Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (3) bekezdés 1., 3., 5., 6., 8. és 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 109. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed:
a) a 3000 GHz-ig terjedő rádióspektrumon belüli frekvenciasávok
aa) * frekvenciafelosztására (a továbbiakban: felosztás) rádiószolgálatok számára, valamint polgári, nem polgári és együttes célú használatra,
ab) * rádiószolgálatok, rádióalkalmazások számára történő használatának előkészítésére, megnyitására, korlátozására,
ac) * használati szabályainak meghatározására, ideértve a rádiórendszerek rádióspektrum-gazdálkodási követelményeit, a rádióberendezések rádióspektrum-gazdálkodási jellemzőit, valamint az egyedi engedélyezéssel és rádióspektrum-használattal kapcsolatos sávhasználati feltételeket,
ad) * nagyfrekvenciás villamos berendezések általi igénybevételének meghatározására,
b) * a frekvenciát igénylő, használó, magyarországi használat céljából rádióberendezést, nagyfrekvenciás villamos berendezést gyártó, importáló, forgalomba hozó, forgalmazó természetes személyekre, jogi személyekre és egyéb szervezetekre,
c) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra (a továbbiakban: NMHH) és az NMHH Hivatalára (a továbbiakban: Hivatal).
(2) E rendelet hatálya nem terjed ki a műsorszórási célú frekvenciák frekvenciaelosztási módjára.
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
1–3. *
4. adaptív rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely a csatorna minőségének megfelelően változtatja rádiótechnikai jellemzőit;
5. adás: rádió-adóállomás által előállított sugárzás, vagy a sugárzás előállítása;
6. adásmód: egy adás jellemzőinek összessége, úgymint a fő vivőhullám modulációs módja, a moduláló jel természete, a továbbítandó információ típusa és egyes esetekben más kiegészítő jellemzők, melyeknek mindegyikét szabványosított kódjelek együttesével látják el;
6a. * adathálózat: hálózati elemként szolgáló több SRD – beleértve az adathálózati hozzáférési pontot is – és a köztük lévő vezetéknélküli összeköttetések;
6b. * adathálózati hozzáférési pont: olyan helyhez kötött földfelszíni SRD egy adathálózatban, amely csatlakozási pontként szolgál az adathálózat más SRD-i számára az adathálózaton kívül található szolgáltatási platformok eléréséhez;
6c. *
7. aktív beültethető orvostechnikai eszköz: minden olyan aktív orvostechnikai eszköz, amelynek rendeltetése, hogy teljes egészében vagy részben, sebészeti vagy más orvosi úton az emberi testbe vagy orvosi beavatkozás révén természetes testnyílásba helyezzék, és a beavatkozást követően a helyén maradjon;
8. aktív érzékelő: a műholdas Föld-kutató szolgálatban vagy az űrkutatási szolgálatban használt olyan mérőműszer, amelynek segítségével rádióhullámok adása és vétele révén információ nyerhető;
9. aktív orvosi implantátum: minden olyan aktív beültethető orvostechnikai eszköz rádióhullámokat használó része, amelynek rendeltetése, hogy teljes egészében vagy részben, sebészeti vagy orvosi úton az emberi testbe vagy egy állat testébe helyezzék, valamint adott esetben ennek külső kiegészítő berendezése;
9a. * alapvető követelmény: a rádióberendezésekről szóló NMHH rendeletben meghatározott alapvető követelmény;
9b. * ALD: rendszerint egy vagy több rádióadót, valamint egy vagy több rádióvevőt magában foglaló rádiótávközlő rendszer, amely lehetővé teszi a hallássérült személyek számára hallóképességük javítását;
10. állandóhelyű állomás: az állandóhelyű szolgálat állomása;
10a. * állandóhelyű földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat földi állomása;
11. állandóhelyű szolgálat: meghatározott állandó pontok között létrehozott rádiótávközlési szolgálat;
12. állandó telephelyű állomás: olyan állomás, amely előre meghatározott telepítési helyen üzemelhet;
13. *
14. * állomás: egy vagy több adó- vagy vevőberendezés vagy adó- és vevőberendezés-csoport a tartozékokkal együtt, valamely rádiótávközlési szolgálatnak vagy a rádiócsillagászati szolgálatnak egy adott helyen történő megvalósítása céljából; a fogalom magában foglalja a következő állomásokat: állandóhelyű állomás, állandóhelyű földi állomás, állandó telephelyű állomás, amatőrállomás, átjátszóállomás, bázisállomás, bázis földi állomás, fedélzeti BTS, fedélzeti távközlő állomás, felhasználói állomás, fix állomás, földfelszíni állomás, földi állomás, földi mozgóállomás, földi mozgó földi állomás, gyűjtőállomás, hajóállomás, hajó-bázisállomás, hajó földi állomás, hajóvészadó, HAPS, helyhez kötött állomás, helyhez kötött földi állomás, HEST, hiteles frekvenciák és órajelek állomása, kikötői állomás, kísérleti állomás, koordinált földi állomás, központi állomás, központi földi állomás, légiforgalmi állomás, légiforgalmi földi állomás, légijármű állomás, légijármű földi állomás, markeradó, mentőjármű állomás, meteorológiai helyhez kötött állomás, meteorológiai mozgóállomás, MFCN-állomás, mozgóállomás, mozgó földi állomás, műsorszóró állomás, parti állomás, parti földi állomás, radarbója, rádiócsillagászati állomás, rádió-irányadó állomás, rádió-iránymérő állomás, rádiólokációs helyhez kötött állomás, rádiólokációs mozgóállomás, rádió-magasságmérő, rádiómeghatározó állomás, rádiónavigációs helyhez kötött állomás, rádiónavigációs mozgóállomás, rádiószonda, SNG, szerencsétlenségek helyét jelző műholdas rádióbója, szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomás, űrállomás, változó telephelyű állomás, végfelhasználói állomás, VSAT;
15. * általános alkalmazás: alkalmazástól és rendeltetésétől függetlenül minden olyan SRD alkalmazás – így különösen távmérő, távirányító, riasztó, általános adatátviteli alkalmazás –, amely teljesíti az adott frekvenciasáv tekintetében meghatározott műszaki feltételeket;
16. általános többpont rendszer: az állandóhelyű szolgálat keretében működő olyan rádiótávközlő rendszer, amelyben a felhasználói állomások mindegyike kapcsolódik a központi állomáshoz, és a rendszerben vannak olyan felhasználói állomások, amelyek között közvetlen rádiókapcsolat is lehetséges;
17. amatőrállomás: az amatőrszolgálat állomása;
18. amatőrszolgálat: olyan rádiótávközlési szolgálat, amelynek célja az önképzés, az információcsere, a műszaki kutatás, és amelyet erre szabályszerűen felhatalmazott amatőrök végeznek, akik a rádiótechnikával csak személyes érdeklődésből és anyagi érdek nélkül foglalkoznak;
19. antennanyereség: egy veszteségmentes vonatkoztatási antenna bemenetén szükséges teljesítmény és az adott antenna bemenetére juttatott teljesítmény – általában decibelben kifejezett – aránya, amely mellett a két antenna egy adott irányban azonos térerősséget vagy azonos felületi teljesítménysűrűséget hoz létre azonos távolságban; amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, az antennanyereség a fő sugárzási irányra vonatkozik; az antennanyereség egy meghatározott polarizációra is értelmezhető; a választott vonatkoztatási antennától függően megkülönböztetjük az alábbi antennanyereségeket:
a) izotrop vagy abszolút nyereség (Gi), amikor a vonatkoztatási antenna egy térben elszigetelt izotrop antenna,
b) félhullámú dipólra vonatkoztatott nyereség (Gd), amikor a vonatkoztatási antenna egy térben elszigetelt olyan félhullámú dipól, amelynek egyenlítői síkja tartalmazza az adott irányt,
c) rövid függőleges antennára vonatkoztatott nyereség (Gv), amikor a vonatkoztatási antenna egy olyan egyenes vezető, amely jóval rövidebb a negyedhullámhossznál, és az adott irányt tartalmazó tökéletesen vezető síkra merőlegesen helyezkedik el;
20. anyagérzékelő eszköz: a rádiómeghatározás alkalmazását lehetővé tevő eszköz, amelyet egy anyagszerkezetben található tárgyak helyzetének meghatározása vagy egy anyag fizikai jellemzőinek megállapítása céljából terveztek;
21. átjátszóállomás: olyan központi szerepet betöltő állomás, amely a rádiós elérhetőségén belül lehetőséget biztosít a hálózat állomásai közötti rádiókapcsolat létrejöttéhez, és nem elektronikus átviteli végpont;
22. * átlagos EIRP: a legnagyobb teljesítménynek megfelelő átviteli börszt időtartamára átlagolt EIRP, TPC alkalmazása esetén;
23. átlagos EIRP-sűrűség: az átlagos teljesítmény adott felbontási sávszélességgel, RMS érzékelővel mérve, és adott időtartamon átlagolva;
23a. * átlagos TRP: az átviteli börszt aktív időtartamára átlagolt TRP;
24. * átlagteljesítmény: egy rádió-adóberendezésnél annak a teljesítménynek az átlaga, amelyet az adóberendezés normál üzemi feltételek mellett a moduláció legkisebb frekvenciájú összetevőjének periódusidejéhez képest elegendően hosszú időintervallum alatt az antennatápvonalra juttat;
25. * autósmozi alkalmazás: a nézők által jellemzően autórádióval, mint vevőberendezéssel mozihangosítás céljából igénybe vett vezetéknélküli hangfrekvenciás PMSE berendezéssel megvalósított alkalmazás, amelyben a mozifilm hangjának átvitelét egy FM adóállomás biztosítja;
26. bázisállomás: a földi mozgószolgálat helyhez kötött állomása;
27. bázis földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat vagy bizonyos esetekben a műholdas földi mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján vagy egy meghatározott területén belül helyezkedik el, és a műholdas földi mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál;
28. belföldi vízi út: a víziközlekedésről szóló törvény alapján meghatározott, nemzeti vagy az ország határain belül lévő nemzetközi vízi út;
29. * beltér: olyan zárt tér, így különösen épületek, járművek belső tere, ahol az árnyékolás általában biztosítja a szükséges mértékű csillapítást ahhoz, hogy a többi állomást megvédje a káros zavarástól, illetve elősegítse a más rádiószolgálatokkal történő megosztást;
30. * belvízi mozgószolgálat: olyan tengeri mozgószolgálat, amely belvízi utakra terjed ki;
30a. * belvízi út: a víziközlekedésről szóló törvényben meghatározott fogalom;
31. BFWA rendszer: az állandóhelyű szolgálatban működő BWA rendszer;
32. biztonsági szolgálat: minden olyan rádiótávközlési szolgálat, amelyet állandóan vagy időszakosan az emberi élet védelme és a javak megóvása érdekében üzemeltetnek;
33. * blokkgazdálkodás: gazdálkodás egy frekvenciablokk frekvenciáival a rádióspektrum-használatra vonatkozó jogszabályi és egyedi engedélyben foglalt keretek között, amely magában foglalja a rádióberendezés, rádiórendszer tervezését, telepítését és üzemben tartását a frekvenciablokkot tartalmazó sávban e rendelet szerint üzemelő más alkalmazások figyelembevételével, amelynek keretében a Hivatal a rádióberendezés, rádiórendszer tervezését, telepítését előzetesen nem vizsgálja;
34. *
35. BWA rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely felhasználói állomásokból, valamint a felhasználói állomásokat az alaphálózathoz kapcsoló rendszerből áll, és az állomások közötti távközlés szélessávú átviteli sebességgel történik;
36. CGC: a műholdas mozgószolgálati rendszer szerves része, amely – a mozgó földi állomásokkal összeköttetést megvalósító – helyhez kötött földi telepítésű állomásokból áll annak érdekében, hogy javuljon a műholdas mozgószolgálati rendszer elérhetősége azokban a – rendszer műholdjának vagy műholdjainak fedési körzetében található – földrajzi térségekben, ahol az egy vagy több űrállomással való összeköttetés nem biztosítható a szükséges minőségben;
37. *
38. CT: elektronikus hírközlő hálózat azon földi mozgószolgálati része, amelynek bázisállomásai közvetlenül csatlakoznak a nyilvános telefonhálózathoz;
38a. * csatornán belüli IoT-alkalmazás: a vezetéknélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására használt névleges csatornán belüli erőforrások egy részének előzetes elkülönítésével megvalósított IoT-alkalmazás;
39. * csoportkommunikációs igény: természetes személyek kivételével a rádióspektrum-használók csoporton belüli és csoportok közötti kommunikációs igénye;
40. csoportkommunikációs rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely állandóhelyű és földi mozgószolgálati csoportkommunikációs igényeket elégít ki, és amely az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat alkalmazásai számára egyaránt kijelölt frekvenciasávban üzemel;
41. csúcs EIRP-sűrűség: a legmagasabb átlagos kisugárzott teljesítmény frekvenciája körüli 50 MHz-es sávszélességen belül előforduló legmagasabb adásszint; ha az értéket x MHz sávszélességen mérik, akkor ezt a szintet 20lg(50/x) dB tényezővel kell csökkenteni;
42. * csúcsteljesítmény: egy rádió-adóberendezésnél annak a teljesítménynek az átlaga, amelyet az adóberendezés normál üzemi feltételek mellett a modulációs burkológörbe maximális amplitúdójának megfelelő rádiófrekvenciás periódus alatt az antennatápvonalra juttat;
42a. * DSC: félautomata módszer, amelyet az IMO nemzetközi szabványként határozott meg a tengeri mozgószolgálat számára felosztott középhullámú, rövidhullámú és URH-sávokat használó rádiótávközlés részére;
43. duplex rendszer: duplex üzemmódban működő rádiótávközlő rendszer;
44. duplex távolság: duplex rendszer állomásánál az adási és a vételi frekvencia különbsége;
45. duplex üzemmód: olyan üzemmód, amelynél az átvitel a távközlési csatornán mindkét irányban egyidejűleg lehetséges;
46. egyedi engedély: a frekvenciakijelölés és a rádióengedély;
47. egyedi vétel: a műholdas műsorszóró szolgálat űrállomása adásainak vétele egyszerű házi berendezésekkel, különösen kisméretű antennákkal ellátott berendezésekkel;
48. egyoldalsávos adás: csak a két oldalsáv egyikét tartalmazó amplitúdómodulált adás;
49. EIRP: az antennára juttatott teljesítmény és az adott irányban az izotrop antennára vonatkoztatott nyereség (izotrop vagy abszolút nyereség) szorzata;
50. * elfoglalt sávszélesség: az a frekvenciasáv-szélesség, amelynél az alsó frekvenciahatár alatt, illetve a felső frekvenciahatár felett kisugárzott átlagteljesítmények egyenként egyenlőek az adott adás teljes átlagteljesítményének adott β/2 százalékértékével; ha a kérdéses adásmódra vonatkozóan ITU–R-ajánlás másképpen nem rendelkezik, a β/2 értékét 0,5%-ra kell felvenni;
51. elsődleges radar: olyan rádiómeghatározó rendszer, amely a referenciajeleknek a meghatározandó helyről visszaverődő rádiófrekvenciás jelekkel való összehasonlításán alapul;
52. *
53. ERP: az antennára juttatott teljesítmény és az antenna félhullámú dipólra vonatkoztatott nyereségének szorzata egy adott irányban;
54. * fedélzeti BTS: a légijármű fedélzetén elhelyezett egy vagy több mobilhírközlési állomás, amely a GSM 1800 MCA, LTE 1800 MCA, nem-AAS NR 1800 MCA és UMTS 2100 MCA rendszerek használatát támogatja;
55. fedélzeti távközlő állomás: a tengeri mozgószolgálat kis teljesítményű mozgóállomása, amelyet hajófedélzeti belső távközlésre, mentési gyakorlatok vagy műveletek alatt a hajó és mentőcsónakjai vagy mentőtutajai közötti távközlésre, vontatott vagy tolt hajócsoportokon belüli távközlésre, valamint kötélkezelési és kikötési utasítások továbbítására használnak;
56. félduplex rendszer: félduplex üzemmódban működő rádiótávközlő rendszer;
57. félduplex üzemmód: olyan üzemmód, amelynél a távközlési csatorna egyik végén szimplex üzemmód, másik végén duplex üzemmód valósul meg;
58. felhasználói állomás: a rádiótávközlő rendszer olyan állomása, amely rádiótávközlő végberendezéssel üzemel;
58a. * felhasználói blokk: az egy rádióspektrum-használati jogosult által szerzett összefüggő frekvenciatartomány;
59. *
60. *
61. fix állomás: a mozgószolgálat olyan állandó telephelyű állomása, amely sem átjátszó, sem egyéb központi feladatot nem lát el;
61a. * forgószárnyas légijármű: EASA CS-27 vagy CS-29 kategóriájú légijármű;
62. földfelszíni állomás: földfelszíni rádiótávközlést biztosító állomás;
63. földfelszíni rádiótávközlés: az űrtávközlésen és a rádiócsillagászaton kívül minden más rádiótávközlés;
64. földi állomás: a Föld felszínén vagy a Föld légkörének központi részében elhelyezett olyan állomás, amelynek az a rendeltetése, hogy összeköttetést teremtsen:
a) egy vagy több űrállomással, vagy
b) egy vagy több ugyanolyan állomással, egy vagy több reflektáló műhold vagy más űrbeli tárgy segítségével;
65. földi mozgóállomás: a földi mozgószolgálat mozgóállomása, amely egy ország vagy földrész földrajzi határain belül földfelszíni mozgásra képes;
66. földi mozgó földi állomás: a műholdas földi mozgószolgálat mozgó földi állomása, amely egy ország vagy földrész földrajzi határain belül földfelszíni mozgásra képes;
67. földi mozgószolgálat: bázisállomások és földi mozgóállomások között vagy földi mozgóállomások között létrehozott mozgószolgálat;
68–70. *
71. *
72. frekvenciatűrés: a kijelölt frekvencia és az adás által elfoglalt frekvenciasáv sávközépi frekvenciája között, vagy az adás vonatkoztatási frekvenciája és jellemző frekvenciája között megengedhető – milliomod részekben vagy hertzben kifejezett – legnagyobb eltérés;
73. FWA rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely felhasználói állomásokból, valamint a felhasználói állomásokat az alaphálózathoz kapcsoló rendszerből áll, és amelyben a felhasználói állomások csak állandó telephelyűek lehetnek;
74. geostacionárius műhold: olyan geoszinkron műhold, amelynek kör alakú keringési pályája a Föld egyenlítői síkjában fekszik, keringési iránya megegyezik a Föld forgási irányával, és amely következésképpen a Földhöz képest mozdulatlan marad; vagy olyan geoszinkron műhold, amely a Földhöz képest megközelítőleg mozdulatlan marad;
75. geostacionárius műholdpálya: olyan geoszinkron műhold keringési pályája, amelynek kör alakú keringési pályája a Föld egyenlítői síkjában fekszik, és keringési iránya megegyezik a Föld forgási irányával;
76. geoszinkron műhold: a Föld olyan műholdja, amelynek keringési ideje egyenlő a Föld saját tengelye körüli forgásának periódusidejével;
77. * gépkocsi: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 1. számú függelék II. c) pontjában meghatározott fogalom;
78. * GSM rendszer: a nemzeti szabványokban, különösen az MSZ EN 301 502, az MSZ EN 301 511 és az MSZ EN 301 908-18 szabványban meghatározott elektronikus hírközlő hálózat, ideértve az EC-GSM-IoT-t is;
79. gyűjtőállomás: az állandóhelyű szolgálat olyan központi állomása, amely csak vételre szolgál;
80. hajóállomás: a tengeri mozgószolgálat nem állandó jelleggel kikötött hajó fedélzetén elhelyezett mozgóállomása, a mentőjármű állomás kivételével;
81. * hajó-bázisállomás: hajón elhelyezett olyan mobil pikocella, amely támogatja a GSM, UMTS, nem-AAS LTE vagy nem-AAS NR mobilrendszert;
82. hajó földi állomás: a műholdas tengeri mozgószolgálat hajó fedélzetén elhelyezett mozgó földi állomása;
83. hajók mozgásával kapcsolatos szolgálat: a kikötői műveletek szolgálatától különböző, parti állomások és hajóállomások között vagy hajóállomások között létrehozott biztonsági szolgálat a tengeri mozgószolgálaton belül, amelynek célja kizárólag a hajók mozgására vonatkozó közlemények továbbítása; e szolgálatból kizártak a nyilvános levelezés jellegű közlemények;
84. hajóvészadó: a hajó olyan adóállomása, amely kizárólag vészfrekvencián, vészjelzési, sürgősségi vagy biztonsági célokra használható;
85. * hallássegítő rendszer: hallássérültek által nyilvános helyen, különösen repülőtéren, vasútállomáson, templomban és színházban használt olyan rendszer, ahol az adókészülék hanganyag-közvetítő vagy nyilvános kihangosító rendszerhez kapcsolódik és a vevőkészüléket a hallássérült használó viseli, vagy az be van építve a használó hallókészülékébe;
85a. *
86. HAPS: olyan állomás, amely 20−50 km magasságban és a Földhöz képest meghatározott, állandó helyzetű névleges pontban lévő hordozón helyezkedik el;
86a. * harmonizált rádióspektrum-használatú alkalmazás: olyan rádióalkalmazás, amelyre vonatkozóan európai uniós jogi aktus határozza meg a rádióspektrum-használat feltételeit;
86b. * harmonizált szabvány: a rádióberendezésekről szóló NMHH rendeletben meghatározott fogalom;
87. * hatósági frekvenciajegyzék: olyan, jegyzékben foglalt frekvenciakijelölési terv, amely az adott rádióalkalmazás tekintetében feladat- és hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv és a Hivatal közötti egyeztetés alapján készült, és amelyet a Hivatal az NMHH internetes honlapján tesz közzé;
88. HDFSS: a műholdas állandóhelyű szolgálat keretében működő olyan szélessávú rádióalkalmazás, amelyet megvalósító rendszeren belül kis antennamérettel rendelkező, nagyszámú nem koordinált földi állomás üzemel;
89. helyhez kötött állomás: a mozgószolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál;
90. helyhez kötött földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat vagy bizonyos esetekben a műholdas mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján vagy egy meghatározott területén belül helyezkedik el, és a műholdas mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál;
91. * HEST: a 10,7−12,75 GHz vagy a 19,7−20,2 GHz sávban (űr–Föld irány) és a 14−14,25 GHz vagy a 29,5−30 GHz sávban (Föld–űr irány) geostacionárius műholdas rendszer irányítása alatt működő, digitális átvitelt biztosító olyan nem koordinált földi végfelhasználói állomás, amelynek EIRP-je nem nagyobb, mint 60 dBW;
92. híranyagátvitel: rádió- vagy televízióműsor szerkesztésére felhasználható hang- és képinformáció továbbítása a stúdióba;
93. hiteles frekvenciák és órajelek állomása: a hiteles frekvenciák és órajelek szolgálatának állomása;
94. hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata: olyan rádiótávközlési szolgálat, amely tudományos, műszaki és egyéb célokra mindenki által vehető meghatározott frekvenciák, órajelek – vagy mindkettő – meghatározott nagy pontosságú adásáról gondoskodik;
95. igazgatás: a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Alapokmányának és Egyezményének az 1994. évi kiotói, az 1998. évi minneapolisi, a 2002. évi marrakesh-i és a 2006. évi antalyai Meghatalmazotti Értekezleteken történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2011. évi XLV. törvénnyel kihirdetett ITU Alapokmány mellékletének 1002. pontjában meghatározott fogalom;
96. ILS: olyan rádiónavigációs rendszer, amely a légijárművek részére közvetlenül leszállásuk előtt és annak folyamán vízszintes és függőleges irányítást nyújt, és amely bizonyos meghatározott pontokon a földetérési referenciapontig még megteendő távolságot jelzi;
97. ILS iránysávadója: a műszeres leszállító rendszerbe tartozó olyan vízszintes irányítást nyújtó rendszer, amely jelzi a légijármű vízszintes eltérését a futópálya tengelyével meghatározott legkedvezőbb süllyedési útvonaltól;
98. ILS siklópályaadója: a műszeres leszállító rendszerbe tartozó olyan függőleges irányítást nyújtó rendszer, amely jelzi a légijármű függőleges eltérését a legkedvezőbb süllyedési útvonaltól;
99. * induktív alkalmazás: közeltéri hírközlő és rádiómeghatározó alkalmazásokhoz az indukcióshurok-rendszer mágneses terét használó, különösen személygépkocsi-indításgátlás, állatazonosítás, riasztórendszerek, kábelérzékelés, hulladékkezelés, személyazonosítás, vezetéknélküli beszédátviteli összeköttetések, beléptető rendszerek, közelség- és fémérzékelők, lopásgátló rendszerek (beleértve a rádiófrekvenciás indukciós lopásgátló rendszereket is), kézi eszközökre történő adatátvitel, automatikus áruazonosítás, vezetéknélküli vezérlőrendszerek vagy automatikus útdíjbeszedés céljára használt rádióalkalmazás;
99a. * intelligens menetíró készülékekkel, tömeggel és méretekkel kapcsolatos alkalmazás: a menetíró készülékek esetében az (EU) 2016/799 bizottsági végrehajtási rendelet 14. függelékében meghatározott távoli kommunikációs funkciók ellátását, a tömeggel és a méretekkel kapcsolatos alkalmazások esetében a tömegre és a méretekre vonatkozó követelmények érvényesítését szolgáló rádióalkalmazás;
99b. * IoT: általában olyan, használati tárgyakba beépített eszközök interneten keresztüli összekapcsolása, amely eszközök lehetővé teszik ezen használati tárgyak közötti adatcserét;
99c. * IoT rendszer: IoT-t megvalósító rádiótávközlő rendszer, különösen az EC-GSM-IoT, LTE-MTC, LTE-eMTC, NR-IoT és NB-IoT rendszer;
100. ISM alkalmazás: olyan készülékek vagy berendezések működtetése, melyeket ipari, tudományos, orvosi, háztartási vagy hasonló célra, a rádiófrekvenciás energia kis térben való előállítására és hasznosítására hoztak létre, ide nem értve a távközlés területén történő alkalmazásokat;
101. * ITS: a közúti vagy városi vasúti közlekedési rendszerben alkalmazott rendszer és szolgáltatás, amely információs és kommunikációs technológiákra épül, beleértve a feldolgozást, vezérlést, helymeghatározást, kommunikációt és elektronikát;
102. jellemző frekvencia: egy adott adás könnyen azonosítható és mérhető frekvenciája; a vivőfrekvencia megjelölhető ilyen frekvenciaként;
102a. * katonai frekvenciajegyzék: olyan, jegyzékben foglalt frekvenciakijelölési terv, amely az adott rádióalkalmazás tekintetében feladat- és hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv és a Hivatal közötti egyeztetés alapján készült;
103. keringési pálya: valamely meghatározott vonatkoztatási rendszerhez viszonyítva egy olyan műhold vagy más űrbeli tárgy súlypontja által leírt útvonal, amely túlnyomóan a természeti erők, főként a nehézségi erő hatásának van alárendelve;
104. keskenysávú rendszer: legfeljebb 25 kHz csatorna-sávszélességű rádiótávközlő rendszer;
105. kikötői állomás: kikötői műveletek szolgálatának parti állomása;
106. kikötői műveletek szolgálata: parti állomások és hajóállomások között vagy hajóállomások között létrehozott tengeri mozgószolgálat valamely kikötőben vagy annak közelében, amelynek célja olyan közlemények továbbítása, amelyek kizárólag a hajók vezetésére, mozgására és biztonságára, valamint sürgős esetekben személyek védelmére vonatkoznak; e szolgálatból kizártak a nyilvános levelezés jellegű közlemények;
107. kísérleti állomás: olyan állomás – ide nem értve az amatőrállomásokat –, amely a rádióhullámokat a tudomány vagy a technika fejlesztése érdekében folytatott kísérletekhez használja;
108. * kis kitöltési tényezőjű, nagy megbízhatóságú eszköz: olyan rádióberendezés, amely általában csekély rádióspektrum-használattal és a kis kitöltési tényezőjű spektrumhozzáférésre vonatkozó szabályokra támaszkodva igen megbízható spektrumhozzáférést és átvitelt biztosít a megosztott frekvenciasávokban; jellemző felhasználási területe a riasztók és a szociális segélykérő rendszerek;
109. * kis teljesítményű analóg FM-adó: a személyi használatú hangátviteli eszközök, különösen mobiltelefonok és a gépkocsiba szerelt vagy otthoni szórakoztatóelektronikai rendszerek összekapcsolására szolgáló rádióalkalmazás;
110. * kitöltési tényező: a megfigyelési frekvenciasávban a megfigyelési időtartamon belüli azon időtartamok összegének a megfigyelési időtartamhoz viszonyított, százalékban kifejezett aránya, amely időtartamok alatt a rádióberendezés ténylegesen adás üzemmódban van;
111. *
112. kizárólagos használatú frekvencia: egyedi engedélyben megjelölt területen és időben, időbeli megosztás nélkül, a Hivatal által meghatározott zavarvédelemmel igénybe vehető frekvencia;
113. koordinációs övezet: a koordináció szükségességének megállapításakor földfelszíni állomásokkal azonos frekvenciasávban működő földi állomást vagy vevő földi állomásokkal azonos, mindkét irányban felosztott frekvenciasávban működő adó földi állomást körülvevő olyan terület, amelyen kívül a zavarás a megengedhető zavarás szintjét nem haladja meg és ezért koordinációra nincs szükség;
114. koordinációs távolság: a koordináció szükségességének megállapításakor földfelszíni állomásokkal azonos frekvenciasávban működő földi állomástól vagy vevő földi állomásokkal azonos, mindkét irányban felosztott frekvenciasávban működő adó földi állomástól adott azimutban mért olyan távolság, amelyen túl a zavarás a megengedhető zavarás szintjét nem haladja meg és ezért koordinációra nincs szükség;
115. koordinált földi állomás: olyan, a Hivatal által engedélyezett földi állomás, amelynek telepítési és sugárzási jellemzői a koordinációs övezetében korábban engedélyezett, legalább azonos szolgálati kategóriájú más állomásokkal szemben, az azoknak okozott káros zavarás elkerülése érdekében le lettek egyeztetve;
116. * közös használatú frekvencia: legalább kettő rádióspektrum-használó által azonos területen, tetszőleges időben igénybe vehető frekvencia, amelynek használói forgalmi viszonyait a Hivatal nem szabályozza, és a rádióspektrum-használók egymás zavarásával szembeni védelmét nem biztosítja;
117. közösségi vétel: a műholdas műsorszóró szolgálat űrállomása adásainak vétele olyan, esetenként összetett vevőberendezésekkel, amelyek az egyedi vételnél használtaknál nagyobb méretű antennákkal rendelkeznek és rendeltetésük a nagyközönség egy azonos helyen lévő csoportja által, vagy egy behatárolt területet ellátó elosztórendszer által történő használat;
118. központi állomás: pont-többpont és általános többpont rendszerek olyan állomása, amely ezen rendszerek valamennyi felhasználói állomásával közvetlen vagy átjátszóállomás közvetítésével létrehozott rádiókapcsolatban van; amennyiben a rendszer az alaphálózathoz vagy más rendszerhez csatlakozik, a csatlakozás ezen állomás közvetítésével történik;
119. központi földi állomás: űrtávközlési szolgálat keretében működő olyan nagykapacitású, nagy antennaméretű földi állomás, amely geostacionárius és nemgeostacionárius keringési pályájú műholdakhoz az egy- vagy kétirányú információátvitelt biztosítja;
119a. * közúti ITS: olyan, a közúti közlekedésben – beleértve a közúton kívüli felhasználási esetet is – alkalmazott ITS, amely lehetővé teszi a járművek közötti, valamint az infrastruktúra és a járművek közötti, biztonsággal összefüggő kommunikációt; a közúti vagy gyalogos forgalomtól el nem különített vasútvonalakon – így különösen a villamosvonalakon és a helyiérdekű vasút vonalain – alkalmazott ITS szintén a közúti ITS részének minősül;
119b. * közúti jármű: gépkocsi vagy annak pótkocsija;
120. különleges szolgálat: más módon meg nem határozott olyan rádiótávközlési szolgálat, amely kizárólag a nagyközönség meghatározott szükségleteinek kielégítését célozza, de a nyilvános levelezés számára nincs megnyitva;
121. lábjegyzet: az RR frekvenciasávok felosztási táblázatának lábjegyzete;
122. légiforgalmi állomás: a légi mozgószolgálat helyhez kötött állomása, beleértve a hajó fedélzetén vagy tengeren lévő mesterséges felületen elhelyezett állomást;
123. légiforgalmi földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat vagy bizonyos esetekben a műholdas légi mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján helyezkedik el, és a műholdas légi mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál;
124. légijármű állomás: a légi mozgószolgálat légijármű fedélzetén elhelyezett mozgóállomása, a mentőjármű állomás kivételével;
124a. * légijármű-fedélzeti UWB alkalmazás: légijárművön belüli kommunikációs célú rádió-összeköttetésekre használt UWB alkalmazás;
125. légijármű földi állomás: a műholdas légi mozgószolgálat légijármű fedélzetén elhelyezett mozgó földi állomása;
126. légi mozgószolgálat: légiforgalmi állomások és légijármű állomások között vagy légijármű állomások között létrehozott mozgószolgálat, amelyben mentőjármű állomások is részt vehetnek; a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások szintén részt vehetnek e szolgálatban a kijelölt vész- és kényszerhelyzeti frekvenciákon;
127. légi rádiónavigáció szolgálat: repülési célokra és a légijárművek üzemeltetésének biztonságára használt rádiónavigáció szolgálat;
128. *
129. LT1: emberek és tárgyak általános helyzetkövetésére szolgáló rendszer;
130. LT2: emberek és tárgyak helyzetkövetésére szolgáló rendszer ipari környezetben;
131. *
132. markeradó: a légi rádiónavigáció szolgálatban alkalmazott olyan adóállomás, amely függőleges nyalábot sugároz abból a célból, hogy a légijárművek részére helyzetjelölést adjon;
133. másodlagos kereskedelem: a rádiófrekvenciák másodlagos kereskedelméről szóló NMHH rendelet értelmező rendelkezéseiben meghatározott frekvencia másodlagos kereskedelme fogalommal azonos;
134. másodlagos radar: olyan rádiómeghatározó rendszer, amely a referenciajeleknek a meghatározandó helyről visszatovábbított rádiófrekvenciás jelekkel való összehasonlításán alapul;
135. maximális EIRP-sűrűség: a meghatározott tartomány bármely frekvenciáján tetszőleges irányban mért legmagasabb jelerősség;
135a. * MBANS: több, a testen viselt érzékelő vagy aktuátor, valamint az emberi testen vagy a test körül elhelyezett hálózati elosztóeszköz kis teljesítményű, vezetéknélküli hálózatba rendezése révén orvosiadat-gyűjtésre szolgáló rádiórendszer;
136. MCA-szolgáltatás: olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelyet valamely vállalkozás bocsát a légiutasok rendelkezésére nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok repülés közben, a földi mobilhálózatokkal való közvetlen kapcsolatteremtés nélkül történő igénybevételére;
137. * MCV-szolgáltatás: olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelyet valamely vállalkozás nyújt a hajón tartózkodó személyek részére GSM, UMTS, nem-AAS LTE vagy nem-AAS NR rendszert használó nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton történő kommunikáció céljából, a földi mobilhálózatokkal való közvetlen kapcsolat létrehozása nélkül;
138. * megengedhető zavarás: olyan megfigyelt vagy előre jelzett zavarás, amely eleget tesz az RR-ben, az ITU–R-ajánlásokban vagy az RR rendelkezéseinek megfelelően megkötött különmegállapodásokban foglalt kvantitatív zavarási és megosztási kritériumoknak;
138a. * megfigyelési frekvenciasáv: a kitöltési tényező meghatározásánál eltérő rendelkezés hiányában az adott működési frekvenciasáv;
138b. * megfigyelési időtartam: a kitöltési tényező meghatározásánál eltérő rendelkezés hiányában egy megszakítás nélküli, egy órán át tartó időszak;
139. megosztott használatú frekvencia: egyedi engedély alapján legalább kettő engedélyes által azonos területen, de különböző időben, a Hivatal által meghatározott zavarvédelemmel igénybe vehető frekvencia;
140. mellékhullám-sugárzás: a szükséges sávszélességen kívüli frekvencián vagy frekvenciákon történő olyan sugárzás, amelynek szintje csökkenthető anélkül, hogy ez a megfelelő információ továbbítását befolyásolná; a mellékhullám-sugárzások magukban foglalják a harmonikus sugárzásokat, a parazita sugárzásokat, az intermodulációs és keverési termékeket, de nem foglalják magukban a sávon kívüli adásokat;
141. mellékhullám-tartomány: egy adásnál a sávon kívüli tartományon kívül eső frekvenciatartomány, ahol a mellékhullám-sugárzások rendszerint túlsúlyban vannak;
142. mentőjármű állomás: a tengeri mozgószolgálat vagy a légi mozgószolgálat mozgóállomása, amely kizárólag a szerencsétlenségek túlélőinek szükségleteit szolgálja, és amelyet mentőcsónakon, mentőtutajon vagy bármely egyéb mentőeszközön helyeznek el;
143. mérőeszköz: olyan, kétirányú rádiótávközlő rendszer részét alkotó rádióberendezés, amely intelligens hálózati infrastruktúrákban – így különösen áram-, gáz- és vízszolgáltatásban – távfelügyeletet, mérést és adattovábbítást tesz lehetővé;
143a. * meteorológiai helyhez kötött állomás: a meteorológiát segítő szolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál;
143b. * meteorológiai mozgóállomás: a meteorológiát segítő szolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál;
144. meteorológiát segítő szolgálat: meteorológiai, valamint hidrológiai megfigyelésekre és kutatásokra használt rádiótávközlési szolgálat;
144a. * MFCN-állomás: MFCN helyhez kötött állomása, központi állomása, átjátszóállomása;
145. * modellirányító alkalmazás: modellek (így különösen járművek kicsinyített másai) levegőben, földön, vízfelszínen vagy víz alatt végzett mozgásának távolról történő irányítására használt, speciális távvezérlés és távmérés célú rádióalkalmazás;
146. modulációs összeköttetés: adott helyen elhelyezett földi állomásról egy űrállomás irányába mutató – vagy fordított irányú – rádió-összeköttetés, amely a műholdas állandóhelyű szolgálattól eltérő űrtávközlési szolgálat számára továbbít információt; az adott hely lehet egy meghatározott állandó pont vagy meghatározott területeken belül bármely állandó pont;
147. mozgóállomás: a mozgószolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál;
148. mozgó földi állomás: a műholdas mozgószolgálat olyan földi állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál;
149. mozgószolgálat: mozgóállomások és helyhez kötött állomások között vagy mozgóállomások között létrehozott rádiótávközlési szolgálat;
150. MSI: hajóknak szóló navigációs és meteorológiai figyelmeztetések, meteorológiai előrejelzések és más biztonsággal kapcsolatos sürgős üzenetek;
151. műhold: olyan test, amely egy nagyobb tömegű másik test körül kering, és amelynek mozgását főképpen és állandó jelleggel a másik test vonzóereje határozza meg;
152. műholdak közötti szolgálat: mesterséges holdak közötti összeköttetéseket megvalósító rádiótávközlési szolgálat;
153. műholdas állandóhelyű szolgálat: adott helyeken elhelyezett földi állomások között egy vagy több műhold segítségével létrehozott rádiótávközlési szolgálat; az adott hely lehet egy meghatározott állandó pont vagy meghatározott területeken belül bármely állandó pont; bizonyos esetekben ez a szolgálat tartalmaz műholdak közötti összeköttetéseket, amelyek a műholdak közötti szolgálatban is üzemeltethetők; a műholdas állandóhelyű szolgálathoz tartozhatnak más űrtávközlési szolgálatok számára szolgáló modulációs összeköttetések is;
154. * műholdas amatőrszolgálat: olyan rádiótávközlési szolgálat, amely a Föld műholdjain elhelyezett űrállomásokat használja ugyanarra a célra, mint az amatőrszolgálat;
155. műholdas földi mozgószolgálat: műholdas mozgószolgálat, melynek mozgó földi állomásai szárazföldön helyezkednek el;
156. műholdas Föld-kutató szolgálat: földi állomások és egy vagy több űrállomás között létrehozott rádiótávközlési szolgálat, amely tartalmazhat űrállomások közötti összeköttetéseket is, és amelynél
a) a Föld tulajdonságaira és természeti jelenségeire vonatkozó adatokat – beleértve a környezet állapotára vonatkozó adatokat is – a Föld műholdjain elhelyezett aktív érzékelők vagy passzív érzékelők segítségével lehet megszerezni;
b) hasonló adatok levegőben szállított vagy a Föld felszínén elhelyezett mesterséges felületekről nyerhetők;
c) ezek az adatok az ugyanahhoz a rendszerhez tartozó földi állomások számára szétoszthatók;
d) a mesterséges felületeken gyűjtött adatok lekérdezhetők;
ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is;
157. műholdas hálózat: műholdas rendszer vagy egy műholdas rendszer része, amely egyetlen műholdból és a hozzá tartozó földi állomásokból áll;
158. * műholdas hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata: olyan rádiótávközlési szolgálat, amely a Föld műholdjain elhelyezett űrállomásokat használja ugyanarra a célra, mint a hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata, ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is;
159. műholdas légi mozgószolgálat: műholdas mozgószolgálat, amelynek mozgó földi állomásai légijárművek fedélzetén helyezkednek el; mentőjármű állomások és a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások is részt vehetnek e szolgálatban;
160. műholdas légi rádiónavigáció szolgálat: műholdas rádiónavigáció szolgálat, amelynek földi állomásai légijárművek fedélzetén helyezkednek el;
161. műholdas meteorológiai szolgálat: meteorológiai célokra használt műholdas Föld-kutató szolgálat;
162. műholdas mozgószolgálat: rádiótávközlési szolgálat
a) mozgó földi állomások és egy vagy több űrállomás között vagy e szolgálat által használt űrállomások között, vagy
b) mozgó földi állomások között egy vagy több űrállomáson keresztül;
ez a szolgálat tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is;
163. műholdas műsorszóró szolgálat: olyan rádiótávközlési szolgálat, amelynél az űrállomás által sugárzott vagy közvetített jelek a nagyközönség általi közvetlen vételre szolgálnak; ennél a szolgálatnál a „közvetlen vétel” kifejezés az egyedi vételre és a közösségi vételre egyaránt vonatkozik;
164. műholdas (OR) légi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzetközi és nemzeti polgári légiútvonalakon kívüli összeköttetések – beleértve a repülés koordinálásával kapcsolatosakat is – biztosítására szolgáló műholdas légi mozgószolgálat;
165. * műholdas összeköttetés: rádió-összeköttetés egy adó földi állomás és egy vevő földi állomás között egyetlen műhold segítségével, amely egy felmenő irányú összeköttetésből és egy lemenő irányú összeköttetésből áll;
166. műholdas rádiólokáció szolgálat: rádiólokáció céljára használt műholdas rádiómeghatározó szolgálat, amely tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is;
167. műholdas rádiómeghatározó szolgálat: rádiómeghatározás céljára használt rádiótávközlési szolgálat, amely magában foglalja egy vagy több űrállomás használatát is, és tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is;
168. műholdas rádiónavigáció szolgálat: rádiónavigáció céljára használt műholdas rádiómeghatározó szolgálat, amely tartalmazhatja az üzemeltetéséhez szükséges modulációs összeköttetéseket is;
169. műholdas rendszer: olyan űrtávközlési rendszer, amely a Föld egy vagy több mesterséges holdját használja;
170. műholdas (R) légi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzetközi és nemzeti polgári légiútvonalak mentén a légijáratok biztonságával és rendszerességével kapcsolatos összeköttetésekre fenntartott műholdas légi mozgószolgálat;
171. műholdas tengeri mozgószolgálat: műholdas mozgószolgálat, amelynek mozgó földi állomásai hajók fedélzetén helyezkednek el; mentőjármű állomások és a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások is részt vehetnek e szolgálatban;
172. műholdas tengeri rádiónavigáció szolgálat: műholdas rádiónavigáció szolgálat, amelynek földi állomásai hajók fedélzetén helyezkednek el;
173. műsorátvitel: stúdió által összeállított, szerkesztett hang- és képinformáció továbbítása adóhálózaton történő kisugárzás céljából;
174. műsorszóró állomás: a műsorszóró szolgálat állomása;
175. műsorszóró szolgálat: olyan rádiótávközlési szolgálat, amelynek adásai a nagyközönség általi közvetlen vételre szolgálnak; ez a szolgálat magában foglalhatja hangok sugárzását, televíziós vagy egyéb természetű adásokat;
176. *
177. *
