A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

705/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet

az emelt szintű könnyűzenei képzési központ létrehozását biztosító beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és f) pontjában,

a 4. § (1) bekezdése tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában,

a 4. § (2) bekezdés a) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában,

a 4. § (2) bekezdés b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában,

az 5. § tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 9. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja

a) az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest belterület 38920/5 helyrajzi számú ingatlanon az emelt szintű könnyűzenei képzési központ beruházás megvalósításával, valamint

b) az a) pont szerinti beruházáshoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvánítás szerinti Budapest belterület 38920/1, 38920/2, 38920/3, 38920/4, 38920/6, 38920/8, 38920/12, 38597/1, 38440/27 helyrajzi számú ingatlanokat érintő közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztések megvalósításával

[az a) és b) pont szerinti beruházások a továbbiakban együtt: Beruházás] összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

b) a Beruházáshoz kapcsolódó, az (1) bekezdés szerinti létesítmények megközelítését, működését és városképi illeszkedését segítő magasépítési, mélyépítési, közterület- és zöldfelület-rendezési, közműcsatlakozási és -fejlesztési, valamint azokkal közvetlenül összefüggő munkákkal kapcsolatosak, valamint

c) az (1) bekezdés szerinti ingatlanokból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokat érintik.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházást. A Beruházás helyszíne az (1) bekezdésben meghatározott ingatlanok területe.

2. § *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

2/A. § *  A Kormány az 1. melléklet 3. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságként a Pest Vármegyei Kormányhivatalt jelöli ki.

3. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, illetve az előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével - tizenöt nap.

(2) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő - ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg - nyolc nap.

4. § (1) A Kormány a Beruházással összefüggő, az 1. § (1) bekezdésében meghatározott ingatlant érintő építészeti-műszaki dokumentációnak a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés b) pontja szerinti véleményezésével összefüggésben a központi építészeti-műszaki tervtanácsot jelöli ki.

(2) A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, valamint

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

4/A. § *  (1) A Budapest belterület 38920/5 helyrajzi számú ingatlan területén a személygépkocsi-parkolóhelyek kialakítása során az építmények, illetve önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 42. §-a szerint meghatározott személygépkocsik számának legalább 35%-a elhelyezését kell biztosítani.

(2) *  A Beruházás megvalósításának helyszíne és annak közvetlen környezete tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (2) bekezdése szerinti, a fás szárú növények védelmére vonatkozó önkormányzati előírások helyett, a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 6-8. §-át kell alkalmazni azzal, hogy amennyiben a fás szárú növény pótlása az ingatlan adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a Pest Vármegyei Kormányhivatal által kijelölt, beruházó tulajdonában álló, Budapest ugyanazon kerületében elhelyezkedő másik ingatlanon kell teljesíteni.

5. § A Beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásoknál az építtető - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet] 14. § (2) bekezdés b) pontja alapján - indokolási kötelezettség nélkül dönthet a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárási forma alkalmazása mellett.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

8. § *  E rendeletnek az emelt szintű könnyűzenei képzési központ létrehozását biztosító beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 705/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 661/2021. (XI. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1. §-át, 2/A. §-át és 4/A. §-át, valamint 1. mellékletét a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 705/2020. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

A Beruházással összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

4. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

5. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

6. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

7. tűzvédelmi hatósági eljárások,

8. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

9. hírközlési hatósági eljárások,

10. környezetvédelmi hatósági eljárások,

11. természetvédelmi hatósági eljárások,

12. útügyi hatósági eljárások,

13. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

14. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

15. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

16. földmérési hatósági eljárások,

17. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

18. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

19. közegészségügyi hatósági eljárások,

20. területrendezési hatósági eljárások,

21. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

22. azok az 1-21. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

23. az 1-22. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.