A jogszabály mai napon ( 2024.10.14. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2023. évi CV. törvény

az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról * 

Az Országgyűlésnek e törvény megalkotásával az a célja, hogy Magyarország a fokozott éghajlatvédelmi szándékainkból és vállalásainkból fakadóan elősegítse a klímasemlegességet, előmozdítsa az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését és a dekarbonizáció folyamatát azáltal, hogy részt vesz az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó Európai Unió által kötelezően előírt mechanizmusban.

1. A törvény hatálya

1. § (1) E törvény hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus létrehozásáról szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/956 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: CBAM Rendelet) 2. cikkében meghatározott árukra, amennyiben azok szabad forgalomba bocsátását a Magyarország területén letelepedett importőr (a továbbiakban: importőr) vagy közvetett vámjogi képviselő kéri.

(2) E törvény hatálya nem terjed ki

a) a CBAM Rendelet 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott árukra,

b) a CBAM Rendelet 2. cikk (4) bekezdésében meghatározott országokból és területekről származó árukra,

c) a CBAM Rendelet 2. cikk (7) bekezdésében meghatározott, villamosenergia-behozatalra vonatkozó esetekre.

2. Értelmező rendelkezések

2. § A CBAM Rendelet 11. cikke szerinti illetékes hatóság az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben kijelölt klímavédelemért felelős hatóság (a továbbiakban: CBAM-hatóság).

3. Az importőr, illetve közvetett vámjogi képviselő jelentéstételi kötelezettsége

3. § (1) Az importőr, valamint közvetett vámjogi képviselő a CBAM Rendelet 35. cikkében meghatározott jelentéstételi kötelezettségét az abban, valamint a CBAM Rendelet végrehajtására kiadott más uniós jogi normákban meghatározott tartalommal és módon, a naptári év érintett negyedév végét követő egy hónapon belül teljesíti.

(2) Az importőr, illetve a közvetett vámjogi képviselő a benyújtott jelentését az (EU) 2023/956 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az átmeneti időszak alatt az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus alkalmazásában fennálló jelentéstételi kötelezettségek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet [a továbbiakban: (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet] 9. cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül módosíthatja.

(3) Az importőr, illetve a közvetett vámjogi képviselő a naptári év érintett negyedév végét követő egy éven belül benyújtott indokolt kérelmére a CBAM-hatóság a módosított, illetve helyesbített jelentés benyújtására nyitva álló határidőt a (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet 9. cikk (3) bekezdésében foglaltak szerint állapíthatja meg.

4. § Az állami adó- és vámhatóság legkésőbb az áruk szabad forgalomba bocsátásakor, vagy egyszerűsített eljárásban a kiegészítő árunyilatkozat feldolgozásakor tájékoztatja az importőrt vagy a közvetett vámjogi képviselőt a jelentéstételi kötelezettségről.

5. § Az importőr, valamint közvetett vámjogi képviselő az (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet 8. cikk (1) bekezdése szerinti, CBAM átmeneti nyilvántartásba vételét a CBAM-hatóság részére benyújtott kérelemmel kezdeményezi. Az importőrnek, valamint közvetett vámjogi képviselőnek a kérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik EU Login-fiókkal.

4. A jelentéstételi kötelezettséggel kapcsolatos egyes hatósági tevékenységek

6. § (1) A CBAM-hatóság megkeresésére az állami adó- és vámhatóság megküldi a vámtitkot képező adatot, ha az az ügyfél személyének azonosításához vagy a hatóság ellenőrzési és felügyeleti feladatának ellátásához szükséges. A CBAM-hatóság a vámtitkot az ügyfél által végzett tevékenység megszűnését, megszüntetését követő 5 évig tarthatja nyilván és kezelheti.

(2) A CBAM-hatóság a CBAM Rendelet 13. cikk (1) bekezdése szerinti, szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó információt kizárólag a CBAM Rendelet 13. cikk (2) bekezdésében meghatározott szervezetekkel közölheti.