178. * nagy kitöltési tényezőjű, folyamatos átvitelt megvalósító eszköz: alacsony késleltetési idejű és nagy kitöltési tényezőjű átvitelt megvalósító rádióberendezés, beleértve a vezetéknélküli audio- és multimédia-streaming alkalmazások rádióberendezéseit, a mobiltelefonokat, a gépkocsiba szerelt vagy otthoni szórakoztatóelektronikai rendszereket, a vezetéknélküli hangfalakat, a vezetéknélküli fejhallgatókat, az emberen levő rádióberendezéseket, az ALD-ket, a monitor-fülhallgatókat, valamint a kis teljesítményű analóg FM-adókat;
179. *
180. * NATO-jogosult: NATO-tagállam vagy az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerségben részt vevő más állam katonai szervezete;
181. NAVTEX: MSI keskenysávú távgépíróval történő adására és automatikus vételére szolgáló rendszer;
182. * NCU: a légijárműveken elhelyezett berendezés, amely a mozgóállomás vételi frekvenciasávjában a zajszint növelésével biztosítja, hogy a földi telepítésű elektronikus mobilhírközlő rendszerek által sugárzott jeleket ne lehessen venni a fedélzeten;
183. nemkívánt sugárzás: a mellékhullám-sugárzás és a sávon kívüli adás által keltett sugárzások összessége;
183a. * nem polgári frekvenciakészlet-gazdálkodás: a frekvenciák és frekvenciasávok, az alkalmazott rádióberendezések használatának, valamint a működési terület – rádióengedélyben megadott feltételek melletti – a nem polgári célú rádióspektrum-használó általi tervezése és a rádiórendszer ennek alapján történő üzemeltetése;
184. * nemzeti felosztás: a frekvenciasávok rádiószolgálatok részére, valamint polgári, nem polgári és együttes célú használatra történő felosztása – az RR előírásait figyelembe véve – Magyarországon;
185. * nemzetközi felosztás: a frekvenciasávok RR szerinti felosztása a világ három Körzetére – az egyes országok eltérő és speciális rádióspektrum-használatának figyelembevételével – abból a célból, hogy az igazgatások a frekvenciakijelölés során igazodjanak a nemzetközi szabályokhoz;
186. *
187. * nyalábolt rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely magas spektrumhatékonysággal rendelkezik, több rádiófrekvencián üzemel, automatikus csatornakiválasztást alkalmaz, képes speciális átviteli szolgáltatások nyújtására (prioritásos hívás, konferenciahívás stb.), és hatékony működését a jelzés- és forgalmi rendszerének a használat szempontjait figyelembe vevő kialakításával érik el;
188. nyilvános levelezés: a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Alapokmányának és Egyezményének az 1994. évi kiotói, az 1998. évi minneapolisi, a 2002. évi marrakesh-i és a 2006. évi antalyai Meghatalmazotti Értekezleteken történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2011. évi XLV. törvénnyel kihirdetett ITU Alapokmány mellékletének 1004. pontjában meghatározott fogalom;
189. nyomon követésre és tárgyak felkutatására szolgáló rendszer: olyan rendszer, amely lehetővé teszi az áruknak azok visszaszerzését eredményező nyomon követését és felkutatását, és amely általában egy, a védendő árucikkre helyezett rádióadót, valamint egy rádióvevőt tartalmaz, továbbá magában foglalhat egy riasztót is;
190. (OR) légi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzetközi és nemzeti polgári légiútvonalakon kívüli összeköttetések – beleértve a repülés koordinálásával kapcsolatosakat is – biztosítására szolgáló légi mozgószolgálat;
190a. * orvosiadat-gyűjtés: a betegek egészségügyi intézményekben vagy otthonukban, a vonatkozó szabályozásnak megfelelően egészségügyi szakemberek által előírt módon végzett megfigyelése, diagnosztizálása és kezelése céljából a nem hangalapú adatoknak a nem beültethető orvostechnikai eszközöktől, illetve az ilyen eszközökhöz való továbbítása;
190b. * önálló IoT-alkalmazás: a vezetéknélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásától független – ilyen, illetve GSM-szolgáltatás nyújtására nem használt csatornán megvalósított – IoT-alkalmazás;
191. * PAMR rendszer: kizárólag elektronikus hírközlési szolgáltatás céljából létesített, csoportkommunikációs igényeket kielégítő hálózat, amelyet üzleti és intézményi használók vagy azok előre meghatározott használói csoportjai számára terveztek úgy, hogy azokon belül nincs korlátozás a használói csoportok számára, jellegére vagy típusára, és nem szükséges, hogy ezek kapcsolatban legyenek egymással;
192. parti állomás: a tengeri mozgószolgálat helyhez kötött állomása;
193. parti földi állomás: a műholdas állandóhelyű szolgálat vagy bizonyos esetekben a műholdas tengeri mozgószolgálat földi állomása, amely a szárazföld egy meghatározott pontján helyezkedik el, és a műholdas tengeri mozgószolgálat modulációs összeköttetésének biztosítására szolgál;
194. parti tenger: a Tengerjogi Egyezményben meghatározott tengersáv;
195. passzív érzékelő: a műholdas Föld-kutató szolgálatban vagy az űrkutatási szolgálatban használt olyan mérőműszer, amelynek segítségével természetes eredetű rádióhullámok vétele révén információ nyerhető;
195a. * PMR 446: olyan kis hatótávolságú, berendezések közötti közvetlen összeköttetést megvalósító üzemmódban, bázisállomás és átjátszóállomás használata nélkül működő, sem az infrastruktúra-hálózat részeként, sem átjátszóállomásként nem használható, emberen levő vagy közvetlen kézi működtetésű hordozható rádióberendezés, amely kizárólag beépített antennát használ a megosztás maximalizálása és a zavarás minimalizálása érdekében;
196. * PMR rendszer: mozgószolgálat keretében vállalkozások és intézmények saját célra használt, esetleg részben más használónak átengedett, zárt használói csoport forgalmának lebonyolítására szolgáló rádiótávközlő rendszere;
197. * PMSE alkalmazás: a vezetéknélküli hangfrekvenciás PMSE berendezéssel megvalósított alkalmazás, valamint a videoátviteli PMSE alkalmazás;
197a. * polgárőr szervezet: a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvény szerinti polgárőr szervezet;
198. pont-pont rendszer: az állandóhelyű szolgálat keretében működő olyan rádiótávközlő rendszer, amelyet két, egymással kizárólagos rádiókapcsolatban lévő állomás alkot;
199. pont-többpont rendszer: az állandóhelyű szolgálat keretében működő olyan rádiótávközlő rendszer, amelyben a felhasználói állomások mindegyike a központi állomáshoz közvetlenül vagy átjátszóállomás közvetítésével kapcsolódik, és a felhasználói állomások között közvetlen rádiókapcsolat nincs;
199a. * pótkocsi: a KRESZ 1. számú függelék II. n) pontjában meghatározott fogalom;
199b. * PPDR rendszer: a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott EDR felhasználók és csatlakozó felhasználók által különösen közrendvédelmi, katasztrófavédelmi, honvédelmi és nemzetbiztonsági célból – ideértve a különleges jogrendben felmerülő szükségleteket is – használt rádiórendszer;
200. radar: olyan rádiómeghatározó rendszer, amely a referenciajeleknek a meghatározandó helyről visszaverődő vagy visszatovábbított rádiófrekvenciás jelekkel való összehasonlításán alapul;
201. * radarbója: egy meghatározott navigációs markerjelzéshez rendelt adó-vevő állomás, amely a radarjel indítására automatikusan megkülönböztető jelet ad, mely megjelenik az indító radar képernyőjén, és távolsági, irány- és azonosító adatokat szolgáltat;
202. rádió: rádióhullámok használatára utaló általános fogalom;
203. rádióalkalmazás: olyan alkalmazás, amelyben egy frekvenciasáv vagy meghatározott frekvencia rádiórendszerrel rádiótávközlés vagy rádiócsillagászat meghatározott céljaira történő igénybevétele valósul meg;
204. rádiócsillagászat: kozmikus eredetű rádióhullámok vételére alapozott csillagászat;
205. rádiócsillagászati állomás: a rádiócsillagászati szolgálat állomása;
206. rádiócsillagászati szolgálat: rádiócsillagászattal foglalkozó szolgálat;
206a. * rádiófrekvenciás ellentevékenység céljából készült rádióberendezés: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 56. § (1a) bekezdése szerinti – így különösen a haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti, rádiófrekvenciával végzett ellentevékenységhez használható – rádióberendezés, amelynek funkciója valamely rádióberendezés üzemszerű működésének módosítása, akadályozása vagy ellehetetlenítése vagy üzemszerű működése által létrehozott elektromágneses spektrumkörnyezet torzítása, és amely esetén a polgári célú használat kizárt;
207. rádiófrekvenciás jel: a rádióspektrumba tartozó elektromágneses jel;
208. rádió-irányadó állomás: a rádiónavigáció szolgálat olyan állomása, amelynek adásai valamely mozgóállomás számára lehetővé teszik a rádió-irányadó állomáshoz viszonyított helyzetének vagy irányának meghatározását;
209. rádió-iránymérés: olyan rádiómeghatározás, amely a rádióhullámok vételét használja fel valamely állomás vagy tárgy irányának meghatározására;
210. rádió-iránymérő állomás: rádió-iránymérést alkalmazó rádiómeghatározó állomás;
211. rádiólokáció: a rádiómeghatározásnak a rádiónavigációtól eltérő célú alkalmazása;
212. rádiólokációs helyhez kötött állomás: a rádiólokáció szolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál;
213. rádiólokációs mozgóállomás: a rádiólokáció szolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál;
214. rádiólokáció szolgálat: rádiólokáció céljára használt rádiómeghatározó szolgálat;
215. rádió-magasságmérő: légijármű vagy űrjármű fedélzetén elhelyezett olyan rádiónavigációs készülék, amelyet a légijárműnek vagy az űrjárműnek a Föld felszíne vagy más felület feletti magasságának meghatározására használnak;
216. rádiómeghatározás: valamely tárgy helyének, sebességének vagy más jellemzőinek meghatározása, vagy az ezekre vonatkozó adatok megszerzése a rádióhullámok terjedési sajátságainak segítségével;
217. rádiómeghatározó alkalmazás: a rádiómeghatározó szolgálat rádióalkalmazása;
218. rádiómeghatározó állomás: a rádiómeghatározó szolgálat állomása;
219. rádiómeghatározó szolgálat: rádiómeghatározás céljára használt rádiótávközlési szolgálat;
220. rádiónavigáció: a rádiómeghatározás navigáció céljaira történő alkalmazása, ideértve akadályozó tárgyak meghatározását is;
221. rádiónavigációs helyhez kötött állomás: a rádiónavigáció szolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál;
222. rádiónavigációs mozgóállomás: a rádiónavigáció szolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál;
223. rádiónavigáció szolgálat: rádiónavigáció céljára használt rádiómeghatározó szolgálat;
224. rádiórendszer: állomások, rádiótávközlő hálózatok, rádiótávközlő rendszerek összefoglaló megnevezése;
224a. * rádióspektrum-gazdálkodási alapvető követelmény: a rádióberendezés kialakítására vonatkozó azon alapvető követelmény, hogy a rádióberendezés a káros zavarás elkerülése mellett biztosítsa a rádióspektrum eredményes és hatékony használatát;
224b. * rádióspektrum-használat: rádiótávközlési és rádiócsillagászati célból rádiófrekvenciás jelek előállítása, kisugárzása és vétele;
224c. * rádióspektrum-használat jellege: kizárólagos, megosztott vagy közös a kizárólagos használatú frekvenciára, a megosztott használatú frekvenciára és a közös használatú frekvenciára vonatkozó meghatározások szerint;
224d. * rádióspektrum-használó: az a természetes személy, jogi személy, egyéb szervezet, aki vagy amely rádiótávközlési célból rádiófrekvenciás jeleket állít elő, vagy rádiófrekvenciás jeleket kisugároz, vagy rádióberendezést üzemben tart;
225. * rádiószonda: a meteorológiát segítő szolgálatban alkalmazott olyan automatikus rádió-adóállomás, amelyet rendszerint légijármű, szabad léggömb, ejtőernyő vagy sárkány hordoz, és amely meteorológiai adatokat továbbít;
226. rádiótávközlés: rádióhullámok segítségével történő távközlés;
227. * rádiótávközlési szolgálat: olyan szolgálat, amely magában foglalja a rádióhullámok sajátos távközlési célokból történő továbbítását, adását vagy vételét; a fogalom magában foglalja a következő szolgálatokat: állandóhelyű szolgálat, amatőrszolgálat, belvízi mozgószolgálat, biztonsági szolgálat, földi mozgószolgálat, hajók mozgásával kapcsolatos szolgálat, hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata, kikötői műveletek szolgálata, különleges szolgálat, légi mozgószolgálat, légi rádiónavigáció szolgálat, meteorológiát segítő szolgálat, mozgószolgálat, műholdas szolgálatok (beleértve: műholdak közötti szolgálat, műholdas állandóhelyű szolgálat, műholdas amatőrszolgálat, műholdas földi mozgószolgálat, műholdas Föld-kutató szolgálat, műholdas hiteles frekvenciák és órajelek szolgálata, műholdas légi mozgószolgálat, műholdas légi rádiónavigáció szolgálat, műholdas meteorológiai szolgálat, műholdas mozgószolgálat, műholdas műsorszóró szolgálat, műholdas (OR) légi mozgószolgálat, műholdas rádiólokáció szolgálat, műholdas rádiómeghatározó szolgálat, műholdas rádiónavigáció szolgálat, műholdas (R) légi mozgószolgálat, műholdas tengeri mozgószolgálat, műholdas tengeri rádiónavigáció szolgálat), műsorszóró szolgálat, (OR) légi mozgószolgálat, rádiólokáció szolgálat, rádiómeghatározó szolgálat, rádiónavigáció szolgálat, (R) légi mozgószolgálat, tengeri mozgószolgálat, tengeri rádiónavigáció szolgálat, űrbeli üzemeltetési szolgálat, űrkutatási szolgálat;
228. rádiótávközlő rendszer: együttműködő adó- vagy vevőállomások, vagy adó- és vevőállomások meghatározott célú rádiótávközlésre szolgáló csoportja;
229. rádiótávközlő végberendezés: olyan termék vagy egy termék olyan része, amelynek rendeltetése a rádiótávközlő hálózatra való kapcsolódás közvetlenül vagy közvetve, a rádiós csatlakozási ponton keresztül a rádiótávközlő hálózattal való együttműködés céljából;
230. reflektáló műhold: olyan műhold, amelynek rendeltetése rádiótávközlési jelek visszaverés útján történő továbbítása;
231. * RFID alkalmazás: címkén és címkeolvasón alapuló olyan rádiótávközlő rendszerrel megvalósított rádióalkalmazás, amely élőlényhez vagy tárgyhoz rögzített rádióberendezésből (címke), valamint a címkét aktiváló és abból adatokat kiolvasó adóvevő egységből (címkeolvasó) áll; jellemző felhasználási területek: árucikkek nyomon követése és azonosítása, így különösen EAS céljából, továbbá az – elem nélküli, elemes rásegítésű vagy elemmel működő – címkével ellátott árucikkekkel kapcsolatos adatok gyűjtése és továbbítása; a címkeolvasó ellenőrzi a címkétől kapott információt, majd továbbítja a központi számítógépnek;
232. * riasztó: olyan rádiótávközlő rendszer – beleértve a szociális segélykérő rendszereket, valamint a személy- és vagyonbiztonságot szolgáló riasztókat is –, amelynek az a fő funkciója, hogy probléma vagy meghatározott esemény bekövetkezésekor rádiótávközlés útján távoli helyszínről egy rendszernek vagy egy személynek riasztást adjon;
233. (R) légi mozgószolgálat: elsődlegesen a nemzetközi és nemzeti polgári légiútvonalak mentén a légijáratok biztonságával és rendszerességével kapcsolatos összeköttetésekre fenntartott légi mozgószolgálat;
233a. * RMR fedélzeti rádió: vonatra telepített RMR-készülék, amely képes a hang- és adatátviteli alkalmazások támogatására;
233b. * RMR-készülék: RMR-hálózat vezérlése alatt álló mobil rádióberendezés;
234. RR: a Nemzetközi Távközlési Egyesület külön jogszabállyal kihirdetett Alapokmánya és Egyezménye kiegészítését képező igazgatási szabályzat;
234a. * sávátrendezés: rádióspektrum-használati jogosult felhasználói blokkja vagy annak része elhelyezkedésének módosítása az adott frekvenciasávon belül;
235. sávon kívüli adás: a szükséges sávszélességen kívül, de annak közvetlen közelében lévő frekvencián vagy frekvenciákon történő, a moduláció folyamatából adódó adás, a mellékhullám-sugárzások kivételével;
236. sávon kívüli tartomány: egy adásnál közvetlenül a szükséges sávszélességen kívül eső, de a mellékhullám-tartományt nem tartalmazó frekvenciatartomány, ahol a sávon kívüli adások rendszerint túlsúlyban vannak; az eredetük alapján definiált sávon kívüli adások a sávon kívüli tartományban és kisebb mértékben a mellékhullám-tartományban fordulnak elő; a mellékhullám-sugárzások is előfordulhatnak a sávon kívüli tartományban, valamint a mellékhullám-tartományban;
237. * SNG: olyan nem koordinált földi állomás, amely geostacionárius keringési pályán lévő műhold felé irányuló rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átvitelt valósít meg;
237a. *
238. * SRD: olyan, kis távolság áthidalására szolgáló, kis teljesítményű, adásra vagy vételre alkalmas rádióberendezés, amellyel egy- vagy kétirányú információátvitel valósítható meg;
239. * SRR: olyan rádióberendezés, amely közúti járművekre kifejlesztett radarfunkciót lát el az összeütközések hatásainak csökkentése érdekében, továbbá közlekedésbiztonsági alkalmazások számára;
240. SSR: kérdezőket és válaszjeladókat használó, légtérellenőrzés célját szolgáló másodlagos radar;
241. sugárzás: tetszőleges forrásból származó, rádióhullámok formájában megnyilvánuló energiaáramlás, vagy ez az energia maga;
242. szélesebb sávú rendszer: 25 kHz-nél nagyobb csatornaosztást használó rádiótávközlő rendszer vagy az olyan technológiát használó rádiótávközlő rendszer, amely 25 kHz-nél nagyobb csatornaosztást is tud támogatni;
243. * szélessávú adatátviteli alkalmazás: a rádióspektrumhoz való hozzáféréshez szélessávú modulációs technikát alkalmazó rádióalkalmazás, amelynek jellemző felhasználási területe a WAS/RLAN rendszer és az adathálózatokban használt szélessávú SRD-k;
243a. * személygépkocsi: a KRESZ 1. számú függelék II. d) pontjában meghatározott fogalom;
244. * személyhívó rendszer: rádiótávközlő rendszer, amely meghatározott, címzett üzenetek közvetítését teszi lehetővé, változó helyű rádióspektrum-használók számára;
245. szerencsétlenségek helyét jelző műholdas rádióbója: a műholdas mozgószolgálat olyan földi állomása, amelynek adásai megkönnyítik a kutatási és mentési műveleteket;
246. szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomás: a mozgószolgálat olyan állomása, amelynek adásai megkönnyítik a kutatási és mentési műveleteket;
247. szimplex rendszer: szimplex üzemmódban működő rádiótávközlő rendszer;
248. szimplex üzemmód: olyan üzemmód, amelynél az átvitel a távközlési csatornán irányonként váltakozva lehetséges, esetenként kézi vezérlés segítségével;
249. szociális segélykérő rendszer: olyan rádiótávközlő rendszer, amely zárt térben bajba jutott – jellemzően idős vagy fogyatékkal élő – személyek számára megbízható kommunikációt biztosít segélykérő jelzésük leadásához;
250. szükséges sávszélesség: egy adott adásmódra vonatkozóan az a frekvenciasáv-szélesség, amely éppen elegendő az információ adott feltételeknek megfelelő sebességű és minőségű továbbítására;
251. * távirányító alkalmazás: olyan távirányításra szolgáló rádióalkalmazás, amely különböző szerkezetek folyamatos, egyirányú vezérlését teszi lehetővé;
252. távközlés: jel, jelzés, írás, kép, hang vagy bármely természetű egyéb közlemény vezetéken, rádión, optikai vagy más elektromágneses rendszeren való mindennemű továbbítása, adása vagy vétele;
253. * távmérés: a távközlés használata méréseknek a mérőműszertől bizonyos távolságra történő automatikus jelzése vagy rögzítése céljából;
253a. * távmérő és távvezérlő rendszer: olyan rendszer, beleértve a földi, légi és vízi személyzet nélküli rendszereket is, amelyen belül rádiófrekvenciás csatornák állnak rendelkezésre távmérésre, távvezérlésre és kétirányú információtovábbításra;
254. távoli űr: az űr azon része, amelynek a Földtől mért távolsága nagyobb vagy egyenlő 2x106 kilométernél;
255. * távvezérlés: a távközlés használata egy berendezés működésének bizonyos távolságból történő beindítására, megváltoztatására vagy beszüntetésére szolgáló jelek továbbítása céljából;
255a. * telepítés: rádiórendszer kiépítése, üzemeltetésre alkalmas állapotba hozatala rádiófrekvenciás jelek adását, illetve vételét megvalósító üzemmódban, üzemben tartás vagy kísérleti üzemeltetés nélkül;
256. * tengeri mozgószolgálat: parti állomások és hajóállomások között, vagy hajóállomások között, vagy a hozzájuk rendelt fedélzeti távközlő állomások között létrehozott mozgószolgálat; mentőjármű állomások és a szerencsétlenségek helyét jelző rádióbója állomások is részt vehetnek e szolgálatban;
257. tengeri rádiónavigáció szolgálat: hajózási célokra és a hajók üzemeltetésének biztonságára használt rádiónavigáció szolgálat;
258. TLPR: egy valamilyen anyag tárolására szolgáló tartályban lévő anyag szintjének meghatározására használt speciális rádiómeghatározó alkalmazás, amelyet fémből vagy vasbetonból készült tartályba vagy azzal összemérhető rádiófrekvenciás csillapító tulajdonsággal rendelkező anyagból készült hasonló létesítménybe telepítenek;
258a. * további alapvető követelmény: a rádióberendezésekről szóló NMHH rendeletben meghatározott további alapvető követelmény;
259. * több-műholdas összeköttetés: rádió-összeköttetés egy adó földi állomás és egy vevő földi állomás között legalább két műhold segítségével, közbeiktatott földi állomás nélkül; egy több-műholdas összeköttetés egy felmenő irányú összeköttetésből, egy vagy több műholdak közötti összeköttetésből és egy lemenő irányú összeköttetésből áll;
260. troposzferikus szóródás: terjedési mód, amelynél a rádióhullámok a troposzféra fizikai tulajdonságaiban jelentkező szabálytalanságok vagy diszkontinuitások következtében szóródnak;
261. TRP: a tér minden irányába kisugárzott teljesítmény integrálja, amely az antenna által ténylegesen kisugárzott teljesítmény nagyságát határozza meg;
262. * TTT alkalmazás: (a vonatkozó műszaki korlátozások függvényében közúti, vasúti, vízi vagy légi) közlekedésben, forgalomirányításban, navigációban, mobilitáskezelésben és ITS-ben használt olyan rádiótávközlő rendszerrel megvalósított rádióalkalmazás, amely jellemzően különböző szállítási módok közötti kapcsolódási pontok, járművek közötti (különösen személygépkocsi–személygépkocsi) összeköttetés, járművek és rögzített pontok közötti (különösen személygépkocsi–infrastruktúra) összeköttetés, valamint a rádióspektrum-használókkal folytatott kétirányú összeköttetés céljára szolgál;
262a. * ULP-WMCE: orvos-beteg találkozáskor orvosiadat-gyűjtésre szolgáló rádióalkalmazás, amely használatának célja az emberi emésztőszerveket ábrázoló képek alkotása;
263. * UMTS rendszer: a nemzeti szabványokban, különösen az MSZ EN 301 908-1, az MSZ EN 301 908-2, az MSZ EN 301 908-3 és az MSZ EN 301 908-11 szabványban meghatározott elektronikus hírközlő hálózat;
264. * UTC: az RR 655. (WRC-15) Határozatban leírt, másodpercen (SI) alapuló időskála;
265. UWB alkalmazás: UWB technológiát használó berendezésekkel megvalósított alkalmazás;
266. UWB technológiát használó berendezés: beépített összetevőként vagy kiegészítőként olyan, kis hatótávolságú rádiótávközlő technológiát alkalmazó, 50 MHz-nél szélesebb frekvenciatartományra kiterjedő rádiófrekvenciás energiát szándékosan előállító és sugárzó berendezés, amely frekvenciatartománya átfedésbe kerülhet több, a rádiótávközlési szolgálatok részére felosztott frekvenciasávval;
267. űrállomás: olyan tárgyon elhelyezett állomás, amely a Föld légkörének központi részén kívül helyezkedik el, azon kívülre szánták, vagy oda került;
268. űrbeli követés: egy űrbeli tárgy keringési pályájának, sebességének vagy pillanatnyi helyzetének meghatározása rádiómeghatározás segítségével, azonban elsődleges radar használata nélkül, a tárgy mozgásának nyomon követése céljából;
269. űrbeli üzemeltetési szolgálat: rádiótávközlési szolgálat, amelynek rendeltetése kizárólag az űrjárművek üzemeltetése, különös tekintettel az űrbeli követésre, űrtávmérésre és űrtávvezérlésre; ezeket a tevékenységeket általában az a szolgálat látja el, amelynek keretében az űrállomás működik;
270. űrjármű: ember által készített jármű, amelynek az a rendeltetése, hogy a Föld légkörének központi részén kívülre menjen;
271. * űrkutatási szolgálat: olyan rádiótávközlési szolgálat, amelynél űrjárműveket vagy más űrbeli tárgyakat használnak tudományos vagy műszaki kutatás céljaira;
272. * űrtávközlés: minden olyan rádiótávközlés, amelyet egy vagy több űrállomás, egy vagy több reflektáló műhold vagy más űrbeli tárgy használatával valósítanak meg;
273. űrtávközlési rendszer: együttműködő földi állomások vagy űrállomások meghatározott célú űrtávközlésre szolgáló csoportja;
274. űrtávmérés: olyan távmérés, amelyet az űrjárműben végzett mérések eredményeinek űrállomásról történő továbbítása céljára használnak, ideértve az űrjármű működésére vonatkozó mérési eredményeket is;
275. * űrtávvezérlés: a rádiótávközlés használata olyan rádiójelek űrállomásra történő továbbítása céljából, amelyek beindítják, megváltoztatják vagy beszüntetik az űrállomáshoz tartozó űrbeli tárgyon, illetve magán az űrállomáson elhelyezett berendezések működését;
276. * üzemben tartás: a telepítés befejezésétől az üzemeltetés végleges megszüntetéséig tartó folyamat, beleértve a fenntartási – karbantartási, javítási – tevékenységeket és az üzemeltetés szüneteltetését is;
277. változó telephelyű állomás: olyan állomás, amely helyváltoztatásra alkalmas, de csak telepített helyzetben üzemelhet;
277a. * városi vasúti ITS: a közúti és a gyalogos forgalomtól elkülönített városi vagy elővárosi vasútvonalakon alkalmazott ITS, amelyet állandó jelleggel legalább egy ellenőrző és irányító rendszer irányít;
278. * vasúti jármű: a vasúti közlekedés statisztikájáról szóló, 2018. április 18-i (EU) 2018/643 európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott fogalom;
278a. * VDES: a tengeri mozgószolgálat részére kifejlesztett VHF-sávú, földfelszíni és műholdas komponensből álló, az ITU-R M.2092 Ajánlásban meghatározott többfunkciós digitális adatátviteli távközlő rendszer;
278b. * védősávi IoT-alkalmazás: a vezetéknélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására használt névleges csatornán belül, annak szélén – a csatornán belüli erőforrások által nem használt részen – megvalósított IoT-alkalmazás;
279. végfelhasználói állomás: olyan felhasználói állomás, amely az elektronikus átvitel végpontját képezi;
280. * versenyeztetési eljárás: rádióspektrum-használati jogosultság elosztására irányuló árverési vagy pályázati eljárás;
281. * vezetéknélküli audio- és multimédia-streaming alkalmazás: kombinált hang- vagy képátvitelre és audio- vagy videoszinkronizációs jelek átvitelére szolgáló, magánhasználatú, vezetéknélküli, folyamatos adatátvitelt biztosító audio- és multimédiás rendszerrel megvalósított rádióalkalmazás;
282. vezetéknélküli hangfrekvenciás PMSE berendezés: analóg vagy digitális hangfrekvenciás jelek korlátozott számú adó- és vevőegység közötti továbbítására szolgáló rádióberendezés, különösen rádiómikrofon, monitorfülhallgató-rendszer és hangátviteli összeköttetés, amelyet főként sugárzott műsorok készítéséhez, illetve magánjellegű vagy nyilvános társadalmi vagy kulturális események során használnak;
282a. * videoátviteli PMSE alkalmazás: a műsorgyártáshoz és különleges eseményekhez használt zsinórnélküli kamerák, valamint hordozható és mobil vezetéknélküli videoátviteli összeköttetések;
283. * vivőteljesítmény: egy rádió-adóberendezésnél annak a teljesítménynek az átlaga, amelyet az adóberendezés moduláció nélküli esetben egy rádiófrekvenciás periódus alatt az antennatápvonalra juttat;
284. vonatkoztatási frekvencia: olyan frekvencia, amelynek állandó és pontosan meghatározott helyzete van a kijelölt frekvenciához viszonyítva; ennek a frekvenciának a kijelölt frekvenciához viszonyított eltérése ugyanolyan abszolút értékű és előjelű, mint a jellemző frekvenciának az adás által elfoglalt frekvenciasáv közepéhez viszonyított eltérése;
285. VSAT: a műholdas állandóhelyű szolgálatban működő állandó vagy változó telephelyű földi végfelhasználói állomás, amelyet kis antennaméret (legfeljebb 2,4 m átmérő), kis antennanyereség (legfeljebb 52 dBi) és kis EIRP-sűrűség (legfeljebb 57 dBW/40 kHz) jellemez;
286. WAS: szélessávú rádiótávközlő rendszer, amely tekintet nélkül a hálózat topológiájára, vezetéknélküli hozzáférést biztosít nyilvános és magáncélú alkalmazások számára;
287. * WiMAX rendszer: az állandóhelyű szolgálatban olyan pont-többpont rendszer, valamint a mozgószolgálatban olyan mozgó rádiótávközlő rendszer, amelynek berendezései a WiMAX Fórum által kiadott WiMAX-típustanúsítvánnyal rendelkeznek;
287a. * zárt NMR alkalmazás: az NMR képalkotó rendszereket és a mágneses rezonanciás tomográfiás rendszereket magában nem foglaló olyan rádióalkalmazás, amely esetében az NMR-technikák az NMR-érzékelő házán belül elhelyezett vizsgált anyag vagy tárgy NMR-gerjesztését és mágnesestérerősség-válaszát alkalmazzák ahhoz, hogy anyagtulajdonságokra vonatkozó információkat nyerjenek az atomok izotópjainak rezonanciafrekvenciás válaszai alapján;
288. zavarás: adás, sugárzás vagy indukció, illetve ezek valamely kombinációja következtében fellépő nem kívánt energiának egy rádiótávközlő rendszerben a vételre gyakorolt hatása, amely az átvitel minőségének olyan romlásában, az információ olyan torzulásában vagy veszteségében jelentkezik, ami elkerülhető lett volna ezen nem kívánt energia megjelenése nélkül.
(2) * Az e rendeletben alkalmazott egyéb rádióspektrum-gazdálkodási fogalmakat az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) szerint kell értelmezni.
3. § (1) * A frekvenciasávok felosztása meghatározza egy rádiószolgálat alkalmazási lehetőségeit nemzetközi és nemzeti viszonyok között. Az 1. melléklet a nemzetközi felosztást, a 2. melléklet a nemzeti felosztást tartalmazza.
(2) A nemzetközi felosztás az RR szerint meghatározza:
a) a frekvenciasávok rádiószolgálatok részére történő felosztását a világ három földrajzi Körzetére,
b) az 1. Körzetbe tartozó Magyarországra érvényes felosztást, valamint
c) * a rádióspektrum-használatra vonatkozó, lábjegyzetekben foglalt RR szerinti feltételeket.
(3) * A nemzetközi felosztás keretein belül a nemzeti felosztás meghatározza Magyarország területén a rádiószolgálatok részére felosztott frekvenciasávokat szolgálati kategóriáiknak megfelelően, beleértve a polgári, nem polgári és együttes célú használatra történő felosztást is.
(4) A tengeri mozgószolgálat részére felosztott frekvenciasávok Magyarország területén – e rendelet alapján – a belvízi mozgószolgálat részére is fel vannak osztva. Magyarország területén a tengeri mozgószolgálat RR szerinti hatálya a belföldi vízi utakra is kiterjed.
4. § (1) * Polgári célú használatra felosztott frekvenciasávban a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás rendjéről szóló NMHH rendelet (a továbbiakban: Nr.) hatálya alá nem tartozó rádióspektrum-használók igényelhetnek és használhatnak frekvenciát az Eht.-ban és e rendeletben meghatározottak szerint.
(2) * Nem polgári célú használatra felosztott frekvenciasávban az Nr. hatálya alá tartozó szervezetek igényelhetnek és használhatnak frekvenciát az Eht.-ban és e rendeletben meghatározottak szerint.
(3) * Polgári célú használatra felosztott frekvenciasávban az Nr. hatálya alá tartozó szervezetek, nem polgári célú használatra felosztott frekvenciasávban az Nr. hatálya alá nem tartozó rádióspektrum-használók ideiglenesen, korlátozott időtartamra – közérdekből, előre nem meghatározható eseményekre, esetekre és célra – szerezhetnek rádióspektrum-használati jogot a polgári és a nem polgári rádióspektrum-gazdálkodási szempontok összehangolását követően.
(4) * Az Nr. hatálya alá tartozó szervezet is használhatja a polgári célú használatra felosztott frekvenciasávban megvalósítható rádióalkalmazásokat, ha azok állomásai e rendelet alapján az egyedi engedélyezési kötelezettség alól mentesítettek.
(5) * A NATO, valamint a NATO-jogosultak magyarországi rádióspektrum-használatát a katonai tevékenységgel kapcsolatban nem polgári célúnak, a műsorszórással kapcsolatban pedig polgári célúnak kell tekinteni.
(6) * Az együttes célú használatra felosztott frekvenciasáv polgári és nem polgári célra egyaránt használható. Együttes célú használatra felosztott frekvenciasávban rádióspektrum-használati jog a polgári és a nem polgári rádióspektrum-gazdálkodási szempontok összehangolását követően szerezhető.
5. § (1) A frekvenciasávok felosztásában meghatározott szolgálati kategória a rádiószolgálat állomásának működése és zavarvédelme szempontjából lehet elsődleges vagy másodlagos.
(2) * Az elsődleges rádiószolgálat állomása
a) nem okozhat káros zavarást az azonos vagy más elsődleges rádiószolgálat olyan állomásainak,
b) * nem tarthat igényt védelemre az azonos vagy más elsődleges rádiószolgálat olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben,
amelyek részére a frekvenciákat korábban már kijelölték, vagy amelyek részére a rádióspektrum-használati jogot korábban már megszerezték.
(3) A másodlagos rádiószolgálat állomása
a) nem okozhat káros zavarást az elsődleges rádiószolgálat olyan állomásainak, amelyek részére
aa) a frekvenciákat korábban már kijelölték,
ab) a frekvenciákat a későbbiekben még kijelölhetik,
ac) * a rádióspektrum-használati jogot korábban már megszerezték, vagy
ad) * a rádióspektrum-használati jogot a későbbiekben még megszerezhetik;
b) nem tarthat igényt védelemre az elsődleges rádiószolgálat olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben, amelyek részére
ba) a frekvenciákat korábban már kijelölték,
bb) a frekvenciákat a későbbiekben még kijelölhetik,
bc) * a rádióspektrum-használati jogot korábban már megszerezték, vagy
bd) * a rádióspektrum-használati jogot későbbiekben még megszerezhetik;
c) védelemre jogosult az azonos vagy más másodlagos rádiószolgálat olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben, amelyek részére
ca) a frekvenciákat a későbbiekben még kijelölhetik, vagy
cb) * a rádióspektrum-használati jogot a későbbiekben még megszerezhetik;
d) nem tarthat igényt védelemre az azonos vagy más másodlagos rádiószolgálat olyan állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben, amelyek részére
da) a frekvenciákat korábban már kijelölték, vagy
db) * a rádióspektrum-használati jogot korábban már megszerezték.
6. § (1) * A 2. melléklet tartalmazza a frekvenciasávok használati szabályait, amelyek meghatározzák
a) az egyes frekvenciasávokban használatbavételi jellegüknek és lehetőségüknek megfelelően Magyarország területén megvalósítható rádióalkalmazásokat, valamint ISM alkalmazásokat,
b) a vonatkozó nemzetközi és hazai dokumentumokat,
c) * a további használati szabályokat.
(2) A rádióalkalmazás használatbavételének elsődleges és másodlagos jellege megfelel az 5. § (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak.
(3) A harmadlagos jelleggel működő rádióalkalmazás állomása
a) nem okozhat káros zavarást az elsődleges és másodlagos rádiószolgálat, rádióalkalmazás állomásainak;
b) nem tarthat igényt védelemre bármely rádiószolgálat, rádióalkalmazás állomásai által okozott káros zavarásokkal szemben.
7. § (1) Egy adott frekvenciasáv adott rádióalkalmazás általi használatbavételi lehetősége szempontjából
a) kijelölt vagy
b) tervezett kategóriájú
lehet.
(2) * A kijelölt kategóriájú frekvenciasávokban az adott rádióalkalmazás állomásainak telepítésére, üzemben tartására rádióspektrum-használati jog szerezhető, illetve a rádióalkalmazás állomásai üzemben tarthatók meghatározott feltételekkel, korlátozásokkal.
(3) * A tervezett kategória a rádióalkalmazások Magyarországon történő jövőbeni bevezetésének előkészítését szolgálja. A tervezett kategóriájú frekvenciasávokban az adott rádióalkalmazás állomásainak telepítésére és üzemben tartására nem szerezhető rádióspektrum-használati jog, a rádióalkalmazás állomásai nem tarthatók üzemben.
(4) Egy adott rádiószolgálat számára felosztott frekvenciasávban egy rádióalkalmazás állomása úgy üzemelhet, hogy nem okoz káros zavarást az állomás számára egyedi engedélyben biztosított frekvenciasáv szélességét figyelembe véve a közvetlenül szomszédos frekvenciasávokban felosztott rádiószolgálatok rádióalkalmazásainak.
(5) * A tengeri mozgószolgálat, a légi mozgószolgálat, a rádiónavigáció szolgálat, a műholdas tengeri mozgószolgálat, a műholdas légi mozgószolgálat és a műholdas rádiónavigáció szolgálat fedélzeti állomásai, valamint az űrtávközlési szolgálatok űrállomásai részére – nemzetközi forgalomban és a világűrben való használat céljából – az 1. és a 6. mellékletben foglalt szabályok alapján szerezhető rádióspektrum-használati jog.
(6) * A műholdas állandóhelyű szolgálat hálózataiban hajók fedélzetén elhelyezett földi állomások részére – nemzetközi forgalomban való használat céljából – az 1. mellékletben foglalt szabályok, valamint az ECC/DEC/(05)09, ECC/DEC/(05)10, ECC/DEC/(13)01 és az ECC/DEC/(15)04 Határozat alapján szerezhető rádióspektrum-használati jog.
8. § (1) * A rádiórendszerek összehangolt működése az alábbi jellemzőkre előírt rádióspektrum-gazdálkodási követelmények alapján biztosítható:
a) csatornaelrendezés, beleértve a csatornaosztást, csatornaképzési szabályt, védősávot;
b) adásmód, moduláció, elfoglalt sávszélesség;
c) duplex irány, duplex távolság;
d) kisugárzott jel polarizációja és jellemzőinek határértéke;
e) adási teljesítmény, teljesítménysűrűség;
f) a jel vételéhez szükséges minimális térerősség vagy bemenőjel;
g) * csatorna-hozzáférés és csatornafoglalás szabályai; vagy
h) zavarvédelmi kritériumok.
(2) * A rádióberendezés – a rádióspektrum-gazdálkodási alapvető követelmény teljesítéséhez szükséges – rádióspektrum-gazdálkodási jellemzői az alábbiak:
a) adójellemzők: frekvenciaeltérés, frekvenciastabilitás, teljesítmény, szomszédoscsatorna-teljesítmény, mellékhullám-sugárzás, intermodulációs csillapítás, feléledési idő, tranziens viselkedés, moduláció pontossága, kitöltési tényező;
b) * vevőjellemzők: legnagyobb használható érzékenység, azonoscsatorna-szelektivitás, szomszédoscsatorna-szelektivitás, mellékhullám-szelektivitás, intermodulációs szelektivitás, blokkolás vagy érzékenységcsökkenés, mellékhullám-sugárzás, többutas érzékenység;
c) antennajellemzők: antennanyereség, iránypontosság, keresztpolarizációs csillapítás, hátrasugárzási csillapítás, karakterisztika, aktív antenna mellékhullám-sugárzása.
(3) * Az egyedi engedélyezéssel és a rádióspektrum-használattal kapcsolatos sávhasználati feltételek az alábbi csoportokba sorolhatóak:
1. egyedi engedélyezési kötelezettség alóli mentesítés;
2. * telepítés vagy üzemben tartás egyedi engedély alapján, beleértve az egyszerűsített rádióengedélyt;
3. a frekvenciaelosztás módja (érkezési sorrend, versenyeztetési eljárás);
4. a rádióalkalmazás célja;
5. elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának lehetősége;
6. a rádióalkalmazás távközlési jellemzői;
7. *
8. blokkgazdálkodás és szabályai;
9. * nem polgári frekvenciakészlet-gazdálkodás és szabályai;
10. a rádióalkalmazás használatára vonatkozó előírások, korlátozások;
11. * a frekvenciasáv, illetve a rádióalkalmazás rádióspektrum-használatának harmonizáltsága;
12. a nemzetközi kötelezettségek végrehajtási rendelkezései;
13. * a rádióspektrum-használati jogosultság megszerzésének preferenciái;
13a. * a rádióspektrum-használati jogosultság és jog megújításának lehetősége;
14. * a rádióspektrum-használati jogosultság, jog átruházásának esetleges lehetőségei, feltételei;
15. a haszonbérbe adás esetleges lehetőségei, feltételei;
15a. * a sávátrendezés esetleges lehetősége, feltételei;
16. * a rádióberendezésre vonatkozó egyes további alapvető követelmények.
9. § (1) * Amennyiben az adott frekvenciasávhoz rendelt alkalmazásra vonatkozó használati szabályok másként nem rendelkeznek:
a) * a gyártó, illetve a forgalomba hozó által meghatározott műszaki jellemzők határértékei, valamint az RR és a nemzetközi szakmai szervezetek által meghatározottak érvényesek;
b) a frekvenciaigény kielégítése a kérelmek érkezési sorrendjében, egyedi engedélyezési eljárás keretében történik;
c) * a csak vételre szolgáló állomások az egyedi engedélyezési kötelezettség alól mentesülnek, kivéve a polgári célra használt állandóhelyű és mozgószolgálati állomásokat, valamint azokat, amelyek káros zavarással szembeni védelmére a rádióspektrum-használó igényt jelentett be;
d) az adott frekvenciasáv elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtására nem használható;
e) * a másodlagos kereskedelem és a sávátrendezés nem megengedett;
f) * az alkalmazás állomásai egyedi engedélyezési kötelezettség alóli mentesítésének megszűnése esetén, a mentesítés megszűnésének időpontjáig forgalomba hozott rádióberendezéssel létesített állomás a berendezés élettartamának végéig üzemben tartható.
(2) * Versenyeztetési eljárás esetén, ha e rendelet másként nem rendelkezik, a rádióspektrum-használati jogosultság és jog megújításának lehetősége megengedett.
(3) * A rádiófrekvenciás ellentevékenység céljából készült rádióberendezés használatára nem polgári célú rádióspektrum-használó számára, jogszabályban meghatározott állami feladatainak végrehajtása érdekében, a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól szóló NMHH rendeletben meghatározottak szerint kerülhet sor. A használatot az elérni kívánt céllal arányos, feltétlenül szükséges mértékre kell korlátozni frekvenciában, földrajzi kiterjedésben és időtartamban.
10. § (1) * A frekvenciasávok használati szabályainak a 2. mellékletben foglaltakhoz képest szükséges további részletezését, kiegészítését az alábbi mellékletek tartalmazzák:
a) * az egyes alkalmazások sávhasználati feltételeit és rádióspektrum-gazdálkodási követelményeit a 3. melléklet,
b) * a nemzetközi koordinációs szabályokat a 4. melléklet,
c) egyes végfelhasználói állomások rádiótávközlő végberendezéseinek jegyzékét az 5. melléklet.
(2) A Magyarország határain kívül használt egyes rádiórendszerekkel, rádióberendezésekkel és a nemzetközi forgalomban való használatra kiadott rádióengedélyekkel szemben támasztott követelményeket a 6. melléklet tartalmazza.
(3) Az alkalmazott betűszók, rövidítések jegyzékét a 7. melléklet, a hivatkozott dokumentumok jegyzékét a 8. melléklet tartalmazza.
11. § (1) * Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, a versenyeztetési eljárás eredményeképpen megszerzett frekvenciablokkok, felhasználói blokkok rádióspektrum-használati jogosultsága, joga mind területileg, mind frekvenciában, mind időben csak egészben ruházható át, adható haszonbérbe.
(2) * Azon frekvenciasávokban, ahol a másodlagos kereskedelem megengedett, a rádióspektrum-használati jogosultság, jog akkor ruházható át, adható haszonbérbe, ha
a) a rádióspektrum-használati jogosultságot, jogot, hasznok szedésének jogát szerző fél teljesíti az átruházás, haszonbérlet tárgyát képező rádióspektrum-használati jogosultság, jog eredeti szerzésének valamennyi, a vonatkozó rádióspektrum-használati jogosultságot, jogot megállapító határozatban, hatósági szerződésben, egyedi engedélyben rögzített feltételét, és
b) a Hivatal azt jóváhagyja.
