Hatály: közlönyállapot (2016.VI.8.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

10/2016. (VI. 8.) KKM utasítás

a tudományos és technológiai szakdiplomatákkal kapcsolatos feladatokról * 

A tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet 8-10. §-a alapján, továbbá az egyes tudományos és technológiai szakdiplomata álláshelyek felülvizsgálatáról szóló 1911/2015. (XII. 11.) Korm. határozat 3. pontjában foglaltak alapján a tudományos és technológiai szakdiplomaták külügyi-diplomáciai felkészítésének, szakmai irányításának, valamint a szakdiplomata, a szaktárcával és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal való kapcsolattartás részletes szabályait az alábbiak szerint határozom meg:

1. Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya a Magyarország külképviseletein kormánytisztviselőként tartós külszolgálatot teljesítő tudományos és technológiai szakdiplomaták (a továbbiakban: TéT szakdiplomaták) kiválasztására, felkészítésére, szakmai irányítására és a munkáltatói jogok gyakorlására, a TéT szakdiplomata által ellátandó külképviseleti feladatokra, valamint a TéT szakdiplomata kihelyezésével és alkalmazásával kapcsolatos pénzügyi, működési feltételekre terjed ki. Az utasítás 6. alcímében foglalt rendelkezések hatálya kiterjed a tudományos és technológiai feladatokat ellátó más diplomatákra is. Az utasítás hatálya nem terjed ki a Magyarország Európai Unió (a továbbiakban: EU) melletti Állandó Képviseletén kormánytisztviselőként tartós külszolgálatot teljesítő tudományos és technológiai szakdiplomatákra.

2. A TéT szakdiplomata kiválasztása, felkészítése

2. § (1) A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) elnökével együttesen dönt arról, hogy mely állomáshelyen indokolt TéT szakdiplomatát alkalmazni. A TéT szakdiplomata álláshely létesítésére a Korm. rendelet 8. §-a az irányadó. A miniszter az NKFI Hivatal elnökével együttesen írja ki a TéT szakdiplomata álláshelyre vonatkozó pályázatokat, a szakdiplomata személyéről az NKFI Hivatal elnökének javaslatára a miniszter dönt.

(2) A TéT szakdiplomatának kizárólag kormánytisztviselő nevezhető ki. Amennyiben a szakdiplomata álláshely betöltésére kiválasztott személy nem kormánytisztviselő, a kiválasztott személlyel a KKM a külszolgálat idejére határozott idejű kormánytisztviselői jogviszonyt létesít.

(3) A TéT szakdiplomata tartós külszolgálatra rendeléséhez - a Korm. rendelet 17. §-ában foglalt feltételeken túl - az alábbi feltételek teljesítése szükséges:

a) az állomáshelyen elismert munkanyelvből„C”típusú felsőfokú állami - vagy jogszabály által azzal egyenértékűvé nyilvánított - nyelvvizsga és tárgyalóképes szakmai nyelvismeret;

b) a KKM és az NKFI Hivatal elnöke által együttesen jóváhagyott eljárásrend és szempontrendszer alapján közösen szervezett szakmai írásbeli vizsgán és szóbeli meghallgatáson való megfelelés;

c) a KKM által meghatározott, az NKFI Hivatal elnökével egyeztetett szakmai felkészítésen történő részvétel;

d) külügyi szakmai alapvizsga legalább „megfelelt” eredménnyel történő letétele;

e) érvényes személygépkocsi-vezetői engedély, gépjárművezetői gyakorlat.

(4) A TéT szakdiplomata munkakör nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörnek minősül, ezért a TéT szakdiplomata tartós külszolgálatra rendelésére csak nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatását követően kerülhet sor, akkor, ha a kiválasztott személy esetében kockázati tényező nem merül fel. A nemzetbiztonsági ellenőrzést a miniszter kezdeményezi. A TéT szakdiplomata külszolgálata alatt a KKM-ben vagyonnyilatkozatot köteles tenni.

(5) A TéT szakdiplomata szakmai felkészítése a KKM és az NKFI Hivatal együttes feladata. A TéT szakdiplomata külügyi-diplomáciai felkészítése a KKM feladata. A felkészítéshez szükséges időtartam, a TéT szakdiplomata-jelölt szakmai gyakorlatától és előírt külügyi tapasztalatától függően egytől hat hónapig terjedhet, a pontos időtartamot a KKM hivatali szervezetének vezetője határozza meg.

