A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet

a hallgatói hitelrendszerről * 

A Kormány a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 42. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. * 

1. § * 

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. *  állami ösztöndíjas hallgató: azon hallgató, akinek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 46. § (3) bekezdése szerint a képzési költségeit az állam viseli;

2. *  állami részösztöndíjas hallgató: azon hallgató, akinek a Nftv. 46. § (3) bekezdése szerint a képzési költségeit az állam részben viseli;

3. *  államilag támogatott képzésben tanulmányokat folytató hallgató: azon a Nftv. 111. § (4) bekezdése szerinti hallgató, aki tanulmányait a Nftv. hatálybalépése előtt államilag támogatott képzési formában kezdte meg és folytatja;

4. * 

5. * 

6. *  Diákhitel szervezet: kizárólag a hallgatói és képzési hitelrendszer működtetésével és a 11. pontban meghatározott hallgatói hitelekkel és képzési hitelekkel foglalkozó állami tulajdonú gazdasági társaság;

7. előtörlesztés: a teljesítési határidő előtt az előtörlesztési cél megjelölésével történő, átutalás útján teljesített olyan befizetés, amelynek célja a fennálló tőketartozás csökkentése;

8. *  Európai Gazdasági Térségben működő felsőoktatási intézmény (a továbbiakban: EGT felsőoktatási intézmény): a 9. pontban foglaltak kivételével az a felsőoktatási intézmény, amely államilag elismert az Európai Unió tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban, illetve abban az államban, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez, továbbá a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az államilag elismert felsőoktatási intézménye, ha azzal a hitelfelvevő 2021. január 1-jét megelőzően hallgatói jogviszonyban állt;

9. *  felsőoktatási intézmény: a Nftv. 1. mellékletében felsorolt intézmény;

10. * 

10a. *  gyermek: a hitelfelvevő vér szerinti vagy az örökbefogadott gyermeke;

11. hallgatói hitel: a Diákhitel szervezet és a hitelfelvevő közötti hitel-, vagy kölcsönszerződés alapján az e rendeletben meghatározott feltételek szerint nyújtott pénzkölcsön, amely – céljait tekintve – több részből áll:

a) *  szabad felhasználású: a hallgatói hitel azon része, amelyet Nftv. 46. § (1) bekezdése szerint tanulmányokat folytató hallgatók, illetőleg a Nftv. 111. § (4) bekezdése szerinti államilag támogatott és költségtérítéses képzésben tanulmányokat folytató hallgatók a hallgatói léttel kapcsolatos költségeik finanszírozásához vehetnek igénybe,

b) *  kötött felhasználású: a hallgatói hitel azon része, amelyet a Nftv. 46. § (1) bekezdése szerinti magyar állami részösztöndíjas és önköltséges képzésben tanulmányokat folytató hallgatók képzésük finanszírozása érdekében vehetnek igénybe,

c) * 

12. *  hitelfelvevő: az a 3. § (1) bekezdésében, a 21. § (1) bekezdésében, illetve a 23/B. §-ban meghatározott személy, aki hallgatói hitelt vagy képzési hitelt vesz fel, illetve korábban hallgatói hitelt vagy képzési hitelt vett fel, és tartozását törleszti;

13. hitel futamideje: a hallgatói hitel első folyósításának napjától számított, a hitel és kamata visszafizetéséig tartó időtartam;

14. jogosultsági idő: tanulmányi félévekben meghatározott és tanulmányi hónapokban számított, a hallgatói hitel igénybevételére lehetőséget biztosító maximális időszak;

14a. *  képzési hitel: a Diákhitel szervezet és a tanuló vagy a képzésben részt vevő személy közötti hitel- vagy kölcsönszerződés alapján az e rendeletben meghatározott feltételek szerint nyújtott pénzkölcsön, amelyet a tanuló vagy a képzésben részt vevő személy a képzési díj finanszírozása érdekében vehet igénybe;

15. *  költségtérítéses hallgató: azon a Nftv. 111. § (4) bekezdése szerinti hallgató, aki tanulmányait a Nftv. hatálybalépése előtt költségtérítéses képzési formában kezdte meg és folytatja;

16. minimálbér: a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendeletben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér legkisebb összege, a teljes munkaidő teljesítése és havibér alkalmazása esetén;

17. negyedév: három, egymást követő teljes naptári hónapot magában foglaló időszak;

18. *  önköltséges hallgató: azon hallgató, aki a Nftv. 46. § (3) bekezdése szerint a képzési költségeit teljes egészében maga köteles viselni;

19. résztanulmányok folytatása: ha a hallgató külföldi felsőoktatási intézményben vendéghallgatói jogviszony keretében folytat tanulmányokat és szerez kreditet;

20. * 

21. *  tanév: az adott naptári év szeptember 1-jétől a következő naptári év június 30-áig terjedő képzési időszak;

22. tanulmányi félév: az adott naptári év szeptember 1-jétől a következő naptári év január 31-éig terjedő, illetve az adott naptári év február 1-jétől június 30-áig terjedő képzési időszak;

23. tanulmányi hónap: a tanulmányi féléven belüli naptári hónap;

24. törlesztési kötelezettség: a hitelfelvevőnek a törlesztőrészlet határidőben történő megfizetésére vonatkozó kötelezettsége;

25. törlesztőrészlet: az e rendelet alapján meghatározott, a hitelfelvevő által a Diákhitel szervezetnek a törlesztési kötelezettség kezdetét követően, havi rendszerességgel fizetendő összeg;

26. * 

3. A hallgatói hitel igénybevételének feltételei

3. § (1) Hallgatói hitelre a (2) bekezdésben meghatározott feltételekkel – egyéni hitelbírálat és kockázatértékelés nélkül – jogosult: * 

a) *  a magyar állampolgár, a menekültként elismert, valamint a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy, továbbá

b) az a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki

ba) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 6. § (1) bekezdés a) pontja alapján három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosult,

bb) a ba) pontban meghatározott személy családtagjaként az Szmtv. 6. § (2) bekezdése alapján három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosult,

bc) * 

bd) az Szmtv. alapján állandó tartózkodásra jogosult.

(2) A hitelfelvétel feltétele, hogy a hallgató, tanuló (a továbbiakban együtt: hallgató)

a) *  felsőoktatási intézményben – állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas, önköltséges, államilag támogatott, vagy költségtérítéses képzésben, a Nftv. által meghatározott képzési formákban, szinten – érvényes hallgatói, tanulói jogviszonnyal (a továbbiakban együtt: hallgatói jogviszonnyal) rendelkezzen,

b) lakóhelyét a személyi adat- és lakcímnyilvántartásba bejelentette, és

c) tanulmányai folytatása céljából a képzési időszakra bejelentkezett, valamint

d) a hallgatói hitel igénylésekor nincs érvényes, azonos hitelcélú felhasználást biztosító hallgatói hitel-, vagy kölcsönszerződése a Diákhitel szervezettel.

(3) *  Nem jogosult hallgatói hitelre az a hallgató,

a) akinek korábban kötött hitel- vagy kölcsönszerződése megszűnt és hallgatói hiteltartozása van, vagy

b) aki a 19. § (1) bekezdés f) pontja szerint elengedett tartozással rendelkezik.

(4) *  Nem kezdeményezheti a szabad felhasználású hitelre vonatkozó hallgatói hitelszerződés megkötését az, akit a bíróság jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt és a szabadságvesztést még nem hajtották végre, vagy annak végrehajthatósága még nem szűnt meg, kivéve, ha a bíróság az elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta.

(5) *  A szabad felhasználású hitel folyósításának feltétele, hogy a hallgató kedvezményes fizetési számlát nyisson és tartson fenn a Diákhitel szervezet által lefolytatott nyílt pályázati eljárás keretében kiválasztott pénzforgalmi szolgáltatónál.

4. § (1) *  A hallgatói hitel igénybevételére vonatkozó jogosultsági feltételeknek megfelelő hallgatóra vonatkozó jogosultsági idő – a (4) bekezdésben foglalt eltérés hiányában – tizenegy tanulmányi félév, félévenként öt tanulmányi hónap. Abban az esetben, ha a hallgató egységes, osztatlan képzésben vesz részt és a képesítési követelmények szerint a képzési idő meghaladja a tizenegy tanulmányi félévet, a hitelfelvevő jogosultsági ideje megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a tizennégy tanulmányi félévet. A hallgató jogosultsági ideje a hallgatói hitel igénybevételével érintett tanulmányi hónapok számával csökken.

(2) *  A hallgatói hitel mindaddig nem folyósítható a hitelfelvevő részére, amíg a hitelfelvevőnek lejárt hallgatói hiteltartozása áll fenn.

(3) *  A Diákhitel szervezet nem folyósítja a hallgatói hitelt a hitelfelvevő részére a 45. életéve betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől.

(4) A Diákhitel szervezet az (1) bekezdésben meghatározott jogosultsági időt a hallgatói hitelrendszer stabilitásának veszélyeztetése nélkül a 6. §-ban foglalt szakértői felülvizsgálatok és számítások alapulvételével megváltoztathatja, azonban az egyes hitelfelvevőkre az (1) bekezdésében meghatározott időnél alacsonyabb mértékben nem állapíthatja meg.

(5) A hallgatói hitel igénybevételére vonatkozó (4) bekezdés szerint megváltozott jogosultsági időt a Diákhitel szervezet köteles üzletszabályzatában rögzíteni, valamint – a tanulmányi félév megkezdése előtt legalább 7 nappal – két országos napilapban, honlapján, valamint hirdetményként a felsőoktatási intézményben közzétenni.

5. § (1) *  A hitelfelvevő által igénybe vehető hallgatói hitel legmagasabb összegei hitelcélok szerint:

a) *  szabad felhasználású hitel esetében tanulmányi hónaponként 150 000 forint,

b) kötött felhasználású hitel esetében tanulmányi félévenként a felsőoktatási intézmény részére igazoltan fizetendő képzési költségnek megfelelő összeg, illetve az alap- és mesterképzés tantervében magyar nyelven meghatározott, magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj összege.

(2) A Diákhitel szervezet az egyes tanévekre felvehető hitelek összegeit hitelcélok szerint köteles – a tanulmányi félév megkezdése előtt legalább 7 nappal honlapján közzétenni és a közzétételről két országos napilapban, valamint a felsőoktatási intézményben hirdetményt megjelentetni.

(3) *  A szabad felhasználású hitelt a hitelfelvevő – választása szerint – havonta részletekben vagy tanulmányi félévenként egy összegben veheti fel. A kötött felhasználású hitelt a hitelfelvevő tanulmányi félévenként egy összegben igényelheti. A hitelfelvevő kötött felhasználású hitel folyósítására irányuló, Diákhitel szervezettel szemben fennálló követelése a hitel igénybevételére jogosító képzését folytató felsőoktatási intézményre száll át. Az így folyósítandó összeget a Diákhitel szervezet közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára utalja át.

(3a) *  A felsőoktatási információs rendszert üzemeltető társaság elektronikus formában továbbítja a Diákhitel szervezet részére a felsőoktatásban nyilvántartott képzések hiteligénylésekhez kapcsolódó alapadatait és az ezen adatokban történő bármely évközi változást.

(4) A szabad felhasználású hitelt igénybe vevő hitelfelvevők általános kamattámogatásban nem részesülnek, azonban a 18. §-ban meghatározott esetekben és feltételek mellett célzott kamattámogatásban részesülhetnek.

(5) *  A kötött felhasználású hitelt igénybe vevő hitelfelvevők a 29. §-ban foglaltak szerint általános kamattámogatásban részesülnek.

4. A hallgatói hitelek kamatának meghatározása

6. § (1) A hallgatóknak nyújtott hitelek változó kamatozásúak. A kamatláb a következő elemek – százalékos mértékben kifejezett – értékéből áll:

a) a hallgatói hitelrendszer finanszírozása érdekében bevont források kamat és kamatjellegű, valamint egyéb járulékos költségeit, továbbá a 27. § (3) bekezdése alapján elhatárolt aktív, illetve passzív kamatkülönbözetekből időarányosan feloldott összeget figyelembe vevő – a soron következő naptári félévet megelőző naptári félév első és utolsó naptári napja közötti időszakra számított – súlyozott, átlagos forrásköltség,

b) az adott hallgatói hiteltípust igénybevevő hallgatók által alkotott egységes kockázatközösségnek törlesztés nem teljesítését fedező kockázati prémium,

c) a hallgatói hitelrendszer működési költségét és egyéb, bevételekkel nem ellentételezett ráfordításait fedező prémium.

