Hatály: közlönyállapot (2006.V.18.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

21/2006. (V. 18.) IM rendelet

a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 128. §-ának a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) A cég bejegyzésére irányuló kérelmet – a kérelem papír alapú benyújtása esetén – számítógéppel (írógéppel) kitöltött nyomtatványon kell előterjeszteni. A bejegyzési kérelemhez a mellékletek egy-egy példányát eredetiben kell csatolni. Az aláírási címpéldányokat mindig eredetiben kell benyújtani. A cég bejegyzésére irányuló kérelem elektronikus úton történő benyújtásának szabályait külön rendelet állapítja meg.

(2) A nyomtatványok mintáját az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) A nyomtatványokon az egyes rovatokat arab szám jelöli.

2. § (1) A bejegyzést kérőnek a cégbejegyzési kérelmet tartalmazó nyomtatvány első – általános – részében a Ctv. 24–25. §-ában, valamint 30–31. §-ában meghatározottak közül azokat az adatokat kell feltüntetnie, amelyekkel nem a cégbíróság egészíti ki hivatalból a cégjegyzéket. A nyomtatványon azt is fel kell tüntetni, ha a cég létesítő okirata szerződésminta alkalmazásával készült.

(2) A nyomtatvány második részében a bejegyzést kérőnek a választott cégformától függő adatokat kell a megfelelő rovatokban feltüntetnie (Ctv. 27–29. §),

(3) Ha az összes adat feltüntetésére a megfelelő rovat nem tartalmaz elegendő helyet, a további adatokat ugyanazon rovatszám alatt, a következő alszámmal megjelölve a kiegészítő lapon kell folytatólagosan feltüntetni.

(4) A nyomtatványon az értéket, mennyiséget vagy egyéb számszerű adatot számmal és betűvel is ki kell írni.

3. § A kiskorú tag (tulajdonos) törvényes képviselőjére [Ctv. 25. § k) pont], valamint a külföldi személy kézbesítési megbízottjára [Ctv. 25. § l) pont] vonatkozó adatokat a nyomtatványhoz kapcsolódó pótlapon kell feltüntetni.

4. § (1) A cég jogi képviselőjére vonatkozó adatokat, aláírásának, a mellékletek fajtánként részletezett számának, az illeték megfizetésének stb. helyét a nyomtatványon elkülönített rész tartalmazza.

(2) A Ctv. 1. számú melléklete I. részének 12. pontja alapján az általános forgalmi adó alanyának az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével Összefüggő nyilatkozat a cégbejegyzési kérelem 1. számú mellékletének minősül.

5. § (1) A cég jegyzett tőkéjét [Ctv. 24. § (1) bekezdés f) pont] minden esetben egész számra kerekítve kell meghatározni.

(2) A cég főtevékenységét (tevékenységi köreit) a KSH által kiadott hatályos nómenklatúra szerint kell felsorolni, a TEÁOR szám után feltüntetve a KSH közleményben szereplő évszámot (annak utolsó két számjegyét) is. Ha a bejegyzést kérő a nyomtatványon több tevékenységi kört is feltüntet, a nyomtatványon, illetve a tevékenységre vonatkozó cégjegyzékrovatban első helyen a cég főtevékenységének [Ctv. 24. § (1) bekezdés e) pont] kell szerepelnie.

6. § (1) A pénzügyi intézmény a pénzforgalmi számla cégbírósági bejelentésére vonatkozó kötelezettségének [Ctv. 24. § (5) bekezdés] azt követően köteles eleget tenni, hogy a számlatulajdonos a cégnyilvántartásba már bejegyzett cég esetén a cég bejegyzését, a cég bejegyzése előtt pedig a bejegyzési kérelmének a cégbírósághoz történő benyújtását a pénzügyi intézménynél a pénzforgalomról szóló kormányrendeletnek megfelelően igazolta.

(2) A pénzügyi intézménynek a cégek pénzforgalmi számláinak cégenként külön-külön, a cég cégjegyzékszámára való hivatkozással történő, cégszerű aláírással ellátott bejelentése során közölnie kell a számla megnyitásának, illetve megszűnésének időpontját is.

7. § A Ctv. 25. §-ának j) pontjával összefüggésben a nyomtatványon az illetékes kamara megnevezését, valamint a bejegyzést kérő kamarai azonosító számát kell feltüntetni.

8. § (1) A korlátolt felelősségű társaság, a közhasznú társaság, a zártkörűen működő részvénytársaság, valamint a zártkörűen működő európai részvénytársaság esetén, ha a tag (részvényes) szavazati jogának mértéke az 50%-ot meghaladja vagy a tag (részvényes) minősített többségű befolyással rendelkezik [Ctv. 27. § (3) bekezdés a) pont, (4) bekezdés bc) pont, (7) bekezdés a) pont, Ctv. 28. § (2) bekezdés bc) pont] a nyomtatványon fel kell tüntetni a részesedést szerző nevét, (cégnevét) lakóhelyét (székhelyét) és a többségi (minősített többségi) szavazati jog fennállásának tényét. A nyomtatványon e rovatot cégalapítás esetén is ki kell tölteni.

(2) Közhasznú társaság esetén a közhasznúsági fokozattal, illetve a közhasznú jogállás megszerzésének, módosításának és törlésének időpontjával [Ctv. 27. § (7) bekezdés e)–f) pont] a cégbíróság egészíti ki a cégjegyzéket. A cégbíróság a közhasznú társaság közhasznú szervezeti jogállását akkor jegyzi be a cégjegyzékbe, ha a közhasznú társaság a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényben foglalt követelményeket teljesíti, és a létesítő okirata megfelel a törvény 26. §-ának c) pontjában meghatározott közhasznúsági tevékenységi csoportoknak.

(3) Egyesülés esetén a nyomtatványon fel kell tüntetni a tag tagsági jogviszonya kezdetének és megszűnésének időpontját is.

(4) Ha vállalat cégbejegyzését kérik, az adott cégformára irányadó adatként fel kell tüntetni a vállalat típusát és a vállalat irányítási formáját.

(5) Ha a külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének cégbejegyzését kérik a Ctv. 29. §-ában foglaltak alapján, a cégbejegyzési kérelem általános adatokat tartalmazó részében a cégformát az 1. rovatban, az európai gazdasági egyesülés nevét „magyarországi telephelye” toldattal a 2. rovatban, a telephely magyarországi központi ügyintézésének helyét az 5. rovatban, a telephelyet létesítő okirat keltét a 8. rovatban, a telephely főtevékenységét a 9. rovatban, a telephely képviseletére vonatkozó adatokat pedig a 13. rovatban kell feltüntetni. Az európai gazdasági egyesülés szükség szerint feltüntetendő rövidített elnevezését és idegen nyelvű elnevezését az általános adatok 3., illetve 4. rovatában kell szerepeltetni. Az általános adatok többi rovatát a telephely esetén nem kell kitölteni. A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés elnevezését, székhelyét, a nyilvántartását végző hatóságot és a nyilvántartási számot, az egyesülés képviseletére jogosult személy vagy szerv nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszűnésének időpontját a telephely külön adatlapján kell bejelenteni.

9. § (1) A cégbíróság által a cégbejegyzési kérelem benyújtásakor megállapított cégjegyzékszám [Ctv. 44. § (1) bekezdés] 10 számjegyű. Az első két szám a cégbíróság helyét (a megyét) jelöli, a második két szám a cég formájára utal, a további hat szám pedig sorszámként szolgál. A cégjegyzékszám meghatározásához szükséges adatokat e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(2) Ha a Ctv. 44. §-ának (1) bekezdésében meghatározott azonosító számok kiadására azért nem kerülhet sor, mivel a bejegyzést kérő a szükséges adatokat nem a törvényi előírásoknak megfelelően adta meg, az azonosító számokat hiánypótlási eljárás keretében a bejegyzést kérőnek kell beszereznie az illetékes szervezeteknél.

(3) Ha a cégbíróság a Ctv. 44. §-ának (4) bekezdése alapján a cégiratokat elektronikus okirattá köteles átalakítani, az átalakítás lapolvasó berendezés (szkenner) útján történik. Az átalakítás érdekében a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemnek és mellékleteinek egy példányát összetűzés (összekapcsolás) nélkül kell benyújtani. A cégbíróság az elektronikus úton feldolgozott cégiratokat az elektronikus irattárba fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva helyezi el.

10. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályozást nem állapít meg, a cégalapítás bejelentésére vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók a változás bejegyzése iránti kérelem benyújtása esetén is.

(2) A változásbejegyzési kérelem előterjesztésére szolgáló nyomtatványon fel kell tüntetni, ha a cég a létesítő okiratának módosítása során a szerződésminta alkalmazására tér át vagy a létesítő okirata módosításával a szerződésmintát a továbbiakban mellőzi (Ctv. 52. §).

(3) A változásbejegyzési kérelmet tartalmazó nyomtatványon fel kell tüntetni a cég nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát is.

(4) Az egyes cégjegyzékadatok változásának bejelentésére kiegészítő lap szolgál. A nyomtatványon fel kell tüntetni a korábbi (megváltozott) adatot, rovatszámával (alszámával) együtt, és utalni kell arra, hogy ezen adat törlését kérik. A rovat következő alszáma alatt kell szerepeltetni a bejegyezni kért új adatot. Jogszabályban meghatározott esetben a változás időpontját is meg kell jelölni.

(5) A jogi képviselő a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiraton a Ctv. 51. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazása mellett az okirat aláírásának időpontját is feltünteti.

(6) Ha a változás cégjegyzékbe történő bejegyzésére elektronikus úton, automatikusan kerül sor, a cégbíróság – a 6. §-ban foglalt eset kivételével – a cégbizonyítvány megküldésével értesíti a céget a változás bejegyzésének tényéről.

11. § (1) A cég elleni bírósági végrehajtás elrendelése esetén [Ctv. 26. § (1) bekezdés i) pont] a cégjegyzékben fel kell tüntetni a végrehajtást elrendelő bíróságot, a bírósági végrehajtási ügy bírósági ügyszámát (lajstromszám), valamint a bírósági végrehajtás elrendelésének időpontját.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti bírósági végrehajtás biztosítási intézkedés, a cégjegyzékben annak is szerepelnie kell, ha az a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 193/A. §-án alapul, illetve annak is, ha az a Vht. 202. §-a szerinti bűnügyi zárlat. Bűnügyi zárlat elrendelése esetén a bírósági végrehajtás ügyszámaként annak a büntetőeljárásnak a bírósági ügyszámát kell feltüntetni, amelyben a bíróság a zárlatot jogerősen elrendelte.

(3) Ha a cég ellen az ügyész vagy a nyomozó hatóság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 160. §-a szerinti biztosítási intézkedést alkalmazott, a cégjegyzékben a biztosítási intézkedést alkalmazó ügyészség vagy nyomozó hatóság megnevezését, a büntetőeljárás ügyszámát és a biztosítási intézkedésről szóló határozat keltét kell feltüntetni [Ctv. 26. § (1) bekezdés i) pont].

(4) Ha a cég ellen közigazgatási végrehajtást rendeltek el, a végrehajtást elrendelő közigazgatási szerv megnevezését, a végrehajtást elrendelő határozat számát és a végrehajtás elrendelésének időpontját kell feltüntetni a cégjegyzékben. Ha a közigazgatási végrehajtás foganatosítása végrehajtható okirat kiállítása nélkül indult meg, a végrehajtást foganatosító hatóság nevét, a végrehajtási ügy számát és a végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés kiállításának időpontját kell a cégjegyzékben feltüntetni.

(5) Ha a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésének bírósági vagy közigazgatási végrehajtás során történő lefoglalására kerül sor [Ctv. 26. § (1) bekezdés j) pont] a cégjegyzékben fel kell tüntetni a cégjegyzéknek a tagra (részvényesre) vonatkozó rovatszámát, a végrehajtást foganatosító hatóság megnevezését, a végrehajtási (közigazgatási végrehajtási) ügy számát, valamint a vagyoni részesedés lefoglalásának időpontját.

(6) Ha a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedése vonatkozásában a büntetőeljárás során biztosítási intézkedést alkalmaznak, vagy zár alá vételt rendelnek el [Ctv. 26. § (1) bekezdés j) pont], a (2)–(3) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell eljárni.

12. § A cég székhelyének más cégbíróság illetékességi területére történő áthelyezése esetén (Ctv. 54. §) az új székhely bejegyzése során a cégjegyzékben fel kell tüntetni a cég korábbi cégjegyzékszámát, valamint azt a cégbíróságot, amelyik a céget a székhelyének áthelyezését megelőzően nyilvántartotta.

13. § (1) A cég jogutód nélküli megszűnésére irányuló eljárás befejezésére vonatkozó cégjegyzék rovatban a bíróság feltünteti azt is, ha az eljárás nem a cég megszűnésével fejeződött be.

(2) Ha a végelszámoló az egyszerűsített végelszámolásról köteles áttérni az általános szabályok szerint folyó végelszámolásra [Ctv. 114. § (3)–(5) bekezdés] az ezzel összefüggő változásbejegyzési kérelemben (nyomtatványon), illetve ennek alapján a cégjegyzékben ezt a tényt fel kell tüntetni.

(3) Ha a cég az átalakulása során az átalakulás időpontját meghatározza [Ctv. 57. § (2) bekezdés], a jogelőd cég (cégek) cégjegyzékében is fel kell tüntetni azt az időpontot, amely a jogutód cég (cégek) cégjegyzékében az átalakulás időpontjaként szerepel.

(4) Ha az egyéni cég egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá alakul át, a cégbíróság az átalakulás cégbejegyzését követően erről – a szükséges intézkedések megtétele céljából – elektronikus levélben értesíti az egyéni vállalkozás nyilvántartását vezető hatóságot.

14. § (1) A közös vállalat cégjegyzékében bekövetkező változásokat, ideértve a tagok neve (cége), lakóhelye (székhelye) változását, valamint a csatlakozó tag csatlakozásának időpontját, felelősségének esetleges korlátozását [a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 116. § (1) bekezdés], a cégbíróságnak e rendelet 1. számú melléklete szerinti változásbejegyzési nyomtatvány kitöltésével kell bejelenteni.

(2) Ha a cégbíróság a közjegyzői irodát, illetve a végrehajtói irodát a cégjegyzékből törölte, erről elektronikus úton értesíti a közjegyzői kamara területi elnökségét, illetve értesíti a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát a kamarai nyilvántartásból való törlés céljából.

15. § (1) A névfoglalás iránti kérelem (Ctv. 6. §) esetén az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 45. §-ának (3) bekezdése szerinti illetéket kell fizetni. Ha a kérelmet elektronikus úton terjesztik elő, az illeték megfizetésére a Ctv. 37. §-ának (4) bekezdésében foglaltak irányadók.

(2) A névfoglalás iránti kérelemben legfeljebb 5 név (rövidített név) tüntethető fel. A cégbíróság ezek közül azt a nevet foglalja le, amelyik a kérelmező által felállított sorrendben elsőként felel meg a Ctv. 6. §-ának (2) bekezdésében foglalt követelménynek.

(3) A névfoglalás iránti kérelemben meg kell jelölni a cég tervezett székhelyét. A kérelem elbírálására e székhely szerinti cégbíróság az illetékes. A névfoglalás érvényességét nem érinti, ha a cég bejegyzésére irányuló kérelemben a cég a névfoglalási kérelemben szereplő székhelytől eltérő székhelyet jelöl meg. A névfoglalási kérelemre vonatkozó nyomtatvány mintáját a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) A Ctv. 6. §-ának (3) bekezdésében megjelölt cégnevek elektronikus úton vezetett nyilvántartása nem különül el a cégnyilvántartási rendszertől, ezért a lefoglalt cégnév bejegyzésével egyidejűleg a cégbíróság a cégnév mellett feltünteti a névfoglalás tényét.

(5) A bejegyzési kérelemben fel kell tüntetni, ha a cég névfoglalással élt. A cégbíróság a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelemről hozott jogerős határozatával egyidejűleg a bejegyzés elrendelése esetén a cégnév mellől törli a névfoglalás tényét. A bejegyzési kérelem visszavonása vagy elutasítása esetén – a Ctv. 45. §-ának (5) bekezdésében foglalt kivétellel – a lefoglalt cégnév törlésére is sor kerül.

