a „Szolnok településrendezési eszközeinek 2024. évi részmódosítása I. egyszerűsített eljárás keretében” tárgyú egyeztetési dokumentációhoz érkezett vélemények elfogadásáról és a partnerségi véleményezési szakasz lezárásáról
a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosításáról
Szolnok városban népkonyha szolgáltatás osztópontjainak módosításához való hozzájárulásról
az egészségügyi alapellátással kapcsolatos döntések meghozataláról
Szolnok Megyei Jogú Város drog-ellenes stratégiája 2023. évi cselekvési programjának aktualizálásáról
alapítványok támogatásáról
postai szolgáltatóhely visszanyitásának fenntartásával kapcsolatos intézkedések megtételéről
a helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatos döntésekről
a helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatos, a 2025. január 01. napjától 2026. december 31. napjáig tartó időszakot érintő döntésekről
a helyi közösségi közlekedési közszolgáltatásra vonatkozó közbeszerzési eljárással kapcsolatos döntésekről
a Szolnok, külterület 0328 hrsz.-ú ingatlanból 45 m2-es területrész térítésmentes önkormányzati tulajdonba kerülésének igénylésével kapcsolatos intézkedések megtételéről
a „Kolozsvári úti Hársvirág bölcsőde újjáépítése” tárgyú pályázat benyújtásáról szóló 147/2024. (VI.20.) határozat módosításáról
a Szolnoki Tankerületi Központ vagyonkezelésében lévő ingatlanokon megvalósított beruházás tulajdonjogának megszerzéséről
a Szolnoki Városüzemeltetési Kft.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
Dr. Füle István képviselő módosító javaslatáról
a SZOLLAK Kft.-vel kapcsolatos intézkedésekről
a 2024. augusztus 29-ei soron kívüli közgyűlés zárt ülés napirendjeinek jóváhagyásáról
a 2024. augusztus 29-ei soron kívüli közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről, tárgyalásokról szóló tájékoztató elfogadásáról
a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és kizárólagos tulajdonában álló, egyszemélyes gazdasági társaságai közötti szerződésekről szóló tájékoztatóról
a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról
a Közgyűlés 2024. II. félévi munkatervének jóváhagyásáról
bérlő-meghatározási jog biztosításáról
a „Gyermekjóléti alapszolgáltatások humán fejlesztése Szolnok térségében” tárgyú pályázat benyújtásáról
a „Szolnok 950 - Helyi kulturális közösségfejlesztési folyamatok erősítése Szolnokon” tárgyú pályázat benyújtásáról
a „Kolozsvári úti Hársvirág bölcsőde újjáépítése” tárgyú pályázat benyújtásáról
a „Szolnok és térsége Fenntartható Városfejlesztési Stratégiája” című projekttel kapcsolatos döntések meghozataláról
a „Bölcsődei nevelés fejlesztése” tárgyú projekt megvalósításától való elálláshoz kapcsolódó döntések meghozataláról
a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. 2024. évi üzleti tervének jóváhagyásáról
a Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. 2024. évi üzleti tervének és 2024. évi önkormányzati támogatási szerződésének módosításáról
a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. -vel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
az Aba-Novák Agóra Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Damjanich János Múzeum szakmai beszámolójának és munkatervének jóváhagyásáról
a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézménnyel kapcsolatos döntések jóváhagyására
a Szolnok város részére ellátást nyújtó, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása által működtetett, továbbá egyéb szociális intézmények 2023. évi szakmai munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
a Szolnok Város Jövője Közalapítvány 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
alapítvány támogatásáról
az „Alcsi Holt-Tiszáért” Közalapítvány 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
a „Szolnok Város Közbiztonságáért” Közalapítvány 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
az „Esély a Díjhátralékosoknak Közalapítvány” 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
a SZOLLAK Kft. 2024. évi üzleti tervének módosításának jóváhagyásáról
a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány Közhasznú Szervezet 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetőjének Szolnok város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló beszámolója elfogadásáról
a Szolnoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokának Szolnok város tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló beszámolója elfogadásáról
a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 2023. évi tevékenységéről szóló tájékoztató elfogadásáról
a 2024. június 20-ai munkaterv szerinti közgyűlés zárt ülés napirendjeinek jóváhagyásáról
a 2024. június 20-ai munkaterv szerinti közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
a Közgyűlés 2024. I. félévi munkatervének jóváhagyásáról szóló 299/2023. (XII.7.) határozat módosításáról
Szolnok Megyei Jogú Város településszerkezeti terv jóváhagyásáról szóló 60/2019. (II. 28.) közgyűlési határozat módosításáról
Szolnok Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának elfogadásáról szóló 246/2017. (IX. 28.) közgyűlési határozat módosításáról
