Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2018.01.17.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

432/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről

A Kormány a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rész

1. § (1) E rendelet hatálya a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a közutaknak és egyéb, az önkormányzat tulajdonában álló közterületeknek Budapest közigazgatási határán belül eső szakaszaira terjed ki, ideértve azoknak

a) a járművek és gyalogosok,

b) a csak a járművek

közlekedésére szolgáló részét is.

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki a gyorsforgalmi utak Budapest közigazgatási határain belül eső szakaszaira.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. fővárosi közutak: sugár- és gyűrűirányú közutak, a kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak, a Főváros tulajdonában álló helyi közutak, valamint valamennyi olyan, e rendelet hatálya alá tartozó közút, amelynek tulajdonosa vagy a vagyonkezelője a közút kezelésével a 3. §-ban meghatározott szervezetet bízza meg;

2. kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak: olyan helyi közutak, amelyek országos vagy fővárosi jelentőségű útvonal részei;

3. sugár- és gyűrűirányú közutak: az országos közúthálózat gyorsforgalmi úti és főúti elemeinek Budapest közigazgatási területén belüli összeköttetését biztosító helyi közutak.

3. § A Fővárosi Önkormányzat vagy az általa a közutak fenntartására, fejlesztésére és a fejlesztéssel összefüggő üzemeltetésre alapított költségvetési szerv vagy olyan gazdálkodó szervezet, amelyben a Fővárosi Önkormányzat 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik, vagy e gazdálkodó szervezet 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet (a továbbiakban együtt: fővárosi közútkezelő) látja el a fővárosi közutak közútkezelői feladatait a közúti közlekedésről szóló törvény szerint a közút területén.

4. § (1) A fővárosi közutak vonatkozásában a fővárosi közútkezelő valamennyi olyan közútkezelői intézkedést, amely jelentős hatást gyakorol valamely országos közút forgalmára, köteles bejelenteni az érintett országos közút kezelőjének.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentést elektronikusan olyan időben kell megtenni, hogy a forgalmi helyzetből adódó szükséges intézkedéseket az országos közút kezelője megtehesse.

2. Sugár- és gyűrűirányú közutak

5. § A sugár- és gyűrűirányú közutakat az 1. melléklet tartalmazza.

6. § (1) *  A sugár- és gyűrűirányú közutak forgalmára tartós hatást gyakorló intézkedést megelőzően a fővárosi közútkezelő az érintett országos közút kezelőjét értesíti.

(2) *  Az értesítés kézhezvételét követően az országos közút kezelője 3 napon belül a bejelentéssel kapcsolatban észrevételt tehet, amely alapján a fővárosi közútkezelő és az országos közút kezelője az adott intézkedés megtételét megelőzően egyeztetni köteles.

(3) Tartósnak kell tekinteni azt a hatást, amely legalább 72 órán át fennáll és legalább 30%-kal csökkenti a sugár- és gyűrűirányú közutak áteresztő képességét.

3. A kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak

7. § (1) A kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalakat a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A 2. mellékletben meghatározott útszakaszok kezelő- és végcsomópontjait is - az abban foglaltakból következő kivétellel - e rendelet szerint kijelölt közterületnek kell tekinteni.

(3) Ahol a 2. melléklet teret említ - amennyiben az abban foglaltakból más nem következik - azon a teret körülvevő közutakat kell érteni.

4. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2013. január 1. napján lép hatályba.

1. melléklet a 432/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A sugár- és gyűrűirányú közutak

Az országos főhálózati elemek fővárosi szakaszai:

1. Az 1. sz. főút vonatkozásában a Budaörsi út a városhatár és a Sasadi út között.

2. A 2. sz. főút vonatkozásában a Váci út a városhatár és a Róbert Károly körút között.

3. A 3. sz. főút vonatkozásában a Szabadföld út - Veres Péter út - Kerepesi út - Rákóczi út - Kossuth Lajos utca - Szabad sajtó út.

4. A 4. sz. főút vonatkozásában a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út.

5. Az 5. sz. főút vonatkozásában az Ócsai út - Grassalkovich út - Helsinki út - Soroksári út.

6. A 6. sz. főút vonatkozásában a 6. sz. főút fővárosi bevezető szakasza - Szerémi út - Rákóczi híd budai felhajtó útja.

7. A 7. sz. főút vonatkozásában a Balatoni út.

8. *  A 10. sz. főút vonatkozásában a 10. sz. főút bevezető szakasza az ürömi körforgalmú csomópont (körpálya nélkül) és a Kocsis Sándor utca között, valamint a Bécsi út a Kocsis Sándor utca és a Vörösvári út között.

9. A 11. sz. főút vonatkozásában a 11. sz. főút fővárosi bevezető szakasza - Batthyány utca - Rákóczi utca - Szentendrei út.

10. A 31. sz. főút vonatkozásában a Pesti út - Jászberényi út - Körösi Csoma út - Kőbányai út a Liget tér és a Könyves Kálmán körút között.

11. Az 510. sz. főút vonatkozásában a Haraszti út.

12. Az M1-M7 autópálya vonatkozásában az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakasza - Budaörsi út a Sasadi út és a BAH csomópont között - Hegyalja út a BAH csomópont és az Erzsébet híd között - Erzsébet híd.

13. Az M3 autópálya vonatkozásában az M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza.

14. Az M5 autópálya vonatkozásában az M5 autópálya fővárosi bevezető szakasza.

15. A Vörösvári út - Árpád híd - Róbert Károly körút - Hungária körút - Könyves Kálmán körút - Rákóczi híd.

16. Az Egér út - Andor utca - Galvani utca a Fehérvári út és a Budafoki út között.

17. A Hunyadi János út - Budafoki út a Kondorosi út és a Dombóvári út között.

18. A Dombóvári út a Budafoki út és a Rákóczi híd között - Budai alsó rakpart a Rákóczi híd és a Petőfi híd között - Valdemar és Nina Langlet rakpart - Raoul Wallenberg rakpart - Friedrich Born rakpart - Sztehlo Gábor rakpart - Angelo Rotta rakpart - Slachta Margit rakpart - gróf Esterházy János rakpart - Mozaik utca.

