A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet

a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről

A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A kedvezményezett települések kategóriái

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) jelentős munkanélküliséggel sújtott települések: azok a települések, amelyekben a munkanélküliségi ráta meghaladja az országos átlag 1,75-szeresét,

b) kedvezményezett települések: társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett, illetve a jelentős munkanélküliséggel sújtott települések,

c) komplex mutató: társadalmi és demográfiai, lakás és életkörülmények, helyi gazdaság és munkaerő-piaci, valamint infrastruktúra és környezeti mutatókból képzett, összetett mutatószám,

d) munkanélküliségi ráta: a nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes korú állandó népességből,

e) társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett települések: a komplex mutató alapján rangsorolt települések legkedvezőtlenebb harmada.

2. A kedvezményezett települések besorolásának alapelvei és feltételrendszere

2. § (1) A települések területi fejlettség alapján történő besorolásánál a társadalmi és demográfiai, lakás és életkörülmények, helyi gazdaság és munkaerő-piaci, valamint infrastruktúra és környezeti mutatókból (négy mutatócsoport) képzett komplex mutatót szükséges figyelembe venni. A komplex mutató kiszámításánál használt adatok körét és a számítás módszertanát az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A kedvezményezett települések jegyzékét a 2. melléklet tartalmazza.

3. § A kedvezményezett települések körét az Európai Uniós tervezési ciklusoknak megfelelően felül kell vizsgálni. A felülvizsgálatot a Kormány külön ütemezésben is kezdeményezheti.

3. A kedvezményezett települések viszonya a kedvezményezett járásokhoz

4. § (1) Az a település, amely társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezettnek vagy jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősül, a kedvezményezett járások besorolásáról szóló kormányrendeletben meghatározott kedvezményezett járással azonos elbánásban részesül a fejlesztési célú támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében.

(2) Az a település, amely társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezettnek és jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősül, a kedvezményezett járások besorolásáról szóló kormányrendeletben meghatározott fejlesztendő járással azonos elbánásban részesül a fejlesztési célú támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében.

(3) Az a település, amely társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezettnek vagy jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősül, és a kedvezményezett járások besorolásáról szóló kormányrendeletben meghatározott fejlesztendő járásban található, a fejlesztendő járással azonos elbánásban részesül a fejlesztési célú támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében.

4. Záró rendelkezések

5. § (1) Az a település, amely az e rendelet hatálybalépését megelőző napon társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtottnak minősült, de nem szerepel a 2. mellékletben, a fejlesztési célú támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében 2015. december 31-ig átmenetileg kedvezményezett településnek minősül. Az átmenetileg kedvezményezett települések jegyzékét a 3. melléklet tartalmazza.

(2) Azon települést, amely e rendelet hatálybalépését megelőző napon kedvezményezettnek minősült, de e rendelet alapján nem minősül kedvezményezettnek, a folyamatban lévő ügyekben a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet jegyzéke szerint kell kedvezményezettnek tekinteni.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. § * 

1. melléklet a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelethez

A települések társadalmi-gazdasági és infrastrukturális fejlettségét mérő komplex mutató kiszámításánál használt adatok köre és a számítás módszertana

A) *  Mutatócsoportok és az egyes mutatók

1. mutatócsoport: Társadalmi és demográfiai helyzet

Halálozási ráta (az 1000 lakosra jutó halálozások száma) az elmúlt öt év átlaga, ‰

Vándorlási különbözet ezer lakosra (az utolsó öt év átlaga), fő

Tízezer 0-2 éves állandó lakosra jutó bölcsődei ellátást és napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatást nyújtó férőhelyek száma, db

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek aránya a 0-24 éves állandó népességből, %

Aktív korúak ellátásában (rendszeres szociális segélyben és foglalkoztatást helyettesítő támogatásban) részesítettek ezer állandó lakosra jutó száma, fő

2. mutatócsoport: Lakás és életkörülmények

Használt lakások átlagos ára, Ft

Az utolsó öt év során épített lakások aránya az időszak végi lakásállományból, %

Komfort nélküli (lakott) lakások a lakott lakások %-ában

Az egy állandó lakosra jutó SZJA-alapot képező jövedelem, ezer Ft

A természetes személyek által üzemeltetett személygépkocsik kor szerint súlyozott ezer lakosra jutó száma, db

3. mutatócsoport: Helyi gazdaság és munkaerőpiac

A 18 éves és idősebbek között a legalább középiskolai érettségivel rendelkezők aránya, %

Nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes korú állandó népességből, %

Tartósan - legalább 12 hónapja folyamatosan - nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes korú állandó népességből, %

A legfeljebb általános iskolát végzett nyilvántartott álláskeresők aránya, %

A működő vállalkozások ezer lakosra jutó száma, db

Kiskereskedelmi üzletek ezer lakosra jutó száma, db

Az önkormányzatok helyi adóbevételének aránya a tárgyévi bevételekből, %

4. mutatócsoport: Infrastruktúra és környezet

Közüzemi szennyvízgyűjtő-hálózathoz kapcsolódott lakások aránya, %

A rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya, %

Szélessávú internet előfizetők ezer lakosra jutó száma, db

Kiépített utak aránya az összes önkormányzati fenntartású közútból, %

A megyeszékhely elérésének mutatója, perc

A gyorsforgalmi csomópontok elérési mutatója, perc

B) Az indikátorrendszer felépítése

1. Az alapindikátorok azonos terjedelmű skálára való transzformálása normalizálási eljárással a következő képlet alapján:

fai,j,norm: normalizált alapindikátor

fai, j: alapindikátor

min(fai,j): az alapindikátor legkisebb értéke

max(fai,j): az alapindikátor legnagyobb értéke

2. Csoportindikátorok számítása: az egy csoporton belüli alapindikátorok átlagértéke adja az adott csoport csoportindikátorának értékét a következő képlet alapján:

fai = csoportindikátor

fai,j,norm: normalizált alapindikátor

n: csoportban szereplő indikátorok száma

3. Komplex mutató számítása: a négy csoportindikátor átlagértéke adja a fejlettségi komplex mutató értékét a következő képlet alapján:

fai: csoportindikátor

fi: komplex mutató

m: csoportindikátorok száma

2. melléklet a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelethez

A kedvezményezett települések jegyzéke

A B C D
1 Megye Település Társadalmi-
gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett települések
Jelentős munkanélküli-
séggel sújtott települések
2 Bács-Kiskun megye Bácsszentgyörgy 1 0
3 Bácsszőlős 1 1
4 Balotaszállás 1 0
5 Bátya 0 1
6 Borota 1 0
7 Csátalja 1 0
8 Csikéria 1 1
9 Dávod 1 1
10 Drágszél 1 1
11 Dunafalva 1 0
12 Dunaszentbenedek 1 1
13 Dunatetétlen 0 1
14 Felsőszentiván 1 0
15 Gara 1 0
16 Géderlak 1 1
17 Hercegszántó 1 0
18 Imrehegy 1 0
19 Jánoshalma 1 1
20 Katymár 1 0
21 Kéleshalom 1 0
22 Kisszállás 1 0
23 Kömpöc 1 1
24 Kunbaja 1 0
25 Kunbaracs 1 0
26 Madaras 1 1
27 Mátételke 1 0
28 Mélykút 1 1
29 Miske 1 1
30 Nagybaracska 1 0
31 Ordas 1 1
32 Öregcsertő 1 1
33 Pálmonostora 1 0
34 Rém 1 1
35 Sükösd 0 1
36 Szeremle 0 1
37 Tass 0 1
38 Tataháza 1 0
39 Tázlár 1 0
40 Újsolt 1 1
41 Újtelek 1 1
42 Uszód 1 1
43 Baranya megye Adorjás 1 0
44 Ág 1 1
45 Almamellék 1 1
46 Almáskeresztúr 1 0
47 Alsószentmárton 1 1
48 Apátvarasd 1 0
49 Áta 1 0
50 Babarcszőlős 1 1
51 Bakóca 1 1
52 Bánfa 1 0
53 Baranyahídvég 1 0
54 Baranyajenő 1 1
55 Baranyaszentgyörgy 1 1
56 Basal 1 1
57 Besence 1 0
58 Bogádmindszent 1 0
59 Bogdása 1 1
60 Boldogasszonyfa 1 1
61 Bosta 1 1
62 Botykapeterd 1 1
63 Bürüs 1 1
64 Cún 1 1
65 Csányoszró 1 0
66 Csarnóta 0 1
67 Csebény 1 1
68 Cserdi 1 0
69 Dencsháza 1 0
70 Dinnyeberki 1 1
71 Diósviszló 1 1
72 Drávacsehi 1 0
73 Drávacsepely 1 0
74 Drávafok 1 0
75 Drávaiványi 1 0
76 Drávakeresztúr 1 0
77 Drávapalkonya 1 1
78 Drávapiski 1 1
79 Drávaszabolcs 0 1
80 Drávaszerdahely 1 1
81 Drávasztára 1 0
82 Egyházasharaszti 1 0
83 Endrőc 1 1
84 Erdősmárok 0 1
85 Erdősmecske 1 0
86 Fazekasboda 1 1
87 Felsőegerszeg 1 1
88 Felsőszentmárton 1 0
89 Garé 1 0
90 Gerde 1 0
91 Gerényes 1 1
92 Gilvánfa 1 1
93 Gordisa 1 1
94 Gödre 1 0
95 Gyöngyfa 1 1
96 Gyöngyösmellék 1 0
97 Hegyszentmárton 1 0
98 Helesfa 1 0
99 Hirics 1 0
100 Homorúd 1 1
101 Horváthertelend 1 1
102 Husztót 1 0
103 Ibafa 1 1
104 Illocska 1 1
105 Ipacsfa 1 0
106 Kákics 1 1
107 Kásád 1 0
108 Katádfa 1 0
109 Kékesd 1 1
110 Kemse 1 1
111 Kisasszonyfa 1 0
112 Kisbeszterce 1 1
113 Kisbudmér 1 1
114 Kisdér 1 0
115 Kishajmás 1 1
116 Kisharsány 0 1
117 Kisjakabfalva 1 1
118 Kiskassa 0 1
119 Kislippó 1 0
120 Kisnyárád 1 1
121 Kistamási 1 0
122 Kistapolca 0 1
123 Kistótfalu 0 1
124 Kisvaszar 1 0
125 Kisszentmárton 1 0
126 Kórós 1 0
127 Kovácshida 1 1
128 Kovácsszénája 1 0
129 Köblény 1 1
130 Kölked 1 1
131 Kővágótöttös 0 1
132 Lapáncsa 1 1
133 Liptód 1 1
134 Lúzsok 1 1
135 Magyarlukafa 1 1
136 Magyartelek 1 1
137 Maráza 1 0
138 Márfa 0 1
139 Marócsa 1 1
140 Márok 0 1
141 Matty 1 1
142 Mekényes 1 0
143 Merenye 1 0
144 Meződ 1 0
145 Mindszentgodisa 1 1
146 Molvány 1 0
147 Monyoród 1 1
148 Nagybudmér 1 1
149 Nagycsány 1 0
150 Nagyhajmás 1 1
151 Nagyharsány 1 1
152 Nagytótfalu 1 1
153 Nemeske 1 1
154 Nyugotszenterzsébet 1 1
155 Okorág 1 0
156 Okorvölgy 1 0
157 Old 1 1
158 Oroszló 1 0
159 Ózdfalu 1 1
160 Palé 1 1
161 Páprád 1 0
162 Patapoklosi 1 1
163 Pécsbagota 1 0
164 Pécsdevecser 1 0
165 Pereked 1 0
166 Peterd 1 0
167 Pettend 1 0
168 Piskó 1 1
169 Pócsa 0 1
170 Rádfalva 1 1
171 Regenye 1 1
172 Rózsafa 1 1
173 Sámod 1 0
174 Sárok 1 1
175 Siklósbodony 1 1
176 Siklósnagyfalu 1 0
177 Somogyapáti 1 1
178 Somogyhárságy 1 0
179 Somogyhatvan 1 0
180 Somogyviszló 1 1
181 Sósvertike 1 0
182 Sumony 1 1
183 Szágy 1 1
184 Szaporca 1 1
185 Szárász 1 1
186 Szava 1 0
187 Szebény 1 1
188 Szellő 1 0
189 Szentdénes 1 1
190 Szentkatalin 1 1
191 Szentlászló 0 1
192 Szilágy 1 0
193 Szőke 1 1
194 Szörény 1 0
195 Szulimán 1 0
196 Szűr 0 1
197 Tarrós 1 0