12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
13. § * (1) Ez a rendelet
1. * a nyilvános páneurópai digitális cellás földi mobil rádiótávközlés összehangolt közösségi bevezetése számára fenntartandó frekvenciasávokról szóló, 1987. június 25-i 87/372/EGK tanácsi irányelvnek és az azt módosító 2009/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
2. * az európai vezeték nélküli digitális távközlés (DECT) Közösségen belüli összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávról szóló, 1991. június 3-i 91/287/EGK tanácsi irányelvnek,
3. *
4. *
5. *
6. * a nyilvános páneurópai földi rádiós személyhívó rendszernek a Közösségen belüli összehangolt bevezetéséhez kijelölt frekvenciasávokról szóló 90/544/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2005. december 14-i 2005/82/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
7. *
7a. * a rádióberendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról és az 1999/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 16-i 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
7b. * az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. és 45–49. cikkének, 50. cikk (1) bekezdésének, 51., 54. és 55. cikkének, valamint I. mellékletének,
8. * a 11/12/14 GHz frekvenciasávban működő kis adatsebességű műholdas mobil földi állomásokra (LMES) vonatkozó közös műszaki szabályokról szóló, 1998. június 17-i 98/516/EK bizottsági határozatnak,
9. * az 1,6/2,4 GHz frekvenciasávban, a mobil műholdas szolgálat (MSS) keretében működtetett műholdas személyi távközlő hálózatok (S–PCN) mobil földi állomásaira (MES), a kézben hordozható földi állomásokat is beleértve, vonatkozó közös műszaki szabályokról szóló, 1998. szeptember 3-i 98/533/EK bizottsági határozatnak,
10. * a nyilvános páneurópai digitális cellás földi mobil rádiótávközlés telefonalkalmazásainak követelményeire vonatkozó közös műszaki szabályokról (II. fázis) (2. kiadás) szóló, 1998. szeptember 4-i 98/542/EK bizottsági határozatnak,
11. * a DCS 1800-as sávban üzemelő nyilvános digitális cellás távközlő hálózatokkal (II. fázis) használható mobil állomásokra vonatkozó telefonalkalmazások követelményeire vonatkozó közös műszaki szabályokról (2. kiadás) szóló, 1998. szeptember 4-i 98/543/EK bizottsági határozatnak,
12. * a nyilvános páneurópai digitális cellás földi mobil rádiótávközlés (II. fázis) csatlakoztatásának általános követelményeire vonatkozó közös műszaki szabályokról (2. kiadás) szóló, 1998. szeptember 16-i 98/574/EK bizottsági határozatnak,
13. * a GSM 1800-as sávban működő nyilvános digitális cellás távközlő hálózatokkal (II. fázis) használható mobil állomások csatlakoztatására vonatkozó általános követelményekre irányadó közös műszaki szabályokról (2. kiadás) szóló, 1998. szeptember 16-i 98/575/EK bizottsági határozatnak,
14. * az 1,5/1,6 GHz frekvenciasávban üzemelő kis adatsebességű műholdas mobil földi állomásokra (LMES) vonatkozó közös műszaki szabályokról szóló, 1998. szeptember 16-i 98/578/EK bizottsági határozatnak,
15. * az 1,5/1,6 GHz frekvenciasávban üzemelő műholdas mobil földi állomásokra (LMES) vonatkozó közös műszaki szabályokról szóló, 1998. november 30-i 98/734/EK bizottsági határozatnak,
16. * az integrált szolgáltatású digitális hálózathoz (ISDN) történő csatlakozáshoz használt továbbfejlesztett, vezeték nélküli digitális távközlési (DECT) berendezésekre vonatkozó közös műszaki szabályokról szóló, 1999. április 23-i 1999/310/EK bizottsági határozatnak,
17. * az integrált szolgáltatások digitális hálózatához (ISDN) csatlakozó, továbbfejlesztett, vezeték nélküli digitális távközlési (DECT) berendezésekre vonatkozó közös műszaki szabályokról (2. változat) szóló, 1999. július 7-i 1999/498/EK bizottsági határozatnak,
18. * a nagysebességű vonalkapcsolt adatátvitel (HSCSD) több időréses mobil állomásainak csatlakoztatási követelményeire vonatkozó közös műszaki szabályokról szóló, 1999. július 7-i 1999/511/EK bizottsági határozatnak,
19. * az 1999/5/EK irányelv 3. cikke (3) bekezdése e) pontjának a belvízi rádiótelefon-szolgáltatásra vonatkozó regionális megállapodás hatálya alá tartozó rádiós berendezésekre történő alkalmazásáról szóló, 2000. szeptember 22-i 2000/637/EK bizottsági határozatnak,
20. * az 1999/5/EK irányelv 3. cikke (3) bekezdése e) pontjának lavinajeladókra történő alkalmazásáról szóló, 2001. február 21-i 2001/148/EK bizottsági határozatnak,
21. * az Európai Közösség rádióspektrum-politikájának keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 676/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozatnak,
22. * a rádióspektrumnak a 79 GHz-es tartományban a gépjárművekben alkalmazott, rövid hatótávolságú radarkészülékek közösségi harmonizálásáról szóló, 2004. július 8-i 2004/545/EK bizottsági határozatnak,
23. * a 24 GHz-es frekvenciasávban alkalmazott, kis hatótávolságú gépjárműradarok időben korlátozott használatára vonatkozó közösségi harmonizálásáról szóló, 2005. január 17-i 2005/50/EK bizottsági határozatnak és az azt módosító 2011/485/EU bizottsági végrehajtási határozatnak,
24. * az 1999/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (3) bekezdése e) pontjának az automatikus hajóazonosítási rendszerben (AIS) történő felhasználásra szánt rádióberendezésekre való alkalmazásáról szóló, 2005. január 25-i 2005/53/EK bizottsági határozatnak,
25. *
26. * az 1999/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben említett, segélyszolgálatoknak a helymeghatározó Cospas-Sarsat-jeladókhoz való hozzáférése biztosításának alapvető követelményeiről szóló, 2005. augusztus 29-i 2005/631/EK bizottsági határozatnak,
27. * a kis hatótávolságú eszközök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló, 2006. november 9-i 2006/771/EK bizottsági határozatnak és az azt módosító 2008/432/EK, 2009/381/EK és 2010/368/EU bizottsági határozatnak, valamint 2011/829/EU, (EU) 2019/1345 és (EU) 2022/180 bizottsági végrehajtási határozatnak,
28. *
29. * a rádióspektrum 2 GHz-es frekvenciasávjainak a mobil műholdas szolgáltatásokat nyújtó rendszerek megvalósítására történő harmonizált felhasználásáról szóló, 2007. február 14-i 2007/98/EK bizottsági határozatnak,
30. *
31. * a Közösség területén a légi járműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatások (MCA-szolgáltatások) spektrumhasználatának harmonizált feltételeiről szóló, 2008. április 7-i 2008/294/EK bizottsági határozatnak és az azt módosító 2013/654/EU, (EU) 2016/2317 és (EU) 2022/2324 bizottsági végrehajtási határozatnak,
32. * a 3400−3800 MHz-es frekvenciasávnak a Közösségen belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földi rendszerek javára történő harmonizálásáról szóló, 2008. május 21-i 2008/411/EK bizottsági határozatnak és az azt módosító 2014/276/EU és (EU) 2019/235 bizottsági végrehajtási határozatnak,
33. * a 2500−2690 MHz-es frekvenciasávnak a Közösségen belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek érdekében történő harmonizálásáról szóló, 2008. június 13-i 2008/477/EK bizottsági határozatnak és az azt módosító (EU) 2020/636 bizottsági végrehajtási határozatnak,
34. * a mobil műholdas szolgáltatásokat nyújtó rendszerek (MSS) kiválasztásáról és engedélyezéséről szóló, 2008. június 30-i 626/2008/EK európai parlamenti és tanács határozat 2. cikk (2) bekezdésének, 8. cikk (3) bekezdés b) pontjának, 9. cikk (2) bekezdés második albekezdésének,
35. *
36. * a páneurópai mobil műholdas szolgáltatásokat nyújtó rendszerek (MSS) üzemeltetőinek kiválasztásáról szóló, 2009. május 13-i 2009/449/EK bizottsági határozatnak,
37. *
38. *
39. * az Európai Unióban az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek 790−862 MHz-es frekvenciasávú használatának harmonizált műszaki feltételeiről szóló, 2010. május 6-i 2010/267/EU bizottsági határozatnak,
40. * az egy többéves rádióspektrum-politikai program létrehozásáról szóló, 2012. március 14-i 243/2012/EU európai parlamenti és tanácsi határozatnak,
41. * az 1920−1980 MHz-es és a 2110−2170 MHz-es frekvenciasávnak az Unióban elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek érdekében történő harmonizálásáról szóló, 2012. november 5-i 2012/688/EU bizottsági végrehajtási határozatnak és az azt módosító (EU) 2020/667 bizottsági végrehajtási határozatnak,
42. * a nem SOLAS hajókba való beszerelésre szánt, az általános tengeri vészjelző és biztonsági rendszerben (GMDSS) szerepeltetni kívánt tengeri rádiókommunikációs berendezésekre vonatkozó alapvető előírásokról szóló, 2013. augusztus 12-i 2013/638/EU bizottsági határozatnak,
43. * a kis hatótávolságú eszközök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló 2006/771/EK határozat módosításáról és a 2005/928/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 2013/752/EU bizottsági végrehajtási határozatnak,
44. * az Unión belül a műsorgyártáshoz és különleges eseményekhez használt vezeték nélküli hangfrekvenciás berendezések általi rádióspektrum-használat harmonizált műszaki feltételeiről szóló, 2014. szeptember 1-jei 2014/641/EU bizottsági végrehajtási határozatnak,
45. * az 1 452−1 492 MHz frekvenciasávnak az Unión belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek érdekében történő harmonizálásáról szóló, 2015. május 8-i (EU) 2015/750 bizottsági végrehajtási határozatnak és az azt módosító (EU) 2018/661 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45a. * a 2 010−2 025 MHz frekvenciasávnak a műsorgyártáshoz és különleges eseményekhez használt hordozható vagy mobil vezeték nélküli video-összeköttetések és zsinór nélküli kamerák tekintetében történő harmonizálásáról szóló, 2016. március 8-i (EU) 2016/339 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45b. * a 694–790 MHz frekvenciasávnak az Unión belül vezeték nélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek számára és a rugalmas nemzeti használat érdekében történő harmonizálásáról szóló, 2016. április 28-i (EU) 2016/687 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45c. * a 470–790 MHz frekvenciasáv Unión belüli használatáról szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/899 európai parlamenti és tanácsi határozatnak,
45d. * a kis hatótávolságú eszközök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló 2006/771/EK határozat módosításáról és a 2006/804/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. augusztus 8-i (EU) 2017/1483 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45e. * a 874–876 MHz és a 915–921 MHz frekvenciasávon belül a kis hatótávolságú eszközök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló, 2018. október 11-i (EU) 2018/1538 bizottsági végrehajtási határozatnak és az azt módosító (EU) 2022/172 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45f. * a 24,25–27,5 GHz frekvenciasávnak az Unión belül vezeték nélküli széles sávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek számára történő harmonizálásáról szóló, 2019. május 14-i (EU) 2019/784 bizottsági végrehajtási határozat 2. cikke és az (EU) 2020/590 bizottsági végrehajtási határozat azt módosító 1. cikk 1. pontja kijelölésre vonatkozó rendelkezésének,
45g. * az ultraszéles sávú technológiát használó berendezések számára szolgáló rádióspektrum Unión belüli harmonizációjáról és a 2007/131/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. május 14-i (EU) 2019/785 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45h. * a rádióspektrum 5875–5935 MHz frekvenciasávjának az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) biztonsággal összefüggő alkalmazásai tekintetében történő harmonizált használatáról és a 2008/671/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. október 7-i (EU) 2020/1426 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45i. * a rádióspektrum 5945–6425 MHz-es frekvenciasávjának vezeték nélküli hozzáférési rendszerek – többek között rádiós helyi hálózatok – (WAS/RLAN-ok) megvalósítására történő harmonizált használatáról szóló, 2021. június 17-i (EU) 2021/1067 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45j. * a 874,4–880,0 MHz és a 919,4–925,0 MHz párosított frekvenciasávnak, valamint az 1900–1910 MHz párosítatlan frekvenciasávnak a vasúti mozgó rádió általi harmonizált használatáról szóló, 2021. szeptember 28-i (EU) 2021/1730 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45k. * a 900 MHz-es és az 1800 MHz-es frekvenciasávnak az Unión belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek részére történő harmonizálásáról és a 2009/766/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2022. február 7-i (EU) 2022/173 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45l. * a rádióspektrum 5 GHz-es frekvenciasávjának a vezeték nélküli hozzáférési rendszerek, többek között rádiós helyi hálózatok megvalósítására történő harmonizált használatáról és a 2005/513/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2022. február 8-i (EU) 2022/179 bizottsági végrehajtási határozatnak és az azt módosító (EU) 2022/2307 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45m. * a rádióberendezésekre vonatkozóan a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv támogatása céljából kidolgozott harmonizált szabványokról szóló, 2022. november 8-i (EU) 2022/2191 bizottsági végrehajtási határozatnak és az azt módosító (EU) 2023/2392 bizottsági végrehajtási határozatnak,
45n. * az Unió terület én a hajókon elérhető mobilhírközlési szolgáltatások rádióspektrum-használatának harmonizált feltételeiről, valamint a 2010/166/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2024. január 22-i (EU) 2024/340 bizottsági végrehajtási határozatnak,
46. * a légi járműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatásoknak (MCA-szolgáltatások) az Európai Közösségben való engedélyezéséről szóló, 2008. április 7-i 2008/295/EK bizottsági ajánlásnak
való megfelelést szolgálja.
(2) * Ez a rendelet az egységes európai égbolton belüli beszédüzemű kommunikáció csatornatávolságára vonatkozó követelmények megállapításáról szóló, 2012. november 16-i 1079/2012/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek és az azt módosító 657/2013/EU bizottsági végrehajtási rendeletnek a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
14. § * E rendelet tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5–7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
15. § * Ez a rendelet a 7. § (6) bekezdésében, valamint a 2., 3. és 6. mellékletben hivatkozott ERC- és ECC-határozatokon kívül a nemzeti felosztás, illetve a frekvenciasávok használati szabályai tekintetében az alábbi határozatok végrehajtását is szolgálja:
1. ERC/DEC/(96)06: az ERC 1996. március 7-i határozata a „Határozat a digitális kis hatókörzetű rádió (DSRR) összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávokról” című (93)01 ERC-határozat visszavonásáról;
2. ERC/DEC/(99)16: az ERC 1999. június 1-jei határozata a „Határozat a videoműsor-elosztó rendszerek (MVDS) bevezetéséhez kijelölendő harmonizált frekvenciasávról” című (96)05 ERC-határozat visszavonásáról;
3. ERC/DEC/(99)24: az ERC 1999. november 29-i határozata a „Határozat a nagysebességű rádiós helyi hálózatok (HIPERLAN-ok) bevezetéséhez kijelölendő harmonizált frekvenciasávokról” című (96)03 ERC-határozat visszavonásáról;
4. *
5. *
6. ECC/DEC/(02)02: az ECC 2002. március 15-i határozata a „Határozat a közúti közlekedés telematikai rendszereinek összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávokról” című (92)02 ERC-határozat visszavonásáról;
7. ECC/DEC/(02)04: az ECC 2002. március 15-i határozata a 40,5−42,5 GHz sávnak a földfelszíni (állandóhelyű szolgálati/műsorszóró szolgálati) rendszerek, valamint a műholdas állandóhelyű szolgálat és a műholdas műsorszóró szolgálat (űr–Föld irány) nem koordinált földi állomásai által történő használatáról;
8. ECC/DEC/(03)03: az ECC 2003. október 17-i határozata a „Határozat a repülőgépes földfelszíni távközlő rendszerre vonatkozó Schiever Terv kezeléséről” című (97)08 ERC-határozat visszavonásáról;
9. * ECC/DEC/(03)05: a frekvenciasávok nemzeti felosztási és használati táblázatainak (NTFA-k) közzététele;
10. ECC/DEC/(03)06: az ECC 2003. október 17-i határozata a „Határozat a frekvenciasávok nemzeti felosztási táblázatainak közzétételéről” című (97)01 ERC-határozat visszavonásáról;
11. ECC/DEC/(04)05: az ECC 2004. március 19-i határozata a különböző típusú rádióberendezések jóváhagyási szabályainak elfogadásáról szóló (95)02, (96)07, (96)08, (96)09, (96)10, (96)11, (96)12, (96)13, (96)14, (96)15, (96)16, (96)17, (96)18, (96)19, (96)20, (98)05, (98)06, (98)07, (98)08, (98)09, (98)28, (98)30, (99)04, (99)07, (99)08, (99)09, (99)10, (99)11, (99)12, (99)13 és (99)14 ERC-határozat visszavonásáról;
12. ECC/DEC/(05)03: az ECC 2005. március 18-i határozata a „Határozat az európai rádiós személyhívó rendszer (ERMES) összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávról” című ERC/DEC/(94)02 Határozat visszavonásáról;
13. * ECC/DEC/(06)10: a földfelszíni szolgálati üzemelések átállása az 1980–2010 MHz és a 2170–2200 MHz sávból a műholdas mozgószolgálati rendszerek – beleértve a kiegészítő földfelszíni komponenssel kiegészítetteket is – harmonizált bevezetésének és fejlesztésének elősegítése érdekében;
14. ECC/DEC/(08)02: az ECC 2008. március 14-i határozata az ERC/DEC/(97)06, ERC/DEC/(01)01, ERC/DEC/(01)05, ERC/DEC/(01)06, ERC/DEC/(01)14 és az ERC/DEC/(01)21 Határozat visszavonásáról;
15. ECC/DEC/(08)04: az ECC 2008. március 14-i határozata az ERC/DEC/(01)04, ERC/DEC/(01)09, ERC/DEC/(01)13, ERC/DEC/(01)15 és az ERC/DEC(01)18 Határozat visszavonásáról;
16. ECC/DEC/(08)06: az ECC 2008. június 27-i határozata az ERC/DEC/(00)03, ERC/DEC/(00)04 és az ERC/DEC/(00)05 ERC-határozat visszavonásáról;
17. ECC/DEC/(08)07: az ECC 2008. június 27-i határozata az ERC/DEC/(98)03, ERC/DEC/(98)17, ERC/DEC/(98)18 és az ERC/DEC/(98)24 ERC-határozat visszavonásáról;
18. ECC/DEC/(09)05: az ECC 2009. október 30-i határozata az ERC/DEC/(96)04, ECC/DEC/(04)01 és az ECC/DEC/(04)02 ERC/ECC-határozat visszavonásáról;
19. ECC/DEC/(11)05: az ERC/DEC/(01)02, ERC/DEC/(01)03, ERC/DEC/(01)07, ERC/DEC/(01)10 és az ERC/DEC/(01)16 ERC-határozat visszavonása;
20. ECC/DEC/(13)02: ECC-határozat a (03)02 ECC-határozat visszavonásáról;
21. ECC/DEC/(14)01: ECC-határozat a (02)07 ECC-határozat visszavonásáról;
22. ECC/DEC/(16)03: ECC-határozat a (99)17 ERC-határozat visszavonásáról;
22a. * ECC/DEC/(17)01: ECC-határozat a 900 MHz-es sávú analóg CT1 és CT1+ alkalmazások kivonásáról szóló (01)01 ECC-határozat és a 900 MHz-es sávú digitális CT2 alkalmazások kivonásáról szóló (01)02 ECC-határozat visszavonásáról;
23. ECC/DEC/(17)03: ECC-határozat az „Az Euteltracs rendszer Omnitracs végberendezéseinek az egyedi engedélyezés alóli mentesítéséről” című ERC/DEC/(98)15 Határozat visszavonásáról;
24. * ECC/DEC/(18)02: ECC-határozat a 3400−3800 MHz közötti frekvenciasávoknak a szélessávú vezetéknélküli hozzáférési rendszerek (BWA) harmonizált megvalósítása céljára történő hozzáférhetőségéről szóló (07)02 ECC-határozat visszavonásáról;
25. * ECC/DEC/(18)03: ECC-határozat a 2400–2483,5 MHz frekvenciasávban működő – mozgásérzékelők és riasztók céljára használt – kis hatótávolságú eszközök harmonizált frekvenciáiról, műszaki jellemzőiről, valamint egyedi engedélyezés alóli mentesítéséről szóló (01)08 ERC-határozat visszavonásáról;
26. * ECC/DEC/(19)01: ECC-határozat a 80 MHz, 160 MHz, 380–470 MHz és a 800/900 MHz sávban a keskeny- és szélesebb sávú PMR/PAMR/PPDR rendszerek digitális végberendezéseinek egyedi engedélyezés alóli mentesítéséről, valamint a keskeny- és szélesebb sávú PPDR rendszerek digitális végberendezéseinek szabad mozgásáról és használatáról szóló (11)04 ECC-határozat visszavonásáról;
27. * ECC/DEC/(21)03: ECC-határozat az egyes rádióberendezések CEPT-tagországokban való szabad mozgásáról és használatáról szóló (95)01 ERC-határozat visszavonásáról;
28. * ECC/DEC/(22)05: ECC-határozat a vezetéknélküli multimédia rendszerek (MWS) és pont-pont (PtP) struktúrájú állandóhelyű vezetéknélküli rendszerek bevezetésére szolgáló 40,5–43,5 GHz harmonizált frekvenciasáv kijelöléséről szóló (99)15 ERC-határozat visszavonásáról.
16. § *
1.1. * A rádióspektrum-gazdálkodás az ENSZ szakági feladatait ellátó ITU Alapokmányában és Egyezményében meghatározottak szerint jut érvényre világszerte, így Magyarországon is.
1.2. * Az ITU tagállamainak Meghatalmazotti Értekezlete által összehívott Rádiótávközlési Világértekezletek keretében az érintett államok együttműködésével határoznak a rádióspektrum felosztásáról, a rádiószolgálatok sávhatárairól. A három Körzet földrajzi határait az alábbi ábra mutatja és az 1.3–1.6. pont írja le.
1.3. * 1. Körzet: magában foglalja azt az övezetet, amelyet keletről az A vonal és nyugatról a B vonal határol, kivéve az Iráni Iszlám Köztársaság területének az e határok közötti részét. Ez a Körzet magában foglalja Örményország, Azerbajdzsán, az Oroszországi Föderáció, Grúzia, Kazahsztán, Mongólia, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Törökország és Ukrajna egész területét is, valamint azt az övezetet is, amely az Oroszországi Föderációtól északra az A és a C vonal között fekszik.
1.4. * 2. Körzet: azt az övezetet foglalja magában, amelyet keletről a B vonal és nyugatról a C vonal határol.
1.5. * 3. Körzet: magában foglalja azt az övezetet, amelyet keletről a C vonal és nyugatról az A vonal határol, kivéve Örményország, Azerbajdzsán, az Oroszországi Föderáció, Grúzia, Kazahsztán, Mongólia, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Törökország és Ukrajna területét és az Oroszországi Föderációtól északra eső övezetet. Ez a Körzet magában foglalja az Iráni Iszlám Köztársaság területének azt a részét is, amely e határokon kívül fekszik.
1.6. * Az 1. pont alkalmazásában:
1.6.1. A vonal: az 1.2. pontban foglalt ábrában az a vonal, amely az Északi-sarktól kiindulva követi a Greenwichtől számított keleti 40°-os hosszúsági kört az északi 40°-os szélességi körig, majd innen főkör menti íven folytatódik a keleti 60°-os hosszúsági kör és a Ráktérítő metszéspontjáig, ahonnan a keleti 60°-os hosszúsági kör mentén halad a Déli-sarkig.
1.6.2. B vonal: az 1.2. pontban foglalt ábrában az a vonal, amely az Északi-sarktól kiindulva követi a Greenwichtől számított nyugati 10°-os hosszúsági kört az északi 72°-os szélességi körrel alkotott metszéspontjáig; innen főkör menti íven folytatódik a nyugati 50°-os hosszúsági kör és az északi 40°-os szélességi kör metszéspontjáig; innen főkör menti íven folytatódik a nyugati 20°-os hosszúsági kör és a déli 10°-os szélességi kör metszéspontjáig, ahonnan a nyugati 20°-os hosszúsági kör mentén halad a Déli-sarkig.
1.6.3. C vonal: az 1.2. pontban foglalt ábrában az a vonal, amely az Északi-sarktól kiindulva főkör menti ívet követ az északi 65°30’-es szélességi kör és a Bering-szoros nemzetközi határvonalának metszéspontjáig; innen főkör menti íven folytatódik a Greenwichtől számított keleti 165°-os hosszúsági kör és az északi 50°-os szélességi kör metszéspontjáig; innen főkör menti íven folytatódik a nyugati 170°-os hosszúsági kör és az északi 10°-os szélességi kör metszéspontjáig; innen követi az északi 10°-os szélességi kört a nyugati 120°-os hosszúsági körrel alkotott metszéspontjáig, ahonnan a nyugati 120°-os hosszúsági kör mentén halad a Déli-sarkig.
2.1.1. * A 2.2. pontban foglalt táblázat A−C oszlopa az RR alapján közzéteszi az 1. pont szerinti Körzetekre érvényes felosztást. Ennek keretében meghatározza a felosztott rádiószolgálatokat szolgálati kategóriáiknak megfelelően frekvenciasávonként, valamint a rádióspektrum-használat feltételeit – különösen a helyettesítő és a járulékos felosztást, az eltérő szolgálati kategóriát, a korlátozásokat, a műszaki követelményeket, az eljárási és rádióforgalmazási szabályokat – tartalmazó lábjegyzetek hivatkozási számait. A lábjegyzetek hivatkozási számát – az RR szerinti számozással megegyezően, 5.53-tól kezdődően –, valamint szövegét a 3. pont tartalmazza.
2.1.2. * A táblázat D oszlopa tartalmazza az RR szerint a Magyarországra érvényes felosztást. Ennek keretében meghatározza a Magyarországon felosztható rádiószolgálatokat szolgálati kategóriáiknak megfelelően, valamint a magyarországi rádióspektrum-használatra vonatkozó, lábjegyzetekben foglalt feltételeket.
2.1.3. * A táblázatban a szolgálati kategória a rádióspektrum-használó részére nemzetközi szinten állapít meg zavarvédelmet vagy zavarokozás szempontjából használati korlátozást. A táblázatban meghatározott szolgálati kategóriától lábjegyzet eltérően is rendelkezhet. Az elsődleges rádiószolgálat – kiegészítés nélküli – megnevezése nagybetűvel, a másodlagosé nagy kezdőbetűt követően kisbetűvel van jelölve.
2.1.4. A táblázat alkalmazása során az adott mezőben és a mező lábjegyzeteiben foglaltakat együttesen kell alkalmazni, arra figyelemmel, hogy a lábjegyzetben foglalt rendelkezés:
2.1.4.1. kizárólag az adott rádiószolgálatra vonatkozik, ha a lábjegyzet az adott mezőben a rádiószolgálat mellé van írva; vagy
2.1.4.2. kettő vagy több rádiószolgálatra, vagy az adott felosztás egészére vonatkozik, ha a lábjegyzet az adott mező aljára van írva.
2.1.5. Amennyiben a rádiószolgálat megnevezése mellett zárójeles kiegészítés szerepel, akkor a rádiószolgálatra vonatkozó felosztás az így megjelölt működési típusra, alkalmazásra, frekvenciára korlátozódik.
A | B | C | D | |||
1 | RR FREKVENCIASÁVOK FELOSZTÁSI TÁBLÁZATA | MAGYARORSZÁGRA ÉRVÉNYES FELOSZTÁS | ||||
2 | 1. KÖRZET | 2. KÖRZET | 3. KÖRZET | AZ RR SZERINT | ||
3 | 8,3 kHz alatt | (Nincs felosztva) 5.53 5.54 | 8,3 kHz alatt (Nincs felosztva) 5.53 5.54 | |||
4 | 8,3–9 kHz | METEOROLÓGIA 5.54A 5.54B 5.54C | 8,3–9 kHz METEOROLÓGIA 5.54A | |||
5 | 9–11,3 kHz | METEOROLÓGIA 5.54A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 9–11,3 kHz METEOROLÓGIA 5.54A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
6 | 11,3–14 kHz | RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 11,3–14 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
7 | 14–19,95 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 5.55 5.56 | 14–19,95 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 5.56 | |||
8 | 19,95–20,05 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 kHz) | 19,95–20,05 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 kHz) | |||
9 | 20,05–70 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 5.56 5.58 | 20,05–70 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 5.56 | |||
10 | 70–72 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | 70–90 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Rádiólokáció | 70–72 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Állandóhelyű Tengeri mozgó 5.57 5.59 | 70–72 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | ||
11 | 72–84 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.56 | 72–84 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | 72–84 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.56 | |||
12 | 84–86 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | 84–86 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Állandóhelyű Tengeri mozgó 5.57 5.59 | 84–86 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | |||
13 | 86–90 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.56 | 5.61 | 86–90 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | 86–90 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.57 RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.56 | ||
14 | 90–110 kHz | RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.62 Állandóhelyű 5.64 | 90–110 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.62 Állandóhelyű 5.64 | |||
15 | 110–112 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.64 | 110–130 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Rádiólokáció | 110–112 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | 110–112 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.64 | ||
16 | 112–115 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | 112–117,6 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Állandóhelyű Tengeri mozgó | 112–115 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | |||
17 | 115–117,6 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Állandóhelyű Tengeri mozgó 5.64 5.66 | 5.64 5.65 | 115–117,6 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Állandóhelyű Tengeri mozgó 5.64 | |||
18 | 117,6–126 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | 117,6–126 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | 117,6–126 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | |||
19 | 126–129 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | 126–129 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 Állandóhelyű Tengeri mozgó 5.64 5.65 | 126–129 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 | |||
20 | 129–130 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | 5.61 5.64 | 129–130 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | 129–130 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.60 5.64 | ||
21 | 130–135,7 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.64 5.67 | 130–135,7 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.64 | 130–135,7 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.64 | 130–135,7 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.64 | ||
22 | 135,7–137,8 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ Amatőr 5.67A 5.64 5.67 5.67B | 135,7–137,8 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ Amatőr 5.67A 5.64 | 135,7–137,8 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Amatőr 5.67A 5.64 5.67B | 135,7–137,8 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ Amatőr 5.67A 5.67B 5.64 | ||
23 | 137,8–148,5 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.64 5.67 | 137,8–160 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ | 137,8–160 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 137,8–148,5 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.64 | ||
24 | 148,5–255 kHz | 5.64 | 5.64 | 148,5–255 kHz | ||
25 | MŰSORSZÓRÁS | 160–190 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | 160–190 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Légi rádiónavigáció | MŰSORSZÓRÁS | ||
26 | 190–200 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||||
27 | 5.68 5.69 5.70 | 200–275 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó | 200–285 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó | |||
28 * | 255–283,5 kHz MŰSORSZÓRÁS LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 255–283,5 kHz MŰSORSZÓRÁS LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | ||||
29 * | 5.70 | 275–285 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók) | ||||
30 | 285–315 kHz | 283,5–285,3 kHz | ||||
31 | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) 5.73 | 283,5–315 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) 5.73 5.74 | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) 5.73 | |||
32 | 285,3–285,7 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.73 5.74 | |||||
33 | 5.74 | 285,7–315 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) 5.73 | ||||
34 | 315–325 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók) 5.73 5.75 | 315–325 kHz TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) 5.73 Légi rádiónavigáció | 315–325 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (rádió-irányadók) 5.73 | 315–325 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók) 5.73 | ||
35 | 325–405 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 325–335 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó Tengeri rádiónavigáció (rádió-irányadók) | 325–405 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó | 325–405 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | ||
36 | 335–405 kHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó | |||||
37 | 405–415 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.76 | 405–415 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.76 Légi mozgó | 405–415 kHz RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.76 | |||
38 | 415–435 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 415–472 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 Légi rádiónavigáció 5.77 5.80 | 415–435 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
39 | 435–472 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 Légi rádiónavigáció 5.77 5.82 | 5.78 5.82 | 435–472 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 Légi rádiónavigáció 5.82 | |||
40 | 472–479 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.79 Amatőr 5.80A Légi rádiónavigáció 5.77 5.80 5.80B 5.82 | 472–479 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 Amatőr 5.80A 5.80B Légi rádiónavigáció 5.82 | |||
41 | 479–495 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 5.79A Légi rádiónavigáció 5.77 5.82 | 479–495 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 5.79A Légi rádiónavigáció 5.77 5.80 5.82 | 479–495 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 5.79A Légi rádiónavigáció 5.82 | |||
42 * | 495–505 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.82C | 495–505 kHz TENGERI MOZGÓ 5.82C | |||
43 | 505–526,5 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 5.79A 5.84 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 505–510 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 | 505–526,5 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 5.79A 5.84 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Légi mozgó Földi mozgó | 505–526,5 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79 5.79A 5.84 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | ||
44 | 510–525 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79A 5.84 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||||
45 | 525–535 kHz | |||||
46 | 526,5–1606,5 kHz MŰSORSZÓRÁS | MŰSORSZÓRÁS 5.86 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 526,5–535 kHz MŰSORSZÓRÁS Mozgó 5.88 | 526,5–1606,5 kHz MŰSORSZÓRÁS | ||
47 | 535–1605 kHz MŰSORSZÓRÁS | 535–1606,5 kHz MŰSORSZÓRÁS | ||||
48 | 5.87 5.87A | 1605–1625 kHz | ||||
49 | 1606,5–1625 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.90 FÖLDI MOZGÓ 5.92 | MŰSORSZÓRÁS 5.89 5.90 | 1606,5–1800 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 1606,5–1625 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.90 FÖLDI MOZGÓ 5.92 | ||
50 | 1625–1635 kHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.93 | 1625–1705 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS 5.89 Rádiólokáció | 1625–1635 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.93 | |||
51 | 1635–1800 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.90 FÖLDI MOZGÓ | 5.90 | 1635–1800 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.90 FÖLDI MOZGÓ | |||
52 | 5.92 5.96 | 1705–1800 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 5.91 | 5.92 5.96 | ||
53 | 1800–1810 kHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.93 | 1800–1850 kHz AMATŐR | 1800–2000 kHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Rádiólokáció | 1800–1810 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.93 | ||
54 | 1810–1850 kHz AMATŐR 5.98 5.99 5.100 | 1810–1850 kHz AMATŐR 5.100 | ||||
55 | 1850–2000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.92 5.96 5.103 | 1850–2000 kHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.102 | 5.97 | 1850–2000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.92 5.96 5.103 | ||
56 | 2000–2025 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.92 5.103 | 2000–2065 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 2000–2025 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.92 5.103 | |||
57 | 2025–2045 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével Meteorológia 5.104 5.92 5.103 | 2025–2045 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével Meteorológia 5.104 5.92 5.103 | ||||
58 | 2045–2160 kHz | 2045–2160 kHz | ||||
59 | ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | 2065–2107 kHz TENGERI MOZGÓ 5.105 5.106 | ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | |||
60 | 5.92 | 2107–2170 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 5.92 | |||
61 | 2160–2170 kHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.93 5.107 | 2160–2170 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.93 | ||||
62 | 2170–2173,5 kHz | TENGERI MOZGÓ | 2170–2173,5 kHz TENGERI MOZGÓ | |||
63 | 2173,5–2190,5 kHz | MOZGÓ (vészjelzés és hívás) 5.108 5.109 5.110 5.111 | 2173,5–2190,5 kHz MOZGÓ (vészjelzés és hívás) 5.108 5.109 5.110 5.111 | |||
64 | 2190,5–2194 kHz | TENGERI MOZGÓ | 2190,5–2194 kHz TENGERI MOZGÓ | |||
65 | 2194–2300 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.92 5.103 5.112 | 2194–2300 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.112 | 2194–2300 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.92 5.103 | |||
A | B | C | D | |||
1 | RR FREKVENCIASÁVOK FELOSZTÁSI TÁBLÁZATA | MAGYARORSZÁGRA ÉRVÉNYES FELOSZTÁS | ||||
2 | 1. KÖRZET | 2. KÖRZET | 3. KÖRZET | AZ RR SZERINT | ||
66 | 2300–2498 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS 5.113 | 2300–2495 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS 5.113 | 2300–2498 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | |||
67 | 5.103 | 2495–2501 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz) | 5.103 | |||
68 | 2498–2501 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz) | 2498–2501 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz) | ||||
69 | 2501–2502 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | 2501–2502 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | |||
70 | 2502–2625 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | 2502–2505 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL | 2502–2625 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | |||
71 | 5.92 5.103 5.114 | 2505–2850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 5.92 5.103 | |||
72 | 2625–2650 kHz TENGERI MOZGÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.92 | 2625–2650 kHz TENGERI MOZGÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.92 | ||||
73 | 2650–2850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.92 5.103 | 2650–2850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.92 5.103 | ||||
74 | 2850–3025 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.115 | 2850–3025 kHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.115 | |||
75 | 3025–3155 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 3025–3155 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
76 | 3155–3200 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.116 5.117 | 3155–3200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.116 | |||
77 | 3200–3230 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS 5.113 5.116 | 3200–3230 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.116 | |||
78 | 3230–3400 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS 5.113 5.116 5.118 | 3230–3400 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.116 | |||
79 | 3400–3500 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 3400–3500 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
80 | 3500–3800 kHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 3500–3750 kHz AMATŐR 5.119 | 3500–3900 kHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 3500–3800 kHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | ||
81 | 5.92 | 3750–4000 kHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | 5.92 | |||
82 | 3800–3900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | 3800–3900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | ||||
83 | 3900–3950 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ 5.123 | 3900–3950 kHz LÉGI MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS | 3900–3950 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
84 | 3950–4000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS | 5.122 5.125 | 3950–4000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS 5.126 | 3950–4000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS | ||
85 | 4000–4063 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.127 5.126 | 4000–4063 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ 5.127 | |||
86 | 4063–4438 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.79A 5.109 5.110 5.130 5.131 5.132 5.128 | 4063–4438 kHz TENGERI MOZGÓ 5.79A 5.109 5.110 5.130 5.131 5.132 5.128 | |||
87 | 4438–4488 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A 5.132B | 4438–4488 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.132A | 4438–4488 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | 4438–4488 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | ||
88 | 4488–4650 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | 4488–4650 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 4488–4650 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | |||
89 | 4650–4700 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 4650–4700 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
90 | 4700–4750 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 4700–4750 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
91 | 4750–4850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS 5.113 | 4750–4850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS 5.113 | 4750–4850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS 5.113 Földi mozgó | 4750–4850 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | ||
92 | 4850–4995 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS 5.113 | 4850–4995 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | |||
93 | 4995–5003 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz) | 4995–5003 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz) | |||
94 | 5003–5005 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | 5003–5005 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | |||
95 | 5005–5060 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰSORSZÓRÁS 5.113 | 5005–5060 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
96 | 5060–5250 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.133 | 5060–5250 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, a légi mozgó kivételével | |||
97 | 5250–5275 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A 5.133A | 5250–5275 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.132A | 5250–5275 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | 5250–5275 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | ||
98 | 5275–5351,5 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 5275–5351,5 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
99 * | 5351,5–5366,5 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Amatőr 5.133B | 5351,5–5366,5 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Amatőr 5.133B | |||
100 | 5366,5–5450 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 5366,5–5450 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
101 | 5450–5480 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | 5450–5480 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | 5450–5480 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | 5450–5480 kHz ÁLLANDÓHELYŰ (OR) LÉGI MOZGÓ FÖLDI MOZGÓ | ||
102 | 5480–5680 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.115 | 5480–5680 kHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.115 | |||
103 | 5680–5730 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.115 | 5680–5730 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.115 | |||
104 | 5730–5900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | 5730–5900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | 5730–5900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | 5730–5900 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | ||
105 | 5900–5950 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.136 | 5900–5950 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.136 | |||
106 | 5950–6200 kHz | MŰSORSZÓRÁS | 5950–6200 kHz MŰSORSZÓRÁS | |||
107 | 6200–6525 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.130 5.132 5.137 | 6200–6525 kHz TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.130 5.132 5.137 | |||
108 | 6525–6685 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 6525–6685 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
109 | 6685–6765 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 6685–6765 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
110 | 6765–7000 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.138 | 6765–7000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.138 | |||
111 | 7000–7100 kHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR 5.140 5.141 5.141A | 7000–7100 kHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
112 | 7100–7200 kHz | AMATŐR 5.141A 5.141B | 7100–7200 kHz AMATŐR | |||
113 | 7200–7300 kHz MŰSORSZÓRÁS | 7200–7300 kHz AMATŐR 5.142 | 7200–7300 kHz MŰSORSZÓRÁS | 7200–7300 kHz MŰSORSZÓRÁS | ||
114 | 7300–7400 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.143 5.143A 5.143B 5.143C 5.143D | 7300–7400 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.143 5.143B | |||
115 | 7400–7450 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.143B 5.143C | 7400–7450 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | 7400–7450 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.143A 5.143C | 7400–7450 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.143B | ||
116 | 7450–8100 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.144 | 7450–8100 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | |||
117 | 8100–8195 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ | 8100–8195 kHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ | |||
118 | 8195–8815 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 5.111 | 8195–8815 kHz TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 5.111 | |||
119 | 8815–8965 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 8815–8965 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
120 | 8965–9040 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 8965–9040 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
121 | 9040–9305 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | 9040–9400 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | 9040–9305 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | 9040–9305 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | ||
122 | 9305–9355 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Rádiólokáció 5.145A 5.145B | 9305–9355 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Rádiólokáció 5.145A | 9305–9355 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Rádiólokáció 5.145A | |||
123 | 9355–9400 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | 9355–9400 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | 9355–9400 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
124 | 9400–9500 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | 9400–9500 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | |||
125 | 9500–9900 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.147 | 9500–9900 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.147 | |||
126 | 9900–9995 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 9900–9995 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
127 | 9995–10 003 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz) 5.111 | 9995–10 003 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz) 5.111 | |||
128 | 10 003–10 005 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás 5.111 | 10 003–10 005 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás 5.111 | |||
129 | 10 005–10 100 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 | 10 005–10 100 kHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 | |||
130 | 10 100–10 150 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Amatőr | 10 100–10 150 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Amatőr | |||
131 | 10 150–11 175 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | 10 150–11 175 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
132 | 11 175–11 275 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 11 175–11 275 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
133 | 11 275–11 400 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 11 275–11 400 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
134 | 11 400–11 600 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 11 400–11 600 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
135 | 11 600–11 650 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | 11 600–11 650 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | |||
136 | 11 650–12 050 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.147 | 11 650–12 050 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.147 | |||
137 | 12 050–12 100 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | 12 050–12 100 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | |||
138 | 12 100–12 230 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 12 100–12 230 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
139 | 12 230–13 200 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 | 12 230–13 200 kHz TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 | |||
140 | 13 200–13 260 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 13 200–13 260 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
141 | 13 260–13 360 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 13 260–13 360 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
142 | 13 360–13 410 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | 13 360–13 410 kHz ÁLLANDÓHELYŰ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | |||
143 | 13 410–13 450 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | 13 410–13 450 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
144 | 13 450–13 550 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A 5.149A | 13 450–13 550 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | 13 450–13 550 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | |||
145 | 13 550–13 570 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével 5.150 | 13 550–13 570 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével 5.150 | |||
146 | 13 570–13 600 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.151 | 13 570–13 600 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.151 | |||
147 | 13 600–13 800 kHz | MŰSORSZÓRÁS | 13 600–13 800 kHz MŰSORSZÓRÁS | |||
148 | 13 800–13 870 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.151 | 13 800–13 870 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.151 | |||
149 | 13 870–14 000 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | 13 870–14 000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
150 | 14 000–14 250 kHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | 14 000–14 250 kHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
151 | 14 250–14 350 kHz | AMATŐR 5.152 | 14 250–14 350 kHz AMATŐR | |||
152 | 14 350–14 990 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | 14 350–14 990 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
153 | 14 990–15 005 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz) 5.111 | 14 990–15 005 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz) 5.111 | |||
154 | 15 005–15 010 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | 15 005–15 010 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | |||
155 | 15 010–15 100 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 15 010–15 100 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
156 | 15 100–15 600 kHz | MŰSORSZÓRÁS | 15 100–15 600 kHz MŰSORSZÓRÁS | |||
157 | 15 600–15 800 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | 15 600–15 800 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | |||
158 | 15 800–16 100 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.153 | 15 800–16 100 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
159 | 16 100–16 200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Rádiólokáció 5.145A 5.145B | 16 100–16 200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.145A | 16 100–16 200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Rádiólokáció 5.145A | 16 100–16 200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Rádiólokáció 5.145A | ||
160 | 16 200–16 360 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 16 200–16 360 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
161 | 16 360–17 410 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 | 16 360–17 410 kHz TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 | |||
162 | 17 410–17 480 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 17 410–17 480 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
163 | 17 480–17 550 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | 17 480–17 550 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | |||
164 | 17 550–17 900 kHz | MŰSORSZÓRÁS | 17 550–17 900 kHz MŰSORSZÓRÁS | |||
165 | 17 900–17 970 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 17 900–17 970 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
166 | 17 970–18 030 kHz | (OR) LÉGI MOZGÓ | 17 970–18 030 kHz (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
167 | 18 030–18 052 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 18 030–18 052 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
168 | 18 052–18 068 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Űrkutatás | 18 052–18 068 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Űrkutatás | |||
169 | 18 068–18 168 kHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR 5.154 | 18 068–18 168 kHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
170 | 18 168–18 780 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, a légi mozgó kivételével | 18 168–18 780 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, a légi mozgó kivételével | |||
171 | 18 780–18 900 kHz | TENGERI MOZGÓ | 18 780–18 900 kHz TENGERI MOZGÓ | |||
172 | 18 900–19 020 kHz | MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | 18 900–19 020 kHz MŰSORSZÓRÁS 5.134 5.146 | |||
173 | 19 020–19 680 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 19 020–19 680 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
174 | 19 680–19 800 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.132 | 19 680–19 800 kHz TENGERI MOZGÓ 5.132 | |||
175 | 19 800–19 990 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ | 19 800–19 990 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
176 | 19 990–19 995 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás 5.111 | 19 990–19 995 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás 5.111 | |||
177 | 19 995–20 010 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz) 5.111 | 19 995–20 010 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz) 5.111 | |||
178 | 20 010–21 000 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó | 20 010–21 000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó | |||
179 | 21 000–21 450 kHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | 21 000–21 450 kHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
180 | 21 450–21 850 kHz | MŰSORSZÓRÁS | 21 450–21 850 kHz MŰSORSZÓRÁS | |||
