A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat

a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről

A Kormány a háborús helyzetben is elkötelezett a 2022. évi 4,9%-os és a 2023. évi 3,5%-os GDP-arányos hiánycél mellett, ennek érdekében a Rezsivédelmi Alap és a Honvédelmi Alap felállítása céljából már bevezetett extraprofit adók végrehajtásán túl az alábbi, a központi költségvetés kiadási oldalát érintő intézkedéseket rendeli el:

1. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az érintett miniszterek bevonásával tegyen javaslatot a központi költségvetés fejezeti kiadásainak csökkentésével 2022-ben 10%-os mértékben 581 000 000 000 forint, 2023-ban 500 000 000 000 forint megtakarítás elérésére, illetve érvényesítse azt;

Felelős: pénzügyminiszter

érintett miniszterek

Határidő: a) a 2022. év tekintetében 2022. július 1.

b) a 2023. év tekintetében a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat országgyűlési benyújtása előtt

2. az állami beruházásokat felülvizsgálat céljából – ide nem értve a kivitelezés alatt levőket – felfüggeszti, amelynek költségvetési hatásaként 2022-ben és 2023-ban összesen 1 150 000 000 000 forint megtakarítás elérendő, illetve érvényesítendő; * 

Felelős: pénzügyminiszter

érintett miniszterek

Határidő: a) a 2022. év tekintetében 2022. július 1.

b) a 2023. év tekintetében a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat országgyűlési benyújtása előtt

3. felhívja a technológiai és ipari minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával tegyen javaslatot a visszaélések elkerülése érdekében a rezsicsökkentési szabályok olyan módosítására, amely alapján a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult.

Felelős: technológiai és ipari miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: 2022. július 1.