(2) A kamatszámítás módját a Diákhitel szervezet az üzletszabályzatában határozza meg.

(3) A hallgatói hitelek aktuális kamatát a Diákhitel szervezet naptári féléves kamatperiódusban állapítja meg és annak mértékét minden naptári félév első napjától alkalmazza. A kötött felhasználású hitel első kamatperiódusa 2012. október 15-étől 2012. december 31-éig tart. A Diákhitel szervezet köteles a hallgatói hitelek kamatának mértékét minden kamatperiódust megelőző 7 nappal két országos napilapban, honlapján, valamint hirdetményként a felsőoktatási intézményben közzétenni.

(4) A Diákhitel szervezet a hallgatói hitelek kamatának megállapításakor figyelembe veendő kockázati prémium változását és a 14. § (5) bekezdés b) pontja szerinti törlesztési hányadokat minden év május 31-éig aktuáriussal felülvizsgáltatja. Az aktuárius által megállapított kockázati prémiumok mértéket a Diákhitel szervezet a hallgatói hitelek soron következő két félévi kamatának, valamint a 14. § (5) bekezdés b) pontja szerinti törlesztési hányadok meghatározásakor figyelembe veszi.

(5) A Diákhitel szervezet a működési költséget fedező prémium mértékét a Diákhitel szervezet könyvvizsgálatát végző könyvvizsgálóval – az éves beszámoló könyvvizsgálatával egyidejűleg – évente felülvizsgáltatni köteles. A felülvizsgálat eredményét a Diákhitel szervezet a következő félévek hallgatói hitelek kamatának megállapításához figyelembe veheti.

(6) A Diákhitel szervezet a (4)–(5) bekezdésben foglalt felülvizsgálatok eredményeként a hallgatói hitelek kamatát a jövőre nézve megváltoztathatja, azonban a kamatmértéken belül a kockázati prémium és a működési költséget fedező prémium együttes összegét 4,5%-nál magasabbra nem növelheti.

(7) * 

(8) A kamatszámítás kezdő napja a hallgatói hitelszerződés alapján történő hitel folyósításának első napja.

(9) *  A tárgyévben meg nem fizetett kamat tőkésítésére – a (10) bekezdésben foglalt kivétellel – évente december 31-ei értéknappal kerül sor. A tőkésítésre kerülő kamatösszeg számítása napi kamatszámítással történik. A napi kamat az adott napon fennálló, a befizetésekkel módosított tőketartozás állományra számított egy napra vetített kamat összegével azonos.

(10) *  A 29/A. §-ban meghatározott hallgatói hitel esetében a kamat tőkésítésére nem kerül sor.

5. A hitelszerződés

7. § A hitelfelvevő a hallgatói hitel felvételéről a Diákhitel szervezettel határozatlan időre szóló hitelszerződésben állapodik meg.

8. § A Diákhitel szervezet üzletszabályzatában köteles a hallgatói hitel nyújtásának az általános szerződési feltételeit meghatározni úgy, hogy az legalább a következőket tartalmazza:

a) a hallgatói hitel folyósításának szabályait,

b) a hallgatói hitel kamatozása és a kamat kiszámításának módja,

c) a hallgatói hitel igénybevételének, törlesztésének és előtörlesztésének feltételei,

d) a célzott kamattámogatás igénybevételének és a tartozás elengedésének feltételei,

e) a Diákhitel szervezet által a hitelfelvevő kérelme alapján nyújtott külön szolgáltatások díjai és a hitelfelvevő nem szerződésszerű magatartása miatt a Diákhitel szervezet által külön felszámítható költségtérítések,

f) a szerződés felmondásának esetei és jogkövetkezményei.

9. § *  A Diákhitel szervezet a hitelfelvevő személyes adatait a hitelszerződés keretében megadott hozzájárulása, valamint az oktatási nyilvántartásról szóló 2018. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Onytv.) és a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) rendelkezései alapján kezeli a hitel jogszerű igénybevételével és törlesztésével kapcsolatban, és azokat a 18. § (2) bekezdésében, a 18/D. § (3) bekezdésében, a 19. § (7) bekezdésében és a 29. § (4) bekezdésében meghatározott szervezeteknek továbbítja.

10. § (1) *  A hitelfelvevő köteles a 9. §-ban, továbbá a (3) bekezdésben meghatározott kézbesítési meghatalmazott adataiban bekövetkezett minden változást, annak bekövetkezésétől számított 14 napon belül a Diákhitel szervezet részére bejelenteni. A hitelfelvevő értesítési címének, telefonszámának, e-mai címének, kézbesítési meghatalmazottja adatainak vagy fizetési számlájának változását a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén is bejelentheti.

(2) A hitelfelvevő, amennyiben Magyarország területét előreláthatólag legalább két hónapot meghaladó időtartamra elhagyja, vagy elhagyta, – a Diákhitel szervezet tájékoztatási és értesítési kötelezettségének teljesíthetősége érdekében – köteles gondoskodni a postai küldemények átvételére jogosult, belföldi lakóhellyel rendelkező kézbesítési meghatalmazottról.

(3) A kézbesítési meghatalmazott személyazonosító adatait és lakcímét a hitelfelvevő legkésőbb a külföldi tartózkodása megkezdésének időpontját követő 45. napig köteles a Diákhitel szervezet számára bejelenteni. A kézbesítési meghatalmazottnak írásban kell nyilatkoznia a meghatalmazás elfogadásáról.

(4) A Diákhitel szervezet által a kézbesítési meghatalmazott részére küldött postai küldemények a hitelfelvevő joghatályos értesítésének minősülnek.

6. A hallgatói hitel igénylése

11. § (1) *  Amennyiben a hallgató több felsőoktatási intézménnyel áll egy időben hallgatói jogviszonyban, hiteligénylését az általa választott intézménnyel fennálló jogviszony alapján kezdeményezheti.

(1a) *  A Diákhitel szervezet a személyazonosítás és a hitel jogszerű igénybevételének ellenőrzése céljából jogosult a hitelfelvevő hiteligénylés során közölt adatait a hitelfelvevő képzését folytató felsőoktatási intézménnyel, valamint az Onytv. alapján a felsőoktatási információs rendszerrel egyeztetni.

(2) A felsőoktatási intézmény a Diákhitel szervezettel együttműködve köteles kialakítani a hallgatói jogviszony igazolásának rendjét, ideértve a hallgatói hitellel foglalkozó szervezeti egység megjelölését, amelynek alapján a felsőoktatási intézmény a hallgatói hitel jogszerű folyósítására vonatkozó adatokat szolgáltat a Diákhitel szervezet részére és igazolja a hallgatói jogviszony fennállását, illetve ennek változását.

(3) A hitelfelvevő

a) *  a kötött felhasználású hitelt a soron következő tanulmányi félévre a Nftv. 42. § (4)–(5) bekezdésében foglaltak szerinti beiratkozást, illetve bejelentkezést követően képzési költség fizetési kötelezettség intézmény által meghatározott határidejére figyelemmel,

b) *  a szabad felhasználású hitelt a tanulmányi félév során a Nftv. 42. § (4)–(5) bekezdésében foglaltak szerinti beiratkozást, illetve bejelentkezést követően legkésőbb a tárgyév december 31-éig, illetve a tárgyév május 31-éig

kezdeményezheti a hitel igényléséhez szükséges magyar nyelvű dokumentumok kitöltésével. A hitelszerződés és az igénylés nyomtatványainak hozzáférési helyeit a Diákhitel szervezet köteles közleményben meghirdetni, valamint a nyomtatványok elérhetőségét honlapján biztosítani.

(4) A hitelfelvevő a hallgatói hitel igénybevételére vonatkozó, magyar nyelvű hitelszerződést a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában foglalt rendelkezések szerint köteles kitölteni és eljuttatni – a szerződésben szereplő adatok alaki és formai ellenőrzését követően – Diákhitel szervezet részére. A Diákhitel szervezet a hitelfelvevőkkel való kapcsolattartás érdekében harmadik személyek közreműködését veheti igénybe.

12. § (1) *  A hitelfelvevő december 31-éig, illetve május 31-éig dönthet az igényelt hitelösszeg mértékének megváltoztatásáról. Amennyiben a hitelfelvevő nem nyilatkozik, a hallgató és a Diákhitel szervezet közötti megállapodás alapján a Diákhitel szervezet változatlan feltételekkel folyósítja részére a hitelszerződés alapján a hitelt, ha a folyósítás egyéb feltételei fennállnak. Ez esetben a hitel folyósítására a 13. § (3)–(5) bekezdéseiben meghatározott ellenőrzést követően kerül sor.

(2) *  Amennyiben a hitelfelvevő a hallgatói hitel összegét, igénybevételének gyakoriságát módosítani kívánja, módosítási kérelmét a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározott módon és határidőben kell eljuttatnia a Diákhitel szervezet részére. A hallgatói hitel összege és az igénybevétel gyakorisága a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén keresztül is módosítható.

7. A hallgatói hitelszerződés alapján történő folyósítás

13. § (1) *  A hallgatói hitelszerződés alapján a hallgatói hitel folyósítása – tekintettel az 5. § (3) bekezdésében foglaltakra is – a folyósítás időszakában havonta részletekben, vagy tanulmányi félévenként egy összegben, az üzletszabályzatban meghatározottak szerint történik.

(2) A Diákhitel szervezet a hallgatói hitelt forintban utalja az alábbiak szerint:

a) *  a szabad felhasználású hitelt a hitelfelvevő rendelkezése szerinti megosztásban, a hitelfelvevőnek a Diákhitel szervezet által lefolytatott nyílt pályázati eljárás keretében kiválasztott pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlájára utalja,

b) a kötött felhasználású hitelt az 5. § (3) bekezdésében foglaltak alapján közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára utalja. Amennyiben az igényelt kötött felhasználású hitelt jogszerűen folyósították, de a hallgatói jogviszony bármely ok miatt mégsem jött létre, a felsőoktatási intézmény a Diákhitel szervezet által az adott tanulmányi félévre folyósított kötött felhasználású hitelt a Diákhitel szervezet részére haladéktalanul visszautalja. Amennyiben az igényelt kötött felhasználású hitelt a Diákhitel szervezet jogszerűen folyósította, de a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség, vagy önhibáján kívüli egyéb okból nem tud eleget tenni és emiatt hallgatói jogviszonyát kénytelen a tanulmányi félév során megszakítani a felsőoktatási intézmény a hallgatói jogviszony az ilyen okból történő szüneteltetésének engedélyezését követően a Diákhitel szervezet által az adott tanulmányi félévre folyósított kötött felhasználású hitelt a Diákhitel szervezet részére haladéktalanul visszautalja. A visszautalt összegeket a Diákhitel szervezet előtörlesztésként számolja el.

(3) *  A Diákhitel szervezet a folyósítási feltételek fennállásának ellenőrzése céljából jogosult a hitelfelvevő képzését folytató felsőoktatási intézménnyel, valamint az Onytv. alapján a felsőoktatási információs rendszerrel adategyeztetést lefolytatni.

(4) A Diákhitel szervezet és a felsőoktatási intézmény között egyeztetendő adatok:

a) a hallgató személyes adatai,

b) a tanulmányok folytatása céljából a hallgató képzési időszakra történő bejelentkezésének ténye,

c) a hallgatói jogviszony fennállásának, szünetelésének, megszűnésének ténye,

d) a hallgató által folytatott képzés finanszírozásának típusa,

e) a hallgató által fizetendő önköltségi, költségtérítési díj összege,

f) a hallgató adóazonosító jele,

g) *  a hallgató abszolutóriumának záró időpontja,

h) * 

(5) *  A hallgatói hitel folyósításának jogszerűsége és jogszerű igénybevétele érdekében a Diákhitel szervezet a felsőoktatási információs rendszerből a hallgatói hitelszerződés alapján a hallgatói hitel folyósítását kérelmező hallgatóról személyazonosító és tanulmányi adatokat szerezhet be. Az adatszolgáltatásra az Onytv.-ben meghatározott adatkörben, elektronikus adatkapcsolat útján kerül sor a hitelfelvevő hallgatói hitelre való jogosultsága megszűnéséig oly módon, hogy a felsőoktatási információs rendszer ezen adatokról, illetve ezen adatok módosulásáról automatikusan tájékoztatja a Diákhitel szervezetet.

