Hatály: közlönyállapot (2017.VIII.14.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1520/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat

a baromfi termékpálya egyes területein a madárinfluenzával összefüggésben szükséges állami beavatkozás kiterjesztéséről

A Kormány

1. felhívja a földművelésügyi minisztert a madárinfluenza által leginkább sújtott baromfifeldolgozó vállalkozások részére a hazai költségvetés terhére nyújtandó állami támogatási konstrukció kidolgozására, és annak előzetes jóváhagyása céljából az Európai Bizottság részére történő bejelentésére;

Felelős: földművelésügyi miniszter

Határidő: 2017. augusztus 31.

2. egyetért az 1. pont szerinti állami támogatási konstrukcióhoz szükséges források költségvetési biztosításával, amelynek érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a földművelésügyi minisztert, hogy annak az Európai Bizottság általi jóváhagyását követően a szükséges, de legfeljebb 2 milliárd forint összegű forrás rendelkezésre állásához szükséges intézkedéseket tegyék meg.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

földművelésügyi miniszter

Határidő: Európai Bizottság jóváhagyását követően a felmerülés ütemében