19. Az Üllői út a Határ út és a Könyves Kálmán körút között.

20. Az M0 autóút újpesti felhajtója az M0 és a Váci út között.

2. melléklet a 432/2012. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak

A B
I. kerület
Utcanév Szakaszhatár
1 Aladár utca Mészáros utca - Czakó utca
2 Alagút Clark Ádám tér - Alagút utca
3 Alagút utca Krisztina tér - Clark Ádám tér
4 Alkotás utca Márvány utca - Krisztina körút
5 Angelo Rotta rakpart II. kerület közigazgatási határa - Batthyány tér
6 Apród utca Szarvas tér - Ybl Miklós tér
7 Attila út Szarvas tér - Krisztina körút
8 Batthyány tér
9 Batthyány utca Fő utca - Kapás utca
10 Bécsi kapu tér Ostrom utca - Kard utca
11 Bem rakpart Clark Ádám tér - Csalogány utca
12 Clark Ádám tér
13 Corvin tér Fő utca vonala
14 Czakó utca Aladár utca - Dezső utca
15 Csalogány utca Bem rakpart - Széna tér
16 Dezső utca Czakó utca - Naphegy tér
17 Dísz tér
18 Dózsa György tér Palota út - Attila út
19 Döbrentei tér
20 Döbrentei utca Döbrentei tér - Ybl Miklós tér
21 Erzsébet híd
22 Erzsébet híd le- és felhajtó útjai
23 Fazekas utca Batthyány utca - Csalogány utca
24 Fortuna utca Bécsi kapu tér - Hess András tér
25 Fő utca Clark Ádám tér - Csalogány utca
26 Friedrich Born rakpart Széchenyi lánchíd - Erzsébet híd
27 Győző utca Mészáros utca - Márvány utca
28 Hattyú utca Kapás utca - Széna tér
29 Hegyalja út Avar utca - Erzsébet híd
30 Hess András tér Fortuna utca vonala
31 Hunyadi János út Clark Ádám tér - Dísz tér
32 Jégverem utca Fő utca - Bem rakpart
33 Krisztina körút Krisztina tér - Döbrentei tér
34 Krisztina körút Magyar Jakobinusok tere - Krisztina tér
35 Krisztina körút Vérmező út - Magyar Jakobinusok tere
36 Krisztina körút átkötő útjai Orvos utca - Attila köz
37 Krisztina körút - Sarló utca
38 Krisztina tér Krisztina körút vonala
39 Lánchíd utca Ybl Miklós tér - Clark Ádám tér
40 Mária tér Batthyány utca vonala
41 Márvány utca Alkotás utca - Győző utca
42 Mészáros utca Krisztina tér - Aladár utca
43 Mihály utca Sánc utca - Somlói út
44 Nándor utca Bécsi kapu tér - Országház utca
45 Naphegy tér
46 Országház utca Nándor utca - Szentháromság tér
47 Ostrom utca Bécsi kapu tér - Várfok utca
48 Palota út Dísz tér - Dózsa György tér
49 Raoul Wallenberg rakpart Erzsébet híd - XI. kerület közigazgatási határa
50 Sánc utca Hegyalja út - Tündérlaki mélyút
51 Szarvas tér
52 Széchenyi lánchíd
53 Szent Gellért rakpart Döbrentei tér - XI. kerület közigazgatási határa
54 Szentháromság tér Hess András tér - Tárnok utca
55 Szilágyi Dezső tér Fő utca - Bem rakpart vonala
56 Szirtes út Hegyalja út - Citadella sétány
57 Sztehlo Gábor rakpart Batthyány tér - Széchenyi lánchíd
58 Tárnok utca Dísz tér - Szentháromság tér
59 Várfok utca Ostrom utca - Vérmező út
60 Várkert rakpart Döbrentei tér - Apród utca
61 Vérmező út Attila út - Széna tér
62 Ybl Miklós tér
II. kerület
Utcanév Szakaszhatár
63 Alsó Törökvész út Törökvész út - Bimbó út
64 Angelo Rotta rakpart Margit híd - I. kerület közigazgatási határa
65 Apostol utca Szeréna út - Rómer Flóris utca
66 Árpád fejedelem útja Bem rakpart - Zsigmond tér
67 Árpád fejedelem útja Zsigmond tér - Szépvölgyi út
68 Bakfark Bálint utca Margit körút - Varsányi Irén utca
69 Bem József tér
70 Bem József utca Margit körút - Bem József tér
71 Bem rakpart Margit híd - Csalogány utca
71a *  Bécsi út Frankel Leó utca - Szépvölgyi út
72 Bimbó út Fenyves utca - Fillér utca
73 Bimbó út Keleti Károly utca - Alsó Törökvész út
74 Budakeszi út Hűvösvölgyi út - Budapest közigazgatási határa
75 Budenz út Bognár utca - Hűvösvölgyi út
76 Cimbalom utca Pusztaszeri út - Vérhalom tér
77 Csatárka út Törökvész út - Pitypang utca
78 Csévi utca Pasaréti tér - Kapy utca
79 Dékán utca Retek utca - Széll Kálmán tér
80 Fazekas utca Kacsa utca - Csalogány utca
81 Felső Zöldmáli út Pusztaszeri út - Zöldmáli lejtő
82 Fillér utca Retek utca - Bimbó út
83 Fő utca Bem József tér - Csalogány utca
84 Frankel Leó utca Vidra utca - Bécsi út
85 Gábor Áron utca Szilágyi Erzsébet fasor - Törökvész út
86 Hankóczy Jenő utca Lóczy Lajos utca - Ruszti út
87 Hidegkúti út Hűvösvölgyi út - Budapest közigazgatási határa
88 Hímes utca Kerekhegyi utca - József Attila útja
89 Honfoglalás utca József Attila útja - Zerind vezér utca
90 Horvát utca Margit körút - Kacsa utca
91 Hűvösvölgyi út Budakeszi út - Hidegkúti út
92 József Attila útja Hímes utca - Honfoglalás utca
93 Kapy utca Csévi utca - Törökvész út
94 Kelemen László utca Hűvösvölgyi út - Pasaréti tér
95 Keleti Károly utca Margit körút - Bimbó út
96 Kerekhegyi utca Ördögárok utca - Hímes utca
97 Lajos utca Zsigmond tér - Szépvölgyi út
98 Lóczy Lajos utca Gábor Áron utca - Hankóczy Jenő utca
99 Margit híd
100 Margit híd le- és felhajtó útjai
101 Margit körút Margit híd - Moszkva tér
102 Margit utca Mecset utca - Margit körút
103 Máriaremetei út Hidegkúti út 1. - Hidegkúti út 233.
104 Mecset utca Rómer Flóris utca - Margit utca
105 Nagykovácsi út Hűvösvölgyi út - Budapest közigazgatási határa
106 Nagyrét utca Nagykovácsi út - Máriaremetei út
107 Ördögárok utca Nagyrét utca - Kerekhegyi utca
108 Pasaréti tér
109 Pasaréti út Szilágyi Erzsébet fasor - Pasaréti tér
110 Pusztaszeri út Szépvölgyi út - Törökvész út
111 Retek utca Dékán utca - Fillér utca
112 Rómer Flóris utca Margit körút - Szemlőhegy utca
113 Rómer Flóris utca Mecset utca - Apostol utca
114 Ruszti út Hankóczy Jenő utca - Fillér utca
115 Sarolta utca Szemlőhegy utca - Szeréna út
116 Slachta Margit rakpart III. kerület közigazgatási határa - Margit híd
117 Széher út Szerb Antal utca - Budenz út
118 Széll Kálmán tér
119 Szemlőhegy utca Rómer Flóris utca - Sarolta utca
120 Széna tér
121 Szépvölgyi út Bécsi út - Virág Benedek utca
122 Szépvölgyi út Virág Benedek utca - Hármashatárhegyi út
123 Szerb Antal utca Hűvösvölgyi út - Széher út
124 Szeréna út Apostol utca - Sarolta utca
125 Szilágyi Erzsébet fasor Széll Kálmán tér - Budakeszi út
126 Tölgyfa utca Bem József utca - Margit körút
127 Török utca Frankel Leó utca - Margit körút
128 Törökvész út Nagybányai út - Alsó Törökvész út
129 Üstökös utca Árpád fejedelem útja - Frankel Leó utca
130 Várfok utca Széll Kálmán tér - Vérmező út
131 Varsányi Irén utca Bakfark Bálint utca - Csalogány utca
132 Vérhalom tér
133 Vérhalom utca Vérhalom tér - Szemlőhegy utca
134 Zöld lomb utca Szépvölgyi út - Pitypang utca
135 Zöldmáli lejtő Szépvölgyi út - Felső Zöldmáli út
136 Zsigmond tér Árpád fejedelem útja - Lajos utca
III. kerület
Utcanév Szakaszhatár
137 11. sz. főút fővárosi bevezető szakasza Batthyány utca - Budapest közigazgatási határa
138 *  Aranyhegyi út Aranyvölgy utca, valamint a vasút feletti felüljáró és annak feljárója - Pusztakúti út
138a *  Aranyvölgy utca Bécsi út - Aranyhegyi út
139 Árpád fejedelem útja Szépvölgyi út - Tavasz utca
140 Árpád híd
141 Árpád híd le- és felhajtó útjai
142 Attila utca Czetz János köz - Kalászi utca
143 Batthyány utca Mátyás király út - Batthyány utca 11. sz.
144 *  Bécsi út Szépvölgyi út - Kocsis Sándor utca, valamint Aranyvölgy utca - ürömi körforgalmú csomópont körpálya nélkül
145 Bécsi út-szervizút Fehéregyházi út - Bécsi út 291. sz.
146 Bogdáni út Huszti út - Szentendrei út
147 Bojtár utca Bécsi út - Huszti út
148 Czetz János köz Szentendrei út - Attila utca
149 Czetz János utca Czetz János köz - Mátyás király út
150 Csalma utca Kalászi utca - Emőd utca
151 Csillaghegyi út Bojtár utca - Törökkő utca
152 Donát utca Szentháromság utca - Ezüsthegy utca
153 Dózsa György utca Hősök tere - Hollós Korvin Lajos utca
154 Dózsa György utca Ürömi út - Géza utca
155 Égető utca Pusztadombi utca - Táncsics Mihály utca
156 Emőd utca Szentendrei út - Nánási út
157 Erdőalja út Erdőalja út 136. sz. - Királylaki út
158 gróf Esterházy János rakpart Mozaik utca - Árpád híd
159 Ezüsthegy utca Donát utca - Kőbánya utca
160 Farkastorki út Bécsi út - Farkastorki lejtő
161 Flórián tér
162 Folyondár utca Szépvölgyi út - Remetehegyi út
163 Hadrianus utca Madzsar József utca - Hatvany Lajos utca
164 Hatvany Lajos utca Juhász Gyula utca - Hadrianus utca
165 Hollós Korvin Lajos utca Dózsa György utca - Szentendrei út
166 Hősök tere
167 Huszti út Bojtár utca - Bogdáni út
168 Jablonka út Jablonka út 96. sz. - Farkastorki lejtő
169 Jégtörő út Benedek Elek utca - Záhony utca
170 Juhász Gyula utca Hatvany Lajos utca - Madzsar József utca
171 Kadosa utca Nánási út - Palicsi utca
172 Keled út Pomázi út - Óbuda vasútállomás
173 Keled út Sujtás utca - Szentendrei út
174 Királylaki út Erdőalja út - Máramaros út
175 Királyok útja Kalászi utca - Pünkösdfürdő utca
176 Kolostor út Mátyáshegyi út - Remetehegyi út
177 Kolosy tér Lajos utca vonala
178 Kőbánya utca Ezüsthegy utca - Pince köz
179 Kunigunda útja Bojtár utca - buszforduló
180 Lajos utca Szépvölgyi út - Nagyszombat utca
181 Madzsar József utca Szent István utca - Hadrianus utca
182 Máramaros út Királylaki út - buszforduló
183 Mátyás király út Czetz János utca - Szentendrei út
184 Mátyáshegyi út Folyondár utca - Kolostor út
185 Monostori út Szentendrei út - Palicsi utca
186 Mozaik utca gróf Esterházy János rakpart - Szentendrei út
187 Nád utca Géza utca - Hollós Korvin Lajos utca