(3) A CBAM-hatóság elektronikus rendszert üzemeltet, amelyben a (4) bekezdésben meghatározott adatokat tarthatja nyilván és kezelheti a végzett tevékenység megszűnését, megszüntetését követő 5 évig, a CBAM Rendelet hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatos fizetési kötelezettségek megállapítása, nyilvántartási, valamint adatszolgáltatási, jelentéstételi és tájékoztatási kötelezettségek teljesítése, ellenőrzése érdekében.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott célból az elektronikus rendszerben a hatóság a következő adatokat kezeli:

a) természetes személy esetében:

aa) név,

ab) születési hely, idő, állampolgárság,

ac) anyja neve,

ad) adóazonosító jel,

ae) lakcím és értesítési cím,

af) telefonszám, e-mail cím,

ag) fizetési számla száma,

ah) személyazonosító igazolvány száma;

b) gazdasági társaság, egyéni vállalkozás, valamint egyéni cég, egyéb szerv vagy szervezet esetében:

ba) név,

bb) székhely,

bc) cégjegyzékszám, ennek hiányában az egyéni vállalkozói nyilvántartási szám, törzskönyvi nyilvántartási szám, oktatási azonosító, egyéb, az azonosítást szolgáló nyilvántartási szám,

bd) adószám,

be) levelezési cím,

bf) számlázási cím,

bg) fizetési számla száma;

c) a hatóság a)–b) ponttal összefüggő rendelkezései vonatkozásában:

ca) hatósági döntés iktatószáma,

cb) végleges döntéssel kiszabott bírság összege, megfizetésének ténye, behajtás állapota, továbbá

d) minden egyéb olyan adatot, amelynek szolgáltatására az importőr, illetve közvetett vámjogi képviselő a vonatkozó hazai és európai uniós jogszabályban foglalt rendelkezés szerint köteles.

(5) A CBAM-hatóság az eljárása során az adatfelhasználás előtt a nyilvántartásba bejegyzett lakcímadatot, cégadatot és az egyéni vállalkozóra vonatkozó adatot összeveti az adatot kezelő személy- és lakcímnyilvántartással, a cégnyilvántartással és az egyéni vállalkozók nyilvántartásával. Eltérés esetén az adatváltozást az adatbázisban hivatalból átvezeti, és eljárása során a továbbiakban a javított adatot használja.

7. § (1) A CBAM-hatóság az importőr, illetve a közvetett vámjogi képviselő jelentéstételi kötelezettségét a CBAM Rendelet 35. cikk (3)–(4) bekezdésében foglalt, az Európai Bizottság által megküldött tájékoztatása alapján, és az (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet 14. cikk (1) bekezdése szerint hatósági eljárás keretében ellenőrzi.

(2) Hatósági ellenőrzés lefolytatása iránti kérelem előterjesztésének nincs helye.

(3) A CBAM-hatóság eljárásának lefolytatására jogosult alkalmazottja az eljárás során

a) felhívhatja az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységben résztvevőket személyazonosságuk igazolására,

b) leltárfelvételt végezhet,

c) a helyszínre beléphet, a helyszínről, a szemletárgyról, folyamatokról fénykép vagy kép- és hangfelvétel készítésére jogosult.

(4) A CBAM-hatóság eljárásának lefolytatására jogosult alkalmazottja jogosultságát a CBAM-hatóság által kiállított megbízólevéllel vagy klímavédelmi felügyeleti igazolvánnyal igazolja.

(5) A megbízólevél az erre utaló megnevezés mellett tartalmazza:

a) a közreműködő személy nevét, személyazonosító igazolványának vagy más személyazonosításra alkalmas igazolványának számát;

b) a hatósági eljárásra vonatkozó jogszabályi vagy egyéb felhatalmazásra történő hivatkozást;

c) a megbízólevél érvényességi idejét;

d) a kiállítás keltét;

e) a kiállításra jogosult aláírását, bélyegzőlenyomatát, továbbá

f) azt a tényt, hogy a közreműködő személy mely ellenőrzés alá vont ügyfélnél, ügyfélcsoportnál vehet részt az ellenőrzés során.

