A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

49/2014. (II. 28.) Korm. rendelet

a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 4. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházási program keretében a Budapest XIX. kerület közigazgatási területén fekvő, 169171/1 helyrajzi számú ingatlan területen megvalósuló beruházással összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3) * 

2. § * 

3. § Az 1. § (1) bekezdésében megjelölt beruházással összefüggésben

a) építésügyi hatósági ügyekben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,

b) építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

4. § * 

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § *  (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  Az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

7. § *  (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) *  A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet a 49/2014. (II. 28.) Korm. rendelethez * 

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatásához hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

A B C D
1. Beruházás megnevezése Beruházás azonosítója A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyezési eljárások Eljáró hatóság
2. A dél-pesti utánpótlás-
nevelési centrum
Budapest XIX. kerület, 169171/1 helyrajzi számú ingatlan általános építésügyi hatósági engedélyezési eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
3. *  környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárások Pest Vármegyei
Kormányhivatal
4. útügyi hatósági engedélyezési eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
5. műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások Budapest Főváros
Kormányhivatala
6. *  vízjogi hatósági eljárások illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság
7. hírközlési hatósági eljárások Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala
8. földvédelmi, telekalakítási, földmérési, ingatlan-
nyilvántartási hatósági eljárások
Budapest Főváros
Kormányhivatala
9. *  talajvédelmi hatósági eljárások Pest Vármegyei
Kormányhivatal
10. beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárásai illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
11. tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési eljárások illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
12. jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
13. tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2. melléklet a 49/2014. (II. 28.) Korm. rendelethez *