A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

9/1993. (IV. 2.) NM rendelet

az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (3) bekezdésének j) és k) pontjaiban, valamint az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 52. §-ának (10) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel egyetértésben a következőket rendelem el: * 

1. § *  (1) *  Az egészségügyi intézmény (a továbbiakban: intézmény) az aktív minősítésű osztályain nyújtott ellátás esetében a 3. számú mellékletben foglalt homogén betegségcsoportokhoz (a továbbiakban: HBCs) rendelt súlyszám alapján részesül díjazásban.

(1a) *  Az aktív fekvőbeteg-szakellátás 1002 traumatológia szakma, 1005 gyermektraumatológia szakma, 0506 gyermeksebészet szakma osztályain S vagy T betűvel kezdődő fődiagnózissal jelentett traumatológiai indikációjú ellátások esetén a 3/A. melléklet szerinti ellátások elszámolása 1,45-ös szorzó alkalmazásával történik.

(2) *  Az ellátott eset HBCs-jének meghatározásában a besorolási tényezőket a (3)–(4) bekezdésekben meghatározott sorrendben kell a csoportosításnál figyelembe venni.

(3) *  Az ellátott aktív kórházi eseteket a besorolási tényezők alapján első lépésben a homogén betegség főcsoportjához vagy az előcsoporthoz kell rendelni. A főcsoporton belüli csoportmeghatározásban a besorolási tényezőnek minősülő beavatkozás végzése esetén a fődiagnózis miatti főbeavatkozás az elsődleges szempont. A főcsoportokon belüli csoportmeghatározást definiálhatja

a) a fődiagnózis,

b) a fődiagnózis és egyéb diagnózis kombinációja,

c) a besorolási tényezőnek számító beavatkozás,

d) a besorolási tényezőnek számító beavatkozások kombinációja,

e) a fődiagnózis és/vagy egyéb diagnózis, valamint

f) a beavatkozás vagy a beavatkozások kombinációja,

g) *  a beteg életkora,

h) *  az újszülött születési súlya.

(4) Ha az ellátás során nem végeztek besorolási tényezőnek minősülő beavatkozást a besorolást a fődiagnózis alapján kell elvégezni.

(5) * 

(6) *  Az ellátási eset minősítésénél a főbetegséghez társult betegséget akkor kell figyelembe venni, ha a fődiagnózis miatt szükséges kezelést befolyásolja, illetve, ha annak alapján az esetet más HBCS-be is be lehetne sorolni, mint a fődiagnózis szerint.

(7) Minden HBCs-én belül meg kell különböztetni az átlagos, a rövid, a hosszú és az áthelyezett ellátási eseteket az alábbiak szerint: * 

a) átlagos ellátási esetnek minősül az ellátás, ha annak időtartama az adott HBCS-re a 3. mellékletében megállapított alsó és felső határnap között van;

b) rövid ellátási esetnek minősül az ellátás, ha annak időtartama nem éri el az adott HBCS ellátására megszabott alsó határnapot;

c) *  hosszú ellátási esetnek minősül az ellátás, ha az aktív minősítésű osztályon, részlegen az ellátás időtartama meghaladja az adott HBCs ellátására megszabott felső határnapot;

d) *  áthelyezett ellátási esetnek minősül, ha a beteget úgy helyezik át más intézménybe, hogy az áthelyezést megelőző ellátás időtartama nem érte el az adott HBCS normatív ápolási idejét. A normatív ápolási idő az adott HBCS alsó és felső határnapja közötti napban a 3. mellékletében megállapított időtartam.

(8) *  A 99M 959A-L, illetve a 9511–9515 HBCs-k elszámolása esetén – ideértve a nevezett HBCs-k kúraszerű ellátási formáit is – az Egészségbiztosítási Alapból a 959A–L, valamint 9511–9515 homogén betegségcsoportok szerint finanszírozott daganatellenes terápiákról szóló miniszteri rendeletben (a továbbiakban: Kézikönyv) meghatározott protokollok paraméterei mellett az alábbiakat kell figyelembe venni: * 

a) teljes díj elszámolása történik, ha a protokoll szerinti teljes ciklus befejeződött;

b) többszörös ellátásnak minősül az ellátás, ha egy finanszírozási eseten belül, egy ellátási ciklust meghaladóan további, befejezett ellátás történik, amely után a szolgáltató az összes ciklus kifizetésére jogosult;

c) részleges ellátási eseménynek minősül az ellátás, ha a finanszírozási eseten belül az ellátási ciklushoz tartozó valamennyi fázis nem teljesült, ebben az esetben csak részleges kifizetés történhet az egy fázisra jutó súlyszám arányában, a teljesített, befejezett fázisok után;

d) az ellátás során a protokoll szerinti következő fázis megkezdésének időpontja maximum 14 nappal meghosszabbodhat;

e) nem számolható el az ellátás, ha a Kézikönyvben közzétett

ea) maximális ciklusszámot meghaladja, vagy

eb) kiegészítő indikációs meghatározásoknak és kezelési előírásoknak az adott betegség indikációja nem felel meg;

f) *  ha az ellátás nem felelt meg a Kézikönyvben közzétett protokolloknak, akkor legfeljebb a legalacsonyabb egy fáziskezelési napra jutó súlyszám 70%-a számolható el kezelési naponként, és legfeljebb 5 kezelési napra, az első kezelési naptól számított 30 napon belül.

(8a) *  A 99M 9711 és a 99M 9713 HBCs-k esetén – ideértve a HBCs-k kúraszerű ellátási formáit is – teljes díj elszámolása történik, ha a gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti teljes kezelési sorozat befejeződött.

(9) *  Az intézmény a 3. számú mellékletben meghatározott súlyszámot számolhatja el a (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben, valamint a c) pontja szerinti ellátási esetben a felső határnapig teljesített ellátásért.

(10) *  Az áthelyezett ellátási eset után – a neonatológiai intenzív centrumból (PIC) jelentett esetek, továbbá a besorolási tényezőnek minősülő beavatkozással járó ellátások (P jelű HBCs) kivételével – az intézmény nem jogosult az (1) bekezdés szerint járó súlyszámra, csak a teljes díj és a normatív ápolási idő hányadosaként meghatározott, az adott HBCs-re vonatkozó egy napra eső díj és a tényleges ellátási idő szorzatának megfelelő összegre.

(11) *  A rosszindulatú daganat miatt a szakmai szabályok szerint végzett radioterápia, kemoterápia és műtét – a sorrendtől függetlenül – egymásnak nem garanciális akadályai.

(12) *  Az aktív fekvőbeteg-ellátási intézményben az elhunyt betegek finanszírozása 0,80000 HBCs súlyszámnál nem lehet kevesebb, függetlenül az ápolási időtől és a HBCs csoporttól.

(13) *  A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 18. §-a (6) bekezdésének m) pontja szerinti fogyatékos személy kísérője, a beteg vagy koraszülött gyermekét szoptató anya, továbbá az ellátásban részesülő, az ellátás igénybevételének megkezdésekor a 14. életévét be nem töltött biztosított szülője, törvényes képviselője és közeli hozzátartozója ellátásának finanszírozása napidíjjal történik, amelynek értéke a HBCs súlyszám aktuális forintértékének 0,02-szorosa.

(13a) *  Az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló kormányrendelet szerinti, az újszülött 0–4 napos korban történő életkorhoz kötött szűrővizsgálatait az E. Alap a 7270 kódszámú „Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül, normális újszülött-diagnózissal” HBCs súlyszám 16 százalékával finanszírozza.

(14) *  A határnapon belüli ismételt felvétel (a 14. számú mellékletben meghatározott esetek kivételével) az előző ellátással összevonva egy ellátási esetnek számít. Az azonos HBCs-be tartozó kúraszerű ellátás – kivéve a 99M 959A-L, illetve a 9511–9515 HBCs-k – egyes kezelései (fázisok) egy ellátási esetnek számítanak, függetlenül attól, hogy ambuláns betegként vagy fekvőbetegként történt a kezelés.

(15) *  A sürgősségi betegellátásban használt 0 alsó határnapos, illetve 6–24 órás kezelésre az azonos fődiagnózisnak megfelelő „M” jelű HBCs szerinti garanciális ellátási szabály az irányadó.

(16) *  A 3. számú mellékletben „társult és súlyos társult betegséggel” szövegrésszel megjelölt HBCs esetén besorolási tényezőként figyelembe vehető az ápolást indokoló alapbetegség mellett fennálló kísérő betegség és az alapbetegség miatti szövődmény. Nem besorolási tényező a betegség kezelésével összefüggő szövődmény. Az alsó határnap előtt elbocsátott eset a „társult betegséggel” elnevezésű HBCs-be nem sorolható be.

(17) * 

(18) *  A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) a külön jelzéssel ellátott HBCs-ékhez tartozó ellátások indikációjának érvényesítésére szakmai bizottságot hozhat létre, amelybe az egészségügyi szakmai kollégium illetékes tagozatát és az országos tisztifőorvost a szakterület tekintetében illetékes szakfelügyelők delegálására kérheti fel. A bizottság feladata az ellenőrzés szakmai, módszertani előiratainak elkészítése. A bizottságot a NEAK működteti.

(19) *  Az (1) bekezdés szerint kerül finanszírozásra a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK) által az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló miniszteri rendeletben foglalt eljárásrend szerint engedélyezett – a gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott protokollban foglalt és meghatározott, nemzetközi irányelveken és hazai szakmai tapasztalatokon alapuló protokollokban foglalt – indikáción túli gyógyszeres kezelés.

(20) *  A 941V HBCs szerinti műszívkezelés alkalmazásának finanszírozása annak időtartama alatt napidíjjal történik a fekvőbeteg-szakellátásban, amelynek értéke a HBCs súlyszám aktuális forintértékének 0,75-szorosa.

(21) *  A gümőkor multidrog- és kiterjedten rezisztens eseteinek finanszírozása annak időtartama alatt napidíjjal történik a fekvőbeteg-szakellátásban, amelynek értéke a HBCs súlyszám aktuális forintértékének 0,09-szerese.

(22) *  A 941R HBCs szerinti centrális keringéstámogató kezelés alkalmazásának finanszírozása annak időtartama alatt napidíjjal történik a fekvőbeteg-szakellátásban, amelynek értéke a HBCs súlyszám aktuális forintértékének 1,20-szorosa.

(23) *  A 941X és 941Y HBCs-k szerinti perifériás keringéstámogató kezelés alkalmazásának finanszírozása annak időtartama alatt napidíjjal történik a fekvőbeteg-szakellátásban, amelynek értéke a HBCs súlyszám aktuális forintértékének 2,20-szorosa. A 941X HBCs napidíja legfeljebb 7 napig finanszírozható.

1/A. § * 

2. § *  A tételes elszámolás alá eső egyszerhasználatos eszközök és implantátumok jegyzékét, kódját, valamint az elszámolásra jogosult intézetek körét az 1. számú melléklet tartalmazza.

2/A. § *  A tételes elszámolás alá eső hatóanyagok jegyzékét, kódját, valamint az adott hatóanyag alkalmazására vonatkozó szakmai és finanszírozási feltételeket – ideértve, amennyiben van, az új beteg bevonására vonatkozó szakmai feltételeket – az 1/A. számú melléklet tartalmazza.

2/B. § *  (1) A tételes elszámolás alá eső hatóanyagok elszámolására jogosult intézetek körét a NEAK honlapján közleményben teszi közzé. A közleményben korábban nem szereplő elszámolásra jogosult intézet a közzétételt követő hónaptól jogosult az elszámolásra.

(2) Az egészségügyi szolgáltató tételes elszámolású gyógyszerek intézményi körének bővítésére irányuló kérelmét az egészségügyi szakmai kollégium illetékes tagozatának véleményével együtt a NEAK-nál kezdeményezi. A NEAK arra vonatkozó tájékoztatásával együtt, hogy a kérelem jár-e országos keretemeléssel a beszerzett gyógyszer vonatkozásában, továbbítja a kérelmet az egészségbiztosításért felelős miniszter részére. Az egészségbiztosításért felelős miniszter a kérelem kézhezvételét követő 15 napon belül értesíti a NEAK-ot az intézményi kör bővítésére vonatkozó döntéséről. A hozzájárulást a NEAK 15 napon belül közleményében teszi közzé.

(3) A (2) bekezdés szerinti döntés meghozatala során az egészségbiztosításért felelős miniszter a következő szempontokat veszi figyelembe:

a) az egészségügyi szakmai kollégium illetékes tagozatának szakmai véleménye szerint a befogadáshoz szükséges személyi feltételek rendelkezésre állnak-e,

b) a NEAK tájékoztatását arról, hogy a kérelem jár-e országos keretemeléssel a beszerzett gyógyszer vonatkozásában, és ha igen, annak forrása rendelkezésre áll-e.

(4) A NEAK a tételes elszámolás alá eső hatóanyagokat tartalmazó gyógyszereket természetben, vagy ha ez valamilyen okból átmenetileg nem lehetséges, pénzügyi keret formájában biztosítja az (1) bekezdés szerinti közleményben szereplő egészségügyi szolgáltatóknak.

2/C. § *  (1) *  Az 1/A. számú melléklet szerinti egyes tételes elszámolás alá eső hatóanyagok esetében az egy finanszírozási évre vonatkozó országos keretösszeget a NEAK határozza meg, erről az egészségbiztosításért felelős minisztert és az NNGYK-t tájékoztatja.

(2) *  Az 1/A. számú melléklet szerinti egyes tételes elszámolás alá eső hatóanyagok esetében a tételes elszámolásra jogosult egyes egészségügyi szolgáltatókra jutó, mg-ban, illetve g-ban kifejezett keret (a továbbiakban: intézményi kvóta) felosztását az egészségügyi szakmai kollégium és az NNGYK javaslatának kikérését követően a NEAK végzi. Az intézményi kvótát úgy kell meghatározni, hogy – országos szinten – tartalék keret is rendelkezésre álljon. A tartalék keret képzésére az intézményi kvóta képzésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) *  Tárgyi finanszírozási évre vonatkozó intézményi kvótákat a NEAK gyógyszer-hatóanyagonként a honlapján közzéteszi.

(4) *  Tárgyi finanszírozási évben az intézményi kvóta és a tartalék keret módosítását

a) az egészségbiztosításért felelős miniszter,

b) *  az NNGYK,

c) a szakmai kollégium, vagy

d) a saját

kezdeményezésére a NEAK végzi.

(5) Az adott egészségügyi szolgáltatóra vonatkozó intézményi kvóta módosításánál figyelembe kell venni a már adott kezelésben részesülő betegek további folyamatos ellátásának biztosítását.

(6) A tételes elszámolás a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 26. § (5) bekezdés b) pontja alapján történik.

(7) *  Az egészségügyi szolgáltató intézményi kvótájának teljesítettségéről a NEAK negyedéves tájékoztatást ad a honlapján.

2/D. § *  (1) Ha az 1/A. számú mellékletben foglalt tételes elszámolás alá eső hatóanyagot – ide nem értve a humán normál immunglobulinokat – tartalmazó gyógyszer kiadására a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdés c) pontja alapján kerül sor, a beteg a kezelésre az adott hatóanyag országos keretének terhére jogosult.

(2) Ha az 1/A. számú mellékletben foglalt tételes elszámolás alá eső hatóanyagot – ide nem értve a humán normál immunglobulinokat – tartalmazó gyógyszer alkalmazására a Gytv. 25. § (6d) bekezdése alapján, az NNGYK által kiadott indikáción túli gyógyszerrendelési ajánlásában szereplő indikációban kerülne sor, akkor a NEAK a 2/C. § szerinti intézményi kvóta meghatározásakor és kiközlésekor – az erre szolgáló elektronikus adatlap megjelölésével – rendelkezhet a gyógyszer méltányossági kérelem nélkül történő igénybevételének lehetőségéről.

2/E. § *  (1) *  A tételes elszámolású hatóanyagok beszállítója – az erre szolgáló elektronikus jelentési rendszeren keresztül a szállítólevelek elektronikus feltöltése útján – az egészségügyi szolgáltatónak történt szállításairól folyamatos tájékoztatást ad a NEAK részére.

(2) *  A tételes elszámolásra jogosult egészségügyi szolgáltató a tételes elszámolású hatóanyagok felhasználásáról az adott beteg vonatkozásában a beteg kezelését követő 3 munkanapon belül, az erre szolgáló elektronikus adatlap kitöltésével rögzíti a betegre vonatkozó adatokat az elszámoló rendszerben.

3. § (1) *  A járóbeteg-szakellátás keretében nyújtott ellátások teljesítmény-pontértékét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(2) * 

(3) * 

(4) *  A külön jogszabályban meghatározott

a) J0 ellátási szintű laboratóriumokból jelenthető eljárások jegyzékét a 2/a. számú melléklet,

b) * 

tartalmazza.

(5) *  Nem számolhatók el teljesítményként az adott rendelésen a havi összesített rendelési időt meghaladóan végzett tevékenységek abban az esetben, ha a rendelésen nyújtott – a járóbeteg-szakellátás egyes tevékenységeinek minimális ellátási idejéről szóló 17. számú melléklet szerint, illetve az ott meghatározottak hiányában legalább 2 perc ellátási idő alapján számított – összesített havi ellátási idő meghaladja a tárgyhavi rendelési időt.

(6) *  Az (5) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a beteg közvetlen jelenlétét nem igénylő tevékenységek végzése, a csoportos tevékenységek végzése, a kizárólag laboratóriumi mintavételi eszköz biztosítása, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 20. § (4) bekezdése szerinti keresőképtelenség miatti soron kívüli ellátások, valamint a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűréshez kapcsolódó beavatkozások végzése esetén.

(7) *  Ha a 35950 Agy PET/CT vizsgálatra, a 35960 Egésztest PET/CT vizsgálatra, a 35970 Egy testtájék PET/CT vizsgálatra a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján kerül sor, a beteg a vizsgálatra az adott eljárás országos keretének terhére jogosult.

3/A. § *  Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 59. § (1) bekezdése szerinti egészségügyi szolgáltató havi 2 000 000 forint fix összegű díjra jogosult.

4. § (1) *  A homogén betegségcsoportokhoz rendelt aktív minősítésű fekvőbeteg-ellátási tevékenység súlyszámértékeit, normatív ápolási idejét és határnapjait e rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

(2) *  A 4. számú mellékletben meghatározott HBCs-be sorolt ellátásokat finanszírozás ellenében csak az ott meghatározott intézetek végezhetik.

(3) *  A 4. számú mellékletben meghatározott ellátások végzésének feltétele a külön jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételek folyamatos biztosítása.

(4) *  Amennyiben a NEAK, illetve a működési engedélyt kiadó egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzése során megállapítja, hogy a 4. számú mellékletben szereplő egészségügyi szolgáltató nem felel meg a (3) bekezdésben foglalt feltételnek, kezdeményezi az egészségbiztosításért felelős miniszternél a 4. számú melléklet módosítását.

(5) *  Az egészségbiztosításért felelős miniszter a (4) bekezdésen alapuló kezdeményezések figyelembevételével évente felülvizsgálja a 4. számú mellékletben foglaltakat.

(6) *  Amennyiben az ellátást olyan intézet végzi, amely nincs feltüntetve a 4. számú mellékletben, a teljes kifizetésre abban az esetben kerülhet sor, ha a betegnek a 4. számú mellékletben meghatározott intézetbe történő szállítását akadályozó körülmény fennállását a NEAK ellenőrző hálózatának (fő)orvosa – az ellátás befejezését követő 20. napig benyújtott kérelemre – vizsgálattal megállapítja. Az ápolást indokoló fődiagnózis alapján meghatározott HBCs díja minden esetben elszámolásra kerül.

(7) *  A 4. számú mellékletben meghatározott ellátások során az 1. számú melléklet szerinti eszközök vagy implantátumok felhasználása esetén az eszközök vagy implantátumok elszámolása a NEAK-kal kötött külön szerződés szerint történik.

(8) *  Amennyiben a *HBCs-be tartozó műtétet a 4. számú mellékletben feltüntetett intézetben végezték, de az esetnek a műtét előtti és utáni kezelése más intézetben történt, a kezelő kórház számára a *HBCs abban az esetben számolható el, ha a Kr. 14. számú melléklete szerinti Adatlapon a műtéti beavatkozás mellett feltünteti a beavatkozást végző intézet kódját. A műtét díját az intézetek egymás között elszámolják. Ugyanez az elszámolási szabály vonatkozik a sugárterápiás beavatkozásokra is.

5. § *  A még országosan el nem terjedt, nagyértékű műtéti és diagnosztikus eljárásokat, valamint azok díjtételeit a 8. számú melléklet tartalmazza.

6. § *  (1) *  Egynapos beavatkozás aktív fekvőbeteg-ellátási intézményben és a külön jogszabályban meghatározott járóbeteg-szakellátás keretében nyújtható. Az egynapos beavatkozások felsorolását a 9. számú melléklet tartalmazza. A fekvőbeteg-szakellátásban használt Adatlapon jelentett egynapos beavatkozás – a HBCS csoportba történő besorolás egyéb feltételeinek (fődiagnózis, életkor, egyéb) figyelembevételével – kizárólag a 9. számú melléklet III. pontjában felsorolt, az adott egynapos beavatkozáshoz hozzárendelt HBCS csoportokban számolható el.

(2) *  A 9. számú melléklet I. pontjában felsorolt beavatkozás – a 14. számú mellékletben foglalt kivételekkel – a besorolása szerinti HBCs felső határnapjáig összevonva egy ellátási esetnek minősül az azt követő kórházi felvétellel.

(3) *  Az „E” feladatkódú egynapos ellátást nyújtó osztályok szakmákra vonatkozó ellátási és elszámolási kompetencia listáját a 9/a. számú melléklet tartalmazza.

7. § *  (1) A 10. számú melléklet tartalmazza az aktív fekvőbeteg-ellátási háttér mellett ambuláns formában is nyújtható kúraszerű kezeléseket.

(2) *  Aktív fekvőbeteg-ellátási háttér az egészségügyi intézményen belül, vagy más olyan egészségügyi intézménnyel kötött szerződéssel biztosítható, amely a biztosított számára 30 percen belül elérhető.

(3) *  A 10. számú melléklet szerinti meddőségi kezelések a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető meddőségkezelési eljárásokról szóló 49/1997. (XII. 17.) NM rendeletben előírt számban és gyakorisággal jelenthetők. Petesejt leszívásának céljából végzett stimulációért önmagában 0,25000 súlyszám, amennyiben emellett petesejt leszívása is történik, 1,40953 súlyszám, fagyasztott petesejt felhasználásáért, amennyiben további részfolyamat nem történik, 0,25000 súlyszám számolható el.

(3a) *  A 10. számú mellékletben felsorolt meddőségi kezelések közül a 6570 HBCs-ben elszámolható beavatkozási sorozatok a Rendeletben előírt számban és gyakorisággal jelenthetők. A különálló beavatkozások a 92700 vagy a 92701 OENO kódú eljárás nélkül is elszámolhatók a HBCs súlyszámértékének 50 százalékával.

(4) *  A daganatos betegek kúraszerű kemoterápiás kezeléséről kiállított Adatlapon az egyes kezelési fázisok beavatkozási kódját is fel kell tüntetni.

(4a) *  A Kézikönyvben szereplő kemoterápiás protokollok módosítását, illetve az új protokollok összeállítását a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet szerint befogadott gyógyszerek, alkalmazási előírások, továbbá indikációk szerint a NEAK végzi. A NEAK a javaslatát szakmai véleményezés céljából megküldi az egészségügyi szakmai kollégium illetékes tagozata részére. A NEAK a javaslatát az egészség ügyi szakmai kollégium illetékes tagozatának észrevételével együtt megküldi a Finanszírozási Kódkarbantartó Bizottságnak. A Finanszírozási Kódkarbantartó Bizottság a NEAK javaslata, valamint az egészség ügyi szakmai kollégium illetékes tagozatának észrevétele alapján alakítja ki a javaslatát, amit megküld az egészségbiztosításért felelős miniszter részére. Az egészségbiztosításért felelős miniszter dönt a javaslatról, amelyet jóváhagyása esetén kihirdet.

(5) * 

(6) * 

(6a) *  Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény alapján befogadott nappali ellátásra szerződött járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltató, valamint az ellátásoknak megfelelő szakmákban nappali kórházi ellátásra szerződött fekvőbeteg szakellátást nyújtó szolgáltató az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 2. § r) pontja szerinti rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátásokat a 18. számú mellékletben meghatározott szabályok és paraméterek alapján számolhatja el.

8. § *  (1) A 11. számú melléklet tartalmazza az eltérő finanszírozást megalapozó dializálási eljárásoknak, valamint a praedializált betegek Erythropoietin ellátásának finanszírozási súlyozási szorzóit.

(2) A praedializált betegek Erythropoietin ellátásának díjazására a művesekezelés finanszírozására szolgáló előirányzat 5,36%-a fordítható.

9. § *  A 12. számú melléklet tartalmazza a fogászati szolgáltatások kódszámát, pontszámát, amely a társadalombiztosítási finanszírozás alapjául szolgál.

9/A. § *  Az Országos Vérellátó Szolgálattól a felhasználó intézmények által igényelt vérkészítmények térítési díját a 13. számú melléklet tartalmazza.

9/B. § *  (1) Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 29. § e) pontja szerinti szolgáltatók (a továbbiakban: gondozók) által egyes szakterületeken homogén gondozói gyűjtőkód (a továbbiakban: HGK) is jelenthető elszámolásra. A gondozók által elszámolható tevékenységeket és azok pontértékeit – az e §-ban foglalt szabályoknak megfelelően – a 2. számú, a 15. számú és a 15/a. számú melléklet tartalmazza.

(2) A HGK a 15. számú mellékletben foglalt kódokkal együttesen nem jelenthető elszámolásra.

(3) A HGK a 2. számú mellékletben foglalt kódokkal – szakmai kompetencia fennállása esetén – együttesen is jelenthető, amely alól kivételt képeznek azok az eljárások, amelyek a 15. számú mellékletben is szerepelnek.

(4) A gondozók egy HGK-t jelenthetnek elszámolásra. A HGK magában foglalja az orvosi vizsgálatot, az orvosi kontroll vizsgálatot, a gondozási stratégia felállítását, a gondozói szakellátás jogszabályoknak megfelelő dokumentálását, valamint a további gondozási szakellátás lépéseit.

(5) Egy biztosított részére, ugyanazon megjelenési napon, ugyanazon gondozó által nyújtott gondozási szakellátás minden esetben egy gondozói szakellátásnak minősül.

(6) Neurológiai, gyermek- és ifjúságpszichiátriai HGK-t a pszichiátriai gondozók jelenthetnek. Drogbetegellátási, alkohológiai és addiktológiai HGK-t pszichiátriai és addiktológiai gondozók is jelenthetnek.

9/C. § *  Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 28/A. §-a szerinti havi fix összegű díjazás mértékét e rendelet 16. számú melléklete tartalmazza.

9/D. § *  (1) Az egészségügyi intézmény a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás esetében a 18. számú mellékletben foglalt Nappali Ellátási Programcsoportokhoz (a továbbiakban: NEPCs) rendelt súlyszám alapján részesül díjazásban. A NEPCs-be sorolás módszertanát a HBCs besorolás módszertanáról rendelkező miniszteri rendelet tartalmazza.

(2) Az ellátott eset NEPCs-jének meghatározásában a besorolási tényezőket a (3) és (4) bekezdésben meghatározott sorrendben kell a csoportosításnál figyelembe venni.

(3) Az ellátott eseteket a besorolási tényezők alapján első lépésben a NEPCs főcsoportjához kell rendelni. A főcsoportokon belüli csoportokat

a) az alapdiagnózis,

b) a fődiagnózis és

c) a besorolási tényezőnek számító beavatkozások

határozzák meg.

(4) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése szerinti beutalóval, rehabilitációs ellátási programonként, az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében meghatározott szakorvos javaslata alapján vehető igénybe.

(5) Ismételt rehabilitáció ellátási programja az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében az ismétlésre vonatkozóan meghatározott feltételekkel vehető igénybe.

9/E. § *  (1) A rehabilitáció kezdő időpontja az adott szolgáltatónál végzett rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátáshoz tartozó első rehabilitációs ellátási esemény első kezelési napja.

(2) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás időtartama a rehabilitáció kezdő napja és a rehabilitáció befejezésének utolsó napja között eltelt valamennyi hivatalos munkarend szerinti munkanap.

(3) A kezelési napok száma a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás (2) bekezdésben foglalt időtartama alatt azon napok száma, amelyeken a beteg részére az ellátási program alapján az ellátásnak megfelelő rehabilitációs beavatkozásokat végeztek.

(4) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás besorolásakor az elszámolt napok száma a (3) bekezdésben foglalt kezelési napok számával egyezik meg.

(5) Alsó határnap az adott NEPCs-re kezelési napokban meghatározott alsó határérték.

(6) Felső határnap az adott NEPCs-re napokban meghatározott felső határérték, amely a rehabilitáció kezdő időpontjából kezdődően, a hivatalos munkarend szerinti kezelési szünetnek minősülő napok figyelembevétele nélkül kerül meghatározásra.

(7) A maximális kezelési napok száma a NEPCs-re meghatározott felső határnapon belül elvégezhető kezelési napok maximális száma.

9/F. § *  (1) Minden NEPCs-en belül meg kell különböztetni a normál, a rövid, és a hosszú ellátási eseteket az alábbiak szerint:

a) normál ellátási esetnek minősül az ellátás, ha a rehabilitáció időtartama az adott NEPCs-re a 18. számú mellékletben megállapított alsó és felső határnap között van, és ezen belül a kezelési napok száma nem haladta meg az ellátásra meghatározott maximális kezelési napok számát;

b) rövid időtartamban végzett ellátásnak minősül az ellátás, ha a kezelési napok száma nem érte el az alsó határnapot;

c) hosszú ellátásnak minősül az ellátás, ha a rehabilitáció időtartama a rehabilitáció kezdő napjától számítva meghaladta a felső kezelési határnapot.

(2) A felső kezelési határnapon felül teljesített rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás kezelési napjaira a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátást nyújtó szolgáltató részére finanszírozási napi díj elszámolása nem történhet, kivéve a (3) bekezdésben foglaltak alapján végzett ellátásokat.

(3) *  A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás ismétlésére vonatkozóan az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében meghatározott szabálytól eltérően, a NEAK

a) legfeljebb a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás felső határnapját követő 10. napig benyújtott kérelem esetén, és

b) a NEAK ellenőrző főorvosának jóváhagyása alapján

az ellátást legfeljebb egy alkalommal, legfeljebb a NEPCs-re meghatározott maximális kezelési nappal és felső határnappal egyező időtartamban meghosszabbíthatja, amennyiben az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében meghatározott feltételek fennállnak.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott kategóriákban a NEPCs-re a 18. számú mellékletben meghatározott alap finanszírozási napi díj számolható el az alábbiak szerint:

a) teljes ellátás esetén a teljesített rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátási kezelési napokra a finanszírozási napi díj 100%-a számolható el,

b) rövid időtartamban teljesített rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátási kezelési napokra a finanszírozási napi díj 70%-a számolható el,

c) a (3) bekezdés szerint engedélyezett, felső határnapot meghaladóan teljesített rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátási kezelési napokra a finanszírozási napi díj 100%-a számolható el.

(5) Az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében előírt ismételhetőségi határidő előtt elkezdett újabb rehabilitációs program kezelési napjaira finanszírozás nem fizethető.

(6) Az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletében előírt ismétlési számot meghaladóan végzett rehabilitációs programra finanszírozás nem fizethető.

9/G. § *  Intézményi várólistát és intézményi előjegyzési listát a 19. számú mellékletben meghatározott ellátások esetében kell vezetni.

10. § (1) Ez a rendelet 1993. május 1-jén lép hatályba.

(2) * 

(3) * 

11. § *  (1) Az 1. számú mellékletnek az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet, valamint a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosításáról szóló 35/2010. (V. 14.) EüM rendelet (a továbbiakban: Módr.) 1. mellékletével megállapított, a 2. számú mellékletnek a Módr. 3. mellékletével megállapított, a 3. számú mellékletnek a Módr. 4. mellékletével megállapított, a 4. számú mellékletnek a Módr. 5. mellékletével megállapított, a 8. számú mellékletnek a Módr. 7. mellékletével megállapított, a 9. számú mellékletnek a Módr. 8. mellékletével megállapított, a 10. számú mellékletnek a Módr. 9. mellékletével megállapított, valamint a 14. számú mellékletnek a Módr. 10. mellékletével megállapított rendelkezéseit a 2010. június 1-jei teljesítményekre kell először alkalmazni.

(2) Az 1/A. számú mellékletnek a Módr. 2. mellékletével megállapított, valamint a 4. számú mellékletnek a Módr. 6. mellékletével megállapított rendelkezéseit a 2010. július 1-jei teljesítményekre kell először alkalmazni.

12. § *  (1) Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet, valamint az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet módosításáról szóló 29/2010. (XII. 30.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: Módr2.)

a) 3. § (3) bekezdésével módosított 2. számú mellékletet, kivéve a Módr2. 3. melléklet 1. és 19. pontjával megállapított részét,

b) 3. § (4) bekezdésével módosított 2. számú mellékletet,

c) 3. § (5) bekezdésével módosított 3. számú mellékletet, kivéve a Módr2. 5. melléklet 2. pontjával megállapított részét,

d) 3. § (6) bekezdésével módosított 4. számú mellékletet, kivéve a Módr2. 6. melléklet 8. pontjával megállapított részét,

e) 3. § (7) bekezdésével módosított 8. számú mellékletet, kivéve a Módr2. 7. melléklet 2. és 4. pontjával megállapított részét,

f) 3. § (8) bekezdésével módosított 9. számú mellékletet,

g) 3. § (9) bekezdésével módosított 10. számú mellékletet,

h) * 

i) 3. § (11) bekezdésével módosított 14. számú mellékletet,

j) 3. § (12) bekezdésével megállapított 16. számú mellékletet

a 2011. január 1-jei teljesítményektől kell alkalmazni.

(2) A Módr2.

a) 3. § (1) bekezdésével módosított 1. számú mellékletet,

b) 3. § (2) bekezdésével módosított 1/A. számú mellékletet,

c) 3. § (3) bekezdésével módosított 2. számú mellékletnek a Módr2. 3. melléklet 1. és 19. pontjával megállapított részét,

d) 3. § (5) bekezdésével módosított 3. számú mellékletnek a Módr2. 5. melléklet 2. pontjával megállapított részét,

e) 3. § (6) bekezdésével módosított 4. számú mellékletnek a Módr2. 6. melléklet 8. pontjával megállapított részét,

f) 3. § (7) bekezdésével módosított 8. számú mellékletnek a Módr2. 7. melléklet 2. és 4. pontjával megállapított részét a 2011. április 1-jei teljesítményektől kell alkalmazni.

13. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 5/2011. (II. 28.) NEFMI rendelet 1. § (1) bekezdésével módosított 3. számú mellékletet, valamint 1. § (2) bekezdésével módosított 10. számú mellékletet a 2011. márciusi kifizetésektől kell alkalmazni.

14. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet, valamint az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló 16/2002. (XII. 12.) ESzCsM rendelet módosításáról szóló 36/2011. (VI. 27.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: Módr3.) 1. §-ával módosított 1. § (21) bekezdést, a Módr3. 4. § (1) bekezdésével módosított 3. számú mellékletet, a Módr3. 4. § (2) bekezdésével módosított 4. számú mellékletet, a Módr3. 4. § (3) bekezdésével megállapított 9. számú mellékletet, a Módr3. 4. § (4) bekezdésével módosított 10. számú mellékletet, valamint a Módr3. 5. §-ával módosított 6. § (1) bekezdést a 2011. júliusi teljesítésektől kell alkalmazni.

15. § *  Járóbeteg-szakellátás keretében 2013. január 1-jétől a gyártástól számított 12 évnél idősebb berendezéssel végzett CT, MRI vizsgálat csak akkor számolható el, ha az a 2012. december 31-én hatályos szabályok szerint elszámolható volt.

16. § *  Az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 36/2014. (IV. 30.) EMMI rendelettel megállapított 12. számú mellékletben foglaltakat a 2014. január havi kifizetésektől kell alkalmazni.

17. § *  Az egyes egészségbiztosítási, egészségügyi és szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 2.) EMMI rendelettel megállapított 1., 1/A., 2., 3., 4. és 17. számú mellékletben foglaltakat a 2015. január havi teljesítésektől kell alkalmazni.

18. § *  A 2. számú mellékletnek az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 36/2015. (VII. 15.) EMMI rendelettel megállapított rendelkezését a 2015. május 31-ét követő teljesítményekre kell alkalmazni.

19. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet és a gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól szóló 10/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet módosításáról szóló 17/2016. (VII. 22.) EMMI rendelettel megállapított 3. számú mellékletben foglaltakat a 2016. augusztus havi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.

20. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet és az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet módosításáról szóló 36/2017. (XII. 27.) EMMI rendelettel módosított 8. számú mellékletben foglaltakat a 2017. november havi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.

21. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 19/2018. (VII. 5.) EMMI rendelettel módosított 12. számú mellékletben foglaltakat a 2018. január havi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.

22. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 30/2019. (XII. 14.) EMMI rendelet 2. mellékletével megállapított 16. számú melléklet szerinti díjakra 2019. szeptember hónaptól jogosultak az egészségügyi szolgáltatók.

23. § *  Az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeleteknek a dietetikai ellátásokhoz, valamint az érsebészeti és egyéb ellátásokhoz kapcsolódó módosításáról szóló 22/2020. (VI. 26.) EMMI rendelettel módosított 1/A. számú mellékletben és 4. számú mellékletben foglaltak a módosítás hatálybalépésekor kezelés alatt álló betegek gyógykezelésének folytatását nem érintik, a módosítással érintett egészségügyi szolgáltatóra nézve – a 2/C. § (5) bekezdése alkalmazásával – intézményi kvóta kerül meghatározásra.

24. § *  Az e rendelet 16. számú mellékletének az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 40/2020. (XI. 17.) EMMI rendelettel megállapított 14–16. sora szerinti díjakra 2020. szeptember hónaptól jogosultak az egészségügyi szolgáltatók.

25. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet és az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet módosításáról szóló 50/2020. (XII. 28.) EMMI rendelettel megállapított 16. számú mellékletben foglalt táblázat 4b. megjelölésű sora szerinti díjra 2020. november hónaptól az Országos Sportegészségügyi Intézet jogosult.

26. § *  E rendeletnek az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 28/2021. (VI. 29.) EMMI rendelettel módosított 16. számú mellékletében foglalt táblázat 17. sora szerinti díjra 2021. január hónaptól jogosult a Budai Egészségközpont Kft.

27. § *  (1) E rendeletnek az egyes gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 55/2021. (XII. 22.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Módr4.) 1. §-ával módosított 1/A. számú mellékletében foglalt rendelkezéseit azon hatóanyagok vonatkozásában, amelyek a Módr4. hatálybalépése előtt nem tartoztak a tételes elszámolás alá eső hatóanyagok körébe, az érintett hatóanyag természetben történő biztosítása érdekében lefolytatott eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés hatálybalépésétől, de legkésőbb a Módr4. hatálybalépését követő harmadik hónap első napjától kell alkalmazni.

(2) Az 1/A. számú mellékletben foglalt azon hatóanyagokat tartalmazó gyógyszereknek a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kiadására, amelyek a Módr4. hatálybalépése előtt nem tartoztak a tételes elszámolás alá eső hatóanyagok körébe, a Módr4. hatálybalépését követő harmadik hónap utolsó napjáig kerülhet sor.

27. § * 

28. § *  Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek robotsebészeti eljárásokkal összefüggő módosításáról szóló 59/2021. (XII. 28.) EMMI rendelettel módosított 1., 3. és 4. számú mellékletben foglaltakat a 2022. január havi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.

28/A. § *  E rendeletnek az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet és a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet módosításáról szóló 37/2022. (X. 28.) BM rendelet 3. § a)–d) pontjával tételes elszámolás alá eső hatóanyagok köréből hatályon kívül helyezett hatóanyagok vonatkozásában az érintett hatóanyagot tartalmazó gyógyszerekre vonatkozó támogatási kategóriát és mértékét megállapító eljárás részletes szabályait megállapító, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet és a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásának, a befogadás és a támogatás mértéke megállapításának, valamint a támogatás megváltoztatásának részletes szabályairól szóló 452/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 363/2022. (IX. 23.) Korm. rendelettel megállapított 22/A. § szerinti eljárás 28. § (3) bekezdése szerinti eredményének érvénybe lépésétől pénzügyi keret terhére elszámolás nem lehetséges, a természetben biztosított készítményekre az egészségügyi szolgáltató részéről rendelés nem adható le, csak a már részére kiszállított gyógyszerek felhasználására van lehetőség a tételes finanszírozás keretében.

29. § *  Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet, valamint a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet módosításáról szóló 21/2022. (VII. 15.) BM rendelettel megállapított 16. számú mellékletben foglalt táblázat B:7b mezője szerinti díjra a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ 2022. március hónaptól jogosult.

30. § *  Az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 81/2022. (XII. 30.) BM rendelettel megállapított 3. számú mellékletben foglaltakat a 2023. január havi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.

31. § *  Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 16/2023. (VI. 14.) BM rendelettel megállapított 12. számú mellékletben foglaltakat a 2023. február havi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.

32. § *  (1) E rendeletnek a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásáról és finanszírozási eljárásrendek kiadásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 50/2023. (XII. 12.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 2/B. § (1) bekezdése szerinti közlemény első közzétételéről (a továbbiakban: első közlemény) a Módr5. hatálybalépését követő 2. hónap első napjával kezdődő hatállyal a NEAK a Módr5. hatálybalépésétől számított 5 napon belül gondoskodik.

(2) A NEAK az első közleményben elszámolásra jogosult intézetként az e rendeletnek a Módr5. hatálybalépését megelőző napján hatályos állapota szerinti elszámolásra jogosult intézeteket tünteti fel, azzal, hogy a Módr5.-tel megállapított 1/A. számú melléklet új tételes elszámolás alá eső hatóanyagai vonatkozásában az egészségbiztosításért felelős miniszter javaslata szerint határozza meg az elszámolásra jogosult intézeti kört.

(3) Az első közlemény közzétételéig a Módr5. hatálybalépését megelőzően hatályos állapot szerint elszámolásra jogosult intézmények jogosultak az elszámolásra.

(4) E rendeletnek a Módr5.-tel megállapított 1/A. számú mellékletének rendelkezéseit azon hatóanyagok vonatkozásában, amelyek a Módr5. hatálybalépése előtt nem tartoztak a tételes elszámolás alá eső hatóanyagok körébe, az érintett hatóanyag természetben történő biztosítása érdekében lefolytatott eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés hatálybalépésétől, de legkésőbb a Módr5. hatálybalépését követő harmadik hónap első napjától kell alkalmazni.

32. § *  E rendelet 16. számú mellékletében foglalt táblázatnak az egyes egészségbiztosítási és egyéb belügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 71/2023. (XII. 23.) BM rendelettel módosított 17. sora szerinti díjra 2024. január hónaptól jogosult a Budai Egészségközpont Kft.

1. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

Tételes elszámolás alá eső egyszerhasználatos eszközök és implantátumok jegyzéke, kódja, valamint az elszámolásra jogosult intézetek köre

1. *  01000 Gerinc belső fixációs implantátum

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

H915 Budai Egészségközpont Kft.

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

2. *  01001 HALO készülék

2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa

3. 01010 Scoliosis implantátum

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

H915 Budai Egészségközpont Kft.