(6) Az e törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárásban az ügyintézési határidő százhúsz nap.

8. § (1) A CBAM-hatóság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.

(2) A CBAM kötelezettségszegési bírságot kiszabó határozatot megtámadó keresetlevél benyújtásának a végrehajtásra halasztó hatálya van.

(3) A CBAM-hatóság döntése elleni perre a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.

5. Jogkövetkezmények

9. § (1) Ha az importőr vagy közvetett vámjogi képviselő a CBAM Rendelet 35. cikke szerinti jelentéstételi kötelezettségét elmulasztotta, hibásan, hiányosan vagy valótlan tartalommal teljesítette, a CBAM-hatóság az importőrt vagy közvetett vámjogi képviselőt az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott mértékű CBAM kötelezettségszegési bírság megfizetésére kötelezi, valamint a CBAM Rendelet 35. cikk (5) bekezdése szerint tájékoztatja az Európai Bizottságot.

(2) Nem alkalmazható CBAM kötelezettségszegési bírság, ha a jogsértő magatartásnak a CBAM-hatóság tudomására jutásától számított egy év eltelt, illetve ha az elkövetéstől számított öt év eltelt.

(3) Az e törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárásban figyelmeztetés szankció alkalmazásának nincs helye.

(4) A CBAM kötelezettségszegési bírság mértékének meghatározásakor a CBAM-hatóság a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott szempontok mellett figyelembe veszi

a) a jelenteni elmulasztott adatok terjedelmét,

b) a jelenteni elmulasztott, behozott áruk mennyiségét és az azokra vonatkozó kibocsátási értékeket,

c) az importőr vagy közvetett vámjogi képviselő szándékos vagy gondatlan magatartását.

10. § (1) A CBAM kötelezettségszegési bírság a központi költségvetés bevétele.

(2) A CBAM-hatóság az ügyfél részére a CBAM kötelezettségszegési bírság megfizetésére, a megfizetésre nyitva álló határidőben előterjesztett kérelemre, egy alkalommal legfeljebb tizenkét havi fizetési halasztást adhat vagy engedélyezheti a CBAM kötelezettségszegési bírság legfeljebb tizenkét hónapon keresztül, részletekben történő megfizetését. A kérelem benyújtására irányadó határidő jogvesztő. A kérelem elbírálására az általános közigazgatási rendtartás szabályait kell alkalmazni.

(3) A fizetési halasztás és részletfizetés abban az esetben engedélyezhető, ha

a) a fizetési nehézség átmeneti jellegű, tehát a bírság későbbi megfizetése valószínűsíthető, vagy

b) a kérelmezőn kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést.

(4) A fizetési halasztás határidejének elmulasztása esetén a végleges döntéssel kiszabott CBAM kötelezettségszegési bírságot, illetve meg nem fizetett részét az e törvényben foglaltak szerint kell végrehajtani. Részletfizetés esetén bármely részlet megfizetésének elmulasztásakor a végleges döntéssel kiszabott CBAM kötelezettségszegési bírság teljes összege, illetve az abból még fennmaradó összeg egésze azonnal esedékessé válik.

6. Záró rendelkezések

11. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy * 

a) a CBAM-hatóság kijelölését,

b) az importőrnek, illetve közvetett vámjogi képviselőnek a CBAM Rendelet 35. cikkében meghatározott jelentéstételi kötelezettsége ellenőrzésének részletes szabályait,

c) a CBAM kötelezettségszegési bírság mértékét, megfizetésének határidejét, és a bírság megfizetése módjának részletes szabályait

rendeletben állapítsa meg.

12. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

(2) A 8. § (3) bekezdése az e törvény kihirdetését követő 61. napon lép hatályba.

13. § E törvény – a végrehajtására kiadott jogszabályokkal együtt –

a) az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus létrehozásáról szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/956 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) az (EU) 2023/956 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az átmeneti időszak alatt az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus alkalmazásában fennálló jelentéstételi kötelezettségek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.