198 Tékes 1 1
199 Teklafalu 1 0
200 Tengeri 1 1
201 Tésenfa 1 1
202 Téseny 1 1
203 Tófű 1 0
204 Tormás 1 1
205 Tótszentgyörgy 1 1
206 Újpetre 0 1
207 Várad 1 1
208 Varga 1 1
209 Vásárosbéc 1 0
210 Vásárosdombó 1 1
211 Vázsnok 1 0
212 Vejti 1 1
213 Velény 1 1
214 Versend 1 1
215 Zádor 1 1
216 Zaláta 1 1
217 Békés megye Almáskamarás 1 1
218 Battonya 1 1
219 Bélmegyer 1 0
220 Biharugra 1 1
221 Bucsa 1 0
222 Csabaszabadi 1 0
223 Csárdaszállás 1 0
224 Dombegyház 1 0
225 Dombiratos 1 0
226 Ecsegfalva 1 0
227 Geszt 1 1
228 Kardos 1 0
229 Kertészsziget 1 1
230 Kevermes 1 1
231 Kisdombegyház 1 0
232 Körösnagyharsány 1 1
233 Körösújfalu 1 0
234 Kötegyán 1 0
235 Kunágota 1 1
236 Magyarbánhegyes 1 0
237 Magyardombegyház 1 0
238 Medgyesbodzás 1 0
239 Méhkerék 1 0
240 Mezőgyán 1 1
241 Nagykamarás 1 1
242 Okány 1 0
243 Örménykút 1 0
244 Pusztaföldvár 1 0
245 Pusztaottlaka 1 0
246 Sarkad 0 1
247 Sarkadkeresztúr 1 0
248 Újszalonta 1 1
249 Végegyháza 1 1
250 Zsadány 1 1
251 Borsod-Abaúj-Zemplén megye Abaújalpár 1 1
252 Abaújlak 1 0
253 Abaújszolnok 1 0
254 Abaújvár 1 0
255 Abod 1 0
256 Alacska 0 1
257 Alsógagy 1 1
258 Alsótelekes 1 0
259 Alsóvadász 1 1
260 Alsózsolca 0 1
261 Arló 1 1
262 Ároktő 1 0
263 Aszaló 1 1
264 Baktakék 1 0
265 Balajt 1 1
266 Bánhorváti 0 1
267 Baskó 1 1
268 Becskeháza 1 1
269 Beret 1 1
270 Bodroghalom 1 0
271 Bodrogkisfalud 0 1
272 Bódvalenke 1 1
273 Bódvarákó 1 0
274 Boldogkőújfalu 1 1
275 Boldogkőváralja 1 0
276 Boldva 0 1
277 Borsodbóta 1 1
278 Borsodgeszt 1 1
279 Borsodnádasd 1 1
280 Borsodszentgyörgy 1 0
281 Borsodszirák 0 1
282 Bükkaranyos 0 1
283 Bükkmogyorósd 1 1
284 Büttös 1 1
285 Cigánd 1 1
286 Csenyéte 1 1
287 Csernely 1 1
288 Csincse 0 1
289 Csobaj 1 1
290 Csokvaomány 1 1
291 Dámóc 1 1
292 Detek 1 1
293 Domaháza 1 1
294 Dövény 1 1
295 Égerszög 1 1
296 Encs 0 1
297 Erdőbénye 1 1
298 Fáj 1 0
299 Farkaslyuk 1 1
300 Felsőberecki 1 0
301 Felsődobsza 1 1
302 Felsőgagy 1 0
303 Felsőkelecsény 1 0
304 Felsőregmec 1 0
305 Felsőtelekes 1 1
306 Felsővadász 1 1
307 Filkeháza 1 1
308 Fony 1 0
309 Forró 1 1
310 Fulókércs 1 0
311 Füzérkajata 1 0
312 Füzérradvány 1 0
313 Gadna 1 1
314 Gagyapáti 1 1
315 Gagybátor 1 0
316 Gagyvendégi 1 1
317 Galvács 1 0
318 Gesztely 0 1
319 Girincs 1 0
320 Gönc 1 0
321 Göncruszka 1 1
322 Györgytarló 1 1
323 Hangács 1 1
324 Hangony 1 1
325 Hegymeg 0 1
326 Hejőbába 1 0
327 Hejőkürt 0 1
328 Hejőpapi 1 1
329 Hejőszalonta 1 1
330 Hernádbűd 1 0
331 Hernádcéce 1 1
332 Hernádnémeti 0 1
333 Hernádpetri 1 1
334 Hernádszentandrás 1 0
335 Hernádszurdok 1 1
336 Hernádvécse 1 1
337 Hét 1 0
338 Hidvégardó 1 0
339 Hollóháza 0 1
340 Homrogd 1 0
341 Imola 1 1
342 Izsófalva 0 1
343 Jákfalva 1 1
344 Járdánháza 1 1
345 Kánó 1 0
346 Kány 1 0
347 Karcsa 1 0
348 Karos 1 0
349 Kázsmárk 1 1
350 Kéked 1 1
351 Kelemér 1 1
352 Kenézlő 1 1
353 Kesznyéten 1 1
354 Kiscsécs 1 1
355 Kisgyőr 0 1
356 Kishuta 0 1
357 Kisrozvágy 1 0
358 Komjáti 1 1
359 Korlát 1 1
360 Kovácsvágás 1 0
361 Köröm 1 1
362 Krasznokvajda 1 1
363 Kupa 1 1
364 Kurityán 0 1
365 Lácacséke 1 1
366 Ládbesenyő 1 1
367 Lak 1 0
368 Legyesbénye 1 1
369 Léh 1 1
370 Lénárddaróc 1 1
371 Litka 1 0
372 Makkoshotyka 1 1
373 Mályinka 0 1
374 Martonyi 1 0
375 Megyaszó 1 1
376 Meszes 1 0
377 Mezőzombor 1 0
378 Monaj 1 1
379 Monok 1 0
380 Nagybarca 1 1
381 Nagykinizs 1 0
382 Nagyrozvágy 1 0
383 Nekézseny 0 1
384 Nemesbikk 1 1
385 Novajidrány 1 1
386 Nyésta 1 1
387 Nyíri 1 1
388 Onga 0 1
389 Ónod 0 1
390 Ormosbánya 1 1
391 Ózd 1 1
392 Pácin 1 1
393 Pamlény 1 1
394 Pányok 1 0
395 Pere 1 0
396 Perecse 1 1
397 Prügy 1 1
398 Pusztafalu 0 1
399 Pusztaradvány 1 0
400 Ragály 1 1
401 Rakaca 1 1
402 Rakacaszend 1 0
403 Rásonysápberencs 1 1
404 Révleányvár 1 0
405 Ricse 1 1
406 Rudabánya 1 1
407 Rudolftelep 1 1
408 Sajóbábony 0 1