Szolnok Város hosszútávú városfejlesztési koncepciójának elfogadásáról szóló 215/2014. (IX. 25.) közgyűlési határozat módosításáról
a Szolnoki Szakképzési Centrummal és a Szolnoki Tankerületi Központtal kapcsolatos intézkedések megtételéről
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága Alapító Okiratának módosítását érintő döntések meghozataláról
a 2024. május 27-ei soron kívüli közgyűlés zárt ülés napirendjének jóváhagyásáról
a 2024. május 27-ei soron kívüli közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap 2023. évi felhasználásáról szóló beszámoló elfogadásáról
a „Szolnok Város településrendezési eszközeinek 2023. évi részmódosítása III. általános eljárás keretében” tárgyú egyeztetési dokumentációhoz érkezett vélemények elfogadásáról
Szolnok Megyei Jogú Város Településképi Arculati Kézikönyvének elfogadásáról szóló 325/2017. (XII. 14.) sz. közgyűlési határozat módosításáról
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023. évi összefoglaló éves ellenőrzési jelentésének jóváhagyásáról
a Szolnok TV Zrt. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának jóváhagyásáról
a Szolnok, Karczag L. u. 2. sz. alatti Zöld Ház társasház 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló, valamint a 2024. évi üzemeltetési terv elfogadásáról
a SZOLNOKI IPARI PARK KFT. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának jóváhagyásáról
a SZOLLAK Kft. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló jóváhagyásáról
a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának jóváhagyásáról
a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának jóváhagyásáról
a Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának és közhasznúsági jelentésének jóváhagyásáról
a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának és közhasznúsági jelentésének jóváhagyásáról
a MUSZOL Nonprofit Kft. 2023. évi beszámolójának jóváhagyásáról
a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló jóváhagyásáról
a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolóról
az Aba-Novák Agóra Nonprofit Kft. 2023. évi gazdálkodásáról szóló beszámolójának és közhasznúsági jelentésének jóváhagyásáról
a Debreceni Egyetemmel történő együttműködésről szóló megállapodás jóváhagyásáról
a 2024. április 25-ei munkaterv szerinti közgyűlés zárt ülés napirendjeinek jóváhagyásáról
a 2024. április 25-ei munkaterv szerinti közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
az Újvárosi Humán Fejlesztési Program felülvizsgálatáról, valamint 2024. évi cselekvési programja elfogadásáról
a Roma Esély Kulturális, Oktatási és Szociális Egyesülettel kötött szerződés meghosszabbításáról
a „Katona József utcai szegregátum infrastrukturális fejlesztése” című projektben megvalósult Katona József utcai Szolgáltató Pont működtetéséről és a szerződés módosításáról
a Szolnoki Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények átszervezésének véleményezéséről
Szolnok város közbiztonságának növelését szolgáló térfigyelő kamerarendszer bővítéséről és új csomópontok kialakításáról
az „Tisztítsuk meg az Országot II.” című felhívás keretében pályázat benyújtásáról
a Szolnoki Városüzemeltetési Kft.-vel és egyes városüzemeltetési feladatokkal kapcsolatos intézkedésekről
a SZOLLAK Kft. 2024. évi üzleti tervének jóváhagyásáról
a SZOLNOKI IPARI PARK KFT. 2024. évi üzleti tervének jóváhagyásáról
a Szolnok TV Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
a MUSZOL Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntésekről
a RepTár Szolnok Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
„Szolnok Város településrendezési eszközeinek 2023. évi részmódosítása III. általános eljárás keretében” c. tervdokumentációhoz külön környezeti értékelés készítés szükségességének eldöntéséről
Szolnok Megyei Jogú Város településrendezési eszközök megvalósulásának és hatályosulásának tapasztalatairól, valamint Szolnok város településrendezési eszközeinek módosításáról
az Interreg Duna Program keretében az EVISAS elnevezésű nemzetközi projektben történő részvételről
a „Kolozsvári úti Hársvirág bölcsőde újjáépítése” című projekttel kapcsolatos döntések meghozataláról
Ifjúsági Közösségi Tér működtetésével kapcsolatos döntések meghozataláról
a Szolnok Városi Óvodák alapító okiratának módosításáról
a 2024. március 28-ai munkaterv szerinti közgyűlés zárt ülés napirendjeinek jóváhagyásáról
a 2024. március 28-ai munkaterv szerinti közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
Borda Zoltán képviselő önálló képviselői indítványáról
Szalay Ferenc polgármester döntéshozatalból történő kizárásáról
igazgatási szünet elrendeléséről Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában
Szolnok város településrendezési eszközeinek módosításáról
az Önkormányzat és a SZOLLAK Kft. között fennálló keretszerződés módosításáról
az önkormányzati lakásokkal kapcsolatos döntések meghozataláról
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Ifjúsági Koncepciójának és Cselekvési Tervének elfogadásáról
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatáról
a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézménnyel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. 2024. évi központi költségvetési támogatására vonatkozó támogatási szerződésének jóváhagyásáról
a Kossuth tér 7. sz. alatti ingatlan használatba adásáról és önkormányzati gépjármű üzleti vagyonná minősítéséről
a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása tagjaként fizetendő 2024. évi tagdíj megállapításáról
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapításáról
a 2024. február 29-ei munkaterv szerinti közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
a Közgyűlés 2024. I. félévi munkatervének jóváhagyásáról szóló 299/2023. (XII. 7.) határozat módosításáról
Szalay Ferenc polgármester 2024. évi szabadságának ütemezéséről
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése bizottságai 2024. évi ellenőrzési tervének jóváhagyásáról
Szolnok város településkép védelméről szóló rendeletének módosítására vonatkozó intézkedések meghozataláról
Szolnoki Értéktár Bizottság 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolójának jóváhagyásáról
a 2024. január 25-ei munkaterv szerinti közgyűlés zárt ülés napirendjeinek jóváhagyásáról
a 2024. január 25-ei munkaterv szerinti közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
a TOP Plusz program keretében 2024 első félévére ütemezett pályázatok benyújtásáról
a 2023. december 21-ei soron kívüli közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
a Közgyűlés 2024. I. félévi munkatervének jóváhagyásáról
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról
a 32-es főút fejlesztésével kapcsolatos intézkedések megtételéről
a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Napsugár úti KMB irodájával kapcsolatos döntések meghozataláról
a „Szolnok településrendezési eszközeinek 2023. évi részmódosítása II. egyszerűsített eljárás keretében” tárgyú egyeztetési dokumentációhoz érkezett vélemények elfogadásáról és a partnerségi véleményezési szakasz lezárásáról
„Szolnok Város településrendezési eszközeinek 2023. évi részmódosítása II. egyszerűsített eljárás keretében” c. tervdokumentációhoz külön környezeti értékelés készítés szükségességének eldöntéséről
Szolnok Megyei Jogú Város településszerkezeti terv jóváhagyásáról szóló 60/2019. (II.28.) sz. közgyűlési határozat módosításáról
Szolnok Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának módosításáról szóló 246/2017. (IX.28.) sz. közgyűlési határozat módosításáról
Szolnok város hosszútávú városfejlesztési koncepciójának elfogadásáról szóló 215/2014.(IX.25.) sz. közgyűlési határozat módosításáról
a Szolnoki Építési Szabályzatról és Szabályozási Tervről szóló 12/2018. (V.11.) önkormányzati rendelet kiszolgáló út megvalósítását biztosító szabályozási elemeinek felülvizsgálatáról
a helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatos döntés meghozataláról
a Szolnok Megyei Jogú Város Klímastratégiájához kapcsolódó Klímavédelmi Cselekvési Terv elfogadásáról
a „Szolnok Napra kész! - középületek energetikai fejlesztése II.” tárgyú projekt visszavonásáról
a „Szolnoki önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” tárgyú projekt visszavonásáról
a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt.-vel kötött települési önkormányzati feladatok ellátásáról szóló keretszerződés módosításáról
a SZOLLAK Kft. 2023. évi üzleti tervének módosításának jóváhagyásáról
a Szolnok TV Zrt.-vel kapcsolatos intézkedések meghozataláról
a Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft. 2024. évi üzleti tervének és 2024. évi önkormányzati támogatási szerződésének jóváhagyásáról
a RepTár Szolnok Nonprofit Kft,-vel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntések elfogadásáról
a MUSZOL Nonprofit Kft. 2024. évi üzleti tervének és támogatási szerződésének elfogadásáról
államháztartáson kívüli forrás átadásáról
a Szolnoki csata emlékhellyel kapcsolatos döntések meghozataláról
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel kötött ellátási szerződés módosításáról
a „Tanulás és közösségfejlesztés - komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása Szolnokon” című projekt keretében megvalósult „Csillagház-Cserhaj Szolgáltató Pont / Közösségi Épület” működtetéséről
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata alapító okiratának módosítására
a „Szolnok Város Közbiztonságáért” Közalapítvány alapító okiratának módosításáról
a „Szolnok Város Jövője” Közalapítvány alapító okiratának módosításáról
az „ESÉLY A DÍJHÁTRALÉKOSOKNAK KÖZALAPÍTVÁNY” alapító okiratának módosításáról
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2024. évi költségvetését megállapító rendelet előkészítéséről
a 2023. december 7-ei munkaterv szerinti közgyűlés zárt ülés napirendjeinek jóváhagyásáról
a 2023. december 7-ei munkaterv szerinti közgyűlés nyílt ülése napirendjeinek jóváhagyásáról
a Közgyűlés 2023. II. félévi munkatervének jóváhagyásáról szóló 141/2023. (V.25.) határozat módosításáról
a 2023. október 26-ai munkaterv szerinti közgyűlés zárt ülés napirendjének jóváhagyásáról szóló 233/2023. (X.26) közgyűlési határozat módosításáról