(6) A TéT szakdiplomata tartós külszolgálatát az NKFI Hivatal elnökével egyeztetve, a Korm. rendelet szerinti kihelyező okirat formájában a miniszter rendeli el. A kihelyező okiratot, annak módosítását és megszüntetését, továbbá a kihelyezéssel összefüggő okiratokat a KKM tájékoztatásra megküldi az NKFI Hivatal elnökének.

3. A munkáltatói jogok gyakorlása és a jogviszonyra vonatkozó egyéb rendelkezések

3. § (1) A tartós külszolgálat időtartama alatt a TéT szakdiplomata felett a munkáltatói jogokat - így különösen a kihelyezés, a kihelyezés tartalmának módosítása, a kihelyezés visszavonása, fegyelmi eljárás indítása - a KKM közigazgatási államtitkára gyakorolja.

(2) A TéT szakdiplomaták kormánytisztviselői jogviszonya létesítésében, kormánytisztviselői besorolásában, a besorolás szerinti alapilletmény, illetménykiegészítés és pótlékok megállapításában, a besorolás és a fizetési fokozat változásában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, a külszolgálat ideje alatt a munkáltatói jogok gyakorlásában, valamint a járandóságok és juttatások tekintetében a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2015. (VI. 19.) KKM utasítás (a továbbiakban: SzMSz) az irányadó.

(3) A TéT szakdiplomata a külképviselet személyzetének tagja. A TéT szakdiplomatára feladatai ellátása során az 1. § (2) bekezdésében hivatkozott jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszköz mellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) egyéb utasításaiban és szabályzataiban, továbbá a munkaköri leírásában, a külképviselet vezetőjének egyedi utasításaiban, a külképviselet ügyrendjében, helyettesítési és ügyeleti rendjében, valamint egyéb szabályzataiban foglaltak irányadók.

4. A TéT szakdiplomata irányítása, kapcsolattartása az irányító szervekkel

4. § (1) A TéT szakdiplomata általános-diplomáciai tevékenységének irányítása a miniszter feladata, amelyet a miniszter a képviseletvezetőn keresztül gyakorol. A TéT szakdiplomata szakmai tevékenységének irányítása a miniszter és az NKFI Hivatal elnökének együttes feladata, amelyet - jelen pontban meghatározott kivétellel - a képviseletvezető által gyakorolnak. Az NKFI Hivatal mint a kormányzati kutatás-fejlesztési és innovációs (a továbbiakban: KFI) szakpolitika megvalósításának elsődleges intézménye közvetlenül kérheti a TéT szakdiplomaták közreműködését és támogatását az adott relációban felmerülő szakmai kérdésekben, a KKM és a képviseletvezető egyidejű tájékoztatása mellett.

(2) A TéT szakdiplomata számára a kihelyező okiratával egyidejűleg munkaköri leírását is át kell adni.

(3) A TéT szakdiplomata a tárgyévet követő év június 30. napjáig részletes írásos jelentést készít, továbbá évi egy alkalommal szóban beszámol a hivatali szervezet vezetőjének, illetve az NKFI Hivatalban előzetesen egyeztetett módon, a munkaköri leírásában rögzített vagy az alapján egyedileg meghatározott feladatai teljesítéséről, a külszolgálatban eltöltött tevékenységéről. A külszolgálat befejezésekor a TéT szakdiplomata a teljes időszakot átfogó, összefoglaló jelentést készít, amelyet a külszolgálat befejezését követő 30 napon belül megküld a KKM és az NKFI Hivatal elnöke részére.

(4) A képviseletvezető biztosítja a TéT szakdiplomatának az NKFI Hivatal elnökével és a KKM-mel való folyamatos kapcsolattartás lehetőségét, elősegíti a munkaköri leírásban foglalt feladatainak végrehajtását; jelentéseit, írásos anyagait továbbítja a miniszter és az NKFI Hivatal elnöke részére.

5. A TéT szakdiplomaták működésének pénzügyi és személyi feltételei

5. § (1) A KKM a TéT szakdiplomata részére az adott állomáshelyen a külképviselet hivatali épületében irodahelyiséget biztosít. A TéT szakdiplomata az általa használt irodát a vonatkozó előírások (pl. munkarend, biztonsági előírások) szerint használhatja.

