok betartásával kerülhet sor.

(3) A kikötői infrastruktúrához való hozzáférést az érdekelt felhasználók számára egyenlő és piaci feltételek mellett, megkülönböztetésmentes módon kell biztosítani.

46. A csekély összegű támogatás

100. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) *  Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 4. cikk (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben - nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

47. A csekély összegű közszolgáltatási támogatás

101. § (1) Egy vállalkozás részére a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű közszolgáltatási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) Nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely a támogatást a 360/2012/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(3) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(4) A támogatás nem halmozható ugyanazon közszolgáltatáshoz kapcsolódó más ellentételezéssel, függetlenül attól, hogy ez az ellentételezés uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak minősül-e.

(5) Az (1) bekezdés szerinti felső határ tekintetében a támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(6) A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás kedvezményezettjének a (4)-(6) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

48. A közszolgáltatásért járó ellentételezés

102. § (1) A közszolgáltatásért járó ellentételezést (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett részére nyújtható.

(2) A támogatás csak olyan mértékben korlátoztathatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, ide értve az ésszerű nyereséget is. A támogatás mértékét a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, köteles a túlkompenzációt visszafizetni. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)-(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

(6) *  A 2012/21/EU bizottsági határozat alapján támogatás kizárólag a támogatható tevékenység tekintetében megbízási aktussal rendelkező kedvezményezett részére nyújtható.

48/A. *  A mezőgazdasági termékek feldolgozásával és a mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatás

102/A. § *  (1) A mezőgazdasági termékek feldolgozásával és a mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) olyan beruházáshoz nyújtható, amely mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy mezőgazdasági termékek forgalmazásához kapcsolódik.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) a közép-magyarországi régióban megvalósuló beruházáshoz kapcsolódó elszámolható költségek 40%-át,

b) az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a dél-dunántúli, a közép dunántúli és a nyugat-dunántúli régióban megvalósuló beruházásoz kapcsolódó elszámolható költségek 50%-át.

(3) A támogatási intenzitás 20 százalékponttal növelhető

a) a termelői csoport vagy szervezet egyesüléséhez kapcsolódó műveletek vagy

b) az európai innovációs partnerség keretében támogatott műveletek

esetén.

(4) *  A támogatás keretében a 103/I. § (3) bekezdés a)-d) pontja szerinti költség, valamint a megvalósíthatósági tanulmány költsége - ideértve, ha a megvalósíthatósági tanulmány eredménye alapján nem merül fel a 103/I. § (3) bekezdés a) és b) pont szerinti költség - számolható el.

(5) A támogatás feltétele, hogy a támogatás odaítéléséről szóló döntés időpontját megelőzően a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti eljárás lefolytatásra kerüljön.

(6) Nem nyújtható támogatás

a) a hatályos uniós szabványoknak való megfelelést szolgáló beruházás finanszírozásához,

b) az élelmiszeralapú bioüzemanyagok előállításával kapcsolatos beruházás finanszírozásához.

(7) A támogatás nem nyújtható az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben megállapított valamely tiltás vagy korlátozás - ideértve a kizárólag az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben szabályozott uniós támogatásra vonatkozó esetet is - megszegésével.

49. A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés

103. § (1) A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés akkor nyújtható, ha a közszolgáltatási szerződés megfelel a Személyszállítási törvény 25. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében foglalt rendelkezéseknek.

(2) A szolgáltató kiválasztásának összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 23. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkében foglaltakkal.

(3) A szolgáltató ellentételezésének összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 30. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikkében és mellékletében foglaltakkal.

(4) A pályázati dokumentumoknak és a közszolgáltatási szerződéseknek tartalmazniuk kell, hogy a személyszállítási közszolgáltatás végzésébe milyen mértékben vonható be alvállalkozó, figyelemmel arra, hogy a személyszállítási közszolgáltatás igazgatásával és ellátásával megbízott belső szolgáltató a személyszállítási közszolgáltatás több mint 50%-át köteles maga nyújtani.

(5) Az a közszolgáltatási szerződés, amely egyidejűleg rendelkezik a személyszállítási közszolgáltatás megtervezéséről, felépítéséről és működtetéséről, teljes alvállalkozói bevonást engedhet a személyszállítási közszolgáltatások működtetésére.

(6) A támogatásból beszerzett tárgyi eszköz rendeltetésében az amortizációs időszak végéig változás nem történhet, használatából bármely szervezetnek az uniós állami támogatási szabályokkal összeegyeztethetetlen gazdasági előnye nem származhat.

50. *  A mezőgazdasági csekély összegű támogatás

103/A. § *  (1) *  Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 15 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését és 5. cikkét.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) és (3) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) *  Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén - az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 4. cikk (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben - nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) A támogatás az általános csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható, feltéve, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenységhez nem ítélhető meg az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás.

(6) *  A támogatás a halászati és akvakultúra ágazatban nyújtott csekély összegű támogatással az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható, feltéve, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenységhez nem ítélhető meg a halászati és akvakultúra ágazatban nyújtott csekély összegű támogatás.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) *  A támogatást nyújtó az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülését a Magyar Államkincstár által vezetett mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatások nyilvántartása alapján ellenőrzi.

51. *  A mezőgazdasági termék termelőjének minőségrendszerekben való részvételéhez nyújtott támogatás

103/B. § *  (1) A mezőgazdasági termék termelőjének minőségrendszerekben való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kategóriái:

a) a minőségrendszerhez újonnan csatlakozó részére a csatlakozáshoz és a minőségrendszerben való részvételhez nyújtott támogatás, ha az megfelel a (2)-(5) bekezdésben meghatározott feltételeknek,

b) a minőségrendszerhez kapcsolódó, az érintett hatóság által vagy nevében uniós vagy nemzeti jogszabályok alapján végrehajtott kötelező ellenőrzési intézkedés költsége fedezésére nyújtott támogatás, ha az megfelel a (2), (6), (8) és (9) bekezdésben meghatározott feltételeknek,

c) a piackutatási tevékenységhez, a terméktervezéshez és -kialakításhoz kapcsolódó költségre, valamint minőségrendszer elismerése iránti kérelem összeállításához nyújtott támogatás, ha az megfelel a (2), (6), (8) és (9) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg évente az ezer eurónak megfelelő forintösszeget. A támogatás legfeljebb öt évre nyújtható. A támogatási intenzitás nem haladhatja meg a ténylegesen felmerülő költségek 100%-át.

