Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2018.02.26.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

40/2006. (XII. 25.) PM rendelet

az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 100. §-ának a), b) és d) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § Az állami adóhatóság az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelése, valamint az illetékek kiszabása és könyvelése során az e rendeletben foglaltakat köteles figyelembe venni.

2. § *  (1) *  Az 1. §-ban foglalt feladatok végrehajtása során a nyilvántartást úgy kell kialakítani, hogy abból kitűnjön valamennyi illetékügyben az illeték fajtája, vagyonszerzési illeték esetében a megszerzett vagyontárgy(ak) jellege, valamint a központi költségvetést megillető illetékbevétel.

(2) E rendelet alkalmazásában

a) *  illetékfajta: öröklési illeték (gépjármű nélkül), ajándékozási illeték (gépjármű nélkül), gépjármű öröklési és ajándékozási illeték, visszterhes vagyonszerzési illeték (gépjármű nélkül), visszterhes gépjármű-átruházási illeték, közigazgatási hatósági eljárási illeték, bírósági eljárási illeték, felügyeleti illeték,

b) *  vagyontárgy jellege: tanya, családi ház, ikerház, láncház, sorház, lakás, garázs, üdülő, étterem, szálloda, iroda, üzlet, raktár, mezőgazdasági épület, telek, termőföld, egyéb nem lakás célú ingatlan, gépjármű, értékpapír, vagyoni betét, egyéb ingó vagyontárgy,

c) *  központi költségvetés illetékbevétele: a tárgyhónapban az egyes illetékfajtákra teljesített (vagy átvezetett) és követeléssel szemben jóváírt befizetések összege, növelve a d) pont da)-dc) alpontja szerint elszámolt bevétellel és csökkentve a d) pont dd) alpontja szerint törölt követelés összegével,

d) pénzforgalom nélküli bevételek és a bevételt befolyásoló törlés:

da) függő bevétel elszámolása követeléssel szemben,

db) túlfizetés elszámolása követeléssel szemben,

dc) követelés törlése miatt elszámolhatóvá vált befizetés elszámolása más követeléssel szemben,

dd) a korábban megfizetett követelés törlése,

e) követelés: jogerőssé vált határozattal megállapított előírás, ide nem értve a lakóház felépítésére alkalmas telekszerzés után megállapított, de a fizetés tekintetében felfüggesztett tételeket,

f) hátralék: végrehajtás alá vont vagy vonható követelés.

(3) A (2) bekezdés d) pont dd) alpontjának alkalmazásában a már megfizetett követelés törlésével egy tekintet alá esik, ha

a) *  cégbíróságnál vagy a járási (fővárosi kerületi) hivatalnál kezdeményezett eljárásokhoz kapcsolódó illetékbeszedési számlákra befizetett összeget,

b) hatóságtól vagy bíróságtól érkezett megkeresés alapján visszatérítendő illetéket,

c) a fel nem használt illetékbélyeg megtérítésére irányuló kérelem alapján történő jóváírást

az adóhatóság követeléssel szemben elszámolta, az ügyfél adószámláján más adónemre átvezette, társhatóságnak átutalta vagy az ügyfél részére visszatérítette. * 

(4) *  A központi költségvetést megillető illetékbevételt csökkenteni kell a tárgyhónapban a (3) bekezdés szerint követeléssel szemben elszámolt, az ügyfél adószámláján más adónemre átvezetett, társhatóságnak utalt, visszatérített összeggel.

3. § *  Az ingatlan forgalmi értékének megállapításához szükséges összehasonlító értékadatok gyűjtésére külön nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás a következőket tartalmazza:

a) az ingatlan címét és/vagy helyrajzi számát,

b) az ingatlan jellegét,

c) az illeték fizetésére kötelezett fél által bejelentett és a megállapított forgalmi értéket,

d) az illetékkötelezettség keletkezésének időpontját,

e) az illetékkiszabásra való bejelentés időpontját,

f) a vagyonszerzési ügy állami adóhatósághoz való érkezésének napját,

g) megállapított forgalmi érték esetén az értékelés napját és az 1. számú melléklet szerinti adatokat,

h) közös tulajdon esetében - amennyiben az a szerződésből megállapítható - a felépítményhez tartozó közös tulajdoni illetőséget.

4. § * 

5. § * 

6. § * 

7-8/A. § * 

Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.

(2)-(3) * 

10-11. § * 

1. számú melléklet a 40/2006. (XII. 25.) PM rendelethez

Ingatlan adatai

Szerződés jellege * :

- adás-vétel;

- csere;

- öröklés;

- ajándékozás.

Szerződés szerinti (bejelentett) érték: ____________________ Ft

Értékelés szerinti (megállapított) érték: ___________________ Ft

Ingatlan elhelyezkedése

Település: ___________________________

Közterület: __________________________

Házszám: ___________________________

Helyrajzi szám: ________/____/____/_____

Megközelíthetőség (közútkapcsolat) * :

- aszfaltút;

- beton- vagy egyéb szilárdburkolatú út;

- földút.

Földútkapcsolat esetében: aszfalt vagy szilárdburkolatú úttól való távolság ____________ m.