188 Nagyszombat utca Lajos utca - Bécsi út
189 Nánási út Pók utca - Kalászi utca
190 Óbudai buszgarázshoz behajtó út Pomázi út - buszgarázs
191 Ország út Szentendrei út - Budapest közigazgatási határa
192 Pacsirtamező utca Nagyszombat utca - Flórián tér
193 Palicsi utca Monostori út - Kadosa utca
194 Pók utca Nánási út - Szentendrei út
195 *  Pomázi út Keled út, valamint a vasút feletti felüljáró és annak feljárója
196 Pusztadombi utca Égető utca - Ország út
197 Pusztakúti út Aranyhegyi út - Dózsa György utca
198 Pünkösdfürdő utca Királyok útja - Ország út
199 Rákóczi utca Czetz János köz - Mátyás király út
200 Remetehegyi út Folyondár utca - Kolostor út
201 Serfőző utca Pacsirtamező utca - Árpád fejedelem útja
202 Slachta Margit rakpart II. kerület közigazgatási határa - Árpád híd
203 Sujtás utca Záhony utca - Keled út
204 Szent István utca Batthyány utca - Szentendrei út
205 Szentendrei út Flórián tér - Ország út
206 Szépvölgyi út Árpád fejedelem útja - Zöldmáli lejtő
207 Szépvölgyi út Mátyáshegyi út - Hármashatárhegyi út
208 Táncsics Mihály utca Égető utca - Ezüsthegy utca
209 Tavasz utca Árpád fejedelem útja - Flórián tér
210 Törökkő utca Pomázi út - Csillaghegyi út
211 Váradi utca Bécsi út - Vörösvári út
212 Viharhegyi út Farkastorki út - Erdőalja út
213 Virág Benedek utca Szépvölgyi út - Szépvölgyi út
214 Vörösvári út Flórián tér - Bécsi út
215 Vörösvári út szervizútja Vörösvári út 101. sz. - Vörösvári út 135. sz.
216 Záhony utca Sujtás utca - Szentendrei út
IV. kerület
Utcanév Szakaszhatár
217 M0 autóút újpesti felhajtó M0 - Váci út
218 Aradi utca Berda József utca - Csányi László utca
219 Árpád út Váci út - XV. kerület közigazgatási határa
220 Árpád út-szervizút Istvántelki út - Szilágyi utca
221 Árpád út-szervizút Szilágyi utca - Deák Ferenc utca
222 Baross utca Erdősor út - Károlyi István utca
223 Berda József utca Temesvári utca - Pozsonyi utca
224 Berlini utca Madridi utca - Elem utca
225 Csányi László utca Aradi utca - Temesvári utca
226 Deák Ferenc utca Templom utca - István út
227 Elem utca Rózsa utca - XV. kerület közigazgatási határa
228 Erdősor út Baross utca - Sporttelep utca
229 Ezred utca Váci út - Váci út
230 Farkaserdő utca Óceánárok utca - Homoktövis utca
231 Fiumei út Fóti út - Julianus barát utca
232 Fóti út Váci út - XV. kerület közigazgatási határa
233 Görgey Artúr utca István út - Szilágyi utca
234 Homoktövis utca Külső Szilágyi út - Farkaserdő utca
235 Homoktövis utca Megyeri út - Külső Szilágyi út
236 Iglói utca Vadgesztenye utca - Fóti út
237 Irányi Dániel utca Baross utca - Megyeri út
238 István út Tél utca - Deák Ferenc utca
239 Istvántelki út Elem utca - Árpád út
240 Íves út Megyeri út - Koszterna Gyula utca
241 Julianus barát utca Fiumei út - Megyeri út
242 Károlyi István utca Baross utca - Szent István tér
243 Kassai utca Petőfi utca - Árpád út
244 Kiss Ernő utca Görgey Artúr utca - Szent Imre utca
245 Kiss János utca Görgey Artúr utca - Árpád út
246 Külső Szilágyi út Óceánárok utca - Budapest közigazgatási határa
247 Leiningen Károly utca Szent Imre utca - Fóti út
248 Megyeri út Váci út - Külső Szilágyi út
249 Mildenberger utca Baross utca - Attila utca
250 Nádor utca Deák Ferenc utca - Fóti út
251 Óceánárok utca Farkaserdő utca - Külső Szilágyi út
252 Petőfi utca István út - Kassai utca
253 Pozsonyi utca XIII. kerület közigazgatási határa - Tél utca
254 Rózsa utca Elem utca - Görgey Artúr utca
255 Sporttelep utca Vadgesztenye utca - Óceánárok utca
256 Szent Imre utca Leiningen Károly utca - Görgey Artúr utca
257 Szent István tér Templom utca - István út
258 Szent László tér Türr István utca - Leiningen Károly utca
259 Szilágyi utca Árpád út - Külső Szilágyi út
260 Szilágyi utcai felüljáró és szervizútja
261 Tél utca Pozsonyi utca - Berlini utca
262 Temesvári utca Árpád út - Berda József utca
263 Templom utca Károlyi István utca - Deák Ferenc utca
264 Türr István utca Attila utca - Szent László tér
265 Újpest Városkapu metróállomás
parkolójához vezető út
Váci út - Árva utca
266 Váci út XIII. kerület közigazgatási határa - Budapest közigazgatási határa
267 Vécsey Károly utca Nádor utca - Leiningen Károly utca
V. kerület
Utcanév Szakaszhatár
268 Alkotmány utca Bajcsy-Zsilinszky út - Kossuth Lajos tér
269 idősebb Antall József rakpart XIII. kerület közigazgatási határa - Széchenyi lánchíd
270 Apáczai Csere János utca Petőfi tér - Szende Pál utca
271 Arany János utca Október 6. utca - Hercegprímás utca
272 Bajcsy-Zsilinszky út Deák Ferenc tér - Nyugati tér
273 Balassi Bálint utca Szent István körút - Kossuth tér
274 Bárczy István utca Károly körút - Városház utca
275 Báthory utca Hold utca - Szemere utca
276 Báthory utca Vértanúk tere - Szemere utca
277 Belgrád rakpart Március 15. tér - Fővám tér
278 Deák Ferenc tér
279 Erzsébet tér Bajcsy-Zsilinszky út - Bécsi utca
280 Erzsébet tér József Attila utca - Deák Ferenc tér
281 Ferenciek tere
282 Fővám tér
283 Gerlóczy utca Károly körút - Városház utca
284 Hercegprímás utca Arany János utca - Bank utca
285 Hold utca Bank utca - Báthory utca
286 Honvéd utca Szent István körút - Báthory utca
287 Jane Haning rakpart Széchenyi lánchíd - Március 15. tér
288 Jászai Mari tér
289 József Attila utca Bajcsy-Zsilinszky út - Széchenyi István tér
290 József nádor tér József Attila utca - Szende Pál utca
291 Kálmán Imre utca Kozma Ferenc utca - Bajcsy-Zsilinszky út
292 Károly körút Kossuth Lajos utca - Deák Ferenc tér
293 Kossuth Lajos utca Ferenciek tere - Károly körút
294 Kozma Ferenc utca Alkotmány utca - Báthory utca
295 Március 15. tér Belgrád rakpart - Petőfi tér
296 Múzeum körút Kálvin tér - Kossuth Lajos utca
297 Nádor utca Vértanúk tere - József Attila utca
298 Nyugati tér
299 Pesti alsó rakpart Havas utca - Szabadság híd
300 Petőfi tér Március 15. tér - Apáczai Csere János utca
301 Podmaniczky Frigyes tér
302 Szabad sajtó út Erzsébet híd - Ferenciek tere
303 Szabadság híd
304 Széchenyi István tér
305 Szemere utca Alkotmány utca - Szent István körút
306 Szent István körút Jászai Mari tér - Nyugati tér
307 Szervita tér Petőfi Sándor utca - Bécsi utca
308 Vámház körút Fővám tér - Kálvin tér
309 Városház utca Bárczy István utca - Gerlóczy utca
310 Vértanúk tere
311 Vörösmarty tér
VI. kerület
Utcanév Szakaszhatár
312 Andrássy út Bajcsy-Zsilinszky út - Dózsa György út
313 Andrássy út szervizútjai Teréz körút - Dózsa György út
314 Bajcsy-Zsilinszky út Deák Ferenc tér - Nyugati tér
315 Bajza utca Szondi utca - Podmaniczky utca
316 Deák Ferenc tér
317 Dózsa György út Vágány utca - Városligeti fasor
318 Ferdinánd híd
319 Ferdinánd híd le- és felhajtó útjai
320 Izabella utca Király utca - Podmaniczky utca
321 Király utca Nagymező utca - Lövölde tér
322 Kodály körönd
323 Lehel utca Váci út - Bulcsú utca
324 Lövölde tér
325 Munkácsy Mihály utca Szondi utca - Podmaniczky utca
326 Nagymező utca Bajcsy-Zsilinszky út - Király utca
327 Nyugati tér
328 Oktogon
329 Podmaniczky utca Bajcsy-Zsilinszky út - Dózsa György út
330 Szondi utca Dózsa György út - Bajza utca
331 Szondi utca Izabella utca - Vörösmarty utca
332 Teréz körút Nyugati tér - Király utca
333 Váci út Nyugati tér - Ferdinánd híd
334 Városligeti fasor Lövölde tér - Dózsa György út
335 Vörösmarty utca Podmaniczky utca - Szondi utca
VII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
336 Almássy tér Csengery utca - Vörösmarty utca
337 Alpár utca Garay tér - Dózsa György út
338 Bajza utca Városligeti fasor - Damjanich utca
339 Baross tér
340 Bethlen Gábor tér
341 Bethlen Gábor utca Damjanich utca - Baross tér
342 Damjanich utca Rottenbiller utca - Dózsa György út
343 Dembinszky utca Rottenbiller utca - Dózsa György út
344 Dohány utca Wesselényi utca - Rottenbiller utca
345 Dózsa György út Városligeti fasor - Verseny utca
346 Erzsébet körút Király utca - Rákóczi út
347 Garay tér Murányi utca - Cserhát utca
348 Garay utca Bethlen Gábor utca - Garay tér
349 István út Rottenbiller utca - Dózsa György út
350 Izabella utca Rózsák tere - Király utca
351 Károly körút Rákóczi út - Deák tér
352 Lövölde tér
353 Nefelejcs utca Garay utca - Damjanich utca
354 Rákóczi út Károly körút - Baross tér
355 Rottenbiller utca Baross tér - Lövölde tér
356 Rózsák tere Dohány utca vonala
357 Síp utca Dohány utca - Rákóczi út
358 Thököly út Baross tér - Dózsa György út
359 Városligeti fasor Lövölde tér - Dózsa György út
360 Verseny utca Baross tér - Dózsa György út
361 Wesselényi utca Dohány utca - Rottenbiller utca
VIII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
362 Baross tér
363 Baross utca Kálvin tér - Orczy tér
364 Blaha Lujza tér
365 Csobánc utca Diószegi Sámuel utca - Orczy tér
366 Diószegi Sámuel utca Csobánc utca - Kőris utca
367 Dobozi utca Magdolna utca - Teleki László tér
368 Dózsa György út Verseny utca - Kerepesi út
369 Elnök utca Orczy út - Könyves Kálmán körút
370 Festetics György utca Fiumei út - Baross tér
371 Fiumei út Baross tér - Orczy tér
372 Fiumei út szervizútja Légszesz utca - Népszínház utca
373 Harminckettesek tere Baross utca vonala
374 Horváth Mihály tér Baross utca vonala
375 Hungária körút Kerepesi út - Vasúti híd
376 Hungária körút szervizútja Sport utca - Salgótarjáni utca