409 Sajógalgóc 0 1
410 Sajókápolna 0 1
411 Sajókaza 1 1
412 Sajómercse 1 1
413 Sajónémeti 1 1
414 Sajópetri 0 1
415 Sajópüspöki 1 0
416 Sajószentpéter 0 1
417 Sály 1 1
418 Sárazsadány 1 0
419 Sáta 1 1
420 Selyeb 1 1
421 Semjén 1 1
422 Serényfalva 1 0
423 Sóstófalva 1 1
424 Szakácsi 1 1
425 Szalaszend 1 1
426 Szalonna 1 1
427 Szászfa 1 1
428 Szegi 1 1
429 Szegilong 1 0
430 Szemere 1 0
431 Szendrőlád 1 1
432 Szentistván 0 1
433 Szentistvánbaksa 1 0
434 Szin 1 1
435 Szinpetri 1 1
436 Szuhakálló 0 1
437 Szuhogy 0 1
438 Taktabáj 1 1
439 Taktaharkány 1 1
440 Taktakenéz 1 1
441 Taktaszada 1 1
442 Tarcal 0 1
443 Telkibánya 0 1
444 Tiszacsermely 1 1
445 Tiszakarád 1 1
446 Tiszaladány 1 1
447 Tiszapalkonya 0 1
448 Tiszatardos 1 0
449 Tiszatarján 0 1
450 Tomor 1 0
451 Tornabarakony 1 0
452 Tornakápolna 1 1
453 Tornanádaska 1 0
454 Tornaszentandrás 1 1
455 Tornaszentjakab 1 1
456 Tornyosnémeti 1 0
457 Újcsanálos 1 1
458 Uppony 1 1
459 Vágáshuta 1 0
460 Vajdácska 1 1
461 Vatta 0 1
462 Vilmány 1 1
463 Vilyvitány 1 0
464 Viss 1 1
465 Viszló 1 1
466 Vizsoly 1 1
467 Zádorfalva 1 0
468 Zalkod 1 1
469 Zemplénagárd 1 0
470 Ziliz 1 1
471 Zsujta 1 1
472 *  Csongrád-Csanád megye Ambrózfalva 1 0
473 Apátfalva 1 0
474 Árpádhalom 1 0
475 Baks 1 0
476 Csanádalberti 1 0
477 Csanytelek 1 0
478 Dóc 1 0
479 Eperjes 1 0
480 Királyhegyes 1 0
481 Kövegy 1 0
482 Magyarcsanád 1 1
483 Nagyér 1 0
484 Nagytőke 1 0
485 Óföldeák 1 0
486 Ópusztaszer 1 0
487 Öttömös 1 0
488 Pusztamérges 1 0
489 Pusztaszer 1 0
490 Ruzsa 1 0
491 Tömörkény 1 0
492 Fejér megye Enying 0 1
493 Igar 1 1
494 Mátyásdomb 0 1
495 Sáregres 1 0
496 Sárkeresztúr 1 1
497 Vajta 1 1
498 Győr-Moson-Sopron megye Cakóháza 1 0
499 Hajdú-Bihar megye Álmosd 1 1
500 Bagamér 1 1
501 Báránd 1 0
502 Bedő 1 0
503 Berekböszörmény 1 1
504 Bihardancsháza 1 1
505 Biharnagybajom 1 1
506 Bihartorda 1 1
507 Bojt 1 1
508 Csökmő 1 1
509 Darvas 1 0
510 Derecske 0 1
511 Egyek 1 0
512 Esztár 1 0
513 Folyás 1 0
514 Furta 1 1
515 Fülöp 1 1
516 Gáborján 1 1
517 Hajdúbagos 1 0
518 Hajdúhadház 1 1
519 Hajdúsámson 0 1
520 Hajdúszovát 1 1
521 Hencida 1 1
522 Hosszúpályi 1 1
523 Kaba 0 1
524 Kismarja 1 0
525 Kokad 1 1
526 Komádi 1 0
527 Konyár 1 1
528 Körösszakál 1 1
529 Körösszegapáti 1 0
530 Létavértes 0 1
531 Magyarhomorog 1 0
532 Mezőpeterd 1 1
533 Mezősas 1 0
534 Nagykereki 1 1
535 Nagyrábé 1 0
536 Nyírábrány 1 1
537 Nyíracsád 0 1
538 Nyíradony 0 1
539 Nyírmártonfalva 1 1
540 Pocsaj 1 1
541 Polgár 0 1
542 Sáp 1 1
543 Sáránd 0 1
544 Sárrétudvari 1 1
545 Szerep 1 1
546 Téglás 0 1
547 Tetétlen 1 0
548 Tiszacsege 1 1
549 Told 1 1
550 Újiráz 1 0
551 Újléta 1 1
552 Vámospércs 0 1
553 Váncsod 1 0
554 Vekerd 1 0
555 Zsáka 1 1
556 Heves megye Átány 1 1
557 Bükkszentmárton 1 1
558 Csány 1 1
559 Dormánd 0 1
560 Egerbakta 1 1
561 Egercsehi 0 1
562 Egerfarmos 1 0
563 Erdőkövesd 1 1
564 Erdőtelek 1 1
565 Erk 1 0
566 Fedémes 1 0
567 Gyöngyösoroszi 1 1
568 Halmajugra 1 1
569 Hevesaranyos 1 1
570 Ivád 1 0
571 Kerecsend 0 1
572 Kisfüzes 1 0
573 Kisköre 0 1
574 Kompolt 0 1
575 Kömlő 1 1
576 Mezőszemere 1 0
577 Mezőtárkány 1 1
578 Nagyfüged 1 0
579 Pély 1 1
580 Szajla 1 0
581 Szentdomonkos 1 1
582 Szúcs 1 1
583 Tarnabod 1 1
584 Tarnalelesz 1 0
585 Tarnaörs 1 1
586 Tarnaszentmiklós 1 1
587 Tarnazsadány 1 1
588 Terpes 1 1
589 Tiszanána 1 1
590 Tófalu 1 1
591 Újlőrincfalva 1 0
592 Vécs 1 1
593 Verpelét 0 1
594 Jász-Nagykun-Szolnok megye Cibakháza 1 1
595 Csépa 1 1
596 Hunyadfalva 1 1
597 Jászágó 1 0
598 Jászivány 1 1
599 Jászladány 1 0
600 Karcag 0 1
601 Kétpó 1 0
602 Kuncsorba 1 0
603 Kunhegyes 0 1
604 Kunmadaras 1 1
605 Kunszentmárton 0 1
606 Mesterszállás 1 1
607 Nagyiván 1 0
608 Nagyrév 1 1
609 Öcsöd 1 0
610 Szelevény 1 1
611 Tiszabő 1 0
612 Tiszabura 1 1
613 Tiszaderzs 1 0