181 | 21 850–21 870 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.155A 5.155 | 21 850–21 870 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
182 | 21 870–21 924 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.155B | 21 870–21 924 kHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.155B | |||
183 | 21 924–22 000 kHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 21 924–22 000 kHz (R) LÉGI MOZGÓ | |||
184 | 22 000–22 855 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.132 5.156 | 22 000–22 855 kHz TENGERI MOZGÓ 5.132 | |||
185 | 22 855–23 000 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.156 | 22 855–23 000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ | |||
186 | 23 000–23 200 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével 5.156 | 23 000–23 200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
187 | 23 200–23 350 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.156A (OR) LÉGI MOZGÓ | 23 200–23 350 kHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.156A (OR) LÉGI MOZGÓ | |||
188 | 23 350–24 000 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.157 | 23 350–24 000 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.157 | |||
189 | 24 000–24 450 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | 24 000–24 450 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | |||
190 | 24 450–24 600 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ Rádiólokáció 5.132A 5.158 | 24 450–24 650 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.132A | 24 450–24 600 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ Rádiólokáció 5.132A | 24 450–24 600 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ Rádiólokáció 5.132A | ||
191 | 24 600–24 890 kHz | 24 600–24 890 kHz | 24 600–24 890 kHz | |||
192 | ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | 24 650–24 890 kHz ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | ÁLLANDÓHELYŰ FÖLDI MOZGÓ | ||
193 | 24 890–24 990 kHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | 24 890–24 990 kHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
194 | 24 990–25 005 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz) | 24 990–25 005 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz) | |||
195 | 25 005–25 010 kHz | HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | 25 005–25 010 kHz HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL Űrkutatás | |||
196 | 25 010–25 070 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 25 010–25 070 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
197 | 25 070–25 210 kHz | TENGERI MOZGÓ | 25 070–25 210 kHz TENGERI MOZGÓ | |||
198 | 25 210–25 550 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 25 210–25 550 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
199 | 25 550–25 670 kHz | RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | 25 550–25 670 kHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | |||
200 | 25 670–26 100 kHz | MŰSORSZÓRÁS | 25 670–26 100 kHz MŰSORSZÓRÁS | |||
201 | 26 100–26 175 kHz | TENGERI MOZGÓ 5.132 | 26 100–26 175 kHz TENGERI MOZGÓ 5.132 | |||
202 | 26 175–26 200 kHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 26 175–26 200 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
203 | 26 200–26 350 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A 5.133A | 26 200–26 420 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.132A | 26 200–26 350 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | 26 200–26 350 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.132A | ||
204 | 26 350–27 500 kHz | 26 350–27 500 kHz | 26 350–27 500 kHz | |||
205 | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.150 | 26 420–27 500 kHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.150 | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.150 | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.150 | ||
206 | 27,5–28 MHz | METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 27,5–28 MHz METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
207 | 28–29,7 MHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | 28–29,7 MHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
208 | 29,7–30,005 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 29,7–30,005 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
209 | 30,005–30,01 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (műholdak azonosítása) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS | 30,005–30,01 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (műholdak azonosítása) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS | |||
210 | 30,01–37,5 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 30,01–37,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
211 | 37,5–38,25 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiócsillagászat 5.149 | 37,5–38,25 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiócsillagászat 5.149 | |||
212 | 38,25–39 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 38,25–39,986 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 38,25–39,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 38,25–39 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | ||
213 | 39–39,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció 5.132A 5.159 | 39–39,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció 5.132A | ||||
214 | 39,5–39,986 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 39,5–39,986 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.132A | 39,5–39,986 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
215 | 39,986–40,02 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás | 39,986–40 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.132A Űrkutatás | 39,986–40,02 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás | |||
216 | 40–40,02 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás | |||||
217 | 40,02–40,98 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.150 | 40,02–40,98 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.150 | |||
218 | 40,98–41,015 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás 5.160 5.161 | 40,98–41,015 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás | |||
219 | 41,015–42 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.160 5.161 5.161A | 41,015–42 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
220 | 42–42,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció 5.132A 5.160 5.161B | 42–42,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.161 | 42–42,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.161B | |||
221 | 42,5–44 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.160 5.161 5.161A | 42,5–44 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
222 | 44–47 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.162 5.162A | 44–47 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
223 * | 47–50 MHz MŰSORSZÓRÁS 5.162A 5.163 5.164 5.165 | 47–50 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 47–50 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS 5.162A | 47–50 MHz FÖLDI MOZGÓ 5.164 MŰSORSZÓRÁS | ||
224 * | 50–52 MHz MŰSORSZÓRÁS Amatőr 5.166A 5.166B 5.166C 5.166D 5.166E 5.169 5.169A 5.169B | 50–54 MHz AMATŐR | 50–50,5 MHz AMATŐR 5.166A 5.166B 5.166C 5.169B FÖLDI MOZGÓ 5.164 MŰSORSZÓRÁS | |||
225 * | 5.162A 5.164 5.165 | 50,5–52 MHz FÖLDI MOZGÓ 5.164 MŰSORSZÓRÁS Amatőr 5.166B 5.166C 5.169B | ||||
226 * | 52–68 MHz MŰSORSZÓRÁS | 5.162A 5.167 5.167A 5.168 5.170 | 52–68 MHz FÖLDI MOZGÓ 5.164 MŰSORSZÓRÁS | |||
227 * | 5.162A 5.163 5.164 5.165 5.169 5.169A 5.169B 5.171 | 54–68 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó 5.172 | 54–68 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS 5.162A | |||
228 * | 68–74,8 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 68–72 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó 5.173 | 68–74,8 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 68–74,8 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | ||
229 * | 72–73 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||||
230 * | 73–74,6 MHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.178 | | ||||
231 * | 5.149 5.175 5.177 5.179 | 74,6–74,8 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 5.149 5.176 5.179 | 5.149 5.175 | ||
232 * | 74,8–75,2 MHz | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.180 5.181 | 74,8–75,2 MHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.180 | |||
233 * | 75,2–87,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 75,2–75,4 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.179 | 75,2–87,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
234 * | 75,4–76 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 75,4–87 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | ||||
235 * | 76–88 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó | 5.182 5.183 5.188 | ||||
236 * | 5.175 5.179 5.187 | 87–100 MHz | 5.175 | |||
237 * | 87,5–100 MHz MŰSORSZÓRÁS | 5.185 | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS | 87,5–100 MHz MŰSORSZÓRÁS | ||
238 * | 5.190 | 88–100 MHz MŰSORSZÓRÁS | ||||
239 * | 100–108 MHz | MŰSORSZÓRÁS 5.192 5.194 | 100–108 MHz MŰSORSZÓRÁS | |||
240 * | 108–117,975 MHz | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.197 5.197A | 108–117,975 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.197A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
241 * | 117,975–137 MHz | (R) LÉGI MOZGÓ | 117,975–132 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.111 5.200 | |||
242 * | 132–136 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ 5.201 (R) LÉGI MOZGÓ 5.200 | |||||
243 * | 5.111 5.200 5.201 5.202 | 136–137 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.200 | ||||
244 * | 137–137,025 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.209 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével 5.204 5.205 5.206 5.207 5.208 | 137–137,025 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208 5.208A 5.208B 5.209 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
245 * | 137,025–137,175 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.209 5.204 5.205 5.206 5.207 5.208 | 137,025–137,175 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208 5.208A 5.208B 5.209 | |||
246 * | 137,175–137,825 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C 5.209A MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.209 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével 5.204 5.205 5.206 5.207 5.208 | 137,175–137,825 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C 5.209A MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208 5.208A 5.208B 5.209 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével | |||
247 * | 137,825–138 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.209 5.204 5.205 5.206 5.207 5.208 | 137,825–138 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) 5.203C MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208 5.208A 5.208B 5.209 | |||
248 * | 138–143,6 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ 5.210 5.211 5.212 5.214 | 138–143,6 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás (űr–Föld irány) | 138–143,6 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.207 5.213 | 138–143,6 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ | ||
249 * | 143,6–143,65 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.211 5.212 5.214 | 143,6–143,65 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) | 143,6–143,65 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.207 5.213 | 143,6–143,65 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) | ||
250 * | 143,65–144 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ 5.210 5.211 5.212 5.214 | 143,65–144 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás (űr–Föld irány) | 143,65–144 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.207 5.213 | 143,65–144 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ | ||
251 * | 144–146 MHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR 5.216 | 144–146 MHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
252 * | 146–148 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | 146–148 MHz AMATŐR 5.217 | 146–148 MHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.217 | 146–148 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével | ||
253 * | 148–149,9 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.218 5.218A 5.219 5.221 | 148–149,9 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.218 5.218A 5.219 5.221 | 148–149,9 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld–űr irány) 5.218 5.218A ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.219 5.221 | |||
254 * | 149,9–150,05 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.220 | 149,9–150,05 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.220 | |||
255 * | 150,05–153 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | 150,05–154 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 150,05–153 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | |||
256 * | 153–154 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével Meteorológia | 5.225 | 153–154 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével Meteorológia | |||
257 * | 154–156,4875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.225A 5.226 | 154–156,4875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.226 | 154–156,4875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.225A 5.226 | 154–156,4875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.226 | ||
258 * | 156,4875–156,5625 MHz | TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás DSC-vel) | 156,4875–156,5125 MHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás DSC-vel) FÖLDI MOZGÓ 5.226 5.227 | |||
259 * | 156,5125–156,5375 MHz TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás DSC-vel) 5.111 5.226 | |||||
260 * | 5.111 5.226 5.227 | 156,5375–156,5625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás DSC-vel) FÖLDI MOZGÓ 5.226 5.227 | ||||
261 * | 156,5625–156,7625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.226 | 156,5625–156,7625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.226 | 156,5625–156,7625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével 5.226 | |||
262 * | 156,7625–156,7875 MHz TENGERI MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.111 5.226 5.228 | 156,7625–156,7875 MHz TENGERI MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.111 5.226 5.228 | 156,7625–156,7875 MHz TENGERI MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.111 5.226 5.228 | 156,7625–156,7875 MHz TENGERI MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.226 5.228 | ||
263 * | 156,7875–156,8125 MHz | TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás) 5.111 5.226 | 156,7875–156,8125 MHz TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás) 5.111 5.226 | |||
264 * | 156,8125–156,8375 MHz TENGERI MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.111 5.226 5.228 | 156,8125–156,8375 MHz TENGERI MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.111 5.226 5.228 | 156,8125–156,8375 MHz TENGERI MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.111 5.226 5.228 | 156,8125–156,8375 MHz TENGERI MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.226 5.228 | ||
265 * | 156,8375–157,1875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.226 | 156,8375–157,1875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.226 | 156,8375–157,1875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.226 | |||
266 * | 157,1875–157,3375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó 5.208A 5.208B 5.228AB 5.228AC 5.226 | 157,1875–157,3375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas tengeri mozgó 5.208A 5.208B 5.228AB 5.228AC 5.226 | 157,1875–157,3375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó 5.208A 5.208B 5.228AB 5.228AC 5.226 | |||
266/A * | 157,3375–161,7875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.226 | 157,3375–161,7875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.226 | 157,3375–161,7875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.226 | |||
266/B * | 161,7875–161,9375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó 5.208A 5.208B 5.228AB 5.228AC 5.226 | 161,7875–161,9375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas tengeri mozgó 5.208A 5.208B 5.228AB 5.228AC 5.226 | 161,7875–161,9375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó 5.208A 5.208B 5.228AB 5.228AC 5.226 | |||
267 | 161,9375–161,9625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó (Föld–űr irány) 5.228AA 5.226 | 161,9375–161,9625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas tengeri mozgó (Föld–űr irány) 5.228AA 5.226 | 161,9375–161,9625 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó (Föld–űr irány) 5.228AA 5.226 | |||
268 | 161,9625–161,9875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.228F 5.226 5.228A 5.228B | 161,9625–161,9875 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ TENGERI MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.228C 5.228D | 161,9625–161,9875 MHz TENGERI MOZGÓ (OR) légi mozgó 5.228E Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.228F 5.226 | 161,9625–161,9875 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.228F 5.226 5.228A 5.228B | ||
269 | 161,9875–162,0125 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó (Föld–űr irány) 5.228AA 5.226 5.229 | 161,9875–162,0125 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas tengeri mozgó (Föld–űr irány) 5.228AA 5.226 | 161,9875–162,0125 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas tengeri mozgó (Föld–űr irány) 5.228AA 5.226 | |||
270 | 162,0125–162,0375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.228F 5.226 5.228A 5.228B 5.229 | 162,0125–162,0375 MHz (OR) LÉGI MOZGÓ TENGERI MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.228C 5.228D | 162,0125–162,0375 MHz TENGERI MOZGÓ (OR) légi mozgó 5.228E Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.228F 5.226 | 162,0125–162,0375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.228F 5.226 5.228A 5.228B | ||
271 | 162,0375–174 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.226 5.229 | 162,0375–174 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.226 5.230 5.231 | 162,0375–174 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.226 | |||
272 | 174–223 MHz MŰSORSZÓRÁS | 174–216 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó | 174–223 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS | 174–223 MHz MŰSORSZÓRÁS | ||
273 | 216–220 MHz ÁLLANDÓHELYŰ TENGERI MOZGÓ Rádiólokáció 5.241 5.242 | |||||
274 | 5.235 5.237 5.243 | 220–225 MHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció 5.241 | 5.233 5.238 5.240 5.245 | |||
275 | 223–230 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó | 223–230 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Rádiólokáció | 223–230 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó | |||
276 | 5.243 5.246 5.247 | 225–235 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 5.250 | |||
277 | 230–235 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.247 5.251 5.252 | 230–235 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.250 | 230–235 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
278 | 235–267 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.111 5.252 5.254 5.256 5.256A | 235–267 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.111 5.254 5.256 | |||
279 | 267–272 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrbeli üzemeltetés (űr–Föld irány) 5.254 5.257 | 267–272 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrbeli üzemeltetés (űr–Föld irány) 5.254 5.257 | |||
280 | 272–273 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | 272–273 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | |||
281 | 273–312 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | 273–312 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | |||
282 | 312–315 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.254 5.255 | 312–315 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.254 5.255 | |||
283 | 315–322 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | 315–322 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | |||
284 | 322–328,6 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | 322–328,6 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | |||
285 | 328,6–335,4 MHz | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.258 5.259 | 328,6–335,4 MHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.258 | |||
286 | 335,4–387 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | 335,4–387 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | |||
287 | 387–390 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.254 5.255 | 387–390 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.254 5.255 | |||
288 | 390–399,9 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | 390–399,9 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.254 | |||
289 * | 399,9–400,05 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.220 5.260A 5.260B | 399,9–400,05 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.220 5.260A 5.260B | |||
290 | 400,05–400,15 MHz | MŰHOLDAS HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (400,1 MHz) 5.261 5.262 | 400,05–400,15 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (400,1 MHz) 5.261 MOZGÓ 5.262 | |||
291 | 400,15–401 MHz | METEOROLÓGIA MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.209 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.263 Űrbeli üzemeltetés (űr–Föld irány) 5.262 5.264 | 400,15–401 MHz METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208A 5.208B 5.209 5.264 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.263 Űrbeli üzemeltetés (űr–Föld irány) 5.262 | |||
292 * | 401–402 MHz | METEOROLÓGIA ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (Föld–űr irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld–űr irány) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.264A 5.264B | 401–402 MHz METEOROLÓGIA ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (Föld–űr irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld–űr irány) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.264A 5.264B | |||
293 * | 402–403 MHz | METEOROLÓGIA MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (Föld–űr irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld–űr irány) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.264A 5.264B | 402–403 MHz METEOROLÓGIA MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (Föld–űr irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld–űr irány) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.264A 5.264B | |||
294 | 403–406 MHz | METEOROLÓGIA Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.265 | 403–406 MHz METEOROLÓGIA Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.265 | |||
295 | 406–406,1 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.265 5.266 5.267 | 406–406,1 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.266 5.265 5.267 | |||
296 | 406,1–410 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.265 | 406,1–410 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.265 | |||
297 | 410–420 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (űr–űr irány) 5.268 | 410–420 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (űr–űr irány) 5.268 | |||
298 | 420–430 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.269 5.270 5.271 | 420–430 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció | |||
299 | 430–432 MHz AMATŐR RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.271 5.274 5.275 5.276 5.277 | 430–432 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.271 5.276 5.278 5.279 | 430–432 MHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ 5.277 RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
300 | 432–438 MHz AMATŐR RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (aktív) 5.279A 5.138 5.271 5.276 5.277 5.280 5.281 5.282 | 432–438 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas Föld-kutatás (aktív) 5.279A 5.271 5.276 5.278 5.279 5.281 5.282 | 432–438 MHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ 5.277 RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (aktív) 5.279A 5.138 5.282 | |||
301 | 438–440 MHz AMATŐR RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.271 5.274 5.275 5.276 5.277 5.283 | 438–440 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.271 5.276 5.278 5.279 | 438–440 MHz AMATŐR ÁLLANDÓHELYŰ 5.277 RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
302 | 440–450 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.269 5.270 5.271 5.284 5.285 5.286 | 440–450 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.286 | |||
303 | 450–455 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.271 5.286 5.286A 5.286B 5.286C 5.286D 5.286E | 450–455 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.286 5.286A | |||
304 | 455–456 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E | 455–456 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.286A 5.286B 5.286C | 455–456 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E | 455–456 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.286A | ||
305 | 456–459 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.271 5.287 5.288 | 456–459 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.287 | |||
306 | 459–460 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E | 459–460 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209 5.286A 5.286B 5.286C | 459–460 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E | 459–460 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.209 5.286A | ||
307 | 460–470 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA Műholdas meteorológia (űr–Föld irány) 5.287 5.288 5.289 5.290 | 460–470 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.286AA 5.287 Műholdas meteorológia (űr–Föld irány) 5.289 | |||
308 * | 470–694 MHz MŰSORSZÓRÁS | 470–512 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó 5.292 5.293 5.295 | 470–585 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.296A MŰSORSZÓRÁS | 470–608 MHz MŰSORSZÓRÁS Földi mozgó 5.296 | ||
309 * | 512–608 MHz MŰSORSZÓRÁS | 5.291 5.298 | ||||
310 * | 5.295 5.297 | 585–610 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.296A MŰSORSZÓRÁS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | ||||
311 * | 608–614 MHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT Műholdas mozgó, a műholdas légi mozgó (Föld–űr irány) kivételével | 5.149 5.305 5.306 5.307 | 608–614 MHz MŰSORSZÓRÁS Földi mozgó 5.296 Rádiócsillagászat 5.306 | |||
312 * | 610–890 MHz Á LLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.296A 5.313A 5.317A MŰSORSZÓRÁS | 5.149 | ||||
313 * | 5.149 5.291A 5.294 5.296 5.300 5.304 5.306 5.312 | 614–698 MHz MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű Mozgó | 614–694 MHz MŰSORSZÓRÁS Földi mozgó 5.296 | |||
314 * | 694–790 MHz MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.312A 5.317A MŰSORSZÓRÁS | 5.293 5.308 5.308A 5.309 | 694–790 MHz MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.312A 5.317A MŰSORSZÓRÁS | |||
315 * | 5.300 5.312 | 698–806 MHz MOZGÓ 5.317A MŰSORSZÓRÁS Állandóhelyű | ||||
316 * | 790–862 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.316B 5.317A MŰSORSZÓRÁS | 5.293 5.309 | 790–862 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.316B 5.317A MŰSORSZÓRÁS | |||
317 * | 5.312 5.319 | 806–890 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.317A MŰSORSZÓRÁS | ||||
318 * | 862–890 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A MŰSORSZÓRÁS 5.322 5.319 5.323 | 5.317 5.318 | 5.149 5.305 5.306 5.307 5.320 | 862–890 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A | ||
319 | 890–942 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A MŰSORSZÓRÁS 5.322 Rádiólokáció | 890–902 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A Rádiólokáció 5.318 5.325 | 890–942 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.317A MŰSORSZÓRÁS Rádiólokáció | 890–942 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A Rádiólokáció | ||
320 | 902–928 MHz ÁLLANDÓHELYŰ Amatőr Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.325A Rádiólokáció 5.150 5.325 5.326 | |||||
321 | 5.323 | 928–942 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A Rádiólokáció 5.325 | 5.327 | |||
322 | 942–960 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A MŰSORSZÓRÁS 5.322 5.323 | 942–960 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.317A | 942–960 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.317A MŰSORSZÓRÁS 5.320 | 942–960 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A | ||
323 | 960–1164 MHz | (R) LÉGI MOZGÓ 5.327A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.328 | 960–1087,7 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.327A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.328 | |||
324 | 1087,7–1092,3 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.327A MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.328AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.328 | |||||
325 | 5.328AA | 1092,3–1164 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.327A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.328 | ||||
326 | 1164–1215 MHz | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.328 MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.328A | 1164–1215 MHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.328 MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.328A | |||
327 | 1215–1240 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.329 5.329A ŰRKUTATÁS (aktív) 5.330 5.331 5.332 | 1215–1240 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.331 MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.329 5.329A ŰRKUTATÁS (aktív) 5.332 | |||
328 | 1240–1300 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.329 5.329A ŰRKUTATÁS (aktív) Amatőr 5.282 5.330 5.331 5.332 5.335 5.335A | 1240–1300 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.331 MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.329 5.329A ŰRKUTATÁS (aktív) Amatőr 5.282 5.332 5.335A | |||
329 | 1300–1350 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.337 MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (Föld–űr irány) 5.149 5.337A | 1300–1350 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.337 MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (Föld–űr irány) 5.149 5.337A | |||
330 | 1350–1400 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ | 1350–1400 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.338A | 1350–1370 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 5.338A | |||
331 | 5.149 5.338 5.338A 5.339 | 5.149 5.334 5.339 | 1370–1400 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (passzív) Űrkutatás (passzív) 5.149 5.338A 5.339 | |||
332 | 1400–1427 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | 1400–1427 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | |||
333 | 1427–1429 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341A 5.341B 5.341C 5.338A 5.341 | 1427–1429 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341A 5.338A 5.341 | |||
334 | 1429–1452 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341A 5.338A 5.341 5.342 | 1429–1452 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.341B 5.341C 5.343 5.338A 5.341 | 1429–1452 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341A 5.338A 5.341 | |||
335 | 1452–1492 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.346 MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.341 5.342 5.345 | 1452–1492 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.341B 5.343 5.346A MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.341 5.344 5.345 | 1452–1492 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.341 5.345 | |||
336 | 1492–1518 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341A 5.341 5.342 | 1492–1518 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.341B 5.343 5.341 5.344 | 1492–1518 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.341C 5.341 | 1492–1518 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341A 5.341 | ||
337 | 1518–1525 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.348 5.348A 5.348B 5.351A 5.341 5.342 | 1518–1525 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.343 MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.348 5.348A 5.348B 5.351A 5.341 5.344 | 1518–1525 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.348 5.348A 5.348B 5.351A 5.341 | 1518–1525 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.348 5.348A 5.348B 5.351A 5.341 | ||
338 | 1525–1530 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A Műholdas Föld-kutatás Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.349 5.341 5.342 5.350 5.351 5.352A 5.354 | 1525–1530 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A Műholdas Föld-kutatás Állandóhelyű Mozgó 5.343 5.341 5.351 5.354 | 1525–1530 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A Műholdas Föld-kutatás Mozgó 5.349 5.341 5.351 5.352A 5.354 | 1525–1530 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A 5.352A 5.354 Műholdas Föld-kutatás Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.341 5.351 | ||
339 | 1530–1535 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A 5.353A Műholdas Föld-kutatás Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.341 5.342 5.351 5.354 | 1530–1535 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A 5.353A Műholdas Föld-kutatás Állandóhelyű Mozgó 5.343 5.341 5.351 5.354 | 1530–1535 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A 5.353A 5.354 Műholdas Föld-kutatás Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.341 5.351 | |||
340 | 1535–1559 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A 5.341 5.351 5.353A 5.354 5.355 5.356 5.357 5.357A 5.359 5.362A | 1535–1559 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.208B 5.351A 5.353A 5.354 5.356 5.357A 5.341 5.351 5.357 | |||
341 | 1559–1610 MHz | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.208B 5.328B 5.329A 5.341 | 1559–1610 MHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.208B 5.328B 5.329A 5.341 | |||
342 | 1610–1610,6 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.341 5.355 5.359 5.364 5.366 5.367 5.368 5.369 5.371 5.372 | 1610–1610,6 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (Föld–űr irány) 5.341 5.364 5.366 5.367 5.368 5.370 5.372 | 1610–1610,6 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.341 5.355 5.359 5.364 5.366 5.367 5.368 5.369 5.372 | 1610–1610,6 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.367 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.371 5.341 5.364 5.366 5.368 5.372 | ||
343 | 1610,6–1613,8 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A RÁDIÓCSILLAGÁSZAT LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.149 5.341 5.355 5.359 5.364 5.366 5.367 5.368 5.369 5.371 5.372 | 1610,6–1613,8 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A RÁDIÓCSILLAGÁSZAT LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (Föld–űr irány) 5.149 5.341 5.364 5.366 5.367 5.368 5.370 5.372 | 1610,6–1613,8 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A RÁDIÓCSILLAGÁSZAT LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.149 5.341 5.355 5.359 5.364 5.366 5.367 5.368 5.369 5.372 | 1610,6–1613,8 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.367 RÁDIÓCSILLAGÁSZAT LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.371 5.149 5.341 5.364 5.366 5.368 5.372 | ||
344 * | 1613,8–1621,35 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208B 5.341 5.355 5.359 5.364 5.365 5.366 5.367 5.368 5.369 5.371 5.372 | 1613,8–1621,35 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (Föld–űr irány) Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208B 5.341 5.364 5.365 5.366 5.367 5.368 5.370 5.372 | 1613,8–1621,35 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208B Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.341 5.355 5.359 5.364 5.365 5.366 5.367 5.368 5.369 5.372 | 1613,8–1621,35 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.367 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.208B Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.371 5.341 5.364 5.365 5.366 5.368 5.372 | ||
344/A * | 1621,35–1626,5 MHz MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.373 5.373A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány), a műholdas tengeri mozgó (űr–Föld irány) kivételével 5.208B 5.341 5.355 5.359 5.364 5.365 5.366 5.367 5.368 5.369 5.371 5.372 | 1621,35–1626,5 MHz MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.373 5.373A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (Föld–űr irány) Műholdas mozgó (űr–Föld irány), a műholdas tengeri mozgó (űr– Föld irány) kivételével 5.208B 5.341 5.364 5.365 5.366 5.367 5.368 5.370 5.372 | 1621,35–1626,5 MHz MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.373 5.373A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány), a műholdas tengeri mozgó (űr–Föld irány) kivételével Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.208B 5.341 5.355 5.359 5.364 5.365 5.366 5.367 5.368 5.369 5.372 | 1621,35–1626,5 MHz MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.373 5.373A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.367 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas mozgó (űr–Föld irány), a műholdas tengeri mozgó (űr–Föld irány) kivételével Műholdas rádiómeghatározás (Föld–űr irány) 5.371 5.208B 5.341 5.364 5.365 5.366 5.368 5.372 | ||
345 | 1626,5–1660 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.341 5.351 5.353A 5.354 5.355 5.357A 5.359 5.362A 5.374 5.375 5.376 | 1626,5–1660 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.353A 5.354 5.357A 5.374 5.341 5.351 5.375 5.376 | |||
346 | 1660–1660,5 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 5.351 5.354 5.362A 5.376A | 1660–1660,5 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.354 5.376A RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 5.351 | |||
347 | 1660,5–1668 MHz | RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.149 5.341 5.379 5.379A | 1660,5–1668 MHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.149 5.341 5.379A | |||
348 | 1668–1668,4 MHz | MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.379B 5.379C RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.149 5.341 5.379 5.379A | 1668–1668,4 MHz MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.379B 5.379C RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.149 5.341 5.379A | |||
349 | 1668,4–1670 MHz | METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.379B 5.379C RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 5.379D 5.379E | 1668,4–1670 MHz METEOROLÓGIA 5.379E ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.379B 5.379C RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 5.379D | |||
350 | 1670–1675 MHz | METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.379B 5.341 5.379D 5.379E 5.380A | 1670–1675 MHz METEOROLÓGIA 5.379E ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.379B 5.341 5.379D 5.380A | |||
351 | 1675–1690 MHz | METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341 | 1675–1690 MHz METEOROLÓGIA ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.341 | |||
352 | 1690–1700 MHz METEOROLÓGIA MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.289 5.341 5.382 | 1690–1700 MHz METEOROLÓGIA MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) 5.289 5.341 5.381 | 1690–1700 MHz METEOROLÓGIA MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.289 5.341 | |||
353 | 1700–1710 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.289 5.341 | 1700–1710 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.289 5.341 5.384 | 1700–1710 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.289 5.341 | |||
354 | 1710–1930 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A 5.388A 5.388B | 1710–1718,8 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A 5.341 | |||
355 | 1718,8–1722,2 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A Rádiócsillagászat 5.385 5.149 5.341 | |||||
356 | 5.149 5.341 5.385 5.386 5.387 5.388 | 1722,2–1930 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A 5.388A 5.341 5.388 | ||||
357 | 1930–1970 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 1930–1970 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.388 | 1930–1970 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 1930–1970 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388 | ||
358 | 1970–1980 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 1970–1980 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388 | |||
359 | 1980–2010 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.388 5.389A 5.389B 5.389F | 1980–2010 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.388 5.389A | |||
360 | 2010–2025 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 2010–2025 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.388 5.389C 5.389E | 2010–2025 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 2010–2025 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388 | ||
361 | 2025–2110 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld–űr irány) (űr–űr irány) MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) (űr–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.391 ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) (űr–űr irány) 5.392 | 2025–2110 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (Föld–űr irány) (űr–űr irány) MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) (űr–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.391 ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) (űr–űr irány) 5.392 | |||
362 | 2110–2120 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld–űr irány) 5.388 | 2110–2120 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld–űr irány) 5.388 | |||
363 | 2120–2160 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 2120–2160 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.388 | 2120–2160 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 2120–2160 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388 | ||
364 | 2160–2170 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 2160–2170 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.388 5.389C 5.389E | 2160–2170 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388B 5.388 | 2160–2170 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.388A 5.388 | ||
365 | 2170–2200 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A 5.388 5.389A 5.389F | 2170–2200 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A 5.388 5.389A | |||
366 | 2200–2290 MHz | ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) (űr–űr irány) MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) (űr–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.391 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.392 | 2200–2290 MHz ŰRBELI ÜZEMELTETÉS (űr–Föld irány) (űr–űr irány) MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) (űr–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.391 ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.392 | |||
367 | 2290–2300 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr–Föld irány) | 2290–2300 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr–Föld irány) | |||
368 * | 2300–2450 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A Amatőr Rádiólokáció 5.150 5.282 5.395 | 2300–2450 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.150 5.282 5.393 5.394 | 2300–2450 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.384A Amatőr Rádiólokáció 5.150 5.282 | |||
369 | 2450–2483,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció 5.150 | 2450–2483,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.150 | 2450–2483,5 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció 5.150 | |||
370 | 2483,5–2500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (űr–Föld irány) 5.398 Rádiólokáció 5.398A 5.150 5.399 5.401 5.402 | 2483,5–2500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A RÁDIÓLOKÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (űr–Föld irány) 5.398 5.150 5.402 | 2483,5–2500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A RÁDIÓLOKÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (űr–Föld irány) 5.398 5.150 5.401 5.402 | 2483,5–2500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A MŰHOLDAS RÁDIÓMEGHATÁROZÁS (űr–Föld irány) 5.398 5.399 Rádiólokáció 5.150 5.402 | ||
371 | 2500–2520 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A 5.412 | 2500–2520 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A | 2500–2520 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.351A 5.407 5.414 5.414A 5.404 5.415A | 2500–2520 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A | ||
372 | 2520–2655 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 | 2520–2655 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 | 2520–2535 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 5.403 5.414A 5.415A | 2520–2640 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 5.418B 5.418C | ||
373 | 2535–2655 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 | |||||
374 | 5.339 5.412 5.418B 5.418C | 5.339 5.418B 5.418C | 5.339 5.418 5.418A 5.418B 5.418C | 2640–2655 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 5.418B 5.418C Műholdas Föld-kutatás (passzív) Űrkutatás (passzív) 5.339 | ||
375 | 2655–2670 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.413 5.416 Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 5.412 | 2655–2670 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) (űr–Föld irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416 Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 5.208B | 2655–2670 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.413 5.416 Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 5.420 | 2655–2670 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.413 5.416 Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 | ||
376 | 2670–2690 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 5.412 | 2670–2690 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) (űr–Föld irány) 5.208B 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 | 2670–2690 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.415 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.351A 5.419 Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 | 2670–2690 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.410 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 | ||
377 | 2690–2700 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.422 | 2690–2700 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
378 | 2700–2900 MHz | LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.337 Rádiólokáció 5.423 5.424 | 2700–2900 MHz LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.337 Rádiólokáció 5.423 | |||
379 | 2900–3100 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.424A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.426 5.425 5.427 | 2900–3100 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.424A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.426 5.425 5.427 | |||
380 | 3100–3300 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (aktív) Űrkutatás (aktív) 5.149 5.428 | 3100–3300 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (aktív) Űrkutatás (aktív) 5.149 | |||
381 | 3300–3400 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 5.429 5.429A 5.429B 5.430 | 3300–3400 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Állandóhelyű Mozgó 5.149 5.429C 5.429D | 3300–3400 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.149 5.429 5.429E 5.429F | 3300–3400 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | ||
382 | 3400–3600 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.430A Rádiólokáció | 3400–3500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.431A 5.431B Amatőr Rádiólokáció 5.433 5.282 | 3400–3500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) Amatőr Mozgó 5.432 5.432B Rádiólokáció 5.433 5.282 5.432A | 3400–3600 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.430A Rádiólokáció | ||
383 | 5.431 | 3500–3600 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.431B Rádiólokáció 5.433 | 3500–3600 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.433A Rádiólokáció 5.433 | |||
384 | 3600–4200 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) Mozgó | 3600–3700 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.434 Rádiólokáció 5.433 | 3600–3700 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció 5.435 | 3600–4200 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) Mozgó | ||
385 | 3700–4200 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||||
386 | 4200–4400 MHz | (R) LÉGI MOZGÓ 5.436 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.438 5.437 5.439 5.440 | 4200–4400 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.436 LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.438 5.437 5.440 | |||
387 | 4400–4500 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.440A | 4400–4500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
388 | 4500–4800 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 MOZGÓ 5.440A | 4500–4800 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 MOZGÓ | |||
389 | 4800–4990 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.440A 5.441A 5.441B 5.442 Rádiócsillagászat | 4800–4825 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiócsillagászat | |||
390 | 4825–4835 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.442 Rádiócsillagászat 5.149 | |||||
391 | 4835–4950 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiócsillagászat | |||||
392 | 5.149 5.339 5.443 | 4950–4990 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.442 Műholdas Föld-kutatás (passzív) Rádiócsillagászat Űrkutatás (passzív) 5.149 5.339 | ||||
393 | 4990–5000 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT Űrkutatás (passzív) 5.149 | 4990–5000 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT Űrkutatás (passzív) 5.149 | |||
394 | 5000–5010 MHz | MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (Föld–űr irány) | 5000–5010 MHz MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (Föld–űr irány) | |||
395 | 5010–5030 MHz | MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.443B | 5010–5030 MHz MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ (űr–Föld irány) (űr–űr irány) 5.328B 5.443B | |||
396 | 5030–5091 MHz | (R) LÉGI MOZGÓ 5.443C MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443D LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.444 | 5030–5091 MHz (R) LÉGI MOZGÓ 5.443C MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443D LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.444 | |||
397 | 5091–5150 MHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.444A LÉGI MOZGÓ 5.444B MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.444 | 5091–5150 MHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.444A LÉGI MOZGÓ 5.444B MŰHOLDAS (R) LÉGI MOZGÓ 5.443AA LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.444 | |||
398 * | 5150–5250 MHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.447A MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.446B LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 5150–5216 MHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.447A (űr–Föld irány) 5.447B LÉGI MOZGÓ 5.446C MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.446B LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Műholdas rádiómeghatározás (űr–Föld irány) 5.446 5.447C | |||
399 * | 5.446 5.446C 5.446D 5.447 5.447B 5.447C | 5216–5250 MHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.447A 5.447C LÉGI MOZGÓ 5.446C MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.446B LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | ||||
400 | 5250–5255 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.447F RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS 5.447D 5.447E 5.448 5.448A | 5250–5255 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.447F RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS 5.447D 5.448A | |||
401 | 5255–5350 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.447F RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.447E 5.448 5.448A | 5255–5350 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.447F RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448A | |||
402 | 5350–5460 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.448B RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.448D LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.449 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448C | 5350–5460 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.448B RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.448D LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.449 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448C | |||
403 | 5460–5470 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.448D RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.449 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448B | 5460–5470 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.448D RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.449 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448B | |||
404 | 5470–5570 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.450B TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448B 5.450 5.451 | 5470–5570 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.450B TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.448B | |||
405 | 5570–5650 MHz | MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.450B TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.450 5.451 5.452 | 5570–5650 MHz MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.450B 5.452 TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
406 | 5650–5725 MHz | MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Űrkutatás (távoli űr) | 5650–5670 MHz MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Űrkutatás (távoli űr) 5.282 | |||
407 | 5.282 5.451 5.453 5.454 5.455 | 5670–5725 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.455 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.446A 5.450A RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Űrkutatás (távoli űr) | ||||
408 | 5725–5830 MHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.150 5.451 5.453 5.455 | 5725–5830 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.150 5.453 5.455 | 5725–5830 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.455 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.150 | |||
