Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. § a) pontja és 65/A. § (2) bekezdése, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 14. § (3) bekezdése, az Országos Településrendezési és Építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a következő rendeletet alkotja.
1. § A KSZT az alábbi új címmel és 22/A. §-sal egészül ki:
„A településrendezési feladatok megvalósítását biztosító sajátos jogintézmények
22/A. § (1) Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata a tulajdonában nem álló, az e rendelet 6. számú mellékletében felsorolt ingatlanokra és területekre – az ott felsorolt közérdekű célok megvalósítása érdekében – elővásárlási jogát biztosítja.
(2) A szabályozási tervnek, ha annak indokai fennállnak – e rendelettől függetlenül – tartalmaznia kell az elővásárlási jog megállapítását és konkrét célját.
(3) Az elővásárlási jogot az Önkormányzat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezteti, illetve az okok megváltozása, megszűnése esetén intézkedik annak törléséről.
(4) Az elővásárlási joggal terhelt ingatlan tulajdonosa köteles eladási szándéka esetén az Önkormányzathoz intézett nyilatkozatában a szerződés Ptk. szabályai szerinti lényeges tartalmi elemeit közölni.
(5) Amennyiben az Önkormányzat nyilatkozattételre jogosult képviselője az elővásárlási joga gyakorlásával kapcsolatos megkereséstől számított 60 napon belül nem nyilatkozik, az ingatlan elidegeníthető.”
2. § A KSZT az e rendelet melléklete szerinti „A településrendezési célok megvalósításához szükséges – elővásárlási joggal érintett – ingatlanok, területek jegyzéke” címet viselő 6. számú melléklettel egészül ki.
3. § A KSZT „MELLÉKLETEK” címet viselő felsorolása az alábbi szöveggel egészül ki, egyúttal az 5. számú függelék jelzése és szövege hatályát veszti:
„6. számú melléklet
A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ELŐVÁSÁRLÁSI JOGGAL ÉRINTETT INGATLANOK ÉS TERÜLETEK JEGYZÉKE”
4. § A kerületi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti rendelkezési, illetve tulajdonosi jog gyakorlásának szabályairól szóló 11/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet a 19. §-t követően az alábbi új címmel és 19/A. §-sal egészül ki:
„Az elővásárlási jog gyakorlása
19/A. § Az elővásárlási jog gyakorlásáról 75 MFt értékhatárig a Tulajdonosi Bizottság, 75 MFt értékhatár felett a Képviselő-testület dönt.”
5. § A Mellékletben felsorolt ingatlanokra vonatkozó elővásárlási jogok és célok meghatározásával kiegészülnek az alábbi rendeletek:
6/2000. (IX. 18.) önkormányzati rendelet; 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet; 198/1993. (IV. 29.) önkormányzati határozat; 21/2000. (VII. 10.) önkormányzati rendelet; 32/1998. (XII. 17.) önkormányzati rendelet; 23/2000. (IX. 18.) önkormányzati rendelet; 24/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet; 21/2001. (VII. 9.) önkormányzati rendelet; 31/2001. (IX. 20.) önkormányzati rendelet; 3/1997. (XI. 17.) önkormányzati rendelet; 99/1993. (III. 4.) önkormányzati határozat; 1/2001. (I. 22.) önkormányzati rendelet; 31/2001. (IX. 20.) önkormányzati rendelet; 7/2002. (III. 25.) önkormányzati rendelet.
6. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az elővásárlási jog alapításáról szóló 10/2000. (III. 13.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.