614 Tiszaföldvár 0 1
615 Tiszagyenda 1 0
616 Tiszaigar 1 0
617 Tiszainoka 1 0
618 Tiszakürt 1 0
619 Tiszaörs 1 0
620 Tiszapüspöki 1 0
621 Tiszaroff 1 1
622 Tiszasas 0 1
623 Tomajmonostora 1 0
624 Komárom-Esztergom megye Csép 1 0
625 Nógrád megye Bárna 1 0
626 Bér 1 0
627 Bokor 1 1
628 Cered 1 1
629 Csécse 1 0
630 Cserhátszentiván 1 0
631 Csesztve 1 1
632 Csitár 1 1
633 Debercsény 1 1
634 Ecseg 1 0
635 Egyházasgerge 1 1
636 Endrefalva 1 1
637 Erdőtarcsa 1 1
638 Etes 1 1
639 Felsőtold 1 0
640 Garáb 0 1
641 Herencsény 1 0
642 Hont 1 0
643 Hugyag 1 1
644 Iliny 1 1
645 Ipolyszög 1 0
646 Ipolytarnóc 1 0
647 Kálló 1 1
648 Karancsberény 0 1
649 Karancskeszi 1 1
650 Karancsság 1 1
651 Kazár 1 1
652 Kisecset 1 0
653 Kishartyán 0 1
654 Legénd 1 0
655 Litke 1 1
656 Lucfalva 1 1
657 Ludányhalászi 1 0
658 Magyargéc 1 1
659 Márkháza 1 0
660 Mátraszele 1 1
661 Mátraverebély 1 1
662 Mihálygerge 0 1
663 Mohora 1 1
664 Nagybárkány 1 1
665 Nagylóc 1 1
666 Nógrádmarcal 1 0
667 Nógrádmegyer 1 1
668 Nógrádszakál 1 1
669 Piliny 1 0
670 Rimóc 1 0
671 Ságújfalu 1 0
672 Sámsonháza 1 1
673 Sóshartyán 1 1
674 Szalmatercs 1 1
675 Szátok 1 1
676 Szilaspogony 1 1
677 Szirák 1 0
678 Tar 0 1
679 Terény 1 0
680 Tereske 1 0
681 Zabar 1 1
682 Pest megye Jászkarajenő 1 0
683 Nagybörzsöny 1 0
684 Tatárszentgyörgy 1 1
685 Somogy megye Alsóbogát 1 1
686 Babócsa 1 1
687 Bábonymegyer 1 1
688 Bakháza 1 1
689 Balatonberény 0 1
690 Bálványos 0 1
691 Baté 0 1
692 Bedegkér 1 1
693 Bélavár 1 1
694 Beleg 1 1
695 Berzence 0 1
696 Bolhás 1 1
697 Bolhó 1 1
698 Bonnya 1 1
699 Böhönye 0 1
700 Büssü 1 1
701 Csákány 1 1
702 Cserénfa 1 0
703 Csokonyavisonta 1 1
704 Csököly 1 1
705 Csömend 1 1
706 Csurgónagymarton 1 1
707 Drávagárdony 1 1
708 Ecseny 1 1
709 Edde 1 1
710 Felsőmocsolád 1 1
711 Fiad 1 0
712 Fonó 1 1
713 Főnyed 1 1
714 Gadács 1 0
715 Gadány 1 0
716 Gálosfa 1 1
717 Gamás 1 1
718 Gige 1 1
719 Gölle 1 0
720 Görgeteg 1 1
721 Gyugy 1 0
722 Hács 1 1
723 Hajmás 1 1
724 Háromfa 1 1
725 Hedrehely 1 1
726 Hencse 1 1
727 Heresznye 1 1
728 Hollád 1 1
729 Homokszentgyörgy 1 1
730 Iharos 1 1
731 Iharosberény 1 1
732 Inke 1 1
733 Istvándi 1 1
734 Jákó 1 1
735 Kadarkút 1 1
736 Kálmáncsa 1 1
737 Kapoly 0 1
738 Kaposhomok 1 1
739 Kaposkeresztúr 1 1
740 Karád 1 1
741 Kastélyosdombó 1 1
742 Kaszó 0 1
743 Kazsok 1 1
744 Kelevíz 1 1
745 Kercseliget 1 1
746 Kisasszond 1 0
747 Kisbajom 1 0
748 Kisbárapáti 1 1
749 Kisberény 1 0
750 Komlósd 1 1
751 Kőkút 1 1
752 Kötcse 0 1
753 Kutas 1 1
754 Lábod 1 1
755 Lad 1 1
756 Lakócsa 1 1
757 Látrány 0 1
758 Libickozma 1 0
759 Lulla 1 1
760 Magyaregres 0 1
761 Mezőcsokonya 0 1
762 Mike 1 1
763 Nágocs 0 1
764 Nagybajom 1 1
765 Nagycsepely 1 1
766 Nagykorpád 1 1
767 Nagyszakácsi 1 1
768 Nemesdéd 1 1
769 Nemeskisfalud 1 0
770 Nemesvid 1 1
771 Nikla 1 1
772 Nyim 0 1
773 Osztopán 1 1
774 Öreglak 1 1
775 Őrtilos 1 1
776 Ötvöskónyi 1 1
777 Pálmajor 1 1
778 Pamuk 1 1
779 Patca 1 0
780 Patosfa 1 1
781 Péterhida 1 1
782 Pogányszentpéter 0 1
783 Polány 1 1
784 Porrog 1 1
785 Porrogszentkirály 1 1
786 Potony 1 1
787 Pusztakovácsi 1 1
788 Rinyabesenyő 1 1
789 Rinyakovácsi 1 1
790 Rinyaszentkirály 1 1
791 Rinyaújnép 1 1
792 Sávoly 0 1
793 Segesd 1 1
794 Simonfa 0 1
795 Somodor 1 1
796 Somogyacsa 1 1
797 Somogyaracs 1 1
798 Somogybabod 0 1
799 Somogybükkösd 1 1
800 Somogycsicsó 1 1
801 Somogydöröcske 1 0
802 Somogyegres 1 1
803 Somogyfajsz 1 1
804 Somogygeszti 1 1
805 Somogymeggyes 1 1
806 Somogysámson 1 1
807 Somogysárd 0 1
808 Somogyszentpál 1 1
809 Somogyszil 1 1
810 Somogytúr 0 1
811 Somogyvámos 1 1
812 Somogyvár 0 1
813 Somogyzsitfa 1 1
814 Szabás 1 1
815 Szegerdő 1 1
816 Szenta 1 1
817 Szentborbás 1 1
818 Szentgáloskér 1 0
819 Szenyér 1 1
820 Szilvásszentmárton 1 1
821 Szőkedencs 1 1
822 Szulok 0 1
823 Tapsony 1 0