4. *  01050 Közép- és belsőfül hallásjavító implantátum és processzor

Elszámolásra jogosult intézetek:

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

5. *  01062 Egyenes érprotézis gyűrűs vagy spirál, külső vagy belső erősítéssel, valamint Dacron alaplanyagú Y protézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján

2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2891 Uzsoki utcai Kórház

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M934 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros

N511 Szent Margit Kórház

N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

6. *  01063 Érprotézis dialízis shunt készítéséhez

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

7. *  Keringéstámogató eszközök

7/a. *  01082 Szívműtétekhez használt szívstabilizátor és tartozékai

Elszámolásra jogosult intézetek:

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

7/b. *  01083 Szívműtétekhez használt oxigenátor és csőkészlet

Elszámolásra jogosult intézetek:

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

7/c. *  01504 Intraaortikus ballonpumpa

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

7/d. *  01521 Műszív és tartozékai (implantálható LVAD)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

7/e. *  01527 Perifériás keringéstámogató eszköz és tartozékai (V-V ECMO)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

7/f. *  01528 Perifériás keringéstámogató eszköz és tartozékai (V-A ECMO)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

7/g. *  01529 Centrális keringéstámogató eszköz és tartozékai (ECMO, VAD)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ”

8. *  01090 Pacemakerek, implantálható kardioverter-defibrillátorok és elektrodáik

Elszámolásra jogosult intézetek:

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

9. *  01110 Szívbillentyűk (mű, biológiai, homograft, saját pericardiumból képzett)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

10. Kardiológiai ablációs és elektroanatómiai térképező katéterek

10/a. *  01123 Kardiológiai ablációs katéterek

Elszámolásra jogosult intézetek:

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

10/b. *  01124 Kardiológiai elektroanatómiai térképező katéter

Elszámolásra jogosult intézetek:

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

11. *  01130 Ventriculo-atrialis shunt, ventriculo-peritonealis shunt, lumbo-peritonealis shunt

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

12. *  01140 Peritoneo-venosus shunt

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

13. 01150 Transjuguláris, intrahepatikus porto-cavalis shunt (TIPS)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

14. *  0117A Sűrűfonatú öntáguló intracranialis stent

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

15. 01204 Orbitális implantátum

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2915 Semmelweis Egyetem

16. 01310 Felszínpótló csípőízületi protézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

17. 01323 Felszínpótló bokaízületi protézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

18. Maxillo-faciális belső fixációs eszközök és helyreállító protesisek, ideértve a CAD-CAM eljárással tervezett koponya- és arccsontpótlást is

18/a. *  01338 Maxillo-faciális belső fixációs eszközök

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

18/b. *  01340 CAD-CAM eljárással tervezett koponya- és arccsontpótló eszközök

Elszámolásra jogosult intézetek:

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

18/c. 01343 Maxillo-faciális helyreállító protézisek

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

19. *  01339 Gyógyszerkibocsátó coronaria stent

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

20. *  01346 Implantálható tartós ér- és epiduralis katéter

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

21. *  01349 Mamma protézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet

2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2891 Uzsoki utcai Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N511 Szent Margit Kórház

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

22. *  01350 Tissue expander, extender

N511 Szent Margit Kórház, Budapest

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

23. *  01351 Mély-rectum és nyelőcső műtétek során használt anastomosis-varrógépek és tárak

Elszámolásra jogosult intézetek:

1084 Bajai Szent Rókus Kórház

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1243 Dr. Elek László Kórház és Rendelőintézet, Orosháza

1454 Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet

1865 Vaszary Kolos Kórház, Esztergom

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

1903 Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat

1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján

2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa

2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2162 Siófoki Kórház-Rendelőintézet

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház

2535 Magyar Imre Kórház, Ajka

2586 Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő, Pápa

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2891 Uzsoki utcai Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

M934 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros

N511 Szent Margit Kórház, Budapest

N582 Dombóvári Szent Lukács Kórház

N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger

N590 Kiskunhalasi Semmelweis Kórház

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

24. *  0135C Nyílt tüdőműtét során használt varrógépek és tárak

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

25. 0135E Egyszer használatos eszköz vacuum core biopszia (VCB) Mammotome-hoz

Elszámolásra jogosult intézetek:

2906 Országos Onkológiai Intézet

2915 Semmelweis Egyetem

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

26. *  Video-thoracoscopos mellkasi (VATS) reszekció során felhasznált bizonyos egyszerhasználatos eszközök

26/a. *  0135F Video-thoracoscopos mellkasi (VATS) anatómiai reszekció során felhasznált bizonyos egyszerhasználatos eszközök (ideértve: varrógépek és tárak, lágyrészeltartó gyűrű, lebenykiemelő zsák, elektromos vagy ultrahangos egyszerhasználatos videothoracoscopos vágóeszköz)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

2915 Semmelweis Egyetem

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

26/b. *  0135L Video-thoracoscopos mellkasi (VATS) atípusos reszekció során felhasznált bizonyos egyszerhasználatos eszközök (ideértve: varrógépek és tárak)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

27. *  0135G Kolorectalis laparoszkopós bélműtétek során használt varrógépek, tárak és kiegészítő eszközök

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

1903 Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat

2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2891 Uzsoki utcai Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger

N590 Kiskunhalasi Semmelweis Kórház

N591 Szigetvári Kórház

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

28. *  0135K Húgyhólyag laparoszkopós műtétek során használt varrógépek, tárak és kiegészítő eszközök

Elszámolásra jogosult intézetek:

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

29. *  01360 Injektálható implantátum a vesico-ureterális reflux és az inkontinencia kezeléséhez

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

30. 01370 Végtagmegőrző endoprotézis (rosszindulatú alapbetegség kezelésében)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

31. Biológiai implantátum (konzerv csont, porc, ín, szaruhártya, keratinocyta, egyéb)

31/a. *  01401 Biológiai implantátum (konzerv csont)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

31/b. *  01402 Biológiai implantátum (porc)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

31/c. *  01403 Biológiai implantátum (ín)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

31/d. *  01404 Biológiai implantátum (szaruhártya)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

31/e. 01405 Biológiai implantátum (keratinocyta)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

31/f. 01407 Biológiai implantátum (konzervált amnion)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

31/g. *  01409 Biológiai implantátum, egyéb (kivétel: csont, porc, ín szaruhártya,

keratinocyta)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

32. *  Stent-graftok

32/a. *  01501 Stent-graftok (dilatatív érbetegségek ellátásában)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

32/b. *  01526 Fedett vascularis stentek (obliteratív érbetegségek ellátásában)

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház

2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

2889 Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

U984 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

33. * 

34. 01503 Műanyag keratoprotézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2915 Semmelweis Egyetem

35. *  01505 Percután rádiófrekvenciás máj-tumor ablációs eszköz

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

36. *  01506 Baclofen-pumpa

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

37. *  01507 Légúti stentek

Elszámolásra jogosult intézetek:

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

2906 Országos Onkológiai Intézet

2915 Semmelweis Egyetem

38. Neuropacemaker

38/a. 01508 Mély agyi stimulátor (pacemaker)

38/b. *  01520 Gerincvelői stimulátor (pacemaker)

Elszámolásra jogosult intézetek:

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

39. Urethra stent, ureter stent

39/a. *  01509 Urethra stent

Elszámolásra jogosult intézetek:

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

39/b. 01514 Ureter stent

Elszámolásra jogosult intézetek:

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

40. *  01510 Hereprotézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

41. *  01524 Égési sérültek ellátásához használt bőrpótló készítmény

Elszámolásra jogosult intézetek:

2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza

2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

42. *  01517 Vékonybél endoszkópos kapszula

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1865 Vaszary Kolos Kórház, Esztergom

2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

43. Antiglaucoma implantátum

43/a. 01518 Antiglaucoma shunt implantátum

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

43/b. 01519 Antiglaucoma fascia lata implantátum

Elszámolásra jogosult intézetek:

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

44. *  01600 Beültethető szívmonitor

Elszámolásra jogosult intézetek:

1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet

1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya

2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház

2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

M915 Betegápoló Irgalmas Rend

N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

45. 01700 Radioterápia során fellépő orális mucositis gyógyítására és megelőzésére alkalmas bevonószer

Elszámolásra jogosult intézetek:

1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét

1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

2891 Uzsoki utcai Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2906 Országos Onkológiai Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula

R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

46. *  Aorta érprotézisek

46/a. *  01111 Aortaív, nyaki nagyerek és leszálló aorta ereit kombináltan érintő dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéti ellátása során használt hibrid graft

Elszámolásra jogosult intézetek:

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

46/b. *  01112 Felszálló aorta dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéti ellátása során használt érprotézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

2734 Zala Megyei Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

46/c. *  01113 Aortaív dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéti ellátása során használt érprotézis

Elszámolásra jogosult intézetek:

2734 Zala Megyei Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

47. *  01114 Szívsebészeti ablációs eszköz

Elszámolásra jogosult intézetek:

2734 Zala Megyei Kórház

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

48. *  01525 Műsphincter

2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

2912 Pécsi Tudományegyetem

2915 Semmelweis Egyetem

2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

49. 0135P Robotsebészeti műtétek során felhasznált bizonyos egyszer használatos eszközök

Elszámolásra jogosult intézetek:

2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

2906 Országos Onkológiai Intézet

U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ

U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ

U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

1/A. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

Tételes elszámolás alá eső hatóanyagok jegyzéke és kódja, indikációs területek és a felírásra jogosultak köre

1/a1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Felnőttkori súlyos luminaris Crohn-betegség (18 éves kor felett és CDAI >300) kezelésére a finanszírozási eljárásrend alapján. Folyamatos kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni a kezelés további folytatásának elbírálása érdekében.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06056 ustekinumab

06005 vedolizumab

1/a2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Felnőttkori (18 éves kor felett) fisztulázó Crohn-betegség kezelésére finanszírozási eljárásrend szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06056 ustekinumab

06005vedolizumab

1/b1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Gyermekkori súlyos, aktív luminális Crohn-betegség (6 éves kortól betöltött 18 éves korig) kezelésére a finanszírozási eljárásrend alapján. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

1/b2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Gyermekkori (6 éves kortól betöltött 18 éves korig) súlyos, aktív fisztulázó Crohn-betegség kezelésére finanszírozási eljárásrend alapján. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

2/a. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Felnőttkori (18 éves kor felett) súlyos colitis ulcerosa kezelésére a finanszírozási eljárásrend alapján. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06005 vedolizumab

06070 tofacitinib

06056 ustekinumab

06096 ozanimod

3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Spondylitis ankylopoeticában kezelésére finanszírozási eljárásrend alapján. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a dózis csökkentése lehetséges, illetve a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06067 szekukinumab

06070 tofacitinib

06084 upadacitinib

4. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Aktív, súlyos arthritis psoriaticában szenvedő beteg kezelésére finanszírozási eljárásrend szerint. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a dózis csökkentése lehetséges, illetve a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06067 szekukinumab

06068 ixekizumab

06070 tofacitinib

06074 guszelkumab

06084 upadacitinib

06083 rizankizumab

5. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Súlyos tünetekkel (PASI ≥15 vagy BSA ≥10 vagy DLQI ≥10) járó plakkos psoriasisban szenvedő beteg kezelésére finanszírozási eljárásrend szerint. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a dózis csökkentése lehetséges, illetve a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06056 ustekinumab

06067 szekukinumab

06068 ixekizumab

06074 guszelkumab

06083 rizankizumab

06095 bimekizumab

5/a1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Közepesen súlyos, illetve súlyos (EASI ≥21,1 vagy IGA ≥3 és DLQI >10) atópiás dermatitisz kezelésére szisztémás kezelésre szoruló olyan felnőtt betegeknél, akiknél a ciklosporin kezelés dokumentáltan sikertelen volt. 12. hétnél szükséges a terápia felülvizsgálata hatásossági szempontból – ha a betegnél nem érhető el a 75%-os javulás, a terápia leállítandó.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06069 baricitinib

06084 upadacitinib

06097 abrocitinib

5/a2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Közepesen súlyos, illetve súlyos (EASI ≥21,1 vagy IGA ≥3 és DLQI >10) atópiás dermatitisz kezelésére szisztémás kezelésre szoruló 12 éves vagy idősebb serdülőknél, akiknél a ciklosporin kezelés dokumentáltan sikertelen volt. 12. hétnél szükséges a terápia felülvizsgálata hatásossági szempontból – ha a betegnél nem érhető el a 75%-os javulás, a terápia leállítandó.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06084 upadacitinib

6/a1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Súlyos rheumatoid arthritis kezelésére finanszírozási eljárásrend szerint. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a dózis csökkentése lehetséges, illetve a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06053 infliximab

06054 tocilizumab

06057 abatacept

06058 rituximab

06069 baricitinib

06070 tofacitinib

06075 sarilumab

06084 upadacitinib

6/a.2. * 

6/b. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Juvenilis idiopáthiás arthritis kezelésére finanszírozási eljárásrend szerint. Folyamatos, egy éven túli kezelés alatt álló betegek esetén a betegség súlyosságát legkésőbb 12 havonta szükséges újraértékelni, tartós (legalább 6 hónapja tartó), stabil remisszió esetén a dózis csökkentése lehetséges, illetve a kezelés felfüggeszthető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06054 tocilizumab

06057 abatacept

6/c. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Metotrexáttal (MTX) kombinálva olyan 2 éves vagy annál idősebb, poliartikuláris juvenilis idiopathiás arthritisben (pJIA) (reuma faktor pozitív vagy negatív és kiterjedt oligoarthritis) szenvedő betegek kezelésére javasolt, akik nem reagáltak megfelelő módon az előzőleg alkalmazott MTX-kezelésre. A tocilizumab monoterápiaként adható, ha metotrexát intolerancia áll fenn vagy a tartós metotrexát-kezelés nem alkalmazható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06054 tocilizumab

6/d. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Olyan generalizált és súlyos ANCA-asszociált vasculitisben (polyangiitis granulomatosában – GPA, mikroszkópikus polyangiitisben – MPA) szenvedő betegek kezelésére, akik a hagyományos (nagydózisú glükokortikoid és cyclophosphamid kombinációja) terápiára nem reagálnak vagy az számukra kontraindikált (haemorrhagiás cystitis, cytopeniák, malignitás), vagy akiknél a remisszió elérése után relapsus következik be.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06058 rituximab

7/a. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Aktív, előrehaladott myeloma multiplex kezelésére a finanszírozási protokoll szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06060 bortezomib

06003 daratumumab

06004 karfilzomib

06076 ixazomib

06082 pomalidomid

7/b1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

B-sejtes krónikus lymphoid leukemia korai (RAI 0-II) stádiumában, amennyiben az aktivitási jelek közül legalább egy jelen van: B-tünet, 6 hónapon belül megkettőződő lymphocytaszám, progresszív splenomegalia (a bal bordaívet 6 cm-rel meghaladó lép/progresszív lymphadenomegalia /legnagyobb nyirokcsomó átmérője > 10 cm), csontvelőelégtelenség, valamint előrehaladott stádiumú (RAI III–IV) betegek részére, akik az ECOG skálán 0–2 értékkel rendelkeznek, R-kombinációs kemoterápia részeként, összesen 6 cikluson keresztül.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06058 rituximab

7/b2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

III–IV. stádiumú folliculáris lymphoma indukciós és fenntartó kezelése, első vonalban és relapszus esetén, valamint CD20 pozitív, diffúz, nagy B-sejtes non-Hodgkin lymphoma kezelése.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06058 rituximab

7/b3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Kemoterápiával kombinálva javasolt relapszusos/refrakter krónikus lymphocytás leukemiában szenvedő betegek kezelésére, összesen 6 cikluson keresztül.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06058 rituximab

7/b4. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Rituximabbal kezelt visszaeső vagy terápiarezisztens CD20+ folliculáris B-sejtes non-Hodgkin lymphoma kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06059 ibritumomab tiuxetan

7/b5. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

T-sejtes akut lymphoblastos leukaemia (T–ALL) és T-sejtes lymphoblastos lymphoma (T–LBL) kezelésére, amikor a beteg legalább két, előzőleg alkalmazott kemoterápiás kezeléssorozatra sem reagált, vagy a kezelések után relapszus következett be.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06038 nelarabin

7/b6. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Akut lymphoblastos leukaemiában (ALL) szenvedő, legalább kettő terápiás protokollal történt kezelés után relapszusba vagy refrakter stádiumba került gyermekek, és azon fiatal felnőtt betegek kezelésére, akiknél az első diagnózis 21 éves kor alatt megtörtént, ha semmilyen más terápiás lehetőség nincs, amely tartós választ eredményezhetne.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06047 klofarabine

7/b7. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Lymphomás, myeloma multiplexes felnőtt betegek részére a haemopoeticus őssejteknek a perifériás vérbe történő mobilizációjának elősegítésére a levétel és az azt követő autológ transzplantáció céljából abban az esetben, ha a betegek nehezen vagy rosszul mobilizálnak (kemoterápia+G–CSF mobilizálás esetén azoknál a betegeknél, akiknél 10 G/l fölé emelkedett fvs szám ellenére a perifériás CD34+ sejtszáma az 5–20/ul tartományban marad vagy G–CSF mobilizálás esetén azoknál a betegeknél, akiknél a mobilizálás 5. napján a perifériás vér CD34+ sejtszáma még mindig az 5–20/ul tartományban van) G–CSF-ral együtt alkalmazva.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06073 Plerixafor

7/b8. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Korábban nem kezelt, 11q és a 17p deléció nélküli, jelentős társbetegségekkel (CIRS-score > 6, creatinin clearance<70 ml/perc, RAI III–IV) és ECOG skálán 0–2 értékkel rendelkező krónikus lymphocytás leukemiában szenvedő felnőtt betegek kezelésére, akiknél nyirokcsomói vizsgálattal vagy vérképpel igazolt reagálás mutatható 3 ciklus után, összesen 6 cikluson keresztül.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06062 obinutuzumab

7/b9. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

17p delécióval vagy TP53 mutációval rendelkező, vagy IGVH mutációval nem rendelkező allogén transzplantációra alkalmatlan krónikus lymphoid leukemiaban szenvedő betegek esetén, valamint azon betegek részére, akiknél legalább két immunokemoterápiás kezelést követően a relapszus vagy progresszió 12 hónapon belül következik be.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06028 ibrutinib

06088 akalabrutinib

7/b10. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Relapszáló vagy refrakter köpenysejtes lymphoma kezelésére javallott felnőtt betegeknél.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06028 ibrutinib

7/b11. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Kiújuló vagy terápia rezisztens CD30+ Hodgkin-lymphomában (HL) szenvedő, felnőtt betegek kezelésére javasolt

Kiújuló vagy terápia rezisztens, szisztémás, anaplasztikus, nagysejtes lymphomában (sALCL – systemic anaplastic large cell lymphoma) szenvedő, felnőtt betegek kezelésére javasolt.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06063 brentuximab vedotin

7/b12. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Olyan 17p delécióval vagy TP53 mutációval nem rendelkező krónikus lymphoid leukémiában (CLL) szenvedő betegek esetén, akiknél egy kezelési ciklust követően relapszus vagy progresszió következik be.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06028 ibrutinib

06088 akalabrutinib

7/b13. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

– Rituximabbal kombinálva olyan krónikus lymphoid leukaemiában (CLL) szenvedő felnőtt betegek kezelésére, akik korábban már legalább egy kezelésben részesültek.

– Monoterápiaként krónikus lymphoid leukaemiában (CLL) szenvedő felnőtt betegek kezelésére

– akik 17p deléciót vagy TP53 mutációt hordozók, és akiknél a B-sejt receptor jelút gátlás nem alkalmazható, vagy az eredménytelen volt; vagy

– akik 17p deléciót vagy TP53 mutációt nem hordozók és akiknél az immuno-kemoterápia és a B-sejt receptor jelút gátlás is eredménytelen volt.

– Obinutuzumabbal kombinálva, korábban nem kezelt krónikus lymphoid leukaemiában (CLL) szenvedő felnőtt betegek kezelésére.

A kezelés a betegség progressziójáig, vagy addig folytatható, ameddig a beteg a kezelést tolerálja.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06078 venetoklax

7/b14. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Akut lymphoblastos leukaemia (ALL) kezelésére antineoplasztikus kombinált terápia részeként gyermekgyógyászati betegek (születéstől 18 éves korig) és felnőtt betegek számára.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06081 pegaszpargáz

7/b15. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Felnőttek részére kiújuló vagy nem reagáló klasszikus Hodgkin-lymphoma (cHL) kezelésére autológ őssejt-transzplantációt (ASCT) és brentuximab-vedotinnal végzett kezelést követően.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

06025 pembrolizumab

7/b16. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Monoterápiában kiújuló vagy nem reagáló klasszikus Hodgkin-lymphoma kezelésére javallott olyan felnőtteknél és legalább 3 éves gyermekeknél és serdülőknél, akik sikertelen autológ őssejt-transzplantáción (ASCT) estek át, vagy akik nem alkalmasak az ASCT-kezelésre, és legalább két korábbi kezelést kaptak.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06025 pembrolizumab

7/b17. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Hipometiláló szerekkel kombinálva olyan újonnan diagnosztizált akut myeloid leukemiában (AML) szenvedő felnőtt betegek kezelésére, akik nem alkalmasak intenzív kemoterápiára.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06078 venetoklax

7/d1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Bendamusztinnal és rituximabbal kombinációban alkalmazva a relapszusos/refrakter diffúz nagy B-sejtes lymphomában (diffuse large B-cell lymphoma, DLBCL) szenvedő olyan felnőtt betegek kezelésére, akik nem alkalmasak hemopoetikus őssejt-transzplantációra. Amennyiben a beteg 3 ciklus kezelést követően nem kerül legalább parciális remisszióba PET–CT alapján, a kezelés leállítandó.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06090 polatuzumab vedotin

8/a1. * 

8/a2. * 

8/a3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Inoperábilis előrehaladott, metasztatikus vagy kiújuló tüdő adenocarcinoma elsővonalbeli kezelése platinaalapú kemoterápiával kombinációban, majd azt követően monoterápiában a progresszióig.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06036 bevacizumab

8/a4. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus, nem-kissejtes tüdő adenocarcinómában szenvedő felnőtt betegek kezelésére, akiknél fennáll EGFR–TK (epidermális növekedési faktor receptor tirozinkináz) aktiváló mutáció, a finanszírozási protokoll szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06022 afatinib

8/a5. * 

8/a6. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Docetaxellel kombinációban, felnőtt betegek lokálisan előrehaladott, metasztatikus vagy lokálisan kiújult, szövettanilag adenocarcinoma típusú, nem kissejtes tüdőrákjának (NSCLC) kezelésére javallott az első vonalbeli kemoterápia után.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06023 nintedanib

8/a7. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Immunterápia a lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus, nem kissejtes tüdőrák (adenocarcinoma vagy laphámsejtes) kezelésére felnőtteknél, az alkalmazási előírásban nevesített biomarkernek megfelelően, a finanszírozási eljárásrend alapján.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06002 atezolizumab

06018 ipilimumab

06024 nivolumab

06025 pembrolizumab

8/a8. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Anaplasticus lymphoma-kináz (ALK)-pozitív, előrehaladott, nem kissejtes tüdőcarcinoma (NSCLC) kezelésére, a finanszírozási eljárásrend alapján.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06072 crizotinib

06001 alektinib

06085 brigatinib

06098 lorlatinib

8/a9. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

EGFR exon 19 deléciót vagy exon 21 szubsztitúciós mutációt tartalmazó II–IIIA stádiumú nem-kissejtes tüdőkarcinómában (NSCLC) teljes tumorreszekciót követő adjuván kezelésre vagy lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus, epidermális növekedési faktor receptor (EGFR) T790M mutáció-pozitív, nem-kissejtes tüdőkarcinómában szenvedő felnőtt betegek kezelésére, a finanszírozási eljárásrend szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06049 osimertinib

8/a10. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Lokálisan előrehaladott, nem reszekálható, nem-kissejtes tüdőkarcinómában (NSCLC) szenvedő felnőtt betegek kezelésére, akiknek a daganatában a tumorsejtek ≥ 1%-a PD-L1 (Programmed death-ligand 1)-expressziót mutatnak, és akiknek a betegsége a platina-alapú kemoirradiáció után nem progrediált.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06048 durvalumab

8/a11. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus, epidermális növekedési faktor receptor (EGFR) és Anaplasticus lymphoma-kináz (ALK) mutációt nem hordozó, nem-kissejtes tüdőkarcinómában (NSCLC) szenvedő felnőtt betegek első vonalbeli kezelésére, a finanszírozási eljárásrend szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06025 pembrolizumab

8/a12. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

BRAF V600 mutáció-pozitív, előrehaladott nem kissejtes tüdőcarcinomában szenvedő, megfelelő állapotú, felnőtt betegek kezelésére, amennyiben lokális definitív ellátás nem végezhető, a finanszírozási eljárásrend szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06019 dabrafenib

06007 trametinib

8/b. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Nem reszekábilis szövettanilag igazolt malignus pleuralis mesotheliomában szenvedő, ECOG 0–1 státuszú felnőttek elsővonalbeli kezelésére, onkoteam döntés alapján, aktív autoimmun betegség hiánya esetén.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

06018 ipilimumab

8/c1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

IHC HER2+++, illetve FISH pozitív emlőkarcinóma kezelésére. Lokálisan előrehaladott távoli áttétet nem adó (beleértve a gyulladásos betegséget is), vagy 2 cm-nél nagyobb átmérűjű korai emlőkarcinóma neoadjuváns (primer szisztémás) kezelése esetén a neoadjuváns terápia esetében a neoadjuváns és adjuváns kezelés összesített időtartama egy év, ami 3 hetes kezelési protokollnak megfelelően 17 kezelést, míg heti protokoll alkalmazása esetén 52 kezelést jelent. Adjuváns terápia esetében egy év az alkalmazás időtartama, ami 3 hetes kezelési protokollok esetén szintén 17 kezelést, míg heti protokollok esetén 52 kezelést jelent. Adjuváns kezelést követően nem adható a trastuzumab metasztatikus rák kezelésében, kivéve, ha a metasztázisból vett biopsziás minta is IHC HER2+++, illetve FISH pozitív.

HER2+++, illetve FISH pozitív metasztatikus emlőkarcinóma esetén progresszióig folytatható a kezelés, illetve amennyiben a kezelés hatására két egymást követő képalkotó diagnosztikai kontroll során komplett klinikai remisszió igazolódik, a kezelést fel lehet függeszteni. Abban az esetben, ha a beteg a kezelés felfüggesztését követően újra progrediál, trastuzumab első választandó terápiaként ismét alkalmazható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06010 trastuzumab

8/c2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Triple negatív (ösztrogén, progeszteron, HER2) metasztatikus vagy lokálisan előrehaladott, inoperábilis emlőkarcinóma elsővonalbeli kezelésére, valamint epithelialis petefészek-, petevezeték- és primer peritonealis daganat paclitaxel kombinációban kezelésére progresszióig.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06036 bevacizumab

8/c3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

HER2 génamplifikációt mutató metasztatikus emlőcarcinoma kezelésére, amennyiben antraciklin, taxán és metasztatikus kezelésben alkalmazott trastuzumab kezelés után progresszió lép fel. A kezelés progresszióig folytatható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06061 lapatinib

06009 trastuzumab emtanzine

8/c4. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Trasztuzumabbal és docetaxellel kombinálva olyan HER2-pozitív metasztatikus vagy lokálisan kiújuló, inoperábilis emlőkarcinómában szenvedő felnőtt betegek kezelésére, akik metasztatikus betegségük kezelésére korábban még nem részesültek HER2-ellenes kezelésben vagy kemoterápiában

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06008 pertuzumab

8/c5. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Kemoterápiával kombinációban olyan lokálisan kiújuló, nem reszekábilis, vagy metasztatizáló, tripla negatív emlőrákban szenvedő felnőttek kezelésére, akiknél a daganat CPS ≥10 pontszám mellett expresszál PD–L1-et, és akik a nem reszekábilis vagy metasztatikus betegség kezelésére korábban nem kaptak kemoterápiás kezelést.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06025 pembrolizumab

8/c6. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Nab-paklitaxellel kombinációban inoperábilis, lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus tripla-negatív emlőcarcinomában (TNBC) szenvedő olyan felnőtt betegek kezelésére, akiknél a tumor PD–L1 expressziója ≥1% és akik nem kaptak korábban kemoterápiát metasztatikus betegségük kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06002 atezolizumab

8/d1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Lokálisan előrehaladott fej-nyak carcinoma kezelésére radioterápiával kombinálva, a

készítmény alkalmazása a docetaxel-tartalmú kemoterápia és cisplatin-tartalmú radio-

kemoterápia alkalmazhatatlansága esetén indokolt.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06014 cetuximab

8/d2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Metasztatikus/rekurráló fej-nyak carcinoma kezelésére platina alapú kemoterápiával kombinálva alkalmazható, amennyiben megelőző kemoterápiára nem került sor – míg a megelőző cetuximabbal kombinált radio-kemoterápia kizáró ok.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06014 cetuximab

8/d3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Jól differenciált pajzsmirigyrák miatt thyroidectomián és radiojód ablációs kezelésen átesett betegeknél a betegség kiújulásának igazolására akik pajzsmirigyhormon-szuppressziós terápiában (THST) részesülnek, valamint a hormonszuppressziós kezelés elhagyása szempontjából magas kockázatúnak számítanak, és akiknél THST mellett nincs kimutatható mennyiségű, vagy csak mérsékelten emelkedett szérum tireoglobulin (TG) (<20 ng/ml) észlelhető a következő megjegyzések figyelembevételével:

– Az rhTSH stimuláció előtt kötelező a TSH, thyreoglobulin és anti-thyreoglobulin meghatározás, valamint a nyaki ultrahang elvégzése.

– Nem kell diagnosztikus célú rhTSH stimulációt végezni:

– akinél egyértelmű a maradék betegség (recidiva),

– citológiailag igazolt maradék betegség esetén.

– A klinikailag progrediáló, de normális thyreoglobulin és anti-thyreoglobulin szintű betegek esetében a maradék betegség kizárására az rhTSH stimulációt követő thyreoglobulin és anti-thyreoglobulin, illetve szükség esetén teljes test I–131-szcintigráfia elvégzése szükséges.

– Anti-thyreoglobulin pozitív betegek esetében minden esetben szükséges teljes test I–131-szcintigráfia végzése rhTSH stimuláció után.

Jól differenciált pajzsmirigyrák miatt near-total vagy total thyreoidectomián átesett betegeknél, akiknél nincs a pajzsmirigyrák távoli metasztázisára utaló bizonyíték, a reziduális pajzsmirigyszövet 30 mCi (1,1 GBq) – 100 mCi (3,7 GBq) tartományban radioaktív jóddal történő ablációját megelőző stimulálásra.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06080 alfa-tirotropin

8/d4. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Definitív lokális terápiával nem kezelhető, lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus fej-nyaki laphámsejtes karcinómában (SCCHN) szenvedő, stabil, jó általános állapotú (ECOG 0-1) felnőtt betegek kezelésére, akik az elsővonalas platina alapú terápia mellett 6 hónapon belül progrediáltak.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

8/d5. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Monoterápiában, vagy platina és 5-fluorouracil (5-FU) tartalmú kemoterápiával kombinációban olyan metasztatizáló vagy nem reszekábilis, kiújuló fej-nyaki laphámsejtes carcinomában szenvedő, jó állapotú (ECOG 0–1) felnőttek első vonalbeli kezelésére, akiknél a daganat CPS ≥1 pontszám mellett expresszál PD–L1-et, ahol definitív lokális terápiás ellátás már nem jön szóba.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06025 pembrolizumab

8/d6. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Nem reszekálható, előrehaladott, kiújuló vagy metasztatikus laphámsejtes nyelőcsőrák elsővonalbeli kezelésére felnőtteknél, vagy korábbi fluoropirimidin- és platinaalapú kombinált kemoterápia után, kemoterápia rezisztencia esetén, jó általános állapotú (ECOG: 0 és 1) felnőttek részére, aktív központi idegrendszeri áttét, autoimmun betegség és immunszupresszív kezelés hiánya esetén, akiknél definitív lokális terápia nem jön szóba.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

8/e2.1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Onkológiai sebészeti szakvéleménnyel igazoltan inoperálibilis – miután a véleményező team megbizonyosodott a daganat KRAS és NRAS státusáról – vad típusú metasztatikus colorectalis carcinoma elsővonalbeli kezelésére, FOLFOX vagy FOLFIRI kemoterápiával kombinálva, azon egyszervi, illetve – a megfelelő kompetenciájú, azaz a döntéshez szükséges specialitásokat képviselő szakorvosokból álló onkológiai team döntése alapján – kétszervi parenchimás érintettséggel rendelkező betegeknél, akik a kezeléssel potenciálisan operábilissá válhatnak. Az onkoteamben részvevő szakorvosok véleményüket írásban rögzítik, és aláírásukkal azt hitelesítik. Az elsővonalbeli kezelés az operálhatóság eléréséig folytatható, azonban resectiós műtét hiányában maximum 6 hónapig, ezt követően az operálhatóság újraértékelése szükséges, inoperabilitás esetén a 8/e3.1. pont szerint folytatható az ellátás.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06014 cetuximab

Cetuximab nem alkalmazható:

a) ECOG ≥ 2 vagy Karnofsky < 70

b) Pangásos szívelégtelenség (NYHA > 2)

c) Súlyos légzési elégtelenség

d) 18 év alatt

e) Várandósság

f) Akinél a K–RAS mutáns, vagy nem vizsgálták

g) Aktív gyulladásos folyamat

h) Fenyegető bélelzáródás

i) Hatóanyag iránti érzékenység

j) Keratitis, keratitis ulcerosa, súlyos szemszárazság a kórelőzményben

k) Nem megfelelő hematológiai paraméterek

ka) Hemoglobin < 9 gr/dl

kb) Fehérvérsejt < 3000/mm3

kc) Abszolút szegmentszám < 1500/mm3

kd) Thrombocyta < 100 000/mm3

l) Nem megfelelő vese és máj paraméterek

la) Se kreatinin több, mint a normál felső határ másfélszerese

lb) Transzamináz több, mint a normál felső határ ötszöröse

lc) Bilirubin több, mint a normál felső határ másfélszerese

8/e2.2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Onkológiai sebészeti szakvéleménnyel igazoltan inoperálibilis – miután a véleményező team megbizonyosodott a daganat KRAS és NRAS státusáról – vad típusú metasztatikus colorectalis carcinoma elsővonalbeli kombinációs kezelésére azon egyszervi, illetve – a megfelelő kompetenciájú, azaz a döntéshez szükséges specialitásokat képviselő szakorvosokból álló onkológiai team döntése alapján – kétszervi parenchimás érintettséggel rendelkező betegeknél alkalmazható, akik a kezeléssel potenciálisan operábilissá válhatnak. Az onkoteamben részvevő szakorvosok véleményüket írásban rögzítik, és aláírásukkal azt hitelesítik. Az elsővonalbeli kezelés az operálhatóság eléréséig folytatható, azonban resectiós műtét hiányában maximum 6 hónapig, ezt követően az operálhatóság újraértékelése szükséges, inoperabilitás esetén a 8/e3.2. pont szerint folytatható az ellátás.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06071 panitumumab

Panitumab nem alkalmazható:

a) ECOG ≥ 2 vagy Karnofsky < 70

b) Pangásos szívelégtelenség (NYHA > 2)

c) Súlyos légzési elégtelenség, interstitialis pneumonitis vagy tüdőfibrózis a kórelőzményben

d) 18 év alatt

e) Várandósság, szoptatás

f) Akinél a K–RAS mutáns, vagy nem vizsgálták

g) Aktív gyulladásos folyamat

h) Fenyegető bélelzáródás

i) Hatóanyag iránti érzékenység

j) Nem megfelelő hematológiai paraméterek

ja) Hemoglobin < 9 gr/dl

jb) Fehérvérsejt < 3000/mm3

jc) Abszolút szegmentszám < 1500/mm3

jd) Thrombocyta < 100 000/mm3

k) Nem megfelelő vese és máj paraméterek

ka) Se kreatinin több, mint a normál felső határ másfélszerese

kb) Transzamináz több, mint a normál felső határ ötszöröse

kc) Bilirubin több, mint a normál felső határ másfélszerese

8/e2.3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Onkológiai sebészeti szakvéleménnyel igazoltan inoperábilis metasztatikus colorectalis carcinoma elsővonalbeli kombinációs kezelésére az egyszervi, illetve – a megfelelő kompetenciájú, azaz a döntéshez szükséges specialitásokat képviselő szakorvosokból álló onkológiai team döntése alapján – kétszervi parenchimás érintettség esetén azon betegeknél alkalmazható, akik a kezeléssel potenciálisan operábilissá válhatnak. Az onkoteamben részvevő szakorvosok véleményüket írásban rögzítik, és aláírásukkal azt hitelesítik. Az elsővonalbeli kezelés az operálhatóság eléréséig folytatható, azonban resectiós műtét hiányában maximum 6 hónapig, ezt követően az operálhatóság újraértékelése szükséges, inoperabilitás esetén a 8/e3.3. pont szerint folytatható az ellátás.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06036 bevacizumab

Bevacizumab nem alkalmazható:

a) ECOG ≥ 2 vagy Karnofsky < 70

b) Kontrollálatlan magas vérnyomás

c) Pangásos szívelégtelenség (NYHA > 2)

d) Súlyos, nem gyógyuló seb, fekély vagy csonttörés

e) Nagyobb műtéti beavatkozás a terápia megkezdése előtt 28 nappal

f) Kuratív célú sugárkezelés a terápia megkezdése előtt 14 nappal

g) Palliatív célú csontbesugárzás a terápia előtt 14 nappal

h) Anticoaguláns kezelés

i) Veleszületett vagy szerzett véralvadási zavar

j) Thromboembolia a kórelőzményben

k) Súlyos, aktív intraabdominalis gyulladásos folyamat

l) Aktív gyulladásos folyamat

m) Fenyegető bélelzáródás

n) Súlyos vérköpés (> 2,5 ml/nap)

o) 18 év alatt

p) Várandósság, szoptatás

q) Hatóanyag iránti érzékenység

r) Nem megfelelő hematológiai paraméterek

ra) Hemoglobin < 9 gr/dl

rb) Fehérvérsejt < 3000/mm3

rc) Abszolút szegmentszám < 1500/mm3

rd) Thrombocyta < 100 000/mm3

s) Nem megfelelő vese és májparaméterek

sa) Se kreatinin több, mint a normál felső határ másfélszerese

sb) Transzamináz több, mint a normál felső határ ötszöröse

sc) Bilirubin több, mint a normál felső határ másfélszerese

8/e3.1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Onkológiai sebészeti szakvéleménnyel igazoltan inoperálibilis – miután a véleményező team megbizonyosodott a daganat KRAS és NRAS státusáról – vad típusú metasztatikus colorectalis carcinoma első, másod vagy harmad vonalú kezelésére a megfelelő kompetenciájú, azaz a döntéshez szükséges specialitásokat képviselő szakorvosokból álló onkológiai team döntése alapján, azon betegek részére, akiknél a megkezdett terápia 8 hét után elvégzett képalkotó eljárással dokumentált módon hatásosnak bizonyult, a daganat összes tömege nem növekedett a terápia megkezdése óta. Az onkoteamben részvevő szakorvosok véleményüket írásban rögzítik és aláírásukkal azt hitelesítik. A kezelés progresszióig folytatható. Amennyiben a kezelés hatására két egymást követő képalkotó diagnosztikai kontroll során komplett klinikai remisszió igazolódik, a kezelést fel kell függeszteni. Abban az esetben, ha a betegség a kezelés felfüggesztését követően újra progrediál, cetuximab ismét alkalmazható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06014 cetuximab

Cetuximab nem alkalmazható:

a) ECOG ≥ 2 vagy Karnofsky < 70

b) Pangásos szívelégtelenség (NYHA > 2)

c) Súlyos légzési elégtelenség

d) 18 év alatt

e) Várandósság

f) Akinél a K–RAS mutáns, vagy nem vizsgálták

g) Aktív gyulladásos folyamat

h) Fenyegető bélelzáródás

i) Hatóanyag iránti érzékenység

j) Keratitis, keratitis ulcerosa, súlyos szemszárazság a kórelőzményben

k) Nem megfelelő hematológiai paraméterek

ka) Hemoglobin < 9 gr/dl

kb) Fehérvérsejt < 3000/mm3

kc) Abszolút szegmentszám < 1500/mm3

kd) Thrombocyta < 100 000/mm3

l) Nem megfelelő vese és májparaméterek

la) Se kreatinin több, mint a normál felső határ másfélszerese

lb) Transzamináz több, mint a normál felső határ ötszöröse

lc) Bilirubin több, mint a normál felső határ másfélszerese

8/e3.2. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Onkológiai sebészeti szakvéleménnyel igazoltan inoperálibilis – miután a véleményező team megbizonyosodott a daganat KRAS és NRAS státusáról – vad típusú metasztatikus colorectalis carcinoma első, másod vagy harmad vonalú kezelésére a megfelelő kompetenciájú, azaz a döntéshez szükséges specialitásokat képviselő szakorvosokból álló onkológiai team döntése alapján, azon betegek részére, akiknél a megkezdett terápia 8 hét után elvégzett képalkotó eljárással dokumentált módon hatásosnak bizonyult, a daganat összes tömege nem növekedett a terápia megkezdése óta. Az onkoteamben részvevő szakorvosok véleményüket írásban rögzítik és aláírásukkal azt hitelesítik. A kezelés progresszióig folytatható, illetve amennyiben a kezelés hatására két egymást követő képalkotó diagnosztikai kontroll során komplett klinikai remisszió igazolódik, a kezelést fel kell függeszteni. Abban az esetben, ha a betegség a kezelés felfüggesztését követően újra progrediál, panitumumab ismét alkalmazható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06071 panitumumab

Panitumab nem alkalmazható:

a) ECOG ≥ 2 vagy Karnofsky < 70

b) Pangásos szívelégtelenség (NYHA > 2)

c) Súlyos légzési elégtelenség, interstitialis pneumonitis vagy tüdőfibrózis a kórelőzményben

d) 18 év alatt

e) Várandósság, szoptatás

f) Akinél a K–RAS mutáns, vagy nem vizsgálták

g) Aktív gyulladásos folyamat

h) Fenyegető bélelzáródás

i) Hatóanyag iránti érzékenység

j) Nem megfelelő hematológiai paraméterek

ja) Hemoglobin < 9 gr/dl

jb) Fehérvérsejt < 3000/mm3

jc) Abszolút szegmentszám < 1500/mm3

jd) Thrombocyta < 100 000/mm3

k) Nem megfelelő vese és májparaméterek

ka) Se kreatinin több, mint a normál felső határ másfélszerese

kb) Transzamináz több, mint a normál felső határ ötszöröse

kc) Bilirubin több, mint a normál felső határ másfélszerese

8/e3.3. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Onkológiai sebészeti szakvéleménnyel igazoltan inoperábilis metasztatikus colorectalis carcinoma első, másod vagy harmad vonalú kezelésére a megfelelő kompetenciájú, azaz a döntéshez szükséges specialitásokat képviselő szakorvosokból álló onkológiai team döntése alapján, azon betegek részére, akiknél a megkezdett terápia 8 hét után elvégzett követően képalkotó eljárással dokumentált módon hatásosnak bizonyult, a daganat összes tömege nem növekedett a terápia megkezdése óta. Az onkoteamben részvevő szakorvosok véleményüket írásban rögzítik és aláírásukkal azt hitelesítik. A kezelés a betegség progressziójáig folytatható. Amennyiben a kezelés hatására két egymást követő képalkotó diagnosztikai kontroll során komplett klinikai remisszió igazolódik, a kezelést fel kell függeszteni. Abban az esetben, ha a betegség a kezelés felfüggesztését követően újra progrediál, bevacizumab ismételten alkalmazható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06036 bevacizumab

Bevacizumab nem alkalmazható:

a) ECOG ≥ 2 vagy Karnofsky < 70

b) Kontrollálatlan magas vérnyomás

c) Pangásos szívelégtelenség (NYHA > 2)

d) Súlyos, nem gyógyuló seb, fekély vagy csonttörés

e) Nagyobb műtéti beavatkozás a terápia megkezdése előtt 28 nappal

f) Kuratív célú sugárkezelés a terápia megkezdése előtt 14 nappal

g) Palliatív célú csontbesugárzás a terápia előtt 14 nappal

h) Anticoaguláns kezelés

i) Veleszületett vagy szerzett véralvadási zavar

j) Thromboembolia a kórelőzményben

k) Súlyos, aktív intraabdominalis gyulladásos folyamat

l) Aktív gyulladásos folyamat

m) Fenyegető bélelzáródás

n) Súlyos vérköpés (> 2,5 ml/nap)

o) 18 év alatt

p) Várandósság, szoptatás

q) Hatóanyag iránti érzékenység

r) Nem megfelelő hematológiai paraméterek

ra) Hemoglobin < 9 gr/dl

rb) Fehérvérsejt < 3000/mm3

rc) Abszolút szegmentszám < 1500/mm3

rd) Thrombocyta < 100 000/mm3

s) Nem megfelelő vese és máj paraméterek

sa) Se kreatinin több, mint a normál felső határ másfélszerese

sb) Transzamináz több, mint a normál felső határ ötszöröse

sc) Bilirubin több, mint a normál felső határ másfélszerese

8/f. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

A trastuzumab kezelést CX protokollal kombinálva, azon IHC HER2 +++, illetve FISH pozitív metasztatikus gyomor carcinomás betegek elsővonalbeli kezelésére, akik korábban kemoterápiás kezelésben nem részesültek, és akiknél sem peritonealis érintettség, sem ascites nem áll fenn. A kezelés progresszióig folytatható.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06010 trastuzumab

8/f1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Fluoropirimidin és platina alapú kemoterápiával kombinálva a gyomor, a gastroesophagealis junkció (GEJ) vagy a nyelőcső HER2-negatív, az onkoteam sebésze által irresecabilisnak tartott, locoregionális besugárzásban részesült, vagy arra nem alkalmas, előrehaladott vagy metasztatikus adenocarcinomájában szenvedő, olyan jó állapotú (ECOG 0–1) felnőttek elsővonalbeli kezelésére, akiknél a daganat CPS ≥5 PD–L1-expressziót mutat, a finanszírozási eljárásrend szerint.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

8/g. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Előrehaladott vesesejtes carcinoma kezelésére felnőtteknél, a finanszírozási eljárásrendben foglaltaknak megfelelően.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

06018 ipilimumab

8/h. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Felnőttek irreszekábilis vagy metasztatikus, konvencionális SSA kezelés után radiológiai progressziót mutató, jól differenciált (G1 és G2), szomatosztatin-receptor-pozitív gasztroentero-pankreatikus neuroendokrin tumorainak (GEP-NET) kezelésére, onkoteam döntés alapján.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06045 lutécium (177Lu)-oxodotreotid

8/i1. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus urothelialis carcinoma első vonalú kezelésére jó általános állapotú (ECOG: 0 és 1) felnőtteknél, aktív központi idegrendszeri áttét, autoimmun betegség, előzetes immunterápia és immunszupresszív kezelés hiánya esetén, akiknél definitív lokális terápia nem jön szóba, és akiknél a perioperatív kezelés óta legalább 1 év eltelt, továbbá akik progressziómentesek minimum 4 ciklus platinaalapú kemoterápia után, a finanszírozási eljárásrend szerint

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06093 avelumab

8/j. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Előrehaladott (FIGO III. és IV. stádium), BRCA1/2-mutációt hordozó (csíravonal és/vagy szomatikus), vagy újonnan diagnosztizált HRD pozitív, high grade epithelialis ovarium, petevezeték vagy primer peritonealis carcinomában szenvedő, felnőtt betegek fenntartó kezelésére, akik aplatina-alapú kemoterápia befejezése után reagálnak a terápiára (teljes vagy részleges remisszió).

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06086 olaparib

06036 bevacizumab

06094 niraparib

8/k. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Intermedier vagy előrehaladott, barcelónai klasszifikáció szerinti (Barcelona Clinic Cancer Staging Classification– BCLC) B, C stádiumú, szövettanilag igazolt hepatocellularis carcinoma kezelésére, jó májfunkció (Child Pugh A osztály) és jó általános állapot (ECOG 0–1) esetén, amennyiben az előzetes lokoregionális terápia nem hoz megfelelő eredményt, vagy a beteg lokoregionális terápiára nem alkalmas, az onkoteam (májsebészi véleménnyel kiegészített) dokumentált döntése alapján, progresszióig.

Kizáró tényező az aktív autoimmun betegség, nem megfelelően kezelt, vérzési rizikóval járó nyelőcső/gyomor varicositas, egyidejű HCV és HBV pozitivitás, napi NSAID szedés.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06036 bevacizumab

06002 atezolizumab

9/a. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Akut agyi embolisatio (stroke) thrombolytikus kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06042 alteplase

9/b. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Haemodynamikai zavarokat okozó masszív tüdőembolia thrombolytikus kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06042 alteplase

9/c. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Akut ST elevációval járó myocardiális infarctus kezelésére, amennyiben invazív haemodynamikai beavatkozásra nincs lehetőség, vagy terápiás időablakon belül nem elérhető.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06042 alteplase

10. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Időskori neovaszkuláris (nedves típusú) macula degeneratio (AMD) kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06040 ranibizumab

06041 verteporfin

06029 aflibercept

06099 faricimab

11. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Fabry-betegség (α-galaktozidáz A hiány).

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06030 agalsidase beta

06032 agalsidase alfa

12. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Passzív immunizálás RSV (respiratory syncytial vírus) ellen járvány kezdetén és alatt a 32. gesztációs héten vagy korábban született csecsemőknek, akik 6 hónapos kornál fiatalabbak a prevenciós kezelés megkezdése előtt; 2 éves kor alatt olyan gyermekek esetében, akik az utóbbi hat hónapon belül bronchopulmonális dysplasia miatt kezelést igényeltek; 2 éves kor alatt, nem korrigált, kongenitális szívelégtelenségben szenvedő gyermekek részére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06043 palivizumab

13. * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Primer immunhiányos állapotok immunglobulin szubsztitúciós kezelése, valamint a Kawasaki szindróma kezelése.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06044 humán normál immunglobulin

14. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Előrehaladott (nem reszekábilis vagy metasztatikus) melanomában szenvedő felnőtt betegek kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

06025 pembrolizumab

06018 ipilimumab

06019 dabrafenib

06020 vemurafenib

06006 cobimetinib

06007 trametinib

14/a. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

A nyirokcsomókat érintő vagy metasztatikus melanomában szenvedő, teljes tumorreszekción átesett felnőttek adjuváns kezelésére.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06024 nivolumab

06025 pembrolizumab

06019 dabrafenib

06007 trametinib

15/a. * 

15/b. pont * 

TÁMOGATOTT INDIKÁCIÓK:

Tüneteket okozó csontáttétes, kasztráció-rezisztens prosztatarák kezelésére, akiknél viscerális

metasztázis nem ismert és hematológiai statusuk megfelelő.