377 II. János Pál pápa tér Népszínház utca - Kun utca
378 József körút Rákóczi út - Üllői út
379 Kálvária tér Baross utca - Csobánc utca
380 Kálvária tér Baross utca vonala
381 Kálvin tér
382 Karácsony Sándor utca Kálvária tér - Szerdahelyi utca
383 Kerepesi út Baross tér - Hungária körút
384 Kiss József utca Rákóczi út - Népszínház utca
385 Kőbányai út Orczy tér - Könyves Kálmán körút
386 Könyves Kálmán körút Vasúti híd - Üllői út
387 Kőris utca Diószegi Sámuel utca - Orczy út
388 Magdolna utca Fiumei út - Dobozi utca
389 Mária utca Baross utca - Üllői út
390 Mátyás tér
391 Múzeum körút Kálvin tér - Rákóczi út
392 Nagy fuvaros utca Népszínház utca - Mátyás tér
393 Nagyvárad tér
394 Népszínház utca József körút - Nagy fuvaros utca
395 Népszínház utca Nagyfuvaros utca - Fiumei út
396 Névtelen utca Üllői út - Baross utca
397 Orczy tér
398 Orczy út Orczy tér - Nagyvárad tér
399 Rákóczi tér
400 Rákóczi út Múzeum körút - Baross tér
401 Salgótarjáni utca Hungária körút - Fiumei út
402 Sport utca Hungária körút - Törökbecse utca
403 Százados út Szörény utca - Kerepesi út
404 Szerdahelyi utca Mátyás tér - Karácsony Sándor utca
405 Szörény utca Hungária körút - Százados út
406 Teleki László tér Dobozi utca - Népszínház utca
407 Thököly út Baross tér - Verseny utca
408 Üllői út Kálvin tér - Könyves Kálmán körút
409 Vajda Péter utca Orczy út - Könyves Kálmán körút
410 Vásár utca Bacsó Béla utca - Víg utca
IX. kerület
Utcanév Szakaszhatár
411 Aszódi utca Ecseri út - Füleki utca
412 Bakáts utca Közraktár utca - Lónyay utca
413 Boráros tér
414 Csarnok tér Pipa utca - Közraktár utca
415 Dési Huber utca Toronyház utca - Üllői út-szervizút
416 Drégely utca Vaskapu utca - Mester utca
417 Ecseri út Aszódi utca - Üllői út
418 Epreserdő utca Ecseri út - Ifjúmunkás utca
419 Ferde utca Üllői út - Határ út
420 Ferenc körút Üllői út - Boráros tér
421 Fővám tér Vámház körút - Mátyás utca
422 Fővám tér Vámház körút vonala
423 Füleki utca Aszódi utca - Gyáli út
424 Gubacsi út Hentes utca - Szabadkai út
425 Gubacsi út Könyves Kálmán körút - Hentes utca
426 Gyáli út Ecseri út - Péceli utca
427 Gyáli út Könyves Kálmán körút - Nagyvárad tér
428 Hajóállomás utca Kvassay Jenő út - HÉV felüljáró
429 Haller utca Soroksári út - Nagyvárad tér
430 Határ út Soroksári út - Ferde utca
431 Határ út Gubacsi út - Török Flóris utca
432 Ifjúmunkás utca Dési Huber utca - Epreserdő utca
433 Illatos út Soroksári út - Határ út
434 Kálvin tér
435 Kinizsi utca Üllői út - Közraktár utca
436 Koppány utca Mester utca - Soroksári út
437 Könyves Kálmán körút Üllői út - Rákóczi híd
438 Közraktár utca Salkaházi Sára rakpart - Boráros tér
439 Kvassay Dunaág híd
440 Kvassay Jenő út Kvassay Dunaág híd - Soroksári út
441 Kvassay Jenő út kapcsolódó útja Soroksári út - Gubacsi út
442 Lobogó utca Napfény utca - Toronyház utca
443 Lónyay utca Kálvin tér - Bakáts utca
444 M5 autópálya fővárosi bevezető szakasz
le- és felhajtó útjai
445 M5 autópálya fővárosi bevezető
szakasza
Könyves Kálmán körút - Határ út
446 Máriássy utca Soroksári út - Rákóczi híd felhajtó
447 Mester utca Ferenc körút - Koppány utca
448 Nagyvárad tér Gyáli út - Üllői út
449 Nagyvárad tér Üllői út vonala
450 Napfény utca Dési Huber utca - Illatos út
451 Összekötő út Soroksári út - Kvassay Jenő úti áttörés
452 Petőfi híd
453 Petőfi híd le- és felhajtó útjai
454 Pipa utca Vámház körút - Csarnok tér
455 Pöttyös utca Üllői út - Dési Huber utca
456 Ráday utca Kálvin tér - Boráros tér
457 Rákóczi híd
458 Rákóczi híd le- és felhajtó útjai
459 Salkaházi Sára rakpart V. kerület közigazgatási határa - Közraktár utca
460 Soroksári út Boráros tér - Határ út
461 Szabadkai út Gubacsi út - Török Flóris utca
462 Távíró köz Távíró utca - Határ út
463 Távíró utca Távíró köz - Üllői út
464 Toronyház utca Lobogó utca - Dési Huber utca
465 Üllői út Kálvin tér - Mátyás király utca
466 Üllői út szervizútja Ecseri út - Dési Huber utca
467 Vágóhíd utca Soroksári út - Mester utca
468 Vámház körút Fővám tér - Kálvin tér
469 Vaskapu utca Haller utca - Drégely utca
X. kerület
Utcanév Szakaszhatár
470 Albertirsai köz Albertirsai út - Fehér út
471 Albertirsai út Kerepesi út - Albertirsai köz
472 Állomás utca Korponai utca - Halom utca
473 Bánya utca Liget utca - Szent László tér
474 Bányató utca Tavas utca - Sibrik Miklós út
475 Basa utca Kőér utca - Ceglédi utca
476 Bihari utca Ceglédi utca - Mázsa tér
477 Bogáncsvirág utca Tarkarét utca - Csillagvirág utca
478 Ceglédi út Üllői út - Bihari út
479 Csillagvirág utca Bogáncsvirág utca - Ezüstfa utca
480 Dömsödi utca Kerepesi út - Heves utca
481 Ezüstfa utca Csillagvirág utca - Napmátka utca
482 Fehér út Kerepesi út - Éles sarok
483 Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út Vasút utca - Gyula utca
484 Fertő utca Ceglédi utca - Vajda Péter utca
485 Füzér utca és kapcsolódó útjai Vásárló utca - Kőrösi Csoma út
486 Gergely utca Martinovics tér - Tavas utca
487 Gitár utca Harmat utca - Mádi utca
488 Gyakorló utca Keresztúri út - Fehér út
489 Gyógyszergyári utca Fehér út - Keresztúri út
490 Gyömrői út Kőér utca - Gyula utca
491 Halom utca Állomás utca - Kápolna utca
492 Harmat utca Kőrösi Csoma út - Újhegyi út
493 Heves utca Vasúti híd - Dömsödi utca
494 Hungária körút Kerepesi út - Vasúti híd
495 Ihász utca Gergely utca - Kápolna tér
496 Jászberényi út Maláta utca - 526. sor
497 Jászberényi út-szervizút Jászberényi út 57. - Tarkarét utca
498 Kada utca Gyömrői út - Gergely utca
499 Kada utca Óhegy utca - Maglódi út
500 Kápolna tér Kápolna utca - Óhegy utca
501 Kápolna utca Liget tér - Kápolna tér
502 Kerepesi út Hungária körút - Sárga rózsa utca
503 Keresztúri út Kerepesi út - Határmalom utca
504 Kolozsvári utca Jászberényi út - Korponai utca
505 Korponai utca Liget tér - Liget utca
506 Kozma utca Jászberényi út - Maglódi út
507 Kőbányai út Könyves Kálmán körút - Liget tér
508 Kőér utca Üllői út - Vaspálya utca
509 Könyves Kálmán körút átkötő útja Kőbányai út - Könyves Kálmán körút
510 Körösi Csoma út Liget tér - Maláta utca
511 Liget tér Kőbányai út - Körösi Csoma út
512 Liget utca Korponai utca - Bánya utca
513 Mádi utca Gitár utca - Újhegyi út
514 Maglódi út Jászberényi út - Sírkert út
515 Martinovics tér Kápolna utca - Gergely utca
516 Mázsa tér Bihari út - Kőbányai út
517 Méhes utca Vasúti híd - Keresztúri út
518 Napmátka utca Ezüstfa utca - Tündérfürt utca
519 Népliget Elnök utca - Üllői út
520 Noszlopy utca Gyömrői út - Gergely utca
521 Óhegy utca Kelemen utca - Kada utca
522 Petrőczy utcai lakótelep útjai
523 Pongrác út Kerepesi út - Kőbányai út
524 Salgótarjáni utca Hungária körút - Pongrác út
525 Kőbányai buszgarázshoz behajtó út Zách utca - buszgarázs
526 Sibrik Miklós út Maglódi út - Vak Bottyán utca
527 Sírkert út Kozma utca - Maglódi út
528 Tarkarét utca Jászberényi út - Bogáncsvirág utca
529 Tavas utca Gergely utca - Harmat utca
530 Tündérfürt utca Napmátka utca - 526. sor
531 Újhegyi út Kozma utca - Gyömrői út
532 Üllői út Könyves Kálmán körút - Kőér utca
533 Vajda Péter utca Könyves Kálmán körút - Fertő utca
534 Vaspálya utca Liget tér - Kőér utca
XI. kerület
Utcanév Szakaszhatár
535 Ajnácskő utca Hamzsabégi út - Nagyszőlős utca
536 Alabástrom utca Péterhegyi út - Bazsalikom utca
537 Andor utca Fehérvári út - Thán Károly utca
538 Andor utca Thán Károly utca - Borszéki utca
539 Balatoni út Budaörsi út - XXII. kerület közigazgatási határa
540 Bartók Béla út Vasút utca - Szent Gellért tér
541 Bazsalikom utca Kecskeméti József utca - Egér út
542 Bocskai út Daróci út - Fehérvári út
543 Bogdánfy utca Irinyi József utca - Budafoki út
544 Borszéki utca Hadak útja - Egér út
545 Budai alsó rakpart Petőfi híd - Rákóczi híd
546 Budafoki út Szent Gellért tér - Kondorosi út
547 Budaörsi út Hegyalja út - Budapest közigazgatási határa
548 Dombóvári út Pázmány Péter sétány - Budafoki út
549 Duránci utca Kecskeméti József utca - Gépész utca
550 Egér út Andor utca - Budaörsi út
551 Érdi út Németvölgyi út - Márton Áron tér
552 Etele tér Somogyi út vonala
553 Etele út Etele tér - Fehérvári út
554 Fadrusz utca Villányi út - Bartók Béla út
555 Fehérvári út Móricz Zsigmond körtér - Kitérő út
556 Galvani utca Fehérvári út - Budafoki út
557 Gazdagréti út Budaörsi út - Törökbálinti út
558 Gépész utca Duránci utca - Bazsalikom utca
559 Goldmann György tér Műegyetem rakpart - Pázmány Péter sétány
560 Gyergyótölgyes utca Hadak útja - Somogyi út
561 Hadak útja Etele út - Borszéki utca
562 Hamzsabégi út Karolina út - Ajnácskő utca
563 Hegyalja út Avar utca - Németvölgyi út
564 Hengermalom út Fehérvári út - Budafoki út
565 Hunyadi János út Kondorosi út - XXII. kerület közigazgatási határa
566 Hunyadi Mátyás út Duránci utca - Mustár utca
567 Irinyi József utca Petőfi híd - Október huszonharmadika utca
568 Kamaraerdei út Budapest közigazgatási határa - XXII. kerület közigazgatási határa
569 Kánai út Tóberek utca - Balatoni út
570 Karinthy Frigyes út Móricz Zsigmond körtér - Irinyi József utca
571 Karolina út Nagyszőlős utca - Bartók Béla út
572 Karolina út Villányi út - Nagyszőlős utca
573 Kecskeméti József utca Bazsalikom utca - Duránci utca
574 Kelenhegyi út Kelenhegyi lépcső - Somlói út