(6) A cégbíróság a névfoglalást elektronikus úton automatikusan törli, ha a bejegyzési kérelem benyújtása a névfoglalás bejegyzésétől számított 60 napon belül nem történt meg.

16. § (1) A bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti, a cégalapítás vagy a létesítő okirat módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti, illetve a cégformákra irányadó törvényekben szabályozott, a cég szervei által hozott határozatok bírósági felülvizsgálata iránti perindítás esetén [Ctv. 26. § (1) bekezdés f)–h) pont] a cégjegyzék tartalmazza a perben eljáró bíróság megnevezését és a per ügyszámát is.

(2) A Ctv. 26. §-a (1) bekezdésének h) pontjában meghatározott esetben a cégjegyzékben az is feltüntetésre kerül, ha a perben eljáró bíróság a felülvizsgálni kért határozat végrehajtását felfüggesztette.

17. § Ha a törvényességi felügyeleti eljárás során megállapítást nyer, hogy a Ctv. 89. §-ában foglalt feltételek fennállnak, tehát a cég a székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén sem található és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye is ismeretlen vagy ismeretlennek minősül, a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárást a Ctv. VII. Fejezetének 5. Címében foglaltak szerint hivatalból folytatja tovább, akkor is, ha a törvényességi felügyeleti eljárás kérelemre indult. A kérelmező felmerült költségeinek viseléséről a bíróság a megszüntetési eljárást elrendelő határozatában dönt.

18. § A cégiratokról a cégbíróság a cégjegyzék részét képező számítógépes nyilvántartást vezet. Az iratjegyzék tartalmazza:

a) a kezdő irat megnevezését, érkezésének időpontját,

b) az utóirat megnevezését, érkezésének időpontját,

c) az a) és b) pontban szereplő iratokkal kapcsolatban hozott cégbírósági határozat (határozatok) számát, illetve a határozat jogerőre emelkedésének időpontját, utalva arra az iratra, amelynek alapján a határozat (végzés) meghozatalára sor került,

d) az elektronikus formában rendelkezésre álló iratok (beadványok, határozatok) megnevezését.

19. § (1) Ez a rendelet 2006. július 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően benyújtott cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmek, illetve egyéb cégügyek esetén kell alkalmazni.

(2) A rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben a 8/1998. (V. 23.) IM rendelet rendelkezései irányadók. Folyamatban lévő ügynek kell tekinteni azt a változásbejegyzési (átalakulás esetén bejegyzési) kérelem alapján indult eljárást is, amely esetében a kérelmet megalapozó döntés meghozatalától a kérelem benyújtására nyitva álló határidő a rendelet hatálybalépéséig még nem telt el, és a kérelem benyújtására a rendelet hatálybalépése után kerül sor.

20. § (1) E rendelet hatálybalépését megelőzően bejegyzett, illetve a rendelet hatálybalépésének időpontjában bejegyzés alatt álló gazdasági társaságok azon – az adott cégformától függő – adatainak törlésére, amelyeket a cégjegyzék a Ctv. alapján már nem tart nyilván, társasági szerződésüknek a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 336. §-a szerinti módosítására vonatkozó cégbírósági bejelentést követően kerül sor elektronikus úton.

(2) A szerződésmódosítás megtörténtéig a gazdasági társaságok változásbejegyzési eljárásában a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény mellékletében meghatározott okiratokat kell benyújtani és a 8/1998. (V. 23.) IM rendelet 1. számú melléklete szerinti nyomtatványokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a nyomtatványon fel kell tüntetni, hogy a társasági szerződés a 2006. évi IV. törvény 336. §-a szerinti módosítására még nem került sor.

21. § E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 8/1998. (V. 23.) IM rendelet, valamint az ezt módosító 31/2004. (IX. 24.) IM rendelet, a 10/2001. (VII. 27.) IM rendelet, a 22/2001. (XII. 13.) IM rendelet, a 23/2002. (XII. 13.) IM rendelet, 38/2003. (XII. 18.) IM rendelet, valamint a 39/2004. (XII. 21.) IM rendelet 1–7. §-ai és melléklete hatályát veszti.

1. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez

Cégbejegyzési kérelem
Ha a cég névfoglalással élt, akkor adja meg a cégbíróság határozatának számát:
A cég egyszerűsített cégeljárás lefolytatását kéri1
A cég létesítő okirata szerződésminta alapján készült2
A cég elnevezése:
A cég székhelye: város,
község
kerü-
let
közte-
rület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épü-
let