(3) Támogatás

a) a borok esetén az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 92-111. cikke,

b) a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló, 2012. november 21-i 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

c) a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. január 15-i 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

szerinti minőségrendszerekben való részvétel esetén nyújtható.

(4) A (3) bekezdés b) pontjától eltérően a mezőgazdasági termékre vonatkozó minőségrendszerben való részvétel akkor is támogatható, ha

a) az előállított termék egyedi jellege visszavezethető

aa) a mezőgazdasági termék sajátos jellemzőjére,

ab) sajátos gazdálkodási vagy termelési módszerre vagy

ac) arra, hogy a mezőgazdasági termék minősége jelentősen felülmúlja a köz-, az állat- vagy a növényegészségügy, az állatjólét vagy a környezetvédelem vonatkozásában az árukra vonatkozó kereskedelmi előírások szerint megkövetelt minőséget,

b) a minőségrendszer valamennyi termelő számára nyitva áll,

c) a minőségrendszer a mezőgazdasági termékre vonatkozó, kötelező termékleírást tartalmazza és az ennek való megfelelést hatóság vagy független ellenőrző szerv ellenőrzi és

d) a minőségrendszer átlátható és teljes mértékben biztosítja a mezőgazdasági termék nyomonkövethetőségét.

(5) Támogatás nyújtható olyan önkéntes mezőgazdasági terméktanúsítási rendszer vonatkozásában is, amely megfelel a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek önkéntes tanúsítási rendszereivel kapcsolatos bevált gyakorlatokra vonatkozó európai uniós iránymutatásokról szóló bizottsági közleményben (HL C 341, 2010.12.16.) meghatározott követelményeknek.

(6) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás nem nyújtható

a) a kedvezményezett által végzett ellenőrzés költségére, illetve

b) abban az esetben, ha uniós jogszabály a díjak tényleges mértékének meghatározása nélkül úgy rendelkezik, hogy az ellenőrzés költségét a mezőgazdasági termék termelőjének vagy azok csoportjának kell viselnie.

(7) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatás évente teljesített ösztönző kifizetésként nyújtható a mezőgazdasági termék termelője részére úgy, hogy a kifizetés mértékét a minőségrendszerben való részvételből eredő állandó költség mértékének megfelelően kell megállapítani.

(8) A támogatásnak - objektív módon meghatározott feltételek alapján - az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhetőnek kell lennie.

(9) Az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés az ellenőrzési intézkedés végrehajtásáért felelős szerv, a kutatási szolgáltató vagy a tanácsadási szolgáltató részére teljesíthető.

52. *  A tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás

103/C. § *  (1) A tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében

a) a szakképzéshez és a készségek elsajátításához kapcsolódó tevékenység, valamint bemutató és tájékoztatási tevékenység szervezésének költsége,

b) a résztvevők utazási és szállásköltsége, napidíja,

c) a résztvevők távolléte idejére felmerült helyettesítéssel kapcsolatos költség,

d) valamely beruházáshoz kapcsolódó bemutató program esetén:

da) ingatlan építése, vásárlása - ide értve a lízinget is - vagy fejlesztése kapcsán felmerülő költség, földterület esetén az adott tevékenységhez kapcsolódó elszámolható költség legfeljebb 10%-a,

db) gép és berendezés vásárlása - ide értve a lízinget is - kapcsán annak piaci értéke,

dc) *  a lízing kivételével a da) és db) alpont szerinti kiadáshoz kapcsolódó költség,

dd) számítógépes szoftver vásárlásának, fejlesztésének, valamint szabadalom, licencia, szerzői jog és védjegy megszerzésének költsége,

de) *  a megvalósíthatósági tanulmány költsége - ide értve, ha a megvalósíthatósági tanulmány eredménye alapján nem merül fel a da) és a db) alpont szerinti költség,

számolható el.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti költség a bemutató program keretében történő felmerülése mértékéig számolható el.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át. Az (1) bekezdés d) pontja esetén a támogatás legmagasabb összege három pénzügyi év vonatkozásában nem haladhatja meg a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(4) Az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tudástranszfert vagy a tájékoztatási tevékenységet megvalósító szolgáltató részére teljesíthető.

(5) A támogatásnak - objektív módon meghatározott feltételek alapján - az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhetőnek kell lennie.

53. *  A tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás

103/D. § *  (1) A tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a tanácsadásnak az 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikke szerinti prioritások közül legalább egyhez kapcsolódnia kell és ki kell terjednie

a) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 91-95. cikkében meghatározott, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményekből vagy az ugyanott szereplő, a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírásokból következő kötelezettségekre,

b) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 4. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti mezőgazdasági terület, valamint a 43-47. cikkében meghatározott, az éghajlatra és a környezetre kedvező hatást gyakorló mezőgazdasági gyakorlatok fenntartására,

c) a korszerűsítést, a versenyképesség fokozását, az ágazati integrációt, az innovációt, a piacorientáltságot, valamint a vállalkozásösztönzést szolgáló intézkedésekre,

d) a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikk (3) bekezdésében foglaltak végrehajtása céljából a tagállamok által meghatározott követelményekre,

e) a növényvédő szerek forgalomba hozataláról valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 55. cikke végrehajtása céljából a tagállamok által megállapított követelményeknek és a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2009. október 21-i 2009/128/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke szerinti, az integrált növényvédelemre vonatkozó általános elveknek való megfelelésre,

f) a munkahelyi vagy a mezőgazdasági üzemhez kapcsolódó biztonsági előírásnak való megfelelés teljesítésére vagy

g) az olyan mezőgazdasági termelő számára történő szaktanácsadásra - ide értve a gazdasági és környezeti fenntarthatóságra vonatkozó tanácsadást is -, aki első alkalommal kezd gazdálkodásba.