575 Kitérő út Leányka utca - Hunyadi János út
576 Kosztolányi Dezső tér
577 Kőérberki út Budaörsi út - Repülőtéri út
578 Kővirág sor Mustár utca - Méhész utca
579 Lapu utca Budaörsi út - M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakasza
580 Márton Áron tér
581 Menyecske utca Balatoni út - Neszmélyi út
582 Móricz Zsigmond körtér
583 Műegyetem rakpart Szent Gellért tér - Goldmann György tér
584 Nagyszőlős utca Budaörsi út - Bocskai út
585 Neszmélyi út Balatoni út - Péterhegyi út
586 Neumann János utca Pázmány Péter sétány - Bogdánfy utca
587 Balatoni út - Budaörsi út átkötő útja Budaörsi út - Balatoni út
588 Október huszonharmadika utca Budafoki út - Fehérvári út
589 Pázmány Péter sétány Goldmann György tér - Dombóvári út
590 Péterhegyi út Egér út - Neszmélyi út
591 Péterhegyi út Ringló út - Alabástrom utca
592 Petőfi híd le- és felhajtó útjai
593 Rákóczi híd le- és felhajtó útjai
594 Repülőtéri út Tóberek utca - Budapest közigazgatási határa
595 Rétköz utca
596 Sáfrány utca Kondorosi út - Forgalmi utca
597 Sasadi út Márton Áron tér - Budaörsi út
598 Savoya park feltáró útja Hunyadi János út - Fehérvári út
599 Somlói út Kelenhegyi út - Mihály utca
600 Somlói út Szüret utca - Kelenhegyi út
601 Somogyi út Bartók Béla út - Etele út
602 Szent Gellért rakpart I. kerület közigazgatási határa - Szent Gellért tér
603 Szent Gellért tér
604 Szerémi út Dombóvári út - Hunyadi János út
605 Szüret utca Villányi út - Somlói út
606 Tétényi út Bartók Béla út - Kondorosi út
607 Thán Károly utca Andor utca - Borszéki utca
608 Tóberek utca Repülőtéri út - Kánai út
609 Torma utca Bazsalikom utca - Péterhegyi út
610 Törökbálinti út Márton Áron tér - Gazdagréti út
611 Ulászló utca Bartók Béla út - Bukarest utca
612 Vásárhelyi Pál utca Bartók Béla út - Fehérvári út
613 Vasút utca Etele tér - Bartók Béla út
614 Villányi út Budaörsi út - Móricz Zsigmond körtér
XII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
615 Alkotás utca Hegyalja út - Magyar jakobinusok tere
616 Alsó svábhegyi út Józsa Béla köz - Hadik András utca
617 Apor Vilmos tér
618 Béla király út Kútvölgyi út - Zugligeti út
619 Böszörményi út Nagyenyed utca - Apor Vilmos tér
620 Budakeszi út Hűvösvölgyi út - Budapest közigazgatási határa
621 Bürök utca Németvölgyi út - Tornaija utca
622 Csaba utca Várfok utca - Városmajor utca
623 Csörsz utca Győri út - Jagelló út
624 Diana utca Költő utca - Eötvös út
625 Diós árok Városmajor utca - Józsa Béla köz
626 Eötvös út Diana utca - Konkoly-Thege Miklós út
627 Felső svábhegyi út Lelesz utca - Galgóczy utca
628 Fodor utca Mártonhegyi út - Szent Orbán tér
629 Galgóczy utca Felső svábhegyi út - Csipke út
630 Goldmark Károly utca Határőr út - Tóth Lőrinc utca
631 György Aladár utca Kiss Áron utca - Kútvölgyi út
632 Győri út Alkotás utca - Csörsz utca
633 Hadik András utca Alsó svábhegyi út - Lelesz utca
634 Határőr út Goldmark Károly utca - Ráth György utca
635 Hollós út Eötvös út - Mátyás király út
636 Hóvirág út Rácz Aladár utca - buszforduló
637 Istenhegyi út Nagyenyed utca - Költő utca
638 Jagelló út Hegyalja út - Apor Vilmos tér
639 Jánoshegyi út Konkoly-Thege Miklós út - Budakeszi út
640 Józsa Béla köz Diós árok - Alsó svábhegyi út
641 Királyhágó tér
642 Királyhágó utca Alkotás utca - Böszörményi út
643 Kiss Áron utca György Aladár utca - Tordai utca
644 Kiss János altábornagy utca Böszörményi út - Ugocsa utca
645 Konkoly-Thege Miklós út Eötvös út - buszforduló
646 Költő utca Diana utca - Istenhegyi út
647 Krisztina körút Széll Kálmán tér - Magyar jakobinusok tere
648 Kútvölgyi út Szilágyi Erzsébet fasor - Béla király út
649 Lelesz utca Hadik András utca - Felső svábhegyi út
650 Magyar jakobinusok tere
651 Maros utca Csaba utca - Krisztina körút
652 Márvány utca Alkotás utca - Ugocsa utca
653 Mátyás király út Hollós út - Költő utca
654 Nagyenyed utca Alkotás utca - Istenhegyi út
655 Németvölgyi út Stromfeld Aurél út - Királyhágó tér
656 Németvölgyi út Bürök utca - Szendi utca
657 Orbánhegyi út Németvölgyi út - Szent Orbán tér
658 Rácz Aladár utca Hóvirág út - Farkasréti tér
659 Ráth György utca Alkotás utca - Határőr út
660 Stromfeld Aurél út Orbánhegyi út - Apor Vilmos tér
661 Szarvas Gábor út Kútvölgyi út - Tordai utca
662 Széll Kálmán tér
663 Szendi árok Németvölgyi út - Stromfeld Aurél út
664 Szendi utca Németvölgyi út - Stromfeld Aurél út
665 Szent Orbán tér Istenhegyi út vonala
666 Szilágyi Erzsébet fasor Széll Kálmán tér - Budakeszi út
667 Thomán István utca Fodor utca - buszforduló
668 Tordai utca Szarvas Gábor út - Kiss Áron utca
669 Tornaija utca Mártonhegyi út - Bürök utca
670 Tóth Lőrinc utca Goldmark Károly utca - Istenhegyi út
671 Ugocsa utca Böszörményi út - Kiss János altábornagy utca
672 Várfok utca Vérmező út - Széll Kálmán tér
673 Városmajor utca Csaba utca - Szilágyi Erzsébet fasor
674 Zugligeti út Budakeszi út - Zugligeti út 95.
XIII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
675 Angyalföldi út Huba utca - Dózsa György út
676 Árbóc utca Váci út - Visegrádi utca
677 Árpád híd le- és felhajtó útjai
678 Babér utca Madarász Viktor utca - Váci út
679 Balzsam utca Új Palotai út - Göncöl utca
680 Béke tér Lehel utca - Béke utca vonala
681 Béke utca Béke tér - IV. kerület közigazgatási határa
682 Budai Nagy Antal utca Pozsonyi út - Hollán Ernő utca
683 Carl Lutz rakpart Dráva utca - V. kerület közigazgatási határa
684 Csanády utca Hollán Ernő utca - Váci út
685 Dagály utca Népfürdő utca - Váci út
686 Dózsa György út Váci út - Vágány utca
687 Dráva utca Pesti alsó rakpart - Váci út
688 Esztergomi út Árpád híd buszpályaudvar - Dagály utca
689 Fáy utca Váci út - Röppentyű utca
690 Fiastyúk utca Násznagy utca - Béke utca
691 Frangepán utca Váci út - Lomb utca
692 Gogol utca Váci út - Hegedűs Gyula utca
693 Gömb utca Pap Károly utca - Szegedi út
694 Göncöl utca Tahi utca - Kámfor utca
695 Gyöngyösi utca Béke utca - Reitter Ferenc utca
696 Gyöngyösi utca Váci út - Násznagy utca
697 Hajókovács utca Danubius utca - Turóc utca
698 Hegedűs Gyula utca Szent István körút - Dráva utca
699 Hollán Ernő utca Budai Nagy Antal utca - Victor Hugo utca
700 Huba utca Angyalföldi út - Váci út
701 Jászai Mari tér
702 Kámfor utca Göncöl utca - Szent László út
703 Kárpát utca Victor Hugo utca - Dráva utca
704 Kis Gömb utca Reitter Ferenc utca - Szent László út
705 Lehel téri összekötő út Lehel utca - Váci út
706 Lehel utca Váci út - Béke tér
707 Lomb utca Petneházy utca - Frangepán utca
708 Madarász Viktor utca Babér utca - Gyöngyösi utca
709 Margit szigeti főútvonal Margit híd - Árpád híd
710 Mór utca Reitter Ferenc utca - Szent László út
711 Násznagy utca Fiastyúk utca - Gyöngyösi utca
712 Népfürdő utca Dráva utca - Vizafogó utca
713 Nyugati tér
714 Pannónia utca Szent István körút - Dráva utca
715 Pap Károly utca Róbert Károly körút - Petneházy utca
716 Petneházy utca Béke utca - Váci út
717 Pozsonyi út Budai Nagy Antal utca - Victor Hugo utca
718 Reitter Ferenc utca Róbert Károly körút - Gyöngyösi utca
719 Róbert Károly körút Árpád híd - XIV. kerület közigazgatási határa
720 Röppentyű utca Petneházy utca - Tahi utca
721 Süllő utca Visegrádi utca - Váci út
722 Szegedi út Reitter Ferenc utca - Gömb utca
723 Szent István körút Jászai Mari tér - Nyugati tér
724 Szent László út Kámfor utca - Madridi utca
725 Szent László út Róbert Károly körút - Kis Gömb utca
726 Új Palotai út Kámfor utca - Szekszárdi utca
727 Váci út Nyugati tér - IV. kerület közigazgatási határa
728 Vágány utca Róbert Károly körút - Dózsa György út
729 Victor Hugo utca Váci út - Pozsonyi út
730 Visegrádi utca Árbóc utca - Süllő utca
731 Vizafogó utca Népfürdő utca - Váci út
XIV. kerület
Utcanév Szakaszhatár
732 Ajtósi Dürer sor Hungária körút - Dózsa György út
733 Állatkerti körút Kós Károly sétány - Hősök tere
734 Állatkerti út Dózsa György út - Állatkerti körút
735 Amerikai út Horvát Boldizsár utca - Kacsóh Pongrác út (M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz szervizútja)
736 Bosnyák tér Csömöri út - Nagy Lajos király útja vonala
737 Cinkotai út Szugló utca - Egressy út
738 Csáktornya park Ungvár utca - Kacsóh Pongrác út (M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz szervizútja)
739 Csertő utca Fogarasi út - Füredi utca
740 Csömöri út Bosnyák tér - Csömöri úti felüljáró
741 Dózsa György út Vágány utca - Kerepesi út
742 Dvorzsák sétány Dózsa György út - Olof Palme sétány
743 Egressy út Miskolci utca - Öv utca
744 Egressy út Stefánia út - Vezér utca
745 Erzsébet királyné útja Hermina út - Francia út
746 Erzsébet királyné útja Mexikói út - Rákospalotai Körvasút sor
747 Fischer István utca Fogarasi út - Zsálya utca
748 Fogarasi út Kerepesi út - Fogarasi úti felüljáró
749 Füredi utca Örs vezér tere - Körvasút sor
750 Fűrész utca Csömöri út - Telepes utca
751 Hermina út Thököly út - Kós Károly sétány
752 Horvát Boldizsár utca Amerikai út - Mexikói út
753 Hősök tere
754 Hungária körút XIII. kerület közigazgatási határa - Kerepesi út
755 Ifjúság útja Kerepesi út - Stefánia út
756 Kacsóh Pongrác út (M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz szervizútja) Kacsóh Pongrác úti felüljáró - Csáktornya park