(6) A Diákhitel szervezet a hitelfelvevő hallgatói hitel folyósítására vonatkozó jogosultságának – (3) vagy (5) bekezdésben foglaltak szerinti – ellenőrzését követően az üzletszabályzatában rögzített feltételek szerint, visszamenőlegesen a tanulmányi félév kezdetére megkezdi, illetve folytatja a hallgatói hitel folyósítását.

(6a) *  Ha a hitelfelvevőnek a felsőoktatási információs rendszer adatszolgáltatása alapján a hiteligényléskor megjelölttől eltérő képzésben vagy eltérő felsőoktatási intézménnyel áll fenn hallgatói jogviszonya, vagy ha a hitelfelvevő új hallgatói jogviszonyt létesít, a jogosultság egyéb feltételeinek fennállása esetén a Diákhitel szervezet a szabad felhasználású hitelt a hitelfelvevő eltérő kérelme hiányában az adatszolgáltatás alapján folyósítja.

(7) *  A hitelfelvevő a hallgatói hitel folyósításának szüneteltetését és újraindítását a Diákhitel szervezettől bármikor írásban vagy a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén kérheti.

(8) * 

8. A hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás törlesztése

14. § (1) *  A hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás törlesztésére és behajtására az e rendeletben meghatározott szabályok, továbbá – a végrehajtáshoz való jog elévülési idejére vonatkozó rendelkezések kivételével – az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvényben (a továbbiakban: Avt.) meghatározott rendelkezések az irányadóak. A végrehajtáshoz való jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el, a végrehajtáshoz való jog elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. A törlesztési kötelezettség kezdete – a 23. § (3) bekezdésében, valamint a 32. §-ban foglaltak kivételével – a hallgatói jogviszony megszűnésének, legkésőbb azonban a 45. életév betöltésének időpontját követő negyedik hónap első napja.

(2) A hallgatói hitel törlesztőrészletének alapja – a (3) bekezdésben szabályozott esetet kivéve – a tárgyévet megelőző második évben:

a) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti összevont adóalapba tartozó és külön adózó, a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóbevallást helyettesítő elszámolásban, az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adó megállapítása során elszámolt éves jövedelme, kivéve a vagyonátruházásból származó jövedelmet és a vállalkozói adóalapot;

b) * 

c) az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény szerinti, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevétel;

d) *  a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény 2022. augusztus 31-én hatályos 10. § (3) bekezdése szerinti jövedelem, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény 9. § (3) bekezdése szerinti jövedelem.

(3) A törlesztésre kötelezett hitelfelvevő a törlesztés beálltának évében és az azt követő évben a törlesztési kötelezettség beállta évét, illetve az azt követő évet megelőző év október 31. napján érvényes minimálbér tizenkétszeres összege után köteles megfizetni a törlesztést.

(4) Ha a hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás hitelfelvevő által fizetendő törlesztőrészletének éves alapja nem éri el a minimálbér tizenkétszeres összegét, vagy bármely ok miatt a Diákhitel szervezet nem közli a törlesztőrészlet összegét, akkor a törlesztőrészlet alapjaként – ha e rendelet másképp nem rendelkezik és feltéve, hogy törlesztési kötelezettsége a hitelfelvevőnek fennáll – a tárgyévet megelőző év október 31-én alkalmazandó minimálbér tizenkétszeres összegét kell tekinteni.

(5) Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik a hitelfelvevő tárgyévi havi törlesztő részlete a (2)–(4) bekezdések megfelelő alkalmazásával számított éves jövedelemnek az alábbiak szerint meghatározott százalékának 1/12-ed része:

a) 6%-a szabad felhasználású hitelt igénybe vett hitelfelvevők esetében,

b) *  kötött felhasználású hitel igénybevétele esetén a teljes hiteltartozás – a hallgatói jogviszony megszűnése napján, illetve ha a törlesztési kötelezettség ismételt hallgatói jogviszony miatt ezt követően szünetelt, annak ismételt megszűnése napján, vagy legkésőbb a 45. életév betöltés napján fennálló – összegétől függő legalább 4%-os, legfeljebb a 6. § (4) bekezdés szerinti felülvizsgálat alapján megállapított %-os mértéke.

(5a) *  A Diákhitel szervezet a kötött felhasználású hitel esetén az egyes teljes hiteltartozáshoz tartozó törlesztési hányadokat köteles évente, a 6. § (4) bekezdése szerinti aktuáriusi vizsgálatot követően – a tanulmányi év megkezdése előtt legalább 7 nappal – két országos napilapban, honlapján, valamint hirdetményként a felsőoktatási intézményben közzétenni.

(6) A 6. § (4) bekezdésében előírt felülvizsgálat eredményétől függően a Diákhitel szervezet a Kormány jóváhagyásával az (5) bekezdésben meghatározott %-os törlesztési mértéket megváltoztathatja.

(7) *  Az állami adóhatóságnak az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 111. §-a szerinti adatszolgáltatását követően a Diákhitel szervezet évente, minden év december 15-éig közli az (1) bekezdés hatálya alá tartozó hitelfelvevőkkel a következő naptári évre vonatkozó havi törlesztőrészlet összegét, abban az esetben is, ha a hitelfelvevő törlesztési kötelezettsége szünetel. Amennyiben a hitelfelvevő által fizetendő havi törlesztőrészlet összege a törlesztési kötelezettség újraindulása miatt megváltozik, a Diákhitel szervezet a fizetendő törlesztőrészlet összegéről haladéktalanul tájékoztatást küld a hitelfelvevő részére.

(8) *  Ha e rendelet másként nem rendelkezik, akkor a hitelfelvevő a törlesztőrészletet minden hónap 12. napjáig köteles a Diákhitel szervezet részére, az üzletszabályzatban meghatározott módon forintban megfizetni, legalább a hitelszerződés szerződésszámának egyidejű közlésével.

(9) *  A (2) bekezdés szerinti törlesztéssel érintett, de a 19. § (5) bekezdés a) pontja alá nem tartozó hitelfelvevő kérelmezheti a Diákhitel szervezetnél a (4) és (5) bekezdés és a 33. § szerint megállapított törlesztő részlete összegének mérséklését. A törlesztő részlet összegének mérséklése a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén is kezdeményezhető. A törlesztő részlet mérséklésének lehetőségéről a fizetési késedelem esetén küldött értesítőben a Diákhitel szervezet tájékoztatja a hitelfelvevőt.

(10) *  A Diákhitel szervezet legfeljebb 36 naptári hónapra engedélyezheti a hitelfelvevő részére mérsékelt összegű törlesztőrészlet fizetését a (11) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve.

(11) *  A Diákhitel szervezet által a hitelfelvevő részére a (10) bekezdés szerint engedélyezett mérsékelt összegű törlesztő részlet összege nem lehet kevesebb a (4)–(5) bekezdés és a 33. § figyelembevételével meghatározott minimális törlesztő részlet összegénél.

15. § A Diákhitel szervezet az üzletszabályzatában meghatározottak szerint egyenlegértesítőt küld a hitelfelvevői részére.

9. A törlesztési kötelezettség szüneteltetése

16. § (1) *  Ha a hitelfelvevő a törlesztési kötelezettsége kezdetét követően ismételten hallgatói jogviszonyt létesít, a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő adatváltozás-bejelentése hiányában erről a felsőoktatási információs rendszer adatszolgáltatása alapján értesül. A hitelfelvevő új hallgatói jogviszonya létesítésének időpontjától kezdődően törlesztési kötelezettsége a 14. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek bekövetkezéséig szünetel.

(2) *  A hitelfelvevő – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – kérelmet nyújthat be a Diákhitel szervezethez törlesztési kötelezettség szüneteltetése iránt a csecsemőgondozási díjra, a gyermekgondozási díjra és a gyermekgondozást segítő ellátásra (a továbbiakban: gyes), a rehabilitációs ellátásra, a rokkantsági ellátásra, a rokkantsági járadékra, a rehabilitációs járadékra való jogosultság időszakának (3)–(4) bekezdés szerint meghatározott részére.

(2a) *  A hitelfelvevő – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – kérelmet nyújthat be a Diákhitel szervezethez törlesztési kötelezettsége szüneteltetése iránt akkor is, ha egészségi állapota 60%-os vagy kisebb mértékű, a (2) bekezdés szerinti pénzbeli ellátásokra azonban azért nem vált jogosulttá, mert a társadalombiztosítás ellátásait meghatározó jogszabály alapján az ezen pénzbeli ellátások megállapításához feltételként szabott időtartamban nem volt biztosított. Ebben az esetben a Diákhitel szervezet az egészségkárosodást igazoló jogerős határozat időpontjától – de legfeljebb a kérelem benyújtása évének első napjától – a következő orvosi felülvizsgálat időpontjáig, ilyen időpont meghatározása hiányában 36 hónapig biztosítja a törlesztési kötelezettség szüneteltetését.

(3) A törlesztési kötelezettség a (2) bekezdésben meghatározott jogcímek első napjára visszamenőlegesen szünetelhet, ha az nem korábbi időpont a kérelem benyújtása évének első napjánál. Amennyiben a meghatározott jogcím első napja ennél korábbi időpont, a törlesztés a kérelem benyújtása évének első napjától szünetelhet.

(4) * 

(5) *  A (2) bekezdésben meghatározott esetben a hitelfelvevőt a célzott kamattámogatás 18. § (3) és (5) bekezdése szerinti biztosításának idejéig a törlesztési kötelezettség szüneteltetése megilleti. A Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség szüneteltetését engedélyezi, ha a kérelem a (2)–(3), illetve (8) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel.

(6) *  A hitelfelvevő a kérelem Diákhitel szervezethez történő benyújtását követően a Diákhitel szervezetnek a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének tárgyában hozott döntésében foglalt időpontig nem köteles az esedékessé vált törlesztőrészleteket megfizetni. Amennyiben a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő kérelmét elutasítja, a hitelfelvevő az elutasító döntés kézhezvételét követő második hónap 12. napjáig köteles a nem teljesített törlesztőrészleteket a késedelem időszakára járó késedelmi kamattal növelt összegben megfizetni. Amennyiben a hitelfelvevő fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a Diákhitel szervezet jogosult a hitel-, vagy kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani.

(7) *  A Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség szüneteltetése iránti kérelmet elutasító döntésében közli a hitelfelvevővel az esetlegesen meg nem fizetett törlesztőrészlet késedelmi kamattal növelt összegét. A Diákhitel szervezet a kérelemnek helyt adó döntésében megjelöli a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének várható utolsó napját. A törlesztési kötelezettség szüneteltetésének engedélyezése esetén a Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének első napjától számított időszakra jutó, befizetett törlesztéseket köteles visszautalni a hitelfelvevőnek az engedély kézhezvételétől számított 15 napon belül tett írásbeli kérelme alapján. Egyéb esetben e törlesztések elszámolására a 17. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor.

(8) *  A rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban, rokkantsági járadékban, rehabilitációs járadékban részesülő hitelfelvevő a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének alapjául szolgáló jogcímét a kérelméhez csatolt említett ellátást megállapító vagy az ellátás további folyósításáról rendelkező, véglegessé vált határozattal, emellett a legutolsó ellátás folyósítási csekkszelvénnyel vagy fizetési számlakivonattal igazolhatja. Abban az esetben, ha a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének alapjául szolgáló jogcímét a hitelfelvevő nem igazolja, kérelmét el kell utasítani.

(8a) *  A (2a) bekezdés szerinti kérelméhez a hitelfelvevő köteles csatolni másolatban azon határozatot, amellyel a rehabilitációs hatóság a rehabilitációs ellátásra vagy rokkantsági ellátásra irányuló kérelmét kizárólag arra hivatkozva utasította el, hogy a hitelfelvevő az ezen pénzbeli ellátások feltételeként meghatározott időtartamú biztosítotti jogviszonnyal nem rendelkezett.

(9) *  Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott, a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének alapjául szolgáló jogcím megszűnik, vagy a Diákhitel szervezet szüneteltetésnek helyt adó döntésben meghatározott jogcímben változás következik be, úgy a hitelfelvevő a megszűnést, vagy a változást követő 15 napon belül köteles azt – a Diákhitel szervezet által az e célra rendszeresített nyomtatványon – bejelenteni és a törlesztést folytatni. A jogosultság megszűnésének hónapjára eső törlesztőrészlet időarányos részét – az esedékes törlesztőrészleten felül – a megszűnést követő hónap 12. napjáig kell megfizetni.