lépcső-
ház

emelet

ajtó
A cég főtevékenysége:
Hatósági engedély Száma: _______________________________
Érvényesség kezdete: Érvényesség vége:
év nap év nap
azzal a kérelemmel fordul a Tisztelt Bírósághoz, hogy a mellékelt iratok alapján a céget a cégjegyzékbe bejegyezni szíveskedjék.
A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetékének és a közzétételi költségtérítésnek a megfizetése
elektronikus úton történt:3
A befizetett költségtérítés: Ft
Az illeték összege: Ft
Az illetékbélyegek a nyomtatvány hátoldalára is ragaszthatók.
1 Jelölje x-szel, ha a közkereseti társaság, a betéti társaság vagy a korlátolt felelősségű társaság a 2006. évi V. törvény 49. §-a alapján egyszerűsített cégeljárás lefolytatását kéri.
2 Jelölje x-szel, ha a közkereseti társaság, a betéti társaság vagy a korlátolt felelősségű társaság létesítő okirata a 2006. évi V. törvény 48. §-a alapján szerződésminta alapján készült..
3 Jelölje x-szel, ha az illeték és a költségtérítés megfizetése elektronikus úton történt.
Cégbejegyzési kérelem
A mellékletek száma fajtánként és nyelvenként részletezve1
A mellékletek száma összesen: db
A melléklet megnevezése darabszám nyelv
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
folytatás2:
Dátum: .................................................. ..................................................
jogi képviselő aláírása
1 Sorolja fel a cégbejegyzési kérelemhez benyújtott mellékleteket fajtánként részletezve!
A cégbejegyzési kérelemhez csatolható a cégiratoknak az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén készült hiteles fordítása.
Ebben az esetben jelölje a csatolt melléklet nyelvét is. A magyar nyelvű cégiratoknál nem szükséges feltüntetni a nyelvet.
Amennyiben olyan okiratot csatol, amelyben egymás mellett szerepel a magyar nyelvű szöveg, valamint annak fordítása (tükörfordítás), akkor az ilyen okiratot egy okiratnak kell tekinteni, de nyelvként meg kell jelölni – vesszővel elválasztva – a magyar nyelvet és az idegen nyelvet is.
Az Európai Unió hivatalos nyelvei (a magyaron kívül): angol, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, máltai, német, olasz, portugál, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.
2 Amennyiben további mellékleteket kíván feltüntetni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
Cégbejegyzési kérelem
1. számú melléklet
Nyilatkozat az APEH számára
a) Az általános forgalmi adónak az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa tv.)
4. §-a szerint nem alanya (jelölje 1-gyel), az áfa tv. 4/A. §-a szerint nem alanya (jelölje 2-vel)
b) Az általános forgalmiadó-fizetési kötelezettséget1
az általános szabályok alapján állapítjuk meg. (1)
a bolti kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó különleges adózási mód alapján állapítjuk meg. (2)
a különbözet szerinti adózási mód alkalmazásával állapítjuk meg. (5)
a különbözet szerinti adózás alkalmazása során az áfa tv. 7. számú mellékletében rögzített számítási módszerrel
állapítjuk meg. (6)
a mezőgazdasági kompenzációs rendszer helyett az általános áfafizetési szabályok szerint állapítjuk meg. (7)
az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó önálló pozíciószámonként számított különleges adózási szabályok
alapján állapítjuk meg. (8)
az idegenforgalmi tevékenységre adómegállapítási időszak szerinti árrésadózás alapján állapítjuk meg. (4)
az áfa tv. 2. számú melléklet 10. pontja szerinti tevékenység folytatása esetén a tárgyi adómentesség helyett
az általános szabályok szerinti adófizetési kötelezettséget választjuk. (9)
az áfa tv. 66/E. §-a alapján állapítjuk meg. (0)
c) Az általános forgalmi adó alóli mentesség:2
kizárólag tárgyi adómentes tevékenységet folytatunk. (1)
alanyi adómentességet választunk. (2)
mezőgazdasági tevékenységet folytatunk és termékértékesítés során a kompenzációsfelár-
érvényesítési jogunkkal élünk. (3)
mezőgazdasági kompenzációs rendszer helyett alanyi adómentességet választunk. (5)
d) Az általános forgalmiadó-fizetési kötelezettséget választásunk alapján (jelölje 1-gyel a kódkockában)
az alábbi tagállam(ok)ban teljesítjük:3
1 Az áfa megállapításának módja. Ha áfafizetési kötelezettsége van (áfakód = 2), e rovatban jelöli a választását. Ez esetben legalább egy választásnak lennie kell! A rovat (7) vagy (9) pontjának jelölése esetén a rovat (1) pontját is meg kell jelölje. A szöveg utáni számot kérjük a kódkockába beírni.
2 Áfamentesség. Ha áfafizetési kötelezettsége és adólevonási jogosultsága nincs (áfakód = 1), e rovatban kell jelölni adómentességi jogcímét.
3 Tájékoztatjuk, hogy abban az esetben, ha az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 22. § (13) bekezdése alapján az áfafizetési kötelezettségét majd értékhatár-túllépés miatt (okkód = 2) majd az EK más tagállamában kell teljesítenie, azt az állami adóhatósághoz közvetlenül kell bejelentenie.
Cégbejegyzési kérelem
e) Közösségi adószám megállapítását kérjük. A kérelem oka:1
az Art. (az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény) 22. § (4) bekezdés alapján
(kereskedelmi kapcsolatot kíván létesíteni az EK más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal), (1)
az Art. 22. § (8) bekezdés alapján (speciális adózói kör jövedéki termék beszerzése miatt), (2)
az Art. 22. § (10) bekezdés alapján (alanyi mentességet választó adóalany új közlekedési eszköz értékesítése miatt), (4)
az Art. 22. § (11) bekezdés alapján (kizárólag tárgyi adómentes értékesítést végző adóalany közösségi
termékértékesítése), (5)
az Art. 22. § (6) bekezdés alapján (ha az EK más tagállamából beszerzett termék ellenértéke a törvényben jelzett
értékhatárt vélhetőleg nem fogja meghaladni, de belföldi áfafizetési kötelezettséget választ). (9)
f) A 2006. évi V. törvény 36. § (4) bekezdése alapján az adóhatóság nyilvántartásához szükséges további adatok elektronikus úton történő továbbítását kérjük.2
Dátum: ...................................
..................................................
képviselő aláírása
1 Ezt a pontot akkor lehet kitölteni, ha az a) pontot nem jelölte meg. Kérjük, hogy az adatlap kódkockájába szíveskedjék beírni azt a kódértéket, amely a közösségi adószám kérésének okául szolgáló törvényszakasz mellett szerepel. A közösségi adószám törlését az állami adóhatóságnál kell kezdeményezni.
2 Ezt a pontot csak az elektronikus cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás során lehet kitölteni.
Cégbejegyzési kérelem
2. számú melléklet
Jogi képviselő adatai:
Neve:
Irodájának címe: város,
község
út
utca
házszám,
hrsz.
E-mail:1 Telefon:1
Annak a kamarának a megnevezése, amelynek a jogi képviselő tagja:
Kamarai nyilvántartási száma:
Dátum: ...................................
..................................................
jogi képviselő aláírása
1 Ezt a rovatot csak akkor kell kitölteni, ha a jogi képviselő ilyen adatokkal rendelkezik.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
1/1. A választott cégforma:
O 01 Vállalat O 14 Közhasznú társaság
O 02 Szövetkezet O 15 Erdőbirtokossági társulat
O 03 Közkereseti társaság O 16 Vízgazdálkodási társulat
O 06 Betéti társaság O 17 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
O 07 Egyesülés O 18 Végrehajtói iroda
O 09 Korlátolt felelősségű társaság O 19 Európai gazdasági egyesülés
O 10 Részvénytársaság O 20 Európai részvénytársaság
O 11 Egyéni cég O 21 Közjegyzői iroda
O 12 Külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete O 22 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
O 23 Európai szövetkezet
A megfelelő cégformát x-szel jelölje.
2/1. A cég elnevezése:
3/1. A cég rövidített elnevezése:
4/1. A cég idegen nyelvű elnevezése(i), idegen nyelvű rövidített elnevezése(i):

folytatás:1
5/1. A cég székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
6/1. A cég telephelye(i): város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó

folytatás:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
7/1. A cég fióktelepe(i): város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
folytatás1:
8/1. A létesítő okirat kelte:
év nap
A cégiratok fordítása az Európai Unió melyik hivatalos nyelvén
szerepel a cégnyilvántartásban:
folytatás:
9/1. A cég tevékenysége2: ______________________________________

Közhasznú:3
Hatósági engedély Száma: _______________________________
Érvényesség kezdete: Érvényesség vége:
év nap év nap
folytatás:
10/1. A meghatározott időtartamra
alapított cég esetén a meghatározott idő lejártának napja: év nap
11/1. A cég jegyzett tőkéje: Összeg Pénznem4
azaz
folytatás:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
2 Csak az a tevékenységi kör tüntethető fel, ami a cég létesítő okiratában is szerepel.
3 Közhasznú társaság, valamint 2007. július 1-jét követően a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezet és a nonprofit gazdasági társaság esetében a közhasznú tevékenységet jelölje x-szel.
4 A jegyzett tőkét –a devizakönyvvezetést alkalmazó társaságok kivételével – forintban kell meghatározni.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
13/1. A képviseletre jogosult(ak) adatai:
A képviselet módja: önálló együttes
Együttes képviselet esetén ez a személy mindig az egyik aláíró1
Együttes képviselet esetén a másik (többi) aláíró neve (elnevezése), ha az meghatározott személy2:
Tisztség:
üzletvezetésre jogosult tag ügyvezető vezérigazgató
vezető tisztségviselő3 igazgatósági tag igazgatótanácsi tag egyéb
cégvezető tag végelszámoló egyéb
más munkavállaló felügyelőbiztos felszámoló
A képviseletre jogosult(ak) adatai:4 E-mail: _________________________
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai5:
A rovat a
következő lapon Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:6
folytatódik! év nap év nap
1 Jelölje x-szel, ha a 2006. évi V. törvény 8. § (2) bekezdése szerint az együttes cégjegyzésre jogosultak közül ez a személy mindig az egyik aláíró.
2 Itt adja meg a meghatározott személy nevét, ha a 2006. évi V. törvény 8. § (2) bekezdése szerint az együttes cégjegyzésre jogosult mindig csak egy másik meghatározott személlyel együtt jegyzi a céget. Hagyja üresen a mezőt, ha a képviseletre jogosult bármely másik együttes képviseletre jogosulttal együtt jegyezheti a céget.
3 Vezető tisztségviselő esetén a cégformának megfelelő elnevezést is jelölje be.
4 Amennyiben a cég képviseletére feljogosított személy nem természetes személy, akkor annak adatait a rovat második felében kell feltüntetni, az általa megnevezett természetes személy adatait és a képviselete módját pedig a rovat első felében.
5 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
6 Csak határozott időre szóló képviselet esetén kell kitölteni.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
13/1. A cég képviseletére feljogosított szervezet adatai:
(folytatás)
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
folytatás2:
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
14/1. A könyvvizsgáló(k) adatai1:
A könyvvizsgáló gazdálkodó szervezet cégjegyzékszáma: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A könyvvizsgáló(k):
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége3:
év nap év nap
folytatás:4
1 Ha a könyvvizsgáló szervezet, akkor a rovat első felében a szervezet adatait, a rovat második felében a könyvvizsgálatért személyében is felelős személy adatait tüntesse fel, ha a könyvvizsgáló természetes személy, akkor az adatait a rovat második felében tüntesse fel.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 Csak határozott időre szóló megbízás esetén kell kitölteni.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
15/1. A felügyelőbizottsági tagok adatai:
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A felügyelőbizottsági tag munkavállalói küldött:
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége2:
év nap év nap
folytatás3:
16/1. Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég(ek) adatai:
Az átalakult cég jogelőd cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
folytatás:
18/1. Annak a kamarának a megnevezése, melynek a cég tagja:
A cég kamarai azonosítószáma:
44/1. A közhasznúsági fokozat adatai4:
A közhasznúsági fokozat: közhasznú kiemelten közhasznú
A közhasznúsági fokozat megszerzésének időpontja:
év nap
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Csak határozott időre szóló megbízatás esetén kell kitölteni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
4 Ezt a rovatot csak a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezet, valamint 2007. július 1-jétől a nonprofit gazdasági társaság töltheti ki.
I. Cégbejegyzési kérelem
Általános adatok
45/1. A cég elektronikus elérhetősége:
A cég honlapja:
A cég e-mail címe:
46/1. Az elismert vállalatcsoportban való tagság adatai:
A cég elismert vállalatcsoport tagja (nem uralkodó tag)
A cég elismert vállalatcsoport uralkodó tagja
47/1. Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó többi cég adatai:
Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
folytatás1:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
01 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A vállalat adatai
1/1. A vállalat típusa:
2/1. A vállalat irányítási formája:
03 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A közkereseti társaság adatai
1/1. A tag(ok) adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
Tagsági jogviszony kezdete:
év nap
folytatás:2
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
06 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A betéti társaság adatai
1/1. A beltag(ok) adatai:

2/1. A kültag(ok) adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai2:

2 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
07 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az egyesülés adatai
1/1. A tag(ok) adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adata: 1
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
Tagsági jogviszony kezdete:
év nap
folytatás2:
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
09 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A korlátolt felelősségű társaság adatai
1/1. A tag(ok) adatai:
A tag szavazati jogának mértéke: A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
A szavazati jog mértéke minősített többségű
befolyást biztosít1
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai3:

folytatás4:
1 A szavazat mértéke a 2006. évi IV. törvény 52. § (2) bekezdése alapján minősített többséget biztosító befolyásnak minősül.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Ny Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A nyilvánosan működő részvénytársaság adatai
6/1. A kibocsátott átváltoztatható kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
folytatás:1
7/1. A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
folytatás:
8/1. A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye:
folytatás:
9/1. Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság igazgatótanács
10/1. A részvények száma és névértéke:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
folytatás:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
1/1. A részvényes adatai:
A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
A szavazati jog mértéke minősített többségű
befolyást biztosít1
A részvényes szavazati jogának A részvényes egyedüli részvényes
mértéke:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Kiskorú részvényes esetén a törvényes képviselő adatai3:
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
folytatás4:
3/1. A részvény átruházását az alapszabály korlátozza: Igen: Nem:
1 A szavazat mértéke a 2006. évi IV. törvény 52. § (2) bekezdése alapján minősített többséget biztosító befolyásnak minősül.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
6/1. A kibocsátott átváltoztatható kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
folytatás1:
7/1. A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
folytatás:
9/1. Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság egyszemélyes igazgatóság
10/1. A részvények száma és névértéke:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
folytatás:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
11 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az egyéni cég adatai
1/1. A cégtulajdonos adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
12 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete adatai
1/1. A külföldi vállalkozás adatai:
Cégforma:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
2/1. A külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság adatai:
A bíróság (hatóság) megnevezése:

3/1. A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
folytatás:1

1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.