(2) A KKM a TéT szakdiplomata elhelyezése során biztosítja a KKM által a külszolgálat ellátása során használt irodák folyamatos, munkaidőn belüli és túli szabad megközelítését, használatát a zavartalan szakmai tevékenység és ügyfélforgalom lebonyolítása érdekében.

(3) A TéT szakdiplomata a külképviselet személyzetének munkavégzésre vonatkozó utasítást nem adhat. Amennyiben feladatainak ellátásához segítségre van szüksége, a külképviselet személyzetének igénybevételét számára a külképviselet vezetője engedélyezi.

(4) Amennyiben a TéT szakdiplomata munkaköri feladatainak ellátásához szükséges tárgyi eszközök cseréjét, beszerzését vagy a külszolgálat idejére biztosított lakása esetleges cseréjét igényli, azt a külképviseleten kell kezdeményeznie a külképviselet működési rendjének (a külképviseletek gazdálkodásáról szóló belső utasításnak), valamint a lakásbérleti szerződésben foglaltaknak megfelelően, a KKM-ben meghatározott szolgálati úton.

(5) Az engedélyezett beszerzések, valamint a lakáscsere az érintett TéT szakdiplomata közreműködésével valósulnak meg, azt a külképviselet és a KKM illetékes főosztálya végzi.

(6) A TéT szakdiplomata részére feladatainak elvégzéséhez a KKM hivatali gépkocsit külön személyi használatra nem biztosít. Amennyiben a TéT szakdiplomata azt kérelmezi, a KKM gépkocsivásárlás céljára kamatmentes munkáltatói kölcsönt nyújthat a Korm. rendelet 28. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. A TéT szakdiplomata által használt magántulajdonú gépkocsi hivatalos célú használata után a KKM költségtérítést fizet. A hivatalos célra használt magántulajdonban lévő gépkocsi diplomatarendszámot kap.

(7) A TéT szakdiplomata a külképviselet közös használatú hivatali gépjárműveit a külképviselet diplomatáira vonatkozó feltételekkel azonos módon jogosult használni.

(8) A TéT szakdiplomata munkavégzéséhez használt hivatali gépkocsi vezetésére a KKM gépkocsivezetőt nem biztosít. Gépkocsivezető esetleges igénybevételét a TéT szakdiplomata kérelmére a külképviselet vezetője engedélyezi.

(9) A TéT szakdiplomata munkájához szükséges hivatali mobiltelefon-készülék beszerzéséhez és annak működéséhez szükséges fedezetet a KKM biztosítja.

(10) A KKM a TéT szakdiplomata részére hivatali célra korlátozás nélkül biztosítja a vonalas telefon-, VPN-, illetve internethasználatot.

(11) A külképviseleti pénztárnaplóban elkülönített előirányzatként kell kezelni a TéT szakdiplomatához együttesen rendelhető alábbi éves kiadások fedezetét:

a) reprezentációs költségek;

b) kiküldetési költségek (szállás, utazási költség, magántulajdonú gépkocsi hivatalos célú használata utáni költségtérítések, üzemanyagköltség).

A TéT szakdiplomaták számára elkülönített előirányzat összesített éves összege 50 000 EUR, amelynek emeléséről a KKM, valamint az NKFI Hivatal elnöke közösen dönt az állomáshelyek felülvizsgálatához kapcsolódóan. A keret felosztásáról a KKM az NKFI Hivatal elnökével egyeztetve dönt.

(12) Az NKFI Hivatal elnöke jogosult a TéT szakdiplomata munkavégzéséhez szükséges dologi kiadások, valamint beszerzések többletforrását, többleteszközt kiegészítő jelleggel, évközi előirányzat-átadással a KKM részére átadni. Az NKFI Hivatal forrásából beszerzett eszközök használatára a TéT szakdiplomaták jogosultak, azonban szükség esetén, ideiglenesen használatuk a külképviselet általános működésébe is bevonható azzal, hogy a TéT szakdiplomata feladatellátásához szükséges eszközállományt a külképviselet-vezetőnek folyamatosan biztosítania kell.