OENO KÓD ÉS GYÓGYSZER HATÓANYAGÁNAK NEVE:

06017 rádium–223-diklorid

15/c. * 

15/d. * 

2. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai

Kód Index Tevékenység megnevezése Pont
11011 Elsősegély 176
11030 Sürgősségi beteg osztályozás (triázs) 222
11031 Sürgősségi beteg újra-osztályozás (re-triázs) 0
11041 Vizsgálat 750
11042 Vizsgálat a rendelőn kívül 878
11043 58 Beutalás távkonzultáció nyomán 0
11044 Intervenciós radiológiai beavatkozás során végzett vizsgálat 468
11045 53 Vastagbélszűrés keretében végzett vizsgálat 750
11047 Alkalmassági vizsgálat tömegsportolásra 654
11048 Vizsgálat hatósági felkérésre 504
11050 53 Vastagbélszűrés keretében végzett szakasszisztensi vagy szakorvosi tájékoztatás 750
11054 Szakorvosi vizsgálat és szakvélemény kiadása szociális ellátásra való jogosultság megállapításához 749
11055 *  58 Bizottság komplex szakvéleményének kialakítása és kiadása megváltozott munkaképességű személyek esetén 4965
11056 * 
11057 Vizsgálat a szakmai alkalmasság I. fokon történő elbírálására 823
11058 Vizsgálat a szakmai alkalmasság II. fokon történő elbírálására 1147
11059 Vizsgálat a munkaköri alkalmasság II. fokon történő elbírálására 1147
11060 Vizsgálat foglalkozási megbetegedés megelőzése vagy megállapítása céljából 892
11061 Szakhatósági és szakértői feladatok ellátásához kapcsolódó vélemény kialakítása és kiadása I. és II. fokon, személyes megjelenéssel 3 588
11062 Szakhatósági és szakértői feladatok ellátásához kapcsolódó vélemény kialakítása és kiadása I. és II. fokon irat alapján 2 261
11063 Kiegészítő kód az I. és II. fokú komplex és egyéb szakértői vizsgálatok helyszínen történő végzéséhez 1 769
11064 47 A felsőoktatásban részt vevő hallgatók fogyatékosságának megállapítására irányuló szakértői eljárás végzése 4 965
11301 Kontrollvizsgálat, konzílium 354
11302 Kontrollvizsgálat, konzílium a rendelőn kívül 566
11303 53 Vastagbélszűrés keretében végzett kontrollvizsgálat, konzílium 354
12000 Szenzórium vizsgálata 35
12001 Tudatállapot, alvás/ébrenlét vezérlésének vizsgálata 181
12002 Agyidegek vizsgálata 117
12003 Perifériás idegrendszer vizsgálata 119
12004 Érzőkör vizsgálata 117
12005 Koordinatio vizsgálata 108
12006 Vegetatív idegrendszer vizsgálata 108
12030 Kortikális lebenyfunkciók vizsgálata 374
12031 Afázia neurológiai vizsgálata 362
12032 Demencia vizsgálata 432
12033 Memória és figyelmi funkciók vizsgálata 362
12051 Extrapyramidalis elemi mozgásszabályozás vizsgálata 1110
12052 Actographia 619
12054 Extrapiramidalis mozgásszabályozás vizsgálata a mozgatórendszer betegségeiben 1017
12060 Lumbálpunkció 597
12061 Ciszterna punkció 597
12065 Intracarotidealis sodium-amytal-próba (WADA-teszt), a beszéddomináns félteke meghatározása 3519
12066 Edrophonium hydrochloricum teszt 2979
12070 Standard EEG 1275
12071 EEG kiegészítő extra provokáció (egyenként) 196
12072 Sphenoidalis elektród behelyezése EEG vizsgálathoz 1369
12073 EEG alvásmegvonás után, ragasztott elektróddal 2212
12074 EEG telemetriával 1127
12075 12–24 órás mobil, kazettás EEG monitorozás 3266
12076 EEG-videó monitorozás (legalább 3 óra) 2934
12077 EEG térképezés 1275
12078 EEG mennyiségi-statisztikai elemzéssel 1275
12079 EEG poligráfiás monitorizálás (24 órás), komputeres 1393
1207A EEG split screen 1622
1207B EEG epilepsia műtéte előtt, strip behelyezéssel 529
1207C 1 Poliszomnográfia (PSG) 10394
1207D 1 Poliszomnográfia (min. 6 óra) speciális vérnyomásméréssel 10479
1207R 1 Polygraphia (cardio-respiratórikus) 7422
1207S Cerebrovascularis reservkapacitás (CRK) vizsgálat CO2-vel 1568
1207T Cerebrovascularis reservkapacitás (CRK) vizsgálat acetazolamiddal 5929
12080 Turn-amplitúdó analízis 1597
12081 Elektromyographia (izmonként) 647
12082 Idegvezetési sebességmérés, érző/motoros idegenként 635
12083 Elektromyographia, tűelektróddal izmonként 1021
12085 Elektromyographia, késői válasz (hullám) vizsgálat 755
12086 Repetitív idegingerlés 2115
12087 Elektromyographia, egyes rost vizsgálatok, Jitter mérés 3416
12089 Motoros rendszer vizsgálata mágneses ingerléssel 1507
1208A Elektroneurographia, tűelektródával 2115
1208C Elektromyographia palati et laryngis 2115
1208E Impulzus diagnosztika a plexus brachialis ellátási területén 658
1208F Impulzus diagnosztika a n. facialis ellátási területén 597
1208I Blink reflex 663
12090 Diaphanoscopia cerebri 43
12091 Kiváltott válasz vizsgálatok (Retinographia, Visuális, Acusticus, Somatosensoros) 981
12092 Akusztikus kiváltott válasz 723
12094 Kiváltott potenciál térképezés 1016
12096 Rheobasis és chronaxia meghatározás 467
12098 Fénytörés meghatározása komputerrel 185
1209A Hullámvonal próba 113
1209B Webster-skála 664
1209C Tremometria 438
1209D Tenyér-kézhát próba 77
1209E Pontrakó próba (1 perc) 106
1209F 1/a Csecsemőkori látás- és hallásszabályozás (habituatios paradigma) objektív, műszeres vizsgálata 1,5 éves kor alatt 1067
12100 Perimetria, kinetikus 397
12101 Perimetria, komputeres 689
12102 Kampimetria, Amsler szerint 118
12111 Accomodatio vizsgálata 93
12112 Fénytörés objektív meghatározása, sciascopia 164
12113 Fénytörés szubjektív meghatározása 112
12114 Szaruhártya-görbület mérése computerrel 157
12115 Leleplező látásvizsgálat 150
12130 Üvegtest biomikroszkópos vizsgálata 274
12140 Nyctometria 223
12141 Adaptometria 574
12142 Fényérzés vizsgálat elsötétített szobában, gyertyával 97
12150 Színlátásvizsgálat pseudoisochrom táblákkal 112
12151 Anomaloscopia 232
12152 Színlátás kvantitatív vizsgálata 257
12160 Ortoptikai vizsgálat 283
12162 Polatest vizsgálat 164
12163 Heterophoria vizsgálata 145
12164 Kettőskép vizsgálat ernyővel vagy gyertyával 213
12200 Ophthalmoscopia 216
12201 Hármastükör vizsgálat 243
12202 Ophthalmoscopia pásztázó lézerrel (SLO) 397
12203 Centrális fúziós frekvencia vizsgálata 163
12204 Ophthalmoscopia, binocularis, indirekt módszerrel 274
12205 Fundusvizsgálat, kontaktlencsével 213
12206 8 Optikai koherencia tomográfia (OCT) 1191
12210 Réslámpa vizsgálat 119
12221 Fluorescein angiographia (FLAG) 1488
12222 Fluoroangiographia iridis 476
12223 Fluorometria vestibuli oculi 468
12224 Angiographia oculi (pásztázó lézerrel, SLA) 608
12230 Nystagmographia myographica 246
12231 Kancsalsági szög, szemmozgások vizsgálata 164
12232 Elektroretinographia 803
12233 Elektrooculographia 803
12240 Szaruhártya-görbület mérése 168
12241 Szaruhártya-érzékenység vizsgálata 74
12242 Spekulármikroszkópos vizsgálat 520
12243 Topographia corneae 470
12250 Tonometria oculorum 141
12251 Tonographia oculorum 145
12252 Ophthalmodynamometria 145
12253 Ophthalmodynamographia 145
12254 Indocyanin angiographia 10424
12255 YAG lézer synechiolysis 1795
12256 Astigmia sebészi correctioja 1520
12257 2 Excimer laser terápiás alkalmazása 13197
12258 Endothelsejt számlálás 1193
12260 Gonioscopia 163
12267 2/a A látópályarendszer neuroophtalmológiai vizsgálata 3104
12268 2/a A központi idegrendszer szemmozgató idegének neuroophtalmológiai vizsgálata 2574
12270 Hertel érték mérése 26
12280 Könnytermelés mérése 59
12281 Könnyfilm felszakadási idő 56
12282 Cornea festődés vizsgálata 74
12290 Diaphanoscopia sclerae 230
12291 Cataracta átvilágítás, entoptikai vizsgálat 206
12300 Légvezetéses küszöb mérése (szűrőaudiometria is) 83
12301 Hallásküszöb mérés (lég + csont, mk.o. + maszkolás) 891
12302 Békésy audiometria 153
12310 Impedancia audiometria (Tympanometria + stapedius refl.) 211
12311 Tympanometria, stapedius reflex nélkül 113
12312 Stapedius reflex vizsgálat, tympanometria nélkül 113
12313 Többfrekvenciás tympanometria, ETF, tubafunkció, speciális impedancia mérés 240
12320 Súgott (társalgó) beszédvizsgálat 61
12321 Hangvillavizsgálatok 63
12322 Hallásvizsgálat reflexpróbákkal, audiométer nélkül 96
12323 Játékaudiometria 197
12330 Beszédaudiometria 289
12331 Recruitment vizsgálatok (Fowler, Reger, SISI) 197
12333 Leleplező halláspróbák audiométer nélkül 96
12334 Leleplező halláspróbák audiométerrel 335
12335 Szabadhangteres hallásvizsgálat 189
12339 Irányhallás vizsgálat 51
12340 Nystagmus kalorikus vizsgálata 111
12342 Vestibularis elektronystagmographia 416
12349 Otoneurológiai vizsgálat, teljes körű 821
12350 Rotációs teszt Bárány-székkel 133
12351 Rotációs teszt forgatószékkel és nystagmographia 237
12354 Optokinetikus nystagmus vizsgálat, craniocorpographia 208
12355 Vestibularis Galvan-próba 162
12360 Vestibularis spontán jelek vizsgálata 103
12370 Adaptáció és fáradás fülészeti vizsgálata 155
12390 Elektrocochleographia 440
12392 Promontorium tympani teszt 237
12393 Kiváltott potenciál audiometria (ERA, BERA, CERA, MLR) 671
1239A Emissio otoacusticus transiens et distorsio 440
12400 Otoscopia 51
12410 Microotoscopia 150
12420 Fülvizsgálat pneumatikus fültölcsérrel 80
12430 Rhinoscopia anterior/posterior 63
12431 Epipharynx feltárása katéterrel 103
12432 Epipharyngoscopia indirecta 51
12440 Diaphanoscopia maxillae 29
12450 Olphactometria non calibrata 208
12451 Olphactometria calibrata 387
12452 Rhinomanometria 387
12453 Tubamanometria 162
12470 Laryngoscopia indirecta 80
12480 Foniátriai alapvizsgálat 208
12481 Stroboscopia, fiberostroboscopia 266
12482 Pneumographia oto-rhinologica 300
12483 Phonetographia 475
12485 Voice-profil vizsgálata 353
12486 Beszédérthetőségi vizsgálat 208
12487 Beszédvizsgálat, célzott 162
12488 Oropharyngealis dysphagia vizsgálata 2003
12490 Gustometria quantitativa, elektrogustometria, EP 387
12491 Gustometria qualitativa (4 alapíz érzésvizsgálata) 150
12494 PATCH-teszt 324
12495 Tinnitometria 289
12530 Artériás plethysmographia 211
12580 Phlebodynamometria 676
12581 Véna okklúziós próba (Rumpel-Leede) 36
12582 Photorheographia 664
12590 Oszcillometria 105
12601 EKG végtag és mellkaselvezetéssel 308
12602 EKG surface mapping 682
12603 EKG vektorkardiográfia v. Frank-féle elvezetések 302
12604 EKG telemetriával 1752
12605 EKG Holter monitorizálása 3120
12607 Transztelefonikus EKG alkalmazása akut kardiális kórképekben 3000
12608 Transztelefonikus EKG alkalmazása posztoperatív kardiális kórképekben 3000
12609 Transztelefonikus EKG elektív esetekben 1502
12610 EKG nyelőcső elektróddal 621
12611 51 Transztelefonikus EKG alkalmazása akut kardiális kórképekben mentési feladatok ellátása során 3000
12620 EKG kerékpár terheléssel 2272
12621 EKG futószalag terheléssel 2272
12625 Kamrai utópotenciál mérése 464
12629 Impedancia EKG vizsgálat 1393
12631 Ergometria spirometriával 3374
12653 EKG tripoláris elektródával és gyógyszerterhelés 919
12792 Vena umbilicalis diagnosztikus katéterezése 2036
12793 Arteria umbilicalis diagnosztikus katéterezése 2036
12796 Tartós nagyvéna katéter behelyezése 15530
1313A Nyelőcső manometria („online” módszer) 1335
1313C Nyelőcső manometria (24 órás módszer) 2045
1313D Nyelőcső pH monitorozás (24 órás) 1926
1313E Dysphagometria 3135
1313F Intragastroduodenalis pH monitorozás 846
1313G Elektrogastrographia 1327
1313H Palatopharyngealis rheobasis meghatározása 1440
13200 Rectum digitális vizsgálata 57
13210 Analis manometria 1285
13212 Neurourodynamometria rectodynamicamque 2810
13213 Neurorectodynamica 1225
13220 Enterostoma vizsgálata 57
13230 Nasogastricus szonda levezetése, cseréje 85
13240 Nyombél szondázás 252
13300 Vizelési inger és reflex (m. detrusor) vizsgálata 67
13302 Nephrostoma eltávolítás 239
13303 Állandó katéter eltávolítás 115
13305 3 Kombinált alsó húgyúti funkcionális vizsgálat (cystometria + nyomás-
áramlás vizsgálat)
15511
13306 Spermavizsgálat automatával 382
13310 Kérdőív felvétele, prosztata-betegségekben 100
13320 Hólyagkatéterezés (diagnosztikus) 392
13321 Hólyagpunkció (diagnosztikus) 136
13330 Cystometria, folyamatos áramlással 338
13331 4 Vizeletvesztési nyomás 4339
13332 5 Húgycső nyomásprofil 10274
13340 Uroflowmetria 200
13350 Manometria urethrae 470
13351 6 Gáti szummációs EMG 846
13352 7 Perineometria nőknél 1524
13360 Calibratio meatus urethrae 20
13380 Myographia vesicae urinariae et perinei 319
13410 Spermagyűjtés 48
13411 Spermagyűjtés mesterséges termékenyítés céljából 259
13412 Sperma-előkészítés fagyasztást követően, spermapreparálás 938
13510 Hormoncitológia levétele hüvelyből 75
13520 Hormoncitológia levétele a méh nyálkahártyából 293
13530 Postcoitalis kenet levétele 148
13590 Amnioscopia 339
13600 Mozgásszervek teljes körű fizikális vizsgálata 308
13620 Mozgásszervek regionális fizikális vizsgálata 90
13621 Mozgásterjedelem vizsgálata a gerinc területén 80
13622 Izomfunkció vizsgálat a teljes testen 0
13623 Mozgásterjedelem vizsgálata a végtagi ízületekben 94
13630 Talpi nyomáseloszlás statikus és dinamikus mérése 296
14010 Intracraniális képlet percutan biopsziája 1773
14011 Intracraniális képlet percutan biopszia, UH vezérelt 2547
14020 Biopsia nervi periferialis percutanea 190
14030 Biopsia glandulae thyreoideae percutanea 185
14031 Biopsia glandulae thyreoideae percutanea, UH vezérelt 1860
14100 Biopsia auris externi percutanea 138
14110 Biopsia auriculi per otoscopiam 198
14120 Biopsia palpebrae 2073
14130 Biopsia conjunctivae 1635
14140 Biopsia cutis nasi 194
14141 Biopsia cutis faciei 274
14150 Biopsia nasi per rhinoscopiam 198
14152 Biopsia sinus paranasalis per endoscopiam 307
14201 Biopsia laryngis per laryngoscopiam 278
14202 Biopsia laryngis per microlaryngoscopiam 278
14220 Biopsia tonsillae 140
14230 Biopsia pharyngis 198
14231 Biopsia epipharyngis 244
14232 Biopsia uvulae 187
14234 Biopsia gingivae 138
14235 Biopsia palati oris 138
14250 Biopsia medullae ossealis sterni 1813
14251 Biopsia medullae ossealis crista ossis ilei 13197
14260 Biopsia lymphoglandulae 284
14261 Biopsia lymphoglandulae, UH vezérelt 1674
14300 Biopsia tracheae per bronchoscopiam 524
14310 Tüdő percutan transthoracalis tűbiopsiája 4972
14320 Biopsia bronchi per bronchoscopiam 615
14330 Biopsia pleurae 918
14340 Biopsia parietis thoracis 317
14400 Biopsia oesophagi per oesophagoscopiam 240
14410 Biopsia ventriculi per endoscopiam 301
14420 Biopsia duodeni per endoscopiam 905
14421 Biopsia duodeni per capsulam 1054
14442 Kapszulás vékonybél biopsia 939
14500 Biopsia intestini crassi per colonoscopiam 301
14510 Biopsia sigmae per endoscopiam 301
14511 Endoszkópos abráziós mintavétel 301
14513 Transbronchiális aspirációs tűvel végzett mintavétel 545
14520 Biopsia recti per rectoscopiam 254
14530 Biopsia ani et/seu regionis perianalis 146
14531 Biopsia regionis perianalis/perirectalis, UH vezérelt 1710
14631 Biopsia prostatae per rectum seu percutanea, UH vezérléssel vagy anélkül 5516
14640 Biopsia urethrae 777
14651 Biopsia testis 3291
14660 Biopsia penis 258
14710 Biopsia endometrii 301
14720 Cervicalis kenetvétel 63
14730 Cervix biopszia 367
14740 * 
14760 Biopsia vaginae 370
14770 Biopsia introitus vaginae nonoperativa 336
14781 Chorion biopsia, transvaginalis, UH vezérelt 1768
14782 Chorion biopsia, transabdominalis, UH vezérelt 1768
14790 Magzati szerv biopsia, UH vezérelt 1768
14791 Magzati vérvétel, UH vezérelt 1964
14800 Biopsia labii oris 278
14810 Biopsia parietis abdominis 233
14820 Biopsia mammae percutanea 370
14821 Biopsia mammae percutanea, UH vezérelt 1892
14823 Citológiai mintavétel váladékozó emlő váladékából 66
14824 Vastagtű biopsia (core biopsia) 3067
14825 Szövethenger biopszia emlőből, 2D röntgen vezérelt 6693
14826 Aspiratios citológiai mintavétel emlőből, 2D röntgen vezérelt 2665
14827 Emlő stereotaxiás vacuum core biopszia 6218
14830 Biopsia cutis 240
14841 Biopsia articulationis 858
14842 Biopsia musculus et/seu tendinis 370
14843 Biopsia cartilaginis 370
15000 Biopsia cutis et/seu subcutis peroperatíva 700
15010 Biopsia mammae peroperatíva 892
15020 Biopsia musculi peroperatíva 892
15030 Biopsia ossis peroperatíva 812
15031 Biopsia costae peroperatíva 973
15040 Biopsia articulationis peroperatíva 812
15120 Biopsia nervi periferialis peroperatíva 812
15200 Biopsia palpebrae peroperatíva 837
15210 Biopsia conjunctivae peroperatíva 837
15220 Biopsia structurae lacrimalis peroperatíva 837
15290 Biopsia musculi oculi peroperatíva 837
15291 Biopsia intraorbitalis peroperatíva 837
15310 Külső fül sebészi biopszia 518
15320 Fül feltárásos biopszia 598
15370 Orrüreg nyálkahártya biopszia 518
15380 Orr porcos részeinek feltárásos biopsziája 632
15400 Biopsia labiorum oris peroperatíva 778
15420 Nyálmirigy feltárásos biopszia 778
15580 Biopsia ani intraoperatíva 892
15660 Férfi gát feltárásos biopszia 892
15730 Vulva feltárásos biopszia 778
15740 Női gát műtéti biopszia 778
15860 Biopsia lymphoglandulae superficialis intraop. 961
15861 Biopsia lymphoglandulae sec. Daniels 812
15870 Biopsia vasorum perif. 892
16110 Hypopharyngo-laryngoscopia endoscopica 412
16120 Laryngoscopia directa 250
16130 Microlaryngoscopia, microscopia endolaryngealis 423
16160 Rhino-pharyngo-laryngo-fiberoscopia 923
16170 Rhinoscopia endoscopica 343
16181 Sinuscopia maxillaris transnasalis 401
16182 Sinuscopia maxillaris percanina 448
16183 Sinuscopia sphenoidalis transnasalis 401
16184 Sinuscopia sphenoidalis transethmoidealis 597
16185 Sinuscopia frontalis percutanea 911
16200 Bronchoscopia 2215
16201 Bronchoscopos bronchus öblítés, diagnosztikus 471
16202 Autofluorescens bronchoscopia 2787
16203 Bronchoscopos anyagvétel cytológiai és szövettani vizsgálatra 3419
16204 Bronchoscopos anyagvétel mikrobiológiai vizsgálatra 6033
16205 Bronchoscopos anyagvétel cytológiai, szövettani és mikrobiológiai vizsgálatra 8629
16206 Bronchoscopon keresztül anyagvétel a nyirokcsomókból cytológiai vizsgálatra Wang tűvel 13019
16207 52 Endobronchiális ultrahang vezérelt transbronchiális tűbiopszia
(EBUS TBNA)
41481
16300 Oesophagoscopia 1400
16302 Gastro-oesophagealis varicositas endoszkópos vérzéscsillapítása 1447
16303 Endoszkópos intubáció 2156
16305 Endoszkópos tumorroncsolás vegyszerrel 1567
16306 Endoszkópos tumorroncsolás lézerrel 2271
16307 Endoszkópos vitális festés 746
16309 Endoszkópos thermocoagulatio 1193
1630A Organikus nyelőcsőszűkület endoscopos szondatágítása (bougie vagy oliva alkalmazásával) 1335
1630C Organicus nyelőcsőszűkület endoscopos ballondilatációja 2820
1630E Oesophagoscopia + vérzéscsillapítás, nagyfrekvenciás készülékkel 1440
16310 Oesophagoscopia per gastrostomiam 1117
16312 Nyelőcső endoszkópos UH vizsgálata 2962
1631B Endoszkópos UH Nyelőcső biopsia 71555
16320 Oesophagogastroscopia 2083
1632B Endoszkópos UH TruCut biopsia a tápcsatorna bármely területéről 73615
16330 Gastroscopia 2036
1633B Mediastinum endoszkópos UH vizsgálata 2962
1633C Hasnyálmirigy, máj, epeutak endoszkópos UH vizsgálata 2962
1633D Gyomor endoszkópos UH vizsgálata 2962
1634B Endoszkópos UH Gyomorfal biopsia 71555
16350 Gastroscopia per gastrostomiam 1371
1635B Endoszkópos UH Hasnyálmirigy biopsia 71555
16360 Duodenoscopia 2210
16361 Endoscopos sphincterotomia 20655
16362 Endoscopos nasobiliaris drénezés 20655
16363 Endoscopos kőextractio 20655
16365 Endoscopos pancreas pseudocystostomia (cystogastrostomia és cystoduodenostomia) 12912
1636B Endoszkópos UH Mediastinum biopsia 71555
1636D Duodenum endoszkópos UH vizsgálata 2962
16370 Oesophago-gastro-bulboscopia 2338
1637B Endoszkópos UH Máj biopsia 71555
1638B Endoszkópos UH Perirectum biopsia 71555
1639B Endoszkópos UH Nyirokcsomó finomtű (FNA) biopsia 71555
16400 Jejunoscopia (proximális enteroscopia) 4133
16401 44 A vékonybél kapszulás endoszkópiája 5808
16410 Colonoscopia 4064
1641D Colon endoszkópos UH vizsgálata 2962
1641E Colonoscopia et colonographia 4769
16420 Rectosigmoideoscopia (flexibilis) 1447
16430 Rectoscopia, merev eszközzel 769
16431 Rectum és sigma endoscopos UH vizsgálata 2962
1643D Rectum endoscopos UH vizsgálata 2962
16440 Anoscopia 260
16520 Cystoscopia 723
16522 Cystoscopia flexibilis eszközzel 642
16550 Urethro-cystoscopia 3190
16551 Urethrofiberoscopia 413
16600 Hysteroscopia 408
16630 Kolposcopia 259
16631 Vaginoscopia 178
16640 56/a. Meddőségi vizsgálat, női 96 564
16641 56/a. Meddőségi vizsgálat, férfi 46 776
16642 56 Meddőségi vizsgálat, ismételt IVF előtt 85 268
16643 56 Meddőségi vizsgálat, kiterjesztett, női 132 896
16645 56 Meddőségi vizsgálat, kiterjesztett, férfi 164 116
16710 Choledochoscopia duodenoscopon át (baby scop) 265
16800 Endoscopia szájadékon át (kiegészítő pont) 98
16900 Bronchoscopia tracheostomán át 1642
16990 Dermatoscopia 56
17009 Epicután allergia próba, fogászati ellátáshoz 1028
17010 Epicután allergia próba 619
17011 Epicutan bakteriológiai próba 332
17021 Intracutan allergia próba, azonnali reakció 332
17030 Tuberculin próba, Pirquet 60
17031 Tuberculin próba, Mantoux 738
17040 Intradermalis antigén próba, késői reakció 110
17041 Intracutan allergia próba, bakteriális antigénekkel 322
17042 Intracutan allergia próba, gombaantigénekkel 322
17043 Tetanus bőrpróba 91
17044 Celluláris immunitás vizsgálata bőrreakcióval 277
17060 Nasalis allergia próba, allergén provokációval 489
17071 Légúti aspecifikus bronchiális provokáció 761
17072 Légúti allergia provokáció, specifikus antigénnel 284
17073 Fizikai terhelés hatásának vizsgálata a hörgőkre 211
17080 Allergia provokációs próba 338
17090 Alimentaris allergiateszt 265
17102 Spirometria 522
17111 Nasalis csúcsáramlás számítása 20
17120 Légúti ellenállás és vezetőképesség számítása 25
17130 Distributio ventillationis (N-kimosás, radioakt. gáz) 545
17140 Pulmonalis vascularis resistentia számítása 25
17150 Effectivitas ventillationis et perfusionis calc. 25
17170 Diffúziós kapacitásvizsgálat 671
17190 Teljes test plethysmographia 757
17191 29/b Dohányzás leszokás támogatás – paciens vizsgálat 500
17192 29/b Dohányzás leszokás támogatás – leszokási vizit 200
17193 29/b Dohányzás leszokás támogatás – a kilégzett levegő szénmonoxid mértékének a meghatározása 80
17194 29/b. Csoportos dohányzás leszokás támogatása 576
17220 Keringési idő mérése 202
17300 Keringésfunkciós vizsgálat egy artériában 157
17301 Végtagi artériák vérnyomásmérése, folyamatos hullámú Doppler készülékkel 607
17310 Perifériás keringés funkcionális vizsgálata 260
17320 Perifériás keringés terheléses vizsgálata 396
17370 Keringő vérvolumen becslése 114
17420 Vizeletvétel vagy -gyűjtés csecsemőtől és gyermektől 110
17440 Clearance vizsgálathoz anyaggyűjtés 36
17450 Savanyítóképesség vizsgálata 183
17520 A mozgató szervrendszer részleges, mozgásanalizáló-mérő készülékkel végzett, objektív vizsgálata 2031
17521 Kristálykimutatás polarizációs mikroszkóppal 1241
17522 Kristálykimutatás és azonosítás elektronmikroszkópos módszerrel 5225
17523 Spermaanalízis 4 852
17524 Spermium vándorlási teszt ejakulatumban 268
17525 Postcoitalis kenet vizsgálata 26
17527 Hajminta mikroszkópos vizsgálata 45
17600 Alapanyagcsere vizsgálat 480
17610 Oxygen consumptio számítása 77
18030 Hólyag feltöltése metilénkékkel 114
18310 Ductus nasolacrimalis szondázás 153
18340 Nyálmirigy kivezetőcsövének szondázása 113
18430 Hörgőváladék leszívása 142
18441 Thoracocentesis diagnosticus 370
18470 Punctio et/seu aspiratio genitaliae masculinae 254
18500 Punctio et/seu aspiratio cystae diagnosticus 336
18510 Punctio et/seu aspiratio ovarii 334
18511 Punctio et/seu aspiratio ovarii/folliculi, UH vezérelt 905
18520 Douglas punctio 301
18521 Douglas punctio, UH vezérelt 905
18530 Ascites punctio 375
18531 Haspunkció, UH vezérelt 926
18540 Punctio et/seu aspiratio articulationis 315
18541 Punctio et/seu aspiratio bursae 235
18590 Vékonytű aspirációs biopszia 198
18591 Punctio et/seu aspiratio mammae 416
18592 Punctio et/seu aspiratio mammae, UH vezérelt 1931
18701 Cholangiomanometria áramlásvizsgálattal 250
19108 Mikrobiológiai mintavétel nyálkahártyáról 46
19109 Mikrobiológiai mintavétel nyálkahártyáról (nem labor mintavételező esetén) 15
19131 Mikrobiológiai mintavétel székletből 46
19137 Mikrobiológiai mintavétel székletből (nem labor mintavételező esetén) 8
19141 Mikrobiológiai mintavétel haemocultura, aerob 589
19142 Mikrobiológiai mintavétel haemocultura, anaerob 589
19170 Mikrobiológiai mintavétel műtéti anyagból 46
19191 Mikrobiológiai mintavétel szilárd transport közegbe 173
19192 Mikrobiológiai mintavétel folyékony transport közegbe 335
19193 Mikrobiológiai mintavétel tenyésztő transport közegbe 249
19194 Mikrobiológiai mintavétel szilárd transport közegbe (nem labor mintavételező esetén) 50
19195 Mikrobiológiai mintavétel folyékony transport közegbe (nem labor mintavételező esetén) 232
19200 Pszichiátriai/klinikai pszichológiai exploráció 713
19201 Pszichiátriai/pszichológiai diagnosztikus interjú 436
19202 Biográfiai analízis 678
19203 Pszichiátriai/pszichológiai heteroanamnézis 462
19204 Pszichodiagnosztikai elemző exploráció 531
19205 Pszichodiagnosztikai exploráció teszt előtt 462
19206 Wolberg-féle strukturált pszichológiai interjú 794
19207 Brunet-Lezine-féle pszichomotoros teszt 1077
19208 Exploratív játék 713
19209 Prekognitív defectus differenciáldiagnosztika 672
19211 Átfogó neuropszichológiai vizsgálat 2654
19212 Problémacentrikus neuropszichológiai vizsgálat 1764
19213 Kognitív folyamatok térképezése 1061
19214 Kognitív térképezés terápia megalapozásához 2005
19215 Prekognitív és figyelmi készség vizsgálata 429
19217 Viselkedéstérképezés, kezelés megalapozásához 1408
19218 1/a Éberségi szint meghatározás fejlődés-neurológiai vizsgálathoz (0–18 hónapos korig) 409
19250 Pszichogalvanikus reflex 60
1929A Lurija-Nebraska-féle neuropszichológiai próba 398
1929B Afázia neuropszichológiai próba I. (Lurija) 2344
1929C Afázia neuropszichológiai próba II. 2344
1929D Kortikális funkció neuropszichiátriai tesztvizsgálat 491
1929E Bender-Gestalt-féle neuropszichiátriai teszt 315
1929F DCS-Hill-féle agykárosodás diagnosztikai teszt 794
1929H Módosított mini mental state 531
1929K Iskolaérettség tesztvizsgálata 2253
1929L Gyermeki fejlődés vizsgálata próbákkal 1077
1929M Snijders-Domen-féle intelligencia vizsgálat 2287
19301 Mentális funkció vizsgálat Raven szerint 794
19302 Színes Raven-vizsgálat 894
19303 Mentális funkció vizsgálat OTIS I. 531
19304 Mentális funkció vizsgálat OTIS II. 531
19305 Mentális funkció vizsgálat Benton A forma szerint 531
19306 Mentális képesség vizsgálat Bender szerint 531
19307 Mentális képesség vizsgálat Frostig szerint 794
1930A Memória teszt 15 szó–15 kép 794
1930B Lurija-féle memóriapróba 794
1930C Benton-féle memóriapróba (A + B) 794
1930D Pszichiátriai keresztmetszeti status 531
1930E Pszichiátriai hosszmetszeti kép 422
1930F Pszichodinamikai elemzés 436
19314 Műszeres problémacentrikus neuropszichológiai vizsgálat 794
19322 Rorschach projektív próba 2465
19323 Személyiségvizsgálat TAT 2163
19324 Személyiségvizsgálat PFT 1044
19325 Személyiségvizsgálat Zulliger szerint 794
19326 Személyiségvizsgálat, Szondi-féle kétprofilos 531
19327 Személyiségvizsgálat, Szondi-féle tízprofilos 1569
19328 HTP (ház-ember-fa) rajzteszt 612
19329 Farajz-teszt 531
1932A Machover–Baltrusch-féle rajzteszt 531
1932B Lüscher-teszt 531
1932C Színpiramis-teszt 254
1932D Wartegg-teszt 470
1932E Metamorfózis teszt 531
1932F Személyiségvizsgálat CAT-féle 794
1932G Személyiségvizsgálat PIL-féle 254
1932H Duss-féle meseteszt 678
1932J Bábteszt 1043
1932K Világteszt 1077
1932L Szceno-teszt 1043
1932M MMPI-teszt 759
1932N Személyiségvizsgálat CPI-teszt 531
1932P Személyiségvizsgálat Cattel szerint 699
1932R Személyiségvizsgálat FPI-teszt 531
19325 Thomas-féle meseteszt 678
19331 Révész–Nagy-féle figyelemvizsgálat 436
19332 Pieron-féle figyelemvizsgálat 315
19333 d2 figyelemvizsgálat 531
19351 Lorr-féle IMPS pszichiátriai állapotbecslő skála 531
19352 BPRS pszichiátriai állapotbecslő skála 531
19353 Hamilton-féle depressziós skála 531
19354 Hamilton-féle szorongás skála 531
19355 Zung-féle depressziós skála 531
19356 Beck-féle depressziós skála 531
19357 Ozsváth-féle önjellemző panaszleltár 531
19358 Goldberg-féle állapotjelző leltár 531
19359 Brengelman-féle ENR skála 531
1935A Eysenck-féle EPQ skála 531
1935B Taylor-féle manifeszt szorongást mérő skála 531
1935D Spielberg-féle STAI szorongásvizsgálat 531
1935E Spielberg-féle agresszió kifejezési skála 531
1935G Tulajdonságlista 531
1935H Derogatis skála (SCL) 531
1935K Énkép-testkép kérdőív 699
1935L Juhász–Kopp–Veér-féle neurózisszűrő kérdőív 470
1935M James-féle külső-belső kontroll kérdőív 531
1935N MMQ kérdőív 699
1935P RSK kockázatvállalási kérdőív 699
1935R Hall–Williams-féle motivációs kérdőív 577
1935S Diszfunkcionális attitűd skála 531
1935T Fischer-féle BFQ testkép-tudatossági skála 531
19381 Intelligenciavizsgálat MAWI szerint 1926
19382 Intelligenciavizsgálat Eysenck szerint 1502
1938A Intelligenciavizsgálat HAWIK szerint 1926
1938B Intelligenciavizsgálat Binet szerint 1926
19510 Dermatoglyphák elemzése 65
19700 Rehabilitációs felmérés és értékelés 726
21000 Aminosav vagy származékának kimutatása szérumból 54
21010 Aminosav v. származékának meghatározása testnedvben, aminosavanként 108
21013 Homocisztein meghatározása 3130
21014 Metionin terhelés 626
21015 8 Karnitin meghatározás (szövet, plazma vagy vizelet) 4829
21016 Cisztatin C meghatározás 1467
21017 Fehérjék identifikálása izoelektromos fókuszálással 2879
21020 Összfehérje meghatározása szérumban 36
21040 Albumin meghatározása szérumban, festékkötő módszerrel 45
21041 Albumin meghatározása szérumban, immunturbidimetriás, immunnefelometriás módszerrel 394
21042 Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben 519
21043 Fehérjék elválasztása elfo-val cellulóz acetát membránon 366
21044 Fehérje koncentrálás elektroforézishez 1788
21045 Prealbumin meghatározása 787
21057 Tumor nekrózis faktor alfa (TNFalfa) meghatározása 1610
21058 Interferon gamma meghatározása 1520
21059 Transzformáló növekedési faktor béta (TGFbéta) meghatározása 1467
21070 Alfa-1 antitripszin meghatározása 680
21072 C reaktív fehérje (CRP) kvantitatív meghatározása 421
21073 Fruktózamin meghatározása 313
21075 Alfa-1 mikroglobulin meghatározása szérumban 474
21076 Myoglobin meghatározása szérumban 1879
21079 Coeruloplazmin meghatározása 680
2107C C reaktív fehérje (CRP) ultraszenzitív meghatározása 500
2107D Szérum amiloid A (SAA) meghatározása 680
2107E Prokalcitonin (PCT) meghatározása 3290
21080 Kardiális troponin kimutatása 143
21082 Kardiális troponin I meghatározása 1986
21083 Kardiális troponin T meghatározása 2147
21090 A kollagén keresztkötés koncentrációjának meghatározása a vizeletből és szérumból 2403
21091 8 1-es típusú prokollagén propeptid (P1NP) meghatározása szérumból 996
21110 Ammónia meghatározása szérumban 474
21120 Karbamid meghatározása szérumban 54
21130 Húgysav meghatározása 54
21141 Kreatinin meghatározása kinetikus Jaffé módszerrel, szérumban 36
21143 Kreatinin meghatározása enzimatikus módszerrel 125
21150 Összes bilirubin meghatározása szérumban 45
21151 Konjugált bilirubin meghatározása szérumban 63
21202 Vérgáz analízis 150
21290 H-2 kilégzési teszt 80
21291 Oldószer v. belégzett anyag szérumszintjének meghatározása kromatográfiás módszerrel 2353
21292 C-13/C-14 CO2 meghatározás kilégzett levegőből 3505
21310 Glukóz meghatározása 26
21312 Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel 45
21320 Galaktóz meghatározása szérumban 108
21324 Fruktóz meghatározása ejakulátumból 5 051
21342 Mucopolysaccharidózis gyorsteszt (össz GAG) 572
21391 Xilóz abszorpciós teszt 448
21410 Szabad zsírsav meghatározása 134
21411 Trigliceridek meghatározása 54
21420 Összkoleszterin meghatározása 45
21422 LDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 250
2142A HDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 200
21440 Lipoprotein elfo 555
21442 Apolipoprotein A I. meghatározása 365
21443 Apolipoprotein A II. meghatározása 179
21444 Apolipoprotein B meghatározása 365
21445 Lp(a) meghatározása 1610
2144A Apolipoprotein E meghatározása 3578
2144B Apolipoprotein C-II meghatározása 3578
21500 Nátrium meghatározása szérumban 63
21501 Kálium meghatározása szérumban 63
21510 Összes kalcium meghatározása 71
21512 Ionizált kalcium meghatározása 223
21520 Réz meghatározása 357
21540 Foszfor meghatározása szérumban 63
21550 Klorid meghatározása szérumban 63
21561 Mangán meghatározása, atomabszorpcióval 116
21562 Nikkel meghatározása, atomabszorpcióval 134
21563 Króm meghatározása, atomabszorpcióval 116
21564 Arzén meghatározása szérumból és vizeletből, atomabszorpcióval 116
21565 Szelén meghatározása, atomabszorpcióval 116
21566 Alumínium meghatározása, atomabszorpcióval 546
21568 Cink meghatározása 125
21569 Ólom meghatározása, atomabszorpcióval 125
21570 Lithium meghatározása 54
21571 Magnézium meghatározása 71
21572 Arany meghatározása, atomabszorpcióval 116
21573 Kadmium meghatározása, atomabszorpcióval 546
21574 Higany meghatározása, atomabszorpcióval 546
21575 Tallium meghatározása, atomabszorpcióval 546
21576 Kobalt meghatározása, atomabszorpcióval 116
2157C Ionizált magnézium meghatározása 143
21609 A vitamin meghatározása 3650
21630 Drog minőségi kimutatása, tesztcsíkkal 45
21631 Digoxin meghatározása 1342
21632 Digitoxin meghatározása 1342
21634 Lidocain meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21635 Procainamid és származékai meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 1342
21636 Kinidin meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21637 Teofillin meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21638 Egyéb antiepilepticumok szérumszintjének meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21639 Karbamazepin meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163A Etosuximid meghatározása kromatográfiás módszerrel 1342
2163B Fenobarbitál meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163C Pirimidon meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163D Fenitoin meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163E Valproinsav meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163F Gentamicin meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163G Tobramicin meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 2236
2163H Amikacin meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 2236
2163N Vankomicin meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 2236
2163Q Metotrexát meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 2236
2163T Cyclosporin és metabolitjainak meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 2236
2163U Benzodiazepin meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163V Barbiturát meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
2163W Cephalosporin meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 1342
2163Y Hypnoticum (barbiturátot nem tartalmazó) kimutatása 313
2163Z Barbiturát minőségi kimutatása 313
21640 Benzodiazepinek kimutatása 313
21641 Triciklusos antidepresszáns meghatározása HPLC-vel vagy immunoassay-vel 2236
21642 Analgetikum kimutatása 313
21643 Phenothiazin kimutatása 313
21644 Tranquillansok kimutatása 313
21645 Narkotikumok kimutatása 313
21646 További gyógyszerek szérumszintjének meghatározása kromatográfiás vagy immunkémiai módszerrel 2236
21651 Etilalkohol meghatározása enzimatikus módszerrel 223
21660 Metilalkohol meghatározása kromatográfiás módszerrel 912
21690 LSD meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21691 THC meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21692 Morfin és morfinszármazékok meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21693 Opiát meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21694 Cannabinoid meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21695 Amfetamin és származékainak meghatározása kromatográfiás módszerrel vagy immunoassay-vel 2236
21696 Szerves foszfátvegyület kimutatása kromatográfiás módszerrel 1163
2169E Methaqualon meghatározása kromatográfiás módszerrel 357
2169F Dimethoat meghatározása kromatográfiás módszerrel 2008
2169G Diquat meghatározása fotometriás módszerrel 357
2169H Paraquat meghatározása fotometriás módszerrel 357
2169K Phenyl- és methyl-piperidin kimutatása kromatográfiás módszerrel 357
2169L Parathion (E605) meghatározása kromatográfiás módszerrel 2008
2169P Metadon meghatározás kromatográfiás módszerrel 2236
2169T Szerves oldószerek meghatározása 1520
2169U 8 Multi-drog rezisztencia funkcionális teszt 7780
2169V Amanitin kimutatása és meghatározása ELISA módszerrel 1786
21721 Laktát meghatározása 268
21722 Piruvát meghatározása 108
21723 Béta hidroxivajsav meghatározása 537
21790 Neopterin meghatározása 3041
21810 Ozmolalitás meghatározása direkt méréssel 179
21831 Viszkozitás meghatározása 160
22020 Összes fehérje meghatározása vizeletben és egyéb testnedvben 36
22030 Fehérje elektroforézis vizeletmintából 286
22033 Biotidináz meghatározása vizeletben 108
22034 N-acetil-glukózaminidáz (NAGase) meghatározás vizeletben 63
22042 Albumin meghatározása immun módszerrel vizeletben 474
22044 Alfa-1 mikroglobulin meghatározása vizeletben 474
22111 Kreatinin meghatározása vizeletből, kinetikus Jaffé módszerrel 36
22130 Porfirin meghatározása vizeletben 134
22131 9 Porfirinek direkt spektrometriája vizeletben 1172
22132 Koproporfirin meghatározása vizeletben 134
22133 Uroporfirin meghatározása vizeletben 108
22134 9 Porfobilinogen meghatározása vizeletben 4957
22135 Delta-amino-levulinsav meghatározása 7931
2213A 9 Összes porfirin meghatározása 1081
2213E 9 Protoporfirin meghatározás wt-ben 1352
2213H 9 Plasma porfirin meghatározás 1802
2213K 9 Porfirinek elválasztása és mennyiségi meghatározása HPLC-vel 8742
22150 Karbamid meghatározása vizeletben 54
22160 Húgysav meghatározása vizeletben 54
22200 Glukóz kimutatása vizeletből 9
22201 Glukóz mennyiségi meghatározása vizeletből és egyéb testnedvekből 26
22300 Kalcium meghatározása vizeletben 71
22310 Klorid meghatározása vizeletben 63
22320 Kálium meghatározása vizeletben 63
22330 Nátrium meghatározása vizeletben 63
22341 Arzén meghatározása vizeletből, atomabszorpcióval 116
22350 Foszfor meghatározása vizeletben 63
22400 Ketontestek kimutatása vizeletből 9
22441 Ismeretlen toxikus anyag kimutatása biológiai mintából 2683
22510 Vesekő kémiai analízise 179
22520 Osmolalitás meghatározása vizeletben direkt méréssel 179
22540 Vizelet üledékvizsgálat mikroszkóppal 64
22550 Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter 89
22551 Vizeletvizsgálat üledék nélkül minimum 5 paraméter 50
22552 Vizelet üledék alakos elemek meghatározása automatával, beleértve az esetleges mikroszkópos ellenőrzést is 380
22620 Széklet zsírürítés vizsgálata 134
22630 Széklet vér kimutatása 71
22631 Széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel 716
22632 Széklet humán albumin kimutatása immunkémiai módszerrel 716
22640 Széklet tripszin-kimotripszin aktivitás 152
22701 Haemoglobin kimutatása liquorban kémiai módszerrel 14
22741 Liquor összfehérje meghatározása 125
22743 Liquor albumin meghatározása 143
22747 Liquor fehérje kimutatás Pándy reakcióval 18
22761 Liquor direkt spektrofotometria 134
22781 Liquor sejtszám meghatározása 26
22840 Nátrium meghatározása verejtékben 805
22841 Klorid meghatározása verejtékben 805
22854 Cervix nyák minőségi vizsgálata 26
22856 Penetráció teszt 152
22859 Hüvelyváladék vizsgálata festett kenetben 71
22880 Ízületi folyadék és egyéb punktátum minőségi vizsgálata 40
22881 Ízületi folyadék és egyéb punktátum üledékének vizsgálata 45
22884 Epeüledék mikroszkópos vizsgálata 45
22885 Alfa-amiláz meghatározása testnedvben 179
22886 IgA meghatározása nyálban 448
23110 Laktóz tolerancia teszt 36
23130 Glukóz terhelés 205
23140 Szekretin provokációs teszt 448
23141 Szekretin-kolecisztokinin provokációs teszt 474
23150 Diszacharidáz aktivitás meghatározása 54
23190 Széklet emésztettség mikroszkópos vizsgálata 45
23310 Inzulin meghatározása 894
23311 Inzulinszerű növekedési faktor meghatározása 1968
23313 C peptid meghatározása 1073
23316 A hypophysis glikoprotein hormonjai szabad alfa alegységének meghatározása 1788
23320 Glukagon meghatározása 1073
23321 Neutrális-alfa-glukozidáz meghatározása ejakulátumból 5 051
23340 Gasztrin meghatározása 1788
23390 Tripszin meghatározása 313
23391 Bikarbonát meghatározása testnedvből 125
23440 Renin aktivitás meghatározása 2147
23441 10 Natriuretikus peptid meghatározása 6844
23442 Renin koncentráció meghatározása 1342
23443 Leptin meghatározása 2299
23640 Parathormon meghatározása 1968
23641 Parathormon related peptide (PRP) meghatározása 2325
23690 25-hydroxy-D vitamin meghatározása ligand assay-vel 1610
23691 1-25 Dihydroxy-D vitamin meghatározása ligand assay-vel 1879
23692 Oszteokalcin meghatározása 1699
23693 Kalcitonin meghatározása 1360
24000 Jód meghatározása 313
24010 Tiroxin-kötő globulin (TBG) meghatározása 1252
24011 Tireoglobulin meghatározása 1342
24021 T4 szabad frakció meghatározása 900
24031 T3 szabad frakció meghatározása 900
24061 Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása 600
24062 Thyrotropin Releasing Hormon stimulációs teszt 626
24120 Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása 894
24121 Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása 983
24130 Növekedési hormon meghatározása 1073
24170 Anti-diuretikus-hormon meghatározása 1059
24171 Prolaktin meghatározása 939
24184 Angiotenzin meghatározása 894
24186 Melanocita stimuláló hormon (alfa-MSH) meghatározása 268
24190 Androsztendion meghatározása 2254
24200 Adreno-kortikotrop hormon meghatározása 983
24220 Kortizol meghatározása testnedvekből 1041
24222 Kortikoszteron meghatározása 1101
24224 11-dezoxikortizol meghatározása 1101
24225 Dezoxi-kortikoszteron meghatározása 1101
24230 Aldoszteron meghatározása 1073
24310 Adrenalin meghatározása szérumból, HPLC-vel 2683
24312 Noradrenalin meghatározása szérumból, HPLC-vel 2683
24313 Dopamin meghatározása szérumból, HPLC-vel 2683
24314 Szerotonin meghatározás szérumban 716
24320 Ösztradiol meghatározása 894
24321 Ösztriol meghatározása szérumban 894
24322 Szabad ösztriol meghatározása 894
24330 Human Chorio-Gonadotropin meghatározása szérumban 894
24333 Szabad Humán Chorio-Gonadrotropin béta lánc meghatározása szérumban 839
24350 Progeszteron meghatározása 983
24351 17-OH progeszteron meghatározása 680
24352 17-OH pregnenolon meghatározása 601
24392 Thromboxan B2 meghatározása 421
24394 Szabad tesztoszteron meghatározása 716
24395 Dehidroepiandroszteron (DHEA) meghatározása 894
24396 DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása 894
24398 Totál tesztoszteron meghatározása 894
2439A Sexual Hormon Binding Globulin (SHBG) meghatározás 849
2439B Dihidrotesztoszteron meghatározás 801
24425 Metanephrin meghatározása vizeletben 2236
24426 Normetanephrin meghatározása vizeletben 2236
24427 Vanilil-mandulasav meghatározása vizeletben 2281
24428 Homovanililsav meghatározása vizeletben 2281
24429 Adrenalin meghatározása vizeletben 894
24434 Anti-Müllerian hormon meghatározása 3 838
2442A Noradrenalin meghatározása vizeletben 894
2442B Dopamin meghatározása vizeletben 894
24491 17-OH szteroid meghatározása 1342
24492 5-HIAA (5-OH-indolecetsav) mennyiségi meghatározás vizeletben 1699
24500 Tejsav dehidrogenáz (LDH) meghatározása 45
24501 LDH izoenzimek elektroforézises elválasztása 474
24530 Fruktóz-6-foszfát dehidrogenáz meghatározása 108
24531 Glukóz-6-foszfát dehidrogenáz meghatározása 108
24600 Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT) meghatározása 45
24610 Alanin-amino-transzferáz (ALAT, SGPT) meghatározása 45
24620 Kreatin-kináz (CK) meghatározása 116
24640 Gamma-glutamil-transzferáz meghatározása 54
24700 Alfa-amiláz meghatározása szérumban 179
24702 Alfa-amiláz meghatározása vizeletben és egyéb testnedvben 179
24710 Lipáz meghatározása 223
24720 Alkalikus foszfatáz meghatározása 36
24721 Alkalikus foszfatáz izoenzim meghatározása 1342
24722 Csontspecifikus alkalikus foszfatáz (BAP) meghatározása 1342
24741 Pszeudo-kolineszteráz meghatározása 89
24770 8 Tömegspektrometriás metabolit profil meghatározás (szerves savak, hosszú szénláncú zsírsavak, purin és pirimidin nukleotida profil stb.) 1129
24791 Biotinidáz meghatározása 108
24891 CK-MB meghatározása immungátlással 223
24896 PMN elasztáz meghatározása ejakulátumból 6 061
24897 Angiotenzin konvertáló enzim meghatározása 537
2489B CK-MB koncentráció meghatározása immunmódszerrel 2683
2489D Kreatin kináz izoenzim elektroforézis 1699
24960 Fehérjék elekroforetikus szeparálása SDS PAGE-val 223
25000 Natív anyag mikroszkópos vizsgálata 45
25010 Treponema (sötétlátóteres) vizsgálata 91
25030 Mikroszkópos vizsgálat, tenyésztetlen anyagból 73
25031 Húgycsőváladék vizsgálata festett kenetben 71
25040 Mikroszkópos vizsgálat, Ziehl-Nielsen festéssel 91
25050 Mycobacterium tenyésztése szilárd táptalajon 429
25051 Mycobacterium subcultura 945
25052 11 Mycobakterium tenyésztése, automatizált, folyékony táptalajos módszerrel 3041
25053 12 Mycobakterium vizsgálata, molekuláris biológiai módszerrel 5888
2505A 11 Mycobacterium rezisztencia vizsgálata szilárd táptalajon, elsőrendű szerekre, szerenként 1516
2505B 11 Mycobacterium rezisztencia vizsgálata szilárd táptalajon, másodrendű szerekre, szerenként 1537
2505C Minta előkezelése Mycobacterium tenyésztéshez 235
2505D Mycobacterium tenyésztése manuális, folyékony táptalajos módszerrel 2087
2505E Mycobacterium tuberculosis komplex identifikálása biokémiai módszerrel 460
2505F A nem tbc-t okozó mycobacteriumok (NTM) identifikálása biokémiai módszerekkel 2469
2505G 11 Mycobacteriumok rezisztencia vizsgálata elsőrendű szerekre, automata folyékony táptalajos módszerrel, szerenként 2299
2505H 11 Mycobacteriumok rezisztencia vizsgálata másodrendű szerekre, automata folyékony táptalajos módszerrel, szerenként 2701
25061 Orr-torok szűrő 94
25062 Orr-torok minta tenyésztése 228
25063 Köpet, bronchusváladék tenyésztése 268
25064 Fül-, melléküregváladék tenyésztése 548
25065 Punktátum, liquor, genny tenyésztése, csak aerob 357
25067 Vizelet tenyésztése 250
25068 Haemocultura aerob tenyésztése 582
25069 Szem, bőrfelszíni, genit. váladék aerob tenyésztése 357
25070 Mikrobiológiai sterilitási, eü. intézeti higiénés vizsgálat 268
25071 Helicobacter pylori tenyésztés 268
25072 Anaerob baktérium tenyésztése 448
25077 Mycoplasma és egyéb, különleges tenyésztési eljárásokat igénylő baktérium tenyésztése 1502
25078 Haemocultura anaerob tenyésztése 1520
25079 Széklettenyésztés, kiegészítő vizsgálat 357
2507A Haemokultura vizsgálata automatával 273
25091 Széklettenyésztés szűrővizsgálatként (fogl.) 223
25092 Széklettenyésztés cholera gyanú miatt 492
25093 Széklettenyésztés csecsemőtől küldött anyagból 403
25094 Széklettenyésztés Salmonella környezetből 303
25095 Széklettenyésztés Shigella, Yersinia környezetből 179
25096 Széklettenyésztés enteritises betegtől 376
25098 Salmonella tenyésztése epe-, vizelet- v. vérmintából 492
25110 Aerob baktérium azonosítása nem automatával, legalább 10 reakció 448
25111 Aerob baktérium azonosítása nem automatával, legalább 4 biokémiai reakció 89
25120 Anaerob baktérium azonosítása nem automatával, legalább 5 reakció 1163
25131 Bakteriuria vizsgálata nitrit próbával 45
25190 STD mikroorganizmusok azonosítása ELISA technikával 1430
25191 Baktérium, gomba biokémiai azonosítása automata vagy félautomata rendszerrel 912
25203 12 Kórokozó tipizálása PFGE (Pulse Field Gel Elektroforesis) módszerrel 2738
25211 Salmonella azonosítása tárgylemez agglutinációval 626
25212 Shigella és V. cholerae azonosítása tárgylemez agglutinációval 250
25213 Yersinia azonosítása tárgylemez agglutinációval 170
25214 E. coli azonosítása tárgylemez agglutinációval 188
25215 Campylobact. azonosítása tárgylemez agglutinációval 250
25216 Szerotipizálás kereskedelmi gyorsteszttel 608
25217 Escherichia coli szerotipizálás csőagglutinációval 1654
25218 Campylobacter identifikálás, kereskedelmi teszttel 350
25219 Baktérium, gomba gyorsidentifikálása chromogén szubsztrátot tartalmazó táptalajon 365
25220 Vizelet csíraszámának meghatározása automata rendszerrel 548
25250 Baktérium toxin kimutatása in vitro 1073
25251 Baktérium toxin kimutatása in vivo 1073
25310 Antibiogram, aerob, legalább 10 antibiotikum 223
25311 Antibiotikum MIC, MBC meghatározás / antibiotikum 537
25312 Antibiogram, aerob, legalább 18 antibiotikummal 339
25321 Antibiogram MIC vagy breakpoint meghatározása automata rendszerrel 1200
25390 Antibiot. szint meghatározása, mikrobiológiai módszerrel 537
25400 Vírus kimutatása fénymikroszkópos vizsgálattal 134
25410 Vírus vizsgálat elektronmikroszkóppal 1342
25430 Vírus izolálás sejttenyészetben 716
25500 Vírus azonosítása ellenanyaggal 1073
25504 Vírus antigén kimutatása ELISA módszerrel antigénenként 1226
25550 Baktérium fágtipizálása 448
25560 Vírus antigén készítése betegből származó anyagból 313
25562 12 Chlamydia trachomatis kimutatása, molekuláris biológiai módszerrel 5397
25563 12 Neisseria gonorrheae kimutatása, molekuláris biológiai módszerrel 5397
25564 12 HPV kimutatás, jelamplifikált molekuláris biológiai módszerrel 5397
25566 12 Hepatitis C vírus kvalitatív meghatározása, molekuláris biológiai módszerrel 13738
25567 12 Hepatitis C vírus kvantitatív meghatározása, molekuláris biológiai módszerrel 23551
25568 12 HIV kvantitatív meghatározása, molekuláris biológiai módszerrel 23551
25569 12/a HCV genotípus meghatározása molekuláris diagnosztikai módszerrel 27849
25572 12/a Hepatitis B vírus gyógyszer-rezisztens mutánsainak meghatározása PCR alapú módszerrel 29323
25573 12 Trichomonas vaginalis kimutatása molekuláris biológiai módszerrel 6 588
25695 Anti-tirozin-foszfatáz-A2 meghatározása 1306
26000 Treponema komplement kötési reakció KKR 197
26010 VDRL reakció 89
26020 Rapid plasma reagin (RPR) vizsgálat 89
26030 Komplement kötési reakció /savó /vírus KRR 357
26050 Fluorescens treponema antitest vizsgálat FTA-ABS 223
26051 TPHA vizsgálat 132
26190 Természetes ellenanyag szint 100
26200 Vírus neutralizáció szöveten, savókeverékenként 716
26201 Vírusspec. IgM tisztítás 357
26251 Anti-streptolizin O titer szemikvantitatív meghatározása, agglutinációval 313
26252 Anti-streptolizin O titer kvantitatív meghatározása 500
26253 Streptococcus DNase AT meghatározása 537
26260 HIV AT verifikációja vagy konfirmációja 1073
26261 HIV AT kimutatása 219
26263 EBV aspecifikus AT kimutatás 357
26265 EBV Epstein-Barr spec. AT kimutatása 1001
26268 Herpes simplex vírus AT kimutatása 1001
2626A HTLV I, II AT kimutatása 1001
2626B CMV antigenaemia vizsgálat 1788
26270 Vírusspec. AT vizsgálat/ haemagglutináció-gátlás (HAG) 537
26278 Vírusspecifikus AT kimutatása 448
26279 Vírus ellenes AT meghatározás IF módszerrel 1252
2627H Rubeola vírus AT kimutatása 1001
2627L Varicella-Zooster vírus AT kimutatása 1001
2627N Cytomegalovírus AT kimutatása 1001
2627P Hepatitis-A vírus AT kimutatása 1001
2627Q Anti-HBs AT kimutatása 1001
2627R Anti-HBc AT kimutatása 1001
2627S Anti-HBe AT kimutatása 537
2627T Hepatitis-C vírus AT kimutatása 1001
2627U Hepatitis-D vírus AT kimutatása 1001
2627W Vírus ellenes AT meghatározása ELISA módszerrel 1101
26280 Chlamydia AT kimutatása 1502
26281 Mycoplasma AT kimutatása 1502
26282 Borrelia AT meghatározása 1502
26283 Brucella AT meghatározása 1502
26285 Legionella AT meghatározása 1802
26286 Leptospira AT meghatározása/antigén 1001
26289 Salmonella AT meghatározása 448
2628A Francisella (tularaemia) AT meghatározása 1001
2628B Yersinia AT meghatározása 1001
2628D Helicobacter AT meghatározása 1342
26295 Baktérium ellenes AT meghatározása, ELISA módszerrel 1073
26296 Baktérium ellenes AT meghatározása, IF módszerrel 1252
26297 Baktérium/vírus/parazita ellenes AT meghatározása, immunoblot módszerrel 1825