(2) A tanácsadás kiterjedhet

a) az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklete szerint az éghajlatváltozás mérséklésével, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással, a biológiai sokféleséggel és a vízvédelemmel,

b) a mezőgazdasági üzem gazdasági és környezeti teljesítményével, a versenyképességi szempontokkal,

c) a rövid ellátási láncok kialakításával, az ökológiai gazdálkodással és az állattenyésztés egészségügyi szempontjaival

összefüggő kérdésekre is.

(3) A támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tanácsadási szolgáltató részére teljesíthető.

(3a) *  A támogatás egyéni vagy csoportos formában valósítható meg.

(4) *  A támogatás összege tanácsadásonként nem haladhatja meg az 1500 eurónak megfelelő forintösszeget. Csoportos szaktanácsadás esetén szaktanácsadónként évente legfeljebb 6000 eurónak megfelelő forintösszeg támogatás igényelhető.

(5) A támogatásnak - objektív módon meghatározott feltételek alapján - az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhetőnek kell lennie.

54. *  A mezőgazdasági termékkel kapcsolatos promóciós intézkedéshez nyújtott támogatás

103/E. § *  (1) A mezőgazdasági termékkel kapcsolatos promóciós intézkedéshez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a promóciós intézkedés végrehajtója számára természetben vagy a kedvezményezettnél ténylegesen felmerült költség visszatérítéseként nyújtható.

(2) A támogatás keretében elszámolható

a) a verseny, kereskedelmi vásár és kiállítás szervezésének és az ezeken való részvétel költsége, így különösen

aa) a részvételi díj,

ab) az útiköltség és az állat szállításának költsége,

ac) az eseményt bejelentő kiadvány és honlap költsége,

ad) a kiállítási helyiség és stand bérleti díja, a stand felállításának és lebontásának költsége,

b) a mezőgazdasági termék szélesebb körben való ismertségét elősegíteni hivatott, konkrét vállalkozásra, márkanévre vagy származási helyre utalást nem tartalmazó kiadvány költsége, így különösen az adott régióban működő vagy adott mezőgazdasági terméket előállító kedvezményezetteket tényszerű információk közzététele útján ismertető, a nyomtatott vagy az elektronikus médiában megjelenő kiadvány, honlap vagy az elektronikus médiában, rádióban, televízióban megjelenő anyag költsége, feltéve, hogy a közzétett információ megkülönböztetés-mentes és az érintett kedvezményezettek azonos feltételekkel kerülhetnek be az anyagba.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(4) A (2) bekezdés b) pontja szerinti korlátozás nem vonatkozik

a) a 103/B. § (3) bekezdése szerinti minőségrendszer hatálya alá tartozó mezőgazdasági termék származására való hivatkozásra, ha a hivatkozás megegyezik az Európai Unió oltalma alatt álló hivatkozással,

b) a 103/B. § (4) és (5) bekezdése szerinti minőségrendszer hatálya alá tartozó mezőgazdasági termék származására való hivatkozásra, ha a hivatkozás másodlagos szerepet tölt be a közvetített üzenetben.

(5) A támogatásnak - objektív módon meghatározott feltételek alapján - az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhetőnek kell lennie.

55. *  Az erdőtelepítéshez és fásításhoz nyújtott támogatás

103/F. § *  (1) Az erdőtelepítéshez és fásításhoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) erdő, illetve fás terület telepítésének költségére, valamint fenntartásának hektáronkénti éves költségére vehető igénybe.

(2) Támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 32. cikk (1) bekezdése szerinti kedvezményezett részére nyújtható.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(4) A telepítés vonatkozásában

a) a telepítési és a telepítéshez közvetlenül kapcsolódó költség,

b) a szaporítóanyag költsége,

c) az egyéb kapcsolódó tevékenység költsége

számolható el.

(5) *  A támogatási összeg - az európai innovációs partnerség keretében nyújtott támogatás kivételével - egységköltség alapján kerül meghatározásra. Az európai innovációs partnerség keretében nyújtott támogatás esetén az egyedi költségvetés alapján igazolt költségek kerülnek elszámolásra.

(6) Nem nyújtható támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 32. cikk (12) bekezdése szerinti fa telepítéséhez.

(7) Állami tulajdonú és kezelésű földterületen történő erdőtelepítéshez nem nyújtható támogatás.

(8) A telepített fajoknak meg kell felelniük az adott terület környezeti és éghajlati viszonyainak és a rájuk vonatkozó környezetvédelmi minimumkövetelményeknek.

56. *  Az agrárerdészeti rendszerhez nyújtott támogatás

103/G. § *  (1) Az agrárerdészeti rendszerhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a létesítés, fenntartás hektáronkénti éves költségére vehető igénybe.

(2) Támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 33. cikk (1) bekezdése szerinti kedvezményezett részére nyújtható.

(3) Az agrárerdészeti rendszer létrehozása vonatkozásában

a) az agrárerdészeti rendszer fák telepítése révén történő létrehozásának költsége,

b) az agrárerdészeti rendszer meglévő erdő vagy más fás terület átalakítása révén történő létrehozásának költsége,

c) az agrárerdészeti rendszer létrehozásához közvetlenül kapcsolódó egyéb költség,

d) az erdei legeltetéses rendszerrel összefüggő öntöző- és védőlétesítmény költsége,

e) az agrárerdészeti rendszer létrehozása kapcsán szükségessé váló kezelés költsége,

f) az agrárerdészeti rendszer létrehozását követő első évben végrehajtott újratelepítés költsége

számolható el.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti elszámolható költség vonatkozásában a támogatási összeg - az európai innovációs partnerség keretében nyújtott támogatás kivételével - egységköltség alapján kerül meghatározásra. Az európai innovációs partnerség keretében nyújtott támogatás esetén az egyedi költségvetés alapján igazolt költségek kerülnek elszámolásra.