824 Tarany 1 1
825 Táska 1 0
826 Teleki 1 1
827 Tengőd 1 1
828 Tikos 1 1
829 Torvaj 1 0
830 Tótújfalu 1 1
831 Újvárfalva 1 1
832 Varászló 1 0
833 Vése 1 1
834 Visnye 1 1
835 Visz 1 1
836 Vízvár 1 1
837 Vörs 0 1
838 Zákányfalu 1 1
839 Zala 0 1
840 Zics 1 0
841 Zselickisfalud 1 1
842 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Anarcs 0 1
843 Aranyosapáti 1 1
844 Baktalórántháza 0 1
845 Balkány 1 1
846 Balsa 0 1
847 Barabás 1 1
848 Bátorliget 1 0
849 Benk 1 1
850 Beregdaróc 1 1
851 Besenyőd 1 1
852 Beszterec 1 1
853 Botpalád 1 1
854 Bököny 1 1
855 Buj 0 1
856 Cégénydányád 1 0
857 Csaholc 1 1
858 Császló 1 1
859 Csegöld 1 1
860 Csengerújfalu 1 1
861 Darnó 1 1
862 Dombrád 1 1
863 Döge 0 1
864 Encsencs 1 1
865 Eperjeske 1 1
866 Érpatak 1 1
867 Fábiánháza 1 1
868 Fülesd 1 0
869 Fülpösdaróc 1 0
870 Gacsály 1 1
871 Garbolc 1 1
872 Gávavencsellő 0 1
873 Gégény 0 1
874 Gelénes 1 0
875 Gemzse 1 1
876 Geszteréd 0 1
877 Gulács 1 1
878 Győröcske 1 0
879 Győrtelek 1 1
880 Gyulaháza 1 1
881 Gyügye 1 0
882 Gyüre 1 1
883 Hermánszeg 1 0
884 Hetefejércse 1 1
885 Hodász 1 1
886 Ibrány 0 1
887 Ilk 1 1
888 Jánd 1 1
889 Jánkmajtis 1 1
890 Kállósemjén 0 1
891 Kántorjánosi 1 1
892 Kék 0 1
893 Kékcse 1 1
894 Kemecse 0 1
895 Kérsemjén 1 0
896 Kisar 1 0
897 Kishódos 1 1
898 Kisléta 1 1
899 Kisnamény 1 1
900 Kispalád 1 1
901 Kisvarsány 0 1
902 Kisszekeres 1 1
903 Kocsord 0 1
904 Komlódtótfalu 1 0
905 Komoró 1 1
906 Kótaj 0 1
907 Kölcse 1 0
908 Kömörő 1 1
909 Laskod 1 1
910 Levelek 0 1
911 Lónya 1 1
912 Lövőpetri 1 0
913 Magosliget 1 0
914 Magy 1 1
915 Mánd 1 1
916 Mándok 1 1
917 Máriapócs 0 1
918 Márokpapi 1 0
919 Mátyus 1 1
920 Méhtelek 1 0
921 Mérk 1 1
922 Mezőladány 1 1
923 Milota 1 1
924 Nagyar 1 1
925 Nagycserkesz 1 1
926 Nagydobos 1 1
927 Nagyecsed 1 1
928 Nagyhalász 0 1
929 Nagyhódos 1 0
930 Nagykálló 0 1
931 Nagyszekeres 1 1
932 Nagyvarsány 0 1
933 Nemesborzova 1 1
934 Nyírbátor 0 1
935 Nyírbéltek 1 1
936 Nyírcsaholy 1 1
937 Nyírcsászári 1 1
938 Nyírderzs 1 1
939 Nyírgyulaj 1 1
940 Nyíribrony 1 1
941 Nyírkarász 1 1
942 Nyírkáta 1 1
943 Nyírlövő 1 1
944 Nyírmada 1 1
945 Nyírmihálydi 1 1
946 Nyírparasznya 1 1
947 Nyírpilis 1 1
948 Nyírtét 1 1
949 Nyírvasvári 1 1
950 Ófehértó 1 1
951 Olcsva 1 1
952 Olcsvaapáti 1 1
953 Ópályi 1 1
954 Ököritófülpös 1 1
955 Ömböly 1 1
956 Őr 1 1
957 Papos 1 1
958 Paszab 1 1
959 Pátroha 1 1
960 Pátyod 1 0
961 Penészlek 1 1
962 Penyige 1 1
963 Petneháza 1 1
964 Piricse 1 1
965 Pócspetri 0 1
966 Porcsalma 1 1
967 Ramocsaháza 1 1
968 Rápolt 1 1
969 Rétközberencs 1 1
970 Rohod 1 1
971 Rozsály 1 1
972 Sényő 0 1
973 Szabolcsbáka 1 1
974 Szabolcsveresmart 1 1
975 Szamosangyalos 1 1
976 Szamoskér 1 0
977 Szamossályi 1 1
978 Szamostatárfalva 1 1
979 Szamosújlak 1 0
980 Szamosszeg 1 1
981 Szatmárcseke 1 1
982 Székely 1 1
983 Tarpa 1 1
984 Terem 1 1
985 Tiborszállás 1 0
986 Timár 1 1
987 Tiszaadony 1 0
988 Tiszabecs 1 1
989 Tiszabercel 1 1
990 Tiszabezdéd 1 1
991 Tiszacsécse 1 0
992 Tiszadada 1 1
993 Tiszadob 1 1
994 Tiszaeszlár 1 1
995 Tiszakanyár 1 1
996 Tiszakerecseny 1 1
997 Tiszakóród 1 1
998 Tiszalök 0 1
999 Tiszamogyorós 1 1
1000 Tiszanagyfalu 0 1
1001 Tiszarád 1 1
1002 Tiszaszentmárton 1 1
1003 Tiszatelek 1 1
1004 Tiszavid 1 1
1005 Tisztaberek 1 1
1006 Tivadar 0 1
1007 Tornyospálca 1 0
1008 Tunyogmatolcs 1 1
1009 Túristvándi 1 0
1010 Túrricse 1 1
1011 Tuzsér 1 1
1012 Tyukod 1 1
1013 Újkenéz 1 1
1014 Ura 1 1
1015 Uszka 1 0
1016 Vaja 0 1
1017 Vámosatya 1 1
1018 Vásárosnamény 0 1
1019 Vasmegyer 1 1
1020 Zajta 1 0
1021 Zsarolyán 1 1
1022 Zsurk 1 1
1023 Tolna megye Attala 1 1
1024 Báta 0 1
1025 Belecska 1 0
1026 Bikács 1 1
1027 Csibrák 1 1
1028 Dalmand 1 1
1029 Diósberény 1 0
1030 Döbrököz 1 1
1031 Dúzs 1 1
1032 Értény 1 1
1033 Felsőnyék 1 0
1034 Fürged 1 0
