A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

KüM közlemény

a veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről, a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjának az összevont kérelmezési eljárásban való szakhatósági közreműködéséről, valamint a Magyarországon engedélymentesen foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának bejelentéséről, és a munkabér megtérítéséről szóló 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés 26. pontja szerinti foglalkozások meghatározásáról * 

A veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó különleges szabályokról szóló 407/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésében foglaltakkal összhangban megállapítom, hogy a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről, a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjának az összevont kérelmezési eljárásban való szakhatósági közreműködéséről, valamint a Magyarországon engedélymentesen foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának bejelentéséről, és a munkabér megtérítéséről szóló 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés 26. pontja szerinti foglalkozások a következők:

MUNKAKÖRÖK FEOR
1. Anyagvizsgáló / NDT Operátor (röntgen + FPI) 3135 Minőségbiztosítási technikus
3112 Kohó- és anyagtechnikus
2. Asztalos 7223 Bútorasztalos
7514 Épületasztalos
3. Betanított fizikai munkás 9310 Egyszerű ipari foglalkozású
4. CNC operátor 7323 Forgácsoló
5. Deburring operator (sorjázó lakatos) 7322 Szerszámkészítő
7321 Lakatos
6. Elsőfázis operátor - gépkezelő 8151 Fémfeldolgozó gép kezelője
8152 Fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője
8135 Műanyagtermék-gyártó gép kezelője
8111 Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője
8126 Papír- és cellulóztermék-gyártó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8121 Textilipari gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8190 Egyéb, máshova nem sorolható feldolgozóipari gép kezelője
7. Építőipari szakmunkás 7919 Egyéb, máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású
7512 Gipszkartonozó, stukkózó
7513 Ács
7515 Építményszerkezet-szerelő
7524 Épületvillamossági szerelő, villanyszerelő
7532 Tetőfedő
7534 Burkoló
7537 Kályha- és kandallóépítő
7535 Festő és mázoló
8. Épületgépész 3116 Gépésztechnikus
3117 Építő- és építésztechnikus
9. Éttermi dolgozó 5132 Pincér
5133 Pultos
9236 Konyhai kisegítő
9235 Gyorséttermi eladó
3222 Konyhafőnök, séf
10. Fitter Fabricator / Lakatos 7321 Lakatos
11. Fűrész- és fúrógépkezelő (PT, fűrészes) 7323 Forgácsoló
8125 Fafeldolgozó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
7222 Faesztergályos
6212 Fakitermelő (favágó)
12. Gépbeállító 7333 Mezőgazdasági és ipari gép (motor) karbantartója, javítója
7341 Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója
7321 Lakatos
13. Hegesztő-lakatos / Welding Fitter 7325 Hegesztő, lángvágó
7321 Lakatos
14. Húsfeldolgozó 7111 Húsfeldolgozó
15. Informatikus 3143 Számítógéphálózat- és rendszertechnikus
3141 Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus
3142 Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus
3144 Webrendszer- (hálózati) technikus
3146 Telekommunikációs technikus
2153 Számítógép-hálózati elemző, üzemeltető
2151 Adatbázis-tervező és -üzemeltető
16. Kalibráló technikus 3121 Villamosipari technikus (energetikai technikus)
3122 Villamosipari technikus (elektronikai technikus)
7331 Gépjármű- és motorkarbantartó, -javító
17. Karbantartó technikus (elektromos) 7341 Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója
3121 Villamosipari technikus (energetikai technikus)
3122 Villamosipari technikus (elektronikai technikus)
7334 Mechanikaigép-karbantartó, -javító (műszerész)
18. Kasszás 5117 Bolti pénztáros, jegypénztáros
4211 Banki pénztáros
5113 Bolti eladó
19. Kézi csomagoló 9225 Kézi csomagoló
20. Kőműves 7511 Kőműves
21. Manufacturing Engineer (HRLY) 2118 Gépészmérnök
2113 Élelmiszer-ipari mérnök
2121 Villamosmérnök (energetikai mérnök)
2122 Villamosmérnök (elektronikai mérnök)
22. Mérnök 2117 Vegyészmérnök
2123 Telekommunikációs mérnök
2129 Egyéb, máshova nem sorolható mérnök
23. Összeszerelő operátor 8212 Villamosberendezés-összeszerelő
8211 Mechanikaigép-összeszerelő
8219 Egyéb termék-összeszerelő
24. Programozó 2142 Szoftverfejlesztő
2143 Hálózat- és multimédia-fejlesztő
2141 Rendszerelemző (informatikai)
2151 Adatbázis-tervező és -üzemeltető
2144 Alkalmazásprogramozó
25. Projekt mérnök (építőipar) 2116 Építőmérnök
2115 Építészmérnök
26. Raktáros 4131 Készlet- és anyagnyilvántartó
4132 Szállítási, szállítmányozási nyilvántartó
27. Raktári betanított munkás 9223 Rakodómunkás
28. Rendszergazda 2152 Rendszergazda
29. Szakács 5134 Szakács
30. Szerelő kisegítő (MMK) 7529 Egyéb építési, szerelési foglalkozású
9329 Egyéb egyszerű építőipari foglalkozású
31. Szerszám eszköz ellenőr (Tool Room) 3135 Minőségbiztosítási technikus
3623 Anyaggazdálkodó, felvásárló
3112 Kohó- és anyagtechnikus
32. Szobalány 9112 Intézményi takarító és kisegítő
33. Targoncavezető 8425 Targoncavezető
34. TBC koordinátor 3161 Munka- és termelésszervező
3221 Irodai szakmai irányító, felügyelő
3212 Feldolgozóipari szakmai irányító, felügyelő
35. TBC Operator 8152 Fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője
8151 Fémfeldolgozó gép kezelője
36. Varrónő 7212 Szabó, varró
8122 Ruházati gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
7216 Bőrdíszműves, bőröndös, bőrtermékkészítő, -javító
37. Vízvezeték-szerelő 7521 Vezeték- és csőhálózat-szerelő (víz, gáz, fűtés)