(5) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

(6) A hektáronként ültethető fasorok számát

a) a helyi talaj-, éghajlati- és környezeti adottságokat,

b) az erdei fajokat és

c) az adott földterület fenntartható mezőgazdasági hasznosításának szükségességét

figyelembe véve kell meghatározni.

(7) Az agrárerdészeti rendszer fenntartása vonatkozásában a 702/2014/EU bizottsági rendelet 33. cikk (8) bekezdése szerinti költség számolható el.

57. *  Az erdőtűz, természeti katasztrófa, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenség, növénykárosító vagy katasztrófaesemény által okozott erdőkár megelőzéséhez és elhárításához nyújtott támogatás

103/H. § *  (1) Az erdőtűz, természeti katasztrófa, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenség, növénykárosító vagy katasztrófaesemény által okozott erdőkár megelőzéséhez és elhárításához nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében

a) a védelmi infrastruktúra kiépítésének költsége,

b) a tűz vagy egyéb természeti veszély elleni védelemre irányuló helyi, kisléptékű megelőző intézkedés költsége,

c) erdőtűzhöz, kártevőfertőzéshez, betegséghez kapcsolódó monitoring létesítmény és kommunikációs berendezés létrehozásának és fejlesztésének költsége,

d) ha az erdőtűz, természeti katasztrófa, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenség, növénykárosító vagy katasztrófaesemény - ide értve a növénykárosítóval való fertőzöttség felszámolása vagy továbbterjedésének megakadályozása céljából a növényeket vagy növényi termékeket károsító szervezeteknek a Közösségbe történő behurcolása és a Közösségen belüli elterjedése elleni védekezési intézkedésekről szóló, 2000. május 8-i 2000/29/EK tanácsi irányelv alapján elfogadott intézkedéseket is - az erdőgazdálkodási potenciál legalább 50%-ának pusztulását okozta, az erdőgazdálkodási potenciál helyreállításának költsége,

e) az erdészeti ágazat sajátosságaival összefüggő költség és

f) tűzvédelmi pászták fenntartási költsége

számolható el.

(2) *  Támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 34. cikk (1) bekezdése szerinti kedvezményezett részére nyújtható.

(3) *  A támogatási összeg - az európai innovációs partnerség keretében nyújtott támogatás kivételével - egységköltség alapján kerül meghatározásra. Az európai innovációs partnerség keretében nyújtott támogatás esetén az egyedi költségvetés alapján igazolt költségek kerülnek elszámolásra.

(4) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át. Az (1) bekezdés d) pontja esetén, az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában bármely forrásból teljesített kifizetések intenzitása nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(5) Nem nyújtható támogatás

a) az agrár-környezetvédelmi kötelezettségvállalások által lefedett területen folytatott, mezőgazdasági vonatkozású tevékenységre,

b) az erdőtűz, természeti katasztrófa, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenség, egyéb kedvezőtlen éghajlati jelenség, növénykárosító vagy katasztrófaesemény miatt bekövetkezett bevételkiesés ellentételezésére.

(6) A támogatott tevékenységnek, illetve projektnek összhangban kell állnia az erdővédelmi tervvel. Az erdőtűz megelőzéséhez nyújtott támogatást csak az erdővédelmi tervben közepesen vagy erősen tűzveszélyesnek minősített erdőterület kapcsán lehet igénybe venni.

(7) A növénykárosító által okozott erdőkár megelőzéséhez nyújtott támogatás esetén a növénykárosítóval való fertőzöttség bekövetkezésének kockázatát igazolni szükséges.

58. *  Az erdei ökoszisztémák ellenálló képessége és környezeti értéke növelését célzó beruházáshoz nyújtott támogatás

103/I. § *  (1) Az erdei ökoszisztémák ellenálló képessége és környezeti értéke növelését célzó beruházáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a beruházásnak környezetvédelmi célokra, ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására, az érintett területen lévő erdő vagy erdős terület közjóléti értéke növelése céljából vállalt kötelezettségek teljesítésére, illetve az ökoszisztémák éghajlatváltozás-mérséklési képességének javítására kell irányulnia, figyelemmel a hosszú távon jelentkező gazdasági előnyökre.

(2) *  Támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 35. cikk (1) szerinti kedvezményezett részére nyújtható.

(3) *  A támogatás keretében

a) ingatlan építése, vásárlása - ide értve a lízinget is - vagy fejlesztése kapcsán felmerülő költség, földterület esetén az adott tevékenységhez kapcsolódó elszámolható költség legfeljebb 10%-a,

b) gép és berendezés vásárlása - ide értve a lízinget is - kapcsán annak piaci értéke,

c) *  a lízing kivételével az a) és b) pont szerinti kiadáshoz kapcsolódó költség,

d) számítógépes szoftver vásárlásának, fejlesztésének, valamint szabadalom, licencia, szerzői jog és védjegy megszerzésének költsége,

e) az erdőgazdálkodási terv vagy azzal egyenértékű eszköz kidolgozásának költsége,

f) * 

számolható el.

(4) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

59. *  A Natura 2000 erdőterülethez kapcsolódó hátrányok leküzdéséhez nyújtott támogatás

103/J. § *  (1) A Natura 2000 erdőterülethez kapcsolódó hátrányok leküzdéséhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 92/43/EGK tanácsi irányelv) 3. cikke és a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) 3. cikke szerinti területhez kapcsolódó hátrányok leküzdéséhez, továbbá a 92/43/EGK tanácsi irányelv és a 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásával összefüggésben felmerülő többletköltség és elmaradó bevétel ellentételezéséhez nyújtható.

