Hatály: közlönyállapot (2017.IX.5.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

43/2017. (IX. 5.) FM rendelet

az egyes agrártámogatási és agrárágazati szabályokat tartalmazó miniszteri rendeletek módosításáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében,

az 1. és 4. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

1. § A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 2. §-a a következő (7d)-(7f) bekezdéssel egészül ki:

„(7d) A 2016. támogatási év vonatkozásában a (7a)-(7c) bekezdések szerinti eljárásokat követően rendelkezésre álló forrásmaradvánnyal a 2016. III. tárgynegyedév azon baromfi megnevezés-csoport támogatási keretét kell megnövelni, ahol a jóváhagyott támogatási igény meghaladja a tárgynegyedév vonatkozásában a (7a)-(7c) bekezdések szerinti eljárásokat követően rendelkezésre álló forrás összegét. Ha a jogos támogatási igény meghaladja a forrásmaradvány összegét, akkor a támogatás összege a kifizetési kérelmek között a többlet mértékével arányosan csökken.

(7e) A (7d) bekezdés szerinti tárgynegyedévi forrásnövekményt az egyes igénylők vonatkozásában jóváhagyott, de a visszaosztás miatt ki nem fizetett támogatások kifizetésére kell felhasználni azzal, hogy figyelembe kell venni a baromfi termékpálya egyes területeit érintő madárinfluenza miatti veszteségek részleges ellentételezéséhez nyújtott jövedelempótló támogatásról szóló FM rendelet szerint folyósított támogatás (a továbbiakban: jövedelempótló támogatás) azon részét, amely a tárgynegyedév vonatkozásában már kifizetésre került.

(7f) Az igénylőnek folyósított jövedelempótló támogatás összegét úgy kell tekinteni, hogy az először a 2015., majd a 2016. támogatási év - sorrendben - I., II., III., majd IV. tárgynegyedéveinek jóváhagyott, de a visszaosztás miatt ki nem fizetett támogatási igényeit elégítette ki.”

2. § A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

a) 1. § (1) bekezdés c) pontjában, 1/A. § (3) bekezdés a) pontjában, 2. számú melléklet 9.3. pontjában, valamint 7. számú melléklet 7.1. pontjában a „megyei kormányhivatal” szövegrész helyébe a „járási kormányhivatal” szöveg,

b) 2. § (5) bekezdés e) pontjában a „megyei kormányhivatalnak” szövegrész helyébe a „járási kormányhivatalnak” szöveg

lép.

2. A szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről szóló 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet módosítása

3. § A szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről szóló 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet

a) 7. § (1) és (5) bekezdésében a „január” szövegrész helyébe a „december” szöveg,

b) 14. § (2) bekezdésében a „borszőlőültetvény” szövegrész helyébe a „borászati üzem” szöveg,

c) 14. § (4) bekezdés b) pontjában a „másik GA számmal rendelkező hegyközségi tag borászati üzemébe” szövegrész helyébe a „másik borászati üzembe” szöveg

lép.

3. Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet módosítása

4. § Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet [a továbbiakban: 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet] 2. § (3) bekezdése helyébe következő rendelkezés lép:

„(3) A mezőgazdasági termelő a támogatási kérelmében megjelölt, a támogatás alapját képező anyakecskéket köteles a támogatási kérelem benyújtására meghatározott időszak utolsó napját követő naptól kezdődő száz naptári napos időtartamban folyamatosan birtokán tartani.”

5. § A 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet 5. § (1) bekezdésében a „tárgyév december 23-áig” szövegrész helyébe a „tárgyév november 1. és december 10. közötti időszakban” szöveg lép.

4. Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet módosítása

6. § (1) Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet [a továbbiakban: 10/2015. (III. 13.) FM rendelet] 1. § 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„4. állandó kultúra: az állandó gyepterülettől eltérő, a vetésforgón kívül termesztett növénykultúra, amely öt vagy öt évnél több ideig foglalja el a földterületet, és ismétlődően termést hoz, ideértve a faiskolát, a rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvényt, a fás szárú egyéb ültetvényeket, a spárgát, a Miscanthus nemzetségbe tartozó energianád fajokat, az olasznád, szilfium és a nem ökológiai jelentőségű területeként igényelt keleti kecskeruta fajokat mint lágyszárú energianövényeket, valamint a levendula, orvosi zsálya, kerti ruta, mezei cickafark, fehér üröm, kasvirág, évelő édeskömény, kerti kakukkfű, lósóska, szurokfű lágyszárú fajokat;”

(2) A 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 1. § 21. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„21. parlagon hagyott terület: adott tárgyévre vonatkozóan az a szántóterület, amelyen a pihentetési időszakban semmilyen növénykultúrát nem vetnek vagy telepítenek, és nem takarítanak be;”

7. § A 10/2015. (III. 13.) FM rendelet a következő 27/F. §-sal egészül ki:

„27/F. § E rendeletnek az egyes agrártámogatásokat és agrárágazati szabályokat tartalmazó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 43/2017. (IX. 5.) FM rendelettel megállapított 1. § 4. pontját a 2017. évben benyújtott egységes kérelmekre is alkalmazni kell.”

8. § A 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 5. mellékletében foglalt táblázat 1:G, 6:G, 9:G, 10:G, 11:G és 12:G mezőjében a „0,25 ha” szövegrész helyébe a „nincs” szöveg lép.

9. § Hatályát veszti a 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 20. § (2) bekezdése, 21. § (3) bekezdése és 22. § (3) bekezdése.

5. A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programról és az azzal összefüggésben igényelhető csekély összegű támogatások feltételeinek megállapításáról szóló 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet módosítása

10. § A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programról és az azzal összefüggésben igényelhető csekély összegű támogatások feltételeinek megállapításáról szóló 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet [a továbbiakban: 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet] 1. § 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában)

„7. dohánytermelő: az az ügyfél, aki vagy amely e rendelet szerint Burley, illetve Virginia dohány termeléséhez kötött, mezőgazdasági csekély összegű támogatást vesz igénybe, vagy Burley, illetve Virginia dohány szerkezetátalakítási támogatási jogosultsággal rendelkezik;”

11. § Az 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási jogosultságok alapján fizetendő mezőgazdasági csekély összegű támogatást forintban és dohánytermelőnként, valamint együttműködő termelőnként a 12. §-ban meghatározott keretösszeg, valamint a (3) és (5) bekezdésben meghatározott összes terület hányadosaként kell megállapítani azzal, hogy az így megállapított összegtámogatási jogosultságonként

a) a 2015. évre benyújtott támogatási kérelmek esetében legfeljebb 300 000 Ft,

b) a 2016. évre benyújtott támogatási kérelmek esetében legfeljebb 311 860 Ft,

c) a 2017. évre benyújtott támogatási kérelmek esetében legfeljebb 309 780 Ft.”

12. § Az 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet 14. § (6) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[Az energiával fűtött dohányszárítónként vagy az (5) bekezdés szerinti dohányszárítók falugazdász által igazolt minden 400 légköbmétere után az igényelhető általános csekély összegű támogatás legmagasabb összege]

a) 1 500 000 Ft - a 2016. évben benyújtott támogatási kérelmek esetében 1 559 300 Ft, a 2017. évben benyújtott támogatási kérelmek esetében 1 548 300 Ft -,

b) a dohánytermelő által aktivált és a 4. § (3) bekezdése szerinti kötelezettség-megosztással nem érintett összes támogatási jogosultságai számánál öttel kisebb szám megszorozva 300 000 Ft-tal - a 2016. évben benyújtott támogatási kérelmek esetében 311 860 Ft-tal, a 2017. évben benyújtott támogatási kérelmek esetén 309 780 Ft-tal -, de legfeljebb 195 000 euró, vagy”

13. § Az 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet

a) 12. §-ában a „2015-2017. támogatási évek” szövegrész helyébe a „2015-2020. támogatási évek” szöveg,

b) 13. § (1) bekezdésében a „mennyiségű Virginia, illetve Burley dohány” szövegrész helyébe a „mennyiségű és fajtájú Virginia, illetve Burley dohány” szöveg,

c) 13. § (4) bekezdésében a „szerződésben vállalt mennyiségű” szövegrész helyébe a „szerződésben vállalt mennyiségű és fajtájú” szöveg

lép.

6. Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet módosítása

14. § Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet [a továbbiakban: 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet] 3. § (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(5) Ha az ügyfél a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény (a továbbiakban: Mkk. törvény) szerinti agrárkár-enyhítési eljárásban kárbejelentést tesz, akkor kérésére az általa megjelölt támogatások, illetve intézkedések vonatkozásában az agrárkár-megállapító szerv kárbejelentésre vonatkozó döntésének hatálya a 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti eseményre vonatkozó ténymegállapítások tekintetében - az esemény bekövetkezésének e rendelet szerinti külön bejelentése és az igazolása tárgyában hozott külön döntés nélkül - kiterjed a vis maior bejelentéssel érintett eljárásra is.

(6) Az (5) bekezdés szerinti esetben a Kincstár az esemény bekövetkezésének igazolásáról az általa az agrárkár-enyhítési hatáskörében működtetett mezőgazdasági kockázatkezelési adatbázis adatai alapján dönt.”

15. § A 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 3. § (5) bekezdése szerinti eset kivételével, az esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentést, valamint az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani az erre szolgáló elektronikus felületen.”

16. § A 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet a következő 6/A. §-sal egészül ki:

„6/A. § (1) Az elektronikus kapcsolattartásnak a 2007. évi XVII. törvény 38. § (3) bekezdése alapján történő kötelező vagy önkéntes választása esetén az ügyfél vagy meghatalmazottja a Kincstár felé teljesítendő, az e rendeletben, valamint a Kincstár döntésében meghatározott kötelezettségét, illetve jogosultságát - amennyiben más, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok azt lehetővé teszik - kizárólag elektronikus úton teljesítheti, illetve gyakorolhatja az e rendelet alapján benyújtott vis maior bejelentésre indult eljárásban, ideértve - a bírósági felülvizsgálat és a felügyeleti eljárás kivételével - a jogorvoslati eljárást is.

(2) Ha az ügyfél vagy a meghatalmazottja az (1) bekezdés alapján az elektronikus kapcsolattartást választja, akkor a Kincstár az eljárás során keletkezett iratokat elektronikus úton közli az ügyféllel vagy annak meghatalmazottjával.”

17. § A 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet 1. § (1) bekezdésében a „mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény” szövegrész helyébe a „mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: 2007. évi XVII. törvény)” szöveg lép.

18. § Hatályát veszti a 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet 3. § (7) bekezdése.

7. A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet módosítása

19. § A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet [a továbbiakban: 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet] 4. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Az állattartó a tenyészetében lévő

a) anyajuh minden megkezdett ötven egyedszáma után egy tenyészkos,

b) anyakecske minden megkezdett ötven egyedszáma után egy tenyészbak

tenyésztésbe állításához igényelhet támogatást.

(4) Ha a bejelentett tenyészetben lévő anyajuh vagy anyakecske egyedszáma nem éri el az ötvenet, akkor egy tenyészkos, illetve egy tenyészbak tenyésztésbe állításához igényelhető támogatás.”

20. § A 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet 6. § (1) bekezdésben a „nyolcnapos” szövegrész helyébe a „tizenöt napos” szöveg lép.

21. § Hatályát veszti a 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet 4. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja.

8. Záró rendelkezések

22. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) E rendelet 6. § (2) bekezdése, 8. és 9. §-a 2018. január 1-jén lép hatályba.