(13) Az 5. § (11) bekezdésében meghatározott előirányzatok felhasználásáról az állomáshelyen negyedévente összesített elszámolás készül, amit a külképviselet a TéT szakdiplomata rendelkezésére bocsát. A TéT szakdiplomata a negyedéves elszámolást továbbítja a KKM és az NKFI Hivatal részére.

(14) Az elkülönített előirányzat felhasználásáról, figyelembe véve annak szakmai indokoltságát, a TéT szakdiplomata dönt. A TéT szakdiplomata az előirányzatok felhasználása során köteles betartani a KKM bizonylatkezelésre vonatkozó szabályait, amelyet a KKM ellenőrizni jogosult.

(15) Az elkülönített előirányzatok vonatkozásában az utalványozás jogát a TéT szakdiplomata gyakorolja.

(16) A TéT szakdiplomata ideiglenes hazarendeléséről, átutaztatásáról a KKM dönt, erről egyeztet az NKFI Hivatallal. Az ideiglenes haza-, visszarendelés, illetve átutazás költségét, az esetlegesen felmerülő szállásköltséget, az egyéb kapcsolódó költségeket a KKM viseli.

(17) A KKM fedezi az éves beszámoló értekezletre (a továbbiakban: értekezlet) történő hazautazással kapcsolatosan felmerülő költségeket, a TéT szakdiplomata azonban - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik - köteles évi rendes szabadságát úgy kivenni, hogy a szabadság az értekezlet időpontjával egybeessen. Ezzel összhangban a külképviselet vezetője köteles a szakdiplomata szabadságát az értekezlet időpontját figyelembe véve kiadni.

6. A TéT szakdiplomata, illetve a tudományos és technológiai feladatokat ellátó diplomata tevékenysége

6. § (1) A TéT szakdiplomata, illetve a tudományos és technológiai (a továbbiakban: TéT) feladatokat ellátó diplomata feladatai:

a) a szakterülethez kapcsolódó kétoldalú egyezmények, megállapodások előkészítése, együttműködés azok megkötésében és végrehajtásában, szorosan együttműködve az egyezményekért felelős hazai kormányzati intézményekkel, TéT együttműködések esetén különösen az NKFI Hivatallal;

b) a fontosabb szakmai delegációs látogatások előkészítése, lebonyolítása és értékelése, valamint a Kormány által a fogadó országba küldött KFI szakértők/tanácsadók tevékenységének támogatása;

c) kétoldalú tudományos kapcsolatok erősítése, a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek (kutatóhelyek) kétoldalú tudományos együttműködéseinek támogatása;

d) a felsőoktatási intézmények és a vállalkozások innovációs klasztereiben megvalósuló bilaterális együttműködések, a szakmai tudás üzleti potenciállá, majd tényleges gazdasági eredménnyé alakításának elősegítése;

e) az innováció- és technológia-transzfer támogatása, külföldi kutatás-intenzív és high-tech ipari befektetők vonzása Magyarországra a stratégiai partnerek felkutatásával, valamint a bevezetendő technológiák azonosításával;

f) potenciális külföldi befektetők felkutatása a Magyarországon megvalósuló beruházások korai szakaszának támogatása érdekében;

g) Magyarország tudományos KFI eredményeinek népszerűsítése a fogadó államban;

h) a külképviselet vezetője által adott egyéb diplomáciai feladatok - a TéT ágazati feladatok ellátását nem veszélyeztetve történő - ellátása.

(2) A TéT szakdiplomata munkája során szorosan együttműködik az állomáshelyén tevékenykedő külgazdasági attaséval és az oktatási-kulturális szakdiplomatával.

7. § (1) A TéT szakdiplomata, illetve a TéT feladatokat ellátó diplomata információs tevékenységgel és kormányzati jelentőmunkával kapcsolatos feladata:

Részvétel a nagykövetség jelentőmunkájában, információnyújtás a KKM Tudománydiplomáciai Főosztálya (a továbbiakban: TDF) és az NKFI Hivatal részére, különösen az alábbi témakörökben:

a) a fogadó ország állami és nem kormányzati szervekhez kötődő KFI fejlesztései és TéT politikája;

b) a magyarországi szakpolitika keretébe átvehető legjobb nemzetközi gyakorlatok (best-practices); KFI intézményrendszer, programok, pályázati stratégiák, támogatások rendszere, pályázatkezelés menete, projektértékelési módszerek, a kis- és középvállalkozásokat támogató eszközök;

c) a fogadó ország harmadik féllel folytatott TéT aktivitása, beleértve a fogadó ország és az EU kapcsolatát is;

d) a fogadó országban működő multilaterális KFI szervezetek, intézmények nemzetközi kapcsolatainak és trendjeinek monitorozása.