Dr. Sinka József s. k. | Dr. Tóth József s. k. | |
jegyző | polgármester |
„6. számú melléklet
A településrendezési célok megvalósításához szükséges – elővásárlási joggal érintett – ingatlanok, területek jegyzéke
Sor- szám | Ingatlan helye | Helyrajzi száma | Az elővásárlási jog elrendelésének célja | |
1. | Váci út 140. | 25848 | Tömbrehabilitáció és közintézmény | |
2. | Béke u. 9. | 26297 | Tömbrehabilitáció és kereskedelem | |
3. | Róbert K. krt. 80–84. | 27403/8 | Tömbrehabilitáció | |
4. | Béke u. 21/a–29/b | 26336/1 26336/2 | Tömbrehabilitáció Tömbrehabilitáció | |
5. | Váci út 81–83. | 27797/2 | Tömbrehabilitáció | |
6. | Szegedi út 31/a–33/b | 27391 | Tömbrehabilitáció | |
7. | Szegedi út 46. | 27191/8 | Tömbrehabilitáció | |
8. | Szt. László u. 28–38. | 26996 | Tömbrehabilitáció | |
9. | Szegedi út 35–41. | 27299 | Tömbrehabilitáció | |
10. | Béke u. 1–3. | 26293 | Tömbrehabilitáció | |
11. | Béke u. 5. | 26295 | Tömbrehabilitáció | |
12. | Rozsnyai u. 16–20. | 26085/103 | Tömbrehabilitáció | |
13. | Népsziget | 25992/1 | Szabályozási terv végrehajtása | |
19. | Vígszínház u. 3. | 25089/7 | Parkolóház | |
20. | Váci út 30. | 25328 | Parkolóház | |
21. | Frangepán u. 64. | 26342/3 | Utcanyitás | |
22. | Fáy u. 73/b | 26339/1 | Utcanyitás | |
23. | Jász u. 87. | 27132 | Utcanyitás | |
24. | Kartács u. 22. | 27424/1 | Utcanyitás | |
25. | Róbert K. krt. 86. | 27360 | Közintézmény | |
26. | Röppentyű u. 73–83. | 26135 | Közintézmény | |
27. | Róbert K. krt. 54–58. | 27488 | Művelődési intézmény | |
28. | Hegedűs Gy. u. 83–87. | 25566 | Művelődési intézmény | |
29. | Kartács u. 1–5. | 27496/2 | Szociális intézmény | |
30. | Lomb u. 41. | 26156 | Intézmény | |
31. | Váci út 32. | 25329 | 1 társasházi lakás helyén átjáró” |
Sor- szám | Ingatlan helye | Helyrajzi száma | Az elővásárlási jog elrendelésének célja | Vonatkozó szabályozás | |
1. | Váci út 140. | 25848 | Tömbrehabilitáció és közintézmény | TRT/XIII/8 26/2000. (IX. 18.) önkormányzati rendelet | |
2. | Béke u. 9. | 26297 | Tömbrehabilitáció és kereskedelem | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
3. | Róbert K. krt. 80–84. | 27403/8 | Tömbrehabilitáció | R 35.592 198/1993. (IV. 29.) önkormányzati határozat | |
4. | Béke u. 21/a–29/b | 26336/1 26336/2 | Tömbrehabilitáció Tömbrehabilitáció | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
5. | Váci út 81–83. | 27797/2 | Tömbrehabilitáció | TRT/XIII/4 21/2000. (VII. 10.) önkormányzati rendelet | |
6. | Szegedi út 31/a–33/b | 27391 | Tömbrehabilitáció | KSZT készül | |
7. | Szegedi út 46. | 27191/8 | Tömbrehabilitáció | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
8. | Szt. László u. 28–38. | 26996 | Tömbrehabilitáció | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
9. | Szegedi út 35–41. | 27299 | Tömbrehabilitáció | KSZT készül | |
10. | Béke u. 1–3. | 26293 | Tömbrehabilitáció | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
11. | Béke u. 5. | 26295 | Tömbrehabilitáció | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
12. | Rozsnyai u. 16–20. | 26085/103 | Tömbrehabilitáció | R 43.167 32/1998. (XII. 17.) önkormányzati rendelet | |
13. | Népsziget | 25992/1 | Szabályozási terv végrehajtása | TRT/XIII/5 23/2000. (IX. 18.) önkormányzati rendelet | |
19. | Vígszínház u. 3. | 25089/7 | Parkolóház | R 35.715 24/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet | |
20. | Váci út 30. | 25328 | Parkolóház | TRT/XIII/19 21/2001. (VII. 9.) önkormányzati rendelet | |
21. | Frangepán u. 64. | 26342/3 | Utcanyitás | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
22. | Fáy u. 73/b | 26339/1 | Utcanyitás | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
23. | Jász u. 87. | 27132 | Utcanyitás | R 35.593 14/1995. (III. 31.) önkormányzati rendelet | |
24. | Kartács u. 22. | 27424/1 | Utcanyitás | TRT/XIII/23 31/2001. (IX. 20.) önkormányzati rendelet | |
25. | Róbert K. krt. 86. | 27360 | Közintézmény | KSZT készül | |
26. | Röppentyű u. 73–83. | 26135 | Közintézmény | R 41.128 33/1997. (XI. 17.) önkormányzati rendelet | |
27. | Róbert K. krt. 54–58. | 27488 | Művelődési intézmény | R 35.590 99/1993. (III. 4.) önkormányzati határozat | |
28. | Hegedűs Gy. u. 83–87. | 25566 | Művelődési intézmény | TRT/XIII/14 1/2001. (I. 22.) önkormányzati rendelet | |
29. | Kartács u. 1–5. | 27496/2 | Szociális intézmény | R 35.590 99/1993. (III. 4.) önkormányzati határozat | |
30. | Lomb u. 41. | 26156 | Intézmény | TRT/XIII/22 31/2001. (IX. 20.) önkormányzati rendelet | |
31. | Váci út 32. | 25329 | 1 társasházi lakás helyén átjáró | TRT/XIII/19 21/2001. (VII. 9.) önkormányzati rendelet |