16/A. § *  (1) *  A hitelfelvevő nő – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – kérelmet nyújthat be a Diákhitel szervezethez törlesztési kötelezettség szüneteltetése iránt várandósságának 91. napjától. A törlesztési kötelezettség a várandósság tényéről kiadott orvosi igazolás vagy a várandósgondozásról szóló miniszteri rendeletben meghatározott várandósgondozási könyvről készült másolat és kérelem benyújtását követő hónap első napjától szünetel a várandósság 91. napjának hónapjától számított 36. hónap utolsó napjáig vagy a várandósság megszakadása vagy megszakítása esetén a szülés orvosi igazolásban meghatározott várható időpontjáig.

(2) A törlesztési kötelezettség (1) bekezdésben meghatározott szüneteltetésére jogosult a hitelfelvevő nő akkor is, ha a gyermek halva születik.

(3) Örökbefogadás esetén a hitelfelvevő nő kérelmére törlesztési kötelezettsége a gyámhatósági engedélyező határozat benyújtását követő hónap első napjától szünetel a gyámhatósági engedélyező határozat kiadásának hónapját követő 36. hónap utolsó napjáig.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott kérelemben a hitelfelvevő nő

a) hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek születését a Diákhitel szervezet az egységes szociális nyilvántartásban közvetlen lekérdezéssel ellenőrizze, vagy

b) *  vállalja, hogy ha a gyermek születését követően nem igényel családtámogatási ellátást, vagy ha azt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 4/B. § (4) bekezdése szerinti családtámogatási kifizetőhelyen igényli, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, vagy a gyermek halva születése esetén annak tényét igazoló iratot a gyermek születését követő 60 napon belül a Diákhitel szervezet részére bemutatja, és hozzájárul ezen adatok kezeléséhez.

(5) Ha a hitelfelvevő nő szabad felhasználású és kötött felhasználású hallgatói hitellel egyidejűleg rendelkezik, akkor a törlesztési kötelezettség szüneteltetésére mindkét hiteltartozás esetében jogosult.

(6) A hitelfelvevő nő kérelme és a benyújtott igazolások alapján a Diákhitel szervezet állapítja meg a jogosultsági feltételek teljesülését a törlesztési kötelezettség szüneteltetése tekintetében.

16/B. § *  (1) Ha a hitelfelvevő nő élt a 16/A. §-ban meghatározott szüneteltetés lehetőségével, de a várandósság 24. betöltött hetét megelőzően a várandósság megszakadt vagy megszakították, a szülés orvosi igazolásban meghatározott várható időpontjától folytatnia kell a hallgatói hitel törlesztését. A várandósság megszakadását vagy megszakítását a Diákhitel szervezet részére be kell jelenteni.

(2) Ha a Diákhitel szervezet a gyermek megszületéséről a szülés orvosi igazolásban meghatározott várható időpontját követő második hónap végéig a 16/A. § (4) bekezdésben rögzített módok valamelyike szerint nem értesül, akkor felszólítja a hitelfelvevő nőt a gyermeket érintő megfelelő dokumentum egy hónapon belül történő pótlására vagy a törlesztés folytatására, és tájékoztatja a szülés orvosi igazolásban meghatározott várható időpontjától esedékessé vált és meg nem fizetett hallgatói hiteltartozás ügyleti kamattal és késedelmi kamattal növelt összegéről, továbbá a tárgyévre előírt törlesztő részlet összegéről.

10. A hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás előtörlesztése

17. § (1) Az előtörlesztés céljának megjelölésével, a hitelszerződés fennállása alatt bármikor, átutalás útján forintban előtörlesztés teljesíthető. Az előtörlesztés összege a hitelfelvevő tőketartozását a (3) bekezdésben foglalt esetet kivéve csökkenti. Az önkéntes előtörlesztés elszámolásának időpontja a Diákhitel szervezet számláján történő jóváírás napja. Az előtörlesztés a törlesztési kötelezettség teljesítése alól nem mentesít. A befizetett előtörlesztésekből a Diákhitel szervezet kizárólag a 19. §-ban meghatározott záró elszámolás pozitív egyenlege után teljesít visszatérítést.

(2) Amennyiben a hitelfelvevő javára szóló befizetés nem az előtörlesztésre vonatkozó szabályok szerint történik, a Diákhitel szervezet az ilyen befizetést elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a tőketartozásra számolja el.

(3) A Diákhitel szervezet jogosult az előtörlesztésre szánt összegből, a hitelfelvevővel szemben fennálló, lejárt hallgatói hitel követelését levonni. A Diákhitel szervezet az előtörlesztésre szánt összegből a lejárt követelés levonása után fennmaradó összeget az (1) bekezdésben foglaltak szerint számolja el.

(4) A hitelfelvevő 14. § (8) bekezdésben meghatározott kötelezettsége a (2) bekezdésben meghatározott teljesítésekre tekintettel, annak mértékéig halasztásra kerül. A halasztás időtartamát a Diákhitel szervezet a 14. § (7) bekezdés szerint közölt törlesztő részlet összegére és a (2) bekezdés szerinti befizetés összegére tekintettel állapítja meg.

11. A hallgatói hitellel kapcsolatos célzott kamattámogatás

18. § (1) *  A szabad felhasználású hitelt igénybe vevő hitelfelvevő – a szerződés időtartama alatt – a fizetendő kamattartozás teljes összegének megfelelő célzott kamattámogatásban részesül a 16. § (2) és (2a) bekezdésében meghatározott időszakra, ha célzott kamattámogatás iránti kérelmét – a Diákhitel szervezet által az e célra rendszeresített nyomtatványon – gyes ellátásra való jogosultság kivételével az ellátásokat folyósító szerv igazolásával ellátva benyújtja a Diákhitel szervezethez. Ha a célzott kamattámogatás jogcíme a gyes, a célzott kamattámogatás és a törlesztési kötelezettség szüneteltetése a Diákhitel szervezet erre rendszeresített elektronikus felületén is igényelhető. A gyes ellátásra való jogosultságot a Diákhitel szervezet az egységes szociális nyilvántartásban közvetlen lekérdezéssel ellenőrzi. A célzott kamattámogatásra való jogosultság igazolására szolgáló dokumentum a törlesztési kötelezettség szüneteltetésére való jogosultság igazolására is szolgál.

(1a) *  A célzott kamattámogatás a törlesztési kötelezettség szüneteltetésével együtt a 16. § (2) és (2a) bekezdésében meghatározott jogcímek első napjára visszamenőlegesen vehető igénybe, ha az nem korábbi időpont a kérelem benyújtása évének első napjánál. Ha a meghatározott jogcím napja ennél korábbi időpont, a célzott kamattámogatás a kérelem benyújtása évének első napjától vehető igénybe.

(1b) *  A hitelfelvevő nő – a szerződés időtartama alatt – az ügyfél által fizetendő kamattartozás teljes összegének megfelelő célzott kamattámogatásban részesül a 16/A. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott törlesztési kötelezettség szüneteltetésének időszakában. A törlesztési kötelezettség szüneteltetése iránt benyújtott kérelem egyúttal a célzott kamattámogatás igénylését is jelenti. A törlesztési kötelezettség szüneteltetésére való jogosultság igazolására szolgáló dokumentum a célzott kamattámogatásra való jogosultság igazolására is szolgál.

(2) *  A célzott kamattámogatás anyagi fedezetét a családpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) költségvetésében kell biztosítani. A célzott kamattámogatás összegét a családpolitikáért felelős miniszter a Diákhitel szervezet számlájára a jogosult hitelfelvevő megjelölésével utalja át.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott igénylés alapján a Diákhitel szervezet dönt a célzott kamattámogatásról, kérelemnek helyt adó döntésében megjelölve az igényjogosultság kezdő és várható utolsó napját. A Diákhitel szervezet döntését írásban közli a hitelfelvevővel.

(4)–(5) * 

(6) *  Ha a célzott kamattámogatás igénybevételének alapját képező jogcímnek a (3) bekezdés szerint megjelölt időszakára tekintettel változás következik be, akkor azt a célzott kamattámogatást igénybe vevő hitelfelvevőnek a 16. § (2) bekezdése szerinti jogosultság megszűnését, vagy meghosszabbítását követő 15 napon belül a Diákhitel szervezethez írásban – a Diákhitel szervezet által az erre a célra rendszeresített nyomtatványon – be kell jelentenie. A (3) bekezdésben foglaltakat ez esetben is alkalmazni kell azzal, hogy a jogosultsági időnek a (3) bekezdés szerinti döntésben megjelölt időpont előtti megszűnéséhez igazolást csatolni nem kell.

(7) *  Ha a (3) bekezdés szerinti döntésben megjelölt, a célzott kamattámogatás alapjául szolgáló jogcím megváltozik, akkor a hitelfelvevőnek az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kell a célzott kamattámogatást kérelmeznie.

(8) * 

(9) *  Nem számít jogosulatlan igénybevételnek az, ha a hitelfelvevő célzott kamattámogatásra való jogosultságának megszűnését a (6) bekezdésben meghatározott határidőn belül bejelenti, vagy a célzott kamattámogatásra való jogosultság más jogcímen megilleti, azonban a családpolitikáért felelős miniszter tovább folyósítja az eredeti jogcím alapján a Diákhitel szervezetnek a kamattámogatás összegét.

11/A. *  A gyermekvállaláshoz kapcsolódó állami támogatás

18/A. § *  (1) A hitelfelvevő nő második gyermeke megszületése vagy örökbefogadása esetén a fennálló hallgatói hiteltartozása ötven százalékának megfelelő összegű, harmadik vagy további gyermeke megszületése vagy örökbefogadása esetén a fennálló tartozása száz százalékának megfelelő összegű vissza nem térítendő állami támogatásban (a továbbiakban: gyermektámogatás) részesül, ha a gyermektámogatás iránti kérelmét – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – benyújtja a Diákhitel szervezethez. A kérelem tartalmazza az igénylő 16/A. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott hozzájárulását, vagy a hitelfelvevő nő csatolja a kérelemhez a 16/A. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentumokat. * 

(1a) *  Ha a 30. életévét be nem töltött hitelfelvevő nőnek a felsőoktatási tanulmányai alatt, vagy azok sikeres befejezését (az oklevél megszerzését) követő két éven belül gyermeke születik, vagy gyermeket fogad örökbe, a fennálló hallgatói hiteltartozása száz százalékának megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermektámogatásban részesül, ha a gyermektámogatás iránti kérelmét – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – a gyermek születését, vagy örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő 60 napon belül benyújtja a Diákhitel szervezethez. A kérelem tartalmazza az igénylő 16/A. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott hozzájárulását, vagy a hitelfelvevő nő csatolja a kérelemhez a 16/A. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentumokat.

(2) Ugyanazon gyermek támogatására kizárólag egy alkalommal és egy hallgatói hitel vonatkozásában folyósítható a gyermektámogatás.

18/B. § *  (1) *  Ha az igénylő több hallgatói hitellel is rendelkezik, akkor választása alapján csak az egyikre igényelheti a gyermektámogatást. * 

(2) A gyermektámogatásra való jogosultság megállapításánál a hitelfelvevő nővel közös háztartásban élő gyermeket kell figyelembe venni, ha a gyermek még nem töltötte be a 18. életévét. Ha a gyermek már betöltötte a 18. életévét, nem feltétel, hogy közös háztartásban éljen az igénylővel.

(3) A gyermektámogatásra jogosult a hitelfelvevő nő akkor is, ha a gyermek halva születik.

(4) A gyermektámogatásra való jogosultság feltételeinek meglétét a 18/C. § (4) bekezdésében meghatározott módon kell igazolni.

(5) A hitelfelvevő nő kérelme, az egységes szociális nyilvántartás és a benyújtott igazolások alapján a Diákhitel szervezet állapítja meg a jogosultsági feltételek teljesülését a gyermektámogatás tekintetében. A gyermektámogatást a kérelem és az igazolások hiánytalan benyújtásakor kell előtörlesztésként elszámolni. A gyermektámogatás elszámolt összegének megállapításánál az alábbi összegek közül az alacsonyabbat kell alapul venni:

a) a gyermek megszületésének, örökbe fogadásának vagy halva születésének időpontjában fennálló nem lejárt tőke és nem lejárt ügyleti kamattartozás összege;

b) a gyermektámogatási kérelem és az igazolások hiánytalan benyújtásakor fennálló nem lejárt tőke és nem lejárt ügyleti kamattartozás összege.