26390 Escherichia AG kimutatása liquorban 448
26391 Neisseria AG kimutatása liquorban 448
26392 Haemophilus AG kimutatása liquorban 448
26393 Streptococcus AG kimutatása testnedvben 639
26394 Chlamydia, Legionella AG kimutatása 2236
2639A HBsAg AG kimutatása 501
2639B HBsAg konfirmációja 2003
2639E HBeAg AG kimutatása 1001
2639G Vírus AG kimutatása LATEX agglutinációval 716
2639H Vírus AT kimutatása LATEX agglutinációval 716
2639L 12 Hepatitis B vírus mennyiségi meghatározása bDNS módszerrel 14309
26401 13 HLA kompatibilitási vizsgálat 2035
26406 13 HLA izo-antitest specifikálása, összesen 1628
26408 14 HLA-I. osztályú fenotípus meghatározása szerológiai módszerrel 23439
26409 14 HLA-II. osztályú fenotípus meghatározása szerológiai módszerrel 14649
2640H 14 Humán MHC-II antigének fenotípus specifikálása áramlási citometriával 3578
2640K 14 HLA-B27 fenotípus kimutatása 1932
2640L 15 CD pozitív sejtszám meghatározása, antigénenként, áramlási citométerrel, FITC-el jelölt antitesttel 2325
2640M 15 CD pozitív sejtszám meghatározása, antigénenként, áramlási citométerrel, phycoerithreinnel jelölt antitesttel 2325
2640N 15 CD pozitív sejtszám meghatározása, antigénenként, áramlási citométerrel, egyéb fluorophorral jelölt antitesttel 3130
2640P 14 Humán MHC-I antigének fenotípus specifikálása áramlási citometriával 3578
2640Q 15 Intracitoplazmatikus marker meghatározása áramlásos citometriával 4444
26410 Fehérvérsejtek szerotipizálása 671
26430 Haptoglobin meghatározása 625
26440 14 HLA-DRB allélek génszintű meghatározása kis felbontással 16277
2644A 14 HLA-DQB allélek génszintű meghatározása kis felbontással 9766
2644B 14 HLA-DPB allélek génszintű meghatározása nagy felbontással 22787
2644C 14 HLA szubtípusok (HLA-A*,B*, DRB* DQB* génszintű meghatározása, nagy felbontású módszerrel 11393
2644E 14 HLA-B* allélek génszintű meghatározása kis felbontással 22787
2644F 14 HLA-A* allélek génszintű meghatározása kis felbontással 16277
2644G 14 HLA-C* allélek génszintű meghatározása kis felbontással 13021
26490 Trombocita kompatibilitási vizsgálat 2441
26500 Hideg agglutininek meghatározása 344
26501 Kryoprotein kimutatása 134
26502 Kryoprotein mennyiségi és minőségi analízise 3297
26550 Összes-komplement aktivitás meghatározása, klasszikus út (CH50) 268
26551 Összes-komplement aktivitás meghatározása, alternatív út (AH50) 268
26552 Komplement fehérjék és inhibitorok meghatározása radiális immundiffúzióval, fehérjénként 680
26554 Komplement fehérjék és inhibitorok meghatározása automatizált immunoesszével (turbidimetria, nefelometria), fehérjénként 680
26555 C1 inhibitor aktivitás meghatározása 1413
26556 Komplement aktivációs termékek meghatározása termékenként 421
26558 Komplement faktorok funkcionális aktivitásának meghatározása immunhemolitikus módszerrel, faktoronként 1306
2655A Komplement fehérjék és inhibitorok meghatározása ELISA módszerrel, fehérjénként 680
2655C Mannozkötő lektin (MBL) meghatározása, ELISA módszerrel 680
2655D C1q elleni antitest meghatározása 626
2655E Mitokondrium elleni antitest meghatározása 680
2655F Foszfatidilszerin elleni antitest meghatározása izotípusonként 680
2655G Saccharomyces cerevisiae elleni antitest meghatározása, izotípusonként 626
2655H Pneumococcus tok poliszaharid elleni antitest meghatározása 1431
2655J Haemophilus influenzae B elleni antitest meghatározása 1431
2655K Meningococcus tok poliszacharid elleni antitest meghatározása, típusonként 1431
2655L Difteria toxoid elleni antitest meghatározása 572
2655M Tetanus toxoid elleni antitest meghatározása 572
2655N Máj-vese mikroszóma elleni antitest meghatározása 885
2655P Citoplazmatikus antigén elleni antitest kimutatása 322
2655Q Filaggrin elleni autoantitest meghatározása, immunoassay-vel 939
2655R Sm/RNP elleni antitest meghatározása 572
26561 62 Antinukleáris antitest (ANA) kimutatása immunfluoreszcens módszerrel, automata digitális mikroszkóppal 982
26562 63 Béta2-glikoprotein I Domén 1 elleni antitest mennyiségi meghatározása 3 487
26563 64 Citokinek, egyéb fehérjék mennyiségi meghatározása mikrogyöngy technológiával 3 884
26564 63 Ro52 elleni antitest mennyiségi meghatározása 1 980
26565 63 Ro60 elleni antitest mennyiségi meghatározása 1 980
26566 63 DFS70 elleni antitest mennyiségi meghatározása 1 980
26604 Acetilkolin receptor elleni antitest kimutatása 108
26607 Gliadin elleni antitest meghatározása, izotípusonként 1187
26608 Hiszton elleni antitest meghatározása 1004
26609 Glomerularis bazalmembrán (GBM) elleni antitest kimutatása 268
2660A Sm antigén elleni antitest meghatározása 1004
2660B Kollagén elleni antitest kimutatása 268
2660C Riboszómális P protein elleni antitest kimutatása 268
2660D Endomizium elleni antitest kimutatása, izotípusonként 787
2660E RNS polimeráz antitest kimutatása 268
2660F Szöveti transzglutamináz elleni antitest meghatározása, izotípusonként 894
2660G Ku/Ki antigén elleni antitest kimutatása 267
2660H Retikulin elleni antitest kimutatása 787
2660J Kardiolipin AAT meghatározása, szűrőteszt 1779
2660K PCNA antigén elleni antitest kimutatása 268
2660L Riboszómális P protein elleni antitest meghatározása 421
2660N Spermium elleni antitest kimutatása, izotípusonként 268
2660P Jo-1 elleni antitest meghatározása 1095
2660W TSH receptor elleni antitest meghatározása 1788
2660Z Mitokondrium elleni antitest kimutatása 268
26612 Kardiolipin AAT meghatározása 448
26613 Máj specifikus proteinek elleni antitest kimutatása 268
26614 Anti-neutrofil citoplazma antigén elleni antitest kimutatása (ANCA) 268
26615 Máj-vese mikroszóma elleni antitest kimutatása 179
26616 Proteináz-3 elleni antitest meghatározása 787
26617 Mieloperoxidáz elleni antitest meghatározása 787
26618 Atípusos ANCA kimutatása 983
2661A Citoszkeleton antigén elleni antitest kimutatása 268
2661C Kettősszálú DNS elleni antitest meghatározása 912
2661E Extrahálható nukleáris antigén elleni antitest kimutatása, szűrőteszt 1004
2661F Kromatin elleni antitest meghatározása 787
2661G U1-RNP elleni antitest meghatározása 1095
2661H Thyreoidea-peroxidáz elleni antitest meghatározása 860
2661J GAD (glutaminsav-dekarboxiláz) elleni antitest meghatározása 3130
2661K SS-A (Ro) elleni antitest meghatározása 1004
2661L SS-B (La) elleni antitest meghatározása 1004
2661M Centromer elleni antitest kimutatása 548
2661S HSP 60/65/70/90 elleni antitest kimutatása 268
2661T Vázizom elleni antitest kimutatása 268
2661U Pancreas szigetsejt elleni antitest kimutatása 680
2661X Thyreoidea mikroszomális autoantitest kimutatása 268
26620 Carcino-embrionális antigén (CEA) meghatározása 1046
26621 Szöveti polipeptid antigén (TPA) 1595
26623 CA 15-3 1565
26625 CA 125 1879
26626 CA 19-9 1673
26627 CA 72-4 1673
26629 Neuron specifikus enoláz (NSE) 1431
2662A Beta-2 mikroglobulin meghatározása 939
2662B Elszarusodó laphámsejt rák antigén (SCC) 4472
2662C Prostata specifikus antigén (PSA) 983
2662D Vasoactiv intestinalis polipeptid (VIP) 894
2662E Pancreas polipeptid (PP) 894
2662F Graviditás-specifikus b1-glikoprotein (GSP) 894
2662G AFP meghatározása szérumban 805
2662H 16 További tumor markerek meghatározása 1163
2662I Timidin-kináz enzimaktivitás meghatározása 2 202
2662K S100 protein meghatározása vérben 2325
2662L Prosztata-specifikus antigén szabad frakció (fPSA) meghatározása 1671
2662M Humán epididymis protein (HE4) koncentráció meghatározása 1 955
2662N 8 Peroxiszomális enzimek meghatározása (szövet, leukocita) 3818
2662P 8 Mitokondriális enzimek meghatározása (szövet, leukocita) 4444
2662Q 8 Lizoszomális enzimek meghatározása (szövet, leukocita, plazma) 2862
2662R Cyfra 21-1 meghatározása 1788
2662T Chromogranin A meghatározása 2628
26631 Rheuma faktor meghatározása (Waaler-Rose) 143
26632 Rheuma faktor izotípus meghatározása 626
26640 Rheuma faktor kvantitatív meghatározása, immunkémiai módszerrel 734
26650 Antinukleáris antitest (faktor, ANA, ANF) kimutatása 268
26652 Antinukleáris antitest (faktor, ANA, ANF) mennyiségi meghatározása 313
26660 Terhességi próba immunológiai módszerrel 179
26670 Alfa-fetoprotein meghatározása szérumban (terhes) 805
26671 Inhibin meghatározása 1342
26672 Terhesség asszociált plazma protein A (PAPP-A) 848
26692 Inzulin elleni antitest meghatározása 1315
26693 Thyreoglobulin AAT meghatározása 849
26694 Kevert antiglobulin teszt 8 838
26696 17 PM/Scl elleni antitest kimutatása 4024
26697 Scl-70 elleni antitest meghatározása 626
26698 Simaizom elleni antitest kimutatása 188
2669A Szívizom elleni antitest kimutatása 519
2669B Miozin elleni antitest meghatározása 626
2669C Trombocita ellenes antitest kimutatása 964
2669D Granulocita elleni antitest kimutatása (direkt vagy/és indirekt) 751
2669E Keringő immunkomplex szint meghatározása PEG precipitációval 205
2669F 17 Aktin elleni antitest meghatározása 626
2669G 17 Béta2-glikoprotein I elleni antitest meghatározás izotípusonként 859
2669H 17 Protrombin elleni antitest meghatározása, izotípusonként 1046
2669J 17 Gangliozid elleni antitest meghatározása, antigénenként 885
2669K 17 Mielin bázikus protein elleni antitest meghatározása 885
2669L 17 Mellékvesekéreg elleni antitest kimutatása 787
2669M 17 Gyomor parietális sejt elleni antitest kimutatása 179
2669N 17 Desmosoma elleni antitest kimutatása 787
2669P 17 Antitest kimutatás sóval emésztett bőrmetszeten 572
2669Q 17 Enterocita elleni antitest kimutatása, izotípusonként 840
2669R 17 Endothel elleni antitest meghatározása 626
2669S 17 Epidermális bazálmembrán elleni antitest kimutatása 787
2669T 17 Gyomor parietális sejt elleni antitest meghatározása 787
2669U 17 Egyéb steroid termelő sejt elleni antitest kimutatása 840
2669V 17 Glomeruláris bazalmembrán (GBM) elleni antitest meghatározása 993
26701 Fehérje azonosítása immunfixációval 3130
26702 Lambda lánc mennyiségi meghatározása 734
26703 Kappa lánc mennyiségi meghatározása 734
26704 37 Kvantitatív FLC kappa mérés szérumból vagy vizeletből 2753
26705 37 Kvantitatív FLC lambda mérés szérumból vagy vizeletből 2753
26780 IgG meghatározása 421
26788 IgA meghatározása 421
2678A IgM meghatározása 421
2678C IgE meghatározása 1163
2678D IgD meghatározása 160
2678E Allergén specifikus IgE meghatározása 320
2678F Allergén specifikus IgA meghatározása 360
2678G Allergén specifikus IgG meghatározása 360
2678L IgG alosztály meghatározása 626
26792 Fehérjék azonosítása immunelektroforézissel 519
27000 Gomba vizsgálata direkt kenetben 205
27005 Trichogramm 108
27010 Gomba tenyésztése 273
27020 Gomba biokémiai differenciálása asszimilációval 805
27021 Gomba biokémiai differenciálása asszimilációval + fermentációval 1163
27022 Candida gyors identifikálás 89
27023 Penész és dermatofiton gombák azonosítása 268
27024 Gomba identifikálása gyorsdiagnosztikai módszerrel 701
27025 Candida ellenanyag kimutatása 701
27030 Gomba antimyc.érz. meghatározása, szerenként 45
27090 Candida antitest meghatározása 1073
27091 Candida antigén kimutatása 1431
27092 Aspergillus antigén kimutatása 268
27093 Aspergillus antitest meghatározása 1431
27094 Cryptococcus antigén kimutatása 1431
27097 Coccidioides antitest meghatározása 268
27099 Histoplasma antitest meghatározása 268
2709B Blastomyces antitest meghatározása 268
2709C Pneumocystis carinii kimutatása 268
2709D Parazita kimutatása festett készítményben 268
27100 Széklet parazitológiai vizsgálata, natív preparátumban 268
27200 Perianalis törlés vizsgálata 98
27390 Parazita vizsgálata vizeletben 89
27400 Parazita tenyésztése 268
27430 Parazita vizsgálata állatoltással 894
27531 Toxoplasma IgA antitest meghatározása 1001
27570 Parazita antigén kimutatása székletből, ELISA módszerrel 1073
27580 Parazita ellenes AT meghatározása, ELISA módszerrel 1073
27581 Parazita ellenes AT meghatározása, IF módszerrel 1252
27594 Parazita meghatározása váladékban 179
27595 Egzotikus paraziták antitest meghatározása 448
27600 Parazita specifikus AT meghatározása KKR 357
27610 Parazita specifikus AT meghatározása indirekt haemagglutinációval 357
27630 Féregmeghatározás 268
27640 Kiegészítő vizsgálat székletmintából 357
27641 Entamoeba histolytica gyorsteszt 357
27650 Parazita ellenes AT meghatározása Latex Agglutinációval 357
28000 Csontvelőkenet panoptikus festése és értékelése 69
28002 Csontvelő citogenetikai vizsgálata 263
28003 Csontvelőkenet vastartalmú sejtek festése és értékelése 67
28011 Vérkép, automatával I. 36
28012 Vérkép, automatával II. 54
28013 Vérkép, automatával III. 98
28014 Vérkép, automatával IV. 150
28040 Retikulocita számlálás 71
28041 Retikulocita számlálás automatával 357
28092 Fagocitózis mérés stimulált NBT-teszttel 213
28096 Heinz-test kimutatás kenetben 98
28100 Vvt süllyedés sebesség meghatározása 22
28101 Vvt süllyedés sebesség meghatározása automatával 22
28110 Haematokrit meghatározása 18
28120 Vvt ozmotikus rezisztencia meghatározása 232
28200 Kompatibilitási vizsgálat LISS Coombs közegben 325
28201 Klinikai kompatibilitási vizsgálat 182
28202 Kiterjesztett érzékenyített keresztpróba és HLA keresztpróba 416
28204 13 Granulocita kompatibilitási vizsgálat 2035
28207 Vércsoport meghatározás (AB0, Rh) egyoldalas (klinikai) módszerrel 273
2820B Kompatibilitási vizsgálat fiziológiás sós, Coombs közegben 170
28210 Laboratóriumi vércsoport meghatározás (AB0, Rh) 489
28211 Antitestek eluciója 407
28212 AB0 haemagglutinin titrálás, haemagglutininenként 611
28213 AB0 haemolizin meghatározás v. titrálás 611
28214 Differenciál és/vagy autoabszorpció 895
2821A Kell rendszer tipizálása antigénenként Kell ag 407
2821B Kell rendszer tipizálása antigénenként Cellano ag 623
2821C Kell rendszer tipizálása antigénenként Kpa ag 1221
2821D Kell rendszer tipizálása antigénenként Kpb ag 1221
2821E Kidd rendszer tipizálása antigénenként Kidd a ag 611
2821F Kidd rendszer tipizálása antigénenként Kidd b ag 611
2821G Lewis rendszer tipizálása antigénenként Lea ag 407
2821H Lewis rendszer tipizálása antigénenként Leb ag 407
2821J MNS rendszer tipizálása antigénenként N ag 407
2821K MNS rendszer tipizálása antigénenként S ag 407
2821L MNS rendszer tipizálása antigénenként s ag 611
2821M Lutheran rendszer tipizálása antigénenként Lua ag 1221
2821N Lutheran rendszer tipizálása antigénenként Lub ag 1221
2821P Duffy rendszer tipizálása antigénenként Fyb 611
2821Q Rh rendszer antigénjei, D ag 325
2821R Rh rendszer antigénjei, E ag 325
2821S Rh rendszer antigénjei, C ag 325
2821T Rh rendszer antigénjei, e ag 489
2821U Rh rendszer antigénjei, c ag 325
2821V Rh rendszer antigénjei, Cw ag 325
2821W A alcsoport meghatározás A1 lektin vizsgálat 203
2821X A alcsoport meghatározás H ag vizsgálat 611
2821Y Duffy rendszer tipizálása antigénenként Fya 611
2821Z MNS rendszer tipizálása antigénenként M ag 407
28229 P1 antigén kimutatása 325
2822B ABH antigének kimutatása nyálban, antigénenként 385
28231 Ellenanyagszűrés (pLISS) 273
28232 Ellenanyag-azonosítás (Papain LISS, Papain LISS Coombs) 2441
28233 Ellenanyag-azonosítás (LISS és LISS Coombs) 2441
28235 Ellenanyagszűrés (papain Liss-Coombs) 244
2823B Ellenanyag-titrálás enzim technikával 162
2823D Ellenanyag-titrálás fiz. sós közegben 200
28241 Coombs-teszt – direkt – polivalens savóval 244
28242 Coombs-teszt – indirekt – minőségi, polivalens savóval 360
28243 Coombs-teszt – indirekt – mennyiségi 651
28245 Coombs-teszt monovalens szérummal 651
28249 Coombs-teszt IgG alosztály specifikus savókkal 651
28250 Haemagglutinin vizsgálata 244
28290 Hideg-hemolizin kimutatása 77
28291 Meleg-hemolizin kimutatása 146
28292 Bithermikus autoantitestek kimutatása 109
28320 Haemiglobin (methaemoglobin) meghatározása 106
28321 Karboxihaemoglobin (CO-Hb) meghatározása 108
28330 Vaskötő kapacitás meghatározása 80
28347 9 Vvt. uroporphyrinogén I. szintetáz (PBG deamináz) enzim meghatározása 5678
28350 Vas meghatározása 71
28353 Orális vasterhelés 250
28360 Totál transzferrin meghatározása 300
28361 Solubilis transzferrin receptor meghatározása 1500
28380 Szénhidrát deficiens-transferrin meghatározása 3650
28390 Ferritin meghatározása 1000
28410 Haemoglobin elfo 894
28412 Haemoglobin analízis HPLC-vel 844
28493 Haemoglobin A 1 c meghatározás (HPLC kivételével) 600
28494 Haemoglobin A 1 c meghatározás HPLC-vel, tömegspektrometriával 1200
28540 Folsav meghatározása plazmából, immunoassay-vel 1252
28541 Vörösvértestek fólsavtartalmának meghatározása, immunoassay-vel 1252
28550 B12-vitamin meghatározása 1252
28560 18 Trombocita szekréció vizsgálata, ágensenként 3041
28561 Trombocita aggregáció vizsgálata, ágensenként 547
28562 18 Mepakrin teszt 187
28563 18 Trombocita specifikus antigének áramlási citometriás kimutatása 9126
28565 18 Trombocita 4-es faktor meghatározása immunoassay-vel 1384
28566 18 Trombocita ATP és ADP mennyiségi meghatározása 2848
28567 Risztocetin kofaktor aktivitás vizsgálata 1620
28568 18 Beta tromboglobulin meghatározása immunoassay-vel 4239
28591 2,3-Difoszfo-glicerát meghatározása 98
28593 Erythropoetin meghatározása immunoassay-vel 1788
28600 Vérzési idő meghatározása 71
28603 Fibrin(ogén) degradációs termékek szemikvantitativ meghatározása 1404
28606 Globális trombocita funkciós teszt, célműszerrel 2933
28610 Thrombin idő meghatározása 267
28613 Heparin neutralizációs teszt 273
28614 In vitro heparin kimutatás, heparináz emésztéssel 2682
28620 Prothrombin meghatározása 200
28621 Aktivált parciális thromboplasztin idő 267
28630 Reptiláz idő meghatározása 568
2863A II alvadási faktor aktivitásának meghatározása 1671
2863B V alvadási faktor aktivitásának meghatározása 1652
2863C VII alvadási faktor aktivitásának meghatározása 3945
2863D VIII alvadási faktor aktivitásának meghatározása 2639
2863G IX alvadási faktor aktivitásának meghatározása 2589
2863H X alvadási faktor aktivitásának meghatározása 2634
2863K XI alvadási faktor aktivitásának meghatározása 5315
2863L XII alvadási faktor aktivitásának meghatározása 4698
2863M Alvadék oldékonysági teszt 129
2863N XIII alvadási faktor aktivitásának meghatározása 5723
2863P 18 Nagy molekulasúlyú kininogen aktivitásának meghatározása 4919
2863Q 18 Prekallikrein aktivitásának meghatározása 4919
2863R Protein C aktivitás meghatározása 2075
2863S Protein S aktivitás meghatározása 3460
2863T Antitrombin-III aktivitás meghatározása 801
2863V Alfa-2-plazmin inhibitor aktivitás meghatározása 1190
2863W Thrombomodulin meghatározása 325
2863Z Gátlótest titer meghatározása Bethesda módszerrel, 5 hígításból 3970
28641 Fibrinopeptidek meghatározása 3846
28642 18 Trombin-antitrombin komplex kimutatása 4186
28643 18 Protrombin fragment 1.2 meghatározása 4444
28644 von Willebrand faktor antigén koncentrációjának meghatározása 3070
28645 von Willebrand faktor alegység struktúrájának meghatározása 1078
28646 18 Alvadási faktorok antigénkoncentrációjának meghatározása, faktoronként 1565
28647 18 Természetes alvadási inhibitorok antigén koncentrációjának meghatározása, faktoronként 4167
28650 Fibrinogén meghatározása 402
28651 Fibrinolízis globális vizsgálata 497
28652 18 Fibrinolizis faktorainak és inhibitorainak mennyiségi meghatározása, immunológiai módszerrel 4480
28653 Fibrin monomer meghatározása 5854
28654 Plazminogén aktivitás meghatározása 993
28655 18 Plazminogén aktivátor (tPA, uPA) aktivitás meghatározása 4141
28656 18 Plazminogén aktivátor inhibitor aktivitás meghatározása 4108
28657 Fibrin(ogén) degradációs termékek kvantitatív meghatározása 1787
28658 Heparin mennyiségi meghatározása 598
28660 D-dimer kimutatása szemikvantitatív teszttel 1825
28662 D-dimer kvantitatív meghatározása 3543
28691 Lupus antikoaguláns szűrőteszt 670
28692 Lupus antikoaguláns megerősítő teszt 1031
28693 18 Hexagonális foszfolipid teszt 10530
28695 APC rezisztencia funkcionális teszt 1336
28730 17 Limfocita blasztos transzformáció vizsgálata, stimuláló ágensenként 4964
28731 19 Kevert limfocita reakció vizsgálata 5544
28741 Citotoxikus limfocita funkció vizsgálata 4472
28791 19 Citotoxikus limfocita funkció vizsgálat, sejttípusonként 5232
28801 Leukocita extrakció vérből 1248
28810 Minőségi vérkép festése és kiértékelése 200
28860 Leukocita migráció gátlás vizsgálata 448
28861 Citokémiai reakció, Sudan Black 71
28862 Citokémiai reakció, savi foszfatáz 256
28870 Citokémiai reakció, GAPA 109
28871 Citokémiai reakció csontvelői és vérkeneten: NASDA, ANAE, ANAE + NaF 108
28872 Citokémiai reakció: peroxidáz csontvelői és perifériás vérsejteken 108
28873 Citokémiai reakció: PAS csontvelői és perifériás keneten 199
28874 Citokémiai reakció: Sudán fekete (BB) csontvelői és perifériás keneten (maximum 2 db) 72
28875 Citokémiai reakció: béta glukuronidáz perifériás és csontvelői keneten (max. 2 db) 180
28876 Citokémiai reakció: AP és TRAP csontvelői és perifériás keneten 299
28877 Citokémiai reakciók értékelése csontvelői és perifériás keneteken (max. 1-1 db) 81
28878 Citokémiai reakció: a vas kimutatása perifériás és csontvelői keneten (Berlini kék, maximum 2 db) 26
28879 Citokémiai reakció: lizozim aktivitás (muramidaze) meghatározás citobakteriális módszerrel (max. 1 db) 426
28880 Sejtek izolálása sűrűség grádiens centrifugálással 271
28890 17 Kemotaxis vizsgálata, sejttípusonként 1073
28891 17 Intracelluláris killing vizsgálata, sejttípusonként 4740
28892 17 Fagocitózis vizsgálata sejttípusonként 1073
28893 17 Leukociták mediátor termelésének vizsgálata 1046
28894 Fagociták funkcionális vizsgálata kemilumineszcenciával 572
28895 17 Eozinofil kationos protein szint meghatározása 1046
28900 Citokin meghatározása 1520
28920 12 Polimeráz láncreakció (PCR) egy mintában primer páronként 1780
28930 12 Reverz PCR (RT PCR) egy mintában primer páronként 5790
28931 12 DNS szekvenálás kórokozók azonosítására 21784
28932 12 Nukleinsav kimutatás „nested” polimeráz láncreakció (PCR) módszerrel 1864
28933 12 RNS kivonása biológiai mintából 3925
28934 12 Valós idejű PCR termék fluoreszcens detektálása, mennyiségi analízis céljából 3140
28935 12 Valós idejű PCR termék fluoreszcens detektálása, minőségi analízis céljából 2650
28936 12 Kis genetikai eltérések kimutatása fluoreszcens módszerrel 1472
28937 12 Mutáció szűrőmódszerek 2355
28938 12 Oligonukleotid hibridizáció membráncsíkon próbapáronként 2650
28939 12 Fluoreszcencia in situ hibridizáció (FISH) humán betegségekben 22078
2893A 12 Bidirekcionális DNS szekvenálás, humán mutáció azonosítás céljából 21784
2893B 12/c Új generációs szekvenálás (50–200 gén) 130 704
2893C 12/d Új generációs szekvenálás (300–600 gén) 326 760
28941 12 Az FV Leiden mutáció meghatározása molekuláris biológiai módszerrel 4218
28942 12 Az MTHFR C677T polimorfizmus meghatározása molekuláris biológiai módszerrel 4416
28943 12 Az öröklődő haemochromatosis C282Y génmutáció meghatározása molekuláris biológiai módszerrel 4416
28944 12 Southern/Northern blotting 5888
28945 12 Western blotting 3925
28946 Agarose-gel elektrophoresis 883
28947 12 CFTR mutációk kimutatása molekuláris biológiai módszerrel 25 253
28950 12 EGFR mutációk kimutatása molekuláris biológiai módszerrel, zárt rendszerű IVD eszközzel 22891
28951 12 KRAS mutációk kimutatása molekuláris biológiai módszerrel, zárt rendszerű IVD eszközzel 20571
28952 12 BRAF V600 mutációk kimutatása molekuláris biológiai módszerrel, zárt rendszerű IVD eszközzel 18123
28953 12 II. Faktor G20210A mutáció kimutatása molekuláris biológiai módszerrel 4 218
28954 12 MTHFR A1298C mutáció kimutatása molekuláris biológiai módszerrel 4 416
28955 12 PAI–1 4G/5G polimorfizmus meghatározása molekuláris biológiai módszerrel 6 566
28956 12 Y kromoszóma mikrodeléciók kimutatása 19 697
28958 DNS fragmentáció vizsgálata 21 212
29000 Szövettani vizsgálat a szokásos feldolgozási módszerrel 4758
29001 53 Vastagbélszűrés keretében végzett szövettani vizsgálat a szokásos feldolgozási módszerrel 5800
29003 53 Vastagbélszűrés keretében vett minta szövettani vizsgálata immunkémiai reakció alkalmazása esetén 3297
29004 53 Vastagbélszűrés során telepatológiával küldött minta előkészítése és küldése 3600
29005 53 Vastagbélszűrés során telepatológiával küldött minta értékelése 2400
29006 53 Kiegészítő pontszám vastagbélszűrés keretében történő másod szakvélemény kiadása esetén 2900
2902C Savanyú phosphatase histokémiai vizsgálatban 749
2902F Savanyú esterase 1624
2902H Adenosin triphosphatase 4, különböző pH-n 4129
2902J Nicotinamid adenin dinucleotid tetrazolium reductase 1582
2902K Savanyú phosphatase, Gömöri szerint 860
2902M Cytochrome oxidase 1029
2902N Succinat dehydrogenase (SDH) 1327
2902P Glucose-6-phosphatase 1519
2902R Vashaematoxylin phospholipidekre (Lake) 2006
2902S Toluidinkék festés oldható MPS-ra (Lake) 1616
2902T Toluidinkék sulphatidák kimutatására (Lake) 937
2902V Amyloid festés AL és AA typ. elkülönítésére (kiegészítő vizsgálatként) 9395
2902W Phosphorilase enzimhiány kimutatása (MPS 5, Mc Ardle), kiegészítő vizsgálat 11008
2902Z Nem spec. esterase pl. NAD dg-hoz (kiegészítő vizsgálat) 6423
29030 Műtéti gyorsfagyasztás 1469
2903A Isopentan-Nitrogén fagyasztás (egy beteg mintái) 25575
2903B Dystrophin kimutatása immunhisztokémiai vizsgálattal 15107
2903F Dystrophin kimutatás 4237
2903N Neuromorphometria 496
29040 Decalcinálatlan csontvelő biopszia műgyantás szövettani feldolgozása 6870
29050 Szövettani vizsgálat immunhisztokémiai reakció alkalmazása esetén 2797
29051 50 Szövettani vizsgálat agyi prion fertőzés gyanúja miatt végzett immunhisztokémiai reakció alkalmazása esetén 2797
29060 Elektronmikroszkópos szövettani vizsgálat 3310
29070 Kiegészítő pontszám voluminózus anyag esetén 884
29090 Onkogén expressziója immunhisztokémiával 1239
29301 12 Digitalis képanalizátor használata 608
29310 Hormon receptor feltárása műtéti anyagból 1134
29400 Diagnosztikus aspirációs/exfoliatív citológiai vizsgálat a szokásos feldolgozási módszerrel 1357
29450 Citológiai vizsgálat immuncitokémiai rekcióval 1662
29451 33 Paraneoplasztikus neurológiai marker vizsgálat 1808
29460 Elektronmikroszkópos citológia 2715
29600 Hormoncitológia 218
29602 Diagnosztikus nőgyógyászati citológiai vizsgálat 1093
29700 Boncolás teljes belszervi vizsgálattal 9637
29703 Boncolás probléma orientált, részleges belszervi vizsgálatokkal 4265
29704 Boncolás mellőzésekor végzett tevékenység 1662
29710 20 Cerebrum vizsgálata mikroszkópia nélkül 523
29711 20 Cerebrum és gerincvelő vizsgálata mikroszkópia nélkül 643
2972C 20 Cerebrum vizsgálata makro és mikroszkópiával (alapvizsgálat) 2291
2972D 20 Cerebrum és gerincvelő vizsgálata makro és mikroszkópiával (alapvizsgálat) 2677
2978A 20 Speciális festési eljárások (I. csoport) (listázva külön a kód rögzítése mellett), festésenként 354
2978B 20 Speciális festési eljárások (II. csoport egyéb, kivéve immunhisztokémiai, ill. különleges eljárások), festésenként 608
2978C 20 Különleges festési eljárások (III. csoport) 863
29790 Boncolás utáni szövettani vizsgálat 1067
29799 Leoltás kórbonctani anyagból 489
29881 12 Sejtmag izolálás paraffinba ágyazott szövetből 2360
29900 X-chromatin meghatározás 301
29910 Y-chromatin meghatározás 592
29920 11/a Chromosoma analízis rövid idejű sejttenyésztéssel 3545
29930 11/a Chromosoma analízis hosszú idejű sejttenyésztéssel 5908
29940 11/a Chromosoma banding technika alkalmazása 1536
29950 12 DNS kivonása biológiai mintából 3925
29960 12 DNS hasítás (Nukleinsav restrikciós emésztése) 658
29970 12 DNS in situ hibridizáció 2051
29972 12 In situ PCR és Primed in situ labelling (PRINS) 12598
29990 12 Denzitometriás mennyiségi metszetkiértékelés 668
29991 12 DNS cytometria 1338
29999 38 Pathológiai másodvélemény 10 077
30260 Radioterápia ellenőrzése verifikációs felvétellel 436
30261 Radioterápia ellenőrzése kontrasztanyagos verifikációs felvétellel 562
30610 Besugárzás tervezése, külső, kézi 948
30611 Besugárzás tervezése, külső, számítógépes, egy mezőnél vagy opponáló mezőelrendezésnél 1 017
30621 Dozimetria in vivo, külső besugárzásnál, ellenőrző 4348
30642 Besugárzás tervezése, külső, számítógépes, 3D 2177
30670 Testhelyzetrögzítés sugárkezeléshez 303
30680 Sugárvédő takarások készítése, egy darab 634
30701 Brachytherapia tervezése, 2D, számítógépes, egy síkban 1213
30703 IGRT-s képalkotás és korrekciószámítás 528
30704 Védendő szervek és céltérfogatok kontúrozása IMRT-s besugárzás esetén 5 283
30705 IMRT-s besugárzás tervezése 6 113
30706 Besugárzási terv dozimetriai ellenőrzése IMRT-s besugárzás esetén 1 528
30730 Dózisszámítás és tervezés nyílt izotópterápiánál 593
30751 Kombinált sugárkezelés (brachy- és teleterápia) számítógépes tervezése, 2D/3D 2177
30762 Brachytherápia tervezése, számítógépes, 3D 3538
30764 Dozimetria in vivo brachyterápiánál (ellenőrző) 983
31010 Mandibula felvétel 486
31020 Állkapocsízületi felvétel 486
31021 Állcsúcs felvétel 486
31030 Radiographia dentalis extraoralis 597
31040 Radiographia dentalis panoramica 597
31050 Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként 293
31060 Teleradiographia dentalis 698
31100 Koponyafelvétel, AP/PA 496
31101 Koponyafelvétel, oldalirányú 496
31102 Koponyafelvétel, kétirányú 822
31103 Koponyafelvétel, Towne szerint 203
31104 Koponyafelvétel, tangenciális 496
31110 Basis felvétel 639
31130 Sella felvétel 486
31140 Stenvers felvétel 496
31141 Schüller felvétel 515
31142 Mayer felvétel 564
31200 Orrmelléküreg felvétel 445
31201 Rhese felvétel 564
31210 Arcus zygomaticus felvétel 566
31211 Orrcsont felvétel oldalirányból 395
31212 Arckoponya felvétel 496
31230 Orbita felvétel 486
31231 Orbita felvétel, sweet technikával 496
31300 Trachea légsáv felvétel 506
31310 Mellkasfelvétel, AP/PA 679
31311 Mellkasfelvétel, oldalirányú 597
31312 Mellkasfelvétel, kétirányú 923
31380 Mellkasfelvétel, célzott 680
31381 Borda felvétel 751
31382 Sternum felvétel 520
31383 Sternum oldalirányú felvétel 520
31384 Sternum kivetített felvétel 419
31410 Epetáji natív felvétel 520
31420 Vese és hólyag natív felvétel 597
31421 Hólyagtáj natív felvétel 506
31440 Has natív felvétel 698
31441 Baby-gram 536
31442 Wangensteen-Rice felvétel 192
31460 Has célzott felvétel 722
31500 Dens felvétel 496
31510 Nyaki gerinc, AP felvétel 546
31511 Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel 546
31512 Nyaki gerinc, kétirányú 822
31513 Gerinc vizsgálat, funkcionális 732
31515 Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel 367
31516 Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel 367
31517 Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel 520
31530 Háti gerinc, AP felvétel 597
31531 Háti gerinc, oldalirányú felvétel 597
31532 Háti gerinc, kétirányú felvétel 923
31535 Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel 344
31536 Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel 344
31537 Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel 520
31540 Lumbalis gerinc, AP felvétel 597
31541 Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel 597
31542 Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel 750
31544 Lumbosacralis gerinc, AP felvétel 344
31545 Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel 344
31546 Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel 520
31548 Bending felvétel 2095
31550 Sacrum coccygeum, AP felvétel 496
31551 Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel 496
31552 Sacrum, kétirányú felvétel 841
31560 Foramen vertebrarum felvétel 845
31561 Dittmar felvétel 946
31600 Clavicula felvétel 621
31601 Sterno-clavicularis ízületi felvétel 569
31602 Acromio-clavicularis ízületi felvétel 569
31603 Scapula felvétel 621
31604 Váll, AP felvétel 546
31605 Vállak összehasonlító AP felvételei 822
31606 Váll, axiális felvétel 569
31607 Váll, transthoracalis felvétel 546
31608 Váll, terheléses felvétel 569
31650 Medence, AP felvétel 759
31651 Csípőízület, AP felvétel 597
31652 Csípőízület, oldalirányú felvétel 496
31653 Csípőízület, Lauenstein felvétel 496
31654 Obturator felvétel 496
31655 Ala felvétel 293
31656 Medence bemenet felvétel 344
31657 Medence kimenet felvétel 344
31660 Gerinc, teljes AP felvétel 978
31661 Oldalirányú teljes gerincfelvétel 974
31662 Risser-csík felvétel 419
31710 Humerus, kétirányú felvétel 722
31720 Könyök, kétirányú felvétel 812
31725 Összehasonlító könyök felvétel 621
31730 Olecranon ulnae, axialis felvétel 395
31731 Alkar, kétirányú felvétel 817
31740 Csukló, kétirányú felvétel 740
31741 Csukló, tartott felvétel 367
31742 Csukló-kéz felvétel 496
31750 Os naviculare, négyirányú felvétel 882
31751 Os naviculare felvétel 293
31755 Összehasonlító kéz felvétel AP irányban 698
31760 Kéz, kétirányú felvétel 740
31761 Kéz I. ujj, kétirányú felvétel 537
31762 Kézujjak kétirányú felvétele 556
31763 Ujj, tartott felvétel 395
31800 Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) 1087
31810 Femur, kétirányú felvétel 942
31819 Összehasonlító térdfelvétel (AP) 768
31820 Térd, kétirányú felvétel 740
31821 Térd, tartott felvétel 621
31822 Patella, axiális felvétel 722
31823 Alagút betekintő felvétel 419
31830 Lábszár, kétirányú felvétel 841
31840 Boka, kétirányú felvétel 740
31841 Boka, tartott felvétel 569
31842 Boka, háromirányú felvétel 882
31850 Sarokcsont, oldalirányú felvétel 496
31851 Sarokcsont, axialis felvétel 481
31852 Talocalcanealis betekintő felvétel 367
31860 Láb, kétirányú felvétel 841
31861 Láb I. ujj, kétirányú felvétel 520
31862 Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel 515
31863 Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban 616
31930 Emlőfelvétel, natív, ferde 686
31931 Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis 686
31932 Emlőfelvétel, natív, lateralis 686
31933 Emlőfelvétel, tangenciális 686
31934 Emlőfelvétel, célzott 686
31936 Emlőfelvétel nagyított 703
31937 Specimen mammográfiás vizsgálat 817
3193A Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt 9775
32210 Bronchographia 2277
32211 Bronchographia selectiva 2315
32400 Nyelőcső rtg. vizsgálata, kontrasztanyaggal 2279
32410 Gyomor rtg. vizsgálata 2378
32420 Gyomor kettős kontrasztos vizsgálata 2486
32430 Duodenographia hypotonica 1042
32451 Enterographia selectiva 1042
32452 Enterographia selectiva, kettős kontrasztanyaggal 6504
32460 Irrigoscopia 3928
32470 Irrigoscopia kettős kontrasztanyaggal 5894
32480 Gyomor-bél passage követés kontrasztanyaggal 1111
32510 Urographia 4673
32520 Myelographia 4178
32540 Cystographia 1021
32541 Urethrographia mictios 1330
32542 Urethrographia retrográd 1536
32550 Pyelographia retrográd 3233
32551 Pyelographia transrenalis 3233
32580 Funkcionális uroradiológiai vizsgálat 690
32582 Corpus cavernosum kontrasztanyagos rtg. vizsgálata 1202
32623 Cholangiographia epeúti drainen át 1970
32630 Cholangiographia percutanea transhepatica (PTC) 3560
32640 Cholangiographia i. v. 3135
32641 Cholangio-cholecystographia 3732
32660 Endoscopos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) 4582
32661 ERP pancreatographia endoscopica 4582
32710 Hysterosalpingographia 4365
32800 Dacryocystographia 481
32801 Ductographia nasolacrimalis 790
32810 Sialographia 872
32820 Galaktográfia 6439
32821 Pneumocystographia (emlő) 872
32860 Fistulographia 2670
32910 Discographia 769
32921 Arthrographia 804
32922 Ízületi infiltráció arthrographiával 4009
32923 Nucleolysis 5257
33070 Aortographia arcus aortae 23676
33071 Arteriographia direkt punkcióval 12622
33075 Venographia 5416
33201 Manometria intravascularis 1202
33300 Aortographia abdominalis 28076
33304 Angiographia thoracalis 28291
33340 Szelektív arteriographia – első ág, egy irány 21451
33341 Szelektív arteriographia – további ágak, áganként 20086
33350 Szuperszelektív arteriographia – első ág, egy irány 28801
33351 Szuperszelektív arteriographia – további ágak, áganként 26121
33353 Embolizáció/sclerotisatio – szelektív 31880
33360 Embolizáció/sclerotisatio – szuperszelektív – egy ág 38532
33361 Embolízáció/sclerotisatio – minden további ág 25226
33400 Aneurysma elzárás (katéteres módszerrel) 7462
33450 UH vezérelt célzott biopszia (testüregi) 2189
33550 Cavographia 14913
33560 Szelektív venographia – első ág, egy irány 27176
33580 Szelektív venographia – további ágak, áganként 24991
33610 Szuperszelektív venographia – első ág, egy irány 27335
33620 Szuperszelektív venographi – a további ágak, áganként 25109
33630 Angiogr. minden további irány v. befecskendezés 8037
33650 Port behelyezés kemoterápiához arteriába, percutan 7187
33660 Kemoterápia-szuperszelektív + embolizáció/első ág 30029
33720 Kemoterápia-szuperszelektív + embol./további ágak 24758
33800 Lymphographia 7728
33850 Kemoterápia-szelektív 25226
33860 Kemoterápia-szuperszelektív 21758
33870 Kemoterápia-haemofiltratio 9623
33880 Kemoterápia-szelektív + embolizáció 8758
34032 Mellkas átvilágítás 569
34042 Natív has átvilágítás 753
34080 Mellkas és natív has átvilágítás 955
34200 Koponya tomographias felvétel 901
34210 Gerinc tomographias felvétel 901
34211 Vállöv tomographias felvétel 901
34230 Mellkas tomographias felvétel 947
34260 Urológiai tomographias felvétel 845
34280 Medence és alsó végtag tomographias felvétel 918
34290 Felső végtag tomographias felvétel 918
3440S Sugárterápiás tervezés szimulátorral 1098
3440T Szimulálás kontrasztanyaggal 1591
34410 31 Agykoponya natív CT vizsgálata 3810
34411 31 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg 8142
34412 31 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 11952
34413 31 Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) 3810
34414 31 Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos 12152
34415 31 Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) 3810
34416 31 Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) 12152
34417 31 Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) 3810
34418 31 Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 12152
34421 31 Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg 12152
34422 31 Arckoponya CT vizsgálata natív 3810
34424 31 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya szegmentum) natív 3810
34425 31 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya szegmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg 10137
34427 31 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya szegmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 13947
34430 31 Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív 3810
34431 31 Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 9425
34432 31 Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 13234
34440 31 Mellkas CT vizsgálata natív 5079
34441 31 Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 10476
34442 31 Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 15554
34450 31 Teljes has CT vizsgálata natív 5079
34451 31 Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 10476
34452 31 Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 15554
34453 31 Teljes has és medence CT vizsgálata natív 8344
34454 31 Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg 20131
34460 31 Medence CT vizsgálata natív 3810
34461 31 Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 10137
34462 31 Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg 13947
34470 31 Végtag CT vizsgálata natív 3810
34471 31 Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 8712
34472 31 Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 12521
34473 31 Intracraniális képlet percutan biopszia, CT vezérelt 1910
34474 31 Biopsia pulmonis transthoracalis, CT vezérelt 3819
34475 31 Biopsia prostatae percutanea, CT vezérelt 1910
34476 31 Haspunkció, CT vezérelt 764
34480 31 Kiegészítő pont has vagy medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg (két- vagy háromfázisú sorozat elkészítése esetén) 2138
34490 31 CT angiográfia koponya 9262
34491 31 CT angiográfia nyak 9262
34492 31 CT angiográfia mellkas 9975
34493 31 CT angiográfia teljes has 9975
34494 31 CT angiográfia medence 9262
34500 31 Csont denzitometria CT vizsgálat 2864
34611 31 3D CT vizsgálat besugárzás tervezéshez 3819
34620 31 CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia 5728
34630 31 CT vezérelt intervenció core biopszia 11456
34631 31 CT vezérelt intervenció, citológiai mintavétel vagy folyadék aspiráció 5728
34632 31 Aspiratio hepatis CT vezérelt 2864
34640 *  31 CT vezérelt intervenció, tartós drenázs 22912
34641 32 Szív és coronaria MSCT 26064
34914 31 Agykoponya natív MR vizsgálat 10884
34915 31 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 31462
34916 31 Sella célzott MR vizsgálata natív 10884
34917 31 Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos 31462
34918 31 Orbita célzott MR vizsgálata natív 10884
34919 31 Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos 31462
34920 31 Belső fül célzott MR vizsgálata natív 10884
34921 31 Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 31462
34922 31 Arckoponya MR vizsgálata natív 10884
34923 31 Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg 31462
34924 31 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc 10884
34925 31 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34926 31 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34927 31 Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív 10884
34928 31 Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34929 31 Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34930 31 Mellkas MR vizsgálata natív 10884
34931 31 Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34932 31 Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34933 31 Teljes has MR vizsgálata natív 10884
34934 31 Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34935 31 Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34936 31 MR kolangiográfia 10884
34937 31 Teljes has és medence MR vizsgálata natív 22912
34938 31 Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 40011
34939 31 Medence MR vizsgálata natív 10884
34940 31 Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34941 31 Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34942 31 Ízület, végtag MR vizsgálata natív 10884
34943 31 Ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34944 31 Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34945 31 Emlő MR vizsgálata natív 10884
34946 31 Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg 20006
34947 31 Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg 30889
34948 31 MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adása nélkül 5728
34949 31 MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával 23867
34950 31 3D MR vizsgálat besugárzás tervezéshez 8592
34951 31 MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia 8592
34952 40 Szív MR vizsgálat natív EKG vezérelt 21767
34953 40 Szív MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg (EKG vezérelt) 40011
34954 41 MR spektroszkópia vizsgálat in vivo 14320
34955 42 MR vezérelt intervenció core biopszia 25033
34956 42 MR vezérelt intervenció citológiai mintavétel vagy folyadék aspiráció 20027
34957 42 MR vezérelt intervenció tartós drenázs 40053
34958 43 Endokavitális MR vizsgálat 19094
3500A Pajzsmirigy jódtárolás vizsgálata 1938
3501A Zsírfelszívódás izotópos vizsgálata 7530
3501B Vasfelszívódás izotópos vizsgálata 20270
3501C B-12 vitamin felszívódás izotópos vizsgálata 5275
3501D Epesav felszívódás izotópos vizsgálata 15664
3502A Enterális fehérjevesztés izotópos vizsgálata 12568
3503A Glomerularis filtráció izotópos mérése 4519
3503B Tubularis secretio v. effekt. plasma-flow izotópvizsgálat 2590
3510A Nukl. sztetoskop/radiocirkulogr. first pass vizsgálat 2673
3510B Nukl. sztetoszkóp/radiocirculogr. equilibr. + EKG kapu vizsg. 2393
3511A Radiorenographia 1813
3512A Izomkeringés vizsgálata nemesgázzal 0
35203 Pajzsmirigy szcintigráfia, I-131-gyel 2587
35204 Pajzsmirigy szcintigráfia, jód-123-mal 6653
35205 57 Pajzsmirigy maradványszövet kimutatása rhTSH stimulációs kezelést követően 24 584
3520B Nyálmirigy szcintigráfia 2009
3520C Pajzsmirigy szcintigráfia, Tc-mal 1920
3520D Pajzsmirigy szcintigráfia + takarás/túlvezérlés 1859
3520F Pajzsmirigy szcintigráfia Tc-mal + tárolási adatok 6 644
3520G Mellékpajzsmirigy szcintigráfia (TlCl vagy Tc-mal jelzett farmakonnal) 20 735
3520H Könnyút átjárhatóságának izotópos vizsgálata 1458
35212 Inhalációs tüdőszcintigráfia nemesgázzal (Kr-81 v. Xe-133) 18269
3521A Perfúziós tüdőszcintigráfia 12 469
3521B Inhalációs tüdőszcintigráfia Tc-mal jelzett farmakonnal 19 101
3521D Szívizom perfúzió vizsgálata TlCl-dal (1 időpontban) 7453
3521F Szívizom anyagcsere szcintigráfiája I-123 jelzett zsírsavval 0
3521H Vérpool szcintigráfia, a szívről vagy nagyerekről 2897
3521J Szívizom szcintigráfia nekrózis igazolására 0
35221 Szívizom perfúzió vizsgálata TlCl-dal (2 időpontban) 31 018
35222 Kiegészítő vizsgálat TlCl reinjekcióval 4494
35223 Szívizom perfúzió szcintigráfia Tc-mal 10047
35225 21 Szívizom receptor szcintigráfia I-123 MIBG-vel 75132
3522A Májszcintigráfia 2422
3522B Lépszcintigráfia in vitro sejtjelzéssel 16 895
3522D 22 Mellékvesekéreg szcintigráfia 150 579
3522E Bélvérzés lokalizálás izotóppal in vitro sejtjelzéssel 17 264
3522F Kürtszcintigráfia 881
35231 Meckel diverticulum lokalizálás izotóppal 3588
3523B Áttekintő csontszcintigráfia 8 514
3523E Ízületi synovia szcintigráfia a teljes testről 2565
3523F Csontvelő (RES) szcintigráfia 5204
35240 Vese szcintigráfia 6 121
35242 22 Mellékvese kéreg szcintigráfia + Dexamethason suppr. 81995
35243 Adrenerg receptor szcintigráfia I-131 MIBG-vel 29767
35244 23 Adrenerg receptor szcintigráfia I–123 MIBG-vel 93 790
3524A Nyirokcsomó-nyirokút szcintigráfia 11 513
3524C Pótlék intraoperatív gamma szondával végzett mérésért 2727
3525A Gyulladás, tályog kimutatás, in vitro jelzett leukocytákkal 39 618
3526A Jódtároló tumor keresés 19 765
3526C Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről 37741
35271 Ga-szcintigráfia, a teljes testről 31620
35272 Tumor, metasztáziskeresés MIBI-vel 9025
35273 Tumor, metasztáziskeresés Tl-201 izotóppal /TlCl/ 7586
35274 24 Szomatostatin receptor szcintigráfia 215 721
3527C Pótlék laboratóriumi in vitro sejtjelzésért 13 780
35290 Pótlék egy további időpontban végzett leképezésért 876
3530A Agyi angioszcintigráfia és statikus agyszcintigráfia 2791
3530B Liquor keringés izotópvizsgálata 2847
3530D Liquor shunt-átjárhatóság vagy liquorcsorgás izotópos vizsgálata 2836
3530E Dinamikus nyálmirigy szcintigráfia 2109
3531A Bal/jobb shunt izotópos meghatározása 2772
3531B Radioventriculographia first passage + EKG kapuzás 3134
3531C Radioventriculographia equilibriumban + EKG kapuzás 4286
3531D Kiegészítés: terheléses radioventriculográfia equilibriumban 3134
3531E Dinamikus szívizom anyagcsere vizsgálat izotóppal 15371
3531F Dinamikus inhalációs tüdőszcintigráfia, Tc-jelzett farmakonnal 7957
3531G Oesophagus passzázs vizsgálata izotóppal 2062
3531H Gastro-oesophagiális reflux vizsgálata izotóppal 2620
3531K Radioizotópos phlebográfia 2415
35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal 2541
35322 Vékonybéltranzit izotópos vizsgálat 1828
3532A Májperfúzió vizsgálata izotóppal 3016
3532B Dinamikus choleszcintigráfia 7 148
3532C Peritoneo-venosus shunt áramlásának vizsgálata 3855
3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat 1315
3532E 3 fázisú szcintigráfia májhaemangioma kimutatására jelzett vvt-vel 17 948
3532F Máj FNH igazolás + lokalizálás 3 fázisú vizsgálata 10 766
3532G Vese angioszcintigráfia 3421
3532K Kiegészítés: vesico-uret. reflux vizsgálat mictio során 821
3532L Dinamikus here szcintigráfia 1972
3532M Tumorszelektív angioscintigraphia 2220
35334 Kiegészítés: hólyagbeli vizeletretenció mérése 834
3533A 3 fázisú csontszcintigráfia 8 338
3533H Kamera renográfia 7 638
3533J Kamera renográfia, szeparált clearence meghatározással 3928
35341 3 fázisú ízületi synoviaszcintigráfia 3063
3534C Pótlék speciális provokációért (diuretikum, citrom) 796
3540B Plazma térfogat izotópos meghatározása 8417
3540D Kiegészítés: máj/lép feletti sequestratio mérése 4962
3540E Vas kinetika izotópos vizsgálata 18250
3540F Trombocita élettartam mérése izotóppal 8417
35605 25 Agyi receptor SPECT vizsgálat 303 093
35612 Kiegészítő SPECT Tl 201 izotóp (TlCl) reinjekcióval 5592
3562A Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata Tc-mal 13 757
3570A Csontsűrűség mérése végtagcsontokon 968
3570C Csontsűrűség mérése törzscsontokon 1840
3570D Csontsűrűség mérése pQCT-vel 996
3580A Agyi regionális vérátáramlás nyugalmi SPECT vizsgálata 16186
3580B Agyi regionális vérátáramlás terheléses SPECT vizsgálata 19183
3580C Agyi regionális vértartalom SPECT vizsgálata 3988
3580D Ictális agyi regionalis vérátáramlás SPECT vizsgálat 22782
3580E Agyi liquortér SPECT vizsgálata 3772
35810 24 Kezelés Sr-89 Metastronnal 122709
3581A Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata TlCl-dal 1 időpontban 8894
3581B Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata TlCl-dal 2 időpontban 18327
3581C Szívizom anyagcsere nyugalmi SPECT vizsgálata 20168
3581E Radioventriculográfia equilibriumban EKG kapuzott SPECT-el 6133
35820 Radioimmun kezelés 2868
35850 Kezelés radioizotóppal jelzett csontaffin foszfonát radiofarmakonnal 59 390
35851 49 Izotópterápiás gyógyszerkészítmény beadásával kapcsolatos tevékenység 15 000
3586A Pótlék: egy testtájék kiegészítő SPECT vizsgálata 2550
3586B 45 Kiegészítő SPECT/CT vizsgálat 3810
35900 26 Szívizom vizsgálat SPECT-el 38891
3590A Pajzsmirigy hyperfunkció kezelése radiojóddal 21 513
35920 Szívizom vizsgálata PET/CT-vel 0
35930 Tumor vizsgálata PET/CT-vel 0
35940 Egy testtájék kiegészítő PET vizsgálata 0
35950 Agy PET/CT vizsgálata 0
35960 Egésztest PET/CT vizsgálata 0
35970 Egy testtájék PET/CT vizsgálata 0
36100 Agy UH vizsgálata 897
36110 Nyaki lágyrészek UH vizsgálata 897
36111 Pajzsmirigy UH vizsgálata 920
36112 Nyaki erek UH vizsgálata 944
36113 Szemgolyó és szemüreg UH vizsgálata 944
36114 Szemgolyó UH-biometria 490
36116 UH-pachymetria (szaruhártya vastagság) 503
36117 Nyálmirigy UH vizsgálata 260
36118 Orrmelléküregek UH vizsgálata 260
3611A Axilla UH vizsgálat 693
36120 Mellkasfal vagy hasfal UH vizsgálata 294
36121 Mellkasi nagyerek UH vizsgálata 981
36122 Emlők UH vizsgálata 708
36123 Pleuraűr UH vizsgálata 252
3612A Echocardiographia (M-mód, 2D) 1269
3612D Echocardiographia color Doppler 1511
3612E Echocardiographia trans-oesophagealis kiegészítő pontja 1745
3612G Echocardiographia magzati szív 974
3612M 27 Gyógyszeres stressz echo 5861
3612N 28 Kontraszt echo vizsgálat 6103
36130 Hasi (áttekintő, komplex) UH vizsgálat 944
36133 Pancreas UH vizsgálata 356
36134 Lép UH vizsgálata 346
36135 Vese UH vizsgálata 334
36138 Gyomor-bélrendszer UH vizsgálata 356
3613C Máj és epeutak UH vizsgálata 436
3613D Tranziens elasztográfia 2753
3613E 46 Kontrasztanyaggal végzett máj UH (CEUS) vizsgálat 13524
36140 *  Várandóssági transabdominalis UH vizsgálat 596
36141 *  Várandóssági transvaginalis UH vizsgálat 756
36142 Hysterosalpingo-contrast-sonographia 24 054
36144 Salina sonohysterogram 8 938
36150 Kismedence transabdominalis UH vizsgálat 598
36151 Perineum UH vizsgálata 341
36152 Prostata UH vizsgálata 356
36153 Transrectalis UH vizsgálat 760
36154 Herezacskó UH vizsgálata 334
36155 Húgyhólyag UH vizsgálata 334
36156 Kismedence transvaginalis UH vizsgálata 760
36157 Intrauterin UH intracavitalis 1376
36158 Folliculometria UH módszerrel 356
36159 Transzplantált vese UH vizsgálata 356
36160 Vállízület UH vizsgálata 598
36161 Csípőízület UH vizsgálata 634
36162 Térdízület UH vizsgálata 653
36163 Ízület UH vizsgálata 653
36164 Végtagi lágyrész UH vizsgálata 334
36165 59 Perifériás neurosonographia 1849
