A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

51/2017. (X. 13.) FM rendelet

az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Egységes területalapú támogatás

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet [a továbbiakban: 5/2015. (II. 19.) FM rendelet] alapján járó egységes területalapú támogatás keretösszege 227 830 155 170 Ft.

(2) Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet alapján járó támogatás hektáronkénti értéke az (1) bekezdés szerinti keretösszeg és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet alapján benyújtott egységes kérelmek ellenőrzését követően megállapított támogatható területek hektárban kifejezett nagyságának hányadosa.

(3) A (2) bekezdés szerinti támogatható terület nagysága legfeljebb 4 966 738 hektár.

(4) A (2) bekezdés szerinti támogatásból 2017. október 16-tól kifizethető előleg mértéke hektáronként legfeljebb 32 110 Ft.

2. Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás

2. § (1) Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet [a továbbiakban: 10/2015. (III. 13.) FM rendelet] alapján járó támogatás keretösszege 125 181 369 800 Ft.

(2) A 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 6. §-a szerinti számítás során a támogatható terület nagysága legfeljebb 4 966 738 hektár.

(3) A (2) bekezdésben hivatkozott számítás szerinti támogatásból 2017. október 16-tól kifizethető előleg mértéke hektáronként legfeljebb 17 643 Ft.

3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás

3. § (1) A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet [a továbbiakban: 9/2015. (III. 13.) FM rendelet] alapján támogatási jogcímenként hektár és állategyed alapon történik a kifizetés.

(2) A kifizetés során alkalmazott fajlagos támogatási összegeket a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell meghatározni figyelemmel arra, hogy a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 6. §-ában felsorolt állategyed-alapú támogatások esetében a Magyar Államkincstár által elfogadott és a támogatási feltételeknek megfelelő állatlétszámot kell figyelembe venni.

(3) A (2) bekezdésben hivatkozott támogatásokból 2017. október 16-tól kifizethető előleg mértéke legfeljebb az 1. mellékletben meghatározott összeg.

4. Fiatal mezőgazdasági termelők támogatása

4. § (1) A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásáról szóló 11/2015 (III. 13.) FM rendelet [a továbbiakban: 11/2015. (III. 13.) FM rendelet] alapján járó támogatás keretösszege 3 876 598 473 Ft.

(2) A 11/2015. (III. 13.) FM rendelet 4. § (1) bekezdése szerinti számítás elvégzése során a támogatható terület nagysága legfeljebb 220 124,8 hektár.

(3) A (2) bekezdésben hivatkozott számítás szerinti támogatásból 2017. október 16-tól hektáronként kifizethető előleg mértéke legfeljebb 14 766 Ft.

5. A nettó pénzügyi felső határ betartása

5. § (1) Az 1-4. § szerinti mértékek az éves bruttó pénzügyi felső határ figyelembevételével kerültek megállapításra.

(2) A közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletében meghatározott nettó pénzügyi felső határ betartása érdekében az egyes jogcímeknél a kifizetéskor csökkentési együtthatót kell alkalmazni a teljes támogatási összegre. A csökkentési együttható előleg, illetve részfizetés esetén alkalmazandó mértéke 0,95.

6. Hízottbika-tartás átmeneti nemzeti támogatása

6. § (1) Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 10. §-a alapján összesen legfeljebb 2 938 902 000 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 30 000 Ft támogatás vehető igénybe.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás a 2017. évben kifizetésre kerül.

7. Átmeneti nemzeti tejtámogatás

7. § (1) Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 11. §-a alapján összesen legfeljebb 10 941 471 197 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 5,87 Ft támogatás vehető igénybe.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás a 2017. évben kifizetésre kerül.

8. Anyatehéntartás átmeneti nemzeti támogatása

8. § Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 12-17. §-a alapján anyatehenek után összesen legfeljebb 2 805 489 902 Ft, egyedenként legfeljebb 23 979 Ft vehető igénybe.

9. Extenzifikációs szarvasmarhatartás átmeneti nemzeti támogatása

9. § (1) Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 18. §-a alapján összesen legfeljebb 2 307 096 000 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 30 000 Ft támogatás vehető igénybe.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás a 2017. évben kifizetésre kerül.

10. Anyajuhtartás termeléshez kötött átmeneti nemzeti támogatása

10. § Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 19-23. §-a alapján anyajuhok után összesen legfeljebb 18 413 535 Ft, egyedenként legfeljebb 18,6 Ft támogatás vehető igénybe. Ha a mezőgazdasági termelő juhtejet vagy juhtejterméket értékesít, akkor a támogatás mértéke anyajuhegyedenként legfeljebb 15,5 Ft.

11. Kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuhtartás kiegészítő támogatása

11. § Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 24. §-a alapján összesen legfeljebb 424 064 550 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 2243 Ft támogatás vehető igénybe.

12. Dohány termeléstől elválasztott támogatása

12. § (1) *  Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 25. §-a alapján a Burley dohány-termesztési támogatás keretében összesen legfeljebb 770 787 804 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 462 605 Ft támogatás vehető igénybe.

(2) *  Az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 25. §-a alapján a Virginia dohány-termesztési támogatás keretében összesen legfeljebb 2 238 858 889 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 563 570 Ft támogatás vehető igénybe.

13. A támogatási keret túllépése

13. § A 6-12. § szerinti támogatási keretek túllépése esetén a megállapított támogatás összege - az érintett mezőgazdasági termelőnél a túllépés mértékével megegyezően - arányos visszaosztás alkalmazásával csökkentésre kerül.

14. Záró rendelkezések

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

15. § Ez a rendelet

a) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló, 2014. július 17-i 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

c) az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti egyes közvetlen támogatási rendszerekre 2017-ben alkalmazandó költségvetési felső határok megállapításáról szóló, 2017. július 14-i 2017/1272/EU bizottsági végrehajtási rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

15/A. § *  E rendeletnek az egyes központi költségvetési forrásból finanszírozott agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 9/2018. (IV. 3.) FM rendelettel [a továbbiakban: 9/2018. (IV. 3.) FM rendelet] megállapított 12. § (2) bekezdését a 9/2018. (IV. 3.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

15/B. § *  E rendeletnek az agrártámogatások 2018. évi mértékének megállapításáról szóló 31/2018. (X. 15.) AM rendelettel megállapított 12. §-át a 2017. évi dohány termeléstől elválasztott támogatás kifizetése esetében kell alkalmazni.

15. * 

16. § * 

1. melléklet az 51/2017. (X. 13.) FM rendelethez

A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendeletben meghatározott támogatási jogcímekre 2017. október 16. után kifizethető előleg maximális értékei

A B
1. 9/2015. (III. 13.) FM rendeletben meghirdetett jogcím Az előleg maximális értéke
(Ft)
2. anyajuhtartás támogatás 5 236
3. anyatehéntartás támogatás 31 859
4. hízottbika-tartás támogatás 12 757
5. tejhasznú tehéntartás támogatás 71 828
6. rizstermesztés támogatás 158 559
7. cukorrépa termesztés támogatás 100 474
8. zöldségnövény termesztés támogatás 60 401
9. ipari zöldségnövény termesztés támogatás 41 603
10. ipari olajnövény termesztés támogatás 51 303
11. extenzív gyümölcstermesztés támogatás 51 219
12. intenzív gyümölcstermesztés támogatás 85 647
13. szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatás 36 005
14. szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatás 16 399