18/C. § *  (1) A gyermektámogatás a fel nem mondott hallgatói hitelszerződésből eredő tőketartozás és járulékai csökkentésére használható fel. * 

(2) Törlesztési hátralékkal rendelkező igénylő esetén a gyermektámogatást a hátralék nélkül számolt hiteltartozás után kell megállapítani. A meg nem fizetett hátralékot a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályai szerint kell elszámolni, a fennmaradó összeget pedig a 18/B. § (5) bekezdése szerinti előtörlesztésként.

(3) Folyósítási szakaszban lévő igénylő esetén a gyermektámogatást a gyermek megszületésének, örökbe fogadásának vagy halva születésének időpontjára kell elszámolni azzal, hogy a hitelfolyósítás a hallgatói hitelszerződés alapján változatlanul folytatódhat.

(4) A jogosultság feltételeinek meglétét a következők szerint kell igazolni:

a) a gyermek születését anyakönyvi kivonattal,

b) az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyező határozatával,

c) a közös háztartás fennállását teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal,

d) a gyermek halva születését a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló 351/2013. (X. 4.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti okirattal.

18/D. § *  (1) A gyermektámogatás összegét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti költségvetési fejezetben kell elszámolni. * 

(2) A gyermektámogatás összegét az állam nevében a kincstár folyósítja a Diákhitel szervezet utólagos elszámolása alapján.

(3) A Diákhitel szervezet az elszámolást havonta a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig elektronikus úton megküldi a kincstár részére. Az állománynak tartalmaznia kell a hallgatói hitelek után a tárgyhónapban igényelt összes gyermektámogatást. Az ezt alátámasztó elszámolásnak elektronikusan szerkeszthető táblázatos formában tartalmaznia kell:

a) a gyermektámogatást igénylő hitelfelvevő nők természetes személyazonosító adatait, adóazonosító jelét,

b) az egyes hitelfelvevő nők gyermekeinek számát, fennálló hallgatói hiteltartozásának összegét és

c) az egyes hitelfelvevő nők által igényelt gyermektámogatás összegét.

(4) A kincstár a Diákhitel szervezet által igényelt támogatási összeg kifizetését a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig teljesíti.

(5) *  A Diákhitel szervezet negyedévente, a negyedév 10. napjáig elektronikus úton személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít az államháztartásért felelős miniszternek, a családpolitikáért felelős miniszternek, valamint a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszternek a tárgyévre és a következő három naptári évre várható gyermektámogatás összegéről, a második és a harmadik gyermek születéséhez vagy örökbefogadásához kapcsolódó igénylések számáról, valamint a törlesztési kötelezettség szüneteltetését igénybe vevő várandós vagy örökbefogadó nők számáról.

12. A hallgatói hitel záró elszámolása, a hitelszerződés megszűnése és felmondása

19. § (1) A hitelszerződés megszűnik

a) ha a hitelfelvevő minden tartozását kamatokkal együtt megfizette – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel,

b) ha a hitelfelvevő elérte a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt, függetlenül attól, hogy van-e személyi jövedelemadó-köteles jövedelme,

c) a hitelfelvevő halálával,

d) a hitelfelvevő általi felmondással,

e) a Diákhitel szervezet általi felmondással,

f) *  az egészségkárosodást igazoló véglegessé vált határozat Diákhitel szervezethez történő benyújtásakor, amennyiben a hitelfelvevő az orvosi szakvélemény vagy a minősítést végző szakértői bizottság által kiállított szakvélemény szerint nem rehabilitálható, és szakorvosi felülvizsgálat megállapította, hogy rokkantsági állapota maradandóan és véglegesen romlott, egészségügyi felülvizsgálata nem szükséges vagy nem javasolt.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés a) pontja szerinti eseményre a 14. § (1) bekezdésében meghatározott időpontot megelőzően vagy a 16. § (1) bekezdésben meghatározott időtartam alatt kerül sor, a hitelszerződés megszűnéséhez a hitelfelvevő felmondása szükséges.

(3) *  Az (1) bekezdés b), c) és f) pontja szerinti megszűnési ok bekövetkezése esetén a hitelfelvevő teljes tartozása – ideértve a már felmondott hitelszerződésből eredő követelést is – elengedésre kerül.

(4) *  A határozatlan idejű hitelszerződést a hitelfelvevő 15 napos felmondási idővel felmondhatja. A felmondási idő elteltével a teljes tartozás egy összegben esedékessé válik.

(5) A hitelszerződés a Diákhitel szervezet általi azonnali hatályú felmondással megszűnik:

a) *  ha a hitelfelvevő hátralékos tartozása a részére – a törlesztési kötelezettség szüneteltetésével érintett időszakot ide nem értve – előírt havi törlesztőrészletek egy évnek megfelelő összegét meghaladja, feltéve, hogy a hitelfelvevő e tartozását a Diákhitel szervezet írásbeli felszólításában foglalt határidőben nem teljesíti,

b) ha a hitelfelvevő a 3. §-ban meghatározott bármely feltétel hiánya ellenére vette igénybe a hallgatói hitelt (jogosulatlan hitelfelvétel),

c) a hitelfelvevő üzletszabályzatban meghatározott súlyos szerződésszegése esetén,

d) a 16. § (6) bekezdése esetében.

(6) Az (5) bekezdés a)–b) pontja esetében a Diákhitel szervezet köteles a hitelszerződést felmondani.

(7) *  A szerződés felmondása esetén a még meg nem fizetett teljes tartozás egy összegben esedékessé válik. A naptári negyedév utolsó hónapjának első napjáig felmondott kölcsönszerződésből eredő követelést a soron következő naptári negyedév első munkanapján a Diákhitel szervezet köteles az MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: MKK Zrt.) adásvétel jogcímén engedményezni. A Diákhitel szervezet jogosult részletfizetést engedélyezni a hitelfelvevőnek a szerződés felmondása és az engedményezés napja közötti időszakban.

(7a) *  Az engedményezésre kerülő követelések ellenértékét a Diákhitel szervezet és az MKK Zrt. a Diákhitel szervezet 26. § szerinti céltartalék-képzési módszertanával összhangban kialakított, az aktuárius által felülvizsgált és jóváhagyott árképzési módszer alapján határozza meg. A Diákhitel szervezet és az MKK Zrt. az árképzési módszertant évente felülvizsgálja, és annak eredményét szükség esetén módosítja, amelyet a felek az aktuárius jóváhagyását követően alkalmaznak.

(7b) *  A (7) bekezdés szerint engedményezett követelést az MKK Zrt. jogosult – az Avt. rendelkezései szerint – behajtásra átadni az állami adó- és vámhatóságnak.

(7c) *  Az MKK Zrt. a (7) bekezdés szerinti engedményezést követően minden naptári negyedévet követő 10. munkanapig adatot szolgáltat az engedményezett követelések teljesítéseiről a Diákhitel szervezet aktuáriusának a 26. § szerinti céltartalék-képzési módszertan kialakításához.

(7d) *  Az MKK Zrt. által a (7c) bekezdés szerint szolgáltatott adatok a céltartalék-képzési módszertan kialakítása során, természetes személyeknek az aktuárius részéről történő azonosítására nem alkalmas módon, összekapcsolhatók az aktuárius által kezelt egyéb adatállománnyal. Az MKK Zrt. által szolgáltatott adatokat, természetes személyek azonosítását lehetővé tevő módon, az aktuárius nem továbbíthatja a Diákhitel szervezet részére.

(8) *  A Diákhitel szervezet a hitelszerződés megszűnését követően záró elszámolást készít. Amennyiben a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő egyenlegén túlfizetést számol el, a záró elszámolásban a túlfizetés összegéről a hitelfelvevőt értesíti, és a túlfizetés összegét a hitelfelvevő által megadott számlaszámra utalja.

13. A hallgatói hitel EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján történő igénybevételének különös feltételei

20. § *  A hallgatói hitel EGT felsőoktatási intézményekben oklevél megszerzésére irányuló képzésben folytatott tanulmányok, illetve a hitelfelvevő tanulmányaihoz kapcsolódó résztanulmányok alapján történő igénybevételének külön feltételeire az e rendeletben foglaltakat a 21–23. §-ban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

21. § (1) E rendelet 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelre – egyéni hitelbírálat és kockázatértékelés nélkül – jogosult a 3. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt személy, aki EGT felsőoktatási intézményben oklevél megszerzésére irányuló olyan képzésben vesz részt, amely Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget ad, és a hallgatói hitel igénybevételének a 3. § (2) bekezdés b)–d) pontjaiban meghatározott feltételeit teljesíti, valamint nem esik a 3. § (3) bekezdése szerinti kizáró ok alá.

(2) *  Az 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelre, az ott meghatározott összeghatár kétszereséig – egyéni hitelbírálat és kockázatértékelés nélkül – jogosult a 3. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt személy, aki EGT felsőoktatási intézménnyel fennálló vendéghallgatói jogviszonyban a tanulmányaihoz kapcsolódó résztanulmányokat folytat, és a hallgatói hitel igénybevételének a 3. § (2) bekezdés b)–d) pontjaiban meghatározott feltételeit teljesíti, valamint nem esik a 3. § (3) bekezdése szerinti kizáró ok alá.

(3) *  Az EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján folyósított hallgatói hitelt a hitelfelvevő tanulmányi félévenként kizárólag egy összegben veheti fel.

22. § (1) A hitelfelvevő a tanulmányi félév során a tárgyév december 15-éig, illetve a tárgyév május 15-éig kezdeményezheti a hallgatói hitelszerződés megkötését. A hallgatói hitelszerződés megkötését a hitelfelvevő – a szerződésben szereplő adatok alaki és formai ellenőrzését követően – a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában foglalt rendelkezések szerint kezdeményezi.

(2) Az EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján igényelt hallgatói hitel esetében a hitelfelvevő köteles benyújtani a Diákhitel szervezet részére

a) első alkalommal, a tanulmányai megkezdésekor az érintett EGT felsőoktatási intézménnyel fennálló hallgatói jogviszonyára, valamint a folyósításhoz szükséges képzési adataira vonatkozó, a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított igazolásokat, valamint azok hiteles magyar nyelvű fordítását,

b) a további tanulmányi félévek során az érintett EGT felsőoktatási intézménnyel fennálló hallgatói jogviszonyára vonatkozó, a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított igazolást, valamint annak hiteles magyar nyelvű fordítását.

(3) A Diákhitel szervezet a (2) bekezdés rendelkezéseitől eltérően nem hiteles fordítást is elfogad azon nyelvek esetén, amelyeket a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alapján eljáró hatóság az internetes honlapján közzétett.

(4) A Diákhitel szervezet az igazolás hozzá érkezését követő 8 napon belül a külföldi felsőoktatási intézmény jogállásával, valamint a hallgató által folytatott képzéssel kapcsolatban kétség esetén állásfoglalás céljából megkeresheti az Oktatási Hivatalt. A hitelfelvevő által benyújtott igazolással kapcsolatos állásfoglalását az Oktatási Hivatal az igazolás hozzá érkezését követő 15 napon belül köteles megküldeni a Diákhitel szervezet részére.

(5) A Diákhitel szervezet a hallgatói hitel folyósítását csak a hitelfelvevővel kötött érvényes és hatályos hitel-, vagy kölcsönszerződés értelmében – a (2) bekezdésben foglalt feltételek bekövetkezése esetén – teljesítheti, a tanulmányi félév kezdetére visszamenőlegesen.

23. § (1) Az EGT felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok alapján igényelt hallgatói hitelt a Diákhitel szervezet tanulmányi félévenként egy összegben, a jogosultsági feltételek fennállása esetén az üzletszabályzatában meghatározottak szerint utalja a hitelfelvevő részére.

(2) *  A folyósítási feltételek fennállása esetén a Diákhitel szervezet a hallgatói hitelszerződés alapján folyósított hallgatói hitelt forintban, átutalással, a hitelfelvevőnek a Diákhitel szervezet által lefolytatott nyílt pályázati eljárás keretében kiválasztott pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlájára utalja át.