(2) *  Támogatás az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 17. § (1) bekezdése szerinti erdőgazdálkodó (a továbbiakban: erdőgazdálkodó) részére nyújtható.

(3) A támogatás mértéke faállománytípus-csoportonként, -korcsoportonként és természetességi kategóriánként meghatározott összeg.

(4) A támogatás évente, az erdőterület hektárban meghatározott mérete alapján nyújtható.

60. *  Az erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatáshoz, valamint erdővédelmi célra nyújtott támogatás

103/K. § *  (1) Az erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatáshoz, valamint erdővédelmi célra nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) csak olyan kötelezettségvállalás esetén nyújtható, amely túlmutat a vonatkozó jogszabályokban meghatározott követelményeken.

(2) *  Támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 37. cikk (1) szerinti kedvezményezett részére nyújtható.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg az (1) bekezdés szerinti kötelezettségvállalás következtében a kedvezményezettnél felmerülő többletköltséget, illetve az elmaradt jövedelem egy részének vagy egészének ellentételezését.

(4) A támogatás összege hektáronként és évente nem haladhatja meg a 200 eurónak megfelelő forintösszeget. A támogatás összege indokolt esetben növelhető. A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

61. *  Az erdészeti ágazatban megvalósuló tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás

103/L. § *  (1) Az erdészeti ágazatban megvalósuló tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) készségek elsajátításához kapcsolódó tevékenységhez, rövid időtartamra szóló erdőgazdálkodási csereprogram és erdőlátogatás lebonyolításához, valamint bemutató és tájékoztatási tevékenységhez nyújtható.

(2) Támogatás az erdészeti ágazatban működő vállalkozás részére nyújtható.

(3) * 

(4) *  A támogatás keretében

a) a szakképzéshez és a készségek elsajátításához kapcsolódó tevékenység, valamint bemutató és tájékoztatási tevékenység szervezésének és lebonyolításának költsége,

b) a résztvevők utazási és szállásköltsége, napidíja,

c) a 103/C. § (1) bekezdés d) pontja szerinti költség

számolható el.

(5) *  A (4) bekezdés a) és c) pontja szerinti támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés tudástranszfert vagy tájékoztatási tevékenységet megvalósító szervezet részére teljesíthető.

(6) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

62. *  Az erdészeti ágazatban tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás

103/M. § *  (1) Az erdészeti ágazatban tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) célja, hogy a tanácsadási szolgáltatás következtében valamely üzem, vállalkozás vagy beruházás gazdasági és környezeti teljesítménye javuljon.

(2) A szaktanácsadási tevékenységnek ki kell terjednie különösen a természetes élőhelyek megőrzésére, a vadon élő állatok, növények védelmére, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv érvényesülésére, az éghajlatbarátabbá válás és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás képességének fejlesztésére, valamint a 92/43/EGK tanácsi irányelv és a 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásához kapcsolódó kérdésekre.

(3) Támogatás erdőgazdálkodó részére nyújtható.

(4) A támogatás mértéke tanácsadásonként nem haladhatja meg az 1500 eurónak megfelelő forintösszeget. A támogatás összege tanácsadónként nem haladhatja meg évente a 6000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(5) A tanácsadás egyéni vagy csoportos formában valósítható meg. A csoportos formában nyújtott tanácsadásnak ki kell terjednie az egyes résztvevők egyedi igényeit érintő tanácsadásra is.

(6) A támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tudástranszfert vagy tájékoztatási tevékenységet megvalósító szervezet részére teljesíthető.

63. *  Az erdőgazdálkodási technológiára, valamint erdei termék feldolgozására, mobilizálására és értékesítésére irányuló beruházáshoz nyújtott támogatás

103/N. § *  (1) *  Az erdőgazdálkodási technológiára, valamint erdei termék feldolgozására, mobilizálására és értékesítésére irányuló beruházáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében a 103/I. § (3) bekezdése szerinti költség, valamint a megvalósíthatósági tanulmány költsége - ideértve, ha a megvalósíthatósági tanulmány eredménye alapján nem merül fel a 103/I. § (3) bekezdés a) és b) pont szerinti költség - számolható el.

(2) *  Támogatás a 702/2014/EU bizottsági rendelet 41. cikk (1) bekezdése szerinti kedvezményezett részére nyújtható.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) a közép-magyarországi régióban végzett beruházáshoz kapcsolódó elszámolható költségek 40%-át,

b) a Magyarországon - ide nem értve az a) pont szerinti régiót - végzett beruházás esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(4) A beruházás kizárólag talaj- és erőforrás-kímélő fakitermelő géppel és gyakorlattal valósulhat meg.

(5) A fa nyersanyagként vagy energiaforrásként történő hasznosításához kapcsolódó beruházás csak az ipari feldolgozást megelőző munkafolyamatra terjedhet ki.

(6) Az energiát fogyasztó vagy termelő, valamely megújuló energiához kapcsolódó infrastruktúrára irányuló beruházásnak meg kell felelnie a nemzeti energiahatékonysági szabványoknak.

(7) Az elsődlegesen biomassza-alapú villamosenergia-termelésre irányuló beruházás akkor támogatható, ha a nemzeti előírás szerinti arányban hőenergiát is hasznosít.

(8) *  A bioenergia előállítására irányuló beruházáshoz akkor nyújtható támogatás, ha az előállított bioenergia megfelel az uniós jogszabályokban, különösen a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23-i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) 17. cikk (2)-(6) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak.

(9) *  Az erdő gazdasági értékének növeléséhez kapcsolódó beruházás indokoltságát az erdő egy vagy több üzem tekintetében várható értéknövekedése bemutatásával szükséges alátámasztani.