757 Kerepesi út Dózsa György út - XVI. kerület közigazgatási határa
758 Kós Károly sétány Hősök tere - Hermina út
759 M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz
le- és felhajtó útjai
760 M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza Kacsóh Pongrác úti felüljáró - XV. kerület közigazgatási határa
761 Mexikói út Erzsébet királyné útja - Horvát Boldizsár utca
762 Mexikói út Mogyoródi út - Kerepesi út
763 Mexikói út Szőnyi út - Horvát Boldizsár utca
764 Mexikói út Thököly út - Erzsébet királyné útja
765 Miskolci utca Egressy út - Mogyoródi út
766 Mogyoródi út Hungária körút - Nagy Lajos király útja
767 Mogyoródi út Miskolci utca - Öv utca
768 Nagy Lajos király útja Örs vezér tere - M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza
769 Ógyalla köz M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza - Szőnyi út
770 Ógyalla utca Nagy Lajos király útja - Ógyalla köz
771 Olof Palme sétány Hősök tere - Ajtósi Dürer sor
772 Ond vezér útja Szentmihályi út - Füredi utca
773 Örs vezér tere Nagy Lajos király útja - Füredi utca
774 Örs vezér tere Nagy Lajos király útja vonala
775 Öv utca Egressy út - Mogyoródi út
776 Öv utca Erzsébet királyné útja - Telepes utca
777 Rákospatak utca Csömöri út - Telepes utca
118 Róna park Ungvár utca - Kacsóh Pongrác út (M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz szervizútja)
779 Róna utca Erzsébet királyné útja - Szugló utca
780 Róna utca Mogyoródi út - Kerepesi út
781 Stefánia út Hungária körút - Ajtósi Dürer sor
782 Szentmihályi út Ond vezér útja - Füredi utca
783 Szőnyi út Mexikói út - Ógyalla köz
784 Szugló utca Róna utca - Cinkotai út
785 Telepes utca Nagy Lajos király útja - Öv utca
786 Thököly út Dózsa György út - Bosnyák tér
787 Ungvár utca Kassai tér - Csáktornya park
788 Városligeti körút Ajtósi Dürer sor - Dvorzsák sétány
789 Vezér utca Füredi utca - Szugló utca
790 Zichy Mihály út Olof Palme sétány - Hermina út
791 Zsálya utca Csertő utca - Fischer István utca
XV. kerület
Utcanév Szakaszhatár
792 Apolló utca Drégelyvár utca - Őrjárat utca
793 Arany János utca Bercsényi Miklós utca - Bánkút utca
794 Arany János utca Eötvös utca - Klapka György utca
795 Bácska utca Széchenyi tér - Pázmány Péter utca
796 Bánkút utca Wesselényi utca - Szentmihályi út
797 Bercsényi Miklós utca Szerencs utca - Arany János utca
798 Bezsilla Nándor utca Árvavár utca - Pestújhelyi út
799 Bogáncs utca Régi Fóti út - Esthajnal utca
800 Cserba Elemér út Vécsey Károly utca - Telek utca
801 Csobogós utca Kossuth utca - Közvágóhíd utca
802 Deák utca Hubay Jenő tér - Fő út
803 Drégelyvár utca Csömöri út - Madách utca
804 Dugonics utca Pázmány Péter utca - Eötvös utca
805 Eötvös utca Dugonics utca - Illyés Gyula utca (Szőcs Áron utca)
806 Epres sor Fő út - Régi Fóti út
807 Erdőkerülő utca Zsókavár utca - Szentmihályi út
808 Esthajnal utca Szántóföld utca - Közvágóhíd utca
809 Felsőkert utca Mélyfúró utca - Károlyi Sándor út
810 Fő út Pázmány Péter utca - Kossuth utca
811 Harsányi Kálmán utca Székely Elek út - buszforduló
812 Hubay Jenő tér
813 Illyés Gyula utca Régi Fóti út - Hubay Jenő tér
814 Irány utca Rekettye utca - Tóth István utca
815 Kajár utca Fő utca - Pozsonyi utca
816 Kanizsai Dorottya utca Visonta utca - Székely Elek út
817 Károlyi Sándor út Pozsony utca - buszforduló
818 Kazinczy utca Régi Fóti út - Fő út
819 Késmárk utca Drégelyvár utca - Rákospalotai határút
820 Klapka György utca Szerencs utca - Arany János utca
821 Kolozsvár utca Rákospalotai Körvasút sor - Szent Korona útja
822 Kossuth utca Csobogós utca - Régi Fóti út
823 Közvágóhíd utca Csobogós utca - Károlyi Sándor út
824 M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza Rákospalotai körvasút sor - Szentmihályi út
825 M3 autópálya fővárosi bevezető szakasz
le- és felhajtó útjai
826 Madách utca Nyírpalota utca - Thököly út
827 Mélyfúró utca Szántóföld utca - Felsőkert utca
828 Nyírpalota utca Madách utca - Szentmihályi út
829 Őrjárat utca Adria utca - Apolló utca
830 Páskomliget utca Bánkút utca - Nyírpalota utca
831 Pázmány Péter utca Bácska utca - Fő út
832 Pázmány Péter utca Dembinszky utca - Dugonics utca
833 Pestújhelyi út Bezsilla Nándor utca - Szerencs utca
834 Pozsony utca Fő út - vasúti aluljáró
835 Rákos út Rákospalotai Körvasút sor - Szentmihályi út
836 Rákosmező utca Telek utca - Régi Fóti út
837 Rákospalotai körvasút sor Lőcsevár utca - Rákos út
838 Régi Fóti út Szentmihályi út - Budapest közigazgatási határa
839 Rekettye utca Rákos út - Kolozsvár utca
840 Szántóföld utca Mélyfúró utca - Károlyi Sándor út
841 Szántóföld utca Régi Fóti út - Esthajnal utca
842 Széchenyi tér
843 Széchenyi út Kolozsvár utca - Rákos út
844 Székely Elek út Károlyi Sándor út - Harsányi Kálmán utca
845 Szent Korona útja M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza - Őrjárat utca
846 Szentmihályi út Régi Fóti út - Rákospalotai határút
847 Szerencs utca Rákos út - Pestújhelyi út
848 Szilas park déli bevezető útja Szentmihályi út - buszforduló
849 Sződliget utca Fő út - Pozsony utca
850 Telek utca Cserba Elemér út - Rákosmező utca
851 Templom tér
852 Thököly út Madách utca - Apolló utca
853 Tóth István utca Rákos út - Irány utca
854 Új Rákospalotai határút Szentmihályi út - Budapest közigazgatási határa
855 Városkapu utca Régi Fóti út - buszforduló
856 Vasutastelep utca Széchenyi út - Wesselényi utca
857 Vécsey Károly utca Szentmihályi út - Cserba Elemér út
858 Visonta utca Harsányi Kálmán utca - Kanizsai Dorottya utca
859 Wysocki utca Pázmány Péter utca - Rákos út
860 Zsókavar utca Nyírpalota utca - Erdőkerülő utca
XVI. kerület
Utcanév Szakaszhatár
861 Állás utca Szlovák út - Menyhért utca
862 Arany János utca Margit utca - Budapesti út
863 Baross Gábor utca Veres Péter út - Margit utca
864 Batsányi János út Veres Péter út - Budapesti út
865 Batthyány Ilona utca Vidám vásár utca - Rózsalevél utca
866 Batthyány utca Budapesti út - Csömöri út
867 Bekecs utca Monoki utca - Timur utca
868 Bökényföldi út Veres Péter út - Rákosligeti út
869 Budapesti út Batsányi János út - József utca
870 Budapesti út Futórózsa utca - Arany János utca
871 Cinkotai út Nógrádverőce utca - Bökényföldi út
872 Csöbör út Árpádföldi út - Budapest közigazgatási határa
873 Csömöri út Körvasút sor - Szlovák út
874 Futórózsa utca Margit utca - Budapesti út
875 Gazdaság út Szabadföld út - Rózsalevél utca
876 Georgina utca Vidám vásár utca - Gazdaság út
877 György utca Csömöri út - Rákospalotai határút
878 Hősök fasora Veres Péter út - Újszász utca
879 János utca Rákospalotai határút - Rákosi út
880 Jókai Mór utca Veres Péter út - Újszász utca
881 József utca Budapesti út - Csömöri út
882 Kerepesi út Szuglói körvasút sor - Sárga rózsa utca
883 Magtár utca Szabadföld út - Budapest közigazgatási határa
884 Margit utca Futórózsa utca - Arany János utca
885 Mátyás király utca Budapesti út - Csömöri út
886 Menyhért utca Állás utca - Monoki utca
887 Monoki utca Menyhért utca - Bekecs utca
888 Nagytarcsai út Simongát utca - Budapest közigazgatási határa
889 Ostoros út Budapesti út - Szabadföld út
890 Ostoros út parkolója
891 Pálya utca Csömöri út - Rákospalotai határút
892 Rákóczi út Csömöri út - Rákospalotai határút
893 Rákosi út Körvasút sor - Szlovák út
894 Rákospalotai határút Pálya utca - Szlovák út
895 Rákosligeti határút Bökényföldi út - Cinkotai út
896 Rózsa utca Rákosi út - Csömöri út
897 Simongát utca Vidám vásár utca - Nógrádverőce utca
898 Somkút utca Nógrádverőce utca - Vidám vásár utca
899 Szabadföld út Nógrádverőce utca - Budapest közigazgatási határa
900 Szlovák út Rákospalotai határút - Budapesti út
901 Thököly út Veres Péter út - Budapesti út
902 Timur utca Szlovák út - Árpádföldi út
903 Újszász utca Hősök fasora - Nógrádverőce utca
904 Veres Péter út Sárga rózsa utca - Nógrádverőce utca
905 Vidám vásár utca Szabadföld út - Simongát utca
XVII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
906 Ananász utca Naplás utca - Ároktő út
907 Aranylúd utca Flamingó utca - Lázár deák utca
908 Ároktő út Diadal utca - XVIII. utca
909 Bakter utca Kodolányi János tér - Ferihegyi út
910 Baross utca Szabadság utca - Bélatelepi út
911 Bártfai utca Szent Imre herceg utca - Diadal utca
912 Bélatelepi út Baross utca - XVIII. kerület közigazgatási határa
913 Borsó utca Pesti út - Újlak utca
914 Cinkotai út Rákosligeti határút - Pesti út
915 Cinkotai út Pesti út - Pesti út szervizútja
916 Czeglédi Mihály utca Péceli út - vasúti útátjáró
917 Csabagyöngye utca Zrínyi utca - Lemberg utca
918 Csabai út Pesti út - Tápióbicske utca
919 Diadal utca Naplás utca - Ároktő út
920 Egészségház utca Földműves utca - Ferihegyi út
921 Ferihegyi út Ároktő út - Vörösmarty utca
922 Flamingó utca Füstifecske utca - Aranylúd utca
923 Földműves utca Pesti út - Egészségház utca
924 Füstifecske utca Újlak utca - Flamingó utca
925 Gyöngytyúk utca Liszt Ferenc utca - Cinkotai út
926 Helikopter út 526. sor - Lőrinci út
927 Keresztúri út Határmalom utca - Pesti út
928 Kis utca Pesti út szervizútja - Pesti út
929 Kísérő utca Rákoskert sugárút - Rezgő utca
930 Kodolányi János tér Bakter utca - Szabadság utca