3616A Doppler áramlás vizsgálat a felső végtagon 341
3616B Doppler áramlás vizsgálat az alsó végtagon 341
3616C Transcraniális Doppler vizsgálat 905
3616D Magzati szívhang Doppler vizsgálata 133
3616E Lepényi keringés Doppler vizsgálata 264
3616F Periorbitális erek bidirectionalis Doppler vizsgálata 312
3616G Transcranialis Doppler vizsgálat embólia detektálásra 7571
3616H Lézer dopplerrel történő véráramlás mérés 536
3617A Duplex UH, nyaki erek 1181
3617B Duplex UH, mellkasi erek, aorta 1123
3617C Duplex UH, hasi erek 1397
3617D Duplex UH, vese 1383
3617E Duplex UH, magzat 939
3617F Duplex UH, átültetett szerv 819
3617J Duplex UH, orbita 1162
3617L Duplex UH, végtagi erek 1296
3617M Duplex UH, férfi nemi szervek 1181
3617N Duplex UH, női nemi szervek 1181
3617P Duplex UH, subclavia 778
36180 Vizeletürítés vizsgálata ultrahanggal 284
3618A Kapillármikroszkópia 1172
3618B Mikrocirkuláció vizsgálata – Laser Doppler 411
3618C Mikrocirkuláció vizsgálata – transzkután oxigéntenzió mérés 446
3618D Mikrocirkuláció vizsgálata – öregujjon szisztolés nyomás mérése 365
36201 Thermographia az orbitáról 1102
36210 Emlő telethermographia 1102
36211 Emlő thermographia 1102
36870 Peritoneo-venosus shunt kontrasztanyagos feltöltés 804
37002 Mozgó-, forgóbesugárzás 643
37006 Nagymezős test/testtáji besugárzás kiegészítő pontja, egy mező 1328
37007 Irreguláris mezős besugárzás kiegészítő pontja, egy mező 903
37008 Konformális besugárzás kiegészítő pontja 2177
37110 Felületi lágy röntgen terápia 10–60 kV, egy mező 162
37120 Félmély röntgenterápia, 60–150 kV, egy mező 162
37130 Mély röntgenterápia 150–400 kV, egy mező 281
37200 Lineáris accelerátor, foton 6 MV-ig, egy mező 713
37210 Lineáris accelerátor, foton 7–15 MV-ig, egy mező 798
37220 Lineáris accelerátor, foton 16 MV és afelett, egy mező 1053
37281 *  54 Lineáris gyorsító alapú sztereotaxiás besugárzás 0
37282 *  55 Valós idejű tumorkövetéssel végzett, lineáris gyorsító alapú sztereotaxiás besugárzás 0
37283 * 
37289 Intenzitás modulált sugárterápia (IMRT) 0
37290 Képvezérelt sugárterápia (IGRT) 0
37300 Lineáris accelerátor, elektron 5 MeV-ig, egy mező 798
37310 Lineáris accelerátor, elektron 6–10 MeV-ig, egy mező 798
37320 Lineáris accelerátor, elektron 11 MeV és felette, egy mező 798
37520 Cobalt-60 teleterápia, egy mező 624
37630 Kontakt besugárzás szemre, béta applikátorral 2921
37650 HDR AL moulage kezelés 1354
38130 Radionuklid endolymphaticus infúzió 4102
38150 Radionuklid szöveti infiltráció 3946
38621 HDR AL intraluminális kezelés, légcső (egyutas) 2444
38622 HDR AL intraluminális kezelés, légcső (többutas) 3187
38631 HDR AL intrakavitális kezelés, hüvely 2099
38632 HDR AL intrakavitális kezelés, méhtest, RTG képalkotással 2099
38633 HDR AL intrakavitális kezelés, méhtest+hüvely 3197
38652 HDR AL intrakavitális kezelés, végbél 2709
38900 Kémiai sugárérzékenyítés 453
38920 Radioprotektív szerek alkalmazása 453
39100 Laser roncsolás bőrelváltozás miatt 280
39101 Naevus flammeus kezelése (max. 20 cm2 kiterjedésig) Neodymium-YAG-gal, vagy festéklaserrel, cm2-enként 1466
39110 Retina és chorioidea elváltozás laser destrukciója 1224
39120 Retina és chorioidea adhaesio képzés laserrel 1224
39121 Laser trabeculoplastica 1014
39122 Laser iridotomia 1014
39123 Laser capsulotomia 979
39181 Laser roncsolás orr, garat, gége, száj nyálkahártyán 273
39182 Laser roncsolás fülkagylón, külső fülben 273
39191 Laser besugárzás soft-laser, 10 cm2-ig 65
39192 Laser besugárzás soft-laser, 50 cm2-ig 265
39193 Laser besugárzás soft-laser, 100 cm2-ig 418
39194 Laser besugárzás soft-laser, 100 cm2 felett 582
39999 Kiegészítő pont összehasonlító felvételért 50
40060 35 Mellkas-szűrővizsgálat 1100
40640 Részvétel csoportos szülészeti felkészítésen 63
41000 Házasság előtti tanácsadás 127
42110 Csípőficam szűrés 141
42120 29/c Phenylketonuria szűrés 57
42121 29/c Cisztás fibrózis szűrés 1500
42130 Haemoglobinopathia szűrés 98
42140 29/c Galactosaemia szűrés 98
42141 29/c Galactosaemia szűrés ELISA vizsgálattal 300
42142 29/c Gal-1-PUT kimutatása 36
42143 29/c Anyagcsere-betegségek szűrése tömegspektográfiás vizsgálattal 1967
42144 Glukóz meghatározása 26
42145 Glukóz meghatározása hexokinaz módszerrel 45
42146 Összkoleszterin meghatározása 45
42147 Trigliceridek meghatározása 54
42148 LDL koleszterin meghatározása direkt módszerrel 250
42149 HDL koleszterin meghatározása direkt módszerrel 200
42150 Széklet vér kimutatása (szűrő jellegű) 73
42151 53 Széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel (szűrő jellegű) 0
42160 29/c Biotinidase hiány szűrése 101
42161 29/c Biotinidase hiány szűrése ELISA módszerrel 300
42162 Kreatin meghatározása 108
42163 Vizeletvizsgálat tesztcsíkkal fehérje és haematuria meghatározására 36
42164 Kreatinin meghatározása kinetikus Jaffe módszerrel szérumban 36
42165 Kreatinin meghatározása enzimatikus módszerrel 125
42170 29/c Hypothyreosis szűrés 938
42180 34 Zsíranyagcsere zavar felismerése bioimpedancia módszerrel 1150
42190 Újszülött kori objektív hallásszűrés 1032
42400 29 Mammográfiás szűrés 2957
42600 Nőgyógyászati szűrővizsgálat 846
42700 30 Nőgyógyászati citológiai szűrővizsgálat 1093
42750 53 Colonoscopia (szűrő jellegű) 11 518
43352 Tetanus profilaxis toxoid injekcióval 933
43353 Tetanus profilaxis human antitetanusz immugobulin injekcióval 4474
43591 Influenza elleni szezonális vaccinatio 72
43592 H1N1 influenza elleni vaccinatio 72
43593 Tüdőgyulladás elleni vaccinatio 72
43596 *  Varicella elleni vaccinatio 72
43597 *  HPV elleni vaccinatio 72
43599 Vaccinatio, egyéb 72
43600 Meningococcus B elleni vaccinatio 72
43601 Meningococcus C elleni vaccinatio 72
46000 Várandósság rizikó-besorolása 3000
46010 Első trimeszteri gondozási vizit alacsony kockázatú várandósságban 750
46020 Második trimeszteri gondozási vizit alacsony kockázatú várandósságban 750
46030 Harmadik trimeszteri gondozási vizit alacsony kockázatú várandósságban 750
46040 Első trimeszteri gondozási vizit magas kockázatú várandósságban 750
46050 Második trimeszteri gondozási vizit magas kockázatú várandósságban 750
46060 Harmadik trimeszteri gondozási vizit magas kockázatú várandósságban 750
46530 Intrauterin fogamzásgátló eszköz felhelyezése 438
46600 Genetikai tanácsadás 1746
50370 Percutan spinalis gyökroncsolás kémiai szerekkel 1591
50371 Percutan spinalis elektro-(thermo-)radicotomia 1905
50400 Excisio nervi intercostalis 1273
50401 Trigeminus ág exhairesise 1113
50403 Trigeminus ág kémiai szerrel történő roncsolása 1044
50404 Gasser dúc percutan roncsolása 1331
50405 Nervus accessorius neurotomia 765
50406 Periferiás neurotomia, idegexcisio 9550
50410 Neurinoma eltávolítása perifériás idegből 2944
50420 Epineuralis idegvarrat (mikrosebészet) 2547
50421 Perineuralis idegvarrat (mikrosebészet) 2547
50422 Sutura epi et perineuralis nervi 2547
50423 Reanastomosis nervorum 3367
50432 Carpal tunnel felszabadítás 1671
50434 Adhaesiolysis nervi intercostalis 1671
50435 Egyéb Tunnel syndromák műtétei 1671
50450 Transpositio nervi periferialis 2148
50460 Anastomosis cruciatus nervi periferiális 2148
50520 Injectio in nervus seu ganglion (para)sympathicus 1509
50521 Ganglion coeliacum roncsolás műtéti úton 1509
50530 Sutura nervi (para)sympathici 2148
50600 Incisio in regio thyreoideae (drain, exploratio) 1489
50660 Exstirpatio cystae colli medialis 1378
50682 Kryoprezervált endokrin szövet autotransplantatio 3250
50683 Autotranszplantált endokrin szövet resectio 1149
50832 Ductus nasolacrimalis kő, idegentest eltávolítás 213
50840 Incisio sacci lacrimalis 397
50841 Membranotomia canaliculi lacrimalis 232
50900 Chalazion drainage 608
50901 Hordeolum drainage 573
50902 Incisio palpebrae 1780
50905 Kantothomia 362
50910 Resectio palpebrae 4500
50911 Excisio cutis palpebrae 4500
50913 Epilatio pilorum pp. cryochir. seu electr. 136
50920 Epicanthus műtét 2239
50921 Szemrés helyreállítás 1798
50930 Ectropium ellenes műtét 2077
50932 Alsó szemhéj ectropium-ellenes műtétje 2008
50940 Plastica palpebrae 8211
50941 Plastica palpebrae sec. Blaskovics 1128
50943 Plastica palpebrae gradualis 1128
50951 Blepharorraphia lateralis 689
50990 Exstirpatio laesionis palpebrae plasticamque 1780
50991 Szemhéji elváltozások laser kezelése 1155
51100 Idegentest eltávolítás a kötőhártyából incisióval 213
51120 Excisio laesionis conjunctivae 213
51200 Abrasio corneae 145
51220 Pterygium excisio 574
51310 Extractio corp. alien. oc. cum magn. seu cum forc. 582
51337 Gonioplastica c. laser 2774
51410 Idegentest eltávolítás szemlencséből (incisio, mágnes) 1359
51476 Pneumaticus retinopexia 1569
51501 Extr. corp. al. intraoc. (non magn.) cum forc. 1182
51510 Extr. corp. al. intraoc. cum magnetem 1163
51590 Cyclophotocoagulatio 1894
51601 Orbita drainage 1048
51650 Szemgödri implant. behelyezés 145
51660 Szemgödri implant. eltávolítás 71
51800 Külsőfül bemetszése 1780
51810 Külsőfül elváltozás porcot nem érintő kimetszése 1780
51812 Periauricularis congenitalis fistula eltávolítása 1520
51830 Külsőfül varrása 152
51840 Külsőfül alaki korrekciója 1119
51930 Tympanotomia 1734
52000 Paracentesis tympani 169
52001 Myringotomia et grommet insertio 2647
52012 Tympanostomiás tubus eltávolítása 73
52100 Orrvérzés ellátása edzőszerrel 600
52110 Incisio intranasalis 1780
52121 Polypectomia, ethmoidectomia nélkül az orrüregből 6170
52122 Kimetszés az orrból vagy az orr bőréből 145
52131 Orr partialis resectioja (porcot is érintő) 1411
52160 Repositio fracturae nasi aperta 4420
52170 Orrkorrekció 1445
52190 Adhaesiolysis intranasalis 350
52201 Punctio sinus maxillaris 208
52500 Excisio laesionis linguae 1780
52541 Sutura linguae 1780
52580 Frenulotomia linguae 96
52590 Incisio linguae 1780
52600 Nyálmirigy vagy nyálvezeték bemetszése 2005
52710 Szájpad incisioja (drainage, fenestratio) 226
52720 Szájpadi elváltozás kimetszése 714
52721 Circumcisio oris 382
52760 Resectio uvulae 556
53777 Pacemaker (ideiglenes) beültetés 1356
5377F Pacemaker funkció műszeres vizsgálata vagy a beültethető szívmonitor (ILR) adatainak értékelése 388
5377G Pacemaker transcutan szabályozása 388
5377K Carotis sinus stimulálás ritmuszavarok miatt 226
5377L Pitvari overdrive vezérlés 472
53810 Arteriectomia a. temporalis 376
5382P A-V fistula megszüntetése 1133
5382R A-V fistula képzése (kivéve Cimino) 1365
53840 Thrombectomia venae 9289
53841 Crossectomia fem. 8536
53848 Perforans ligatura + tágult vénák eltávolítása 19876
53879 Ligatura arteriae 446
53920 Anastomosis arterio-venosus sec. Cimino 15092
53921 Anastomosis arterio-venosus proximalis sec. Cimino 15092
53922 Anastomosis arterio-venosus extr. infer. sec. Cimino 15092
53930 Ligatura venae 1000
53931 Sutura laesionis traumaticus vasculorum 585
53955 Laser angioplastica 11044
53956 Angioplastica katéteres (Kensey, ROTACS stb.) 11044
53959 Intravascularis UH (IVUS) 6312
5395C Aterektomia 319
53994 Peritoneo-venosus shunt átmosás 120
54010 Lymphadenectomia superficialis 1123
54011 Excisio hygromae 498
54020 Lymphadenectomia regionalis 1352
54283 Dilatatio cardiae pneumaticus 9260
54287 Oesophagus tamponade Minnesota ballonnal 1829
54490 Endoscopos polypectomia a felső tápcsatornában 20655
54523 Polypectomia colontos per colonoscopiam 20655
54524 53 Polypectomia colontos szűrő colonoscopia során 20 655
54543 Ductus omphaloentericus vagy residuuma eltávolítás 1114
54683 Desinvaginatio 353
54693 Polypectomia sigmae, sigmoidoscopos 20655
54694 53 Polypectomia sigmae szűrő colonoscopia során 20 655
54820 Proctotomia interna 18377
54821 Polypectomia recti per rectoscopiam 269
54823 53 Polypectomia recti szűrő colonoscopia során 269
54862 Sutura recti 1780
54866 Exstirpatio fistulae internae recti 1108
54871 Incisio perirectalis 399
54872 Exstirpatio fistulae externae recti 6830
54901 Oncotomia perianalis 18377
54902 Denervatio perianalis 549
54911 Exstirpatio fistulae ani 18377
54912 Desquamatio fistulae ani 126
54913 Exstirpatio fistulae ani sec Hippokrates 18377
54919 Sebészi polypectomia anusból 838
54920 Exscisio fissurae ani 5440
54921 Kryo-fissurectomia analis 7227
54991 Thrombectomia analis 1866
54992 Ignipunctio nodi haemorrhoidealis 1866
54994 Excisio mucosae prolabatae ani 1578
54996 Excisio condylomae perianalis 4898
55113 Residualis epekő percutan eltávolítása 1604
55185 Cholelith eltávolítás duodenoscopia során 5546
55300 Hernioplastica inguinofemoralis 20016
55340 Hernioplastica umbilicalis 20016
55400 Incisio parietis abdominis 1780
55420 Excisio parietis abdominis 5098
5558F Percutan nephrostoma cseréje 8308
55700 Húgyhólyagkő endoszkópos eltávolítása 10050
55705 Mechanikus lithotrypsia (húgyúti kő) 1718
55810 Meatotomia urethrae 1780
55850 Húgycsőtágítás 2080
55981 Ureter strictura tágítása ballonkatéterrel 893
55983 Ureter strictura katéteres tágítása 308
55986 Ureterkatéter – dupla J – eltávolítás 608
56010 Prostata transurethralis biopszia 1373
56100 Scrotum incisio 1544
56120 Excisio laesionis scrotalis 1994
56130 Scrotum és tunica vaginalis reconstructio 2109
56261 Implantatio prothesis testis 618
56340 Detorquatio testis 3233
56341 Funiculus varrat 1373
56350 Vasotomia 1435
56400 Circumcisio 10000
56401 Frenulotomia penis 21137
56402 Incisio dorsalis preputii 1544
56403 Phimotomia 10000
56404 Meatotomia 1780
56405 Adhaesiolysis preputii penis 1544
56410 Excisio laesionis penis 1544
5643X Priapismus inde infiltratio penis 1024
56671 Chromopertubatio 2249
56723 Méhpolyp eltávolítás 9141
56725 *  Kryo/electro/photocoagulatio portionis uteri 13362
56812 Septum uteri kiirtás (hysteroscop) 8095
56814 Synechiolysis (hysteroscop) 8095
56815 Endometrium resectio (hysteroscop) 9055
56901 Abrasio cervicis 5738
56991 Terhességi cerclage eltávolítása 1734
57011 Kolpotomia és drainage 1849
57021 Hymen incisio 1054
57022 Excisio polypus vaginalis 4137
57023 Excisio septi vaginalis 5337
57065 Synechiolysis vaginalis 3737
57101 Gát drainálása 1334
57130 Clitoris műtét 884
57582 Másodlagosan gyógyuló episiotomia ellátása 2135
57590 Evacuatio haematomae perinealis s. vulvae 2153
56721 * 
56722 * 
57802 Sequestrotomia 841
57803 Sequestrectomia 472
57882 Belső fémrögzítés eltávolítása (tűződrót) 2615
57883 Belső fémrögzítés eltávolítása (szeg, lemez stb., kivéve tűződrót) 3602
57900 Percutan tűzés 5120
58011 Capsulotomia articulationis 963
58020 Ízületi sérülés ellátása 1094
58090 Capsulographia articulationis manus 884
58096 Ízületi áttűzés, időleges 487
58200 Incisio aponeurosis manus 830
58201 Kéz lágyrészének feltárása 13659
58202 Incisio digiti 650
58203 Ínhüvelyi bemetszés 2432
58204 Idegentest eltávolítás kézből 1096
58205 Ujjbegy csonkolás 951
58212 Retinaculotomia manus 814
58221 Ganglion manus exstirpatio (kivéve kézháti) 8468
58224 Kézháti ganglion exstirpatioja 1096
58240 Feszítő ín varrata kézen 1571
58241 Flexor ín varrat kézen 2397
58245 Pull out wire eltávolítás 142
58247 Flexor ín reinsertio kézen 2124
58264 Szigetlebeny-plasztika kézen 1260
58300 Fasciotomia subcutanea 289
58301 Fasciotomia peroperativa 576
58302 Musculotomia 514
58303 Tenotomia 468
58304 Bursotomia 615
58305 Idegentest eltávolítás végtagi lágyrészből 1338
58306 Idegentest eltávolítás lágyrészből 1029
58319 Myotenotomia 964
58321 Ínsérülés ellátása 690
58323 Lágyrész meszesedés kiirtása 585
58325 Térdtáji ganglion exstirpatio 8468
58326 Lágyrésztumor exstirpatio – intralaesionalis 804
58327 Lágyrésztumor exstirpatio – marginalis 1186
58328 Lágyrésztumor exstirpatio – széles 1710
58329 Lágyrésztumor exstirpatio, radicalis 1710
58331 Sesam csont eltávolítás 549
58332 Ínhüvely exstirpatio tenosynovectomia 1114
58340 Bursa olecrani exstirpatio 1125
58341 Bursa praepatellaris exstirpatio 1326
58343 Lábháti ganglion exstirpatio 1181
58344 Bokatáji ganglion exstirpatio 1144
58345 Dupuytren plantaris excisio 2615
58350 Izomvarrat 1072
58351 Ínvarrat 512
58352 Fasciavarrat 1132
58353 Szalagvarrat 998
58360 Izomreconstructio 998
58361 Ínreconstructio 1089
58362 Fascia reconstructio 1101
58365 Ínreinsertio 2124
58372 Fasciaplastica 1114
5837E Szalagplasztika 1114
58400 Amputatio digiti manus 1628
58401 Amputatio digitorum manus 2506
58402 Amputatio digiti manus secondarius 2467
58403 Revisio amputationis digiti manus 646
58404 Exarticulatio kézujjon 1356
58405 Amputatio digiti post amputationem traumaticam 1633
58410 Amputatio pollicis post amputationem traumaticam 1593
58411 Amputatio pollicis 1502
58412 Amputatio pollicis secundarius 1434
58414 Exarticulatio metacarpo-phalangealis pollicis 1512
58450 Amputatio digiti pedis 1686
58451 Exarticulatio interphalangealis digiti pedis 1066
58501 Másodlagos csonkzárás 381
58502 Csonk korrekció 5324
58510 Reamputatio kézujjon 1062
58600 Excisio laesionis mammae 14416
58602 Excisio sectoris mammae 1378
58691 Excisio gynecomastiae 18864
58692 Excisio mammae ectopicae 1024
58700 Aspiratio mammae therapeuticus 416
58710 Mastotomia 1780
58721 Excisio mamillae 4240
58722 Mellbimbó plasztika 945
58752 Emlő bőrének plasztikája 1154
58800 Tetoválás, feltöltés 0
58810 Incisio sinus pilonidalis inflammatus 5550
58820 Incisio et drainage cutis et/seu subcutis 1780
58821 Excochleatio subcutanea 202
58822 Carbunculus incisio 375
58832 Haematoma subcutanea evacuatio 352
58840 Bőrfüggelék kimetszése 318
58841 Bőrbeni és bőr alatti sipoly kimetszése 4095
58842 Hegkimetszés 651
58844 Bőrelváltozás kimetszése 570
58845 Bőr alatti elváltozás kimetszése 1054
58851 Bőrelváltozás radikális kimetszése 838
58880 Bőr kimetszése átültetéshez 750
58900 Bőrvarrat 154
58901 Resutura cutis 162
58902 Primer halasztott varrat 213
58903 Sutura cutis secundaria 433
58920 Teljes vastagságú bőrátültetés Wolf-Krause 7410
58921 Félvastag bőrátültetés 8510
58923 Thiersch lebeny, hámlebeny 3250
58924 Plastica cutis sec. Reverdin 4870
58926 Irhaátültetés, szabad 7390
58927 Bőrátültetés, szabad 9340
58930 Burow-féle háromszög lebenyplasztika 9800
58931 V-Y-plasztika 1249
58932 Bőrforgatásos bőrpótlás 1693
58933 Karéjos bőreltolás Imre szerint 2371
58934 Z-plasztika 4780
58970 Lebeny vagy nyeles lebeny revisio 5270
58985 Ajak- és külső szájplasztika 1667
58986 Ajakkorrekció ajakplasztika után 1640
59030 Keratotomia, desquamatio 1595
59040 Bőr kémiai sebészete 133
59100 Cauterisatio conjuctivae, corneae, sclerae 145
59110 Cauterisatio nasi 145
59120 Cauterisatio condylomae perianalis 4000
59123 Cauterisatio condylomae vaginalis 2190
59125 Cauterisatio condylomae penis 150
59126 Cauterisatio condylomae urethrae 154
59130 Cauterisatio cutis 154
59200 Elektrocoagulatio intranasalis 2508
59210 Elektrocoagulatio cystoscopica 382
59220 Elektrocoagulatio cutis 113
59330 Ionizációs elektrolízis 137
59490 Kryosebészeti beavatkozás 464
59491 Kryoplastica portionis 533
59541 Epekőoldás endoscopia során bevezetett katéteren át 353
59542 Epekőoldás percutan bevezetett katéteren át 20655
59572 Predializált betegek erythropoietin kezelése (4 hetes) 0
59710 Sclerotizáló injekció az alsó végtag vénáiba 292
59730 Sclerotizáló injekció aranyérbe 344
59750 Sclerotizáló injekció a vulva vénás tágulataiba 293
59760 Sclerotizáló injekció érbe 344
59761 Sclerotizáló injekció haemangiomába 225
59780 Sclerotisatio hydrokele 222
59809 Sterilisatio (férfi) 1550
64076 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, 1E teljes vérből 3459
64125 Vörösvérsejt koncentrátum zárt rendszerben mosott, fiziológiás sóban vagy adenin tartalmú oldatban reszuszpendált 5726
66150 Trombocita koncentrátum, 1E teljes vérből, saját plazmában reszuszpendált 3027
66290 Vörösvérsejt koncentrátum határréteg szegény, reszuszpendált 3956
66335 Kriofelülúszó, gépi aferezisből, 1E fagyasztott 5405
66336 Plazma friss, fagyasztott, sejtszegény 6757
66337 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, közegcserélt 1E teljes vérből 3933
66338 Trombocita koncentrátum, 1E gépi aferezisből, saját plazmában 7297
66339 Trombocita koncentrátum, 1E gépi aferezisből, közegcserélt 8097
66343 Vörösvérsejt koncentrátum, zárt rendszerben, szűrt és mosott kb. 50 ml, adenin tartalmú oldatban, reszuszpendált 3784
66344 Vörösvérsejt koncentrátum, zárt rendszerben, szűrt, kb. 50 ml, adenin tartalmú oldatban, reszuszpendált 3135
66346 Plazma friss, fagyasztott, sejtszegény, kb. 50 ml 2703
66347 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, szűrt, 1E teljes vérből 5568
66348 Vörösvérsejt koncentrátum, 1E gépi aferezis, adenin tartalmú oldatban reszuszpendált 8108
66350 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, szűrt, közegcserélt
2 E teljes vérből
12724
66351 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, szűrt, közegcserélt
4 E teljes vérből
25449
66352 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, közegcserélt, 4 E teljes vérből 15732
66353 Trombocita koncentrátum, 5 E, gépi aferezisből, saját plazmában 36486
66354 Trombocita koncentrátum, 10 E, gépi aferezisből, saját plazmában 72973
66355 Trombocita koncentrátum, 5 E, gépi aferezisből, közegcserélt 40486
66356 Trombocita koncentrátum, 10 E, gépi aferezisből, közegcserélt 80973
66357 Trombocita koncentrátum, fagyasztott, felolvasztott, szűrt, közegcserélt
10 E, gépi aferezisből –80 °C
83865
66358 Fehérvérsejt koncentrátum, 20 E, gépi aferezisből 81081
66988 Plazma friss, fagyasztott 5946
66989 Krioprecipitátum, gépi aferezisből, 1E friss, fagyasztott plazmából 5405
66992 Vörösvérsejt koncentrátum, zárt rendszerben, szűrt, mosott fiziológiás sóban vagy adenin tartalmú oldatban reszuszpendált 11351
66993 Vörösvérsejt koncentrátum, fagyasztott, –196 °C, felolvasztott 13514
69400 Fehérvérsejt koncentrátum, 1E gépi aferezisből 4054
69401 Trombocita koncentrátum, zárt rendszerben, poolozott, szűrt, közegcserélt 1E teljes vérből 6362
69403 Trombocita koncentrátum, fagyasztott, felolvasztott, szűrt, közegcserélt, 1E gépi aferezisből, – 80 °C 8386
69971 Vörösvérsejt koncentrátum, szűrt, fagyasztott, –196 °C 16216
69972 Vörösvérsejt koncentrátum, zárt rendszerben, szűrt, adenin tartalmú oldatban reszuszpendált 8108
81010 Idegentest eltávolítás conjunctivából 185
81011 Idegentest eltávolítás corneából (sz. sz. mágnessel) 362
81020 Idegentest eltávolítás szemhéjból, orbitából 291
81030 Idegentest eltávolítás külső hallójáratból 169
81040 Idegentest eltávolítás orrüregből 169
81050 Idegentest eltávolítás gégéből 215
81070 Bronchoscopos idegentest eltávolítás 10200
81100 Idegentest eltávolítás meso v. nasopharynxból 1075
81111 Idegentest eltávolítás oesophagoscopia során 2287
81120 Endoscopos idegentest eltávolítás a felső gastro-intestinalis traktusból 2369
81130 Idegentest eltávolítás rectoscopia során 897
81131 Colonoscopos idegentest eltávolítás 3380
81140 Idegentest eltávolítás cystoscopia során 470
81141 Idegentest eltávolítás ureter szájadékból endoszkóppal 504
81150 Idegentest eltávolítás kolposcopia során 259
81151 Intrauterin eszköz eltávolítása 392
81160 Idegentest eltávolítás bőrből 145
81170 Parazita eltávolítása a szövetekből 113
81180 Idegentest eltávolítás anusból, manuálisan 145
81200 Gyomor egyszeri kiürítése 71
81230 Gyomormosás 188
81271 Beöntés 100
81272 Székletrög kézi eltávolítása 113
81273 Beöntés stomába 97
81300 Hólyagkatéterezés, egyszeri vizeletlebocsátás 154
81310 Hólyag suprapubicus punkció 227
81320 Húgyhólyag öblítés 61
81330 Húgycsőkatéter igazítás, átmosás 61
81340 Hólyagkatéter (állandó) behelyezése 150
81350 Hólyagkatéter (állandó) cseréje 150
81360 Percutan epicystostomia behelyezése 15634
81500 Cysta, hygroma és abscessus leszívás 375
81501 Cysta, hygroma és abscessus leszívás, UH vezérelt 1036
81502 UH vezérelt pajzsmirigy punkció 1383
81503 Váladék leszívása orrból, fülből 38
81510 Agykamrai v. spinalis shunt leszívása, átöblítése 588
81520 Punctio corneae 397
81541 Donortól történő csontvelői vér levétele 1005
81550 Thoracocentesis therapeuticus 757
81551 UH vezérelt thoracocentesis therapeuticus 1438
81552 Aspiratio mammae 381
81553 Aspiratio mammae UH vezérelt 1545
81554 Ascites terápiás célzatú lebocsátása 849
81580 Aspiratio hepatis 303
81581 UH vezérelt májbiopsia 6693
81587 Epehólyag percutan leszívás UH vezérelt 1585
81591 Pancreas pseudocysta punctio UH vezérelt 3390
81620 Prosztata punkció, leszívás 316
81630 Férfi genitalia folyadékgyülemének leszívása 157
81640 Aspiratio ovarii 452
81641 Aspiratio ovarii transabdominalis UH vezérelt 2516
81642 Aspiratio ovarii transvaginalis UH vezérelt 2516
81650 Aspiratio uteri 299
81651 Magzati üregek UH vezérelt leszívása 1849
81670 Aspiratio transcutanea 294
81691 UH vezérelt letokolt testüregi folyadék leszívása 3398
81695 UH vezérelt folyadékgyülem drenázs, felületi, direkt punkciós drenázzsal 4034
81700 Könnytömlő vagy vezeték átmosás 230
81710 Külső hallójárat mosás 89
81720 Középfül leszívás 146
81730 Fülkürt átfúvás, tubakatéterezés 99
81740 Orrmelléküregek átöblítése 169
81750 Bronhoscopos hörgő öblítés terápiás 381
81790 Mellűri szívó-öblítő drain percutan behelyezése 1264
81800 Epilatio 113
81811 Szemhéj epilatio 68
81820 Dermabrasio 138
81860 Köröm, körömágy eltávolítás 575
81863 Molluscum eltávolítása (több mint 6 db egyidőben) 223
81864 Urticaria (fizikai) kiváltása vizsgálatonként 136
81869 Molluscum eltávolítása (max. 6 db egy időben) 89
81870 A testfelszín kezelése Dithranollal 301
81871 Számfeletti ujj eltávolítása 1028
81880 Járatok szondázása 177
81881 Intrafocalis injekciós kezelés (min. 10 dermojet) 214
81924 Sebkötözés, kötéscsere (aszeptikus) 211
81926 Tampon vagy csík behelyezés, lazítás, eltávolítás, csere 80
81929 Szennyezett, fertőzött seb ellátása, kötözése (szeptikus) 464
81941 Égés vagy fagyott terület fedése kötéssel 1–10% 456
81942 Égés vagy fagyott terület fedése kötéssel 10% felett 628
81962 PMMA lánc behelyezés 508
81963 PMMA lánc eltávolítása 324
82000 Repositio obtecta fracturae ossis nasi 314
82020 Repositio obtecta fr. humeri 417
82021 Repositio obtecta fr. scapulae seu claviculae 382
82030 Repositio obtecta fr. antebrachii 382
82031 Repositio obtecta fr. in loco tipico radii 394
82032 Repositio obtecta fr. radii 394
82034 Repositio obtecta fr. metacarpii 394
82035 Repositio obtecta fr. phalangi seu phalangorum 394
82052 Repositio obtecta fr. malleoli 382
82053 Repositio obtecta fr. metatarsi 382
82090 Repositio obtecta luxationis 417
82110 Repositio luxationis temporomandibularis 235
82120 Hyperextensio articulationis 302
82151 Kontraktúra nyújtása 247
82200 Endoszkópos tágítás 138
82201 Endoszkópos tágítás szondasorral (kivéve oesophag.) 1196
82210 Dilatatio duct. frontonasalis 125
82220 Dilatatio duct. nasolacrimalis 141
82251 Dilatatio ani sec. Recamier 71
82252 Dilatatio enterostomae 145
82258 Enterostoma megnyitása 249
82270 Dilatatio preputii penis 204
82271 Repositio paraphimosis 150
82280 Dilatatio introitus vaginae 130
82300 Gipsz ékelés (szakaszos nyújtás) 150
82310 Deformitás ortopédiai kiegyenlítése segédeszközzel 820
82410 Repositio herniae 270
82420 Repositio prolapsus recti 342
82430 Repositio prolapsus ani 310
82560 Invertált uterus manuális repositio 130
83000 Rögzítés kötéssel 139
83010 Rögzítés háromszögletű kendővel 130
83030 Rögzítés kötéssel v. felfüggesztéssel 103
83121 Dessault kötés 428
83132 Gipszkötés átpólyázása 106
83200 Sínezés, kézen 192
83210 Sínezés, ujjon 192
83221 Pavlik-kengyel kezelés 268
8324D Cinkenyv tok 260
8324E Cinkenyv csizma 115
8324F Mohr-kengyeles járógipsz 348
8324K Körkörös gipszre járósarok felhelyezés 863
8324N Gipszkötés: Böhler-féle nyolcas 227
8324T Gipszágy készítése 1506
8324U Önextenziós készülék gipszelése 349
8324V Gipszkorzett 3679
83250 Felső végtagi gipsz, rövid 1449
83251 Felső végtagi gipsz, hosszú 1824
83252 Alsó végtagi gipsz, rövid 2197
83253 Alsó végtagi gipsz, hosszú 2653
83254 Medence gipsz 4294
83260 Rögzítés műanyag gipsszel, kiegészítő pont 341
83294 Redressziós gipszkezelés 251
83295 Orthesis kezelés 266
83303 Fixateur dinamizálás 180
83304 Fixateur eltávolítás 432
83305 Fixateur igazítás 376
83340 Fogak dróthurkolása 160
83350 Fogsínezés, egyéb 284
83410 Aranyeres csomók gyűrűzése 454
83411 Aranyér gyűrűzés egyidejű kryokezeléssel 576
83510 Pneumaticus sín 64
83610 Uterovaginalis pessarium felhelyezése 63
83710 Orthesis rendelése 51
83800 Gipszkötés eltávolítása 71
83810 Rögzítő sín eltávolítása 38
83820 Támasz vagy merevítés eltávolítása 38
83890 Egyéb rögzítő eltávolítása 24
84020 Kiegyensúlyozott csont-tractio, extensios kezelés 338
84030 Intermittáló csonthúzatás, izomhúzatás 338
84100 Gerinc extensio 586
84109 Halo extensio eltávolítás 776
84110 Halo extensio 2390
84220 Thomas sínes húzás 665
84230 Gallow húzás 285
84300 Kiegyensúlyozott függesztés Buck szerint 319
84600 Extensio megszüntetése 64
84730 Állkapocs törés extensio 121
84791 Húzókezelés kézzel vagy készülékkel 246
84800 Ortopédiai készülék alkalmazása 344
84810 Ortopédiai készülék eltávolítása 66
84811 61 Alsó végtagi interaktív eszközzel végzett terápia 4 856
84812 61 Alsó végtagi robotterápia 5 271
84813 61 Egyensúly fejlesztő tréning interaktív eszközzel 2 771
84814 61 Exoskeletonnal történő (robotos) járásgyakorlás 5 196
84815 61 Felső végtagi interaktív eszközzel végzett terápia 2 781
84816 61 Felső végtagi robotterápia 3 848
84817 61 Funkcionális elektromos stimuláció (FES) – alsó végtagi 4 416
84818 61 Funkcionális elektromos stimuláció (FES) – felső végtagi 3 803
84819 61 Mozgáselemzés egy területre (felső végtag, törzs, járás) vonatkozólag szenzoros, computeres mozgáselemző rendszerrel 5 869
85001 Vérzéscsillapítás tamponálással 85
85002 Vérzéscsillapítás kötéssel 122
85011 Orrvérzés ellátása réteges tamponáddal 600
85012 Orrvérzés ellátása Bellocq-tamponáddal 600
85013 Orrvérzés csillapítása ballonos tubussal 600
85014 Orrtampon cseréje, lazítása 73
85015 Orrtampon eltávolítás (réteges vagy Bellocq) 89
85020 Rectalis vérzés csillapítása tamponálással 292
85042 Acnes bőrterület tisztítása 130
85200 Resuscitatio 5367
85320 Nyálkő eltávolítása ductusból 161
85400 Akupunktúra kezelési pontonként (megjelenésenként max. 20 kezelési pont számolható el) 45
85401 Akupunktúrás kezelés krónikus betegség esetén 45
85511 Víz alatti torna medencében, medencéből segítve 302
85512 Víz alatti torna kádban 185
85513 Víz alatti torna, csoportos 115
85520 Víz alatti torna, egyéni, segítség nélkül 255
85521 Víz alatti torna medencében, kívülről segítve 271
85530 Örvényfürdő 213
85660 Protézis, orthesis revíziója 265
85690 Epithesisek méretvétele, felhelyezése 161
85691 Szem pótlása protézissel 206
85692 Fül pótlása protézissel 218
85693 Orr pótlása protézissel 218
85694 Arc lágyrész pótlása 1979
85695 Arccsont pótlás 2129
85700 Intraduralis injekció 472
85701 Epiduralis kanül behelyezés 1838
85702 Epiduralis kanül behelyezés áthúzással 2351
85703 Epidurális kanül és bőr alatti kapu behelyezése 2864
85704 Gyógyszeradagolás katéteren át 138
85705 Bőr alatti gyógyszertartály feltöltése 135
85706 Injectio extraduralis in canalis spinalis 245
85710 Perifériás ideg percutan blokkolása vagy roncsolása 163
85711 Sympathectomia chemica transcutanea 519
85712 39 Pharmacologiai neurectomia I., botulinum toxinnal 8737 * 
85713 39 Pharmacologiai neurectomia II., botulinum toxinnal 43685 * 
85714 39 Pharmacologiai neurectomia III., botulinum toxinnal 87370 * 
85720 Injectio bulbum oculi 294
85721 Injectio in orbitae 180
85730 Dobüregbe adott injekció 149
85740 Injectio in tracheae 157
85750 Injectio in pericardium 260
85760 Injectio in cor 108
85770 Nyirokutakba adott injekció 157
85780 Injectio in medullae ossealis 157
85790 Infiltratio sec. Lange 536
85792 Ganglion blokád 804
85793 Infiltratio paravertebralis 634
85840 Injectio in articulatio 203
85849 A pajzsmirigy maradványszövet stimulációja rhTSH kezeléssel (gyógyszerár térítése nélkül) endokrinológiai gondozás során 2 118
85850 Injectio in musculus, tendo, bursa seu ligamentum 122
85860 Injectio in cutis seu subcutis 138
85861 Injectio in cutis pro hyposensibilisationem 149
85870 Injectio in corpus cavernosum penis 127
85880 Intravénás injectio 173
85881 Infúzió adása 600
85890 Excochleatio 176
85892 Alveolus (lágyrész, csont) kikaparása 245
85933 Naloxan adása opiát mérgezett betegnek 4279
85934 Flumazenil adása benzodiazepin mérgezett betegnek 7514
86020 Meleg pakolások 90
86041 Rövidhullám kezelés 107
86042 Mikrohullám kezelés 107
86043 Ultranagyfrekvenciás kezelés 117
86044 Középfrekvenciás kezelés 117
86050 Infravörös melegítéses helyi kezelés – Sollux 57
86060 Moxibustio 96
86120 Helyi hűtés 24
86121 Kryotherapia localis 176
86122 Kryotherapia localis instrumentalis 97
86202 Kezelés monochromatikus polarizált fénnyel (Evolite, Bioptron) 109
86210 Fototerápia UV fénnyel 109
86211 PUVA-kezelés 1452
86212 Wood fény melletti vizsgálat 79
86213 Erythema küszöb meghatározása 215
86214 Foto-patch próba fényallergia meghatározására 105
86215 Fénydermatosis akciós spektrum meghatározása monokromátorral 661
86220 Photocoagulatio retinae (xenon) 145
86240 Szinkron Balneofototerápiás kezelés (SBP) 1829
86311 Négyrekeszes galvan kezelés 283
86312 Stabil galvan kezelés 61
86313 Kowarschik galvan kezelés 110
86314 Bourgignon galvan kezelés 61
86315 Bergonnier galvan kezelés 61
86316 Iontophoresis kezelés 186
86317 Kalcium elektrostasis kezelés 246
86318 Diadynamic-interferencia kezelés 61
86319 Szelektív ingeráram kezelés 177
8631A Hengergalván kezelés 86
8631B Interferátor kezelés 86
8631C Számítógép vezérelt iontoforézis 235
8631D Galvanotherápia számítógép-vezérléssel 235
8631E Számítógép vezérelt idegszál specifikus neuromuscularis elektrostimuláció 242
8631F Számítógép vezérelt inkontinencia kezelés hüvelyen, végbélen át 356
8636C Galvánkád kezelés 235
8636D Rekeszes galvan kezelés 283
86400 Cardioversio külső elektródával 788
86621 Intravesicalis transurethralis elektroterápia 632
86630 Vázizom stimulator 372
86631 Funkcionális elektroterápia motoros tünetekre 375
86632 Funkcionális elektroterápia plexus brachialis ellátási területén 371
86633 Funkcionális elektroterápia nervus facialis területén 371
86634 TENS 121
86635 Számítógép vezérelt tens functio 219
8663A Funkcionális elektroterápia spinalis eredetű motoros tünetekre 371
86640 Intrarectalis/analis elektroterápia 292
86641 Intrarectalis analis elektroterápia, bio-feed-back 450
86911 Ultrahang kezelés 253
86912 Víz alatti ultrahang kezelés 253
86921 Magnetoterápia 68
87031 Tracheostomás kanül cseréje 132
87032 Tracheostomás kanül végleges eltávolítása 109
87040 Port behelyezés tartós parenterális táplálás céljából 27 060
87500 Párásításos légúti kezelés 159
87501 Aerosol kezelés 207
87510 Inhalációs terápia gyógyszerrel vagy gyógynövénnyel 125
87600 Oxigén terápia 196
87720 Decompressio hyperbaricus gradualis 497
88011 Autotranszfúzió vérvétele 468
88012 Autotranszfúzió (levett vér visszajuttatása, 1 E) 166
88013 Plazma vétele manuális autotranszfúziós céllal, 1 E 620
88014 Plazma vétele manuális autotranszfúziós céllal, 2 E 863
88015 Plazma vétele manuális autotranszfúziós céllal, 3 E 1032
88016 Autológ trombocita vétele manuálisan, 1 E 5527
88017 Autológ trombocita vétele manuálisan, 2 E 8070
88018 Autológ trombocita vétele manuálisan, 3 E 10615
88019 Autológ trombocita vétele manuálisan, 4 E 13158
88020 Autológ trombocita vétele, gépi 25475
88135 Transzfúzió során végzett tevékenység 1583
88140 AHG (VIII. faktor készítmény) adása 627
88141 IX. faktor készítmény adása 627
88200 Sectio venae, vérlebocsátás 322
88210 Véradás vérvétele 0
88300 Arteria katéterezés vagy kanülálás 495
88330 V. umbilicalis vagy portalis kanülálás 1264
88340 Véna kanülálás 311
88341 Centrális véna katéterezése v. subclavia útján 573
88342 Centrális véna katéterezése v. jugularis útján 573
88343 Centrális véna katéterezése sebészi feltárásból 660
88344 Centrális véna tartós katéterezése Hickman katéterrel (feltárásos) 1708
88400 Intraarterialis injekció 154
88460 Vérvétel 47
88461 Vérvétel ujjbegyből 12
88463 Vérvétel (nem labor mintavételező esetén) 30
88465 Laboratóriumi mintaszállítás közigazgatási határon kívülről, betegenként 68
88560 Vér extracorporalis besugárzása 0
88571 Plazmaferezis, kézi 0
88573 Eritrocitaferezis, gépi 0
88574 Eritrocitaferezis, kézi, 2 E 0
88575 Leukaferezis I. (10–15 liter vérvolumen) 0
88576 Leukaferezis II. (15–20 liter vérvolumen) 0
88577 Limfocitaferezis 0
88578 PBSC aferezis 0
88579 Trombocitaferezis, gépi 0
88580 Plazmacsere I. (40 ml/kg, subst. FFP + Albumin) 0
88581 Plazmacsere II. (60 ml/kg, subst. Albumin + HES) 0
88582 Plazmacsere III. (40 ml/kg, subst. Albumin + HES) 0
88583 Kryoferesis (subst. autológ kryo felülúszó) 0
88700 Perfusio arteriális 1600
88710 Perfusio regionis colli et/seu capitis 204
88731 Antibiotikumos perfúziós kezelés 272
88732 Antibiotikumos instillációs kezelés 276
88741 Infúzió centrális vénába 809
88742 Infúzió a v. umbilicalisba 766
88750 Véna preparálás 451
88820 Pacemaker elektróda bevezetés 2615
88860 Értorna érszövődmények megelőzésére 303
88870 Keringésjavító fizioterápia 303
8888A Plexus érzéstelenítés 1601
8888B Plexus érzéstelenítés katéterrel 3183
8888C Regionális iv. érzéstelenítés egy végtagon 1830
8888D Caudális érzéstelenítés 1830
8888E Subarachnoideális (spinális) érzéstelenítés 2101
8888F Epidurális érzéstelenítés 2372
8888G Epidurális érzéstelenítés katéterrel 3453
8888H Regionális anaesztézia 227
8889A Narcosis iv./im. első 15’ 1524
8889B Maszkos inhalációs anesztézia első 30’ 3068
8889C Inhalaciós anesztézia endotracheális intubációval első 1 óra 3954
8889D Inhalaciós anesztézia laryngeális maszkkal 3724
8889E TIVA endotracheális intubációval első 1 óra 4495
8889F TIVA laryngeális maszkkal első 1 óra 4495
8889G Ballanszírozott anesztézia endotracheális intubációval első 1 óra 3954
8889H Ballanszírozott anesztézia laryngeális maszkkal első 1 óra 3954
8889J Ballanszírozott anesztézia maszkkal első 1 óra 3954
8889K Általános és regionális anesztézia kombinációja endotrach. intubációval első 1 óra 5036
8889L Általános és regionális anesztézia kombinációja laryngeális maszkkal első 1 óra 5036
8889M TIVA maszkkal első 1 óra 4495
88911 Felszíni érzéstelenítés 169
88912 Helyi infiltrációs érzéstelenítés 256
88914 Csigolya kisízület (1 vagy több) érzéstelenítése 317
88916 Vezetéses érzéstelenítés egy kéz- vagy lábujjon 380
88917 Ideg vagy ganglion vezetéses érzéstelenítés 468
88918 Trunc. symp. mellkasi szakasz vagy ggl. solaris blokád 595
88919 Retrobulbaris infiltrációs érzéstelenítés 1401
8891A Truncus sympathicus hasi-lumb. szakasz blokád 2101
8891B Ganglion stellatum blokád 1853
8891D Plexus érzéstelenítés 2 vagy több szomszédos plexuson 1601
8891G Cerv./thor. gyök, dúc, symp. ramus communicans érzéstelenítés 1311
8891H Lumb. gyök, dúc, symp. ramus communicans érzéstelenítés 1311
8891P Peridural/spin. katéter ellenőrzés próba inj.-val 169
8891R Peridur./spin. katéteres anaesth. fenntartása/inj. 580
8891S Regionalis anaesth. orvosi vezetése max. 30’ 272
8891T Regionális anaesth. orvosi vezetése/további 30’ 171
88921 Narkózis végbélen át 269
88922 Narkózis iv., im., minden további 10’ 121
88924 Narkózis maszkkal minden további 10’ 121
88926 Narkózis laryngeális maszkkal (minden további 10 perc) 121
88927 Hűtőfürdő 75
8892B Narkózis endotrach. intubációval, további 15 perc 251
8892C TIVA minden megkezdett további 1 óra 2601
88930 Narkózis utáni orvosi felügyelet és záróvizsgálat 230
88931 Gyógyszertartály implantálása bőr alá 2372
88932 Gyógyszeradagoló automata implantálása bőr alá 2372
88933 Sacralis neurolysis 1830
88940 Total iv. anesztézia (TIVA) első 1 óra 4495
88970 Varrat és/vagy kapocsszedés 152
89301 Kilégzett gáz analízis 91
89410 EKG monitorizálás 182
89440 Impedancia plethysmographia 755
89442 Pulzoxymetria 582
89443 Strain-gauge plethysmographia 742
89461 Vérnyomás 24 órás gépi monitorizálása (ABPM) 1657
89462 Cardio Tens vizsgálat 3419
89611 CTG terhesség alatt (NST) 130
89612 CTG terheléses 130
89614 Fájásmonitorizálás és számítógépes értékelése/eset 450
91010 Párakötés 134
91230 Infúziós pumpás gyógyszeradagolás 109
91240 Inzulinpumpa beállítása, feltöltése 71
91241 Gyógyszer beültetés tartós hatás céljából 608
91242 Esperal beültetés aversios kezeléshez 700
91311 Krónikus beteg dietetikai alapoktatása (gastroenterológiai, nephrológiai, onkológiai vagy 2. típusú diabeteses betegnél) 437
91312 1. típusú diabeteses beteg alapoktatása 1062
91313 Hagyományos inzulinkezelésben részesülő cukorbeteg anyagcsere állapotának időszakos elemzése 365
91314 Intenzív inzulinkezelés alatt álló diabeteses beteg anyagcsere állapotának időszakos elemzése 478
91315 Csoportos diétás tanácsadás krónikus anyagcsere betegség esetén 87
91316 Hagyományos inzulinkezelés alatt álló diabeteses betegek oktatása tanfolyam keretében 1442
91317 Terhes vagy gyermeket kívánó cukorbeteg nő alapoktatása 1017
91318 Diabeteses gravidák, illetve a gestatios diabetesesek időszakos ellenőrzése 376
91319 Inzulinpumpával kezelt beteg alapoktatása 2219
91320 Inzulinpumpával kezelt beteg ellenőrző vizsgálata 655
91321 Neuropathiás diabeteses láb ellenőrző vizsgálata 288
91400 Hajléktalanok orvosi vizsgálathoz történő személyi higiénés rendbetétele 851
91630 Krízisintervenció (intoxikált betegnél) 531
92081 Stoma-terápiás vizit első alkalommal 292
92082 Stoma-terápiás vizit ismételten 70
92231 Immunmoduláció 303
92232 Immunterápia onkológiai protokoll szerint 558
92233 Immunterápia daganatellenes kemoterápiával kombinálva 983
92234 Immuntherapia intravesicalis 504
92235 Immuno-chemotherapia intravesicalis 753
92240 Hormonterápia onkológiai protokoll szerint 592
93140 Hallástréning hallókészülék-viselők számára 396
93150 Hallókészülék rendelés 189
93211 Szemüvegvizsgálat, igazítás, ellenőrzés 303
93212 Távcső vagy prizmás korrekció 175
93490 Gyógyászati segédeszközhöz méretvétel 231
93491 Gyógyászati segédeszköz próbája 223
93492 Gyógyászati segédeszköz beállítása, illesztése 218
93493 Gyógyászati segédeszköz használatának betanítása 227
93601 Standardizált állóképességi teszt (pl. járástesztek, akaratlagos apnoe idő, stb.) végzése 202
93602 Betegségspecifikus teszt kitöltése 221
93603 Egyedi elbírálású gyógyászati segédeszköz rendelése 779
93607 Kívülről programozható működésű, bőr alá implantált gyógyszeradagoló eszköz programozása 267
93620 Gyógyászati segédeszköz rendeléshez teszt felvétele 226
93621 Munkapszichológiai felmérés és tanácsadás 1992
94000 Ortoptikai gyakorlatoztatás 78
94001 Szemizomtorna 159
94002 Pleoptikai gyakorlatoztatás 78
94003 Facialis torna 135
94100 Beszédterápia 606
94101 Hangterápia 606
94110 Beszédtréning 1164
94120 Dyslexia tréning 1164
94130 Dysphasia tréning 899
94140 Nyelőcsőbeszéd tanítása 258
94141 Beszédtanítás hangprotézissel 258
94160 Rehabilitáció teljes süketség esetén 306
94161 Szájról olvasás tanítása teljes süketség esetén 306
94162 Hallástréning cochlearis implantatum esetén 306
94163 Nagyothallók beszédtanítása 306
94170 Nagyothalló tréning 295
94180 Hangtréning 258
94200 Rágóizomgyakorlatok 40
94210 Nyelési defektusok javítását célzó tréning 200
94280 Extrapyramidalis neuroterápia és oktatása 625
94281 Szenzoros-aktivációs terápia 437
94282 Palato-pharingealis elektroterápia 462
94284 Garatizomzat elektromos ingerlése 258
94290 Logopédiai gyakorlat 617
94331 Fejlődési rendellenesség miatti gyógytorna 148
94400 Járásgyakorlat segédeszköz nélkül 161
94404 Járásgyakorlat járógéppel 119
94405 Járáselőkészítő gyakorlatok 130
94406 Járáskészség fejlesztése 141
94407 Ügyességfejlesztő gyakorlatok 141
94408 Manipulációs készség fejlesztése 130
94409 Koordinációs gyakorlatok az ergoterápiában 172
94410 Irányított járásgyakorlatok segédeszközzel 159
94411 Amputáltak gyógytornája 141
94501 Funkcionális sérüléskezelés (korai) 149
94503 Neurofiziológiai kondicionáló gyógytorna 202
94504 Testtájankénti egyéni gyógytorna 119
94530 Izomerősítő gyakorlatok 87
94550 Gyógytorna relaxációs technikával 147
94601 Passzív kimozgatás egy testtájon 149
94602 Passzív kimozgatás több végtagon 203
94603 Szertorna 153
94610 Gyakorlatok ellenállással szemben 149
94616 48 Csecsemők és kisgyermekek Dévény-módszerrel történő kezelése 3535
94618 48 Szopási problémás csecsemők és beszédproblémás kisgyermekek
Dévény-módszerrel történő nyak-, koponya-, arc-, szájkezelése
2151
94620 60 Hippoterápia 3535
94621 60 Gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna 3535
94622 60 Pszichológiai lovasterápia 3535
94630 Ízületi mozgások gyakorlása 0
94631 Izokinetikus gyakorlás készülékkel 173
94640 Ízület mobilizálás 149
94650 Gerinc mobilizálás 173
94651 Scoliosis torna 185
94652 Scheuermann gyógytorna 185
94701 Egyéni torna 256
94702 Csoportos torna 135
94711 Manuálterápiás kezelés 216
94712 Masszázs, kézzel 153
94713 Masszázs, géppel 117
94715 Funkcionális kezelés az ortopédiai manuálterápiás (OMT) rendszerben 502
94722 Mellkasi gyógytorna, légzőtorna 283
94730 Cardiovascularis gyógytorna 356
94740 Lymphoedema kezelés: pólya és masszázs, 1 végtag 549
94741 Csecsemő, ödémás arc kezelése speciális fogásrendszerrel 533
94744 Lymphoedema kezelés: speciális fogásrendszerrel 549
94746 Lymphoedema kezelés pneumatikus készülékkel 334
94747 Krónikus oedéma gépi kompressziós kezelés 375
9474A Felső végtag manuális drenázsa 497
9474B Alsó végtag manuális nyirokdrenázsa 497
9474C Szövődménnyel társult ödémás végtag manuális nyirokdrenázsa 659
9474D A törzs manuális nyirokdrenázsa 497
9474E Kompressziós kötés alkalmazása felső végtagra 182
9474F Kompressziós kötés alkalmazása alsó végtagra 243
94750 Terhesség alatti torna 67
94880 Medencefürdő 145
94881 Kádfürdő 366
94882 Szénsavfürdő 574
94883 Súlyfürdő, nyaki függesztéssel 353
94884 Súlyfürdő, hónalj függesztéssel 353
94885 Súlyfürdő, hónalj függesztéssel és terheléssel 353
94889 Skót zuhany 117
9488B Ritex pakolás 117
9488D Antiphlogisticus pakolás 205
9488E Gyógyszeres fürdő vagy pakolás 107
9488F Elektromos fürdő 432
9488G Víz alatti vízsugár-masszázs 347
9488H Iszappakolás testtájanként 118
9488K Iszappakolás az egész testre 595
9488L Paraffin pakolás 110
95290 Foglalkozás terápia (csoportos) 58
95291 Foglalkozás terápia egyéni 313
95320 Rehabilitációs oktatás 495
95520 Írásoktatás 395
95530 Önellátásra oktatás (napi tevékenységek gyakorlása) 216
95560 Rugalmas pólya felhelyezése egyik alsó végtagra (nem lymphoedemás) 70
95580 Urinal felhelyezése 86
95590 Ágytál és kacsa használatának megtanítása fogyatékos betegnek 87
95600 Ergoterápiás diagnózis felállítása 321
95610 Ergoterápia, manuális gyakorlás 210
95620 Ergoterápia, kreatív terápia 280
95630 Ergoterápia, konstruktív terápia – műhelygyakorlat 280
95640 Ergoterápia, önellátó funkciók begyakorlása 140
95650 Ergoterápia, írás tanítása 545
95660 Ergoterápia, manuális segédeszközök adaptációja (evés, ivás, konyhai munka) 140
95670 Ergoterápia, mentális tréning 235
95680 Ergoterápia, iskolai korrepetálás gyermekek számára 358
95690 Ergoterápia, szabadidős tevékenységek szervezése 82
95700 Ergoterápia, felkészítés otthoni életre – tanácsadás 342
95710 Közlekedésképesség fejlesztése kerekesszékkel (10 perc) 202
95720 Közlekedésképesség fejlesztése kerekesszéken kívül (10 perc) 202
95730 Közlekedésképesség fejlesztése kerékpárral (10 perc) 202
95740 Közlekedésképesség fejlesztése modell személygépkocsival (10 perc) 202
95750 Közlekedésképesség fejlesztése, gépkocsivezetés (30 perc) 854
95760 Közlekedésképesség fejlesztése, tömegközlekedés (60 perc) 1088
95770 Közlekedésképesség fejlesztése modell személygépkocsival (30 perc) 545
95780 Számítógépes edzéstervezés sérülésspecifikusan 325
95800 Konduktív pedagógiai irányított beszélgetés 259
95810 Konduktív pedagógiai beszédterápia 259
95820 Konduktív pedagógiai kéztorna 358
95830 Konduktív pedagógiai csoportos torna (betegenként) 116
95840 Járáspróba futószőnyegen 186
95850 Amputációs csonk formázását célzó rugalmas pólyázás 104
95860 Csonkedzés pneumatikus ballonnal 49
95890 Járásgyakorlás guruló mankóval 119
95930 Járástanítás pneumatikus protézissel 167
95940 Művégtag próbálása alsóvégtag amputáltra 39
95950 Művégtag felvételének tanítása 222
95960 Dupla alsóvégtag amputált rehabilitálhatóságának próbája 219
95970 Dupla alsóvégtag amputált járástanítása 234
95990 Kerekesszék használatának tanítása 149
95993 Izomrehabilitáció tornáztató géppel 296
96001 Komplex milieu intervenció 713
96002 Krízisintervenció 1157
96003 Dokumentált pszichiátriai tanácsadás telefonon 113
96004 Readaptációs betegvezetés 436
96006 Habilitációs foglalkozás 794
96007 Első pszichiátriai gondozói találkozás 456
96008 Pszichiátriai szakgondozói vizit 99
96009 Pszichiátriai szakápolói intervenció 176
96010 Pszichiátriai esetprezentáció 250
96011 Pszichiátriai környezettanulmány 713
96012 Kiegészítő pont pszichiátriai beteg rendelőn kívüli ellátásáért 99
96016 Egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelés (idegfejlődési zavar, sérülés esetén) legalább 60 perc 1399
96017 Egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelés (idegfejlődési zavar, sérülés esetén) 60–90 perc között 1702
96018 Egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelés (idegfejlődési zavar, sérülés esetén) több, mint 90 perc 2012
96023 Alap pszichoterápiás ülés, rövid (min. 30 perc) 745
96024 Alap pszichoterápiás ülés, középhosszú (min. 40 perc) 945
96025 Alap pszichoterápiás ülés, hosszú (min. 50 perc) 1187
96026 Pszichoterápiás ülés, rövid (min. 30 perc) 914
96027 Pszichoterápiás ülés, középhosszú (min. 40 perc) 1114
96028 Pszichoterápiás ülés, hosszú (min. 50 perc) 1399
96029 Szakpszichoterápiás ülés, rövid (min. 30 perc) 999
96030 Szakpszichoterápiás ülés, középhosszú (min. 40 perc) 1241
96031 Szakpszichoterápiás ülés, hosszú (min. 50 perc) 1611
96032 Csoportos pszichiátriai foglalkozásterápia 163
96033 Relaxációs tréning csoportban részvétel 163
96034 Alap pszichoterápiás csoportban részvétel 318
96035 Pszichoterápiás csoportban részvétel 379
96036 Szakpszichoterápiás csoportban részvétel 440
96212 Averziós kezelés drog addikció esetén 182
96213 Detoxikáló, abstineáló, abstinentia fenntartó kezelés 194
96216 Suboxone leszoktató kezelés 544
96217 Suboxone fenntartó kezelés 272
96421 Alappszichoterápiás ülés családnak (2 vagy több családtag, ideje 45–90 perc) 1383
96422 Pszichoterápiás ülés családnak (2 vagy több családtag, ideje 45–90 perc) 1566
96423 Szakpszichoterápiás ülés családnak (2 vagy több családtag, ideje 45–90 perc) 1747
96431 Pszichológiai kognitív tréning 794
96432 Pszichológiai viselkedés tréning 794
96434 Szenzoros-aktivációs neuroterápia 491
96435 Kreatív zenés gyakorlatok (csoportos) min. 60 perc 178
97311 Pszichológiai gyermekgondozás, vezetés 200
97451 Pszichológiai problémaorientált konzílium szülővel 678
97530 Funkcionális fejlődésterápia 491
97540 Funkcionális fejlődésterápiás csoportban részvétel 169
97550 1/a Spina bifidás csecsemők fejlődés-neurológiai ambuláns utókezelése 1016
98001 Kiegészítő pont választott vér adásakor 270
98002 Kiegészítő pont besugárzott vér adásakor 2703
99910 Kiegészítő pont veszélyeztető beteg ellátásáért 181
99930 31 Kiegészítő pont onkológiai indikációjú CT, MR diagnosztika 14 napon belül történő elvégzése és rosszindulatú daganatos kórkép igazolódása esetén 10000
99985 Kiegészítő pont betegfelügyeletért 30 percen túl 280
99991 Kiegészítő pont gyógyszerterhelésért 338
99993 Kiegészítő pont 1 éves kor alatt 408
99994 Kiegészítő pont betöltött 1 éves kortól a 3 éves kor betöltéséig 254
99995 Kiegészítő pont betöltött 3 éves kortól a 10 éves kor betöltéséig 154