(3) A hallgatói hitel folyósítása érdekében a hallgatói jogviszonya fennállását a hitelfelvevő minden tanulmányi félévben az adott tanulmányi félév második hónapjának utolsó napjáig köteles igazolni – a rendelet 22. §-ának (2) bekezdés b) pontja szerint – a Diákhitel szervezet számára. Abban az esetben, ha a hitelfelvevő a hallgatói jogviszonya fennállását az adott tanulmányi félévben nem igazolja, a hallgatói jogviszony igazolással igazolt tanulmányi félév elteltét követő második negyedév első napjától kezdődően törlesztési kötelezettség terheli.

(4) A hitelfelvevő hallgatói jogviszonya fennállását a folyósítás szüneteltetésével érintett időszak alatt is köteles a Diákhitel szervezet számára igazolni.

13/A. *  Képzési hitel

23/A. § *  A Kormány képzési hitelt nyújtó szervezetként a Diákhitel szervezetet jelöli ki.

23/B. § *  (1) * 

(2) * 

(3) * 

(4) * 

(5) * 

(6) *  A képzési hitel tekintetében a jogosultság feltételeit a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározott módon kell igazolni.

(7) *  Képzési hitel olyan szakképző intézménnyel vagy felnőttképzővel fennálló jogviszony alapján igényelhető és folyósítható, amely szakképző intézménnyel vagy felnőttképzővel a Diákhitel szervezet együttműködési megállapodást kötött. Az együttműködési megállapodás megkötését a Diákhitel szervezet megtagadja, ha a szakképző intézmény vagy a felnőttképző

a) – szakképző intézmény kivételével – nem rendelkezik legalább két lezárt üzleti évvel,

b) – szakképző intézmény kivételével – adózás előtti eredménye a hiteligénylést megelőző két év egyikében sem érte el legalább az egymillió forintot,

c) nem rendelkezik olyan honlappal, amely tartalmazza legalább az általa folytatott, képzési hitel igénybevételére jogosító szakmai oktatás vagy szakmai képzés megnevezését, az abba való bekapcsolódás és részvétel feltételeit, időtartamát vagy képzési idejét, megkezdésének és tervezett befejezésének időpontját, az egyes tananyagegységek tervezett időbeli ütemezését, a képzési díj mértékét, valamint a képzési hitel igénylésének módját és feltételeit,

d) nem rendelkezik legalább száz tanuló vagy képzésben részt vevő személy sikeresen befejezett szakmai oktatását vagy szakmai képzését igazoló referenciával,

e) nem vállal kötelezettséget arra, hogy az együttműködési megállapodás időtartama alatt folyamatosan biztosítja a hiteligénylés alapjául szolgáló szakmai oktatás szakmai program vagy szakmai képzés képzési program szerinti megvalósításának a Diákhitel szervezet vagy jogszabály alapján arra jogosult más szerv általi ellenőrzését, vagy

f) korábban kötött együttműködési megállapodását a Diákhitel szervezet azonnali hatállyal felmondta, és a felmondás óta két év nem telt el.

(8) *  A Diákhitel szervezet a (7) bekezdés szerinti együttműködési megállapodást azonnali hatállyal felmondja, ha a szakképző intézmény vagy a felnőttképző

a) az együttműködési megállapodásban vállalt együttműködési, adatszolgáltatási, tájékoztatási kötelezettségét nem vagy késedelmesen teljesíti, vagy valótlan adatot szolgáltat,

b) a (7) bekezdés e) pontja szerinti ellenőrzést nem teszi lehetővé,

c) valótlan adatot szolgáltat a képzéssel és a hitelfelvevő jogviszonyával összefüggésben,

d) a szakképző intézménnyel vagy a felnőttképzővel szemben a 23/F. § (3) bekezdése szerint indított eljárásban

da) a szakképzési államigazgatási szerv a szakképző intézményt az Szkt. 24. § (3) bekezdése alapján a szakképző intézmények nyilvántartásából törölte,

db) a felnőttképzési államigazgatási szerv a felnőttképzővel szemben az Fktv. 20. § (5) bekezdése szerinti szankciót alkalmazott,

dc) a fogyasztóvédelmi hatóság a szakképző intézménnyel vagy a felnőttképzővel szemben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 47. § (1) bekezdés b)–d), g) vagy i) pontja szerinti szankciót alkalmazott, vagy

dd) a szakképző intézmény vagy a felnőttképző képviselőjének, alkalmazottjának, a tanulónak vagy a képzésben részt vevő személynek vagy a hiteligénylés során eljáró harmadik személynek büntetőjogi felelősségét bíróság jogerős ítélettel megállapította.

(9) *  A Diákhitel szervezet a 19. § (5) bekezdésében meghatározott eseteken kívül – ha annak alapján folyósítás még nem történt – a képzési hitelszerződést azonnali hatállyal felmondja, ha a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő képzését megszervező szakképző intézménnyel vagy felnőttképzővel kötött együttműködési megállapodást a (8) bekezdés alapján azonnali hatállyal felmondja.

23/C. § *  (1)–(4) * 

(5) *  A képzési hitel a képzési díj megfizetésére

a) a szakképző intézmény által szervezett szakmai oktatáshoz, szakmai képzéshez kapcsolódóan tanulmányi évenként legfeljebb a képzési díj önerővel csökkentett részének tanulmányi évre vetített mértékéig,

b) a felnőttképző által szervezett szakmai képzéshez, részszakmára felkészítő szakmai oktatáshoz kapcsolódóan szakmai képzésenként vagy szakmai oktatásonként legfeljebb a képzési díj önerővel csökkentett mértékéig, de legfeljebb 500 000 forint összegben,

c) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzés esetén legfeljebb a képzési díj mértékéig

vehető fel.

(6) *  Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzés esetén, ha a képzési hitel összege meghaladja az 5 000 000 forintot, a felnőttképző készfizető kezességet vállal a képzési hitelre.

(7) *  A szakképző intézmény által szervezett szakmai oktatáshoz vagy szakmai képzéshez kapcsolódóan igényelt képzési hitel folyósítására két részletben, a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározott módon kerül sor a szakképző intézmény fizetési számlájára. A felnőttképző által szervezett szakmai képzéshez vagy részszakmára felkészítő szakmai oktatáshoz kapcsolódóan igényelt képzési hitel esetében a hitel folyósítására két részletben, a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározott módon kerül sor a felnőttképző fizetési számlájára. A fizetési számla számát a felnőttképző a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerén keresztül közli a Diákhitel szervezettel. A képzési hitel fel nem használt részét a szakképző intézmény, illetve a felnőttképző a fel nem használás okának felmerülését követően haladéktalanul a Diákhitel szervezet részére visszautalja. A visszautalt összeget a Diákhitel szervezet előtörlesztésként számolja el.

(8) *  A képzési hitel felvételére lehetőséget biztosító maximális időszak megegyezik a szakmai oktatás időtartamával, illetve a szakmai képzés képzési idejével. Nem jogosult képzési hitelre a képzésben részt vevő a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony szünetelése időtartamára.

(9) *  A képzési hitel tekintetében a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony fennállását a Diákhitel szervezet a szakképzés információs rendszerén, illetve a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerén keresztül ellenőrzi. A jogviszony fennálltának ellenőrzéséhez a Diákhitel szervezet a képzésben részt vevőtől, a szakképző intézménytől és a felnőttképzőtől adatokat kérhet be a jogosultsági feltételek fennállásával, a képzéssel és a hitelfelvevő képzésben való részvételével összefüggésben.

(10) A hiteligénylés elektronikus úton történhet. A hiteligénylő azonosítására az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti központi azonosítási ügynök szolgáltatás igénybevételével kerül sor.

23/D. § *  (1) *  A Diákhitel szervezet a képzési hitel kamatelemeit a 6. § alapján állapítja meg. Ha ezek összege meghaladja a kötött felhasználású hallgatói hitel ügyfél által fizetendő kamatlábát, az azt meghaladó részt az állam a központi költségvetés terhére, kamattámogatás formájában átvállalja a hitelfelvevőtől.

(2) A képzési hitel törlesztését a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnését követő harmadik hónap elteltével egyenlő összegű (annuitásos) törlesztőrészlet számítási módszere alapján kell megkezdeni. A törlesztés időtartamát a hitelfelvevő a képzési hitelre vonatkozó szerződés megkötésekor választhatja meg években úgy, hogy az legalább egy és legfeljebb tíz év lehet, amelybe nem számít bele a szünetelés időtartama. A képzési hitelhez kapcsolódóan a törlesztés mérséklése nem kezdeményezhető.

(3) *  A veszélyhelyzet következtében felvehető hallgatói hitelszerződések kivételével a Diákhitel szervezettel kötött hitelszerződés alapján fennálló törlesztési kötelezettség szünetel

a) *  a szakképző intézmény által szervezett szakmai oktatáshoz vagy szakmai képzéshez kapcsolódóan igényelt képzési hitel esetében, ha a képzésben részt vevő a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnését követő első év utolsó napjáig felsőoktatási intézménnyel szakképzettség megszerzése céljából hallgatói jogviszonyt létesít,

b) ha a hallgatói jogviszony megszűnését követő első év utolsó napjáig szakképző intézménnyel szakma megszerzése céljából tanulói jogviszonyt vagy felnőttképzési jogviszonyt létesít.

(4) A törlesztési kötelezettség szüneteltetési kedvezmény időtartama képzési hitel esetében teljes naptári hónapokban kerül megállapításra az alábbiak szerint:

a) a törlesztési kötelezettség az újabb tanulói, felnőttképzési vagy hallgatói jogviszony Diákhitel szervezet felé történő bejelentése hónapjának kezdetétől szünetel az ezen jogviszony megszűnése hónapjának végéig,

b) a 16. § (2) bekezdése szerinti ellátásokra való jogosultság alapján benyújtott kérelem esetén a kedvezmény időtartama az ellátás kezdő napja szerinti hónap kezdetétől az ellátás megszűnése hónapjának végéig – illetve amennyiben a kérelem alapjául szolgáló határozat nem tartalmazza a jogosultság megszűnésének időpontját, 36 hónap időtartamra – kerül megállapításra azzal, hogy a kedvezmény időtartamának kezdete nem előzheti meg a kérelem benyújtása évének első napját,

c) a 16. § (2a) bekezdése szerinti egészségkárosodás alapján benyújtott kérelem esetén a kedvezmény időtartama az egészségkárosodást igazoló véglegessé vált határozat időpontja szerinti hónap kezdetétől a következő orvosi felülvizsgálat hónapjának végéig – illetve amennyiben ilyen felülvizsgálatról a határozat nem rendelkezik, 36 hónap időtartamra – kerül megállapításra.

(5) A Diákhitel szervezet a havi törlesztőrészlet összegét a törlesztési kötelezettség kezdetét megelőző hónap végéig közli a hitelfelvevővel. A felszámított kamat változása, illetve a törlesztési kötelezettség szünetelése esetén az új törlesztőrészlet összegét a Diákhitel szervezet az új kamatperiódus kezdetéig közli a hitelfelvevővel.

(6) A folyósításra, az előtörlesztésre, a 19. § (1) bekezdés b) pontja kivételével a megszűnésre, a törlesztés szüneteltetésére, a célzott kamattámogatásra, a hiteltartozásra igényelhető gyermektámogatásra, a hitelszerződés felmondására, a felmondott hitelszerződésből eredő követelés behajtására, számviteli elszámolására, továbbá a hitelszerződésre a hallgatói hitelre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni az ezen alcímben foglalt eltérésekkel. A képzési hitelhez kapcsolódó kamattámogatás elszámolására a kötött felhasználású hallgatói hitelhez kapcsolódó kamattámogatás elszámolására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(7) A képzési hitelt igénybe vevő nő a 18/A–18/D. § szerinti gyermektámogatást a képzési hitel folyósítását követően született vagy örökbe fogadott gyermek esetében veheti igénybe.

(8) *  A szabad felhasználású képzési hitellel kapcsolatosan felmerülő azon hitelezési veszteségeket, amelyekre az érintett hitelszerződés engedményezésekor kapott vételár és a szabad felhasználású képzési hiteltermékre képzett kockázati céltartalék-állomány a felmerülés naptári negyedévében nem nyújt fedezetet, továbbá a kockázati prémiumból képződő bevételen felül szükséges további céltartalékképzés összegét az államháztartásért felelős miniszter a központi költségvetés terhére naptári negyedévente a Diákhitel Központ számára megtéríti.