931 Kvasz András utca Rákosmezei repülők útja - Helikopter utca
932 Lázár deák utca Aranylúd utca - 513. utca
933 Lemberg utca Péceli út - Csabagyöngye utca
934 Liget sor Cinkotai út - Ároktő út
935 Lőrinci út Szabadság utca - Melczer utca
936 Melczer utca Lőrinci út - Ferihegyi út
937 Naplás utca Szent Imre herceg utca - Ananász utca
938 Péceli út Tápióbicske utca - Budapest közigazgatási határa
939 Pesti út 526. sor - Budapest közigazgatási határa
940 Pesti út szervizútja Kis utca - Cinkotai út
941 Rákoskert sugárút Kísérő utca - Sáránd utca
942 Rákosmezei repülők útja Újmajori utca - Kvasz András utca
943 Sáránd utca Pesti út - Rákoskert sugárút
944 Szabadság utca Baross utca - Táncsics Mihály út
945 Szabadság utca Ferihegyi út - Baross utca
946 Széchenyi utca Táncsics Mihály út - Füstifecske utca
947 Szent Imre herceg utca Ároktő út - Tarcsai út
948 Táncsics Mihály út Széchenyi utca - Szabadság utca
949 Tarcsai út vasúti útátjáró - Budapest közigazgatási határa
950 Újlak utca Borsó utca - Füstifecske utca
951 Újmajori utca Helikopter utca - Rákosmezei repülők útja
952 XVII. utca Ferihegyi út - Liszt Ferenc utca
953 XVIII. utca Ároktő út - Ferihegyi út
954 Zrínyi utca Péceli út - Budapest közigazgatási határa
XVIII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
955 Ady Endre utca Törvény utca - Nemes utca
956 Bajcsy-Zsilinszky út Üllői út - Május 1. tér
957 Bakonybánk utca Szinyei Merse utca - Nap utca
958 Baross utca Üllői út - Kolozsvár utca
959 Barta Lajos utca Vörösmarty Mihály utca - Baross utca
960 Bartók Béla utca Benczúr utca - Mednyánszky utca
961 Benczúr utca Üllői út - Bartók Béla utca
962 Besence utca Közdűlő út - Méta utca
963 Bessenyei György utca Haladás utca - Ráday Gedeon utca
964 Bocskai utca Pamut utca - Felleg utca
965 Bükk utca Nemes utca - buszforduló
966 Czuczor Gergely utca Haladás utca - Ráday Gedeon utca
967 Csapó utca Puskás Ferenc utca - Vörösmarty Mihály utca
968 Csévéző utca Gyömrői út - XVII. kerület közigazgatási határa
969 Darányi Ignác utca Kolozsvár utca - Üllői út
970 Dél-Pesti buszgarázshoz behajtó út Méta utca - buszgarázs
971 Dózsa György utca Nagykőrösi út - Ültetvény utca
972 Felleg utca Bocskai utca - Nagykőrösi út
973 Felsőcsatári út Gyömrői út - Álmos utca
974 Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út Gyula utca - Üllői út
975 Gilice tér Petőfi utca - Péterhalmi út
976 Gilice tér Sallai Imre utca - Petőfi utca
977 Goroszló utca Sallai Imre utca - Tövishát utca
978 Gyékény tér Száva utca - Szabadka utca
979 Gyömrői út Gyula utca - Liszt Ferenc Repülőtér I. terminál
980 Haladás utca Üllői út - Ráday Gedeon utca
981 Halomi út Királyhágó utca - Körös utca
982 Hengersor utca Puskás Ferenc utca - Üllői út
983 Honvéd utca Üllői út - Május 1. tér
984 Ipacsfa utca Méta utca - Tövishát
985 Ipacsfa utca Tövishát utca - Közdűlő út
986 Jegenye fasor Lakatos út - buszforduló
987 Kele utca Méta utca - Margó Tivadar utca
988 Kettős-Körös utca Péterhalmi út - Lőrinci út
989 Kinizsi Pál utca Baross utca - Margó Tivadar utca
990 Királyhágó utca Béke tér - Alacskai út
991 Kisfaludy utca Lőrinci út - Budapest közigazgatási határa
992 Koppány utca Felsőcsatári út - Zsolt utca
993 Kossuth Lajos utca Baross utca - Városház utca
994 Közdűlő út Besence utca - Ipacsfa utca
995 Lakatos út Üllői út - Jegenye fasor
996 Lőrinci út Kettős-Körös utca - Kisfaludy utca
997 Május 1. tér Honvéd utca - Bajcsy-Zsilinszky út
998 Margó Tivadar utca Üllői út - Kele utca
999 Mednyánszky utca Üllői út - Bartók Béla utca
1000 Méta utca Sallai Imre utca - Kolozsvár utca
1001 Méta utcai felüljáró
1002 Nagybánya utca Szinyei Merse utca - Üllői út
1003 Nagykőrösi út Hunyadi János utca - Budapest közigazgatási határa
1004 Nap utca Nagybánya utca - Bakonybánk utca
1005 Nefelejcs utca Ráday Gedeon utca - Malomkő utca
1006 Nemes utca Alacskai út - Nagykőrösi út
1007 Pamut utca Nagykőrösi út - Bocskai utca
1008 Péterhalmi út Gilice tér - Kettős-Körös utca
1009 Petőfi utca Üllői út - Gilice tér
1010 Ráday Gedeon utca Üllői út - Gyömrői út
1011 Sallai Imre utca Méta utca - Gilice tér
1012 Sallai Imre utca Üllői út - Gilice tér
1013 Szabadka utca Gyékény tér - Sallai Imre utca
1014 Száva utca Körös utca - Gyékény tér
1015 Szemeretelepi vasúti útátjáró Május 1. tér - Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út
1016 Szinyei Merse utca Nagybánya utca - Bakonybánk utca
1017 Törvény utca Vasút utca - Ady Endre utca
1018 Tövishát utca Ipacsfa utca - Goroszló utca
1019 Üllői út vasúti átjáró - Budapest közigazgatási határa
1020 Városház utca Kossuth Lajos utca - Üllői út
1021 Vasút utca Nemes utca - Törvény utca
1022 Zsolt utca Gyömrői út - Koppány utca
XIX. kerület
Utcanév Szakaszhatár
1023 Ady Endre út Határ út - Hofherr Albert utca
1024 Álmos utca Ady Endre út - Pannónia út
1025 Baross utca Ady Endre út - Pannónia út
1026 Bartók Béla utca Simonyi Zsigmond utca - Szabó Ervin utca
1027 Báthory utca Üllői út - Ady Endre út
1028 Csíky utca Kolozsvár utca - Pozsony utca
1029 Derkovits Gyula utca Simonyi Zsigmond utca - Malomkő utca
1030 Határ út Nagykőrösi út - Mátyás király utca
1031 Hofherr Albert utca Ady Endre út - Nagykőrösi út
1032 Hofherr Albert utca Tóth Árpád utca - Üllői út
1033 Hungária út Ady Endre út - Kós Károly tér
1034 Hunyadi utca Hunyadi utcai felüljáró - Üllői út
1035 Kassa utca Temesvár utca - Kolozsvár utca
1036 Katona József utca Hofherr Albert utca - Ipolyság utca
1037 Kisfaludy utca Üllői út - Ady Endre út
1038 Kós Károly tér
1039 Kossuth Lajos utca Zalaegerszeg utca - Ady Endre út
1040 Kossuth tér Attila utca - Üllői út
1041 Kőbánya-Kispest buszpályaudvar
1042 Kőbánya-Kispest buszpályaudvar Lehel utca - Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út és
1043 csatlakozó útjai Vak Bottyán utca - Kőbánya-Kispest buszpályaudvar
1044 Lehel utca Üllői út - Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út szervizútja
1045 Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út Kőér utca - Vasút utca
1046 Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út le- és Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út - Üllői út és
1047 felhajtó útjai, szervizútjai Összekötő út - Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út és
1048 Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út - Lehel utca és
1049 Liszt Ferenc Repülőtérre vezető út - Kőér utca
1050 M5 autópálya fővárosi bevezető szakasza Határ út - Beszterce utca
1051 M5 autópálya fővárosi bevezető szakasz szervizútja Hofherr Albert utca - Garázs utca
1052 Mátyás király utca Ady Endre út - Üllői út
1053 Méta utca Kolozsvár utca - Méta utcai felüljáró
1054 Nádasdy utca Pannónia út - Hofherr Albert utca
1055 Nagykőrösi út Határ út - Baross utca
1056 Nagykőrösi út Hofherr Albert utca - XX. kerület közigazgatási határa
1057 Összekötő út Vak Bottyán utca - Kőbánya-Kispest buszpályaudvar
1058 Pannónia út Zalaegerszeg utca - Álmos utca
1059 Pozsony utca Kassa utca - Méta utca
1060 Puskás Ferenc utca Csapó utca - Hengersor utca
1061 Simonyi Zsigmond utca Bartók Béla utca - Üllői út
1062 Szabó Ervin utca Kossuth tér - Vak Bottyán utca
1063 Temesvár utca Ipolyság utca - Kassa utca
1064 Tóth Árpád utca Tulipán utca - Hofherr Albert utca
1065 Tulipán utca Ady Endre út - Tóth Árpád utca
1066 Üllői út Kőér utca - vasúti útátjáró
1067 Vak Bottyán utca Lehel utca - Simonyi Zsigmond utca
1068 Vas Gereben utca Ady Endre út - Nagykőrösi út
1069 Zalaegerszeg utca Határ út - Pannónia út
1070 Zalaegerszeg utca Kossuth Lajos utca - Vas Gereben utca
XX. kerület
Utcanév Szakaszhatár
1071 Ábrahám Géza utca Virág Benedek utca - Eperjes utca
1072 Ady Endre tér
1073 Ady Endre utca János utca - Topánka utca
1074 Alsó határút Külső Vörösmarty utca - Vágóhíd utca
1075 Baross utca Határ út - Tinódi utca
1076 Bíró Mihály utca Ady Endre utca - Széchenyi utca
1077 Brassó utca Hunyadi János tér - Szabadka utca
1078 Csepeli átjáró Helsinki út - Gubacsi híd
1079 Előd utca Vágóhíd utca - Török Flóris utca
1080 Eperjes utca Wesselényi utca - Ábrahám Géza utca
1081 Ferenc utca Szent Imre herceg utca - Török Flóris utca
1082 Gubacsi híd
1083 Határ út Helsinki út - Nagykőrösi út
1084 Helsinki út Soroksári út - Barkó utca
1085 Hunyadi János tér Alvinc utca - Brassó utca
1086 Jókai Mór utca Határ út - Nagysándor József utca
1087 Knézits utca Nagysándor József utca - Székelyhíd utca
1088 Kossuth Lajos utca Helsinki út - Baross utca
1089 Kossuth Lajos utca Nagykőrösi út - szervizút - Szent Imre herceg utca
1090 Köves út Alsó határút - Szentlőrinci út
1091 Köves út-szervizút Jahn Ferenc kórház előtt
1092 Kulcsár utca Mártírok útja - Udvarhely utca
1093 Lázár utca Nagysándor József utca - Temesvár utca
1094 M5 autópálya fővárosi bevezető szakasza
1095 Mártírok útja Határ út - Kulcsár utca
1096 Mátyás király tér Szilágyság utca vonala
1097 Nagykőrösi út XIX. kerület közigazgatási határa - Szentlőrinci út
1098 Nagykőrösi út (M5 autópálya fővárosi bevezető szakasz szervizútja) Határ út - Nagykőrösi út
1099 Nagysándor József utca Helsinki út - Nagykőrösi út
1100 Határ út - Nagykőrösi út átkötő útja Határ út - Tuba utca
1101 Orsolya utca Wesselényi utca - Pacsirta utca