Övezet jellege * :

- családiházas;

- városias beépítésű;

- lakótelep;

- villanegyed;

- szociális szempontból nem megfelelő övezet;

- üdülőterület;

- magányos beépítésű külterület;

- csoportos beépítésű külterület;

- ipari terület;

- intézményi terület.

Fekvés * :

- belterület;

- külterület;

- zártkert.

Külterületi ingatlan esetében település belterületétől való távolság: __________________ m.

Közművesítettség *  (elérhető/bekötött):

- ivóvíz; □/□

- szennyvízcsatorna; □/□

- csapadékelvezető-csatorna; □/□

- házi derítő (szikkasztó); □/□

- lakossági áram; □/□

- ipari áram; □/□

- földgáz; □/□

- egyedi gáztartály. □/□

I. Földterület, telek adatai

□□

oldal

Helyrajzi szám: ______________/___/___/_____

Alapterülete: ______________________________ m2

Beépítettség:

- beépítetlen;

- beépített: ________________________ m2.

Külterület és zártkert esetén

művelés * :

- művelés alól kivett;

- szántó;

- rét;

- legelő;

- szőlő;

- kert;

- gyümölcsös;

- nádas;

- erdő;

- fásított terület;

- halastó;

minőségi osztály (kataszteri tiszta jövedelem): ___________________ aranykorona.

II. Lakóépület, lakás adatai

□□

oldal

Helyrajzi szám: _______________________/___/___/_____

Építési éve: ___________________________________

Legutolsó teljes felújítás időpontja * : ________________

Jelenlegi állag * :

- új;

- újszerű;

- átlagos;

- elhasznált, felújítandó;

- romos, bontandó.

Hasznos alapterület: ____________________________ m2

Belmagasság: _________________________________ m

Terasz (erkély, balkon) területe: ________________________ m2

Lakóépülethez, lakáshoz tartozó, attól elválaszthatatlan

padlás, pince, kazánház, egyéb tároló: ___________________ m2

Szobák száma:______________________________________

Félszobák száma:______________________________

Fürdőszobák száma:___________________________

Épület típusa * :

- tanya;

- családi ház;

- ikerház;

- láncház, sorház;

- többlakásos épület;

- lakótelepi épület.

Komfortfokozata * :

- összkomfortos (egyedi központi fűtéssel, etage);

- összkomfortos (távfűtéssel),

- komfortos;

- félkomfortos;

- komfort nélküli.

Többlakásos és lakótelepi épület esetében az épület lakásainak száma: ______________

Falazat * :

- tégla;

- kő;

- monolit beton;

- házgyári panel;

- könnyűszerkezet;

- fa;

- vályog;

- vert és egyéb hagyományos;

- egyéb nem hagyományos.

Tetőszerkezet * :

- fa;

- fém;

- beton.

Tető borítása * :

- cserép;

- pala;

- lemez;

- nád, zsúp;

- egyéb.

Többlakásos épületben elhelyezkedő lakás

megközelíthetősége * :

- lépcső; □

- lift;□

elhelyezkedése * :

- alagsor, pince;

- emelet: ___________________;

lakószobáinak tájolása * :

- egyik szoba sem nyílik udvari vagy északi irányba;

- szobák legalább felének ablaka udvarra vagy északra nyílik;

- egyéb.

III. Nem lakás célú épület adatai

□□

oldal

Helyrajzi szám: _______________________/___/___/_____

Épület típusa * :

- étterem (bisztró, büfé, cukrászda, csárda, diszkó, fogadó, kávézó, kocsma, utasellátó, söröző, vendéglő stb.);

- garázs (teremgarázs, nem mezőgazdasági kocsiszín stb.);

- iroda;

- mezőgazdasági épület (aszaló, hodály, magtár, ól, siló, szín stb.);

- raktár (kamra, padlás, pince, tároló stb.);

- szálloda (apartman, hotel, motel, panzió, szálló stb.);

- üdülő (bungaló, hétvégi ház, horgásztanya stb.);

- üzem (gyár, műhely, iparcsarnok stb.);

- üzlet (abc, áruház, bolt, bevásárlóközpont, üzletház, vásárcsarnok stb.);

- egyéb gazdasági épület, építmény (hővezeték, torony, trafóház, zagytér stb.);

Építési éve: _____________________________________

Legutolsó teljes felújítás időpontja * : _________________

Jelenlegi állag * :

- új;

- újszerű;

- átlagos;

- elhasznált, felújítandó;

- romos, bontandó.

Hasznos alapterület: ____________________________ m2

Belmagasság: _________________________________ m

Tetőszerkezet * :

- fa;

- fém;

- beton.

Tető borítása * :

- cserép;

- pala;

- lemez;

- nád, zsúp;

- egyéb.

Falazat * :

- tégla;

- kő;

- monolit beton;

- házgyári panel;

- könnyűszerkezet;

- fa;

- vályog;

- vert és egyéb hagyományos;

- egyéb nem hagyományos.

Fűtés * :

- fűtetlen;

- fűtött.

2. számú melléklet a 40/2006. (XII. 25.) PM rendelethez * 

3-8. számú melléklet a 40/2006. (XII. 25.) PM rendelethez *