64. *  Az erdő genetikai erőforrásainak megőrzéséhez nyújtott támogatás

103/O. § *  (1) Az erdő genetikai erőforrásainak megőrzéséhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) in situ megőrzéshez, illetve ex situ megőrzéshez nyújtható.

(2) *  Támogatás erdőgazdálkodó vagy az erdészeti szaporítóanyagokról szóló 110/2003. (X. 21.) FVM rendelet 1. § (3) bekezdés c) pontja szerinti szervezet részére nyújtható.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(4) *  A támogatás keretében

a) az erdők genetikai erőforrásainak in situ megőrzését, ex situ megőrzését, jellemzését, összegyűjtését és hasznosítását segítő intézkedés költsége - beleértve a jelenleg in situ megőrzött genetikai erőforrások webes nyilvántartásait, ideértve az erdőgazdálkodási üzemen belüli megőrzést és az ex situ gyűjteményeket és adatbázisokat is -,

b)-c) * 

számolható el.

65. *  A mezőgazdasági termék nem mezőgazdasági termékké való feldolgozásával vagy a gyapottermeléssel kapcsolatos beruházáshoz nyújtott támogatás

103/P. § *  (1) A mezőgazdasági termék nem mezőgazdasági termékké való feldolgozásával vagy a gyapottermeléssel kapcsolatos beruházáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzéséhez nyújtható.

(2) *  A támogatás keretében a 103/I. § (3) bekezdés a)-d) pontja szerinti költség, valamint a megvalósíthatósági tanulmány költsége - ideértve, ha a megvalósíthatósági tanulmány eredménye alapján nem merül fel a 103/I. § (3) bekezdés a) és b) pont szerinti költség - számolható el.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek

a) 60%-át az Atr. 25. § (1) bekezdés a) pontja szerinti régióban,

b) 45%-át az Atr. 25. § (1) bekezdés b) pontja szerinti régióban,

c) 35%-át az Atr. 25. § (1) bekezdés c) pontja szerinti régióban,

d) 45%-át az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pont da) alpontja szerinti településen,

e) 30%-át az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pont db) alpontja szerinti településen és

f) 10%-át a közép-magyarországi régióban található, az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pont da) és db) alpontjában nem szereplő településen.

(4) A (3) bekezdés szerinti támogatási intenzitás mikro- és kisvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető.

(5) Nem nyújtható támogatás bioüzemanyag vagy megújuló energiaforrásból származó energia előállításához kapcsolódó beruházáshoz.

66. *  Az induló vállalkozás által vidéki térségben folytatott nem mezőgazdasági tevékenységhez nyújtott támogatás

103/Q. § *  (1) Az induló vállalkozás által vidéki térségben folytatott nem mezőgazdasági tevékenységhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) mértéke nem haladhatja meg kedvezményezettenként a 40 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) A támogatás kedvezményezettje lehet a vidéki térségben

a) *  tevékenykedő azon mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő, illetve a mezőgazdasági háztartás tagja, aki a tevékenységi körét nem mezőgazdasági tevékenységgel bővíti,

b) *  működő mikrovállalkozás,

c) lakó természetes személy.

(3) Ha a mezőgazdasági háztartás tagja jogi személy vagy jogi személyek csoportja, az érintett tagnak a támogatási kérelem benyújtása időpontjában mezőgazdasági üzemben mezőgazdasági tevékenységet kell folytatnia.

(4) A támogatás feltétele, hogy a kedvezményezett

a) üzleti tervet nyújtson be az érintett szervezethez és

b) a támogatás odaítéléséről szóló döntés időpontjától számított kilenc hónapon belül megkezdje az a) pont szerinti üzleti terv végrehajtását.

(5) A (4) bekezdés a) pontja szerinti üzleti tervnek tartalmaznia kell a kedvezményezett

a) kezdeti gazdasági helyzetét,

b) a tevékenysége fejlesztéséhez kapcsolódó mérföldköveket és célokat és

c) a tevékenysége fejlesztéséhez szükséges intézkedések részleteit.

(6) A támogatás kifizetése két részletben, legfeljebb öt év alatt történik. Az utolsó részlet a (4) bekezdés a) pontja szerinti üzleti terv végrehajtása esetén fizethető ki.

67. *  Az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás

103/R. § *  (1) Az elsődleges mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, mezőgazdasági üzemekben végrehajtott, tárgyi eszközökre vagy immateriális javakra irányuló beruházásokhoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a beruházásnak az alábbi célkitűzések egyikéhez kapcsolódnia kell:

a) a mezőgazdasági üzem összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása,

b) a természeti környezet minőségének, a higiéniai körülményeknek vagy az állatjólét színvonalának javítása, feltéve, hogy az érintett beruházás normái szigorúbbak a hatályos uniós előírásoknál,

c) a mezőgazdaság fejlesztéséhez, átalakításához és korszerűsítéséhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítése és fejlesztése,

d) agrár-környezetvédelmi, illetve az éghajlattal kapcsolatos célkitűzések teljesítése, a biológiai sokféleséggel összefüggésben a fajok és az élőhelyek védettségi állapotának megőrzése, illetve valamely Natura 2000 terület vagy egyéb, a Vidékfejlesztési Programban meghatározott, jelentős természeti értéket képviselő rendszer közjóléti értékének növelése, feltéve, hogy a beruházás nem termelési célra irányul,

e) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók által károsított termelési potenciál helyreállítása, vagy

f) a természeti katasztrófák, természeti katasztrófához hasonlítható kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állatbetegségek vagy növénykárosítók általi károkozás megelőzése.

(2) A támogatás feltétele, hogy

a) a beruházást elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kis- és középvállalkozás valósítsa meg, vagy a beruházás olyan tárgyi eszközt, illetve olyan immateriális javat érintsen, amelyet elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kis- és középvállalkozás használ, és

b) a támogatás odaítéléséről szóló döntés időpontját megelőzően a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti eljárás lefolytatásra kerüljön.