(2) A TéT szakdiplomaták által küldött, nyilvános információkat az NKFI Hivatal és a KKM TDF a honlapjaikon megjelenő hírekben felhasználhatja.

8. § A TéT szakdiplomata, illetve a TéT feladatokat ellátó diplomata kapcsolatépítő és hálózatfejlesztő tevékenységgel kapcsolatos feladatai:

a) kapcsolattartás a fogadó ország KFI-ben érintett kormányzati szereplőivel (különös tekintettel a végrehajtó központi szervezetekre), felsőoktatási intézményeivel, kutatóintézeteivel, kutatóhelyeivel, az ipari és az üzleti szféra meghatározó innovatív vállalataival;

b) információszerzés a fogadó ország nemzetközi TéT kapcsolatainak alakulásáról és a kétoldalú TéT kapcsolatok helyzetéről, illetve az együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről;

c) részvétel az EU kutatási és innovációs keretprogramjának fogadó országbeli rendezvényein, bemutatva az adott szakterület magyar erősségeit és a hazai kutatási projektkínálatokat;

d) kapcsolattartás a fogadó országban működő EU-képviselettel és a fogadó országba akkreditált, különösen az EU tagállamaiból érkező TéT szakdiplomatákkal, felmérve az együttes, illetve összehangolt aktivitás lehetőségeit;

e) szakdiplomáciai kapcsolatépítő tevékenység a fogadó ország két- és többoldalú TéT partnereivel, partnerkeresés és közvetítés az EU által nyújtott és egyéb nemzetközi pénzügyi források elnyerésének érdekében;

f) a fogadó országban élő magyar kutatók hálózatba szervezése, mobilitásuk elősegítése, a magyar KFI rendszerbe való bekapcsolódásuk elősegítése és informálásuk a hazatérési lehetőségekről;

g) partnerségi kapcsolatok elősegítése és kiépítése a helyi üzleti csoportok segítségével, a magyarországi tőkebevonás, valamint a fogadó országban magyar cégek piacra lépésének támogatása céljából;

h) kapcsolatok ápolása a fogadó ország azon kutatóival, akik korábban Magyarországon dolgoztak;

i) kapcsolattartás és együttműködés a magyar KFI szervezetek fogadó országba küldött képviselőivel.

9. § A TéT szakdiplomata, illetve a TéT feladatokat ellátó diplomata forrásfeltáró tevékenységgel kapcsolatos feladatai:

a) piacközeli, vállalatorientált innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységek előmozdítása, azaz a KFI eredményeknek a minél gyorsabb gyakorlati alkalmazásba történő átültetése, ezek gazdasági hasznosítását célzó nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárása;

b) az üzleti hasznosítás érdekében kiépített fogadó állami ösztönzők szerepének beazonosítása;

c) közreműködés nemzetközi nagyprojektek generálásában;

d) technológia-transzferek lehetőségeinek felkutatása a nemzetközi kutatási és ipari fejlesztési együttműködések terén, a hazai KFI tevékenység támogatása érdekében;

e) a fogadó ország egyes fejlesztési területeinek feltérképezése, ezen belül más területekhez képest relatíve kisebb versenyt biztosító szakterületek beazonosítása;

f) az EU KFI keretprogramjának keretében megvalósuló együttműködések támogatása, továbbá részvétel az ehhez kapcsolódó forrásfeltáró tevékenységben;

g) nemzetközi nagyvállalatok által működtetett globális tudáshálókhoz történő csatlakozások elősegítése;

h) KFI projektek, konzorciumok és beruházások szakmai előkészítése.

7. Záró rendelkezések

10. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a külügyminiszter és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke 1/2006. együttes utasítása a tudományos és technológiai szakdiplomatákkal kapcsolatos közös feladatokról.