23/E. § *  A Diákhitel szervezet negyedévente, a negyedévet követő hónap 10. napjáig elektronikus úton személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít az az államháztartásért felelős miniszternek, valamint a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszternek a képzési hitel tárgyévi állományáról és a szerződések számáról, továbbá a tárgyévben igénybe vett és a következő három naptári évben, várható kamattámogatás összegéről.

23/F. § *  (1) *  A Diákhitel szervezet a képzési hitel igény elbírálását vagy a képzési hitel folyósítását legfeljebb 30 napra felfüggeszti, ha a képzési hitel igénylésével vagy felvételével kapcsolatban felmerül a jóhiszeműség és tisztesség elve sérelmének gyanúja. A felfüggesztésről a Diákhitel szervezet a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt tájékoztatja.

(2) * 

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztés időtartama alatt a Diákhitel szervezet tájékoztatást, adatot kérhet a tanulótól vagy a képzésben részt vevő személytől, a szakképző intézménytől és a felnőttképzőtől a jogosultsági feltételek fennállásával, a szakmai oktatással, illetve a szakmai képzéssel és a hitelfelvevő abban való részvételével összefüggésben, vagy megkeresheti a szakképző intézmény vagy a felnőttképző alapítóját, fenntartóját, tulajdonosát vagy nyilvántartásba vételére jogosult szervet. A felfüggesztés időtartama meghosszabbodik az eljárás időtartamával, ha a szakképzési államigazgatási szerv a szakképző intézménnyel, vagy a felnőttképzési államigazgatási szerv a felnőttképzővel szemben hatósági eljárást indít, továbbá ha a Diákhitel szervezet, a szakképzési államigazgatási szerv vagy a felnőttképzési államigazgatási szerv a szakképző intézménnyel vagy a felnőttképzővel szemben fogyasztóvédelmi eljárást, valamint ha a szakképző intézmény vagy felnőttképző által meghirdetett képzésre igényelt hitelszerződésekkel kapcsolatosan büntetőeljárást kezdeményez. A meghosszabbításról a Diákhitel szervezet a tanulót vagy a képzésben részt vevő személyt tájékoztatja.

14. Elnevezések védelme

24. § *  A „hallgatói hitel”, a „hallgatói kölcsön”, a „diákhitel”, a „képzési hitel” és a „diákkölcsön” elnevezések és jelzős alakjaik, továbbá rokon értelmű vagy idegen nyelvű megfelelőik csak az e rendeletben meghatározott szabályok alapján működő hallgatói hitelrendszer tekintetében alkalmazhatóak.

15. A Diákhitel szervezet

25. § (1) *  A Diákhitel szervezet a hallgatói és képzési hitelrendszer működtetését és a hallgatói hitelszerződések és képzési hitelszerződések alapján a hallgatói és képzési hitelek folyósítását végzi. E célok elérése érdekében szükséges tevékenységeken kívül elsődleges célja és alapvető feladatai teljesítésének veszélyeztetése nélkül adatfeldolgozói és a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben meghatározott ügynöki tevékenységet is folytathat az adatvédelmi jogszabályok figyelembevételével és a tulajdonosi jogok gyakorlójának jóváhagyásával.

(2) *  A Diákhitel szervezet az államilag garantált forrásait kizárólag a hallgatói és képzési hitelek kihelyezésére, az állami kezességvállalással kibocsátott értékpapírok és egyéb, államilag garantált forrásbevonások alapján fennálló fizetési kötelezettségeinek teljesítésére, működési költségeinek fedezésére és a kibocsátott értékpapírok és forrásbevonások alapján fennálló fizetési kötelezettségeinek teljesítésére használhatja fel.

(3) *  A hallgató, a tanuló és a felnőttképzésben résztvevő hozzájárulása alapján a Diákhitel szervezet nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a hitelfelvevő személyazonosító adatait, a szerződésre, annak teljesítésére, a célzott kamattámogatásra vonatkozó adatokat, információkat, továbbá azokat az adatokat, amelyek nyilvántartását jogszabály kötelezővé teszi.

(4) * 

(5) *  A Diákhitel szervezet tárgynegyedévet követő hónap 10. napjáig tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert a fennálló szabad és kötött felhasználású hallgatói hitelek számáról és állományáról, az igénybe vett forrásokról és a törlesztések, valamint az állami kezesség érvényesítésének valószínűségéről.

(6) * 

(7) *  A Diákhitel szervezet feladatait a Diákhitel Központ Zrt. látja el.

(8) *  A Diákhitel szervezet az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (a továbbiakban: MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.) megbízza a hallgatói és képzési hitelrendszer működtetésével kapcsolatos olyan feladat végzésével, amelyet egyébként maga végezne, ideértve a hallgatói és képzési hitel nevében, javára és kockázatára történő megkötését is.

(9) *  A hallgatói és képzési hitelrendszer működtetése során a Diákhitel Központ Zrt. és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. közfeladatot lát el, a közöttük létrejövő szerződés vagy szerződések célja közfeladatok teljesítése.

16. Diákhitel kockázati céltartalék képzése

26. § (1) A Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységével kapcsolatos kockázatok fedezetére – egyéb ráfordításai között elszámolva – kockázati céltartalékot képez (a továbbiakban: diákhitel kockázati céltartalék). A diákhitel kockázati céltartalék képzése a mérleg fordulónapjával a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően történik.

(2) *  A diákhitel kockázati céltartalékot a behajthatatlan és a 19. § (3) bekezdése alapján leírt hallgatói hiteltartozásokból, valamint a hallgatói hitelből származó követelések engedményezéséből eredő veszteségek ellentételezésére, a veszteség összegében – legfeljebb a céltartalék meglévő összegében – kell felhasználni az egyéb bevételek között elszámolva.

(3) A diákhitel kockázati céltartalék tárgyévi képzése a mérleg fordulónapjával a (2) bekezdésben foglalt leírásokat és céltartalék felhasználást követően – annak figyelembevételével – a ki nem egyenlített kamattartozások tőkésítését is magába foglaló hallgatói hiteltartozások állományára az aktuárius által meghatározott tárgyévi kockázati szint és kockázati prémium alapján megállapított tárgyévben szükséges céltartalék szintjéig történik. Ha a diákhitel kockázati céltartalék mérleg-fordulónapi állománya meghaladja a tárgyévben szükséges céltartalék szintjét, akkor a céltartalék többletet fel kell szabadítani az egyéb bevételek között elszámolva.

(3a) *  A céltartalék (3) bekezdésben meghatározott felszabadítására vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni abban az esetben, ha az aktuárius által meghatározott szükséges céltartalék a hiteltörlesztési moratórium hatásának következményeként – abból az okból, hogy a hátralékossági státusz romlását nem eredményezi a visszafizetések elmaradása – marad el a céltartalék mérleg-fordulónapi állományától.

(4) A Diákhitel szervezet a számviteli politikájában rögzíti a hallgatói hitelek (3) bekezdés szerinti tárgyévi kockázati szintjének, a kockázati prémiumnak és a diákhitel kockázati céltartalék tárgyévben szükséges szintjének az aktuárius által meghatározott megállapítási módját.

17. A Diákhitel szervezet működési és forrásköltségeinek elhatárolása

27. § (1) *  A Diákhitel szervezet az egyes években felmerülő, a kamatbevételekben foglalt működési költséget, valamint egyéb, bevételekkel nem ellentételezett ráfordításokat fedező prémiummal nem fedezett működési költséget és egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordításokat aktív időbeli elhatárolásként mutatja ki. Az elhatárolt költségek teljes feloldását követően a Diákhitel szervezet az adott naptári félévben (kamatperiódusban) a hallgatói hitelek kamatában megtérült működési költséget, valamint egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordításokat fedező prémiumbevétel és az adott naptári félévben (kamatperiódusban) ténylegesen felmerült működési költségek, valamint egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordítások különbözetét a különbözet jellegétől függően aktív vagy passzív elhatárolásként mutatja ki az egyéb ráfordításokkal szemben. Egy adott kamatperiódusból származó különbözet időbeli elhatárolása a soron következő kamatperiódusban kerül megszüntetésre az egyéb ráfordításokkal szemben.

(2) Az adott kamatperiódusból származó különbözet meghatározásakor az előző kamatperiódusból származó különbözet időbeli elhatárolásának feloldását is számításba kell venni. Az egyes kamatperiódusokban elhatárolt összegeket és azok megszüntetését analitikusan elkülönítetten kell nyilvántartani és az éves beszámoló kiegészítő mellékletében be kell mutatni.

(3) *  A Diákhitel szervezet az adott naptári félévben (kamatperiódusban) a hallgatói hitelek finanszírozása érdekében bevont források kamat- és kamatjellegű ráfordításainak, valamint a kamat- és kamatjellegű (kockázati és működési prémiumot nem tartalmazó) bevételeinek különbözetét aktív vagy passzív elhatárolásként mutatja ki a különbözet jellegétől függően a fizetendő kamatokkal és kamatjellegű ráfordításokkal szemben. Egy adott naptári félévből (kamatperiódusból) származó kamatkülönbözet időbeli elhatárolása a következő tíz kamatperióduson keresztül, időarányosan kerül megszüntetésre a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordításokkal szemben. Az egyes kamatperiódusokban elhatárolt összegeket és azok megszüntetését analitikusan elkülönítetten kell nyilvántartani és az éves beszámoló kiegészítő mellékletében be kell mutatni.

18. Méltányossági esetek

28. § * 

19. Általános kamattámogatás

29. § *  (1) *  Kötött felhasználású hallgatói hitel esetében a kamatot az állam a hitelszerződés időtartama alatt, a központi költségvetés terhére, általános kamattámogatás formájában átvállalja a hitelfelvevőtől. Az általános kamattámogatás mértéke megegyezik a kötött felhasználású hallgatói hitel 6. § (1)–(6) bekezdései alapján számított kamatával.

(2) Az általános kamattámogatás összegét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti költségvetési fejezetben kell elszámolni.

(3) Az általános kamattámogatás összegét az állam nevében a kincstár folyósítja a Diákhitel szervezet utólagos elszámolása alapján.

(4) *  A Diákhitel szervezet az elszámolást havonta a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig elektronikus levélben megküldi a kincstár részére. A levélnek tartalmaznia kell a kötött felhasználású hallgatói hitelek után igényelt adott havi összes kamattámogatást. Az ezt alátámasztó elszámolásnak elektronikusan szerkeszthető táblázatos formátumban tartalmaznia kell:

a) az egyes hitelfelvevők természetes személyazonosító adatait, lakcímadatának irányítószámát, adóazonosító jelét,

b) *  az egyes hitelfelvevők részére az adott félévben folyósított kötött felhasználású hallgatói hitel összegét és az adott hónap utolsó napján fennálló aktuális tőketartozásának összegét,

c) az egyes hitelfelvevők részére az adott hónapban igényelt kamattámogatás összegét,

d) annak a felsőoktatási intézménynek a megjelölését, amelyben az egyes hitelfelvevők hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

(5) A kincstár a Diákhitel szervezet által igényelt támogatási összeg kifizetését a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig teljesíti.

(6) *  A Diákhitel szervezet negyedévente, a negyedév 10. napjáig elektronikus úton személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít az az államháztartásért felelős miniszternek, valamint a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszternek a tárgyévre és a következő három naptári évre várható kamattámogatás összegéről, a kötött felhasználású hallgatói hitelekre vonatkozó szerződések számáról, a támogatott hitelállományról és az addig lehívott támogatások összegéről.

20. *  A veszélyhelyzet következtében felvehető hallgatói hitel

29/A. § *  (1) A koronavírus világjárvány következményeinek enyhítése érdekében

a) a 3. § (1) bekezdés szerinti hitelfelvevő legfeljebb 500 000 forint összegű szabad felhasználású hallgatói hitelre jogosult, vagy

b) a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 30. §-a szerinti (struktúraváltó) képzésben részt vevő és a (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő személy hitelfelvevőként legfeljebb 1 200 000 forint összegű szabad felhasználású hitelt igényelhet a felnőttképzés időtartamában.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hallgatói hitel felvételére az is jogosult, aki már rendelkezik hatályos szabad felhasználású hitel- vagy kölcsönszerződéssel a Diákhitel szervezettel. Hitelfelvételre nem jogosult, aki a hiteligénylés benyújtásakor rendelkezik a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a veszélyhelyzet okán felvehető hallgatói hitelről szóló 96/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet veszélyhelyzet megszűnését megelőző napon hatályos 4. § (2) bekezdése szerint átalakult hatályos hitel- vagy kölcsönszerződéssel, vagy betöltötte az 55. életévét.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti hallgatói hitelre az jogosult, aki

a) az (1) bekezdés b) pontja szerinti képzést megszervező és megvalósító felnőttképzővel a képzéshez kapcsolódóan megkötött felnőttképzési szerződés alapján létrejött felnőttképzési jogviszonnyal rendelkezik, és

b) megfelel a 3. § (1), (3) és (4) bekezdésében foglalt feltételeknek.