1035 Grábóc 1 0
1036 Gyulaj 1 1
1037 Jágónak 1 1
1038 Kalaznó 1 0
1039 Keszőhidegkút 1 0
1040 Kisvejke 1 0
1041 Kocsola 1 1
1042 Koppányszántó 1 0
1043 Lápafő 1 0
1044 Magyarkeszi 1 1
1045 Medina 0 1
1046 Miszla 1 0
1047 Mucsi 1 1
1048 Murga 1 1
1049 Nagykónyi 1 1
1050 Nagyszékely 1 1
1051 Nagyszokoly 1 1
1052 Nak 1 1
1053 Ozora 1 0
1054 Pálfa 1 0
1055 Pári 1 0
1056 Sárpilis 1 1
1057 Sárszentlőrinc 1 1
1058 Szakcs 1 0
1059 Szárazd 1 0
1060 Tolnanémedi 1 0
1061 Udvari 1 0
1062 Várong 1 1
1063 Varsád 1 0
1064 Vas megye Andrásfa 1 1
1065 Bérbaltavár 1 0
1066 Borgáta 1 0
1067 Csehi 1 0
1068 Csipkerek 1 0
1069 Döbörhegy 1 0
1070 Duka 1 0
1071 Egervölgy 1 0
1072 Felsőszölnök 1 0
1073 Győrvár 1 0
1074 Halastó 1 0
1075 Halogy 1 0
1076 Hegyháthodász 1 0
1077 Hegyhátszentpéter 1 0
1078 Keléd 1 0
1079 Kemeneskápolna 1 0
1080 Kemenespálfa 1 0
1081 Kissomlyó 1 0
1082 Mikosszéplak 1 1
1083 Nagytilaj 1 0
1084 Nemeskeresztúr 1 0
1085 Nemesmedves 0 1
1086 Olaszfa 1 0
1087 Pankasz 0 1
1088 Pápoc 1 0
1089 Petőmihályfa 1 0
1090 Porpác 1 0
1091 Rönök 0 1
1092 Szemenye 1 0
1093 Szergény 1 0
1094 Telekes 1 0
1095 Veszprém megye Adorjánháza 1 1
1096 Apácatorna 1 0
1097 Bakonyság 1 0
1098 Bakonyszentiván 1 1
1099 Bakonytamási 1 0
1100 Balatonrendes 0 1
1101 Barnag 0 1
1102 Bodorfa 1 0
1103 Borszörcsök 1 1
1104 Csögle 1 0
1105 Dabronc 1 0
1106 Gógánfa 1 0
1107 Gyepükaján 1 0
1108 Hetyefő 1 0
1109 Iszkáz 1 0
1110 Kamond 1 0
1111 Karakószörcsök 1 0
1112 Kisberzseny 1 0
1113 Kiscsősz 1 0
1114 Kispirit 1 1
1115 Kisszőlős 1 1
1116 Köveskál 0 1
1117 Lesencefalu 0 1
1118 Lókút 0 1
1119 Megyer 1 1
1120 Mindszentkálla 0 1
1121 Nagydém 1 1
1122 Nagypirit 1 0
1123 Oroszi 1 0
1124 Pápasalamon 1 1
1125 Pápateszér 1 0
1126 Pusztamiske 1 1
1127 Rigács 1 1
1128 Somlójenő 1 1
1129 Somlószőlős 1 0
1130 Szentimrefalva 1 0
1131 Szentjakabfa 0 1
1132 Tagyon 0 1
1133 Vanyola 1 1
1134 Veszprémgalsa 1 0
1135 Vid 1 0
1136 Vigántpetend 0 1
1137 Zalaerdőd 1 0
1138 Zalameggyes 1 0
1139 Zalaszegvár 1 0
1140 Zala megye Almásháza 0 1
1141 Baglad 1 1
1142 Baktüttös 0 1
1143 Barlahida 0 1
1144 Belezna 1 1
1145 Bezeréd 1 0
1146 Bocska 1 1
1147 Bókaháza 0 1
1148 Börzönce 1 1
1149 Bucsuta 0 1
1150 Csapi 0 1
1151 Csertalakos 1 1
1152 Csörnyeföld 1 0
1153 Dióskál 1 1
1154 Dobri 1 1
1155 Egeraracsa 1 1
1156 Esztergályhorváti 1 1
1157 Fűzvölgy 0 1
1158 Gáborjánháza 1 0
1159 Garabonc 0 1
1160 Gétye 1 1
1161 Gyűrűs 1 1
1162 Hahót 0 1
1163 Hernyék 1 1
1164 Homokkomárom 1 0
1165 Hosszúvölgy 0 1
1166 Iborfia 1 1
1167 Kallósd 1 0
1168 Kányavár 1 0
1169 Karmacs 0 1
1170 Kerecseny 1 1
1171 Kilimán 1 0
1172 Kisgörbő 1 1
1173 Kiskutas 0 1
1174 Kisrécse 1 1
1175 Kistolmács 1 1
1176 Kisvásárhely 1 1
1177 Kissziget 1 1
1178 Kozmadombja 1 1
1179 Lasztonya 1 1
1180 Lendvadedes 1 0
1181 Lendvajakabfa 1 0
1182 Lispeszentadorján 1 1
1183 Liszó 0 1
1184 Magyarföld 0 1
1185 Maróc 1 1
1186 Miháld 1 1
1187 Mikekarácsonyfa 1 1
1188 Milejszeg 1 1
1189 Muraszemenye 0 1
1190 Nagybakónak 1 1
1191 Nagygörbő 1 1
1192 Nagyrada 0 1
1193 Nemeshetés 0 1
1194 Nemespátró 1 0
1195 Nemesrádó 1 1
1196 Nemesszentandrás 0 1
1197 Óhíd 0 1
1198 Oltárc 1 1
1199 Ormándlak 1 0
1200 Orosztony 1 1
1201 Pacsa 0 1
1202 Padár 1 0
1203 Pálfiszeg 1 1
1204 Pat 1 1
1205 Pördefölde 1 1
1206 Pusztaapáti 1 0
1207 Pusztamagyaród 1 0
1208 Ramocsa 1 1
1209 Rigyác 0 1
1210 Sénye 0 1
1211 Söjtör 0 1
1212 Szalapa 1 0
1213 Szentkozmadombja 0 1
1214 Szentmargitfalva 1 1
1215 Szentpéterfölde 1 1
1216 Szentpéterúr 1 1
1217 Tekenye 1 0
1218 Tilaj 1 1
1219 Várfölde 1 1
1220 Vaspör 1 1
1221 Vindornyalak 0 1
1222 Zajk 1 1
1223 Zalaboldogfa 0 1
1224 Zalaigrice 1 0
1225 Zalakomár 1 1
1226 Zalaköveskút 1 1
1227 Zalaszabar 0 1
1228 Zalaszentbalázs 0 1
1229 Zalaszentjakab 1 1
1230 Zalaújlak 1 1
1231 Zebecke 1 1