(3) A támogatás nem nyújtható az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben megállapított valamely tiltás vagy korlátozás - ide értve a kizárólag az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben szabályozott uniós támogatásra vonatkozó esetet is - megszegésével.

(4) A támogatás nyújtása nem korlátozódhat meghatározott mezőgazdasági termékekre irányuló beruházásra azzal, hogy a belső piacon jelentkező túlkínálat miatt vagy felvevőpiac hiányában egyes mezőgazdasági termékek kizárhatók a támogatás alkalmazási köréből.

103/S. § *  (1) A bioüzemanyag vagy a megújuló energiaforrásból származó energia mezőgazdasági üzemen belül történő előállításához kapcsolódó beruházáshoz támogatás akkor nyújtható, ha

a) az előállított üzemanyag- vagy energiamennyiség nem lépi túl a mezőgazdasági üzem átlagos évi üzemanyag- vagy energiafogyasztását,

b) bioüzemanyag előállítására irányuló beruházás esetén

ba) az üzemanyag-termelő létesítmény termelési kapacitása nem haladja meg a mezőgazdasági üzem átlagos éves közlekedési célú üzemanyag-fogyasztásának megfelelő szintet, és

bb) az előállított bioüzemanyag nem értékesíthető a piacon,

c) a mezőgazdasági üzemben hőenergia és villamos energia megújuló forrásból történő előállítására irányuló beruházás esetén

ca) az energiatermelő létesítmény csak a kedvezményezett saját energiaszükségletének fedezésére szolgál, és termelési kapacitása nem haladja meg a mezőgazdasági üzem és az ahhoz kapcsolódó mezőgazdasági háztartás átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztását,

cb) az előállított villamos energia hálózatba történő eladásának mértéke nem lépi túl az energiatermelő létesítmény átlagos éves fogyasztását, és

cc) az előállított energia megfelel a 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikk (2)-(6) bekezdésében meghatározott fenntarthatósági kritériumoknak.

(2) Ha a beruházást saját bioüzemanyag- és energiaszükségletük fedezése céljából több kedvezményezett hajtja végre, az átlagos éves fogyasztást valamennyi kedvezményezett átlagos éves fogyasztásának összegeként kell meghatározni.

(3) Az energiát fogyasztó vagy termelő, valamely megújuló energiához kapcsolódó infrastruktúrára irányuló beruházásnak meg kell felelnie a nemzeti energiahatékonysági szabványoknak.

(4) Az elsődlegesen biomassza-alapú villamosenergia-termelésre irányuló beruházás akkor támogatható, ha a nemzeti előírás szerinti arányban hőenergiát is hasznosít.

103/T. § *  (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) a közép-magyarországi régióban megvalósuló beruházáshoz kapcsolódó elszámolható költségek 40%-át,

b) az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a dél-dunántúli, a közép dunántúli és a nyugat-dunántúli régióban megvalósuló beruházásoz kapcsolódó elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás 20 százalékponttal növelhető

a) a fiatal mezőgazdasági termelő vagy olyan mezőgazdasági termelő esetén, aki a támogatási kérelem benyújtásának időpontját megelőző öt évben kezdte meg tevékenységét,

b) a kollektív beruházás, valamint az 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt több intézkedésre is kiterjedő integrált projekt esetén,

c) a természeti és egyéb sajátos hátránnyal rendelkező területeken megvalósuló beruházás esetén,

d) a „Mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság” európai innovációs partnerségről szóló bizottsági közlemény (COM/2012/079) alapján támogatott műveletek esetén, vagy

e) a 103/R. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódó beruházás esetén kizárólag arra a többletköltségre vonatkozóan, amely a hatályos uniós előírásokat meghaladó szint eléréséhez szükséges a termelési kapacitás növekedésének eredményezése nélkül.

(3) A támogatási intenzitás mindannyiszor növelhető a (2) bekezdés szerinti értékkel, ahány eset a (2) bekezdés a)-e) pontjában meghatározottak közül fennáll. A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 90%-áig növelhető.

(4) A támogatási intenzitás legfeljebb

a) a 103/R. § (1) bekezdés d) és e) pontjához kapcsolódó beruházás esetén az elszámolható költségek 100%-áig, b) a 103/R. § (1) bekezdés f) pontjához kapcsolódó beruházás esetén

ba) az elszámolható költségek 80%-áig, vagy

bb) ha a beruházást több kedvezményezett közösen valósítja meg, az elszámolható költségek 100%-áig növelhető.

103/U. § *  (1) A támogatás keretében

1. *  a 103/I. § (3) bekezdés a)-d) pontja szerinti költség, valamint a megvalósíthatósági tanulmány költsége - ideértve, ha a megvalósíthatósági tanulmány eredménye alapján nem merül fel a 103/I. § (3) bekezdés a) és b) pont szerinti költség -,

2. a 103/R. § (1) bekezdés d) pontjához kapcsolódó beruházás keretében felmerülő költség,

3. az öntözéshez kapcsolódó beruházás költsége, ha

a) a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikkében meghatározott vízgyűjtő-gazdálkodási terv az Európai Bizottsághoz bejelentésre került,

b) a vonatkozó intézkedési program részletesen ismerteti - a vízgyűjtő-gazdálkodási terv értelmében és a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikkével összhangban hatályba lépő - a mezőgazdasági ágazat szempontjából releváns intézkedéseket,

c) rendelkezésre áll olyan vízfogyasztásmérő rendszer, amely a támogatott beruházás vonatkozásában lehetővé teszi a vízfogyasztás mérését, vagy a vízfogyasztásmérő rendszer a beruházás részeként kerül kiépítésre, és

d) a beruházás eredményeként a vízfelhasználás a korábbi szinthez képest legalább 25%-kal csökken,

4. a 103/R. § (1) bekezdés e) pontjához kapcsolódó beruházás esetén az a költség, amely a mezőgazdasági termelési potenciál károsító események bekövetkezése előtti szintre történő visszaállítása kapcsán merül fel,

5. a 103/R. § (1) bekezdés f) pontja szerinti intézkedés költsége számolható el.