409 | 5830–5850 MHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr (űr–Föld irány) 5.150 5.451 5.453 5.455 | 5830–5850 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr (űr–Föld irány) 5.150 5.453 5.455 | 5830–5850 MHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.455 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr (űr–Föld irány) 5.150 | |||
410 | 5850–5925 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.150 | 5850–5925 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ Amatőr Rádiólokáció 5.150 | 5850–5925 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.150 | 5850–5925 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.150 | ||
411 | 5925–6700 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.457 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.457B MOZGÓ 5.457C 5.149 5.440 5.458 | 5925–6700 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A MOZGÓ 5.149 5.440 5.458 | |||
412 | 6700–7075 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) (űr–Föld irány) 5.441 MOZGÓ 5.458 5.458A 5.458B | 6700–7075 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) (űr–Föld irány) 5.441 5.458A 5.458B MOZGÓ 5.458 | |||
413 | 7075–7145 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.458 5.459 | 7075–7145 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.458 | |||
414 | 7145–7190 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld–űr irány) 5.458 5.459 | 7145–7190 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld–űr irány) 5.458 | |||
415 | 7190–7235 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) 5.460A 5.460B ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) 5.460 5.458 5.459 | 7190–7235 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) 5.460A 5.460B ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) 5.460 5.458 | |||
416 | 7235–7250 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) 5.460A ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.458 | 7235–7250 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) 5.460A ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.458 | |||
417 | 7250–7300 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ 5.461 | 7250–7300 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461 | |||
418 | 7300–7375 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.461 | 7300–7375 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461 | |||
419 | 7375–7450 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461AA 5.461AB | 7375–7450 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461AA 5.461AB | |||
420 | 7450–7550 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461AA 5.461AB 5.461A | 7450–7550 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) 5.461A MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461AA 5.461AB | |||
421 | 7550–7750 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461AA 5.461AB | 7550–7750 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS TENGERI MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.461AA 5.461AB | |||
422 | 7750–7900 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) 5.461B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 7750–7900 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) 5.461B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
423 | 7900–8025 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.461 | 7900–8025 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.461 | |||
424 | 8025–8175 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.463 5.462A | 8025–8175 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) 5.462A ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.463 | |||
425 | 8175–8215 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.463 5.462A | 8175–8215 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) 5.462A ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.463 | |||
426 | 8215–8400 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.463 5.462A | 8215–8400 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (űr–Föld irány) 5.462A ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ 5.463 | |||
427 | 8400–8500 MHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.465 5.466 | 8400–8500 MHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.465 | |||
428 | 8500–8550 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.468 5.469 | 8500–8550 MHz FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.469 | |||
429 | 8550–8650 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.468 5.469 5.469A | 8550–8650 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.469 5.469A | |||
430 | 8650–8750 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.468 5.469 | 8650–8750 MHz FÖLDI MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.469 | |||
431 | 8750–8850 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.470 5.471 | 8750–8850 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.470 | |||
432 | 8850–9000 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.472 5.473 | 8850–9000 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.473 | |||
433 | 9000–9200 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.337 5.471 5.473A | 9000–9200 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.473A LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.337 | |||
434 | 9200–9300 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C RÁDIÓLOKÁCIÓ TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.472 5.473 5.474 5.474D | 9200–9300 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C 5.474D RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.473 5.474 | |||
435 * | 9300–9500 MHz | MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.475 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.427 5.474 5.475A 5.475B 5.476A | 9300–9500 MHz MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.475B RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.475 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.427 5.474 5.475A 5.476A | |||
436 | 9500–9800 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.476A | 9500–9800 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.476A | |||
437 | 9800–9900 MHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (aktív) Állandóhelyű Űrkutatás (aktív) 5.477 5.478 5.478A 5.478B | 9800–9900 MHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás (aktív) Állandóhelyű Űrkutatás (aktív) 5.478A 5.478B | |||
438 | 9900–10 000 MHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C RÁDIÓLOKÁCIÓ Állandóhelyű | 9900–9975 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C 5.474D RÁDIÓLOKÁCIÓ Állandóhelyű | |||
439 | 5.474D 5.477 5.478 5.479 | 9975–10 000 MHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C 5.474D RÁDIÓLOKÁCIÓ Állandóhelyű Műholdas meteorológia 5.479 | ||||
440 | 10–10,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | 10–10,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | 10–10,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | 10–10,025 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C 5.474D ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas meteorológia 5.479 | ||
441 | 5.474D 5.479 | 5.474D 5.479 5.480 | 5.474D 5.479 | 10,025–10,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.474A 5.474B 5.474C 5.474D ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | ||
442 | 10,4–10,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | 10,4–10,45 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr 5.480 | 10,4–10,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | 10,4–10,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr | ||
443 | 10,45–10,5 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr 5.481 | 10,45–10,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr 5.481 | |||
444 | 10,5–10,55 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció | 10,5–10,55 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ | 10,5–10,55 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció | |||
445 | 10,55–10,6 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció | 10,55–10,6 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Rádiólokáció | |||
446 | 10,6–10,68 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Rádiólokáció 5.149 5.482 5.482A | 10,6–10,68 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Rádiólokáció 5.149 5.482 5.482A | |||
447 | 10,68–10,7 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.483 | 10,68–10,7 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
448 | 10,7–10,95 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 10,7–10,95 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 10,7–10,95 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
449 | 10,95–11,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 10,95–11,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 10,95–11,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
450 | 11,2–11,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 11,2–11,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 11,2–11,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.441 (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
451 | 11,45–11,7 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 11,45–11,7 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | 11,45–11,7 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B (Föld–űr irány) 5.484 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | |||
452 | 11,7–12,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.492 | 11,7–12,1 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.486 MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.488 Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.485 | 11,7–12,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.492 | 11,7–12,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.487A MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.492 | ||
453 | 12,1–12,2 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.488 5.485 5.489 | 5.487 5.487A | ||||
454 | 5.487 5.487A | 12,2–12,7 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.492 | 12,2–12,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰSORSZÓRÁS 5.487 5.484A | 5.487 | ||
455 | 12,5–12,75 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B (Föld–űr irány) | 5.487A 5.488 5.490 | 12,5–12,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.493 | 12,5–12,75 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.496 (Föld–űr irány) | ||
456 | 5.494 5.495 5.496 | 12,7–12,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ, a légi mozgó kivételével | ||||
457 | 12,75–13,25 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.441 MOZGÓ Űrkutatás (távoli űr) (űr–Föld irány) | 12,75–13,25 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.441 MOZGÓ Űrkutatás (távoli űr) (űr–Föld irány) | |||
458 | 13,25–13,4 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.497 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.498A 5.499 | 13,25–13,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.497 ŰRKUTATÁS (aktív) 5.498A | |||
459 * | 13,4–13,65 GHz MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (aktív) MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.499A 5.499B RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS 5.499C 5.499D Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.499E 5.500 5.501 5.501B | 13,4–13,65 GHz MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS 5.499C 5.499D Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.499 5.500 5.501 5.501B | 13,4–13,65 GHz MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (aktív) MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.499A 5.499B RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.501 ŰRKUTATÁS 5.499C 5.499D Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.499E 5.501B | |||
460 | 13,65–13,75 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS 5.501A Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.499 5.500 5.501 5.501B | 13,65–13,75 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.501 ŰRKUTATÁS 5.501A Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.501B | |||
461 | 13,75–14 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A RÁDIÓLOKÁCIÓ Műholdas Föld-kutatás Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) Űrkutatás 5.499 5.500 5.501 5.502 5.503 | 13,75–14 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.501 Műholdas Föld-kutatás Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) Űrkutatás 5.502 5.503 | |||
462 | 14–14,25 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.457B 5.484A 5.484B 5.506 5.506B RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.504 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.504C 5.506A Űrkutatás 5.504A 5.505 | 14–14,25 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.484B 5.506 5.506B RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.504 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.504C 5.506A Űrkutatás 5.504A | |||
463 | 14,25–14,3 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.457B 5.484A 5.484B 5.506 5.506B RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.504 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.508A Űrkutatás 5.504A 5.505 5.508 | 14,25–14,3 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.484B 5.506 5.506B RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.504 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.508A Űrkutatás 5.504A | |||
464 | 14,3–14,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.457B 5.484A 5.484B 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Műholdas rádiónavigáció 5.504A | 14,3–14,4 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.484B 5.506 5.506B Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.506A Műholdas rádiónavigáció 5.504A | 14,3–14,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.484B 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Műholdas rádiónavigáció 5.504A | 14,3–14,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.484B 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Műholdas rádiónavigáció 5.504A | ||
465 | 14,4–14,47 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.457B 5.484A 5.484B 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.504A | 14,4–14,47 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.484B 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.504A | |||
466 | 14,47–14,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.457B 5.484A 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Rádiócsillagászat 5.149 5.504A | 14,47–14,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.457A 5.484A 5.506 5.506B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.504B 5.506A 5.509A Rádiócsillagászat 5.149 5.504A | |||
467 | 14,5–14,75 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.509B 5.509C 5.509D 5.509E 5.509F 5.510 MOZGÓ Űrkutatás 5.509G | 14,5–14,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás 5.509G | |||
468 | 14,75–14,8 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.510 MOZGÓ Űrkutatás 5.509G | 14,75–14,8 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.509B 5.509C 5.509D 5.509E 5.509F 5.510 MOZGÓ Űrkutatás 5.509G | 14,75–14,8 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás 5.509G | |||
469 | 14,8–15,35 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás | 14,8–15,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Űrkutatás | |||
470 | 5.339 | 15,2–15,35 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (passzív) Űrkutatás 5.339 | ||||
471 | 15,35–15,4 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.511 | 15,35–15,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
472 | 15,4–15,43 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.511E 5.511F LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 15,4–15,43 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.511E 5.511F LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
473 | 15,43–15,63 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.511A RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.511E 5.511F LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.511C | 15,43–15,63 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.511A RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.511E 5.511F LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.511C | |||
474 | 15,63–15,7 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.511E 5.511F LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 15,63–15,7 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.511E 5.511F LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
475 | 15,7–16,6 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.512 5.513 | 15,7–16,6 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
476 | 16,6–17,1 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás (távoli űr) (Föld–űr irány) 5.512 5.513 | 16,6–17,1 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás (távoli űr) (Föld–űr irány) | |||
477 | 17,1–17,2 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.512 5.513 | 17,1–17,2 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
478 | 17,2–17,3 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.512 5.513 5.513A | 17,2–17,3 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.513A | |||
479 | 17,3–17,7 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.516 (űr–Föld irány) 5.516A 5.516B Rádiólokáció 5.514 | 17,3–17,7 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.516 MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Rádiólokáció 5.514 5.515 | 17,3–17,7 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.516 Rádiólokáció 5.514 | 17,3–17,7 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.516 (űr–Föld irány) 5.516A 5.516B Rádiólokáció | ||
480 * | 17,7–18,1 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.517A (Föld–űr irány) 5.516 MOZGÓ | 17,7–17,8 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.517 5.517A (Föld–űr irány) 5.516 MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Mozgó 5.515 | 17,7–18,1 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.517A (Föld–űr irány) 5.516 MOZGÓ | 17,7–18,1 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.517A (Föld–űr irány) 5.516 MOZGÓ | ||
481 * | 17,8–18,1 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.517A (Föld–űr irány) 5.516 MOZGÓ 5.519 | |||||
482 * | 18,1–18,4 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.516B 5.517A (Föld–űr irány) 5.520 MOZGÓ 5.519 5.521 | 18,1–18,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.517A (Föld–űr irány) 5.520 MŰHOLDAS METEOROLÓGIA (űr–Föld irány) 5.519 MOZGÓ | |||
483 * | 18,4–18,6 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.516B 5.517A MOZGÓ | 18,4–18,6 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.517A MOZGÓ | |||
484 * | 18,6–18,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.517A 5.522B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Űrkutatás (passzív) 5.522A 5.522C | 18,6–18,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.517A 5.522B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS (passzív) 5.522A | 18,6–18,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.517A 5.522B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Űrkutatás (passzív) 5.522A | 18,6–18,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.517A 5.522B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével Űrkutatás (passzív) 5.522A | ||
485 * | 18,8–19,3 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.517A 5.523A MOZGÓ | 18,8–19,3 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.517A 5.523A MOZGÓ | |||
486 * | 19,3–19,7 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) (Föld–űr irány) 5.517A 5.523B 5.523C 5.523D 5.523E MOZGÓ | 19,3–19,7 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) (Föld–űr irány) 5.517A 5.523B 5.523C 5.523D 5.523E MOZGÓ | |||
487 | 19,7–20,1 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.524 | 19,7–20,1 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.524 5.525 5.526 5.527 5.528 5.529 | 19,7–20,1 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.524 | 19,7–20,1 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A Műholdas mozgó (űr–Föld irány) | ||
488 | 20,1–20,2 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.524 5.525 5.526 5.527 5.528 | 20,1–20,2 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) 5.527 5.528 5.525 5.526 | |||
489 | 20,2–21,2 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr–Föld irány) 5.524 | 20,2–21,2 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr–Föld irány) | |||
490 | 21,2–21,4 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (passzív) | 21,2–21,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (passzív) | |||
491 * | 21,4–22 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.530A 5.530B | 21,4–22 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.530E MOZGÓ 5.530A | 21,4–22 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.530A 5.530B 5.531 | 21,4–22 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.208B 5.530A 5.530B | ||
492 | 22–22,21 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.149 | 22–22,21 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.149 | |||
493 | 22,21–22,5 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.149 5.532 | 22,21–22,5 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.149 5.532 | |||
494 | 22,5–22,55 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 22,5–22,55 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
495 | 22,55–23,15 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.338A MOZGÓ ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) 5.532A 5.149 | 22,55–23,15 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.338A MOZGÓ ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) 5.532A 5.149 | |||
496 | 23,15–23,55 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.338A MOZGÓ | 23,15–23,55 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.338A MOZGÓ | |||
497 | 23,55–23,6 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | 23,55–23,6 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ | |||
498 | 23,6–24 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 23,6–24 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
499 | 24–24,05 GHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR 5.150 | 24–24,05 GHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR 5.150 | |||
500 | 24,05–24,25 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas Föld-kutatás (aktív) 5.150 | 24,05–24,25 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas Föld-kutatás (aktív) 5.150 | |||
501 * | 24,25–24,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | 24,25–24,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.532AA MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 24,25–24,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ 5.338A 5.532AB RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 24,25–24,45 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | ||
502 * | 24,45–24,65 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | 24,45–24,65 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.532AA MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.533 | 24,45–24,65 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.338A 5.532AB RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.533 | 24,45–24,65 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | ||
503 * | 24,65–24,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.532B MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | 24,65–24,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.532AA MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB MŰHOLDAS RÁDIÓLOKÁCIÓ (Föld–űr irány) | 24,65–24,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.532B MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.338A 5.532AB | 24,65–24,75 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.532B MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | ||
504 * | 24,75–25,25 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.532B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | 24,75–25,25 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.532AA MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.535 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | 24,75–25,25 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.535 MOZGÓ 5.338A 5.532AB | 24,75–25,25 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.532B MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.338A 5.532AB | ||
505 * | 25,25–25,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.534A MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 MOZGÓ 5.338A 5.532AB Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) | 25,25–25,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 MOZGÓ 5.338A 5.532AB Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) | |||
506 * | 25,5–27 GHz | MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (űr–Föld irány) 5.536B ÁLLANDÓHELYŰ 5.534A MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 MOZGÓ 5.338A 5.532AB ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.536C Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.536A | 25,5–27 GHz MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (űr–Föld irány) 5.536B ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 MOZGÓ 5.338A 5.532AB ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Műholdas hiteles frekvencia és órajel (Föld–űr irány) 5.536A | |||
507 * | 27–27,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 MOZGÓ 5.338A 5.532AB | 27–27,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.534A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 5.537 MOZGÓ 5.338A 5.532AB | 27–27,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.536 MOZGÓ 5.338A 5.532AB | |||
508 * | 27,5–28,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.537A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.516B 5.517A 5.539 MOZGÓ 5.538 5.540 | 27,5–27,501 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.516B 5.517A 5.539 (űr–Föld irány) 5.538 MOZGÓ | |||
509 * | 27,501–28,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.516B 5.517A 5.539 MOZGÓ Műholdas állandóhelyű (űr–Föld irány) 5.540 | |||||
510 * | 28,5–29,1 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.516B 5.517A 5.523A 5.539 MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.541 5.540 | 28,5–29,1 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.516B 5.517A 5.523A 5.539 MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.541 Műholdas állandóhelyű (űr–Föld irány) 5.540 | |||
511 * | 29,1–29,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.516B 5.517A 5.523C 5.523E 5.535A 5.539 5.541A MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.541 5.540 | 29,1–29,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.516B 5.517A 5.523C 5.523E 5.535A 5.539 5.541A MOZGÓ Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.541 Műholdas állandóhelyű (űr–Föld irány) 5.540 | |||
512 | 29,5–29,9 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.540 5.542 | 29,5–29,9 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 5.525 5.526 5.527 5.529 5.540 | 29,5–29,9 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) 5.540 5.542 | 29,5–29,9 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 Műholdas állandóhelyű (űr–Föld irány) 5.540 Műholdas mozgó (Föld–űr irány) | ||
513 | 29,9–30 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 5.543 | 29,9–29,999 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.527 Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 5.543 Műholdas állandóhelyű (űr–Föld irány) 5.540 5.525 5.526 | |||
514 | 5.525 5.526 5.527 5.538 5.540 5.542 | 29,999–30 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.484A 5.484B 5.516B 5.527A 5.539 (űr–Föld irány) 5.538 MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.527 Műholdas Föld-kutatás (Föld–űr irány) 5.541 5.543 5.525 5.526 | ||||
515 | 30–31 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr–Föld irány) 5.542 | 30–31 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr–Föld irány) | |||
516 * | 31–31,3 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A 5.543B MOZGÓ Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr–Föld irány) Űrkutatás 5.544 5.545 5.149 | 31–31,3 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A 5.543B MOZGÓ Műholdas hiteles frekvencia és órajel (űr–Föld irány) Űrkutatás 5.544 5.149 | |||
517 | 31,3–31,5 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 31,3–31,5 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
518 | 31,5–31,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.149 5.546 | 31,5–31,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 31,5–31,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) Állandóhelyű Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.149 | 31,5–31,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.149 5.546 | ||
519 | 31,8–32 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr–Föld irány) 5.547 5.547B 5.548 | 31,8–32 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr–Föld irány) 5.547 5.548 | |||
520 | 32–32,3 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr–Föld irány) 5.547 5.547C 5.548 | 32–32,3 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (űr–Föld irány) 5.547 5.548 | |||
521 | 32,3–33 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A MŰHOLDAK KÖZÖTTI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.547 5.547D 5.548 | 32,3–33 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A MŰHOLDAK KÖZÖTTI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.547 5.548 | |||
522 | 33–33,4 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.547 5.547E | 33–33,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.547A RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.547 | |||
523 | 33,4–34,2 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.549 | 33,4–34,2 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
524 | 34,2–34,7 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld–űr irány) 5.549 | 34,2–34,7 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (távoli űr) (Föld–űr irány) | |||
525 | 34,7–35,2 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás 5.550 5.549 | 34,7–35,2 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Űrkutatás | |||
526 | 35,2–35,5 GHz | METEOROLÓGIA RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.549 | 35,2–35,5 GHz METEOROLÓGIA RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
527 | 35,5–36 GHz | METEOROLÓGIA MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.549 5.549A | 35,5–36 GHz METEOROLÓGIA MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) 5.549A | |||
528 | 36–37 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (passzív) 5.149 5.550A | 36–37 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (passzív) 5.149 5.550A | |||
529 * | 37–37,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.550B ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.547 | 37–37,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.550B ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) 5.547 | |||
530 * | 37,5–38 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.550B ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.547 | 37,5–38 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.550B ŰRKUTATÁS (űr–Föld irány) Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.547 | |||
531 * | 38–39,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.550D MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C MOZGÓ 5.550B Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.547 | 38–39,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.550D MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C MOZGÓ 5.550B Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.547 | |||
532 * | 39,5–40 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.550C MOZGÓ 5.550B MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.547 5.550E | 39,5–40 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.550C MOZGÓ 5.550B MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.547 5.550E | |||
533 * | 40–40,5 GHz | MŰHOLDAS FÖLD–KUTATÁS (Föld–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.550C MOZGÓ 5.550B MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.550E | 40–40,5 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (Föld–űr irány) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.550C MOZGÓ 5.550B MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (Föld–űr irány) Műholdas Föld-kutatás (űr–Föld irány) 5.550E | |||
534 * | 40,5–41 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C FÖLDI MOZGÓ 5.550B MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Légi mozgó Tengeri mozgó 5.547 | 40,5–41 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.550C FÖLDI MOZGÓ 5.550B MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Légi mozgó Tengeri mozgó Műholdas mozgó (űr–Föld irány) 5.547 | 40,5–41 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C FÖLDI MOZGÓ 5.550B MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Légi mozgó Tengeri mozgó 5.547 | 40,5–41 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C FÖLDI MOZGÓ 5.550B MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Légi mozgó Tengeri mozgó 5.547 | ||
535 * | 41–42,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.516B 5.550C FÖLDI MOZGÓ 5.550B MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Légi mozgó Tengeri mozgó 5.547 5.551F 5.551H 5.551I | 41–42,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.550C FÖLDI MOZGÓ 5.550B MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Légi mozgó Tengeri mozgó 5.547 5.551H 5.551I | |||
536 * | 42,5–43,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.552 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.550B RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.547 | 42,5–43,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.552 MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.550B RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.547 | |||
537 * | 43,5–47 GHz | MOZGÓ 5.553 5.553A MŰHOLDAS MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.554 | 43,5–47 GHz MOZGÓ 5.553 5.553A MŰHOLDAS MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.554 | |||
538 * | 47–47,2 GHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | 47–47,2 GHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR | |||
539 * | 47,2–47,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ 5.553B 5.552A | 47,2–47,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.552A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ | |||
540 * | 47,5–47,9 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 (űr–Föld irány) 5.516B 5.554A MOZGÓ 5.553B | 47,5–47,9 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ 5.553B | 47,5–47,9 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 (űr–Föld irány) 5.516B 5.554A MOZGÓ | |||
541 * | 47,9–48,2 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ 5.553B 5.552A | 47,9–48,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.552A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ | |||
542 * | 48,2–48,54 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 (űr–Föld irány) 5.516B 5.554A 5.555B MOZGÓ | 48,2–50,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A 5.516B 5.550C 5.552 MOZGÓ | 48,2–48,54 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 (űr–Föld irány) 5.516B 5.554A 5.555B MOZGÓ | |||
543 * | 48,54–49,44 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ | 48,54–48,94 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ | ||||
544 * | 48,94–49,04 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.555 5.149 5.340 | |||||
545 * | 5.149 5.340 5.555 | 49,04–49,44 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.550C 5.552 MOZGÓ | ||||
546 * | 49,44–50,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A 5.550C 5.552 (űr–Föld irány) 5.516B 5.554A 5.555B MOZGÓ | 5.149 5.340 5.555 | 49,44–50,2 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A 5.550C 5.552 (űr–Föld irány) 5.516B 5.554A 5.555B MOZGÓ | |||
547 * | 50,2–50,4 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 50,2–50,4 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
548 * | 50,4–51,4 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A 5.550C MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) | 50,4–51,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.338A 5.550C MOZGÓ Műholdas mozgó (Föld–űr irány) | |||
548/A * | 51,4–52,4 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.555C MOZGÓ 5.338A 5.547 5.556 | 51,4–52,4 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.555C MOZGÓ 5.338A 5.547 5.556 | |||
549 * | 52,4–52,6 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MOZGÓ 5.547 5.556 | 52,4–52,6 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MOZGÓ 5.547 5.556 | |||
550 | 52,6–54,25 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) Űrkutatás (passzív) 5.340 5.556 | 52,6–54,25 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.556 | |||
551 | 54,25–55,78 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A ŰRKUTATÁS (passzív) 5.556B | 54,25–55,78 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A ŰRKUTATÁS (passzív) | |||
552 | 55,78–56,9 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ 5.557A MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A MOZGÓ 5.558 ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 5.557 | 55,78–56,9 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ 5.557A MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A MOZGÓ 5.558 ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 | |||
553 | 56,9–57 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.558A MOZGÓ 5.558 ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 5.557 | 56,9–57 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.558A MOZGÓ 5.558 ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 | |||
554 | 57–58,2 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A MOZGÓ 5.558 ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 5.557 | 57–58,2 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A MOZGÓ 5.558 ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 | |||
555 | 58,2–59 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 5.556 | 58,2–59 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ ŰRKUTATÁS (passzív) 5.547 5.556 | |||
556 | 59–59,3 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A MOZGÓ 5.558 RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.559 ŰRKUTATÁS (passzív) | 59–59,3 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.556A MOZGÓ 5.558 RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.559 ŰRKUTATÁS (passzív) | |||
557 | 59,3–64 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.559 5.138 | 59,3–64 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.559 5.138 | |||
558 | 64–65 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.547 5.556 | 64–65 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.547 5.556 | |||
559 | 65–66 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS 5.547 | 65–66 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ, a légi mozgó kivételével ŰRKUTATÁS 5.547 | |||
560 * | 66–71 GHz | MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.553 5.558 5.559AA MŰHOLDAS MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.554 | 66–71 GHz MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.553 5.558 5.559AA MŰHOLDAS MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.554 | |||
561 | 71–74 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) | 71–74 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) | |||
562 | 74–76 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.561 | 74–76 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰSORSZÓRÁS MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.561 | |||
563 | 76–77,5 GHz | RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | 76–77,5 GHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | |||
564 | 77,5–78 GHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.559B Rádiócsillagászat Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | 77,5–78 GHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.559B Rádiócsillagászat Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | |||
565 | 78–79 GHz | RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr Rádiócsillagászat Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 5.560 | 78–79 GHz RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr Rádiócsillagászat Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 5.560 | |||
566 | 79–81 GHz | RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | 79–81 GHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | |||
567 | 81–84 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT Űrkutatás (űr–Föld irány) | 81–81,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT Amatőr Műholdas amatőr Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 5.561A | |||
568 | 5.149 5.561A | 81,5–84 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT Űrkutatás (űr–Föld irány) 5.149 | ||||
569 | 84–86 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.561B MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | 84–86 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | |||
570 | 86–92 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 86–92 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
571 | 92–94 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | 92–94 GHz ÁLLANDÓHELYŰ 5.338A MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | |||
572 | 94–94,1 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) Rádiócsillagászat 5.562 5.562A | 94–94,1 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) RÁDIÓLOKÁCIÓ ŰRKUTATÁS (aktív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.562 5.562A | |||
573 | 94,1–95 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | 94,1–95 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | |||
574 | 95–100 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.149 5.554 | 95–100 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.554 5.149 | |||
575 | 100–102 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | 100–102 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | |||
576 | 102–105 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 | 102–105 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 | |||
577 | 105–109,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.562B 5.149 5.341 | 105–109,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.562B 5.149 5.341 | |||
578 | 109,5–111,8 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | 109,5–111,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | |||
579 | 111,8–114,25 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.562B 5.149 5.341 | 111,8–114,25 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.562B 5.149 5.341 | |||
580 | 114,25–116 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | 114,25–116 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 | |||
581 | 116–119,98 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562C ŰRKUTATÁS (passzív) 5.341 | 116–119,98 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562C ŰRKUTATÁS (passzív) 5.341 | |||
582 | 119,98–122,25 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562C ŰRKUTATÁS (passzív) 5.138 5.341 | 119,98–122,25 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562C ŰRKUTATÁS (passzív) 5.138 5.341 | |||
583 | 122,25–123 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 Amatőr 5.138 | 122,25–123 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 Amatőr 5.138 | |||
584 | 123–130 GHz | MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Rádiócsillagászat 5.562D 5.149 5.554 | 123–130 GHz MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ Rádiócsillagászat 5.149 5.554 | |||
585 | 130–134 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.562E ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.562A | 130–134 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (aktív) 5.562E ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.562A | |||
586 | 134–136 GHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR Rádiócsillagászat | 134–136 GHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR Rádiócsillagászat | |||
587 | 136–141 GHz | RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr 5.149 | 136–141 GHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr 5.149 | |||
588 | 141–148,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | 141–148,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | |||
589 | 148,5–151,5 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 148,5–151,5 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
590 | 151,5–155,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | 151,5–155,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ 5.149 | |||
591 * | 155,5–158,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | 155,5–158,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 | |||
592 | 158,5–164 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) | 158,5–164 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (űr–Föld irány) | |||
593 | 164–167 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 164–167 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
594 | 167–174,5 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 5.149 5.562D | 167–174,5 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 5.149 | |||
595 | 174,5–174,8 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 | 174,5–174,8 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 | |||
596 | 174,8–182 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562H ŰRKUTATÁS (passzív) | 174,8–182 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562H ŰRKUTATÁS (passzív) | |||
597 | 182–185 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 182–185 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
598 | 185–190 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562H ŰRKUTATÁS (passzív) | 185–190 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAK KÖZÖTTI 5.562H ŰRKUTATÁS (passzív) | |||
599 | 190–191,8 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) Űrkutatás (passzív) 5.340 | 190–191,8 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
600 | 191,8–200 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 MŰHOLDAS MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.149 5.341 5.554 | 191,8–200 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAK KÖZÖTTI MOZGÓ 5.558 MŰHOLDAS MOZGÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.149 5.341 5.554 | |||
601 | 200–209 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 5.563A | 200–209 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.341 5.563A | |||
602 | 209–217 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 | 209–217 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.341 | |||
603 | 217–226 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.562B 5.149 5.341 | 217–226 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.562B 5.149 5.341 | |||
604 | 226–231,5 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | 226–231,5 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 | |||
605 | 231,5–232 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció | 231,5–232 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ Rádiólokáció | |||
606 | 232–235 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ Rádiólokáció | 232–235 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
607 | 235–238 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) Űrkutatás (passzív) 5.563A 5.563B | 235–238 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) ŰRKUTATÁS (passzív) 5.563A 5.563B | |||
608 | 238–240 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | 238–240 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ | |||
609 | 240–241 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ | 240–241 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ RÁDIÓLOKÁCIÓ | |||
610 | 241–248 GHz | RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr 5.138 5.149 | 241–248 GHz RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓLOKÁCIÓ Amatőr Műholdas amatőr 5.138 5.149 | |||
611 | 248–250 GHz | AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR Rádiócsillagászat 5.149 | 248–250 GHz AMATŐR MŰHOLDAS AMATŐR Rádiócsillagászat 5.149 | |||
612 | 250–252 GHz | MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.563A | 250–252 GHz MŰHOLDAS FÖLD-KUTATÁS (passzív) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT ŰRKUTATÁS (passzív) 5.340 5.563A | |||
613 | 252–265 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.149 5.554 | 252–265 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MOZGÓ MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) RÁDIÓCSILLAGÁSZAT RÁDIÓNAVIGÁCIÓ MŰHOLDAS RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.149 5.554 | |||
614 | 265–275 GHz | ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.563A | 265–275 GHz ÁLLANDÓHELYŰ MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) MOZGÓ RÁDIÓCSILLAGÁSZAT 5.149 5.563A | |||
615 * | 275–3000 GHz | (Nincs felosztva) 5.564A 5.565 | 275–3000 GHz (Nincs felosztva) 5.564A 5.565 | |||
3.1.1. * A Magyarország szempontjából meghatározó tartalommal rendelkező, a 2.2. pontban foglalt táblázat D oszlopában feltüntetett lábjegyzetek hivatkozási számai a 3.2. pontban foglalt táblázat A oszlopában vastagon szedve szerepelnek.
3.1.2. * A 3.2. pontban a lábjegyzet végén feltüntetett „(WRC–97)”, „(WRC–2000)”, „(WRC–03)”, „(WRC–07)”, „(WRC–12)”, „(WRC–15)”, valamint „(WRC–19)” rövidítés a WRC–97, a WRC–2000, a WRC–03, a WRC–07, a WRC–12, a WRC–15, valamint a WRC–19 változtatásait jelzi. Ha a lábjegyzet végén ilyen rövidítés nem szerepel, akkor ez azt jelenti, hogy a lábjegyzet szövegét a WRC–95 hagyta jóvá.
3.1.3. A 3. pont alkalmazásában:
3.1.3.1. eltérő szolgálati kategória: amikor egy lábjegyzetben egy frekvenciasáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára „másodlagos jelleggel” osztották fel, akkor ez másodlagos szolgálatot jelent; amikor egy lábjegyzetben egy frekvenciasáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára „elsődleges jelleggel” osztották fel, akkor ez csak az illető földrajzi övezetben vagy országban jelent elsődleges szolgálatot;
3.1.3.2. helyettesítő felosztás: amikor egy lábjegyzetben egy frekvenciasáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára „osztották fel”, akkor az „helyettesítő” felosztás, vagyis olyan felosztás, amely a kérdéses földrajzi övezetben vagy országban a Táblázatban megjelölt felosztás helyébe lép;
3.1.3.3. Iroda: az ITU Rádiótávközlési Irodája;
3.1.3.4. járulékos felosztás: amikor egy lábjegyzetben egy frekvenciasáv azzal a megjegyzéssel szerepel, hogy azt egy Körzetnél kisebb földrajzi övezetben vagy egy adott országban valamely szolgálat számára „is felosztották”, akkor az „járulékos” felosztás, vagyis olyan felosztás, amely a kérdéses földrajzi övezetben vagy országban a Táblázatban megjelölt szolgálaton vagy szolgálatokon felül szerepel;
3.1.3.5. * kijelölés (egy rádiófrekvenciáé vagy egy rádiófrekvenciás csatornáé): egy igazgatás valamely állomás számára kiadott engedélye, amely meghatározott rádiófrekvencia vagy rádiófrekvenciás csatorna meghatározott feltételek mellett történő használatára vonatkozik;
3.1.3.6. * kiosztás (egy rádiófrekvenciáé vagy egy rádiófrekvenciás csatornáé): egy adott csatornának az arra illetékes értekezlet által elfogadott tervbe való beírása, abból a célból, hogy azt egy vagy több igazgatás valamely földfelszíni rádiótávközlési szolgálat vagy űrtávközlési szolgálat számára használja egy vagy több meghatározott országban vagy földrajzi övezetben, meghatározott feltételek mellett;
3.1.3.7. * Táblázat: az RR frekvenciasávok felosztási táblázata, a 2.2. pontban foglalt táblázat A–C oszlopa.
3.1.4. * A lábjegyzetben hivatkozott Cikk, Bekezdés, Függelék, Határozat és Ajánlás – az ITU–R- ajánlások kivételével – az RR megfelelő részére utal. A lábjegyzet hivatkozási száma megfelel az RR adott Bekezdése számának.
3.1.5. Ha a lábjegyzet úgy rendelkezik, hogy egy bizonyos frekvenciasávban valamely rádiószolgálat vagy egy rádiószolgálat állomásai csak azzal a feltétellel működhetnek, hogy nem okoznak káros zavarást egy másik rádiószolgálatnak vagy ugyanazon rádiószolgálat egy másik állomásának, ez – amennyiben a lábjegyzet nem tiltja az RR 5.43 Bekezdés alkalmazását – egyben azt is jelenti, hogy az a rádiószolgálat, amely nem okozhat káros zavarást, nem tarthat igényt védelemre a másik rádiószolgálat vagy ugyanazon rádiószolgálat másik állomása által okozott káros zavarásokkal szemben.
3.1.6. Ha a lábjegyzet úgy rendelkezik, hogy egy bizonyos frekvenciasávban valamely rádiószolgálat vagy egy rádiószolgálat állomásai csak azzal a feltétellel működhetnek, hogy nem tarthatnak igényt védelemre egy másik rádiószolgálattal vagy ugyanazon rádiószolgálat egy másik állomásával szemben, ez – amennyiben a lábjegyzet nem tiltja az RR 5.43A Bekezdés alkalmazását – egyben azt is jelenti, hogy az a rádiószolgálat, amely nem tarthat igényt védelemre, nem okozhat káros zavarást a másik rádiószolgálatnak vagy ugyanazon rádiószolgálat másik állomásának.
A | B | ||
1 | Hivatkozási szám | Szöveg | |
2 | 5.53 | Azoknak az igazgatásoknak, amelyek 8,3 kHz alatti frekvenciák használatát engedélyezik, biztosítaniuk kell, hogy ez nem okoz káros zavarást azoknak a szolgálatoknak, amelyek számára a 8,3 kHz feletti frekvenciasávok fel vannak osztva. (WRC–12) | |
3 | 5.54 | Kívánatos, hogy a tudományos kutatásaikhoz 8,3 kHz alatti frekvenciákat használó igazgatások tájékoztassák azokat az igazgatásokat, amelyek érdekeltek lehetnek, annak érdekében, hogy ezek a kutatások minden gyakorlatilag elérhető védelmet élvezhessenek a káros zavarásokkal szemben. (WRC–12) | |
4 | 5.54A | A 8,3–11,3 kHz frekvenciasávnak a meteorológiát segítő szolgálat állomásai általi használata a passzív használatra korlátozódik. A 9–11,3 kHz sávban a meteorológiát segítő szolgálat állomásai nem tarthatnak igényt védelemre a rádiónavigáció szolgálat 2013. január 1. előtt az Irodánál bejelentett állomásaival szemben. A meteorológiát segítő szolgálat állomásai és a rádiónavigáció szolgálat ez után az időpont után bejelentett állomásai közötti megosztásnál az ITU–R RS.1881 Ajánlás legújabb változatát kell alkalmazni. (WRC–12) | |
5 | 5.54B | Járulékos felosztás: Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, az Oroszországi Föderációban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Kuvaitban, Libanonban, Marokkóban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szudánban és Tunéziában a 8,3–9 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció, az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
6 | 5.54C | Járulékos felosztás: Kínában a 8,3–9 kHz sávot elsődleges jelleggel a tengeri rádiónavigáció és a tengeri mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