3. melléklet a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelethez

Átmenetileg kedvezményezett települések jegyzéke

A B
1 Megye Település
2 Bács-Kiskun megye Bácsborsód
3 Bócsa
4 Bugac
5 Bugacpusztaháza
6 Császártöltés
7 Csávoly
8 Csengőd
9 Csólyospálos
10 Fajsz
11 Foktő
12 Fülöpszállás
13 Gátér
14 Harkakötöny
15 Kaskantyú
16 Kecel
17 Kelebia
18 Kunadacs
19 Kunpeszér
20 Móricgát
21 Orgovány
22 Páhi
23 Petőfiszállás
24 Szalkszentmárton
25 Szentkirály
26 Zsana
27 Baranya megye Alsómocsolád
28 Aranyosgadány
29 Babarc
30 Belvárdgyula
31 Bezedek
32 Bisse
33 Boda
34 Bodolyabér
35 Bükkösd
36 Csertő
37 Csonkamindszent
38 Dunaszekcső
39 Egyházaskozár
40 Feked
41 Görcsönydoboka
42 Hegyhátmaróc
43 Hetvehely
44 Hobol
45 Ivánbattyán
46 Ivándárda
47 Kacsóta
48 Kémes
49 Kétújfalu
50 Királyegyháza
51 Kisdobsza
52 Liget
53 Magyarmecske
54 Markóc
55 Mozsgó
56 Nagydobsza
57 Nagyváty
58 Ócsárd
59 Sátorhely
60 Sellye
61 Szalatnak
62 Szentegát
63 Szilvás
64 Töttös
65 Vajszló
66 Vékény
67 Véménd
68 Békés megye Békéssámson
69 Csanádapáca
70 Elek
71 Füzesgyarmat
72 Gádoros
73 Gerendás
74 Hunya
75 Kamut
76 Kaszaper
77 Kétegyháza
78 Kétsoprony
79 Medgyesegyháza
80 Mezőhegyes
81 Nagybánhegyes
82 Nagyszénás
83 Vésztő
84 Borsod-Abaúj-Zemplén megye Abaújkér
85 Abaújszántó
86 Alsóberecki
87 Alsódobsza
88 Alsóregmec
89 Alsószuha
90 Arka
91 Berzék
92 Bodrogolaszi
93 Bódvaszilas
94 Bózsva
95 Csobád
96 Damak
97 Debréte
98 Dédestapolcsány
99 Dubicsány
100 Edelény
101 Egerlövő
102 Erdőhorváti
103 Fancsal
104 Felsőnyárád
105 Füzér
106 Füzérkomlós
107 Garadna
108 Gelej
109 Gibárt
110 Gömörszőlős
111 Halmaj
112 Hernádkak
113 Hernádkércs
114 Hidasnémeti
115 Igrici
116 Ináncs
117 Irota
118 Jósvafő
119 Kács
120 Keresztéte
121 Királd
122 Kiskinizs
123 Kissikátor
124 Komlóska
125 Méra
126 Mezőcsát
127 Mezőnagymihály
128 Múcsony
129 Nagycsécs
130 Négyes
131 Nyomár
132 Olaszliszka
133 Oszlár
134 Parasznya
135 Perkupa
136 Putnok
137 Radostyán
138 Regéc
139 Sajóhídvég
140 Sajólád
141 Sajólászlófalva
142 Sajóvelezd
143 Szakáld
144 Szendrő
145 Szögliget
146 Szuhafő
147 Tállya
148 Tiszabábolna
149 Tiszadorogma
150 Tiszakeszi
151 Tiszalúc
152 Tokaj
153 Tolcsva
154 Trizs
155 Vadna
156 Vámosújfalu
157 Zubogy
158 *  Csongrád-Csanád megye Ásotthalom
159 Balástya
160 Csanádpalota
161 Csengele
162 Derekegyház
163 Fábiánsebestyén
164 Felgyő
165 Forráskút
166 Földeák
167 Nagylak
168 Nagymágocs
169 Pitvaros
170 Székkutas
171 Üllés
172 Zákányszék
173 Fejér megye Alap
174 Alsószentiván
175 Cece
176 Daruszentmiklós
177 Lajoskomárom
178 Mezőkomárom
179 Mezőszentgyörgy
180 Nagykarácsony
181 Szabadhídvég
182 Győr-Moson-Sopron megye Csáfordjánosfa
183 Csér
184 Edve
185 Lázi
186 Maglóca
187 Magyarkeresztúr
188 Markotabödöge
189 Rábaszentandrás
190 Rábcakapi
191 Sobor
192 Szerecseny
193 Tárnokréti
194 Vadosfa
195 Hajdú-Bihar megye Ártánd
196 Bakonszeg
197 Balmazújváros
198 Biharkeresztes
199 Földes
200 Hortobágy
201 Nádudvar
202 Szentpéterszeg
203 Tiszagyulaháza
204 Újszentmargita
205 Újtikos
206 Heves megye Bekölce
207 Bodony
208 Bükkszenterzsébet
209 Heves
210 Hevesvezekény
211 Pétervására
212 Sarud
213 Tarnaszentmária
214 Váraszó
215 Visznek
216 Zaránk
217 Jász-Nagykun-Szolnok megye Abádszalók
218 Csataszög
219 Jászfelsőszentgyörgy
220 Jászkisér
221 Kenderes
222 Kengyel
223 Kőtelek
224 Mezőhék
225 Nagykörű
226 Örményes
227 Tiszasüly
228 Tiszaszentimre
229 Tiszaszőlős
230 Tiszatenyő
231 Zagyvarékas
232 Komárom-Esztergom megye Aka
233 Bakonybánk
234 Csém
235 Ete
236 Nógrád megye Alsótold
237 Bátonyterenye
238 Cserháthaláp
239 Cserhátsurány
240 Dorogháza
241 Drégelypalánk
242 Héhalom
243 Horpács
244 Karancsalja
245 Karancslapujtő
246 Kisbárkány
247 Kozárd
248 Kutasó
249 Mátramindszent
250 Mátraszőlős
251 Mátraterenye
252 Nagykeresztúr
253 Nógrádsipek
254 Rákóczibánya
255 Salgótarján
256 Somoskőújfalu
257 Szarvasgede
258 Szécsényfelfalu
259 Pest megye Ipolytölgyes
260 Kocsér
261 Mikebuda
262 Tápiószőlős
263 Somogy megye Andocs
264 Barcs
265 Bárdudvarnok
266 Csombárd
267 Darány
268 Hosszúvíz
269 Kánya
270 Kára
271 Kisgyalán
272 Kiskorpád
273 Miklósi
274 Nagyberki
275 Patalom
276 Porrogszentpál
277 Rinyaújlak
278 Somogyjád
279 Somogyszob
280 Somogyudvarhely
281 Szabadi
282 Szorosad
283 Törökkoppány
284 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Beregsurány
285 Berkesz
286 Biri
287 Csaroda
288 Csenger
289 Csengersima
290 Géberjén
291 Jéke
292 Nábrád
293 Nyírbogát
294 Nyírgelse
295 Nyírjákó
296 Nyírkércs
297 Nyírlugos
298 Nyírmeggyes
299 Nyírtass
300 Panyola
301 Pusztadobos
302 Sonkád
303 Szabolcs
304 Szakoly
305 Szamosbecs
306 Szorgalmatos
307 Tákos
308 Tiszaszalka
309 Újdombrád
310 Vállaj
311 Vámosoroszi
312 Tolna megye Alsónyék
313 Bátaapáti
314 Bogyiszló
315 Csikóstőttős
316 Fácánkert
317 Fadd
318 Felsőnána
319 Gerjen
320 Kajdacs
321 Kistormás
322 Kisszékely
323 Kurd
324 Mórágy
325 Mucsfa
326 Nagyvejke
327 Németkér
328 Regöly
329 Simontornya
330 Szakadát
331 Szakály
332 Újireg
333 Závod
334 Vas megye Bejcgyertyános
335 Csönge
336 Egyházashetye
337 Kemenesmagasi
338 Kondorfa
339 Köcsk
340 Magyarszombatfa
341 Meggyeskovácsi
342 Nagykölked
343 Nemeskocs
344 Rábahídvég
345 Szakonyfalu
346 Vásárosmiske
347 Veszprém megye Bakonykoppány
348 Bakonypölöske
349 Bakonyszücs
350 Balatonhenye
351 Bazsi
352 Békás
353 Csót
354 Egyházaskesző
355 Gecse
356 Homokbödöge
357 Hosztót
358 Kemenesszentpéter
359 Külsővat
360 Küngös
361 Lovászpatona
362 Magyargencs
363 Marcalgergelyi
364 Marcaltő
365 Mihályháza
366 Nemesgörzsöny
367 Nemeshany
368 Németbánya
369 Somlóvecse
370 Szentbékkálla
371 Szőc
372 Várkesző
373 Zala megye Bánokszentgyörgy
374 Bödeháza
375 Döbröce
376 Galambok
377 Iklódbördőce
378 Keménfa
379 Kerkabarabás
380 Kerkakutas
381 Kiscsehi
382 Murarátka
383 Nemesapáti
384 Orbányosfa
385 Ortaháza
386 Pusztaederics
387 Resznek
388 Szentliszló
389 Szijártóháza
390 Szilvágy
391 Tormafölde
392 Valkonya
393 Vindornyaszőlős
394 Zalabaksa
395 Zalaszentmárton