(2) Nem támogatható az (1) bekezdés 3. pontjában felsorolt feltételeket teljesítő, öntözéssel kapcsolatos olyan beruházás, amely olyan felszín alatti vagy felszíni víztestet érint, amely a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási tervben vízmennyiséggel kapcsolatos ok miatt „jó” minősítésnél rosszabb minősítésű, valamint olyan felszín alatti vagy felszíni víztestet érintő beruházás, amely az öntözött területek nettó növekedését eredményezi.

(3) Az (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feltételeket nem kell alkalmazni

a) a már meglévő öntözőberendezés energiahatékonyságát érintő,

b) tározó létrehozására irányuló,

c) felszín alatti vagy felszíni víztestet nem érintő újrahasznosított víz használatára irányuló

beruházásra.

(4) Nem nyújtható támogatás

a) * 

b) termelési jog, támogatási jogosultság, egynyári növény vásárlása, illetve telepítése finanszírozásához,

c) vízelvezetési munkálat finanszírozásához,

d) az uniós szabványoknak való megfelelést szolgáló beruházás finanszírozásához a fiatal mezőgazdasági termelők számára a gazdálkodói tevékenységük megkezdésétől számított huszonnégy hónapon belül nyújtott támogatás kivételével,

e) állatok vásárlásának finanszírozásához a 103/R. § (1) bekezdés e) és f) pontjához kapcsolódó beruházás kivételével.

68. *  A vidéki térségekben működő kkv-k számára tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás

103/V. § *  (1) A vidéki térségekben működő kkv-k számára tanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén

a) a tanácsadás a Vidékfejlesztési Program keretében

aa) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (a továbbiakban: EMVA) társfinanszírozott támogatásként vagy

ab) az aa) alpont szerinti támogatáshoz biztosított kiegészítő nemzeti finanszírozásként, kell nyújtani, és

b) a támogatásnak meg kell egyeznie a Vidékfejlesztési Programban szereplő vidékfejlesztési intézkedéssel.

(2) A tanácsadás a kedvezményezett gazdasági és környezeti teljesítményével összefüggő kérdésekre terjedhet ki.

(3) A támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tanácsadási szolgáltató részére teljesíthető.

(4) A támogatás összege tanácsadásonként nem haladhatja meg az 1500 eurónak megfelelő forintösszeget.

69. *  A vidéki térségekben működő kkv-k számára tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás

103/Z. § *  (1) A vidéki térségekben működő kkv-k számára tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén

a) a támogatást a Vidékfejlesztési Program keretében

aa) az EMVA-ból társfinanszírozott támogatásként, vagy

ab) az aa) alpont szerinti támogatáshoz biztosított kiegészítő nemzeti finanszírozásként kell nyújtani, és

b) a támogatásnak meg kell egyeznie a Vidékfejlesztési Programban szereplő vidékfejlesztési intézkedéssel.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) középvállalkozások esetén az elszámolható költségek 60%-át,

b) mikro- és kisvállalkozások esetén az elszámolható költségek 70%-át.

(3) *  A támogatás keretében a 103/L. § (4) bekezdése szerinti költség számolható el.

(4) A támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tudástranszfert vagy a tájékoztatási tevékenységet megvalósító szolgáltató részére teljesíthető.

(5) A támogatásnak - objektív módon meghatározott feltételek alapján - az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhetőnek kell lennie.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

104. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

104/A. § *  E rendelet a 651/2014/EU rendeletnek a kikötői és repülőtéri infrastruktúrákra irányuló támogatás, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra és a sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatásra vonatkozó bejelentési határértékek, továbbá a legkülső régiókban biztosított regionális működési támogatási programok tekintetében, valamint a 702/2014/EU rendeletnek a támogatható költségek összegének meghatározása tekintetében történő módosításáról szóló, 2017. június 14-i 2017/1084/EU bizottsági rendelet (HL L 156., 2017.6.20., 1. o.) végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

105. § E rendelet

a) *  5. § 1. és 5-22. pontja, 7. § 1-22., 26., 28. és 31. pontja, 9. § 1-24. és 28-30. pontja, 11. § 1-15. pontja, 13. § 1-4., 6. és 11. pontja, 15. § 1-11. és 15. pontja, 17. § 1. pontja, valamint 17/C. § 7., 11-14. és 24. pontja a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26.) I. és II. fejezete, valamint 13., 14., 16-22., 24-29., 31-41., 45-50., 52-56. és 56c. cikke,

b) *  5. § 23. pontja, 7. § 23. pontja, 9. § 25. pontja, 11. § 16. pontja, 13. § 7. pontja, 15. § 12. pontja, 17. § 2. pontja, valamint 17/C. § 10. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.),

c) 5. § 24. pontja, 7. § 24. pontja, 9. § 26. pontja, 11. § 17. pontja, 13. § 8. pontja, 15. § 13. pontja, 17. § 3. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendelet (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.),

d) *  5. § 25. pontja, 7. § 25. pontja, 9. § 27. pontja, 11. § 18. pontja, 13. § 9. pontja, 15. § 14. pontja, 17. § 4. pontja, valamint 17/C. § 25. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., 2012.1.11., 3. o.),

e) 5. § 26. pontja, 13. § 10. pontja a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 315., 2007.12.3., 1. o.),

f) *  7. § 29. és 30. pontja, 9. § 32. pontja, valamint a 17/C. § 1-6., 8-9., 15-23. és 26-28. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2014. június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 193., 2014.7.1.) 14., 17., 20-22., 24., 32-39., 41., 42. és 44-47. cikke,

g) *  5. § 27. pontja, 7. § 32. pontja, 9. § 33. pontja és 17/C. § 20. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9. o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.


  Vissza az oldal tetejére