A 2893C* vizsgálat elszámolási feltétele, hogy azt a vizsgálat elvégzését megelőzően a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél működő, az egészségbiztosításért felelős miniszter által kinevezett tagokból álló Országos Molekuláris Onkoteam jóváhagyja. A jóváhagyás nélkül a vizsgálat nem finanszírozható, vagy annak díját vissza kell vonni.

A járóbeteg-szakellátásban használt index/* jelzésű eljárások az alábbi intézetekben végezhetők, a szakmai feltételektől és igényektől függően a NEAK-kal kötött szerződésben meghatározott mennyiségi korlátozással

1 * 
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2601 Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely (csak a 1207C és 1207D OENO végzésére)
U564 Református Pulmonológiai Centrum
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
1/a * 
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (csak a 19218 OENO végzésére)
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
R511 Tóparti Szakambulancia Agárd (Pro Rekreatione Közhasznú. Np. Kft.)
2 * 
2915 Semmelweis Egyetem
2/a * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
3 * 
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1243 Dr. Elek László Kórház és Rendelőintézet, Orosháza
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2586 Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő, Pápa
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
4588 Parádfürdői Állami Kórház
C353 URO-CLIN Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Pécs
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N582 Dombóvári Szent Lukács Kórház
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N590 Kiskunhalasi Semmelweis Kórház
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
4 * 

C353 URO–CLIN Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Pécs
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N582 Dombóvári Szent Lukács Kórház
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N590 Kiskunhalasi Semmelweis Kórház
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
5 * 

6 * 

7 * 

8 * 
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (csak a 21091, 2662N és 2662Q OENO végzésére)
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
9 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
10 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1644 Karolina Kórház-Rendelőintézet, Mosonmagyaróvár
1663 Soproni Gyógyközpont
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet (csak 28939 OENO végzésére)
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N582 Dombóvári Szent Lukács Kórház
N585 Markhot Ferenc Kórház
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
11 * 
1484 Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2601 Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2899 Mátrai Gyógyintézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
M874 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
N383 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
U564 Református Pulmonológiai Centrum
11/a * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
12 * 
Az ebbe a csoportba tartozó beavatkozások a NEAK-kal – OENO kódonként meghatározott keretszámra – kötött külön szerződés szerint finanszírozhatók.
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét *
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár *
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr *
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház (csak a 29301 OENO végzésére)
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
3581 Országos Vérellátó Szolgálat
A946 Nemzeti Népegészségügyi Központ
E123 Synlab Hungary Kft., Budapest
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (csak a 25562, 25563, 25564, 25566, 28920, 28930, 28932, 28933, 28934, 28935, 28936, 28937, 28938, 28939, 28941, 28942, 28943, 28944, 28945, 29301, 29950, 29960, 29970, 29972, 29990 és 29991 OENO végzésére)
M840 Csongrád Megyei Kormányhivatal (csak a 25203, 28920, 28930, 28932, 28933 és 29950 OENO végzésére)
M874 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (csak 25053, 25203, 25562, 25563, 28920, 28930, 28931, 28932, 28933, 28934, 28935, 28938, 28944, 28945, 28946, 29301, 29950, 29960, 29970, 29972) a 28938 csak a Mycobakterium tuberculosis kimutatására
M927 Veszprém Megyei Kormányhivatal (csak 25190, 25191, 25203, 25504, 25566, 25567, 26279, 26285, 26297, 28932, 28933, 28934, 28935, 28944, 28945, 28946, 29301, 29950, 29960)
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely (csak a 25564, 25566, 25567, 28920 és 28935 OENO végzésére)
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (csak a 25564, 25566, 25567, 28920, 28934, 28939, 28945, 29301, 29950, 29960 OENO végzésére)
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
A *-gal jelölt intézmények az Országos Laboratóriumi Intézet és az Országos Pathológiai Intézet által készített, az egészségbiztosítás természetbeni ellátásai keretében végezhető molekuláris biológiai vizsgálatokról szóló módszertani levélben közölt patológiai indikációs körben végezhetik a 12 index-számmal jelölt eljárásokat, valamint az egyetemek és az Országos Onkológiai Intézet a 2893A OENO kódot is jelenthetik.
12/a * 
A komplex hepatitis diagnosztikában azok a laboratóriumok illetékesek a vizsgálatok elvégzésére és jelentésére, amelyek a NEAK-kal kötött szolgáltatásvolumen szerződésben vállalják, hogy rendelkezésre állnak mind a 10 felsorolt vizsgálat vonatkozásában: 25504, 25566*, 25567*; 25569*, 25572*, 2627R, 2627S, 2627U, 2639E és 2639L* kódszámú OENO. A szerződés megszüntetésre kerül, ha a laboratórium 14 napon belül nem tud eredményt biztosítani. (A 10 vizsgálat közül a * jelölés nélküli OENO-k – ezen szerződésen kívül – továbbra is végezhetők a kompetencia szinteknek megfelelően.)
12/c * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
12/d * 
2906 Országos Onkológiai Intézet
2915 Semmelweis Egyetem
13 * 
3581 Országos Vérellátó Szolgálat
14 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
3581 Országos Vérellátó Szolgálat
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (csak a 2640K OENO végzésére)
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
15 * 
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
16 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
17 * 
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház (csak a 29301 OENO végzésére)
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (csak a 28730 kódszámú tevékenység végzésére jogosult, Mycobakterium tuberculosis infekció vizsgálata esetén)
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
18 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
19 * 
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
3581 Országos Vérellátó Szolgálat
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
20 * 
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
21 * 
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
22 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
23 * 
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
24 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
25 * 

26 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
27 * 
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
28 * 
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház (csak a 29 301 OENO végzésére)
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
29 * 
0197 Affidea Diagnosztika Kft.
0765 HT Medical Center Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest
1064 Egyesített Egészségügyi Intézmények, Pécs
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1243 Dr. Elek László Kórház és Rendelőintézet, Orosháza
1454 Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1601 Csornai Margit Kórház
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2052 Szentendre Város Egészségügyi Intézményei
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
C873 MammAlba Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Székesfehérvár
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
K620 Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
M897 Tokaji Egészségfejlesztő Központ Nonpr. Kft.
N055 Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft.
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
29/b * 
A külön jogszabályban szabályozott többletkapacitás befogadási eljárás során azon intézmények jelenthetik, ahol alkalmazásban áll olyan szakorvos, aki a Egészségügyi Szakmai Kollégium Tüdőgyógyászat Tagozata által igazolt szakirányú tanfolyamot elvégezte.
29/c *  Az életkorhoz kötött kötelező szűrővizsgálatot jelentheti
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
30 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1243 Dr. Elek László Kórház és Rendelőintézet, Orosháza
1407 Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1601 Csornai Margit Kórház
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1683 Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2890 Károlyi Sándor Kórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
8800 Sejtdiagnosztika Budapest Egészségügyi Kft., Budapest
8801 Dr. Szalay László, Győr
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M934 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
N581 Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan
N582 Dombóvári Szent Lukács Kórház
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
N682 Bugát Pál Kórház, Gyöngyös
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
S827 Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet
31 * 
Egészségügyi eljárások, amelyeket csak a tevékenységre érvényes szerződéssel rendelkező szolgáltatók számolhatnak el.
32 * 
0197 Affidea Diagnosztika Kft.
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1928 Szent Lázár Megyei Kórház
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2899 Mátrai Gyógyintézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
4024 Affidea Diagnosztika Kft.
8943 MEDIWORLD PLUS Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Kft., Szolnok
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Kórház
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N684 Almási Balogh Pál Kórház, Ózd
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
33 * 
34 * 
35 *  Csak Tüdőszűrő Állomások jelenthetik
37 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
38 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
39 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr (csak a 85712 és 85714 OENO végzésére)
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház (csak a 85712 és 85714 OENO végzésére)
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház (csak a 85712 és 85714 OENO végzésére)
S827 Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
40 * 
0192 HUNIKO Kereskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft., Miskolc
0197 Affidea Diagnosztika Kft.
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
4024 Affidea Diagnosztika Kft.
4304 NEURO CT Kft., Pécs
N511 Szent Margit Kórház
N581 Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan
N585 Markhot Ferenc Kórház
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
41 * 

42 * 

43 * 

44 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1865 Vaszary Kolos Kórház, Esztergom
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
45 * 

46 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
47 * 
N402 Budapest Főváros Kormányhivatala
48 * 
5087 Dévény Anna Alapítvány, Budapest
R511 Tóparti Szakambulancia Agárd (Pro Rekreatione Közhasznú. Np. Kft.)
49 * 
2891 *  Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 *  Országos Onkológiai Intézet
2912 *  Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 *  Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
50 * 
2915 *  Semmelweis Egyetem (Neuropathológia és Prionbetegség Referencia Központ)
51
9099 International Medical Service LTD. Nemzetközi Gyógyászati Szerviz Kft, Budapest
52 * 
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2601 Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2899 Mátrai Gyógyintézet
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
U564 Református Pulmonológiai Centrum
53 * 
Az ebbe a csoportba tartozó beavatkozások a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a népegészségügyi célú, célzott vastag- és végbélszűrés tevékenység végzésére kötött szerződéssel rendelkező intézményekben végezhetőek.
54 * 
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
55 * 
2906 Országos Onkológiai Intézet
56 * 
2137 Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
8714 DUNAMENTI REK Kft.
U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
56/a * 
1122 Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház
1568 Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
2137 Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház–Rendelőintézet
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
8714 DUNAMENTI REK Kft.
N595 Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház
R464 Békés Vármegyei Központi Kórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U403 Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház
U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
57 * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
58 * 
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
59 * 
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
R730 Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
60
Az ebbe a csoportba tartozó beavatkozások a többletkapacitás-befogadási eljárás során befogadásra kerülő szolgáltatónál végezhetőek.
61 * 
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
62
2878 Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
U403 Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház
U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
63

64
2878 Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
S828 Országos Mozgásszervi Intézet
U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

2/A. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

J0 ellátási szintű laboratóriumokból jelenthető eljárások (OENO)

OENO Megnevezés Megjegyzés
22550 Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter több időpontban vett minta esetén 2
Kizárva: 22200; 22400; 22551
22551 Vizeletvizsgálat üledék nélkül minimum 5 paraméter több időpontban vett minta esetén 2
Kizárva: 22550; 42165
28100 Vvt süllyedés sebesség meghatározása Kizárva: 28101
88460 Vérvétel mintavételi csövenként 1; terhelés esetén 7;
megjelenésenként 5
Kizárva: 88463
88461 Vérvétel ujjbegyből Kizárva: 88463
99993 Kiegészítő pont 1 éves kor alatt 0–1 éves korig
Kizárva: 99994; 99995
99994 Kiegészítő pont betöltött 1 éves kortól a 3 éves kor betöltéséig 1–3 éves gyermeknél
Kizárva: 99993; 99995
99995 Kiegészítő pont betöltött 3 éves kortól a 10 éves kor betöltéséig 3–10 éves gyermeknél
Kizárva: 99993; 99994