7 | 5.55 | Járulékos felosztás: Örményországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban a 14–17 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
8 | 5.56 | Azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 14–19,95 kHz és a 20,05–70 kHz sávot, valamint az 1. Körzetben a 72–84 kHz és a 86–90 kHz sávot is felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket. Ezek az állomások védelmet élveznek a káros zavarásokkal szemben. Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban ugyanerre a célra, azonos feltételekkel a 25 kHz és az 50 kHz frekvenciát használják. (WRC–12) | |
9 | 5.57 | A 14–19,95 kHz, 20,05–70 kHz és a 70–90 kHz (72–84 kHz és 86–90 kHz az 1. Körzetben) sávnak a tengeri mozgószolgálat általi használata a parti rádiótávíró állomásokra (csak A1A és F1B adásmód) korlátozódik. Kivételesen engedélyezett a J2B és a J7B adásmód használata azzal a feltétellel, hogy a szükséges sávszélesség nem haladhatja meg az A1A vagy az F1B adásmódnál a kérdéses sávban általában használt értéket. | |
10 | 5.58 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban a 67–70 kHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC–2000) | |
11 | 5.59 | Eltérő szolgálati kategória: Bangladesben és Pakisztánban a 70–72 kHz és a 84–86 kHz sávban az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–2000) | |
12 | 5.60 | A 70–90 kHz (70–86 kHz az 1. Körzetben) és a 110–130 kHz (112–130 kHz az 1. Körzetben) sávban az impulzusos rádiónavigáció rendszerek azzal a feltétellel használhatók, hogy nem okoznak káros zavarást más olyan szolgálatoknak, amelyek számára ezek a sávok fel vannak osztva. | |
13 | 5.61 | A 2. Körzetben a 70–90 kHz és a 110–130 kHz sávban a tengeri rádiónavigáció szolgálat állomásait létesíteni és üzemeltetni csak a 9.21 Bekezdés szerint azoktól az igazgatásoktól megszerzett egyetértéstől függően lehetséges, amelyeknek a Táblázatnak megfelelően üzemelő szolgálatai érintettek lehetnek. Mindazonáltal az állandóhelyű, a tengeri mozgó- és a rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a tengeri rádiónavigáció szolgálat ilyen egyetértések alapján létesített állomásainak. | |
14 | 5.62 | Kívánatos, hogy azok az igazgatások, amelyek a 90–110 kHz sávban a rádiónavigáció szolgálat keretében állomásokat üzemeltetnek, egyeztessék a műszaki és üzemviteli jellemzőket, hogy így elkerülhető legyen az ezen állomások által biztosított szolgálatok káros zavarása. | |
15 | 5.63 | Törölve. (WRC–97) | |
16 | 5.64 | Az állandóhelyű szolgálat állomásai részére, az e szolgálat számára a 90 kHz és a 160 kHz (148,5 kHz az 1. Körzetben) között felosztott sávrészekben, valamint a tengeri mozgószolgálat állomásai részére, az e szolgálat számára a 110 kHz és a 160 kHz (148,5 kHz az 1. Körzetben) között felosztott sávrészekben csak az A1A vagy F1B, az A2C, az A3C, az F1C vagy F3C adásmódok engedélyezettek. A tengeri mozgószolgálat állomásai részére a 110 kHz és a 160 kHz (148,5 kHz az 1. Körzetben) közötti sávrészekben a J2B vagy a J7B adásmód kivételesen szintén megengedett. | |
17 | 5.65 | Eltérő szolgálati kategória: Bangladesben a 112–117,6 kHz és a 126–129 kHz sávban az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–2000) | |
18 | 5.66 | Eltérő szolgálati kategória: Németországban a 115–117,6 kHz sávban a felosztás az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálat számára elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést), a rádiónavigáció szolgálat számára másodlagos jellegű (lásd az 5.32 Bekezdést). | |
19 | 5.67 | Járulékos felosztás: Kirgizisztánban és Türkmenisztánban a 130–148,5 kHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Ezeknek az országoknak a területén, valamint ezen országok közötti viszonylatban ez a szolgálat a jogegyenlőség alapján üzemelhet. (WRC–19) | |
20 | 5.67A | A 135,7–137,8 kHz sáv frekvenciáit használó amatőrszolgálat állomásai által kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg az 1 W (EIRP) értéket, és ezek az állomások nem okozhatnak káros zavarást az 5.67 Bekezdésben felsorolt országokban üzemelő rádiónavigáció szolgálat állomásainak. (WRC–07) | |
21 | 5.67B | Algériában, Egyiptomban, Irakban, Libanonban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szudánban, Dél-Szudánban és Tunéziában a 135,7–137,8 kHz frekvenciasáv használata az állandóhelyű és a tengeri mozgószolgálatra korlátozódik. A fent említett országokban a 135,7–137,8 kHz frekvenciasávban az amatőrszolgálat nem üzemelhet, mely tényt az ilyen jellegű használatot engedélyező országoknak figyelembe kell venniük. (WRC–19) | |
22 | 5.68 | Helyettesítő felosztás: a Kongói Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a Dél-afrikai Köztársaságban a 160–200 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–15) | |
23 | 5.69 | Járulékos felosztás: Szomáliában a 200–255 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. | |
24 * | 5.70 | Helyettesítő felosztás: Angolában, Botswanában, Burundiban, a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Köztársaságban, Szváziföldön, Etiópiában, Kenyában, Lesothóban, Madagaszkáron, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, Nigériában, Ománban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Tanzániában, Csádban, Zambiában és Zimbabwéban a 200–283,5 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
25 | 5.71 | Törölve. (WRC–19) | |
26 | 5.72 | Törölve. (WRC–12) | |
27 | 5.73 | A 285–325 kHz (283,5–325 kHz az 1. Körzetben) sáv a tengeri rádiónavigáció szolgálatban használható kiegészítő navigációs információk keskenysávú technikával történő továbbítására, azzal a feltétellel, hogy ez nem okoz káros zavarást a rádiónavigáció szolgálatban üzemelő rádió-irányadó állomásoknak. (WRC–97) | |
28 | 5.74 | Járulékos felosztás: az 1. Körzetben a 285,3–285,7 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a tengeri rádiónavigáció szolgálat (a rádió-irányadók kivételével) számára is felosztották. | |
29 | 5.75 | Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Moldovában, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Ukrajnában, valamint Románia Fekete-tenger menti övezeteiben a 315–325 kHz sávban a tengeri rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű azzal a feltétellel, hogy a Balti-tenger övezetében a tengeri és a légi rádiónavigáció szolgálat új állomásainak szóló frekvenciakijelöléseket ebben a sávban az érintett igazgatások előzetes véleménycseréjéhez kötik. (WRC–07) | |
30 | 5.76 | A 410 kHz frekvencia a tengeri rádiónavigáció szolgálatban rádió-iránymérésre van kijelölve. Más rádiónavigáció szolgálatok, amelyek számára a 405–415 kHz sávot felosztották, nem okozhatnak káros zavarást a rádió-iránymérésnek a 406,5–413,5 kHz sávban. | |
31 | 5.77 | Eltérő szolgálati kategória: Ausztráliában, Kínában, a 3. Körzetben lévő francia tengerentúli közösségekben, a Koreai Köztársaságban, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Japánban, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és Srí Lankán a 415–495 kHz frekvenciasávban a légi rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű. Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Kazahsztánban, Lettországban, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban a 435–495 kHz frekvenciasávban a légi rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű. Az összes fent említett ország igazgatásának minden szükséges gyakorlati intézkedést meg kell tennie annak biztosítására, hogy a 435–495 kHz frekvenciasávban üzemelő légi rádiónavigációs állomások ne okozzanak zavarást a hajóállomások olyan frekvenciájú adásainak parti állomások általi vételének, amely frekvenciák világviszonylatban a hajóállomások részére vannak kijelölve. (WRC–19) | |
32 | 5.78 | Eltérő szolgálati kategória: Kubában, az Egyesült Államokban és Mexikóban a 415–435 kHz sávban a légi rádiónavigáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű. | |
33 | 5.79 | A tengeri mozgószolgálatban a 415–495 kHz és az 505–526,5 kHz frekvenciasáv használata a rádiótávírásra korlátozódik, és ezek a frekvenciasávok az érdekelt és érintett igazgatások közötti megállapodások alapján a NAVDAT rendszer számára is használhatók az ITU–R M.2010 Ajánlás legújabb változatának megfelelően. A NAVDAT adóállomások a parti állomásokra korlátozódnak. (WRC–19) | |
34 | 5.79A | A NAVTEX szolgálatban a 490 kHz, 518 kHz és a 4209,5 kHz frekvencián parti állomások létesítésekor az igazgatásoknak nagyon ajánlatos egyeztetniük az üzemviteli jellemzőket a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) eljárásainak megfelelően (lásd a 339. (Rev.WRC–07) Határozatot). (WRC–07) | |
35 | 5.80 | A 2. Körzetben a 435–495 kHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata a beszédadást nem alkalmazó körsugárzó irányadókra korlátozódik. | |
36 | 5.80A | A 472–479 kHz sáv frekvenciáit használó amatőrszolgálat állomásai által kisugárzott egyenértékű izotrop teljesítmény (EIRP) nem haladhatja meg az 1 W értéket. Az igazgatások ezt az EIRP határértéket 5 W értékig növelhetik saját területük azon részein, amelyek 800 km-nél nagyobb távolságra vannak Algéria, Szaúd-Arábia, Azerbajdzsán, Bahrein, Fehéroroszország, Kína, a Comore-szigetek, Dzsibuti, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, az Oroszországi Föderáció, az Iráni Iszlám Köztársaság, Irak, Jordánia, Kazahsztán, Kuvait, Libanon, Líbia, Marokkó, Mauritánia, Omán, Üzbegisztán, Katar, a Szíriai Arab Köztársaság, Kirgizisztán, Szomália, Szudán, Tunézia, Ukrajna és Jemen határaitól. Ebben a frekvenciasávban az amatőrszolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC–12) | |
37 | 5.80B | A 472–479 kHz frekvenciasáv használata Algériában, Szaúd-Arábiában, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Kínában, a Comore-szigeteken, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, az Oroszországi Föderációban, Irakban, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Mauritániában, Ománban, Üzbegisztánban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, Szomáliában, Szudánban, Tunéziában és Jemenben a tengeri mozgó és a légi rádiónavigáció szolgálatra korlátozódik. A fent említett országokban ebben a frekvenciasávban az amatőrszolgálat nem üzemelhet, mely tényt az ilyen jellegű használatot engedélyező országoknak figyelembe kell venniük. (WRC–12) | |
38 | 5.81 | Törölve. (WRC–2000) | |
39 | 5.82 | A tengeri mozgószolgálatban a 490 kHz frekvencia kizárólag a parti állomások által a hajóknak szóló navigációs és meteorológiai figyelmeztetések, valamint sürgős tájékoztatások keskenysávú távgépíróval történő adására használandó. A 490 kHz frekvencia használatának feltételeit a 31. és az 52. Cikk írja elő. A 415–495 kHz frekvenciasávnak légi rádiónavigáció szolgálatra való használatakor az igazgatásokat felkérik annak biztosítására, hogy ez ne okozzon káros zavarást a 490 kHz frekvencia számára. A 472–479 kHz frekvenciasávnak amatőrszolgálatra való használatakor az igazgatásoknak biztosítaniuk kell, hogy ez nem okoz káros zavarást a 490 kHz frekvencia számára. (WRC–12) | |
40 | 5.82A | Törölve. (WRC–12) | |
41 | 5.82B | Törölve. (WRC–12) | |
42 | 5.82C | A 495–505 kHz frekvenciasávot a nemzetközi NAVDAT rendszer számára használják az ITU–R M.2010 Ajánlás legújabb változatában leírtak szerint. A NAVDAT adóállomások a parti állomásokra korlátozódnak. (WRC–19) | |
43 | 5.83 | Törölve. (WRC–07) | |
44 | 5.84 | Az 518 kHz frekvencia tengeri mozgószolgálat általi használatának feltételeit a 31. és az 52. Cikk írja elő. (WRC–07) | |
45 | 5.85 | Nincs felhasználva. | |
46 | 5.86 | A 2. Körzetben az 525–535 kHz sávban a műsorszóró állomások vivőteljesítménye nem haladhatja meg nappal az 1 kW, éjjel a 250 W értéket. | |
47 * | 5.87 | Járulékos felosztás: Angolában, Botswanában, Szváziföldön, Lesothóban, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában és Nigerben az 526,5–535 kHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
48 | 5.87A | Járulékos felosztás: Üzbegisztánban az 526,5–1606,5 kHz sávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az érintett igazgatásoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges, és az 1997. október 27-én már üzemelő földi telepítésű rádió-irányadókra korlátozódik, azok élettartamának végéig. (WRC–97) | |
49 | 5.88 | Járulékos felosztás: Kínában az 526,5–535 kHz sávot másodlagos jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. | |
50 | 5.89 | A 2. Körzetben az 1605–1705 kHz sávot a műsorszóró szolgálat állomásai a Körzeti Igazgatási Rádióértekezlet (Rio de Janeiro, 1988) által kidolgozott Terv alapján használhatják. Az 1625–1705 kHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásainak szóló frekvenciakijelölések vizsgálatának figyelembe kell vennie a Körzeti Igazgatási Rádióértekezlet (Rio de Janeiro, 1988) által kidolgozott Tervben szereplő kiosztásokat. | |
51 | 5.90 | Az 1605–1705 kHz sávban, azokban az esetekben, amikor 2. Körzeti műsorszóró állomás érintve van, az 1. Körzetben a tengeri mozgóállomások szolgálati övezetének a felületi hullámterjedés által meghatározottra kell korlátozódnia. | |
52 | 5.91 | Járulékos felosztás: a Fülöp-szigeteken és Srí Lankán az 1606,5–1705 kHz sávot másodlagos jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. (WRC–97) | |
53 | 5.92 | Az 1. Körzet néhány országa az 1606,5–1625 kHz, 1635–1800 kHz, 1850–2160 kHz, 2194–2300 kHz, 2502–2850 kHz és a 3500–3800 kHz sávban rádiómeghatározó rendszereket működtet a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Az ezen állomások által kisugárzott átlagteljesítmény nem haladhatja meg az 50 W értéket. | |
54 | 5.93 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Mongóliában, Nigériában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1625–1635 kHz, 1800–1810 kHz és a 2160–2170 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–15) | |
55 | 5.94 | Nincs felhasználva. | |
56 | 5.95 | Nincs felhasználva. | |
57 | 5.96 | Németországban, Örményországban, Ausztriában, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Horvátországban, Dániában, Észtországban, az Oroszországi Föderációban, Finnországban, Grúziában, Magyarországon, Írországban, Izlandon, Izraelben, Kazahsztánban, Lettországban, Liechtensteinben, Litvániában, Máltán, Moldovában, Norvégiában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Svájcban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1715–1800 kHz és az 1850–2000 kHz frekvenciasávban az igazgatások összesen legfeljebb 200 kHz sávszélességet feloszthatnak amatőrszolgálatuk számára. Mindazonáltal, amikor ezeken a frekvenciasávokon belül a felosztást végzik amatőrszolgálatuk részére, az igazgatások – a szomszédos országok igazgatásainak előzetes megkeresése után – kötelesek megtenni az esetleg szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy amatőrszolgálatuk más országok állandóhelyű és mozgószolgálatának ne okozzon káros zavarást. Az egyes amatőrállomások átlagteljesítménye nem haladhatja meg a 10 W értéket. (WRC–15) | |
58 | 5.97 | A 3. Körzetben a Loran rendszer az 1850 kHz vagy az 1950 kHz frekvencián úgy működik, hogy az elfoglalt sáv 1825–1875 kHz, illetve 1925–1975 kHz. Más szolgálatok, amelyek számára az 1800–2000 kHz sávot felosztották, bármilyen frekvenciát használhatnak a sávon belül azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást az 1850 kHz vagy az 1950 kHz frekvencián üzemelő Loran rendszernek. | |
59 | 5.98 | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Belgiumban, Kamerunban, a Kongói Köztársaságban, Dániában, Egyiptomban, Eritreában, Spanyolországban, Etiópiában, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Görögországban, Olaszországban, Kazahsztánban, Libanonban, Litvániában, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Tunéziában, Türkmenisztánban és Törökországban az 1810–1830 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–15) | |
60 | 5.99 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Irakban, Líbiában, Üzbegisztánban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában, Csádban és Togóban az 1810–1830 kHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
61 | 5.100 | Az 1. Körzetben az 1810–1830 kHz sávnak az amatőrszolgálat általi használata azokban az országokban, amelyek részben vagy egészben az északi szélesség 40. fokától északra helyezkednek el, csak akkor engedélyezhető, ha az 5.98 és az 5.99 Bekezdésben említett országokat megkeresték abból a célból, hogy az amatőrállomások és az 5.98 és az 5.99 Bekezdés szerint üzemelő más szolgálatok állomásai közötti káros zavarások megakadályozásához szükséges intézkedéseket meghatározzák. | |
62 | 5.101 | Törölve. (WRC–12) | |
63 | 5.102 | Helyettesítő felosztás: Bolíviában, Chilében, Paraguayban és Peruban az 1850–2000 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, az állandóhelyű szolgálat, a rádiólokáció szolgálat és a rádiónavigáció szolgálat számára osztották fel. (WRC–15) | |
64 | 5.103 | Az 1. Körzetben az 1850–2045 kHz, 2194–2498 kHz, 2502–2625 kHz és a 2650–2850 kHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásainak szóló frekvenciakijelöléskor az igazgatásoknak tekintetbe kell venniük a tengeri mozgószolgálat különleges igényeit. | |
65 | 5.104 | Az 1. Körzetben a 2025–2045 kHz sávnak a meteorológiát segítő szolgálat általi használata az oceanográfiai bója állomásokra korlátozódik. | |
66 | 5.105 | A 2. Körzetben (Grönland kivételével) a rádiótelefon üzemű parti állomások és hajóállomások a 2065–2107 kHz sávban csak J3E adásmódot használhatnak, és csúcsteljesítményük nem haladhatja meg az 1 kW értéket. Kívánatos, hogy elsősorban a következő vivőfrekvenciákat használják: 2065,0 kHz, 2079,0 kHz, 2082,5 kHz, 2086,0 kHz, 2093,0 kHz, 2096,5 kHz, 2100,0 kHz és 2103,5 kHz. Argentínában és Uruguayban ugyanerre a célra a 2068,5 kHz és a 2075,5 kHz vivőfrekvenciát is használják, míg a 2072–2075,5 kHz sáv frekvenciáit az 52.165 Bekezdés szerint használják. | |
67 | 5.106 | A 2. és a 3. Körzetben, azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálatnak, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, és amelyeknek átlagteljesítménye nem haladja meg az 50 W értéket, használhatják a 2065 kHz és a 2107 kHz közötti frekvenciákat. Ezen frekvenciák bejelentésekor az Iroda figyelmét e rendelkezésekre fel kell hívni. | |
68 * | 5.107 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Eritreában, Szváziföldön, Etiópiában, Irakban, Líbiában és Szomáliában a 2160–2170 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Ezen szolgálatok állomásainak átlagteljesítménye nem haladhatja meg az 50 W értéket. (WRC–19) | |
69 | 5.108 | A 2182 kHz vivőfrekvencia a rádió-távbeszélő nemzetközi vész- és hívófrekvenciája. A 2173,5–2190,5 kHz sáv használatának feltételeit a 31. és az 52. Cikk írja elő. (WRC–07) | |
70 | 5.109 | A 2187,5 kHz, 4207,5 kHz, 6312 kHz, 8414,5 kHz, 12 577 kHz és a 16 804,5 kHz frekvencia nemzetközi vészfrekvencia a digitális szelektív hívás részére. E frekvenciák használatának feltételeit a 31. Cikk írja elő. | |
71 | 5.110 | A 2174,5 kHz, 4177,5 kHz, 6268 kHz, 8376,5 kHz, 12 520 kHz és a 16 695 kHz frekvencia nemzetközi vészfrekvencia a keskenysávú távgépíró részére. E frekvenciák használatának feltételeit a 31. Cikk írja elő. | |
72 | 5.111 | A 2182 kHz, 3023 kHz, 5680 kHz, 8364 kHz vivőfrekvencia, valamint a 121,5 MHz, 156,525 MHz, 156,8 MHz és a 243 MHz frekvencia a földfelszíni rádiótávközlési szolgálatok érvényben lévő eljárási szabályainak megfelelően ember által vezetett űrjárművek kutatási és mentési műveleteinél is használható. E frekvenciák használatának feltételeit a 31. Cikk írja elő. Ugyanez vonatkozik a 10 003 kHz, 14 993 kHz és a 19 993 kHz frekvenciára is, de ezekben az esetekben az adásokat a frekvenciától számított ±3 kHz-es sávon belül kell tartani. (WRC–07) | |
73 | 5.112 | Helyettesítő felosztás: Srí Lankán a 2194–2300 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
74 | 5.113 | A 2300–2495 kHz (2498 kHz az 1. Körzetben), 3200–3400 kHz, 4750–4995 kHz és az 5005–5060 kHz sáv műsorszóró szolgálat általi használatának feltételeire nézve lásd az 5.16–5.20, 5.21 és a 23.3–23.10 Bekezdést. | |
75 | 5.114 | Helyettesítő felosztás: Irakban a 2502–2625 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
76 | 5.115 | A 3023 kHz és az 5680 kHz vivőfrekvenciát (vonatkoztatási frekvenciát) – a 31. Cikkben megadott feltételek mellett – a tengeri mozgószolgálat egyeztetett kutatási és mentési műveletekbe bevont állomásai is használhatják. (WRC–07) | |
77 | 5.116 | Kívánatos, hogy az igazgatások engedélyezzék a 3155–3195 kHz sáv használatát abból a célból, hogy a kis teljesítményű, vezetéknélküli hallókészülékek számára világviszonylatban egységes csatornahasználat alakuljon ki. Ezen készülékek számára – a helyi igények kielégítésére – az igazgatások járulékos csatornákat jelölhetnek ki a 3155 kHz és a 3400 kHz közötti sávokban. Megjegyzendő, hogy a 3000 kHz és a 4000 kHz közötti frekvenciatartomány alkalmas indukciós mezőben üzemelő, kis hatótávolságú hallókészülékek használatára. | |
78 | 5.117 | Helyettesítő felosztás: Elefántcsontparton, Egyiptomban, Libériában, Srí Lankán és Togóban a 3155–3200 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
79 | 5.118 | Járulékos felosztás: az Egyesült Államokban, Mexikóban és Peruban a 3230–3400 kHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
80 | 5.119 | Járulékos felosztás: Peruban a 3500–3750 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
81 | 5.120 | Törölve. (WRC–2000) | |
82 | 5.121 | Nincs felhasználva. | |
83 | 5.122 | Helyettesítő felosztás: Bolíviában, Chilében, Ecuadorban, Paraguayban és Peruban a 3750–4000 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–15) | |
84 * | 5.123 | Járulékos felosztás: Botswanában, Szváziföldön, Lesothóban, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Zambiában és Zimbabwéban a 3900–3950 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–19) | |
85 | 5.124 | Törölve. (WRC–2000) | |
86 | 5.125 | Járulékos felosztás: Grönlandon a 3950–4000 kHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Az ebben a sávban üzemelő műsorszóró állomások teljesítménye nem haladhatja meg a nemzeti szolgálat ellátásához szükséges értéket és semmi esetre sem lehet nagyobb, mint 5 kW. | |
87 | 5.126 | A 3. Körzetben azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 3995–4005 kHz sávot felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket. | |
88 | 5.127 | A 4000–4063 kHz sávnak a tengeri mozgószolgálat általi használata a rádiótelefon üzemű hajóállomásokra korlátozódik (lásd az 52.220 Bekezdést és a 17. Függeléket). | |
89 | 5.128 | Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálatnak, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak, kivételesen használhatják a 4063–4123 kHz és a 4130–4438 kHz frekvenciasáv frekvenciáit, 50 W-ot meg nem haladó átlagteljesítménnyel. Afganisztánban, Argentínában, Örményországban, Fehéroroszországban, Botswanában, Burkina Fasóban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kínában, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Indiában, Kazahsztánban, Maliban, Nigerben, Pakisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 4063–4123 kHz, 4130–4133 kHz és a 4408–4438 kHz frekvenciasávban az állandóhelyű szolgálat 1 kW-ot meg nem haladó átlagteljesítményű állomásai azzal a feltétellel üzemeltethetők, hogy a tengerparttól legalább 600 km-re fekszenek és nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálatnak. (WRC–19) | |
90 | 5.129 | Törölve. (WRC–07) | |
91 | 5.130 | A 4125 kHz és a 6215 kHz vivőfrekvencia használatának feltételeit a 31. és az 52. Cikk írja elő. (WRC–07) | |
92 | 5.131 | A 4209,5 kHz frekvenciát kizárólag a parti állomások használják a hajóknak szóló meteorológiai és navigációs figyelmeztetések, valamint sürgős tájékoztatások keskenysávú távgépíró technikával történő adására. (WRC–97) | |
93 | 5.132 | A 4210 kHz, 6314 kHz, 8416,5 kHz, 12 579 kHz, 16 806,5 kHz, 19 680,5 kHz, 22 376 kHz és a 26 100,5 kHz frekvencia nemzetközi frekvencia a tengeri biztonsági közlemények (MSI) adásai részére (lásd a 17. Függeléket). | |
94 | 5.132A | A rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. A rádiólokáció szolgálat alkalmazásai a 612. (Rev.WRC–12) Határozat szerint üzemelő oceanográfiai radarokra korlátozódnak. (WRC–12) | |
95 | 5.132B | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, Moldovában és Kirgizisztánban a 4438–4488 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
96 | 5.133 | Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Nigerben, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 5130–5250 kHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–12) | |
97 | 5.133A | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, Moldovában és Kirgizisztánban az 5250–5275 kHz és a 26 200–26 350 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
98 | 5.133B | Az 5351,5–5366,5 kHz frekvenciasávot használó amatőrszolgálat állomásai által kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a 15 W (EIRP) értéket. Mindazonáltal a 2. Körzetben Mexikóban az 5351,5–5366,5 kHz frekvenciasávot használó amatőrszolgálat állomásai által kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a 20 W (EIRP) értéket. A 2. Körzet következő országaiban az 5351,5–5366,5 kHz frekvenciasávot használó amatőrszolgálat állomásai által kisugárzott teljesítmény nem haladhatja meg a 25 W (EIRP) értéket: Antigua és Barbuda, Argentína, Bahama-szigetek, Barbados, Belize, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Kuba, Dominikai Köztársaság, Dominika, Salvador, Ecuador, Grenada, Guatemala, Guyana, Haiti, Honduras, Jamaica, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Saint Lucia, Saint Kitts és Nevis, Saint Vincent és Grenadine-szigetek, Suriname, Trinidad és Tobago, Uruguay, Venezuela, valamint a Holland Királyság 2. Körzetben lévő tengerentúli országai és területei. (WRC–19) | |
99 | 5.134 | Az 5900–5950 kHz, 7300–7350 kHz, 9400–9500 kHz, 11 600–11 650 kHz, 12 050–12 100 kHz, 13 570–13 600 kHz, 13 800–13 870 kHz, 15 600–15 800 kHz, 17 480–17 550 kHz és a 18 900–19 020 kHz frekvenciasávnak a műsorszóró szolgálat általi használata a 12. Cikkben lefektetett eljárás alkalmazásától függően lehetséges. Kívánatos, hogy az igazgatások ezekben a frekvenciasávokban tegyék lehetővé a digitális modulációjú adások bevezetését az 517. (Rev.WRC–19) Határozat rendelkezéseinek megfelelően. (WRC–19) | |
100 | 5.135 | Törölve. (WRC–97) | |
101 | 5.136 | Járulékos felosztás: azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, az 5900–5950 kHz sáv frekvenciáit használhatják a következő szolgálatok azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak: állandóhelyű szolgálat (mind a három Körzetben), földi mozgószolgálat (az 1. Körzetben), mozgószolgálat az (R) légi mozgószolgálat kivételével (a 2. és a 3. Körzetben). Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és legyenek tekintettel a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek. (WRC–07) | |
102 | 5.137 | Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a tengeri mozgószolgálatnak, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, kivételesen használhatják a 6200–6213,5 kHz és a 6220,5–6525 kHz sávot, 50 W-ot meg nem haladó átlagteljesítménnyel. Ezen frekvenciák bejelentésekor az Iroda figyelmét e rendelkezésekre fel kell hívni. | |
103 | 5.138 | Az alábbi sávok: 6765–6795 kHz (sávközépi frekvencia 6780 kHz), 433,05–434,79 MHz (sávközépi frekvencia 433,92 MHz) az 1. Körzetben, az 5.280 Bekezdésben említett országok kivételével, 61–61,5 GHz (sávközépi frekvencia 61,25 GHz), 122–123 GHz (sávközépi frekvencia 122,5 GHz) és 244–246 GHz (sávközépi frekvencia 245 GHz) ipari, tudományos és orvosi (ISM) alkalmazások céljaira vehetők igénybe. Ezen frekvenciasávoknak az ISM alkalmazások általi használata az érdekelt igazgatások által azon más igazgatásokkal egyetértésben kiadott külön felhatalmazás alapján lehetséges, amelyeknek rádiótávközlési szolgálatai érintettek lehetnek. E rendelkezés alkalmazásakor az igazgatásoknak tekintetbe kell venniük a legújabb vonatkozó ITU–R-ajánlásokat. | |
104 | 5.138A | Törölve (WRC–12) | |
105 | 5.139 | Törölve. (WRC–12) | |
106 | 5.140 | Járulékos felosztás: Angolában, Irakban, Szomáliában és Togóban a 7000–7050 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
107 | 5.141 | Helyettesítő felosztás: Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Guineában, Líbiában, Madagaszkáron és Nigerben a 7000–7050 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–12) | |
108 | 5.141A | Járulékos felosztás: Üzbegisztánban és Kirgizisztánban a 7000–7100 kHz és a 7100–7200 kHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–03) | |
109 | 5.141B | Járulékos felosztás: Algériában, Szaúd-Arábiában, Ausztráliában, Bahreinben, Botswanában, Brunei Darussalamban, Kínában, a Comore-szigeteken, a Koreai Köztársaságban, Diego Garcián, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Eritreában, Guineában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Líbiában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nigerben, Új-Zélandon, Ománban, Pápua Új-Guineában, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szingapúrban, Szudánban, Dél-Szudánban, Tunéziában, Vietnamban és Jemenben a 7100–7200 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
110 | 5.141C | Törölve. (WRC–12) | |
111 | 5.142 | A 7200–7300 kHz sávnak a 2. Körzetben az amatőrszolgálat általi használata nem szabhat korlátozásokat az 1. és a 3. Körzetben tervezett műsorszóró szolgálat számára. (WRC–12) | |
112 | 5.143 | Járulékos felosztás: azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, a 7300–7350 kHz sáv frekvenciáit használhatják az állandóhelyű szolgálat és a földi mozgószolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és legyenek tekintettel a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek. (WRC–07) | |
113 | 5.143A | Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, a 3. Körzetben a 7350–7450 kHz sáv frekvenciáit elsődleges jelleggel használhatják az állandóhelyű szolgálat és másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és legyenek tekintettel a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek. (WRC–12) | |
114 | 5.143B | Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, az 1. Körzetben a 7350–7450 kHz sáv frekvenciáit használhatják az állandóhelyű szolgálat és a földi mozgószolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak. Az egyes állomások teljes kisugárzott teljesítménye nem haladhatja meg a 24 dBW értéket. (WRC–12) | |
115 | 5.143C | Járulékos felosztás: Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, a Comore-szigeteken, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Jordániában, Kuvaitban, Líbiában, Marokkóban, Mauritániában, Nigerben, Ománban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szudánban, Dél-Szudánban, Tunéziában és Jemenben a 7350–7400 kHz és a 7400–7450 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
116 | 5.143D | Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, a 2. Körzetben a 7350–7400 kHz sáv frekvenciáit használhatják az állandóhelyű szolgálat és a földi mozgószolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és legyenek tekintettel a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek. (WRC–12) | |
117 | 5.143E | Törölve. (WRC–12) | |
118 | 5.144 | A 3. Körzetben azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 7995–8005 kHz sávot felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket. | |
119 | 5.145 | A 8291 kHz, 12 290 kHz és a 16 420 kHz vivőfrekvencia használatának feltételeit a 31. és az 52. Cikk írja elő. (WRC–07) | |
120 | 5.145A | A rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű szolgálat állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. A rádiólokáció szolgálat alkalmazásai a 612. (Rev.WRC–12) Határozat szerint üzemelő oceanográfiai radarokra korlátozódnak. (WRC–12) | |
121 | 5.145B | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, Moldovában és Kirgizisztánban a 9305–9355 kHz és a 16 100–16 200 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
122 | 5.146 | Járulékos felosztás: azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, a 9400–9500 kHz, 11 600–11 650 kHz, 12 050–12 100 kHz, 15 600–15 800 kHz, 17 480–17 550 kHz és a 18 900–19 020 kHz sáv frekvenciáit használhatják az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak az állandóhelyű szolgálat részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és legyenek tekintettel a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek. (WRC–07) | |
123 | 5.147 | Azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, az állandóhelyű szolgálat azon állomásai, amelyek csak a nemzeti határokon belül forgalmaznak, használhatják a 9775–9900 kHz, 11 650–11 700 kHz és a 11 975–12 050 kHz sáv frekvenciáit. Az egyes állomások teljes kisugárzott teljesítménye nem haladhatja meg a 24 dBW értéket. | |
124 | 5.148 | Törölve. (WRC–97) | |
125 | 5.149 | Frekvenciák kijelölésekor olyan más szolgálatok állomásai számára, amelyeknek a 13 360–13 410 kHz, a 25 550–25 670 kHz, a 37,5–38,25 MHz, az 1. és a 3. Körzetben a 73–74,6 MHz, az 1. Körzetben a 150,05–153 MHz, a 322–328,6 MHz, a 406,1–410 MHz, az 1. és a 3. Körzetben a 608–614 MHz, az 1330–1400 MHz, az 1610,6–1613,8 MHz, az 1660–1670 MHz, az 1718,8–1722,2 MHz, a 2655–2690 MHz, a 3260–3267 MHz, a 3332–3339 MHz, a 3345,8–3352,5 MHz, a 4825–4835 MHz, a 4950–4990 MHz, a 4990–5000 MHz, a 6650–6675,2 MHz, a 10,6–10,68 GHz, a 14,47–14,5 GHz, a 22,01–22,21 GHz, a 22,21–22,5 GHz, a 22,81–22,86 GHz, a 23,07–23,12 GHz, a 31,2–31,3 GHz, az 1. és a 3. Körzetben a 31,5–31,8 GHz, a 36,43–36,5 GHz, a 42,5–43,5 GHz, a 48,94–49,04 GHz, a 76–86 GHz, a 92–94 GHz, a 94,1–100 GHz, a 102–109,5 GHz, a 111,8–114,25 GHz, a 128,33–128,59 GHz, a 129,23–129,49 GHz, a 130–134 GHz, a 136–148,5 GHz, a 151,5–158,5 GHz, a 168,59–168,93 GHz, a 171,11–171,45 GHz, a 172,31–172,65 GHz, a 173,52–173,85 GHz, a 195,75–196,15 GHz, a 209–226 GHz, a 241–250 GHz, a 252–275 GHz sáv fel van osztva, kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek annak érdekében, hogy a rádiócsillagászati szolgálatot a káros zavarástól megvédjék. Űrállomások és légijármű állomások adásai különösen komoly zavarforrást jelenthetnek a rádiócsillagászati szolgálatnak (lásd a 4.5 és a 4.6 Bekezdést, valamint a 29. Cikket). (WRC–07) | |
126 | 5.149A | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, Moldovában és Kirgizisztánban a 13 450–13 550 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára, másodlagos jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
127 | 5.150 | Az alábbi sávok: 13 553–13 567 kHz (sávközépi frekvencia 13 560 kHz), 26 957–27 283 kHz (sávközépi frekvencia 27 120 kHz), 40,66–40,70 MHz (sávközépi frekvencia 40,68 MHz), 902–928 MHz a 2. Körzetben (sávközépi frekvencia 915 MHz), 2400–2500 MHz (sávközépi frekvencia 2450 MHz), 5725–5875 MHz (sávközépi frekvencia 5800 MHz) és 24–24,25 GHz (sávközépi frekvencia 24,125 GHz) ipari, tudományos és orvosi (ISM) alkalmazások céljaira is igénybe vehetők. Az e sávokban üzemelő rádiótávközlési szolgálatok kötelesek eltűrni az ilyen alkalmazások által esetleg okozott káros zavarást. Ezekben a sávokban az ISM berendezések a 15.13 Bekezdés rendelkezéseiben rögzített feltételek mellett üzemelhetnek. | |
128 | 5.151 | Járulékos felosztás: azzal a feltétellel, hogy nem okoznak káros zavarást a műsorszóró szolgálatnak, a 13 570–13 600 kHz és a 13 800–13 870 kHz sáv frekvenciáit használhatják az állandóhelyű szolgálat és az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat azon állomásai, amelyek csak a telepítési helyük szerinti ország határain belül forgalmaznak. Kívánatos, hogy frekvenciáknak ezen szolgálatok részére történő használatakor az igazgatások a szükséges legkisebb teljesítményt használják, és legyenek tekintettel a frekvenciáknak arra a műsorszóró szolgálat általi évszaki használatára, amelyet a Rádiószabályzatnak megfelelően közzétesznek. (WRC–07) | |
129 | 5.152 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Kínában, Elefántcsontparton, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 14 250–14 350 kHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Az állandóhelyű szolgálat állomásainak kisugárzott teljesítménye nem haladhatja meg a 24 dBW értéket. (WRC–03) | |
130 | 5.153 | A 3. Körzetben azoknak a szolgálatoknak az állomásai, amelyek számára a 15 995–16 005 kHz sávot felosztották, adhatnak hiteles frekvenciákat és órajeleket. | |
131 | 5.154 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 18 068–18 168 kHz sávot elsődleges jelleggel, 1 kW-ot meg nem haladó csúcsteljesítménnyel ezeknek az országoknak a határain belüli használatra az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–03) | |
132 | 5.155 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 21 850–21 870 kHz sávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–07) | |
133 | 5.155A | Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 21 850–21 870 kHz sávnak az állandóhelyű szolgálat általi használata a légiforgalom biztonságával összefüggő szolgálat nyújtására korlátozódik. (WRC–07) | |
134 | 5.155B | A 21 870–21 924 kHz sávot az állandóhelyű szolgálatban a légiforgalom biztonságával összefüggő szolgálat nyújtásához használják. | |
135 | 5.156 | Járulékos felosztás: Nigériában a 22 720–23 200 kHz sávot elsődleges jelleggel a meteorológiát segítő szolgálat (rádiószondák) számára is felosztották. | |
136 | 5.156A | A 23 200–23 350 kHz sávnak az állandóhelyű szolgálat általi használata a légiforgalom biztonságával összefüggő szolgálat nyújtására korlátozódik. | |
137 | 5.157 | A 23 350–24 000 kHz sávnak a tengeri mozgószolgálat általi használata a hajók közötti rádiótávírásra korlátozódik. | |
138 | 5.158 | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, Moldovában és Kirgizisztánban a 24 450–24 600 kHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
139 | 5.159 | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, Moldovában és Kirgizisztánban a 39–39,5 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
140 | 5.160 | Járulékos felosztás: Botswanában, Burundiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ruandában a 41–44 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
141 | 5.161 | Járulékos felosztás: az Iráni Iszlám Köztársaságban és Japánban a 41–44 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. | |
142 | 5.161A | Járulékos felosztás: a Koreai Köztársaságban, az Egyesült Államokban és Mexikóban a 41,015–41,665 MHz és a 43,35–44 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. A rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. A rádiólokáció szolgálat alkalmazásai a 612. (Rev.WRC–12) Határozat szerint üzemelő oceanográfiai radarokra korlátozódnak. (WRC–19) | |
143 | 5.161B | Helyettesítő felosztás: Albániában, Németországban, Örményországban, Ausztriában, Fehéroroszországban, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Cipruson, a Vatikánban, Horvátországban, Dániában, Spanyolországban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Magyarországon, Írországban, Izlandon, Olaszországban, Lettországban, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Észak-Macedóniában, Máltán, Moldovában, Monacóban, Montenegróban, Norvégiában, Üzbegisztánban, Hollandiában, Portugáliában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Egyesült Királyságban, San Marinóban, Szlovéniában, Svédországban, Svájcban, Törökországban és Ukrajnában a 42–42,5 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
144 | 5.162 | Járulékos felosztás: Ausztráliában a 44–47 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
145 | 5.162A | Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Kínában, a Vatikánban, Dániában, Spanyolországban, Észtországban, az Oroszországi Föderációban, Finnországban, Franciaországban, Írországban, Izlandon, Olaszországban, Lettországban, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Észak-Macedóniában, Monacóban, Montenegróban, Norvégiában, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában, a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, Szerbiában, Szlovéniában, Svédországban és Svájcban a 46–68 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a szélprofil radarok üzemeltetésére korlátozódik a 217. (WRC–97) Határozat szerint. (WRC–19) | |
146 | 5.163 | Járulékos felosztás: Örményországban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Lettországban, Moldovában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 47–48,5 MHz és az 56,5–58 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
147 * | 5.164 | Járulékos felosztás: Albániában, Algériában, Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Bosznia-Hercegovinában, Botswanában, Bulgáriában, Elefántcsontparton, Horvátországban, Dániában, Spanyolországban, Észtországban, Szváziföldön, Finnországban, Franciaországban, Gabonban, Görögországban, Magyarországon, Írországban, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Libanonban, Líbiában, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Madagaszkáron, Maliban, Máltán, Marokkóban, Mauritániában, Monacóban, Montenegróban, Nigériában, Norvégiában, Hollandiában, Lengyelországban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Egyesült Királyságban, Szerbiában, Szlovéniában, Svédországban, Svájcban, Csádban, Togóban, Tunéziában és Törökországban a 47–68 MHz frekvenciasávot, a Dél-afrikai Köztársaságban a 47–50 MHz frekvenciasávot, valamint Lettországban a 48,5–56,5 MHz és az 58–68 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. Mindazonáltal az e lábjegyzet egyes frekvenciasávjaival kapcsolatban említett országok földi mozgószolgálatainak állomásai nem okozhatnak káros zavarást az e frekvenciasávokkal kapcsolatban nem említett országok már meglévő vagy tervezett műsorszóró állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC–19) | |
148 | 5.165 | Járulékos felosztás: Angolában, Kamerunban, a Kongói Köztársaságban, Egyiptomban, Madagaszkáron, Mozambikban, Nigerben, Szomáliában, Szudánban, Dél-Szudánban, Tanzániában és Csádban a 47–68 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
149 | 5.166 | Törölve. (WRC–15) | |
150 | 5.166A | Eltérő szolgálati kategória: Ausztriában, Cipruson, a Vatikánban, Horvátországban, Dániában, Spanyolországban, Finnországban, Magyarországon, Lettországban, Hollandiában, a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, Szlovákiában és Szlovéniában az 50,0–50,5 MHz frekvenciasávot az amatőrszolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel. Az ezekben az országokban üzemelő amatőrszolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országokban az 50,0–50,5 MHz frekvenciasávban a Rádiószabályzat szerint üzemelő műsorszóró, állandóhelyű és mozgószolgálati állomásoknak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. Ezen szolgálatok állomásaira az 5.169B Bekezdésben meghatározott védelmi kritériumokat is alkalmazni kell. Az 1. Körzetben – az 5.169 Bekezdésben felsorolt országok kivételével – a rádiólokáció szolgálat keretében az 5.162A Bekezdés szerint üzemelő szélprofil radarok az amatőrszolgálat állomásaival azonos jogokkal üzemelhetnek az 50,0–50,5 MHz frekvenciasávban. (WRC–19) | |
151 | 5.166B | Az 1. Körzetben az amatőrszolgálat másodlagos jelleggel üzemelő állomásai nem okozhatnak káros zavarást a műsorszóró szolgálat állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. Az 1. Körzetben az 50–52 MHz frekvenciasávban az amatőrállomás által keltett térerősség nem haladhatja meg a +6 dB(μV/m) számított értéket 10 m talajszint feletti magasságban az idő több mint 10%-ában az 1. Körzetben analóg műsorszóró állomást üzemeltető ország határán, továbbá a 3. Körzetben az 5.167 és 5.168 Bekezdésben felsorolt, műsorszóró állomással rendelkező szomszédos országok határán. (WRC–19) | |
152 | 5.166C | Az 1. Körzetben – az 5.169 Bekezdésben felsorolt országok kivételével – az 50–52 MHz frekvenciasávban üzemelő amatőrszolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálat keretében az 5.162A Bekezdés szerint üzemelő szélprofil radaroknak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC–19) | |
153 | 5.166D | Eltérő szolgálati kategória: Libanonban az 50–52 MHz frekvenciasávot az amatőrszolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel. A Libanonban üzemelő amatőrszolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országokban az 50–52 MHz frekvenciasávban a Rádiószabályzat szerint üzemelő műsorszóró, állandóhelyű és mozgószolgálati állomásoknak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC–19) | |
154 | 5.166E | Az Oroszországi Föderációban csak az 50,080–50,280 MHz frekvenciasávot osztották fel az amatőrszolgálat számára másodlagos jelleggel. Az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országok más szolgálataira vonatkozó védelmi kritériumokat az 5.166B és az 5.169B Bekezdés határozza meg. (WRC–19) | |
155 | 5.167 | Helyettesítő felosztás: Bangladesben, Brunei Darussalamban, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Pakisztánban és Szingapúrban az 50–54 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű, a mozgó- és a műsorszóró szolgálat számára osztották fel. (WRC–15) | |
156 | 5.167A | Járulékos felosztás: Indonéziában és Thaiföldön az 50–54 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű, a mozgó- és a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
157 | 5.168 | Járulékos felosztás: Ausztráliában, Kínában és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az 50–54 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. | |
158 * | 5.169 | Helyettesítő felosztás: Botswanában, Szváziföldön, Lesothóban, Malawiban, Namíbiában, Ruandában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Zambiában és Zimbabwéban az 50–54 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az amatőrszolgálat számára osztották fel. Szenegálban az 50–51 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az amatőrszolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
159 | 5.169A | Helyettesítő felosztás: az 1. Körzet következő országaiban az 50–54 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az amatőrszolgálat számára osztották fel: Angola, Szaúd-Arábia, Bahrein, Burkina Faso, Burundi, az Egyesült Arab Emírségek, Gambia, Jordánia, Kenya, Kuvait, Mauritius, Mozambik, Omán, Uganda, Katar, Dél-Szudán és Tanzánia. Bissau-Guineában az 50,0–50,5 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az amatőrszolgálat számára osztották fel. Dzsibutiban az 50–52 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az amatőrszolgálat számára osztották fel. Az 5.169 Bekezdésben felsorolt országok kivételével az 1. Körzetben az e lábjegyzet szerint az 50–54 MHz frekvenciasáv egészében vagy annak részében üzemelő amatőrszolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást Algériában, Egyiptomban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Líbiában, Palesztinában*, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szudánban és Tunéziában a Rádiószabályzat szerint üzemelő más szolgálatok állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. Az 50–54 MHz frekvenciasávban az amatőrállomás által keltett térerősség nem haladhatja meg a +6 dB(μV/m) értéket 10 m talajszint feletti magasságban az idő több mint 10%-ában a védelmet igénylő felsorolt országok határán. (WRC–19) * A Meghatalmazotti Értekezlet 99. (Rev. Dubai, 2018) Határozata alapján és tekintettel az 1995. szeptember 28-i izraeli-palesztin ideiglenes megállapodásra is. | |
160 | 5.169B | Az 5.169 Bekezdésben felsorolt országok kivételével az 1. Körzetben az 50–54 MHz frekvenciasáv egészében vagy annak részében használt amatőrszolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást Algériában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Egyiptomban, az Oroszországi Föderációban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Líbiában, Üzbegisztánban, Palesztinában*, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szudánban, Tunéziában és Ukrajnában a Rádiószabályzat szerint használt más szolgálatok állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. Az 50–54 MHz frekvenciasávban az amatőrállomás által keltett térerősség nem haladhatja meg a +6 dB(μV/m) értéket 10 m talajszint feletti magasságban az idő több mint 10%-ában az ebben a lábjegyzetben felsorolt országok határán. (WRC–19) * A Meghatalmazotti Értekezlet 99. (Rev. Dubai, 2018) Határozata alapján és tekintettel az 1995. szeptember 28-i izraeli-palesztin ideiglenes megállapodásra is. | |
161 | 5.170 | Járulékos felosztás: Új-Zélandon az 51–54 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
162 * | 5.171 | Járulékos felosztás: Botswanában, Szváziföldön, Lesothóban, Malawiban, Maliban, Namíbiában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Zambiában és Zimbabwéban az 54–68 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
163 | 5.172 | Eltérő szolgálati kategória: a 2. Körzetben lévő francia tengerentúli megyékben és közösségekben és Guyanában az 54–68 MHz frekvenciasávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–15) | |
164 | 5.173 | Eltérő szolgálati kategória: a 2. Körzetben lévő francia tengerentúli megyékben és közösségekben és Guyanában a 68–72 MHz frekvenciasávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–15) | |
165 | 5.174 | Törölve. (WRC–07) | |
166 | 5.175 | Helyettesítő felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Moldovában, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 68–73 MHz és a 76–87,5 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel. Lettországban és Litvániában a 68–73 MHz és a 76–87,5 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat, valamint a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára osztották fel. Azoknak a szolgálatoknak, amelyek számára ezeket a sávokat más országokban felosztották, valamint a fent felsorolt országokban a műsorszóró szolgálatnak az érintett szomszédos országok közötti megállapodások alapján kell működniük. (WRC–07) | |
167 | 5.176 | Járulékos felosztás: Ausztráliában, Kínában, a Koreai Köztársaságban, a Fülöpszigeteken, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban és Szamoán a 68–74 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. (WRC–07) | |
168 | 5.177 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 73–74 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–07) | |
169 | 5.178 | Járulékos felosztás: Kolumbiában, Kubában, Salvadorban, Guatemalában, Guyanában, Hondurasban és Nicaraguában a 73–74,6 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
170 | 5.179 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kínában, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Litvániában, Mongóliában, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 74,6–74,8 MHz és a 75,2–75,4 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották, de kizárólag csak a földi telepítésű adók részére. (WRC–12) | |
171 | 5.180 | A 75 MHz frekvenciát a markeradók számára jelölték ki. Az igazgatásoknak tartózkodniuk kell a védősáv határaihoz közeli frekvenciák kijelölésétől olyan más szolgálatok állomásai részére, amelyek teljesítményük vagy földrajzi helyzetük miatt káros zavarást okozhatnának, vagy más korlátozást szabhatnának a markeradóknak. Törekedni kell a fedélzeti marker-vevőkészülékek jellemzőinek további tökéletesítésére, valamint a 74,8 MHz és a 75,2 MHz sávhatárhoz közeli adóállomások teljesítményének korlátozására. | |
172 | 5.181 | Járulékos felosztás: Egyiptomban, Izraelben és a Szíriai Arab Köztársaságban a 74,8–75,2 MHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásainak, a mozgószolgálat állomásait addig nem szabad üzembe helyezni, amíg bármely, a 9.21 Bekezdés szerinti eljárás alkalmazása során azonosítható igazgatás a légi rádiónavigáció szolgálata részére igényli a sávot. (WRC–03) | |
173 | 5.182 | Járulékos felosztás: Nyugat-Szamoán a 75,4–87 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. | |
174 | 5.183 | Járulékos felosztás: Kínában, a Koreai Köztársaságban, Japánban, a Fülöp-szigeteken és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a 76–87 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. | |
175 | 5.184 | Törölve. (WRC–07) | |
176 | 5.185 | Eltérő szolgálati kategória: az Egyesült Államokban, a 2. Körzetben lévő francia tengerentúli megyékben és közösségekben, Guyanában és Paraguayban a 76–88 MHz frekvenciasávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–15) | |
177 | 5.186 | Törölve. (WRC–97) | |
178 | 5.187 | Helyettesítő felosztás: Albániában a 81–87,5 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel, és azt a Különleges Körzeti Értekezlet (Genf, 1960) záróokirataiban foglalt döntések szerint használják. | |
179 | 5.188 | Járulékos felosztás: Ausztráliában a 85–87 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Ausztráliában a műsorszóró szolgálat bevezetése az érdekelt igazgatások közötti különmegállapodások alapján lehetséges. | |
180 | 5.189 | Nincs felhasználva. | |
181 | 5.190 | Járulékos felosztás: Monacóban a 87,5–88 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–97) | |
182 | 5.191 | Nincs felhasználva. | |
183 | 5.192 | Járulékos felosztás: Kínában és a Koreai Köztársaságban a 100–108 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–97) | |
184 | 5.193 | Nincs felhasználva. | |
185 | 5.194 | Járulékos felosztás: Kirgizisztánban, Szomáliában és Türkmenisztánban a 104–108 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
186 | 5.195 | Nincs felhasználva. | |
187 | 5.196 | Nincs felhasználva. | |
188 | 5.197 | Járulékos felosztás: a Szíriai Arab Köztársaságban a 108–111,975 MHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásainak, a mozgószolgálat állomásait addig nem szabad üzembe helyezni, amíg bármely, a 9.21 Bekezdés szerinti eljárás alkalmazása során azonosítható igazgatás a légi rádiónavigáció szolgálata részére igényli a sávot. (WRC–12) | |
189 | 5.197A | Járulékos felosztás: a 108–117,975 MHz sávot elsődleges jelleggel az (R) légi mozgószolgálat számára is felosztották az elismert nemzetközi légügyi szabványok szerint üzemelő rendszerekre korlátozva. Ilyen használat a 413. (Rev.WRC–07) Határozatnak* megfelelően történhet. A 108–112 MHz sávnak az (R) légi mozgószolgálat általi használata a földi telepítésű adókból és a hozzájuk tartozó vevőkből álló, légi navigációs feladatok ellátását támogató navigációs információkat – az elismert nemzetközi légügyi szabványok szerint – szolgáltató rendszerekre korlátozódik. (WRC–07) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–12 módosította. | |
190 | 5.198 | Törölve. (WRC–07) | |
191 | 5.199 | Törölve. (WRC–07) | |
192 | 5.200 | A 117,975–137 MHz sávban a 121,5 MHz frekvencia a légiforgalmi kényszerhelyzeti frekvencia, és ha szükséges, a 121,5 MHz tartalék légiforgalmi frekvenciája a 123,1 MHz frekvencia. A tengeri mozgószolgálat mozgóállomásai a 31. Cikkben lefektetett feltételek mellett, vész- és biztonsági célokból forgalmazhatnak ezeken a frekvenciákon a légi mozgószolgálat állomásaival. (WRC–07) | |
