A jogszabály mai napon ( 2024.10.14. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2021. évi XIX. törvény

a MOL – Új Európa Alapítvány létrehozásáról és a részére történő vagyonjuttatásról * 

Az Országgyűlés – a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, valamint az ilyen alapítványokat vagyoni juttatással és egyéb szolgáltatásokkal támogató alapítók és csatlakozók társadalmi értékteremtő szerepének állami elismerése, továbbá ezek társadalmilag hasznos tevékenységének támogatása és védelme jegyében – a következő törvényt alkotja:

1. A MOL – Új Európa Alapítvány létrehozása, feladatai

1. § (1) Az Országgyűlés a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) alapján felhívja a Kormányt, hogy az állam mint társalapító nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a MOL – Új Európa Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására.

(2) Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

2. § (1) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre.

(2) Az Alapítványt a magyar állam és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság azonos mértékű – közvetlen vagy közvetett – vagyoni hozzájárulással, azonos jogok és kötelezettségek mellett alapítja, így az Alapítvány által harmadik személyek részére nyújtott támogatás nem minősül az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

2. Az Alapítványnak történő vagyonjuttatás

3. § (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdésében, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdésében és a KEKVA tv. 12. §-ában foglaltak alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv.-ben meghatározott közfeladata ellátása érdekében – az 1. mellékletben meghatározott állami tulajdonban álló részesedéseket (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: részvények) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel – a Vtv. 36. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéstől eltérően – az indulótőke növelése érdekében az Alapítvány tulajdonába kell adni. Ennek során a Vtv. 69/B. § (3) bekezdését nem kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki a részvények tekintetében az Alapítvány nyilvántartásba vételének hatályával gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket.

(3) Az Alapítvány alapító okiratában rendelkezni kell arról, hogy

a) az Alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsősorban az alapítók által rendelt vagyon hozama, továbbá a csatlakozók és adományozók által juttatott vagyon használható fel,

b) az Alapítvány köteles az alapítók által rendelt vagyon hozamának terhére tartalékot képezni, ami a befektetési szabályzat rendelkezése szerint fektethető be, illetve használható fel az Alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítása érdekében,

c) az Alapítvány kizárólag olyan kötelezettséget vállalhat, amire a juttatott vagyon hozama, illetve a képzett tartalék, továbbá az egyéb rendelkezésre álló források fedezetet biztosítanak.

4. § Az Alapítvány az állam által a tulajdonába adott részvények elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a KEKVA tv.-ben meghatározott közfeladata ellátására és közérdekű céljai megvalósítására köteles fordítani.

3. Záró rendelkezések

5. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § A 2. § (1) bekezdése, a 3. § (1) és (3) bekezdése, a 4. § és az 1. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

1. melléklet a 2021. évi XIX. törvényhez

Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

A B
1. A részvényt kibocsátó gazdasági társaság megnevezése Átadandó állami tulajdonban álló részesedés megjelölése
2. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 42 977 996 darab „A” sorozatú törzsrészvény