2/b. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

3. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

** Főcsoport: 01 Idegrendszeri megbetegedések Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
*^ 01P 001A Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, nem trauma miatt 1 50 12 5,37274
* 01P 001B Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, trauma miatt 2 49 9 7,01875
*^ 01P 001C Speciális intracranialis műtétek 18 év alatt 1 45 11 5,28237
01P 001F Agykamrai shunt revízió 1 36 9 1,78100
01P 002A Nagy intracranialis műtétek 18 év felett, nem trauma miatt 2 46 13 3,70052
01P 002B Nagy intracranialis műtétek 18 év felett, trauma miatt 2 45 12 4,99319
01P 002C Nagy intracranialis műtétek 18 év alatt 2 43 12 3,26700
01P 003E Rutin intracranialis műtétek 1 39 10 2,84311
01P 0040 Speciális gerinc-, gerincvelőműtétek 1 40 15 4,29940
01P 0050 Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek 1 40 10 3,83436
01P 0060 Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek 1 40 5 1,51148
01P 007B Extracranialis érműtétek 2 40 7 1,30468
01P 008A Plexus brachialis műtétei 1 27 5 2,10851
* 01P 008B Plexus brachialis komplikált műtétei 2 27 9 4,35890
01P 009C Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri nagy műtétek (kivéve: plexus brachialis) 2 27 6 1,55586
01P 010A Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek 1 25 2 0,63883
* 01P 010B Perifériás idegrevíziós műtétek 1 27 4 2,29094
01M 0110 Gerincvelő, ideggyök, cauda equina betegségek, sérülések 4 43 10 1,66857
01M 012E Idegrendszeri daganatok 3 28 10 1,21819
* 01M 013A Degeneratív idegrendszeri betegségek komplex átvizsgálással 3 42 13 1,63743
* 01M 013C Neuroimmunológiai betegség teljes dózisú humán immunglobulin terápiával, 18 év felett 5 40 13 18,56162
* 01M 013D Neuroimmunológiai betegség humán immunglobulin terápiája relapsus esetén, 18 év felett 2 40 3 9,10401
* 01M 013E Neuroimmunológiai betegség kezelése humán immunglobulin terápiával, 10–18 év között 2 30 5 15,34592
* 01M 013F Neuroimmunológiai betegség kezelése humán immunglobulin terápiával, 10 év alatt 2 30 5 7,77529
* 01M 014A Sclerosis multiplex komplex vizsgálattal 3 41 10 1,23184
* 01M 014B Sclerosis multiplex speciális kivizsgálással 3 41 10 1,13201
* 01M 015D Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, rtPA kezeléssel 4 37 12 2,90818
01M 015E Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, speciális kezelés nélkül 18 év alatt 2 32 9 1,39242
01M 015F Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, speciális kezelés nélkül 18 év felett 3 32 7 0,74460
* 01M 015H Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, speciális diagnosztikával 4 37 12 2,90818
01M 0160 Átmeneti ischemiás agyi keringészavar (TIA) 3 33 7 0,58440
01M 0171 Központi idegrendszer közepes rendellenességei és sérülései
18 év alatt
2 38 5 1,10225
01S 0181 Idegrendszeri betegségek sürgősségi ellátása 0 42 1 0,26265
01M 018A Agyideg, perifériás idegbetegségek
18 év felett
2 42 6 0,54843
01M 018B Agyideg, perifériás idegbetegségek
18 év alatt
2 42 5 0,76716
01M 019A Idegrendszeri fertőzések, vírusmeningitis kivételével 18 év alatt 4 43 13 2,29486
01M 019B Idegrendszeri fertőzések, vírusmeningitis kivételével 18 év felett 4 43 13 1,31054
01M 0200 Vírusmeningitis 4 42 10 0,89181
01M 0210 Hypertensiv encephalopathia 3 36 7 0,67270
* 01M 022A Epilepsia műtét előtti speciális kivizsgálása 8 25 11 5,61837
01M 022D Epilepsia 18 év alatt (kivéve status epilepticus és bizonyos általánosult epilepsiák, epilepsia syndromák) 2 34 5 0,56837
01M 022E Status epilepticus és bizonyos általánosult epilepsiák, epilepsia syndromák 18 év alatt 3 38 6 0,94255
01S 022G Epilepsia sürgősségi ellátása 0 34 1 0,20997
01M 022H Egyéb epilepsiás rohamok 18 év felett 2 34 6 0,58445
01S 0231 Migrén sürgősségi ellátása 0 40 1 0,13895
01M 023A Kisebb agyi sérülések, rendellenességek 18 év alatt 2 40 6 0,87363
01M 023B Egyéb idegrendszeri és cerebrovascularis betegségek 3 40 8 0,32221
01M 023D Cerebrovascularis rendellenességek 18 év alatt 2 30 4 0,66792
01M 023E Idegrendszer egyéb betegségei 18 év alatt 2 28 3 0,42881
01M 025A Traumás stupor, kóma 4 38 10 2,26654
01M 025D Központi idegrendszer tudatzavarral járó traumái, kóma nélkül 3 35 7 1,31235
01S 026C Intoxikált beteg izolált fejsérülésének sürgősségi ellátása 0 25 1 0,17540
01M 026D Agyrázkódás, intracranialis sérülés kóma nélkül 1 26 3 0,41298
* 01M 0282 Infantilis központi idegrendszeri laesio 4 25 7 1,68470
* 01P 029A Endovascularis aneurysma műtétek a központi idegrendszer erein 1 48 9 13,96515
* 01P 029C Fej, nyak, központi idegrendszer érmalformációinak, tumorainak endovascularis műtétei 2 32 6 7,58880
* 01P 029D Fej, nyak, központi idegrendszer érmalformációinak, tumorainak endovascularis műtétei, speciális intracranialis műtéttel 2 50 17 11,12972
* 01P 029E Endovascularis aneurysma műtétek áramlásmódosítással a központi idegrendszer erein 1 48 6 8,38913
* 01P 029F Intracranialis erek szűkületeinek és elzáródásának neurointervenciós kezelése 1 38 10 15,40203
* 01P 029G Nyaki PTA 1 38 5 11,52917
01P 057Z Nagy, rutin intracranialis műtétek és gerincműtétek súlyos társult betegséggel 5 45 18 5,96967
01P 058Z Idegrendszeri műtétek (kivéve: intracranialis műtétek, gerincműtétek) súlyos társult betegséggel 5 25 9 4,11475
01M 059Z TIA, praecerebralis érelzáródások, epilepsiás roham, fejfájás súlyos társult betegséggel 5 33 11 2,20152
01M 060Z Idegrendszer egyéb betegségei súlyos társult betegséggel 5 41 13 3,50181
** Főcsoport: 02 Szembetegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 02P 0610 Szaruhártya-átültetés 2 40 9 1,60627
* 02P 0611 Szaruhártya-átültetés műlencse-beültetéssel 2 40 9 1,86461
* 02P 0612 Szem felületi elváltozásainak kezelése amnionnal 1 14 5 1,12949
* 02P 0620 Szem speciális műtétei 2 42 5 1,44943
02P 0630 Retina műtétek 1 31 4 0,78427
02P 0633 Neovascularisatióval járó időskori macula degeneratio kezelése 1 28 1 0,15130
02P 0640 Orbita műtétek 1 26 6 0,97603
02P 0650 Primer iris műtétek 1 35 4 0,65690
02P 0660 Egyéb lencseműtétek 1 25 2 0,65138
02P 0670 Lencseműtétek műlencse-beültetéssel, a műlencse biztosításával 1 25 3 0,75337
02P 0671 Lencseműtétek műlencse beültetéssel, a műlencse ár térítése nélkül 1 25 3 0,70184
02P 0680 Szürkehályogműtét phakoemulsificatios módszerrel, hajlítható műlencse biztosításával 1 25 2 0,77455
02P 0681 Szürkehályog műtét phacoemulsificatios módszerrel, hajlítható műlencse beültetéssel a műlencse ár térítése nélkül 1 25 2 0,59430
02P 0682 Szürkehályogműtét phacoemulsificatios módszerrel, tórikus műlencse biztosításával 1 25 2 0,99318
02P 0683 Bilaterális szimultán szürkehályogműtét phakoemulsificatios módszerrel 1 25 2 1,29006
02P 069A Pars plana vitrectomia műlencse-beültetéssel 2 40 5 3,04859
02P 069B Pars plana vitrectomia 2 40 4 2,72607
02P 069C Egyéb vitrectomiák 1 40 4 1,05714
02P 0700 Intraocularis műtétek, kivéve retina, iris, lencse, üvegtest műtétei 1 26 6 0,79654
02P 071A Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett 1 28 3 0,50085
02P 071B Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt 1 28 2 0,54758
02M 074C Szem egyéb betegségei 2 27 5 0,40201
** Főcsoport: 03 Fül-orr-gége megbetegedések Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 03P 086B Nyaki blockdissectio rosszindulatú daganatos betegség miatt 2 40 18 4,03307
* 03P 086C Nyaki blockdissectio és rekonstrukció myocutan lebennyel vagy microvascularis lebennyel rosszindulatú betegség miatt 2 40 23 5,21029
03P 086D Fej-, nyaktájék egyéb nagyobb műtétei rosszindulatú daganat miatt 2 28 11 2,59239
03P 0870 Fej-, nyaktájék nagyobb műtétei, malignitás kivételével 1 38 6 1,64085
03P 0880 Glandula parotis műtétei 2 25 7 1,95199
03P 0890 Nyálmirigyműtétek, a glandula parotis kivételével 1 32 5 0,83851
* 03P 0900 Ajak-, szájpadhasadék műtétei 1 25 5 1,19654
03P 091A Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett 1 25 3 0,54389
03P 091B Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt 1 29 6 1,11569
03P 0920 Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei 1 28 4 0,69096
03P 0930 Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei 1 34 4 1,01798
03P 0940 Fül, orr, száj, garat, gége kisebb műtétei 1 28 2 0,34079
* 03P 0950 Közép- és belsőfül hallásjavító implantátum és processzor beültetése (implantátum- és processzorár térítése nélkül) 2 25 8 1,08212
03P 0960 Orrplasztika 1 25 3 0,58699
03P 097A Tonsillectomia, adenotomia 1 25 3 0,54847
03P 100A Szájműtétek 1 25 3 0,70111
03P 100B Maxillofaciális régió műtéti ellátása 1 25 4 1,08497
* 03P 100C Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás 1 25 3 1,20806
03M 1010 Fül, orr, száj, garat, gége rosszindulatú daganatai 3 38 8 1,03105
03M 1020 Egyensúlyzavarok 3 31 6 0,56618
03S 1021 Egyensúlyzavar sürgősségi ellátása 0 31 1 0,21686
03S 1031 Orrvérzés sürgősségi ellátása 0 25 1 0,15406
03M 1040 Epiglottitis 3 25 5 0,51845
03M 1060 Laryngotracheitis 3 25 5 0,41456
03M 1070 Laryngitis subglottica speciális kezeléssel 0 25 1 0,19326
03M 109C Fül, orr, száj, garat, gége egyéb betegségei 2 30 5 0,44681
03M 110C Fog-, szájbetegségek 3 26 5 0,49513
03P 1110 Fogágy műtétei 1 25 2 0,38647
03M 127Z Fül-, orr-, torok-, gége-, szájbetegségek súlyos társult betegséggel 5 34 11 2,45439
03P 128Z Fül-, orr-, torok-, gége-, szájműtétek (kivéve: nagyobb fej-, nyaki műtétek rosszindulatú daganat miatt) súlyos társult betegséggel 5 25 11 2,68867
** Főcsoport: 04 Légzőrendszeri betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
04M 1320 Légzőrendszeri betegségek légzéstámogatással 4 30 11 3,97902
* 04P 1330 Légzőrendszer nagyobb, nyitott műtétei 2 45 13 3,48829
* 04P 1331 Légzőrendszer nagyobb video-thoracoscopos műtétei 2 45 4 2,23569
04P 134C Mellűri drainage, bordaresectióval 2 39 11 1,03026
04P 134D Légzőrendszer kisebb, nyitott műtétei 1 38 8 1,27996
* 04P 134E Légzőrendszer kisebb video-thoracoscopos műtétei 1 38 2 0,73535
* 04M 1360 MDR (multidrog-rezisztens) és XDR (kiterjedten rezisztens) gümőkór ellátása 0 0 0 0,00000
04M 137C Mikroszkóposan Koch pozitív gümőkór 6 55 21 1,70470
04M 137D Gümőkór 12 55 22 1,47647
04M 1380 Pneumocystosis, pneumoconiosisok (aktív tüdőgümőkórral vagy anélkül) 3 45 9 2,14338
04M 1391 Haemodynamikai instabilitással járó akut, masszív tüdőembolia kezelése rtPA kezeléssel 5 40 12 1,56831
04M 1392 Tüdőembolia, thrombolysis nélkül 5 40 12 1,57484
04M 140D Légzőszervi fertőzések, gyulladások 3 38 14 1,78457
04M 141A Tüdőgyulladás 18 év felett, speciális kezeléssel 4 42 12 1,35391
04M 141C Más kórházból átvett szövődményes tüdőgyulladások 4 41 15 1,90842
04M 141D Tüdőgyulladás 60 év felett speciális kezelés nélkül 4 41 11 1,13583
04M 141E Tüdőgyulladás 18–60 év között speciális kezelés nélkül 4 41 10 0,86099
04M 142C Tüdőgyulladás 18 év alatt 3 25 8 1,37197
04M 1430 Asthma, bronchitis, egyéb krónikus obstruktív betegségek 18 év felett, speciális kezeléssel 4 30 10 1,10080
04M 144B Asthma, bronchitis, egyéb krónikus obstruktív betegségek 18 év alatt 2 30 5 0,94812
04S 144C Status asthmaticus és egyéb légúti betegségek sürgősségi ellátása 0 30 1 0,22670
* 04M 1450 Cysticus fibrosis (tüdő) 3 37 11 1,64109
#* 04M 145C Cysticus fibrosisos betegek széles spektrumú kombinált intravénás antibiotikum kezelése "C" 14 28 14 2,68269
04M 1460 Légzőszervi daganatok 4 28 11 1,00982
04M 1461 Légzőrendszeri daganatok speciális vizsgálatokkal 3 28 14 1,17011
04M 147B Mellkas, légzőszervek sérülései 2 25 5 0,42399
04M 1480 Interstitialis tüdőbetegség 3 40 9 0,89908
04M 150B Pneumothorax 3 25 7 0,74557
04M 1510 Légzőrendszer egyéb betegségei 3 40 8 0,67109
04S 1511 Légúti idegentest sürgősségi ellátása 0 40 1 0,21249
* 04P 170Z Légzőrendszer kisebb video-thoracoscopos műtétei súlyos társult betegséggel 5 31 5 2,13369
* 04P 171Z Légzőrendszer nagyobb video-thoracoscopos műtétei súlyos társult betegséggel 5 45 7 3,31780
* 04P 172Z Légzőrendszer nagyobb, nyitott műtétei súlyos társult betegséggel 5 45 14 4,61247
04P 173Z Légzőrendszer kisebb, nyitott műtétei súlyos társult betegséggel 5 31 11 3,41873
04M 174Z Légzőrendszeri fertőzések, gyulladások, súlyos társult betegséggel 5 30 14 4,36726
04M 175Z Légzőrendszeri betegségek, egyéb fertőzések (kivéve: gümőkór polirezisztens kórokozóval) súlyos társult betegséggel 5 30 12 3,19864
** Főcsoport: 05 Keringésrendszeri betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 05P 176A Szívbillentyű műtétek, katéterezéssel 4 45 21 11,62695
* 05P 176B Szívbillentyű műtétek, katéterezés nélkül 4 32 15 8,98356
* 05P 176C Minimál invazív szívbillentyű műtétek, katéterezéssel 4 29 13 12,87195
* 05P 176D Minimál invazív szívbillentyű műtétek, katéterezés nélkül 4 16 7 10,36387
* 05P 177A Coronaria bypass, katéterezéssel 4 40 20 12,17021
* 05P 177B Coronaria bypass, katéterezés nélkül 4 31 13 9,89706
* 05P 177C Coronaria bypass (négy vagy több), katéterezéssel 4 40 20 13,46409
* 05P 177D Coronaria bypass (négy vagy több), katéterezés nélkül 4 40 13 11,21965
05P 178C Nagy cardiovascularis műtétek 3 39 14 3,61305
05P 1790 Egyéb cardiovascularis műtétek 3 30 8 2,37470
* 05P 1800 Diagnosztikus katéterezés 1 3 2 0,97566
* 05P 1801 A szív diagnosztikus elektrofiziológiai vizsgálata 1 15 3 2,57589
* 05P 1802 Pulmonális vazoreaktivitás mérése katéterezéssel és iNO adásával 1 3 2 1,54717
* 05P 181C 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés nyitott szívműtétek esetén iNO kezeléssel 10 56 30 22,75945
* 05P 181D Kiegészítő HBCs iNO kezelésre nyitott szívműtétek esetén 2 0 0 3,83670
* 05P 181E Kiegészítő HBCs iNO kezelésre kardiogén shock esetén 2 0 0 3,83670
* 05M 181F Kiegészítő HBCs iNO kezelésre pulmonális hypertóniás krízis esetén 2 0 0 3,83670
*^ 05P 181G Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor felett 4 30 16 9,92639
*^ 05P 181H Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor alatt 4 30 17 17,57452
* 05P 1820 Egyéb szív-érrendszeri műtétek 2 28 11 7,23911
* 05P 183G Percutan cardiovascularis műtétek egy ágon egy vagy több stenttel, áthelyezés nélkül 1 60 5 5,04385
* 05P 183H Percutan cardiovascularis műtétek egy ágon egy vagy több stenttel, áthelyezéssel 1 60 2 4,70321
*++ 05P 183K Kiegészítő HBCs haemodinamikai eljárásokhoz (további ágakba történő stent beültetésre, vagy coronarografiás nyomásgrádiens meghatározására vagy további egyéb percután cardiovasculáris beavatkozásokra) 0 0 0 1,39711
* 05P 183L Percutan cardiovascularis műtétek stent nélkül, áthelyezés nélkül 1 60 5 3,50850
* 05P 183M Percutan cardiovascularis műtétek stent nélkül, áthelyezéssel 1 60 2 3,22721
* 05P 185C Veleszületett és szerzett intra- és extracardialis kommunikációk zárása szívkatéterrel 1 20 3 13,16432
* 05P 186G Aritmiák kezelése radiofrekvenciás katéter ablációval, tételes elszámolás alá eső katéterrel 1 15 2 1,17529
* 05P 186H Aritmiák kezelése radiofrekvenciás katéteres ablációval, tételes elszámolás alá eső elektroanatómiai térképezőrendszer és katéter segítségével 1 15 2 1,19844
* 05P 187A Diagnosztikus katéterezés, transzszeptális katéteres szívbillentyű műtét továbbkezeléssel 4 30 8 4,29186
* 05P 187B Diagnosztikus katéterezés, transzszeptális katéteres szívbillentyű műtét továbbkezelés nélkül 1 3 2 3,22116
* 05P 188A Diagnosztikus katéterezés, egyéb katéteres szívbillentyűműtét továbbkezeléssel 4 30 8 4,20055
* 05P 188B Diagnosztikus katéterezés, egyéb katéteres szívbillentyűműtét továbbkezelés nélkül 1 3 2 3,14597
* 05P 190A Percutan cardiovascularis műtét és bypass műtét 4 44 14 10,51410
* 05P 190C Percutan és egyéb érműtét (egy vagy több stenttel vagy homografttal) 3 40 12 4,92347
* 05P 190D Percutan és egyéb érműtét stent nélkül 3 40 12 3,29759
* 05P 190E Percutan vascularis műtétek, továbbkezeléssel (egy vagy több stenttel) 4 30 9 3,98561
* 05P 190F Percutan vascularis műtétek, továbbkezeléssel stent nélkül 4 30 9 2,39413
* 05P 190G Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) 1 3 2 3,70109
* 05P 190H Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül 1 3 2 1,97882
* 05P 190I Kritikus végtagi ischaemia percutan vascularis műtéte egy vagy több stenttel 1 30 9 7,02222
* 05P 190J Kritikus végtagi ischaemia percutan vascularis műtéte stent nélkül 1 30 9 5,34941
* 05P 190K Kritikus végtagi ischaemia percutan és egyéb érműtéte egy vagy több stenttel vagy homografttal 3 40 12 8,83567
* 05P 190L Kritikus végtagi ischaemia percutan és egyéb érműtéte stent nélkül 3 40 12 7,07879
* 05P 1910 Diagnosztikus katéterezés, katéteres szívbillentyű műtét és nyílt szívbillentyű műtét 4 45 15 9,48814
* 05P 192A Diagnosztikus katéterezés, percutan cardiovascularis műtét és coronaria bypass műtét (egy vagy több stenttel) 4 45 22 16,52583
* 05P 192B Diagnosztikus katéterezés, percutan cardiovascularis műtét és coronaria bypass műtét stent nélkül 4 45 17 14,08403
* 05P 1930 Többszörös, kiterjesztett, jelentős szív- és érműtétek 4 34 16 11,31022
* 05P 1931 Többszörös, kiterjesztett szív-érrendszeri műtétek 18 év alatt 4 30 17 20,59276
* 05P 1932 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés többszörös, kiterjesztett szív-érrendszeri műtétek esetén 18 év alatt 10 56 32 28,94913
* 05P 195A Állandó pacemaker-beültetés, AICD, katéterezéssel 1 35 7 1,95443
* 05P 195B Állandó pacemaker-beültetés, AICD, katéterezés nélkül 1 28 5 1,01813
05P 1961 Pacemakerrevízió és -csere 1 25 3 0,74894
05P 198E Egyéb érműtétek 2 30 9 2,33600
05P 199C Alsó végtag revascularisatio (kivéve: sympathectomia) 2 46 12 2,21767
05P 199D Sympathectomia 2 42 8 0,84167
05P 2000 Embolectomia 2 13 6 1,14942
05P 2010 Amputáció keringési zavarok miatt, kivéve a kéz-, lábujjakat 2 53 20 3,07163
05P 2020 Kéz-, lábujjamputáció keringési zavarok miatt 2 50 13 1,45561
05P 2030 Varix lekötés, eltávolítás 1 25 2 0,54164
05P 2040 Keringési rendszer egyéb műtétei 2 25 8 1,62325
05M 2060 AMI ideiglenes pacemaker beültetéssel 6 40 14 3,01539
05M 2070 AMI speciális kezelés nélkül 6 40 12 2,03152
* 05P 2081 AMI PCI-vel (egy vagy több stenttel) 2 40 8 7,03300
* 05P 2082 AMI PCI-vel, stent nélkül 2 40 7 5,23414
* 05M 2091 Thrombolysis AMI esetén szöveti plazminogen aktivátorral, áthelyezéssel 0 40 1 1,03725
* 05M 2092 Thrombolysis AMI esetén szöveti plazminogen aktivátorral, áthelyezés nélkül 6 40 12 2,83282
* 05P 2110 Keringési betegségek AMI kivételével, katéterezéssel igazolva 4 32 7 1,46784
05M 2120 Acut, subacut endocarditis 28 60 41 5,10335
05M 2130 Szívelégtelenség 8 25 11 0,97742
05M 2140 Mélyvénás thrombophlebitis 4 31 10 1,07266
05M 216D Érbetegségek 4 28 8 0,60137
* 05M 216E Kritikus végtagi ischaemia prostanoid kezelése 21 28 21 2,34394
05M 217D Perifériás érelzáródások (thrombosis, embolia) fibrinolytikus kezelése 4 28 12 3,02974
05M 218A A szív veleszületett és szerzett billentyű rendellenességei, 18 év felett 3 40 7 0,82314
05M 218C A szív veleszületett és szerzett kisebb rendellenességei, 18 év alatt 2 25 5 0,91991
05M 218D A szív veleszületett nagyobb rendellenességei, 18 év alatt 3 25 7 1,48802
05M 219C Szívritmus-, vezetési zavarok, ideiglenes pacemaker-beültetéssel 1 36 6 1,01898
05S 220C Szívritmus-, vezetési zavarok sürgősségi ellátása 0 28 1 0,21094
05M 220D Szívritmus-, vezetési zavarok, ideiglenes pacemaker-beültetés nélkül 3 28 7 0,89227
05M 2210 Keringési betegségek speciális kezeléssel 4 30 11 1,26895
05M 2220 Angina pectoris, komplex non-invazív vizsgálattal 5 25 9 1,13171
05M 2221 Instabil angina, Q hullám nélküli infarctus speciális intravénás thrombocyta aggregáció gátló kezeléssel 5 25 8 0,57958
05M 2230 Atherosclerosis, angina pectoris, egyéb keringési betegségek 3 29 7 0,57958
05M 2231 Szívizomgyulladás 10 24 15 1,80595
05M 2240 Hypertonia 3 35 6 0,42198
05S 2241 Hypertoniás krízis sürgősségi ellátása 0 35 1 0,21331
05M 2250 Collapsus 1 27 4 0,37577
05M 268Z Keringési rendellenességek (kivéve: AMI thrombolysissel, endocarditis, krónikus szívelégtelenség) súlyos társult betegséggel 5 40 11 3,23039
*^ 05M 269Z Súlyos szívelégtelenség 15 40 20 3,81148
05P 270Z Keringési betegségek műtétei súlyos társult betegséggel 5 44 14 4,37228
* 05P 9541 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés nyitott szívműtétek esetén 10 56 30 18,89312
**Főcsoport: 06 Emésztőrendszeri megbetegedések Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 06P 2710 Nyelőcső nagyobb műtétei 4 44 22 8,22486
06P 2720 Nyelőcső közepes műtétei 1 39 8 2,24494
06P 2730 Nyelőcső kisebb műtétei 1 25 6 1,14041
* 06P 2731 Nyelőcső szűkületek és elzáródások endoscopos műtéte öntáguló fémstenttel 1 25 6 2,64638
* 06P 2732 Nyombél organikus szűkületének tágítása, illetve áthidalása öntáguló fémstenttel 1 25 9 2,60001
* 06P 2733 Vastagbél organikus szűkületének tágítása, illetve áthidalása öntáguló fémstenttel 1 25 9 2,61320
06P 274C Rectum resectio 2 38 20 3,79807
06P 2750 Vékony-, vastagbél nagyobb műtétei 2 46 15 3,65113
06P 276C Vékony-, vastagbél kisebb műtétei 1 34 11 2,28703
06P 277C Gyomor nagyobb műtétei 18 év alatt 2 40 10 3,57023
06P 277D Gyomor nagyobb műtétei 18 év felett 2 42 19 4,24434
06P 278D Gyomor kisebb műtétei 1 30 10 1,90104
06P 279B Végbél, stomaműtétek 1 25 4 0,46217
06P 280C Hasfali sérvműtét implantátum beültetésével 1 25 5 1,32874
06P 280D Hasfali sérvműtét implantátum beültetése nélkül 1 25 4 1,19598
06P 280E Laparoscopos hasfali sérvműtétek implantátum beültetésével 1 25 4 2,46375
06P 281B Lágyék-, köldök-, combsérvműtétek 18 év felett 1 25 4 0,55419
06P 281C Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével 1 25 4 0,69470
06P 282A Sérvműtétek 1–18 éves kor között 1 25 2 0,51397
06P 282B Sérvműtétek 1 éves kor alatt 1 25 3 0,91812
06P 283B Appendectomia komplikált fődiagnózissal 2 25 7 1,33031
06P 283I Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év felett 1 25 5 1,01404
06P 283J Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év alatt 1 25 5 1,19626
06P 2841 Az emésztőrendszer műtétei 1 éves kor alatt 2 35 7 2,75185
06P 285C Emésztőrendszer egyéb műtétei 1 37 8 1,80893
06P 2860 Emésztőrendszeri endoszkópos műtétek 1 30 3 0,43105
06M 287C Emésztőszervi malignomák 3 28 9 0,90270
06M 2880 Tápcsatorna jóindulatú daganata és in situ carcinomái (kivéve: ajak, szájüreg, garat) 3 25 7 0,71780
06M 289B Gastrointestinalis vérzés 3 30 6 0,61675
06M 290C Endoszkópiával igazolt gastrointestinalis vérzés, több mint 2E transzfúzióval endoszkópos vérzéscsillapítás nélkül 3 30 10 1,08522
06M 290D Endoszkópiával igazolt gastrointestinalis vérzés, több mint 2E transzfúzióval endoszkópos vérzéscsillapítással (injektálás) 3 30 10 1,38808
* 06M 290E Endoszkópiával igazolt gastrointestinalis vérzés, több mint 2E transzfúzióval endoszkópos vérzéscsillapítással (kivéve injektálás) 3 30 10 1,86530
06M 2910 Szövődményes ulcus pepticum 3 33 8 0,96610
06M 292B Nem szövődményes ulcus pepticum 3 28 6 0,44318
06M 293A Gyulladásos bélbetegségek cytostaticus vagy cyclosporin kezeléssel 8 39 12 2,42025
06M 293B Gyulladásos bélbetegségek 18 év felett 3 39 9 1,00029
06M 293C Gyulladásos bélbetegségek 18 év alatt 3 39 9 1,12450
06M 294B Gastrointestinalis elzáródás 3 32 6 0,78940
06M 295A Gastrointestinalis fertőzések 18 év alatt 2 29 5 0,55528
06M 296F Helminthiasisok 3 25 5 0,34468
06S 297E Emésztőszervi betegségek sürgősségi ellátása 0 33 1 0,16108
06M 297L Oesophagitis, gastroenteritis, különféle emésztőrendszeri betegségek 18 év felett 2 25 5 0,44476
06M 297N Oesophagitis, gastritis, gastroenteritis, különféle emésztőrendszeri betegségek
18 év alatt
2 25 7 0,69085
06M 298D Súlyosabb gastrointestinalis veleszületett rendellenességek 18 év alatt 3 25 6 1,60396
06S 2990 Végbélnyílás kórfolyamatainak sürgősségi ellátása 0 25 1 0,14967
#* 06M 300A OPT súlyos alultápláltsággal járó kórképek iniciális szakában 14 14 14 2,32703
#* 06M 300B OPT súlyos alultápláltsággal járó kórképekben 28 28 28 3,13426
#* 06M 300C OPT mérsékelt alultápláltsággal járó kórképekben 20 28 20 2,28966
#* 06M 300D OPT enyhe alultápláltsággal járó kórképekben 12 28 12 1,38144
#* 06M 300E OPT alultápláltsággal járó kórképekben 8 éves kor alatt 28 28 28 3,01327
06M 336Z Oesophagitis, gastroenteritis, nem szövődményes fekélyek súlyos társult betegséggel 5 29 11 3,93253
06M 337Z Emésztőrendszeri betegségek (kivéve: oesophagitis, gastroenteritis, nem szövődményes fekélyek) súlyos társult betegséggel 5 39 12 4,12341
06P 338Z Emésztőrendszeri műtétek (kivéve: sérv, gyomor, oesophagus vagy bél nagyobb műtétei) súlyos társult betegséggel 5 42 13 3,25947
06P 339Z Sérvműtétek súlyos társult betegséggel 5 31 8 2,44285
06P 340Z Gyomor, oesophagus, duodenum, vékony-, vastagbél műtétei (kivéve: oesophagus nagyobb műtétei) súlyos társult betegséggel 5 45 17 6,61287
** Főcsoport: 07 Máj- és hasnyálmirigy betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
07P 341C Hasnyálmirigy, máj nagyobb műtétei 2 46 18 4,28434
07P 3420 Hasnyálmirigy, máj közepes műtétei 2 48 17 3,59085
07P 3421 A máj, hasnyálmirigy műtétei 1 éves kor alatt 2 35 10 2,19896
07P 343E Epeútműtétek 2 43 13 2,63209
07P 344A Cholecystectomia a ductus choledochus kőeltávolításával 2 46 18 2,19750
07P 344D Cholecystectomia 2 25 10 1,96636
07P 345A Cholecystectomia laparoscopica a ductus choledochus kőeltávolításával 2 25 5 2,23801
07P 345D Cholecystectomia laparoscopica 1 25 5 1,67628
07P 346A Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia rosszindulatú daganat esetén 1 41 13 1,70831
07P 346B Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia nem rosszindulatú daganat esetén 1 39 8 1,21891
07P 3473 Hepatobiliaris és pancreas műtétek, és exploratív laparotomia 1 30 11 1,75423
07P 3474 Hepatobiliaris és pancreas endoscopos és egyéb műtétek 1 25 2 0,42772
* 07P 3475 Epe- és hasnyálmirigy-vezeték szűkületek és elzáródások endoscopos, percutan műtéte öntáguló fémstenttel 1 25 9 2,26505
07M 3480 Májcirrhosis 4 42 11 1,09841
07M 3490 Hepatobiliaris rendszer, pancreas malignomája 3 28 10 1,13363
07M 3500 Pancreas betegségei, kivéve a rosszindulatú daganatokat 3 39 9 0,93355
07M 351B Májbetegségek, kivéve rosszindulatú daganatok, cirrhosis 3 40 8 0,72725
07S 3530 Epeút betegségek sürgősségi ellátása 0 33 1 0,22882
07P 368Z Hasnyálmirigy, máj, epeút műtétei súlyos társult betegséggel 5 51 21 8,88502
07P 369Z Cholecystectomia, egyéb hepatobiliaris műtétek súlyos társult betegséggel 5 41 13 5,38998
07M 370Z Hepatobiliaris rendszer, hasnyálmirigy-betegségek súlyos társult betegséggel 5 42 15 4,77637
**Főcsoport: 08 Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
*^ 08P 371A Alsó végtag nagyízületi műtétek, protézisműtétek (protézis ár térítése nélkül), komplikáció nélkül 2 49 13 2,59108
* 08P 371B Cervicocapitalis csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül 2 38 17 5,01077
* 08P 371C Cement nélküli csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül 2 38 11 3,97604
* 08P 371D Unicondylaris térdprotézis-beültetés komplikáció nélkül, nem traumatológiai indikáció esetén 2 38 11 2,71023
* 08P 371E Duocondylaris térdprotézis-beültetés komplikáció nélkül 2 38 12 3,98554
* 08P 371F Egyéb ízületi protézis (csukló-) -beültetés komplikáció nélkül 2 38 14 4,39654
08P 371G Térdszalag-beültetés (nem biológiai protézis) komplikáció nélkül 1 38 5 4,26263
* 08P 371H Cementes csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül 2 38 13 3,10923
* 08P 371K Hibrid csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül 2 38 14 3,40471
* 08P 371L Unicondylaris térdprotézis-beültetés komplikáció nélkül, traumatológiai indikáció esetén 2 38 11 4,81380
* 08P 371M Nagyízületi protézis eltávolítás szeptikus szövődmények miatt spacer-beültetéssel 2 28 19 5,36197
* 08P 371N Kéz kisízületi protézisének beültetése 1 38 8 2,01158
* 08P 371P Aktív ínpótlás (Hunter), protézisárral 2 38 9 3,44194
* 08P 371R Nagyízületi protézis körüli törés megoldása traumatológián 2 28 18 5,76205
*^ 08P 372A Komplikáció miatt végzett alsó végtag nagyízületi műtétek (protézisár térítése nélkül) 4 45 21 3,48104
* 08P 372C Komplikáció miatt végzett cement nélküli csípőprotézis-beültetés 4 45 15 4,93816
* 08P 372D Komplikáció miatt végzett unicondylaris térdprotézis-beültetés, nem traumatológiai indikáció esetén 4 45 15 3,58463
* 08P 372E Komplikáció miatt végzett duocondylaris térdprotézis-beültetés 4 45 15 7,42741
* 08P 372L Komplikáció miatt végzett unicondylaris térdprotézis-beültetés, traumatológiai indikáció esetén 4 45 18 6,13183
* 08P 372M Cervicocapitalis csípőprotézis-beültetés komplikációval 4 45 20 6,40195
* 08P 372X Komplikáció miatt végzett cementes csípőprotézis-beültetés 4 45 17 3,89949
* 08P 372Y Komplikáció miatt végzett hibrid csípőprotézis-beültetés 4 45 16 4,45381
* 08P 3730 Felső végtag nagyízületi műtétei protézisbeültetéssel implantátum ár térítése nélkül 2 40 8 1,41745
* 08P 3732 Felső végtag nagyízületi műtétei totál protézis beültetéssel implantátum ár térítéssel 2 40 12 6,03238
* 08P 3733 Felső végtag nagyízületi műtétei részleges protézis beültetéssel implantátum ár térítéssel 2 40 11 4,78195
08P 374A Csípő, femurműtétek velőűrszegezéssel 2 26 12 4,49023
08P 3750 Csípő, femurműtétek (kivéve: velőűrszegezés) 1 26 11 2,94568
* 08P 3760 Speciális hát-, nyakműtétek 2 40 16 4,56076
* 08P 3762 4 csigolyát meghaladó gerinc-stabilizáló műtétek, intenzív osztályos ápolással 6 40 10 18,52070
* 08P 3763 Kiterjesztett gerinc-stabilizáló műtétek, intenzív osztályos ápolással 6 40 13 21,53428
08P 3770 Nagy hát-, nyakműtétek 1 40 11 2,97669
08P 3780 Rutin hát-, nyakműtétek 1 40 7 1,90825
08P 3781 Rutin lumbális gerincsérvműtétek 1 40 7 1,51286
08P 3790 Vázizomrendszeri szeptikus állapotok műtéti ellátása 2 26 13 2,59288
* 08P 3800 Felső- és alsó végtagi replantációk, kivéve kéz-, lábujjak 2 26 15 12,14469
08P 3810 Replantációs műtétek kis amputatum (kéz-, lábujjak) 2 26 6 2,78557
08P 382A Lábszártörés velőűrszegezéssel 2 26 11 3,24643
08P 383D Lábszár műtétei 1 30 9 2,12429
08P 384E Felkar műtétei 1 28 5 1,41028
08P 384G Ízületi bemozgatás narkózisban 1 25 2 0,23065
08P 385C Nagyobb térdműtétek 1 25 7 1,53326
08P 386B Kisebb térdműtétek 1 25 4 0,89777
08P 387C Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei 1 26 5 1,13723
08P 388A Lábműtétek 1 26 5 0,90335
08P 389A Kéz, csukló nagyobb műtétei 1 25 4 1,13691
08P 389B Kéz, csukló, láb kisebb műtétei 1 25 3 0,30834
08P 389C Kéztáji panaritiumok 1 25 7 1,31124
08P 390C Lágyrészműtétek 1 26 3 0,62687
08P 390F Ízületi vagy ín(hüvely) ganglionok eltávolítása 1 25 1 0,15365
08P 390G Percután tűzés és kisebb izom és ín műtétek 1 25 2 0,33249
08P 3920 Amputáció vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt, kivéve a kéz-, lábujjakat 2 26 13 2,80685
08P 3930 Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt 1 26 4 0,70244
08P 3940 Bőrátültetés (nem érnyeles) izom, kötőszövet nyílt sebe esetén 1 26 6 1,22698
08P 3950 Érnyeles bőrátültetés izom, kötőszövet nyílt sebe esetén 2 26 11 2,66115
08P 3960 Belső rögzítő eszközök eltávolítása a csípőből, a femurból 1 25 6 0,82326
08P 3965 Belső fémrögzítés eltávolítása gerincből 1 25 6 0,69862
08P 398A Artroszkópia 1 25 3 0,71191
08P 399B Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei 1 28 5 1,00613
08P 399C Medencetörések műtéti kezeléssel 2 28 15 3,01444
08P 399F Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek kisműtétei 1 25 3 0,48703
* 08P 400C Scoliosis műtétei 2 43 13 7,41145
08M 4020 Combcsonttörések 4 42 10 1,12239
08M 4030 Medence-, csípőtörések 4 38 10 1,10891
08M 405A Osteomyelitis 4 45 13 2,22551
08M 4060 Patológiás törések, a vázizomrendszer, a kötőszövet rosszindulatú daganatai 4 22 8 1,09020
08M 4070 Szisztémás autoimmun betegségek cyclosporin kezeléssel, társult betegséggel 4 43 8 2,53492
* 08M 408C Poliszisztémás autoimmun betegségek meghatározott (vagy súlyos) szervi érintettséggel 4 27 6 1,15537
* 08M 408D Arthritisek meghatározott (vagy súlyos) szervi érintettséggel 10 38 13 1,22534
08M 4090 Szeptikus ízületi gyulladások 3 35 10 1,06891
08M 410B Nagyobb gerincsérülések 3 38 7 0,80742
08M 410C Kisebb gerincsérülések 2 38 5 0,50945
* 08M 410D Gerincbetegségek aktív komplex reumatológiai ellátással 10 42 12 1,19621
08M 4132 Vázizomrendszer, kötőszövet egyéb betegségei 18 év felett 2 39 8 0,64758
08M 4133 Vázizomrendszer, kötőszövet egyéb betegségei 18 év alatt 3 39 6 0,72558
++ 08M 4160 Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek utókezelése, rehabilitációja (ráépített HBCs) 7 25 9 0,78895
08M 417C Alkar, kéz törése 2 26 4 0,33308
08M 4180 Traumás ficamok ellátása 1 27 3 0,10928
08M 4181 Végtagok ficama fedett repositióval, általános anaesthesiával 1 27 3 0,40635
08M 4182 Traumás zúzódások ellátása 2 25 4 0,31541
08M 419C Láb (kivéve: lábszár) törése 2 26 5 0,53411
08M 421C Felkar törése 2 27 5 0,41999
08M 423C Bokatörés 2 30 7 0,64267
08M 423D Lábszár (kivéve: láb) törése 2 27 6 0,76630
08P 487Z A vázizomrendszer nagyobb műtétei (kivéve: protézis beültetések műtétei, felső és alsó végtagi replantációk) súlyos társult betegséggel 5 45 15 6,70463
08P 488Z Vázizomrendszer egyéb műtétei súlyos társult betegséggel 5 38 17 3,23820
08M 489Z Vázizomrendszeri betegségek (kivéve: osteomyelitis, szeptikus ízületgyulladások, kötőszöveti betegségek) súlyos társult betegséggel 5 35 13 2,93069
08M 490Z Osteomyelitis, szeptikus ízületgyulladások, kötőszöveti betegségek súlyos társult betegséggel 5 43 16 4,24009
** Főcsoport: 09 Emlő- és bőrbetegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 09P 491C Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt 1 38 11 1,78032
* 09P 492E Szubtotális emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt 1 25 8 1,39426
* 09P 492F Szubtotális emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt, őrszem nyirokcsomó eltávolításával 2 25 9 1,61544
* 09P 4930 Emlőműtétek nem malignus daganatok miatt 1 25 4 0,48926
09P 4950 Bőrátültetés (nem érnyeles) a bőr, bőr alatti szövet betegsége miatt 1 26 4 0,80782
09P 496A Érnyeles bőrátültetés a bőr, bőr alatti szövet betegsége miatt 2 26 7 2,58305
09P 4970 Pilonidalis műtétek 1 29 5 0,63435
** 09P 4980 Bőr, bőralatti szövet, emlő plasztikai műtétek 1 25 4 1,45193
09M 5000 Nagy rizikójú rosszindulatú bőrdaganatok 3 45 5 0,63928
09M 5010 Súlyos bőrbetegségek 3 39 6 0,79998
09M 506C Rosszindulatú emlődaganatok 3 27 7 0,80765
09M 528Z Nagyobb bőr-, emlőbetegségek súlyos társult betegséggel 5 42 13 2,92374
09P 530Z Bőr-, emlőműtétek súlyos társult betegséggel 5 40 10 3,57771
**Főcsoport: 10 Endocrin, táplálkozási és anyagcsere-betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 10P 5310 Hypophysis műtétek 3 35 11 3,48345
10P 5320 Mellékveseműtétek 2 35 9 2,19889
10P 533A Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy nagyobb műtétei 2 25 6 1,90293
10P 533B Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy kisebb műtétei 1 25 5 1,35079
10P 5340 Ductus thyreoglossus műtétei 1 25 4 0,94139
10P 535C Endokrin, táplálkozási, anyagcsere betegségek egyéb műtétei 2 25 7 1,12065
10M 537A Diabetes 36 év felett, insulin dependens 2 41 8 0,71939
10M 537B Diabetes 36 év feletti nem insulin dependens 2 37 7 0,66364
10M 537C Diabetes mellitus 14–36 éves kor között 2 38 6 0,62198
10M 537D Diabetes mellitus 14 éves kor alatt 3 38 7 1,14898
10S 537E Diabetes mellitus, hypoglykaemias állapotok sürgősségi ellátása 0 38 1 0,25161
10M 537F Diabeteses neuropathia Thiogamma kezelése 15 37 15 0,59191
10M 538B Pajzsmirigybetegségek rosszindulatú daganatok kivételével 3 33 6 0,45704
10M 539C Rosszindulatú endokrin daganatok 3 28 8 0,73362
10M 540C A mellékpajzsmirigy, hypophysis és endokrinszervek egyéb betegségei 3 29 6 0,46873
10M 541A Egyéb táplálkozási, anyagcsere-betegségek 18 év alatt 2 25 4 0,57076
10M 541D Súlyos táplálkozási, anyagcsere-betegségek 18 év alatt 3 25 6 1,24774
10M 541G Egyéb táplálkozási, anyagcsere-betegségek 18 év felett 2 25 5 0,41156
* 10M 541H Acut porphyria kezelése hemarginattal 4 14 7 6,04063
10M 5430 Kromoszóma-rendellenességek 2 25 5 0,48205
10M 5440 Cysticus fibrosis (tüdő kivételével) 3 51 11 1,58618
10M 545C Súlyos táplálkozási betegség rehabilitációja 7 52 14 0,95779
10M 5460 Endokrin krízis állapotok ellátása 3 52 9 0,88151
10P 564Z Endokrin-, táplálkozási, anyagcsere-betegség miatt végzett műtétek (kivéve: hypophysis műtétek) súlyos társult betegséggel 5 25 7 2,22384
10M 565Z Endokrin-, táplálkozási, metabolikus betegség súlyos társult betegséggel 5 41 11 3,31698
**Főcsoport: 11 Vese- és húgyúti betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
11P 566B Vese, ureter, húgyhólyag jelentős műtétei daganat miatt, cystectomiaval és hólyagpótlással 3 45 26 4,97092
11P 566C Vese, ureter, húgyhólyag jelentős műtétei daganat miatt 3 45 13 2,62837
11P 5680 Vese, húgyhólyag műtétei (kivéve: jelentős műtétek) 1 éves kor alatt 1 41 9 2,68726
11P 569C Vese, ureter, húgyhólyag nagyobb műtétei nem daganat miatt 2 41 9 2,15943
* 11P 570D Inkontinencia szalag behelyezése 1 14 4 1,86365
11P 570E Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei 1 25 8 1,37716
11P 571C Transurethralis műtétek 1 14 6 1,12335
11P 5720 Húgycsőműtétek 1 34 5 0,88883
*^ 11P 573B Vese, húgyutak egyéb műtétei 1 27 5 0,68514
11P 574D A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei 1 25 7 1,44990
11P 5750 A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei 1 25 8 2,08178
11P 5751 Nephrostoma 1 10 5 1,08084
11M 576A Veseelégtelenség 18 év alatt 5 41 11 2,49336
11M 576B Veseelégtelenség 18 év felett 5 41 10 1,16061
* 11M 576C Veseműködés súlyos zavara 18 év felett 5 41 10 1,26862
11M 577B Vese-, húgyúti daganatok 3 23 5 0,62609
11M 578A Vese-, húgyúti fertőzések
2–18 éves kor között
2 33 6 0,95760
11M 578B Vese-, húgyúti fertőzések
2 éves kor alatt
2 33 7 1,04558
11M 578D Vese-, húgyúti fertőzések
18 év felett
2 25 6 0,52913
11S 579C Húgyrendszeri kövek, görcsállapotok sürgősségi ellátása 0 25 1 0,17087
11M 580E Vese-, húgyúti tünetek 2 27 4 0,56842
11M 5820 Vese-, húgyutak egyéb belgyógyászati betegségei 18 év alatt, cytostaticus vagy cyclosporin kezeléssel 3 37 11 2,51214
* 11M 5821 Vese-, húgyutak egyéb belgyógyászati betegségei 18 év felett, cytostaticus vagy cyclosporin kezeléssel 3 21 10 2,05236
11M 583D Nephrozisok 18 év alatt 3 37 10 1,44254
* 11M 583G Nephrozisok 18 év felett 3 37 9 1,29813
11M 584D Vese-, húgyutak urológiai betegségei 18 év alatt 3 29 6 1,35470
11P 608Z Vese-, húgyutak műtétei (kivéve: jelentős műtétek) súlyos társult betegséggel 5 43 12 2,83962
11M 609Z Veseelégtelenség súlyos társult betegséggel 5 41 15 4,88928
11M 610Z Vese-, húgyúti betegségek (kivéve: veseelégtelenség, a vese, húgyutak egyéb belgyógyászati betegségei cytostatikus vagy cyclosporin kezeléssel) 5 40 12 2,55523
**Főcsoport: 12 Férfi reproduktív rendszeri betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
12P 6110 Férfi reproduktív rendszer radikális műtétei 3 30 12 2,61796
12P 612C Prostatectomia 1 26 7 1,76038
12P 6130 Transurethralis prostataműtét 1 30 5 1,22165
12P 6140 Here műtétei malignus betegségek miatt 1 14 5 1,08344
12P 615A Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett 1 26 5 0,95186
12P 615B Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt 1 26 2 0,84532
12P 6160 Circumcisio 1 25 2 0,23267
12P 6170 Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt 1 27 3 0,70039
12P 6180 Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt 1 24 3 0,55557
12P 6190 Férfi reproduktív rendszer egyéb műtétei rosszindulatú daganat miatt 1 25 9 0,78976
12P 6200 Férfi reproduktív rendszer lézeres műtétei 1 25 7 1,85761
12M 621C Férfi reproduktív rendszer rosszindulatú daganatai 3 38 7 0,93613
12M 6240 Férfi reproduktív rendszer egyéb betegségei 2 25 5 0,49643
12M 639Z Férfi reproduktív rendszer betegségei súlyos társult betegséggel 5 39 10 2,42231
12P 640Z Férfi reproduktív rendszer műtétei súlyos társult betegséggel 5 44 15 3,72882
** Főcsoport: 13 Női reproduktív rendszeri betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
13P 641A Női nemi szervek kombinált radikális műtétei 3 39 12 3,91529
13P 641B Női nemi szervek egyéb radikális műtétei 3 39 12 2,23694
13P 6420 Uterus-, adnex műtétek malignitás miatt 2 37 10 1,92454
13P 643B Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt 1 29 7 1,24292
13P 6440 Női reproduktív rendszer helyreállító műtétei 1 25 4 0,76765
13P 6450 Vagina, cervix, vulva műtétek 1 26 2 0,24887
13P 647A Abrasio altatásban 1 5 1 0,21719
13P 647B Abrasio altatás nélkül 1 5 1 0,16972
13P 6480 Egyéb nőgyógyászati kisműtétek malignus folyamatokban 1 26 2 0,41828
13P 6490 Egyéb nőgyógyászati kisműtétek nem malignus folyamatokban 1 25 2 0,23041
13P 6500 Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek 1 25 2 0,41389
13P 6510 Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek 1 25 3 1,19551
13P 6520 Női reproduktív rendszer egyéb műtétei 1 35 8 1,53204
***# 13P 6531 In vitro fertilizáció (IVF) 3 14 3 2,12000
***# 13P 6532 In vitro fertilizáció (IVF)
blasztociszta tenyésztéssel
3 14 3 3,32000
***# 13P 6570 Inszemináció 3 14 3 0,35941
***# 13P 6580 In vitro fertilizáció (IVF) fagyasztott embrió beültetéssel 3 14 3 1,65000
***# 13P 6581 In vitro fertilizáció (IVF) fagyasztott vagy friss petesejt felhasználással 3 14 3 1,00000
13M 657C Női reproduktív rendszer rosszindulatú daganatai 4 32 10 1,17277
13M 6590 Menstruációs zavarok, a női reproduktív rendszer egyéb betegségei 2 25 4 0,32844
13M 669Z Női reproduktív rendszer betegségei súlyos társult betegséggel 5 39 20 3,01525
13P 670Z Női reproduktív rendszer műtétei (kivéve: női nemi szervek kombinált radikális műtétei) súlyos társult betegséggel 5 37 14 3,47953
** Főcsoport: 14 Várandósság, szülés, gyermekágy Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
14P 671A Császármetszés 2 38 7 1,30108
14P 671B Császármetszés patológiás várandósság után 29 60 38 3,82024
14M 672A Nagy rizikójú szülés (kivéve: császármetszés) 2 41 8 0,83409
14M 672B Nagy rizikójú szülés (kivéve: császármetszés) patológiás várandósság után 29 71 38 3,92522
14M 673A Hüvelyi szülés 3 25 5 0,60073
14M 673B Hüvelyi szülés patológiás várandósság után 29 64 37 2,97210
14M 673C Hüvelyi szülés epidurális érzéstelenítéssel 3 25 5 0,67651
14M 673D Hüvelyi szülés patológiás várandósság után epidurális érzéstelenítéssel 29 64 39 3,04730
14P 674A Hüvelyi szülés műtéttel 2 25 6 0,74471
14P 674B Hüvelyi szülés műtéttel, patológiás várandósság után 29 55 37 3,28023
* 14P 675A Genetikai amniocentézis kromoszómavizsgálattal 1 25 1 0,75541
* 14P 675B Chorionboholy mintavétel kromoszómavizsgálattal 1 25 1 0,51024
14P 6760 Egyéb várandóssági műtétek 1 25 2 0,27616
14P 677A Postpartum, post abortum betegségek műtéttel 1 25 4 0,73073
14M 677B Postpartum, post abortum betegségek műtét nélkül 2 25 4 0,44551
14P 6780 Méhen kívüli (ectopias) várandósság műtétei laparoszkóppal 1 25 4 1,11953
14P 6790 Méhen kívüli (ectopias) várandósság műtétei laparotomiával 2 25 6 1,11938
14P 6800 Inkomplett vetélés műszeres befejezéssel 12 hétig 1 25 2 0,26978
14P 681C Középidős vetélés (spontán és művi) 1 26 3 1,03192
**** 14P 681D Interruptio aspirációs kürettel 12. hét előtt, altatással 1 26 1 0,22885
14M 6820 Fenyegető vetélés 3 28 6 0,52792
14M 6830 Fenyegető koraszülés 3 36 8 0,72159
14M 6831 Fenyegető koraszülés kezelése atosiban-nal, a várandósság betöltött 24. hetétől a 33. hetéig 3 10 7 1,51116
14M 6840 Egyéb antepartum betegségek 4 25 8 0,60743
**Főcsoport: 15 Újszülöttek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 15M 7110 Újszülött, születési súly 999 g alatt 40 100 71 32,45139
* 15P 7120 Újszülött, születési súly 1000–1499 g, jelentős műtéttel 21 80 47 14,96485
* 15M 7130 Újszülött, születési súly 1000–1499 g, jelentős műtét nélkül 20 80 43 12,25003
* 15P 7140 Újszülött, születési súly 1500–1999 g, jelentős műtéttel 16 70 35 11,85512
*^ 15M 715Z Újszülött, születési súly 1500–1999 g, jelentős műtét nélkül, súlyos problémával 15 70 29 8,84887
15M 7160 Újszülött, születési súly 1500–1999 g, jelentős műtét nélkül, közepes problémával 14 70 24 2,58810
15M 7170 Újszülött, születési súly 1500–1999 g, jelentős műtét nélkül, egyéb problémával 5 70 14 1,41513
15P 7180 Újszülött, születési súly 2000–2499 g, jelentős műtéttel 14 70 31 8,80475
*^ 15M 719Z Újszülött, születési súly 2000–2499 g, jelentős műtét nélkül súlyos problémával 10 51 16 6,21829
15M 7200 Újszülött, születési súly 2000–2499 g, jelentős műtét nélkül, közepes problémával 3 45 10 1,06893
15M 7210 Újszülött, születési súly 2000–2499 g, jelentős műtét nélkül, normális újszülött diagnózissal 2 30 6 0,54362
15M 7220 Újszülött, születési súly 2000–2499 g, jelentős műtét nélkül, egyéb problémával 3 42 7 0,74604
15P 7230 Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtéttel 5 47 16 3,29189
15P 7240 Újszülött, születési súly 2499 g felett, kisebb hasi műtéttel 2 25 7 1,23281
15M 7260 Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül, közepes problémával 3 25 6 0,58726
15M 7270 Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül, normális újszülött-diagnózissal 2 25 4 0,36560
15M 7280 Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül, egyéb problémával 3 25 5 0,42651
15M 7300 Újszülött, áthelyezve 5 napos kor előtt, helyben született 1 5 4 1,99494
15M 7310 Újszülött, áthelyezve 5 napos kor előtt, máshol született 1 5 2 1,21662
* 15P 7330 Jelentős szív-érrendszeri műtétek újszülött korban 1 30 18 14,38684
* 15P 7331 Jelentős szív-érrendszeri műtétek újszülött korban, 5 napot meghaladó gépi lélegeztetéssel 10 30 22 18,83044
* 15P 7332 Jelentős szív-érrendszeri műtétek újszülött korban, 5 napot meghaladó gépi lélegeztetéssel és NO adásával 10 30 25 22,51856
* 15M 7333 Kiegészítő HBCs iNO kezelésre újszülöttkori pulmonális hypertónia esetén 0 0 0 1,51004
*^ 15M 734Z Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül súlyos problémával, 5 napot nem meghaladó gépi lélegeztetéssel 6 40 12 3,79221
15M 735Z Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül súlyos problémával, 5 napnál hosszabb gépi lélegeztetéssel vagy Surfactant kezeléssel 5 40 18 6,79780
15M 736Z Újszülött, születési súly 2499 g felett, jelentős műtét nélkül súlyos problémával, 5 napnál hosszabb gépi lélegeztetéssel és Surfactant kezeléssel 5 40 18 8,94408
** Főcsoport: 16 Vér- és vérképzőrendszeri betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
16P 741C Lépműtétek 2 27 10 2,15169
16P 7420 Vérképző szervek egyéb műtétei 1 27 4 0,66136
16M 743K Szerzett aplasticus anaemia 3 20 7 0,93075
* 16M 743L Szerzett súlyos aplasticus anaemia cyclosporin kezeléssel 4 28 11 3,25399
* 16M 743M Szerzett aplasticus anaemia antithymocyta-globulin kezeléssel 11 28 15 8,64662
16M 744A Szerzett haemolyiticus anaemia vagy sarlósejtes krízis 3 28 10 1,83128
16M 745A Vörösvértest egyéb rendellenességei 18 év alatt 3 20 6 1,02595
16M 745B Vörösvértest egyéb rendellenességei 18 év felett 2 20 8 0,72554
16M 7460 Véralvadási rendellenességek 3 20 7 1,02743
16M 7470 Hemofília (VIII, IX faktor) 3 20 6 0,81210
16M 748D Mononuclearis phagocyta rendszer és az immunrendszer betegségei 3 28 6 0,75087
16M 748F Egyéb vérképzőrendszeri betegségek 18 év felett 4 28 7 0,79058
16M 748G Egyéb vérképzőrendszeri betegségek 18 év alatt 3 28 6 1,02625
16M 764Z Vér-, vérképző-, immunológiai rendszer betegségei súlyos társult betegséggel 5 28 12 3,28134
16P 765Z Vérképző-, immunológiai rendszer műtétei súlyos társult betegséggel 5 27 13 3,76641
** Főcsoport: 17 Myeloproliferativ betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
17P 7660 Lymphoma, leukémia nagyobb műtéttel 2 22 11 2,20294
17P 768A Nyirokrendszer egyéb műtétei 2 28 7 0,95479
17M 770C Lymphoma, nem akut leukémia, legalább 14E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 4 26 14 7,77118
17M 771D Lymphoma, nem akut leukémia 18 év felett 4 26 10 1,12302
17M 771E Lymphoma, nem akut leukémia
18 év alatt
3 26 7 1,12450
* 17M 7720 Akut leukémiák magas malignitással, kemoterápiával és legalább 25 E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 18 év alatt 13 28 20 13,51983
* 17M 773A Akut leukémiák nagy dózisú vagy standard kemoterápiával, 26E alatti szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 18 év felett 4 28 24 5,82940
* 17M 773B Akut leukémiák nagy dózisú vagy standard kemoterápiával, 26-50E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 18 év felett 13 35 25 13,45543
* 17M 773C Akut leukémiák nagy dózisú vagy standard kemoterápiával, 51-75E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 18 év felett 13 35 26 23,78711
* 17M 773D Akut leukémiák nagy dózisú vagy standard kemoterápiával, 75E feletti szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 18 év felett 13 35 27 32,37635
* 17M 773E Akut leukémiák 26E alatti (de legalább 6E) szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 2 22 10 4,50045
* 17M 773F Akut leukémiák 26-50E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 7 28 16 11,55149
* 17M 773G Akut leukémiák 51-75E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 7 28 16 19,57408
* 17M 773H Akut leukémiák 75E feletti szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 7 28 21 27,09206
* 17M 773K Akut leukémia nagy dózisú vagy standard kemoterápiával 18 év felett 5 28 17 6,87249
17M 778A Akut leukémia 18 év felett, monokemoterápia vagy palliatív ellátás, társult betegséggel 4 28 11 3,04382
17M 778B Akut leukémia 18 év felett, monokemoterápia vagy palliatív ellátás, társult betegség nélkül 4 28 10 2,18794
* 17M 780A Akut leukémia 18 év alatt, magas malignitással, társult betegséggel 13 28 19 9,46071
* 17M 780B Akut leukémia 18 év alatt, magas malignitással, társult betegség nélkül 13 28 19 8,55935
17M 782A Akut leukémia 18 év alatt, alacsony-közepes malignitással, társult betegséggel 3 25 9 2,55678
17M 782B Akut leukémia 18 év alatt, alacsony-közepes malignitással, társult betegség nélkül 2 26 8 1,12525
17M 7840 Krónikus myeloproliferatív betegségek 3 28 8 1,21135
17M 785Z Egyéb myelo-, lymphoproliferativ betegségek súlyos társult betegséggel 5 33 25 1,42465
17M 786Z Lymphoma, nem akut leukémia súlyos társult betegséggel 5 25 13 2,44620
**Főcsoport: 18 Fertőző betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
18M 801A Szeptikémia 18 év felett 4 44 14 2,06695
18M 801B Szeptikémia 18 év alatt 4 29 10 3,49203
18M 8020 Műtét, sérülés utáni fertőzések 3 31 8 0,97588
18M 803A Vírusbetegségek 18 év felett 2 34 6 0,49526
18M 803D Súlyosabb vírusbetegségek, 18 év alatt 5 25 7 1,30017
18M 803E Egyéb vírusbetegségek, 18 év alatt 1 25 5 0,65239
18M 8040 Protozoonok okozta megbetegedések 3 39 8 0,90983
18M 8060 Egyéb fertőzések, zoonozisok, parazitás betegségek 3 34 6 0,63526
18M 8070 Nemi betegségek szisztémás manifesztációval 3 25 5 0,33162
18M 819Z Szisztémás fertőzések, parazitás betegségek (kivéve: szeptikémia) súlyos társult betegséggel 5 40 17 2,39226
18M 820Z Szeptikémia súlyos társult betegséggel 5 44 18 5,22920
** Főcsoport: 19 Mentális betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
19M 8210 Akut alkalmazkodási reakció, pszichoszociális diszfunkció 3 41 6 0,57630
19M 822A Depresszív szindrómák 60 év alatt 8 50 14 1,06333
19M 822B Depresszív szindrómák 60 év felett 8 51 14 1,13497
19M 822C Önmérgezett depressziós betegek utógondozással 8 51 16 1,69824
19M 823A Szorongásos betegségek 18 év felett 6 44 10 0,86329
19M 823B Szorongásos betegségek 18 év alatt 4 40 9 1,15242
19M 8240 Személyiségzavarok, pszichogén reakciók 8 46 16 1,20379
19M 825A Organikus zavarok (pszichoszindrómák), mentális retardáció 60 év alatt (kivéve: dementia) 6 42 13 1,07469
19M 825B Organikus zavarok (pszichoszindrómák), mentális retardáció 60 év felett (kivéve: dementia) 8 42 15 1,28534
19M 825C Dementia 60 év alatt 8 42 15 0,99237
19M 825D Dementia 60 év felett 10 42 17 1,29102
19M 826A Pszichózisok 60 év alatt 10 56 19 1,57311
19M 826B Pszichózisok 60 év felett 10 57 20 1,77846
19M 8270 Gyermekkori mentális rendellenességek 6 60 9 1,19966
* 19M 8271 Gyermekkori mentális rendellenességek speciális kezeléssel 6 60 12 1,76354
19M 8280 ADD szindróma 5 25 11 0,99064
** Főcsoport: 20 Alkohol- és drogfüggőség, alkohol- és drogfogyasztás okozta organikus, mentális betegségek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
20M 8410 Ópium abúzus, függőség 4 60 11 0,90243
20M 8420 Kokain-, egyéb drog abúzus vagy függőség 4 42 12 0,92688
20M 8430 Alkohol abúzus, függőség 4 45 12 0,92732
20S 8441 Drog és alkohol intoxikáció sürgősségi ellátása 0 25 1 0,14643
** Főcsoport: 21 Sérülések, mérgezések Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
21P 8510 Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt 1 41 9 1,31554
21P 8520 Érnyeles bőrátültetés sérülés miatt 2 46 8 2,41442
21P 853A Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek 1 30 5 1,39732
21P 854B Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei 1 25 4 0,74592
21S 856C Allergiás betegségek sürgősségi ellátása 0 25 1 0,16205
21M 857A Mérgezés, gyógyszerek toxikus hatásai 18 év alatt 1 25 2 0,62816
21S 857D Mérgezés, gyógyszerek toxikus hatásainak sürgősségi ellátása 0 25 1 0,51836
21M 857E Súlyos mérgezés, gyógyszerek súlyos toxikus hatásainak ellátása 3 25 9 1,93896
21M 857F Mérgezés, gyógyszerek toxikus hatásai 18 év felett 1 25 2 0,66021
21M 8580 Ólommérgezés 3 32 6 1,07108
21M 859C Egyéb sérülések, mérgezések és toxikus hatások 2 25 4 0,50692
21S 8601 Hőhatás okozta akut események sürgősségi ellátása 0 25 1 0,15057
21M 879Z Nem meghatározott lokalizációjú vagy többszörös kisebb sérülések, mérgezések súlyos társult betegséggel 5 25 11 4,47721
** Főcsoport: 22 Égések, fagyások Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 22P 8810 Kiterjedt égés műtéttel 4 40 18 9,46001
22M 8820 Kiterjedt égés műtét nélkül 4 35 10 3,90731
22P 8830 Nem kiterjedt égés műtéttel 4 30 11 3,44774
22M 884A Nem kiterjedt égés műtét nélkül 18 év alatt 4 39 7 1,26941
22M 884B Nem kiterjedt égés műtét nélkül
18 év felett
3 39 7 0,75605
22M 8850 Légzőrendszer égése légzéstámogatással 5 35 10 3,83867
* 22P 8870 Kiterjedt fagyás műtéttel 4 40 21 6,53688
22M 8880 Kiterjedt fagyás műtét nélkül 4 48 14 2,51006
22P 8890 Nem kiterjedt fagyás műtéttel 2 26 12 3,92559
22M 8900 Nem kiterjedt fagyás műtét nélkül 3 25 9 2,05055
** Főcsoport: 23 Jelek, tűnetek Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
23M 892A Többszörös veleszületett rendellenesség 4 39 6 0,86039
** Főcsoport: 24 AIDS Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 24M 9110 AIDS 3 45 12 6,37463
** Főcsoport: 25 Polytraumatizált állapot műtétei Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 25P 9210 Speciális, nagy intracranialis műtétek polytraumatizált állapotban 2 30 10 9,79681
25P 9220 Nagy műtétek polytraumatizált állapotban 2 30 14 5,25411
25P 923A Egyéb műtétek polytraumatizált állapotban 2 30 11 3,12702
25M 9240 Koponya, mellkas, gerinc, medence és alsó végtag polytraumatizált állapota 3 36 12 1,45096
25M 9250 Egyéb polytraumatizált állapot 3 37 10 1,22909
25P 936Z Polytraumatizált állapot műtétei (kivéve: speciális, nagy intracranialis műtétek) súlyos társult betegséggel, műtét <3 5 45 19 9,04713
25P 937Z Polytraumatizált állapot műtétei (kivéve: speciális, nagy intracranialis műtétek) súlyos társult betegséggel, 3<= műtét <=6 5 45 22 10,42766
25P 938Z Polytraumatizált állapot műtétei (kivéve: speciális, nagy intracranialis műtétek) súlyos társult betegséggel, műtét >6 8 45 23 12,77391
25M 939Z Polytraumatizált állapot súlyos társult betegséggel 1 hétnél hosszabb intenzív ellátással 8 56 24 8,98095
25M 940Z Polytraumatizált állapot súlyos társult betegséggel 1 hétnél rövidebb intenzív ellátással 5 56 16 5,41030
** Főcsoport: 99 Főcsoport nélküli homogén betegségcsoportok Alsó határnap Felső határnap Normatív nap Súlyszám
* 99P 941A Szívátültetés 0 0 0 0,00000
* 99P 941C Veseátültetés 0 0 0 0,00000
* 99P 941D Májátültetés 0 0 0 0,00000
* 99P 941E Tüdőátültetés 0 0 0 0,00000
* 99P 941G Kombinált vese-, hasnyálmirigy-átültetés 0 0 0 0,00000
* 99P 941H Allogén csontvelő-transzplantáció 0 0 0 0,00000
* 99P 941K Autológ csontvelő-transzplantáció 0 0 0 0,00000
* 99M 941R Centrális keringéstámogató kezelés (ECMO, VAD) 0 0 0
* 99M 941T Májátültetés előtti kivizsgálás 20 40 23 2,54753
* 99M 941U Szívátültetés előtti kivizsgálás 4 20 12 3,02227
* 99M 941V Műszívkezelés 0 0 0 0,00000
* 99M 941X Perifériás keringéstámogató kezelés (V-A ECMO) 0 0 0 0,00000
* 99M 941Y Perifériás keringéstámogató kezelés (V-V ECMO) 0 0 0 0,00000
* 99M 9420 Transzplantátum-elégtelenség 0 0 0 0,00000
*+ 99M 9422 Kiegészítő HBCs transzplantátummal élő személy ellátására 5 0 0 1,36364
* 99M 9423 Kiegészítő HBCs sikeres újraélesztést követő testfelszíni hypothermiás kezelésre 2 0 0 1,74553
* 99M 9424 Kiegészítő HBCs sikeres újraélesztést követő endovasculáris hypothermiás kezelésre 2 0 0 1,91106
* 99M 9430 Sugárterápia 5 14 10 1,76944
* 99M 9431 Kiegészítő HBCs vérképzőrendszeri betegségeknél végzett kemoterápia esetén, cardiotoxicitás kivédésére (anthracyclin adagolás mellett) 0 0 0 0,53971
* 99M 9433 Képvezérelt Sugárterápia (IGRT) 5 14 10 2,12354
* 99M 9434 Képvezérelt- intenzitás modulált sugárterápia (IMRT+IGRT) 5 14 10 2,27125
* 99M 944A Hodgkin-kór, non-Hodgkin lymphoma, nem akut leukémia kemoterápiája 18 év felett legalább 14E szűrt és besugárzott vérkészítmény adásával 4 14 10 12,84449
* 99M 944C Hodgkin-kór, non-Hodgkin lymphoma, nem akut leukémia kemoterápiája, legalább 7E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 4 14 9 4,52113
99M 945A Non-Hodgkin lymphoma, nem akut leukémia kemoterápiája 18 év felett 6 14 8 1,43152
99M 945B Non-Hodgkin lymphoma, nem akut leukémia kemoterápiája 18 év alatt 6 14 9 2,24724
99M 950F Hodgkin-kór kemoterápiája 18 év felett 2 14 5 1,03953
99M 950H Hodgkin-kór, non-Hodgkin lymphoma, nem akut leukémia kemoterápiája 18 év felett, legalább 14E szűrt vagy besugárzott vérkészítmény adásával 4 14 9 6,13515
*,o 99M 9511 Radiokemoterápia "A" 1 0 0 2,21022
*,o 99M 9512 Radiokemoterápia "B" 1 0 0 2,59462
*,o 99M 9513 Radiokemoterápia "C" 1 0 0 4,62202
*,o 99M 9514 Radiokemoterápia "D" 1 0 0 5,60613
*,o 99M 9515 Radiokemoterápia "E" 1 0 0 3,12056
99P 9520 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés craniotomia és gerincműtétek esetén 10 56 28 21,47105
99M 9530 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés arc, száj, nyaki betegségek miatt 14 58 31 7,68507
99M 9540 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés arc, száj, nyaki betegségek kivételével 10 56 24 15,69790
++ 99M 9570 Kiegészítő HBCs H1N1 influenza gyógyszeres kezelésére 5 0 0 0,04109
99P 9575 Belső fémrögzítés eltávolítása tűződrót kivételével (kivéve: csípő, femur, gerinc) 1 25 2 0,33513
99P 9576 Belső fémrögzítés (tűződrót) eltávolítása (kivéve: csípő, femur, gerinc) 1 25 1 0,07678
99P 9580 A-V fistula, Cimino képzése, megszüntetése 1 5 2 0,50411
*,o 99M 959A Rosszindulatú daganat kemoterápiája "A" 1 0 0 0,43270
*,o 99M 959B Rosszindulatú daganat kemoterápiája "B" 1 0 0 0,62105
*,o 99M 959C Rosszindulatú daganat kemoterápiája "C" 1 0 0 0,81169
*,o 99M 959D Rosszindulatú daganat kemoterápiája "D" 1 0 0 0,99191
*,o 99M 959E Rosszindulatú daganat kemoterápiája "E" 1 0 0 1,18965
*,o 99M 959F Rosszindulatú daganat kemoterápiája "F" 1 0 0 1,38750
*,o 99M 959G Rosszindulatú daganat kemoterápiája "G" 1 0 0 1,62424
*,o 99M 959H Rosszindulatú daganat kemoterápiája "H" 1 0 0 2,16154
*,o 99M 959I Rosszindulatú daganat kemoterápiája "I" 1 0 0 2,95382
*,o 99M 959J Rosszindulatú daganat kemoterápiája "J" 1 0 0 4,31284
*,o 99M 959K Rosszindulatú daganat kemoterápiája "K" 1 0 0 7,13882
*,o 99M 959L Rosszindulatú daganat kemoterápiája "L" 1 0 0 8,46120
99P 9600 ESWL kezelések 1 20 2 1,20948
** 99P 9610 Férfi sterilizáció 1 25 2 0,22857
** 99P 9620 Női sterilizáció 1 25 2 0,45465
99P 9631 Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei 1 28 2 0,28417
99P 9632 Kissebészeti beavatkozások I. 1 28 1 0,03181
99P 9633 Kissebészeti beavatkozások II. 1 28 1 0,05564
99P 9634 Kissebészeti beavatkozások III. 1 28 1 0,15203
* 99P 9650 Kisebb szájüregi daganat műtétek 1 14 3 1,95457
* 99P 9651 Állcsont resectio és/vagy szövetátültetéssel történő rekonstrukció 2 16 5 4,16292
* 99P 9652 Orbitasérülések és kiterjedt lágyrész sérülések 2 14 5 2,12310
* 99P 9653 Komplex arckoponya sérülések 2 14 7 4,57596
* 99P 9654 Arcfejlődési rendellenességek műtétei 2 14 3 2,37465
* 99P 9655 Fej-nyak régió gyulladásainak kezelése 1 14 4 1,66947
*+++ 99M 9663 Intenzív osztályon végzett akut, folyamatos dialízis 0 0 0 0,70795
99M 9680 Donor ellátása 1 27 7 1,04273
99M 9690 Kísérő személy ellátása 0 0 0 0,00000
99M 9691 Ellátás szoptatás miatt 0 0 0 0,00000
99M 9692 Ellátás 14 éves kor alatti gyermek gyógyulásának segítése miatt 0 0 0 0,00000
99M 9700 Jelek, tünetek, és egyéb sine morbo állapothoz társuló egyéb kórházi ellátások 2 10 3 0,26149
99S 9701 Volumen hiány, tumor okozta anaemia sürgősségi ellátása 0 28 1 0,17004
99S 9702 Alarmírozó jelek és tünetek sürgősségi ellátása 0 28 1 0,17070
* 99M 9711 Lineáris gyorsító alapú sztereotaxiás sugárterápia 1 16 8 6,84506
* 99M 9713 Valós idejű tumorkövetéssel végzett, lineáris gyorsító alapú sztereotaxiás sugárterápia 1 16 8 11,94432
* 99M 9720 Egésztest besugárzás transzplantáció előtt 2 6 3 0,80014
99M 9731 Brachyterápia – testfelszíni kezelés 1 28 14 3,30945
99M 9732 Brachyterápia – intraluminális kezelés 1 6 1 1,01607
99M 9733 Brachyterápia – intrakavitális kezelés 1 3 1 0,54126
* 99M 9734 Brachyterápia – intersticiális kezelés, fém tű alkalmazásával 1 10 5 3,39191
* 99M 9735 Brachyterápia – intersticiális kezelés, műanyag katéter alkalmazásával 1 28 4 3,56525
* 99M 9736 Brachyterápia – intersticiális kezelés, speciális nagyértékű műanyag katéter alkalmazásával 1 28 4 7,70143
* 99M 9740 Prosztata brachyterápia permanens implantációs módszerrel 1 5 3 10,60230
99M 980A Pajzsmirigy daganatok kezelése nyílt radiojóddal 5 20 6 1,63581
99M 980B Daganatos megbetegedések (kivéve: pajzsmirigy daganatok) kezelése nyílt radioizotóppal 5 14 6 1,51595
* 99M 980D Pajzsmirigy daganatok kezelése nyílt radiojóddal rhTSH stimulálás után (gyógyszerár térítése nélkül) 5 20 6 1,98091
99M 980E Pajzsmirigy nem daganatos megbetegedések kezelése nyílt radioizotópokkal 2 12 4 0,48357
* 99M 980F Térdízület radiosynoviorthesis kezelése 2 12 4 1,27862
* 99P 9950 Speciális gerincműtét 0 0 0 0,00000
* 99P 9951 Kombinált gerincműtét 0 0 0 0,00000
* 99P 9952 Kiterjesztett idegsebészeti műtétek 0 0 0 0,00000
* 99P 9953 Kombinált idegsebészeti műtétek 0 0 0 0,00000
* 99P 9957 Robotsebészeti műtétek 2 45 4 10,00000
99M 9960 Nem csoportosítható kemoterápiás ellátás 1 0 0 0,09156
99M 9970 Boncolás 0 0 0 0,27941
99 9980 Érvénytelen fődiagnózis 0 0 0 0,00000
99 9990 Nem csoportosítható 0 0 0 0,00000
* A jelölt csoportok a 4. számú mellékletben meghatározott intézetekben kezelhetők, a szakmai feltételektől és igényektől függően mennyiségi korlátozással.
** A jelölt csoportoknál, ha az elvégzett beavatkozás nem orvosi indikációra történt, az adatlapon a térítési kategória mezőben ’4’ jelzéssel kell az esetet jelenteni, ezek az esetek az Egészségbiztosítási Alapból nem finanszírozhatók.
*** A külön jogszabály szerint a tevékenység végzésére működési engedéllyel rendelkező szolgáltató részére – a szakmai feltételektől és igényektől függően –
mennyiségi korlátozás írható elő.
**** A 14P 681D HBCs súlyszámát kell alapul venni a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 16. § (2) bekezdése szerinti díj kiszámításánál.
S = A 6–24 órán belül befejezett ellátásra vonatkozó HBCs, mely sürgősségi betegellátó osztályról jelenthető, a nem sürgősségi betegellátó osztályról a 24 órát meghaladó ellátás jelenthető.
+ Kiegészítő HBCs kód. Kizárólag transzplantátummal élő személynél, a transzplantációt követő aktív kórházi ellátásoknál alkalmazható.
++ Kiegészítő HBCs kód. A ráépített HBCs elszámolása a járulékos HBCs-re vonatkozó szabályozás szerint történik.
+++ Kiegészítő HBCs kód. Elszámolható II-es és III-as progresszivitási szintű intenzív osztályon valamennyi HBCs mellett, annyiszor, amennyi az ellátási napok száma. o A finanszírozási eset besorolásánál és elszámolásánál a Kézikönyvben meghatározott protokollok szabályait és paramétereit kell figyelembe venni.
*^ A végző szolgáltatókra vonatkozik.
# Kúraszerű ellátás keretében számolható el.