(4) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti hallgatói hitel tekintetében a jogosultság feltételeit a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározott módon kell igazolni.

(5) *  Az (1) bekezdés szerinti hallgatói hitelt a 3. § (1) bekezdése szerinti hitelfelvevő és a felnőttképzésben részt vevő hitelfelvevő (a továbbiakban együtt: az e § szerinti hitelfelvevő) egy összegben veheti fel azzal, hogy a szerződés megkötésének legkésőbbi időpontja 2022. szeptember 30. lehet. Az e § szerinti hitelfelvevő jogosultságát a Diákhitel szervezet a hitelfelvevő képzését folytató felsőoktatási intézmény vagy felnőttképző által továbbított személyazonosító és képzési adatok alapján ellenőrzi.

(6) *  Az (1) bekezdés szerinti hallgatói hitel kamatát az állam a központi költségvetés terhére, általános kamattámogatás formájában átvállalja az e § szerinti hitelfelvevőtől a kötött felhasználású hitelre vonatkozó szabályok szerint.

(7) Az (1) bekezdés szerinti hallgatói hiteltörlesztést a hitel felvételét követő 12 hónap elteltével kell megkezdeni havi egyenlő részletekben. A hiteltörlesztés időtartamát az e § szerinti hitelfelvevő a hitelszerződés megkötésekor választhatja meg években úgy, hogy az legalább 1 év és legfeljebb 5 év lehet.

(8) A Diákhitel szervezet a törlesztési kötelezettség kezdetét megelőző hónap végéig közli az e § szerinti hitelfelvevővel a havi törlesztőrészlet összegét.

(9) Az (1) bekezdés szerinti hallgatói hitel igénylésére, folyósítására, előtörlesztésére, megszűnésére, a hiteltartozásra igényelhető gyermektámogatásra, a hitelszerződés felmondására, a felmondott hitelszerződésből eredő követelés behajtására, továbbá a hitelszerződésre a nyelvtanulási hallgatói hitelekre vonatkozó, 2020. január 1-jén hatályos szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az e § szerinti hitelfelvevő a 18/A–18/D. § szerinti gyermektámogatást a hitel folyósítása után és 2020. május 1-jén vagy azt követően született vagy örökbefogadott gyermek esetében veheti igénybe.

21. *  A szabad felhasználású hallgatói hitel általános kamattámogatása

29/B. § *  (1) *  Az állam – az 5. § (4) bekezdésétől eltérően – általános kamattámogatást biztosít a szabad felhasználású hallgatói hitelt igénybe vevők részére 2024. január 1-től 2024. június 30-ig. A hitelfelvevő által fizetendő ügyleti kamat mértéke ebben a kamatperiódusban 7,99 százalék. A szabad felhasználású hallgatói hitel 6. §-ban meghatározott rendelkezések szerint megállapított kamata és a hitelfelvevő által fizetendő, 7,99 százalékos kamat különbözetét az állam a központi költségvetés terhére átvállalja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott általános kamattámogatás elszámolására a 29. §-ban meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

Záró rendelkezések

30. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – 2012. augusztus 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit – a (3)–(4) bekezdésben foglalt eltéréssel – a már megkötött kölcsönszerződésekre is alkalmazni kell.

(2) 2012. szeptember 1-jén lép hatályba az 1–4. §, az 5. § (1) és (3)–(5) bekezdés, a 6–10. §, a 11. § (1) bekezdés, 12–29. §; 30. § (3)–(4) bekezdés, valamint a 31–35. §

(3) * 

(4) * 

31. § (1) Ezen rendelet hatálybalépésének időpontjában államilag támogatott és költségtérítéses képzésben tanulmányokat folytató azon hitelfelvevő, aki 2012. május 15-e előtt kötött kölcsönszerződést a hitelt továbbra is változatlan feltételekkel veheti igénybe.

(2) * 

32. § *  Ahol e rendelet gyermekgondozást segítő ellátást említ, azon gyermekgondozási segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2016. január 1-jét megelőzően nyílt meg.

33. § *  (1) A hallgatói hitel tárgyévi havi törlesztő részletének mértéke a 31. § (1) bekezdése szerinti államilag támogatott képzésben részt vevő hitelfelvevő esetében a 14. § (2)–(4) bekezdések megfelelő alkalmazásával számított éves jövedelem hat – a költségtérítéses képzésre tekintettel a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésében meghatározott 50 000 forintos hitelösszeget akár egy alkalommal is igénybe vett hitelfelvevő esetében nyolc – százalékának 1/12-ed része.

(2) *  A hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 27/2009. (II. 13.) Korm. rendelet alapján folyósítható emelt összegű hallgatói hitelt akár egy alkalommal is igénybe vevő hitelfelvevő tárgyévi havi törlesztő részlete a 14. § (2)–(4) bekezdésének megfelelő alkalmazásával számított éves jövedelem nyolc – a költségtérítéses képzésre tekintettel meghatározott legnagyobb hitelösszeget akár egy alkalommal is igénybe vett hitelfelvevők esetében kilenc – százalékának 1/12-ed része.

34. § *  A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 293/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód R.) 4. § (2) bekezdésével és 6. §-ával megállapított 14. § (10) bekezdését és 19. § (5) bekezdés a) pontját a Mód R. hatálybalépésekor még meg nem szűnt szerződésekre is alkalmazni kell.

34/A. § *  A Mód R. 2. §-ával, 4. § (1) bekezdésével, 5. §-ával, 10 §-ával és 11. § b)–c) pontjával megállapított 4. § (1) és (3) bekezdését, 14. § (1) bekezdését, 14. § (5) bekezdés b) pontját, 14. § (8) bekezdését, 16. § (6), (7) és (9) bekezdését, 18. § (6) bekezdését a 2015. február 1-jét megelőzően megkötött és 2015. február 1-jén még meg nem szűnt szerződésekre is alkalmazni kell. E rendeletnek a Mód R. 11. § a) pontjával hatályon kívül helyezett 16. § (4) bekezdését a 2015. február 1-jét megelőzően megkötött és 2015. február 1-jén még meg nem szűnt szerződések esetén sem kell alkalmazni.

34/B. § * 

34/C. § *  (1) A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 290/2017. (IX. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. R. 3.) megállapított 4. § (3) bekezdését, 5. § (1) és (5) bekezdését, 14. § (1) bekezdését és (5) bekezdés b) pontját, 16. § (2) és (2a) bekezdését, 20. §-át, 21. § (2) és (3) bekezdését és 29. § (1) bekezdését a Mód. R. 3. hatálybalépése előtt megkötött szerződésekre is alkalmazni kell.

(2) * 

34/D. § *  (1) A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 291/2017. (X. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód R. 4.) 3. §-ával megállapított 16/A. és 16/B. §-t, továbbá a 4. §-ával megállapított 18. § (1b) bekezdését a Mód R. 4. hatálybalépését követően benyújtott kérelem alapján, a kérelem benyújtásának időpontjában legalább 91. napot betöltött várandósság esetén vagy a Mód R. 4. hatálybalépését követően örökbefogadott gyermek esetén kell alkalmazni.

(2) A Mód R. 4. 5. §-ával megállapított 18/A–18/C. §-t a Mód R. 4. hatálybalépését követően megszületett vagy örökbefogadott gyermek esetén kell alkalmazni azzal, hogy a gyermektámogatás megállapításánál figyelembe kell venni a hitelfelvevő nő korábban született vagy örökbefogadott gyermekét is.

34/E. § *  A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 408/2017. (XII. 15.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód R. 5.) megállapított 19. § (7)–(7d) bekezdésének és 26. § (2) bekezdésének rendelkezéseit a Mód R. 5. hatálybalépését megelőzően megkötött hallgatói hitelszerződések esetében is alkalmazni kell azzal, hogy a Mód R. 5. hatálybalépését követően a Diákhitel szervezet – első alkalommal – a Mód R. 5. hatálybalépését követő 360 napon belül köteles az MKK Zrt.-re engedményezni az engedményezés negyedévét megelőző negyedév utolsó napjáig felmondás folytán megszűnt hallgatói hitelszerződések alapján fennálló követeléseket. Az engedményezés ténye nem érinti a Diákhitel szervezet által a hitelfelvevőnek a Mód R. 5. hatálybalépését követően engedélyezett részletfizetést.

34/F. § *  (1) A 12. §-tól eltérően a hitelfelvevő a 2020/2021. tanévben az első tanulmányi félévben december 31-ig dönthet az igényelt hitelösszeg mértékének megváltoztatásáról.

(2) A 29/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelre a 2019/2020-as tanév második félév zárását követően a 2020/2021-es tanév kezdetéig kizárólag az a hallgató jogosult, aki a 2019/2020-as tanév második félévének utolsó napján aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezett, azonban végbizonyítványt nem szerzett, és a hiteligénylés időpontjában a hallgatói jogviszonya nem szűnt meg.

(3) *  A 29/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelre a 2021/2022-es tanév második félév zárását követően a 2022/2023-as tanév kezdetéig kizárólag az a hallgató jogosult, aki a 2021/2022-es tanév második félévének utolsó napján aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezett, azonban végbizonyítványt nem szerzett, és a hiteligénylés időpontjában a hallgatói jogviszonya nem szűnt meg.

34/G. § *  Az egyes kormányrendeleteknek a hallgatói és képzési hitelekkel összefüggő módosításáról szóló 156/2021. (III. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód R. 6.) megállapított 23/C. § (4) bekezdésének alkalmazása során a Mód R. 6. hatálybalépését megelőzően megkötött szabad felhasználású hallgatói hitelszerződéseket nem kell figyelembe venni.

34/H. § *  (1) A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 573/2021. (X. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód R. 7.) megállapított 23/C. § (2) és (3) bekezdését a Mód R. 7. hatálybalépésekor már megkötött,

a) a 23/B. § (1) bekezdés a) pontja szerinti képzési hitel szerződések esetében első alkalommal a Mód R. 7. hatálybalépését követő tanítási félévre kell alkalmazni,

b) a 23/B. § (1) bekezdés b) pontja szerinti képzési hitelek esetében, ha a képzésből a Mód R. 7. hatálybalépését követően több mint 6 hónap van hátra, a Mód R. 7. hatálybalépését követő azon hat hónap első napjától kell alkalmazni, amelyre a Mód R. 7. hatálybalépését megelőzően egyösszegű kifizetést választott a képzésben részt vevő.

(2) A Mód R. 7.-tel megállapított 23/F. §-ának a hitel folyósítása felfüggesztésére vonatkozó rendelkezéseit a Mód R. 7. hatálybalépésekor már megkötött képzési hitelszerződésekre is alkalmazni kell.

34/I. § *  A képzési hitelnek a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 721/2021. (XII. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód R. 8.) megállapított szabályait a Mód R. 8. hatálybalépésekor folyamatban lévő és el nem bírált hitelkérelem tekintetében is alkalmazni kell azzal, hogy a hitel- vagy kölcsönszerződés hatálybalépésének feltétele a 23/B. § (7) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás megkötése. A Mód R. 8. hatálybalépésekor már megkötött szabad felhasználású képzési hitelszerződésekre azok megszűnéséig e rendeletnek a Mód R. 8. hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

34/J. § *  A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 435/2022. (XI. 2.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód R. 9.) megállapított 3. § (5) bekezdését, 13. § (2) bekezdés a) pontját és 23. § (2) bekezdését a Mód R. 9. hatálybalépését követően kötött szabad felhasználású hallgatói hitelszerződésekre kell alkalmazni.

34/K. § *  Az egyes családpolitikai intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 595/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód R. 10.) 1. §-ával megállapított 18/A. § (1a) bekezdése a Mód R. 10. hatálybalépését követően született vagy örökbefogadott gyermek vagy halvaszületett magzat esetén alkalmazható.

35. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés b) pont és 21. cikk;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

36. § (1) * 

(2) *