193 | 5.201 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Észtországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Magyarországon, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Japánban, Kazahsztánban, Maliban, Mongóliában, Mozambikban, Üzbegisztánban, Pápua Új-Guineában, Lengyelországban, Kirgizisztánban, Romániában, Szenegálban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 132–136 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az (OR) légi mozgószolgálat számára is felosztották. Frekvenciák kijelölésekor az (OR) légi mozgószolgálat állomásai részére, az igazgatásoknak tekintettel kell lenniük az (R) légi mozgószolgálat állomásai részére kijelölt frekvenciákra. (WRC–19) | |
194 | 5.202 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Bulgáriában, az Egyesült Arab Emírségekben, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Jordániában, Maliban, Ománban, Üzbegisztánban, Lengyelországban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, Romániában, Szenegálban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 136–137 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az (OR) légi mozgószolgálat számára is felosztották. Frekvenciák kijelölésekor az (OR) légi mozgószolgálat állomásai részére, az igazgatásoknak tekintettel kell lenniük az (R) légi mozgószolgálat állomásai részére kijelölt frekvenciákra. (WRC–19) | |
195 | 5.203 | Törölve. (WRC–07) | |
196 | 5.203A | Törölve. (WRC–07) | |
197 | 5.203B | Törölve. (WRC–07) | |
198 | 5.203C | A 137–138 MHz frekvenciasávban az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr–Föld irány) rövid küldetési idejű nemgeostacionárius műholdas rendszerekkel történő használata a 660. (WRC–19) Határozattól függően lehetséges. A 32. (WRC–19) Határozatot alkalmazni kell. Ezek a rendszerek nem okozhatnak káros zavarást azoknak a meglévő szolgálatoknak, amelyek számára a frekvenciasávot elsődleges jelleggel felosztották, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. (WRC–19) | |
199 | 5.204 | Eltérő szolgálati kategória: Afganisztánban, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kínában, Kubában, az Egyesült Arab Emírségekben, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Kuvaitban, Montenegróban, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, Szingapúrban, Thaiföldön és Jemenben a 137–138 MHz frekvenciasávban az (R) légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–19) | |
200 | 5.205 | Eltérő szolgálati kategória: Izraelben és Jordániában a 137–138 MHz sávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). | |
201 | 5.206 | Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Egyiptomban, az Oroszországi Föderációban, Finnországban, Franciaországban, Grúziában, Görögországban, Kazahsztánban, Libanonban, Moldovában, Mongóliában, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Kirgizisztánban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 137–138 MHz sávban az (OR) légi mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–2000) | |
202 | 5.207 | Járulékos felosztás: Ausztráliában a 137–144 MHz sáv elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is fel van osztva mindaddig, amíg ez a szolgálat a körzeti műsorszóró felosztásokba bele nem illeszthető. | |
203 | 5.208 | A 137–138 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. (WRC–97) | |
204 | 5.208A | Frekvenciák kijelölésekor a 137–138 MHz, 387–390 MHz és a 400,15–401 MHz frekvenciasávban a műholdas mozgószolgálat, valamint a 157,1875–157,3375 MHz és a 161,7875–161,9375 MHz frekvenciasávban a műholdas tengeri mozgószolgálat (űr–Föld irány) űrállomásai számára, az igazgatásoknak minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést meg kell tenniük abból a célból, hogy az ITU–R RA.769 Ajánlás legújabb változatában foglaltak szerint a rádiócsillagászati szolgálatot a 150,05–153 MHz, 322–328,6 MHz, 406,1–410 MHz és a 608–614 MHz frekvenciasávban megvédjék a nemkívánt sugárzásokból származó káros zavarásoktól. (WRC–19) | |
205 | 5.208B* | A 137–138 MHz, 157,1875–157,3375 MHz, 161,7875–161,9375 MHz, 387–390 MHz, 400,15–401 MHz, 1452–1492 MHz, 1525–1610 MHz, 1613,8–1626,5 MHz, 2655–2690 MHz, 21,4–22 GHz frekvenciasávban a 739. (Rev.WRC–19) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–19) * Ez a rendelkezés előzőleg az 5.347A számot viselte. A sorrendiség megőrzése érdekében át lett számozva. | |
206 | 5.209 | A 137–138 MHz, 148–150,05 MHz, 399,9–400,05 MHz, 400,15–401 MHz, 454–456 MHz és a 459–460 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a nemgeostacionárius műholdas rendszerekre korlátozódik. (WRC–97) | |
207 | 5.209A | A 137,175–137,825 MHz frekvenciasávnak az űrbeli üzemeltetési szolgálat 4. Függelék szerint rövid küldetési idejűnek minősülő nemgeostacionárius műholdas rendszerei általi használata nem esik a 9.11A Bekezdés hatálya alá. (WRC–19) | |
208 | 5.210 | Járulékos felosztás: Olaszországban, a Cseh Köztársaságban és az Egyesült Királyságban a 138–143,6 MHz és a 143,65–144 MHz sávot másodlagos jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr–Föld irány) számára is felosztották. (WRC–07) | |
209 | 5.211 | Járulékos felosztás: Németországban, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Bahreinben, Belgiumban, Dániában, az Egyesült Arab Emírségekben, Spanyolországban, Finnországban, Görögországban, Guineában, Írországban, Izraelben, Kenyában, Kuvaitban, Libanonban, Liechtensteinben, Luxemburgban, Észak-Macedóniában, Maliban, Máltán, Montenegróban, Norvégiában, Hollandiában, Katarban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban, Szerbiában, Szlovéniában, Szomáliában, Svédországban, Svájcban, Tanzániában, Tunéziában és Törökországban a 138–144 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a tengeri mozgószolgálat és a földi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
210 * | 5.212 | Helyettesítő felosztás: Angolában, Botswanában, Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Köztársaságban, Szváziföldön, Gabonban, Gambiában, Ghánában, Guineában, Irakban, Jordániában, Lesothóban, Libériában, Líbiában, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, Nigerben, Ománban, Ugandában, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, Sierra Leonéban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Csádban, Togóban, Zambiában és Zimbabwéban a 138–144 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel. (WRC–19) | |
211 | 5.213 | Járulékos felosztás: Kínában a 138–144 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. | |
212 | 5.214 | Járulékos felosztás: Eritreában, Etiópiában, Kenyában, Észak-Macedóniában, Montenegróban, Szerbiában, Szomáliában, Szudánban, Dél-Szudánban és Tanzániában a 138–144 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
213 | 5.215 | Nincs felhasználva. | |
214 | 5.216 | Járulékos felosztás: Kínában a 144–146 MHz sávot másodlagos jelleggel az (OR) légi mozgószolgálat számára is felosztották. | |
215 | 5.217 | Helyettesítő felosztás: Afganisztánban, Bangladesben, Kubában, Guyanában és Indiában a 146–148 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel. | |
216 | 5.218 | Járulékos felosztás: a 148–149,9 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Az egyes adások sávszélessége nem haladhatja meg a ±25 kHz-et. | |
217 | 5.218A | Az űrbeli üzemeltetési szolgálaton (Föld–űr irány) belül a 148–149,9 MHz frekvenciasávot használhatják a rövid küldetési idejű nemgeostacionárius műholdas rendszerek. Az űrbeli üzemeltetési szolgálat rövid idejű küldetések céljára a Rádiószabályzat 32. (WRC–19) Határozata szerint használt nemgeostacionárius műholdas rendszerei nem esnek a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértés hatálya alá. Az egyeztetés szakaszában a 9.17 és a 9.18 Bekezdés rendelkezéseit is alkalmazni kell. A 148–149,9 MHz frekvenciasávban a rövid küldetési idejű nemgeostacionárius műholdas rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást az ebben a frekvenciasávban üzemelő meglévő elsődleges szolgálatoknak, azokkal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és nem szabhatnak járulékos korlátozásokat az űrbeli üzemeltetési szolgálat és a műholdas mozgószolgálat számára. Továbbá a 148–149,9 MHz frekvenciasávban az űrbeli üzemeltetési szolgálatban üzemelő rövid küldetési idejű nemgeostacionárius műholdas rendszerek földi állomásainak biztosítaniuk kell, hogy a következő országok területének határán a felületi teljesítménysűrűség az idő több mint 1%-ában nem haladja meg a –149 dB(W/(m2 4 kHz)) értéket: Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kína, Koreai Köztársaság, Kuba, Oroszországi Föderáció, India, Iráni Iszlám Köztársaság, Japán, Kazahsztán, Malajzia, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Thaiföld és Vietnam. Ezen felületi teljesítménysűrűség határérték túllépéséhez az ebben a lábjegyzetben felsorolt országoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértés szükséges. (WRC–19) | |
218 | 5.219 | A 148–149,9 MHz frekvenciasávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. A műholdas mozgószolgálat nem korlátozhatja az állandóhelyű, a mozgó- és az űrbeli üzemeltetési szolgálat fejlesztését és használatát a 148–149,9 MHz frekvenciasávban. A 148–149,9 MHz frekvenciasávnak az űrbeli üzemeltetési szolgálat rövid küldetési idejűnek minősülő nemgeostacionárius műholdas rendszerei általi használata nem esik a 9.11A Bekezdés hatálya alá. (WRC–19) | |
219 | 5.220 | A 149,9–150,05 MHz és a 399,9–400,05 MHz frekvenciasávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. (WRC–15) | |
220 * | 5.221 | A 148–149,9 MHz frekvenciasávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a következő országok – a frekvenciasávok felosztási táblázata szerint üzemelő – állandóhelyű és mozgószolgálati állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben: Albánia, Algéria, Németország, Szaúd-Arábia, Ausztrália, Ausztria, Bahrein, Banglades, Barbados, Fehéroroszország, Belgium, Benin, Bosznia-Hercegovina, Botswana, Brunei Darussalam, Bulgária, Kamerun, Kína, Ciprus, Kongói Köztársaság, Koreai Köztársaság, Elefántcsontpart, Horvátország, Kuba, Dánia, Dzsibuti, Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek, Eritrea, Spanyolország, Észtország, Szváziföld, Etiópia, Oroszországi Föderáció, Finnország, Franciaország, Gabon, Grúzia, Ghána, Görögország, Guinea, Bissau-Guinea, Magyarország, India, Iráni Iszlám Köztársaság, Írország, Izland, Izrael, Olaszország, Jamaica, Japán, Jordánia, Kazahsztán, Kenya, Kuvait, Lesotho, Lettország, Libanon, Líbia, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Észak-Macedónia, Malajzia, Mali, Málta, Mauritánia, Moldova, Mongólia, Montenegró, Mozambik, Namíbia, Norvégia, Új-Zéland, Omán, Uganda, Üzbegisztán, Pakisztán, Panama, Pápua Új-Guinea, Paraguay, Hollandia, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Portugália, Katar, Szíriai Arab Köztársaság, Kirgizisztán, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Szlovákia, Románia, Egyesült Királyság, Szenegál, Szerbia, Sierra Leone, Szingapúr, Szlovénia, Szudán, Srí Lanka, Dél-afrikai Köztársaság, Svédország, Svájc, Tanzánia, Csád, Togo, Tonga, Trinidad és Tobago, Tunézia, Törökország, Ukrajna, Vietnam, Jemen, Zambia és Zimbabwe. (WRC–19) | |
221 | 5.222 | Törölve. (WRC–15) | |
222 | 5.223 | Törölve. (WRC–15) | |
223 | 5.224 | Törölve. (WRC–97) | |
224 | 5.224A | Törölve. (WRC–15) | |
225 | 5.224B | Törölve. (WRC–15) | |
226 | 5.225 | Járulékos felosztás: Ausztráliában és Indiában a 150,05–153 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. | |
227 | 5.225A | Járulékos felosztás: Algériában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kínában, az Oroszországi Föderációban, Franciaországban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Vietnamban a 154–156 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. A 154–156 MHz sávnak a rádiólokáció szolgálat általi használata a földfelszínről üzemeltetett űrbelitárgy-észlelő rendszerekre korlátozódik. A rádiólokáció szolgálat állomásainak a 154–156 MHz sávon belüli üzemeltetése a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. Az 1. Körzetben potenciálisan érintett igazgatások azonosítására bármely más igazgatás területének határán 10 m talajszint feletti magasságban a 25 kHz-es vonatkoztatási frekvenciasávban az idő 10%-ában létrejövő 12 dB(μV/m) pillanatnyi térerősség értéket kell használni. A 3. Körzetben potenciálisan érintett igazgatások azonosítására bármely más igazgatás területének határán 60 m talajszint feletti magasságban az idő 1%-ában létrejövő –6 dB zavarójel-zaj arány (I/N) értéket (N = –161 dBW/4 kHz), vagy a nagyobb védelmi igényű alkalmazások, mint a közrendvédelmi és katasztrófavédelmi (PPDR) alkalmazások esetén –10 dB zavarójel-zaj arány (I/N) értéket (N = –161 dBW/4 kHz) kell használni. A 156,7625–156,8375 MHz, 156,5125–156,5375 MHz, 161,9625–161,9875 MHz és a 162,0125–162,0375 MHz sávban az űrkutató radarok sávon kívüli EIRP-je nem haladhatja meg a –16 dBW értéket. Az ezen felosztás alapján a rádiólokáció szolgálatnak szóló frekvenciakijelölések Ukrajnában nem használhatók Moldova beleegyezése nélkül. (WRC–12) | |
228 | 5.226 | A 156,525 MHz frekvencia a digitális szelektív hívást (DSC) használó méteres sávú (VHF) tengeri mozgó rádiótelefon szolgálat nemzetközi vész-, biztonsági és hívófrekvenciája. E frekvencia, valamint a 156,4875–156,5625 MHz sáv használatának feltételeit a 31. és az 52. Cikk, valamint a 18. Függelék írja elő. A 156,8 MHz frekvencia a méteres sávú (VHF) tengeri mozgó rádiótelefon szolgálat nemzetközi vész-, biztonsági és hívófrekvenciája. E frekvencia, valamint a 156,7625–156,8375 MHz sáv használatának feltételeit a 31. Cikk és a 18. Függelék írja elő. A 156–156,4875 MHz, 156,5625–156,7625 MHz, 156,8375–157,45 MHz, 160,6–160,975 MHz és a 161,475–162,05 MHz sávban az egyes igazgatásoknak csak azokon a frekvenciákon kell elsőbbséget biztosítaniuk a tengeri mozgószolgálatnak, amelyeket ezen igazgatások jelöltek ki a tengeri mozgószolgálat állomásai számára (lásd a 31. és az 52. Cikket, valamint a 18. Függeléket). El kell kerülni azt, hogy más olyan szolgálatok állomásai, amelyek számára ezeket a sávokat felosztották, használják e sávok frekvenciáit azokon a területeken, ahol ez a használat káros zavarást okozhat a méteres sávú (VHF) tengeri mozgó rádiótávközlési szolgálatnak. Mindazonáltal a 156,8 MHz és a 156,525 MHz frekvencia és azok a frekvenciasávok, amelyekben a tengeri mozgószolgálat elsőbbséget élvez, használhatók belvízi utak rádiótávközlési céljaira az érdekelt és érintett igazgatások közötti megállapodások alapján, tekintetbe véve a kialakult frekvenciahasználatot és a már megkötött megállapodásokat. (WRC–07) | |
229 | 5.227 | Járulékos felosztás: a 156,4875–156,5125 MHz és a 156,5375–156,5625 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat számára is felosztották. Ezeknek a sávoknak az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást a méteres sávú (VHF) tengeri mozgó rádiótávközlési szolgálatnak, és nem is tarthat igényt védelemre ezen utóbbival szemben. (WRC–07) | |
230 | 5.227A | Törölve. (WRC–12) | |
231 | 5.228 | A 156,7625–156,7875 MHz és a 156,8125–156,8375 MHz frekvenciasávnak a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) általi használata az automatikus azonosító rendszer (AIS) nagytávolságú AIS üzeneteket (27-es üzenet, lásd az ITU–R M.1371 Ajánlás legújabb változatát) sugárzó adásainak vételére korlátozódik. Az AIS adások kivételével a tengeri mozgószolgálatban üzemelő rendszerek hírközlési célú adásai ezekben a frekvenciasávokban nem haladhatják meg az 1 W értéket. (WRC–12) | |
232 | 5.228A | A 161,9625–161,9875 MHz és a 162,0125–162,0375 MHz sávot használhatják a légijármű állomások kutatási és mentési műveletek, valamint más biztonsággal kapcsolatos összeköttetések céljára. (WRC–12) | |
233 | 5.228AA | A 161,9375–161,9625 MHz és a 161,9875–162,0125 MHz frekvenciasávnak a műholdas tengeri mozgószolgálat (Föld–űr irány) általi használata a 18. Függelék szerint üzemelő rendszerekre korlátozódik. (WRC–15) | |
234 | 5.228AB | A 157,1875–157,3375 MHz és a 161,7875–161,9375 MHz frekvenciasávnak a műholdas tengeri mozgószolgálat (Föld–űr irány) általi használata a 18. Függelék szerint üzemelő nemgeostacionárius műholdas rendszerekre korlátozódik. (WRC–19) | |
235 | 5.228AC | A 157,1875–157,3375 MHz és a 161,7875–161,9375 MHz frekvenciasávnak a műholdas tengeri mozgószolgálat (űr–Föld irány) általi használata a 18. Függelék szerint üzemelő nemgeostacionárius műholdas rendszerekre korlátozódik. Ez a használat az Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kínában, a Koreai Köztársaságban, Kubában, az Oroszországi Föderációban, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, a Dél-afrikai Köztársaságban és Vietnamban üzemelő földfelszíni szolgálatok tekintetében a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. (WRC–19) | |
236 | 5.228B | A 161,9625–161,9875 MHz és a 162,0125–162,0375 MHz sávnak az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást a tengeri mozgószolgálatnak, és azzal szemben védelemre sem tarthat igényt. (WRC–12) | |
237 | 5.228C | A 161,9625–161,9875 MHz és a 162,0125–162,0375 MHz sávnak a tengeri mozgószolgálat és a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) általi használata az automatikus azonosító rendszerre (AIS) korlátozódik. E sávoknak az (OR) légi mozgószolgálat általi használata a kutatási és mentési műveleteket végző légijárművek AIS adásaira korlátozódik. Az e sávokbeli AIS rendszerek üzemeltetése nem korlátozhatja a szomszédos frekvenciasávokban üzemelő állandóhelyű és mozgószolgálat fejlesztését és használatát. (WRC–12) | |
238 | 5.228D | A 161,9625–161,9875 MHz (AIS 1) és a 162,0125–162,0375 MHz (AIS 2) sávot az állandóhelyű és a mozgószolgálat elsődleges jelleggel 2025. január 1-jéig továbbra is használhatja, ekkor azonban ez a felosztás érvényét veszti. Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek annak érdekében, hogy e sávoknak az állandóhelyű és a mozgószolgálat általi használata megszűnjön az átállási időpont előtt. Ebben az átállási időszakban e sávokban a tengeri mozgószolgálat elsőbbséget élvez az állandóhelyű, a földi mozgó- és a légi mozgószolgálattal szemben. (WRC–12) | |
239 | 5.228E | A 161,9625–161,9875 MHz és a 162,0125–162,0375 MHz sávban az automatikus azonosító rendszer (OR) légi mozgószolgálat általi használata a légijármű állomások kutatási és mentési műveleteire, valamint más biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseire korlátozódik. (WRC–12) | |
240 | 5.228F | A 161,9625–161,9875 MHz és a 162,0125–162,0375 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) általi használata a tengeri mozgószolgálatban üzemelő állomások automatikus azonosító rendszer adásainak vételére korlátozódik. (WRC–12) | |
241 | 5.229 | Helyettesítő felosztás: Marokkóban a 162–174 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel. A sáv használatára megállapodást kell kötni azokkal az igazgatásokkal, amelyeknek a Táblázat szerint üzemelő vagy tervezett szolgálatait ez a használat érintheti. Az 1981. január 1-jén már meglévő állomásokat, ezen időpont szerinti műszaki jellemzőikkel, a fent említett megállapodás nem érinti. | |
242 | 5.230 | Járulékos felosztás: Kínában a 163–167 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr–Föld irány) számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. | |
243 | 5.231 | Járulékos felosztás: Afganisztánban és Kínában a 167–174 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára is felosztották. A műsorszóró szolgálatnak ebben a sávban történő bevezetése a 3. Körzet azon szomszédos országaival kötött megállapodások alapján mehet végbe, amelyeknek szolgálatait ez a használat érintheti. (WRC–12) | |
244 | 5.232 | Törölve. (WRC–15) | |
245 | 5.233 | Járulékos felosztás: Kínában a 174–184 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr–Föld irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr–Föld irány) számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Ezek a szolgálatok nem okozhatnak káros zavarást a már meglévő vagy tervezett műsorszóró állomásoknak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. | |
246 | 5.234 | Törölve. (WRC–15) | |
247 | 5.235 | Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Izraelben, Olaszországban, Liechtensteinben, Máltán, Monacóban, Norvégiában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Svédországban és Svájcban a 174–223 MHz sávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. Mindazonáltal a földi mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országok már meglévő vagy tervezett műsorszóró állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. | |
248 | 5.236 | Nincs felhasználva. | |
249 | 5.237 | Járulékos felosztás: a Kongói Köztársaságban, Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Gambiában, Guineában, Líbiában, Maliban, Sierra Leonéban, Szomáliában és Csádban a 174–223 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
250 | 5.238 | Járulékos felosztás: Bangladesben, Indiában, Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken a 200–216 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. | |
251 | 5.239 | Nincs felhasználva. | |
252 | 5.240 | Járulékos felosztás: Kínában és Indiában a 216–223 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat, másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. | |
253 | 5.241 | A 2. Körzetben, a 216–225 MHz sávban a rádiólokáció szolgálatban új állomás nem engedélyezhető. Az 1990. január 1. előtt engedélyezett állomások másodlagos jelleggel tovább üzemelhetnek. | |
254 | 5.242 | Járulékos felosztás: Kanadában és Mexikóban a 216–220 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
255 | 5.243 | Járulékos felosztás: Szomáliában a 216–225 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották, azzal a feltétellel, hogy ez a használat nem okoz káros zavarást más országok már meglévő vagy tervezett műsorszóró állomásainak. | |
256 | 5.244 | Törölve. (WRC–97) | |
257 | 5.245 | Járulékos felosztás: Japánban a 222–223 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat, másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. | |
258 | 5.246 | Helyettesítő felosztás: Spanyolországban, Franciaországban, Izraelben és Monacóban a 223–230 MHz sávot elsődleges jelleggel a műsorszóró és a földi mozgószolgálat számára osztották fel (lásd az 5.33 Bekezdést) olyan módon, hogy a frekvenciatervek készítése során előbb a műsorszóró szolgálat választhat a frekvenciák közül; a sávot másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. Mindazonáltal a földi mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást Marokkó és Algéria már meglévő vagy tervezett műsorszóró állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. | |
259 | 5.247 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Bahreinben, az Egyesült Arab Emírségekben, Jordániában, Ománban, Katarban és a Szíriai Arab Köztársaságban a 223–235 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. | |
260 | 5.248 | Nincs felhasználva. | |
261 | 5.249 | Nincs felhasználva. | |
262 | 5.250 | Járulékos felosztás: Kínában a 225–235 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. | |
263 | 5.251 | Járulékos felosztás: Nigériában a 230–235 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. | |
264 * | 5.252 | Helyettesítő felosztás: Botswanában, Szváziföldön, Lesothóban, Malawiban, Mozambikban, Namíbiában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Zambiában és Zimbabwéban a 230–238 MHz és a 246–254 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műsorszóró szolgálat számára osztották fel a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–19) | |
265 | 5.253 | Nincs felhasználva. | |
266 | 5.254 | A 235–322 MHz és a 335,4–399,9 MHz sávot a műholdas mozgószolgálat a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően és azzal a feltétellel használhatja, hogy állomásai nem okoznak káros zavarást – az 5.256A Bekezdésben meghatározott járulékos felosztás kivételével – a frekvenciasávok felosztási táblázata szerint üzemelő vagy üzemeltetni tervezett más szolgálatok állomásainak. (WRC–03) | |
267 | 5.255 | A 312–315 MHz (Föld–űr irány) és a 387–390 MHz (űr–Föld irány) sávot a műholdas mozgószolgálatban nemgeostacionárius műholdas rendszerek is használhatják. Ez a használat a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. | |
268 | 5.256 | A 243 MHz frekvencia az a frekvencia, amelyet ebben a sávban mentőjármű állomások és mentési célokra szolgáló eszközök használnak. (WRC–07) | |
269 | 5.256A | Járulékos felosztás: Kínában, az Oroszországi Föderációban és Kazahsztánban a 258–261 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (Föld–űr irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották. Az űrkutatási szolgálat (Föld–űr irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) állomásai az ebben a frekvenciasávban üzemelő mozgószolgálati, illetve műholdas mozgószolgálati rendszereknek nem okozhatnak káros zavarást, azokkal szemben védelemre nem tarthatnak igényt, valamint azok használatát és fejlesztését sem korlátozhatják. Az űrkutatási szolgálat (Föld–űr irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) állomásai nem korlátozhatják más országok állandóhelyű szolgálati rendszereinek jövőbeni fejlesztését. (WRC–15) | |
270 | 5.257 | A 267–272 MHz sávot az igazgatások országaikban űrtávmérésre elsődleges jelleggel használhatják a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. | |
271 | 5.258 | A 328,6–335,4 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata a műszeres leszállító rendszerekre (siklópályaadó) korlátozódik. | |
272 | 5.259 | Járulékos felosztás: Egyiptomban és a Szíriai Arab Köztársaságban a 328,6–335,4 MHz sávot másodlagos jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Annak biztosítására, hogy ne okozzanak káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálat állomásainak, a mozgószolgálat állomásait addig nem szabad üzembe helyezni, amíg bármely, a 9.21 Bekezdés szerinti eljárás alkalmazása során azonosítható igazgatás a légi rádiónavigáció szolgálata részére igényli a sávot. (WRC–12) | |
273 | 5.260 | Törölve. (WRC–15) | |
274 | 5.260A | A 399,9–400,05 MHz frekvenciasávban a műholdas mozgószolgálat földi állomásai adásának maximális EIRP-je nem haladhatja meg az 5 dBW értéket bármely 4 kHz-es sávban, és a műholdas mozgószolgálat bármely földi állomásának maximális EIRP-je nem haladhatja meg az 5 dBW EIRP értéket a teljes 399,9–400,05 MHz frekvenciasávban. 2022. november 22-ig nem kell alkalmazni ezt a korlátozást azokra a műholdas rendszerekre, amelyekre vonatkozóan a Rádiótávközlési Iroda a hiánytalan bejelentési adatokat 2019. november 22-ig megkapta és amelyeket addig az időpontig használatba is vettek. 2022. november 22. után ezeket a határértékeket minden ebben a frekvenciasávban üzemelő műholdas mozgószolgálati rendszerre alkalmazni kell. A 399,99–400,02 MHz frekvenciasávban a fent meghatározott EIRP határértékeket 2022. november 22. után minden műholdas mozgószolgálati rendszerre alkalmazni kell. Az igazgatásokat felkérik arra, hogy a 399,99–400,02 MHz frekvenciasávban üzemelő műholdas mozgószolgálati műholdas összeköttetéseik 2019. november 22. után feleljenek meg a fent meghatározott EIRP hatérértékeknek. (WRC–19) | |
275 | 5.260B | A 400,02–400,05 MHz frekvenciasávban az 5.260A Bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatóak a műholdas mozgószolgálat felmenő irányú távvezérlő összeköttetéseire. (WRC–19) | |
276 | 5.261 | Az adásokat a 400,1 MHz hiteles frekvencia körüli ±25 kHz sávra kell korlátozni. | |
277 | 5.262 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Botswanában, Kolumbiában, Kubában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Ecuadorban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Magyarországon, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Libériában, Malajziában, Moldovában, Ománban, Üzbegisztánban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, Szingapúrban, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 400,05–401 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
278 | 5.263 | A 400,15–401 MHz sávot az ember által vezetett űrjárművekkel való űr–űr irányú összeköttetések céljait szolgáló űrkutatási szolgálat számára is felosztották. Ebben az alkalmazásban az űrkutatási szolgálat nem tekintendő biztonsági szolgálatnak. | |
279 | 5.264 | A 400,15–401 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Az 5. Függelék 1. Mellékletében jelzett felületi teljesítménysűrűség határértéket mindaddig alkalmazni kell, amíg azt egy illetékes rádiótávközlési világértekezlet felül nem vizsgálja. | |
280 | 5.264A | A 401–403 MHz frekvenciasávban a műholdas meteorológiai szolgálat és a műholdas Föld-kutató szolgálat bármely földi állomása adásának maximális EIRP-je nem haladhatja meg a 22 dBW értéket bármely 4 kHz-es sávban geostacionárius műholdas rendszerek és a 35 786 km-nél nagyobb vagy egyenlő apogeumú keringési pályán elhelyezkedő nemgeostacionárius műholdas rendszerek esetén. A műholdas meteorológiai szolgálat és a műholdas Föld-kutató szolgálat bármely földi állomása adásának maximális EIRP-je nem haladhatja meg a 7 dBW értéket bármely 4 kHz-es sávban a 35 786 km-nél kisebb apogeumú keringési pályán elhelyezkedő nemgeostacionárius műholdas rendszerek esetén. A műholdas meteorológiai szolgálat és a műholdas Föld-kutató szolgálat bármely földi állomásának maximális EIRP-je nem haladhatja meg a 22 dBW értéket a teljes 401–403 MHz frekvenciasávban geostacionárius műholdas rendszerek és a 35 786 km-nél nagyobb vagy egyenlő apogeumú keringési pályán elhelyezkedő nemgeostacionárius műholdas rendszerek esetén. A műholdas meteorológiai szolgálat és a műholdas Föld-kutató szolgálat bármely földi állomásának maximális EIRP-je nem haladhatja meg a 7 dBW értéket a teljes 401–403 MHz frekvenciasávban a 35 786 km-nél kisebb apogeumú keringési pályán elhelyezkedő nemgeostacionárius műholdas rendszerek esetén. 2029. november 22-ig nem kell alkalmazni ezeket a határértékeket azokra a műholdas rendszerekre, amelyekre vonatkozóan a Rádiótávközlési Iroda a hiánytalan bejelentési adatokat 2019. november 22-ig megkapta és amelyeket addig az időpontig használatba is vettek. 2029. november 22. után ezeket a határértékeket minden ebben a frekvenciasávban üzemelő műholdas meteorológiai szolgálati és műholdas Föld-kutató szolgálati rendszerre alkalmazni kell. (WRC–19) | |
281 | 5.264B | A műholdas meteorológiai szolgálat és a műholdas Föld-kutató szolgálat azon nemgeostacionárius műholdas rendszerei, amelyekre vonatkozóan a Rádiótávközlési Iroda a hiánytalan bejelentési adatokat 2007. április 28. előtt megkapta, mentesülnek az 5.264A Bekezdés rendelkezései alól és elsődleges jelleggel továbbra is üzemelhetnek a 401,898–402,522 MHz frekvenciasávban, anélkül hogy meghaladnák a 12 dBW maximális EIRP szintet. (WRC–19) | |
282 | 5.265 | A 403–410 MHz frekvenciasávban a 205. (Rev.WRC–19) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–19) | |
283 | 5.266 | A 406–406,1 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a szerencsétlenségek helyét jelző kis teljesítményű műholdas rádióbójákra korlátozódik (lásd a 31. Cikket is). (WRC–07) | |
284 | 5.267 | Minden olyan adás tilos, amely a 406–406,1 MHz sávban engedélyezett használatnak káros zavarást okozhat. | |
285 | 5.268 | A 410–420 MHz frekvenciasávnak az űrkutatási szolgálat általi használata egy keringő, ember által vezetett űrjárművel való űr–űr irányú összeköttetésekre korlátozódik. A 410–420 MHz frekvenciasávban az űrkutatási szolgálat (űr–űr irány) adóállomásainak adásai által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg 0° ≤ δ ≤ 5° esetén a –153 dB(W/m2), 5° ≤ δ ≤ 70° esetén a –153 + 0,077 (δ – 5) dB(W/m2) és 70° ≤ δ ≤ 90° esetén a –148 dB(W/m2) értéket, ahol δ a rádiófrekvenciás hullám beesési szöge, és a vonatkoztatási sávszélesség 4 kHz. Ebben a frekvenciasávban az űrkutatási szolgálat (űr–űr irány) állomásai nem tarthatnak igényt védelemre az állandóhelyű és a mozgószolgálat állomásaival szemben, és azok használatát és fejlesztését sem korlátozhatják. A 4.10 Bekezdés nem alkalmazható. (WRC–15) | |
286 | 5.269 | Eltérő szolgálati kategória: Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Indiában, Japánban és az Egyesült Királyságban a 420–430 MHz és a 440–450 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). | |
287 | 5.270 | Járulékos felosztás: Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Jamaicában és a Fülöp-szigeteken a 420–430 MHz és a 440–450 MHz sávot másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat számára is felosztották. | |
288 | 5.271 | Járulékos felosztás: Fehéroroszországban, Kínában, Indiában, Kirgizisztánban és Türkmenisztánban a 420–460 MHz sávot másodlagos jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat (rádió-magasságmérők) számára is felosztották. (WRC–07) | |
289 | 5.272 | Törölve. (WRC–12) | |
290 | 5.273 | Törölve. (WRC–12) | |
291 | 5.274 | Helyettesítő felosztás: Dániában, Norvégiában, Svédországban és Csádban a 430–432 MHz és a 438–440 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–12) | |
292 | 5.275 | Járulékos felosztás: Horvátországban, Észtországban, Finnországban, Líbiában, Észak-Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában a 430–432 MHz és a 438–440 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
293 | 5.276 | Járulékos felosztás: Afganisztánban, Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Burkina Fasóban, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Ecuadorban, Eritreában, Etiópiában, Görögországban, Guineában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Líbiában, Malajziában, Nigerben, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szingapúrban, Szomáliában, Szudánban, Svájcban, Thaiföldön, Togóban, Törökországban és Jemenben a 430–440 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára, valamint Ecuador kivételével ugyanezekben az országokban a 430–435 MHz és a 438–440 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
294 | 5.277 | Járulékos felosztás: Angolában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kamerunban, a Kongói Köztársaságban, Dzsibutiban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Magyarországon, Izraelben, Kazahsztánban, Maliban, Üzbegisztánban, Lengyelországban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Romániában, Ruandában, Tádzsikisztánban, Csádban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 430–440 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
295 | 5.278 | Eltérő szolgálati kategória: Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Costa Ricában, Kubában, Guyanában, Hondurasban, Panamában, Paraguayban, Uruguayban és Venezuelában a 430–440 MHz frekvenciasávban az amatőrszolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–19) | |
296 | 5.279 | Járulékos felosztás: Mexikóban a 430–435 MHz és a 438–440 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–19) | |
297 | 5.279A | A 432–438 MHz frekvenciasávnak a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) érzékelői általi használata az ITU–R RS.1260–2 Ajánlás szerint történhet. Továbbá a 432–438 MHz frekvenciasávban üzemelő műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) nem okozhat káros zavarást Kínában a légi rádiónavigáció szolgálatnak. Ezen lábjegyzet rendelkezései semmiképp sem csökkentik a műholdas Föld-kutató szolgálat (aktív) azon kötelezettségét, hogy az 5.29 és az 5.30 Bekezdésnek megfelelően másodlagos szolgálatként üzemeljen. (WRC–19) | |
298 | 5.280 | Németországban, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Liechtensteinben, Észak-Macedóniában, Montenegróban, Portugáliában, Szerbiában, Szlovéniában és Svájcban a 433,05–434,79 MHz frekvenciasáv (sávközépi frekvencia 433,92 MHz) ipari, tudományos és orvosi (ISM) alkalmazások céljaira vehető igénybe. A fenti országok e frekvenciasávban üzemelő rádiótávközlési szolgálatai kötelesek eltűrni az ilyen alkalmazások által esetleg okozott káros zavarást. Ebben a frekvenciasávban az ISM berendezések a 15.13 Bekezdés rendelkezéseiben rögzített feltételek mellett üzemelhetnek. (WRC–19) | |
299 | 5.281 | Járulékos felosztás: a 2. Körzetben lévő francia tengerentúli megyékben és közösségekben, valamint Indiában a 433,75–434,25 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották. Franciaországban és Brazíliában a fenti sávot a fenti szolgálat számára másodlagos jelleggel osztották fel. | |
300 | 5.282 | A 435–438 MHz, 1260–1270 MHz, 2400–2450 MHz, 3400–3410 MHz (csak a 2. és a 3. Körzetben) és az 5650–5670 MHz sávban a műholdas amatőrszolgálat azzal a feltétellel üzemelhet, hogy nem okoz káros zavarást a Táblázat szerint üzemelő más szolgálatoknak (lásd az 5.43 Bekezdést). Azoknak az igazgatásoknak, amelyek e használatot engedélyezik, biztosítaniuk kell, hogy a műholdas amatőrszolgálat állomásainak adásai által okozott bármilyen káros zavarás azonnal megszűnjön a 25.11 Bekezdés rendelkezéseinek megfelelően. Az 1260–1270 MHz és az 5650–5670 MHz sávnak a műholdas amatőrszolgálat általi használata a Föld–űr irányra korlátozódik. | |
301 | 5.283 | Járulékos felosztás: Ausztriában a 438–440 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. | |
302 | 5.284 | Járulékos felosztás: Kanadában a 440–450 MHz sávot másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat számára is felosztották. | |
303 | 5.285 | Eltérő szolgálati kategória: Kanadában a 440–450 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). | |
304 | 5.286 | A 449,75–450,25 MHz sáv az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) és az űrkutatási szolgálat (Föld–űr irány) számára a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően használható. | |
305 | 5.286A | A 454–456 MHz és a 459–460 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. (WRC–97) | |
306 | 5.286AA | A 450–470 MHz frekvenciasáv azon igazgatások általi használatra van előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani – lásd a 224. (Rev.WRC–19) Határozatot. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávot azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezt felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–19) | |
307 | 5.286B | Az 5.286D Bekezdésben felsorolt országokban a 454–455 MHz sávnak, a 2. Körzetben a 455–456 MHz és a 459–460 MHz sávnak, valamint az 5.286E Bekezdésben felsorolt országokban a 454–456 MHz és a 459–460 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat állomásai általi használata nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálat – a frekvenciasávok felosztási táblázata szerint üzemelő – állomásainak, és azokkal szemben védelemre sem tarthat igényt. (WRC–97) | |
308 | 5.286C | Az 5.286D Bekezdésben felsorolt országokban a 454–455 MHz sávnak, a 2. Körzetben a 455–456 MHz és a 459–460 MHz sávnak, valamint az 5.286E Bekezdésben felsorolt országokban a 454–456 MHz és a 459–460 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat állomásai általi használata nem korlátozhatja a frekvenciasávok felosztási táblázata szerint üzemelő állandóhelyű és mozgószolgálat fejlesztését és használatát. (WRC–97) | |
309 | 5.286D | Járulékos felosztás: Kanadában, az Egyesült Államokban és Panamában a 454–455 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották. (WRC–07) | |
310 | 5.286E | Járulékos felosztás: a Zöld-foki-szigeteken, Nepálban és Nigériában a 454–456 MHz és a 459–460 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották. (WRC–07) | |
311 | 5.287 | A 457,5125–457,5875 MHz és a 467,5125–467,5875 MHz frekvenciasávnak a tengeri mozgószolgálat általi használata a fedélzeti távközlő állomásokra korlátozódik. A berendezések jellemzőinek és a csatornaelrendezésnek meg kell felelnie az ITU–R M.1174–4 Ajánlásnak. Ezen frekvenciasávok nemzeti felségvizeken történő használata az érdekelt igazgatások nemzeti szabályozása alá tartozik. (WRC–19) | |
312 | 5.288 | Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek felségvizein a fedélzeti távközlő állomások céljaira elsősorban használandó frekvenciák a következők: 457,525 MHz, 457,550 MHz, 457,575 MHz és 457,600 MHz. Ezek frekvenciapárjai rendre a következők: 467,750 MHz, 467,775 MHz, 467,800 MHz és 467,825 MHz. A használt berendezések jellemzőinek meg kell felelniük az ITU–R M.1174–4 Ajánlásban foglaltaknak. (WRC–19) | |
313 | 5.289 | A műholdas meteorológiai szolgálattól eltérő műholdas Föld-kutató szolgálati alkalmazások is használhatják a 460–470 MHz és az 1690–1710 MHz sávot űr–Föld irányú adásokra, feltéve, hogy nem okoznak káros zavarást a Táblázat szerint üzemelő állomásoknak. | |
314 | 5.290 | Eltérő szolgálati kategória: Afganisztánban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kínában, az Oroszországi Föderációban, Japánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban a 460–470 MHz sávban a műholdas meteorológiai szolgálat (űr–Föld irány) számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–12) | |
315 | 5.291 | Járulékos felosztás: Kínában a 470–485 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr–Föld irány) és az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr–Föld irány) számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően, és azzal a feltétellel, hogy ez a használat nem okoz káros zavarást a már meglévő vagy tervezett műsorszóró állomásoknak. | |
316 | 5.291A | Járulékos felosztás: Németországban, Ausztriában, Dániában, Észtországban, Liechtensteinben, a Cseh Köztársaságban, Szerbiában és Svájcban a 470–494 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a rádiólokáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a szélprofil radarok üzemeltetésére korlátozódik a 217. (WRC–97) Határozat szerint. (WRC–15) | |
317 | 5.292 | Eltérő szolgálati kategória: Argentínában, Uruguayban és Venezuelában a 470–512 MHz frekvenciasávban a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–15) | |
318 | 5.293 | Eltérő szolgálati kategória: Kanadában, Chilében, Kubában, az Egyesült Államokban, Guyanában, Jamaicában, és Panamában a 470–512 MHz és a 614–806 MHz frekvenciasávban az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. A Bahama-szigeteken, Barbadoson, Kanadában, Chilében, Kubában, az Egyesült Államokban, Guyanában, Jamaicában, Mexikóban és Panamában a 470–512 MHz és a 614–698 MHz frekvenciasávban a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Argentínában és Ecuadorban a 470–512 MHz frekvenciasávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–15) | |
319 | 5.294 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Kamerunban, Elefántcsontparton, Egyiptomban, Etiópiában, Izraelben, Líbiában, a Szíriai Arab Köztársaságban, Csádban és Jemenben a 470–582 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
320 | 5.295 | A Bahama-szigeteken, Barbadoson, Kanadában, az Egyesült Államokban és Mexikóban a 470–608 MHz frekvenciasáv vagy annak egyes részei a nemzetközi mozgó távközlés (IMT) céljára vannak előirányozva – lásd a 224. (Rev.WRC–19) Határozatot. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. Az IMTrendszer mozgószolgálati állomásai ebben a frekvenciasávban a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően működhetnek, nem okozhatnak káros zavarást a szomszédos országok műsorszóró szolgálatának, és azzal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Az 5.43 és az 5.43A Bekezdést alkalmazni kell. (WRC–19) | |
321 * | 5.296 | Járulékos felosztás: Albániában, Németországban, Angolában, Szaúd-Arábiában, Ausztriában, Bahreinben, Belgiumban, Beninben, Bosznia-Hercegovinában, Botswanában, Bulgáriában, Burkina Fasóban, Burundiban, Kamerunban, a Vatikánban, a Kongói Köztársaságban, Elefántcsontparton, Horvátországban, Dániában, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Spanyolországban, Észtországban, Szváziföldön, Finnországban, Franciaországban, Gabonban, Grúziában, Ghánában, Magyarországon, Irakban, Írországban, Izlandon, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Lesothóban, Lettországban, Libanonban, Líbiában, Lichtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Észak-Macedóniában, Malawiban, Maliban, Máltán, Marokkóban, Mauritiuson, Mauritániában, Moldovában, Monacóban, Mozambikban, Namíbiában, Nigerben, Nigériában, Norvégiában, Ománban, Ugandában, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban, Romániában, az Egyesült Királyságban, Ruandában, San Marinóban, Szerbiában, Szudánban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Svédországban, Svájcban, Tanzániában, Csádban, Togóban, Tunéziában, Törökországban, Ukrajnában, Zambiában és Zimbabwéban a 470–694 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a földi mozgószolgálat számára is felosztották, műsorszórást és műsorgyártást kisegítő alkalmazások céljára. Az ebben a lábjegyzetben felsorolt országok földi mozgószolgálatainak állomásai nem okozhatnak káros zavarást az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országokban a Táblázat szerint üzemelő, már meglévő vagy tervezett állomásoknak. (WRC–19) | |
322 | 5.296A | Mikronéziában, a Salamon-szigeteken, Tuvalun és Vanuatun a 470–698 MHz frekvenciasáv vagy annak egyes részei, valamint Bangladesben, a Maldív-szigeteken és Új-Zélandon a 610–698 MHz frekvenciasáv vagy annak egyes részei ezen, a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) megvalósítani kívánó igazgatások általi használatra vannak előirányozva – lásd a 224. (Rev.WRC–19) Határozatot. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. Ebben a frekvenciasávban a mozgószolgálati felosztás nem alkalmazható IMT-rendszerekre, csak a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértés esetén, nem okozhat káros zavarást a szomszédos országok műsorszóró szolgálatának, és azzal szemben védelemre sem tarthat igényt. Az 5.43 és az 5.43A Bekezdést alkalmazni kell. (WRC–19) | |
323 | 5.297 | Járulékos felosztás: Kanadában, Costa Ricában, Kubában, Salvadorban, az Egyesült Államokban, Guatemalában, Guyanában és Jamaicában az 512–608 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. A Bahama-szigeteken, Barbadoson és Mexikóban az 512–608 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Mexikóban az 512–608 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották (lásd az 5.32 Bekezdést). (WRC–19) | |
324 | 5.298 | Járulékos felosztás: Indiában az 549,75–550,25 MHz sávot másodlagos jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (űr–Föld irány) számára is felosztották. | |
325 | 5.299 | Nincs felhasználva. | |
326 | 5.300 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Kamerunban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Izraelben, Jordániában, Líbiában, Ománban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban és Szudánban az 582–790 MHz frekvenciasávot másodlagos jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–15) | |
327 | 5.301 | Nincs felhasználva. | |
328 | 5.302 | Törölve. (WRC–12) | |
329 | 5.303 | Nincs felhasználva. | |
330 | 5.304 | Járulékos felosztás: az Afrikai Műsorszóró Övezetben (lásd az 5.10–5.13 Bekezdést) a 606–614 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. | |
331 | 5.305 | Járulékos felosztás: Kínában a 606–614 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. | |
332 | 5.306 | Járulékos felosztás: az 1. Körzetben az Afrikai Műsorszóró Övezet (lásd az 5.10–5.13 Bekezdést) kivételével, valamint a 3. Körzetben a 608–614 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. | |
333 | 5.307 | Járulékos felosztás: Indiában a 608–614 MHz sávot elsődleges jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották. | |
334 | 5.308 | Járulékos felosztás: Belize-ben, Kolumbiában és Guatemalában a 614–698 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a mozgószolgálat számára is felosztották. A mozgószolgálat állomásai ebben a frekvenciasávban a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően működhetnek. (WRC–19) | |
335 | 5.308A | A Bahama-szigeteken, Barbadoson, Belize-ben, Kanadában, Kolumbiában, az Egyesült Államokban, Guatemalában és Mexikóban a 614–698 MHz frekvenciasáv vagy annak egyes részei a nemzetközi mozgó távközlés (IMT) céljára vannak előirányozva – lásd a 224. (Rev.WRC–19) Határozatot. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. Az IMT-rendszer mozgószolgálati állomásai ebben a frekvenciasávban a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően működhetnek, nem okozhatnak káros zavarást a szomszédos országok műsorszóró szolgálatának, és azzal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Az 5.43 és az 5.43A Bekezdést alkalmazni kell. (WRC–19) | |
336 | 5.309 | Eltérő szolgálati kategória: Salvadorban a 614–806 MHz frekvenciasávban az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–15) | |
337 | 5.310 | Törölve. (WRC–97) | |
338 | 5.311 | Törölve. (WRC–07) | |
339 | 5.311A | Törölve. (WRC–19) | |
340 | 5.312 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 645–862 MHz frekvenciasávot, valamint Bulgáriában a 646–686 MHz, 726–753 MHz, 778–811 MHz és a 822–852 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
341 | 5.312A | Az 1. Körzetben a 694–790 MHz frekvenciasávot a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat a 760. (Rev.WRC–19) Határozat rendelkezései szerint használhatja. Lásd a 224. (Rev.WRC–19) Határozatot is. (WRC–19) | |
342 | 5.313 | Törölve. (WRC–97) | |
343 | 5.313A | Ausztráliában, Bangladesben, Brunei Darussalamban, Kambodzsában, Kínában, a Koreai Köztársaságban, Fidzsin, Indiában, Indonéziában, Japánban, Kiribatin, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban, Malajziában, a Mianmari Államszövetségben, Új-Zélandon, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában, a Fülöp-szigeteken, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, a Salamon-szigeteken, Szamoán, Szingapúrban, Thaiföldön, Tongán, Tuvalun, Vanuatun és Vietnamban a 698–790 MHz frekvenciasáv vagy annak egyes részei ezen, a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) megvalósítani kívánó igazgatások általi használatra vannak előirányozva. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–19) | |
344 | 5.313B | Törölve. (WRC–15) | |
345 | 5.314 | Törölve. (WRC–15) | |
346 | 5.315 | Törölve. (WRC–15) | |
347 | 5.316 | Törölve. (WRC–15) | |
348 | 5.316A | Törölve. (WRC–15) | |
349 | 5.316B | Az 1. Körzetben a 790–862 MHz frekvenciasávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás az 5.312 Bekezdésben említett országokban üzemelő légi rádiónavigáció szolgálat tekintetében a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függ. A GE06 Megállapodásban részes országok esetében a mozgószolgálati állomások használata az említett Megállapodás eljárásainak sikeres alkalmazásától is függ. A 224. (Rev.WRC–19) és a 749. (Rev.WRC–19) Határozatot értelemszerűen alkalmazni kell. (WRC–19) | |
350 | 5.317 | Járulékos felosztás: a 2. Körzetben (Brazília, az Egyesült Államok és Mexikó kivételével) a 806–890 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Ez a szolgálat a nemzeti határokon belüli használat céljára van szánva. (WRC–15) | |
351 | 5.317A | A 2. Körzetben a 698–960 MHz frekvenciasávnak, az 1. Körzetben 694–790 MHz frekvenciasávnak, valamint az 1. és a 3. Körzetben a 790–960 MHz frekvenciasávnak azon részei, amelyek a mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel vannak felosztva, azon igazgatások általi használatra vannak előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani – lásd a 224. (Rev.WRC–19), 760. (Rev.WRC–19) és a 749. (Rev.WRC–19) Határozatot, ahol alkalmazható. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–19) | |
352 | 5.318 | Járulékos felosztás: Kanadában, az Egyesült Államokban és Mexikóban a 849–851 MHz és a 894–896 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat számára is felosztották légijárművekkel való nyilvános levelezés céljára. A 849–851 MHz sáv használata a légiforgalmi állomások adásaira, a 894–896 MHz sáv használata pedig a légijármű állomások adásaira korlátozódik. | |
353 | 5.319 | Járulékos felosztás: Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban és Ukrajnában a 806–840 MHz (Föld–űr irány) és a 856–890 MHz (űr–Föld irány) sávot a műholdas (R) légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották. Ezen sávok e szolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást más országok – a frekvenciasávok felosztási táblázata szerint üzemelő – szolgálatainak, és nem is tarthat igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. Ez a használat az érdekelt igazgatások közötti különmegállapodások alapján lehetséges. | |
354 | 5.320 | Járulékos felosztás: a 3. Körzetben a 806–890 MHz és a 942–960 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas (R) légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. Ennek a szolgálatnak a használata a nemzeti határokon belüli működésre korlátozódik. Ilyen egyetértés keresésekor megfelelő védelmet kell nyújtani a Táblázat szerint üzemelő szolgálatoknak annak biztosítása érdekében, hogy ezeket a szolgálatokat ne érje káros zavarás. | |
355 | 5.321 | Törölve. (WRC–07) | |
356 | 5.322 | Az 1. Körzetben a 862–960 MHz sávban a műsorszóró szolgálat állomásai csak az Afrikai Műsorszóró Övezetben (lásd az 5.10–5.13 Bekezdést) – Algéria, Burundi, Egyiptom, Spanyolország, Lesotho, Líbia, Marokkó, Malawi, Namíbia, Nigéria, a Dél-afrikai Köztársaság, Tanzánia, Zimbabwe és Zambia kivételével – üzemeltethetők, a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–12) | |
357 | 5.323 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Ukrajnában a 862–960 MHz frekvenciasávot, Bulgáriában a 862–880 MHz és a 915–925 MHz frekvenciasávot, valamint Romániában a 862–880 MHz és a 915–925 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az érintett igazgatásoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges, és az 1997. október 27-én már üzemelő földi telepítésű rádió-irányadókra korlátozódik, azok élettartamának végéig. (WRC–19) | |
358 | 5.324 | Nincs felhasználva. | |
359 | 5.325 | Eltérő szolgálati kategória: az Egyesült Államokban a 890–942 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. | |
360 | 5.325A | Eltérő szolgálati kategória: Argentínában, Brazíliában, Costa Ricában, Kubában, a Dominikai Köztársaságban, Salvadorban, Ecuadorban, a 2. Körzetben lévő francia tengerentúli megyékben és közösségekben, Guatemalában, Paraguayban, Uruguayban és Venezuelában a 902–928 MHz frekvenciasávot a földi mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel. Mexikóban a 902–928 MHz frekvenciasávot a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel. Kolumbiában a 902–905 MHz frekvenciasávot a földi mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel. (WRC–19) | |
361 | 5.326 | Eltérő szolgálati kategória: Chilében a 903–905 MHz sávot a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. | |
362 | 5.327 | Eltérő szolgálati kategória: Ausztráliában a 915–928 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). | |