1102 Pacsirta utca Virág Benedek utca - Orsolya utca
1103 Szabadka utca Mártírok útja - Brassó utca
1104 Széchenyi utca Bíró Mihály utca - Topánka utca
1105 Székelyhíd utca Ady Endre utca - Török Flóris utca
1106 Szent Erzsébet tér
1107 Szent Imre herceg utca Nagysándor József utca - Ferenc utca
1108 Szentlőrinci út Nagykőrösi út - Köves út
1109 Szilágyság utca Temesvár utca - Szabadka utca
1110 Temesvár utca Ady Endre tér - Mártírok útja
1111 Tinódi utca Baross utca - Vágóhíd utca
1112 Topánka utca Török Flóris utca - Helsinki út
1113 Török Flóris utca Határ út - Előd utca
1114 Tuba utca Határ út - Nagykőrösi út átkötő útja - Nagykőrösi út
1115 Udvarhely utca Kulcsár utca - Hunyadi János tér
1116 Vágóhíd utca Tinódi utca - Alsó határút
1117 Virág Benedek utca Székelyhíd utca - Alsó határút
1118 Vízi sport utca Csepeli átjáró szervizútja - Zamárdi utca
1119 Vörösmarty utca Nagysándor József utca - Alsó határút
1120 Wesselényi utca Orsolya utca - Ady Endre tér
1121 Wesselényi utca Virág Benedek utca - Török Flóris utca
1122 Zamárdi utca Vízisport utca - Közműhelytelep utca
1123 Zodony utca Közműhelytelep utca - Meddőhányó utca
XXI. kerület
Utcanév Szakaszhatár
1124 Ady Endre út Kossuth Lajos utca - Gubacsi híd
1125 Corvin út Teller Ede út - Védgát utca
1126 Csepeli út Lámpás utca - Budapest közigazgatási határa
1127 Csille utca Erdősor utca - Szent László út
1128 Csőgyár utca Koltói Anna utca - Károli Gáspár utca
1129 Déli utca Központi út - Mansfeld Péter utca
1130 Erdőalja út Szent István út - Völgy utca
1131 Erdősor utca II. Rákóczi Ferenc út - Csille utca
1132 Festő utca Szent László út - Erdősor utca
1133 Gombos tér Kölcsey utca vonala
1134 Görgey Artúr tér Kossuth Lajos utca - Táncsics Mihály utca
1135 Határ utca Késmárki utca - Hollandi út
1136 Hollandi út Határ utca - Királyerdő út
1137 II. Rákóczi Ferenc út Szent Imre tér - Szent István út
1138 II. Rákóczi Ferenc út Szent István út - Budapest közigazgatási határa
1139 Iskola tér Kölcsey utca vonala
1140 Karácsony Sándor utca II. Rákóczi Ferenc út - Mansfeld Péter utca
1141 Károli Gáspár utca Színesfém utca - Szent Imre tér
1142 Károli Gáspár utca Szent Imre tér - Táncsics Mihály utca
1143 Kassai utca Katona József utca - Szebeni utca
1144 Katona József utca Táncsics Mihály utca - Kassai utca
1145 Késmárki utca Széchenyi István utca - Határ utca
1146 Kiss János altábornagy utca Koltói Anna utca - Károli Gáspár utca
1147 Kossuth Lajos utca Weiss Manfréd út - Erdősor utca
1148 Kölcsey utca Völgy utca - Szabadság utca
1149 Központi út Színesfém utca - Déli utca
1150 Lámpás utca II. Rákóczi Ferenc út - Csepeli út
1151 Mansfeld Péter utca Karácsony Sándor utca - Posztógyár utca
1152 Mars utca Orion utca - Vénusz utca
1153 Orion utca Szabadság utca - Mars utca
1154 Rákóczi tér Széchenyi István utca vonala
1155 Szabadság utca Vénusz utca - Orion utca
1156 Szállító utca Weiss Manfréd út - buszforduló
1157 Szebeni utca Kassai utca - Késmárki utca
1158 Széchenyi István utca Görgey Artúr tér - Késmárki utca
1159 Szent Imre tér Kossuth Lajos utca - II. Rákóczi Ferenc út
1160 Szent István út II. Rákóczi Ferenc út - Hollandi út
1161 Szent László út Csille utca - Festő utca
1162 Szentmiklósi út Festő utca - Királyerdő út
1163 Szennyvíztelepi csatlakozó út Weiss Manfréd út - szennyvíztelep
1164 Színesfém utca Teller Ede út - Központi út
1165 Táncsics Mihály utca Széchenyi István utca - Károli Gáspár utca
1166 Teller Ede út Weiss Manfréd út - Posztógyár utca
1167 Védgát utca Ady Endre út - Ady Endre út
1168 Vénusz utca Mars utca - Szabadság utca
1169 Vermes Miklós utca II. Rákóczi Ferenc út - Csőgyár utca
1170 Vermes Miklós utca Kossuth Lajos utca - Kiss János altábornagy utca
1171 Völgy utca Kossuth Lajos utca - Festő utca
1172 Weiss Manfréd út Kvassay híd - Corvin út
XXII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
1173 6. sz. főút fővárosi bevezető szakasza XXII. kerület közigazgatási határa - Budapest közigazgatási határa
1174 6. sz. főút fővárosi bevezető szakasz
átkötő útja
6. sz. főút fővárosi bevezető szakasza - Nagytétényi út
1175 Ady Endre út Horogszegi határsor - Kővirág sor
1176 Angeli utca Nagytétényi út - Budapest közigazgatási határa
1177 Anna utca Savoyai Jenő tér - Ady Endre út
1178 Arany János utca Remete utca - Falka utca
1179 Bajcsy-Zsilinszky utca Kapu utca - Park utca
1180 Balatoni út XI. kerület közigazgatási határa - Budapest közigazgatási határa
1181 Bányalég utca Nagytétényi út - Híd utca
1182 Barackos út Angeli utca - Szakiskola utca
1183 Barackos út Ezüstgaras utca - Bartók Béla utca
1184 Bartók Béla utca Párhuzamos út - Török utca
1185 Bíbic utca Terv utca - Klauzál Gábor utca
1186 Botond utca Damjanich utca - Bartók Béla utca
1187 Csiperke utca Kápolna utca - Szabadkai utca
1188 Damjanich utca Dózsa György út - Botond utca
1189 Dévény utca Háros utca - Ostor utca
1190 Dózsa György út Kamaraerdei út - Budapest közigazgatási határa
1191 Dózsa György út Minta utca - Török utca
1192 Dráva utca Bartók Béla utca - Dózsa György út
1193 Ezüstgaras utca Szakiskola utca - Barackos út
1194 Falka utca Árpád utca - Arany János utca
1195 Ferenc utca Mező utca - Pannónia utca
1196 Gádor utca Mező utca - Háros utca
1197 Háros utca Dévény utca - Balatoni út
1198 Híd utca Bányalég utca - 6. sz. főút
1199 Hittérítő út Tegzes utca - Vincellér út
1200 Horogszegi határsor Ringló út - Ady Endre út
1201 Jókai Mór utca Nagytétényi út - Kapu utca
1202 Kamaraerdei út Dózsa György út - XI. kerület közigazgatási határa
1203 Kapisztrán utca Tegzes utca - Pattantyús utca
1204 Kertész utca Gádor utca - Árpád utca
1205 Kiránduló utca Regényes utca - Kertész utca
1206 Klauzál Gábor utca Bíbic utca - Kápolna utca
1207 Kossuth Lajos utca Savoyai Jenő tér - Tóth József utca
1208 Kővirág sor Méhész utca - Ady Endre út
1209 Leányka utca Albertfalvai felüljáró - Ady Endre út
1210 Leányka utca Albertfalvai felüljáró - Savoyai Jenő tér
1211 Mária Terézia utca Szent István tér - Tóth József utca
1212 Mező utca Temető utca - Ferenc utca
1213 Minta utca Nagytétényi út - Dózsa György út
1214 Nagytétényi út Tóth József utca - 6. sz. főút fővárosi bevezető szakasza
1215 Ostor utca Dévény utca - Pannónia utca
1216 Pannónia utca Tóth József utca - Ostor utca
1217 Panoráma utca Plébánia utca - Tatárka utca
1218 Párhuzamos utca Barackos út - Bartók Béla út
1219 Pattantyús utca Kapisztrán utca - Tanító utca
1220 Plébánia utca Anna utca - Panoráma utca
1221 Regényes utca Arany János utca - Kiránduló utca
1222 Remete utca Tegzes utca - Arany János utca
1223 Rózsakert utca Nagytétényi út - VII. utca
1224 Savoyai Jenő tér Anna utca - Kossuth Lajos utca
1225 Savoyai Jenő tér Leányka utca - Kossuth Lajos utca vonala
1226 Szabadkai utca Csiperke utca - Balatoni út
1227 Szakiskola utca Barackos út - Ezüstgaras utca
1228 Széchenyi utca Pannónia utca - Háros utca
1229 Szent István tér Leányka utca, Mária Terézia utca vonala
1230 Tanító utca Pattantyús utca - Balatoni út
1231 Tatárka utca Plébánia utca - Vincellér út
1232 Tegzes utca Szent Korona utca - Remete utca
1233 Temető utca Tóth József utca - Mező utca
1234 Terv utca Bíbic utca - Rózsakert utca
1235 Terv utca Park utca - Bíbic utca
1236 Tordai út Ady Endre út - Szent Korona utca
1237 Tóth József utca Nagytétényi út - Temető utca
1238 Törley tér Leányka utca - Anna utca
1239 Török utca Bartók Béla utca - Dózsa György út
1240 VII. utca Rózsakert utca - Dózsa György út
1241 Vincellér út Tatárka utca - Hittérítő út
1242 XIII. utca Dózsa György út - Ispiláng utca
XXIII. kerület
Utcanév Szakaszhatár
1243 Alsó határút Könyves utca - Vágóhíd utca
1244 Arany János utca Hősök tere - Vecsés út
1245 Dinnyehegyi út Szentlőrinci út - Kiskócsag utca
1246 Dózsa György utca Majori út - Ültetvény utca
1247 Erzsébet utca Könyves utca - Szentlőrinci út
1248 Forgalmas utca Ócsai út szervizútja - Európa utca
1249 Grassalkovich út Helsinki út - Ócsai út
1250 Haraszti út Grassalkovich út - Budapest közigazgatási határa
1251 Helsinki út Barkó utca - Grassalkovich út
1252 Hősök tere Grassalkovich út - Templom utca
1253 Hősök tere Grassalkovich út vonala
1254 Hősök tere Templom utca - Arany János utca
1255 Hunyadi utca Tájkép utca - Grassalkovich út
1256 Könyves utca Alsó határút - Zománc utca
1257 Külső Vörösmarty utca Alsó határút - Tartsay utca
1258 Majori út Túri István út - Dózsa György utca
1259 Nagykőrösi út Szentlőrinci út - Hunyadi János utca
1260 Ócsai út Grassalkovich út - Budapest közigazgatási határa
1261 Rézöntő utca Grassalkovich út - Tisza utca
1262 Szent László utca Tartsay utca - Szentlőrinci út
1263 Buszforduló utca Fatimai utca - Szent László utca
1264 Szentlőrinci út Erzsébet utca - Köves út
1265 Tájkép utca Haraszti út - Hunyadi utca
1266 Tárcsás utca Templom utca - Könyves utca
1267 Tartsay utca Külső Vörösmarty utca - Köves út
1268 Templom utca Rézöntő utca - Grassalkovich út
1269 Tisza utca Rézöntő utca - Tárcsás utca
1270 Túri István út Vecsés út - Majori út
1271 Újtelep út Köves út - Szent László utca
1272 Vecsés út Arany János utca - Túri István út
1273 Zománc utca Wekerle Sándor utca - Könyves utca