3/A. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

JEL Fő-csoport HBCs Kód HBCs megnevezés
* 01P 001B Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, trauma miatt
01P 002B Nagy intracranialis műtétek 18 év felett, trauma miatt
01P 003E Rutin intracranialis műtétek
01P 0050 Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek
01P 0060 Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek
* 01P 010B Perifériás idegrevíziós műtétek
01M 0110 Gerincvelő, ideggyök, cauda equina betegségek, sérülések
01M 0171 Központi idegrendszer közepes rendellenességei és sérülései 18 év alatt
01M 023A Kisebb agyi sérülések, rendellenességek 18 év alatt
01M 025A Traumás stupor, kóma
01M 025D Központi idegrendszer tudatzavarral járó traumái, kóma nélkül
01M 026D Agyrázkódás, intracranialis sérülés kóma nélkül
01P 057Z Nagy, rutin intracranialis műtétek és gerincműtétek súlyos társult betegséggel
01P 058Z Idegrendszeri műtétek (kivéve: intracranialis műtétek, gerincműtétek) súlyos társult betegséggel
01M 060Z Idegrendszer egyéb betegségei súlyos társult betegséggel
04M 147B Mellkas, légzőszervek sérülései
04M 150B Pneumothorax
* 08P 371A Alsó végtag nagyízületi műtétek, protézisműtétek (protézis ár térítése nélkül), komplikáció nélkül
* 08P 371B Cervicocapitalis csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül
* 08P 371C Cement nélküli csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül
* 08P 371E Duocondylaris térdprotézis-beültetés komplikáció nélkül
08P 371G Térdszalag-beültetés (nem biológiai protézis) komplikáció nélkül
* 08P 371H Cementes csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül
* 08P 371K Hibrid csípőprotézis-beültetés komplikáció nélkül
* 08P 371M Nagyízületi protézis eltávolítás szeptikus szövődmények miatt spacer-beültetéssel
* 08P 371N Kéz kisízületi protézisének beültetése
* 08P 372A Komplikáció miatt végzett alsó végtag nagyízületi műtétek (protézisár térítése nélkül)
* 08P 372C Komplikáció miatt végzett cement nélküli csípőprotézis-beültetés
* 08P 372E Komplikáció miatt végzett duocondylaris térdprotézis-beültetés
* 08P 372M Cervicocapitalis csípőprotézis-beültetés komplikációval
* 08P 372X Komplikáció miatt végzett cementes csípőprotézis-beültetés
* 08P 372Y Komplikáció miatt végzett hibrid csípőprotézis-beültetés
* 08P 3732 Felső végtag nagyízületi műtétei totál protézis beültetéssel implantátum ár térítéssel
* 08P 3733 Felső végtag nagyízületi műtétei részleges protézis beültetéssel implantátum ár térítéssel
08P 374A Csípő, femurműtétek velőűrszegezéssel
08P 3750 Csípő, femurműtétek (kivéve: velőűrszegezés)
* 08P 3760 Speciális hát-, nyakműtétek
08P 3770 Nagy hát-, nyakműtétek
08P 3780 Rutin hát-, nyakműtétek
08P 3781 Rutin lumbális gerincsérvműtétek
08P 3790 Vázizomrendszeri szeptikus állapotok műtéti ellátása
* 08P 3800 Felső- és alsó végtagi replantációk, kivéve kéz-, lábujjak
08P 3810 Replantációs műtétek kis amputatum (kéz-, lábujjak)
08P 382A Lábszártörés velőűrszegezéssel
08P 383D Lábszár műtétei
08P 385C Nagyobb térdműtétek
08P 389C Kéztáji panaritiumok
08P 3920 Amputáció vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt, kivéve a kéz-, lábujjakat
08P 3940 Bőrátültetés (nem érnyeles) izom, kötőszövet nyílt sebe esetén
08P 3950 Érnyeles bőrátültetés izom, kötőszövet nyílt sebe esetén
08P 3960 Belső rögzítő eszközök eltávolítása a csípőből, a femurból
08P 3965 Belső fémrögzítés eltávolítása gerincből
08P 399C Medencetörések műtéti kezeléssel
08M 4020 Combcsonttörések
08M 4030 Medence-, csípőtörések
08M 405A Osteomyelitis
08M 4060 Patológiás törések, a vázizomrendszer, a kötőszövet rosszindulatú daganatai
08M 4090 Szeptikus ízületi gyulladások
08M 410B Nagyobb gerincsérülések
08M 410C Kisebb gerincsérülések
08M 417C Alkar, kéz törése
08M 4180 Traumás ficamok ellátása
08M 4181 Végtagok ficama fedett repositióval, általános anaesthesiával
08M 4182 Traumás zúzódások ellátása
08M 419C Láb (kivéve: lábszár) törése
08M 421C Felkar törése
08M 423C Bokatörés
08M 423D Lábszár (kivéve: láb) törése
08P 487Z A vázizomrendszer nagyobb műtétei (kivéve: protézis beültetések műtétei, felső és alsó végtagi replantációk) súlyos társult betegséggel
08P 488Z Vázizomrendszer egyéb műtétei súlyos társult betegséggel
08M 489Z Vázizomrendszeri betegségek (kivéve: osteomyelitis, szeptikus ízületgyulladások, kötőszöveti betegségek) súlyos társult betegséggel
08M 490Z Osteomyelitis, szeptikus ízületgyulladások, kötőszöveti betegségek súlyos társult betegséggel
16P 741C Lépműtétek
21P 853A Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek
21M 859C Egyéb sérülések, mérgezések és toxikus hatások
* 25P 9210 Speciális, nagy intracranialis műtétek polytraumatizált állapotban
25P 9220 Nagy műtétek polytraumatizált állapotban
25P 923A Egyéb műtétek polytraumatizált állapotban
25M 9240 Koponya, mellkas, gerinc, medence és alsó végtag polytraumatizált állapota
25M 9250 Egyéb polytraumatizált állapot
25P 936Z Polytraumatizált állapot műtétei (kivéve: speciális, nagy intracranialis műtétek) súlyos társult betegséggel, műtét <3
25P 937Z Polytraumatizált állapot műtétei (kivéve: speciális, nagy intracranialis műtétek) súlyos társult betegséggel, 3<= műtét <=6
25P 938Z Polytraumatizált állapot műtétei (kivéve: speciális, nagy intracranialis műtétek) súlyos társult betegséggel, műtét >6
25M 939Z Polytraumatizált állapot súlyos társult betegséggel 1 hétnél hosszabb intenzív ellátással
25M 940Z Polytraumatizált állapot súlyos társult betegséggel 1 hétnél rövidebb intenzív ellátással
99P 9520 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés craniotomia és gerincműtétek esetén
99M 9530 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés arc, száj, nyaki betegségek miatt
99M 9540 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés arc, száj, nyaki betegségek kivételével

4. számú melléklet a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelethez * 

Meghatározott intézeti körben végezhető ellátásokat tartalmazó homogén betegségcsoportok

Az új *HBCs szerinti tevékenységet a Finanszírozási Kódkarbantartó Bizottság által javasolt intézményi kör jelentheti, mely a későbbiekben az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti pályázat útján és eljárási rendben befogadott szolgáltatókkal bővíthető. (Az elszámolás a NEAK-kal kötött volumen-szerződésben meghatározottak szerint történik.) * 

01 Főcsoport

Idegrendszeri megbetegedések

1. *  *01P 001A Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, nem trauma miatt
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
1/a. *  *^01P 001A Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, nem trauma miatt

2894
Alkalmazandó a 37288 Agyi gammasugár-sebészet eljárás esetén
Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2. *  *01P 001B Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, trauma miatt
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
3. *  *01P 001C Speciális intracranialis műtétek 18 év alatt
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
3/a. *01P 008B Plexus brachialis komplikált műtétei
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
3/b. *01P 010B Perifériás idegrevíziós műtétek
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
3/c.
3/d. *  *^01P 001C Speciális intracranialis műtétek 18 év alatt

2894
Alkalmazandó a 37288 Agyi gammasugár-sebészet eljárás esetén
Debreceni Egyetem Klinikai Központ
4. *  *01M 013A Degeneratív idegrendszeri betegségek komplex átvizsgálással
Az alábbi egyetemek/kórházak Neurológiai klinikái/osztályai:
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1865 Vaszary Kolos Kórház, Esztergom
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2890 Károlyi Sándor Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
R787 Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház
4/a. *  *01M 013C Neuroimmunológiai betegség teljes dózisú humán immunglobin terápiával, 18 év felett

4/b. *  *01M 013D Neuroimmunológiai betegség humán immunglobin terápiája relapsus esetén, 18 év felett

4/c. *01M 013E Neuroimmunológiai betegség kezelése humán immunglobulin terápiával, 10–18 év között
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
4/d. *01M 013F Neuroimmunológiai betegség kezelése humán immunglobulin terápiával, 10 év alatt
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
5. *  *01M 014A Sclerosis multiplex komplex vizsgálattal
Az alábbi egyetemek/kórházak Neurológiai klinikái/osztályai:
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1865 Vaszary Kolos Kórház, Esztergom
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2890 Károlyi Sándor Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
S827 Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
6. *  *01M 014B Sclerosis multiplex speciális kivizsgálással

7. *  *01M 015D Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, rtPA kezeléssel
Az alábbi egyetemek/kórházak Neurológiai klinikái/osztályai:
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1903 Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2230 Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda

7/a. *  *01M 015H Cerebrovascularis betegségek(kivéve TIA) praecerebralis elzáródással speciális diagnosztikával
Az alábbi egyetemek/kórházak Neurológiai klinikái/osztályai:
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1903 Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2230 Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Kórház
2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Kórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N590 Kiskunhalasi Semmelweis Kórház
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
8. *  *01M 022A Epilepsia műtét előtti speciális kivizsgálása
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
9.
10/b. *01M 0282 Infantilis központi idegrendszeri laesio
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N511 Szent Margit Kórház, Budapest
11. *  *01P 029A Endovascularis aneurysma műtétek a központi idegrendszer erein
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
12.
13. *  *01P 029C Fej, nyak, központi idegrendszer érmalformációinak, tumorainak endovascularis műtétei
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
14. *  *01P 029D Fej, nyak, központi idegrendszer érmalformációinak, tumorainak endovascularis műtétei, speciális intracranialis műtéttel
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
14/a. *  *01P 029E Endovasculans aneurysma műtétek áramlásmódosítással a központi idegrendszer erein
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
14/b. *  *01P 029F Intracranialis erek szűkületeinek és elzáródásának neurointervenciós kezelése
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
14/c. *  *01P 029G Nyaki PTA
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

02 Főcsoport

Szembetegségek

15. *02P 0610 Szaruhártya-átültetés
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
16. *02P 0611 Szaruhártya-átültetés műlencse-beültetéssel
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2880 Észak-budai Szent János Centrumkórház
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
16/a. *02P 0612 Szem felületi elváltozásainak kezelése amnionnal
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
17. *02P 0620 Szem speciális műtétei
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
17/a.
17/b.

03 Főcsoport

Fül-orr-gége és maxillo-facialis régió megbetegedései

18. *03P 086B Nyaki blockdissectio rosszindulatú daganatos betegség miatt
1084 Bajai Szent Rókus Kórház
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1683 Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
19. *03P 086C Nyaki blockdissectio és rekonstrukció myocutan lebennyel vagy microvascularis lebennyel rosszindulatú betegség miatt
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2747 Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
20. *03P 0900 Ajak-, szájpadhasadék műtétei
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
21. *03P 0950 Közép- és belsőfül hallásjavító implantátum és processzor beültetése
(implantátum- és processzorár térítése nélkül)
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
21/a. *03P 100C Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

04 Főcsoport

Légzőrendszeri betegségek

22. *04P 1330 Légzőrendszer nagyobb, nyitott műtétei * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
22/a. *04P 1331 Légzőrendszer nagyobb video-thoracoscopos műtétei
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
22/b. *  *04P 134E Légzőrendszer kisebb video-thoracoscopos műtétei
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
22/c. *04P 170Z Légzőrendszer kisebb video-thoracoscopos műtétei súlyos társult betegséggel
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
22/d. *04P 171Z Légzőrendszer nagyobb video-thoracoscopos műtétei súlyos társult betegséggel
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
23. *04P 172Z Légzőrendszer nagyobb, nyitott műtétei súlyos társult betegséggel * 
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2878 Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2906 Országos Onkológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
24. *  *04M 1360 MDR (multidrog – rezisztens) és XDR (kiterjedten rezisztens) gümőkór ellátása
1301 Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, Edelény
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
25. *  *04M 1450 Cysticus fibrosis (tüdő)
1484 Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U564 Református Pulmonológiai Centrum
25/a. *  #,*04M 145C Cysticus fibrosisos betegek széles spektrumú kombinált intravénás antibiotikum kezelése „C”
1484 Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2872 Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2897 Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U564 Református Pulmonológiai Centrum

05 Főcsoport

Keringésrendszeri betegségek

26. *05P 176A Szívbillentyű műtétek, katéterezéssel
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
27. *05P 176B Szívbillentyű műtétek, katéterezés nélkül
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
27/a. *  *05P 176C Minimál invazív szívbillentyű műtétek, katéterezéssel
2734 Zala Megyei Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
27/b. *  *05P 176D Minimál invazív szívbillentyű műtétek, katéterezés nélkül
2734 Zala Megyei Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
28. *05P 177A Coronaria bypass, katéterezéssel
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
29. *05P 177B Coronaria bypass, katéterezés nélkül
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
30. *05P 177C Coronaria bypass (négy vagy több), katéterezéssel
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
31. *05P 177D Coronaria bypass (négy vagy több), katéterezés nélkül
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
31/a. *  *05P 1800 Diagnosztikus katéterezés
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
31/b. *05P 1801 A szív diagnosztikus elektrofiziológiai vizsgálata

31/c. *05P 1802 Pulmonális vazoreaktivitás mérése katéterezéssel és iNO adásával
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
32-32/a. * 
32/b. *  *05P 181G Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor felett
2734 Zala Megyei Kórház
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
32/c. *  *^05P 181G Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor felett
Alkalmazandó az „5382I Aortaív, nyaki nagyerek és leszálló aorta ereit kombináltan érintő dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéte hibrid graft implantációjával” eljárás esetén
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2915 Semmelweis Egyetem
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
32/d. *  *^05P 181G Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor felett
Alkalmazandó az „5382Y Felszálló aorta és/vagy aortaív dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéte érprotézis implantációjával” eljárás esetén
2734 Zala Megyei Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
32/e. *  *05P 181H Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor alatt
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
32/f. *  *^05P 181H Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor alatt
Alkalmazandó az „5382I Aortaív, nyaki nagyerek és leszálló aorta ereit kombináltan érintő dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéte hibrid graft implantációjával” eljárás esetén
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
32/g. *  *^05P 181H Jelentős szív-érrendszeri műtétek 18 éves kor alatt
Alkalmazandó az „5382Y Felszálló aorta és/vagy aortaív dissectio, aneurysma, intramuralis haematoma műtéte érprotézis implantációjával” eljárás esetén
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
33. *05P 1820 Egyéb szív-érrendszeri műtétek
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2877 Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
34. * 
34/a. *05P 181C 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés nyitott szívműtétek esetén iNO kezeléssel
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
34/b. *05P 181D Kiegészítő HBCs iNO kezelésre nyitott szívműtétek esetén
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
34/c. *05P 181E Kiegészítő HBCs iNO kezelésre kardiogén shock esetén
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
34/d. *05M 181F Kiegészítő HBCs iNO kezelésre pulmonális hypertóniás krízis esetén
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
35. *  *05P 183G Percutan cardiovascularis műtétek egy ágon egy vagy több stenttel, áthelyezés nélkül
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
35/a. *05P 183H Percutan cardiovascularis műtétek egy ágon egy vagy több stenttel, áthelyezéssel
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
36. *  *++ 05P 183K Kiegészítő HBCs haemodinamikai eljárásokhoz (további ágakba történő stent beültetésre, vagy coronarografiás nyomásgrádiens meghatározására, vagy további egyéb percutan cardiovascularis beavatkozásra)
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
37. *  *05P 183L Percutan cardiovascularis műtétek stent nélkül, áthelyezés nélkül

38. *05P 183M Percutan cardiovascularis műtétek stent nélkül, áthelyezéssel

39.
40.
41.
42.
43. *05P 185C Veleszületett és szerzett intra- és extracardialis kommunikációk zárása szívkatéterrel
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
47/a. *05P 186G Aritmiák kezelése rádiófrekvenciás katéter ablációval (katéter ár nélkül)
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
47/b. *05P 186H Aritmiák kezelése radiofrekvenciás katéteres ablációval elektroanatómiai térképezőrendszer segítségével (katéter ár nélkül)
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
48. *05P 187A Diagnosztikus katéterezés, transzszeptális katéteres szívbillentyű műtét továbbkezeléssel
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
49. *05P 187B Diagnosztikus katéterezés, transzszeptális katéteres szívbillentyű műtét továbbkezelés nélkül
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
50. *05P 188A Diagnosztikus katéterezés, egyéb katéteres szívbillentyűműtét továbbkezeléssel
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
51. *05P 188B Diagnosztikus katéterezés, egyéb katéteres szívbillentyűműtét továbbkezelés nélkül
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
52.
53. *05P 190A Percutan cardiovascularis műtét és bypass műtét
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
54. *05P 190C Percutan és egyéb érműtét (egy vagy több stenttel vagy homografttal)
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2890 Károlyi Sándor Kórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
M934 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
N581 Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
54/a. *  *05P 190D Percutan és egyéb érműtét stent nélkül
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Kórház
2890 Károlyi Sándor Kórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
M934 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
N581 Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
55. *  *05P 190E Percutan vasculáris műtétek, továbbkezeléssel (egy vagy több stenttel)

55/a. *  *05P 190F Percutan vascularis műtétek, továbbkezeléssel, stent nélkül

56. *05P 190G Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel)

56/a. *  *05P 190H Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1487 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
1663 Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
1876 Szent Borbála Kórház, Tatabánya
1928 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2095 Jávorszky Ödön Kórház, Vác
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2425 Tolna Megyei Balassa János Kórház
2734 Zala Megyei Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2879 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
2880 Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak
2886 Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet
2889 Szent Imre Kórház
2890 Károlyi Sándor Kórház
2891 Uzsoki utcai Kórház
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
M934 Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
N581 Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan
N585 Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
56/b. *05P 190I Kritikus végtagi ischaemia percutan vascularis műtéte egy vagy több stenttel
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2889 Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
56/c. *05P 190J Kritikus végtagi ischaemia percutan vascularis műtéte stent nélkül

56/d. *05P 190K Kritikus végtagi ischaemia percutan és egyéb érműtéte egy vagy több stenttel vagy homografttal
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
2010 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2889 Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
N593 Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Cegléd
N594 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
U894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
U912 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
U915 Semmelweis Egyetem Klinikai Központ
U917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
56/e. *05P 190L Kritikus végtagi ischaemia percutan és egyéb érműtéte stent nélkül

57. *05P 1910 Diagnosztikus katéterezés, katéteres szívbillentyű műtét és nyílt szívbillentyű műtét
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
58. *05P 192A Diagnosztikus katéterezés, percutan cardiovascularis műtét és coronaria bypass műtét (egy vagy több stenttel)
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
59. *05P 192B Diagnosztikus katéterezés, percutan cardiovascularis műtét és coronaria bypass műtét stent nélkül
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
60. *05P 1930 Többszörös, kiterjesztett, jelentős szív- és érműtétek
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
60/a. *  *05P 1931 Többszörös, kiterjesztett szív-érrendszeri műtétek 18 év alatt
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
60/b. *  *05P 1932 5 napot meghaladó gépi lélegeztetés többszörös, kiterjesztett szív- érrendszeri műtétek esetén 18 év alatt
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
61. *05P 2081 AMI PCI-vel (egy vagy több stenttel)
1122 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
1568 Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár
1640 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
2137 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
2324 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
2734 Zala Megyei Szent Rafael Kórház
2873 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
2891 Uzsoki utcai Kórház, Budapest
2893 Állami Szívkórház, Balatonfüred
2894 Debreceni Egyetem Klinikai Központ
2896 Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
2912 Pécsi Tudományegyetem
2915 Semmelweis Egyetem
2917 Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
K403 Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
M915 Betegápoló Irgalmas Rend
N595 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely
N599 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
R464 Békés Megyei Központi Kórház, Gyula
R730 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
62. *05P 2082 AMI PCI-vel, stent nélkül

62/a. *05P 2110 Keringési betegségek AMI kivételével, katéterezéssel igazolva

63.
64. *05P 195A Állandó pacemakerbeültetés, AICD, katéterezéssel

65. *05P 195B Állandó pacemakerbeültetés, AICD, katéterezés nélkül