363 | 5.327A | A 960–1164 MHz frekvenciasávnak az (R) légi mozgószolgálat általi használata azokra a rendszerekre korlátozódik, amelyek az elismert nemzetközi légügyi szabványok szerint üzemelnek. Az ilyen használat a 417. (Rev.WRC–15) Határozat szerint történhet. (WRC–15) | |
364 | 5.328 | A 960–1215 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata világviszonylatban a légijárművek fedélzetén elhelyezett, légi navigáció célú elektronikus segédeszközök és az ezekkel közvetlenül kapcsolatban álló földi telepítésű berendezések üzemeltetésére és fejlesztésére van fenntartva. (WRC–2000) | |
365 | 5.328A | A műholdas rádiónavigáció szolgálat állomásai az 1164–1215 MHz sávban a 609. (WRC–07) Határozat rendelkezései szerint üzemelhetnek, és nem tarthatnak igényt védelemre a légi rádiónavigáció szolgálatnak a 960–1215 MHz sávban üzemelő állomásaival szemben. Az 5.43A Bekezdés nem alkalmazható. A 21.18 Bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell. (WRC–07) | |
366 | 5.328AA | Az 1087,7–1092,3 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műholdas (R) légi mozgószolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották az elismert nemzetközi légügyi szabványok szerint üzemelő légijármű adók automatikus berendezésfüggő légtérellenőrzési adatsugárzó (ADS–B) adásainak űrállomásokon történő vételére korlátozva. A műholdas (R) légi mozgószolgálatban üzemelő állomások nem tarthatnak igényt védelemre a légi rádiónavigáció szolgálatban üzemelő állomásokkal szemben. A 425. (Rev.WRC–19) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–19) | |
367 | 5.328B | A 1164–1300 MHz, 1559–1610 MHz és az 5010–5030 MHz sávnak a műholdas rádiónavigáció szolgálat azon rendszerei és hálózatai általi használata, melyek hiánytalan egyeztetési vagy bejelentési adatai 2005. január 1. után érkeztek meg az Irodához, a 9.12, 9.12A és a 9.13 Bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától függően lehetséges. A 610. (WRC–03) Határozatot* is alkalmazni kell; műholdas rádiónavigáció szolgálati (űr–űr irány) hálózatok és rendszerek esetén azonban a 610. (WRC–03) Határozatot* csak az adó űrállomásokra kell alkalmazni. Az 5.329A Bekezdéssel összhangban az 1215–1300 MHz és az 1559–1610 MHz sávban a műholdas rádiónavigáció szolgálat (űr–űr irány) rendszereire és hálózataira a 9.7, 9.12, 9.12A és a 9.13 Bekezdés rendelkezéseit csak a műholdas rádiónavigáció szolgálat (űr–űr irány) egyéb rendszerei és hálózatai vonatkozásában kell alkalmazni. (WRC–07) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–19 módosította. | |
368 | 5.329 | Az 1215–1300 MHz frekvenciasávot a műholdas rádiónavigáció szolgálat azzal a feltétellel használhatja, hogy nem okoz káros zavarást az 5.331 Bekezdés szerint engedélyezett rádiónavigáció szolgálatnak, és azzal szemben nem is tart igényt védelemre. Továbbá az 1215–1300 MHz frekvenciasávot a műholdas rádiónavigáció szolgálat azzal a feltétellel használhatja, hogy nem okoz káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak. Az 5.43 Bekezdés nem alkalmazható a rádiólokáció szolgálat tekintetében. A 608. (Rev.WRC–19) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–19) | |
369 | 5.329A | Az 1215–1300 MHz és az 1559–1610 MHz sávban üzemelő műholdas rádiónavigáció szolgálat (űr–űr irány) rendszereinek használata nem irányulhat biztonsági szolgálati alkalmazások nyújtására, és semmilyen járulékos korlátozást sem szabhat a műholdas rádiónavigáció szolgálat (űr–Föld irány) rendszerei vagy a frekvenciasávok felosztási táblázata szerint üzemelő egyéb szolgálatok számára. (WRC–07) | |
370 | 5.330 | Járulékos felosztás: Angolában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Bangladesben, Kamerunban, Kínában, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Eritreában, Etiópiában, Guyanában, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Japánban, Jordániában, Kuvaitban, Nepálban, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szomáliában, Szudánban, Dél-Szudánban, Csádban, Togóban és Jemenben az 1215–1300 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
371 | 5.331 | Járulékos felosztás: Algériában, Németországban, Szaúd-Arábiában, Ausztráliában, Ausztriában, Bahreinben, Fehéroroszországban, Belgiumban, Beninben, Bosznia-Hercegovinában, Brazíliában, Burkina Fasóban, Burundiban, Kamerunban, Kínában, a Koreai Köztársaságban, Horvátországban, Dániában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Észtországban, az Oroszországi Föderációban, Finnországban, Franciaországban, Ghánában, Görögországban, Guineában, Egyenlítői-Guineában, Magyarországon, Indiában, Indonéziában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Írországban, Izraelben, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Lesothóban, Lettországban, Libanonban, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Észak-Macedóniában, Madagaszkáron, Maliban, Mauritániában, Montenegróban, Nigériában, Norvégiában, Ománban, Pakisztánban, a Holland Királyságban, Lengyelországban, Portugáliában, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban, Szerbiában, Szlovéniában, Szomáliában, Szudánban, Dél-Szudánban, Srí Lankán, a Dél-afrikai Köztársaságban, Svédországban, Svájcban, Thaiföldön, Togóban, Törökországban, Venezuelában és Vietnamban az 1215–1300 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. Kanadában és az Egyesült Államokban az 1240–1300 MHz frekvenciasávot a rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották, melynek használata a légi rádiónavigáció szolgálatra korlátozódik. (WRC–19) | |
372 | 5.332 | Az 1215–1260 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak és az űrkutatási szolgálatnak az űrben telepített aktív érzékelői nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak, a műholdas rádiónavigáció szolgálatnak és más olyan szolgálatoknak, melyek számára a felosztás elsődleges jellegű, azokkal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és üzemeltetésük, illetve fejlesztésük részére semmi más módon sem szabhatnak korlátozásokat. (WRC–2000) | |
373 | 5.333 | Törölve. (WRC–97) | |
374 | 5.334 | Járulékos felosztás: Kanadában és az Egyesült Államokban az 1350–1370 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották. (WRC–03) | |
375 | 5.335 | Kanadában és az Egyesült Államokban az 1240–1300 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak és az űrkutatási szolgálatnak az űrben telepített aktív érzékelői nem okozhatnak zavarást a légi rádiónavigáció szolgálatnak, azzal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és üzemeltetése, illetve fejlesztése számára semmi más módon sem szabhatnak korlátozásokat. (WRC–97) | |
376 | 5.335A | Az 1260–1300 MHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálatnak és az űrkutatási szolgálatnak az űrben telepített aktív érzékelői nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálatnak és más olyan szolgálatoknak, melyek számára a felosztás a lábjegyzetek szerint elsődleges jellegű, azokkal szemben nem tarthatnak igényt védelemre, és üzemeltetésük, illetve fejlesztésük részére semmi más módon sem szabhatnak korlátozásokat. (WRC–2000) | |
377 | 5.336 | Nincs felhasználva. | |
378 | 5.337 | Az 1300–1350 MHz, 2700–2900 MHz és a 9000–9200 MHz sávnak a légi rádiónavigáció szolgálat általi használata földi telepítésű radarokra és az ezekkel kapcsolatban lévő olyan légijárművek fedélzetén elhelyezett válaszjeladókra korlátozódik, amelyek csak ezen sávok frekvenciáin adnak, de csak az azonos sávban üzemelő radarok indítójeleinek hatására. | |
379 | 5.337A | Az 1300–1350 MHz sávnak a műholdas rádiónavigáció szolgálat földi állomásai és a rádiólokáció szolgálat állomásai általi használata nem okozhat káros zavarást a légi rádiónavigáció szolgálatnak, és annak üzemeltetését és fejlesztését sem korlátozhatja. (WRC–2000) | |
380 | 5.338 | Kirgizisztánban, Szlovákiában és Türkmenisztánban az 1350–1400 MHz sávban a rádiónavigáció szolgálat már meglévő berendezései továbbra is üzemelhetnek. (WRC–12) | |
381 | 5.338A | Az 1350–1400 MHz, 1427–1452 MHz, 22,55–23,55 GHz, 24,25–27,5 GHz, 30–31,3 GHz, 49,7–50,2 GHz, 50,4–50,9 GHz, 51,4–52,4 GHz, 52,4–52,6 GHz, 81–86 GHz és a 92–94 GHz frekvenciasávban a 750. (Rev.WRC–19) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–19) | |
382 | 5.339 | Az 1370–1400 MHz, 2640–2655 MHz, 4950–4990 MHz és a 15,20–15,35 GHz sávot másodlagos jelleggel az űrkutatási szolgálat (passzív) és a műholdas Földkutató szolgálat (passzív) számára is felosztották. | |
383 | 5.339A | Törölve. (WRC–07) | |
384 | 5.340 | Mindennemű adás tilos az alábbi sávokban: 1400–1427 MHz, 2690–2700 MHz, az 5.422 Bekezdés szerintiek kivételével, 10,68–10,7 GHz, az 5.483 Bekezdés szerintiek kivételével, 15,35–15,4 GHz, az 5.511 Bekezdés szerintiek kivételével, 23,6–24 GHz, 31,3–31,5 GHz, 31,5–31,8 GHz a 2. Körzetben, 48,94–49,04 GHz légijármű állomásokról, 50,2–50,4 GHz*, 52,6–54,25 GHz, 86–92 GHz, 100–102 GHz, 109,5–111,8 GHz, 114,25–116 GHz, 148,5–151,5 GHz, 164–167 GHz, 182–185 GHz, 190–191,8 GHz, 200–209 GHz, 226–231,5 GHz, 250–252 GHz. (WRC–03) * 5.340.1 Az 50,2–50,4 GHz sávban a műholdas Föld-kutató szolgálat (passzív) és az űrkutatási szolgálat (passzív) számára szóló felosztás nem szabhat indokolatlan korlátozásokat a szomszédos sávoknak azon szolgálatok általi használatában, amelyek számára az illető sávok elsődleges jelleggel vannak felosztva. (WRC–97) | |
385 | 5.341 | Az 1400–1727 MHz, 101–120 GHz és a 197–220 GHz sávban néhány országban passzív kutatásokat végeznek egy olyan program keretében, amely a Földön kívüli forrásból származó szándékos adások kutatására irányul. | |
386 | 5.341A | Az 1. Körzetben az 1427–1452 MHz és az 1492–1518 MHz frekvenciasáv azon igazgatások általi használatra van előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani a 223. (Rev.WRC–15) Határozatnak* megfelelően. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely más alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. Az IMT-állomások használata az 5.342 Bekezdés szerint működő légiforgalmi távmérés céljára használt légi mozgószolgálat tekintetében a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. (WRC–15) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–19 módosította. | |
387 | 5.341B | A 2. Körzetben az 1427–1518 MHz frekvenciasáv azon igazgatások általi használatra van előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani a 223. (Rev.WRC–15) Határozatnak* megfelelően. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávot azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezt felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–15) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–19 módosította. | |
388 | 5.341C | A 3. Körzetben az 1427–1452 MHz és az 1492–1518 MHz frekvenciasáv azon igazgatások általi használatra van előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani a 223. (Rev.WRC–15) Határozatnak* megfelelően. Ezen frekvenciasávok fenti igazgatások általi használata az IMT 1429–1452 MHz és 1492–1518 MHz frekvenciasávban való megvalósítása céljára a légi mozgószolgálat állomásait használó országoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–15) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–19 módosította. | |
389 | 5.342 | Járulékos felosztás: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban és Ukrajnában az 1429–1535 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat számára is felosztották kizárólag a nemzeti felségterületen belüli légiforgalmi távmérés céljaira. 2007. április 1-jétől az 1452–1492 MHz frekvenciasáv használata az érdekelt igazgatások közötti megállapodástól függően lehetséges. (WRC–15) | |
390 | 5.343 | A 2. Körzetben az 1435–1535 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben. | |
391 | 5.344 | Helyettesítő felosztás: az Egyesült Államokban az 1452–1525 MHz sávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a mozgószolgálat számára osztották fel (lásd az 5.343 Bekezdést is). | |
392 | 5.345 | Az 1452–1492 MHz frekvenciasávnak a műholdas műsorszóró szolgálat és a műsorszóró szolgálat általi használata digitális hangműsorszórásra korlátozódik és az 528. (Rev.WRC–19) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. (WRC–19) | |
393 * | 5.346 | Algériában, Angolában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Beninben, Botswanában, Burkina Fasóban, Burundiban, Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Köztársaságban, Elefántcsontparton, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Szváziföldön, Gabonban, Gambiában, Ghánában, Guineában, Irakban, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Lesothóban, Libanonban, Libériában, Madagaszkáron, Malawiban, Maliban, Marokkóban, Mauritiuson, Mauritaniában, Mozambikban, Namíbiában, Nigerben, Nigériában, Ománban, Ugandában, Palesztinában*, Katarban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, Szenegálban, a Seychelle-szigeteken, Szudánban, Dél-Szudánban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Tanzániában, Csádban, Togóban, Tunéziában, Zambiában és Zimbabwéban az 1452–1492 MHz frekvenciasáv a fent felsorolt, a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) a 223. (Rev.WRC–19) Határozatnak megfelelően megvalósítani kívánó igazgatások általi használatra van előirányozva. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávot azon szolgálatok bármely más alkalmazása használja, amelyek számára ezt felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. A fenti országokban ezen frekvenciasáv IMT-megvalósítás céljára történő használata az 5.342 Bekezdés szerint működő légiforgalmi távmérés céljára használt légi mozgószolgálat tekintetében a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. Lásd a 761. (Rev.WRC–19) Határozatot is. (WRC–19) * Az IMT céljára előirányzott 1452–1492 MHz frekvenciasávban a mozgószolgálat számára szóló felosztás Palesztina általi használata tudomásul van véve a Meghatalmazotti Értekezlet 99. (Rev. Dubai, 2018) Határozata alapján, tekintettel az 1995. szeptember 28-i izraeli-palesztin ideiglenes megállapodásra is. | |
394 | 5.346A | A 3. Körzetben az 1452–1492 MHz frekvenciasáv azon igazgatások általi használatra van előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani a 223. (Rev.WRC–19) és a 761. (Rev.WRC–19) Határozatnak megfelelően. Ezen frekvenciasáv fenti igazgatások általi használata IMT-megvalósítás céljára a légi mozgószolgálat állomásait használó országoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávot azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezt felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–19) | |
395 | 5.347 | Törölve. (WRC–07) | |
396 | 5.347A* | Törölve. (WRC–07) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a rendelkezést a WRC–07 módosította, és a sorrendiség megőrzése érdekében 5.208B-re átszámozta. | |
397 | 5.348 | Az 1518–1525 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Az 1518–1525 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem tarthatnak igényt védelemre az állandóhelyű szolgálat állomásaival szemben. Az 5.43A Bekezdés nem alkalmazható. (WRC–03) | |
398 | 5.348A | Az 1518–1525 MHz sávban a 9.11A Bekezdés alkalmazása során a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) űrállomásaira nézve a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség szintjeiben kifejezett egyeztetési küszöbérték a földi mozgószolgálat specializált mozgórádió célú használata vagy a Japán területén üzemelő nyilvános kapcsolt távközlő hálózatokkal (PSTN) összefüggő használata ellenében az 5. Függelék 5–2. Táblázata szerinti érték helyett –150 dB(W/m2), bármely 4 kHz-es sávban és minden beesési szögre. Az 1518–1525 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem tarthatnak igényt védelemre a mozgószolgálat Japán területén üzemelő állomásaival szemben. Az 5.43A Bekezdés nem alkalmazható. (WRC–03) | |
399 | 5.348B | Az 1518–1525 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem tarthatnak igényt védelemre a mozgószolgálatnak az Egyesült Államok területén (lásd az 5.343 és az 5.344 Bekezdést), illetve az 5.342 Bekezdésben felsorolt országokban üzemelő légi mozgó távmérő állomásaival szemben. Az 5.43A Bekezdés nem alkalmazható. (WRC–03) | |
400 | 5.348C | Törölve. (WRC–07) | |
401 | 5.349 | Eltérő szolgálati kategória: Szaúd-Arábiában, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Kamerunban, Egyiptomban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Kazahsztánban, Kuvaitban, Libanonban, Észak-Macedóniában, Marokkóban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Jemenben az 1525–1530 MHz frekvenciasávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). (WRC–19) | |
402 | 5.350 | Járulékos felosztás: Kirgizisztánban és Türkmenisztánban az 1525–1530 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat számára is felosztották. (WRC–19) | |
403 | 5.351 | Az 1525–1544 MHz, 1545–1559 MHz, 1626,5–1645,5 MHz és az 1646,5–1660,5 MHz sávot nem szabad használni egyetlen szolgálat modulációs összeköttetéseire sem. Mindazonáltal, kivételes körülmények között egy igazgatás bármilyen műholdas mozgószolgálathoz tartozó, meghatározott állandó ponton elhelyezett földi állomást felhatalmazhat arra, hogy ezen sávokat használó űrállomásokon keresztül forgalmazzon. | |
404 | 5.351A | Az 1518–1544 MHz, 1545–1559 MHz, 1610–1645,5 MHz, 1646,5–1660,5 MHz, 1668–1675 MHz, 1980–2010 MHz, 2170–2200 MHz, 2483,5–2520 MHz és a 2670–2690 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használatára vonatkozólag lásd a 212. (Rev.WRC–07)* és a 225. (Rev.WRC–07)** Határozatot. (WRC–07) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–15 és a WRC–19 módosította. ** Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–12 módosította. | |
405 | 5.352 | Törölve. (WRC–97) | |
406 | 5.352A | Az 1525–1530 MHz frekvenciasávban a műholdas mozgószolgálat állomásai – a műholdas tengeri mozgószolgálat állomásainak kivételével – nem okozhatnak káros zavarást az állandóhelyű szolgálat 1998. április 1. előtt bejelentett állomásainak Algériában, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, Guineában, Indiában, Izraelben, Olaszországban, Jordániában, Kuvaitban, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Vietnamban és Jemenben, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbi állomásokkal szemben. (WRC–19) | |
407 | 5.353 | Törölve. (WRC–97) | |
408 | 5.353A | A 9. Cikk II. Szakasza szerinti eljárásoknak az 1530–1544 MHz és az 1626,5–1645,5 MHz sávban a műholdas mozgószolgálatra történő alkalmazásakor elsőbbséget kell adni a világméretű tengeri vész- és biztonsági rendszer (GMDSS) vész-, sürgősségi és biztonsági összeköttetései iránti spektrumigények kielégítésének. A műholdas tengeri mozgószolgálat vész-, sürgősségi és biztonsági összeköttetéseinek elsőbbséget kell kapniuk és azonnal rendelkezésre kell állniuk minden más, hálózaton belüli műholdas mozgószolgálati összeköttetéshez képest. A műholdas mozgószolgálati rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást a GMDSS vész-, sürgősségi és biztonsági összeköttetéseinek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Tekintettel kell lenni a más műholdas mozgószolgálatok biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseinek elsőbbségére. (A 222. (WRC–2000) Határozat* rendelkezéseit alkalmazni kell.) (WRC–2000) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–07 és a WRC–12 módosította. | |
409 | 5.354 | Az 1525–1559 MHz és az 1626,5–1660,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálatok általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. | |
410 | 5.355 | Járulékos felosztás: Bahreinben, Bangladesben, a Kongói Köztársaságban, Dzsibutiban, Egyiptomban, Eritreában, Irakban, Izraelben, Kuvaitban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szomáliában, Szudánban, Dél-Szudánban, Csádban, Togóban és Jemenben az 1540–1559 MHz, 1610–1645,5 MHz és az 1646,5–1660 MHz sávot másodlagos jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
411 | 5.356 | Az 1544–1545 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) általi használata vész- és biztonsági összeköttetésekre korlátozódik (lásd a 31. Cikket). | |
412 | 5.357 | Az 1545–1555 MHz sávban az (R) légi mozgószolgálaton belül földfelszíni légiforgalmi állomásról közvetlenül légijármű állomásra szóló, vagy légijármű állomások közötti adások is megengedettek, ha ezek az adások a műhold-légijármű összeköttetések kiterjesztésére vagy kiegészítésére szolgálnak. | |
413 | 5.357A | A 9. Cikk II. Szakasza szerinti eljárásoknak az 1545–1555 MHz és az 1646,5–1656,5 MHz frekvenciasávban a műholdas mozgószolgálatra történő alkalmazásakor elsőbbséget kell adni a 44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú közlemények továbbítását biztosító műholdas (R) légi mozgószolgálat spektrumigényei kielégítésének. A 44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú műholdas (R) légi mozgószolgálati összeköttetéseknek – ha kell, akkor az elővételi jog alapján – elsőbbséget kell kapniuk és azonnal rendelkezésre kell állniuk minden más, hálózaton belüli műholdas mozgószolgálati összeköttetéshez képest. A műholdas mozgószolgálati rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást a 44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú műholdas (R) légi mozgószolgálati összeköttetéseknek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Tekintettel kell lenni a más műholdas mozgószolgálatok biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseinek elsőbbségére. (A 222. (Rev.WRC–12) Határozat* rendelkezéseit alkalmazni kell.) (WRC–12) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–07 és a WRC–12 módosította. | |
414 | 5.358 | Törölve. (WRC–97) | |
415 | 5.359 | Járulékos felosztás: Németországban, Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kamerunban, az Oroszországi Föderációban, Grúziában, Guineában, Bissau-Guineában, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Litvániában, Mauritániában, Ugandában, Üzbegisztánban, Pakisztánban, Lengyelországban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Romániában, Tádzsikisztánban, Tunéziában, Türkmenisztánban és Ukrajnában az 1550–1559 MHz, 1610–1645,5 MHz és az 1646,5–1660 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Kívánatos, hogy az igazgatások minden lehetőt megtegyenek annak érdekében, hogy elkerüljék új állandóhelyű szolgálati állomások üzembe helyezését ezekben a frekvenciasávokban. (WRC–19) | |
416 | 5.360 | Törölve. (WRC–97) | |
417 | 5.361 | Törölve. (WRC–97) | |
418 | 5.362 | Törölve. (WRC–97) | |
419 | 5.362A | Az Egyesült Államokban az 1555–1559 MHz és az 1656,5–1660,5 MHz sávban a műholdas (R) légi mozgószolgálatnak – ha kell, akkor az elővételi jog alapján – elsőbbséget kell kapnia és azonnal rendelkezésre kell állnia minden más, hálózaton belüli műholdas mozgószolgálati összeköttetéshez képest. A műholdas mozgószolgálati rendszerek nem okozhatnak elfogadhatatlan zavarást a 44. Cikk szerinti 1...6. elsőbbségi kategóriájú műholdas (R) légi mozgószolgálati összeköttetéseknek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. Tekintettel kell lenni a más műholdas mozgószolgálatok biztonsággal kapcsolatos összeköttetéseinek elsőbbségére. (WRC–97) | |
420 | 5.362B | Törölve. (WRC–15) | |
421 | 5.362C | Törölve. (WRC–15) | |
422 | 5.363 | Törölve. (WRC–07) | |
423 | 5.364 | Az 1610–1626,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) és a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld–űr irány) általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Az ebben a sávban ezen szolgálatok valamelyikében üzemelő mozgó földi állomás nem kelthet –15 dB(W/4 kHz) csúcsértéket meghaladó EIRP-sűrűséget abban a sávrészben, amelyet az 5.366 Bekezdés rendelkezései szerint üzemelő rendszerek használnak (amelyekre a 4.10 Bekezdést alkalmazni kell), hacsak az érintett igazgatások másképpen meg nem egyeznek. Abban a sávrészben, ahol ilyen rendszerek nem üzemelnek, a mozgó földi állomások átlagos EIRP-sűrűsége nem haladhatja meg a –3 dB(W/4 kHz) értéket. A műholdas mozgószolgálat állomásai nem tarthatnak igényt védelemre a légi rádiónavigáció szolgálat állomásaival, az 5.366 Bekezdés rendelkezései szerint üzemelő állomásokkal, valamint az állandóhelyű szolgálatnak az 5.359 Bekezdés rendelkezései szerint üzemelő állomásaival szemben. A műholdas mozgószolgálati hálózatok egyeztetéséért felelős igazgatásoknak minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük annak érdekében, hogy védelmet biztosítsanak az 5.366 Bekezdés rendelkezései szerint üzemelő állomásoknak. | |
424 | 5.365 | Az 1613,8–1626,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. | |
425 | 5.366 | Az 1610–1626,5 MHz sáv világviszonylatban a légijárművek fedélzetén elhelyezett, légi navigáció célú elektronikus segédeszközök és az ezekkel közvetlenül kapcsolatban álló földi telepítésű, vagy műholdakon elhelyezett berendezések használatára és fejlesztésére van fenntartva. A műholdas használat a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. | |
426 | 5.367 | Járulékos felosztás: az 1610–1626,5 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műholdas (R) légi mozgószolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–12) | |
427 | 5.368 | A 4.10 Bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatóak a műholdas rádiómeghatározó szolgálat és a műholdas mozgószolgálat tekintetében az 1610–1626,5 MHz frekvenciasávban. Mindazonáltal a 4.10 Bekezdést alkalmazni kell az 1610–1626,5 MHz frekvenciasávban az 5.366 Bekezdés szerint üzemelő műholdas légi rádiónavigáció szolgálat, az 5.367 Bekezdés szerint üzemelő műholdas (R) légi mozgószolgálat tekintetében, valamint az 1621,35–1626,5 MHz frekvenciasávban a GMDSS-hez használt műholdas tengeri mozgószolgálat tekintetében. (WRC–19) | |
428 | 5.369 | Eltérő szolgálati kategória: Angolában, Ausztráliában, Kínában, Eritreában, Etiópiában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Izraelben, Libanonban, Libériában, Madagaszkáron, Maliban, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szudánban, Dél-Szudánban, Togóban és Zambiában az 1610–1626,5 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld–űr irány) számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést) az ebben a rendelkezésben fel nem sorolt országoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–12) | |
429 | 5.370 | Eltérő szolgálati kategória: Venezuelában az 1610–1626,5 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld–űr irány) számára a felosztás másodlagos jellegű. | |
430 | 5.371 | Járulékos felosztás: az 1. Körzetben az 1610–1626,5 MHz (Föld–űr irány) sávot másodlagos jelleggel a műholdas rádiómeghatározó szolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–12) | |
431 | 5.372 | A műholdas rádiómeghatározó szolgálat és a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiócsillagászati szolgálat 1610,6–1613,8 MHz frekvenciasávot használó állomásainak (a 29.13 Bekezdést alkalmazni kell). Az 1613,8–1626,5 MHz frekvenciasávban üzemelő műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) bármely nemgeostacionárius műholdas rendszerének összes űrállomása által az 1610,6–1613,8 MHz frekvenciasávban keltett egyenértékű felületi teljesítménysűrűségnek (epfd) összhangban kell lennie az ITU–R RA.769–2 és az ITU–R RA.1513–2 Ajánlásban meghatározott védelmi kritériumokkal, az ITU–R M.1583–1 Ajánlásban megadott módszertant és az ITU–R RA.1631–0 Ajánlásban meghatározott rádiócsillagászati antennakarakterisztikát alkalmazva. (WRC–19) | |
432 | 5.373 | Az 1621,35–1626,5 MHz frekvenciasávban vevő tengeri mozgó földi állomások nem szabhatnak járulékos korlátozásokat a műholdas tengeri mozgószolgálatban üzemelő földi állomások, az 1610–1621,35 MHz frekvenciasávban a Rádiószabályzat szerint üzemelő műholdas rádiómeghatározó szolgálat tengeri földi állomásai, valamint az 1626,5–1660,5 MHz frekvenciasávban a Rádiószabályzat szerint üzemelő műholdas tengeri mozgószolgálat földi állomásai számára, hacsak a bejelentő igazgatások másként nem állapodnak meg. (WRC–19) | |
433 | 5.373A | Az 1621,35–1626,5 MHz frekvenciasávban vevő tengeri mozgó földi állomások nem szabhatnak korlátozásokat a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) és a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (Föld–űr irány) 1621,35–1626,5 MHz frekvenciasávban azon hálózatokban üzemelő földi állomásainak kijelölései számára, amelyek hiánytalan egyeztetési adatait a Rádiótávközlési Iroda 2019. október 28. előtt megkapta. (WRC–19) | |
434 | 5.374 | A műholdas mozgószolgálatnak az 1631,5–1634,5 MHz és az 1656,5–1660 MHz sávban üzemelő mozgó földi állomásai nem okozhatnak káros zavarást az 5.359 Bekezdésben felsorolt országokban üzemelő állandóhelyű szolgálat állomásainak. (WRC–97) | |
435 | 5.375 | Az 1645,5–1646,5 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) általi és a műholdak közötti összeköttetésekre történő használata vész- és biztonsági összeköttetésekre korlátozódik (lásd a 31. Cikket). | |
436 | 5.376 | Az 1646,5–1656,5 MHz sávban az (R) légi mozgószolgálaton belül légijármű állomásról közvetlenül földfelszíni légiforgalmi állomásra szóló, vagy légijármű állomások közötti adások is megengedettek, ha ezek az adások a légijármű-műhold összeköttetések kiterjesztésére vagy kiegészítésére szolgálnak. | |
437 | 5.376A | Az 1660–1660,5 MHz sávban üzemelő mozgó földi állomások nem okozhatnak káros zavarást a rádiócsillagászati szolgálat állomásainak. (WRC–97) | |
438 | 5.377 | Törölve. (WRC–03) | |
439 | 5.378 | Nincs felhasználva. | |
440 | 5.379 | Járulékos felosztás: Bangladesben, Indiában, Indonéziában, Nigériában és Pakisztánban az 1660,5–1668,4 MHz sávot másodlagos jelleggel a meteorológiát segítő szolgálat számára is felosztották. | |
441 | 5.379A | Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges védelmet megadjanak az 1660,5–1668,4 MHz sávban a jövőbeni rádiócsillagászati kutatásoknak, különösen azzal, hogy a lehető leghamarabb beszüntetik a meteorológiát segítő szolgálat levegő–föld irányú adásait az 1664,4–1668,4 MHz sávban. | |
442 | 5.379B | Az 1668–1675 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Az 1668–1668,4 MHz sávban a 904. (WRC–07) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–07) | |
443 | 5.379C | A rádiócsillagászati szolgálat 1668–1670 MHz sávon belüli védelme érdekében az ebben a sávban üzemelő műholdas mozgószolgálat bármely hálózatának mozgó földi állomásai által keltett eredő felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg a –181 dB(W/m2) értéket egy 10 MHz-es sávban és a –194 dB(W/m2) értéket bármely 20 kHz-es sávban a Nemzetközi Frekvencia Alapnyilvántartásba bejegyzett bármely rádiócsillagászati állomás helyén a 2000 s-os integrációs időtartamok több mint 2%-ánál. (WRC–03) | |
444 | 5.379D | Az 1668,4–1675 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű és a mozgószolgálat közötti megosztásánál a 744. (Rev.WRC–07) Határozatot alkalmazni kell. (WRC–07) | |
445 | 5.379E | Az 1668,4–1675 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a meteorológiát segítő szolgálat állomásainak Kínában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Japánban és Üzbegisztánban. Az 1668,4–1675 MHz sávban kívánatos, hogy az igazgatások ne vezessenek be új rendszereket a meteorológiát segítő szolgálat keretein belül, valamint a meteorológiát segítő szolgálat meglévő rendszereit helyezzék át más sávokba, mihelyt a körülmények lehetővé teszik. (WRC–03) | |
446 | 5.380 | Törölve. (WRC–07) | |
447 | 5.380A | Az 1670–1675 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a műholdas meterorológiai szolgálat 2004. január 1. előtt bejelentett meglévő földi állomásainak, és nem is korlátozhatják azok fejlesztését. Ebben a sávban ezen földi állomásoknak szóló minden új kijelölést szintén védeni kell a műholdas mozgószolgálat állomásai által okozott káros zavarástól. (WRC–07) | |
448 | 5.381 | Járulékos felosztás: Afganisztánban, Kubában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban és Pakisztánban az 1690–1700 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. (WRC–12) | |
449 | 5.382 | Eltérő szolgálati kategória: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, a Kongói Köztársaságban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Eritreában, Etiópiában, az Oroszországi Föderációban, Guineában, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kazahsztánban, Kuvaitban, Libanonban, Észak-Macedóniában, Mauritániában, Moldovában, Mongóliában, Ománban, Üzbegisztánban, Lengyelországban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Jemenben az 1690–1700 MHz frekvenciasávban a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára a felosztás elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az 1690–1700 MHz frekvenciasávban a felosztás az állandóhelyű szolgálat számára elsődleges jellegű (lásd az 5.33 Bekezdést), a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat számára másodlagos jellegű. (WRC–19) | |
450 | 5.383 | Nincs felhasználva. | |
451 | 5.384 | Járulékos felosztás: Indiában, Indonéziában és Japánban az 1700–1710 MHz sávot elsődleges jelleggel az űrkutatási szolgálat (űr–Föld irány) számára is felosztották. (WRC–97) | |
452 | 5.384A | Az 1710–1885 MHz, a 2300–2400 MHz és a 2500–2690 MHz frekvenciasáv vagy azok egyes részei azon igazgatások általi használatra vannak előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani a 223. (Rev.WRC–15) Határozatnak* megfelelően. Ez az előirányzás nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat azon szolgálatok bármely alkalmazása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–15) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–19 módosította. | |
453 | 5.385 | Járulékos felosztás: az 1718,8–1722,2 MHz sávot másodlagos jelleggel a rádiócsillagászati szolgálat számára is felosztották spektrumvonalak megfigyelése céljából. (WRC–2000) | |
454 | 5.386 | Járulékos felosztás: a 2. Körzetben (Mexikó kivételével), valamint Ausztráliában, Guamon, Indiában, Indonéziában és Japánban az 1750–1850 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel az űrbeli üzemeltetési szolgálat (Föld–űr irány) és az űrkutatási szolgálat (Föld–űr irány) számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően, különös tekintettel a troposzferikus szóródáson alapuló rendszerekre. (WRC–15) | |
455 | 5.387 | Járulékos felosztás: Fehéroroszországban, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Romániában, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban az 1770–1790 MHz sávot elsődleges jelleggel a műholdas meteorológiai szolgálat számára is felosztották a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. (WRC–12) | |
456 | 5.388 | Az 1885–2025 MHz és a 2110–2200 MHz frekvenciasáv világviszonylatban azon igazgatások általi használatra van előirányozva, amelyek a nemzetközi mozgó távközlést (IMT) kívánják megvalósítani. Ez a használat nem zárja ki, hogy ezen frekvenciasávokat olyan más szolgálatok használják, amelyek számára ezeket felosztották. Ezeknek a frekvenciasávoknak az IMT céljaira a 212. (Rev.WRC–15) Határozat* szerint kell rendelkezésre állniuk (lásd a 223. (Rev.WRC–15) Határozatot* is). (WRC–15) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–19 módosította. | |
457 | 5.388A | Az 1. és a 3. Körzetben az 1885–1980 MHz, 2010–2025 MHz és a 2110–2170 MHz sávot, a 2. Körzetben az 1885–1980 MHz és a 2110–2160 MHz sávot használhatják a nagy magasságú hordozóra telepített állomások mint a nemzetközi mozgó távközlés (IMT) biztosítására szolgáló bázisállomások a 221. (Rev.WRC–07) Határozat szerint. A bázisállomásként nagy magasságú hordozóra telepített állomásokat használó IMT-alkalmazások általi használatuk nem zárja ki, hogy ezen sávokat azon szolgálatok bármely állomása használja, amelyek számára ezeket felosztották, továbbá a Rádiószabályzatban sem állapít meg elsőbbséget. (WRC–12) | |
458 | 5.388B | Algériában, Szaúd-Arábiában, Bahreinben, Beninben, Burkina Fasóban, Kamerunban, a Comore-szigeteken, Elefántcsontparton, Kínában, Kubában, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Eritreában, Etiópiában, Gabonban, Ghánában, Indiában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Izraelben, Jordániában, Kenyában, Kuvaitban, Libanonban, Líbiában, Maliban, Marokkóban, Mauritániában, Nigériában, Ománban, Ugandában, Pakisztánban, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Szenegálban, Szingapúrban, Szudánban, Dél-Szudánban, Tanzániában, Csádban, Togóban, Tunéziában, Jemenben, Zambiában és Zimbabwéban – az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak (beleértve az IMT-mozgóállomásokat is) az azonoscsatornás zavarással szembeni, területükön való védelme érdekében – a szomszédos országokban egy IMT-bázisállomásként üzemelő, nagy magasságú hordozóra telepített állomás (HAPS) az 5.388A Bekezdésben hivatkozott frekvenciasávokban az országhatárokon kívül nem haladhatja meg a –127 dB(W/(m2·MHz)) azonoscsatornás felületi teljesítménysűrűség értéket a Föld felszínén, hacsak az érintett igazgatás az eltéréshez kifejezett hozzájárulását nem adta a HAPS bejelentésekor. (WRC–19) | |
459 | 5.389 | Nincs felhasználva. | |
460 | 5.389A | Az 1980–2010 MHz és a 2170–2200 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően és a 716. (Rev.WRC–2000) Határozat* rendelkezései szerint lehetséges. (WRC–07) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–12 módosította. | |
461 | 5.389B | Argentínában, Brazíliában, Kanadában, Chilében, Ecuadorban, az Egyesült Államokban, Hondurasban, Jamaicában, Mexikóban, Paraguayban, Peruban, Surinameban, Trinidad és Tobagóban, Uruguayban és Venezuelában az 1980–1990 MHz frekvenciasávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak, és nem is korlátozhatja ezen utóbbiak fejlesztését. (WRC–19) | |
462 | 5.389C | A 2. Körzetben a 2010–2025 MHz és a 2160–2170 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően és a 716. (Rev.WRC–2000) Határozat* rendelkezései szerint lehetséges. (WRC–07) * Az ITU Főtitkárságának megjegyzése: ezt a Határozatot a WRC–12 módosította. | |
463 | 5.389D | Törölve. (WRC–03) | |
464 | 5.389E | A 2010–2025 MHz és a 2160–2170 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat által a 2. Körzetben történő használata nem okozhat káros zavarást az 1. és a 3. Körzetben az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak, és nem is korlátozhatja ezen utóbbiak fejlesztését. | |
465 | 5.389F | Algériában, a Zöld-foki-szigeteken, Egyiptomban, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Maliban, a Szíriai Arab Köztársaságban és Tunéziában az 1980–2010 MHz és a 2170–2200 MHz frekvenciasávnak a műholdas mozgószolgálat általi használata nem okozhat káros zavarást az állandóhelyű és a mozgószolgálatnak, nem korlátozhatja ezeknek a szolgálatoknak a fejlesztését 2005. január 1. előtt, és nem is tarthat igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC–19) | |
466 | 5.390 | Törölve. (WRC–07) | |
467 | 5.391 | Frekvenciák kijelölésekor a 2025–2110 MHz és a 2200–2290 MHz frekvenciasávban a mozgószolgálat számára, az igazgatások nem vezethetnek be olyan nagysűrűségű mozgórendszereket, mint amilyeneket az ITU–R SA.1154–0 Ajánlás ír le, és bármely más típusú mozgórendszer bevezetése során figyelembe kell venniük ezt az ajánlást. (WRC–15) | |
468 | 5.392 | Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek annak biztosítására, hogy a 2025–2110 MHz és a 2200–2290 MHz sávban az űrkutatási, az űrbeli üzemeltetési és a műholdas Föld-kutató szolgálatban két vagy több nemgeostacionárius műhold közötti űr–űr irányú adások ne szabhassanak bárminemű korlátozást ezen szolgálatok ezen sávokbeli Föld–űr, űr–Föld és más űr–űr irányú adásai számára geostacionárius és nemgeostacionárius műholdak között. | |
469 | 5.392A | Törölve. (WRC–07) | |
470 | 5.393 | Járulékos felosztás: Kanadában, az Egyesült Államokban és Indiában a 2310–2360 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) és a kiegészítő földfelszíni hangműsorszóró szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a digitális hangműsorszórásra korlátozódik és az 528. (Rev.WRC–19) Határozat rendelkezései szerint lehetséges, a műholdas műsorszóró rendszereket a felső 25 MHz-es sávra korlátozó 3. határozati pont kivételével. A kiegészítő földfelszíni hangműsorszóró állomásokat használatba vételük előtt a szomszédos országokkal való kétoldalú egyeztetéseknek kell alávetni. (WRC–19) | |
471 | 5.394 | Az Egyesült Államokban a 2300–2390 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben. Kanadában a 2360–2400 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben. (WRC–07) | |
472 | 5.395 | Franciaországban és Törökországban a 2310–2360 MHz sávnak a távmérési célú légi mozgószolgálat általi használata elsőbbséget élvez más mozgószolgálati használattal szemben. (WRC–03) | |
473 | 5.396 | Törölve. (WRC–19) | |
474 | 5.397 | Törölve. (WRC–12) | |
475 | 5.398 | A 2483,5–2500 MHz sávban a műholdas rádiómeghatározó szolgálat tekintetében a 4.10 Bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatóak. | |
476 | 5.398A | Eltérő szolgálati kategória: Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, az Oroszországi Föderációban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban és Ukrajnában a 2483,5–2500 MHz sávot a rádiólokáció szolgálat számára elsődleges jelleggel osztották fel. Ezekben az országokban a rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a 2483,5–2500 MHz sávban az állandóhelyű szolgálat, a mozgószolgálat és a műholdas mozgószolgálat Rádiószabályzat szerint üzemelő állomásainak, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. (WRC–12) | |
477 | 5.399 | Az 5.401 Bekezdésben hivatkozott esetek kivételével a műholdas rádiómeghatározó szolgálat 2483,5–2500 MHz sávban üzemelő azon állomásai, amelyek bejelentési adatait az Iroda 2012. február 17. után kapta meg és amelyek ellátási területe magában foglalja Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, az Oroszországi Föderáció, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Ukrajna területét, nem okozhatnak káros zavarást a rádiólokáció szolgálat ezen országokban az 5.398A Bekezdés szerint üzemelő állomásainak, és nem is tarthatnak igényt védelemre ezen utóbbiakkal szemben. (WRC–12) | |
478 | 5.400 | Törölve. (WRC–12) | |
479 * | 5.401 | Angolában, Ausztráliában, Bangladesben, Kínában, Eritreában, Szváziföldön, Etiópiában, Indiában, Libanonban, Libériában, Líbiában, Madagaszkáron, Maliban, Pakisztánban, Pápua Új-Guineában, a Szíriai Arab Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szudánban, Togóban és Zambiában a 2483,5–2500 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műholdas rádiómeghatározó szolgálat számára már a WRC–12-t megelőzően is felosztották az ebben a lábjegyzetben fel nem sorolt országoktól a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. A műholdas rádiómeghatározó szolgálat azon rendszerei, amelyek hiánytalan egyeztetési adatait a Rádiótávközlési Iroda 2012. február 18. előtt megkapta, megőrzik az egyeztetési kérelem adatai beérkezésének időpontja szerinti szabályozási állapotukat. (WRC–19) | |
480 | 5.402 | A 2483,5–2500 MHz sávnak a műholdas mozgószolgálat és a műholdas rádiómeghatározó szolgálat általi használata a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetéstől függően lehetséges. Kívánatos, hogy az igazgatások minden gyakorlatilag lehetséges intézkedést megtegyenek abból a célból, hogy a rádiócsillagászati szolgálatot ne érje káros zavarás a 2483,5–2500 MHz sávban végzett adásoktól, különösen ne a világviszonylatban a rádiócsillagászati szolgálat számára felosztott 4990–5000 MHz sávba eső második harmonikus sugárzásoktól. | |
481 | 5.403 | A 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően a 2520–2535 MHz sávot a műholdas légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli üzemelésre korlátozva. A 9.11A Bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell. (WRC–07) | |
482 | 5.404 | Járulékos felosztás: Indiában és az Iráni Iszlám Köztársaságban a 2500–2516,5 MHz sávot a műholdas rádiómeghatározó szolgálat (űr–Föld irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli üzemelésre korlátozva, a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. | |
483 | 5.405 | Törölve. (WRC–12) | |
484 | 5.406 | Nincs felhasználva. | |
485 | 5.407 | A 2500–2520 MHz sávban a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) űrállomásai által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség nem haladhatja meg a –152 dB(W/(m2·4 kHz)) értéket Argentínában, hacsak az érdekelt igazgatások másképpen meg nem egyeznek. | |
486 | 5.408 | Törölve. (WRC–2000) | |
487 | 5.409 | Törölve. (WRC–07) | |
488 | 5.410 | Az 1. Körzetben a 2500–2690 MHz sáv troposzferikus szóródáson alapuló rendszerek számára a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően használható. A 9.21 Bekezdés nem alkalmazható azokra a troposzferikus szóródáson alapuló összeköttetésekre, amelyek teljesen az 1. Körzeten kívül esnek. Az igazgatásoknak minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük arra, hogy ebben a sávban troposzferikus szóródáson alapuló új rendszerek fejlesztését elkerüljék. Ebben a sávban troposzferikus szóródáson alapuló új rádiórelé összeköttetések tervezésekor minden lehetséges intézkedést meg kell tenni ezen összeköttetések antennáinak a geostacionárius műholdpálya felé történő irányításának elkerülésére. (WRC–12) | |
489 | 5.411 | Törölve. (WRC–07) | |
490 | 5.412 | Helyettesítő felosztás: Kirgizisztánban és Türkmenisztánban a 2500–2690 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára osztották fel. (WRC–12) | |
491 | 5.413 | A 2500 MHz és a 2690 MHz közötti sávokban üzemelő műholdas műsorszóró rendszerek megtervezésekor kívánatos, hogy az igazgatások minden szükséges intézkedést megtegyenek a rádiócsillagászati szolgálat 2690–2700 MHz sávon belüli védelmére. | |
492 | 5.414 | A 2500–2520 MHz sáv felosztása a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) számára a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetés alá esik. (WRC–07) | |
493 | 5.414A | Japánban és Indiában a 2500–2520 MHz és a 2520–2535 MHz sávnak az 5.403 Bekezdés szerint a műholdas mozgószolgálat (űr–Föld irány) műholdas hálózata általi használata a nemzeti határokon belüli üzemelésre korlátozódik és a 9.11A Bekezdés alkalmazásától függően lehetséges. Az alábbi felületi teljesítménysűrűség értékeket kell a 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetés küszöbértékeként használni bármilyen körülmények között és bármely modulációs mód esetén, a műholdas mozgószolgálati hálózatot bejelentő igazgatás területét övező 1000 km-es térségben: –136 dB(W/(m2·MHz)) 0° ≤ θ ≤ 5° esetén, –136 + 0,55 (θ – 5) dB(W/(m2·MHz)) 5° < θ ≤ 25° esetén, –125 dB(W/(m2·MHz)) 25° < θ ≤ 90° esetén, ahol a θ a beérkező hullámnak a horizont síkjához mért beesési szöge fokban megadva. Ezen területen kívül a 21. Cikk 21–4. Táblázatát kell alkalmazni. Ezenkívül a Rádiószabályzat (2004. évi kiadás) 5. Függelék 1. Melléklet 5–2. Táblázatában szereplő egyeztetési küszöbértékeket a 9. és a 11. Cikknek a 9.11A Bekezdéshez kapcsolódóan alkalmazandó rendelkezéseivel együtt alkalmazni kell mindazokra a rendszerekre, amelyekre vonatkozóan a Rádiótávközlési Iroda a hiánytalan bejelentési adatokat 2007. november 14-ig megkapta és amelyeket addig az időpontig használatba is vettek. (WRC–07) | |
494 | 5.415 | A 2. Körzetben a 2500–2690 MHz sávnak, valamint a 3. Körzetben a 2500–2535 MHz és a 2655–2690 MHz sávnak a műholdas állandóhelyű szolgálat általi használata nemzeti és körzeti rendszerekre korlátozódik, és ez a használat a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges, különös tekintettel az 1. Körzet műholdas műsorszóró szolgálatára. (WRC–07) | |
495 | 5.415A | Járulékos felosztás: Indiában és Japánban a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően a 2515–2535 MHz sávot a műholdas légi mozgószolgálat (űr–Föld irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli üzemelésre korlátozva. (WRC–2000) | |
496 | 5.416 | A 2520–2670 MHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat általi használata közösségi vételre szolgáló nemzeti és körzeti rendszerekre korlátozódik, és ez a használat a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően lehetséges. A 9.19 Bekezdés rendelkezéseit ebben a sávban az igazgatásoknak két- és többoldalú tárgyalásaik során alkalmazniuk kell. (WRC–07) | |
497 | 5.417 | Törölve. (WRC–2000) | |
498 | 5.417A | Törölve. (WRC–15) | |
499 | 5.417B | Törölve. (WRC–15) | |
500 | 5.417C | Törölve. (WRC–15) | |
501 | 5.417D | Törölve. (WRC–15) | |
502 | 5.418 | Járulékos felosztás: Indiában a 2535–2655 MHz frekvenciasávot elsődleges jelleggel a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) és a kiegészítő földfelszíni műsorszóró szolgálat számára is felosztották. Ez a használat a digitális hangműsorszórásra korlátozódik és az 528. (Rev.WRC–19) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. Az 5.416 Bekezdésnek és a 21. Cikk 21–4. Táblázatának a rendelkezései nem vonatkoznak erre a járulékos felosztásra. A műholdas műsorszóró szolgálat (hang) nemgeostacionárius műholdas rendszereinek használata az 539. (Rev.WRC–19) Határozat rendelkezései szerint lehetséges. A műholdas műsorszóró szolgálat (hang) azon geostacionárius műholdas rendszerei, melyeknek a 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési adatai 2005. június 1. után érkeztek meg, a nemzeti lefedés biztosítására szolgáló rendszerekre korlátozódnak. A műholdas műsorszóró szolgálat (hang) egy a 2630–2655 MHz frekvenciasávban üzemelő azon geostacionárius űrállomásának adásai által a Föld felszínén keltett felületi teljesítménysűrűség, melynek a 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési adatai 2005. június 1. után érkeztek meg, nem haladhatja meg az alábbi határértékeket, bármilyen körülmények között és bármely modulációs mód esetén: –130 dB(W/(m2·MHz)) 0° ≤ θ ≤ 5° esetén, –130 + 0,4 (θ – 5) dB(W/(m2·MHz)) 5° < θ ≤ 25° esetén, –122 dB(W/(m2·MHz)) 25° < θ ≤ 90° esetén, ahol a θ a beérkező hullámnak a horizont síkjához mért beesési szöge fokban megadva. Azoknak az országoknak a területén, amelyek igazgatásai hozzájárulásukat adták, ezeket a határértékeket túl lehet lépni. Mint kivételt a fenti határértékek tekintetében, a –122 dB(W/(m2·MHz)) felületi teljesítménysűrűség értéket kell küszöbértékként használni a 9.11 Bekezdés szerinti egyeztetéshez a műholdas műsorszóró szolgálati (hang) rendszert bejelentő igazgatás területét övező 1500 km-es térségben. Ezenkívül az ebben a rendelkezésben felsorolt igazgatásnak nem lehet egyidejűleg – egy ezen rendelkezés, illetve egy másik az 5.416 Bekezdés szerint – két egymást átfedő frekvenciakijelölése azon rendszerek tekintetében, melyeknek a 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési adatai 2005. június 1. után érkeztek meg. (WRC–19) | |
503 | 5.418A | Néhány, az 5.418 Bekezdésben felsorolt, a 3. Körzethez tartozó országban a 2630–2655 MHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) azon nemgeostacionárius műholdas rendszerei általi használata, melyeknek a 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési vagy bejelentési adatai 2000. június 2. után érkeztek meg, a 9.12A Bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától függően lehetséges azon geostacionárius műholdas hálózatok tekintetében, melyek 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési vagy bejelentési adatai 2000. június 2. után tekintendők beérkezettnek, és ebben az esetben a 22.2 Bekezdés nem alkalmazható. A 22.2 Bekezdést viszont továbbra is alkalmazni kell azon geostacionárius műholdas hálózatok tekintetében, melyek 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési vagy bejelentési adatai 2000. június 3. előtt beérkezettnek tekintendők. (WRC–03) | |
504 | 5.418B | A 2630–2655 MHz sávnak a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) azon nemgeostacionárius műholdas rendszerei által az 5.418 Bekezdésnek megfelelően történő használata, melyeknek a 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési vagy bejelentési adatai 2000. június 2. után érkeztek meg, a 9.12 Bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától függően lehetséges. (WRC–03) | |
505 | 5.418C | A 2630–2655 MHz sáv azon geostacionárius műholdas hálózatok általi használata, melyeknek a 4. Függelék szerinti hiánytalan egyeztetési vagy bejelentési adatai 2000. június 2. után érkeztek meg, a 9.13 Bekezdés rendelkezéseinek a műholdas műsorszóró szolgálat (hang) 5.418 Bekezdés szerinti nemgeostacionárius műholdas rendszereire tekintettel történő alkalmazásától függően lehetséges, és ebben az esetben a 22.2 Bekezdés nem alkalmazható. (WRC–03) | |
506 | 5.419 | A műholdas mozgószolgálati rendszereknek a 2670–2690 MHz sávban történő bevezetésekor az igazgatásoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az 1992. március 3. előtt ebben a sávban üzemelő műholdas rendszereket megvédjék. Ebben a sávban a műholdas mozgószolgálati rendszerek egyeztetésének a 9.11A Bekezdés rendelkezései szerint kell történnie. (WRC–07) | |
507 | 5.420 | A 2655–2670 MHz sávot a műholdas légi mozgószolgálat kivételével a műholdas mozgószolgálat (Föld–űr irány) is használhatja a nemzeti határokon belüli üzemelésre korlátozva, a 9.21 Bekezdés szerint megszerzett egyetértéstől függően. A 9.11A Bekezdés szerinti egyeztetési eljárásokat alkalmazni kell. (WRC–07) | |
508 | 5.420A | Törölve. (WRC–07) | |
509 | 5.421 | Törölve. (WRC–03) | |
510 | 5.422 | Járulékos felosztás: Szaúd-Arábiában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Fehéroroszországban, Brunei Darussalamban, a Kongói Köztársaságban, Elefántcsontparton, Kubában, Dzsibutiban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Eritreában, Etiópiában, Gabonban, Grúziában, Guineában, Bissau-Guineában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Irakban, Izraelben, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Mauritániában, Mongóliában, Montenegróban, Nigériában, Ománban, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Katarban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Kirgizisztánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Romániában, Szomáliában, Tádzsikisztánban, Tunéziában, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Jemenben a 2690–2700 MHz sávot elsődleges jelleggel a légi mozgószolgálat kivételével a mozgószolgálat, valamint az állandóhelyű szolgálat számára is felosztották. Ez a használat az 1985. január 1-jén már üzemelő berendezésekre korlátozódik. (WRC–12) | |
511 | 5.423 | A 2700–2900 MHz sávban a meteorológiai célú földi telepítésű radarok a légi rádiónavigáció szolgálat állomásaival azonos jogokkal üzemelhetnek. | |
512 | 5.424 | Járulékos felosztás: Kanadában a 2850–2900 MHz sávot elsődleges jelleggel a tengeri rádiónavigáció szolgálat számára is felosztották parti radarok céljaira. | |
513 | 5.424A | A 2900–3100 MHz sávban a rádiólokáció szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást a rádiónavigáció szolgálat radarrendszereinek, és azokkal szemben védelemre sem tarthatnak igényt. (WRC–03) | |
514 | 5.425 | A 2900–3100 MHz sávban a hajók fedélzetén elhelyezett kérdező-válaszjeladó (SIT) rendszer használata a 2930–2950 MHz sávrészre korlátozódik. |