14 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A közhasznú társaság adatai
1/1. A közhasznúsági fokozat:1
A közhasznúsági fokozat: közhasznú: kiemelten közhasznú:
A közhasznúsági fokozat megszerzésének időpontja:
év nap
2/1. A tag(ok) adatai:
A tag szavazati jogának mértéke: A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:2
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai:3
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:2
Tagsági jogviszony kezdete:
év nap
folytatás:4
1 Közhasznú társaság 2007. július 1-je után nem alapítható.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
14 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A közhasznú társaság adatai
3/1. A társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervezet, amellyel a társaság a közhasznú tevékenység folytatására szerződést kötött:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
16 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A vízgazdálkodási társulat adatai
1/1. A társulat típusa:
Vízitársulat: Víziközmű-társulat:
2/1. Az ellenőrző bizottsági tag(ok) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
folytatás:2
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
17 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe adatai
1/1. A külföldi vállalkozás adatai:
Cégforma:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
2/1. A külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság adatai:
A bíróság (hatóság) megnevezése:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
17 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe adatai
3/1. A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
folytatás:1
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
18 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A végrehajtói iroda adatai
1/1. A végrehajtói iroda tagjának/tagjainak adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai:2
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
folytatás:3
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
18 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A végrehajtói iroda adatai
2/1. A végrehajtói iroda önálló bírósági végrehajtó tagjának/tagjainak adatai:
Önálló bírósági végrehajtó adatai:
Szavazati jog terjedelme: , %
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Önálló bírósági végrehajtó szolgálati helyének adatai: A bíróság jelzőszáma:
Bíróság neve:
Hivatali cím: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Illetékességi területének kiterjesztése:
folytatás:1
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
19 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az európai gazdasági egyesülés adatai
1/1. A tag(ok) adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
folytatás:2
2/1. Székhelyáthelyezés folytán bejegyzett cég esetén az előző székhely szerinti adatok:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az európai részvénytársaság adatai
1/1. A részvényes adatai:
A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít1
A részvényes szavazati jogának mértéke: A részvényes egyedüli részvényes
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:2
Kiskorú részvényes esetén a törvényes képviselő adatai:3
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
folytatás:4
1 A szavazat mértéke a 2006. évi IV. törvény 52. § (2) bekezdése alapján minősített többséget biztosító befolyásnak minősül.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az európai részvénytársaság adatai
3/1. A részvények száma és névértéke:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
folytatás:1
4/1. A kibocsátott átváltoztatható kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
folytatás:
5/1. A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
folytatás:
6/1. A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye:
folytatás:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az európai részvénytársaság adatai
7/1. Székhelyáthelyezés folytán bejegyzett cég esetén az előző székhelye szerinti adatok:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
8/1. Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság egyszemélyes igazgatóság igazgatótanács
10/1. A részvény átruházását az alapszabály korlátozza: Igen: Nem:
21 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A közjegyzői iroda adatai
1/1. A közjegyzői iroda adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
A közjegyzői iroda közjegyző tagjainak adatai:
Szavazati jog terjedelme: , %
Hivatali cím: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.).
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
folytatás:2
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
22 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének adatai
1/1. A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés adatai:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
A telephely magyarországi központi ügyintézésének helyét az általános adatok 5. rovatában kell feltüntetni.
Az általános adatok 2. rovatában a cég elnevezéseként az európai gazdasági egyesülés nevét kell feltüntetni a „magyarországi telephelye” toldattal.
A telephelyet létesítő okirat keltét az általános adatok 8. rovatában, a főtevékenységet a 9. rovatban, a telephely képviseletére vonatkozó adatokat a 13. rovatban kell feltüntetni.
22 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének adatai
2/1. A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
folytatás1:
1 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
23 Cégbejegyzési kérelem
(cégformától függő adatok)
Az európai szövetkezet adatai
1/1. Székhelyáthelyezés folytán bejegyzett cég esetén az előző székhely szerinti adatok:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
2/1. Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság igazgatótanács ügyvezető elnök
__ Cégbejegyzési kérelem
Pótlap
__/__ Kézbesítési megbízott adatai1:
Természetes személy adatai:
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
__/__ Kiskorú törvényes képviselőjének adatai2:
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
1 Az első oszlopban fel kell tüntetni azt a rovatot és alrovatot, melyben a kézbesítési megbízott adataira hivatkoznak, tehát hogy az itt feltüntetett személy kinek a kézbesítési megbízottja.
2 Az első oszlopban fel kell tüntetni azt a rovatot és alrovatot, melyben a kiskorú törvényes képviselőjének adataira hivatkoznak, tehát hogy az itt feltüntetett személy kinek a törvényes képviselője.
I+ Változásbejegyzési kérelem
A cég cégjegyzékszáma:
A cég módosított, egységes szerkezetű létesítő okirata – a korábban nem használt – szerződésminta alapján készült1
A cég korábban szerződésminta alapján készítette a létesítő okiratát, de a módosítás során szerződésmintát már nem alkalmaz2
A cég elnevezése:
A cég székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
azzal a kérelemmel fordul a Tisztelt Bírósághoz, hogy a bejelentett változás(oka)t a cégnyilvántartásba bejegyezni szíveskedjék.
A változásbejegyzésre irányuló eljárás illetékének és a közzétételi költségtérítésnek a megfizetése elektronikus úton történt3
A befizetett költségtérítés: Ft
Az illeték összege: Ft
Az illetékbélyegek a nyomtatvány hátoldalára is ragaszthatók.
1 Jelölje x-szel, ha a közkereseti társaság, a betéti társaság vagy a korlátolt felelősségű társaság módosított, egységes szerkezetű létesítő okirata a 2006. évi V. törvény 52. § (2) bekezdése alapján szerződésminta alapján készült.
2 Jelölje x-szel, ha a közkereseti társaság, a betéti társaság vagy a korlátolt felelősségű társaság létesítő okirata módosítása során a 2006. évi V. törvény 52. § (3) bekezdése alapján már nem alkalmaz szerződésmintát.
3 Jelölje x-szel, ha az illeték és a költségtérítés megfizetése elektronikus úton történt.
I+ Változásbejegyzési kérelem
A mellékletek száma fajtánként és nyelvenként részletezve1
A mellékletek száma összesen db
A melléklet megnevezése darabszám nyelv
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
db
folytatás2:
Dátum:
jogi képviselő aláírása
1 Sorolja fel a változásbejegyzési kérelemhez benyújtott mellékleteket fajtánként részletezve!
A cégbejegyzési kérelemhez csatolható a cégiratoknak az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén készült hiteles fordítása.
Ebben az esetben jelölje a csatolt melléklet nyelvét is. A magyar nyelvű cégiratoknál nem szükséges feltüntetni a nyelvet.
Amennyiben olyan okiratot csatol, amelyben egymás mellett szerepel a magyar nyelvű szöveg, valamint annak fordítása (tükörfordítás), akkor az ilyen okiratot egy okiratnak kell tekinteni, de nyelvként meg kell jelölni – vesszővel elválasztva – a magyar nyelvet és az idegen nyelvet is.
Az Európai Unió hivatalos nyelvei (a magyaron kívül): angol, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, máltai, német, olasz, portugál, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.
2 Amennyiben további mellékleteket kíván feltüntetni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
2/__ A cég elnevezése:
A változás időpontja:1
év nap
törölve2:
/__
A változás időpontja:
év nap
3/__ A cég rövidített elnevezése:
A változás időpontja1:
év nap
törölve:
/__
A változás időpontja:
év nap
4/__ A cég idegen nyelvű elnevezése(i), idegen nyelvű rövidített elnevezése(i):
A változás időpontja1:
év nap
törölve:
/__
A változás időpontja:
év nap
törölve:
folytatás3:
1 Az az időpont, amikor a cég elhatározása alapján a változás bekövetkezett.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
5/__ A cég székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja1:
év nap
törölve2:
/__ A cég székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja:
év nap
6/__ A cég telephelye(i): város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja:
év nap
törölve:
/__ város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja:
év nap
törölve:
folytatás3:
1 Az az időpont, amikor a cég elhatározása alapján a változás bekövetkezett.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
7/__ A cég fióktelepe(i): város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja1:
év nap
törölve2:
/__ város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja:
év nap
törölve:
/__ város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A változás időpontja:
év nap
törölve:
folytatás3:
8/__ A létesítő okirat kelte:
év nap
A cégiratok fordítása az Európai Unió melyik hivatalos nyelvén
szerepel a cégnyilvántartásban
módosítva:
/__
év nap
A cégiratok fordítása az Európai Unió melyik hivatalos nyelvén
szerepel a cégnyilvántartásban:
módosítva:
folytatás:
1 Az az időpont, amikor a cég elhatározása alapján a változás bekövetkezett.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
9/__ A cég tevékenysége:
Főtevékenység1: Közhasznú2:
Hatósági engedély Száma:
Érvényesség kezdete: Érvényesség vége:
év nap év nap
A változás időpontja3:
év nap
törölve4:
/__
Főtevékenység: Közhasznú:
Hatósági engedély Száma:
Érvényesség kezdete: Érvényesség vége:
év nap év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve:
/__
Főtevékenység: Közhasznú:
Hatósági engedély Száma:
Érvényesség kezdete: Érvényesség vége:
év nap év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve:
folytatás5:
1 A főtevékenységet x-szel jelölje.
2 A közhasznú tevékenységet x-szel jelölje.
3 Az az időpont, amikor a cég elhatározása alapján a változás bekövetkezett.
4 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
5 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
10/__ A meghatározott időtartamra alapított cég esetén a
meghatározott idő lejártának napja: év nap
törölve1:
/__
év nap
11/__ A cég jegyzett tőkéje:
Összeg: Pénznem:
azaz
A változás időpontja2:
év nap
törölve:
/__ Összeg: Pénznem:
azaz
A változás időpontja2:
év nap
törölve:
folytatás3:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Az az időpont, amikor a cég elhatározása alapján a változás bekövetkezett. Csak a pénznem változása esetén kell kitölteni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
13/__ A képviseletre jogosult(ak) adatai:
A képviselet módja: 秮önálló 秮együttes
Együttes képviselet esetén ez a személy mindig az egyik aláíró1
Együttes képviselet esetén a másik (többi) aláíró neve (elnevezése), ha az meghatározott személy2:
Tisztség:
üzletvezetésre jogosult tag ügyvezető vezérigazgató
vezető tisztségviselő3 igazgatósági tag igazgatótanácsi tag egyéb
cégvezető tag végelszámoló egyéb
más munkavállaló felügyelőbiztos felszámoló
A képviseletre jogosult(ak) adatai:4 E-mail:_______________________
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai5:
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége6:
év nap év nap
A változás időpontja:
A rovat
a következő
lapon
folytatódik!
év nap
1 Jelölje x-szel, ha a 2006. évi V. törvény 8. § (2) bekezdése szerint az együttes cégjegyzésre jogosultak közül ez a személy mindig az egyik aláíró.
2 Itt adja meg a meghatározott személy nevét, ha a 2006. évi V. törvény 8. § (2) bekezdése szerint az együttes cégjegyzésre jogosult mindig csak egy másik meghatározott személlyel együtt jegyzi a céget. Hagyja üresen a mezőt, ha a képviseletre jogosult bármely másik együttes képviseletre jogosulttal együtt jegyezheti a céget.
3 Vezető tisztségviselő esetén a cégformának megfelelő elnevezést is jelölje be.
4 Amennyiben a cég képviseletére feljogosított személy nem természetes személy, akkor annak adatait a rovat második felében kell feltüntetni, az általa megnevezett természetes személy adatait és a képviselete módját pedig a rovat első felében.
5 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
6 Csak határozott időre szóló képviselet esetén kell kitölteni.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
13/__ A cég képviseletére feljogosított szervezet adatai:
(folytatás) Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület,
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
törölve2:
folytatás3:
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
14/__ A könyvvizsgáló(k) adatai1:
A könyvvizsgáló gazdálkodó szervezet cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A könyvvizsgáló(k):
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége3:
év nap év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve4:
folytatás5:
1 Ha a könyvvizsgáló szervezet, akkor a rovat első felében a szervezet adatait, a rovat második felében a könyvvizsgálatért személyében is felelős személy adatait tüntesse fel, ha a könyvvizsgáló természetes személy, akkor az adatait a rovat második felében tüntesse fel.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 Csak határozott időre szóló megbízatás esetén kell kitölteni.
4 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
5 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
15/__ A felügyelőbizottsági tagok adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
A felügyelőbizottsági tag munkavállalói küldött:
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége2:
év nap év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve3:
folytatás4:
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Csak határozott időre szóló megbízatás esetén kell kitölteni.
3 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
16/__ Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég(ek) adatai:
Az átalakult cég jogelőd cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
törölve1:
/__ Az átalakult cég jogelőd cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
törölve:
/__ Az átalakult cég jogelőd cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
törölve:
folytatás2:
18/__ Annak a kamarának a megnevezése, melynek a cég tagja:
A cég kamarai azonosítószáma:
törölve:
/__
A cég kamarai azonosítószáma:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
22/__ Átalakulás folytán megszűnt cég esetében a jogutód cég(ek) adatai:
Az átalakult cég jogutód cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Az átalakulás cég által meghatározott időpontja1:
év nap
törölve2:
/__ Az átalakult cég jogutód cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Az átalakulás cég által meghatározott időpontja:
év nap
törölve:
/__ Az átalakult cég jogutód cégének cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Az átalakulás cég által meghatározott időpontja:
év nap
törölve:
folytatás3:
25/__ A jogutód nélküli megszűnés elhatározásának időpontja:
A megszűnés elhatározásának dátuma:
év nap
törölve:
/__ A megszűnés elhatározásának dátuma:
év nap
1 Csak abban az esetben kell kitölteni, ha az átalakulás során az átalakulás időpontját a cég kifejezetten meghatározza.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
I+. Cég- és változásbejegyzési kérelem
Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
26/__ A végelszámolás kezdete és befejezése:
A végelszámolás kezdetének időpontja:
év nap
A végelszámolás befejezésének időpontja:
év nap
törölve1:
/__ A végelszámolás kezdetének időpontja:
év nap
A végelszámolás befejezésének időpontja:
év nap
A végelszámolás a továbbiakban nem az egyszerűsített végelszámolás
szabályai szerint folytatódik2:
Az egyszerűsített végelszámolás során végelszámoló a végelszámolásról
már közzétett hirdetményt a Cégközlönyben3:
A végelszámolás befejezésére a cég fennmaradásával került sor:
44/__ A közhasznúsági fokozat4:
A közhasznúsági fokozat: közhasznú kiemelten közhasznú
A közhasznúsági fokozat megszerzésének időpontja:
év nap
A közhasznúsági fokozat módosításának időpontja:
év nap
A közhasznúsági fokozat törlésének időpontja:
év nap
törölve:
/__ A közhasznúsági fokozat: közhasznú kiemelten közhasznú
A közhasznúsági fokozat megszerzésének időpontja:
év nap
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Ezt a mezőt csak a közkereseti társaság és a betéti társaság töltheti ki a 2006. évi V. törvény 114. § (3) bekezdésében meghatározott esetben.
3 Ezt a mezőt csak a közkereseti társaság és a betéti társaság töltheti ki akkor, ha a végelszámolás a továbbiakban nem az egyszerűsített végelszámolás szabályai szerint folytatódik.
4 Ezt a rovatot csak a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezet, valamint 2007. július 1-jétől a nonprofit gazdasági társaság töltheti ki.
Cég- és változásbejegyzési kérelem
I+. Általános adatok
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
45/__ A cég elektronikus elérhetősége:
A cég honlapja:
A cég e-mail címe:
törölve:
/__ A cég honlapja:
A cég e-mail címe:
46/__ Az elismert vállalatcsoportban való tagság adatai:
秮 cég elismert vállalatcsoport tagja (nem uralkodó tag)
秮 cég elismert vállalatcsoport uralkodó tagja
törölve1:
/__ 秮 cég elismert vállalatcsoport tagja (nem uralkodó tag)
秮 cég elismert vállalatcsoport uralkodó tagja
47/__ Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó többi cég adatai:
Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
törölve:
/__ Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég cégjegyzékszáma:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
törölve:
folytatás2:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
01+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A vállalat adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/ A vállalat típusa:
törölve:1
/___
2/ A vállalat irányítási formája:
törölve:
/___
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
03+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A közkereseti társaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A tag(ok) adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
Tagsági jogviszony kezdete:
év nap
Tagsági jogviszony vége:
év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve:2
folytatás:3
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
06+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A betéti társaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A beltag(ok) adatai:

2/__ A kültag(ok) adatai:

törölve:3
folytatás:4
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
3 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
07+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az egyesülés adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A tag(ok) adatai: A csatlakozó tag csatlakozásának időpontja:
év nap
A csatlakozó tag felelősségének esetleges korlátozása:

08+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A közös vállalat adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A tag(ok) adatai: A csatlakozó tag csatlakozásának időpontja:
év nap
A csatlakozó tag felelősségének esetleges korlátozása:
Természetes személy(ek) adatai:
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
út,
utca
házszám,
hrsz.
Külföldi lakóhely: város,
község
út,
utca
házszám,
hrsz.
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai1:
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
út,
utca
házszám,
hrsz.
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
A változás időpontja:
év nap
törölve2:
folytatás3:
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
09+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A korlátolt felelősségű társaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A tag(ok) adatai:
A tag szavazati jogának mértéke: A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást
biztosít1
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai3:
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
Tagsági jogviszony kezdete:
év nap
Tagsági jogviszony vége:
év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve:4
folytatás:5
1 A szavazat mértéke a 2006. évi IV. törvény 52. § (2) bekezdése alapján minősített többséget biztosító befolyásnak minősül.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
5 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Ny+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A nyilvánosan működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
4/__ Bemutatóra szóló részvények1:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:2
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
folytatás:3
5/__ Névre szóló részvények1:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
folytatás:
1 A rovatban a 2006. július 1-je előtt bejegyzett adatok törlését lehet bejelenteni. Az új adatokat a 10-es számú, „A részvények száma és névértéke” nevű rovatban kell megadni.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Ny+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A nyilvánosan működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
6/__ A kibocsátott átváltoztatható kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:1
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
folytatás2:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Ny+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A nyilvánosan működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
7/__ A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények száma és névértéke:

8/__ A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye:
törölve:1
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
folytatás2:
9/__ Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság igazgatótanács
törölve:
/__ igazgatóság igazgatótanács
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Ny+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A nyilvánosan működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
10/__ A részvények száma és névértéke:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve1:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
folytatás2:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A részvényes adatai:
A részvényes szavazati jogának mértéke: A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
A szavazati jog mértéke minősített többségű
befolyást biztosít1
A részvényes egyedüli részvényes
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Kiskorú részvényes esetén a törvényes képviselő adatai3:
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
A változás időpontja:
év nap
törölve:4
folytatás:5
1 A szavazat mértéke a 2006. évi IV. törvény 52. § (2) bekezdése alapján minősített többséget biztosító befolyásnak minősül.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
5 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
3/__ A részvény átruházását az alapszabály korlátozza: Igen: Nem:
törölve:1
/__ Igen: Nem:
5/__ Névre szóló részvények2:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
folytatás:3
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 A rovatban a 2006. július 1-je előtt bejegyzett adatok törlését lehet bejelenteni. Az új adatokat a 10-es számú, „A részvények száma és névértéke” nevű rovatban kell megadni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
6/__ A kibocsátott átváltoztatható kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve1:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
folytatás2:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
7/__ A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve1:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
folytatás2:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
10/Z+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A zártkörűen működő részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
9/__ Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság egyszemélyes igazgatóság
törölve1:
/__ igazgatóság egyszemélyes igazgatóság
10/__ A részvények száma és névértéke:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
folytatás2:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
11+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az egyéni cég adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A cégtulajdonos adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
törölve:1
/__ A cégtulajdonos adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
12+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A külföldi vállalkozás adatai:
Cégforma:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
törölve:1
/__ Cégforma:

2/__ A külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság
adatai
A bíróság (hatóság) megnevezése:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
/__ A bíróság (hatóság) megnevezése:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
12+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
3/__ A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
törölve:1
folytatás:2
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
14+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A közhasznú társaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A közhasznúsági fokozat:
A közhasznúsági fokozat: közhasznú: kiemelten közhasznú:
A közhasznúsági fokozat megszerzésének időpontja: év nap
A közhasznúsági fokozat módosításának időpontja: év nap
A közhasznúsági fokozat törlésének időpontja: év nap
törölve:1
/__ A közhasznúsági fokozat: közhasznú: kiemelten közhasznú:
A közhasznúsági fokozat megszerzésének időpontja: év nap
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
14+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A közhasznú társaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
2/__ A tag(ok) adatai:
A tag szavazati jogának mértéke A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai:2
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
Tagsági jogviszony kezdete:
év nap
Tagsági jogviszony vége:
év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve:
folytatás:3
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
14+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A közhasznú társaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
3/__ A társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervezet, amellyel a társaság a közhasznú tevékenység folytatására szerződést kötött:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
törölve:1
/__ Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
16+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Vízgazdálkodási társulat adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A társulat típusa:
Vízitársulat: Víziközmű-társulat: törölve:1
/__ Vízitársulat: Víziközmű-társulat:
2/__ Az ellenőrző bizottsági tag(ok) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai2:
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
A változás időpontja:
év nap
törölve:
folytatás3:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
17+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A külföldi vállalkozás adatai:
Cégforma:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
törölve:1
/__ Cégforma:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
17+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
2/__ A külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság adatai:
A bíróság (hatóság) megnevezése:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
törölve:1
/__ A bíróság (hatóság) megnevezése:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
17+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
3/__ A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
törölve:1
folytatás:2
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
18+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A végrehajtói iroda adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A végrehajtói iroda tagjának/tagjainak adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai:2
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
A változás időpontja:
év nap
törölve:3
folytatás:4
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
3 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
4 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
18+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
A végrehajtói iroda adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
2/__ A végrehajtói iroda önálló bírósági végrehajtó tagjának/tagjainak adatai:
Önálló bírósági végrehajtó adatai:
Szavazati jog terjedelme: , %
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Önálló bírósági végrehajtó szolgálati helyének adatai: A bíróság jelzőszáma:
Bíróság neve:
Hivatali cím: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Illetékességi területének kiterjesztése:
A változás időpontja:
év nap
törölve:1
folytatás:2
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
19+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az európai gazdasági egyesülés adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A tag(ok) adatai: A csatlakozó tag csatlakozásának időpontja:
év nap
A csatlakozó tag felelősségének esetleges korlátozása:
Természetes személy(ek) adatai:
Neve:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám:
Elnevezése:
Székhelye: város,
község
kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám
épület lépcsőház emelet ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
A változás időpontja:
év nap
törölve:2
folytatás:3
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az európai részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A részvényes adatai:
A szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot
A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít1
A részvényes szavazati jogának mértéke A részvényes egyedüli részvényes
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:2
Kiskorú részvényes esetén a törvényes képviselő adatai:3
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:
A változás időpontja:
év nap
törölve:4
folytatás:5
1 A szavazat mértéke a 2006. évi IV. törvény 52. § (2) bekezdése alapján minősített többséget biztosító befolyásnak minősül.
2 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
3 A törvényes képviselő adatait pótlapon kell megadni.
4 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
5 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az európai részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
3/__ A részvények száma és névértéke:
Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:1
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
/__ Részvényfajta:
Részvényosztály:
Sorozatszám:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
Megnevezés:
törölve:
folytatás:2
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az európai részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
4/__ A kibocsátott átváltoztatható kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:1
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
folytatás:2
5/__ A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények száma és névértéke:
Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
/__ Darabszám Névérték Pénznem
azaz
törölve:
folytatás:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
20+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az európai részvénytársaság adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
6/__ A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye:
törölve:1
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
/__
törölve:
folytatás:2
8/__ Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság egyszemélyes igazgatóság igazgatótanács
törölve:
/___ igazgatóság egyszemélyes igazgatóság igazgatótanács
10/__ A részvény átruházását az alapszabály korlátozza: Igen: Nem:
törölve:
/___ Igen: Nem:
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
21+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Közjegyzői iroda
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A közjegyzői iroda tagjainak adatai:
Név:
Anyja neve:
Lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Külföldi személy esetén a kézbesítési megbízott adatai:1
A közjegyzői iroda közjegyző tagjainak adatai:
Szavazati jog terjedelme: , %
Hivatali cím: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A változás időpontja:
év nap
törölve:2
folytatás:3
1 A kézbesítési megbízott adatait pótlapon kell megadni.
2 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
3 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
22+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
1/__ A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés adatai:
Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
törölve:1
/__ Elnevezés:
Székhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Nyilvántartó hatóság:
Nyilvántartási szám:
A telephely magyarországi központi ügyintézésének helyét az általános adatok 5. rovatában kell feltüntetni.
Az általános adatok 2. rovatában a cég elnevezéseként az európai gazdasági egyesülés nevét kell feltüntetni a „magyarországi telephelye” toldattal.
A telephelyet létesítő okirat keltét az általános adatok 8. rovatában, a főtevékenységet a 9. rovatban, a telephely képviseletére vonatkozó adatokat a 13. rovatban kell feltüntetni.
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
22+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
3/__ A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai:
Természetes személy(ek) adatai:
Név:
Anyja neve:
Külföldi lakóhely: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
A nem természetes személy adatai:
Cég esetén cégjegyzékszám: - -
Elnevezése:
Székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
év nap év nap
törölve:1
folytatás:2
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.
2 Amennyiben további adatokat kíván a cégjegyzékbe bejegyezni, akkor a folytatást x-szel jelölje.
23+ Cég- és változásbejegyzési kérelem
Az európai szövetkezet adatai
Kiegészítő és változásbejegyzési lap
2/__ Az ügyvezetés típusa:
igazgatóság igazgatótanács ügyvezető elnök
törölve:1
/__ igazgatóság igazgatótanács ügyvezető elnök
1 Amennyiben a cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kívánja, akkor a kérelmet x-szel jelölje.

2. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez

A cégjegyzékszám meghatározásához szükséges adatok

a) Annak a megyének a kódszáma, ahol a céget nyilvántartják (a cégjegyzékszám első két száma):

1. Főváros 01
2. Pest megye 13
3. Baranya megye 02
4. Bács-Kiskun megye 03
5. Békés megye 04
6. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05
7. Csongrád megye 06
8. Fejér megye 07
9. Győr-Moson-Sopron megye 08
10. Hajdú-Bihar megye 09
11. Heves megye 10
12. Komárom-Esztergom megye 11
13. Nógrád megye 12
14. Somogy megye 14
15. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 15
16. Jász-Nagykun-Szolnok megye 16
17. Tolna megye 17
18. Vas megye 18
19. Veszprém megye 19
20. Zala megye 20

b) Az egyes cégformák kódszámai (a cégjegyzékszám harmadik és negyedik száma):

01 Vállalat
02 Szövetkezet
03 Közkereseti társaság
06 Betéti társaság
07 Egyesülés
08 Közös vállalat
09 Korlátolt felelősségű társaság
10 Részvénytársaság
11 Egyéni cég
12 Külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete
14 Közhasznú társaság
15 Erdőbirtokossági társulat
16 Vízgazdálkodási társulat (Víziközmű társulat)
17 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
18 Végrehajtói iroda
19 Európai gazdasági egyesülés
20 Európai részvénytársaság
21 Közjegyzői iroda
22 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
23 Európai részvénytársaság

3. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez

Névfoglalási kérelem
A (leendő) cég lefoglalni kívánt elnevezése:
Első helyen megjelölt elnevezés:
Rövidített elnevezés:
Második helyen megjelölt elnevezés:
Rövidített elnevezés:
Harmadik helyen megjelölt elnevezés:
Rövidített elnevezés:
Negyedik helyen megjelölt elnevezés:
Rövidített elnevezés:
Rövidített elnevezés:
A cég székhelye: város,
község

kerület
közterület
neve
közterület jellege
(út, utca, tér stb.)
házszám,
helyrajzi szám

épület

lépcsőház

emelet

ajtó
Névfoglalási kérelem
A névfoglalásra irányuló eljárás illetékének a megfizetése elektronikus úton történik1
Az illeték összege: Ft
Az illetékbélyegek a nyomtatvány hátoldalára is ragaszthatók.
1 Jelölje x-szel, ha az illeték megfizetése elektronikus úton történik.
Névfoglalási kérelem
A jogi képviselő adatai:
Neve:
Irodájának címe: város,
község
út
utca
házszám
hrsz.
E-mail:1 Telefon:1
Annak a kamarának a megnevezése, amelynek a jogi képviselő tagja:
Kamarai nyilvántartási száma:
Dátum: ...................................
..........................................
jogi képviselő aláírása
1 Ezt a rovatot csak akkor kell kitölteni, ha a jogi képviselő ilyen adatokkal rendelkezik.